Megmutatták magukat a szociális civil szervezetek
Az egyházmegyei Caritas Catolica szervezésében hétfőn, első alkalommal rendezték meg Nagyváradon a Szociális Civil Szervezetek Regionális Fesztiválja (SociONGfest). A rendezvény keretében Bihar, Szatmár és Szilágy megyékből összesen 31 szociális szolgáltatást nyújtó civil szervezet mutatta be tevékenységét a váradi főtéren, a Caritas Catolica által indított svájci társfinanszírozású VOLO projekt keretében.
A hagyományteremtő szándékkal megrendezett fesztivál egyik fő célja az volt, hogy az önkéntességet népszerűsítsék és konkrét önkéntességi lehetőségeket kínáljanak fel minden érdeklődőnek, másrészt pedig szerették volna megmutatni, mennyire sokrétű és kiterjedt szociális hálót alkotnak a régió civil szervezetei.
A rendezvény egy mozgalmas villámcsődülettel vette kezdetét a Szent László (ma Unirii) téren, melynek keretében a Szent Erzsébet és Szent Márton Idősotthonok lakói több tucatnyi nagyváradi középiskolás diákkal közösen tornáztak Orbán Judit kinetoterapeuta vezetésével. Ezt követően az esemény moderátoraként Andra Berce, a VOLO projekt menedzserasszisztense köszöntötte az egybegyűlteket, majd Nagy Hortenzia projektmenedzser. A Caritas Catolica főkönyvelője mondott köszöntőbeszédet, hangsúlyozva mennyire fontos az önkéntesek szerepe a szociális segítségnyújtásban.
„A tapasztalat azt mutatja, hogy a civil szervezetek gyakran önkénteshiánnyal küzdenek, míg azok a személyek, akik szívesen önkénteskednének, nehezen találnak befogadó szervezetekre. Ezért indítottuk el egy évvel ezelőtt partnerségben a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezettel a regionális önkéntes-hálózat kiépítésére szolgáló VOLO projektet, melyet a Svájci-Román Együttműködési Program keretében, a Svájci Alap finanszíroz. Az inetrneten is elérhető hálózat (www.volonet.ro) összehozza a keresletet és a kínálatot az önkéntesség terén a szociális segítségnyújtásban” – nyilatkozta Nagy Hortenzia.
A rendezvény keretében félóránként mutatkoztak be a mikrofonnál a résztvevő szervezetek, a standoknál pedig információs anyagokkal, interaktív foglalkozásokkal és műhelymunkával várták az érdeklődőket. Négy nagyváradi tanintézmény – az Ady-, a Lorántffy- és a Szent László-gimnázium, valamint a Művészeti Líceum – diákjainak közreműködésével elkészült „a szociális szolgáltatások fája” is amelyre a diákok tűzték fel sorban az általuk megfestett leveleket, amelyek a segítségnyújtás egy-egy módját ábrázolták.
A standoknál az érdeklődők végezhettek Toefl típusú angol nyelvtesztet, újraélesztési technikákat tanulhattak bábun, elsajátíthatták a tapasztaláson alapuló DIA tanulási rendszert, kipróbálhatták milyen kerekesszékkel manőverezni, megtanulhatták hogyan mozgassanak vagy ültessenek ki ágyban fekvő betegeket. A gyermekeket ugyanakkor bohóc-animátorokkal, arcfestési és kézműves programokkal, illetve közösségi játékokkal várták a szervezetek. A fesztivál teljes időtartama alatt ugyanakkor ingyenes vérnyomás- és vércukorszint-mérést végeztek a Caritas Catolica otthoni beteggondozói központjának munkatársai, valamint a Máltai Szeretetszolgálat képviselői.
A négyórás rendezvény záróakkordjaként, a Virtuózok tehetségkutató versenyből jól ismert, aranytorkú énekes, Mészáros Levente gyönyörködtette a résztvevőket a You Raise Me Up című slágerrel, majd a Caritas Catolica önkéntesei, több tucatnyi gyermek részvételével elénekelték a We Are the World-öt, melybe a civil szervezetek képviselői és a helyszínen levő érdeklődők, járókelők is bekapcsolódtak.
Sz. G. T / Reggeli Újság (Nagyvárad)

A gyimesi csángók intézményei 650 millió forintos támogatást kapnak
MTI - A gyimesi csángó magyarok egyházi és oktatási intézményei összesen 650 millió forintos támogatást kapnak a magyar kormánytól – jelentette be pénteken Gyimesbükkön Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára pénteken részt vett a csíksomlyói zarándoklatra érkezett Boldogasszony zarándokvonat utasaival és helyi csángó magyarokkal együtt a gyimesbükki Kontumáci kápolnánál tartott szentmisén. Ezt követően az MTI-nek telefonon elmondta: a magyar kormány 50 millió forinttal támogatja Gyimesbükkön a római katolikus plébánia, illetve közösségi ház felújítását, 100 millió forinttal finanszírozza Gyimesközéplokon a Gróf Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola tornatermének megépítését, illetve 500 millió forintot fordít Gyimesfelsőlokon az Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum épületének és a hozzá tartozó diákotthonnak a felújítására.
Emlékeztetett: a magyar kormány tavaly év végén döntött a támogatásokról. Kijelentette, hogy a csángómagyarok évszázadokon át megőrizték kereszténységüket, magyarságukat, és remélhetőleg a következő évszázadokban is megmaradnak szülőföldjükön. Az anyaországi magyarok sokszorosan visszakapják lelkiekben ezt az anyagi támogatást - tette hozzá, majd példaként említette azt a vendégszeretetet, amivel a helyiek a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra tartó magyarországi zarándokokat fogadták. Az államtitkár felidézte: a csángók intézményei kaptak már korábban is támogatást a magyar kormánytól, de a mostani finanszírozás a méreteit tekintve előzmény nélküli. Leszögezte: a gyimesi csángók is részei a magyar nemzetpolitikának, és segíteni kell őket, hogy megőrizzék, továbbadják keresztény hitüket, magyarságukat. Az államtitkár felemelőnek nevezte, hogy a pénteki szentmisén 300 fiatal is részt vett, akik között voltak a Kárpát-medence különböző részeiből érkezettek, de olyanok is, akik a világ különböző kontinenseiről, a magyar diaszpóra közösségeiből jöttek. Mindez a kereszténységben, a magyarságban és a magyar nyelvben való összefogást jelképezi - mondta az államtitkár. Krónika (Kolozsvár)

Születésnapi beszélgetés dr. Vencser Lászlóval – Távol, és mégis közel
Hetven évet töltött június 17-én a gyergyóditrói születésű dr. Ven-cser László, a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola volt tanára, a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház létrehozója, az Ausztriai Idegennyelvű Lelkészségek országos igazgatója. Születésnapját szülőfalujában rokonaival, barátaival, paptársakkal ünnepelte – egy közösség ünnepelt. A beszélgetés Gyergyószentmiklóson készült kétlakiságról, szabadságról, az eltelt évtizedekről és jövőbeni tervekről.
– Több mint húsz kötet szerzőjeként, illetve társszerzőjeként már többször nyilatkozott életéről, elmeneteléről és folytonos hazatéréseiről, a szülőföld iránti ragaszkodásáról, így elsőként én is erről kérdezem: végül is hol él?
– Amikor elmentem két püspök közötti megegyezés alapján, nem éppen zavartalan háttérrel, úgy gondoltam, nem fogok elszakadni a szülőföldtől, és minden lehetőséget kihasználok, hogy ott is, itt is éljek. Hála Istennek, az elmúlt 26 évemnek legalább a felét itthon töltöttem, tehát én most is ilyen kettős területen élek, vagy talán még több területen a munkám révén. Ami a Sapientiát illeti, az indulásakor volt olyan elképzelés, hogy hozzunk létre egy morális vagy etikai intézetet és a programba bevettek keresztény etikai előadásokat. Két évig tartottam kurzusokat tömbösítve, és abban az időben a Jakab Antal Tanulmányi Házat is igazgattam. Két hetet Ausztriában dolgoztam és két hetet itthon. Ebben már volt gyakorlatom, mert 1996–1997 között pénzügyi igazgató is voltam az egyházmegyében, a linzi munkám mellett, és akkor is egy hónapot itt, egy hónapot ott tartózkodtam. Aztán a Sapientián nem sikerült a tervezett intézetet beindítani, és saját kezdeményezésemből azt a munkát megszüntettem. Most, ha itthon vagyok, abban a házban lakom, ahol a szüleim éltek. A csíksomlyói tanulmányi háznál sincs már beosztásom, de továbbra is nagyon érdekel, ami ott történik, és amikor tudom, meglátogatom.
– Talán a tanulmányi ház sem tanulmányi ház már, hiszen legalább két másik nevet is viselt azóta…
– Most már, hála Istennek, visszavette Jakab Antal nevét, és nemcsak tanulmányi ház, hanem zarándokház is. Ennek pályázati szempontból volt jelentősége. Igaz, korábban volt olyan időszaka az intézménynek, amikor a Jakab Antal nevet is eltörölték, de most már ismét az eredeti elképzelések szerint működik.
– A Jakab Antal Tanulmányi Ház az ön alapítása, ahogy a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon is. Úgy működik a Szent Erzsébet, ahogy elképzelték?
– A Szent Erzsébet Öregotthont a gyulafehérvári Caritas szervezettel közösen álmodtuk meg, és most 20 év után is úgy működik, ahogy elképzeltük. Ott nem voltak kritikus időszakok, a Szent Erzsébet Öregotthonnak ma is az a Magyari Vencel az igazgatója, aki elindította, és az a csapat irányítja ma is. A tanulmányi háznál egyetlen személy van az első csapatból, ugyanis váltakoztak az igazgatók, és mindegyik igazgató néhány embert elbocsátott és újakat hozott. Ez megérződött a működésén is. Úgy hiszem, hogy a Szent Erzsébet Öregotthon országos szinten, de talán nemzetközi szinten is mintaintézmény.
– Azt nyilatkozta többször is, hogy a gyulafehérvári tanári éveket tartja az egyik legszebb időszaknak az életében. Miért?
– Fiatalon, huszonnyolc évesen lettem tanár a teológián. Akkoriban nagyon sok diák volt az intézetben, 110-120 volt a létszám 1975-ben, és még magasabb, 170 körüli a 80-as években. Értettem a diákok nyelvén, és ők is értettek engem. Rengeteg munka volt, a tanítást kiegészítette a tízéves rektorhelyettesi, gazdasági tevékenység. Javítgattunk, próbáltuk modernizálni az épületeket, hogy a szeminaristák jól érezzék magukat. Mindenre jó visszajelzést kaptunk az elöljáróktól is, Jakab Antal püspöknek mindig volt egy jó szava. Ezért voltak nekem a fehérvári évek nagyon szépek. Mi, akik Rómából hazajöttünk – az érsek úr és még egy kolléga –, magunkkal hoztuk a II. Vatikáni Zsinat szellemét. Ez is szolgálat, hogy megpróbáljuk közelebb vinni a hallgatókhoz az úgynevezett mély, hitbeli tanításokat, és ennek megfelelően adni elő. Sikerült szemináriumokat szervezni, dialógus alakult ki diák és tanár között, vitatkoztunk teológiai témákról anélkül, hogy bármi tabu lett volna.
– Jakubinyi érsek úrral egyszerre tanultak Rómában?
– Egyszerre tanultunk, de ő egy évvel korábban visszajött, mert a szentírástudomány tanára meghalt ’73-ban, és ezért ’74-ben, mikor befejezte a két licenciátust, vissza kellett jönnie. Négy évet voltunk együtt kint, és amíg én Gyulafehérváron voltam, addig együtt tanítottunk.
– Gondolom, hogy amikor Önöket Rómába küldték, már a püspökségnek szándékai voltak Önökkel.
– Az volt a szándék, hogy a teológiára legyen tanári utánpótlás. Jakubinyi Györgyöt például azzal a feladattal küldték ki, hogy visszatérve átvegye a szentírástudomány oktatását. Hármunknak pedig azt mondták, hogy majd, amikor befejezzük az alapképzést, választhatunk, miben szeretnénk elmélyülni. Én a licenciátusi fokozat megszerzését követően az erkölcsteológiát választottam.
– Azt nyilatkozta valahol, hogy szabónak készült gyerekkorában…
– Ennek a hátterében az áll, hogy a szomszéd kis utcában lakott egy szabó, akihez sokat jártam, és láttam, hogy hogyan dolgozik. S én akkor azt mondtam, hogy leérettségizek, s megyek szabónak. Minden gyerekben vannak hasonló vágyak, amelyek később vagy megmaradnak, vagy megváltoznak.
– Néhány évvel ezelőtt Hargita Megyéért díjat kapott, és a laudációban elhangzott, hogy nem önként hagyta el Erdélyt, elöljárója ragaszkodott ahhoz, hogy külföldre távozzon. Több helyen olvastam, hogy ez két püspökségnek volt a megállapodása. Miért éppen Ön volt az a személy, akinek mennie kellett?
– A politikai változást követően nagy teher hárult ránk, jöttek a segélyszállítmányok, éjjel-nappal dolgoztunk. Amikor Jakab püspök megalapította az egyházmegyei Caritas szervezetet, kinevezett engem igazgatónak. Amikor az ember ennyire leterhelt, állandóan rohangál, és keveset alszik, könnyen keletkezik feszültség akár a felettesekkel is. Ez vezetett oda, hogy az akkori főpásztorral, Bálint Lajos püspökkel közös megegyezés alapján a linzi megbízatást választottam.
– Azóta változott az egyházi elöljáró – nem volt szó arról soha, hogy teljesen visszajöjjön?
– Visszajöttem „félig”, amikor pénzügyi igazgató voltam, amikor Jakubinyi érsek lett az egyházmegye főpásztora, és felkért ennek a feladatnak az ellátására. Egy ideig párhuzamosan végeztem linzi és gyulafehérvári munkámat, aztán két év múlva a gyulafehérvári érsek választás elé állított, hogy vagy visszajövök végleg, vagy felment a pénzügyi igazgatói tisztség alól. Amikor megkérdeztem, hogy végleges visszatérésem esetén a pénzügyi igazgatói megbízatás öt évének lejárta után milyen további feladattal fog megbízni, nem kaptam erre konkrét választ. Ezzel a bizonytalansággal nem tudtam vállalni a végleges visszatérést.
– Ez a kettős lét nagyon nehéz lehet, de ad az embernek egyféle szabadságot is, nem?
– Nagyon sok esetben sikerült külföldről hazafelé segítségeket közvetítenem, legutóbb például az atyhai templom leégése után a linzi kelet-európai segélyalap volt az első, amelyik húszezer eurót átutalt a templom újjáépítésére. Ha nem lennék Linzben, ez nagy valószínűséggel nem történt volna meg. A kettős lét valóban ad mozgásszabadságot, ugyanakkor nagyon sok energiát igényel. Helyt kell állni az ausztriai munkahelyeken – Linzben és Bécsben az idegen nyelvű pasztoráció igazgatásában, valamint a linzi plébániai besegítői szolgálatban –, és mindeközben megtalálni az itthoni működés lehetőségeit. Ez a szervezőmunka mellett sok utazással jár, de örömmel vállalom, mert nekem is szükségem van erre lelkileg, és azt is jó látni, hogy az itthoniak is szívesen fogadják Erdélyben végzett tevékenységemet. Igyekszem a diaszpórában élő magyarok között is jelen lenni, ahol honfitársaim várják a bátorítást, a lelki feltöltődés segítését, a szellemi táplálékot.
– Ön az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatója. Úgy tudom, ha katolikus migránsok érkeznek oda, akkor Önökhöz tartoznak. Érkeznek-e, találkozik-e velük?
– Érkeznek keresztények is Szíriából, Irak területéről, Egyiptomból, de nem olyan létszámban, mint a muszlimok. Vannak plébániáink, ahol saját papjaik látják el ezen közösségek lelki gondozását. 2015–2016-ban ezeknek a csoportoknak a tagjai azt mesélték, hogy a keresztények először belső migrációba mennek, tehát Irak területéről is kurd területekre, ahol nincs háború, vagy elindulnak Amerika felé, de Európa irányába egyre kevesebben jönnek közülük. Jelenleg nagyon sok afgán, perzsa és szír szeretne kereszténységre áttérni. Elég bonyolult kérdés, mert aki bejelentkezik a katekézisre, ami egy-két évig tart, azt már nem lehet a befogadó országból kiutasítani, mert otthon emiatt üldözhetik, éppen emiatt olyan is van, hogy valaki csak érdekből akar keresztény lenni. Így növekszik ugyan a keresztény közösség, de nem jelentős mértékben.
– 2006-ban Gyergyóditróban a Hargita Megyéért díj átvételekor volt három kívánsága. Elsőként az erdélyi magyar politikai erők egyezségre jutását, illetve közös érdekképviselet felvállalását óhajtotta. Azt is kívánta, hogy a ditrói kéttornyú templomot újítsák fel 2011-ig. Ez megvalósult, ha késve is, 2013-ra. A harmadik kívánsága pedig az volt, hogy 2009-ben a Gyulafehérvári Egyházmegyét nevezzék el Gyulafehérvár–Csíksomlyó vagy Gyulafehérvár–Csíkszereda Egyházmegyének. Miért tartaná Ön ezt jónak?
– Gyulafehérvárt nem szabad feladni, ellenben az érsekség híveinek nyolcvan százaléka Csíksomlyó sugarában, körülbelül száz kilométeren belül él. Továbbá Csíksomlyó lelki központ, és ennek, hogy az egyházmegye megnevezése kettős névvel történjen, hogy nagy zarándokhelyek vagy városok nevét hozzácsatolják egy-egy egyházmegye nevéhez, van hagyománya a világban. Ilyen az Esztergom–Budapesti Egyházmegye, Kalocsa–Kecskeméti Egyházmegye, és így tovább. Ezzel egyházi szempontból is felértékelődne Csíksomlyó, Székelyföld. Annak idején beszéltem személyesen Gyulafehérvár érsekével is, elküldtem javaslatomat a papi tanácsnak is, de sajnos nem szavazták meg azt. Szerintem jobb lenne Csíkszeredában a segédpüspöki iroda helyett egy vikáriátust, vagyis helynökséget működtetni, ahol időnként az egyházmegye érseke is tartózkodhatna.
– Említette, hogy még nem nyugdíjas. Ez mit jelent?
– Ausztriában, mivel nagyon kevés a pap, az egyházmegyék szabályozzák a nyugdíjazási korhatárt. Eddig az állami törvényeknek megfelelően hatvanöt évesen nyugállományba lehetett vonulni, néhány éve azonban egy új szabályozás úgy rendelkezik, hogy csak hetvenévesen lehet a nyugdíjba vonulást kérelmezni (hatvanöt évesen csak orvosi papírral). Ekkor a püspök és az illetékes bizottság dönti el, hogy engedélyezi-e a nyugdíjba vonulást vagy sem. Én vállaltam még négy évet: hármat Bécsben, négyet Linzben. Ha Isten éltet, szeretném egészen addig végezni ezt a munkát, amíg ötvenéves pap leszek és harminc éve lesz annak, hogy Ausztriában élek, vagyis 2021-ig. Hogy azután mit fogok csinálni? Besegítek még Linzben, mert kevés a pap. Terveim szerint többet leszek itthon. Ha bírom még, konferenciákat szervezek, könyvbemutatókat tartok, azt végzem majd, amit most is a hivatalaim mellett.
– Mi tartozik hozzá még a hetvenedik születésnapi ünnepléshez?
– A linzi osztrák közösségemben lesz egy kis születésnapi ünneplés július 9-én, szeptember 16-án Bécsben és október 1-jén Linzben bemutatjuk az alkalomra megjelent két könyvet, és ezzel lezárom a hetvenedik születésnapomhoz kapcsolódó nagyon szép és lélekemelő események sorozatát.
Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)

A bürokrácia és az empátiát nélkülöző törvények csapdájában
Pál atya nem engedi el a gyermekei kezét
Miközben az állam feladatát látja el, azaz nehéz sorsú, szétesett családokból származó gyerekeket nevel, a bürokrácia, valamint az állami támogatás megvonása ellehetetleníti a Bakó Béla Pál, azaz Pál atya, ferences rendi szerzetes által működtetett Szent Erzsébet Társulás munkáját. Bár a saját forrásaikból tíz kiskorút tudnának ellátni, Pál atya képtelen arra, hogy 28 gyermeke közül bármelyikről is lemondjon, ezért minden követ megmozgat annak érdekében, hogy tisztességgel felnevelje a család nélkül maradt gyerekeket.
A ferences lelkület – amid van, oszd meg a szegényekkel – és a keresztény szeretet élteti a Szent Erzsébet Társulás munkáját. Pál atya szívügyének és küldetésének tekinti a nehéz sorsú gyerekek felkarolását, mint mondta, ő azt a feladatot kapta a Jóistentől, hogy gyermekkort teremtsen azoknak a kiskorúaknak, akiknek egyébként ez nem adatott volna meg. Itt megsimogatják őket, ha szomorúak, mesét olvasnak nekik ágyba bújás előtt, és tanulnak velük, ha éppen gondot okoz a másnapi lecke. A teremben, ahol beszélgetünk, sorakoznak az igényes meséskönyvek, és öröm hallgatni, ahogyan Pál atya, akárcsak egy büszke nagyapa, mesél a gyermekeiről. Nem fér kétség ahhoz, hogy igazi családra találnak a hozzá került kiskorúak. Az évek során közel százhúsz gyerek sorsát egyengette. Bár a közel két évtized során, amióta a ferences rendi jótevő gyermeknevelésre adta a fejét, számtalanszor kellett szembenézniük anyagi nehézségekkel, mindig kerültek adakozó kedvű emberek, akik segítettek továbblépni. Ugyanakkor nagyot nyomott a latban az is, hogy mindig számíthattak a Maros Megyei Tanácson keresztül juttatott állami támogatásra. Ettől viszont idén elestek, és a bürokrácia, amibe ütköznek a működéshez szükséges licenc megszerzése során, ellehetetleníti a tevékenységüket. Ha volt hely, jó, ha nem, szorítottak – A Marosvásárhelyen és Marossárpatakon családi típusú otthonokat működtető Szent Erzsébet Társulás 1998 decemberében indult – emlékezik vissza a kezdetekre Pál atya. – Annak idején én mint ferences szerzetes azzal a céllal indítottam el, hogy olyan gyerekeket, fiatalokat fogadjunk be családi típusú házakba, akiket nem fogad be senki, akik nem gyermekhez, nem emberhez méltó körülmények között nevelkednek. Nem árvaházban gondolkodtunk, hanem otthonban, ahol igazi családi légkörben nevelkednek ezek a gyerekek. Vannak közöttük árvák, félárvák és szociálisan árvák, ez utóbbi valójában egy diplomatikusabb kifejezés, mert zavar, amikor egy gyerekről azt mondják, hogy elhagyott. Nem mintha nem fedné a valóságot, csak bántó a gyerekre nézve. Sokáig az otthonok működtetése az állam támogatásával történt, pontosabban a Maros Megyei Tanács támogatásával. 2000-2001-től szerződésben álltunk a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatósággal. Voltak ugyan kisebb-nagyobb gondok, de párbeszéddel, megértéssel mindent meg lehetett oldani, úgy érzem, hogy 18 éven keresztül nagyon jól együttműködtünk. Hozzánk azok az esetek kerültek, amelyekre máshol nem sikerült megoldást találni. Telefonáltak a gyermekvédelemtől, hogy van egy problémás esetű gyermek, be tudjuk-e fogadni. És mindig igen volt a válasz. Ha volt hely, jó, ha nem, akkor szorítottunk. Azt sem tudtuk, hogy fiú-e vagy lány-e, fehér vagy fekete, de nem ez számított, hanem az, hogy van egy gyerek, akinek most van szüksége a segítségünkre, akit fel kell karolni, akinek gyermekkort kell biztosítani. Ennek a küldetésnek igyekeztem maximálisan eleget tenni a munkatársaim, valamint nagylelkű, adakozó embereknek a támogatásával. Nagyon sok pozitív tapasztalatom van ezen a téren, hiszen az évek során nemzetiségtől függetlenül, Vatra Dorneitól Bukarestig jöttek az emberek segíteni, és bár állandó támogatónk nincsen, visszatérő annál több, és amikor nehéz helyzetben voltunk, kibillentettek a holtpontról. Most sajnos ezen a téren is változott a helyzet, akikre eddig rendszeresen számíthattunk, tovább már nem tudnak segíteni – jegyezte meg a ferences rendi jótevő. „Kómában” van a társulás
A jelenleg 24, öt és tizenhat év közötti, valamint négy nagykorú gyereket nevelő Pál atyának óriási fejfájást okoz, hogy kötelezik őket a működéshez szükséges licenc megszerzésére. Ennek hiányában nem folytathatják tovább a tevékenységet, és augusztusban nem pá- lyázhatnak támogatásra a megyei tanácsnál. – Olyan helyzetbe kerültünk, hogy meg kell szereznünk a licencet. Már 2015 óta kérik, viszont nekünk 2017 június közepéig akkreditálásunk volt. Mivel ez lejárt, előkészítettük az aktákat, és benyújtottuk a licenckérelmet, hogy tudjunk tovább működni a jelenlegi felállításban. Több alkalommal visszautasítottak, mondván, hogy bizonyos feltételeket nem teljesítettünk, de nem adtak egy listát, hogy tudjuk, pontosan minek is kell eleget tegyünk. A személy, akit ezzel megbíztunk, az internetről tájékozódott arról, hogy általában mire van szükség hasonló helyzetben. 2015-től a tevékenységünk 80 százaléka bürokratikus tevékenység. Képtelenség, hogy mennyire a papírokra koncentrál az állam, a hivatalnokok, a lényeg pedig háttérbe szorul, senki nem a gyerekek javát nézi, hogy van egy otthonuk, hogy meg van oldva az étkeztetésük, ruháztatásuk, és emellett, ha a szükség úgy hozza, külön tanárt fogadunk melléjük, különprogramokra járnak: úszni, gyógytornára, táborokba. Előfordul, hogy egy évben hétszer mennek táborba. Amit lehet, megteszünk értük, és elmondhatom, hogy nyolcvan százalékban sikeres felnőttekké válnak, sokan leérettségiznek, egyesek egyetemre mennek. Nálunk általá- ban 40-45 gyerek szokott lenni, de sajnos ez a szám leapadt 28-ra, mert nincs lehetőségünk többet befogadni, mivel az alkalmazottakat, valamint a közköltséget nem tudnánk fizetni. Érthetetlen, hogy az állam válláról levesszük a terhet, ennek ellenére megölnek bennünket ezekkel a törvényekkel. Azt mondhatjuk, hogy a Szent Erzsébet Társulás jelenleg az intenzív osztályon, kómában van. Olyan ördögi körbe kerültünk, amiből nem tudom, hogyan mászunk ki. A bürokrácia iskolapéldája Az állam megvonta a támogatást, amit a megyén keresztül kaptunk, és amiből az alkalmazottak bérének egy részét biztosítani tudtuk. Viszont ha a licencet meg akarjuk szerezni, a törvény előírja, hogy az alkalmazottak számát növelni kell. Vásárhelyen például egy munkapontnál, az egyik háznál van négy gyerek, és három alkalmazott kell legyen. Továbbá utasítást kaptunk, hogy egy szobában csak két gyerek lehet. Lehet a szoba hétméteres is, de ezt akkor is be kell tartani, hiszen feltétel, hogy a licencet megszerezzük. Továbbá a tűzoltói engedélyek megszerzése során is megnehezedett a dolgunk, hiszen szigorú feltételeket szabtak. Például 63 füstérzékelőt és további hőérzékelőket kellett felszerelni, ami 7 ezer euróba került volna. Addig kerestük a cégeket, amíg találtunk valakit, aki szinte feléért felszerelte. Bár még most is adósságunk van emiatt, eleget tettünk ennek is. Ezenkívül követelték az épületek tűzálló szigetelését, hiába voltak még az épület átvételétől származó aktáink, amelyek bizonyították, hogy erre a típusú faanyagra nem kell tűzálló szigetelés, úgyis el kellett végezzük ezt a beruházást is, ami további 3600 lejbe került. És még mindig nem szereztük meg a tűzoltósági jóváhagyást, mert egy fadarabot, amin elvégezték a tűzálló szigetelést, el kellett küldjünk Kolozsvárra, hogy rábólintsanak, rendben van-e, és az ottani illetékesek három hete nem adnak választ. Ettől függ, hogy a tűzoltóság pecsétjét megkapjuk-e. A feltételek között van, ami logikus elvárás, és az ember ezeknek eleget tesz, ha a bicskája beletörik is, de vannak érthetetlen dolgok is. Például Bukarestből utoljára azért dobták vissza az iratcsomót, mert nem volt feltüntetve a dokumentációban, hogy a sárpataki munkaponton a házak fala kívülről milyen színűre van festve. Nem az számít, hogy olyan feltételek vannak, amelyek a gyerekeknek a kényelmét szolgálják, hogy bent tisztaság van, vagy van meleg víz, hanem, hogy történetesen narancssárga-e vagy zöld a ház külseje. Ezenkívül az épületen átalakításokat kellett végezzünk, mindaz, ami közel két évtizedig jó volt, most már nem felel meg – sorolta az útjukba gördített akadályokat Pál atya. Kicsúsznak az időből Mint rámutatott, az utóbbi időben olyan szociális törvények születtek, amelyek ellehetetlenítik azok hely- zetét, akik ezen a téren tevékenykednek. Miután évekig számíthattak a megyétől érkező anyagi támogatásra, a megváltozott törvénykezés nyomán akárcsak számos nemkormányzati szervezetnek, amelyek a hátrányos helyzetű rétegek megsegítésén munkálkodnak, januártól a Szent Erzsébet Társulásnak is megszűnt a finanszírozási szerződése a gyermekvédelmi igazgatósággal. – Januártól májusig nem kaptunk támogatást, a húsz alkalmazottunkat négy hónapon át nem tudtuk fizetni. Május elején visszamenőleg megkaptuk a négyhavi összeget, de azóta nem számíthatunk az állami támogatásra, mert a licitet, amit meghirdettek, nem nyertük meg. Felfoghatatlan számomra, hogy egy gyerek, egy ember eltartását licitálják, amelyik szervezet, alapítvány kevesebbért vállalja, hogy gondoskodik a gyerekről, annak adják – áll döbbenten a jelenlegi helyzet előtt Pál atya. A megyei önkormányzat augusztusban újabb kiírást hirdet meg, viszont ahhoz, hogy erre pályázhassanak, addig meg kellene szerezniük a licencet. – Ha a hét végéig meg is kapnánk Kolozsvárról a rábólintást, hogy megfelelő a tűz- álló szigetelés, és ennek birtokában elküldenénk Bukarestbe a licencdossziét, az illetékes állami szerv jogi osztálya most szabadságra megy, tehát mire megszerezhetnénk a jóváhagyást, október lesz, és megint elesünk az augusztusi pályázati lehetőségtől, amit a megye hirdet meg. Sajnos a törvény változott ezen a téren is, licenc hiányában a megye sem fogadhatja el a pályázatunkat, nem vehetünk részt a liciten. Valami csoda kell történjen, és ezért imádkozom, mert ha a licitről lemaradunk, arra kényszerülünk, hogy teljes egészében a saját forrásainkból éljünk meg – tette hozzá a gyermekei sorsáért aggódó atya. Melyiket a 28-ból? Az állami támogatás hiányában, kizárólag a saját forrásaikból tíz gyereket tudnak eltartani, viszont jelenleg 28-an nevelkednek náluk. Legrosszabb esetben tizennyolc gyerektől meg kellene válniuk, őket a gyermekvédelmi igazgatóság kellene elhelyezze. Pál atya viszont határozott, minden követ megmozgat annak érdekében hogy az összes gyerek tovább nevelkedhessen nála. Nem csoda, hiszen mindeniket a magáénak érzi. – A legnagyobb gondot az okozza, hogyan válasszam ki, hogy ki menjen és ki maradjon. Úgy érzem, nincs jogom ezt megtenni. Ha egyszer felelősséget vállaltam ezekért a gyerekekért, akkor felelősséggel vigyem őket tovább, ha koldulni megyek, akkor is. Kívülállóként könnyű azt mondani, hogy elviszik a gyereket egy másik alapítványhoz, amely kedvezőbb áron vállalja az ellátásukat, vi- szont nem mindegy a gyereknek, aki már egyszer magára maradt, aztán hozzánk került, és itt nőtt fel nálunk, megszokott egy közösséget, hogy új, számára idegen helyre kerül, tehát ismét kap egy pofont az élettől. Nem lehet csak úgy, a ki ajánl kevesebbet elv alapján cserélgetni a gyerekek életterét, ennek minden fejlődéslélektani elmélet ellentmond. Én mindent megteszek, hogy itt maradhasson nálunk az összes gyerek. Erre kaptam indíttatást, és ennek nem lehet ellenállni, mint ahogy Szent Pál apostol is mondja, Krisztus szeretete sürget minket, ennek nem lehet ellenállni. Ameddig az Úristen ad kegyelmet és erőt, hogy 13 műtét után is tudjam végezni ezt a hivatást, hiába gördítik az utunkba ezeket az akadályokat, megyünk tovább. Ha az alkalmazottak számát le is kell csökkentsük, reménykedem, hogy az Úristen, valamint a jó emberek segítségével fenn tudunk maradni. Vannak, akik tényleg akarnak segí- teni, és ezt hálával elfogadjuk a túl- élés érdekében, de sajnos nem tudják pótolni a kiesett állami támogatást. Havonta a fizetéseket, adókat, épületfenntartást, mindenféle költségeket összeszámolva 11 ezer eurós költségeink vannak. Állataink vannak, gazdálkodunk, és most azon gondolkodunk, hogy saját vállalkozást nyissunk, aminek a bevételéből a Szent Erzsébet Társulás meg tud élni, de sajnos ez nem egyik napról a másikra történik. Saját forrásokat kell keressünk, hogy legalább azok a gyerekek, akiket nevelünk most, itt maradhassanak mind.
Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)

Kettős szoboravatás Kolozsváron – Márton Áron és Jakab Antal püspökök emléke előtt tisztelegtek
Kolozsváron a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulata keretében működő Szent Kamill Szociális Otthon udvarán 2017. október 7-én kivételes eseménynek lehetett tanúja az alkalomra összegyűlt ünneplő közösség: az intézet impozáns szoborparkja két újabb alkotással, Márton Áron és Jakab Antal püspökök mellszobrával gyarapodott. Pakot Áron farkaslaki népi faragó kőmunkájának kivitelezését Borsos Géza József, a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke támogatta, a Jakab Antal Keresztény Kör pedig csatlakozott a nemes kezdeményezéshez.
Az ünnepség az otthon kápolnájában az Ausztriából hazalátogató Vencser László igazgató, valamint a Kolozsvár-Monostoron szolgáló id. Kádár István címzetes esperes és a kisbácsi Kovács Árpád plébános által bemutatott szentmisével kezdődött, majd a szoborparkban ünnepi műsorral folytatódott.
Megnyitószavaiban Tokay Rozália, az intézet elnöke elmondta: a szobrok állításához a két nagy püspök iránti tisztelet kifejezésének a szándéka vezette, amihez Borsos Gézától nagyfokú megerősítést és támogatást kapott.
A Felső-Ausztriában élő dr. Vencser László morálteológus, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola volt tanára és vicerektora, a Jakab Antal Keresztény Kör társalapítója köszöntőjében elmondta: mindkét főpásztor maradandót alkotott, nagy elődjük, gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök által az egyházmegyében lerakott fundamentumokra építkezve. „Az idő múlásával az őket övező megbecsülés és tisztelet egyre növekszik. A mai nap is ennek bizonyítéka” – fogalmazott Vencser László.
Hozzátette: a szobrok, domborművek, emléktáblák és a különféle emlékjelek segítenek minket abban, hogy ne feledjünk. „Nagyjaink számunkra fontosak voltak életünkben és fontosak ma is. Nem akarjuk őket soha elfeledni, emléküket őrizzük ma és továbbadjuk a jövő nemzedéknek” – emelte ki.
Végül megállapította: szükségünk van ma is a Márton Áron és a Jakab Antal lelkületét hordozó emberekre, szükségünk van olyan személyekre, akik az ő szellemük és tanításuk szerint beszélnek és cselekednek. „Legyen a mai napnak Rózsafüzér Királynője és a holnap ünnepelt Magyarok Nagyasszonya ebben segítség és támasz mindazok számára, akikhez eljut a mai nap eseményének üzenete” – zárta szavait a szónok.
Dr. Ónody Rita Éva, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzul asszonya ünnepi beszédében úgy találta: ezen a különleges helyszínen, ebben az egyre jelentősebbé váló szoborparkban kiváló társaság közé kerül Márton Áron és dr. Jakab Antal mellszobra. „Nagyjaink ezeken a mindent bíró kőlábazatokon a jövő nemzedékeinek is üzenik: magyarnak lenni jó, magyarnak lenni érték, s hozzon a sors bár földi poklot, bármily vészt, mi, magyarok együtt megyünk előre, emlékezünk s erőt merítünk a holnapokhoz a tegnapok igaz magyarjainak példáiból” – hangsúlyozta.
A konzul asszony emlékeztetett: bármilyen veszedelem, megpróbáltatás jutott is a magyarságnak osztályrészül, minden kornak megvoltak a maga kiemelkedő, szívükben megtörhetetlenül szilárd személyiségei, akik továbbvitték nemzetünk értékeit, hitet, reményt és példát adva az őket követőknek. „Ez a két, most még letakart szobor és ez a mai délután engem mindig arra fog emlékeztetni és tanítani, hogy csak a másokat elfogadó, nyíltszívű, de töretlen hozzáállás – amely Márton Áront és Jakab Antalt is jellemezte – hozhat a magyar nemzet számára örömteli jövőt” – vélelmezte Ónody Rita.
Varga Gabriella Budapesten élő újságíró, Jakab Antal püspök unokahúga, a Jakab Antal Keresztény Kör társalapítója kifejtette: Márton Áron és Jakab Antal összetartoztak, egy úton jártak, ezért illő, méltó és igazságos, hogy az utókor is együtt emlegesse őket. Áttekintette a két püspök kapcsolatát, egymáshoz viszonyulását 1926-tól, gyergyószentmiklósi találkozásuktól kezdődően 1980-ig, Márton Áron haláláig bezárólag. Üdvözölte, hogy ez alkalommal „kettejük egyszerre emelt mellszobrát egyszerre leplezzük le”.
Borsos Géza József, a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány elnöke az eseményt így nyugtázta: „Szívünkben elégtétellel állunk itt, hisz’ Istennek tetsző dolgot cselekszünk.
Abból az adósságból törlesztünk, amellyel nemcsak nagy püspökeink emlékének, hanem azoknak az értékeknek, erkölcsi magatartásnak és szellemiségnek is tartozunk, amit – Márton Áron és Jakab Antal – képviseltek, megvalósítottak és amellyel közösségünket gazdagították.
Történelmi adósságunkból törlesztünk egy csekélységet.” Rávilágított: mindenekelőtt azért állítunk szobrot, mert azonosulni tudunk és akarunk azzal az értékrenddel, amelyet a szobor alanya képviselt, azzal a móddal, ahogyan cselekedett, ahogyan életében ezeket az értékeket megvalósította. De a szoborállítással a tisztelet és emlékezés mellett kötelezettséget is vállalunk, hisz’ a szobor emlékeztet és egyben késztet is mindarra, amiért Márton Áron és Jakab Antal küzdött.
Ezt a két „emberkatedrálist” – hallhattuk –, azon túl, hogy mindketten a székely nép sarjai és egymást követve vitték egyházunk ügyét félévszázadon át, a hitből fakadó népszolgálat köti össze. Borsos Géza rámutatott: a szobor emlékeztet és üzen. A szobornak erőtere, lelke van. A szobor a gondolatok, a szeretet erővonalainak találkozása. Nemcsak az alkotó megálmodott emberi munkája van benne, de magában hordozza mindazok gondolatát, érzését, akik akarták vagy éppen nem akarták létrejöttét.
Ez a szobor is szellemi misztérium, maga a csoda, melynek vonzása, üzenete és parancsa van, hiszen székely szívek összefogásával született és székely kéz faragta a szülőföld termette kőből. Felhívta a figyelmet arra is: a szobor nem fénykép, nem az élet adott pillanatát örökíti meg. A szobor jel; múlt, jelen és jövő egysége. Lelkeinket, gondolatainkat köti össze térben, időben és eszmeiségben. Összefogja mindazokat, akiknek akaratából és hozzájárulásával megszületett. A szobor a múltat a jövővel, az égieket a földiekkel kapcsolja össze. Ha majd ránézünk, ennek szimbolikus jelét is láthatjuk.
Bajor Andor Nem mi választjuk ki a szentjeinket című verse – amelyet Fuchs Tünde közjegyző tolmácsolt a jelenlévőknek –, majd a Kovács Árpád plébános vezetésével közösen elénekelt, Van egy jó hely, odamegyek kezdetű ének után a szobrokat Bányai Csilla és Pál Karsai András leplezte le, áldást pedig Vencser László kért az alkotásokra. Az ünneplés befejező pillanataiban a jelenlévő szervezetek, intézmények képviselői elhelyezték a szobroknál a kegyelet koszorúit.
A kolozsvári Szent Kamill Szociális Otthon kertjében jelenleg Boldogasszony anyánk, Árpád-házi Szent Margit, Dr. Anton Gots kamilliánus szerzetes, Szent István király, Petőfi Sándor, Attila, Csaba, Árpád, Nimród, Hunor és immár Márton Áron, illetve dr. Jakab Antal szobra áll, továbbá a szemlélő Szent László, Szent Márton, Kossuth Lajos, Vörösmarty Mihály és Kölcsey Ferenc domborművét is megtekintheti a falakon. Az alkotások sora a közeljövőben továbbgazdagodik: 2017. november 18-án Árpád-házi Szent Erzsébet szobrának avatására hívják majd az érdeklődőket. Székely Pálma Erdély.ma

Szilágyi Péter: 2017 végéig egymillióra nő az új magyar állampolgárok lélekszáma
– 2017 végéig egymillióra nő az új magyar állampolgárok lélekszáma – tájékoztatta vasárnap az MTI-t Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki a Clevelandben élő magyarságnál tesz látogatást.
A helyettes államtitkár a Regionális Diaszpóra Tanács clevelandi értekezletén vett részt. Tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit a magyar kormány 2010 óta folytatott nemzetpolitikájának részleteiről és eddigi eredményeiről, valamint az új lehetőségekről. Szilágyi Péter beszámolt a Kőrösi Csoma Sándor-program, a Julianus-program és a kulturális értékmentést szolgáló Mikes-program eredményeiről és további lehetőségeiről. A többi között például arról is, hogy már 2018 elejétől igényelhető pályázati támogatás a hétvégi magyar iskolákhoz. A helyettes államtitkár örömmel nyugtázta azt is, hogy 2017 végéig egymillióra gyarapszik az új magyar állampolgárok lélekszáma. Az MTI kérdésére Szilágyi Péter kifejtette, hogy tapasztalatai szerint egyre nagyobb az érdeklődés a Diaszpóra Tanács munkája iránt, és a tanácskozáson is többen kérték az anyaország támogatását mind a hétvégi iskolákhoz, mind az amerikai magyar szervezetek közötti jobb kommunikáció elősegítéséhez.
Szombaton este a helyettes államtitkár részt vett a Cleveland elővárosában lévő Westlake hetednapi adventista gyülekezete által a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. Köszöntő beszédében Jakab apostol levelét idézve a hit és a cselekedetek elengedhetetlen összhangjáról beszélt, és egyúttal rámutatott arra is, hogy a reformáció 500. jubileumi esztendeje méltó alkalom nemcsak az emlékezésre, hanem a jövőbe tekintésre is. Hangsúlyozva, hogy „az egyházi közösségek ereje ma vitathatatlan”, kiemelte: a határon túlra került és a világ távoli pontjain élő gyülekezetekben „különös jelentőséggel bír ez a közösségi megtartó erő”. Hozzátette: „a gyülekezetek nemzetünket megtartó és egyesítő munkája ma is a legfontosabb biztosítéka a magyarság megmaradásának, s éppen ezért támogatjuk minden lehetséges eszközzel”.
Szilágyi Péter vasárnap ünnepi hálaadó szentmisén vett részt a clevelandi Szent Erzsébet katolikus templomban, ahol köszönetet mondott a Szent Erzsébet egyházközösség megalapításának 125. évfordulója alkalmából. A szentmisén részt vett az új clevelandi püspök is, akinek engedélyével öt új magyar állampolgárt avattak a templomban.
Vasárnap este a helyettes államtitkár a clevelandi magyar baptista gyülekezet vendége volt. (MTI)

Élő falu a Kárhágó alatt
Zsákutcaszerű település a sepsiszéki Szacsva. Legközelebb fekszik a Bodzafordulói-hegyek erdőrengeteg borította központi részéhez, az ezer méter magasságot meghaladó Szeredő-ponkhoz. Itt ered Szeredő kútjából a Szacsva pataka. Kétoldalt erdős hegygerincek követik, lejtők szegélyezte mély völgye vadaskertnek ad helyet. Egy mellékgerinc meredek hegyormán a régmúltról hallgatnak a szacsvai vár kora középkori romjai. Lisznyópatak felől, Vadalma pusztáját érintve, a Kárhágó göröngyös lejtőjén érjük el azt a helyet, ahol hat irányba ágaznak el a mezei utak: itt emelkedik a Templomdomb.
Veszélyben a műemlék templom
Kissé megfeledkezett a történetírás Szacsváról, nevét csak a XVI. század derekán említik, holott a dombot koronázó protestáns templom északi falának vakolata alól a kunokkal verekedő Szent László királyunk tekint le a ma emberére olyan falképről, amely a XIV. században már létezett. A közelmúlt kisebb földingásai azonban éppen elegendőek voltak ahhoz, hogy láthatóvá váljanak az épület nyugatra néző, de későbbi bővítés eredményeként születő részének repedései. Így a templom mentése újból anyagiakat, sürgős beavatkozást igényel, annál is inkább, mert műemlékké teszi az 1791-ben készült falfreskója és a vidék egyik legszebb késő reneszánsz kori kazettás mennyezete.
Szacsva az egerpataki református anyaegyház leányegyháza. Nem csoda, hogy Dezső László Levente lelkipásztor és Gáll Zsigmond szacsvai gondnok minden lehetőt megmozgatott a hozzáértő mentés-javítás pénzbeli fedezetéért, ami messze meghaladja az alig 130 lelket számláló eklézsia anyagi lehetőségeit.
– Az egykori lelkészi lakás egy része összeomlott, a megmaradt két szobát ebben az esztendőben önerőből felújítottuk, bebútoroztuk, hogy legyen, ahol tartani az istentiszteletet – tájékoztatott a gondnok. – A hívek anyagi lehetősége kimerült, a templom tatarozásra vár, a bútorzatot védett helyre raktároztuk, s várjuk a jóakaratot. A paplak kőművesmunkáját Barabás Dénes végezte, s naponta aprómunkásként segített mindenben Tuțuianu Kosztika és Kovács Elemér Roland. Nemrég jöttünk haza a kolozsvári püspökségtől, anyagi segítség felől érdeklődtünk. – Ígéretet kaptunk mindenhol – mondta a beszolgáló fiatal lelkipásztor. – Számíthatunk a megyei és a községi tanács támogatására, felvettük a kapcsolatot a kultuszminisztériummal, ígéretet kaptunk az egyházkerülettől. Számítunk a magyar kormány segítségére, a dokumentációt szeretnénk letenni a Teleki László Alapítványon keresztül a Rómer Flóris Tervhez, de más környékbeli intézmények is jelezték, hogy segítségünkre lesznek.
A művészettörténész szemével
Jánó Mihály művészettörténészt arra kértem, összegezze a szacsvai falfestménnyel kapcsolatos véleményét.
– A templomhajó északi falán föltárt falkép a középkori magyarországi falfestészet sajátos ikonográfiai témája, a Szent László-legenda ún. üldözés jelenetét ábrázolja. A XIV. századi technikával készült falfestménytöredék azt a helyi szóhagyományt látszik megerősíteni, miszerint a mai templom helyén egy korábbi, középkori kápolna állt. A töredék a szent király glóriával övezett koronás fejét őrizte meg a leányrabló, menekülés közben visszanyilazó, föveges kun ábrázolásával együtt. Az eddig feltárt jelenet töredékessége ellenére igen gazdag a részletek és utalások tekintetében, pl. László király glóriája körvonalán kettétörnek a kun nyílvesszői, a két ellenfél, miközben egymással küzd, fölfelé tekint, ugyanarra a pontra, ahol a jórészt elpusztult falfelületen ruharedő alsó foszlányai sejlenek. E részlet a Dubnici krónika szövegére emlékeztet, amelyben a két küzdő hős fölött – László király és seregei védelmére – a Madonna jelenik meg. A Szent László-legenda üldözésjelenetének hasonló ábrázolását a bögözi és a maksai református templom XIV. századi ciklusaiban azonosítottuk. Ez a legendaváltozat feltételezhetően egy olyan történelmi eseménnyel hozható kapcsolatba, amely a székelyek és a tatárok 1340-es évekbeli gyakori küzdelmei során vált ismert hagyománnyá. 2004-ben a hajó déli oldalán és az északi oldal lábazati részén újabb falképtöredékek kerültek napvilágra, ezek festéstechnikája, szín- és formavilága megegyezik az északi falon látható, XIV. századi Szent László-legenda sajátosságaival. Feltehetően egy külön keretben megfestett Szent Erzsébet-kompozícióról van szó, ami azonban nem ismeretlen Erdélyben.
Múlt mellett az élő szacsvai jelen
Nem kérdés, hogy menteni kell templomunkat, s csak türelem meg kitartás a feltétele, hogy megújuljon. Ha nem is növekedő, de nem is apad a festői helyen fekvő Szacsva lakossága, s lám – ellentétben az elnéptelenedő falvakkal –, óvodája és iskolája is működik még. Igaz ugyan, hogy egykori iskoláját a lepergett évek során nem sikerült tatarozni, romossá vált, s miként Dombora Lehel, Réty község polgármestere elmondta, valószínű, hogy le kell bontani. Egy teljes létszámú I–IV. osztályt tanít itt évek óta Varga Erika tanítónő. A kultúrházban berendezett két osztályteremben megfelelő körülmények között folyik a tanítás. Hét kis óvodás mosolygott ránk, nem törődve a jövő gondjaival: várják a havat, a téli ünnepeket. – Mi mindig közösen szoktunk ünnepelni az iskolával – mondta a tanítónő és Csősz Ildikó óvónő. A vakációban itthon lesznek az V–VIII. osztályosok is, akik a rétyi Antos János-iskolában tanulnak. Rendeztek Márton-napokat, készítettek töklámpást, adventi koszorút állítanak össze, hangos énekléssel megkántálják a falut, és közösen készülnek karácsonyi iskolás műsorral. Biztató, hogy az elmúlt esztendőkhöz képest egyre több hétvégi ház épült fel a legfestőibb falurészeken. Több személygépkocsit is láttunk a zsákutca-faluban, s egy-két „jövevénnyel” beszélgetve az is kiderült, ha megkezdik a templom tatarozási munkálatait, őreájuk is számíthat az a faluközösség, amely befogadta őket. Nem ritka errefelé a hétvégi bakancsos turista sem, akik a Bodzai-hegyeket választják túrázásra. Viszont szereti ezt a szép és csendes helyet medve koma is.
Bekopogtattunk a sepsiszentgyörgyi Juhos család nyári üdülőházába, ahol a tulajdonos Juhos Csaba vállalkozó és felesége, Juhos Réka fogadott. A gyerekes és unokáknak is örvendő család tájba illő, kényelmes hétvégi házát terjedelmes gyümölcsös övezi, amelynek fái már termőre fordultak.
– A gyümölcsöst édesapámmal, Juhos József Barátoson élő nyugalmazott tanítóval telepítettük 2000-ben – részletezte vendégfogadónk. – A terület egy részét nagyenyedi csemetékkel ültettük be, a többit édesapám telepítette olyan magoncokkal, almákkal, körtefajtákkal és más gyümölcsfélékkel is, amelyeket barátosi kertjében nevelt. Nem igaz, hogy nem szereti a gyümölcsfa ebben a völgyben: gondozni és kezelni kell, meghálálja a munkát. A házigazda pincéjében megtekintettük almás polcait, ahonnan a legszebb pónyik-, batul-, tányéralmák, starkingok, kisasszony- és árpával érő almák mosolyogtak felénk. Terem itt egy pálinkának való leves körtefajta is, melyet papkörtének neveznek. Kellemes családi fészek ez, különösen, amikor megtölti a népes család. A tágas nappaliban távcső is várja az érdeklődő családtagokat, akik tiszta éjszakákon a Szaturnusz holdjait is megláthatják lencséin keresztül. Juhosék mesélték, hogy egy alkalommal gyümölcsösüket a medve koma is meglátogatta, de mert a kerítést azonnal visszaépítették, azóta nem tette tiszteletét.
A pomológus Juhos József tanító urat egy kézszorításra Barátoson mi is felkerestük. Ez év december elején tölti életének 90. esztendejét, amihez a legjobbakat kívánjuk. Sok barátosi egykori iskolás tanulta meg tőle a szemzés-oltás titkait és szerette meg a pomológiát.
Vendégház a bejáratnál
A Szacsvai domb nevet viseli az a vendégház Szacsva bejárati övezetében, mely nem csak a vadászni szerető közönséghez szól. Egy dombtetőn helyezkedik el, ahonnan Háromszék és a környező gyönyörű vidék számos része belátható. Kalauzunk, Kelemen Szilárd, az egység vezetője elmondta, ettől az évtől a vendég- és vadászház a kor minden elvárásának megfelelő, korszerű építmény, amely várja azokat az igényes vendégeket, akik a vad természet ölén, az erdők sűrűjében, a napsütötte, avagy a havas hegyi tisztásokon szándékoznak magas kényelmi szinten eltölteni szabadidejüket, megismerni a környék szépségeit és értékes épített örökségét is. Kellemes hangulatú szobák, kandallók, mesterszakács által készített ételek marasztalják az ide érkezőket, akik a szabad természet ölén nemes-míves élmények birtokába juthatnak – olvastuk a ház többnyelvű bemutatójában. A legkülönbözőbb szállítóeszközökkel járhatják be a környéket, szabadon sétálhatnak, és páratlan élményben lehet részük azoknak, akik a Szacsvai vadaspark állatai, szarvasok, őzek, muflonok, vaddisznók között szabadon sétálhatnak. A sétákat szolgáló terepkocsikat egy olyan jó állapotban levő Land Rover is kiegészíti, amelyet az egykori román államelnök, Nicolae Ceaușescu használt vadászatai alkalmával. Sárkány Árpád az Abies Hunting vezető tulajdonosaként elmondta, hogy készséggel támogatni fogja a kis település műemlék templomának mentő-védő munkálatait is. Dombora Lehelt, Réty község polgármesterét arról kérdeztük, számíthatnak-e a szacsvaiak az új esztendőben valamelyes más előrelépésre-fejlesztésre.
– Bukarestben letettük a 4000 méter hosszú szacsvai bekötőút tervezetét, készül az egerpataki és a szacsvai kultúrház teljes felújítási tervezete is. Kivitelezésükre reményeink szerint 2018-ban számíthatunk. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emléktábla Lakatos Géza vezérezredes-miniszterelnök tiszteletére
November 19-én, Szent Erzsébet napján Csíkszentsimonban a Történelmi Vitézi Rend székelyföldi törzsszéke domborműves emléktáblát avatott vitéz lófő csíkszentsimoni Lakatos Géza (1890-1967) vezérezredes-miniszterelnök tiszteletére halálának 50. évfordulóján. Habár Lakatos Géza Budapesten született, régi székely, csíkszentsimoni család leszármazottja volt.
A Szent László Ház homlokzatán elhelyezett bronz dombormű tervezője Máthé Lóránt székelyudvarhelyi művésztanár, kivitelezője pedig a szintén székelyudvarhelyi Lázár Imre mérnök. Az eseményen részt vett a Történelmi Vitézi Rend székelyföldi törzsének több mint száz tagja, jelen voltak a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, Hargita Megye Tanácsa, a Csíkszéki Székely Tanács képviselői, a Lakatos család magyarországi és helyi leszármazottjai. A vasárnapi ünnepség a Szent László-plébániatemplomban Tamás József püspök által celebrált ünnepi szentmisével kezdődött, melyen közreműködtek a községből elszármazott plébánosok, valamint Varga János helyi plébános és Darvas-Kozma József pápai káplán, csíkszeredai plébános. Tamás József püspök szentbeszédében Szent Erzsébet kapcsán a kiváló női erényeket sorolta fel, majd ehhez kapcsolva a kiemelkedő férfi személyiségek tulajdonságait hangsúlyozta, ezek között említve a nemzetszolgálotot és vitézséget, amelyek Lakatos Gézát is jellemezték. A szentmisét követő avatási ünnepségen Kozma István polgármester beszédében azt emelte ki, hogy az emléktábla segít olyan jelentős személyiségek életének és tetteinek megismerésében, akiknek tevékenységéről az iskolában nem tanítanak. Máthé Lóránt székelyföldi törzskapitány részletesen ismertette Lakatos Géza katonai pályáját, kiemelve az I. és II. világháborús frontszolgálatát, a németekkel való kapcsolat lazításának megszervezését 1944-ben, a háborúból való kiugrás előkészítését, majd ennek a meghiúsulását. A törzskapitány arra is kitért, hogy a vezérezredes-miniszterelnök méltósággal viselte üldöztetését, családjának kitelepítését az 1950-es években. „A Történelmi Vitézi Rend az emléktábla-avatással igyekszik tenni azért, hogy Lakatos Géza elfoglalhassa méltó helyét a magyar történelemben” – zárta beszédét a törzskapitány. Ambrus Ágnes, Kézdiszék kapitánya beszédében Horthy Miklós kormányzó hűséges székely tábornokai között helyezte el Lakatos Gézát. „Horthy Miklós bizalmi embere volt, egyenes gerincű, hűséges, megbízható, nyílt jellem. A kormányzó úr mindig a legnehezebb feladattal bízta meg. Személyes példaadásával lelkesíteni tudta katonáit, miniszterelnöki kinevezésekor elhangzó rádióbeszédében is azt ígérte, hogy a veszély pillanatában, szokásához híven, a legsürgősebb teendő helyszínén mindenkor maga is ott lesz, és ezt meg is tette” – hangsúlyozta. V. Lázár Elemér főkapitány-helyettes, Erdély törzskapitánya beszédében kiemelte, hogy Lakatos Gézát elsősorban mint a II. világháborúból való sikertelen kiugrási kísérlet politikusát ismerik, a vitézi rend azonban az emléktáblával elsősorban a vezérezredes közel negyvenéves kiváló katonai pályájára, vitéz tetteire kíván emlékezni és emlékeztetni. A törzskapitány beszédében megköszönte a helyi önkormányzatnak és egyháztanácsnak a jóváhagyást az emléktábla elhelyezéséhez, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének pedig az anyagi támogatást. A domborműves emléktáblát Tamás József püspök áldotta meg. Az avatóünnepség az emléktábla megkoszorúzásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Az ünnepi hangulatot kulturális műsor és a Csíkszentsimoni Ifjúsági Zenekar közreműködése emelte.
Vitéz csíkszentsimoni Lakatos Géza (Budapest, 1890. április 30. – Adelaide, Ausztárlia, 1967. május 21.) magyar királyi honvéd vezérezredes, 1944. augusztus 29.–október 16. között Magyarország miniszterelnöke. Lakatos Géza kormányának lehetőségei meglehetősen korlátozottak voltak, de az új kabinet a megszálló erők kiszolgálásával egy időben kísérletet tett a szélsőjobboldali politikusok és tisztek visszaszorítására, illetőleg leváltotta azokat az államtitkárokat, akik a zsidóság deportálásáért felelősek voltak. Október elején a németek közölték, hogy Hitler Szálasi Ferencet szánja Magyarország következő miniszterelnökének. Lakatos Géza is beavatott volt az 1944. október 15-i kiugrási kísérletben, amit a hadsereg egyes tisztjeinek ellenállása és a német titkosszolgálat megelőző akciói révén a nácik már csírájában elfojtottak. A sikertelen kiugrási kísérlet után Lakatos Géza is a németek fogságába esett, majd a sopronkőhidai nyilas börtönbe került, 1945. január végétől Sopronban internátusban élt. Miután a szovjet csapatok felszabadították és újra megszállták az országot, Lakatos Kiskőrösön raboskodott, ahol a keleti front egykori vezetőjeként számos kihallgatásnak vetették alá. Végül a népbírósági perek során tanúként hallgatták ki, később azonban Horthy tisztjeként és bizalmasaként nem sok jóra számíthatott a kommunista uralom alatt. 1949-ben az új rendszer megvonta a nyugdíját, a földreform során elvették birtokait, így Lakatos Budapesten illusztrátorként és kelmefestőként tartotta el családját. Az idős katona 1965-ben engedélyt kapott arra, hogy az ’56-os forradalom után Ausztráliába emigráló rokonaihoz távozhasson, így Adelaide városában érte a halál 77 esztendősen. Édesapja ősei Csíkszentsimonból származnak, ő maga is büszke volt székely gyökereire, ősei lófő voltára, a csíkszentsimoni előnevet élete során végig használta. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A segítő emberek és a gondviselés jóvoltából mindent sikerült túlélni
A Szent Erzsébet Egyesület Pál atya vezetésével harminc árva vagy félárva gyerekről gondoskodik, akiknek az adományozó marosvásárhelyiek jóvoltából sikerült gondtalan, szép karácsonyi ünnepséget rendezni. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház átadta a gyűjtésből származott adományokat és még egy erre az alkalomra készült műsorral is meglepte a gyerekeket.
A legkisebb 5, a legnagyobb 17 éves Pál atya gondozottjai között, árvák és félárvák, akik számára a színház kezdeményezésére összegyűlt tartós élelmiszer – liszt, cukor, olaj, száraz tészta, konzervek – a tapasztalatok szerint egy fél évig is kitart az ésszerű gazdálkodás mellett. De tisztító- és tisztálkodó szereket is hoztak az adakozók, a nagytermi és kistermi bejáratoknál és a Merkúr üzletházakban kihelyezett gyűjtőládákba pedig játékok, tanszerek, háztartási felszerelések is kerültek.
Az idei adománygyűjtés mennyiségben és minőségben is felülmúlja az eddigieket – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak Pál atya, aki azt is kiemelte, hogy az anyagi segítség mellett ugyanolyan fontos a morális támogatás.
Sokat jelent, ha érezzük, hogy van mögöttünk egy lelki támasz, egy olyan erkölcsi háttér, amelyre mindig lehet számítani. A segítő emberek adománya szeretetből fakad, mi pedig minden adományozónak azt kívánjuk, hogy ez a szeretet megmaradjon és éljen tovább – fogalmazott az atya.
Pál atya árvái valamennyien szeretetben élnek, a nevelőknek, gondozóknak egyformán szeretetre vágyó gyerekek, akiknek odafigyelésre, biztonságra, állandó támaszra van szükségük. A színház által szervezett ünnepi eseményen a Tompa Miklós- és Liviu Rebreanu Társulatok művészei – Benő Kinga, Alexandra Țifrea, Ciugulitu Csaba, Korpos András és Luchian Pantea – készültek egy meglepetés-műsorral, interaktív előadással, amelybe a színészek a kicsiket, de még a jelenlevő gondozókat is bevonták.
A közös játék megkezdése előtt Gáspárik Attila színházigazgató köszöntött mindenkit, majd elkezdődött az éneklés, tánc, beszélgetés. A hangulat oldotta Ciugulitu Csaba közvetlen bemutatkozása, aki valamennyi jelenlevőt megszólított, kihívott, kezet fogott vele. A zene ritmusára kezdődött a tánc, az ének, magyar, román és angol nyelvű slágerek, karácsonyi dalok, vidám szövegek hangzottak el. Majd mindenki nagy meglepetésére megérkezett a Mikulás is, ami azért is okozott nagy-nagy örömet a kicsik között, mert az idén nem sikerült személyesen is találkozniuk a nagyszakállúval. A Mikulásnak – Korpos Andrásnak – a Manócska – Benő Kinga – segédkezett, hiszen a Nemzeti jóvoltából az adományok mellett, mindenki személyes ajándékcsomagot is kapott egy-egy hatalmas szatyorban. Antal Erika / Székelyhon.ro