Ünneplő akadémia
A romániai magyar pedagógus közösség legfontosabb eseményére, a nyári felkészítő tanfolyamokra 25. alkalommal kerül sor. Természetes, hogy díszünnepség illett a hét eleji negyedszázados megemlékezéshez, a helyszín pedig a lehető legméltóságteljesebb: a pedagógusok Hargita megyei, Apáczai Csere János nevét viselő háza. Sajnálatos módon a Kovászna megyei, hasonló rendeltetésű intézmény külsőségeiben meg sem közelíti a csíkit.
Maga a negyedszázados akadémia ugyancsak megérdemli a felmagasztaló szavakat, hiszen az eltelt két és fél évtized alatt olyan átfogó ernyővé nőtte ki magát, amely nélkül ma már elképzelhetetlen lenne az itthoni magyar pedagógusok továbbképzése, megújulása. S ha későre is, de immár a román hivatalosságok is elfogadják ezt a képzési lehetőséget, annak dacára, hogy a pénzügyi háttér biztosítását a magyar kormány vállalta fel.
Tájékoztatásképpen hadd emeljem ki, hogy az elmúlt időszakban közel hatszáz, pontosabban 578 képzési osztály indult 17.256 hallgatóval. Ezek a képzések elsősorban azt célozták, hogy az éppen időszerű oktatási, pedagógiai, didaktikai kérdéseket járják körül, megfelelő eszköztárat, eljárási módozatokat, módszertani, gyakorlati megoldásokat tárjanak fel, gyakoroljanak be. A szervezés a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének feladatkörébe tartozik, s végzi is azt elkötelezetten, hitelesen, segítő szándékkal. Bekapcsolta ebbe az önzetlen munkába Erdély valamennyi magyar oktatási intézményét, s eddig összesen 17.256 óvónőnek, tanítónak, tanárnak, mérnöknek, oktatómesternek nyújtott lehetőséget tudása gyarapítására.
Az a 167 programfelelős, akik merték vállalni a helyi rendezés nehézségeit, méltán vehették át az idei ünnepi megnyitón az elismerő oklevelet. Ők voltak azok, akik biztosították, hogy a nyári akadémiákat meghatározó elvárások: az elkötelezettség, a hitelesség és a szervezettség, a minőség, hitelesség és tisztaság elvei maradéktalanul érvényesüljenek.
Az évente meghirdetett témakört mindenkor a legfontosabbnak tűnő feladatok közül választották ki, felölelve az óvodai oktatástól a szaktantárgyakig minden területet. Az idénre meghirdetett témakör: Legyen játék a tanulás! Érdekes, érdekfeszítő kérdéseket vet fel, abból kiindulva, hogy a játék soha nem hiányozhat életünkből, főként a tanulási és tanítási folyamatból nem!
Péter Sándor / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ismeretszerzés, barangolás és vetélkedő
Gyümölcsöző testvérkapcsolatok
Az elmúlt héten Hagyományaink, meséink és legendáinkcímmel szervezett a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Gimnázium és testvériskolája, a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 30 tanulója és 4 kísérőtanára számára diáktábort Csomakőrösön. Ennek célja pedig, amint azt Kátai Zsuzsa és Kustán Tünde kísérőtanároktól megtudhattuk, az anyaországi és sepsiszentgyörgyi tanulóknak a háromszéki mesékkel, mondákkal és legendákkal való megismertetése, valamint a két testvériskola tanulói között már meglévő kapcsolatok elmélyítése volt.
Első nap a helyszínnel való ismerkedés után Dancs Attiláné, Annuska néni jóvoltából a gyerekek betekintést nyertek a rezgőnyárfa alapanyagú kalap készítésének rejtelmeibe. Innen a református templomba és a felújított Kőrösi Csoma Sándor Emlékházba vezetett az útjuk, ahol Bende Tamás helybéli lelkipásztor tartott nekik rögtönzött előadást a híres kutató és nyelvtudós életútjáról. Délután legendákat meséltek nekik, majd lerajzolták mindazt, amit a hallottakból lelki szemeikkel rögzítettek.
Másnap a megye nevezetességeivel való ismerkedés során elsőként a vulkáni utódműködés két kovásznai helyszínét, a Pokolsárt és Bene-mofettát keresték fel. Kézdivásárhelyi sétájukat az Incze László Céhtörténeti Múzeum megtekintésével kezdték, ahol Dimény Erika múzeumpedagógus gyerekközpontú tárlatbemutatójának köszönhetően, maradandó élményben részesültek. Végül a Gyűjtemények Házában kiállított tárgyakról Beke Ernő tartott nekik érdekfeszítő előadást.
Útjuk következő állomása a legendából már ismert felsőcsernátoni Ika vára volt, melynek látványa saját bevallásuk szerint, rendkívüli hatással volt a gyerekekre. Innen Dálnok mentek, ahol Dózsa György szobránál felidézték a nagy hadvezér és lázadó tetteit, majd Gábor Áron eresztevényi síremlékénél a székely szabadságharcosról és ágyúöntőről is megemlékeztek. A táborba a Rétyi Nyír érintésével érkeztek vissza fáradtan, de élményekkel feltarisznyálva.
Harmadnap a Mikes Kelemen és Kiss Manyi emlékét őrző Zágonba látogattak, majd Brassó következett, ahol nem csak az állatkertet, hanem az óvárost és kívülről a Fekete templomot is megtekintették.
Együttlétük negyedik napján a ragyogó napsütést kihasználva a sepsiszentgyörgyi strand nyújtotta élményeket is megízlelték, majd a fogadógyerekek szüleinek kíséretében városismerkedés következett.
Zárónap az elhangzott legendákhoz fűződő vetélkedőt szerveztek, majd kiértékelték annak eredményeit és átadták a jól megérdemelt okleveleket.
A résztvevők egyöntetű véleménye szerint, az ismeretek bővülésén túl a tábor legnagyobb hozadékát az együttlét öröme, a közösen megélt élmények és a hatásukra szövődő barátságok jelentették. A két iskola közötti immár több mint 20 éve tartó testvérkapcsolatot jövő esztendőben a sepsiszentgyörgyi gyerekek Kecskeméten történő nyaraltatása fűzi még szorosabbra.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A fiatalokat igenis érdekli a tudomány és a közélet – a VIBE Koli mérlege
Egy zenei fesztiválon nem könnyű rávenni a résztvevőket arra, hogy az éjszakai bulizás mellett a nappali előadásokat, beszélgetéseket is használják ki. Viszont úgy tűnik, hogy a VIBE Fesztivál keretében működő VIBE Kolinak ez mégis sikerült, ahol négy nap alatt összesen 2900 személy fordult meg. Megkeresésünkre Borzási Sarolta koordinátor értékelte a Maszolnak a projektet.
Borzási Sarolta szerint a képlet egyszerű: amikor a VIBE Koli előadásait tervezték, azt tartották szem előtt, hogy mi az, amiről egy 16–24 év közötti fiatal szívesen hallana, és azt, hogy ez a célcsoport milyen előadókra kíváncsi. Ugyanis a közönség többször faggatta személyesen, az előadás után is a meghívottakat. Valószínűleg azért is vált be a VIBE Fesztivál nappali programja, mert a szervezők laza témákat választottak, amelyeket egy kellemes környezetben hallgattak a fesztiválozók – tudtuk meg a koordinátortól.
A VIBE Koli egy találkozási pont akart lenni a fiatalok számára, a szervezők fő irányelve az volt, hogy a témák és az előadók inspirációs forrást jelentsenek a fiataloknak. A témákat a Koli szervezői, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség és a Magyar Ifjúsági Értekezlet javarészt két irányelv alapján csoportosította, voltak tudománynépszerűsítő és közéleti előadások. A szabadtéri Koli Kertben inkább a kötetlenebb programpontokat, a Koli Garázsban pedig a nyugodtabb, csendesebb környezetet igénylő előadásokat szervezték.
„Négy nap alatt 2900 személy fordult meg a VIBE Koliban, pénteken és szombaton voltak a legtöbben” – tájékoztatott Borzási Sarolta. A közönség kedvencei közé Szabó Hédi vlogger előadását és a slam poetryt sorolta, viszont a közéleti témák is érdekelték a fiatalokat, például sokan meghallgatták a Brexit – Merre tart a 27 tagú EU? című beszélgetést is Winkler Gyula EP-képviselővel és Szenkovics Dezsővel, a Sapientia EMTE adjunktusával. A műhelymunkákat is élvezték, a zsonglőrworkshop résztvevőit például a szervezők többször viszontlátták a fesztiválterületen gyakorlás közben, mesélte Borzási.
A VIBE Koli elsősorban a fiatalokhoz akart szólni, ami a koordinátor szerint sikerült. „Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk arról, hogy nem voltak erőltetettek a témák, hogy volt miből válogatni. Ezek mind azt mutatják, hogy jó irányba megy, van rá igény és érdeklődés” – értékelte Borzási Sarolta az első VIBE Koli eredményességét.
Elmondta, jövőre mindenképpen folytatják a projektet: „jövőre ugyancsak az lesz a cél, hogy a bulik mellé bevigyünk a fesztiválra egy szakmai, tartalmi vonalat is. Szerintem az inspirációforrás marad a fő irányelv, meglátjuk majd, hogy erre rá kell-e húzni egy tematikát, de most úgy gondolom, hogy annyira széles érdeklődésű a célcsoportunk, hogy megbírja ezt a széles témakört.”
Tasi Annabella / maszol.ro

Az RMDSZ elnöke Sorosról: egyetlen ember nem képes rendszereket megdönteni
Nem hiszi Kelemen Hunor, hogy egyetlen ember képes lenne rendszereket megdönteni és globális problémákat okozni, ahogyan azt sokan Soros Györgyről állítják.
Erről az RMDSZ elnöke csütörtökön nyilatkozott a RFI-nek. A politikus annak kapcsán kérdezték, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke több alkalommal bírálta az általa „gonosz személyiségnek” tartott üzletembert. Soros Györgyről többek között azt is állította, hogy az ellene indított sajtótámadások hátterében áll.
Kelemen Hunor elmondta, nem tudja, hogy Liviu Dragne mire alapozza ezeket az állításait. „Nem akarok vitába szállni sem Dragneával, sem másokkal (…), mert nincsenek adataim, információim. Ezért rendkívül távolságtartó és visszafogott maradok ebben a kérdésben” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ elnöke elmondta, 1993-ban, újságíróként maga is kapott ösztöndíjat Soros György alapítványától, amikor a Szabad Európa Rádiónál gyakornokoskodott. „Senki sem kért ezért semmit cserében, sem a Nyílt Társadalom Alapítvány, sem mások” – jelentette ki.
Szerinte Liviu Dragneának érvekkel, bizonyítékokkal kellene alátámasztania a Soros Györgyről tett kijelentéseit. „Amúgy nem hiszem, hogy egyetlen ember képes lenne rendszereket megdönteni és főként globális problémákat okozni, mint ahogyan ezt periodikusan Sorosról rebesgetik” – mondta az RMDSZ elnöke. maszol.ro

„Pucoltam a sírfeliratokat és egy valamikori ősöm sírfeliratát olvastam”
Pál Norbert a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet, Néprajz szakának másodéves hallgatója. Az általa előásott régi sírköveket kutatja, ez nem csak szellemi, hanem fizikai munkát is igényel.
A BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Kultúratudomány/művelődésszervező szakos harmadéves diákjai az elmúlt hónapban olyan kiállítást szerveztek, aminek keretében a tanszéken tanulók kutatási témáit a nagyközönségnek is bemutatták. A kiállítást először a Tranzit házban lehetett megtekinteni, utána felkerült a Bölcsészkar folyosóira, legutóbb a Vibe fesztiválon találkozhattunk vele. A bemutatott témákból nyújtunk ízelítőt – a diákoktól kérdeztük meg, miért fontos számukra kutatási területük, mit tartanak a legvagányabbnak benne, illetve mi érdekli még őket a nagyvilágból. Összesen nyolc interjú készült. Ebben a részben Pál Norberttel beszélgetünk, aki a Tényképek kiállítás az általa előásott régi sírkövekről készült fotókból mutatott be. Ezen kívül leginkább a lovaskultúra érdekli.
Miért érdekel a tárgyi kultúra, ezen belül a sírkövek, sírjelek kutatása? Mivel falun nőttem fel, ott szocializálódtam, olyan tárgyak vettek körül, amelyek általában a falusi közegekben mind megtalálhatóak: gazdálkodásban használatos eszközök, stb. Mindehhez persze kapcsolódik tudás, hogy miként és hogyan használják ezeket. Kisrégiónkban az ún. archaikus szellemi kultúra (vallásos képzetek, hiedelmek) nem maradt fent olyan gyakorisággal, mint a katolikus térségekben. Ennek okán mindig is a tárgyi kultúra keltette fel az érdeklődésemet.
A sírkövek, sírjelek teljesen elkerülték a figyelmemet eddig, természetesnek vettem, hogy 3-4 generáció után kivesznek a kommunikatív emlékezetből és elnyeli őket a föld. Viszont mind formavilágában, anyagában, mind a rajta olvasható történetekben érdekesnek találom, hogy miként reprezentálódik egy adott korszakban a halott egyén. Nem utolsó sorban mindenki fejében megfordult már, hogy a családfájában a fehér foltokat feltérképezze, erre is jó lehet egy temetőkutatás.
- Szerinted miért fontos ezzel foglalkozni?
- Kicsit úgy éreztem a kutatásom során, hogy megszakítok egy természetes folyamatot, nem hagyom, hogy az idő és a föld végleg magával ragadja a síremlékeket. Valóban így is van ez, de a síremlékek, a sírjelek szerves részei egy adott településnek, a múltról mesélnek. Kultúrtörténeti jelentőséggel bírnak, hiszen a régi sírjelek nem csak az elhunytakról hordoznak információkat (pl. a felirataik és szimbólumrendszerük által), hanem az adott kor temetkezési szokásait, halálképét is tükrözik.
- Milyen kezdeti támogatást kaptál az egyetemen a kutatásodhoz?
- Minden segítséget megkaptam a kutatásom elméleti hátteréhez, szakirodalmat, különböző terepkutatási tanácsokat, nekem csak a gyakorlatban kellett mindezt kiviteleznem.
- Melyek voltak az első általad megtett lépések a kutatás előkészítéséhez?
- A legelső lépésem, hogy felmértem a temető állapotát, amit addig is tudtam, hogy nem valami biztató, mivel a falu lakosságának száma nagymértékben lecsökkent, ennek oka többek között a zsákfalu jelleg. Ezt követve kitakarítottam a temető összes sírköve körül a bozótot, hogy pontosan dokumentálhassam kutatásom tárgyait.
- Mi volt a legvagányabb élményed a témáddal/kutatásoddal kapcsolatosan?
- Legérdekesebbnek azt találtam, amikor pucoltam a sírfeliratokat és egy valamikori ősöm sírfeliratát olvastam. Ezek közt a versbe szedett, többnyire szomorú hangvételű élettörténetek voltak a legérdekesebbek. Valamint az elsüllyedt sírok feltárása, sírfeliratok megfejtése – amit szó szerint kell érteni –, mivel az idő oly módon megviselt egy-egy sírjelet, hogy különböző kreatív technikák segítségével kellett megfejtenem a feliratokat.
- Mi volt a legcikibb élményed a témáddal/kutatásoddal kapcsolatosan?
- Igazából ilyen még nem volt, mivel az idő szűke miatt nem tudtam sok leszármazottal interjút készíteni. Viszont a 108 sír fele bozótban volt, ahhoz, hogy digitalizálhassam és beolvashassam őket, ki kellett takarítanom a temetőt. Mindezt magamban csináltam és nem is vágytam igazán segítségre, főképp nem egy - újabban mindenhol felbukkanó - medvére. Mit jelent számodra fiatal kutatónak lenni terepen, amikor csak magadra számíthatsz? Egy kihívás számomra, de pozitív értelemben, mivel azt kutatom, ami érdekel.
- Amikor terepen voltál, melyek voltak azok a mentális kapaszkodók, amelyek segítettek abban, hogy véghezvidd, amit elkezdtél?
- Személyes kötődésem olyan mértékben is jelen volt a kutatásban, hogy sok elhunyt valamikori hozzátartozóm nyugszik a temetőben. Talán ez volt az, hogy olyan neveket olvastam le a sírjelekről, amik jóleső érzést keltettek bennem. Valamint az, hogy tisztább képet kaptam a családfám kiegészítéséhez.
- Hogyan hasznosítod ezt a kutatást a tanulmányaidban, hogyan a mindennapokban?
- Tanulmányaimban már rögtön a következő félévben hasznosíthattam, amit ebben a kutatásban megtapasztaltam. Mivel már olyan adatbázis volt a fejemben, amivel egy következő tantárgy tematikáját példázták, és sokkal tisztább képet kaptam már rögtön az óra alatt az új tananyagról. A mindennapokban ezután sokkal inkább megfigyelem egy település temetőkultúráját, ami által már következtetéseket vonhatok le az adott településről, anélkül, hogy bárkivel is szóba állnék. Melyek azok a dolgok, amiket nem az egyetemen, hanem a kutatási gyakorlat során tanultál? Az epitáfiumok dokumentálása során az erózió pusztította sírkövek beolvasásakor a technikákat magam találtam ki, ezt előtte nem tanították meg nekem
- Ezen kívül milyen kutatási területek érdekelnek?
- Első sorban nem ez a fő érdeklődési területem, hanem a gazdálkodás, ezen belül a ló és a lóval kapcsolatos tudások a népi kultúrában. Továbbá a lovaskultúra, a klasszikus lókiképzéstől egészen a „legújabb” (igazából nincs ilyen, mert amióta létezik a ló és ember kapcsolat, azóta ugyanúgy viszonyulnak egymáshoz, mivel egyiküknek sem változott az alaptermészete) kiképzési formákig, valamint lóábrázolások a képzőművészetekben, egyszóval minden, ami "hasonLó". Ezek mellett a fafaragás, pásztorkultúra. Ahogy a lovas témánál sem, ennél sem állok meg az elméletnél, mindkettőt gyakorlom is.
(az interjút Molnár Bea készítette) Transindex.ro

Ötven éve halt meg a székely anya szülte román költő
Ion Nae Theodorescu 1880-ban született Bukarestben, de Tudor Argheziként halt meg 1967. július 14-én.
A 2015-ös év román–magyar irodalomtörténet szenzációja Ferenczes István csíkszeredai költő, szerkesztő filológiai, oknyomozói kutatásának az eredménye, amelyet tavaly kétnyelvű kötetben is megjelentetett a Hargita Kiadóhivatalnál. Ferenczes kiderítette, dokumentumokkal bizonyította, hogy az egyik legjelentősebb 20. századi román költő, prózaíró, műfordító, publicista Tudor Arghezi édesanyja valódi neve Ergézi Rozália, nemzetiségét tekintve pedig magyar volt. A hivatalosan a költő dajkájaként számon tartott, valójában vér szerinti édesanya a Székelyföldről cselédként került Bukarestbe.
A Szentkeresztbányán 1859-ben született Ergézi Rozália – Ergézi János és Ágoston Zsuzsanna római katolikus szülők gyermeke – még húszéves sincs, amikor a román fővárosba kerül, ahol az oltyán cukrásszal, Nae Theodorescuval szövődött szerelmi kapcsolat révén megszüli nagyobbik fiát. A cukrász nem vette el a cselédlányt, de sokáig gondoskodott a fiáról, aki később felveszi az apai nagyapja keresztnevét és édesanyja románosított családnevét, így lett Tudor Arghezi. Családjaikban mind az apa, mind a költő nagyon leplezték az anya kilétét illető valóságot, óvatosan, titkolózva viszonyultak hozzá.
Arghezi 1896-ban debütált ortodox költőként, teológiát is tanult, de aztán a szimbolizmus és más irodalmi irányzatok (mint például a bécsi szecesszió) hatására a múlt század elejének modern költőjévé vált. 1910-ben már román szocialista lapok munkatársa, publicistaként és műkritikusként tett némi tekintélyre szert, az első világháború kitörése után a királyi kormány ellen írt cikkeket, rövid időre be is zárták nemzetárulásért. 1927-ben jelent meg, viszonylag későn, első önálló verseskötete Cuvinte potrivite (Illő igék) címmel.
Ekkori költészetét és prózáját hit és tagadás, kétely és bizonyosságkeresés kettőssége, az emberi lét végső értelmének fürkészése jellemzi. Formavilágában a modern kifejezésformákból s a népköltészet és az ortodox vallásosság forrásaiból merít. Első regénye még vallásos témáról szól, de a következőkben már bírálja a Román Királyság közéletének romlottságát. Maró szatírái miatt az Antonescu-rezsim is átnevelő lágerbe küldi. 1948-tól kezdve Arghezi már a kommunista hatalom ünnepelt költője, kitüntetik különböző címekkel és díjakkal, a Román Akadémia tagjává választják. 1967-ben hal meg, a kormány nagy pompával és ünnepélyességgel temeti felesége mellé. itthon.ro

Vannak a romániai magyar oktatásnak gyöngyszemei
A diktatúra szisztematikus leépítése és a rendszerváltozás utáni szavazatszerzési törekvésekre silányuló oktatáspolitika ellenére vannak sikerei a magyar oktatásnak Romániában. Az egyik ilyen „kézzel fogható eredmény” a szatmárnémeti Véndiáktalálkozó, melyről idén az M1 is beszámol.
Közép-Európában, ahogyan az a PISA-tesztből is kitűnik, az oktatás siralmas helyzetben van – a magyar számokat alábbi cikkünkben tekintheti meg. Románia is bőven átlagon alul teljesít, az okok természetesen szerteágazóak, de alapvetően a gazdasági lemaradás és a politikai tétlenség határozza meg. „A reform fontossága és halaszthatatlan mivolta már 1990 első hónapjaiban megfogalmazódott. Az oktatás reformjának szükségessége – legalábbis a nyilvánosságban és a politikai diskurzusokban – olyan közhellyé vált, mint az, hogy Románia átmeneti gazdasági időszakot él meg. Azóta azonban sem a gazdaság privatizációja, sem az oktatási rendszer tényleges és átfogó reformja nem valósult meg” – fogalmaz tanulmányában Papp Z. Attila.
A politika tétlen
A tények azt mutatják, hogy a politikának nem sikerült megfelelő kereteket teremtenie, hogy a hatalmas lemaradást orvosolja. Kósa András László, a Közéletre Nevelésért Alapítvány kutatója a Transindexnek adott interjúban egyenesen úgy fogalmaz, „a román oktatási rendszer előnyeiről nem igazán tudok mit mondani, mert igazán komoly előnyt nem látok”.
Kifejti: az egyik legégetőbb probléma, hogy nincsen víziója a politikai elitnek, „a napi politikai harc, a koalíciós egyensúly mindig átírja a modelleket”. A gazdasági, humán dimenzióval kapcsolatban pedig úgy fogalmaz: „enyhe túlzással az mondható el, hogy azért lesz valaki pedagógus, mert a versenyszféra többi területén nem talál helyet magának”.
A centralizáltság a fejlődés gátja
Természetesen a probléma nem újkeletű, mondhatni a történelem ismétli önmagát: a diktatúrában kialakult helyzet továbbélését Papp Z. Attila úgy írja le: Az elavultság, elmaradottság elsősorban az oktatásügyben érvényes döntéshozatali mechanizmusoknak, a beiskolázási arányoknak, az oktatás finanszírozásának, igazgatásának és ellenőrzésének szintjén a legkézzelfoghatóbb. Hogy csak egy példát említsünk: miközben Nyugat-Európában az oktatás igazgatását, illetve finanszírozását már a 70-es években (különösen az 1973-as olajválság következtében) decentralizálták, vagy többpólusúvá tették, addig például Romániában még az 1995-ös, viszonylag újkeletű Tanügyi Törvény is nagyon sok centralizáltságra utaló kitételt tartalmaz.
Harc Trianon után
Ez a központosítás volt az, mely az alapvetően rossz helyzetben lévő román rendszerbe besorolt magyar oktatást tovább sújtotta a trianoni nemzettragédia után. A két háború közötti helyzetet Enyedi Sándor úgy fogalmazza meg, hogy „Az első huszonkét év magyar vezetői olyan államkeretben dolgoztak, amely nem feltétlenül óhajtotta meggyőzni a hazai és a nemzetközi közvéleményt, hogy a magyarság kulturális törekvései iránt humánusan viseltetik”. A pontos képet pedig úgy sommázza: „egy-egy iskolánk fennmaradásáért vívott harc”.
A második világháború után sem lett rózsásabb a helyzet, ugyanakkor részsikereket sikerült elérni – jelenti ki Vincze Gábor. Majd jött az 1948-as „tanügyi reform”, a „törvény az egész romániai oktatásügy számára új korszakot jelentett, de a magyar nyelvű oktatás szempontjából külön döntő jelentőséggel bír, ugyanis a törvény megszüntette az addig egyházi kézben lévő – olykor három–négyszáz éves –, elemi– és középiskolákat” – fogalmaz a szakember. Az ezt követő évtizedeket pedig olyan kifejezések jellemzik, mint a kultúrgettó, tisztogatás és romanizálás.
Gyöngyszem
Az egyházi iskolák ellehetetlenítése fontos sarokköve volt a romániai magyar oktatáspolitikának, hiszen ezek az intézmények mintegy mentsvárai voltak a magyarságnak. Ilyen volt a Szatmárnémeti Református Gimnázium is, melynek egyik épületébe zsúfolták bele az összes magyar diákot. Itt működik a mai napig a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és itt alakult meg a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Véndiákszövetség 1991 december 1-én– derül ki honlapjukról. Azóta minden évben megtartják a Véndiáktalálkozó, amelyen minden évben több ezren gyűlnek össze azok, akik magyar oktatásban tanultak.
A világ minden tájáról érkeznek
A három naposra duzzadt, idén július 13-14-15-én megtartott találkozó az egyik legfontosabb közösségi rendezvénye a Szatmár megyei magyarságnak. A diákok ilyenkor a világ minden tájáról visszatérnek, Amerikától Ausztráliáig. A mostani rendezvényen jelen lesznek olyanok is, akik 70 évvel ezelőtt érettségiztek – derül ki a Szatmár.ro cikkéből. Az esemény vitathatatlan fénypontja, mikor a Véndiákok átvonulnak a gimnázium udvarán, népviseletbe öltözött jelenlegi diákok oldalán.
Idén pedig az M1 is jelen lesz az eseményen. hirado.hu

Nem terhelhető az ortodox egyház
Felmentették tisztségéből tegnap este Eugen Teodoroviciot, Mihai Tudose kormányfő tiszteletbeli tanácsadóját, aki csütörtökön arról beszélt a Digi24 televízió egyik műsorában, hogy megadóztatná a Román Ortodox Egyházat.
A javaslatról a kormánypárt elnöke tegnap azt nyilatkozta: hallani sem akar róla. Eugen Teodorovici volt pénzügyi tárcavezető kifejtette: javaslatot terjeszt be az ortodox egyház megadóztatására, mint fogalmazott: „az egyháznak meg kell értenie, hogy a 21. században élünk, és a költségvetésnek nagyon sok pénzre van szüksége”. Elmondta azt is, a témáról tárgyalnak az egyház képviselőivel, a cél az, hogy végül közös nevezőre jussanak. Teodorovici elképzelhetőnek tartja azt a változatot is, hogy az állam visszaszolgáltassa az ortodox egyház javait, majd azokra vet ki adót, ugyanakkor hangsúlyozta: ha kiszámolnák, mekkora mértékű állami finanszírozásban részesült az elmúlt 27 évben az ortodox egyház, akkor kiderülne, igencsak jelentős összegekről van szó – mondta a volt pénzügyminiszter. Úgy vélte, szükséges megtalálni egy bizonyos egyensúlyt, és meggyőződésének adott hangot, hogy a Román Ortodox Egyház elfogadja majd az általa megfogalmazott javaslatot – ismertette a Hotnews portál. Erdély.ma

Képeslapok mesélnek a régi Barótról
Meglehetősen visszafogottan ünnepel Barót: hiába volt jó, sétáláshoz, nézelődéshez megfelelő idő, hiába voltak felszerelve a sörcsapok és tettrekészek a lacikonyhákon dolgozók, hiába szólt a központi színpadon a fúvószene, a kora délutáni órákban sem a barótiak, sem az Erdővidék többi településén lakók nem mondtak igent a kínált programra – pedig a városnapok első napjának legérdekesebb pillanataira éppen akkor került sor.
Minden bizonnyal sok érdeklődőt vonz az elkövetkezendő napokban a Barót 1890–1920 nevet viselő szabadtéri kiállítás. A református templom kerítésének oldalain elhelyezett felnagyított képekről egyszerre köszön vissza a múlt és a jelen: mintegy mementóként szól azokról a helyekről, intézményekről, melyek eltűntek, lerombolódtak, vagy a felismerhetetlenségig átalakultak, de mutatja azt is, a bő száz esztendővel ezelőtti Barót jókora része megmaradt, mindannak ellenére, hogy közben változtak az emberek, az impériumok és a közízlés. A Hoffmann Edit, Erdővidék Múzeumának munkatársa által tartott megnyitót követően az érdeklődők szívesen vették szemügyre a képeket, s próbálták azonosítani a megörökített épületeket. Utcák, régi és jelenlegi lakók, intézmények neveit sorolták, néha csendes vitába keveredve próbálták bizonygatni, a Főtér, az Alsó vagy Felső Kossuth utca, esetleg a Híd utcának melyik részlete látható egy-egy képeslapon, melyik épületben mi működött, mi változott meg rajtuk. Többen is hiányolták a hetvenes évek végén lerombolt városházát, s nyilatkoztak úgy, valódi értéke lehetne ma a városnak, de sajnálatukat fejezték ki amiatt is, hogy néhányuk jellegzetes kinézetét a modernizmus nevében kedvezőtlenül változtatták meg. Javaslatként hangzott el: jó lenne, ha a képeslapokon látható helyszíneket hasonló szögből és távolságból ismét lefényképeznék, a két képet egymás mellé téve állítanák ki, illetve bár néhány mondatban történelmüket is ismertetnék. Hoffmann Edit úgy nyilatkozott, már nekifogott a munkának, néhány képeslap témáját már rekonstruálta, de még távol az a nap, amikor a Székely Nemzeti Múzeum és a magánemberek tulajdonában fellelhető képek mindegyikét ismét megörökíti s kiállításra alkalmasak lesznek.
A központi színpadon a Csalakürtje fúvószenekar koncertjét követően a baróti Tanulók Házának műsora keretében fellépett a Csipike bábcsoport, a balettcsoportok és a Mozaik moderntánccsoport. Este a csíkszeredai Open Stage paródiaegyüttesé, a marosvásárhelyi Nemes Tiboré, a sepsiszentgyörgyi Black Velveté volt a fő fellépési helyszín, az első nap utolsó mozzanataként a baróti Feca zenéjére utcadiszkó volt.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zene mindenkinek
Valójában leginkább ezzel a közhelyes címmel lehet ajánlani az érdeklődők figyelmébe a Sepsiszentgyörgyön hétvégén kezdődő Dzsessz és Improvizációs Zenei Tábort, hiszen a képzés több mint hangszeres vagy vokális tudásszerzés: a zenei gondolkodás kialakításának, fejlesztésének lehetőségét ajánlja műfaji megkötés nélkül.
Az immár tizenegyedik alkalommal sorra kerülő tábort az a felismerés hívta életre, hogy Romániában nincs dzsesszoktatás intézményes szinten, folytatását meg az indokolja, hogy nagymértékben a táboroknak és az évközi műhelygyakorlatoknak köszönhető a környéken nagyon is zajló, élénk, változatos, jó zenei élet – mondja Lázár-Prezsmer Endre, a dzsessztáborok megálmodója és működtetője. Ennek az alapképzésnek köszönhetően jelenleg nyolc erdélyi diák tanul dzsesszt Budapesten különböző felsőfokú tanintézményekben, hárman pedig már végeztek, ők zenei pályán érvényesülnek.
A tábor a már jól bejáratott szerkezete szerint működik, délelőttönként egyéni vagy kiscsoportos hangszeres oktatás, délutánonként közös elméleti képzés és zenekari gyakorlatok a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, esténként pedig örömzene, jam sessionok a Teinben, a nyilvános szereplés gyakorlásáért. Ugyancsak a szokásnak megfelelően két nyilvános előadás is szerepel a tábor programjában, a tanári koncertnek és a diákok zárókoncertjének egyaránt a múzeumkert ad otthont.
Az oktatók java része visszajáró, nemzetközileg elismert zenei szaktekintély, idén Márkus Tibor, a tábor művészeti vezetője tartja a dzsesszelmélet-órákat és a zongoraképzést, Kovács Linda és Munkácsy Eszter az ének-, cantoórákat, Juhász Gábor a gitár-, Tóth Viktor a fúvós hangszeres, Oláh Zoltán a nagybőgő- és basszusgitár-, Jeszenszky György az ütőhangszeres képzést. A Kónya Ádám Művelődési Ház és a MUKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület által szervezett táborra mintegy harmincan jelentkeztek már, de létszámkorlátozás nincs, az érdeklődők az endrelazar@yahoo.com villámpostacímen vagy a 0742 769 628 telefonszámon kérhetnek tájékoztatást.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Éheznek a szeretetre (Csernátoni tábor rászorulóknak)
Tizenöt önkéntes segédkezik a Kovászna Megyei Vöröskereszt rászoruló gyermekek számára szervezett huszonhatodik ingyenes táborában, és talán mindannyiuk nevében fogalmazta meg a XI. osztályt végzett Tompos Szabolcs, hogy ez a munka minden fáradságot megér, mert azt látják, a gyermekek éheznek a szeretetre.
Az ötven gyermek, két vöröskeresztes táborvezető és tizenöt önkéntes kedden népesítette be a felsőcsernátoni Hanna Panziót, a Háromszék több településéről érkező táborozók hamar összebarátkoztak. A gyermekeket a Vörökereszt alegységei választják ki a helyi önkormányzatok segítségével olyan családokból, amelyek nem engedhetik meg maguknak, hogy fizetős táborba küldjék kicsinyeiket. A szervezők idén is felkészültek arra, hogy lesznek gyermekek, akik csereruha és cserecipő, fogkrém és fogkefe nélkül érkeznek, így is történt, kinek mi hiányzott, pótolták.
Első nap karkötőket és képeslapokat készítettek, és többen azzal fejezték ki ragaszkodásukat a csapatvezetőkhöz, hogy nekik is adtak alkotásaikból. Csütörtökön az elsősegélynyújtás alapjaival és a Vöröskereszt szimbólumaival ismerkedtek, batikoltak, zászlót készítettek, néptáncot tanultak. Tegnap kirándultak, ma az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeumot látogatják meg.
A hétfőig tartó táborban nem csak a színes programok és a táborvezetők, önkéntesek szeretete miatt érzik jól magukat a gyermekek, többen azt is elmondták, otthon nem esznek ennyi finomságot.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felvidéki jelállítók
Hallották hírét az eresztevényi Gábor Áron-síremlék melletti kopjafaerdőnek, s ők, bár a nemzettől elszakíttattak, határral elválasztattak, de hű és jó magyarok maradtak, ezért hát kötelességüknek érezték jelt állítani.
Két felvidéki település civil szervezete, a csatai székhelyű Sólyom Gyermekei Polgári Társulás és a nádszegi Mátyusföld Magyar Összefogás Polgári Társulás az első Góbé tábort szervezve, busznyi gyerekkel indult Erdélyt felfedező és a még itt nem jártakkal megszerettető körútra, jártukban-keltükben útba ejtették Eresztevényt is, ahol az Emlékezés erdejében a már előre felállított, a sepsiszentgyörgyi Sánta Barna által faragott kopjafát avatták fel. A kis, bensőséges ünnepre a felvidékiek is dallal-szavalattal készültek, de háromszéki barátaik is meglepték őket: a Kelemen Alpár vezette szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör katonanóta-csokorral fogadta, Kovács Attila és baráti társasága étellel-itallal látta el a hosszú útról érkezetteket. A Góbé tábor szervezői amúgy rendszeres Erdély-járók, a Sólyom Gyermekei társulás elnöke, Okos Csaba nemrég a Garam és a Duna mentén széles körű gyűjtést hirdetett meg, az adományokat Böjte Csaba gyermekotthonaiba juttatták el.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beárnyékolt kegyelet
A hódmezővásárhelyiek alapította Nemzeti Ivó Kupa – Ezer Nemzetség Baráti Társaság több évtizede szervezi már hon- és önismereti táborait, melyek során kisebb-nagyobb társaságuk Erdélyt felfedező útra kel nyaranta, gyalogszerrel, szekérrel bejárva egy-egy vidéket, mindenütt felkeresve emlékhelyeinket, eleink tiszteletének adózva.
Idei kegyeleti túrájukat Csíkszentmártonban kezdték, egerszéki éjszakázás után Úz-völgyét járták be, megkoszorúzták az ottani emlékhelyeket. Másnap Kászonaltíz szerepelt programjukban, tegnapelőtt Kézdiszentléleken a háborús emlékművet, Kézdivásárhelyen Kratochwill Károly szobrát koszorúzták meg, tegnap pedig a brassói 24-es honvéd gyalogezred hőseinek emlékére állított rétyi katonaszoborhoz, majd a sepsiszentgyörgyi közös temetőben levő, a két világháború hőseinek tiszteletére állított emlékműhöz látogattak el. Csakhogy a kegyeletet beárnyékolta egy rendőri közbelépés.
A Nemzeti Ivó Kupának saját zászlaja van, piros-fehér-zöld alapra a szervezet jelképét és nevét hímezték bele, szép és sajátjuk, hát hordják is magukkal mindenhová, ahol megfordulnak. Amúgy méltán is lehetnek büszkék zászlajukra, hiszen erdélyi útjaik nem csupán öncélúak, jöttükben-mentükben számos helyen segítséget is nyújtanak – legjobb példa erre a kiöregedett, ám sok értéket hordozó kicsiny település, Csehétfalva falumentő programjának felkarolása. A tegnapi bonyodalmat viszont épp ez a zászló okozta. A történteket a túrázókat elkísérő Incze Zsolt esperes mesélte el.
A társaság reggeliről a szálláshelyre visszatérőben, békésen, csendesen ment át Sepsiszentgyörgy főterén, egyik fiatalember a vállán vitte a zászlót. Ekkor egy civil ruhát viselő, cigarettázó férfi megszólította őket román nyelven, számon kérve, kifélék, mifélék. Az esperes közbelépésére rendőri igazolványt mutatott fel. Szóváltás következett, Incze Zsolt azt kérdezte, miért szólítja meg őket, hiszen nem tettek semmi törvénytelent, de nem is tisztázhatták a dolgot, mert ekkorra ott termett az egyirányú utcában a forgalommal szemben szirénázva száguldó rendőrautó. „Egy gyilkosság helyszínére nem érnek oda olyan gyorsan, mint ezek a rendőrök a színház sarkához” – idézi fel Incze Zsolt. Ismét szóváltás következett, az autóból kipattanó egyenruhások névsort akartak írni, végül igazoltatták az esperest és nejét, valamiféle papirost írtak, és útjára engedték a társaságot.
Békés járókelőket, akik nem is lobogtatva, csupán magukkal víve egy civil szervezet zászlaját, zaklatni fényes nappal Sepsiszentgyörgy főterén, több mint furcsa. Talán csak nem a szervezet tagjainak nemzetiségére utaló piros-fehér-zöld színek zavarták a román rendőrséget?
Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő érdeklődésünkre elmondta: rutinellenőrzésről volt szó, amelyet kollégái hivatali kötelezettségeik teljesítése részeként végeztek. Az igazoltatottaknál semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak – tette hozzá. (ndi)
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Anyanyelvén köszöntik az államfőt (Iohannis Székelyföldön)
Felhívásban kérte a székelyeket a Minta, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete, hogy Klaus Iohannis államfő keddre tervezett székelyföldi látogatására tűzzék ki házaikra a székely zászlót.
A szervezet szerint a gesztussal egyfelől a székely vendégszeretetről üzenhetnének az államfőnek, másfelől pedig azt mutathatnák meg, hogy Székelyföld igenis, létezik, a székelyek autonóm közösségként szülőföldjükön akarnak jövőt építeni maguknak. „A székely zászló nemcsak nemzeti szimbólumunk, hanem ebben testesül meg az autonómia gondolata: az, hogy mi itthon akarunk maradni és itt akarjuk megteremteni magunknak azt a környezetet, amelyben kiteljesedni, fejlődni tudunk” – nyilatkozta Tőke Ervin, a Minta elnöke. Hozzátette: sok román politikus úgy gondolja, az autonómia jelszava csak arra szolgál, hogy a magyar vezetők szavazatokat szerezzenek Székelyföldön, de nincsen erre igazi társadalmi igény. „A zászló kitűzésével azt jelezhetnénk, hogy a lakosság is akarja az autonómiát” – vélte a csíkszeredai önkormányzati képviselőként is tevékenykedő politikus.
Tőke Ervin megjegyezte: felhívásukban azért írták német nyelven az Isten hozta Székelyföldre! köszöntést, hogy emlékeztessék Klaus Iohannist német, kisebbségi voltára. Magyarázatként hozzátette: Iohannis több esetben magyarellenes megnyilvánulásokkal kívánta bizonyítani, hogy ő milyen jó román. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Módosult a büntetés-végrehajtás
Kihirdette tegnap Klaus Iohannis államfő a büntetés-végrehajtási törvényt. A jogszabály értelmében minden, embertelen fogva tartási körülmények között letöltött 30 napért 6 nappal hamarabb szabadulnak a foglyok. A kormány változata szerint csak három nap járt volna minden 30 nap után, amelyet rossz körülmények között töltött le az elítélt.
Nem megfelelő fogva tartási körülménynek minősül, ha a cellában egy fogolyra 4 négyzetméter vagy annál kevesebb terület jut (ebbe nem számolják bele a mosdó, illetve az élelmiszer tárolására alkalmas felületet); ha nincs lehetősége szabad levegőn végzett tevékenységekben részt venni; ha nem éri természetes fény, ha nem megfelelő a cella szellőzöttsége, ha nincs lehetősége egyedül használni a mellékhelyiséget vagy tisztálkodni; ha a szoba falai nedvesek vagy penészesek.
A jogszabályt nem alkalmazzák azokban az esetekben, amikor az embertelen fogvatartás okán jogerős ítéletben kártérítés kifizetéséről döntött valamely hazai bírói testület vagy az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Az törvény rendelkezik arról is, hogy a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított két hónapon belül minden börtön állapotát fel kell mérni, négy hónapon belül pedig a fogvatartottak állapotáról és körülményeiről is készül jelentés. A jogszabály azokra vonatkozik, akik 2012 óta kerültek börtönbe.
A Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség alkotmányossági kifogást emelt a tervezet ellen, azonban az Alkotmánybíróság elutasította az óvást. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A tusványosi gondolatiság megtartóereje (Beszélgetés Németh Zsolttal, Tusványos egyik alapító atyjával)
Tusványos egyik alapítója, Németh Zsolt minden évben kellemes izgalommal várja a szabadegyetem és diáktábor közeledtét. A politikussal kockázatokról és elvárásokról, valamint az RMDSZ-nek a magyar–magyar párbeszéd világába való visszatérési kísérletéről egyaránt beszélgettünk.
– Huszonhét év után milyen érzés hatalmasodik el önön az évnek ebben a szakaszában: jaj, Istenem, megint itt van, vagy hála Istennek újra itt van Tusványos?
– Inkább egy harmadik érzés vesz erőt rajtam, főleg azért, mert Tusványos munkával is jár, itt még nem annyira a szabadságot várja az ember. Olyasfajta izgalom, hogy az éppen soros rendezvénynek sikerül-e felnőnie ahhoz az elváráshoz, amely a Kárpát-medencében övezi ezt a tábort. A fellépés előtt álló színész hangulatához hasonlíthatnám ilyenkor az emelkedett adrenalinszint által befolyásolt lelkiállapotomat.
– A különböző események rendezői leginkább az utolsó utáni napot várják, amikor már túl vannak a nehezén. Ön mikor szokott megnyugodni, hogy na, ez is megvan?
– Ebben én sem különbözöm a szervezők többségétől, a vasárnap reggelt szeretem leginkább, amikor kijelenthetjük, hogy különösebb „balesetek” nélkül megúsztuk ezt a hetet. Mert a legfontosabb Tusványos esetében is az, hogy elkerüljük a tömegrendezvényekre jellemző kockázatokat. Sajnos, voltak már nekünk is súlyosabb baleseteink, de hála Istennek azt azért sikerült elkerülnünk, hogy erről legyen ismert Tusványos, és ez az elvárás most is a legfontosabbak között szerepel.
– A tábor eszmei tartalmának, a beszélgetéseken felmerülő témák minőségének és mélységének biztosítása is lehet „kockázati tényező”, hiszen bő negyedszázad után egyre nehezebb újra feltalálni a spanyolviaszt.
– Az ilyesfajta kockázatok elkerülésében sokat „segít” nekünk, hogy bizonytalan világban élünk. Különösen az elmúlt néhány esztendőben tapasztalhatjuk, hogy a rendszerváltozást követő adottságok meghatározó változáson mennek keresztül, és nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy újfajta helyzet kezd kialakulni a világ, Európa, a térség politikájában, de a nemzetpolitikában is. E vonatkozások természetesen nem függetleníthetők egymástól, nem tekinthetünk el ezek dominóhatásától. Úgy érzem, idén is sikerült jó jelszót találnunk – Tusványos, a biztos pont –, hiszen nagy szükségünk van arra, hogy újabb bizonyosságokat nyerjünk ebben a változó világban. Ennek a tábornak amúgy is mindig az volt a feladata, hogy ne csak kullogjon az események után, hanem próbálja meg körvonalazni a belátható jövőt. Ez a jelmondat azt az önbizalmat sugallja, hogy a magyar politika, mi, akik Tusványoson összegyűlünk, képesek vagyunk a helyzet objektív felmérésére, reális megoldások megtalálására.
– A közelmúltbeli néhány évben valóban elhangzott itt néhány olyan „prófécia”, amelyet aztán visszaigazolt a történelem. Az idei táborra tervezett témák milyen terveknek, vízióknak igyekeznek megágyazni?
– A legfontosabb talán az, hogy a saját lábunkra kell állnunk nekünk, magyaroknak, közép-európai polgároknak, egyéneknek. A szuverenitás fogalmának felértékelődésekor leginkább nem jogfilozófiai elvről van szó, vagy az Európai Unió reformjának politikai-filozófiai gondolatrendszeréről, hanem arról, hogy meg kell találnunk a nekünk szóló, számunkra legfontosabb válaszokat. Az erdélyi magyarság számára is lényeges, hogy egy saját útját járó országra, nemzeti közösségre támaszkodhat. Ha ebben képesek leszünk közös nevezőt kialakítani, annak mindannyian a haszonélvezői leszünk. Ha továbbra is képesek leszünk arra, hogy ne a feltétlen alkalmazkodás, hanem a reális helyzetértékelésen alapuló önálló, szuverén döntés jellemezzen bennünket, van esélyünk a talpon maradásra.
– Melyik számít az ön számára a táboralapítás legnagyobb, örök érvényű történetének?
– Egészen a forrásig érdemes visszamenni, addig a hosszú éjszakáig, amelyen megszületett a szabadegyetem gondolata. 1989. december 29-én egy kézdivásárhelyi tömbházlakásban hajnalba nyúlóan terveztük a jövőt, tele voltunk reménnyel és tenni akarással, amelynek folytatásaként másnap egy közös nyilatkozatot, Európa fiataljaihoz címzett felhívást is aláírtunk. Az idei tábornyitás hétfőjén egy veterántalálkozót készülünk tartani, amelyen reményeink szerint mi, aláírók valamennyien jelen leszünk: Török Sándor későbbi kézdivásárhelyi polgármester, David Campanale, a BBC újságírója, Szabó Miklós gyerekorvos és jómagam. Nagy öröm számomra, hogy annak az éjszakának a hangulata, elhatározása, cselekvése azt eredményezte, hogy továbbra is együtt vagyunk, mindazok, akik annak a gondolatnak a jegyében elindultunk. Ami nem jelenti azt, hogy közben ne veszítettünk volna illúziókat, hajszálakat, ne gömbölyödtünk volna ki, ne változott volna meg sok minden bennünk és körülöttünk. Az azonban nem kérdőjelezhető meg, hogy a cél felé haladunk, amelyet végső soron úgy fogalmazhatunk meg, mint a nemzetegyesítés programját. Olyan cél, amelyhez egyre közelebb kerülünk.
– A korábbi években tapasztalt intézményi távolmaradás után az RMDSZ idén visszatérni látszik a tábor programjába. Keressünk ebben valamilyen üzenetet, vagy egyszerűen csak kiforrotta magából az idő?
– Két megjegyzést mindenképpen fontosnak tartok ebben a témában. Az egyik, hogy a tábor szervezőinek szándéka mindig is az erdélyi magyarságon belüli párbeszéd elősegítése, szorgalmazása volt. Sosem pártpolitikát folytattunk, mivel a nemzetpolitika nem rendelhető ez alá, és ez akkor is igaz, ha nem mindig sikerült megfelelni a kitűzött célnak. Ugyanakkor csak a vak nem látja, hogy változnak az RMDSZ-en belüli erőviszonyok, a nemzetpolitikán belüli viszonyrendszerek is. Úgy tűnik, akik a kezdetektől fogva a tusványosi gondolatiság jegyében politizáltak az RMDSZ-ben – elsősorban a székelyföldi fiatal politikai nemzedékre hegyezném ki a figyelmet –, megerősödtek a szervezeten belül, a befolyásuk növekedésének is betudható, hogy az RMDSZ visszatérni látszik Tusványosra. Nagypolitikai értelemben pedig nem mellékes, hogy az utóbbi időben sikerült választ találni az anyaország és az erdélyi magyarság közötti fontos nemzetpolitikai dilemmákra. A meghatározó szereplők közötti együttműködés jelentősége felértékelődött, megerősödött a próbáljuk megérteni a másik szempontjait típusú megfontolás. Ugyanakkor örülök, hogy véget érni látszik az az időszak, amikor a magyar–román viszonyt a süketek párbeszéde jellemezte, meggyőződésem, hogy elmozdultunk a holtpontról. A közelmúlt magyarellenes kirohanásai ellenére is érzékelem a jelenlegi román politikában azokat a lehetőségeket, amelyek visszavezethetnek bennünket az értelmes párbeszéd útjára.
– Erdélyi országjárása sokakban felkeltette az érdeklődést az elcsatolt területek iránt. Tudatos „népnevelésnek” szánta?
– Nem volt abban ilyenfajta tudatosság, a csángóság iránti rajongásom például egyszer még Romániából való, örökre szóló kitiltással is járt. 1985-ben hiába próbált figyelmeztetni Kallós Zoli bácsi, hogy ne menjünk Moldvába, mert erősen harapnak a szekusok, nem fogadtunk szót neki, így kerültem tiltólistára. 1989. december 22-én viszont elsőkként találtunk rá Szilágymenyőn Tőkés Lászlóra, a régi családi barátra, hiszen az ő édesapja az én ugyancsak református lelkész apámmal volt jó barát. Azt követően indult el Erdély anyaországiak általi újrafelfedezése, a nemzeti integráció folyamata. Ha van valami, ami az elmúlt 28 esztendőben meghatározta és egyfajta kontinuitásként jellemezte a Fideszt – és ez már aligha fog megváltozni a belátható politikai jövőben –, akkor ez a rácsodálkozás volt a magyarság, a nemzeti összetartozás erejére, a nemzetegyesítés jelentőségére. És én hálás vagyok, hogy ebben részt vehettem.
– A magyarság, a csángóság iránti régi keletű érdeklődése mostanában művészeti kiállítások formáját is ölti. A nemzetépítés újabb dimenziója?
– A nemzeti összetartozás jelensége rendkívül szerteágazó. Jómagam részben politikus vagyok, részben viszont érdeklődő értelmiségi, aki a nemzeti identitás kulturális szövetére is érzékenyen reagál. Nagyon ígéretesnek tartom, hogy létrejöttek azok a nemzeti alapintézmények, amelyek tudomány, kultúra, oktatás megkerülhetetlenségét szolgálják. Az én részben örökölt, részben felvállalt művészet iránti érdeklődésem fontos, a családunk pedig jelentős képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkezik, amelynek bemutatásával is érdemesnek találtam bizonyítani, milyen erősek az összetartozásunk szálai. A tavalyi Transzcendencia című kiállítás után idén Antal Imre csángó festő műveit állítjuk ki Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban, egy egészen egyedülálló életművet, amelyet méltatlanul kevéssé ismerünk. És a sorozatnak lehetnek még újabb állomásai.
NÉMETH ZSOLT
Politikus, közgazdász, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik alapítója. Budapesten született 1963. október 14-én, 1982-ben érettségizett a budapesti Radnóti Miklós Gimnáziumban, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy–szociológia szakán diplomázott 1987-ben, majd politikatudományt hallgatott az oxfordi St. Antony’s College-ben. A Fidesz egyik alapító tagja, 1989 és 1993 között kis megszakítással az országos választmány tagja, 1995 és 2003 között a párt egyik alelnöke. 1990 óta országgyűlési képviselő. 1998 és 2002 között, valamint 2010-től a magyar külügyminisztérium politikai, majd parlamenti államtitkára. 2002 és 2010 között az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégiumi Egyesület elnöke, az Erdélyi Gyülekezet főgondnoka, majd tiszteletbeli főgondnoka, a Windsor Klub igazgatótanácsának tagja, a Magyar Új Atlanti Kezdeményezés alelnöke, 1999 óta a Johannita Lovagrend tagja. Beszédeit, cikkeit tartalmazó könyve Magyar kibontakozás címmel jelent meg 2002-ben. A Hitünkből értékek következnek című, 2016-ban megjelent két kötet a 2002 és 2014 közötti beszédeiből, interjúiból és írásaiból válogat. Nős, három gyermek édesapja.
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szakolczay Lajos: A szenvedés apoteózisa
Gazda József új könyve: A Golgota útján
A vörös holokauszt, vagyis a Gulagokba hurcolt százezrek története az erdélyi Gazda József (író, szociográfus, művészettörténész) szerint még most is tabu, s ezért adta közre fél század gyűjtőmunkájának az eredményét. Jóllehet könyvének nincsen, vagy nehezen körülírható a műfaja – a háromszáznyolcvanöt (!) vallomásra bírt ember emlékezése az oral history műfajába tartozik –, az író a dokumentumokat magyarázó kiegészítésével megrendítő képet rajzol a szovjet munkatáborokba, lágerekbe málenkij robotra vitt magyarok és a szülőföldjükön szenvedők kálváriájáról.
Nem tud belenyugodni abba, hogy az emlékezet és a szakma jó része gyakorta csak egy nevet emleget az emberiség hóhérai közül, Hitlerét. „S a Lenin, Sztálin és Trockij bűne, a Bérija és Blohin bűne, az emberiség eme hóhérainak bűne nem bűn? Vagy a Kun Bélák és Szamuely Tiborok, a Rákosi Mátyások és Kádár Jánosok, a Gh. Gheorghiu-Dejek, Honeckerek és a többi kommunista bűnöző bűne sem bűn?”
Hatalmas, emlékezést emlékezésre, adatot adatra halmozó, golgotai sorsok százait rögzítő „dokumentumregénye” a Vörös Pokol megbocsáthatatlan bűneit akarja – megvilágító s figyelmeztető erővel – szinte kőbe vésni, hogy egy borzalmas korszak embertelenségét tanúsítsa. Hiszen a munkatáboroknak mondott kényszerlakhelyek valójában haláltáborok voltak, amelyekben az emberi élet fikarcnyit sem számított. „Egy adott pillanatban Gulag lett az egész Kárpát-medence, a magyar-pusztítás helyszíne. S a puskacsövet vagy a gyilkos husángot nem (csak) a szovjetek, hanem a szerbek és a románok, csehek és szlovákok is ránk irányították, ránk zúdították, és így a magyar Gulag nem csak szovjet földön volt, itt volt mindenütt, itt, a haza vagy a régi haza földjén. Ott a leszakított területeken, ott a csonka, maradék ország földjén is ugyanúgy.”
Gazda, az író nem történész, s ezért nem hűvös történelmi képet rajzol. Az első világháború és Trianon, majd a második világháború megannyi következménye (országrészek visszatérése, majd újbóli elcsatolása stb.) csak annyira foglalkoztatja – jóllehet nagyon is megvan a véleménye a nagyhatalmak általi vesszőzésünkről –, amennyire szerepet játszottak (nagyon is azt!) az általa mikrofonvégre ültetett „hazátlanok” iszonyú sorsában. Minthogy, ahogyan írja, „megcsonkított sorsú embereket” szólaltat meg, a személyes sors korbácsos vakvágánya érdekli. Ahogyan „hőseit” kisiklatta a vér és vas hatalma. Ám a szubjektív emlékezet is lehet, mert csaknem minden esetben az erkölcs, a valódi kivallása mozgatta, olyan teher, amelyben a bűnösök és cselekedeteiknek a megnevezése szinte agyonnyomja a hazugságra épült világrendet. A tíz nagyobb fejezetre osztott mű – Megperzselt föld; Megbolydult lelkek; Front után és front mögött – háborúban; Fogságba esők, elhurcoltak, fogolytáborok hazai földön; Lágervilágban – lágerbirodalomban; Elítéltek, büntetettek – a poklok pokla stb. – a tematikus egyezést az időrenddel vegyíti. Az író természetesen nemcsak riporterként van jelen, hanem „történelmi” meglátásaival is. Hogy jobbára az ítélkező – a Vörös Pokolra ítéletet mondó – pózában, félelmetes kritikusként nyilvánul meg, az összekötő és értelmező, nem kevés érzelmet hordozó szövegeit is meghatározza.
A csaknem félezer adatolt vallomás nélkül ezek a „közbeszúrt”, az emlékező történelmet sajátságos, öntörvényű „glosszával” kísért futamok – mert esszéhálózat feszíti őket – önmagukban is megállnának, hiszen logikus fölépítésükben, „fölfejlődésükben” ott a magyarirtásra felelő kíméletlen írói ítélet. Íme egy csokor, hadd lássuk, az értelmező gesztus komolyságát! Amely abban ugyancsak megnyilvánul, hogy egy kissé oldja az oral history, a tájnyelvi ízek ellenére is az ismétlődéseivel sivatagnak tetsző beszéd szürkeségét. „És abban a pillanatban a világ másik részét kezében tartó erő számára fontosabb volt a Hitler nevű sakkfigura leütése a tábláról, mint a Sztálin nevű másik sakkfiguráé. Így hát a harc tulajdonképpen a rossz harca a rossz ellen. S bármelyik is győz, a rossz fogja lobogtatni zászlaját.” (Itt a háború) „Te, dél-erdélyi magyar, még ha érzed is, hogy ez csak pár napig tartó pünkösdi királyság lesz, akkor sem tudsz nem boldognak lenni. Hogy huszonhat év után újra magyar katonák léptek a hazád földjére. Visszajöttek! Isten hozta őket!” (Dél-Erdély, Torda...) „Előbb a székelyek alól, majd Beszterce-Naszód, Kolozs, Bihar, Máramaros és Szatmár megye magyarjai alól újra kicsúszik a szülőföld!” (Megbolydult lelkek) „Nemcsak te szenvedsz, szenved ő is, az ellenség, aki ugyanúgy távol van az otthonától, s hazavágyik, hazagondol. És itt összeér a kettő, a te sorsod az ő sorsával, a te szenvedésed az ő szenvedésével.” (Miért harcoljunk tovább?) „Az egész Kárpát-medencében elindul a hajsza ellened, néped ellen. El Erdélyben, el Délvidéken, Kárpátalján és Felvidéken, mindenütt, ahol magyarok élnek. Bosszú valamiért, csak azt nem tudni, miért. (...) A magyarság bűnös nemzetté nyilváníttatik újra és megint... Ott, a trianoni kereszt árnyékában.” (uo.)
„Itt el kellene vagy lehetne töprengenünk a bűn fogalmán. Mi az, hogy a te bűnöd. Hogy mi volt a kárpátaljaiak bűne vagy az észak-erdélyi magyarság bűne, Budapest ostroma túlélőinek bűne. Itt, Délvidéken mi volt ennek az ezer éven keresztül magyar terület lakóinak a bűne a 23 éves szerb, majd azt követő 3 évig újra Magyarországhoz tartozott terület lakóinak a bűne.” (Délvidéki vérengzések) „Ami hát Délvidéken vagy Erdélyben vagy Kárpátalján történik, ugyanúgy a folyamat része, mint bármi más. Mint minden! S csak részben Tito partizánjainak a bűne, ugyanannyira a kor embertelenségéé. Ez az embertelenség tette lehetővé a partizánok számára is, hogy »igenlett« bűneiket elkövessék” (uo.)
„1944 szeptembere és 1947–48 között sehol sem jó magyarnak lenni. A rossz, mint egy görgeteg, görög tovább... A magyar¬irtás folyamattá válik...” (Háborús bűnös nemzetrész) „S ha lehetne párhuzamot vonni a többi részeken történtekkel, akkor el kell mondanunk, hogy a legkegyetlenebb sors jelöltetett ki az észak-erdélyi magyarság számára.” (Fogoly vagy!) „A régi Oroszországot a kommunizmus tette tönkre. Az, hogy egy ingyenélő és munka nélkül élni akaró alj vette át a hatalmat, előbb elrabolta és felélte az elődök évszázadokon át felhalmozott javait, majd az embert semmibe vevő rabszolgamunkával pótoltatta azokat. S mögéje tettek egy rózsaszínűre festett ideológiát, a hazugság ideológiáját.” (Miért?)
„Maga az ország: (mármint a Szovjetunió – Sz. L.) egy nagy láger. Az országnak szüksége van arra, hogy láger legyen. Csak láger mivoltában tud fennmaradni. És addig marad fenn, ameddig láger-önmagát, emberiségellenes kísérleti telep jellegét megőrzi. Amikor majd elindul az úgynevezett demokratizálási folyamat, illetve a rendszer »emberarcúvá tételének« a kísérlete, meg fog roppanni, majd össze fog roppanni az ország. Az embertelenséget nem lehet emberarcúvá tenni.” (Büntetők és büntetettek) „Ott van az arcodon a szenvedés. Amit átéltél, azt, annak a nyomát onnan letörülni nem lehet. Ezekben az években öregebb lett a nemzet.” (Megviselt arcok)
Alighanem bőséges a fönti „írói kommentár”, hogy – akár nem tudván a poklok poklát – bepillanthassunk az 1944–45-től kezdődő jó pár év förtelmeibe. Csak úgy zuhognak ránk az emlékezők vádiratai. Akik hazaérkeztek csontsoványan a Gulagokból a szülőföldre, nemcsak testi valójukban voltak megtörve, de lelkileg is. De nekik még szerencséjük volt, hiszen az irdatlan szenvedésözön ellenére is túlélték a megpróbáltatásokat. Hogy a hétszázezer munkára kivitt „idegenből” hányan hagyták ott a fogukat – sajnos, rengetegen meghaltak, volt közülük, aki temetetlen maradt – pontosan nem tudhatni. (Gazda: „a magyar holokauszt, mely közel félmillió emberáldozatot követelt, életeket, sorsokat tett tönkre”, valójában egész nemzetünket megnyomorította.) Ha még egyszer fölvillantjuk az írói „kötőszöveg” (a megrázó vallomásokat kísérő értelmezéssor) egyik legsúlyosabb kitételét: „Magyart megverni, ölni, meggyilkolni nem bűn. Nem bűn sem Erdélyben, sem Délvidéken, sem Felvidéken vagy Kárpátalján, sőt, még a csonka országban sem” – azonnal érzékelhetjük, minő politikailag kifundált büntetéseken ment keresztül az elhurcoltak tábora. A hivatalos indoklás szerint csupán dolgozniuk-építeniük kellett (már amit a németekkel együtt leromboltak), ám „utolsó csatlósként” kijárt nekik – és nem kiskanállal porciózták a megalázást, a szenvedést – akár a halál is.
Természetesen, nem mindenki volt ellenség, sokan egy darabka kenyeret nyújtva megkönyörültek az éhezőkön, sőt, némely táborparancsnok vagy munkacsoport-vezető is emberibb arcát mutatta – „Nagyapám azt mondta, ne féljetek, az oroszok jó emberek. Ő ott volt fogságban négy esztendeig” (Szabó Árpád, Madéfalva) –, ám a kínzások napirenden voltak. Ha a nagy menetelésekben, a mínusz 30–40 fokban elhullott valaki, mit se számított. Ám ezek a szovjet földön történt, noha kikényszerített „természetes” halálok (a latrinába fulladás nem számított annak) hol voltak a délvidéki vérengzésektől, a középkorra jellemző kínzásoktól (Szabó Dénes plébánosnak „állítólag késsel bevagdosták a hátát és besózták”– Rehák Lászlóné Pósa Róza, Zombor), vagy hol a szárazajtai, tuskón végzett fejlevágásoktól („A kivégzések után kérték, követelték, hogy álljon át a falu ortodoxnak” – Nagy Gergely, Szárazajta)!
„Tele volt a Kárpát-medence – és a Kárpátokon túli részek is – haláltáborokkal. S mindenütt ott voltak a magyarok” – olvassuk a véghetetlen panaszáradatot megszakító írói kommentárt. S hogy Temesvárt is ez a különleges státusz illette, bizonyítja Szekernyés János (Kajántó) történelmi hűségű közlése: „1944 decemberében, amikor a magyar főváros, Budapest védelme összeomlott, több mint 100 000 magyar és német foglyot tereltek a temesvári lágerbe...”
Szekernyés János pár évvel ezelőtt kitűnő könyvet jelentetett meg A magyarság emlékjelei Bánságban címmel. A megszólaltatottak Kézdiszentlélektől Felsőőrig, Bibarcfalvától Királyhelmecig és Mezőbergenyéig rajzolják a döbbenetes vallomástérképet. Anélkül, hogy különbséget tennék a személyes sorsot nagymértékben érintő és a történelmi bántásokat általánosító kisebbfajta memoárok között, az írói és tudósi talár mint az összegző tapasztalatot érvényesítő eszköz föltehetően valaminő rangot ad. A délvidéki vérengzésekről több forrásértékű kötetben hírt adó Matuska Márton (Temerin) vagy a kisebbségekkel-nemzetiségekkel is behatóan foglalkozó egyetemi tanár, Rehák László (Szabadka), avagy a Szolzsenyicinnel egy táborban szenvedett nagykanizsai Rózsás János (aki mellesleg több emlékezés-regény mellett a kitűnő Gulag-lexikonnak is szerzője) egyként a Gazda József által megszólaltatottak között van.
Le a kalappal a megszállott, ötven évig vallomásokat gyűjtő szerző előtt, forrásértékű munka, ám nehéz olvasmány. Mert szinte lapról lapra, sorról sorra a szenvedés, a megaláztatás, az eltipratás, a gyilok ezer fajtája kerül színre, a pokol monotóniája is nehezíti a befogadást. Minthogy az oral history ízességét az adja, jóllehet némelykor kolonc is, hogy stilizálatlan a beszéd, némelykor a derű, a humor színei is föltűnnek.
Ám ez a kevés fény – noha más irányú, mégis hadd emeljem itt ki a kisbaconi Balló Gyula költői ihletésű szavait az „északi fényről” – csöppet sem tudja feledtetni a Vörös Pokol véghetetlen mélységét, a vég nem lesz más, mint a magyarirtás. Gazda József könyve ez ellen pörölve megrázó erejű dokumentum. (Hét Krajcár Kiadó, 2017) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvécs Áprily jegyében
A marosvásárhelyi Helikon – Kemény János Alapítvány idén is megszervezi hagyományos nyári rendezvényét, a helikoni leszármazottak találkozóját. Szokás szerint kerek évforduló köré összpontosítják az eseményeket. Ezúttal az 50 éve elhunyt Áprily Lajos életműve, egyénisége elevenedik meg a marosvécsi Kemény-kastélyban július 28-29-én. A költőről emlékkonferencia zajlik pénteken, a megemlékezés első délutánján. A 17.15 órakor kezdődő tanácskozás előadói: Takaró Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár, Gerlóczy Márton író, Áprily egyik dédunokája és Berényi Károly. Előtte 16.15 órakor emlékkiállítás nyílik a kastélyban. Az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum anyagából rendezendő tárlat Kemény János emlékezete címmel kerül közönség elé. Beajánlója Szebeni Zsuzsa színháztörténész. A pénteki programot a Musica Humana női kamarakórus fellépése teszi élményteljesebbé. Vezényel Csiky Csaba.
Július 29-én a kastélyparkba várják az emlékezőket. A 10 órakor kezdődő ünnepségen H. Szabó Gyula alapítványi elnök, Ördög Ferenc helyi polgármester és Benkő Mihály lelkipásztor köszöntője után a fél évszázada elhunyt és 130 esztendeje született Áprily Lajosról Takaró Mihály tart emlékbeszédet. A marosvécsi iskolások műsora a lírikus írásaiból mutat be válogatást. A főhajtás koszorúzással zárul. 11.30 órától a helybeli tánccsoport lép színpadra. Ezt Kilyén Ilka színművész lemezbemutatója követi. 13 órától kerül sor a helikoni írók leszármazottainak a beszélgetésére. A múltidézés a 2017-es helikoni évfordulókhoz kapcsolódik. Népújság (Marosvásárhely)

Szerepvivő emberré lettem”*
Június 19-én Budapesten dedikálta nekem új kötetét* Szász László, jó pár nappal később jutott el hozzám a könyv, de így is örültem neki, csak azt sajnáltam, hogy amikor kissé korábban a Sütő András 90. születésnapját jelző eseményeket próbáltam egybegyűjteni, erről a kiadói újdonságról nem számolhattam be. Sietek tehát hírt adni róla, anélkül, hogy a kiadványt részletesebben méltatnám. A későbbiekben talán erre is sort keríthetünk.
A kötet címe, a régies ízeket sejtető idézet és az Esszék alcím alapján az irodalomtudományban kevésbé jártas olvasóban nem tudatosulhat, hogy a fokos könyv jelentős hányada a tizenegy éve elhunyt marosvásárhelyi íróval foglalkozik. Aki viszont valamennyire is ismeri a szerző munkásságát, tudja róla, hogy az erdélyi magyar irodalom értő és elkötelezett kutatója, Sütő András életművének is alapos, avatott ismerője. Egykori marosvásárhelyiként, aki a múlt rendszer bukása előtt nem sokkal települt át az anyaországba, és vált a Károli Gáspár Református Egyetem docensévé, esszéiben, tanulmányaiban elsősorban szülőföldje nagy egyéniségeivel, a kortárs irodalom jeleseivel s a hozzájuk kapcsolható jelenségekkel foglalkozik. Nem csak folyóiratokban, könyvekben publikálja elemző írásait, tudományos értekezéseken is mindegyre közzé teszi kutatási eredményeit. Itthon is nemegyszer hallhattuk ilyen előadását.
A mostani a hatodik kötete. Fajsúlyos, nagylélegzetű, továbbgondol(kod)ásra késztető esszéket gyűjtött egybe benne. Első lapozásra, véletlenszerű beleolvasásra is egyértelmű: nagy horderejű, időszerű kérdéseket, társadalmi, erkölcsi, teológiai, alkotói dilemmákat igyekszik körbejárni a szerző. Címmagyarázatot is találunk a hátsó borítón kiemelve. Idézzünk belőle: „A meglepően korszerűnek és elevennek ható »szerepvivő ember« fogalmát Pruzsinszky Pál magyarította 1909-ben megjelent Kálvin-monográfiájában, a reformátor egy kései levelét idézvén, aki pedig egész életútját sűríti soraiban: »Ámbár mindig az volt a célom, hogy ismeretlenül maradjak, az Isten úgy irányozta sorsomat, hogy...: szerepvivő emberré lettem«. Az évszázadok folyamán a kifejezés – mindig a korszellemhez igazodva – többlettartalmakkal gazdagszik, de lényegében az alkotó ember jellemtípusaira utal. Arra a paradoxonra, miszerint az erkölcsi értékeket valló humanista értelmiségi viselkedésmintája társadalmilag nem hatékony, a társadalmilag hatékony cselekvő ember viszont nem lehet humanista. Az európai szerepmodellek történetileg Jézus környezetében alakulnak ki, az emberek azután ismétlődő viselkedésmintákat követnek – akár a 16. századi hitújító ellentmondást nem tűrő genfi egyházában, akár a román kommunizmus közepette túlélésre berendezkedő kisebbségi magyar értelmiség soraiban. Az áruló, a bűnbak, a szent vagy a mítoszi hős szerepkörei olykor kibogozhatatlanul összefonódnak egy-egy mértékadó személyiségben, és ennek a végtelen bonyolultságnak az érzékeltetésére ma is egyedül az irodalom képes.”
Ez a tömör idézet a könyvben közölt esszékben tágan kifejtve, az irodalmár Szász László alapvető téziseit, morális alapállását is tükrözik. Fejtegetéseit gazdag irodalmi anyagra, hosszasan tanulmányozott írói életművekre, vallástörténeti és teológiai, etikai kiadványokra, dokumentumokra, titkosrendőrségi ügynökjelentésekre alapozta, és arra is, amit a romániai diktatúra évtizedeiben a saját bőrén is megtapasztalt. A reformáció 500. esztendeje számos egyetemesen is értékesíthető gondolatot vetett fel, érthető, hogy a kálvini tanok és tanulságok Sütő András-i megközelítését e jubileumi évben megjelent kötetben taglalja a szerző. A „Szerepvivő emberré lettem” Sütő András Kálvin-portréja című fejezet több esszére tagoltan beszél az íróról, „hőséről” és annak egyházi szerepéről, a hozzá való viszonyulásokról, ugyanakkor Sütő közéleti szereplését, korábbi és későbbi megítélését, a hatalomhoz való viszonyát, a kortársi értékeléseket is górcső alá veszi.
A könyv e leghangsúlyosabb, terjedelmében is legnagyobb részét Az irodalmár: tudós vagy értelmiségi? című fejezet előzi meg. Eléggé általános a téma, a szerző személyes érintettsége persze teljességgel itt sem kerülhető meg. De az esetek többségében éppen e jelzett vagy bevallatlan személyesség teszi érdekesebbé az esszét. Mint ahogy az az aránylag rövid, de velős Naplók és szerepek (Adalékok a romániai magyar irodalom „titkos” történetéhez) című fejezetből is kiderül. A Napló Sütő András kéziratos hagyatékában található kis füzet, melynek első oldalai a Magyarországra menekített unoka gyermeki bejegyzéseivel indulnak, és a nagyapa naplójegyzeteivel folytatódnak, 1988. július 8-tól kezdődően.
Tematika és attitűd tekintetében a zárófejezet szintén nagyot markol. Az erkölcstanok kudarca az írói, egyházi, filozófiai berkekben egyaránt tetten érhető. Szász László Székely Jánostól kiindulva a Biblián keresztül széles öleléssel vizsgálja ezt a problémát. Beszédes az is, ha csak sorjáztatjuk egymás után a nagyesszé alcímeit: Minden meg van írva?, Az árulószerep archetípusai, Változatok az evangéliumokra, A kételkedés botránya, Irodalmi és teológiai fikció, Az írók és az irodalom erkölcse, Filozófusok etikája, Intermezzo. Három írói attitűd (a Székely Jánosé, a Páskándi Gézáé és a Sütő Andrásé), Teológusok etikája, Teológiai etika és az együttműködés morálja.
Nem könnyű, de izgalmas olvasmány. Nyilvánvaló, hogy szellemi izgalmakra gondolok.
NAGY MIKLÓS KUND / Népújság (Marosvásárhely)

Gyengélkedő könyvpiac
Az elmúlt 5 évben folyamatosan csökkent a magyarországi könyvkiadók száma és nettó árbevételük, a trend tavaly sem fordult meg a 2016-os pénzügyi beszámolók szerint – közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint 2012-ben 1746 vállalkozás foglalkozott fő tevékenységként könyvkiadással, ezzel szemben tavaly már csak 1510. Míg 2012-ben a könyvkiadók árbevétele 57 milliárd forint volt, 2016-ban alig haladta meg a 44 milliárd forintot. Az 1 milliárd forint feletti árbevételt 2012-ben tíz kiadó érte el, 2016-ban már csak hét ilyen vállalkozás volt.
A cégek alkalmazotti létszáma a 2012-es 3918-ról 2016-ra mintegy 1291-gyel csökkent – írták.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének statisztikái szerint 2013 és 2015 között a kiadott könyvcímek száma és a példányszám is, ha csak kis mértékben is, de növekedett – olvasható a közleményben.
A magyar könyvkiadók gazdasági helyzetét meghatározza, hogy az ellátási láncban lévő többi szereplőhöz képest mekkora részt tudnak kihasítani az árból. Jelenleg ugyanis, egy könyv fogyasztói árának 50-60 százaléka a könyvterjesztőknél marad, a fennmaradó részen osztozik a szerző, a kiadó és a nyomda.
Az építőiparhoz hasonlóan itt is megjelentek a lánctartozások, hiszen ha a kiadó nem jut a pénzéhez, nem tudja kifizetni a szerzőt és a nyomdát. Gyakori eset, hogy a kereskedők arra kényszerülnek, hogy jelentősen leértékelve adják el kiadványokat, ami gyengíti a kiadók piaci pozícióit, bár a kiadók is alkalmazzák ezt a módszert, hogy megszabaduljanak készleteiktől – közölte az Opten. Népújság (Marosvásárhely)

Értékelő Király András leköszönt államtitkárral
A délutáni foglalkoztatásban rejlő lehetőségek
Király András leköszönt oktatási államtitkárral dióhéjban megpróbáljuk összefoglalni az Oktatási és Nevelési Minisztériumban eltöltött közel nyolc évet, illetve Arad megyei anyanyelvű oktatásunknak a jelenét, a jövőbeli kilátásait tesszük mérlegre.
– Pontosan mennyi ideig volt oktatási államtitkár, és az idő alatt hány miniszter „dőlt ki” ön mellől?
– 2010. február 12-én foglaltam el a hivatalomat, a 2-3 nappal korábban megszületett kinevezésem után. Sem én, de szerintem más se gondolta volna, hogy egy ilyen hivatalban hét és fél évet el lehet tölteni. Ez egyrészt elégtétel az ember számára, hogy mégsem volt annyira hülye, nem követett el akkora hibákat, amik esetünkben, az anyanyelvű oktatás kérdésében jelentkezhettek. Az államtitkárságom idején közreműködött 11 oktatási miniszter kinevezésének, illetve menesztésének a kérdései külön sorozatot érdemelne, de ezt most ne boncolgassuk. Számomra teljesen újszerű munkakör volt, mert négyévi parlamenti tevékenység, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatói székében eltöltött félév után, volt bizonyos rálátásom a romániai magyar oktatásra. A jelzett szolgálatnak voltak jó és kevésbé jó időszakai.
– Talán kezdjük a jó időszakokkal.
– Megadatott, hogy jól kezdtünk, mert becsöppentünk egy munkának majdnem a közepébe, ami egy új tanügyi törvény kialakításával kezdődött. Merem állítani, hogy ez a törvény a mai napig az egyik legjobban összeállított jogszabály volt Daniel Funeriu miniszter részvételével. Ő olyan ember volt, aki a kollégákat hagyta dolgozni. Természetesen, voltak vitáink, ugyanakkor egy óriási előnye is volt ennek az időszaknak, hogy az RMDSZ erős kormánypozícióban volt. Markó Béla nemcsak idézőjelben volt miniszterelnök-helyettes, hanem kimondottan odafigyelt a tanügyi törvényre, ugyanakkor az RMDSZ-nek jó miniszteri csapata is volt Borbély László és Cseke Attila, továbbá sok államtitkár és vezérigazgató személyében. Tehát minden szinten érezték, hogy súlya van annak a csapatnak, amit a szövetség delegált. Egy nagyon jó tanügyi törvényt állítottunk össze, amiben két cikkely jut a kisebbségi oktatásnak, azon kívül elszórva cikkelyek vagy bekezdések, amelyek hivatottak voltak a kisebbségi oktatás fejlesztésére. Én a kisebbségi oktatás kifejezést használom, de le kell szögeznünk, hogy az a mi magyar nyelvű oktatásunkat jelenti, hiszen a kisebbségi oktatásban foglalkoztatott nagyjából 200 ezer diák közül 160-166 ezer között mozgott a magyar diákok létszáma az óvodától az érettségiig. Tehát a számokból is látszik, hogy a többi kisebbség a „futottak még” kategóriába sorolható.
– Ezzel párhuzamosan a német gazdaság vonzáskörében, a német nyelvű oktatás is felfutott.
– Az egy külön történet, ahol talán a németet tanítják németül, de a tantárgyak zömét már román nyelven oktatják. Ez a német gazdaság vezető szerepének a vonzatában lehetőséget kínál kitörni a romániai viszonyokból, illetve továbbtanulni, de ezzel most ne foglalkozzunk! Mi, természetesen, a magyar oktatásra figyeltünk oda, ezért jól láttuk, hogy a mi és a többi kisebbség oktatása között fajsúlyos eltolódások vannak. A Minisztériumban nehezen tudták felfogni, miért kell nekünk oktatási központ, miért akarunk beleszólni a tétel-összeállítás kérdésébe. Erre elmondtuk nekik, hogy nekünk komoly hagyományokkal rendelkező pedagógiai líceumaink, felsőoktatási intézményeink, egyetemeink vannak, ahol minőségi munka folyik. Funeriu ismerte a magyar rész műszaki kutatásainak az eredményeit, főként a fizika és a kémia terén, mert Lányi Szabolcsot szinte istenítette. Éppen ezért, támogatta az ilyen törekvéseinket. Elfogadtattuk velük, hogy nem csak vagyunk, hanem dolgozunk is.
Úgy táncolni a jégen, hogy kevésszer essünk el
– Sikerült-e a törvényt teljesen életbe léptetni?
– A nagy baj a törvénnyel, hogy két éve se volt, hosszú vita után, 2011 februárjában felelősségvállalással léptette életbe a kormány, mert a Szenátus bojkottálta a megtárgyalását, miközben a Képviselőház megszavazta. Félig sem igaz történet, hogy a parlament nem ismerte. A törvénynek szüksége lett volna még két évre ahhoz, hogy kiérje magát a működése. Sajnos, 2012 májusában megbukott az RMDSZ-t is magában foglaló koalíciós kormány. Utána jöttek a bal vagy bal-közép orientáltságú kormányok, amelyeknek érkeztek, illetve mentek az emberei. Én is folyamatosan vártam a miniszterelnöki „elbocsátó szép üzenetet”, amikor egy este telefonált Markó Béla, Verestóy Attila és Kelemen Hunor, akik elmondták: most jönnek a miniszterelnök úrtól, akivel megegyeztek, hogy olyan hivatalokban, mint a Tanügyi Minisztérium és a Kisebbségi Hivatal, ott maradnak az RMDSZ legmagasabb szintű emberei. Ez a felfogás bement a köztudatba, ezért a miniszterelnöktől függetlenül, továbbra is maradtak a tisztségviselőink. 2014. után az RMDSZ tartósan nem került vissza a kormányzásba, kivétel volt 6-7 hónap Victor Ponta miniszterelnöksége idején. A hatalomból való kimaradás megérződött a mi tevékenységünkön is. Végkövetkeztetésem: bárki, aki minisztériumban államtitkári tisztséget tölt be, annak szüksége van a pártjának a támogatására. Mivel a pártunk nem volt kormányon, megpróbáltunk a jégen úgy táncolni, hogy kevésszer essünk el.
– Véleménye szerint, a hét és fél évvel ezelőttihez viszonyítva, az anyanyelvű oktatásunk milyen pozícióban van?
– Történelemtanárként, folyamatosan figyelemmel kísértem a számokat és az eredményeket. Pozitívumként értékelhető, hogy a magyar oktatási hálózat szélesen kiterjedt, vagyis intézményekben nincs hiány, sőt a gyermekhiány miatt talán szűkíteni szükséges. Mert hiába van óvodánk és iskolánk bárhol, ha nincs benne gyermek. Tehát ez az egyik nagy kérdés, amit gyorsan meg kell oldani, és ami minőségileg is kihat anyanyelvű oktatásunkra. Úgy érzem, vannak előrelépéseink, mert az úgynevezett „veretes iskoláink” megerősödtek.
– A MOGYE-ügyet miért nem sikerült megoldani?
– Sok ügyet nem sikerült megoldanunk. A MOGYE ügyét minden normális államban megoldottnak tekinthettük volna, hiszen a törvény fehéren, feketén leírja, hogy melyek a kétnyelvű egyetemek, és a MOGYE benne van. A törvény tovább megy és elmondja: ahol akkreditált, tehát jóváhagyott oktatási program zajlik, ott a következő lépéseket kell betartani: az úgynevezett kutató igazgatóságokat (departamenteket) kell létrehozni, amelyek nem azért fontosak, hogy ott valaki igazgató legyen, hanem azért, mert az igazgatóság pénzügyi szervként is működik, ezért költségvetése van, meghatározza a saját tevékenységi területét, az állások meghirdetésének az időpontját vagy azt, mikor szűkítheti azokat. Ebbe a MOGYE nem ment bele. Itt Daniel Funeriu vagy kötött egy kompromisszumot vagy nem figyelt oda. Mert a törvény azt mondta, hogy az egyetemeknek meg kell szerkeszteniük kartájukat. Mi folyamatosan követtük, mindig az volt a válasz, hogy nincs karta vagy nem jött még meg, végül is túlment a 30 napon, ezért az úgynevezett hallgatólagos elfogadása következett. Akkor, újoncként érthetetlen volt számomra, miért is olyan nagy probléma, amikor vele szemben, szintén Vásárhelyen a Művészeti Egyetem külön magyar és román fakultásban dolgozott, a Babeş–Bolyain is sorozatban alakultak meg magyar vonalak. Idővel aztán kiderült, hogy Marosvásárhely akkor is, mai egy frontváros. Már Baba tanügyminiszter idején is a hajnali órákig végigültük azt a politikai egyeztetést, amely a Minisztérium és a MOGYE vezetősége között zajlott a méltányos rendezés érdekében. Ezzel együtt, zsákutcába jutott. Érdekes, hogy mennyire erős, mondhatnám a magyarellenes, de inkább azt mondom, a nemzeti vonal Vásárhelyen. Mert utána Victor Ponta miniszterelnökkel az élen, Andronescu oktatási miniszterrel, a felsőoktatásért felelős államtitkárral, RMDSZ-szel (legfelső szinten), helyben leírták a megoldásra váró 7 pontot, amelyeket a mai napig sem sikerült megoldani. Még hivatkozni sem igen akartak a 7 pontra, mert olyan válaszok érkeztek rájuk, hogy hajnali három órakor már nem tudom, mit írtam alá – mondta a rektor és a szenátuselnök. Tehát a MOGYE körül nem egészséges a hangulat. A MOGYE ügyében talán sebtapasz lehet a 2003-as miniszterelnöki rendelet, amely kimondja: a MOGYEn fele-fele arányban kerülnek be magyar, illetve román vonalra diákok, az a mai napig érvényes. Tehát 135 orvosi hely van magyar nyelven is, ahova ugyancsak anyanyelven felvételiznek, magyar nemzetiségű tanárok javítják a dolgozatokat. Hasonló a helyzet a Gyógyszerészeti és a Fogorvosi Egyetemen is. Ahol lefaragtak és ideologizálták, azok az úgynevezett fizetéses helyek, mondván: ha a diák fizet, akkor a tanulmányi eredményei döntsenek. Innen erednek azok a problémák, amelyekről senki nem beszél szívesen: vagyis, hogy a 215. román felvételizőnek jobb az átlageredménye, mint a 136. magyarnak. Tehát magyarok nem tudnak fizetős helyre bejutni, esetleg nagy ritkán 2-3-an. A fizetős helyek megállapítása és elosztása, teljesen szenátusi döntés alapján történik. Ezen úgy próbáltunk enyhíteni, hogy minden felvételi után összegyűjtik az el nem foglalt ingyenes helyeket, amelyeket országosan szétosztanak a jó egyetemek között. Így kap még 10-15 helyet a MOGYE magyar vonala is, de ugyanannyit kap a román vonal is, mert ingyenes helyek.
Nyugdíjasként is segítene
– Hogyan tovább a magánéletben?
– Nyugdíjas vagyok, az élet megy tovább. Ha igénylik, én nagyon szívesen segítem az érdekvédelmi szövetségnek azt a vonalát, amely a civilszervezetekkel foglalkozik. Úgy érzem, ehhez van egy adag tapasztalatom, amihez belföldi és külföldi ismeretségi kör is társul. Ha nem igénylik a segítséget, a Szabadság-szobor Egyesületben folytatom a munkát.
– Térjünk vissza az MKT-ülésen elhangzott kijelentésére, miszerint erdélyi szinten Arad megyében a legrosszabb a helyzet az iskolaigazgatók versenyvizsgája terén. Ezt hogyan értelmezi?
– Hosszú idő után az Oktatási Minisztérium kiírta az iskolaigazgatói versenyvizsgákat, amikre már régóta nagy szükség volt. Sajnos, éppen a technokrata kormány írta ki a versenyvizsgát, nagy helyzetismeret nélkül. A legnagyobb gond a Tanügyi Törvénynek a be nem tartásával van, ugyanis az világosan kimondja: az iskolaigazgatók versenyvizsgáját a tanfelügyelőségek szervezik meg, a helybeli polgármesteri hivatalok és tanácsok aktív segítségével. Ezúttal azonban teljesen központosították a vizsgát, amibe a szakszervezetek is többször beleszóltak. Éppen ezért, egy olyan lecsó lett belőle, hogy nem lehetett tudni, kinek, mi a szerepe. Mivel az akkori tanügyminiszter egy jó kutató, egy harmincoldalas tesztet állított össze, ami egyrészt túl összetett volt, de a mieink a román szöveg jó részét nem is értették pontosan. Az Arad megyei 12 magyar jelentkező közül egy igazgatónak és egy aligazgatónak sikerült a tesztje, ami magáért beszél, Erdély-szerte, a legrosszabb magyar eredmény. Átírták a főtanfelügyelők és a helyettesek módszertanát is, ami szintén hiba volt, mert a feltételek és a gondok ismerete hiányában történt. Mindent összevetve, jelenleg az Arad megyei magyar iskoláknak egy igazgatója és egy aligazgatója rendelkezik négyéves mandátummal. A többit kinevezték a versenyvizsgáig, ami július végén lesz. Megdöbbentő, hogy ezekre a tisztségekre nem jelentkeznek, noha nagyon fontos a nagy iskolák számára, ahol komoly magyar közösség él, hogy előrelátható tervezést lehessen készíteni.
– A mostani teszteket az előbbieknél jobban átgondolták?
– Tudtommal, még nem foglalkoznak velük. A versenyvizsga könyvészete azonban megvan, azon könnyítettek. Sajnos a Minisztériumban még most sem értik meg, hogy a tanügyben szükség lenne stabilitásra, amely jóvoltából legalább négy évre lehetne tervezni. Gimnáziumi szinten megvannak az új tantervek, már tudják, mit, hány órában fognak tanítani. Ehhez azonban olyan iskolai vezetőség szükséges, amely felkészíti a tanári karát, de a szülői közösséget is a diákokkal való foglalkozás hatékonyságának a növeléséért.
– Lesz-e komoly érdeklődés az igazgatói tisztségek iránt?
– A személyes beszélgetések alapján, nem gondolnám, hogy túl nagy verseny lenne az Arad megyei iskolákban az igazgatói tisztségekért. E hozzáállás a Csiky Gergely Főgimnázium, esetleg az erős vidéki iskoláknak a szintjén enyhén szólva megdöbbentő.
Vészes gyermekhiányban szenvedünk
– Több vidéki iskolánkban a gyermekhiány miatt az osztályok összevonásának a veszélye fenyeget. Kisperegen megszűnt a gimnáziumi rész. Hol fognak ezután tanulni a felső tagozatosok?
– A kisperegi történetbe minden évben belefolytam, mondván: addig tartjuk – és ebben támogatom is őket –, ameddig tartani akarják. Végül is, született egy olyan döntés, hogy a néhány felső tagozatos – mert az előkészítő osztálytól a nyolcadikig, talán 20 gyermek volt – Pécskára fog ingázni. Addig tartották a felső tagozatot, amíg arra igény volt. Ebben maximális támogatást kaptak, de hogy a továbbiakban milyen minőségű oktatás zajlik majd az összevont elemiben, az más kérdés. A kisperegi egy olyan esetnek a bizonyítéka, amikor a szülők nem érzik az egymásra utaltságot, hiszen azért járt oda olyan kevés gyermek, mert sok szülő Pécskára vitte a gyermekét.
– Melyik Arad megyei magyar iskola van még a kisperegihez hasonló, bizonytalan helyzetben?
– Visszakérdezek: melyik nincs? Mert ha szigorúan vesszük a törvény előírásait – amelyeken feltétlenül változtatni kell –, akkor marad a Csiky Gergely Főgimnázium és az Erdőhegyi Általános Iskola. Vegyük tudomásul: vészes gyermekhiányban szenvedünk, amit kezelni kellett volna. Sajnos, az Arad megyei nagyban hasonlít az országos helyzetképre, hiszen mindenhol drasztikusan csökkent a gyerekszám vagy túl sok az intézményünk. Erre székelyföldi példákat is hozhatnék. Példának okáért, Székelyudvarhely egy 30 ezer fős város, ahol azonban 5 líceum működik. Azokba a diákokat a környező falvakból gyűjtik be, azokban viszont diákhiány miatt veszélybe kerül az iskola. Úgy érzem, eljött az ideje, hogy őszintén beszéljünk anyanyelvű oktatásunknak az alapvető gondjairól. Egyik ilyen, hogy a vegyes lakosságú vidékeken, ha a szülő egy kicsit is elégedetlen az anyanyelvű oktatással, azonnal elviszi a gyermekét román iskolába.
– Mi lehetne az ellenszere a magyar diákok elvándorlásának?
– Amikor a legutóbbi parlamenti választáson a szenátori listán indultam, a kampányomban meghirdettem a délutáni oktatás minőségi javítását. Vagyis behozni olyan anyagi alapokat, meg kell találni olyan erőforrásokat, amelyekből nemcsak a diákok délutáni foglalkoztatását fedezzük, hanem a velük foglalkozó pedagógust is honorálhatjuk. Tehát délután minőségi munkának kell folynia, ami viszont nem a délelőtti munkának a folytatása. Felzárkóztatás, tehetséggondozás idegen-nyelv vagy számítógép kezelés terén. Tehát a szülőnek látnia kell, hogy a többlet, hasznos foglalkozást nem neki kell megfizetnie, ezért érdemes a gyereket abba az iskolába járatni.
– Hol lehetne ilyen anyagi erőforrásokat találni?
– E témában vannak megbeszéléseim, minden elismerésem a Magyar kormány erőfeszítéseiért, amelyeket a csángóoktatásért tesz. Ugyanakkor az anyaországiak is elismerik, hogy e tekintetben kissé „vizet hordunk a Dunába”. Én viszont állítom, hogy nem hiábavaló, hiszen a körülményesen beindított csángóoktatásban manapság több mint 1000 diák érdekelt, annyian tanulnak magyarul. Ha az megér ekkora erőfeszítést, ugyanúgy a szórványban is megérné a hasonló ráfordítás.
– Tegyük fel, hogy lesz pénz, de ki tudná e hatalmas munkát megszervezni, felvállalni?
– Szerintem adottak a feltételek, hiszen a Magyar Kormány az itteni helyzet felkarolásában a Pedagógus Szövetséget tekinti partnernek. Beszéltem az RMPSZ vezetőségével, ők nyitottak e munkára, mert érzik annak a halaszthatatlan szükségességét. Úgy érzem, ha e kérdésben előre tudunk lépni, akkor van perspektíva, mert a gyermekek délutáni programja, együttléte a közösségépítés szempontjából is fontos. Ha beindul, e munkában magam is szívesen részt veszek.
– Sok sikert kívánunk hozzá minden résztvevőnek, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Hány új kanyarós esetet jelentettek az elmúlt héten?
370 új kanyarós esetet jelentettek a múlt péntek óta, így meghaladja a 8000 ezret a diagnosztizáltak száma – közölte a járványos betegségeket megfigyelő és ellenőrző országos központ (CNSCBT).
A hivatalos statisztikák szerint máig 8107 esetben bizonyosodott be a kanyaró, és 31 beteg hunyt el, nyolcan Temes, hatan-hatan Arad és Dolj, hárman Krassó-Szörény megyében, egy-egy halálesetet jelentettek Bihar, Kolozs, Călăraşi, Szatmár, Vaslui, Galac, Maros megyéből, illetve Bukarestből.
Egy hét haladékot csütörtökön Mihai Tudose kormányfő Florian Bodog egészségügyi miniszternek, hogy dolgozzon ki egy tájékoztató programot, amivel tudatosítani lehet a lakosságban a gyermekek beoltásának fontosságát. A kérés olyan összefüggésben hangzott el, hogy jelenleg 180 ezer gyerek nincs beoltva kanyaró ellen.
„Van egy statisztikám: 180 ezer gyermek nincs beoltva kanyaró ellen, 80 ezer pedig nincs beoltva gyermekbénulás ellen. Így van?” – kérdezte Bodogot a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején.
Az egészségügyi tárca vezetője igazolta a számadatokat, ezért Tudose egy hetet adott neki, hogy előterjesszen egy tájékoztató kampányt.
„A jövő héten határozzák meg, hogyan lehet elérni, hogy a románok megértsék, hogy be kell oltatniuk a gyerekeiket. Van oltóanyag, de nem tudunk eljutni az emberekhez” – fogalmazott a kormányfő.
Florian Bodog közölte, több ízben is tárgyalt az Egészségügyi Világszervezet képviselőivel, és már létezik egy cselekvési terv, amit néhány napon belül gyakorlatba ültetnek.
Medifax; Szabadság (Kolozsvár)

Románia „meghatározó szerepéről” áradozik a francia nagykövet
Románia meghatározó szerepet játszik az Európai Unió külső határainak védelmében, a terrorizmus elleni harcban, a kiberbűnözés és a különböző csempésztevékenységek elleni küzdelemben - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban Michele Ramis, Franciaország bukaresti nagykövete.
Ami az igazságszolgáltatást illeti Michele Ramis úgy vélekedett, hogy hatalmas előrelépés történt ezen a területen, amelyet tartani kell, főleg annak fényében, hogy 2019 első félévében Románia tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét.
A nagykövet céljai közé tartozik a 2008-ban Románia és Franciaország között létrejött stratégiai partnerség életbeültetése.
Michele Ramis Franciaország 25. bukaresti nagykövete és az első nő, aki betölti ezt a tisztséget. Azt mondja: a hölgyek jelenléte a diplomáciában megváltoztatta a munkamódszereket, másképp közelítenek a válsághelyzetekhez, a férfiaktól eltérő módon egyesítik a határozottságot a békítő szellemmel. maszol.ro

Helyszíneken jártunk: melyik hétvégi román-magyar határátkelő állandósul?
A megnyitás óta eltelt négy és fél hónapban közel 31 ezren használták a román–magyar határon megnyitott tíz ideiglenes határátkelőt. A helybéliek hétvégenként előszeretettel közlekednek ezeken, de még mindig nem tudják, melyeket állandósítják. Ezért megkérdeztük az illetékeseket.
Bár már jócskán letelt a háromhónapos megfigyelési időszak, még mindig nem hozták nyilvánosságra, hogy a februárban megnyitott tíz ideiglenes magyar–román határátkelőhely közül melyek maradnak állandó jellegűek. Öt hónappal ezelőtt azt mondták az illetékesek, hogy a két legforgalmasabbat véglegesítik.
Az Országos Határrendészeti Felügyelőség július elején írásban feltett kérdéseinkre annyit közölt, hogy június végéig közel 31 ezren fordultak meg a tíz alkalmi határátkelőhelyen, a gépjárműforgalom pedid ez idő alatt meghaladta a 10 ezret. Az is írták, hogy a román és magyar kormányközi egyezmény alapján mindaddig mérik a forgalom intenzitását, amíg ezek a határátkelőhelyek üzemelni fognak. Hozzátették, szintén kormányközi, azon belül a két külügyminisztérium közti megállapodás dönti majd el, melyek fognak működni állandó jelleggel.
A határ két oldalán lévő szomszédos települések európai uniós támogatással építették meg, vagy építették újjá a határkeresztező utakat, hiszen ezek többségét a trianoni határok meghúzása előtt napi rendszerességgel használták az ott élők. Abban a reményben ruháztak be az utakba, hogy Románia is be fog lépni a belső határőrizet nélküli schengeni övezetbe. Ám a csatlakozás a 2012-es határidő után öt évvel is késik, ezeken az utakon tehát határőrizeti infrastruktúrát kellene kiépíteni, ami főleg a román államra róna terheket.
Beteljesült várakozás
Arad megyében négy ideiglenes határátkelő is működik. Kisvarjas és Dombegyház, Nagylak és Csanádpalota, Ottlaka és Elek, valamint a megye észak-nyugati csücskében Feketegyarmat és a Dénesmajor között. A határ két oldalán lévő települések lakói előszeretettel használják ezeket, hiszen jelentős távolságokat rövidítenek le, könnyebb a gazdasági, kulturális, de legfőképpen a rokoni és a magyar–magyar kapcsolattartás.
„Ha már európai uniós támogatással megépítettük az utat, azt szerintem használni kellene. A 21. századi Európában az utak azért vannak, hogy összekössenek bennünket, nem hogy sorompó álljon rajtuk” – mondta Papp Attila nagyiratosi polgármester, amikor arról érdeklődtünk, hogy az Iratosból, Nagy- és Kisvarjasból álló község lakosainak a hétvégéit mennyire könnyítette meg a szombatonként nyolc órán át nyitva tartó határ.
Az elöljáró szavai szerint elsősorban a rokoni kapcsolattartásban számít sokat az ideiglenes határátkelő. „Az első világháború után sok család kettészakadt, egy részük Dombegyházon maradt, a másik részük itt, a két Varjason és Nagyiratoson. Most sokkal könnyebben ráveszik magukat az emberek, hogy meglátogassák az ott maradt nagybácsit, nagynénit, mintha Tornya felé kéne kerülni, hiszen Kisvarjastól csak hat-hét kilométer a szomszédos település. De látom én szombatonként, hogy sok dombegyházi autó áll a falu központjában, tehát ők is szívesen jönnek. Olyan nagy dolog lenne állandóvá tenni ezt a határátkelőt? Úgy sem itt folyik az embercsempészet vagy a feketézés, ez tényleg csak a helyieket szolgálná” – fogalmazott Papp Attila.
A Kisvarjas- Dombegyház átkelő a legforgalmasabb
A román és a magyar kormány, illetve az Európai Unió közötti háromoldalú megállapodás több éves várakozást teljesített be. A Kisvarjas és a Békés megyei Dombegyház közötti utat 2013 decemberében avatták fel, de azóta idén februárig a sorompót csak a legritkább esetben emelték fel. A megnyitástól számított első három hónapban a tíz hétvégi határátkelőhely közül itt fordultak meg a legtöbben – erősítette meg nem hivatalos értesüléseinket Varga Lajos dombegyházi polgármester.
„A megfigyelési időszakot három hétről felemelték tizenkét hétre a román fél kérésére, és a külügyminisztériumtól tudom, hogy ez idő alatt 6600-an használták személyforgalomra – mondta. – Úgy, hogy csak az első két nyitva tartási napon volt népszerűsítve, hogy tudjanak róla az emberek, utána nem. Gondoljunk bele, heti nyolc órában tart nyitva, tehát 96 óra volt az első három hónapban, vagyis azt is mondhatnánk, hogy négy nap alatt ennyien mentek át a határok. Ragaszkodom hozzá, hogy a megállapodás alapján, ha a dombegyházi határátkelő a két legforgalmasabb egyike, akkor ezt állandósítsák. Ha a tizedikek vagyunk, elfogadom azt is, de legyen objektív a döntés”.
Csak egy ugrás…
Állítólag azzal lehet felbőszíteni a kisvarjasiakat, ha megkérdezik tőlük, melyik utcában laknak… Az Aradtól 19 kilométerre lévő település ugyanis csak egy utcából áll, párhuzamosan fekszik az országhatárral. Északi csücskében egy körforgalom található, onnan 900 méterre az államhatár, ahol a júliusi 36-38 Celsius-fokos kánikulában egyáltalán nem irigylésre méltó helyzetben dolgoztak a magyar és román határrendészek a múlt szombaton, a nyitva tartás huszadik hetében.
Árnyékot csak egy katonai sátor tartott, a számítógépek működtetéséhez szükséges áramot pedig aggregátorról biztosította a dombegyházi önkormányzat. A bemutatkozás, majd a jövetelem céljának elmagyarázása után telefonálgatás kezdődött mindkét oldalon, majd rövid időn belül – mialatt két-három autó kelt át a határon – tisztelettel közölték, hogy a magyar oldalon nem, de a román oldalon megengedik, hogy az átutazókkal interjút készítsek, amíg ők az útiokmányokat ellenőrzik. Csak az a kikötés, hogy ne fotózzak.
Elsőként Kisvarjas felől érkezett egy gépkocsi, a benne ülő hölgy rövid szabadkozás után bemutatkozott: Kiss Ildikó és a közeli Nagyvarjason lakik. „Mihelyst kinyitják a határt, én megyek, meglátogatom a volt szomszédaimat és a rokonaimat – magyarázta. – A magyarországi fürdőhelyekre is könnyebben eljutunk így, tehát nekünk nagyon jó volna, ha mindig nyitva lenne. Itt, a környéken sokan mezőgazdasággal foglalkoznak, és Magyarországon olyan növényvédő szerek, permetek kaphatók, amik nálunk nem, tehát ezért is hasznos volna…”
Még el sem tűnt a gépkocsi a szemem elől, már be is futott a határra egy másik Magyarország irányából. Arra voltam kíváncsi, milyen gyakran veszik igénybe ezt az utat, de a volánnál ülő ifjú hölgy a családfőre hárította a válaszadást. „Minden második héten jövünk – felelte a dombegyházi Kriszta Lajos. – Nekünk nagyon megfelel, közel van Arad, most is áruházba megyünk bevásárolni”.
„A dombegyházi embernek hiányzik Arad”
A határátkelőtől gépkocsival néhány perc csak a hat kilométerre lévő Dombegyház takaros központja. Egy italméréssel is foglalkozó kisboltban épp a mennyezeti ventilátort szerelték, amikor beléptem, de az egyik középkorú úr, Megyeri András készségesen válaszolt a kérdéseimre.
„Mi konkrétan nagyon várjuk, hogy végleg megnyíljon a határ! – jelentette ki. – Arad egy majdnem kétszázezres lakosú város, és ez a dombegyháziaknak egy kaput jelentene. Mezőgazdasági termelő vagyok, és gyakran aradiak veszik meg tőlünk a dorozsmai piacon a terményt. Ha ez a határ nyitva volna, itt helyben születne az üzlet, ami mindenki jó lenne. Nem beszélve arról, hogy akár mi is kimehetnénk az aradi piacokra… Nagyon sok aradi magyarnak Dombegyházon van már háza, innen járnak dolgozni Aradra. Csak Battonya felé, ami negyven kilométer, erre meg csak a fele volna”.
Egykoron Arad volt ennek a térségnek a gazdasági, szellemi és kulturális központja. Dombegyház is a vonzáskörzetébe tartozott, amit a következőképp írt le beszélgetőpartnerem: „Nekünk azt mondták a nagyapáink, hogy Arad sokat jelentett Dombegyháznak. Mert ha elvittek egy mázsa búzát az aradi vásárba, annak az árából ostorkivágásig fel tudtak öltözni. És ez ma nagyon hiányzik a dombegyházi embernek…”
Zerénd és Gyula között is felére csökkenne a távolság
A négy Arad megyei ideiglenes határátkelőhely közül a nagylaki tart nyitva vasárnap, a többi szombatonként üzemel. A leghosszabb a program Feketegyarmat és Dénesmajor között, ahol reggel tíz és este hét óra között lehet közlekedni. Ezt az utat 2012 novemberében adták át a Fekete-körös-menti településen, de azóta csak kivételes alkalmakkor használhatták.
„Ha ez állandóan nyitva lenne, ebben a térségben mintegy húszezer ember élvezhetné közvetlenül az előnyét – mondta Simándi Sándor nagyzeréndi polgármester (közigazgatásilag Zeréndhez tartozik Feketegyarmat). – Húsz-harminc éve sok zeréndi ember költözött Magyarországra, és itt laknak a környéken, Gyulán, Sarkadon, Dobozon. Nekik is megkönnyítené a hazalátogatást. Jelenleg a távolság Gyuláig, a gyulavarsándi határátkelőn át, körülbelül negyven kilométer, erre pedig csak tizennyolc”.
Simándi Sándor szerint a feketegyarmati határátkelőt két-háromezren használhatták eddig, de hivatalos adatot nem ismer. Azt viszont hozzátette, hogy tudomása szerint nem mindenütt sportszerű módon próbálták növelni a forgalmat. „Úgy hallottam, hogy az ottlakai polgármester megmondta a szociális segélyből élőknek, hogy amikor nyitva a határ Elek felé, menjenek át, oda–vissza többször is. Nos, mi ezt nem csináltunk…” – jegyezte meg.
A zeréndi elöljáró úgy értesült, hogy bármelyik kettőt is véglegesítik a tíz ideiglenes határátkelőhely közül a román–magyar határszakaszon, a hétvégi üzemmód a többin továbbra is megmarad.
Pataky Lehel Zsolt / maszol.ro

Széttépte egy 17 éves juhász combját a medve
Juhászra támadt szombat hajnalban egy medve a Retyezát-hegységben. A megsebesített fiatalembert a SMURD helikopterével szállították Marosvásárhelyre.
Az Agerpres beszámolója szerint az eset a Zlata-csúcs tövében lévő esztenánál történt. A fiú el akarta kergetni a juhok körül ólálkodó medvét, a nagyvad rátámadt és szétkaszabolta a jobb combját – nyilatkozta a hírügynökségnek a Hunyad megyei hegyimentő szolgálat vezetője.
Ovidiu Bodean elmondta, a medvetámadásról a juhász egyik társa értesítette őket hajnali fél ötkor. A fiatalembert a hegyimentő szolgálat helyszínre siető csapata részesítette elsősegélyben. Mivel a fiú sérülései súlyosak, riasztották a SMURD-ot. Az áldozatot mentőhelikopterrel szállították egy marosvásárhelyi kórházba. maszol.ro

„Románia senkit sem akar megtámadni”
A Patriot rakétavédelmi rendszerekre elköltött dollármilliárdok a „Romániában élő románok” biztonságát szolgálják – véli a Saber Guardian 2017 nevű hadgyakorlatra kilátogató Klaus Iohannis elnök.
A nagyszabású, több nemzet katonáinak részvételével zajló hadgyakorlatra kilátogató elnöktől az újságírók azt is megkérdezték, hogy az amerikai Patriot rakétavédelmi rendszerek megvásárlása nem fogja-e ingerelni Oroszországot, tovább rontva az amúgy is feszült román–orosz viszonyt.
Klaus Iohannis válaszában (akárcsak a deveselui rakétabázis esetében) azt hangsúlyozta, hogy csupán Románia védelmének erősítéséről van szó, senkit sem terveznek megtámadni: „Elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy miért döntöttünk a beszerzés mellett. Nem akarunk senkit sem megtámadni. Csupoán annyit akarunk, hogy a hadsereg modern, hatékony felszereltséggel rendelkezzen. Ezek a felszerelések arra hivatottak, hogy védjenek minket, hogy biztosítsák a Romániában élő románok biztonságát” – válaszolta Iohannis.
Mivel a hadgyakorlaton ukrán katonák is részt vesznek, ezért Ukrajna NATO-csatlakozásának a kérdése is felmerült. Iohannis szerint ez egy olyan döntés, amelyet elsősorban Ukrajnának kell meghoznia, és tárgyalásokra is akkor kerül majd sor, ha Ukrajna kéri felvételét. Agerpres; itthon.ma/erdelyorszag

Kijevi állomáshellyel bővül a külföldi magyar vendégoktatói hálózat
A Keleti és a Déli nyitás programjához kapcsolódóan újabb 24 stratégiailag jelentős helyszínnel bővül a magyar nyelvet külföldi egyetemeken tanító vendégoktatók hálózata a kormány hétfőn elfogadott határozata értelmében, így három év múlva már 70 oktató munkája járul hozzá Magyarország és a magyar kultúra népszerűsítéséhez – mondta el az MTI-nek Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
A 2019/2020-as tanévben újabb állomáshelyek létesülhetnek Horvátországban (Fiume), Romániában (Nagyvárad), Szlovákiában (Kassa, Pozsony), az Egyesült Államokban (Cleveland), Egyiptomban (Kairó), Indiában (Újdelhi), Törökországban (Isztambul) és Ukrajnában (Kijev). A 2020/2021-es tanévben várhatóan Japánban (Tokió), Finnországban (Tampere), Németországban (Regensburg), Tajvanon (Tajpej), Olaszországban (Róma, Nápoly), Belgiumban (Leuven), Spanyolországban (Huelva), Tunéziában (Tunisz), Ukrajnában (Lemberg), Horvátországban (Eszék) és Oroszországban (Hanti-Manszijszk, Szamara, Ufa) indul el az oktatás. A hálózat megerősítésén túl a Vendégoktatók a magyar kultúráért program finanszírozása is emelkedik – tette hozzá. Hammerstein Judit emlékeztetett arra, hogy a vendégoktatói hálózat az elmúlt három évben 15 hellyel bővült, így jelenleg 46 vendégoktató 26 országban évente 2000-2200 diákot tanít. Mint hangsúlyozta, a hétfői kormányhatározat nem csupán a vendégoktatói hálózat megerősítését és további bővítését célozza, kiemelt célja a vendégoktatói státusz vonzerejének növelése, foglalkoztatásuk újraszabályozása és a Vendégoktatók a magyar kultúráért program kiterjesztése is. A vendégoktatók jelenleg 95 százalékban a fogadó felsőoktatási intézménnyel állnak foglalkoztatási jogviszonyban, munkabérüket az illető ország előírásai alapján állapítják meg. Az ösztöndíj-támogatási rendszer bevezetésével a KKM a vendégoktatókat az intézményközi megállapodások alapján 10-48 hónapra ösztöndíjas jogviszonyban alkalmazza majd. Ez a forma kellő rugalmasságot biztosít ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjon a helyi szakmai igényekhez, a magyar stratégia esetleges módosulásaihoz. Az ösztöndíjas jogviszonnyal megoldódik az a több évtizedes probléma, amely a vendégoktatók egészség- és társadalombiztosítási, adó- és járulékfizetési kötelezettségével, munkaviszonyban töltött éveik számával kapcsolatban jelentkezett – jegyezte meg.
Hammerstein Judit emlékeztetett arra: a vendégoktatók feladata, hogy az oktatás mellett kutatási projektekbe is bekapcsolódjanak, erősítsék a kapcsolatépítést a magyar felsőoktatási intézményekkel, egyfajta “kulturális diplomataként” aktívan részt vegyenek a magyar kultúra népszerűsítésében, helyi programok szervezésében. A kormányhatározat arra is hivatott, hogy a jövőben a korábbinál jóval szorosabb legyen az együttműködés a vendégoktatók, a külképviseletek és a külföldi magyar intézetek között.
Az elmúlt néhány évben a Vendégoktatók a magyar kultúráért program keretében csaknem száz sikeres rendezvényt sikerült megvalósítani a világ számos országában. A program célja a magyar kultúra és tudomány külföldi népszerűsítése érdekében nagyobb közönségnek szervezett projektek – kulturális rendezvények, rendezvénysorozatok, filmvetítések, hangversenyek, koncertek, kiállítások – megvalósítása, kiadványok megjelentetése. A kormányhatározat értelmében ennek a programsorozatnak is bővül a finanszírozása: a kezdeményezés további fejlesztése érdekében a költségvetés 2019-től vendégoktatónként átlag 1,5 millió forint programtámogatással számol, amelyre a vendégoktatók pályázatot nyújthatnak be – mondta helyettes államtitkár.
A kormányhatározatban kijelölt célok megvalósításához a tárca költségvetésében 2019-ben beépülő jelleggel 422,2 millió, 2020-ban beépülő jelleggel további 271,4 millió, a 2021. évtől pedig szintén beépülő jelleggel további 259,6 millió forintot rendelnek.
Kocsis Julianna / karpatalja.ma

Felkészülés a székely önrendelkezési törekvés száz éves évfordulójára
2017. július 15-én Sepsiszentgyörgyön ülésezett a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága. Az elnöki beszámoló meghallgatása után a testület kitűzte a Székely Nemzeti Tanács soron következő ülésének időpontját, amelyre 2017. október 21-én kerül sor.
Ez alkalommal napirenden lesz a Székely Nemzeti Tanács elnökének megválasztása, valamint a centenáriumi év ünnepélyes meghirdetése, hiszen 2018. november 19-én lesz száz éves a székely önrendelkezési törekvés, száz éves lesz a Székely Nemzeti Tanács.
2010. november 19-én a Székely Nemzeti Tanács a Magyar Parlamentben megtartott ülésén kimondta a történelmi folytonosságot az 1918. november 19-én Budapesten és a 2003. október 26-án a székely falvak és városok közösségeinek akaratából Sepsiszentgyörgyön létrehozott Székely Nemzeti Tanács között.
A határozat a Székely Nemzeti Tanács alapítási napjának 1918. november 19-ét nevezte meg, azt a napot, amikor Gróf Bethen István kezdeményezte az erdélyi Székely Nemzeti Tanács megalakítását. A későbbiek során elkészül a centenáriumi év esemény-naptára, a legfontosabb megemlékezésekkel és helyszínekkel, a száz év történelmét áttekintő konferenciák, kiadványok, kiállítások sorával. Mindezekben számítunk a székelység és az egész magyarság támogatására.
Az Állandó Bizottság a Gábor Áron díjat a 2017. évre dr. Dávid Lászlónak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorának adományozza. A gyűlés résztvevői egyetértettek abban, hogy dr. Dávid László mérnökként, alkotó tudósként, egyetemi tanérként és Székelyföld legfontosabb felsőoktatási intézményének vezetőjeként is rászolgált a kitüntetésre, de tekintettel voltak arra is, hogy a III. Székely Kongresszus megszervezésével megnyitotta az utat, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a székely jövőépítés szellemi központja legyen.
A hagyományoknak megfelelően, a díjátadó gálára, a Székely Szabadság Napján 2018 március 10-én, Marosvásárhelyen kerül sor.
A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata; Erdély.ma

Szilágyi Zsolt levele Klaus Iohannis elnöknek
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az alább közölt nyílt levélben hívja fel Klaus Iohannis elnök figyelmét arra, hogy milyen szempontokat érdemes megfontolnia a székelyföldi látogatása során.
Tisztelt Elnök úr!
Néhány nap múlva sor kerül első székelyföldi látogatására. Engedje meg, hogy ez úton is gratuláljak elhatározásához, nem csak azért, mert Erdély e régiójában érte el a legjobb – megyei szintű – eredményeket a 2014-es elnökválasztás alkalmával, hanem azért is, mert e térségben – ahol a magyarok többségben élnek – évtizedes, mindmáig megoldatlan, problémákkal találkozhat. Épp ezek miatt a Székelyföld lakói úgy érzik – és ebbéli érzetük valóság is –, hogy Románia leginkább diszkriminált, mellőzött és perifériára kényszerített állampolgárai.
Meggyőződésem, hogy Önnek is – az erdélyiek többségéhez hasonlóan, politikai meggyőződéstől függetlenül – szándékában áll megreformálni a romániai hatalmi viszonyokat, oly módon, hogy az erdélyiek ne úgy gondoljanak többé Bukarestre, mint egy korrupt, cselekvőképtelen hatalomra, mely nem tudja megfelelő módon hasznosítani a rendelkezésére álló lehetőségeket és forrásokat. Szeretnénk, ha Bukarest egy modern fővárossá válna, mely nyitott a vidék problémáira, s amely példát mutat az egész ország számára. Sajnos mindez, jelen pillanatban, még nehezen képzelhető el.
Az Erdélyi Magyar Néppárt nem az egyetlen – de e tekintetben talán a legkövetkezetesebb – politikai alakulat, mely vallja: egy átfogó szerkezeti reform Románia javát szolgálná. Egy olyan reformra gondolunk, mely figyelembe venné az évszázadok során kialakult történelmi régiókat, melyek képesek saját maguk önkormányzására. A német föderációs modell irányadó lehet számunkra. A föderális Románia – a mostani központosított és korrupciótól terhelthez képest – sokkal hatékonyabb lehetne.
Sajnos mindmáig nem indult el egy őszinte és szervezett párbeszéd a fentebb említett témákról, mint ahogy nem alakult ki párbeszéd az őshonos nemzeti közösségek szerepét, helyzetét és jövőjét illetően sem. A nemzeti- és etnikai közösségek Románia államalkotó nemzeti közösségei, a törvénykezés, de legfőképp a mindennapi gyakorlat mégis másodrangú polgárokként kezeli őket.
Mi, romániai magyarok, hatalmas veszteségként tekintünk a romániai német közösség drámai megfogyatkozására, mely közösség az évszázadok során nem csak megőrizte értékeit és identitását, de fejlődőképesnek is bizonyult. Mint azt bizonyára tudja, az erdélyi szászok autonóm státuszukat – mely csaknem 650 éven keresztül érvényben volt, s mely lehetővé tette számukra a széleskörű önrendelkezést és önkormányzást – 1224-ben II. András magyar királytól kapták. E jogállásnak köszönhetően sajátos terület- és etnikai alapú jogokat biztosítottak számukra – vagyis területi autonómiát.
Amikor tehát Székelyföld vagy az erdélyi magyarság autonómiájáról beszélünk, akkor olyan modellekről van szó, melyek több száz éves hagyományra tekintenek vissza térségünkben. Ez esetben egy olyan nemzeti közösség jövőjéről beszélünk, melynek tagjai román állampolgárok, akik Romániában dolgoznak, itt adóznak, betartják az ország törvényeit és békében kívánnak élni román nemzetiségű szomszédjaikkal. Az autonómiáról folytatott párbeszédet – a 90-es évek óta többször is – kezdeményezték már romániai magyar politikai- és civil szervezetek, különös tekintettel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt, mely szervezetek politikai programjukat az autonómiaigény köré építették.
Tisztelt Elnök úr!
Az általunk fentebb felvázolt problémákat a modern Európában a párbeszéd, a közös megegyezés, a kompromisszumok és a politikai-adminisztratív megállapodások útján oldották meg, melyek modern intézményes megoldást eredményeztek minden esetben.
Finnországban, Svájcban, Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Dániában, Spanyolországban, Olaszországban, Magyarországon, de még Szerbiában vagy Mecedóniában is léteznek működő területi- és kulturális autonómiaformák. E példák is bebizonyították: az autonómia stabilitást, jólétet, a különböző nemzeti közösségek, valamint a többség és kisebbség közti egyetértést eredményez.
Az európai integrációs intézmények, különösen az Európa Tanács, támogatják abbéli törekvéseinket, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb autonómiaformákat őshonos közösségünknek és történelmi régióinknak. Tudatában annak, hogy az 1918-ban Gyulafehérváron összegyűlt románság kötelezettséget vállalt arra vonatkozóan, hogy biztosítják az autonómiát és az önrendelkezéshez való jogot minden olyan nemzeti- és etnikai közösségnek, melyekkel együtt kívántak élni Erdélyben, különösen érthetetlen számunkra, hogy a román elit még napjainkban sem érzi magát morális-, politikai- és jogi értelemben adósnak ennek megvalósításáért.
Meggyőződésem, hogy e helyzet csak akkor orvosolható, ha mélyreható és nem felszínes párbeszédbe kezdünk. Ennek visszautasítása minden alkalommal feszültséget szít, mi azonban azt szeretnénk, ha Románia egy fejlődő és stabil ország lehetne, ahol mindannyian otthon érezhetjük magunkat.
Tisztelt Elnök úr!
Székelyföldi látogatása alkalmából tisztelettel kérem, hogy kezdeményezze e párbeszédet, s mint a legmagasabb közjogi méltóság, alkotmányos kötelezettségének megfelelően, legyen moderátora az autonómiáról folytatott román-magyar párbeszédnek!
Sok sikert kívánok jelentőségteljes munkájához!
Megkülönböztetett tisztelettel,
Szilágyi Zsolt,
az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke / itthon.ma/erdelyorszag

Biró: mondjanak le a Maros megyei tanfelügyelőség vezetői!
Lemondásra szólította fel Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelőt és Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt (MPP) országos elnöke a volt oktatási miniszter álláspontjára hivatkozva azt állítja: egyértelmű, hogy a tanfelügyelőség diszkriminálja a magyar diákokat.
A parlamenti képviselő korábban levelet küldött az oktatási tárca vezetőjének, melyben arra hívta fel a miniszter figyelmét, hogy a tanfelügyelőség idén sem gondoskodott arról, hogy minden nyolcadikos magyar gyermek anyanyelvén tanulhasson tovább. Ezzel szemben a román gyermekek részére több helyet irányoztak elő, mint ahányra szükségük lenne.
Pavel Năstase leköszönt miniszter válaszlevelében azt írta, nem az oktatási tárcán, hanem a Maros megyei tanfelügyelőségen múlott, hogy a magyar diákok hátrányba kerültek.
A tanfelügyelőség hivatalos magyarázata évről évre ugyanaz: a jelenlegi elosztásban sem telnek be a helyek. Én minden évben megvívom a harcomat a helyekért, hogy aztán kiderüljön: még így is több a hely, mint ahány diákunk van. Ha túl sok osztályt tervezünk, szétszóródnak a magyar gyerekek, esetleg nem jönnek létre azok az osztályok” – adott hangot álláspontjának Illés Ildikó.
A lapunk által megkeresett helyettes főtanfelügyelő hozzátette: Biró Zsolt – ha már Bukarestbe került – többet is tehetne a Maros megyei anyanyelvű oktatásért. Egyébként Illés nem érzi hibásnak magát az utóbbi időben adódott gondok miatt. Mint mondta, ő mindig is igyekezett a magyar diákok és oktatók érdekeit képviselni – a törvényes keretek betartásával. Az utóbbi öt esztendőben az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) minden évben megállapította, hogy a Biró által kifogásolt intézkedéssel – mellyel szerinte lényegében román osztályba terelik a magyar gyerekek egy részét – sérül az alkotmány és az oktatási törvény által is szavatolt anyanyelvű tanuláshoz való jog.
A volt miniszter levele birtokában Biró szerdán a CNCD-hez fordult, kérve, hogy ismét állapítsák meg a diszkrimináció tényét. Az MPP elnöke tisztában van azzal, hogy a pár ezer lejes bírság nem oldja meg a helyzetet, hisz az érintettek valószínűleg „szponzorpénzből” fogják törleszteni az összeget.
A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nincs mit keresniük a tanfelügyelőség élén olyan személyeknek, akik az utóbbi időben ily módon igazgatták az intézményt. Az MPP-elnök egyébként nemcsak a legutóbbi botrány miatt neheztel a tanfelügyelőség vezetőire, hanem a rosszhiszeműen kezelt katolikus iskola ügyét, illetve a tavalyi iskolaigazgatói és aligazgatói vizsgák alkalmával megállapított diszkriminációt is felrója.
Emlékeztetett: 2016-ban Ştefan Someşan akkori főtanfelügyelő a megye 40 vegyes tannyelvű iskolájában csak aligazgatói tisztségre engedélyezte a „magyarul beszélő személy” jelentkezését. A diszkriminációellenes tanács döntése következtében a főtanfelügyelő kénytelen volt visszavonni korábbi döntését.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)