Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1995. április 6.
Az RMGE egész Erdélyt átszövő hálózat, Kolozsvár központtal bejegyzett jogi személy, elnöke Csávossy György, alelnökei Farkas Zsolt, Borsos Géza és Tier Antal, ismerteti tevékenységüket Kulcsár László, az RMGE gyergyószentmiklósi információs központjának irodavezetője, Megkezdték az adatbázis kiépítését, melynek célja az erdélyi gazdálkodók feltérképezése, a másik cél az adatbank, a gazdálkodók közötti kereslet-kínálat közvetítésének megteremtésére. Eddig öt ilyen információs központ működik: Nagykárolyban, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson. Folyamatban van a hálózat bővítése, a közeljövőben ilyen központ lesz Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon, Zilahon, Gyulafehérváron, Aradon, Temesváron és Besztercén. Januárban megjelent az Agro-Info, amit az RMGE országos kiadványának lehet tekinteni. Egyelőre üzleti információkat tartalmazó újság, a tagság körében terjesztik. Az RMGE anyagi bázisát az anyaországban elnyert pályázatok, támogatások jelentik. Az információs iroda kiállításszervezéssel is foglalkozik, Budapesten is szerveztek kiállítást, közösen a Kézfogás Alapítvánnyal. A budapesti egy hosszabb kiállítássorozat első láncszeme, amit a Pécsett febr. 27-márc. 7-e közötti folytatott és ez a kiállítás végigmegy Magyarország nagyobb városain, de Ausztriába, Szlovákiába és a Vajdaságba is eljut. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./
1997. szeptember 3.
"Az egységes vagy két/séges magyar irodalom alcímet viselte a júl. 28-a és aug. 3-a között Parajdon, a József Attila Tudományegyetem /Szeged/ magyar tanszéke által szervezett irodalmi tanulmányi tábor Határon címmel. A tábor részét képezi a Babes-Bolyai Tudományegyetem és a szegedi egyetem magyar tanszékei közötti együttműködésnek, amely a kortárs magyar irodalom elméleti igényű és történeti megalapozottságú kutatására irányul. Vajon leépült vagy felépült az összmagyar irodalom, tették fel a konferencián a kérdést. Szükségesnek látszik egy új kanonizációs stratégiának a közös kidolgozása, amely lehetővé teszi a szóértést. Első szinten az archaikusabb erdélyi magyar irodalom és a töredezettebb, gondolatibb "pannon"-magyar irodalom egy szintre hozása szükséges. - Új felismerések születtek a hazai és magyarországi Sütő-recepció kanonizációs módszereiben, írta a táborozásról szóló beszámolójában az egyik előadó, Kisgyörgy Réka. A meghívott előadók között volt Bréda Ferenc, Cs. Gyimesi Éva, Farkas Zsolt, Kisgyörgy Réka, Odorics Ferenc. A meghívott írók között főleg magyarországi modern, posztmodern írók voltak /Kemény István, Térey János, Kukorelly Endre például/, az erdélyiek között idősebbek és fiatalabbak is /Fekete Vince, Gergely Edit, Kányádi Sándor, Kelemen Hunor, Kovács András Ferenc, Király László, Láng Zsolt, László Noémi, Molnár Vilmos, Orbán János Dénes, Salat Levente, Szilágyi István, Szőcs Géza, Sántha Attila és Visky András/. A vitákban részt vettek a kolozsvári Collegium Transylvanicum diákjai is. - A trianoni szétszabdalás óta 2 milliós erdélyi magyarságról beszélünk. Mi lenne, ha nem e szüntelen generatív munka lenne az, amely az alkotás elengedhetetlen feltételének tartaná a magyar vagy nem magyar alkotói készenlétet? - tették fel a kérdést a táborban. Dr. Odorics Ferenc szegedi docens arról tájékoztatott, hogy a JATE-n az érdeklődés középpontjában a strukuralizmus-viták állnak. A posztmagyar játékos szó, mondta, olyan gondolkodásmódot kíván jelölni, amely túl van a modernen, de ezzel együtt ilyen szövegekkel való foglalatosságnak kíván jelzője lenni. Először Árkoson rendeztek irodalomtudományi tábort, Parajdot, a második tábort a folytonosság jellemzi. /Kisgyörgy Réka: Az egységes vagy két/séges magyar irodalom. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./"
2000. december 16.
Dec. 10-13 között Torockón tartották a Tempus Alapítvány által támogatott irodalmi ″hételő″t. Az előadók a Szegedi Egyetem összehasonlító irodalomtudományi tanszékének tanárai, Odorics Ferenc, Farkas Zsolt és Kovács Sándor voltak. Többnyire filológus hallgatók vettek részt, de érdeklődtek filozófia és földrajz szakosok is. Az előadók nem először meghívottai a torockói összejöveteleknek. /Nyulas Ildikó: A kellemes és a hasznos elve Torockón. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./
2003. november 8.
"Az Erdélyi Magyar Írók Ligája után új irodalmi liga alakult meg Kolozsvárott, a kiskorúaknak. A Kiskorú Írók Ligáját (a továbbiakban KILL!) Márkus András és Visky Zsolt alapította idén nyáron kizárólag kiskorú írók és költők számára. A nyáron megjelent egy lapjuk, a Fiatal és Banán, mely tulajdonképpen egy demo változat volt. Novemberben fog megjelenni az AB-ART Kiadó támogatásával egy ezúttal már igazi változat, az első szám. Ígéretet kaptak a kolozsvári Koinónia Kiadótól is, hogy megjelentet egy KILL antológiát. Az interneten, az Erdélyi Terasz oldalán is olvashatóak műveik. Van egy kékharisnya is, Albert Anna, ő hivatalos múzsa. KILL tagok névsora: Farkas Zsolt (író, költő), Horváth Előd (író), Kelemen Csongor (költő), Márkus András (író, költő), Mósa István (író), Sós Dóra (író, költő), Visky Ábel (író), Visky Zsolt (költő), Benedek Levente (illusztrátor), Albert Anna (múzsa, kékharisnya), Kovács Andrea (illusztrátor, főmúzsa), Réka (Zsolt fiktív főmúzsája) stb. /Schmekker-Fekete Péter: KILL! Interjú a Kiskorú Írók Ligájával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./"
2006. május 8.
A Marosvásárhelyen megjelenő A Hét című hetilap budapesti írókat látott vendégül a magyarországi Szépírók Társaságával közös, Hetedszép találkozások – a könyv utóélete című rendezvénysorozatán. Az est meghívottjai Kukorelly Endre, Péterfy Gergely, Farkas Zsolt, Csaplár Vilmos és Márton László voltak, valamint Láng Zsolt író, a marosvásárhelyi Látó folyóirat kritika rovatának szerkesztője. A Szovjetunió grammatológiájaként beharangozott Kukorelly Endre-Farkas Zsolt beszélgetésből kiderült: a Thomas Bernhard-i irodalomellenesség a meghatározó a prózaíró Kukorelly számára, miközben tisztában van azzal, hogy maga is irodalmat művel. A meghívottakkal másnap Kolozsváron találkozhattak az érdeklődők. /Lokodi Imre: A Hét körei szépírókkal. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./
2010. április 2.
Szórványösszefogás Oláhszentmiklóson
Az elmúlt években – főleg a megyeszékhelyről odatelepülőknek köszönhetően – örvendetesen gyarapodott Oláhszentmiklós község magyar lakossága. Ez tette szükségessé egy helyi RMDSZ-szervezet megalakítását, amelyre múlt vasárnap került sor. A Nagyváradtól 30 kilométerre, a magyar határ közelében fekvő községközpont a református egyház szórványközpontja, ezt Farkas Zsolt lelkipásztor irányítja, aki a zsúfolásig megtelt gyülekezeti teremben hirdetett igét virágvasárnapon. A prédikáció után köszöntötte az RMDSZ megyei ügyvezető elnökét, Szabó Ödönt, Grim Andrást, a szórványért felelős megyei ügyvezető alelnököt és Rézik Lászlót, a szomszédos Körösgyéres alpolgármesterét. Megköszönte továbbá, hogy a szövetség segítségével a megyei önkormányzat tízezer lejjel támogatta az építendő köröstarjáni református templomot.
Szabó Ödön hangsúlyozta, hogy szórványban együtt kell építkezni a történelmi magyar egyházakkal, segíteni egymás törekvéseit, hisz szétforgácsolva semmit sem érünk. Az összejövetelen megválasztották az olászentmiklósi RMDSZ-körzet vezetőségét: egyhangúlag elnöknek választották Malita Ibolyát. A választmány tagjai: Fazekas Levente, Leucse Irén, Borsi István, Szabó György, Horváth László. Az etikai és ellenőrző bizottság tagjai: Kovács Csaba, Szim Edit, Kristó János. Az alakuló ülés szeretetvendégséggel zárult.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. augusztus 3.
Magyarok költöznek Oláhszentmiklósra
Egyre több magyar költözik a Nagyvárad melletti Oláhszentmiklósra. Tíz évvel ezelőtt még egyetlen magyar sem lakott a romániai településen, az olcsóbb élet miatt azonban most egyre többen költöznek a faluba. Már református templom is épül nekik.
“Gipszkartonnal burkoljuk a falakat, aztán jön a festés” – mondja egy építő önkéntes. Holland önkéntesek építenek templomot a hetven-nyolcvan főnyi oláhszentmiklósi református gyülekezetnek. “Egy kelet-európai projekt keretében érkeztünk ide évekkel ezelőtt, és mindig szívesen jövünk vissza, hogy a helyiekkel felépítsük ezt a templomot” – mondja Gerben Bakker holland önkéntes. Oláhszentmiklóson 2009-ben pályázatokból és közadakozásból kezdték el építeni a református templomot és szórványmissziós központot. A gyülekezet eleinte egy magánház verandáján tartott istentiszteleteket, az évente 10-15 emberrel gyarapodó közösségnek szüksége lett egy hajlékra.
Farkas Zsolt Oláhszentmiklós lelkipásztora hozzátette: „Ahogy egyre inkább megismerik, megtudják hogy létezik ez a közösség, fel is keresnek, beiratkoznak, megkeresnek esketések, keresztelések végett és akkor és egyből a gyülekezet tagjává is lesznek”. Ez a magyar család már évek óta él itt, nagyváradi tömbházlakásukat cserélték le a vidéki házra. Pop Antónia hozzátette: „Eljöttünk ide, mert ott már nem nagyon volt munkahely, nehéz volt, gondoltuk, hogy itt legalább egy kis zöldséget, ezt-azt termesztünk. Első két évben nehéz volt de most már belerázódtunk”. A faluban élő románoknak csak a kezdetben voltak fentartásaik a jövevényekkel szemben, később befogadták őket.
Ioan Paina elmondta: „Nagyon jól kijövünk egymással, semmilyen konfliktusunk nem volt, itt, az épülő templom mellett lakom, segítek ahol tudok”. A gazdasági válság miatt idén lelassult a missziósház építése, ám a gyülekezet idén a külső és a belső munkálatok legnagyobb részének befejezését tervezi, hogy mihamarabb birtokba vehesse imádkozóhelyét.
(www.erdely.ma) erdon.ro

2010. október 5.
Nemzetközi romakonferenciát tartottak Váradon
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a németországi Diakonie RWL (Rajna-vidék–Vesztfália–Lippe Diakónia) 1. Nemzetközi műhely. Hálózatépítés és továbbképzés a Közép- és Kelet-Európában roma projekteket folytatóknak címmel nemzetközi romakonferenciát szervezett az elmúlt hétvégén Nagyváradon.
A KREK részéről Farkas Zsolt lelkipásztor, szervező köszöntötte a konferencián részvevőket, akik Németországból, Szerbiából, Magyarországról és országunkból érkeztek. Elmondta, első alkalommal tartanak ilyen jellegű értekezést Nagyváradon. Ezután Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke német nyelvű áhítatot tartott.
A Diakonie RWL kelet-európai referense, Stepan Werner elmondta, a romániai cigányokról alig van tudományos felmérés. A romáknak két csoportját különböztette meg. Az elsőben kézművesek, kereskedők kapnak helyet, akik beilleszkedtek a társadalomba, a második csoportban vannak azok a romák, akik hátrányos helyzetbe kerültek a második világháborúban. Az utóbbiak gyárakban dolgoztak, nem volt lehetőségük tanulni. A leszármazottaik is viselik ennek a következményeit, oktatás és munka terén hátrányban vannak. A gazdasági válság még inkább megnehezítette a helyzetüket. Azok a cigányok, akik külföldön dolgoztak, haza kellett jöjjenek a krízis okozta leépítések miatt. Hozzátette, az oktatásra, a roma gyerekek nevelésére kellene fektetni a hangsúlyt a közeljövőben. Elmondta, a második szemináriumon a pályázatokat beszélik meg, valamint olyan terveket, elképzeléseket, amelyekkel hozzájárulhatnának a cigányokat érintő problémák megoldásához.
Farkas Zsolt rávilágított, a konferencia többek között arról szól, hogy a megjelent szervezetek partneri kapcsolatot alakítsanak ki egymással, tapasztalatokat cseréljenek, erősítsék az együttműködést. Nagy József Barna, a Nagyváradi Református Cigánymissziós Központ vezetője bemutatta a létesítményt, a szociális napközit, beszélt a gyerekekkel való munkáról, a tanításról. Elmondta, a fő gond a szegénység, és ez nem csak a romákat érinti. Erre kellene valami megoldást kidolgozni. Kijelentette, fontosnak tartja, hogy a cigányok megőrizzék saját kultúrájukat, ám az is lényeges, hogy kötődjenek a magyar hagyományokhoz.
A műhelymunka vasárnap folytatódott. Szó volt többek között a cigányság jogi és szociális helyzetéről Nagyváradon. A következő ilyen jellegű konferencia jövő áprilisban lesz Debrecenben. Ennek előkészítésével foglalkoztak a váradi találkozó utolsó napján. Összeállították a különféle régiókat képviselő csoportokat. A cívisvárosban tartandó megbeszélésen főleg a pályázati lehetőségekkel, a pályázatírási technikákkal foglalatoskodnak majd. A konferenciasorozat utolsó szakasza jövő év szeptemberében lesz Budapesten.
Ladányi Norbert
Tóth Hajnal, Reggeli Újság (Nagyvárad),

2011. november 22.
Egy gyülekezet felejthetetlen napja
Felejthetetlen nap egy gyülekezet életében amikor újannon épült templomukat szentelik fel hálaadó istentisztelet keretében. Az elmúlt vasárnap a Toldinagyfalui Református Missziói Gyülekezet két településén is templomot szentelt, melyen jelen volt az egyházkerület püspöke, Csűry István is.
A nem mindennapi esemény első momemtuma Oláhszentmiklóson kezdődött, ahol a hálaadó ünnepi istentisztelet a 90. zsoltár, valamint az Erős várunk nékünk az Isten kezdetű énekkel kezdődött. Ft. Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. Az ünnepi eseményen jelen volt a helyi ortodox, illetve baptista gyülekezet egy része a lelkipásztoraikkal együtt. Megtisztelte az egyházi eseményt jelenlétével Szabó Ödön megyei tanácsos, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke is. A püspöki igehirdetést követően Farkas Zsolt a toldinagyfalui gyülekezet lelkipásztora köszöntőjében arról beszélt, hogy elvárásokon felüli volt az, ahogy a helyi román többség fogadta a gyülekezetet. „Sok szeretetet kaptunk a szomszédok és a faluközösség részéről”, hangzott el. Az igehirdetés után a vendégek köszöntői következtek. Az ortodox lelkipásztor kihangsúlyozta, hogy azért is nyitott az ortodox közösség, mert a reformátusok nem elhalászni szeretnénk az ő hiveiket, hanem gondozni a településen élő gyülekezeti tagjaikat. A baptista lelkész arról beszélt, hogy mindegy milyen is az felekezet a lényeg, hogy Isten országát építsük. Szabó Ödön beszédében hangsúlyozta a szórványgondozás fontosságát és azt, hogy mindenki felelős a közösségért. Az istentiszteleti ünnepség keretében szolgált a gyülekezet ifjúsága, de a baptista kórus is. Az egyházi esemény úrvacsoraosztással zárult. Ezt követően a jelenlévők nagy része a másik templom, a köröstarjáni szentelésére sietett.
Köröstarjánban
Köröstarjánban pontban a déli órában kezdődött a hálaadó istentisztelet, melynek keretében itt is felszentelték a rekordidő alatt felépült református templomat. Az istentisztelet ideje alatt a templom előtt több tízen tartózkodtak, számukra már nem volt hely a kicsi, de rendkívűlien csinos, takaros templomban, a „kint ragadtak” legtöbben helybeliek voltak. A házigazdák székeket, padokat helyeztek el, egy hangszóró segítségével ők is követhették mindazt, ami az egyházi szertartáson történt.
A zsúfolásig megtelt templomban a hálaadó istentiszteleten Csűry István püspök hirdetett igét. Prédikációjának alapgondolatait Pál apostol első levele Timóteushoz, első fejezetének 14–17 verséből merítette: „De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme (…)”, szólt többek között az ige. Prédikációjában nagyra értékelte azt az esemény mely vasárnap a gyülekezet életében zajlott: „Két templomot is birtokukba vehetett, ez a szórvány gyülekezet, egyiket néhány órával ezelőtt Oláhszentmiklóson, a másikat most itt Köröstarjánban”. Szinte a semmiből építettek két templomot, mondta a püspök. Azt is nagyra értékelte, hogy mindkét helyen a települések életében oly fontos eseményen nem csak reformátusok, de más felekezeti tagok, más nemzetiségűek is részt vettek. „Mily csodálatos Isten szeretete, ő mutatja az utat amit járnunk kell, hit és szeretet, ez kell kísérjen bennünket. Két templomot is szenteltünk, amit Isten dícsőségéből teszünk”– hangzott el. Csűry István nagyra értékelte a gyülekezet lelkipásztorának Farkas Zsoltnak, a gyülekezet és a két település lakosainak munkáját, akiknek köszönhetően „felavatjuk, felszenteljük a templomokat, megköszönjük azoknak, akik támogatták, hogy ezek az álmok, melyek valakinek a kezdeményezésére megszülettek, a valóságban is helyet kaptak. De a templomot nem elég megépíteni, élettel is meg kell tölteni”– zárta beszédét a püspök, majd Isten áldását kérte a templomra, a gyülekezetre.
A gyülekezet hajlék
Farkas Zsolt a gyülekezet lelkipásztora nagy szeretettel köszöntött mindenkit, akik jelen voltak az ünnepi hálaadó istentiszteleten. Külön köszönte meg Csűry István püspök szolgálatát. De köszöntötte a jelenlévő római katolikus lelkészt Barbuti Pétert, Szabó Ödönt, a község elöljáróit, Ioan Pasca polgármestert, Rézik László alpolgármestert, a Hollandiából érkezett küldöttség tagjait, akik nélkül – fogalmazott a lelkész – nehezen készült volna el az Isten háza. Majd ismertette a templomépítés történetét, méltatva a gyülekezeti tagokat, a falu lakosságát, mindenkit, aki hozzájárult, hogy a gyülekezet hajléka megépüljön.
Szabó Ödön az RMDSZ ügyvezető elnöke, megyei tanácsos arról beszélt, hogy a templom olyan mint egy lámpás, mindig világít, mutatja az utat. „Ez a templom, no meg a másik is úgy született, hogy a Teremtő is így akarta” –, elismeréssel szólt mindazokról, akik ezt megvalósították, és azokról, akik oda álltak a gyülekezet mellé és segítettek, mondta többek között az ügyvezető.
Köszöntötte a gyülekezetet Barbuti Péter, köröstarjáni római katolikus plébános, Ioan Pasca Körösgyéres (Köröstarján közigazgatásilag ide tartozik), Rézik László alpogármester. De szólt a gyülekezethez a hollandiai Nijkerk város képviselője, aki nem kis meglepetésre magyarul olvasta fel köszöntőjét. Az istentisztelet keretében a fiatalok és a Tálentum zenekar is szolgált, mely itt is úrvacsoraosztással zárult a hálaadó istentisztelet.
Soli Deo Gloria!
Dérer Ferenc
erdon.ro

2013. április 18.
Tőkés elhatárolja magát saját egyházkerületétől is
Elhatárolódik a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetésének "explicit módon képviselt politikai iránytévesztésétől" Tőkés László EP-képviselő, az egyházkerület korábbi püspöke. Tőkés azt kifogásolja, hogy az egyházkerült közös tanácskozást szervez holnapra Bihar megyei RMDSZ-es politikusokkal politikai, jogvédelmi, restitúciós témákban, illetve pályázatokról.
A volt püspök szerint ezek a politikusok "a magyarországi balliberális figurákkal lepaktáló bihari zsákmányszerző politikai aktorok", és nem lehet egyszerre szolgálni nekik és "a magyar nemzetpolitika megújítóinak". A politikus antipálfordulásnak nevezi, hogy egyházkerületének vezetése most az ő politikai ellenfeleivel ül le tanácskozni.
Tőkés László közleményét tartalmazó levelében megjegyzi, az elmúlt napokban a Bihari Napló napilap hasábjain többen is szót emeltek a tanácskozás ellen, a konferencia meghívott előadóit – többségében RMDSZ-es politikusok – személyét kifogásolva.
Molnár Kálmán nyugalmazott esperes és Baksai Károly volt egyházmegyei főgondnok közös nyílt levelet intéztek Ft. Csűry István püspökhöz, majd Nagy József Barna, a KRE Cigánymissziós Központjának volt vezetője is megszólalt – áll a levélben.
Az egyházkerület három napja a következő felhívást tette közzé:
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében, a megelőző találkozókhoz híven, ezúton ismételten tanácskozásra hívjuk Partium magyar önkormányzati elöljáróit és bukaresti parlamenti képviselőit.
Jól érzékeljük azt, hogy kisebbségi magyarságunkra a politikai megosztottságunk, valamint az USL pártszövetség nagyarányú választási győzelme után, kettős teher nehezedik.
Ugyanakkor, Egyházkerületünk számára látszólagos ellentétként jelentkezik az, hogy természetes szövetségeseket látunk a legnagyobb kárpát-medencei összefogást megvalósító Fidesz-KDNP-ben, valamint a legnagyobb erdélyi összefogást felmutató RMDSZ-ben.
Éppen ezért, szükségét látjuk – a transzilvanizmus továbbviteleként – egy általános erdélyi szellemi és politikai út kijelölésének, valamint a mindennapi cselekvés koordinátái meghatározásának. Tisztában vagyunk azzal, hogy a feladat megoldása nem fog könnyen menni. Ezért tanácskozásunkat olyan kezdetnek tekintjük, mely szem előtt tartja: az erdélyi magyar „Élet él és élni akar”!
A fentiek szellemében hívjuk a partiumi magyar elöljárókat és képviselőket a 2013. április 19-én, 10 órai kezdettel, az Egyházkerület nagyváradi székházának dísztermében tartandó tanácskozásra (Városháza u. 27 szám).
Napirenden szerepelnek:
Áhítat – Lukács József főjegyző
Köszöntő – dr. Varga Attila főgondnok, képviselő
Erős gyülekezet, erős képviselet – természetes szövetségesek, útkeresés – Csűry István püspök, Korreferátum – Szabó Ödön képviselő
Cél, mely egyesít – református kórház – Forró László előadótanácsos, Korreferátum – Cseke Attila képviselő
Restitúció – jogőrzés és jogorzás – Antal János előadótanácsos, Korreferátum – Seres Dénes képviselő Vállalt feladatok és támogatások – kongruák, pályázatok – Farkas Zsolt előadótanácsos, Korreferátum – Erdei D. István képviselő.
Manna.ro.

2013. november 21.
Keresztény Európát
Az EU egyik legnagyobb gondja az, hogy nem akarja elismerni a keresztény értékeket. Ez volt az egyik visszatérő gondolata a tegnapi nagyszalontai egyházi-politikai konferenciának.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által kezdeményezett tegnapi konferencián nyitóáhitatot tartott Lukács József főjegyző, majd Török László Nagyszalonta polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Fellépett a Toldi Néptáncegyüttes gyermeknéptánc csoportja, majd díszpolgári oklevelet adtak át a nyolc éve a településen dolgozó Déri Tamásnak, egy helyi bútorgyár vezetőjének. Dr. Varga Attila a KREK főgondnoka beszédében kiemelte az egyház identitásmegtartó szerepét, különösen ott, ahol a magyarság kisebbségben van, majd hangsúlyozta az egyház társadalmi szerepét, külön említést téve a diakóniai feladatokról, ezen belül a cigány missziós tevékenységekről. Az egyház és az Európai Unió viszonyában aláhúzta, hogy az EU mintegy hátat fordít a keresztény értékeknek, és gyakran azt a tényt is megkérdőjelezi, hogy az európai civilizáció alapja a kereszténység.
Helyi gondok
A helyi problémákról Farkas Zsolt az egyházkerület közigazgatási előadótanácsosa beszélt. Elmondta, hogy az egyházkerületben közel háromszáz lelkipásztor van és közel háromszáz gyülekezet működik. A problémák között említette azt, hogy bizonytalan a világi alkalmazottak helyzete. Az egyházkerületben 402 teljes állásban dolgozó alkalmazott közül 338 személy fizetését az állam biztosítja. A gazdasági válság az egyházat is elérte, hiszen 65 ilyen állást felszámolt az állam, és ezek közül csak tizenöt állást tudnak fenntartani a gyülekezetek. A nehéz gazdasági helyzetben nagy segítség a magyar kormánytól évente kapott 15 millió forint, mondta az előadó. Az ingatlan visszaszolgáltatás kapcsán Farkas Zsolt elmondta, hogy az egyházkerület 348 visszaigénylési kérvényt nyújtott be, amelyek közül 229 esetben kaptak valamilyen, túlnyomórészt számukra kedvező választ. A fennmaradó 119 esetben mindeddig semmiféle válasz nem érkezett. Külön problémát jelent az, hogy az épületeket általában olyan leromlott állapotban kapják vissza, hogy gyakorlatilag az épületek értékével megegyező összeget kell még rájuk költeni ahhoz, hogy ismét használni lehessen azokat. Elmondta, hogy a román miniszterelnök által hangoztatott restitúcióvizsgálat a visszaszolgáltatott egyházi javakat már nem fogja érinteni, de az ellenőrzésnek minden bizonnyal az a célja, hogy az amúgy is lassú visszaszolgáltatási folyamatot még jobban lassítsa.
Figyelmeztetés
Pataki Csaba szenátor is úgy látja, hogy a restitúció kérdésében a román pártok időt akarnak húzni, majd jelezte, hogy a Magyar Országos Levéltárban rengeteg telekkönyvi irat megtalálható. Azt javasolta a visszaszolgáltatási folyamatban közvetlenül érdekelteknek, hogy készüljenek fel minden eshetőségre, mert Romániában a visszaszolgáltatási folyamat kezd veszélyes irányt venni, példaként említve ebben a vonatkozásban Markó Attila ügyét. Felhívta a figyelmet arra, hogy Románia 2015-től önkormányzati hatáskörbe foga átutalni a szociális ellátó rendszert, ugyanakkor a Románia-Magyarország határon átívelő együttműködési programban is külön finanszírozási tétel lesz a szociális programok működtetése és fejlesztése, ezért nagyon fontos, hogy az egyházak által működtetett szociális intézmények fel legyenek készülve erre, „mert csak így fogunk tudni ügyelni a mieinkre” – fogalmazott.
Értékválság
Csűry István, a KREK püspöke beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy Európa őshonos lakossága, ezen belül az erdélyi magyarság is zsugorodik, ugyanakkor meggyengült a család támogatása. Katolikus terminológiával élve kifejtette: a családi életnek manapság nincs szentsége. Mint mondta, ha krízisben is van az egyház, az éppen amiatt van, mert nem engedik azt, hogy kifejtse tevékenységét a család és az élet szentségének óvása, illetve éltetése tekintetében. Ugyancsak zavart okoznak a magyar közösség életében a karizmatikus egyházak, melyekben egyfajta vallási fundamentalizmus párosul a szélsőséges libertinizmussal, fejtette ki Csűry István, aki a továbbiakban kijelentette: „Egyre nagyobb probléma az EU-ban a keresztény értékek feladása. A keresztény szimbólumokat nem ismeri el az Unió, de a muszlimok szimbólumait valaki megkérdőjelezi-e?” – tette fel kérdését a püspök, utalva ezzel arra, hogy EU kettős mércét alkalmaz. Éppen ezért nem mindegy az egyház számára, hogy ki képviseli az erdélyi magyarságot az EP-ben, hiszen Csűry püspök álláspontja szerint olyan emberekre van szükség az EP-ben, akik hitelesen és következetesen mutatják fel az EP-ben a keresztény értékeket. „Tudatos vállalásnak kell tekintenünk azt, hogy diaszpóra helyzetben élünk” – jelezte a püspök, aki a minőségi kisebbség fontosságát emelte ki beszédének záró részében.
Az egyházakat nem érinti
Seres Dénes parlamenti képviselő leszögezte: biztos forrásból kapott ígéretet arra, hogy a restitúciós folyamat átvizsgálása nem fogja érinteni az egyházakat, és kijelentette azt is, hogy olyan személy nem kerülhet fel az RMDSZ EP-választási listájára, aki visszaélt a szövetség bizalmával.
A megbeszélésen szót kért Biró Rozália szenátor, az SZKT elnöke is, aki felhívta a figyelmet egy a Der Spiegel című német folyóiratban megjelent hírre, miszerint Németország lesz az első uniós ország, mely hamarosan elfogadja azt a törvényt, mely kimondja, hogy egy újszülött nemét a születésekor nem határozzák meg. Ezzel az információval is mintegy jelezni kívánta azt, hogy az Unióban egyre hátrább szorul a keresztény értékrend. Forró László előadótanácsos kifejtette, hogy a kettős állampolgársággal együtt a határon túli magyarság jogot nyert a szavazásra is. majd pedig elmondta: először a pártok feletti nemzetegyesítés a feladat, ugyanis csak ezután valósítható meg a határokon átívelő nemzetegyesítés. Végezetül Szabó Ödön szólalt fel, aki megismételte korábban már hangoztatott állítását, miszerint a Bihar megyei RMDSZ ötvenezer magyarnak készítette el ingyen a honosítási dokumentációját, „miközben félre lettünk téve, és mások ezeket a feladatokat ellenünk használták fel” – utalva a Demokrácia Központokra, és az Erdélyi Magyar Néppártra. Majd azokra az alapelvekre tért ki, melyek az RMDSZ politikáját meghatározzák gyakorlatilag a rendszerváltás óta. Az egyik ilyen alapelv az, hogy a magyar képviseletnek mindenhol ott kell lennie, ahol az erdélyi magyarságról döntenek. További alapelv az, hogy minden segítség a szülőföldön való megmaradást kell szolgálja. Ehhez kapcsolódva elmondta: „mi nem tudunk gyöngyhalász, meg hasonló programokat támogatni.”
Pap István

2013. december 8.
Új székházat építenek a reformátusok
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) pénteki közgyűlésén elvi beleegyezését adta ahhoz, hogy a püspökség új székházat építsen Nagyváradon a Sulyok István utcán.
A püspökség tervét Farkas Zsolt közigazgatási előadótanácsos ismertette a küldöttekkel: 2008-ban a királyhágómelléki és az erdélyi református egyházkerület közös nyugdíjpénztára a nagyváradi Sulyok István utcán 1.063.000 euróért megvásárolt egy 3100 négyzetméteres telket, ahol korábban bútorgyár működött. A nyugdíjpénztár terve az, hogy a telek egy részén egy 42 személynek otthont nyújtó három emeletes öregotthont építsen, és ugyanabban az ingatlanban hat, egyenként kétszobás lakást is kialakítanak, melyeket nyugdíjba vonuló lelkészek használnának. Ugyanitt a KREK megvásárolna a nyugdíjpénztártól 175 ezer euróért 700 négyzetméternyi telekrészt, és mintegy 300 ezer euróból új, két szintes püspöki székházat építene. Farkas Zsolt elmondta, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) egymillió euróért megvásárolta az egyházkerülettől a Zárda (Mihai Viteazul) utcában lévő „kis Lorántffy” épületét, a pénz teljes összege a szerződés értelmében december 15-ig kell eljusson a KREK-hez. Ennek a pénznek egy részéből építenék meg az új székházat. Az előadótanácsos kiemelte azt is, hogy a püspökség jelenleg az igazgatótanács Kálvin utcai ingatlanában működik, mely azonban nem a püspökség tulajdona, hanem bérli azt a Nagyvárad-újvárosi egyházközségtől, míg a KREK központi épületét a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) bérli, ami azt jelenti, hogy az egyházkerületnek gyakorlatilag nincs saját székháza.
Vita
A nyugdíjpénztár által építendő öregotthon és a lelkészlakások tervével kapcsolatban nem hangzottak el ellenvetések a közgyűlésén, de annál több aggály fogalmazódott meg az új püspöki székház építése kapcsán. A terv ismertetése után a közgyűlés tagjai közül többen szóvá tették azt, hogy teljesen váratlanul tártak eléjük egy ilyen nagy horderejű ügyet. Többen is emlékeztettek arra, hogy amikor szóba került a Zárda (Mihai Viteazul) utcában lévő ún. „kis Lorántffy” épületének az eladása, akkor az volt az elképzelés, hogy az eladásból befolyó pénzből egy olyan multifunkcionális ingatlant épít az egyházkerület, amely bevételt is biztosít számára. Volt aki megjegyezte, hogy a PKE is építkezni fog, vagyis felszabadulhat az egyházkerületi székház, ahová visszaköltözhet a püspökség, tehát nincs értelme új székházat építeni. Elhangzott az az ellenvetés is, hogy az egyház tervezi egy kórház építését is, márpedig az egyházkerület két ekkora beruházást nem tud egyszerre megvalósítani. Ez utóbbi kifogás kapcsán Salánki Lóránt egyházkerületi gazdasági előadótanácsosa elmondta, hogy a tervezett kórházat csakis külső anyagi segítséggel lehet majd megvalósítani, az egyházkerületnek nincs lehetősége arra, hogy egy ekkora beruházást önerőből végezzen el. A 82 tagú közgyűlésben 62 igen, tizenegy tartózkodás és kilenc ellenszavazat ellenében elfogadták az új püspöki székház építéséről szóló javaslatot.
Átrendezések
A gyűlés végeztével Csűry István püspök kérdéseinkre válaszolva elmondta: a királyhágómelléki és az erdélyi egyházkerület közös nyugdíjpénztára vásárolta meg az említett 3100 néhuzetméteres telket a Sulyok István utcában. Később azonban az ingatlanárak zuhanni kezdtek, és a nyugdíjpénztár már nem tudta értékesíteni azt. Ekkor merült fel az a gondolat, hogy a királyhágómelléki egyházklerület hasznosítsa a telek egy részét. Csűry István emlékeztetett arra, hogy a két egyházkerület létrehozott egy közös diakóniai intézményt, melynek keretében nemrégiben adtak át Marosvásárhelyen egy öregotthont. Ennek mintájára építenek Váradon is egy ilyen létesítményt. Mivel azonban a szóban forgó telek igen nagy, illetve a PKE megvásárolta a KREK-től a kis Lorántffy épületét, így mind a terület, mind a pénz megvan egy új püspöki székház építéséhez. Csűry István kifejtette, hogy a PKE is új ingatlant épít, ebben az új épületben kap majd helyet a tanintézmény adminisztrációs részlege, mely jelenleg az Arany János Kollégiumban működik. Miután a PKE hivatalai kiköltöznek a kollégiumból, ott tanári lakásokat lehet majd biztosítani, ugyanakkor a KREK néhány irodát visszafoglal a püspökség tulajdonában lévő Teleki utcai ingatlan első emeletén, de ennek az épületnek a nagy részét továbbra is a PKE fogja bérelni a püspökségtől.

2014. szeptember 8.
Díjátadással zárult a II. Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok eseménysorozata
Farkas Zsolt, az Oláhszentmiklós (Sânnicolau Ramân) központú Toldinagyfalui Református Missziói Gyülekezet lelkésze vehette át vasárnap este Belényesben a Zsisku János Szórványdíjat, a II. Fekete Körös-völgyi Magyar Napok záró rendezvényén.
Szeptember 7-én , vasárnap délután, a várasfenesi református templomban került sor a II. Fekete-Körös-Völgyi Magyar Napok záró napi első eseményére. Az istentisztelettel egybekötött kórustalálkozón a régió magyar egyházi és ifjúsági kórusai tartottak színvonalas előadásokat. A kezdő áhítatot Mikló Ferenc, a Bihari Egyházmegye esperese tartotta, a házigazda Szabó László várasfenesi és a környékbeli gyülekezetek lelkipásztorainak, továbbá Szabó Ödön képviselő, Fenesi Tibor ügyvezető igazgató és egyházmegyei jogtanácsos, illetve Grim András megyei tanácsos, az RMDSZ szórványért felelős alelnöke jelenlétében.
A kórustalálkozón részt vettek a kisnyégerfalvi, belényesi, nagyszalontai, köröstárkányi ifjúsági és felnőtt vegyeskarok, a belényesi és magyarremetei ifjúsági baptista kórus, zárásként a várasfenesi baptista vegyeskar adta elő műsorát. Minden jelenlévő énekkar részvételi emléklapot kapott a szervezőktől, majd zárásként Szabó Ödön, Fenesi Tibor és Grim András tartott rövid értékelő beszédet az elmúlt három eseményteljes napról, kitérve a mostani eredményekre és a jövőbeni feladatokra, a szórvány és egyben a hazai magyarság gondjaira és kilátásaira. A templomi esemény után a várasfenesi házigazdák szeretetvendégségre hívtak meg minden jelenlévőt a hely kultúrotthonba.
Megérdemelt közmegbecsülés
Belényesben került sor az esti programra, ahol a városi kultúrház díszterme adott otthont a Zsisku János Szórványdíj átadásával egybekötött gálaműsornak. Tavaly a pár hete sajnálatosan elhunyt Miklós János belényesi képzőművész, festő, grafikus és tanár kapta meg a díjat, idén Farkas Zsolt, az Oláhszentmiklós (Sânnicolau Ramân) központú Toldinagyfalui Református Missziói Gyülekezet lelkésze vehette át megérdemelten az oklevelet és plakettet. A laudációban Szabó Ödön részletesen kitért a díjazott tevékenységére, amiről már az is sokatmondó, hogy aki hét év alatt a “semmiből” két templomot is tud építeni közösségével összefogva, vitán felül megérdemli a dicséretet és közmegbecsülést. Az est zárásaként a Nagyvárad Néptáncegyüttes mutatott be egy színpompás műsort, a résztvevő közönség örömére és megelégedésére.A szervezők már most bejelentették: 2015-ben is találkozhatunk a Magyar Napokon, a Fekete-Körös völgyében.
Kovács Zoltán

2014. szeptember 9.
Díjátadással zárult a II. Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok eseménysorozata
Farkas Zsolt, az Oláhszentmiklós (Sânnicolau Ramân) központú Toldinagyfalui Református Missziói Gyülekezet lelkésze vehette át vasárnap este Belényesben a Zsisku János Szórványdíjat, a II. Fekete Körös-völgyi Magyar Napok záró rendezvényén.
Szeptember 7-én , vasárnap délután, a várasfenesi református templomban került sor a II. Fekete-Körös-Völgyi Magyar Napok záró napi első eseményére. Az istentisztelettel egybekötött kórustalálkozón a régió magyar egyházi és ifjúsági kórusai tartottak színvonalas előadásokat. A kezdő áhítatot Mikló Ferenc, a Bihari Egyházmegye esperese tartotta, a házigazda Szabó László várasfenesi és a környékbeli gyülekezetek lelkipásztorainak, továbbá Szabó Ödön képviselő, Fenesi Tibor ügyvezető igazgató és egyházmegyei jogtanácsos, illetve Grim András megyei tanácsos, az RMDSZ szórványért felelős alelnöke jelenlétében. A kórustalálkozón részt vettek a kisnyégerfalvi, belényesi, nagyszalontai, köröstárkányi ifjúsági és felnőtt vegyeskarok, a belényesi és magyarremetei ifjúsági baptista kórus, zárásként a várasfenesi baptista vegyeskar adta elő műsorát. Minden jelenlévő énekkar részvételi emléklapot kapott a szervezőktől, majd zárásként Szabó Ödön, Fenesi Tibor és Grim András tartott rövid értékelő beszédet az elmúlt három eseményteljes napról, kitérve a mostani eredményekre és a jövőbeni feladatokra, a szórvány és egyben a hazai magyarság gondjaira és kilátásaira. A templomi esemény után a várasfenesi házigazdák szeretetvendégségre hívtak meg minden jelenlévőt a hely kultúrotthonba.
Megérdemelt közmegbecsülés
Belényesben került sor az esti programra, ahol a városi kultúrház díszterme adott otthont a Zsisku János Szórványdíj átadásával egybekötött gálaműsornak. Tavaly a pár hete sajnálatosan elhunyt Miklós János belényesi képzőművész, festő, grafikus és tanár kapta meg a díjat, idén Farkas Zsolt, az Oláhszentmiklós (Sânnicolau Ramân) központú Toldinagyfalui Református Missziói Gyülekezet lelkésze vehette át megérdemelten az oklevelet és plakettet. A laudációban Szabó Ödön részletesen kitért a díjazott tevékenységére, amiről már az is sokatmondó, hogy aki hét év alatt a “semmiből” két templomot is tud építeni közösségével összefogva, vitán felül megérdemli a dicséretet és közmegbecsülést. Az est zárásaként a Nagyvárad Néptáncegyüttes mutatott be egy színpompás műsort, a résztvevő közönség örömére és megelégedésére. A szervezők már most bejelentették: 2015-ben is találkozhatunk a Magyar Napokon, a Fekete-Körös völgyében.
Kovács Zoltán, erdon.ro

2015. január 16.
Felzárkóztató cigány missziós tevékenység
Nagyvárad- Csűry István püspök bátorítása és támogatása mellett az utóbbi években az Ora et labora gondolat jegyében jelentős fejlődésen ment keresztül a Királyhágómelléki Református Egyházkerület cigány missziós tevékenysége, köszönhetően a biztos szakmai háttérnek is.
Néhány évvel ezelőtt, vagyis 2011-ben egy olyan szakaszába jutott sajnos a 2002-ben útjára indított cigány missziós szolgálat, mely stagnáló állapotból a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi vezetése valamilyen módon megpróbálta kimozdítani. Úgy is lehetne fogalmazni: a tevékenység bizonyos szinten megrekedt, így szükségét látták annak, hogy továbbfejlesszék. Ekkor határozta el a KREK, hogy továbblép, s kiterjeszti a szolgálatot- amennyire lehet- több Bihar megyei településre is. Farkas Zsolt közigazgatási előadó tanácsos honlapunknak felidézte: felvették a kapcsolatot a református Diakónia Keresztény Alapítvánnyal, és létrejött az a partnerség, amely már meghozta első gyümölcseit. Önmagáért beszél, hogy a kezdeti 15-20 gyermeklétszám napjainkra 249-re duzzadt megyei szinten, vagyis Váradon 81, Biharfélegyházán 24, Bihardiószegen 24, Csokalyon 24, Székelyhídon 48, Hegyközszentmiklóson 24, Szentjobbon pedig 24 gyermek részese már a programnak, néhány hét múlva pedig Monospetriben egy szintén 24 fős gyermekcsoport örülhet majd még a tevékenységeknek. A projektben ugyanakkor immár 23 alkalmazott érintett (többségük a PKE végzettje), s köztük kilencen roma származásúak. A szolgálat tehát nemcsak a gyermekre korlátozódik, hanem a roma családokra is. Ennek pedig egyik eredménye, hogy egyfelől a gyülekezetek is egyre befogadóbbak, másrészt pedig a roma közösségek is egyre élénkebb érdeklődést tanúsítanak a történtek iránt. Egyértelműen sikertörténetként könyvelhető el tehát a KREK cigány missziós programja, mely az átalakításnak köszönhetően egyre több eredményt tud felmutatni. Hétköznaponként olyan délutáni tevékenységek zajlanak a Kolozsvári úti nappali foglalkoztató-központban, melyeken szociális dossziéval rendelkező diákok vannak jelen, de emellett a szociális munkások ellátogatnak a családokhoz is, és a főbb keresztény ünnepeket is megülik közösen. Nem csupán arról van szó tehát, hogy délután tanulnak vagy enni kapnak a gyermekek, hanem ennél sokkal többről: gőzerővel zajlik a társadalmi felzárkóztatás, és ez a pozitív visszajelzésekből is kiderül.
Pozitív eredmények
Vinczéné Pálfi Judit missziói előadó tanácsos azt hangsúlyozta: az elmúlt években odáig fejlődött ez a tevékenység a KREK felkarolása révén, illetve a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítvány váradi fiókjával partnerségben, hogy azon túl, hogy a gyermekekkel, illetve a családokkal foglalkoznak, az egyházkerület a munkatársakkal is tud törődni, mely azt jelenti, hogy szakmai beszélgetésekre hívja meg őket. Ezeken az összejöveteleken a vidéken munkálkodó alkalmazottak is olyan pozitív eredményekről tudnak beszámolni, melyeket megtapasztalnak, illetve átélnek a mindennapokban. Sok helyen ugyanis úgy végzik a délutáni szolgálatot, hogy például a negyedik osztályosok termeibe mennek be délután a roma gyermekek a „délutáni tanító nénivel”, a délelőtti tanító néni pedig kommunikál ezzel a roma projektben érintett munkatárssal, és megköszöni neki, hogy délután foglalkozott a gyermekekkel, mert nagyon sok esetben otthon nincsenek is olyan körülmények, hogy a gyermekek másnapra a feladataikat el tudják végezni. Tehát a tanulmányi előremenetelben is látszanak már az eredmények. Jelzésértékű továbbá, hogy Németországban is felfigyeltek már ezekre, és szakmai tanácsokat kérnek arra vonatkozóan, hogy kell a roma lakossággal foglalkozni. Ugyanakkor a közeljövőben arra is van kilátás, hogy más nyugati országbeli diakóniai szervezetek kérnek útbaigazítást tőlük, illetve a kolozsváriaktól. Szoboszlai Erzsébet szociális munkás, Bihar megyei koordinátor úgy emlékszik vissza: először nagyon rosszak voltak a gyerekek, nem fogadtak szót, nem tudtak viselkedni, el is volt kicsit keseredve: hogy tudják majd őket megnevelni? Manapság azonban be lehet nézni bármelyik osztályba, s látható, hogy milyen szép csendben tudnak maradni, s nagyon ügyesen megírják a házi feladataikat. Az újak is nagyon hamar beilleszkednek, megtanulnak szót fogadni, pedig előfordul, hogy másodikosok vagy harmadikosok már, s ideérkezésükkor nem ismerik még a betűket vagy a számokat. A munkatársak azonban külön foglalkoznak velük, s ezért elé rövid idő alatt sikerül ha nem is teljesen felzárkóztatni őket, de a minimális alapokat megtanítani nekik, hogy aztán onnan könnyebb legyen a továbbfejlődésük.
Két iskolából
Váradon két helyről, a Lucretia Suciu és a Ioan Slavici általános iskolákból járnak I-IV. osztályosok a Kolozsvári úti szociális foglalkoztató központba. A kézmosás, ima és ebéd után hozzáfognak a házi feladatok elkészítéséhez, majd ezután következik amire még marad idő: kézműves-foglalkozás, biblia óra, higiéniára való nevelés. Ugyanakkor egy játszótér is a rendelkezésükre áll az udvaron, ezt holland önkéntesek építették, illetve vásárolták.
Ciucur Losonczi Antonius

2015. január 30.
Diakóniai áttérés a profizmusra
Nagyvárad- Csütörtökön a KREK-székházban sajtótájékoztatót tartott a református egyházkerület vezetősége. Egyik téma a diakóniai szolgálat volt, illetve a reformáció 500. évfordulójáról is szó esett.
Csűry István püspök kifejtette: az elmúlt tizenöt esztendőben, tehát már generális direktorként kiemelt fontosságot tulajdonított a diakóniai szolgálatnak, 2010-ben pedig, amikor püspökké választották, a programjában elsőrendű feladatként jelölte ki. Hangsúlyozta: eljött az ideje annak, hogy az amatörizmus irányából a profizmus felé induljanak el, hiszen a diakóniának három arca van, vagyis egyaránt feltételez egyház politikai irányítást, missziós küldetést és kivitelezést. Új pászmákra van igény, nem lehet ezen szolgálatot leegyszerűsíteni csupán nehéz helyzetben levő emberek megsegítésére, árva- és öregotthonok alapítására és működtetésére, vagy cigány misszióra, hanem a gyermekekkel, az ifjúsággal és a felnőttekkel kapcsolatos munkát is fel kell vállalni, minden téren. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy az elmúlt években nyitottak a nyugat irányába is, német, holland, angol, skandináv és brit partnerekre leltek. Úgy fogalmazott az egyházfő: tisztázni kell azt a félreértést, hogy a diakónia valamiféle különálló tevékenységet jelent, mert a diakónia a KREK szerves része, mely a gyülekezetek közösségteremtő erejéből kiindulva az intézmények és a nemzetközi civil szervezetek segítségére támaszkodva működik úgy, hogy minden résztvevő fél megtalálja a maga helyét és szerepét.
Reformáció
Farkas Zsolt közigazgatási előadó tanácsos arra hívta fel a figyelmet: elég ellátogatni a Kolozsvári úti központba, hogy szembetűnjön a cigány missziós tevékenység sikere, az elért eredmények önmagukért beszélnek. Ugyanakkor az otthoni házi gondozási programjuk annyira elismert, hogy még a román állam sem tudta a szubvenciót megtagadni. Emellett a Lámpás Alapítvány szép projektet bonyolít le a családon belüli erőszak témájában, ha minden a tervek szerint alakul, három év múlva menhelyet tudnak nyitni a gyermek és a nő áldozatok számára. Az elhangzottakat Vinczéné Pálfi Judit missziói előadó tanácsos azzal egészítette ki, hogy az idős gondozási programjuk is hatékony, s nem csupán továbbképzéseket szerveznek az alkalmazottaik számára, hanem munkatársi találkozókat is. Egy másik témára áttérve, de érintve az egyházkerület tevékenységéhez, Csűry István püspök bejelentette: nem csupán a világi hatalom, tehát Németország és Magyarország kormánya készül a reformáció 500. évfordulójára, hanem a Magyar Református Egyház Generális Konventjének közössége is, közös istentiszteletek, találkozók, kiállítások, mobilalkalmazások szerepelnek a tervek közt. Ehhez kapcsolódik a KREK azon ötletbörzeszerű felhívása is, hogy akiknek javaslataik vannak, írásban továbbítsák a partium@rdsor.ro e-mail címen.

2015. október 7.
Útmutató a migránsválsághoz
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület körlevélben igyekezett útmutatót adni gyülekezetei és azok lelkipásztorai számára az Európában hónapok óta tartó migránsválsághoz való viszonyulásban.
Az egyházkerület püspökének, Csűry Istvánnak a szavait Farkas Zsolt előadótanácsos tolmácsolta tegnapi sajtótájékoztatóján. „Európa válságos időket él, hiszen óriási menekülthullámmal és az ezzel együtt járó nehézségekkel kell szembenéznie. A háború átka elől menekülnek sokan, velük szemben nem maradhatunk közömbösek, azonban az is tény, hogy vannak, akik kihasználva mások nyomorúságát, megpróbálnak a szörnyűségekből hasznot húzni. Válságos időben pedig a nemzeteket vezető kormányok felelőssége is nagyobb. Nemzetünk kormánya felelősséget érezve, a lelkiismeret és Európa törvényeinek megfelelve, próbál helyesen cselekedni. Sajnos emiatt nemtelen támadások érik” –áll a levél első felében a Magyarországon foganatosított megoldási javaslatokkal kapcsolatban. „Az egyházkerületnek a keresztényi elvekhez igazodva kell megszólalnia, ezért imádkozásra és a magyar kormánnyal való szolidaritásvállalásra buzdítja a híveket a vasárnapi istentiszteletek alkalmával” – magyarázta Farkas Zsolt.
„Imádkozzunk együtt nemzetünkért, nemzetünk kormányáért, a bölcs és felelős kormányzásért ebben a nehéz helyzetben, harcban. Imádkozzunk a józanság és ébredés lelkéért, hogy nemzetünk a kereszténység megvallója legyen. Imádkozzunk azért, hogy népünk minden tagja a Kárpát-medencén belül és kívül ismerje meg azt a Krisztust, Aki békességet hozhat az erőszakos világba, szeretettel töltheti meg a gyűlölettel teli szíveket. Imádkozzunk a keresztyén világért, Európa keresztény gyökereinek újbóli felvállalásáért, de legfőképpen azokért, akik az előállt helyzetet nem tétlen szemlélőként nézik, hanem keresztyéni küldetésüknek megfelelve a valódi rászorulókon segítenek, ugyanakkor felelősségük tudatában fáradhatatlanul teszik azt, amivel a Nemzet megbízta őket, védik Európa határait” – olvasható a körlevélben.
Az előadótanácsos a sajtótájékoztató végén hangsúlyozta, hogy a közleményben „nem valaki(k) ellen, hanem az ésszerű európai rendezés mellett szólalnak fel”, mivel a cél, a tét nem kevesebb, mint Európa értékeinek megvédése és ezáltal megtartása.
Szamos Mariann

2015. október 18.
A siteri templom restaurálás utáni átadása
Hálaadó istentisztelet keretén belül került átadásra és megáldásra szombaton, 2015. október 17-én délután az Árpád-kori siteri templom. Sokak segítségének köszönhetően gyönyörködhetünk ismét a templom ritkaságba menő freskóiban.
Esős, sáros, őszi idő jellemezte 2015. október 17-ét, amikor a délutáni órákban egy hálaadó istentisztelet keretében átadták a kívül-belül felújított, restaurált siteri Árpád-kori templomot, amelyet Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke áldott meg. A magyar kormány részéről jelen volt dr. Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár, Szabó Ödön az RMDSZ parlamenti képviselője, Emődi Tamás építész, a KREK műszaki előadója, Lángi József székesfehérvári restaurátor, Káldi Gyula, a Teleki László Alapítvány részéről, Farkas Zsolt, a KREK közigazgatási előadótanácsosa, Salánki Lóránt, a KREK gazdasági tanácsosa, Vitályos Barna, Hegyközcsatár község polgármestere, illetve alpolgármestere, Tóth Gyula, Dukrét Géza tanár, helytörténész, a környező települések református és római katolikus lelkipásztorai és presbiterei, siteri presbiterek, gyülekezeti tagok, más településekről érkezettek, magyarországi vendégek.
Az istentiszteletet követően elsőként dr. Puskás Imre helyettes államtitkár szólt a jelenlevőkhöz. Bemutatta a magyar kormány által kezdeményezett és az Országgyűlés által elfogadott, a határon túli magyar vonatkozású épített kulturális örökség értékeinek feltárását, megóvását és megismertetését célzó Rómer Flóris Tervet. A terv megvalósítására 2018-ig évente 200 millió forint támogatást kell biztosítani a kulturális örökség védelméért felelős tárca költségvetésében határon túli épített örökség megóvása jogcímen.
Szabó Ödön parlamenti képviselő felelevenítette azokat az emlékeket, amikor Gavrucza Nagy Emese tiszteletes asszony bekopogott Vitályos Barna polgármesterhez és együtt keresték meg, hogy közösen találjanak anyagi segítséget a leromlott állapotban lévő Árpád-kori siteri református templom felújításához. „Mi mindig segítettünk lehetőségeink szerint kisebb-nagyobb összegekkel nemzeti és kulturális örökségeink megmentése érdekében. (…) Egyházainkban is kialakult egy szakember gárda, akik mindent megtesznek műemlékeink védelmében. (…) Nagyon sok pályázatunk van, szakemberhiány nincs, a pályázat megírása nem okoz gondot. Ami sok esetben hiány, az az önrész, ami gondot okoz, ezért is megelégedéssel fogadtuk a magyar kormány által kezdeményezett és létrehozott Rómer Flóris Tervet. Együtt sok mindent elérhetünk, ez is olyan, mint egy fa, amely több irányból táplálkozik. (…) Úgy járunk elől jó példával, ha összefogva teszünk meg minden tőlünk telhetőt magyar nemzeti örökségünk védelmének érdekében” – mondta a képviselő. Káldi Gyula építész a Teleki Alapítvány részéről elsőként arról beszélt, hogy Rómer Flóris volt az, aki részletesen írja le a siteri templomban látottakat és tapasztaltakat, a falképekről, valamint Teleki Lászlóról, aki akár járhatott is Siterben. Elmondta, hogy amikor hallottak a siteri templomról összeállt egy csapat, amely eljött, és döntöttek arról, hogy anyagilag támogassák a kutatást, feltárást, restaurálást, hiszen az alapítvány célkitűzése még a viszonylag könnyen hozzáférhető külső támogatási forrás, amely kiemelkedő segítséget nyújtott közös kulturális örökségünk értékeinek összeírásához, megóvásához, méltó módon történő konzerválásához és bemutatásához. „Hangsúlyozzuk, hogy mindez a helyreállításokat előkészítő kutatási támogatásoknak és a szakirányú felügyeletet gyakorló Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Teleki Alapítvány munkatársainak köszönhetően a szakmai előírásoknak messzemenően eleget téve történt” – mondta az építész. A székesfehérvári restaurátor, Lángi József a siteri templomban tett látogatásának élményeit elevenítette fel. „Amikor először jártam itt 1997-ben ónos-jegeseső áztatta fel a templom környékét, alig tudtam néhány használható képet készíteni. A gondnok úr szomorúan, gondterhelten mutatta meg a belső teret is. Ami itt fogadott gondolkodóba ejtett, hogy mikor lesz ebből felújított templom. Lám, eljött az, amikor a mai napon itt állhatunk és gyönyörködhetünk a feltárt és restaurált falképekben” – emlékezett vissza a restaurátor.
Önzetlen segítség
Gavrucza Nagy Emese siteri lelkipásztor (aki tegnap tartotta a siteri gyülekezetbeli kijelentkező istentiszteletét, mától egy másik gyülekezetben fogja hirdetni Isten igéjét), megköszönte mindenkinek azt az önzetlen segítséget, amivel hozzájárultak, melléjük álltak és ott hagyták kezük nyomát a templomon, hogy „mi és majd az utókor is gyönyörködhessen a templom ritkaságba menő freskóiban”.
A templom építéstörténete
Emődi Tamás építésztől, a KREK műszaki előadójától megtudtuk, hogy a templom építésére vonatkozóan csupán a 18. századtól kezdődően vannak adatok. A 2002–2007 között végzett falkutatások és régészeti feltárás nyomán körvonalazódott a templom építéstörténete. Megállapíttatott, hogy korábban már állt itt egy a mainál kisebb, 12. századi, egyenes szentélyzáródású templom. A déli falban egy félköríves záródású ajtó került elő, mögüle a faltestben indult a lépcsőfeljáró a nyugati karzatra, melynek a lenyomatai ma is jól láthatók a déli falon. Az épület legérdekesebb része a hajó délkeleti sarkában előkerült oltárépítmény.
Tóth Zsigmond

2015. október 26.
Magyarok zenéje szólt Váradon
A Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek kulturális találkozását célul kitűző zenei rendezvénysorozat idén is ellátogatott Nagyváradra, a helyszín a Szigligeti Színház volt.
Szombat este biztosított helyszínt a Magyarok zenéjének a váradi Szigligeti Színház, immár második alkalommal. Az egybegyűlteket Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője köszöntötte.
Böszörményi Gergely főszervező úgy fogalmazott: azért fontos ehhez hasonló eseményeket szervezni, mert új barátságokra lehet szert tenni, új szeretetközösségek alakulhatnak. Arra hívta fel a figyelmet: a sorozatot Balog Zoltán miniszter (EMMI) is támogatja, Várad pedig a határon túli városok közt az ötödik a sorban, Lendva, Dunaszerdahely, Magyarkanizsa és Visk után, az eseményfüzér pedig két hét múlva Budapesten ér véget a Vigadóban.
Közös éneklés csodája
Csűry István királyhágómelléki református püspök fővédnöki üzenetét Farkas Zsolt közigazgatásügyi előadótanácsos olvasta fel. Az egyházi vezető többek közt azon meggyőződésének adott hangot: Böszörményi Gergely a magyar nemzet egymástól távolabb eső részeit a muzsika segítségével észrevétlen, és különösebb erőlködés nélkül hozza egymás közelségébe. Az együttlét pedig lélekben, a határokon át kiásott árkok fölött, gyógyító hatású. A zeneterápia csodákat művel: a táncolok ölelkezése túlmutat két ember meghitt kapcsolatán, lehet, hogy egyenesen arra utal, amit mi az Urunktól kérünk, vagyis hogy öleljen át bennünket bánatban és örömben mindenkor. „Egyházkerületünk Istentől valónak tartja az együttlétünk közösségé formálódásának ápolását. Egyedüliként a Kárpát-medencében kántorokat szentelünk fel, hogy az éneklő gyülekezetek minél magasabban képzettek mellett érezzék a közös éneklés csodáját, a közösségben való egymásra figyelés egyik páratlan eszköze ugyanis a zsoltármondás. Keresnünk kell tehát a közös dallamokat, tartalmakat és üzeneteket.”- hangzott el egyebek mellett. Az est folyamán a Kárpát-medence három, magyarok által is lakott területe lett megjelenítve, vagyis felléptek Felvidékről Agócs Gergő, Kárpátaljáról Pál István „Szalonna” és bandája, illetve elsőként a partiumi Soroglya zenekar által kísért Nagyvárad Táncegyüttes, mely boncidai magyar és román táncokkal örvendeztette meg közönségét. A rendezvényen ugyanakkor adományokat is gyűjtöttek a kárpátaljai magyarok megsegítése céljából.

2015. december 9.
Újabb halk csoda Kisperegen
Örömmel és hálával lépett az adventi időszakba a kisperegi református gyülekezet, mivel az egyházi esztendő utolsó vasárnapján, november 22-én a megújult belsőjű templomban ünnepelhettek.
2014. január 26-án kényszerültek a hívek kivonulni a templomból, annak életveszélyessé minősítése miatt. Az azóta eltelt időszakban Isten kegyelméből új tetőszerkezet új borítással és csatornázással, új mennyezet és új padlózat hirdeti, hogy „rajtunk itt az Úr/ Nagy csoda dolgot mível” (Református énekeskönyv 412. éneke). Ez év őszén pedig, a nagyperegi és nagylaki református egyházközségekkel közösen megnyert pályázat révén, már a teljes templombelső megújulhatott.
A hálaadó istentiszteleten nt. Módi József, az Aradi Református Egyházmegye esperese hirdette Isten igéjét a Józsué 4,4-7 igerész alapján. Köszöntötte a csodákat tapasztaló gyülekezetet nt. Farkas Zsolt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pályázati referense, személyi ügyi tanácsos, de igei köszöntőt mondott Kalouszek Jároszláv nagyperegi lévita lelkész és Tóbiás Emőke Piroska pécskai, szemlaki és nagylaki lelkipásztor is. Utóbbiak az érintettek rendjén is, hiszen mind a nagyperegi templom, mind a nagylaki imaház egy-egy épületrészén megújult a tetőborítás. Együtt ünnepeltek tehát a gyülekezetek, a házigazda kisperegi mellett képviseltette magát a nagyperegi és a nagylaki, meghívottként pedig a szentleányfalvi, németszentpéteri és pécskai gyülekezetek küldöttsége.
Kovács Imre jelenlegi és Nagy Sándor leköszönt községi polgármesterek, Kocsik Imre helyi iskolaigazgató, Molnár Csaba mérnök, Bölöni György megyei tanácsos, Venter Miklós egyházmegyei főgondnok sokszori segítségnyújtásuk mellett figyelemmel kísérték a munkálatokat, és az ünnepi alkalmon is jelen voltak.
A gyülekezet gyermekeinek éneke és három pécskai vallásórás szavalata mellett megörvendeztette az egybegyűlteket Kalouszek Valentin kántor orgonajátéka a csaknem 2 évig elnémult, ez alkalommal először megszólaló orgonán. Ugyancsak a hálaadó ünnepre újultak meg a templom két karzatára felvezető lépcsők.
Köszönetet mondunk ezúton is a gyülekezet presbitériumának kitartó munkájukért, a nőszövetségi tagoknak a megszámlálhatatlan alkalommal szorgalmasan elvégzett templomtakarításokért, hogy a munkálatok közben is a templomban tarthattuk az istentiszteleteket és mindenkinek, aki részt vállalt a szeretetvendégség előkészítésében, amivel az ünnepi istentisztelet zárult.
Az idei egyházi év méltó zárásának bizonyult a hálaadó istentisztelet a Maros északi partján fekvő református gyülekezetek számára, ami egyúttal elindított az adventi várakozás útján is. Zárszóként álljon itt egy Reményik Sándor-idézet, ami fellebbenti a fátylat arról, hogyan cselekszik Isten a mindennapjainkban és hogyan élt meg a kisperegi gyülekezet is csodákat:
„Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök”.
Tóbiás Tibor és Emőke lelkipásztorok
Nyugati Jelen (Arad)

2015. december 23.
Lélekemelő istentisztelet a megújult ágyai templomért
Az Úr jóvoltából „soha nem fogyott ki a liszt és az olaj”
Vasárnap, a belülről teljesen felújított ágyai református templomban tartott hálaadó istentiszteleten nt. Farkas Zsolt egyházkerületi pályázati felügyelő igehirdetésében Pál apostolnak a korintusbeliekhez írt I. levele IV. fejezetének az V. verséből kiindulva, örömének adott hangot, amiért az Aradi Egyházmegyében újabb templom felújítását ünnepelhetik. Ennek a fényét emelik az úrasztala előtt égő adventi gyertyák, amelyek hirdetik: közel a világ világossága. Isten megdicséri mindazokat, akik az Ő szolgálatában állnak, akik erőt, energiát, anyagiakat nem sajnálva, áldozatokat hoztak azért, hogy a felújított templomban zavartalanul, meghitt környezetben együtt lehessenek a hívek.
Manapság sokszor tapasztalhatjuk, hogy a világ nem tud igazán örvendeni Isten ajándékainak, noha Ő lehajol az emberhez. Sajnos, sokan elfordultak Istentől, ezért nem ismerik fel a jóságot az embertársaikban sem. Mert e világ már régóta vár Jézus eljövetelére, aki el is jött, megszületve a betlehemi jászolban, majd felemelkedett a mennybe. Most újra várjuk az eljövetelét, csakhogy az apostol figyelmeztet: ne ítéljetek senkit, főleg ne egymást, hanem várjátok türelemmel, szelídséggel és hálaadással azt a Krisztust, aki meg fog érkezni. A világtörténelemben kétféle adventet különböztetünk meg: egyik az ószövetségi, ahol várják a megváltót, de miközben sokáig várják, az emberi lélek elfordul tőle, s amikor végre megérkezik, kijelentik: mi másképp gondoltuk, nem őt akartuk. Mi azt akartuk, hogy a Megváltó azt hozza számunkra, amit mi kérünk. Az újszövetségi adventben is várjuk az eljövetelét, aminek nem tudjuk a módját és az idejét, csak azt, hogy előjele lesz. Közben felkészít bennünket a fogadására, hogy legyen értelmes életünk. A felújított templomban való együttlétünk is az isteni útmutatásnak a része, amit hiba lenne összekeverni a világi útmutatásokkal, amelyek sajnos, gyakran túlkiabálják szívünkben az isteni útmutatást. Hiszi, hogy Isten azért adta e templomot, engedte a felújítását, mert az Úr másképp képzeli el a jövőnket. A világ azonban kifordult magából. Megállapítását egy nyugati példával támasztotta alá, miszerint egy ötgyermekes házaspártól elvették a gyermekeket, mert úgymond radikális kereszténységre nevelték őket. Azaz, a kislányuk az iskolában karácsonyi éneket adott elő. Mi viszont valljuk, hogy kegyelmi időszakban élünk, amikor a templomaink megújulásával, sok-sok lélek is megújul. Isten mindazok felé fordul, akik a lélek tisztulását akarjuk. Ha nyitott lélekkel fordulunk Isten felé, az ő gondoskodását, szeretetét mindenkor érezhetjük.
Legyen áldott minden adakozó, minden templomért imádkozó kéz!
A továbbiakban nt. Módi József, az egyházmegye esperese, ágyai lelkipásztor köszönetet mondott a lélekemelő igehirdetésért, illetve a pályázati támogatásért nt. Farkas Zsolt egyházmegyei tanácsosnak, pályázati referensnek. Köszöntötte a hálaadáson részt vevő nt. Molnár Kálmán nyugalmazott esperest és feleségét, Király András oktatási államtitkárt, akinek köszönetet mondott a pályázatban nyújtott segítségért, Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei elnökét, köszönetet mondva neki a közösségnek nyújtott mindennemű támogatásért, Erdős Bálint szintyei polgármestert, megköszönve neki a közösségért végzett kitartó, áldozatos munkáját, az egyházközségnek nyújtott önzetlen támogatását. Románul köszöntötte, mondott köszönetet a belső felújítási munkálatok irányításáért Petru Fălcuşan vállalkozónak, köszöntötte a falu szülöttét, Benedekfi István zongoraművészt és zeneszerzőt, akinek megköszönte, amiért az orgonajátékával kívánja emelni az alkalom ünnepélyességét, köszöntötte továbbá a körösközi lelkészeket, akik a jelenlétükkel tették ünnepélyesebbé az eseményt, a jelen volt baptista lelkipásztort, illetve tolmácsolta a kisjenői katolikus, valamint a nagyzerindi és a feketegyarmati református lelkészeknek az ünneplő gyülekezethez címzett üzeneteit. Tolmácsolta Venter Miklós egyházmegyei főgondnok áldását. Végszavában köszöntötte a helybeli és a vendég presbitereket, valamint a híveket, akik együtt óhajtottak ünnepelni az ágyai gyülekezettel.
A továbbiakban visszatekintett az elmúlt két hónapban véghezvitt teljes belső felújításra, melynek során felújították a villanyhálózatot, belülről leverték, majd újravakolták, újrafestették a falakat és a padokat, amelyek alatt térkővel burkolták a padlót, illetve kicserélték rajtuk a járódeszkákat. A padlócsempét is felújították, a kegytárgyakat is újracsiszolták. Kívül, a templomtetőre új esővíz-elvezető csatornákat szereltek. Megköszönte Erdős Sándor főgondnoknak és Hadi László gondnoknak a munkálatok irányításában, felügyeletében tanúsított önzetlen munkájukat. Köszönetet mondott a presbitérium tagjainak a felújítás során tanúsított önzetlen áldozatvállalásukért, mivel mindennap főtt ételt biztosítottak a munkásoknak, a pedagógusok, valamint a gyülekezeti tagok segítségéért. A templom belseje megújult, a munka azonban nem fejeződött be, jövőre a külső festést kell végrehajtani. Legyen áldott minden adakozó, minden templomért imádkozó kéz! A továbbiakban az úrasztalán kiállított, szintén példásan megcsiszolt kegytárgyakról beszélt, közülük az első 1732-ből, a legújabb 1908-ból származik. A kegytárgyakra vésett személyek leszármazottai manapság ágyai lakosok. A munkálatok során sokszor elcsüggedtek, de rendszeresen megtapasztalták: „a liszt és az olaj soha nem fogyott el”. Túl sok soha nem volt, de amennyire szükség volt, annyi mindig előkerült.
Ünnepi műsor
Miután lélekemelő gondolatokat szólaltatott meg a felújítási munkálatokat támogató Mindenhatóról, Kiss Anikó iskolaigazgató vezetésével az ágyai összevont kórusnak a karzatról elhangzott pallérozott karácsonyi énekeit élvezhették a templomot megtöltő hívek. Ezt követően Kiss Evelin és Hevesi Mária szavalatai között a Módi Kinga vallástanár által felkészített gyermekkórus énekelt. A továbbiakban az ágyai születésű Molnár Kálmán nyugalmazott esperes, Király András oktatási államtitkár, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, valamint Erdős Bálint szintyei polgármester szólaltattak meg fennkölt gondolatokat a hálaadási ünnepséggel kapcsolatban. Ugyancsak a falu szülötte, Benedekfi István zongoraművész Bach- és Chopin-művek avatott megszólaltatásával emelte az esemény ünnepélyességét. Erdős Sándor főgondnok a presbitérium nevében Módi Kinga tiszteletes asszonynak, Kiss Attila és Székely Levente presbiterek nt. Módi József lelkipásztornak virággal kedveskedve mondtak köszönetet a felújítási munkálatok során tanúsított áldozatos munkájukért. A hálaadó istentisztelet záró részében Tolnai Ferenc bélzerindi, Papp József erdőhegyi, Lőrincz Lóránd Péter vadászi és Tóbiás Tibor György kisperegi lelkipásztorok alkalmi igeversekkel alátámasztva méltatták az alkalmat. Az ünnepi istentisztelet nemzeti imánk eléneklésével zárult, a híveket a templom előtt adott szeretetvendégségen, a vendégeket és a meghívottakat a közösségi házban adott ünnepi vacsorán látták vendégül, ahol újabb tanúbizonyságát tapasztalhatták az ágyai háziasszonyok ügyességének, vendégszerető magatartásának.
Balta János

2016. február 23.
Milyen volt a kötelező sorkatonaság?
2006. február 23-án fogadták az utolsó behívott korosztályt a Hargita Megyei Katonai Központnál, hogy teljesítsék a kötelező katonai szolgálatot. A román hadsereg történetében véget ért egy korszak, ezzel együtt megszűntek a katonavacsorák, regrutabálok. Sokan úgy vélik, ma is hasznos lenne a fiataloknak legalább fél évnyi katonai szolgálat.
Napra pontosan tíz évvel ezelőtt fogadták az utolsó behívott korosztályt, aztán 2006. december közepén minden behívott sorkatonát hazaengedtek. A kerek évforduló apropóján a kötelező sorkatonasággal kapcsolatos élményekről faggatott néhány érintettet a Csíki Hírlap.
Kaszárnya a Mikó-várban
A csíkszentkirályi id. Ferencz András az ötvenes évek elején volt katona, 1949-ben sorozták be. „Szentmártonon soroztak be és Szeredában, a Mikó-várban volt a kaszárnya, oda vonultunk be. Abban az évben két korosztályt, a '27-ben és a '28-ban születetteket hívták be. Korosztályomból, a 32 fiúból négyen élünk. Eltelt az idő. Kilencvennek egy híja vagyok.” Csíkszeredából Fălticeni-be vitték, ott voltak kiképzésen hat hónapot. Ez idő alatt nem engedélyezték a látogatást és haza sem jöhettek. Májusban aztán Ploieşti-re került, ott töltötte le a katonaságból hátralevő mintegy három és fél évet. „Beosztottak a lovasokhoz, ennünk adtak. „Cercetások” (felderítők) voltunk, jártuk a vidéket. Este kilenc órakor feküdtünk le, s reggel öt volt az ébresztő. Mindig fúvószenekarral vittek ki a poligonra. Éppen csak amikor mínusz harminc fokos hideg volt, akkor nem vittek ki. Máskor a puskatusra a kezünk fagyott rá. Nagyon hosszú volt.”
André bácsi úgy emlékszik vissza, hogy a parancsnokokkal szót lehetett érteni. Neki szerencséje volt, mert jól tudott románul, gyakran olvastattak vele a román anyanyelvű katonák. De nem csak a román hadseregben szolgált a csíkszentkirályi férfi, a kicsi magyar világban tizenhat évesen még leventekatonai kiképzésben is részesült. „Foglalkoztak velünk. Most ki foglalkozik az ilyen fiatalokkal? Senki. A katonaságnál rend volt és fegyelem. A mostani fiatalok azt sem tudják, mi a katonaság” – véli az idős férfi. Eszébe jutottak a regrutabálok is, ahol egy egész zenekar muzsikált, és ahol a lányok bokrétát tűztek a legények kalapjába.
Nagyszabású vacsorák
Október 20-áig többnyire megérkeztek a behívó levelek. A tizennyolcadik évüket betöltött fiúk be kellett menjenek Csíkszeredába sorozásra – ezt már a 66 éves Bíró Erzsébet és a 72 éves Erőss Mária mesélte. A két jenőfalvi asszony fiait 1989-ben hívták be katonának. Egyikük Oneşti-re, a másikuk Giurgiu-ba került, onnan Bukarestbe vezényelték a decemberi eseményekkor.
„Megérkezett a behívó, kitűztük, hogy mikor lesz a katonavacsora. Erre az jött el, aki úgy érezte, hogy el kell jöjjön – keresztszülők, bérmaszülők, a rokonság – , nem meghívásos alapon volt. A katonavacsorán olyan ételek, fogások voltak, mint most a lakodalomban. Ez egy kisebb lakodalom volt” – emlékezett vissza Bíró Erzsébet. Erőss Mária hozzátette, amikor a rokonság meghallotta, hogy katonavacsorát tartanak egy háznál, mindenki vitte a tyúkot, lisztet, tojás, sütötték a kalácsot. „Akkor még ilyen volt a divat. Nem hívtak senkit, a rokonság ment, a keresztszülők és még aki úgy érezte, hogy tartozik. Olyan is volt, hogy kétszáz-háromszáz személy volt jelen. Attól függően, hogy mekkora volt a rokonság.”
Kísérés bevonuláskor
Amikor vonultak be a legények, akkor volt a kísérés. Erre az alkalomra töltött káposztát, sült húst vagy paprikást készítettek. A kísérőre már csak a szűkebb rokonság ment. „Kikísértük az állomásra, szekérrel mentünk fel Szentdomokosra. Jöttek a vendégek is, s sírdogáltunk, kinek az édesanyja, kinek a kedvese. Aztán a fiúk vonatra ültek, mi jöttünk haza, s zajlott tovább a vacsora. A katona elment, s otthon folyt tovább a mulatság” – emlékezett vissza Mari néni. „...s azok a szép katonadalok, amiket egész éjszaka énekeltek...” – jutott eszébe Erzsébetnek. Abban mindketten egyetértettek, hogy egy-egy katonavacsora szinte az egész közösséget megmozgatta. A vendégek a besorozott legénynek ajándékot, pénzt vittek, a kísérésen pedig aprópénzt adtak, hogy tudjon levélborítékot venni. Elmondták, a katonaládába alsóneműt, trikót, zoknit, meleg holmit pakoltak. „Amikor elmentek, még gyermekek voltak, de amikor már jöttek haza szabadságra, mondhatni érett legényekkel találkoztunk. Felnőttek hirtelen. Ez lehet, hogy most is hiányzik. A legtöbb idevalósi legény a katonaságnál tanult meg románul például.”
A teristák
Az utolsó években Romániában egy év volt a kötelező katonai szolgálat, de annak, aki egyetemet végzett, csak hat hónapot kellett letöltenie. „Militari cu termeni redus: ezek voltak a teristák. Éveken keresztül Hargita megyéből Sepsiszentgyörgyre vitték a teristákat. Aztán 1998-ban Gyimesfelsőlokon alakult egy ilyen részleg. Én abban az évben végeztem az egyetemmel, s az erdészetnél kezdtem dolgozni. Igazából addig állást nem nagyon kapott egy fiatal, amíg nem volt katona, nem szívesen vettek fel. Hallottam, hogy lesz ez a részleg Gyimesben, érdeklődtem, jelentkeztem, hogy minél hamarabb legyek túl rajta, s hát egyszer hívtak. Volt, aki így-úgy elintézte, kiment külföldre, vagy orvosi papírral, de úgy gondoltam, hogy ez is az élet rendje, hozzátartozik, jobb, ha hamarabb túl leszünk rajta. 1998. október 28-án déli 12 órakor volt Gyimesfelsőlokon a bevonulás, Hargita megyéből ötvenen voltunk, ennek kilencven százaléka magyar. Ilyenek voltak közöttük, mint Ciugulitu Csaba, Mánya Lóri, Csucsi Róbert, Korodi Szabolcs, Tamás Zoli, Turós Endre, tehát egy olyan társaság került össze, hogy le a kalappal” – idézte fel a tizennyolc évvel ezelőtti katonaságát a madéfalvi Szentes Antal.
Jó élményekkel maradtak
Az első két hónap volt a felkészítés időszaka, megtanultak menetelni, lőni, és számos katonadalt is megtanultak. Ezután mindenki a végzettségének megfelelően kellett tevékenykedjen, segítsen a katonaságnak. „A mi esetünkben nem az volt, mint a közkatonáknál, hogy amit a tiszt mondott, az szent volt. Mi azért feszegettük a határokat. Már egy hónap után látták, hogy jobb, ha hétvégeken hazaengednek. Elég emberségesen bántak velünk, azért megadták a tiszteletet a tisztek. Minden nap reggeli után vittek ki terepre, hegyivadászok voltunk. Nagyon szép tél volt Gyimesben, óriási volt a hó.” Az esküt december 1-jén tették le, külön erődemonstrációs előadással és kultúrműsorral készültek az újoncok, ennek a programjába a román versek mellett helyet kaphatott Kányádi verse is, a Nyerges-tető. Karácsonykor kolindálni jártak, vasárnaponként pedig engedélyt kaptak, hogy részt vegyenek a szentmisén, amely után gyakran megvendégelte őket Berszán atya – tudtuk meg Szentestől.
Bankettel búcsúztak
A leszereléskor nagy bankettet tartottak közösen a tisztekkel, amely aztán Csíkszeredában is folytatódott másnap. Amint Szentes fogalmazott, tíz órán keresztül is tudna mesélni a katonaságról, annyi élményben volt ott részük. „Jó lenne, ha visszavezetnék a katonaságot, mert ott a fiatal rendet tanult, fegyelmet, figyelmet, tiszteletmegadást. Sok jó dolgot megtanítottak, most olyan világ van, hogy nem tanulnak ilyeneket. Sokan ott tanultak meg románul, vagy a fegyverrel rendesen bánni. Ugyanakkor a katonaság előtti ceremóniák, besorozási bulik jó lehetőségek voltak falun arra, hogy a fiatalok találkozhassanak, ismerkedjenek” – hangsúlyozta Szentes Antal.
Rengeteget tanultak
A csíkjenőfalvi Farkas Zsolt generációja volt az utolsók egyike, amelynek még kötelező volt katonai szolgálatot teljesítenie. „Karcfalván és Jenőfalván összeírtak, majd bementünk Szeredába és ott osztottak el. Később jött a levél, hogy mikor kell menni s jelentkezni. Az orvosi vizsga volt a legfontosabb, ott tetőtől talpig megvizsgáltak.”
A fiatalember úgy véli, a katonaság nagyon nehéz volt. Őt Csíkszeredába osztották be a tűzoltókhoz. A kiképzés négy hónapig tartott, az egész katonaság tizenkettőt. „Úgy meguntam, azt hittem, soha nem telik el. Voltak, akik elintézték. Nekem otthon azt mondták, hogy amikor hívnak, menni kell. Ez nekem hátra van, úgyhogy semmi intézkedés nem lesz. 2006-ban szereltem le, utána még egy évig volt katonaság, aztán már fizetéses katonák lettek. Én nem szerettem, de ez egy olyan kiképzés volt, amely alatt rengeteget tanul az ember. Azt is lehet mondani, hogy az életre nevel. Igaz, szívatták az újoncokat, de ezen mindenki keresztül kellett essen. Most is vihetnék a fiatalokat, rendet tanulnának. Ott megtanultál öltözni, takarítani, mosni, nem volt ott asszony. Önállóságra nevelt. Elmúlt egy korszak. Szerintem hiányzik ez a fiatalságnak.”

Péter Beáta. Székelyhon.ro

2016. április 7.
Tárlatnyitó lesz az új székházban
Szerda délután sajtótájékoztatót tartottak a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnél. Több téma volt: egy emlékünnep előkészítése, a kórház-ügy, az új székház és egy kiállítás.
Csűry István püspök arról számolt be: a sajtótájékoztatót megelőzően tanácskozásra hívta a kilenc egyházmegye vezetőit, a téma pedig a jövő évi reformáció emlékünnep előkészítése volt. Ennek előzménye, hogy mint ismert, 2009. május 22-én Debrecenben zajlott egy nagy szabású Kárpát-medencei református találkozó, és azóta minden esztendőben különböző helyszíneken, mint az Egység Napjára emlékeznek a kálvinisták erre a dátumra. Ugyanakkor két évvel ezelőtt megalakult a Református Emlékbizottság is, Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével, mely testület tagja Balog Zoltán EMMI-miniszter (amúgy református lelkész) is, a határon túli püspökségeket pedig Kató Bélaerdélyi püspök képviseli. 2017-ben lesz ugyanis a reformáció kezdetének 500. évfordulója, és ennek kapcsán a KREK is több programot szervez, melynek csúcspontja Váradon lesz, egy Református Egység Fesztivál nevű rendezvény keretében a várban, 2017. május 20-én, melyet a szervezők reményei szerint „még az unokáink is emlegetni fognak”.
Egy másik témára áttérve az egyházfő arra hívta fel a figyelmet: amióta köztudott, hogy a KREK egy erdélyi magyar kórház építésébe fogna, lehetséges helyszínként több helyszín neve is felmerült a sajtóban, akár székelyföldi is. A helyzet tisztázása végett az ügyben érintett marosvásárhelyi és csíkszeredai szakembereket a KREK e héten péntekre Váradra hívta, a megbeszélésre 10 órától kerül sor a Kálvin utcai régi székhelyen.
Kiállítás
Forró László főjegyző arra hívta fel a figyelmet: mivel április 25-26-án Nagyváradon ülésezik majd a Generális Konvent, egy héttel előrehozták Győri László debreceni, Csokonai-díjas szobrászművész kiállításának a megnyitóját, mely így tulajdonképpen előrendezvénye lesz az új székház felszentelésének, mely a továbbiakban is helyet biztosít majd hasonló kulturális rendezvényeknek is. A tárlatnyitót tehát most vasárnap, április 10-án, 18 órakor tartják, majd ezt követően tíz napon keresztül lehet majd megtekinteni az alkotásokat az új székházban, a látogatási időpontokat a vernisszázson fogják közölni.
Farkas Zsolt közigazgatási előadótanácsos arról beszélt: április 17-én, vasárnap 14.30-15 óra között a várad-újvárosi templomnál lesz a gyülekező, ezt zászlós átvonulásköveti a Sulyok István utca 9. szám alatti új székház udvarára, ahol igét hirdet Csűry István püspök. Az alkalmi beszédek és köszöntések után rövidfilmet vetítenek a KREK 95 éves történelméről, majd az egyházkerület esperesei felszentelik a székházat. Ezután következik a várad-réti Csillagocska Néptáncegyüttes műsora és a KREK kántorkórusának szolgálata. Az ünnepségre meghívták a magyarországi Pótápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárt, Mile Lajos kolozsvári főkonzult, Huszár István alpolgármestert és Szabó Ödön parlamenti képviselőt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökét.

Megalakult a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Reformációi Emlékbizottsága
A reformáció ötszázadik évfordulójához közeledve megalakult a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Reformációi Emlékbizottsága. Több egyházmegye, így a szatmári is képviseltette magát.
Szerdán délelőtt 11 órakor Csűry István püspök nyitó áhítatával kezdődött az alakuló gyűlés. Ezt követően Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője elmondta, hogy a Reformáció Emlékéve, akár a partiumi magyaroknak is, olyan hitbéli megerősödést adhat, amely erőre a következő ötszáz évben is számítanak. A főjegyző elmondása szerint lassan két éve már, hogy megalakult a Reformációi Emlékbizottság, budapesti székhellyel. Ennek a bizottságnak az elnöke Orbán Viktor miniszterelnök, illetve Hafenscher Károly miniszteri biztos. A reformáció nemzetünkre való pozitív hatása elvitathatatlan, ezért is fontos helyen kezelik ezt a programot, amelynek több egyházkerületre, egyházmegyére lebomló rendezvénye is lesz.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Emlékbizottsága azt a célt szolgálja, hogy összesítse a kilenc egyházmegye elképzeléseit, koordinálja azokat a rendezvényeket, melyek az egyes egyházmegyék területi és lelki sajátosságait kiemelik, illetve biztosítják a reformátusság megmaradását - mondta Forró. Ugyan nem minden egyházmegye volt jelen, de az ott lévők már elmondták elképzeléseiket. Szilágyi Zoltán a zilahi-, Ecsedi Árpád a nagybányai-, Pakulár István a nagykárolyi-, Fazakas Csaba a temesvári-, Ilonczai Zsombor és Rácz Ervin pedig a szatmári egyházmegyét képviselte.
Jelen volt Farkas Zsolt előadó tanácsos is, aki elmondta: az egyházkerület központi rendezvénye Református Egység Fesztivál néven, 2017. május 20-án a nagyváradi várban lesz: „Őrizd a várat..." (Náhum 2,1) igei mottóval. Ez az alkalom arra buzdít majd, hogy cselekvő szolgálattal hirdessük Isten dicsőségét.
A szatmári egyházmegye, mely talán leginkább bővelködik a reformáció „hősökkel" és helyszínekkel, több nagy rendezvénnyel is készül. Ezek közül megemlíthető az, hogy Erdődön, az első Kárpát-medencei zsinat helyszínén Generális Konventre kerülhet majd sor, illetve „csak Róla szól!" néven, a reformáció ötszázadik évfordulójára való tekintettel Szatmárnémeti központjában, előre láthatóan 2017. szeptember 16-án egész napos rendezvényre készülhetnek.
Itt azért megemlíthető az, hogy a szatmári egyházmegye már ebben az évben megkezdte a reformációi emlékévet, hiszen a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai imaheti zarándoklaton voltak ennek apropóján, Erdődön pedig e hónap utolsó napján szervezik az egyháztörténeti vetélkedőt, melyre sok fiatalt várnak.
szatmar.ro

2016. november 14.
A KREK támogatja az RMDSZ-t
Hétfőn a KREK nevében Csűry István püspök és Forró László főjegyző ismételten tanácskozásra hívta a Partium magyar önkormányzati elöljáróit, valamint parlamenti képviselőit a székházba.
„A Királyhágómelléki Református Egyházkerület támogatja az RMDSZ-t”- így foglalta össze röviden a tanácskozás végén ennek lényegét Forró László főjegyző. Tekintettel ugyanis arra, hogy romániai, s ezen belül partiumi magyarságunk a december 11-i parlamenti választás kapcsán újabb megmérettetésre készül, a KREK vezetése szükségesnek tartotta nemcsak az egyházi és világi vezetők egységes fellépését, de ugyanakkor az egyértelmű érték- és irányjelzést is, melynek jegyében ismételten tanácskozásra hívta a Partium magyar önkormányzati elöljáróit, illetve törvényhozóit.
Az egybegyűlteket Forró László köszöntötte. Csűry István püspök szokása szerint a bibliaolvasó kalauz arra a napra rendelt idézetét olvasta fel, ezúttal Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt II. levele 9. részének 6-től 15-ig terjedő igeverseit. Arra hívta fel a figyelmet: az adakozó ember nem a saját ügyességének köszönheti nagyszerűségét, hanem az őt támogató Istennek, mint ahogyan az, aki elfogadja az ajándékot is az Úr segítségének mondhat ezért hálát. Amikor tehát az igazság ajándékait gyümölcsként számba akarjuk venni, ezt egy szolgálatnak kell tekinteni, így a tanácskozás résztvevői is egy olyan istentiszteletet követnek el, amiről már kétezer éve lehet olvasni a Szentírásban, miközben az erdélyi, illetve partiumi magyar közösség erősítését szolgálják, még akkor is, ha néhányan görbén néznek rájuk. Miközben felidézte, hogy az összefogás az önkormányzati választások eredményeiben is megmutatta pozitív hatását, az egyházfő arra is kitért, hogy az egyházkerületi választások során sok lövést kellett elviselnie, „szitává lőtték az életét”, emberileg és lelkipásztorilag is „sok valótlanságot és törvénytelenséget” követtek el ellene, azonban mindezzel szerinte csak azt érték el, hogy még erőteljesebben gondolja azt, hogy nem szabad megfáradni, elfásulni.
Jobb belátásra
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke arról beszélt: sok a csalódott és dühös ember ma Romániában, az érdekkérvényesítést azonban csak politikai eszközökkel lehet elérni, és egy ilyen eszköz az RMDSZ. Meglátásában egy kihívásnak kell tekinteni a kishitűség legyőzését is. A versenypártokkal szerencsére ezúttal nem kell megküzdeni: az MPP-s jelöltek az RMDSZ listáin szerepelnek, az „EMNP-t pedig jobb belátásra bírták, mert senki se gondolja azt, hogy önmaguktól döntöttek úgy, hogy nem indulnak a választásokon”. Az RMDSZ-elnök több olyan példát is felsorolt, amiért fontos, hogy erős RMDSZ-frakciók legyenek a parlamentben. Arra is kitért: jelenleg szinte lehetetlen megjósolni, hogy ki vagy kik alakítanak majd kormány, de esély van rá, hogy az RMDSZ ismét a mérleg nyelve legyen, ahhoz azonban, hogy kormánytényező lehessen, összefogásra van szükség, mert „egymásra vagyunk utalva, és csak együtt lehetünk sikeresek, eredményesek”.
Farkas Zsolt előadó tanácsos bejelentette: a jelenlegi állás szerint a RO-HU-s pályázatok egyházi vonatkozású kiírásai jövő év júniusában lesznek meghirdetve. Négy területre fókuszálnak. Az egyik projekt esetében a KREK lenne a vezetőpartner, és együttműködne a Tiszántúli Református Egyházkerülettel, valamint a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökséggel műemlék templomok felújítása céljából (a pelbárthidai, az érbogyoszlói és a hegyközcsatári református templomok). Egy másik projektben partner lenne a KREK- a Tövishát értékeinek kiemelése-, míg két másik terv a szatmári és a nagybányai egyházmegyéket érintené.
Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök kifejtette: a RO-HU-s program keretében 232 millió euró állt a határ két oldalán levő nyolc megye rendelkezésére, melyből körülbelül 100-110 millió euró van szánva nyílt projektekre. Sikerült áterőltetni Bukaresten, hogy az elbírálások a megyéken átmenjenek. A stratégiai pályázatok valószínűleg decemberben- januárban nyílnak meg, utána pedig februártól folyamatosan a többi fejezetek is.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke jónak nevezte azt az új helyzetet, hogy nincs magyar- magyar verseny, és a mozgósítás fontosságáról beszélt.

2016. november 15.
A partiumi magyarság problémáit boncolgatták
Tanácskozni hívta tegnapra a Partium régió magyar polgármestereit, megyei tanácsi elnökeit, parlamenti képviselőit és lelkészeit a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK). Az új nagyváradi, Sulyok István utcai püspökség konferenciatermében az egybegyűlteket Csűry István püspök köszöntötte, aki helyzetértékelést is tartott a hallgatóságnak. Mint mondta, „néhányan görbe szemmel néznek” a találkozó újbóli megszervezése miatt, utalt a püspök elődje, Tőkés László nyilatkozataira, amelyekben azzal vádolta meg őt, hogy részrehajló és az egyházat politikai szolgálatba állítja. Csűry azonban kijelentette: felelős embereket, döntéshozókat és lelkipásztorokat hívtak meg, akik szembesülnek az emberek nehézségeivel és képesek is tenni azért, hogy segítsenek a bajban. A tanácskozás révén a partiumi magyarság problémái kerülnek előtérbe, az összefogás és az együtt gondolkodás pedig ezt a közösséget teszi erősebbé. Amint a püspök elmondta, az egyház és a felelős közéleti személyiségek összefogása megmutatkozott a nyári helyhatósági választásokon is, amelyen ugyan nem éppen a legfényesebb választási eredmény született, de sok helyütt sikerült megerősíteni a magyar képviseletet. Csűry István elmondta, ezért az egyházpolitikáért sokat támadják. „Céltábla lettem”, „szitává lőtték az életemet” – mondta a püspök arra reagálva, hogy mennyi alaptalan vádat és erkölcsi alapot nélkülöző rágalmat kellett elviselnie. De mindaz, amit igaztalanul reá mondtak, törvénytelenül és erkölcstelenül elkövettek ellene, azt a Jóisten az ő javára fordította, mondta a püspök, akit nemrég közel nyolcvan százalékos támogatottsággal választotta meg újra tisztségébe a KREK közgyűlése, sőt, a korábban megtartott presbiteri és esperesi választások eredményei is azt jelzik, hogy az emberek előre mutató és békességre törekvő hozzáállásra várnak.
A parlamenti választások közeledtével Csűry nem kerülte meg a kérdéskört: elmondta, hogy a magyarság nagyon nagy kihívás előtt áll, és bár néhányan „hajótörést” okoznának, az együtt munkálkodás gyümölcseit meg kell őrizni. A választás is szolgálat, hangsúlyozta a püspök, aki kiemelte: ők arra biztatják a polgárokat, hogy vegyenek részt a választáson és döntsenek jövőjükről.
A találkozón jelen lévő Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szintén helyzetértékelővel folytatta a tanácskozást. Mint mondta, olyan időket élünk, amikor a düh és a csalódottság befolyásolja az embereket és távol tartja őket a közélettől, illetve a szavazóurnáktól. Hangsúlyozta, meglátásában a magyarságnak csak politikai eszközei vannak arra, hogy akaratát és jogait érvényesítse. Egyik ilyen eszköz maga az RMDSZ, mondta az elnök, aki hangsúlyozta, a júniusi helyhatósági választásokon az emberek megértették a helyzet komolyságát, aminek eredményeképpen újra magyar elnöke lehet a Bihar és a Szatmár megyei önkormányzatnak, de sok településen sikerült hosszú idő után újra bekerülni a helyi tanácsba vagy éppen a polgármesteri hivatalba. Kelemen Hunor szerint most a legnagyobb kihívás, hogy le tudják küzdeni a csalódottságot és a kishitűséget, valamint hogy a politikai döntéseket visszavigyék a parlamentbe. Manapság ugyanis a politikai döntések „nem is tudni, hol” születnek meg, mondta a szövetségi elnök, aki felhívta a figyelmet a magyarságot ért támadásokra is, megemlítve az egyházi intézmények elleni állami támadásokat, például a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását vagy a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ellehetetlenítését.
A következő időszakban komoly nehézségek elé kell néznie a magyarságnak, mondta Kelemen Hunor. 2018-ban Románia ünnepli létrejöttének centenáriumát, ami egyfajta nacionalizmussal is párosul majd, és biztosan születnek majd politikai döntések is, akár a közigazgatási átszervezést, az alkotmánymódosítást vagy akár a tanügyi reformot illetően. Az RMDSZ elnöke szerint nem mindegy, hogy a szövetség milyen súllyal tud ott lenni ezeknél a döntéseknél, hogy mit tud megakadályozni.
A találkozón a Románia–Magyarország Határ Menti Együttműködési Program (RO–HU) 2014–2020-as periódusában benyújtandó pályázatokról Farkas Zsolt, a KREK közigazgatási osztályának képviselője tartott ismertetőt. Mint elhangzott, a jelenlegi információk szerint az egyházak számára csak 2017 júniusában nyílnak meg a pályázati források, és egyebek között három műemlék templom, a pelbárthidai, az érbogyoszlói és a hegyközcsatári református hajlék teljes felújítására készítik elő a dokumentációt.
Az egybegyűltekhez szólt Pataki Csaba, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke, Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök, továbbá Szabó Ödön parlamenti képviselő. A tanácskozáson megannyi kérdés és válasz megfogalmazódott, nemkülönben a konferenciát követően kialakult beszélgetésekkor.
Borsi Balázs

2016. december 10.
Új közgyűlése lett KREK-nek
Pénteken az élesdi egyházközség templomában tartotta alakuló közgyűlését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az ünnepségen lelkészeket szenteltek fel, és díjakat adtak át.
Az ünnepség kezdetén Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdette Isten megtartó igéjét a Zsoltárok könyve 11 fejezetének 1-től 4-ig terjedő versei, ma is időszerű mondatai alapján. Párhuzamot vonva a bibliai idők és napjaink történései között, szószéki beszédében azt nyomatékosította: bármilyen nehéz helyzetben vagyunk, a megpróbáltatások közepette is a bizalom emberei kell legyünk, és az élet minden területén olyan döntéseket szükséges hoznunk, ami az Úr irányába indít, és amelyeknek alapja Isten szeretete. Úgy fogalmazott: egy olyan világban, amikor az ellenség titkon és a sötétségben már készíti a nyílvesszőit, hogy kilője ránk, nekünk nem szabad félnünk, vagy meghátrálnunk, hanem bátran ki kell állnunk azzal a feladattal, hogy mindenkinek elmondjuk: a hit alapfalai még mindig állnak, és nekünk nyert ügyünk van, mivel Krisztus a mi sarokkövünk, a fundamentumunk.
Az istentisztelet után Farkas Zsolt közigazgatási előadótanácsos üdvözölte a jelenlevő egyházi és világi vezetőket, méltóságokat. A tulajdonképpeni alakuló közgyűlést Bara Lajos megválasztott főgondnok nyitotta meg. Arról beszélt: milyen kihívást jelent Isten meghívása és támogatása a szolgálatra, és fontos a tőle kapott erő abból a szempontból, hogy a szolgálatot végzők a legjobbat és a legtöbbet tudják kihozni magukból annak fényében, hogy Isten békességének engedelmes eszközei lehessenek abban a munkában, melyet az ő hívására fejtenek ki az üdvterv megvalósítása céljából.
Az egyházkerületi választói bizottság jelentését Kánya Zsolt Attila ismertette, majd Csűry István letette a püspöki esküjét Módi József aradi esperes előtt. Ezt követően az egyházkerületi tisztségviselők és zsinatok tagok esküjét vette be az egyházfő, majd a kántorok kórusa szolgált.
Lelkészszentelés
A köszöntések rendjén először Varga Attila leköszönt főgondnok, a Szatmárnémeti-Németi Református Gyülekezet presbitere szólt az egybegyűltekhez. Háláját fejezte ki az elmúlt hat esztendőért, mely szerinte az életének leggazdagabb időszaka volt a szellemi és lelki feltöltődés szempontjából. Szintén a személyes hangvétel lelkületével szólt Lukács József korábbi püspökhelyettes, felidézve a szép időket. Mikrofonhoz szólították a továbbiakban még Kántor Csabát, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjét, dr. Kállay Dezsőt, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektorát, Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, Fülöp Attilát, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) helyettes államtitkárát, Szász Jenőt, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökét, valamint Cseke Attilát, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetőjét.
Forró László püspökhelyettes lelkészszentelést hirdetett ki, a szertartás után pedig Bozsoky Jonathán Benjámin székelyhídi gyakornok lelkész mondta el a felszentelt lelkészek köszöntőjét.
Az alakuló közgyűlés nyilvános része tizenegy díjnak az átadásával zárult. Pro Partium Díjat érdemelt Németi János régész, kutató, a hollandiai Hulp Oost Europa Alapítvány, a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma és Csanádi János tanár, folklórgyűjtő. Pro Ecclesia Díjat vehetett át Zsigmond József nyugalmazott várad-újvárosi tiszteletes, Kalous Jaroslav cseh lévita lelkész, az SLB Segítsünk Lelének Baráti Társaság, a kisnyégerfalvi egyházközség, a várad-csillagvárosi gyülekezet és a kémeri egyházközség. Az M. Nagy Ottó Díjban Bordás Mária margittai vallástanár részesült.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

2017. július 13.
A Partium sem marad ki a magyar óvodaépítési programból
Több településen óvodát korszerűsít vagy újat épít a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a magyar állam támogatásával. A 2016 novemberében meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési programból 1,4 milliárd lej jut a nagyváradi székhelyű egyházkerületnek. Mint korábbanmegírtuk, az Erdélyi Református Egyházkerület 2,8 milliárd forintot kapott a keretből, és a többi erdélyi történelmi egyház szintén kap a támogatásból.
A KREK tervei szerint Nagykárolyban, Nagyváradon, Mezőtelkiben, Resicabányán, Szatmárnémeti és Kraszna látja majd a projekt előnyét. Megkeresésünkre Farkas Zsolt egyházkerületi tanácsos elmondta, összesen tíz helyszínen kívánnak óvodaépítési, illetve -bővítési munkákba fogni.
„Ezek közül van olyan település, ahol eddig nem létezett egyházi óvoda, de olyan is, ahol már létezik, de az épület nem megfelelő, mert túl kicsi vagy régi, több csoport indítására alkalmatlan, esetleg a szabványoknak képtelen megfelelni. Olyan település is van, ahol a meglévő épületet javítjuk, korszerűsítjük, szereljük fel” – magyarázta a tanácsos.
Tájékoztatása szerint három helyen már működő intézményben kell új épületet építeniük, itt új csoportok indulnak, illetve a szabványoknak is megfelelnek majd az épületek. Négy helyen pedig teljesen új intézmény beindítását tervezik, három helyen javítanak és a felszerelésen bővítenek.
Mint korábban megírtuk, óvodát épít Krasznán a KREK által a Szilágysomlyói Református Egyházmegye, amelynek alapkőletételére július 8-án került sor, a reformáció 500. éves évfordulója alkalmából szervezett Egyházmegyei Gyülekezeti Napon. Az intézményt az egyházmegye, Kraszna Község Polgármesteri Hivatala és a helyi iskola közösen működteti majd és tartja fent.
A helyszínek kiválasztásánál egyértelműen a szükséglet és a fenntarthatóság volt az, ami döntött – mondta el Farkas Zsolt. „Ebbe tartozik az, hogy az illető egyházközség képes-e működtetni az intézményt, illetve a környezet lehetővé teszi-e, vagy legalábbis nem akadályozza a beruházást és a működést” – magyarázta.
Hogyan lesz ez fenntartható?
A tanácsos szerint a fenntarthatóságot két faktor befolyásolja: az egyik a szükséges gyereklétszám biztosítása, ami a településeken adott, a másik pedig az anyagi források bevonása, amelyek tekintetében az érintett egyházközségekkel egyeztetéseket folytat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Elmondása szerint ez is biztosítottnak tűnik.
Mint azt megtudtuk, mostanáig a megfelelő telkek, illetve az engedélyek beszerzésénél szembesültek problémákkal, hiszen egy óvoda építése sokkal nagyobb körültekintést igényel. „A beépíthetőség, illetve a hivataloknál megkövetelt dokumentumok néha fejtörést okoznak, eddig azonban nem ütköztünk komolyabb akadályba. Ahol a beruházás a telek adottságai miatt nem megvalósítható, ott másik telek után kellett néznünk” – mondta el a tanácsos.
Az év végéig mindenhol szeretnének építkezési engedéllyel rendelkezi. Vannak helyszínek, ahol már belátható időn belül kézhez kapják az engedélyeket, természetesen ott a munkálatnak is hamarabb nekifognak. A következő esztendőben mindegyik településen szeretnék befejezni az építkezést.
Volna még igény óvodaépítésre
Érdeklődésünkre az egyházkerület tanácsosa azt is elmondta, ha lesz rá támogatás, a projektet folytatják, hiszen vannak még települések, ahol lehetne óvodaindításban vagy -fejlesztésben gondolkodni.
„Településneveket nem említek, viszont több olyan megkeresés érkezett gyülekezeteinkből, hogy szeretnének részt venni a projektben. Természetesen alaposan meg kell vizsgálni ezeket és amennyiben fenntarthatónak és indokoltnak bizonyul, lépünk” – tette hozzá Farkas Zsolt.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro

2017. július 19.
Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében - mondta Grezsa István kormánybiztos a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) panelbeszélgetésén szerdán. Jelezte: szeretnék, ha a program folytatódna.
Kiemelte: a magyar anyanyelvű óvodásokat szeretnék a programmal támogatni, s egyúttal az a céljuk, hogy a magyar kisiskolások számát növeljék. A program 60 ezerben jelöli meg a lehetséges érintettek számát.
Kitért az egyházak szerepére is, jelezve: stratégiai partnerek voltak az előkészületek során. Grezsa István közlése szerint a megszólított stratégiai partnerek minden nemzetrésznél nagy volumenű forrásokat megmozgató elképzeléseket fogalmaztak meg.
A kormánybiztos elmondta, első ütemként 17,1 milliárddal indították el az óvodafejlesztési programot. Ennek fele a történelmi egyházak lebonyolításában zajlik, a másik fele világi lebonyolítókat von be a programba. Erdélyé a legnagyobb forrás, amelyet szorosan követ a Felvidék, csak itt közel kétszáz olyan település van, ahol a lakosságszám indokolná, de nincs magyar óvoda.
Jelezte: szeretnék a kormány elé terjeszteni a program folytatását, amely már a tömbmagyar területeket is érinthetné. A stratégiai partnereket felkérték az újabb programelemek kialakítására.
Grezsa István reményét fejezte ki, hogy a program nagyon komoly nemzeti identitást képző erő lesz a jövőben.
Burus-Siklósi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke kiemelte: az óvodák, bölcsődék, és az itt folyó programok megerősítése előrelépést hozhat a magyar iskolákba történő belépés terén is. A bővítések, felújítások mellett fontosnak tartotta a szakmai-módszertani tevékenység megerősítését. Játszóterek, óvodaudvarok mellett oktatási terek kialakítását is javasolták - idézte fel. Hozzátette: a következő napokban el is indulhatnak a különböző fejlesztések.
Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyház egyházkerületi tanácsosa azt mondta: aki kétségbe vonja egy ilyen program létszükségletét, nem lát tovább a következő napnál. A program gyümölcsét tíz év múlva arathatják le, ez most még "bimbózó" alakban van. A bölcsőde, óvoda az a szint, ahol a gyermek megtanulja magyarul a meséket, tulajdonképpen itt kezdődik az élete - fogalmazott. Hangsúlyozta: nagyon kell a magyar bölcsőde, óvoda, s ez a program óriási lehetőség.
Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa kiemelte: a program segítséget jelenthet az elvándorlás, illetve elrománosodás mérséklésében, megállításában is.
Ha a lehetőség biztosított, van magyar nyelvű óvoda, bölcsőde, a családok kétszer is meggondolják, hogy elhagyják-e az adott települést - vélte.
Közölte: náluk két helyen rövid időn belül megkezdődhet az építkezés, s a továbbiak is megvalósulhatnak 2018-ban.
Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: fontos szerepet játszik a Délvidéken is az óvodafejlesztés, ezért nagy elszántsággal fogadták a kezdeményezést. A fejlesztések közül kitért többek között arra, hogy hat óvodai szórványközpontot alakítanak ki, ezek mikrobuszokat is kapnának, s három szórványóvodát támogatnak. Minden településen, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, magyar óvodai sarkokat alakítanak ki, és szeretnének Szabadkán gyakorlóóvodát létrehozni - jelezte a jövőbeni tervekről.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója elmondta: kutatást indítottak, az óvodáskorúak demográfiai prognózisai mellett a beiratkozási trendeket is elemzik, s kitérnek az óvodaválasztási attitűdre. Bognár Renáta / MTI

2017. július 21.
Az óvoda nemzetmegtartó erő
A gazdaságfejlesztési programoknak akkor van értelme, ha nem ürül ki a Kárpát-medence, ehhez pedig minden gyermeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy már az óvodától kezdve anyanyelvén tanulhasson – hangsúlyozta Grezsa István kormányzati biztos szerdán a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Óvodafejlesztés a Kárpát-medencében témájú -beszélgetésén.
A magyar állam 17,1 milliárd forintot költ a külhoni magyar óvodafejlesztési programra az első szakaszban, ami a Kárpát-medencében hatvan-hetven új óvoda építését és 265 meglévő létesítmény felújítását jelenti – ismertette Grezsa István. Az óvodákra figyelést a nemzetpolitikai államtitkárság indította a 2012-ben meghirdetett külhoni magyar óvodák évével, ezt kutatás követte, amelyhez minden elcsatolt nemzetrészen a program stratégiai partnerei biztosítottak forrásanyagot, így készült el a fejlesztési térkép, a megvalósításban egyházi és világi együttműködők segítenek.
A program révén a vegyes házasságú családok gyermekeit is be szeretnék vonzani a magyar óvodákba, mert úgy tartják, ez az első lépés ahhoz, hogy a gyermeket magyar iskolába írassák. Az óvodafejlesztés második szakaszát is tervezik, ebben több mint ezerötszáz helyen kívánnak kialakítani óvodai játszótereket, óvodasarkokat, és lehetőség nyílik, hogy a szórvány után a tömbmagyarságban is támogassák az óvodai hálózatot.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége az infrastrukturális fejlesztés mellett a módszertani, szakmai munkában is partnere a programnak, az egyeztetésekbe bevonták a megyei és helyi RMPSZ-szervezeteket, a cél érdekében együttműködnek az önkormányzatokkal és a politikummal – ismertette Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke. Az eddigi tervben 14–15 fejlesztés szerepel, de a szövetséghez érkeztek még igénylések, amelyeknek remélhetőleg a program 2.0 szakaszában sikerül eleget tenni – közölte. Aki kétségbe vonja a porgram hasznát, az nem tekint a jövőbe – hangsúlyozta Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület tanácsosa. Kiemelte, nem minden önkormányzat partner a programban, van, ahol kilencven nap után sem kaptak kézhez egy ingatlanra vonatkozó engedélyt, de például Erdőszentgyörgyön az önkormányzat telket ajánlott fel óvodaépítésre. Nem felekezeti óvodákat, hanem magyar intézményeket építünk – szögezte le. A bürokrácia útvesztőiről beszélt Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa is, aki szerint, ha a szülők látnák, hogy anyanyelvű oktatás szempontjából van jövő gyermekeik számára, talán nem vándorolnának el. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója a bánsági pozitív példákról beszélt. Hangsúlyozta, tudatosan építik a magyar iskolahálózatot, vigyáznak arra, hogy egyetlen fejlesztés se oltson ki egy másikat. Ha a szülőben sikerül az óvodában bizalmat kiépíteni a magyar oktatás iránt, ha a vegyes házasságból származó gyermekek is jó nyelvi kompetenciákat szereznek, akkor nagyobb az esélye annak, hogy magyar tannyelvű elemi iskolába viszik gyermekeiket – mondotta.
A vajdasági helyzetet Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke vázolta: óvodákat, szórvány óvodaközpontokat építenek, óvodasarkokat hoznak létre, kisbuszokat vásárolnak, Szabadkán gyakorlóóvodát létesítenek, és amióta a program elindult, a helyi közösségekben is megszületett az igény a magyar óvodára, máris vannak kérések, amelyek teljesítését a második szakaszban remélik. Azt mondta, világiak és egyháziak együtt használják ki a lehetőséget, mert mindannyian tudják, hogy az óvoda nemzetmegtartó erő. Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója az óvodaválasztási szokásokkal kapcsolatos további kutatások fontosságát hangsúlyozta, valamint azt, hogy minél többet fektetünk be az oktatás alsó szintjén, később annál több térül meg. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója moderátorként azt emelte ki: az óvoda nemcsak épületet, hanem pedagógust, pedagógusi munkát is jelent, és a jövőben ezen a területen is fejleszteni kell.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)