Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Eckstein-Kovács Péter
1067 tétel
2014. február 25.
Rangsorolták az RMDSZ EP- képviselőjelöltjeit
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelenlegi európai parlamenti képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba szerepelnek a befutónak számító első két helyen a szövetség Európai Parlamenti jelöltlistáján – jelentette be szombaton Kolozsváron a szövetség állandó tanácsának ülése után Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Az állandó tanács rangsorolta a befutó helyekre pályázó hat jelöltet, a rangsorban Winkler Gyulát és Sógor Csabát Vincze Loránt, Hegedüs Csilla és Antal Lóránt követi. Az eredetileg negyedik helyre sorolt Eckstein-Kovács Péter azt kérte, hogy kerüljön a lista utolsó helyére. Kelemen Hunor elmondta, a rangsor szoros versenyben alakult ki, olyan is volt, hogy az állandó tanácsnak szavazategyenlőség miatt kellett megismételnie a voksolást.
Az RMDSZ elnöke közölte, az állandó tanács arról is döntött, hogy az RMDSZ folytatja tárgyalásait a Magyar Polgári Párttal (MPP) az együttműködési megállapodásról. A testület felhatalmazta az elnököt, hogy – ha sikerül ilyen megállapodást kötniük – nyissa meg az RMDSZ listáját az MPP jelöltje számára. Kelemen Hunor hozzátette, a lista két első helyét mindenképpen az RMDSZ jelöltjei töltik be, és a listát az RMDSZ neve és jele alatt indítják el a választási versenyben. A szövetség jelöltlistáját a március elsejére összehívott Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) kell még jóváhagynia.
Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta, a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjének is RMDSZ-tagnak kell lennie ahhoz, hogy a listára kerüljön. Hozzátette, ez öt évvel ezelőtt Tőkés László esetében sem jelentett gondot.
Mivel az RMDSZ civil szervezetként, az MPP pártként van bejegyezve Romániában, nem ütközik törvénybe, hogy valaki mindkettőnek a tagja legyen.
Kelemen Hunor arra is kitért, az RMDSZ-MPP-megállapodás az európai parlamenti választásokon való együttműködésről és néhány hosszabb távú célról is szól majd. Az RMDSZ nem várja el, hogy az MPP feladja identitását.
Nem nyújtottak be óvást
A Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) szombati rangsoroló ülését követő 48 óra – a hivatalos határidő – lejártával senki nem nyújtott be óvást az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájával kapcsolatban – jelentette be hétfőn Kolozsváron Kovács Péter főtitkár, a Szövetségi Választási Bizottság (SZVB) tagja, hozzátéve: a Szövetségi Képviselők Tanácsának novemberben elfogadott határozata értelmében a SZÁT döntését a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottságnál lehet megóvni a döntés meghozatalától számított 48 órán belül.
,,A szombati rangsoroló ülésen a SZÁT titkos szavazással felállította az RMDSZ európai parlamenti jelöltjeinek sorrendjét, e szerint az első öt helyen Winkler Gyula, Sógor Csaba, Vincze Loránt, Hegedüs Csilla és Antal Loránt áll, őket további jelöltek követik, a listán ösz-szesen 32 személy szerepel (http://rmdsz.ro/uploads/fileok/dok/szatlistaEPjeloltek.pdf)" – tájékoztatott Kovács Péter.
Az SZVB tagjaként Kovács Péter hangsúlyozta, a jelenleg 32 személyből álló lista a törvény adta keretek szerint újabb tíz névvel bővül ki. A végső döntést az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájáról a március elsején, Marosvásárhelyen ülésező SZKT hozza meg.
Népújság (Marosvásárhely),
2014. február 27.
Fidesz-színekben indul Tőkés László
A május 25-én tartandó európai parlamenti választás erdélyi magyar vonatkozásairól döntött az elmúlt hét végén az RMDSZ, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt. Közös erdélyi magyar lista hiányában Tőkés László a Fidesz színeiben indulna, az RMDSZ listáját a szövetség jelenlegi EP-képviselői vezetik.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a hétvégén véglegesítette az európai parlamenti választásokra szóló listáját, illetve stratégiáját. Az RMDSZ Kolozsváron rangsorolta jelöltjeit, a Néppárt pedig Székelyudvarhelyen megtartott választmányi ülésén döntötte el, hogy nem állít önálló listát, Tőkés Lászlónak viszont azt javasolja, éljen a Fidesz-KNDP listán számára felajánlott befutó hellyel.
Az utolsó pillanatig remélt közös RMDSZ-Néppárt-MPP-lista nem jött össze, ezt a lehetőséget az RMDSZ csúcsvezetősége elvetette. A szélesebb merítésű közös lista helyett az RMDSZ a Magyar Polgári Párttal kötött „különbékét”, ennek hozományáról azonban közelebbit nem tudni: az EP-választásokra rangsorolt RMDSZ-listán egyelőre nincs MPP-s jelölt. Az RMDSZ-lista sorrendje: Winkler Gyula, Sógor Csaba, Vincze Loránt, Hegedűs Csilla és Antal Lóránt. Az eredetileg negyedik helyre rangsorolt Eckstein-Kovács Péter azt kérte, hogy az EP-lista utolsó helyére kerüljön
Újdonság az idei EP-választáson: Tőkés László Fidesz-listán
A Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT) az első hat helyet rangsorolta. A jelöltek között igen szoros verseny alakult ki, az RMDSZ csúcsvezetőségének szavazategyenlőség miatt meg kellett ismételnie a voksolást. Sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök ezúttal nem beszélt arról, miért maradt el a Néppárt által folyamatosan kért közös lista, viszont részletesen kitért a Magyar Polgári Párttal folytatott tárgyalásokra. A SZÁT arról döntött, mondta Kelemen, hogy folytatni kell a tárgyalásokat az MPP-vel a körvonalazódó együttműködési megállapodásról. Amennyiben ez létrejön, az MPP-jelöltek számára megnyílik az út az RMDSZ-listán való részvételhez. Kelemen azonban hangsúlyozta: az EP-lista első két, befutónak számító helye végleges marad. Nem pártkoalícióról van szó azonban, az RMDSZ választási listáin szereplő MPP-seknek ugyanis kötelezően RMDSZ-tagnak kell lenniük. Ebben az RMDSZ-elnök semmi kivetnivalót nem talált, miután, mint fogalmazott, az RMDSZ civil szervezet, az MPP pedig pártként van bejegyezve. Az RMDSZ–MPP megállapodás az EP-választásokon való együttműködésről és néhány hosszabb távú célról szól, de ehhez „az MPP-nek nem kell feladnia identitását” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Távol marad a néppárt
Toró T. Tibor bejelentését, miszerint az EMNP nem állít önálló listát az Európai-parlamenti választásokra, nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel. Több erdélyi online-lap tudósításának kommentjében sokan csalódottságuknak adtak hangot. Mint fogalmaznak, azokat árulta el a néppárt, akik nem akarnak az RMDSZ-re szavazni: az RMDSZ szatellit pártjává vált MPP a nemzeti oldal számára már nem jöhet szóba, így néppárti lista hiányában immár három erdélyi magyar párt mellett sincs választási lehetőség, csak az RMDSZ-lista.
Az EMNP elnöke lapunk megkeresésére úgy fogalmazott: megérti azokat, akik csalódottan fogadták a néppárt bejelentését, hiszen egy politikai pártnak a választásokon az a feladata, hogy harcba induljon. „Azt üzenem nekik, hogy számunkra az igazi csatára 2016-ban kerül sor: akkor kell bizonyítania a néppártnak, hogy felnőtt a feladathoz, meghatározó ereje lett az erdélyi magyar politizálásnak.” Toró szerint 2014-ben az EMNP feladata az, hogy biztosítsa az erdélyi magyarok minőségi képviseletét Brüsszelben, erre pedig Tőkés László a legalkalmasabb, akit mindenképpen be szeretnének juttatni az EP-be. A helyzet jelenlegi állása szerint ennek legbiztosabb módja, ha Tőkés a Fidesz-KNDP listáján indul. „Nem akartunk részese lenni az RMDSZ által elindított meggondolatlan és felelőtlen folyamatnak, nem akartunk hasonló kártyával válaszolni. Az RMDSZ a párt 24 éve bejáratott jelképét, a tulipánt fontosabbnak ítélte, mint az erdélyi magyarok képviseletét Európában. Ezért a néppárt saját közvetlen érdeke ellen döntött, amikor elhatározta, hogy nem indít listát” – érvelt a párt elnöke. A néppárti politikus úgy látja, ma egy dolog bizonyos: Tőkés László az EP tagja lesz. Az azonban megkérdőjelezhető, hogy az RMDSZ eléri-e az 5 százalékot. „E döntés felelősségét az RMDSZ-nek kell vállalnia” – fogalmazott a néppárt elnöke, aki a következő hetekben, hónapokban pártjával a szervezetépítésre törekszik, hogy minél több embernek elmondhassák döntésük lényegét és helyességét.
Orbánnak sem sikerült
Az elmúlt héten Tőkés László és Kelemen Hunor is Orbán Viktor magyar miniszterelnöknél járt. Kérdésünkre, hogy ebben szerepe van-e a hétvégi, két döntésnek, Tőkés igennel válaszolt. „A miniszterelnök úr az RMDSZ elnökére nem tudott hatással lenni. A beszélgetés során még egy utolsó kísérletet tett az erdélyi magyar pártok összefogására az EP-választásokon, de eredménytelenül” – fogalmazott Tőkés, aki szerint Kelemen Hunor a Verestóy, Frunda, Markó féle „MSZP-s mag” foglya. Mindenféle híresztelés ellenére Orbán soha nem döntött határon túli kérdésekben a határon túli vezetőkkel történt tárgyalások, egyeztetések nélkül, fogalmazott Tőkés László, aki felelevenítette a 2007-es és a 2009-es EP-választásokat megelőző tárgyalásait Orbán Viktorral. „Mindig a számunkra elfogadható alternatívákat támogatta, és most is rám bízta, döntsem el, indulok-e a Fidesz-KNDP lista befutó helyén vagy sem?”
Az EP-képviselő szerint 2014-ben teljesen új helyzet állt elő: az erdélyi jelölt Fidesz-listán történő indulása minden szempontból legitim, hiszen a határok fölötti nemzetegyesítésben, egy nemzetben gondolkodunk. „Azzal, hogy idéntől a külhoni magyarok is szavazhatnak az országgyűlési választásokon, új lehetőség, új kor kezdődött, következésképpen a jelöltek listáján is közösen jelenhetünk meg az anyaországi magyarokkal”.
Tőkés László szerint a közös lista elmaradása azzal a veszéllyel járhat, hogy az RMDSZ nem küld május 25-én képviselőket az Európai Parlamentbe. „Ez a lista nem nyerő Erdélyben. A hét évvel ezelőtt ellenem indított Sógor Csaba képviseli a székelységet és az egyházat, a harmadik helyre került Vincze Lóránt Verestóy Attila embereként az egykori Előre napilap jogutódjánál, az Új Magyar Szónál kompromittálódott. Ez a csapat nem hiteles, így nem is meglepő, hogy a lista egyetlen hiteles embere, Eckstein-Kovács Péter nem kerülhetett befutó helyre”.
Sógor: lenn sem kell a közös lista
Az RMDSZ EP-listájának második helyére került Sógor Csaba az Erdélyi Naplónak elmondta: nem az RMDSZ csúcsvezetőségén múlott a közös lista meghiúsulása. „Vidéki körútjaimon sokszor találkoztam olyan helyzettel, amikor a helybéliek azt mondták, ha ismét kiegyezünk Tőkéssel, rájuk ne számítsunk. Olyan településeken találkoztam ezzel, ahol Tőkés László rendezvényeken szidta az RMDSZ-t.” Ilyen előzmények után Sógor szerint már nem lehetett vállalni a közös listát. Az RMDSZ-politikus úgy tartja, a néppártnak sokkal jobb eredményeket kellett volna elérnie a helyhatósági és a parlamenti választásokon ahhoz, hogy tárgyalási alapja legyen a közös lista kialakításához.
Kérdésünkre, hogy ennek elmaradása mennyire befolyásolhatja a szavazókat, Sógor elismerte: közös listával könnyebb volna a dolguk. „Ma az igazi kihívás az, miként tudjuk mozgósítani az erdélyi magyarságnak azt az 57-58 százalékát, amely bármilyen választáson inkább az otthonmaradást választja.” Ha az erdélyi magyar szavazók elsöprő többsége élne szavazati jogával, akár 5-6 EP-képviselőt is kijuttathatna Brüsszelbe. 2009 óta azonban változatlanul az a nagy kérdés, miként lehet megszólítani az otthon maradók nagy táborát – fogalmazott Sógor Csaba.
Eckstein-Kovács: nem negyedik vagyok a sorban
Azért utasította vissza Eckstein-Kovács Péter az RMDSZ EP-listájának negyedik helyét, mert úgy véli: ismertsége, népszerűsége okán jobb pozíciót érdemelne. A volt szenátor a Krónikának adott interjúban elmondta: bántja, hogy a Szövetségi Állandó Tanács tagjainak Kelemen Hunor elnök előre megszabta a kialakítandó sorrendet. „Az utolsó hely vállalása azt jelenti, hogy fontosnak tartom az európai parlamenti jelenlétet, és mindent megteszek, hogy legyen erdélyi magyar képviselet az európai törvényhozásban. Úgy tűnik, az RMDSZ-ben az a filozófia győzedelmeskedett, miszerint az EP-választások nem igazán érdeklik az embereket, nem személyiségekre van szükség, hanem mozgósításra. Szerénytelenül hangzik, de talán nem a negyedik vagyok ebben a sorban. Ismert, népszerű ember vagyok, tudok kampányolni, éppen ezért nem tekintettem megfelelőnek ezt a pozíciót.”
Makkay József |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. március 3.
Hangoztatott demokrácia
Kinyílt az írószer a zsebemben, amikor minap a következő nyilatkozatot olvastam Sógor Csabától, az RMDSZ jelenlegi, és talán jövőbeli európai parlamenti képviselőjétől: „ma az igazi kihívás az, miként tudjuk mozgósítani az erdélyi magyarságnak azt az 57-58 százalékát, amely bármilyen választáson inkább az otthonmaradást választja. 2009 óta változatlanul az a nagy kérdés, miként lehet megszólítani az otthon maradók nagy táborát”. Nos, ha ez „a nagy kérdés” foglalkoztatja a szövetség politikusait, egy jó tanáccsal szolgálhatunk. Hátha lazul az a gordiuszi csomó.
Az RMDSZ a májusi EP-választásokra akkor tudna az eddigieknél több választópolgárt megszólítani, ha nem csak hangoztatná a demokráciát, hanem el is játszaná azt. Az EP-lista állítása, pontosabban a listára felkérezkedők rangsorolása előtt ugyanis hagyta a jelölteket, hogy nyugodtan érveljenek a maguk személye mellett. Hagyta az RMDSZ nőszervezetét, hogy keressen magának egy jelöltet, aki lóhalálában körbejárta Székelyföldet, sajtóeseményeket szervezett.
A szövetség csúcsvezetése abba is beleegyezett, hogy az RMDSZ ifjúsági szervezete, a MIÉRT is saját jelöltet indítson, pedig jól tudta, hogy minden úgy lesz, ahogy az elnök akarja. A nők szervezete, az ifjak egyesülete és a magát a legjobb kandidáltnak nevező tapasztalt róka Eckstein-Kovács Péter is azt hitte, hogy végre demokráciát játszik az RMDSZ. Mindaddig, amíg a Szövetség Állandó Tanácsa úgy nem szavazott, ahogy azt az RMDSZ elnöke kérte. Utóbbi fél mondatot nem én mondom, hanem maga Eckstein-Kovács írta Facebook-oldalán.
A nagy képmutatás tehát azzal ért véget, hogy az RMDSZ jelenlegi EP-képviselőit, Winkler Gyulát és Sógor Csabát indítja a befutónak számító első két helyen az Európai Parlamenti jelöltlistáján.
Tehát, akkor lehetne megszólítani az otthon maradottak egy tekintélyes részét, ha a szövetség nem csak eljátszaná a demokráciát, hanem szembe nézne a múltbeli tapasztalatokkal, és végre olyan jelölteket indítana, akik valóban el tudják hitetni, hogy a romániai magyaroknak, a székelyeknek létkérdés, hogy valaki ott van-e Brüsszelben vagy sem. A székelységet képviselő régi-új jelölt egyelőre csak azt tudja elhitetni, hogy neki fontos ott lenni az Európai Unió fővárosában.
Kozán István
Székelyhon.ro
2014. március 18.
Szélsőségesek szezonja
Előzmény nélküli módon lépett fel a román kormány a Jobbik és a szélsőséges magyarországi párthoz kapcsolódó szervezetek erdélyi jelenléte ellen. Cseke Péter Tamás a lépés jogszerűségének és politikai indítékainak nézett utána.
Szinte minden márciusban, a magyar nemzeti ünnep tájékán a rendszerváltás óta feléled a nacionalista retorika, előtérbe kerül a román-magyar viszony Romániában. Így történt ez idén is, csakhogy az előző évektől eltérő kontextusban: a hónap elején kormányra került az RMDSZ, illetve napok vannak hátra a magyarországi, és hetek az európai parlamenti választásokig. E helyzettől eredően vagy sem, a román kormány olyat lépett, mint eddig soha: március 15. előestéjén megtiltották több magyar állampolgárnak, hogy Romániába utazzanak. Ugyanakkor a belügyminisztérium közölte: a szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) az alkotmányos rend elleni cselekmények gyanújával büntetőjogi eljárást indított olyan személyek ellen, akik a Jobbikot népszerűsítették Romániában.
Vona jelenléte volt a gyújtózsinór A bejelentés előzménye a március 10-i Székely Szabadság Napja nevű megemlékezés és – engedély nélküli – felvonulás volt, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezett Marosvásárhelyen. Az amúgy mindvégig békés – bár vesszen Trianon skandálásokkal tarkított – demonstráció incidensekkel zárult: a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai csendőrökkel dulakodtak, európai uniós zászlót égettek, állítólag kardok is előkerültek. Tény, hogy a román média a „magyarországi szélsőséges csoportok” randalírozására helyezte a hangsúlyt. A román lapok és hírtelevíziók hangsúlyozták, hogy a rendezvényen Vona Gábor, a Jobbik elnöke, valamint a HVIM és a „Magyarországon betiltott Magyar Gárda” több képviselője is jelen volt, utóbbiakat téve felelőssé a csendőrökkel való dulakodásért. Ugyan Vásárhelyen nem magyarországi csoportok, hanem a HVIM erdélyi tagjai randalíroztak, Vona Gábor marosvásárhelyi jelenléte elegendő volt arra, hogy a román politikusok figyelme a Jobbikra irányuljon. Elsőként Traian Băsescu szólalt meg, aki 11-én este a radikális magyarországi párt romániai tevékenységének betiltását követelte a parlamenttől és a kormánytól. Victor Ponta miniszterelnök erre úgy reagált: az Európai Unióban nem lehet kitiltani egy politikai szervezetet valamely tagállamból, ám bizonyos személyeket igen. A kormányfő bejelentését követte a belügyminisztériumi közlés, miszerint kitiltanak az országból több olyan magyar állampolgárt, akik a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda számára szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Romániában. Neveket nem közöltek. Azt azonban igen, hogy Vona ellen büntetőjogi eljárás is indul. Az indoklás szerint „alaposan gyanítható, hogy 2013-2014-ben a Jobbikot népszerűsítő több romániai rendezvényen revizionista, szeparatista, az alkotmányos rend elleni nyilatkozatok hangzottak el”. A vádhatóság a Btk. 397. cikkelyére hivatkozik, amely az alkotmányos rend megdöntésre irányuló, a nemzetbiztonságot veszélyeztető erőszakos cselekményekért tíztől húsz évig terjedő börtönbüntetést ír elő. A román politikusok közben Budapestnek is üzentek. Băsescu a román alkotmány tiszteletben tartására szólította fel a Romániába látogató magyar politikusokat, kilátásba helyezve, hogy kiutasítják azokat, akik az alaptörvényt sértő kijelentéseket tesznek. Titus Corlăţean külügyminiszter arról beszélt: a magyar honosítási törvény romániai hallgatólagos elfogadásának tulajdonítható, hogy „egyes szélsőséges magyarországi pártok Erdélyben folytatnak választási kampányt”.
Budapest és a Jobbik csak később reagál
A Jobbik megdöbbenve értesült arról, hogy politikusait kitiltották Romániából, mivel e lépésre semmilyen okot nem adtak. Pál Gábor sajtófőnök elmondta, értetlenül állnak a román fél lépése előtt, hiszen tagjaik nem tettek olyan lépést, vagy követtek el bármilyen bűncselekményt, ami hasonló reakciókat tenne szükségessé. Hangsúlyozta: a Vona Gábor pártelnök által Orbán Viktor kormányfőnél szorgalmazott miniszterelnök-jelölti vita előtt nem kíván foglalkozni a kérdéssel. A magyar kormány úgy reagált: megvizsgálják, hogy az uniós alapjog, illetve a román törvények mennyire indokolják, illetve nem, hogy a román hatóságok több magyar állampolgár beutazását megtiltották – tájékoztatott a Külügyminisztérium sajtófőnöke. Kaleta Gábor elmondta, a magyar fél csak azt követően tud érdemben reagálni a döntésre, ha tudja, kiket és milyen indokok alapján tiltottak ki Romániából. Vona Gábor kitiltása bejelentése előtt nyílt levet írt a román miniszterelnöknek és az államfőnek. Ebben kifejti: a politikusokat vagy félretájékoztatták, vagy egy „alacsony színvonalú magyarellenes politikai játékot játszanak”. Felidézte: kitiltása indoklásául a Székely Szabadság Napján tanúsított szélsőséges viselkedését hozták fel. Levelében emlékeztet: ő annyit tett, hogy csendben és békésen felvonult Marosvásárhelyen. Felveti: mi lesz a rendezvényen résztvevő több ezer emberrel, a belga, katalán és baszk vezetőkkel, akik gyújtó hangú beszédeket is mondtak?
„Szélsőségesség-importra nincs szükség” Az Erdélyi Riport által kérdezett két RMDSZ-es jogász-politikus, Eckstein-Kovács Péter és Frunda György egyaránt úgy véli: nem lehet egy pártot vagy párttagokat kitiltani az országból, viszont egyes személyeket igen, vagyis a kormány jogszerűen járt el az – egyelőre névtelen – magyar állampolgárokkal szemben. „A szabad helyváltoztatás joga EU-s alapjog, meg kell indokolni, ha egy vagy több személyt nemkívánatosnak nyilvánítanak, meghatározott időre, egy adott országban. Erre van precedens, EU-konform lépés. Ha van rá okuk, akkor nyugodtan megléphetik a román hatóságok” – magyarázta Eckstein. A kitiltást a belügyminisztérium kezdeményezi, az államfő javaslata alapján, a döntést a bukaresti táblabíróság hozza meg. Azt viszont nehezményezi az államfő egykori tanácsosa, hogy a román hatóságok szemet hunynak a román szélsőséges szervezek, például a Noua Dreapta tevékenysége fölött. „A román hatóságok feladata a hazai szélsőségesek kezelése. Ám szélsőségesség-importra nincs szükség. Itt gondolok a Magyar Gárdára – melyet a magyar hatóságok törvényen kívül helyeztek, a HVIM-re és a Jobbikra, még akkor is, ha parlamenti párt” – mondta Eckstein.
Nyolc erdélyi szervezet, elenyésző támogatottság
A Jobbik Magyarországért Mozgalom négy éve van jelen többé-kevésbé szervezett formában Romániában. Egyik volt EP-képviselőjük, Szegedi Csanád már a 2010-es választások után irodát nyitott Marosvásárhelyen, a könnyített honosítás bevezetése után pedig aktív tagtoborzásba kezdtek nemzetpolitikai kabinetjük vezetője, Szávay István vezényletével. Jelenleg nyolc erdélyi megyében vannak – nem bejegyzett – tagszervezeteik, ahogy ők fogalmaznak, szimpatizáns-csoportjaik. Támogatottságuk Erdélyben elenyésző Kiss Tamás szerint. Ez azonban nem tudatosul bennük – mondja a szociológus. „Ahányszor Vona Gábor vagy Szávay István eljön Erdélybe, olyanokat lát maga körül, akik támogatják a Jobbikot, ezért azt gondolják, a közvélemény-kutatások meg vannak hamisítva” – magyarázta Kiss. Szerinte ilyen szempontból párhuzamba lehet állítani a Jobbikot az Erdélyi Magyar Néppárttal. „Annak idején az EMNP politikusai őszintén nem hitték, hogy valósak közvélemény-kutatásaink eredményei. A kolozsvári értelmiségi körökben például sokkal mélyebb politikai megosztottságot láttak annál, amit a felmérések mutattak. Ez eltorzította a percepciójukat” – mondja a szociológus.
„A Noua Dreapta is félelmetes” Frunda György szerint a kormány lépésének háttere, hogy a román politikusok úgy érzik, egyes magyarországi kollégáik túl hangosak Erdélyben. „Ezt nekik le kellett reagálni, a választók ezt elvárják tőlük. Közrejátszik ebben a magyarországi választás és az EP-választás közeledése is” – mondta a volt szenátor, Ponta miniszterelnök személyes tanácsadója. A jogász-politikus mindazonáltal nem érti, miért kellene Vona Gábort bűnvádi felelősségre vonni. „Nem vagyok Jobbik-szimpatizáns, de március 10-én Vona Gábor, azon kívül, hogy részt vett a tüntetésen, nem követett el semmi törvényelleneset” – magyarázta. Felvetésünkre elmondta: a revizionista eszmék terjesztése nem bűncselekmény. „Ha én most kiírom nagy betűkkel, hogy föderális Európát akarok, akkor Románia szuverenitása ellen cselekszem. Ezért elítélnek?” – kérdezi Frunda, aki szerint a „Vesszen Trianon!” és az „Erdélyt vissza!” jelszavak skandálása miatt sem lehet valakit Romániában elítélni. „Amíg nem cselekszem semmit, csupán nyilatkozom, akkor nem követek el bűncselekményt” – fogalmazott. Szerinte ilyen alapon Moldova Köztársaságból ki lehetne tiltani a román államfőt, mert nem egyszer mondta, hogy egyesíteni szeretné a két országot. Frunda egyetért Eckstein-Kováccsal abban, hogy a Noua Dreapta sem jobb vagy rosszabb a Magyar Gárdánál. „Az Új Jobboldalt kétszer láttam Marosvásárhelyen, félelmetes a magatartásuk. Azt üvöltik, hogy magyarok, takarodjatok az országból” – mondta az Erdélyi Riportnak. Frunda kérdésünkre elmondta, a miniszterelnök konzultált vele ezekről a kérdésekről. „Ám nem szeretnék erről beszélni, nem lenne korrekt, tanácsadóként ezeket a beszélgetéseket bizalmasan kell kezelnem. De azt elmondhatom, Victor Ponta nem sovén, nem magyarellenes. Elég nyitott, európai felfogású” – fogalmazott a volt szenátor.
Ez rosszul jön az RMDSZ-nek Kiss Tamás szociológus szerint a magyarellenes retorika felerősödéséhez nem csak a magyarországi szélsőségesek romániai jelenléte járult hozzá. Emlékeztetett arra, hogy az ellenzékben töltött utóbbi két évben az RMDSZ a Szociáldemokrata Párt számára a „cserejátékos” szerepét töltötte be, és a politikai szereplők egy részét zavarta, hogy az RMDSZ mindvégig alternatív lehetőség volt egy kormánytöbbség létrehozására. „A Konzervatív Pártra, a Nemzeti Liberális Pártra és az utóbbi időben a Traian Băsescuhoz köthető alakulatokra volt jellemző ez a retorika” – magyarázta az Erdélyi Riportnak. A kolozsvári kisebbségkutató intézet munkatársa felhívta a figyelmet Victor Ponta nyilatkozatára, amelyben kormányra invitálta az RMDSZ-t. „Többek között azzal indokolta az RMDSZ kormányra hívását, hogy a magyar közösségnek, illetve magának az RMDSZ-nek a radikalizálódását megelőzze. Ez jól beillik a szakirodalomban kontrollkooptációnak nevezett modellbe. Beemeled a kormányra a domináns kisebbséget azért, hogy kontrolláld ezeket a folyamatokat” – fogalmazott a szociológus. Kérdésünkre, hogy az utóbbi napok eseményei miként hatnak a frissen kormányra lépett RMDSZ-re, a szociológus úgy látja: „a szövetségnek ezek a helyzetek mindig rosszul jönnek”. Az RMDSZ-nek sohasem kedvez, amikor az ellenfeleit román politikai szereplők magyar szélsőségesség miatt támadják. „Az RMDSZ-nek továbbra is az a feladata, hogy az erdélyi magyar társadalomnak minél teljesebb vertikumát lefedje. A Jobbik támogatottsága elenyésző az erdélyi magyar közösségen belül, de ez nem azt jelenti, hogy az erdélyi magyar közösség tagjai lelkesen támogatnának olyan intézkedéseket, hogy valakiket magyar szélsőségesség miatt felelősségre vonnak. Ha az RMDSZ-nek ebben állást kell foglalni, abból csak rosszul jöhet ki. Márpedig állást kell foglalnia, de csak rossz és még rosszabb variáns mellett tud dönteni” – jelentette ki.
Az Új Jobboldal célja Nagy-Románia
Míg a Jobbik Nagy-Magyarország, a 2000-ben létrehozott az Új Jobboldal (Noua Dreapta) Nagy-Románia visszaállításának híve. A román szélsőjobboldali szervezet a két világháború között működő Vasgárda szellemi örökösének tekinti magát. Militáns soviniszta és erősen vallásos román ortodox nézeteket vall. Ellenzik a homoszexualitást, az abortuszt, a globalizációt, az Európai Uniót, a NATO-t, a vallási csoportokat az ortodox egyházon kívül, a romániai magyar kisebbség autonómiáját, továbbá az amerikai kultúrát, a manele zenét és a Valentin-napot. A Noua Dreaptă kultuszt épített ki a Vasgárda valamikori vezetője, Corneliu Zelea Codreanu köré, akit „Căpitanul” (a Kapitány) néven emlegetnek.
2006 tavaszán a rendőrség több tucat Noua Dreaptă tagot letartóztatott, akik erőszakkal próbálták megakadályozni a bukaresti GayFest parádét. Legutóbb március 15-re Kolozsvárra Avram Iancu emlékmenetet hirdetettek, amelyet a magyar ünnepi megemlékezéssekkel egy időben tartottak. Többek közt abbéli büszkeségükre hívták fel a figyelmet, hogy románok, román földön élnek, s rendszeresen visszatértek arra, hogy Kovászna és Hargita megyék szintén román területnek számítanak. Azt is skandálták: ők mind Avram Iancu-k.
Kelemen: a Jobbik árthat Az RMDSZ a magyar állampolgárok kitiltására vonatkozó bejelentésre lapzártánkig nem reagált, a Jobbik itteni működésének tiltására vonatkozó államfői felvetésre azonban igen. Kelemen Hunor a maszol.ro-nak a párt betiltását járhatatlan, Vona Gábor kitiltását járható útnak nevezte. Szerinte elsősorban a társadalomban kellene tudatosítani, hogy elfogadhatatlanok a 21. században a Jobbikéhoz hasonló politikai üzenetek. Kelemen Hunor emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ-nek nincs intézményes kapcsolata egyetlen szélsőjobboldali párttal sem. „A Jobbik erdélyi tevékenysége kárt okozhat az erdélyi magyarságnak. Mindenféle szélsőséges politikai tevékenység csak kárt okoz a mindennapi életben, a jövőtervezésben, az etnikumközi kapcsolatok tekintetében. A Jobbik az erdélyi léthez soha nem tett hozzá, nincs mit hozzátennie” – szögezte le a szövetségi elnök.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),
2014. július 21.
A hatalom fogságában az RMDSZ
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke július 11-én bejelentette: a bukaresti kormánykoalíción belül kialakult vita miatt lemond kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, az RMDSZ viszont tagja marad a román kormánynak.
A feszültség oka, hogy Románia az RMDSZ-szel szemben lépett be a Minority SafePack nevű, kisebbségvédelmi polgári kezdeményezésről szóló luxemburgi perbe, jóllehet a javaslatcsomag egyik kezdeményezője Kelemen Hunor volt. A politikus hétfőn közölte, hogy augusztus elsejei hatállyal mond le a bukaresti kormányban betöltött miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségéről.
A magyar érdekképviselet már több ízben vállalt szerepet a román végrehajtó hatalomban. Az 1989-es forradalom napjaiban alakult RMDSZ történetében 1996-ban váltotta fel az addigi ellenzéki politizálást a hatalommal való párbeszéden alapuló politika.
A szövetség Emil Constantinescu államfővé választása után lépett be – a Demokratikus Konvenció (CDR) és a későbbi Demokrata Párt (PD) mellett – a Victor Ciorbea vezette jobbközép kormányba. A CDR körül szerveződött koalíciós kabinet a Ion Iliescu addigi államfő által alapított politikai erő – a későbbi Szociáldemokrata Párt (PSD) – kormányát váltotta, amely szélsőbaloldali és nacionalista pártok támogatásával vezette az országot.
Az RMDSZ a turisztikai (Birtalan Ákos) és kisebbségügyi miniszteri (Tokay György) tisztséget kapta meg a Ciorbea-kabinetben. A miniszterelnök-csere után az RMDSZ-nek egészségügyi (Bárányi Ferenc, Hajdú Gábor) és kisebbségügyi (Eckstein-Kovács Péter) minisztere volt a Radu Vasile vezette kormányban.
Az RMDSZ kormányzati szerepvállalását kezdetek óta bírálta a Tőkés László akkori tiszteletbeli elnök körül felsorakozó belső ellenzék, amely a belső önrendelkezés (autonómia) programjának háttérbe szorítását és a román kisebbségpolitika – általuk érdemtelennek minősített – külföldi legitimálását sérelmezte.
A szövetségben azonban többségbe került az a Markó Béla elnök által megjelenített áramlat, amely a román pártok partnerségét keresve, lépésről lépésre próbált eredményeket elérni az erdélyi magyarság számára. Ez a szemléleti vita vezetett végül ahhoz, hogy Tőkés László és hívei 2003-tól az RMDSZ-en kívül kezdtek politikai építkezésbe.
Krónika (Kolozsvár)
2014. július 23.
Tusványos hatalma: közös nyelv, közös értékek, közös gondolatvilág
usványos egyedülálló szellemiségére szükség van Romániában, hangzott el a huszonötödik tusnádfürdői nyári szabadegyetem és diáktábor megnyitójának harmadik moduljában.
Az évforduló alkalmából készült film levetítése után az alapítók közül Szabó Miklós neonatológus elmondta, hogy az első bálványosi tábornak is ugyanaz volt a lényege, mint a mostani, huszonnégy évvel későbbinek: az elválasztottság után megismerni egymást. Annak érdekében pedig, hogy alapvető, szimbolikus kérdésekben egyetértés fűzze össze akár a londoni emigráns, urbánus vagy vidéki magyarokat, meg kell határozni egyfajta nemzeti minimumot.
Sántha Attila író, költő szerint Tusványos az a platform, ahol egyszerre mehet végbe az egyéni kifejeződés (az autonómia) és a közösséghez tartozás (a szolidaritás).
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga alapítója és elnöke kiemelte a szabadegyetem elindítóinak felelősségét, akiknek, meglátása szerint, továbbra is szerepet kell vállalniuk abban, hogy a megbélyegzés ellenére kiálljanak a sokszínűség, a tolerancia és a többpártrendszer mellett, többdimenziós társadalmi szinten ellensúlyozva az 1989-ben magukat átmentők autoriter hatalmát.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke Tusványos erősségét kohéziós erejében határozta meg: egy alkalom, ami összehozza a minisztert, a rockzenészt, a költőt és az egyetemistát. A szabadegyetem hatalma pedig szerinte abban az ötlethalmazban rejlik, ami évről évre – akár visszatérő, akár új elemként – felmerül és kimondatik. A tusványosiak közös nyelven fogalmazzák meg közös gondolatviláguk közös értékeit. A román-magyar nemzetközi kapcsolat azonban addig nem lehet őszinte, míg nem kerül tisztázásra az erdélyi kérdés. Az Európai Unió sem lehet sikeres addig, míg a közép-kelet-európai országokat nem vonják be a döntéshozatal folyamataiba. Tusványos az a hely, ahol a döntéshozatalhoz szükséges vitakultúra kialakulhat. Így a tusványosi negyedszázad nem hatalom lesz, hanem – ahogy Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ politikusa fogalmazott – eredmények halmaza.
Dinu Zamfirescu politikus, újságíró, a Horia Rusu Alapítvány alelnöke – aki román részről elsők között kezdeményezte a román-magyar párbeszédet – határozottan jelentette ki, hogy Tusványos egyedülálló szellemiségére egész egyszerűen szükség van Romániában. Az elvek helyett azonban már arról kell szólni, milyen szerepet kell vállalnia az egyes országoknak, így Magyarországnak és Romániának, az újonnan formálódó Európában.
Kővári Gyöngi Krisztina
tusvanyos.ro, Erdély.ma
2014. július 25.
Honnan indult és hová jutott Tusványos
A bálványosi tábor nem a politikusokért született, nem azért, hogy ők el tudjanak érni valamit, hanem a civilek – orvosok, költők, újságírók stb. – gondolataiból keltették életre, és ebből nőttek ki a politikai elképzelések – fogalmazta meg Sántha Attila költő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ennek ma is így kellene lennie, a politikának kellene követnie a civilek gondolatait, nem manipulálással próbálkoznia, hanem a közösség elvárásaihoz igazodnia.
A Huszonöt esztendőm hatalom? címet viselő beszélgetés résztvevői régi tusványosozók voltak, és Smaranda Enache, valamint Dinu Zamfirescu arra is rámutatott, milyen nagy szükség lenne arra, hogy ismét helyet kapjon a szabadegyetemen a román–magyar párbeszéd. Sokszínű, szerteágazó, saját élményekre, emlékekre, tapasztalatokra épülő beszélgetés alakult ki szerda délben a fősátorban, ahol Tusványos 25 esztendejének állandó résztvevői, alapítói, fontos meghívottjai kaptak szót. Orbán Balázs András, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója, a beszélgetés moderátora két kérdéssel fordult a meghívottakhoz: mi volt az, amit 25 éve meg akartak teremteni, és mi az, amit ma megtennének?
Szabó Miklós budapesti neonatológus elmondta: az erdélyiek és egymás gondolatainak megismerése vezette ide negyedszázaddal ezelőtt. Bár sokszor elhangzott, mennyi cselekvés, elképzelés eredt Tusványosról, ő úgy gondolja, bár az itteni történések hatottak, de önmagukban nem képviseltek politikai erőt, ami megvalósult, azt az itt megforduló politikusok valósították meg. Ugyanakkor a 2004. december 5-i népszavazás azt is bebizonyította, hogy Magyarországon manipulálhatóak az emberek, lesöpörtek egy alapvető testvéri szimbólumot, és Tusványosnak erre nem volt hatása. Szerinte a legnagyobb gond, hogy nem volt elég erő az elmúlt 25 évben, hogy megfogalmazzák azt a nemzeti minimumot, amely ugyanazt jelenti a világ bármely táján élő magyarnak. Igazi hatalmat az jelentene, ha ez sikerülne – hangsúlyozta. David Campanale, a BBC újságírója felidézte, hogyan került Kézdivásárhelyre 1989 decemberében, milyen gondolatok fogalmazódtak meg benne akkor.
Sántha Attila elmondta, a 25 év alatt a tusványosi táborok segítették önmaga számára is tisztázni, hol vannak a határai az embert meghatározó két fogalomnak: az autonómiának és a szolidaritásnak. „Az autonómia mutatja a szabadságunkat, a szolidaritás a közösséghez tartozást. Ha ennek a kettőnek az egysége megvan valakiben, és megfelelő arányban van meg, az nagyon jó dolog. Talán ez a bálványosi tábor sikerének kulcsa és az, hogy olyan emberek alapították, akik jót akartak” – fogalmazott. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga elnöke arról szólt, hogy milyen világot álmodtak 25 esztendővel ezelőtt: egy pluralista társadalmat, valós demokráciát, ahol működik a hatalmi ágak szétválasztása, ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat, a szólásszabadságot, amelyben létezik a tolerancia, és amely odafigyel a nemzeti közösségekre, elvárásaikra, amely minél távolabb áll az ötven éven át uralkodó kommunista totalitárius rendszertől. Mindez azonban teljesen kudarcba fulladt, ami ’89 után Romániában következett, eloszlatott minden kezdeti reményt, csak az 1996–2000 közötti időszakban jutottak hatalomra olyanok, akiknek közük volt valamelyest az ellenzékiséghez, és ragaszkodtak a kezdeti valós értékekhez. 2004 óta mindmáig olyanok irányítják az országot, akik demokratává vedlettek át, mert látták, hogy a Nyugat nyerte meg a hidegháborút. Emiatt az átállás miatt a jelenlegi rendszer is autoriter, populista, nem a szakértelem, hanem a politikai kritériumok meghatározóak minden kinevezésnél, fiatalok tömege hagyja el az országot, mert kontraszelekció működik, szinte teljesen eltűnt a szabad sajtó, és ismét eluralkodott a törekvés, hogy Románia egyvallású, egy nemzetiségű állammá váljon, eluralkodott a nacionalizmus. Nagyon fontos lenne a civil társadalom megerősödése, hogy újra vállaljon közéleti szerepet, a fiataloknak pedig meg kellene ismerniük a totalitárius múltat, és felismerniük az ismét előretörő populista, nacionalista önkényuralmat. Igen veszélyes, hogy ma már alig van különbség az úgynevezett demokratikus pártok és a szélsőséges erők között – hívta fel a figyelmet. Tusványos 25 évének hatalmáról nem, esetleg eredményeiről beszélhetünk – vetette fel Eckstein Kovács Péter RMDSZ-es politikus, aki szerint a tábor jellege rendkívül hullámzó volt a negyedszázad során. 1990-ben a véres marosvásárhelyi események után az interetnikus kapcsolatok rendezése, a demokrácia kibontakoztatása volt az elsődleges cél, majd néhány évig ellenzéki kerekasztalként működött, román és magyar résztvevőkkel, és volt olyan időszak, amikor magyar–román kormányülést tarthattak volna itt. Idővel elmaradtak a román politikusok, ám a román értelmiségiek közül néhányan ma is állandó vendégek. Közösségi dolgaink, Európa ügyei, a Románia és Magyarország közötti viszony, úgy tűnik, örök témák, és az őszinte tenni akarás végig jellemezte, és ma is jellemzi az itt felszólalókat – vélekedett.
„Huszonöt év alatt erősebbek lettünk, hatalmasabbak nem” – kezdte felszólalását Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. Tusványos erőssége talán az információ, az a plurális, sokszínű ötlethalmaz, amely itt felmerül – vélekedett. Ő is utalt a Smaranda Enache által megfogalmazott elmúlt 25 évre, arra a környezetre, amelyben Tusványos létezett, létezik. A zsákmányrendszer és a korrupció állandó jellemzői voltak a romániai valóságnak, az uniós csatlakozás után ezek uniós zsákmányrendszerré és korrupcióvá züllöttek. De európai problémákká váltak Románia etnikai, nyelvi, regionális különbözőségből adódó gondjai is, és most már az a nagy kérdés, az új Európai Bizottság képes lesz-e változtatni közönyén, és ezzel a kérdéssel is foglalkozni. Tusványos erősségei között említette, hogy kevés olyan hely létezik a Kárpát-medencében, ahol egy asztalnál ülhet és vitázhat író, orvos, a volt vagy éppen aktuális miniszter, a rockzenész, a román és magyar értelmiségiek színe-java, ahol nincsenek tabutémák, nyitottság uralkodik.
Dinu Zamfirescu liberális politikus felidézte, hogy 1990-ben Horia Rusuval együtt érkezett a bálványosi szabadegyetemre, ahol azok a gondolatok, témák merültek fel, melyek korábban az emigrációban is foglalkoztatták. A Smaranda Enache által is felsorolt eszmékért harcoltak, és barátok közé érkeztek, hogy jobban megismerjék őket. Ez akkor teljesült, és bizony, most is szükség lenne arra, hogy a magyar–magyar párbeszéd mellett szolgálja a román–magyar párbeszédet is – vélekedett. A második körben Smaranda Enache is visszatért e kérdésre, mint mondotta, jó, hogy kialakult Tusványos fesztiváldimenziója is, de félő, eltapossa a szabadegyetemet. A román jelenlét háttérbe szorult, sokan fideszes rendezvényként könyvelik el, és politikai megfontolásból távol maradnak. Jó volna, ha a tábor visszanyerné kezdeti jellegét, ismét teret nyerne a román–magyar párbeszéd, mert a magyar közösség olyan elvárásait fogalmazzák itt meg, melyek nem megvalósíthatóak csak Budapest segítségével, szükség lenne arra, hogy a románság is megismerje, megértse, elfogadja ezeket, ehhez pedig elengedhetetlen a román politikusok jelenléte – vélekedett.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 28.
Mióta állítunk szolgákat Romániának?
A miniszter a szó latin jelentése szerint szolga vagy segéd, akinek feladata az államfő mellett a közügyek igazgatása, intézése vagy vezetése. Összeállításunkban megpróbáltuk felvázolni, az elmúlt 24 évben hány „szolgát” adott a magyarság a román hatalomnak, nem utolsósorban Biró Rozália elutasítása, illetve a következő jelölt szeptemberben esedékes kijelölésének apropóján.
Traian Băsescu államelnök augusztus 7-én jelentette be: nem nevezi ki az RMDSZ által nevesített Biró Rozáliát a kulturális minisztérium élére, illetve Claudiu Mandát költségvetési miniszternek. Az államfő nem tartja megfelelőnek Birót a kulturális tárca élére, de szállításügyi vagy infrastrukturális miniszternek habozás nélkül kinevezte volna. A Kelemen Hunor felmentésére vonatkozó határozatot sem írta alá, így az RMDSZ-elnök az átmeneti időszakban elláthatja a tárcavezetői feladatokat.
Hőskor és egyéniségei
Az 1989. december 25-én alapított RMDSZ 1990 óta folyamatosan a román parlament tagja, és alapítása után egy évvel már elmondhatta magáról, hogy a romániai magyarság legitim képviselője: a parlamenti választásokon közel egymillió szavazatot szerzett, 7,23 százalékos szavazataránnyal, ezt csupán 1992-ben múlta fölül, 7, 46-tal. Szavazótábora 2012-re 380 ezresre morzsolódott, de ilyen körülmények között is 27 parlamenti helyet szerzett. A szövetség 1996 óta kisebb-nagyobb szünetekkel folyamatosan jelen van a mindenkori román kormányban, miniszteri és államtitkári beosztásokban képviseltette magát, egyes jelöltjeit tisztelet övezte, másokat alaptalanul befeketítettek, olyan is volt, akit bíróság elé állítottak.
Kormányra lépésük 1996-ban kezdődött, amikor a legerősebb romániai magántévé (Pro Tv) hathatós segítségével győzött a Romániai Demokratikus Konvenció (CDR), jelöltjeik szerepet vállaltak rendre Victor Ciorbea, Radu Vasile, valamint Mugur Isărescu kormányában. Az első RMDSZ-es miniszterek: Birtalan Ákos (portrénkon) 1998. április 17-ig a turizmus minisztere, Tokay György 1999. január 27-ig, majd Eckstein-Kovács Péter nemzeti kisebbségi ügyek minisztere, Bárányi Ferenc 1998. június 24-ig, majd 1998. július 10-től Hajdu Gábor egészségügyi miniszter, utóbbi később miniszterelnök-helyettes is.
A kezdeti időszak legragyogóbb egyénisége kétségtelenül Birtalan Ákos volt, akinek betegsége törte ketté karrierjét, a 49 évesen, 2011 augusztusában elhunyt politikus kiválóságát jelzi, hogy mára mindhárom tábor, az RMDSZ és ellenfelei is tisztelettel emlegetik a nevét.
Neptunos idők
Nem így a „neptunos” Tokay Györgyét. Ő volt az első RMDSZ-politikus, akit nagyköveti tisztséggel is jutalmaztak, 15 évi parlamenti jelenlét után elküldték Litvániába. A „neptunos” azóta vált szitokszóvá, hogy 1993. június 15-16-án az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) nevű szervezet a Fekete-tengerparti Neptunon nem hivatalos találkozót szervezett a román kormány és az RMDSZ részvételével. A tulipánt képviselő Tokay György, Borbély László és Frunda György ígéretet kapott magyar csoportok indítására a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, aminek elfogadását Tőkés László tiszteletbeli elnök megalkuvásként, az önálló magyar egyetem feladásaként értékelt.
A România Liberă című napilap 2005 júliusában azt írta, hogy „Tokay Györgyöt, aki 15 éves parlamenti karrierje után úgy döntött, többször nem indul az országgyűlési választásokon, pártja kifejezett kérésére nevezték ki nagykövetnek Litvániába.” Ezt megelőzően Tokay tíz éven keresztül az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben képviselte Romániát. Azóta egészen 2013 januárjáig nem hallottunk róla. Ekkor azt olvashattuk az RMDSZ honlapján: Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke január 22-én részt vett Aradon, a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett ünnepségen, ahol átadták a Kölcsey-díjakat. Az év díjazottjai Tokay György volt parlamenti képviselő, kisebbségügyi miniszter, Románia volt litvániai nagykövete és Brittich Erzsébet képzőművész voltak.
Tokay György munkásságát Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, parlamenti képviselő méltatta: „Ez fontos pillanat a Tokay György életében, ugyanakkor fontos esemény az aradi magyar közösség számára, és számomra is, hiszen a Magyar Kultúra Napján díjat adhatunk át Tokay Györgynek, az aradi magyar közösségért, valamint a romániai magyarságért folytatott munkájának elismeréséül. Tokay György magasra állította a mércét. Az ő munkásságának elveit követve felállíthatnánk a Tokay mértékegységet, amelynek ismérvei az emberség, intelligencia, empátia és elegancia lennének. Tokay György ezt képviselte az utóbbi 23 évben a romániai magyar közösség életében” – mondta Borbély.
Nagy Zsolt „véráldozata”
A 2000–2004-es időszakban az RMDSZ „kívülről” támogatta a kormányzásban a Szociáldemokrata Pártot (PSD), 2004–2007 között viszont az Igazság és Igazságosság Szövetséggel és a Konzervatív Párttal alakított kormányt a szövetség – ez volt a Tăriceanu-kormány. 2007-ben a Demokrata Párt (PD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti szövetség felbomlott, ezt követően a liberálisokkal együtt kisebbségben kormányzott az RMDSZ. 2007. október 3-án a Szociáldemokrata Párt által benyújtott bizalmatlansági indítvány kellő mennyiségű szavazat hiányában nem ment át, így a kisebbségi kormány folytathatta tevékenységét.
Az időszak RMDSZ-es miniszterei:
• Markó Béla – művelődési, oktatási és európai integrációs ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes 2007 júniusáig
• Nagy Zsolt (jobb oldali portrénkon) 2007 júniusáig, majd Winkler Gyula 2007 decemberéig, ezt követően Borbély Károly – távközlési és informatikai miniszter
• Winkler Gyula – 2004. december 29. és 2007. április 5. között megbízott gazdasági és kereskedelmi miniszter
• Borbély László – fejlesztési, közmunka- és lakásügyi miniszter
• Korodi Attila pedig környezetvédelmi miniszter
A 2014 januárjában a Román Posta-ügyben négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Nagy Zsolt volt távközlési miniszter így fogalmazott nyílt levelében: „Nem ezért tüntettem diákként. Nem ezért dolgoztam önkéntes diákmozgalomban. Nem ezért építettem közösséget, szervezetet 1991-től kezdődően. Megyek tovább! A strasbourgi emberjogi bíróságra. Mert ártatlan vagyok és igazságtalanság ért. Jogaimat megsértették, emberi méltóságomat megtépázták.” Nagy Zsoltot azzal vádolták, hogy egy kormányhatározat révén segített magántulajdonba átjátszani egy – a reális érték töredékére értékelt – bukaresti állami ingatlant, amelyet a Román Posta tőkeapportként vitt be egy magáncégekkel közös vállalkozásba, és ezzel az ügyészség szerint 8,6 millió eurós kár érte az államot.
Autonomista bunda
A 2008-as romániai parlamenti választások után Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta: a szövetség egy jobboldali, Demokrata-Liberális Párt (PDL)–PNL–RMDSZ kormányt szeretne. A várakozásokkal ellentétben azonban a két legtöbb szavazatot szerző két politikai formáció, a PSD és PD-L alakított kormányt, a két párt közötti egyeztetések egyik legkiemeltebb témája az RMDSZ volt, mivel a szociáldemokraták nem kívánták bevonni a kormányba, a liberális demokratákkal ellentétben. Végül az RMDSZ ellenzékbe vonult, visszautasítva a demokrata-liberálisok által felajánlott néhány államtitkári posztot.
A 2009-es kormányválság után azonban ismét kormányra került – előbb a második Boc-kormány, majd az Ungureanu-kormány tagjaként –, mint a PDL koalíciós partnere.
Az időszak RMDSZ-es miniszterei:
• Markó Béla – miniszterelnök-helyettes
• Cseke Attila 2011 augusztusáig, majd 2011. augusztus 18-tól Ritli László – egészségügyi miniszter
• Kelemen Hunor – kulturális és örökségvédelmi miniszter
• Borbély László 2012 áprilisáig, majd 2012. április 10-től Korodi Attila – környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter
A választások előtt fél évvel, 2012 áprilisában a kormány megbukott, az RMDSZ ismét ellenzékbe került.
A 2012. december 9-i parlamenti választásokat követően nem, de a 2014-es februári kormányválság után a PSD koalíciós partnereként ismét hatalomra került az RMDSZ.
RMDSZ-es miniszterek:
• Kelemen Hunor – 2014. augusztus elsejéig, azt követően ügyvezető miniszterelnök-helyettes, művelődési miniszter
• Korodi Attila – környezetvédelmi és éghajlat-változási miniszter.
Amint említettük, Kelemen Hunor egyelőre marad a tárca élén, és elnöki, valamint kulturális tárcavezetői minőségében a háromszéki Csomakőrösön augusztus 9-én kijelentette: a mai román alkotmányos keretek között nincs realitása az RMDSZ által elkészített autonómiatervezetnek. Kelemen szerint akkor tisztességesek, ha kimondják, hogy ehhez az autonómiamodellhez új román alkotmányra van szükség. A regionális autonómiával viszont magasabb szintre emelhető a kisebbségvédelem, hogy a jövőben is biztosítani lehessen az erdélyi magyarok nemzeti identitásának megőrzését.
Itt tartunk a „posztbirórozáliai” korban.
Willman Walter, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. október 25.
Maradjon kormányon az RMDSZ
Az államelnök-választás, a választási kampány volt a fő téma az RMDSZ Kolozs megyei küldöttek tanácsa (MKT) pénteki ülésén. Máté András Levente képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke kifejtette: nagyon sok függ attól, hogy az RMDSZ hogyan mozgósítja tagjait a november másodikai választáskor. A szövetség a második forduló előtt „a romániai magyar közösség támogatásának bizonyítékával akar tárgyalóasztalhoz ülni”. Az RMDSZ még nem döntött arról, hogy kit támogat az államelnök-választás második fordulójában, amelyre vélhetőleg november 16-án kerül majd sor.
A mozgósítás fontosságát hangsúlyozta Eckstein-Kovács Péter ügyvéd, volt szenátor is. Oláh Emese RMDSZ-es városi tanácsos a választási tudnivalókat ismertette.
A közel száz tagú gyűlés előtt bemutatkozott az új magyar főtanfelügyelő-helyettes, Török Zoltán, Szabó Gábor, a Kolozs megyei magyar elemi tagozatért felelős szakember pedig a megye közoktatási gondjait részletezte. Megszavazták: november 21-én alapszabályzat-módosító küldöttgyűlést tartanak.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 6.
Meghallja az erdélyi „magyar hangokat” az RMDSZ?
Kolozsváron ül össze ma délben az RMDSZ állandó tanácsa, hogy  megvitassa és döntsön arról, melyik jelöltet támogatja az elnökválasztás második, november 16-án esedékes fordulójában: kormánykoalíciós partnerét, a szociáldemokrata Victor Ponta jelenlegi kormányfőt, vagy a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltjét, Klaus Johannist. Lapunk Frunda Györgyöt, Victor Ponta tiszteletbeli tanácsadóját és Eckstein-Kovács Pétert, Traian Băsescu volt kisebbségi tanácsosát kérdezte arról, hogy véleményük szerint mi lenne a helyes út, amelyet az RMDSZ-nek most követnie kellene.
Mint ismeretes, Nagyszeben polgármestere fölényes győzelmet aratott Erdélyben a szociáldemokraták jelöltjével szemben, aki mögé újabban a román szélsőséges nacionalista pártok is felvonultak.
Frunda György szerint az RMDSZ-nek el kell döntenie, hogy kit támogat az elnökválasztás második fordulójában. 
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 25.
Közszolgálat régen és ma (45 éves a magyar adás)
Miként lehetett a valóságot bemutatni, értéket csempészni a magyar adásba a cenzúra idején? Milyen kihívásokat hozott az öt év kényszerszünet utáni  újrakezdés? Hogyan lehet felvenni a versenyt a kiszélesedett médiakínálattal? Mit tehet a magyar adás szerkesztősége pénz nélkül, a nézők és a politikum kegyvesztettjeként? – ezek voltak a Román Televízió magyar adása fennállásának negyvenöt éves születésnapját ünneplő egész éves rendezvénysorozat záróeseménye, a vasárnap Sepsiszentgyörgyön tartott fórum fő témái.
1969. november 23-án  szólalt meg először magyar bemondó a román közszolgálati televízióban. Tizenhat év sugárzás után a magyar adást a hatalom megszüntette, a rendszerváltáskor, huszonöt évvel ezelőtt újraindult. Eme kettős évforduló jegyében nyitotta meg a vasárnapi vitafórumot Mosoni Emőke, a magyar adás jelenlegi főszerkesztője, menedzsere, aki szerint „a közszolgálatról manapság egyre kevesebb szó esik, ha mégis, akkor rendszerint elmarasztaló hangnemben.” A főszerkesztő úgy véli, ez a megítélés érinti a magyar adást is, de ennek ellenére van, mit felmutatniuk. „A negyvenöt év nem telt el nyomtalanul, megvan, dokumentumértékű. De vajon mit hoz a következő negyvenöt év? Úgy gondoltuk, az évforduló megfelelő alkalom arra, hogy nyíltan beszéljünk közös dolgainkról.”
Háromszék a tévében
Nehéz közszolgának lenni – hangsúlyozta köszöntőjében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki bízik abban, hogy a jelenlegi helyzet nem rendíti meg hitében a magyar adás szerkesztőségét.
A fórum első részében Háromszéken készített felvételekből vetítettek részleteket, amelyekről Kacsó Edith beszélgetett a meghívottakkal. Elsőként a Völgyesi András rendezte, 1976-os Csongor és Tünde képsorai villantak fel, majd a Bocsárdi László rendezésében 2000-ben, a Háromszék Táncegyüttessel közösen színre vitt Vérnászt idézték meg, amely egyfajta vízválasztó is volt a sepsiszentgyörgyi színház életében. Bocsárdi László említette azokat az időket, amikor a színház sokak számára egyfajta menekülés volt az önkifejezés valamilyen formájába, ellenben később, a kísérletezés útjára lépve születtek meg azok az előadások, amelyek révén folyamatosan frissíti eszköztárát. Váry O. Péter, lapunk munkatársa arról beszélt, hogy a Háromszék mindenkor különös odafigyeléssel követte a színházi történéseket, az előadásokról közölt írások közönségnevelő hatásúak. A Kőrösi Csoma Sándor útját megjáró, korán elhunyt Jakabos Ödönről vetített filmrészletet követően a nagy utazóra testvére, Rácz Éva emlékezett, majd a sepsiszentgyörgyi cigarettagyár 2011-es bezárása ürügyén Ferencz Csaba, lapunk gazdasági ügyvezetője beszélt a magánosítás útvesztőiről, a fiatalság jelenlegi lehetőségeiről.
A cenzúra idején
Szilágyi-Gödri Ildikó azzal vezette fel a magyar adás 1969–1985 közötti,  megszüntetésig tartó időszakának ismertetését, hogy „az erdélyi magyarság meghatározó közéleti fóruma volt”, amit Tomcsányi Mária, Simonffy Katalin és Józsa Erika a helyszínen is megerősített, és ami kiderül a hármuk által szerkesztett,  A mi magyar adásunk című kötetből is. „Felmutattuk értékeinket, bemutattunk embereket, és ebből lett a magyar adás. Minket így neveltek, hogy valamilyen hivatást, küldetést kell teljesíteni” – hangsúlyozta Tomcsányi Mária. Józsa Erika elmondta, bár a szerkesztőségi gyűléseken nem  hangzott el, hogy  értéket mentenek, népművelők, de azokban a falvakban, ahová a szerkesztőség elment filmezni, „azért egy-egy lakodalmi népszokás fennmaradt”. Simonffy Katalin szerint diktatúrában könnyebb volt televíziózni, egészen más töltete volt, amit akkor egy-egy adásban elmondtak, a nézők pontosan értették, hogy mi a mögöttes tartalom. Simonffy szerint „mindenki egyszemélyes intézményként vállalta feladatát”. A szóban forgó időszak képkockái forogtak: Csáky Zoltán egy tragikusan végződő bicskázásról szóló filmjéből, Csép Sándor a kalotaszegi egykézés okát boncolgató dokumentumfilmjéből, majd Józsa Erika meglepetésként bejátszotta Bodor Pál egykori főszerkesztő videoüzenetét, aki szerint nem volt hiábavaló ez a „szinte eszelős elképzelés”, amit a magyar adás jelentett, és megköszönte minden egykori munkatársának a kitartást.
Az újrakezdés
Az 1989. december 21., 22. és 23-ai eseményekre Boros Zoltán és Simonffy Katalin emlékeztette a vitafórum hallgatóit, rövid bejátszásban idézték fel a fordulat utáni első jelentkezést a Szabad Román Televízióban. Egy hónapig nyolc-tízezer ember is tartózkodott a televízió épületének udvarán, onnan is lőttek, oda is lőttek – emlékezett Boros Zoltán, az újrakezdés utáni főszerkesztő, aki egykori és új kollégáival igyekezett a valóságról tájékoztatni a közvéleményt. Ebben kiváló munkatársra talált Koczka György személyében, aki 1989 decemberében a szabadságot mikrofonnal a kezében élte meg a temesvári rádiónál, majd mindvégig azon volt, hogy kiderüljön az igazság az akkori történésekről. Ez sarkallta akkor is, amikor 1990 fekete márciusában a marosvásárhelyi eseményekről és annak következményeiről forgatott filmet, az ő mikrofonja előtt vallotta be ország-világnak a libánfalvi Mihai Cofariu, hogy nem maguktól mentek Marosvásárhelyre, hanem a pap küldte, hogy megvédjék a „békésen tüntető románokat” a magyarokkal szemben. Az akkori események következtében börtönbe zárt Cseresznyés Pállal Galbács Pál készített interjút, ebből is láthatott részletet a fórum vasárnapi közönsége, mindkettőt Kacsó Sándor filmezte, Tófalvi Zoltán pedig a véres napok előzményeit ismertette, hangsúlyozva, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatóinak március 7-én megkezdett ülősztrájkja indította el a lavinát. Szerinte 1990 fekete márciusát „jobban ki kellett volna használni a magyar jogkövetelések szempontjából”.
A magyar adás operatőrei ott voltak kameráikkal a Bukaresti Egyetem téri tüntetéseknél, a bányászjárások alkalmával, a televízió alkalmazottjainak megszorítások elleni tiltakozásánál, valahányszor az utcára ment a tömeg, nemcsak megörökítették, hanem bizonyos helyzetekben befolyásolták is az eseményeket – szögezték le a szerkesztők. Versenyhelyzet és túlélés
Az 1990-es évek nem csak a társadalomban hoztak változást, a média is jócskán átalakult, a televíziózásban pedig más fogyasztói szokások honosodtak meg. Kábeltelevíziók, helyi televíziók sugároztak átvett, illetve saját készítésű magyar nyelvű műsorokat, ezekkel nehéz volt felvennie a versenyt az egyre szűkülő anyagi lehetőségekkel működő hazai közszolgálati magyar adásnak. Kacsó Sándor, aki Boros Zoltántól vette át az adás főszerkesztését, folyamatosan azzal szembesült, hogy az eladósodott Román Televízió magával rántja a magyar adást is, a felgyűlt adósságok miatt egyre kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk. Mosoni Emőke már ilyen szűk pénztárcájú szerkesztőséget vett át, jelenleg három csatornán heti hat óra adást kell készíteniük mind kisebb költségvetésből. A megkérdőjelezett jövőről a fórum negyedik témakörében beszélgettek a meghívottakkal. Ferencz Judit egy korábbi adásban Márton Árpád képviselőt faggatta a törvénykezés bonyolultságáról, ebből láthattunk részletet, a lehetőségekről pedig Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács egykori tagja, valamint Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségügyi miniszter, mondott néhány ötletet. Gáspárik szerint újra kell fogalmazni a közszolgálatiságot, és élni kell a digitális média lehetőségeivel, mert a televíziózás, miként az egész média globális átalakulásban van. Eckstein-Kovács Péter azt javasolta, keressenek olyan egyéniségeket a műsorok elkészítéséhez, akik „viszik az adást”. Szerinte a politika mindig bele akar avatkozni, hogy mit mondjon a média, az adott szerkesztőség vezetőségének a dolga, hogy megtalálja és megőrizze függetlenségét, hitelességét. Arra a kérdésre, hogy lesz-e közszolgálatiság öt, tíz év múlva, mind­annyian azt válaszolták, hogy lesz, de azt senki nem tudta, milyen pénzből, hogyan, miként? Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője felvetette, az információdömpingben elvész a tartalom, ezért nem olyan derűlátó, mint kollégái. Válaszul mondta Gáspárik Attila, ha lett volna, ha lenne erős érdekvédelmi szakmai szervezete a hazai magyar médiának, amely kiáll a közszolgálatiság mellett, akkor most nem itt állnánk.
Mosoni Emőke azzal zárta a magyar adás 45 éves születésnapját ünneplő, kissé keserédesre sikerült – nem alaptalanul és nem véletlenül – fórumot, hogy annyi biztos, „a tartalom mögött előállítás van, amihez pénz kell. A tartalom akkor ér valamit, ha azt nézik. Az utóbbi években kiestünk a nézők kegyeiből. Ami azt jelenti, hogy kiestünk a politikum kegyeiből is. (…)  Közösen kell megtalálnunk a megoldást a kollégákkal, hogy ne kössünk olyan kompromisszumot, amelyet aztán életünk végéig bánunk. Első lépésként valahogy vissza kell kerülnünk a köztudatba”. Megfogalmazása szerint az évforduló éve ünnep is, de jó alkalom visszatérni a gyökerekhez. „Arra támaszkodunk, amink van, amire kíváncsiak az emberek. Így próbálunk visszakerülni a nézők kegyeibe. Hogy lássák, ma is készülnek a magyar adásban olyan anyagok, amelyek sehol máshol nem. És érdemes megnézni, mert nekik szól.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. december 13.
Megszavazta az SZKT az RMDSZ kormányról való kilépését
A testület három ellenszavazat és hét tartózkodás mellett fogadta el a Szövetségi Állandó Tanács erre vonatkozó javaslatát.
Megszavazta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa a kormányról való kilépést. A testület három ellenszavazat és hét tartózkodás mellett fogadta el a Szövetségi Állandó Tanács erre vonatkozó javaslatát.
A szombaton, Marosvásárhelyen ülésező SZKT-nak a kormányról való távozás mellett a kulcsszava az újraterezés volt: az RMDSZ 25 év után újra ki kell találja a céljait, kommunikációját, közösséggel való kapcsolattartását.
Az ülés Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójával indult, ezt követte az államelnök-választási kampány kiértékelője, majd politikai vita, a szövetség jövő évi kongresszusával kapcsolatos döntések meghozatala, valamint a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatos nyilatkozat elfogadása. A szombati eseményen, az ülés első részében kiosztották az Ezüstfenyő-díjakat.
Kelemen Hunor 27 személynek köszönte meg a "szülőföld visszaszerzéséhez" való hozzájárulását, a romániai magyarságért, a közösségért végzett munkáját, majd átadta az Ezüstfenyő-díjat.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök politikai beszámolójában értékelte az RMDSZ elmúlt 25 évét. Elmondta, negyedszázaddal a kommunizmus bukása után a világ megváltozott, az RMDSZ sem tehet úgy, mint aki a vonaton utazik, és azt hiszi, hogy ő egy helyben áll, csak a táj változik körülötte. A kommunizmus bukása után felnőtt egy új generáció, amelynek teljesen más a világképe, mint szüleinek. Az RMDSZ-nek ezeket a fiatalokat meg kell szólítania, hiszen ez a generáció nem elfordult a politikától, hanem eddig nem is érdeklődött iránta. Újratervezésre van szükség, hiszen a világ változik, és ez a változás az RMDSZ-t sem kíméli - mondta a szövetségi elnök. Kelemen olyan politikai eseményekről beszélt, amelyek premiernek számítanak. Elmondta, felbomlott az USL, ez nem volt újdonság, viszont az számított premiernek, hogy ezt követően az RMDSZ a szociáldemokratákkal vállalt kormányzati szerepet. Az is premier volt, hogy két magyar jelölt indult az államelnök-választáson, illetve az, hogy a kommunizmus bukása után első ízben választottak meg nem ortodox és nem román államfőt Romániában. A mai SZKT fő témájára áttérve Kelemen elmondta, az is premiernek számít, hogy az RMDSZ nem kormánybuktatás miatt, hanem egy belső elemzés eredményeként dönt úgy, hogy kivonul a kormányból. Elmondta, emellett nóvumnak számít az is, hogy 25 esztendő után először „visszaállamosítás” történt, a Székely Mikó kollégiumot igazságszolgáltatási eszközöket használva a demokratikus intézmények álruhájában „visszaállamosították”. Kelemen elmondta, amikor „választási esztendőben jóhiszeműen” vállalták a kormányzást, akkor még nagy többség támogatta a szövetség kormányzati részvételét. „Sok hibát követhet el egy politikai vezető. Elkövetheti azt a hibát, hogy soha nem figyel oda a választókra, de azt is, hogy nem képes döntéseket hozni, mert folyton azon gondolkodik, hogy erre a választók hogyan fognak reagálni. Éppen ezt szeretnénk elkerülni azáltal, hogy a SZÁT azt a javaslatot terjesztette elő, hogy lépjünk ki a kormányból” – mondta.
Kelemen elmondta, hogy az RMDSZ közvélemény-kutatást rendelt a második forduló után, amelynek eredményei alapján a kormányból való kilépés mellett döntöttek. „Ez volt a választók üzenete, és bízom abban, hogy helyesen döntünk, hogy meghallgatjuk ezt. A közvélemény-kutatásból mindössze néhány konklúziót emelek ki: a második fordulóban több romániai magyar szavazott, mint az elsőben. És mindezt úgy, hogy egyetlen román jelölt sem szólította meg őket. Nem igaz, hogy a magyar-magyar verseny mozgósító hatása van, mint állították ezt régebben egyesek pártalapítási szándékkal. Hazudtak, térdre akarták kényszeríteni az RMDSZ-t, és átvenni a helyét” – mondta.
Kelemen elmondta, hogy a magyar választók szavazatai protesztszavazatok voltak, és drámaian csökkent rövid idő alatt a kormányzást támogatók száma. „A magyar választók egy részét egyik magyar jelölt se tudta megszólítani. Nem bíztak bennünk, és ezzel szembe kell nézni, ki kell mondani, őszintén. Nekünk kell változnunk, változtatnunk” – mondta.
Elmondta, hogy a kormányzás nem kerül veszélybe a kilépéssel, és hogy az ellenzék nem akar kormányozni, sőt: arra próbálták rávenni az RMDSZ-t, hogy ne lépjenek ki a kormányból.
Kelemen szerint nem esélyes az alkotmánymódosítás, ha azt tekintjük, hogy az USL a kétharmadával sem tudta átvinni azt. A választási törvénykönyv megváltoztatása szerinte csak annak a belátása, amit az RMDSZ hét évvel ezelőtt mondott, hogy ez a választási rendszer nem jó.
Kelemen szerint az RMDSZ-nek hosszú távú célkitűzésekben kell gondolkodnia, amiket nem ír felül az alkotmánymódosítás, és amiket elvárnak az adófizetők, mint az oktatási, egészségügyi kérdések, vidékfejlesztés és infrastrukturális befektetések, a többség-kisebbség viszony hosszútávú rendezése. „Szükség lenne egy olyan megállapodásra, amellyel a többség garantálná, hogy nem fogja csorbítani a kisebbség jogait” – mondta. Felhozta a Mikó-ügyet példaként, és azt mondta, annak ellenére, hogy Romániában nem létezik a precedens fogalma jogi értelemben, ezt egy precedensként lehet értékelni a visszaállamosításra.
„Mit üzennek ezzel? Megbélyegeznek egy egyházat azzal, hogy azt mondják ki, nem a jogos tulajdonát kapta vissza. Elítélnek olyan embereket, akik jóhiszeműen alkalmazták a törvényt a parlament és a kormány megbízásából, tehát nem loptak vagy csaltak. Ezt burkolt formában visszaállamosításnak lehet értékelni, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Nem nyomást akarunk gyakorolni az igazságszolgáltatásra, de szolidaritást szeretnénk vállalni az elítéltekkel” – mondta.
A székely zászlókat és a magyar himnusz éneklését támadó prefektusoknak – Marius Popica Kovászna megyei prefektusnak – Kelemen azt üzente, hogy nem lehet háborút megnyerni himnusz, nyelvhasználat vagy szimbólumok ellen. Kelemen elmondta, hogy a prefektus négyszemközt beszélt arról, hogy utasításra cselekedett. „El kell mondanunk azt, hogy ezek a kérdések értelmezhetetlenek 25 évvel a rendszerváltás után” – mondta.
Kelemen azt is elmondta, hogy az Egyesült Államokkal, az EU-val való szoros partnerség mellett, egy német származású elnökkel nem lehetnek a romániai magyarok a „járulékos veszteség”.
„A közösség jövőjét garantálni kell, és ehhez szükségünk van némi újratervezésre. Nem elég, hogy hiszünk az érdekképviseletben. Az lenne a jó, ha minden romániai magyar hinne ebben. Az a dolgunk, hogy megerősítsük a hitet azokban, akik hisznek bennünk és visszaadjuk azoknak, akik elvesztették azt. Hitelesnek, rugalmasnak és odafigyelőnek kell lennünk. Változni kell, mert a világ is változik. Nem föladni kell, újra kell kötni a szövetséget. A választóinknak szövetségesre van szüksége, megbízható partnerre. Értékekre kell újjáépíteni a szövetséget” – mondta Kelemen.
A politikai beszámolót követően a szövetség fórumai képviselőinek hozzászólások következtek. Elsőként Victor Ponta miniszterelnök jelenlegi tanácsosa, Frunda György lépett mikrofonhoz.
Frunda szerint nem jó döntés az, hogy az RMDSZ kilép a kormánykoalícióból csak azért, mert a szavazói egy részének a kedvére akar tenni. Szerinte senkiföldjére jut az RMDSZ, ha kilép a kormányról, és elveszti egyik legfontosabb eszközét. Kritizálta az RMDSZ-t továbbá azért is, mert nem mondta meg az embereknek a második forduló előtt, hogy kire kell szavazni. Szerinte „több mint hiba volt” ez, úgy, ahogy az is hibának számít, hogy nem adta meg az RMDSZ az irányvonalat az embereknek a Basescu leváltására vonatkozó népszavazáskor sem, és akkor is tévedett, amikor a polgármestereire bízta azt, hogy részt vesznek-e vagy sem a Székelyek Nagy Menetelésén, és hagyta, hogy az SZNT legyen a szervezője az eseménynek, ahelyett, hogy a kezdeményezés élére állt volna.
Szerinte nem a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), azaz nem a mintegy 30 RMDSZ-vezető kellene döntsön a nagy horderejű kérdésekben, a nehéz döntéseket az SZKT-ra kell bízni. Szerinte nem jó az sem, hogy az SZKT csak félévente gyűl össze, ismét negyedévente kellene összehívni a testületet, vissza kell térni a közösséghez, hiszen ha ez nem történik meg, akkor az utóbbi választásokon begyűjtött, precedens nélküli alacsony számú szavazatnál is kevesebb voksot fog kapni az RMDSZ a 2016-os választások során. „Nem nyertünk abból, hogy Klaus Johannis nyert, mert nem fogja azokat a kisebbségi kérdéseket felvállalni, amelyeket Victor Ponta felvállalt volna” - sommázott Frunda György.
Szabó József, a MIÉRT elnöke szerint újra kell tervezni a jövőt, de úgy, hogy közben nem kellene kidobni az RMDSZ történetéből azt a fejezetet, amely az előző 25 évről szól. Kiemelte, az eredményeket együtt érte el a szövetség, együtt kell megtervezni a jövőt, anélkül, hogy ez régiós politikák vagy generációs kérdések mentén történne. „A különböző régiók, települések vitái nem kellene meghatározzák ezt az újratervezést” - fogalmazott Szabó.
Hozzátette, a következő periódusban a belső és külső kommunikációra kell koncentráljon az RMDSZ, az 1990 után született és mára már felnőtt generáció egy olyan világba született bele, amikor már létezett az RMDSZ, és elképzelhető, hogy nem értik, miről szól a szövetség.
Egyéni hozzászólásában Verestóy Attila elmondta, nincsenek kételyei, hogy az SZKT megszavazza a SZÁT javaslatát, azonban a nem politikai funkciókat meg kell tartani. A SZÁT döntését egy koraszülött, ám életképes gyerekhez hasonlította, akit segíteni kell. Elmondta, újratervezés szükséges, de együtt, egységben, szövetségben kell fellépni. "Mindenki fejezze be azt, hogy három politikai párt létezik Erdélyben. Mi nem párt vagyunk, hanem a romániai magyarság érdekképviselete" - hangsúlyozta.
Hegedüs Csilla kulturális miniszter megköszönte, hogy a szövetség bízott benne, amikor a kulturális minisztérium vezetésére javasolta. Bejelentette, a szövetségi elnök művelődési tárcavezetői munkája során elérte azt, hogy minden olyan köztéri műalkotáson, amelyet magyar ember alkot, magyar felirat is szerepeljen.
Borboly Csaba szerint az RMDSZ-nek alternatívákat kell felmutatnia, perspektívákat kell nyújtania, és azon kell dolgoznia, hogy az emberek problémáit megoldja.
Szabó Ödön szerint a kormányzást nem isteníteni vagy kárhoztatni kell, hanem használni, mint eszközt. A Markó Attila elleni második eljárásra is kitért, szerinte szemfényvesztés történik, az a látszat, hogy minden rendben van, de úgy indul eljárás állampolgárokkal szemben, hogy az okmányokon, ami alapján az eljárás indul, nem szerepel az aláírásuk.
Sógor Csaba elmondta, hogy az EP-ben napirenden kívüli felszólalásában fel fogja hozni a Mikó-ügyet és a székely zászlók ügyét is.
Eckstein-Kovács Péter szerint az RMDSZ két helyes döntést hozott. Azt, hogy a második fordulóban nem támogatják egyik jelöltet sem, és hogy kilépnek a kormányból.
Miért lépünk ki, ha továbbra is támogatjuk a Ponta-kormányt? – tette fel a kérdést, és azt mondta, hogy helyes döntéseket helyes tettek kell kövessék.
Elmondta, hogy feljelentette magát a DNA-nál, mert ő kezdeményezte a kormányrendeletet, amivel visszaadták a Mikó épületét. Végül arról értesítették, hogy nem indítanak pert ellene. Elmondta, hogy ezt a dokumentumot átadta Markó Attilának, hogy használja fel a perében.
Bunta Levente szerint vissza kell térni az alapokhoz, és meg kellene erősíteni azokat. Szerinte a hatalommal mint eszközzel nem élni „nem a leghelyesebb”.
Brassai Zsombor azt méltatta, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és a katolikus Státus aláírta a dokumentumot, amelynek a keretében huszonöt év után elindulhatott a harmadik marosvásárhelyi magyar nyelvű iskola, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium. Szerinte ehhez nem volt elég a kormányzás, helyi politizálás. Az RMDSZ mindenkori érdeke a magyar érdek; a cél az, hogy erős maradjon az erdélyi magyar érdek, és szükséges a Kelemen által emlegetett újratervezés - tette hozzá. Szerinte a kilépés nem a „semmibe lépést” jelenti, hanem ellenzékbe lépést jelent. Szerinte az ellenzékben sokkal nyíltabban, sokkal bátrabban lehet majd beszélgetni. Kolozsvár alpolgármestere, Horváth Anna elmondta, zsigeri félelmet érzett akkor, amikor Markó Attila esetében a második ügyben is eljárás indult. Eszébe jutott a Markó családja, majd saját családja, hiszen minden tisztségviselő – dolgozzon önkormányzatnál vagy egyéb köztisztségben – naponta „vásárra viszi a bőrét”, nem érezheti magát biztonságban. Elmondta, ez ellen a helyzet ellen tenni kell, újra kell gondolni a közösség és a román állam közötti viszonyt.
Kelemen Hunor visszatért Frunda György kijelentésére: „Az volt az érzésem, nem ugyanabban az országban élek, mint Frunda György” - mondta, és hozzátette, nem igaz Frunda állítása, mely szerint az RMDSZ-nek kevesebb lenne a köztisztviselője, mint a korábbi ciklusban. „Elképedve hallgattam azt, hogy az RMDSZ-nek meg kell mutatnia az utat. Nem lehetünk annyira pökhendiek, hogy azt gondoljuk: a közösség üzenetével nem kell foglalkoznunk, mert tudjuk, hogy merre van az arra. Akkor is felelősséget vállalunk, amikor kormányozunk, és az is felelősségvállalás, hogy nem kormányozunk. Szerinte a kormányról való kilépés nem a szociáldemokratákról vagy az ideológiákról szól, az RMDSZ-nek nem szabad abba a tévedésbe esnie, hogy pártként gondol magára.
„Ha kiszálltunk a kormányról, akkor nem a senki földjére megyünk. Az RMDSZ párbeszédet akar és tud folytatni a román politika szereplőivel” - fogalmazott.
Az SZKT ezután nyilatkozatot fogadott el a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatban, és állást foglaltak a Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítása” ellen.
Az SZKT kongresszusi biztosnak választotta meg Kovács Pétert, akinek javaslatára elfogadták, hogy az RMDSZ kongresszusát 2015. április 17-18. között, Kolozsváron tartsák.
K. M., F. J.
maszol.ro
2014. december 15.
Kilép a kormányból az RMDSZ (Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT)
Vitásra sikeredett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati ülése, élénk szócsata alakult ki a kormányból való távozásról, ám a végeredmény önmagáért beszél: 113 képviselő közül csupán hárman szavaztak a Szövetségi Állandó Tanács által javasolt megoldás ellen, heten tartózkodtak. Kelemen Hunor elnök újratervezésről beszélt, meg kell találniuk a módját, hogy visszaszerezzék az emberek bizalmát, mert ha nem teszik, két év múlva kockázatossá válik a parlamenti bejutás.
Kelemen Hunor leltárral kezdte beszámolóját, szükségesnek nevezte az elmúlt 25 év eredményeinek és kudarcainak számbavételét. „Vannak – és nem kevesen –, akik 25 év alatt eltávolodtak az RMDSZ-től, és felnőtt egy új generáció, amely soha nem is fordult még a politika irányába, mindkét kategóriát meg kell szólítanunk, ezért van szükség a negyedszázada meghatározott alapértékekre épülő újratervezésre. Nem tehetünk úgy, mint aki a vonatban ülve azt hiszi, hogy ő egy helyben áll, csak a táj változik körülötte” – fogalmazott. A szövetségi elnök 2014-et a politikai premierek évének nevezte: az RMDSZ először vállalt kormányzást a szociáldemokratákkal; először indult két magyar jelölt az elnökválasztáson; Klaus Johannis nagyarányú győzelme, illetve a SZÁT döntése a kormányból való kilépésről. Ötödik premierként említette a Mikó-kollégium újraállamosítását. Változtatni kell
A februári kormányra lépés kapcsán Kelemen Hunor elmondta: eszköznek tekintették, mert az év elején választóik többsége is támogatta a kormányzást. „Ma is azt állítom, hogy az akkori elemzésünk és döntésünk helyes volt.” Egy politikai vezető hibát követ el, ha nem figyel oda a polgárok üzenetére, de akkor is, ha csak arra koncentrál, hogy mindenkinek tetsző döntést hozzon. Az elnökválasztás eredményeit elemezve, közvélemény-kutatást is segítségül hívva arra jutottak, „hogy ma a választóink akaratához legközelebb eső döntés a kormányból való kilépés”. Figyelemre méltónak nevezte, hogy a második fordulóban több magyar ember vett részt, mint az elsőben. Mindez olyan körülmények között, hogy egyik román jelölt sem szólította meg a magyarokat. Bebizonyosodott: hazudtak azok, akik azzal magyarázták pártalapítási szándékukat, hogy a magyar–magyar verseny mozgósító hatással bír, és kudarcot vallott az a szándékuk is, hogy „az RMDSZ-t térdre kényszerítve átvegyék a politikai érdekképviseletet”. Elemzésük szerint a magyar választók nagy többsége a második fordulóban protesztszavazó volt, megmozdult egy olyan réteg, „amelyet, el kell ismernünk, sem mi, sem egy másik magyar jelölt nem tudott megszólítani.” „Ők azok, akik valami miatt nem bíznak bennünk, nem vagyunk vonzóak a számukra, nem vagyunk hitelesek a szemükben, és ezzel a ténnyel szembe kell néznünk. Fájdalmas tény, de őszintén ki kell mondanunk, ezt meg kell értenünk, és nekünk kell képesnek lennünk változni és változtatni.” A közvélemény-kutatás azt is megmutatta: nagyon rövid idő alatt drámaian csökkent azoknak a száma, akik még hittek a kormányzásban. „Úgy kormányozni, hogy annak egyre kisebb a támogatottsága, úgy kormányozni, hogy a jó kormányzás lehetőségében mi magunk is kételkedünk, úgy kormányozni, hogy az a két év múlva esedékes választásokon a parlamenti jelenlétünket kockára tegye, nem szabad” – hangsúlyozta Kelemen. Beszélt a hogyan továbbról is: hosszú távú célkitűzéseket kell megfogalmazni a társadalom néhány fontos területén, ezek között az oktatást, egészségügyet, a közúti és vasúti infrastruktúra-, vidékfejlesztést és többség–nemzeti kisebbségek viszonyának hosszú távú rendezését említette, amely garantálná, hogy semmiféle politikai változás nem csorbítja a megszerzett jogokat.
A Mikó-ügy kapcsán kiemelte: a bírósági döntés precedenst teremt, megkérdőjelezi minden visszaszolgáltatás törvényességét. Szólt arról is: értelmezhetetlen az a háború, melyet a Kovászna megyei prefektus indított himnusz, zászló, felirat, azaz szinte minden ellen, ami magyar. „Az erdélyi magyarság és közös ügyeink nem lehetnek járulékos áldozatai sem a jogállamiságnak, sem a korrupcióellenes harcnak” – mondta.
Kint vagy bent?
Az elnök politikai beszámolóját követő vita során a hozzászólók többsége támogatta a kormányból való távozást, ellene szólt azonban Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök tanácsosa. Úgy vélte, a szövetség nem ellenzékbe, hanem „a senki földjére” kerül, elveszíti egyik legfontosabb eszközét csak azért, mert a szavazói egy részének a kedvére akar tenni. „Nem nyertünk abból, hogy Klaus Johannis nyert, mert nem fogja azokat a kisebbségi kérdéseket felvállalni, amelyeket Victor Ponta felvállalt volna” – mondotta Frunda György. Burkoltabban fogalmazta meg nemtetszését Verestóy Attila és Borbély László, ők elsősorban a Bukarestben tisztséget betöltő magyar emberekért aggódtak, mindketten azt szorgalmazták, hogy tovább végezhessék a munkát a különböző kormányhivatalokban az RMDSZ bizalmából oda került szakemberek. Verestóy szerint a történet vége csakis az lehet, hogy a szövetség visszakerül a kormányba. Helyeselte viszont a kormányból való kilépést Hegedüs Csilla két hete kinevezett kulturális miniszter, miniszterelnök-helyettes is. A kormányzás utolsó eredményeként jelentette be annak a miniszteri rendeletnek az elfogadását, mely szerint valamennyi magyar vonatkozású műemlék épületen magyar nyelvű tájékoztató feliratot is el kell helyezni.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy vélekedett, hogy nem a kormányból való kilépés volt koraszülés, hanem a belépéskor kellett volna védekezni, a Szociáldemokrata Párttal való együtt kormányzás ugyanis beszűkítette az RMDSZ mozgásterét. A polgármester azt javasolta, hogy az RMDSZ megelőlegezett bizalommal viszonyuljon Klaus Johannis megválasztott elnökhöz. Sógor Csaba kifejtette, hogy az EP-ben napirenden kívüli felszólalásában fel fogja hozni a Mikó-ügyet és a székely zászlók ügyét is. Eckstein-Kovács Péter pedig elmondta: feljelentette magát a Korrupcióellenes ügyészségen, mert ő kezdeményezte a kormányrendeletet, amivel visszaadták a Mikó épületét, ám végül arról értesítették, hogy nem indítanak pert ellene. Ezt a dokumentumot átadta Markó Attilának, hogy használja fel a perében – hangsúlyozta.
A vitát követően az SZKT nyilatkozatot fogadott el a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatban, és állást foglaltak a Székely Mikó kollégium visszaállamosítása ellen. Döntöttek arról is, hogy az RMDSZ 2015. április 17–18-án Kolozsváron tartja tisztújító kongresszusát.
Támogatás feltételekkel
A szavazás utáni rögtönzött sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor újságírói kérdésre elmondta, a szövetség ellenzékbe vonul, de lehetnek olyan törvénytervezetek, amelyeket az ellenzék is megszavaz. A költségvetés tervezetét még nem ismerik, nem tudják, hogy támogathatják-e a parlamentben. Az Etnikumközi Hivatal élén az Oktatási Minisztériumban akkor is tisztségben maradt egy-egy magyar államtitkár, amikor a szövetség ellenzékben volt. A miniszterelnök döntése, hogy megmaradhatnak-e ezeken a tisztségeken szakembereik. Kelemen Hunor szerint a Kovászna megyei prefektusnak a magyar himnusz elleni fellépése kétségessé tette, hogy megszavazzák-e a kormány új felállását. Elmondta, jelezte a miniszterelnöknek a kérdéssel kapcsolatos elégedetlenségét. Ez olyan súlyos kérdés, amire a következő napokban a kormánynak valamiféle választ kell adnia. „Csak ezt követően tudunk beszélni arról a frakciókban, hogy miként járunk el a kormány beiktatásakor” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 3.
Sajtószabadság, szólásszabadság nálunk és más nemzeteknél
A Minerva Művelődési Egyesület és a Szabadelvű Kör múlt csütörtöki vitaestje afféle „bemelegítő beszélgetésnek” számít a sajtószabadság, szólásszabadság körüljárhatatlannak, kimeríthetetlennek tűnő témájában. Meghívottaink – Eckstein-Kovács Péter jogász, politikus, Egyed Péter filozófus, egyetemi tanár, Rácz Éva, a MÚRE elnöke, Sipos Zoltán újságíró, az Átlátszó Erdély főszerkesztője, Újvári Ildikó jogász, a Szabadság főszerkesztője, Tibori Szabó Zoltán újságíró – a véleménynyilvánítás határairól és felelősségéről, az erdélyi magyar, a magyarországi és a romániai sajtó helyzetéről, a sajtó, politika és gazdaság viszonyáról fejtették ki álláspontjukat.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. február 27.
Közvitát tartottak Kolozsváron a multikulturalizmusról
Multikulturalizmus témában szervezett közvitát a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport csütörtökön a kolozsvári Ecsetgyárban.
A polgármesteri hivatalt Emil Boc városvezető helyett két beosztottja, Adrian Chircă és Dana Apan képviselte a beszélgetésen a szervezők által szerkesztőségünknek küldött közlemény szerint.
Rajtuk kívül részt vettek a magyar és román közélet neves képviselői is, mint például Sabin Gherman, Eckstein-Kovács Péter, Szőcs Sándor, Csoma Botond vagy Mihai Goțiu.
A beszélgetés két nyelven folyt szinkrontolmáccsal és moderálással, így a felszólalók között többen is éltek azzal lehetőséggel, hogy magyarul szóljanak hozzá a beszélgetéshez.
„A vita céljai megvalósultak, az erdélyi román és magyar sajtó foglalkozott az üggyel, egy hangulatos és tartalmas beszélgetés alakult ki, amelyben úgy szakemberek, mint egyszerű résztvevők is elmondták a véleményüket. A városháza is képviseltette magát – ez jelzi, hogy a Musai-Muszáj kezdeményezés a nyilvánosság erejével képes volt a polgármesteri hivatal ingerküszöbét megütni, a képviselők pedig nem tudták megvédeni a Boc-féle tábla-politikát: mind a jogi, mind a társadalomtudományi, mind a morális érvek szintjén megsemmisültek a polgármesteri hivatal képviselete által prezentált érvek” – áll a közleményben.
A közvita teljes mértékben újszerű a kolozsvári román és magyar társadalomnak egyaránt, mert hasonló többnyelvű konzultációt sem az RMDSZ, sem más politikai pártok, sem mások nem tartottak korábban – közölte a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport, amelynek tagjai csütörtökön folytatják a figyelemfelkeltő flashmobokat, amelyre mindenkit várnak. Ez a mozgalom Facebook-oldalán lesz meghirdetve. Egy hónap múlva, március utolsó csütörtökjén ismét közvitára hívják a kolozsváriakat.
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 27.
Csak kijelentések szintjén létezik Kolozsváron a multikulturalitás?
A kolozsvári deklaratív multikulturalitással foglalkozó közvitán a városvezetés képviselői is megjelentek.
Halvány érveket hozott fel a kolozsvári városvezetés képviseletében megjelent Adrian Chircă polgármesteri tanácsos és Diana Apan, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa szóvivője azon a közvitán, amelyet a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport kezdeményezett a kolozsvári helységnévtáblák ügyében csütörtökön az Ecsetgyárban.
A Musai-Muszáj.ro oldalon jelenleg közönségszavazás zajlik arról, hogy melyik volt a hónap legintoleránsabb intézménye és személye. A CKK Intolerancia díjra itt lehet szavazni.A vitát Szakáts István, az Ecsetgyár elnöke moderálta, aki elmesélte, hogy amióta Kolozsváron él – 1987 óta – folyamatosan azt hallotta, hogy a kolozsvári magyarok és románok között nincs igazából feszültség, azt csak a politikai osztály gerjeszti. Szakáts elmondta, megpróbálta kihámozni, hogy ez tényleg így van-e, és arra jutott, hogy ez annyiban nem igaz, hogy generációkként vannak traumák, felgyűlt negatív tapasztalatok, amelyek meghatározzák az esetleges negatív viszonyulást a másik közösség fele.
Azonban azt is elmondta, hogy szerinte a kolozsvári „nép” mindig is előrébb járt a multikulturalitás kérdésében, mint a lakosság nagy része. Szerinte a politikum reprodukál egy olyan diskurzust, ami már nem aktuális.
Ezután Szőcs Sándor Attila beszélt, a kétnyelvű táblák perét kezdeményező, hollandiai alapítású kisebbségjogi civil szervezet, a European Committee Human Rights Hungarians Central Europe Alapítvány elnöke. Szerinte az együttélést a múlt traumái teszik nehézzé, a történelmi események és azoknak a negatív tapasztalatai. Szőcs hangsúlyozta, hogy az egykor Kolozsvárra nagyobb mértékben jellemző sovinizmus kevésbé meghatározó ma. Szerinte az interetnikus kapcsolatokban érezhetően csökkent a feszültség, és inkább a hatóságok viszonyulása jelenti a problémát.
Szőcs azt mondta, hogy igazából nem csak a magyar kisebbséget diszkriminálják a hatóságok, hanem minden egyes kisebbséget. Szerinte nehezebb lehet egy román nemzetiségűnek feldolgozni azt, hogy a hatóságok még az olyan esetekben is, mint egy személyazonossági igazolvány kicseréltetése, úgy kezelik az adófizető polgárt, mintha ő lenne a hibás azért, hogy lejárt az okmánya érvényessége.
Szőcs szerint az egésznek a lényege annyi, hogy ez azért történhet meg, mert hagyjuk, hogy megtörténjen. „Ha nem állunk ellent, akkor elveszik a levegőnket” – mondta.
Szőcs elmondta, hogy a kétnyelvű táblákkal kapcsolatos per résztvevőjeként olyan érvelésekkel szembesült, mint például az, hogy „minél több jogot adsz egy kisebbségnek, annál fog többet kérni”, valamint azzal a feltételezéssel is találkozott, hogy a több joggal rendelkező kisebbség a hatóságok ellen fog fordulni. Szerinte az ilyen gondolkodás politikailag nem korrekt.
„A per alatt olyan érveket hallottam, hogy abban az esetben, ha Kolozsvárt is kiírnák a táblákon, akkor a kolozsvári románokat ez zavarná. Ez azonban nem egy ilyen kérdés, ugyanis ennek a jognak az alkalmazását nemzetközi szerződések szögezik le.
Nem lehet referendummal rendezni egy ilyen kérdést, ugyanis nem az számít, hogy egyik vagy másik fél mit gondol a kérdésről, szerződésbe foglalt vállalásokról lévén szó” – magyarázta Szőcs.
Eckstein-Kovács Péter volt kolozsvári RMDSZ-es polgármester-jelölt folytatta a beszélgetést, aki elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kétnyelvű táblácskák szóhasználat zavaró, hisz városjelző táblákról van szó, nem valami táblácskákról.
„Arról van szó, hogy tiszteljük meg magunkat és a városban élő embereket. Városvezetésként is fontos lenne, hogy kíváncsi legyél a másik közösségre, valamint hogy pozitívan viszonyulj hozzá” – mondta. Szerinte a magyar-román együttélés lerágott csont, ugyanis égetőbb kérdés a romák integrációja, valamint az a multikulturalitás, amit az egész világból ideérkező egyetemisták jelentenek.
A következőkben Csoma Botond, RMDSZ-es kolozsvári tanácsos beszélt, aki elmondta, hogy 2006-tól tagja a városvezetésnek, amióta számtalanszor kérték a városjelző táblákat a városvezetéstől. Elmondta, hogy létezik egy 2002-es tanácshatározat, amelyik kimondja a kétnyelvű táblák kitételének a kötelezettségét. Az ennek a betartására vonatkozó kérések kapcsán megemlítette a Sorin Apostu volt polgármesternek átnyújtott 13 pontot, valamint az aláírásgyűjtéseket, amiket eszközöltek ezért.
Elmondta, hogy 2004 óta, mióta eltűnt Gheorghe Funar volt polgármester a színről, jelentősen javultak az interetnikus viszonyok a városban.
„Úgy látom, hogy a román politikusok úgy érzik, hogy ha engedményeket tesznek a magyaroknak, akkor szavazatokat fognak veszíteni, én azonban nem hiszem, hogy egy román politikai vezető belebukna abba, ha megpróbálná a többnyelvűséget alkalmazni.
Én remélem, hogy az elkövetkezőben sikerül egy modus vivendit kialakítani. És azt is remélem, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel eredményt is tudunk elérni” – mondta. Bakk Miklós politológus visszautalt Szakáts vitaindítójára, egyetértve azzal, hogy a nép előrébb jár a multikulturalitásban, mint a politikusai.
Azonban szerinte azt is kell hangsúlyozni, hogy a politikusok felelősek azért, hogy a nép milyen traumákat éltet, és nem akarják ezt a felelősséget tudomásul venni.
Visszautalva a Csoma Botond által említett interetnikus viszonyokra, arra hívta fel a figyelmet, hogy bővíteni kellene a használt fogalmak skáláját. „A nyelvek egymás mellett élése és egyenjogúsága kellene legyen az alap. Ilyen példa Brüsszel városa, amely teljes mértékben kétnyelvű. Még akkor is, ha a flamandok csak 10% körül vannak. Ott az integráció nem a flamand-vallon együttélés kérdése, hanem a más kultúrájú bevándorolóké” – mondta.
A nyelvek egyenlőségének a kérdése kapcsán visszautalt Szilágyi N. Sándor nyelvtörvényjavaslatára, amelynek értelmében mindenkinek joga van anyanyelvét használni. „A románoknak is joga van, de mindenki másnak is. Tehát mindenki az anyanyelvét használhatja, és nem az állam hivatalos nyelvét” – magyarázta.
Geréd Imre RMDSZ-es kolozsvári tanácsos azzal folytatta a beszélgetést, hogy arra hívta fel a figyelmet, hogy Kolozsváron egy kiélezett helyzet alakult ki, mert az RMDSZ-nek nem volt partnere ezeknek az ügyeknek az átvitelében.
„Amikor egy városi tanácsban indulatokat tud kelteni az, hogy Petőfi Sándorról nevezünk el egy utcát, ami Avram Iancu volt, azt látjuk, hogy a többségi kollégák és a mi értelmezésünkben távol áll az, hogy mi elfogadott, és mi nem” – mondta Geréd.
Ezután Horia Nasra, a kolozsvári PSD szóvivője kért szót. Elmondta, hogy a PSD-n belül sem mindenki ért egyet minden határozattal, így például ő sem a verespataki aranybánya beindításával kapcsolatos PSD-állásponttal, se a Horváth Anna kolozsvári alpolgármester leváltására vonatkozó PSD-s kezdeményezéssel nem értett egyet.
Szerinte a PSD az európai baloldal fele próbál irányulni, miközben a nacionalizmus megtestesítőjének látják. Elmondta, azt szeretnék, hogy látható legyen az, hogy a PSD-ben is vannak, akik nem értenek egyet mindennel, amit a PSD képvisel.
Szőcs Sándor folytatta a beszélgetést. Szerinte a nyelvi jogok intézménye azért fontos, mert csak ezek segítségével képes egy kisebbség megtartani az identitását. „Ha nem gyakorolhatják az anyanyelvüket, akkor a kisebbség kevésbé kulturált tagjai asszimilálódnak.
A PSD-s hozzászólónak válaszolva elmondta, hogy ő is ismer olyan PSD-seket, akik nyitottak a kisebbségekkel szemben.
„A probléma az egésszel az, hogy Funar legalább őszinte volt. Lehetett tudni az, hogy mire lehet számítani tőle. A polgármesteri hivatalon azonban nem nagyon ismeri ki magát az ember.
Sokan okolják az emberek az RMDSZ-t, hogy miért nem tett többet. Azonban szerintem ők örvendtek, hogy még megvan az a 2002-es tanácshatározat, nem érvénytelenítették, ugyanis így legalább volt, amire hivatkozniuk” – mondta.
Csoma Botond az aranyosgyéresi példával illusztrálta azt, hogy Romániában mennyire ellentmondóak tudnak lenni a bírósági ítéletek.
„Aranyosgyéresen három éve megszavazták a többnyelvű várostáblákat. Azt az akkori prefektus megtámadta, és első fokon nyert. A fellebbezés után másodfokon veszített. Ezután egy magánszemély támadta meg, és akkor ugyanaz a bíróság másodfokon a magánszemélynek adott igazat. Tudjuk ugyanis, hogy Romániában a joggyakorlat nem jogforrás” – magyarázta Csoma.
Tunyogi Béla azt a kérdést tette fel, hogy miért kellett egy holland szervezet jöjjön, és pert kezdeményezzen, valamint hogy miért kellett ezáltal lehetőséget adni arra, hogy emiatt utasíthassák el a kérést. Feltette azt a kérdést is, hogy miért nem fog össze a kolozsvári magyarság, valamint, hogy a politikusok miért sorolják ilyenkor, hogy mennyi mindent tettek, ha abból nem látszik semmi.
„Miért van az, hogy ahol többség van, ott a vezetők nem értesítik az embereket, hogy például joguk van beadni magyarul egy kérést?” – tette fel a kérdést.
Borzási Sarolta, a SHARE Föderáció magyar ügyekért felelős alelnöke folytatta a beszélgetést, arra hívva fel a figyelmet, hogy a román és a magyar közösség között nyelvi korlátok vannak, és legtöbbször a románok egyszerűen nem értik a magyar közösségen belüli közhangulatot.
„A román kollégám nem érti a magyar sajtót. Az a tapasztalatom, hogy a román közösség egyáltalán nem beszéli a magyar nyelvet. Van olyan eset, hogy érti ugyan valamennyire, de nem olvas, tájékozódik ezen a nyelven.
Én úgy látom, hogy emiatt egymás mentalitását se értjük meg. Én valamennyire talán megértem a román mentalitást, de vice-versa nem hiszem, hogy ez így lenne” – mondta. Hozzátette, nem érti, hogy miért lehet az, hogy ennyi akadálya van annak, hogy a magyart idegen nyelvként tanulhassák a románok egy egyetemi központban.
Ezután Elek Ronáld kolozsvári lakos kért szót. Először Csoma Botondnak tette fel azt a kérdést, hogy milyen stádiumban vannak a helyi szervezetben a tárgyalások az elvesztett per kapcsán, valamint azt, hogy mit fog tenni az RMDSZ-frakció, ha elveszítik a pert.
Szőcs Attila válaszolt Tunyogi kérdésére, kifejtve véleményét, miszerint mindig nyugatról jönnek az olyan elvekkel, mint kisebbségi vagy emberi jogok, hogy civilizáljanak.
Szőcs elmondta, hogy mikor a fellebbezést tárgyalták, akkor a polgármesteri hivatal képviselője felállt, és elmondta a holland alapítványra, mint felperesre vonatkozó kifogását.
Szőcs elmesélte, hogy a bírónak kérnie kellett, hogy a többi indokot is sorolja fel, ugyanis ezt először a polgármesteri hivatal képviselője nem tette meg. Szőcs ebből azt a következtetést vonta le, hogy „a leckét megtanulva jött” a tárgyalásra az illető.
Ezután Bethlendi András, a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport egyik tagja kért szót, aki kifejtette, hogy nem igaz az az állítás, miszerint a kevésbé kulturáltak inkább asszimilálódnak.
„A középosztály inkább asszimilálódik, mint a munkásosztály. Ez a folyamat egy felzárkózási folyamathoz hasonlít, amely abból fakad, hogy mekkora a magyar kultúra és nyelv presztízse Kolozsváron. A hivatalos kétnyelvű táblák léte, vagy hiánya a magyar nyelv presztízsét növelik, vagy csökkentik, emiatt nem lehet ezt a hiányt kiváltani a tervezett 5 nyelvű üdvölő táblákkal.” –magyarázta.
A nyelvi jogoknak az identitás megőrzésében játszott szerepén túl Bethlendi szerint egyszerűbb okai is vannak a kétnyelvűség biztosítása szükségességének.
A magyarok is pont úgy adóznak, mint a románok, így ugyanazok a jogok illetik meg őket. A többnyelvűség többe kerül, viszont ha ez nem tetszik valakinek, akkor az mondjon le a saját nyelvi jogairól” – mondta.
Bethlendi szerint attól érdekes ez a találkozó, mert nem kettős beszéd folyik. „Magyarokként egymás között eddig elmondtuk, hogy mivel van bajunk, de a románoknak már sokkal visszafogottabb üzeneteket adtunk át. A Musai-Muszáj ezzel szemben egyenesen felvállalja azt, amit a magyar közösség a saját nyelvén elmond, és ami mellett érvel.
Szerintem fontos volt az, hogy a szervezet elment arra a városi tanácsülésre, és elmondta, amit gondol. Szerintem ezt nem rossz néven kellene venni, ugyanis a multikulturalizmus mindannyiunk érdeke” – mondta Bethlendi.
Ezután Csoma válaszolt az eddig az RMDSZ felé megfogalmazott kérdésekre. A tanácsülésen a polgármester elmondta, hogy azért fellebbezett, mert nem értette, hogy miért kellett a per, ugyanis ő ki szeretné tenni az ötnyelvű üdvözlőtáblát. Csoma elmondta, hogy már akkor felhívták a polgármester figyelmét arra, hogy az üdvözlőtáblák és városnévtáblák között van különbség.
„Érdekképviseleti szervként, politikai szervként azonban csakis politikai eszközökkel tudunk tenni a 2002-es tervezet életbeléptetéséért. Az, hogy ez azóta nem sikerült, egyszerűen annak köszönhető, hogy a tanácsi RMDSZ-nek eddig nem sikerült megtalálni az ehhez szükséges politikai többséget.
Ebben a kérdésben – úgy érzem – a PSD és a PNL ugyanúgy vélekedik. Továbbra is megpróbáljuk erről meggyőzni őket. Ha tényleg kulturális fővárosa szeretnénk lenni Európának, akkor nem kellene ilyen ügyeken vitáznunk” – mondta.
Geréd Imre ezután a 8% a sokszínűségért című kezdeményezésről beszélt, amely a finnországi nyelvtörvényt venné alapul, amely a svéd kisebbségnek biztosít széles nyelvi jogokat.
„Az unióban létező jogszabályt néztük tükörként, ugyanis ezáltal sokkal több helyen érvényesíthetnénk a nyelvi jogokat” – mondta, hozzátéve, hogy a kezdeményezést az RMDSZ az államelnök-választáskor felvállalta, és célja a nyelvhasználatot kötelezővé tevő 20%-os küszöb csökkentése. Ezután Bogdan Vătavu, a Bonchidai Kultúremberek Ligája tagjaként (Liga Oamenilor de Cultura Bontideni) arról beszélt, Kolozsvárról látható, hogy egy élő magyar város, ahol a magyar közösség meghatározó. Éppen ezért szerinte románként meg kellene ismerni ezt az oldalát.
„Ami engem érdekel, az az, hogy miért hívják Cluj-Napocának románul? A város rómaisága nem látszik, csak pár rom maradt az időszak után.
Szerintem az autonómia az, ami össze tudná fogni ezeket az identitásokat, ami együttműködésre késztethetné a két közösséget azért, mert ez mindkét identitást – románt és magyart is – le tudja fedni” – mondta Vătavu.
Bakk Miklós a 20%-os küszöb kapcsán fűzte hozzá a beszélgetéshez, hogy szerinte a törvény megengedő, nem restriktív ebben az esetben.
Ezután a polgármesteri hivatalt képviselő Adrian Chircă beszélt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy túl sokat beszélnek a táblákról, és szerinte nem kellene erről ilyen sokat beszélni.
„Az alapprobléma a táblácskák esetében az, hogy meg kellene változtatni a törvényt. A 20% csökkentésének a fontosságát az RMDSZ-esek is meglátták. Az igaz, hogy vannak ellentmondó bírói végzések, de a törvény úgy szól, hogy 20% alatt nem kötelező a kétnyelvű tábla kihelyezése. Fölötte azonban kötelező. Ezt meg lehet változtatni, országos szinten, törvénnyel. Ez azonban az országos szinten törvénykező politikusok dolga.
Ha tényleg mindenki ezt akarja, akkor változtassák meg a törvényt.
Azonban fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a táblácskákon túl már írja, hogy Cluj-Napoca, Klausenburg és Kolozsvár. Azt a bannert meg a polgármesteri hivatal tette ki. Az ötnyelvű totem is a polgármesteri hivatalhoz kötődik.
Nincs akkora különbség a kimondott és a valós multikulturalitás között, mint tűnhetne abból, ami eddig ezen a beszélgetésen elhangzott” – mondta Chircă.
Sabin Gherman tévés műsorvezető beszélt ezután, aki szerint nincsen rendben az, hogy úgy beszélnek a magyar kisebbségről, mint egy rezervátumban lévő indián törzsről.
Szerinte nincs olyan, hogy kisebbség, együttlakó népek vannak, és egymás mellett létező közösségek. „Miért fontos a táblácska? Most jövök a műsoromból, ahol Doru Pop volt a vendégem. Vele beszélgetve fogalmaztuk azt meg, hogy románokként kellene szégyelljük magunkat azért, hogy a 19. században érezzük magunkat.
Nem lehet azt, hogy két nemzet harcol, s ha az egyik egyszer veszít, akkor annak többet nincsenek jogai. Ez a történet olyan, mint Mátyás király: egy kicsit van belőle innen is, meg onnan is” – mondta. Szerinte a megoldás az lenne, hogy a 2002-es határozatot, ami nem ütközik semmilyen törvénybe, tartassák be úgy, mint ahogy mindenkit megbüntetnek, aki átmegy a piroson. „Azt kell mondani, hogy a törvényt tartsátok be, hisz ti írtátok és ti szavaztátok meg” – mondta.
Bethlendi azzal reagált, hogy Chircă úgy beszélt, mintha valami törvényeken túli dolgot kérnének a városvezetéstől. „Hogy miért fontos kérdés ez a táblaügy? Hát, ha ennyire jelentéktelen a kérdés, akkor a polgármesteri hivatal miért nem teszi ki a kétnyelvű táblákat?” - tette fel a kérdést Bethlendi. Borzási beszélt ezután, aki azt fejtette ki, hogy kolozsváriként igenis sértőnek érzi azt, hogy egy román ember nem akarja kirakni a kétnyelvű várostáblát. „Az országos törvénykezésre hárítani a kérdést a felelősség terelésével egyenlő. Miden lehetőség megvan a táblák kihelyezésére, csak az látszik, hogy valaki úgy döntött, hogy nem akarja kirakni.
Ezek a szimbolikus háborúk, ez a térharc, a táblák kérdése... Én azt látom, hogy két őshonos közösség egymásra mutogat, és nem hiszem el, hogy még mindig tényleg arról beszélünk, hogy ki kit nyomott el – mondta.
Ezután Mihai Goțiu egyetemi tanár beszélt, aki szerint rá kellene venni a polgármestert arra, hogy tartsa be a törvényt. Erre petíciókat, tüntetéseket javasolt. Szerinte akár fel is lehetne jelenteni a polgármestert, mint aki visszaélt a hatalmával, hisz egy érvényes határozatot nem hajtott végre, ami a kötelessége lenne.
„Boc ellenállása nem jogi kérdés, és nem is arról van szó, hogy nem értené, hogy mi történik. Egyszerűen csak arra számít, hogy ebből többet veszítene, mint nyerne.
Szerintem be kellene bizonyítani, hogy legtöbbünket jobban zavar ez, mint a tábla. Ha Kolozsváron valaki végezne egy felmérést, szerintem nem lennének többségben azok, aki nem értenek egyet kétnyelvű táblák kihelyezésével” – mondta, hozzátéve, hogy a mentalitásváltásra jó példa az Avram Iancu szobrának a megváltoztatására tett kísérlet, amit sokan támogattak.
„Bocnak azt kell bebizonyítani, hogy többet veszíthet a románok szavazataiból, mint nyerhet az ellenkezésével” – mondta.
Ezután Eckstein beszélt, aki elmondta, hogy a törvény nem mond semmi többet, mint azt, hogy 20% felett kötelező a kétnyelvű tábla. Szerinte meg kellene állapítani a finn modell szerint egy lakosságszámot is, ami nem csak százalékos határt állapít meg a kényelvűség kötelezésére.
Eckstein szerint a Kulturális Főváros cím elnyerésére egy komoly érv a sokszínűség.
Ezután Diana Apan beszélt, aki a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosát lebonyolító SHARE Föderáció szóvivője. Elmondta, hogy a SHARE Föderáció nagy energiát fordít arra, hogy a többnyelvűség megvalósulhasson, és magyarul is kommunikálnak.
Szerinte igaza van Borzási Saroltának abban, hogy a román fiatalok nem interiorizálják a magyar közösség problémáit, de ez szerinte azért van, mert nem is értik, hogy melyek azok a problémák.
„Hiába várja el bárki, hogy ezzel a rendezvénysorozattal meg fogjuk változtatni a világot, de úgy hiszem, hogy fontos előrelépés lesz. De megkérek mindenkit, hogy ne legyenek irreális elvárásaik velünk szemben” – mondta Apan.
Ezután újra Sabin Gherman beszélt, aki azt hangsúlyozta, hogy egy másik kultúra elismerése nem konjunktúra kérdése. Szerinte nem Emil Boc személyére kellene koncentrálni a kérdésben, mert a helyi tanács a fő felelőse a táblaügynek.
Végül Szakáts István elmondta, ezután is fognak a témakörben találkozókat tartani, amelyek a terveik szerint sokkal fókuszáltabbak lesznek a csütörtök estihez viszonyítva, amit csak a beszélgetések megnyitójának szántak.
F. J. Transindex.ro
2015. március 1.
Vélt és valós multikulturalizmus Kolozsváron
Bár az interetnikus kapcsolatokban érezhetően csökkent a feszültség az elmúlt időszakban, a hatóságok viszonyulása azonban további problémákat szül – hangzott el többek között azon a csütörtök esti kolozsvári közvitán, amelyet a Musai-Muszáj civil csoport kezdeményezett a kolozsvári helységnévtáblák ügyében az Ecsetgyárban.
Noha Emil Boc polgármester nem tett eleget a szervezők meghívásának, a városházát Adrian Chircă, az elöljáró tanácsadója és Diana Apan, az ifjúsági fővárosprogram szóvivője képviselte.
A deklarált és a megélt multikulturalizmus témakörében megszervezett rendezvény moderátora, Szakáts István civil aktivista elmondta, 1987-ben költözött a kincses városba, és azt tapasztalta, nem feltétlenül igaz, hogy etnikai konfliktusok csak a politikusok fejében léteznek, inkább az igazság az, hogy többgenerációs trauma áll nézeteltérések mögött.
Szőcs Sándor, a Kolozsváron bejegyzett Minority Rights jogvédő egyesület elnöke – aki az Európai Magyar Emberjogi Alapítvány ügyvédi feladatait is ellátta a többnyelvű helységnévtáblák perében – ehhez kapcsolódva elmondta: valóban a múlt traumái határozzák meg a jelen a problémáit. Kifejtette: ma már nem beszélhetünk nyílt etnikai diszkriminációról Romániában, inkább néhány egyéni és közösségi jog megtagadásáról van szó.
„Az etnikumközi kapcsolatok javultak, a nagy gond igazából a hatóságok és a polgárok közötti kapcsolattal van. A hatóságok néha úgy viselkednek, mintha az lenne a feladatuk, hogy megnehezítsék az ember életét, és ez nemcsak a magyarokat, a románokat is érinti” – jegyezte meg.
Az ügyvéd emlékeztetett: a kétnyelvű helységnévtáblák perében az önkormányzat az „aranykorszakra” jellemző érvrendszerrel jelent meg a bíróságon. Például az hangzott el érvként, hogy „minél több jogot adsz egy kisebbségnek, annál több jogot fognak kérni”. „A nyelvi jogoknak azért kell érvényt szerezni, mert ennek segítségével tudjuk megőrizni nyelvi identitásunkat” – szögezte le Szőcs Sándor.
Eckstein-Kovács Péter szabadelvű RMDSZ-es politikus ugyanakkor arra figyelmeztette a felszólalókat, románul ne a „kétnyelvű táblácskák”, hanem a helységnévtábla szót használják, hiszen nem valami bagatell ügyről van szó. Eckstein ugyanakkor finoman beszólt Emil Bocnak is: megköszönte a polgármesternek, hogy „jelenlétével” megtisztelte az eseményt.
A politikus fia, Eckstein-Kovács Balázs egyébként az eseményt megelőző napon a Facebook-on azt írta, a Muszáj-Musai közvitáját azért nem lehet az esemény eredeti helyszínének kinézett Tranzit Házban megtartani, mert a civil mozgalomban szerepet vállaló Fancsali Ernő, az Autonomy for Transylvania csoport vezetője szerinte Jobbik-propagandista.
Csoma Botond RMDSZ-es önkormányzati képviselő felszólalásában úgy értékelte, ma is hatályban van a városi közgyűlés 2002-es határozata, amely elrendeli a háromnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, csak a városvezetés eddig „nem merte” gyakorlatba ültetni.
Horia Nasra, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári szóvivője leszögezte, nem ért egyet pártja a napokban kiadott közleményével, amelyben Horváth Anna alpolgármestert lemondásra szólítják fel, mert kiállt a tanácsülésen a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport mellett. „Sem a magyar, sem a roma közösség esetében nem integrációs kérdésről van szó, hiszen önök a közösség részei, nincs hová integrálódjanak” – mondta.
Adrian Chircă, Boc tanácsadója ugyanakkor úgy vélte, túlzás ennyit vitázni a táblaügyről, Kolozsvár nagyváradi kijáratánál ugyanis a városháza elhelyeztetett egy háromnyelvű molinót, azon szerepel magyarul és németül is a város elnevezése.
Sabin Gherman újságíró ugyanakkor úgy fogalmazott: „románokként kellene szégyelljünk magunkat azért, hogy több szempontból is még mindig 19. századi állapotok uralkodnak”. Szerinte elég lenne rávenni a városvezetést, hogy alkalmazza a 2002-ben a többnyelvű helységnévtáblákról elfogadott határozatot.
Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro
2015. március 17.
Román igen, magyar nem a melegházasságra
Az Európai Parlament múlt csütörtökön megszavazott egy olyan jelentést, amely a melegházasságot az emberi jogok hatáskörébe utalja. A dokumentumba foglaltakkal a magyarországi EP-képviselők több mint fele nem értett egyet, a román képviselők elsöprő többsége viszont igennel szavazott a jelentésre. A 32 romániai képviselőből, a hiányzókat és a tartózkodókat leszámítva, mindössze négy képviselő szavazott nemmel: Winkler Gyula, Sógor Csaba, Marian-Jean Marinescu és Theodor Dumitru Stolojan. Tőkés László, a Fidesz színeiben mandátumot nyert EP-képviselő, szintén a nem mellett döntött. A romániai képviselőkből huszonketten igennel voksoltak.
Az emberi jogok és a demokrácia helyzete a világban című 2013. évi éves jelentés külön fejezetet szán az LMBT-személyek jogainak. A jelentés kiemeli, hogy sajnálatosnak tartja, hogy 78 országban a homoszexualitás még mindig büntetendő, és ebből hét országban – Szaúd-Arábiában, Nigériában, Mauritániában, Szudánban, Sierra Leonéban, Jemenben, Afganisztánban, Iránban, a Maldív-szigeteken és Bruneiben – halálbüntetéssel sújtják, valamint 20 országban továbbra is büntetendő a transzneműség. A dokumentumban határozottan elítélik, hogy az utóbbi időben nő a diszkrimináló törvények száma, és úgy vélik, hogy az emberek ellen szexuális orientációjuk és nemi identitásuk alapján folytatott erőszakos gyakorlatok és az ellenük elkövetett erőszakos cselekmények nem maradhatnak büntetlenül.
A jelentés üdvözli, hogy 2013-ban uniós iránymutatásokat fogadtak el a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuálisszemélyek emberi jogai maradéktalan érvényesítésének előmozdítására és védelmére vonatkozóan. A dokumentum szerzője, Pier Antonio Panzeri itt egy másik jelentésre utal, Ulrike Lunacek A homofóbia, illetve a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló megkülönböztetés elleni európai menetrendről című jelentésre , amelyben tételesen is felsorolják, mit javasolnak a tagállamok számára ebben a kérdésben.
Ami a Pier Antonio Panzeri-jelentés egyik újdonsága, hogy a melegek házassághoz való jogosultságát beemeli az emberi jogok kategóriájába. A bekezdés így szól: Tudomásul veszi, hogy a világon egyre több országban – jelenleg tizenhét országban – legalizálták az azonos neműek közötti házasságot és polgári élettársi kapcsolatot; bátorítja az uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy továbbra is járuljanak hozzá az azonos neműek közötti házasság és polgári élettársi kapcsolat elismeréséről – mint politikai, szociális, valamint emberi és polgárjogi kérdésről – folyó gondolkodáshoz.
A dokumentum egyébként felszólítja az Európai Bizottságot és az Egészségügyi Világszervezetet, hogy a nemi identitással kapcsolatos zavarokat vegye le a mentális és viselkedési rendellenességek listájáról.
Winkler: lelkiismereti alapon szavaztunk
Mivel kíváncsiak voltunk, milyen fenntartásai vannak a Panzeri-jelentéssel szemben az erdélyi magyar EP-képviselőinknek, telefonon kerestük fel Winkler Gyulát.
"Ugyanazok a fenntartásaink voltak, mint amilyenek tavaly és tavalyelőtt is, amikor minden évben ugyanaz a téma asztalra kerül. Ezek abból származnak, hogy annak ellenére, hogy ezek az éves jelentések a kisebbségek számára – etnikai kisebbségekre gondolok – fontos és pozitív ajánlásokat tartalmaznak, a Panzeri-jelentésnek vannak olyan részei is, amelyek nem igazán egyeztethetők össze az erdélyi magyar társadalom nagytöbbségben képviselt álláspontjával, ami a család, az abortusz, az LMBT-közösséget illeti" – magyarázta Winkler Gyula. Arra a kérdésre, hogy miért "baj" az, ha a melegházasságról mint emberjogi kérdésről szól a diskurzus, a képviselő úgy fogalmazott, egy telefonbeszélgetés keretében nem fogjuk tudni feloldani azokat a véleménykülönbségeket, amelyeket az elmúlt évtizedekben nem voltak képesek feloldani szociológusok, politikusok, politológusok. "Létezik egy véleménykülönbség ezeken a területeken, és ez a véleménykülönbség valószínűleg társadalmi beágyazásból is származik, és egyéb kulturális alapokkal rendelkezik. Gondoljuk arra, hogy milyen óriási különbség van a svéd és holland, vagy a lengyel, román vagy magyar többségi álláspont között" – magyarázta a szakember. Hozzátette, az elmúlt hetekben a vallásoktatással kapcsolatban lezajlott vita is azt mutatja, nem létezik olyan romániai, vagy akár erdélyi magyar álláspont, amely összhangot tükrözne, mindig maradnak pro és kontra vélemények. "Az erről (melegházasságról, szerk. megj.) szóló döntést tagállami hatáskörben kell rendezni. Pozitív dolognak tartom, hogy léteznek olyan országok, ahol ezt pozitívan kezelik. Viszont nem lehet ugyanazzal a mércével mérni Lengyelországban, mint Dániában vagy Svédországban. Ezt a kérdést tagállami mércével kell mérni, nem pedig európaival" – nyomatékosította Winkler Gyula.
Arra a kérdésre, ha egy EP-képviselőnek a társadalom többségi véleményét kell tükröznie, mivel magyarázható, hogy a román EP-képviselők elsöprő többséggel szavaztak a jelentés mellett, Winkler úgy válaszolt: „A román képviselőket kell megkérdezni arról, hogyan alakítják ki a szavazati döntésüket”. Hozzátette, a nem szavazat közös döntés volt Sógor Csabával. „Tudomásom szerint nincs otthon álláspontja ezzel kapcsolatban az RMDSZ-nek. Nem ideológiai alapon döntöttünk, hanem lelkiismereti alapon” – szögezte le a képviselő.
Megemlítette, hogy az RMDSZ EP-képviselői ellenben megszavazták azt a Tarabella-jelentést , amely a nők és a férfiak közötti egyenlőségről szól az Európai Unióban.
Milyen hatása lehet a Panzeri-jelentésnek?
Egy ilyen jelentés nem kötelező érvényű a tagállamokra nézve, és mint ilyen nem lehet kötelezni sem a román törvényhozást, sem az igazságügyi minisztert arra, hogy terjesszen be egy törvénytervezetet, illetve eszközöljön jogszabály-módosítást – magyarázta Eckstein-Kovács Péter. A szenátus jogi bizottságának volt elnökének tájékoztatása szerint a jelentésnek csupán ajánlás-jellege van.
"Romániának viszont van mit kérnie az Európai Uniótól, gondolok például az MCV- jelentésre vagy Schengenre. Ekkor már politikai követelményként lehet a jelentésben leírtakat megfogalmazni, de önmagukban akkor sem kötelezők, viszont nagyobb a súlyuk. Ha én lennék lobbista ebben a kérdésben, ezen az úton próbálnék befolyást gyakorolni" – mondta a jogász.
Azért is meglepő a román EP-képviselők igen szavazata, mert a román szenátus jogi bizottsága múlt héten egyhangúan elutasította a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényjavaslatot. A törvényjavaslatot korábban a képviselőház plénuma is megvétózta.
Oborocea Mónika
maszol.ro
2015. március 19.
Marosvásárhely fekete márciusára emlékeznek
Több helyszínen, különböző politikai alakulatok és civil szervezetek szervezésében emlékeznek Marosvásárhelyen a következő napokban a fekete márciusra a pogrom 25. évfordulóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd, a huszonöt évvel ezelőtti események egyik szenvedő alanya szervezésében csütörtökön fél 11-től ökumenikus istentiszteletet tartanak a marosszentgyörgyi római katolikus templomban, 17 órától pedig Sütő András és Jakabffy Attila marosvásárhelyi sírjánál, a református temetőben koszorúznak. Az eseménysorozat 18 órakor, az Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínházban zárul. Itt a Fehér januártól a fekete márciusig című filmet vetítik le, majd bemutatják Kincses Előd Fekete március című könyvének bővített kiadását. A kötetet és szerzőjét Boris Kálnoky, a Die Welt újságírója méltatja, beszédet mond Tőkés László EP-képviselő és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete.
Az RMDSZ és háttérszervezete, a Bernády György Közművelődési Alapítvány március 20-án, pénteken 1990–2015. március 19–20. – Visszatekintés és jövőkép címmel szervez kerekasztal-beszélgetést.
A 10 órakor kezdődő szemináriumon olyan elismert történészek értékelik a 25 évvel ezelőtti eseményeket, mint Novák Zoltán és László Márton, a fekete március eseményeinek történeti feltárására törekvő, A szabadság terhe című könyv szerzői, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu, a SNSPA Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem történelem szakának egyetemi oktatója és Vasile Cernat, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem oktatója.
A rendezvényen a civil társadalom és politikai élet jeles személyiségei is felszólalnak: Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Király István, Kolozsváry Zoltán és mások.
A beszélgetés célja közös, befogadó identitás kialakítása, a gyűlöletbeszéd és a szélsőséges megnyilvánulások elleni együttes fellépés, hiszen, a szervezők meglátása szerint ezen magatartásformák csak ártani tudnak egy olyan multikulturális városnak, mint Marosvásárhely.
17 órától az alapítvány székhelyén a marosvásárhelyi eseményeket feldolgozó Fehér Könyv bővített, második kiadásának bemutatására is sor kerül, amelyet az 1990-es eseményeket idéző fotókiállítás és a Marosvásárhely fekete márciusa című film rövid változatának levetítése követ majd. A helyi és a megyei önkormányzat közös rendezvényen eleveníti fel a tragikus eseményeket.
Pénteken, március 20-án 13 órától a Kultúrpalota Tükörtermében Identitás, etnicitás, etnocentrizmus, nacionalizmus az Európai Unió jelenlegi kontextusában címmel szervez konferenciát, amelynek tíz meghívott előadója közül mindössze Eckstein-Kovács Péter kolozsvári ügyvéd-politikus képviseli az erdélyi magyarságot.
Szabadtéri kiállítás Székelyudvarhelyen
A forradalomtól fekete márciusig című szabadtéri kiállítással emlékezik az 1989-es forradalomra és az 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekre a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Haáz Rezső Múzeum és az Areopolisz Egyesület. A tárlatot vasárnap, március 22-én 12 órakor nyitják meg a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. A pannós kiállítást Kápolnási Zsolt és dr. Gidó Csaba történész állította össze Balázs Attila, Balázs Ferenc, id. Csedő Attila, Szabó Károly és Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi, valamint Ábrahám Zoltán és Vajda György marosvásárhelyi fényképészek archív felvételeiből. A kiállítást Novák Károly történész méltatja, majd megkoszorúzzák a művelődési ház melletti Sütő András-szobrot. Beszédet mond Lőrincz György író.
Riportok, sorozat az ETV-ben
A marosvásárhelyi tragikus eseményekre reflektál a héten az Erdélyi Magyar Televízió több műsora is. A Híradó a szerdán kezdődött sorozatban emlékezik a konfliktusra, történészek, értelmiségiek, politikusok közreműködésével. Csütörtökön 21.30-tól a témába illő Holtpont című riportfilmet láthatják a nézők. Március 24-én a Metszet című magazin is a marosvásárhelyi szomorú eseményekkel foglalkozik.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 17.
Visszatekintés RMDSZ-kongresszusokra
Tizenkettedik kongresszusát tartja hétvégén /17-18-án/ az RMDSZ, a negyedszázad alatt voltak vízválasztó, jelentős változásokat hozó fórumok, de olyanok is, melyek csupán az addigi vezetést, irányt erősítették meg. Minden jel szerint a most soron következő ez utóbbi kategóriába tartozik, ám jó alkalom röviden áttekinteni az érdekvédelmi szövetség kongresszusainak legfontosabb eseményeit. A számbavétel során felhasználtuk Márton János politológus 2007-ben készült összefoglalóját, kordokumentumokat és a lapunkban megjelent beszámolókat.
1990. április 21–22., Nagyvárad. Az 1989-es fordulat után létrehozott magyar szövetség első kongresszusa, amelynek legfontosabb hozadéka, hogy kimondta: az RMDSZ-nek egységesen és önállóan kell fellépnie a romániai politikai környezetben, nem folytatja a szoros együttműködést az egyre nacionalistább Nemzeti Megmentési Fronttal.
Már ekkor jelentkeznek a különböző elképzelések, belső törésvonalak, és ezt tükrözi a vezetésre pályázók személye, azok háttere is: Domokos Gézát elsősorban a helyi és megyei szervezetek támogatták, Szőcs Gézát főleg a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ) radikálisabb tagjai. Kompromisszumos megoldás született: Domokos Gézát az RMDSZ elnökévé, Szőcs Gézát pedig főtitkárává választották. A kettő között integráló szerepet volt hivatott betölteni a tiszteletbeli elnöknek megválasztott Tőkés László. Ekkor és éppen ezért döntenek arról is, hogy az elnöki hivatal székhelye Bukarestben, a főtitkárság székhelye Kolozsváron lesz.
1991. május 24–26., Marosvásárhely. Itt már nyíltan megjelent a latens módon korábban is meglévő „mérsékelt-radikális” ellentét, mely elsősorban a romániai magyarság jogállására vonatkozó eltérő elképzelésekben nyilvánult meg. Az RMDSZ radikálisabb küldöttei a romániai magyarság társnemzeti státusának programba foglalását szorgalmazták, a követelendő jogok egyértelmű megfogalmazását kérték, és ezek elérése érdekében a külföldi nyomásgyakorlás mellett érveltek. Ezzel szemben a mérsékeltebb küldöttek kompromisszumra kész, kooperatív, Bukarestben elérendő eredményekre koncentráló politizálás mellett tették le a voksukat.
Ez a kongresszus adott alkalmat Szőcs Géza és Domokos Géza nyílt összecsapására, és nem hiányzott a cirkusz sem: a 252 küldött szavazatának első összeszámolása után kiderült, Szőcs 122, Domokos 121 voksot kapott, ám két szavazócédula hiányára hivatkozva elrendelték az ismétlést. Ez már Domokos Gézának kedvezett, 129 szavazattal 123 ellenében ismét ő lett az RMDSZ elnöke. Szőcs Gézát nagy többséggel politikai alelnöknek, Tőkés Lászlót pedig újból tiszteletbeli elnöknek választották. A kongresszuson elfogadott alapszabályzat szerint az Országos Elnökség 11 tagúra csökkent. 1993. január 15–17., Brassó. Ez a szervezeti reform kongresszusa volt, amely egyben Markó Béla elnökségének kezdetét is jelentette. Alapszabályzatba iktatták az állammodellelvet, azaz az RMDSZ-en belül létrehozták a hatalmi ágak szétválasztásának megfelelő struktúrákat. Ennek megfelelően a belső törvényhozó testület szerepét a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) töltötte be, az operatív vezetés feladata az Ügyvezető Elnökség (ÜE) hatáskörébe került, a szövetséget pedig a kongresszus által megválasztott szövetségi elnök képviselte.
Az elnöki tisztségért Markó Béla és Mina László versengett (a korábbi egyezségekhez tartva magát Tőkés László visszalépett Markó javára), a kongresszusi képviselők nagy többsége Markónak szavazott bizalmat. Tőkés Lászlót ismét tiszteletbeli elnöknek választották. A brassói kongresszuson döntöttek arról, hogy két éven belül megszervezik a belső választásokat (erre azóta sem került sor), és meghirdették a belső pluralizmus elvét, amely a platformoknak szánt nagyobb szerepet. Ekkor kerül tételesen is a szövetség programjába a belső önrendelkezés, a helyi és regionális önigazgatás, a személyi és kulturális autonómia.
1995. május 26–28., Kolozsvár. Első alkalommal mutatkoztak az RMDSZ pártosodás irányába történő elmozdulásának jelei. Az önkormányzati modell továbbra is működési alapelvként szerepelt, de az alapszabályzatot a belső pluralizmus rovására módosították: bővítették a szövetségi elnök és az Operatív Tanács hatáskörét, létrehozták a Területi Képviselők Tanácsát (TEKT). A szövetségi elnöki tisztségre Markó Béla, Borbély Imre és Kónya-Hamar Sándor jelentkezett. Markót 226 szavazattal újból elnöknek választották, míg ellenfelei 51, illetve 57 szavazatot szereztek. Tőkés Lászlót a kongresszus negyedszer is megerősítette tiszteletbeli elnöki tisztségében. Hosszú vita után elfogadták a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését, a nemzeti kisebbség helyett pedig a nemzeti közösség elnevezés használatát hagyták jóvá.
1997. október 3–4., Marosvásárhely. Rendkívüli kongresszus, amely megkésve ugyan, de az RMDSZ kormányzati szerepvállalását hivatott hitelesíteni. Legjelentősebb momentuma: elfogadták azt a dokumentumot, amelyben megfogalmazzák a szövetség kormánykoalíciós cselekvési prioritásait. A szervezeti struktúrában számottevő változások nem történtek, tisztújításra sem került sor. 1999. május 15–16., Csíkszereda. Az egyre pártszerűbben működő RMDSZ belső ellenzéke még egy kísérletet tesz, hogy több jelentős változtatást elfogadtasson, melyek elsősorban az RMDSZ Erdély-centrikus politizálásának kialakítását célozták, valamint a több éve húzódó tisztújítás kérdését rendezték volna. A javaslatok közül néhány bekerült a programba is: az Erdély-központúság és az erdélyi regionális érdekek hangsúlyozása. A várt tisztújításra azonban nem került sor. A kongresszuson a tisztségben levő elnököt, Markó Bélát újraválasztották a küldöttek 274 szavazatával, míg ellenjelöltje, Kincses Előd 157 szavazatot szerzett.
2003. január 31.–február 2., Szatmárnémeti. Ez az igazi nagy törés kongresszusa, ekkor indult el a belső ellenzék kiválásának, az új magyar pártok létrehozásának folyamata. A belső ellentéteket elsősorban az RMDSZ kormánypárti politikája táplálta (ekkor éppen az SZDP-t támogatták a parlamentből), de a már tíz éve halogatott belső választások elmaradása is. Szatmárnémetiben szüntették meg a Tőkés László által betöltött tiszteletbeli elnöki tisztségét, a TEKT mellett pedig létrejött a Platformok Konzultatív Tanácsa. Határozat született a belső választásoknak májusig történő megtartásáról, bővült az Operatív Tanács létszáma, döntöttek arról, hogy a képviselők és szenátorok alanyi jogon az SZKT tagjaivá válnak, továbbá arról, hogy az RMDSZ valamennyi döntéshozó testületében az ifjúsági szervezeteknek 15 százalékos képviseletet biztosítanak. Újraválasztották a szövetségi elnököt: az ezúttal ellenjelölt nélküli Markó Bélának a küldöttek 326:68 arányban szavaztak bizalmat.
2007. március 2–3., Arad. Fegyelmezett, immár egyértelműen a pártosság jegyében zajló kongresszus. Markó Bélát 91 százalékos arányban erősítik meg az elnöki tisztségben, az alapszabályzati módosítások pedig a központosítottabb szervezet kialakítását célozták meg. A belsőből immár külsővé vált ellenzék megjelenése miatt az autonómiakérdés ismét hangsúlyosan helyet kap a szövetség programjában, határozatot is elfogadnak a kulturális és területi autonómiáról. Az új alapszabályzat szerint kétévente rendes kongresszusra, négyévente pedig tisztújító kongresszusra kerül sor, a Szövetségi Egyeztető Tanács helyét a Kulturális Autonómia Tanács veszi át, a Szövetségi Operatív Tanács helyett pedig létrejön a nagyobb hatáskörű Szövetségi Állandó Tanács. 2009. április 25., Kolozsvár. Tét, azaz tisztújítás nélküli kongresszus, kevés eseménnyel, kis nyitási szándékkal: az alapszabályzatot úgy módosították, hogy lehetővé tegyék, az EMNT és más kulturális szervezetek is helyet kapjanak a Kulturális Autonómia Tanácsban, és elfogadtak egy dokumentumot, amely leszögezi: a nemzeti identitás megőrzését és továbbvitelét csak a különböző autonómiaformák szavatolják.
2011. február 26–27., Nagyvárad. Markó Béla leköszönésével ennek a kongresszusnak a legnagyobb eseménye az új elnök megválasztása volt. Markó Kelemen Hunort jelölte ki utódjaként, ő az érvényes 536 voksból 371-et szerzett meg, Eckstein-Kovács Péterre 118-an szavaztak, Olosz Gergelyre 47-en. Kelemen kinyújtott kezet ígért az erdélyi magyar szervezetek felé. Jelentősen módosították a szövetség szerkezeti felépítését, az ügyvezető elnökséget főtitkársággá alakították, és egy Borbély Lászlóra szabott politikai alelnöki funkcióval is kiegészítették a csúcsvezetést. Ugyanekkor hoztak létre még egy új vezetői tisztséget, a volt szövetségi elnökét, bővült a legfelsőbb döntéshozó testületek sora, a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) 26 tagja lett, de létrehozták a 18 tagú Szövetségi Elnökséget (SZE), amely a tulajdonképpeni döntéseket hozza két SZÁT-ülés között.
2013. május 25., Csíkszereda. Különösebb tétje ennek a kongresszusnak sem volt, inkább méretei voltak monumentálisak, majdnem nyolcszáz küldött gyűlt össze. Jelentős változásokat nem hozott, kicsit szigorítottak a szervezeten, még jobban központosították a döntéshozatalt, és helyenként a jelenhez igazították a szövetség programját. Legfontosabb momentum: a kongresszus elfogadta, hogy az RMDSZ törvénytervezetet dolgozzon ki Székelyföld területi autonómiájáról, és azt nyújtsa be a román parlamentbe.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 18.
Kongresszus: programot módosít az RMDSZ
Az RMDSZ Kolozsváron zajló kongresszusának második napján bemutatják az RMDSZ – 25 éve együtt dokumentumfilmet, átadják az Ezüst Tulipán díjat a szervezet jelenlegi és egykori országos testületi vezetőinek, módosítják a programot, majd kongresszusi dokumentumokat mutatnak és fogadnak el. Percről percre tudósítunk.
9.00: Szinte üres még a terem, a küldöttek "szotyogva" érkeznek a kongresszus helyszínére, a kolozsvári Diákművelődési Házba. –
9.10: Elkezdték az RMDSZ – 25 éve együtt dokumentumfilm vetítését. A Csibi László rendezésében készült filmben Kelemen Hunor, Markó Béla, Takács Csaba nyilatkozatai mellett Kántor Lajos, Varga Gábor, Tokay György, Csiha Tamás, Béres András, Varga Attila, Márton Árpád, Hajdú Gábor, Nagy Benedek interjúk hangzanak el, archív felvételek idézik meg a kezdeteket, az RMDSZ megalakulásának pillanatait, a Fekete Márciust, valamint az első parlamenti és kormányzati éveket. 9.50: A terem lassan megtelt. 10.10: Kelemen Hunor elkezdte az Ezüst Tulipán díj átadását. Az elismerést 65 olyan tisztségviselő kapja a főtitkárság javaslatára, akik az RMDSZ országos testületeit vezették. "Olyan embereknek köszönjük meg a munkáját, akik hitet tettek amellett az érték mellett, amit az érdekképviselet jelent. A köszönet legalább annyira fontos, mint  a munka. Munkájukra továbbra is számítunk” – jelentette ki a díjátadás előtt a szövetségi elnök.
10.22: Hegedüs Csilla a programmódosítás alapelveit ismerteti. Szavai szerint ezek kidolgozásába bevonták a civil társadalmat is. A módosított program a szülőföldön való megmaradásra, a gazdasági fejlődésre, a teljes szintű anyanyelvi oktatásra, a magyar kultúra hozzáférhetőségére és a szociális védelemre összpontosít. A legnagyobb mértékben a program gazdasági része módosult.
10.28: Elkezdődött a program fejezetenkénti ismertetése és a módosítások szavazásra bocsátása. A módosításokat elfogadta a kongresszus. 10.35: Elkezdődött a kongresszusi dokumentumok bemutatása. Elsőként a Versenyképes és minőségi anyanyelvű oktatás című dokumentumot ismertette Magyari Tivadar főtitkár-helyettes. A dokumentumot elfogadták a küldöttek. 10.40: Az Állásfoglalás a romániai monetáris és adópolitikai folyamatokról című dokumentumot Winkler Gyula, a Gazdasági Tanács koordinátora ismertette. A dokumentumot megszavazták.
10.48: A Nemzetpolitikai törekvések című dokumentumot Székely István főtitkárhelyettes mutatta be. A küldöttek elfogadták.
10.52: Eckstein-Kovács Péter volt kolozsvári szenátor kér szót ügyrendi kérdésben. "Egyszer nem tette fel a kérdést az elnök asszony, hogy van-e hozzászólás a dokumentumokhoz?" – fordult az ülésvezető Biró Rozáliához. Az SZKT elnöke jogosnak nevezte Eckstein kifogását, de megjegyezte: azért nem hívta fel a figyelmet a hozzászólások lehetőségére, mert úgy érzékelte, hogy "a küldöttek amúgy is türelmetlenek". 
10.55.: A magyar családok segítése elsőrendű prioritásunk című dokumentumot Szabó Ödön Bihar megyei képviselő ismertette.
11.10: Vincze Loránt külügyi titkár a külügyi határozatot ismertette, a küldöttek elfogadták.
11.16: Nők a pályán – az RMDSZ Nőszervezetének alapelvei című dokumentumot a Nőszervezet elnöke, Biró Rozália mutatta be. A kongresszus megszavazta.
11.20: Az Új nemzedék, építő és alkotó erőnk című dokumentumot Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke ismertette. A küldöttek elfogadták. 11.27: Biró Rozália lezártnak nyilvánítja a 12. kongresszus ülését.
Cs. P. T.
maszol.ro
2015. szeptember 3.
Frunda: Ponta nem magyarellenes
Nyílt levélben szólította fel egykori kollégáját, Frunda Györgyöt Kincses Előd marosvásárhelyi jogász, hogy kövesse Eckstein-Kovács Péter kolozsvári kartársuk példáját, és mondjon le a plágium, illetve korrupciós botrányba keveredett Victor Ponta miniszterelnök tanácsadói tisztségéről. Szerkesztőségünknek nyilatkozva Frunda György nem kívánt Kincsessel vitába szállni, és elmondta: Ponta semmiként nem sorolható a magyarellenes politikusok sorába.
Levelében Kincses Előd emlékezteti Frundát, hogy amikor Traian Băsescu Románia elnökeként váltott és támogatni kezdte a verespataki ciántechnológiás bányanyitást, ügyvéd kollégájuk, Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsadó elkötelezett környezetvédőként, aki korábban a bányanyitás ellen többször is állást foglalt, meghozta a jogilag és politikailag egyetlen hiteles döntést, és lemondott jól fizetett tisztségéről.
„Victor Viorel Ponta, a tekintélyét és támogatottságát elvesztő, a DNA célkeresztjébe került, plagizáló miniszterelnök, ahhoz a régi trükkhöz folyamodott, amellyel Nicolae Ceauşescu sikertelenül próbálkozott 1989 decemberében, a temesvári ellenállás kapcsán, de amelyet sikeresen alkalmazott 1990 márciusában Ion Iliescu. A nemlétező és kivitelezhetetlen magyar revizionizmussal riogat, amelytől viszont a DNA elől Törökországba menekült miniszterelnök hősiesen megvédi majd az ősi román földet. A magyarság ellen intézett gyalázatos, hazug miniszterelnöki támadással szemben csak egy módon foglalhatsz állást: követed Eckstein-Kovács Péter ügyvéd kartársunk példáját, és benyújtod lemondásodat az anyagi juttatással nem járó tiszteletbeli tanácsosi tisztségről” – javasolja Frunda Györgynek Kincses.
Megkeresésünkre Frunda György nem kívánt Kincses felvetésére reagálni. Mint mondotta, volt kollégájának lehet véleménye, de ő lényegében csak egyike Marosvásárhely 130 ezer lakójának. „Nekem Kincses Előd emberi csalódást okozott, nem tárgyalok vele. Megértem a frusztrációját, hisz valamikor kollégák voltunk, egy irodában ültünk. A későbbiekben egyikünk bizonyított, a másik nem” – fejtette ki az RMDSZ volt szenátora.
Frunda ugyanakkor védelmébe vette a kormányfőt, hangsúlyozván, hogy Victor Ponta nem vádolható magyarellenességgel, sovinizmussal vagy xenofóbiával. „Az elmúlt években ezt be is bizonyította, akkor is, amikor az RMDSZ már nem volt kormányon. A szövetség kivonulása után a kabinetből a magyarság jogai nem csorbultak, sőt az államtitkárok egy része is a helyén maradt” – mondta el Frunda György. A tiszteletbeli tanácsosi tisztséget betöltő politikus elismerte, hogy közvetlenül a Victoria palotába kerülése után a miniszterelnök gyakrabban kikérte a véleményét, főként uniós és kisebbségi ügyekben, az utóbbi időben viszont ritkábban konzultál vele. Frunda mindmáig korrekt, rugalmas politikusnak tartja a szociáldemokrata kormányfőt, akit véleménye szerint „jó román szokás szerint” éppen a párton belüli társai fognak vakvágányra helyezni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2015. szeptember 4.
A lemondásra szólított Frunda szerint Ponta nem magyarellenes
Nyílt levélben szólította fel egykori kollégáját, Frunda Györgyöt Kincses Előd marosvásárhelyi jogász, hogy kövesse Eckstein-Kovács Péter példáját, és mondjon le a plágium, illetve korrupciós botrányba keveredett Victor Ponta miniszterelnök tanácsosi tisztségéről. Lapunknak nyilatkozva, Frunda György nem kívánt Kincsessel vitába szállni, és hangsúlyozta: Ponta semmiként nem sorolható a magyarellenes politikusok sorába.
Levelében Kincses Előd emlékezteti Frundát, hogy amikor Traian Băsescu Románia elnökeként változtatott hozzáállásán és támogatni kezdte a verespataki ciántechnológiás bányanyitást, ügyvédkollégájuk, a kolozsvári Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsadó, aki elkötelezett környezetvédőként többször is állást foglalt a bányanyitás ellen, meghozta a jogilag és politikailag egyetlen hiteles döntést, és lemondott jól fizetett elnöki tanácsosi tisztségéről.
„Victor Viorel Ponta, a tekintélyét és támogatottságát elvesztő, a DNA célkeresztjébe került, plagizáló miniszterelnök ahhoz a régi trükkhöz folyamodott, amelylyel Nicolae Ceauşescu sikertelenül próbálkozott 1989 decemberében, a temesvári ellenállás kapcsán, de amelyet sikeresen alkalmazott 1990 márciusában Ion Iliescu. A nemlétező és kivitelezhetetlen magyar revizionizmussal riogat, amelytől viszont a DNA elől Törökországba menekült miniszterelnök hősiesen megvédi majd az ősi román földet. A magyarság ellen intézett gyalázatos, hazug miniszterelnöki támadással szemben csak egy módon foglalhatsz állást: követed Eckstein-Kovács Péter ügyvéd kartársunk példáját, és benyújtod lemondásodat: az anyagi juttatással nem járó tiszteletbeli tanácsosi tisztségről" – javasolja Frundának Kincses.
Megkeresésünkre Frunda nem kívánt reagálni Kincses felvetésére. Elmondta, volt kollégájának lehet véleménye, de ő lényegében csak egyike Vásárhely 130 ezer lakójának. „Nekem Kincses Előd emberi csalódást okozott, nem tárgyalok vele. Megértem a frusztrációját, hisz valamikor kollégák voltunk, egy irodában ültünk. A későbbiekben egyikünk bizonyított, a másik nem" – fejtette ki az RMDSZ volt szenátora.
Frunda ugyanakkor védelmébe vette a kormányfőt, hangsúlyozva, hogy Ponta nem vádolható magyarellenességgel, sovinizmussal vagy xenofóbiával. „Az elmúlt években ezt be is bizonyította akkor is, amikor az RMDSZ már nem volt kormányon. A szövetség kivonulása után a kabinetből a magyarság jogai nem csorbultak, sőt az államtitkárok egy része is a helyén maradt" – mutatott rá.
A tiszteletbeli tanácsos elismerte, hogy közvetlenül a Victoria-palotába kerülése után Ponta gyakrabban kérte ki véleményét főként uniós és kisebbségi ügyekben, az utóbbi időben viszont ritkábban konzultál vele. Hozzátette: korrekt, rugalmas politikusnak tartja a kormányfőt, akit „jó román szokás szerint" párttársai fognak vakvágányra helyezni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2015. szeptember 10.
Aki bizonyított és aki nem
A kommunista diktatúra esztendeiben hajlamosak voltunk azt hinni, hogy a köznapi terror, a személyi kultusz, az emberi és polgári jogok rendszeres csorbulása mellett a magánélet titkosszolgálati górcső alá vétele, a korrupció és a hazugság is kizárólag e rendszer sajátossága. És bezzeg „a szabad, demokratikus, kapitalista Nyugaton” ez másként van. Úgy véltük, hogy ha a térség országainak nyugati mintájú társadalmi berendezkedése lesz, e negatív jelenségek eltűnnek – egyesek egy csapásra, mások fokozatosan.
Ehelyett azt kell tapasztalnunk, hogy a világ első számú nagyhatalma, a „demokratikus mintaállam” a magánélet szentségével mit sem törődve lehallgatja az egész világot. A korrupció kisebb-nagyobb mértékben valamennyi országban jelen van – az Egyesült Államokban még legalizált formát is adtak neki, lobbizásnak nevezik –, a politikai hazugság, az orwelli „duplagondolkodás” és az „újbeszél” nélkülözhetetlen „demokratikus” rendszerelem. S ami a leglehangolóbb: úgyszólván semmiféle következménye sincs, ha valakit hazugságon érnek. Idézhető bőven határon inneni s túli példa az elmúlt 25 évből.
Hazugságfolyam
Horn Gyula ismételgethette monomániásan, hogy az MSZP soha nem hazudott ellenfeleiről, miközben a „magyar” baloldal a kezdet kezdetétől mindmáig társadalmi osztályok, politikai erők, vetélytársak és történelmi személyiségek rágalmazására, diabolizálására építette politikai kommunikációját. Nyilatkozhatta azelső választást kis híján megnyerő SZDSZ pártigazgatója, Vidos Tibor 1990-ben (!) a New York Times-nak, hogy Magyarországon nem bocsátják meg a zsidóknak, hogy zsidók, s hogy gyűlölik őket. Hazudhatott Kovács László zsinórban, még a Népszabadság is azt írta róla, hogy „Jó napot, hazudta Kovács László”, nem történt semmi. Illetve állítható, hogy az álbaloldal 2010-es történelmi bukásában ez is benne volt. Lehet, hogy így van, de benne volt a minősíthetetlenül gyenge kormányzás, a választók lenézése, a magyar állam szétzilálása és eladósítása, a magyar öntudat elleni folyamatos támadás s még sorolhatnánk. Talán a lelepleződött hazugságok is belejátszottak e fordulatba.
Kérdés: Erdélyben mikor fogjuk azt tapasztalni, hogy a hazugságon kapott politikus úgy jár, mint főhazug Gyurcsány, aki bárhogy próbálkozik visszakerülni az életképes alternatívát nyújtani tudó politikusok közé, megmarad egy törpepártelnökének. A mi tájainkon Frunda György az a politikus, akit messze legtöbbször kaptunk hazugságon és/vagy félrevezetésen. Ha nem szólunk semmiről, ami politikai értékelés kérdése lehet – arról, hogy a közel három éve már elkésett 1992 októberi Kolozsvári (autonómia-)Nyilatkozatot elsietettnek nevezte, hogy miket írt és mondott Neptun-ügyről, hogy az „ő információi szerint” az erdélyi magyarság nagy része 1992-ben „nem akart” autonómiát, hogy már 1993-ban kormányon szerette volna látni az RMDSZ-t –, s csak az állításai közül tényszerűen, fehéren-feketén cáfolható állításait tekintjük, máris akkora a lista, hogy az egyes hamis állítások kontextussal együtt való bemutatása szétfeszítené e kis írás kereteit.
De hogy ne maradjon testetlen vád a fenti megállapítás, hadd említsünk fel néhány példát címszavakban, utalásszerűen. Frunda György 1996-ban egy, a HVG-nek adott interjújában egyszerre állított hamisat a magyar–román alapszerződés lábjegyzetének tartalmával kapcsolatban és az államelnökjelölő SZKT szavazati eredményeiről. Az 1999-es csíkszeredai RMDSZ-kongresszuson letagadta, hogy Horvátország állampolgárságot adott volna a határon túli horvátoknak, miközben addigra azt is tudni lehetett, hogy a Krassó-Szörény megyei horvát falvak épp ettől telítődtek új élettel. Azt nyilatkozta 2001-ben, hogy szerinte a kulturális autonómia biztosított az erdélyi magyarság számára Romániában, miközben tankönyvkommandók kotorásztak gyermekeink táskájában országszerte, s mindmáig még azt is Bukarestben döntik el, milyen nevet vehet fel egy székelyföldi magyar oktatási intézmény. Egy kulcsfontosságú 2002-es szabályzatfelügyelő bizottsági döntésről – amelynek szövegében az szerepelt, hogy a döntés jogerős – szemrebbenés nélkül azt állította, hogy nem jogerős, és ismételt kérésre sem volt hajlandó azt SZKT elnökként felolvasni. 2007-ben előbb fogadkozott, hogy az RMDSZ nem folytat negatív kampányt, majd néhány napra rá azt állította, hogy Tőkés László „az erdélyi magyarság ellen” indul európai parlamenti mandátumért. Azután itt van a nemrégiben előkerült kérdés, a Szekuritátéval való együttműködés ügye, ami nem sokakat lephetett meg, mint ahogy Frunda reakciója sem, aki mindent tagad. Nos, várjuk meg, hogy valóban perre viszi-e a dolgot, és hogy mi lesz a per végkimenetele.
Frunda visszalő
S miért ne említsük a legfrissebb esetet?
Miután Kincses Előd nyílt levélben szólította föl, hogy mondjon le a plagizáló és korrupcióval vélhetően nem alaptalanul vádolt román miniszterelnök tanácsadói posztjáról, követve egykori szenátortársa, Eckstein-Kovács Péter elvszerű példáját, Frunda erőteljesen védelmébe vette Pontát, nem kevesebbet állítva, mint hogy a román kormányfő nem sorolható a magyarellenes politikusok közé. Sőt, ezt még azzal is megfejelte, hogy az RMDSZ kormányból való távozása után nem csorbultak a magyarság jogai. A magyarellenesség kérdésében kötetekre rúgnak Pontának és elvtársainak Frunda állítását cáfoló sovén megnyilatkozásai, s azt is érdemes megemlíteni, hogy Ponta első, még a 2012-es választásokat megelőző, puccsízű kormányra jutása idején olyan magyarellenes hecckampány zajlott, amelyre egymástól független értékelések szerint csak a kilencvenes évek elején volt példa. S hogy nem csorbulnának folyamatosan a magyarság jogai? Ilyet csak az állíthat, aki nem néz tévét, nem hallgat rádiót, nem lapozza fel az újságokat, s minden hír elől elzárkózik. A MOGYE-ügytől a székely zászló kálváriáján át nagyjaink (Wass Albert, Nyírő József) emléke ápolásának megakadályozásáig igen hosszú a jogcsorbulások sora.
De Frunda nem elégszik meg ennyivel, visszalő Kincsesre. Szerinte a jeles ügyvéd frusztrált, mert egykor kollégák voltak, s ő, mármint Frunda bizonyított, míg Kincses nem. Igen, valóban kollégák voltak, a különbség közöttük az, hogy Kincses mindig is magyarnak vallotta magát, míg Frunda kevésbé, erre megannyi marosvásárhelyi tanú akad. Kincses vállalta Tőkés László védelmét a román kommunista terrorállammal szemben 1989-ben, míg Frunda nem, Kincses megmaradt hithű autonomista politikusnak, míg Frunda abban jeleskedett, hogy aláaknázza az autonómiatörekvéseket. Elég csak azt az esetet említeni, amikor bekérte magát az Európa Tanács elnöke és Izsák Balázs közötti találkozóra, s élből kontrázta a Székely Nemzeti Tanács elnökének állításait.
S ilyen múlttal, íme, Frunda veszi magának a bátorságot, hogy ítélkezzék az emberi, erkölcsi és politikusi integritását minden körülmények között megőrző Kincses felett. Ezt sem hittük volna negyed évszázada, egy új rendszer küszöbén.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. december 3.
Eckstein: A székelyföldi eset része egy kampánynak
– Még nem tudom eldönteni, hogy provokációról van szó, vagy véletlen, hogy most ismét a magyar veszéllyel riogatják a románokat.
Azt gondolom, hogy a 2016-os választási évben még várható ennek a kérdésnek a tematizálása. Úgy veszem észre, hogy elindult egyfajta kendőzetlen kampány a technokrata Cioloş-kormány ellen, ennek során azt is igyekeznek egyesek rásütni a kabinetre, hogy ez valamilyen meghatározatlan külföld befolyása alatt áll – nyilatkozta a Szabadságnak Eckstein-Kovács Péter jogász. Véleménye szerint a továbbiakban is várható a székely megyék és az ottani közigazgatásban dolgozók terrorizálása. A székelyföldi prefektus minősíthetetlen dolgokat nyilatkozik és tesz – ez is része ennek a kampánynak, magyarázta.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. március 8.
EMNP: Markó, Kelemen, Borbély, Eckstein is adja vissza állami kitüntetését
Tekintettel arra, hogy Klaus Iohannis államfő visszavonta Tőkés Lászlótól a rendszerváltásban betöltött szerepéért kapott Románia Csillaga kitüntetést, Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári elnöke azt kéri a román állami kitüntetésekkel rendelkező erdélyi magyar személyiségektől, hogy tiltakozásképpen ők is adják vissza érdemrendjeiket.
„Amint 1989 decemberében, úgy most is összefogásra van szükségünk, hogy kifejezhessük: hitet teszünk a huszonhat évvel ezelőtt – Tőkés László által is – lefektetett alapelveink mellett” – fogalmaz. 
Fancsali közleményéből kiderül:  Markó Béla, Kelemen Hunor, Borbély László és Eckstein Kovács Péter is rendelkeznek a Románia Csillagával, vagy ahhoz hasonló kitüntetésekkel. Szerinte a kitüntetések visszaadása gesztus értékű vállalás lenne, mellyel hitet tehetnek az amúgy is törékeny romániai demokrácia mellett, s tiltakozhatnának az egyre inkább elszaporodó magyarellenes megnyilvánulások ellen.
[Forrás: Főtér] itthon.ma/erdelyorszag
2016. március 11.
Érdemrendügy: Tőkés pártján a magyar kitüntetettek
Egyöntetűen elítélik a Románia Csillaga érdemrend lapunk által megkérdezett magyar birtokosai, hogy Klaus Johannis államfő megfosztotta magas rangú román állami kitüntetésétől Tőkés Lászlót. Eckstein-Kovács Péter jogász-politikus populista, gyáva intézkedésnek, Kolozsváry Zoltán marosvásárhelyi mérnök, egyetemi tanár elfogadhatatlannak, Puskás Bálint alkotmánybíró észszerűtlennek, Nagy Ágnes közgazdász pedig helytelennek tartja az államelnök döntését. Szerintük ugyanakkor nem segítenének az ügynek azzal, ha tiltakozásképp önként visszaadnák az érdemrendjüket. Többségük egyébként támogatja, hogy megvonják az elismerést azoktól a személyektől, akiket különböző bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek, és emiatt méltatlanná váltak a kitüntetésre.
Amit Klaus Johannis művelt Tőkés László kitüntetésének visszavonásával, az szégyen – szögezte le érdeklődésünkre Eckstein-Kovács Péter. Lapunk arra volt kíváncsi, miként kommentálják az államfő egy héttel ezelőtt bejelentett döntését azok az erdélyi magyar és magyarországi személyiségek, akik az elmúlt években ugyancsak megkapták a Románia Csillaga érdemrendet. Amelynek lovagi fokozatát Traian Băsescu elnök 2009-ben, a romániai forradalom kirobbanásának húszéves évfordulóján éppen egykori tanácsadója javaslatára ítélt oda a volt temesvári lelkésznek a rendszerváltozásban játszott történelmi szerepéért.
Eckstein-Kovács a Krónikának elmondta, lehet vitatni Tőkés László különböző politikai nyilatkozatait, csakhogy az EP-képviselő nem ezekért kapta a kitüntetést, sőt – a védhatalmi státus szorgalmazásával – olyasmit se mondott, ami ne férne bele a szólásszabadság kategóriájába. „Populista és gyáva intézkedésnek tartom Johannis lépését, amellyel felsorakozott a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) az érdemrend visszavonása érdekében folytatott nemtelen és minősíthetetlen kampánya mögé” – jelentette ki az RMDSZ volt szenátora.
A kolozsvári jogász-politikus szerint az államfő ködösített, amikor az érdemrend becsületbíróságának javaslatára és a legfelsőbb bíróság ítéletére hivatkozva vonta vissza az érdemrendet, ezek a döntések ugyanis semmire sem kötelezték az elnököt. Románia elnökének ugyanis kizárólagos hatásköre kegyelemben részesíteni, kitüntetni, illetve megfosztani valakit az érdemrendjétől, és mindez egyszemélyes döntése, amit nem kell magyaráznia.
Kérdésünkre Eckstein-Kovács elmondta, szerinte nem segítene azzal, ha visszaadná a neki 2009-ben odaítélt Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet elnöki tanácsosként Băsescutól kapott, akivel szemben nincsenek olyan fenntartásai, mint Johannisszal szemben. A volt kisebbségügyi miniszter természetesnek tartaná, hogy azokat fosszák meg az elismeréstől, akiket különböző bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek, és emiatt méltatlanná váltak a kitüntetésre.
Elfogadhatatlannak tartja Johannis döntését Kolozsváry Zoltán marosvásárhelyi mérnök, egyetemi tanár is. Szerinte Tőkés László semmi olyasmit nem tett, ami indokolná érdemrendjének visszavonását. „Nem tartom elfogadhatónak, hogy bárki visszavonja azt a kitüntetést, amit egy rendszerváltással kapcsolatos munkáért kapott, erre nincs elfogadható magyarázat. Sajnos Romániában nagyon messze állunk a normális körülményektől” – jelentette ki lapunknak a feltaláló, aki 2000-ben a Nemzetközi Hőkezelő- és Felületkezelő Szövetség akkori elnökeként kapta meg az érdemrend lovagi fokozatát.
Kolozsváry Zoltán közölte, mivel „a politika más dolog”, ő pedig tudományos munkájáért kapta, nem gondolt arra, hogy visszaadja a kitüntetését, ettől függetlenül elítélendőnek és helytelennek tartja a Tőkéssel szembeni eljárást. A marosvásárhelyi mérnök kérdésünkre magától értetődőnek nevezte, hogy automatikusan el kellene veszítenie az állami kitüntetését annak, aki bármilyen módon megsértette a törvényt. Megjegyezte viszont azt is, hogy az emberekben rengeteg kétség merül fel: vajon a jelenlegi, „kampányszerű” korrupcióellenes tevékenység valóban a korrupciót akarja megfékezni, vagy egy politikai hatalom megnyilvánulása.
„Rendkívül szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, ami az utóbbi időben szép hazánkban történik, mert az ember elvesztette a bizalmát mindabban, ami a hatalommal és a politikával kapcsolatos. A józan ész azt sugallja, hogy köztörvényes bűnözők semmiféle kitüntetést nem tarthatnak meg, ám felmerül az emberben, tényleg köztörvényes bűnöző-e mindenki, akit elítélnek ebben az országban” – állapította meg Kolozsváry Zoltán.
Hasonló véleményen van Puskás Bálint Zoltán alkotmánybíró is. A Románia Csillaga érdemrend birtokosa megjegyezte, bármilyen kitüntetést már véghezvitt cselekedetért adnak, utólag pedig csak abban az esetben lehetne visszavenni, ha kiderül, hogy az a tett állam-, alkotmányellenes volt, vagy a kitüntetett úgy hajtotta végre, hogy bűncselekményt is elkövetett. „Nem volna szabad elvenni egy érdemrendet a birtokosa későbbi kijelentéséért. Én például azért részesültem az érdemrendben 2012-ben, mert alkotmánybíróként leszavaztam a nyugdíjak lefaragását. Ezek szerint ha most valaki azt mondaná, hogy a nyugdíjakat mégis csökkenteni lehet, akkor vissza kellene venni tőlem a kitüntetést? Nem tartanám észszerűnek” – jelentette ki a Krónikának a bukaresti taláros testület tagja.
A volt RMDSZ-es szenátor sem hiszi, hogy segítene, ha visszaadná a kitüntetését, sőt szerinte gesztusa negatív visszhangot váltana ki a társadalom körében. „Viszont ahogy a magyar társadalom is tiltakozik a döntés ellen, úgy megteszem én is, pedig alkotmánybíróként nem szoktam megszólalni ilyen ügyekben. Tudomására kell hozni mindenkinek, hogy nem tartjuk szabályos és észszerű dolognak a kitüntetés visszavonását” – szögezte le Puskás Bálint.
Az alkotmányjogász szerint korrupciós bűncselekmény elkövetése esetén is ki kell vizsgálni, mindez mennyiben vonja maga után az érdemrend visszavonását, szerinte ugyanis nem lenne szabályos eljárás, normális megoldás, ha minden elítéltet automatikusan megfosztanának az állami elismeréstől. „Ki kellene vizsgálni, mennyire áll összefüggésben a bűntény azzal a cselekedettel, amiért az érdemrendet kapta valaki. Ha például olimpiai aranyat nyertem, majd utólag raboltam, azért még nem kellene elvegyék az érmemet” – szögezte le Puskás Bálint.
Nagy Ágnes közgazdász, a román jegybank (BNR) igazgatótanácsának tagja az ügyben azt kifogásolja, hogy nem egyforma mérce alapján döntik el, kit tartanak érdemesnek a kitüntetésekre, illetve kitől vonhatják azt vissza. Szerinte egységes „mértékegység” alapján kellene kezelni, mi történik, ha valaki méltatlanná válik az érdemrendre. „Én például a pénzügyi stabilitás célja érdekében kifejtett monetáris politika terén elért eredmenyekért kaptam a Románia Csillagát. Ezek szerint ha valamikor megszűnik az ország pénzügyi stabilitása, akkor tőlem visszavonják a kitüntetést?” – tette fel a kérdést a közgazdász.
A Krónika több más kitüntetett álláspontját is kikérte a témában, sokan azonban elhárították a véleménynyilvánítást. Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója arra hivatkozva nem kívánta kommentálni az érdemrend-ügyet, hogy a Románia Csillaga kitüntetést 2000-ben Emil Constantinescu elnöktől, más körülmények között, más kormány alatt, illetve kulturális, nem pedig politikai tevékenységéért kapta.
Borbély László képviselőt és Markó Béla szenátort (mindketten 2004-ben kapták meg a Románia Csillaga lovagi fokozatát) többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérnünk, Kelemen Hunor írásban eljuttatott kérdéseinkre nem válaszolt. Az RMDSZ elnöke – akinek 2000-ben ítélték oda az állami kitüntetés parancsnoki fokozatát – ugyanakkor 2013-ban és most is elfogadhatatlannak minősítette, hogy bármilyen ürüggyel vissza lehessen vonni Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalomban betöltött szerepéért kapott román állami érdemrendet.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár),
2016. június 6.
Gyorselemzést kértünk Kovács Pétertől: „A magyar képviselet súlyát megőriztük”
Kovács Péter ügyvezető elnök szerint az RMDSZ-nek sikerült a helyhatósági választásokon azt a célkitűzését elérnie, hogy a magyar képviselet súlyát megőrizzék az önkormányzatokban. A szatmárnémeti és a marosvásárhelyi eredményekről azt mondta, hogy a pohár félig tele van. „ Marosvásárhelyet nem elveszítettük, hanem nem sikerült visszanyerni” – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban.
Az RMDSZ 200 polgármesteri mandátum elnyerését tűzte ki célul. Sikerült teljesíteni a célkitűzést?
Az RMDSZ 194 mandátumot követlenül nyert el. A Brassó megyei Apácán a jelöltünk az első helyen végzett mindössze hat szavazat különbséggel, itt óvást nyújtottak be az ellenjelöltek, amit még nem bíráltak el. Tehát a 195-ik mandátum még függőben van, de emellett további hét településen győzött az RMDSZ által támogatott független vagy MPP-s jelölt. A célunk az volt, hogy a magyar képviselet súlyát megőrizzük, ezt elértük.
Kereskényi Gábor nyert Szatmárnémetiben, Soós Zoltán veszített Marosvásárhelyen. Az RMDSZ ügyvezető elnöki székéből félig üresnek vagy félig telinek tűnik az a bizonyos pohár?
A pohár félig tele van. Marosvásárhelyet nem elveszítettük, hanem nem sikerült visszanyerni. Marosvásárhelyet 2000-ben veszítettük. A mérleg egyértelműen pozitív, mert egyik városban sem volt polgármesterünk, most pedig az egyikben sikerült megszerezni a mandátumot.
Van-e olyan település, ahol a személyes elvárásait, reményeit meghaladóan szerepelt az RMDSZ polgármesterjelöltje?
Elsők között Kolozsvárt említeném meg. A kincses városban jelöltünk, Horváth Anna messze a négy évvel ezelőtti eredmények fölött teljesített, mintegy 6-7 százalékponttal többet kapott, mint 2012-ben Eckstein-Kovács Péter. Ennél még gyengébben szerepelt László Attila 8 évvel ezelőtt. Kolozsváron látszik az elmúlt négy év munkája. Horváth Anna és a városi tanácsosi jelöltlista jó teljesítménye nem annak köszönhető, hogy az utolsó egy-két hétben valaki a feje tetejére állt, hanem az utóbbi négy évben nagyon kemény munka folyt. Kiemelném még a Fehér megyei Székelykocsárdot, ahol 30 százalékos magyarság, és a jelöltünk, egy hölgy győzni tudott. Szintén kellemes meglepetés a Szilágy megyei Oláhbaksa, ahol 1944 óta nem volt magyar polgármester, és ahol most a MIÉRT által támogatott, 33 éves Demyén István nyert. Mindenképpen megemlíteném még a Máramaros megyei Hosszúmezőt, ahol 72 százalékos a magyarság aránya, mégis 12 éve román polgármestere van a településnek. Itt is tudtunk nyerni.
Melyik településen okozott csalódást az RMDSZ jelöltjének eredménye?
Marosvásárhely mellett Székelyudvarhelyt említeném. Arros Orsolya vártnál gyengébb eredményét azzal magyarázzuk, hogy az RMDSZ választói bázisa két irányba szavazott: a mostani jelöltünkre és a jelenlegi polgármesterre. Így futott be nevető harmadikként a EMNP-MPP koalíció jelöltje. Ha előválasztást szervezünk, és egyetlen jelöltünk van, akkor most RMDSZ-es polgármestere lenne Székelyudvarhelynek.
Milyennek látja az RMDSZ szempontjából a magyar-magyar verseny végkimenetelét?
A magyar-magyar versenyben az EMNP gyakorlatilag nem is látszott. Egyetlen polgármester sincs, aki néppárti színekben nyert. A jelenlegi két polgármesteri mandátumukat (Maksán és Nagyborosnyón) elveszítették. Az MPP ezzel szemben megkétszerezte a polgármesteri mandátumainak a számát. Nagyob részt úgy tudtak mandátumot szerezni, hogy az együttműködési megállapodásunk értelmében RMDSZ nem indított velük szemben jelöltet, hanem támogatta őket. Ez nekem azt mutatja, hogy az összefogás működik, csak akarni kell.
Mi következik ezután?
Elindulnak az egyeztetések az alpolgármesteri és a megyei tanácselnöki tisztségekről. Fontos, hogy minél több ilyen tisztséget szerezzünk.
Cs. P. T.
maszol.ro
2016. június 7.
Kiss Tamás: Kolozsvárra nem jellemző a szórvány-tendencia
Kiss Tamás szociológus jó eredménynek tartja mind a Horváth Annára, mind a kolozsvári tanács RMDSZ-jelöltjeire leadott szavazatokat.
– Több mint tíz éve a kolozsvári magyarok szavazókedve lefele mutató tendenciát követ. A kérdés most az volt, hogy meg lehet-e ezt változtatni. Az eredmény azt mutatja, hogy igen, mert a kolozsvári RMDSZ-jelöltekre leadott szavazatok száma tükrözi a magyarok arányát a városban. A Horváth Annára és a városi tanácsos jelöltekre leadott szavazatkülönbség most sokkal kisebb, mint amikor László Attila és Eckstein-Kovács Péter volt az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje. Az idei helyhatósági választások bebizonyították, hogy a kolozsvári magyar szavazókra nem jellemző a szórvány-tendencia, miszerint jóval számarányuk alatt vesznek részt a választáson – magyarázta a szakember.
(N.H.-D.)
Szabadság (Kolozsvár)
2016. június 7.
Erősebb magyar képviselet Kolozsváron
VÁLASZTÁSI ÖSSZEFOGLALÓ – A korábbiaknál jobban szerepelt az RMDSZ a vasárnapi helyhatósági választásokon Kolozsváron, ahol a részeredmények szerint megőrizheti az alpolgármesteri tisztséget, és növelheti önkormányzati képviselői számát a helyi tanácsban.
Kolozs megyében a végleges adatok szerint a szavazati joggal rendelkező lakosok 44,88 százaléka vonult urnák elé, a megyeszékhelyen ennél kisebb volt a részvétel.
Emil Bocot hatalmas szavazatfölénnyel választották ismét elöljárójukká a kolozsváriak, az eddigi polgármester a voksok 69,1 százalékát kapta. Őt meglepő módon Horváth Anna követi, az RMDSZ-es alpolgármester a voksok 10,8 százalékát szerezte meg, mintegy két százalékkal többet, mint 2012-ben Eckstein-Kovács Péter.
A helyi tanácsosi lista is nagyobb arányú támogatottságot szerzett, ennek köszönhetően az RMDSZ a jelenlegi négy helyett öt tanácsost juttathat be a döntéshozó testületbe, és jobb alkupozícióból tárgyalhat az eddigi koalíció esetleges fenntartásáról a győztes Nemzeti Liberális Párttal (PNL). Így nagy az esély arra, hogy Horváth Anna személyében a következő négy évben is magyar alpolgármestere lesz a kincses városnak.
Az RMDSZ kolozsvári sikeréhez az is hozzájárulhatott, hogy a szövetség a nagyobb mozgósítás érdekében a történelmi magyar egyházak által javasolt Gergely Balázst, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjét állította listája második helyére, aki négy éve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) polgármesterjelöltje volt. A néppárt mostani jelöltje, Fancsali Ernő 574 szavazatot szerzett.
Ami a megyei tanácsosi listákra leadott szavazatokat illeti, a hétfő délutáni részeredmények szerint Kolozs megyében a legtöbben a PNL-nek szavaztak bizalmat (42,11%), a PSD a voksok 24,22%-át, az RMDSZ 15,71%-át kapta. A szövetségnek nyolc településen van polgármestere, Buza, Bálványosváralja, Kalotaszentkirály, Körösfő, Magyarszovát, Tordaszentlászló, Tordaszentmihály és Várfalva élén áll RMDSZ-es elöljáró.
A szövetségnek egyébként a szórványban is sikerült polgármesteri székeket szerezni, Beszterce-Naszód megyében Árpástón, Fehér megyében Torockón és Székelykocsárdon, míg Brassó megyében Apácán, Alsórákoson és Ürmösön van magyar elöljáró.
Krónika (Kolozsvár)