Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. november 18.
Érzelmek győzelme
Ha vasárnap a román állampolgárok többsége „racionális” döntést hozott volna az államfőválasztás második fordulójában, Kelemen Hunor azzal a meggyőződéssel dolgozna tovább Victor Ponta árnyékában, hogy a magyarság törekvései hitelesek maradtak.
Az RMDSZ elnöke szerint ugyanis Klaus Johannis győzelme azt üzeni, hogy Románia egy modellország, amelyben a kisebbségi kérdés meg van oldva, hisz a választók egy, a német kisebbség soraiból származó jelöltnek szavaztak bizalmat, emiatt pedig jóval kevesebben fogják elhinni nekünk, hogy itt súlyos problémákkal küszködünk.
A szövetség nagyon sokat, majdnem mindent megtett annak érdekében, hogy valamiféle bizarr ésszerűségre hivatkozva, szociáldemokrata harcostársaival vállt vállnak vetve megőrizze a jelenlegi politikai berendezkedést.
Saját kormánypozíciói megvédése érdekében nemcsak választói köztudott akaratával volt képes szembemenni, hanem a teljes romániai társadalmat felrázó új szelekkel is, amikor egyértelműen közölte: Johannist semmilyen formában nem tudják támogatni.
A magyarfaló Corneliu Vadim Tudor – aki Ponta mögé állt – annyiban segített az RMDSZ-en, hogy a szövetségnek rá hivatkozva nem kellett teljes mellszélességgel kiállnia a kormányfő mellett a nyilvánosság előtt, de a kiskapu Johannis hihetetlen győzelme láttán túl kicsinek bizonyul, ezen nem lehet kimenekülni.
Az első fordulót megelőző kampánya során Kelemen Hunor azt hangoztatta, neki nem a másik magyar jelölttel, hanem a teljes román társadalommal van vitája, a többségieket kell meggyőzni arról, amit gondolunk, akarunk.
Ebből kiindulva még inkább felháborító, hogy az RMDSZ nem látott túl az orra hegyénél, és nem akarta tudomásul venni, hogy a „célközönségében” rövid idő alatt milyen gyökeres változások mentek végbe. Pedig csak a Majális utcai székházból kellett volna lesétálni a kolozsvári Főtérre, s nyilvánvalóvá vált volna, mi zajlik éppen Erdélyben.
Johannis világraszóló diadala óriási pofon az RMDSZ „racionális”, feltétel nélkül a húsosfazékhoz húzó politikájának. Merthogy Nagyszeben polgármestere egy olyan mozgalom hátán jut a Cotroceni-palotába, amelyet pontosan azok az emberek karoltak fel, akikkel érdemben, tisztességesen lehet tárgyalni, vitázni a jövőnkről.
Olyan polgárok, akik át- és túllátnak a PSD bocskoros, mioritikus uralmán, akik felvilágosultan, öntudatosan akarnak dönteni az ország és a benne élő emberek sorsáról – kitörő, megújító, felszabadító érzelmek, nem pedig gyökértelen, hideg számítások által vezérelve.
De nem, Kelemen Hunort ez sem győzte meg: hétfőn a magyar törekvések hiteltelenné válásáról mert beszélni, „megfeledkezve” pártja sok-sok évnyi kirakatkormányzásáról, amellyel már nagyon sokszor visszaélt a hatalom.
Valahol kell lennie egy határnak, amelyen túl már nem lehet büntetlenül eltávolodni a szavazóktól, az Erdélyben most magyart és románt összekovácsoló valóságtól. Erre a legjobb bizonyíték éppen a mester, Ponta túlkapása, aki jókora nyaklevest kapott be- és megtörtnek hitt Romániájától.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
Ha vasárnap a román állampolgárok többsége „racionális” döntést hozott volna az államfőválasztás második fordulójában, Kelemen Hunor azzal a meggyőződéssel dolgozna tovább Victor Ponta árnyékában, hogy a magyarság törekvései hitelesek maradtak.
Az RMDSZ elnöke szerint ugyanis Klaus Johannis győzelme azt üzeni, hogy Románia egy modellország, amelyben a kisebbségi kérdés meg van oldva, hisz a választók egy, a német kisebbség soraiból származó jelöltnek szavaztak bizalmat, emiatt pedig jóval kevesebben fogják elhinni nekünk, hogy itt súlyos problémákkal küszködünk.
A szövetség nagyon sokat, majdnem mindent megtett annak érdekében, hogy valamiféle bizarr ésszerűségre hivatkozva, szociáldemokrata harcostársaival vállt vállnak vetve megőrizze a jelenlegi politikai berendezkedést.
Saját kormánypozíciói megvédése érdekében nemcsak választói köztudott akaratával volt képes szembemenni, hanem a teljes romániai társadalmat felrázó új szelekkel is, amikor egyértelműen közölte: Johannist semmilyen formában nem tudják támogatni.
A magyarfaló Corneliu Vadim Tudor – aki Ponta mögé állt – annyiban segített az RMDSZ-en, hogy a szövetségnek rá hivatkozva nem kellett teljes mellszélességgel kiállnia a kormányfő mellett a nyilvánosság előtt, de a kiskapu Johannis hihetetlen győzelme láttán túl kicsinek bizonyul, ezen nem lehet kimenekülni.
Az első fordulót megelőző kampánya során Kelemen Hunor azt hangoztatta, neki nem a másik magyar jelölttel, hanem a teljes román társadalommal van vitája, a többségieket kell meggyőzni arról, amit gondolunk, akarunk.
Ebből kiindulva még inkább felháborító, hogy az RMDSZ nem látott túl az orra hegyénél, és nem akarta tudomásul venni, hogy a „célközönségében” rövid idő alatt milyen gyökeres változások mentek végbe. Pedig csak a Majális utcai székházból kellett volna lesétálni a kolozsvári Főtérre, s nyilvánvalóvá vált volna, mi zajlik éppen Erdélyben.
Johannis világraszóló diadala óriási pofon az RMDSZ „racionális”, feltétel nélkül a húsosfazékhoz húzó politikájának. Merthogy Nagyszeben polgármestere egy olyan mozgalom hátán jut a Cotroceni-palotába, amelyet pontosan azok az emberek karoltak fel, akikkel érdemben, tisztességesen lehet tárgyalni, vitázni a jövőnkről.
Olyan polgárok, akik át- és túllátnak a PSD bocskoros, mioritikus uralmán, akik felvilágosultan, öntudatosan akarnak dönteni az ország és a benne élő emberek sorsáról – kitörő, megújító, felszabadító érzelmek, nem pedig gyökértelen, hideg számítások által vezérelve.
De nem, Kelemen Hunort ez sem győzte meg: hétfőn a magyar törekvések hiteltelenné válásáról mert beszélni, „megfeledkezve” pártja sok-sok évnyi kirakatkormányzásáról, amellyel már nagyon sokszor visszaélt a hatalom.
Valahol kell lennie egy határnak, amelyen túl már nem lehet büntetlenül eltávolodni a szavazóktól, az Erdélyben most magyart és románt összekovácsoló valóságtól. Erre a legjobb bizonyíték éppen a mester, Ponta túlkapása, aki jókora nyaklevest kapott be- és megtörtnek hitt Romániájától.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 18.
Ortodox pópa: „mit az anyjukat keresnek Erdélyben?”
Ahogy a védőoltásokról markáns véleményt fogalmaznak meg ortodox portálokon és az egyházi személyekkel készült interjúkban, úgy a magyar-téma is forró ezekben a körökben. Az alábbiakban a magyarokra nem kifejezetten kedvező megnyilvánulásokból válogattunk, azzal a megjegyzéssel, hogy az alábbi vélemények nem az egyház egységes álláspontját tükrözik.
Iustin Pârvu Neamț megyei gyóntatót és archimandritát korábban is idéztük. Egyik interjújában úgy nyilatkozik, a román rab lesz saját földjén, mert azt az olaszok, franciák, osztrákok, magyarok és zsidók megvásárolják alóla, a nyugat pedig, amely a románok áldozathozatala miatt fejlődött, nyomorba dönti az országot – nem úgy a magyarokét és lengyelekét, akik elnyomtak másokat.
Pârvu merész állításokat fogalmaz meg máshol is, így például egy levelében azt írja, a román az egyetlen európai nép, amely ott él ma is, ahol született, és az első nép, amely az írást használta. Ma is minden úgy történik, írja, mint az osztrák-magyar hatalom alatt, eltiporják a románok jogait, a kisebbség dönt a többségről.
Rafail Lukács Maros megyei, magyar származású pap is sajátos módon értelmezi a történelmet, legalábbis erre enged következtetni az az interjú, amelynek felvezetésében úgy írnak: a magyarok eredetileg ortodoxok voltak, később tértek át a katolicizmusra. A felvezetőben azt is mondják, Rafail Lukácsot az Isten küldte, hogy az igazságtól eltért magyarokat a helyükre terelje.
Arsenie Papacioc, akit az ortodox egyház egyik legfontosabb gyóntatójának tartanak, és aki a Vasgárda tagja volt, nem kímél minket. Kutyalelkűnek és veszedelmesnek tartja a magyarokat, akiket zernesti polgármesterként 1940-ben állítása szerint három nap alatt kiebrudalt a városból. Az alábbi videóban sem gyakorolja a keresztényi szeretetet, azt kérdi, „mit az anyjukat keresnek Erdélyben [a magyarok]?”
Számos fórumon tárgyalják a magyarok véres történelmét. Kiderül így, hogy a magyarok valójában ortodoxok voltak hajdanán, az ortodoxia pecsétjét pedig a mai napig magukon hordják a szokások és hagyományok, például a karácsony szót is onnan vették át.
Vannak persze pozitív példák is, mint a gyergyóalfalusi ortodox pap Claudiu Voşloban története, aki azt nyilatkozta, a magyaroktól tanult meg gazdálkodni, soha nem keveredett velük etnikai vagy vallási vitákba.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
Ahogy a védőoltásokról markáns véleményt fogalmaznak meg ortodox portálokon és az egyházi személyekkel készült interjúkban, úgy a magyar-téma is forró ezekben a körökben. Az alábbiakban a magyarokra nem kifejezetten kedvező megnyilvánulásokból válogattunk, azzal a megjegyzéssel, hogy az alábbi vélemények nem az egyház egységes álláspontját tükrözik.
Iustin Pârvu Neamț megyei gyóntatót és archimandritát korábban is idéztük. Egyik interjújában úgy nyilatkozik, a román rab lesz saját földjén, mert azt az olaszok, franciák, osztrákok, magyarok és zsidók megvásárolják alóla, a nyugat pedig, amely a románok áldozathozatala miatt fejlődött, nyomorba dönti az országot – nem úgy a magyarokét és lengyelekét, akik elnyomtak másokat.
Pârvu merész állításokat fogalmaz meg máshol is, így például egy levelében azt írja, a román az egyetlen európai nép, amely ott él ma is, ahol született, és az első nép, amely az írást használta. Ma is minden úgy történik, írja, mint az osztrák-magyar hatalom alatt, eltiporják a románok jogait, a kisebbség dönt a többségről.
Rafail Lukács Maros megyei, magyar származású pap is sajátos módon értelmezi a történelmet, legalábbis erre enged következtetni az az interjú, amelynek felvezetésében úgy írnak: a magyarok eredetileg ortodoxok voltak, később tértek át a katolicizmusra. A felvezetőben azt is mondják, Rafail Lukácsot az Isten küldte, hogy az igazságtól eltért magyarokat a helyükre terelje.
Arsenie Papacioc, akit az ortodox egyház egyik legfontosabb gyóntatójának tartanak, és aki a Vasgárda tagja volt, nem kímél minket. Kutyalelkűnek és veszedelmesnek tartja a magyarokat, akiket zernesti polgármesterként 1940-ben állítása szerint három nap alatt kiebrudalt a városból. Az alábbi videóban sem gyakorolja a keresztényi szeretetet, azt kérdi, „mit az anyjukat keresnek Erdélyben [a magyarok]?”
Számos fórumon tárgyalják a magyarok véres történelmét. Kiderül így, hogy a magyarok valójában ortodoxok voltak hajdanán, az ortodoxia pecsétjét pedig a mai napig magukon hordják a szokások és hagyományok, például a karácsony szót is onnan vették át.
Vannak persze pozitív példák is, mint a gyergyóalfalusi ortodox pap Claudiu Voşloban története, aki azt nyilatkozta, a magyaroktól tanult meg gazdálkodni, soha nem keveredett velük etnikai vagy vallási vitákba.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
2014. november 19.
Újabb szociáldemokrata szenátorok ellen indulhat bűnvádi eljárás
Bűnvádi eljárás indulhat Ecaterina Andronescu és Şerban Mihăilescu szociáldemokrata szenátorok ellen – döntött kedden délután a Felsőház jogi bizottsága. A Szenátus plénuma elé holnap kerül az ügy. A Microsoft dossziét a tervezettnél egy nappal korábban vitatta meg a szenátusi testület. Az ügy tárgyalását több mint egy hónapja halasztották.
A szenátus jogi bizottsága most úgy döntött, a korrupcióval vádolt szenátorokat megvonják mentelmi joguktól.
Ecaterina Andronescu volt tanügyminiszter korábban úgy nyilatkozott visszavonul a közéletből, ha kiderül, hogy vétkes a Microsoft-ügyben.
marosvasarhelyiradio.ro / Digi24
Erdély.ma
Bűnvádi eljárás indulhat Ecaterina Andronescu és Şerban Mihăilescu szociáldemokrata szenátorok ellen – döntött kedden délután a Felsőház jogi bizottsága. A Szenátus plénuma elé holnap kerül az ügy. A Microsoft dossziét a tervezettnél egy nappal korábban vitatta meg a szenátusi testület. Az ügy tárgyalását több mint egy hónapja halasztották.
A szenátus jogi bizottsága most úgy döntött, a korrupcióval vádolt szenátorokat megvonják mentelmi joguktól.
Ecaterina Andronescu volt tanügyminiszter korábban úgy nyilatkozott visszavonul a közéletből, ha kiderül, hogy vétkes a Microsoft-ügyben.
marosvasarhelyiradio.ro / Digi24
Erdély.ma
2014. november 19.
Leváltani a népet
Mint egy duzzogó kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre, és megbüntették a szülei, úgy viszonyult Kelemen Hunor a vasárnapi választás eredményeihez. Hétfő délig hallgatott, aztán megmondta: semmi jóra ne számítsunk Johannistól. Ahhoz képest, hogy nem győzik hangsúlyozni, az RMDSZ a polgárokra bízta a döntést, elég feltűnő az a rosszallás, ahogy a magyar szavazók nagyon határozott kiállásához viszonyulnak.
Egy percig sem volt kétséges, az RMDSZ vezetői Pontának szurkoltak, ezt burkoltan ugyan, de többen, többször megfogalmazták, nem győzték dicsérni a Szociáldemokrata Párt megbízhatóságát, a közösen elért eredményeket, még Tăriceanut is megsétáltatták Székelyföldön, abban bízva, hogy kormányzásának szép emléke talán jobb belátásra térít néhány választót. Nem így történt, a székelyföldi megyékben a részvétel is nagyobb volt, mint az első fordulóban vagy az öt évvel ezelőtti elnökválasztáson, és a magyarok túlnyomó többsége – megkockáztatható a 90 százalék – Johannis megválasztását támogatta. Az „erős közösség hangja”, Kelemen Hunor az első forduló után büszkén jelentette ki: megerősödött a kötelék az RMDSZ és választói között. Lám, alig két hét alatt majdnem semmivé foszlott eme sziklaszilárd kapcsolat.
Kelemen Hunor aggódik, hogy egy kisebbség soraiból kikerült államelnök csökkenti a közösségi jogok érvényesítésének lehetőségét, „hitelesíti Románia kisebbségpolitikáját”, holott megtette ezt már rég a szövetség azzal, hogy lassan tizennyolc éve folyamatosan kormányon van. Szomorúan fejtegette, hogy Johannis megválasztása miatt „hosszú időre szünet következik be a romániai közösségi és kisebbségi jogok érvényre juttatásában”, mintha a Pontáékkal közös kormányzás oly nagy előrelépést hozott volna. Néhány kilométer utat talán újraaszfaltoztak, de emlékezzünk csak, még törvényben szabályozott követeléseknek sem sikerült érvényt szerezni, lásd a MOGYE-ügy vagy a székelyzászló-botrány. Ezért kellene könnyeket ejtenünk?
Határozottan és jól láthatóan rosszulesett az RMDSZ csúcsvezetésének, hogy a magyarság ismét szembement javaslatukkal. Alig ketten-hárman merték megfogalmazni utólag, hogy bizony felül kellene vizsgálniuk a kormányon maradást, hisz a közösség, melyet képviselnek, felülbírálta ezt is. Kelemen Hunor igen gyorsan, már hétfő délben jelezte Pontáéknak, hogy rájuk számíthatnak a továbbiakban is, csak később kezdték mondogatni néhányan: talán megfontoltabb, közös döntés kellene a helyzet elemzése után.
Bármennyit óvatoskodtak a két forduló között az RMDSZ vezetői, így is szembefutottak a pofonnal, és a rossz politikai döntésnek többnyire ára van a civilizált világban. Megtörténhet, úgy érzik, maradniuk kell, náluk jobban senki nem képviselheti a magyarság ügyeit. Akkor pedig nem marad más, a népet kell leváltani.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Mint egy duzzogó kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre, és megbüntették a szülei, úgy viszonyult Kelemen Hunor a vasárnapi választás eredményeihez. Hétfő délig hallgatott, aztán megmondta: semmi jóra ne számítsunk Johannistól. Ahhoz képest, hogy nem győzik hangsúlyozni, az RMDSZ a polgárokra bízta a döntést, elég feltűnő az a rosszallás, ahogy a magyar szavazók nagyon határozott kiállásához viszonyulnak.
Egy percig sem volt kétséges, az RMDSZ vezetői Pontának szurkoltak, ezt burkoltan ugyan, de többen, többször megfogalmazták, nem győzték dicsérni a Szociáldemokrata Párt megbízhatóságát, a közösen elért eredményeket, még Tăriceanut is megsétáltatták Székelyföldön, abban bízva, hogy kormányzásának szép emléke talán jobb belátásra térít néhány választót. Nem így történt, a székelyföldi megyékben a részvétel is nagyobb volt, mint az első fordulóban vagy az öt évvel ezelőtti elnökválasztáson, és a magyarok túlnyomó többsége – megkockáztatható a 90 százalék – Johannis megválasztását támogatta. Az „erős közösség hangja”, Kelemen Hunor az első forduló után büszkén jelentette ki: megerősödött a kötelék az RMDSZ és választói között. Lám, alig két hét alatt majdnem semmivé foszlott eme sziklaszilárd kapcsolat.
Kelemen Hunor aggódik, hogy egy kisebbség soraiból kikerült államelnök csökkenti a közösségi jogok érvényesítésének lehetőségét, „hitelesíti Románia kisebbségpolitikáját”, holott megtette ezt már rég a szövetség azzal, hogy lassan tizennyolc éve folyamatosan kormányon van. Szomorúan fejtegette, hogy Johannis megválasztása miatt „hosszú időre szünet következik be a romániai közösségi és kisebbségi jogok érvényre juttatásában”, mintha a Pontáékkal közös kormányzás oly nagy előrelépést hozott volna. Néhány kilométer utat talán újraaszfaltoztak, de emlékezzünk csak, még törvényben szabályozott követeléseknek sem sikerült érvényt szerezni, lásd a MOGYE-ügy vagy a székelyzászló-botrány. Ezért kellene könnyeket ejtenünk?
Határozottan és jól láthatóan rosszulesett az RMDSZ csúcsvezetésének, hogy a magyarság ismét szembement javaslatukkal. Alig ketten-hárman merték megfogalmazni utólag, hogy bizony felül kellene vizsgálniuk a kormányon maradást, hisz a közösség, melyet képviselnek, felülbírálta ezt is. Kelemen Hunor igen gyorsan, már hétfő délben jelezte Pontáéknak, hogy rájuk számíthatnak a továbbiakban is, csak később kezdték mondogatni néhányan: talán megfontoltabb, közös döntés kellene a helyzet elemzése után.
Bármennyit óvatoskodtak a két forduló között az RMDSZ vezetői, így is szembefutottak a pofonnal, és a rossz politikai döntésnek többnyire ára van a civilizált világban. Megtörténhet, úgy érzik, maradniuk kell, náluk jobban senki nem képviselheti a magyarság ügyeit. Akkor pedig nem marad más, a népet kell leváltani.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 19.
45 éves a Román Televízió magyar nyelvű adása
A romániai magyar nyelvű televíziózás negyvenöt évvel ezelőtt kezdődött. 1969. november 23-án szólalt meg először magyar bemondó a román közszolgálati televízióban.
A szimbólummá vált toronyépületben, a kilencedik emeleti szerkesztőségi szobákban riportokat, ankétokat, portrékat, tévéjátékokat, zenei műsorokat, politikai kommentárokat készítettek a televíziózás klasszikusaivá vált személyiségek.
Aztán tizenhat év után, 1985-ben megszüntették a Magyar adást. Egyetlen telefonutasítással. Filmanyagát a területi rádióstúdiók archívumával együtt egy bukaresti központi raktárban helyezték el, a pusztulást felgyorsító körülmények között.
Ezzel a betiltással véget ért a romániai magyar televíziózás első fejezete. 1989 karácsonyáig nem hangzott el magyar szó a román közszolgálati televízióban.
Az 1989-es romániai változások után a Magyar adás néhány tapasztalt szerkesztője – kihasználva az új politikai konjunktúrát – műszaki háttér nélkül, amatőr videósok segítségével újraindította a magyar nyelvű műsort. A változást követő első időszakban rendkívül nagy nézettséget hoztak a Magyar adás közügyi eseményekről szóló adásai, köztük az 1990. március 19-i marosvásárhelyi véres konfliktusokat és a Román Televízió székháza elleni, 1990 júniusában történt támadásokat bemutató tudósítások. Ezek az anyagok, éppen szókimondó mivoltuknak köszönhetően, a románok körében is népszerűek voltak, hiszen a Magyar adás a feliratozás által már a rendszerváltás első, zavaros pillanataiban is hozzáférhető volt a román nézők számára.
Az újraindult Magyar adás műsorának skálája kiszélesedett: a híradó és a kulturális tájékoztató műsorok mellett kedveltek voltak a stúdióbeszélgetések, amelyek során a magyarság életbevágó kérdéseit vitatták meg a résztvevők (népesedés, kivándorlás, anyanyelvi oktatás, az önálló magyar egyetem visszaállítása, a Babes–Bolyai magyar vonalának fejlesztése, az autonómia stb). Helyet kaptak az adásban oktató- ismeretterjesztő filmek, ifjúsági és kabaréműsorok, könnyűzene, a népi kultúra ápolására irányuló különböző rendezvények.
A kilencvenes évek második felétől a bukaresti magyar szerkesztőség romániai monopóliuma megszűnt, hiszen a kilencvenes években lezajló kommunikációs fordulat során nemcsak a kábeltévé-hálózatok által nálunk is sugárzott magyarországi adók, hanem a román közszolgálati televízió területi stúdiói (Kolozsvár, Temesvár, később Marosvásárhely) és még inkább a helyi magántévé-társaságok jelentős számú néző figyelmét kötik le. Ennek ellenére a kilencedik emeleten dolgozó szerkesztőség professzionalizmusa ma is kiemelt szerepet biztosít az adásnak.
A kérdés csak az, hogy vajon meddig.
A román közszolgálati televízió ugyanis súlyos anyagi gondokkal küszködik. 2013 tavaszán közel hétszáz alkalmazottat bocsátott el, ám a remélt gazdasági talpra állás elmaradt. A felhalmozott adósság nem lett kevesebb, a műsorgyártás jórészt megbénult, és ezen a helyzeten a 2013 decemberében történt elnökváltás sem változtatott. Továbbra sincs pénz műsorgyártásra, hol a csődeljárás beindításáról, hol a fizetésképtelenség bejelentéséről hallani. A televízióban teljes bizonytalanság uralkodik. Ez az állapot nyilván a Magyar adásra is kihat: nevetségesen kevés pénzből próbál műsorokat gyártani a csökkentett létszámmal működő szerkesztőség, és még csak az a lehetősége sincs meg, hogy külsős bedolgozókkal pótolja a kiszállások, terepmunkák hiánya miatt keletkezett űrt.
Egyértelmű, hogy a következő időszakban megoldást kell találni a hazai közszolgálati média helyzetére.
Az erről szóló vitaindítót évfordulós rendezvényére időzítette a bukaresti magyar szerkesztőség. A Közszolgálat régen és ma című fórum Sepsiszentgyörgyön lesz november 23-án, vasárnap délután 4 órától, a Székely Mikó kollégium konferenciatermében.
A vetítéssel egybekötött közönségtalálkozóra a Magyar adás mindenkori szerkesztősége mindenkit szeretettel vár!
A magyar szerkesztőség vezetősége
Népújság (Marosvásárhely)
A romániai magyar nyelvű televíziózás negyvenöt évvel ezelőtt kezdődött. 1969. november 23-án szólalt meg először magyar bemondó a román közszolgálati televízióban.
A szimbólummá vált toronyépületben, a kilencedik emeleti szerkesztőségi szobákban riportokat, ankétokat, portrékat, tévéjátékokat, zenei műsorokat, politikai kommentárokat készítettek a televíziózás klasszikusaivá vált személyiségek.
Aztán tizenhat év után, 1985-ben megszüntették a Magyar adást. Egyetlen telefonutasítással. Filmanyagát a területi rádióstúdiók archívumával együtt egy bukaresti központi raktárban helyezték el, a pusztulást felgyorsító körülmények között.
Ezzel a betiltással véget ért a romániai magyar televíziózás első fejezete. 1989 karácsonyáig nem hangzott el magyar szó a román közszolgálati televízióban.
Az 1989-es romániai változások után a Magyar adás néhány tapasztalt szerkesztője – kihasználva az új politikai konjunktúrát – műszaki háttér nélkül, amatőr videósok segítségével újraindította a magyar nyelvű műsort. A változást követő első időszakban rendkívül nagy nézettséget hoztak a Magyar adás közügyi eseményekről szóló adásai, köztük az 1990. március 19-i marosvásárhelyi véres konfliktusokat és a Román Televízió székháza elleni, 1990 júniusában történt támadásokat bemutató tudósítások. Ezek az anyagok, éppen szókimondó mivoltuknak köszönhetően, a románok körében is népszerűek voltak, hiszen a Magyar adás a feliratozás által már a rendszerváltás első, zavaros pillanataiban is hozzáférhető volt a román nézők számára.
Az újraindult Magyar adás műsorának skálája kiszélesedett: a híradó és a kulturális tájékoztató műsorok mellett kedveltek voltak a stúdióbeszélgetések, amelyek során a magyarság életbevágó kérdéseit vitatták meg a résztvevők (népesedés, kivándorlás, anyanyelvi oktatás, az önálló magyar egyetem visszaállítása, a Babes–Bolyai magyar vonalának fejlesztése, az autonómia stb). Helyet kaptak az adásban oktató- ismeretterjesztő filmek, ifjúsági és kabaréműsorok, könnyűzene, a népi kultúra ápolására irányuló különböző rendezvények.
A kilencvenes évek második felétől a bukaresti magyar szerkesztőség romániai monopóliuma megszűnt, hiszen a kilencvenes években lezajló kommunikációs fordulat során nemcsak a kábeltévé-hálózatok által nálunk is sugárzott magyarországi adók, hanem a román közszolgálati televízió területi stúdiói (Kolozsvár, Temesvár, később Marosvásárhely) és még inkább a helyi magántévé-társaságok jelentős számú néző figyelmét kötik le. Ennek ellenére a kilencedik emeleten dolgozó szerkesztőség professzionalizmusa ma is kiemelt szerepet biztosít az adásnak.
A kérdés csak az, hogy vajon meddig.
A román közszolgálati televízió ugyanis súlyos anyagi gondokkal küszködik. 2013 tavaszán közel hétszáz alkalmazottat bocsátott el, ám a remélt gazdasági talpra állás elmaradt. A felhalmozott adósság nem lett kevesebb, a műsorgyártás jórészt megbénult, és ezen a helyzeten a 2013 decemberében történt elnökváltás sem változtatott. Továbbra sincs pénz műsorgyártásra, hol a csődeljárás beindításáról, hol a fizetésképtelenség bejelentéséről hallani. A televízióban teljes bizonytalanság uralkodik. Ez az állapot nyilván a Magyar adásra is kihat: nevetségesen kevés pénzből próbál műsorokat gyártani a csökkentett létszámmal működő szerkesztőség, és még csak az a lehetősége sincs meg, hogy külsős bedolgozókkal pótolja a kiszállások, terepmunkák hiánya miatt keletkezett űrt.
Egyértelmű, hogy a következő időszakban megoldást kell találni a hazai közszolgálati média helyzetére.
Az erről szóló vitaindítót évfordulós rendezvényére időzítette a bukaresti magyar szerkesztőség. A Közszolgálat régen és ma című fórum Sepsiszentgyörgyön lesz november 23-án, vasárnap délután 4 órától, a Székely Mikó kollégium konferenciatermében.
A vetítéssel egybekötött közönségtalálkozóra a Magyar adás mindenkori szerkesztősége mindenkit szeretettel vár!
A magyar szerkesztőség vezetősége
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 19.
Sorsok, emlékek, történetek találkozása
Szőcs Petra volt a Bretter-kör vendége
Nem föltétlenül „akasztható” a kolozsvári jelző Szőcs Petra verseire, bár itteni kapcsolódások is tetten érhetők bennük.
Már a kötet címe is kötődik a városhoz, ahol a szerző tízéves koráig élt, s ahova mostanság is szívesen tér vissza; „életem egyik fontos részét töltöttem Kolozsváron, majd többször filmeztem itt, kellett az, hogy itt történjenek ezek az események” – magyarázta hétfőn este a Bulgakov kávézóban, ahol Horváth Előd Benjáminnal, a Bretter-kör elnökségi tagjával és Nagy Eszterrel, a BBTE magyar szakos mesterképzős hallgatójával beszélgetett. Az apropót a Magvető Kiadónál tavaly megjelent Kétvízköz című könyve szolgáltatta, amelyért a kolozsvári születésű, jelenleg Budapesten élő költő, filmrendező megkapta az elsőköteteseknek járó Makói Medáliák-díjat.
Szabadság (Kolozsvár)
Szőcs Petra volt a Bretter-kör vendége
Nem föltétlenül „akasztható” a kolozsvári jelző Szőcs Petra verseire, bár itteni kapcsolódások is tetten érhetők bennük.
Már a kötet címe is kötődik a városhoz, ahol a szerző tízéves koráig élt, s ahova mostanság is szívesen tér vissza; „életem egyik fontos részét töltöttem Kolozsváron, majd többször filmeztem itt, kellett az, hogy itt történjenek ezek az események” – magyarázta hétfőn este a Bulgakov kávézóban, ahol Horváth Előd Benjáminnal, a Bretter-kör elnökségi tagjával és Nagy Eszterrel, a BBTE magyar szakos mesterképzős hallgatójával beszélgetett. Az apropót a Magvető Kiadónál tavaly megjelent Kétvízköz című könyve szolgáltatta, amelyért a kolozsvári születésű, jelenleg Budapesten élő költő, filmrendező megkapta az elsőköteteseknek járó Makói Medáliák-díjat.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 19.
Nevetséges magyar feliratok a szatmári kórházban
Lecserélik a körülbelül három hete átadott szatmárnémeti járóbeteg-rendelő feliratait, mivel a magyar verzióban igen sok volt a hiba.
A közel három évig tartó felújítást követően a városközpontban lévő járóbeteg-rendelőt az államelnök-választás első fordulója előtt pár nappal adták át Victor Ponta jelenlétében.
A Szatmár megyei önkormányzat szerint legalább fél éve befejezték a munkát, azonban úgy tűnik, a rendelők ajtóira került felirat szakszerű fordítására nem volt elég az a hat hónap sem, melyet vélhetően azért vártak ki, hogy az átadással a szociáldemokrata jelölt népszerűségét emeljék.
Az első – azóta már kijavított – szarvashiba egyébként messziről szemet szúrt, az intézmény bejárata fölötti táblán ugyanis „Járóbeteg-szakrendelés” helyett mindössze annyi szerepelt, hogy „Járóbeteg”. Ezt a táblát egyébként a napokban lecserélték.
Constantin Demian, a Szatmár megyei kórház szóvivője lapunknak elmondta, igyekeznek korrigálni a hibát, és miután elkészítették a szakszerű magyar fordításokat, meg is rendelték az új táblákat. Hozzátette, valószínűleg még e héten lecserélik az összes hibás feliratot.
A szóvivő kérdésünkre arról számolt be, hogy a kórház magyarul beszélő munkatársainak bevonásával készültek a kétnyelvű táblák, azért azt gondolták: a feliratok rendben vannak. Hozzátette, amint a megnyitó alkalmával befutottak hozzájuk az első erre vonatkozó észrevételek, azonnal léptek.
Az épületben járva egyébként megállapítható, hogy nemcsak a fordítások rosszak, de a helyesírással is voltak problémái annak, aki a magyar verziót készítette. Legalábbis erről árulkodik a „fűl-orr-gégészet”, az „alergiológia-imunológia” vagy a „tüdöintézet” felirat.
A „Gyermek ideg és pszichiátria” valószínűleg a „Járóbeteg”-hez hasonlóan egy szó kihagyásával jöhetett létre (vélhetően a Gyermek-ideggyógyászat és pszichiátria helyett), míg a „Bőrgyógyászat és nemi betegségek” vagy a „Munka orvostan” felirat minden bizonnyal egyszerűen a hanyagság számlájára írható.
A Szatmár megyei önkormányzat egyébként nem először fut bele ilyen hibába – a négy-öt éve átadott felújított sürgősségi kórházban is bőven akadtak rossz fordítások. Egyebek mellett becsúszott olyan hiba is, melyet csak komoly költségek árán lehetett volna kijavítani, a helytelenül, hosszú ű-vel írt „sűrgősségi” felirat például a bejáratnál lefektetett speciális gumi padlóborításba lett belepréselve
Babos Krisztina
Szabadság (Kolozsvár)
Lecserélik a körülbelül három hete átadott szatmárnémeti járóbeteg-rendelő feliratait, mivel a magyar verzióban igen sok volt a hiba.
A közel három évig tartó felújítást követően a városközpontban lévő járóbeteg-rendelőt az államelnök-választás első fordulója előtt pár nappal adták át Victor Ponta jelenlétében.
A Szatmár megyei önkormányzat szerint legalább fél éve befejezték a munkát, azonban úgy tűnik, a rendelők ajtóira került felirat szakszerű fordítására nem volt elég az a hat hónap sem, melyet vélhetően azért vártak ki, hogy az átadással a szociáldemokrata jelölt népszerűségét emeljék.
Az első – azóta már kijavított – szarvashiba egyébként messziről szemet szúrt, az intézmény bejárata fölötti táblán ugyanis „Járóbeteg-szakrendelés” helyett mindössze annyi szerepelt, hogy „Járóbeteg”. Ezt a táblát egyébként a napokban lecserélték.
Constantin Demian, a Szatmár megyei kórház szóvivője lapunknak elmondta, igyekeznek korrigálni a hibát, és miután elkészítették a szakszerű magyar fordításokat, meg is rendelték az új táblákat. Hozzátette, valószínűleg még e héten lecserélik az összes hibás feliratot.
A szóvivő kérdésünkre arról számolt be, hogy a kórház magyarul beszélő munkatársainak bevonásával készültek a kétnyelvű táblák, azért azt gondolták: a feliratok rendben vannak. Hozzátette, amint a megnyitó alkalmával befutottak hozzájuk az első erre vonatkozó észrevételek, azonnal léptek.
Az épületben járva egyébként megállapítható, hogy nemcsak a fordítások rosszak, de a helyesírással is voltak problémái annak, aki a magyar verziót készítette. Legalábbis erről árulkodik a „fűl-orr-gégészet”, az „alergiológia-imunológia” vagy a „tüdöintézet” felirat.
A „Gyermek ideg és pszichiátria” valószínűleg a „Járóbeteg”-hez hasonlóan egy szó kihagyásával jöhetett létre (vélhetően a Gyermek-ideggyógyászat és pszichiátria helyett), míg a „Bőrgyógyászat és nemi betegségek” vagy a „Munka orvostan” felirat minden bizonnyal egyszerűen a hanyagság számlájára írható.
A Szatmár megyei önkormányzat egyébként nem először fut bele ilyen hibába – a négy-öt éve átadott felújított sürgősségi kórházban is bőven akadtak rossz fordítások. Egyebek mellett becsúszott olyan hiba is, melyet csak komoly költségek árán lehetett volna kijavítani, a helytelenül, hosszú ű-vel írt „sűrgősségi” felirat például a bejáratnál lefektetett speciális gumi padlóborításba lett belepréselve
Babos Krisztina
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 19.
Tíz százalékkal csökkent Sepsiszentgyörgy lakossága
A fiatalok többsége tanulmányai elvégzése után külföldön keresne megélhetést és az ország migránsainak 71 százaléka a 20-49 évesek közül kerül ki. Ezek a tendenciák azonban a jelentősen hozzájárulnak a népesség elöregedéséhez, s ráadásul a folyamatot a csökkenő gyermekvállalási kedv is fokozza – derült ki 11 ország és 18 intézmény bevonásával működtetett SEEMIG projekt kedden, Sepsiszentgyörgyön ismertetett felméréseiből.
Nem csupán a munkaerő-piaci viszonyokra van hatással az elvándorlás, hanem konkrétan a társadalom elöregedésére is. Jelenleg Románia a második legnagyobb kibocsátó ország, Lengyelország után innen vándorolnak el a legtöbben. Egyébként az EU népességének közel hat százaléka nem annak az országnak a határain belül él, melynek állampolgára. Ez mintegy 26 millió, többnyire fiatal személyt jelent, akik nem saját országukban kamatoztatják szaktudásukat és reprodukciós potenciáljukkal – vázolta a helyzetet keddi beszámolójában Buja Gergely, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat munkatársa.
Fontos pontos adatokkal dolgozni, ezért hatékony felmérési stratégiák mentén kutatták az elmúlt harminc hónapban a délkelet-európai régióban történő migrációs, munkaerő-piaci és demográfiai folyamatokat. Külön kiemelt figyelmet fordítottak kutatásaik során Sepsiszentgyörgyre is.
Komoly eltéréseket mutat a külföldön dolgozó szülők itthon maradt gyermekeiről szóló romániai statisztika, mely 80 ezer ilyen kiskorúról számol be. Ami biztos, hogy a gyerekek egyharmadának mindkét szülője külföldön dolgozik.
Sepsiszentgyörgyön egyébként 624 olyan gyereket tart számon a Kovászna megyei tanfelügyelőség, akinek egy, vagy éppen mindkét szülője külföldön dolgozik. Mivel nem létezik egy egységes országos kimutatás a különböző érintett hatóságok adataiban legtöbb 150 ezer kivándorolt személy szerepel, de számuk több milliós is lehet. Alapvető gond, hogy az EU tagállamai más-más regisztrációs rendszerrel dolgoznak, ráadásul a több állampolgársággal rendelkezők is bonyolítják a pontos adatszerzést – mutatott rá a szakember.
Tény, hogy Románia társadalma öregedik a leggyorsabb iramban az EU-ban, hiszen míg 2002-ben 37,5 év volt az országban lakók átlagéletkora, 2011-re 40,6 év lett. Sepsiszentgyörgyön ez az arány egy kicsivel jobb: az átlagéletkor 2002-ben 35,5 év volt 2011-ben 39,7 év. Nem születik annyi gyermek, mind ahányan meghalnak, ráadásul a fiatal és középkorú a társadalmi rétegek kivándorolnak.
Szakszerű és pontos adatgyűjtésre van szükség – hangsúlyozta Barna Gergő, a kolozsvári kisebbségkutató intézet szociológusa is. A SEEMIG projekt egyik fő célkitűzése önkormányzati szinten a migrációnak a helyi közösségre gyakorolt negatív hatásainak hatékony kezelése volt, mely a közép- és hosszútávú városfejlesztési elképzelésekhez hasznos, megbízható információkat biztosíthat. Ennek érdekében elkészült Sepsiszentgyörgy helyi migrációs stratégiája is.
A Sepsiszentgyörgy lakosságának mozgásáról készített felmérések szerint a megyeszékhely lakossága az utóbbi két népszámlálás között 10 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi középiskolák végzősei körében végezett közvélemény-kutatás szerint a most érettségizők hetven százaléka gondolt már az elvándorlásra, és minden második végzős külföldön szeretne dolgozni.
A szakemberek szerint azonban nem csak az itthoni munkahelyek hiánya, hanem ugyanolyan arányban az alacsony fizetések is elvándorlásra késztetik a fiatalokat. Az elmúlt időszakban az önkormányzat számos projektet dolgozott ki a hazatérők számára, illetve a migrációból fakadó társadalmi jelenségek kezelésére – mutatott rá Buja Gergely. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat munkatársának felsorolása szerint a Gyere haza program, a szolgálati lakások építtetése, az oktatási infrastruktúrába való beruházások, a helyi vállalkozások adó-visszaigénylési lehetősége, az ipari park felépítése, a munkahelyteremtés és a sepsinet.ro honlap elindítása is, de a szociális, valamint az identitásőrző kulturális programjaik elindítása is azt a célt szolgálják, hogy élhetőbbé, vonzóbbá tegyék Sepsiszentgyörgyöt az elvágyakozó, elvándorolni készülők és a hazatérni szándékozók számára is.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro
A fiatalok többsége tanulmányai elvégzése után külföldön keresne megélhetést és az ország migránsainak 71 százaléka a 20-49 évesek közül kerül ki. Ezek a tendenciák azonban a jelentősen hozzájárulnak a népesség elöregedéséhez, s ráadásul a folyamatot a csökkenő gyermekvállalási kedv is fokozza – derült ki 11 ország és 18 intézmény bevonásával működtetett SEEMIG projekt kedden, Sepsiszentgyörgyön ismertetett felméréseiből.
Nem csupán a munkaerő-piaci viszonyokra van hatással az elvándorlás, hanem konkrétan a társadalom elöregedésére is. Jelenleg Románia a második legnagyobb kibocsátó ország, Lengyelország után innen vándorolnak el a legtöbben. Egyébként az EU népességének közel hat százaléka nem annak az országnak a határain belül él, melynek állampolgára. Ez mintegy 26 millió, többnyire fiatal személyt jelent, akik nem saját országukban kamatoztatják szaktudásukat és reprodukciós potenciáljukkal – vázolta a helyzetet keddi beszámolójában Buja Gergely, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat munkatársa.
Fontos pontos adatokkal dolgozni, ezért hatékony felmérési stratégiák mentén kutatták az elmúlt harminc hónapban a délkelet-európai régióban történő migrációs, munkaerő-piaci és demográfiai folyamatokat. Külön kiemelt figyelmet fordítottak kutatásaik során Sepsiszentgyörgyre is.
Komoly eltéréseket mutat a külföldön dolgozó szülők itthon maradt gyermekeiről szóló romániai statisztika, mely 80 ezer ilyen kiskorúról számol be. Ami biztos, hogy a gyerekek egyharmadának mindkét szülője külföldön dolgozik.
Sepsiszentgyörgyön egyébként 624 olyan gyereket tart számon a Kovászna megyei tanfelügyelőség, akinek egy, vagy éppen mindkét szülője külföldön dolgozik. Mivel nem létezik egy egységes országos kimutatás a különböző érintett hatóságok adataiban legtöbb 150 ezer kivándorolt személy szerepel, de számuk több milliós is lehet. Alapvető gond, hogy az EU tagállamai más-más regisztrációs rendszerrel dolgoznak, ráadásul a több állampolgársággal rendelkezők is bonyolítják a pontos adatszerzést – mutatott rá a szakember.
Tény, hogy Románia társadalma öregedik a leggyorsabb iramban az EU-ban, hiszen míg 2002-ben 37,5 év volt az országban lakók átlagéletkora, 2011-re 40,6 év lett. Sepsiszentgyörgyön ez az arány egy kicsivel jobb: az átlagéletkor 2002-ben 35,5 év volt 2011-ben 39,7 év. Nem születik annyi gyermek, mind ahányan meghalnak, ráadásul a fiatal és középkorú a társadalmi rétegek kivándorolnak.
Szakszerű és pontos adatgyűjtésre van szükség – hangsúlyozta Barna Gergő, a kolozsvári kisebbségkutató intézet szociológusa is. A SEEMIG projekt egyik fő célkitűzése önkormányzati szinten a migrációnak a helyi közösségre gyakorolt negatív hatásainak hatékony kezelése volt, mely a közép- és hosszútávú városfejlesztési elképzelésekhez hasznos, megbízható információkat biztosíthat. Ennek érdekében elkészült Sepsiszentgyörgy helyi migrációs stratégiája is.
A Sepsiszentgyörgy lakosságának mozgásáról készített felmérések szerint a megyeszékhely lakossága az utóbbi két népszámlálás között 10 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi középiskolák végzősei körében végezett közvélemény-kutatás szerint a most érettségizők hetven százaléka gondolt már az elvándorlásra, és minden második végzős külföldön szeretne dolgozni.
A szakemberek szerint azonban nem csak az itthoni munkahelyek hiánya, hanem ugyanolyan arányban az alacsony fizetések is elvándorlásra késztetik a fiatalokat. Az elmúlt időszakban az önkormányzat számos projektet dolgozott ki a hazatérők számára, illetve a migrációból fakadó társadalmi jelenségek kezelésére – mutatott rá Buja Gergely. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat munkatársának felsorolása szerint a Gyere haza program, a szolgálati lakások építtetése, az oktatási infrastruktúrába való beruházások, a helyi vállalkozások adó-visszaigénylési lehetősége, az ipari park felépítése, a munkahelyteremtés és a sepsinet.ro honlap elindítása is, de a szociális, valamint az identitásőrző kulturális programjaik elindítása is azt a célt szolgálják, hogy élhetőbbé, vonzóbbá tegyék Sepsiszentgyörgyöt az elvágyakozó, elvándorolni készülők és a hazatérni szándékozók számára is.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro
2014. november 19.
Másképpen románul, Gopóval
Három éve indult be az iskolai román nyelvoktatást segíteni hivatott Gopó Klub Kolozsváron. A civil kezdeményezés elemi osztályos gyerekeknek és pedagógusoknak szól, olyan alternatív módszereket kínálva fel, amelyek hiányoznak a hivatalos oktatásból. Kustán Magyari Attila a klub alapítóját, GERGELY ANDREÁT kérdezte ezekről a módszerekről, a nyelvtanulás akadályairól, terveikről.
Hogyan, milyen megfontolásból indult útjára a Gopó Klub?
A tevékenységünk kísérleti projektként indult három évvel ezelőtt, hogy kiegészítsük az iskolai oktatást, mert éreztem, hogy alkalmat kell adni a gyerekeknek a román nyelv, mint kommunikációs eszköz használatára. Amikor az iskolai tanórák utáni nyelvkurzust működtetni kezdtem, azt vettem észre, hogy a gyerekeknek szánt kiegészítő foglalkozás újabb pszichés terhet jelent. Így menet közben hihetetlenül fontos szerepet kapott a bábu, amelyhez beszélniük kellett. Róla neveztük el később a klubot. Egy új tanulási technikát, nyelvelsajátítási attitűdöt igyekszem átadni a kis „klienseimnek”, mert úgy érzem, erre szükség van. Magam német szakos tanár vagyok, itthon és külföldön tanítottam ezt a nyelvet, mára azonban nem vagyok a rendszerben.
Honnan verbuválta az első „klienseket”?
Az első lépésben utánajártam a baráti körömben és a pedagógus kollégák között, hogy volna-e kereslet egy ilyen projektre. Rájöttem arra, hogy nem csak én fogalmazom meg ezt a problémát, valóban létezik, hogy a gyerekek tanulják a románt, de főleg a mindennapi beszélgetést nem gyakorlóknál érződik, hogy módszertanilag nem a leghatékonyabban sajátítják el a nyelvet. Évközben meghirdettem iskolákban, szülői közösségekben ezt a lehetőségek, és összeálltak a csoportok, külön az előkészítősök, elsősök stb. Eleinte hetente két alkalommal, majd egyszer egy héten találkoztunk, de mivel egyre többen jelentkeztek, ezért havonta egyszer kerültek sorra a csoportok, de akkor négy napon át, intenzíven tanultunk.
Mit kell tudni a főszereplőről, a névadó Gopóról?
Ő az, akit a találkozások során bemutatok a gyerekeknek, aki a mindenkori román beszélőt személyesíti meg.
Gopó annyira makacs, hogy nem hajlandó megtanulni magyarul, viszont egy rém vicces figura, aki bevonja a csapatot egy élethelyzetbe.
Ilyenkor nem csak beszélni kell vele, hanem fülelni is arra, hogy mit mond. A gyerekeket rá kell vezetnünk arra, hogy a szavak megtanulásán és mondatok összetevésén túl nyitott füllel járjanak, figyeljenek arra, hogy mit mondanak mások, mert az anyanyelvüket is így sajátították el.
Van-e egyáltalán idő arra a tanterv mentén, hogy ezeket a módszereket beépíthessék az iskola hétköznapjaiba?
Nemrég éppen ennek kapcsán tettem egy lépést: a gyerekek helyett ezúttal pedagógusokat hívtam meg, hogy az eddigi elemeket és technikákat, valamint az összegyűlt oktató-csomagot átadhassam nekik, és beépíthessék az iskolai folyamatokba. Azt képviselem nyelvoktató szakemberként, hogy nem tankönyvet kell oktatni, mert a tankönyv egy nélkülözhetetlen eszköz, de segédanyag. A német nyelvoktatás területén is sok helyről lehet új tudást beépíteni, és mivel a gyerekek sem ugyanazok évről-évre, nem is tudnánk ugyanazt legyártani minden osztályközösségben. Az elvárásokat szem előtt kell tartani persze, de a folyamatos átalakítás mellett is teljesíteni lehet ezeket.
Mi az, amit átvehetnek a pedagógusok a Gopó Klub tevékenységéből?
Az a pedagógus, aki felteszi magának a lényegi kérdést, hogy amit ő szeretne tanítani, milyen életszerű kommunikációs helyzetben hangzik el, kiválaszthatja, mi a legrelevánsabb a gyerekcsoport számára, és szimulálhat egy helyzetet. Ebben a bábunak nem maszkota-szerepe van, nem csak végigkíséri a román órákat, mert ez játékos dolog, hanem beszélhet a bábuval, akire fülelhetnek a gyerekek, akit megszólíthatnak. A gyerekeknek beszéd-élményük kell legyen, és utána lehet rendszerezni, rögzíteni. Ez a megközelítés picit megváltoztatja a módszertani dolgokat is: az a mondat, hogy „aceasta este o masă”, nem reális, viszont ezt fogja mondani a gyerek, és nem tud mit kezdeni azzal, hogy „ia scaunul şi pune în colţ”. Ha ő egyszer hallja ezeket a szavakat, könnyebben tud visszakövetkeztetni. Nyilván számos rutinszerű dologra van szükség: a feladatlapra, a képanyagra stb., mindössze napi tíz-tizenöt perc újítást igényelve.
Miért félnek idegen nyelven megszólalni az emberek?
Ha az önéletrajzomba beírom, hogy a román, angol és német nyelvtudásom milyen szintű, akkor egyforma szinteket jelölnék meg, mégis a román nyelv esetén aktuális csak, hogy attól tartok, akcentussal, helytelenül mondok-e valamit, kijavítom-e magam néha.
Merem azt is állítani, hogy valami rosszul történik menet közben, ha kilenc-tízes átlaggal végzem a román tantárgyat, és a fogászaton még is vért izzadok, mert nem tudom tökéletesen elmondani a problémám.
Ha nyugodtan mondhatnám magyarul is, akkor ez nem volna kérdés – én a kétnyelvű környezetet tartom élhetőnek Erdélyben, de ennek nem látom a realitását.
Milyen haszna van annak, ha a gyerekek magabiztosabban, könnyebben tanulnak meg románul?
Szülők jelezték vissza, hogy a klubtevékenységek után a gyerek mer megszólalni, el tudja képzelni azt, és tesz is azért, hogy egy románul beszélő gyerekkel váltson pár szót. El meri képzelni, hogy ez valóságos esemény, nem rajta kívül van, amibe ímmel-ámmal be kellett lépnie. Azok a technikák is hatnak, amiket ez a foglalkozás kialakított és használhatóvá tett a pedagógusok számára. Elmondják, hogy más reakciókat vált ki a gyerekből, ha a nyelvi struktúrákat mozgással sajátítják el: használjuk például a tükrös-akciókat, a „eu mă joc”, „tu te joci” kifejezéseket nem csak kitesszük a falra, hanem gesztusrendszerre építjük. A tanítónak bizonyos gesztusok következetes használatával kell rásegítenie a gyereket a szorongásmentes beszélgetésre: ha a gyerek azt akarja mondani, hogy „eu mă joc”, de ebből kimarad a „mă”, akkor a tanítónője magára mutat, vagy felmutatja a tükröt, és a gyerek önmagát javítja ki.
Hogyan tovább?
Úgy gondolom, hogy mint pedagógus, keresnem kell a diverzitást, előnyömre és a tanítványok előnyére szolgál, ha tudok sokféle jó gyakorlatról, ami a szakmámba vág. Amikor először említettem egy szakmai körön, hogy álmodom egy portálról, amely az általános osztályokat tanító pedagógusok román oktatásához gyűjtene össze nyelvtanítási szempontokat, javaslatokat, módszertani technikákat, hatékony stratégiákat, funkcionális ötleteket, konkrét sikertörténeteket, ehhez kapcsolódó feladatlapokat, vagy videók megosztását, lehetőséget a fórumbeszélgetésre, akkor kiderült, ez sokaknak igénye, de általában nem terjed túl egy iskola helyi katedráján. Lehet, nagy fába vágtam a fejszét, de egyelőre hiszek abban, hogy a törekvést támogatni fogják és mások igyekezete is konkretizálódik, a közös cél egybeszerkeszt és egymás számára elérhetővé tesszük az úgynevezett „best practice” forrásokat, azaz a legjobb megoldásokat.
(Látogatóban Gopónál
Mivel egy ideig nem volna alkalmunk betekintést nyerni egy klubtevékenységbe, Gergely Andrea egyik tanítónő ismerősét látogatjuk meg. Az ide járó kicsik már ismerik Gopót, aki rögtön elő is kerül és szóba elegyedik velük. Az Andrea köré gyűlő gyerekek bátran beszélgetnek vele, a rögtönzött téma a november elsejei világítás. Akinek eszébe jutnak a szavak, megszólal, mások gondolkodnak, vagy ha halkan szólalnak meg, attól tartva, hogy tévedtek, Gopó a füléhez teszi a kezét, és így hangosan megismétlik a mondatot. Egy kislány azt szeretné elmondani románul, hogy ő nem megy világítani, egy kis segítséggel sikerül is neki. Szemmel láthatóan kedvelik Gopót, aki barátságos, megértő, és valóban a mindennapi beszélgetést erősíti, nem csak a szavak külön elsajátítását, az anyag bebiflázását. Azzal a meggyőződéssel búcsúzom el tőlük, hogy ha lett volna a közelemben egy Gopó, aki ilyen segítőkész, akkor nem szótáraznék vagy telefonálnék segítségért a mai napig, amikor nem ismerek egy hétköznapi kifejezést.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
Három éve indult be az iskolai román nyelvoktatást segíteni hivatott Gopó Klub Kolozsváron. A civil kezdeményezés elemi osztályos gyerekeknek és pedagógusoknak szól, olyan alternatív módszereket kínálva fel, amelyek hiányoznak a hivatalos oktatásból. Kustán Magyari Attila a klub alapítóját, GERGELY ANDREÁT kérdezte ezekről a módszerekről, a nyelvtanulás akadályairól, terveikről.
Hogyan, milyen megfontolásból indult útjára a Gopó Klub?
A tevékenységünk kísérleti projektként indult három évvel ezelőtt, hogy kiegészítsük az iskolai oktatást, mert éreztem, hogy alkalmat kell adni a gyerekeknek a román nyelv, mint kommunikációs eszköz használatára. Amikor az iskolai tanórák utáni nyelvkurzust működtetni kezdtem, azt vettem észre, hogy a gyerekeknek szánt kiegészítő foglalkozás újabb pszichés terhet jelent. Így menet közben hihetetlenül fontos szerepet kapott a bábu, amelyhez beszélniük kellett. Róla neveztük el később a klubot. Egy új tanulási technikát, nyelvelsajátítási attitűdöt igyekszem átadni a kis „klienseimnek”, mert úgy érzem, erre szükség van. Magam német szakos tanár vagyok, itthon és külföldön tanítottam ezt a nyelvet, mára azonban nem vagyok a rendszerben.
Honnan verbuválta az első „klienseket”?
Az első lépésben utánajártam a baráti körömben és a pedagógus kollégák között, hogy volna-e kereslet egy ilyen projektre. Rájöttem arra, hogy nem csak én fogalmazom meg ezt a problémát, valóban létezik, hogy a gyerekek tanulják a románt, de főleg a mindennapi beszélgetést nem gyakorlóknál érződik, hogy módszertanilag nem a leghatékonyabban sajátítják el a nyelvet. Évközben meghirdettem iskolákban, szülői közösségekben ezt a lehetőségek, és összeálltak a csoportok, külön az előkészítősök, elsősök stb. Eleinte hetente két alkalommal, majd egyszer egy héten találkoztunk, de mivel egyre többen jelentkeztek, ezért havonta egyszer kerültek sorra a csoportok, de akkor négy napon át, intenzíven tanultunk.
Mit kell tudni a főszereplőről, a névadó Gopóról?
Ő az, akit a találkozások során bemutatok a gyerekeknek, aki a mindenkori román beszélőt személyesíti meg.
Gopó annyira makacs, hogy nem hajlandó megtanulni magyarul, viszont egy rém vicces figura, aki bevonja a csapatot egy élethelyzetbe.
Ilyenkor nem csak beszélni kell vele, hanem fülelni is arra, hogy mit mond. A gyerekeket rá kell vezetnünk arra, hogy a szavak megtanulásán és mondatok összetevésén túl nyitott füllel járjanak, figyeljenek arra, hogy mit mondanak mások, mert az anyanyelvüket is így sajátították el.
Van-e egyáltalán idő arra a tanterv mentén, hogy ezeket a módszereket beépíthessék az iskola hétköznapjaiba?
Nemrég éppen ennek kapcsán tettem egy lépést: a gyerekek helyett ezúttal pedagógusokat hívtam meg, hogy az eddigi elemeket és technikákat, valamint az összegyűlt oktató-csomagot átadhassam nekik, és beépíthessék az iskolai folyamatokba. Azt képviselem nyelvoktató szakemberként, hogy nem tankönyvet kell oktatni, mert a tankönyv egy nélkülözhetetlen eszköz, de segédanyag. A német nyelvoktatás területén is sok helyről lehet új tudást beépíteni, és mivel a gyerekek sem ugyanazok évről-évre, nem is tudnánk ugyanazt legyártani minden osztályközösségben. Az elvárásokat szem előtt kell tartani persze, de a folyamatos átalakítás mellett is teljesíteni lehet ezeket.
Mi az, amit átvehetnek a pedagógusok a Gopó Klub tevékenységéből?
Az a pedagógus, aki felteszi magának a lényegi kérdést, hogy amit ő szeretne tanítani, milyen életszerű kommunikációs helyzetben hangzik el, kiválaszthatja, mi a legrelevánsabb a gyerekcsoport számára, és szimulálhat egy helyzetet. Ebben a bábunak nem maszkota-szerepe van, nem csak végigkíséri a román órákat, mert ez játékos dolog, hanem beszélhet a bábuval, akire fülelhetnek a gyerekek, akit megszólíthatnak. A gyerekeknek beszéd-élményük kell legyen, és utána lehet rendszerezni, rögzíteni. Ez a megközelítés picit megváltoztatja a módszertani dolgokat is: az a mondat, hogy „aceasta este o masă”, nem reális, viszont ezt fogja mondani a gyerek, és nem tud mit kezdeni azzal, hogy „ia scaunul şi pune în colţ”. Ha ő egyszer hallja ezeket a szavakat, könnyebben tud visszakövetkeztetni. Nyilván számos rutinszerű dologra van szükség: a feladatlapra, a képanyagra stb., mindössze napi tíz-tizenöt perc újítást igényelve.
Miért félnek idegen nyelven megszólalni az emberek?
Ha az önéletrajzomba beírom, hogy a román, angol és német nyelvtudásom milyen szintű, akkor egyforma szinteket jelölnék meg, mégis a román nyelv esetén aktuális csak, hogy attól tartok, akcentussal, helytelenül mondok-e valamit, kijavítom-e magam néha.
Merem azt is állítani, hogy valami rosszul történik menet közben, ha kilenc-tízes átlaggal végzem a román tantárgyat, és a fogászaton még is vért izzadok, mert nem tudom tökéletesen elmondani a problémám.
Ha nyugodtan mondhatnám magyarul is, akkor ez nem volna kérdés – én a kétnyelvű környezetet tartom élhetőnek Erdélyben, de ennek nem látom a realitását.
Milyen haszna van annak, ha a gyerekek magabiztosabban, könnyebben tanulnak meg románul?
Szülők jelezték vissza, hogy a klubtevékenységek után a gyerek mer megszólalni, el tudja képzelni azt, és tesz is azért, hogy egy románul beszélő gyerekkel váltson pár szót. El meri képzelni, hogy ez valóságos esemény, nem rajta kívül van, amibe ímmel-ámmal be kellett lépnie. Azok a technikák is hatnak, amiket ez a foglalkozás kialakított és használhatóvá tett a pedagógusok számára. Elmondják, hogy más reakciókat vált ki a gyerekből, ha a nyelvi struktúrákat mozgással sajátítják el: használjuk például a tükrös-akciókat, a „eu mă joc”, „tu te joci” kifejezéseket nem csak kitesszük a falra, hanem gesztusrendszerre építjük. A tanítónak bizonyos gesztusok következetes használatával kell rásegítenie a gyereket a szorongásmentes beszélgetésre: ha a gyerek azt akarja mondani, hogy „eu mă joc”, de ebből kimarad a „mă”, akkor a tanítónője magára mutat, vagy felmutatja a tükröt, és a gyerek önmagát javítja ki.
Hogyan tovább?
Úgy gondolom, hogy mint pedagógus, keresnem kell a diverzitást, előnyömre és a tanítványok előnyére szolgál, ha tudok sokféle jó gyakorlatról, ami a szakmámba vág. Amikor először említettem egy szakmai körön, hogy álmodom egy portálról, amely az általános osztályokat tanító pedagógusok román oktatásához gyűjtene össze nyelvtanítási szempontokat, javaslatokat, módszertani technikákat, hatékony stratégiákat, funkcionális ötleteket, konkrét sikertörténeteket, ehhez kapcsolódó feladatlapokat, vagy videók megosztását, lehetőséget a fórumbeszélgetésre, akkor kiderült, ez sokaknak igénye, de általában nem terjed túl egy iskola helyi katedráján. Lehet, nagy fába vágtam a fejszét, de egyelőre hiszek abban, hogy a törekvést támogatni fogják és mások igyekezete is konkretizálódik, a közös cél egybeszerkeszt és egymás számára elérhetővé tesszük az úgynevezett „best practice” forrásokat, azaz a legjobb megoldásokat.
(Látogatóban Gopónál
Mivel egy ideig nem volna alkalmunk betekintést nyerni egy klubtevékenységbe, Gergely Andrea egyik tanítónő ismerősét látogatjuk meg. Az ide járó kicsik már ismerik Gopót, aki rögtön elő is kerül és szóba elegyedik velük. Az Andrea köré gyűlő gyerekek bátran beszélgetnek vele, a rögtönzött téma a november elsejei világítás. Akinek eszébe jutnak a szavak, megszólal, mások gondolkodnak, vagy ha halkan szólalnak meg, attól tartva, hogy tévedtek, Gopó a füléhez teszi a kezét, és így hangosan megismétlik a mondatot. Egy kislány azt szeretné elmondani románul, hogy ő nem megy világítani, egy kis segítséggel sikerül is neki. Szemmel láthatóan kedvelik Gopót, aki barátságos, megértő, és valóban a mindennapi beszélgetést erősíti, nem csak a szavak külön elsajátítását, az anyag bebiflázását. Azzal a meggyőződéssel búcsúzom el tőlük, hogy ha lett volna a közelemben egy Gopó, aki ilyen segítőkész, akkor nem szótáraznék vagy telefonálnék segítségért a mai napig, amikor nem ismerek egy hétköznapi kifejezést.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2014. november 20.
Sorra vonják meg képviselők és szenátorok mentelmi jogát
A szenátus tegnap megvonta Ecaterina Andronescu és Şerban Mihăilescu szenátorok mentelmi jogát, így megkezdődhet ellenük a bűnvádi eljárás. Andronescu a Mircosoft-dossziéban gyanúsított.
A parlament kedden három képviselő mentelmi jogát is megvonta, így jóváhagyta Ion Diniţă előzetes letartóztatását, akit megvesztegetéssel és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolja a DNA abban az ügyben, amelyben Aristotel Căncescu Brassó megyei tanácselnököt előzetes letartóztatásba helyezték.
Ioan Adam PSD-s képviselő mentelmi jogát azért vonták meg, mert az ügyészek szerint tagja annak a bűnszervezetnek, amely illegális erdő-visszaszolgáltatásokkal 300 millió euróval károsította meg az államot. Ugyanebben az ügyben helyezték előzetes letartóztatásba Viorel Hrebenciucot és fiát, Andrei Hrebenciucot.
Mircea Roşca előzetes letartóztatását is jóváhagyta a képviselőház. A PNL-s képviselőt befolyással való üzérkedéssel és csúszópénz elfogadásával vádolja a DNA. Az ügyészek szerint 20 ezer eurót kapott egy üzletembertől, azért cserébe, hogy azután különböző telkekhez juttassa.
nyugatijelen.com / Erdély FM, Mediafax
Erdély.ma
A szenátus tegnap megvonta Ecaterina Andronescu és Şerban Mihăilescu szenátorok mentelmi jogát, így megkezdődhet ellenük a bűnvádi eljárás. Andronescu a Mircosoft-dossziéban gyanúsított.
A parlament kedden három képviselő mentelmi jogát is megvonta, így jóváhagyta Ion Diniţă előzetes letartóztatását, akit megvesztegetéssel és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolja a DNA abban az ügyben, amelyben Aristotel Căncescu Brassó megyei tanácselnököt előzetes letartóztatásba helyezték.
Ioan Adam PSD-s képviselő mentelmi jogát azért vonták meg, mert az ügyészek szerint tagja annak a bűnszervezetnek, amely illegális erdő-visszaszolgáltatásokkal 300 millió euróval károsította meg az államot. Ugyanebben az ügyben helyezték előzetes letartóztatásba Viorel Hrebenciucot és fiát, Andrei Hrebenciucot.
Mircea Roşca előzetes letartóztatását is jóváhagyta a képviselőház. A PNL-s képviselőt befolyással való üzérkedéssel és csúszópénz elfogadásával vádolja a DNA. Az ügyészek szerint 20 ezer eurót kapott egy üzletembertől, azért cserébe, hogy azután különböző telkekhez juttassa.
nyugatijelen.com / Erdély FM, Mediafax
Erdély.ma
2014. november 20.
Győzelem?
Kétségtelen, nagy teljesítmény a romániai szavazópolgárok részéről, hogy a voksgyártó szocialista gépezettel szemben sikerült – eddig példa nélkülinek tekinthető eredménnyel – az orrára koppintani a vörös monstrumnak. Annak az ideológiailag sehová sem sorolható, médiabirodalmat, kormányzati eszközöket is maga mögött tudó koncrágó konglomerátumnak, mely pár napja még az arrogancia mindent elhomályosító szemüvege mögül azt hitte: bármit lehet.
Tegyük még hozzá, a magyar szavazók is nyertes csatát ünnepelhetnek, az öntudat alkalmi győzelmét, harmadjára sikerült ugyanis fityiszt mutatniuk az RMDSZ-es korifeusoknak az általuk ajánlott, több sebből is vérző „belátás szerinti” szavazás miatt, melynek ezúttal is hamar kiviláglott a fonákja.
De valóban győzelmet ünnepelhetünk-e? Mert szász elnökünk lett ugyan, viszont egyelőre Bukarestben sem a Győzelem-palotára keresztelt kormányban, sem a Nép Házának nevezett parlamentben nem érezni lényeges változásra utaló jeleket. A koalíció tagjai máris jelezték, továbbmenetelnek, Victor Pontának pedig esze ágában sincs lemondani a kormány éléről (esetleg, ha pártja kéri), mindössze szabadságra ment, szomorúságát kezelendő. A honatyák háza táján némi mozgolódás ugyan megindult – lásd: amnesztiatörvény elvetése, pár összeférhetetlen, korrupcióval gyanúsított képviselő, szenátor elmeszelése –, viszont az elmúlt évek perspektívájából nézve előfordulhat, hogy ez csak pillanatnyi fellángolás, avagy némi takarítás a felsőbb körökben. Rendszerváltásról beszélni korai lenne, és noha a legnagyobb veszélyt, egy teljesen fékek és egyensúlyok nélküli hatalmi rendszer beágyazódását sikerült elkerülni, egy fecske igen ritkán csinál tavaszt. Nem is igazán rendelkezik eszközökkel ehhez. Az államfői hatalmat ugyanis a legutóbbi alkotmánymódosítás nagy mértékben megnyirbálta. Traian Băsescu lavírozása sokakat megtéveszthet, a tény viszont az, a kormány nem a Cotroceni-palotában található. A „böszei” vonalat követni pedig nem biztos, hogy tanácsos.
Johannis győzelme viszont megmutatta, hogy a román társadalom igenis, változik, nem volt teljesen értelmetlen az elmúlt negyedszázad. Felnőtt egy nemzedék, mely magasról tesz a szocialista-populista mesékre. Nagyjából ennek tagjait láthattuk az utcán tüntetni az elmúlt napokban a szász jelölt mellett, a regáti ellen. Megmozdulásuk igen gyorsan váltott hatalomellenesre, kérdés viszont, ez mire elég.
A vasárnapi eufóriát talán ideje felváltania az ébredésnek. Érkezik a tél – mely várhatóan és a többéves hagyományhoz igazodva ismét készületlenül éri országunk illetékeseit –, növekvő kiadásokkal és más gondokkal. Azt pedig egyelőre csak a Fennvaló és esetleg néhány szakember lenne képes megmondani, hogyan hatnak majd zsebünkre a kormány több mint nagyvonalú kampányajándékozási rohamai.
Ami pedig minket, magyarokat illet: igen korai még fellélegezni. A központi média némely „megaszondó” embere máris a kisebbségi politika teljes sikeréről beszél – lásd az államfő származását –, és ez a kijelentés hamar az általános diskurzus részévé válhat. A pontai bagázs mellett kitartó szövetségünk viselkedése sem túl bizalomkeltő, de az új államfő viszonyulása az autonómia kérdéséhez is kérdőjelek tömegét hozza jogérvényesítési esélyeink vonatkozásában. Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kétségtelen, nagy teljesítmény a romániai szavazópolgárok részéről, hogy a voksgyártó szocialista gépezettel szemben sikerült – eddig példa nélkülinek tekinthető eredménnyel – az orrára koppintani a vörös monstrumnak. Annak az ideológiailag sehová sem sorolható, médiabirodalmat, kormányzati eszközöket is maga mögött tudó koncrágó konglomerátumnak, mely pár napja még az arrogancia mindent elhomályosító szemüvege mögül azt hitte: bármit lehet.
Tegyük még hozzá, a magyar szavazók is nyertes csatát ünnepelhetnek, az öntudat alkalmi győzelmét, harmadjára sikerült ugyanis fityiszt mutatniuk az RMDSZ-es korifeusoknak az általuk ajánlott, több sebből is vérző „belátás szerinti” szavazás miatt, melynek ezúttal is hamar kiviláglott a fonákja.
De valóban győzelmet ünnepelhetünk-e? Mert szász elnökünk lett ugyan, viszont egyelőre Bukarestben sem a Győzelem-palotára keresztelt kormányban, sem a Nép Házának nevezett parlamentben nem érezni lényeges változásra utaló jeleket. A koalíció tagjai máris jelezték, továbbmenetelnek, Victor Pontának pedig esze ágában sincs lemondani a kormány éléről (esetleg, ha pártja kéri), mindössze szabadságra ment, szomorúságát kezelendő. A honatyák háza táján némi mozgolódás ugyan megindult – lásd: amnesztiatörvény elvetése, pár összeférhetetlen, korrupcióval gyanúsított képviselő, szenátor elmeszelése –, viszont az elmúlt évek perspektívájából nézve előfordulhat, hogy ez csak pillanatnyi fellángolás, avagy némi takarítás a felsőbb körökben. Rendszerváltásról beszélni korai lenne, és noha a legnagyobb veszélyt, egy teljesen fékek és egyensúlyok nélküli hatalmi rendszer beágyazódását sikerült elkerülni, egy fecske igen ritkán csinál tavaszt. Nem is igazán rendelkezik eszközökkel ehhez. Az államfői hatalmat ugyanis a legutóbbi alkotmánymódosítás nagy mértékben megnyirbálta. Traian Băsescu lavírozása sokakat megtéveszthet, a tény viszont az, a kormány nem a Cotroceni-palotában található. A „böszei” vonalat követni pedig nem biztos, hogy tanácsos.
Johannis győzelme viszont megmutatta, hogy a román társadalom igenis, változik, nem volt teljesen értelmetlen az elmúlt negyedszázad. Felnőtt egy nemzedék, mely magasról tesz a szocialista-populista mesékre. Nagyjából ennek tagjait láthattuk az utcán tüntetni az elmúlt napokban a szász jelölt mellett, a regáti ellen. Megmozdulásuk igen gyorsan váltott hatalomellenesre, kérdés viszont, ez mire elég.
A vasárnapi eufóriát talán ideje felváltania az ébredésnek. Érkezik a tél – mely várhatóan és a többéves hagyományhoz igazodva ismét készületlenül éri országunk illetékeseit –, növekvő kiadásokkal és más gondokkal. Azt pedig egyelőre csak a Fennvaló és esetleg néhány szakember lenne képes megmondani, hogyan hatnak majd zsebünkre a kormány több mint nagyvonalú kampányajándékozási rohamai.
Ami pedig minket, magyarokat illet: igen korai még fellélegezni. A központi média némely „megaszondó” embere máris a kisebbségi politika teljes sikeréről beszél – lásd az államfő származását –, és ez a kijelentés hamar az általános diskurzus részévé válhat. A pontai bagázs mellett kitartó szövetségünk viselkedése sem túl bizalomkeltő, de az új államfő viszonyulása az autonómia kérdéséhez is kérdőjelek tömegét hozza jogérvényesítési esélyeink vonatkozásában. Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 20.
Repedések a vörös betonon
A népnek mindig igaza van – mondta ki Victor Ponta elnökjelölt vasárnap este az urnazárások, és ama felismerés után, hogy ha a nép nem akar valamit, nem elég a meggyőzésére a világ összes pénze, a kormányfői szék, a legbefolyásosabb médiabirodalmak támogatása, a román ortodox egyház. Márpedig a választók egyértelműen kinyilvánították, mit nem akarnak, bár napközben még a legmerészebb politikai elemző, guru vagy spindoktor sem merte volna kijelenteni, hogy Johannis győz, ráadásul ilyen arányban.
Megdőlt ezzel és érvényét veszítette több mítosz is. Nem szeretnék ma fiatal pályakezdő szociológus lenni, ugyanis nehéz napok várnak rájuk: a bölcsészek várhatóan elkerülik majd a szakot, hiszen kemény matematika, a szociális hálózatok most felnövő tudományának, gyakorlatának alapos ismerete kell a szakma további műveléséhez. Innen fújhat a győzelem szele, azoké, akik képesek voltak szembemenni az olajozott vörös gépezettel, és egy magát hivatalosan ortodoxnak tituláló országban egy protestáns kisebbségit juttattak győzelemre.
A győzelmes voksokat leadók vélhetően nem vásárolnak akatisztokat, és bérletük sincs olyan ortodox portálokra, ahol havi 24 euróért egyhavi „tisztítást” lehet vásárolni. Ettől függetlenül lehetnek jó keresztény emberek, vagy egyszerűen csak olyan tisztességes állampolgárok, akik megunták, hogy öltönyös csibészek vagy gengszterek mindent kimagyarázzanak egy bonyolult, folyamatos cirkusz keretében.
A román civil társadalomról van szó, amelynek felnőtt mára egy egészséges része, olyan fiatal emberek, akiket nem lehet az orruknál fogva vezetni, nem tartanak tévét a háznál, és saját véleményük van az életről, amelybe csak annyi politikát engednek be, amennyi feltétlenül szükséges. Ez a láthatatlan tömeg szerveződött a háttérben laza szövetséggé, feltehetően a rendelkezésre álló világméretű agórán, ott találtak egymásra, miután aggódni kezdtek saját maguk, szeretteik, barátaik és az országuk jövőjéért. Ez az a generáció, amelynek döntéseket befolyásoló része a megélhetése érdekében reggeltől estig kénytelen írni-olvasni, fegyelmezetten gondolkodni – ellentétben például a parlamentben magukat honatyáknak tituláló számos senkiházival –, keményen dolgozik, és elvárja, hogy a politika vagy a politikus ne nézze hülyének. Megtanulta, hogy az életben mindenért keményen meg kell dolgozni, s ezen a teszten az uborkafára felkapaszkodott habkönnyű politikusok, köztük Ponta is, elcsúsztak.
Másrészt nehezen hihető – s ezen a szocialisták is elgondolkodhattak volna –, hogy egy egész ország népe azok után szavaz bizalmat egy baráti, bűnöző társaság kijelölt vezetőjének, hogy egy kormányra való korábbi vezetőjük, miniszterük vagy miniszterelnökük már megjárta a börtönt vagy épp oda készül. Al Capone legpénzsóvárabb könyvelője is pironkodott volna annyi pénz láttán, amennyit a szocialista vezetők – bizonyítottan a közösből! – eddig kiloptak, amit meg csak elherdáltak, eurómilliárdokat, azért a baráti Kína baráti kormánya egy szép, nagy levegős stadionban egyszerűen felakasztotta volna őket. Kezdve a Bechtel nevű szélhámossággal, amikor vásároltunk 50 kilométernyi sztrádaszerűséget méregdrágán, befejezve a szállításügyi minisztérium nevű gyagyások intézetével, akik hosszú évek óta keményen dolgoznak azon, hogy Renault vagy Ford szedje a sátorfáját. Nem vicc, Marokkóból Münchenbe hamarabb megérkezik a Logan személygépkocsi, mint Mioveni-ből, és erre a szocialista kormány válasza az, hogy időnként előáll egy hihetetlenül drága megvalósíthatósági tervvel, vagy egyszerűen csak évek óta hazudozik. Márpedig a Renault esetleges távozásával nemcsak egy-két megye gazdasága omlik össze kártyavárként, hanem tízezernyi beszállító cég, kis cégek, gyárak, sok ezer ember jelene és jövője, a román gazdasági növekedés meg mínuszos lesz. Szocialista buli volt Vâlcea megye koronaékszere, az Oltchim vegyi kombinát kiárusítása, ott is százezer ember jövője forog kockán, legjobb úton vagyunk a teljes hazai tejfeldolgozás csődje felé, miközben ők vörös sálakat meg szatyrokat osztogatnak – hogy csak néhány példát soroljunk.
Nem csoda hát, hogy a fiatal emberek elolvasták Johannis programját, amelynek legelső pontja leszögezi: egy társadalom nem lehet jobb, mint amilyen az oktatási rendszere. Nem új ötlet, az írásbeliség előtt már tudta ezt az emberiség, csak a legutolsó 15 tanügyminiszterünk látszott elfelejteni ezt. Leírta azt is, hogy versenyképessé kell tenni a román gazdaságot, a mezőgazdaságot, fel kell emelni a falut, a tulajdont meg kell védeni, együtt kell dolgoznunk. A kormányzást a gyakorlatban kell művelni, nem a tévében, a politika finanszírozását átláthatóvá kell tenni, az állam intézményeinek tisztelniük kell a fenntartójukat, vagyis a polgárt. Újra kell indítani a regionalizációt, a decentralizálást, európai infrastuktúrára van szükség, meg kell tervezni a jövőt, nemcsak egy parlamenti vagy kormányzási ciklus idejére. Hát csoda-e, hogy annyi szavazatot kapott?
Willman Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A népnek mindig igaza van – mondta ki Victor Ponta elnökjelölt vasárnap este az urnazárások, és ama felismerés után, hogy ha a nép nem akar valamit, nem elég a meggyőzésére a világ összes pénze, a kormányfői szék, a legbefolyásosabb médiabirodalmak támogatása, a román ortodox egyház. Márpedig a választók egyértelműen kinyilvánították, mit nem akarnak, bár napközben még a legmerészebb politikai elemző, guru vagy spindoktor sem merte volna kijelenteni, hogy Johannis győz, ráadásul ilyen arányban.
Megdőlt ezzel és érvényét veszítette több mítosz is. Nem szeretnék ma fiatal pályakezdő szociológus lenni, ugyanis nehéz napok várnak rájuk: a bölcsészek várhatóan elkerülik majd a szakot, hiszen kemény matematika, a szociális hálózatok most felnövő tudományának, gyakorlatának alapos ismerete kell a szakma további műveléséhez. Innen fújhat a győzelem szele, azoké, akik képesek voltak szembemenni az olajozott vörös gépezettel, és egy magát hivatalosan ortodoxnak tituláló országban egy protestáns kisebbségit juttattak győzelemre.
A győzelmes voksokat leadók vélhetően nem vásárolnak akatisztokat, és bérletük sincs olyan ortodox portálokra, ahol havi 24 euróért egyhavi „tisztítást” lehet vásárolni. Ettől függetlenül lehetnek jó keresztény emberek, vagy egyszerűen csak olyan tisztességes állampolgárok, akik megunták, hogy öltönyös csibészek vagy gengszterek mindent kimagyarázzanak egy bonyolult, folyamatos cirkusz keretében.
A román civil társadalomról van szó, amelynek felnőtt mára egy egészséges része, olyan fiatal emberek, akiket nem lehet az orruknál fogva vezetni, nem tartanak tévét a háznál, és saját véleményük van az életről, amelybe csak annyi politikát engednek be, amennyi feltétlenül szükséges. Ez a láthatatlan tömeg szerveződött a háttérben laza szövetséggé, feltehetően a rendelkezésre álló világméretű agórán, ott találtak egymásra, miután aggódni kezdtek saját maguk, szeretteik, barátaik és az országuk jövőjéért. Ez az a generáció, amelynek döntéseket befolyásoló része a megélhetése érdekében reggeltől estig kénytelen írni-olvasni, fegyelmezetten gondolkodni – ellentétben például a parlamentben magukat honatyáknak tituláló számos senkiházival –, keményen dolgozik, és elvárja, hogy a politika vagy a politikus ne nézze hülyének. Megtanulta, hogy az életben mindenért keményen meg kell dolgozni, s ezen a teszten az uborkafára felkapaszkodott habkönnyű politikusok, köztük Ponta is, elcsúsztak.
Másrészt nehezen hihető – s ezen a szocialisták is elgondolkodhattak volna –, hogy egy egész ország népe azok után szavaz bizalmat egy baráti, bűnöző társaság kijelölt vezetőjének, hogy egy kormányra való korábbi vezetőjük, miniszterük vagy miniszterelnökük már megjárta a börtönt vagy épp oda készül. Al Capone legpénzsóvárabb könyvelője is pironkodott volna annyi pénz láttán, amennyit a szocialista vezetők – bizonyítottan a közösből! – eddig kiloptak, amit meg csak elherdáltak, eurómilliárdokat, azért a baráti Kína baráti kormánya egy szép, nagy levegős stadionban egyszerűen felakasztotta volna őket. Kezdve a Bechtel nevű szélhámossággal, amikor vásároltunk 50 kilométernyi sztrádaszerűséget méregdrágán, befejezve a szállításügyi minisztérium nevű gyagyások intézetével, akik hosszú évek óta keményen dolgoznak azon, hogy Renault vagy Ford szedje a sátorfáját. Nem vicc, Marokkóból Münchenbe hamarabb megérkezik a Logan személygépkocsi, mint Mioveni-ből, és erre a szocialista kormány válasza az, hogy időnként előáll egy hihetetlenül drága megvalósíthatósági tervvel, vagy egyszerűen csak évek óta hazudozik. Márpedig a Renault esetleges távozásával nemcsak egy-két megye gazdasága omlik össze kártyavárként, hanem tízezernyi beszállító cég, kis cégek, gyárak, sok ezer ember jelene és jövője, a román gazdasági növekedés meg mínuszos lesz. Szocialista buli volt Vâlcea megye koronaékszere, az Oltchim vegyi kombinát kiárusítása, ott is százezer ember jövője forog kockán, legjobb úton vagyunk a teljes hazai tejfeldolgozás csődje felé, miközben ők vörös sálakat meg szatyrokat osztogatnak – hogy csak néhány példát soroljunk.
Nem csoda hát, hogy a fiatal emberek elolvasták Johannis programját, amelynek legelső pontja leszögezi: egy társadalom nem lehet jobb, mint amilyen az oktatási rendszere. Nem új ötlet, az írásbeliség előtt már tudta ezt az emberiség, csak a legutolsó 15 tanügyminiszterünk látszott elfelejteni ezt. Leírta azt is, hogy versenyképessé kell tenni a román gazdaságot, a mezőgazdaságot, fel kell emelni a falut, a tulajdont meg kell védeni, együtt kell dolgoznunk. A kormányzást a gyakorlatban kell művelni, nem a tévében, a politika finanszírozását átláthatóvá kell tenni, az állam intézményeinek tisztelniük kell a fenntartójukat, vagyis a polgárt. Újra kell indítani a regionalizációt, a decentralizálást, európai infrastuktúrára van szükség, meg kell tervezni a jövőt, nemcsak egy parlamenti vagy kormányzási ciklus idejére. Hát csoda-e, hogy annyi szavazatot kapott?
Willman Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. november 20.
Nyelvében él a nemzet – a képernyőn is
Negyvenöt évvel ezelőtt indult első útjára, huszonöt éve pedig folytatta útját a Román Televízió magyar adása. Évtizedeken át a romániai magyar családok ezrei számára hétfő délutáni főprogramnak számított, míg a diktatúra meg nem szüntette a műsort. A rendszerváltás után feltámasztott adás ma már több órában és három csatornán szól magyarul a közszolgálati televízió nézőihez.
A 20. század hatvanas éveinek végén a kommunista diktatúra még enyhébben szorongatta az embereket Romániában. Nicolae Ceauşescu a romániai magyarság szemében attól lett még népszerű, hogy 1969 végén engedélyezte a Román Televízió magyar adásának beindítását.
A történet előzményei egy évvel korábbra nyúlnak vissza: 1968 nyarán Ceauşescu és a kormány legfontosabb emberei előtt a romániai magyar értelmiség összehívott képviselői a magyarság elvárásai között egy magyar nyelvű televíziós műsor beindításának igényét is tolmácsolták. Ha több kérésüket nem is vették figyelembe, 1969. november 23-án végre elindult a Román Televízió bukaresti magyar adása. Műsorideje először mindössze 20-25 perc volt, majd heti három órára bővült. Az első felelős vezető Molnár Vilmos és Kónya Anna volt. 1970 áprilisától 1979 szeptemberéig Bodor Pál irányította a nemzetiségi műsorokat, míg 1980-tól 1985-ig újra Molnár Vilmos felelt értük. Az első szerkesztők nagyobbrészt a bukaresti rádió magyar adásának munkatársai voltak. Az alapító szerkesztőség tagjai: Tomcsányi Tibor, Labancz Frida, Kónya Anna, Molnár Vilmos, Birta József, Tóthfalussy Béla, Öllerer József, Ilya Ehrenkrantz.
A bukaresti magyar adás munkatársai közé tartozott a kezdetektől fogva a pedagógusi és filozófusi végzettséggel rendelkező Tomcsányi Mária, valamint a zenész Boros Zoltán, aki később a magyar szerkesztőség főszerkesztője lett.
Sorsdöntő találkozások
Boros Zoltán 1971-ben kapcsolódott be a szerkesztőség munkájába: „Dzsessz és könnyűzene muzsikusként iratkoztam be a Zeneakadémiára. Az egyetemi évek alatt együttesem volt, a kolozsvári Egyetemiek Háza dzsesszkvartettje. Az egyetem elvégzése után egy éven át szabadúszó zenész voltam, majd 1969-ben karmesternek szerződtem a nagyváradi színházhoz. Az első Siculus-fesztiválon mi is felléptünk, ahol jelen volt Bodor Pál, a magyar adás főszerkesztője, neki nagyon tetszett a produkciónk. Közben egyre inkább mocorgott már bennem a vágy, hogy alapvetően zenével foglalkozzam, lehetőleg egy szakmailag színvonalas helyen, a média közelében. 1970 őszén felmentem Bukarestbe, és megkerestem Bodort, elmondtam neki, hogy szoktam nézni a magyar adást, és úgy vettem észre, hogy nincs zenei szerkesztő, én pedig szívesen vállalnám. Bodornak – úgy láttam – jól jött az ajánlat, mivel nagy emberhiánnyal küszködött. Az 1971-es nyári színházi szünetben aztán megkaptam az értesítést, hogy az átigazolást jóváhagyták. Persze attól, hogy a magyar adáshoz kerültem, még nem lettem tévés. A mesterséget menet közben kellett megtanulni. A szerkesztőségnek szakmailag jól képzett operatőrei és vágói voltak, sokat tanultam Aradits Lukács Zsuzsannától és attól a két operatőrtől, Emil Lungutól és Mircea Bogdantól, akikkel az első filmemet a Muzsikáló várost készítettem, Csíky Ibolyával.”
Tomcsányi Mária is egy Bodor Pállal való találkozás nyomán került a tévébe. Másodéves volt a Babeş–Bolyai Egyetem filozófia szakán, amikor elment Bukarestbe meglátogatni egyik barátnőjét. Együtt mentek fel Bodor Pálékhoz egy pohár hűsítőre: „Bekérezkedtem a fürdőszobába, és mit ad isten, Bodor Pál éppen ott tett-vett. A látogatás hosszú beszélgetéssel folytatódott, Pali akkoriban másról sem beszélt, mint a televízióról. Azt szerette volna, hogy Bukarestben folytassam az egyetemet, de erre akkor még nem voltam hajlandó. Viszont kipróbált, forgatócsoportot küldött Kolozsvárra, velük riporterkedtem.”
Tomcsányi Mária rövidesen mégis otthagyta Kolozsvárt, és Bukarestbe költözött. Négy és fél éven át a román rádió magyar adásának volt külső munkatársa, de már a tévé magyar adásának is dolgozott. Végül 1977-ben megkapta a szerkesztői állást: „Amolyan mindenes lettem, mert minden műfaj érdekelt. Még sportriportot is készítettem, de elsősorban azért a színház érdekelt. A mai napig ez a nagy szerelmem...”
Bodor Pál és a kommunista rokon
Természetesen a cenzúra akkoriban mindenbe beleszólt. Tomcsányi Mária szerint a magyar adásnak Bodor Pál főszerkesztővel volt szerencséje, aki különleges státust élvezett: „Palinak volt hátországa és tekintélye is: nem politikai, hanem írói, szakemberi tekintélye. A román kollégák is nagyon tisztelték szakmai tudását. Ezen kívül sógora, Gere Mihály a kommunista párt központi bizottságának tagja volt, ami politikailag is jelentős hátországot biztosított. Bodor hihetetlenül okosan tudta kijátszani a hatalmi utasításokat és a cenzúrát, egy Ceauşescu-idézettel képes volt elaltatni az éberségüket. Minden aktuális utasításról tudott, így képes volt védekezni ellenük. Voltak anyagok, amelyeket minden pártutasítás ellenére valósággal bedumált az adásba. Nagyon okosan tette a dolgát” – emlékezik Tomcsányi Mária. 1980-tól kezdve azonban fokozatosan csökkentették az adásidőt: az eredeti három órából kettő, majd egy, legutoljára már csak egy negyedóra maradt. 1985-ben a műsor már nagyon hanyatlott: ekkor szüntették meg a közszolgálati televízió 2-es csatornáját, a kolozsvári rádiótelevíziót, a többi rádióstúdiót, és az RTV 1-es csatornáján is mindössze két óra román nyelvű műsort engedélyeztek.
Hidegzuhany és újjászületés
Tomcsányi Mária 1985-ben családi okokból átkérte magát néhány hónapra a kolozsvári rádióhoz. A hír, hogy megszűnt az adás, és ezzel az állása, teljesen váratlanul érte: „Reggel bementünk dolgozni, és szóltak: nincs adás. Hirtelen azt hittük, a magyar adást szüntették meg, de kiderült, hogy az egész stúdiót lekapcsolták. Így történt Bukarestben is a televíziónál: reggel bementek dolgozni, és kiderült, nincs többé magyar adás. Egyébként engem addigra áthelyezetek a rádióhoz. Valami feljelentés alapján – a mai napig nem tudom, ki tette – úgy döntöttek a tévé vezetői, hogy el kell engem tüntetni a képernyőről. Harminc éve történt, ma már nem is érdekel, kinek voltam az útjában.”
Az 1989-es romániai változások után a magyar adás néhány régi munkatársa – Aradits László, Lukács Zsuzsanna, Boros Zoltán, Feczkó Zoltán, Miklós-Pataki Georgina, Rostás Emília, Simonffy Katalin, Todan Ildikó, Öllerer József – kihasználva az új politikai konjunktúrát 1990. január 8-án műszaki háttér és szerkesztőségi szobák nélkül, amatőr videósok és fiatal műszaki értelmiségiek (Győrffy György, Kacsó Sándor) segítségével saját kezdeményezésből újraindították a magyar nyelvű műsort. Vezetőjüknek Boros Zoltánt választották, akit később hivatalosan is kineveztek főszerkesztőnek. A magyar adás munkatársi gárdája önálló főszerkesztőség lett.
Boros Zoltán ma is nagyon jól emlékszik azokra a napokra: „1989 decembere a szerkesztőség régi tagjait a világ minden tájára szétszórva találta. Bemondónőnk, Józsa Erika Ausztráliában, Fischer István rendező Németországban, a volt főszerkesztő, Bodor Pál, valamint Csáky Zoltán, Vári Attila Magyarországon telepedett le. Jómagam zenei rendező lettem a televízió zenei stúdiójában, ismét felléptem dzsesszmuzsikusként a hazai fesztiválok színpadain. A televízió élőben közvetítette a román forradalmat. Otthon, a tévékészülék előtt hárman, Simonffy Kati, Veronka, a feleségem és jómagam néztük, mi történik. Mi is kimentünk az utcára, akkor támadt az ötletem, hogy menjünk a rádióhoz. Hazarohantunk, Trabantba vágtuk magunkat, majd tülkölve, nyitott kocsiablakokkal, üvöltözve „vágtattunk be” a televízió udvarára. Egy héten keresztül csak aludni jártunk haza, hol nappal, hol éjszaka, Simonffy Katalinnal váltottuk egymást a négyes stúdióban. A négyes stúdiót, ahonnan az adást sugározták, a Híradó szerkesztősége uralta, bennünket, régi tévéseket ismertek, és mivel az első napokban boldog-boldogtalan megszólalhatott a képernyőn, nem volt akadálya, hogy Simonffy Katalinnal mi is megjelenjünk. Arról beszéltünk, hogy a magyarság is együtt érez a forradalmárokkal, támogatja a demokratikus változásokat. Bejátszottunk egy részletet a Mondod-e még? című filmből, és megjelent a cím előtti szöveg is: a Román Televízió Magyar szerkesztősége bemutatja. Az emberek másnap már azt rebesgették: újraindult a magyar adás. Karácsonykor ismét beültem a stúdióba, magyarul is boldog karácsonyi ünnepet kívántam. A román kolindák mellett megszólalt a Mennyből az angyal és az Oh, Tannenbaum is. A román közszolgálati televízió létrejötte óta nem sugárzott karácsonyi dalokat.”
„Én főleg a színházzal foglalkoztam az új időkben, de érdekeltek a társadalomban lezajló folyamatok, sok riportot készítettem ’90 után. Noha korkedvezménnyel viszonylag korán mentem nyugdíjba, a rádióba rendszeresen bejártam híradózni, sőt egy ideig rovatom is volt. A rádióban kezdtem, és ott is fejeztem be a pályámat, de a tévézést nagyon szerettem” – eleveníti fel emlékeit Tomcsányi Mária, a magyar adás egykori szerkesztője.
Könyvbemutatóval és könnyűzenekoncerttel fűszerezve ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját a Román Televízió magyar adása Marosvásárhelyen. A tévé három munkatársa és meghatározó egyénisége, Józsa Erika – a magyar adás múltjának felidézése könyv formájában az ő ötlete volt –, Simonffy Katalin, Tomcsányi Mária által szerkesztett vaskos kötet nem véletlenül viseli A mi magyar adásunk címet. Öt évvel ezelőtt, amikor a szerkesztők nekiláttak a hatalmas feladatnak, még munkacímnek szánták, ami később, a Kriterion Kiadó javaslatára véglegessé vált. Elvégre az 1969-es indulástól az 1985-ös betiltásig a bukaresti tévé magyar adása valamennyi székelyföldi, partiumi és szórványban élő magyar kedvenc műsorává nőtte ki magát. Nem egyszerű hagyományőrző vagy szórakoztató funkciót töltött be, hanem a közösségi ügyek felvállalásával a romániai magyarság egyik legfontosabb fórumává fejlődött.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Negyvenöt évvel ezelőtt indult első útjára, huszonöt éve pedig folytatta útját a Román Televízió magyar adása. Évtizedeken át a romániai magyar családok ezrei számára hétfő délutáni főprogramnak számított, míg a diktatúra meg nem szüntette a műsort. A rendszerváltás után feltámasztott adás ma már több órában és három csatornán szól magyarul a közszolgálati televízió nézőihez.
A 20. század hatvanas éveinek végén a kommunista diktatúra még enyhébben szorongatta az embereket Romániában. Nicolae Ceauşescu a romániai magyarság szemében attól lett még népszerű, hogy 1969 végén engedélyezte a Román Televízió magyar adásának beindítását.
A történet előzményei egy évvel korábbra nyúlnak vissza: 1968 nyarán Ceauşescu és a kormány legfontosabb emberei előtt a romániai magyar értelmiség összehívott képviselői a magyarság elvárásai között egy magyar nyelvű televíziós műsor beindításának igényét is tolmácsolták. Ha több kérésüket nem is vették figyelembe, 1969. november 23-án végre elindult a Román Televízió bukaresti magyar adása. Műsorideje először mindössze 20-25 perc volt, majd heti három órára bővült. Az első felelős vezető Molnár Vilmos és Kónya Anna volt. 1970 áprilisától 1979 szeptemberéig Bodor Pál irányította a nemzetiségi műsorokat, míg 1980-tól 1985-ig újra Molnár Vilmos felelt értük. Az első szerkesztők nagyobbrészt a bukaresti rádió magyar adásának munkatársai voltak. Az alapító szerkesztőség tagjai: Tomcsányi Tibor, Labancz Frida, Kónya Anna, Molnár Vilmos, Birta József, Tóthfalussy Béla, Öllerer József, Ilya Ehrenkrantz.
A bukaresti magyar adás munkatársai közé tartozott a kezdetektől fogva a pedagógusi és filozófusi végzettséggel rendelkező Tomcsányi Mária, valamint a zenész Boros Zoltán, aki később a magyar szerkesztőség főszerkesztője lett.
Sorsdöntő találkozások
Boros Zoltán 1971-ben kapcsolódott be a szerkesztőség munkájába: „Dzsessz és könnyűzene muzsikusként iratkoztam be a Zeneakadémiára. Az egyetemi évek alatt együttesem volt, a kolozsvári Egyetemiek Háza dzsesszkvartettje. Az egyetem elvégzése után egy éven át szabadúszó zenész voltam, majd 1969-ben karmesternek szerződtem a nagyváradi színházhoz. Az első Siculus-fesztiválon mi is felléptünk, ahol jelen volt Bodor Pál, a magyar adás főszerkesztője, neki nagyon tetszett a produkciónk. Közben egyre inkább mocorgott már bennem a vágy, hogy alapvetően zenével foglalkozzam, lehetőleg egy szakmailag színvonalas helyen, a média közelében. 1970 őszén felmentem Bukarestbe, és megkerestem Bodort, elmondtam neki, hogy szoktam nézni a magyar adást, és úgy vettem észre, hogy nincs zenei szerkesztő, én pedig szívesen vállalnám. Bodornak – úgy láttam – jól jött az ajánlat, mivel nagy emberhiánnyal küszködött. Az 1971-es nyári színházi szünetben aztán megkaptam az értesítést, hogy az átigazolást jóváhagyták. Persze attól, hogy a magyar adáshoz kerültem, még nem lettem tévés. A mesterséget menet közben kellett megtanulni. A szerkesztőségnek szakmailag jól képzett operatőrei és vágói voltak, sokat tanultam Aradits Lukács Zsuzsannától és attól a két operatőrtől, Emil Lungutól és Mircea Bogdantól, akikkel az első filmemet a Muzsikáló várost készítettem, Csíky Ibolyával.”
Tomcsányi Mária is egy Bodor Pállal való találkozás nyomán került a tévébe. Másodéves volt a Babeş–Bolyai Egyetem filozófia szakán, amikor elment Bukarestbe meglátogatni egyik barátnőjét. Együtt mentek fel Bodor Pálékhoz egy pohár hűsítőre: „Bekérezkedtem a fürdőszobába, és mit ad isten, Bodor Pál éppen ott tett-vett. A látogatás hosszú beszélgetéssel folytatódott, Pali akkoriban másról sem beszélt, mint a televízióról. Azt szerette volna, hogy Bukarestben folytassam az egyetemet, de erre akkor még nem voltam hajlandó. Viszont kipróbált, forgatócsoportot küldött Kolozsvárra, velük riporterkedtem.”
Tomcsányi Mária rövidesen mégis otthagyta Kolozsvárt, és Bukarestbe költözött. Négy és fél éven át a román rádió magyar adásának volt külső munkatársa, de már a tévé magyar adásának is dolgozott. Végül 1977-ben megkapta a szerkesztői állást: „Amolyan mindenes lettem, mert minden műfaj érdekelt. Még sportriportot is készítettem, de elsősorban azért a színház érdekelt. A mai napig ez a nagy szerelmem...”
Bodor Pál és a kommunista rokon
Természetesen a cenzúra akkoriban mindenbe beleszólt. Tomcsányi Mária szerint a magyar adásnak Bodor Pál főszerkesztővel volt szerencséje, aki különleges státust élvezett: „Palinak volt hátországa és tekintélye is: nem politikai, hanem írói, szakemberi tekintélye. A román kollégák is nagyon tisztelték szakmai tudását. Ezen kívül sógora, Gere Mihály a kommunista párt központi bizottságának tagja volt, ami politikailag is jelentős hátországot biztosított. Bodor hihetetlenül okosan tudta kijátszani a hatalmi utasításokat és a cenzúrát, egy Ceauşescu-idézettel képes volt elaltatni az éberségüket. Minden aktuális utasításról tudott, így képes volt védekezni ellenük. Voltak anyagok, amelyeket minden pártutasítás ellenére valósággal bedumált az adásba. Nagyon okosan tette a dolgát” – emlékezik Tomcsányi Mária. 1980-tól kezdve azonban fokozatosan csökkentették az adásidőt: az eredeti három órából kettő, majd egy, legutoljára már csak egy negyedóra maradt. 1985-ben a műsor már nagyon hanyatlott: ekkor szüntették meg a közszolgálati televízió 2-es csatornáját, a kolozsvári rádiótelevíziót, a többi rádióstúdiót, és az RTV 1-es csatornáján is mindössze két óra román nyelvű műsort engedélyeztek.
Hidegzuhany és újjászületés
Tomcsányi Mária 1985-ben családi okokból átkérte magát néhány hónapra a kolozsvári rádióhoz. A hír, hogy megszűnt az adás, és ezzel az állása, teljesen váratlanul érte: „Reggel bementünk dolgozni, és szóltak: nincs adás. Hirtelen azt hittük, a magyar adást szüntették meg, de kiderült, hogy az egész stúdiót lekapcsolták. Így történt Bukarestben is a televíziónál: reggel bementek dolgozni, és kiderült, nincs többé magyar adás. Egyébként engem addigra áthelyezetek a rádióhoz. Valami feljelentés alapján – a mai napig nem tudom, ki tette – úgy döntöttek a tévé vezetői, hogy el kell engem tüntetni a képernyőről. Harminc éve történt, ma már nem is érdekel, kinek voltam az útjában.”
Az 1989-es romániai változások után a magyar adás néhány régi munkatársa – Aradits László, Lukács Zsuzsanna, Boros Zoltán, Feczkó Zoltán, Miklós-Pataki Georgina, Rostás Emília, Simonffy Katalin, Todan Ildikó, Öllerer József – kihasználva az új politikai konjunktúrát 1990. január 8-án műszaki háttér és szerkesztőségi szobák nélkül, amatőr videósok és fiatal műszaki értelmiségiek (Győrffy György, Kacsó Sándor) segítségével saját kezdeményezésből újraindították a magyar nyelvű műsort. Vezetőjüknek Boros Zoltánt választották, akit később hivatalosan is kineveztek főszerkesztőnek. A magyar adás munkatársi gárdája önálló főszerkesztőség lett.
Boros Zoltán ma is nagyon jól emlékszik azokra a napokra: „1989 decembere a szerkesztőség régi tagjait a világ minden tájára szétszórva találta. Bemondónőnk, Józsa Erika Ausztráliában, Fischer István rendező Németországban, a volt főszerkesztő, Bodor Pál, valamint Csáky Zoltán, Vári Attila Magyarországon telepedett le. Jómagam zenei rendező lettem a televízió zenei stúdiójában, ismét felléptem dzsesszmuzsikusként a hazai fesztiválok színpadain. A televízió élőben közvetítette a román forradalmat. Otthon, a tévékészülék előtt hárman, Simonffy Kati, Veronka, a feleségem és jómagam néztük, mi történik. Mi is kimentünk az utcára, akkor támadt az ötletem, hogy menjünk a rádióhoz. Hazarohantunk, Trabantba vágtuk magunkat, majd tülkölve, nyitott kocsiablakokkal, üvöltözve „vágtattunk be” a televízió udvarára. Egy héten keresztül csak aludni jártunk haza, hol nappal, hol éjszaka, Simonffy Katalinnal váltottuk egymást a négyes stúdióban. A négyes stúdiót, ahonnan az adást sugározták, a Híradó szerkesztősége uralta, bennünket, régi tévéseket ismertek, és mivel az első napokban boldog-boldogtalan megszólalhatott a képernyőn, nem volt akadálya, hogy Simonffy Katalinnal mi is megjelenjünk. Arról beszéltünk, hogy a magyarság is együtt érez a forradalmárokkal, támogatja a demokratikus változásokat. Bejátszottunk egy részletet a Mondod-e még? című filmből, és megjelent a cím előtti szöveg is: a Román Televízió Magyar szerkesztősége bemutatja. Az emberek másnap már azt rebesgették: újraindult a magyar adás. Karácsonykor ismét beültem a stúdióba, magyarul is boldog karácsonyi ünnepet kívántam. A román kolindák mellett megszólalt a Mennyből az angyal és az Oh, Tannenbaum is. A román közszolgálati televízió létrejötte óta nem sugárzott karácsonyi dalokat.”
„Én főleg a színházzal foglalkoztam az új időkben, de érdekeltek a társadalomban lezajló folyamatok, sok riportot készítettem ’90 után. Noha korkedvezménnyel viszonylag korán mentem nyugdíjba, a rádióba rendszeresen bejártam híradózni, sőt egy ideig rovatom is volt. A rádióban kezdtem, és ott is fejeztem be a pályámat, de a tévézést nagyon szerettem” – eleveníti fel emlékeit Tomcsányi Mária, a magyar adás egykori szerkesztője.
Könyvbemutatóval és könnyűzenekoncerttel fűszerezve ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját a Román Televízió magyar adása Marosvásárhelyen. A tévé három munkatársa és meghatározó egyénisége, Józsa Erika – a magyar adás múltjának felidézése könyv formájában az ő ötlete volt –, Simonffy Katalin, Tomcsányi Mária által szerkesztett vaskos kötet nem véletlenül viseli A mi magyar adásunk címet. Öt évvel ezelőtt, amikor a szerkesztők nekiláttak a hatalmas feladatnak, még munkacímnek szánták, ami később, a Kriterion Kiadó javaslatára véglegessé vált. Elvégre az 1969-es indulástól az 1985-ös betiltásig a bukaresti tévé magyar adása valamennyi székelyföldi, partiumi és szórványban élő magyar kedvenc műsorává nőtte ki magát. Nem egyszerű hagyományőrző vagy szórakoztató funkciót töltött be, hanem a közösségi ügyek felvállalásával a romániai magyarság egyik legfontosabb fórumává fejlődött.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. november 20.
Semjén: egységes nemzetrészek mögött áll a magyarság
A magyarság egy és oszthatatlan, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai tanúságot tettek arról, ha bármelyik nemzetrészt sérelem éri, az egyetemes magyarság mögötte áll - mondta Semjén Zsolt a Máért XIII. plenáris ülése után csütörtök este a Parlamentben. A tanácskozás résztvevői egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatot.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságírók előtt kiemelte: rendkívüli békességben, a kompromisszumkészség és a konstruktivitás jegyében zajlott a plenáris ülésen az egyes kérdések megvitatása.
A zárónyilatkozatból kiemelte: a résztvevők rögzítették, hogy az áprilisi választás után megalakult parlament össznemzeti Országgyűlés, amely az egész magyar nemzetet képviseli és döntéseivel az egész magyarság jövőjét szolgálja.
A jövőben is arra törekednek, hogy az alaptörvény által deklarált összetartozás és felelősségviselés szellemében folytassák a megkezdett munkát. Rögzítették: a következő év a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében.
A miniszterelnök-helyettes jelezte: a kormány félmilliárd forinttal járul hozzá a szakképzés támogatásához, hogy még több fiatal tanulhasson szakmát. Egyre hangsúlyosabbak és fontosabbak a gazdasági szempontok, a gazdaság fejlesztése, a magyarság megtartása pedig anyagi kérdés is a szellemi és spirituális szempontok mellett - tette hozzá.
Semjén Zsolt elmondta: Kárpátalja esetében - mivel az ott élők létéről és életéről van szó - a magyar pártok külön tanácskozásokat tartanak, azzal, hogy minden anyagi, politikai és emberi támogatást megadnak az ott élő magyarságnak. A zárónyilatkozatban szerepel az is: elfogadhatatlannak tartják, hogy a parlamenti választókerületek kialakításánál a választási törvény előírásai ellenére nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmileg kialakult elhelyezkedését. Reményüket fejezik ki, hogy megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések a nyelvtörvény végrehajtására érdekében, és a tervezett adminisztratív reform folyamán figyelembe veszik a lakosság nemzetiségi összetételét is.
Az MTI-hez eljuttatott ötoldalas dokumentumban az áll: támogatják az erdélyi magyarság azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, a magyar és a székely zászlót szabadon, minden kötöttség nélkül használhassa. Tiltakoznak a román hatóságok ezzel ellentétes, jogkorlátozó tettei ellen, akárcsak azon fellépéseivel szemben, amelyek a megengedő jogszabályi környezet ellenére akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban. Támogatásukról biztosítják a magyarság azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit magyar nevükön illesse. Támogatják az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, szorgalmazzák az ezzel kapcsolatos konstruktív párbeszéd megvalósulását, a román fél cselekvő részvételével.
A résztvevők aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Tiltakozásukat fejezik ki az egyetem román vezetésének intoleráns és agresszív magatartásával szemben, ugyanakkor támogatásukról biztosítják az önálló magyar tagozat létrehozása mellett kiálló oktatókat és hallgatókat.
Tiltakozásuknak adnak hangot minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely a jogerősen visszaszolgáltatott erdélyi egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekszik, ugyanakkor kifejezik reményüket, hogy a romániai restitúciós folyamat mielőbb lezárul, birtokba helyezve és kárpótolva a korábbi tulajdonosokat.
A Máért tagjai reményüket fejezik ki, hogy a szlovák parlament úgy módosítja az állampolgársági szabályozást, hogy az ne fossza meg állampolgárait identitásuk kifejezésének attól a lehetőségétől, hogy felvegyék a nemzetiségük szerinti állampolgárságot is. Elutasítják a szlovák közoktatási reform azon elemeit, amelyek a magyar iskolák tömeges bezárásával fenyegetnek.
Támogatásukról biztosítják Szerbiát uniós törekvéseiben, és remélik, hogy a tárgyalási folyamatokon megoldást találnak a vajdasági magyarság számára fontos nyitott kérdésekre.
Történelmi eseménynek és a magyar-szerb megbékélési folyamat újabb, jelentős eredményének tekintik, hogy - hetven év után - október 30-án megszületett az a kormányrendelet, amely hatályon kívül helyezi Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét. Bíznak abban, hogy az elfogadott kormányrendelet a rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi.
A felek fontos eredménynek tartják, hogy az európai parlamenti választások eredményeként külhoni magyarok Brüsszelben képviselik a nemzetrészeket, a nem uniós országok magyar közösségeit, így a vajdasági és a kárpátaljai képviselők is közvetlenül szólalhatnak fel a magyarság ügyéért.
Továbbra is elsőszámú célnak tekintik az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítését, támogatását. Az a tény, hogy a magyar állampolgárság felvétele iránti igény folyamatosan magas, a nemzet összetartozását és a világ magyarságának erejébe vetett hitet erősíti - olvasható. A résztvevők kérik olyan lépések megtételét, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is.
Támogatják a horvátországi magyar közösség azon törekvését, hogy a felgyorsult asszimilációt lelassítsák, illetve visszafordítsák. Muravidéknél továbbra is szorgalmazzák az általános nemzetiségi törvény mihamarabbi elfogadását. A diaszpórával kapcsolatban üdvözlik azokat a programokat, amelyekben az előző nap a Magyar Diaszpóra Tanács tagjai megállapodtak, így a Kőrösi Csoma Sándor Program, a Julianus és a Mikes program folytatását, valamint a másod- és harmadgenerációs magyar fiatalok identitásának megőrzésére indított programokat.
(MTI), Budapest
A magyarság egy és oszthatatlan, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai tanúságot tettek arról, ha bármelyik nemzetrészt sérelem éri, az egyetemes magyarság mögötte áll - mondta Semjén Zsolt a Máért XIII. plenáris ülése után csütörtök este a Parlamentben. A tanácskozás résztvevői egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatot.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságírók előtt kiemelte: rendkívüli békességben, a kompromisszumkészség és a konstruktivitás jegyében zajlott a plenáris ülésen az egyes kérdések megvitatása.
A zárónyilatkozatból kiemelte: a résztvevők rögzítették, hogy az áprilisi választás után megalakult parlament össznemzeti Országgyűlés, amely az egész magyar nemzetet képviseli és döntéseivel az egész magyarság jövőjét szolgálja.
A jövőben is arra törekednek, hogy az alaptörvény által deklarált összetartozás és felelősségviselés szellemében folytassák a megkezdett munkát. Rögzítették: a következő év a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében.
A miniszterelnök-helyettes jelezte: a kormány félmilliárd forinttal járul hozzá a szakképzés támogatásához, hogy még több fiatal tanulhasson szakmát. Egyre hangsúlyosabbak és fontosabbak a gazdasági szempontok, a gazdaság fejlesztése, a magyarság megtartása pedig anyagi kérdés is a szellemi és spirituális szempontok mellett - tette hozzá.
Semjén Zsolt elmondta: Kárpátalja esetében - mivel az ott élők létéről és életéről van szó - a magyar pártok külön tanácskozásokat tartanak, azzal, hogy minden anyagi, politikai és emberi támogatást megadnak az ott élő magyarságnak. A zárónyilatkozatban szerepel az is: elfogadhatatlannak tartják, hogy a parlamenti választókerületek kialakításánál a választási törvény előírásai ellenére nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmileg kialakult elhelyezkedését. Reményüket fejezik ki, hogy megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések a nyelvtörvény végrehajtására érdekében, és a tervezett adminisztratív reform folyamán figyelembe veszik a lakosság nemzetiségi összetételét is.
Az MTI-hez eljuttatott ötoldalas dokumentumban az áll: támogatják az erdélyi magyarság azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, a magyar és a székely zászlót szabadon, minden kötöttség nélkül használhassa. Tiltakoznak a román hatóságok ezzel ellentétes, jogkorlátozó tettei ellen, akárcsak azon fellépéseivel szemben, amelyek a megengedő jogszabályi környezet ellenére akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban. Támogatásukról biztosítják a magyarság azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit magyar nevükön illesse. Támogatják az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, szorgalmazzák az ezzel kapcsolatos konstruktív párbeszéd megvalósulását, a román fél cselekvő részvételével.
A résztvevők aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Tiltakozásukat fejezik ki az egyetem román vezetésének intoleráns és agresszív magatartásával szemben, ugyanakkor támogatásukról biztosítják az önálló magyar tagozat létrehozása mellett kiálló oktatókat és hallgatókat.
Tiltakozásuknak adnak hangot minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely a jogerősen visszaszolgáltatott erdélyi egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekszik, ugyanakkor kifejezik reményüket, hogy a romániai restitúciós folyamat mielőbb lezárul, birtokba helyezve és kárpótolva a korábbi tulajdonosokat.
A Máért tagjai reményüket fejezik ki, hogy a szlovák parlament úgy módosítja az állampolgársági szabályozást, hogy az ne fossza meg állampolgárait identitásuk kifejezésének attól a lehetőségétől, hogy felvegyék a nemzetiségük szerinti állampolgárságot is. Elutasítják a szlovák közoktatási reform azon elemeit, amelyek a magyar iskolák tömeges bezárásával fenyegetnek.
Támogatásukról biztosítják Szerbiát uniós törekvéseiben, és remélik, hogy a tárgyalási folyamatokon megoldást találnak a vajdasági magyarság számára fontos nyitott kérdésekre.
Történelmi eseménynek és a magyar-szerb megbékélési folyamat újabb, jelentős eredményének tekintik, hogy - hetven év után - október 30-án megszületett az a kormányrendelet, amely hatályon kívül helyezi Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét. Bíznak abban, hogy az elfogadott kormányrendelet a rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi.
A felek fontos eredménynek tartják, hogy az európai parlamenti választások eredményeként külhoni magyarok Brüsszelben képviselik a nemzetrészeket, a nem uniós országok magyar közösségeit, így a vajdasági és a kárpátaljai képviselők is közvetlenül szólalhatnak fel a magyarság ügyéért.
Továbbra is elsőszámú célnak tekintik az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítését, támogatását. Az a tény, hogy a magyar állampolgárság felvétele iránti igény folyamatosan magas, a nemzet összetartozását és a világ magyarságának erejébe vetett hitet erősíti - olvasható. A résztvevők kérik olyan lépések megtételét, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is.
Támogatják a horvátországi magyar közösség azon törekvését, hogy a felgyorsult asszimilációt lelassítsák, illetve visszafordítsák. Muravidéknél továbbra is szorgalmazzák az általános nemzetiségi törvény mihamarabbi elfogadását. A diaszpórával kapcsolatban üdvözlik azokat a programokat, amelyekben az előző nap a Magyar Diaszpóra Tanács tagjai megállapodtak, így a Kőrösi Csoma Sándor Program, a Julianus és a Mikes program folytatását, valamint a másod- és harmadgenerációs magyar fiatalok identitásának megőrzésére indított programokat.
(MTI), Budapest
2014. november 21.
A rejtélyes parlament
Első nyilatkozatában Románia újonnan megválasztott államfője – mintha csak Victor Pontával zajló tévévitáit folytatta volna – arra kérte a parlamentet, vonják vissza az amnesztiatörvényt, vonják meg a bűnvádi eljárásokban érintett képviselők mentelmi jogát, hogy a korrupcióellenes ügyészség megkezdhesse a vizsgálatot, és vonják le végre a tanulságot a diaszpóra választási rémtörténetéből, továbbá fogadják el a levélben, illetve elektronikus úton történő szavazásra már benyújtott törvényjavaslatot.
Noha egyes tévéguruk szolgalelkűséggel is azonnal megvádolták, a képviselőház egyéves huzavona után végre visszavonta az amnesztiatörvényt, s már kedden három képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről döntöttek. Jóváhagyta Ion Diniţă előzetes letartóztatását, akit megvesztegetéssel és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolnak abban az ügyben, amelyben Aristotel Căncescu Brassó megyei tanácselnököt már előzetes letartóztatásba helyezték. Ioan Adam szocialista képviselő mentelmi jogát azért vonták meg, mert az ügyészek szerint tagja annak a bűnszervezetnek, amely illegális erdő-visszaszolgáltatásokkal 300 millió euróval károsította meg az államot. Ugyanebben az ügyben helyezték előzetes letartóztatásba Viorel Hrebenciucot és fiát, Andrei Hrebenciucot. Mircea Roşca előzetes letartóztatását is jóváhagyták. A liberális képviselőt befolyással való üzérkedéssel és csúszópénz elfogadásával vádolják, az ügyészek szerint húszezer eurót kapott egy üzletembertől azért, hogy Azugán különböző telkekhez juttassa. Másnap két másik ügyben is döntöttek. A szenátus megvonta a Microsoft-ügyben gyanúsított Ecaterina Andronescu és Şerban Mihăilescu szenátor mentelmi jogát, így megkezdődhet ellenük a bűnvádi eljárás. Ha a volt miniszter asszony valóban ártatlan, ahogyan több tévés nyilatkozatában is kijelentette, most bizonyíthatja ezt. Megindult valami, a tévéguruk felháborodottan képviselők elleni hajtóvadászatról beszéltek, de kétségtelen, ez csak a jéghegy csúcsa. Sok képviselő és szenátor neve felmerült, a gyanúsítások köre terjed. S nem véletlen az sem, hogy Románia háromszáz leggazdagabb embere közül – összesített vagyonuk idén mintegy 22,47 milliárd eurót tesz ki, derül ki a Capital által 14. alkalommal összeállított, leggazdagabb romániaiakat feltüntető toplistából – harminc nem tudja igazolni, honnan származik vagyona, legalábbis Ioana Petrescu pénzügyminiszter szerint. Az adóhatóság a „feketelista” összeállításához a Capital rangsorából az elmúlt két évben négyszáz személy vagyonát vizsgálta.
Valami megindult megint, de a korrupció – a politikusok esetében a befolyással való üzérkedés – legalább részleges felszámolásáig még sok víz folyik le a Dunán, az Olton vagy a Dâmboviţán. Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Első nyilatkozatában Románia újonnan megválasztott államfője – mintha csak Victor Pontával zajló tévévitáit folytatta volna – arra kérte a parlamentet, vonják vissza az amnesztiatörvényt, vonják meg a bűnvádi eljárásokban érintett képviselők mentelmi jogát, hogy a korrupcióellenes ügyészség megkezdhesse a vizsgálatot, és vonják le végre a tanulságot a diaszpóra választási rémtörténetéből, továbbá fogadják el a levélben, illetve elektronikus úton történő szavazásra már benyújtott törvényjavaslatot.
Noha egyes tévéguruk szolgalelkűséggel is azonnal megvádolták, a képviselőház egyéves huzavona után végre visszavonta az amnesztiatörvényt, s már kedden három képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről döntöttek. Jóváhagyta Ion Diniţă előzetes letartóztatását, akit megvesztegetéssel és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolnak abban az ügyben, amelyben Aristotel Căncescu Brassó megyei tanácselnököt már előzetes letartóztatásba helyezték. Ioan Adam szocialista képviselő mentelmi jogát azért vonták meg, mert az ügyészek szerint tagja annak a bűnszervezetnek, amely illegális erdő-visszaszolgáltatásokkal 300 millió euróval károsította meg az államot. Ugyanebben az ügyben helyezték előzetes letartóztatásba Viorel Hrebenciucot és fiát, Andrei Hrebenciucot. Mircea Roşca előzetes letartóztatását is jóváhagyták. A liberális képviselőt befolyással való üzérkedéssel és csúszópénz elfogadásával vádolják, az ügyészek szerint húszezer eurót kapott egy üzletembertől azért, hogy Azugán különböző telkekhez juttassa. Másnap két másik ügyben is döntöttek. A szenátus megvonta a Microsoft-ügyben gyanúsított Ecaterina Andronescu és Şerban Mihăilescu szenátor mentelmi jogát, így megkezdődhet ellenük a bűnvádi eljárás. Ha a volt miniszter asszony valóban ártatlan, ahogyan több tévés nyilatkozatában is kijelentette, most bizonyíthatja ezt. Megindult valami, a tévéguruk felháborodottan képviselők elleni hajtóvadászatról beszéltek, de kétségtelen, ez csak a jéghegy csúcsa. Sok képviselő és szenátor neve felmerült, a gyanúsítások köre terjed. S nem véletlen az sem, hogy Románia háromszáz leggazdagabb embere közül – összesített vagyonuk idén mintegy 22,47 milliárd eurót tesz ki, derül ki a Capital által 14. alkalommal összeállított, leggazdagabb romániaiakat feltüntető toplistából – harminc nem tudja igazolni, honnan származik vagyona, legalábbis Ioana Petrescu pénzügyminiszter szerint. Az adóhatóság a „feketelista” összeállításához a Capital rangsorából az elmúlt két évben négyszáz személy vagyonát vizsgálta.
Valami megindult megint, de a korrupció – a politikusok esetében a befolyással való üzérkedés – legalább részleges felszámolásáig még sok víz folyik le a Dunán, az Olton vagy a Dâmboviţán. Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 21.
Felelősség
Menjen vagy maradjon a Ponta-kormány? – Klaus Johannis meglepő választási győzelme után ez az egyik vezető politikai téma.
Pedig nem parlamenti választásról van szó, államfőre voksoltunk, nem képviselőkre, ennek nyomán pedig elvileg nem kellene azon spekulálni, hogy az elnök megválasztása nyomán a kabinet is módosul.
A mostani helyzet mégis más. Amolyan „félidei” választásról van szó, hiszen a Ponta-kabinet – ha nem is ugyanabban az összetételben – mandátumának felénél tart. Ráadásul Johannis ellenfele maga a regnáló miniszterelnök, Victor Ponta volt. Ebben a minőségében szenvedett vereséget. Ráadásul abban is konszenzus van, hogy Johannis győzelme nem feltétlenül politikai programjának köszönhető, a polgárok nem azért mozdultak meg vasárnap, hogy ő legyen az államfő, hanem azért, hogy ne Ponta.
Az általa vezetett Szociáldemokrata Pártot (PSD) ugyanis a posztkommunizmus letéteményesének tartják, ennek minden velejárójával: a korrupcióval, a zsarolással, az oligarchák arcátlanságával, a beruházások ösztönzése és a vállalkozók támogatása helyett az állami segélyből élők közpénzekkel történő „lefizetésével”, a teljesítmény díjazása helyett az államtól való függés erősítésével. A polgárok többsége mindezen okok miatt Ponta ellen voksolt, amit tekinthetünk akár „közvetlen bizalmi szavazásnak” is, amelyen a miniszterelnök csúfosan elbukott.
Ezek után akkor is indokoltnak tekinthető a távozása, ha nem parlamenti választás zajlott. A felelősséget az egész kormánynak viselnie kell, az RMDSZ-szel együtt. A szövetség egy megbélyegzett kormány tagja, amely fölött a külföldi szavazás akadályozása miatt ráadásul most már a bűncselekmény elkövetésének gyanúja is lebeg. Már csak ezért is indokolt volna a kilépés.
És azon megyei, illetve országos vezetők felelősségének megállapítása és esetleges elmozdítása, akik azért felelősek, hogy a magyar közösség egyetlen olyan szervezete, amely parlamenti képviselettel rendelkezik, és a leginkább szem előtt van, ennyire nem értette meg a magyar választók akaratát, és miközben látszólag nem foglalt állást, valójában a már csak a külföldi voksolási botrány miatt is vállalhatatlan jelölt mellett állt ki.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
Menjen vagy maradjon a Ponta-kormány? – Klaus Johannis meglepő választási győzelme után ez az egyik vezető politikai téma.
Pedig nem parlamenti választásról van szó, államfőre voksoltunk, nem képviselőkre, ennek nyomán pedig elvileg nem kellene azon spekulálni, hogy az elnök megválasztása nyomán a kabinet is módosul.
A mostani helyzet mégis más. Amolyan „félidei” választásról van szó, hiszen a Ponta-kabinet – ha nem is ugyanabban az összetételben – mandátumának felénél tart. Ráadásul Johannis ellenfele maga a regnáló miniszterelnök, Victor Ponta volt. Ebben a minőségében szenvedett vereséget. Ráadásul abban is konszenzus van, hogy Johannis győzelme nem feltétlenül politikai programjának köszönhető, a polgárok nem azért mozdultak meg vasárnap, hogy ő legyen az államfő, hanem azért, hogy ne Ponta.
Az általa vezetett Szociáldemokrata Pártot (PSD) ugyanis a posztkommunizmus letéteményesének tartják, ennek minden velejárójával: a korrupcióval, a zsarolással, az oligarchák arcátlanságával, a beruházások ösztönzése és a vállalkozók támogatása helyett az állami segélyből élők közpénzekkel történő „lefizetésével”, a teljesítmény díjazása helyett az államtól való függés erősítésével. A polgárok többsége mindezen okok miatt Ponta ellen voksolt, amit tekinthetünk akár „közvetlen bizalmi szavazásnak” is, amelyen a miniszterelnök csúfosan elbukott.
Ezek után akkor is indokoltnak tekinthető a távozása, ha nem parlamenti választás zajlott. A felelősséget az egész kormánynak viselnie kell, az RMDSZ-szel együtt. A szövetség egy megbélyegzett kormány tagja, amely fölött a külföldi szavazás akadályozása miatt ráadásul most már a bűncselekmény elkövetésének gyanúja is lebeg. Már csak ezért is indokolt volna a kilépés.
És azon megyei, illetve országos vezetők felelősségének megállapítása és esetleges elmozdítása, akik azért felelősek, hogy a magyar közösség egyetlen olyan szervezete, amely parlamenti képviselettel rendelkezik, és a leginkább szem előtt van, ennyire nem értette meg a magyar választók akaratát, és miközben látszólag nem foglalt állást, valójában a már csak a külföldi voksolási botrány miatt is vállalhatatlan jelölt mellett állt ki.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 21.
Elkezdődött az Európai Ifjúsági Fórum Közgyűlése Kolozsváron
Elkezdődött az Európai Ifjúsági Fórum Közgyűlése Kolozsváron. A közgyűlésre mintegy 50 országból érkeztek fiatalok, akik az ifjúsági politikákkal megbízott hivatalos személyekkel találkozhatnak. Az eseményen jelen van Navracsics Tibor, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa is, Cristian Cosmin ifjúságügyi államtitkár és Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is.
Emil Boc polgármester köszöntő beszédében elmondta, a demokráciáért folyamatosan harcolni kell, hiszen a gazdasági válság a demokráciát is kikezdte, az embereknek megrendült a bizalma az európai intézményekben, és az országaik kormányaiban. Boc szerint fontos megerősíteni az emberek bizalmát az Európai Unió intézményeiben, hiszen az unió a megoldása, nem pedig az okozója a problémáinknak.
Elmondta, a román történelem folyamán nem volt szerencsésebb ifjú generáció, hiszen a mai fiatalok olyan szabadságjogokkal rendelkeznek, amelyekről szüleik, felmenőik nem is álmodhattak. Például gyerekei számára annyira természetes a szabad utazás, a szabad véleménynyilvánítás, hogy nem is képes értésükre adni, hogy ő fiatalként még csak nem is álmodhatott ezekről a jogokról.
Szerinte a demokrácia megerősítésének egyik eszköze, ha az emberek hozzájárulhatnak a demokratikus folyamatok alakításához, például az alulról jövő kezdeményezések által. Erre egy kolozsvári példát, a részvételi költségvetés projektet említette, amelyről elmondta, arról szól, hogy a polgárok közvetlenül dönthetnek arról, hogy mire szeretnék használni a város költségvetésének egy részét.
Cristian Cosmin államtitkár köszöntője után Navracsics Tibor európai biztos vette át a szót. Elmondta, ez az első nagyszabású nyilvános esemény, amelyen részt vesz európai uniós biztosként. Elmondta, elhivatott a fiatal generációval együttműködni, ezért egy stratégiai szövetséget ajánl az Európai Ifjúsági Fórumnak. Ezentúl is figyel és keresi a megoldásokat azokra az ifjúság által tapasztalt problémákra, amelyeket már az Európai Parlamentben történt meghallgatása során is kiemelt: például azt, hogy az ifjúságot súlyosan érinti a gazdasági válság, 50%-uk munkanélküli.
Rámutatott, meg kell találni az ifjúság helyét a társadalomban, mert annak ellenére, hogy a közösségi média segítségével a fiatalok ugyan soha nem látott mértékben vannak kapcsolatban egymással, nem mindig sikerül nekik politikailag megnyilvánulni, hangjukat hallatni. Navracsics szerint fontos megtalálni a módját annak, hogy a kapcsolatok megerősödjenek a fiatalság tagjai, szervezetei között, minden kínálkozó lehetőséget ki kell használni ennek érdekében, mert így erősödhet meg a fiatalok státusa a társadalomban.
Transindex.ro
Elkezdődött az Európai Ifjúsági Fórum Közgyűlése Kolozsváron. A közgyűlésre mintegy 50 országból érkeztek fiatalok, akik az ifjúsági politikákkal megbízott hivatalos személyekkel találkozhatnak. Az eseményen jelen van Navracsics Tibor, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa is, Cristian Cosmin ifjúságügyi államtitkár és Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is.
Emil Boc polgármester köszöntő beszédében elmondta, a demokráciáért folyamatosan harcolni kell, hiszen a gazdasági válság a demokráciát is kikezdte, az embereknek megrendült a bizalma az európai intézményekben, és az országaik kormányaiban. Boc szerint fontos megerősíteni az emberek bizalmát az Európai Unió intézményeiben, hiszen az unió a megoldása, nem pedig az okozója a problémáinknak.
Elmondta, a román történelem folyamán nem volt szerencsésebb ifjú generáció, hiszen a mai fiatalok olyan szabadságjogokkal rendelkeznek, amelyekről szüleik, felmenőik nem is álmodhattak. Például gyerekei számára annyira természetes a szabad utazás, a szabad véleménynyilvánítás, hogy nem is képes értésükre adni, hogy ő fiatalként még csak nem is álmodhatott ezekről a jogokról.
Szerinte a demokrácia megerősítésének egyik eszköze, ha az emberek hozzájárulhatnak a demokratikus folyamatok alakításához, például az alulról jövő kezdeményezések által. Erre egy kolozsvári példát, a részvételi költségvetés projektet említette, amelyről elmondta, arról szól, hogy a polgárok közvetlenül dönthetnek arról, hogy mire szeretnék használni a város költségvetésének egy részét.
Cristian Cosmin államtitkár köszöntője után Navracsics Tibor európai biztos vette át a szót. Elmondta, ez az első nagyszabású nyilvános esemény, amelyen részt vesz európai uniós biztosként. Elmondta, elhivatott a fiatal generációval együttműködni, ezért egy stratégiai szövetséget ajánl az Európai Ifjúsági Fórumnak. Ezentúl is figyel és keresi a megoldásokat azokra az ifjúság által tapasztalt problémákra, amelyeket már az Európai Parlamentben történt meghallgatása során is kiemelt: például azt, hogy az ifjúságot súlyosan érinti a gazdasági válság, 50%-uk munkanélküli.
Rámutatott, meg kell találni az ifjúság helyét a társadalomban, mert annak ellenére, hogy a közösségi média segítségével a fiatalok ugyan soha nem látott mértékben vannak kapcsolatban egymással, nem mindig sikerül nekik politikailag megnyilvánulni, hangjukat hallatni. Navracsics szerint fontos megtalálni a módját annak, hogy a kapcsolatok megerősödjenek a fiatalság tagjai, szervezetei között, minden kínálkozó lehetőséget ki kell használni ennek érdekében, mert így erősödhet meg a fiatalok státusa a társadalomban.
Transindex.ro
2014. november 21.
Ezeket tartalmazza a Máért zárónyilatkozata
Az MTI-hez eljuttatott ötoldalas Máért zárónyilatkozatban az áll: támogatják az erdélyi magyarság azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, a magyar és a székely zászlót szabadon, minden kötöttség nélkül használhassa. Tiltakoznak a román hatóságok ezzel ellentétes, jogkorlátozó tettei ellen, akárcsak azon fellépéseivel szemben, amelyek a megengedő jogszabályi környezet ellenére akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban. Támogatásukról biztosítják a magyarság azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit magyar nevükön illesse. Támogatják az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, szorgalmazzák az ezzel kapcsolatos konstruktív párbeszéd megvalósulását, a román fél cselekvő részvételével.
A résztvevők aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Tiltakozásukat fejezik ki az egyetem román vezetésének intoleráns és agresszív magatartásával szemben, ugyanakkor támogatásukról biztosítják az önálló magyar tagozat létrehozása mellett kiálló oktatókat és hallgatókat.
Tiltakozásuknak adnak hangot minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely a jogerősen visszaszolgáltatott erdélyi egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekszik, ugyanakkor kifejezik reményüket, hogy a romániai restitúciós folyamat mielőbb lezárul, birtokba helyezve és kárpótolva a korábbi tulajdonosokat.
A Máért tagjai reményüket fejezik ki, hogy a szlovák parlament úgy módosítja az állampolgársági szabályozást, hogy az ne fossza meg állampolgárait identitásuk kifejezésének attól a lehetőségétől, hogy felvegyék a nemzetiségük szerinti állampolgárságot is. Elutasítják a szlovák közoktatási reform azon elemeit, amelyek a magyar iskolák tömeges bezárásával fenyegetnek.
Támogatásukról biztosítják Szerbiát uniós törekvéseiben, és remélik, hogy a tárgyalási folyamatokon megoldást találnak a vajdasági magyarság számára fontos nyitott kérdésekre.
Történelmi eseménynek és a magyar-szerb megbékélési folyamat újabb, jelentős eredményének tekintik, hogy - hetven év után - október 30-án megszületett az a kormányrendelet, amely hatályon kívül helyezi Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét. Bíznak abban, hogy az elfogadott kormányrendelet a rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi.
A felek fontos eredménynek tartják, hogy az európai parlamenti választások eredményeként külhoni magyarok Brüsszelben képviselik a nemzetrészeket, a nem uniós országok magyar közösségeit, így a vajdasági és a kárpátaljai képviselők is közvetlenül szólalhatnak fel a magyarság ügyéért.
Továbbra is elsőszámú célnak tekintik az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítését, támogatását. Az a tény, hogy a magyar állampolgárság felvétele iránti igény folyamatosan magas, a nemzet összetartozását és a világ magyarságának erejébe vetett hitet erősíti - olvasható. A résztvevők kérik olyan lépések megtételét, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is. Támogatják a horvátországi magyar közösség azon törekvését, hogy a felgyorsult asszimilációt lelassítsák, illetve visszafordítsák. Muravidéknél továbbra is szorgalmazzák az általános nemzetiségi törvény mihamarabbi elfogadását. A diaszpórával kapcsolatban üdvözlik azokat a programokat, amelyekben az előző nap a Magyar Diaszpóra Tanács tagjai megállapodtak, így a Kőrösi Csoma Sándor Program, a Julianus és a Mikes program folytatását, valamint a másod- és harmadgenerációs magyar fiatalok identitásának megőrzésére indított programokat.
A magyarság egy és oszthatatlan, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai tanúságot tettek arról, ha bármelyik nemzetrészt sérelem éri, az egyetemes magyarság mögötte áll - mondta Semjén Zsolt a Máért XIII. plenáris ülése után csütörtök este a Parlamentben. A tanácskozás résztvevői egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatot.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságírók előtt kiemelte: rendkívüli békességben, a kompromisszumkészség és a konstruktivitás jegyében zajlott a plenáris ülésen az egyes kérdések megvitatása.
A zárónyilatkozatból kiemelte: a résztvevők rögzítették, hogy az áprilisi választás után megalakult parlament össznemzeti Országgyűlés, amely az egész magyar nemzetet képviseli és döntéseivel az egész magyarság jövőjét szolgálja.
A jövőben is arra törekednek, hogy az alaptörvény által deklarált összetartozás és felelősségviselés szellemében folytassák a megkezdett munkát. Rögzítették: a következő év a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében. A miniszterelnök-helyettes jelezte: a kormány félmilliárd forinttal járul hozzá a szakképzés támogatásához, hogy még több fiatal tanulhasson szakmát. Egyre hangsúlyosabbak és fontosabbak a gazdasági szempontok, a gazdaság fejlesztése, a magyarság megtartása pedig anyagi kérdés is a szellemi és spirituális szempontok mellett - tette hozzá.
Semjén Zsolt elmondta: Kárpátalja esetében - mivel az ott élők létéről és életéről van szó - a magyar pártok külön tanácskozásokat tartanak, azzal, hogy minden anyagi, politikai és emberi támogatást megadnak az ott élő magyarságnak. A zárónyilatkozatban szerepel az is: elfogadhatatlannak tartják, hogy a parlamenti választókerületek kialakításánál a választási törvény előírásai ellenére nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmileg kialakult elhelyezkedését. Reményüket fejezik ki, hogy megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések a nyelvtörvény végrehajtására érdekében, és a tervezett adminisztratív reform folyamán figyelembe veszik a lakosság nemzetiségi összetételét is. (mti)
Transindex.ro
Az MTI-hez eljuttatott ötoldalas Máért zárónyilatkozatban az áll: támogatják az erdélyi magyarság azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, a magyar és a székely zászlót szabadon, minden kötöttség nélkül használhassa. Tiltakoznak a román hatóságok ezzel ellentétes, jogkorlátozó tettei ellen, akárcsak azon fellépéseivel szemben, amelyek a megengedő jogszabályi környezet ellenére akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban. Támogatásukról biztosítják a magyarság azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit magyar nevükön illesse. Támogatják az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, szorgalmazzák az ezzel kapcsolatos konstruktív párbeszéd megvalósulását, a román fél cselekvő részvételével.
A résztvevők aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Tiltakozásukat fejezik ki az egyetem román vezetésének intoleráns és agresszív magatartásával szemben, ugyanakkor támogatásukról biztosítják az önálló magyar tagozat létrehozása mellett kiálló oktatókat és hallgatókat.
Tiltakozásuknak adnak hangot minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely a jogerősen visszaszolgáltatott erdélyi egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekszik, ugyanakkor kifejezik reményüket, hogy a romániai restitúciós folyamat mielőbb lezárul, birtokba helyezve és kárpótolva a korábbi tulajdonosokat.
A Máért tagjai reményüket fejezik ki, hogy a szlovák parlament úgy módosítja az állampolgársági szabályozást, hogy az ne fossza meg állampolgárait identitásuk kifejezésének attól a lehetőségétől, hogy felvegyék a nemzetiségük szerinti állampolgárságot is. Elutasítják a szlovák közoktatási reform azon elemeit, amelyek a magyar iskolák tömeges bezárásával fenyegetnek.
Támogatásukról biztosítják Szerbiát uniós törekvéseiben, és remélik, hogy a tárgyalási folyamatokon megoldást találnak a vajdasági magyarság számára fontos nyitott kérdésekre.
Történelmi eseménynek és a magyar-szerb megbékélési folyamat újabb, jelentős eredményének tekintik, hogy - hetven év után - október 30-án megszületett az a kormányrendelet, amely hatályon kívül helyezi Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét. Bíznak abban, hogy az elfogadott kormányrendelet a rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi.
A felek fontos eredménynek tartják, hogy az európai parlamenti választások eredményeként külhoni magyarok Brüsszelben képviselik a nemzetrészeket, a nem uniós országok magyar közösségeit, így a vajdasági és a kárpátaljai képviselők is közvetlenül szólalhatnak fel a magyarság ügyéért.
Továbbra is elsőszámú célnak tekintik az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítését, támogatását. Az a tény, hogy a magyar állampolgárság felvétele iránti igény folyamatosan magas, a nemzet összetartozását és a világ magyarságának erejébe vetett hitet erősíti - olvasható. A résztvevők kérik olyan lépések megtételét, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is. Támogatják a horvátországi magyar közösség azon törekvését, hogy a felgyorsult asszimilációt lelassítsák, illetve visszafordítsák. Muravidéknél továbbra is szorgalmazzák az általános nemzetiségi törvény mihamarabbi elfogadását. A diaszpórával kapcsolatban üdvözlik azokat a programokat, amelyekben az előző nap a Magyar Diaszpóra Tanács tagjai megállapodtak, így a Kőrösi Csoma Sándor Program, a Julianus és a Mikes program folytatását, valamint a másod- és harmadgenerációs magyar fiatalok identitásának megőrzésére indított programokat.
A magyarság egy és oszthatatlan, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai tanúságot tettek arról, ha bármelyik nemzetrészt sérelem éri, az egyetemes magyarság mögötte áll - mondta Semjén Zsolt a Máért XIII. plenáris ülése után csütörtök este a Parlamentben. A tanácskozás résztvevői egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatot.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságírók előtt kiemelte: rendkívüli békességben, a kompromisszumkészség és a konstruktivitás jegyében zajlott a plenáris ülésen az egyes kérdések megvitatása.
A zárónyilatkozatból kiemelte: a résztvevők rögzítették, hogy az áprilisi választás után megalakult parlament össznemzeti Országgyűlés, amely az egész magyar nemzetet képviseli és döntéseivel az egész magyarság jövőjét szolgálja.
A jövőben is arra törekednek, hogy az alaptörvény által deklarált összetartozás és felelősségviselés szellemében folytassák a megkezdett munkát. Rögzítették: a következő év a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében. A miniszterelnök-helyettes jelezte: a kormány félmilliárd forinttal járul hozzá a szakképzés támogatásához, hogy még több fiatal tanulhasson szakmát. Egyre hangsúlyosabbak és fontosabbak a gazdasági szempontok, a gazdaság fejlesztése, a magyarság megtartása pedig anyagi kérdés is a szellemi és spirituális szempontok mellett - tette hozzá.
Semjén Zsolt elmondta: Kárpátalja esetében - mivel az ott élők létéről és életéről van szó - a magyar pártok külön tanácskozásokat tartanak, azzal, hogy minden anyagi, politikai és emberi támogatást megadnak az ott élő magyarságnak. A zárónyilatkozatban szerepel az is: elfogadhatatlannak tartják, hogy a parlamenti választókerületek kialakításánál a választási törvény előírásai ellenére nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmileg kialakult elhelyezkedését. Reményüket fejezik ki, hogy megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések a nyelvtörvény végrehajtására érdekében, és a tervezett adminisztratív reform folyamán figyelembe veszik a lakosság nemzetiségi összetételét is. (mti)
Transindex.ro
2014. november 22.
Péterfi Rozália
Csütörtökön, november 20-án kora este Bukarestben, hosszan tartó, súlyos betegség után 88 éves korában elhunyt Péterfi Rozália, a Nyugati Jelen lapelődjének, a Vörös Lobogónak kis híján negyedszázadig (1958–1982), nyugdíjba vonulásáig főszerkesztője.
Nehéz időkben állt egy rajoni, majd megyei magyar napilap élén, amikor a sajtó szabadságáról még elméletben sem lehetett beszélni. Az akkori újságíróknak gúzsba kötve kellett táncolniuk, ha azt akarták, hogy – a nyilvánvaló megkötöttségek dacára – az olvasók kezébe mégis érdekes, az emberek gondjaival, bajaival foglalkozó írásokat (is) adjanak. Péterfi Rozália a lap vezetőjeként – ötleteivel, a kollégák jó kezdeményezéseinek felkarolásával és természetesen írásaival – mindig az újság olvasóit tartotta szem előtt. Bizalmasabb baráti körben elmondta: a párt lapja vagyunk (más megyei lap nem is jelenhetett meg akkoriban – szerk. megj.), de az olvasót szolgáljuk. Ezért a szolgálatért aztán sokszor kénytelen volt a hátát tartani, elviselni a nem egyszer otromba legorombításokat a pártszervek részéről, ha valamit nem úgy tett a lap, mint ahogy a szűklátókörűek elvárták. Határozott, egyenes, karakán jellem volt, munkatársaival szigorú, de igazságos, és nem az az emberfajta, aki felfelé törleszkedik, lefelé rúg. Tisztelni kellett, olyannyira, hogy a megyei pártvezetők is tisztelték. Kollégái többek között azért szerették, mert „felfelé” kiállt értük – a lehetőségek végső határáig. Előfordult azonban néhányszor, hogy minden tiltakozása, ellenállása, egyet nem értése hiábavalónak bizonyult, és az újság munkatársát ő sem tudta megvédeni a kirúgástól.
Rajongásig szerette egyetlen fiát, majd talán nála is jobban három unokáját. Régóta dédanya volt, és büszke hat dédunokájára. Már betegeskedett, amikor, négy évvel ezelőtt, a legszörnyűbb csapás érte, amit anya elszenvedhet: elvesztette fiát. Életének utolsó évei nehéz betegségben teltek, de az írásról még ekkor se mondott le.
Utoljára Aradon nyilvános helyen 2011 augusztusában, az aradi magyar sajtó 150. évfordulóján rendezett ünnepségen láttuk, a Jelen Házban. „Jómagam büszke vagyok arra, hogy néhányan az egykori kollégáim közül ma is állják a sarat, továbbadva tapasztalatukat az újságírás nemes hivatásának gyakorlásában a fiataloknak. Én ezt már nem tehetem, viszont még mindig vágyakozom akárcsak Toldi: ’Hej! Ha én is, én is köztetek mehetnék…’ De amíg vagyok, olvasni fogom írásaitokat, legtöbbször elégedettséggel, olykor – sajnos – bosszúsan, de mindig szeretettel és megértéssel” – írta utóbb.
Volt kollégái, ismerősei tudják: értékes, egyenes gerincű, megbecsült embert, az aradi magyar sajtó utóbbi fél évszázadának jelentős személyiségét vesztettek el benne.
Nyugodjon békében.
Nyugati Jelen (Arad)
Csütörtökön, november 20-án kora este Bukarestben, hosszan tartó, súlyos betegség után 88 éves korában elhunyt Péterfi Rozália, a Nyugati Jelen lapelődjének, a Vörös Lobogónak kis híján negyedszázadig (1958–1982), nyugdíjba vonulásáig főszerkesztője.
Nehéz időkben állt egy rajoni, majd megyei magyar napilap élén, amikor a sajtó szabadságáról még elméletben sem lehetett beszélni. Az akkori újságíróknak gúzsba kötve kellett táncolniuk, ha azt akarták, hogy – a nyilvánvaló megkötöttségek dacára – az olvasók kezébe mégis érdekes, az emberek gondjaival, bajaival foglalkozó írásokat (is) adjanak. Péterfi Rozália a lap vezetőjeként – ötleteivel, a kollégák jó kezdeményezéseinek felkarolásával és természetesen írásaival – mindig az újság olvasóit tartotta szem előtt. Bizalmasabb baráti körben elmondta: a párt lapja vagyunk (más megyei lap nem is jelenhetett meg akkoriban – szerk. megj.), de az olvasót szolgáljuk. Ezért a szolgálatért aztán sokszor kénytelen volt a hátát tartani, elviselni a nem egyszer otromba legorombításokat a pártszervek részéről, ha valamit nem úgy tett a lap, mint ahogy a szűklátókörűek elvárták. Határozott, egyenes, karakán jellem volt, munkatársaival szigorú, de igazságos, és nem az az emberfajta, aki felfelé törleszkedik, lefelé rúg. Tisztelni kellett, olyannyira, hogy a megyei pártvezetők is tisztelték. Kollégái többek között azért szerették, mert „felfelé” kiállt értük – a lehetőségek végső határáig. Előfordult azonban néhányszor, hogy minden tiltakozása, ellenállása, egyet nem értése hiábavalónak bizonyult, és az újság munkatársát ő sem tudta megvédeni a kirúgástól.
Rajongásig szerette egyetlen fiát, majd talán nála is jobban három unokáját. Régóta dédanya volt, és büszke hat dédunokájára. Már betegeskedett, amikor, négy évvel ezelőtt, a legszörnyűbb csapás érte, amit anya elszenvedhet: elvesztette fiát. Életének utolsó évei nehéz betegségben teltek, de az írásról még ekkor se mondott le.
Utoljára Aradon nyilvános helyen 2011 augusztusában, az aradi magyar sajtó 150. évfordulóján rendezett ünnepségen láttuk, a Jelen Házban. „Jómagam büszke vagyok arra, hogy néhányan az egykori kollégáim közül ma is állják a sarat, továbbadva tapasztalatukat az újságírás nemes hivatásának gyakorlásában a fiataloknak. Én ezt már nem tehetem, viszont még mindig vágyakozom akárcsak Toldi: ’Hej! Ha én is, én is köztetek mehetnék…’ De amíg vagyok, olvasni fogom írásaitokat, legtöbbször elégedettséggel, olykor – sajnos – bosszúsan, de mindig szeretettel és megértéssel” – írta utóbb.
Volt kollégái, ismerősei tudják: értékes, egyenes gerincű, megbecsült embert, az aradi magyar sajtó utóbbi fél évszázadának jelentős személyiségét vesztettek el benne.
Nyugodjon békében.
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 23.
Híres lett a műkedvelők fesztiválja
A hétvégén huszonkettedik alkalommal léptek a világot jelentő deszkákra Erdély amatőr színjátszó csapatai. Nem is az előadások sikeressége jelenti a Színpad nevű fesztivál lényegét, hanem a folyamatos tanulás és a hozzáállás.
Minden nemzetnek van egy megtartó kincse, az anyanyelv – mondta Jókai. E kincs védelmének egyik jelentős fóruma az anyanyelvű színjátszás, amely már a kezdetektől otthonra lelt Erdély városaiban, falvaiban. Erdőszentgyörgy egykori birtokosa, gróf Rhédei László kolozsvári palotájának báltermét nyitotta meg a színészek előtt 1792-ben, majd 1821-től állandó otthona is lett az erdélyi színjátszásnak, a Farkas utcai kőszínház. De tovább élt az a fajta színjátszás is, amelyet a legkisebb településen is játékos kedvből, kedvtelésből műveltek az emberek. Ez a műkedvelő színjátszás. És mi sem volt természetesebb, minthogy ez a színházpártoló Rhédeiek ősi, vidéki hajlékában is virágozzon. Az emlékezet még őrzi a két világháború közötti időszak erdőszentgyörgyi színjátszó hagyományát, amely egyik fontos lehetősége volt az anyanyelv ápolásának, a nemzeti identitástudat megőrzésének. Ez a hagyomány átvészelte a legzordabb időket is, és ezt felvállalva, a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület huszonkét évvel ezelőtt útjára indította a Kis-Küküllő menti műkedvelő színjátszók őszi találkozóját. Mert színházba járni jó, a színpad elvarázsol, a hétköznapokat magunk mögött hagyva belecsöppenünk egy olyan világba, amely más, mint amit megszoktunk, mert a színház az élet veleje – hangzott el Erdőszentgyörgyön, az idei fesztivál megnyitóján.
Tanulni, színpadra állni, száguldozni
„Erdőszentgyörgy szerencsés, hogy itt ilyen csapat állott össze, amely továbbviszi a fesztivált. Mindig tizenöt fölött van a fellépő csoportok száma, ami azt jelenti, hogy a szervezők valamit nagyon jól csinálnak. Ez annál inkább fontos, mert napról napra kezd háttérbe szorulni életünknek az a ludikus része, amikor megengedjük magunknak, hogy játsszunk vagy hogy részesei legyünk valamilyen játéknak, és e fesztivál révén ezt a kis rejtett világot tudjuk magunkhoz közel engedni” – mondta el Vajda András, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjának munkatársa.
Valóban más világ színtere volt az erdőszentgyörgyi kultúrotthon a hétvégén, amikor tizenöt erdélyi műkedvelő csoport lépett Színpadra mesejátékkal, komédiával, bohózattal, drámával. A szakmai zsűrit Koszta Gabriella és Székely Szabó Zoltán marosvásárhelyi színművész, valamint Válik István, a Magyar Szín-Játékos Szövetség vezetőségi tagja, a gyöngyösi Mozaik Színkör vezetője alkották. Pénteken este, szombaton délben és este a zsűri nyilvánosan értékelte a színpadi előadásokat, kiemelve a pozitívumokat és a javítást, fejlesztést igénylő tényezőket. A színház egy csoda, a színházzal foglalkozni is csoda, csoda eljátszani az érzelmekkel, bemutatni az élet visszásságait, fürdeni a szerepekben, és az is csoda, hogy több-kevesebb munka mellett sok fiatal fejét adja a színjátszásra, érzelmekben gazdagodik, csapatot alakít, gyönyörűen szórakozik, színpadra áll és száguldozik a költészet, drámairodalom és az absztrakció szárnyain. De az is csoda – emelte ki a zsűri –, hogy a csíkfalvi gyerekek eljátszották a Kék madarat, a világirodalom egyik legszebb, legköltőibb, legérvényesebb, legjobb, de egyben egyik legnehezebben megjeleníthető darabját. Mindezért hálás is volt a szakma, a csíkfalviak a legjobb csapatnak, a legjobb rendezésnek, továbbá Adorjáni Imola és Mezei Tamás a legjobb párosnak kijáró díjat vihette el.
Mindenki tanul, fejlődik
A szervezők kezdetben a Kis-Küküllő menti csoportokat szólították meg, később csatlakoztak az erdélyi városok, majd magyarországiak is. Már tíz éve vendégeik évente kétszer is a celldömölkiek, sokat tanultak Gyöngyöstől is, de igazi barátság alakult ki Mezőkövesddel is. Többnyire visszajárók csapatok vesznek részt, de újak is jelentkeznek, mint Sepsiszentgyörgy, jövőre Kovászna is, ami azt jelenti, hogy a fesztivál él és hírneve van. Ami a szakmai szintet illeti, vannak nagyon jó és kevésbé sikeresebb előadások is, de nem az a lényeg, hanem a találkozás, az, hogy a szakmai zsűri értékeléséből mindenki tanulhat, fejlődhet. És ez lényeges, mert sok helyen a műkedvelő színjátszás jelenti az egyetlen kapcsolatot a lakosság és a színház között, a kisebb településekre igen ritkán vetődnek hivatásos színházak. Ezért is jelentős a szentgyörgyi Színpad fesztivál, mert nem mindegy, hogyan adják elő a színjátszók az adott darabot és milyen felkészültséggel. „A lényeg, hogy szeretik amit csinálnak” – értékelte az idei fesztivált szerkesztőségünknek Kovrig Magdolna szervező.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
A hétvégén huszonkettedik alkalommal léptek a világot jelentő deszkákra Erdély amatőr színjátszó csapatai. Nem is az előadások sikeressége jelenti a Színpad nevű fesztivál lényegét, hanem a folyamatos tanulás és a hozzáállás.
Minden nemzetnek van egy megtartó kincse, az anyanyelv – mondta Jókai. E kincs védelmének egyik jelentős fóruma az anyanyelvű színjátszás, amely már a kezdetektől otthonra lelt Erdély városaiban, falvaiban. Erdőszentgyörgy egykori birtokosa, gróf Rhédei László kolozsvári palotájának báltermét nyitotta meg a színészek előtt 1792-ben, majd 1821-től állandó otthona is lett az erdélyi színjátszásnak, a Farkas utcai kőszínház. De tovább élt az a fajta színjátszás is, amelyet a legkisebb településen is játékos kedvből, kedvtelésből műveltek az emberek. Ez a műkedvelő színjátszás. És mi sem volt természetesebb, minthogy ez a színházpártoló Rhédeiek ősi, vidéki hajlékában is virágozzon. Az emlékezet még őrzi a két világháború közötti időszak erdőszentgyörgyi színjátszó hagyományát, amely egyik fontos lehetősége volt az anyanyelv ápolásának, a nemzeti identitástudat megőrzésének. Ez a hagyomány átvészelte a legzordabb időket is, és ezt felvállalva, a helyi Bodor Péter Művelődési Egyesület huszonkét évvel ezelőtt útjára indította a Kis-Küküllő menti műkedvelő színjátszók őszi találkozóját. Mert színházba járni jó, a színpad elvarázsol, a hétköznapokat magunk mögött hagyva belecsöppenünk egy olyan világba, amely más, mint amit megszoktunk, mert a színház az élet veleje – hangzott el Erdőszentgyörgyön, az idei fesztivál megnyitóján.
Tanulni, színpadra állni, száguldozni
„Erdőszentgyörgy szerencsés, hogy itt ilyen csapat állott össze, amely továbbviszi a fesztivált. Mindig tizenöt fölött van a fellépő csoportok száma, ami azt jelenti, hogy a szervezők valamit nagyon jól csinálnak. Ez annál inkább fontos, mert napról napra kezd háttérbe szorulni életünknek az a ludikus része, amikor megengedjük magunknak, hogy játsszunk vagy hogy részesei legyünk valamilyen játéknak, és e fesztivál révén ezt a kis rejtett világot tudjuk magunkhoz közel engedni” – mondta el Vajda András, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjának munkatársa.
Valóban más világ színtere volt az erdőszentgyörgyi kultúrotthon a hétvégén, amikor tizenöt erdélyi műkedvelő csoport lépett Színpadra mesejátékkal, komédiával, bohózattal, drámával. A szakmai zsűrit Koszta Gabriella és Székely Szabó Zoltán marosvásárhelyi színművész, valamint Válik István, a Magyar Szín-Játékos Szövetség vezetőségi tagja, a gyöngyösi Mozaik Színkör vezetője alkották. Pénteken este, szombaton délben és este a zsűri nyilvánosan értékelte a színpadi előadásokat, kiemelve a pozitívumokat és a javítást, fejlesztést igénylő tényezőket. A színház egy csoda, a színházzal foglalkozni is csoda, csoda eljátszani az érzelmekkel, bemutatni az élet visszásságait, fürdeni a szerepekben, és az is csoda, hogy több-kevesebb munka mellett sok fiatal fejét adja a színjátszásra, érzelmekben gazdagodik, csapatot alakít, gyönyörűen szórakozik, színpadra áll és száguldozik a költészet, drámairodalom és az absztrakció szárnyain. De az is csoda – emelte ki a zsűri –, hogy a csíkfalvi gyerekek eljátszották a Kék madarat, a világirodalom egyik legszebb, legköltőibb, legérvényesebb, legjobb, de egyben egyik legnehezebben megjeleníthető darabját. Mindezért hálás is volt a szakma, a csíkfalviak a legjobb csapatnak, a legjobb rendezésnek, továbbá Adorjáni Imola és Mezei Tamás a legjobb párosnak kijáró díjat vihette el.
Mindenki tanul, fejlődik
A szervezők kezdetben a Kis-Küküllő menti csoportokat szólították meg, később csatlakoztak az erdélyi városok, majd magyarországiak is. Már tíz éve vendégeik évente kétszer is a celldömölkiek, sokat tanultak Gyöngyöstől is, de igazi barátság alakult ki Mezőkövesddel is. Többnyire visszajárók csapatok vesznek részt, de újak is jelentkeznek, mint Sepsiszentgyörgy, jövőre Kovászna is, ami azt jelenti, hogy a fesztivál él és hírneve van. Ami a szakmai szintet illeti, vannak nagyon jó és kevésbé sikeresebb előadások is, de nem az a lényeg, hanem a találkozás, az, hogy a szakmai zsűri értékeléséből mindenki tanulhat, fejlődhet. És ez lényeges, mert sok helyen a műkedvelő színjátszás jelenti az egyetlen kapcsolatot a lakosság és a színház között, a kisebb településekre igen ritkán vetődnek hivatásos színházak. Ezért is jelentős a szentgyörgyi Színpad fesztivál, mert nem mindegy, hogyan adják elő a színjátszók az adott darabot és milyen felkészültséggel. „A lényeg, hogy szeretik amit csinálnak” – értékelte az idei fesztivált szerkesztőségünknek Kovrig Magdolna szervező.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2014. november 23.
Falra festett ajtók, melyek kinyílnak
Megszereted, ami a tiéd a címe Mustó Péter jezsuita szerzetes kedden megjelent könyvének, melyet pénteken Nagyváradon, a Posticum központban mutattak be. A könyvbemutatót lelkigyakorlat követte.
A könyvbemutató során Tariska Eszter lelkigyakorlat vezető beszélgetett Mustó Péterrel. „Mi az, ami miatt megírtad és kinek szántad a könyvet?” – volt az első kérdés. A könyv szerzője elmondta: nem tudta, hogy tud-e valami hasznosat mondani és nem is érezte azt, hogy okvetlenül egy könyvet kell írnia, azonban akárcsak korábbi könyve esetében, volt, aki arra bíztatta: írja meg, hogyan látja a világot, Istent, az életnek a komoly problémáit. „Olvassanak bele, engedjenek időt maguknak, hogy a saját tapasztalataik nyomán saját valóságukkal szembesüljenek, ne az én látásmódomat, Isten-képemet vegyék át, találják meg a sajátmagukét” – fűzte hozzá Mustó Péter.
Összefüggések
A beszélgetés során az Istenhez való viszonyulásunkkal kapcsolatos témák merültek fel: lehet-e Isten gonosz, képes-e elfordulni az embertől, helyes-e kételkedni, mi is a megbékélés lényege és szerepe. Amint az előszóból kiderül, a könyv – mely a Posticumnál is megrendelhető, akárcsak Mustó Péter tavaly megjelent, Csendben születik az élet című könyve – további kérdésekre is választ igyekszik találni, mint például: hová kell figyelni, ha valami fáj? Van-e feladata a bűnnek? Mi közöm van Isten akaratához? Mi az, ami éltet? „Ezek az írások áthatolhatatlan falra festett ajtók. Melyek kinyílnak. Abban segítenek, hogy jobban észrevegyük imánk, életünk összefüggéseit. (…) Látni tanítanak. Úgy nézni életünkre, hogy megszeressük, ami a miénk.” A beszélgetést követően Mustó Péter dedikálta a könyvét, később a jelenlévők lelkigyakorlaton vehettek részt, mely péntek este kezdődött és vasárnap ért véget. Vasárnap Mustó Péter jezsuita atya misét is celebrált a Posticum kápolnájában.
Neumann Andrea
erdon.ro
Megszereted, ami a tiéd a címe Mustó Péter jezsuita szerzetes kedden megjelent könyvének, melyet pénteken Nagyváradon, a Posticum központban mutattak be. A könyvbemutatót lelkigyakorlat követte.
A könyvbemutató során Tariska Eszter lelkigyakorlat vezető beszélgetett Mustó Péterrel. „Mi az, ami miatt megírtad és kinek szántad a könyvet?” – volt az első kérdés. A könyv szerzője elmondta: nem tudta, hogy tud-e valami hasznosat mondani és nem is érezte azt, hogy okvetlenül egy könyvet kell írnia, azonban akárcsak korábbi könyve esetében, volt, aki arra bíztatta: írja meg, hogyan látja a világot, Istent, az életnek a komoly problémáit. „Olvassanak bele, engedjenek időt maguknak, hogy a saját tapasztalataik nyomán saját valóságukkal szembesüljenek, ne az én látásmódomat, Isten-képemet vegyék át, találják meg a sajátmagukét” – fűzte hozzá Mustó Péter.
Összefüggések
A beszélgetés során az Istenhez való viszonyulásunkkal kapcsolatos témák merültek fel: lehet-e Isten gonosz, képes-e elfordulni az embertől, helyes-e kételkedni, mi is a megbékélés lényege és szerepe. Amint az előszóból kiderül, a könyv – mely a Posticumnál is megrendelhető, akárcsak Mustó Péter tavaly megjelent, Csendben születik az élet című könyve – további kérdésekre is választ igyekszik találni, mint például: hová kell figyelni, ha valami fáj? Van-e feladata a bűnnek? Mi közöm van Isten akaratához? Mi az, ami éltet? „Ezek az írások áthatolhatatlan falra festett ajtók. Melyek kinyílnak. Abban segítenek, hogy jobban észrevegyük imánk, életünk összefüggéseit. (…) Látni tanítanak. Úgy nézni életünkre, hogy megszeressük, ami a miénk.” A beszélgetést követően Mustó Péter dedikálta a könyvét, később a jelenlévők lelkigyakorlaton vehettek részt, mely péntek este kezdődött és vasárnap ért véget. Vasárnap Mustó Péter jezsuita atya misét is celebrált a Posticum kápolnájában.
Neumann Andrea
erdon.ro
2014. november 24.
Mikó-ügy – Befejeződött a fellebbviteli tárgyalás, ítélethirdetés várható
Befejeződött a fellebbviteli tárgyalás hétfőn a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indult büntetőperben a Ploiesti-i Táblabíróságon – közölte az MTI-vel a Kapcza Mikolt Krisztina, az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvédje.
A táblabíróság szóvivője az MTI érdekélődésére megerősítette, hogy november 26-án, szerdán várható az ügyben jogerős ítélet.
Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte az épület visszaszolgáltatását az egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az ügyben eljáró buzaui bíróság Markó Attilát, akit időközben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben – saját illetékességét elhárítva – megállapította: az ügyben a ploiesti-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet.
Többszöri halasztás után a ploiesti-i táblabíróság hétfőn érdemben letárgyalta az ügyet, elhangzottak a vád- és védőbeszédek.
Kapcza Mikolt Krisztina elmondása szerint a védelem azzal érvelt, hogy nem a restitúciós bizottság, hanem a NATO- és EU-csatlakozásra váró román állam adta vissza a sepsiszentgyörgyi épületegyüttest a református egyháznak, hogy meggyőzze külföldi partnereit: Románia tiszteletben tartja a tulajdonjogot. A védelem szerint a visszaéléssel vádolt bizottsági tagoknak nem döntéshozó, hanem végrehajtó szerepük volt az egyébként jogszerű restitúcióban.
A Mikó-ügyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) emelt vádat. A DNA pénteken közölte, hogy Markó Attila ellen egy másik ingatlan-visszaigényléssel kapcsolatos ügyben is bűnvádi eljárást indított hivatali visszaélés gyanújával, és kérte a képviselőház hozzájárulását a politikus előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Az időközben Magyarországra települt Marosán Tamás hétfőn nyílt levélben fejtette ki álláspontját az őt ért vádról. Rámutatott: a vád arra hivatkozva vitatta a visszaszolgáltatás jogosságát, hogy az iskola közadakozásból épült, vagyis a vádhatóság szerint a tulajdonjog a „népet", azaz az államot illeti. Rámutatott: jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve önkormányzati és állami segélyből épül, de annak tulajdonosa ettől függetlenül az egyház. Erre a legfrissebb példa a Bukarestben épülő ortodox katedrális – tette hozzá. „Ha a román állam tulajdona lett volna (a Mikó gimnázium), mi értelme lett volna államosítani?" – érvelt Marosán Tamás.
A jogerős ítéletet vélhetően nem fogják a tárgyalóteremben kihirdetni, azt a bíróság honlapján teszi majd közzé az ügyben eljáró kéttagú bírói tanács – mondta az MTI-nek a református egyház ügyvédje. MTI
Erdély.ma
Befejeződött a fellebbviteli tárgyalás hétfőn a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indult büntetőperben a Ploiesti-i Táblabíróságon – közölte az MTI-vel a Kapcza Mikolt Krisztina, az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvédje.
A táblabíróság szóvivője az MTI érdekélődésére megerősítette, hogy november 26-án, szerdán várható az ügyben jogerős ítélet.
Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte az épület visszaszolgáltatását az egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az ügyben eljáró buzaui bíróság Markó Attilát, akit időközben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben – saját illetékességét elhárítva – megállapította: az ügyben a ploiesti-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet.
Többszöri halasztás után a ploiesti-i táblabíróság hétfőn érdemben letárgyalta az ügyet, elhangzottak a vád- és védőbeszédek.
Kapcza Mikolt Krisztina elmondása szerint a védelem azzal érvelt, hogy nem a restitúciós bizottság, hanem a NATO- és EU-csatlakozásra váró román állam adta vissza a sepsiszentgyörgyi épületegyüttest a református egyháznak, hogy meggyőzze külföldi partnereit: Románia tiszteletben tartja a tulajdonjogot. A védelem szerint a visszaéléssel vádolt bizottsági tagoknak nem döntéshozó, hanem végrehajtó szerepük volt az egyébként jogszerű restitúcióban.
A Mikó-ügyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) emelt vádat. A DNA pénteken közölte, hogy Markó Attila ellen egy másik ingatlan-visszaigényléssel kapcsolatos ügyben is bűnvádi eljárást indított hivatali visszaélés gyanújával, és kérte a képviselőház hozzájárulását a politikus előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Az időközben Magyarországra települt Marosán Tamás hétfőn nyílt levélben fejtette ki álláspontját az őt ért vádról. Rámutatott: a vád arra hivatkozva vitatta a visszaszolgáltatás jogosságát, hogy az iskola közadakozásból épült, vagyis a vádhatóság szerint a tulajdonjog a „népet", azaz az államot illeti. Rámutatott: jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve önkormányzati és állami segélyből épül, de annak tulajdonosa ettől függetlenül az egyház. Erre a legfrissebb példa a Bukarestben épülő ortodox katedrális – tette hozzá. „Ha a román állam tulajdona lett volna (a Mikó gimnázium), mi értelme lett volna államosítani?" – érvelt Marosán Tamás.
A jogerős ítéletet vélhetően nem fogják a tárgyalóteremben kihirdetni, azt a bíróság honlapján teszi majd közzé az ügyben eljáró kéttagú bírói tanács – mondta az MTI-nek a református egyház ügyvédje. MTI
Erdély.ma
2014. november 24.
A kultúra és a nemzet szolgálatában
Kiemelkedő népművészeti tevékenységének elismeréseként Erdővidék Kultúrájáért-díjat adományozott Máthé Ferenc (Ilonka) fafaragónak a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület pénteken este Vargyason az unitárius templomban. Az Erdővidék Közművelődési Napok zárómomentumaként szombaton a baróti művelődési házban huszárbált tartottak.
Kotecz József felsőrákosi unitárius lelkipásztor történelmünk, balladáink és népünk ünnepeit és hétköznapjait fába faragó embert, Máthé Ferencet közössége példaképének nevezte. Erdővidék Múzeumának vezetője, Demeter László a közművelődési egyesület által tíz esztendeje alapított díj történetét és a díjazottak kiválasztásának módját ismertette. Mint mondotta, jól döntöttek, amikor az időközben elhunyt Bodosi Dániel festőművészt, a szintén vargyasi bútorfestő Sütő családot, Varga Béla fotográfust, Kósa Bálint grafikust, metszőművészt, a Kájoni Consort régizene-együttest, Egyed Ákos akadémikust, Kászoni Zoltán halbiológust, Vargyas volt polgármesterét és értékmentőjét, Deák Vilmát és közösségét több évtizeden keresztül szolgáló Kubánda Gizella tanítónőt díjazták, idén pedig Máthé Ferencnek ítélték az elismerést, hiszen mind olyan személyiségek, akik önzetlenül cselekednek, s irányt mutatnak nemzedékek sorának.
Vargyas polgármestere, Ilkei Ferenc laudációjában Máthé Ferencet olyan embernek írta le, akit az élet nehézségei nem törtek meg, az elnyomó államhatalomnak nem hódolt be, megmaradt nyakas székely embernek, eközben alkotómunkáját az országhatáron túl is megismerték. Máthé Ferenc, miközben megköszönte, hogy a díjat alapítók idén rá gondoltak, mint olyanra, akit érdemes elismerésben részesíteni, arra figyelmeztetett, tapasztalata szerint fogy azok száma, akik hagyományaink ápolására áldoznak, ezért jobban oda kellene figyelnünk örökölt értékeink éltetésére. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület által második alkalommal szervezett huszárbálra (fotó) Erdélyből és az anyaországból érkező vendégeket Kádár László hagyományőrző huszárőrnagy köszöntötte. Külön üdvözölte a Szegedről érkezőket és a Vargyason nemrég megalakult Gyertyánffy Ferenc nevét felvett huszárcsapat tagjait. Mint mondotta, üdvözlendő, hogy a vargyasi hagyományőrzők az 1849. július 5-én Eprestetőn a kozák túlerővel szemben a harcot vállaló bátor százados nevét tűzték zászlójukra: áldozatvállalása követendő példa lehet minden hazájáért cselekedni kívánó számára.
A 3. Honvéd Zászlóalj (Szeged), a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, a 6. Württembergi Huszárezred (Erdőszentgyörgy), a 15. Mátyás Huszárezred (Szováta), a 11. Székely Határőr-huszárezred (székelyudvarhelyi és szentegyházi csapatai), a 15. Székely Határőr-gyalogezred, a Gyertyánffy Ferenc Huszárcsapat (Vargyas), a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok, a Homoródmenti Határőrök és Vörös Darabontok, a Hannoveri Huszárezred (Uzon) és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki tagjai zászlójukkal vonultak fel, s engedélyt kértek feletteseiktől a bálon való részvételre.
A vargyasi Borbáth Szilveszter éneklését, a művelődési ház Minisyncron együttesének palotás táncát, a Csillagkövetők Civil Egyesület tagjainak néptáncolását és a disznótoros vacsora elfogyasztását követően emlékplakettel mondtak köszönetet a megyei tanács alelnökének, Nagy Józsefnek, amiért hivatalnokként és lovainak, tanyájának, felszerelésének rendelkezésre bocsátásával magánemberként is segítette a hagyományőrzőket. Díszoklevelet kapott a Székely Vágta első és a Nemzeti Vágta negyedik helyezését megszerző, s ezáltal egyesületének, Kézdiszéknek és az erdélyi huszárok számára is dicsőséget hozó Zsigmond János is. Idén elért pontszáma alapján egy évre őrmesteri kinevezést nyert Kövér Zsolt és Költő Norbert a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesülettől és az erdővidékiek közül Dávid Gábor és Barabás Gyula. A huszáravatásra éjjel egy óra után került sor, amikor a jelölteket „nyeregre húzták”, fejüket mentével takarták le, az avatótisztek pedig jókívánságaikat és velük szemben támasztott elvárásaikat fogalmazták meg egy-egy mondatban, majd kardjuk lapjával – kinek gyengébben, kinek erősebben – illették az avatandók fenekét, végezetül kézfogással és egy korty itókával pecsételték meg az elkötelezettséget. A bál hajnalig folytatódott, a talpalávalót sokak megelégedésére a kászonújfalusi Hagyományőrző Népi Zenekar húzta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kiemelkedő népművészeti tevékenységének elismeréseként Erdővidék Kultúrájáért-díjat adományozott Máthé Ferenc (Ilonka) fafaragónak a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület pénteken este Vargyason az unitárius templomban. Az Erdővidék Közművelődési Napok zárómomentumaként szombaton a baróti művelődési házban huszárbált tartottak.
Kotecz József felsőrákosi unitárius lelkipásztor történelmünk, balladáink és népünk ünnepeit és hétköznapjait fába faragó embert, Máthé Ferencet közössége példaképének nevezte. Erdővidék Múzeumának vezetője, Demeter László a közművelődési egyesület által tíz esztendeje alapított díj történetét és a díjazottak kiválasztásának módját ismertette. Mint mondotta, jól döntöttek, amikor az időközben elhunyt Bodosi Dániel festőművészt, a szintén vargyasi bútorfestő Sütő családot, Varga Béla fotográfust, Kósa Bálint grafikust, metszőművészt, a Kájoni Consort régizene-együttest, Egyed Ákos akadémikust, Kászoni Zoltán halbiológust, Vargyas volt polgármesterét és értékmentőjét, Deák Vilmát és közösségét több évtizeden keresztül szolgáló Kubánda Gizella tanítónőt díjazták, idén pedig Máthé Ferencnek ítélték az elismerést, hiszen mind olyan személyiségek, akik önzetlenül cselekednek, s irányt mutatnak nemzedékek sorának.
Vargyas polgármestere, Ilkei Ferenc laudációjában Máthé Ferencet olyan embernek írta le, akit az élet nehézségei nem törtek meg, az elnyomó államhatalomnak nem hódolt be, megmaradt nyakas székely embernek, eközben alkotómunkáját az országhatáron túl is megismerték. Máthé Ferenc, miközben megköszönte, hogy a díjat alapítók idén rá gondoltak, mint olyanra, akit érdemes elismerésben részesíteni, arra figyelmeztetett, tapasztalata szerint fogy azok száma, akik hagyományaink ápolására áldoznak, ezért jobban oda kellene figyelnünk örökölt értékeink éltetésére. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület által második alkalommal szervezett huszárbálra (fotó) Erdélyből és az anyaországból érkező vendégeket Kádár László hagyományőrző huszárőrnagy köszöntötte. Külön üdvözölte a Szegedről érkezőket és a Vargyason nemrég megalakult Gyertyánffy Ferenc nevét felvett huszárcsapat tagjait. Mint mondotta, üdvözlendő, hogy a vargyasi hagyományőrzők az 1849. július 5-én Eprestetőn a kozák túlerővel szemben a harcot vállaló bátor százados nevét tűzték zászlójukra: áldozatvállalása követendő példa lehet minden hazájáért cselekedni kívánó számára.
A 3. Honvéd Zászlóalj (Szeged), a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, a 6. Württembergi Huszárezred (Erdőszentgyörgy), a 15. Mátyás Huszárezred (Szováta), a 11. Székely Határőr-huszárezred (székelyudvarhelyi és szentegyházi csapatai), a 15. Székely Határőr-gyalogezred, a Gyertyánffy Ferenc Huszárcsapat (Vargyas), a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok, a Homoródmenti Határőrök és Vörös Darabontok, a Hannoveri Huszárezred (Uzon) és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki tagjai zászlójukkal vonultak fel, s engedélyt kértek feletteseiktől a bálon való részvételre.
A vargyasi Borbáth Szilveszter éneklését, a művelődési ház Minisyncron együttesének palotás táncát, a Csillagkövetők Civil Egyesület tagjainak néptáncolását és a disznótoros vacsora elfogyasztását követően emlékplakettel mondtak köszönetet a megyei tanács alelnökének, Nagy Józsefnek, amiért hivatalnokként és lovainak, tanyájának, felszerelésének rendelkezésre bocsátásával magánemberként is segítette a hagyományőrzőket. Díszoklevelet kapott a Székely Vágta első és a Nemzeti Vágta negyedik helyezését megszerző, s ezáltal egyesületének, Kézdiszéknek és az erdélyi huszárok számára is dicsőséget hozó Zsigmond János is. Idén elért pontszáma alapján egy évre őrmesteri kinevezést nyert Kövér Zsolt és Költő Norbert a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesülettől és az erdővidékiek közül Dávid Gábor és Barabás Gyula. A huszáravatásra éjjel egy óra után került sor, amikor a jelölteket „nyeregre húzták”, fejüket mentével takarták le, az avatótisztek pedig jókívánságaikat és velük szemben támasztott elvárásaikat fogalmazták meg egy-egy mondatban, majd kardjuk lapjával – kinek gyengébben, kinek erősebben – illették az avatandók fenekét, végezetül kézfogással és egy korty itókával pecsételték meg az elkötelezettséget. A bál hajnalig folytatódott, a talpalávalót sokak megelégedésére a kászonújfalusi Hagyományőrző Népi Zenekar húzta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 24.
Közelebb kerülni egymáshoz (Színházi tükör)
Fazakas Misi színész, rendező, drámapedagógus, az Osonó Színházműhely vezetője. Az utóbbi tizenöt évben meghatározó személyisége a sepsiszentgyörgyi diákszínjátszásnak, generációkat oltott be a színház, a művészet szeretetével, a színházi szakma fiatalabb alkotói közül sokan őt tartják első tanítómesterüknek.
A szenvedélyes munka, amit végez, régen kinőtte az amatőr színjátszás vagy akár az iskolai drámapedagógia határait, az Osonó Színházműhely az elmúlt évek alatt tizennyolc országban tartott előadásokat, workshopokat, szakmai tréningeket. A nyugat-európai országok mellett Távol-Keleten és Afrikában is több alkalommal dolgozott a társulat, legutóbb november 16-án lépett fel Marokkóban a Berkane-i Nemzetközi Színházi Fesztivál díszvendégeként. – Vegyük sorba pályád fontosabb állomásait. Mikor kezdett foglalkoztatni a színház? – A nyolcvanas évek közepén. Másodikos koromban egy reggel úgy ébredtem, hogy érdekel a színház, és megkértem anyukámat, beszéljen Rozsnyai Júlia színésznővel – aki rokonunk volt –, hogy vigyen el engem egy színházi próbára. A Mielőtt a kakas megszólal című csehszlovák drámát próbálták Balogh András rendezésében, nekem pedig annyira megtetszett a színház világa, hogy azután minden próbán ott voltam a bemutatóig. Egyetlenegyszer hiányoztam a négy hét alatt, Király Jóska bácsi állítólag azt mondta azon a próbán, hogy ő nem tud koncentrálni, annyira megszokta a gyermeket a nézőtéren. Így kezdődött a színházzal való kapcsolatom. Később előadásokra is kezdtem járni, némelyiket többször is megnéztem. Amikor 1989-ben Tompa Miklós a Fekete macska című Asztalos István-darabhoz gyermekszereplőt keresett, egyöntetűen rám gondolt a társulat. Ez volt az első szerepem. A rendszerváltás után, kilencedik osztályos koromban Salamon András, a Mikes Kelemen Líceum magyartanára és Győry András megalapította az iskola színjátszó csoportját, amiből az Osonó, később pedig az Osonó Színházműhely lett, én pedig a líceum alatt végig tagja voltam ennek a társulatnak. A 90-es évek elején nagy lendület volt bennünk: diáktanácsot alapítottunk, sulirádiót működtettünk, kosárlabda-maratont szerveztünk, magyarországi diákszínjátszó táborokba jártunk, ahol felfedeztük, hogy mozgásszínház is létezik, és ennek hatására mi is olyan színházat akartunk létrehozni, ami más, mint a kőszínházak. Tizenegyedikes voltam, amikor Salek bácsi abbahagyta a társulat vezetését, ettől kezdve Márkó Eszter és én vettük át az irányítást. Az alapító tagok között több, mára ismertté vált színházi ember volt, például Prezsmer Bogi, Mátray Laci, Kosztándi Zsolt csíkszeredai színész… Húszan-harmincan voltunk, pezsgett az élet, szinte azt mondhatnám, hogy már csak ezért is érdemes volt iskolába járni. Egyértelművé vált számomra, hogy a színire felvételizem, attól függetlenül, hogy matek–fizika osztályban végeztem, amit a mai napig fontosnak tartok. – Az Osonó kezdeti évei egybeesnek Nemes Levente első igazgatói éveivel, akiről mindig nagy elismeréssel szoktál beszélni. Látsz összefüggést a színházban zajló folyamatok és az Osonó alakulása között?
– Egyértelműen. Meggyőződésem, hogy Nemes Levente igazgatásával kezdődött az a folyamat Sepsiszentgyörgyön, melynek végén Székelyföld kulturális fővárosa lettünk, egy olyan fontos kulturális központ az országban, melyet Bukarest is elismer. Levente hívta ide Bocsárdit és a figurásokat, az ő nevéhez köthető az a koncepcióváltás, melynek értelmében egyedül a minőség szempontjainak kell alárendelni egy társulat, egy színházi intézmény tevékenységét. Ez mindannyiunk gondolkodásmódjára hatással volt. Én személyesen is sokat köszönhetek Leventének, például azt, hogy egy évig művészeti titkár is voltam a színházban abban az időszakban, amikor ő igazgató, Bocsárdi pedig művészeti vezető volt. Sokat tanultam mindkettőjüktől, mestereimnek tekintem őket.
– Hét évig voltál tagja a szentgyörgyi társulatnak, ezalatt a színészi munkád mellett televíziós műsorvezetőként is dolgoztál, műhelyfoglalkozásokat tartottál amatőr színészeknek, a Háromszék Táncegyüttes táncosainak, drámatagozatot alapítottál a művészeti líceumban stb. Több munkakörben kipróbáltad magad, míg végül a fő irányvonal az Osonó és a drámaosztály maradt. Miért ezt az utat választottad?
– Valójában minden a színházhoz kapcsolódott. A színházon belül pedig a próbafolyamat, a keresgélés, az út, amelyen közösen halad egy társulat a kész előadás felé, mindig jobban érdekelt, mint maga az előadás, a taps, a siker. Ez már a pályám legelején így volt. Tulajdonképpen az előadás is eszköz csupán, mely körüljár egy problémát, kérdéseket fogalmaz meg, segít, hogy közelebb kerüljünk fontos témákhoz, ezáltal a nézőkhöz és önmagunkhoz. Úgy éreztem, hogy a kőszínházi keret, a rendszer, ahogyan egy színházi intézmény működik, nem mindig támogatja ezt a fajta elmélyült munkát, keresgélést, némely rendezők pedig olykor valósággal ellene dolgoztak az igényességnek. Amikor felmondtam a színháznál, még nem tudtam pontosan, mi az, amit keresek, de valami olyan színházi formának a megtalálása érdekelt, amely szakítani tud a kőszínházi keretek által megszabott lehetőségekkel, és a nézőkkel való viszonyt is szerettem volna átértelmezni a saját magam számára. Tulajdonképpen a társulatunkkal ma is ezen az úton próbálunk haladni.
– Itthon és külföldön is egyre népszerűbb, sikeresebb az Osonó. Szerinted mi a titka ennek a sikernek? – Az isteni gondviselés alakította végig az életemet, én mindig csak arra törekszem, hogy nyitott legyek a világ változásaira, kihívásaira úgy, hogy közben az értékrendemet tudjam megőrizni, érvényesíteni. Soha nem hoztunk olyanfajta döntéseket az Osonóban, hogy akkor most holnaptól elkezdünk turnézni, utazni a világban; mindig csak a következő lépésre figyeltünk, arra, hogy megpróbáljuk kihasználni az éppen adandó lehetőséget. A meghirdetett határidőkig megírtunk egy-egy pályázatot, ha meghívtak valahová, igyekeztünk eleget tenni a meghívásnak. A kommunizmus többek között azt a rossz beidegződést oltotta belénk, hogy a tétlenség, a megszokotthoz való ragaszkodás, a felelősség elhárítása jelenti a biztonságot, pedig valójában csak a munka, a bátorság, a kreativitás és rugalmasság hozhat valódi eredményeket az életünkben. Minél többet megtapasztalunk a világból, annál inkább rájövünk arra, hogy csak a kitartó munkának van gyümölcse; dumával, okoskodással, ítélkezéssel nem lehet előrehaladni. Amit most az Osonó megél, abban az elmúlt tíz év megfeszített munkája is benne van: a szinte egy évig tartó próbafolyamat, a hosszú éjszakákon át írt pályázatok, sok-sok ingyen vállalt, önkéntesen végzett munka és az, hogy önerőből, a csapatból, tehát egymásból építkezünk.
– Rég nem diákszínház már az Osonó, mégis minden projektben részt vesznek diákok… – Az Osonó független színház, amelynek állandó társulati tagjai felnőttek: Mucha Oszkár, Daragics Berni, Bernát Szilárd és én. De ahogyan te is megemlítetted, fontos számunkra, hogy minden projektünkbe vonjunk be diákokat. Meggyőződésem, hogy ha elviszünk egy fiatalt egypár hetes turnéra, annyit bővülhet, annyit módosulhat a világlátása, annyit tanulhat az ott látottakból, az előadások utáni közönségtalálkozókból, beszélgetésekből, amennyit a román tanügyi rendszerben biztosan nem tanulna ennyi idő alatt. Én éppen ezt tartom az egyik legnagyobb problémának, hogy abból a három-négy alappillérből, ami a mai világban való jó eligazodást jelentené, sajnos, egyiket sem tanítja az iskola. Rugalmasnak lenni, nyitottnak lenni, kreatívnak lenni és kezdeményezni… Ha ezeket a képességeket birtokolnánk, a munkahely elvesztésétől kezdve bármilyen nehéz helyzetben feltalálnánk magunkat. Nem félnénk attól, hogy a világ állandó mozgásban van és változik, hanem örülnénk az így kínálkozó lehetőségeknek. Mindig van megoldás, csak hinnünk kell benne. Hogyha elölről, hátulról, jobbról és balról falakba ütközünk, felfelé kell elindulnunk…
– Mi a célod az Osonóval, melyek a hosszú távú terveid?
– Pina Bausch szavaival élve, meg kellene keresnünk, hogyan tudnánk közelebb kerülni egymáshoz. Ez a cél folyamatosan: közösségben alkotni, élni, és létrehozni olyan eseményeket, amelyek megmozgatják az embereket, amelyek megpróbálnak segíteni, impulzust adni. Ebben az értelemben is nagyon fontosak számunkra a nemzetközi projektjeink, és az, hogy időről időre más nemzetiségű tagjai is vannak a társulatnak. Sokat beszélgetünk a nézőkkel, és azt érzem, hogy tényleg szükségük van a segítségre, mert nagyon nagy terhek, nagyon nagy sebek vannak, és mindezzel egyedül maradtak. Akkora öröm, amikor azt érezzük, hogy egy-egy előadás enyhíteni tud ezeken a terheken… Persze, nem tudjuk megoldani az előadásaink által felvetett társadalmi, szociális problémákat, de azzal, hogy lehetőséget teremtünk a párbeszédre, lehetőséget teremtünk megtenni az első lépéseket a gyógyulás útján. Igyekszem szolgálattá tenni a színházcsinálást, túllépve a sikerek, díjak, turnék örömén, csak a lényegre figyelni. Létrehozhatunk bármilyen nagyszerű előadást, ha nem tudjuk megszólítani a nézőt, ha nem tudjuk megérinteni a lelkét, értelmetlen a fáradozásunk. Nagyon sok fiatal pusztán virtuális közösségekben él, nem tudja, milyen, amikor másokkal valódi közösségben, felelősségünk teljes tudatában építünk, alkotunk, átélünk valamit. Ez a fajta elidegenedés, egoizmus a mai világ egyik legnagyobb veszélye, ezért a mai színház egyik legfontosabb feladata az én értelmezésemben az, hogy megtanítson egymás felé fordulni, egymás szemébe nézni, majd elindítson a kommunikáció és a befelé figyelés útján. Ez a célunk, mert úgy érzem, ez az egyetlenegy esélyünk embernek maradni. – Együtt éltek, dolgoztok a társulatban, a munka tölti ki a teljes életedet. Nem vonz a polgári lét, család, gyerek…?
– Azt szoktam mondani, ha valaki a családalapítás iránt érez elhivatottságot, akkor azt feltétlenül meg kell lépnie, és biztatni, segíteni kell őt, hisz attól kezdve nagyon jelen kell lennie benne, mert a család is egy kihívás, teljes embert igénylő hivatás. Volt olyan időszak, amikor engem is vonzott, de az utóbbi években annyira átalakult a belső világom, hogy ez a kérdés nem foglalkoztat. Ebben a pillanatban semmi nem vonz, ami polgári. Persze, nagyon szeretem magam megosztani másokkal, örömmel találkozom, örömmel beszélgetek... Nem tudom, mi fog történni hosszú távon, de egyelőre nagyon jól érzem magam ebben a helyzetben – feltölt, energiát ad… Ebben látom értelmét az életemnek.
Kérdezett: NAGY B. SÁNDOR
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Fazakas Misi színész, rendező, drámapedagógus, az Osonó Színházműhely vezetője. Az utóbbi tizenöt évben meghatározó személyisége a sepsiszentgyörgyi diákszínjátszásnak, generációkat oltott be a színház, a művészet szeretetével, a színházi szakma fiatalabb alkotói közül sokan őt tartják első tanítómesterüknek.
A szenvedélyes munka, amit végez, régen kinőtte az amatőr színjátszás vagy akár az iskolai drámapedagógia határait, az Osonó Színházműhely az elmúlt évek alatt tizennyolc országban tartott előadásokat, workshopokat, szakmai tréningeket. A nyugat-európai országok mellett Távol-Keleten és Afrikában is több alkalommal dolgozott a társulat, legutóbb november 16-án lépett fel Marokkóban a Berkane-i Nemzetközi Színházi Fesztivál díszvendégeként. – Vegyük sorba pályád fontosabb állomásait. Mikor kezdett foglalkoztatni a színház? – A nyolcvanas évek közepén. Másodikos koromban egy reggel úgy ébredtem, hogy érdekel a színház, és megkértem anyukámat, beszéljen Rozsnyai Júlia színésznővel – aki rokonunk volt –, hogy vigyen el engem egy színházi próbára. A Mielőtt a kakas megszólal című csehszlovák drámát próbálták Balogh András rendezésében, nekem pedig annyira megtetszett a színház világa, hogy azután minden próbán ott voltam a bemutatóig. Egyetlenegyszer hiányoztam a négy hét alatt, Király Jóska bácsi állítólag azt mondta azon a próbán, hogy ő nem tud koncentrálni, annyira megszokta a gyermeket a nézőtéren. Így kezdődött a színházzal való kapcsolatom. Később előadásokra is kezdtem járni, némelyiket többször is megnéztem. Amikor 1989-ben Tompa Miklós a Fekete macska című Asztalos István-darabhoz gyermekszereplőt keresett, egyöntetűen rám gondolt a társulat. Ez volt az első szerepem. A rendszerváltás után, kilencedik osztályos koromban Salamon András, a Mikes Kelemen Líceum magyartanára és Győry András megalapította az iskola színjátszó csoportját, amiből az Osonó, később pedig az Osonó Színházműhely lett, én pedig a líceum alatt végig tagja voltam ennek a társulatnak. A 90-es évek elején nagy lendület volt bennünk: diáktanácsot alapítottunk, sulirádiót működtettünk, kosárlabda-maratont szerveztünk, magyarországi diákszínjátszó táborokba jártunk, ahol felfedeztük, hogy mozgásszínház is létezik, és ennek hatására mi is olyan színházat akartunk létrehozni, ami más, mint a kőszínházak. Tizenegyedikes voltam, amikor Salek bácsi abbahagyta a társulat vezetését, ettől kezdve Márkó Eszter és én vettük át az irányítást. Az alapító tagok között több, mára ismertté vált színházi ember volt, például Prezsmer Bogi, Mátray Laci, Kosztándi Zsolt csíkszeredai színész… Húszan-harmincan voltunk, pezsgett az élet, szinte azt mondhatnám, hogy már csak ezért is érdemes volt iskolába járni. Egyértelművé vált számomra, hogy a színire felvételizem, attól függetlenül, hogy matek–fizika osztályban végeztem, amit a mai napig fontosnak tartok. – Az Osonó kezdeti évei egybeesnek Nemes Levente első igazgatói éveivel, akiről mindig nagy elismeréssel szoktál beszélni. Látsz összefüggést a színházban zajló folyamatok és az Osonó alakulása között?
– Egyértelműen. Meggyőződésem, hogy Nemes Levente igazgatásával kezdődött az a folyamat Sepsiszentgyörgyön, melynek végén Székelyföld kulturális fővárosa lettünk, egy olyan fontos kulturális központ az országban, melyet Bukarest is elismer. Levente hívta ide Bocsárdit és a figurásokat, az ő nevéhez köthető az a koncepcióváltás, melynek értelmében egyedül a minőség szempontjainak kell alárendelni egy társulat, egy színházi intézmény tevékenységét. Ez mindannyiunk gondolkodásmódjára hatással volt. Én személyesen is sokat köszönhetek Leventének, például azt, hogy egy évig művészeti titkár is voltam a színházban abban az időszakban, amikor ő igazgató, Bocsárdi pedig művészeti vezető volt. Sokat tanultam mindkettőjüktől, mestereimnek tekintem őket.
– Hét évig voltál tagja a szentgyörgyi társulatnak, ezalatt a színészi munkád mellett televíziós műsorvezetőként is dolgoztál, műhelyfoglalkozásokat tartottál amatőr színészeknek, a Háromszék Táncegyüttes táncosainak, drámatagozatot alapítottál a művészeti líceumban stb. Több munkakörben kipróbáltad magad, míg végül a fő irányvonal az Osonó és a drámaosztály maradt. Miért ezt az utat választottad?
– Valójában minden a színházhoz kapcsolódott. A színházon belül pedig a próbafolyamat, a keresgélés, az út, amelyen közösen halad egy társulat a kész előadás felé, mindig jobban érdekelt, mint maga az előadás, a taps, a siker. Ez már a pályám legelején így volt. Tulajdonképpen az előadás is eszköz csupán, mely körüljár egy problémát, kérdéseket fogalmaz meg, segít, hogy közelebb kerüljünk fontos témákhoz, ezáltal a nézőkhöz és önmagunkhoz. Úgy éreztem, hogy a kőszínházi keret, a rendszer, ahogyan egy színházi intézmény működik, nem mindig támogatja ezt a fajta elmélyült munkát, keresgélést, némely rendezők pedig olykor valósággal ellene dolgoztak az igényességnek. Amikor felmondtam a színháznál, még nem tudtam pontosan, mi az, amit keresek, de valami olyan színházi formának a megtalálása érdekelt, amely szakítani tud a kőszínházi keretek által megszabott lehetőségekkel, és a nézőkkel való viszonyt is szerettem volna átértelmezni a saját magam számára. Tulajdonképpen a társulatunkkal ma is ezen az úton próbálunk haladni.
– Itthon és külföldön is egyre népszerűbb, sikeresebb az Osonó. Szerinted mi a titka ennek a sikernek? – Az isteni gondviselés alakította végig az életemet, én mindig csak arra törekszem, hogy nyitott legyek a világ változásaira, kihívásaira úgy, hogy közben az értékrendemet tudjam megőrizni, érvényesíteni. Soha nem hoztunk olyanfajta döntéseket az Osonóban, hogy akkor most holnaptól elkezdünk turnézni, utazni a világban; mindig csak a következő lépésre figyeltünk, arra, hogy megpróbáljuk kihasználni az éppen adandó lehetőséget. A meghirdetett határidőkig megírtunk egy-egy pályázatot, ha meghívtak valahová, igyekeztünk eleget tenni a meghívásnak. A kommunizmus többek között azt a rossz beidegződést oltotta belénk, hogy a tétlenség, a megszokotthoz való ragaszkodás, a felelősség elhárítása jelenti a biztonságot, pedig valójában csak a munka, a bátorság, a kreativitás és rugalmasság hozhat valódi eredményeket az életünkben. Minél többet megtapasztalunk a világból, annál inkább rájövünk arra, hogy csak a kitartó munkának van gyümölcse; dumával, okoskodással, ítélkezéssel nem lehet előrehaladni. Amit most az Osonó megél, abban az elmúlt tíz év megfeszített munkája is benne van: a szinte egy évig tartó próbafolyamat, a hosszú éjszakákon át írt pályázatok, sok-sok ingyen vállalt, önkéntesen végzett munka és az, hogy önerőből, a csapatból, tehát egymásból építkezünk.
– Rég nem diákszínház már az Osonó, mégis minden projektben részt vesznek diákok… – Az Osonó független színház, amelynek állandó társulati tagjai felnőttek: Mucha Oszkár, Daragics Berni, Bernát Szilárd és én. De ahogyan te is megemlítetted, fontos számunkra, hogy minden projektünkbe vonjunk be diákokat. Meggyőződésem, hogy ha elviszünk egy fiatalt egypár hetes turnéra, annyit bővülhet, annyit módosulhat a világlátása, annyit tanulhat az ott látottakból, az előadások utáni közönségtalálkozókból, beszélgetésekből, amennyit a román tanügyi rendszerben biztosan nem tanulna ennyi idő alatt. Én éppen ezt tartom az egyik legnagyobb problémának, hogy abból a három-négy alappillérből, ami a mai világban való jó eligazodást jelentené, sajnos, egyiket sem tanítja az iskola. Rugalmasnak lenni, nyitottnak lenni, kreatívnak lenni és kezdeményezni… Ha ezeket a képességeket birtokolnánk, a munkahely elvesztésétől kezdve bármilyen nehéz helyzetben feltalálnánk magunkat. Nem félnénk attól, hogy a világ állandó mozgásban van és változik, hanem örülnénk az így kínálkozó lehetőségeknek. Mindig van megoldás, csak hinnünk kell benne. Hogyha elölről, hátulról, jobbról és balról falakba ütközünk, felfelé kell elindulnunk…
– Mi a célod az Osonóval, melyek a hosszú távú terveid?
– Pina Bausch szavaival élve, meg kellene keresnünk, hogyan tudnánk közelebb kerülni egymáshoz. Ez a cél folyamatosan: közösségben alkotni, élni, és létrehozni olyan eseményeket, amelyek megmozgatják az embereket, amelyek megpróbálnak segíteni, impulzust adni. Ebben az értelemben is nagyon fontosak számunkra a nemzetközi projektjeink, és az, hogy időről időre más nemzetiségű tagjai is vannak a társulatnak. Sokat beszélgetünk a nézőkkel, és azt érzem, hogy tényleg szükségük van a segítségre, mert nagyon nagy terhek, nagyon nagy sebek vannak, és mindezzel egyedül maradtak. Akkora öröm, amikor azt érezzük, hogy egy-egy előadás enyhíteni tud ezeken a terheken… Persze, nem tudjuk megoldani az előadásaink által felvetett társadalmi, szociális problémákat, de azzal, hogy lehetőséget teremtünk a párbeszédre, lehetőséget teremtünk megtenni az első lépéseket a gyógyulás útján. Igyekszem szolgálattá tenni a színházcsinálást, túllépve a sikerek, díjak, turnék örömén, csak a lényegre figyelni. Létrehozhatunk bármilyen nagyszerű előadást, ha nem tudjuk megszólítani a nézőt, ha nem tudjuk megérinteni a lelkét, értelmetlen a fáradozásunk. Nagyon sok fiatal pusztán virtuális közösségekben él, nem tudja, milyen, amikor másokkal valódi közösségben, felelősségünk teljes tudatában építünk, alkotunk, átélünk valamit. Ez a fajta elidegenedés, egoizmus a mai világ egyik legnagyobb veszélye, ezért a mai színház egyik legfontosabb feladata az én értelmezésemben az, hogy megtanítson egymás felé fordulni, egymás szemébe nézni, majd elindítson a kommunikáció és a befelé figyelés útján. Ez a célunk, mert úgy érzem, ez az egyetlenegy esélyünk embernek maradni. – Együtt éltek, dolgoztok a társulatban, a munka tölti ki a teljes életedet. Nem vonz a polgári lét, család, gyerek…?
– Azt szoktam mondani, ha valaki a családalapítás iránt érez elhivatottságot, akkor azt feltétlenül meg kell lépnie, és biztatni, segíteni kell őt, hisz attól kezdve nagyon jelen kell lennie benne, mert a család is egy kihívás, teljes embert igénylő hivatás. Volt olyan időszak, amikor engem is vonzott, de az utóbbi években annyira átalakult a belső világom, hogy ez a kérdés nem foglalkoztat. Ebben a pillanatban semmi nem vonz, ami polgári. Persze, nagyon szeretem magam megosztani másokkal, örömmel találkozom, örömmel beszélgetek... Nem tudom, mi fog történni hosszú távon, de egyelőre nagyon jól érzem magam ebben a helyzetben – feltölt, energiát ad… Ebben látom értelmét az életemnek.
Kérdezett: NAGY B. SÁNDOR
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 24.
Tudósok a fronton is
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben kiállításmegnyitóval és fogadással, tudományos ülésszakkal zárult a hétvégén. A tárlaton korabeli fotográfiák és szövegek szemléltetik mindazt, ami Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az első világháború témakörhöz tartozik.
Elveszített háborúról kellett pozitív kicsengést találni, miközben nem volt szabad elszakadni a valós eseményektől sem – vázolta az előkészítő munka nehézségeit Flóra Ágnes (Román Nemzeti Levéltár Kolozs Megyei Osztálya), aki oroszlánrészt vállalt a kiállítás megszervezésében. Ezért ő az iratok mögött a mindennapi embert kereste, és talált sok nyomot, amely arról tanúskodik, hogy az EME behívottjai a fronton pihenőidőben sem szűntek meg szenvedélyüknek élni, és tudományos anyagot gyűjtöttek. A tárlat sok darabja személyi hagyatékból származik, Flóra Ágnes bárkihez fordult, mindenütt segítőkész emberekre talált. Sipos Gábor EME-elnök emlékeztetett, hogy annakidején az intézmény levéltárosaként még Kelemen Lajos szorgalmazta e kordokumentumok gyűjtését.
Szabadság (Kolozsvár)
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben kiállításmegnyitóval és fogadással, tudományos ülésszakkal zárult a hétvégén. A tárlaton korabeli fotográfiák és szövegek szemléltetik mindazt, ami Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az első világháború témakörhöz tartozik.
Elveszített háborúról kellett pozitív kicsengést találni, miközben nem volt szabad elszakadni a valós eseményektől sem – vázolta az előkészítő munka nehézségeit Flóra Ágnes (Román Nemzeti Levéltár Kolozs Megyei Osztálya), aki oroszlánrészt vállalt a kiállítás megszervezésében. Ezért ő az iratok mögött a mindennapi embert kereste, és talált sok nyomot, amely arról tanúskodik, hogy az EME behívottjai a fronton pihenőidőben sem szűntek meg szenvedélyüknek élni, és tudományos anyagot gyűjtöttek. A tárlat sok darabja személyi hagyatékból származik, Flóra Ágnes bárkihez fordult, mindenütt segítőkész emberekre talált. Sipos Gábor EME-elnök emlékeztetett, hogy annakidején az intézmény levéltárosaként még Kelemen Lajos szorgalmazta e kordokumentumok gyűjtését.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 24.
Johannisról mesélnek a szebeni magyarok
Egészen másnak ismerik a nagyszebeni magyar közösség képviselői Klaus Johannist, mint ahogy a szász politikust az RMDSZ felső vezetése festette le az államfő-választási kampányban. Szerintük hiába próbálnak egyesek kígyót-békát elhitetni államelnökké választott polgármesterükről, az elmúlt másfél évtized alatt a szebeni magyaroknak volt alkalmuk megtapasztalni Johannis munkamódszerét, szavahihetőségét és a nemzeti közösségekhez való viszonyulását.
Az alig néhány napja megválasztott államfőt dicsérő szavakat már a szebeni városháza előtti Nagypiac téren felállított karácsonyi vásárban is bőven hallani. Az akcentusról ítélve a „de ügyes városgazda” vagy a „tényleg elnöknek való úriember” minősítések semmiként nem helyi magyaroktól származnak. A kürtőst, lángos vagy forralt bort kínáló székelyföldi árusok azonban arról igyekeznek meggyőzni, hogy ők jól ismerik az elöljárót, hisz ahányszor az egykori szász városban ütik fel a lacikonyhát, a polgármester mindig kedves hozzájuk, és barátságosan üdvözli.
„Ráadásul magyarul!” – vágja rá az egyik férfi. Klaus Johannis igyekszik mindenkit anyanyelvén köszönteni, és néhány szót szólni hozzá, de a különböző internetes oldalakon megjelenő hírekkel ellentétben, nem beszéli a magyar nyelvet. Az viszont igaz, hogy evangélikusként minden vasárnap ott van a római katolikus templomban, de nem a magyar, hanem a német misén.
Az ingujjból előrántott adu
A beiktatás előtt álló elnök és a piactéri árusokhoz képest Johannist ténylegesen ismerő nagyszebeni magyar politikai, érdekképviseleti és kulturális szervezetek kapcsolata szinte két évtizedes múltra tekint vissza. Az ismerkedés a Samuel von Brukenthal Főgimnázium egykori fizikatanárával az RMDSZ és a Romániai Németek Demokrata Fórumának közös, főtéri székházában, valamikor 1996 második felében történt – emlékszik vissza Szombatfalvi Török Ferenc, a helyi RMDSZ akkori elnöke.
„Amikor a szövetség első ízben, ’96-ban belépett a kormányba, Szeben megyében megkapta, többek között, a helyettes főtanfelügyelői tisztséget. A német fórum képviselői arra kértek, adjuk át nekik a funkciót, nem bánjuk meg, mert a jelöltjük minden magyar ügyet felvállal. Némi vacillálás után megtettük, amiért meg is kaptuk a magunkét az RMDSZ felső vezetésétől. Csak annyit kértem a fórum vezetőitől, ha lehet, az akkor már tisztségben lévő Hanz Schneidert jelöljék a továbbiakban is. Nem lehet, válaszolták, hisz a pozícióra valaki mást szemeltek ki. Ekkor mutatták be nekünk Klaus Johannist, akit jóformán csak látásból ismertünk” – eleveníti fel a múlt vasárnap megválasztott államelnökkel való első találkozását Szombatfalvi Török Ferenc, aki annak idején, 1992 és 2000 között a megyei önkormányzat tagja volt.
Mint mondja, a szászok betartották az ígéretüket: emberük, akit nem sokkal később főtanfelügyelővé léptettek elő, az RMDSZ minden kérését teljesítette. „Ez idő tájt sikerült Bürkösön, Oltszakadáton, Vízaknán és Mihályfalván óvodai csoportokat és elemi osztályokat indítanunk, Szentágotán és Nagydisznódon népiskolákat létrehoznunk” – sorolja kapásból a Johannishoz kötődő első megvalósításokat Török.
Johannis az RMDSZ polgármestere is lehetett volna
Azt viszont még a szebeni magyarok közül is kevesen tudják, hogy első polgármesteri mandátumát Klaus Johannis akár az RMDSZ színeiben is megszerezhette volna. A helyi románságban a ’90-es évek vége felé fogalmazódott meg, hogy az addig eredménytelen és számos viszályt gerjesztő román polgármesterek után jó lenne egy tekintélynek örülő németajkú személyt jelölni a városatyai tisztségre.
A Nemzeti liberális Párt akkori elnöke, Petru Simption azzal a javaslattal kereste meg Szombatfalvi Török Ferencet, mint olyant, aki jó kapcsolatot ápol az akkoriban teljesen apolitikus Romániai Németek Demokrata Fórumával, hogy a szászok sorában találjanak egy közös jelöltet.
„Megkerestük a fórum egyik kulcsemberét, a nemzetközi hírnevű műépítész Hermann Fabinit, és arra kértük, legyen a PNL és az RMDSZ közös jelöltje. Kéthetes gondolkodási idő után megköszönte a bizalmat, de elutasította, viszont ajánlott valakit: Klaus Johannis főtanfelügyelőt. A liberálisoknak nem tetszett az ötlet, így kútba dőlt az egész. Újabb két hét múlva a német fórum bejelentette: versenybe száll a polgármesteri székért, jelöltje Johannis” – emlékszik a kulisszák mögötti mozzanatokra az RMDSZ volt elnöke.
Bár a 2000 elején készült közvélemény-kutatások szerint a német jelölt előtt hét román politikus állt, az RMDSZ meghívta az egyik közgyűlésére Johannist, mutassa be a terveit.
„Mi magyarok addig is felnéztünk a német közösségre, kultúrára és mentalitásra, de azon a gyűlésen Johannis különösképpen elnyerte a tetszésünket. Még annyit sem beszélt, mint most, kissé nehézkesen is fejezte ki magát, de amit mondott, azzal lényegre tört. Utólag árulta el, hogy életében akkora tapsot nem kapott, mint akkor az RMDSZ-nél” – idézi fel Klaus Johannisnak a magyar közösség előtti bemutatkozását Szombatfalvi Török Ferenc. A maroknyi magyarság és a még inkább megfogyatkozott szász lakosság támogatása azonban mit sem ért volna, ha a románság nem szavaz a változásra.
Az adott szó súlya
Aki 2000-ben Johannis mellé állt, nem bánta meg. Míg első megválasztásához két fordulóra volt szükség, a következő mandátumokban a szász jelölt már az első körből abszolút többséget szerzett. A későbbi 88,7-es, 83,2-es és 77,9-es győzelmi arányok teljesen egyértelműsítették a polgármester megítélését.
Szombatfalvi Török János egy régi, megkopott noteszt szed elő a fiókjából, belelapoz, és átnyújtja. 2002, augusztus – olvasható az egyetemi tanár címként megjelenő kézírása. Alatta pontokba szedve: Bilinszky-emléktábla, Petőfi-park, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület épületének ügye, belvárosi telek egy közösségi ház építésére, többnyelvű helységnévtábla és egy-egy megjegyzés.
„Így jelentkeztünk az egyeztető gyűléseken. Mi soroltuk a kéréseinket, Johannis meg helyben, habozás nélkül döntött. Nem beszélt mellé, nem ígért teljesíthetetlen dolgokat. Megmondta tisztán, nem tudja támogatni a város bejáratához kért magyar felirat elhelyezését. A többi óhajunkat, időhúzás, emlékeztetés és kérleltetés nélkül teljesítette” – mondja a volt RMDSZ-elnök, aki miután 2005 végén átadta a stafétabotot a fiatalabb nemzedéknek, a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület irányítását vette át.
A civil szervezet is a polgármesternek köszönheti a főtéri Magyar Ház visszaszerzését. Klaus Johannis és az önkormányzati testület – melynek egyetlen RMDSZ-es tagja sem volt – a 2001/10-es törvény egyik, Szebenben átjárhatónak tűnő kiskapuját használva ki, visszaszolgáltatta a magyar közösségnek a Nagypiac téri, ezerhatszázas években épült háromszintes ingatlant.
Meg is gyűlt emiatt a baja a bűnügyi szervekkel, melyek arra kötelezték, hogy perelje vissza az időközben telekkönyvezett épületet. Pedig a tulajdonjog vitathatatlan volt: a főtéri épületet az egykori Magyar Polgári Kör vásárolta 1895-ben. A házat jóval a ’48-as államosítás után kobozták el, immár a Madosztól. A román kommunisták 1956-ban teljesen kifüstölték onnan a magyar szervezetet – a szó szoros értelmében.
„Az épület előtti téren meggyújtották a régi, értékes könyveinket, melyeknek egy része szerencsére megmenekült, a nyugdíjasok egyesületéhez és az Astra könyvtárba került” – mesélik a nagyszebeni magyarság képviselői. Az öt évig tartó per végül a jogos tulajdonos javára dőlt el.
„Tudtuk, hogy a polgármester külső nyomásra lépett. Nem haragudtunk rá, hisz ő volt az, aki a törvényt és a tulajdonjogot tiszteletben tartva, visszaszolgáltatta az ingatlant. A városháza a per alatt is korrektül járt el, Johannis nem fellebbezte meg az alapfokú ítéletet” – idézi fel a Magyar Ház fél évszázad alatt megélt második kálváriáját Török elődje, a polgári egyesületet nyolcvanéves koráig irányító Kalmár Zoltán.
Működő kulturális autonómia
„Függetlenül attól, hogy mit mondanak a kissé eltébolyodott nagyjaink, nekem csupa pozitív élményeim vannak a polgármesterrel kapcsolatosan” – szögezi le már a beszélgetés elején Serfőző Levente. A másik civil szervezet, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke szerint azoknak, akik mindent megmozgattak annak érdekében, hogy november 16-án a magyarság ne voksoljon Johannisra, el kellene gondolkodniuk azon, hogy a német politikusnak már négyszer szavazott bizalmat a közösség Nagyszebenben.
Az itt született és élő Serfőző büszkén állítja: magyarként jól érzi magát Szebenben. Mint mondja, sokaknak lenne mit tanulniuk az itt megvalósult kulturális autonómiából.
„Alig vagyunk magyarok ebben a városban, de két művelődési szervezetünk van, anyanyelvünkön tanulhatunk, visszakaptuk felekezeti és közösségi ingatlanjainkat, a magyar óvodás csoportot befogadták az evangélikus egyház épületébe, három diákkal is elindíthattuk a kilencedik osztályt, egyházaink arányos finanszírozásban részesülnek, az Ars Hungarica keretében évről évre bemutathatjuk magyarságunk hagyományait és kultúráját” – sorolja a közösségi összefogásból, a polgármester hozzáállásából és a többségiek támogatásából fakadó pozitívumokat Serfőző Levente.
A főként művelődési események szervezésével foglalkozó egyesület vezetője szerint mindezek ellenére hathatósabb támogatásban is részesülhetnének a magyar közösség rendezvényei. „A polgármester több pénzt is juttathatott volna a rangos rendezvényekre, ez igaz. Mint ahogy az is, hogy jól esne, ha legalább időnként megjelenne egy-egy eseményünkön, és ne csupán a helyetteseit küldje. De ne mindössze a pénzosztás alapján ítéljünk meg valakit” – vallja Serfőző, aki szerint egy rosszindulatú elöljáró meg se hallgatná a háromezer főt alig meghaladó magyarság kéréseit.
Órát lehet beállítani utána
Mint ottjártunkkor ismételten kiderült, a német pontosság nem egyszerű mítosz, még az elrománosodott Szászföldön is működik.
„Azon túl, hogy igen komoly és pedáns ember, a pontosságnak ritka formáját ismerhették meg általa a szebeniek: megtanultak odafigyelni az óra másodpercmutatójára. Bármilyen találkozó, amin megjelent az elmúlt tizennégy évben, legyen az a hétfő reggeli városházi gyűlés vagy a kulturális események szervezőivel folytatott állandó egyeztetések, ő mindig akkor lépett be a polgármesteri hivatal gyűlésterembe, amikor a másodpercmutató pontosan a nagymánusra ért” – meséli Kató Csilla, az Astra Filmfesztivál művészeti igazgatója.
A megbeszélésekről nem csak a polgármester nem késhetett; íratlan szabállyá vált, hogy az utána érkezők már nem léphettek be a terembe. Kató Csilla szerint ez nem valamiféle beteges pontossági mániának tulajdonítható; a szász mentalitás része.
„Egyébként a másodpercmutató figyelembe vételét a közös rendezvények kezdete alkalmával más alkalmakkor is megtapasztaltam a szebeni szászok körében” – teszi hozzá a térség legrangosabb filmfesztiváljának a társszervezője.
Akárcsak a HÍD elnökének, Kató Csillának is lenne oka az általa szervezett nemzetközi rendezvény alulfinanszírozására panaszkodni. A székelyföldi származású, Budapesten diplomázott antropológus viszont sokkal fontosabbnak tartja mindazt a mély és pozitív változást, ami szinte szeme láttára, az elmúlt tizennégy esztendő alatt a városban végbement.
Ezt hangsúlyozza Guttmann Szabolcs is, aki Nagyszeben főépítészeként meghatározó szerepet játszott a történelmi belváros újjávarázslásában. Mint mondja, polgármestersége első felében Johannis rendkívül fogékony volt a szakma véleményére, viszont 2007 után, miután Nagyszeben átadta az Európai Kulturális Fővárosa stafétabotját, tapasztalata szerint ugyanabba a csapdába esett, mint az elmúlt huszonöt év legtöbb romániai politikusa: egymaga hozta meg a döntéseket, ami kettőjük munkakapcsolatának a végét is jelentette.
A ma már Kolozsváron élő műépítész viszont azt szeretné, ha államfőként Klaus Johannis ismét úgy kezdené el a feladatát, mint polgármesterként, az első mandátumai alatt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Egészen másnak ismerik a nagyszebeni magyar közösség képviselői Klaus Johannist, mint ahogy a szász politikust az RMDSZ felső vezetése festette le az államfő-választási kampányban. Szerintük hiába próbálnak egyesek kígyót-békát elhitetni államelnökké választott polgármesterükről, az elmúlt másfél évtized alatt a szebeni magyaroknak volt alkalmuk megtapasztalni Johannis munkamódszerét, szavahihetőségét és a nemzeti közösségekhez való viszonyulását.
Az alig néhány napja megválasztott államfőt dicsérő szavakat már a szebeni városháza előtti Nagypiac téren felállított karácsonyi vásárban is bőven hallani. Az akcentusról ítélve a „de ügyes városgazda” vagy a „tényleg elnöknek való úriember” minősítések semmiként nem helyi magyaroktól származnak. A kürtőst, lángos vagy forralt bort kínáló székelyföldi árusok azonban arról igyekeznek meggyőzni, hogy ők jól ismerik az elöljárót, hisz ahányszor az egykori szász városban ütik fel a lacikonyhát, a polgármester mindig kedves hozzájuk, és barátságosan üdvözli.
„Ráadásul magyarul!” – vágja rá az egyik férfi. Klaus Johannis igyekszik mindenkit anyanyelvén köszönteni, és néhány szót szólni hozzá, de a különböző internetes oldalakon megjelenő hírekkel ellentétben, nem beszéli a magyar nyelvet. Az viszont igaz, hogy evangélikusként minden vasárnap ott van a római katolikus templomban, de nem a magyar, hanem a német misén.
Az ingujjból előrántott adu
A beiktatás előtt álló elnök és a piactéri árusokhoz képest Johannist ténylegesen ismerő nagyszebeni magyar politikai, érdekképviseleti és kulturális szervezetek kapcsolata szinte két évtizedes múltra tekint vissza. Az ismerkedés a Samuel von Brukenthal Főgimnázium egykori fizikatanárával az RMDSZ és a Romániai Németek Demokrata Fórumának közös, főtéri székházában, valamikor 1996 második felében történt – emlékszik vissza Szombatfalvi Török Ferenc, a helyi RMDSZ akkori elnöke.
„Amikor a szövetség első ízben, ’96-ban belépett a kormányba, Szeben megyében megkapta, többek között, a helyettes főtanfelügyelői tisztséget. A német fórum képviselői arra kértek, adjuk át nekik a funkciót, nem bánjuk meg, mert a jelöltjük minden magyar ügyet felvállal. Némi vacillálás után megtettük, amiért meg is kaptuk a magunkét az RMDSZ felső vezetésétől. Csak annyit kértem a fórum vezetőitől, ha lehet, az akkor már tisztségben lévő Hanz Schneidert jelöljék a továbbiakban is. Nem lehet, válaszolták, hisz a pozícióra valaki mást szemeltek ki. Ekkor mutatták be nekünk Klaus Johannist, akit jóformán csak látásból ismertünk” – eleveníti fel a múlt vasárnap megválasztott államelnökkel való első találkozását Szombatfalvi Török Ferenc, aki annak idején, 1992 és 2000 között a megyei önkormányzat tagja volt.
Mint mondja, a szászok betartották az ígéretüket: emberük, akit nem sokkal később főtanfelügyelővé léptettek elő, az RMDSZ minden kérését teljesítette. „Ez idő tájt sikerült Bürkösön, Oltszakadáton, Vízaknán és Mihályfalván óvodai csoportokat és elemi osztályokat indítanunk, Szentágotán és Nagydisznódon népiskolákat létrehoznunk” – sorolja kapásból a Johannishoz kötődő első megvalósításokat Török.
Johannis az RMDSZ polgármestere is lehetett volna
Azt viszont még a szebeni magyarok közül is kevesen tudják, hogy első polgármesteri mandátumát Klaus Johannis akár az RMDSZ színeiben is megszerezhette volna. A helyi románságban a ’90-es évek vége felé fogalmazódott meg, hogy az addig eredménytelen és számos viszályt gerjesztő román polgármesterek után jó lenne egy tekintélynek örülő németajkú személyt jelölni a városatyai tisztségre.
A Nemzeti liberális Párt akkori elnöke, Petru Simption azzal a javaslattal kereste meg Szombatfalvi Török Ferencet, mint olyant, aki jó kapcsolatot ápol az akkoriban teljesen apolitikus Romániai Németek Demokrata Fórumával, hogy a szászok sorában találjanak egy közös jelöltet.
„Megkerestük a fórum egyik kulcsemberét, a nemzetközi hírnevű műépítész Hermann Fabinit, és arra kértük, legyen a PNL és az RMDSZ közös jelöltje. Kéthetes gondolkodási idő után megköszönte a bizalmat, de elutasította, viszont ajánlott valakit: Klaus Johannis főtanfelügyelőt. A liberálisoknak nem tetszett az ötlet, így kútba dőlt az egész. Újabb két hét múlva a német fórum bejelentette: versenybe száll a polgármesteri székért, jelöltje Johannis” – emlékszik a kulisszák mögötti mozzanatokra az RMDSZ volt elnöke.
Bár a 2000 elején készült közvélemény-kutatások szerint a német jelölt előtt hét román politikus állt, az RMDSZ meghívta az egyik közgyűlésére Johannist, mutassa be a terveit.
„Mi magyarok addig is felnéztünk a német közösségre, kultúrára és mentalitásra, de azon a gyűlésen Johannis különösképpen elnyerte a tetszésünket. Még annyit sem beszélt, mint most, kissé nehézkesen is fejezte ki magát, de amit mondott, azzal lényegre tört. Utólag árulta el, hogy életében akkora tapsot nem kapott, mint akkor az RMDSZ-nél” – idézi fel Klaus Johannisnak a magyar közösség előtti bemutatkozását Szombatfalvi Török Ferenc. A maroknyi magyarság és a még inkább megfogyatkozott szász lakosság támogatása azonban mit sem ért volna, ha a románság nem szavaz a változásra.
Az adott szó súlya
Aki 2000-ben Johannis mellé állt, nem bánta meg. Míg első megválasztásához két fordulóra volt szükség, a következő mandátumokban a szász jelölt már az első körből abszolút többséget szerzett. A későbbi 88,7-es, 83,2-es és 77,9-es győzelmi arányok teljesen egyértelműsítették a polgármester megítélését.
Szombatfalvi Török János egy régi, megkopott noteszt szed elő a fiókjából, belelapoz, és átnyújtja. 2002, augusztus – olvasható az egyetemi tanár címként megjelenő kézírása. Alatta pontokba szedve: Bilinszky-emléktábla, Petőfi-park, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület épületének ügye, belvárosi telek egy közösségi ház építésére, többnyelvű helységnévtábla és egy-egy megjegyzés.
„Így jelentkeztünk az egyeztető gyűléseken. Mi soroltuk a kéréseinket, Johannis meg helyben, habozás nélkül döntött. Nem beszélt mellé, nem ígért teljesíthetetlen dolgokat. Megmondta tisztán, nem tudja támogatni a város bejáratához kért magyar felirat elhelyezését. A többi óhajunkat, időhúzás, emlékeztetés és kérleltetés nélkül teljesítette” – mondja a volt RMDSZ-elnök, aki miután 2005 végén átadta a stafétabotot a fiatalabb nemzedéknek, a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület irányítását vette át.
A civil szervezet is a polgármesternek köszönheti a főtéri Magyar Ház visszaszerzését. Klaus Johannis és az önkormányzati testület – melynek egyetlen RMDSZ-es tagja sem volt – a 2001/10-es törvény egyik, Szebenben átjárhatónak tűnő kiskapuját használva ki, visszaszolgáltatta a magyar közösségnek a Nagypiac téri, ezerhatszázas években épült háromszintes ingatlant.
Meg is gyűlt emiatt a baja a bűnügyi szervekkel, melyek arra kötelezték, hogy perelje vissza az időközben telekkönyvezett épületet. Pedig a tulajdonjog vitathatatlan volt: a főtéri épületet az egykori Magyar Polgári Kör vásárolta 1895-ben. A házat jóval a ’48-as államosítás után kobozták el, immár a Madosztól. A román kommunisták 1956-ban teljesen kifüstölték onnan a magyar szervezetet – a szó szoros értelmében.
„Az épület előtti téren meggyújtották a régi, értékes könyveinket, melyeknek egy része szerencsére megmenekült, a nyugdíjasok egyesületéhez és az Astra könyvtárba került” – mesélik a nagyszebeni magyarság képviselői. Az öt évig tartó per végül a jogos tulajdonos javára dőlt el.
„Tudtuk, hogy a polgármester külső nyomásra lépett. Nem haragudtunk rá, hisz ő volt az, aki a törvényt és a tulajdonjogot tiszteletben tartva, visszaszolgáltatta az ingatlant. A városháza a per alatt is korrektül járt el, Johannis nem fellebbezte meg az alapfokú ítéletet” – idézi fel a Magyar Ház fél évszázad alatt megélt második kálváriáját Török elődje, a polgári egyesületet nyolcvanéves koráig irányító Kalmár Zoltán.
Működő kulturális autonómia
„Függetlenül attól, hogy mit mondanak a kissé eltébolyodott nagyjaink, nekem csupa pozitív élményeim vannak a polgármesterrel kapcsolatosan” – szögezi le már a beszélgetés elején Serfőző Levente. A másik civil szervezet, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke szerint azoknak, akik mindent megmozgattak annak érdekében, hogy november 16-án a magyarság ne voksoljon Johannisra, el kellene gondolkodniuk azon, hogy a német politikusnak már négyszer szavazott bizalmat a közösség Nagyszebenben.
Az itt született és élő Serfőző büszkén állítja: magyarként jól érzi magát Szebenben. Mint mondja, sokaknak lenne mit tanulniuk az itt megvalósult kulturális autonómiából.
„Alig vagyunk magyarok ebben a városban, de két művelődési szervezetünk van, anyanyelvünkön tanulhatunk, visszakaptuk felekezeti és közösségi ingatlanjainkat, a magyar óvodás csoportot befogadták az evangélikus egyház épületébe, három diákkal is elindíthattuk a kilencedik osztályt, egyházaink arányos finanszírozásban részesülnek, az Ars Hungarica keretében évről évre bemutathatjuk magyarságunk hagyományait és kultúráját” – sorolja a közösségi összefogásból, a polgármester hozzáállásából és a többségiek támogatásából fakadó pozitívumokat Serfőző Levente.
A főként művelődési események szervezésével foglalkozó egyesület vezetője szerint mindezek ellenére hathatósabb támogatásban is részesülhetnének a magyar közösség rendezvényei. „A polgármester több pénzt is juttathatott volna a rangos rendezvényekre, ez igaz. Mint ahogy az is, hogy jól esne, ha legalább időnként megjelenne egy-egy eseményünkön, és ne csupán a helyetteseit küldje. De ne mindössze a pénzosztás alapján ítéljünk meg valakit” – vallja Serfőző, aki szerint egy rosszindulatú elöljáró meg se hallgatná a háromezer főt alig meghaladó magyarság kéréseit.
Órát lehet beállítani utána
Mint ottjártunkkor ismételten kiderült, a német pontosság nem egyszerű mítosz, még az elrománosodott Szászföldön is működik.
„Azon túl, hogy igen komoly és pedáns ember, a pontosságnak ritka formáját ismerhették meg általa a szebeniek: megtanultak odafigyelni az óra másodpercmutatójára. Bármilyen találkozó, amin megjelent az elmúlt tizennégy évben, legyen az a hétfő reggeli városházi gyűlés vagy a kulturális események szervezőivel folytatott állandó egyeztetések, ő mindig akkor lépett be a polgármesteri hivatal gyűlésterembe, amikor a másodpercmutató pontosan a nagymánusra ért” – meséli Kató Csilla, az Astra Filmfesztivál művészeti igazgatója.
A megbeszélésekről nem csak a polgármester nem késhetett; íratlan szabállyá vált, hogy az utána érkezők már nem léphettek be a terembe. Kató Csilla szerint ez nem valamiféle beteges pontossági mániának tulajdonítható; a szász mentalitás része.
„Egyébként a másodpercmutató figyelembe vételét a közös rendezvények kezdete alkalmával más alkalmakkor is megtapasztaltam a szebeni szászok körében” – teszi hozzá a térség legrangosabb filmfesztiváljának a társszervezője.
Akárcsak a HÍD elnökének, Kató Csillának is lenne oka az általa szervezett nemzetközi rendezvény alulfinanszírozására panaszkodni. A székelyföldi származású, Budapesten diplomázott antropológus viszont sokkal fontosabbnak tartja mindazt a mély és pozitív változást, ami szinte szeme láttára, az elmúlt tizennégy esztendő alatt a városban végbement.
Ezt hangsúlyozza Guttmann Szabolcs is, aki Nagyszeben főépítészeként meghatározó szerepet játszott a történelmi belváros újjávarázslásában. Mint mondja, polgármestersége első felében Johannis rendkívül fogékony volt a szakma véleményére, viszont 2007 után, miután Nagyszeben átadta az Európai Kulturális Fővárosa stafétabotját, tapasztalata szerint ugyanabba a csapdába esett, mint az elmúlt huszonöt év legtöbb romániai politikusa: egymaga hozta meg a döntéseket, ami kettőjük munkakapcsolatának a végét is jelentette.
A ma már Kolozsváron élő műépítész viszont azt szeretné, ha államfőként Klaus Johannis ismét úgy kezdené el a feladatát, mint polgármesterként, az első mandátumai alatt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 24.
Minden határon túli magyart ellátnak sürgősségi esetben
Könnyebb lesz igénybe venni a magyarországi egészségügyi ellátást a határon túli magyaroknak – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelettervezetéből. A dokumentum szerint ha az a beteg, akinek az egészségi állapota már nem teszi lehetővé a kérelmezett ellátás halasztását, és nem rendelkezik a szükséges igazolványok – a magyarigazolvány vagy a magyar állampolgárságot igazoló okirat – másolatának egyikével sem, ettől függetlenül engedélyt kaphat az ellátásra.
Ehhez azonban szükséges, hogy utóbbiak kiállítása folyamatban legyen, és ezt az eljáró hatóság által kiadott irattal igazolni is tudja - írja a Magyar Nemzet. A rendelettervezet arra is lehetőséget adna, hogy a páciensnek a támogatás akkor is odaítélhető legyen, ha más beavatkozást végeznek el, mint amit a kérelmező igényelt. Ugyanakkor ennek összege nem lehet magasabb az eredetileg engedélyezetténél.
A külhoni magyarok Magyarországon történő egészségügyi ellátását egy 2007-es miniszteri rendelet szabályozza. A rendelet értelmében az Ukrajnában és Szerbiában élő magyarok (most már csak ők, mivel a többi szomszédos országban élő lakosra az uniós szabályok érvényesek) támogatást kérhetnek ahhoz, hogy Magyarországon kezeljék őket. A kérelemről egy orvosokból álló értékelőbizottság dönt, a kérelem beadásától számítva legfeljebb hatvan napon belül. Az elbíráláskor egyebek mellett figyelembe veszik, hogy az az orvosi kezelés, amelyre támogatást kértek, szerepel-e az adott országban nyújtott ellátások között, illetve hogy ott mennyire súlyos eseteket képesek kezelni. A rendelet pontosan meghatározza, hogy milyen műtétek és kezelések esetén részesülhet a kérelem pozitív elbírálásban. Ilyen lehet egyebek mellett a különböző daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos diagnosztika, az idegsebészeti beavatkozások vagy szemészeti műtétek. A kérelmet a beteg, illetve – írásbeli meghatalmazás esetén – hozzátartozója vagy kezelőorvosa nyújthatja be az ellátás előtt a páciens lakóhelye szerinti országban a régiókban erre kijelölt irodákban.
Tavaly október óta egyébként az uniós állampolgároknak lehetőségük van arra, hogy hazai biztosítójuk terhére más országban kezeltessék magukat. Ennek a határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló uniós irányelv adott zöld jelzést. Magyarországon az év első felében csaknem háromszáz beteg kérelmezett külföldi gyógykezelést, a kérelmek legnagyobb része különböző genetikai vizsgálatokra, sugárkezelés-terápiákra, tüdőtranszplantációra és speciális gerincműtétekre irányult.
maszol/mno.hu
Könnyebb lesz igénybe venni a magyarországi egészségügyi ellátást a határon túli magyaroknak – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelettervezetéből. A dokumentum szerint ha az a beteg, akinek az egészségi állapota már nem teszi lehetővé a kérelmezett ellátás halasztását, és nem rendelkezik a szükséges igazolványok – a magyarigazolvány vagy a magyar állampolgárságot igazoló okirat – másolatának egyikével sem, ettől függetlenül engedélyt kaphat az ellátásra.
Ehhez azonban szükséges, hogy utóbbiak kiállítása folyamatban legyen, és ezt az eljáró hatóság által kiadott irattal igazolni is tudja - írja a Magyar Nemzet. A rendelettervezet arra is lehetőséget adna, hogy a páciensnek a támogatás akkor is odaítélhető legyen, ha más beavatkozást végeznek el, mint amit a kérelmező igényelt. Ugyanakkor ennek összege nem lehet magasabb az eredetileg engedélyezetténél.
A külhoni magyarok Magyarországon történő egészségügyi ellátását egy 2007-es miniszteri rendelet szabályozza. A rendelet értelmében az Ukrajnában és Szerbiában élő magyarok (most már csak ők, mivel a többi szomszédos országban élő lakosra az uniós szabályok érvényesek) támogatást kérhetnek ahhoz, hogy Magyarországon kezeljék őket. A kérelemről egy orvosokból álló értékelőbizottság dönt, a kérelem beadásától számítva legfeljebb hatvan napon belül. Az elbíráláskor egyebek mellett figyelembe veszik, hogy az az orvosi kezelés, amelyre támogatást kértek, szerepel-e az adott országban nyújtott ellátások között, illetve hogy ott mennyire súlyos eseteket képesek kezelni. A rendelet pontosan meghatározza, hogy milyen műtétek és kezelések esetén részesülhet a kérelem pozitív elbírálásban. Ilyen lehet egyebek mellett a különböző daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos diagnosztika, az idegsebészeti beavatkozások vagy szemészeti műtétek. A kérelmet a beteg, illetve – írásbeli meghatalmazás esetén – hozzátartozója vagy kezelőorvosa nyújthatja be az ellátás előtt a páciens lakóhelye szerinti országban a régiókban erre kijelölt irodákban.
Tavaly október óta egyébként az uniós állampolgároknak lehetőségük van arra, hogy hazai biztosítójuk terhére más országban kezeltessék magukat. Ennek a határon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló uniós irányelv adott zöld jelzést. Magyarországon az év első felében csaknem háromszáz beteg kérelmezett külföldi gyógykezelést, a kérelmek legnagyobb része különböző genetikai vizsgálatokra, sugárkezelés-terápiákra, tüdőtranszplantációra és speciális gerincműtétekre irányult.
maszol/mno.hu
2014. november 24.
Tisztújító gyűlést tartott a csíksomlyói közbirtokosság
Negyedik alkalommal is Mátéffy Győzőt választották a csíksomlyói közbirtokosság elnökévé a hétvégén tartott tisztújító közgyűlésen. Változott azonban az alelnök és a titkár, valamint az ellenőrző bizottság egyik tagjának személye. A gyűlés napirendi pontjai között szerepelt a Kissomlyó hegyén zajló sípályafejlesztés is.
Négyévente tart tisztújító közgyűlést a csíksomlyói közbirtokosság, így a 2010-es döntést követően idén újra a vezetőség felépítéséről szavazhatott a tagság. A szombat reggel kilenc órakor kezdődött gyűlés a délutáni órákig eltartott, amely során újra bizalmat szavaztak a vezetőség tagjai közül Mátéffy Győző elnöknek, Márkos László pénztárosnak és Székely Csaba erdőgazdának. Az alelnöki szerepet ezentúl Péter Árpád tölti be, a titkár pedig Csiszer Zoltán lesz. A háromtagú ellenőrző bizottságból két régi tag – Keresztes Zsuzsa és Antal Attila – folytathatja munkáját, hozzájuk újként Györfi Csaba csatlakozik a tagság döntésének értelmében – foglalta össze a közbirtokosság elnöke.
Megduplázódott érdeklődés
A közbirtokosság elnöki szerepét 2002 óta betöltő Mátéffy arról is beszámolt, hogy a tisztújításon hozzávetőleg 240-en vettek részt. Ehhez hasonló részvételi arányra nem emlékszik az elmúlt tizenkét évben, többnyire 120 ember szokott jelen lenni egy-egy közgyűlésen. Megjegyezte, ez idő alatt a tagság is kicserélődött: az idős generáció helyét a 40-50 év közöttiek vették át, akiknek – a jelenlétet tekintve – számít, hogy ki és hogyan vezeti a közbirtokosságot.
Szabályzat a Kissomlyó-hegyért
A közgyűlésen az előre összeállított napirendi pontok mellett tárgyaltak a Kissomlyó hegyén lévő sípályáról is. Heves vita alakult ki ennek kapcsán, végül sikerült abban megállapodni, hogy a közbirtokosság összeállít egy szabályzattervezetet, amelynek tartalmát a tagság, a helyi plébánia, illetve a Ferenc-rend is alakíthatja. Miután elkészül a szabályzat, az üzemeltetővel is leülnek tárgyalni. Amennyiben az elfogadja a – fejlesztésekre, földmunkákra, területrendezésre vonatkozó kikötéseket tartalmazó – szabályzatot, az abban foglaltak alapján dolgozhatnak tovább. Ugyanakkor számon kérhetők is lesznek általa – foglalta össze az elnök. Hozzátette, mivel már dolgoznak a szabályzaton, várhatóan 7-10 nap múlva a sípálya üzemeltetőivel is leülhetnek egyeztetni.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
Negyedik alkalommal is Mátéffy Győzőt választották a csíksomlyói közbirtokosság elnökévé a hétvégén tartott tisztújító közgyűlésen. Változott azonban az alelnök és a titkár, valamint az ellenőrző bizottság egyik tagjának személye. A gyűlés napirendi pontjai között szerepelt a Kissomlyó hegyén zajló sípályafejlesztés is.
Négyévente tart tisztújító közgyűlést a csíksomlyói közbirtokosság, így a 2010-es döntést követően idén újra a vezetőség felépítéséről szavazhatott a tagság. A szombat reggel kilenc órakor kezdődött gyűlés a délutáni órákig eltartott, amely során újra bizalmat szavaztak a vezetőség tagjai közül Mátéffy Győző elnöknek, Márkos László pénztárosnak és Székely Csaba erdőgazdának. Az alelnöki szerepet ezentúl Péter Árpád tölti be, a titkár pedig Csiszer Zoltán lesz. A háromtagú ellenőrző bizottságból két régi tag – Keresztes Zsuzsa és Antal Attila – folytathatja munkáját, hozzájuk újként Györfi Csaba csatlakozik a tagság döntésének értelmében – foglalta össze a közbirtokosság elnöke.
Megduplázódott érdeklődés
A közbirtokosság elnöki szerepét 2002 óta betöltő Mátéffy arról is beszámolt, hogy a tisztújításon hozzávetőleg 240-en vettek részt. Ehhez hasonló részvételi arányra nem emlékszik az elmúlt tizenkét évben, többnyire 120 ember szokott jelen lenni egy-egy közgyűlésen. Megjegyezte, ez idő alatt a tagság is kicserélődött: az idős generáció helyét a 40-50 év közöttiek vették át, akiknek – a jelenlétet tekintve – számít, hogy ki és hogyan vezeti a közbirtokosságot.
Szabályzat a Kissomlyó-hegyért
A közgyűlésen az előre összeállított napirendi pontok mellett tárgyaltak a Kissomlyó hegyén lévő sípályáról is. Heves vita alakult ki ennek kapcsán, végül sikerült abban megállapodni, hogy a közbirtokosság összeállít egy szabályzattervezetet, amelynek tartalmát a tagság, a helyi plébánia, illetve a Ferenc-rend is alakíthatja. Miután elkészül a szabályzat, az üzemeltetővel is leülnek tárgyalni. Amennyiben az elfogadja a – fejlesztésekre, földmunkákra, területrendezésre vonatkozó kikötéseket tartalmazó – szabályzatot, az abban foglaltak alapján dolgozhatnak tovább. Ugyanakkor számon kérhetők is lesznek általa – foglalta össze az elnök. Hozzátette, mivel már dolgoznak a szabályzaton, várhatóan 7-10 nap múlva a sípálya üzemeltetőivel is leülhetnek egyeztetni.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2014. november 25.
Közszolgálat régen és ma (45 éves a magyar adás)
Miként lehetett a valóságot bemutatni, értéket csempészni a magyar adásba a cenzúra idején? Milyen kihívásokat hozott az öt év kényszerszünet utáni újrakezdés? Hogyan lehet felvenni a versenyt a kiszélesedett médiakínálattal? Mit tehet a magyar adás szerkesztősége pénz nélkül, a nézők és a politikum kegyvesztettjeként? – ezek voltak a Román Televízió magyar adása fennállásának negyvenöt éves születésnapját ünneplő egész éves rendezvénysorozat záróeseménye, a vasárnap Sepsiszentgyörgyön tartott fórum fő témái.
1969. november 23-án szólalt meg először magyar bemondó a román közszolgálati televízióban. Tizenhat év sugárzás után a magyar adást a hatalom megszüntette, a rendszerváltáskor, huszonöt évvel ezelőtt újraindult. Eme kettős évforduló jegyében nyitotta meg a vasárnapi vitafórumot Mosoni Emőke, a magyar adás jelenlegi főszerkesztője, menedzsere, aki szerint „a közszolgálatról manapság egyre kevesebb szó esik, ha mégis, akkor rendszerint elmarasztaló hangnemben.” A főszerkesztő úgy véli, ez a megítélés érinti a magyar adást is, de ennek ellenére van, mit felmutatniuk. „A negyvenöt év nem telt el nyomtalanul, megvan, dokumentumértékű. De vajon mit hoz a következő negyvenöt év? Úgy gondoltuk, az évforduló megfelelő alkalom arra, hogy nyíltan beszéljünk közös dolgainkról.”
Háromszék a tévében
Nehéz közszolgának lenni – hangsúlyozta köszöntőjében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki bízik abban, hogy a jelenlegi helyzet nem rendíti meg hitében a magyar adás szerkesztőségét.
A fórum első részében Háromszéken készített felvételekből vetítettek részleteket, amelyekről Kacsó Edith beszélgetett a meghívottakkal. Elsőként a Völgyesi András rendezte, 1976-os Csongor és Tünde képsorai villantak fel, majd a Bocsárdi László rendezésében 2000-ben, a Háromszék Táncegyüttessel közösen színre vitt Vérnászt idézték meg, amely egyfajta vízválasztó is volt a sepsiszentgyörgyi színház életében. Bocsárdi László említette azokat az időket, amikor a színház sokak számára egyfajta menekülés volt az önkifejezés valamilyen formájába, ellenben később, a kísérletezés útjára lépve születtek meg azok az előadások, amelyek révén folyamatosan frissíti eszköztárát. Váry O. Péter, lapunk munkatársa arról beszélt, hogy a Háromszék mindenkor különös odafigyeléssel követte a színházi történéseket, az előadásokról közölt írások közönségnevelő hatásúak. A Kőrösi Csoma Sándor útját megjáró, korán elhunyt Jakabos Ödönről vetített filmrészletet követően a nagy utazóra testvére, Rácz Éva emlékezett, majd a sepsiszentgyörgyi cigarettagyár 2011-es bezárása ürügyén Ferencz Csaba, lapunk gazdasági ügyvezetője beszélt a magánosítás útvesztőiről, a fiatalság jelenlegi lehetőségeiről.
A cenzúra idején
Szilágyi-Gödri Ildikó azzal vezette fel a magyar adás 1969–1985 közötti, megszüntetésig tartó időszakának ismertetését, hogy „az erdélyi magyarság meghatározó közéleti fóruma volt”, amit Tomcsányi Mária, Simonffy Katalin és Józsa Erika a helyszínen is megerősített, és ami kiderül a hármuk által szerkesztett, A mi magyar adásunk című kötetből is. „Felmutattuk értékeinket, bemutattunk embereket, és ebből lett a magyar adás. Minket így neveltek, hogy valamilyen hivatást, küldetést kell teljesíteni” – hangsúlyozta Tomcsányi Mária. Józsa Erika elmondta, bár a szerkesztőségi gyűléseken nem hangzott el, hogy értéket mentenek, népművelők, de azokban a falvakban, ahová a szerkesztőség elment filmezni, „azért egy-egy lakodalmi népszokás fennmaradt”. Simonffy Katalin szerint diktatúrában könnyebb volt televíziózni, egészen más töltete volt, amit akkor egy-egy adásban elmondtak, a nézők pontosan értették, hogy mi a mögöttes tartalom. Simonffy szerint „mindenki egyszemélyes intézményként vállalta feladatát”. A szóban forgó időszak képkockái forogtak: Csáky Zoltán egy tragikusan végződő bicskázásról szóló filmjéből, Csép Sándor a kalotaszegi egykézés okát boncolgató dokumentumfilmjéből, majd Józsa Erika meglepetésként bejátszotta Bodor Pál egykori főszerkesztő videoüzenetét, aki szerint nem volt hiábavaló ez a „szinte eszelős elképzelés”, amit a magyar adás jelentett, és megköszönte minden egykori munkatársának a kitartást.
Az újrakezdés
Az 1989. december 21., 22. és 23-ai eseményekre Boros Zoltán és Simonffy Katalin emlékeztette a vitafórum hallgatóit, rövid bejátszásban idézték fel a fordulat utáni első jelentkezést a Szabad Román Televízióban. Egy hónapig nyolc-tízezer ember is tartózkodott a televízió épületének udvarán, onnan is lőttek, oda is lőttek – emlékezett Boros Zoltán, az újrakezdés utáni főszerkesztő, aki egykori és új kollégáival igyekezett a valóságról tájékoztatni a közvéleményt. Ebben kiváló munkatársra talált Koczka György személyében, aki 1989 decemberében a szabadságot mikrofonnal a kezében élte meg a temesvári rádiónál, majd mindvégig azon volt, hogy kiderüljön az igazság az akkori történésekről. Ez sarkallta akkor is, amikor 1990 fekete márciusában a marosvásárhelyi eseményekről és annak következményeiről forgatott filmet, az ő mikrofonja előtt vallotta be ország-világnak a libánfalvi Mihai Cofariu, hogy nem maguktól mentek Marosvásárhelyre, hanem a pap küldte, hogy megvédjék a „békésen tüntető románokat” a magyarokkal szemben. Az akkori események következtében börtönbe zárt Cseresznyés Pállal Galbács Pál készített interjút, ebből is láthatott részletet a fórum vasárnapi közönsége, mindkettőt Kacsó Sándor filmezte, Tófalvi Zoltán pedig a véres napok előzményeit ismertette, hangsúlyozva, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatóinak március 7-én megkezdett ülősztrájkja indította el a lavinát. Szerinte 1990 fekete márciusát „jobban ki kellett volna használni a magyar jogkövetelések szempontjából”.
A magyar adás operatőrei ott voltak kameráikkal a Bukaresti Egyetem téri tüntetéseknél, a bányászjárások alkalmával, a televízió alkalmazottjainak megszorítások elleni tiltakozásánál, valahányszor az utcára ment a tömeg, nemcsak megörökítették, hanem bizonyos helyzetekben befolyásolták is az eseményeket – szögezték le a szerkesztők. Versenyhelyzet és túlélés
Az 1990-es évek nem csak a társadalomban hoztak változást, a média is jócskán átalakult, a televíziózásban pedig más fogyasztói szokások honosodtak meg. Kábeltelevíziók, helyi televíziók sugároztak átvett, illetve saját készítésű magyar nyelvű műsorokat, ezekkel nehéz volt felvennie a versenyt az egyre szűkülő anyagi lehetőségekkel működő hazai közszolgálati magyar adásnak. Kacsó Sándor, aki Boros Zoltántól vette át az adás főszerkesztését, folyamatosan azzal szembesült, hogy az eladósodott Román Televízió magával rántja a magyar adást is, a felgyűlt adósságok miatt egyre kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk. Mosoni Emőke már ilyen szűk pénztárcájú szerkesztőséget vett át, jelenleg három csatornán heti hat óra adást kell készíteniük mind kisebb költségvetésből. A megkérdőjelezett jövőről a fórum negyedik témakörében beszélgettek a meghívottakkal. Ferencz Judit egy korábbi adásban Márton Árpád képviselőt faggatta a törvénykezés bonyolultságáról, ebből láthattunk részletet, a lehetőségekről pedig Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács egykori tagja, valamint Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségügyi miniszter, mondott néhány ötletet. Gáspárik szerint újra kell fogalmazni a közszolgálatiságot, és élni kell a digitális média lehetőségeivel, mert a televíziózás, miként az egész média globális átalakulásban van. Eckstein-Kovács Péter azt javasolta, keressenek olyan egyéniségeket a műsorok elkészítéséhez, akik „viszik az adást”. Szerinte a politika mindig bele akar avatkozni, hogy mit mondjon a média, az adott szerkesztőség vezetőségének a dolga, hogy megtalálja és megőrizze függetlenségét, hitelességét. Arra a kérdésre, hogy lesz-e közszolgálatiság öt, tíz év múlva, mindannyian azt válaszolták, hogy lesz, de azt senki nem tudta, milyen pénzből, hogyan, miként? Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője felvetette, az információdömpingben elvész a tartalom, ezért nem olyan derűlátó, mint kollégái. Válaszul mondta Gáspárik Attila, ha lett volna, ha lenne erős érdekvédelmi szakmai szervezete a hazai magyar médiának, amely kiáll a közszolgálatiság mellett, akkor most nem itt állnánk.
Mosoni Emőke azzal zárta a magyar adás 45 éves születésnapját ünneplő, kissé keserédesre sikerült – nem alaptalanul és nem véletlenül – fórumot, hogy annyi biztos, „a tartalom mögött előállítás van, amihez pénz kell. A tartalom akkor ér valamit, ha azt nézik. Az utóbbi években kiestünk a nézők kegyeiből. Ami azt jelenti, hogy kiestünk a politikum kegyeiből is. (…) Közösen kell megtalálnunk a megoldást a kollégákkal, hogy ne kössünk olyan kompromisszumot, amelyet aztán életünk végéig bánunk. Első lépésként valahogy vissza kell kerülnünk a köztudatba”. Megfogalmazása szerint az évforduló éve ünnep is, de jó alkalom visszatérni a gyökerekhez. „Arra támaszkodunk, amink van, amire kíváncsiak az emberek. Így próbálunk visszakerülni a nézők kegyeibe. Hogy lássák, ma is készülnek a magyar adásban olyan anyagok, amelyek sehol máshol nem. És érdemes megnézni, mert nekik szól.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Miként lehetett a valóságot bemutatni, értéket csempészni a magyar adásba a cenzúra idején? Milyen kihívásokat hozott az öt év kényszerszünet utáni újrakezdés? Hogyan lehet felvenni a versenyt a kiszélesedett médiakínálattal? Mit tehet a magyar adás szerkesztősége pénz nélkül, a nézők és a politikum kegyvesztettjeként? – ezek voltak a Román Televízió magyar adása fennállásának negyvenöt éves születésnapját ünneplő egész éves rendezvénysorozat záróeseménye, a vasárnap Sepsiszentgyörgyön tartott fórum fő témái.
1969. november 23-án szólalt meg először magyar bemondó a román közszolgálati televízióban. Tizenhat év sugárzás után a magyar adást a hatalom megszüntette, a rendszerváltáskor, huszonöt évvel ezelőtt újraindult. Eme kettős évforduló jegyében nyitotta meg a vasárnapi vitafórumot Mosoni Emőke, a magyar adás jelenlegi főszerkesztője, menedzsere, aki szerint „a közszolgálatról manapság egyre kevesebb szó esik, ha mégis, akkor rendszerint elmarasztaló hangnemben.” A főszerkesztő úgy véli, ez a megítélés érinti a magyar adást is, de ennek ellenére van, mit felmutatniuk. „A negyvenöt év nem telt el nyomtalanul, megvan, dokumentumértékű. De vajon mit hoz a következő negyvenöt év? Úgy gondoltuk, az évforduló megfelelő alkalom arra, hogy nyíltan beszéljünk közös dolgainkról.”
Háromszék a tévében
Nehéz közszolgának lenni – hangsúlyozta köszöntőjében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki bízik abban, hogy a jelenlegi helyzet nem rendíti meg hitében a magyar adás szerkesztőségét.
A fórum első részében Háromszéken készített felvételekből vetítettek részleteket, amelyekről Kacsó Edith beszélgetett a meghívottakkal. Elsőként a Völgyesi András rendezte, 1976-os Csongor és Tünde képsorai villantak fel, majd a Bocsárdi László rendezésében 2000-ben, a Háromszék Táncegyüttessel közösen színre vitt Vérnászt idézték meg, amely egyfajta vízválasztó is volt a sepsiszentgyörgyi színház életében. Bocsárdi László említette azokat az időket, amikor a színház sokak számára egyfajta menekülés volt az önkifejezés valamilyen formájába, ellenben később, a kísérletezés útjára lépve születtek meg azok az előadások, amelyek révén folyamatosan frissíti eszköztárát. Váry O. Péter, lapunk munkatársa arról beszélt, hogy a Háromszék mindenkor különös odafigyeléssel követte a színházi történéseket, az előadásokról közölt írások közönségnevelő hatásúak. A Kőrösi Csoma Sándor útját megjáró, korán elhunyt Jakabos Ödönről vetített filmrészletet követően a nagy utazóra testvére, Rácz Éva emlékezett, majd a sepsiszentgyörgyi cigarettagyár 2011-es bezárása ürügyén Ferencz Csaba, lapunk gazdasági ügyvezetője beszélt a magánosítás útvesztőiről, a fiatalság jelenlegi lehetőségeiről.
A cenzúra idején
Szilágyi-Gödri Ildikó azzal vezette fel a magyar adás 1969–1985 közötti, megszüntetésig tartó időszakának ismertetését, hogy „az erdélyi magyarság meghatározó közéleti fóruma volt”, amit Tomcsányi Mária, Simonffy Katalin és Józsa Erika a helyszínen is megerősített, és ami kiderül a hármuk által szerkesztett, A mi magyar adásunk című kötetből is. „Felmutattuk értékeinket, bemutattunk embereket, és ebből lett a magyar adás. Minket így neveltek, hogy valamilyen hivatást, küldetést kell teljesíteni” – hangsúlyozta Tomcsányi Mária. Józsa Erika elmondta, bár a szerkesztőségi gyűléseken nem hangzott el, hogy értéket mentenek, népművelők, de azokban a falvakban, ahová a szerkesztőség elment filmezni, „azért egy-egy lakodalmi népszokás fennmaradt”. Simonffy Katalin szerint diktatúrában könnyebb volt televíziózni, egészen más töltete volt, amit akkor egy-egy adásban elmondtak, a nézők pontosan értették, hogy mi a mögöttes tartalom. Simonffy szerint „mindenki egyszemélyes intézményként vállalta feladatát”. A szóban forgó időszak képkockái forogtak: Csáky Zoltán egy tragikusan végződő bicskázásról szóló filmjéből, Csép Sándor a kalotaszegi egykézés okát boncolgató dokumentumfilmjéből, majd Józsa Erika meglepetésként bejátszotta Bodor Pál egykori főszerkesztő videoüzenetét, aki szerint nem volt hiábavaló ez a „szinte eszelős elképzelés”, amit a magyar adás jelentett, és megköszönte minden egykori munkatársának a kitartást.
Az újrakezdés
Az 1989. december 21., 22. és 23-ai eseményekre Boros Zoltán és Simonffy Katalin emlékeztette a vitafórum hallgatóit, rövid bejátszásban idézték fel a fordulat utáni első jelentkezést a Szabad Román Televízióban. Egy hónapig nyolc-tízezer ember is tartózkodott a televízió épületének udvarán, onnan is lőttek, oda is lőttek – emlékezett Boros Zoltán, az újrakezdés utáni főszerkesztő, aki egykori és új kollégáival igyekezett a valóságról tájékoztatni a közvéleményt. Ebben kiváló munkatársra talált Koczka György személyében, aki 1989 decemberében a szabadságot mikrofonnal a kezében élte meg a temesvári rádiónál, majd mindvégig azon volt, hogy kiderüljön az igazság az akkori történésekről. Ez sarkallta akkor is, amikor 1990 fekete márciusában a marosvásárhelyi eseményekről és annak következményeiről forgatott filmet, az ő mikrofonja előtt vallotta be ország-világnak a libánfalvi Mihai Cofariu, hogy nem maguktól mentek Marosvásárhelyre, hanem a pap küldte, hogy megvédjék a „békésen tüntető románokat” a magyarokkal szemben. Az akkori események következtében börtönbe zárt Cseresznyés Pállal Galbács Pál készített interjút, ebből is láthatott részletet a fórum vasárnapi közönsége, mindkettőt Kacsó Sándor filmezte, Tófalvi Zoltán pedig a véres napok előzményeit ismertette, hangsúlyozva, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatóinak március 7-én megkezdett ülősztrájkja indította el a lavinát. Szerinte 1990 fekete márciusát „jobban ki kellett volna használni a magyar jogkövetelések szempontjából”.
A magyar adás operatőrei ott voltak kameráikkal a Bukaresti Egyetem téri tüntetéseknél, a bányászjárások alkalmával, a televízió alkalmazottjainak megszorítások elleni tiltakozásánál, valahányszor az utcára ment a tömeg, nemcsak megörökítették, hanem bizonyos helyzetekben befolyásolták is az eseményeket – szögezték le a szerkesztők. Versenyhelyzet és túlélés
Az 1990-es évek nem csak a társadalomban hoztak változást, a média is jócskán átalakult, a televíziózásban pedig más fogyasztói szokások honosodtak meg. Kábeltelevíziók, helyi televíziók sugároztak átvett, illetve saját készítésű magyar nyelvű műsorokat, ezekkel nehéz volt felvennie a versenyt az egyre szűkülő anyagi lehetőségekkel működő hazai közszolgálati magyar adásnak. Kacsó Sándor, aki Boros Zoltántól vette át az adás főszerkesztését, folyamatosan azzal szembesült, hogy az eladósodott Román Televízió magával rántja a magyar adást is, a felgyűlt adósságok miatt egyre kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk. Mosoni Emőke már ilyen szűk pénztárcájú szerkesztőséget vett át, jelenleg három csatornán heti hat óra adást kell készíteniük mind kisebb költségvetésből. A megkérdőjelezett jövőről a fórum negyedik témakörében beszélgettek a meghívottakkal. Ferencz Judit egy korábbi adásban Márton Árpád képviselőt faggatta a törvénykezés bonyolultságáról, ebből láthattunk részletet, a lehetőségekről pedig Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács egykori tagja, valamint Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségügyi miniszter, mondott néhány ötletet. Gáspárik szerint újra kell fogalmazni a közszolgálatiságot, és élni kell a digitális média lehetőségeivel, mert a televíziózás, miként az egész média globális átalakulásban van. Eckstein-Kovács Péter azt javasolta, keressenek olyan egyéniségeket a műsorok elkészítéséhez, akik „viszik az adást”. Szerinte a politika mindig bele akar avatkozni, hogy mit mondjon a média, az adott szerkesztőség vezetőségének a dolga, hogy megtalálja és megőrizze függetlenségét, hitelességét. Arra a kérdésre, hogy lesz-e közszolgálatiság öt, tíz év múlva, mindannyian azt válaszolták, hogy lesz, de azt senki nem tudta, milyen pénzből, hogyan, miként? Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője felvetette, az információdömpingben elvész a tartalom, ezért nem olyan derűlátó, mint kollégái. Válaszul mondta Gáspárik Attila, ha lett volna, ha lenne erős érdekvédelmi szakmai szervezete a hazai magyar médiának, amely kiáll a közszolgálatiság mellett, akkor most nem itt állnánk.
Mosoni Emőke azzal zárta a magyar adás 45 éves születésnapját ünneplő, kissé keserédesre sikerült – nem alaptalanul és nem véletlenül – fórumot, hogy annyi biztos, „a tartalom mögött előállítás van, amihez pénz kell. A tartalom akkor ér valamit, ha azt nézik. Az utóbbi években kiestünk a nézők kegyeiből. Ami azt jelenti, hogy kiestünk a politikum kegyeiből is. (…) Közösen kell megtalálnunk a megoldást a kollégákkal, hogy ne kössünk olyan kompromisszumot, amelyet aztán életünk végéig bánunk. Első lépésként valahogy vissza kell kerülnünk a köztudatba”. Megfogalmazása szerint az évforduló éve ünnep is, de jó alkalom visszatérni a gyökerekhez. „Arra támaszkodunk, amink van, amire kíváncsiak az emberek. Így próbálunk visszakerülni a nézők kegyeibe. Hogy lássák, ma is készülnek a magyar adásban olyan anyagok, amelyek sehol máshol nem. És érdemes megnézni, mert nekik szól.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 25.
Kortársaink a “halhatatlanok” között
Bemutatták a Bánsági Magyar Panteon III. kötetét
Az Új Ezredév Református Központ kiállítótermében pénteken mutatták be a Bánsági Magyar Panteon sorozat III. kötetét, amely újabb 50 jeles bánsági magyar személyiséget emel be a „halhatatlanjaink” közé. A Panteon-sorozat harmadik kötete a Szórvány Alapítvány gondozásában jelent meg, dr. Bodó Barna és Miklósik Ilona szerkesztésében, a Temes Megyei Tanács és a Kisebbségi Államtitkárság támogatásával.
Gazda István házigazda lelkipásztor rövid áhítattal vezette be a könyvbemutatót. A szép számú érdeklődőnek bemutatott Panteon III. kötetről dr. Bodó Barna elmondta: ebbe a három nyelvű (magyar, román és angol) könyvbe mintegy 15 olyan jeles temesvári személyiség portréja is bekerült, akik “kortársaink, szeretett megbecsült tanáraink, barátaink és kollégáink voltak.” A harmadik Panteon-kötetben található személyiségek közül többen az utóbbi tíz évben távoztak közülünk: Neumann Mária matematikus, Boros Béla érsek, Anavi Ádám költő, Hajdú József mérnök, egyetemi tanár, Salló Ervin vegyész, egyetemi tanár, Cseresnyés Gyula színész, rendező, Toró Tibor atomfizikus, egyetemi tanár, Sinka Károly színész, rendező, Tácsi László gyógypedagógos, szakíró, Jecza Péter szobrászművész, egyetemi tanár és Rendi Béla matematikus, egyetemi tanár. Különleges helye van a kötetben Salló Ervin tanár úrnak, aki szerzője is a könyvnek, de a portréja is bekerült a kötetbe. A kötet szerzői között ott van Miklósik Ilona, Szekernyés Irén, Pongrácz Mária, Bodó Mária és Jámbor Ilona, igazolva, hogy a magyar értékmentésbe egyre több hölgy kapcsolódik be. A férfi munkatársak közül kiemelkedik Bodó Barna (15 portré) és Szekernyés János (7 portré) teljesítménye, a többi portré szerzői Delesega Gyula, Dudás József, Illés Mihály, Ferencz András, Balázs István László és Klepp Ferenc. A kötet grafikai kivitelezése, az illusztrációk Benedek Levente munkáját dicsérik.
A kötet szaklektora, Miklósik Ilona a bemutatón elmondta: a Panteon III. kötettel egy kicsit elégedettebbek lehetnek a szerzők, mint az előző kettővel, ez a kötet világosabb és letisztultabb, mint elődei. „Ez a könyv a polcra tehető ismerettár, amit bármikor le lehet venni, színvonalas, de ugyanakkor tudomány-népszerűsítő kötet, amely mindenkihez szól” – mondta Miklósik Ilona. „Külön öröm a számomra, hogy a fiatal kollégák is bekapcsolódtak a munkába, és hozták a maguk területéről azt, amivel több ez a Panteon III. Ami a kötetben nincsen benne: egy óriási életműben mindig vannak fekete pontok, ezek kimaradtak, de hiányoznak az anekdoták is, amelyek érdekesebbé, emberközelivé varázsolják a távoli személyiséget.”
Az első Panteon-kötet megjelenése óta vita folyik arról, hogy kik kerüljenek be a bánsági magyar halhatatlanok közé. Hunyadi Jánost és Kinizsi Pált a románok, (utóbbit a szerbek is!) magukénak érzik. „Azok közül a személyiségek közül válogattunk, akik nemzetiségük, anyanyelvük vagy esetleg vállalt anyanyelvük mellett letették a garast, politikai meggyőződéstől függetlenül” – mondta Miklósik Ilona. „A célunk az, hogy a sokszor feledésbe merült személyiségek újból előtérbe kerüljenek.” A Panteon III. bemutatóján azt is megtudtuk: a sorozatnak lesz folytatása, már készül a IV. kötet, amelyhez támogatót keres a Szórvány Alapítvány.
A könyvbemutató végén a jelen levő szerzők dedikálták a helyszínen több példányban elkelt a kötetet.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Bemutatták a Bánsági Magyar Panteon III. kötetét
Az Új Ezredév Református Központ kiállítótermében pénteken mutatták be a Bánsági Magyar Panteon sorozat III. kötetét, amely újabb 50 jeles bánsági magyar személyiséget emel be a „halhatatlanjaink” közé. A Panteon-sorozat harmadik kötete a Szórvány Alapítvány gondozásában jelent meg, dr. Bodó Barna és Miklósik Ilona szerkesztésében, a Temes Megyei Tanács és a Kisebbségi Államtitkárság támogatásával.
Gazda István házigazda lelkipásztor rövid áhítattal vezette be a könyvbemutatót. A szép számú érdeklődőnek bemutatott Panteon III. kötetről dr. Bodó Barna elmondta: ebbe a három nyelvű (magyar, román és angol) könyvbe mintegy 15 olyan jeles temesvári személyiség portréja is bekerült, akik “kortársaink, szeretett megbecsült tanáraink, barátaink és kollégáink voltak.” A harmadik Panteon-kötetben található személyiségek közül többen az utóbbi tíz évben távoztak közülünk: Neumann Mária matematikus, Boros Béla érsek, Anavi Ádám költő, Hajdú József mérnök, egyetemi tanár, Salló Ervin vegyész, egyetemi tanár, Cseresnyés Gyula színész, rendező, Toró Tibor atomfizikus, egyetemi tanár, Sinka Károly színész, rendező, Tácsi László gyógypedagógos, szakíró, Jecza Péter szobrászművész, egyetemi tanár és Rendi Béla matematikus, egyetemi tanár. Különleges helye van a kötetben Salló Ervin tanár úrnak, aki szerzője is a könyvnek, de a portréja is bekerült a kötetbe. A kötet szerzői között ott van Miklósik Ilona, Szekernyés Irén, Pongrácz Mária, Bodó Mária és Jámbor Ilona, igazolva, hogy a magyar értékmentésbe egyre több hölgy kapcsolódik be. A férfi munkatársak közül kiemelkedik Bodó Barna (15 portré) és Szekernyés János (7 portré) teljesítménye, a többi portré szerzői Delesega Gyula, Dudás József, Illés Mihály, Ferencz András, Balázs István László és Klepp Ferenc. A kötet grafikai kivitelezése, az illusztrációk Benedek Levente munkáját dicsérik.
A kötet szaklektora, Miklósik Ilona a bemutatón elmondta: a Panteon III. kötettel egy kicsit elégedettebbek lehetnek a szerzők, mint az előző kettővel, ez a kötet világosabb és letisztultabb, mint elődei. „Ez a könyv a polcra tehető ismerettár, amit bármikor le lehet venni, színvonalas, de ugyanakkor tudomány-népszerűsítő kötet, amely mindenkihez szól” – mondta Miklósik Ilona. „Külön öröm a számomra, hogy a fiatal kollégák is bekapcsolódtak a munkába, és hozták a maguk területéről azt, amivel több ez a Panteon III. Ami a kötetben nincsen benne: egy óriási életműben mindig vannak fekete pontok, ezek kimaradtak, de hiányoznak az anekdoták is, amelyek érdekesebbé, emberközelivé varázsolják a távoli személyiséget.”
Az első Panteon-kötet megjelenése óta vita folyik arról, hogy kik kerüljenek be a bánsági magyar halhatatlanok közé. Hunyadi Jánost és Kinizsi Pált a románok, (utóbbit a szerbek is!) magukénak érzik. „Azok közül a személyiségek közül válogattunk, akik nemzetiségük, anyanyelvük vagy esetleg vállalt anyanyelvük mellett letették a garast, politikai meggyőződéstől függetlenül” – mondta Miklósik Ilona. „A célunk az, hogy a sokszor feledésbe merült személyiségek újból előtérbe kerüljenek.” A Panteon III. bemutatóján azt is megtudtuk: a sorozatnak lesz folytatása, már készül a IV. kötet, amelyhez támogatót keres a Szórvány Alapítvány.
A könyvbemutató végén a jelen levő szerzők dedikálták a helyszínen több példányban elkelt a kötetet.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)