Fordult a kocka
Lejártak a helyhatósági választások, lehiggadnak lassan a helyi politikai kedélyek, néhány helyen "repetálnak", máshol bölcsen vagy dühösen beletörődnek a megváltoztathatatlanba. Az élet megy tovább.
Miközben a helyi (iszap)birkózás foglalta le minden időnket, észre sem vettük, hogy a narancsszínű államelnök, aki egy ideje kámfort játszott, feltámadt. És újult erővel "osztja az észt". A kormányváltás óta – el kell ismerni – nincs könnyű dolga, a vazallusai kushadnak, hatalmas teret veszítettek az önkormányzatokban, egyre kisebbek és kisebbek lesznek, már a színüket sem tudják: narancs, zöld, kék? És velük együtt zsugorodik Traian Basescu. A fiatal, erős, arrogáns, szégyentelenül pimasz kormányfővel sincs nagyon mit kezdenie, mert az félszóból "szájba vágja", hogy csak kapkod a levegő után.
Fordult a kocka: eddig ő volt a tótumfaktum: államfő, miniszterelnök, titokminiszter és sok minden egyéb egy személyben. Mára szinte zanzává zsugorodva azért kell hadakoznia, a hét évig semmibe vett alkotmányt lobogtatva, hogy elmehessen Brüsszelbe. A brüsszeli kiszállás körüli vita mindkét részről meglehetősen kínos és nevetséges is egyben. Az új kormányfő, eléggé jogszerűtlenül, magának vindikálja az ország képviseleti jogát, az elnök viszont azt állítja "a külpolitika vezére az államfő", ami szintén eléggé abszurdum, mert akkor meg mire való a külügyminiszter?
A fülemülevita nevetséges és szánalmas. A külpolitika köztudottan a kormányprogram része, amelyet a parlament fogad el a kormány beiktatásával egy időben. Ezt a programot a kormánynak kell megvalósítania, természetesen az államfővel közösen, miközben nem szabad elfelejteni, hogy a főszerep a külügyminisztériumé, a külügyminiszteré, akit egyébként ezért is neveznek a diplomácia vezetőjének. Ilyen körülmények között sem az államfő, sem a kormányfő nem lehet az ország első diplomatája.
Az elnök hét év alatt megszokta, hogy minden a kénye-kedve szerint történik, nehezen éli meg a rendreutasítást. Bizonyára ezért kezdett mostanában naponta szerepelni a tévében, siránkozni, hogy háttérbe akarják szorítani. Természetesen igaz, a kézfogás és egyéb, a protokollum fogalmába tartozó mosolypolitika az államfő privilégiuma. De a szerződéseket, egyezményeket a kormányok írják alá, amelyeket utóbb a parlament szentesít. Egy normális, demokratikus országban az egyeduralom ismeretlen fogalom. Sajnos, Romániára ez a jelző közel negyedszázaddal a rendszerválás után sem illik.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Önkormányzati leltár
Átrendeződött az önkormányzatok összetétele 2008-hoz képest Erdély magyarlakta megyéiben és városaiban a vasárnapi önkormányzati választások nyomán.
Két RMDSZ-es megyei tanácselnökkel kevesebb
Erdély, a Partium és a Bánság 16 megyéje közül eddig négynek az élén állt magyar nemzetiségű önkormányzati tanácselnök, annak idején valamennyien az RMDSZ színeiben szereztek mandátumot.
A vasárnapi választások után csak a két magyar többségű megye élén maradt magyar tisztségviselő: Hargita megyében Borboly Csaba és Kovászna megyében Tamás Sándor. A 38 százalékban magyarlakta Maros megyében Lokodi Edit (a voksok 35 százalékával), illetve a 34,5 százalékban magyarlakta Szatmár megyében Csehi Árpád (a voksok 35 százalékával) alulmaradt a küzdelemben a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) jelöltjeivel (Ciprian Dobre 40,6 százalék, Adrian Stef 38,3 százalék) szemben.
A megyei tanácsok közül – mindkét választáson – csak a magyar többségű megyei testületekbe jutott be az RMDSZ-szel szemben „ellenzéki” magyar képviselő. A Magyar Polgári Pártnak (MPP) eddig 19 megyei tanácsosa volt Hargita és Kovászna megyében, most az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen van 14, míg az RMDSZ 5-tel növelte Székelyföldön a megyei tanácsosainak számát. A Hargita megyei tanácsban 2008-ban 18 RMDSZ-es, 10 MPP-s és két szociáldemokrata (PSD) szerzett mandátumot, a vasárnapi választások után a RMDSZ-nek 20, az MPP-nek 4, az EMNP-nek 3, az USL-nek 3 tanácsosa lesz.
Kovászna megyében az előző választáson az RMDSZ 15, az MPP 9, az USL 5 képviselője és egy független kapott mandátumot, vasárnap pedig 18 RMDSZ-es, 4 EMNP-s, 3 MPP-s, 3 PSD-s és 2 liberális (PNL) képviselő.
A nem magyar többségű megyék tanácsaiba a magyar „ellenzéki” pártok nem tudtak tanácsost bejuttatni, mert a jelöltjeikre leadott voksok nem érték el az 5 százalékos (a Kolozs megyei EMNP-MPP koalíció esetében a 7 százalékos) bejutási küszöböt.
A 38 százalékban magyarlakta Maros megye 34 tagú önkormányzatában az RMDSZ megőrizte eddigi arányát: a szövetségnek továbbra is 13 tanácsosa lesz.
A 34,5 százalékban magyar lakosságú Szatmár megye 32 tagú tanácsában az RMDSZ frakciója 13-ról 12 főre csökken.
A 25 százalékban magyarlakta Bihar megye 34 tagú tanácsában az RMDSZ-képviselet 9-ről 7 tagúra zsugorodik.
A 23 százalékban magyarlakta Szilágy megye 30 tagú tanácsában is két fővel, 9-ről 7-re csökken az RMDSZ-frakció.
A 16 százaléknyi magyar lakossággal rendelkező Kolozs megye 36 tagú önkormányzatában az RMDSZ-nek továbbra is 5 képviselője lesz.
Visszaesett a magyar tanácsosok aránya
A felsorolt román többségű megyék székvárosainak települési önkormányzataiban is visszaesett a magyar képviselők aránya – Marosvásárhely kivételével. A 45 százalékban magyarlakta Marosvásárhely 23 tagú tanácsában továbbra is 10 tagja lesz az RMDSZ-frakciónak.
A 38 százalékban magyarlakta Szatmárnémeti 23 tagú tanácsában az eddigi 11 helyett 9 RMDSZ-es tanácsos marad. A csaknem negyedrészt magyar lakosságú Nagyvárad 27 tagú önkormányzatában az RMDSZ-frakció 9-ről 7 főre csökken.
A 16 százalékban magyarlakta Kolozsvár 31 tagú tanácsában az eddigi 5 helyett 4 RMDSZ-es tanácsos marad.
Zilahon, ahol a magyarság részaránya szintén 16 százalékot tesz ki, a 21 tagú tanácsban az eddigi 4 helyett 3 RMDSZ-es marad.
A két magyar többségű megyében a megyei jogú városokban többnyire előretört az RMDSZ, a magyar „ellenzéki” pártok rovására.
Csíkszeredának ezentúl 13 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 2 MPP-s, és 2 USL-s tanácsosa lesz (a korábbi 12 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett), és az RMDSZ-es Ráduly Róbert polgármester harmadik mandátumát kezdi meg.
Székelyudvarhelyen mostantól 11 RMDSZ-es, 5 MPP-s, 3 EMNP-s tanácsos lesz (a négy éve megválasztott 9 RMDSZ-es, 8 MPP-s és 2 Zöld párti helyett), az RMDSZ-es Bunta Leventét pedig másodszor is megválasztották polgármesternek.
Gyergyószentmiklóson az MPP tisztségben lévő polgármesterét, Mezei Jánost választották újabb négy évre a város élére, a tanácsban pedig 11 MPP-s és 6 RMDSZ-es foglal helyet (az eddigi 10 RMDSZ-es és 7 MPP-s helyett).
Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpád polgármester újabb mandátumot szerzett, a városi tanácsban pedig ezentúl 14 RMDSZ-es, 2 EMNP-s, 1 MPP-s, 2 PSD-s és 2 PNL-s képviselő fog ülni. Négy éve az RMDSZ 8, az MPP 9, a román szövetség 3 képviselője és egy független került a tanácsba).
Kézdivásárhelyen az MPP-s Rácz Károlyt az RMDSZ-es Bokor Tibor váltja a polgármesteri székben, a városi tanácsba pedig 9 RMDSZ-es, 4 EMNP-s és 4 MPP-s képviselő került be (a korábbi 10 MPP-s és 9 RMDSZ-es helyett).
Növekedett az RMDSZ-es polgármesterek száma
Idén már nemcsak a megyei tanácselnököket, hanem a polgármestereket is egy fordulóban, egyszerű többséggel választották Romániában. Az RMDSZ-nek sikerült a négy évvel ezelőtti 184-ről 202-re növelnie polgármesterei számát. Az MPP négy évvel ezelőtt 11 polgármesteri tisztséget nyert el, míg a vasárnapi voksoláson hetet. A tavaly bejegyzett EMNP 2 településen nyert polgármesteri mandátumot. Szabadság (Kolozsvár)

A templom és az iskola szellemében
Harminc végzősét búcsúztatta tegnap a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola. A Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozatának végzősei – leendő tanítók, kántorok – számára reggel az Eminescu utcai diakóniai központ udvarán vette kezdetét a ballagási ünnepség, katolikus szentmisén, majd unitárius istentiszteleten vettek részt, végül a Vártemplomban hálaadó istentiszteleten Ötvös József, a Marosi Református Egyházmegye esperese, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora Isten szavaival engedte útnak a ballagókat.
A marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola tegnap a 19. végzős évfolyamától búcsúzott, a nappali, illetve a levelező tagozaton harminc diáknak szólt a Gaudeamus. Velük együtt 750-re nőtt azok száma, akik ezt az intézményt választották oklevélszerzés céljából. Ötvös József esperes Máté evangéliumára alapozva szólt a ballagókhoz, az életben meghozandó döntések mérlegelésére intette őket. – Egész életünk tele van hívással: szavaljuk a Talpra magyart, nemrég arra biztattak, menjünk szavazni, újságokban jelennek meg hirdetések, amelyek külföldre csábítanak, jobb kereseti lehetőséget kínálva. Szednek szét a hívások, nem tudjuk eldönteni, melyiknek engedelmeskedjünk. A hívások mögött mindig ígéretek vannak, és ezek értékét az adja, hogy ki áll ezek mögött. A pártok jobb jövőt ígértek, de Jézus ígérete így hangzott: "Megnyugvást adok a lelketeknek" – és ezt senki más nem ígérheti komolyan – fogalmazott az esperes.
Barabás László, a kántor- tanítóképző igazgatója elégedetten nyugtázta, végzőseik életútja bizonyíték arra, hogy intézményük eléri a célját, értelmiséget képeznek az erdélyi magyarság számára, a templom és az iskola szellemében. Ugyanakkor megjegyezte, napjainkban, amikor a társadalomban egyre inkább érezhető a mentalitásváltás, a klasszikus értékek válsága, diákjaiknál nem érhető tetten ez a tendencia, a keresztyén értékek szellemében végzik munkájukat. – Rájuk lehet bízni a gyülekezeteket, jól felkészültek a szolgálatra – fogalmazott Barabás László, aki jártában-keltében örömmel állapítja meg, hogy végzőseik mindenütt a közösség érdekében dolgoznak, óvónőkként, tanítókként nemcsak oktatnak, hanem az anyanyelvet, a kultúrát is ápolják.
Az igazgató elismeréssel szólt azokról a pedagógusokról, akik diákjaik képzésében oroszlánrészt vállalnak, kiemelten megköszönte Balázs Árpád, Bordi Géza, Sípos Anna és Szabó Éva tanárok munkáját. Az ünnepséget a főiskola hallgatóinak közreműködése tette színesebbé.
(mb) Népújság (Marosvásárhely)

EMI-tábor nyolcadszor
Sokan ismerik már, és még többen hallottak róla. A táborról ott, Gyergyóban, az a rocktábor... Legtöbben így emlegetik az EMI-tábort.
Én másképp mondanám: Egy tábor, ahol rengeteg ember fordul meg, ahol mindig lehet találni tartalmas foglalkozást – az íjászattól néptánc-oktatáson keresztül, történelmi meg más, a magyarságot érintő előadásokig, az esti koncertek csak hab a tortán. Az EMI-tábor, melyet idén nyolcadik alkalommal szerveznek az Erdélyi Magyar Ifjak, a kezdeti családias hangulatú táborok után most már nagyon kinőtte magát, mondhatni az élvonalba került az Erdélyben megrendezett nyári fesztiválok sorában. Nem tisztem rangsort felállítani, de méltán említhető egy napon a Félszigettel vagy épp Tusványossal az immáron alkalmanként több mint tízezer embert is megmozgató esemény. Én még csak egyszer voltam, a tavaly EMI-táborban, viszont amikor felültem a Gyergyóból induló vonatra, már visszavágytam életem egyik legjobb hetének színhelyére. Hogy miért is ilyen jó? Erre egyszerű a válasz, én úgy gondolom. Ha érdekel a magyarság, a magyarokkal kapcsolatos dolgok, s kellőképpen szíveden viseled a magyarság ügyét, akkor jól fogod magad érezni. Kicsit reklámszövegnek hat, pedig csak a véleményemet írom le. Ha idáig eljutottál, kedves olvasó, akkor már érdekel valamennyire a téma, szóval, elmondok pár dolgot az idei táborról. Hol? Borzonton – 12 km-rel Gyergyószentmiklós előtt, a főút mentén – festői környezetben, új és jobb helyszínen. Mikor? Augusztus 8-a és 12-e között. Amennyiben még mindig kitartóan böngészed soraimat, írnék néhány dolgot, például a mottót (minden évben van egy mottó): „Higgyünk népünk fölemelkedésében” (Mindszenty József). Azt is gondolhatnád, hogy most egy „nagymagyarkodós” táborba invitállak, ahol elmondják mindennek a körülöttünk élő etnikumokat. S tévednél, mivel ilyenről szó sincs. Nem politikai lázítás vagy katonai kiképzés folyik a pár nap alatt. Csupán tartalmas szórakozás. Előadókkal, vitákkal, sztárzenekarokkal, mint a soha el nem maradható Kárpátia, vagy a tavaly egy évet kihagyó Ismerős Arcok, esetleg a nagy múltú Ossián, Kormorán, Beatrice. Nos, az biztos, hogy minden este minőségi zene várja a nagyérdeműt. Mi várható még? Előadások, összegzés a tavalyi népszámlálás eredményeiről, és természetesen a sport sem maradhat el, sőt, idén ez is más lesz, mint eddig. Mivel a túrázás mellett idén lesz lehetőség az olimpiai játékok figyelemmel kísérésére is, így ez sem lehet kifogás senki számára. Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, látogass el a http://emitabor.hu/erdely weblapra, ahonnan még több információt megtudhatsz a táborral kapcsolatban. Folyamatosan frissítjük, amikor újabb részletek válnak ismertté. Kondor Ádám. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Szívemhez közel álló világot hagyok itt”
Beszélgetés Szilágyi Mátyással, a távozó kolozsvári magyar főkonzullal
2012. június 23-án jár le négyéves megbízatása Szilágyi Mátyásnak, Magyarország kolozsvári főkonzuljának, aki 2008 és 2012 között töltötte be ezt a tisztséget. A búcsúzó diplomatát négyéves tevékenységéről, kellemes és kellemetlen élményeiről, jövőbeli terveiről kérdeztük. Az új tisztségviselő beiktatásáig ideiglenesen Bitay Levente konzul látja el a főkonzuli teendőket.
– Milyen szívvel hagyja el Kolozsvárt?
– Mindig hivatásomnak tekintettem a román–magyar kapcsolatok ápolását és a határon túli, így a romániai magyar közösség sorsának figyelemmel követését. Régóta foglalkozom ezekkel a kérdésekkel, 1991 és 1997 között ugyanis több mint hat évet Bukarestben töltöttem diplomataként. Bukaresti tevékenységem logikus folytatásának tartom kolozsvári főkonzuli mandátumomat. Az itt eltöltött négy év alatt teljesen azonosultam az itteni magyar emberek érzésvilágával. Nagyon jól éreztem magam Kolozsváron. A szívemhez közel álló világot hagyok most el. Fontosnak tartottam az itt végzett konzuli munkát: a politikai képviselet mellett figyelemmel kísértem a magyar közösség jogérvényesítésének folyamatát, érdekvédelmi szervezeteinek a jogos társnemzeti státusz eléréséért folytatott törvényes, parlamentáris küzdelmét. Sajnos, e célkitűzésekből sok mindent nem lehetett megvalósítani az elmúlt négy évben, maradt feladat bőven a következő évekre is. Abban a reményben búcsúzom el Erdélytől és Romániától, hogy ez az erőfeszítés sikeres lesz. Nem könnyű szívvel megyek el ebből a városból, ahol otthon éreztem magam, de reménykedem és bízom abban, hogy a magyar–román kapcsolatok és a romániai magyar közösség érdekérvényesítése hosszabb távon jó úton fog haladni, erre az erdélyi magyar közösség részéről kiváló személyek állnak rendelkezésre, és remélhetőleg a továbbiakban majd a megfelelő feltételek is adottak lesznek. Ezzel az érzéssel köszönök el Kolozsvártól.
– Román nyelvtudását hány év alatt, és milyen körülmények között szerezte meg?
– A Magyar Külügyminisztérium diplomatái számára főként a szomszédos országokban elengedhetetlen, hogy beszéljék annak az országnak a nyelvét, ahol tevékenykednek. A nyelvtudás bizalomerősítő tényező és egyben munkafeltétel is. Az 1980-as években Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén tanultam meg románul, öt év alatt. Ezenkívül franciául, angolul és oroszul beszélek. Édesanyám családja bánsági eredetű, anyai nagyapám Lugoson született. Soha nem volt közömbös számomra a magyar történelem és a Magyarország ezeréves történetében részt vállaló népek történelme sem.
– Milyen szempontok vezérelték kolozsvári tartózkodása alatt? A szigorú konzuli feladatokon kívül mire összpontosított?
– Minél eredményesebb konzuli munkát, azaz minél hibátlanabb konzuli képviseletet akartam megvalósítani Kolozsváron. Elsődleges kötelességemnek tartottam, hogy a magyar közösség gondjait folyamatosan figyelemmel kísérő, a magyar Alkotmány vonatkozó előírásainak megfelelő magyar állami intézmény legyen a konzulátus. Ezt meg is valósítottuk, nem csak a különböző ünnepi alkalmakkor, hanem a néhány olyan, nem kívánatos történés alkalmával is, amikor nemzeti vagy nyelvi alapon diszkriminálták a magyar közösség tagjait, és állást kellett foglalnom. Ilyen esetekben érvényesítenem kellett azt a kötelezettségvállalást, amit a magyar Alkotmány is szavatol. Fontosnak tartottam ugyanakkor a helyi politikai, gazdasági és kulturális állapotokról való folyamatos és pontos tájékozódást. Nagy hangsúlyt fektettem a kulturális tevékenységekre, a jövőben egyébként szeretnénk elősegíteni egy Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet megalapozását. Az itt eltöltött évek alatt sikerült betagozódni a város kulturális életébe. Kiemelten fontosnak tartottuk a magyar kulturális produkciók népszerűsítését, a könyvbemutatókat a konzulátus udvari termében, társszervezőként vettünk részt különböző művelődési programok megvalósításában. Kolozsvár méltó a magyar–román kulturális együttműködés kereteinek létrehozásához, ám ehhez főállású kulturális tanácsosra, illetve Magyar Kulturális Intézetre lenne szükség, aki, illetve ami teljes munkaidőben végzi ezt a tevékenységet. Régóta aktuális lenne itt Kolozsváron egy ilyen intézet létrehozása, ám ezt diplomáciai keretek között, mindkét fél beleegyezésével kell megvalósítani. Bukarestben a Magyar Kulturális Intézet, Sepsiszentgyörgyön pedig ennek az intézménynek kirendelt irodája működik – az utóbbi tíz-húsz év tapasztalata alapján körvonalazódott ezeknek az intézményeknek a sajátos, fontos szerepe. A bukaresti intézet a román főváros magas értelmiségi közösségével ápolja a kapcsolatot, ám Erdélybe nem sugárzik át ennek működése. Ezért tartom indokoltnak immár több mint tíz éve egy kulturális intézet létrehozását Erdély fővárosában is. A majdani Kolozsvári Magyar Kulturális Intézet egyenrangú lehet a bukarestivel. Ne feledjük el, hogy Erdély a magyar nemzeti kultúra jelentős szeletét képviseli, és ily módon híd létesülne a magyarországi és az erdélyi magyar, valamint a magyar és a román kultúra között is. Úgy vettem észre, hogy román részről is jelentős igény van erre. Szerintem a Kolozsvári Magyar Kulturális Intézetnek politikai bizalomerősítő ereje is lehet. Reménykedjünk, hogy a jövőben megteremtődnek ennek pénzügyi feltételei is.
– Milyen kellemes kolozsvári élményekre emlékezik vissza?
– Nagyon sok kellemes élményben és felemelő pillanatban volt részem. Számos évfordulós megemlékezésen vettem részt, amelyek mindannyiszor látványosan igazolták, hogy Erdélyben ma is él, és virágzik a magyar kultúra. Másrészt, nagyon fontos Magyarországról kiinduló kulturális program volt a 2011-ben Kolozsváron megszervezett VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, vagy korábban szintén Kolozsváron a Magyarországi Rektorok Konferenciája. Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatot a térség legkomolyabb civil rendezvényének tartom, amelynek nemzetek közötti kultúraközvetítő jellegét sem hagyhatjuk figyelmen kívül.
A jelentős eredmények között tartom számon, hogy a Házsongárdi temető műemlék-sírjait a romániai művelődési tárca nyilvántartásba vette. Ebben heroikus részt vállalt Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány által és az RMDSZ, hiszen a kezdeményezés megvalósíthatósága Kelemen Hunor volt művelődési miniszter tevékenysége alatt történt. Ennek kapcsán megemlítem, hogy a magyar Külügyminisztérium felvállalta a Házsongárdi temetőben található Bánffy-kripta felújítását, amelyet egykor Ybl Miklós magyar építész tervezett. Ez Martonyi János külügyminiszter személyes óhaja volt. Úttörő, mi több, példa nélküli kormányközi projektnek tartom a főtéri Mátyás király szoborcsoport restaurálását is. Az aradi Szabadság-szobor mellett ez a szobor Erdély egyik legjelentősebb magyar történelmi emlékműve. Ezt folytatni kell a Mátyás király emlékház kialakításával. A magyar Külügyminisztérium ugyanakkor részt vállalt a nagyenyedi diákemlékmű felújításában is. Ezt az emlékművet egy évvel ezelőtt adták át. Szintén tervbe van véve a magyar Külügyminisztérium hozzájárulása a szamosfalvi 1849-es honvéd emlékmű rendbetételéhez. Megemlítem még a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottsággal, annak elnökével, vitéz Pataky Józseffel való együttműködésünket, aki fáradhatatlanul kutat, és tesz meg minden lehetségest az emlékhelyek rendbehozataláért. Aradon a II. világháborús honvéd emlékművet a magyar állam segítségével hoztuk helyre, és úgy vettem észre, hogy ezt nagyra értékeli a helyi közösség.
– Kellemetlen emlékek?
–Szorgalmaztuk a kolozsvári többnyelvű helységnévtábla kihelyezését, hiszen a véleményünk az, hogy ez a város magyarságának jogos követelése, amelyet az új városvezetés remélhetőleg meg is old. A 2000-es évek második felében észlelt pozitív tendencia remélhetőleg újraindul, hiszen a 800 éves múltra visszatekintő város jelenlegi magyar lakóinak elidegeníthetetlen joga, hogy többnyelvű helységnévtáblán magyarul is szerepeljen a város neve. Ami a Mátyás király szoborcsoport előtt elhelyezett Iorga-tábla ügyét illeti, kis belátással, konstruktív hozzáállással ez is rendezhető lehetne. Véleményem szerint a legfontosabb az lenne, ha tudósok és szakértők által kialakított hiteles történelmi információ kerülne az emlékmű kapcsán a köztudatba, nem pedig egy szöveg-kontextusból kiragadott idézet. Apróbb kellemetlen dolgokat említenék még, ilyen a túlzsúfolt kolozsvári közlekedés, a nehéz parkolás. Azonban mindezeken kívül, szerencsére nincsenek nehezebb vagy súlyosabb sérelmekre utaló emlékeim, negatív tapasztalataim.
– Mit tart főkonzuli tevékenysége legfőbb megvalósításának?
–Sikerült normális, korrekt kapcsolatot kialakítanom helyi, megyei és regionális szinten a hatóságokkal. Tevékenységünkkel azt az üzenetet tolmácsoltuk a román közösség felé, hogy mi itt nem valaki ellen dolgozunk, nem vagyunk valamiféle obskurus hivatal, hanem az itt élő magyaroknak és románoknak is a barátai. A kolozsvári főkonzulátushoz tartozó hat megyében (Kolozs, Szilágy, Szatmár, Bihar, Arad és Temes) zajló eseményeken, rendezvényeken kívül igyekeztünk jelen lenni a konzuli szempontból Bukaresthez tartozó megyékben, de az onnan nehezen megközelíthető Máramaros, Beszterce-Naszód, Hunyad és Szeben megyékben is.
– A könnyített magyar állampolgárság kérelmezése és elnyerése mennyiben bonyolította főkonzuli tevékenységét?
– Először is azt szeretném elmondani, hogy 2011 első negyedévéhez képest idén több tíz százalékkal nőtt a magyar állampolgárságot kérelmezők száma Kolozsváron. Mindez hatalmas többletmunkát jelentett mind számomra, mind a konzulátuson tevékenykedő kollégáim számára. Ennek ellenére örülök, hogy ezt a témát megfelelő módon sikerült kezelni. A magyar államigazgatás történetében precedens nélküli, hogy a 90 éven át igazságtalanul megtagadott jognak most érvényt lehetett szerezni. Ügyfélközpontú, magas humánus és nemzeti elkötelezettséget igénylő tevékenységet végeztünk, amelyet a korábbiaknál nagyobb számú munkatárssal lehet elvégezni.
– Mivel töltötte szabadidejét?
–A szabadidő legtöbbször az éjszakára korlátozódott. Nap- közben hivatali teendőimet végeztem el, délután és este pedig rendezvényekre jártam. Kolozsvár magyar kulturális élete változatos, sokszínű: naponta négy-öt rendezvény közül válogathattam. Csak párat sorolok fel állításom alátámasztására: a színházi és operaelőadások mellett az evangélikus egyház által szervezett Járosi-műhely, az Erdélyi Magyar közművelődési Egyesület (EMKE) Györkös-Mányi emlékháza, a Római Katolikus Nőszövetség rendezvényei, a Barabás Miklós Céhnél megszervezett kiállításmegnyitók, a Sapientia– EMTE-előadásai, az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Kolozsvár Társaság gazdag kínálatot jelentettek. Ez is azt bizonyítja, hogy Kolozsvár szellemi gazdagsága egyedülálló. Szeretem a növényeket, a virágokat, ezért lakásomban elég sok van belőlük. Szenvedélyes „irodalomfogyasztó” vagyok, mindig a szépség művészi megvalósítását keresem. Gyakori kirándulásaimkor igyekeztem a kimeríthetetlenül gazdag erdélyi műemlékállomány egy-egy műremekét megtekinteni. Legutóbb például különösképpen elbűvölt a Beszterce-Naszód megyei Somkeréken a XII. századi Árpád-kori templom, illetve az apanagyfalui templom. Jártam a gyulafehérvári székesegyházban is, felmásztam a toronyba, jártam a fedélszék fölött. Minden hivatalos látogatás során lehetőség szerint egyúttal megtekintettem a helybeli műemlékeket is.
– Mit ad át utódjának?
– Először is azt kívánom, hogy szeresse Kolozsvárt, értse meg és érezze át a város múltját és mai társadalmi helyzetét egyaránt. A nehéznek látszó feladatok megvalósításáért vívott küzdelmet pedig soha ne adja fel. Ez a város és Erdély arra bátorít, hogy mi magyarok mindig pozitívan tekintsünk a jövőbe, ami a magyar–román kapcsolatokat, a magyar közösség fennmaradását, gyarapodását, teljes körű érdekérvényesítését illeti.
• Szilágyi Mátyás Budapesten született, itt érettségizett a József Attila Gimnáziumban, majd Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemen szerzett oklevelet 1989-ben, 23 éve dolgozik a diplomáciában. Édesapja építészmérnök, édesanyja egy külkereskedelmi vállalatnál dolgozott. Római katolikus vallású. Elvált, két gyermeke van. 22 éves fia biológus hallgató a Szegedi Tudományegyetemen, 19 éves lánya most készül budapesti egyetemi felvételire.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

ANI: gyanús székely tanácsosok
Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) hétvégi tájékoztatása szerint országosan összesen 78 helyi és megyei tanácsos esetében áll fenn az összeférhetetlenség gyanúja, mert vállalkozásuk szerződéses viszonyban volt az önkormányzattal vagy annak alárendeltségébe tartozó intézménnyel. Az ANI rostáján fennakadtak Kovászna és Hargita megyei önkormányzati képviselők is.
Értesítőt sem kaptak
A Kovászna megyei és a sepsiszentgyörgyi helyi tanácsnak összesen hat tagját gyanúsítják összeférhetetlenséggel. Az érintettek szerint az ügynökség túloz, többen pedig azt tartják furcsának, hogy az ANI nyilvánosságra hozta a neveket, miközben az összeférhetetlenség ténye nincs bizonyítva. Tulit Attila, a megyei önkormányzat tagjának cége az ügynökség szerint 8,1 millió lej értékben, öt aszfaltozási szerződést kötött a Kovászna megyei tanáccsal és annak alárendelt intézményeivel. Tulit Attila lapunknak elmondta: újságíróktól hallott először az ügyről, hivatalosan semmiről nem értesítették. „Nekem nyomdaipari vállalkozásom van, aminek semmi köze nincs a felhozott vádakhoz. Ezek a szerződések nem léteznek” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Tulit.
Lényegesen kisebb összeggel szerepel az ANI listáján a sepsiszentgyörgyi tanács képviselője, Kató Béla, akinek cége 29300 lej értékben készített bútort az önkormányzat alárendeltségébe tartozó tanintézménynek. Kató Béla lapunknak kifejtette: az önkormányzat év elején megszabja a tanintézmények költségvetését, azok pedig önálló jogi személyiségként belátásuk szerint költik el a pénzt. A tanácsos cége 2008-ban pályázat útján nyerte el egy helyi tanintézmény bútorzatának elkészítését, de véleménye szerint nincs szó összeférhetetlenségről.
Ferencz Csaba sepsiszentgyörgyi tanácsos – aki a Háromszék napilap (H-Press) gazdasági igazgatója is – 84200 lejre nyújtott reklámszolgáltatást és adott utazási jegyet a helyi ökormányzatnak. „Kaptam egy értesítést az ANI-tól, abban azonban nem írják le, hogy konkrétan mivel gyanúsítanak. Válaszlevélben kértem, hogy írják le a vád tartalmát is, mivel ennek hiányában nem tudok védekezni” – mondta Ferencz Csaba.
A Kovászna megyei tanács tagjának, Kiss Tibornak a cége 23900 lej értékben végzett szolgáltatásokat az önkormányzatnak. A tanácsos leszögezte: mandátuma elején lemondott a cégben való részvételéről, a vállalkozása ügyvezetője mulasztott, mert lemondását nem iktatta időben a cégbíróságon. Fazakas Tibor megyei tanácsos benzinkútja 19400 lej értékben adott üzemanyagot az oltszemi kisegítő iskolának. Ő ezzel került be az ANI látóhatárába. Elmondása szerint önkormányzati képviselőként nem köthetett szerződéseket és nem volt beleszólása a szerződések megkötésének döntéshozatalába. Az ugyancsak Kovászna megyei tanácsos Joos Stefan turisztikai irodája 1300 lej értékben foglalt szállást az Árkosi Kulturális Központban, ezért gyanúsítják öszszeférhetetlenséggel. Lapunknak elmondta: furcsának találja a vádat, hiszen nem kapott pénzt, ellenkezőleg, fizetett a szállásért, amit piaci áron foglalt le, nem kedvezményesen.
Szakmaiatlan az ANI?
Az ANI több Hargita megyei önkormányzati képviselő esetében is összeférhetetlenséget talált. A listát országosan is Pálffy Domokos, Hargita megyei önkormányzati képviselő vezeti: nevéhez az ügynökség által közzétett jelentés szerint mintegy 25 millió lejes összeg fűződik. Az ANI szerint 2008 és 2011 között összesen 43 olyan szerződés született a megyei önkormányzat és különböző kivitelező cégek között, melyekhez Pálffy-t üzleti érdekeltség fűzi. „Tudomásom szerint egyetlen olyan cégben sem vagyok ügyvezető vagy részvényes, amely szerződést kötött a megyei önkormányzattal. Négy éve, amikor mandátumot szereztem, a megyei önkormányzat jogi osztályával egyeztettem az esetleges öszszeférhetetlenségekről, de ilyen nem állt fenn” – nyilatkozta a Székelyhon.ro-nak a tanácsos.
A listán Rafain Zoltán és Árus Zsolt neve is szerepel. Rafain személye egy csíkszeredai lakóparkban található, a megyei tanács által fenntartott szolgálati lakással kapcsolatosan merült fel.
Árus nevét az ANI közleménye egy, a Hargita Megye Tanácsával megkötött 8065 lej értékű szerződéssel kapcsolatban említi, amely egy számítógépes rendszer felszerelésére vonatkozik. „Láttam én is a listát, de okosabb attól én sem lettem. Az azonban kétségtelen, hogy az ANI törvénytelenül járt el, amikor közzétette a neveket” – fogalmazott az ÚMSZ megkeresésére Árus Zsolt, aki szerint az ügynökség jócskán túllépte a hatáskörét, amikor a névlistát közzétette. Csak annyit közöltek vele, hogy törvénytelenséget követett el, arra már nem tértek ki, hogy pontosan mit. Rafain Zoltánt és Pálffy Domokost lapzártáig nem sikerült elérnünk.
Horváth István, Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Román szóbeli érettségi: kullogó székely végzősök
Az országos ranglétra végén kullognak a Hargita és Kovászna megyei érettségizők a múlt héten lezajlott román szóbeliken elért eredmények alapján. Országos szinten a diákok 60,74 százaléka szerzett a legmagasabb („tapasztalt”) szintű minősítést a román nyelvi kommunikációs készségeket felmérő próbán.
A legtöbben Prahova megyében (75,16 százalék), Brassó megyében (73,73) és Brăila megyében (73) vizsgáztak jelesre. A leggyengébb megyék Hargita megye (38,23), Kovászna megye (33,92) és Ilfov megye (31,15). A szóbeli próbán 159 641 diák vett részt.
Tizenkilenc diákot csalás miatt kizártak, 3471-en pedig nem jelentek meg.
Hargita megyei szinten 2630 végzős diák iratkozott fel a román szóbeli vizsgára, ám végül 44-en nem jelentek meg. A három napon át zajló próbákon 2586 érettségiző tudásszintjét mérték fel, legtöbben – összesen 1010 végzős – a legmagasabb minősítést kapták, a közepes tudásszintnek megfelelő „haladó” értékelést 703-an szerezték meg, míg a leggyengébb, ám mégis „közepes”-nek nevezett értékelést 873-an kapták meg. Udvarhelyszéken, illetve Székelyudvarhelyen is fordított a helyzet – derül ki a tanfelügyelőségi összesítésből. Itt a legtöbb diáknak csak a „közepes” szintre futotta tudásából.
Mától kezdődően június 22-ig az informatikából, 25–27. között pedig idegen nyelvből szóbeliznek a diákok. A vizsgákon szintén nem osztályzatot, hanem a román szóbelihez hasonlóan minősítést kapnak. A vizsgák neheze, az írásbelik július 2-án román nyelv és irodalommal kezdődnek; 3-án anyanyelvből, 4-én a profilnak megfelelő tantárgyból, 6-án pedig opcionális tantárgyból vizsgáznak a diákok.
A román nyelv és irodalom vizsga tételei az osztályok szakirányaitól és profiljaitól függetlenül egységesek lesznek, a diákoknak pedig a rendelkezésükre álló három óra alatt három feladatkört kell megoldaniuk: az első egy ismeretlen irodalmi szöveg műfaji elemzése lesz, azt követi egy érvelő jellegű szöveg megírása – egy adott, aforisztikus szövegből kiindulva –, végezetül pedig egy ismert irodalmi mű elemzése, szerkezeti és stilisztikai tanulmányozása, strukturált esszé formájában. A vizsgák eredményeinek kifüggesztésére július 8-án lehet számítani, 9-én kerül sor az óvások benyújtására, 13-án pedig nyilvánosságra hozzák a végleges eredményeket. Ha valakit puskázás vagy egyéb szabálytalanság miatt kizárnak az érettségiről, legközelebb csak jövő ősszel, az idei pótérettségi és a 2013-as nyári vizsgaidőszak után próbálkozhat újra.
F. H. Új Magyar Szó (Bukarest)

A képviselőház megnyirbálta az alkotmánybíróság hatáskörét
A képviselőház megnyirbálta az alkotmánybíróság hatáskörét, úgy módosítva a testület működését szabályozó törvényt, hogy a parlament határozatai nem támadhatók meg az alkotmánybíróságon.
A kormányzó Szociálliberális Szövetséghez (USL) tartozó két honatya által benyújtott indítványt 168 támogató vokssal, egy ellenszavazattal, 16 tartózkodás mellett fogadták el. Az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) nem szavazott. Ahhoz, hogy hatályba lépjen, a törvénymódosítást még a szenátusnak is el kell fogadnia.
A román sajtó szerint ez a módosítás megkönnyíti, hogy felfüggesszék tisztségéből Traian Basescu államfőt.
A módosító indítványt Cornel Pieptea liberális képviselő és Georgica Severin szociáldemokrata szenátor terjesztette be. Az ellenzéki PDL honatyái tiltakozásképpen nem vettek részt a szavazáson, miután az illetékes parlamenti bizottságban elbukott az a javaslatuk, amely szerint az államfő felfüggesztéséről szóló parlamenti határozatokat továbbra is meg lehetne támadni az alkotmánybíróságon. A román sajtó szerint az elfogadott módosítással az államfő felfüggesztése azért válik könnyebbé, mert az alkotmánybíróságnak már nem kell véleményeznie, hogy a felfüggesztésről szóló határozat megfelel-e az alaptörvénynek vagy sem.
Ugyanez a két honatya a szenátusban egy másik törvénymódosítást is benyújtott, amely ugyancsak megkönnyítené az államfő leváltását. Ezek a javaslatok, ha elfogadják őket, a népszavazásról szóló törvényt módosítanák úgy, hogy az államfőt egy népszavazáson a szavazatok egyszerű többségével is le lehetne váltani, és nem lenne szükség a választói névjegyzékben szereplő személyek felének plusz egy főnek a részvételére ahhoz, hogy a referendum érvényes legyen. Ezt a módosítást a szenátus jogi bizottsága már elfogadta, a plénum várhatóan ezen a héten dönt.
Romániában úgy lehet leváltani az államfőt, hogy előbb a parlamentnek fel kell függesztenie őt tisztségéből, majd harminc nap múlva népszavazást rendeznek a leváltásáról. Basescut 2007-ben már felfüggesztette a parlament, de a népszavazáson a választók elsöprő többsége bizalmat szavazott neki. Jelenleg Basescu népszerűsége nagyon alacsony az elmúlt két évben hozott megszorító intézkedések miatt, így elemzők szerint őt már csak a módosítani tervezett jogszabályok védik, a nép támogatására ugyanis nem számíthat egy esetleges népszavazáson.
MTI. Erdély.ma

Vízbefúltan
Bár a történelem ismétli magát, még sincs olyan paradigma, amelyhez a nemrég történteket összehasonlításként visszamenekítsük. A Demokrata Liberális Párt mostani katarzisa nekünk, magyaroknak is köszönheti sorsát. Rossz helyen, rosszkor, rosszul döntöttek. Mi sem cselekedtünk másként. Most nem merjük kimondani, fáj kimondanunk, elrettenünk attól, amit csináltunk. A történelem azonban ezt jegyzi fel: az RMDSZ nyomására a PDL mandátumának utolsó hónapjaiban kétségbeesetten próbálta megoldani a magyar szövetségesének amúgy régen tett ígéretét, nevezetesen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem újralétesítését, s mint a halálosan elfáradt úszó, néhány méterre a parttól vízbe fulladt.
Nem indokolatlanul, hiszen a nagy kapkodásban, mert az élet minden területén végül is ennek isszuk meg a levét, a PDL és az RMDSZ vezetősége is elfelejtett higgadtan, logikusan gondolkodni.
Mindez miért?
Mert mindkét pártban olyan belső ellentétek és viszályok keletkeztek, amelyeket csak a kulissza mögött settenkedők látták meg. A PDL belső feszültéségei a napokban kerültek felszínre, amikor a párt vezetőtanácsa zárt ajtók mögött tartott tanácskozásának „morzsáit” szórták, azaz szivárogtatták ki a napvilágra. Ekkor kerültek a felszínre az emberi jellem gyengeségei, a szervezeti fegyelem hiánya, a kéz kezet mos pászmái, az egymásnak tett szívességek: amikor szeretőt, rokont kellett álláshoz segíteni, amikor egymás személyes gazdasági érdekeit kellett megtámogatni, amikor az állam struktúráiban dolgozók mulasztottak, amikor nem teljesítettek tisztségüknek és hatalmuknak megfelelően. Azaz nem úgy, és nem azt cselekedték, amit kellett volna. S ezt az ujjal mutogatást olyan gyermekien tették, mint óvodások szokták, ha turpisságon kapják őket.
Istenem, mennyi emberi gyengeség kerül a felszínre, ha a vereségért, bármilyen elszenvedett vereségért egymást kell felelősségre vonnunk.
Az RMDSZ sem mentesült a belső viszályoktól, attól, amiről nem kell beszélnünk. Hiszen a MOGYE-kapkodás, a mindenáron teljesíteni való akarás, a mindenkori román pártpartner sarokba szorítása éppen egy átgondolt, higgadt politikai tett hiányát mutatja. A vak is látta, hogy a Ponta által felkorbácsolt, háborgó tengerbe került RMDSZ-csatahajó halálra van ítélve. Miért kellett tovább csavarni az Ungureanu-kormány nyakára tett kötél csomóját? Miért nem látta a PDL, hogy nem akkor, nem ott, nem úgy kell a régen tett ígéretet teljesíteni? Miért nem látta az RMDSZ vezetősége, hogy haláltáncba viszi a szövetség eddig megszerzett vívmányainak egy részét? Miért volt mindkét fél arrogáns, és fitogtatta erejét, amikor látni lehetett, hogy a pártszövetség hordóinak eresztékei megroppantak? Miért hiányzott mindkét pártvezetőségből a tolerancia, a távlati perspektíva, a hatalmi erő megtartásának ésszerűsége, tisztánlátása? Miért ekkor került elő az RMDSZ-en belül a fiatalok dőresége, az állami funkciókra való áhítozás? Miért akkor, a döntő pillanatokban? Nem vagyok pesszimista, nem látom a jövőnket feketének, még akkor sem, ha minden logika ezt mondatja velem. Hiszem, hogy eljön, lesz még alkalom felülkerekedni a mai kocsmán ésszel, értelemmel. Felülkerekedni a most lehetetlennek látszón.
Akarattal. Elszántan. Hideg józansággal.
Böszörményi Zoltán
nyugatijelen.com. Erdély.ma

Borbély László: csak semmi koalíció
Az RMDSZ hallani sem akar arról, hogy koalíciót kössön a Magyar Polgári Párttal (MPP) vagy az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) az őszi parlamenti választások előtt – jelentette ki Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Elmondta továbbá, a szövetség országos és megyei szinten előrehaladott tárgyalásokat folytat a Szociálliberális Unióval (USL), de bizonyos településeken nem zárja ki azt sem, hogy a Demokrata-Liberális Párttal (PDL) kössön paktumot. „A többségek létrehozása érdekében ellenzéki pozícióból is lehet tárgyalni a kormánypárttal” – magyarázta.
„Az őszi választások előtt senkivel nem kötünk semmiféle koalíciót. Elvégre a múlt vasárnap kiderült, hogy mi vagyunk a romániai magyarság legitim képviselői. A szavazók elutasították a választás szabadsága elméletét és a megosztás ellen voksoltak” – szögezte le tegnapi sajtóértekezletét Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
A politikus, bár beismerte, hogy fájó, hogy a szövetség elvesztette a megyei tanácselnöki tisztséget Maros és Szatmár megyében, jelentős sikernek nevezte a június 10-én elért eredményeket. Ezek alapján az RMDSZ 184-ről 203-ra gyarapította polgármesterei számát, míg a helyi és megyei tanácsosokét 2284-ről 2355-re tornászta fel.
Azt is rendkívül örvendetesnek tartja, hogy a kormánypozícióval járó erodálás ellenére az RMDSZ 55 ezer szavazattal többet kapott, mint négy évvel korábban. A választópolgárok opcióinak köszönhetően a magyar polgármesterek 96 százalékát a szövetség adja. Kérdésünkre, hogy a megváltozott körülmények között – országszerte közel százezer magyar szavazó nem az RMDSZ-re, hanem annak vetélytársaira pecsételt – az RMDSZ szerint „a senkivel nem kötünk semmiféle koalíciót” kijelentés miként egyeztethető össze a Minden magyar számít! választási szlogennel, Borbély úgy vélekedett, hogy a szövetség eddig is nyitott volt a tárgyalásokra.
„A magyar közösség ismét bebizonyította, hogy erős képviseletet akar. Nem rajtunk múlott, hogy nem sikerült egybegyűjtenünk az összes magyar szavazatot. Lehet szó együttműködésről, de akkor ezek a szövetségnek hátat fordító személyek lássák be, hogy tévedtek és térjenek vissza az RMDSZ-be, hisz mi egy bölcs szervezet vagyunk” – fejtette ki az alakulat politikai alelnöke.
Borbély László ugyanakkor megkérdőjelezte az általunk emlegetett közel százezres számot, mondván, hogy ő nem tud ilyesmiről. A Központi Választási Iroda (BEC) honlapján szereplő adatokból azonban kiderül, hogy 46 071 személy szavazott a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi tanácsosi listáira, 44 834 az Erdélyi Magyar Néppártéra (EMNP). A végleges adatok szerint a két kisebb magyar párt Erdély-szerte 92 642 voksot gyűjtött be. Borbély László megerősítette, az általa vezetett szervezet országos és megyei szinten előrehaladott tárgyalásokat folytat a Szociálliberális Unióval (USL), de bizonyos településeken nem zárja ki azt sem, hogy a Demokrata-liberális Párttal (PDL) kössön paktumot.
„A többségek létrehozása érdekében ellenzéki pozícióból is lehet tárgyalni a kormánypárttal” – magyarázta.
Csütörtökön tartja alakuló ülését a nagyváradi önkormányzati testület, ekkor derül ki az is, hogy kik foglalhatják el a két alpolgármesteri széket. Az USL megszerezte a kétharmados többséget a közgyűlésben, így valószínűnek tűnik, hogy az RMDSZ-szel nem köt újabb koalíciót, és alpolgármesteri helyet sem ajánl fel neki. Az illetékesek közül senki nem nyilatkozik, de már olyan pletykák is napvilágott láttak, amelyek szerint Victor Ponta miniszterelnök parancsolt volna rá az USL-re, hogy működjék együtt az RMDSZ-szel, legalábbis megyei szinten.
Egyelőre a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy sem Biró Rozália, sem más RMDSZ-es nem lesz alpolgármester Váradon, a Bihar megyei közgyűlésben azonban Kiss Sándor személyében továbbra is lesz magyar alelnök.
Uioreanu: tárgyalunk az RMDSZ-el
A Kolozs megyei önkormányzat liberális párti elnöke, Horea Uioreanu közölte: az RMDSZ-el, valamint a Dan Diaconescu populista Nép Pártjával (PPDD) együttműködve hozna létre kétharmados többséget az új tanácstestületben. Mint mondta, a tárgyalásokat már a múlt héten elkezdték. „Várhatóan péntekig, az eskűtételek idopontjáig megoldódik ez a kérdés” – tette hozzá. A 36 tagú megyei tanácstestületben 16 USL-s, 12 PDL-s, 5 RMDSZ-es és 3 PPDD-s jelölt jutott mandátumhoz.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Júliustól megszűnik az Új Magyar Szó
Lapunk értesülései szerint július elsejei hatállyal megszűnik az Új Magyar Szó nyomtatott változata. Az önmagát az egyetlen országos terjesztésű magyar napilapként meghatározó, RMDSZ-közeli ÚMSZ-t megjelentető váradi Scripta Kiadó Kft. anyagi helyzete ellehetetlenült, emiatt nem tudja vállalni a lap előállításához szükséges pénzügyi forrásokat.
Lányi Szabolcs, a Scripta igazgatótanácsának volt elnöke sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta információnkat.
Lányi – akinek mandátuma lejárt – a Krónikának elmondta, már nem aktív tagja a Scripta igazgatótanácsának, az ÚMSZ anyagi helyzete valóban nehéz, viszont reméli, „megszűnni éppen nem szűnik meg”.
Salamon Márton Lászlótól, az ÚMSZ megbízott felelős szerkesztőjétől megtudtuk, már csak néhány napig fungál szakmai vezetőként, és a stratégiai döntésekbe nem vonják be a tulajdonosi jogokat gyakorlók. (Az Ungureanu-kormány Románia szaloniki főkonzuljává nevezte ki Salamont, aki a tervek szerint júliusban foglalja el állomáshelyét).
Bővebb tájékoztatásért a felelő szerkesztő Pető Dalmához, a Scripta többségi részvénycsomagját birtokló Free Press Alapítvány elnökéhez irányított, ő azonban elmondta: elnöki kinevezése még nem hivatalos, ezért nem kívánt nyilatkozni.
Úgy tudjuk, egyelőre nem dőlt el, miként folytatja az ÚMSZ szerkesztősége a lap online megjelentetését. Felmerült, a nyomtatott változat piacra dobását megpróbálja biztosítani a nagyváradi Erdélyi Riport hírmagazint kiadó Riport Kiadó Kft., viszont a kiadó anyagi helyzetére tekintettel ez hamvába holt kezdeményezésnek bizonyult.
Az ÚMSZ 2005-ben jött létre az egykori kommunista pártlap, az Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódjaként, és négy évig Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában volt, aki – bevallása szerint – több mint egymillió euróval támogatta a lapot megjelentető Scripta Kiadót.
2009 májusában a nagyváradi újságírók alapította Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy 99,89 százalékos tulajdonrészét a Scripta Rt.-ben.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ a Szociálliberális Unióval tárgyal
Csütörtökig eldől, lesz-e Marosvásárhelynek magyar alpolgármestere és a megyei tanácsnak magyar alelnöke
– Országosan 203 polgármesterünk van, 2355 helyi és megyei tanácsosunk, és 55000 szavazattal kaptunk többet, mint 2008-ban. Hét megyében növeltük polgármestereink számát. Maros megyében megtartottuk a 38 polgármesteri széket, növeltük viszont a helyi tanácsosaink számát. Tettük mindezt olyan körülmények között, amikor gazdasági válság közepette kormányon voltunk, és a lakosságot negatívan is érintő intézkedéseket voltunk kénytelenek meghozni, illetve két magyar párt is versenybe szállt a magyarok szavazataiért – nyilatkozta tegnap Marosvásárhelyen Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
A magyarság egyértelműen a megosztás ellen szavazott
Borbély köszönetet mondott mindenkinek, aki a választásokon az RMDSZ-t támogatta. – Ez azt bizonyította, hogy a magyarság nemcsak hogy bizalmat szavazott nekünk a következő négy évre, hanem gyakorlatilag elutasította az elméletet, amelyet az ellenünk induló két magyar párt hangoztatott a választás szabadságáról. A magyarság egyértelműen a megosztás ellen szavazott, 96%-a a magyar polgármestereknek RMDSZ-es, és több tanácsosunk van, mint ezelőtt négy évvel. Ez felhatalmaz minket arra, hogy a következő időszakban tárgyaljunk a megye jelenlegi legerősebb koalíciójával, a Szociálliberális Unióval. Ami nem azt jelenti, hogy a helyi viszonyokat figyelembe véve mindenhol velük megyünk. Nekünk az az érdekünk, hogy a 38 polgármesteren kívül minél több alpolgármesterünk legyen, és minél több helyen mi legyünk úgymond a mérleg nyelve, vagy velünk együtt alakítsanak többséget mások a tanácsokban. És erre megvan a lehetőség, mondta egyebek mellett az alelnök.
Bónusz a magyarságnak
Kifejtette, országos szinten sem zárják be a kapukat, tárgyalnak.
– Beleszólásunk kell legyen, és nagyon fontos, hogy tárgyalópartnernek tekint minket a Szociálliberális Unió, de nem kötünk semmilyen koalíciót a választásokig. Az RMDSZ készül a parlamenti választásokra, és a szervezet erejét érzékeltetendő mondom el, hogy ellenzékben is sikerült átvinni egy olyan választási törvényt, amellyel most sem értünk egyet, mert nem igazságos, de a magyarságnak egy bónuszt nyújt négy vagy öt megyében, ahol nem jutottunk volna be a 7 százalék alatti jelenléttel. Eszerint ott kap plusz képviselői helyet az illető megye, ahol az RMDSZ jelöltje nem jut be egyéni körzetekben.
"Tőkésnek önvizsgálatot kellene tartania"
A kérdésre, hogy miként egyeztethető össze a tárgyalási szándék a Szociálliberális Unióval a szlogennel, hogy Minden magyar számít, Borbély László kijelentette: – Az a százezer szavazat négy százaléka a magyarság szavazatainak. Mi nyitottak voltunk a tárgyalásra, és nem rajtunk múlott, hanem azokon, akik pártot jegyeztek be, az RMDSZ-ből kikopott emberek, és ellenünk indultak. Az RMDSZ egy bölcs és lelkes szervezet, úgyhogy megkérjük őket, hogy a választások eredményének elemzése után, ha akarnak, jöjjenek vissza az RMDSZ-be, de most ebben a pillanatban a választások felhatalmazták az RMDSZ-t arra, hogy továbbra is egységes képviselője legyen a magyarságnak az önkormányzatokban.
A szombati szovátai konferenciára utalva jelentette ki: – Ha Tőkés Lászlónak már nem maradt más, mint hogy szombaton arról nyilatkozzon, hogy az RMDSZ valamiféle titkos paktumot köt, és lemondott az autonómiáról, erre csak annyit mondhatok, hogy Tőkés László mindenekelőtt önvizsgálatot kellene tartson, hiszen az a párt, amelyet az ő neve fémjelez, megbukott a választásokon. Két polgármestere van a 203-hoz, úgyhogy ilyenkor az ember önvizsgálatot tart, önkritikát gyakorol, elnézést kér, s nem jön ilyen légből kapott, minden valóságot nélkülöző nyilatkozattal.
Népujság: Hol tartanak a helyi egyeztetésekkel, van-e más, és ki az RMDSZ jelöltje a megyei tanács alelnöki tisztségére, illetve a marosvásárhelyi alpolgármesteri funkcióra?
Borbély László: Ma is tárgyaltunk és a továbbiakban is tárgyalunk az RMDSZ tisztségviselőivel, valószínűleg szerdán, de legkésőbb csütörtökön leülünk a Szociálliberális Unióval is, hogy tárgyaljuk meg, hol tudunk együtt menni a megyében. A megyei tanácsban és a városi tanácsban is kétharmados többségünk lehet a Szociálliberális Unióval együtt. Ami a személyeket illeti, a következő három nap folyamán eldöntjük. Az RMDSZ egy demokratikus szervezet, nem egy-két ember dönt, hanem a városi frakció, a megyei frakció együtt, és ez legkésőbb csütörtökön megtörténik.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Halasztás a MOGYE- ügyben
Az RMDSZ és az MMDSZ is beavatkozott a perbe
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) által tavaly novemberben a Maros megyei törvényszéken indított perben tegnap a második tárgyalásra került sor, ám ezt is elhalasztotta a bíró. Az őszi egyetemi tanévkezdés előtt nem várható végleges ítélet – nyilatkozta dr. Kincses Előd, a RMOGYKE jogi képviselője.
Az egyesület a perben azt kérte a bíróságtól, hogy az egyetemi chartát a tanügyi törvény rendelkezéseinek megfelelően módosítsák, különös tekintettel az anyanyelvi oktatást szabályozó 135. szakaszra. Kincses Előd elmondta, a keresethez csatolták a Babes-Bolyai Tudományegyetemnek és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemnek a chartáját, amelyekbe ezek a rendelkezések korrekt módon be voltak vezetve. "Az első tárgyalást 2012. május 11-re tűzték ki és megtagadták az időpont előbbre hozását szemben azokkal a perekkel, amelyeket később indított az egyetem a román kormány ellen és egyetlen tárgyaláson megoldottak. Májusban kézbesítették az eredeti három beavatkozási kérelmet, amelyeket az EMNT, az EMNP és a MPP nyújtott be, a felperes mellett beavatkozva a perbe. E három alakulat az első felkérésemre azonnal hajlandó volt belépni a perbe, szemben az RMDSZ-szel, amely a tavaly novemberi felkérésemet válaszra sem méltatta. Ezt nagyon nagy hibának tartom, úgy vélem, ha Markó Béla tanügyért felelős miniszterelnök-helyettesként és az RMDSZ belépnek a perbe, egész biztos elérhették volna azt, hogy rövidítsék le a határidőt és vigyék el más megyébe az ügyet. Ezt én sajnos hiába kérelmeztem a Legfelsőbb Ítélőtáblánál, amely az áthelyezési kérelmemet elutasította, mondván, hogy a marosvásárhelyi bírák nagyon objektíven tárgyalnak a román–magyar ügyekben. Amennyiben a bírói út gyorsabban haladt volna, talán el lehetett volna kerülni akár a kormánybuktatást is, hiszen nem visíthatott volna a MOGYE szenátusa, hogy az akadémiai szférába beavatkozik a politikum, az igazságszolgáltatás hozott volna ítéletet" – jelentette ki Kincses Előd. Az RMDSZ Karácsony Erdei Etel ügyvédet bízta meg a perbeli képviselettel, aki benyújtotta a RMOGYKE melletti beavatkozási kérelmet, ugyanakkor a perbe belépett a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség is, saját nevében, az ő képviseletüket Gogolák Csongor ügyvéd látja el. Kincses szerint a magyar diákság beavatkozása üdvös dolog, hiszen nem mondhatják, hogy kizárólag olyanok léptek be a perbe, akik nem közvetlenül érdekeltek. A tegnapi tárgyaláson az újabb beavatkozási kérelmeket közölték Ioan Sabau Pop ügyvéddel, aki a MOGYE-t képviseli a perben. Sabau ügyvéd ragaszkodott a halasztáshoz, arra hivatkozva, hogy a beavatkozási kérelmeket tanulmányoznia kell és mindenféle újabb kifogásokat fogalmazott meg. A bíró szeptember 28-ra tűzte ki a következő tárgyalást, annak ellenére, hogy Kincses Előd rövid határidőt kért, hangsúlyozva, fontos lenne az ítélethozatal még az új egyetemi tanév megkezdése előtt. "Egyetemkezdés előtt 2 nappal tárgyalják a pert, de úgy vélem, az ítélet semmi esetre sem lett volna jogerős október 1. előtt, hiszen olyan döntés nem születhet ebben a perben, amelyet a pervesztes ne fellebbezzen meg. A következő tanévre lehetne tisztába tenni a dolgot" – nyilatkozta a RMOGYKE ügyvédje. Kincses szerint a román kormánynak érdeke lenne ebben a perben egy korrekt bírósági döntés, hiszen a jelenlegi charta állandó feszültséget gerjeszt a romániai magyarok és románok között, Románia és Magyarország között, ez a szenátus pedig képtelen arra, hogy a törvénynek megfelelően módosítsa a chartát.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Vesszőfutás az adatokért
A magyar történelmi egyházak fölött fenyegető felhők vannak. Érdemi restitúciós törvény kellene, s nemcsak kellene, érvényesítése, új formába öntése is igényeltetik. Az igény azonban meghatározatlan, félszekkel és legyintésekkel körülvett. Már lényegében mindenki lemondott a magyar (és feledni nem érdemes: egyúttal a kisebbségi, vagyis európai normák és alkotmányos jogok által védett!!) egyenlő érdekérvényesítési, méltósághoz való joggyakorlati, felekezeti szabadságot biztosító elveket követő magatartások segítéséről, netán megszervezéséről.
Restitúciós felhőzóna
A magyar történelmi egyházak fölött fenyegető felhők vannak. Érdemi restitúciós törvény kellene, s nemcsak kellene, érvényesítése, új formába öntése is igényeltetik. Az igény azonban meghatározatlan, félszekkel és legyintésekkel körülvett. Már lényegében mindenki lemondott a magyar (és feledni nem érdemes: egyúttal a kisebbségi, vagyis európai normák és alkotmányos jogok által védett!!) egyenlő érdekérvényesítési, méltósághoz való joggyakorlati, felekezeti szabadságot biztosító elveket követő magatartások segítéséről, netán megszervezéséről.
Az alábbi témajavaslat egy évvel ezelőtt született, de bábái, névadója, pártfogója, respektálója mindmáig nem akadt. Igaz, csupán egy év …semmi az, ha európai időben mérjük, s még kevesebb, ha a kereszténység évezredes históriáját tekintjük. Eközben ugyan megszületett a magyarországi alaptörvény, melyben kőbe vésték a Szent István-i örökséget, de a határon túliság immár Európán túliságot is eredményezett, így ennek eszmei határokon átívelő érvénye halotthalvány maradt.
Mint ismeretes, a húszas-harmincas években csendőrségi segédlettel írattatott, bírói csalafintasággal megítélt történelmi vagyonfosztás áldozatául odalökött piarista, minorita, premontrei, rendi tulajdon, erdélyi státus, illetve szilágysomlyói és máramarosszigeti református gimnáziumok ügye oly dicstelen véget ért. Mert ha érdemi végét nem látta is senki, a „határon túliakat” megsegítő áldó kezek nem érnek el a román „igazság”szolgáltatás mai magasságáiig. Onisifor Ghibu kolozsvári pedagógus román nacionalista eszmekészlete kiváló alapanyag volt és máig az is maradt az egyházi vagyonvisszaszolgáltatás terén – reá hivatkozva ültetnek a korrupció-ellenes ügyészség (DNA) várószobájában órákig, legyen időm meggondolni, valóban akarom-e büntetőügyi feljelentésemet kézbesíteni a korrupt bírák ellen. Mert hát nem úgy megy az, leadsz egy okiratot, s halad a maga útján az érdemi eljárás felé…, hanem a panaszlevélen meg is ágyazhatsz akár, az irodába cövekelt kerti pad s a vidéki állomás várótermére hajazó környezet inkább megfontolásra késztetne… Szemben a két méretes egyenplakáttal, melyek az igazságügyi reform 2005–2007-es kampányából maradtak itt a magvas szlogennel: Ne adj csúszópénzt! Justitia bekötött szemmel, kezében patikamérleggel és az igazság gyíklesőjével áll a Dâmboviţa ívelt hídján, mi több, Ő maga a középső tartópillér, ezzel is igazolva, hogy a demokratikus államiság moccanthatatlan tartópillére az igazságszolgáltatás. Akik még hiszik a Grimm-mesék andalítóságát, s nem merengenek el azon, miért és ki kötötte be az úrhölgy szemét, ne kelljen látnia a csúszópénzek átutalásait, talán el sem gondolkodnak azon, miért kell(ett?) a bírák függetlenségét kiemelten is hangoztatni, sőt néhány vétkest még le is buktatni… A legfelsőbb szinteken egy méltó lélek felkenése ugyanis 100 ezer eurónál kezdődik, ezt már csak úgy kápéban átadni nem elegáns.
A kérdés tehát az, telik-e a visszaszolgáltatásra azoknak, akik vissza (!) akarnak kapni?! A román politikai elitben (s talán a romániai felsőmagyar elitet sem elkülönítve) ugyanakkor aligha gondolta végig bárki is, hogy a csalafinta bürokrácián bárki is átverekedheti magát, ha jogai érvényesítésébe fogna. A bizottsági, közintézményi, miniszteriális szinteken nap mint nap sértik vérig az állampolgárok közérdekű adatmegismeréshez való jogát, módod sincs bizonyítani, mikor és mit vettek el jogtalanul, mert nem hozzáférhetőek a rekvirálási, államosítási rendeletek, törvények, szabályozási és végrehajtási utasítások. Keresd csak a 2001. évi 544-es törvény alapján, amit tudhatnál a közérdekű adatok nyilvánosságáról…, próbáld meg a 2002. évi 182-es törvényt átlátni, mely az adatminősítések feltételeit tartalmazza (titkos, bizalmas vagy korlátozott elérhetőségű változatokkal, tartalmi garanciákkal)…, s ezzel úgy korlátozzák bármely megismerési és érdekérvényesítési jogodat, ahogy csak eszükbe jut. Hogy a szabályzat nem átlátható, az alapjog-korlátozással szembeni alkotmányos követelményeknek nem felel meg, azt csak kevesen fedezik föl, ennek hátterében a bizalmas minősítőrendszer így ellenőrizhetetlen, beláthatatlan. S aki éppen odabentről fogalmazza meg mindezt, lásd Gabriel Catalan esetét a Belügyminisztériumnál, az „államtitoknak” minősülő létszámleépítési adatközléssel érdemli ki az elbocsátást… Pedig talán fölértékelték a „bűnét”: a 2002. évi 182-es törvény 17. bekezdése szerint többek közt „az adatok államtitoknak minősülnek, ha az nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség alapján minősített adat, továbbá, ha honvédelmi, nemzetbiztonsági, bűnüldözési vagy bűnmegelőzési, központi pénzügyi vagy devizapolitikai érdekből, külügyi kapcsolatokra, nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokra, bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárásra tekintettel korlátozza”. Az átláthatóság kedvéért: az információ-szabadság viszont „az alkotmányos korlátok megítélésével összefüggésben – legalább annyi alkotmányos védelmet élvez, mint az »anyajog«, a véleménynyilvánítás szabadságjoga”. Akkor hát találd ki, lehet-e véleményed, ha hivatalnok vagy, lehet-e információd, ha állampolgár vagy…?!
Mi sem egyszerűbb, mint Európára áttekinteni…, majd ott megvan a megoldás! Hiszen ugyanezt az elvet támasztja alá az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: EEJE) szövege is. Az egyezményt az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyvvel együtt az 1994 évi 30. törvény hirdette ki. Az egyezmény 10. cikkének 1. pontja szerint „mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson”. A 2. pont a következő korlátozást engedi meg: „e kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából”.
Tekintélypártatlanság Méltó és decens mindez. A román Alkotmány 20. szakaszának (1.) bekezdése szerint „Az állampolgárok jogaira és szabadságaira vonatkozó alkotmányos rendelkezéseket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával és a Románia által részes félként aláírt paktumokkal és más szerződésekkel összefüggésben értelmezik és alkalmazzák”. Ám az, mit is vélnek paktumokkal összefüggésben állónak, immár nem a mezítlábas polgári pereskedő, hanem a hatóság magánjoga. A hétköznapi tapasztalat azt mutatja, hogy csak nagyon korlátozott körben létezik az államigazgatási titkosítás feletti bírói kontroll. Habár az alapjog érvényesülése érdekében evidensen biztosítani kell a nyilvánosságkorlátozás feletti érdemi és hatékony bírói jogorvoslati lehetőséget – ennek a formai kritériumok vizsgálatán túlmenően ki kell terjednie a nyilvánosságkorlátozás indokoltságának tartalmi vizsgálatára is –, de az indoklás alkalomszerűen titokzatossá tud lenni, amint opponálnál hozzáférésed nehezítése ügyében.
Észre sem veheted, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságához való jog szükséges és arányos korlátozása akkor garantálható, ha a nyilvánosságkorlátozás indokoltságának tényleges tartalmi felülvizsgálata is biztosított… Ezzel szemben a román bírósági gyakorlat az, hogy hiába van szoftveres alapú bírói kiszignálás, valahogy a „rázós ügyek” mindig azokhoz a bírákhoz vagy bírói tanácsokhoz kerülnek, amelyek képesek lehetnek hatékonyan védeni a szigorúan titkos, illetve titkos vagy bizalmas minősítésű adattal összefüggő „közérdekeiket”. Magyarán: nem tudsz, s nem is tudhatsz meg semmit, alkotmányosan és paktumosan felszerelkezve sem.
A titokfejtés közben a tájékozódáshoz való jogod mégsem szűnik meg tökéletesen… Keresgélsz, közlönyök, jogtárak, weboldalak… A Centrul Resurse Juridice honlapján www.crj.ro illusztrációs készlet hasonló esetekre, ahol minősítés feletti bírói kontroll hiányáról olvashatunk a központ maga által kezdeményezett próbaperei kapcsán. A 2011-es évi beszámolójuk szerint: a minősített adattal kapcsolatos próbapereiknél az esetek többségében a bíróságok nem a minősítés megszüntetését kezdeményezték és nem az adatok kiadását állapították meg. Holott egy „normális” demokráciában azt kellett volna megállapítaniuk, hogy jogellenesen nem adták ki az adatot…, azaz el kellett volna rendelniük azok kiadását. Kevéssé csodálnivaló ezután, hogy a Strasbourgi Emberjogi Bíróságot a restitúciós ügyekkel miért árasztották el, s miért állt módjukban moratóriumot kiadni a román hatóságok számára… – tegyük hozzá: mindmáig „EU-intelem” maradt csupán, érvénybe léptetés vagy kényszerítő erejű befolyás nélkül…
Coo-per-ráció Románia maradt az egyetlen, amely ezidáig nem volt képes európai jogi normáknak megfelelően, törvényes úton rendezni a volt egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését. Míg a polgári demokratikus országokban Nyugat-Európában a teljes oktatási rendszernek meghatározó részét alkotják a felekezeti iskolák, addig korunk Romániájában még az 1990 után kialakított vagy revitalizált magyar egyházi iskolai intézmények is többnyire jogfosztottak, tulajdonukból konstans módon kiforgatottak, állami szintű szabályozás és egyházi érdekű kezdeményezések összhangjának hiánya miatt lényegében mindmáig működésképtelenek. Az állapotok változása és a román állam következetesen vonakodó, a restitúciót nyíltan megnehezítő vagy ellentétes egyházpolitikai együttműködési szándéka miatt annó a magyar történelmi egyházak vezetői közös indítványban kezdeményezték, hogy Románia állami hatóságai juttassák vissza birtokunkba mindazokat az ingó és ingatlan javakat, melyeket önkényesen elkoboztak tőlünk.
Ehhez elsődleges feladat az egyházi-felekezeti vagyonok leltárának elkészítése lehet, amihez nemcsak jogos információkhoz való hozzáférés szükséges, hanem szinte speciálisan szakavatott kutatójogászi felkészültség is, mellette történeti és jogi forrásbázis kialakítása, nemzetközi együttműködés megformálása és nemzetközi jogi normákat követő érdekérvényesítési lobbi megalapozása is, mely képes egyszerre kezelni a felmerülő ügyek tudományos háttéranyagát és elősegíteni a jogérvényesítés sikerét is. E programos cél szinte mellőzhetetlen eredménye lenne a restitúciós feladatok harmonizálása az uniós kötelező érvényű ajánlásokkal, a nemzetközi konvenciókra épülő levéltári és adatnyilvánossági jogelvekkel, mindezeken túl a magyar kulturális örökség kezelésének állami garanciákra épülő védelmével, fejlesztésével, bővítésével és digitalizálásával is. (...) E feladattudat föltehetően nem hiányzik a politikai akarat szintjén, de hatástalan marad mindaddig, amíg érdemi, pontos, célirányos és jogi garanciákkal is alátámasztott leltár nem készülhet az elveszett (vagy éppen most elveszni látszó) egyházi vagyonok teljes lajstromával.
Ma már nem vitatható: a magyar történelmi egyházak fölött vonuló és mindegyre vastagodó, fenyegető felhők semmi jót nem ígérnek. A politikai idő és időjárás más időzónában zajlik, mint a szimpla állampolgároké, ez talán igaz lehet. Arról dönteni azonban, hogy vagy most összefognak az érdekelt és küzdőképes felek a még menthetőt menteni, vagy pár száz évre előre lebetonozzák előttük a mozgáspályákat, köztük a levéltárak, adattárak, titkos gyűjtemények és minősített okiratok felmérhetetlen adatbázisait is.
Sokpárti egyeztetés, titokmentes alku, elszánt összefogás kéne most jellemezze a magyarságot, nem pedig a széttartás, motiválatlanság, önként vállalt vakság, belenyugvó tutyiság. Megannyi megkezdett ügyben ugyanis ma már kétségtelen, hogy peres ügyirati anyagok raktára, eredménytelenül lefolytatott eljárások sora, szakmai vétségekkel terhes vagy jogi perfekcióval nem ellátott kezdeményezések sorozata bizonyítja, milyen folyamatosan romló kondíciók veszik körül a magyar egyházi vagyonok visszaszerzésének folyamatát. A szaklevéltári ismeretek hiánya, vagy a politikai érdekérvényesítés eszközeinek párhuzamossága, megkísérelt egyedi restaurációs játszmák és alkuk elveszített esélyei jelzik azt, hogy az érdemi feltárás és az adatokhoz hozzáférés garantálása (esetenként a nyilvánosság vagy a szakjogászi érdeklődés számára sem elérhető források megközelítési nehézségeit legyőzve) nem nélkülözhető ebben a változó feltételrendszerű jogérvényesítési folyamatban. Az adatok, források, dokumentumok, peranyagok, ítéletek, peres vagy peren kívüli eljárási megoldások, a jogszabályok idői és érvényességi kondícióinak feltételei (nem kellő meglétük) nemcsak érvényteleníti az elszigetelt törekvéseket, de egymás ellen hangolja, a vetélytárs félnek is kiszolgáltatja az érdekelteket. Ennek egyetlen ellenszere lehetséges: prekoncepció-mentes helyzetfeltárás és jogszerűen érvényes érték-összeírás (vagyonleltár, hiányleltár, összehasonlító kimutatások, jogi és történeti dokumentáció) elkészítése, s kitartó együttműködés azok között, akik még nem adták fel örökre. Ugyanis nem azt, nem csak azt adják fel, ha cselekvésben bénultak maradnak, amihez joguk volna, ami jussuk lehetne. Hanem föladnák mindazt, ami nem egyedi örökségük, hanem köztulajdon, nem egyéni infójuk, hanem közérdekű adat, s nem zsebcselekkel folyó kis üzletecske, hanem vagyonbirodalmak elherdálásának folyamata. Ehhez pedig sem joguk, sem fölhatalmazásuk, sem erkölcsi méltóságuk nem adatott meg…
Jogi forrásháttér az egyházi tulajdonok elsajátítás-történetéhez
Fontos megjegyezni, hogy 1948–1989 között, a kommunista államigazgatási rendszer idején Romániában (a román törvények derogációjával foglalkozó parlamenti bizottság 1997. december 7-i jelentése alapján) hozzávetőleg 3077 államigazgatási törvény keletkezett, 131 törvényerejű döntés, 1954 államtanácsi rendelet (ebből 312 nem is jelent meg hivatalos közlönyben), 205 elnöki rendelet (ebből 143 nem jelent meg hivatalosan), így tehát az igazgatás vonatkozó törvényi háttere is roppant nehezen megragadható, peres úton még nehezebben érvényesíthető ezért anullálásuk is. Sajnálatos, hogy többek között csak a 175/1948-as rendeletet derogálták 1997-ben, amelyik törvényileg tiltotta az egyházi iskolák létét, de ami az egyházak tulajdonvesztésének valódi alapját szolgálta: az 176/1948-as felekezeti iskolák tulajdonára vonatkozó rendelet, az még mindezidáig érvényben van.
A jogtalanságról összegyűlt forrásanyag, a dokumentációk feltárása, feldolgozása, nyilvánosságra hozatala, jogi háttéranyag visszamenőleges megismerése, mai jogszabályok szellemében történő átértékelés, jogi szintű képviselet garanciáinak kidolgozása korszakos kötelezettség lenne tehát. Ma még javarészt hiányzik, pontatlan vagy nem teljesség-értékű, aminek birtokában vagyunk, s nem kevésbé kérdéses az érdekek védelmében megszólalók kiléte, vállalásuk mikéntje, hangjuk vagy érdekérvényesítő képességük sikere sem. Nem egészen lehetetlen, de fölöttébb időigényes egy vagy több ilyen restitúciós pert végigvinni, nemcsak a jogi procedurális folyamat időtlensége miatt, hanem a hatósági ellenállás miatt is: ha egy megkeresésre éppen az igazságügyi tárca (mind jogos iratgazda) nem ad méltó választ, ha kivonja magát a jogszabály-alkotási folyamat múltidejéből azzal, hogy mai kapacitása nem elegendő a múltbéli jogtalanságok felszámolására – akkor nem véletlen, hogy lepusztulnak közben az egyházi ingatlanok, eltűnnek vagy visszavonulnak emlékezetükkel még élő bizonyságot adni képes személyiségek, s az adott állapot mint „örökkétig” tartó és megváltoztathatatlan lesz elkönyvelhető. Vagy olyan „múlt időként”, amelyre a jelennek már nem lehet visszahatása.
Varga Andrea. Új Magyar Szó (Bukarest)

Öngyilkosság a Kárpát-medencében – szembenézés az ördöggel
Két évtizedes kitartó vizsgálódás és búvárkodás után, a jeles szerzőpár: a pécsi Vadas Gyula szociológus és a csíkszeredai dr. Veress Albert pszichiáter, annyi megismételt részfelmérés és résztanulmány után, végre többé-kevésbé összefüggő, a kérdéskört több irányból és különféle szinteken feszegető szintézisét nyújtja az elemzett témának: az öngyilkosságoknak és mai társadalmi kihatásaiknak, illetve visszaszorításuk orvosi és társadalmi esélyeinek. Az ördög cimborája.
Két évtizedes kitartó vizsgálódás és búvárkodás után, a jeles szerzőpár: a pécsi Vadas Gyula szociológus és a csíkszeredai dr. Veress Albert pszichiáter, annyi megismételt részfelmérés és résztanulmány után, végre többé-kevésbé összefüggő, a kérdéskört több irányból és különféle szinteken feszegető szintézisét nyújtja az elemzett témának: az öngyilkosságoknak és mai társadalmi kihatásaiknak, illetve visszaszorításuk orvosi és társadalmi esélyeinek. Az ördög cimborája. A felcsíki öngyilkosságokon túl... (Státus Kiadó, Csíkszereda, 2012) című tanulmánykötetük eszembe juttatja azokat az éveket, amikor a még éppen csak úttörőként beindított kutatásuk első eredményeivel a Romániai Magyar Szónál kopogtattak, s szándékuk szerencsésen találkozott a szerkesztői szándékkal: az életüket önkezükkel eldobók problematikája, oly hosszú időn át tartó elhallgatás, szőnyeg alá söprés vagy egyszerűen hamisítás után, végre vita és elemzés tárgya lehetett – éppen azért, hogy szembenézhessünk vele.
A szerzőpár azóta – a múlt század kilencvenes éveitől kezdve – többször is megteremtette magának, anélkül hogy ezt valaki hivatalból leosztotta volna a számukra, a tudományos lehetőséget, a hozzá szükséges eszközökkel együtt, hogy mindenekelőtt a csíki (székelyföldi) öngyilkossági statisztikák elemzésével, elkövetési módok, motivációk, öröklődések, kihatások stb. figyelembe vételével a tendenciák mögé nézhessen és mind a terápiában, mind a megelőzésben konkrét fogódzókat nyújthasson. Ebből a szempontból dicséretes a törekvésük, hogy nem csupán „megélhetési kutatókként”, hanem aktív, a társadalmi cselekvésre visszaható szerepet vállaltak fel, annak a kockázatával együtt, hogy esetleg tévedhetnek is.
Mostani tanulmánygyűjteményük, amelynek érdemi bemutatására a napokban, az V. Román–Magyar Pszichiátriai Konferencián kerül sor Csíksomlyón (június 21–24 között), nem kevesebbet tűzött maga elé, mint azt, hogy az időben megismételt, továbbfejlesztett, sőt a nemzetközi vonatkozásokat és összehasonlításokat is figyelembe vevő vizsgálatok fényében megfogalmazhassák a szentenciát, amely igazolhatja vagy éppen hogy megcáfolhatja azt a sokat hangoztatott közhiedelmet – amelyhez olykor a látszat is szolgáltat némi muníciót –, miszerint a magyar öngyilkos nemzet.
Mindaddig nincs is baj a kréta körül, amíg a tények beszélnek, és a szerzők értelmeznek. Még az is elnézhető, hogy bizonyos esetekben a felmérési módszerek eléggé nehézkesek, a mintavételek sok helyütt nem elég reprezentatívak, a következtetések nem mutatnak túl meszszire. Ám ha mozaikként képzeljük el s fogadjuk is el a szerzők által felmutatott, időben más-más síkot leképező valóságszeletet, akkor eredményesebben közelíthetünk ahhoz az állapothoz, amelyben a fő kérdésre adandó válaszok is némi kockázattal ugyan, de megfogalmazhatók. A kérdés csak az, hogy a társadalmi mozgástér megváltoztatásának felvázolásában meddig megyünk-mehetünk el.
Az ördöggel való effajta cimborálás, mint amilyen az öngyilkosság gyakorlata és időnként-helyenként fejét felütő divatja mindig foglalkoztatta az emberiséget, s nem csupán abban a régióban, ahol élünk. Ennek ellenére, máig nem alakultak ki, nem tisztultak le azok a mechanizmusok, amikkel az életből való – amúgy természetes – eltávozásnak a váratlan, ellenőrizhetetlen és szeszélyesen önkényes útját ellenőrizni és úgy-ahogy kezelni tudjuk. A szerzők igyekeztek térben és időben perspektivikus mélyfúrást készíteni a jelenség kezeléséről és a jelen felé haladása evolúciójáról. Megállapítják: a szuicid-magatartás és gyakorlat szakaszos felerősödése vagy visszaszorulása a körülmények és az okok egymásra hatásának, szövevényhálója működésének a függvénye, s gyakorlatilag ugyanazzal a társadalmi elutasítással bélyegződik meg szinte egész Európában. Természetesen a különbségekre is oda kell figyelni. Ilyen értelemben, bármennyire hozzávetőleges értékeket elemezhetünk akár ma is az öngyilkos magatartásról a Kárpát-medencében, a vizsgálódások során kitetszik, hogy például az erdélyi társadalom magyar közegében ez a praktika hangsúlyozottabban „divatozik”. S látszólag marad a kérdés: akkor tehát öngyilkos nemzet-e a magyar?
Miért foglalkoztatja enynyire következetesen a pszichiátriát, a szociológiát az életnek egy ilyen sajnálatosan tragikus, de kiiktathatatlan árnyoldala? Talán van rá megfelelő gyógymódja? Esetleg a társadalomtól vár behatóbb odafigyelést és törődést e társadalmilag káros jelenség visszaszorításában? Mindkettőre igennel és nemmel is egyformán válaszolhatnánk. De az igazi válasz maga a tanulmánykötet.
A témához nyúló szakember két malomkő között őrlődik, amennyiben felvállalja az öngyilkosságokkal való foglalkozás ódiumát. Vagy ottmarad a kezében a téma, és egyedül kell boldogulnia vele – hiszen a potenciális öngyilkosok számos esetben, anélkül hogy tudnák, ideig-óráig ott lehetnek a pszichiátriai osztályok kezelőiben –, így viszont nem sokra megy, hiszen az orvosi kezelés képtelen kihatni a veszélyeztetett egyén társadalmi viszonyaira, elkeseredésének környezeti tényezőire, az igen sokszor szakadozott vagy éppen teljességgel hiányzó védőhálóra; vagy pedig, szakemberként is gondol egy nagyot és széles fronton elképzelt össztársadalmi cselekvéssel, a jól működő több generációs nagycsaládok gyakorlatához való visszavezetéssel, egy közösség-orientált, egymásra figyelő, a természeti életmódhoz visszataláló, szeretetteljes és szerethető társadalom szorgalmazásával kívánja minimálisra csökkenteni az „ördögi befolyást”.
Létezik a könyvben egy fejezet (A többnemzedékes nagycsalád, avagy a nemzeti bajok megelőzése), amelyben ez utóbbi gondolatok szélesen kifejtve, ideologikus megközelítésben is fontos helyet kapnak. Nem tisztünk vitatni az elképzelés érvényességét és helyességét, azt viszont bizton állíthatjuk, hogy a felvázolt társadalmi modell legalább olyan bonyodalmakat és buktatókat jelent, ha megvalósításra kerülne a sor, mint az osztálynélküli társadalom elvének a szemünk előtt és nemzedékek életén kitörölhetetlen, negatív nyomokat hagyó gyakorlatba ültetése. A szerzők kimutatják, hogy a történelemben felgyorsuló gazdasági-társadalmi fejlődési tendenciák kedvezőtlenül befolyásolták az egyén lelki tűrőképességét, felkorbácsolták az öngyilkossági vágyat. Ha ez így van, s miért ne lenne?, úgy egy ideologikusan elképzelt társadalmi modell frontális rákényszerítése a létező valóságra – legyen az bármilyen ellentmondásos, káros és emberellenes – éppen olyan feszültségekkel, lelki traumákkal, frusztrációval és a pszichiátriából jól ismert tünetekkel jár, mint a tanulmány által elítélt urbanizáció vagy fogyasztói társadalmak globalizálódása. Az értékes tanulmánygyűjtemény amúgy éppen gazdag dokumentációs és tényanyagával győz meg arról, hogy az emberiség öngyilkos magatartása szerencsére nincs összefüggésben a nemzeti karakterrel – ahogy a közhiedelemben ez rögzült, azáltal is, hogy pl. a magyart számos esetben öngyilkos népnek titulálják, de nem csak őt –, ami nem jelenti azt, hogy egy népesség keretén belül ne állnának be olyan társadalmi körülmények, amelyekben a suicid-magatartás multiplikálódik, már-már „fertőző” minták révén terjed. El kell fogadnunk, hogy az öngyilkosság mint jelenség az élet velejárója, s leküzdésében, visszaszorításában minden érte felelős tényezőnek megvan a maga sajátos feladata, felelőssége. A könyv nagyon sok tényezőjét és megközelítési módját tárta fel annak a jelenségnek, amelytől különben mindenki borzong, s amely annyi személyes tragédiára próbál fátylat borítani. Jó jel, hogy bemutatására és vitára bocsátására egy jól bejáratott, román–magyar vegyes szakemberfórumon kerül sor. Kizárólagos nemzeti vizsgálódásoknál jóval többet ér az, s az „ördöggel” való szembenézés szintén esélyesebb talán, ha közben az összefogás és a közös cselekvés útjait is megkeressük.
Cseke Gábor. Új Magyar Szó (Bukarest)

Csontokról a mozgólépcsőn
Kántor Lajos Konglomerát (Erdély) című, a Kossuth Kiadó által megjelentetett kötetét mutatják be a Kós Károly Akadémia Alapítvány és Minerva Művelődési Egyesület szervezésében június 21-én, csütörtökön délután 6 órakor Kolozsváron a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca utca 16 szám). A könyvről a szerzővel beszélget Demény Péter és Markó Béla. A kötet bevezető írását az alábbiakban közöljük.
– Vannak csontjai?
– Tessék?
– Vannak csontjai?
Ez meg miféle őrület? Sebestyén nem érti, ki szólította meg, honnan jön a hang. Jó ideje üldözik a hangok, de nem ilyen agresszíven szokták megszólítani. Most tulajdonképpen nem is hang jön, csak kép, képről a szöveg, ahogy halad fölfelé, a kijáratnak. Egyszerű Sandoz-reklám, reklámok a mozgólépcső két oldalán, a kalciumhiány pótlását sulykolják beléd. Egymást érik, most már a belső képernyőn is.
Csontok, csontok… Párhuzamosan a reklámmal, egy vers sorai motoszkálnak Sebestyénben, persze nem a sajátjai, egy barátja írta, a híres kolozsvári ortopéd professzornak ajánlotta őket; a saját csontjait szólította meg, még abban az időben, amikor biztatta magát: „hogy: előre! – vagy csak tovább!” Azt is leírta, ami tulajdonképpen mindenkire érvényes, ha nem vesszük is tudomásul: „Időm egyre kevesebb”, viszont hozzátette: „s ez nem keresztény misztika”. Vajon hogyan reagálta le a dedikáció címzettje, jó emlékű dr. Fazakas János (valamikor Sebestyén is járt nála a klinikáján) a Sandoz-reklámot? Ó, dehogy, most nem a Sandoz szól az aluljáróban, hanem Szisz verse.
Csontok, csontjaim, csikorogtok,
amíg élek, amíg éltek.
S ha a halál késes angyalai
húsomból kiheréltek:
ti őriztek engem tovább,
évszázadoktól meggyötörten.
Tanúm leszel, ásványi váz.
Hogy nem hajlottam. Hogy csak törtem.
Végül is miben segít a Sandoz? Hogy ne törjünk, hanem csak hajoljunk? Mit válaszolna erre Fazakas professzor? Vagy mai utódja, akinél Sebestyén épp mostanában járt? És mit ők hárman, ahogy kezdik befészkelni magukat Sebestyén agyába? Most már SzGSz, vagyis az idősebb és a fiatalabb Sz, meg évtizedek óta vitafelük, főleg az idősebbik Sz-é, a híres szerkesztő, G. Sebestyén szerint még annyira sem fognák fel a mozgóbeli kérdést, mint ő. És mégis, mintha együtt válaszolnának, Szisszel.
– Csak csontjaink, csak csontjaink.
Már ha azok is el nem porladtak. Jóllehet mind a hárman fiatalabbak Sebestyénnél. Bizonyára valamennyien kalciumhiányban – de élnek. De élnek? Sebestyén László rögeszmésen ragaszkodik hozzá, hogy együtt kérdezze őket, hogy együtt válaszoljanak. Ők négyen együtt élnek. Négyen most már, a mozgólépcsőn haladó túlélővel, egyben-másban utóddal. Akinek ugyancsak elszámolni valója van. Velük.
Mi az, hogy él? Nehéz erre válaszolni. Él a celeb, a világ ura. Él „a világ bajnoksága”, Dél-Afrikától Kolozsvárig. Élnek a labdarúgás hősei. Él a mikrofonba hangját beeresztő énekes, a vele dübörgő zenekar. Él a mindenütt jelen lévő politikus. A tévésztár. A celeb, mindenekelőtt.
És mi az, hogy celeb? SzGSz ezt még nem hallotta.
Ha le akarná fordítani a benne, Sebestyénben sajátosan élő hármast, többé-kevésbé pontosan így nevezné őket: Szabédi László, Gaál Gábor, Szilágyi Domokos, a 20. századi Erdélyből, a Kárpát-medencéből. Főképpen Szabédi, ő nem hagyja nyugton Sebestyént, már évtizedek óta. De a szerkesztő előd G.G. és a fiatalon távozott Szisz (nem csak mint ellensúly). Ki ismeri még őket? Celebritások? Az ő, mármint SzGSz idejében (hármuk idejében) híres volt a költő, de akár a szerkesztő, a professzor, pláne ha akadémikus. Tévé? Internet. Csak nézi(k) Sebestyént. A sajtó, az más. Bulvár? SzGSz-szel nem illik, nem kellene viccelni. Bár ifjabbik Sz értette a viccet. Tervezett közös szemináriumaik előtt Sebestyén mai kortárs költő (nem parlamentbe választott celeb) mondatából idéz, most olvasta egy hetilapban: „…a tömegnyilvánosság, ez a celebidióta látványhomály a művészi megnyilvánulások zömével nem tud mit kezdeni”.
Akkor hát menekülni kellene a látványhomályból. Távol a metró reklám- és embersűrűjétől, keresni egy helyet, ahol Sz, G és a náluk nemzedéknyivel fiatalabb Sz vitatkozhat, Sebestyén pedig kihallgathatja, illetve faggathatja őket. A két idősebb erősen hitt, fiatalon, a világmegváltó eszmékben, később is kereste a világmagyarázatot. Az ifjú Sz-nek a kételkedés maradt. A mesternek választott Sz, az előd, huszonévesen a század, a huszadik betegségéről akart könyvet írni. De ő írta le a naplójában, hogy az igazság igen általános fogalom, s ha jól utánajársz, nem takar semmit; vagy nagyon is sok mindent takar, de csak úgy, mint a szekér ponyvája: olyan dolgokat, amik nem tartoznak együvé. Hát most erről kellene beszélni. Tőle olvasta Sebestyén azt is, hogy nem az eszet s a szívet kell magyarrá tenni, hanem az életet; lehet szép a magyar élet, és mindenki irigyelni fogja, nem gyűlölni. Létezhet ilyesmi? G egészen másokat gondolt. Legalábbis másként. Ő egész életében azt próbálta magyarázni, tanítani, hogy mindenütt előbújik a rosszul tanított múlt. És mint a valóságirodalom teoretikusa figyelmeztetett, ha úgy ítélte meg: mindennapjaink elköltőiesítve, elfabulázva ködlenek fel egy-egy lírai futamban. Ő a magyar életet, a kisebbségit különösen, internacionalista mértékkel mérte. De tudta: a kisebbségi élet nem teljesség, nem valódi és őseredeti egyetemesség; tartozéka volt egykor az egésznek, melyben, ha zavartalanabb egyéni vérkeringése volt is, rész és függelék jellege sosem volt eltagadható. Ifjú Sz már ebbe a nem-teljességbe született bele.
Három helyzet. Együtt: SzGSz. Több, mint három név, több, mint három élet külön-külön.
Sebestyén úgy gondolja, a csontokat össze kell rakni*. És azt, ami a csontoknál is fontosabb.
Egy korszak. A múltunk.
A jelenünk?
* A csontok összerakásához Sebestyén a Szabédi László, Gaál Gábor és Szilágyi Domokos leírt (tehát ellenőrizhető) szövegeit használta fel, megőrizve a három szerző – helyenként pedig a barátaik – eredeti fogalmazását
Kántor Lajos. Szabadság (Kolozsvár)

Feloszlathatják a Magyar Polgári Pártot?
Kovács Péter szerint megszűnés fenyegeti a Magyar Polgári Pártot (MPP), miután az alakulat sem a 2008-as parlamenti, sem az idei helyhatósági választáson nem szerzett 50 ezernél több szavazatot. „Az MPP két egymás utáni választáson (2008. parlamenti, 2012. önkormányzati) nem ért el egyenként 50 000 szavazatot, ezért a párttörvény értelmében az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezi a párt feloszlatását” – vélekedett az RMDSZ főtitkára kedden a Facebook-lon közzétett bejegyzésében, azt is firtatva: a tanácsok megalakulása előtt ez azt jelenti, hogy elvesznek az MPP mandátumai?
politikai alakulatok tevékenységének megszűnéséről a 2003/14-es számú párttörvény 7. fejezete rendelkezik, amely felsorolja azokat az okokat és tényállásokat, amelyek a pártok feloszlatását vonják maguk után. A jogszabály kimondja például, hogy inaktívnak nyilvánítható egy alakulat, ha nem állított jelölteket – önállóan vagy más párttal szövetkezve – két egymást követő parlamenti választáson, legkevesebb 18 választókerületben. Hasonlóképpen törölhető egy párt a politikai alakulatok jegyzékéből, ha két egymást követő megmérettetésen nem szerez országos szinten legkevesebb 50 ezer szavazatot a megyei és helyi tanácsosi, valamint a szenátusi és parlamenti jelöltlistáján. A politikai alakulatok megszűntetését célzó indítványt valamennyi esetben a főügyészség (és nem az igazságügyi minisztérium) kezdeményezi a Bukaresti Törvényszéknél, amely dönteni hivatott az ügyben.
A Krónika kedden a bukaresti főügyészség sajtóirodájához fordult tájékoztatásért annak kapcsán, kezdeményezték-e az MPP felszámolását, az intézménynél beállt egész napos áramszünet miatt azonban Dana Tiţian szóvivő leghamarabb szerdára ígért választ.
Az MPP egyébként a 2008-as helyhatósági választáson teljesítette a törvény által megszabott voksküszöböt: helyi tanácsosi listája 79 238, megyei tanácsi listája pedig 84 620 voksot gyűjtött. A négy évvel ezelőtti parlamenti megmérettetésen nem indult az alakulat, az idei önkormányzati választáson ugyanakkor a fenyő színeiben indult települési képviselőjelöltek összesen 46 071, míg a megyei tanácsosjelöltek 36 671 szavazatot szereztek, miközben a polgármester-jelöltekre leadott 49 884 voks is alulról súrolja az ötvenezres határt. Különben a párttörvény nem szabja meg egyértelműen, hogy a kellő számú szavazat hiánya esetén a főügyészség hivatalból köteles-e elindítani a jogszabály szabta feltételeket nem teljesítő alakulatok felszámolását, vagy feljelentés alapján. Ha hivatalból járna el, akkor ez idén is több tucat „pártocska” megszűnését vonná maga után, mivel a helyhatósági választások végleges eredményeinek tanúsága szerint számos olyan alakulat teljesített jócskán 50 ezer voks alatt, amely a korábbi megmérettetéseken sem szerzett több szavazatot.
Egyébként a pártok működését szabályozó törvény kimondja azt is, hogy a politikai alakulatok kötelesek frissíteni tagjaikat sorjázó listájukat a helyhatósági vagy parlamenti választások előtt, mégpedig az azt megelőző év végéig. Eme rendeletbe kapaszkodva támadta meg idén többek között az RMDSZ, az EMNP és az MPP választási indulását a Bukaresti Törvényszéken Cătălin Stoichiţă, Bukarest 5. kerületének független polgármesterjelöltje, kérve egyúttal az alakulatok feloszlatását; a keresetet azonban a törvényszék arra hivatkozva utasította el, hogy a felperesnek nincs minősége a perben.
Szász Jenő MPP-elnököt egyelőre nem sikerült megszólaltatnunk az ügyben.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

A magyarellenesség visszaüthet
Nem az a gond az RMDSZ-szel, hogy részt vett az ország kormányzásában, s most is úgy képzeli el jövőjét, hogy jön majd egy új hatalom, mely keblére öleli, hanem az, hogy hosszú és viszonylag nyugalmas országlása során nem sikerült törvényes alapokra helyezni a kisebbségek, jelesen a magyarság politikai jogainak érvényesítését.
Mert az egyszer hopp, máskor kopp politika lassan agyunkra megy, s unjuk a ciklikusan ismétlődő játékot, miszerint ha új hatalom veszi kezébe Románia irányítását, s ha abból az RMDSZ kimarad, a kisebbségi jogok lebegővé válnak, s attól függetlenül, hogy jó vagy rossz a teljesítménye egy-egy magyar vezetőnek, veheti kalapját, s mehet. Természetesen óriási hátrányt jelentett, hogy az RMDSZ nem tudta kiharcolni, törvény szabályozza a kisebbségek, esetünkben a magyarság számarányának megfelelő képviseletet az állami hivatalokban és intézményekben, s huszonkét évvel a rendszerváltás után is a hatalom kényének-kedvének, jelen esetben bosszújának van kitéve a magyarság. Ennek eredménye az is, hogy az új hatalom kormánymegbízottjai nemcsak a régi vezetés embereit akarják eltüntetni a politika színpadáról, de szálka szemükben minden magyar jelkép, zászló, címer, plakát. Pontáék, még úrfi korukban, azaz a hatalom megszerzése előtt, azt ígérték, hogy csakis a szakmai teljesítményre lesznek tekintettel. Igaz, bosszút esküdtek az RMDSZ ellen, mert nem állt át pártjukra, de hatalmas politikai vakság jele, hogy eme érzelmüket kiterjesztették a magyar lakosság egészére. A Ponta–Antonescu páros nem tudja legyőzni az RMDSZ-szel szembeni averzióját, s ha egy-egy magyar nevet felfedeznek közép- vagy alsó szinten, beindulnak, mint a bika a vörösre, s egykettőre eltüntetik azt. A liberális Antonescu bosszúállóbb, mint illenék, s Ponta – aki azt állítja magáról, benne nincs magyarellenesség –, hogy szövetségesi hűségét bizonyítsa, szabadjára engedi a közel nyolcéves ellenzékiségben a megyékben hatalomra kiéhezett embereit, s dúl a harc a székekért, pozíciókért, funkciókért. Mifelénk lassan írmagja sem marad egyetlen középszintű magyar vezetőnek, s félő, ha majd pénzügyi-gazdasági tekintetben is érvényesíteni fogják kizárólagos pártos hevületüket, újra hátrányos helyzetbe kerülnek a magyar megyék. A bosszú rossz tanácsadó, a magyarellenes politika is visszaüthet. Ha nem veszik idejében észre, hogy a magyar nemzeti közösségnek alanyi jogon biztosítani kell a számarányának és tehetségének megfelelő helyet az állam- és közigazgatásban, s gazdasági eszközökkel támogatni kell további fejlődését, nem különbek, mint azok, akik évtizedek óta a tiszta román állam megteremtését tűzték zászlójukra.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
JÚLIUSTÓL MEGSZŰNIK AZ ÚJ MAGYAR SZÓ. Lapértesülések szerint július elsejei hatállyal megszűnik az Új Magyar Szó nyomtatott változata. Az önmagát az egyetlen országos terjesztésű magyar napilapként meghatározó, RMDSZ-közeli ÚMSZ-t megjelentető váradi Scripta Kiadó Kft. anyagi helyzete ellehetetlenült, emiatt nem tudja előteremteni a lap előállításához szükséges pénzügyi forrásokat.
Lányi Szabolcs, a Scripta igazgatótanácsának volt elnöke sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a hírt. Salamon Márton László, az ÚMSZ megbízott felelős szerkesztője sem adott bővebb felvilágosítást. Pakol, mert az Ungureanu-kormány Románia szaloniki főkonzuljává nevezte ki, és júliusban kell elfoglalnia állomáshelyét, hacsak Pontáék másként nem döntenek. Különben évek óta az RMDSZ Communitas Alapítványa sajtótámogatásra szánt pénzének jelentős hányadát az ÚMSZ-nek adta. (Idén például a legmagasabb összeget, 34 000 lejt kaptak, míg a Háromszék 0 lejt.) (Krónika) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar napok bánsági módra
Temesvár többségi és kisebbségi népei májusban felébredtek hosszú téli álmukból, egymást érik a rendezvények, az ember azt sem tudja, hová kapja a fejét. Az első héten egyszerre zajlott a Temesvári Nemzeti Színház Román Drámafesztiválja, a spanyol hét, illetve a XVII. Bánsági Magyar Napok. Utóbbinak az eseményeit Tasnádi-Sáhy Péter összegezte.
Május 3-án immár tizenhetedik alkalommal süthette el a Bánsági Magyar Napok közművelődési seregszemle képzeletbeli startpisztolyát Szász Enikő színművésznő, a Bánsági Magyar Nőszövetség elnöke, a rendezvénysorozat életre hívója és mindenkori főszervezője a Helios Galéria Identitás című, temesvári magyar képzőművészek munkáit bemutató tárlatának megnyitóján. A városban élő hivatásos alkotók munkáit Szekernyés János műkritikus, a Képzőművészeti Szövetség Temes megyei elnöke méltatta, kiemelve a művek technikai változatosságát, sokrétűségét, magas színvonalát. Nem rótta fel hibaként azt sem, hogy az alkotók egy része nem ragaszkodott mereven az identitás fogalmának etnikai vonatkozásaihoz, hanem inkább a személyes hangvételű önkifejezést helyezte előtérbe. Az ítész hozzáértő szavait Kiss Attila színművész zenés fellépése követte. Egy órával később dr. Zétényi Zsolt Az Aranybullától az Alaptörvényig című előadását hallgathatta meg a nagyérdemű; az előadó e sorok írójának felfogóképességét meghaladó logikával jutott el addig a végkövetkeztetésig, hogy a tavaly április 25-én elfogadott új magyar alaptörvényt „a történelmi alkotmányosság irányába tett jelentős lépésként” értelmezze, de ez bizonyára az újságíró és nem a képzett veszprémi jogász képességeit minősíti.
Másnap újabb kiállítás nyílt, ezúttal a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előcsarnokában. Itt – a civil szervezetek közti együttműködés jó példájaként – az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) természetjáróinak 64 természetfotóját mutatták be a szervezők. A kiállított képeket a víz és halmazállapotai, az élővilág és fa a néprajzban kategóriákban díjazták. A tagok munkásságának ilyen jellegű bemutatása – amint azt Illés Mihály, a Bánsági Kárpát Egyesület elnöke megjegyezte – százhúsz éves hagyomány az EKE történetében, mivel már 1892-ben is közöltek fotókat.
Műválasztás bekötött szemmel Május 5-én, szombaton a Zeneakadémia Contertino terme adott helyet a bánsági írók és olvasók találkozásának, s a rendszerváltás óta megjelent több száz kötetből vásárt is rendeztek a szervezők. Azt nehéz lenne megállapítani, hogy a jelenlevők közül kik voltak a szerzőket felsorakoztató 81 fős lista tagjai és kik pusztán csak mezei olvasók, de a kérdés talán nem is feltétlenül releváns, mivel a termet az utolsó székig megtöltötték. Először Eszteró István költő emelkedett szólásra. A bánsági költészet jelentősebb alkotóinak felsorolása mellett a Szabolcska Mihályt, Endre Károlyt, Franyó Zoltánt és Anavi Ádámot követő mai költőnemzedék sanyarú sorsára is felhívta a figyelmet: a versszeretők táborának apadása mellett a támogatások hiánya is sújtja őket. A próza-szekciót dr. Bárányi Ferenc képviselte, s bár ő igyekezett vidámabb hangot megütni, a bánsági írók helyzetéről mégsem sikerült a rímfaragókénál sokkal rózsásabb képet festenie. Szekernyés János a helytörténeti munkák fontosságáról beszélt, örömmel kijelentve, hogy ezek iránt, az egészséges lokálpatriotizmusnak köszönhetően, ma is töretlen az érdeklődés. Dr. Bodó Barna a társadalomtudományok képviselőinek munkásságát méltatta, felhíva a figyelmet arra, hogy a szórványlét nem csak hátrányokkal jár: ezen tudományterületek képviselő a Bánságban olyan folyamatokat vizsgálhatnak testközelből, amelyek máshol nem tapasztalhatók. Végezetül dr. Jánosi Endre a románul publikáló, Temesváron élő magyar oktatóknak és kutatóknak a város és a térség tudományos életében betöltött fontos szerepéről beszélt. A rendezvénnyel kapcsolatban, az ott kapott rengeteg értékes információ mellett, „az olyan kevesen vagyunk, nehogy megsértsük egymást” hangulat késztetett némileg töprengésre, melynek jegyében a felolvasó szerepét magára vállaló Mátray László színművész bekötött szemmel választott a kiállított kötetek közül, hogy senkinek a munkásságát se kelljen külön kiemelni, ezzel megbántva másokat, így kénytelen volt egy egyébként remek helytörténeti alkotásból a Rékást bemutató, valljuk be: némileg száraz szócikket primavisztázni. Abban bizonyos vagyok, hogy ez a mentalitás rövid távon nagyban szolgálja egy egymásra utalt emberekből álló, drámai tempóban fogyó kisközösség olajozott, súrlódásmentes működését, viszont az objektív – vagy legalábbis kollektíven elfogadott – mérce megőrzését esetleg akadályozhatja. Szerencsére a súlyos gondolatokat hamar kimosta a fejemből a két év szünet után újra összeálló temesvári rocklegenda, a Quo Vadis koncertje. A RockHouse-ban fergeteges műsorral nyűgözte le régi és új rajongóit az együttes.
A haza-vita elmaradt
A május 7-i program honismereti vetélkedővel indult a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulóinak részvételével, a Szórvány Alapítvány szervezésében. Az estére meghirdetett Menni vagy maradni? A haza fogalma című vitaest, sajnos, érdeklődés hiányában elmaradt. Érdemes lenne utánajárni, hogy ezért csak a kellemes tavaszi este okolható-e, amely orgonaillatú szoknyáját meglebbentve maga után csábította az ifjúságot a Béga-partra, vagy a kérdést kellene-e esetleg valahogy trükkösebben megfogalmazni… Kedd este Florin Iepan temesvári rendező Lugosi Béla, a bukott vámpír című dokumentumfilmjét vetítették az Adam Müller-Guttenbrunn Házban, az érdekfeszítő alkotáshoz méltatlanul kis számú néző előtt. A film a Lugosról elszármazott, Blaskó Béla néven született kalandos életpályájú hollywoodi sztárt körüllengő misztérium boncolgatására vállalkozott, számottevő sikerrel. Az eseményen maga a rendező is részt vett, és a vetítés után készséggel válaszolt a kérdésekre. A szervezők az Európa-tudat erősítéséről sem feledkeztek meg, így május 9-én, az Unió hivatalos születésnapján (62 évvel ezelőtt Robert Schuman francia külügyminiszter ezen a napon kezdeményezte Európa országainak szorosabb együttműködését) a bartókos diákok az Integratio Alapítvány és a Diákönkormányzat által szervezett EU-MOZAIK című vetélkedőn tehettek játékos formában tanúbizonyságot unióval kapcsolatos ismereteikről, miközben természetesen gyarapították is őket.
Csütörtökön újabb kiállítás megnyitóján vehettek részt a fotózás kedvelői: Orbók Ildikó Budapesten élő újszentesi művész Erdély, ahogy bennem él című gyűjteményével örvendeztette meg a temesváriakat. Komoly mögöttes tartalommal bíró munkáinak a Temes Megyei Önkormányzat épülete adott időlegesen otthont.
Délután Szerbhorváth György De ki viszi haza a biciklit? című monodrámáját tekinthette meg a színházszerető közönség. A kisebbségi lét 21. századi mindennapjait hol vidáman, hol keserűen bemutató darabot Krizsán Szilvia, az Újvidéki Színház színművésze adta elő. A sokrétűségre törekvő rendezvénysorozat színházi kínálata természetesen nem ebből az egy produkcióból állt: a Temesvári Csiky Gergely Színház a Praht Lugoson és Zsombolyán is előadta, kihelyezett program keretében, a szegedi Kövér Béla Bábszínház pedig a Merlin Bábszínházban vendégeskedett a Mesemondók című előadással. A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) is igyekezett a fiatal bánsági képzőművészek munkásságára felhívni a figyelmet, méghozzá sikerrel: A fejlődés világában témamegjelöléssel versenyt és kiállítást hirdetett hivatásos és amatőr képzőművészek részére; 18, a legkülönbözőbb technikákkal készült festmény, grafika, textilmű, illetve fotó érkezett. Szekernyés Jánosnak a bánsági képzőművészet történetét és jelentős alakjait bemutató rendkívül informatív előadása után maguk az alkotók is bemutatkozási lehetőséget kaptak: ki bátrabban, ki félénkebben beszélt saját eddigi munkásságáról és a versenyre nevezett művéről.
A hétvége nyitóeseményét szintén az egyetemistakorú ifjúságnak szánták: önéletrajzíró tréninget, illetve állásbörzét szerveztek számukra a Kós Károly Házban, Temes megyei vállalkozók bevonásával. A rendkívül hasznos program viszont messze elhalványult a valószínűleg az egész hét fénypontját jelentő néptáncgála, illetve az azt megelőző felvonulás mellett, amikor is a műsorban részt vevő együttesek tagjai – mintegy 300 fő – népviseletbe öltözve vonultak az Opera térről az eseménynek helyet adó Diákházig, természetesen zenés kísérettel. A több mint három óra hosszat tartó műsor szerencsére nem vette el a szereplők táncos kedvét, így a hivatalos esemény után jókedvűen ropták hajnalig a színház előterében rendezett táncházban.
A rendezvénysorozatot vasárnap majális zárta Újszentesen, ahol kispályás focibajnokság, történelmi magyar harcművészeti bemutató, rovásírás-oktatás, illetve gulyásparti kínált könnyed szórakozási lehetőséget azoknak, akik a hidegfront ellenére is a szabadba merészkedtek. A komolyzene kedvelői pedig a temesvári Bartók Béla vegyes kar Én mindig bíztam benned című, egyházi kórusművekből álló műsorával búcsúzhattak a Bánsági Magyar Napoktól. erdelyiriport.ro

Nastase, a politika korruptságának szimbóluma
A szerdán öngyilkossági kísérletet elkövető Adrian Nastase volt kormányfő az elmúlt években enyhe ítéletekkel úszta meg az ellene indult korrupciós eljárásokat, szerdán azonban véglegessé vált: börtönbe kell vonulnia. A román sajtó szerint ez fordulópont, az 1989-es forradalom után most először tapasztalhatják meg politikusok azt, hogy nem tehetnek meg mindent büntetlenül.
Kisebb sérülésekkel túlélte öngyilkossági kísérletét Adrian Nastase volt román kormányfő, akinek szerdán fogdába kellett volna vonulnia, miután újabb korrupciós ügyben ítélték el. A politikust csütörtökön megműtötték, orvosai szerint még két hétig kórházban kell maradnia. Ügyvédei a büntetés-végrehajtás elhalasztását kérik.
Vajon mi válthatta ki az öngyilkosságot, hiszen Nastase az elmúlt években már hozzászokhatott a kihallgatásokhoz, a bírósági eljárásokhoz és ítéletekhez. Két másik ügye is folyamatosan a román sajtó címoldalán szerepelt, és ezekben is születtek már nem jogerős felmentő és enyhébb, elmarasztaló ítéletek. A mostani kampányfinanszírozási ügyben ráadásul a román legfelsőbb bíróság már január 20-án kiszabta a két év letöltendő börtönbüntetést befolyással üzérkedésért. A politikus valószínűleg azért fordította maga ellen fegyverét, mert szerdán a legfelsőbb bíróság elutasította fellebbezését, így véglegessé vált: 24 órán belül börtönbe kell vonulnia.
Mérföldkő 23 évvel a forradalom után
Az Adevarul című napilap kommentátora szerint június 20. ezért mérföldkő lehet Romániában. Az 1989-es romániai forradalom óta eltelt időszakban ugyanis a román igazságszolgáltatás ezen a napon „zárta le hosszúra nyúlt átmeneti időszakát". Immár nem politikai parancsoknak tesz eleget, hanem függetlenül dönt, és innentől egyik politikus sem hiheti többé azt, hogy nem eshet bántódása. Nastase és a magyarok
A sikeresnek számító Nastase 2004-ben miniszterelnökként részt vett a Gyurcsány Ferenc által Balatonőszödre összehívott balközép csúcstalálkozón is, ami a „Haladó kormányzás" címet viselte.
Ennél is emlékezetesebb volt 2002. december 5-i magyarországi látogatása. Medgyessy Péter miniszterelnök társaságában Budapesten, a Nemzeti Színház épületében ünnepelte a román nemzeti ünnepet, amely történetesen Erdély Romániához csatolására emlékezik. A pezsgős koccintás visszatérő eleme a radikális jobboldali mitológiának, tíz éve folyamatosan támadják ezzel Medgyessyt és az akkor regnáló MSZP-t.
Nastasét a mostani ügyében korábban született elsőfokú bírósági ítélet indoklása a román politikai élet korruptságának megtestesítőjeként aposztrofálja. A politikus az ellene indult vádakkal kapcsolatban gyakran mutat politikai ellenfelére, a vele amúgy elvileg egy oldalon álló szociáldemokrata Traian Basescu jelenlegi államfőre. Basescu a kilencvenes évek közepétől építette fel saját baloldali pártját, és 2004-ben az államfőválasztáson megverte Nastasét. Már akkor utalgatott a Nastase elleni korrupciós ügyekre, és az eljárások az ő hivatali ideje alatt gyorsultak fel. Nastase pártja, a PSD egyértelműen a román államfő bosszújának tekinti a Nastase elleni eljárásokat. A volt kormányfő sorsa ráadásul most is Basescu kezében van, aki államfőként kegyelemben is részesítheti a volt kormányfőt.
Az eredetileg nemzetközi joggal foglalkozó Adrian Nastase politikai karrierje még a Ceausescu-érában indult, 1987-ben a bukaresti egyetem jogászprofesszora lett. Abban az időben a nemzetközi emberjogi szervezetek ülésén Oslóban és Strasbourgban meggyőződéssel képviselte Ceausescu ideológiáját. 1989 novemberében, a forradalom kitörése előtt néhány héttel még Moszkvában volt a román–szovjet fiatalok baráti társaságának ötödik összejövetelén. Itt azt fejtette ki, hogy Gorbacsov peresztrojkája a szocializmus alapjait teszi tönkre. 1989 decemberében Nastase is a forradalom oldalára állt, 1990 tavaszán már a Nemzeti Megmentési Front szóvivője volt.
A forradalom után felálló kormányban Nastase végül külügyminiszter lett, 1990-1992 között töltötte be ezt a posztot. A szociáldemokrata politikus 2000-ben lett Románia kormányfője. Politikáját a gazdasági növekedés élénkítése, a nagy állami tulajdonú vállalatok privatizációja és a Nyugathoz való erőteljesebb közeledés jellemezte. Az ország ekkor csatlakozott a NATO-hoz és az ő kormánya fejezte be az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokat.
A Minőség trófeája
Nastase 2000. december 28-tól 2004. december 21-ig volt miniszterelnök. Posztjáról azután távozott, hogy a 2004 decemberi elnökválasztáson, szoros versenyben kikapott Traian Basescutól. Ebből az időből datálódik három korrupciós ügye, amelyeket hivatali idejének lejárta után évekkel kezdett vizsgálni a román ügyészség. Ezek a hosszadalmas, és az eljárási szabálytalanságok miatt újra megismételt eljárások tavaly, illetve idén jutott el bírósági szakba.
Most azért kellene börtönbe vonulnia, mert amikor 2004-ben az államfői posztért indult, illegális eszközökkel gyűjtött pénzt kampányához. A vádirat szerint rávette a Bákó (Bacau) megyei építkezési felügyelet vezetőjét egy szakmai tanácskozás megszervezésére. A „Minőség trófeája" címet viselő konferenciára főként építési vállalkozásokat hívtak meg. Részvételi díj címén magánszemélyektől 125, a cégektől pedig 400 eurós belépődíjat szedtek.
A rendezvényen végül 1,6 millió euró gyűlt össze. A pénz ezután négy olyan céghez került, amelyet Nastase két bizalmasa ellenőrzött. Innen egy másik társasághoz folyt át, amely aztán pénzelte a kampányt. Nastase végül az államfőválasztáson alulmaradt Traian Basescuval szemben.
A Zambaccian utca
A volt kormányfőt tavaly márciusban a Zambaccian-ügyben három év felfüggesztett börtönre ítélték zsarolásért, de a csúszópénz elfogadásának vádja alól felmentették (a Zambaccian annak az utcának a neve, ahol Nastase egyik háza található). Szintén három év felfüggesztettet kapott a politikus felesége, Dana Nastase, Irina Jianut, az állami építkezési felügyelőség volt igazgatóját pedig három év letöltendő börtönnel sújtották.
A szerteágazó ügyben 2010-ben emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Nastase házaspár ellen. A nyomozás több szálon indult. A vádhatóság figyelmét egy 1998-as ingatlanügy keltette fel, amikor Nastase még szociáldemokrata politikusként egy 700 négyzetméteres telket vásárolhatott meg jóval áron alul, 11 ezer dollárért, azaz a valós piaci ár huszonötödéért.
A vád szerint Nastasét és feleségét 2002 és 2004 között több alkalommal összesen mintegy 630 ezer euró értékben vesztegették meg készpénzzel, értéktárgyakkal és különböző anyagi ellenszolgáltatásokkal. A pénz egy része Irina Jianutól, a Bákó megyei építési felügyelőség volt vezetőjétől származott. Ő tulajdonképpen így „vásárolta meg" funkcióját, azaz Nastase kormányfősége idején is megtarthatta a fontos posztot.
A házaspár nagy értékben kapott Kínából bútorokat, elektromos berendezéseket és dísztárgyakat. A megvesztegetés része lehetett Nastase családi házainak felújítása is, az ügyészek szerint ugyanis a volt kormányfő ezeket a munkálatokat soha nem fizette ki. Az egyik ingatlan a bukaresti Zambaccian utcában található.
A vádirat tartalmazta azt is, hogy amikor 2006-ban az ügyészség már vizsgálódott, Nastase a képviselőház elnökeként megfenyegette az ügy egyik érintettjét, Ioan Păunt, Románia akkori kínai konzulját, aki az egyik tanú volt a volt kormányfő elleni megvesztegetési gyanúsítások perében.
Tamara néni pénzt utalt
A „Tamara néni” néven elhíresült ügyben végül felmentették Nastasét, nem volt ugyanis bizonyítható a korrupció ténye. A vádirat szerint 2000 novemberében, amikor Nastase még csak parlamenti képviselő volt, arról értesítette őt Ioan Melinescu a Pénzmosást Megelőző Országos Hivatal egyik tagja, hogy a hivatal vizsgálódni kezdett ellene egy ügyben. Felesége bankszámlájára ugyanis 400 ezer dollárt utalt át egy Tamara Cernasov nevű magánszemély.
A vádirat szerint a pénzmosás elleni hivatal munkatársa azt ajánlotta fel Nastasénak, hogy eltünteti a dossziét. A politikus elfogadta az ajánlatot, és amikor miniszterelnök lett, Malinescut azonnal kinevezte a pénzmosás elleni hivatal elnökévé. A hivatalban ezután el is tűnt a 400 ezer dolláros utalásról szóló akta. Az ügyészség szerint Melinescu a dossziét az ügyben korábban is közvetítő szerepet vállaló Ristea Priboinak, a miniszterelnök tanácsosának adta át azzal, hogy juttassa el Năstaséhoz. A dossziét mégsem sikerült teljesen eltüntetni. 2007-ben az Evenimentul zilei napilap közölt belőle részleteket. Nastase felesége ezután nem tudta igazolni a bankszámláján megjelent pénz eredetét. Azt állították, hogy egy örökösödési ügyről van szó, ők festményeket és ékszereket kaptak Tamara nénitől, akinem más, mint a a kormányfő feleségének 91 éves nagynénje. Kiderült az is, hogy a „gazdag nagynéni" egy bukaresti tömbházban lakik igencsak szerény körülmények között.
Nastase hevesen védekezett vádak ellen. Azt mondta, Melinescut nem is ismerte személyesen és nem is ő nevezte ki, hanem a korábbi igazságügy-miniszter javasolta a tisztségbe, a kormány csak elfogadta ezt. Az ügyben vizsgálat indult Ristea Priboi ellen is, akit megvesztegetésben és kenőpénz elfogadásában való bűnrészességgel gyanúsítanak.
Ebben az ügyben végül 2011 decemberében első fokon, nem jogerősen felmentették Nastasét, miután az ügyészeknek nem sikerült bizonyítaniuk, hogy azért nevezte volna ki 2000-ben Ioan Melinescut a pénzmosás elleni hivatal élére, hogy az megakadályozhassa a felesége elleni vizsgálatot. MTI. Erdély.ma

Román sajtó: Nastase elítélése mérföldkő a román posztkommunizmusban
A román posztkommunista időszakban mérföldkőnek számít Adrian Nastase volt miniszterelnök jogerős börtönbüntetése, az elmúlt két évtizedben kialakult gazdasági-politikai hatalmi rendszer először szenvedett vereséget – írta csütörtökön egybehangzóan a román sajtó.
A lapok emlékeztetnek, hogy a legfelsőbb bíróság előző nap két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a volt kormányfőt, aki öngyilkossági kísérletet követett el, mielőtt a börtönbe kísérték volna.
Az Adevarul című napilap kommentátora szerint június 20-a – az ítélethirdetés napja – azért lehet mérföldkő az 1989-es romániai forradalom óta eltelt időszakban, mert a román igazságszolgáltatás ezen a napon „zárta le hosszúra nyúlt átmeneti időszakát". Immár nem politikai parancsoknak tesz eleget, hanem függetlenül dönt. A szerző szerint Nastase úgynevezett Ceausescu-szindrómában szenvedett, mert bírósági pere alatt – akárcsak annak idején Ceausescu – végig azt hitte, hogy nem eshet bántódása. Öngyilkossági kísérlete nem teszi kevésbé vétkessé, ez nem férfias tett volt, hanem inkább gyávaság.
A Romania libera című napilap szerint a bírák bebizonyították, hogy az igazságszolgáltatás nem köt többé alkukat, nem lehet egykönnyen megzsarolni vagy megvesztegetni. Ez a büntetés példát statuál olyan politikusok számára, akik azt hiszik, hogy a kapzsiság, a befolyással való üzérkedés, a lopás fölött el lehet siklani. A precedens értékű ítéletet az utolsó pillanatban „felülírta" a vádlott öngyilkossági kísérletével, amely emberibbé, rokonszenvesebbé tette őt. Traian Basescu államfőt mindez arra késztetheti, hogy kegyelemben részesítse a volt kormányfőt. Ennek ellenére Nastase nem térhet vissza a politikába, hiszen az ítélet négy évre megtiltja neki, hogy köztisztségeket vállaljon. A Gandul című hírportál publicistája szerint Nastase tapasztalt és felelős politikusként megengedhetetlenül gyengének bizonyult. Öngyilkossági kísérletével megfutamodott az igazságszolgáltatás elől, hiszen a büntetés-végrehajtás is része a rendszernek. Elvárható lett volna, hogy a jogász és diplomata, volt magas rangú közjogi méltóság alávesse magát az igazságszolgáltatási rendszernek, hiszen nem életfogytiglani börtönbüntetésről volt szó, hanem csak két évről, amelyből mintegy nyolc hónapot kellene letöltenie, ha példás magaviseletet tanúsít a börtönben. Erdély.ma

Bethlen-kollégium: sok por, számos kérdés és hatmillió euró
Hétfőn kezdődik a nagyenyedi schola átfogó rehabilitációja
Hétfőtől elkezdődhetnek a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium teljes felújítási munkálatai: az erről szóló szerződést tegnap délelőtt írták alá a helyi önkormányzat, az Erdélyi Református Egyházkerület – mint tulajdonos –, valamint a munkálatok elvégzését versenytárgyaláson elnyerő Fehér megyei cég képviselői. Ezzel hosszas folyamat végére kerülhet pont, hiszen a 2004-ben visszaszolgáltatott ingatlanban működő iskola helyzetét az elmúlt években a teljes bizonytalanság jellemezte, mivel gyakorlatilag jogalap nélkül tartózkodtak az épületben. Végül a három érintett fél – az önkormányzat, a tulajdonos és a kollégium vezetősége példaértékű megállapodásra jutott, amelynek következtében sikeresen pályázták meg a Regionális Operatív Program egyik projektjét. A nyertes pályázatnak köszönhetően az elmúlt évek aprócska javítási munkálatain túl most átfogó rehabilitálás kezdődik, amelynek 2014 augusztusáig kell befejeződnie.
Félig-meddig megvalósult álomnak nevezte Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója a kivitelezési szerződés aláírásának ünnepélyes pillanatát, hozzátéve, hogy a teljes megvalósulás 2014-ig húzódik majd el. – Az államosított kollégiumot 2004-ben szolgáltatták vissza tulajdonosának, az Erdélyi Református Egyházkerületnek, a helyzetünk azonban innentől annyira bizonytalanná vált, hogy a tanfelügyelőség ki is lakoltatott volna minket az épületből. Szerencsére azonban nagyon sikeres tárgyalásokat folytattunk, amelyek következtében az önkormányzat mint fenntartó és a református egyházkerület mint tulajdonos 12 évre szóló haszonbérleti szerződést kötött egymással. Ennek értelmében az önkormányzat nem kell hogy bérleti díjat fizessen a tulajdonosnak, kötelezi azonban magát arra, hogy a kollégium felújításához szükséges összeget pályázatokból vagy saját forrásokból előteremti. Mindez pedig arra az időszakra érvényes, amíg fennáll a magyar tannyelvű Bethlen-kollégium – hangsúlyozta Szőcs Ildikó. Hozzátette: az aláírás pillanatában még nem tudtak a Regionális Operatív Program létezéséről, utána azonban már hatalmas munkával állították össze közösen a pályázatot. A tervezés teljes dokumentációját az egyházkerületi főépítész végezte el, az önkormányzat pedig 2010-ben benyújtotta a pályázatot. Az iratcsomó 6 millió eurós támogatást hozott. – Ez az összeg nem pusztán a felújítást, hanem a konzultáns cég munkadíját és az iskola felszerelésének teljes megújítását is magába foglalja, hiszen különféle interaktív eszközökkel, táblákkal fogjuk frissíteni a tanszerkészletünket – részletezte az igazgatónő.
Nem kell költözni
A kollégiumban az utóbbi években is folytak felújítási munkálatok: kisebb pályázatokból sikerült rehabilitálni az étkezde, az óvoda és a tornacsarnok épületét, és a bentlakásokban is történtek apróbb javítások. Most azonban a főépületet, a régi bentlakást és az elemi iskolát is rehabilitálni tudják. – A bentlakásban eddig 10 személyes szobákban laktak a diákok, közös mosdóval a folyosók végén. A felújítás során 5-6 ágyas szobáink lesznek, saját fürdőhelyiséggel – mondta el az igazgatónő. Hozzátette: van kidolgozott stratégiájuk arra az időszakra is, amikor a nyári vakáció végeztével a diákok visszatérnek a kollégiumba. – Reméljük, hogy tervünk működni fog, és nem kell sem ideiglenesen kiköltöznünk az épületből, sem pedig két váltásban dolgoznunk. Az egészen biztos, hogy izgalmas időszak vár ránk, folyamatos építkezéssel, sok-sok porral, számos kérdéssel, de már nagyon rég vártuk, hogy ez bekövetkezzen – szögezte le az igazgatónő, aki nagy pozitívumként értékelte, hogy a két érintett intézménnyel – az önkormányzattal és az egyházzal – jó partnerként tudtak együttműködni.
Létkérdés az iskola
Az Erdélyi Református Egyházkerület összesen 6 kollégiumot tart fenn. Ha ehhez hozzávesszük a Királyhágómelléken található további három oktatási intézményt, akkor kitűnik: Erdélyben a reformátusok rendelkeznek a legnagyobb iskolahálózattal. – A reformáció kezdete óta egyházunk kiemelt figyelmet fordít az ifjúság nevelésére, oktatására. Maga Bethlen Gábor fejedelmünk mutatott nekünk példát azzal, hogy Gyulafehérváron kollégiumot alapított. Kijelölte az utunkat, nekünk csak folytatni kell – tekintett vissza a kezdetekre Kató Béla főjegyző, aki a tulajdonos Erdélyi Református Egyházkerület nevében vett részt az aláírási ceremónián. – Az 1948-as államosításokat követően persze nem foglalkozhattunk az oktatással, de 1990 után, amikor elkezdődtek a visszaszolgáltatások, fel tudtuk venni a fonalat. Olyan ingatlanokat kaptunk vissza, amelyek felújításával 50 év alatt senki nem foglalkozott. Tudni kell, hogy ezeknek az iskoláknak az alapítói és későbbi támogatói minden alkalommal létrehoztak egy olyan gazdasági hátteret is, amelyből fedezni tudták az intézmény működési-fenntartási költségeit. Ezek lehettek termőföldek, erdők stb. Az új rendszerben azonban a tulajdonosok csak a romos épületeket kapták vissza, gazdasági háttér nélkül, így a fenntartásuk nagyon nehézzé vált – fejtette ki a főjegyző. Kiderült: az állam ugyan igyekezett valamilyen megoldást találni, például bért állapított meg, amelyet az önkormányzat fenntartóként kellett volna hogy fizessen a tulajdonosnak, ez azonban sok esetben nem történt meg, így perek halmaza indult el. – Erre jelentettek megoldást az európai uniós pályázatok, amennyiben a tulajdonos és a fenntartó hosszútávú bérleti szerződést köt egymással. Ezt azonban nem tudta minden érintett város vezetése elfogadni, és ebből a szempontból Nagyenyed (ellentétben például Kolozsvárral) nagyon jó példa: itt ugyanis a román polgármester is belátta, hogy hosszútávon sokkal jobban jár az önkormányzat, ha nem kell bért fizetnie, csak segít megszerezni a felújításhoz szükséges pénzt. Ráadásul saját megítélését is pozitív irányba tereli ezzel: biztosan nem véletlenül választották ismét őt a város élére – vélekedett a főjegyző.
Az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonosként néhány objektumot megtartott: a pincét, a múzeumot és a dokumentációs könyvtárat nem adta bérbe, ezek felújítását magára vállalta. Az ehhez szükséges, mintegy 500 ezer eurós összeget egyéb egyházi ingatlanok bérleti díjából, valamint különféle pályázatokból kívánja előteremteni. – Úgy gondoljuk, a dél-erdélyi magyarság hatalmas esélyt kapott azzal, hogy lehetőség van a kollégium teljes rehabilitálására. Mi fenntartjuk magunknak a jogot, hogy figyelemmel kísérjük a munkálatokat, és ellenőrizzük azok minőségét. A terveket egyházkerületi főépítészünk készítette el a megbízásunkból, az ő felügyelete és aláírása szükséges minden egyes tételhez – emelte ki Kató Béla. Hozzátette: a református egyház számára létkérdés az iskola. – Mi etnikailag is meghatározzuk magunkat: magyar egyház vagyunk, és nem végzünk missziós munkát sem egyéb nemzetek, sem egyéb vallások hívei között. Egyházunk beleszületés, megkeresztelés útján gyarapodik hívekben. Ha azonban a gyermek, akit mi reformátusnak keresztelünk, nem jár magyar iskolába, akkor elveszítettük, hiszen nem fogja olyan szinten bírni az anyanyelvét, hogy megértse, elfogadja az egyházi liturgiát, részt tudjon venni az egyházi életben. Kiszakad a közösségből, gyakorlatilag konfirmálni sem tud, mert nem érti a szöveget. Kiemelten fontos tehát, hogy befektessünk az oktatási intézményeinkbe. Az egyháznak elsősorban talán az oktatás minőségét, tartalmát kellene befolyásolnia, a méltó környezet, a megfelelő feltételek azonban sokat tehetnek azért, hogy pedagógus és diák jó közérzete és ezen alapuló közös munkája minőségi magyar oktatást teremtsen.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)

Filmek a ME.dok új számában
A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 11. kiadásának tiszteletére különleges számot jelentetett meg a kolozsvári ME.dok média- és kommunikációtudományi folyóirat.
A hetedik művészet esztétikai, kultúrszociológiai aspektusait bemutató lapszámot Kassay Réka és Széman Rózsa Emese szerkesztette.
A cikkek tág tematikát fednek le: Fülöp Noémi Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál: hálás téma című írása a TIFF visszhangját elemzi az erdélyi magyar nyomtatott és online sajtóban, de a cikkek szórásspektruma kiterjed a videojátékokra is (Deák Anita: A videojátékok mint a populáris kultúra elemei, avagy menekülés a mesevilágba). Olvashatunk angol nyelvű tanulmányt nemzetközileg elismert filmkritikus „tollából” (Gyenge Zsolt: Cinema in Search for Artistic Innovation – A film művészi-innovációs útjai), de ifjú filmítészektől is, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmes szakán végzős diákoktól, a Virginás Andrea szerkesztette rovatban. Távol-keleti filmeket elemez Orosz Judit „Wuxia lookbook” – Díszletek és jelmezek karakterisztikája és kódrendszere a kortárs ázsiai harci filmekben átfogó tanulmánya, mely az antropológia módszereinek használatával bontja ki a keleti harci jelmezek szimbolikáját. De meg kell említenünk Búzás Annamária Amerikai és keleti hagyományok Yimou Zhang Hero című filmjében című elemzését is, amely a két világszemlélet (Kelet és Nyugat) konvergens filmnarratíváit boncolgatva megállapítja, a keleti filmek cselekmény- és jellemkezelési módszerei legtöbbször sajátos esztétikum megteremtéséhez járulnak hozzá, amely képes felkelteni a mindenkori egzotikumra kivételesen fogékony „fehér ember” érdeklődését, de ugyanakkor könnyedén felismerhető, cselekménykövetést megkönnyítő támpontokkal is szolgál. A rovatot Csapó Huba Áron zárja a Keleti harci filmek lüktetése című multidiszciplináris elemzésével. Európa keleti részének filmtermése is képviselteti magát, szintén külön rovatban. Szociológiai igényű, tabuelemző tanulmányt olvashatunk László Lillától, aki a kortárs magyar és román filmek nőszereplőinek helyzetét mutatja be, míg Tóth Orsolya Orbán Lajosról, a 20. század eleji kolozsvári „mozgóképművészről” készített művészettörténeti tanulmányt. Szűk Balázs dolgozata (A cigányok megfigyelése az antropológiai filmben) a cigányok helyzetéről fest képet. A 2012/2-es ME.dokot Kassay Rékának a színház- és filmművészet egybefonódását vizsgáló elméleti írása teszi teljessé. Új Magyar Szó (Bukarest)

Bumeránghatás
A Ceauşescu-korszak oktatáspolitikája szorosan beleilleszkedett a nemzetiségek nélküli, egységes román nemzetállam megteremtésének programjába.
A román történelmet finoman szólva túlhősiesítették, a történelmi szempontból komolyan vehetetlen dákóromán kontinuitás hipotézisét államideológia szintjére emelték, a magyar oktatásprogramból pedig gondosan kiszemelgették a nemzeti szellemű verseket és műveket. Reményik Sándornak és Dsida Jenőnek legfontosabb versei legjobb esetben családi vagy baráti körben terjedtek, a hivatalos tananyagnak nem képezhették részét. Más szerzőket pedig egyszerűen kitörölni igyekeztek a közemlékezetből, nem sikertelenül. Így nem csoda, hogy sokan Szabó Dezsőről, Wass Albertről, Tormay Cecile-ről vagy Nyíró Józsefről csak a rendszerváltás után hallottak először.
Mindeközben Magyarországon a nemzeti öntudat tervszerű roncsolásán, a történelmi folytonosságtudat megszüntetésén munkálkodott a kommunista hatalom. A rendszerváltás után a magukat liberálisnak mondó erők karöltve a szociáldemokratává vedlett kommunistákkal a libertariánus kozmopolitizmus égisze alatt folytatták azt a rombolást, amit korábban a proletár-internacionalizmus jegyében műveltek. Az említett szerzők reneszánsza itt sem a hivatalos oktatásnak volt köszönhető. A FIDESZ-kormány, miközben érthetetlen módon továbbra is pénzeli az országra, a nemzetre és a kormányra rágalmak özönét zúdító balliberális sajtóorgánumokat, baloldali műhelyeket és könyvkiadókat, tett néhány lépést a jó irányba is.
Ezek közé tartozott Nyirő József újratemetése, illetve újratemetésének kísérlete. A székely írófejedelem hazatérését jobb lett volna nem kampányidőszakban megszervezni, s ha már kampányidőszakban került megrendezésre, szerencsés lett volna egyfajta „párt-ökuméne” jegyében cselekedni. Nem így történt, s ez a szervezők felelőssége. Sokkal súlyosabb felelősség terheli azonban azokat az erdélyi politikusokat, akik beálltak a fasisztázók kórusába. Politikai érdekből, minden bizonnyal tényismeretek nélkül. A román kormány illegitim fellépéséről és a hamvak „kézre kerítésének” törvénytelen, jogállami normákat lábbal tipró igyekezetéről inkább nem szólok, a román kormány csak önmagát adta.
Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy mind a román, mind az ál-magyar Nyirő-ellenes mocskolódás ürügye, hogy a jeles író nem mondott le parlamenti mandátumáról Szálasi Ferenc hatalomátvétele után. Egy egyetlen sort, egy egyetlen konkrétumot, egyetlen idézetet nem sikerült a népszavás-népszabadságos-indexes fröcsögőknek felmutatni, amivel alátámasztották volna a fasizmus vádját. Hasonlít ez a hajsza ahhoz, mint amikor hónapokon keresztül annyit tudtak felhozni a Jobbik állítólagos cigányellenségének igazolására, hogy honlapot indítanak a cigánybűnözésről. A balliberális média már ilyen, nemcsak nálunk, a Kárpát-medencében. Kötetet kellene kiadni a Magyarországot az Alaptörvény és a médiatörvény kapcsán ért mocsok-cunami egyes darabjaiból, melyeknek megfogalmazói jellemzően el sem olvasták a szóban forgó jogszabályokat. Mint ahogy a fasisztázók sem olvasták Nyirő József munkáit. Mert ha kézbe vették volna a Kopjafákat, az Isten igájábant, a Sibói bölényt, a kommunista időszakban indexre tett Néma küzdelmet, tudnák, hogy írójuk mély érzésű humanista volt, akitől alkatilag távol állt bármiféle embertelen szélsőség.
Annyi haszna volt a mesterségesen keltett hisztériának, hogy a nemzetben gondolkodó polgárok figyelmét ráirányították Nyirő József életművére, a könyvesboltok visszajelzései szerint megnégyszereződött-megötszöröződött a Nyirő-művek iránti kereslet, így pont a fordítottját érték el annak, amit akartak. A bumeránghatásnak köszönhetően pedig az egyetemes magyar kultúra, a Kárpát-medencei magyar köztudat és öntudat gazdagodott.
Borbély Zsolt Attila. Nyugati Jelen (Arad)

Nemzetpolitikai államtitkárság: megjelent a Szász Pál-ösztöndíjpályázat felhívása
Megjelent a külhoni magyar joghallgatóknak szóló Szász Pál-ösztöndíjpályázat felhívása, a jelentkezéseket július 20-ig lehet benyújtani.
A nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében kifejtette: a havi ötvenezer forintos ösztöndíjban 25-en részesülhetnek majd. Tízen Erdélyből, öten a Felvidékről, hárman-hárman a Vajdaságból és Kárpátaljáról, két-két hallgató pedig Szlovéniából és Horvátországból nyerheti el a támogatást.
A hallgatók, akiket évközben neves fővárosi ügyvédek tutorálnak (pártfogolnak), 2013 nyarán szakmai gyakorlaton vesznek részt egy-egy budapesti ügyvédi irodánál. A képzési témák a gazdasági és a polgári jog általános részét ölelik fel. Már az első megkezdett tanév előtt is lehet jelentkezni, az ösztöndíjra minden évben újra kell majd pályázni. Nem pályázhatnak a Magyarországon hallgatói jogviszonnyal és állandó lakcímmel rendelkezők, valamint a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi törvény hatálya alá nem tartozók, a magyarországi doktori (PhD vagy azzal egyenértékű) képzésben részt vevők, és más, magyar állami ösztöndíjban részesülő hallgatók.
Az alapítók a későbbiekben is segítséget kívánnak nyújtani abban, hogy a jól képzett hallgatók elhelyezkedjenek a szülőföldjükön, nemzetközi ügyvédi irodáknál, magyar érdekeltségű cégeknél. A pályázatokat július 20-án, közép-európai idő szerint délig elektronikus úton (www.bgazrt.hu) vagy – ajánlott küldeményként – postai úton kell eljuttatni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. címére (1014 Budapest, Szentháromság tér 6.)
A nemzetpolitikai államtitkárság felidézte, hogy a Magyar Állandó Értekezlet által 2011. november 24-én, teljes egyetértésben elfogadott nemzetpolitikai stratégia átfogó célként jelöli meg a külhoni magyar közösségek számbeli, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodását.
A dokumentum szerint "a jogilag gyarapodó közösség tagjai jogait magabiztosan használja, azokat védi és szükség esetén ki kívánja terjeszteni". Ez feltételezi - folytatták -, hogy olyan jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam szerinti szaknyelvet egyaránt ismerő, mindkét országban tapasztalatokat szerzett jogászokkal rendelkezzenek a közösségek, akik segítenek e cél elérésében. A fenti cél megvalósításához szükséges, hogy a külhoni magyar társadalmakban megerősítsék a magyar jogászságot - írták. MTI

Felráznák a nagybányai magyarságot
Megoszlik a nagybányai magyarok véleménye az Új kiáltó szó kapcsán: van, aki feltétel nélkül támogatja, azonban olyanok is akadnak, akikben ellenérzést váltott ki a nagybányai és bányavidéki civil, politikai élet képviselőinek, egyházfőknek, pedagógusoknak az ott élő magyarsághoz intézett felhívása. A múlt heti Szempont mellékletünkben megjelentetett kiáltvány a többségi román nemzetbe való beolvadás veszélyeire, a magyar oktatás elsorvadására, a magyarság asszimilációjára hívja fel a figyelmet.
A felhívás megírását az a tény szülte, hogy az egyik vegyes általános iskolában működő nagybányai magyar nyolcadikos osztálynak mintegy fele jövőtől már románul folytatná gimnáziumi tanulmányait. Ráadásul, mint ahogy kiderült, ezeknek a gyermekeknek a szülei jórészt magyar értelmiségiek, a nagybányai magyar élet húzóemberei, akik ezzel negatív példát állíthatnak – vélekednek a kiáltvány aláírói.
A kiáltványból kiderül, hogy 20 évvel ezelőtt még több mint 25 ezer nagybányai vallotta magát magyarnak. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint már csak 14 ezer, ami közel 50 százalékos csökkenést jelent. A kiáltvány megfogalmazói rámutatnak ugyanakkor arra is, hogy még ezt a 14 ezer magyart sem találják sehol, hiszen magyar rendezvényeken állandóan ugyanazokat az arcokat lehet látni.
A Kiáltó szó a szülőknek és pedagógusoknak egyaránt üzen. Előbbieknek azt, hogy ne engedjenek az „így jobban érvényesül gyermekünk” divatjának, utóbbiaknak pedig azt üzeni, hogy ne csak tanítsák, hanem neveljék is a gyermekeket. A fiatalokat arra buzdítja, hogy magyar barátokat szerezzenek maguknak.
Iskolaszéket alapítanának
A kiáltvány aláírói egy Bányavidéki Civil Iskolaszék alapítását kezdeményezik, amely által tudatosítani lehetne, hogy az oktatás nem iskolai belügy, hanem az egész közösség gondja. Ugyanakkor ez a közösség élő lelkiismereteként a magyar oktatás gondjait orvosolná. A beolvadás megállításához szükség lenne az emberek felfogásának a gyökeres változására – vélik a kiáltvány aláírói.
Probléma-e a vegyes házasság?
A kiáltvány egyébként egyesekben ellenérzést váltott ki. Talán az a kijelentés okozta a legnagyobb felháborodást, amely az asszimiláció, a magyarság önfeladásának egyik fő okaként a vegyes házasságok egyre szélesebb körű terjedését tartja. Orzac Csilla például vegyes házasságban él, és mint a Krónikának elmondta, számára a Kiáltó szó nagyon sértő, hiszen az ő két gyermeke magyar iskolába jár, éltanulók, versenyekről is első díjjal térnek haza. Ráadásul – tette hozzá – ő és a román férje anyagilag is támogatják a nagybányai Németh László Gimnáziumot, és ahol csak teheti, mindenben segíti a magyar oktatást. A kiáltvány szerinte nagyon radikális hangvételű, és meglátásában el sem jut azokhoz, akiket érint. Orzac Csilla azt mondja, a megírására semmi szükség nem lett volna, ő inkább az összefogást sürgeti.
Egy másik szülő azt vallja, hogy az iskolaválasztás a család belső ügye, és senkinek sem tartoznak magyarázattal, ha éppen a román iskola mellett döntenek.
Egy neve elhallgatását kérő, szintén vegyes házasságban élő szülő szerint a kiáltvány egyenesen gyűlöletre buzdít. Elmondta, hogy a magyar iskolában tanuló gyermekét lerománozták, merthogy az édesapja román. Ő úgy látja, hogy ezt az írást a diákok fogják megsínyleni a legjobban. Elbeszélgettünk egy vegyesházasságból született diáklánnyal is, aki számára teljesen érthetetlen, hogyan lehet a vegyes házasságot „betegségnek” bélyegezni, mint ahogy az a kiáltványban megfogalmazódott. „Sokkal nagyobb gond az, amikor tiszta magyar szülők gyermeke román iskolába jár” – vélekedett a diáklány.
Vlaicu Zsuzsanna Máramaros megyei főtanfelügyelő-helyettes jónak látja az ilyen jellegű cikkek megjelenését, azonban arra int, hogy nagyon vigyázni kell a nyelvezettel, és nem szabad megsérteni és megbélyegezni senkit. „Ez egy interetnikus környezet, ahol fennáll a vegyes házasság veszélye. Én úgy gondolom, hogy azok a szülők, akik vegyes házasságuk ellenére magyar iskolába íratják gyermeküket, azokat értékelni kell, meg kell tartanunk magunk mellett, nem pedig elítélni amiatt, hogy annak idején román párt választottak” – vélekedett a főtanfelügyelő-helyettes, aki minden szülőt arra kér, hogy gondolja át döntését, és válassza a magyar iskolát.
A kiáltvány jelzi, hogy a magyar templomokban alig köttetnek tiszta magyar házasságok. „Nem kellene olyan nagyvonalúan kezelnünk a vegyes házasságok kérdését, szinte elfogadottá vált a mai világban, itt Nagybányán legalábbis, ha valakinek román párja van, merthogy attól kezdve, hogy egy gyerek magyar édesanyától születik, de román az édesapja, vagy fordítva, attól a pillanattól kezdve az a gyermek már román is. 50 százalékban maga döntheti el, hogy a későbbiekben a román vagy a magyar nemzet része akar lenni, hogy Petőfit akarja jobban szeretni vagy inkább Eminescut” – fogalmazott az Új kiáltó szó egyik kezdeményezője és aláírója, Dávid Lajos, aki immár tíz éve vezeti a nagybányai Teleki Magyar Házat.
Ő és a kiáltvány többi aláírója azt tapasztalta, hogy egyre inkább elharapódzik az a jelenség, amikor a magyar diákok egymás között románul beszélnek, a közösségi portálokon is román bejegyzéseket írnak, és idegen hangzású zenét hallgatnak. A már idézett diáklány azt állította, hogy attól ő még magyar marad, amiért éppen román vagy angol zenét szeret.
Identitászavar, identitásvesztés
Markó Hajnal, a Teleki Magyar Ház programszervezője szerint lelki merényletet követ el az a magyar szülő, aki gyermekét román vagy történetesen német nyelvű iskolába adja. „Sok gyermekkel dolgozom, és látom azt, hogy aki más iskolába jár, az már nem feltétlenül önmaga, olyan vegyes identitású lesz, olyan zavarodott lesz, igazából nem tudja, hova tartozik. Ha írni kell valamit magyarul, akkor szegény azt mondja, hogy én ezt nem tudom leírni, ha olvasni kell, akkor ugyanezzel a problémával szembesül, hogyha kicsit később netán még fogalmazni is kell, akkor még súlyosabbá válik a probléma, és a gyereket ezek mind magába fordítja, szúróssá teszi, és nem jók neki ezek a kudarcok. Egy magyar gyermek az óvodában tanulja meg a korának megfelelő mondókákat, játékokat, attól lesz gömbölyű az ő lelke. Az iskolában az első betűk ne legyenek idegenek számára, később úgyis megtanulja azokat is. Ez adja meg neki a többletet, és így tudni fogja, hogy hol van az ő helye a világban” – állítja Markó Hajnal.
Eközben Bak László nagybányai református lelkipásztor kérdésünkre arról beszélt, hogy a beolvadás Erdélyre és az egész Kárpát-medencére is jellemző. „Minden egyes nemzettest, ideértve a nagybányai románságot és magyarságot is, az öntudatvesztésnek és a minőségvesztésnek van kitéve, ami velejében érinti a család struktúráját, felépítését, de ugyanakkor a gyermekek személyiségfejlődését is befolyásolja.”
Nem támadás
Váradi Enikő, az Iskoláinkért Gyermekeinkért Egyesület elnöke lapunk megkeresésre leszögezte, a cikk senki ellen nem irányult. „A magyar megmaradásunk, a magyar identitástudatunk megmaradása mellett száll síkra. Lehet, hogy egy-két szót kellett volna árnyaltabban fogalmazni, mindamellett, hogy sokan átnéztük, átolvastuk, minden aláíró elolvasta. Nem baj, hogy ezt megfogalmaztuk. Mindig az ilyen erősebb hangvételű cikkeknek van meg a kellő hatása, az, ami port kavar, amiről beszélnek. Valószínűnek tartom, hogyha árnyaltabban fogalmaztunk volna, mindenki szép csendesen rábólintott volna, és nem beszéltek volna róla, márpedig erről beszélni kell” – összegzett az egyesület elnöke.
Zahoránszki Brigitta. Krónika (Kolozsvár)

Tulipános kudarc Nagyváradon
Tizenhat év után először nincs magyar alpolgármestere Nagyváradnak. A Körös-parti várost a következő négy évben Ilie Bolojan polgármester mellett egy szociáldemokrata (PSD) és egy szintén nemzeti liberális párti (PNL) alpolgármester vezeti – döntöttek a testület csütörtöki alakuló ülésén. A döntéshozó testületben a Szociálliberális Unió (USL) a huszonhét tanácsosi helyből 18-at szerzett meg, tehát a szavazatok kétharmadával rendelkezik. Emiatt a hétről hatfősre csökkent RMDSZ-frakcióval nem újították meg az elmúlt mandátumban megszokott helyi szintű koalíciót, és alpolgármesteri helyet sem sikerült kialkudnia a szövetségnek.
A testületben rajtuk kívül a Demokrata-Liberális Párt (PDL) kapott még helyet három tanácsossal – az ő soraikból nemrég visszavonult polgármesterjelöltjük, Mihai Groza.
Hibát követett el az USL?
Ilie Bolojant, az USL jelöltjét az előzőnél is jelentősen nagyobb szavazati aránnyal, 66 százalékkal választották újra a nagyváradiak. Az elöljáró eskütétele után tartott rövid beszédében kijelentette: valamennyi váradi polgármestere lesz, függetlenül attól, hogy rá szavazott-e. Némiképp meglepő módon az USL liberális fele nem Florica Cherecheşt jelölte az alpolgármesteri tisztségbe, aki január óta foglalta el ezt a helyet, hanem egy új arcot, Mircea Mălan ügyvédet. Szociáldemokrata részről az elmúlt mandátumban is tanácsosként dolgozó Ovidiu Mureşan szerezte meg az alpolgármesteri széket. Sem a PDL, sem az RMDSZ nem állított alpolgármester-jelöltet – azt ugyanis már korábban tudni lehetett, hogy sem a országos pártvezetés szintjén, sem helyileg nem sikerült ezt kialkudni a kétharmadot szerzett pártszövetséggel.
Biró Rozália, a város volt RMDSZ-es alpolgármestere a Krónika kérdésére úgy értékelte, hogy az USL komoly hibát követett el, amikor úgy döntött: kihagyja a magyar képviseletet a helyi végrehajtó hatalomból. „Az USL úgy véli, önmagában is képes képviselni a 25 százalékos váradi magyar közösség érdekeit. Idővel ki fog derülni, hogy ez nem így van” – jelentette ki a csütörtöktől egyszerű városi tanácsosként dolgozó Biró Rozália. Az SZKT-elnök elmondta, frakciója nem lesz a szó klasszikus értelmében ellenzékben Váradon, a magyar közösség érdekeit figyelembe véve szavaz, vagy nem szavaz meg egy-egy javaslatot.
Szatmárnémetiben sem lesz alpolgármester
Nem lesz magyar alpolgármester Szatmárnémetiben sem, a szövetségnek egyik alpolgármesteri tisztséget sem sikerült megszereznie – tudtuk meg Kereskényi Gábortól, a szatmárnémeti szervezet elnökétől. Kereskényi, aki az elmúlt négy évben maga látta el az alpolgármesteri teendőket Ilyés Gyula polgármester mellett, elmondta: az 1992 és 1996 közötti idők látszanak visszatérni, amikor az RMDSZ nem rendelkezett képviselettel a város vezetésében.
Hozzátette: nehéz négy év elé néz a szatmárnémeti RMDSZ, hisz számos fontos tisztségtől esett el, ezért a jövőben a szervezetépítésre, a lakossággal való kapcsolattartásra helyezik a hangsúlyt. A Szatmár Megyei Tanács vezetésében viszont lesz magyar, Csehi Árpád leköszönő megyei tanácselnök tölti be az RMDSZ által kialkudott alelnöki széket. Az elmúlt években a szövetség magáénak mondhatta a tanácselnöki széket és az egyik alelnöki posztot.
Horváth Annát jelölik Kolozsváron
Horváth Anna az RMDSZ kolozsvári alpolgármester-jelöltje, a Kolozs megyei alelnöki tisztségre pedig Vákár Istvánt jelöli a szövetség – döntött csütörtökön a Megyei Képviselők Tanácsa (MKT). Máté András megyei elnök a Krónikának elmondta: Vákár István egyedül jelentkezett az alelnöki tisztségre, míg az alpolgármester-jelöltet Horváth Anna és Csoma Botond közül választották ki.
Kérdésünkre Máté András elmondta: már tárgyaltak a román pártok képviselőivel a lehetséges koalícióról, az egyeztetéseket péntek délig mindenképp befejezik, hiszen délután két órakor kerül sor a frissen megválasztott kolozsvári tanács alakuló ülésére. Hozzáfűzte: az MKT-n választási kampányértékelőt is tartottak, ahol pozitívumként könyvelték el az elért eredményeket.
Józsa váltja Csegzit Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen Józsa Tibort, a polgármesteri hivatal közterekért felelős igazgatóságának vezetőjét jelöli alpolgármesternek az RMDSZ. A közgazdász végzettségű Józsa Tibor 1978. május 26-án született Marosvásárhelyen, nős, egy gyermek apja. Mint arról beszámoltunk, Józsán kívül még két személy volt esélyes a tisztség betöltésére.
Egyik Peti András, Borbély László volt környezetvédelmi miniszter tanácsosa, a Transilvania repülőtér igazgatótanácsának alelnöke, a másik Bakos Levente, közgazdász, egyetemi tanár. Utóbbi nem vállalta a jelölést. A megyei tanács alelnöki tisztségére Lokodi Edit Emőke jelenlegi tanácselnököt jelöli a szövetség, míg a tisztségre szintén esélyes Kelemen Márton – Kelemen Atilla megyei RMDSZ-elnök fia – a frakció vezetője lesz.
Vasile Gliga, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes megyei elnöke úgy nyilatkozott, hogy az RMDSZ-nek keményen meg kell küzdenie a megyei alelnöki tisztségért. A politikus úgy vélte, hogy az USL és az RMDSZ által központi szinten megkötött egyezség nem alkalmazható a megye valamennyi településén. Elmondta – például Szászrégenben –, ahol az USL 10 tanácsosi mandátumot szerzett meg a 19-ből – nem engedik át az RMDSZ-nek az alpolgármesteri tisztséget. Mint ismertes, a kisvárost két mandátumon át az RMDSZ-es Nagy András vezette. Babos Krisztina, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Pap Melinda. Krónika (Kolozsvár)

Évzáró anyanyelven
A román igazgató magyarul, a magyar románul búcsúztatta a végzősöket – íme, egy hír, melyre felkapnák a fejüket az olvasók. Minapi marosvásárhelyi törekvések szülték az ötletet. A frontvárosi bonyodalmaiból kitalálni nem tudó, jobb sorsra érdemes településen ugyanis újfent vita dúl: magyar civil mozgalmi aktivisták, szülők képviselőivel vállvetve, az év végi búcsúztatók nyelve felől egyeztetettek két vegyes iskolában, és tegyük mindjárt hozzá, nem sikertelenül.
A kettes általános iskolában például el tudták érni, hogy mind a fő-, mind az aligazgató elmondhassa beszédét, mindenik a maga anyanyelvén, persze. Erre még visszatérek, de előbb lássuk, mit is akarnak a magyar közvéleménynek e képviselői a hajdani Székelyvásárhelyen, amelynek mára lakossági összetételét ugyan alaposan átgyúrták, de az még mindig paritáson áll. Eme fele-fele arány valóban alkalmas arra, hogy polgárjogi aktivisták egyfajta úttörő szerepet vállaljanak az etnikai viszonyok méltányos rendezése terén. (Nem mintha az alább említendő igények és jogok nem illetnének meg minden kisebbségi csoportot minden településen.) Nos, a vásárhelyiek eltorzult viszonyokon kívánnak javítani. A városban ugyanis a korábbi magyar többség idején létezett egy, az akkori román kisebbségnek kedvező szokásjog, amely szerint mind feliratokban, mind a nyilvános megszólalásban a románságot az akkori többséggel azonos jogok illették meg. A kölcsönösség azonban később már nem működött, a diktatúra utolsó évtizedében a magyar szó és felirat kiszorult a nyilvános térből. Ma már alig fellelhető az iskolák folyosóin, a vegyes tanintézetekben románul folyik az ügyintézés és az évzáró ünnepség is. Ha most két iskolában vállalta a román igazgató, hogy magyar helyettese is elmondhatja a búcsúztatót az övé után, az egy lépés előre, de nagyon apró lépés. Üdvözölhetjük hát, de hozzá kell tennünk, az igazi áttöréstől messze vagyunk. A román tanári és tanulói, szülői és hatósági viszonyuláson kell változtatni, a mentalitásba bekódolt, belenevelt, belerögzült felsőbbrendűségi komplexuson ahhoz, hogy a módosulás tartós legyen. Igazi áttörést ugyanis az hozhatna, ha a mintaadó személy képes lenne nyilvánosan szakítani azzal, hogy az asszimilációs nyomás cinkosaként cselekedjék, ha bár alkalomszerűen a másik nyelvén szólalna. Ennek általános gyakorlattá fejlesztését persze nem kívánhatom, de példaadásként igazán „elkelne”. Akkor valóban úgy érezhetnénk: megtört a jég. Addig azonban magam a külön iskolák és ünnepélyek gyakorlatát tartanám a jelenlegi állapotok közt a legalkalmasabbnak arra, hogy a viszályt legalább ne élezzük, ha már feloldani nem tudjuk, s hogy a magyar kisdiák elemi igazságérzetét ne háborítsuk fel. Persze szurkolok a fent említett szülőknek, sikerüljenek a mai évzárók kedvük szerint.
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar veszteség a szórványban
Versenytársak, nem pedig ellenfelek az erdélyi magyar pártok
A június 10-i helyhatósági választások után bő egy héttel egyre árnyaltabb a kép a három magyar párt által elért eredményekről és kudarcokról. Szász Alpár Zoltán politológussal, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusával készült interjúban a választási eredményeket értelmezzük. – A helyhatósági választások eredményeihez a három erdélyi magyar párt vezetői sajátos módon viszonyultak: az RMDSZ hurráoptimizmussal élte meg „mindent elsöprő” győzelmét, a Magyar Polgári Párt elnöke a felelősséget a Néppárt nyakába varrta, amiért nem jött létre jobboldali koalíció, az EMNP elnöke pedig óvatos optimizmussal értékelte az eredményeket... – A végleges eredmények ismeretében megállapítható, hogy az RMDSZ átlagban húszezer szavazattal szerzett többet, mint a négy évvel korábbi önkormányzati választásokon. Ez a kis növekedés azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozza az országos szinten regisztrált magasabb részvételi arányt, így korábbi százalékarányos eredményét csak a megyei képviselő-testületekre leadott voksok vonatkozásában sikerült túlszárnyalnia. A helyi képviselő-testületek szintjén csaknem egy százalékkal kevesebb szavazatot szerzett. Az RMDSZ voltaképpen csak annak örülhet, hogy székelyföldi támogatói jutalmazták az utóbbi években végbement infrastrukturális fejlesztéseket, illetve a fiatalítást. Az MPP-elnök kijelentését talán azzal kellene árnyalni, hogy az összesített jobboldali eredmény százalékarányait tekintve ugyan romlott a négy évvel korábbiakhoz képest, de abszolút számokban – az RMDSZ-éhez hasonlóan – jobb, sőt helyi szinten lényegesen jobb a párt 2008-as eredményénél. Az EMNP elnöke az első eredmények láttán értelemszerűen nem ünnepelt, de nem is tűnt különösebben kedveszegettnek. Érezhetően óvatosan és visszafogottan nyilatkozott.
– Hogyan értékelné Erdély különböző régióira levetítve a választás eredményeit: hol mutatható ki magyar gyarapodás, és hol érhető tetten veszteség?
– Az effajta értékelésnek kellőképpen árnyaltnak kell lennie, hiszen nem elég azt kimutatni, hogy valamely pártnak hol sikerült több mandátumot szereznie a helyi/megyei végrehajtó-hatalomban, valamint a helyi/megyei döntéshozó-testületekben, illetve a korábbi állapotokhoz képest hol vesztek el helyek. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy nem fontos a mandátumszerző képesség. Igenis lényegesnek tartom, csakhogy nem szabad eltekinteni attól, hogy a választási rendszer hatásaihoz mérten mégiscsak a mozgósítás az elsődleges. Amennyiben alapos elemzésre törekszünk, meg kell vizsgálnunk mindhárom magyar párt mobilizációs és mandátumszerző képességét. – Nyilván már ilyen elemzések is napvilágot láttak, de bő egy hét után melyek a politológus első benyomásai? – Első ránézésre megállapítható: Székelyföldön a kiélezett verseny az RMDSZ előretörését és ezzel együtt az összmagyar képviselet erősödését is előidézte a helyi/megyei döntéshozó- és végrehajtószervekben, bár ez utóbbihoz – igaz jóval kisebb mértékben – versenytársai is hozzájárultak. A szórványban és az etnikai ütközőzónában komoly veszteségeket szenvedett a magyar képviselet. Szatmár megyében például mind a megyei önkormányzati testület elnöki széke, mind a megyeszékhelyi polgármesteri mandátum elveszett. Ez Maros megye esetében is így történt, azzal a különbséggel, hogy a megyeszékhely magyarságának immár harmadik alkalommal nem sikerül visszaszereznie a polgármesteri tisztséget. Kérdés, persze, hogy erre mekkora reális esély van és milyen körülmények között. Összességében tehát olyan jelentős pozíciókat veszített(ek) az erdélyi magyarságot képviselő párt(ok), amelyeket az újonnan megszerzett tucatnyi – ám kisebb jelentőségű – mandátum nem tud ellensúlyozni.
– Sok jobboldali ember számára érthetetlen, hogy miért veszített az autonómiaformák kiharcolását zászlójára tűző EMNP és MPP az útaszfaltozással kampányoló RMDSZ-szel szemben... – Pedig szerintem érthető, és a választói magatartás fogalomtárának segítségével viszonylag könnyen magyarázható. A legtöbb szavazópolgár számára egyértelmű és kézzelfogható dolog az infrastruktúrafejlesztés (pl. az útjavítás) vagy a bérek és a nyugdíjak emelése, esetleg csökkentése. Ezekkel az egyszerű politikai tényekkel kampányolt az RMDSZ. Például olyan öntapadós matricákat ragasztott a kukákra, amelyek azt hirdették: ő védte meg a kisnyugdíjasok jövedelmét. Ehhez képest az autonómia és annak formái bonyolult fogalmak, nehéz politikai kérdések, amelyeket inkább csak a politikában jártas, képzettebb választó ért meg; bár számára is pusztán távlati célokat jelentenek.
– Ezek szerint a romániai magyar választók többsége elégedett az RMDSZ tevékenységével... – Az erdélyi magyar szavazók többsége nem – illetve ezúttal sem – kereste az alternatívát a Szövetség versenytársaiban, hiszen nem érezte úgy, hogy kormányzati tevékenysége miatt büntetnie kellene a román pártok majdnem örökös koalíciós partnerét. Mi több, a MOGYE-ügy is – más magyar jogsérelmekhez hasonlóan – szimpátiahullámot eredményezett, és növelte az RMDSZ népszerűségét, hiszen a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvostudományi és gyógyszerészeti oktatás önálló intézményesedését a Szövetség próbálta kieszközölni.
– Az RMDSZ „fénykorában” – amikor a két jelenlegi tábor még egy platformon működött –, a mai ellenzéki pártok magvát jelentő Reform Tömörülés és annak holdudvara az RMDSZ belső arányai szerint hozzávetőlegesen 40 százalékot jelentett. Azóta két párt is lett, de ezt az arányt a választásokon nem sikerült megközelíteniük. Vajon mi ennek az oka? – Hatalmas különbség van a párton belüli frakció és a szakadár párt között. Ugyanis a frakciót vagy szárnyat támogatók az anyapárt kötelékében teszik ezt, de korántsem biztos, hogy tömegükben átpártolnak a szakadár (ellen)elithez, s megmaradnak továbbra is annak támogatói, amennyiben megalakul az új párt. Az erdélyi magyar politikát közel másfél évtizedig a (kvázi)monolitikus egység (a sokszínűségben) jellemezte, s az ezt alátámasztó retorika. Az RMDSZ egykori belső – azóta külsővé vált – ellenzéke jelenleg is részben e retorika dominanciája miatt szorul háttérbe. De nem szabad megfeledkezni az RMDSZ két évtizedes sikeres konszolidációjáról, szervezetépítéséről és ön)kormányzati, közpolitikai eredményeiről sem. Ezeken a területeken mindkét versenytársnak komoly hátrányt kell ledolgoznia.
– Sok emberben fevetődik a kérdés: az RMDSZ ma is olyan erős, mint régen, vagy az ellenfelei gyengék? Az elmúlt két választás eredményeinek az ismeretében kialakulhat-e olyan „rendszerváltó” párt a romániai magyarság soraiban, amely maga mögé szoríthatná a Szövetséget? – E tekintetben fontos meghatározni az összehasonlítási alapot, tehát azt, hogy mihez mérjük hozzá az RMDSZ erejét. Önmagához, a román pártokhoz vagy kihívóihoz? Önmagához mérten – a kezdeti időszak, a 90-es évek elején történt kivándorlási hullámmal magyarázható veszteségeitől eltekintve – a Szövetség választási ciklusonként 2008-ig körülbelül százezer szavazót veszített el. De hová tűntek azok, akik továbbra is Erdélyben élnek? Otthon maradtak vagy esetleg más pártokra szavaztak? Rávenni őket, hogy újból éljenek állampolgári jogukkal és voksoljanak, nagyon nehéz. A két kihívó megkísérelte, azonban ez igen kis mértékben sikerült nekik. A román jelöltekre (vagy pártokra) szavazókat azonban részben vissza lehetne hódítani. Ebben a tekintetben tehát az RMDSZ veszített erejéből, de ezt a gyengülést sok esetben ellensúlyozta a magyar kisebbségen belüli magasabb részvételi arány. Az RMDSZ egy ideig lépést tudott tartani a román pártokkal, de újabban ez a tartalék is kimerülni látszik. Végül a harmadik összehasonlítási alap tekintetében azt kell megjegyezni, hogy azok a szereplők, amelyek 2007-et megelőzően a Szövetség kihívói voltak, etnikai értelemben is törpepártnak minősülnek, az újabbak viszont etnikai értelemben már nem, hiszen a román választási pártrendszer törpepártjainak a szintjén találhatók. (Eredményeik nagyjából azonosak a szebb időket megélt román Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártéival.) Noha a magyar kisebbség szavazataiért vetélkedő versenytársaival szemben most is hegemón szerepet tölt be, pozícióját, népszerűségét tekintve az RMDSZ némileg erodálódott. Hangsúlyozom: az EMNP-t és az MPP-t inkább a Szövetség versenytársainak, mintsem ellenfeleinek tekintem. Versenytársaknak, akikkel együtt kell működni, nem pedig ellenfeleknek, akiket mindenáron le kell győzni. Ez a logika fordítva is érvényes: nem föltétlenül szükséges az RMDSZ-t legyőzni és leváltani képes „rendszerváltó” magyar párt megjelenése. Arról nem is beszélve, hogy ezt a forgatókönyvet valószerűtlennek tartom.
– A választásokat mindig az új kezdet követi. A három pártnak együtt kellene működnie, hiszen mindhármuk elemi érdekei ezt követelik. Várható-e egy erdélyi magyar kerekasztal vagy más hasonló együttműködési forma?
– Az erdélyi magyar pártok alapvető célkitűzései értelemszerűen azonosak, de vannak eltérő elképzeléseik is. Jogos elvárás tehát, hogy együttműködjenek. Nem igen látok okot arra, hogy ez másként történjen, hacsak valamelyik párt nem tud előrukkolni olyan programponttal, ami könnyen megvalósítható, ennek révén pedig eredménnyé váltható. Ez a politikai verseny logikája. Az eltérő programpontok tekintetében viszont a versengés és a kerekasztal körül történő egyeztetés egyaránt elképzelhető. E feltevések tükrében inkább úgy fogalmaznék: az együttműködés elsődlegesen az erdélyi magyar választópolgárok elemi érdeke, amelytől a pártérdekek olykor eltérhetnek. Ennek ellenére azt hangsúlyoznám, hogy bízom a három párt elitjének bölcsességében, politikai tisztánlátásában, aminek segítségével felül lehet kerekedni az önös pártérdekeken, és el lehet kezdeni vagy folytatni a gyümölcsöző önkormányzati munkát. Ha ez így történik, illetve sikerre is vezet, nem kizárt, hogy az életbe lépő választási rendszertől függetlenül az őszi parlamenti megmérettetést inkább a magyar pártok együttműködése és nem egymásnak feszülése fogja jellemezni.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)