Plágium-ügy: „Nem lehet szőnyeg alá seperni!”
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nem csak a tanügyi törvény be nem tartása és a magyar oktatók és diákok ellen irányuló diszkrimináció miatt vált hírhedté, hanem vezető tisztségben levő tanárok plagizálása is a vásárhelyi egyetemre vonta az ország, de külföld figyelmét is. Az év elején a tanintézmény volt rektora, Constantin Copotoiu és rektorhelyettese, Brînzaniuc Klára esetében merült fel a plágium gyanúja, de nem sokkal később a jelenlegi rektort, Leonard Azamfireit is más személy szellemi tulajdonával való visszaéléssel vádoltak. Az ügy legfrissebb fejleménye, hogy – mivel a plágiumot vizsgáló bizottság, illetve az oktatási tárca nem reagált a vádakra – a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke, Hantz Péter büntetőfeljelentést tett Azamfirei ellen, ugyanakkor a nemzetközi sajtó is cikkezett a román hatóságok sajátos hozzáállásáról. A BKB Azamfirei rektor lemondását és megbüntetését, valamint Copotoiu volt rektor felelősségre vonását, és a Semmelweis Egyetemen szerzett díszdoktori címének visszavonását követeli. Az ügy előzményeiről, külföldi visszhangjáról és esetleges kimeneteléről Hantz Pétert kérdezték a Központ munkatársai.
– Ön volt az, aki először nyilvánosságra hozta, hogy a MOGYE vezető tisztségeket betöltő három oktatója plagizált. Hogyan jött erre rá? Milyen kutatómunka előzte meg ezt?
– A MOGYE említett vezetőinek csalásait Stefan Hobai biokémikus, az egyetem volt oktatója leplezte le. Ez azonban csak az első lépés volt a felelősségre vonáshoz vezető rögös úton. Nem sokkal a plágium ismertté válása után magyar és román professzorok kerestek meg azzal a kéréssel, hogy vállaljam el az ügy továbbvitelét. Egy marosvásárhelyi tudósnak nemcsak a lehetőségei hiányoznak ehhez, hanem azzal is szembe kell néznie, hogy esetleg kirúgják az állásából, ahogy engem is kirúgtak a Babes-Bolyai Tudományegyetemről. Brassai Attilát, a MOGYE professzorát meg is fenyegették azután, hogy az egyetemen folyó törvénysértésekről előadást tartott az Európai Parlamentben. A plágium ténye számomra első látásra nyilvánvaló volt. Sőt azt is gyanítottam, hogy egyesek nem létező betegek fiktív adataival dolgoztak. Egy számítógépes vizsgálat után fölvettem a kapcsolatot az eredeti cikkek szerzőivel, akik válaszlevelükben megerősítették a plágium tényét, ezután pedig bejelentést tettem az Oktatási Minisztériumnál. Mivel ennek semmi foganatja nem volt – holott Romániában a plagizálás bűncselekménynek számít –, bepereltem az Oktatási Minisztériumot és az Országos Tudományos Etikai Bizottságot, és feljelentést tettem Azamfierei, a MOGYE rektora ellen. A történtekről a Bolyai Kezdeményező Bizottság a nemzetközi közvéleményt is értesítette.
– A romániai oktatási tárca, illetve az Országos Tudományos Kutatás Etikai Bizottsága eddig nem javasolt megoldást. Mit gondol, ki „tesz igazságot” az ügyben?
– A feloszlatott Etikai Bizottság tisztességesen végezte a dolgát. A jelentést a határidő lejárta előtt két héttel már elkészítették, de a korrupt román politika már eredetileg is számolt azzal, hogy esetleg egy-egy ügyben kellemetlen eredmény születhet. Így a bizottságnak megszabták, hogy csak a minisztérium láttamozása után adhatja ki munkája eredményét. A jelentéseiket látva az új kormány inkább gyorsan feloszlatta őket, és bábokat rakott a helyükre.
A jelentés tehát nem nyilvános, de több részlet is kiszivárgott belőle. A volt elnök, Ganea professzor asszony elmondta nekem, hogy a bukaresti Elias kórház beteglapjait is ellenőrizték, és mindhárom esetben szankciókat fogalmaztak meg. Marius Echim, a feloszlatott etikai bizottság alelnöke ennél tovább mert menni: a Nature magazint arról tájékoztatta, hogy mindhárom esetben megállapították a plágium tényét, és fenntartások nélkül két oktató elbocsátását javasolták. Nem árulta viszont el, hogy mely két oktatóról van szó.
A jelenlegi korrupt romániai politikai és akadémiai vezetés önszántából soha nem fog igazságot tenni. Akkor lesz majd igazság, ha a külföldi nyomás, és esetleg egy tisztességesen dolgozó ügyész ezt kikényszeríti. Ez nemsokára be fog következni, és minél inkább próbálják takargatni a mocskot, annál súlyosabbak lesznek a következmények. De ennek így is kell történnie.
– Külföldön – akadémiai berkekben – milyen visszhangja van az ügynek?
– Úgy gondolom, hogy ennél sokkal fontosabbak a politikai reakciók. A Nature és az FAZ cikke után már mindenki számára nyilvánvaló, hogy az ügyet nem lehet helyi szinten a szőnyeg alá söpörni.
– A plágium gyanúja megerősítést kapott éppen azoktól a tudósoktól, akiknek munkájukból másolt a három szóban forgó oktató. A külföldi kutatók nem tudnak semmit tenni a plagizáló tanárok megbüntetése érdekében?
– Külföldi tudósok nem foglalkoznak román tolvajok hajkurászásával és megbüntetésével, de ráirányítják a nemzetközi közvélemény figyelmét a vásárhelyi állapotokra, amelyek hűen tükrözik mindazt, ami az országban folyik. Írásos nyilatkozatot is adtak a plágium tényéről, amelyet bárki megtekinthet a www.bolyai.eu honlapon.
– Hogyan vélekedik ön arról, hogy Romániában – amely állítólag jogállam – felelős tisztséget betöltő személyek büntetlenül plagizálhatnak?
– Románia nem jogállam, hanem a korlátlan lehetőségek országa. A román politikai elit szemlátomást keresztülgázol a törvényeken és az elemi tisztességen, de elfelejtik, hogy egy nemzetközi botrány még rajtuk is keresztül tud gázolni.
Pál Piroska
kozpont.ro

Sánta Imre lelkész nyílt levele az Igazság Napja szervezőihez
Ötven nap telt el azóta, hogy július 6-án lelkiismeretem szavára hallgatva kiálltam a Székely Mikó Kollégium bejárata elé, hogy valamilyen módon kifejezésre juttassam tiltakozásomat szeretett iskolám visszaállamosítása ellen. Kezdetben egyedül voltam, de időközben hol többen, hol kevesebben csatlakoztak hozzám hasonlóan gondolkodó nemzettársaim felekezetre való tekintet nélkül, akik úgy látták és látják, hogy meg kell védenünk közösségi tulajdonunkat az Ige és az imádság fegyverével.
Aztán örömmel értesültem arról, hogy a református egyház szeptember 1-re tömegtüntetést szervez Sepsiszentgyörgyre, amelyre nagy lelkesedéssel készülnek Kárpát-medence szerte a felelősen gondolkodó magyarok. Üdvözlöm a kezdeményezést, mert itt az ideje, hogy tízezrek, százezrek vonuljanak az utcára, ugyanis fogytán az eszközeink nemzeti érdekeink érvényesítésére. Nagy a tét, sokkal többről van szó, mint gondolnánk. Minden magyarnak ott a helye tehát szeptember 1-én a Székely Mikó Kollégium előtt.
Most azonban, mikor e sorokat készültem papírra vetni, arra döbbentem rá, hogy bajban vagyok, mert nem tudom, kit kell megszólítanom. Elméletileg az Igazság Napjának szervezője a református egyház, tehát egyházi elöljáróimhoz kellene fordulnom, de az elmúlt napok tapasztalata azt mutatja, hogy egyre többen igyekeznek kisajátítani a szervezést, és szeptember elsejét felhasználni egyéni vagy pártérdekek céljára. Maradt még valami szent ezen a világon, amelyet nem sző át a politikai érdek hálója? Számomra a Székely Mikó Kollégiumért történő kiállás szent, igaz és tiszta. Legalábbis eddig az volt, ezért aggódom érte. Végtelenül szomorú lennék, ha beszennyeződne a politika által. Ennek most nincs helye. Nincs helye a pártoskodásnak, nincs helye annak, hogy az Igazság Napját bárki is megpróbálja kihasználni önös célok érdekében.
Szeptember elsején ne legyenek pártok, ne legyen felnőtt és gyermek, ne legyen férfi és nő, ne legyen fehér és fekete, ne legyen semmi, ami különbség köztünk, ami elválaszthat bennünket egymástól, hanem bár egy nap erejéig csak egyetlen magyar szív dobbanjon, hogy világgá tudjuk kiáltani azt a gazságot és gyalázatot, amelyről már-már azt hittük, hogy nem történhet meg velünk. Ezért ötven nap erkölcsi jogán féltő szeretettel arra kérem az Igazság Napjának szervezőit, bárkik legyenek is azok, hogy ne engedjenek a szónoki emelvényhez egyetlen politikust sem. Meglátásom szerint a szólás joga ezúttal kizárólag csak a történelmi egyházaink főpásztorait illeti meg. És ugyanakkor felkérem politikusainkat is, hogy legalább most az egyszer tanúsítsanak önmérsékletet. Jelenlétüket és támogatásukat szívesen vesszük. Tegyék a dolgukat a városházán, a megyeházán, Bukarestben és Brüsszelben, hiszen erre vállalkoztak, ezért választottuk meg őket. De hagyják az egyházi és civil tiltakozás alapján megállni az Igazság Napját, mert így lesz igazán hitelessé az egész világ előtt. Őrizzük meg ügyünket szentnek, igaznak és tisztának, hogy a jó Isten is ránk mosolyogjon szeptember elsején. Ez minden kívánságom. Túl sokat kérnék? Ítéljék meg Önök.
Soraimat az apostol biztató szavaival zárom: „Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5,4)
Adja meg nekünk Isten azt a hitet, amely képes legyőzni a világot. Legyen béke, szeretet és egyetértés. Sánta Imre
bikfalvi református lelkész
A Székely Mikó Kollégium előtti tüntetésen augusztus 23.-án jelen nyílt levélhez az abban foglaltakkal egyetértve támogató aláírásával csatlakozott további 76 személy
Erdély.ma

Üzenet
Kibicként, a pálya széléről nézte végig az erdélyi magyarság az elmúlt hetek nagy román cirkuszát. Sok beleszólásunk nem volt az ügybe, ezt jelezte a népszavazásról való masszív távolmaradás is, nélkülünk, érdekeink figyelmen kívül hagyásával zajlott a bunyó Bukarestben, a legelvtelenebb eszközöktől sem ódzkodó két nagy tábor egymással volt elfoglalva.
Ezúttal a magyar kártya is csak félig-meddig került elő, egy budapesti képviselő meggondolatlan nyilatkozatain csámcsogtak néhány napig, s Traian Băsescu nyakába próbálták varrni a román politikai körökben cseppet sem hízelgő magyarbarát jelzőt. A nagy játszma végkimenetelében azonban mindez aligha osztott vagy szorzott.
E hatalmas küzdelemben jóformán fel sem figyelt a román közvélemény, hogy másfél hónapja mindennap tüntetés zajlik a Székely Mikó Kollégium előtt, még a legjóindulatúbb riporterek is értetlenül bámultak, amikor egy-egy magyar politikus a sepsiszentgyörgyi iskola visszaállamosítására próbálta felhívni figyelmüket, a munkájukat végző hivatalnokok börtönbüntetésre ítélése ellen emelte fel szavát. A Dâmboviţa-parti káoszban kisebb gondjuk is nagyobb volt ennél. Mintha még a a titkosszolgálatok is belevesztek volna a hatalmi harcba (persze, ez nem jelenti, hogy egyáltalán nem figyelik, jelentik a történéseket), így a román politikum nem ébredt rá, hogy szeptember elsején bizony készül valamire a magyarság.
Az Igazság napjának szervezése, népszerűsítése minden fronton elindult, a médiában, világhálón naponta érkeznek a felhívások, csatlakozásra buzdítanak közéleti személyiségek, politikusok, pártállástól függetlenül. Végre egy olyan közös ügy, amelyben mindenki egyetért, árnyalatnyi különbségek akadnak, de a nagy cél egybecseng: minél többen felvonulni szeptember első napján Sepsiszentgyörgyön, mutassa meg a romániai magyarság, erős közösség, amellyel számolnia kell a román államnak, hatalomnak.
Ha hinni lehet a visszajelzéseknek, és valóban tömegesen érkeznek majd a segítő csapatok Erdély minden szegletéből, akkor elképzelhető, hogy tényleg az elmúlt tizenöt esztendő legnagyobb megmozdulásának lehetünk majd tanúi, résztvevői. És ennek a legnagyobbnak akkorának kell lennie, hogy a román közvéleményt is sokkolja.
Nagy szükség van tehát a mozgósításra, az összehangolt üzenetre. Jogainkért kell szót emelnünk, időben elejét vennünk egy olyan folyamatnak, amely ismét népünket fosztaná ki. S most, hogy Bukarestben lecsengett a hatalmi harc első fejezete, talán lesz szemük, fülük ránk is figyelni. Nőtt az esély, hogy célba ér az üzenet – az már rajtunk áll, hogy mennyire lesz erőteljes.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nulladik osztályok: akad szépséghiba
Gőzerővel készül a legtöbb érintett erdélyi és partiumi tanintézet a szeptemberi iskolakezdésre az előkészítő osztályok tekintetében. Mint megtudtuk, a legtöbb helyszínen rendeződtek a teremgondok, a bútorzat és az eszköztár beszerzésével kapcsolatban azonban több helyszínen is problémák merültek fel. A megkérdezett tanfelügyelőségi képviselők szerint várhatóan pedagógushiánnyal sem kell szembenézni az új tanévben, felkészítésük továbbra is folytatódik.
A tavaly februárban életbe lépett új oktatási törvény szerint szeptembertől az elemi oktatás részeként fognak működni a kötelező előkészítő (nevezik nulladiknak is) osztályok, amelyek speciálisan berendezett tantermekben kapnak helyet az iskolákban. A tanterv szerint ezekben az osztályokban az előkészítő osztályos gyerekek játszva tanulhatnak, tevékenységüket pedig nem osztályozzák. A nulladik osztály egy éve alatt a pedagógusok a betűkkel és számokkal való ismerkedésre, a gyerekek kommunikációs készségeinek, a környezettel való kapcsolatuk és a társas kapcsolatok fejlesztésére, csoporttevékenységekre és a kiegyensúlyozott testi fejlődést segítő gyakorlatokra fektetik a hangsúlyt.
Hargita megye: akadnak tisztázandó részletkérdések
Hargita megyében már elkészült az előkészítő osztályok tantermeinek a bútorzata, a székek és padok már megérkeztek az iskolákba. A megyében 175 előkészítő osztály indul a jövő hónapban kezdődő új tanévben, a tantermeket az oktatási minisztérium által kiutalt 579 406 lejből rendezték be, azaz diákonként mintegy 200 lejbe kerültek a szabványbútorok. A legtöbb iskolában már be is rendezték az előkészítő osztályok tantermeit az új bútorzattal – mondta el Bartolf Hedvig, Hargita megyei főtanfelügyelő.
A nulladik osztályok indulásával kapcsolatban azonban még van néhány tisztázásra váró kérdés. Az iskolakezdésre készülődve a szülők már érdeklődnek, hogy milyen tanszereket kellene vásároljanak az előkészítő osztályba induló gyerekeik számára, ezt a kérdést azonban még a tanintézetekben sem tudják megválaszolni. Ebben a témakörben egyelőre valóban csak az általános tudnivalókkal rendelkeznek még a megyei tanfelügyelőség illetékesei is, de a felmerülő kérdések már nem sokáig maradnak tisztázatlanok, ugyanis a megyei tanfelügyelőség általános iskolai oktatásért felelős két tanfelügyelője jelenleg Bukarestben van, egyhetes felkészítőn, ahol minden szükséges információt megkapnak az előkészítő osztályokkal kapcsolatban – tájékoztatott a főtanfelügyelő. Amint a szaktanfelügyelők hazaérnek, két csoportban megkezdik a nulladik osztályokban oktató Hargita megyei pedagógusok többnapos képzését, hogy minden tanító alaposan felkészült legyen a szeptember 10-ikei iskolakezdésre – fűzte hozzá Bartolf Hedvig. A nulladik osztályt kezdő gyerekek tanszereivel kapcsolatban még elmondta, a tanszer-támogatási csomag tartalma alapján nagyjából már lehet tudni, hogy milyen taneszközökre lesz szüksége a kisdiákoknak, de a minimális tanfelszerelésre vonatkozón csak a szaktanfelügyelők bukaresti felkészítője után lesz pontos információjuk.
A szerény anyagi körülmények között élő családok gyermekeinek nyújtott tanszer-támogatási csomagok már megérkeztek Hargita megyébe, az előkészítő osztályos gyerekeknek azonban csak szeptember második felében tudják ezeket kiosztani, ugyanis az iskoláktól még be kell gyűjtsék a szülők által leadott tanszer-támogatási igényléseket – közölte a főtanfelügyelő. A tanfelügyelőség adatai szerint a 2856 előkészítő osztályba induló Hargita megyei gyerek közül 1352 kap majd tanszercsomagot. A csomag rajz- és vonalas füzetet, ceruzákat, vízfestéket, kis tolltartót, az előkészítő osztályos gyerekekre méretezett iskolatáskát, valamint egy modern palatáblát tartalmaz, vagyis egy olyan A4-es méretű fehér műanyag táblát, amelyre többféle írószerrel is lehet írni – tájékoztatott Bartolf Hedvig
Kutatómunkát végez a tanfelügyelőség
Felkutatja a beiskolázatlan hatéveseket a Kovászna megyei tanfelügyelőség. Keresztély Irma főtanfelügyelő elmondta, összesen 1871 gyereket írattak be a szeptemberben induló előkészítő osztályokba, ám a nyilvántartásuk szerint hatvan kisdiák kimaradt. Őket név szerint azonosították, az iskolák képviselői megkeresik a szülőket, és rábeszélik, hogy írassák be az iskolákba a gyerekeket. A főtanfelügyelő valószínűnek tartja, hogy ezek a családok jelenleg külföldön dolgoznak, ezért lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tanévkezdés után is beiskolázhassák szeptember–októberben hazaérkező kisdiákokat. Kovászna megyében 113 előkészítő osztály indul, ezek közül 26 lesz összevont, tehát az előkészítős legkisebbek az elsős, másodikos vagy harmadikos diákokkal fognak együtt tanulni, mert az adott iskolában nincsenek annyian, hogy különálló osztályt alakíthassanak számukra. Háromszéken 95 tanítót kellett alkalmazni, hogy elindíthassák az előkészítő osztályokat, az oktatási minisztérium körlevele szerint, ezek a pedagógusok nem lehettek pályakezdők, ugyanakkor szeptember elején továbbképző tanfolyamon kell részt venniük. Keresztély Irma elmondta, a jóváhagyott 4137 állás mellett még hatvanat kért a minisztériumtól, mert a gyakorlatban nem úgy történt, hogy az óvodai előkészítő csoportok megszüntetésével az óvónői állásokat csak át kellett csoportosítani az iskolákba. Az óvodákban általában nem volt létszámcsökkentés, hiszen a háromévesnél kisebb vagy a várólistán levő gyerekeket is felvették, viszont az iskolákba tanítókat kellett alkalmazni. A főtanfelügyelő tájékoztatott, hogy a háromszéki iskolák megkapták a pénzt a bútorzat megvásárlására, a felmérések szerint ebből az öszszegből egy diákra 200 lejt költenek átlagban. Első körben úgy tűnt, ez a pénz nem lesz elég a szabványok szerint elkészítendő asztalok és székek beszerzésére, de a piac hamar alkalmazkodott, a nagycégek 198 lejes áfás áron vállalták a munkát, és jó minőségű, praktikus bútorokat készítettek – közölte továbbá Keresztély Irma.
Kolozs és Bihar megye készen áll
Az előkészítő osztályok beindításához nélkülözhetetlen iskolai bútorok már minden iskolához eljutottak Kolozs megyében is, és az is biztos már, hogy a megfelelő tanerő biztosításával sem lesz gond – közölte érdeklődésünkre Péter Tünde Kolozs megyei helyettes főtanfelügyelő. Hozzáfűzte, jelenleg zajlik Bukarestben azoknak a kádereknek a képzése, akik majd helyi szinten tovább képzik az iskolai tanítókat. A kurzusok Kolozs megyében augusztus 27-én kezdődnek.
Mintegy 3600 gyereket írattak be állami iskolák előkészítő osztályába, 69 gyerek pedig magán tanintézetekben fog tanulni Bihar megyében – tájékoztatta a Krónikát Kéry Hajnal megyei helyettes főtanfelügyelő. Mint elmondta, nagyjából mindenütt sikerült kijelölni az osztálytermeket, bár vidéken van, ahol még gondok vannak, de remélhetőleg szeptember elejére azok is megoldódnak. A termek előkészítése már elkezdődött, már csak a bútoroknak kell megérkezniük – erre valószínűleg szeptember ötödikéig sor kerül. Pedagógusból sincs hiány: az elmúlt két helyosztón már sok állást betöltöttek az előkészítő osztályokban is, és még hátravan a hónap végén a helyettesítő tanári állások elosztása. Temes megyében a bútorzat alig 30 százalékát sikerült beszerezni, mivel kevés cég vállalta, hogy a tanfelügyelőség által kínált összegért elkészíti a kért mennyiséget – jelezte Cornel Petroman főtanfelügyelő. A megyében egyébként 3776 gyerek számára kell asztalt és széket készíttetni, ők 145 különböző tanintézetben kezdik el az úgynevezett nulladik évet.
Amint arról beszámoltunk, az előkészítő osztályok beindításának nem sokan örültek, s amint az várható volt, hatalmas bizonytalanságot szült a szülők és a pedagógusok körében az elmúlt időszakban. Victor Ponta miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott, jobb lett volna ezt az intézkedést meg sem hozni.
Ponta elmondása szerint a következő tanévre mindössze azért tartották fenn a nulladik osztályokat, mivel hatalomra kerülésükkor már javában zajlottak a beiratkozások, így nagyobb kárt okoztak volna „a rendszer megszüntetésével, mint annak megtartásával”. A kormányfő ugyanakkor azzal vádolta meg elődeit, hogy csak azért hozták létre az előkészítő osztályokat, hogy elkölthessenek az állami költségvetésből 50 millió lejt. Az előkészítő osztályok beindítását Ecaterina Andronescu oktatási miniszter is bizarrnak, erőltetettnek tartja, és úgy véli, az intézkedést komoly hatástanulmánynak kellett volna megelőznie. Ezért a következő tanév első féléve után felmérik a helyzetet, s hogy lesz-e folytatás, az valószínűleg az ősszel esedékes parlamenti választások után derül ki.
Krónika (Kolozsvár)

Az Amerikai Magyar Szövetség levele a Mikó-ügyben
Indokolatlannak tartja a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium restitúciója ügyében érintett személyek elleni bűnvádi eljárást az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ), amely Washingtonban az ottani román nagykövethez címzett levelében adott hangot aggodalmának a történtek miatt.
Az angol nyelvű levélben, amelyet az MTI-hez is eljuttattak, a szövetség megerősítette egy korábbi állásfoglalását, amelyben alaptalannak minősítette a kollégiumot az Erdélyi Református Egyházkerületnek visszaszolgáltató bizottság tagjai – nevezetesen Markó Attila volt államtitkár, valamint a Silviu Clim és a Marosán Tamás – elleni eljárást. Az AMSZ szerint ennek az a célja, hogy tovább akadályozza és visszafordítsa az egyházi ingatlanok törvényes visszaszolgáltatásának folyamatát.
A szövetség a levélben kifejezi reményét, hogy (a román igazságügyi szervek) igazságosan és alaposan felülvizsgálják majd az ügyben hozott döntést.
Az amerikai magyarokat tömörítő egyik szövetség megállapítja, hogy Romániában huszonkét évvel a kommunizmus bukása után a magyar közösségi (így az egyházi) tulajdon visszaszolgáltatása csak lassan halad. A szövetség emlékeztetett rá: a törvénytelenül lefoglalt ingatlanok egyre lassuló visszaszolgáltatása 2005-ben arra indította Tom Lantost, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának néhai elnökét, hogy amerikai kongresszusi állásfoglalás elfogadását kezdeményezze. Az a határozat sürgette Romániát, hogy biztosítsa a gyors, méltányos restitúciót az összes vallási közösség számára.
Az AMSZ mostani levelében tisztességes és gyors restitúciót szorgalmaz, kifejezve reményét, hogy Románia betartja az erre vonatkozó törvényeket és nyugati normákat, s hogy az alpereseknek a bírósági eljárások előírásainak tiszteletben tartásával szolgáltatnak igazságot.
Népújság (Marosvásárhely)

Erdély-szerte feltámadóban a „hangyaszorgalmú” egyesületek
Az eltűnt Kalotaszeg-érzést is szeretnék visszahozni
Krízisekben bővelkedő jelenünkben újraéledőben van az a Hangya-mozgalom, amely a világháborúk közötti Magyarországon szinte minden településen jelen volt olyan népi önkéntes összefogásként, amelynek célja a helyi lakosság megélhetésének biztosítása volt, továbbá a gazdák megvédése a hitelezőknek való kiszolgáltatottságtól, a gazdasági válságok következményeitől. A mozgalom 700 ezer tagot, 400 saját boltot, 30 konzervgyárat és 20 ipari üzemet mondhatott magáénak. Tavaly Erdélyben ismét megalakult a Hangya Egyesület, amelynek már fiókjai működnek Bánffyhunyadon, Szilágycsehen, Kajántón, Halmin, Rettegen, Sarmaságon, és megalakulóban vannak Székelyudvarhelyen, Nyujtódon, Valkón, Kibéden. Ezek a szerveződések a helyi lehetőségek kihasználására keresnek ötleteket, lehetőleg olyanokat, amelyek a környezetvédelmet is fejleszthetik, de mindenekelőtt az ésszerű és fenntartható gazdálkodást mozdítják elő.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

1939–1944–2012. augusztus 23.
Diktatúrák áldozataira emlékezünk
Amikor 1939. augusztus 23-án kézjegyükkel hitelesítették a nemzetiszocialista Németország és a kommunista Szovjetunió közötti szerződést, mindkét külügyminiszter tudta, hogy ezzel bevonul a történelembe.
Arra viszont biztosan nem gondoltak, hogy hét évtized múlva miként tekint majd a demokratikus világ a szégyenteljes paktumra és következményeire. Az akkori és a mai világ szemében is egyaránt furcsa a nemzetiszocializmus és a kommunizmus közötti megállapodás, amelyet Molotov–Ribbentrop-.paktumként ismertek meg – bár jó ideig annak rendkívül fontos, csak jóval később napvilágra került titkos záradékai nélkül. A tíz évre kötött szerződésben a felek kötelezték magukat, hogy tartózkodnak „az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt”. Tíz év békét ígért tehát a megállapodás, amiből, mint tudjuk nem lett semmi (1941 nyarán kitört kettejük közt a háború). De még azelőtt, 1939 szeptemberében, Lengyelországnak a második világháború kitörését jelentő náci lerohanása közben – a paktum titkos záradéka értelmében, amely érdekszférákra osztotta fel Európa északkeleti és déli részeit – a Szovjetunió megszállta Lengyelország keleti területeit, mintegy elindítva azt a folyamatot, amely a II. világháború befejezésekor a szovjet érdekszférában, Európa keleti részén a kommunista rendszerek uralomra juttatását jelentette.
2008-ban Václav Havel volt cseh államfő Prágában, az Európa lelkiismerete és a kommunizmus elnevezésű nemzetközi konferencián arról beszélt, hogy földrészünk rendkívüli felelősséget visel a két totalitárius rendszerért, a nácizmusért és a kommunizmusért, hiszen mindkettő innen indult. Bár a kettő között számos az eltérés, nagyon sok a hasonlóság is, hangsúlyozta az egykori „disszidens” Hável, mindenekelőtt az, hogy mindkettő bűnös. Már akkor felmerült az ötlet, hogy augusztus 23-át a totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapjává nyilvánítsák. Még ugyanazon év szeptemberében magyar, észt, brit, német és lett képviselők az Európai Parlament elé terjesztettek egy hasonló javaslatot, amelyet az EP 2009 tavaszán el is fogadott, javasolva az emléknap megtartását.
Az idősebb nemzedék bizonyára tudja, hisz a maga bőrén érezte itt, Romániában is, mit jelent a totalitárius diktatúra, a fiatalabb, szerencsére, nem. A totalitarizmus – a XX. században akár fasiszta, akár nemzetiszocialista, akár kommunista mezt öltött – mélységesen demokrácia- és népellenes. Hasonlít abban, hogy felszámolja a többpártrendszert és ezzel a másfajta vélemény létjogosultságát, magát többnyire undorítóan isteníttető diktátor kezébe juttatja a vezetést, maga alá gyűri a médiát, amely csak egyetlen hangon beszélhet, a nép érdekképviseleti szerveit legfeljebb névleg, minden reális tartalomtól kiürítve tartja meg, és, nem utolsósorban, a titkosrendőrségen keresztül fizikai és lelki terrorral megfélemlít, akár gátlástalanul fizikailag megsemmisít embereket, akiket mellesleg minden áron „újtípusúvá”, a hatalmat feltétlenül kiszolgálóvá akar átalakítani.
Hogy Románia megemlékezik-e ma a totalitárius diktatúrák áldozatairól, nincs adatunk. Az ország számára mindenképpen emlékezetes 1944. augusztus 23., amelyet 1945 után sokféleképpen neveztek. Előbb úgy, mint amelyiken „a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította hazánkat”, utóbb, amikor a szovjetekkel összerúgtuk a port, „fegyveres felkelés”-ként, még később „az antikapitalista és antiimperialista nemzeti felszabadító forradalom” kezdetének. Hogy manapság pontosan mi is? Az egyöntetű, egyhangú megítélés még várat magára – ha egyáltalán lesz ilyen. Neves történészek augusztus 23-i államcsínyként (Antonescu diktátor eltávolításaként) emlegetik, amelynek révén Románia átlépett Németország mellől a nyugati szövetségesek táborába (amiért a világháborút lezáró békeszerződés során megkapta jutalmát).
Augusztus 23. a totalitárius diktatúrák áldozatai európai emléknapjaként másodszer kerül megrendezésre, a főrendezvény ezúttal Budapesten lesz, az Európai Unió képviselőinek részvételével. Nyilván nem véletlenül kezdődik a megemlékezés a Terror Házában. Az első emléknapot tavaly a lengyel fővárosban, a Varsói Felkelés Múzeumában tartották.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Fogatlan oroszlán kerül vissza Cotroceni-be
Beszélgetés Eckstein-Kovács Péter egykori elnöki tanácsossal
A 2008-as választások után került első magyarként a Cotroceni-palotába Eckstein-Kovács Péter, két és fél éven át volt Traian Băsescu személyi tanácsadója. A kolozsvári magyar politikust az államelnök leváltása körüli botrányos fejleményekről kérdeztük. – Az előző román államfőknek nem volt kisebbségügyi tanácsosuk. Iliescuhoz és Constantinescuhoz képest Bãsescu magyarbarátnak tekinthető? – Nem mondanám, hogy magyar- vagy kisebbségbarát. Megítélésében abból kell kiindulni, hogy hajóskapitány volt, ahol az emberek származása nem számít, csak az egymásrautaltság. A bányában vagy a hajón csak az számít, milyen ember vagy, ha jön a vihar.
– A magyar politikusok közül talán ön ismerheti leginkább a román államfőt. Milyen volt Bãsescu kapcsolata a magyarsággal? – Én azt látom, hogy az erdélyi magyarság helyzete nagyban függ attól, hogy milyen Románia és Magyarország kapcsolata. Ha a két ország között „verekedés” van, akkor az erdélyi magyarság óhatatlanul annak közepére kerül. Emiatt fogalmazódott meg bennünk – Toró T. Tiborral közösen –, hogy Bãsescu menjen el Tusnádfürdőre, ahol Orbán Viktorral találkozhatna. Fontos volt számunkra, hogy a két ország erős emberei egymással építsenek ki kapcsolatokat. Meggyőződésem, hogy fontos hozzájárulás volt ez a két ország közötti kapcsolatok fejlődéséhez. – Mi vezetett a Traian Bãsescu leváltását célzó kísérletekhez? Valóban amegszorító intézkedések okozták a népharagot? – Kétségtelen, hogy Bãsescu nagyon bevállalós ember, aki népszerűtlen intézkedéseket is keresztülvisz, ha azt jónak látja az ország szempontjából. Ezzel együtt túlzás kizárólag az ő nyakába varrni a megszorító intézkedéseket. Az is hamis látszat, hogy a Boc-kabinet szolgaian hallgatott volna az államfőre. Az államfő személyisége konfrontatív, megosztó, nagy erénye viszont, hogy az állami érdekekben elkötelezett. Számára mindig is fontos volt, hogy az ország gazdaságilag jó irányba haladjon, hogy ne jussunk Görögország sorsára. Őszinte az elkötelezettsége a jogállamiság és a független igazságszolgáltatás mellett. Az ő érdeme, hogy az ügyészségek ma már jobbra is, balra is csapnak, azaz függetlenek lettek. – A jelenlegi kormánypártok részéről viszont a legtöbb vád épp amiatt éri Bãsescut, hogy befolyásolta az ügyészség munkáját. Hol itt az igazság? – Az államfőnek a főügyész kinevezésére van befolyása bonyolult procedúra révén. Más kérdés, hogy Traian Bãsescu két mandátuma alatt meglehetősen kitágította „életterét”. Míg a korábbi államfők a kinevezéseket tiszteletbeli kötelezettségnek tekintették, az eléjük tett paksamétát szó nélkül aláírták – a minisztereket a miniszterelnök nevezi meg, a főügyészt az igazságügyi miniszter, amit a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács véleményez –, Bãsescu ezt másként értelmezte. Ha egy jelölttel szemben jórészt törvényes fenntartása volt, nem írta alá a kinevezését. Ez az Alkotmánybíróságig jutott, amely – hatáskörét messze túllépve – úgy döntött, hogy az államfő egy alkalommal visszautasíthatja a miniszter jelölését. Az alkotmánybíróság nem hozhat törvényt, ebben mégis törvényt hozott! – Ha ilyen előzmények után az államfő nevezi ki a főügyészt, megeshet, hogy bizonyos ügyekben fel is hívja? – Tapasztalatból mondom, hogy nem! A fő tisztségviselők kinevezésében beleszólása volt – gondolok itt Daniel Morar DNA-főügyész kinevezésére –, de kizártnak tartom, hogy valaki ügyében odaszólt volna. Mindig az volt az elve, hogy az igazságszolgáltatásban mindenki végezze a dolgát, azt ne befolyásolja a politika és a pénz. – Alkotmányos kiskapuk révén jutottunk el Traian Bãsescu leváltásának küszöbére. Egy konszolidált nyugat-európai demokráciában az megtörténhetett volna? – Nem lehet általánosítani: egyes európai országokban ki lehet szavazni tisztségéből az államfőt, máshol nem. Önmagában ez nem demokráciaellenes. Ha egy államfőt a nép vált le, az nem antidemokratikus folyamat, a leváltását támogató 7,5 millió romániai szavazatot nem lehet leseperni az asztalról. Kérdés, hogy egy törvényesen megválasztott államfő leváltható-e csak azért, mert hozott egy-két népszerűtlen, adott helyzetben indokolt intézkedést. A nagy baj az, hogy a kormánypártok által előidézett hisztériában – miután igyekeztek a javukra megváltoztatni a játékszabályokat – nem akarják elismerni a számukra kedvezőtlen referendum végeredményét. – Mi lesz, miután Traian Bãsescu visszatér Cotroceni-be? – Már nem kérdés, hogy Bãsescu visszamegy a Cotroceni-palotába. Ez amiatt is várható volt, mert az EU és az Egyesült Államok sérelmezik a kormánypártok által lefolytatott jogállamiatlan eljárást. A helyzeten azonban ez sokat nem változtat. Mandátumának hátralevő másfél évében Traian Bãsescunak a hátán kell hordoznia a 7,5 millió elutasító szavazatot. Újraválasztani már nem lehet, így mandátuma végén így is, úgy is búcsút int. Fogatlan oroszlán marad Cotroceni-ben.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Demény Péter: Vacsora államelnök nélkül
Régóta próbálok úgy élni, mintha nem ebben az országban élnék. De talán még pontosabb lenne, ha úgy fogalmaznék: úgy élni, mintha egyik országban sem élnék, már amennyiben ország alatt a fővárost, a kormányt, a parlamentet/országházat, az elnököt és a szóvivőket értjük. Egy romániai magyarnak megadatott az a kétes szerencse, hogy két ország ügyei érdekelhetik. Nos, engem már egyikéi sem érdekelnek.
Ne feledjük, persze, a vitaműsorokat, amelyekben különböző szakértők és „szakértők" elemeznek és osztják az észt – éppen ezek a műsorok győztek meg arról, hogy nincs mi érdekeljen. Jó esetben mindenki végighallgat mindenkit, de senki senkit nem győz meg semmiről, rossz esetben az első pillanattól kiderül, hogy ki kihez húz, s nem azért mond valamit, mert értékekben hisz, hanem azért, mert érdekei vannak, még rosszabb esetben egymás szavába vágnak, legyintenek, fensőbbségesen vigyorognak, kigyúl a fejük, a műsorvezető meg tehetetlenül hallgatja-nézi a gyomorforgató produkciót.
Szóval, nem érdekel. Ha a közügyek ebben a gusztustalan masszában kavarognak, akkor nem érdekel. Jobb- és baloldal már alig jelent valamit, legyünk bár Budapesten vagy Bukarestben, viszont legyünk bár itt vagy ott, mindenütt valamiféle hisztéria tapasztalható: egy pesti vagy bukaresti ember tudja, ki kinek a szeretője, melyik párt székházában mi történik és miért, ezért aztán nem tud távolságot tartani, elemelkedni, csak fröcsögni – tisztelet a mindenkori kivételeknek.
Nem elefántcsonttorony, amibe beköltöztem; inkább csigaháznak mondanám, hiszen kilátok belőle. Időnként elkapok valamit, ami mégiscsak érdekel, legutóbb például Sólyom László aszófői beszéde. Egy olyan helyen szeretnék élni, ahol nem élek, és mégis élek, csak nem úgy, hogy minden pillanatomat az töltené ki, amit politikának neveznek.
Nem tudom, hogyan lehetne ezt meghatározni? Leginkább talán „civil életként", bár manapság a civil egyre inkább valamiféle mozgalmárságot jelöl, amitől ezer évre vagyok, valószínűleg azért, mert a megszállottságot nem gondolom életnek, bármilyen szívmelengetőek lennének is az eredményei.
Mindez a referendum kapcsán jutott eszembe. Kire szavaztam volna? Băsescu erőszakos, basáskodó, alvilági figura, aki gyakran viselkedni sem tud; Ponta és Antonescu viszont annyira stílustalanul tették, amit tettek, a MOGYE magyar vonalának megszüntetésétől az ICR státusának megváltoztatásáig, s annyira erőszakosnak tűntek és tűnnek... De vajon csak úgy lehet élni, ha az ember ezen gondolkodik? Ha folyton azon van, hogy valamilyen ideológiát találjon a törtetésben, valami vízióra emlékeztető gondolatot a cinizmusban, valami igazi derűt az egyiknek a provokáló, a másiknak a tenyérbemászó vigyorában?
Nem szeretném tagadni az állam- és miniszterelnökök fontosságát, s hogy olyanok, mint a szükséges rossz: nem szeretjük, de belátjuk a szükségességét. Ugyanígy értem, hogy kell alkotmány, kellenek törvények és paragrafusok és rendeletek, törvényszékek és polgármesteri hivatalok és mindenfélék. Ez azonban mégiscsak az életünk kisebbik része, vagy ha nem jól mondom, hát mondom így: egyik része. Kétségtelenül befolyásolja az életünket, nem is kevéssé, hogy ki lesz az államelnök.
De nem egyedül ez befolyásolja; ennek ellenére mi úgy viselkedünk, mintha fontosabb lenne a férjünknél-feleségünknél vagy a gyermekünknél is. Visszamegy Cotroceni-be? Hát menjen, neki oda vagy onnan kell mennie. Számára egyetlen évszak van, egyetlen cél, egyetlen szórakozás: a hatalom. Mi viszont, mi, akik még sosem jártunk a cotroceni-i palotában, sokkal többen vagyunk, és más is érdekel, mint az, hogy ő vajon vissza fog-e menni. Olvasunk, zenét hallgatunk, Szovátán vagy Krétán áztatjuk magunkat, szeretünk és szenvedünk. Olykor nagy zajt csapnak, oda is nézünk, esetleg tetszik is, amit látunk; de még olyankor is tisztában vagyunk vele, hogy ez csupán egyetlen aspektusa az életünknek.
Tulajdonképpen úgyis ez történik. Klikkelgetünk a távirányítóval, dühbe gurulunk, de a lyányunknak még meg kell írnia a házi olvasmányok összefoglalóit, még le kell vinni a kutyát, már érződik a vacsora illata... Ott, ahol mi élünk, úgysem az államelnök vacsorázik. Tiszta szerencse.
Maszol.ro

Európai emléknap - Áder: a szabadság, a partneri együttműködés és az önrendelkezés oldalán állunk
Áder János köztársasági elnök szerint a diktatúrákkal szembenéző demokrataként nem elég azt mondani, hogy az áldozatok oldalán állunk, ki kell mondani azt is: elkötelezettek vagyunk a szabadság, a partneri együttműködés és az önrendelkezés mellett.
Az államfő erről a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából a Parlamentben tartott, Szembesítés a múlttal című nemzetközi konferencián beszélt csütörtökön. Kiemelte: az említett három érték nem véletlenül tartozik azok közé, amelyeket a diktatúrák elsőként igyekeznek felszámolni, ezért vigyázni kell, hogy azok minden generációnak követhető és követendő, azaz "életteli és megújítható" értékei maradjanak. Áder János hangsúlyozta azt is, nincs értelme baloldali, vagy jobboldali diktatúrákról beszélni, az áldozatoknak ugyanis mindegy, hogy a szocializmus, a kommunizmus, vagy a fasizmus nevében követtek el velük szemben embertelen tetteket.
Mint mondta, az emléknap arra figyelmeztet, hogy embertelenségre csak az ember képes, vagyis a diktatúrákat nem valamiféle "gonosz és sötét fátum" hozza létre. A diktatúrák mindig a közösségre hivatkozva próbálják eltiporni az egyén szabadságát, megsemmisítő gyűlöletet szítva mások ellen, míg a demokráciák a szabad emberek alkotta közösségekből épülnek fel, az egyenjogúság eszméjének talapzatán - folytatta a köztársasági elnök, aki szerint ezért van, hogy minden diktatúrának a magányos és megfélemlítetett "tömegember" az ideálja. Bibó István is ezért mondta, hogy demokratának lenni annyi, mint nem félni - mondta Áder János, hozzátéve: demokratának lenni azt is jelenti: érteni, átérezni, mit jelent az, hogy minden ember szabadnak születik. Az államfő rámutatott arra is, hogy a nácizmus és a kommunizmus sokmilliónyi ártatlan áldozatának pedig úgy adhatunk valódi tiszteletet, ha ezt nem vonjuk kétségbe.
Szólt arról, hogy a XX. századi diktatúrák sötét árnyéka sokáig kísért majd, de az Európai Unió egy olyan szövetség, amelyben azok az országok gyülekeznek, amelyek demokratikus elkötelezettsége, modern jogállami berendezkedése, kontinensünk békés jövőjét építő együttműködése senki által sem kérdőjelezhető meg.
Külön kiemelte, Magyarországnak büszkeség, hogy több alkalommal is fontos szerepet játszott abban a történelmi folyamatban, amelynek végén Európa népei egységesen a demokrácia keretei között keresik boldogulásukat. Az államfő példaként említette 1956-ot, amikor a "magyarok megalkuvást nem tűrő szabadságszeretete elemi erővel adta tudtára a világnak, hogy a diktatúra sosem lesz elfogadható számukra". Áder János megemlékezett az 1956-os, Parlament előtti sortűzről is, hangsúlyozva, bár az emberek fegyvertelenül érkeztek a térre, az Országházzal szemközti épületről mégis "gyilkos torkolattüzek nyíltak". Áder János szerint az ártatlanul lemészároltaknak nem volt más bűnük, mint hogy olyan magyar emberek voltak, akik szabadságot, emberhez méltó törvényes rendet követeltek.
A köztársasági elnök beszéde végén azt javasolta, az 1956-os forradalom eltiprása után 18 éves koráig fogvatartott, majd felakasztott Mansfeld Péter arca legyen előttünk, amikor a diktatúrák sokmilliónyi áldozatára emlékezünk. "Mert minden egyes áldozatnak neve, arca és olyan emberi sorsa volt, ami végül a diktatúrák embertelenségében ért véget" - fogalmazott, kiemelve azt is, az áldozatok hóhéraival és gyilkosaival, a diktatúrák elnyomó gépezetének működtetőivel sincs ez másképp.
Az államfő után Horváth János, az Országgyűlés korelnöke szólt a konferencia résztvevőihez. A fideszes politikus angolul elmondott beszédében felidézte életútját, amelynek során 1944-ben a Szabad Élet Diákmozgalom tagjaként részt vett a nemzeti ellenállásban, amiért a nyilasok halálra ítélték, majd 1947-ben koholt vád alapján kényszermunkára ítélték, az 1956-os forradalom után pedig az Egyesült Államokba emigrált.
MTI

Navracsics: nincs alapvető különbség a nemzeti- és a nemzetközi szocializmus között
Nincs alapvető különbség a nemzeti- és a nemzetközi szocializmus között, azok ugyanis egyaránt szembeszállnak a szabad társadalommal - hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján, csütörtökön Budapesten.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Szembesítés a múlttal című konferencián az Országházban azt mondta: a közép-európai nemzetek számára a nemzetközi és a nemzetiszocializmus közötti hasonlóság nem tudományos kérdés, hanem mindennapos tapasztalat, mindkettő eredendően totalitárius, ugyanazt a terrort, megalázást, önkényt és erőszakot használták országokkal, népekkel és osztályokkal szemben.
"A szabadságról alkotott felfogásunk alapja, hogy ellenzünk mindenféle totalitarizmust. Ha nem tartunk ki e meggyőződés mellett, demokráciánk meggyengül" - emelte ki, érvelve a kommunista és nemzetiszocialista jelképek terjesztését tiltó magyar szabályozás mellett.
Utalt arra, hogy az európai emberi jogi bíróság a közelmúltban elmarasztalta Magyarországot a kommunista diktatúra jelképeinek használatát tiltó gyakorlata miatt. Erről szólva azt mondta, Európa demokratikusként határozza meg magát, a diktatúrákkal szemben foglal állást, és a hiányosságok ellenére ez így is van. "Értelmezésünk szerint azonban ha Európa nem ellenzi szimbolikus módon is egyformán az összes totalitárius ideológiát, az megkérdőjelezheti demokratikus álláspontját" - mondta.
"Mi Hannah Arendt álláspontját osztjuk, aki A totalitarizmus gyökerei című könyvében úgy érvel, hogy nincs alapvető különbség a nemzeti- és a nemzetközi szocializmus mögött" - hangsúlyozta Navracsics Tibor. Azokra a véleményekre reflektálva, hogy a kommunizmus egy szép gondolat volt, de végül tévútra vezetett, angol nyelvű beszédében idézte Friedrich Engelst, aki a forradalmat a leginkább tekintélyelvű dolgok egyikeként határozta meg, mondván, hogy azzal a népesség egyik fele rákényszeríti akaratát a másik félre puskák, bajonettek és ágyúk segítségével, s ha a győztes párt nem akarja, hogy küzdelme hiábavaló legyen, uralmát a terror eszközeivel kell fenntartania.
"A kommunizmus sosem volt és nem is lesz ideológiai kérdés Közép-Európában (...) rombolása máig ható. Ezért vagyunk érzékenyek azokra a kísérletekre, amelyek relativizálják a kommunizmus bűneit" - magyarázta, megjegyezve, hogy az itt élőknek a vörös csillag nem egyszerű szimbólum, hanem az elnyomás, egy totális diktatúra jelképe.
Erkölcsi kötelességünk emlékeztetni minden szerencsést, aki nem szenvedett annak gonoszságától, hogy a kommunizmus relativizálása az emberi méltóság elleni támadás - folytatta.
A miniszterelnök-helyettes kifejtette: a kormány álláspontja világos, nem tesz különbséget az 1956-os forradalmárok százait bebörtönző egykori belügyminiszter, a bebörtönzötteket halálba küldő ügyész és a zsidókat kínzó gettóparancsnok között, mert a rendszer címkéjétől függetlenül ugyanazt a gonosz szellemet képviselik.
Arra is kitért, hogy a nemzeti- és a nemzetközi szocializmus végső soron nem ellenségek, hanem versenytársak voltak.
Az önkényuralmi jelképek használatát tiltó szabályozásra visszatérve azt mondta: kettős szándék húzódik mögötte. Egyfelől mindkét rendszer áldozatainak védelme, emlékük tiszteletben tartása, mert nem számít, hogy valaki a nemzeti- vagy a nemzetközi szocializmus áldozata volt, hogy azért hurcolták meg mert zsidó, vagy azért mert kulák. Másfelől, hogy mindkét ideológia az első világháborúban, pontosabban annak egyik, Európa egészét érintő következményeiben gyökerezik.
Navracsics Tibor ezt úgy magyarázta, hogy a kontinens addig élenjáró nemzetei 1918 után már nem tartoztak a nagyhatalmak közé, az Orosz Birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia és Poroszország összeomlott, Európa nagy százada katasztrofális véget ért. Az összeomlásra különböző válaszok születtek, köztük olyanok, amelyek bizonyos etnikai csoportokat - mint a zsidóságot - vagy egy társadalmi réteget, a burzsoáziát hibáztatták a nemzet gyengesége miatt. "Ezeket természeténél fogva támaszthatta alá a bűnbakkeresés, egy olyan gyakorlat, amelyhez a kommunisták és a nemzetiszocialisták is előszeretettel folyamodtak a későbbiekben" - mondta, rámutatva: így az első világháború nemcsak Európa világpolitikai erőfölényének szimbolikus végét jelentette, hanem a totalitárius politika megszületését is.
Viviane Reding, az Európai Bizottság luxemburgi alelnöke videoüzenetében azt hangsúlyozta: ezen a napon - az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktum (a sztálini Szovjetunió és a náci Németország közötti megnemtámadási szerződés) aláírásának évfordulóján - emlékezni kell azokra, akik valamely, az emberi méltóságot tagadó totalitárius rezsim áldozataivá váltak.
Mint mondta, az emlékezés, az emlékek megosztása azért is fontos, hogy a fiatal nemzedékek tisztában legyenek azzal: a demokrácia és az alapvető emberi jogok kiharcolása milyen fájdalmas volt.
MTI

Tranzit - Nem szabad a népszámlálási adatokból nemzethalált vizionálni
Nem szabad a népszámlálási adatokból "nemzethalált vizionálni", bár kétségtelen, hogy a statisztikák szerint Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken is fogy a magyar, egyre kevesebben vállalják magyar identitásukat, vallják magukat magyar nemzetiségűnek - hangoztatta Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkár-helyettese csütörtökön a "Tranzit - Fesztivál a határon" közéleti találkozó előadójaként Kőszegen.
Abban a népszámlálási kampányban, amelyet tavaly folytattak Romániában, az RMDSZ megpróbált a negatívumok helyett tudatosan azokra a pozitív folyamatokra fókuszálni és ráerősíteni, amelyek az erdélyi magyarság körében fellelhetők - mondta.
Kolozsvár főterén vasárnap a tűzijáték előtt 18 ezren énekelték a magyar himnuszt, a magyar közösség érezhetően magára talál, miközben a statisztikák szerint Kolozsváron a népszámlálás adatai szerint a korábbi 60 ezerrel szemben csupán csak 53 ezren vallották magukat magyarnak - fűzte hozzá.
Badis Róbert szociológus, a vajdasági Identitás Kisebbségkutató Műhely munkatársa szerint viszont attól függetlenül, hogy magára talál egy közösség, nagyon is számít a számaránya. Szerbiában egyre több az olyan település, ahol a kisebbség létszáma miatt egyszerűen már nem alakul ki a magyar öntudat, alig tarthatók az identitást meghatározó hagyományok - fogalmazott.
Gyurgyík László szociológus, a felvidéki Selye János Egyetem oktatója szerint a szlovákiai magyarság szempontjából a magyarság számának alakulása meghatározó, hiszen tíz éve 520 ezer magyart számoltak össze, az volt a kérdés, hogy félmillió alá csökken-e a számuk. A kisebbség létszáma Szlovákiában azért is lényeges, mert köztudott, hogy egy-egy településen vagy közigazgatási egységben a 20 százalékos arány megszabja a nyelvhasználati lehetőségeket, és befolyásolja a kultúrára szánt támogatásokat is - tette hozzá.
Székely István elmondta: a 2002-es népszámlálási adatok alapján a romániai magyarok száma 1 millió 431 ezer, ami az ország lakosságának 6 százaléka. A 2011-es ideiglenes népszámlálás alapján a romániai magyarok száma 1 millió 237 ezer fő, az ország lakosságának 6,5 százaléka, vagyis ezek szerint a fogyás 194 ezer fő.
Badis Róbert közölte: a Vajdaságban 2002-ben 209 ezer magyart számoltak össze, becslések szerint a népesség évente háromezerrel csökken, a migráció és az asszimiláció miatt további évi ezerötszáz fő a veszteség, ha tehát ezt összeadjuk, évente 4500, tíz év alatt 45 ezer emberrel csökken a magyarok száma.
Gyurgyík László elmondta: Szlovákiában 2001-ben 520 ezer magyart számoltak össze, az azt megelőző évtizedben 47 ezer fős volt a fogyás. A legutóbbi népszámláláskor 458 ezer magyart mutattak ki, tehát tíz év alatt a statisztika szerint 65 ezer fős volt a fogyás, de a válaszadók 7 százalékának ismeretlen maradt a nemzetiségi hovatartozása.
MTI

Autonómia vagy restitúció?
Eltérően vélekednek a magyar szervezetek a sepsiszentgyörgyi tüntetés céljáról. Az autonómia nem oldja meg automatikusan a visszaszolgáltatást – vélik az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői. A két erdélyi magyar párt politikusait annak kapcsán kérdeztük, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Magyar Polgári Párt (MPP) azt javasolja, hogy a Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett szeptember elsejei megmozdulás legyen autonómiatüntetés is egyben. Ám míg a szövetség szerint a szentgyörgyi tiltakozáson egyértelmű üzenetet kell megfogalmazni, a visszaszolgáltatás akadályoztatása miatt kell tiltakozni, az EMNP úgy látja: az Igazság napján szimbolikusan minden magyar követelést meg lehet jeleníteni.
Autonómiatüntetést kér az SZNT is
A Székely Nemzeti Tanács csütörtökön felhívást fogalmazott meg, melyben kéri, hogy Székelyföld autonómiájáról szóljon az Igazság napja. Az Izsák Balázs elnök által aláírt dokumentum szerint, a Székelyföld területi autonómiáját igénylő akarat érvényesítése lehet a megoldás a Székely Mikó Kollégium ügyére is. „Az Igazság napja nem alacsonyodhat a féligazságok napjává. Jövőnk szempontjából csak egy megoldás elfogadható, a székelység önrendelkezésének intézménye, Székelyföld területi autonómiája!” – olvasható a felhívásban. Az SZNT szerint a szakpolitikai kérdések megoldásától a jogfosztottság felszámolásáig, az egyházi és közösségi ingatlanok és a tulajdonjog szabályozásáig csak az kínálhat megoldást, ha a székely nép határoz a maga ügyeiben. „Nem részjogokat igényelünk, nem egy-egy visszaszolgáltatás kulisszák mögötti elintézését, hanem a restitutio in integrum elve alapján a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak azonnali és feltétel nélküli visszaszolgáltatását” – fogalmaz Izsák Balázs. Mint arról beszámoltunk, korábban az MPP háromszéki vezetői is azt nyilatkozták: autonómiatüntetés kell hogy legyen a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi megmozdulás, hiszen a területi autonómia megoldaná a visszaszolgáltatás kérdését, eredményesebben lehetne tárgyalni erről a román állammal.
RMDSZ: egyértelmű üzenet kell
„Szeptember elsején, az Igazság napján egyértelmű és világos üzenetet kell megfogalmazni. Azt, hogy igazságtalan bírósági ítélet született a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, és hogy az egyházi ingatlan visszaállamosítása veszélyes precedenst teremthet” – reagált a két szervezet felvetésére a Krónika megkeresésére Borbély László. Az RMDSZ politikai alelnöke hangsúlyozta: az a cél, hogy a román hatalom megértse, a visszaszolgáltatott ingatlant nem lehet viszszaállamosítani. „Ez már nemcsak a Székely Mikó Kollégium, a Markó Attila vagy a Marosán Tamás ügye, hanem az egész erdélyi magyar közösség ügye, hiszen az egész visszaszolgáltatási folyamat veszélybe kerülhet. Erre kell ráirányítanunk a figyelmet szeptember elsején” – szögezte le Borbély László. Az RMDSZ politikusa szerint Székelyföld területi autonómiájáról lehet és kell is beszélni szeptember elseje előtt és utána is, de a sepsiszentgyörgyi tüntetés üzenete egyértelműen a visszaszolgáltatásról kell hogy szóljon. „Vannak, akik megpróbálnak rálicitálni erre, nagyobbat mondani, de erre ez esetben semmi szükség. Az Igazság napját a magyar történelmi egyházak szervezik, az RMDSZ minden eszközzel mozgósít, és odaáll a szervezők mellé. Abban bízunk, hogy szeptember elsején tízezrek sorakoznak majd fel a közösség vagyonának és jogainak védelmében” – tette hozzá Borbély László.
EMNP: szimbolikus a Mikó-ügy
„Székelyföld területi autonómiája nem oldaná meg automatikusan a visszaszolgáltatást, hacsak a statútumában erről nem rendelkeznek tételesen. Ugyanakkor a hosszú távú stratégiai célkitűzés az erdélyi magyar, integrált autonómiakoncepció megvalósítása, vagyis területi autonómia Székelyföldnek, kulturális autonómia az interetnikus környezetben élő magyaroknak” – szögezte le a Krónikának Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hangsúlyozta, a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi tüntetésen minden téma lehet, ami hosszú távon megnyugtató választ adhat az erdélyi magyarság követeléseire. „A szeptember elsejei tüntetés olyan módon összpontosít a Mikó-ügyre, hogy szimbolikusan az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról és mindenről szól, amit az elmúlt 22 évben nem sikerült kiharcolni. Ezért nem elrugaszkodott a valóságtól az az elképzelés, hogy az autonómiáról is szóljon, hiszen minden magyar ügyet megjelenít” – fogalmazott Toró T. Tibor. A néppárt elnöke szerint az Igazság napja azért is szimbolikus találkozó, mert az egyházak, a civil szféra és a politikum egységesen áll ki a magyar közösségi érdek védelmében.
Krónika (Kolozsvár)

Autonómia vagy restitúció?
Eltérően vélekednek a magyar szervezetek a sepsiszentgyörgyi tüntetés céljáról. Az autonómia nem oldja meg automatikusan a visszaszolgáltatást – vélik az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői. A két erdélyi magyar párt politikusait annak kapcsán kérdeztük, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Magyar Polgári Párt (MPP) azt javasolja, hogy a Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett szeptember elsejei megmozdulás legyen autonómiatüntetés is egyben. Ám míg a szövetség szerint a szentgyörgyi tiltakozáson egyértelmű üzenetet kell megfogalmazni, a visszaszolgáltatás akadályoztatása miatt kell tiltakozni, az EMNP úgy látja: az Igazság napján szimbolikusan minden magyar követelést meg lehet jeleníteni.
Autonómiatüntetést kér az SZNT is
A Székely Nemzeti Tanács csütörtökön felhívást fogalmazott meg, melyben kéri, hogy Székelyföld autonómiájáról szóljon az Igazság napja. Az Izsák Balázs elnök által aláírt dokumentum szerint, a Székelyföld területi autonómiáját igénylő akarat érvényesítése lehet a megoldás a Székely Mikó Kollégium ügyére is. „Az Igazság napja nem alacsonyodhat a féligazságok napjává. Jövőnk szempontjából csak egy megoldás elfogadható, a székelység önrendelkezésének intézménye, Székelyföld területi autonómiája!” – olvasható a felhívásban. Az SZNT szerint a szakpolitikai kérdések megoldásától a jogfosztottság felszámolásáig, az egyházi és közösségi ingatlanok és a tulajdonjog szabályozásáig csak az kínálhat megoldást, ha a székely nép határoz a maga ügyeiben. „Nem részjogokat igényelünk, nem egy-egy visszaszolgáltatás kulisszák mögötti elintézését, hanem a restitutio in integrum elve alapján a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak azonnali és feltétel nélküli visszaszolgáltatását” – fogalmaz Izsák Balázs. Mint arról beszámoltunk, korábban az MPP háromszéki vezetői is azt nyilatkozták: autonómiatüntetés kell hogy legyen a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi megmozdulás, hiszen a területi autonómia megoldaná a visszaszolgáltatás kérdését, eredményesebben lehetne tárgyalni erről a román állammal.
„Szeptember elsején, az Igazság napján egyértelmű és világos üzenetet kell megfogalmazni. Azt, hogy igazságtalan bírósági ítélet született a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, és hogy az egyházi ingatlan visszaállamosítása veszélyes precedenst teremthet” – reagált a két szervezet felvetésére a Krónika megkeresésére Borbély László. Az RMDSZ politikai alelnöke hangsúlyozta: az a cél, hogy a román hatalom megértse, a visszaszolgáltatott ingatlant nem lehet viszszaállamosítani. „Ez már nemcsak a Székely Mikó Kollégium, a Markó Attila vagy a Marosán Tamás ügye, hanem az egész erdélyi magyar közösség ügye, hiszen az egész visszaszolgáltatási folyamat veszélybe kerülhet. Erre kell ráirányítanunk a figyelmet szeptember elsején” – szögezte le Borbély László. Az RMDSZ politikusa szerint Székelyföld területi autonómiájáról lehet és kell is beszélni szeptember elseje előtt és utána is, de a sepsiszentgyörgyi tüntetés üzenete egyértelműen a visszaszolgáltatásról kell hogy szóljon. „Vannak, akik megpróbálnak rálicitálni erre, nagyobbat mondani, de erre ez esetben semmi szükség. Az Igazság napját a magyar történelmi egyházak szervezik, az RMDSZ minden eszközzel mozgósít, és odaáll a szervezők mellé. Abban bízunk, hogy szeptember elsején tízezrek sorakoznak majd fel a közösség vagyonának és jogainak védelmében” – tette hozzá Borbély László.
EMNP: szimbolikus a Mikó-ügy
„Székelyföld területi autonómiája nem oldaná meg automatikusan a visszaszolgáltatást, hacsak a statútumában erről nem rendelkeznek tételesen. Ugyanakkor a hosszú távú stratégiai célkitűzés az erdélyi magyar, integrált autonómiakoncepció megvalósítása, vagyis területi autonómia Székelyföldnek, kulturális autonómia az interetnikus környezetben élő magyaroknak” – szögezte le a Krónikának Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hangsúlyozta, a szeptember elsejei sepsiszentgyörgyi tüntetésen minden téma lehet, ami hosszú távon megnyugtató választ adhat az erdélyi magyarság követeléseire. „A szeptember elsejei tüntetés olyan módon összpontosít a Mikó-ügyre, hogy szimbolikusan az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról és mindenről szól, amit az elmúlt 22 évben nem sikerült kiharcolni. Ezért nem elrugaszkodott a valóságtól az az elképzelés, hogy az autonómiáról is szóljon, hiszen minden magyar ügyet megjelenít” – fogalmazott Toró T. Tibor. A néppárt elnöke szerint az Igazság napja azért is szimbolikus találkozó, mert az egyházak, a civil szféra és a politikum egységesen áll ki a magyar közösségi érdek védelmében.
(Tiltakozik a magyar állam is
Tiltakozik a magyar kormány a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen. Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Hír Televíziónak úgy nyilatkozott: a kabinet elvárja, hogy a román igazságszolgáltatás megtegye a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a kollégium egyházi tulajdonban maradjon. „Ha megtörténhet, hogy a református egyház jogos tulajdonát visszaállamosítják, akkor nincs jogbiztonság Romániában és nincs restitúció, el fog akadni a visszaszolgáltatásnak az egész folyamata – mondta Németh Zsolt. – Hiszen mióta ez a per zajlik, befagyott a visszaszolgáltatási folyamat.” Az államtitkár szerint csak ebben az összefüggésben kell és szabad arról beszélni, hogy Magyarország ragaszkodik hozzá: az ügyet a román igazságszolgáltatás mindenfajta politikai befolyástól mentesen vizsgálja felül.)
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

„...ezután is jönnek őrültek és őrült helyzetek…”
Húsz éve hunyt el Székely János
Húsz évvel ezelőtt, 1992. augusztus 24-én hunyt el Székely János romániai magyar költő, próza- és drámaíró, többek között a Caligula helytartója című színmű szerzője. Székely János 1929. március 7-én született Tordán. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, ezután Marosvásárhelyen kadétiskolába járt. A második világháború végén a frontra vitték, ahol nyugati fogságba került, így csak késéssel, 1948-ban érettségizett a marosvásárhelyi református kollégiumban. Háborús tapasztalatait három évtizednyi érlelés után dolgozta fel A nyugati hadtest című esszéregényében.
1952-ben diplomázott a kolozsvári egyetem filozófia szakán, ezután lektorként dolgozott a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári fiókszerkesztőségében. 1956-tól az Igaz Szó versrovatának szerkesztője volt, ahonnan 1989-ben ment nyugdíjba. Kamaszként szobrásznak készült (később fia választotta ezt a hivatást), de nem csak ennek, hanem a diplomaszerzés után a filozófiának is hátat fordított, és inkább a lírához pártolt. Első versei az Utunkban jelentek meg az 1950-es évek elején, 1953-ban látott napvilágot első műfordításkötete, két év múlva pedig első önálló verseskötete, Csillagfényben címmel. A hatvanas évek végén megtört a költészet küldetésébe és jövőjébe vetett bizalma, és miután 1970-ben közzétette válogatott verseit Egy láda anyag címmel, felhagyott a költészettel – 1973-ban már azt írta, „a költészet halott”.
Székely János költői életműve a modern magyar líra „nyugatos” hagyományait követi. Az egyéniség kultuszától vezet a szigorú önvizsgálatig, annak az értelmiségnek a morális kérdéseit veti fel, amely nemzetiségi sorban szerezte történelmi élményeit. 1969-ben regénnyel jelentkezett (Soó Péter bánata), de felhalmozott történelmi tapasztalatait inkább esszékben és drámai művekben fogalmazta meg. Műveit – Protestánsok, Caligula helytartója, Vak Béla király, Dózsa, Mórok – egymás után mutatták be a Gyulai Várszínházban, a fővárosi színházakban és a magyar televízió képernyőjén. Marosvásárhelyen, ahol csaknem negyven évig alkotott, nem játszották ezeket a drámákat, csak közvetlenül a diktatúra bukása előtt vihették színre az Irgalmas hazugság című művét.
Székely erkölcsfilozófiai indíttatású műveiben elvek, ideológiák harcolnak egymással. A tét az emberi szabadság, vagyis az, hogy az egyén miként tudja függetleníteni magát egy rossz hatalom kísértéseitől, és miként szabadulhat nyomása alól. A diktatúra és a kisebbségi lét szorításában történelmi analógiákat keresett és talált, de mindenki ráismerhetett a kor hatalmi szituációira és tipikus emberi, politikai magatartásaira. Székely János saját drámáiról így beszélt: „Valahányszor elegem volt az életből, írtam egy drámát, és kiírtam magamból az öngyilkosságomat”.
Az íróban fel sem merült nehéz sorsú szülőföldjének elhagyása, a hatalommal csak belső erkölcsi parancsra, három évre volt hajlandó kompromisszumot kötni, hogy apja kiszabaduljon a börtönből. Soha nem fogadott el semmilyen kitüntetést, különc volt: nem vett részt irodalmi mozgalmakban és társaságokban, sétapálcával járt az utcán, és abban is kitűnt, hogy az erdélyi magyar irodalomban helytelenített mindennemű formabontást. A siker nem érdekelte, nem azért írta darabjait, hanem, hogy elmondja, amit fontosnak tart, ami hasznos az emberek számára, amitől valamikor valaki jobban megérti a világot.
A húsz éve elhunyt Székely János emlékét feleségével, az 1993-ban meghalt Varró Ilona írónővel együtt örökíti meg a marosvásárhelyi ház falán Magyarországon élő fiuk, Székely Jenő János gránitkőből készült plasztikai domborműve.
Szabadság (Kolozsvár)

A tordai „Mikó-ügy”
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye, a körülötte kialakult helyzet sokakat mélységesen felháborított. A buzăui igazságtalan bírósági ítélet nemcsak az Ingatlan-visszaszolgáltatási Bizottság tagjait érinti, hanem az Erdélyi Református Egyházkerületet is, amelynek nagy pénzösszeget kell visszafizetnie az államnak.
A figyelem középpontjában tehát ott kell lennie a Mikónak. Annál is inkább, mert sokan figyelmeztetnek arra, hogy ezzel újabb visszaállamosítás kezdődhet el. Sajnos, a Mikó-ügy nem az egyedüli. Mivel nagy hagyománnyal rendelkező kollégiumról van szó, érthető, hogy kiemelt figyelem kíséri nemcsak idehaza, hanem határon túl is.
Az Ótordai Református Egyházközség is hasonló helyzetben van. 2005 áprilisában szolgáltatta vissza az Ingatlan- visszaszolgáltatási Bizottság egyházközségünk két ingatlanát. Mindkettőben iskola működött, jelenleg pedig a 2008-ban a tordaiak által létrehozott Jósika Miklós Elméleti Líceumnak adnak otthont.
A kisebbik, a parókia mellett található ún. „Piros iskola” épületét 1948-ban államosították, a templomunk melletti épületegyüttest pedig úgy használta az állam, hogy soha nem telekelte magára, az egyházközség nevén maradt. Ez utóbbi visszaszolgáltatását a helyi polgármesteri hivatal megfellebbezte, de egyházunk legfelsőbb fokon megnyerte a pert. Bár a polgármesteri hivatal ímmel-ámmal megkötötte a bérleti szerződést és az első elmaradt részletet ki is fizette egyházunknak, a háttérben beindult az aknamunka. A polgármester kiállított egy ingatlanépítést igazoló iratot, amely szerint az iskola emeletes részét az állam építette 1961-ben. Ennek alapján a hivatal a város tulajdonaként telekkönyvezte az épületnek azt a részét, amelyen az emelet van. Az egyház fellebbezett, a kolozsvári törvényszéken első fokon számunkra pozitív ítélet született. Ezt a folyamatot azonban a polgármesteri hivatal megakasztotta azzal, hogy egyházunkat perbe hívta a telekhatárok rendezését illetően. Ezért a törvényszék ezt a peres ügyet felfüggesztette.
Nos, a telekhatárpert alapfokon Tordán elveszítettük. Hiába mutattunk be történelmi dokumentumokat, fejedelmi adományozó levelet 1671-ből, régi egyházi leltárleírásokat, s nem utolsósorban az emeletes rész építésével kapcsolatos szerződést. Hiába mutatta be a telekkönyvi szakértő javaslataiban az egyház tulajdonába való visszaállítást úgy, mint a leghitelesebb és legmegalapozottabb megoldást, a tordai bíróság négy hónapos hallgatás után közölt határozatában, szűkszavú magyarázattal, ellenünk döntött.
Amiképpen a Jósikáért is több mint tíz éven át harcoltunk, erről a küzdelemről sem mondunk le. 2005 óta folyik a küzdelmünk, ki tudja még meddig? A Kolozsvári Törvényszék októberben tárgyalja az ügyet.
A Mikóért mi is tüntetünk. Minden igazságtalan ítéletet a legszemélyesebben saját ügyeként éli meg az ótordai és hiszem, a tordai ember is. Kérem a közvéleményt, hogy legyen rajtunk is a tekintete, mivel az ótordai iskola sem magán- és helyi ügy. Nemzeti kérdés, mivel jövőnk és megerősödésünk alapját jelenti.
NAGY ALBERT
A szerző református lelkipásztor
Szabadság (Kolozsvár)

Széki cselédsors a szakember szemével
Beszélgetés Pozsony Ferenc egyetemi oktatóval, néprajzkutatóval
A Kolozsvári Magyar Napok keretében külön programpontként szerepelt a széki táncosok bemutatkozása. Az eredeti helyszín a Posta mögötti park lett volna, ahol régebb a Kolozsváron szolgáló széki lányok és fiúk táncoltak szabadnapjukon. A mostani eseményre technikai okok miatt végül a Farkas utcában került sor. A széki táncosokra a kolozsvári középnemzedék minden bizonnyal jól emlékszik még. Pozsony Ferencet, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatóját, néprajzkutatót a jelenség kialakulásáról, jelentőségéről és befejezéséről faggattuk.
– Mikorra vezethető vissza a széki lányok kolozsvári cselédeskedése?
– A cselédeskedés ősi foglalkozásnak számít. A középkor idején a szolgák száma több tízezer volt, míg a polgári korban már több százezret is elért. A széki lányok kolozsvári cselédeskedése is elsősorban a város polgáriasodásához kapcsolódik. A XIX. század második felében kibontakozó vasútépítés, iparosítás csakhamar gazdag polgári réteg kialakulását tette lehetővé. Annak eredményeképpen a tehetősebb családokban a háztartással kapcsolatos munkák (takarítás, rendteremtés, tüzelés, fűtés, bevásárlás, főzés, mosogatás, mosás, vasalás, gyermekek pesztrálása stb.) jelentős részét cselédlányok végezték. Rendszerint falusi, szegényebb rendű, fiatalabb lányokat fogadtak fel cselédnek, akik a befogadó család otthonában (rendszerint konyhájában) laktak, élelmet, ruhát és kevéske pénzt kaptak munkájukért. Ezek a lányok aztán – függetlenül attól, hogy Székről vagy például Székelyföldről jöttek, hiszen székely lányok is jöttek Kolozsvárra szolgálni – fokozatosan elsajátították az igényesebb, polgári jellegű háztartás csínját-bínját. Az sem ment ritkaságszámba, hogy kolozsvári cselédségük alatt keresték meg a hozományra valót. Mind a XIX., mind a XX. században Erdélyben az volt a felfogás: abból a vidéki lányból lesz igazán ügyes feleség, aki legalább egy évet szolgált városon, úri házaknál. Korabeli levelek, önéletleírások, szépirodalmi művek azonban azt is jelzik, hogy közülük sokan teherbe estek, prostituálódtak, lecsúsztak, s utána már elég nehezen tudtak visszailleszkedni az őket kibocsátó szülőfalu társadalmába. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg a széki legényekről sem, akik főleg építkezéseknél meg a vasútnál helyezkedtek el különböző nagyvárosokban, például Kolozsváron is. Azt kiemeljük, hogy a hazai urbanizációval egy időben fokozatosan csökkent a férfi cselédek száma, s látványosan növekedett a lányoké. A férfiak esetében a néprajzkutatók feltérképeztek egy másféle szolgatípust is, aki egy-egy tehetősebb falusi gazdálkodó családhoz szegődött el, hogy ott jobban elsajátíthassa a földművelés és az állattartás „titkait”. Erről Ráduly János írt Mikor a szolgának telik esztendeje (A kibédi gazdai szolgák életéből. 1987) című könyvében. Kolozsváron, hangsúlyozom, a széki legények inkább az építkezéseknél helyezkedtek el. Ma is ez az a mesterség, amelynek ismeretében például Magyarországon vagy Nyugat-Európában vállalnak munkát, különösen az 1989-es romániai rendszerváltozástól kezdődően.
– Egy ilyen hosszú, több mint egy évszázados múlttal rendelkező folyamat nem jöhetett volna létre bizonyos szabályok nélkül…
– Természetesen. A cselédsorsot már a XIX. században pontosan szabályozták. Például 1876. április 3-án Ferenc József császár szentesítette a parlament által az év március 24-én elfogadott cselédtörvényt, amely rögzítette a gazdák és a cselédek jogait és kötelességeit. Hasonló jogszabályokat fogadtak el 1898-ban és 1907-ben, amikor Darányi Ignác (1849–1927) volt a mezőgazdasági tárca vezetője, és az ő hatáskörébe tartozott e jogszabály létrehozása. De hogy valami kézzelfoghatóbbat említsek: minden cselédnek volt könyve, egyfajta munkakönyve, melyben pontosan rögzítették kötelezettségeit és jogait, egészségügyi biztosítást kellett fizetnie, és orvosi felügyelet alatt is tartották őket.
– Szamosújvár sokkal közelebb van Székhez, mint Kolozsvár. Miért jött akkor ide a legtöbb széki leány?
– Székiek Szamosújvárra is mentek gazdagabb örmény családokhoz cselédeskedni, de nyilvánvalóan kevesebben. Kolozsvárnak e téren is jóval nagyobb volt a vonzereje.
– Hogyan lett a széki cselédlányok kedvenc kolozsvári találkahelye a mostani Posta, azaz a ferences kolostor környéke?
– A kincses város Posta-palotája 1898-ban épült fel a Híd utcában. A tőszomszédságában folyó Malomárok fölé hajdanán hatalmas fűzfák hajoltak. Kimenős napjaikon, csütörtök és vasárnap este itt gyűltek össze a városban dolgozó széki legények és cselédlányok beszélgetni, énekelni és táncolni.
– Hogyan ért véget ez az évszázados folyamat?
– Az 1980-as években a hatalom már nem nézte jó szemmel azt, hogy a széki, magyar viseletbe beöltözött lányok-fiúk közösségként élik meg hetente kétszer szabad óráikat. Továbbá az erőszakos gazdasági, társadalmi átalakulások is mind hozzájárultak a jelenség felszámolásához. Később a Malomárkot is befedték, s fölötte parkolót alakítottak ki.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)

Ünnepeltek a dési ferences szerzetesek
A ferences szerzetesek dési letelepedésének 300 éves évfordulójára, valamint a kommunisták által 60 évvel ezelőtt e rendházba „összegyűjtött” szerzetesekre emlékeztek augusztus 21-én este a dési római katolikus ferences rendi templomban. A megemlékezés egybeesett az ezúttal Désen zajló éves provinciai nagytalálkozóval.
Szent István az erdélyi ferences rendi provincia védőszentje, így természetes, hogy Szent István-nap közelében – minden évben más-más helyszínen – tartják meg a ferences testvéri közösség számára fontos megbeszélést – magyarázta lapunknak Leonárd atya, aki az ünnepi szentmisét celebrálta. Leonárd atya egyike volt annak a 46 ferences szerzetesnek, akit 1952-ben kényszerlakhelyre a dési kolostorba hoztak. Visszaemlékezésében a magyar katolikus hívek, valamint a már betiltott görög katolikus román hívek segítségére emlékezett, majd a ferences rend testvéri közösségének összetartó erejét fogalmazta meg megemlékezésében: háttérből szolgálni, elődeink mintájára.
A szentmisét követő megemlékezésen Zomora Márta a dési egyháztörténet kezdetéről és a 2007-es dési főtéri ásatások során előkerült leletekről beszélt, amelyek mintegy bizonyítékai annak, hogy városalapító elődeink keresztények voltak. Costan Morar, Dés polgármestere az eddigi jó kapcsolatról szólt, és a továbbiakban is lehetőség szerinti odafigyeléséről biztosította a szerzeteseket.
Gordán Edina, a Sapientia-EMTE könyvtárosa immár két éve jár Désre hétvégeken, a kolostor könyvtárának rendszerezésére. Mint elmondta, a könyvtár legrégebbi könyve 1532-ből datált. Sajnos a legrégebbi, az 1492-ben keltezett 14 kötet, a kommunisták által elkobzott ősnyomtatvány még mindig nem került vissza Bukarestből. Jelenleg körülbelül 1226 kötet van a kolostor birtokában. Érdekes adatokat említett az adományozott kötetekről, továbbá a ferences rend erdélyi történelmével kapcsolatosan is. A kuruc–labanc harcok befejezése után Werner Konrád lelkész jött elsőnek Désre 1712-ben, aki kiváló hitszónokként hamar hívőkre talált, sőt a galgói Rácz család, Nápolyi család, csicsókeresztúri Torma család telekadománya révén vesszőből font és sárral tapasztott kis négyszobás házat építtetett, ahol meghúzódhattak az érkező szerzetesek. Így a ferences rend mint missziót látta el a Szamos-völgy reformáció utáni „fehér foltját”, már ami a katolikus hívek számát illeti. 1726-ban a teplom építése kezdődött el, és 4 évet tartott, majd 1728-ra elkészült a kolostor is.
Lászlóffy Árpád arról beszélt, mit jelentett a dési híveknek a ferencesek meghurcolása. Emlékeztetett a nagyon szűkös életkörülményekre, mivel a kolostornak csak egy negyed részét használhatták, így még a folyosó is tele volt fekvőhelyekkel. De a szerzetesek nem ültek tétlenül: kertet, földet béreltek, megdolgozták azt, a környékbeli falvakból pedig katolikusok és reformátusok egyaránt segítettek nekik.
Matei Tarciziu görög katolikus lelkész is meghatottan emlékezett, ugyanis 1948-tól betiltották vallásukat, a dési és környékbeli görög katolikus híveket pedig a dési ferences testvérek fogadták be, ebben a templomban gyakorolhatták hitüket. Őt is ebben a templomban keresztelték, és ez volt az a hely, az a második család, ahol szellemi-hitbeli „építkezésben” részesülhettek gyerekekként, ifjakként. Márton Árpád, Pius atya emléke és tanításuk, Leonárd atya, Ervin atya és a ferences közösség segítette abban, hogy apja nyomdokain ő is görög katolikus pap legyen.
Ervin atya a provincia legidősebb tagja: 92 éves, de korát meghazudtolóan jól emlékszik a meghurcoltatás éveire. Szerencsés módon még két szerzetes társával nem Désre, hanem Radnára került, ott pedig elfelejtették beírni személyazonosságiukba a „d.o”, vagyis domiciliu forţat (kényszerlakhely) megjegyzést. Ennek okán a „postás” szerepét játszotta Esztelnek, Körösbánya és Dés kolostorai között. Később mégis elkerült Désre, innen is ment nyugdíjba. A Jóisten gondviselését látja a ferences család életében – mondta, majd nagyon szépen fogalmazva tette hozzá: hiába él, ha másoknak nem használ.
A megemlékezés után a templom külső bejárati falán emléktáblát leplezett le a polgármester, majd Szabolcs atya provinciafőnök megáldotta azt. Ezután Antal testvér a dési rendház nevében megköszönte a résztvevőknek a jelenlétet, és mindenkit agapéra hívott a kolostorkertbe.
LUKÁCS ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Csángóföldről szertültek szét – Regáti magyarok között (1.)
A Prut és a Moldovai Köztársaság közvetlen szomszédságában, több mint ezer ortodox család által lakott Galac megyei faluban ismertem meg egy csángó asszonyt, akiről úgy tartom, halála után a szentek között van a helye. Egy hetvenfőnyi katolikus közösségben négy gyermeke felnevelése után másik négy elesettet gondozott, tizenhetet keresztelt, s „amikor eljött a revolúció, és a televízióban megmutitották Krisztust”, nekifogott, és templomot épített. A galacin kívül jelenleg a folteşti-i templom az egyetlen katolikus istenháza a megyében. Búcsúját szeptember 14-én, Szentkeresztkor tartják, s hiszem, egykor az utódok annak alapítója-építője, az esztufuji származású Fergyes Borbála emlékére is minden esztendőben elmondanak legalább egy imát.
Olyan az élet, mint a nincsesség
Mielőtt a folteşti-i csángók nyomába erednénk, ismerkedjünk meg azzal a faluval, ahonnan az 1971-es árvíz miatt kellett eljönniük és megtelepedniük a Regátban, egy színtiszta ortodox faluban, ahol sokáig valamiféle szektának hitték őket, mert nem tudták, miféle hitet tartanak. Esztufujban hét házat vitt el az ár egyszerre, s ahol a házak megmaradtak, ott is nagy volt a kár, mert ahogy mondják, megindult a föld, csúszott le a hegyről. Augusztus 11-én két helybéli fiatal, Emanuel Feraru és Adelina Harabagiu esküvője napján látogattunk Esztufujba, melynek magyar nevét, Nádasfalu, mára már csak az öregek ismerik. Ebben a székelyes csángó faluban, éppúgy, mint a környék településein, tíz gépkocsiból legalább nyolc olasz rendszámú, de arra a huszonöt főnyi magyarországi csoport és jómagam sem számítottam, hogy Harabagiuék háza elé olasz rendszámú fekete limuzin gördül be az ifjú párral. Miközben kattogtak a fényképzőgépek, a rokonság néhány fiatal tagja román csujogatásokkal fogadta a polgári esküvő és a templomi szertartás között hazatérő éppen csak házasokat. A nagymámák sírtak örömükben, és azt mondták, most nagy boldogság van, egyébként „olyan az élet, mint a nincsesség”. Míg Lenţa asszony, Adelina édesanyja irányította a sürgölődő háznépet, és ő maga is bőségesen kivette részét a munkából, férjével, a menyasszony édesapjával váltottam néhány szót. Dolgozott már Spanyolországban, Németországban, Hollandiában, jelenleg Olaszországban kőműveskedik, felesége pedig takarít és felszolgál, s tán még kürtőskalács-sütödét is nyitanak, ha továbbra is ilyen jól boldogulnak. Azt mások is megerősítették, hogy kétezer euró között lehet megkeresni egy hónapban, ebből ötszáz az albérlet, ezerötszáz elmegy élelemre, számlákra, benzinre, még egy kicsi a ruházkodásra, ajándékra az itthoniaknak, de majdnem egy fizetést félretesznek, amiből itthon házat építenek. Valóban így van, majdnem minden öreg ház mellett van egy új, sokkal nagyobb és modernebb, hatalmas fürdőszobával, ami szinte a legszebb ezekben a lakásokban, de ez sem mentes a közeli pöcegödör bűzétől.
Harabagiuék szíves vendéglátását rövidre kellett fognunk, a templomi szertartásra sem maradhattunk, mert vártak a lujzikalagori gyermekek egy kis előadással, a helybéliek pedig bőséges vacsorával.
A kalagori nagytemplom
Úgy tartják, Lujzikalagor búcsús falu, egyik templomában vízkeresztkor van a búcsú, ez az egész falué, az 1990 után épült falurészben, az új negyedben – a helyiek úgy hívják, Iliescu negyed, mert az ő elnöklése idején kapták vissza az emberek a földeket – Szent Antalkor búcsúlkodnak, és a Kalagor fölé emelkedő három dombon levő kápolnácskáknál, kőkereszteknél – Sziniszló, Kálvária, Bérc – szintén egy-egy búcsút tartanak. Ezekről a magaslatokról mutogatta csoportunknak Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) volt elnöke a falurészeket: Görkútja, Hegyecske, Zerese, Bonyhafoka, Ţigănie, Korhán, Katon és Disznóhegy, ahol az 1947-ben épített kalagori nagytemplom áll, és mely dombocska onnan kapta a nevét, hogy száz évvel ezelőtt ott még vaddisznók fürödöztek. Ma már az ötezernégyszáz lakosú Lujzikalagor nagytemplomának harangja messzire elhallszik, és felirata is hirdeti: „Az élőket hívogatom, a halottakat sirogatom.” Száznyolcvan fokot fordulva a lujzikalagori látványtól, a Szeret menti csángó falvak terülnek elénk a magaslatról, még ködös időben is jól látni a bákói, trunki és klézsei duzzasztógátat. Szombat lévén igencsak furcsának tűnt, hogy osztják a búzát, de az emberek ezt nem bánták, azt ellenben igen, hogy idén a tavalyinál százötven kilóval kevesebbet kaptak, minden hektár után hatszáz kilót, ami még így is kétszer annyi, mint amit mifelénk adnak. Földjeik messze vannak a falutól Sóspatak környékén, s mert a fiatalok többnyire külföldön dolgoznak, nincs, aki megművelje a termőföldet, ezért az öregek rábízzák arra a gazdára, aki felvállalja.
Szállásadóm inkább a krumplit siratta, az bizony igen drága, egy lejért nemigen kap, de másfelet sem adott a torjai árusnak, aki egy fehér furgonnal megállt a házuk előtt. A szomszédban sem igen vettek, de a torjai ember azt mondta, olyan még nem volt, hogy pityókával tért volna haza.
Mámámék nem tudtak oláhul
Ferenţ Cristina és Valentin házában két napot töltöttem, otthon lévő három gyermekük közül egyiktől sem hallottam magyar szót, a negyedik nemrég ment el otthonról, otthagyva iskolát, szülőt, testvéreket. A legkisebb, Ciprian jár a délutáni magyarórákra, nekünk nem mutatta be nyelvi tudományát, de románul azt mondta, szereti a tanítónál. Cristina azt mondja, ha az iskolában oláhul tanulnak, akkor azt kell ismerniük, de értenek magyarul. „Mű, mikor otthon voltunk mámámnál, mikor kicsikék voltunk, magyarul beszéltünk. Mámámék nem tudtak oláhul, ez a tineret most nem beszél magyarul, de az öregecskék vannak, melyikek tartják a nyelvet eröst. Én nem tanultam éneket, se imát, én oláhul imádkozom, de vajon egy öregasszony, melyik chiar jól énekel magyarul. Idele, amikor kiérünk az ulica végibe, exact az a ház. Néni Maric, azt mondják neki, Cernic Maric, de most tán beteg.”
A nyelvi értekezésről Cristina gyorsan áttér egy másik témára, úgy tűnik, jobban foglalkoztatja annak a harminckilenc éves asszonynak a története, akit „megtalált a halál” és éppen aznap temették, amikor ott voltunk. Mellrákban hunyt el, öt gyermeket hagyott maga után. Isten nyugtassa.
Az is jó, ha kétnyelvűek
Este a délutáni magyaroktatás helyszínén gyülekezünk. Ezért a házért bért fizet az MCSMSZ, illetve amióta átvette, néhány hónapja, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Takaros kis ház, a tanterem szépen berendezve, a nagytusnádi Petres László tanítóskodik itt, minden bizonnyal jól végzi a dolgát, a gyermekek szeretik és szépen énekelnek magyarul. Hatvanan járnak a délutáni magyarórákra, még ötvenen pedig a falu másik felében a sepsiszentgyörgyi Szász Csillához, azt a házat az MCSMSZ megvásárolta. Lujzikalagorban egyelőre nincsenek magyarórák az iskolában, igen sok az ellenállás az igazgató részéről, s bár a tanítók kétszer próbálkoztak, nem tudták beindítani az iskolai oktatást. Moldvában az elmúlt tanévben huszonhárom faluban közel kilencszázan jártak az iskolai magyarórákra, és még hétszázan a délutániakra, de lenne még legalább ugyanennyi település, ahol el lehetne indítani a magyaroktatási programot. A kalagori öregek elmesélik, néhány évvel ezelőtt még azt gondolták, ennek a nyelvnek vége, s lám, most az unokáik már írni is tanulnak magyarul. Illúzióink ne legyenek, de ha ezek a gyermekek kétnyelvűek lesznek, és átadják, amit az öregektől tanulnak, akkor van értelme ennek a munkának – mondja Petres László tanító.
Meddig lesz az Istentől
A Gábor, Cociangă, Varga, Ádám, Ciampu, Ferenţ, Biró nevezetűek falujában, Lujzikalagorban augusztusban nagy a jövés-menés, ebben a hónapban jönnek haza a külföldön dolgozó fiatalok, őket a hazahozott eurók jobban érdeklik, mint az, hogy gyermekeik milyen nyelven tanulnak. Olaszországban a legkisebbek is hamar beilleszkednek az iskolába, a szülők még csak alig mondogatnak néhány hétköznapi, hasznos kifejezést, ők már otthonosan csevegnek olasz barátaikkal. Az utcán nehéz megszólítani a húsz-harmincasokat, a negyvenesek is találnak maguknak sürgős tennivalót, vagy egyszerűen azt válaszolják, ők nem tudnak madzsarul, és sietősen továbbmennek. Gábor Anna néni ellenben látszólag elfáradt, tán nem csak dombos-völgyes lujzikalagori utcákon hazafelé menet, hanem az elmúlt hét évtized alatt is, s azt mondja, élete „még jól, még rosszul es, menen elé”. Nincsenek gyermekei, nem adott az Isten, így „kínlódunk ketten az embervel és az Istennel vagyunk hárman”. Biró Anna is megáll, amikor Adjon a Mária! Köszöntéssel szólítom. Négy gyermeke van, mind elmentek külföldre dolgozni, s még az unokáját sem látta, tán egy esztendeje nem volt itthon a Magyarországon élő fia, akinek ottani feleségével nem értik egymást telefonon, mert a menye azt mondja, ő „nem értődi ezt a csángós nyelvet”. A másik menye hazajött Olaszországból, és azt mondta, amikor visszamegy, tán nem is jön többet haza. Anna néni erre azt felelte: „Na, akkor bábuljon magára, mert én magamra es meghalok.” Lujzikalagori házigazdáimtól búcsúzóban, az utolsó percben kerül szóba, hogy a Galac megyei Folteşti után a Konstanca megyei Ojtozba (Ojtuz) megyünk, ahol Kalagorból elszármazottak alpítottak falut 1923-ban, és akiknek lujzikalagori rokonaikkal már találkoztunk a faluban. Cristina összecsapja a kezét: „Drága jó Istenem, az én emberemnek a fratyeja, Ion is ott ül, menjen, s lássa meg, biztosan jól fogják primilni (fogadni – szerk. megj.).”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem szabad félni! – Kitartó a Mikóért kiállók csapata
Szombaton ötvenkettedik alkalommal vonult a Székely Mikó Kollégium elé Sánta Imre bikfalvi református lelkész és az időközben mögéje felsorakozók lelkes csapata, hogy tiltakozzanak az intézmény visszaállamosítási kísérlete ellen.
A tiszteletes elszántságának köszönhető, hogy a világ magyarsága még idejében tudomást szerezhetett a székelységet fenyegető újabb veszedelemről, és azt is megértette, hogy össze kell fognunk, mert a létünkre törnek a döntéshozókat mozgató sötét erők.
Az elmúlt hétvégén eme összefogás jegyében csatlakozott a tüntetőkhöz a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének küldöttsége is, amelynek tagjai a kialakult helyzetről lapunknak is nyilatkoztak. Lászlófy Pál István örökös tiszteletbeli elnök a következőket tartotta fontosnak elmondani: „A templom és az iskola egysége adja azt a biztonságot, amely a nemzetünk megmaradását szolgálja, ezért nyugdíjas magyar pedagógusként, de szülőként és nagyszülőként is határozottan tiltakozom a kollégium egyházi tulajdonból való kivonása ellen. Mi ebben a konkrét esetben is az igazság oldalán állunk, így nem szabad félnünk, hangot kell adnunk tiltakozásunknak, mert ha most engedünk, azt hiszik, hogy bármikor bármit megtehetnek velünk.”
Dr. Péter Sándor, a Kovászna megyei szervezet elnöke így vélekedett: „Attól tartunk, hogy az iskola visszaállamosítása után a hatalom újabb ellenünk irányuló lépéseket tesz, amelyek következtében lassan elveszítjük az elmúlt 22 év alatt kínkeservesen kiharcolt jogainkat. Mivel az utóbbi időben bebizonyosodott, hogy e jogállamnak bemutatott országban a legelképesztőbb fordulatok is megtörténhetnek, nekünk is fel kell készülnünk minden lehetőségre.” Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Balliberális bosszú
A májusban hatalomra került román balliberális kormány jelenleg mindenre és mindenkire figyelmeztetés nélkül sortüzet nyit, amivel és akivel szemben felmerül a gyanú, hogy a visszatérő Traian Băsescu államfővel szimpatizál.
Fittyet hányva arra, hogy Victor Ponta kormányfő és Crin Antonescu ideiglenes elnök ünnepélyes ígéretet tett Brüsszelnek az Alkotmánybíróság határozatának tiszteletben tartására, a másodvonalbeli szocdem és liberális politikusok folyamatosan azon mesterkednek, miként vethetnek gáncsot a Cotroceni-be tartó elnöknek.
Legutóbb talán a sztálini Oroszországban, majd Ceauşescu Romániájában volt példa olyan koncepciós eljárásra, mint amilyen az alkotmánybíróság tagjai, az ügyészség, a csendőrség munkatársai ellen folyik, de Pontáék bosszúja utolérte a román kulturális intézetet is, amely egyszerűen amiatt „érdemelte ki” – a működése megbénításával együtt járó – költségvetése drasztikus lefaragását, hogy megbélyegezték a Băsescu-pártisággal.
De a jelenlegi hatalom odáig süllyedt, hogy vegzálni kezdte az államfő lemondását követelő, Bukarestben forgalmat leállító tüntetők ellen a törvény szigorával eljáró csendőrséget – vagyis közvetve polgári engedetlenségre, anarchiára uszít –, továbbá boszorkányüldözést folytat a népszavazáson feltárt csalások ügyében nyomozó ügyészek ellen is.
És itt álljunk meg egy szóra. Sajnálatos, hogy a közvádlókkal szembeni hadjárathoz csatlakozott az RMDSZ több illusztris vezetője is, elsősorban a nemzetközi bűnszövetkezethez való csatlakozással vádolt Nagy Zsolt exminiszter perével illusztrálva az ügyészség „túlkapásait”. Holott a szövetség politikusai nagyfokú kétszínűségről tesznek tanúbizonyságot a volt ügyvezető elnök esetével való „bezzegeléssel”, hiszen miközben ország-világ előtt bizonygatják Nagy ártatlanságát és meghurcoltatását, az energetika privatizációs botrány kirobbanásakor egyszerűen levették a kezüket a politikusról, eltanácsolva RMDSZ-es karrierjének további építgetésétől.
Ettől függetlenül természetesen az ügyészség tevékenységére is ráfér egyfajta kontroll, ezt azonban a politikai befolyás kiküszöbölése érdekében szakmai szervekre, és nem a parlamentre kell bízni, különben néhány évtizedet tényleg visszamegyünk az időben.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Balliberális bojkott közepette tér vissza Băsescu
Ötvenegy nappal felfüggesztése után visszatérhet az államelnöki hivatalba Traian Băsescu, miután a parlament tudomásul vette a leváltásáról rendezett népszavazás érvénytelenségét. Az alkotmány szerint a taláros testület döntését a parlament együttes ülésén kell ismertetni, amely ezt követően, a hivatalos közlönyben való megjelenésekor lép hatályba. A hatalmon lévő balliberálisok bojkottal próbálták megakadályozni az alkotmánybírósági döntés végrehajtását.
Folytathatja második mandátumát Traian Băsescu
Többórás vita és a kormánypárti honatyák bojkottálási kísérlete után a bukaresti parlament tegnap tudomásul vette a tisztségéből felfüggesztett Traian Băsescu államfő leváltásáról rendezett népszavazás érvénytelenségét kimondó alkotmánybírósági határozatot. A taláros testület egyik tagja által felolvasott verdiktet a törvényhozás továbbította a Hivatalos Közlönynek, amelynek megjelenése után Băsescu ismét elfoglalhatja elnöki hivatalát.
A kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) honatyái az utolsó pillanatig megpróbálták megakadályozni az államfő visszatérését: bejelentették, hogy bojkottálják a rendkívüli ülést, amelyet kvórum hiányában el kellett volna halasztani.
Elsősorban az ideiglenes államfői posztot betöltő Crin Antonescu vezette liberálisok (PNL) fogalmazták meg egyértelműen, hogy nem értenek egyet az alkotmánybíróság döntésével és Băsescu visszatérésével. Ioan Ghișe, a párt szenátora határozattervezetet terjesztett a plénum elé, miszerint Băsescut a referendumon tulajdonképpen leváltották, ennek következtében előre hozott államfőválasztást kell kiírni; indítványát végül leszavazták. A politikus nem rejtette véka alá: alakulata nem ismeri el a népszavazás érvénytelenségét kimondó határozatot, szerinte ugyanis az alkotmánybírák csak a referendum megszervezésének törvényessége fölött lettek volna illetékesek ítélkezni.
A taláros testület egy héttel ezelőtt megállapította, hogy a parlament által felfüggesztett államfő leváltásáról rendezett július 29-i népszavazáson nem teljesült az érvényességi küszöb, mivel nem jelent meg az urnák előtt a választói névjegyzékben szereplők ötven százaléka plusz egy fő, így Băsescu visszatérhet hivatalába.
Ghișe szenátortársa, Varujan Vosganian összeférhetetlenséggel vádolt meg három alkotmánybírát, emiatt az érintettek szavazata szerinte semmisnek tekinthető, ebből kifolyólag pedig a népszavazás tárgyában született határozat is érvénytelen. Minderre rátett egy lapáttal Ion Iliescu exállamfő, a szociáldemokrata párt tiszteletbeli elnöke is, aki tegnap úgy vélekedett: a törvényhozóknak „helyre kell hozniuk” az alkotmánybírák határozatát, és nekik kell megszabniuk, hogy az államfő elfoglalhatja-e újra hivatalát.
Különben az USL két, külföldön tartózkodó társelnöke, Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő és Antonescu nem vett részt a parlament ülésén, korábban azonban mindketten úgy nyilatkoztak, hogy – az Európai Bizottság kategorikus felszólításának eleget téve – tiszteletben tartják az Alkotmánybíróság határozatát. Meg nem erősített hírek szerint Pontáék telefonos utasítása nyomán gondolták meg magukat a kormánypárti honatyák, biztosítva a házszabály diktálta jelenlétet, a taláros testület verdiktjének felolvasásakor azonban tiltakozásképp kivonultak az ülésteremből. A parlamenti vita közben a bukaresti törvényhozás épülete előtt több tucatnyian Băsescu távozását követelték.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Bethlen Gábor szellemisége a kincses várostól az (egri) csillagokig
97 éves korában elhunyt Dr. Árkossy Sándor
Mint hajdani tanítványa nincs szándékomban méltatni egykori igazgatónk munkásságát. Azt megteszik majd szakavatott hozzáértők.
Erre a legjobb az egri példa. Dr. Árkossy Sándor már rég nyugdíjas volt, amikor 1987-ben áttelepült a Gárdonyi Géza által halhatatlanná tett városába. Eger városa még öt évig foglalkoztatta az Egri Gyermekvárosban nevelőként. Problematikus fiatalok voltak a gondjára bízva. Talán 1991 nyarán lehetett, hogy felkerestem. A munkahelyén találtam rá. Mint hajdanán, most is nyakkendővel és kifogástalan fehér köpenyben, örömmel üdvözölt: „Még pár perc és – remélem – mehetünk!”. Bő másfél óra lett belőle, hogy elindulhattunk a Kallómalom utcai lakása felé. Mert egyre jöttek hol csoportok, hol bizalmas tanácskérésre újabb fiatalok. Mosolyogtam. Akkor már jómagam is nyugdíjas tanár voltam. Hihetetlen tapintattal oldott meg igen rázós problémákat. Mint hajdanán, most is nyugodtan, a tanítványokban mindig tisztelve az embert, vidáman, magabiztosan, hihetetlen baráti hangnemben – amely nem volt sem bizalmaskodó, sem tolakodó, – rendezte a rendezhetetlennek tűnő kérdéseket. Nem csoda, hogy Eger városa 1992-ben Comenius-díjjal ismerte el mindössze ötévi munkásságát.
A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanult. Abban az időben, amikor az iskola az erdélyi kollégiumok között a legszínvonalasabbak közé tartozott. Amikor még töretlenül őrizte a Bethlen Gábor-i szellemiséget. Azt, amelyik a szolgadiák Kőrösi Csoma Sándort a tibeti–angol szótár megírására késztette. Az Őrhegy tövében lévő „kollégiumi város” (ókollégium, kiskollégium, újkollégium), a tornakertbe felvezető út elején a tornateremmel, amelynek bejárata előtt ott strázsálnak a már öreg páfrányfenyők (Ginkgo biloba), különös hangulata beívódik az ember bőrébe, vérébe, agyába. És vele együtt Bethlen Gábor szellemisége: minden körülmények között, bármi áron, tenni azt, amit tenni lehet és tenni kell! Ezt a szellemiséget még a háború utáni nehéz „kommunista évtizedekben” sem tudták végleg kiirtani: sem a kollégiumból, sem hajdani diákjaiból. Mint búvópatak, a föld mélyén is utat tört magának. Pedig akkor már rég nem élt Elekes Viktor, a kollégium háború alatti rektora, Szabó Mihály, a gimnázium igazgatója, Csefó Sándor, a Tanítóképző igazgatója, és már nem rázta Magyari bácsi a kollégium messze szóló csengőit, amely után a fél város igazította a „pontos időt”.
Következtek a kolozsvári évek. Kevesen tudják, hogy 1948-ban, az úgynevezett „tanügyi reform” után, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója dr. Bodor András igazgató és dr. Árkossy Sándor, aki akkor aligazgatói tisztséget töltött be, a kollégium kegytárgyait (többek között három úrvacsorai kelyhet, 4 db. gyönyörű úrvacsorai terítőt stb.) jegyzőkönyvileg átadták a Belvárosi Református Lelkészi Hivatalnak. Mivel László Dezsőt már 1947-ben koholt vádak alapján letartóztatták és elhurcolták, az átvételt Nagy Jenő és Csutak Csaba látta el kézjegyével. Ezt, – abban az időben – „kidriblizni” bizony csak sok bátorsággal és megfontoltsággal lehetett. Akkor a mindvégig helytálláshoz, a „tenni, amit kell” igényelte kitartáshoz valóban Bethlen Gábor szellemiségére volt szükség.
A „tanügyi reform” után kinevezték a volt Kolozsvári Református Kollégium igazgatójának. Minden diák örvendett ennek – bár el voltunk foglalva az egymással való ismerkedéssel. A két XI. osztály úgy született meg, hogy a „refektől” és a „piariból” a két osztályt megfelezték, és a „feleket” összecsapták. Egy napon arra ébredtünk, hogy Braver Samu angol tanár, összehívatott a rajzterembe és rövid szónoklattal a tanulók tudomására hozta: „Közlöm az elvtársakkal, hogy a megyei pártbizottság kinevezett igazgatónak. Mától mindenki »igazgató elvtársnak« szólítson!” Hangos felhördüléssel távoztunk. Egy 50 lapos iskolafüzetbe, az akkori kommunista diákszövetség (U.A.E.R.) titkára és titkárhelyettese végigjárták az osztályokat, és minden diák (a hiányzókat leszámítva) gondolkodás nélkül aláírta abbeli kérelmünket, hogy azonnal hozzák vissza az igazgatónkat, kérésünket mintegy 15 pontba foglalva indokoltuk. Aznap délben az „ifjúsági szervezet” részéről egy delegáció el is vitte a megyei pártbizottsághoz. Azt hiszem, életemben sohasem láttam annyira meglepődött párttitkárt. Két nap múlva hivatalosan visszahozták dr. Árkossy Sándort, igazgatónak. Fennen hangoztattuk, hogy az egyetlen iskola, amely anyagilag is talpra állt. Indoklásaink között olyanok szerepeltek, hogy a mi iskolánk az egyedüli egész Kolozsváron, ahol egyetlen diák sem dohányzik a líceum területén. Ez akkor hihetetlennek tűnt és ezt igazi pedagógiai fogással, fenyegetés vagy büntetés nélkül érte el. 1950-ben érettségiztünk. 62 éve! Az osztálytársak alig egy negyede él, együtt koptunk ki az időből. Az évtizedek során, Árkossy igazgató úrból lassan Sándor bátyánk lett.
A kollégiumban, amit átkereszteltek „2. számú fiúlíceumnak”, a „vityin” (ma étkezde, menza, kantin stb. a neve) állandóan „jó” volt a koszt (az akkori körülményekhez képest, hiszen 1948-ban sokan haltak éhen országszerte). Ezt ügyes gazdálkodással érte el. Disznókat tartott az ételmaradékokkal, zöldség- és burgonyahéjakkal, a disznókat saját maga, személyesen vágta le (kitűnően értett ahhoz is). Így a ballagáskor ingyen vacsorát kaptunk mindannyian, a tanárokkal együtt. Gondoljuk el: alig öt évvel azután, hogy 1945-ben „kitört” a béke. Amikor még mindent fejadagra („jegyre” vásárolhattunk). Pár év múlva mégis áthelyezték a Brassai Sámuel Elméleti Líceumba. Ott is arról volt híres, hogy nagyszerű gyakorlati érzékkel azonnal leült és kiszámolta, hogy mi lehetséges. Élvezetes óráin még az olyanok is figyelgettek, mint Szakács Lajos, aki akkor már balkáni bokszbajnok volt a súlycsoportjában.
1949-ben egy autószerencsétlenség miatt hosszú ideig kórházban voltam Abrudbányán, ahol rászoktam a cigarettázásra. (Dr. Borzeát, a Kolozsvári Orvosi Fakultáson a sebészet professzorát politikailag megfúrták és egyik napról a másikra Abrudbányára száműzték. Nagy szerencsémre. Kitűnő sebészként, megmentette a bal karom.) Árkossy tanár úr éppen az ipari növények termesztéséről beszélt, amikor odavetette: „A hazai dohánytermesztés eredményeiről pontos adatokat Attila fog szolgáltatni nektek!” Az acéltermelés során Uray Zolitól azt tudakolta, hogy milyen acélból készülnek a tőrben és párbajtőrben alkalmazott pengék. Pontosan tudta, hol, mikor és milyen eredménnyel versenyzett. De ezt jószerével mindenkiről elmondható volt. Pontosan értékelte mindannyiunk erényeit, hibáit. A Bethlen Kollégium és a Kolozsvári Református Kollégium tanáraitól több pedagógiát tanultam, mint sok fejtágító előadáson vagy kurzuson. Szerencsés halandókként kezdtük az életünket. Olyan tanáraink és igazgatóink voltak, akik puszta személyiségükkel is nevelni tudtak. Nehéz idők jártak, de mindig élt bennem a sanda gyanú: nem igazán tudtuk őket túlszárnyalni.
Sándor bátyánkat különösképpen érdekelte a csillagászat. Sohasem mertem neki bevallani, hogy mindig titkos vágyam volt e témakörrel foglalkozni. De az élet rövid. Sok álom megmarad álomnak. Talán Ő, valahol a hadak útján, Csaba királyfi csillagösvényén, az Egri Csillagok hűségével, egy szorgos, helytálló élet nyomán messze illan a kék ég végtelenjébe.
az 1950-ben érettségizett hálás tanítványai nevében
Horváth Attila
Szabadság (Kolozsvár)

Merénylet a kultúra ellen!
Ciprian Dobre megszüntetné a Vatrát és a Látót
A megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre, anélkül, hogy konzultált volna az érintettekkel vagy a tanács alelnökeivel, elhatározta, "összevonja" Marosvásárhely két nagynevű kulturális folyóiratát, a Vatrát és a Látót, és a megyei könyvtár egyfajta függelékeként működtetné. Ami magyarán a két lap halálát jelentené. A határozattervezet a megyei tanács holnapi ülésének napirendjén szerepel.
A megyei tanács kultúráért felelős alelnökét, Lokodi Editet, a Látó főszerkesztőjét, Kovács András Ferencet kérdeztük az ügyről. Dan Culcer író, a Vatra alapító tagja írásban küldte el véleményét.
Lokodi Edit Emőke: Több sebből vérző, elfuserált határozatról van szó
– Ciprian Dobre elnök egy olyan tanácsi határozatot készített elő, aminek a célja az lenne, hogy két jogi személyiséggel rendelkező kulturális intézmény, ahol kiadói munka folyt – egyfelől a Vatra kulturális folyóirat szerkesztősége, másfelől a Látó irodalmi folyóirat szerkesztősége – megszűnjön. Ha ez a két szerkesztőség megszűnne, azzal természetesen munkahelyek is megszűnnének. A Vatrának a főszerkesztővel és helyettesével együtt eddig tizenegy alkalmazottja volt, a Látónak ugyancsak főszerkesztővel és a helyettesével együtt tíz. Az elnök úr úgy képzeli, hogy a megyei könyvtár létrehozna egy kiadói szolgálatot, ahol egyetlen főszerkesztői irányítás alatt történne a két kulturális folyóirat kiadása, mert – legalábbis az első fázisban – megtartaná a folyóiratokat, de teljesen átalakítaná a vezetőséget, egy főszerkesztőnek alárendelt két részleggel, öt-öt alkalmazottal – ami teljesen tönkretenné mind a két kulturális lapot, nyilatkozta lapunknak Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács alelnöke.
Az ügy hátterében a rossz nyelvek szerint sok minden húzódik: egyfelől a két jogi személyiséggel rendelkező intézmény által elfoglalt felületek felszabadítása, másfelől pedig teljesen új személyzettel képzeli el, de igazán nem lehet előre látni, mi az elnök igazi szándéka.
– Tény, hogy a legsötétebb kommunista rendszerben sem szüntették meg a Látó (akkori nevén Igaz Szó) magyar irodalmi folyóiratot, amire, amikor Szovátán jártam líceumba, előfizettünk, és olvastuk a magyar írók, költők műveit. Soha senki nem mert hozzányúlni, tette hozzá Lokodi Edit.
Mint kiderült, Ciprian Dobre, anélkül, hogy konzultált volna a két intézmény vezetőségével vagy azzal az alelnökkel, akinek a hatáskörébe adta a kulturális intézmények irányítását, ezzel a határozattal állt elő.
– Mi áll az indoklásban?
– Egyszerűen nem értem, mert nincs gazdasági szempontból megalapozott indoklás arról, hogy mennyit spórolna meg a megyei tanács abban az esetben, ha munkahelyeket szabadítana fel. A leírás szerint úgy néz ki, hogy tíz állás szabadulna fel, az egyik intézményben hat, a másikban öt alkalmazottat hagyna meg. A leírásban mégis az jelenik meg, hogy egy része a posztoknak átmenne a könyvtárba, más részét tanári funkciókká alakítaná a népművészeti iskolánál, amely eddig is csak úgy működött, hogy a megyei tanács hozzájárult a fenntartásához, és a gyerekek fizetnek a tanításért, tehát költségtérítéses az oktatás. Az iskola által kiadott diplomát Maros megyében, esetleg az országban is elismerik, de külföldön nem. Tehát két poszt oda menne át, de arra vonatkozóan, hogy ez pénzértékben mit jelent, semmiféle indoklás nincs. Sőt, adott pillanatban azt írják: ahhoz, hogy a két folyóirat továbbra is megmaradjon, egy nyomdagépet vásárolna a megyei tanács, és mindenféle kiadványát itt nyomtatná ki. Arra nincs semmiféle utalás, hogy mennyibe kerül egy nyomdagép. Amire nincs is szükség az internet világában, az emberek megszokták, hogy ha egy közérdekű információra van szükségük, megtalálják az intézmény honlapján, senki sem fog a megyei tanácshoz szaladgálni, hogy megszerezzen egy tanácsi határozatot.
Az indoklás több sebből vérzik, véleményem szerint egy elfuserált határozatról van szó, amely két nemzetközileg is elismert folyóiratot szüntetne meg. Kulturális szempontból nem lehet őket egy kalap alá seperni: két külön világ, két külön irodalom, két külön tendencia, két külön célközönség. Hogy tegyük egy vezető kezébe a két folyóiratot? Mit akarunk tenni? Egyetlen magyarázatot találok: Dobre célja a teljes lefejezés, tönkretenni a magyar kultúrát. Harcolni fogok, hogy ez a határozat csütörtökön ne szülessen meg. Természetesen az RMDSZ testületileg tiltakozni fog ellene.
Kovács András Ferenc: A legrosszabb ceausescui időket juttatja eszembe
– Az ember abszurd helyzetből abszurd helyzetbe csöppen. De az abszurdum magasiskolája, amikor a mindenkori hatalom szervei, akiknek fogalmuk sincs, hogy egyes, általuk részben finanszírozott vagy fenntartott szépirodalmi szerkesztőségen belül milyen a munka, mi a fontossága ennek az egésznek, beleszólnak a dologba. Ami a határozattervezetet, illetve az indoklást illeti, az egy nagyon gyermeteg, nagyon abszurd és ugyanakkor helyenként nagyon perfid szöveg. Tulajdonképpen annyira antikulturális, és antiintellektuális, hogy még a nagyon helyi tradicionális helyi populizmus jegyeit is magán viseli.
Egyszerűen felháborító az is, hogy megkérdezésünk és minden előzetes egyeztetés nélkül, nemcsak velünk, de akár az írószövetséggel, ilyen, szinte orwelli rémtörténetbe illő meséket találnak ki. Az, hogy a kultúrával nem nagyon foglalkoznak vagy csak így tudnak foglalkozni, eléggé rossz fényt vet a mindenkori hatalom szellemiségének a természetére is. Továbbá arról van szó, hogy ha a jogi státusunkat megnyirbálják, beolvasztanak – mert erről van szó – a megyei könyvtár kebelébe, akkor nyilvánvaló, hogy ezzel megszüntetik az illető lapokat. Tehát annyira ellehetetlenítik, hogy megszűnnek. Nem tudnám megmondani, hogy kik vagy milyen elképzelés állhat mögötte, nem tudom azt sem, hogy a megyei könyvtár igazgatója mit szól ehhez, egyáltalán mennyire implikált ennek a döntésnek a meghozatalában. Annyit azonban kijelenthetek: biztos, hogy a Látó és a Vatra folyóirat végét jelenti. A haláltánc kezdetét vagy a végét. Ráadásul az időzítése, augusztus 23. és 30. között úgy hirtelen, hamarjában, és szeptember 1-jétől már érvénybe lép, nagyon puccsszerű. Kétségtelenül antidemokratikus, alkotmányellenes és végső soron itt nemcsak az író szólásszabadságáról van szó, hanem magáról a szabadságról: újabb támadás a szó szabadsága ellen Romániában, most éppen Marosvásárhelyen. A szólás szabadsága, a szellem szabadsága és az egyén szabadsága ellen. A legrosszabb ceausescui időket juttatja eszembe maga a módszer is. Lehet, hogy nemcsak megyei szinten élnek ezekkel a módszerekkel, úgyhogy nagyon kell vigyázni a demokráciára – mondta Kovács András Ferenc,. a Látó főszerkesztője.
Dan Culcer: A két folyóirat nem két fuzionáló "pelenkagyár"
Racionális átszervezés vagy puccs? Mit akar Ciprian Dobre? Dan Culcer író, a Vatra alapító tagja (1971), az Association des Journalistes Roumains-Ouest elnöke a fenti címmel Elancourtból reagált a hírre. Véleménye szerint a két folyóirat "nem csomagolópapírnak használt cetli, hanem kulturális szimbólum". Culcer mindenekelőtt azt nehezményezi, hogy az úgynevezett indoklást egyetlen mondattal intézi el a "szerző": "a két intézmény tevékenységét felmérő beható elemzés során kiderült, hogy a működtetésük nagyon sokba kerül", de konkrétumokat nem tartalmaz.
A két folyóirat nem két fuzionáló "pelenkagyár", amelynek nincs szüksége két igazgatóra. Itt kulturális értékekről kell beszélni, jelenti ki az író, aki szerint az átszervezés megengedhetetlen, a terv átgondolatlan, a módszer pedig egyenesen elfogadhatatlan. "Dobre elvtárs módszere ördögi, azt hiszi, tehet, amit akar s amit az intelligenciája megenged".
Emlékeztette Dobrét, hogy a régi pártaktivisták használtak hasonló autokrata módszereket, mint amikor létrehozták a Vatrát, s Domokos Gézával együttműködési szerződést kötött, mert csak így állhattak ellen a pártaktivisták támadásainak.
Véleménye szerint most is ez lenne a megoldás, hiszen a két folyóirat ikerpár, amely kölcsönösen segíti s kiegészíti egymást. "Ciprian Dobrénak és a támogatóinak meg kell tanulniuk, hogy az intellektuális szolidaritás etnikumok fölött áll, hiszen a kultúra több figyelmet érdemel, mint amennyire ennek az adminisztratív »különlegességnek« a szerzője képes" – olvasható egyebek mellett Dan Culcer Franciaországban élő író levelében.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Ingatag ingatlanügyek – A visszaállamosítás törvénye ismét életbe léphet?
Huszonkét évvel a kommunizmus bukása után úgy tűnik, veszélyes, a jogot és az európai normákat semmibe vevő visszarendeződési folyamat kezdődött el Romániában a történelmi magyar egyházaktól egykor elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása ügyében.
A restitúciós törvény alkalmazása ugyanis mindeddig elenyészően kevés esetben szolgáltatott igazságot a kommunisták által megrabolt egyházaknak s az elmúlt hetek politikai zűrzavarából egyre inkább az bontakozik ki, a jelenlegi, Szociálliberális Szövetség vezette kormány azon mesterkedik, hogy egyfajta visszaállamosítási rendszert bevezetve meggátolja azt, hogy a történelmi magyar egyházak visszakapják jogos tulajdonukat. Erről kérdezték a Reggeli Újság munkatársai Fejes Rudolf Anzelmet, a váradhegyfoki premontrei prépostság főapátját, aki hosszú ideje vív szélmalomharcot a rend ingatlanjainak visszaszerzésért.
Az elmúlt hetek politikai zűrzavarában Romániában egyre többször lehetett hallani, olvasni azokról a restitúciós törvényekről, melyek pár évvel ezelőtt kimondták, hogy a kommunista éra alatt elkobzott egyházi vagyonokat vissza kell szolgáltatni. Erdélyben és a Partiumban érthető módon a restitúció elsősorban a magyar történelmi egyházakat érintette. Az elmúlt években több száz visszaigénylési kérelmet nyújtott be mind a római katolikus, mind a református egyház, ezeknek azonban csak töredéke lett elismerve és még kevesebb a száma azoknak a döntéseknek, melyek elismerve a tulajdonviszonyok bizonyítását, illetve a kommunista rekvirálások jogtalanságát vissza is adták az egyházaknak elkobzott vagyonukat.
Pár hete a közvélemény figyelmébe került az a restitúciós botrány, amelyet mind a médiában, mind a közbeszédben egyszerűen „a Mikó-ügy” néven ismerhettünk meg, s mely dióhéjban a sepsiszentgyörgyi református kollégium visszaigénylési procedúráját, illetve az ehhez kapcsolódó jogi és politikai szövődményeket jelzi. A Székely Mikó Kollégiumot ugyanis a restitúciós törvényeknek megfelelően visszaadták a református egyháznak, azonban a román kormány (elég zűrzavarosan és mestermódon ködösítve) kijelentette, a kollégium visszaadása a reformátusoknak törvénytelen volt, s az ügyben zajló procedúra során az esettel foglalkozó restitúciós bizottság több visszaélést követett el, amiért börtönbüntetésre ítélték a tagjait.
A Mikó-ügy azonban nem csupán egyetlen esetre hívja fel a figyelmet, hanem egy igen veszélyes jelenségre, szándékosságra, éspedig arra, hogy a román kormány éppen arra keresi a lehetőséget, hogy megszüntesse a már életbe lépett visszaszolgáltatási folyamatokat, ami magyarán azt jelenti, 2012-ben, huszonkét évvel a kommunizmus bukása után ismét elkezdődhet az egyházi ingatlanok visszaállamosítása, mondta el lapunk kérdésére Fejes Rudolf Anzelm, a premontrei kanonokrend Szent István vértanúról nevezett váradhegyfoki prépostságának főapátja, akinek több folyamatban levő visszaigénylési kérelme vár megoldásra.
A premontrei szerzetesrendnek több olyan ingatlanja van Nagyváradon és a közeli településeken (Félixfürdő, Püspökfürdő, Váradszentmárton), amelynek tulajdonjogát a rend tudja ugyan bizonyítani, ám mindeddig érthetetlen módon ezeket a jogilag megtámadhatatlan bizonyítékokat a román döntéshozók nem vették figyelembe. Az egyik ilyen halogatott visszaigénylési ügy az Úri utcában levő egykori premontrei iskola (mai nevén Mihai Eminescu Főgimnázium) épülete körül kialakult jogi huzavona.
A vasgárdista Ghibu irománya a visszaállamosítás törvénykönyve lehet
Ezzel kapcsolatban hosszú ideje folyik a halogatás, ködösítés annak az ítéletnek a meghozatalában, amely el kellene döntse, hogy elfogadják vagy sem a szerzetesrend által a bíróság elé terjesztett bizonyítékokat, amelyek azt igazolják, hogy a szóban forgó ingatlan törvénytelenül, egy rektifikációnak nevezett telekkönyvi bejegyzéssel, egyetlen tollvonással került a román állam tulajdonába. Rektifikáció útján azonban tulajdont nem lehet szerezni.
A rektifikáció jogi fogalma ugyanis kizárja, hogy a tulajdonos személye megváltozzék, legyen szó akár jogi, akár természetes személyről. Tehát a gimnázium egykori átírása az egyház tulajdonából állami tulajdonba – kárpótlás, kompenzáció vagy akár etatizáció nélkül – nélkülöz minden jogi alapot. Mint ezt Anzelm atyától megtudtuk, tulajdonképpen a hírhedt kolozsvári vasgárdista professzor, Onisifor Ghibu 1937-beli mesterkedésének eredménye ez a jogtalan átíratás, azé a személyé, aki a kisebbségi egyházak, elsősorban a római katolikus szerzetesrendek és a reformátusok ellen indított hadjáratot az impériumváltás után, hogy el tudják kobozni ezek vagyonait. A premontrei rend érvényes, a törvényeknek megfelelő dokumentációval tudja bizonyítani, hogy a gimnázium épülete a romániai restitúciós törvények alapján visszajár nekik, a jelenlegi tulajdonos, a váradi önkormányzat viszont semmilyen törvényes dokumentációval nem rendelkezik, egyedül (a fasiszta Vasgárdában elkövetett tettei miatt börtönbüntetésre is ítélt) Ghibu egykori levelezéseire hivatkoznak. Úgy tűnik azonban, hogy a volt vasgárdista professzor levelezése még ma is többet nyom a latban a romániai igazságszolgáltatás háza táján, mint a hiteles dokumentáció.
Zűrzavar, ködösítés és kreált mártíromság
Elég visszás az is, hogy a restitúciós bizottság egyik tagja, az RMDSZ-es Markó Attila is több esetben hivatkozott a román vasgárdista által koholt „törvényre”, s ennek okán nem segített a magyar szerzetesrendnek. Markót, mint a restitúciós bizottság egyik visszaéléssel gyanúsított tagját három év börtönre ítélték nemrég, s bizonyára ennek tudható be, hogy a magyar ügyekért eddig eléggé szolidan fellépő tulipános politikus hirtelen igényt tart a magyar egyházakat védelmező áldozat szerepére, vélte a főapát. Márpedig egyelőre nem tudni mi történt valójában sem a Mikó-kollégium visszaigénylésénél, sem sok más hasonló esetben.
Látszatmegoldások, melyeket afféle szemkiszúrásként hoznak a bíróságok, persze születnek. A premontrei szerzetesrend például pár napja értesült arról, hogy egyik félixfürdői ingatlanját, melyet jelenleg (több más környékbeli épülettel, így a szentmártoni kolostorral együtt) a Sanifarm gyógyszerforgalmazó cég bitorol, mégis visszaítélték a rendnek. Mivel a szóban forgó telekre azóta a cég építkezett, ezért természetbeli visszaszolgáltatás nem történhet, a bíróság kárpótlásra szólította fel a vállalatot. Ez meg is történt, azonban igencsak nevetséges módon az elkobzott ingatlan helyett a szerzetesrendnek egy Vaskóban levő lepukkant épületet akartak adni kárpótlásul. A főapát persze nem fogadta el, a több mint bizarr kárpótlást, így ez az egyetlen, az egyház igazát elismerő ügy sem zárult le.
A Mikó-ügy mindenféleképpen jelzésértékű lesz a romániai restitúciós folyamatokra nézve. Azonban a jelenlegi helyzetet figyelve félő, hogy sem az Európai Unió, sem a jog nem nyom eleget a latba ahhoz, hogy az új, posztkommunista elvek alapján működő baloldali USL ne támassza fel ismét a visszaállamosítás fantomját Romániában.
Szőke Mária, Reggeli Újság
Erdély.ma

Maga ellen kért vizsgálatot Eckstein-Kovács
Saját maga ellen kért büntetőjogi vizsgálatot a korrupcióellenes ügyészségtől (DNA) Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségügyi miniszter annak tisztázására, törvénysértő volt-e a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása a református egyháznak. Eckstein-Kovács Péter 2000-ben kisebbségügyi miniszter volt Mugur Isarescu jobbközép kormányában, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is részt vett. A politikus az MTI-nek szerdán elmondta: a visszaszolgáltatási döntés kezdeményezőjeként nem nézheti tétlenül, hogy a határozatot végrehajtó restitúciós bizottság tagjait börtönbüntetésre ítélték. "Meg vagyok győződve a visszaszolgáltatás törvényességéről, ugyanúgy meg vagyok győződve a három kolléga ártatlanságáról is" – mondta Eckstein- Kovács Péter.
Népújság (Marosvásárhely)

Kevés állást foglaltak el
Üresen maradt a meghirdetett helyettesítői állások többsége csütörtökön Csíkszeredában a pedagógusok számára megszervezett helyosztón. Magyartanári állás például 23 volt megpályázható, de csak egyet foglaltak el közülük.
Csíkszeredában tartották meg csütörtökön a Hargita megyei pedagógusi versenyvizsga keretében a helyettesítői állásokra szervezett helyosztót. A megyében összesen meghirdetett 263 helyettesítői állásra azon pedagógusok pályázhattak, akik az idei versenyvizsga írásbeli próbáján ötösön felüli jegyet kaptak és az előző helyosztókon nem foglaltak el állást, vagy pedig még tavaly, tavalyelőtt értek el rötös fölötti osztályzatot a versenyvizsgán
Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humán erőforrásért felelős tanfelügyelője közölte, 69 állás kelt el csütörtökön, 194 pedig betöltetlenül maradt. Számos szakon nincsenek pályázók, amint a tanfelügyelő rámutatott, magyar nyelv és irodalomból például 23 helyettesítői állás volt meghirdetve Hargita megyében, de ezek közül csak egyet foglaltak el. Továbbra is hiányzanak a matematika tanárok, a 14 meghirdetett állás közül szintén csak egyet foglaltak el csütörtökön. A román nyelv és irodalomtanári katedráknál kevéssel jobb a helyzet, a meghirdetett 13 állás közül 5-öt foglaltak el. Angolból 10 állás közül 2-t vittek el.
Waczel Ferenc elmondta, az üresen maradt helyek közül a következő időszakban, amit lehet, azt betöltik órabérben bedolgozó főállású, valamint nyugdíjas pedagógusokkal, a továbbra is üres állásokra pedig ezt követően az iskolaigazgatók alkalmazhatnak órabérben betanítókat. Az igazgatók előnyben kell részesítsék a szakképzett és a versenyvizsgán szerzett jeggyel rendelkező pedagógusokat, ha pedig nem tudják a helyeket feltölteni, akkor szakképzetleneket is foglalkoztathatnak.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

A Mikó-ügy áttekintése – A mutyizós, kompromisszumos politika ideje lejárt
Nyolcadik hete, hogy naponta, délután öt és hét óra között emberek tucatjai vonulnak a Székely Mikó Kollégium épülete elé. A sepsiszentgyörgyiek, de más településből érkezők is Sánta Imre református lelkipásztort támogatják, aki több mint egy hónapja egymaga kezdett el tiltakozni az ellen, hogy a másfél évszázados oktatási intézményt ismét államosítani akarják.
A Székely Mikó Kollégium mai épületét 1876-ban építették, gróf Mikó Imre jelentős anyagi támogatásával. A telket Sepsiszentgyörgy városa adta, az építőanyag nagy részét Háromszék lakói hordták össze, szekerekkel.
A román államosítás után, 1990-ben a közösség visszakövetelte az iskolát, ám az egyház tulajdonjogát az épület fölött csak 2002-ben állították vissza.
2006-ban két – egyébként magyar nemzetiségű – család beperelte a visszaszolgáltatási bizottság tagjait, hamisítás vádjával. Érvelésük szerint az egyház soha nem volt tulajdonosa az épületegyüttesnek, mert az ingatlan mindvégig a Székely Mikó Kollégium tulajdonát képezte.
– Az iskola viszont az egyházé – állítja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője. – Számunkra egyértelműen fontos, és ezt ki kell mondanunk, hogy ezek az ingatlanok, amelyeket évszázadokon keresztül birtokoltunk, és az egyházunk, a mi népünk épített fel, ma is az egyház tulajdonát képezik, és mi nem loptunk el senkitől, nem csalással kértünk vissza valamit, hanem a jogos tulajdonunkat szeretnénk visszakapni. Ha nem az egyház építette, hanem közadakozásból épült, akkor nem is az egyháznak, hanem a helyi tanácsnak kell visszaszolgáltatni – vélik a felperesek. A város polgármestere szerint ez nem jó megoldás. – Az erdélyi magyar közösségi vagyon a legbiztonságosabb helyen az egyházak tulajdonában van, hiszen úgy, ahogy megjelent egyszer egy törvény, és azt mondta ki, hogy ezek az ingatlanok – az iskolák épületei – az önkormányzatok vagyonát képezik, holnapután ugyanúgy jöhet egy olyan döntés, amivel ezeket az államnak adja – fejti ki Antal Árpád. A pert Sepsiszentgyörgyről Buzăuba helyezték át, mert, úgymond: Háromszéken a bíróság a nép haragjának a nyomása alatt áll. Buzăuban a visszaszolgáltató bizottság tagjait a közérdek ellen elkövetett hatalommal való, minősített visszaélés vádpont alatt bűnösnek találták. Abban az országban, ahol az, aki holtrészegen elgázol és gyakorlatilag kiirt egy egész családot, két év felfüggesztettet kap, a bizottság két magyar tagját három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
– Amikor a hírről értesültem, úgy éreztem, mintha engem ítéltek volna el három év börtönre, és meggyőződésem, hogy minden erdélyi magyar, de talán a tizenötmillió magyar kellene úgy érezze most magát, hogy három év börtönt kapott most azért, mert végezte a munkáját – mondja Antal Árpád. – Nem csaltak, nem loptak, hanem a közösség érdekében, tisztességesen a törvényeket betartva, végezték a munkájukat – teszi hozzá a megyeszékhelyi polgármester.
A kiegyensúlyozott, objektív és független román bíróság nagyobb dicsőségére, a bizottság egyetlen román tagja felfüggesztett büntetést kapott, mert – fogalmaz az indoklás – idős, és krónikus betegségekben szenved.
Markó Attila államtitkár, a visszaszolgáltató bizottság tagja érthetetlennek nevezte a döntést. – Egy ilyen testület esetében, mint amilyen a miénk volt, a felelősség teljes mértékben egyforma. Tehát kortól, nemtől függetlenül a felelősség ugyanaz kellene hogy legyen. Én nem kétlem, és nem próbálom „eltüntetni” a román kolléga betegségét és életkorát, viszont a felelősség megállapításánál nem lehetnek ilyen különbségtételek – nyilatkozta Markó.
Ezek után döntött úgy Sánta Imre bikfalvi református lelkipásztor, hogy egyszemélyes tiltakozásba kezd, és július 6-án egy székely zászlóval kiállt a kollégium elé.
– Nem az volt a célja a tiltakozásomnak, hogy tömegeket mozgassak meg, hanem inkább az, hogy felkeltsem a figyelmet, és ország-világ elé tárjuk azt a gyalázatot, ami itt rajtunk megesett – nyilatkozta Sánta Imre.
Attól a naptól kezdve minden nap csatlakoztak hozzá olyanok, akik igazságtalannak tartják a Mikó-perben hozott ítéletet.
A rendszeresen jelen lévő Bagoly György röviden fogalmazza meg véleményét: „Azért jövök ide, mert azt szeretném, hogy az iskola kerüljön vissza az egyházhoz, és ne az államé legyen.”
A zászlóval őrt álló Korodi János úgy véli: ezt az épületet nem a dákok, nem a románok, hanem a magyarok építették, és a református egyház tulajdona, így hát annak is kell maradnia.
A bikfalvi lelkészt édesapja, idősebb Sánta Imre is támogatja. – Ez az épület soha nem volt még a magyar államé sem, akkor hogy engedjük meg azt, hogy a román állam birtokába kerüljön. Ha minden közadakozásból épült ingatlan az államé, akkor az összes templomunkat elvehetik – véli idős Sánta Imre.
A tüntetéshez magyarországiak is csatlakoztak. „A jogbiztonság ilyen hiánya megengedhetetlen az Európai Unióban” – mondja Morocza Árpád Alsóörsről.
A helyszínen tiltakozó ívek aláírására is adott a lehetőség. Akárcsak a Mikó-per bírósági aktacsomójára utaló számmal elindult a 13020.ro honlapon, ahol egyébként fellelhető a kollégium visszaállamosítási kísérletéről és a bizottsági tagokat érintő döntésről szóló valamennyi információ, illetve a Mikó-ügy teljes története.
Sánta Imre azt mondja: a klérusnak, a politikumnak és a civil társadalomnak már rég radikálisabban kellett volna fellépnie a nyilvánvaló jogfosztás ellen.
– A mutyizós, kompromisszumos politika ideje lejárt, és arra van szükség, hogy megmutassuk, akár a polgári engedetlenség bizonyos eszközeivel élve, hogy nem lehet velünk azt tenni, amit éppen akarnak – állítja a bikfalvi lelkész.
Erre annál is inkább szükség van, mert a román igazságszolgáltatástól nem sok jó várható. – A bírósági indoklás egész részeket vett át az ügyész érveléséből, és azt próbálta alátámasztani – avat be Markó Attila. – Például olyan egyezményről beszél az egyház és a kollégium között, amelyben különböző javak használatáról egymás javára lemondanak, de ez nem érinti a tulajdon kérdését. Az indoklás önmagának ellentmondva próbálja feloldani azt a körülményt, hogy korábban már megállapítást nyert: az iskola az egyház tulajdona.
Természetesen fellebbeztünk, és minden olyan érvet elő fogunk venni, amit eddig még nem tettünk meg. Például a marosvásárhelyi Bolyai Kollégium ügyét, ahol hasonló per volt, és végleges döntés született arról, hogy az egyház tulajdonát képezi az iskola. Ezzel együtt nincs garancia arra – ismerve az alapfokú döntést –, hogy a fellebbviteli szinten egyértelműen és kétséget kizáróan előjön az igazság. Viszont bízom abban, hogy a közösség ereje – az igazság oldalán – nagyobb lesz, mint a bíróság ereje.
A református egyház szeptember elsejére szervezi az Igazság Napját. Déli tizenkét órára Sepsiszentgyörgyre várnak mindenkit, aki tiltakozni akar a Székely Mikó Kollégium újraállamosítása ellen.
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Böjte Csaba: higgyétek, jószándék vezet!
A szeretet vonz, a gyűlölet taszít és szegényebbé tesz! Bukarestben a hatalom erős emberei marakodnak, egymásról, rólunk erdélyi magyarokról is meggondolatlanul rosszakat mondanak, a törvényeket önkényesen, kicsinyes, rövidtávú érdekeik alapján változtatják, nem adják meg a jogainkat sőt, újabban elveszik még az iskolánkat is.
Marosvásárhelyen 2012 telén nem akart egyebet az erdélyi magyarság, mint szabadon, szeretettel, kis önállósággal tanulni, képezni a fiataljainkat, hogy ennek az országnak még több és jól képzett orvosa legyen. Sajnos ezt a kérésünket nem hallgatták meg, sőt az ellenzéki politikusok e jogos kérést felhasználva, az ország számára oly szükséges belső békét is képesek voltak felrúgni. Ennek a gyűlölködésnek óriási ára van, naponta esik a fizetőeszköz, a lej az euróhoz képest. Naponta többet adunk az üzemanyagért, a kenyérért, mindenért! Így az élet napról napra nehezebb! A fiatalok elvándorolnak, és a magukra maradó idősek e szép országban lassan koldusbotra jutnak.
Nem volt elég a marosvásárhelyi orvosi egyetem körül kialakult áldatlan állapot, hanem Sepsiszentgyörgyön is ugyancsak a magyar oktatást érte nagyon alattomos támadás! Most fájdalmunkkal, szomorúságunkkal a békeszerető emberekhez fordulunk és tőlük segítséget kérünk! Egyetlen dolgot akarunk: segítsetek békében, szeretetben élni, tanulni, dolgozni itt Románia határain belül! Mi Magyarnak születtünk, és a ti testvéreitek is vagyunk!
Nem értjük, hogy most mikor évről évre az érettségin halomra buknak a diákok, az ország oktatási szakpolitikusai miért nem kérnek bölcsen az egyházaktól, a civil rétegtől segítséget a gyerekek nevelésében, oktatásában? Most ezen a téren minden szorgos kézre, jó szándékra szükség van!! Tiszta szívvel mondjuk, hogy mi segíteni szeretnénk, hogy a dolgok jobban menjenek ebben az országban!! Döbbenetes látni, hogy a legfelső vezetők a sorozatos kudarcokért csak a gyerekeket, szülőket, a becsülettel dolgozó tanárokat okolják, mindenki rossz, csak arra nem mernek gondolni, hogy ők kellene az összefogás, a bizalom, az eredményes munkához oly szükséges nyugalom hordozói legyenek az iskoláinkban, a társadalomban! Az ő bátorító, biztató jelenlétük mind a malter a téglát foghatná egybe a sok jó szándékú emberi kezdeményezést ebben az országban, és tehetné sikeressé a sok sok ember erőfeszítését.
Eljátszom a gondolattal, – amennyiben holnap arra virradna a világ, hogy egymás vállára borulva, sírva bocsánatot kérve fogadják a parlamentben a politikusaink, hogy testvéri szeretettel viszik világunkat becsületes munkával tovább, – mi is történne? Estére hiszem, hogy munka nélkül is gazdagabbak lennénk mindannyian és nem csak lélekben! Azt a nyereséget, amelyik békéből, összefogásból születne egyetlen nap alatt, a közgazdászok estére nagyon konkrét milliárdokban ki tudnák fejezni! Emelkedne az ország fizetőeszközének az árfolyama, csökkenne az adósság, a befektetők magukat és vagyonukat biztonságba érezvén, bátrabban kötnének üzleteket, vállalkozásaikat fejlesztenék, munkahelyek születnének és az ország könnyebben, olcsóbban kapná meg az oly szükséges hiteleket. Sajnos jelenleg csak a marakodás, gyűlölködésből fakadó értékvesztést tudják kiszámítani a közgazdászok. Nagyon szeretnék Bukarestben a parlament mellett egy hatalmas kijelző táblát, mely percről percre mutatná, hogy mennyibe kerül ez az áldatlan marakodás, gyűlölködés, az egyszerű állampolgárok kérlelhetetlen elutasítása!
Tisztelt politikus urak! A jó hangulat, a bizalom, a szeretet gazdagabbá tesz kicsit és nagyot, titeket, bennünket, mindenkit egyaránt! Mi, erdélyi magyarok oly rég bizonyítjuk, hogy itt akarunk maradni a szülőföldünkön! Itt szeretnénk képezni magunkat, hogy becsületes munkával összefogva minden jóakaratú emberrel egy sikeres országot építsünk. Szeretnénk gyermekeinket szépen nevelni, ezt a szép földet tündérkertté tenni, egy olyan országgá, hol kicsinek és nagynak egyaránt öröm minden egyes Isten adta áldott nap!
Ezért, mind minden más erdélyi magyar, ma, szeptember elsején, az Igazság napján, én is imádkozom tiszta szívvel Romániáért, önökért, azért, hogy a szeretet, a bizalom mellett döntsenek és jogtalanul ne vegyék vissza iskoláinkat, ne zárják be azokat az embereket, kik ennek az országnak jóhiszeműleg dolgoztak!!! Istentől bölcsességet kérek az állam vezetői számára, hogy ne lökjék el gyűlölettel, ravasz politikai számítgatásokból a szorgalmas munkás kezet mely segíteni akar e szép országnak a továbbépítésében. Arra kérem a döntéshozókat, hogy ne utálják ki az országból azokat a fiatalokat akik anyanyelvükön tanulni akarnak, hogy mint orvosok, mérnökök vagy egyszerű kézműves emberek alkossanak, dolgozzanak azért, hogy szebb legyen közös hazánk. Anyanyelvünkön, akarunk tanulni, mert a tudás mit anyanyelvünkön megszerezhetünk, teljesebb, és így sikeresebbé, eredményesebbé teheti munkánkat, és ugyanakkor ezt az államot is melynek állampolgárai vagyunk!
Mire várunk? Egy csodálatos jövő van előttünk, ha bizalommal egymás kezét megfogjuk! Kezdjük el egymást tiszta szívvel szeretni!!
Böjte Csaba OFM
www.magnificat.ro
Erdély.ma

Félretájékoztatás román módra
Nagyon nehéz védekezni a manipulációval, hazugsággal szemben. Csak ülünk és döbbenten figyeljük, hogyan viszonyul a román média a szombatra Sepsiszentgyörgyre tervezett tüntetéshez. Vagy hallgat, vagy félretájékoztat. Objektív beszámolót alig hallani. Hirtelen szent lett és független a korábban sokat szidott igazságszolgáltatás, a romániai magyarság pedig egy buta, gondolkodásra képtelen nyáj, amelyet úgy terelget az RMDSZ és az egyház, ahogy kedve tartja. Ilyeneket és ehhez hasonlókat harsognak a bukaresti stúdiókban a nagy román megmondók, s hazugságokkal, féligazságokkal igyekeznek alátámasztani állításaikat.
Jól kidolgozott manipulációs rendszerre épül a román sajtó, s az eszközt, amelyet leggyakrabban pártpolitikai érdekek mentén vetnek be, most a Mikó-tüntetés kapcsán igyekeznek kihasználni. A közszolgálati televízió szerda este, fő műsoridőben foglalkozott a kérdéssel, szót adott a két feljelentőnek (nem győzik hangsúlyozni, lám, magyarok léptek, ők kérték a bíróság segítségét), Horia Gramának, aki annak idején prefektusként a városi tanács visszaszolgáltatásról szóló határozatának érvénytelenítéséért a bírósághoz fordult és Codrin Munteanu jelenlegi kormánybiztosnak. Mindahányan azt szajkózzák, szó sincs visszaállamosításról, hiszen a városhoz kerül az épület, s többször elhangzik, hogy nem szabad megkérdőjelezni a bíróság döntését, és szégyenletes dolog utcai tüntetéssel nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatásra. A másik fél részéről Borbély László kapott szót, a marosvásárhelyi stúdióból, nem közvetlenül érintett, nem is a legtájékozottabb, nem győzte visszaverni a többiek gyakorta hamis vádjait, melyeket erősített a műsorvezető is azzal, hogy sűrűn idézte a bírósági végzést. Egyszerű a kép, amit a kérdéskört egyáltalán nem ismerő tévénézőknek sugároznak: lám, a román bíróság hozott egy döntést – ennek igazságosságát csak a rosszhiszeműek kérdőjelezik meg –, s a könnyen befolyásolható magyar tömegeket most utcára viszi az RMDSZ, hogy politikai tőkét kovácsoljon. Támadják a román államot, a románságot, s talán még elszakadást is képesek kérni, jó lesz tehát ügyelni – ez a román közszolgálati televízió tárgyilagos üzenete, távol a valóságtól és még távolabb a lényegtől. A félrevezetésben jeleskedett az írott sajtó is, Eckstein-Kovács Péter önfeljelentő gesztusát elhallgatták, arról adtak hírt, hogy kihallgatta a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), s volt olyan lap is, amely kiforgatva, eltorzítva, szinte uszító hangon magyarellenes írást közölt. A máskor oly jól tájékozott újságírók szót sem ejtettek arról, hogy az egyik „köztiszteletben” álló feljelentő nemrég szabadult a börtönből, közbűntényesként ítélték el, és jóformán senki nem vette a fáradságot, hogy közölje azt az egyszerű jogi tényállást: az ingatlan-visszaszolgáltatási törvény egyértelműen fogalmaz, annak kell visszaadni az államosított épületet, akitől elvették. A Mikó esetében ez vitathatatlan, 1948-ban a Hivatalos Közlönyben úgy jelent meg a jegyzőkönyv, hogy a református egyháztól kobozták el az iskolát. Beindult tehát a nagy félretájékoztatás, amely élét, súlyát kívánja venni a szombati tüntetésnek. Válaszunk csak egy lehet: nem engedjük elriasztani magunkat a tiltakozó nagygyűlésről, s megmutatjuk, sokan, nagyon sokan vagyunk, többen, mint ahány embert a román pártok mozgósítani tudtak az elmúlt években. Gondoljanak, szajkózzanak bármit a nagy román manipulátorok, kiállunk igazunkért, megvédjük jogainkat, s nem engedjük őseink jussát. Tesszük ezt békésen felvonulva, a Bibliával vagy egy könyvvel a kezünkben!
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)