Hegyeli Attila: szolgálatos magyarok kellenek
A moldvai magyarság számára biztosított, jól működő oktatási program sem tudja megállítani, vagy legalább lelassítani a csángók asszimilációját – szögezte le a Krónikának adott interjújában Hegyeli Attila. A Moldvai Csángómagyar Szövetség (MCSMSZ) programvezetője szerint ha az anyanyelvű oktatás mellett nem történik előremozdulás vallási, kulturális, gazdasági területen, akkor a pedagógusok munkája mindössze csepp a tengerben.
– Ha tíz évvel ezelőtt meg kellett volna jósolnia, hogy 2010-ben hol fog tartani a moldvai magyarság oktatási programja, mit előlegezett volna meg a jövőnek?
– Tíz évvel ezelőtt nem reméltem azt, hogy mára ekkora méreteket ölt. Ugyanakkor azt hiszem, ha annak idején tudtam volna, hogy ez mivel is jár, nem biztos, hogy nekivágok. Most is kiráz a hideg, amikor az indulás első esztendeire gondolok, az akkori nehézségekre, meg egyáltalán arra, hogy mindent szinte a nulláról kezdtünk. Azt semmiképpen nem hittem, hogy ennyi embert sikerül megmozgatnunk, és ekkora területet sikerül átölelnünk. Mára az oktatási programot egy nagy, összetartó társaság, ötvenfős csapat végzi. Mintegy huszonkét Bákó megyei faluban vagyunk jelen, foglalkozunk a csángó gyerekek oktatásával, nevelésével. Viszont az is az igazsághoz tartozik, hogy egy évtizeddel korábban bizonyos szempontokból sokkal optimistábbak voltunk. Azt hittük, hogy a befektetett energiánk sokkal eredményesebben kamatozhat.
– Értsem úgy, hogy a tíz év megfeszített munka nem hozta meg a várt eredményt?
– Nem fogalmaznék ennyire mereven. Inkább azt mondanám, hogy annak idején kissé elszámítottam magam. Azt hittem, hogy az anyanyelvű oktatásnak sokkal nagyobb hatása van az identitástudat alakulására. Sajnos tévedtem. Ha az anyanyelvű oktatás mellett nem történik előremozdulás vallási, kulturális, gazdasági területen, akkor a mi munkánk mindössze csepp a tengerben. Ha a moldvai római katolikus papság nem tartja értéknek a magyar nyelvű imádkozást, misézést, mi több megpróbálja kiűzni a templomból meg az emberek agyából, akkor az oktatási program egymagában nem éri el a célját. Ahogy nem éri el akkor sem, ha a csángóságnak nincsenek ifjúsági programjai, vagy hiányoznak a gazdasági projektjei. Ha nincs egy olyan vállalkozó, aki például Klézsén azt mondaná, hogy az ő cégénél a kommunikációs nyelv a magyar, és ezt minden egyes alkalmazottnak tiszteletben kell tartania, ha a szociális kérdésekre nem találunk megoldást, ha nem tudunk időseinkkel foglalkozni, nem szervezzük meg kulturális vagy sportéletünket, akkor be kell látnunk, hogy csak az oktatással képtelenek vagyunk megállítani az asszimilációs folyamatot.
– 1990-hez képest a jól működő oktatási program, meg az emberek felvilágosodása ellenére is megállíthatatlan asszimilációról beszélhetünk?
– Sajnos igen. Ki kell mondanunk, hogy az asszimilációs folyamat sokkal előrehaladottabb állapotban van, mint húsz évvel ezelőtt.
– Mindezek ellenére miként sikerül a csángószövetségnek évről évre előteremteni azt a csodálatos félszáz pedagógust, azokat a tanárokat, akik nem egy munkahely betöltésére, hanem szolgálatra jelentkeznek Moldvába?
– Aki csupán munkahelyet keres, az elég hamar ráébred, hogy rossz helyen kopogtat és továbbáll. Ezért nem veszünk fel sorainkban olyant, aki előzőleg nem jön el, nem tájékozódik a helyszínen, és nem győződik meg arról, hogy mire vállalkozik. Itt szolgálatos magyarnak kell lenni a csángóság körében. Olyannak, aki, ha kell, kis ovisokat tanítgat versikékre, ha kell, a szülőknek ad útbaigazítást, vagy szükség esetén, a Magyarországon dolgozó apuka orvosi papírjait fordítja. Ez se nem négy-, se nem nyolcórás munkahely, ez huszonnégy órás taposómalom, amit csak életformaszerűen lehet felfogni és végezni. Ezért nem is engedjük a tanárainknak, hogy ingázzanak, nekik állandóan ott kell lenniük a faluban, a közösségben.
– Mivel magyarázható, hogy a cudar körülményeket oly sok magyarországi, köztük számos budapesti pedagógus vagy tanárjelölt felvállalja?
– Ők talán jobban látják és átérzik a felelősségvállalás fontosságát és erkölcsi súlyát. Mi, erdélyi magyarok kissé pironkodhatnánk is azért, hogy a budapestieket jobban érdekli mindaz, ami a végeken történik, mint minket. Nem elég néhány táncház és kiállítás megszervezésével letudni a csángókérdést. A külföldiek előtt hajlamosak vagyunk büszkélkedni a csángóinkkal meg az ő néphagyományaikkal, esetleg még fel is kérjük Kallós Zoltánt, hogy meséljen az ő ötven évvel ezelőtt átélt moldvai élményeiről. Ennyi viszont nem elég. Mint ahogy az is édeskevés, amit az RMDSZ tesz a csángómagyarokért.
– Úgy tudom, az oktatási programot is többnyire anyaországi szervezetek és intézmények pénzelik?
– Valahogy így. A tíz év alatt az RMDSZ egy fillérrel nem járult hozzá. Az eltelt időszakban mindössze két olyan momentum volt, amikor valóban magunk mellett érezhettük a szövetséget. Az RMDSZ vezetősége ugyan sokat segített a magyar nyelv állami oktatási rendszerbe való bevezetésében, ezen kívül azonban még számtalan olyan kérdés van, amiben nem sikerült közös nevezőre jutnunk. Erdélyi magyarként és székely emberként azért is szégyellem magam, mert a keresztszülő programban mindössze két százalékban képviseltetjük magunkat, a többi jótékonykodó magyarországi. Vagy ott van Csíkszeredában a csángó gyerekek bentlakásának ügye. Örvendetes lenne, ha több értelmiségi – pedagógus, pszichológus, lelkész vagy vállalkozó – bekapcsolódna a gyerekek délutáni foglalkoztatásába, nevelésébe vagy akár támogatásába is. Mit veszítene egy nagytermelő, ha például évente egyszer odaküldene egy szekér pityókát és azt mondaná, ez a tiétek, fogyasszátok egészséggel! Mi, erdélyi magyarok elvárjuk az anyaországtól, hogy velünk foglalkozzék, nemzetpolitikájába építsen be, azonban nem vesszük észre, hogy úgymond középső testvérként elhanyagoljuk a moldvai kistestvéreinket, a nálunk sokkal sanyarúbb sorban élő csángókat. Lássuk be azt is, hogy ugyanúgy lerománozzuk őket itt, Erdélyben, ahogyan minket is lerománoznak Budapesten. Máig sem értem miért nem tudunk tanulni azokból a pofonokból, amiket az anyaországi nagytestvéreinktől kapunk.
– A Bákó megyei tanfelügyelőséggel meg a vidéki iskolaigazgatókkal folytatott kötélhúzásban sem segít az RMDSZ, illetve a párt visszaszerzett kormánypozíciója?
– A tanügy-minisztérium új magyar államtitkára és igazgatója még nagyon új. Ennek ellenére én derűlátó vagyok, és bízom abban, hogy előbb-utóbb megpróbálnak segíteni. Most, hogy szinte kéttucatnyi iskolában folyik a magyar nyelv oktatása, nagyon elkelne legalább egy ember, aki a tanfelügyelőségen képviselné az ügyeinket. Nem elég, hogy tanfelügyelőségi szinten most már szinte senki nem gáncsoskodik; szükségünk van egy emberre, aki nem szemléli passzívan mindazt, amit egyes igazgatók önszorgalomból tesznek ellenünk. Akkor nem fordulhatnának elő olyan esetek, mint például Lujzikalagorban, ahol az iskolaigazgató rendszeresen sanyargatja, bukással fenyegeti és megszégyeníti azokat az elemistákat, akiknek szülei merészelni kérték a magyar nyelv oktatásának bevezetését. Mikor a harmadikos kislányt a tantestület előveszi, nekiszögezvén a kérdést, hogy gyermekem, nem félsz attól, hogy megbuksz, ha magyarul tanulsz, a csöppség azt is megbánja, hogy magyarnak született. Az ilyesmin pedig a tanfelügyelőségen csak kuncognak, örülnek, hogy még akadnak olyan iskolaigazgatók, akik kordában tartják a moldvai magyarságot.
– Mi lesz azzal a mintegy huszonöt-harminc településsel, ahol nem az iskolaigazgatók gátolják a nyelvoktatás bevezetését, hanem az MCSMSZ-nek még nem sikerült megszerveznie?
– Mindenki, beleértve a hazai és anyaországi politikumot, ettől az egy csángó civil szervezettől várja a megoldást, de arról megfeledkezik, hogy mi nem rendelkezünk egy normatív támogatással, hanem évente, mindig újból és újból elő kell valahonnan teremtenünk azt a pénzt, amivel tanáraink ittlétét finanszírozzuk. A Fennvaló a megmondója annak, hogy sokszor jómagam sem tudom, miként fogjuk pályázatokból meg kalapozásból összegyűjteni a szükséges pénzalapot.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Csődközelban a társadalmi párveszéd
Egyre valószínűbbnek látszik, hogy a kormány által javasolt megszorító intézkedések lépnek hatályba június elsejétől, miután a szakszervezetek, illetve a kormány képviselői közötti csütörtöki tárgyaláson sem közeledtek a társadalmi partnerek álláspontjai. Emil Boc miniszterelnök a megbeszélést követően ugyan úgy nyilatkozott, hogy a párbeszéd a napokban folytatódik, azonban maga is belátta, hogy nem sok esély van arra, hogy olyan közös megoldás szülessen, amellyel módosítani lehetne a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) jövő héten postázandó szándéknyilatkozatot, amely egyebek mellett a bérek és nyugdíjak csökkentését tartalmazza.
„Megvitattuk a szakszervezetek valamennyi javaslatát. Vannak azonban olyan területek, amikor a két álláspont homlokegyenest eltér egymástól. Ilyen például a szakszervezetek által javasolt adóemelés, amitől a kormány teljes mértékben elzárkózik” – részletezte a kormányfő. Hozzátette: Mihai Şeitan munkaügyi és Sebastian Vlădescu pénzügyminiszterre hárul a feladat, hogy a szerdai kormányülésig megvizsgálja a szakszervezetek javaslatait, s akkor bemutassa a kabinet tagjainak. „Amennyiben a javaslatokat számokkal és valós érveléssel támasztják alá, akkor a kormány támogathatja azokat” – fogalmazott Boc, aki korábban leszögezte, hogy az általa vezetett kabinet szerdán elfogadja a szándéknyilatkozatot, amit az előzetes bejelentések szerint kormányzati felelősségvállalással kívánnak elfogadtatni a parlamenttel.
Victor Ponta, a legnagyobb ellenzéki alakulat, a PSD elnöke egyébként csütörtökön bejelentette, a szakszervezetekkel közösen dolgoznak a kabinet megbuktatását célzó bizalmatlansági indítvány szövegén, amelyet akkor nyújtanak be, amikor a kormány a parlament előtt felelősséget vállal a megszorító intézkedésekért.
Marius Petcu, a Frăţia szakszervezeti tömb elnöke eközben a csütörtöki tárgyalást követően úgy nyilatkozott, a kormánynak egyáltalán nem áll szándékában módosítani eredeti elképzelésein. „Újra át kellett vennünk a szándéknyilatkozatot, s rájöttünk, a kormányfő hajthatatlan a legtöbb kérdésben” – közölte. Hozzátette: arra talán mutatkozik esély, hogy a gyermeknevelési pótlékot, a fogyatékkal élők, illetve a háborús veteránok segélyét ne érintsék annyira drasztikusan a megszorítások. Petcu ugyanakkor közölte, arra kérte vidéki kollégáit, hogy a hét végén úgymond ostromolják meg a honatyák területi irodáit, s próbálják meggyőzni őket arról, hogy ne szavazzák meg a szándéknyilatkozatot.
Máté András RMDSZ-es képviselő csütörtökön sajtóközleményben jelezte, hogy teljes mértékben elutasítja a kormány nyugdíjcsökkentésre vonatkozó intézkedéseit.
„Azon túl, hogy a kisnyugdíjasok puszta létét fenyegeti a nyugdíjak csökkentése, alkotmányellenes politikai lépésről van szó” – fogalmazott. Kérdésünkre, hogy egy esetleges ellenzéki bizalmatlansági indítványt támogatna-e, Máté úgy nyilatkozott, ezt nem teheti meg, de a szavazáson mindenképp tartózkodni fog.
Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömb vezetője csütörtökön, még a tárgyalásokat megelőzően leszögezte, ha a szándéknyilatkozat végső szövegébe nem kerülnek be a szakszervezeti javaslatok, akkor még május 31-e előtt elkezdhetik az általános sztrájkot. Szintén csütörtökön jelentette be a Román Vasúttársaság (CFR) szakszervezete, hogy amennyiben 25 százalékkal csökkentik béreiket, május 31-én leáll a vasúti közlekedés.
Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője eközben az Euronewsnak nyilatkozva leszögezte, bármikor készek visszatérni Romániába. „Mi az IMF-nél rugalmasak vagyunk. Ha újabb intézkedéscsomagot javasolnak, biztosan figyelembe veszszük azt. Azt a luxust azonban nem engedhetik meg maguknak, hogy semmilyen megszorítást ne alkalmazzanak” – szögezte le Franks.
Nagy Ágnes az adóemelés ellen
A szakszervezetek által javasolt adónövelés ellen foglalt állást a Krónikának nyilatkozva Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja is. „Az adóemelés inflációgerjesztő, nem biztos, hogy eléri a célját, hiszen nem olyan élénk a gazdaság 2010-ben, másrészt az infláció az egész lakosságra negatívan hatna” - fogalmazta meg a gazdasági szakértő, aki szerint a társadalomnak el kell fogadnia a megszorító intézkedéseket, hiszen egyetlen kormány és központi bank sem tudja végrehajtani a döntéseit a társadalom beleegyezése nélkül.
Az adónövelés meglátása szerint tovább nehezítené a helyzetet, hiszen a gazdaság nem áll úgy, hogy egy plusz adóterhet kitermeljen. Olyan körülmények között, hogy a gazdaságban az első negyedévben is visszaesés volt, az egyéni vállalkozói engedéllyel tevékenykedőkre ki lehet vetni a különadókat, de kérdés, hogy megtermelődik-e a pluszérték és befolyik-e az az államkasszába. „A kormány éppen erre nem látott lehetőséget, hisz a gazdasági növekedés nem indult el úgy, ahogy tavaly gondolták. Ennek ellenére az államháztartás deficitjét csökkenteni kell, így az egyetlen megoldás a közalkalmazotti fizetések és a szociális juttatások csökkentése” – szögezte le Nagy Ágnes.
Kutyaszorítóban a kormány, mélyül a recesszió
Nem hiszem, hogy módosítani fogják a kormány Nemzetközi Valutalappal kötött megállapodását – nyilatkozta a Krónikának Ilie Şerbănescu gazdasági elemző. „Az adóhatóság csődben van, a kormánynak egész egyszerűen nincs más választása, mint teljesíteni a megállapodásban vállaltakat, mert az IMF-segély nélkül már nem tudnának sem nyugdíjat, sem béreket fizetni” – indokolta álláspontját a szakértő, aki szerint a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a Boc-kormány intézkedései tovább mélyítik a recessziót, a megszorítások ugyanis nem fogják növelni az állam bevételeit.
A Krónika kérdésére, miszerint mit szól ahhoz, hogy a szakszervezetek azt szeretnék, ha a nyugdíjak csökkentése helyett 30 százalékosra emelnék az egyéni vállalkozók (PFA) adóját, a gazdasági elemző elmondta, ez az intézkedés egyszerűen kevés. „Egész más dimenziókról beszélünk, a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése 1,5 milliárd euró megtakarítást jelent, még ha az egyéni vállalkozásokra százszázalékos adót is vetünk ki, akkor sem fogja elérni ezt az összeget” – szemléltette a különbséget.
Hozzátette: kissé nevetséges, hogy a szakszervezetek mindent a magánszférával akarnak megfizettetni, a szakértő szerint ezzel saját tehetetlenségüket akarják leplezni. „Nincsenek jelen a magánszférában, csak a kormánnyal szemben tudnak keménykedni. Vagy emlékszik ön olyasmire, hogy amikor tavaly a magánszférában 25 százalékkal csökkentek a bérek, nagy tiltakozó megmozdulások lettek volna?” - tette fel a költői kérdést Şerbănescu. Szemléltetésként hozzátette, 400 ezer ember vált tavaly munkanélkülivé a magánszférában, ami figyelembe véve, hogy az aktívan dolgozó népesség alig 3 millió főt tesz ki, országos szinten 15 százalékos leépítést jelent.
Fehéríteni kell a gazdaságot, nem megfojtani
Sem a bérek és nyugdíjak csökkentését, sem az adók növelését nem tartja hatékony válságkezelő módszernek Herman Rosner. A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Krónikának elmondta, a bérek és a nyugdíjak csökkentése elkerülhetetlenül a piac szűkülését vonja maga után, és ez negatívan csapódik le a magánszférában is. A gazdasági szakember szerint a nyugdíjat nem ajándékba adják, a nyugdíjasok ezeket a pénzeket befizették az államkasszába, amikor dolgoztak. „A csökkentésről talán tárgyalni lehetne egy kétezer eurós átlagnyugdíj esetében, ellenben 150 eurós nyugdíjakat nem lehet tovább csökkenteni” – szögezte le Rosner, aki szerint a kormány ezzel a megszorítással csak azt éri el, hogy lanyhul a munkamorál, hiszen a jelenlegi munkavállalók még abban se bízhatnak, hogy ledolgozott éveik után megkapják a tisztességes járandóságot. Rosner ugyanakkor üdvözli, hogy a kormány nem emelte meg az adókat és az áfát.
„Az adóemelésnek beláthatatlan, katasztrofális következményei lehetnek, hiszen a gazdasági világválság amúgy is nagyon megviselte a vállalkozókat. Kovászna megyében az elmúlt húsz év alatt első alkalommal történt meg, hogy több cég vált fizetésképtelenné és ment csődbe, mint ahány új alakult” – ecsetelte a kamara elnöke. Rosner szerint a kormánynak legalább háromféle megoldást kellett volna kidolgoznia a válság kezelésére. Mint felidézte, az üzletemberek szervezetei, a kereskedelmi kamara már egy évvel ezelőtt javasolta, hogy a kölcsönpénzt az állam infrastrukturális beruházásokra fordítsa, munkahelyeket teremtve, és hogy fizesse ki a magánszféra felé az adósságait, megelőzve a pénzügyi zárlatot. Hozzátette: a pénzt elköltötték fizetésekre és nyugdíjakra, most már késő ezekről a lehetőségekről beszélni.
A közgazdász szerint jelenleg a fekete és szürke gazdaság kifehérítésére kellene fektetni a hangsúlyt, hiszen a vállalkozók érdeke is egy valós versenyen alapuló piacgazdálkodás kialakulása. Ugyanakkor az újramagánosítás, valamint a magánosított vállalatok adóterhének a növelése lehet egy másik megoldás. „Az állami vállalatokat azért privatizálták, hogy hatékonyan menedzseljék őket. Ha évek óta nem fizetnek profitadót vagy jutalékot, ez nem valósult meg, és újra kell tárgyalni a szerződéseket. Segíteni kell a kis- és közepes vállalkozókat a piac felkutatásában, vásárokon, kiállításokon való részvételben, hogy legyen esélyük a túlélésre, az esetleges újrakezdésre” – összegzett Rosner, aki szerint a válság utáni időszakra is fel kell készülni, vállalkozóbarát törvényekkel és ajánlatokkal.
„A magánszférát ne sújtsák tovább”
Nem lehet már újabb terheket róni a magánszférára, vélik a székelyföldi üzletemberek. László János, a székelyudvarhelyi Küküllő szálloda tulajdonosa a Krónikának elmondta, a vállalkozóknak már nincsenek tartalékaik, hiszen a gazdasági válság, a tavaly bevezetett átalányadó megviselte őket. Ugyanebben a helyzetben vannak az egyéni engedéllyel működő vállalkozások is, ha a szakszervezetek javaslata szerint közel megkétszereznék adójukat, az ellehetetlenítené a működésüket. László János szerint a költségvetést kell tüzetesen átvizsgálni, és a kiadási oldalon olyan tételeket keresni, amelyek a legkisebb társadalmi következménnyel lefaraghatók.
Hasonlóképpen vélekedik Bagoly Miklós, az ASIMCOV vállalkozói szövetség elnöke is, aki szerint az adókat már semmiképpen nem lehet növelni, a vállalkozói rétegről – és ide tartoznak a szerzői jogdíjból élők vagy az egyéni vállalkozói engedéllyel működők is – már nem lehet több bőrt lehúzni. Nem azokat kell sújtani, akik valóban dolgoznak és adóznak. Átlátható módon az állami költségeket kell csökkenteni, megvizsgálni, hol folynak el a pénzek, magyarázta a háromszéki vállalkozó. Bagoly Miklós szerint túlméretezett az állami apparátus, hiszen míg Magyarországon ezer lakosra 32 közalkalmazott jut, Romániában nyolcvan. „A kormánynak a felesleges kiadásokat kell visszaszorítania, a gazdaságot kifehérítenie, a csempészetet felszámolnia, nem a béreket, a nyugdíjakat csökkenteni, vagy az adókat növelni” – szögezte le a vállalkozói szövetség elnöke.
Krónika (Kolozsvár)

A szenátusban nehezebb lesz
Tanügyi törvény: a magyar politikusokat „meglepte” a liberálisok nacionalista viselkedése
„Sajnos, amikor magyar kérdésről van szó egyik román párt tizenkilenc a másik egy híján húsz” – jelentette ki az oktatási törvénytervezet körüli cirkusz kapcsán Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke.
„Amikor közösen kormányoztunk, akkor Eugen Nicolăescu liberális alelnök is úgy szerette a magyarokat, hogy szinte azt hittük ő is magyar” – mondta el annak kapcsán, hogy a Románia történelmének és földrajzának magyarul való tanítását lehetővé tevő cikkelyt leghevesebben a Nemzeti Liberális Párt képviselői támadták.
Szerinte a liberális és szociáldemokrata honatyák viselkedése is bizonyítja, hogy az RMDSZ-nek az a feladata, hogy a maga hét százalékos támogatottságával el tudja érni, hogy amikor kormányon van, román partnereink visszafogják magukat és másként viselkedjenek.
Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke újságírói kérdésre elmondta: a szövetség nem megzsarolta a Demokrata-Liberális Pártot (PD-L) hanem teljesen természetesen elvárta, hogy az tartsa magát a politikai egyezségükhöz. „A képviselőház szerdai ülése után jelentős előrelépésről beszélhetünk a hazai magyar oktatásban” – tette hozzá Olosz Gergely. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy elszabadultak az indulatok, szélsőséges, nacionalista és soviniszta megjegyzések hangzottak el.
„Ilyen megnyilvánulások elfogadhatatlanok és érthetetlenek ebben a században” – mondta Olosz, aki főként a korábbi kormányzó partnereik, a liberálisok viselkedését nem érti. Végül az inkriminált cikkely átment, sőt a jogszabály egészét is megszavazta a képviselőház plénuma, így a törvénytervezet átkerült a szenátusba, amely ügydöntő házként még a ciklus végéig meg kellene szavazza ahhoz, hogy a következő tanévben már alkalmazni lehessen.
„A szenátusban még nehezebb lesz, mint a képviselőházban, mert ott gyengébb a többség. De remélem, hogy sikerülni fog” – mérte fel lapunk kérdésére Markó Béla RMDSZ-elnök annak esélyeit, hogy az alsóházhoz hasonlóan a felsőházban is megszavazzák majd a tanügyi törvényt. Dan Manolăchescu, a PD-L sepsiszentgyörgyi elnöke is úgy nyilatkozott: meglepte az RMDSZ korábbi kormánypartnerének viselkedése.
Leszögezte: a magyar nyelvű oktatás kérdése nem lehet veszélyes a nemzetbiztonságra, végeredményben nem a módszer, hanem a cél a lényeg, hogy a magyar fiatalok megtanuljanak románul, és megtanulják az ország történelmét és földrajzát is.
Doru Decebal Feldiorean, a Konzervatív Párt Kovászna megyei elnöke lapunknak elküldött közleményében nemzetellenesnek minősítette a törvénytervezetet, amely szerinte árt a békés román magyar együttélésnek. Ugyanakkor arra szólította fel a román közösséget, hogy minden lehetséges, de békés módszerrel próbálja megakadályozni a törvény életbe lépését.
Kilép a Nemzeti Liberális Pártból Smaranda Enache
Smaranda Enache, a Pro Europa Liga (PEL) társelnöke tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette: megdöbbentette az, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői nemcsak hogy nem szavazták meg a tanügyi törvényt, de olyan szélsőségesen nacionalista kijelentéseket is tettek, amelyek összeegyeztethetetlenek a liberális szellemmel.
„Ha Ion Brătianu hallaná, forogna a sírjában, hogy hová alacsonyodott a PNL. Hiszen Károly király sem volt román nemzetiségű, román anyanyelvű, és mégis jó román hazafi lett belőle. Arra kellene törekedni, hogy a nemzeti kisebbségek otthon érezzék magukat ebben az országban, mert csak így lehet lojalitást várni tőlük” – fogalmazott Smaranda Enche, aki egyúttal bejelentette kilépését a PNLből.
Döntéséhez hozzájárult az is, hogy az alakulat európai parlamenti képviselői a verespataki aranybányászat mellett kampányolnak Brüsszelben, amit szintén összeegyeztethetetlennek tart azzal az értékrenddel, amit ő képvisel. (Antal Erika)
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

Suba László konfessziója
Mindig szerettem volna világot látni, de az élet úgy hozta, hogy végül is a szülőfalum, Makfalva és választott városom, Torda között töltöttem el az életemet. Most már kevésbé vágyom el, mert részben a televízió kielégítette kíváncsiságomat, és – tegyem hozzá –, úgy érzem, Erdély annyira a lelkemhez nőtt, hogy ki merem mondani: szerencsésnek érzem magam, hogy itt születtem és éltem le az életemet. (Bevezetés)
Nem kedvelem különösebben az idegen kifejezéseket, de a címbéli konfesszió a "hitvallás", a "művészi ez-meg-az" helyett most különösképpen alkalmas annak jellemzésére, ami a szobrászművész és művészpedagógus könyvében "képzőművészeti beszéd" minősítéssel szerepel. A megengedés itt helyénvaló, Suba László ugyanis "egyszólamú" ember: ugyanazt mondja, ha más- más szövegkörnyezetben vagy művészeti térben tenné is. Nagy Miklós Kund írja róla: "Suba a Kis-Küküllő menti község hűséges fia, állandó tárlata is van ott, senki sem csodálkozik, hogy munkáinak egy részén népművészeti hatásokat vélünk felfedezni. Ez a szobrokra és a kerámiákra egyaránt vonatkozik. De a népi rusztikus ihletettség mellett tematikailag a mediterrán mondavilág, bibliai kapcsolódások sem hagyják érintetlenül, ezt főleg keretes kerámiáin vehetjük észre, formai megoldásai, lényegre törő egyszerűségükben is sokat mondó alabástrom- és faplasztikái pedig a modern szobrászat iránti vonzalmát tanúsítják. Plakettjei, íróportréi irodalmi, történelmi elkötelezettségre vallanak."
Ebben majdnem minden benne van Suba Lászlóról. Vallomásos életbeszéde, művészmonológja is ezt nyomatékosítja, a gyermekkortól máig terjedő időintervallum vázlatos megírásával, a pálya főbb mozzanatainak fölvillantásával. Ne hallgassuk el, hogy 2005-ben a kolozsvári Kriza János Társaság kiadásában jelent meg Suba László gyűjtésének eredménye: Torda és környékének fazekassága, szerkesztői jártassága pedig ebben a friss kötetben is megmutatkozik: az első részben Makfalva és Torda áll a középpontban, mindig az "elbeszélő" életkapcsolatainak tükrében; a második, szerényen csak Függelék, cikkek, tanulmányok címmel ellátott részben Makfalváról, Kibédről vagy Tordáról, a Wesselényi Művelődési Egyletről vagy a tordai Petőfi Társaságról, számos jeles megnyilvánulásról, tárlatról esik szó – Balázs Imre, Keszeg Vilmos, Nagy Miklós Kund, Németh Júlia, Ráduly János és Suba László írásaiban. Maradt hely a reprezentatív képtárnak is a könyvben, harminckét repróval, amelyekhez hozzájön a fedél Dózsa című szobra (márványba vésett szövege szerint: In memoriam Georgius Dosa, Siculus de Makfalva 1474-1514), a hátsó borítón pedig a Petőfit és Szendrey Júliát a kisfiukkal felmutató alkotás. * Suba László: Makfalvától Tordáig. Képzőművészeti beszéd a művelődési körökről. Hiperborea Kiadó, Torda 2010
(bölöni)
Népújság (Marosvásárhely)

Böjte: A kettős állampolgársággal kinyújtja kezét az anyaország
A magyarországi árvízkárosultak számára ajánlják fel a perselyekben összegyűlt pénzt. Összefogásra és a nehézségek legyőzésére buzdította Böjte Csaba ferences szerzetes a csíksomlyói zarándokokat a pünkösdszombati misén mondott szentbeszédében. Zarándokok százezrei vesznek részt szombaton a csíksomlyói pünkösdi búcsún, amelyet az idén a 443. alkalommal rendeznek meg. Az anyaország kinyújtott jobbját, a kettős állampolgárság gesztusát az árvízkárosultak javára történő felajánlás viszonozta.
A megpróbáltatások közepette ne csak saját emberi korlátaikat nézzék, hiszen az élő Isten teremtette az embereket. Az igazi keresztény ember a nehézségek közepette nem elkeseredik, hanem imádkozik – hangoztatta a dévai ferences szerzetes. Jézus alakját idézte fel, aki új világot teremtett az emberek számára annak ellenére, hogy az ő korában is számos nehézséggel kellett megküzdenie. Az ember gyenge és kicsi, de Isten kitartó szeretete vigasztalja őt – mondta Böjte Csaba, és hozzátette: Jézus is mindenkit bátorított, hitte, hogy a bűnös emberek is újra tudják kezdeni az életüket.
Beszédében a szónok felidézte Szent István példáját is, aki nem azon siránkozott, hogy milyen sok a pogány ember, hanem hatalmas életerővel, munkával és szeretettel új világot teremtett a Kárpát-medencében. „Jó lenne, ha mi is a szentistváni hozzáállással viszonyulnánk saját feladatainkhoz. Van jövő, van remény, bízzunk az élő Istenben” – hangoztatta a szónok. Mint emlékeztetett, a XVII. században Domokos Kázmér erdélyi ferences szerzetes, a két világháború között pedig Márton Áron erdélyi püspök is a kitartásról tett bizonyságot.
Örömteli a kettős állampolgárság
Örömtelinek és óriási dolognak nevezte, hogy a magyarországi magyarok a kettős állampolgárság révén kinyújtják a kezüket a határon túli magyarok felé. Hozzátette: meg kell tudni értetni egymással, hogy elég nagy a világ és a Kárpát-medence is, ha bízunk egymásban. Leszögezte: a románokkal és a más nemzetiségekkel való viszonyban nem az ellenségeskedés parancsát kell követni, hanem arra kell törekedni, hogy együtt építsük fel Isten országát ezen a világon.
A magyarországi árvízkárosultak kapják a perselypénzt
A szerzetes bejelentette, hogy a csíksomlyói ferencesek a magyarországi árvízkárosultak számára ajánlják fel a szentmisén elhelyezett perselyekben összegyűlt pénzt.
A mise kezdetén köszöntötte a zarándokokat Orbán Szabolcs erdélyi ferences tartományfőnök, José Rodríguez Carballo, a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója és Francisco Javier Lozano bukaresti apostoli nuncius, aki Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel együtt celebrálta a misét.
Százezerek a helyszínen
Az erdélyi településen már szombaton, a hajnali óráktól kezdve rövid megszakításokkal esett az eső, ennek ellenére a hagyományoknak megfelelően zarándokok százezrei indultak el a mise helyszínére, a csíksomlyói kegytemplom feletti Kissomlyó és az azon túl emelkedő Nagysomlyó hegye közötti hágó felé.
Két órával a szentmise kezdete előtt indult el a kegytemplomtól a papság alkotta úgynevezett kordon, amelynek a búcsújárás rendjében megkülönböztetett szerepe van. A kordon az a mozgó kötélkeret, amelyet a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium népviseletbe öltözött diákjai visznek tanáraik felügyelete mellett. Arra hivatott, hogy biztonságos védelmet nyújtson a tradicionális egyházi jelvények hordozóinak és a papságnak.
A hagyományoknak megfelelően elöl népviseletbe öltözött fiú vitte a Kisbazilika-jelvényt, mögötte két pár, székelyruhás fiú és lány haladt, utánuk a Labarum (a nép által labóriumnak nevezett győzelmi jelkép), amelyet az említett gimnázium két végzős növendéke vitt. A kordonban haladt Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, az ünnepi szentmise főcelebránsa és Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke is. Az idei búcsún részt vesz José Rodríguez Carballo, a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója. Az ünnepi mise szónoka Böjte Csaba dévai ferences szerzetes.
Kevesebb árusnak adtak engedélyt
A csíksomlyói kegytemplom felé vezető úton kevesebb árus látható, mint az előző években, a szervezők ugyanis csak kézműves mestereknek és élelmiszerárusoknak adtak engedélyt. A búcsún összesen 318 román csendőr felügyeli a rendet, akiket 245 rendőr és négy, készenlétben álló tűzoltócsapat egészít ki.
Csíksomlyó a katolikus székelység hírneves búcsújáró helye, de most már a más vallású keresztények is szívesen vesznek részt az eseményen. Év közben is szüntelenül özönlik a nép Csíksomlyóra, köszönteni Máriát és imádkozni előtte. 1990 óta minden évben több százezer ember zarándokol ide, és vesz részt a Szűzanya tiszteletére tartott körmeneten, valamint a szentmisén.
MNO

Romániában csak a fejfán maradhat a magyar név
Számos esetben Bukarest igényeinek megfelelően intézkednek a magyar hivatalnokok és ügyintézők, amikor határon túli nemzettársaink hivatalos ügyeiben járnak el. Sokan azt remélik, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztésének a lehetősége az eddig értelmetlen és felesleges magyarországi hivatali praktikákat is megszünteti. Románia támogatja ugyan a kettős állampolgárság bevezetését, de akarata bizonyos területeken megkerülhetetlennek tűnik. A kettős állampolgárok magyar útlevelébe elrománosított név is kerülhet.
„Nekem nem mindegy, hogy milyen néven regisztrál a magyar állam, amikor majd visszaadja a magyar állampolgárságomat” – jelentette ki a Magyar Hírlapnak Veress Dávid. A székelyföldi Csíkszeredában működő Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke ezzel rögtön két fontos problémát is érintett: a regisztrá ciót említve jelezte, hogy kettős állampolgárként nem kíván letelepedni Magyarországon, de útlevél viszont neki is jár, másrészt rámutatott a magyar hatóságok rugalmatlanságára. Amikor ugyanis egy Romániából érkezett magyart a különféle ügyintézők azonosítanak, erre a célra elkérik az illető útlevelét. Abban viszont nagy valószínűséggel egy elrománosított, többnyire ékezetek nélküli, magyartalanul leírt nevet találnak, amelynek a magyar iratokba való helyes átvezetésére még akkor sem vállalkoznak, ha egyébként az adott név kézenfekvő lenne: a Maria az Mária, a Sandor az pedig Sándor. (A román személyigazolványokban viszont az anyakönyvi kivonatok szerinti, tehát jó esetben az ékezetes névváltozatok szerepelnek, de ezeket az okmányokat nem fogadják el a magyar hatóságok.)
Hogy felfejtsük, miként alakult ki ez az áldatlan állapot, Trianonig kell visszamennünk az időben. Attól kezdő dően a román nyelv hivatalossá tételét minden eszközzel szorgalmazták. A hely- és utcaneveket a magyar többségű helyeken sem lehetett magyarul kiírni, a kétnyelvű cégtáblákat megadóztatták, végül megszüntették. A bíróságokon 1921-től románul tárgyalták az ügyeket, a románul nem tudó ügyfelek tolmács segítségével beszélhettek. Minden hatósági beadványt az állam nyelvén kellett megfogalmazni. Az elrománosítás fokozatosan zajlott, de Nicolae Ceausescu 1965-ös színre lépése újabb fordulatot hozott a kisebbségellenes nacionalista politikában. A hetvenes évek elején korlátozásokat vezettek be a település- és a személynevek használatáról. A sajtóban csak azon településeket lehetett a nemzetiségek nyelvén megnevezni, amelyek neve hasonlóan hangzott a románhoz (Arad, Déva), vagy ha a kisebbségi elnevezés erősen hasonlított a többségihez (Segesvár – Sighisoara), esetleg megjelent a román elnevezés hű fordítása (Odorheiu Secuiesc – Székelyudvarhely). Az elrománosítás az 1980-as években hágott a tetőfokára: végérvényesen megtiltották a helységnevek idegen nyelvű megnevezését. A magyar lakosság többnyire furfanggal védekezett a személynevek elrománosítása ellen: olyan nevet adtak gyermekeiknek, hogy azoknak ne lehessen román megfelelőt találni. A Györgyből ugyanis könnyen Gheorghe lett, a Ferencből pedig Francisc, míg az Álmossal, a Botonddal, a Tündével, a Szilárddal vagy éppen a Lehellel már nem birkóztak meg a román anyakönyvvezetők.
Az Édes Anyanyelvünkért Szövetség a szülőföldjükön élő székelyeket arra kéri, ha elvették tőlük: „Kérjék vissza, és méltósággal viseljék a szüleik által adott becsületes magyar neveiket. Soha ne engedjék, hogy a különböző hivatalok, intézmények vagy szolgáltatók, az alkalmazott számítógépes programokra hivatkozva, a tisztességes magyar nevüket ékezetek nélkül, megcsonkítva, azaz meggyalázva írják le.” A minap a kérdésben parlamenti felszólalás is elhangzott a bukaresti törvényhozásban az RMDSZ-es politikusok részéről.
Amint azt Veress Dávidtól megtudtuk, ma sokan mégis ódzkodnak attól, hogy visszakérjék eredeti nevüket. Mégis megnyugtatóan sokan érdeklődnek szövetségük alapvető célkitűzése iránt, amelyet az anyanyelv használatának a bátorításában jelöltek meg. „Mozgalom önmagunk bátorítására, önmagunk méltóságának a felébresztésére és az önértékelésünk növelésére.” Szerintük aki nem az anyanyelvén kezdi el a tanulást (például vegyes, román–magyar vagy tisztán román óvodai csoportokban), az gyengül a jellemében, a tartásában és a magyar tudatában. Nyolc éve azonban Bukarest megkönnyítette a személynevek visszamagyarosítását, sőt két éve még egyszerűbbé tette az eljárást: a kérvényezőnek a születési helye szerinti polgármesternél kell kérvényezni eredeti neve visszaállítását. A Veress Dávid vezette szövetség mégsem bízza a véletlenre a dolgokat, és inkább valóságos kampányt folytat, mert jelenleg „az az áldatlan állapot van, hogy egy embernek a becsületes magyar nevét hivatalosan csak a gyászjelentőre és a fejfájára írják fel”.
De Veress Dávid nem áll meg itt. Tavaly azért tüntetett tíz hétig a csíkszeredai bíróság előtt, hogy az igazságszolgáltatásban alkalmazzák az anyanyelvet. „Mert törvények sora biztosítja ugyan az anyanyelvhasználatot, Románia mégis olyan jogállam, hogy ezt a deklarált jogállamiságot ki is kell kényszeríteni, mert a gyakorlatban a jogaink nem érvényesülnek.” Visszatérve a személyazonossági iratok közti hercehurcára, a nyelvi jogvédő arra is figyelmeztetett, hogy sokan azért jutnak Magyarországon is helytelenül, ékezetes nevek nélkül kiállított iratokhoz, mert az eredeti, román útlevelüket kiállító hatóságok emberei azt állítják: így működik az a számítógépes program, amelynek a segítségével az úti okmányokat előállítják. Veress Dávid azonban felvilágosította a csíkszeredai útlevélosztály alkalmazottjait arról is, milyen billentyűkombinációval érhető el az adott szoftverben a betűk ékezetes változata. Szerinte a magyarországi ügyintézőknek sem kellene tehetetlenül szemlélniük, vagy ügyfeleik méltóságát nekik is megsérteniük azzal, hogy a románok által elferdített változatban vezessék át azok neveit a kiállított iratokra vagy éppenséggel a leendő kettős állampolgárok magyar útlevelébe. „A magyar ügyintéző figyelmeztesse a felettesét, hogy jogtiprás történik, ha a technikát az emberi méltóság ellen használják fel. Számomra, leendő magyar állampolgárnak ez roppant fontos” – foglalta össze aggodalmait Veress Dávid.
Bukarest diktál a zuglói hivatalnoknak
Tehetetlennek, de legalábbis rugalmatlannak bizonyulnak a román igényekkel szemben a magyar hivatalnokok akkor is, amikor a hazánkban már letelepedett, személyigazolvánnyal és lakcímkártyával rendelkező, de még román állampolgárnak számító erdélyi magyar házaspárnak például gyermeke születik. Ebben az esetben az újszülött anyakönyvi kivonatára az a megjegyzés kerül, hogy „állampolgársága ismeretlen”. Az eljárás ebben az esetben az, hogy a román konzulátuson csaknem tízezer forintért kérvényezni kell a gyermek állampolgárságának a megállapítását. Miután ez megtörténik, ismét az anyakönyvvezetőhöz kell fordulni, ahol kérni kell az anyakönyvi kivonat kijavítását. A folyamat azonban nem áll meg itt. Az anyakönyvvezető e kérelmet a közigazgatási hivatalba küldi tovább engedélyezésre. Hogy miért ez az emberi méltóságon aluli, felesleges, időrabló és költséges ügyintézés, amikor a szülők úti okmányai alapján a magyar hivatalnokok is megállapíthatnák az újszülöttek állampolgárságát? Az anyakönyvvezetők válasza egybecsengő: Románia hivatalos igénye, hogy magyarországi hivatalnokok ne állapíthassák meg saját állampolgárai gyermekeinek az állampolgárságát. Nem utolsósorban pedig ez a külképviselet egyik garantált jövedelemforrása is.
Kristály Lehel
Magyar Hírlap

Felelős politizálás szükséges
Kisebbik koalíciós partnerként, az RMDSZ is része a népszerűtlen megszorító intézkedésekre készülő kormánynak. A nadrágszíj drasztikus meghúzásának következményei a szövetséget sem kerülhetik el. Hogyan viszonyulnak mindezekhez? Winkler Gyula EP-képviselőt kérdeztük.
-Nemrég Markó Béla szövetségi elnök azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ ellenzi a kisnyugdíjak csökkentését. A kormány azonban felelősségvállalással szándékszik keresztülvinni az összes nyugdíj 15%-os megnyirbálását. Mit tesz ez esetben az RMDSZ, hogyan magyarázza el választóinak?
-Még nem láttam a felelősségvállalás pontos szövegét, a frakció tagjai is csak most kapták meg. Még nem elemeztük az intézkedés-csomagot, még nem alakult ki a szövetség hivatalos álláspontja, de egyvalami biztos: a szociális kiadások – azaz a közalkalmazottak bérezése, a nyugdíjak és a szociális segélyek – jelenlegi szintje fenntarthatatlan. Ez a 20 éve elhalasztott reformok eredménye. Már nem lehet kerülgetni a forró kását, tudomásul kell venni, hogy a szociális kiadások lefaragása elhalaszthatatlan.
Belátásunk szerint azonban a kormány intézkedés-csomagjában egyensúly kell legyen a szociális kiadások csökkentése, a pénzügyi fegyelem növelése, vagyis a fekete gazdaság visszaszorítása, illetve a gazdaságserkentő intézkedések között. Gazdaság-serkentés alatt elsősorban az EU-s pénzek fokozott felhasználását értem. Az RMDSZ szociális érzékenységgel párosuló közep-jobboldali politikai ideológiája ezen elvek mentén foglal állást.
-A kisnyugdíjak lefaragása érzékenyen érinti az erdélyi magyarságot is. A Székelyföldet különösen, hiszen Hargita és Kovászna Erdély szegényebb megyéi közé tartoznak, ahol ritkák a nagy nyugdíjak. Mit gondol, a tervezett megszorítások mennyire befolyásolják az RMDSZ támogatottságát a 2012-es választásokon?
-Korai lenne 2012-ről beszélni, addig még sok minden történhet. Az erdélyi magyarság tájékozott, szórványban és Székelyföldön egyaránt. Nem hiszem, hogy be lehet csapni őket. Őszintén kell politizálni. A populista intézkedések folytatásával csak ámítani lehetne ideig-óráig az embereket, következményeik katasztrofálisak lennének. Névértékben megmaradhatna ugyan a közalkalmazotti bérek, nyugdíjak és szociális segélyek jelenlegi szintje, de reális értéke hamarosan felére csökkenne, ami az életszínvonal zuhanását jelentené.
Mi a felelős politizálást választjuk, s a felelős politizálás áldozatokkal jár. Európa-szerte mindenütt megszorítások, szociális kiadások megnyirbálásának tanúi vagyunk: nincs más választás. Görögországban tiltakoznak, gyújtogatnak, de ez nem megoldás, az államkassza ettől még ugyanolyan üres marad. Ezt szeretnénk elkerülni, megoldást akarunk az ország problémáira, még ha fájdalmas megszorításokkal is jár. Ezért felelősséget is vállalunk.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Lépésről lépésre az érmelléki autonómiáért
Bár nem újkeletű az elképzelés, a folyamat még meglehetősen a kezdeti stádiumban van. Azt, hogy pontosan milyen elképzelések mentén indulhat meg az érmelléki autonómiáért való küzdelem, dr. Szilágyi Ferenc Kitekintőnek adott válaszai mutatják be.
Az autonómia ötlete több szempontból is kedvező lenne az érmelléki térségnek, és nem csupán a magyar nemzetiségű lakosoknak. A romániai régiók beosztása jelenleg felülvizsgálat alatt van, ennek megfelelően lenne lehetőség ésszerű, működőképes egységek létrehozására. Mindez kiemelt jelentőséggel bír a közpénzek elosztásánál. Emellett egy nagyobb önállósággal bíró közigazgatási egység megkönnyítené – többek közt – az együttműködést a magyarországi határ menti régiókkal is.
A közelmúltban indult meg az Érmelléki Autonómia Fórum szervezése. Az első rendezvényre Érmihályfalván került sor – többek között – olyan politikusok részvételével, mint Tőkés László európai parlamenti képviselő, EMNT-elnök, Toró T. Tibor EMNT-alelnök, stb. A fórum igen sikeres volt, nemcsak előadásokból és beszélgetésekből állt, hanem döntések is születtek.
Érmihályfalván választották meg az autonómia-tervet kidolgozó bizottság tagjait is. A jelenlévők szavazatai alapján az Érmellék Autonómia Kezdeményező Bizottság elnöke dr. ifj. Szilágyi Ferenc lett. A Kitekintő az Érmelléki Autonómia kérdésével kapcsolatosan az elnökkel készített interjút.
- Honnan indult az új Autonómia Mozgalom: az EMNT kezdeményezése, vagy a partiumi-érmelléki lakosok fejezték ki igényüket az autonómiára?
- Az autonómia mint lehetőség már néhány éve közbeszéd tárgyát képezi, elsősorban az érmelléki értelmiség körében. Nem egy határozott, célratörő igényre gondolok, de valami folyamatosan lóg a levegőben. Voltak olyan kezdeményezések, melyek az Érmellék mint regionális egység, kistérség kihangsúlyozására törekedtek. A legfontosabb az volt, amikor néhány éve több érmelléki önkormányzati RMDSZ kezdeményezte egy önálló területi szervezet megalakítását, hiszen nyilvánvaló, hogy az itteni magyarság más kihívásokkal néz szembe, más hétköznapi realitásokat él át, mint a megye más részein, kisebbségben, nyelvszigeten és szórványban élők. Az eltérő nyelvi helyzet eltérő lehetőségeket is jelent. Sajnos, az akkori kezdeményezés az RMDSZ megyei szervezetének ellenállása miatt elbukott.
Én regionális földrajzi szemmel közelítettem meg a kérdést, disszertációmban is az Érmellék és a Partium közigazgatási kérdéseit kutattam. Más, már működő modelleket próbáltam alkalmazni az itteni helyzetre, illetve sajátos megoldásokat is kidolgoztam. Ezekre figyeltek fel, elsősorban az itteni magyar jobboldal képviselői, a Magyar Polgári Párt, az EMNT vezetése és személyesen Tőkés László. Lassan megfogalmazódott bennünk, hogy ki kell mondani végre mindazt, ami már régóta kimondatlan volt. Emellett fontos megemlíteni, hogy más kezdeményezések is léteznek. Az EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) nagyváradi szervezete is kiforrott koncepcióval rendelkezik, de már az érmihályfalvi autonómia-fórum szervezésekor is függetlenek kerestek meg saját elképzeléseikkel.
- Kik állnak pontosan a kezdeményezés mögött? Civil mozgalom, politikai pártok, stb? Milyen a viszony például a SZNT-vel vagy az Autonómia Tanáccsal?
- Az autonómia sokáig tabutémának számított Erdélyben. A csendet Székelyföldön az SZNT, a Partiumban az EMNT törte meg. Így tehát a válasz a kérdés első felére az, hogy az EMNT mint szervezet áll mögötte, bár itt átfedések vannak a bihari MPP szervezetével is, melynek én magam is tagja vagyok. Megemlíteném ugyanakkor, hogy Török László RMDSZ-es politikus is megemlítette az érmelléki autonómia szükségességét. Így ezt az igényt ők is érzik, bár konkrétummal nem álltak elő, sőt a megyei ügyvezető elnök legutóbbi nyilatkozatában megpróbálta elbagatelizálni ennek a jelentőségét. A mi feladatunk (Autonómia Kezdeményező Bizottság) lesz, hogy megtaláljuk a kapcsolatot az RMDSZ-en belül mindazokkal, akikkel létezik közös nevező ebben a témában.
Az SZNT-vel én közvetlenül nem állok kapcsolatban, de természetesen támogatom kezdeményezéseiket. Ők jóval előttünk járnak, megpróbálunk majd felzárkózni hozzájuk, és lépést tartani velük. Olyan koncepciót kell kidolgoznunk a Partiumban, amely kompatibilis a székelység igényeivel, hogy akár közösen léphessünk fel a továbbiakban.
- Hogyan reagált a kezdeményezésre a partiumi közvélemény?
- Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy egyöntetűen mellénk álltak. Ez nem is csoda, hiszen itt nincsenek olyan hagyományai az önrendelkezésnek, mint a székelyeknél. A többség nem ismeri a kifejezés valós tartalmát, így sokan inkább kíváncsian, mások bizalmatlanul szemlélik kezdeményezésünket. Természetesen nagyon sokan örülnek a felvetésnek, de pontos adatot nem tudnék mondani, hogy ez a népesség mekkora szegmensét teszi ki. Remélem, hogy nem keveset. Az SZNT-vel ellentétben nekünk kétfrontos munkát kell elvégezni. Meg kell értetnünk a kormányzattal, hogy az önrendelkezési igényünk nem jelent veszélyt Romániának, eközben pedig a lakosságnak is meg kell magyaráznunk, hogy milyen lehetőségek rejlenek ebben.
- Bemutatná néhány szóban az Érmelléket? Mely tényezők teszik indokolttá és miért éppen most az autonómiamozgalom beindítását?
Az Érmellék egy partiumi, határ menti tájegység. Mintegy 150.000 lakosa van a történelmi Bihar, Szilágy és Szatmár területén. Déli felében a magyar etnikum erőfölénye túlnyomó, és területileg összefügg a kisebb, de hasonlóan magyar Hegyközzel. Az Érmellék északi felében a magyar és román etnikum aránya szinte azonos. Az, hogy milyen határok között kezdeményezzük az önrendelkezést, még vita tárgyát képezi, és véglegesen persze még sokáig nem is fog eldőlni. Legvalószínűbb azonban, hogy a „magterület” a Sebes-Körös és Kraszna folyók közötti határsáv (a Hegyközzel együtt), melynek 130.000 lakosa van, és ebből 100.000 magyar anyanyelvű. Hogy miért most? Az elmúlt években magyar nemzetpolitika és nemzetstratégia nem létezett. A december ötödikei népszavazás szintén letargiát okozott. Most kezd visszatérni a hitünk.
- Nem tartanak-e attól, hogy a kezdeményezés hatására – ismerve a székelyföldi autonómiatörekvéseket rendre elutasító országos reakciókat – az etnikumok békés egymás mellett éléséről közismert Partiumban is megjelenhetnek az etnikai feszültséget generáló politikai hangok?
- Én személy szerint jelenleg jobban tartok a magyar-magyar ellentét blokkoló hatásaitól, mint a román-magyar szembenállástól. Emellett pedig úgy gondolom, hogy ezt a kockázatot vállalnunk kell, nem lehet állandóan kompromisszumot kötni és megalkuvóan viselkedni. Ilyen kockázatvállalás nélkül ma a világon sehol nem létezne területi autonómia.
- Nem lenne-e célszerűbb – főként gazdasági szempontból – az Erdélytől magát mindig határozottan „leválasztó", egységes Partium számára kezdeményezni a területi autonómiát? Nem profitálna-e abból többet a vidék magyarsága?
- Ez a kérdés bennünk is motoszkál. Azt nem tudom, hogy ez a partiumi autonómia mitől lenne magyar. A Partium népességének negyede tartozik nemzetünkhöz, és jól tudjuk, hogy ez jelenleg Romániában még arra sem elég, hogy kielégítően rendeződjön például a magyar feliratok és a nyelvhasználat ügye. Nagy kérdés, hogy változna-e valami egy ilyen regionális és nem-etnikai jellegű összautonómiával. Azt mindenesetre kezdeményezni fogjuk, hogy az ország régióinak átszervezésekor a Partiumot önállósítsák. Ebben találkozik az érdekünk úgy a helyi románság, mint a régiók átalakítását szintén kérő székelyek igényével. Amire oda kell majd figyelnünk, hogy a Partiumi Régió kétnyelvűként alakuljon meg. Egy ilyen területegység létrejötte nem zárja ki az érmelléki autonómia létezését.
- Tervezik-e referendum kiírását a kérdésben?
- Ez még nagyon távoli lépés. Nem szabad ennyire előre szaladnunk, egyelőre a helyi identitást kell megerősíteni. A jövőben persze erre is szükség lesz.
- Milyen esélyt lát a céljak elérésére? Milyen lépésekben képzelik a megvalósulást?
- Figyelembe véve, hogy a magyarság ezt csak egységesen tudja elérni, azt gondolom, hogy jelen pillanatban kicsi az esély. Nagyon eltávolodott egymástól a közember és a politikai vezető, a helyi kis magyar társadalmat is politikai és szociális árkok tagolják. Ha nem sikerül legalább a stratégiai fontosságú kérdésekben összhangot elérni, úgy nem csak autonómia nem lesz, de néhány év múlva még a magyar képviselet is megszűnik majd. Ami a lépéseket illeti, nem tervezünk sokkal előre. A következő két lépés: egy nemzeti érdeket szolgáló és működőképes stratégia megtervezése, és a lakossággal folytatott folyamatos kapcsolattartás, párbeszéd megvalósítása.
Kitekintő
Erdély.ma

Most segíts meg, Mária!
Isten nemcsak megteremtett bennünket, hanem mellénk is áll
"Most segíts meg, Mária, ó, irgalmas Szűzanya" volt a mottója az idei, sorrendben a 443. csíksomlyói búcsúnak amelyen Böjte Csaba ferences szerzetes mondott szentbeszédet, hangsúlyozva: "A megpróbáltatások közepette ne csak saját emberi korlátaikat nézzék, hiszen az élo Isten teremtette az embereket. Az igazi keresztény ember a nehézségek közepette nem elkeseredik, hanem imádkozik".
Együtt építsük fel Isten országát ezen a világon
Szombaton, bár rövid megszakításokkal ugyan, de már hajnal óta esett az eső. A hagyományoknak megfelelően – nagyszámú rendőri és csendőri felügyelet mellett – zarándokok százezrei indultak el a csíksomlyói kegytemplom feletti Kissomlyó és az azon túl emelkedő Nagysomlyó hegye közötti hágó felé.
A szentmisén Böjte Csaba összefogásra és a nehézségek legyőzésére buzdította a zarándokokat. Jézus alakját idézte fel, aki új világot teremtett az emberek számára, annak ellenére, hogy az ő korában is számos nehézséggel kellett megküzdenie. Örömtelinek nevezte, hogy a magyarországi magyarok a kettős állampolgárság révén kinyújtják a kezüket a határon túli magyarok felé. Leszögezte: meg kell tudni értetni egymással, hogy elég nagy a világ és a Kárpát-medence is, ha bízunk egymásban. A románokkal és a más nemzetiségekkel való viszonyban nem az ellenségeskedés parancsát kell követni, hanem arra kell törekedni, hogy együtt építsük fel Isten országát ezen a világon.
Domokos Kázmér lelkületével
Szólt ugyanakkor Domokos Kázmér ferences atyáról, aki az 1600-as évek elején született Szovátán, és akinek az idején "a történelem vihara, a különféle hitújítások elmosták a hatalmas erdélyi katolikus egyházat", s a 660 plébániából 58 maradt. 1661-ben betört a török Csíkba, 26 templomot égetett fel csak a Csíki-medencében. A csíksomlyói templomhoz menekült több ezer ember, de rájuk gyújtották a templomot. Domokos Kázmér összegyűjtötte a megmaradottakat és "a porból, a koromból, a füstből felemelik a Boldogságos Szűz Mária csodatévő szobrát, sírva imádkozva összegyűlnek körülötte és kérik az erőt, hogy újjá tudjanak építeni mindent".
Figyelmeztette az egybegyűlteket: Isten nem a csüggedés lelkét adta, nem a siránkozás, a nyafogás parancsát, hanem az imádság, a szeretet, a jóság parancsát, az újrakezdés erejét. "Domokos Kázmérék (...) nemcsak újraépítik a templomot, nemcsak felépítik oltárait és az oltár legmagasabb, legszebb pontjára a Boldogságos Szűzanya szobrát állítják, hanem dallal, orgonaénekkel dicsérik Istent, aki szeret bennünket, bármilyen megpróbáltatás, nehézség is van. "Milyen jó lenne, ha Domokos Kázmér lelkületével fordulnánk a magunk mindennapi nehézségei, gondjai felé. Ne a gondok, a nehézségek diadalmaskodjanak, hanem az Istenben bízó ember, aki tudja azt, hogy Isten nemcsak megteremtett bennünket, hanem mellénk is áll", – mondta egyebek mellett Böjte Csaba.
A szentmise végén százezrek ajkáról hangzott fel: "Isten, áldd meg a magyart"! és "Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk"!
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Színvonalas szín-játékok és kompozíciós rend
Balázs Kőrössy Ibolya selyembatik kiállítása a Kolozsvár Társaság székhelyén
Balázs Kőrössy Ibolya tiszta fényű kék szeme ma is úgy ragyog mint néhány évtizeddel ezelőtt, amikor kedvesen mosolyogva hozta a gőzölgő kávét – valódi kincs volt ez annak idején – s tette elém a szoba sarkában álló, tekintélyes vendégváró asztalra. Nekem, kezdő újságírónak azonban még ennél is nagyobb kincset jelentett az a baráti fogadtatás, amelyben férjével, a közíróként is elismert Balázs Péter festőművésszel részesítettek, valahányszor felugrottam a Főtér kellős közepén lévő, tetőablakával a Szent Mihály-templom tornyára néző, műtermül is szolgáló lakásukba. A sajátos perspektívában felkínálkozó téma megannyi festményről köszön vissza napjainkban is, a vendégváró asztal lakóival együtt azonban már máshova költözött. A ház ura immár odaföntről szemléli otthona alakváltozásait s benne festményeinek állandó tárlatát, a ház asszonya, Balázs Kőrössy Ibolya textilművész pedig kiállítóként a napokban tért vissza jelenleg a Kolozsvár Társaság székhelyéül szolgáló egykori lakásába. Selyembatik tárlatát Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke nyitotta meg és nyilatkozott elismerőleg az egykori főiskolai tanár és jeles művész munkásságáról, akinek tehetségénél csupán szerénysége nagyobb.
A művésszel való találkozás és selyembatik munkáinak sajátos varázsa különleges élményt jelentett mindazoknak a barátoknak, ismerősöknek és művészetkedvelőknek, akik az ünnepélyes megnyitó alkalmával zsúfolásig megtöltötték az értékes kulturális rendezvények színhelyéül szolgáló termeket.
A textilművész nem tartozik a gyakori kiállítók közé, munkáinak népszerűsége pedig valamelyest az életmű egységének a rovására is ment. Hiszen az évek folyamán a legtöbb kendő, faliszőnyeg, eredeti tervezésű és mintázatú ruha gazdára talált, örömöt szerezve tulajdonosának. Ilyenformán a most kiállított alkotások csupán ízelítőt képesek nyújtani egy hosszú és tartalmas művészpálya terméséből.
A múlt század ötvenes éveinek sajátos, társadalmi, politikai, gazdasági viszonyai a művészetet sem hagyták érintetlenül. A kizárólagosságra törekvő szocreál évei voltak ezek, amelyek jó néhány művészt a pálya szélére sodortak vagy teljesen elhallgattattak. Mindazonáltal az egész periódus korántsem mondható terméketlennek, hiszen nem egy remekmű keltezési időpontja esik az említett időhatárok közé. S akárcsak a művészképző főiskola jeles tanárai mint Miklóssy Gábor, Kovács Zoltán, Kádár Tibor, Abodi Nagy Béla, Kós András, Mohy Sándor, Vetro Artúr, Lövith Egon, Cs. Erdős Tibor, Szentimrei Judit és maga Balázs Péter is megtalálták az önkifejezésnek azt a módját, amely maradandóságot biztosított alkotásaiknak, tanítványaik közül pedig Feszt Lászlóhoz és Tóth Lászlóhoz mérhető nagyságok kerültek ki. Kőrössy Ibolya pályakezdése is ezekre az évekre esik. S bár a textilművészet területén is születhettek amolyan pártos-szocreálos alkotások, a technika sajátosságaiból adódóan az elvárások itt mintha kevésbé éreztették volna hatásukat. Érvényes ez a kifejezetten díszítőművészeti kategóriába sorolható batikolásra is.
A batikművészet bölcsője Indonézia, pontosabban Jáva szigete. A 20. század elejére Európában is népszerűvé vált többezer éves technika kiváló rajztudást, fölöttébb biztos kezet, művészi képzelőerőt és színérzéket igényel művelőjétől. Az anyag bizonyos részeit a művész forró viasszal lefedi, majd az egészet festékfürdőbe helyezi. A viasszal fedett részek alatt megmarad az anyag eredeti színe. Az eljárás szükség szerint többször is megismételhető, sajátos szín- és formavariációk lehetőségét teremtve meg ezáltal.
Balázs Kőrössy Ibolya kiállított munkái életművének egy csöppnyi szeletét jelentik ugyan, mégis fölöttébb beszédesek és sok mindent elárulnak alkotójuk sokoldalúságáról, művészi nyitottságáról, kísérletező kedvéről. Rendkívüli formagazdagság jellemzi a bemutatott alkotásokat. A kifejezetten dekoratív geometrikus, florális vagy zoomorf, népi ihletésű pávás motívumok találó felhasználásától az összetett, témás kompozíciókig terjed a skála. S bár ezek java része jó néhány évtizeddel ezelőtt készült tökéletesen megfelelnek napjaink korszerű követelményeinek. Azt is mondhatnám: a művész jóval megelőzte korát. A modern vonalú, leegyszerűsített mértani alakzatok szigorát a sejtelmesen suttogó, lágy színharmóniák megannyi változata enyhíti. Sajátos szín-játékok ezek, melyekkel a művész – kitűnő színérzékről téve tanúbizonyságot – oly bőkezűen ajándékoz meg. Érdekes Balázs Kőrössy Ibolya sajátos szimbólum- rendszerét is nyomon követni, melyben különleges szerepet játszik a nap és a szem motívuma. Kitűnő rajzkészségről árulkodó, optimizmust, életkedvet és szeretetet sugárzó, gyakorta játékos hangvételű faliszőnyegei az ornamens formák összetett kompozíciós rendjével is kitűnnek.
A művész egykori otthona a minőségi kultúra, egész Kolozsvár művészetkedvelőinek otthonává, a Kolozsvár Társaság székhelyévé vált. Időleges visszatérése és munkáinak néhány hetes itt tartózkodása nem véletlenül aratott megérdemelt sikert.
Németh Júlia
Szabadság (Kolozsvár)

Egy sorompóval kevesebb – A nemzetiségekkel szembeni felsőbbrendűség, gőg és lekezelő modor nem először jelentkezett a magyar történelem folyamán
A helyi és országos önkormányzatok voltaképpen a magyarországi kisebbségek számára a kulturális autonómia rendszerét hozták létre, azzal az igen fontos kitétellel – amely az RMDSZ hazai kisebbségi törvénytervezetének is egyik kulcsmondata –, hogy a kisebbségeket érintő valamennyi jogszabályt nem csupán véleményezhetik, hanem el nem fogadás esetén visszaküldhetik az Országgyűlésnek.
Úgy hozták a történések, hogy az 1990-es években többször volt alkalmam vitázgatni magyarországi közéleti szereplőkkel a kisebbségek parlamenti képviseletéről. Ezeken a nem hivatalos beszélgetéseken gyakran részt vettek különböző szintű RMDSZ tisztségviselők, és nem egyszer szóvá tették a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletének a hiányát, a legtöbbször arra hivatkozva, hogy Bukarestben mindig ugyanazt vetik a szemükre: lámcsak a romániai magyarok megválasztottjain kívül más romániai kisebbségek alanyi jogon, létszámuktól függetlenül, ott vannak a román törvényhozásban, Magyarországon viszont csak úgy kerülhetnek be az országgyűlésbe, ha valamelyik párt színeiben indulnak – azaz a sajátos, közösségi parlamenti érdekképviselet, ha úgy tetszik, a sokat emlegetett pozitív megkülönböztetés vagy a kisebbségeket megillető többletjogok gyakorlatilag ki vannak zárva.
Az akkori magyarországi magyarázatok néhány csomópont köré sűrűsödtek. A demokratikus Magyarországon mindenki egyenlő, semmi szükség a megkülönböztetésre. A magyarországi kisebbségek száma elenyésző. Magyarország nemzetállam, a kisebbségiek nem kisebbségnek, hanem magyaroknak tekinthetők. Az Alkotmány nem teszi lehetővé az alanyi jogon járó kisebbségi képviseletet. A kisebbségi lakosok Magyarország csupán néhány településén vannak többségben, azokban pedig önkormányzati szinten önmagától megoldódik a kisebbségi képviselet.
1993-ban azonban az Országgyűlés mégiscsak elfogadta a nemzetiségi törvényt, amely szerint az országban honos nemzeti és etnikai kisebbségek helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre. A törvény honos nemzeti kisebbségeken a legalább egy évszázada Magyarországon élő népességcsoportokat (német, szlovák, horvát, szerb, lengyel, örmény, román, bolgár, görög, szlovén, ruszin, ukrán) értette, a cigányságot pedig, minthogy több népességcsoport is rejtőzik a fogalom mögött, etnikai kisebbségnek tekintette.
A „honos nemzeti kisebbség” kifejezés kizárta azt a lehetőséget, hogy a Magyarországon élő, egyes honos kisebbségeknél jóval nagyobb létszámú kínai, arab stb. népcsoportok a törvény alanyai legyenek. A magyarországi zsidóságot nem sorolják be a magyarországi nemzeti kisebbségek közé, hanem vallási-kulturális közösségként tartják számon.
A helyi és országos önkormányzatok voltaképpen a magyarországi kisebbségek számára a kulturális autonómia rendszerét hozták létre, azzal az igen fontos kitétellel – amely az RMDSZ hazai kisebbségi törvénytervezetének is egyik kulcsmondata –, hogy a kisebbségeket érintő valamennyi jogszabályt nem csupán véleményezhetik, hanem el nem fogadás esetén visszaküldhetik az Országgyűlésnek.
A kisebbségi önkormányzatok rendszere azonban az eltelt évek során megmutatta a támogatásokhoz kapcsolódó kiskapuit is, hiszen a különböző választások eredményeként olyan, magukat kisebbséginek mondó magyarországi magyar polgárok kerültek be ezekbe az intézményekbe, akiket csupán a pénz érdekelt, ráadásul kialakult egy olyan nézet, miszerint „ti foglalkozzatok a saját bajaitokkal, és az ország gondjaiba ne szóljatok bele”.
Ez a nemzetiségekkel szembeni felsőbbrendűség, gőg és lekezelő modor, a beolvadás természetes folyamatként való elkönyvelése nem először jelentkezett a magyar történelem folyamán, és gyakran érződött azokban a beszélgetésekben is, amelyeket írásom bevezetőjében említettem.
Az utóbbi években a magyarországi parlamenti képviseletet szorgalmazó kisebbségek törekvése egyre inkább találkozott azokkal a külföldi – nem csupán a Magyarországgal szomszédos országokban, hanem nemzetközi intézményekben is felhangzó – észrevételekkel, amelyek ugyanezt várták el a magyar országvezetéstől.
A kétharmados Fidesz-KDNP parlamenti többség most lehetővé tette az alkotmánymódosítást és a következő választásoktól a kisebbségek parlamenti képviseletét. Alkalmasint ellentételezéseként annak is, hogy a környező országok tekintsék lehetőleg magyar belügynek az egyéni kérelemre megadható magyarországi állampolgárságot.
Székedi Ferenc
Új Magyar Szó (Bukarest)

Összetartozunk
Legalább két évtizedes adósságot törlesztett tegnap a Magyar Országgyűlés, amikor óriási többséggel megszavazta a kettős állampolgárság könnyítéséről a törvényjavaslatot. Háromszáznegyvennégy képviselő szavazott igennel, öten tartózkodtak (három szocialista és két LMP-s képviselő), hárman (Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba) ellene voksoltak, és olyanok is akadtak, akik elkéstek a szavazásról.
A parlament arról is szavazott, hogy a törvény sürgős kihirdetésére kérje az államfőt, így az új jogszabály az augusztus 20-i nemzeti ünnepen hatályba léphet, az alkalmazását viszont csak 2011. január elsején kezdik meg. Az elfogadott törvény szerint egyéni kérelemre nemcsak születésénél fogva, hanem leszármazással is magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke, ha magyarnyelv-tudását igazolja, büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát.
A kérdést már a rendszerváltás követően rendezni kellett volna, de nem volt meg rá a kellő politikai akarat. Sőt, belefutottunk olyan pofonokba is, mint a 2004. december 5-i népszavazás. Azóta nemcsak a politikusok, hanem a polgárok véleménye is megváltozott a kérdésben: a Nézőpont Intézet egy friss felmérése szerint az emberek hatvan százaléka támogatja az állampolgárság megadását a határon túli magyarok részére.
A napokban, úgy látszik, egy másik nagy adósságát is rendezni fogja az anyaországi politikai elit: a Magyar Országgyűlés ezen a héten dönt arról, hogy a trianoni szerződés 90. évfordulója, június 4-e a nemzeti összetartozás napja legyen. Minden jel szerint a politika immár nem hagyja figyelmen kívül azon százezrek-milliók véleményét, akik mindig is egy nemzetnek gondolták magyart, függetlenül attól, hogy épp milyen állampolgárnak születtek.
Ha a parlament elvégzi a feladatát, attól fogva a civil szervezeteken és az egyszerű állampolgárokon a sor, hogy tartalmat adjanak ezeknek a törvényeknek. Egy szervezet már elkezdte a munkát: az Apáczai Közalapítvány ma reggel jelenti be, hogyan kívánja valós cselekvéssel megtölteni a nemzeti összetartozás fogalmát. Határtalanul! címmel országos programot hirdetnek a személyes kapcsolatok kialakításának elősegítésére, ennek jegyében 216 millió forintos támogatást adnak 132 magyarországi középiskolának, hogy csaknem hatezer diákot elvigyenek egy tanulmányi kiállításon a szomszédos országok magyarlakta településeire Erdélybe, a Délvidékre, a Felvidékre és a Kárpátaljára.
Úgy vélik, csak a határokon átnyúló, minél nagyobb számú személyes kapcsolat járulhat hozzá ahhoz, hogy eljelentéktelenedjen ez a történelmi helyzet, amelynek következtében a magyar állam és a magyar nemzet határai nem esnek egybe.
Eljött az idő, hogy végre magunkkal is foglalkozzunk, és a könnyített állampolgárság, valamint a nemzeti összetartozás napja épp ezt a célt szolgálja. Ráadásul a szomszédos országok zömét ez nem is bántja: Románia belátta, hogy amit neki szabad a moldáviai románokkal, azt másoknak sem tilthatja meg, és a szerbek is meglepően megértők a kérdésben. Nincs kifogásuk a szlovénoknak és a horvátoknak sem (nekik is vannak hasonló törvényeik), és Ukrajnával is meg lehet egyezni.
Szlovákia viszont megbolondult (miközben nekik is van hasonló jogszabályuk), Fico most azzal fenyegetőzik, hogy aki önként magyar állampolgár lesz a felvidéki magyarok közül, attól elveszik a szlovák állampolgárságot. Ehhez az elképzeléshez vélhetőleg az Európai Uniónak és az emberjogi bíróságnak is lesz egy-két szava. Én csak egy régi Balaton-sláger két sorát ajánlanám halkan Fico figyelmébe: „Tudom, hogy tudod, elmúlik / egy kicsit rossz most, de elmúlik.”
Lukács Csaba
Magyar Nemzet

Bukarest számára nem jelent problémát
Orbán Viktor rákényszerítette akaratát Romániára és Szlovákiára, de a kettős állampolgárság megadásáról szóló törvény elfogadása szögesen ellentétes reakciót váltott ki Bukarestben és Pozsonyban, az utóbbítól eltérően Románia számára nem jelent különösebb problémát - írta csütörtöki számában a Romania libera.
A bukaresti napilap beszámol a törvény elfogadásáról, ismertetve annak tartalmát. Akárcsak az elektronikus média híradásai, ez a laptudósítás is csak a szlovákiai ellenző megnyilatkozásokról tájékoztat részletesen, megállapítva, hogy Pozsony ellenlépéseket helyezett kilátásba. Emlékeztet, hogy a félmilliós lélekszámú szlovákiai magyarság az összlakosság mintegy tíz százalékát alkotja.
Bár a napilap tudósításának címében úgy fogalmaz: Orbán Viktor rákényszerítette akaratát Romániára és Szlovákiára, a szövegből az derül ki, hogy Bukarest óvatos a magyarországi törvény megítélésében. Titus Corlateant, a szenátus külügyi bizottságának szociáldemokrata elnökét idézi, aki csupán annyit állapít meg: a törvény végső szövegét figyelmesen kell elolvasni, mert szerinte abban olyan "probléma" rejlik, amelyre a román kormánynak majd reagálnia kell.
Corlatean szerint ugyanis összeférhetetlenség van a magyarországi és az e témában érvényben lévő romániai törvény között. Budapest az "etnikai elvet" követi, míg Románia vérségi szempontot határoz meg az állampolgárság megadásában - vallja a politikus. Nem fejti ki azonban pontosan, mit ért ez alatt, csak annyit mond: bármely személy kérheti a román állampolgárságot - függetlenül attól, hogy jelenleg románnak, magyarnak vagy más nemzetiségűnek tartja magát -, ha román elődök leszármazottja. Corlatean jelezte: a szenátus külügyi bizottsága a jövő héten vizsgálja a magyarországi törvényt.
A lap megszólaltatja Adrian Cioroianu volt liberális külügyminisztert, aki úgy látja: a Fidesz által kidolgozott törvény valóban okozhat problémákat Románia számára. Szerinte e törvény nem az európai politika szellemét tükrözi, és korántsem formális gesztus a határon túli magyarok számára.
Gelu Visan, a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PD-L) képviselője úgy nyilatkozott: a magyarországi törvény aligha fog etnikai problémákat okozni Romániában. "Nem hiszem, hogy tömegesen fogják kérni a magyar állampolgárságot. Ne feledjük: Románia és Magyarország egyaránt az Európai Unió tagja, s mihelyt Románia belép a schengeni övezetbe, még egyszerűbb lesz a dolog" - mondta a képviselő.
A Gandul című napilap csak tényszerű tudósítást közölt Orbán Viktor fotójával. Ez a lap is a pozsonyi reakciókat részletezi. A tudósítás szövegében megállapítja: a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzésének megkönnyítése a legnagyobb mértékű szimbolikus gesztus a magyarországi jobbközép szövetség részéről.
Garzó Ferenc
MTI

Kormányátalakítás – támogatta Semjén Zsolt kinevezését a külügyi bizottság
Támogatta Semjén Zsolt tárca nélküli miniszterré történő kinevezését csütörtöki ülésén az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottsága. A leendő miniszterelnök-helyettes az ülésen bejelentette: a kormány határozott szándéka, hogy még a nyáron összehívja a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT).
A testület 18 igen és két nem szavazattal hagyta jóvá kinevezését, a nem szavazat a szocialistáktól érkezett.
Semjén Zsolt a meghallgatásán elmondta, a magyar állam alapvető küldetése, hogy a világon bárhol éljenek magyarok, a megmaradásukat biztosítsa. Ennek fundamentumait tették le az állampolgárságról és a nemzeti összetartozásról szóló törvénnyel.
A leendő miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy az új kormány határozott szándéka a Magyar Állandó Értekezlet összehívása még a nyáron. A MÁÉRT-re szükség van, ez egy olyan intézményes forma, amelyik kiválóan működött - mondta.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke kiemelte: az a helyes, ha a MÁÉRT ismét működni fog, ugyanakkor a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát is fenn kívánják tartani. A kettő nem áll egymással szemben, más típusú küldetésük van, erősítik egymást - mutatott rá.
Szólt arról is, hogy önálló államtitkárság foglalkozik majd a határon túli magyarságot érintő kérdésekkel, amelyet Répás Zsuzsa vezet majd. Arra törekednek, hogy élő kapocs legyen az anyaország intézményrendszere és a határon túli magyarság között. Az államtitkárságnak többnek kell lennie, mint a határon túli magyar szervezetek kifizetőhelye, arra törekednek, hogy a helyi szervezeteket, közösségeket közvetlenül is támogassák - fogalmazott.
Kijelentette: a Szülőföld Alapot meg kell tartani és meg kell erősíteni, ide kell összevonni a határon túli magyarságot illető támogatásokat. Abba a vitába azonban nem kívánt belemenni, hogy az elnevezése mi legyen. Személyes véleménye az, ha már névváltoztatásról van szó, akkor Eszterházy János felvidéki politikusról kellene elnevezni.
Semjén Zsolt szólt arról is, hogy szeretnének egy adott ország népszámlálásánál a magyar identitást segítő kampányt folytatni, s szükségesnek tartotta a határon túli magyarok számára nemzeti jogvédő iroda létrehozását is. Utóbbi kapcsán kiemelte: a határon túli magyarság védelme sokszor gyenge, és biztonságérzetüket növeli, ha tudják, az anyaország mögöttük áll. Az iroda a világ felé jelezné, ha magyarokat a világon bárhol bántanak, és konkrét jogi segítséget is nyújtana a hozzá fordulóknak. Hangsúlyozta: a határon túli magyar pártokat, szervezeteket támogatják autonómiatörekvéseikben.
A leendő miniszterelnök-helyettestől fideszes politikusok többek között azt kérdezték, mit kíván tenni határon túli magyar felsőoktatás támogatása területén, hogyan képzeli az együttműködést a külügyi tárcával, a szórványmagyarság számára milyen programokat terveznek.
A jobbikos Szávay István üdvözölte a jogvédő iroda tervét.
Semjén Zsolt válaszában kiemelte: fontos célnak tekinti a határon túli stratégiai intézmények stabil támogatását. A nyugati magyarságot érintő kérdésekkel külön kapcsolattartó foglalkozik majd, s a szórványmagyarság számára testre szabott támogatást kíván biztosítani. Példaként említette iskolabuszok biztosítását, s egyetértett azzal, hogy kiemelt szerepet kapjanak a testvérvárosi kapcsolatok.
A kereszténydemokraták első embere azt mondta, küldetésének tekinti, hogy minden magyar iskolás, még az általános iskola befejezése előtt huzamosabb időt határon túl töltsön iskolai kirándulás keretében, s arra fognak törekedni, hogy a határon túli magyarok is jöhessenek minél nagyobb számban Magyarországra.
Arra a felvetésre, hogy a külügyi tárcával hogyan képzeli az együttműködést azt mondta, a nemzetpolitika szélesebb területen ível át, társadalmi jellegű. Az a helyes, ha a külügy a diplomáciai képviseletet látja el. Hozzátette: nem tartja szerencsésnek, ha a határon túli magyarok hivatala a külügynél van.
MTI

A román sajtó a kettős állampolgárságról
Orbán Viktor rákényszerítette akaratát Romániára és Szlovákiára, de a kettős állampolgárság megadásáról szóló törvényelfogadása szögesen ellentétes reakciót váltott ki Bukarestben és Pozsonyban, az utóbbítól eltérően Románia számára nem jelent különösebb problémát – írta csütörtöki számában a România libera.
A bukaresti napilap beszámol a törvény elfogadásáról, ismertetve annak tartalmát. Akárcsak az elektronikus média híradásai, ez a laptudósítás is csak a szlovákiai ellenző megnyilatkozásokról tájékoztat részletesen, megállapítva, hogy Pozsony ellenlépéseket helyezett kilátásba. Emlékeztet, hogy a félmilliós lélekszámú szlovákiai magyarság az összlakosság mintegy tíz százalékát alkotja.
Bár a napilap tudósításának címében úgy fogalmaz: Orbán Viktor rákényszerítette akaratát Romániára és Szlovákiára, a szövegből az derül ki, hogy Bukarest óvatos a magyarországi törvény megítélésében. Titus Corlateant, a szenátus külügyi bizottságának szociáldemokrata elnökét idézi, aki csupán annyit állapít meg: a törvény végső szövegét figyelmesen kell elolvasni, mert szerinte abban olyan "probléma" rejlik, amelyre a román kormánynak majd reagálnia kell.
Corlatean szerint ugyanis összeférhetetlenség van a magyarországi és az e témában érvényben lévő romániai törvény között. Budapest az "etnikai elvet" követi, míg Románia vérségi szempontot határoz meg az állampolgárság megadásában – vallja a politikus. Nem fejti ki azonban pontosan, mit ért ez alatt, csak annyit mond: bármely személy kérheti a román állampolgárságot – függetlenül attól, hogy jelenleg románnak, magyarnak vagy más nemzetiségűnek tartja magát –, ha román elődök leszármazottja. Corlatean jelezte: a szenátus külügyi bizottsága a jövő héten vizsgálja a magyarországi törvényt.
A lap megszólaltatja Adrian Cioroianu volt liberális külügyminisztert, aki úgy látja: a Fidesz által kidolgozott törvény valóban okozhat problémákat Románia számára. Szerinte e törvény nem az európai politika szellemét tükrözi, és korántsem formális gesztus a határon túli magyarok számára.
Gelu Visan, a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PD-L) képviselője úgy nyilatkozott: a magyarországi törvény aligha fog etnikai problémákat okozni Romániában. "Nem hiszem, hogy tömegesen fogják kérni a magyar állampolgárságot. Ne feledjük: Románia és Magyarország egyaránt az Európai Unió tagja, s mihelyt Románia belép a schengeni övezetbe, még egyszerűbb lesz a dolog" – mondta a képviselő.
A Gândul című napilap csak tényszerű tudósítást közölt Orbán Viktor fotójával. Ez a lap is a pozsonyi reakciókat részletezi. A tudósítás szövegében megállapítja: a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzésének megkönnyítése a legnagyobb mértékű szimbolikus gesztus a magyarországi jobbközép szövetség részéről.
Tőkés László szerint történelmi jelentőségű tett az állampolgárság kiterjesztése
Történelmi jelentőségű politikai tettnek nevezte Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a magyar Országgyűlés szerdai döntését, mellyel jóváhagyta az állampolgársági törvény módosításáról szóló javaslatot.
Az EMNT elnöke, aki egyben romániai európai parlamenti képviselő, az MTI bukaresti irodájához szerdán eljuttatott közleményében üdvözölte a parlament döntését. Szerinte az Országgyűlésben leadott szavazatok száma azt mutatja, hogy kialakulóban van az a szükséges nemzeti minimum, amely mentén a nemzeti együttműködés rendszere kiépíthető.
Tőkés szerint Trianon gyógyítása elkezdődött, és – mint írja – ezért köszönet jár a törvény kezdeményezőinek, valamint az Országgyűlés össznemzetben gondolkodó tagjainak is.
Szerdán fogadta el az Országgyűlés a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot. A képviselők 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett hozták meg a döntésüket.
A Der Standard a magyar és a szlovák törvénymódosításról
Vissza a XIX. századba címmel közölt kommentárt csütörtökön az állampolgárságról szóló magyar és az arra válaszul elfogadott szlovák törvénymódosításról a Der Standard című osztrák napilap.
A budapesti és a pozsonyi "populisták" számára egyaránt az a lényeg, hogy a nemzeti érzésekre játsszanak, vagy célzatosan szítsák azokat – vélekedett a liberális lap munkatársa.
Orbán Viktor kijelölt magyar miniszterelnök részben nemzeti retorikával nyerte meg a parlamenti választásokat. Anyagi jótéteményeket üres kasszák mellett nem tud nyújtani a választóinak, helyette a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló törvénnyel jóvátételt akar a trianoni gyalázatért – áll a cikkben.
Robert Fico szlovák miniszterelnök a június 12-i választásokon ki akarja húzni a talajt eddigi koalíciós partnere, a Szlovák Nemzeti Párt alól. Ehhez éppen jókor jön a magyar "provokáció". A szerző úgy látja, hogy a más állampolgárság felvétele esetén a szlovákról való lemondást előíró "reváns-törvény" legalább olyan aggályos, mint a kettős állampolgárságról szóló magyar.
"A budapesti és a pozsonyi miniszterelnök urak számára nyilvánvalóan még nem egészen világos, hogy alattvalóik az Európai Unió polgárai is, és hogy már nem a XIX. században élünk" – fogalmazott a Der Standard cikkének írója. "Egy bizonyos Franz Grillparzer mindamellett már akkor is tudta: »A humanitástól a nemzetiségen át a bestialitásig«" – idézett a híres XIX. századi osztrák író, költő egyik epigrammájából. (Az epigramma teljes szövege: "Der Weg der neueren Bildung geht von Humanität durch Nationalität zur Bestialität" – Az újabb műveltség útja a humanitástól a nemzetiségen át a bestialitásig vezet.)
Népújság (Marosvásárhely)

Alapot kell építenünk falak nélkül - Orbán Viktor beszéde a Kossuth téren
A székely himnusszal, majd a Himnusszal megkezdődött a Parlament épülete előtt a Fidesz-KDNP ünnepi nagygyűlése szombat délután, miután az Országgyűlés elfogadta a kormányprogramot, és az új Orbán-kabinet letette hivatali esküt.
Orbán Viktor szerint az ő feladatuk az, hogy alapot építsenek falak nélkül, az elmúlt nyolc évben felhúzott falakat pedig porig fogják rombolni, és gránitalapot építenek a helyükre.
Az új kormányfő a Fidesz-KDNP nagygyűlésén úgy fogalmazott: „azért jöttünk ma össze, hogy megerősítsük szövetségünket, és megerősítsük azt, amit négy éve mondtunk”. Így hangzott: „én maradok, fent vagy lent, de mindig maradok, mert ez nem jutalom, hanem hűség kérdése. Engem mindig meg fogtok találni, a sikerben, a bajban, az örömben, a munkában, és én az elkövetkező négy évben is harcolni fogok veletek, értetek, a hazámért”. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok – zárta szokásos fordulatával beszédét Orbán Viktor.
Közjogi értelemben egyesült a magyar nemzet
Ezt már Semjén Zsolt hangoztatta a nagygyűlésen. Megjöttünk, nem kértünk száz napot, tíz napot, egy napot, egyetlen órát sem, a kormány még meg sem alakult, már megteremtettük, hogy a magyar nemzet közjogi értelemben egyesült – mondta a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítására utalva a KDNP elnöke, akinek szavait „szép volt fiúk” felkiáltással fogadta a tömeg.
Semjén Zsolt szerint „kutya nehéz” időszak következik, az országot kirabolták, kifosztották, a szekrényeket telerakták csontvázakkal.
Mi azonban nem a meghátrálás emberei vagyunk! – mondta a politikus, aki azt ígérte, a következő éveket arra szentelik, hogy felépítik Magyarországot a romokból.
A Kossuth tér a nemzet tere
A nemzet terének nevezte a Kossuth teret Schmitt Pál házelnök, amikor köszöntötte az ünnepi nagygyűlés résztvevőit .
A fideszes politikus úgy fogalmazott: „mától véglegesen visszafoglaltuk” a Kossuth teret, újra eljött az idő, amikor „újra kezünkbe vehetjük” az ország és a nemzet sorsát.
Kitért arra: nyolc év kellett ahhoz, hogy ne legyen kordon az ország háza és a nemzet között, ami elzárja a különféle világnézetű és származású embereket attól, hogy közel kerüljenek a Szent Koronához.
Szép ünnepet Magyarország – zárta a tömeghez intézett szavait Schmitt Pál, aki szerint, ha lenne az ország házának lelke, bizonyára azt is megérintené, akárcsak az ő lelkét, az ünneplők látványa.
Tömegek érkeztek az ország minden részéből
A Parlament előtti teret megtöltötték az ország különböző részeiről érkezett szimpatizánsok, akik nemzeti színű és árpádsávos zászlókat lobogtatnak, illetve településneveiket tartalmazó transzparenseket emelnek a magasba.
A feliratok szerint – többek között – Nyírlugosról, Tiszaújvárosból, Esztergomból, Szegedről, Emődről, Mohácsról és Bicskéről is érkeztek, hogy üdvözöljék a hivatalba lépett új kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt.
Az Országház főbejárata előtti lépcsőkre épült a színpad, amelynek két oldalán székek sorakoznak, ahol a meghívott vendégek foglalnak helyet. A szónoki pulpituson, a mikrofon előtt az „Új kezdet napja” felirat olvasható.
A tömegben egyaránt megtalálható valamennyi korosztály, de a túlnyomó többségben a középkorúak vannak. A színpadról megzenésített verseket énekelnek.
Duna Tv, MTI
Erdély.ma

Sztrájkolj, ha van rá pénzed
Igencsak cinikus volt Emil Boc miniszterelnök tegnapi felhívása, kérve fenyegette meg a tanárokat: jobb, ha elállnak a sztrájktól, mert nem kapnak fizetést a tiltakozás napjaira, és még tovább romlik anyagi helyzetük. A kormányfőnek eme gesztusával sikerült ismét porba döngölnie az amúgy is megalázott pedagógustársadalmat.
Sok mindent kellett lenyelniük az oktatóknak az elmúlt két évben. Megszavazták számukra az 50 százalékos fizetésnövelést, amelyből soha egyetlen vasat sem láttak, s az idő teltével, no meg a válság mélyülésével egyre alább kellett engedniük követeléseikből. Jó néhány hónapja emelésről már szó sem esik, a csökkentések ellen tiltakoznak, előbb az egységes bérezési törvény tizedelte meg fizetéseiket, s most a megszorító intézkedések faragnak le újabb 25 százalékot belőle. S így lesz mind kevesebb az, ami korábban sem volt elegendő. Most, amikor általános sztrájkkal emelnék fel szavukat a sorozatos megaláztatás miatt, kiderül, a megélhetést alig fedező, szerény jövedelmük tovább fogy, minden tiltakozó nap zsebüket üresíti.
Nem csoda hát, hogy sokan lemondanak a sztrájkról, nem engedhetik meg maguknak a tiltakozás luxusát. Várható, hogy az általánosnak ígért munkabeszüntetés messze nem lesz olyan széles körű, ahogy azt a szakszervezetek irányítói szeretnék. A tanárok egy része megtartja óráit, a gyermekek kapkodnak, nem értik, mi történik, az indulatok és a keserűség pedig tovább fokozódik, immár egymásra is orrolhatnak a pedagógusok, nem csak a kormányra, megbélyegezhetik a sztrájktörőket, illetve azokat, akik mindenáron tiltakozni akarnak.
A Boc-kormány kétéves regnálása alatt két dologban volt rendkívül eredményes: a felelősség hárításában és az emberek egymásnak ugrasztásában. Sikerült szembefordítania a különböző politikai nézeteket vallókat, az állami és magánszférában dolgozókat, az érettségiző diákokat és szülőket a tanárokkal, azokat, akik kiállnának jogaikért azokkal, akik nem merik vagy nem akarják megtenni ezt, s hosszan folytathatnánk a sort. A miniszterelnök tegnap ismét e két fegyverét dobta be, felsorolta, hogy rajta és kormányán kívül mindenki más felelős a válságért, a megszorításokért, s elhintett egy kis mételyt a tanárok között.
Kakas próbál lenni a szemétdombon Emil Boc, egy elnyomorított, megalázott társadalom szemétdombján kukorékol újra meg újra. Sikerült elérnie, hogy miközben a politikai hatalom birtokosai tovább dőzsölnek, az elégedetlenek egy része már sztrájkolni is túl szegény legyen.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Össztűz
A rendszerváltást követően talán soha nem voltak ennyire össztűz alá véve a romániai közoktatásban dolgozó pedagógusok, mint most. Egyrészt a már konkrétumként kezelhető huszonöt százalékos jövedelemcsökkentés, másrészt a szaktárca illetékeseinek az emberségre való „hivatkozásai”, harmadsorban a szakszervezeteknek a sztrájkra való ösztönzése és nem utolsó sorban a közvélemény nyomása között vergődik – úgy látszik, menthetetlenül – a négyszázezres réteg.
Köztudott: május 31-től beláthatatlan időre általános sztrájkba kezd a négy tanügyi szakszervezet. A helyzetet most az bonyolítja, hogy május 31 és június 4 között kerül sor az idegen nyelvi ismereteket felmérő szóbeli érettségi vizsgára.
Ha a pedagógusok az elmúlt két évben azért tüntettek, hogy béreik 50 százalékos emelésének érvényt szerezzenek, most az amúgy sem magas bérek 25 százalékos csökkentése miatt fejezik ki nemtetszésüket. A pedagóguspálya már régóta nem tartozik a túlfizetett szakmák közé Romániában. A tervezett 25 százalékos bércsökkenés katasztrofális következményekkel járhat. Ha ez bekövetkezik – és sajnos, alig van kilátás ennek elkerülésére –, akkor a mindennapi létminimumon tengődve a pedagógusok elveszítik még meglévő motiváltságukat, továbbá hivatástudatuk, önértékelésük vészesen csökken. Marad tehát a magánórákból származó többletjövedelem, vagy pályát változtatnak. Ám nem minden pedagógus olyan szerencsés, hogy jól fizetett magánórát tartson, vagy akár húsz-harminc évi munka után új szakmát sajátíthasson el.
A szaktárca magas rangú tisztviselői most is elővették hangzatos szólamaikat az emberségről, a gyerekek érdekéről. Így kívánták rábírni a pedagógusokat, hogy álljanak el az általános sztrájktól.
Ezzel pedig újabb bizonyítást nyert az emberi cinizmus határtalansága. Legalábbis előttem. Azok a magasrangú minisztériumi tisztviselők, akik jóval magasabb bért kaphatnak, mint a pedagógusok többsége, hogyan hivatkoznak az emberségre? Miért nem veszik észre sorstársaik kilátástalanságát?
A szakszervezetek nem látnak más kiutat a helyzetből, mint az általános sztrájkhoz folyamodni. Már többször hangoztattam egyetértésemet a szakszervezetek érdekvédelmi szerepével, ám kifogást emelnék a már-már hisztérikussá fajuló „sztrájkolunk, sztrájkolunk, ti csak sztrájkoljatok” típusú magatartásukkal szemben.
A közvélemény nem állt a tanárok mellé. Több helyről hallani lehetett, hogy a (végzős) tanulók ellentiltakozás során juttatták kifejezésre ama véleményüket, hogy nem értenek egyet tanáraik sztrájkjával, amely veszélyezteti az érettségi vizsga normális körülmények között történő lebonyolítását.
Értesüléseim szerint a tanügyminisztérium és a megyei tanfelügyelőségek megoldották mind az érettségi, mind az évvégi tanulmányi átlagok lezárásának kérdését. A nem szakszervezeti tagok vállalták azt, hogy lebonyolítják az érettségit, az iskolák igazgatóinak pedig megadták azt a hatáskört, hogy lezárhassák a médiákat.
Vajon ki hiszi el még mindig azt, hogy az általános sztrájkkal bármit is elérhetnek a tiltakozó pedagógusok?
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Karácsonyi a MÚRE új elnöke
Karácsonyi Zsigmond vezeti hétvégétől a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE). A szervezet hétvégi tisztújító közgyűlésén Vajda György, a marosvásárhelyi Népújság és Gáspár Sándor, a marosvásárhelyi rádió munkatársa is pályázott az elnöki tisztségre, ám Karácsonyi már az első fordulóban megszerezte a szavazatok hetven százalékát.
Karácsonyi Zsigmondot választották meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnökévé a hétvégi tisztújító közgyűlésen, amelyen az egyesület fennállásának húszéves évfordulóját is megünnepelte a 260 tagot számláló szakmai szervezet. A tisztségre Vajda György, a marosvásárhelyi Népújság és Gáspár Sándor, a marosvásárhelyi rádió munkatársa is pályázott, ám Karácsonyi már az első fordulóban megszerezte a szavazatok hetven százalékát. Ambrus Attila leköszönő elnök az alapszabály szerint már nem jelentkezhetett új mandátumra.
A MÚRE új vezetője lapunknak elmondta: legfontosabb célkitűzésnek a területi szervezetek munkájának megerősítését tartja. „Bukaresttől Szatmárig, Temesvártól Csíkszeredáig, Sepsiszentgyörgyig óriási területeken fejtünk ki tevékenységeket, és szükségesnek látom, hogy a fiókszervezetek a jövőben hatékonyabban működjenek, az újságíróknak szakmai és etikai képzéseket biztosítsanak” – fejtette ki az ÚMSZ-nek Karácsonyi Zsigmond.
A MÚRE közgyűlésén módosult az alapszabály is: az igazgatótanács tagjainak számát tizenkilencről tizenötre csökkentették, megszüntették az ügyvezető elnöki tisztséget, helyét az ügyvezető igazgató veszi át. Ambrus Attila eddigi elnök a döntést lapunknak azzal magyarázta, hogy „a kétfejű vezetést, amely a MÚRE-t húsz éven át jellemezte” már nem találták korszerűnek.
„Úgy érzem, az elmúlt évek alatt sikerült egy élő, tartalommal telített szervezetet felépítenünk. Fontos kapcsolatokat építettünk ki magyarországi, vajdasági, kárpátaljai, és felvidéki kollégákkal, s ezekre a struktúrákra építve, remélem, a jövőben növekedni fog az egyesület tagsága” – mondta az ÚMSZ-nek a leköszönő elnök.
A közgyűlés Csép Sándort választotta meg az audiovizuális sajtóért felelős alelnöknek, az írott sajtóért Szekeres Attila alelnök felel majd, a becsületbíróság elnöke pedig Maksai Magdolna lett.
A hétvégi rendezvény záróünnepségén átadták a Veszely Károly-díjakat. Az elismeréseket Benkő Levente, a Krónika napilap újságírója (a kommunista korszak bűneinek feltárásáért) és a Bányavidéki Új Szó szerkesztősége (a máramarosi olvasók információs igényeinek kielégítéséért) kapta.
Fleischer Hilda
Új Magyar Szó (Bukarest)

Civil kurázsi – Kulturált jövő 2009–2010 – Összefoglaló
A Kráter Műhely Egyesület 2009 őszétől 2010 májusáig lezajlott rendezvénysorozata a Kárpát-medencei magyar civil kezdeményezések fokozottabb együttműködését szolgálta. Az öt, filmvetítéssel egybekötött határon túli találkozón felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és bácskai-bánáti civil szervezetek képviselőivel folytatott kerekasztal-beszélgetést a KME delegációja.
Turcsány Péter író, a KME elnöke a rendezvényeket bevezető előadásaiban a civil világ és az állam lehetséges új kapcsolatait vázolta fel. Minden esetben hangsúlyozta a szervezett formájú civil együttműködések, a közös fellépések és állásfoglalások jelentőségét.
A felvidéki úton (érsekújvári és ipolysági találkozó) a Kárpát-koszorú – Csángóföldtől Őrvidékig című, Csontos Jánossal közös kötetet jegyző Mihály Zoltán fotóművész is jelen volt. Diavetítéssel egybekötött előadását komoly beszélgetés követte. Emelte a hangulatot Elmer István a Lépcsők c. kötet szerzőjének felolvasással egybekötött előadása. A mindenkori keresztény értelmiség kálváriajárása példamutató lehet a felvidéki nemzetrész magyar kisebbsége számára is.
Az ipolysági találkozón a résztvevők és a rendezők nagy örömére szolgált Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja tiszteletbeli elnöke problémafeltáró és közös civil cselekvésekre buzdító előadása. Példának hozta fel a komáromi székhelyű Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás tevékenységét, mely mára komoly közéleti és mozgósító erővel bír. Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke a magyar–magyar, magyar–szlovák, ill. a magyar és uniós kapcsolatok lehetőségeiről beszélt.
A kárpát medencei civil körkép című film levetítése a résztvevők véleménye szerint – nemcsak itt, hanem a további fórumokon is – jelentős példával szolgál(t) a jövőben alakuló civil szervezetek számára is, és segíti a Kárpát-medencei magyar nemzeti együttműködés programját.
Rendezvénysorozatunk harmadik állomása alkalma szándékosan egy kárpátaljai kis magyar falu művelődési otthonába vezetett. Iskolások, fiatalok és turisztikai szakértők voltak a közönség soraiban. Az itteni összefogást jól tükrözi a helyi civil és a régiós turisztikai szervezetek együttműködése, melynek egyik motorja Szuhán András, Bene polgármestere.
A régiós sajtó erőteljesen van jelen e többnemzetiségű táj civil közösségeinek hétköznapjaiban. A beszélgetés után a résztvevők kiemelték a civil szervezetek munkahelyteremtő és kultúramegtartó jelentőségét is.
A negyedik út a patinás Kolozsváron, a Farkas utcai Református Kollégium dísztermébe vezetett. Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője és Székely Árpád, a kollégium igazgatója fogadta az ide „tékozló fiúként” hazalátogató Kovács Attila Zoltánt, a Kráter főszerkesztőjét, és Turcsány Pétert, az ismert Wass Albert-kutatót. A filmvetítés kapcsán a szervezők megállapodtak abban, hogy október elején megismételt nagyszabású rendezvényre hívják össze az egyetemváros ifjúságát és civil szervezeteit. Külön öröm számunkra, hogy programunkkal szinte egy időben ülésezett és hozta meg határozatát a Kárpát-medencei Civil Egyeztető Fórum. Az alapító szervezetekhez a KME – mint aki másfél évtizede foglalkozik hasonló tevékenységekkel – örömmel csatlakozott.
Csak emlékeztetőül: 2007. szeptember 21-én több magyar civil szervezet tisztségviselőivel közösen a KME vezetése megállapodott a Kárpát-medencei Civil Együttműködési Lánc (KCEL) létrehozásában és működtetésében.
Ezt a kezdeményezésünket sajnálatosan nem követte igazi megvalósulás; nem az aktivitás hiányzott, hanem a kellő pályázati feltételek biztosítása, melyek révén működtetni lehetett volna ezt a fórumot. A tervezett elektronikus portál kialakításáról természetesen a jövőben sem mondunk le. 
Zentai rendezvényünk társszervezője a „Ci-Fi” Civil Központ volt, mely Zsoldos Ferenc irányításával a tájegység legkiválóbb előadóit hívta meg fórumunkra: Dr. Hódi Sándor, a Széchenyi István Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet igazgatója, Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója és Horváth László, a kishegyesi Dombos Fest főszervezője voltak az est vendégei.
Ezen a beszélgetésen már előtérbe került az összegző, zárókonferencia témája is. Az előadókat és az érdeklődő közönséget egyformán foglalkoztatta, vajon rombolja-e a személyiséget a névtelen kommentek világa, vagy éppen közösségteremtő hatásukat kellene-e kiemelni; mennyire veheti át az internet más adathordozók, hírközlők szerepét, milyen az internetes nyelv hatása az anyanyelvre, és milyen változást hozhat a műveltségben. Mindentudóvá lesz az internetező vagy elbutul? Hogyan segítheti az oktatást a világháló?
Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója hangsúlyozta a bácskai tanárgenerációk és fiatalok szép együttműködését és közös munkáját a délvidéki magyar folyóirat- és könyvkultúra elektronikus feldolgozása terén. Horváth László az épített kultúra további megmentését sürgette, a civil összefogás és civil lehetőségek megmutatásával.
Dr. Hódi Sándor nagyszabású előadásban, mintegy az e-galaxis kultúrájának „apostolaként” szólalt fel, mely különböző fordításportálok és -programok lehetőségével képes egyenrangúvá tenni magyar anyanyelvi kultúránkat a világ nagyobb lélekszámú nemzeteinek kultúráival. Gondként említette, hogy a kisebb települések sávszélesség-problémák miatt nehezen tudnak csatlakozni a világhálóra.
Gruik Ibolya a zentai Magyar Szó munkatársa az e-galaxis oktatásban és tájékoztatásban betöltött szerepét nyomatékosította, hiszen nagy lehetőség, hogy a kultúrában is naprakész társai lehetünk a Kárpát-medencében többfelé szakítva, sőt egyes helyeken jelentős szórványban élő magyaroknak.
Fórumsorozatunk Pomázon megrendezett zárókonferenciája kapta a legszélesebb körű nyilvánosságot, ezt kísérte a legnagyobb érdeklődés. A tanácskozás összefoglalóját és az elhangzott előadásokat külön írásokban tettük közzé.
A Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma által támogatott rendezvénysorozat betöltötte hivatását. Körútjaink és konferenciáink a civil szférában több, együtt megoldandó kérdésre hívták fel a figyelmet. Szerencsés volt az időpont választása is, mert a magyar Országgyűlés nemzetépítő és nemzetegyesítő szándéka párhuzamba került a civil világ fokozottabb közéleti jelenlétének és együttes fellépésének szándékával.
A munka folytatódik: a PoLíSz-ban közzétett beszámolók és írások a jövőben is képesek az elindított folyamatot továbbgenerálni; erre a KME szervezőgárdája, honlapunk és társszervezeteink is készen állnak.
A rendezvénysorozatról összesen 34 médiamegjelenés adott hírt, 35 különböző sajtóorgánumban. Ezek közül a legtöbb anyag az interneten látott napvilágot (29 db), ezt követte 2 televíziós, illetve 4 írott sajtóbeli megjelenés. Egy alkalommal a Katolikus Rádió is beszámolt a rendezvényről, összegzéséről.
Köszönettel tartozunk azoknak a civileknek és munkatársaknak, akik munkájukkal segítették a fórumsorozat megvalósulását:
Csemadok Érsekújvári Alapszervezete (Szlovákia)
Honti Corvin Kör – Polgári Társulás (Szlovákia)
Bene Alapítvány (Ukrajna)
Diaszpóra Alapítvány (Kolozsvár)
Művelődés Egyesület (Kolozsvár)
„Ci-Fi” Civil Központ (Szerbia)
Pest Megyei Ifjúságért Egyesület (Pomáz)
Hitünk szerint ma már nem kell „civil kurázsi” a civil együttműködéshez, de nemzetünk és társadalmunk gondjai egyként igénylik a civil leleményességet, az együttműködést, a közös kiállást – s ha kell, a közös kurázsit is.
Pomáz, 2010. május 31.
(Kráter Press)
Polísz (Budapest)

Tisztújítás az újságíró-egyesületnél
A hét végén a Gyergyószárhegyi Kulturális Központban tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. A találkozó egyben "születésnapi rendezvény" is volt, hiszen 20 évvel ezelőtt Csíkszeredában jött létre az érdekvédelmi szervezet.
A jelenleg közel 300 tagot számláló szakmai szervezetnek sikerült rangot kivívnia a nemzetközi és a hazai berkekben. Néhány éve létrejöhetett a Külhoni Magyar Újságírók Egyesületeinek Konvenciója, amelynek alapító tagja a MÚRE is. Ez a szervezet próbálja összefogni a határon túli magyar sajtót, hiszen a találkozások során kiderült, hogy hasonló gondokkal küzd mindenütt a kisebbségi média. Ezenkívül, a romániai sajtószervezetek is partnerként tárgyalnak a MÚRE képviselőivel. Hiánypótló kezdeményezésként 1990-ben Nagyváradon beindult az újságíróképzés, aminek köszönhetően létrejöhetett a szervezet szárnya alatt – a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által támogatott – Ady Endre Sajtókollégium. Ugyancsak a MÚRE kezdeményezésére beindulhatott a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen a médiaoktatás. Kevés a hely ahhoz, hogy felsoroljuk mindazokat a rendezvényeket, szakmai képzéseket, riporttáborokat, amelyek 20 év alatt hozzájárultak ahhoz, hogy a romániai magyar újságíró-társadalom felépüljön, megerősödjön. Olyan neves újságírók, publicisták vezették az egyesületet, mint Hecser Zoltán, Kántor Lajos, Ágoston Hugó, Csép Sándor, Ambrus Attila, Gáspár Sándor. De említenünk kell Stanik István és Cseke Péter nevét is, akik oroszlánrészt vállaltak abban, hogy a magyar médiaképzés is gyökeret verjen. Mindezekkel ellentétben, mint minden civil szervezetnél, az utóbbi időben az is tapasztalható volt, hogy egyre kevesebb olyan rendezvényt sikerült szervezni, ami megmozgatta volna a tagságot. Ezért is jelentett a MÚRE életében fordulatot a hétvégi közgyűlés, hiszen a szervezetnek alkalmazkodnia kell az utóbbi időszak gazdasági-társadalmi változásaihoz: több lett a munka, kevesebb a jövedelem, egyre nehezebben lehet pályázni, pénzforráshoz jutni.
Az alapszabályzat-módosítást és a tisztújítást követően a következő vezetőség állt össze: Karácsonyi Zsigmond elnök (Népújság), Csép Sándor audiovizuális alelnök (RTV), Szekeres Attila írott sajtó – alelnök (Háromszék), Simonffy Katalin (volt RTV-s) és Szűcs László (Erdélyi Riport főszerkesztője, AESK igazgatója) vezetőségi tagok. A Maros megyei területi elnök Vajda György (Népújság) lett.
– Az egyesület operativitásának növelése érdekében sikerült a vezetőséget karcsúsítani úgy, hogy a területi szervezeteknek legyen nagyobb hatáskörük és mozgásterük. Ez reményt ad arra, hogy több olyan rendezvény is lesz, amely nemcsak a tagoknak, hanem az érdeklődőknek is többet nyújt a romániai magyar média életéből – mondta Karácsonyi Zsigmond korábbi ügyvezető elnök, a MÚRE új elnöke.
A 20 éves ünnepség keretében – ahol a korábbi elnökök közül jelen volt Hecser Zoltán, Csép Sándor, illetve Ambrus Attila – a szárhegyi kastély lovagtermében ünnepélyesen is felidézték a kezdeti időszakot, majd hagyományosan átadták a Veszely Károly-díjakat, amelyeket a Brassói Lapok első főszerkesztőjéről neveztek el, akit az 1848-as forradalmat követő időszakban meghurcoltak. Az idén a díjban Benkő Leventét, a Művelődés munkatársát részesítették, aki számos, a közelmúltat feltáró publicisztikai, történelmi kötetet jelentetett meg, illetve a szórványban tett sajtótevékenységükért a nagybányai Bányavidéki Új Szót illette az elismerés.
Az ünnepségen könyvbemutatóra is sor került, Ambrus Attila: Gótvárosi levelek, Balázs János: Csabákra várva, és Simonffy Katalin: Képnyelv – szónyelv című köteteket ismertették.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Szivárvány- közelben
Néhány héttel ezelőtt Erdély-szerte utolérték, és ha akarták, meg is érinthették a Szivárványt a kis és nagy gyerekek. A harmincéves gyermeklap marosvásárhelyi megállójánál Zsigmond Emesével, a Szivárvány és a Napsugár főszerkesztőjével beszélgettünk.
– A szerkesztőségi munkának van egy szépséghibája: nemigen találkozhatunk az olvasókkal. Pedig mi nemcsak meséink, verseink, ismeretterjesztő írásaink révén szeretnénk üzenni a gyermekeknek, szükségét érezzük annak, hogy szemükbe is nézhessünk mindazoknak, akik a lapjainkat kézbe veszik. Ezért szervezzük meg rendszeresen az illyefalvi Napsugár-tábort, illetve a születésnapi nagy találkozókat. A tízéves Szivárvány – akkori nevén A haza sólymai – igazi megünneplésére nem került sor, erre a kommunizmusban nem nyílt lehetőségünk, a huszadik évforduló pedig egybeesett a rendszerváltással. A harmincadik az első Szivárvány-szülinap, amelyet az olvasóinkkal közösen töltünk. Előzőleg egyetlen nagyobb ünnepünk volt: a Napsugár 50 évének örömére szerveztünk közönségtalálkozót Kolozsváron, ennek a sikere adta az ötletet a "szivárványos" körútra is.
– Virtualizálódó, multimédiás világunkban csökkent-e a Szivárvány és Napsugár iránti igény?
– Továbbra is a legnagyobb példányszámmal jelenünk meg a Kárpát-medencei irodalmi gyermeklapok közül. Ugyanakkor nálunk is észlelhető bizonyos csökkenés. A kisebbeknek szóló Szivárvány 16, a Napsugár 14 ezer példányban jut el havonta a gyerekekhez, összesen 30 ezer óvodás és iskolás várja ezeket a lapokat, de volt idő – a 90-es évek közepén –, amikor 50 ezer olvasóval is büszkélkedhettünk. Apad az erdélyi magyarság lélekszáma, gyengül a családok anyagi helyzete, ugyanakkor az olvasási kedv sem a régi.
– Maros megyében mekkora a keletje ezeknek a lapoknak?
– A megyeszékhelyen, illetve a kisebb városokban és vidéken egyaránt igen népes olvasótáborunk van. Rengeteg levelet, rajzot kapunk az itteni gyerekektől, a kiváló óvónői és tanítói közösségnek köszönhetően nagyszerűen együttműködünk a helyi tanintézetekkel.
– Harminc év alatt milyen irányban változott a Szivárvány?
– Céljaiban, szellemiségében nem módosult egyik lapunk sem: legfőbb igyekezetünk igényes, értékbecsülő olvasókká nevelni a gyerekeket. Ugyanakkor próbálunk megfelelni a kor kihívásainak. Az elmúlt években tehetséges, fiatal írók kerestek meg kézirataikkal, így bővült a lap külső munkatársainak köre, színesedett a tartalom. Ugyanez érvényes a képanyagra is. A lap grafikusai mindig is az erdélyi magyar képzőművészet legjobbjai voltak, most is rengeteg nagyszerű munkatársunk van, úgy próbálunk nekik teret adni a lapban, hogy minden oldalt más-más rajzoló illusztrál. A mai nyomdai lehetőségek mellett nagyon fontos, hogy minél tetszetősebb, "piacosabb" külsőt öltsön a Szivárvány és a Napsugár, ezt a gyerekek el is várják. A színesebb külcsín azonban soha nem mehet a tartalom rovására. Régebb több irodalmi anyaggal szolgáltunk, most rövidebb szövegeknek, ismeretterjesztő írásoknak is helyet teremtünk a lapban, ezekhez számos fotót mellékelünk "étvágygerjesztőként."
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

A régió egyházi és kulturális központjává válna Bálványosváralja
A régió egyházi és kulturális központjává válna a jövőben a Déstől 16 kilométerre fekvő Bálványosváralja, a célok elérésééig azonban számos teendő akad még a valamivel több mint 1900 lelket számláló Kolozs megyei faluban.
A település lakói közül egyre kevesebben gondolják úgy, hogy érdemes gazdálkodással foglalkozni – egyre több a parlagon maradt szántóföld és a gondozatlan legelő –, a fiatalok pedig amiatt panaszkodnak, hogy kevés lehetőségük adódik tartalmas kikapcsolódásra. A bálványosváraljai közösség azonban két néptánccsoportot és zenekart tart fenn, a helyi labdarúgócsapat pedig sok helybéli sportkedvelő örömére idén megnyerte a körzeti bajnokságot.
Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke a hétvégén ellátogatott a településre a helyi közösséget foglalkoztató problémák feltérképezése érdekében, a látogatásra a Krónika is elkísérte az elöljárót. „Nagyon fontos, hogy a megyei önkormányzat érdemi információval lássa el a helyi közösségeket, és az is, hogy helyszínen tájékozódjunk a vidéken élők napi gondjairól, hogy azokról érdemben tudjunk tárgyalni és közösen keressünk megoldásokat” – mutatott rá Fekete Emőke. A Kolozsvártól mintegy hatvan kilométerre található falu nemrég felújított művelődési otthonában a megyei önkormányzat alelnöke falugyűlésen találkozott a helybeliekkel is.
Asszimilációs kísérletek?
Barabási Ferenctől, a falu református lelkészétől megtudtuk, a településen közel 1750 magyar él. „Az itt élő románok kivétel nélkül tudnak magyarul, ami példaértékű” – jegyezte meg Barabási, aki ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy bár rendkívül erős, összetartó magyar közösség a bálványosváraljai, a román asszimilációs törekvések itt is megfigyelhetők. Példaként említette, hogy a faluban óriási ortodox parókiát építenek.
A lelkész szerint kulturális életére büszke Bálványosváralja. Van népi zenekaruk, egy ifjúsági néptánccsoport, továbbá a neves népzenegyűjtőről, Bartalos Istvánról – a falu szülöttjéről – elnevezett csoport is működik.
Megtudtuk még, Bálványosváralja lakói többnyire kisiparosok vagy nyugdíjasok. Sok köztük a kőműves, néhányan Magyarországon keresik kenyerüket, de van, aki saját vállalkozásba kezdett. A többiek pedig Désre ingáznak dolgozni. Több olyan nyugdíjas is él a faluban, aki korábban a Zsil-völgyében dolgozott bányászként. Barabási hozzátette, igaz ugyan, hogy a falu lakossága fogy, de a népesség csökkenése nem drasztikus: 150 általános iskolást, és 70–75 óvodást tartanak nyilván a településen.
Falu a vár alatt
Bálványosváralja a Várhegy tövébe épült, ahol régen történelmi jelentőségű vár állt. A falu a Várhegy északi lejtőjén keletkezett, majd onnan később húzódott lennebb a Bándó-völgyébe.
Váralja lakossága a népszámlálás szerint 1927 fő, ebből: 1756 magyar, 168 román. Bálványosváralja egyik legmagasabb dombján állt a falunak nevet adó Bálványos vára.
A várat első alkalommal 1269-ben névtelenül, majd 1291-től említik név szerint. 1537-ben az erdélyi vajda serege foglalta el és megerősítette. Valószínűleg 1538-ban rombolták le, köveit Szamosújvár építéséhez használták fel. Ma már csekély maradványai láthatók.
„A legtemplomosabb gyülekezet”
Barabási Ferenc megfogalmazása szerint „a bálványosváraljai az egyik legtemplomosabb gyülekezet”: minden vasárnap telt ház van az istentiszteleten. Az Árpád kori templom ráadásul műemlék épület – a 13. században építette a ciszterci rend. 1912-ben egy hatalmas szélvihar rongálta meg az épületet, a természeti katasztrófáról azóta évente megemlékeznek. Az egyházközség és a falu jó viszonyt ápol egyházi és világi alapon több külföldi testvértelepüléssel, így hollandiai, belga, franciaországi és magyarországi településekkel is jó a kapcsolatuk. „Nem titkolt szándékunk, hogy a jövőben regionális egyházi és kulturális központtá akarunk válni, ezért az 1866-ban épült parókia emeletén vendégszobákat, konferenciatermet alakítanánk ki” – mutatta meg Barabási Ferenc az egyelőre még berendezésre váró felső emeletet.
Falugyűlés válságról, pályázati lehetőségekről
A falugyűlésen Fekete Emőke beszámolt a falubelieknek a kormány megszorító intézkedéseiről és annak hatásáról, és arról, hogy mi az RMDSZ álláspontja a kérdésben. Majd a megyei tanács által társfinanszírozott programokat is ismertette. Mureşan Ildikót, Bálványosváralja polgármesterét elsősorban a pályázati lehetőségek és annak technikai részletei érdekelték, mert a helyi önkormányzat éppen egy sportcsarnokot épít pályázati forrásokból, és gondjaik vannak az építkezés befejezésével.
A helybeliek közül többen az erdő-visszaszolgáltatások körüli visszásságokról panaszkodtak a megyei önkormányzat alelnökének. Egyikük beszámolójából kiderült, a gondot az okozza, hogy több esetben az örökösök úgy igényelték vissza jogos tulajdonukat, hogy csak egyikük nevét tüntették fel a hivatalos okmányokban. A kedvezményezett örökösök pedig nem minden esetben hajlandóak osztozni a többi örökössel.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Ezrek tüntettek az utcákon Erdély-szerte
Az ország több nagyvárosában is utcai tiltakozó megmozdulásokat szerveztek tegnap a közalkalmazottakat tömörítő szakszervezetek. A legtöbb területen folytatódik az általános sztrájk, azonban néhány megyében a tanárok ma már visszatérnek az osztálytermekbe.
Mind a négy országos szakszervezeti tömb képviseltette magát tegnap azon a marosvásárhelyi tüntetésen, amelyet tiltakozó felvonulás előzött meg. Az összejövetelen segesvári, szászrégeni és szovátai szakszervetek is képviseltették magukat.
A város szélén levő sürgősségi kórháztól nem sokan indultak el délelőtt a zuhogó esőben a Rózsák tere felé, hogy csatlakozzanak az ott gyülekező szakszervezeti tagokhoz. Mire azonban az eső elállt, a prefektúra és a megyei tanács épülete előtt már akkorára duzzadt a tömeg, hogy joggal jegyezte meg valaki: „a fekete március óta nem láttam itt ennyi embert”. Hivatalos becslések szerint mintegy kétezren gyűltek össze.
„Egyetlen kérésünk maradt: mondjon le a Boc-kormány, és adja át a helyét olyanoknak, akik képesek túl nagy társadalmi áldozatvállalás nélkül is kivezetni az országot a válságból. Ha a kormány nem áll félre jószántából, akkor előrehozott választást kell szervezni. Ennek a kormánynak nincs más elképzelése, mint az, hogy elvegye a kevés pénzt azoktól, akik amúgy is a nyomorküszöb közelében élnek” – jelentette ki Călin Orlando Cociş, a Frăţia szakszervezeti tömb helyi fiókjának az elnöke a Krónika azon kérdésére, miszerint a jelenlegi állás szerint mit szeretnének elérni a szakszervezetek tiltakozó megmozdulásaikkal, illetve a munkabeszüntetéssel. Ugyanezen a véleményen volt a BNS szakszervezeti tömörülés Maros megyei fiókjának az elnöke, Márkos György is.
„A legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők és a nyugdíjasokkal való szolidaritás kifejezése miatt kértük az embereket, hogy gyűljünk össze ma itt, a központban, hogy mutassuk meg az ország vezetőinek: létezik még a szakszervezeti, emberi összetartás, nem hagyjuk magukra a nyomorgókat” – szögezte le Márkos.
Tanársztrájk: Hargita a listavezető, sokan visszaléptek
Bihar, Beszterce-Naszód, valamint Kolozs megyében is újraindulhat ma az oktatás, miután tegnap a tanárok lemondtak a munkabeszüntetéssel járó általános sztrájkban való részvételről. Közel sem bizonyultak ennyire engedékenynek a Hargita megyei oktatók.
A megyei főtanfelügyelőség közlése szerint arányaiban Hargita megyében csatlakozott a legtöbb tanár az általános sztrájkhoz. Ferencz-Salamon Alpár főtanfelügyelő tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hétfőn, az első sztrájknapon a pedagógusok 70,16 százaléka szüntette be a munkát. Közlése szerint a legnagyobb arányban az óvodák és az általános iskolák dolgozói sztrájkoltak, a gimnáziumokra ez kevésbé volt jellemző, hisz épp hétfőn kezdődött az idegen nyelv érettségi vizsga, s a tanárok jó része vizsgáztatott vagy felügyelt az osztályokban. A főtanfelügyelő egyúttal köszönetet mondott a tanároknak, hogy nem bojkottálták az érettségit, így valamennyi végzős vizsgázhatott.
A tanfelügyelőség összesítése szerint tegnapra 64,61 százalékra csökkent a sztrájkban részt vevő tanárok száma, de még így is itt a legmagasabb az arány országos viszonylatban. Ferencz-Salamon Alpár azonban tegnap felkérte a tanárokat, hogy térjenek vissza az osztálytermeikbe, ezáltal megelőzve, hogy még kevesebb pénzt keressenek, hisz a sztrájknapokat nem fizetik ki. Szerinte egyébként a hét közepéig valamennyi oktató lemond a sztrájkról, úgy látja ugyanis, hogy a meghatározatlan ideig folytatott munkabeszüntetés sem járna eredménnyel.
A zsúfolt téren Tőkés András tanárral is találkoztunk, aki azon a véleményen van, hogy ezek a tüntetések nem oldanak meg semmit. „De hogy nagy baj van az országban, az biztos. Én úgy vélem, hogy a belpolitikai válság is csak annak az oligarchiának a malmára hajtja a vizet, amely 1989 után hatalomra került, illetve átmentette korábbi hatalmát, s most maffia típusú akciók révén bebetonozza az adott helyzetet, ami nekik kedvez. Ilyenformán a társadalom egyre inkább nagyon szegényekre és nagyon gazdagokra szakad szét. Nem látom az alagút végét.
A román himnusznak lassan az kellene legyen a címe, hogy Descurcă-te, române” – adott hangot elégedetlenségének Tőkés András. Székely Krisztina ápolónő is megosztotta lapunkkal gondjait: „Havi 750 lejből kell gazdálkodnom, a fiam egyetemista. Nagyon nehezen jöttem ki eddig is. Ha azt a pénzt negyedével csökkentik, akkor télen, amikor fűteni kell, szabályosan éhen halunk.”
A tüntetésen Szélyes Ferenc színművész közölte: azért jött ide, mert nagyon sajnálja a fiatal színészeket. „Havi 600 lejért kellene mindennap szépnek, vidámnak lenniük, szórakoztatniuk kell a közönséget, amelynek a tagjai maguk is egyre elkeseredettebbek. És még ebből a pénzből is el akar venni a kormány. Hogy gondolják?” – tette fel a kérdést a színész.
Turistariasztó tiltakozás
A tüntetés a városháza és a Kultúrpalota közötti Győzelem téren zajlott, ahol az évnek ezen időszakában már nagyon sok külföldi fordul meg. Egy nyugdíjasokból álló debreceni kirándulócsoport tagjai a Krónikának elmondták: négy napot Zetelakán töltöttek csodálatos körülmények között. Fogalmuk sem volt arról, hogy társadalmi feszültségek vannak az országban.
„Most egyszerűen meg vagyunk rémülve”, mondta egy debreceni hölgy, és a csoport bemenekült a Kultúrpalotába, miközben a teret fülsiketítő zaj töltötte be. Egy svéd turistacsoport egyik tagja, az upsalai Lars Christenssen elmesélte: két napja a szállodában nézik a romániai híradókat, és úgy döntöttek, felhívják barátaikat, akik jövő héten jönnének Romániába, és azt ajánlják nekik, hogy változtassák meg útitervüket, mert itt bizonytalan a helyzet.
Több száz tüntető Nagyváradon is
„Le a kormánnyal!” „Nem a fizetéslevonásokra!” „Elszegényítettétek az országot, hagyjatok minket élni!” – ilyen és ehhez hasonló pannókat és transzparenseket lobogtattak a nagyváradi közalkalmazottak a prefektúra épülete előtt tegnap kora délután. A tüntetésen több százan vettek részt. Képviseltették magukat a városháza dolgozói, a gyermekvédelmi igazgatóság és az áramszolgáltató alkalmazottai, de ott voltak a rendőrök, a fegyőrök, a mentősök és más egészségügyi dolgozók, a színház és a bábszínház művészei és személyzete, illetve az állami egyetem dolgozói is.
Elkergették az aradi tanárokat
Mintegy negyven tanár gyűlt össze tegnap az Arad megyei prefektúra épülete előtt, azonban mivel nem volt engedélyük a tiltakozáshoz, a rendőrök elkergették őket. A tanárok azonban nem adták fel, egy közeli járdán fel-alá sétálva folytatták tiltakozó megmozdulásukat, azonban a hangos sípszóról és a kormányellenes molinóikról kénytelenek voltak lemondani.
Krónika (Kolozsvár)

Műemlékvédelmi konferencia Bögözön
Az Új Ezredév Alapítvány szervezésében június 11–13. között Bögözön Civil kezdeményezések és műemlékvédelem a Kárpát- medencében 2010 címmel konferenciára kerül sor.
A Kárpát-medencei magyar eredetű műemlékek védelme az utóbbi időszakban minden szempontból háttérbe került. Az alapvetően gazdasági okok mellett a szak- és közigazgatás, a műemlékeket fenntartó tulajdonosi kör és a műemlékvédő szakma, civil szféra közötti együttműködés eredménytelensége is magyarázza, hogy napjainkban alig beszélhetünk tényleges műemlékvédelmi tevékenységről, műemlékek felújításáról, restaurálásáról.
Az Új Ezredév Alapítvány a műemlékvédelem területén érintett civil szereplőként azért vállalta fel a Civil kezdeményezések és műemlékvédelem a Kárpát-medencében 2010 konferencia megszervezését és lebonyolítását, mert a program megoldást, kiutat jelenthet a megfeneklett műemlékvédelmi együttműködésnek.
A konferencián többek között előadást tart Kelemen Hunor miniszter (Kulturális Minisztérium), dr. Mezős Tamás elnök (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal), Maksay Ádám főépítész (Erdélyi Református Egyházkerület), Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, és várhatóan L. Simon László, a magyar Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke is.
Az Új Ezredév Alapítvány 2005 óta vesz részt közvetlenül a Kárpát-medencei magyar eredetű műemlékek védelmében. 2007-ben a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával sikerült helyreállítani a bögözi református műemlék sírkertet, ezt követően pedig több egyeztetés történt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal a fali freskóiról nemzetközi szinten is híres református templom részleges vagy teljes körű restaurálását illetően.
2009 nyarától az alapítvány megbízásából a sepsiszentgyörgyi székhelyű Atelier M Srl. irányításával megkezdődtek a bögözi református templom restaurálási feladataihoz nélkülözhetetlen helyszíni felmérések és vizsgálatok, 2009 ősz-tél folyamán pedig elkészültek a vizsgálatokból összeállított szakhatósági engedélyeztetési előtanulmányok.
A több szakterületre is kiterjedő munkálatok összehangolását, koordinálását Benczédi Sándor Europa Nostra-díjas műépítész vállalta el és végzi jelenleg is.
Az előtanulmányok elkészítésének költségeit az Új Ezredév Alapítvány célirányú támogatói felajánlások és adományok révén tudta fedezni.
A műemlékvédelmi tevékenység közepette az alapítvány hatékony együttműködést alakított ki a sepsiszentgyörgyi székhelyű Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társasággal, az együttműködés eredményeként NKA-támogatással valósulhatott meg a műemlék templom műszaki felmérése 2009 augusztusában.
A közigazgatás – szakma – civil szféra hatékony együttműködésének köszönhetően 2009 októberében a Hargita Megyei Tanács jelentős összeggel támogatta a restaurálási tevékenység előtt feltétlenül szükséges vízelvezetési munkálatok előkészítését.
További részletek a www.ujezredev.hu weboldalon.
Kovács Örs Levente, a kuratórium elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Nagyobb odafigyelést várnak a csángók – interjú Solomon Adriánnal
Elvárnám, hogy az RMDSZ jobban odafigyeljen a csángóság problémáira – nyilatkozta a Krónikának adott interjúban Solomon Adrián a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke.
– A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által indított oktatási programban részt vevő pedagógusok szomorúan állapították meg, hogy míg az anyanyelv tanítása területén előrelépés történt az utóbbi két évtizedben, más területen a csángóság megrekedt a ’89 előtti szinten.
– Sajnos ez így igaz. Az oktatáson kívül semmilyen más területen nem tudtuk megtenni még az első, kezdő lépést sem, amit a többi követhetne. Gondolok elsősorban a civil társadalom kialakítására, a gazdasági élet fellendítésére, a kulturális naptár kialakítására, az ifjúságnak vagy az időseknek szánt programok beindítására. Nem igaz, hogy imitt-amott nem voltak próbálkozások, de mindaz, amit tettünk, édeskevésnek bizonyult ahhoz, hogy felrázzuk a moldvai csángóságot. Jómagam is próbáltam pályázati lehetőségeket ismertetni a magukat magyarnak valló cégvezetőkkel, de mivel minden az önrész előteremtésénél kezdődik, kisvállalkozóink eleve kudarcra vannak ítélve. Pedig valamerre már el kellene indulnunk, a nyelvoktatással még nem oldjuk meg az identitáskérdést. Ehhez viszont nemcsak pénzre, emberi anyagra is szükség van. A moldvai magyarságnak még sok Hegyeli Attilára lenne szüksége ahhoz, hogy az oktatás mellett egyéb programokat is be tudjon indítani.
– Húsz év alatt a jól működő oktatási program révén a csángóság nem termelte ki azt az értelmiségi réteget, amely képes lenne a közösség gazdasági, társadalmi vagy művelődési életét megszervezni?
– Lehet, hogy kitermelte. De saját tapasztalatból állítom, hogy a közülünk kikerült értelmiségieknek rendkívül keserves a visszaútja. Azoknak, akik Erdélyben vagy Magyarországon tanulnak, és évekig csak vendégként érkeznek a Csángóföldre, szinte lehetetlen újra beilleszkedniük. Nem is tudjuk őket megfogni, ösztönözni arra, hogy térjenek haza. Talán egy pénzalap megteremtése, egy ösztöndíjrendszer létrehozása lenne a megoldás arra, hogy visszacsalogassuk azokat, akik innen indultak világot látni és tanulni. Ezen jómagam is sokat vívódtam.
– Ehhez újabb támogatókra lenne szükség. Ilyen ínséges időkben kitől remélhetnek erre is pénzt, miközben az oktatási program kiteljesedésére sem jut?
– Azzal tisztában vagyunk, hogy konkrét támogatást senkitől sem várhatunk. Állandóan figyeljük a pályázati lehetőségeket, ám ilyen célra még egyetlen kiírást sem találtunk. Pedig legalább az indulást, a pályakezdést kellene valahogy ösztönözni, majd bizonyos feltételekhez, elvárásokhoz kötni a támogatás nyújtását.
– Ha már a támogatásról van szó: a moldvai csángóság érzi-e, hogy magyar politikusok képviselik a parlamentben és a kormányban?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kapunk semmilyen segítséget képviselőinktől. De nagyobb odafigyelést várnánk el az RMDSZ politikusai részéről. Például olyat, amilyenben választások előtt szoktak részesíteni. Az idők során többször is megfogalmazódott bennem, hogy egyes vezetőink valóban csak négyévente vállalnak fel minket.
– A szövetség csúcsvezetőihez hűséges moldvai magyarok közül sem juttatott vezetői tisztségbe senkit az RMDSZ?
– Nincs tudomásom arról, hogy Bákó vagy Neamţ megyében magyar ember bekerült volna valamelyik állami intézmény vezetőségébe. Arról sem tudok, hogy a térségben az RMDSZ valamiféle politikai alkuba kezdett volna kormányzási partnerével.
– Melyik intézményben kellene a leginkább a magyar szakember?
– Kétségkívül a Bákó megyei tanfelügyelőségen. Ebben már évek óta kérjük az RMDSZ segítségét, hisz Bákó az ország egyetlen megyéje, ahol annak dacára, hogy magyar nyelvű oktatás is folyik, egyetlen magyar pedagógus sincs a tanfelügyelők sorában.
– A tanfelügyelőség ajtaja még mindig nehezen nyílik a csángó szervezet képviselői előtt?
– Összehasonlítva a jó pár évvel ezelőtti helyzettel, most már könnyen nyílnak. Sőt fogalmazhatnék úgy is: megvannak a bejárt és bevált ösvényeink. Most inkább a vidéki iskolaigazgatók kényének-kedvének vagyunk kiszolgáltatva. Amikor megtagadta a magyarórák bevezetését vagy megszégyenítette a gyerekeket és fenyegette a szülőket, bizonyítottan törvényt szegett a gajdári meg a lujzikalagori tanintézmény vezetője is, ami fölött azonban a tanfelügyelőségen szemet hunytak. Igaz, a helyszínre kiszálló volt magyar államtitkár asszony sem tudta jobb belátásra bírni a két iskolaigazgatót. Akkor mit várjunk a tanfelügyelőségtől?
– Egyházi területen érzékel némi előrelépést?
– Egyelőre előrelépésnek látszó mozdulatot tapasztaltam. Azonban attól tartok, hogy ez a nyitás, ami valóban érzékelhető, csak időhúzás.
– Miféle nyitásra gondol? Hiszen a jászvásári püspök még mindig elzárkózik a magyar nyelvű misézés gondolatától.
– Nem is annyira a mise nyelvéről van itt szó. Mert azért valljuk be őszintén: valószínűleg nagyon kevesen tudnának átállni a magyar nyelvű misékre, hiszen már alig akad olyan idősebb csángó, aki ismerné a liturgiát. Viszont a halottas házaknál nem szabadna megtiltani a magyar siratót vagy a szenténekek énekelését, mint ahogyan Pusztinán a mai napig is teszi a helyi lelkész. Ez egy olyan falu, ahol szinte mindenki magyarul beszél. Akkor meg miért kell, papi parancsra, románul siratni a halottat?
– Még mindig vannak elrománosodott papjaik, akik az ördög nyelvének nevezik szüleik, nagyszüleik anyanyelvét?
– Ez már elcsépelt szöveg, újabban nem szokták mondani. Jelenleg inkább azzal próbálják teletömni a csángók fejét, hogy az a nyelv, amit népcsoportunk beszél, nem egy igazi, élő nyelv. El kell felejteni, hisz ezzel nem lehet érvényesülni – ezt mondogatják egyes papjaink.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Bukaresti magyar búbánat
„Nem örülök annak, hogy az RMDSZ pont most került kormányra. Ha tudtuk volna négy-öt hónappal ezelőtt, hogy mi következik, talán nem is vállaltuk volna ezt a nagy felelősséget. Nem támogatnánk a megszorító intézkedéseket, ha tudnánk, hogy ebben a pillanatban létezik más megoldás. Viszont ha most elmennénk, és azt mondanánk, mi mossuk kezeinket, akkor fordítanánk igazán hátat a magyarságnak” – magyarázta Markó Béla kedden este a fővárosi Calvineumban.
Az RMDSZ-elnök a kilencedik kiadásához érkezett Bukaresti Magyar Napok egyhetes rendezvénysorozat keretében tartott vitafórumon beszélt az RMDSZ-nek a helyi magyar közösség életében betöltött szerepéről.
Markó a román fővárosi magyar napok vendége volt
„Sajnos már nincs meg az az összefogás, mint ezelőtt húsz évvel, amikor a közös célok egy emberként mozgatták meg a romániai magyarságot” – emlékezett Markó. Az elnök azt is nehezményezte, hogy a szövetség olyan céljai, mint a tanügyi törvény vagy a kórház-decentralizáció, nem kapják meg a magyarság részéről azt a támogatást, amelyet megérdemelnének.
A nagyrészt nyugdíjasokból álló hallgatóság egyébként a nyugdíjak tizenöt százalékos levonása miatti elkeseredését mutatta ki. A megszorító intézkedések kapcsán a szövetségi elnök elismerte, az RMDSZ csak egyhíteni tudta ezek hatását. „De már ezzel is el tudtuk érni, hogy a megszorítások ne érintsék a minimálnyugdíjakat” – tette hozzá Markó. Mint megállapította: az ország jelenleg több sebből vérzik, és sokat számít, hogy az RMDSZ-nek van beleszólási lehetősége a kormánynak főleg a kisebbségi csoportokat érintő döntéseibe.
A Bukaresti Magyar Napok rendezvénysorozata Trianonról szóló vitafórummal folytatódik, majd a hétvégén élőzenés bállal, szabadtéri gasztronómiai ünnepséggel, valamint ökumenikus istentisztelettel zárul.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Bologna: áldás és átok
Többet ártott, mint használt a bolognai rendszer a hazai magyar felsőoktatásnak, az új tanügyi törvény bevezetésekor erre is tekintettel kell lenni – derült ki azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet egyetemi szakértők és szociológusok tartottak tegnap Kolozsváron.
Éretlen rendszer
A felszólalók többsége egyetértett abban, hogy a következő időszak legfontosabb problémája az egyetemi struktúra, az egyetemi oktatás formájának újragondolása. A három plusz két éves képzésidő működtetése a minőségi oktatás rovására mehet – hangsúlyozták a jelenlévők. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora kijelentette: „A bolognai rendszer nem tett jót az oktatásnak, sem nálunk sem máshol”.
Az egyetemeken folyó, de főiskolai szintű alapképzést követően kevesebb diák iratkozik vissza a mesterképzésre, ráadásul a diákok közt bevett szokás – figyelmeztetett Veres Valér szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója –, hogy ilyenkor már munkát vállalnak. A szakértő szerint ez azzal jár, hogy a mesterképzős hallgatók nehezebben vonhatók be az egyetemi munkába, sokat hiányoznak.
A bolognai rendszer másik akut problémája a pedagógusképzés, rendkívüli tétje van annak, hogy milyen felkészítésben részesülnek a jövő tanárai. Ha a pedagógus nincs jól felkészülve, akkor a diákja még annyira sem lesz felkészülve, és ez egy lefelé haladó spirál – figyelmeztettek a résztvevők. „A pedagógusképzést mindenképpen ki kellene venni a bolognai rendszerből” – érvelt Dávid.
A felsőoktatásról tartott kolozsvári vitán oktatási szakértők, szociológusok vettek részt
Máshol másképp van
A kolozsvári megbeszélés előtt hasonló szakmai egyeztetésre került sor Iaşi-ban, a helyi egyetem oktatói azonban teljesen más következtetésre jutottak: a bolognai rendszer ugyan rossz, mert a hallgatók „éretlenül” diplomáznak, nincs kellő idejük a szakmai felkészülésre, de a nyitott képzés lehetőséget nyújt a munkaerőpiacra való betörésre.
Iaşi-ban – a kolozsvári egyetemi szakértőkkel ellentétben – úgy vélték: a felsőoktatás célja és feladata már az egyetemi padból „belőni” a hallgatókat a megcélzott állásokra, mielőbb kiépíteni a szakmai kapcsolatokat a munkáltatókkal.
A bolognai rendszerben van egy jó gondolat, az európai felsőoktatás egységesítésének ötlete – emlékeztettek a kolozsvári kerekasztal résztvevői – de az elképzelés kivitelezése kívánnivalót hagy maga után. Ha az eredeti terv működőképes lett volna, mobilisabbak lennének az oktatók, könnyebb lenne a hallgatók egységes értékelése, az átjárás az egyetemek között.
A gyakorlatban azonban ez nem működik, mert az egyetemeknek külön egyezményt kell aláírniuk a tantárgyak megfeleltetéséről, nehézkes a kapcsolattartás. Ráadásul az erdélyi egyetemek nincsenek abban a helyzetben, hogy a nyugati diákokat idevonzzák, sokkal inkább fennáll annak a veszélye, hogy elveszítik saját hallgatóikat – összegezte a negatív tapasztalatokat Péter László szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Féltik az autonómiát
A bolognai rendszer kritikáját szervesen kiegészítette az a beszámoló, amit Veres Valér szociológus tartott a készülő tanügyi törvényről. Markó Béla miniszterelnök-helyettes tanügyi tanácsadója a törvénycsomag problémáira hívta fel a jelenlévők figyelmét. A szakember szerint fontos tény, hogy az új jogszabály módosítaná az egyetemi vezetők megválasztásának rendszerét, s így érzékenyen érintené az egyetemi autonómia alakulását.
Az új törvény lehetőséget kínál arra, hogy egyetemi vezetők lehessenek olyan személyek is, akik nem tartoztak az illető egyetemi struktúrához. „Ez egy jó gondolat, de őszintén, nem látom, hol vannak azok az emberek, akik a rendszeren kívül vannak, és akik szóba jöhetnek egyetemi vezetőkként” – figyelmeztetett Veres. „Fontos, az hogy aki egy egyetem vezetőjévé lesz, az maximálisan elsajátítsa az illető intézmény értékrendszerét, ezért perdöntő, hogy köteléken belüli személyre essen a választás” – véleményezte a kérdést Dávid.
Péter László amerikai felsőoktatási intézetek példáira hivatkozott, és azzal érvelt, hogy egy egyetemi vezető megválasztásánál figyelembe kell venni annak menedzseri képességeit, piacérzékenységét. A „Yale-t számos esetben vezette külsős, hogy az intézmény fennmaradjon a kemény piaci harcban” – figyelmeztetett a szociológus.
Baló Levente
Új Magyar Szó (Bukarest)

Trianoni krokodilkönnyek
Olvasom a Reggeli Újságban, hogy a trianoni diktátum 90. évfordulóján több megemlékezés is lesz Nagyváradon. Az EMI-sektől ez már megszokott, akkor haragudnánk meg rájuk, he nem tennének semmit. Az EMNT nemrégen szerveződött meg Bihar megyében, de azóta minden rendezvényével mutatja az utat, amelyen járni kíván, ennek szellemében szervezik meg a június 4-i megemlékezést is.
És akkor olvasom, hogy az RMDSZ is megemlékezik a diktátumról. Nézem, jól látok-e? És ki a beharangozója rendezvényeiknek? Többes számban. Mert ők már csak ilyenek, állandó rendezvényszervezők, példának okáért magyar kultúra napjait, sőt hetét (nem napját!) szervezik. Minden alkalommal megmutatják, hogy mindenhez értenek, sőt, mindenhez többször is értenek. Most például felkérik az egyházakat, hogy a trianoni évfordulón harangozzanak román idő szerint. Javaslom az egyházaknak, hogy az RMDSZ-nek vagy néhány képviselőjének ítéljék oda az ökumenikus egyházszervező nagydíjat, persze csakis román idő szerint...
Aztán rajzversenyt szerveznek a gyerekeknek. Pontosabban a gyerekeket meg tanítóikat is beszervezik politikai játszmáikba. A kettő között azért van különbség.
És felmérést is készíttetnek arról, hogy mit tudnak a nagyváradi magyarok Trianonról, milyen hatásait érzik ma. Meg kell a szívnek szakadni az őszinte érdeklődésüktől…
Felháborító és undorító, hogy azok kezdenek „sírni” Trianon miatt, akiknek soha nem jutott eddig eszébe Trianon, akik soha nem szólaltak meg e napon. Nem vitatjuk el, hogy Trianon minden magyarnak fájhat, hogy lehetnek megtérők, lehetnek magyarok, akik csak most ébrednek rá, hova is tartoznak. De amikor azt látjuk, hogy csakis az anyaországi politikai fordulat, a magyar nemzeti kormányhoz való dörgölőzés, a megfelelés kényszere késztet embereket arra, hogy most nemzeti ügyekkel foglalkozzanak, hogy trianonozni kezdjenek, azt a leghatározottabban el kell ítélnünk. Lehet-e őszinte az olyan kezdeményezés a Trianoni évfordulón, amely mögött olyan emberek állnak, akik eddig nem is tudtak erről a napról, vagy nem is akartak róla tudni? Lehet-e őszinte azok aggódása a nemzeti ügyekért, akik idehozták Nagyváradra Medgyessyt, Horn Gyulát, Gyurcsányt, Demszkyt, Kunczét, Újhelyit, Nyakót és még folytathatnám a sort sokáig. Ez a díszes társaság még ma is, az anyaországi jobboldali, pontosabban nemzeti győzelem után is úgy akadályozza a nemzeti gondolat, a nemzeti összetartozás kialakulását, ahogy tudja. Nem akarták és nem akarják a kettős állampolgárságot, nem szavazták meg a június 4-i Nemzeti Összetartozás napját sem. De legalább következetesek, ma is éppolyan nemzetrontók, mint amilyenek voltak éveken keresztül.
A mi nagyváradi, bihari Gyurcsányaink azonban hamar elkezdték a dörgölőzést, hamar felvették nemzetünkért aggódó álarcukat. Nyilván van még a tarsolyukban hamuba sült pogácsa, amit megosztanának az anyaországi nemzeti politikusokkal és akár velünk is, megmutatva, hogy ők aztán nagyobb magyarok, mint akárki ebben a városban.
És azt is el kell itt ítélnünk, hogy Nagyváradon azok kezdjenek krokodilkönnyeket hullatni Trianon miatt, azok tolakodjanak előtérbe, akik nem is oly régen átvették és a nagyváradi polgárok, tehát a nagyváradi magyarok nevében is megköszönték azt a szobrot, amelyik a tót, mai nevén szlovák nacionalizmus egyik alapítóját ábrázolja. Ez a nacionalizmus vezetett oda, hogy a felvidéki magyar területeken, a trianoni rablódiktátum nyomán országot alapító tótok, mai elnevezéssel szlovákok, fenyegessék, állampolgárságuk elvesztésével félemlítsék meg felvidéki magyar testvéreinket.
Köszönetet rebegni a szlovák nacionalizmus szobra előtt, részt venni a magyarok százezreit nyomorba döntő romániai kormányzásban, nagy üzleteket kötni köztisztviselőként, mindenféle zavaros telekügyletekben részt venni, ezeket már jól megtanulták. Jól tudják képviselni saját cégeiket, üzleteiket is, de vajon ennyi elfoglaltság mellett, mikor szánnak egy kis időt, a magyar érdekek őszinte képviseletére is?!
A Kozacek-szobrot megköszönő hölgy sajtótájékoztatója végén leütötte az aduászt: nem hívtak meg egyetlen magyarországi politikust sem ökumenikus imájukra. Hát mi történt, régi barátaik – Gyurcsány, Kuncze, Demszky, Újhelyi, Nyakó stb. – közül senki nem ér rá?
Az RMDSZ most kénytelen magyarországi politikusok nélkül emlékezni, de emlékezik, mert őszinték, mert gerincesek, mert fontos nekik a nemzeti gondolat. Ugye, hihető?
Nagy József Barna
Nagyvárad
Reggeli Újság (Nagyvárad)

„A szomszédos népekkel együtt kell feldolgozni a trianoni traumát”
Kilencven éve írták alá az első világháborút lezáró magyar békeszerződést
Ma kilencven éve annak, hogy 1920. június 4-én az I. világháború győztes hatalmai aláírták Magyarország képviselőivel a háborút lezáró magyar békeszerződést a versailles-i Nagy Trianon kastélyban. Ez kimondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát, lakosságát 7,6 millióra csökkentették. A szerződés az etnikai helyzetet sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada az új határokon túlra került. A Trianonban aláírt döntés sokkolta a magyar társadalmat, amit azóta sem tudott igazán feldogozni. Ebben a tekintetben pozitív jelzés, hogy a magyar Országgyűlés a napokban a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Összeállításunkban arra kerestük a választ, hogyan kellene kilencven év távlatából Trianonhoz viszonyulni, és értelmezni az egykori történéseket.
Hunyadi Attila Gábor történész, a BBTE egyetemi adjunktusa: A trianoni békeszerződés államközi szintű elemzését Ablonczy Balázs (2005), Ádám Magda, Bárdi Nándor (2008), Ormos Mária (1983), Raffay Ernő (1987), Romsics Ignác (2005), Szarka László (2008), Zeidler Miklós (2003) levéltári forrásokon alapuló tanulmányai tartalmazzák. A román történetírásban Lucian Leuştean két könyve (2002, 2003) a legújabb és legalaposabb, tárgyilagos munka e kérdésben. Amit viszont gyakran mellőzünk, elfelejtünk a Trianon-kérdés tárgyalásakor, az a nemzetközi kisebbségvédelem kérdésének vizsgálata, melynek kodifikációját már a versaillesi békerendszerben megtalálhatjuk.
A szerződésekbe foglalt kisebbségvédelmi jogszabályok nemzetközi hatályával és garanciáival Eiler Ferenc Kisebbségvédelem és revízió (2007), valamint a Salat Levente által szerkesztett tanulmánykötet (2008) foglalkozik. Románia nevében Constantin Coandă tábornok írta alá Párizsban, 1919. december 9-én az Ausztriával kötött békeszerződést kiegészítő Kisebbségvédelmi szerződést. A szerződés első részének, a romániai állampolgárok születési, nemzetiségi, nyelvi, faji és vallási különbségre való tekintet nélküli egyenjogúságát előíró 7 paragrafusát (2-8.§.) alaptörvényként ismerte el a román fél. A kisebbségvédelmi szerződés első fejezetének további paragrafusai (9-12.§) egyéb jogokat biztosítottak az „etnikai, vallási, nyelvi kisebbségekhez tartozó román alattvalóknak (értsd állampolgároknak)” – nyelvhasználat, vallásgyakorlás, saját és költségvetési forrásból fenntartható intézmények, iskolák alapításának jogát – a 12 §. pedig az említett jogszabályokat nemzetközi érdekeltségű kötelezettségekké nyilvánította és a Népszövetség garanciája alá helyezte. A kötelezettség megszabások viszont nem voltak elég kategorikusak és végrehajtásukat nem kötötték határidőhöz, amit a kormányok ki is használtak: a jogszabályok gyakorlatba ültetését elhalasztották vagy egyenesen elszabotálták, a Népszövetség garanciaeljárása pedig erélytelennek bizonyult végig a két világháború közötti időszakban.
Miközben tehát, amint arra az említett történészek rámutattak az államközi viszonyokat mint az I. világháború előtt, mind a két világháború közötti időszakban az erőpolitika határozta meg, Magyarország pedig 1918 előtt nem rendelkezett nemzeti önállósággal a külügy, hadügy és pénzügy terén, 1918–1920 után pedig elszigetelődött az utódállamok („Kisantant”) gyűrűjében, a kisebbségi közösségeknek Erdélyben, Felvidéken meg kellett tanulniuk állami támogatás nélkül, önszerveződő módon működni, továbbélni az utódállamok kedvezőtlenebb feltételei közepette.
2010-ben, 90 évvel a szerződés aláíratása után, számomra történészként ez az üzenete a „Trianon” utáni időszak magyar kisebbségtörténetének: az önsegélyezés és önszerveződés olyan alapértékek, amelyek bármely kisebbségi közösséget képesek voltak összetartani és megtartani. A történetírásnak pedig az államközi viszonyok és egyetemes-globális elemzési szinteken túl a társadalmi-állami-közösségi szinten is vizsgálnia kell a kormányok/államok kisebbségpolitikáját, anyaországok nemzetpolitikáit, ezek kölcsönhatásait és ideológiai mozgatórugóit, és nem utolsósorban – mint pl. a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című könyv is – a nemzeti közösség intézményeinek, családjainak, csoportjainak politikai, jogi, gazdasági, kulturális, szociális aspektusait, minőségét, életét.
Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Országos Levéltár aligazgatója: A történészek akár kitűntetve is érezhetik magukat, hogy június 4. körül a média rájuk szegezi a tekintetet, interjúkat készítenek velük, vagy éppenséggel eleget kell tenniük a több oldaláról érkező megkeresésnek. Erdélyben aligha találunk olyan civil szervezetet, pártot, amely ne készülne valamilyen rendezvénnyel, ahol a történészek újra kitüntetett szerepet kapnak. De vajon mivel magyarázható a történészekbe vetett magas fokú bizalom, vajon mitől olyan hitelesek az erdélyi magyar ember szemében? Tőluk „az igazat, a szín tiszta igazat” hallhatják, netalán csak ők azok, akik felfedhetik a titkokat, megnevezhetik a bűnösöket, szenvedőkre és elnyomókra osztva népeket, nemzeteket? Közben szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy a levéltárak kutató termei néha konganak az ürességtől, és azt is el kell ismernünk, hogy az elmúlt húsz évben kevés olyan tanulmány született, amely az erdélyi imperiumváltást dolgozta volna fel. Vagyis a feladat adott: fel kell dolgozni a levéltárakban meglévő iratokat, mert ma már hamis az az állítás, hogy zárva vannak előttünk a levéltárak. A szónoklás közepette mi, történészek ne felejtsük el, hogy a kutatótermekben van a helyünk, mert ez a mi hivatásunk.
Mihai Alexandrescu történész, a BBTE Történelem és Filozófia Kar, Jelenkortörténeti Tanszék tanársegéde: Trianon egy olyan időszakban érkezett, amikor Kelet-Közép Európa két nagyhatalom között széttagolódott és fokozatosan újraértelmeződött. A jelenség legfőbb problémája a kontextus volt, amelyben és ahogyan jelentkezett. 1919 és 1920 között a nagyhatalmak erőviszonyai átalakultak, így elkerülhetetlenné vált, hogy a békekonferencia elosztó feltételei az egyik fél számára elégedetlenségként és sebként jelentkezzen. Úgy gondolom, hogy ma azonban nem a múlt felől kell jelenünket értelmeznünk és egy kilencven éves eseményt frusztrációként megéljünk, hanem sokkal inkább jelenünkből kell szemlélnünk múltunkat. Csak az elmúlt húsz évben a térség többet közeledett egymáshoz, mint kilencven év alatt bármikor. Gondoljunk csak a NATO és az Európai Uniós tagságunkra. Közép-Európának van annyi közös erőforrása és kulturális öröksége, hogy esetleg múltját a ma lehetőségeiben lássa más szemmel, frusztrációk és szindrómák nélkül.
Neményi Ágnes szociológus, a BBTE szociológiai tanszékének docense: Sok idő telt el azóta, de az akkori politikai események hatásai mind a mai napig érezhetők. Véleményem szerint mi, magyarok még mindig nem vagyunk egyenlő polgárai a román társadalomnak, továbbra is másodrangúnak érezzük magunkat, ami nyilván a következő nemzedékekre is kihat valamilyen módon. A kérdés tehát, sajnos, nem oldódott meg, viszont új helyzet állt elő, hiszen az európai integráció más irányba mozdította el azt. A korábbiaktól eltérően Európában már nem annyira az etnikai hovatartozás számít: rengeteg uniós programra van lehetőség, amelyek megvalósítását/megvalósulását nem akadályozhatja meg a román hatalom. Természetesen nem szabad elfeledkezni arról, hogy mi történt kilencven évvel ezelőtt: az eseményről meg kell emlékezni, fel kell említeni az akkor történteket, ebben pedig a médiának hatalmas szerepe van. Ugyanakkor a véleményformáló személyeknek minél gyakrabban kell elmondaniuk álláspontjaikat a nagyközönség előtt, hogy ezáltal pozitív elmozdulás valósuljon meg. Azok a struktúrák, amelyek az elmúlt években képződtek és újraképződnek, valójában nem tűntek el teljesen, ezért nem lehet könnyen elsiklani a kérdés fölött.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök: A trianoni békeszerződés egy olyan történelmi esemény, amelynek szomorú következményei tagadhatatlan tények. A tragikus utóhatásokat viszont pozitív módon kell feldolgozni, és felmérni azt, hogy napjainkban milyen körülmények között, és hogyan erősíthető a nemzeti szolidaritás érzése. Mindenképpen helytálló ezekkel a kérdésekkel szembenézni, és egyértelműen pozitív jelzésnek minősíthető, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, a békeszerződés aláírásának napját. Továbbá, a kettős állampolgárság egyéni megszerzését lehetővé tevő törvény nem csak egy szimbolikus gesztus, hiszen politikai, gazdasági és egyéb következményei is vannak.
Különösen fontos, hogy traumánkat azokkal a szomszédos népekkel együtt dolgozzuk fel, akikkel közös történelmünk folyamán a legnagyobb érdekkonfliktusaink voltak. Buta és primitív hisztéria a szlovákiai ellenreakció, hiszen náluk is vannak kettős állampolgársággal rendelkező polgárok. Ilyen értelemben Románia reakciója egészen pozitívnak tekinthető. Előrelépni csak úgy lehet, ha erről a témáról nyíltan, őszintén beszélgethetünk ezekkel a közösségekkel. Ha a nemzeti összetartozás nem valósulhatott meg a dicsőséges monarchia idején, talán pontosan a történelem fintora révén valósulhat meg napjainkban. Mindemellett, a gyakorlatban is alkalmazni kellene a határok feletti, kulturális és nyelvi újraegyesítés gondolatát. Ami a legfontosabb: az anyaországbeli és a határon túli magyarokat képviselő felelős politikusoknak a történelmi tanulságok függvényében kellene kormányozniuk és döntéseket hozniuk.
Az Európai Unió nem fogja visszaállítani a történelmi Magyarországot – de a közös európai hazában gyógyírt lehet találni a nemzeti identitás megőrzésének kérdésére. Nem mindegy az sem, hogy az ember a történelmet hívő emberként dolgozza-e fel, vagy sem. Hiszem azt, hogy Istennek meghatározott célja van minden népcsoporttal és nemzettel. Az elmúlt évtizedekben az elszakadt részeken a mesterségesen fejlesztett felejtés, az amnézia gyakorlata volt jellemző. Fontos, hogy minden generáció élje meg a saját Trianonját, azaz gyermekeinket tanítsuk meg arra, hogy miről szól történelmünk.
Papp Annamária, Zay Éva, Ferencz Zsolt, T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)