Népszerű a Tanulók Háza
Háromszék öt városában több mint 3500 diák látogatja a Tanulók Háza ingyenes köreit, moderntánc- és zeneoktatás mindenütt működik, Kézdivásárhely kivételével néptáncot is tanítanak minden helyen. Az ingyenes délutáni iskolák tevékenységéről Kerekes Jenővel, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza igazgatójával, az öt intézmény koordinátorával beszélgettünk.
A Tanulók Háza köreiben olyan ismeretek átadására és készségek fejlesztésére van lehetőség, amit a diákok nem kapnak meg az iskolában, és itt mindenki szabadon választhatja meg az őt legjobban érdeklő területet – hangsúlyozza az igazgató. Az utóbbi években igen népszerű a modern tánc, ami elsősorban Dimény Olgának köszönhető, aki a baróti csoporttal nagyon szép eredményeket ért el különböző versenyeken, mára már a többi városban is közkedvelt ez a kör – mondotta. Sepsiszentgyörgyön huszonegy szakosztály működik, egyesek több korosztályban is, a huszonegy tanárból tizenegyen főállásúak, tízen óraadók, a diáklétszám 1450. Újdonság, hogy idéntől a síszakosztály nem csak télen működik, a Sport-All Egyesület támogatásával gyepsízésre is van lehetőség, és szintén az új tanévtől indult be az angol nyelv, angol civilizáció és kultúra tanítása is. A Tanulók Háza oktatója Gidófalván is tart moderntánc-órákat, a kézműveskörre Uzonból és a megyeközponti Speciális Iskolából csoportosan érkeznek a diákok. Baróton négyen tanítanak hatszáz gyermeket, Kovásznán öten szintén hatszáz diákkal foglalkoznak, Kézdivásárhelyen négy főállású és egy óraadó tanár tartja a köri tevékenységeket 550 tanulónak, Bodzafordulón 450-en látogatják a programokat, amelyeket négy oktató irányít. Működésre és fizetésekre elegendő az oktatási minisztériumtól a megyei tanfelügyelőségen keresztül folyósított költségvetési összeg, de fejlesztéshez, beruházásokhoz pályázniuk kell központi forrásokra. Kerekes igazgató elmondta, 2006-ban és 2007-ben felújították az épületeket, a felszerelések, eszközök bővítésére is kaptak pénzt, tavaly hangszereket vásároltak a kézdivásárhelyi háznak, számítógépeket Bodzafordulóra, nagy teljesítményű fénymásolót, valamint gokartot a sepsiszentgyörgyi intézménynek. Idén a baróti Tanulók Háza fával működő fűtési rendszerét szeretnék átállítani gázfűtésesre, és tervezik számítógépek, valamint hangszerek vásárlását oda, ahol pótolni kell a meglévőket. Anyagi téren nagy segítség, hogy szálláshelyek kiadásával saját bevételre tudnak szert tenni Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Bodzafordulón. Főként a tavaszi időszakban érkeznek tanulócsoportok a magyar kormány diákutaztatási programjában, de belföldi igénylés is van – ismertette az igazgató. Minden évben nagy az érdeklődés az adventi koszorú és húsvétkor az írott tojás készítése iránt, tavaly a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában ezerszázan vettek részt az adventi és hétszázan a húsvéti tevékenységeken. A programokról a diákok beszámolnak a Miújság nevű gyermeklapban, a megyeközponti Tanulók Háza és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum közös időszakos kiadványában, amelyben saját meséket, kreatív feladványokat is közölnek, a fotók pedig arról tanúskodnak, hogy mindenki jól érzi magát a maga választotta szakkörön.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sapientia-díj Sepsiszentgyörgyre
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kara Kiváló oktató címet adományozott október 3-án az egyetem napja alkalmából Csapó János professzornak, a Csíkszeredai Kar oktatójának, aki a sepsiszentgyörgyi tanulmányi központban az agrármérnöki képzésben az általános kémia és a biokémia tantárgyat oktatja.
Az alkalomból felavatták a bentlakás új szárnyát, és felszentelték az ehhez tartozó kápolnát. Az ünnepi beszédeket követően olyan személyeket díjaztak, akik az évek során kiemelt szerepet vállaltak az egyetem építésében, illetve az ott zajló minőségi oktatás biztosításában. Bocskai István-díjat kapott Jávor András professzor, a Debreceni Egyetem volt rektorhelyettese és Mezey Barna professzor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem leköszönő rektora. Filep Emőd, a Marosvásárhelyi Kar nyugalmazott adjunktusa és Gáspárné Vér Katalin, a Csíkszeredai Kar oktatója tiszteletbeli professzor címben részesült, Székely Gyulának, a Marosvásárhelyi Kar volt dékánjának a professor emeritus címet ítélték oda. A magyar kormány által támogatott, tizenhat éve működő Sapientián eddig ötezer hallgató végezte el a nappali képzést. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kecskeszemű mesék Csángóföldről
A megkötött idő
Amennyire hihetetlen, hogy a puliszkakeverő kútba vetésével esőt lehet hozni, vagy a beteg tehenet oldalának szurkálásával meg lehet gyógyítani, annyira igaz, aki hisz benne, annak javára válik. Ezzel a hittel kell lapozni Csoma Gergely A megkötött idő című könyvét, amely moldvai csángó varázslásokat, ráolvasásokat, rontásokat, archaikus imákat és népmeséket tartalmaz. A szerző moldvai gyűjtéseiből összeállított kötetet szeptember utolsó szombatján mutatták be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A magyarországi szobrászművész 1977-ben szerelmesedett bele a Bákó, Románvásár és Ónfalva környéki, valamint az északi csángók nyelvjárásába, útjai során nyolcvanhat hangkazettát töltött meg ott gyűjtött felvételeivel. A Kovács Ákos kezdeményezésére lejegyzett szövegekből összeállított közel hétszáz oldalas kötetben a szerző az adatközlők születési évének és a felvétel helyének és időpontjának megjelölésével közli a szövegeket, a könyv mindez, valamint a településjegyzék és a témák szerinti felosztás okán kutatók számára is hasznos gyűjtemény. Csoma Gergely Szabófalváról érkezett a sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóra, ahol részt vett a Szent Mihály-napi búcsún, majd megkoszorúzta Lakatos Demeter, az 1974-ben elhunyt „Kárpátokon túli verselő pacsirta” sírját a helyi temetőben. A csángó költő születésének századik évfordulóján, 2011-ben Csoma Gergely kőbe és bronzba vésett emléktáblát adományozott a falunak, és, hogy illusztrálja, mennyire közel áll szívéhez az északi csángók „sz-elős nyelvjárásza”, három Lakatos Demeter-verssel indította múlt szombaton a könyvbemutatót a Székely Nemzeti Múzeumban. Majd kitért az első moldvai útja viszontagságaira, a bákói milícián töltött óráira, a Domokos Pál Péterrel való budapesti találkozására, és ismertette néhány korábbi csángókönyvét. Az elhagyott idő című fotóalbumban olyan fényképeket közöl, amelyeket huszonegy év különbséggel ugyanazokról az adatközlőkről készített különböző környezetben és élethelyzetben, az Elveszett szavak című kötet papírfecniken fennmaradt szövegeket, guzsalyas énekeket, imákat, népi gyógyászati eljárások leírását tartalmazza.
Csoma Gergely nem tartja magát néprajzosnak, de felelősséget érez, hogy a még élő szellemi örökséget megőrizze és továbbadja. Bátran kimondhatjuk, A megkötött idő nemcsak hagyományok gyűjteménye, hanem egyfajta nyelvőrző album, amelyből a moldvai csángók nyelvjárásain kívül a lelkületük is kiolvasható. A Fekete Sas Kiadó kiadványának emiatt ott a helye a néprajzi munkák sorában.
Csoma Gergely: A megkötött idő – Varázslások, ráolvasások, rontások, archaikus imák és népmesék Moldvából /Fekete Sas Kiadó/ Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Édes anyanyelvünk
Két rangos díjjal tértek haza a háromszéki diákok a hét végén Sátoraljaújhelyen tartott 45. Édes anyanyelvünk nyelvhasználati vetélkedő Kárpát-medencei döntőjéről.
Az Édes anyanyelvünk középiskolai vetélkedőt Sátoraljaújhely Város Önkormányzata, a Kazinczy-díj Alapítvány Kuratóriuma, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közgyűlése és az Anyanyelvápolók Szövetsége támogatásával hirdetik meg évente, a döntőre idén három háromszéki tanuló jutott tovább: Veres Renáta Melinda (XI. osztály, baróti Baróti Szabó Dávid Szakképző Líceum), valamint Bancea Mátyás és Konrád András László, mindketten a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum végzős tanulói.
A vetélkedő írásbeli részében nyelvtani, nyelvhasználati, szövegalkotási, nyelvhelyességi feladatokat és stílusgyakorlatokat kell megoldaniuk a versenyzőknek, a szóbeli megmérettetésen választhattak a megadott négy beszédhelyzet témája közül, amelyet 15–20 perc alatt kell kidolgozniuk és 3 perc időben szabadon előadniuk. A szülőföldhöz ragaszkodás, a testnevelés (öröm vagy szenvedés? – vitaindító), a miként köszönjünk témakör, valamint egy fesztiválbeszámoló közül mindhárom háromszéki diák a szülőföldről állított össze rövid beszédet, figyelembe véve, hogy a képzeletbeli hallgatóság egy diáktábor közössége.
Mindkét mikeses diák elnyerte Sátoraljaújhely plakettjét, Bancea Mátyás ezenkívül OTP-különdíjat kapott, Konrád András Lászlót pedig a Zempléni Fiatalok Határok Nélküli Együttműködéséért Egyesület részesítette különdíjban. Erdély Judit tanítványainak elismerése azonos rangú a Kazinczy-éremmel, amelyet az évente Győrben tartott Szép magyar beszéd versenyen érdemelhetnek ki a legjobb diákok. Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma

Orbán Balázs nyomdokán a Gyimesek vidékén 2.
Visszatérnek a Székelyföld peremén fekvő Gyimesek vidékére az Orbán Balázs nevét viselő 36. dokumentarista fotótábor résztvevői október 20–27. között. A fényképes dokumentáció készítése a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, az Exposia Fotográfiai Alkotócsoport szervezésében valósul meg, Hargita Megye Tanácsának a támogatásával.
Az idén májusban tavaszi fényben megragadott Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk községeit most az ősz színeiben is dokumentálják a meghívott fényképészek: Antal Levente (Sepsiszentgyörgy), Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Bartók Izabella (Sepsiszentgyörgy), Csíki Csaba (Csíkszentdomokos), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kelemen Lajos (Sepsiszentgyörgy), Kerekes István (Kazincbarcika), Sándor-Tóth Zsuzsanna (Hatvan), Tordai Ede (Marosvásárhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vitos Hajnal (Csíkszereda).
A fotótáborban részt vevő fényképészek a vidéket bejárva vizuális értékmentést végeznek. A megörökítésre érdemes pillanatokat, a múló jelent fényképezőgépeikkel rögzítik, ugyanakkor nem maradhatnak ki a sorból a jelenkor ízlésvilágát, vívmányait reflektáló képek sem. A felvételek, amelyek a tábor ideje alatt elkészülnek, egyfajta üzenetek a világnak: így élnek itt az emberek, ilyen a környezetük, és ilyen csodálatosan szép az a táj, amit századok óta laknak.
Az ily módon készülő dokumentáció vándorkiállítás anyagát képezi, amelyet a jövő év során több helyszínen is bemutat a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont.
Orbán Balázs a Székelyföld leírásában elragadtatva írja e vidékről: „… egy ily nagyszerü tájjal, melynél szebbet bizonynyal se Tyrol, se Svájcz nem tud felmutatni, s mi még sem ismerjük, még kevésbbé méltányoljuk e szép hazát. Kétségtelenül szép a Székelyföldnek lakott része is, de ki azt valódi nagyszerüségében akarja ismerni, annak be kell hatolni határhavasaink nagyszerü tömkelegébe, meg kell utazni azon gyönyörü hegyszorosokat, melyeket a teremtő mint e szép haza büv-utjait helyeze a határszélre, s csak akkor fogja azt egész nagyszerüségében, egész pompájában ismerni”. A 36 km hosszú Gyimes-völgy a Csíki-havasok legkeletibb csücskében helyezkedik el, községei: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk. Az itt élő gyimesi csángók ősei csíki falvakból menekültek e vidékre, a korábbi századokban, hol politikai, hol gazdasági kényszerből. „A betelepülésre vonatkozó adatok a 17. századtól követhetők. Többen Moldovába telepedtek le, majd visszaszivárogtak a mai Sánclaka környékére, és alulról felfelé népesítették be a Tatros völgyét és a patakokat. A Tatrosba futó patakok mentén szétszórt házcsoportok szerekbe, tizesekbe szerveződő egységeiből önálló települések jöttek létre. A 19. század derekán már mindhárom mai gyimesi település önálló közigazgatású község, külön bíróval, elöljárósággal. A szétszórt település az emberek összeállásának régi titkait árulja el, a családi foglalás emlékeit őrzi. Egy-egy völgybe futó patak mellett egy család telepedett meg, s így a patakok legtöbbje az első települők nevét őrzi”. „A Tatros és mellékvizeinek vidékét a 17. században még nagyrészt a Moldvát Csíkszékkel összekötő kereskedelmi útvonal által keresztülszelt erdőrengeteg borította. A gyimesi csángók az azóta eltelt bő két és fél évszázad alatt az őket körülölelő tájat minden vonatkozásában kiismerték, s közben a vadont hegyvidéki kultúrtájjá alakították”. „Mivel kevés a szántóföld, a gazdasági élet alapját az állattenyésztés, a pásztorkodás, a fafeldolgozás, fakereskedelem és a háziipar képezi. Mind a Tatros völgyében, mind a »patakokban« nagy kiterjedésű természetes kaszálók elsősorban a szarvasmarha-tenyésztésnek, míg a havasi legelők a juhtenyésztésnek kedveztek. A havasi legelők birtokbavétele fokozatosan történt: az »erdőlés« nyomán egyre több természetes kaszálót tudtak hasznosítani. A csángó életmód egyik sajátossága a kalibázás. Tavasszal a gyimesiek kiköltöznek állataikkal a nyári szállásra, majd ősszel, Szent Mihály napja körül hazaköltöznek a téli szállásra. Benkő Károly (1853. II. 62-68) említi, hogy a »Gijmes havasi falvakat több falu bírta: Csíkszentmiklós 1/5-ét, Borzsova 1/5-ét, Csíkszentmihály 1/5-ét, Szépvíz pedig 2/5-ét«. A gyimesi ember az önellátásra rendezkedett be, különösen az épületek építése, az élelem, ruházat előállítása terén. Mindezt az őstermelés alapfokon ma is tudja biztosítani. Itt még fellelhetők a magyar népi kultúra korábbi rétegei, őrzik viseletüket, gyakorolják ősi gazdálkodási módszereiket.
A településszerkezet is sajátosan módosult: a völgyekben a hosszanti útifalu, míg a mellékvölgyekben, a patakokban a szórvány több változatával találkozhatunk. A gyimesi csángó ház a székely ház egyik típusa. A havason, az esztenán a házakat faragatlan gerendákból építik. A patakok mentén elszórt házak egy-egy tízest alkotnak (Rána, Ciherek, Ugra, Görbe, Boros, Sötét, Kápolna, Rajkók). A helyi identitástudat ma is erős: a gyimesi csángók nagy része tudja, honnan csángáltak ide. Nyelvjárásuk is a felcsíkiakéval hasonlítható. Gyimesben más mindenki jövevény, a bennszülött a csángó. Sajátosan alakultak e vidék néprajzi hagyományai is. A vidék gazdag népi tánchagyományokban, mondavilágban és dallamkincsben. A parasztzenészek messzi földön híresek, egyik sajátos népi hangszerük, a gardon (teknő alakú, húros ütőhangszer) puhafából készül. A gyimesi csángó magyarok legfőbb szórakozási alkalma a tánc volt. A szakemberek közel 35-féle táncalkalmat és mintegy 30 táncfajtát tartanak számon. A táncrendből napjainkra a fiatalok is ismerik a magyarost, a csárdást, a németest, a hejszát”.
„Gyimes a Székelyföld néprajzának múzeuma, vagyis, ami ott hamarabb eltűnt, elenyészett, itt változatlanul vagy átformálódva még tovább fennmaradt. A viseleti darabok, mustrák, a házak és bútoraik, a növényismeret, a párválasztás, a lakodalom némelyik mozzanata, a középkori keretezettségű katolicizmus, a pogány emlékeket felvillantó néphit, a ráolvasások, a táncok, balladák, keservesek, a hiedelmek nemcsak esztétikailag szépek, vagy más szempontokból érdekesek, nemcsak megborzongatják az embert, hanem a tudomány számára lehetővé teszik a népi kultúra múltjának tanulmányozását, pontosabban megértését.” Népújság (Marosvásárhely)

Pedagógushiány Háromszéken
A pedagógusok tömeges nyugdíjba vonulása miatt három-négy év múlva nagyon sok katedra üresedik meg Háromszéken, elsősorban matematika, fizika, kémia és biológia szakon, amit néhány fiatal végzőssel nem lehet pótolni – közölte Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. Szerinte a munkaerőhiány éppen olyan mértékben jelentkezik a tanügyben, mint a gazdasági ágazatokban, s bár folyamatosan csökken a tanulólétszám, ez nem jelenti osztályok felszámolását, sem azt, hogy kevesebb tanárra lenne szükség.
Háromszéken ebben a tanévben 2661 pedagógusi állással számolnak, ebből 2130-at végleges kinevezéssel rendelkező tanítók, tanárok foglalnak el, 363 szakképzett helyettesítő jutott szeptembertől katedrához, száz nyugdíjas és bedolgozó pedagógust foglalkoztatnak, ezenkívül hatvanhat állást az adott szaknak nem megfelelő végzettséggel töltenek be, középfokú képesítéssel huszonhárman rendelkeznek, heten még tanulnak a felsőfokú oktatásban. Jellemző a pedagógushiányra, hogy a tanévkezdés előtti napokban tartott utolsó elosztáson még kétszáz katedra üres volt, az utolsó percekben találtak mestereket a szakiskolák számára, művészeti képzettségű tanárokat és speciális oktatásban dolgozókat. Óraadókkal, nyugdíjasokkal és bedolgozókkal pótolták a hiányt, végül minden űrt sikerült betölteni. Kiss Imre elmondta, az elmúlt tanévhez képest idén hatszáz diákkal kevesebb szerepel a nyilvántartásban, a létszámcsökkenés megyeszinten arányosan oszlik el, igen ritka, hogy emiatt osztályt kell felszámolni vagy összevonni. A főtanfelügyelő állítását könnyű alátámasztani számításokkal: Háromszéken 311 állami óvoda és iskola működik hetvenhét pénzügyi központban, valamint egy alapítványi (a jászvásári központtal rendelkező kézdivásárhelyi egészségügyi technikum), ha minden egységben csupán két gyermekkel van kevesebb egyik tanévben, mint a másikban, az is meghaladja a hatszázat, másképpen, ha óvodától technikumig megyeszinten minden évfolyamon negyvennel csökken a létszám, akkor is eléri a hatszázas apadást. A városi nagy iskolákban általában minden évfolyamon betelik az összes hely, de falun előfordul, hogy gyermekhiány miatt egyik évről a másikra osztályokat vonnak össze, ami miatt elemiben tanítói állás kerülhet veszélybe, de általában pénzügyi központon belül megoldják, az V–VIII. osztályban katedrakiegészítéssel pótolják az érintett pedagógus kieső óráit, legtöbbször egy másik iskolában. A szakközépiskolákban és a szakiskolákban alacsony létszámmal is működnek osztályok, itt ugyanannyi tanár tanít akkor is, ha huszonnyolc diák van az osztályban, és akkor is, ha tízzel kevesebb. Mindebből kitűnik, a diáklétszám csökkenése ellenére egyelőre nincs szükség kevesebb tanárra, de az már bizonyos, hogy a kiöregedés mértékével nem azonos arányban választják a pedagóguspályát a fiatalok. A megyei tanfelügyelőség ezért minden tanévkezdés elején felhívja a figyelmet a pedagógushiányra, ami Kiss Imre szerint néhány év múlva az oktatás egyik legnagyobb gondja lesz. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rangos hangversennyel ünnepeltek (45 éves a Vox Humana)
Nemcsak a háromszéki kóruskultúra meggyökerezéséhez járult hozzá a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus, hanem az alapítása óta eltelt negyvenöt esztendő alatt az éneklés igazi utazó apostolává vált – mondotta Fórika Balázs, a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus karnagya szombat este a Krisztus király-templomban tartott ünnepi hangversenyen, és Nagy Mózes, a XVII. századi, esztelneki származású székely pap nemes cselekedeteihez hasonlítva a Vox Humana által eddig bejárt utat, Vetró András szobrászművész Nagy Mózest ábrázoló plakettjét adta ajándékba az ünnepelt kórusnak.
A zene üzenetet hordoz, hirdeti az igazat, a szépet, a szent élet céljait – hangsúlyozta házigazdaként Dávid György plébános. Az elmúlt negyvenöt év fellépései a világ több színpadán, az elismerések, a díjak mind bizonyítják, hogy a Vox Humana kamarakórus olyan értéket közvetít, amelyre az emberi léleknek szüksége van – fogalmazott Nagy Zoltán, aki Antal Árpád polgármester és a helyi önkormányzat nevében szólt. Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elismerését tolmácsolta azért a kitartó munkáért és művészi teljesítményért, amelynek szerinte közvetett következménye, hogy jelenleg egyetlen Sepsiszentgyörgy méretű városban sem működik annyi jó minőségű kórus, mint a háromszéki megyeközpontban. Fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus Fórika Balázs vezényletével, a Zongor Attila karnagy által vezetett budapesti Stella kamarakórus, amely tizenöt éves kapcsolatot ápol a Vox Humanával, majd a Vox Humana rövid műsorának tapsolt a több száz főnyi hallgatóság, amelyben meghívott énekesként közreműködött Sebestyén-Lázár Enikő, valamint a Salamon Olivér, Ticuşan János és Vitályos Lehel alkotta zenekar, beatboxkíséret: Kertész Róbert. Szilágyi Zsolt Herbert, a Vox Humana jelenlegi karnagya tevékenységét édesapja, Szilágyi Zsolt méltatta, aki negyven évig vezette a Vox Humana kamarakórust, fia pedig megköszönte azt a kulturális örökséget, amelyet édesapja hagyott maga után. Az ajándékok és emléklapok átadása után a születésnapi hangverseny a négy kórus közös éneklésével zárult, együtt adták elő Herivelto Martins Ave Maria no morro című művét. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elesetteken és gyengéken segítenek (Reformáció 500)
„Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből” – a Jakab apostol 2. leveléből vett gondolatra építette tegnap rövid áhítatát Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templomban abból az alkalomból, hogy két új megyeközponti szociális intézmény létrehozásáról tájékoztatták a helyi és környékbeli papságot, valamint önkormányzatok, segítőszervezetek, különböző hivatalok vezetőit. Az egyházkerület idősek számára épít lakóotthont, a Diakónia Keresztyén Alapítvány pedig védett lakásokat és az otthoni beteggondozás megyei székházát magában foglaló központ építését kezdi meg.
A diakónia, a szeretetszolgálat Istentől kapott feladat, enélkül az ötszáz éves reformáció megünneplése sem lenne teljes – hangsúlyozta Kató Béla. Az egyházfő emlékeztetett: régen a családok és a közösség gondoskodott az idősekről, de évszázadokkal ezelőtt ez nem volt olyan magától értetődő. Az egyháznak a középkortól kezdődően nagy szerepe volt az elesettek, gyengék segítésében, és az intézményesített szeretetszolgálatot is az egyház hozta létre, ebbéli szerepe máig sem csökkent – fogalmazott. A Gyöngyvirág utcai új református templom és a korábban épített keresztyén ifjúsági központ szomszédságában, az utcával párhuzamos vonalban épül fel a multifunkcionális szociális központ, amelynek földszintjén a Diakónia otthoni gondozószolgálatának irodáit és egy konferenciatermet rendeznek be, az emeleten pedig fogyatékkal élő fiatalok védett lakásait alakítják ki. Az építkezés megkezdéséhez a Diakónia Keresztyén Alapítvány mindkét ágazata – az otthoni betegápolás és a fogyatékkal élők számára biztosított szolgáltatások – a külföldi partnerektől kapott támogatást – tudtuk meg a két terület vezetőjétől, Tóth Annától és Makkai Pétertől. A helyi önkormányzat által a leendő szociális létesítmények rendelkezésére bocsátott terület Olt felőli részére tervezett idősek lakóótthonának építését a magyar kormány támogatja, a megvalósításhoz az önrészt az Erdélyi Református Egyházkerület biztosítja – tájékoztatta lapunkat Balla Zoltán előadói tanácsos, aki a szóban forgó beruházásért felel az egyházkerület részéről. Ez az épületegyüttes huszonnégy egyszobás és tizenkét kétszobás lakosztályt foglal majd magában, valamint tizenhét szobát egy elkülönített épületszárnyban idős betegek számára. A lakások bérbe vehetőek, illetve megvásárolhatóak, az épületegyüttesben különböző gyógyászati szolgáltatásokat és szórakozási lehetőséget is biztosítanak. A református egyház említett szociális intézményeinek építését levélben üdvözölte Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Sztakics Éva Sepsiszentgyörgy alpolgármestere pedig azt hangsúlyozta: mennyivel jobb lenne, ha az erre az ágazatra fordítható anyagi források elosztásáról helyben dönthetnének. Az eseményen közreműködött az Írisz Ház zenekara, a fogyatékkal élő fiatalokból álló Írisz Band, az együttlét közös imával és énekléssel ért véget. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Katonai hagyományőrzés a Tekse alatt
Nem volt könnyű az élet, de könnyen viseltük – fogalmazta meg a zalánpataki Farkas József, amikor a régmúlt időkről és unokájáról, Préda Barnáról kérdeztük.
Azt mondta, amit lehetett, mindent elmesélt unokájának, ennek köszönhető, hogy már gyermekként érdeklődött a régi katonai egyenruhák iránt, és húszévesen úgy ismerte a hadtörténet helyi vonatkozásait, mintha maga is részt vett volna valamilyen hadi eseményben.
Tavaly avatott kis helyi múzeumában a népi hagyományok tárgyi emlékei mellett kiállította a zalánpataki családoktól összegyűjtött katonai emlékeket is, és büszke arra, hogy ősei között voltak magas rangú tisztek és hősök is. Préda Barnának közel háromszáz katonai fényképből álló gyűjteménye van, amelyet a faluban talált házról házra járva. A családok ragaszkodtak a fotókhoz, az eredetit megőrizték, de megengedték, hogy a fiatal gyűjtő lefotózza. Ezeket elektronikus formában tárolja, amit kinyomtatott, abból album készült, és megtekinthető a helyi múzeumban.
Elmondta, hogy a nagytatájától kapta az ilyen irányú indíttatást, aki sokat mesélt neki. „Kezdtem a legendákat meseszerűen elmondani, valósággal beleöröklődött, amit mondtam” – fűzi hozzá Farkas József.
– Üknagymamám testvére, Kasléder János főtörzsőrmester volt az Osztrák–Magyar Monarchiában Fogarason – meséli Préda Barna. – Részt vett a háborúban, kikerült Magyarországra, az őszirózsás forradalom is ott érte, és onnan hazajött Erdélybe. A felszerelése egy része Magyarországon maradt, itt négy kitüntetése és a kalapcímer látható. Nagyon sok kitüntetést vásároltam itt, Székelyföldön és Magyarországról, olyanokat, amelyeket megkaphattak idevaló katonák is. Dédnagytatám őrvezető volt mindkét világháborúban. Galíciában megsebesült, hazahozták és itthon, Erdélyben ápolták. Aztán 1916-ban betörtek a románok, és a sebesültekből létrehozták az erdélyi portyázó különítményt. Sebesültként ismét felvette a harcot a románokkal, 1917-ben Olaszországba került és ott fogságba esett. Aztán szabadult, a négyéves magyar időben ismét behívták, leventeoktató volt, harcolt Csobánosban mint 13-as székely határőr, és ott vesztette el hősi halált halt fiát. Haladt a csapatokkal, Idecs pataka előtt az ötven év fölöttieket elengedték és hazajött.
Hősök emlékezete
Zalánpatak nem felejti el hőseit, bizonyíték rá, hogy nemcsak Préda Barna könyvében és múzeumában lelhetőek fel a helyi háborús emlékek, hanem az elmúlt években maradandó jeleket is állított a falu. 2013-ban avatták fel annak a zászlónak a talapzatát az iskola udvarán, amelyet 1942-ben állítottak és a román megszállás után, 1947-ben bontottak le, az avató alkalmából a zászlót ezúttal is a felvidéki lévaiak adományozták, mint a négyéves magyar időben. 2016 novemberében az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, valamint a két világháború zalánpataki elesettei előtt tisztelgő emléktáblákat helyeztek el a római katolikus templom falára, idén pedig, Kisboldogasszony napján (szeptember 8-án) kopjafát állítottak Bedő László tanító, magyar királyi zászlós emlékére. – Bedő László zászlóstiszt volt, ő szervezte meg a falu védelmét hetvenhárom esztendővel ezelőtt. Mozgósították a huszonhármas korosztályt, amely kimaradt a sorozásból, és ekkor ő már megfelelő katonai kiképzést kapott a leventeoktatás során – eleveníti fel a múltat Préda Barna. – Hazafutott Barótról, ott volt tiszt, és értesítette az embereket, hogy Köpecnél betörtek a románok. Fegyver volt, mert a háború alatt mindig volt, és megszervezte a védelmet. Eldöntötték, ha jönnek a vasgárdisták, akkor felveszik a harcot. Végül a vasgárdisták nem jutottak el Zalánpatakig, a román csapatok pedig békésen vonultak át a településen, viszont a német és a magyar katonák összecsaptak velük, és akkor jutottak nagy tömegek fegyverhez, mert a románok menekülés közben elhagyták a fegyvert. Szárazajtáról jöttek be román érzelmű fiatalok, és éjjelenként rettegésben tartották a zalánpatakiakat. Lövöldöztek a levegőbe, és a helyiek velük vették fel a harcot, egészen Szárazajtáig kergették őket.
Egyenruhában megváltozik az ember
A Csíkmadarasról vásárolt második világháborús zászlósegyenruha Préda Barna kis múzeumának egyik különleges darabja. Új tulajdonosa csak néhányszor viselte, mintájára saját egyenruhát készíttetett, és abban jelenik meg a különböző történelmi megemlékezéseken. Úgy tartja, az egyenruha tartást ad az embernek, nemcsak külsőleg, de lelkileg is. Két barátjával, a kézdivásárhelyi Szima Csabával és a gelencei Kerekes Áronnal szervezik a 24-es kézdivásárhelyi határvadász hagyományőrző zászlóaljat, közelebbről szeretnének toborzót tartani és az állományt feltölteni:
– Fontosnak tartom a katonai hagyományőrzést, hisz székelyek vagyunk, a székely ősi katonanemzet. Fontos, hogy ezeket a hagyományokat is továbbvigyük, szemléltessük, hogy milyen volt az akkori katonaélet és a felszerelés. Törekszünk ezt minél korhűbben átadni, és úgy tűnik, a gyermekek is szeretik. A hagyományőrző táborok után a szülők elmondják, a gyermek rendben tartja a ruháját, mind megeszi az ételt, amelyet eléje tesznek, nem válogat, sokkal fegyelmezettebb. Ezt az örökséget kötelességünk őrizni és továbbadni, ebben látom a hagyományőrzés lényegét. Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma

Tegyétek élővé Isten igéjét! (Reformáció 500)
A reformáció ötszáz éve elkezdődött, a következő ötszáz év most kezdődik, és ezért személyesen mindenki tehet a szolgálatával, hitével, szeretetével, az Istentől nyert bűnbocsánattal – hangsúlyozta igehirdetésében Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese tegnap a reformáció ötszáz évének tiszteletére tartott, a sepsiszentgyörgyi imahetet záró rendezvényen a Sepsi Arénában. Közel ezerötszáz résztvevő jelenlétében emlékeztek meg a Luther Márton által elindított folyamatról, amely jelenleg is tart, és arra kötelez, hogy higgyünk Istenben, legyünk hűek nemzetünkhöz és éljünk szeretetben embertársainkkal.
Incze Zsolt arra, a Malakiás könyvéből vett gondolatra építette igehirdetését, amit a Sepsi Református Egyházmegye mottójául választott a reformáció évében: Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek. Mielőtt azonban kifejtette volna, hogy mi indokolja ennek a tételnek a hangsúlyozását a jelenben, Révész Imre kálvinista tudós egyháztörténeti kutatásaira utalva magyarázta, hogy a középkorban a vallásos intézmények, a szerzetesrendek eltakarták az Istent az emberek elöl, de a reformációban Isten, az ő szeretete és kegyelme által áttörte ezt a gátat, és ezeket az intézményeket és embereket a hátramaradottságból megpróbálta kimozdítani és megújítani. Az egyházmegye elöljárója feltette a kérdést: vajon jó úton járunk-e, megteszünk-e mindent azért, hogy a mi életünkben a reformáció valóban reformáció legyen? Gyakoriak a válások a gyülekezetekben, lelkésztársai közül sokan megfáradtak, mert az igehirdetésüknek, szolgálatuknak nincs eredménye – mondotta. Az egyház feladata, hogy arra vezessen, nézzünk szembe a valósággal, saját magunkkal, hogy szolgáljunk szeretettel és hittel a nemzetért, a családért, az egyházért, a közösségeinkért, és ezt úgy tehetjük, hogy odafigyelünk embertársainkra – szögezte le az esperes. „Tegyük élővé Isten igéjét életünkben, ne féljünk naponta megtérni, naponta változni, naponta jobbá lenni”. Az úrvacsorai ágendát végző Zelenák József evangélikus lelkész-esperes arra figyelmeztetett, az egyházi tanítás legfőbb üzenete: Jézus ott áll középen, és az egyház mindenkori feladata igaz bűnbánatra buzdítani, hogy az emberek megtérjenek és eszerint éljenek. Szerinte az igazi reformációi hit kiáll minden tűzpróbát. A egyházmegye lelkészei több száz hívőnek szolgáltatták ki az úrvacsorát, majd a köszöntések következtek.
A remény ünnepe
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arról beszélt, hogy mindig könnyebb az ember szíve, ha olyan rendezvényen vehet részt, ahol nem a rombolás, nem a veszteség, nem a fájdalom, hanem építkező és ünneplő közösség fogadja, és szerinte a reformáció tegnapi ünnepe a reményről és a jövőtervezésről szólt. Hangsúlyozta, hogy a magyarság nem maradhatott volna meg nemzetként Európában több mint ezer éven át, ha nem tértünk volna át a keresztény vallásra, és Székelyföld sem őrizhette volna meg önazonosságát és kultúráját, ha mi, székelyek nem tartoznánk a nyugati kereszténységhez. A városvezető szerint változás, újítás nélkül zsákutcába kerülünk, és ha egy hamis jólét oltárán feláldozzuk azt, ami a legfontosabb, a családot, a hitet, a nemzetet, ha lemondunk Istenről és a gyermekvállalást a karrier mögé helyezzük, ha a kivándorlást választjuk a szülőföldünkhöz való ragaszkodás helyett, akkor elveszíthetjük mindazt, amit elődeink az elmúlt ezer évben felépítettek. Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéról Percze László konzul szólt a nagyszámú gyülekezethez. Azt mondta, Luther fellépése történelmi volt, átalakította Európa térképét, megújította a hit világát, és hatással volt a politikára, gazdaságra, jogtudományra, az anyanyelv használatára, a modern természettudományi gondolkodásra. A reformáció egy közös örökség, amelynek eleme a megújulás – mondotta. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a reformáció nemcsak egy vallástörténeti állomás, hanem a világtörténelem egyik legnagyobb szemléletváltását jelenti. Szemléletváltozást teológiai és egyházi szervezés tekintetében, az irodalom, a művészet, általában a kultúra tekintetében, a munkához való viszonyban, a technika fejlődésének felhasználásában és a nemzethez való viszonyulás tekintetében is – hangsúlyozta. Sajátos erdélyiségünk is a reformáció időszakában alakult ki, keményebbek, konokabbak, körültekintőbbek lettünk az elmúlt ötszáz esztendőben, amely minket, székelyeket különösen megpróbált – emlékeztetett. A megyevezető leszögezte: kell hogy legyen újra egy közös álmunk, egy gazdag és erős Székelyföld, egy olyan régió, amelyet büszke emberek építenek maguknak a saját erejükből és saját szájuk íze szerint. A reformáció sepsiszentgyörgyi emlékünnepségén fellépett a Sipos Zoltán vezette egyesített kórus (Pro Musica kamarakórus, Cantus Firmus vegyes kar és a Szemerjai Dalárda), verset mondott Virág Nimród. Az alkalomból a Református Emlékbizottság A Biblia és a reformáció elnevezésű kiállítását tekinthette meg a közösség az aréna folyosóin, a perselypénzt az erősdi református egyházközség gyülekezeti házának építésére gyűjtötték. Az ünnepi hangulatú megemlékezés himnuszaink eléneklésével ért véget. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főhajtás egykori tanítók előtt (Zalánpatak nem felejt)
Másfél évtizedes eredményes oktatói és nevelői, közösségépítő és közösségfejlesztő munkájuk elismeréseképpen Zalánpatak díszpolgára címet adományozott Málnás önkormányzata és Zalánpatak faluközössége a jelenleg Uzonban élő Ráduly József nyugalmazott tanítónak és Ráduly Irénke óvónőnek. Az elismerést Préda Barna Az én falum, Zalánpatak című könyvének október 26-i uzoni bemutatóján adták át a nyugdíjas pedagógus házaspárnak.
Péter Sándor, a zalánpataki „érzelmes monográfia” lektora Zalánpatakról azt mondta, nehéz oda eljutni, de még nehezebb onnan eljönni. A szinte járhatatlan útra utalt, és arra a vendégszeretetre, amellyel a kis település lakói fogadják a látogatót, de a falu értékei is ott marasztalják a vendéget. Kiemelte Zalánpatak egykori szerepét a környék kulturális életében, amelynek a hatvanas-hetvenes években a Ráduly tanító házaspár volt a mozgatója. Amikor máshol nem volt műkedvelő csoport, Zalánpatakon kettő-három is működött – mondta. Ráduly Irénke nyugdíjas óvónő felelevenítette, hogy amikor fiatal pedagógusként oda helyezték, azt gondolta, „a zalánpatakiak olyan maradiak lehetnek ott a világ végén. De nagyot csalódtam, mert amikor a zalánpataki emberek kimentek a faluból, mindig könyvet vásároltak. Rengeteget olvastak, tájékozottak voltak. Volt két-három családnál rádió, hallgattuk a híreket, esténként összegyűltünk, megbeszéltük a dolgainkat, énekeket tanultunk.” A zalánpataki évekre négy évtized távlatából is jól emlékszik Ráduly József. Elmondta, oroszt tanított Kökösben és Mikóújfaluban, és amikor Zalánpatakra helyezték, semmiképpen nem akarta elfogadni. Meggyőzték, és tizenhat évig tanított ott. Családot alapított, két fiuk született, egyikük, Ráduly István jelenleg Uzon polgármestere. „Amikor oda helyeztek, csak szekérrel és gyalog lehetett járni, nem volt villany se. Ha valaki súlyos beteg volt, át kellett menni gyalog Málnásfürdőre, és onnan telefonáltunk. Szekérrel vittük a beteget a falu végéig, mert a mentő csak odáig tudott jönni. Karácsony Zoli bácsi működtette az áramfejlesztőt, mozit is tartottunk, a filmeket a hátamon hordtam Málnásfürdőről, Mikóújfaluból, hogy az emberek művelődhessenek. A feleségemmel együtt színdarabokat tanítottunk be a gyermekeknek és a fiataloknak, de az idősek sem akartak kimaradni semmiből. Jártuk a környéket az előadásokkal, nagy fegyelem volt, jól ment a munka. Préda Jenő bácsiék zenéltek a műsorokon, szépen muzsikáltak. Néhai Gál Sámuel segített abban, hogy a zalánpataki gyermekek bentlakásba mehettek Málnásra ingyen. Egy szekér fát vittek télen, ennyi volt a fizetség. Ott elvégezték a nyolc osztályt, jól haladtak a gyermekek. Őszintén mondom, mindent megtettünk Zalánpatakért. Egyedül plébános nem voltam, egyéb minden.”
Farkas József, aki jelenleg is kiveszi a részét a zalánpataki közösségi munkából, egyfajta őre az unokája, Préda Barna által létrehozott helyi néprajzi múzeumnak. Az uzoni könyvbemutatón azt mondta: „Ráduly tanító bácsiék nemcsak oktattak, hanem neveltek is, sok kultúrmunkát elvégeztek, és mellette lent termeltek, disznót, juhot tartottak, soha semmilyen munkát panasszal nem csináltak.”
A pedagógus házaspárt méltatta a 89 éves Préda Jenő is, aki az egykor híres zalánpataki zenekar prímása volt, és az alkalomból tanítványával, Préda Barnával együtt muzsikával köszöntötték Zalánpatak frissen kitüntetett két díszpolgárát. Szotyori Angéla, Málnás község polgármestere is elismeréssel beszélt Ráduly Józsefről és feleségéről, Irénkéről, hangsúlyozva: sok olyan pedagógusra lenne szükség jelenleg is, amilyenek aktív korukban ők voltak. Az immár több helyszínen, így Uzonban is bemutatott zalánpataki monográfia nem csak falutörténet, egyfajta főhajtás is azok előtt, akiknek köszönhető, hogy Zalánpatak ma is él, lakói most is szorgos, becsületes emberek. A Ráduly házaspár Préda Barna könyvében is kiemelt szerepet kapott. A kulturális életről szóló fejezetben a szerző azt írja: „a település nemcsak üveggyáráról, hanem kulturális életéről is híres volt. Ez a hírnév az 1960-as években teljesedett ki Ráduly József tanító és felesége, Ráduly Irénke óvónő vezetésével.” A zalánpatakiak ragaszkodását múltjukhoz és a sok nehézséget átélt falu jelenéhez Préda Barna a könyv bevezetőjében fogalmazza meg igen találóan: „Legyen e könyv emlékül mindazokért, akik a történelem folyamán a kizsákmányolások, az azt követő zsarnokoskodások, a háborúk utáni borzalmas idők és a kommunizmus ellenére, valamint a Nyugat csábításának ellenállva itthon maradtak, és hozzájárultak ahhoz, hogy felépüljön, megmaradjon és fejlődjék Zalánpatak. Ha itthon nehezebb is a munka, ha a szerszámok nyele jobban feltöri is a tenyeret, de sokkal édesebb a kenyér, szebben énekelnek a madarak, és van-e a világon bármely katedrálisnak a tornyában olyan szépen hívogató harang, mint Zalánpatak kicsiny templomocskájának?” Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szülők mennek, a gyermekek maradnak
Évente közel kétezer háromszéki óvodást és diákot hagynak itthon szüleik, és vállalnak munkát külföldön, és több száz kiskorút visznek néhány hónapra magukkal, akik emiatt nem járnak rendszeresen iskolába, akár évekig is osztályismétlők.
Az elmúlt tanévben 1923 beiskolázott gyermek nevelkedett nagyszülőknél vagy olyan csonka családban, ahol az egyik szülő külföldön dolgozott, az óvodák és iskolák összesített adatai szerint jelenleg 1778 kiskorú van ebben a helyzetben – tájékoztatott Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. Közülük 194 gyermeknek mindkét szülője elment, 104 esetben egy szülő neveli a gyermekét, de ő is itt hagyta, 1480 családból csak az egyik szülő vállalt külföldi munkát. A bölöni iskolában százötven diákot érint a jelenség, Bodza-vidékén szintén átlagon felüli az itthon hagyott gyermekek száma, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Középiskola 94 tanulója származik ilyen családból, Dálnokban pedig azért nulla a szóban forgó százalék, mert a dálnokiak gyermekestől mennek.
Kiss Imre elmondta, az ilyen helyzeteket megsínylik a gyermekek, általában romlanak tanulmányi eredményeik, a nagyobb diákoknál gyakori a lógás. Törvény szerint nyolcszáz diák után lehet egy iskolai tanácsadót, pszichológust alkalmazni, ami azt jelenti, hogy Háromszéken alig néhány iskolában dolgozik főállásban ilyen szakember – mondta. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arany Jánostól Kalotaszegig (XXIX. Népzene- és néptánctalálkozó)
Balladákra épített táncjátékkal és táncházzal kezdődik holnap a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány szervezte idei népzene- és néptánctalálkozó, szombat délelőtt legényes- és szólótáncversenyt tartanak, este a hagyományos gálaműsoron fellép a házigazda együttes és a meghívottak, vasárnap a gyermekeké a színpad. Az már biztos, hogy jövőben, a harmincadik találkozó egyfajta lezárása lesz az eddigi folyamatnak, az eredeti célt, hogy a Háromszék Táncegyüttes stúdióközeli helyzetben készítsen felvételeket idős adatközlők táncáról, muzsikájáról, eme élő kincstár kiöregedése és megfogyatkozása miatt nem lehet tovább követni.
Pörge Dani, Sinkó Tera, Dalos Eszti, Tuba Ferkó, Rebi néni, Ágnes asszony egy úton jár, a bűn útján, egyfelé tart, a halálba. Kéjvágyuktól vezérelve az ördöggel cimborálnak, s kínok kínjával fizetnek – idézzük a budapesti Fitos Dezső Társulat és a Szentendrei Táncegyüttes Irgalom című, Arany János balladái nyomán készült táncjátéka műsorfüzetéből. Az előadás zenéjét ifj. Csoóri Sándor szerezte, rendezője a társulatalapító Fitos Dezső és Kocsis Ildikó. A Háromszék Táncegyüttes igazgatója lapunknak elmondta, azzal, hogy az idei népzene- és néptánctalálkozóra a hagyományos folklórműsortól eltérő táncjátékot is meghívtak, jelezni kívánják, hogy a rendezvény nyitna a jövőben más műfajok irányába is éppúgy, ahogy ez megjelenik a néptáncegyüttesek műsorpolitikájában is. Deák Gyula közölte, azt tapasztalják, hogy az idős adatközlőket már nem lehet nagy távolságokra utaztatni, nem vállalják a fellépést, ezért le kell mondaniuk arról, hogy a tőlük való gyűjtés legyen a fő célja a találkozónak. Ezt Ivácson László, az együttes művészeti vezetője is megerősítette, megtoldva azzal, hogy nincs már olyan hagyományőrző vidék, ahonnan ne gyűjtöttek volna, lefilmezték az ismert adatközlők minden táncát, muzsikáját (az együttes az eddigi találkozókon több mint ötszáz adatközlőtől gyűjtött anyagot). Az eredeti terv szerint az idei gálaműsor kiemelt meghívottjai kalotaszegi hagyományőrzők lettek volna, ellenben ezt csak részben sikerült megszervezni. Idős adatközlők nem tudnak részt venni a rendezvényen, de a kalotaszegi hagyományos tánc és muzsika mégsem hiányzik a gáláról, első alkalommal lép fel a találkozó színpadán a Kalotaszeg Néptáncegyüttes. A szombat esti gálaműsor további fellépői: a Szentendrei Táncegyüttes, a Fitos Dezső Társulat, a sepsiszentgyörgyi Kincskeresők és a Százlábú Néptáncegyüttes, a délelőtti legényes- és szólótáncverseny nyertesei, a Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar. Délután bemutatják Both Zsuzsa népszokásokat tartalmazó Ünnepnaptár című oktatási segédjegyzetét, ez annak a sorozatnak része, amelynek első három kiadványa a néptánc, a népzene és a népi játékok tanításának módszertanát foglalja össze. A vasárnapi gyermekgála kiemelt meghívottja a dicsőszentmártoni Apró Kökényes Néptáncegyüttes, rajtuk kívül még fellép a gelencei Burustyán, a kézdiszentkereszti Kincsek, valamint a sepsiszentgyörgyi Százlábacskák és Kincsek együttes és a Székely Mikó Kollégium néptánckara. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elindult a téli segélyprogram (Kovászna Megyei Vöröskereszt)
Az elmúlt huszonöt esztendőben összesen több mint száz tonna alapélelmiszert osztott ki a téli hónapokban a Kovászna Megyei Vöröskereszt idős rászorulóknak és sokgyermekes családoknak, ezáltal negyedszázad alatt Háromszék lakosságnak ötöde részesült a támogatásban. A szervezet hivatalosan tegnap indította az idei téli segélyprogramot, az önkéntesek utcán és a standoknál megkezdték az ötlejes jótékonysági tombolajegyek árusítását.
Lapunk érdeklődésére a Vöröskereszt igazgatója elmondta, két évtized alatt ugyan csökkent a mélyszegénységben élők aránya, de még mindig nagyon sok idős ember él alacsony nyugdíjból vagy teljesen jövedelem nélkül, akiket senki nem segít, és a sokgyermekes családok közül is sokan vannak nehéz helyzetben. Városon több a segélyszervezet, támogatásuk inkább eléri azokat, akik ott laknak, a falvakba ellenben kevesebb segítség jut, ezért a Vöröskereszt elsősorban ott segít, ahol nagyobb a szükség – mondta Pap Adolf. Tavaly az ötlejes tombolajegyekből közel hatezer lej gyűlt össze, és a támogató cégeknek köszönhetően közel hetven nyereményt sorsoltak ki, a tombolapénzből pedig több mint kétszáz élelmiszercsomagot állítottak össze. Magánemberek és vállalkozók adományából pótolták a téli programra szánt alapot, és ezer családnak juttattak alapélelmiszereket. A tombo­lajegyeket utcán és az erre a célra felállított vöröskeresztes standoknál árusítják, és alapélelmiszereket gyűjtenek a sepsiszentgyörgyi Carrefour Market bevásárlóközpontban. A tombolahúzás december 27-én 12 órakor élő adásban követhető a Sepsi Rádióban. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jól gazdálkodnak az örökséggel (XXIX. Népzene- és néptánctalálkozó)
Ha csak a vasárnapi gyermekgálát vennénk alapul, hogy megítéljük, milyen hatása van az előző huszonnyolc sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozónak, illetve a házigazda Háromszék Táncegyüttesből kinőtt oktatók munkájának, akkor is bizton állíthatnánk: ebben a néptáncműhelyben jól gazdálkodtak az örökséggel. Péntektől három napig a népzene és néptánc erdélyi fővárosává vált a háromszéki megyeközpont, és előző esztendőkhöz hasonlóan a rendezvény minden programja iránt nagy volt az érdeklődés.
Nincs olyan szeglete a Kárpát-medencének, ahol az anyaország határain kívül élő magyarság ne szembesülne gondokkal, jogfosztással, nehézségekkel – mégis, a pénteken lezajlott Magyar Állandó Értekezlet nemzetpolitikai számvetése után talán egy fokkal derűlátóbban tekinthetünk az előttünk álló kihívásokra.
Kárpátalján a sztálini időket idéző oktatási törvény borzolja a kedélyeket, Felvidéken a nyelvi jogok gyakorlatba ültetése ütközik akadályokba, a Vajdaságban ugyancsak az anyanyelvi oktatásért kell küzdeni a Máért ülésén elfogadott zárónyilatkozat tanúsága szerint. Az erdélyi gondokat pedig a magunk tapasztalataiból ismerjük: a visszaszolgáltatás leállítása, magyarellenes hisztéria gerjesztése, gyűlöletkampányok vezénylése, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ellehetetlenítése, a párbeszéd elutasítása jogaink bővítéséről stb. Ráadásul Magyarországnak is folyamatos össztűzben kell helytállnia: a szuverenitásért folytatott harc, a keresztyén, hagyományos, nemzeti értékek melletti kiállása miatt rendszeres támadásokat indítanak ellene. S hogy ilyen körülmények között miért lehetünk mégis bizakodóak? Például azért, mert már maga a Magyar Állandó Értekezlet intézménye is erősebbé tesz. A tudat, hogy van egy fórum, ahol a Kárpát-medencében élő magyarság képviselői összeülnek és beszélnek közös gondjainkról, hiszen már ez is jelzi: nemzetben, nem pedig országokban gondolkodó vezetői vannak a magyarságnak. Reménnyel tölthet el az is, hogy a folyamatos támadások ellenére Magyarország erősödik, gazdasága növekszik, szuverenitása sértetlen, kormánya hajlandó és képes – konfliktusok árán is – kiállni a magyarság érdekeiért. Sőt, a nemzetpolitika immár nemcsak a nemzeti, kulturális identitásért folytatott küzdelemről szól, hanem egyre inkább gazdaságfejlesztésről is. Budapest egyre több olyan intézkedést, programot kezdeményez, amely a külhoni magyar családok támogatását, szülőföldön való boldogulását célozza gazdasági eszközök révén is – az Erdélyben is induló gazdaságfejlesztési program, a babakötvény, az anyasági támogatás kiterjesztése ide sorolható. Mindezeken túl örömteli, hogy a legfontosabb kérdésekben konszenzus volt a résztvevők között. Nemcsak a külhoni magyarok vezetői, de a budapesti kormány képviselői és a magyarországi ellenzéki pártok túlnyomó többsége is egyetértett a legfontosabb nemzetpolitikai célokban: az ukrajnai nyelvtörvény elleni fellépéstől kezdve a Minority SafePack uniós kisebbségvédelmi kezdeményezés támogatásáig. Figyelemre méltó továbbá, hogy a magyarországi kormánypártok és ellenzéki alakulatok is elítélték Gyurcsány Ferencnek a külhoni magyarság szavazati jogának megvonására irányuló antidemokratikus, magyarellenes, uszító, bomlasztó kezdeményezését, így aztán hinni merjük, hogy a bukott miniszterelnök akciója elszigetelt jelenség marad, amely nem árthat majd a nemzeti összetartozás ügyének. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felavatták a Pető-központot (Egyetemi oktatás Sepsiillyefalván)
A diakónia célja hozzásegíteni a másik embert, hogy önmaga lehessen, és ez a szolgálat mindenkori feladata az egyháznak, ugyanakkor ez a fajta segítség nem tartja függőségben azt, akire irányul – fogalmazott Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tegnap a sepsiillyefalvi Pető András Fejlesztő- és Képzőközpont hivatalos avatóján. A létesítmény a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Kara első határon túli központja, ahol egyidejűleg valósul meg a konduktorképzés és a központi idegrendszeri sérült gyermekek és felnőttek rehabilitációja a konduktív nevelési módszer szerint.
A korábban Pető András Főiskolának nevezett intézmény munkatársai három és fél éve tartanak háromhetes terápiás foglalkozásokat Illyefalván, eddig hét alkalommal neveltek-fejlesztettek esetenként közel ötven gyermeket és fiatalt, s bár időközben a kihelyezett konduktorképzés ötlete is megszületett, hosszú volt az út a megvalósításig – ismertette Kató Ibolya, a program helyi vezetője. A foglalkozásoknak már kezdettől az illyefalvi Keresztyén Ifjúsági Diakóniai Alapítvány (KIDA) adott helyet, és tartotta a kapcsolatot az érintett családokkal, a képzés elindításához ellenben meg kellett teremteni az infrastruktúrát, amihez pénzre volt szükség. Az Erdélyi Református Egyházkerület és személyesen Kató Béla közbenjárásával a magyar kormány egymillió euróval támogatta a korábbi illyefalvi gyermekfalu épületeinek rendeltetésszerű átalakítását és berendezését, ahol szeptemberben tíz hallgatóval elindult az egyetemi képzés, és már megtartották az első háromhetes gyakorlati fejlesztőprogramot is. A második elméleti sorozat ma indul, három hét múlva ismét fogadják a sérült gyermekeket és felnőtteket.
A tegnapi avatón Kató Ibolya elmondta, a KIDA mindig arra törekedett, hogy olyan képzéseket indítson, amelyekre nagy szükség van, a pszichodráma, bibliodráma és a mentálhigiéné után a Pető-konduktorképzés is ezt a célt szolgálja. A Pető-módszer olyan komplex személyiségfejlesztés, amely révén az emberi agyat próbálják arra késztetni, hogy újból vegye fel az elveszített funkciókat – mondotta.
Dr. Zebe Andrea, a Semmelweis Egyetem Pető András Kara dékánja beszélt a módszer jelentőségéről és arról, hogy nincs külön világ a fogyatékkal élők és az egészségesek számára, megfelelő fejlesztéssel a sérültek is a társadalom együttműködő tagjaivá válhatnak. Az Erdélyi Református Egyházkerület, a KIDA és a Semmelweis Egyetem együttműködését mérföldkőnek nevezte a Pető-konduktorképzésben, mivel a székházon kívüli oktatás először Háromszéken indult el, a rehabilitációs foglalkozásokkal már jelen vannak több Kárpát-medencei településen.
Szász Károly, az egyetem kancellárja a feltétel nélküli szeretetről beszélt, Hankó Balázs miniszteri biztos az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az oktatási államtitkárság képviseletében üdvözölte a Magyar Örökség- és Prima Primissima díjas Pető Intézet (jelenleg említett egyetem kara) fejlesztő- és képzőközpontjának háromszéki indulását, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a képzés és a fejlesztés az érintettek lakóhelyéhez közel és anyanyelven történik. Brendus Réka, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetője leszögezte, a magyar kormány támogatása ezután is ott lesz, ahol erre szükség van, Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke pedig azt a törekvést ismertette, ahogyan a megyei önkormányzat az elmúlt években bővítette a szociális hálót. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke történelmi visszapillantójában felidézte az egyház mindenkori szeretetszolgálatát, a Trianon utáni időket, amikor az egyház árvaházakat, öregotthonokat, kórházakat épített, és amelyeket az állam a második világháborút követően kisajátított. A református egyház valóságos földalatti diakóniát végzett, és amikor 1989 után újraindították a szeretetszolgálatot, az állam döntött arról, hogy kit támogat – mondotta. Az egyházfő hangsúlyozta, az egyháznak újból meg kellett tanulnia önállóan építeni a saját szociális intézményeit, majd megáldotta az illyefalvi Pető-központot. A Codex Régizene-együttes koncertje után az esemény meghívottjai – orvosok, gyógypedagógusok, mentálhigiénés szakemberek, a konduktorképzés hallgatói és mások – együtt látogatták meg az épületet, záróakkordként pedig Kató Béla megemlékezett arról, hogy idén huszonöt éves a Keresztyén Ifjúsági Diakóniai Alapítvány, amely a KIDA konferencia-központtal együtt a Kárpát-medencei magyarság intézményévé és házává vált. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ösztöndíj tehetséges diákoknak (Sapientia EMTE)
Első alkalommal részesülnek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjának hallgatói a budapesti Földművelődésügyi Minisztérium egész Kárpát-medencére kiterjedő, a magyar nyelvű egyetemi agrárképzést támogató ösztöndíjában. Pilbát Tímea és Székely Csaba harmadéves hallgatók kiváló tanulmányi eredményeikért kapják az ösztöndíjat, a szerződést szerdán írták alá Nagyváradon.
A Földművelődésügyi Minisztérium sajtóirodájának közleménye szerint a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott ösztöndíjátadó ünnepségen Tóth Katalin, az agrártárca nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára leszögezte: a Kárpát-medencei anyanyelvi oktatás és képzés a szülőföldön történő érvényesülés záloga. Az általuk létrehozott ösztöndíjak finanszírozását a minisztérium a kapcsolatrendszerébe tartozó agrárszervezeteken keresztül valósítja meg, ezzel is segítve az egyetemek, a diákok és az érdekvédelmi szervezetek közötti kapcsolat kialakulását. Tóth Katalin beszédében hangsúlyozta, a budapesti kormány alapvető célkitűzése a magyarlakta tájak, falvak és kistérségek versenyképességének elősegítése, hogy ezáltal a vidék a nemzet motorja legyen – olvasható a közleményben. Az idei tanévben negyedik alkalommal ítél oda ösztöndíjat a Földművelésügyi Minisztérium a kiváló teljesítményt nyújtó fiataloknak, 2017-ben ennek a lehetőségnek köszönhetően 16 tanuló részesülhetett anyagi támogatásban.
Mindkét említett ösztöndíjas sepsiszentgyörgyi, három évvel ezelőtt végeztek a Székely Mikó Kollégium természettudományi osztályában, úttörőnek számítanak a Sapientián, mivel annak az évfolyamnak a hallgatói, amellyel a megyeközponti agrármérnöki szak indult. Tímea lapunknak azt mondta: fehér lappal indult, családjában senki nem gazdálkodik, nagyszülei is városon élnek, így a falusi élet kimaradt a gyermekkorából, és azért választotta ezt a szakot, mert itthon működik, és kapcsolatban van a természettel. Nagy álma, hogy a városhoz közeli helyen panziót működtessen, egyfajta táborhelyet. Az ösztöndíjnak nagyon örvend, szeretné megszerezni a gépkocsivezetői jogosítványt, az első részleteket erre fogja fordítani. Székely Csaba nagyon elégedett az oktatással, azt mondta, a tanárok elvárása semmivel sem kisebb, mint a nagy egyetemi városokban, ő is komolyan veszi, mert szakmát akar tanulni. Nincs kedvenc tantárgya, addig a tananyag minden vetülete tetszett neki, a gyakorlatot is nagyon hasznosnak tartja. Az ösztöndíj első részleteit ő is sofőriskolára költi. A Sapientia sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjának két legeredményesebb diákja – sok csoporttársukkal együtt – az egyetem Tanárképző Intézetének is hallgatója, mindketten úgy vélik, ha már házhoz jön a tudás, érdemes annak minden lehetőségét kihasználni. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kerek, mint a pont
A közös európai közérzet kialakításához kíván hozzájárulni többnyelvű kiadványaival a budapesti Pont Kiadó, azzal pedig, hogy könyvei tematikájával az élet széles skáláját fogja át, tevékenysége olyan kerek, mint a pont – erről beszélt csütörtök este Szávai Géza és Szávai Ilona a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott kiadói esten, ugyanakkor bemutatták legfrissebb köteteiket.
A szerzőpáros szólt az általuk 1994-ben alapított kiadó születéséről, a közös munka öröméről, de a nehézségeket sem rejtették véka alá. A sepsiszentgyörgyi találkozó egy könyves turné része, Marosvásárhely, Nyárádszereda, Gyergyószentmiklós után érkeztek Háromszékre, ma este Brassóban találkoznak olvasóikkal. Szávai Géza méltatta a Kriterion Kiadó tevékenységét, amely 1989 előtt egyedüliként képviselte a romániai magyar könyvkiadást, és többnyelvű kiadványaival ápolta a nemzetiségek kultúráját. Elmondta, a közel nyolcszáz kötetes Pont Kiadó is ezt teszi, angol, német, francia, lengyel és orosz írásokat és fordításokat is megjelentet. „Aki az egyke jelenséggel foglalkozik bármilyen (tudományos, politikai, közéleti, magánéleti) oldalról közeledjék is feléje, olyan köztes, minden embert érintő területre érkezik, mely területről alig tudunk valamit, holott itt dől el, miként alakul, merre fordul két-három emberöltő, fél évszázad alatt az emberi történelem” – olvasható Szávai Ilona legfrissebb könyvének fülszövegében. Az egyke című kiadvány különös könyv, a Szávai család vall saját egykés tapasztalatáról, mivel kisfiúk újszülöttkori halála után egyetlen lányt neveltek fel. A könyvben új szó születik: Eszter lányuk, aki három gyermek boldog édesanyja, egyedülkének nevezi gyermekkori önmagát. Szávai Ilona szerint kegyes öncsalással hallgat a társadalom az egyke-jelenségről, ezért is tartotta fontosnak feldolgozni ezt a témát. Szávai Géza is új kötetét ismertette, amelybe korai írásaiból is beválogatott. Ebben is vannak gyermektémák, például saját emlékét idézi a címadó novellában: Harmincdekás Pistike színházi ruhája. Noha a Pont Kiadót csak a Szávai házaspár képviselte a találkozón, a munkát csapatban végzik – erről is szóltak, megemlítve, hogy a két évtized alatt hatszáz emberrel dolgoztak együtt. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A digitális felzárkóztatásért (Sepsikőröspatak)
Az elmúlt egy év alatt harminc 8–12 éves sepsikőröspataki gyermek ismerkedett meg a fényképezés, filmezés technikájával, az internetes közösségi oldalak használatával, egyszerű számítógépes programokkal, különböző digitális eszközökkel, amelyek segítségével rajzokat lehet készíteni, térképeken keresgélni – mindez egy Erasmus+ pályázat része, amelyben a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány vesz részt másik négy országgal közösen. Az eddig elért eredményeket tegnap mutatták be a kőröspataki nappali foglalkoztatóban az érintett szülőknek, pedagógusoknak, a helyi önkormányzat képviselőinek.
A szociálisan hátrányos helyzetű környezetben nevelkedő gyermekek nagy eséllyel maradnak ki a digitális eszközök megismeréséből és használatából, és ilyen jellegű képességek hiányában kétszeresen hátrányos a helyzetük – állítja Torma Vera, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány délutáni oktatásért felelős programvezetője. Az alapítvány ezt felismerve lépett be 2015-ben az Erasmus-pályázatba, és azokat a gyermekeket vonta be a programba, akikkel 2014 óta foglalkoznak a délutáni oktatásban, felzárkóztató nevelésben. Az előkészítő év után tavaly októberben kezdődtek a tevékenységek a Felhő Suli elnevezésű tanulási folyamatban, amelynek lényege, hogy olyan eszközöket, megoldásokat, módszereket adjanak a gyermekek kezébe, amelyek révén behozhatják a hátrányos helyzetükből adódó lemaradásukat a digitális világ megismerésében. A tanulási folyamat többszakaszos, kéthavonta változnak a bevetett eszközök, amelyek használatára szinte maguktól kell rájönniük a gyermekeknek, az oktatók csupán a háttérből irányítják a tevékenységeket. A fényképezés és filmezés alapjainak elsajátítása után a program résztvevői egy társasjáték révén ökovárost építettek, az angol nyelvet külföldi önkéntesekkel gyakorolták, saját Youtube-csatornát készítettek, és sok más érdekes feladatot oldottak meg, amelyek révén korosztályuknak megfelelő, sőt, azt meghaladó gyakorlott felhasználóivá váltak a digitális eszközöknek.
A program jövő májusig folytatódik, amikor az ausztriai, koszovói, szlovákiai és cseh partnereikkel együtt összegzik az elért eredményeket. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húszéves a Szövétnek
Megjelent aradi kulturális szemlénk ünnepi száma
Már az elején közzétesszük húsznál több olvasónk válaszát kérdésünkre: Mit jelent számodra a Szövétnek? Köszönjük az őszinte, dicsérő szavakat.
Következik a változatos tartalmú IRODALOM, MŰVÉSZET rovat. A versek (Böszörményi Zoltán: Az arc, Ablakok, Fiegel Erzsébet: Játék, Arany-Tóth Katalin: Cselekvés, Szabó Péter: /régi karácsony/, Grosz László: Örök ünnep, Regéczy Szabina Perle: Karácsonyi elmélkedés, Radnai István: Alzheimer dicsérete, Köteles Nikolett: Örök éjszín), a rövidpróza (Simpf Angelika: Menekülj!, Jámbor Ilona: Az óceánjáró kísértete, Juhász Béla: Festménya falon, Dr. Markovics Radmila: Rohangáló agysejtjeim, Kocsik Krisztina: Vaddisznók, Brauch Magda: A boldogság világnapja avagy boldog-e a „Boldog ember”?, Kurunczi Mária: Szív). Vége felé közeledik Nótáros Lajos: Arad marad című népszerű, folytatásos regénye, amelyet nemrég egy beszélgetés során a szerző „csupán ujjgyakorlat”-nak nevezett. Jubilál az Aradi Kamaraszínház: tizedik születésnapját ünnepeljük. Ebből az alkalomból tesz közzé egy összeállítást a budapesti Vendégváró Fesztivál idején megjelent, a Kamaraszínházat elismerő írásokból Fekete Réka, művészeti titkár és „mindenes” (Tízéves az Aradi Kamaraszínház). A gazdag aradi színházi hagyományokat mindig hitelesen felelevenítő Piroska Katalin Szabálytalanságok az egykori aradi színházban címmel idéz fel néhány érdekességet. Új programot indított útjára a megyénk kulturális értékeit, épített és természeti örökségét népszerűsítő civilszervezet, a Pro Move Arad Egyesület, Aradi Magyar Költészet Napja címmel, tudtuk meg Pataky Lehel Zsolt újságírótól, az egyesület elnökétől. Egy nappal Tóth Árpád halálának évfordulója után a városunkban született költőről emlékeztek meg a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében (Tóth Árpádra emlékeztek a Magyar Költészet Napján).
A HITÉLET rovatban Bátkai Sándor karácsony ünnepét, a Megváltó születését idézi szívhez szóló eszmefuttatásában (Az okos ember lát, a hívő tovább lát). Szilvágyi Zsolt, temesvár-józsefvárosi plébános a temesvári, illetve aradi zárdákban tanító apácákra emlékezik Iskolanővérek című cikkében. Ódry Mária képzőművész-költő beszámol Brittich Erzsébet kiállításairól, amelyeken bemutatták a „Reformáció 500” ünnepi rendezvénysorozat keretén belül, Arad megye református, illetve evangélikus templomairól készült linómetszeteit (Jó ennyi templomot egyszerre látni!). Horváth Csaba lírai sorai szintén a közelgő Karácsonyra irányítják az olvasók figyelmét (A várakozás). Matekovits Mihály Minorita anekdotái biztosítják a rovatban a derűs hangulatot.
A dezsőházi temetőben ünnepélyesen átadták a restaurált, első világháborús magyar emlékművet, amelyet a Pro Move Arad Egyesület újított fel. Erről az eseményről számolunk be a TÖRTÉNELEM rovatban (Átadták a felújított első világháborús magyar emlékművet Dezsőházán.)
Gazdag tartalommal jelentkezik a HELYTÖRTÉNET rovat. Ujj János egy kiemelkedő tehetségű zeneművész életét és munkásságát eleveníti fel (Elfeledett aradi híresség: Weil Magda hegedűművész). Újra képbe kerül Siska-Szabó Zoltán Régi és új Arad című fotósorozata, amelyben Arad főutcája (a volt Andrássy tér) tárul elénk egy valamikori és egy mai képeslapon. A kisiratosi őseit mindig büszkén vállaló Sarusi Mihály új dokumentum-sorozatot indít (Szalbekék), amelyben a Kisiratost 1818-ban újratelepítő jeles Szalbek családnak állít emléket. Puskel Péter, több ezer Aradhoz és aradiakhoz kapcsolódó anekdota tudója ezúttal városunkban elhangzott kijelentéseket, véleményeket sorakoztat fel, amelyeknek egy része szólássá vált (Híres és hírhedt emberek mondták Aradon). Hónapok óta készül Stefanov Titusz Sever Dan igen jól dokumentált, az aradi turizmus múltját és jelenét bemutató, gazdagon illusztrált sorozata (Az aradi turizmus rövid története – 1.).
Az OKTATÁS rovatot egy aktív kémia–fizika szakos tanár, Rogoz Marianna visszaemlékezése (Egy pályakezdés margójára) és egy nyugalmazott pedagógus, Matekovits Mihály írása (Szórványban) teszi érdekessé.
A MEMOÁR rovat szerzői emlékeznek: dr. Vajda Sándor a C-vitamin felfedezőjére (Nyolcvanévvel ezelőtt kapta meg Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjat), Szabó István pedig Nagyvarjas két jellegzetes alakjára, akik „még a magyar időkben” váltak hírhedté (Ami a ’Nagyvarjasi harangszó’ című könyvből kimaradt – de jeleztük’).
Ha december, Szilveszter, vidám óévbúcsúztatás, akkor kicsit terjedelmesebb a HUMOR rovat. Köszönet érte elsősorban a németországi Kölnben élő Kövér testvérpárnak (Kövér Péter: Marsbéli migráncsok; Kövér Miklós: Iluska és Jancsi meséje). És nem hiányoznak Grosz László könnyed bökversei sem (Bökik hírességekről).
Jeles munkatársunk, Koreck Aladár a thaiföldi Bangkokból Phi Phi szigetére utazott feleségével egy decemberi napon, hogy a lehető legegzotikusabb körülmények között lépjen át az új évbe. Ezt az élményét osztja meg olvasóival az ÚTINAPLÓ rovatban (Szilveszter Phi Phi szigetén).
A decemberi Szövétnek részére – szokás szerint – Brittich Erzsébet „faragott” KERESZTREJTVÉNYt (A Zerindi Galéria egyik büszkesége).
Szomorú hírt kaptunk Sarusi Mihály barátunktól: Szolnokon elhunyt Vágner Szabó János, régi, kedves munkatársunk, akinek utolsó írása nyomtatásban a Szövétnek októberi számában jelent meg. (Erdély szerelmese volt). Nyugodjék békében!
Végezetül ki szeretnénk emelni a lap grafikai díszletét. A belső oldalakon Kett Groza János virtuóz rajzai, grafikái, illetve Czernák Dorottya művészi illusztrációi színesítik a fekete-fehér oldalakat. A címlapon Allerhand István ünnephez remekül illő fotója (Bronzba öntött angyal), a hátsó borítón pedig Ady Endre kevésbé ismert karácsonyi verse alatt Szász Eszter Jégcsapok című háttérképe látható. Az első belső színes borítón: Aradi pillanatok, a hátsó belső borítón: válogatás Móré-Sághi Annamária Kék című kiállításának falikárpitjaiból.
A 20. születésnapját csendben, méltósággal ünneplő Szövétnek decemberi számában meglepetést kínál: a megszokott 40 belső oldal mellé +20 ajándékoldalt nyújt hűséges, kitartó olvasóinak.
Áldott, békés karácsonyt és jó egészségben, boldogságban eltöltött új évet kíván minden kedves olvasójának és munkatársának – a 20 éves Szövétnek! Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Nagy igény lenne szakmunkásokra (Szakoktatás)
Százhúsz háromszéki cég ezerháromszáz szakmunkás képzésére nyújtott be igénylést a jövő tanév IX. osztályos beiskolázási terve elkészítésének első szakaszában, ehhez képest a szükséglet alig felét tudják biztosítani Kovászna megye iskoláiban – erről tájékoztatta tegnap az érintetteket a helyi fejlesztési és társadalmi párbeszéd bizottság a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában tartott találkozón.
A munkaerőpiac óriási hiánnyal küzd, ezért nem mindegy, hogy mire készítik fel a fiatalokat az iskolákban – hangsúlyozta Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási igazgatóság vezetője. A jelenlegi nyolcadikosok egy részét nem érdekli, mi történik velük jövőtől, lehet, hogy nem is járnak rendszeresen iskolába, mással nem magyarázható, hogy az október-novemberben végzett felmérés során az 1904 általános iskolai végzősből 333-an nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy hol szeretnék folytatni tanulmányaikat – mondta Popescu Marius szakoktatásért felelős tanfelügyelő. 134-en más megyébe mennének, az itthon maradók többsége elméleti oktatást választana. Az elmúlt tizenöt év alatt közel 1300-zal csökkent a nyolcadikosok száma, és míg 1990-ben két elméleti líceum volt Sepsiszentgyörgyön és hat szaklíceum, jelenleg négy elméleti középiskola és három szakközépiskola működik a megyeközpontban – ismertette a tanfelügyelő.
A duális képzésben a vállalkozók elsősorban textilipari munkások, asztalosok, kőművesek, pincérek, szakácsok, víz-gázszerelők képzését kérik, az igényelt 156 helyből 4,5 osztályban 134 helyre (86 százalék) bólintott rá a helyi fejlesztési és társadalmi párbeszéd bizottság. A hároméves szakiskolában említett szakmák közül néhány megismétlődik, valamint osztályok, félosztályok indulnak jövő szeptemberben autószerelői, géplakatos, mezőgépész, villanyszerelő, kereskedelmi eladó, falusi turizmus, fodrász-manikűr-pedikűr szakon. Itt az igényelt 1076 hely helyett 22,5 osztályban csupán 630-at (58 százalékot) tudnak biztosítani. A beiskolázási számok jóváhagyása a megyei tanfelügyelőség hatáskörébe tartozik. Az ismertetett tervezet szerint a jövő tanévben 68 IX. osztály indul, ebből 37 szakképzésben (4,5 duális, 22,5 szakiskola, 10 osztály szaklíceum) és 31 osztály elméleti és vokacionális oktatásban. E szerint a szakképzés 54,4 százalékot fog képviselni, ami messze elmarad az országosan tervezett 60 százaléktól – közölte Popescu Marius. A középrégió megyéi közül Kovászna megyében a legnagyobb a szakiskolában tanulók aránya (35,3 százalék), de a szaklíceumi osztályok tekintetében igen nagy a lemaradás – ismertette Kiss Imre főtanfelügyelő. Szerinte a következő esztendőkben az utóbbi kategóriát kell erősíteni, és ezt csak az elméleti oktatás rovására lehet megtenni. Erre kötelezi a megyéket az országos stratégia, egyes helyeken ez már meg is valósult, Szeben megyében a szakképzés több mint 61 százalékot képvisel. Bár a találkozón jelen lévő vállalkozók és a különböző klaszterek képviselői munkaerőigényeit a bemutatott beiskolázási terv nem elégíti ki, elfogadták, hogy jelenleg csak ennyire van lehetőség, és bíznak abban, hogy a helyzet változik, a szülők és iskolavezetők megértik, hogy nemcsak az elméleti tudás értékes, szükség van jól képzett szakmunkásokra is. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Legyen folytatása intéseinek (Jánosi József nyolcvanéves)
Egykori tanítványai, munkatársai, tisztelői, a néptáncos szakma jeles személyiségei, barátai, néptáncegyüttesek és zenészek köszöntötték vasárnap délután, nyolcvanadik születésnapján Jánosi Józsefet (felvételünk). A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban tartott eseményen a háromszéki néptáncéletet elsőként kutató és feldolgozó népművelő, oktató, különböző kulturális intézmények módszertani szakértője több mint ötvenéves pályafutását idézték beszélgetésekben, képekben, archív filmfelvételeken és a gyűjtéseiből összeállított koreográfiákban.
Imreh István, a művelődési központ igazgatója egykori munkatársukat köszöntve felidézte: régen eleink életének szerves része volt a tánc, a fiatalok a szülőktől lesték el, majd titokban a csűr végében gyakorolták be és tanulták meg a falu nagyjainak figuráit, mígnem odaértek, hogy kialakították saját táncukat. Szerinte Jánosi József életének is szerves részévé vált a néptánc, ami munkásságát is meghatározta. Péter Sándor nyugalmazott magyar szakos tanár, aki a Jánosi József sepsiszentgyörgyi pályafutásának első éveiben alapított tánccsoport tagja volt, azt kívánta, hogy mindannak, amit az ünnepelt elkezdett és mások átvettek, továbbadtak, legyen folytatása, intéseinek legyen foganatja, szökkenjenek szárba azok a magvak, amelyeket nemcsak táncoktatóként, hanem a táncok leírójaként is elvetett.
A visszaemlékezők sorát Balázs Antal nyitotta, aki közös székelykeresztúri éveikről szólt, régi farsangi mulatságokat elevenített fel. A brassói származású László Csaba, a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes alapítója, jelenleg a Nagyvárad Néptáncegyüttes koreográfusa, aki a nyolcvanas években együtt gyűjtött erdővidéki cigánytáncokat Jánosi Józseffel, arról beszélt, hogy a cigányok tánca mindig alkalmazkodik annak a vidéknek a táncához, ahol megtelepednek, Jánosi József pedig hangsúlyozta, a cigánytánc szerves részét képezi kultúránknak. Közös ismerősük, az őrkői Mocsel Antal Rémusz és családja tánccal köszöntötte az ünnepeltet.
Jánosi József ott volt az első Kovászna megyei hivatásos néptáncegyüttes, a Vadrózsák 1970-es alapításánál, amelyet kezdetben Lőrincz Lajos irányított, majd átvette tőle az oktatást, később a művészeti vezetést. Születésnapján az akkori együttes tagjai is emlékeiket idézték. Csiszér Lőrinc kiemelte az egykori Mester emberi tartását, a tánchoz való alázatos viszonyulását, igényességét, kritikai szellemiségét, és azt mondta: Jánosi József kiérdemelten azt a szeretetet kapja vissza tanítványaitól, amit adott. Az ünnepelt megköszönte a Vadrózsák jelen lévő és távolabbi tagjainak az akkori erőfeszítést, valamint a mostani ottlétet, és kifejtette: hosszú időnek kellett eltelnie, hogy amit kezdetben ezzel az együttessel is képviseltek, a kor ízlésének és a megszorításoknak megfelelő, népi baletthez hasonlító stílust később sikerült áttörnie, és azt felmutatni, ami az igazi érték.
Az eredeti, hagyományos stílus színpadra vitelében Jánosi József volt az első Háromszéken, ő váltott elsőként akkor, amikor az elfogadott sémákat szent és sérthetetlenként erőltették – mondta Deák Gyula, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes igazgatója. Említett együttesnek nem egyszer volt tanácsadója, koreográfiát is készített a társulat számára. Tanulni jó, ha van kitől – szögezte le Deák Gyula.
Jánosi József munkásságának egy másik korszakát idézte az 1976-ban alakult, jelenleg egyetlen háromszéki állandó felnőtt hagyományőrző csoporttal is rendelkező kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes. Az ünnepelt gyűjtéséből válogatott sóvidéki táncok bemutatása után Gergely Zoltán, az együttes pedagógus alapítója és táncosa azt mondta, Jánosi József szakmai segítsége, oktatása mérföldkő volt a csoport életében, és ennek is köszönhetik, hogy máig fennmaradtak. A gyűjtőmunkának csak akkor van eredménye, ha azt valamilyen formában meg is örökítik, le is írják. Ebben segített Jánosi Józsefnek Szalay Zoltán népzenekutató, zeneszerző az Erdővidéki táncélet című, 2008-ban megjelent kötet összeállításánál. Ünnepi köszöntőjében az együttműködő munkáról beszélt. Sokan és sokféle szeretettel, közösségi érzéssel beszéltek Jánosi Józsefről, az alkotó emberről, az oktatóról, a szigorú tanítóról. A két-három évvel ezelőttig is működő hagyományos rétyi, pedagógusoknak szóló néptáncoktató tábor résztvevői is felszólaltak, akiknek Jánosi József útmutatása iránytű maradt egész életükben. Amikor az ember elfárad, amikor úgy érzi, abban a közegben, ahol régebben erős volt, már nem tud alkotóan, serkentően hatni, akkor keres magának egy olyan területet, ahol adni tud és jól érzi magát – mondta Gazdag Géza, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Vegyes Kar elnöke. Jánosi József nem csak a kórus húsz évvel ezelőtti alapításánál volt jelen, az unitárius egyházban is mindvégig vállalt szolgálatot, és máig tanulhatunk tőle – hangsúlyozta. Az elmondottakat követően a Karácsony Gabriella vezette kórus énekkel köszöntötte Jánosi Józsefet.
A Jánosi József saját archív felvételeivel, a Román Televízió magyar adása forgatócsoportja által rögzített táncokkal, a Kovászna Megyei Művelődési Központ megbízásából Bartók Emese és Somogyi Csaba által idén készített rövidfilm bejátszásaival, a Harai László és barátai zenei közreműködésével összeállított műsort Péter Sándor az elmúlt hetek legjelentősebb háromszéki közművelődési ünnepének nevezte. És ha ez nehezen mérhető is, minden bizonnyal egyedi, hogy egy születésnap alkalmával fél évszázadnyi szakmai visszapillantó készült a háromszéki néptáncélet feltárásának és továbbéltetésének történetéről. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Januártól minden szolgáltatásért fizetni kell (A családorvosok nem engednek a követelésekből )
A tavasszal kezdődött tiltakozási akcióinktól számítva volt elég esélye a kormánynak, az egészségügyi minisztériumnak és az országos egészségbiztosító pénztárnak, hogy megoldja az alapellátás gondjait, de mert nem tették, nem írjuk alá a keretszerződés január 1-jétől érvényes meghosszabbítását – közölte lapunk megkeresésére dr. Şereş Lucia, a háromszéki családorvosok egyesületének elnöke. Ez azt jelenti, hogy az egészségbiztosító pénztár nem téríti meg a családorvosi szolgáltatások ellenértékét, amit mindaddig a pácienseknek kell kifizetniük, amíg a helyzet nem változik.
Az idei keretszerződések 2018. március 31-ig történő meghosszabbítására vonatkozó kormányhatározat múlt pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben, csak ezután lehetett kiküldeni az értesítést a szolgáltatóknak, hogy ezen a héten jöhetnek aláírni a dokumentumokat – tudtuk meg Dragoş Tatutól, a Kovászna Megyei Egészségbiztosító Pénztár elnökétől. Az intézet vezetője elmondta, a szerződés meghosszabbítására vonatkozó jogszabály minden szolgáltatói kategóriát érint, a kórházakat is, de egyedül a családorvosok országos szövetsége jelezte, hogy felbontja a szerződéses viszonyt a megyei egészségbiztosítási pénztárakkal, erre vonatkozó hivatalos bejelentést ellenben eddig nem közölt a családorvosok háromszéki szervezete. Tegnapi megkeresésünkig a száz Kovászna megyei családorvos közül egy írta alá a keretszerződés meghosszabbítását, Tatu szerint péntekig még lesznek jelentkezők, legalábbis erre utalnak a korábbi évek tapasztalatai. Ugyanis nem első eset, hogy a családorvosok elégedetlenek a feltételekkel, s bár több ízben próbálták hasonló eszközökkel a helyzet orvoslására bírni a szaktárcát és az országos egészségbiztosító pénztárt, legtöbbször ígéretekkel maradtak – állítja dr. Şereş Lucia. A háromszéki családorvosok egyesületének elnöke elmondta, nem azért tanultak olyan sok évig, és nem azért választották az orvosi hivatást, hogy bürokraták legyenek, és iratokat gyártsanak, azt szeretnék, ha a hatalom elismerné, mennyire fontos az alapellátás, és ehhez igazítaná az ágazatra szánt költségvetést is. Évek óta követelik, hogy az alapellátás részesedjék 15 százalékos arányban az egészségügynek szánt összköltségvetésből, de a tavaszi és őszi tiltakozási sorozat ellenére a korábbi 5,77 százalékról csupán 5,8 százalékra emelték, ami nemcsak nevetséges, de megalázó is – mondotta.
Şereş doktornőtől megtudtuk, a családorvosi rendelőknek átlagban havi tizenkétezer lejből kell gazdálkodniuk, ebből fizetik ki a béreket, utalják át az államnak a kötelező járulékokat, és még a rendelő fenntartására, anyagok vásárlására is kell jutnia. Leszögezte: ha a helyzet nem változik, jövő szerdától minden szolgáltatásért fizetni kell azoknál a családorvosoknál, akik nem írják alá a szerződést. Ez minden bizonnyal megnöveli a kórházak sürgősségi osztályainak a forgalmát, a krónikus betegeknek pedig saját költségükön kell megvásárolniuk nélkülözhetetlen gyógyszereiket. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székely ember egy helyett nem szökik kettőt – Jánosi József nyolcvanéves
Életét az ösztönösség és a felismerésből fakadó tudatos cselekvés egyaránt jellemzi: előbbit Siménfalváról hozta és minden, amit később, a családi gyökerekre támaszkodva megvalósított, a székely embernek abból a természetes magatartásából ered, hogy amit rábíznak vagy önként vállal, azt csak a tőle telhető legjobb tudással és teljes odaadással végzi. Jánosi József 1964-től tevékenykedik Sepsiszentgyörgyön, nem tartja magát néprajzkutatónak, a néptáncgyűjtő és -oktató megnevezést inkább elfogadja, a kultúrtisztviselő is ráillik, de az a több, mint fél évszázadnyi munka a néptánc szolgálatában, amiért 1993-ban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kacsó András-díjjal jutalmazta, és amely munkát még jelenleg is folytatja íróasztala mellett, felér a tudományos kutatással, mert gyűjtései könyvekben és együttesek lábán tovább élnek, a háromszéki hagyományok teljes körű megismeréséhez pedig pótolhatatlan adatokkal szolgálnak. Nyolcvanéves születésnapja alkalmából ifjúkoráról, a kommunista világ kultúrpolitikájáról, a néptánc és a magyar néplélek mai állapotáról beszélgettünk.
Jánosi József szerényen jegyzi meg, utólag visszapillantva életére, úgy érzi, a dolgok sorsszerűen alakultak úgy, hogy beigazolódott: az, amit otthonról hozott, a kor ízlésének megfelelő korcsosságokkal szemben is időtálló és értékes. Ma már tudjuk, ennek érdekében vele együtt nagyon sokan tettek, de a néptánc tekintetében Háromszéken mindenképpen Jánosi József volt az úttörő.
A hang nélküli kántor
Jánosi József: Négyen voltunk testvérek, édesapámat elveszítettük a háborúban, és engem a nagyszüleim neveltek. Nagyapám kántortanító volt Siménfalván harminc évig. A háború utáni összevisszaságban hol volt tanító, hol nem, így aztán az első osztályban még nem tanultunk meg írni és olvasni. Siménfalván unitárius felekezeti iskolába jártam, s nagyapám szerette volna, ha édesapám útját követem, mert korábban ő volt a falu prímása, de nekem ez sehogy sem ment. A nagynénéim aktívan szerepeltek, énekeltek a falu lányaival együtt, szerették a népviseletet és mindazt, ami azzal jár. Én belecsöppentem a székely nagycsalád hagyományos életébe, ahol még együtt élt több nemzedék.
Nagyapám vezéregyéniség volt a családban és a faluban is. Ő hozta létre a Hangya-szövetkezetet. Mind a két háborúban részt vett, és egy betegségben elveszítette a hangját. Ezzel vége is lett a tanítói tevékenységének. Még sokáig kántorizált úgy, hogy volt mellette egy énekes, és nagyapám orgonázott. Ő volt a hang nélküli kántor.
Tizennyolc évesen tanító
– A negyedik osztályt már Székelykeresztúron kezdtem. Nehéz volt, mert meg kellett tanulnom azt, amit Siménfalván elmulasztottam. Ötödik és hetedik között aztán bepótoltam a lemaradást. Nagyapámnak az volt a célja, hogy mielőbb kenyér legyen a kezemben, ezért tanítóképzőbe küldött. A székelykeresztúri tanítóképzőben mi voltunk az utolsó osztály 1955-ben, utána elköltöztették Székelyudvarhelyre. Tizennyolc éves voltam, amikor tanító bácsinak szólítottak a gyermekek. Először kineveztek Korondra, és aztán úgy hozta a sors, hogy ki kellett járnom a korondi hegyre, vagyis Pálpatakára. Ez nagy megpróbáltatás, de nagyon nagy élmény is volt. Belecsöppentem egy olyan világba, ahol az idő megállt száz évvel azelőtt. A legényekkel jártunk a környező bálokba, és csodálatos, hogy Pálpatakán máig nem halt ki a szokás: szilveszterkor báloznak és csárdást járnak.
Az igazi kezdet
Pálpataka után Jánosi József egy évet nevelősködött a székelyudvarhelyi egészségügyi szakiskolában, onnan ment katonának. Szenvedélye volt a repülés, pilóta akart lenni, és már korábban egy vakációban elvégezte a sportrepülős tanfolyamot, így került Bákóba egy technikai alakulathoz. Katonaság után Kápolnásfaluban folytatta a tanítóskodást, ahol nagyon jó közösséget talált.
– Teli voltam energiával. Focicsapatot hoztunk létre, színjátszó csoportban játszottam, tánccsoportot alakítottam. Innen kezdődik a tánchoz való kötődésem. A fiatalokkal a bálokban táncoltunk, és abból az anyagból készítettem egy koreográfiát. Következett a rajoni verseny, és Homoródalmáson ezzel a koreográfiával megnyertük az első díjat. Ott volt Udvarhelyről Kacsó András, vele együtt többen biztattak, hogy menjek Marosvásárhelyre néptánctanfolyamra. Ott találkoztam Haáz Sándorral, ott tanított Székely Dénes, csupa nagy hírű ember. Biztatásukra felvételiztem a Maros Együtteshez (az 1956-ban alapított Állami Székely Népi Együttesről van szó – szerk. megj.), elmentem és sikerült, bár akkor csak páros táncot tudtam járni, és néhány figura verbunkot. Így kerültem 1960-tól az együtteshez.
A második évben súlyos bokazúzódásom volt, gyakorlatilag összetörtem a bokámat. Klasszikus balettet tanultunk egészen magas szinten, ezt a stílust nyilván a néptánc megsínylette, de ez volt a követelmény. Ha a beteg bokám miatt három év után nem hagyom ott, én is annyi maradtam volna, mint a kollégáim.
Lehetőségek és megszorítások
– 1964-től Sepsiszentgyörgyön a rajoni kultúrház módszertanosaként dolgoztam. Nekem nagyon fontos volt, hogy gyorsan bizonyítsak. És akkor összejött egy tánccsoport nagyon felkészült emberekből, akik nekem is erőt adtak. Köztük volt Czegő Zoltán, Hubbes Péter, Zsók László, később Péter Sándor is csatlakozott. Szerették a néptáncot, a lelküket adták, enélkül a tánc nem is ér semmit. Jártunk olyan falvakba, ahova nem tudott kimenni a színház. A kommunista időben majdnem mindent lehetett csinálni. Egy dolgot nem engedélyeztek: egyházi szokásokat nem szabadott gyűjteni. Persze, ezt nem lehetett kihagyni, mert örvendtem, amikor valami értékessel találkoztam falun. Kezdetben a gyűjtés nem volt tudatos, az volt fontos, hogy legyen anyagom, amit feldolgozok s megtanítom a táncosoknak és oktatóknak. Szerveztünk tánctanfolyamokat a rajoni időben is.
Nagyon sok hagyományos szokást újítottunk fel. Stanca elvtársat, a megyei pártbizottság titkárát meggyőztem arról, hogy egy lakodalmas, fonó, kaláka, egy aratószokás legalább olyan munkatánc, mint amikor a téglákat ide-oda teszik a színpadon, és akkor beleegyezett. Sok helyen szinte egy egész falu részt vett benne, mert éltek még azok az emberek, akiknek az életéhez ez hozzátartozott. Ezek olyanok voltak, mint egy-egy népszínmű, ezt lejátszották, mi lefilmeztük és színpadra vittük. Nagyon sokat filmezett nálunk akkoriban a Román Televízió magyar adása számára Labancz Frida Feczkó Zoltán operatőrrel.
Mindenütt talált gyöngyszemeket
Jánosi József az első gyűjtéseit, az ürmösit és az ózdit a Székely Nemzeti Múzeum rugós filmfelvevőjével készítette. Akkoriban Háromszéken nem gyűjtött senki más, csak később, amikor a táncház megindult. Ő hitt abban, hogy minden tájegységnek van saját tánca, s bár Háromszék korán polgárosult vidék, mégis talált gyöngyszemeket. Gyűjtéseit tudományosan is feldolgozta és megjelentette a Művelődésben, a Megyei Tükörben, valamint két hiánypótló kötetben: Háromszéki táncok (2004, CD-melléklettel a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Romániai Magyar Táncszövetség sepsiszentgyörgyi fiókja kiadásában), és Erdővidéki táncélet (2008, DVD-melléklettel a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a budapesti Hagyományok Háza kiadásában).
Az 1968-as megyésítés után Jánosi József a megyei szakszervezetek kultúrbizottságához került, és 1970-ben létrehozták a hivatásos Vadrózsák Együttest, amelynek a táncosait és zenészeit a próbák és kiszállások idejére kivették a gyári termelésből. Lőrincz Lajost hívták művészeti vezetőnek, aki bár a Maros Együttes népi balett stílusán nevelkedett, soha nem hagyta el korondi legénykora eredeti táncait.
1975-ben eljött a pillanat, amikor először mehetett háromszéki néptánccsoport külföldre. Ez volt a Kovászna Együttes, amit Jánosi József egy évvel korábban a külföldi turné reményében hozott létre a vidék legtehetségesebb táncosaiból. A nizzai fesztiválon az együttes első díjat nyert a Jánosi József gyűjtése nyomán készített kecsketánccal. Egy kis pionírházi kitérővel folytatta munkáját a Vadrózsák Együttesnél táncmesterként, ez idő alatt Könczei Árpád volt a társulat művészeti vezetője, majd Orbán Árpád megyei elnök szerepcserét rendelt el. Az Alkotások Házánál a nyolcvanas évek közepétől Jánosi József megkezdi a módszeres gyűjtést. Ebben az elhatározásában az is közrejátszott, hogy egy 1982-es györgyfalvi gyűjtés alkalmával találkozott Martin Györggyel (Erkel-díjas magyar tánctörténész, néprajzkutató, zenefolklorista, a nemzetközi rangú magyar tánckutatás megteremtője, elhunyt 1983-ban Budapesten), aki elmondta, hogy Háromszék fehér folt a néptáncgyűjtés térképén, és ezt nekik, háromszékieknek kell pótolniuk. Ez nagyon nagy lendületet adott Jánosinak, és attól a perctől kezdett tudatosan gyűjteni. Akkoriban a népszínmű jellegű előadások szövegét be kellett mutatni jóváhagyásra a kultúrfelelősnek. A falusiak által leírt, ízes nyelvezetű szövegeket írja be mostanában számítógépbe, hogy megmaradjanak.
Ha megáll, már az is tánc
– Nálam elég későre tudatosodott, hogy tulajdonképpen mit is csinálok. A bálványosi fesztiváloknak én voltam a technikai szervezője, és az együttesek mellett mindig hívtam hagyományőrzőket is különböző vidékekről egész Erdélyből. Lehetett filmezni és lehetett tanulni. Huszonnyolc vagy harminc alkalommal szerveztük a Bálványosi Fesztivált, és amikor az megszűnt, akkor a Művelődési Központ keretében javasoltam, hogy kezdjük el ifjúsági és gyermek szinten a fesztiválokat. Az első ilyen találkozó Baróton volt, azóta évente több helyszínen és formában tartanak néptáncseregszemlét gyermekeknek. Jánosi József nyugdíjas korában sem hagyta abba a tanítást, évente tartott néptánctábort pedagógusoknak, több együttesnél készített koreográfiákat, és rendszeresen követi azt a folyamatot, ami jelenleg a néptáncszínpadokon történik.
– Féltem a néptáncot, mert a színpad ráharapott és teljesen el kezdett távolodni az eredeti ízétől. Nem figurában kell gondolkodni, vagy előadóművészetben. Ahogy a tánc a színpadra szorult, kezdett olyan lenni, mint amilyen most az életünk. Kapkodós lett, borzasztóan felgyorsított. A háromszéki néptánc szakértője úgy tartja, ha a táncházmozgalom az ő fiatalkorában indult volna el, többet tehetett volna. Hogy valaki vonzódik a népi kultúrához, az természetes, az a baj, ha valaki úgy nőtt fel, hogy ez nem alakult ki benne.
– Én a családban megtanultam, hogy nagyapám kell a kenyeret felszelje, ő indítja a dolgokat. Nekem azt mondta: „Te gyermek vagy, várd ki a sorodat, de ha kiállsz, akkor ne légy tutymó, ne légy mafla, csináld úgy, ahogy kell.” Sokkal többről van szó, mint a tánc és a népviselet. Ez a mi sajátos létünk, a székelyföldi lét. Egy egyszerű falusi ember olyan alaposan beszél, hogy a szavai között tudsz gondolkodni, és el tudod képzelni, ott még mi van, amit ő nem mond ki, de benne van a beszédében. Későre érik oda az ember, amikor tudatosodnak a dolgok. Az a jó, amikor az ember már ott van, ha táncol, egy helyett nem szökik kettőt, de ha megáll, már az is tánc. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)