A moldvai csángó falvakban a fakultatív magyarnyelv-oktatás bevezetésének akadályozására hívta fel a figyelmet Sógor Csaba szenátor legutóbbi politikai nyilatkozatában. A szenátus plénuma előtt elmondta, hogy Gajdáron 43 szülő kérte a magyar nyelv oktatását az iskolában, később azonban visszavonták vonatkozó kéréseiket. A szenátor szerint rendőri és tanári nyomásra vonták vissza a kéréseket. /Csángókról a parlamentben. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 13./

Újraavatták az 1944 őszén a tordatúri csatákban elesett 52 magyar katona nevét jelző emléktáblát, amelynek mostantól a tordatúri unitárius templomkert ad otthont. „Az emberi gonoszság elől kellett idemenekítenünk ezt az emlékhelyet, mert amíg a római katolikus-ortodox közös temetőben a második világháborúban Tordatúr térségében elesett magyar, román és szovjet katonák békésen alusszák egymás mellett örök álmukat, ártó kezek rendszeresen meggyalázzák a honvédek emlékét őrző magyar feliratokat” – magyarázta Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) elnöke. 2002 novemberében helybeliek segítségével elkezdték a térségben elesett honvédek sírjainak a felkutatását, és meglátták a meggyalázott emléktáblát, az unitárius gyülekezettel elhatározták, hogy a templomkertben hoznak létre kegyhelyet. Így jött létre a második világháborús magyar honvédek és hadifoglyok emlékére állított 32. emlékhely. 1961-ben jöttek el ide először az emlékezők. Akkor az erdész nem ajánlotta, hogy a sírokat meglátogassák, mivel azokat buldózerrel tették a földdel egyenlővé, és libalegelő volt a helyén. /Benkő Levente: Elmenekített emlékhely. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./

Végleges ítéletet hozott a brassói bíróság: Szotyori Nagy Áron tízéves pereskedés után visszakapja a nagyapjától, dr. Fogolyán Kristóftól törvénytelenül, jogcím nélkül kisajátított ingatlant. A kommunista rendszer 1948-ban államosította azt a többszintes épületet, amelyet szanatóriumnak építtetett a neves sepsiszentgyörgyi orvos, és amely az akkori elkobzási dokumentumokban dr. Fogolyán ,,szülészházaként” szerepelt. Később a megyei pártbizottság, majd a megyei tanács irodái működtek benne. Szotyori Nagy Áron tíz évvel ezelőtt kezdte el harcát a családi vagyon visszaszerzéséért. Sorra nyerte a pereket, de a prefektúra és a megyei önkormányzat újra és újra megtámadta a bírósági határozatokat, a legfelsőbb bíróságról pedig visszautalták alapfokra, és kezdődött elölről a hercehurca. Visszakapta az épületet, amelyben egy kisebb lakást alakít ki magának, az eddig is ott működő irodák, intézmények méltányos bérleti díj ellenében maradhatnak. /Farkas Réka: Pert nyert a Fogolyán örökös. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 16./

Id. Biró Gábor nyugdíjas építész mindössze egy éve él Háromszéken, Marosvásárhelyről költöztek ide. 89 éves kora ellenére sem tétlenkedik, hanem rajzol, tervez, közösségi kérdések foglalkoztatják. Egyebek mellett faluház-elképzelésének jövője, sorsa. Kiállításra készül, életművének egy töredékét szeretné közszemlére állítani Sepsiszentgyörgyön, hogy megismertesse Erdély épített örökségét. Nagyobbik fia ― Biró Gábor követte apja szakmáját, és építészmérnökként sikeres vállalkozó ― kérésére költöztek Sepsiszentgyörgyre. Szívesen mutatja meg erdélyi középkori templomokról készült rajzait, városrendezési elgondolásait, közben megjelent, építészeti tárgyú köteteiről (Sóvidék népi építészete, Szentendre, 1992, Középkori templomok, Impress, Marosvásárhely, 1998.; Erdélyi magyar népi építészet és hagyományainak továbbéltetése, Impress, Marosvásárhely, 1999) is beszél. „Az erdélyi magyarság népi építészetének emlékeiről sok fényképes kiállítást rendeztem, ugyanezt tettem az erdélyi középkori templomokról készített rajzos gyűjteményemmel. Műemlékeink, váraink, népi építészeti emlékeink, középkori templomaink sokasága bizonyítja, hogy már a középkorban európai volt itt a kultúra. Mostanság újabb veszély fenyegeti nemzetünket, mégpedig a globalizmus, mely megsemmisíti a kis népek kultúráját…” – írta levelében. Id. Bíró Gábor Kolozsváron született 1919-ben, ott is érettségizett, majd Budapesten szerezte meg a mérnöki diplomát. Munkához jutott Marosvásárhelyen, az akkor létrehozott Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben, majd a vásárhelyi tervezőintézetben dolgozott. Érett építészként, 35–40 éves korban kezdte gyűjteni a népi építészeti emlékeket, több kiállítást rendezett ebben a témakörben. Évtizedek óta foglalkoztatja a faluház gondolata.,,Meg kell teremtenünk a lehetőséget, hogy olyan közösségi életformát tudjunk élni, hogy hazánknak érezzük szülőföldünket” – mondta. /Mózes László: Faluházak megálmodója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 16./

„Vagy megszavazzák, vagy elutasítják!” Ez az RMDSZ álláspontja a kisebbségi törvény tervezetéről, amelyről közel másfél éve készül a szakbizottsági jelentés a képviselőházban. A szövetség ezért a plénum elé viszi a tervezetet. A kisebbségi törvény tervezetét 2005. májusában terjesztették elő a szenátusban, félévvel azt követően, hogy bekerült a kormány programjába. A késedelem oka az volt, hogy az RMDSZ ragaszkodott hozzá: a kezdeményező a kormány legyen. Egyes miniszterek azonban – a Demokrata Párt képviselői, valamint Mona Musca művelődési tárcavezető, hosszú időn át ellenezték a tervezet elfogadását a kabinet ülésein. A szenátus nem foglalkozott a dokumentummal mindaddig, amíg „jóindulatú” képviselők nem figyelmeztettek, hogy lejár az alkotmányban megszabott hatvannapos határidő, amely után a tervezet elfogadottnak számít. A felsőház plénumában – egy héttel az első román–magyar együttes kormányülés után – a koalíció egyes képviselői is nemmel szavaztak, így a tervezet megbukott. Ekkor felmerült az RMDSZ kilépése a kormányból, de végül nem borult a koalíció, miután a Konzervatív Párt és a Demokrata Párt vezetése ígéretet tett arra, hogy helyrehozzák a hibát a képviselőházi, döntő szavazáson. Ebbe a szakaszba a tervezet az azóta eltelt két év alatt sem jutott el. A 2006. június végétől a tervezet cikkelyeinek ötödét sem sikerült elfogadni. /Döntés kisebbségi törvény-ügyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./

A Krónika napilap birtokába került kampányterv szerint kontrasztosan kommunikálna az elkövetkező hetekben az RMDSZ-nek. Noha az RMDSZ pozitív kampányt ígért, kedvezőtlen színben fogja feltüntetni Tőkés Lászlót. A dokumentumot „ref. P. B. ” (feltehetőleg Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnökségének alkalmazottja, a kampánystáb tagja) jegyzi. Az első rész augusztus 31-i keltezést tartalmaz. Különös módon az RMDSZ kampánytervezői már augusztus végén azt a helyzetet veszik alapul, hogy az RMDSZ és Tőkés László külön indul. Ekkor még javában zajlottak az RMDSZ és az ellenzék munkacsoportjainak a tárgyalásai, csupán a szeptember 6-i Markó–Tőkés-csúcstalálkozón derült ki, hogy nem írják alá a megegyezést. Ráadásul az RMDSZ vezetői a megegyezés elmaradását a másik fél okozta váratlan meglepetésként tüntették fel. Az is meglepő, hogy a kampánykaravánokat már ekkor Markó Bélára, Frunda Györgyre és Sógor Csabára szabták, noha az utóbbi két jelöltet a Szövetségi Állandó Bizottság csak szeptember hetedikén sorolta befutónak számító helyre. A dokumentum szerint az RMDSZ-nek a szembenállást minden üzenetükbe bele kell vinni. Azt kell hangoztatni, hogy az RMDSZ-listán „fiatal, dinamikus, európai csapat” szerepel, az ellenzék jelöltje viszont „kiöregedett, tradicionalista, balkáni egyén”. A beterjesztő szerint a pozitív üzenetekkel jobban fogják bírni az iramot, mint az ellenjelölt. A dokumentum arra a közvélemény-kutatásra is kitér, amelynek létezését Kelemen Hunor kampányfőnök nagyvárosi legendának minősítette. A felmérés szerint mind Markó Bélának, mind Tőkés Lászlónak csökkent a népszerűsége, Markóé nagyobb arányú csökkenést mutat. Most nagyobb jelentősége lesz „az ajtóról ajtóra, emberről emberre kampánynak”. A dokumentum szerint kvótát kap minden község az RMDSZ-nek szállítandó szavazatokat illetően. Az RMDSZ 28 500 golyóstollat már elkészített a kampányra, de lesz aki RMDSZ-es hűtőmágnest és noteszt kap, mások gyufát, C vitamint, naptárat, az autósok pedig szélvédő-kaparót remélhetnek. Kelemen Hunor kampányfőnök kijelentette, ez nem kampányterv, hanem munkaanyag, ami azóta módosult. Szeptember 6-án volt az utolsó Markó–Tőkés-találkozó, amikor kiderült, hogy nem köttetik meg a megállapodás, a belső anyag szerint viszont az RMDSZ már augusztus 31-én a Tőkéssel való versenyre készültek. Miért? – kérdezte e lap munkatársa. Kelemen Hunor megmagyarázta: volt több tervük, ez csak az egyik, arra az esetre, hogy esetleg nem sikerül megegyezni. /Gazda Árpád: Ifjú profik és őskövületek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./

„Az ‘56 kapcsán Erdélyben folytatott kutatás inkább helyzetfelmérésnek nevezhető. Nem elégedhetünk meg a szubjektív visszaemlékezésekkel. Rekonstruálnunk kell a teljes belpolitikai helyzetet, de azt is a nemzetközi konjunktúrába ágyazva” – mondta Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi levéltáros a vele készült beszélgetésben. Az igazi kutatás és feldolgozás a jövő évek feladata. Várni kell, hogy megnyíljanak a katonai levéltárak, mert az anyagok nagy része nem a már tanulmányozható Szekuritáté irattárában, hanem a kolozsvári és brassói katonai törvényszék birtokában van. Sokan kemény ellenállásukról regélnek, mondván, hogy a vallatások során egy kukkot sem szóltak. Azonban a jegyzőkönyvek szerint a legtöbb esetben a vallatott előbb-utóbb megtört. A megtorló szervek a rendszerellenes elemek semlegesítésére használták a magyar forradalmat. Az ‘56-ig kiépített besúgóhálózat később egyre szerteágazóbbá és szervezettebbé vált. Feltűnő, hogy egyetlen költő, író vagy színész sem volt az ‘56-os megtorlás szenvedő alanyai között. Ez is pártpolitika volt. Gheorghe Gheorghiu-Dej 1956. december 15-én és 16-án Marosvásárhelyen tartott beszédeiben megjegyezte, hogy míg a magyarországi írók közül sokan az úgynevezett ellenforradalmárok mellé szegődtek, romániai magyar társaik a párt politikáját támogatva, egyenként sorakoztak fel a román hatalom mögött. Ennek az volt az előzménye, hogy közvetlenül az események után a Kolozsvárra kiküldött Miron Constantinescu és a Marosvásárhelyre látogató Fazekas János gyűlést hívatott össze, melynek során az íróknak, költőknek állást kellett foglalniuk, majd az ellenforradalmat elítélő nyilatkozatot kellett tenniük. Az írók viselkedése három csoportba sorolható. Hajdu Győző és a párt politikájához hű társai nyíltan elítélték a Budapesten történteket. A második kategóriába az óvatosak tartoztak, mint például Sütő András, akik elfogadták a párt irányelveit. A harmadik, legvékonyabb csoportot Nagy Pál és Oláh Tibor képviselte, akik kényszerből foglaltak állást, akkor is nagyon kurtán-furcsán. Fazekas János a gyűlés végén szemrehányóan megjegyezte, hogy „ha fegyvert kellene fogni, maguknak, kettőjüknek csak fapuskát adnék”. A hatalom az 1948 és ‘53 közötti politikai tisztogatás után a végső leszámolásra használta fel az ‘56-os forradalmat. Az egyházi vezetők szerepvállalása szinte az egész közösségre nagy befolyással bírt. A Szekuritáté ezért is tartóztatta le a hangadókat. Erdélyben nem volt olyan vidék, ahonnan ne hurcoltak volna le papokat. A gyergyóalfalusi plébánost például azért zárták be, mert úgymond arra utasította a kántort, hogy irredenta énekeket játsszon, holott csak zsoltárokról, egyházi énekekről volt szó. Az itthoni megmozdulások eleve kudarcra voltak ítélve. Hiányzott a politikai eszme, amelyért az emberek – úgy, mint Magyarországon – utcára vonuljanak. Voltak Erdélyben csoportosulások, amelyek szervezkedtek, de ezek naiv próbálkozásoknak számítottak. Pál-Antal Sándor /sz. Csíkkarcfalva, 1939/ levéltáros, a történelemtudományok doktora. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem elvégzése után a marosvásárhelyi levéltárba került, és azóta is ott dolgozik. Fő kutatási területe Székelyföld története, a levéltártan, pecséttan és heraldika. A magyar forradalom erdélyi utórezgéseiről számos tanulmányt közölt, tavaly megjelent az Áldozatok – 1956 (A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban) című kötete. Munkásságáért A szabadság hőse emlékéremmel tüntették ki. /Szucher Ervin: Erdélyi ‘56: hiányzott a politikai eszme. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./

1956-ról Bölöni Domokosnak egyetlen ember élete és halála jut az eszébe. Marosvásárhely közelében van Szászcsávás falu. Többszólamú énekhagyománya tette híressé, újabban pedig cigányzenekara öregbíti hírnevét. Az egyházi többszólamúság Szászcsáváson a mai napig fennmaradt és teljesen folklorizálódott: a falu magyar lakosai kottaismeret és kóruspróba nélkül is tudják, a fülükben hallják a szüleiktől eltanult ötszólamúság elveit, írta róluk Szabó Csaba zenetudós. A dalárda megalapítása Dali István segédpap és Belle József tanító nevéhez fűződik. 1837. február 12-én szólalt meg először a szászcsávási kórus. A falu dalárdájának karnagyai között az ötödik Keszeg János, aki 1954 és 1973 között tanított Szászcsáváson. A csávási dalárda akkor már nagy hírű volt, minden jelentősebb dalos versenyen felléptették. Márkanév lett Szászcsávás. Keszeg János tanító bebörtönzésével azonban elnémult a híres dalárda. A rendtartó falu megmakacsolta magát, egy emberként állt ki karnagya mellett. Egyik folyamodványt a másik után menesztették az állami és pártszervekhez a szerencsétlenül járt pedagógus kiszabadítása érdekében. És megtörtént, ami sehol másutt Erdélyben: egy kistelepülés megzsarolta a pártállamot: „Ha nem jön haza a tanító úr, nem énekelünk!” Keszeg János végül kiszabadult, és Csáváson ismét felhangzott az ének. Keszeg János élete végéig megbélyegzettje maradt a rezsimnek. Állandó megfigyelés alatt tartották, házassága tönkrement, idegrendszere összeomlott, a fiatalember megroppant, egyre többször nézett a pohár fenekére, s végül magára maradva, betegen, hosszas szenvedés után halt meg. Ez a tanító dalos nemzedékek sorát nevelte fel, a felnőtteket a szőlőoltás tudományára oktatta. Bölöni Domokos a hatvanas évek végén szintén ott tanítóskodott, nála talált szállásra. Az az állítólagos elszólása, hogy „na, emberek, eddig volt, ami volt, de most magyar világ lesz” – a sírig kísérte és kísértette. Ötvenhat még mindig itt zajlik, a levegőben, a vizekben, a tájak fölött, a hegyek és földek és erdők között, a falvak és városok utcáin – és mindenekelőtt az elmékben és a szívekben, írta Bölöni. Azokéban, akik még élnek, és azok emlékében, akik mártírjai voltak a zsarnokságnak. Ötvenhat az erdélyi magyarság szabadságának és függetlenségének éltető valósága. /Bölöni Domokos: Ötvenhat legbelül. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./

A Brassó megyei Apácán ezerkétszáz, jövedelem nélküli roma lakik, ők vannak többségben. A terményeiket védő falusiak és a mindennapi betevőjükért lopni kényszerülő romák összecsaptak. Az ügyet etnikai konfliktusként állították be az országos tévécsatornák. Apáca polgármestere, Bölöni Gyula igyekezett hangsúlyozni, hogy nem etnikai, hanem társadalmi oka van a történteknek. A terménylopások rendkívül megkeserítik a falusi gazdák életét. Négyfaluban, Apácán, Ürmösön, Szászmagyaróson a jelenség mindennapos, és állandó feszültség forrása. Az apácai községháza több éve megszervezte a mezők őrzését, de az őrök jelenléte nem riasztja el a tolvajokat. Egy augusztusi este a mezőőrök három kiskorút állítottak meg, aki lucernával megrakott szekérrel tartott hazafelé. Felelősségre vonták őket. Pillanatok alatt több tucat roma termett a helyszínen. A szóváltás verekedéssé fajult, s a mezőőrök elmenekültek a támadó romák elől. A hír gyorsan elterjedt a faluban, a magyarok és románok is csapatokba szerveződtek, és összecsaptak a romákkal. A verekedésnek néhány könnyebb sérültje volt mindkét oldalon. Jó két órával később megjelent a csendőrosztag. Másnap rendkívüli tanácsülést tartottak, amelyen a szemben álló felek egymást vádolták: a magyarok és a románok a romákat gyanúsították a mindennapos lopásokkal, a romák pedig azt állították, hogy csak néhány család lop. Az ülésen bizottságot hoztak létre mindhárom etnikum képviselőiből, melynek feladata a mező és a termények hatékonyabb őrzése lesz. A polgármester javasolta, hogy a nincstelen romáknak a parlagon heverő földeket adják bérbe. Azóta semmi sem változott. Már másnap lefoglaltak egy fogatot, mert gazdája lopott fát szállított az erdőből. Két év alatt hárommilliárd régi lejes büntetést róttunk ki azokra, akik lopják a termést, ebből eddig alig 11 milliót fizettek ki. A tolvajok agresszívek, többször megverték a szolgálatban levő rendőröket. Az ügyész tízmillió lejre büntette, és szabadon engedte az elkövetőket. A parlagon levő földekért egyetlen roma sem jelentkezett. Apácán nincs elég rendőr. Az apácai magyarok félelemben élnek. Constantin Leonte, az apácai rendőrőrs helyettes vezetője egyért azzal, hogy csendőrőrs létrehozása szükséges. Hozzátette, szó sincs etnikai konfliktusról. Egyszerűen a be nem tartatott törvények miatt a bűnözés igen gyakori Apácán, és a gazdák türelme elfogyott. Megoldást kell találni mindenütt, például Tatrangon, Barcaújfaluban, Ürmösön, Krizbán és máshol is, ahol a nyomorban élők száma meghaladja az aktív lakosság számát. /Tamás F. Attila, Both Csaba: Nincstelenek a szegények ellen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 20./

Október 21-én, vasárnap ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg az 1956-os magyarországi forradalomról a kolozsvári evangélikus lutheránus templomban. Az igehirdető Sógor Csaba református lelkész elmondta: nem az a fontos, hogy többségben legyünk, hanem az Isten áldása. A forradalomra emlékezett beszédében Visky András dramaturg. Elmondta: bár 1956-nak megvannak a maga politikai-gazdasági előzményei, ettől függetlenül, a forradalom csoda, felvillanás, amely egy pillanatra fénybe borította Európát, a világot. Végignézve az akkori fényképeken, feltűnő az a minden arcon látható ragyogás, a letisztult lelkesedés, amely a forradalom sajátossága volt. Ennek vagyunk mi az örökösei, és ezért a mai megosztottságban, acsarkodásban is tragikusan hibás feltenni a kérdést: kié 1956? – sokkal helyénvalóbb azt kérdezni: mi vajon 1956-éi vagyunk-e, képesek vagyunk-e annak lelkiségét, örökségét átadni gyermekeinknek? /Ercsey-Ravasz Ferenc: A mi örökségünk 1956. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./ Adorjáni Dezső evangélikus püspök elmondta: Budapesten, a forradalom idején teológiai nyilatkozat született, amely kimondta, a felekezetek „teljes szívvel azonosítják magukat a forradalmárok követeléseivel. A forradalom nem csupán a társadalomé volt, de lelki megújulást is hozott”. A kincses városban az ‘56-os emlékhét keretében fáklyás megemlékezést tartanak Mátyás szülőháza előtt. /Erdélyben istentiszteletek és fáklyás menetek. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./

Mindig vannak, akiknek a haza és az igazság a mindenük ― emelte ki az ‘56-os magyar forradalmat méltató prédikációjában Pap Sándor lelkész azok érdemeit, akik 51 évvel ezelőtt szembeszálltak az elnyomó hatalommal. Sepsiszentgyörgyön a belvárosi református templomban tartott istentisztelet október 21-én az évforduló jegyében zajlott. Világi, politikai szónoklatok, beszédek sem hangzottak el: dr. Kiss Tamás, a magyarországi Politikai Foglyok Országos Szövetségének alelnöke teljes csendben osztotta ki tíz székely bajtársának az ‘56-os érdemkeresztet és oklevelet jelképes elismerésként. Erdély egész magyarsága kapja a kitüntetést ― mondotta a vendég. /Demeter J. Ildikó: Csendes tiszteletadás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 22./

1946-ban tüntettek először Erdélyben magyarok a kommunistákkal való együttműködés ellen. Azok ellen, akik az erdélyi magyarság nevében róla, de nélküle akartak dönteni. Majdnem tíz évvel ezután itt, Kolozsváron került sor az erdélyi magyar egyetemi ifjúság közös, 1956-hoz méltó összefogására, amelyet a kommunista diktatúra könyörtelenül megtorolt. Temesváron a magyar és román egyetemi ifjúság megmozdulása, a Szoboszlay-csoport mártíriummal végződött szervezkedése, a nagyváradi diákok csoportja, Székelyföld megannyi mártírja jelzi a megtorlást. Romániában az 1944–1947 közötti időszak fő jellemzője a „népi demokratikus” rendszer fokozatos bevezetése volt. A szovjet nyomásgyakorlással hatalomra juttatott, kommunisták által vezetett kormány, a párizsi békekonferencia lezárta (1947. február) előtt a kisebbségpolitikát illetőleg egy sor, a magyarság helyzetét lényegesen javító intézkedést is törvénybe iktatott. A romániai magyar kisebbség érdekképviseletét magára vállaló Magyar Népi Szövetség érdeme a magyar iskolahálózat, a Bolyai Tudományegyetem, az erdélyi magyar kultúregyesületek, a többségében magyar lakta településeken, a hivatalos intézmények keretében a magyar nyelvhasználat, a közigazgatási testületekben az arányos képviseltséget célzó törekvések, majd az 1946. évi választásokon a jelentős parlamenti képviselet biztosítása. Ennek ára is volt: a valós plurális politikai opció kizárása, a hatalom hivatalos kurzusának átvétele és kötelezővé tétele, valamint a „marosvásárhelyi nyilatkozatként” ismert, 1945. november 17-én a Magyar Népi Szövetség százas intézőbizottságával elfogadtatott állásfoglalás, amely a román állam keretében, az „igazi demokrácia” megvalósítása függvényének tekintette a kisebbség jövőjének biztosítását. Ezt a román hatóságok a párizsi békekonferencián is felhasználták. Ez az állásfoglalás a Magyar Népi Szövetség és az erdélyi magyarság jelentős része közötti törésvonal alapvető elemévé vált. Ennek a mélyülő szakadéknak a kifejezése volt az 1946. június 27–30. közötti, székelyudvarhelyi Magyar Népi Szövetség kongresszusa idején történt első tömeges tüntetés, amely a kommunista hatalommal való együttműködés elleni közösségi fellépést jelentette. A közművelődési intézmények (Erdélyi Múzeum-Egyesület, EMKE, Erdélyi Magyar Dalosszövetség), a hitel- és értékesítési szövetkezetek hálózata, de még az iskolahálózat is megsínylette az 1947 utáni fordulattal kiépülő proletárdiktatúrát. 1949-ben ugyanúgy áldozata lett a koncepciós kirakatpereknek Márton Áron püspök, Szász Pál, Korparich Ede, Nagy Géza, Pásztai Géza, a Magyar Népi Szövetség vezetőségéből Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár, a szociáldemokrata Lakatos István vagy Jordáky Lajos is. Az 1950-es évek nem csak a hagyományos erdélyi magyar kulturális, gazdasági intézményhálózat, hanem a Magyar Népi Szövetség (ön)feloszlatásának időszaka is. A kommunista hatalommal jött a nincstelenség, ínség, nyomor mellett a félelem, a meghurcolás, kényszerlakhely és bebörtönzés. Az 50-es évek első felében új elit jelent meg, amely a kommunista egypártrendszer keretei közt kereste az utat. Az 1952-es közigazgatási reform következtében létrehozott Magyar Autonóm Tartomány az új szovjet mintájú, „adminisztratív megoldás” következménye. Nem valós autonóm intézményről, hanem a szovjet közigazgatási rendszer mintájára létrejött testületről volt szó, amely az állami- és pártintézmények helyi, regionális szintű függvényeként működött. Központja Marosvásárhely lett, amelyet az erdélyi magyarság új, jól ellenőrizhető centrumává változtattak. 1947 után Bukarest, az 50-es években pedig Marosvásárhely lett a központi román kommunista hatalom által megtervezett kisebbségi intézmény és érdekképviseleti hálózatok regionális központja – Kolozsvár ellenében. Kulturális intézményeinek köszönhetően azonban Kolozsvár továbbra is fontos centrum maradt az erdélyi magyarok számára. Elkezdődött a magyar kultúrintézmények „átvándorlása” Marosvásárhelyre. A sort az Utunk kezdte, a Romániai Magyar Írószövetség központi lapja, majd követte a Színművészeti Intézet 1954-ben. Az 1953–1954-es tanévben megszűnt a kolozsvári Mechanika Intézet magyar oktatási részleg. A következő évben a Mezőgazdasági Főiskolára való felvételin már nem hirdettek meg magyar tannyelvű helyeket. A tiltakozó levelek miatt az 1956–1957-es egyetemi tanév kezdetén újból lehetett felvételizni magyar nyelven ezekre a szakokra. A Román Munkáspártnak 1956. július 15-én kiadott határozata a vegyes (román–magyar) oktatási egységek és vonalak bevezetését célozta. 1956. október 24-én, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem bölcsészkari diákszervezete az új statútumot és program-tervezetet előkészítő bizottság tagjai kérték a diákszervezet tényleges függetlenségének alapszabályzatba iktatását. 1956. november 1-jén Dávid Gyula tanársegéd vezetésével a bölcsészkar hallgatói felkeresték a Házsongárdban eltemetett jeles magyar irodalmi személyiségek sírjait. November 12-én Várhegyi István, Nagy Benedek, Koczka György, Kelemen Kálmán, valamint a csoportjukhoz időközben csatlakozott Gyöngyösi Gábor, Bartis Ferenc, Páskándi Géza, Zalányi Ágota bemutatták a Diákszövetség vezetősége előtt az általuk elkészített programtervezetet, s egy perc néma csenddel adóztak a magyarországi áldozatok emlékének. 1956. november 18-án következtek a letartóztatások. 1957 tavaszáig egymást követő több hullámban letartóztatták, elítélték, majd munkatáborokba, börtönökbe zárták mindazokat, akik 1956 folyamán kifejezték elégedetlenségüket, vagy csupán méltó módon szóltak. /Lönhárt Tamás: Tiltakozás és közösségi összefogás. 1946-ban és 1956-ban Erdélyben. Az erdélyi magyarság a kommunista rendszer első évtizedében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

A képviselőház állandó bizottsága október 22-én megállapította, hogy a kisebbségi törvénytervezet a szakbizottságok vezetőségeinél rekedt meg. Nekik kell biztosítaniuk a tagok jelenlétét a bizottsági vitákon – jelentette ki Ioan Munteanu, a képviselőház titkára. Az állandó bizottságban nem fogadták el Márton Árpád RMDSZ-es képviselő azon javaslatát, hogy a törvénytervezetet az előírásokkal ellentétben vigyék a képviselőház plénuma elé a szakbizottságok jelentése nélkül. /Kisebbségi törvény. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 23./

Salamon Márton László, a lap főszerkesztője szerint aligha hihető, hogy a szavazópolgár számára hirtelen fontossá váltak volna a közösségi kérdések, az egyéni gondokkal, problémákkal szemben. A „romániai magyar politikusok – ideológiai és egyéb hovatartozástól szinte függetlenül – szentül meg vannak győződve arról, hogy a romániai magyar választó alapjáraton nemzetféltő, nacionalista, múltbanéző és múltba feledkező?”A választások előtt a magyar kisebbségi politikusok egymást licitálják túl abban, hogy ki tud nagyobbat mondani „többségipolgár-pukkasztó szlogenekből”. Valójában az RMDSZ megbízásából készült felmérés szerint a magyar választók által legsürgősebben megoldandó kérdések: az alacsony jövedelmek, nyugdíjak növelése, a munkanélküliség csökkentése, az infláció megállítása. Az RMDSZ-t a következő problémák foglalkoztatják: 1. Az anyanyelv használata az igazságszolgáltatásban, 2. A magyar kisebbség autonómiája, 3. Az egyházi javak helyzetének rendezése. A főszerkesztő hangsúlyozta, a szavazópolgár számára nem elsődlegesek a közösségi kérdések, hanem saját gondjai foglalkoztatják. Továbbá a keménykedések a román nacionalisták malmára hajtják a vizet. Salamon Márton László hozzátette: Sógor Csaba szlogenje, amely szerint ő csak a keresztény magyarokat képviselné majd Brüsszelben, szalonképtelen Európában. /Salamon Márton László: Pityókát vegyenek! = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 23./

Az Ifjúsági Karaván az Anyanyelvű Oktatásért október 6-án ért vissza arról a kerékpáros körútról, amellyel fel akarta hívni az Európa Tanács figyelmét a romániai felsőoktatási rendszer hiányosságaira és a kisebbségekkel szembeni hátrányos megkülönböztetésre. A rendezvény fő szervezője, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) egyik alelnöke, Kovács Lehel kifejtette, eredményes volt körútjuk, a kormány azóta ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. Ez nem kizárólag az ő érdemük, de úgy véli, a BKB is tett az ügy érdekében. A BKB az önálló magyar egyetem létrehozásában is bízik. Kovács Lehel elmondta, az ideális az lenne, ha a Babes–Bolyai Egyetem különválna. Románia törvényei ezt megengedik, a felsőoktatási intézmény román vezetősége azonban akadályozza ennek megvalósítását. Állatorvosi, képzőművészeti vagy mezőgazdasági szakon nem lehet Romániában magyar nyelven tanulni. A BKB ezen szeretne változtatni. „Az ifjúsági karaván által eljuttatott határozattervezet már az Európa Tanács Oktatási és Kulturális Bizottságánál van, remélhetőleg hamarosan a plénum elé kerül, és megoldás születik a benne foglalt problémákra” – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak Kovács Lehel. /Szász Cs. Emese: Elérhető cél a Bolyai Egyetem létrehozása? = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely),. okt. 23./

Néhány hete nagy megbotránkozást váltott ki Magyarországon Havas Szófia MSZP-s képviselő kijelentése, miszerint ötvenhatot ő nem forradalomnak, hanem a nyilas csőcselék bosszújának tartja. Édesapját, Horn Gyula bátyját a felkelés napjaiban szélsőséges elemek ölték meg. Történészek szerint ez nem igaz, egy szovjet katonai teherautó gázolta halálra ― véletlenül. Az MSZP ötvenhatos csoportja elhatárolódott Havas Szófia véleményétől, s elhatárolódtak a pártok is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megértőbbnek mutatkozott. Szerinte mindenki másként éli meg az eseményeket, másként Havas Szófia, másként az egykori halálraítéltek. A kérdés nem is ez, hanem a forradalom ismétlődő erodálása. Abban, hogy l956-ban forradalom volt, a vértelen 1989-es átmenet után konszenzus alakult ki Magyarországon. Ennek megbontására azóta is számtalan kísérlet történt, egyes történészek álláspontja is eltér, a forradalom bizonyos kulcsszereplői, például a gyilkosságokkal vádolt Tóth Ilona orvosnő esetében. Ma is hat a forradalmat vérbetipró és megtorló kádári korszak hazugságsorozata. Ha valamire büszke lehet egy mai magyar, az pontosan az 1956-os forradalom. /Bogdán László: A forradalom ünnepén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./

Nyílt levélben fordult a romániai közvéleményhez Varga Andrea történész, az ötvenhatos elítéltek rehabilitációjának ügyében. A román kommunizmus történetét kutató szakember figyelmeztetett: „Románia az egyetlen olyan ország, amelyben az 1945 és 1964 között hozott kommunista bírósági (politikai) ítéleteket nem semmisítették meg, kárvallottaikat nem rehabilitálták és a kollektív emlékezetben ők mindmáig »bűnösökként« élnek…, függetlenül attól, hogy románok, magyarok vagy más kisebbségiek voltak”. /Nyílt levél a romániai elítéltek rehabilitációjáért. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./

„Az RMDSZ sem Orbán Viktort, sem Tőkés Lászlót nem tervezi kifütyölni, ilyen föl sem merülhet. Mi Orbán Viktorban tiszteljük a volt kormányfőt, a Fidesz elnökét. ” így reagált Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke és kampányfőnöke Tőkés kampánystábjának arra az „értesülésére”, miszerint RMDSZ által felbíztatott csoportok fütyüléssel próbálják bojkottálni Orbánt a hétvégi erdélyi rendezvényeken. „Szilágyi Zsolt hazudik. Nem először, és ezek szerint nem utoljára hazudik. Úgy látom, hogy mivel nincs programjuk, nincs mit mondaniuk, hazugságkampányba kezdtek ellenünk. Folyamatosan mocskolják az RMDSZ-t mindenhol” – kommentálta a hírt Kelemen Hunor. Tőkés László október 25-én avatta fel a kampányirodát Nagyváradon. A püspök elmondta, Orbán Viktor meghívására vett részt az október 23-i budapesti megemlékező Fidesz-nagygyűlésen. „Nem fogunk összeölelkezni a diktatúra örököseivel, azokkal és azok hozzátartozóival, akik felelősek az ‘56-os hősök kivégzésében” – mondta a püspök. Arról is beszélt, hogy ellentétben az RMDSZ-szel, az ő kampánya szerény lesz, „mert nem állnak rendelkezésünkre magyar és román központi költségvetési pénzek”. Tőkés elmondta, hogy ő nem új honfoglalást akar, hanem azt szeretné, ha Erdélyben minden magyar itthon érezhetné magát. Ezért is az a szlogenje, hogy Unió, Erdéllyel!, mert számára az integráció azt is jelenti, Erdély az Unióhoz csatlakozik. /Both Abigél, Lokodi Imre: Ki fütyöli ki Orbán Viktort? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./

Engedély nélküli tüntetések zavarták meg október 26-án reggel Budapest több pontján a forgalmat, összesen mintegy hat-hétszáz ember az Erzsébet híd és a Lánchíd forgalmát próbálta leállítani. A rendőrök mindenütt határozottan léptek fel, délelőtt tíz óráig azonban tömegoszlatásra nem került sor. A különböző helyszíneken sok embert előállítottak. A „hídfoglaló akciót” a Jobbik mozgalom korábbi szóvivője, Novák Előd kezdte meg: néhány perccel nyolc óra után bement az Erzsébet híd közepére, ahol dobolni kezdett. Őt több tüntető és számos fotós követte, ekkor leállt a gépkocsik forgalma a hídon mindkét irányban. A rendőrök néhány perc alatt részlegesen helyreállították a forgalmat. Három fiatal kilenc óra körül felmászott a Lánchíd pesti oldalánál lévő pillér tetejére. Rövid időre emiatt teljesen leállt a forgalom. A fiatalokat, miután két tűzoltó lehozta őket a pillér tetejéről, a rendőrök előállították. A Lánchíd forgalmát akadályozta az is, hogy az Erzsébet hídról leszorított tüntetők közül mintegy 50–60 ember ide vonult. Az engedély nélküli tüntetők a rendőrök elől menekülve végighaladtak a Rákóczi úton, majd a Blaha Lujza teret a Keleti pályaudvar irányában elhagyva lassan szétszóródtak. /Engedély nélküli tüntetések zavarták meg Budapest forgalmát. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

A Miska bácsi levelesládája rádióműsor dokumentumaiból válogatott budapesti kiállítás megnyitóján hangzottak el a Padisák Mihályt, az adás szerkesztőjét méltató, dicsérő szavak: Oly korban tette a dolgát nyelvért, a nemzetért, amikor nem volt divat nemzetben gondolkodni, a határon túli magyarokat emlegetni. Ezt az értékelést dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke fogalmazta meg. Padisák Mihály, Miska bácsi valóban mindig nemzetben gondolkodott, nem csak magyarországi hallgatóihoz, a határon túliakhoz is szólt műsorával. 1952-től nyugdíjazásáig, 2001-ig volt a Kossuth Rádió munkatársa, riporterként, irodalmi szerkesztőként, műsorvezetőként dolgozott a gyermekrádiónál, 25 éven át – 1976-tól megszűnéséig – vezette a Miska bácsi levelesládája című páratlan sikerű ifjúsági adást. Hiánytalanul megőrizte, rendszerezte és most a múzeumnak adományozta a népszerű rádióműsor többnyire diákok és pedagógusok leveleiből álló anyagát. Ezek töredéke látható a kiállításon. Levelek a Kárpát-medence minden tájáról. A falon a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország térképén a kiállítás rendezői feltüntették valamennyi olyan helység nevét, ahonnan levelet kapott Miska bácsi. Hargita megye helyén alig férnek a falu- és városnevek, innen került ki a legtöbb levélíró. Miska bácsi Ezer szállal címmel könyvbe válogatta a levelek legjavát, így állt össze „az ezredforduló határon túli magyar fiatalságának hű tükre. ” A Hargita Népe korábban (2002. június 27-én) Tollpróba címmel már közölt egy összeállítást a könyvből. /Borbély László: Nemzetben gondolkodó Miska bácsi. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./ Emlékeztető: Tamás Gáspár Miklós a Heti Világgazdaság /HVG/ 2000. március 4-ei számában Mit fogunk hallgatni? címen megbélyegezte a Magyar Rádió közkedvelt gyermekműsorát, Miska bácsi levelesládáját. TGM szerint ez a műsor „az irredenta lelki pedofília hetenkénti orgiája”, „amelyet Miska bácsi levelesládája címmel sugároz az állam”. A műsor felelős szerkesztője, Padisák Mihály a hetilap március 18-ai számában válaszolt erre a minősítésre. A „Miska bácsi levelesládája”, gyermekek – köztük erdélyiek – ezreinek leveleit közölte, hírt adott életük eseményeiről. Tanácsot adott itthon és határon túl, segített az élet dolgaiban eligazodni, s olykor még olyan életpályát is elindítani, mint Kő Pál szobrászművészét, aki ezt ma is büszkén vállalja. A műsor szerkesztője Kolozsvárról átcsempészte Kányádi Sándor, Fodor Sándor, Bálint Tibor, Bajor Andor, Hervay Gizella gyermekírásait, s nem mint „romániai magyar írókat”, hanem mint magyar írók műveit közölte azokat. „Amennyiben TGM szóhasználatában a gyermekek szerető szolgálata „lelki pedofília”, s népünk anyanyelvének, hagyományainak őrzése „irredentizmus”, úgy én ezt szívből vállalom. ” – írta Padisák Mihály. /Kíméletlenül. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), 2000. ápr. 4./

Az európai parlamenti választások kampányrendezvényei zajlanak az országban. Az RMDSZ választási hangja esetenként egyenesen emberinek mondható – leszámítva a törhetetlenül militáns Frunda Györgyöt. A kolozsvári értelmiségiekkel kezdeményezett párbeszédet Markó Béla. A gyengülő szövetség elnöke az értelmiség segítőkészségét próbálta felmérni, amelynek jelentőségét éveken át bagatellizálta. /Csinta Samu: Már vagy még? = Krónika (Kolozsvár), okt. 29./

A kormány fontos módosító indítványt fogadott el, amely szerint a megyei tanácselnököket is közvetlenül a polgárok választják meg. Traian Basescu államfő azonban máris jelezte, hogy a november 25-i referendum előtt nem hirdeti ki a törvényt, ezért a hosszadalmasnak ígérkező politikai vita miatt előfordulhat, hogy a következő választásokig semmi nem változik, és ismét pártlistákra lehet majd szavazni. Összesen közel száz módosító indítvány érkezett a kormány tervezetéhez. A legtöbb javaslatot a Szociáldemokrata Párt (PSD) fogalmazta meg. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a megyei tanácselnököket is közvetlenül a szavazópolgárok választhatják meg. A tervezet szerint egyfordulós csata után nyerhetik el tisztségüket majd az új önkormányzati vezetők. Ion Iliescu, a PSD tiszteletbeli elnöke a népszavazás bojkottálására szólítva fel híveit. A PSD viszont hivatalosan a Basescu által javasolt kétfordulós többségi szavazást támogatja, akárcsak a PD. /Borbély Tamás: A kormány várhatóan ismét elkerüli a bukást. Nem lesz bizalmatlansági indítvány. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem kilencvennyolc magyar tanárának beadványát iktatta az oktatási miniszternél Toró T. Tibor képviselő, melyben az oktatók magyar tannyelvű természettudományi és humán tudományi kar létrehozását kérik. A beadvány mellé a képviselő felsorakoztatta az 1990-től máig tett sikertelen lépéseket az önálló anyanyelvű felsőoktatási intézmények létesítése érdekében. Az érintett szakok magyar tanárainak 83 százaléka írta alá azt a petíciót, melyet Toró T. Tibor képviselő nyújtott be az oktatási miniszternek. 1990-ben a romániai magyar közösség első követelései között szerepelt a Bolyai Egyetem visszaállítása, de ezt az akkori hatalom több ízben visszautasította, emlékeztetett a honatya. Az anyanyelvű oktatásra vonatkozó törvénykezés megváltoztatása érdekében az RMDSZ ötszázezer aláírást gyűjtött 1995-ben, majd az érdekvédelmi szervezet képviselői két törvénykezdeményezést nyújtottak be 1998-ban magyar állami egyetem létrehozásáért, de ezeket nem tárgyalták érdemben a plénumban. 2004-ben három önálló magyar kar létesítéséről egyezett meg az RMDSZ és a Nastase-kormány, de ezt az egyetem elutasította. 2005-ben négy magyar városban összehangolt tüntetéslánccal követelték több ezren a Bolyai Egyetem visszaállítását, ugyanabban az esztendőben három magyar kar létrehozása érdekében nyolcvan egyetemi tanár nyújtott be kérést, az egyetem szenátusa ezt visszautasította. 2006 februárjában világhírű tudósok nyílt levélben támogatták a Bolyai Egyetem visszaállításának ügyét, novemberben két magyar egyetemi tanárt azért rúgtak ki állásából, mert tiltakoztak a multikulturalitásra és a soknyelvűségre vonatkozó kirakatintézkedések ellen. 2007 júliusában három romániai magyar EU-képviselő kezdeményezte, hogy az Európai Parlament tűzze napirendre az állami magyar egyetem ügyét, szeptemberben egyetemi hallgatók és tanárok kerékpáros tiltakozó körutat szerveztek Strasbourgba és Brüsszelbe, hogy felhívják a figyelmet: ez a kérdés máig megoldatlan. Toró T. Tibor kérte Cristian Adomnitei oktatási minisztert, hogy járjon közben az egyetemi tanárok kérése ügyében. /Fekete Réka: Két magyar kar létesítését kérik az egyetemi tanárok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 31./

A Marossárpatakért Egyesület a múlt október 27-én huszártalálkozót szervezett. A falu központjában levő Huszárszobornál hét csapat gyülekezett, miközben a helybéli lovas huszárok felvonultak a faluban. A Mátyás-huszárok első századát a marossárpataki, a másodikat a szovátai, a harmadikat a kápolnásfelfalusi csapat képviselte, a XI. székely határőr huszárezredet pedig a gyergyószentmiklósi, a székelyudvarhelyi és a szentegyházi hagyományőrző csapat. A találkozóra eljöttek a torboszlói lófők is. Miután a központi parkban felsorakoztak a csapatok, sor került Kemény János szobrának (a helybéli Miholcsa József alkotása) felavatására – beszédet mondott Simon Zsolt történész. Kemény János, egykori fogarasi főkapitány, majd I. Rákóczi György sikeres hadvezérének szobrát az Erdőcsinádon szolgáló Lukácsy Szilamér tábori pap áldotta meg. A 159 éve, október végén vívott győztes marossárpataki csatáról Miholcsa József elmondta, hogy azért nevezetes, mert az volt az erdélyi 1848-as szabadságharc első ütközete. A székely huszárcsapatok legyőzték Urbanékat. Mihály József, a szentegyházi hagyományőrző huszárcsapat kapitánya elmesélte, hogy 1996-ban alakultak. Hajdanában Szentegyházáról sokan vonultak be a XI. székely határőr huszárezredbe, ők ennek a hagyományát őrzik. /Kilyén Attila: Huszártalálkozó Marossárpatakon. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 31./

November első felében, a működési szabályzat véglegesítése után kezdeményezik a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) pártként való bejegyzését – jelentette ki Szász Jenő, a szervezet elnöke. A szervezet bejegyzésének időpontját korábban október végére időzítették. Az MPSZ 2005 novemberében kezdte el a pártbejegyzéshez szükséges aláírások gyűjtését. Az idei nyár elején a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor végét, július 22-ét határozták meg az aláírások begyűjtésének céldátumaként. Akkor az MPSZ vezérkara elhatározta, ha július közepéig nem sikerül összegyűjteni a pártbejegyzéshez szükséges aláírásokat, testületileg lemondanak. A döntést időközben elvetették, majd a bejegyzésre vonatkozó határidőt augusztusi, később szeptemberi dátumra módosították, mivel a többségében román lakosságú megyékben nem sikerült összegyűjteni a szükséges aláírásokat. /Gyergyai Csaba: Elnapolták az MPP bejegyzését. = Krónika (Kolozsvár), nov. 1./

Az ötéves bérleti szerződés lejártával kérdésessé vált, folytathatja-e működését a csíkszeredai KO. KE. M – Kortárs Művészeti Múzeum és Galéria a helyi önkormányzat tulajdonában levő Kossuth utcai ingatlanban. A legutóbbi tanácsülésen napirendre tűzték a kérdést, döntés azonban nem született. A Nyitott Műhely Egyesület keretében, Berszán Zsolt és Jánosi Antal vezetésével működő KO. KE. M számára a városi tanács évek óta ingyen biztosít helyiséget kiállítások, filmvetítések szervezésére. A szerződés esetleges felbontását részben az indokolja, hogy a központi fekvésű helyiséget gazdasági szempontból jobban hasznosíthatná az önkormányzat, hiszen az évi bérleti díj akár a 150 ezer lejes összeget is elérheti. Berszán Zsolt, a KO. KE. M egyik vezetője kifejtette, egy kortárs művészeti intézményt nem lehet gazdasági szempontok szerint megítélni. A tanácsülésen „esztétikai” jellegű észrevételek is elhangzottak. Benkő Sándor tanácsos szerint amellett, hogy a KO. KE. M vezetői nem méltányolják kellőképpen a városi tanács segítségét, sőt, „szemtelenül viselkednek”, még közbotrányt is keltettek egyik kiállításukkal. A tanácsos arra a 2004-es kiállításra utalt, amelyen egy meztelenül végzett performansz és több, szakrális konnotációkra alkalmat adó, sokak által indecensnek tartott kép botránkoztatta meg a látogatókat. „Csíkszereda katolikus város, konzervatívabb, és ehhez a KO. KE. M vezetőinek is alkalmazkodniuk kell” – jelentette ki Ráduly Róbert polgármester. /Székely Zita: Kifogásolt performansz. = Krónika (Kolozsvár), nov. 1./

Gyergyószárhegyen egyezett meg az újságíró a Pallas–Akadémia Kiadó főszerkesztőjével, Kozma Máriával, illetve igazgatójával, Tőzsér Józseffel, hogy feledtetni fogják Banner Zoltánnal a kellemetlen gyergyói élményt, ami épp abban a községben érte, ahol hajdanán hajnalig nem lankadt előadás után a jókedve, ahol kakasszóig énekeltek önfeledten olyan időkben, amikor mondhatni csak a vers és az ének tartotta bennük a lelket. Most nyáron viszont fél tucat ember sem jött össze Gyergyószentmiklóson, hogy meghallgassa Banner Zoltán előadóművészt. A 75 éves Banner Zoltán többkötetes költő is lehetne, de mást tartott fontosnak. Művészettörténészként a kortárs erdélyi képzőművészet legmegbízhatóbb ismerője, lett, több könyvében foglalta össze az erdélyi magyar képzőművészetet, melynek ma is krónikása. /Bajna György: Aki fölött megállt az idő. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./

Feltűnnek az utcákon Magyarországon az elégedetlenkedők, akik állandó forradalomban utaznak. Sokan gondolják, hogy megbízott provokátorokról van szó. Sejthető, ki a megbízó. Ott vannak, ahol kell, mert kitalálták őket, hátországuk pedig a csőcselék. Érdekes, hogy őket nem bántja senki, megússzák, hajuk szála sem görbült. Úgy tűnik, vásárra viszik a bőrüket, de mielőtt odaérnének, eltűnnek. Elvezették, akiket kell, és ahova kell. Nekik ennyi elég. Ha a vezér elindult, sokan mennek mögötte. Toroczkai Lászlónak, a Hatvannégy Vármegye tiszteletbeli elnökének sok van a rovásán, a délszláv háborúban vitte a puskákat és hozta a valutát. Tavaly szeptemberben zsebre dugott kézzel megjelent a televízió kapujában és követelőzött, hogy beolvassa írását bizonyos követelésekről. Érdeklődtek, hogy miféle írás az. A válasz csak annyi volt, na, szóval nem, akkor most idehozok százezer embert. Így is történt, jöttek a félrevezetett, felbujtott banditák, szétdúlták a televízió alagsorát, autókat gyújtogattak. Toroczkai egyetlen követ el nem hajított volna. Távolból nézegette művét, aztán idejekorán lelépett. A gyengekezű bíróság azóta meg sem fenyegette. Pedig rács mögött volna a helye. A napokban a miniszterelnök operaházi beszéde alatt összegyűjtötte hátvédeit, szólott nekik, gyertek utánam. Kicsit provokált, majd elvitték őt. „Egyik ajtón be, a hátsó ajtón meg elengedik, esetleg csak másnap. ” Budaházy György a szovjet katonák emlékművét megrongálta. Házi őrizetben van, de ettől függetlenül megjelenik akárhol, ha kell. Maszkot húz fejére, és beszédeket mond, és sok száz rendőr hallgatja. Beszéde után nem fogják el Budaházyt. /Pakot Fülöp: Senkik, büntetlenül. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./

Nagyváradon megtalálták a Szent László király (1077–1095) által építtetett rotondát, azaz a kör alakú templom maradványait. A nagyváradi várban dolgozó helyi és kolozsvári régészek úgy vélik, a korabeli iratokban említett toronykápolna részeit fedezték fel, amely számításaik szerint a Partium és Erdély legnagyobb kör alakú temploma lehetett. Egyelőre csak a felét tártuk fel, mondta el Mihálka Nándor nagyváradi régész. „Úgy tűnik, megtaláltuk azt a toronykápolnát, amelyben hajdanán a városalapító Szent László ereklyéit őrizték” – nyilatkozta Adrian Andrei Rusu kolozsvári kutató. Szent László földi maradványait az itt épült, de később teljesen megsemmisült székesegyházban helyezték el. /Toronykápolnára bukkantak a várban. = Krónika (Kolozsvár), nov. 2./

Folyamatosan pusztul az Erdély Pantheonjaként ismert kolozsvári Házsongárdi temető, amelyben legalább 60-70 sírt kellene műemlékké nyilvánítani. A temető történelmi részében körülbelül 400-500 nagyon régi, többnyire magyar sírhely létezik, közülük némelyik több mint 400 éves. Az 1585-ben alapított Házsongárdban nyugszik többek között Brassai Sámuel polihisztor, Apáczai Csere János pedagógus, Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Jósika Miklós írók, Bánffy György, Erdély főkormányzója, Kós Károly építész, Mikó Imre történész, Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász és Szilágyi Domokos költő. Gaal György kolozsvári helytörténész, a Házsongárd Alapítvány elnöke szerint az 1960-as évektől kezdődött a nagyfokú pusztítás a temetőben. A sírkert védetté nyilvánítása érdekében már több próbálkozás történt. A rendszerváltás előtt Balogh Edgár erdélyi magyar író, publicista és Jakó Zsigmond történész próbálta elérni a hatóságoknál, hogy vegyék védelmükbe a sírkertet, de sikertelenül. 1989 után ismét kérték a kolozsváriak, hogy több kripta kerüljön fel az országos jelentőségű műemlékeket tartalmazó listára, de hasztalanul. Gaal György szerint a leghatékonyabb védelmet az nyújtaná, ha a temetőnek már a XIX. század végén kialakult történelmi részét lezárná a kolozsvári polgármesteri hivatal, és megtiltaná az ottani nyughelyek kiváltását. /Folyamatosan pusztul Erdély pantheonja, a Házsongárdi temető. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./