Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dragnea, Liviu
532 tétel
2017. június 19.
Klaus Amerikában (A múlt hét)
Románia elnöke, Iohannis is elment Amerikába szerencsét próbálni. És úgy néz ki, néhány milliárd dollárért sikerült is megtalálnia. Egy cseh újság (a Hospodářské Noviny) szerint öli is ezért a sárga irigység mind a cseh, mind a lengyel elnököt (Miloš Zemant, illetve Andrzei Dudát), akik remélték, elsőként hívja meg őket a térségből az új amerikai elnök. A magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort viszont nem említette az újság, pedig egyetlen volt héthatármezőben, aki az elnökválasztáson neki drukkolt. És Trump győzött is, nem úgy, mint a magyar futballválogatott Andorra ellen, amelynek Orbán szintén szurkolt, de potyára.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt vezére Trump győzelme után rögtön meghívatta magát, állítólag beiktatására. Máig homály fedi, mennyibe került a kiruccanás, és hogy ki állta. Most viszont Iohannis látogatása olyan 6 milliárd dollárt kóstál, és bizonyosan mi fogjuk fizetni. Mind az amerikai, mind a román elnöktől szép volt, hogy bokros teendőik és gondjaik közepette országaink érdekében időt tudtak egymásnak szentelni. Ugyanis van bajuk elég. Trumpot rendesen fúrják, például éppen most kellett kirúgnia a Szövetségi Nyomozó Iroda főnökét, mert számára kellemetlen dolgokat szivárogtatott ki. A mi elnökünk távolléte alatt meg éppenséggel kormányválság lógott a levegőben.
Végül is útja jól kezdődött, hiszen Washingtonban az Amerikai Zsidók Fórumán a szervezet legrangosabb kitüntetését kapta, amelyet a demokrácia és a humanista értékek népszerűsítésének jelentős eredményeként adnak állam- és kormányfőknek. A nosztalgia is belejátszhatott a dologba, hiszen Románia sikeres üzletet bonyolított le Izraellel hajdanán, amikor szép summákért és néhány tyúkfarmért eladta zsidó nemzetiségű állampolgárait. Romániában alig maradtak zsidók, így értelemszerűen az antiszemitizmus is jelentős mértékben csökkent. A látogatás során az új amerikai elnök a Fehér Házban fogadta elnökünket, ahol barackot nyomott a fejére és megdicsérte. Trump, amikor nemrég Brüsszelben a NATO-csúcson járt, ismét minden tagállamtól nemzeti bruttó összterméke két százalékát követelte, de azoknak nem nagyon fűlik a foguk több pénz kiköhögésére. Németország mindössze 1,19 százalékát adja, de mi egy mukkanás nélkül hajlandóak vagyunk kifizetni a két százalékot, és abból – több, mint valószínű – amerikai fegyver(rendszere)eket vásárolni. Mint Iohannis is ígérte, a pénzt „Trumppal közösen” akarja elshoppingolni. Majd elmennek valamelyik fegyverboltba, ahol Trump rendel nekünk, és Iohannis fizet. 
Amikor az amerikai elnök Európába látogatott, az uniós tagállamok vezetői még azt sem tudták kiszedni belőle, hogy ha egyetlen államot megtámadnak, akkor érvénybe lép-e az úgynevezett 5. cikkely, amely egymás megvédésére vonatkozik. Washingtonban a látogatás alatt egy román újságírónő kérdésére Trump egyértelműsítette, hogy baj esetén védelmet nyújtanak. Nekünk mindenképp, mert fizetünk, mint a katonatiszt, s a többi országnak még egyszer odasúghat, ha védelmet akarnak, szedjék csak elő a párnahuzatból a NATO elől dugdosott pénzecskéjüket. Jó, hogy van egy ilyen nagy barátunk, akiről máris kevésbé beszélnek rútul televízióink, mint annak előtte, s aki azt is megígérte, hogy tovább támogatja a nálunk dúló korrupció elleni harcot. A találkozó során arról is értesülhettünk, hogy Trump megdicsérte elnökünket a korrupció elleni harcért, valamint a jogállamiság megvédésében kifejtett erőfeszítéseiért. Felszólította kollégáját: „Olyan körülményeket kell teremteni, hogy a kereskedelem virágozzék, és az állampolgároknak jóléte legyen.” És most már egészen megnyugodhatunk, mert elnökünk hallgat rá. Trump azt is üzente: Románia jövője és kapcsolata az Egyesült Államokkal nagyon-nagyon fényes. Egyértelmű, hogy a nagy ember bízik vezetőnkben és Romániában.  A román állampolgárokban viszont úgy tűnik, nem annyira, mert arról nem ejtett szót, hogy esetleg megszüntetnék Romániával szemben a vízumkötelezettséget.
Kuti János Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 19.
Grindeanu a bizalmatlansági indítvány kudarca esetén sem tárgyalna Dragneával
Amennyiben a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) által benyújtott bizalmatlansági indítvány elbukik, tárgyalásokba kezdek a koalíciós pártokkal egy új kormány megalakításáról – nyilatkozta vasárnap este Sorin Grindeanu. A miniszterelnök hozzátette ugyanakkor, a PSD és az ALDE képviselőivel fog tárgyalni, Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnökkel azonban nem hajlandó.
„Amennyiben az indítvány elbukik – és el fog bukni –, egyeztetéseket kezdeményezek a jelenlegi kormánykoalíciót alkotó PSD-vel és ALDE-val. Liviu Dragneával azonban nem fogok tárgyalni. Pont” – fogalmazott Grindeanu a Victoria-palotában bukaresti hírtelevíziók munkatársaival folytatott sajtóbeszélgetésen. A kormányfő hozzátette, nincs oka a lemondásra, hiszen mandátuma alatt „a helyes úton járt az ország”.
Elmondta, a kabinetet alkotó miniszterek többsége tisztességgel ellátta a feladatát, és meggyőződése, hogy még jobban teljesített volna a kormány, ha az elmúlt hónapban nem gyakoroltak volna nyomást rá a kormányátalakítás kilátásba helyezésével. Arra a kérdésre, hogy miért csak Sevil Shhaideh regionális fejlesztési és Carmen Dan belügyminiszter lemondását továbbította az államfőnek, Grindeanu nem kívánt válaszolni, azt mondta, nem akar találgatásokba bocsátkozni. A politikus úgy véli, a Liviu Dragnea és szűk környezete által saját pártja és a kormány érdekei ellen folytatott háborúnak vagyunk a tanúi. „Ez a legrosszabb, ami az országgal történhet egy olyan pillanatban, amikor nagy lehetőség előtt áll Románia. Rekord mértékű növekedést könyvel el a gazdaság, és ezt nem csak mi állítjuk, hanem az Európai Unió és minden pénzintézet ezt mondja, ugyanakkor tágra nyílnak előttünk a nyugati kancelláriák. Óriási erőfeszítést tettünk, hogy visszahelyezzük Romániát a normális kerékvágásba, és hogy tényleg számba vegyenek bennünket. (...) Liviu Dragnea arra használja a pártot, hogy megbuktassa a saját kormányát. Ez megengedhetetlen” – fogalmazott Sorin Grindeanu. A kormányfő olyan atlétáéhoz hasonlította az ország politikai helyzetét, akinek jól sikerül a rajt, a cél előtt azonban elgáncsolják. „Képzeljenek el egy atlétát, aki nagyon jól elkapja a rajtot, minden esélye megvan a győzelemre, de aztán jön Liviu Dragnea a tribünről, és miután megtapsolja, elgáncsolja, hogy nehogy célba érjen. Valahogy így fest Románia jelenlegi helyzete, amelyet kizárólag Liviu Dragnea teljhatalom iránti vágya idézett elő” – idézte a miniszterelnököt az Agerpres hírügynökség. A kormányfő elmondta, arra figyelmeztette szociáldemokrata párti kollégáit, hogy minden szavazattal, amellyel az indítványt támogatják, gyengítik saját pártjukat, és nagyobb hatalmat adnak Klaus Johannis államfő kezébe.
Felolvasták a bizalmatlansági indítványt, kétes Grindeanu megbuktatásának sikere Puccskísérlettel vádolják a kormányzó szociáldemokraták (PSD) Sorin Grindeanu miniszterelnököt és híveit a bukaresti parlamentben vasárnap délután ismertetett bizalmatlansági indítvány szövegében. Nem borítékolható a kormánybuktató kezdeményezés sikere.
A kormányfő emlékeztetett: 2015-ben Liviu Voineát jelölte a PSD a miniszterelnöki tisztségre, az államfő azonban Dacian Cioloşt bízta meg kormányalakítással, majd 2016 decemberében Liviu Dragnea akart kormányfő lenni, de mivel ez nem volt lehetséges, Sevil Shhaideh-t jelölte, azonban ezt a jelölést is elutasította az államfő. „Minden okom megvan azt hinni, hogy ez ismét megtörténhet. Fennáll annak a veszélye, hogy előrehozott választásokra kerül sor, amit egyáltalán nem szeretnénk” – tette hozzá. Grindeanu azt mondta, a PSD-ben jelenleg „a rettegés uralkodik”, ugyanakkor felhívást intézett az alakulat valamennyi tagjához, ne féljenek kifejezésre juttatni álláspontjukat, mert a pártot elsősorban nem az országos végrehajtó bizottság alkotja, hanem a területi szervezetek több százezer tagja. Krónika (Kolozsvár)
2017. június 19.
Kelemen: a többségnek lehetősége kell hogy legyen leváltani a minisztereket, beleértve a miniszterelnököt is
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke úgy gondolja, hogy a parlamenti többségnek lehetősége kell hogy legyen leváltani a minisztereket, beleértve a miniszterelnököt is. „A bizalmatlansági indítvány a többség és bármely frakció eszköze arra, hogy ellenőrizze vagy leváltsa a kormányt. Úgy gondolom, hogy egy elvnek világosnak kell lennie mindenki számára: akiket megszavaztak és ők alkotják a többséget, azoknak lehetősége kell hogy legyen leváltani a minisztereket, beleértve a miniszterelnököt is, ha ezt szeretnék. Ők most ezt teszik, jó lett volna elkerülni a botrányt, a cirkuszt, de az elvnek működnie kell, függetlenül attól, hogy ki biztosítja a többséget. Ez a mi véleményünk, hétfőn, kedden eldöntjük, de az elvet be kell tartani” - nyilatkozta Kelemen Hunor hétfőn a parlamentben. Arra kérdésre, hogy az általa említett elv alapján az RMDSZ támogatni fogja vagy sem a bizalmatlansági indítványt, az elnök azt válaszolta: „Nem tudom hová gondolnak, nem tudom ezt kitalálni, ez a variáns is lehetséges, ha figyelembe vesszük ezt az elvet. Nekünk február óta, fél éve van egy parlamenti együttműködési megállapodásunk és hetente találkozunk. A vezetők hetente találkoznak a szenátusban és a képviselőházban, mi is találkozunk Liviu Dragneával és Călin Popescu-Tăriceanuval, ha nem is hetente, de havonta kétszer és megbeszéljük a politikai kérdéseket. Én még találkoztam Sorin Grindeanuval is, amióta miniszterelnök, tehát semmi új nincs a nap alatt, nem ma találkoztunk először” - tette hozzá Kelemen. Az RMDSZ vezetősége hétfőn Sorin Grindeanu miniszterelnökkel, Victor Ponta kormányfőtitkárral és a Szociáldemokrata Párt, valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetségének vezetőivel is találkozott. (agerpres) Transindex.ro
2017. június 20.
Az RMDSZ szavazatainak ára? (Bizalmatlansági indítvány)
Elsöprő többséggel fogadta el a szenátus közigazgatási, valamint az állampolgári és emberi jogok szakbizottsága az RMDSZ által benyújtott törvénytervezet, amely március 15-ét a romániai magyarság hivatalos ünnepévé nyilvánítaná – erősítette meg a sajtóértesüléseket Kelemen Hunor szövetségi elnök a szociálliberális koalícióval a Grindeanu-kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról folytatott tárgyalásokat követően. Sajtóértesülések szerint a tárgyalásokat követően a közigazgatási nyelv- és szimbólumhasználatról szóló RMDSZ-tervezet kapcsán a képviselőház illetékes szakbizottságai is összeültek, de döntés nem született. A nap folyamán a kormánykoalíció vezetői egyébként bejelentették, rendelkeznek az elégséges többséggel az indítvány elfogadásához, az ellenzéki alakulatok pedig azt jelezték, hogy nem vesznek részt a bizalmi szavazáson. Az RMDSZ tegnap még nem közölte a végső döntést az indítványt illetően. Kelemen Hunor elnök azt mondta: egyetértenek azzal az elvvel, hogy a parlamenti többséget alkotó alakulatoknak jogukban áll személyi változásokat eszközölni saját kormányukban, jelentse ez akár miniszterek vagy a kormányfő menesztését.
Legyen szabad március 15.
A március 15. – szabadnapról szóló tervezet –, melyet a szövetség éppen március 15-én nyújtott be, lehetővé tenné a magyarlakta települések, valamint a megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon, és ezek költségét az általuk kezelt költségvetésből fedezzék. A munkáltatóknak kérésre szabadnapot kellene biztosítaniuk március 15-én magyar alkalmazottjaiknak, a magyarság ünnepéről pedig különkiadásokban számolhatna be a közszolgálati televízió és rádió.  Kelemen Hunor újságíróknak a parlamentben kifejtette: ez a tervezet már egy ideje a parlament napirendjén szerepel, akárcsak más hasonló, a szövetség által beterjesztett törvénykezdeményezés. Ezeket az RMDSZ és a szociálliberális kormánykoalíció közötti, mintegy öt hónapja létező parlamenti együttműködési megállapodás értelmében kellene elfogadnia a törvényhozói testületnek. Kelemen Hunor cáfolta, hogy a tegnapi szakbizottsági szavazásnak köze lenne a kormányválság körüli tárgyalásokhoz. A román sajtó viszont már tegnap úgy értelmezte, hogy a szociálliberális koalíció ezzel a gesztussal próbálja elnyerni az RMDSZ támogatását Sorin Grindeanu miniszterelnök megbuktatásához. A közigazgatási szakbizottság döntése nyomán a tervezetéről várhatóan ma szavaz a szenátus plénuma.
A Hotnews hírportál parlamenti forrásokra hivatkozva ugyanakkor arról számolt be, hogy tegnap kora estére hívták össze szintén sürgősségi eljárással a képviselőház három (jogi, közigazgatási, valamint állampolgári és emberi jogi) szakbizottságát. A testületeknek az RMDSZ által májusban benyújtott, a közigazgatási törtvény kisebbségi nyelv- és szimbólumhasználatra vonatkozó előírásait módosító törvénytervezetet kell véleményeznie. Mint ismert, ez a tervezet egyebek mellett tisztázza, hogy az önkormányzatoknak jogában áll az állami jelképek mellett a térséghez kötődő saját szimbólumok szabad használata. Az előírások gyakorlatilag rendeznék a székely zászlóval kapcsolatos vitákat is, hiszen a kék-arany lobogó is a térség lakói nemzeti identitásának, hagyományainak, kulturális és történelmi örökségének a szimbóluma, így szabadon használható.
A Hotnews továbbá ugyanazokra a forrásokra hivatkozva arról is beszámolt, hogy a kisebbségek jogállására vonatkozó törvény újratárgyalása is szerepelt a tanácskozás napirendjén, amire a szociálliberális koalíció újból csak áldását adta.
Azért Erdélyt nem adják
Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök a találkozó kapcsán kifejtette: a kialakult politikai helyzetről egyeztettek az RMDSZ, valamint az LDSZ képviselőivel, hogy miként lehet a jövőben elkerülni hasonló szituációkat. Szó sincs arról – amint azt egyes médiaorgánumok tálalták –, hogy eladnák Erdélyt vagy a haza egyetlen darabját is. Ami az RMDSZ által kezdeményezett tervezeteket illeti, amelyek a parlament napirendjére kerültek, Dragnea elmondta: nem ma éjjel készültek, olyan törvények, mint sok más, amelyek már egy ideje az eljárásoknak megfelelően a törvényhozás útját járják, s amelyek most kerültek sorra. Az RMDSZ még nem döntött
„A bizalmatlansági indítvány a többség és bármely frakció eszköze arra, hogy ellenőrizze vagy leváltsa a kormányt. Úgy gondolom, hogy egy elvnek világosnak kell lennie mindenki számára: akiket megszavaztak, és többséget alkotnak, azoknak lehetősége kell hogy legyen leváltani a minisztereket, beleértve a miniszterelnököt is, ha ezt szeretnék. Ők most ezt teszik, jó lett volna elkerülni a botrányt, a cirkuszt, de az elvnek működnie kell, függetlenül attól, hogy ki biztosítja a többséget” – nyilatkozta tegnap Kelemen Hunor a bizalmatlansági indítvány kapcsán. Arra a kérdésre, hogy az általa említett elv alapján az RMDSZ támogatni fogja vagy sem a bizalmatlansági indítványt, az elnök kifejtette: nem tudja ezt kitalálni, ez a variáns is lehetséges, ha figyelembe veszik az elvet.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke az MTI-nek azt mondta, a szövetség parlamenti frakciói közösen várhatóan ma vagy holnap, de megeshet, hogy a bizalmatlansági indítvány vitája előtt közvetlenül döntenek a kérdésben. Porcsalmi hozzátette: az RMDSZ nem zárkózik el attól, hogy döntő módon befolyásolja az SZDP-n belüli konfliktus kimenetelét, amennyiben a mérleg nyelvévé válik a holnapi bizalmi voksolás alkalmával. A szövetség vezetői egyébként a kormánykoalíción kívül a kormányfővel, valamint Victor Pontával is egyeztetettek tegnap. A román ellenzéki pártok jelezték: a szociáldemokraták belháborújának tekintik a válságot, és nem akarják beleártani magukat az SZDP-n belüli „leszámolásba”, ezért nem vesznek részt a szavazáson. Egyedül a nemzeti kisebbségek frakciója jelezte: támogatják az indítványt, de a honatyáik lelkiismeretére bízzák a sza­vazást.
A szociáldemokraták számításai szerint egyébként nem feltétlenül szükséges az RMDSZ támogatása az indítvány sikeréhez, Marcel Ciolacu, a párt képviselőházi frakcióvezetője bejelentése szerint eddig 245 támogató aláírással rendelkeznek (233 szükséges), de várhatóan több mint 250 igen szavazat is begyűlhet. Nicolae Bădălău, az SZDP ügyvezető elnöke úgy tudja legkevesebb húsz, más párthoz tartozó honatya támogatja Sorin Grindeanu kormányának menesztését. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 20.
Dragnea nyugtatja a nagyrománokat: nem adjuk el Erdélyt!
Hűteni igyekezett hétfőn a nacionalista felhangokat Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki elismerte, megbeszélést folytatott a kialakult politikai helyzetről a koalíciós partner Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), illetve az RMDSZ képviselőivel, mindazonáltal hozzátette: „a haza egyetlen darabját sem adja el”.
Liviu Dragnea azt követően nyilatkozott újságíróknak, hogy a bukaresti média többsége immár kész tényként tálalja, hogy a balliberális koalíció kiegyezett az RMDSZ-szel a Sorin Grindeanu vezette kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány támogatásáról.
Egyesek – elsősorban a Realitatea hírtelevízió újságírói és véleményformálói – úgy értelmezik az állítólagos alkut, hogy a magyar alakulatnak tett engedményekkel a szociáldemokraták „kiárusították Erdélyt”.
orcsalmi: eldönthetjük a bizalmatlansági indítvány kimenetelét Az RMDSZ a magyar közösség érdekeinek érvényesítésére próbálja kihasználni a Romániában előállt kormányválságot – tudta meg az MTI Porcsalmi Bálinttól, az RMDSZ ügyvezető elnökétől.
A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő Dragnea hétfőn elmondta, a december 11-i parlamenti választások után kötött egyezség értelmében a PSD vezetői minden héten találkoztak az RMDSZ képviselőivel az érvényben lévő parlamenti megállapodás alapján.
„Ma éppen a kialakult helyzetről beszéltünk. Úgy értem, hogy az egyik televízióban már bemondták, hogy eladtam Erdélyt. Nem adjuk el Erdélyt, nem adjuk el a haza egyetlen darabját sem, hanem a kialakult helyzetről beszélünk. És nagyon fontos: arról, hogy miként lehet a jövőben elkerülni a hasonló helyzeteket” – idézte az Agerpres hírügynökség Dragneát.
Ami az RMDSZ által kezdeményezett, a parlament napirendjére került törvénytervezeteket illeti, Dragnea azt mondta, ezek „nem ma éjjel készültek, hanem olyan javaslatok, mint sok más egyéb tervezet, amelyek már egy ideje a törvényhozás útját járják, s amelyek most kerültek sorra.” Krónika (Kolozsvár)
2017. június 20.
Habzó szájjal támadta Traian Băsescu a magyaroknak „lefekvő” PSD-t
Kiverte a biztosítékot Traian Băsescu volt államfőnél, a Nép Mozgalom Párt (PMP) elnökénél annak a híre, hogy a PSD-ALDE-koalíció beleegyezett - többek között - az RMDSZ azon követelésébe, hogy március 15-ét nyilvánítsák hivatalos ünneppé Romániában.
„A trikolór helyett a PSD és az ALDE a székely zászlót tűzi ki Székelyföldön” – üti fel a hangot Facebook-bejegyzésében Traian Băsescu. Szerinte Liviu Dragnea PSD-elnök és Călin Popescu Tăriceanu „eladták az ország történelmét” cserében azokért a szavazatokért, amelyeket az RMDSZ ígért nekik a bizalmatlansági indítvány szerdai vitáján.
„A szenátusi szakbizottságokban megszavazták, hogy március 15-e legyen hivatalos nemzeti ünnep Romániában. A gazemberek úgy tesznek mintha nem tudnának arról, hogy 1848. március 15-én a magyar parlament - egyebek között - megszavazta Erdély egyesülését Magyarországgal. (Avram) Iancu mócjai és a szászok kellett fegyvert fogjanak annak érdekében, hogy Erdély ne legyen Nagy-Magyarország része. Erdélyi románok tízezrei vesztették életüket a magyar grófok elleni harcokban, akik egész falvakat tüntettek el a föld felszínéről, románok százezrei kényszerültek elhagyni szülőföldjüket” – írta a volt államfő, hozzátéve, hogy ezek után a PSD és az ALDE nemzeti ünneppé nyilváníttatná március 15-ét. 
„PSD-s és ALDE-s gazemberek! Hogy fogtok ti még ezek után Cebére (Avram Iancu síremléke található a Hunyad megyei faluban – szerk. megj.) menni? Hát Erdélybe?” – teszi fel a kérdést Traian Băsescu. A volt elnök egy utóírattal zárja bejegyzését, amelyben kifejti, hogy az erdélyi magyarokat senki sem akadályozza meg abban, hogy március 15-én Budapesten ünnepeljenek.
A PNL-nek az alternatív anyanyelvhasználati küszöbbel van baja
Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt nyilatkozta hétfőn a Realitatea tévében, hogy alkotmányellenes az RMDSZ javaslata, amely módosítja az anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban, és hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) mindent megadna mindenkinek, csak hogy hatalmon maradjon.
„Nem csak arról van szó, hogy csökkentjük a küszöböt 20-ról 10 százalékra, hanem van egy igen vitatható megfogalmazás is: megfelelő számú... nemzetiségű állampolgár. Figyelem! Mit jelent az, hogy megfelelő számú. Ha ezer lakos között van 15, mondjuk, szlovén vagy más anyanyelvű állampolgár, akkor mit csinálunk? Megváltoztatjuk a hivatalos nyelvet vagy a közigazgatás nyelvét? Nem fogadhatsz el egy ilyen módosítást, amelyet utólag értelmezni lehet, s amely lehetővé teszi az ország minden településén, hogy áldozatként állítsák be egyesek magukat. Nem lehet elfogadni! Véleményem szerint ez a szöveg alkotmányellenes. és ellentmond az európai normáknak” – jelentette ki Orban. 
Hozzátette: a PSD mindent megtenne, csak hogy hatalmon maradjon. „Látszik, hogy a PSD az ördöggel is szövetséget kötne, csak hogy hatalmon maradjon. Mindent megadnának mindenkinek, hogy megtartsák a hatalmat” – hangoztatta Orban.  A PNL elnöke azt mondta: a liberálisok nem fogják megszavazni a javaslatot. Orban úgy véli: ilyen fontos törvényeket, amelyek tudomása szerint nem is szerepeltek a bizottságok napirendjén, nem lehet ’az idő nyomása alatt’ megszavazni. 
Ponta ugyanezt tenné, ha RMDSZ-es lenne
Amennyiben a bizalmatlansági indítvány átmegy a parlamenten, Johannis államfő és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) húzza a legnagyobb hasznot a helyzetből - véli Victor Ponta kormányfőtitkár. Ponta szerint ha megbukik a kormány, egyrészt Klaus Johannis elnököt „hozzák helyzetbe”, akinek - anélkül, hogy lemondásra szólította volna fel a kabinetet, vagy bármi mást tett volna - megadódik a lehetőség, hogy új miniszterelnököt nevezzen ki, másrészt pedig az RMDSZ-nek kedvez ez az állapot, amely így átvihet a parlamenten olyan törvénytervezeteket, amelyek megtárgyalását évek óta halogatja a törvényhozás. A kormányfőtitkár a közigazgatási törvény kisebbségek számára kedvező módosításáról szóló tervezetet, március 15-e hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánítását, illetve a kulturális autonómiára vonatkozó tervezetet hozta fel példaként. 
„Az ő oldalukról közelítve meg a dolgokat teljesen természetes, hogy ezeket követeljék, ha én RMDSZ-es lennék, szüntelenül ezt tenném. Úgy értesültem, hogy mindezeket holnap (kedden - szerk. megj.) megszavazza a PSD-ALDE többség. Így hamarjában. Reggel megtárgyalják a tervezeteket a szakbizottságokban, majd később a plénum elé kerülnek. Ha ez megtörténik, előfordulhat, hogy összegyűl a kormány megbuktatásához szükséges szavazattöbbség” – fogalmazott Ponta a Románia TV hétfő esti műsorában.
Hozzátette, az RMDSZ az elmúlt években nem csak a PSD-től, hanem az éppen parlamenti többséget alkotó többi párttól is kérte, hogy támogassák a felsorolt kezdeményezéseket. „Nem igaz, hogy megvan már a bizalmatlansági indítvány elfogadásához szükséges szavazatszám, ahogyan azt Dragnea állítja, mert ha meglenne, nem kellett volna ilyen tárgyalásokat folytatniuk az RMDSZ-szel” - tette hozzá Ponta. maszol.ro
2017. június 20.
Román kormányválság - Az ellenzéki média a nemzeti érdekek feladásával vádolja az RMDSZ-szel egyezkedő szociálliberális kaolíciót
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, - A bukaresti jobbközép ellenzékhez közel álló média a román nemzeti érdekek feladásával vádolja a parlamenti többséggel rendelkező szociálliberális koalíciót, amiért a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) tett engedményekkel próbál szavazatokat „vásárolni” a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök leváltásához.
A jobboldali Hotnews.ro portálon Cristian Pantazi keddi vezércikkében úgy vélekedett, hogy ezzel Románia stabilitását veszélyeztetik. Az RMDSZ számára sem lehetnek hosszú életűek a „zsarolással” szerzett előnyök, amelyeket egy „bűnözői klikkből” kisajtol - írta a szerző, a korrupcióváddal bíróság elé állított Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnökre és Calin Popescu Tariceanura, a liberális ALDE vezetőjére utalva.
Pantazi elismeri, hogy az RMDSZ számos követelése - például az anyanyelvhasználati küszöb csökkentése, a szabad jelképhasználat - legitim, de ha azokat „erővel” fogadtatják el a szorult helyzetbe került Dragneával, akkor ezzel a szövetség maga ellen fordítja a román közvéleményt, saját korrupcióellenes érzelmű választóit is, az így elfogadtatott jogszabályok pedig nem fognak sokáig érvényben maradni.
A szerző különösen cinikusnak tartja, hogy Dragnea most késznek mutatkozik például jóváhagyni egy magyar tannyelvű részleg tagozat megalakulását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), miután nemzeti szólamokat hangoztató pártja egy hasonló tervezet miatt buktatta meg 2012-ben az akkor hatalmon lévő Ungureanu-kormányt.
A jobbközép (ellenzéki) liberális párthoz közel álló Adevarulban Marius Diaconescu a hivatali anyanyelvhasználat „csapdáiról” cikkezett, amely „lehetetlen” helyzetbe kényszerítené, és „hatalmas költségekbe verné” a román közigazgatást.
Cristian Tudor Popescu publicista a Digi 24 hírtelevízióban „piszkosnak” nevezte a PSD-ALDE koalíció és az RMDSZ közötti alkudozást. Természetesnek ítélte, hogy az RMDSZ „drágán adja” szavazatait, és mindent megtesz „örökös célkitűzése”, a területi autonómia elérése érdekben, Dragneáék viszont szerinte nem Erdélyt, hanem Romániát „adják el”, és hiteltelenítik magukat saját választóik szemében, akiknek a bizalmát nacionalista jelszavakkal szerezték meg.
A román ellenzéki médiában főleg az a - szenátus szakbizottságában hétfőn megszavazott - tervezet okozott felháborodást, amely március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánítaná a romániai magyarok számára. A Bogdan Rares, a Realitatea hírtelevízió publicistája emiatt hazaárulóknak nevezte Dragneát és Tariceanut, akik „30 ezüstért (az RMDSZ 30 szavazatáért) lángra lobbantják Erdélyt” azáltal, hogy hivatalos ünneppé akarják tenni azt a napot, amelyen a magyar forradalmárok zászlajukra tűzték az „Uniót Erdéllyel”.
A román parlamentben szerdán szavaznak a Grindeanu-kabinet ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról. A szociálliberális koalíciónak elvileg 11-gyel több törvényhozója van, mint az a 233, amennyi Grindeanu megbuktatáshoz szükséges, de nem biztos, hogy valamennyiükre számíthat. Az RMDSZ-nek 30 képviselője és szenátora van.
2017. június 21.
Nacionalista roham, nem szavaz az RMDSZ (Bizalmatlansági indítvány)
Az RMDSZ nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, amelyet a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök ellen terjesztett a parlament elé a szociálliberális koalíció. A szövetség törvényhozói egyáltalán nem vesznek részt a mai szavazáson, miután a kormánykoalícióval folytatott tárgyalások eredménytelenül zárultak – jelentette be az RMDSZ parlamenti frakcióinak együttes ülése után, tegnap délután Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Az egyeztetésekkel kapcsolatos első sajtóértesülések egyébként vad nacionalista kitöréseket eredményeztek mind a média, mind a véleményformálók és a román politikum ellenzéki részéről még hétfő este, a rendkívül vehemens roham pedig tegnap délelőtt is folytatódott. Az RMDSZ döntése eredményeképp a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) alkotta kormánykoalíció,  valamint a nemzeti kisebbségek frakciója az, amelynek honatyái elvileg támogatják az indítványt. A koalíció vezetői ennek ellenére derűlátóak, bejelentéseik szerint rendelkeznek a több, mint kényelmes többséggel az indítvány elfogadásához.
Az RMDSZ visszalépéséről a képviselőházi és szenátusi frakció együttes ülésén született döntés. Ennek előzménye, hogy hétfő délután, valamint tegnap délelőtt napirendre került a parlamentben az RMDSZ több törvénytervezete – egyebek mellett a március 15-ét hivatalos ünnepé nyilvánító, az anyanyelv- és szimbólumhasználatot kibővítő, a közigazgatási törvényt módosító –, de miután a román ellenzéki pártok vezetői, valamint a román média vehemens magyarellenes hangot megütve tiltakozott a törvénytervezetek elfogadása ellen, levették azokat a napirendről. Kelemen Hunor szerint a frakció egyhangúlag hozott döntése két elvet vett figyelembe: a parlamenti többségnek joga és eszköze kell hogy legyen a miniszterek vagy akár a kormányfő leváltásához, de az RMDSZ nem része a koalíciónak. Másfelől az alakulat nem akar beavatkozni egy másik párt belügyeibe. Kelemen Hunor szerint az SZDP–LDSZ koalíciónak külső segítség nélkül is többsége van a parlamentben, nem szorul az RMDSZ segítségére. Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ nem „veszett össze” a koalíciós pártokkal, a tavaly decemberben kötött parlamenti együttműködési megállapodásuk érvényben marad, annak eredményeit a tavaszi ülésszak végén értékelik ki. A szövetség „tárgyalt, nem pedig alkudozott” a koalícióval, illetve a pártjával szembekerült Sorin Grindeanu miniszterelnökkel, de „nem áll egyetlen tábor mellé sem”. Nem mondanak le egyetlen olyan törvénytervezetükről sem, amelyet most levettek a napirendről, sosem voltak „szemtelen” követeléseik, nem kértek olyasmit, amire Európában nem léteznének példák.
A „magyar kártya”
Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor leszögezte: a magyar közösség érdekeit nem a bizalmatlansági indítvány, hanem „a nacionalisták ostobasága” sérti. A politikus nem lát értelmes magyarázatot arra, hogyan lehet ma is két-három óra alatt nacionalista „őrületet” kelteni az országban, pillanatok alatt aktivizálódnak „a szolgálatos nacionalisták és szélsőségesek”. A szövetségi elnök ezzel arra a román hírtelevíziókban a március 15-ére vonatkozó törvénytervezet szakbizottsági jóváhagyását követően lavinaként elindult magyarellenes rohamra utalt, mely során egyesek egyebek mellett Erdély eladásáról beszéltek a tervezetek kapcsán. A kirohanások tegnap is folytatódtak, az ellenzéki politikusokhoz később a kormánypártiak közül is csatlakoztak. A legvehemensebb alighanem Traian Băsescu exállamfő – jelenleg a Nemzeti Mozgalom Párt szenátora – volt, aki szerint az RMDSZ-szel történt megállapodásaik azt bizonyítják, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége alkalmatlan a kormányzásra, illetve, hogy március 15-e ünneppé nyilvánítása (néhány szavazatért) „olyan, mintha saját történelmedet a budiba dobnád”. A volt államfő az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során „magyarok által elkövetett románellenes bűnökről” beszélt, és azt mondta, hogy ő személyesen „soha nem osztogatott kedvezményeket a magyaroknak”. Üzenete zárásaként kijelentette: „Románia nem vállal fel egy olyan ünnepet, amely – egyebek mellett – Erdély Magyarországhoz csatolását jelenti.” „Ha ünnepelni akartok a nemzeti ünnepen, menjetek Budapestre, ingyen osztják a sört, miccset meg mindent” – fogalmazott. Kelemen Hunor szerint Traian Băsescu kirohanása elfogadhatatlan egy volt államfő részéről, aki tíz évig rombolta az országot, és aki legalább kétszer „koldult” szavazatokat az erdélyi magyaroktól. Az RMDSZ elnöke szerint a nyilatkozatok azt bizonyítják: felelőtlen a volt államelnök. A nacionalista megnyilvánulásokhoz a Nemzeti Liberális Párt (NLP) frissen megválasztott elnöke, Ludovic Orban is csatlakozott. A liberális politikus a Realitatea hírtelevízió – amelynek műsorvezetője, Rareş Bogdan volt az első, aki Erdély eladásával riogatott – műsorában alkotmányellenesnek és az európai normáknak ellenmondónak minősítette az RMDSZ javaslatát, amely módosítja az anyanyelv- és szimbólumhasználati jogot a közigazgatásban, ráadásul beláthatatlan következményekkel járna a közigazgatás működését illetően, és alkalmat adna egyeseknek, hogy áldozatként állítsák be magukat. Orban szerint a Szociáldemokrata Párt mindent megadna mindenkinek, csak hogy hatalmon maradjon. Hasonló álláspontot fejtett ki Iuliana Laura Scântei, a szenátus liberális alelnöke, aki szerint nem szavazhatnak olyan kérdésben, amely ellentmond az alaptörvény 1. cikkelyének. A liberális szenátor szerint a romániai válsághelyzetet az is mélyíti, hogy az RMDSZ támogatásáért cserébe jogokat ajánlottak fel a magyar kisebbségnek. A Nemzeti Liberális Párt törvényhozóinak hozzáállását jól tükrözi, hogy egyik képviselőjük „hazafias zenével”, míg a Népi Mozgalom Pártjának honatyái román nemzeti színű karszalagokkal tiltakoztak az ellen, hogy a szociálliberális kormánykoalíció úgymond „a román nemzeti érdekeket” bocsátja áruba annak érdekében, hogy „megvásárolja” az RMDSZ támogatását. A tegnapi nap folyamán egyébként az országot (mint egységes és oszthatatlan nemzetállamot) és a román népet veszélyeztetőnek nyilvánította az RMDSZ közigazgatási törvényt módosító tervezetét több kormánypárti politikus is, akik jelezték, semmilyen körülmények között nem szavazzák meg azt.
Panaszt emelt az RMDSZ
A diszkriminációellenes és audiovizuális tanácsnál tett feljelentést az RMDSZ Traian Băsescu volt államfő és négy román hírtelevízió ellen magyarellenes megnyilvánulásaik miatt – jelentette be Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A politikus azt követően nyilatkozott, hogy a szövetség iktatta a feljelentéseket az illetékes hatóságoknál. Por­csalmi emlékeztetett, hogy az elmúlt 24 órában „a romániai magyar közösséget diszkrimináló nacionalista kijelentések hangzottak el a román médiában”, illetve Băsescu támadta a magyarság ünnepét, március 15-ét. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményben ítélte el „az utóbbi napokban szélsőséges formát öltött magyarellenességet az országos román, valamint a közösségi médiában”. Benkő Erika képviselő, a szervezet vezetője közölte: a szolgálat kiemelt figyelemmel kíséri a közösségi médiában és a központi médiában előforduló magyarellenes kijelentéseket, és névre szóló feljelentést tesz minden egyes esetben az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. „Egy normális országban a politikusok és véleményvezérek nem uszíthatnak egy kisebbség tagjai ellen csak azért, mert az uszítás a pillanatnyi politikai érdekei­ket szolgálja” – nyilatkozta Benkő Erika.
Mindenki optimista
A Grindeanu-kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány el fog bukni, és reméli, hogy a csütörtöki kormányülésen minden miniszter részt vesz – nyilatkozta tegnap Victor Ponta kormányfőtitkár. A politikus hozzátette: 246 honatyával beszélt a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének soraiból, és legalább 13 személy nem szavazza meg az indítványt. Elismételte, nem hiszi, hogy a koalíciónak – főképp az RMDSZ visszalépése nyomán – meglenne a kellő számú szavazata a kormány megbuktatásához. Ponta hozzáette, hogy a bizalmatlansági indítvány után az SZDP jövője „tragikus” lesz.  A koalíciós pártok vezetői, Liviu Dragnea és Călin Popescu-Tăriceanu tegnap azt nyilatkozták, az RMDSZ-szavazatok nélkül is rendelkeznek kellő támogatással – továbbra is a 245 támogatót emlegettek – a ma megvitatásra kerülő indítvány elfogadásához. Ami a szövetséggel való tárgyalások kimenetelét illeti, mindketten azzal indokolták: nem szerették volna azt az érzést kelteni senkiben, hogy alkukra lennének hajlandóak a támogatás fejében.
Iohannis is beszólt
Különös nyilatkozattal állt elő tegnap Klaus Iohannis államfő, aki arra intette az SZDP-t: az RMDSZ-szel a bizalmatlansági indítvány kapcsán folytatott tárgyalásokon tartózkodjon attól, hogy „bármilyen etnikai alapú önrendelkezéshez” beleegyezését adja. „Egy senki által nem kívánt helyzet nyomása alatt nem szabad olyasmibe beleegyezni, ami Romániában nem kívánt állapotokat idéz elő” – fogalmazott. A Berlinben hivatalos látogatáson tartózkodó Iohannis ugyanakkor hozzátette: természetesnek tartja a pártközi egyeztetéseket egy ilyen kaliberű kérdésben, de egyben azt is elismerte, minden mozzanatról nem kap azonnali tájékoztatást. A román jobboldali média tegnap este máris felkapta Iohannis kijelentésének azon részét, mely szerint „etnikai alapú önrendelkezésről” tárgyaltak, és kész tényként tálalta azt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 21.
Nem vesz részt az RMDSZ a bizalmatlansági indítvány vitáján
Az RMDSZ nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, amelyet a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök ellen terjesztett a parlament elé a szociálliberális koalíció - jelentette be kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Erről az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciójának együttes ülésén született döntés, miután eredménytelenül zárultak a PSD-ALDE koalícióval hétfőn kezdődött tárgyalások.
Kelemen Hunor a „szolgálatos nackósokat” okolta a kialakult helyzetért, akik a tegnapi RMDSZ-PSD tárgyalásokat követően beindították lejárató kampányukat megsértve a Romániában élő magyarságot.
A szövetségi elnök elmondta: tegnap tárgyaltak – és nem alkudoztak! - mindkét táborral, de az RMDSZ egyik fél pártjára sem kíván helyezkedni, a szövetség ugyanis nem akarja magát egy párt belügyeibe ártani.
Ami a protokollumot illeti, erről nem esett szó a frakcióülésen. Kelemen Hunor elmondta: ez jelenleg is érvényben van, az RMDSZ a parlamenti ülésszak végén értékeli, mennyit sikerült megvalósítani a kormánykoalíció és az RMDSZ között létrejött együttműködési szerződésből.  
Újságírói kérdésre Kelemen Hunor minősíthetetlen nevezte Traian Băsescu hozzájárulását a magyarellenes hisztéria felfokozásához. Az ilyen megnyilvánulások nem méltók egy volt államfőhöz, aki maga is nem egyszer kunyerált magyar szavazatokért, amikor megválasztásáról volt szó – fogalmazott a szövetségi elnök.
„A trikolór helyett a székelyzászlót lobogtatja a PSD-ALDE koalíció. Dragnea és Tăriceanu képesek történelmet is kiárusítani, csakhogy megszerezzék az RMDSZ támogatását a bizalmatlansági indítványhoz. A szenátusi bizottságokban megszavazták, hogy Március 15. ünnep legyen Romániában. A gazemberek úgy tesznek, mintha elfelejtenék, hogy Március 15-én Budapesten többek közt Magyarország és Erdély egyesüléséről szavaztak. Iancu mócai, románok és szászok kellett közbelépjenek, hogy Erdély ne legyen Nagymagyarország része. Több tízezer románt gyilkoltak le a magyar grófok hadai, falvak tucatját törölték el a föld felszínéről, százezrek kényszerültek menekülésre” – írta Băsescu mai Facebook-bejegyzésében.
Elhalaszthatják a bizalmatlansági indítvány vitáját
Miután az RMDSZ-szel kötendő megállapodás esett, a szociáldemokraták meglehetősen kényes helyzetben vannak, ami a bizalmatlansági indítvány sorsát illeti. Egyes hírforrások szerint Liviu Dragnea pártelnök időt akar nyerni, hogy – jobb híján - a liberálisok és a Băsescu-párt tagjai köréből szerezzen támogatást a Grindeanu-kormány leváltásához, ezért a bizalmatlansági indítvány vitájának jövő hétre halasztását tervezi.
Călin Popescu Tăriceanu, a kisebbik kormánypárt, az ALDE elnöke is beismerte: több liberális parlamenti képviselőt is megkerestek támogatásukat kérve a bizalmatlansági indítvány megszavazásához.
Feljelenti az RMDSZ Băsescut
„Az elmúlt 24 órában nacionalista és közösségünket diszkrimináló kijelentések hangzottak el számos román médiában, illetve a volt államelnök is nyilvánosan kitámadta a magyarok ünnepét, március 15-ét. Ezért ma délután panaszt nyújtottunk be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz Traian Băsescu kijelentései, az Országos Audiovizuális Tanácshoz pedig a Realitatea TV, Nașul TV, B1TV și Digi24 csatornákon elhangzottak miatt”– mutatott rá Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke azt követően, hogy a Szövetség iktatta feljelentéseit.
Az ügyvezető elnök hangsúlyozta, hogy a romániai magyar közösség elvárásainak törvényi szintre emelése semmivel sem csorbítják a románok jogait, mi több, az RMDSZ nem emberfeletti tettek valóra váltását kérte a kormánykoalíciótól. „A manipuláció és a nacionalista propaganda magasiskoláját követhettük szemmel az elmúlt napban, amely a magyar közösséget mélyen sérti, ezért jogorvoslatot kérünk. Megengedhetetlen, hogy egy volt államelnök arra kéri a Romániában élő magyarokat, hogy március 15-ét külföldön ünnepeljük, amikor itthon szülőföldünkön jogunk van hozzá. A volt államelnök valószínű tudathasadásos, hiszen elnöki mandátuma alatt számos támogató üzenetet fogalmazott meg a magyarok felé ezen az ünnepen, illetve a tatár és a roma nemzeti közösségek ünnepnapját ő maga ellenjegyezte államfőként 2006-ban” – hangsúlyozta Porcsalmi Bálint, majd hozzátette: „nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy Traian Băsescu kétszer is kérte a magyarok bizalmát, szavazatait, most pedig ilyen minősíthetetlenül megbántotta a közösségünket. Ebből okulnunk kell!” – nyomatékosította az ügyvezető elnök. Szabadság (Kolozsvár)
2017. június 21.
Kelemen Hunor: ma Romániában gombnyomásra beindul a nacionalista gépezet
„Ma Romániában egy gombnyomással úgy fel lehet órák alatt korbácsolni a magyarellenességet, a nacionalizmust, a gyűlöletet, hogy még a normálisnak tűnő politikusok is megtorpannak” – jelentette ki a Maszolnak az elmúlt napok tanulságairól Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ csak a későbbiekben dönti el, hogy milyen álláspontot képvisel az elnöki hivatalban jövő héten kezdődő kormányalakítási tárgyalásokon.
- Az RMDSZ külső szemlélője volt a bizalmatlansági indítvány vitájának. Mennyire lepte meg a szavazás végeredménye, a Grindeanu-kormány bukása?
- Semennyire. Felröppentek spekulációk szavazás előtt, de az aritmetika azt mutatja, hogy a PSD-ALDE koalíciónak többsége van a parlamentben. Ez akkor is így van, ha ez a többség most már kisebb, mint amekkora a ciklus kezdetekor volt, de elegendő volt arra, hogy a saját kormányukat leváltsák. A különböző próbálkozások ezt nem tudták felülírni.
- Hétfőn már elkezdődnek a kormányalakítási tárgyalások az elnöki hivatalban. Az RMDSZ – gondolom – három forgatókönyv előtt áll. Kormányra lép (ha felkérik), a parlamentből támogatja a kormányt, ellenzékbe vonul. Milyen alapon döntik el, hogy melyik opciót választják?
- Erre most nem lehet válaszolni. Függ attól is, hogy kérnek-e egyáltalán bármit tőlünk, szükségük van-e ránk kormánytöbbség kialakításához, vagy nem. Mint említettem, aritmetikailag ránk nincs szükség. Ha kérnek valamit, attól is függ, hogy mit kérnek. Függ a miniszterelnök személyétől, illetve attól, hogy az államfő figyelembe veszi-e a parlamenti többség akaratát. Erre a kérdésre ma választ érdemben nem tudok adni, spekulálni nem akarok.
- Kialakul-e már erről az RMDSZ álláspontja az elnöki hivatalban tartott konzultációsorozat előtt?
- Az RMDSZ-ben lesz egy konzultáció erről a következő napokban. De többet mondani, döntést hozni ebben a kérdésben, csak hétfőtől arrafele tudunk.
- Mennyire befolyásolják a döntést az elmúlt napok fejleményei? Konkrétan: neheztel-e az RMDSZ a koalíciós pártokra, amelyek a biztatónak tűnő tárgyalások után hirtelen lesöpörték az asztalról a szövetség által kért törvénytervezeteket?
- Nem az a feladatunk, hogy nehezményezzünk bármit is. Számomra az elmúlt napokban történtek nagyon fontos tapasztalatot jelentettek. Még csak nem is tudok a PSD-ALDE vezetőire neheztelni. A hétfő délutántól kezdődő magyarellenes őrület nem tőlük indult. Ők nem tudták ezt kezelni, tán nem voltak elég bátrak, hogy ezzel szembemenjenek. Talán hibáztak ott, hogy a hétfői tárgyalásainkra nem hozták el az erdélyi képviselőiket. A déli politikusaikkal ugyanis semmi baj nem volt, teljesen kézben tartották őket. Ilyen gyors ütemben ennyi mindent ritkán volt alkalmunk végigtárgyalni. Hétfő este valóban bizakodóak voltunk, de nem tudjuk hozzájuk kötni ezt a magyarellenes hangulatot. Ilyen farizeus társadalmat, mint a román társadalom, Európában nem nagyon látok sehol. Jól példázza ezt, hogy miközben Klaus Johannis Németországban éppen arról beszélt, hogy Romániában példaértékűen megoldották a kisebbségi kérdést, idehaza őrjöngtek a televíziókban a politikusok, a közvélemény-formálók, és magyarellenes hangulatot szítottak. Ez azzal vetekszik, hogy meghívják a pápát Romániába, és egy katolikus iskolát darabjaira vernek. A tapasztalatom ebben a pillanatban inkább arra vonatkozik, hogy ha valakik akarják, megnyomják a gombot, akkor Romániában a magyarellenességet, a nacionalizmust, a gyűlöletet órák alatt úgy fel lehet korbácsolni, hogy még a normálisnak tűnő emberek is megtorpannak, visszalépnek. Liviu Dragneáról és Călin Popescu Tăriceanuval sokat beszéltünk, és azt láttam, hogy – meglepő módon – megoldásokat keresnek a kéréseinkre, úgy látják, hogy a többség-kisebbség viszonyt kezelni kell. Abban a helyzetben, amiben voltunk – és ezt a helyzetet ők okozták –, mi azt mondtuk, lépjünk egyet, nagyobbat, és ők erre fogékonyak is voltak. De a tanulság ebben az, hogy Romániában 2017-ben a kilencvenes évek elejéhez hasonló gyűlöletkampányt, magyarellenességet lehet előidézni. Ennek a magyarázatait érdemes megkeresni.
- Ez a nacionalista delírium nem a koalíciós pártoktól indult, de kétségkívül őket is elérte, elég, ha az erdélyi politikusaik megnyilvánulásaira gondolunk. Lehet úgy fogalmazni, hogy a belső reakciók késztették meghátrálásra az RMDSZ-szel folytatott tárgyalásokon Liviu Dragneáékat?
- Egyértelműen ez történt. Hétfőn este, amikor felálltunk az asztaltól, annyi maradt függőben, hogy bevegyük a közigazgatási törvénybe a jogszabály anyanyelvhasználattal kapcsolatos előírásainak megszegéséért járó szankciókat is. Szankciók egyébként most is vannak, de kormányhatározatba foglalva. Azt is javasoltuk, hogy törvényszegés esetén a diszkriminációellenes tanács is büntethessen. Hétfőn este abban váltunk el, hogy alszunk erre még egyet, egyébként minden más kérdésben megegyeztünk. A kisebbségi törvényről is megállapodtunk, a március 15. hivatalos ünneppé nyilvánításával szemben pedig az égvilágon semmilyen kifogásuk nem volta tárgyalópartnereknek, a szakbizottságokon át is ment a tervezet. Ugyanúgy elfogadták a szakbizottságok még hétfőn az oktatási törvény módosításaira tett javaslatainkat is. Úgy váltunk tehát el hétfő este, hogy kedden reggel ezeket még átolvassuk, tíz órakor összeülnek a szakbizottságok, a tervezetek pedig azonnal plénum elé kerülnek. Ám a koalíciós pártok vezetői a nacionalista hisztéria, a saját erdélyi képviselőik nyomására reggelre megijedtek.
- Hogyan látja, ha a tárgyalások témáját képező tervezet-csomag kisebb lett volna, mint amit az RMDSZ az asztalra tett, akkor meghátrálnak a tárgyalópartnerek?
- Olyan kérdések kerültek ebbe a csomagba, amelyekről évek, sőt lassan évtizedek óta beszélünk. Ezeket minden egyes alkalommal az asztalra tettük, akkor is, amikor a jelenlegi ellenzéki pártok voltak a tárgyalópartnereink. Ez egyébként a másik tanulság a román pártokkal kapcsolatban. Az az őrület sem volt korrekt, ami Traian Băsescu vagy Raluca Turcan szájából elhangzott, ezeknek a politikusoknak is van felelősségük. Lehet azt mondani, hogy mi most hirtelen mindent meg akartunk oldani, de mi nem akartunk hirtelen mindent megoldani, mert nem is lehet megoldani. Viszont azt gondolom, hogy helyesen jártunk el. Meggyőződésem, hogy ha ez a csomag csak a kisebbségi törvényt tartalmazta volna, ugyanez a helyzet áll elő. Teljesen mindegy volt, hogy egy tervezetet tűzünk napirendre, vagy hármat, mert ugyanez a hisztéria lett volna. Bebizonyosodott számomra: ma nagyon nagy ereje van azoknak, akik a kisebbségi kérdésben nem akarnak előrelépni, akik ezt nagyon hazug, farizeus állapotot fenntartják. Csak a gombot kellett megnyomniuk, és pillanatok alatt beindult a nacionalista gépezet.
- Ennek az – egyelőre függőben maradt – tervezetcsomagnak az elfogadása feltétele lesz-e annak, hogy az RMDSZ a következő kormány támogassa vagy akár kormányra lépjen?
- A feltételeinkről soha nem beszélgetünk a sajtón keresztül senkivel. Ezek a kérdések jó ideje napirenden vannak, és sajnos továbbra is napirenden maradnak, mert nem tudtunk előrelépni. 
Cseke Péter Tamás maszol.ro
2017. június 22.
A leváltott Grindeanu-kabinet miniszterei egymás után vonják vissza lemondásaikat
A román parlament által szerdán leváltott Grindeanu-kabinet több, korábban lemondott minisztere írásban jelezte a kormánynál csütörtökön, hogy meggondolta magát, és mégsem kéri felmentését. A déli órákig már 14 tárcavezető kérvényét iktatták a kabinet főtitkárságán.
Múlt héten Augustin Jianu távközlési miniszter kivételével valamennyi miniszter benyújtotta lemondását, miután a szociálliberális koalíció pártjai megvonták támogatásukat Sorin Grindeanu kormányától. 
A – pártvezetés által kizárással fenyegetett – miniszterek lemondatásától azt remélte Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök, hogy ezzel a vele szembeszálló, tisztségéhez ragaszkodó Grindeanut is lemondásra kényszeríti. Miután ezt nem sikerült elérnie, okafogyottá vált a miniszterek beáldozása a pártvezetés számára.
A lemondó nyilatkozatok közül Grindeanu egyelőre csak Dragnea két bizalmasának, Carmen Dan belügyminiszternek és Sevil Shhaideh kormányfőhelyettesnek a lemondását továbbította az elnöki hivatal felé, de Klaus Iohannis államfő még egyetlen minisztert sem mentett fel tisztségéből. Grindeanu a bizalmatlansági indítvány vitája előtt azzal is megpróbált borsot törni a pártelnök orra alá, hogy felmentette tisztségéből a regionális fejlesztési minisztérium 12 második vonalbeli tisztségviselőjét, hogy a tárca – Dragneához hű – vezetője, a még tisztségben lévő Sevil Shhaideh kormányfőhelyettes ne tudja „politikai célokra” használva hirtelen szétosztani a mindeddig visszatartott csaknem félmilliárd eurónyi fejlesztési alapokat.
Olguta Vasilescu munkaügyi miniszter azzal indokolta a lemondó nyilatkozatok visszavonását, hogy Grindeanu sorra váltja le az államtitkárokat, „nincs már aki aláírjon egy hivatalos iratot a tárcáknál”, valamint azzal, hogy a minisztereknek gondoskodniuk kell a központi közigazgatás működőképességéről az új kormány beiktatásáig tartó átmeneti időszakban.
Miután a parlament szerdán megszavazta a szociálliberális koalíció által előterjesztett bizalmatlansági indítványt, a teljes Grindeanu-kormány megbízatása megszűnt, függetlenül attól, ki nyújtotta be korábban lemondását. Az alkotmány szerint a kabinet korlátozott jogkörökkel, ügyvivőként marad hivatalban a következő kormány beiktatásáig.
Baranyi László / MTI Erdély.ma
2017. június 23.
Dragnea: Négy javaslatom van a miniszterelnöki tisztségre
A következő napokban összeül a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága, vasárnap pedig az alakulat parlamenti frakciói is ülést tartanak, hogy eldöntsék, kit jelölnek a miniszterelnöki tisztségre – jelentette be Liviu Dragnea. A PSD elnöke azt mondta, hogy jelen pillanatban négy javaslata van a kormányfőjelölt személyére, „urak és hölgyek, a párt tagjai”. Hozzátette, a hétfői konzultációkon egyetlen javaslattal állnak majd Klaus Iohannis államfő elé. Dragnea azt is kifejtette, az új miniszterelnöknek korrekt, felelősségteljes, jó munkabírású, becsületes embernek kell lennie, ugyanakkor fontos, hogy „ne legyen kalandor”, és legyen képes gyakorlatba ültetni a kormányprogramot. A szociáldemokrata pártelnök ama meggyőződésének is hangot adott, hogy Klaus Iohannis államfő a PSD és az ALDE jelöltjét bízza meg kormányalakítással, hiszen az ország stabilitásának biztosítása közös érdek. Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 23.
Kelemen Hunor: ritka farizeus a román társadalom
Kelemen Hunor meggyőződése, hogy akkor is nacionalista hangulatkeltésbe torkollnak a román koalícióval folytatott tárgyalások, ha rövidebb az RMDSZ igénylistája. A szövetségi elnök a Krónikának adott interjúban elmondta, az alakulat nem mondott le a magyar közösség számára kedvező javaslatokról, amelyek egy részére szerinte ősszel vissza fognak térni. A politikus a parlamenti pártok közül a PSD–ALDE-koalíciót tartja párbeszédképesnek, és az RMDSZ a jövő héten dönt az új kormány esetleges támogatásáról.
Adott pillanatban úgy tűnt, hogy sínen vannak a román balliberális koalícióval folytatott tárgyalások, és sikerül elfogadtatni számos, a magyar közösségnek kedvező törvényjavaslatot. Milyen RMDSZ-es indítványokat volt hajlandó támogatni a hatalmon lévő két párt elnöke? – Kezdtük a parlamentben még a Tăriceanu-kormány idején beterjesztett kisebbségi törvénnyel, amelynek elfogadtatása érdekében jóformán valamennyi párttal tárgyaltunk 2005 óta. Ez nagyon régi célja az RMDSZ-nek, nincs benne semmi újdonság, jobbról-balról szétszedték már. A tavaszi ülésszak kezdete óta iktatott többi tervezet is szerepelt pár hónapja a szakbizottságok asztalán, ezekről a közvéleményt tájékoztattuk, a partnerek is ismerték.
Azt mondtuk, próbáljuk meg a június végén befejeződő ülésszak végéig elfogadtatni ezeket. Amikor mindezekről hétfőn reggel egyeztettünk, a koalíciós pártok vezetői a legnagyobb nyitottsággal, mindenféle fenntartások nélkül, a kényes pontokról is hajlandóak voltak tárgyalni.
A március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítását célzó tervezet például még a korábbi parlamenti ciklusban elkészült, csak most nyújtottuk be, és nagyjából azokat a törvényeket követi, amelyek a romák, tatárok számára egy-egy ünnepnapot megjelölve már elfogadott a parlament, és éppen Traian Băsescu hirdette ki elnökként.
A közigazgatási törvény anyanyelvhasználatról szóló cikkelyeit módosító javaslatok is a képviselőház napirendjére kerültek, sőt a minisztériumok és a törvényhozói tanács is véleményezte, és mindössze technikai javaslattal élt, de alapvetően nem utasította el. Tehát ezek a kezdeményezések mind benne voltak a körforgásban.
A március 15-ével kapcsolatos törvénytervezettel volt a legkevesebb problémájuk, itt egyedül azt javasolták, hogy a hivatalos ünnepen járó szabadnap ne legyen kötelező, hanem a munkaadóra bízzák. A nyelvhasználati törvény esetében ugye mi azt javasoljuk, hogy a jelenlegi húsz százalékról tíz százalékra csökkenjen a küszöbérték, amely fölött egy kisebbség tagjait anyanyelvhasználati jog illeti meg a helyi közigazgatásban.
Ők tizenöt százalékot támogattak, mire mi elfogadtuk ezt a kompromisszumot, ugyanakkor beiktattunk egy alternatív küszöböt is, ami azt jelentené, hogy Temes, Arad és Brassó magyar közösségei számára is biztosítva lennének az anyanyelvhasználati jogok. Újra beemeltük a tervezetbe, hogy a későbbi demográfiai változás nem befolyásolja a nyelvhasználati jogokat, az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve pedig felsoroltuk a prefektúrákat, dekoncentrált intézményeket, utcanévtáblákat és útjelző táblákat is. Még a kisebbségi törvényt is elfogadták, mindössze más javaslatot tettek a kulturális autonómia megnevezésére, mert nem bírták elfogadni az autonómia szót, de a hatásköre maradt. Egyedül a nyelvhasználat megtagadása esetén járó szankciók témaköre maradt nyitva, mi ugyanis azt javasoltuk, hogy ezek a büntetési tételek ne kormányhatározatban szerepeljenek, mint eddig, hanem magában a jogszabályban.
A tárgyalásokról kiszivárgott hírekre viszont beindult a nacionalista hangulatkeltés. Erre hivatkozva visszakozott Liviu Dragnea PSD- és Călin Popescu-Tări­ceanu ALDE-elnök? – A hétfőn délután elkezdődött hisztériakeltés nyomán a koalíció erdélyi képviselői ültek farhámba. Talán ott hibázott a két román párt, hogy a velünk folytatott tárgyalásokra nem hozták el az erdélyi képviselőiket. Miközben a déli megyék politikusaival nem volt semmi baj, az erdélyi román képviselőket agresszíven, hatékonyan manipulálták a sajtóban, Facebookon. Emiatt kedden reggel a koalíció vezetői már azt mondták, nagy a kockázata annak, hogy a saját pártjukon belül kialakul egy olyan viszonyulás, ami a tervezetek végszavazásánál már problémát okozhat, ezért most nem vállalják mindezt. Nem vesztünk össze velük, nem alakult ki olyan helyzet, hogy letépjük egymásról a zakót, egyszerűen megijedtek, megtorpantak a hihetetlenül erős nacionalista manipulációtól. Ekkor mindenki visszalépett egyet. A türelem is nagy kvalitás a politikában, ezért azt mondtuk, semmi baj nincs, ha most ezt nem tudják vállalni. Már csak azért is, mert aritmetikailag megvan a többségük, tehát a történet nem arról szól, ahogy a román média beállította, hogy adok-kapok folyt volna. Mi nem üzleteltünk, hanem nagyon tisztességesen tárgyaltunk.
Sokan úgy látják, sok volt egyszerre a kisebbségeknek, de elsősorban persze a magyaroknak tett engedményekből, és ez verte ki a román médiában, a politikusok körében a biztosítékot. Erről mi a véleménye?
Én is feltettem a kérdést, sok volt-e, hogy három dolgot próbáltunk egyszerre megoldani, vagy esetleg lehetett volna kisebb csomagban adagolni. Meggyőződésem, hogy bármivel állunk elő, ugyanez a hangulatkeltés lett volna. Ha a szenátus szakbizottsága hétfőn nem fogadja el a március 15-i hivatalos ünnepet, akkor a nyelvhasználatnak mennek neki, mindössze ürügy kellett. Bár sokan nem látják be, most is az volt a fontos, hogy megmutassák ugyanazt a manipulációs technikát, amit januárban már lefolytattak: ha megnyomják a gombot, pillanatok alatt olyan helyzetet lehet teremteni, hogy a politikusok egy része megtorpan. Ennek ellenére nekünk nincs miért lemondanunk ezekről a dolgokról, ők pedig megoldják maguk a saját kormányuk megbuktatását.
Ön szerint az elmúlt napok hisztérikus magyarellenes kirohanásai ismeretében terítékre kerülhetnek-e még a közeljövőben kisebbségi jogok bővítését célzó kezdeményezések? Már csak azért is, mivel a román egyesülés centenáriumának közeledtével ez a hangulatkeltés várhatóan csak fokozódni fog.
Azt gondolom, hogy a közigazgatási törvény módosítása mindenképpen napirendre fog kerülni szeptemberben, ha okosan dolgozunk, akkor át is fogjuk tudni vinni. Dragnea és Tăriceanu sem gondolja, hogy ezt el kell felejteni és le kell venni napirendről. Viszont mindannyian úgy gondoljuk, hogy a nyár folyamán meg kell próbálni intenzívebbre venni a párbeszédet a román emberekkel annak érdekében, hogy a mostani hangulatkeltés ne forduljon át egy teljesen más logikát követő pályára. Ez közös felelősségünk. A kisebbségi törvényről is hasonlóképpen vélekedem, de hát erre tizenkét éve várunk, tehát esetünkben a türelem a politikában még erősebb kvalitás, mint egy normális országban. Az nem megoldás, hogy mi sündisznóállásba bújunk. Másrészt vannak legalább ilyen súlyú, a jogállamra és a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó kérdések, amelyeket ennek a koalíciónak meg kell tudni oldani. Hogy a politikai döntéseket a politikusok hozzák meg, ne ellenőrizhetetlen helyeken, a sajtónak, nacionalista hőzöngéseknek kitéve. Ha nem sikerül rendezni a jogállamiság kérdését, akkor minden egyéb kérdés, beleértve a kisebbségiekét is, veszélybe kerülhet. Nem hiába javasoltam az államelnöknek 2015-ben a többség-kisebbség közötti megállapodást, tudtuk, hogy közeleg 2018, ami sok problémát fog jelenteni. Megáll az eszem, hogy az ország egyik legjobb egyetemének, a kolozsvári BBTE-nek a rektora azzal fenyegeti a románokat és a magyarokat, hogy a puliszka mindjárt felrobban. Valakit nem azért választanak rektornak, még ha fasiszta történész is, hogy fenyegesse a társadalmat, a politikusokat. Európában nem nagyon látni ilyen farizeus társadalmat, mint amilyen a román. Miközben itthon üvölt az elképesztő magyarellenes, nacionalista hangulatkeltés, az államfő Berlinben kijelenti, hogy Romániában példaértékűen meg van oldva a kisebbségi kérdés. És a két vonat nem csattan össze a fejükben hatalmas robajjal.
Említette, hogy nem vesztek össze a koalícióval. Ezek szerint a parlamenti együttműködésről szóló megállapodás érvényes a most következő kormányalakításra is? Vagy további alku tárgya, hogy az RMDSZ támogatja-e az új kabinetet?
Nem azért küldtek bennünket a parlamentbe, hogy összevesszünk valakivel, ez a politikában nem lehet cél. Ha valakivel össze kellene veszni, akkor az végképp nem a koalíció, hanem például Orbán Lajos PNL-elnök és Traian Băsescu. A megállapodásunk négy évre szól a PSD–ALDE-koalícióval, azzal a kitétellel, hogy minden parlamenti ciklus után kielemezzük, és eldöntjük, miként megyünk tovább. Bizonyára lesznek tárgyalásaink, mindig a kontextusában kell elemezni valamit. A kérdés mindig az, mire vagyunk képesek a hat és fél százalékunkkal, illetve kivel tudunk normális párbeszédet folytatni, márpedig e téren sok lehetőség nincs a jelenlegi parlamentben. Van az ellenzék Traian Băsescuval, akiről most is az a véleményem, mint volt mondjuk 1997-ben; senki nem gondolhatja, hogy vele konstruktív, előretekintő együttműködést lehetne folytatni. Láttuk azt is, hogy Orban Ludovic hogyan gondolkodik, ő ugyanaz az ember, akiről Emil Cioran mondta a Párizsi füzetekben, hogy jó román lehet egy római katolikus, egy protestáns is, de román, minden jelző nélkül csak egy igazi ortodox lehet. A félmagyar, unitárius vallásban megkeresztelt Orban is folyamatosan azt bizonygatja, hogy jó román, tőle nagy áttörésre nem számítok. A Mentsétek meg Romániáról (USR) nem tudjuk, jön vagy megy, fiú vagy lány. Ezen kívül pedig ott van a PSD–ALDE. Ha nem akarunk beszorulni valahová a hat és fél százalékunkkal, akkor valakivel párbeszédet kell tudni folytatni. A jó persze az lenne, ha mindenkivel sikerülne, de falusiasan fogalmazva ezek a borkánok sorakoznak a polcon. A következő időszakban arra kell koncentrálnunk, hogy ne engedjük fokozni a magyarellenes hangulatot, mert a közösségünk nagyon megsínyli, főleg interetnikus környezetben. Másrészt úgy kell előrébb mozdítani a dolgokat, hogy ne adjunk fel semmit a közösség célkitűzéseiből.
Tekintve, hogy csak a kisebbségi frakció tagjainak szavazatával tudta megbuktatni a Grindeanu-kormányt, a koalíciónak szüksége van az RMDSZ-re. Afelé hajlik tehát az RMDSZ, hogy támogassa az új kormányt?
Erről a jövő héten, a frakciókban fogunk dönteni, ez teljesen racionális, korrekt megközelítése lehet a döntésnek. Mindenki spekulál ugyan arról, hogy a koalíciónak kivel sikerült megbuktatnia a kormányát, de azt nehéz lenne megmondani, hogy a nem magyar kisebbségi frakció tagjai miként szavaztak, miközben biztos, hogy most nem volt meg az a többségük, amellyel januárban indultak. Ennek ellenére ahogy eddig is, ezután is szükségük lesz a mi szavazatainkra, ilyen szempontból nem vagyunk se jobb, se rosszabb helyzetben, mint egy héttel ezelőtt. A politikai válság kirobbanása előtt, például az egységes bértörvény megszavazásakor is egyértelmű volt, hogy nélkülünk nem ment volna át a jogszabály, ami annak tudható be, hogy nem elég fegyelmezettek. Tehát szükség lesz ránk, és úgy látom, hogy ők sok szempontból – beleértve a többség és kisebbség viszonyát – a parlamenti együttműködést kérik, ajánlják a következő időszakra.
Miként látja, a mostani belpolitikai zűrzavar közepette lehet-e áttörést elérni a magyar–román államközi viszony terén?
Nem tudom ezt ma megjósolni, de bízom benne, hogy igen. Vannak próbálkozások, főleg magyar oldalról, de román részről sem látom azt a fajta elzárkózást, amit egy-két évvel ezelőtt tapasztaltunk. Nem egykönnyen lehet előrelépni, a következő fél év ilyen szempontból bizonyára sok mindent előrevetít, Teodor Meleșcanu februári budapesti látogatásának a viszonzásaképp ősszel lesz egy bukaresti külügyminiszteri találkozó. Vannak különböző szintű egyeztetések a tárcák között, tárgyalnak határ menti együttműködésről, energetikai, védelmi, határőrizeti kérdésekről, hiszen számos olyan ügy van, ami nem etnikai, és ezeket a két országnak vinnie kell. Még messze vagyunk az áttöréstől, de figyelembe kell venni azt is, hogy Romániában a külpolitikát nemcsak a kormány alakítja, az alkotmány szerint az államelnöknek is nagy szerepe, feladata van, tehát ez nem kizárólag kormányfüggő.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)
2017. június 25.
A magyarellenes közigazgatási reform veszélye nem hárult el!
Ez a címe a Székely Nemzeti Tanács sajtóirodája által percekkel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön kiadott sajtóközleménynek. Lásd alább.
2017 májusában, a Bukaresti Fellebbviteli Bíróságon (Curtea de Apel Bucureşti) jogerősen véget ért az a per, amelyet a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs indított a Diszkrimináció Ellenes Tanács valamint Traian Băsescu, akkori államelnök, Victor Viorel Ponta, akkori miniszterelnök, George Crin Laurențiu Antonescu és Liviu Nicolae Dragnea ellen. A bukaresti bíróság a Székely Nemzeti Tanács elnökének keresetét jogerősen elutasította.
Az ügy kiváltója a fent jelzett politikusok azon nyilvános és határozott ígérete volt, hogy a közigazgatási reform után nem lesz magyar többségű régió Romániában. Tekintettel arra, hogy Románia területén számos olyan, történelmi és kulturális hagyományokkal rendelkező régió is létezik, ahol a magyar népesség többséget alkot, az államhatalom befolyásos rangú képviselőinek ez a kijelentése előre vetítette a magyar közösség hátrányos megkülönböztetését. A Székely Nemzeti Tanács elnöke (továbbiakban: felperes) ezért a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, amely egy alapvető emberi jog, a szólásszabadság joga mögé próbálta elbújtatni az államhatalom közhatóságainak diszkriminatív megnyilvánulását. A Diszkriminációellenes Tanács 2013. október 2-án meghozott határozata ellen a felperes a Bukaresti Fellebbviteli Bírósághoz fordult, egyben bíróság elé idézve a felelős román közhatóságok felsorolt képviselőit. 2014. október 2-i gyűlésén a keresetet a bíróság elutasította, majd ez év májusában a fellebbezést is. 
A bukaresti Diszkriminációellenes Tanács és a bíróság is egyértelműen mellőzte azt a tényt, hogy az alapvető emberi jogok, mint a szólásszabadság joga, az egyéneket illetik meg és nem az államhatalom hatóságait. A felperes minden olyan hivatkozást megcáfolt, amely az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára hivatkozva próbálta menteni az alpereseket. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata ugyanis az egyének jogait védi az államhatalommal szemben és soha sem fordítva. Ebben a perben ennek a fonák helyzetnek lehettünk tanúi. A bíróság elutasította azt a kérését is a felperesnek, hogy az ügyet mérlegelésre küldjék át az Európai Unió Bíróságának. Ugyanis erre a közösségi jog minden esetben lehetőséget kínál, ha egy tagállam valamely bírósága olyan ügyet tárgyal, ahol szükséges egy uniós jogforrás értelmezése. A felperes keresete a 2000/43 számú, a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló uniós irányelvre épült, és a bíróság a kérés elutasításával nem kívánta kizárni még a látszatát sem annak, hogy ebben a perben politikai döntést fog hozni.
A felperes felhívta mind a Diszkriminációellenes Tanács, mind a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság figyelmét arra, hogy a román államhatalom vezető beosztású képviselői nemcsak a magyar közösség hátrányos megkülönböztetését ígérték meg, befolyásolva és irányt szabva a közigazgatási átszervezés intézményeinek, de ezzel súlyosan sértették Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait is. 
Az alperesek viszontválaszai, valamint a jogerős bírósági határozat – amelynek indoklását még nem kaptuk meg – világosan jelzik, hogy Románia nem mondott le egy olyan közigazgatási átszervezésről, amely asszimilációs politikát követ és nyíltan magyarellenes.
Figyelmeztetés mindnyájunknak, hogy erre minden rendelkezésre álló eszközzel fel kell készülnünk! http://itthon.ma/erdelyorszag
2017. június 26.
Xenofóbia és hisztéria
Az utóbbi napokban ijesztő méreteket öltött Romániában a magyarellenes hangulat és a gyűlöletbeszéd. Egy országos politikai válság közepette a román politikai elit, a média jelentős hozzájárulásával, újból előveszi a „magyar kártyát”, és a romániai magyar közösség ellen fordítja a közvéleményt. Ahelyett, hogy a legnagyobb parlamenti párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) sorain belül kialakult válságra és ennek a potenciális következményeire koncentrálna, a média nagyon gyorsan elterelte ezekről a közvélemény figyelmét azáltal, hogy hazugságokat terjesztett, és xenofób megjegyzésekkel támadta a magyar közösséget.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke a múlt héten bejelentette, hogy pártja bizalmatlansági indítványt kezdeményez Sorin Grindeanu miniszterelnök és kormánya ellen, amiért nem tartották be a választási kampányban tett ígéreteket. Dragnea és szövetségesei számos parlamenti taggal, köztük az RMDSZ képviselőivel is tárgyalásba kezdtek, akik készen álltak támogatni az indítványt azzal a feltétellel, hogy a PSD–ALDE-koalíció szavazza meg a nyelvi jogok bővítéséről és a regionális szimbólumok szabad használatáról szóló törvényt. Amint a média értesülést szerzett erről, a hírcsatornák pár órán belül valóságos nacionalista hisztériát generáltak, és azzal riogatták nézőiket, hogy a magyarok el akarják venni Erdélyt a románoktól.
Traian Băsescu volt államelnök elsők között csatlakozott a soviniszta vélemények kórusához. Facebook-oldalán közzétett üzenetében felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a Szenátus megszavazott egy törvényt, amely hivatalos ünneppé nyilvánította a romániai magyarok számára március 15-ét. Hazugságokkal és túlzásokkal teli üzenetében Băsescu azt fejtegette, hogy március 15-e sértő a románok számára. A volt államfő üzenetét azzal zárta, hogy gyakorlatilag megkérdőjelezte a magyar közösség azon jogát, hogy Románia területén megünnepelhesse a magyarok nemzeti ünnepét.
(Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. június 26.
Bemutatjuk Mihai Tudosét, a PSD-ALDE kormányfőjelöltjét
Támadható politikust, az ötven éves Mihai Tudosét javasolja a PSD-ALDE kormányfőnek. A szociáldemokraták elnöke, Liviu Dragnea szerint a többi jelölt – Olguța Vasilescu, Carmen Dan, Mihai Fifor, Adrian Țuțuianu és Marcel Colacu – nem vállalta el a megbízatást.
Mihai Tudose már korábban is tagja volt a kormánynak: Victor Ponta és Sorin Grindeanu kabinetjében is a gazdasági tárca vezetője volt. A Grindeanu-kormányt kiértékelő PSD-s jelentésben azok között a miniszterek között szerepelt, akik hat hónapos tevékenységük alatt semmilyen eredményt nem tudtak felmutatni.
Úgy tűnik azonban, hogy a Ponta-kormány tárcavezetőjeként működése már sikeres volt – legalább is olyan szempontból, hogy ebben az időszakban felesége cége pénzes közbeszerzéseket nyert. De azért a Grindeanu-kabinetben sem volt tétlen: lapforrások szerint 2015 és 2017 között felesége vállalata több millió eurós szerződéseket kötött az állammal.
Magánegyetemen végzett
Mihai Tudose 1995-ben végzett a bukaresti Dimitrie Cantemir Keresztény Egyetem jogi és közigazgatási karán. 1992 és 1999 között szenátusi irodavezető volt, 1999-2000 között a brăilai Farex Rt jogtanácsosaként ténykedett. 2000-ben került be a parlamentbe. Pártján belül a brăilai várposi, majd a Brăila megyei szervezet vezetője is volt.
2007-ben az amerikai Georgetown Egyetemen fegyveres konfliktusok elemzésére és megoldására képesítő szaktanfolyamon vett részt. 2013-ban a Román Hírszerző Szolgálathoz tartozó Hírszerzési Akadémia tanára lett, miután 2006-ban elvégezte az ugyancsak a legfőbb romániai hírszerzés keretében működő Országos Felsőfokú Biztonsági Kollégium nemzetbiztonsággal kapcsolatos tanfolyamát. A parlament gazdasági, reformügyi és privatizációs szakbizottságát is vezette.
Plágium – és „túl szoros” kapcsolatok a hírszerzéssel
Miniszterként teljesítménye szürke volt. A sajtó figyelmébe először 2015-ben került, amikor a Hírszerzési Akadémián elnyert doktori címe kapcsán plágiummal vádolták meg a disszertációja miatt. A doktorátust egyébként szintén plágiummal vádolt Gabriel Oprea vezette.
Mihai Tudose többek között állítólag Ion Iliescu és Traian Băsescu munkáinak részleteit vette át idézőjel nélkül dolgozatába. Ion Iliescu 2008-as isztambuli beszédéből, illetve Traian Băsescu 2007-ben, a Románia Védelmi Stratégia kidolgozása alkalmából elhangzott üzenetéből vett át részleteket, anélkül, hogy hivatkozott volna a forrásra.
A gyanú szerint a doktori disszertáció egyharmada plágium. Ráadásul figyelmetlen is volt: megtörtént, hogy egy-egy plagizált részlet háromszor-négyszer is megismétlődött a dolgozatban. Emellett a lábjegyzetek jó része is „hamis”: az idézett oldalakon az eredeti szerzők egészen másról értekeznek. A vádak szerint legalább 50 oldal a dolgozatból szó szerinti – idézője nélküli –, vagy csak apró módosításokkal átvett idézet.
Mihai Tudose természetesen tagadta a plágium vádját, bár azt elismerte, „két három oldalt másoktól vett át, de korántsem szó szerint”. Mint mondta, mindehhez megkapta a szerzők beleegyezését. A botrány miatt 2016-ban Mihai Tudose kérte, mondhasson le doktori címéről.
A kormányfőjelöltet még párttársainak egy része is azzal gyanúsítja, hogy a kelleténél is szorosabb kapcsolatokat ápol a Román Hírszerző Szolgálattal. Egyébként hobbija a sakk, az irodalom, a kirándulások és a bélyeggyűjtés. 
Bogdán Tibor maszol.ro
2017. június 27.
Mihai Tudose a miniszterelnök-jelölt (Új kormány alakul)
A szociálliberális koalíció Mihai Tudose gazdasági minisztert javasolta miniszterelnöknek, a Népi Mozgalom Pártja pedig Siegfrid Mureşan EP-képviselőt. Klaus Iohannis államfő tegnap délután politikai súlyuk sorrendjében hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, és este nyolckor bejelentette, hogy elfogadja a parlamenti többség jelöltjét.
Az államfő döntését azzal indokolta, hogy az SZDP belsejéből kitört politikai válság nagyon ártalmas Románia gazdaságára és megítélésére nézve, ezért nagyon gyorsan véget kell vetni neki. Hozzátette: az ellenzék nem tett más komoly javaslatot, és nincs közöttük semmiféle egyezség; végül arra kért minden pártot – és nem csupán a hatalmon levőket –, legyenek rajta, hogy még a hét folyamán új kormánya legyen Romániának. Mihai Tudose lapzártáig nem nyilatkozott, Liviu Dragnea SZDP-elnök szerint azonban a parlament már csütörtökön tisztségbe iktathatja az új kabinetet, az új miniszterek pedig még aznap este letehetik a hivatali esküt.  Az SZDP végrehajtó bizottságában csaknem egyhangúlag (négy tartózkodással) fogadták el a Tudose jelöltségét, amelyet a koalíció kisebb pártja, az LDSZ is jóváhagyott. Az SZDP elnöke, Liviu Dragnea eredetileg – a megyei szervezetek elnökeivel, képviselőkkel és más párttagokkal való egyeztetések után – több lehetséges kormányfő-jelöltre tett javaslatot (Lia Olguţa Vasilescu, Carmen Dan, Mihai Fifor, Adrian Ţuţuianu, Marcel Ciolacu), de – Tudose kivételével – valamennyien visszaléptek. A pártok vezetői egyébként keveset, bő negyedórákat töltöttek az államfőnél.
Kicsoda Tudose
Mihai Tudose az SZDP–LDSZ miniszterelnök-jelöltje a Grindeanu- és a Ponta-kormány gazdasági minisztere volt. 1995-ben diplomázott a Dimitrie Cantemir Keresztény Egyetem jogi és közigazgatási karán. 2006-ban nemzetbiztonsági posztgraduális képzést végzett a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Intézetében. Ugyanebben az évben poszt­graduális szakképzést is végzett a bukaresti Országos Védelmi Intézetben. 2010-ben doktorált hadtudományból és hírszerzésből az RHSZ akadémiáján, később ott is tanított. 2016-ban azok között volt, akik a plágiumvádak miatt kérték doktori diplomájuk visszavonását.  Az SZDP-n belül több tisztséget is betöltött az elmúlt 25 évben, az Országos Tanácsnak például 1994 óta tagja. 2004–2008 között a Brăila városi szervezet elnöke volt, 2014–2015-ben a megyei alakulatot vezette. 2015 óta a párt alelnöke. 2014–2015-ben a Ponta-kormány gazdasági, kereskedelmi és turisztikai minisztere volt. Ötödik képviselői mandátumánál tart. Vagyonnyilatkozata szerint egy brăilai lakás van a birtokában, két Mercedes típusú személygépkocsi, és egy 30 ezer euróra becsült bélyeggyűjtemény.
Ellenzéki kifogások
Az ellenzéki pártok kifogásokat fogalmaztak meg az SZDP jelöltjével szemben: a plágiumgyanús doktori dolgozat és a hírszerzési intézettel való kapcsolata mellett gyenge teljesítményét is felróják neki. Az NLP elnöke, Ludovic Orban  kijelentette: Dragnea jelentésében látta, hogy semmit sem valósított meg a kormányprogramból, két dolognak kezdett neki a 17 pontból. „Ha nem volt jó gazdasági miniszternek, nem értem, miért lenne jó miniszterelnöknek” – nyilatkozta. Orban új parlamenti többség létrehozásával is megpróbálkozott – tárgyalt az MRSZ, az NMP, még az LDSZ vezetőivel is –, de nem járt sikerrel, ezért továbbra is az előrehozott választásokat tartja megoldásnak, mert szerinte a december 11-én megválasztott többség elveszítette legitimitását. Az NLP és az MRSZ küldöttsége más jelöltet nem javasolt a kormányfői tisztségbe, de Tudose kinevezésével nem értenek egyet. Elek Levente, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) ügyvivő elnöke azt nyilatkozta, hogy semmilyen formában nem támogatnak egy SZDP-s kormányt, más összetételű kormányról azonban lehet szó, ha az igazságügyi minisztert az MRSZ adja. Az NLP azt kérte még, hogy Sevil Shhaideh ne legyen tagja a következő kormánynak, mert a regionális fejlesztési, közigazgatási és európai alapok ügyvivő minisztere nem jelent meg a parlament előtt, hogy elszámoljon a helyi fejlesztések országos programjában kiutalt pénzekről. Az NMP délelőtt még Traian Băsescu volt államfő jelölését lebegtette, de végül a vajdahunyadi Siegfrid Mureşan mellett döntött, aki „Macron és Trudeau generációja” és az Európai Néppárt szóvivője.  Az RMDSZ nem mond le a parlament elé terjesztett törvénytervezeteiről, az újonnan alakuló kormánnyal is párbeszédre törekszik, továbbra is társadalmi paktumot szorgalmaz a román többség és a nemzeti kisebbségek között – hangoztatta Kelemen Hunor tegnap, miután Klaus Iohannis államfő fogadta a szövetség küldöttségét. Valószínűsítette, hogy az RMDSZ bizalmat szavaz majd Mihai Tudose kormányának, erről azonban a szövetség parlamenti frakciója hoz formális döntést. Hozzátette: a parlamenti többség joga és felelőssége kormányozni. Mi nem leszünk része a következő kormánynak, ez biztos, ilyen szándék nem létezik. Van egy együttműködésünk a többséggel, négy évre szól, és minden parlamenti ülésszak végén mérleget készítünk -- magyarázta. Kérdésre válaszolva kifejtette: azt szeretnék elérni, hogy részt vegyenek a kisebbségeket érintő döntésekben, mert a helyzet nem rózsás, amíg Berlinben az államfő modellértékű megoldásokról beszélt, itthon országos magyarellenes hisztéria tombolt.
Dragnea megvédi emberét
Az elmúlt években semmiféle jelét nem látta annak, hogy a miniszterelnöki tisztségre jelölt Mihai Tudose kettős irányítás alatt állna, azaz hogy a Román Hírszerző Szolgálatnak is dolgozna – válaszolta az államfőnek kormányfő-jelölttel szemben támasztott erkölcsi és feddhetetlenségi kritériumairól érdeklődő újságíróknak Liviu Dragnea SZDP-elnök. Elismerte, hogy Tudose alkalmasságával kapcsolatban a párton belül is kételyek merültek fel, az SZDP több tisztségviselője amiatt aggódott, hogy Tudose a titkosszolgálatok embere lehet. Dragnea kifejezte meggyőződését, hogy a vád alaptalan. Azzal érvelt: kollégája volt egy korábbi kormányban is, és ha külső befolyás alatt állna, akkor ő azt megérezte volna. A jelölt plágiumgyanú miatt megkérdőjelezett doktori címével kapcsolatban Dragnea azt mondta: nem szakértője a kérdésnek, de Victor Pontát is plágiummal gyanúsították, és attól még szerinte jó kormányfő volt. Tudose nem a nagyobb jövedelemért doktorált, és az adott körülmények között jobbnak látta, hogy ne vigye bíróságra az ügyet, hanem a törvénynek megfelelően kérvényezze a doktori cím vissza­vonását – mondotta. Azt sem találta problémának, hogy a Grin­deanu-kormány tevékenységének kiértékelésekor a Mihai Tudose vezette gazdasági tárca sem szerepelt valami fényesen, a tervezett intézkedések közül állítólag egyet sem teljesített határidőre: szerinte a kormány épületében akadtak el Tudose kezdeményezései. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 27.
Kinek jó Tudose jelölése?
Nehéz értelmezni a Szociáldemokrata Párt tegnapi döntését, amely nyomán Mihai Tudosét javasolták a miniszterelnöki tisztségbe. Azért nehéz, mert a Grindeanu-kormány volt gazdasági minisztere nemhogy a Klaus Iohannis államfő által támasztott feddhetetlenségi követelményeknek nem felel meg, de még Liviu Dragnea pár nappal korábbi elvárásainak sem.
A Ponta- és a Grindeanu-kormányban is gazdasági miniszterként dolgozó Tudose teljesítménye felejthetőnek nevezhető, különösebb megvalósítás nem fűződik a nevéhez – igaz, családja szépen gyarapodott, felesége milliós üzleteket kötött az állammal mandátuma idején. De ez még mindig a kisebbik baj: a szociáldemokrata politikus neve ugyanis azzal vált széles körben ismertté, hogy Victor Pontához hasonlóan plágiumbotrányba keveredett. Nem is akármilyenbe: doktori disszertációjának szakmai vezetője ugyanis az ugyancsak plagizálással vádolt Gabriel Oprea tábornok volt. Mielőtt az ügy odáig fajult volna, hogy megfosztják doktori címétől, Tudose maga kérvényezte a tudományos cím visszavonását. S jóllehet, ezzel a botrány továbbterjedésének sikerült elejét vennie – az igencsak kínos epizód rávilágít arra: feddhetetlennek semmiképpen sem nevezhető a szociáldemokraták kormányfőjelöltje. Liviu Dragnea azonban nem csak emiatt volt zavarban tegnap, amikor az újságírókat tájékoztatta pártja döntéséről. Hosszan kellett magyarázkodnia azért is, mert a mostani miniszterelnök-jelölt alig pár nappal korábban „megbukott”: a Grindeanu-kabinet miniszterei tevékenységének párton belül történt értékelése során Tudose is azok közé tartozott, akik leszerepeltek, a kormányprogramban foglalt intézkedések közül jóformán egyet sem tudott teljesíteni. Dragnea ezt nemes egyszerűséggel a korábban ugyancsak maga által kinevezett Sorin Grindeanu nyakába varrta, tény viszont, hogy a Szociáldemokrata Párt vezető testületében sem aratott egyöntetű sikert Tudose jelölése.
Talán azért sem, mert sajtóinformációk szerint az alakulaton belül sokan azt gyanítják: a miniszterelnök-jelölt túlságosan szoros kapcsolatban áll a Román Hírszerző Szolgálattal – éppen azokkal a szervekkel, amelyeket oly sokat ostorozott az elmúlt napokban a szociáldemokrata pártvezér, egyebek mellett azt is sejtetve, hogy Grindeanu a titkosszolgálatok embere volt. Nem is tűnik alaptalannak egyes szociáldemokrata vezetők félelme, ha Tudose életrajzát böngésszük: 2006-ban elvégezte a Román Hírszerző Szolgálaton belül működő Országos Felsőfokú Biztonsági Kollégium nemzetbiztonsággal kapcsolatos egyetem utáni képzését, 2013-ban pedig a titkosszolgálathoz tartozó Országos Hírszerzési Akadémia tanára lett.  Nehéz tehát megválaszolni a kérdést, hogy mindezek alapján kinek jó Mihai Tudose jelölése, amit végül Klaus Iohannis is elfogadott. Mert nagyon úgy tűnik, sem a szociáldemokratáknak, sem az országnak…
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 27.
Helyből bukás
Siralmas. Ez a jelző a legalkalmasabb annak kommentálására, hogy a román balliberális koalíció Mihai Tudosét terjesztette fel a miniszterelnöki tisztségre. A jelölés hűen tükrözi a szociáldemokraták (PSD) háza táján uralkodó mély politikai és erkölcsi válságot, a súlyos káderhiányt, nem utolsósorban pedig szomorú képet fest annak az országnak a perspektíváiról, ahol felmerülhet, hogy hasonló kaliberű politikusok töltsék be az egyik legfontosabb közméltósági posztot. Persze egy olyan pártban – még ha Románia legnagyobb politikai alakulatáról van is szó –, amelyet egy büntetett előéletű, második büntetőperében ítéletre váró politikus irányít, alaposan felhígulnak a szakmai, feddhetetlenségi és erkölcsi kritériumok. Liviu Dragnea számára fikarcnyi problémát nem okoz olyan politikust javasolni kormányfőnek, aki miniszterként semmi eredményt nem volt képes felmutatni, sőt még a párt (tehát nem az ellenzék vagy egy független szakmai szerv) által elvégzett kiértékelőn is súlyosan megbukott. A PSD elnöke fenntartások nélkül miniszterelnöknek javasol egy plágiummal vádolt személyt, aki a gyanú felmerülésekor önként megválik doktorijától. Mindez a legtermészetesebb egy olyan pártvezető részéről, aki számára a szervilizmus, a pártkatonaság, az utasítások ellentmondás nélküli végrehajtása a legfőbb erény és tulajdonság. Dragneát már korábban is meggyanúsították, hogy paktumot kötött a titkosszolgálatokkal annak érdekében, senki se bogarássza kétes üzleti érdekeltségeit. A hírszerzés akadémiáján doktorált, majd oktató Tudose képbe kerülése még inkább megerősíteni látszik, hogy a többszörösen az igazságszolgáltatás célkeresztjébe került pártelnök kétségbeesetten keresi a nyomozó hatóságokkal kiválóan együttműködő titkosszolgálatok kegyeit bőre megmentéséért. „Ha egy politikust csak három sor másolásán, tehát plagizáláson érnek, bárhol a világon vissza kell vonulnia a politizálástól” – jelentette ki Klaus Johannis a 2014-es elnökválasztás kampányában, Victor Ponta akkori kormányfő botrányára utalva. Ha komolyan gondolja az általa támasztott feddhetetlenségi feltételeket – amelyek alapján korábban hallani sem akart például Dragnea kormányfői kinevezéséről –, akkor az államfő visszadobja a feladónak Tudose jelölését. Demokratikus, a jogállami és az erkölcsi normákra valamit is adó országban nem lehet kormányfő olyasvalaki, aki fölött ott lebeg a szellemi lopás gyanúja, és aki leleplezését követően azzal próbálja mentegetni magát, hogy megvásárolta a lemásolt passzusokat. Johannis egyetlen esetben bízza meg mégis kormányalakítással a PSD jelöltjét: ha nem akar nyíltan konfrontálódni a balliberális koalícióval, és a 2019-es államfőválasztáson való újraindulására és remélt második mandátumára gondolva hagyja, hogy a szociáldemokraták járassák le magukat ország világ-előtt. A választók pedig ihatják egy borítékolhatóan csapnivaló, erkölcsileg indulásától bukott kormányzásnak a levét.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)
2017. június 27.
Megszólalt a SRI: nincs közünk a kormányfő kinevezéséhez
Cáfolja a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), hogy köze lenne Mihai Tudose miniszterelnöki megbízásához. A belföldi titkosszolgálat annak nyomán érezte indokoltnak az állásfoglalást, hogy a bukaresti médiában megjelent találgatások szerint a kormányalakítással megbízott szociáldemokrata politikus „a hírszerzés embere”.
A hírszerző szolgálat azután tett közzé nyilatkozatot a témában, hogy Klaus Johannis bejelentette: a balliberális koalíció által miniszterelnöknek jelölt Mihai Tudosét bízta meg a kormányalakítással. A SRI határozottan visszautasítja azokat a spekulációkat, miszerint az intézmény bármilyen módon beavatkozott volna Románia kormányfőjének kijelölésébe.
„Határozottan visszautasítunk bármilyen kísérletet, ami politikai csatározásokba, a miniszterelnök kinevezésébe vagy bármilyen más akcióba próbálja bevonni a SRI-t, ami nem tartozik a törvényes keretek között megszabott küldetései közé. Ezeket a kijelentéseket lejárató szándékú megállapításoknak tartjuk, amelyek alkalmasak arra, hogy befolyásolják egy demokratikus rendszer alapvető intézményeinek megítélését” – szerepel a hírszerző szolgálat állásfoglalásában.
A SRI hozzátette: elkötelezett annak érdekében, hogy megőrizze kiegyensúlyozottságát és pártatlanságát, és szigorúan a jogszabályok által meghatározott előírások mentén hajtsa végre küldetését.
Tudose és a titkosszolgálatok viszonya annak okán került be a közbeszédbe, hogy a kormányfőnek jelölt politikus európai gazdaságpolitikából szerzett mesteri fokozatot a SRI Mihai Viteazul Nemzeti Hírszerzési Akadémiáján 2007-ben, majd ugyanott doktorált 2010-ben. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ennek kapcsán hétfőn elismerte, hogy Tudose alkalmasságával kapcsolatban egyesekben a párton belül is kételyek merültek fel. A PSD több tisztségviselője amiatt aggódott, hogy Tudose a „titkosszolgálatok embere" lehet.
A PSD elnöke kifejezte meggyőződését, hogy a vád alaptalan. Liviu Dragnea azzal érvelt: Tudose kollégája volt egy korábbi kormányban is, és ha külső befolyás alatt állna, akkor ő azt „megérezte volna". Krónika (Kolozsvár) 
2017. június 28.
Sorin Grindeanu a hetedik kormányfő, aki nem tudta kitölteni mandátumát
Sorin Grindeanu kormánya 1989 után a hetedik bukaresti kabinet volt, amelynek mandátuma kitöltése előtt távoznia kellett.
Az 1989-es, decemberi események utáni első kormányt Petre Roman vezette. Az akkori választásokon a Nemzeti Megmentési Front elsöprő győzelmet aratott. A miniszterelnök 1990 június 28-án tette le hivatalis esküjét, nem sokkal a június 13-15-i bányászjárást követően – amiért most, huszonhét év után, a kormányfőnek a bíróság előtt kell felelnie. Petre Roman kormányának 1991 október 16-án kellett lemondania, ugyancsak egy bányászjárást követően. A Miron Cozma által vezetett bányászok ekkor behatoltak a parlamentbe, amikor is az igen törékeny romániai demokráciát Ion Ratiunak sikerült megmentenie, aki a szónoki emelvényről lecsillapította a bányászokat.
Petre Roman helyét Theodor Stolojan vette át, aki az 1992. évi választásokig vezette a kabinetet. Feltétele egyébként éppen az volt, hogy kormánya csupán a választásokat készíti elő.
Az 1999-es „minta”
A szociáldemokraták uralmát a Demokratikus Konvenció törte meg, amelynek 1996-ban sikerült megnyernie a parlamenti választásokat. A miniszterelnök ekkor Victor Ciorbea lett, aki ekkor még csak a bukarestieket csalta meg: Miután ugyanis korábban megválasztották a főváros főpolgármesterének, ünnepélyes ígéretet tett rá, hogy kitölti mandátumát. Victor Ciorbea 1996. december 12-én tette le esküjét.
Kormányfői tisztségének végül is a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt valamint a Petre Roman által vezetett Nemzeti Megmentési Front közötti viták vetettek véget, főleg Traian Basescu agresszív támadásai a miniszterelnök ellen.
Parlamenti többségének megőrzése érdekében a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt és a Demokratikus Konvenció kormánykoalíciója úgy döntött, hogy megvonja Victor Ciorbea mandátumát. Gabriel Dejeu rövid ideig tartó kormányfőségét követően végül is a tisztséget a Petre Romanhoz közelálló Radu Vasile vette át 1998-ban.
Igaz, Radu Vasile sem tölthette ki teljes mandátumát, neki is idő előtt távoznia kellett a kormány éléről. 1999-ben ugyanis sor került az újabb bányászjárásra. A Nagy-Románia Párt és Corneliu Vadim Tudor, egyéb szélsőséges erők által támogatott bányászokkal a csendőrség szabályos csatákat vívott, amelyek során előtt megkötötték a Miron Cozma és Radu Vasile által aláírt, elhíresült „Coziai békét”. A bányászjárás az Olt megyei Stoenesti összecsapással ért véget, ahol a Constantin Dudu Ionescu által vezetett rendfenntartó erők vérbe fojtották a bányászmegmozdulást.
Akkor – akárcsak most – valamennyi parasztpárti ás liberális tárcavezető benyújtotta lemondását, amelyet nem a kormány, hanem egyenesen az államelnöki palotához terjesztette be, ezzel kierőszakolva a teljes kormány bukását.
A lemondások benyújtását követően Radu Vasile maga is „alkotmányellenes, antidemokratikus államcsínyről, minden törvényes alapot mellőző önkényességről” beszélt. Néhány óra múlva Emil Constntienscu államfő a tévében bejelentette, hogy visszavonta Radu Vasile kormányfői mandátumát, helyébe Alexandru Athanasiut nevezte ki ideiglenes miniszterelnökként.
Radu Vasile azonban nem volt hajlandó lemondani mandátumáról, maga mellett tudva Ion Iliescu Társadalmi Demokrácia Pártjának támogatását. December 17-én azonban a kormányfő meggondolta magát és távozott a tisztségből, nem sokkal később pedig kizárták a parasztpártól.
Boc, a kétszer bukott kormányfő 
Alexandru Athanasiu kilenc napig töltötte be az ideiglenes kormányfői tisztséget, helyét a Román Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isarescu vette át, aki – akárcsak Theodor Stolojan – maga is csak a választások megszervezésére vállalkozott, méghozzá azzal a feltétellel, hogy fenntartják helyét a központi jegybank élén.
Miután a Demokrata Párt 2008-ban megnyerte a választásokat, a kormány élére Kolozsvár polgármestere, Emil Boc került, aki Victor Ciorbeához hasonlóan maga is becsapta kolozsvári választóit. Traian Basescu államfő a kormány parlamenti többségét „erkölcstelen megoldással”, Dan Voiculescu pártjának bevonásával biztosította.
Emil Boc volt egyébként az első miniszterelnök, akit bizalmatlansági indítvánnyal távolítottak el tisztségéből. A bizalmatlansági indítványt 2009. október 13-án fogadta el a parlament, azt követően, hogy a szociáldemokrata miniszterek távoztak a kabinetből.
A parlamenti többséggel rendelkező szociáldemokrata és nemzeti liberális kormánykoalíció Klaus Johannist nevezte volna ki miniszterelnöknek, ám a javaslat Traian Băsescu ellenszegülése miatt meghiúsult. Az államfő attól sem riadt vissza, hogy a parlament feloszlatásával zsarolja meg a honatyákat.
Miután Traian Băsescu másodjára is megnyerte a parlamenti választásokat, 2009. december 23-án ismét Emil Bocot nevezték ki miniszterelnöknek. Emil Boc azonban nem volt szerencsés miniszterelnök. Újabb mandátuma során is heves tüntetések voltak, így 2012. januárjában lemondásra kényszerült, vele együtt távozott a kormány is. 
Hetvennyolc nap
Három napon át Cătălin Predoiu volt az ideiglenes kormányfő, aki Mihai Razvan Ungureanunak adta át a helyét. Az új miniszterelnök azonban nem egészen három hónapig töltötte be a tisztséget.
Mihai Răzvan Ungureanu 2012 január 9-e és 2012. május 7-e között volt kormányfő. Nem kis meglepetésre ugyanis őt nevezte ki Traian Basescu államfő és bízta meg kormányalakítással. Az új kormányfő Emil Boc kormányzása alatt a Külső Hírszerző Szolgálat igazgatója volt. Alig három hónappal később azonban a Szociáldemokrata Pártból és a Nemzeti Liberális Pártból álló Szociálliberális Szövetség, az Országos Szövetség Románia Haladásáért támogatásával, sikerrel nyújtott be bizalmatlansági indítvány a kormány ellen.
Kormánybuktató baleset
Ezt követően Victor Ponta vette át a kormány irányítását. Viszonylag zökkenőmentesen vezette az országot 2012 végéig, amikor a választásokat jelentős fölénnyel a Szociálliberális Szövetség nyerte meg. Ekkor ismét Victor Ponta került a kormány élére, annak ellenére, hogy Traian Băsescu államfő több alkalommal is kijelentette, nem nevesíti a tisztségre a politikust. A szociál-liberálisok azonban olyan fölénnyel nyerték meg a választásokat, hogy Traian Băsescunak nem volt mit tennie, így az újabb Ponta-kormányt 2012. december 21-én iktatták be.
A Szociálliberális Szövetség szétesését követően azonban a szociáldemokraták és az Országos Szövetség Románia Haladásáért támogatásával Victor Ponta megőrizte miniszterelnöki tisztségét. Ponta újabb kormányzását váratlan tragédia zavarta meg: a bukaresti Colectiv-klubban történt tűzeset számos ember halálát okozta, ami hatalmas tüntetéseket váltott ki nemcsak Bukarestben, de az ország szinte valamennyi nagyvárosában. Mindennek nyomán Victor Ponta, akárcsak kormánya, 2015 novemberben lemondásra kényszerült.
A kabinetet, ideiglenes megbízással, 12 napon át Sorin Câmpeanu vezette, majd Klaus Iohannis államfő Dacian Cioloșt nevezte ki miniszterelnökké, aki technokrata kormányt alakított. Jóllehet nem rendelkezett parlamenti többséggel, a Liviu Dragnea által vezetett szociáldemokraták támogatásával azonban a parlament megszavazta kormányát.
Bogdán Tibor maszol.ro
2017. június 29.
Régi és új kormánytagok
Megtartja a bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Grindeanu-kabinet minisztereinek többségét a szociálliberális koalíció, a 27-ről 28 tagúra bővülő új kormány mindössze 11 új nevet tartalmaz – derült ki tegnap, miután a koalíciós pártok jóváhagyták Mihai Tudose miniszterelnök-jelölt beiktatásra váró kabinetjének összetételét. Az új kormány várhatóan pénteken lép hivatalba. 
A kisebbik kormánypárt mind a négy eddigi miniszterét megtartja, a független Tudorel Toader igazságügyi miniszter is folytathatja munkáját. Új tisztségviselőket jelöltek viszont a pénzügyminisztérium és a gazdasági tárca élére, és az eddigi kettő mellett lesz egy harmadik kormányfőhelyettes is Marcel Ciolacu, az SZDP eddigi képviselőházi frakcióvezetőjének személyében, feladata a minisztériumok közötti egyeztetés. Viorel Ştefant – aki állítólag forráshiányra hivatkozva a közalkalmazotti béremelések mérséklését, illetve elhalasztását szorgalmazta – a tárca egyik volt államtitkára, Ionuţ Mişa váltja a pénzügyminisztérium élén. A gazdasági tárcát eddig Tudose vezette, helyére Mihai Fifor szenátusi frakcióvezetőt, az SZDP országos tanácsának elnökét jelölik, aki filozófus végzettségű. A védelmi tárca élén Gabriel Leşt Adrian Ţuţuianu, a titkosszolgálatot felügyelő parlamenti bizottság elnöke váltja. További minisztercserék az oktatási, kulturális, kereskedelmi, erdészeti és vízgazdálkodási, távközlési, kutatási tárca élén, illetve az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszteri poszton lesznek. Liviu Dragnea SZDP-elnök arra a kérdésre, hogy a párt kiértékelése szerint rosszul teljesítő kormánytagokat miért tartották meg, azt felelte, kezdeményezéseik a tárcák között akadtak el. Mihai Tudose határozott igennel felelt arra az újságírói kérdésre, hogy feláll-e a miniszterelnöki székből, ha elhárul a jogi akadálya annak, hogy Liviu Dragnea pártelnök vezesse a kormányt. Közölte: nem úgy érzi magát, mint aki díjat nyert, ellenkezőleg. „Arra jelöltek, hogy dolgozzam az ország érdekében. A prioritásom a kormányprogram gyakorlatba ültetése (...), hogy tudjuk behozni a lemaradást, és néhány új intézkedést is gyakorlatba ültetünk.” A doktori dolgozatát nem másolta, a román hírszerzéssel pedig nem működött és nem működik együtt – mondta még.  A miniszterjelölteket ma délelőtt hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok, délután pedig a két ház összevont ülésén szavaznak a Tudose-kormányról, amelynek tagjai péntek reggel teszik le a hivatali esküt Klaus Iohannis államfő előtt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 29.
Grindeanu kipakolt
Életre szóló lecke volt számomra a miniszterelnöki tisztség – jelentette ki tegnap Sorin Grindeanu távozó kormányfő, aki tevékenységi mérlegének bemutatásakor alaposan beolvasott Liviu Dragnea SZDP-elnöknek és az adóhivatalnak is. 
„Számomra ez a hat hónap jelentős tapasztalatot hozott a központi közigazgatás terén, egy életre szóló leckét tanultam meg. Valami azonban elgondolkodtatott: egyetlen ember rosszakarata és arra irányuló vágya, hogy minél nagyobb hatalom összpontosuljon a kezében” – így kezdte. Felsorolt néhányat a kabinet legfontosabb megvalósításai közül, kiemelte a „minden várakozást felülmúló”, 5,7 százalékos gazdasági növekedést, majd hozzátette: kormánya tevékenységét két mélyreható politikai válság határolta: nem sokkal beiktatása után az elmúlt két évtized legnagyobb tiltakozó megmozdulásának lehettünk tanúi, majd Európa-szinten premiernek számító módon a kormánypárt elnöke megbuktatta saját kormányát. Grindeanu elsősorban azt rója fel magának, hogy néha túl sokáig várt a kormánykoalíció jóváhagyására bizonyos döntésekhez. Egyik kudarcának az adóbegyűjtés alacsony szintjét tartja, de ezért az adóhatóság vezetőit hibáztatta, és azt javasolta utódjának, hogy váltsa le őket. A 13-as kormányrendelettel kapcsolatban elmondta: azóta az alkotmánybíróság is hozott erre vonatkozó döntéseket, például azt, hogy meg kell szabni egy összeghatárt a korrupciós bűncselekményeknél. A 13-as rendelet elfogadásának módját és az ügy egész lefolyását azonban kormányfői pályafutása negatívumai közé sorolja. Azoknak, akik a 13-as sürgősségi kormányrendelet ellen tiltakoztak, azt üzeni: Jól tették. Kijelentette: az utóbbi hetekben kormányát „folyamatosan átalakították a televízióban”, ami mélységes bizonytalanságot idézett elő a központi közigazgatással kapcsolatban. Ennek a politikai válságnak a hatásait rövidesen a makrogazdasági mutatókban fogjuk meglátni. Senkinek nem fog ez tetszeni, sem a románoknak, sem a befektetőknek. Azt is elmondta: felkérte a kormányhivatal tisztségviselőit, a kormány nevében nyújtsanak be keresetet az alkotmánybírósághoz, hogy megoldást találjanak a képviselők szavazatának védelmére, hogy többé ne forduljon elő a parlamentben, ami a bizalmatlansági indítvány megszavazásakor történt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 29.
Dragnea tárgyalt az RMDSZ-es honatyákkal
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán úgy nyilatkozott, hogy Mihai Tudose kinevezett kormányfő ismertette az RMDSZ-es honatyákkal a kormányprogramra vonatkozó javaslatait. A PSD-vezér azt mondta, reméli, hogy a szövetség támogatja a kormányt. Arra a kérdésre, hogy honnan számít voksokra, amennyiben az RMDSZ nemet mondana a további együttműködésre, Dragnea annyit mondott, „több szavazat lesz, mint amennyi a bizalmatlansági indítványt támogatta”. Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 29.
RMDSZ bizalmat szavaz az új kormánynak, ha nem lesznek „kellemetlen meglepetések”
Az RMDSZ nagy valószínűséggel megszavazza a Mihai Tudose vezette új román kormány beiktatását, hacsak a miniszterjelöltek parlamenti meghallgatása nem hoz „kellemetlen meglepetéseket” – jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán.
A magyar szövetség azt követően döntött erről, hogy Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Mihai Tudose kormányfőjelölt az új kormány összetételéről és a kormányprogramban tervezett módosításokról tájékoztatta az RMDSZ képviselőit és szenátorait.
Kelemen Hunor elmondta:
az új kormány beiktatásának támogatása nem jelenti azt, hogy az RMDSZ a Tudose-kormány valamennyi intézkedését támogatni fogja, és nem kötelezi az RMDSZ törvényhozóit arra, hogy a parlamenti szakbizottságokban feltétlenül kedvező véleményezést szavazzanak meg a meghallgatásra jelentkező miniszterjelölteknek. Az RMDSZ tavaly decemberben négy évre szóló parlamenti együttműködési megállapodást kötött a szociálliberális kormánykoalíció pártjaival, amelyben a felek vállalták, hogy kölcsönösen támogatják egymás előre egyeztetett törvénytervezeteit, ahogy az például kedden is történt, amikor a koalíció támogatta a szenátusban az oktatási törvény RMDSZ által javasolt módosításait – magyarázta az RMDSZ elnöke. Az együttműködés eddigi eredményeit a június 30-án lejáró tavaszi ülésszak végén értékelik ki a felek. A PSD–ALDE-koalíció szerdán összeállította az új kormány névsorát, amelyben a bizalmatlansági indítvánnyal múlt héten megbuktatott Grindeanu-kabinet minisztereinek többsége helyén marad.
Az új kormány miniszterjelöltjeit csütörtökön délelőtt hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok. A Tudose-kormány csütörtökön délután jelentkezik bizalmi szavazásra a kétkamarás román parlament együttes ülésén. MTI Krónika (Kolozsvár)
2017. június 30.
Elképesztő programváltozások (Beiktatták az új kormányt)
Kényelmes többséggel szavazott bizalmat tegnap a parlament az új kormánynak: habár csak 230 voksra lett volna feltétlenül szükség, Mihai Tudose kijelölt kormányfő nagyobbrészt a Grindeanu-kabinet tagjaiból verbuvált csapata 275 igent és 102 nemet kapott. (A Grindeanu-kormányt januárban 295 igennel szavazták meg.) Némi feszültséget okozott a kormánykoalíción belül, hogy az SZDP tegnap reggel egy módosított kormányprogramot mutatott be, amit előzőleg nem egyeztetett az LDSZ-szel, de végül mindkét párt, az RMDSZ és más kisebbségi képviselők is megszavazták a Tudose-kormányt programjával együtt.  Az NLP és az MRSZ ellene voksolt, az NMP nem vett részt a szavazáson. A német képviselő, Ovidiu Ganţ sem szavazta meg az új kormányt, amit a koalíciós pártoknak a 2016. decemberi választások óta elkövetett politikai akcióival, illetve a Romániai Német Demokrata Fórum, valamint a német kisebbség ellen több ízben tanúsított ellenséges magatartásukkal indokolt. 
A miniszterjelöltek meghallgatása reggel nyolc órakor kezdődött meg a parlamenti szakbizottságokban, minden leendő tárcavezetőre 30 percet szántak. Traian Băsescu volt államfő ezt színjátéknak minősítette, és közölte, hogy pártja, az NMP nem vesz részt e „sokkot és iszonyatot keltő” kormány megszavazásán, amely kora délután kezdődött.  A titkos szavazás eredményét délután háromnegyed hatkor jelentették be, hétkor pedig megkezdődött az eskütételi ceremónia az államelnöki palotában. Ma reggel az új kormány megkezdi munkáját. Tudose gyorsítani akar Valami fékezte a Grindeanu-kabinet tevékenységét, az ő feladata pedig az lesz, hogy gyorsítsa fel a munkát – jelentette ki Mihai Tudose kijelölt miniszterelnök a parlament két házának plénuma előtt mondott beszé­dében. Tudose szerint olyan kormányra van szüksége az országnak, amely egy pillanatig sem „enged ki”, ez a kormány pedig „megállás nélkül dolgozni fog, hogy tudjuk behozni a lemaradást, a késéseket”. Hangsúlyozta: Románia kedvező gazdasági helyzetben van, bővült a gazdaság, az ipari termelés, nőtt a fogyasztás, a következőkben a befektetések és a költségvetési bevételek növelésére kell fókuszálni.  A módosított kormányprogram 2018. január elsejétől összesen legfeljebb 50-féle adó, illeték és járulék lesz Romániában – derül ki az új kormányprogramból, amely tegnap délelőtt húsz oldallal bővítve jelent meg a képviselőház honlapján. Eszerint a lakosságnak legfeljebb 10-féle adót és illetéket kell majd fizetnie jövő évtől – köztük az egészségügyi és a nyugdíjalaphoz való hozzájárulást, a jövedelemadót, az ingatlanadót, a gépjárműadót, egy úgynevezett szolidaritási hozzájárulást és az úthasználati díjat –, a többit eltörlik.  A gazdasági társaságok legfeljebb 40-féle adó és illeték fizetésére lesznek kötelesek. A kormány legkésőbb 2017. szep­tember 1-jéig ismertetni fogja az adónemek új jegyzékét.  Bérek és nyugdíjak Jövő évtől a képzettség szintjétől függően differenciált minimálbért vezetnek be, ami robbanásszerűen nőni fog. 2018-ban a bruttó minimálbér elérné a 2000 lejt, 2019-ben 2200 lejre, míg 2020-ban 2400 lejre emelkedne.  A felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára 2300 lej lesz a bruttó minimálbér 2018-tól, ami 2019-ben 2640 lejre, 2020-ban pedig 3000 lejre emelkedne. 2018. január elsejétől bevezetik a szolidaritási hozzájárulást (ezt a tíz minimálbérnél magasabb jövedelműek fizetnék, a pénzt az egészségügybe irányítanák), a 2000 lej alatti jövedelmek pedig adómentesek lesznek. A következő négy évben a nyugdíjak emelését így képzelik el: 2017. július elsejétől 1000 lejre nő a nyugdíjpont értéke, amely 2018-ban 1100 lej, 2019-ben 1265 lej lesz. 2020-ban kétszer emelnék a nyugdíjpont értékét, így 2020 áprilisától 1400 lejre, októbertől pedig 1775 lejre.  A nyugdíjrendszer is változhat: az új pénzügyminiszter, Ionuţ Mişa tegnap bejelentette, hogy megszüntetik a nyugdíjrendszer második pillérét, „a pénzt pedig visszautalják azok számára, akik hozzájárultak a második pillérhez. Választhatják majd az állami nyugdíjrendszert vagy a harmadik pillért, az önkéntes nyugdíjpénztárakat”.  Szavait Tudose és Liviu Dragnea SZDP-elnök is azonnal cáfolta, meg is rótták az új kollégát; a magán-nyugdíjalapok államosításának híre egyébként már áprilisban is riadalmat keltett. A vállalkozói csomag Az új kormányprogram egy évvel elhalasztja az áfacsökkentést, így a jelenleg 19 százalékos áfa csak 2019. január 1-jétől csökken 18 százalékra. De már 2018 elejétől csökkentett, 5 százalékos áfát kell majd fizetni a 120 négyzetméteresnél kisebb lakóingatlanok adásvétele esetén.  A gazdasági szférát szabályozó minden törvényt belefoglalják majd az úgynevezett gazdasági törvénykönyvbe, amelyet legkésőbb 2018. július 1-jéig kell elfogadni. A kormányprogram kimondja, hogy egy céget sem lehet megbüntetni, ha ezt megelőzően nem figyelmeztették és nem igazították útba; az erre vonatkozó jogszabály elfogadását 2017. október elsejéig ígérik.  2017. augusztus elsejétől a munkáltatónak minden munkavállaló után a minimálbérnek megfelelő társadalombiztosítási és egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie, beleértve azokat az alkalmazottakat is, akik részmunkaidőben dolgoznak, ugyanakkor jobban szabályoznák a nemesfémek és a drágakövek piacát is, a területen tapasztalt adócsalások csökkentésének érdekében.  A társadalmi „méltányosság” jegyében a jelenlegi társasági adó helyett 2018-tól valamennyi vállalkozás esetében nem a nyereséget, hanem a bevételt adóznák meg. Emellett év végéig 20 százalékkal növelik a Romániában kitermelt és feldolgozatlanul exportált természeti ásványkincsek után az államnak fizetendő járadékot, és többletadót vetnek ki az egészségtelen élelmiszerekre is. 2018. január elsejétől eltörölnék az osztalékok utáni adót, az egyéni vállalkozók jövedelmi adóját januártól 16 százalékról 10 százalékra csökkentik.  Ionuţ Mişa pénzügyminiszter parlamenti meghallgatása után azt nyilatkozta: a kormány differenciált, 1, 2 vagy 3 százalékos jövedelemadót vezet be a cégekre. Az 500 ezer eurónál kisebb üzleti forgalmú mikrovállalkozások esetében 1 százalékos lenne az adókulcs, s ez progresszíven nőne.  Online ügyintézés Létrehoznak egy, a kormányfőnek alárendelt igazgatóságot, amelynek csökkentenie kell a kormány ügynökségeinek és intézményeinek számát, és ki kell dolgoznia a módját, hogy 2019. január 1-jétől minden adó és illeték esetében legyen lehetőség az online befizetésre.  Emellett szerepel a kormányprogramban az egységes informatikai rendszer bevezetése a közigazgatási intézményekben, ezzel megvalósul az intézmények átjárhatósága, és megtiltják az állami intézményeknek, hogy olyan okiratokat, dokumentumokat kérjenek a természetes vagy jogi személyektől, amelyeket korábban egy másik állami intézményhez már benyújtottak. Iohannis beolvasott Azért állunk itt, alig fél évvel az előző kormány beiktatása után, mert a tavalyi választásokon győztes SZDP–LDSZ koalíció nem tudott kormányozni, és válságba döntötte az országot – jelentette ki Klaus Iohannis államfő tegnap este, a Tudose-kormány eskütétele után.  Véleménye szerint a koalíció feladata elemezni, hogy ez kinek a hibájából történt, de a tények maradnak, a bizonyíték épp az, hogy Európában egyedi módon bizalmatlansági indítvánnyal buktatták meg saját kormányukat. A Grindeanu-kormány nem rövidsége, hanem a szerencsétlen 13-as sürgősségi kormányrendelet miatt marad fenn a történelemben, az SZDP–LDSZ koalíció pedig megbuktatásának módja miatt.  Most új kormányunk, és meglepetésre új kormányprogramunk is van, új adókkal és illetékekkel, a béremelési törvény után következő megszorításokkal. A parlamenti többségnek joga van a programját megszabni, de már nem hivatkozhat arra, hogy ezt választották meg az emberek, hiszen érzékeny pontjaiban módosult: hat hónap alatt a csökkentések új sarcokra változtak, a béremelések mellett megjelent a szolidaritási illeték.  Ez a magatartás nem tartozik a pénzügyi-költségvetési előreláthatósághoz, kétségeket kelt az üzleti körökben. Azt sem tudni, mennyire fenntartható az új program, nem láttunk számításokat – fejtegette. Végül felkérte az SZDP-s, LDSZ-es, RMDSZ-es politikusokat: fejezzék be ezt az adózási és költségvetési ugrándozást, legyenek szolidárisak a románokkal, kormányozzanak felelősen, védjék és szavatolják a jogállamiságot, mert még egy 13-as rendeletet nem akarunk megélni, tegyenek eleget a 3 százalékos költségvetési hiánynak, a honvédelemre vonatkozó vállalásaiknak, mutassák meg Románia partnereinek, a NATO-nak és az EU-nak, hogy komoly emberek, komoly ország vagyunk, akik betartjuk szavunkat; dolgozzanak azon, hogy legyenek beruházások és gazdasági növekedés.  Legyen ez a második kormányzási kísérlet sikeresebb az elsőnél – zárta beszédét az államfő. Háromszék Erdély.ma
2017. június 30.
Beiktatása másnapján megkapta Tudose a nyelvi jogok betartását kérő levelet
Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN) vezetői, Ferran Suay elnök és Davyth Hicks főtitkár Mihai Tudosénak, a csütörtökön hivatalába iktatott új román miniszterelnöknek is elküldte levelét, amelyben a közigazgatási törvény módosítási javaslataival kapcsolatban fejezték ki támogatásukat – közölte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (ELEN).
A levelet korábban Sorin Grindeanu miniszterelnöknek, Călin Popescu-Tăriceanunak, a szenátus elnökének, valamint Liviu Dragneanak, a képviselőház elnökének is eljuttatták.
Az ELEN vezetői az EMNT kezdeményezésére fordultak a vezető román politikusokhoz.
A szervezet képviselői leszögezik: a kisebbségi nyelvhasználat a közigazgatásban a kisebbségvédelem alapját képezi, és üdvözlik az RMDSZ által benyújtott törvénymódosítást, amely a 215/2001-es törvényt hozná a nemzetközi standardok szintjére, egyben  felszólították a román kormányt, hogy tartsa be nemzetközi kötelezettségeit. http://foter.ro/cikk,ű
2017. július 1.
Új kormány, új program, újabb kérdőjelek – mutatjuk a Tudose-kabinet célkitűzéseit
Az üzleti szférában és a gazdasági szakértők körében döbbenetet váltott ki a héten beiktatott Tudose-kormány programja, amely jelentősen módosult a Grindeanu-kabinet célkitűzéseihez képest. A legvitatottabb intézkedések: már január elsejétől 2000 lejre nő a minimálbér, a vállalatok pedig nem a nyereségük, hanem az üzleti forgalom alapján adóznak.
Az már önmagában furcsa, hogy miközben a koalíció azért menesztette Sorin Grindeanu korábbi miniszterelnököt, mert nem teljesítette a kormányprogramba foglalt célkitűzéseket, az új kabinet programja jelentősen módosult. Megfigyelők szerint ennek legfontosabb oka az, hogy a PSD-ALDE vezetői rájöttek: nincs amiből fedezni a választási ígéreteik teljesítését.
Nagy bakival indult
Az új program bejelentésénél máris óriási baki történt. Az új pénzügyminiszter, Ionuț Mișa a parlamenti meghallgatásakor kijelentette: felszámolják – kvázi államosítják – a második nyugdíjpillért, a befizetett összegeket pedig visszafizetik tulajdonosaiknak. Ezt azzal indokolta, hogy a második nyugdíjpillér alig havi 25 lejes nyugdíjat tudna biztosítani a befizetőknek.
A kormányfő és Liviu Dragnea viszont közölte, ebből semmi sem igaz, a tárcavezető pedig végül közleményben is visszavonta és saját hibájának tüntette fel korábbi kijelentését, és azt is tagadta, hogy szóba került volna a második nyugdíjpillér államosítása.
Csakhogy idén áprilisban az NN Nyugdíjalap arra figyelmeztette ügyfeleit, hogy „a közbeszédben felmerült a magán nyugdíjalapok esetleges államosításának gondolata”, és ara kérte ügyfeleit, lépjenek fel aktívan az ügyben. Konkrétan az államosítás gondolatáról a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság elnöke, Mișu Negrițoiu és a Nemzeti Liberális Párt első alelnöke, Cătălin Predoiu beszélt, mindezt azonban az illetékes hatóságok akkor is tagadták.
A második nyugdíjpillér kilencedik éve működik Romániában. Jelen pillanatban 6,9 millió ügyfele van, nettó részvényeinek értéke pedig meghaladja a 35 milliárd lejt. A kilenc év alatt az ügyfelek több mint 28 milliárd lejt fizettek be, így tehát a nyugdíjalap nyeresége megközelíti a hétmilliárd lejt.
A módosított kormányprogram szerint lehetőség nyílik arra, hogy az egyéni vállalkozók, más jogi személyek választhassanak aközött, hogy a nyugdíj-hozzájárulást az államnak, vagy a harmadik nyugdíjpillérnek fizessék be. Csakhogy gazdasági megfigyelők szerint ez az intézkedés tovább mélyítené a társadalombiztosítási pénztár deficitjét, amely tavaly már megközelítette a 15 milliárd lejt.
2000 lejes minimálbér januártól
A gazdasági vállalatok nyereségadóját 2018 január elsejétől az üzleti forgalom alapján kivetett adó váltja fel, amelynek két vagy három kulcsa lesz. Az elképzelés ellen a cégek jelentős része máris tiltakozott.
Az országos bruttó minimálbér 2018-ban 2000 lej, egy évvel később 2200 lej, 2020-ban pedig 2400 lej lesz. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetében ez az összeg jövőre 2300 lej, 2019-ben 2640 lej lesz, 2020-ban pedig eléri a 3000 lejt. Megjegyzendő, hogy a Grindeanu-kormány programja szerint 2018. január elsejétől „csak” 1750 lej lett volna a minimálbér.
Jövő év januárjától bevezetik az úgynevezett szolidaritási adót az évi 145 ezer lejt meghaladó jövedelmekre, de „pótadót” vezetnek be az egészségre ártalmas termékekre is – állítólag ez a magas cukortartalmú élelmiszerekre vonatkozik majd.
2018-tól a természetes személyek esetében bevezetik az úgynevezett globális jövedelmi adót. A kormány szeirnt ezt az adóhatóság integrált informatikai rendszere teszi lehetővé. A 2000 lej alatti jövedelmek adómentesek lesznek, emellett számos más levonást vezetnek be, ösztönözve ezzel a megtakarításokat, a beruházásokat.
A kormány elképzelései szerint már idén szeptembertől jelentősen javítják a hozzáadottérték-adó bevételezésének rendszerét. Az Olaszországban alkalmazott módszert vezetnék be Romániában is, amivel gyakorlatilag elkerülhetővé válik ebben az esetben az adócsalás.
Piros lap – csak a sárga lap után
A Tudose-kabinet új programjának értelmében 2017 októberétől bevezetik az úgynevezett prevenciós törvényt. Ez szerint egy vállalatot nem büntethet meg az adóhatóság, ha előzőleg nem tájékoztatták és nem figyelmeztették az általa elkövetett vétségekről. Ez – a labdarúgás nyelvén szólva – gyakorlatilag azt jelenti, hogy a gazdasági egység csak egy sárga lap felmutatása után kaphat piros lapot.
Az új kormány ígérete szerint 2018 januárjától az adók és illetékek száma nem lesz nagyobb ötvennél. A lakosságnak legfeljebb tíz adót kell majd fizetnie, közöttük a társadalombiztosítási, a jövedelmi, a gépkocsi és telekadót. A gazdasági egységek adóit is negyvenre csökkentik.
Elmaradt, elhalasztott ígéretek
A kormányprogramban korábban az is szerepelt, hogy 2018-tól kezdve „az adófizető állampolgár érdekeit szem előtt tartva” változtatnak azon a törvényen, amely szerint a jövedéki adót az euró árfolyamának megfelelően állapítják meg. Ez az intézkedés most már hiányzik az új programból.
A kormány ugyanakkor programjában „javasolni fogja” a hozzáadott értékadó 19 százalékról 18 százalékra való csökkentését – 2019. január elsejétől. Ezért csak kevés vigaszt nyújt a körülmény, hogy ezzel a 17 százalékos Luxemburg után Romániában lesz a legkisebb a hozzáadott értékadó az Európai Unióban.
Változást jelent az a tény is, hogy a lakásvásárlásokra 2017. március elsejétől meghirdetett nulla százalékos hozzáadott értékadót csupán öt százalékos váltja fel, azt is csak a 120 négyzetméternél kisebb lakások esetében alkalmazzák – és csupán 2018. január elsejétől.
A kormány eredetileg azt ígérte, hogy a gazdasági egységeknek szánt állami támogatások 33 százalékát a 100 ezer és egy millió euró közötti üzleti forgalmat lebonyolító vállalatok, ugyancsak 33 százalékát az 1 000 0001 és 10 millió euró közötti üzleti forgalmat elérő és 34 százalékát a 10 milliót eurót meghaladó üzleti forgalmat elérő cégek kapják.
Az új változat már jóval egyszerűbben hangzik, csupán annyit állapít meg, hogy állami támogatásban elsősorban az idegenforgalommal, az építkezésekkel, a mezőgazdasággal és élelmiszeriparral foglalkozó vállalatok részesülnek.
A korábbi kormányprogramban szerepelt az is, hogy az Eximbankot fejlesztési és beruházási bankká változtatják. A mostani tervek között már csak általában esik szó arról, hogy szükség lenne egy ilyen típusú bankra, a megvalósítás időpontját pedig 2018. január elsejére teszik. Bogdán Tibor / maszol.ro
2017. július 3.
Nagy román unortodoxia
Hat-hét évvel ezelőtt, amikor a gazdasági válság Európa-szerte pusztított, eladósodásról, jövedelmek visszaeséséről, megszorító intézkedésekről, munkahelyek megszűnéséről, elszegényedésről érkeztek hírek, Magyarország pedig Görögországhoz hasonlóan államcsőd közeli helyzetbe jutott, akkor ismerkedtünk ezzel a kifejezéssel: unortodox.
A 2010-es választásokon kiütéses győzelmet arató Fidesz–KDNP-kormány saját gazdaságpolitikáját illette e jelzővel, mely olyan intézkedéseket takart, amelyek nem voltak megszokottak Európában, mi több, hatalmas ellenkezést váltottak ki azokból a körökből, amelyeket a méltányos közteherviselés jegyében Budapest „bevont” a pénzügyi krízis okozta károk enyhítésébe. És miközben Európa nagy részén, köztük Romániában, a Nemzetközi Valutaalap parancsára példátlan megszorításokkal – fizetések, szociális járandóságok levonásával, áfaemeléssel stb. – próbálták helyreállítani a költségvetési egyensúlyt, Magyarországon „hazaküldték” az IMF-et, és egyebek mellett a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások államosításával, a krízis közepette a tőkét és profitot kivonó, banki, energetikai, közműipari ágazatokban tevékenykedő mamutcégek megadóztatásával kezelték a helyzetet. Sikeresen: Magyarország gazdasága egyenletes fejlődésnek indult, az államadósság csökken, a költségvetési egyensúly pedig egy percig sincs veszélyben.
De miért érdemes felidéznünk ezt a hat-hét évvel korábban indult történetet? Leginkább azért, mert a Liviu Dragneáék által az éj leple alatt újraírt kormányprogramban több olyan elemmel találkozhatunk, mely első ránézésre a magyar unortodoxiára emlékeztethet: itt is felmerült a magánnyugdíjpénztárak államosítása – noha látszólag visszakoztak –, továbbá Romániában is a nagy multik megadóztatásának szükségességével indokolják a tervezett átalakítást. Felületes ismeretek birtokában adná is magát a következtetés: sikerre vezethet a román unortodoxia is, előlegezzük meg a bizalmat a kormánynak, amíg majd megteremti nekünk a tejjel-mézzel folyó Kánaánt. Csakhogy meglehetősen torz e párhuzam, a két út között ugyanis sokkal több és sokkal jelentősebbek a különbségek, mint a hasonlóságok. És itt nemcsak arra gondolunk, hogy Orbán Viktorral szemben Liviu Dragnea a legnagyobb jóindulattal is csak egy sunyi kis teleormani ügyeskedőnek nevezhető, nem pedig vízióval rendelkező államférfinak. Gazdaságpolitikai szempontból ennél fontosabb eltérés, hogy a magyar unortodoxiát válságkezelési célból vezették be azért, hogy a pénzügyi krízis számláját ne csak a lakosságnak kelljen fizetnie, míg Romániában a Tudose-kormány akkor áll elő egy mélységesen vállalkozó-ellenes, neokommunista programmal, amikor éppen úgymond dübörög a gazdaság. Ha pedig az Orbán-kormány válságkezelésének célja és eredménye a társadalmi feszültségek csökkentése volt, a Tudose-kormány programja inkább alkalmas ezek szítására, a magán- és állami szféra, a különféle szociális rétegek egymásnak uszítására.
Félő ezért, hogy a nagy román unortodoxia nem kezelője, hanem előidézője lesz egy újabb mély gazdasági és társadalmi válságnak. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 3.
Tűzoltók az ország élén
A világ – legalábbis szűk térségünk – legröhejesebb és sajnos egyben legtöbb kárt okozó kormánypártjaként vonulhat be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a történelembe. Ki ne nevetné ki azt a kormánypártot, amelyik bizalmatlansági indítvánnyal buktatja meg saját kormányát, miután annak miniszterelnöke nem hajlandó a Pártelnök (így, nagybetűvel) utasítására távozni? Csakhogy ez a „vicces kis jelenet” a gazdasági szakemberek szerint az év végéig 2 milliárd eurós pluszkiadást jelent a költségvetés számára, a bohóckodás miatti bizalomvesztés nyomán ugyanis az ország drágábban fog hitelekhez jutni, ráadásul a rekordgyenge lej mellett az import is drágább a vártnál. Mindez pedig arra a költségvetésre nehezedik rá, amelyik már amúgy is óriási bajban van, hiszen a már megadott bér- és nyugdíjemelésekre sem igen futja, és akkor a jövőbeniekről még nem is beszéltünk. Erre mintha bő hét hónapnyi késéssel az emeléseket a kampányban nagy garral bejelentő, majd azt tűzön-vízen át gyakorlatba ültetni akaró szociáldemokraták is hirtelen rádöbbentek volna: előbb „csak” a fizetésemeléseket halasztották el fél évvel, az újonnan megalakult kormány viszont konkrét adóemeléssekkel, új adónemmel is előrukkolt, arról nem is beszélve, hogy a beígért áfacsökkentést is elhalasztották egy évvel. (Nem akarjuk azt mondani, hogy megmondtuk, de megmondtuk – és remény sem volt arra, hogy ez másképp alakuljon, hiszen a napnál is világosabb volt, hogy adóemelések vagy újabb adók nélkül nem lesz pénz a választások utáni kampányadakozásra.) Az meg már csak hab a tortán, hogy a vállalkozásokat az üzleti forgalmuk alapján készülnek megadóztatni a nyereségük helyett, magyarán minden befolyó lejből 1–3 százalékot az államnak kell adniuk. Ennyit a fennhangon hirdetett vállalkozóbarát kormányzásról. Hiszen ki akarna ilyen körülmények között vállalkozást indítani, a már működő cégek tulajdonosai közül ki lenne kész ilyen körülmények között is beruházásokat eszközölni, fejlesztésekre költeni? A kormányprogramot szentírásnak tekintő Liviu Dragnea pártelnök az elmúlt napok bejelentései révén beismerte tehát, hogy tévedett, s a második Dragnea-kormánnyal tüzet akart oltatni. És arra is megvan a forgatókönyve, hogy mi lesz, ha a hivatalosan bejelentett intézkedések nem hoznák meg a remélt hatást: egyszerűen államosítják a magánnyugdíjakat. Mert ugye senkinek sincsenek illúziói arra nézve, hogy az újonnan kinevezett pénzügyminiszter ezt magától találta ki, majd vonta vissza? Már csak azon csodálkozunk, hogy valamelyik miniszter nem kotyogta ki azt is, hogy hitelmegállapodást készülnek kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Krónika (Kolozsvár)