A magyar–román–szerb határ találkozási pontjánál, az Óbéba mellett felállított Triplex nevű obeliszk a három állam fennhatósága alá szakadt történelmi Bánságon keresztül az átjárást jelképezi. Egyelőre még csak előre igényelt engedéllyel lehet közelről megszemlélni a húszas években állított emlékművet. Évente egyszer megnyitják ezt a határt, akkor ünnepségeket rendeznek az emlékműnél. Az év többi napján ha például a szomszédos Kübekházára szeretne átjutni valaki, harminc kilométert kell megtennie, hogy Csanádnál átlépjen a magyar oldalra. Az Európai Unió határ menti együttműködést segítő programjai az ilyen lehetetlen helyzeteknek a felszámolására nyújtanak anyagi segítséget. December tizedikén alakul meg a magyarországi Szeged melletti Mórahalmon az a háromoldalú társulás, amely a gazdasági és infrastruktúra-fejlesztésekre közvetlenül Brüsszelből hívhat le forrásokat. Gheorghe Ciuhandu, Temesvár polgármestere is. Szegeddel közösen számos határon átnyúló projektet terveznek, például másfél millió euróból egy logisztikai központ létrehozásán fáradoznak, az agrártermelők számára. December 19-től megszűnik a vízumkényszer, így Szerbiából könnyebb lesz az átjárás. /Nagy Vajda Zsuzsa: Semmibe vezető út. Mától napirenden a magyar–román–szerb gazdasági együttműködés. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

Külön-külön beszélt a cikkíró a történtekről mind az RMDSZ, mind az MPP képviselőivel – mindeddig eredménytelenül. Nyáron Gyergyószentmiklóson rendezett ,,spontán tüntetést” a Noua Dreapta nevű, vasgárdista eszméket valló, elvakultan magyarellenes szervezet, és az ottani MPP-s vezetés karba tett kézzel végignézte. Erre vérszemet kaptak, hónapokig tervezgették és nyilvánosan bejelentették, hogy december elsején Sepsiszentgyörgyön fognak ,,ünnepelni”. Sepsiszentgyörgy polgármestere kiutasította őket a városból, ami nem sokat ért. Jöttek vagy százötvenen, részeg randalírozással hosszan ordítoztak a városban, aztán, amikor úgy hozta az úri jókedvük, leléptek. Az interneten a legnagyobb videomegosztón egyre-másra rakják fel sepsiszentgyörgyi ,,sikeres megmozdulásuk” bizonyítékait, nyíltan bozgoroznak, és szervezik a következő, ezúttal Csíkszeredában esedékes tüntetésüket. Szándékukban áll rendszeresíteni a székelyföldi ,,kiruccanásokat”. Megtehetik, mert senki nem tesz semmit ellenük! December elsején a Magyar Gárda Székely Szakasza koszorút szeretett volna letenni a kolozsvári Mátyás-szoborhoz, és megemlékezni a Székely Hadosztály megalakulásáról. Arról a Székely Hadosztályról, amely 1918. december 1-jén alakult a románok ellen, és amelynek tudtommal egész Erdély területén nincs egyetlen emlékműve sem. Sepsiszentgyörgyiek ezt évek óta szorgalmazzák, de eddig süket fülekre találtunk. A Magyar Gárda tagjait elhurcolták, és csendzavarásért (!) büntették meg 50 000 lejre. Ezzel szemben a Sepsiszentgyörgy békés lakosságára rárontó, minősíthetetlen módon viselkedő csoport rendőri felvezetéssel, hangos bozgorozással randalírozhatott – büntetlenül. Kivizsgálást kellene indítani azok ellen, akik egy békés kisváros lakosságát megtámadták. A cikkíró követeli, hogy indítsanak kivizsgálást Ioan Lacatusu ellen /aki meghívta őket/ és az összes ideszállított futballhuligán ellen, valamint annyi büntetést kapjanak, mint a Magyar Gárda tagjai! /Sántha Éva, Sepsiszentgyörgy: Minket büntetlenül rugdoshatnak? (Háromszék magyar politikusaihoz). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./

Orotva alig 650 lelket számláló szép fekvésű kis székely falu Gyergyószentmiklós és Maroshévíz között. Az elzártság nagyban segítette szokásainak, kultúrájának, nyelvi fordulatainak megmaradását. Több mint 120 helyi jellegű népdalt, rengeteg mondókát és régi szokást őriznek. 2000 óta tánccsoport, 2006-tól pedig Teleház működik itt. A faluhoz közeli Tászok-tető a pogány ősök számára istentiszteleti jelentőséggel bírt, a székelyek szakrális helye volt. A 40-es években a borszéki út építése során sok, szabályos rendben elhelyezett csiszolt kősziklát találtak, melyek tele voltak a rovásírás jeleivel. Ezeket a hihetetlenül értékes és ritka leleteket a román hatóságok összetörték és szétszórták, valamint beleépítették az út alapjába. Található belőlük egy-egy a Székely Múzeumban, csak ezeket sikerült megmenteni. /Csibi Márti: Orotva, a csodák helye. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11./

Az erdélyi magyarság megosztottnak bizonyult az elnökválasztás alkalmával. Az erdélyi magyarság sajátos törekvései szempontjából nem volt lényegi különbség a jelöltek /Mircea Geoana, illetve Traian Basescu/ között. Nem meglepő, hogy döntő többségben távol maradtak az urnáktól a magyar közösség tagjai. A román pártok és jelöltjeik egytől-egyig autonómiaellenes álláspontot képviselnek, nincs lényeges különbség közöttük. Mind az RMDSZ, mind az MPP anélkül állt be egyik vagy másik jelült mögé, hogy nem kérte meg az árát, és ami még súlyosabb, meg sem próbált tárgyalni és konszenzust kialakítani. Gergely Balázs, az EMNT Kolozs megyei elnöke eleve elhibázottnak tartja, hogy a jelöltekhez feltételek nélkül, mint potenciális szövetségesekhez viszonyulnak. Ebben a helyzetben nem szövetségest, hanem ellenfelet választottak maguknak. Az EMNT az egyeztetés, valamint az egységes fellépés mellett érvelt, de sikertelenül. /Sz. K. : „Nem szövetségest, hanem ellenfelet választottunk magunknak” Beszélgetés Gergely Balázzsal, az EMNT Kolozs megyei elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

Az igazságszolgáltatás transzparenciájának hatékonnyá tétele elnevezésű rendezvénysorozat második találkozóját szervezték meg december 15-én a Marosvásárhelyi Táblabíróságon. A jelenlegi romániai törvénykezés még mindig nem áll összhangban a Európai Emberjogi Bíróság /CEDO/ elveivel, a bíróságok képtelenek elfogadható idő alatt ítélkezni: a perek évekig húzódnak, ami miatt alapvető emberi jogok sérülnek. Románia ma sem kártalanítja megfelelő módon azokat az egykori ingatlantulajdonosokat, akiket az állam annak idején törvénytelenül megfosztott tulajdonuktól. /Antalfi Imola: Románia ma sem kártalanítja megfelelően az egykori ingatlantulajdonosokat. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./

Eredményesnek értékelte a novemberi jászvásári magyar és romániai katolikus püspökkari találkozót Ioan Robu érsek, a Romániai Püspökkari Konferencia elnöke. A püspöki tanácskozáson kiemelt téma volt a nemzetiségi pasztoráció, és ennek keretében a moldvai magyarok anyanyelvi lelki gondozása. Petru Gherghel megyéspüspök azt mondta, ott, ahol valóban akarják és azt látják, hogy szükséges is, biztosan lesz a moldvai egyházmegyében magyar nyelvű szentmise. „Készülődünk rá. Nem mondom, hogy holnaptól, de készülődünk rá. Mi mindenre teljesen nyitottak vagyunk. De ha valaki hit nélkül kéri, az nem indokolt. Nem szeretnénk, ha csak ultranacionális vagy politikai okok állnának a háttérben. A csángókról sokszor és sokat beszéltek már. Nagyon szép, hogy ők szívvel-lélekkel ragaszkodnak az egyházhoz. Hagyományaikat tiszteljük, de az otthon beszélt nyelvüket nem használhatjuk a liturgiában. Gyakorolhatják hagyományaikat, őrizhetik énekeiket, imádságaikat, és sajnálom, hogy valakik velük kapcsolatban feszültségkeltést okoznak. Az egyház egységes, a híveink elégedettek, a körükben szolgáló papjaink megértik, de nyelvük az otthon beszélt nyelv. Viszont most, az iskolában már az igazi (irodalmi) nyelvet tanulják. Mi katolikusok vagyunk, lengyel, olasz vagy magyar nyelven is, és a román nyelv sem zárható ki az Úr magasztalásában. ” Jakubinyi György érsek szerint a moldvai magyar szentmisével kapcsolatos vélemény közismert. „A hivatalos álláspont szerint tájszólásban, nyelvjárásban nincsenek liturgikus könyvek, tehát csángó magyar szentmisét nem lehet végezni, viszont ahol igénylik és ismerik az irodalmi magyar nyelvet, ott lehetne magyar szentmise. Petru Gerghel püspök úr azt mondta, hogy ő nyitott a kérdésre, és ahol ezt igénylik, abban a néhány községben, ahol értenék is a magyar irodalmi nyelvet, ahol már van délutáni magyar oktatás, ott szó lehet majd arról, hogy később bevezetik. Az ügy érdekessége ugyanis az, hogy az irodalmi nyelvet a csángó magyarok valóban csak részben értik. A legnagyobb nehézség, ahogy én látom a helyzetet, de erről nem beszéltünk, hogy ha nincsen magyar iskola, akkor az ő egyházi és műveltségi iskolai nyelvük a román nyelv. Egyre kevesebben vannak, akik megmaradnak magyar csángónak. Ennek egyik oka, hogy régen a csángók közül kevesen jártak iskolába, nagycsaládosok voltak – népegyház. Most már egyre ritkább a tizenöt gyermekes család, de óriási az elvándorlás. Gherghel püspök statisztikája szerint 30 ezer moldvai katolikus van külföldön, akiket 22 pap lát el román nyelven. Azokból külföldön sem lesz magyar. Egy részük csángó magyarul beszél, kétnyelvűek, de kulturális műveltségi nyelvük a román, és otthon még csángó magyarul beszélnek. Sajnos a felmérések szerint nem tudom optimistán látni a helyzetet. És azt kell mondanom a gyulafehérvári, az erdélyi főegyházmegyéről, hogy a jelenleg kilenc állami vármegyére terjedő egyházmegyéből hármat tesz ki Székelyföld és hatot a szórvány. Élen azzal az ezeréves Gyulafehérvárral, ahol 72 ezer lakosból csak 770 a katolikus magyar hívő. Egész Dél-Erdélyben, a szórványban az elvándorlás óriási, és akik maradnak, azt a néhány gyermeket román iskolába adják azzal az indoklással, hogy ne szenvedjen úgy, mint mi. Ez pedig önkéntes, kétségbeesett asszimilációt jelent. Viszont nagyon örülünk annak, hogy Böjte Csaba testvér a Szent Ferenc Alapítvánnyal mindenütt igyekszik az árva gyermekekkel kiegészíteni az elvándorolt családok gyermekeinek helyét az iskolákban, úgyhogy sok helyen az ő árvaházainak köszönhetően marad meg az állami magyar iskola. Így vagyunk például Gyulafehérváron is. Be akarták zárni gyermekhiány miatt a nyolcosztályos magyar iskolát, s akkor a mi kis szemináriumunk, a teológiai líceum bekebelezte, persze állami jóváhagyással, ezt az iskolát az óvodával együtt. De ott is a létszámot csak úgy lehetett megmenteni, hogy Böjte Csaba páternek van egy nevelő-, többgyermekes családos központja Fehérváron is. ” /Csúcs Mária: A püspöki találkozó témái a vélemények tükrében. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 20./

„Bűvészmutatványok helyett biztos, szilárd jövőkép” Ez volt a címe annak a határozattervezetnek, amelynek elfogadását a Székely Nemzeti Tanács december 19-én tartott tanácskozása elnapolta. Az ülés napirendjén Izsák Balázs, az SZNT elnökének politikai beszámolója, a 2009. év Gábor Áron-díjainak kiosztása és az önrendelkezési nyilatkozat elfogadása szerepelt. Izsák Balázs rámutatott: a katalánok hét végi népszavazásának két figyelemre méltó tanulsága van. Az egyik, hogy Európában a kisebbségi sorba kényszerült nemzeti közösségek helyzete még mindig megoldatlan, a másik, hogy a hatóságok akaratától és szándékától függetlenül megszervezett népszavazás hiteles kifejezője a közösségi akaratnak. Véleménye szerint „nem a német miniszterelnök vagy a magyar miniszterelnök-helyettes a megoldás a Székelyföld számára, hanem az önrendelkezés intézményei, úgy, ahogy a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútuma leírja”. A tanácskozáson kiosztották a 2009. év Gábor Áron-díjait. Díjazottak: a Székelyföld folyóirat, Bernard Le Calloc’h francia földrajztudós, a Francia Finnugor Társaság elnöke, a Francia Írószövetség tagja, Szakács Gábor és Friedrich Klára rováskutató és -oktató, akiknek a neve összekapcsolódik a tatárlaki éremmel, a tordosi lelettel, a tászoktetői rovásos kövekkel, a dálnoki emlékkel, a székelyderzsi rovásos téglával és a boszniai piramissal, valamint Tulit Zsombor hegymászó, aki a Székelyek a magasban expedíciósorozat révén „egy egész közösséget állított a figyelem középpontjába”. /Mózes Edith: A székely népnek joga van az önrendelkezéshez! = Népújság (Marosvásárhely), dec. 21./

Gazda Árpád 43 éves, kétgyermekes családapa, Kolozsváron él, szabadúszó újságíró és vállalkozó. 1989 decemberében a Tőkés László lelkipásztort védő református gyülekezet „kemény magjához” tartozott, december 17-én hajnalban a parókia épületében tartóztatták le a Securitate emberei. Jelenleg a Krónika, a Heti Válasz és az Inforádió munkatársa. Gazda Árpádot hajnalban elvitték, megverték és többórás betonpadlón való hasalás után kihallgatták, jegyzőkönyvet vettek fel. Egy szobában tizenkét dupla emeletes vaságyra 72 embert zsúfoltak be, ketten aludtak egy ágyon. 20-án este a tömeg nyomására szabadon engedték őket. Kezdetben nagy volt a lelkesedés, majd az 1990. márciusi marosvásárhelyi események kijózanították. A temesváriak tudták, hogy Stanculescu és Chitac tábornokokat azért vezényelték oda, hogy a tüntetéseket elfojtsák, mégis miniszterek lettek az első kormányban. Gazda Árpád újságíróként egyike volt azoknak, akik a temesvári forradalom körüli sűrű ködöt próbálták eloszlatni. A teljes igazság a mai napig nem derült ki, az igazságszolgáltatás még mindig nem mondott ítéletet a forradalom dossziéi ügyében. A magyarság sorsa nem rendeződik megnyugtatóan emellett nincs meg az a nemzeti kohézió, összefogás, ami a diktatúra idején természetes volt. Valentin Voicila, az aradi forradalom vezéralakja tehetséges színész volt, 1989. december 21–22-én az aradi Városháza előtt a tömeg előtt beszélt. Később is vehemensen követelte a magukat súlyosan kompromittált személyek eltávolítását a sajtóból. Aradra érkezett Ilie Matei, a párt akkori Központi Bizottságának titkára, aki lövetni akart, s azt kérte a katonaságtól, hogy forgassa meg a tüntetőkben a szuronyt. – Voicila szerint 1989 decemberében három szakasz különböztethető meg. Az első a spontán népi felkelés Temesváron, amikor a diktatúrát, hazugságokat, hideget és nélkülözést elszenvedni már képtelen tömeg az utcára vonult. A szikra Tőkés László volt, aki mögé felsorakozott a nép. December 20-tól már megújító forradalomról lehet beszélni, a forradalom ugyanis programot feltételez – volt ilyen Temesváron, és 21-től Aradon is. Központi szinten kétségtelenül volt egy titkosszolgálati megegyezés, a hadsereg felső szintjén is – Nicolae Militaru tábornokból nem lehetett volna Moszkva nélkül az, ami lett. A diverzió szerinte a hatalom december 22-én történt átvételéhez fűződik. Voicila húsz év után kiábrándult ember. Egyrészt a szociális helyzet miatt. A másik ok: azok a katonatisztek, akik tűzparancsot adtak ki, tábornokok lettek, akik megtagadták a teljesítését, nyugdíjasok. A harmadik: a politikai rendszer maffiózó, pénzügyi érdekek mozgatják, nem a gondolati vita. Voicila sokszor beszélt a román–magyar megértés, összefogás szükségességéről. Annak idején ő utalta ki az RMDSZ-nek a székhelyet, vehemens támadások érték ezért. Tóth Sándor pedig, az életét az aradi forradalomban áldozott magyar állampolgár, különösen a szívéhez nőtt. Olyan román vagyok, vallja, aki értékeli a magyarokat, azért is, amit Erdélyben tettek, építettek. A forradalmárok számára segélyeket hozó Tóth Sándort halála előtt, december 22-én személyesen is megismerte. December 22-én Voicila figyelmeztette, hogy nagyon veszélyes a helyzet, de ő nagyon bátor ember volt. Voicila amíg él, jelen lesz a román–magyar kapcsolatokban, mert kötelességének érzem leróni a háláját azért, amit Tóth Sándor tett. /Pataki Zoltán, Jámbor Gyula: Húsz év múltán. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 21./

Több mint kétezer árvának és rászoruló gyereknek osztottak ajándékot a hétvégén a parajdi sóbányában. A Böjthe Csaba ferences testvér által szervezett Cipősdoboznyi szeretet elnevezésű akció idén is számos anyaországi és erdélyi adakozót mozgatott meg. A Szent Ferenc Alapítvány Erdélyszerte több mint ötven gyermekotthont működtet. Nem mindenünnen jöttek el a gyerekek, de az ajándék az otthon maradottakhoz is eljut – közölte Csaba testvér, az alapítvány vezetője. A hiedelem ellenére a gazdasági válság nem nyomta rá a bélyegét az idei adakozó kedvre. Soltész Miklós, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője személyesen hozta el a Budapesten és környékén összegyűjtött csomagokat. Egy nappal korábban a csángóföldi magyarfalusi gyermekeknek is juttatott belőlük. „Annyi gond és baj van Magyarországon is, de úgy csináljuk, hogy Csaba testvér árváira is oda tudjunk figyelni” – fejtette. Csaba atya szerint örvendetes, hogy egyre több székelyföldi vállalkozó is szívügyének kezdi érezni azt, amit a ferences pap tesz. Egyikük egy kisbusszal és egy kazánnal ajándékozta meg az árvákat. Egy székelyudvarhelyi cég építőanyaggal segíti a célt. „Olyan is akadt, aki a felújított farkaslaki házát ajánlotta fel az alapítványnak. Eleinte azt hittem, hogy az illető viccel, mert csak nem fog egy házzal megajándékozni!” – mesélte Böjthe Csaba, aki a karácsonyi rendezvény keretében köszönő oklevelet szeretett volna átnyújtani Albert Gézának és a többi olyan székelyföldi támogatónak, akik idén is az árvák és rászorulók mellett álltak. A mecénások közül egyik sem jött ki a színpadra, mert, amint az egyik vállalkozó elmondta, ő nem az oklevélért, hanem a célért adakozott. /Szucher Ervin: Több mint kétezer gyerek kapott meglepetéscsomagot a parajdi sóbányában. = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./

December 21-én Traian Basescu államfő letette a hivatali esküt; 22-én a parlamentben a bizottságok meghallgatják a miniszterjelölteket; 23-án pedig a két ház plénuma dönt a kormány összetételéről. Öt évvel ezelőtt jólétet ígért Basessu, most az államreform szerepel elsődleges tervei között. Az elkövetkező időszakot megszorításokkal terhesnek jósolja. Mindezekkel összhangban vannak a negyedszerre is kinevezett Emil Boc miniszterelnök által közzétett kormányzati prioritások, amelyek között elsőként szerepel az államreform, a parlament és az államigazgatás karcsúsítása. Nem sok jóval biztat az a tény, hogy a Kelemen Hunornak szánt művelődési tárca hatásköréből az ortodox pátriárka kérésére kivonták az egyházi ügyeket, mondván „ne más felekezetű ember döntsön az görögkeletiek ügyeiben”. Az üzenet egyértelmű: magyar ember ne bajlódjon a román nemzeti önazonosságot megtestesítő ortodox egyházzal. /Sarány István: A játszma folytatódik. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 22./

Az RMDSZ ismét jól helyezkedett. Ha nem is a kormánykeréknél, ahhoz nem engedik hozzányúlni, de legalább az ablaktörlő, a légkondicionálás gombjait-kapcsolóit ismét ő csavarhatja. Az RMDSZ belső köreiben már az évtized elején elkészültek a számadással: 2012-ig el kell érni minden olyan célt, amihez központi, parlamenti, avagy kormányszintű részvétel, jelenlét szükséges. A demográfiai mutatók szerint ugyanis a 2012-es választásokon már túl kevesen lesznek ahhoz, hogy az RMDSZ elérje a parlamenti küszöböt. Miért nem közlik mindezt a választóval? Miért kell folyton előrángatni az „Együtt az autonómiáért” és hasonlókat? Az erdélyi magyarság hatalmas tömege állt most is értetlenül, és fel nem fogta, minek kell önálló elnökjelöltet indítani. /Ercsey-Ravasz Ferenc: A félrebeszélés ára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./

A karácsonytól újévig terjedő ünnepkör népszokásaihoz kötődő mondókákat, énekeket, jókívánságokat – hangzóanyaggal ellátott – kötetbe gyűjtötte Ádám Katalin. A Csíkszereda Kiadóhivatal gondozásában napvilágot látott kiadvány és CD nem véletlenül kapta a Szállásikra adja az Isten! címet. Ez a jókívánság ugyanis a moldvai csángók szentes énekeihez hasonlóan nyomatékosítva kér áldást a hallgatóra, illetve a kötet olvasójára. Az archaikus népi imádságokat, karácsonyi énekeket, a kénosi regölést, az újévi énekeket, az aprószentekelő versikéket, névnapköszöntőket és a Cantionale Catholicum egy énekét a Gyermekek Háza Serketánc csoportja és a Borsika Együttes szólistái, valamint Györfi Erzsébet népdalénekes közreműködésével rögzítették. /Ajándék a fa alá. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 24./

Traian Basescu államfő kijelentette, amíg Alexandru Sassu ül a köztelevízió elnöki székében, nem fog „fellépni” a televízió stúdióiban, kamerái előtt. „Sassu az államfő-választási kampány során nagyon helytelenül viselkedett velem szemben, ezért nem megyek be a tévéhez mindaddig, amíg ez az ember az elnöke” – mondta az államfő, majd nagyvonalúan hozzátette, nem fog megszorításokat kezdeményezni a tévé ellen. /F. I. : Basescu leváltaná Sassut? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./

A Demokrata Liberális Párt (PD-L) oldalán vállalt kormányzás a romániai magyar közösség érdekeit szolgálja – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke. Értetlenül áll Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének a kijelentése előtt, miszerint az RMDSZ kiszolgáltatja az erdélyi magyarokat a román nacionalista párt-, illetve nagypolitikának. Tőkés Budapesten tartott sajtótájékoztatóján élesen bírálta az RMDSZ-t amiatt, hogy kormányzati szerepet vállalt „pillanatnyi érdekekért”. Kelemen hangsúlyozta: a dolgok rendje szerint egy politikai szervezet néha ellenzékben van, máskor viszont kormányzást vállal. Jó megállapodással, jó feltételek között léptek kormányra annak ellenére, hogy nagyon nehéz pénzügyi év elé néz Románia. /Kelemen visszautasítja Tőkés vádjait. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 28./ Tőkés László múlt heti bírálatában úgy vélte, a most kormányba választott RMDSZ-szel együtt a végrehajtó hatalom irányelvei „igencsak elütnek a demokrata-liberálisokkal szemben támasztott igényektől”, mert az erdélyi magyaroknak hosszú távon súlyos árat kell fizetniük a pillanatnyi előnyökért. Hozzátette, magyar szempontból az új kormány személyi vonatkozásai is megkérdőjelezhetők: Markó Béla miniszterelnök-helyettessége a Tariceanu-kabinetben is többnyire az „egyéni dicsőséget” szolgálta, Cseke Attila egészségügyi minisztersége „borítékolható kudarc”, Kelemen Hunor kulturális tárcája pedig „legfeljebb klientúraépítésre elégséges”. Kelemen szerint viszont jó megállapodással, jó feltételek között léptek kormányra. /Rostás Szabolcs: Kelemen Hunor nem érti Tőkés álláspontját. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./

Elhunyt Tóth László festőművész, grafikus december 24-én Wertingenben. 1933-ban született Szatmárnémetiben, 1957-ben végezte a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolát Kolozsváron. 1965–71 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház díszlettervezője, majd 1983-ig a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola docense. 1984-ben az NSZK-ban telepedett le. Árkossy István, kolozsvári származású, Budapesten élő festő, grafikus búcsúzott a pályatárstól-baráttól. Árkossy István nemrég járt Tóth László wertingeni műtermében. Látta erőtől duzzadó grafikáit. Banner Zoltán művészettörténész írta a művészről monográfiájában: „… Tóth László legutóbbi évtizedének ceruzarajzai és vegyes technikájú, hol grafikusabb, hol festőibb megoldású munkáinak a minősége csak a Holbeinhez és Ingreshöz hasonló, legnagyobb huszadik századi emberfestők teljesítményéhez mérhetőek, akik, akárcsak ő, stílustól, irányzattól, eszközöktől függetlenül, a művészi alkotás alapvető hivatásának tekintik a Teremtés értelmének soha véget nem érő újratárgyalását. Ez pedig a szereplők megidézése nélkül lehetetlen. S ő immár nem a műterem senkiföldjén, hanem az életmű csúcsán perelhet tovább az ítélet IGAZSÁGÁÉRT. ” /Árkossy István, Budapest: Elhunyt Tóth László festő- és grafikusművész. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./

Demeter Béla (Somkerék, 1910. jan. 6. – Bukarest, 1952. dec. 24.) személye szinte ismeretlen maradt az erdélyi magyarság múltja iránt érdeklődők előtt is. Bátyjának, Demeter Jánosnak, továbbá Jancsó Elemérnek, Jancsó Bélának, Venczel Józsefnek, László Dezsőnek (az egykori „erdélyi fiataloknak”) megjelentek visszaemlékezései, írásai, ezért munkásságuk jobban beépült a köztudatba, mint a Demeter Béla hagyatéka. Pedig ez a hagyaték nagyon gazdag. Demeter Béla – Közgazdasági és gazdaságpolitikai írásai: 1.) Románia gazdasági válsága (Demeter Jánossal együtt, Uránia nyomda, Kolozsvár, 1930); 2.) Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt (Venczel Józseffel együtt, Budapest, 1940); 3. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1941–42 (Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT, Kolozsvár 1942); 4.) 1945-ben az EMGE vezetőinek megbízásából bejárta szinte egész Észak-Erdélyt, s a mezőgazdaság helyzetét vizsgálta. Részletes jelentése felbecsülhetetlen forrása az akkori, észak-erdélyi önkormányzati időszaknak.; 5.) 1936-tól az Erdélyi Gazdának munkatársa. Érdemes felleltározni minden évkönyvben (Erdélyi Gazda Naptára) leközölt beszámolóját és tájékoztató írását. – Falukutató és szociográfiai munkássága: 1.) Demeter Béla teremtette meg a gyakorlati falukutatást. Ő adta közre azt a kérdőívet, amely a falukutatás fontos módszertani kézikönyve lett (Hogyan tanulmányozzam a falu életét? – 400 kérdés –, Kolozsvár 1931); 2.) Részt vett faluszociológiai felmérésekben, így született meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című könyve (Kolozsvár, 1932). (Lásd Erdélyi Fiatalok); – Politikusi és kisebbségpolitikai munkássága: 1.) 1944-ben Teleki Bélával részt vett az Erdélyi Pártnak az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésben.; 2.) 1945-ben megalakult a Béke-előkészítő Osztály, amelynek román és erdélyi referensként tagja lett. Hozzászólás a békeelőkészítő elgondolásokhoz s az elkövetkezendő feladatokról (1945. aug. 1.); 3.) 1945-ben többször visszatér Erdélybe, adatokat gyűjtött az erdélyi magyarság sérelmeiről, a magyarellenes intézkedésekről és elkövetett atrocitásokról – jegyzőkönyvi ismertetések.; 4.) 1946 tavaszán ő készítette fel Nagy Ferenc miniszterelnököt moszkvai útjára, tanácsolt Erdélyre vonatkozó határterveket, amikor pedig kiderült, hogy a határmódosítást nem támogatják a nagyhatalmak, akkor részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet kidolgozásában, amelyet a Romániával megkötendő békeszerződésbe akartak belefoglalni. (A Kisebbségi Kódex); 5.) Részt vett egy székely autonómia-tervezet előkészítésében is, de ez sem került a béketárgyalások asztalára.; 6.) Több nagy tanulmányban elemezte az erdélyi magyarság helyzetét, rávilágítva arra, milyen nagy az eltérés a Groza-kormány sokat hangoztatott magyarbarát politikája és a gyakorlat között. Szinte egyedüliként figyelmeztetett arra, hogy a békedelegációba be kell vonni az erdélyi magyar szakértőket is.; 7.) Ő juttatta ki a Márton Áron, Szász Pál, Lakatos István, Vásárhelyi János, és Korparich Ede által aláírt Memorandumot, amelyben a Magyar Népi Szövetség Vásárhelyi Kiáltványa ellen tiltakoztak, s mutatta be, amikor Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az erdélyi magyarság a trianoni határok visszaállításának híve. Rákosi Magyarországa Demeter Bélát kiszolgáltatta a román hatóságoknak 1951. április 18-án, koronatanúnak álcázva a Márton Áronék perében. Demeter Béla 1952. december 24-én, Bukarestben (Zsilaván) belehalt az embertelen vallatásba és bánásmódba anélkül, hogy tőle egyetlen terhelő, s a perben felhasználható információt is megszerezhettek volna. /Kónya-Hamar Sándor: Demeter Béla ébresztése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ Emlékeztető: Demeter Béla Az erdélyi magyarság helyzete 1944. augusztus 23. óta című tanulmányát folytatásokban közölte a bukaresti napilap /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1996. máj. 11., máj. 18., jún. 1./ Demeter Béla tanulmányában kifejtette, 1944. augusztus 23-a után megnyíltak a román börtönök, ártatlan magyarok ezrei kerültek a szabaduló románok helyébe. A magyarság likvidálására irányuló tervek részeként a legsovinisztább románokat a román nagyvezérkar felfegyverezte. A Maniu gárdának nevezett alakulatok parancsot kaptak, hogy büntessék a magyarokat, ha kell, irtsák ki őket, javaikat pedig kobozzák el. Elrendelték, hogy mindazok a csendőrök, adóvégrehajtók, akik 22 éven át rettegésben tartották az erdélyi magyarságot, térjenek vissza és foglalják el helyüket. A román sajtó példátlan módon uszított. A felfegyverzett bandák gyilkoltak, raboltak, nőket erőszakoltak meg. Szárazajtán embereket lefejeztek, több helyen gyilkoltak magyarokat /például Csíkszentdomokoson, Csíkkarcfalván, Fejérden, Páncélcsehen, Magyarzsomboron, Egeresen, Bámffyhunyadon/. Magyarok ezreit fogták össze, szadista tisztek éheztették, kínozták a foglyokat, a szovjet katonáknak azt jelentették, hogy a foglyok magyar partizánok. A falvakban a román csendőrök jártak elől a magyarság elleni vérengzésben, fosztogatásban. A magyar Háromszék megyében az egyik első intézkedés volt a magyar nyelv használatának eltiltása a hivatalos érintkezésben. A katonai ügyészek perbe fogták azokat a magyarokat, akik Dél- Erdélyből Észak-Erdélybe szöktek és most visszatértek eredeti lakóhelyükre. A Vörös Hadsereg véget vetett a rablógyilkos hadjáratnak, 1944. november 14-én kiparancsolta Észak-Erdélyből a román csendőröket, tisztviselőket, elrendelte a Maniu gárdák feloszlatását. Maniu hozzájárult a gárdák feloszlatásához, „bajtársaknak” nevezte a gyilkosokat és köszönetet mondott „hazafias akciójukhoz” /Dreptatea, 1944. nov. 16./ 1944. november 14-től a demokratikus román és magyar pártok koalícióra léptek egymással, helyi hatóságokat szerveztek, élükre pedig a Központi Tanácsadó Testületet. Demokratikus törvényeket alkottak. Az egyenjogúság alapján álló nemzetiségi törvényjavaslatot fogadtak el. Kolozsváron felállítottak egy magyar és egy román egyetemet, Kolozsváron magyar tankerületi főigazgatóságot létesítettek. 1945. március 13-án a Groza-kormány bevezette a román közigazgatást Erdély egész területén. A kormány ígéretet tett arra, hogy a nemzetiségi jogokat, az egyenlő bánásmódot biztosítja. A hivatalos elvekkel ellentétes a megvalósítás, az új jogszabályokban ott vannak a magyarellenes tendenciák. A kormány elsősorban a fasiszta Antonescu-rezsim uralma idején Dél- Erdélyből elüldözött 350-400 ezer főt kitevő magyar tömeget sújtotta. Őket a katonaság kifosztotta, hónapokon át az országutakon sínylődtek, úgy vánszorogtak haza. Vagyonukat zár alá vették, földeiket elkobozták. A tisztogatást csak a magyarok között vették komolyan, a román közigazgatásban azok maradtak a helyükön, akik a magyarságot üldözték. A román hadbíróságok tömegesen ítéltek el a román és magyar hadseregből megszökött magyar katonákat, annak ellenére, hogy ők a szövetségesek elleni háborúból vonták ki magukat. Abból a célból, hogy a béketárgyalások időpontjában Erdélyben minél több románt találjanak, kényszerítették az óromániai és dél-erdélyi román alkalmazottakat és nyugdíjasokat, hogy költözzenek vissza Erdélybe. Úgy csináltak helyet nekik, hogy megkezdték a magyar városokból /Kolozsvár, Brassó stb. / a magyar lakosok kitelepítését, otthonaik lefoglalását. Törvényt hoztak a nemzetiségek védelméről, de ezt nem tartják be. A vegyes lakosságú községekben a románok büntetlenül verik, gyilkolják, rabolják a védtelen magyarokat, a román hatóság szeme láttára. A román hatóságok népbírósága magyarellenes. Román tömeggyilkosok kegyelmet kapnak, a zsidómészárlások értelmi szerzői közül sokan szabadon járnak, ugyanakkor a magyarok ellen tömegesen indult népbírósági eljárás, halálos ítéletek sorát hozták. A kormányzat minden intézkedésével az 1940. augusztus 30-án fennállott helyzetet állítják vissza, a magyarságot abba a helyzetbe hozzák, amelybe a 22 évi céltudatos fasiszta, soviniszta elnyomás következtében jutott. Jelenleg az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a CASBI, az Ellenséges Javakat Kezelő Pénztár alkalmazási módja. A CASBI célja az ellenséges állampolgárok javainak zár alá vétele. Ezt úgy alkalmazzák, hogy földönfutóvá tegyék a magyarság túlnyomó részét. Magyarországgal a fegyverszüneti egyezményt 1945. január 10-én írták alá, ettől a naptól kezdve Magyarország nem ellenséfes állam. Eleget tesz jóvátételi kötelezettségének, így nem kötelezhető kettős anyagi jóvátételre. Ebből következik, hogy Románia nem adhat ki olyan rendelkezéseket, amelyek Magyarországot továbbra is ellenséges államnak tekintik. A CASBI végrehajtási utasítsa 1945. április 5-én jelent meg. Ennek egyik pontja „vélelmezett ellenségnek” tekinti azokat, akik 1944. szeptember 12-e előtt vagy után elmentek Romániából. Ezek minden vagyonát elkobozzák. A román fegyverszüneti egyezmény erről nem beszél. A „vélelmezett ellenség” kategóriájának megállapítása az erdélyi magyarság tudatos, tervszerű tönkretétele. Tudni kell, hogy a német katonai hatóságok 1944 augusztusában kihirdették, hogy a lakosságnak el kell hagynia lakóhelyét. A megfélemlített lakosság nagy része azért választotta az elmenekülést. Az elmenekült erdélyi őslakosság 90 százaléka nem önszántából menekült, hanem rendeletek hatására. Az elmenekült lakosság tehát nem tekinthető ellenségesnek. A román kormány a Besszarábiából, Bukovinából a harcok elől menekülő százezer román menekültet nem tekintette ellenségnek. A CASBI alkalmazása terén rengeteg panasz merült fel. A Magyar Népi Szövetség a kormány tudomására hozta a panaszokat. 1945. augusztus 15-én vizsgáló bizottság érkezett Kolozsvárra, elvben bizonyos könnyítéseket helyeztek kilátásba. A román igazságügy-miniszter 1945. október 15-én kiadott rendeletével a román bíróságoknak megtiltotta, hogy a menekülteket visszahelyezzék jogaikba. A Romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a Magyarországra repatriálni akaró magyar állampolgárok ingóságaikat kivihessék. Ezt csak akkor tehetik meg, ha a román hatóságok igazoló írás adnak ki. Azonban ezt az írást nem adják ki, így a hozzájárulás csak elvi jelentőségű. Az erdélyi magyarság 70-80 %-ban földműves, ezért legfájóbb problémája a földkérdés. Az 1921-es román földreform célja az erdélyi magyarság létalapjainak gyöngítése volt. A 100 hektáron aluli kisajátítottaknak 74,9 %-a volt magyar és csak 4,7 %-a román. Kisajátítottá az erdélyi római katolikus egyház birtokainak 95,5 %-át, a protestáns magyar egyházak 45 %-át. A román nemzetiségűek sokkal nagyobb arányban részesültek földjuttatásban, mint a magyarok. Az 1945. március 22-én közzétett román földtörvény a magyar földművesek újabb százezreit sújtotta igazságtalan ítéletével. A törvény szerint el kell kobozni mindazok földbirtokát, akik 1944. augusztus 23-a után külföldre menekültek. A Magyar Népi Szövetség közbenjárására ígéret hangzott el Bukaresten, hogy orvosolni fogják a törvény sérelmes kitételeit. A törvény ugyanis kimondta, hogy mindez nem vonatkozik a románokra. A Magyar Népi Szövetség 1945. májusában tartott kongresszusa alkalmával emlékiratban fordult a kormányhoz, követelve a változtatásokat. Azonban a tiltakozás nem ért el eredményt. A magyarellenes túlkapások fő forrása a kisajátítás. Kisajátították a román hadseregben szolgáló magyarok, a kórházba távozott magyar betegek földjét is. A helyi bizottságok túlkapásainak áldozatai nem kapnak jogorvoslást. Földet ismét csak a magyarság veszít. Az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a 645/1945. sz. román rendelettörvény, amely a magyar uralom alatt kötött egyes megállapodások érvénytelenségét mondja ki. A törvény szerint az 1940. augusztus 30. és 1945. október 25-e között megkötött jogügyletek megsemmisítendők, ha a felperes 50 %-os kárt szenvedett, ha kiutasított, deportált volt, az ügyet kényszer hatására jött létre. A vagyontárgyakat vissza kell adni. A Dél-Erdélyből elüldözött és az Észak-Erdélyből távozott románok között gyakori volt a csereszerződés. A románok most ezeket a csereszerződéseket megtámadják, a Dél-Erdélyben kapott csereingatlanaikat megtartják és az Észak-Erdélyben szerzett ingatlanaikat is visszakapják, a vételár nevetségesen csekély hányadáért. Súlyos sérelme az erdélyi magyarságnak az úgynevezett adminisztrátori intézmény, ez a magyarság gazdasági tönkretételét célozza. Csak a magyar nemzetiségű román állampolgárok kereskedelmi és ipari vállalataihoz, magyar érdekeltségű pénzintézeteihez, szövetkezeteihez adminisztrátorokat neveznek ki, akik az illető vállalat minden kérdésébe beleszólhatnak, ezért a tevékenységükért súlyos összegeteket szednek fel. Az adminisztrátori intézmény független a CASBI-tól. A román hatóságok a háború előtti időben a magyar nyelvű feliratok és kereskedelmi könyvek után többszörös illetményt róttak ki. Ezt az antidemokratikus intézményt a Groza-kormány idejében is fenntartották. A magyarság elszegényítésének a múltban is egyik legalkalmasabb eszköze volt az adópolitika. A román közigazgatás Észak-Erdélybe való bevezetésével új adórendszert hoztak be, a magyarok adóját újraértékelve lényegesen magasabban állapították meg, mint a románokét. Erdélyben fejlett volt a szövetkezik élet, mai s közel ezer magyar jellegű szövetkezet működik egy fogyasztási és egy hitelszövetkezeti központ keretében. A román kormány ezeknek a szövetkezeteknek az alapszabályaiba olyan változtatásokat eszközölt, amelyek a magyar szövetkezetek működését úgyszólván teljesen megbénítják. Korlátozták a szövetkezetek üzletkötési jogát, a magyar szövetkezetek nem részesülnek a szétosztásra szánt közszükségleti cikkekből, a magyar szövetkezek adójánál a háború előtti forgótőkét veszik alapul. A készülő új törvény meg kívánja szüntetni a magyar szövetkezeti központokat. Trianon után 1924-ben a román hatóságok állampolgársági névjegyzéket állítottak össze, akkor ebből mintegy 200 ezer magyar nemzetiségű személyt kihagytak a névjegyzékből. 1945 után ezek az emberek újból állampolgárság nélkül maradtak, ehhez jöttek az észak-erdélyi magyar tömegek. A Magyar Népi Szövetség többszöri közbelépése és a kormány ígéretei ellenére a helyzet nem változott jelentősen. Bizonyos enyhülés jelentkezett az állampolgársági törvény 1945. decemberi újabb utasításában. A Groza-kormány fel tud mutatni néhány olyan intézkedést, ami arra enged következtetni, hogy az erdélyi magyar tanügy méltányosabb elbánásban részesül, mint 1940 előtt: az észak-erdélyi magyar iskolahálózatot nagyjából fenntartotta. Dél-Erdélyben pedig lehetővé tette a magyar egyházaknak több új elemi és középiskola megnyitását. 1945 nyarán a magyar tanulók anyanyelvükön érettségizhettek – Romániában előízben. Egyelőre még működhetnek a magyar tanügyigazgatási szervek. Azonban az egész magyar tanügyet a jogi bizonytalanság jellemzi, a magyar iskolák hivatalos elismerése még nem történt meg, a magyar tanfelügyelőségeket hivatalosan nem ismerték el. – Az 1945. május 29-én megjelent törvény értelmében az Észak-Erdélyből 1940-ben elmenekült román iskolák visszatértek eredeti román székhelyükre, ezzel az ott működő magyar iskoláknak át kellet adni helyiségeiket, a legtöbb esetben a magyar felekezeti iskolákba mehettek, délutáni tanítást vállalva. A visszatérő román iskolák nemcsak az épületeket vették vissza, de a teljes felszerelést is. Súlyos gond a magyar iskolában a tanárhiány, az iskolák átlagosan 30 %-os tanítóhiánnyal küszködnek. Állandó a veszély, hogy román tanárt neveznek ki magyar iskolába. A magyar tanítóság éhbérnek sem mondható fizetéselőleget kapott, mialatt a román tanítók teljes fizetést élveztek. A fizetéskülönbözetek orvoslása most van folyamatban, de a múlt áprilishoz képest háromszoros értékcsökkenéssel. A magyar tanárok besorolása igazságtalanul történt, ugyanis a bécsi döntés után szerzett jogaikat semmibe vették. – Elemi és középiskolai tanuló annyi van, mint talán soha a XX. században. A magyar tanulók nagy létszáma a legbiztosabb alapja a magyar tanügynek. A román elemi iskolák részére az állam ingyen tankönyvet adott, a magyarelemi iskolák diákjai súlyos tankönyvhiánnyal küszködnek. A román középiskolák továbbra is használják az 1940 előtti tankönyveket, a magyar középiskoláknak ez azonban tilos. Súlyos kérdés a magyar tudományegyetem ügye. 1944 őszén a kolozsvári magyar egyetem – ellenszegülve a hatóságok kiürítési parancsának -, a helyén maradt és folytatta működését. A román államigazgatás Észak-Erdélyre való kiterjesztése után a Nagyszebenből visszatért román és a magyar egyetem között megállapodás jött létre 1945. április 16-18-án, melynek értelmében a magyar egyetem – megtartva az 1940. augusztus 20-a után szerzett teljes felszerelését, kiköltözött azokból az épületekből, melyekben eddig működött. A megállapodás után másfél hónappal, 1945. május 26-án megjelent a Hivatalos Közlönyben a magyar tannyelvű állami tudományegyetem „felállításáról szóló rendelettörvény, amely az áprilisi megállapodásnál jóval alacsonyabb szinte állapította meg a magyar egyetem státusát. A rendelet szerint a magyar egyetemnek el kellett hagynia az egyetemi város 50 épületét és egy volt állami magyar leányiskolát jelöltek ki számára. További sérelem, hogy a magyar tanárok besorolását román egyetemi tanárok végezték. A magyar tudományegyetem orvosi fakultását át kellett költöztetni Marosvásárhelyre. A magyar egyetem tanárai a legsivárabb anyagi helyzetben vannak. A tanárok megsegítésére gyűjtőakció indult. A kormány a gyűjtőakció eredményének felhasználására még nem adta meg az engedélyt. Az erdélyi magyarság a szép szavak ellenére sem lát garanciát jogainak biztosítására a jelenlegi rendszerben.

Új év, újabb gondok a tanügyben
Rossz hírrel zárult a 2009-es év a tanügyi alkalmazottak számára, miután az újonnan beiktatott Boc-kabinet bejelentette, az oktatási szférából 15 ezer személyt bocsátanak el január elsejét követően. Hogy konkrétan kikről van szó, még nem lehet tudni, az erről szóló tárgyalások a napokban kezdődnek el a szaktárca és az érintett szakszervezetek képviselői között. Az elmúlt napok bejelentései, sajtóinformációi szerint az oktatási minisztériumnak még nincs végleges elképzelése arról, hogy kik kerülnek lapátra, ám Traian Băsescu államelnök bejelentése szerint a helyettesítő tanárok, illetve a nyugdíjas betanítók maradnak idén állás nélkül.
Bihar megye: képtelenség a leépítés
Lehetetlen véghezvinni a Bihar megyei tanügyi leépítést Pataki Árpád, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség humánerőforrás-menedzsere szerint. A partiumi megyében valamivel több mint 500 tanügyi állás szűnik meg szeptembertől a friss kormányrendelet alapján. „Nem tudom, hogyan fogják megvalósítani az elbocsátási tervet” – mondta a Krónika megkeresésére a menedzser.
Elmagyarázta: természetesen elsősorban nem a címzetes tanári állásokat érinti a leépítés, hiszen ezeknek a pedagógusoknak törvény szerint joguk van a versenyvizsgán megszerzett munkahelyükhöz, ám Pataki szerint megeshet, hogy közülük is néhánynak veszélyben forog az állása. Azért is tartja abszurdumnak a kormány elképzelését Pataki Árpád, mert így úgy tűnik, jövőre teljesen felesleges lesz egyáltalán megszervezni a tanárok versenyvizsgáját, hiszen egyetlen szabad hely sem marad a megyében.
„Itt elsősorban a diákok mozgatásáról, átcsoportosításáról van szó, de hogy ez hogyan valósul majd meg, azt nem tudom” – mondta a szakember. Megtudtuk: vannak a megyében 10-12 tanulóval működő osztályok, főleg a kis falvakban, és Pataki elképzelése szerint talán ezeket a gyerekeket lehetne más iskolába átirányítani, de ez számtalan egyéb megoldandó problémát vonna maga után, a diákokat ugyanis valamivel el is kellene szállítani a másik tanintézetbe, ráadásul eleve rendkívül bonyolult és kényes dolog, a menedzser megfogalmazásában egyenesen képtelenség egy apró település egyetlen iskoláját leépíteni vagy megszüntetni.
Nyugalomra int Emil Boc
Tilagosan, jól meghatározott kritériumrendszer szerint zajlanak idén az elbocsátások a közszférában – szögezte le Emil Boc miniszterelnök, hozzátéve, nincs megjelölve egy pontos szám, hogy hány ember kerül lapátra.
„Az ország nem tud fejlődni, ha nem tesszük azt, amit kell. A 2010-es évben folytatnunk kell a cselekvést, még akkor is, ha vannak dolgok, amelyek kevésbé tetszenek. Ha nem hozzuk meg a 22 millió román állampolgár számára korrekt intézkedéseket, akkor továbbra is elmaradott ország maradunk, egy olyan ország, amely nem tud élni a rendelkezésére álló erőforrásokkal, olyan ország, amely fenntartja a privilégiumokat” – fejtette ki a kormányfő, aki szerint objektív kritériumrendszer fog állni az elbocsátások mögött
Mint részletezte, valamennyi szolgáltatás esetében meghatározzák, hogy annak elvégzéséhez legkevesebb hány szakemberre van szükség, s ahol további alkalmazásokra lesz szükség, ott újakat vesznek fel. Emil Boc ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy a 2010-es év gazdasági szempontból mindenképp jobb esztendő lesz, mint a tavalyi.
Összevonás Szatmár megyében
Szatmár megyében ősztől átrendezik a tanterveket, osztályokat vonnak össze és megszüntetik a helyettesítőkkel betöltött állások nagy részét. „Jelenleg ezer olyan katedra van, amelyet helyettesítőkkel töltöttünk be. Ősztől ezeknek a munkaszerződéseknek több mint felét nem tudjuk meghosszabbítani, ugyanis a tanügyi finanszírozás átszervezésével 560 munkahelyet kell megszüntetnünk a megyében” – nyilatkozta a Krónikának Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes. A megszűnő állások között didaktikai és kiszolgáló személyzeti munkakörökből is bocsátanak el embereket, ám azoknak, akik eddig végleges állást szereztek a tanügyben, továbbra is biztosított a munkahelyük.
„Állandó munkatársakat nem kell elbocsátanunk, továbbá az iskolaigazgatók belátására bízzuk majd, hogyan oldják meg tanintézményük átszervezését. Ha nem akarják az osztályok összevonását, és az alkalmazottaik létszámának csökkentését, azzal kell számolniuk, hogy gyereklétszámtól függően akár 30-50 százalékkal is kevesebb bért tudnak majd adni egy-egy dolgozójuknak ” – tette hozzá a tanügyi vezető. Előreláthatólag lesz majd olyan iskola, ahol osztályokat vonnak össze, esetleg választható tantárgyakkal karcsúsítják a tantervet, ezzel csökkentve a kifizetendő órák számát.
Maros megye: maradnak a magyar iskolák
A szakképzett és címzetes pedagógusok elbocsátása szóba sem kerülhet Maros megyében – állítja Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő, aki lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a térségben csak a szakképesítés nélküliektől és a nyugdíjasoktól kénytelenek megválni. A kormány intézkedése viszont számos osztály megszűnéséhez vezet. Ezek többnyire mesterségesen, roma gyerekekkel fenntartott osztályok, melyek látogatása szinte egyenlő volt a nullával. Példaként több Dicsőszentmárton, Ákosfalva és Küküllőszéplak körüli falusi iskolát említett a helyettes főtanfelügyelő.
„Vannak olyan osztályok, ahova két-három gyereknél több nem jár. Még ma is működnek még összevont 5–8. osztályok. Nos ezeket kell felszámolni, nemcsak a pedagógusok leépítése miatt, hanem az oktatási folyamat javítása érdekében is. Ehhez viszont elsősorban a szülők, polgármesterek, községi tanácsosok meggyőzésére, illetve iskolabuszok beszerzésére van szükség” – szögezte le Illés Ildikó, elismerve, hogy bizonyos falvakban nem számít zökkenőmentes folyamatra.
A szakember kérdésünkre elmondta, az intézkedés egyetlen magyar iskola felszámolásához sem vezet. „Várhatóan a tanügyben is elkezdődik a piacgazdálkodás, úgy, ahogy Magyarországon és Európa-szerte van. Az az iskola részesül nagyobb támogatásban, amely több gyereket képes magához vonzani” – ecsetelte Illés Ildikó.
Iskolahálózat-átszervezés Kovászna megyében
Idén teljesen át kell szervezni a háromszéki iskolahálózatot – szögezte le lapunk érdeklődésére Keresztély Irma. A Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint januárban még nem lesznek gondok, de a költségvetés jóváhagyása után már nem lesz pénz minden iskola és tanügyi állás fenntartására. „A normatív finanszírozási rendszer bevezetése kényszerhelyzetbe hozza a tanügyi intézményeket, elsősorban a falusi iskolák fenntartása lehetetlenül el, ahol jelenleg csak néhány diák tanul” – részletezte a szakember.
Mint kifejtette, januártól a háromszéki tanfelügyelőség találkozókat szervez a helyi önkormányzatok vezetőivel és az iskolaigazgatókkal, a tanfelügyelőség ugyanis a szakmai konzultációt vállalja, de a döntéseket helyi szinten kell meghozni. „Országos szinten a 15 ezer állás megszüntetéséről szóló határozat szigorúan a gyermeklétszámot vette figyelembe, és nem számolt a diákok esélyegyenlőségének szükségességével – magyarázta a főtanfelügyelő. – Papíron hiába számolnak, ha a valóság olyan iskolahálózatot feltételez, ahol legalább az óvodások és a kisiskolások nem kényszerülnek ingázásra.
Részletesen elemezni kell az iskola fenntarthatóságát és a gyerekek tanuláshoz való jogának az egyeztetését.” Keresztély szerint minden településen tovább kell működtetni az óvodát és az elemi iskolát, változtatások a nagyobb gyerekeket érintenék, az 5–8. osztályosok például bejárnának a községközponti iskolába. A főtanfelügyelő szerint a gyerekek szállításával nem lesznek gondok, Kovászna megyében minden településen van iskolabusz.
Nagy Gábor szakszervezeti vezető eközben abban bízik, hogy Kovászna megyét nem érinti súlyosan a létszámcsökkenés, hiszen 2009 szeptemberében a tanfelügyelőség és a szakszervezet közös megállapodásával a minisztérium rendelkezése értelmében már megszüntettek 146 állást. Tájékoztatása szerint akkor nem tartották be az oktatási minisztérium által megkövetelt létszámcsökkentést az ország valamennyi megyéjében, így most elsősorban ezekben a megyékben kell megszüntetni az állásokat.
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Szucher Ervin, Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Az elszámolást el kell végezni
Cseke Gábor: Jelentések – magamról. (Emlékezés ellenfényben) Kolozsvár, Polis, 2009.
"Mifelénk immár megszokottá vált ellenállásról, ellenállókról beszélni. Akik persze léteztek, voltak. Hála és dicsőség nekik. Ám ha erről az oldalról nézzük a letűnt hatalomhoz való viszonyunkat, akkor a nyilvánvaló hús-vér ellenállók mellett ugyanakkor széles pászmát találunk a valamilyen módon, kisebb-nagyobb formában, a lehető legváltozatosabb alakzatokban és körülmények között ellenállókból, szabotálókból, a felső parancsokkal szembehelyezkedőkből, a kivárókból s ezáltal a torz utasítások hatását tompítókból. Paradox módon, sokszor egy és ugyanaz az ember volt az együttműködésben érintett – nem beijesztett, megzsarolt, csapdába csalt – és a szembehelyezkedni próbálkozó, anélkül hogy Janus-arcúnak kellene ezért neveznünk. A vergődés, az erkölcsi vívódás, a számlák kétségbeesett kiegyenlítésének vágya mindkét irányban mélyre szippantó örvényként forgott körülötte, s ő evickélhetett köztesként, amíg csak fásultan fel nem adta a küzdelmet. * Nem tudom, létezik-e egyáltalán érdek abban, hogy e pokoli szövevényben egyszer is tisztán lássunk? Az idő, sajnos, nem az igazságnak dolgozik. Az önvizsgálat még segíthet, bár könnyen megeshet, hogy akik szembenéznek magukkal és cselekedeteikkel, közmegvetésnek vagy közröhejnek teszik ki magukat. Csakhogy az ember nem a színpadnak és a közönségnek él. Az elszámolást el kell végezni. A tényeket le kell szögezni, a körülményeket föl kell mérni, a vonalat meg kell húzni, és az eredménybe bele kell törődni. (389. oldal)
"Aki a kommunista rendszer évtizedeit – pláne közéleti szerepet vállaló értelmiségiként – megélte, nem kerülheti meg a személyre szabott kérdést: hogyan történhetett? Lehet-e mentség a naivitás? Meddig igazolható a – közmondás szerint pokolba vezető – jószándékú kompromisszumkeresés? Cseke Gábornak van bátorsága nyíltan szembenézni ezekkel a kérdésekkel. A hatvanas évek végétől Bukarestben élt költő, prózaíró, az Ifjúmunkás egykori főszerkesztője, majd az Előre vezető publicistája maga is része volt az akkori ideológiai gépezetnek, s most, miközben első kézből nyújt betekintést az 1989 előtti romániai magyar sajtó belső életébe, az emlékidézés szeszélyes útján haladva gazdag tényanyagot is felvonultatva, kemény önkritikával néz szembe a maga rossz döntéseivel is." (A kötetborító szövege)
"…1990-ig azt kellett figyelnie az embernek egy szövegben, hogy lehetőleg ne lépjen át bizonyos tilalomfákat, tabukat, előírásokat. Egy problémás írással kapcsolatban az ember érveket keresett s gyártott ahhoz, hogy miért nem közölhető az illető kézirat, vagy milyen beavatkozással tehető azzá. A sajtószabadság eljövetele után viszont már úgy okoskodtam: bármilyen probléma is legyen az írás, ha megüti a minimális szakmai küszöböt, joga van napvilágot látni, de nemcsak az illető szövegnek, hanem minden egyébnek, ami éppen vitába száll vele. Megtanultam elvonatkoztatni attól, hogy ki ír az ízlésem, a gondolatmenetem, a stíluseszményem szerint, és ki homlokegyenest ellenkezőleg. S rá kellett jönnöm, hogy az emberek nagy részének igenis a vérében van az ízlés- és gondolati terror, s egyedüli helyes álláspontnak csak a sajátjukat hajlandók elfogadni, ugyanakkor el is tiltanák a nyilvánosságtól a másfajta megnyilvánulásokat." (254. oldal)
"A megfáradt, keserű, meghasonlott fickók az egykori Előre munkatársai, akik az új világban már új fejléccel, de a múlt terhét hordozva, nem igazán tudják megünnepelni a lap fennállásának 55. évfordulóját, meghasonlott fickók. Ki-ki a maga belső elszámolnivalójával" – így fogalmaz Cseke Gábor memoárjában. Írja róluk, írja magáról, hiszen közéjük tartozik. Nem első alkalommal vall a maga elszámolnivalójáról: a világhálón, az Andrassew Iván honoldalán Milos könyve című naplójában már olvastunk arról, hogy az Ifjúmunkás főszerkesztőjeként hogyan írta meg az egykori román diktátort dicsőítő első versét, a jelen szövegben: Jelentések – magamról folytatja önmaga élve boncolását. Keresi azokat a jellemvonásokat, körülményeket, amelyek simulékonyságát, a konfliktusoktól való félelmét, saját szavával: "balekségét" eredményezték, melyeknek "köszönhetően" a diktatúra eszközévé vált. * "Mint Ifjúmunkás- főszerkesztő és botcsinálta ifjúsági mozgalmár bilincses foglya lettem saját státusomnak." Módszere, mint szinte mindenkinek azokban az időben, a "lehajtott fej" politikája, meggyőződése, hogy simulékonyságával több eredményt ér el, mint nyíltan szembeszegülve. Az eredmény egy, a lapba belopott vers, egy gerinces riport, a lap felének, harmadának olvashatóvá tétele. Magának a lapnak a megjelenése, mert ha sok minden hamis is volt a sokszor utált lapokban, a magyar szó összekötötte a közösséget, melyhez szólt, hasonló szerepe volt a magyar nyelvű sajtónak, mint az egyháznak. * Cseke Gábor vétkei két csoportba oszthatók: az elsőbe tartozók a főszerkesztői székhez kapcsolódnak, amiről nem ő maga, hanem az egyre jobban szorító diktatúra tehet. Ha nem ő, vállalja más, hiúságból, balekségből, vagy mint Cseke utóda esetében, kényszerből. Tekinthető ez valamiféle társadalmi "leosztás"-nak, amiért akár a közösségi felmentés is kijár. A másik kategóriába tartoznak a megbocsáthatatlan bűnök, amik abból adódnak, hogy főként az Előre szerkesztőjeként túlságosan is azonosul a szerepével. Jelen könyvében mindkettőért egyformán vezekel. Ám túl sok, amit a szennyből felvállal, a differenciálás tárgyilagosabb képet eredményezne. * Irtózott mindenféle konfliktustól, egyenesen félt ("Akkoriban sok mindentől féltem"). Féltette többek között családját, amelyiknek lakást szeretett volna szerezni, s az abban az időben fölöttesei akaratától függött… Bűnnek számított, hogy két testvére külföldre távozott. Saját hibájából, vagy csak helyzete következtében nagyon egyedül állt. Szellemi társak nélkül (azt kellett nézni, ki besúgó a közvetlen közelében), egy idegen városban (miért kellett magyar lapot írni a román fővárosban?) sebezhető az írástudó. Nem beszélve arról, hogy mindig is meg akart felelni, jófiúnak látszani, számítsuk ide hiúságát ("még ha dekoratív is, helyem volt a hatalmi hierarchiában"), meg hogy hitt a szóban, továbbá hitt a szocialista eszmékben, meggyőződése volt, legalábbis kezdetben, hogy a pártot belülről alakítani lehet. Hite baleksággá változott, s mire felkapta a fejét, már beszennyeződött a lelke, kifosztották. * Cseke őszintén feltár minden titkot, célja nem a bocsánatkérés, hanem, hogy belső nyugalmát meglelje ("Nincsenek nagyratörő terveim: magammal szeretnék egyenesbe kerülni, ha egyáltalán lehetséges"). Alapállását a következő elvek magyarázzák: "Kollektív bűnösség nincs. A múlt hibáiért egyénenként kell megvallania mindenkinek a maga felelősségét." Néhány sorral lennebb ez áll: "Ezen túl viszont kollektív bűnrészesség igenis van. A hallgatás, a ferdítés, a kényszerű fintor, a számlabenyújtás, a mosom kezeimet, a minimalizálás – csupa szégyenletes tett." * …őszintesége a legerősebb pontja a memoárnak, melynek legizgalmasabb oldalain konkrét esetekről olvashatunk az Ifjúmunkás című hetilap, valamint a párt orgánumaként szolgáló napilap, az Előre kulcsfontosságú eseményeiről. Például arról, hogyan zajlott le ez utóbbinál rendszerváltáskor a főszerkesztőváltás. Arról, hogyan történt a hetvenes években újságírók káderezése. Hogyan telepedett rá a szerkesztőségekre a Securitate. A szerző szándéka az élmények leülepedtekor még egyszer megfogalmazni a vele megesetteket. Egy tárgyilagos, a történéseket időrendi sorrendben prezentáló, még inkább részletező összegezést (ha viviszekció, hát legyen viviszekció!), mely mellőz a gyújtópontban álló témához nem közvetlenül fűződő életrajzi elemeket, nagyon várunk, addig is ajánljuk kötelező olvasmánynak a Jelentések…-et azok számára, akik nem élték át a szóban forgó éveket, akiknek élete tisztábbra sikeredett, s nem utolsósorban a szembenézést eddig elodázóknak, hadd ismerjék meg belülről a kényszerűségből együttműködő politikai "balek" lélekrajzát. Önéletrajzok általában nem erről szólnak – Cseke Gábornak volt ereje megírni. * Szemelvények Gergely Tamás írásából ("Keserű, meghasonlott fickók" – Cseke Gábor: Jelentések – magamról c. könyvéről. Látó, 2009. december)
Összeállította: B. D. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Közérzeti változást is hozhat a kormányzati szerepvállalás
Beszélgetés Markó Bélával, az RMDSZ szövetségi elnökével, miniszterelnök- helyettessel a kormányzati szerepvállalásról
– Az elmúlt hetekben, napokban a romániai magyarság egyik legvitatottabb beszédtémája az RMDSZ kormányzási szerepvállalása volt. Nem volt könnyű döntés, erről ön is többször nyilatkozott, elnök úr. Végül úgy látták jónak, hogy felvállalják a jelenlegi kormánykoalíciót. Ez a megoldás bizonyult vonzóbbnak?
– Nekem önmagában a kormányzás nem tűnt vonzónak, mert rengeteg nehézséget ígér ez a vállalás a részünkről, hiszen a következő hónapokban gazdasági, szociális kérdésekben megszorításokra lehet számítani: a nyugdíjak, fizetések nem növekednek, nagyon nagy lesz az elégedetlenség.
– Mielőtt a kormányzásról beszélnénk, térjünk vissza az államelnök- választás eredményeire. Az első fordulóban az RMDSZ jelöltje a szavazatok 4%-át kapta meg. Ön azt mondta, hogy jól szerepelt a szövetség. Mihez viszonyítva, hiszen korábban a szavazati arány elérte az 5–7%-ot is?
– Összehasonlítási alapunk nincs, mert ez volt az első alkalom, amikor külön zajlott az államelnök- választás, eddig ugyanis egybeesett a parlamenti választásokkal, és ez sokkal nagyobb mozgósító erőt jelentett a romániai magyarok számára. Akik elmentek a parlamenti választásokra, azoknak nagy többsége az államelnök-jelöltre is szavazott. A magyarok esetében ezúttal az államelnök- választás nem érzékelhető olyan közvetlen tétként, mint a románoknak, akik mind odaállnak egy valóban esélyesnek tartott jelölt mellé. Én továbbra is állítom, hogy ilyen körülmények között, amit elértünk, az egy jó eredmény volt. Így számíthatunk arra, hogy következő alkalommal a parlamenti részvételhez szükséges voksarány meglesz. Sőt, ha a magyar összefogásnak a gondolatát sikerül ébren tartani, akkor jóval 5% fölötti eredményekre számíthatunk, bár ez még messze van.
– A második fordulóban az RMDSZ arra ösztönözte szavazóit, hogy a Szociáldemokrata Párt jelöltjére, Mircea Geoanara adják le voksukat, aztán az eredményeket követően a szövetség Traian Basescu pártja mellé állt. Miként magyarázható ez a pálfordulás?
– A szavazók is jól tudják, ha Geoana mellett maradtunk volna, akkor ellenzékbe kerül az RMDSZ, és minden bizonnyal most is dúlna a háború a román politikai életben. Bár a kormányt akkor is megszavazta volna a parlament, ha az RMDSZ nem lép be ebbe a kormánykoalícióba. Az államelnök- választás előtt létrejött egy szövetség annak érdekében, hogy Klaus Johannis legyen a miniszterelnök. Ez nekünk nagyon fontos volt, hiszen egy német nemzetiségű miniszterelnök szemléletváltást is jelentett volna, azt bizonyította volna, hogy egy kisebbségi politikus is lehet Románia kormányfője. Ezt a koalíciót a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ alkotta. A Szociáldemokrata Párt jelöltjét abból a meggondolásból támogattuk, hogy ő is Klaus Johannist szerette volna a miniszterelnöki székben látni, míg Traian Basescu nem. Egyébként nekünk mind Traian Basescuval, mind Mircea Geoanaval szemben is elég sok kifogásunk van. Amikor kettőjük között mérlegeltünk, akkor Mircea Geoana felé billent a mérleg, mivel ő is Klaus Johannist támogatta. Másrészt az is szempont volt, hogy Traian Basescu elképzeléseivel: az elnöki hatáskörökkel, egy fél elnöki vagy elnöki rendszer érvényesítésével nem értünk egyet. De itt nem rokonszenvekről, vagy ellenszenvekről döntöttünk, hanem arról, hogy ki az, aki nagyobb nyitást kínál számunkra abban az esetben, ha államelnök lesz. Mi megtettünk mindent annak érdekében, hogy Mircea Geoana legyen az államelnök, nem rajtunk múlott, hogy veszített. Sajnos azt kell mondanom, hogy Mircea Geoana a választási kampánybeli szereplése miatt nem lett államelnök. Ezt a választást tulajdonképpen nem Traian Basescu nyerte meg, hanem Mircea Geoana veszítette el. Ilyen körülmények között, miután rögtön az államelnök-választás után Klaus Johannis kijelentette, hogy a maga részéről ezt az egyezséget nem létezőnek tekinti, miután a Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt is a saját ügyeit intézte, feltettük a kérdést, hogy ki mellett tudtunk volna kitartani? A liberálisok mellett kitartottunk ugyan, őket arra biztattuk, hogy vállaljuk el közösen a kormányzást. Nem így történt. Én ennek ellenére szeretném, hogy a következőkben is szoros kapcsolatot tartsunk a Nemzeti Liberális Párttal. A továbbiakban nem az volt a választásunk, hogy Mircea Geoana mellett maradunk-e, vagy pedig Traian Basescu mellé állunk. Az volt a tiszta, világos, pontos alternatíva, hogy odaállunk a Traian Basescu által fémjelzett kormány és a Demokrata Liberális Párt mellé, megragadjuk a kormányzati eszközöket, vagy pedig minden bizonnyal eléggé magányosan ellenzékben maradunk, ebben az esetben nem lettek volna szövetségeseink. A Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt már nincs szövetségben, ők az ellenzékben alkalmanként majd összefognak, ugyanakkor versenyben is lesznek.
– Nem lesz könnyű dolga tehát a kormánynak, nehéz gazdasági év elé nézünk. Van-e válságkezelő programja az RMDSZ-nek, amelyet érvényesíteni tud majd a kormányban?
– Kidolgoztunk ugyan egy kormányprogramot, de bárki is került volna a kormányba, a megszorító intézkedéseket nem tudja elkerülni. Mi tudtuk ezt, ezért nem tűnt vonzónak a kormányzás, de én a magam részéről és a kollégáim sem voltak hajlandóak vállalni a felelősséget azért, hogyha ellenzékben maradunk, netalán nagyon hamar egy szlovákiaihoz hasonló esettel kelljen szembesülnünk. Mert azt minden magyarnak elmondhatom, hogy lehet nem tudunk majd látványosan előrehaladni számos kérdésben a válság körülményei között, de ameddig kormányon vagyunk, addig a kormány vagy a parlament nem fog egy szlovákiaihoz hasonló nyelvtörvényt hozni, vagy nem csonkítják meg az anyanyelvi oktatási jogokat, sőt abban bízom, hogy ezeken a területeken gyorsabban tudunk előrehaladni. Ez volt az alternatívánk és nem az, amit próbálnak ránk sütni, hogy tulajdonképpen nem voltunk hűségesek a PSD államelnök-jelöltjéhez. Akkor nem lettünk volna hűségesek ahhoz az ügyhöz, amit vállaltunk és a saját magyar közösségünkhöz sem, ha mellette maradunk. Így ítéltük meg a helyzetünket.
– Milyen eszközökkel lehet a kormányban elérni azt, hogy a romániai magyarság sajátos igényeit, elvárásait teljesítsék, gondolok itt az autonómia kérdésére, amiről Traian Basescu elnök többször is kijelentette, hogy hallani sem akar?
– Ezen a téren sem lesz könnyű dolgunk, hiszen a parlamentben Mircea Geoana már azt kérdezte a Demokrata Liberális Párt képviselőitől, hogy kötöttünk-e valamilyen titkos egyezséget Románia regionalizálásáról. Ez igazolja azt is, hogy a román politikai életben egyelőre senkire sem tudunk támaszkodni a területi autonómia kérdésében. A mostani kormánnyal, a Demokrata Liberális Párttal az erőteljes decentralizáció kérdésében találkoznak az elképzeléseink. Többször is azt nyilatkozták, hogy a költségvetési lehetőségek mellett a különböző intézmények hatásköreit át akarják adni a megyei és helyi önkormányzatoknak. Ez a magyar közösség érdeke is, mivel az oktatási, egészségügyi, művelődési intézmények, a különböző igazgatóságok saját ellenőrzés alá kerülhetnek. Ha végre el tudjuk érni azt, hogy legyen helyi rendőrség, amely a közlekedésrendészetért is felel, ha az oktatási intézmények vezetőit az önkormányzat, a szülői bizottság és a tanári kar képviselete nevezi ki, akkor jelentős változás lesz a decentralizáció terén. Azt is fontosnak tartom, hogy a gazdasági-fejlesztési régiók átszervezését ők is elfogadják. Vitáink lesznek abban, hogyan fog kinézni mindez a gyakorlatban. Ez nekünk is, a Székelyföldnek is érdeke. Remélem, hogy mindezt együttműködéssel érjük el, nem kell kicsikarnunk a partnerünktől. Persze ez nem elég. Hiszen az anyanyelvi oktatás kérdésében megoldatlan néhány fontos dolog, ott van a kisebbségi törvény, amelyen javítani kell, s ebben az esetben számíthatunk a képviselőház kisebbségi frakciójának a támogatására. Ezeken a területeken tehetünk konkrétan valamit.
– Elemezzük egy kicsit a kormányban tisztséget vállalt RMDSZ-esek helyzetét. Mit sikerült megvalósítania Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek korábbi hasonló mandátuma alatt, és milyen célkitűzései vannak most?
– Korábban jogilag államminiszteri beosztásom volt, miniszterelnök-helyettesi funkcióval. Nagyon fontos, hogy most a státusom valóban miniszterelnök-helyettes, ami azt jelenti, hogy politikai kérdésekben is helyettesíthetem a kormányfőt. Nem lett volna feltétlenül szükség arra, hogy hatásköröket vegyek magamhoz. Ennek ellenére a miniszterelnökkel azt beszéltem meg, hogy a kormányon belül közvetlenül az oktatásért, a kultúráért, a kisebbségi jogokért felelek. Fontos célkitűzésemnek tartom az Alkotmánybíróság által elutasított oktatási törvény napirendre tűzését. Ki kell dolgoznunk egy új törvényt, amely sokkal átláthatóbb és biztosítja a reformot, ezen belül az anyanyelvi oktatásra is odafigyelek majd.
– A környezetvédelmi tárca élére Borbély László került. Korábban Korodi Attila töltötte be ezt a tisztséget, és nem is szerepelt rosszul. Mi indokolta Borbély László jelölését a tárca élére?
– Korodi Attila jó képességű fiatalember, jól dolgozott a tárca élén, azonban Borbély László jóval tapasztaltabb politikus. Ezúttal azon a véleményen voltam, hogy ebbe a kormányba "nehézsúlyú" politikusokat kell bevinni, hiszen Blagától Videanuig a PDL-nek is ott vannak a kemény vezetői. Ha több tárcát kapunk, akkor Korodi Attilának is helye lett volna a kormányban.
– Nem lesz könnyű dolga a környezetvédelmi miniszternek, hiszen máris éles ellentét körvonalazódik közte és a gazdasági miniszter között Verespatak ügyében. Hogyan lehet kezelni az ilyen jellegű konfliktusokat?
– Mivel a világon egyedülálló régészeti lelőhelyről van szó, ezért a művelődési tárcát is érinti ez az ügy. Eddig én még nem kerültem abba a helyzetbe, hogy közvetlenül foglalkozzam a kérdéssel. Az RMDSZ egyes gazdasági szakemberei amellett voltak, hogy a bányát be kell indítani. A kérdés azonban továbbra is az marad: van-e garancia arra, hogy ne történjen a nagybányaihoz hasonló baleset? Az arany sok pénzt hozhat az államkasszába, de azt mondom, hogy nem annyira fontos, mint az élelmiszer vagy az üzemanyag előállítása.
– Az egészségügyi tárca is kemény dió lesz, hiszen nem könnyű rendet teremteni a szakterületen, sok miniszter foga már beletörtött az egészségügyi maffiával való harcba. Kudarc esetén nem lesz áldozati bárány Cseke Attila?
– Nem hiszem, hiszen a kilátásokkal ellentétben ez nagy esély is a bizonyításra. Az egészségügyi rendszer reformja nemcsak a magyarokat érinti, hanem az egész társadalmat. Ha politikára, kormányzásra vállalkoztunk, akkor a nehéz feladatokkal is meg kell birkóznunk. Sajnos azt kell mondanom, hogy az egészségügyben annyi minden megy rosszul, hogy a viszonylagos javulás is látványos lehet. Hiszem azt, hogy Cseke Attila, aki ért a közigazgatáshoz is, kemény, határozott, eltökélt politikusként tud eredményeket elérni, Van egy jó precedens: Hajdu Gábor miniszter-kedése, akit ma is nagyon jó tárcavezetőként emlegetnek. Remélem, Cseke Attila is ilyennek bizonyul. Az egészségügy az ország legnagyobb gondja, a pénzhiányon kívül súlyos szervezési és igazgatási hiányosságok vannak e téren, miért ne próbáljunk meg rendet teremteni és javítani a helyzeten, hiszen itt minden ember javára cselekszünk.
– Az ortodox egyház tiltakozására a Művelődésügyi Minisztérium hatásköréből a miniszterelnök kabinetjének fennhatósága alá került a vallásügy. Az indoklás szerint az ortodoxok nem akarták, hogy egy "más felekezetű" miniszter döntsön egyházi kérdésekben. Ez is bizonyítja, hogy az ortodox egyház állam az államban. Ilyen körülmények között hogyan tudja majd felkarolni a hazai magyar kultúrát Kelemen Hunor?
– Az ortodox egyház és a román értelmiségiek között nem kell egyenlőséget tenni. Az ortodox egyház tradicionális nemzeti beállítottságú intézmény. Ezt a helyzetet nem kommentálom, mert erről mindannyi-unknak megvan a véleménye. Sajnos, itt egy kicsit kibújt a szög a zsákból. De nincs semmi baj. A vallásügyi államtitkárság tartozott még a miniszterelnöki hivatal alárendeltségébe. Nem baj, ha Kelemen Hunor nem egyházi kérdésekkel foglalkozik. Persze, nekünk is vannak egyházaink, azoknak is fontos a helyzetük. Nem közvetlenül ugyan, de miniszterelnök-helyettesként megpróbálok odafigyelni egyházainkra. Visszatérve a kultúrára, fontosnak tartom hatékonyabbá tenni a pályázati rendszert, akár a magyarországi tapasztalatok alapján is. A kultúra olyan terület, ahol nem hiszek a piacgazdaságban, továbbra is állami támogatásra van szükség. Ott van a műemlékvédelem, a művészeti, kulturális élet, ahol sok a tennivaló, és azt hiszen, hogy Kelemen Hunor igencsak megállja majd a helyét.
– Az RMDSZ jelenlétét vidéken az önkormányzatoknak leosztott kormánytámogatásokkal lehet a leginkább éreztetni. Az idei költségvetés azonban szűkösnek ígérkezik. Mit lehet e téren kormányzati pozícióból elérni?
– A válság miatt nem áll le az élet. Fontosnak tartom, hogy az állam tovább ösztönözze az infrastrukturális beruházásokat, hiszen ezek munkalehetőséget is jelentenek. A kormányban lehetőség van arra, hogy méltányosan osszák el a költségvetést és abból a magyar közösségek az őket megillető arány szerint részesüljenek. Bőven elegendő a méltányosság és az arányosság, ha arra gondolok, hogy Romániában kézi vezérléssel osztja a kormány az infrastruktúrára, a kulturális intézményekre a pénzt.
– Az RMDSZ többször is kormányzati pozícióhoz jutott, azonban egyik alkalommal sem pályázta meg a mezőgazdasági minisztériumot. A magyarság több mint 60%-a vidéken él, így igazán érdekelt lett volna abban, hogy "saját" minisztere legyen.
– Kormányalakítási tárgyalásainkon kértük a mezőgazdasági minisztériumot is. Sajnos nem kaptuk meg. A mi szempontunk szerint nem optimális az eredmény, de azt mindenképpen jó aránynak tartom, hogy a tizenhat tagú kormányban négy az RMDSZ képviselője.
– Sokan azt mondják, hogy ez a kormánykoalíció nem lesz hosszú életű, mert Traian Basescu továbbra is nyomást gyakorol majd a kormányra. Miként lehet ellensúlyozni az államelnök befolyását?
– Meg vagyok győződve arról, hogy lesznek vitáink, mivel napirendre kerülnek majd olyan dolgok, mint a parlamenti rendszer átalakítása, amivel az RMDSZ nem értett egyet, de sajnos a magyar választók nagy többségben emellett szavaztak. A kormányzás kompromisszumokat is feltételez. Meglátjuk, hogy meddig tudunk elmenni bizonyos területeken. Mivel olyan gazdasági kérdéseket is meg kell oldanunk, amelyek fontosak az ország számára, nem hiszem, hogy a PDL–RMDSZ kormány csak néhány hónapig működik.
– Mikor és miben érezhetik a magyar választók azt, hogy az RMDSZ kormányon van?
– Én mindenekelőtt a közérzeti változásban bízom. A tavasszal tiltakozó nagygyűléseket szerveztünk Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen azért, mert a PDL az intézmények éléről menesztette a magyar szakembereket. Most esélyünk nyílik arra, hogy ezt helyrehozzuk, érvényesíthetjük a magyarság arányát a különböző megyékben. Öt megyében prefektusunk lesz, több helyen pedig alprefektusokat nevezhetünk ki. Mint említettem, nagyobb gondot fordítunk az anyanyelvi oktatás helyzetének javítására és az infrastrukturális fejlesztésben sem hagyjuk, hogy elhanyagolják Erdélyt, a Székelyföldet. Ezek, remélem, nemsokára látványos változást hoznak életünkbe.
Vajda György. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Megélénkült a segesvári magyar művelődési élet
A múlt évben teljesült a segesvári és környékbeli magyarság régi álma: átadtuk rendeltetésének a segesvári Gaudeamus Alapítvány 150 személyt befogadó (szükség esetén bővíthető) művelődési termét.
Az utóbbi években sokszor emlegettük a "régi szép időket", amikor élénk magyar művelődési élet volt Segesváron: az ország magyar nyelvű színházai rendszeresen ellátogattak városunkba, sőt éveken keresztül bérletes előadásokat is tartottak, elsősorban a marosvásárhelyiek, akik telt házakat vonzottak; havonta hangversenyeket szerveztünk; jól működő amatőr színjátszó csoportja volt a városnak, egy időben kettő is.
Az 1990-es évek gyökeres változásokat hoztak a segesvári magyar művelődési életbe is, sajnos negatív előjellel. Ennek nyilván objektív okai is vannak, mint például a terembér jelentős növekedése, a színházak egyre csökkenő állami támogatása, s nem utolsósorban az a sok (sajnos, nem mindig tartalmas) kikapcsolódási lehetőség, amit a televízió biztosít.
Az utóbbi években nagyon ritkán látogatott el hozzánk magyar színház, egyedül az egyre bővülő és minőségileg javuló Kikerics néptáncegyüttes és a diákszínjátszók fellépései, valamint a rendszeres hangversenyek (sajnos, nagyon kisszámú hallgatóság előtt) jelentettek némi üde színfoltot művelődési életünkben.
A Gaudeamus Ház (Oktatási és Művelődési Központ) művelődési termének létrehozása új lehetőségeket teremtett. Azt a célt tűztük magunk elé, hogy különböző rendezvények (színházi előadások, hangversenyek, könyvbemutatók, tudományos és más jellegű konferenciák, diákszínjátszók előadásai és mások) segítségével próbáljuk visszacsalogatni a segesvári és a környékbeli szórványban élő magyarságot (mind a fiatalokat, mind a felnőtteket) a rendszeres művelődési életbe. Örömmel mondhatjuk, hogy sikerrel teljesítettük ezt a célkitűzésünket.
Nagy előrelépést jelentett az is, hogy sikerült egy 6x4 m-es méretű színpadot készítenünk, amelynek faanyagát Antal István parlamenti képviselő (iskolánk volt diákja) adományozta, s a kivitelezést Palló Zoltán segesvári mérnök (szintén volt diákunk) vállalta, "természetesen" ellenszolgáltatás nélkül.
Soroljunk fel néhányat rendezvényeinkből. Színházi előadások: Spiró György Prah című darabja, a marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulatának előadásában; Százéves a magyar kabaré (a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában). Természetesen a színpad méretei behatárolják az előadások kiválasztását, elsősorban stúdió jellegű darabokra gondolhatunk. Itt szeretnék köszönetet mondani Gáspárik Attila rektor úrnak és Kovács Levente egyetemi tanárnak, valamint Kárp György igazgatóhelyettesnek a szervezésben nyújtott segítségért. Említésre méltó még a celldömölki Soltis Lajos Színház Botrány az állatkertben című bábszínházi műsora (két előadás).
Kamarazenei hangversenyek: hegedűduók Béres Melinda és Márkos Albert kolozsvári hegedűművészek, népszerű kamaraművek Bálint Gergely (hegedű), Crancenco Oxana (hegedű), Király Erzsébet (brácsa) és Szabó Attila (cselló), erdélyi szerzők művei a Concordia vonósnégyes – Márkos Albert, Béres Melinda, Sorin Gherbanovschi és Ortenszky Gyula –, valamint barokk zenei válogatás Nagy Éva (fuvola) és Nagy Kálmán (hegedű) előadásában.
A hangversenyek szervezésében felbecsülhetetlen segítséget nyújtott Márkos Albert hegedűművész, a kolozsvári filharmónia vezető koncertmestere.
Diákszínjátszók előadásai, illetve versenyei: a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium Bűvkör színjátszó csoportjának előadása; Petőfi Sándor vers- és prózamondó verseny (kiskunfélegyházi, szovátai és segesvári résztvevőkkel); a kiskunfélegyházi citerazenekar; a székelyudvarhelyi Vitéz Lelkek diákszínjátszó csoport, a dicsőszentmártoni Kökényes és a segesvári Kikerics néptánccsoport előadásai.
Tudományos és más jellegű konferenciák, tanácskozások: a segesvári és környékbeli magyar tannyelvű oktatás jelene és jövője; a kolozsvári BBTE informatika továbbképző tanfolyama; országos református presbiteri konferencia; az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaság által szervezett Körmöczi János Fizikusnapok; dr. Vass Gyöngyi előadása az egészséges életmódról.
Könyvbemutatók: Kolozsvári József A rózsák felelőse című verseskötetének bemutatása Bölöni Domokos részvételével és a szerző szalmaberakásos képeinek bemutatásával; Kibédi Varga Sándor Az üveghegyen túl, Bölöni Domokos Elindult a hagymalé című könyveinek bemutatása Nagy Pál részvételével, aki részletet olvasott fel Gond és remény című kötetéből.
Egyéb rendezvények: végzős osztályaink ballagási ünnepsége (az iskola története során először sikerült megszerveznünk a két osztály közös ünnepségét, 200 diák, tanár, szülő és hozzátartozó részvételével); diákok álarcosbálja, a bentlakó diákok hagyományos karácsonyi ünnepsége, Mikulás-bál pedagógusok részére, vetített képes előadások.
Ugyanakkor az RMDSZ segesvári szervezete több rendezvényének adott otthont a Gaudeamus Ház művelődési terme.
A rendezvények szervezése komoly anyagi hozzájárulást igényelt az alapítvány részéről, amit nagymértékben megkönnyített a budapesti Szülőföld Alap pályázatán elnyert jelentős támogatás.
Reméljük, hogy a 2010-es év végén hasonló vagy talán még szebb eredményekről számolhatunk be.
Farkas Miklós. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Száz éve született Demeter Béla
A gazdaságpolitikus szakíró, falukutató, szerkesztő és jelentéstevő megbízott
Demeter Béla 1910. január 6-án született Közép-Erdélyben, a mai Beszterce-Naszód megyében, Somkeréken, birtokos-értelmiségi katolikus családban, a család negyedik fiúgyermekeként. (Heten voltak testvérek, öt fiú és két leány). Székelyudvarhelyen és Désen diákoskodott, majd 1928–1931 között Bukarestben az Államtudományi és Közigazgatási Főiskola politikai-adminisztratív karának hallgatója volt. Itt képezték a köz- és magántisztviselői kart, de ő közgazdasági és szociológiai kurzusokat is látogatott. Így Bukarestben nemcsak a regáti román társadalommal és bizantinus politikai élettel ismerkedhetett meg behatóan, hanem az azt kutató román tudományos világ művelőivel is. Például Dimitrie Gustival, az akkor már európai jelentőségű szociológussal, akinek munkásságát erdélyi magyar lapokban népszerűsítette. Tanulmányai és közvetlen kapcsolatai révén alaposan és szakszerűen tanulmányozhatta Romániának, mint utódállamnak friss társadalmi-gazdasági viszonyait, s így már főiskolás korában, 1930-ban János bátyjával közösen megírták Románia gazdasági válsága című könyvüket. A kibontakozó nemzetközi gazdasági válság kellős közepén, s az abban vergődő fiatal állam társadalmi-gazdasági életéről megfogalmazott, máig érvényes észrevételeik nemcsak döbbenetes ráérzésről, de kutatói tehetségről tanúskodnak, és ígéretes társadalomtudósokat ígérnek kisebbségi sorsba szakadt közösségünknek (...).
Demeter Bélát nemcsak a közgazdaság kérdései vonzották, hanem ezekhez kapcsolódva az Erdélyben meginduló falukutatás is. A falukutatás kapcsán sokat és méltán emlegetett Venczel József számára ő teremtette meg azt az alapot, amelyet a Dimitrie Gusti vezette szociológiai intézetben folyó munka ismerete és elsajátítása tett lehetővé, s amelyen később a fiatalabb pályatárs a falu társadalmának kutatását kiszélesítette és elmélyítette. De az ő nevéhez fűződik az Erdélyi Fiatalok főiskolás mozgalom faluszemináriumának megszervezése, aminek első két évben ő volt az elnöke. S bármennyire méltatlanul szorul háttérbe ezalkalommal is az ő szerepe, az mégiscsak igaz, hogy ugyancsak Demeter Béla adta közre 1931-ben azt a kérdőívet, amelynek címe Hogyan tanulmányozzam a falu életét?, ami abban az időben a falukutatás fontos módszertani kézikönyvének bizonyult. Ennek a 400 (és nem 110, mint ahogy egyes tanulmányokban szerepel) kérdésből álló útmutatónak előszavában így figyelmezteti a falukutató munkára vállalkozó fiatalokat: „A magyarság különösképpen kivette részét a történelem leckéjéből. E generáció szemei előtt írták alá a trianoni békeszerződést és mi vagyunk azok, akik fajunk pusztulásának indítóokait legelőször felismertük. Nem akarjuk minden hibáért és bűnért a múltat kárhoztatni, de azért elemi kötelességünk, hogy a múlt eseményeiből levonjuk a tanulságokat.(...) Erdélyben sajátságos helyzettel találjuk magunkat szembe. A falusi parasztság nyomorát még fokozta kisebbségi helyzetünk is. Pedig itt kétszerezett feladat hárul a magyar parasztra. Kizárólag a falu által bukik el, vagy él továbbra is az erdélyi magyarság. Közöttük még van szolidaritás, kulturájukhoz való ragaszkodás és a végletekig való szívós kitartás.(...) Ezért akarjuk mi a szociológia útján elsősorban a falusi nép helyzetét tanulmányozni. Megismerjük a nép életmódját minden vonatkozásban s ezzel kapcsolatban adatokat gyűjtünk össze, amelyekből levonjuk a tanulságokat.(...) Menjünk ki a faluba és ott a szociográfiai kérdőív útmutatása mellett lássunk munkához, megismerve a nép életmódját és egzisztenciális betegségeit. (…) Ha bármilyen vonatkozásban kezünkbe vesszük a falu életének irányítását, csakis akkor tudunk építőmunkát végezni, hogy ha munkaterünket ismerjük. Minden egyes felkeresett faluról két tanulmányt készítsünk. Az egyikben röviden válaszoljunk minden egyes kérdésre. A másik tanulmány pedig ugyancsak a feltett kérdések alapján részletesen foglalkozzék az illető falu egy-egy kérdésével, főleg szociális helyzetével és problémáival. Különös gondot kell fordítanunk a gazdasági kérdésekre.(...) Falvaink nyomorúsága olyan előrehaladott stádiumba jutott, hogy az ifjúságnak feltétlenül tennie kell valamit.,..válaszolunk azokra a kérdésekre, hogy mik a közvetlen teendők a gazdasági, kulturális-népművészeti-,néprajzi-, népköltési- és egészségügyi téren.(...) Ezt az előírást azért kell minden körülmények között respektálnunk, hogy a falumunka egységes legyen.”(4-5.old.)
Az útmutató kérdései huszonkét fejezetre tagozódnak, amelyek a következők: I. Történelmi, földrajzi és gazdasági földrajzi kérdések (19 kérdés); II. A falu lakossága (14 kérdés); III. Birtokmegosztás (13 kérdés); IV. Mezőgazdaság (30 kérdés); V. Ipar és kereskedelem (19 kérdés); VI. A gazdasági élet következményei (32 kérdés); VII. Közösségi érzék (10 kérdés);VIII. Műveltség, szokások (29 kérdés); IX. Világnézeti, vallási és erkölcsi kérdések (28 kérdés); X. Népművészet és az ezzel szoros összefüggésben lévő néprajzi kérdések (76 kérdés); XI. Háziipar (20 kérdés); XII. Népegészségügyi kérdések (110).
Komoly és rendszeres munka a 400-as kérdéscsomag összeállítása, amely szintén komoly és rendszeres munkára bíztat és sarkall, s ezzel megteremtette a gyakorlati falukutatást.
1931 nyarán báró Bánffy Ferenc birtokán (Csomafája, Doboka, Kide, Kendilóna, Kolozsborsa) Mikó Imrével, Debreczeni Lászlóval és Venczel Józseffel együtt végez faluszociológiai adatgyűjtést és felméréseket. A feldolgozott adatokra, illetve Dimitrie Gusti bukaresti szociológiai intézetétől kapott anyagokra támaszkodva és hivatkozva írta meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című munkáját. Ebben már összekapcsolja a szociográfiát és a riportot, a nagyobb hitelesség és hatékonyság jegyében. A mindössze 36 oldalas füzet öt kis fejezetre tagolódik, figyelemre méltó címek alatt: 1. A falu megközelítése; 2. A vallás; 3. A kapitalizmus; 4. Szociális irányzatok; 5. Útban a cél felé. Üzenet ez egy alakuló új értelmiségi osztálynak, de egyben felhívás is, amely a Mi a teendő? kérdésre válaszol. „A falukérdés ma – szól a felhívás – a világ érdeklődésének középpontjában áll. Minden ország ifjúsága foglalkozik vele, az erdélyi román és szász testvéreink éppúgy, mint a magyarországi és csehszlovákiai magyar testvéreink. Ebből a munkából nem maradhat ki az erdélyi magyar ifjúság sem. A romániai magyarság gazdasági alapja: a magyar falu. Amilyen az ő gazdasági helyzete, olyan az egész romániai magyarságé. A romániai magyarság társadalmi alapja: a magyar falu. Ő a legnagyobb tömege, ő lesz a gerince a magyar iparosságnak, munkásságnak és intelligenciának is. De a magyar falu a romániai magyarságnak a kulturális alapja is. A magyar lélek legősibb, legmélyebb megnyilvánulását ő őrízte meg és csakis ezekből az ősi megnyilvánulásokból tudjuk kialakítani azt a sajátos erdélyi magyar kultúrát, amely az új szín, új emberi érték az egész világ számára.”
Demeter Béla 1936-tól a Magyar Népközösség és az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület vezetőségének tagja, s ebben az időben szerkesztette ez utóbbi színvonalas szakmai folyóiratát, az Erdélyi Gazdát, amely a modern mezőgazdálkodás dolgaiban igyekezett eligazítani s hasznos tanácsokkal ellátni olvasóit. A mezőgazdasági szakoktatás szorgalmazójaként nem győzte eleget hangoztatni, hogy a mezőgazdasági tudományos kultúra, szakértelem és sajtó csak úgy válhat az erdélyi gazdatársadalom utánpótlásnevelő intézményévé, ha az enyedi Bethlen-kollégium, a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola s a radnóti katolikus gazdasági iskola végzettjei is a mezőgazdasági továbbképzés olyan intézményeibe is eljuthatnak, mint a Festetics-féle georgikon, vagy a mosonmagyaróvári főiskola, vagy éppen a Nyugat-Európai intézmények.
Különlegesen fontosak azok az írások, amelyekben következetesen bizonyítja, hogy az EMGE-nek meghatározó szerepe volt a demokrácia eszméjének meghonosításában. A szabad választás és önállóság gyakorlatának köszönhető a testületiségnek az a gondolata, amelynek segítségével az EMGE éppen a két világháború közötti állapotot és körülményeket is túlélte, és intézményesített hálózatával jelen volt az erdélyi magyarság életében.
Közvetlenül a bécsi döntés után, még 1940-ben, Venczel Józseffel együtt megírják visszatekintő, számvető könyvüket az EMGE megpróbáltatásairól Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román imperium alatt címmel. Demeter Béla a könyv első felének szerzője (3–16 old.). Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet szerepköre, célkitűzései és lehetőségei (alcímek: A főhatalomváltozás hatása (3–8 old.); Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet szerepe a megváltozott körülmények között (8–16 old.) címmel jegyzett tanulmány az „ új metamorphosis lényegéről, a nemzetvédelem eszközeiről és irányairól, a százados múlt megidézéséről, új építésről a régi alapokon értekezik” és eljut a végső számvetésig: az 1844-ben alakult Erdélyi Gazdasági Egyesület, „egy évszázad annyi nemzedékének építő munkája most ért el a tetőrakáshoz”. Teleki Domokosék kicsiny köre hatalmasan megbővült. Mikó Imre szervezést sürgető szavai beteljesültek, az EMGE uralmába vette az erdélyi magyar mezőgazdaság terepeit s bátran elmondhatja, hogy ha formailag nem is, de lélekben, együvétartozásban, munkában ma az egész magyar gazdatársadalom gazdasági egyesülete.”(16. old.)
Az EMGE évi kiadványai sorában az Erdélyi Gazda (amely havonta jelent meg 32–64 oldalon) után az Erdélyi Gazda Naptára (szintén Demeter Béla szerkesztésében) következik, amelyről elmondható, hogy a legnagyobb oldalszámú és legtartalmasabb naptár, amely valaha magyar nyelven megjelent. A naptár a haladó gazda mindenttudó kézikönyve volt.
Az Erdélyi Gazda Naptára 1940-ben megjelent soros számában (56.old.) még részletesebben elemzi mindazt, amit a százéves EMGE jelentett az erdélyi gazdatársadalom történetében: „ Az EMGE ama ritka intézmények közé tartozik, amelyek közel száz éves múltra tekintenek vissza. Ezt a kivételes kort annak köszönheti, hogy az EMGE-ét fontos gazdasági és nemzeti érdekek hozták létre, és ezektől az érdekektől soha nem távolódott el. Éppen ezért, amikor az EMGE történetét akarjuk vázlatosan ismertetni, elsősorban azokat a viszonyokat kell feltárnunk, amelyek megalakulása idején uralkodtak, és amelyek melegágyául szolgáltak.” És végzi ezt a feltárást az Erdély gazdasági helyzete a XIX. század elején, Az Erdélyi Gazdasági Egyesület kezdetei (alcímek: A megindulás, Az első gyakorlati programtervezet, Nehézségek 1848 után, Gr.Mikó Imre szerepe) című részekben. Majd rátér az impériumváltozás utáni helyzetre és feladatokra. A hatalomváltozás következményei című részben újraközli Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet munkája a Román Impérium alatt (Bpest,1940. Patria. 3–6) közös könyvben megjelent Az EGE szerepköre, célkitűzései és lehetőségei című részt, ezzel az érvényes folytonosságot hangsúlyozva, de azt is, hogy az erdélyi magyar társadalmat miként csonkította meg az 1919. február 8-i román földreform: „A földreform a magyar nemzeti vagyont érintette, és a főhatalomváltozás mellett nagy társadalmi problémákat vetett fel: 1. A magyar középosztálynak, amely főleg az állami életben, közigazgatásban talált elhelyezést, kétségessé vált a megélhetése., 2. A volt nagybirtokos vezetőréteg lába alól kicsúszott a föld. 3. A falusi népfelesleg azelőtt a városokban, hadseregben, mint altiszt és gyáripari üzemeknél helyezkedett el, ami az események után hosszú időre lehetetlenné vált. Társadalmunknak tehát jelentős hányada komoly megélhetési gondok elé nézett.”(59–64 old.)
Az új magyar szervezkedés irányai, Az EMGE megújulása részekben való fejtegetés után viszont, a Vissza a faluba! jelszavát már azzal a reménnyel erősíti, hogy Nevelkedik a falu új értelmisége (66-67 old.), s ezzel a megszervezhető jövő esélyét is megjeleníti.
Az EMGE centenáriumát készíti elő Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1942-1943 című számvetés. Előszavában Demeter Béla joggal fogalmazza meg: „...ez az egyesület a magyar föld egyik legcsodálatosabb hajtása. Az a társadalom ugyanis, amelynek problémáit műveli, sohasem tekintette ezt az intézményt csupán annak, amivé alapszabályai jelezték, hanem mindig olyannak látta, amivé az erdélyi föld sorsa és annak küszködő magyar népe rendelte. De bárhogyan is változtak a feladatai, – hol gyomirtást végzett, hol a talajt készítette elő a termékeny eszmék számára, vagy átalakult a testvéri közösség mentsvárává, – alapcélkitűzése mindig ugyanaz maradt: a mezőgazdasági népnevelés. Ebben az egyetlen szóban minden benne van. A cél és annak eszköze is. A fejlődés, a jólét alapja a műveltség. Minden magyarnak, akit ezen a tájon a sors a földhöz kötött, tudnia kell, hogyan gazdálkodjék. Munkájának egyre jobb és különb minőségi eredményével nemcsak az anyagi jólét területén halad, hiszen más az emberi értéke is, más a minősítése is a társadalomban és más a szerepe is a társadalom életében. A falu többé nem az elmaradottságot, hanem a szellemi és lelki tisztasága mellett a legteljesebb és komolyabb életformát is jelenti. Bizonyos, hogy ennek a feladatnak a megvalósulása nemcsak a ma kérdése, hanem a tegnapé éppen úgy, mint a holnapé, mert a műveltség évszázados elmaradottságát sohasem lehet egy-két évtized alatt behozni. Nem lehet különösen akkor, amikor az új építő eszmék, amelyeket be kell oltani a falu lelki életébe, magát a mindennapi kenyér kérdését érintik, tehát az emberi életnek éppen azt a pontját, amelyhez a legmerevebben és görcsösen ragaszkodik. Amit ma biztosnak hisz, azt csak akkor hajlandó megváltoztatni, ha teljes bizonyosságot szerzett a jobb eredményről... Mindez azonban nemcsak az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület gondja. Fel kell vonulnia a társadalom minden szervezett segítő erejének is. Elsősorban az államnak, a földmívelésügyi kormányzatnak, hogy a gazdatársadalom ügyeit igazgassa.., De még sok más állami és szabadtársulási szervezet is van, amely mind a falu kérdéseivel foglalkozik. És így minden olyan állami, vagy társadalmi szervezetnek és intézménynek, amely a falu sorskérdéseit intézi, a legjobb egyetértésben kell együttműködnie, mert csak így kapja meg teljes hitelképességét a nép előtt, és tanításai csak így találnak biztos követőkre.” Az évjelentés bevezetője végül ezzel zárul: „A jelentés legyen bizonyságtétele annak, hogy a közösség szelleme alkot Erdély földjén.”(6–12 old.)
Az 1940 utáni, második redivivusát élő, de csak Észak-Erdély területén újra belelendülő EMGE tevékenységét olyan alcímek alatt mutatja be, mint 1. EMGE-tanfolyamok (gépkezelői tanfolyamok, talajerőfenntartás, okszerű vetésforgók, védekezés stb.); 2. A mezőgazdaság közvetlen irányítása (növény- és gyümölcstermesztés, állattenyésztés és egészségügy, birtokpolitika, közellátás, árpolitika és értékesítés stb. 80-87.old.); 3. Az EMGE érdekképviseleti szerepe (kamarai megbízatás, kamarai vagyonkezelés, paritásos bizottságok, adóügyi tanácsadás, terményértékesítési tájékoztató, a termelési jutalmak kiosztása stb. (195-199 old.).
A történelem viszont közbeszól, s a szakértelmet felváltó politizálási szándék Demeter Bélát is, bár rövid időre, a cselekvés más mezejére szólítja.
Ám 1944. december 1 – 1945. január 2. között újra az EMGE szolgálatában találjuk. Különleges és fontos megbízatást kap az EMGE észak-erdélyi vezetőségétől. Erről Demeter Béla azt írja: „A háborús események és a közlekedési nehézségek miatt az EMGE-központ és a külső hálózat között – mint ismeretes – megszakadt az összeköttetés. Éppen ezért – a gazdakörök és a megyei kirendeltségek munkájának újrafelvétele és folytatása érdekében – megbízatást kaptam az EMGE-direktóriumtól, hogy látogassam meg Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód (vármegyék), és a Székelyföld útbaeső falvait és a megyei kirendeltségeket. Ennek rendjén pedig állapítsam meg a mezőgazdaság jelenlegi helyzetét, különös tekintettel a legsürgősebb tennivalókra.”
A Demeter-jelentés egy másolatát az Erdély-ban Magyarországra áttelepedett kommunista politikus, Simó Gyula hagyatékában találta meg Vincze Gábor szegedi történész, és az EGE-EMGE-RMGE, 1844-1994, 150 éves története (2004.) című kiadványban közli először (105–141 old.). Ugyancsak ő jegyzi e kordokumentum margójára, hogy: „Demeter Béla jelentése a XX. századi Erdély történetének egy rövid időszakába nyújt betekintést. Ez a dokumentum nem csupán azért leh

Az EU keresztbe tehet a mezőgazdasági támogatásnak . Ködlepte életjáradék
Célirányos támogatással arra ösztönöz jó pár éve a kormány, hogy a szétszabdalt földterületekből mezőgazdasági értelemben életképesebb, tehát a helyüket az európai uniós piacon is jobban megálló struktúrák jöjjenek létre. Ám ellentétesnek bizonyulhat ez a törekvés a földrésznyi államszövetség protekciópolitikájával. A csatlakozás után három évvel, január elsejétől nem lehet jelentkezni a Földért életjáradékot elnevezéssel meghirdetett kormányprogramra.
Azon hatvankét évnél idősebbeket, valamint – kortól függetlenül – az első vagy második rokkantsági fokozatúakat, akik egynél több, de tíznél kevesebb hektárnyi fölterülettel rendelkeznek, arra ösztönözi ez a támogatás, hogy földjeiket el- vagy bérbe adják, esetleg eladományozzák; mindezért fizet az állam hektáronként ötven, illetve száz eurónyi évjáradékot.
A Bihar Megyei Mezőgazdasági Életjáradék Hivatal vezetője, Janota László elmondta, hogy az év kezdetétől nem fogadhatnak új kérvényeket, összhangban azzal, hogy a három éve tagállam Románia nem adhat olyan támogatást, amelyet nem hagyott jóvá az Európai Unió (EU). Egyelőre nem lehet bizonyosat tudni az ügyben, hiszen a tárgyalások még tartanak, jelenleg mindössze annyi kétségtelen, hogy nem mondták ki: teljesen meg kell szüntetni ezt a támogatást az újonnan csatlakozott országokban is.
Természetesen azok, akik a életjáradék hivatal adatbázisában szerepelnek, tehát 2006 januárjától egészen az elmúlt év végéig igényelték (kérvényeiket pedig kedvezően bírálták el), megkapják idén a 2009-re járó támogatást. Mégpedig úgy mint eddig, április 1. és augusztus 31. között postai úton vagy banki átutalással, annak függvényében, ahogyan azt kérték, továbbra is lejben, egyszerre a tavalyi évit (a nemzeti bank által megállapított tavalyi átlagárfolyam alapján). Abban sincs változás, hogy akik már rendelkeznek könyvecskével, láttamoztatniuk kell azokat, mégpedig január 15-étől június 30-áig Nagyváradon, a Ghillányi (ma Dimitrie Cantemir) út 26–30. szám alatt, a mezőgazdasági igazgatóság épületének I. emeletén lévő 15-ös irodában.
A tavalyi évre a megyében több mint kettőezer hétszáz életjáradékot fognak idén kiutalni. Mindez tízezerötszáz hektárnál nagyobb mezőgazdasági területet jelent, amiből hatezernyi a bérbe adott, míg a többi az elidegenített territórium. Persze ezek csak megközelítő adatok, hiszen a tavalyi év végén beérkezett kérvényeket éppen összesítik, majd még elbírálják azokat.
A mezőgazdasági életjáradék megyei kirendeltségének vezetője szólt arról is, hogy jelenleg messze nem tisztázott a helyzet. Nem tudni például azt, ha valaki eddig bérbe adott területre kapott támogatást, ám azt eladja, módosítható-e a szerződés. Amint mondta, eddig nem érkezett hozzájuk túl sok konkrétum a szakminisztériumból. Szerinte heteken belül eloszlik a köd.
Megyeri Tamás Róbert. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Románia: az RMDSZ prefektusi és alprefektusi tisztségeket alkudott ki
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
- Számos prefektusi és alprefektusi posztot sikerült kialkudnia a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a kormánykoalíciós partnerrel, a Demokrata–Liberális Párttal (PD-L) történő egyezkedések nyomán.
A romániai magyarok szervezetének operatív döntéshozó szerve, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) már jóváhagyta azoknak a személyeknek a névsorát, akiket az RMDSZ prefektusi, illetve alprefektusi tisztségekbe szán ebben a kormányzati ciklusban. A prefektus Romániában a mindenkori kormány megyei szintű személyes képviselője, elsődleges feladata, hogy gondoskodjon helyi szinten az ország törvényeinek betartásáról, különösen ami a helyi önkormányzati döntéseket illeti.
Az RMDSZ-nek Hargita és Kovászna mellett Hunyad és Szilágy, illetve a Kárpátokon túli Vaslui megyében sikerült prefektusi posztokat kialkudnia. A SZÁT Ladányi Lászlót (Hargita), György Ervint (Kovászna), Dézsi Attilát (Hunyad), Végh Sándort (Szilágy) és Székely Leventét (Vaslui) jelölte a területi kormányhivatalok élére. A jelölteket az RMDSZ területi szervezetei javasolták a testületnek, azok tettek javaslatokat a kialkudott hat új alprefektusi posztra is. Ha Emil Boc miniszterelnök aláírja kinevezésüket, akkor a SZÁT jóváhagyásával Horváth Levente Arad, Borsos K. László Beszterce-Naszód, Pásztor Sándor Bihar, Ambrus Károly Brassó, Böndi Gyöngyike Máramaros, Pataki Csaba pedig Szatmár megye egyik alprefektusi tisztségét kaphatja meg.
A romániai Új Magyar Szó (ÚMSZ) című lap megjegyzi: a jelöltek mindegyike – Borsos K. László kivételével – rendelkezik már intézményvezetői tapasztalattal. Horváth Levente és Pataki Csaba korábban volt már alprefektus, Böndi Gyöngyike a máramarosi kormányhivatalt is vezette, Pásztor Sándor jelenleg a nagyváradi önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetője, Ambrus Károly pedig a kereskedelmi kamaránál tölt be vezető tisztséget.
Kinevezésükkel egyébként az RMDSZ által támogatott alprefektusok száma nyolc lesz az országban, ugyanis Temes megyében Marossy Zoltán, Maros megyében pedig Bárzci Győző István révén már tavaly ősztől ellátja ezt a tisztséget a szövetség.
Az ÚMSZ a helyzet érdekességének tartja, hogy az új kinevezésekkel a magyar ajkú alprefektusok száma végül is kilencre nő Romániában. Brassó megyének ugyanis jelenleg is magyar az egyik alprefektusa. Benedek Gábor azonban nem az RMDSZ, hanem a jelenlegi koalíciós partnere támogatásával kapta meg még tavaly ezt a posztot. Így akár az is elképzelhető, hogy a Brassó megyei kormányhivatal vezetőjének két magyar helyettese legyen – erősítette meg a lapnak Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke.
Szerdai vezércikkében a lap emlékeztet: éppen egy esztendeje, hogy a demokrata-liberálisok uralta koalíciós kormány (amelyben a szociáldemokratákkal alkottak nagykoalíciót) kipenderítette helyükről az államigazgatásban tevékenykedő magyar tisztségviselőket, köztük prefektust, alprefektusokat, főtanfelügyelőt és altanfelügyelőket, a szakminisztériumok megyei igazgatóságainak és különböző ügynökségeknek a vezetőit, mondván, hogy a politikai váltógazdaságban úgy illik: a győztes visz mindent. Az RMDSZ akkor egyre gyakrabban emlegette az etnikai tisztogatás vádját, arról beszélve, hogy ezután, függetlenül a kormányszínektől, bizonyos tisztségeket nem politikai szempontok alapján, hanem lakossági összetételnek megfelelően, azaz etnikai alapon kell betölteni.

A csalhatatlan
A magyar liberalizmus történelmének harmadik megsemmisülését éli. Bauer Tamás válasza (Archaikus vagy modern baloldal, Népszava, 2009. január 4.) cikkemre (A magyar baloldal megrontói, 2009. december 29.), jó példája annak az eszköztárnak, amellyel a magyar liberálisok a biztos sikerből végső vereséget kovácsolnak maguknak. Mert:
1. A rendszerváltó kerekasztal – az SZDSZ kékkönyve szerint – abban állapodott meg, hogy a magyar gazdaság három pillérre lesz építve, abban a magán-, a közösségi- és az állami tulajdon „egyenjogúan fog részt venni”. Bauer szerint aki firtatja, hogy mi lett a második és a harmadik pillérrel, magát a rendszerváltást utasítja el, s ha ez még nem lenne elég, a jobboldal vagy a szélsőbal – Bauer nem tudja eldönteni melyik – retorikájának az utánzója. (Bauer persze volt pártja 1%-os támogatottságával maga a terebélyes közép.) Ha pedig ez a valójában olcsó rágalom elégtelennek bizonyulna, a második pillér eltűnését rá lehet fogni a rózsadombi válóperes ügyvédre, a harmadikét pedig tálalni, mint a veszteségek beszüntetésének egyetlen módszerét. De a dolog nem ilyen egyszerű.
2. A közösség általam kifogásolt szétverése ugyanis e két pillér eltűnéséből és az önkormányzatok ellehetetlenüléséből fakad. E három nagy tényező rendelkezik közösség- és közjó-alkotó képességgel, amelyek hirtelen kioltása különösen komoly következményekkel jár ott, ahol a piacgazdaság még csak felületesen ismert. Persze lehet vitatni, hogy ki miért felelős, de a gazdaságot irányító tárca az elmúlt húsz év felében a liberálisok kezében volt. Olyannyira ők fogalmazták meg, és a hajtották végre a szocialisták segítségével az elmúlt két évtized gazdasági és társadalmi átalakulását, hogy ezt az időszakot liberális korszaknak is nevezhetjük. (A Bach-korszak tizenhét, a Horthy-korszak pedig huszonöt évig tartott.)
3. Sokatmondó Bauer türelmetlen reagálása magának a közösség létjogosultságának és a közjavak gazdasági szerepének felvetésére. Hiába hivatkoztam Adam Smith a közösség erkölcsi és gazdasági kötődéséről alkotott gondolataira, Bauer számára a közösség ápolása a sztalinizmus szinonimája. És itt a lényeg. Miközben a liberalizmus legnagyobbjai – mint Smith, Rousseau, J. S. Mill vagy Bentham – érzékenyen foglalkoztak a liberalizmus eszméi és a közösség igényei között húzódó feszültséggel, - tudván, hogy annak félrekezelése a liberalizmus legsebezhetőbb pontja,(lásd pl. G. Dangerfield, The Strange Death of Liberal England) - a magyar liberálisok bálványa nem több a módos önellátó egyénnél, akinek nincs szüksége a közösségre, aki nem hajlandó annak fenntartásához hozzájárulni, aki a közösségben csak a gyűlölt és megvetett államot látja.
Persze elszomorító az a szellemi brutalitás, amivel Bauer engem a demokrácia és a rendszerváltás ellenségeként tüntet fel. De ennél tragikusabb, ahogy Bauerék Potemkin-liberalizmusa méltatlannak bizonyult Jászi Oszkár örökségére. Mert nem csak a közösség igényeire süketek, de - a piacgazdaság létfeltételére fittyet hányva, - egyenesen szorgalmazták a kartellek kialakulását, szótlanul nézték a kisvállalkozók küszködését, és azoknak az irdatlan gazdasági erőközpontoknak a létrejöttét, amelyek a liberális eszméket hazudtolják meg. A korrupció kialakulásában alkotott szerepükről pedig ne is beszéljünk.
Most, hogy végük van, szeretnének visszakapaszkodni a szocialisták szekerére, amelyről tavaly leugrottak. De mivel az is rozoga, nem restellnek a konzervatívok táborába is bebocsátást kérni. Elvégre, ha sikerült a szociáldemokráciát a liberalizmussal mindkettő felismerhetetlenségéig összekotyvasztani csak azért, hogy bársonyszékhez jussanak, miért ne sikerülne ugyanez a konzervativizmussal? Csak legyen szekér.
Róna Péter. Forrás: Népszava

Hol a pénz?!
Nyilvánosságra került a máris erősen vitatott idei költségvetés. Harminchárom százalékkal kevesebb jut idén leosztásra a minisztériumoknak, a visszatérő indoklás szerint azért, mert nincsen pénz. Az ország végzetesen és végletesen eladósodott, a Nemzetközi Valutaalap fennhatósága alá került, s ez a jeles szervezet — melynek mérlege előrejelzések szerint csak áprilisban kerül napvilágra — nyereséges évet zárt 2009-ben, a válság évében… Hogy hogyan és miért, megérne egy misét, de most koncentráljunk az idei költségvetésre.
Némely minisztérium, látható már most, nagy vesztese lehet az idei évnek. Az oktatásügyi minisztérium csak addig húzhatja a takarót, amíg ér, ezért elbocsátásokkal számolnak. A szakszervezetek nyilvánvalóan hevesen tiltakoznak a megszorítások és az elbocsátások ellen, hétről hétre nő a munkanélküliek száma, ezért sztrájkkal fenyegetőznek. Lehetséges, hogy az újabb sovány esztendő a sztrájkok, munkabeszüntetések éve lesz Romániában? És nagy vesztese a költségvetésnek az ezer sebből vérző egészségügy és a művelődés is.
Vannak viszont szerencsésebb minisztériumok is, elsősorban az Elena Udrea által irányított turisztikai és fejlesztési minisztérium, amely több mint hárommilliárd euróból gazdálkodhat. Az agilis miniszter asszony láthatólag lemondott arról, hogy turisztikai központtá fejlessze Bukarestet, újabb álma egy golfpálya építése Snagovon ötven hektáron, idecsalogatandó a külföldi turistákat. Ezt az elképzelést nem is kommentáljuk, nyilvánvaló, az ellehetetlenülő helyzetben nem egy milliárdokba kerülő golfpálya építése a legfontosabb. Viszonylag nagy összegeket kapnak a titkosszolgálatok, az RHSZ 1,2 milliárd lejt, a STS 466,5, a SIE 214,3, a SPP 135,8 milliót.
Még furcsább, hogy naponta mennek csődbe és zárnak be kis- és középvállalatok, a kormány viszont a külföldi nagyvállalatokat támogatja a kölcsönből, tehát a román adófizetők pénzéből, ami önmagában is képtelenség. Most üt vissza a kampányolással elpocsékolt idő, amikor a válság kezelésére semmi nem történt, a politikai hacacáré minden energiát lekötött, s az, hogy a kormánynak nincs egy általános víziója a sokat hangoztatott parlamenti, közjogi reformról. Pénz pedig, úgy tűnik, nincs, s ha mégis van, nem oda kerül, ahova kellene. Románia hajója pedig sodródik, egyre sodródik, a nagy kormányos az ellenzék ellehetetlenítésével van elfoglalva, s ahogyan újévi köszöntőjében nyilatkozta: a néppel szövetkezett. Abszurdisztán már csak ilyen…
Bogdán László. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gondot okoz a pedagógusok menesztése Szatmár és Kovászna megyében
Kifogásolják a kormánynak a pedagógusok elbocsátására vonatkozó terveit a tanfelügyelőségek vezetői. Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint félő, hogy a folyamat a magyar iskolákat érinti a leghátrányosabban.
Szatmár megyében teljes tanácstalanság jellemzi a tanügyi átszervezést. Kónya László főtanfelügyelő-helyettes szerint még csak a találgatások szintjén tartanak. „Senki sem tudja pontosan, hogyan is lehetne kivitelezni a kormány tervét. Már a leépítési ütemterv is hibás, rengeteg összevisszaság van benne” – fakadt ki a Krónika kérdésére a pedagógus, aki szerint a megszüntetendő állásokat országos szinten számították ki.
Az egyik moldvai megyének például a fővárosi számokat küldték ki, így ha komolyan veszik az üzenetet, jóformán minden tanügyi alkalmazottól meg kellett volna válniuk, mesélte Kónya. A főtanfelügyelő-helyettes szerint a fővárosban sem látják át pontosan a helyzetet, és egyik illetékes a másikra hárítja a felelősséget.
Fokozatosan kellett volna leépíteni
„Egyébként ennek a leépítési hullámnak előbb-utóbb be kellett következnie, ugyanis ’90 óta rohamosan csökken a gyereklétszám, míg a pedagógusok száma nem csökkent” – mutatott rá Kónya, aki szerint Szatmár megyében közvetlenül a rendszerváltás után 102 ezer gyermek ült az iskolapadokban, míg jelenleg csupán 65 ezren vannak.
„Fokozatosan, a gyermeklétszám függvényében kellett volna csökkenteni a pedagógusok számát is, és akkor nem járt volna ekkora sokkal az átszervezés” – vélte a főtanfelyügyelő-helyettes, aki szerint két-háromévente lett volna szükség kisebb méretű elbocsátásokra, hiszen jelenleg 70 iskolára való diákkal van kevesebb a megyében, mint húsz évvel ezelőtt. Kónya szerint az átszervezés hosszú folyamat lesz, amely fájó veszteségekkel járhat.
Iskolákat újítanak fel Csíkszeredában
A Márton Áron Gimnázium és a Segítő Mária római katolikus gimnázium felújítása szerepel fő helyen a csíkszeredai önkormányzat idei tervei között – jelentette be tegnap Antal Attila alpolgármester. Mint mondta, a tanintézetek korszerűsítése mellett az önkormányzat a tömbházak hőszigetelését kezeli prioritásként.
Az alpolgármester szerint az önkormányzat hatmillió euró uniós támogatást nyert a két tanintézet felújítására, ugyanakkor a Székely Károly Iskolacsoport korszerűsítését is befejezik, és új sportcsarnokot építenek a Petőfi Sándor Általános Iskola számára. Kormánytámogatást várnak a József Attila és Liviu Rebreanu általános iskola és az Octavian Goga Főgimnázium felújítására, illetve egy új óvodát is építenének.
A tanügyi beruházások mellett elkezdenék az olimpiai uszoda építését, a városközpont restaurálását, illetve felújítanák a taplocai és csíkzsögödi művelődési házat.
Pap Melinda
„Az átszervezés a magyar nyelvű tanintézeteket ugyanolyan mértékben érinti, mint a románokat. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy arányosan építsenek le, vonjanak össze, és a magyar iskolák ne essenek áldozatul a folyamatnak” – szögezte le a főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében az iskolák finanszírozása is gondot okozhat a helyi önkormányzatoknak, ha a kormány bevezeti a fejpénz utáni támogatást. Szatmárnémetiben például 15 millió lejes hiánynyal kell számolnia a városvezetésnek. Emellett lesznek olyan vidéki iskolák, ahol a kevés gyerek után kiutalandó pénzkeretből még a működési költségeket és a pedagógusok bérét sem tudják majd finanszírozni.
A szakképzetteket is menesztik?
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő arra hívta fel a figyelmet, hogy szakképzett pedagógusok is munka nélkül maradhatnak a kormány által tervezett elbocsátások következtében. A tanfelügyelő szerint téves az az elképzelés, hogy a létszámcsökkentés megoldható a szakképzetlen és a betanító nyugdíjas tanárok elbocsátásával. Háromszéken már 2009-ben 146 állást szüntettek meg azzal, hogy felszámolták az állástöredékeket és a pluszba fizetett órákat, de ezzel minden ilyen lehetőséget kimerítettek.
A következő tanévtől újabb 221 tanügyi állást kell megszüntetni, és ez már csak osztályok összevonásával, vagyis szakképzett pedagógusok elbocsátásával oldható meg, mutatott rá.
Keresztély Irma szerint sem megyei, sem országos viszonylatban nem lehet általános döntéseket hozni, minden település helyzetét külön kell elemezni, hogy a diákok tanuláshoz való joga ne csorbuljon. Mint hangsúlyozta, a helyettesek alkalmazása vagy a nyugdíjasok visszahívása kényszermegoldás azokon a településeken, ahol a címzetes szakképzett tanár gyermeknevelési, vagy tanulmányi szabadságra ment. Őket nem lehet elküldeni, mert akkor abban az iskolában lefedetlen marad egy tantárgy, hangsúlyozta.
A főtanfelügyelő szerint a tanárok létszámát csak abban az esetben lehet csökkenteni, ha öszszevonják az alacsony létszámmal működő osztályokat. Erre a normatív finanszírozási rendszer miatt is rákényszerülnek a vidéki iskolák, az önkormányzatok kénytelenek lesznek csak a községközpontban működtetni V–VIII osztályos iskolát.
Sepsiszentgyörgyön a román tagozaton alakultak kis létszámú osztályok, több általános iskolában nyolc-tíz diák van, ha ezeket összevonják, megszűnik a tanítók állása. Ilyen esetekben városon már nem tudnak katedrát ajánlani, és ha a vidéki állást visszautasítják, munkahely nélkül maradnak – vázolta a jövőt Keresztély Irma.
Mint mondta, a minisztérium megemelte az órakötelezettséget, így a második fokozati vizsgával és a 25 éves munkaviszonnyal rendelkezőknek heti 16 óra helyett 18-at kell tanítaniuk, az iskolaigazgatóknak és aligazgatóknak pedig heti 6–12 órát kell oktatniuk, és ezzel is szűkül a katedrák száma.
Keresztély Irma szerint az oktatás úgy lehet gazdaságos, ha pénzügyi és adminisztrációs szinten összevonnák több vidéki település iskoláját, városon pedig a szakközépiskolákat, így minden intézménynek lenne önálló szakmai igazgatója, de könyvelőkre, adminisztrátorokra nem lenne szükség.
Bíró Blanka, Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Székely Emese: a hangsúly a nevelésen van!
A rendszerváltást követően fura helyzet alakult ki Marosvásárhelyen: a megyeszékhely két magyar nyelvű tanintézménye ugyanabban az épületben működik. A Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium jól megfér egymással – állítja a kollégium igazgatónője, Székely Emese, akivel az intézmény működéséről, terveiről is beszélgettünk.
Tud olyan esetről Erdélyben, ahol a régi egyházi iskola épületében működik a világi jogutód tanintézet, valamint az újjáalakult, szintén jogutódnak tekinthető felekezeti iskola is?
– Sepsiszentgyörgyön ugyanebben a helyzetben van a Székely Mikó Kollégium, Szatmárnémetiben pedig éppen az okoz gondot, hogy külön épületben működnek. Mi itt házon belül oldottuk meg a problémát: 1994-ben a Bolyai keretében indult újra a református oktatás, majd 2000-ben szétváltunk. Természetes volt, hogy ugyanazon épületben maradjunk, hiszen mindkettőnknek megvan a létjogosultsága.
A Bolyai erkölcsileg, eszmeileg, a tudományosság szempontjából a hajdani kollégium jogutódja. Mi kevesen vagyunk. Ez nem is egyházi oktatás, amit mi művelünk, hanem egyházi jellegű oktatás, hiszen valójában állami intézményként működünk. Jobb megoldást nem látok: békésen együtt kell működnünk, mert egymásra vagyunk utalva, közös az adminisztrációnk is. Nálunk 450 diák tanul, ebből 230 tanul nappali tagozaton.
Az esti és a csökkentett óraszámú oktatásra igen nagy szükség van, mert most már szinte minden munkahelyen érettségi bizonyítványt kérnek a munkavállalótól, és bizony nagyon sok magyar ember nem rendelkezik ilyesmivel. Megható, hogy 40–45 éves emberek beülnek az iskolapadba. Ezek a tagozatok két éve működnek, de idén már nem hagyták jóvá az esti tagozatot. A nappali tagozaton évfolyamonként két-két párhuzamos osztály működik: a humán-teológia és a két tannyelvű angol osztály.
– Hátrányt jelent a Református Kollégiumnak, hogy lényegében ő a „kisebbik testvér”?
– Horváth Gabriella tanárnő korábban a kollégium igazgatója volt, most a Bolyai igazgatóhelyettese, tehát ez valójában előnyünkre válik. A tanári karunk részben közös, így az órarendet és más programokat is meg kell beszélni. Kiegészítjük egymást.
– A mostani egyházi oktatás miben különbözik attól, ami félbeszakadt az államosításkor?
– Gyökeresen különbözik. Akkor az egyház messzemenően beleszólt a felekezeti iskolák működésébe. Újraalakulásunkkor az egyház speciális tanmenetet fogadtatott el a tanügyi minisztériummal, így nálunk szaktantárgyként tanítjuk a Bibliát. Ezen kívül kissé szigorúbb a belső rendszabályzatunk, mint a világi iskolában. Mi humán oktatásban részesítjük tanulóinkat, de ez nem kötelező, vannak olyan református iskolák, ahol a reáltantárgyakra helyezik a fő hangsúlyt. Nálunk a diákok több mint fele vidéki.
Tapasztalatunk, hogy ezek a gyerekek érettebbek, mint a városiak, de sajnos sokan nem tudnak románul, és évfolyamonként néhányan ezt a hátrányt nem tudják behozni az érettségiig. Az országban egyébként jelenleg 9 református tanintézet létezik. A Bibliát amúgy továbbra is nevelési eszköznek tartjuk. A szentírás beleépül a tanuló tudatalattijába, és látjuk a viselkedési másságot. A gyerekeink nevelhetőbbek, mint a más iskolák diákjai. Lelkiekben könnyebben eligazodó, kiegyensúlyozott emberek nevelése a célunk.
– A városban azt lehet hallani, hogy a református kollégium diákjai öszszetartanak, jó közösség alakult ki az iskolában…
– Nálunk a kilencedikesek a legkisebbek. Amikor beiratkoznak hozzánk, már a tanév megkezdése előtt elvisszük őket a három napra a Bucsin-tetőre, egy úgynevezett öszszerázó kistáborba. A tanárok nagy része is felváltva meglátogatja őket. Ez már nagy lépés a közösségépítés felé. Nagy szerencsém van Enyedi Csaba lelkésztanárral, aki hihetetlenül sokrétű ember: énekel, gitározik, futballozik, maga mellé állítja a gyerekeket. Valódi animátor. Nagyon jó dolog, hogy beleszólásunk van abba, kit veszünk fel a felvételiző gyerekek közül, és abba is, hogy kik tanítanak a kollégiumban. Nagyon ragaszkodunk ahhoz, hogy a tanulók és az oktatók elfogadják a belső rendszabályzatot, s ha azt nem tartják be, akkor megválunk tőlük.
– A református egyház nyújt-e valamit a kollégiumnak, illetve vannak-e speciális elvárásai?
– Az egyház évente bizonyos pénzösszeggel támogatja az oktatási folyamatot, illetve a különböző tevékenységeket, ebből például a versenyeken való részvételt, az útiköltséget finanszírozzuk. A tanárok bérét az állam biztosítja. Az egyháznak nincs ilyen elvárása, hogy csakis innen kerüljenek ki a későbbi teológushallgatók. De azért a tanulóink nagyobbik része később az emberközpontú, szociális, nevelő szakmákban helyezkedik el. Orvosira is jelentkeznek, de sajnos erre nem tudjuk őket eléggé felkészíteni.
– Magyarországon hogyan működnek az egyházi iskolák?
– Ott valódi egyházi tanintézetek működnek, amelyeket az egyházak tartanak fenn. Jó néhánnyal kapcsolatban állunk, főleg a miskolci Lévay József Református Gimnáziummal. Ott természetesen a gimnázium középiskolát jelent. Diákcsere is történt. Értékes együttműködést építettünk ki a budapesti Baár-Madas Református Kollégiummal. 17 diákunk féléves ösztöndíjasként járt náluk, ez nagyon sokat jelentett a tanulóinknak. Viszont tavaly véget ért ez a program, mert elhunyt az az erdélyi származású, svájci adományozó, aki finanszírozta ezt a többéves programot. Annak idején bolyais diákok is részt vettek benne.
– A hazai egyházak miért nem törekednek arra, hogy valódi egyházi iskolákat működtessenek Erdélyben, a Partiumban?
– Szerintem a román állam nem szívesen engedné ki a kezéből az oktatási monopóliumot. Romániában a tanügyi törvény nem szabályozza az egyházi oktatást, lényegében nem létezik felekezeti iskolarendszer. Nincs törvényes fedezete, így anyagi háttere sincs. Az egyház nem tudná felvállalni az iskolák kizárólagos fenntartását. Szerintem igazságtalan dolog lenne, hogy azok az adófizető polgárok, akiknek a gyerekei például hozzánk járnak, ne részesüljenek állami támogatásban. Így nekünk két gazdánk van, de lehet, hogy szegényebbek vagyunk, mintha egy gazdánk lenne.
Viszont létezik egyfajta védettség amiatt, hogy az egyház patronálása alatt működünk. Lényegében a társadalmi igény hozta létre ezeket a félig állami, félig felekezeti iskolákat. Persze inkább a szülők igénylik azt, hogy kissé visszafogottabbakká neveljük a gyerekeiket, hogy megóvjuk a káros hatásoktól. A tanulóknak is jól esik a fokozottabb odafigyelés. Sajnos a pedagógusképzés nem áll a helyzet magaslatán. Mi nemcsak a gyerekeket, hanem a nálunk oktató pedagógusokat is folyamatosan neveljük. Ennek az eredménye aztán meg is látszik az oktatási folyamatban. A tanárok kénytelenek más attitűdöt felvenni, mint ami a világi iskolákban uralkodik. Lényegében mi sokkal nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a nevelésre, arra nagy szükség van manapság.
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Partnerségre törekszik az új kormánybiztos
A szerda délutáni kormányülésen Emil Boc miniszterelnök három RMDSZ-es prefektus kinevezését írta alá, köztük a Hunyad megyei Dézsi Attiláét.
– Mivel sikerült ezt „kiérdemelni”, itt a szórványban?
– Úgy érzem, hogy az RMDSZ következetes munkája nyomán a román politikai osztály ma már egyenlő és elismert partnernek tekint. Nem feltétlenül az számít, hogy hányan vagyunk, milyen a számarányunk, hanem a munkánk minősége. Én, 2006-ban a legfiatalabb hazai alprefektusként kezdtem tevékenységemet és úgy érzem eredményes időszakot zártam 2009 áprilisában. Ennek titka azonban a szakmai felkészültség mellett abban rejlett, hogy olyan erőt és támogatást éreztem a hátam mögött, ami nélkül nem mertem volna megtenni mindazt, amit megtettem. Úgy a közigazgatás terén, mint az intézményen belüli menedzsmentben, hiszen egészen új szemléletet vezettem be annak idején a prefektúrára.
– Az elmúlt időszakban Hunyad megyében épp a prefektúra szintjén sikerült közelednie egymáshoz a két jelenlegi kormánypártnak. Mennyire sínyli meg e kapcsolat a prefektuscserét?
- 2005 és 2007 között valóban az akkor PD által támogatott prefektussal alkottunk egy erős és sikeres csapatot. Valószínű, hogy a mostani kinevezésem sokakból nemtetszést vált ki demokratapárti körökben. De meggyőződésem, hogy azok az elvek, melyek mentén prefektusként dolgozni szeretnék, e téren is meghozzák a gyümölcsüket: a PD-L felismeri a közös érdekeket és együtt tudunk majd dolgozni. Számunkra, az RMDSZ és a magyarság számára is nagyon fontos, hogy sikeres munkát fejtsünk ki a következő években. Ehhez pedig elengedhetetlen feltétel az állandó párbeszéd, a partnerségek kialakítása, hogy meg tudjuk valósítani azokat a célkitűzéseket, ami mindenkinek hasznára válhat.
– Vannak-e személyes célkitűzései e várhatóan három éves időszakra?
– Természetesen vannak. Elsősorban azt a szemléletváltást szeretném tovább vinni, amit 2005-ben behoztam a prefektúrára. Úgy a belső menedzsment terén, mint a közigazgatásban. Hatékonnyá szeretném tenni a közszolgálati intézményeket, hogy a megye polgárai bárhol, bármikor gyors kiszolgálásban, tisztességes bánásmódban részesüljenek a közhivatalokban. A másik fontos célkitűzésem gazdasági jellegű. Szeretnék minél több befektetőt idevonzani a megyébe. Ehhez fejlesztési mikrorégiókat kell kialakítani, mert ma már a kormányzati és uniós támogatásokat főleg településközti társulások hívhatják le.
– Ez utóbbi terve megvalósításához szoros együttműködésre van szükség a megyei tanáccsal is. Jelenleg milyen a viszony a többnyire liberális kézen lévő intézménnyel?
– Számomra a megyei tanács partner volt és partner lesz a továbbiakban is. Annak idején, amikor alprefektusként a törvényességet felügyeltem, voltak nézeteltérések. Mert nekem a törvény betartása, illetve betartatása fontos célkitűzésem volt akkor is és az is marad. A megyei tanáccsal viszont folytonos párbeszédet szeretnék kialakítani. És nem csak velük. Hiszen Hunyad megyében olyan helyzetben vagyunk, hogy a három fő párt vezetői egyben egy-egy jelentős város polgármesterei is. Déva, Petrozsény, Brád bevonása nélkül pedig nehéz régiós fejlesztéseken gondolkodni. Tehát mindannyiukkal gyümölcsöző párbeszédet kell kialakítani ahhoz, hogy a megye lakosságát kevésbé érintse a következő időszak gazdasági, szociális válsága.
– Most azonban még az erőviszonyok rendezésén a hangsúly. A két koalíciós párt az osztozkodás lázában ég. Megyei szinten sikerült-e már kialkudni valamit?
– Még nem ültünk tárgyalóasztalhoz. Az RMDSZ-nek azonban nagyon is konkrét elképzelései vannak e téren, olyan tisztségek megszerzésére pályázunk, amelyekhez jól felkészült szakembereket tudunk biztosítani. Persze sok múlik azokon a személyeken, akik a két párt részéről tárgyalóasztalhoz ülnek. Én biztos vagyok benne, hogy az RMDSZ megyei vezetőjének, illetve a tárgyalással megbízott személyeknek ezúttal is sikerül egyenrangú partnerként tárgyalni a PD-L képviselőivel és érvényre juttatni a törekvéseinket.

Székes falutörténete
Nemrég jelent meg a Marosvásárhelytől nem messze fekvő Székes falutörténete. (A Nagyernye községhez tartozó falu a Dána-patak völgyében, festői környezetben terül el, megközelítésére a Marosszentgyörgy–Tófalva köves út, vagy Ikland felől, a főútról letérő út ajánlott. A település történetéhez kapcsolódik a székesi előnevű Bercsényi család, melynek leghíresebb férfitagja, Bercsényi László a Rákóczi-szabadságharc egyik hadvezére volt.)
A könyv nem monográfia, szerzői nem is ezt tűzték ki célul (kötetük alcíme: Adalékok a falu monográfiájához), hanem egy tárgyilagos, átfogó falutörténet, amely a helység története legfontosabb mozzanatainak bemutatására vállalkozik. A már kiforrott séma szerint a szerzők előbb elhelyezik a falut szűkebb környezetében (A falu földrajzi-természeti viszonyai c. fejezet), majd a település kialakulásának történetét vázolják. A szerzők tájékozottságát jelzi, hogy a falu határában levő legelső emberi települést kutatva, a néphagyományok, Orbán Balázs feljegyzései és a régészeti repertóriumok adatai mellett a közelmúlt régészeti ásatásainak eredményeit is ismertetik. A következő, a helyneveket ismertető fejezet előnye, hogy térképre helyezték a ma használatos helységneveket.
A népességtörténetet külön rész taglalja: ez a népességeredetet, a társadalmi csoportokat (helybeli nemesi családok, jobbágyok, zsellérek), és a nemzetiségi összetételt vázolja. Igen értékes családtörténeti adatokat gyűjtöttek össze a szerzők, és a jómódú családok fényképeiből bepillantást nyerünk ezek életmódjára, kedvteléseire.
A 19. század eleji földművelők életmódját (lakásbeosztás, berendezés, gazdasági eszközök, öltözködés) ötletesen egy hagyatéki leltár segítségével rekonstruálják, ezután a falu 20. századi életmódját részekre tagoltan (ruházat, táplálkozás, staférung, építkezés és berendezés) mutatják be. Külön előnye e fejezetnek, hogy a ruhadarabok leírásán túl a viselet alakulására ható körülményeket is ismertetik, ti. a harisnya a katonai egyenruha része volt, és a különféle színek tulajdonképpen a különböző alakulatokat jelölték.
A település gazdasági helyzetét a különböző összeírások alapján a 18. század közepétől írják le, majd a 19. század végétől napjainkig a birtokviszonyokra, művelési ágakra (állattenyésztés, földművelés), majd a történelmi folyamatokra (kivándorlás, kuláklisták, kollektív gazdaság létesítése és megszüntetése) bontva ismertetik. Ezért is furcsa, hogy a szerzők a 19. század végi, a földhasználat racionalizálását célzó arányosítási-tagosítási akciót ezt követően egy külön fejezetben tárgyalják.
A különböző katonai összeírásoknak, sorozóíveknek köszönhetően a szerzők bőséges forrásanyaggal rendelkeztek ahhoz, hogy külön fejezetet szenteljenek a fegyverforgató székesieknek (az 1602. évi összeírástól a második világháborúig), benne a székesi előnevű Bercsényi Miklós és Bercsényi László hadvezéri tevékenységének.
Az egyháztörténeti rész felekezetek szerint ismerteti a székesi katolikus, református, unitárius egyházak, valamint egyházi épületek történetét (kissé zavaró, hogy az itt szolgáló Décsi János lelkész pár költeményét is ebbe a fejezetbe szúrták be a szerzők), ezt követi a helybeli temetők és síremlékek ismertetése.
Az oktatástörténeti fejezet a református felekezeti iskola, a két világháború között létesített rövid életű román tannyelvű iskola, majd az állami iskola történetének bemutatása, de tartalmazza a fontosabb közéleti vagy szakmai pályát befutott székesiek névjegyzékét is.
A közművelődés terén igen gazdag a falu története, hiszen 1877-től van írásos bejegyzés a székesi református dalárdáról, de működött itt zenekar, tánccsoport és színjátszó kör is.
A következő fejezetben a helybeli népszokásokat (gyermekjátékok, hagyományok, hiedelmek) tárgyalják a szerzők, itt kiemelendő a székesi szőlőszüret különlegessége, hiszen aznap a szőlősdomb tetejéről zenekar húzta a talpalávalót a szüretelőknek.
A közigazgatással foglalkozó rész a faluközösség működését, a helybeli falusbírák és esküdtek neveit, a helység pecsétjét, majd a közigazgatás működését ismerteti napjainkig, súlyponttal a 20. század második felére. Az egészségvédelemmel foglalkozó fejezet a 19–20. századi, Székessel kapcsolatos egészségügyi adatokat mutatja be.
A Székes vonzáskörében című rész a székesi származású, ott dolgozó vagy oda telepedett "jelentősebb" személyeket mutatja be. Az utolsó fejezet a Székesen lakó, vagy ott hétvégi házzal rendelkezőket sorolja fel, ezek szerint 2008 elején 95 család lakott a helységben, emellett 41 hétvégi ház, 12 lakatlan ház és 25 üres telek volt.
A Mellékletek részben színes fényképeket láthatunk a legfontosabb székesi középületekről, és helyet kapott néhány Székeshez kapcsolódó dokumentum is.
A könyv a település történetének jó áttekintése. A kisebb formai és fogalmazásbeli hibákon túl azonban pár esetben hiányérzete támad az olvasónak. A lelkiismeretesen összegyűjtött adatok nyomán megfogalmazódó kérdések megválaszolásának több helyet kellett volna szentelni. (Például az a tény, hogy a település lakossága 150 év alatt több mint a felére csökkent, bővebb magyarázatot kívánt volna.)
A könyv másik előnye, hogy a közelmúlttal is foglalkozik. Itt nem "szépít", nem rejti véka alá a falu nehéz állapotát, a mezőgazdaság nehéz helyzetét, de ismerteti az innovatív, előremutató próbálkozásokat is.
A kötet jól strukturált, átfogó képet ad a település történetéről, kiemelve a helyi különlegességeket, és igen gazdag fényképgyűjteményével szemet gyönyörködtető, tartalmas olvasmány. (Nemes Gyula–Szakács Ferenc: Székes. Adalékok a falu monográfiájához. Marosvásárhely, 2009, Mentor Kiadó.)
László Márton. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Huszadik születésnapját ünnepli az RMDSZ
1990
Április 21–22.
– Az RMDSZ I. Kongresszusa az Egységben az erő jelszó jegyében Nagyváradon. Felhívással fordul az Ideiglenes Nemzeti Egységtanácshoz és Románia kormányához, tegye haladéktalanul vizsgálat tárgyává az országban a kisebbségi kérdés kezelésében kialakult állapotokat, és haladéktalanul foglaljon állást a kisebbségek kérdésének valóban demokratikus rendezése érdekében. Megválasztják az országos elnökség tagjait: Domokos Géza elnök, Szőcs Géza főtitkár, Béres András, Markó Béla, Formanek Ferenc, Szilágyi Zsolt, Cs. Gyímesi Éva, Csutak István, Bodó Barna, Kántor Lajos, Zonda Attila, Toró T. Tibor, Erőss Péter, Nagy Béla, Verestóy Attila, Sylvester Lajos, Vida Gyula, Kolumbán Gábor, Káli Király István tagok. Tiszteletbeli elnök: Tőkés László.
Május 10.
–Az RMDSZ közleményében kijelenti, nem kívánja elkötelezni tagságát egyik államelnökjelölt személye mellett sem. Arra kéri választóit, menjenek el szavazni, és szavazzanak a visszarendezés ellen.
Május 15.
– Szőcs Géza RMDSZ-főtitkár nyilatkozatban teszi közzé a választási adatok feldolgozásával kapcsolatos aggályait.
Május 20.
– Parlamenti és elnökválasztások. Ion Iliescu a szavazatok 85,07 százalékával elnök lesz. A képviselőházban az RMDSZ 991 601 szavazatot (7,23%, 29 mandátum), a szenátusban 1 004 353 szavazatot (7,20%, 9 mandátum) kap.
Május 27.
– Az RMDSZ országos elnöksége a közvélemény tudomására hozza: a kormánynak az 1990/1991-es tanév megszervezésére vonatkozó 521/1990.05.12 Határozata ellentétes az érvényben lévő tanügyi törvénnyel. Beadvánnyal fordul az állam vezetőihez. Rámutat: ez a határozat visszalépés a diktatúra időszakához képest. A rendelet a kisebbségi jogokat korlátozó intézkedéseket vezet be az oktatásban (leszögezi, hogy az oktatás minden szinten román nyelven történik; „a nemzeti kisebbségek számára feltételeket teremtenek az anyanyelv elsajátítására és esetenként anyanyelvű képzésre”; az egyetemi oktatás fejezetében szó sincs a magyar nyelvű egyetemi oktatásról stb.).
Június 7.
– Demény Lajos tanügyminiszter-helyettest, marosvásárhelyi útja során, a helyi Nemzeti Megmentési Front és a Vatra Românească képviselői megakadályozzák abban, hogy a tanfelügyelőségen eleget tegyen hivatali feladatának.
Június 13–14.
– Bukarestben a rendőrség eltávolítja az Egyetem térről a demokratikus reformok gyorsítását több hete követelő tüntetőket, többszáz személyt őrizetbe vesznek. Miron Cozma vezetésével, Zsil-völgyi bányászok érkeznek Bukarestbe, a rend helyreállításának ürügyével behatolnak és törnek-zúznak, ártatlan járókelőket és tüntető diákokat kegyetlenül bántalmaznak.
Június 16.
– Az RMDSZ vezetősége a június 13–15-i bukaresti eseményekkel kapcsolatban tiltakozik Szilágyi Zsolt és Zsigmond László RMDSZ-képviselők indokolatlan bántalmazása ellen.
Június 20.
– Beiktatják a Petre Roman által vezetett új kormányt.
Június 27.
– Adrian Moţiu államtitkár semmisnek nyilvánítja a Demény Lajos tanügyminiszter-helyettes által kiadott rendeleteket. Deményt július elején fölmentették tisztségéből, de szenátorként alelnöke lett a szenátus oktatásügyi bizottságának.
Július 5.
– A helyi közigazgatási törvénytervezet vitája során a képviselőházban heves ellenállásba ütközik az a szakasz, amely lehetővé tenné a határozatok kisebbségi nyelven történő megjelentetését.
Július 9.
– Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Aradon, Kolozsváron és Bukarestben a Vatra Românească szervezésében összejöveteleket tartanak a kisebbségek anyanyelvű oktatása ellen, a román tanulók „hátrányos helyzetbe” kerülése miatt.
Július 20–21.
– Az RMDSZ országos választmánya nyilatkozatban foglalkozik a marosvásárhelyi márciusi események résztvevőivel szemben indított egyoldalú büntetőjogi eljárás visszásságaival. Míg Sütő András támadói közül senkit sem azonosítanak, a büntetőeljárási szervek több magyar és cigány nemzetiségű személyt tartóztattak le és ítéltek szabadságvesztére.
Július 30.
– Domokos Géza nyílt levelet intéz Iliescu elnökhöz, amelyben ismételten kéri, hogy a prefektúrák felállításakor vegyék figyelembe a helyi magyar lakosság által beterjesztett javaslatokat
Augusztus 13.
– Marosvásárhelyen újabb magyarellenes tüntetést szervez a Vatra Românească, amelyen jelszavakat skandálnak késő éjjelig, megfélemlítve a lakosságot.
Szeptember 11.
– Az RMDSZ parlamenti csoportja interpellációban tiltakozik az oktatási miniszter azon telefonutasítása ellen, amely az érvényben lévő törvényben biztosítottak ellenére megfosztja a tanulókat az anyanyelven történő felvételizés jogától.
Szeptember 15.
– Az oktatási minisztérium magyar líceum megnyitását engedélyezte Aradon. Szept. 10-én Gheorghe Gîrbovan megyei prefektus kijelenti, hogy nem engedélyezi a líceum megnyitását. Tokay György képviselő tiltakozásul ülősztrájkba kezd. Sikerül elérnie, hogy szeptember 17-én mégis meginduljon a tanítás.
Október 4.
– A szenátus határozata értelmében a székelyföldi vonatokon rendőrségi és katonai járőrök tartanak ellenőrzést, azzal a mondvacsinált ürüggyel, hogy megvédjék a román utasokat a helybeli lakosok atrocitásaival szemben.
Október 6.
– Engedélyezik az aradi megemlékezést az 1848-1849-es magyar szabadságharc vértanú tábornokaira. Utólag a román kormány a Magyar Külügyminisztérium egy jegyzékére válaszolva úgy értékeli, hogy a rendezvény nemzeti uszításhoz, a román nép érzéseit sértő megnyilatkozásokhoz vezetett.
Október 9.
– Az RMDSZ képviselői tiltakozásul kivonulnak a parlamenti ülésről, mert a gazdasági társaságok törvénytervezete szerint ezek vezetője csak román lehet. Végül az RMDSZ által javasolt változatot fogadják el, amelyben a románt román állampolgárságúra cserélik.
November 2.
– Radu Ceontea és Adrian Moţiu (PUNR) szenátor javaslatára a szenátus napirendre tűzi egy bizottság felállítását, amely kihallgatná azokat a románokat, akik 1989. december 22. után távozásra kényszerültek Hargita és Kovászna megyéből.
December 1.
– A román nemzeti nap alkalmából Gyulafehérváron kerül sor a parlament szabadtéri, ünnepi ülésszakára. Szőcs Géza főtitkár közbekiabálással, fütyüléssel keltett hangzavarban próbálja elmondani a toleranciáról szóló beszédét. A román ellenzék sem jut szóhoz. A hangulatkeltésben részt vesz – a televíziós felvételen is láthatóan – Petre Roman miniszterelnök is.
December 2.
– Az RMDSZ nyilatkozatban tiltakozik a december 1-jei incidens ellen. Követeli, kormányfői minőségével összeegyeztethetetlen magatartásáért Petre Roman megbízatásának visszavonását.
December 5.
– A Nemzeti Megmentési Front (FSN ) frakcióvezetője, Vasile Văcaru szenátor államellenes tevékenység vádjával bűnvádi eljárást követel Sütő András és Tőkés László ellen.
1991.
Február 4.
– A közszolgálati televízió nemzetiségi nyelvű adásidejének csökkentése ellen nyilatkozatban tiltakozik az RMDSZ.
Február 22.
– Domokos Géza RMDSZ-elnök a parlamentben ismerteti a szövetség álláspontját az alkotmánytervezet első cikkelyével kapcsolatban. Kifogásolja azt a meghatározást, hogy Románia „egységes nemzeti állam”. Az RMDSZ és a többi nemzetiség parlamenti csoportja javaslatai az alkotmány tervezetéhez: a hatalom köteles biztosítani a nemzeti kisebbségek védelmét, a román állam alapja nem a román nép egysége, hanem a román nép és a nemzeti kisebbségek egysége. Több paragrafus átdolgozását kérik (pl. azt, hogy ne legyen büntetendő a nemzeti és etnikai szeparatizmusra való felhívás), és azt, hogy a kisebbségek használhassák anyanyelvüket a közigazgatási szervek előtt.
Május 24–26.
– Marosvásárhelyen megtartják az RMDSZ II. Kongresszusát. Domokos Géza marad az elnök, Tőkés László a tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza a politikai, Kolumbán Gábor a gazdasági alelnök.
Az elnökségi tagok: Borbély Imre, Csapó József, Béres András, Patrubány Miklós, Toró T.Tibor, Beder Tibor, Takács Csaba, Tokay György. A kongresszus felhívást tesz közzé, melyben a kommunista nómenklatúra és a Securitate érdekösszefonódására és a hatalmi struktúrák továbbélésére mutat rá. Egy másik felhívást a magyarországi pártokhoz intéznek, kérve a magyar kisebbségpolitika pártérdekeken felülemelkedő stratégiájának kidolgozását.
Június 1.
– A Maros megyei prefektus, egy 1968-as törvényre hivatkozva, elrendeli, hogy a megyében szereljék le a kétnyelvű helységnévtáblákat, és cseréljék ki azokat románra.
Június 12.
– A képviselőház tanügyi bizottságában ismertetik az 1991/521. sz. kormányhatározat 1991/92-es tanévre aktualizált szövegét. Eszerint vegyes lakosságú térségekben akkor is kötelező román osztályokat indítani, ha a tanulók létszáma kevesebb tíznél. Románia földrajzát, történelmét és a műszaki tárgyakat románul kell tanítani a kisebbségi iskolákban is.
Június 25.
– A Kolozs megyei tanfelügyelőség néhány nappal a középiskolai felvételi vizsgák előtt közzéteszi a következő évi beiskolázási tervet. Ezek szerint a Báthory István, Brassai Sámuel és Apáczai Csere János líceumokban, ahol 1990-ben visszaállították a magyar nyelvű oktatást, most újból román osztályok indítását tervezik. A kolozsvárihoz hasonló gondjaik vannak a nagyváradi magyaroknak is.
Június 26.
– Iliescu elnök fogadja az RMDSZ küldöttségét. Szóvá teszik az iskolaügyben kilátásba helyezett újabb korlátozásokat, a földrajz, illetve a történelem kötelezően román nyelven való oktatásának kérdését szélsőséges nacionalista erők aggasztó térnyerését, az állambiztonsági törvény tervezetében a szeparatizmus önkényes értelmezésének veszélyét, és azt, hogy a szükségesnél kevesebb magyar nyelvű osztályt terveznek indítani. Felvetik, hogy a nagyarányú tanárhiányt csak a Bolyai Tudományegyetem visszaállításával lehetne pótolni.
Július 6.
–Kolozsváron alakuló ülését tartja az RMDSZ Küldötteinek Országos Tanácsa (KOT). Felhívást intéz az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet genfi Kisebbségi Konferenciájához, a kisebbségi kérdés egész Európára való érvényességét hangsúlyozva. Ugyancsak felhívással fordulnak a román kormányhoz és pártokhoz, egy interetnikus problémákat tárgyaló kerekasztal létrehozását szorgalmazva.
(Részletek az RMDSZ, eseménynaptárából) Forrás: Szabadság (Kolozsvár)