Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Draskovics, Vuk
133516 tétel
1995. augusztus 23.
Romániában a pártok száma lassan eléri a háromszázat. Elég 251 támogató és már bejegyzik az új pártot. A rengeteg párt székházat kér a tanácstól, a tanácsoknak teljesíteni kell kérésüket, de alig tudják a rengeteg igényt kielégíteni. Sokan üzleti tevékenységet végeznek a székházban, sokan kocsmát, vendéglőt nyitottak benne. /Magyar Nemzet, aug. 23./
1995. augusztus 24.
Teodor Melescanu külügyminiszter aug. 22-én látogatást tett Belgrádban, tárgyalt Milosevics elnökkel is, akinek átadta Iliescu elnök üzenetét. Ennek tartalmáról nem árul el részleteket, de elképzelhető, hogy szó esett a bolgár-román-görög találkozóról is, amelyen Bukarest szerint napirendre kellene tűzni a délszláv válság kérdését is. A közös közlemény szerint a két ország kapcsolatai példásnak tekinthetők. Az ENSZ-szankciók feloldását sürgette Melescanu sajtóértekezletén. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./
1995. augusztus 24.
Aug. 23-án kezdődik Bukarestben a román-német kormánybizottság tanácskozása a német kisebbség helyzetéről, közölte Mircea Geoana külügyi szóvivő. Bejelentette, hogy a héten Görögországban találkozik a görög, a román és a bolgár külügyminiszter. A találkozón a térségbeli közös gazdasági kapcsolatokról lesz szó. /Új Magyarország. aug. 24./
1995. augusztus 24.
Nem kisebbségi, hanem társnemzeti jogokat igénylünk, írta dr. Újvári Ferenc kolozsvári ügyvéd. /Magyar Nemzet, aug. 24./
1995. augusztus 24.
Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, MDF-es parlamenti képviselő nyílt levelet intézett Iliescu elnökhöz. Ezekben a napokban a román sajtót az 1940. aug. 30-i bécsi döntés közelgő évfordulója alkalmából a magyarellenes hangulatkeltés új hulláma önti el. A romén sajtóban közölt panaszlisták az akkori eseményektől távol állnak az igazságtól. Jobb lenne, ha nem elevenítenék föl közös történelmünk szomorú epizódjait, írja Jeszenszky, de ha román részről nem értenek ezzel egyet, akkor történész vegyes bizottság állapítsa meg a történteket. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28., Magyar Nemzet, aug. 24./
1995. augusztus 25.
Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége aug. 22-én ülésezett Kolozsvárott, a tanügyi válsághelyzetről, a polgári engedetlenségi mozgalomról tárgyaltak, továbbá a helyhatósági választások előkészítéséről és a belső választások tervezetéről. Az ülésen részt vett Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke és Dezső Gábor, a Bolyai Társaság alelnöke is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./
1995. augusztus 25.
Aug. 23-án Vacaroiu miniszterelnök öt órán át tanácskozott a kormányt támogató pártokkal az együttműködésről. A tanácskozás után Ion Gavra, a Románok Nemzeti Egységpártjának /RNEP/ egyik vezetője bejelentette, hogy a jövő héttől Maros megye élére RNEP-s prefektus kerül. Gavra szerint ki merik mondani, hogy Kolozsváron az RNEP máris megnyerte a választásokat, tudósít Bukarestből Gyarmath János. /Magyar Nemzet, aug. 25./
1995. augusztus 25.
Medgyesen, ahol mintegy tízezer magyar él, aug. 20-án református ifjúsági központot, vendégházat avattak, amely közadakozásból, nyugati egyházak segítségével épült fel, és egy óvoda alapkövét helyezték el. Dr. Csiha Kálmán református püspök elmondta, hogy az egyház történetében példátlan a mostani. amikor 28 templom épül, ebből már 14 készen áll, a medgyesivel együtt négy ifjúsági központ született, gyarapodnak az óvodák, Kolozsváron pedig dolgoznak a 108 szobás Diakóniai Központ épületén, tudósít Gyarmath János. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./
1995. augusztus 25.
Nicolae Vacaroiu miniszterelnök sajtótájékoztatójából kiderült, hogy a gazdasági adatok pozitívak, a külkereskedelem megkétszereződött, az export meghaladta az importot, a kiskereskedelmi forgalom növekedett, a búzatermés 7,8 millió tonna, a kukoricáé 10 millió, a napraforgóé több mint egymillió tonna. A pártok sajtóértekezletein más értékelés hangzik el: a vállalatok leromlanak, a csőd felé haladnak, raktárra termelnek, a búza nagy részét nem gyűjtötték raktárakba, az állam által átvett gabona alig felét fizették ki. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./
1995. augusztus 25.
A hadseregben sok esetben összeverik a magyar fiatalokat. Egy édesapa elmondta, hogy fia Bukarestbe került, egy kaszárnyába. Amikor meglátogatta, fia arcát, kezét elgennyesedett sebek borították. A fiú elmondta, hogy külön sorba állították a magyarokat és a tiszt utasítására összeverték őket. Másik helyen meg nem is román, hanem bulgár, török származású kiskatonák verik a magyar kiskatonákat, hogy bizonyítsák jó románságukat, olvasható Inczefi Tibor riportjában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24., 25./
1995. augusztus 25.
"A magyar kormány aug. 24-én a költségvetési tartalékból 130 millió forintot biztosított a Magyar Rádiónak, ez elégséges a Kossuth Rádió középhullámú adásának "megmentésére", így a jövőben is fogható a határokon túl az adó. /Magyar Hírlap, aug. 25./ "
1995. augusztus 26.
Az aug. 25-i román lapok kiemelt hírben számoltak be Horn Gyula miniszterelnök tárgyalási szándékáról a román tanügyi törvény, illetve a szlovák nyelvtörvény kapcsán a román, illetve szlovák féllel. /Népszabadság, aug. 26./
1995. augusztus 26.
A nacionalista retorika által megmérgezett légkör miatt nem valószínű, hogy egyhamar tető alá kerül a magyar-román alapszerződés - jelentette ki Alfred Moses, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete a Reuter hírügynökségnek adott interjújában. A tárgyalásokat beárnyékolták a szélsőséges érvelések, példaként említette, hogy Tőkés László a nyelvhasználati jog elnyomásával vádolta meg Romániát, a keményvonalas román nacionalista Georghe Funar pedig szeparatizmust vet a magyarok szemére. A két ember közé ilyenmódon egyenlőségjelet tett Moses. /Népszabadság, aug. 26./
1995. augusztus 26.
Aug. 25-én Szegeden Egymás mellett barátságban jelmondattal megkezdődött a III. magyar-román polgárfórum háromnapos tanácskozása. A megjelentek azt vallják, hogy az ő barátságuk élő valóság. A fórumot levélben üdvözölte Göncz Árpád köztársasági elnök, Horn Gyula miniszterelnök és Iliescu elnök. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./ A kapcsolatépítésben kitüntetett szerepe van a Magyar-Román Baráti Társaságnak, amelynek tagjai a két ország százhúsz településén élnek. /Új Magyarország, aug. 26./
1995. augusztus 26.
"Grigore Zanc, Kolozs megye prefektusa figyelmeztette az RMDSZ-t, hogy "mérsékelten tüntessen" és mondjon le a polgári engedetlenség alkalmazásáról. /Új Magyarország, aug. 26./"
1995. augusztus 26.
"Valószínű, hogy Magyarország és szomszédai nem egyszerre kerülnek be az Európai Unióba, jelentette ki a vele készült interjúban Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, ez "a fáziskésés komoly nehézségek elé állítja a kisebbségben élő magyarságot." A nemzetközi életben nem a kisebbségi ügyek a meghatározóak, hanem a nagyhatalmi és világpolitikai szempontok. - Az RMDSZ kolozsvári kongresszusa az egységesülés irányát jelezte. - "A hazai gazdasági helyzet romlása az együttérzés csökkenését is okozta a kisebbségbe kényszerült magyarság iránt. A magyar társadalomban változatlanul nem kezdődött meg az egészséges nemzeti identitás kialakítása, s ez nem csak a határon túl élő magyarsággal ápolt viszonyt rontja." "A modernizáció, a demokrácia, a korszerű nemzeteszme elválaszthatatlanul összetartozik..." /Magyar Hírlap, aug. 26./"
1995. augusztus 26.
"Aug. 28-án Bukarestben a bécsi döntésre emlékező szemináriumot tartottak a kormány, a koalíciós pártok és a történészek jelenlétében. Az ünnepi szónokok - Mihai Ungheanu művelődési minisztériumi államtitkár, Valer Suian RNEP-politikus, Gheorghe Buzatu és Florin Constantiniu történészek, Lucian Culda nyugalmazott tábornok - azt akarták elhitetni, hogy lehetséges egy újabb bécsi döntés. Culda tábornok szerint a Nyugat az integrálódás ürügyén gyengíti Romániát, hadiipari termelése 10 %-osra csökkent, médiaháború folyik az ország ellen. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./ A szemináriumon bemutatták a kormány által kiadott Üldözöttek saját országukban - Tragikus vallomások - 1989. december-1990. március című, kormánytámogatással kiadott könyvet. Ennek angol, német és francia nyelvű változatát 5000 példányban eljuttatták a nagykövetségekre. A vezető kormánypárt, a Társadalmi Demokrácia Pártja alelnöke, Mirca Pavlu így összegezte pártja alapdoktrínáját: "Erdély román föld volt és az is marad. Ez nem képezheti vita tárgyát, hiszen a román nép megmutatta, ha kell, fegyverrel és intelligenciával egyaránt megvédi határait." /Magyar Hírlap, aug. 26./"
1995. augusztus 26.
"Kántor Lajos kritizálta Szőcs Gézának a Sokszemközt (Stockholm) című írását, amelyben Hajdu Győzőt védelmébe vette. Hajdu Győző a marosvásárhelyi Igaz Szó főszerkesztőjeként kiszolgálta a Ceausescu-rendszert, jelenleg pedig évek óta a szélsőséges magyarellenes román lapokba ír, emellett az Együtt-Impreuna főszerkesztője. Szőcs Géza megkérdezte: "Vajon miért kellett szegény H. Gy-nek elvinnie a romániai magyar balhét? Vajon miért ő lett a bűnbak? Vajon miért az ő sorsa lett a sarokba szoríttatás, ahonnan már csak egy reménytelen helyzetbe menekülve vélt kiutat találni? Rosszabb volt-e másoknál, esetleg mai RMDSZ-csúcspolitikusoknál?" Kántor ezután megjegyezte: "most már - sajnos - nem szólhatok úgy H. Gy-ről, hogy hallgassak Szőcs Géza mai értékeléséről. Évtizedes információk keverednek maiakkal." /Magyar Nemzet, aug. 26./ "
1995. augusztus 26-27.
Horn Gyula miniszterelnök bejelentette, hogy kormányszintű tanácskozást kezdeményez, azzal a szándékkal, hogy rábírja a román kormányt, ne léptesse életbe a tanügyi törvényt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26-27./
1995. augusztus 26-27.
"A kormány tájékoztatási főosztálya az új tanügyi törvényt, illetve egy azt magyarázó kommentárt tartalmazó angol nyelvű kiadványt adott közre. A The New Education Law in Romania - on of the most democratic in Europe /Az új romániai oktatási törvény - Európa egyik legdemokratikusabb törvénye/ című kiadvány azt állítja, hogy csak az RMDSZ tiltakozott az új tanügyi törvény ellen, és "a többi nemzeti kisebbség vezetői megfelelőnek tekintik azt". Valójában a képviselőházi vitában az örmény és a német kisebbség képviselői is tiltakoztak a törvény ellen, a Német Demokrata Fórum a sajtóban tette közzé tiltakozását, hasonlóan írásban tiltakozott a Szlovákok és Csehek Demokratikus Egyesülete, sőt a kormány mellett működő Nemzeti Kisebbségi Tanács a parlamenthez intézett felhívásában kifogásolta a törvény egyes részeit. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26-27., Magyarország, szept. 15./"
1995. augusztus 26-27.
Liviu Maior tanügyminiszter a Vocea Romanieiben kijelentette, hogy Románia évente közel 17 milliárd lejjel támogatja a határon kívüli románok oktatását. /Távirati stílusban, Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26-27./
1995. augusztus 26-27.
Aug. 24-én kezdődött meg Debrecenben az Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról érkezett magyar tanítók egyhetes továbbképzése Debrecenben, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26-27./
1995. augusztus 26-27.
"A román kormány tájékoztatási főosztálya által terjesztett, német, angol és francia nyelven kiadott, Üldözöttek saját országukban - Tragikus vallomások - 1989. december-1990. március című, 148 oldalas könyv az erdélyi románság magyaroktól elszenvedett állítólagos üldöztetéseiről szól. A könyv eddig ismeretlen, V. Dragos nevű szerzője azzal vádolja a magyar nemzetiségűeket, hogy eltérítették az 1989-es forradalmat és azt "magyar forradalommá" változtatva a román fennhatóság ellen fordították. A bukaresti magyar nagykövetség közleményt adott ki a könyvvel kapcsolatban: "egyetlen esetről sem tudunk, amelyben románokat mészároltak volna le vagy nyomtak volna el saját hazájukban." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26-27./"
1995. augusztus 26-27.
Jászberényben ismét megrendezték a csángó fesztivált. A hagyományőrzők versenyére csángó énekesek érkeztek Pusztináról és Klézséről. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 26-27./
1995. augusztus 28.
Az RMDSZ Operatív Tanácsa aug. 25-én Marosvásárhelyen megvitatta a tanügyi válságbizottság jelentését, megbízta az RMDSZ parlamenti csoportját, hogy kérje az oktatással kapcsolatos lakossági törvénykezdeményezés mielőbbi napirendre tűzését, javasolta, hogy a szept. 2-ra tervezett székelyudvarhelyi tiltakozást kiáltványban fogalmazzák meg, továbbá azt, hogy az új oktatási törvény elleni tiltakozásul az iskolakezdéskor a diákok viseljenek fehér karszalagot. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./ Az Operatív Tanács ülése után Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta, hogy a szept. 2-i, Székelyudvarhelyen tartandó tiltakozó nagygyűlésre várják a különböző RMDSZ és civil társadalmi szervezetek képviselőit. Szept. 7-re a magyar egyházak kezdeményeztek egy iskolavasárnapot. Mindezzel a cél a tömegakarat felmutatása. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./
1995. augusztus 28.
A szegedi magyar-román fórumon mintegy ötvenen jelentek meg, felolvasták magyar és román politikusok üzeneteit. Megválasztották a vezetőséget, a küldöttek tanácsát és az ügyvivő elnökséget. Az elnök továbbra is Iglói Zoltán, alelnökök: Szirtes Gábor /Pécs/, Cozma Mihai /Szeged/, Tascu Iulian /Szlatina/ és Molnár Géza /Nagyenyed/, főtitkár: Szabó Károly. A közvetlen baráti kapcsolatok előmozdítása jótékony hatást gyakorol a közvéleményre, olvasható a szegedi magyar-román fórum aug. 27-én véget ért tanácskozásának zárónyilatkozatában. A jövőben a fórum fellép az olyan megnyilvánulások ellen, amelyek egyoldalú beállítással árthatnak a két nép viszonyának. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./ A résztvevők megfogalmazták a közös határátlépés egyszerűsítésére vonatkozó igényüket. /Népszabadság, aug. 28./
1995. augusztus 28.
A bonni kormány 1995-ben 9 millió márka értékű programot biztosít a romániai németek támogatására, erről írtak alá jegyzőkönyvet Bukarestben a román-német kormánybizottság negyedik ülésszakán. A német kormány 1990-1994 között 112 millió márkával segítette a romániai német kisebbséget. /Magyar Nemzet, aug. 28./
1995. augusztus 28.
Mi mindig jóváhagyásra várunk, jelentette ki Asztalos Ferenc képviselő, a parlamenti oktatásügyi szakbizottság alelnöke, ismertetve a legújabb elutasítást: azt kérték, hogy a Benedek Elek Tanítóképzőben /Székelyudvarhely/ indíthassanak egy harmadik osztályt is. Asztalos maga ment a minisztériumba, azonban nem tudott eredményt elérni. /Oláh István: Húzd meg - ereszd meg. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./
1995. augusztus 28.
A Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Társaság az RMDSZ, a Romániai Magyar Pen Club és a Barabás Miklós Céh közreműködésével a világ nyolc országa művelődési és művészeti életének több mint 2000 személyisége aláírásával támogatott levelet intézett a Román Nemzeti ICOMOS Bizottsághoz, Roland Silvához, az ICOMOS elnökéhez és Jean Louis Luxenhez, az ICOMOS főtitkárához, amelyben kéri a kolozsvári Fő tér együttesének /az épületek, a Szent Mihály templom és a Mátyás szobor/ világörökséggé nyilvánítását. Meghívták a szaktestület vezetőit, látogassanak el Kolozsvárra, a helyszínre. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), aug. 28., 605. sz./
1995. augusztus 28.
Dr. Andrei Marga, a Babes-Bolyai Egyetem rektora sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az egyetem új szakokkal bővül. Német nyelven történő oktatás lesz öt szakon /jelentős nyugati támogatással/, magyar nyelven húsz szakon lesznek előadások, új szakok: ortodox teológia, kulturális nemzeti vagyon, közigazgatás, menedzserképzés, könyvtárgazdálkodás-levéltáros. A jelenlegi létszám a személyzettel együtt 21 ezer. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./