Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dragnea, Liviu
532 tétel
2017. január 20.
KÖZVITA BUKAREST KÖZTEREIN
Több mint tízezer ember masírozott szerdán este Bukarest utcáin, és további ezrek Románia nagyvárosaiban, tiltakozásul a román kormány – pontosabban a nagyobbik kormánypárt, a PSD – azon kísérlete ellen, hogy egy fű alatt, közvita nélkül tervezett kormányrendelettel körülbelül nyolcezer jogerős elítéltet szabadítson a romániai társadalomra.
A börtönök túlzsúfoltságára való hivatkozással, úgymond. Csakhogy a felfüggesztett büntetéssel sújtottak is kegyelemben részesülnének, köztük több, elsősorban korrupcióért elítélt baloldali politikus.A választottak érinthetetlenségének törvényi körülbástyázására már volt egy kísérlet a közelmúltban, 2013. december 10-e „fekete kedd”-ként vonult be a legújabb kori román törvényhozás történetébe. A „fekete szerdát” Klaus Johannis államelnöknek a kormányülésen való puccsszerű megjelenése hiúsította meg, a megbeszélés végén Sorin Grindeanu kormányfő és az államfő közös sajtónyilatkozatban hozta nyilvánosságra a megállapodás lényegét: nem lesz amnesztiatörvény közvita nélkül.
Most ez a közvita kezdődött el a romániai köztereken. Első lépésként a közösségi hálókon szervezett spontán tüntetés formájában, amelynek felszámolására volt is egy villanásnyi szándék. Csakhogy épp ezekben a napokban lépett új minőségi szakaszba a kilencvenes évek bányászjárásának pere, lett vádlott Ion Iliescu rendszerváltó államelnökből, így aztán hamar elvetették a rendbontás radikális felszámolásának gondolatát. Az amnesztiatörvényt immár konvencionális formában is közvitára bocsátották, a végeredmény pedig – elnézve a szerdai közfelhorgadást – nem tűnik kérdésesnek.
Csakhogy az amnesztiatörvény alig több egyszerű füsteffektusnál, amely igyekszik elfedni a háttérben zajló lényeget a fürkésző tekintetek elől.
A sürgősségi kormányrendelet módszerével átpréselni szándékozott teljes csomag ugyanis olyan elemet is tartalmaz, amely a hatalommal való visszaélés esetét kívánja igencsak értelmezhetővé és ezzel elmaszatolhatóvá tenni. Olyan értelemben, hogy a jövőben az ilyen típusú törvénytelenségek csak akkor kerülhessenek bíróság elé, ha az okozott kár meghaladja az 50 ezer eurós értéket. De még ez sem elegendő önmagában, a tervezet szerint a vizsgálat kezdeményezéséhez a sértett fél panasza is szükséges lenne. Most tessék elképzelni egy pillanatra azt az életszerű helyzetet, amint egy basáskodó megyei önkormányzati elnök ellen panasszal él az általa vezetett testület…
Az elképzelés korántsem elvi kérdésként kezelendő. Ismeretes, hogy a tavaly decemberi parlamenti választáson úthengertípusú győzelmet arató szociáldemokraták pártelnökét, Liviu Dragneát választási csalás ügyében hozott kétéves felfüggesztett börtönbüntetés akadályozza meg a miniszterelnöki bársonyszék elfoglalásában. Egy érvényben lévő jogszabály pedig kizárja, hogy büntetett előéletű személy legyen a mindenkori román kormány tagja, pláne a feje. A mélységesen frusztrált politikusra azonban még súlyosabb veszély leselkedik. A hatalommal való visszaéléssel való felbujtás gyanújával ellene indított vizsgálat bírósági szakaszba került, néhány héten belül tartják az első tárgyalást, a procedúra pedig már őszre jogerős ítéletet ígér. Az esetleges – talán még valószínűnek is tűnő – elmarasztalás pedig az előző felfüggesztett büntetést is aktiválná, ami börtönéveket jelentene – egyben Dragnea politikai karrierjének végét.
Sokáig tartotta magát a mondás, miszerint a puliszka nem robban. Aztán egy kis magyar közösség segítségével és a román kommunista elit másodvonalának hatalomváltó célzatú „alágyújtásával” 1989 decemberében mégis eldurrant. Most újra fortyogni látszik az üst.
Csinta Samu
Magyar Idők (Budapest)
2017. január 24.
Liviu Dragnea szerint az államfő alig várja, hogy felfüggesszék
Klaus Johannis államfő saját felfüggesztését szeretné, hogy aztán áldozatként járja az országot - nyilatkozta hétfőn este Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője, a képviselőház elnöke.
„Ez nekünk nem érdekünk, mi valóban azt akarjuk, hogy ez a kabinet kormányozzon, s hogy a parlamentben a románok életét javító törvényeket hozzunk. Jómagam – egyelőre legalábbis – nem vagyok érdekelt az elnök felfüggesztésében, nem hiszem, hogy ez hiányzik most Romániának” – nyilatkozta a PSD elnöke a România TV műsorában.
Szerinte az elnök szembehazudta a sajtót, amikor azt állította, hogy a miniszterelnök meghívására vett részt a múlt szerdai kormányülésen. Dragnea idézte az alkotmány előírásait, amelyek szerint az államfő két esetben vehet részt a kormányülésen: amikor országos jelentőségű problémákat vitatnak meg a külpolitikával, a védelemmel, a közrend biztosításával kapcsolatban, vagy akkor, amikor a miniszterelnök meghívja.
„A napirenden a fentiek közül egyik téma sem szerepelt. A miniszterelnök nem hívta meg, a kormányőrség segédtisztjétől tudta meg, hogy jön az elnök, amikor Johannis már úton volt. (...) Tehát az államfő az alkotmányt megszegve volt jelen az ülésen, és hogy ezt elkendőzze, azt hazudta, hogy Grindeanu miniszterelnök hívta meg” – nyilatkozta Dragnea. 
Dragnea azt állítja: már egy hete tudomása van arról, hogy Klaus Johannis államfőnek szándékában áll népszavazást kiírni, és erről Sorin Grindeanu miniszterelnök is tudott. Szerinte Iohannis nem engedélyezett felvonuláson vett részt és ezzel megszegte a törvényt. "Az államfő megszegte a hivatalis esküjét" - nyilatkozta a PSD elnöke a România TV műsorában.
maszol.ro
2017. január 24.
Népszavazást kezdeményez Klaus Johannis a büntető törvénykezés módosításáról
Referendumot kezdeményez Klaus Johannis a büntető törvénykezés módosítása kapcsán – ezt maga az államfő jelentette be egy, a Cotroceni-palotában tartott hétfői eseményen. Az államfő kedden be is indította az országos referendum megszervezésének előkészületeit. 
„Nyilvánvaló, hogy nagy érdeklődés övezi a büntetőtörvénykönyv módosítása és a közkegyelem témakörét. Kezdeményezni fogok egy referendumot, amelynek keretében az emberek kinyilváníthatják, hogy egyetértenek-e mindezekkel vagy sem, mert amikor a PSD-re szavaztak, ezek a törekvések nem szerepeltek az alakulat kormányprogramjában” – fogalmazott Johannis. Az államfő hangsúlyozta, látszólag az igazságszolgáltatással kapcsolatos dolgokról, sürgősségi rendeletekről, konkrét témákról zajlik a vita.
Romániában a választói névjegyzékben szereplő polgárok 30 százalékának részvétele szükséges egy népszavazás érvényességéhez. A tavaly decemberi voksoláson, amelyen a PSD a parlamenti mandátumok több mint 47 százalékát megszerezte, a részvétel nem érte el a 40 százalékot, a jelenlegi ellenzéknek tehát a névjegyzékben szereplő polgárok mintegy 20 százalékát sikerült csak maga mellé állítania.
„Valójában azonban, kedves román állampolgárok, arról van szó, hogy milyen nemzet szeretnénk lenni. Hogy erős nemzetet és jogállamot szeretnénk, vagy egy amolyan langyos nemzetet és vitatható jogállamot akarunk. Hogy a kis egyesülést megvalósító generációra szeretnénk hasonlítani, vagy olyan nemzet akarunk lenni, amely fél felemelni a hangját? Hogy a többi európai nemzethez foghatók akarunk lenni, vagy olyanok, akik nem merik hallatni a hangjukat az európai nemzetek kórusában? – tette hozzá Klaus Johannis.
Johannis abberációnak nevezte Liviu Dragneának, a Szociáldemokrata Párt elnökének azt a kijelentését, hogy a hétvégi tüntetések az alkotmányos rend megdöntésére irányultak, és egy „új bányászjárás” előkészületeit jelentik. „Ez hallatlan. A polgárok államcsínyt akarnak? Ellenkezőleg, a politikusok készülnek államcsínyre! Kegyelemdöfést készülnek adni a jogállamiságnak” – fogalmazott az államfő.
A PNL támogatja
 A Nemzeti Liberális Párt (PNL) minden erejével támogatja Klaus Johannis államfő kezdeményezését, hogy a büntető törvénykönyvek módosításának ügyében népszavazást szervezzenek - jelentette be hétfőn Raluca Turcan, a PNL ügyvivő elnöke.
"Az államfő helyesen döntött. Nyilvánvaló ellentét van a nép és a kormánykoalíció között, utóbbinak az a célja, hogy saját politikai klientúráját megmentse. A választók kormányzásra adtak mandátumot, nem a rablók megmentésére. A Nemzeti Liberális Párt minden erejével támogatja Klaus Johannis államfő kezdeményezését. A kormánykoalíció előtt nyitva áll a lehetőség, hogy lemondjon erről a tervéről, amely szembemegy a közérdekkel' - olvasható a PNL közleményében. 
Az USR is Johannis mellé áll
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is támogatja az államfő kezdeményezését.Nicuşor Dan, az USR elnöke vasárnap emlékeztetett: már a kampányban jelezték: elleneznek minden olyan akciót, amellyel a korrupt politikusok megmenekülhetnek az igazságszolgáltatástól.
maszol.ro
2017. január 25.
Dragnea: Soros csak a rosszat finanszírozta Romániában
A közhasznúnak nyilvánított civil szervezetek ellenőrzését helyezte kilátásba Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Dragnea egy tévéinterjúban kifejtette: a kormánynak alaposan meg kell vizsgálnia, hogy a közhasznúnak nyilvánított nem kormányzati szervezetek közül hány minősül valóban közhasznúnak, és mire költik forrásaikat, hiszen ezek a szervezetek közpénzeket is felhasználnak. Szerinte rengeteg "tisztességes, becsületes" civil szervezet alakult Romániában, de elképzelhetőnek nevezte, hogy olyanok is vannak köztük, amelyek a törvényesség határán, a közhasznúság elveit megsértve működnek.
A PSD elnöke a műsorban konkrétan Soros György és az általa finanszírozott szervezetek ellen emelt kifogást. "Ez az ember, aki talán már a 90-es évektől kezdődően különböző szervezeteket hozott létre Romániában, csak a rosszat finanszírozta: az általa pénzelt akciók sosem váltak hasznára Romániának" - jelentette ki a vezető kormánypárt elnöke.
Dragnea a tavalyi parlamenti választási kampányban is többször támadta a magyar származású amerikai üzletember hálózatának romániai tevékenységét, politikai ellenfelét, az akkori szakértői kormányt vezető Dacian Ciolos miniszterelnököt pedig azzal vádolta, hogy a román érdekek szolgálata helyett Brüsszel és a Soros-birodalom utasításait hajtja végre.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 25.
Közkegyelem, népszavazás, börtönök
Két nap leforgása alatt kétszer is sikerült meglepő húzással előállnia Klaus Johannis államfőnek, akiben ennek köszönhetően sokan – köztük a politikusokkal szembeni igényességéről is közismert Mircea Cărtărescu író, költő – kellemesen csalódtak. 
Különösen a mandátuma első felében tanúsított passzivitása ismeretében. A jobbközép elnök ezúttal személyes jelenlétével biztosította támogatásáról a balliberális kormány közkegyelmi kezdeményezése, a büntetőjog tervezett megváltoztatása miatti tiltakozásképp utcára vonult tüntetőket, másnap pedig népszavazást kezdeményezett a témában.
Tény, hogy Johannis részéről túlságosan merész és átgondolatlan lépés volt megjelenni a bukaresti demonstráción, viszont természetesen még ez sem indokolja a román kormányoldal és médiacsatlósai részéről megfogalmazott, államcsínyt és új bányászjárást emlegető agymenéseket. (Egyszerűen vérlázító, hogy éppen az a PSD-elnök veszi a szájára a bányászjárás kifejezést, akinek elődje és ideológiai mentora 27 évvel ezelőtt szétverette a Zsil-völgyi vájárokkal a bukaresti diáktüntetést). A népszavazásra vonatkozó javaslat már sokkal hatásosabb és előremutatóbb kezdeményezés, még akkor is, ha az államfő eredeti bejelentésével szemben a referendumra bocsátandó kérdés nem kifejezetten a közkegyelemre szorítkozik, hanem tágabb értelemben vonatkozik a korrupcióellenes harcra és a köztisztviselők feddhetetlenségére.
Teljesen nyilvánvaló, hogy Liviu Dragneáék minden jogi, parlamenti kiskaput kihasználnak a referendum meghiúsítása, majd – ha az számukra előnytelen lesz – az eredmény mellőzése érdekében. A társadalom reakciójának ismeretében az is egyértelmű ugyanakkor, hogy a Grindeanu-kormány nem fogja tudni megvalósítani a közkegyelem végrehajtását és a Btk.-módosítást célzó tervét. Bármennyire igyekeznek magyarázni a magyarázhatatlant, világos, hogy a balliberális koalíció vezetőinek nem a romániai börtönök túlzsúfoltsága fáj, ők magukat és holdudvarukat kívánják kivonni az igazságszolgáltatás hatálya alól. Nem véletlen, hogy a tervezett intézkedések mögött nemcsak az államfő, a jobboldali ellenzék, a nyomozó hatóságok és civil szervezetek, hanem az amerikai nagykövetség is a jogállam gyengítésének szándékát látja.
Lényeges eleme ugyanakkor a mostani társadalmi-politikai vitának, hogy a mintegy háromezer elítéltet érintő esetleges közkegyelem mindössze szépségtapaszt jelentene a fogvatartási intézetek telítettsége, az embertelen börtönkörülmények esetében, valós megoldást azonban nem kínál. Néhány ezer fogoly szélnek eresztésével még nem lennének jobb életkörülmények a rács mögött, Románia nem szabadulna az európai bíróság által kilátásba helyezett tetemes büntetéstől, ráadásul zuhanna a társadalom biztonságérzete.
Az egyetlen hosszú távú és megnyugtató megoldás a hazai börtönkörülmények jobbításában, új fegyházak építésében rejlik, mindenekelőtt humánus érvek szólnak amellett, hogy emberi körülményeket kell teremteni a fogva tartottak számára büntetésük végrehajtása érdekében. Ennek a pénzben mért – mintegy 800 millió euróra rúgó – árát úgy sem tudja megspórolni az ország, arról nem beszélve, hogy a témában zajló politikai vita, az ebből adódó válság és következményei nagyságrendekkel többe fog kerülni mindannyiunknak.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 26.
Ellentmondások
Mintha ismételné magát a történelem, újból utcára vonult jelentős méretű tömeg. Főleg a fővárosban tüntettek sokan a kormánynak a büntetőjog módosításáról szóló két sürgősségi kormányrendelete ellen. Több hasonló megmozdulást láttunk az elmúlt öt évben, mint ahogy a kormány stratégiája sem újszerű. Elég egyértelmű, hogy a kabinet hirtelen, egyeztetések nélkül akarta elfogadni a közkegyelemben való részesítés tervezetét olyan pillanatban, amikor Liviu Dragnea az Egyesült Államok elnökével fényképezkedett, és próbálta szánalmas pr-akcióval elhitetni, hogy fontosabb személy, mint amilyen valójában.
Egyértelmű, hogy Dragnea mindent feltett egy kártyára és az ellene folytatott bírósági eljárások miatt nem maradt sok ideje életbe ültetni az igazságszolgáltatásra vonatkozó elképzeléseit abban a reményben, hogy el tudja kerülni a felelősségre vonást. Dragnea stratégiája már csak azért sem lehetett sikeres, mert nem vette figyelembe az időtényezőt. De túlságosan sunyi is volt, ami megmagyarázza, miért vonult utcára akkora tömeg. Nem kell feltétlenül a titkosszolgálatok manővereire gyanakodni, ugyanis a társadalomban tetten érhető az a politikusok ellen irányuló közhangulat, ami képes kimozdítani otthonából tízezreket. A PSD terve Klaus Johannis államfőt is pozícióba hozta, hiszen az ellenzék zászlóshajójaként már-már magára hagyott elnök éppen akkor kapott politikai muníciót, hogy ismét előtérbe kerüljön, amikor már úgy tűnt, elfogy körülötte a levegő, és a PSD-ALDE elsöprő kormánytöbbség őt is elnyeli.
A közösségi oldalakon felmerült az a szerintem legitim kérdés, hogy a magyar közösség miért maradt ki ebből a tüntetésből. Nyilvánvalóan, lehettek magyarok is a tüntetők között, de azt hiszem, jogosan fogalmazódik meg az az elvárás, hogy lehettek volna többen is. A romániai magyarságnak a kisebbségi társadalmakra jellemző fogyatékosságai mellett főleg az okozza a téma iránti érzékenységhiányát, hogy a magyarok nagy része elvesztette a bizalmát a hazai állami intézményekben. A nemzeti kisebbségek elidegenedése a többségi állami intézményektől egy általános jellemvonás, ami a romániai magyarság esetében már 1918-ban elkezdődött. A történelem folyamán voltak időszakok, amikor ez az irány enyhült, de lényeges változás nem történt. A közelmúltban az RMDSZ törekvései is kudarcot vallottak, hiszen a többszörös kormányzati szerepvállalás ellenére sem lehet könnyen meggyőzni magyar fiatalokat, hogy állami hivatalnoki, ne adj Isten, katonai, rendőri karriert építsenek Romániában, vagy egyáltalán román többségű munkaközösségben vállaljanak munkát.
A mostani tüntetéseknek egyértelműen intézményi szereplői vannak. A tiltakozók azt a korrupcióellenes ügyészséget éltetik és nevét skandálják, amelynek több eljárása megkérdőjelezhető etnikai elfogulatlanság szempontjából. Legutóbb a romániai magyarok nagyobb számban akkor vonultak utcára, amikor a DNA Marosvásárhelyen eljárást indított a helyi római katolikus líceum megalapítása ügyében. Azelőtt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítása miatt tüntetett még több magyar. A székelyföldi és belső-erdélyi települések több magyar elöljárója ellen indított eljárások esetében is számos kétely merült fel. A romániai magyarok jelentős részében megerősítést nyert ezáltal is, hogy a román állam továbbra is ellenségként tekint rájuk. Nem nézi jó szemmel a magyar közösségi intézményrendszerének megerősítésére irányuló törekvéseket, és azt a benyomást kelti, hogy a román államnak nem esik jól, sőt veszélyt lát abban, ha a magyarok jól érzik magukat szülőföldjükön.
Ilyen előzmények után érthető, hogy a magyarok visszafogottabbak, és nem tudnak teljes mértékben azonosulni a román igazságszolgáltatás alfájának és omegájának tekintett DNA-val. A vádhatóság körüli harcok távolról sem a jókról és a rosszakról szólnak. Ennél sokkal árnyaltabb a történet, hiszen arról is szót kell ejteni, hogy mennyire demokratikus, ha egy társadalom elitjét az igazságszolgáltatás eszközével akarják minden áron leváltani.
Nem tudom elhinni, hogy az emberek ne ismernék a PSD-t, és azt sem tudták volna, hogy mire készül a választások előtt. Románia egyik legrégebbi pártjáról beszélünk, amelynek vezetői sem ma kerültek a közélet homlokterébe. És mégis, decemberben a PSD történelme legfényesebb győzelmét aratta a mindenki által a rendszerváltozás óta legkorrektebbként emlegetett parlamenti választáson. Az ellentmondás abban nyilvánul meg, hogy miközben a lakosságot alig lehet mozgósítani választáson, egy jelentős része az utcai megmozdulások révén akarja érvényre juttatni álláspontját. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy a román társadalom az utóbbi években megváltozott. Kialakultak azok az egészséges társadalmi reflexek, amelyek szükségesek, hogy egy közösség akár utcai tüntetéseken is hangot adjon elégedetlenségeinek. Ugyanakkor ez a réteg túl kis létszámú választások megnyeréséhez, a hiteles politikai vezetőket nélkülöző pártok pedig képtelenek becsatornázni támogatói bázisukba a radikálisabb változást és mindenekelőtt a nyugatihoz hasonló jólétet követelő távolmaradókat.
A DNA ellentmondásos megítélése a román társadalomban is tetten érhető. A vádhatóság az elmúlt években több olyan eljárást indított román gyanúsítottak ellen is, amelyek ártottak a DNA-nak. Megnőtt azok száma, akik a vádhatóság pártatlanságában kételkednek. Az emberek jelentős része látja, hogy nap mint nap mekkora médiashow folyik az ügyészség székháza előtt, és joggal teszik fel a kérdést, hogy ezeknek az eljárásoknak egy része mennyire megalapozott, ha ma már szinte bármire rá lehet húzni a tartalmatlanná vált hivatali visszaélést.
Az is jelentős szerepet játszik, hogy a DNA hálójában nem csak magas rangú politikusok akadtak fenn, hanem hivatalnokok, orvosok, vámosok, rendőrök, tanárok százai, akik a hazai társadalom által elnézően szemlélt, és normálisnak tekintett apróbb „közbenjárásokért” bűnhődnek. Sokan vannak azok, akik maguk is belekényszerültek ennek a jellegzetesen hazai informális ügyintézési rendszernek a fenntartásába, és ilyen alapon szinte bárki számon kérhető lenne kisebb vagy nagyobb korrupció miatt. A különbség csak annyi, hogy egyesek lebuktak, mások még megúszták. De nem tudhatják meddig, hiszen rendszerint tíz évnél régebbi ügyek is előbuknak. Úgy gondolom ez is részben megmagyarázza a választási eredmény és az utcai tüntetés közötti kontrasztot.
Borbély Tamás
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 28.
Esélytelen próbálkozás
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) vezetője, a képviselőház elnöke szerint nincs olyan „kockázat”, hogy a parlament elfogadná a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet.
Dragnea rámutatott: az SZDP és liberális koalíciós partnere „egy pillanatig sem fog tétovázni” a tervezet elutasításával, amelyet alkotmányellenesnek tartanak. „Sajnálom azonban, hogy léteznek ilyen kezdeményezések, mert ezek feszültséget szítanak a lakosság egy részében, és olyan lelkiállapotot idézhetnek elő, ami nem valami pozitív” – tette hozzá.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 28.
Kelemen a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénykezdeményezésről: Volt még ilyen a parlamentben, és nem dőlt össze a világ
arosvásárhely, január 28. /Agerpres/ - Került már a parlament elé egy, a Székelyföld autonómiájáról szóló tervezet, és nem dőlt össze tőle a világ - mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szombati SZKT-ülést követően. 
A Hivatalos Közlönyben csütörtökön megjelent állampolgári törvénykezdeményezéssel kapcsolatban a szövetségi elnök hangsúlyozta, ez csak a folyamat kezdete, nem biztos, hogy a parlament elé kerül a tervezet, egyelőre ugyanis össze kell gyűjteniük a kezdeményezőknek a szükséges aláírásokat, aztán az Alkotmánybíróságra kerül a tervezet, és csak ezt követően terjeszthető a parlament elé. Bárkinek jogában áll élni ezzel a lehetőséggel, amennyiben talál még kilenc embert, aki az ügy mellé álljon - magyarázta Kelemen, hozzátéve, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követtek el a kezdeményezők, különben nem jelent volna meg a tervezet a Hivatalos Közlönyben. 
A szövetségi elnök ugyanakkor nem kívánta kommentálni a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea azon kijelentését, miszerint a kezdeményezés "feszültséget szít a lakosság egy részében". A Hivatalos Közlönyben csütörtökön jelent meg egy, a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezet, amelyet állampolgári kezdeményezésként kíván a parlament elé juttatni egy tíztagú bizottság. Ennek tagjai: Árus Zsolt István, Czink Attila, Kercsó Attila, Bajkó Zsigmond, Kovács László, Cziriák Károly, Elekes-Józsa Márton, Takács József, Kolcsár Géza és Márton Csaba. AGERPRES/(RO - szerző: Dorina MATIŞ, szerkesztő: Mirela BĂRBULESCU; HU - szerkesztő: CSATLOS Károly)
agerpres.ro
2017. január 29.
Tízezrek tiltakoztak a kormány közkegyelmi tervezete ellen
Ismét tüntetők vonultak utcára a nagyvárosokban vasárnap a kormány közkegyelmi tervezete ellen tiltakozva.
Bukarestben az interneten terjesztett felhívásra több mint húszezren gyűltek össze az Egyetem-téren, megbénították a közlekedést, majd a tömeg az igazságügyi minisztérium, illetve a médiafelügyelet székháza felé indult. A tüntetők szerint a kormánykoalícióhoz közel álló hírtelevíziók valótlanságokat állítottak a múlt vasárnapi megmozdulásukról, ezért azt követelik a médiahatóságtól, hogy bírságolja meg őket.
A bukaresti tüntetésen nem voltak szónokok, és pártjelvények sem voltak láthatók, de több ellenzéki párt politikusa is jelen volt a tömegben. A több kilométeres menetelés során a tömeg több tízezresre duzzadt: az Agerpres hírügynökség csendőrségi forrásokra hivatkozva több mint húszezer tüntetőt említ, a Mediafax hírügynökség legalább harmincezresre becsülte a tömeget.
Kolozsváron, Nagyszebenben, Temesváron és más nagyvárosokban is ezrek vonultak utcára.
A január elején hivatalba lépett szociálliberális kormány egy közkegyelmi és egy másik, a büntető törvénykönyv módosítására irányuló tervezettel készül enyhíteni a börtönök túlzsúfoltságán. A jobboldali ellenzék és Klaus Iohannis államfő viszont azt állítja: valójában a korrupt politikusokat akarják megmenteni a felelősségre vonástól.
A tervezetek nyilvánosságra kerülése óta mindennaposak Romániában a tüntetések, vasárnap azonban – a múlt vasárnapi több tízezres demonstrációhoz hasonlóan – ismét nagyobb szabású, az egész országra kiterjedő megmozdulást szerveztek a közkegyelem ellenzői.
Felháborodásukat növelte, hogy a kormány fő erejének számító Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – a választási csalás megszervezéséért felfüggesztett börtönre ítélt és egy másik korrupciós ügyben vádlottként szereplő – Liviu Dragnea időközben tagadta, hogy ő lenne a tervezett bűnfeledés egyik kedvezményezettje. A kezdeményezést magára vállaló Florin Iordache igazságügyi miniszter egyértelművé tette, hogy a kormány a közfelháborodás ellenére is végig akarja vinni tervét.
A tervezeteket az igazságszolgáltatás csúcsszervei (legfőbb ügyészség, legfelső bíróság, legfelső bírói tanács), valamint Románia legfőbb szövetségesei is bírálták. Klaus Iohannis kedden népszavazást kezdeményezett a romániai korrupcióellenes harc folytatásáról és a köztisztviselőkkel szemben támasztott feddhetetlenségi követelményekről.
A kormányoldal szerint a büntetőjogi tervezetek körül az államfő szít feszültséget, hogy megcsappant népszerűségét helyreállítsa. A kabinet várhatóan szerdai ülésén dönt arról, hogy milyen formában, azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletként, vagy gyorsított parlamenti eljárással lépteti-e életbe a büntetőjogi módosításokat.
MTI
Erdély.ma
2017. január 31.
Mégis sürgősségi rendelettel módosította a kormány a büntető törvénykönyvet
Azonnal hatályba lépő sürgősségi rendelettel módosította a román kormány a büntető törvénykönyvet (Btk.) és a bűnügyi perrendtartást, egyebek között megváltoztatva a hivatali visszaélés meghatározását – jelentette be a kormány kedd esti ülése után Florin Iordache igazságügyi miniszter.
A Sorin Grindeanu vezette kabinet emellett törvénytervezetet fogadott el a közkegyelemről, amely a dokumentumot a parlament elé terjeszti.
Az idei állami költségvetés tervezetének elfogadása érdekében összehívott keddi kormányülés előzőleg nyilvánosságra hozott napirendjén nem szerepelt az, hogy a szociálliberális kabinet dönteni fog a jobboldali ellenzék, az államfő, Románia külföldi partnerei és az igazságszolgáltatás csúcsszervei által bírált büntetőjogi tervezetek ügyében.
A sürgősségi eljárásban foganatosított intézkedések egyik legvitatottabb pontja, hogy ezentúl csak a 200 ezer lejnél nagyobb kárt okozó hivatali visszaélés minősül bűncselekménynek, a kiszabható legnagyobb büntetést pedig az eddigi hétről három évre csökkentették. Szakértők és a bukaresti igazságügyi szervek már korábban arra figyelmeztettek, hogy a hivatali visszaélés dezinkriminálása nyomán több tucatnyi politikus – köztük Liviu Dragnea PSD-elnök, Gabriel Oprea volt belügyminiszter, Elena Udrea egykori képviselő, fejlesztési miniszter, Titus Corlățean volt külügyminiszter és Ioana Băsescu, Traian Băsescu volt államfő idősebbik lánya – megmenekül az ellene megfogalmazott vádtól.
Vasárnap tízezrek tüntettek Romániában a kormány közkegyelmi tervezete és a Btk. tervezett módosítása ellen.
MTI
Erdély.ma
2017. február 1.
AMNESZTIAKÉRDÉS ROMÁNIÁBAN
Másfél hónappal a parlamenti választás után a szociáldemokraták képtelenek higgadtan kezelni 47 százalékos elsöprő győzelmüket, azonnal és erőből igyekeztek lerendezni valamennyi, számukra sürgős kérdést.
A január 18-i kormányülésen a kabinet sürgősségi rendelettel akarta érvénybe léptetni a legfeljebb ötéves börtönbüntetésre ítélt személyek amnesztiáját. Ugyanazzal a lendülettel és eszközzel a büntető törvénykönyv módosítására is készültek, amelynek értelmében a kétszázezer lejt (csaknem ötvenezer eurót) meg nem haladó kárral járó hivatali hatalommal való visszaélés nem minősülne bűncselekménynek.
Tervüket Klaus Johannisnak a kormányülésen való puccsszerű megjelenése ugyan megakadályozta, ám a hatalom arroganciája az év eleji mínusz fokok ellenére is egyre több embert szólított az utcára. Január utolsó vasárnapján csaknem százezer ember vonult Románia nagyvárosainak utcáin, immár a kormány lemondását követelve. Sőt, a PSD-vezér Liviu Dragnea szűkebb és végsőkig elkötelezett hazájában, Teleorman megyében is felhangzott a „Dragnea, takarodj!”. Azt már régebben megfogalmazta a tömeg: miért nem rendeznek népszavazást az ügyben?
Klaus Johannis államelnök elindította a népszavazás kiírásának procedúráját. A leghamarabb március közepén esedékes referendumon a lakosság a korrupcióellenes harc folytatásának, illetve a köztisztviselők feddhetetlensége biztosításának kérdésében foglalhat majd állást. Az államfő lépése önmagában is élénk vitát, nézetek szikrázó ütköztetését váltotta ki, amelyben lila fejű indulatszónokok és szálkás paragrafusbajnokok egyaránt részt vesznek.
Mert Románia alkotmánya fehéren-feketén előírja, hogy nem képezhetik állampolgári törvényhozási kezdeményezés tárgyát pénzügyi-költségvetési, nemzetközi és amnesztiakérdések. Ezzel párhuzamosan viszont meghagyja az elnök abbéli szabadságát, hogy megítélje, mi számít országos ügynek. Johannis meg annak ítélte a közkegyelem és a büntető törvénykönyvnek a hatalommal való visszaélés vétkének szalonképesítését célzó módosítás kérdéskörét.
Az államelnök és Liviu Dragnea közötti hatalmi harcra egyszerűsíthető csörte kimenetele mindenesetre jelentős mértékben befolyásolhatja a romániai politikum elkövetkező esztendejét. Johannis lépése amolyan megelőző csapás, amellyel a Dragnea-csapat egyelőre tagadó formában, de sűrűn hangoztatott felfüggesztési fenyegetéseinek igyekszik elébe menni. A kísérlet ugyanakkor sok kockázatot rejt, mindenekelőtt a szavazói jelenlét rizikóját. A Basescu leváltására tett 2012-es kísérlet választói érdektelenségbe fulladása után a részvételi küszöböt 30 százalékra módosították – éppen a PSD kezdeményezésére.
Egy érvénytelen referendum Johannis legitimitásán súlyos sebeket ejthet, megkönnyítve az államfő utólagos felfüggesztését. Tudatosítás és mozgósítás szempontjából az elnök csak az online felületekre és a közösségi hálóra, legfeljebb a legkiegyensúlyozottabb román hírtelevízióra, a Digi24-re számíthat, míg a politikai pártok közül csak a Mentsétek meg Romániát Szövetség áll egyértelműen mellette. Az ellenfél ugyanakkor médiafölényén túl a parlamenti pártok többségének nyílt vagy hallgatólagos támogatására is számíthat, utóbbi kategóriába sorolható a PSD-vel parlamenti támogatási szerződéses viszonyban álló RMDSZ is.
A referendum előkészítésének heteiben ugyanakkor a kormány bármikor kirukkolhat az egyszer már elgáncsolt sürgősségi rendelettel, márpedig annak egyetlen percre szóló érvényessége okafogyottá – de legalábbis a törvényalkotás szempontjából fölöslegessé – teszi a referendumot. Egy ilyen lépés viszont minden bizonnyal az eddigieknél is nagyobb számban szólítaná utcára az embereket. Ami kétségtelenül Johannis esélyeit javítaná.
Az államfő előremenekülési kísérlete ezzel együtt tetten érhető, amit elsősorban az magyaráz, hogy folyamatosan a levegőben lóg a PSD-vezér teljes hatalomátvételt célzó igyekezete. A Donald Trump amerikai elnök beiktatási rendezvényeire magát imázsépítési célzattal dollármillióért bevásárló Dragnea hazatérése után egészen szélsőséges dolgokat is megengedett magának: államcsínynek, bányászjárásnak nevezte a január 22-i többezres tüntetést, amelyet szerinte Johannis provokált ki és vezetett.
Aligha ragadtatja magát hasonló kamikaze gesztusra, ha nincs elszánva az elnök felfüggesztési procedúrájának parlamenti elindítására. Az összbenyomáson az sem változtat, hogy hazatérése után néhány nappal – és a korábbiakkal szöges ellentétben – Dragnea úgy nyilatkozott: nem volt tudomása a tüntetéseket kiváltó kormányrendelet tartalmáról, illetve a kibocsátás szándékáról.
Furcsa mód a PSD-hegemónia megakadályozásának kísérletével Klaus Johannis egyszerre került kényszerpályára, illetve jutott túlélési esélyhez. Ha kormányalakítási megbízást ad a szociáldemokraták első miniszterelnök-jelöltjének, a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő Sevil Shhaidehnek, ha nem áll a sürgősségi kormányrendeletek útjába, maga is cinkossá válik egy sereg törvénytelenségben. És akkor máris benyújthatta volna lemondását. Így viszont ha belebukik is a népszavazásba, a közügyért vállalt önfeláldozás hőseként kerülhet ki a történetből.
A PSD pedig aligha éli túl a hazai és nemzetközi közvélemény előtti végzetes arculatkárosodást.
Csinta Samu
Magyar Idők (Budapest)
2017. február 2.
Liviu Dragnea: külföldről manipulálják a kormány ellen tüntetők százezreit
A Szociáldemokrata Párt támogatja a kormányt a Btk.-t módosító sürgősségi rendelet ügyében. Liviu Dragnea PSD-elnök szerint külföldről irányított manipuláció hatására tüntetnek százezrek a jogszabály ellen.
A kormány fő erejét képező párt vezetője először lépett nyilvánosság elé csütörtökön a Btk.-t módosító sürgősségi rendelet elfogadása óta. Ismert, hogy  a jogszabályt kedden este az igazságszolgáltatás szakmai szervezetei és az államfő bírálatai ellenére, előzetes bejelentés nélkül fogadta el Grindeanu-kabinet. A kormány döntése ellen több százezren tüntettek, és az Európai Bizottság, az Egyesült Államok , Németország és más nyugati államok is bírálták Bukarestet.
Liviu Dragnea a PSD Országos Végrehajtó Bizottságának ülése után tartott sajtótájékoztatót a kormányfővel az oldalán. Bejelentette, hogy párt vezető testülete további bizalmáról biztosította a Grindeanu-kabinetet. Kifejtette, a PSD tiszteséges úton nyerte meg a választásokat, a kormány legitim módon gyakorolja hatalmát, a jövőben is ezt tervezi tenni. Közölte, a kormány tevékenységének aláaknázására irányuló kísérleteket a romániai jogrend destabilizálására tett próbálkozásnak tartja.
Liviu Dragnea közölte, hogy manipulációs szándékú, félretájékoztató kampány zajlik ellen, és e kampány miatt vonultak a napokban tüntetők százezrei a nagyvárosok utcáin. A politikus értésre adta, hogy a manipulációt szerinte külföldről irányítják. „Nem vagyok biztos abban, hogy ez a kampányt Romániából koordinálják” – jelentette ki. 
A politikus félretájékoztatásnak nevezte, hogy ejtik ellene a vádakat az ellene zajló bűnvádi perben, ha hatályba lép a sürgősségi rendelt. Szerinte az egyik vád megmarad. Elmondta, beszélt az ügyvédeivel, akik megerősítették, amit ő maga állítása szerint már "sejtett": az ő perét nem zárják le, mert az ellene felhozott, közokirat-hamisításra vonatkozó vád továbbra is fennáll. "Én nem várok el és nem kérek kegyelmet senkitől, sem a kormánytól, sem a parlamenttől, sem az államfőtől" – jelentette ki.
"Tisztelem a tüntetőket"
Liviu Dragnea reményét fejezte ki, hogy a belügyminisztériumnak és az ügyészségnek sikerül kiderítenie, ki tervelte ki és ki szervezte meg a szerda este a bukaresti Győzelem téren elkövetett erőszakos cselekedeteket, illetve hogy ki fizetett az incidensek előidézőinek. Megjegyezte: maga is utcára vonult volna tiltakozni, ha csak a tévébe követte volna az eseményeket, anélkül, hogy olvasta volna az alkotmánybíróság határozatát és indoklását, illetve anélkül, hogy alaposan tanulmányozta volna a kormány rendeleletét. "Ehhez hasonló félretájékoztatási gépezetet a forradalom óta nem láttam" - jegyezte meg.
A pártelnök kitérő választ adott arra, hogy vajon Románia legfőbb szövetségeseit is félrevezették-e, és ennek tulajdonítja-e, hogy hat nyugati ország nagykövete közös állásfoglalásban fejezte ki aggodalmát a kormány keddi döntése miatt, amellyel szerintük aláaknázta Romániának a jogállam megerősítése és a korrupcióellenes harcában az elmúlt tíz évben elért eredményeit. Dragnea annyit mondott, hogy figyel jelzéseikre, és biztosította őket, hogy a korrupcióellenes harc a kormány egyik fontos célkitűzése.
A pártelnök a PSD nevében "teljes tiszteletéről" biztosította a fővárosban és az ország más városaiban tartott tüntetések résztvevőit. "Mindenkinek jogában áll kifejezni véleményét, függetlenül attól, hogy 1, 1.000, 10.000, 50.000 vagy 60.000 emberről van szó. (...) Azonban nagyon fontos, hogy mindez erőszakmentesen történjen" - hangsúlyozta Dragnea, és felhívást intézett a "békésen tüntető, jóhiszemű" tiltakozókhoz, határolódjanak el azoktól a csoportoktól, "amelyek azt akarták elérni, hogy erőszakba torkolljon a tüntetés". 
A kormányfő nem mond le
Sorin Grindeanu elmondta, nem az éj leple alatt fogadták el a vitatott kormányrendeletet, hiszen máskor is előfordult, hogy a kormány későig dolgozik, és szerinte a kabinet betartotta a szabályokat, hiszen a rendelet elfogadását társadalmi vita előzte meg, és (egy korábbi szövegváltozatról) a legfelső bírói tanács véleményét is kikérték.
A rendelet sürgősségét Grindeanu azzal indokolta, hogy már két hete tüntettek az országban azok, akiket azzal vezettek félre, hogy a kormány amnesztiára és közkegyelemre készül, ezért maga kérte az igazságügyi minisztert, mielőbb terjessze be végleges tervezeteit, hogy lezárják az ügyet.
Sorin Grindeanu tagadta a sajtótájékoztatón, hogy engedve a tüntetők követelésének, fontolóra vette a lemondását. A miniszterelnök azt mondta, fontosnak tartotta a PSD-s kollégáival való találkozást. A tüntetéseket figyelemmel követi, tette hozzá, és az a véleménye, hogy sok jószándékú ember mellett megjelentek olyanok is, akiknek erőszakos tetteivel nem tud egyetérteni. 
Az újságírók ismételt kérdésére, hogy lemond-e tisztségéből, lévén, hogy több százezer ember követelte ezt, a kormányfő azzal felelt: "És több millió más ember megszavazta a PSD-t". A teremből távozóban Grindeanu azt mondta, nem gondolt a tisztségéből való lemondásra. 
maszol.ro
2017. február 2.
Liviu Dragnea: a kormány nem vonja vissza a rendeletet
Minden, a kormány tevékenységének aláaknázására irányuló kísérlet a romániai jogrend destabilizálására tett próbálkozás, „többé-kevésbé törvényes eszközökkel" – jelentette ki csütörtökön Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Dragnea bejelentette, hogy a balliberális koalíció fő erejét adó alakulat országos végrehajtó bizottsága csütörtöki ülésén további bizalmáról biztosította a Sorin Grindeanu vezette kabinetet.
A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus kifejtette, a PSD tisztességes úton nyerte meg a választásokat, a kormány pedig legitim módon gyakorolja hatalmát. Dragnea hozzátette, a kabinet a jövőben is ezt tervezi tenni, és minden, a kormány tevékenységének aláaknázására irányuló kísérlet a romániai jogrend destabilizálására tett próbálkozás, „többé-kevésbé törvényes eszközökkel".
Dragnea reményét fejezte ki, hogy a belügyminisztérium és az ügyészség kinyomozza, ki tervelte ki, szervezte meg és fizette meg az erőszakos akciókat a szerda esti bukaresti tüntetés során. A PSD elnöke egyúttal Klaus Johannis államfőt nevezte meg a rendbontások „érzelmi felelőseként".
A csütörtöki sajtótájékoztatón Liviu Dragnea és Sorin Grindeanu miniszterelnök leszögezte: a kormány nem vonja vissza a büntető törvénykönyvet és a bűnügyi perrendtartást módosító sürgősségi rendeletet. Dragnea szerint a kormányrendelet nem szünteti meg az ő folyamatban levő perét, mivel az ellene felhozott egyik vád megmarad. A PSD elnöke szerint „félretájékoztatási kampány" zajlik a napokban ezzel a témával kapcsolatban.
Dragnea hangsúlyozta, a büntető törvénykönyvet módosító rendelet elfogadása után beszélt ügyvédeivel, akik megerősítették, amit ő maga állítása szerint már „sejtett", miszerint az ő perét nem zárják le, mert az ellene felhozott, közokirat-hamisításra vonatkozó vád továbbra is fennáll. „Én nem várok el és nem kérek kegyelmet senkitől, sem a kormánytól, sem a parlamenttől, sem az államfőtől" – idézte Liviu Dragneát az Agerpres hírügynökség.
Székelyhon.ro
2017. február 3.
Az elnök is az alkotmány-bírósághoz fordult a kormány sürgősségi rendelete miatt
A Legfelső Bírói Tanács (CSM) után az államfő is az alkotmánybírósághoz fordult amiatt, hogy a kormány sürgősségi rendelettel, a CSM véleményezése nélkül enyhített a büntető törvénykönyv szigorán.
Klaus Johannis csütörtöki sajtóértekezletén úgy értékelte: a kormány az igazságszolgáltatással nyilvánvalóan alkotmányos természetű jogvitába keveredett, amelyet csak a taláros testület tud rendezni.
Az elnök azt mondta: mély benyomást hagytak benne az előző napi nagyszabású tüntetések, amelyekkel szerinte egyértelműen kifejezték, hogy jogállamot akarnak és nem értenek egyet a kormány sürgősségi rendeletével. Johannis ugyanakkor írásos magyarázatot kért Carmen Dan belügyminisztertől arra, miért nem szigetelte el a csendőrség a tüntetés megzavarásának szándékával érkező erőszakos csoportokat, és miért engedte, hogy a békés tüntetők közé provokátorok vegyüljenek, akiknek érkezéséről „előre tudott”.
Az államfő arra utalt, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) előre figyelmeztette a belügyminisztériumot, hogy futballhuligánok készülnek incidensekkel megzavarni az utóbbi két évtized legnagyobb romániai demonstrációját Bukarestben, amelyen csendőrségi becslések szerint több mint százezer – ellenzéki források szerint csaknem kétszázezer – ember tiltakozott békésen a szociálliberális kormány eljárása ellen, amíg egy erőszakos csoport és a csendőrség közti össze-csapások miatt végül el kellett menekülniük a térről.
 „Azért van az országnak kormánya, hogy kezelje az ilyen helyzeteket, és nem azért, hogy éjszaka hozzon sürgősségi rendeleteket” – jegyezte meg az államfő.
Johannis egy újságírói kérdésre reagálva kitért arra az – igazságügyi tárca által cáfolt – értesülésre is, miszerint a Grindeanu-kabinet egyetlen szervezetbe készülne összevonni a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni vádhatóságot (DIICOT).
 „A kormány azt is megígérte, hogy nem fogja sürgősségi rendelettel módosítani a büntetőjogot és nem tűzi ezt (bejelentetlenül) napirendre (...) Szeretném világosan megüzenni a kormánynak: el a kezekkel a DNA-ról!” – szögezte le az államfő.
Közben csütörtökön bejelentette lemondását Florin Jianu, a kormány kereskedelmi és vállalkozásfejlesztési minisztere, tiltakozásképpen amiatt, hogy a kabinet az utcai tüntetések ellenére kedd éjszaka sürgősségi rendelettel módosította a Btk-t, és így korrupcióval vádolt politikusok tucatjait mentette meg a felelősségre vonástól.
 „Arra gondoltam, hogyan fogok a gyermekem szemébe nézni és mit mondok neki néhány év múlva? Hogy apa gyáva volt, és olyasmihez járult hozzá, amivel nem ért egyet, vagy azt, hogy emelt fővel lépett ki egy olyan történetből, amely nem az övé? (...) Akik ismernek, tudják, hogy ki nem állhatom a hazugságot és a szélhámosságot” – írta közösségi oldalán a távozó miniszter, aki korábban a Victor Ponta vezette kormánynak is tagja volt.
Jianu hozzátette: azért várt két napot lemondásával, mert remélte, hogy legalább a kiváltott közfelháborodás „hibájuk kijavítására” készteti azokat, akik a sürgősségi rendeletet kezdeményezték. „Ha ezt nem tették meg maguktól, talán az én példám hasznos lesz számukra” – zárta nyilatkozatát a leköszönő miniszter. (MTI)
A PSD egyik alelnöke is a rendelet visszavonását szorgalmazza
Mihai Chirica, Jászvásár (Iaşi) polgármestere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezetének elnöke egy csütörtöki sajtóértekezleten felszólította a kormányt, hogy vonja vissza a kedd este elfogadott, a büntető törvénykönyvet és a büntető perrendtartási törvénykönyvet módosító 2017/13-as sürgősségi kormányrendeletet. A polgármester ugyanakkor kérte Florin Iordache igazságügyi miniszter lemondását, és felszólította Liviu Dragnea pártelnököt, hogy orvosolja az elkövetett hibákat, mert ‘lehetősége van rá, és hatalmában áll megtenni’.
‘Azt ajánlom a miniszterelnöknek és pártelnöknek, hogy a legsürgősebben vonják vissza a kormányrendeletet, terjesszenek elő a parlamentben egy törvénytervezetet, szervezzenek közvitát, hallgassák meg a szakemberek és a civil társadalom véleményét, és hagyjuk, hogy a demokratikusan megválasztott parlament döntést hozzon ebben az ügyben’ – jelentette ki Chirica.
Hangsúlyozta: ‘helyre kell állítani a társadalmi békét’ és kérte Florin Iordache igazságügyi miniszter lemondását, aki – véleménye szerint – ‘egyedül felelős’ a kialakult helyzetért.
A polgármester felszólította Liviu Dragneát, hogy javítsa ki az elkövetett hibát. ‘Egy nagy hatalommal bíró ember, aki profi módon megszervezte a kampányt, amely a PSD választási győzelméhez vezetett. Szemére vetem, hogy nem sikerült hozzáértő embereket választania maga köré, és nem hallgatta meg azok tanácsát, akik számítanak. Felszólítom, hogy orvosolja az elkövetett hibákat, mert lehetősége van rá, és hatalmában áll megtenni’ – mondta Chirica, aki hozzátette, nem áll szándékában átvenni a PSD vezetését. Chirica szerint a PSD-nek folytatnia kell a kormányzást, ám Románia ‘szinte teljesen indokolatlanul olyan állapotba került, mint 1989-ben, hogy több tucat városban százezrek vonulnak az utcára, hogy hangjukat hallassák’.
‘Úgy döntöttem, hogy megmondom az igazságot, hogy ne kelljen szégyenkeznem a jászvásáriak, a saját pártom és a lelkiismeretem előtt’ – magyarázta a jászvásári polgármester. (Agerpres)
Népújság (Marosvásárhely)
2017. február 6.
Dragnea: ezek már nem spontán tüntetések, ezeket profik szervezik
Bár vannak olyanok is a bukaresti Győzelem téren, akik meggyőződésből tüntetnek, több jel is arra utal, hogy a fővárosi tiltakozásokat „profik szervezik", ezek már nem spontán megmozdulások – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
„A szervezés módja, a tiltakozások finanszírozása – úgy értesültem, hogy ma buszokkal, kisbuszokkal, vonattal hozták az embereket a fővárosba – mind arra utal, hogy profik szervezik a megmozdulásokat. Ez már nem spontán tüntetés, szervezői munka áll a háttérben" – mondta Liviu Dragnea a Romania TV vasárnap esti műsorában.
A pártelnök szerint „nehéz meghatározni", hogy ki áll a szervezés hátterében, ugyanakkor azonban meggyőződését fejezte ki, hogy „az ország stabilitása érdekében fellépő intézmények" fényt derítenek majd erre.
„A rendelet csak ürügy volt, hogy félretájékoztatással rávegyék a jóhiszemű embereket arra, hogy vonuljanak utcára. Tudomásom szerint ma közzétették annak a kormányülésnek a jegyzőkönyvét, amelyen rendeletet fogadott el a Cioloş-kormány a Büntető törvénykönyv módosításáról. Akkor is azért kellett sürgősségi hatállyal elfogadni, mert a végéhez közeledett az a 45 napos határidő, amelyen túl az alkotmánybírósági döntés tulajdonképpen érvényteleníti a Btk. egy cikkelyét. Az államelnöki választások óta a PSD megosztása, szétszakítása a tét" – tette hozzá Dragnea, aki szerint „jelen pillanatban mindenki várja, hogy mit üzen az államfő".
A pártelnök azt is elmondta, nem a PSD kezdeményezte a Cotroceni-palota előtt tartott vasárnapi megmozdulást, de több területi szervezet vezetői is ellentüntetések szervezését szorgalmazzák.
Erdély.ma
2017. február 6.
Dragnea továbbra is kiáll a kormány mellett
Liviu Dragnea, a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ma közölte, teljes mértékben támogatja a Sorin Grindeanu vezette kormányt.
Dragnea a szociáldemokraták egyik mai ülése után nyilatkozott a médiának. A politikus cáfolta, hogy feszültségek lennének a párton belül, vagy nézeteltérések alakultak volna ki közte és Grindeanu között. "A kormányfő és a jelenlegi kormány élvezi a teljes támogatásomat" - mondta Dragnea.
A kormány a múlt héten módosította a büntető törvénykönyvet és perrendtartást egy sürgősségi kormányrendelettel, ami hatalmas utcai tüntetéseket váltott ki. Ez utóbbiak nyomán a kormány szombaton hatályon kívül helyezte a rendeletet, de a kormányellenes tiltakozások folytatódtak.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 6.
Grindeanu: esélytelen a bizalmatlansági indítvány 
Nem vonja vissza bizalmatlansági indítványát az ellenzék, ezt ma délben olvassák fel a parlamentben. A szavazásra a 2017-es költségvetés elfogadása után kerül sor. Sorin Grindeanu miniszterelnök vasárnap este kijelentette, hogy nem mond le: szerinte vissza kell térni a demokrácia játékszabályaihoz, amelyben egy kormányt csak bizalmatlansági indítvánnyal „meneszthetnek.” A kormányfő szerint nem merülhet fel a kormány bukása, hiszen a szociálliberális szövetségnek többsége van a parlamentben.
Raluca Turcan, a PNL ideiglenes elnöke vasárnap este úgy nyilatkozott: a PSD-ALDE kormány arrogáns magatartásával szemben az egyetlen demokratikus megoldás a bizalmatlansági indítvány. Jóllehet a kormány belátta, hogy tévedett, ez a kabinet elvesztette létjogosultságát.Turcan hétfőn úgy fogalmazott: Sorin Grindeanu miniszterelnök, Liviu Dragnea, a képviselőház elnöke és Florin Iordache igazságügyi miniszter lemondását követelik. A kormány nagyot tévedett, Dragnea pedig az értelmi szerzője volt ennek a tisztességes emberek elleni „merényletnek”, ezért mindhármuk lemondása természetes következménye kellene hogy legyen ennek az egész botránynak – vélekedett.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsük meg Romániát Szövetség (USR) a kormány ellen szerdán beterjesztett indítványában a „lopás törvényesítésével” vádolják a Grindeanu-kormányt, a Btk.-t módosító sürgősségi kormányrendelet elfogadása a jogállam szellemiségével ellentétes, fogalmaz az indítvány, amelyet a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) képviselői is támogattak aláírásukkal.
Ahhoz, hogy az indítványt a törvényhozás elfogadja, a kezdeményezőknek még 75 parlamenti képviselőt kellene meggyőznie a kormányoldalról ahhoz, hogy összegyűljön az elegendő szavazat. A 465 tagú parlamentben a PSD-ALDE szövetség 250 mandátummal rendelkezik. Ha valamennyi ellenzéki párt és a nemzeti kisebbségek képviselői is egyemberként megszavazzák a bizalmatlansági indítványt, szavazatuk messze nem elég a kétharmados többség eléréséhez.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 6.
Folytatódtak a tüntetések, Grindeanu nem mond le
A kifogásolt sürgősségi rendelet hatálytalanítása után is folytatódtak Romániában a tiltakozó megmozdulások vasárnap: az ország nagyvárosaiban összesereglett tüntetők a szociálliberális kormány lemondását követelik, Sorin Grindeanu miniszterelnök azonban közölte, nem mond le.
A bukaresti kormánypalota előtti téren egyes becslések szerint több mint kétszázezer ember gyűlt össze helyi idő szerint este kilenc óráig, akik azt állítják, nem bíznak már a kormányban, miután korábbi ígéretei és a tiltakozási hullám ellenére kedden váratlanul enyhített a büntető törvénykönyv korrupcióellenes szigorán.
Vasárnap este Románia szinte valamennyi nagyobb városában, ugyanúgy mint az előző napokon – vagy még nagyobb számban – utcára vonultak a tüntetők, a kormány távozását követelve. A román hírtelevíziók szerint a külföldön dolgozó román vendégmunkások Európa számos városában rendeztek szolidaritási tüntetést. Grindeanu az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva leszögezte: nem hajlandó lemondani, pártja nemrég nyert választásokat, a kormányt pedig csak a parlament válthatja le, bizalmatlansági indítvánnyal.
Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) a România TV hírtelevízió vendégeként kifejtette meggyőződését, hogy a hatodik napja tartó tiltakozási hullám nem spontán tüntetéssorozat, hanem profik által szervezett politikai megmozdulás, amelynek a legitim kormány megdöntése a célja. A PSD elnöke Klaus Johannis államfőt tette felelőssé a válság elhúzódásáért, arra emlékeztetve, hogy az egyik tüntetésen való részvételével és kijelentésével hozzájárult az emberek lázításához. A PSD elnöke kijelentette: Az államfőtől várja, hogy hazaküldje a tüntetőket, miután elérték a vitatott kormányrendelet hatálytalanítását.
Az államfő egyébként csak szóvivőjén keresztül reagált a vitatott kormányrendelet hírére: azt üzenve, hogy a helyzet „normalizálása” felé tett fontos lépésként értékeli a kormány lépését, ugyanakkor leszögezte, szerinte a kabinet súlyos hibát követett el, és felelős az általa előidézett válság megoldásáért.
Vasárnap a szociálliberális román kormányt támogatói közül is mintegy ezerötszázan kivonultak tüntetni a román elnöki hivatal bejárata elé. A tüntetők az államfő felfüggesztését, vagy lemondását követleve, hazaárulónak és a kormányellenes tiltakozási hullám erkölcsi felelősének nevezve őt.
Liviu Dragnea, a kormány fő erejét alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Facebook-bejegyzésben határolódott el az akciótól. Leszögezte: a PSD semmilyen tüntetést nem rendez vasárnap és a közösségi portálokon terjedő felhívások nem a PSD-től származnak.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 6.
Az RMDSZ mérlegre teszi a kormánypártokkal kötött parlamenti megállapodását
Az RMDSZ kedden dönt az ellenzéki bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatos álláspontjáról, és mérlegeli az kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködés jövőjét – jelentette ki a Maszolnak hétfő este Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök. Kelemen Hunor azt javasolja: az RMDSZ vegyen részt az indítvány vitáján, de ne szavazzon.
Az ügyvezető elnököt azért kerestük meg, mert a Btk.-t módosító sürgősségi rendelet elfogadása után erősödtek a Liviu Dragnea vezette Szociáldemokrata Párttal (PSD) való szakítást követelő hangok az erdélyi magyar közösségben. Az RMDSZ-t nem csak politikai ellenfelei támadják a koalícióval való együttműködése miatt, Hegyeli Attila, a csángószövetség volt ügyvezető elnöke Facebookon jelentette be, hogy tiltkozásul visszaadja a szövetségtől 2011-ben kapott Ezüstfenyő díját.
„Azt gondolom, hogy az RMDSZ nem jár a helyes úton, ha olyan embert, mint Olosz Gergely ünnepélyes keretek közt kitüntetnek (alapfokon korrupcióért elítélt Schweighofer ügyvéd). Továbbá a román kormány egészen elvetemült viselkedése miatt a mi nevünkben kötött parlamenti támogatást feltétlenül vissza kellett volna vonni és elhatárolódni a jelenlegi PSD vezetéstől” – indokolta döntését a néprajzkutató.
 Kelemen Hunor szövetségi elnök hétfő este az Agerpresnek megerősítette, hogy keddi együttes ülésükön döntenek a frakciók a bizalmatlansági indítványról. Az politikus elmondta, azt fogja javasolni kollégáinak, hogy vegyenek részt az indítvány szerdai parlamenti vitáján, de ne szavazzanak. „Nehéz a kormány ellen és nehéz a kormány mellett is szavazni” – magyarázta. Emlékeztetett, hogy a koalíciónak 54 százalékos a parlamenti támogatottsága, tehát kicsi az esélye a Grindeanu-kabinet megbuktatásának. „Ám a bizalmatlansági indítvány jó alkalom arra, hogy a jogállamiságról, a hatalmi ágak egyensúlyáról beszéljünk” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Porcsalmi: megosztó volt Olosz kitüntetése
Porcsalmi Bálint elismerte, megosztó lett az a döntés, hogy Olosz Gergely a többi leköszönő képviselő és szenátor mellett elismerő oklevelet kapott az RMDSZ-től. Emlékeztetett arra, hogy a háromszéki politikus bűnvádi perében még nem született jogerős ítélet, és megilleti az ártatlanság vélelme, de megjegyezte: ez az elismerés kétségkívül értelmezésekre, tiltakozásokra adott okot.
„Azt látom, hogy egy nehéz, bonyolult helyzet van az országban, és a saját közösségünk hangulata is felfokozódott, ami teljesen érthető. Szerintem most mindennél fontosabb az őszinte, egyenes beszéd, ezért még egyszer hangsúlyozom: elismerem, hogy Olosz Gergely kitüntetése megosztó” – fogalmazott az ügyvezető elnök.
Porcsalmi elmondta, olvasta Hegyeli Attila állásfoglalását, megérti a keserűségét, és elfogadja, ahogyan a volt csángószövetségi vezető a tiltakozását kifejezi. „Azonban fontos tisztázni azt, hogy Hegyeli Attila Ezüstfenyő-díjat kapott, Olosz Gergely pedig pusztán a leköszönő RMDSZ-es honatyáknak járó oklevélben részesült” – jegyezte meg.
Kedd a mérlegelések napja lesz
Arra a kérdésünkre, hogy megszavazza-e az RMDSZ a bizalmatlansági indítványt, az ügyvezető elnök elmondta: az RMDSZ a parlamenti szavazás előtt egy nappal, a keddi együttes frakcióülésen alakítja ki álláspontját az ellenzék kezdeményezéséről. A kormánykoalícióval kötött parlamenti megállapodásról azt mondta: ezt a szervezeten belül is többen megkérdőjelezik, és a frakcióülésen szintén szó lesz róla. „Ezt a megállapodást előbb meg kellene próbálni kitölteni tartalommal, és utána dönteni a jövőjéről”- tette hozzá.
Jelenleg nem lenne bölcs döntés az RMDSZ részéről felbontani a Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) kötött parlamenti együttműködési megállapodást, de nem kizárt, hogy ez a jövőben megörténik - nyilatkozta a Agerpresnek hétfő este Kelemen Hunor. Részletek itt.
Porcsalmi Bálint értésre adta: döntésüket az is nehezíti, hogy éppen most zajlik a vita a parlamentben a költségvetési törvényről. „Jelen pillanatban éppen e megállapodás alapján kértünk és javasoltunk módosításokat a költségvetési törvényben Erdély fejlesztéséről szóló ügyekben. Hiszen az egyezség a koalíciós pártokkal éppen a kisebbségek nemzeti identitásának megőrzéséhez kapcsolódó területekről és infrastrukturális fejlesztésekről szól, és nem a Btk.-módosításról vagy másról” – jelentette ki az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2017. február 7.
Hírsaláta
Bukaresti  sajtószemle
ADEVĂRUL. Mircea Morariu úgy véli, indokolt a tüntetéssorozat folytatása, mert az SZDP–LDSZ koalíció semmi jelét nem adta annak, hogy letett volna „a párt körül rajzó bűnözők” tisztára mosásáról. „Milyen garanciánk van arra, hogy a kormány nem fogja ugyanilyen erkölcstelen, csaló, hazug és groteszk módon folytatni tevékenységét?” – tette fel a kérdést a szerző, aki szerint a Grindeanu-kabinet jóvátehetetlenül kompromittálta magát. Traian Ungureanu ugyancsak az Adevărul hasábjain kifejti: Románia zsákutcába került, pedig mindenki tudta, hogy „a 28 éve visszaeső SZDP, ha egyedül marad hatalmon, veszélyesebb, mint egy kannibál dada”. Szerinte az a sok ember, aki most utcára vonult ellene, megtakaríthatta volna ezt a dühöt és tehetetlenséget, ha vette volna a fáradságot, és decemberben elmegy szavazni. Szintén az Adevărul közölte Andrei Pleşu Nincsenek politikusaink, nincsenek pártjaink című írását, amelyben azt állítja: Románia legnagyobb problémája az, hogy politikustársadalma jórészt korrupt, faragatlan, felelőtlen, öntelt és buta emberekből áll. A szerző úgy véli, Liviu Dragnea normális körülmények között legfeljebb egy ravasz kaszinótulajdonos lehetne, nem pedig a legnagyobb kormánypárt és az egész ország vezetője, de az ellenzéki pártokban sem jobb a helyzet, így bármennyire is reményteli a civil öntudat újjáéledése, nincs kivel helyettesíteni a jelenlegi hitelvesztett politikusokat.
ROMÂNIA LIBERĂ. Vezércikkében Răzvan Chiruţă úgy vélekedik, az SZDP-nek a Grindeanu-kormányt is „hatályon kívül” kell helyeznie mentorával, Liviu Dragneával együtt. A párt választásokon nyert jogot a kormányzásra, azt felelősségteljesen és átláthatóan folytatnia kell, de meg kell értenie, hogy nyugdíjemelésekre kapott felhatalmazást, nem pedig arra, hogy maffiastílusú kiváltságokat biztosítson korrupt politikusai számára – írja a lap publicistája. Szintén a România liberăben Silviu Sergiu arról ír, hogy miután sikerült megvédeniük az igazságszolgáltatást a politikusok visszaéléseitől, a románoknak most az igazságszolgáltatás túlkapásaitól kell megvédeniük magukat. Miután az emberek bebiztosítják magukat, hogy az SZDP nem fogja eltörölni a korrupt politikusok bűnlajstromát, valóban rendbe kell tenni a Btk.-t, és azokat a rendelkezéseit is ki kell javítani, amelyek az ügyészség visszaéléseit lehetővé tették, és arra is törvényi garanciák kellenek, hogy a titkosszolgálatok nem avatkoznak be többé az igazságszolgáltatásba – vélekedik a szerző. JURNALUL NAŢIONAL. Sabina Iosub nem jósol hosszú jövőt az SZDP élén Dragneának, arra hivatkozva, hogy a fegyelmezett és eredményközpontú párt mindig leváltotta azokat a „vezérigazgatókat”, akik hibát hibára halmoznak, és nem képesek „szállítani” az elvárt eredményeket. HOTNEWS.RO. Dan Tăpălăgă és Cristian Pantazi felhívja a figyelmet arra, hogy nem szabad a válságot tovább nyújtani az előrehozott választások „meggondolatlan erőltetésével”. Úgy vélekednek, a Grindeanu-kormány eljátszotta hitelét azzal, hogy hatalmával visszaélve „törvényerőre próbálta emelni a rablást”, ezért mennie kell, de az SZDP mint párt a decemberi választásokon felhatalmazást nyert a kormányzásra, amelyet Grindeanu és Dragnea nélkül folytatnia kell.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 7.
Vidéken is tüntethetnek Klaus Iohannis ellen
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke vasárnap este úgy nyilatkozott, hogy a Cotroceni-palota előtti tüntetés „hógolyóként” gurul tovább, és nagy esélyek vannak arra, hogy egyre nagyobb tüntetésekre kerüljön sor vidéken Klaus Iohannis államfő ellen. „Az, ami a Cotroceni-palota előtt történik, olyan lesz, mint egy hógolyó, hógolyóként gurul tovább. Nincs tervem, épp ellenkezőleg, továbbra is azt kértem a kollégáktól, hogy csitítsák a PSD tagjait és szimpatizánsait, de ma este olyan információkat kaptam, miután az emberek a Cotroceni-palota elé vonultak, hogy nagy a felháborodottság, és ez egyre több embert érinthet” – mondta Dragnea. Leszögezte egyúttal, hogy a PSD-nek semmi köze a tiltakozásokhoz. „A PSD-nek semmi köze, megmondtam nyilvánosan, s így is marad. Remélem, nem jutunk oda, hogy két nagy tüntetés lesz, az egyik Bukarest egyik felében, a másik a másikban. Nagy esély van arra, hogy egyre nagyobb tüntetések kezdődjenek vidéken Iohannis elnök ellen” – fejtette ki Liviu Dragnea.
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 7.
Visszakozott az igazságügyi minisztérium: új tervezetet dolgoznának ki
Letett az igazságügyi minisztérium február 6-án, hétfőn abbéli szándékáról, hogy a parlament elő terjesztendő törvénytervezettel kezdeményezze a büntetőjog módosítását.
Lemondott az igazságügyi minisztérium abbéli szándékáról, hogy a parlament elő terjesztendő törvénytervezettel kezdeményezze a büntetőjog módosítását. A tárca hétfői közleményében leszögezi: az igazságügyi minisztériumot nem foglalkoztatja az, hogy törvénytervezetet dolgozzon ki a Btk. és a perrendtartás módosításra. Jelenleg a büntetőjogot érintő alkotmánybírósági döntéseket írják össze, amelyek elemzését később végzik el. A kormány korábban azzal indokolta a Btk. módosításának szükségességét, hogy az alkotmánysértőnek bizonyult rendelkezéseket ki kell javítani.A Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kormány a tüntetések hatására vasárnapi rendkívüli ülésén hatályon kívül helyezte a Btk.-t módosító korábbi vitatott sürgősségi rendeletét. Közlésük szerint a miniszterelnök felkérte az igazságügyi minisztériumot, sürgősen kezdeményezzen közvitát valamennyi politikai párt és a civil társadalom bevonásával a Btk. és a büntető perrendtartás módosítása ügyében, hogy a büntetőjogot egy szabályos parlamenti eljárás keretében az alkotmánybírósági döntésekhez, az európai irányelvekhez igazítsák.A hírforrások szerint a tárca már vasárnap elküldött a Legfelső Bírói Tanácsnak (CSM) véleményezésre egy törvénytervezetet, amely a kifogásolt kormányrendelet minden vitatott előírását tartalmazza, kivéve azt, hogy a hivatali visszaélés csak 200 ezer lejnél nagyobb kár esetén minősül bűncselekménynek.
Dragnea kiáll a kormány mellett
Liviu Dragnea hétfőn közölte, hogy teljes mértékben támogatja a Grindeanu-kormányt. A politikus cáfolta, hogy feszültségek lennének a párton belül, vagy nézeteltérések alakultak volna ki közte és Grindeanu között. „A kormányfő és a jelenlegi kormány élvezi a teljes támogatásomat” – mondta Dragnea.Dragnea ismét azzal vádolta Klaus Johannis államelnököt, hogy ő áll az utcai megmozdulások mögött. Mint mondta, az elnök már két éve arra törekszik, hogy megszerezze a teljes hatalmat, ezért támadja a PSD-t és a kormányt. Szerinte az országnak nyugalomra van szüksége, és minden felelős politikusnak ennek érdekében kellene cselekednie.Úgy vélte, még soha nem fordult elő, hogy elfogadott törvényekben olyan sok – mintegy ötven – cikkelyt nyilvánítson alaptörvénybe ütközőnek az alkotmánybíróság, mint ahogy a Btk. és büntető-perrendtartás esetében történt. Rámutatott: ezeket alaposan elemezni kell, és erre a Román Tudományos Akadémia lehetne a megfelelő testület, ahol valamennyi érintett szakmai intézmény kifejthetné véleményét.A tüntetések a sürgősségi rendelet hatálytalanítása után is folytatódtak, ugyanis a demonstrálók azt állítják: nem bíznak már abban, hogy a szociálliberális kormánykoalíció nem fog ismét tisztességtelen módszerekkel próbálkozni.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 7.
Lankadt a kormányellenes, erősödött a kormánypárti demonstráció
Hétfő este is a Grindeanu-kabinet lemondását követelő tüntetők vonultak a bukaresti kormány székháza elé, számuk azonban helyi idő szerint este kilenc órakor nem érte el a tizenötezret az előző napok több mint százezres, és a vasárnapi negyedmilliós megmozduláshoz képest.Az elnöki hivatal előtt gyülekező ellentüntetők száma az előző napihoz képest megháromszorozódott és elérte a négyezret. Kolozsváron ma este mintegy hatezren tüntettek a kormány ellen.
A kormányellenes tüntetők Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu miniszterelnök és Florin Iordache igazságügyi miniszter távozását követelik, arra hivatkozva, hogy nem bíznak többé egy olyan kormányban, amely az éj leple alatt, az országot kész tények elé állítva, sürgősségi rendelettel enyhített a büntetőjog korrupcióellenes szigorán.
Az hetedik napja tartó tiltakozó megmozdulások az ország számos nagyvárosában is folytatódtak hétfőn, legfőképpen azért, mert a kormány hatálytalanította ugyan vasárnap vitatott rendeletét, de a kormánykoalíció nem ismerte el, hogy bármilyen hibát követett volna el, a tiltakozási hullámot külföldről pénzelt manipulációnak nevezte, és a kialakult helyzetért Klaus Johannis államfőre próbálja hárítani a felelősséget.
A kormánypárti tüntetők vasárnap jelentek meg először az elnöki hivatal bejáratánál, miután Dragnea arról beszélt, hogy alig tudja féken tartani a PSD híveit, akik voksuknak és az alig egy hónapja beiktatott legitim kormánynak a védelmére maguk is utcára akarnak vonulni. Hétfőn már négyezren mentek tüntetni Johannis ellen, és "Az államcsíny a Cotroceniben kezdődik", "El a kezekkel Románia kormányától" feliratokat emeltek a magasba.
Sorin Grindeanu miniszterelnök hétfőn megerősítette, hogy nem mond le, tovább akarja vinni mandátumát, ameddig azt a parlament meg nem vonja tőle. A miniszterelnök nyugalomra szólította fel a "két tábort".
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 7.
Újratervezés? Punktum
 Két friss példa arra, miért tűnik felületesnek, álságosnak az RMDSZ lépten-nyomon hangoztatott újratervezése, megújulása.
1.) A szövetség továbbra is süketnek tetteti magát, amikor felerősödik az utca hangja. Nem először bizonyosodik be, hogy hiába a kolozsvári Főtérről messze szálló, egyre csak erősödő jajkiáltás: a Majális utcai székház nyílászárói kiválóan szigetelnek. A teljes társadalmat érintő problémák megoldásával kampányoló, a legmodernebb romániai párt címet megcélzó alakulatot ezúttal is hidegen hagyja százezrek forrongó haragja. A nemrég még a Megmentjük Kolozsvárt Bukaresttől szlogennel korteskedők most tétlenül vonogatják a vállukat a lehúzott redőnyök mögött, és azon morfondíroznak: na de mi van akkor, ha Kolozsvár és Bukarest a barikád egyazon oldalán áll?!
Az RMDSZ politikusai eleinte kivártak. Nincs közös álláspont, meg kell vizsgálni, nem olyan egyszerű kérdés – mondogatták a közkegyelmi, illetve a büntető törvénykönyv módosítását célzó tervekről. Aztán az egy héttel ezelőtt az éjszaka leple alatt megalkotott sürgősségi kormányrendelet láttán ejnyebejnyézni kezdtek, hogy ezt nem így kellett volna, de közben – a Szociáldemokrata Párt taktikáját követve – a Cioloș-kormány által szintén sürgősségi rendeletekkel meghozott Btk.-módosítások felemlegetésével próbálták súlytalanítani a problémát.
És mindvégig kitartva a PSD–ALDE-val kötött együttműködési megállapodás mellett. Mert ha egyszer a Majális utcában elhatároznak valamit, az úgy is lesz. Punktum. Nem számítanak a nemzetközi aggodalmak, az évtizedek óta példátlan népharag: ez az egy hónap alatt totálisan hitelét vesztett kormány fogja valóra váltani az RMDSZ ígéreteit. Majd Liviu Dragnea teszi második hivatalos nyelvvé a magyart a Székelyföldön, majd Sorin Grindeanu csökkenti az anyanyelvhasználati küszöböt, majd Călin Popescu-Tăriceanu vet véget a jelképüldözésnek, majd Lia-Olguţa Vasilescu építi meg az észak-erdélyi autópályát (székely–oltyán közös munkásbrigádokkal). Punktum.
2.) A szövetség makacsul próbálja fenntartani azt a látszatot, miszerint képviselői szentek és sérthetetlenek. A három év letöltendő börtönbüntetését megfellebbező, a rendkívül vitatott háromszéki Schweighofer-projekt támogatójaként is hírhedtté vált Olosz Gergely múlt hétvégi kitüntetése megdöbbenést, ellenkezést váltott ki – egy korábbi díjazott le is mondott Ezüstfenyő elismeréséről.
Ebből is látszik, hogy RMDSZ vezetősége továbbra sem hajlandó különbséget tenni a pártkatonái ellen indított korrupciós ügyek között. Mindegy, milyen súlyosak a vádak (fesztiválbelépőkben vagy félmillió eurókban mérhetők), nem számít, hány hónapot vagy évet, felfüggesztettet vagy letöltendőt kap: mindenki ártatlan, mindenki mellett kiállunk, mindenkivel vagyunk, hiszen kivétel nélkül mindenkit azért hurcolnak meg, mert a magyarságot szolgálta. Mert az RMDSZ maga a purgatórium: aki belép, az nyomban megtisztul, ellene mond mindennek, majd méltatlanul bűnhődik. Punktum.
Páva Adorján 
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 7.
Klaus Johannis államfő: a kormánypártoknak kötelességük megoldást találni a bizalmi válságra
A Btk.-t módosító sürgősségi rendelet hatálytalanítása és az igazságügyi miniszter esetleg leváltása nem oldja meg azt a válságot, amelybe a kormánypártok sodorták az országot – jelentette ki február 7-én, kedden a parlamentben az államfő.
Klaus Johannis az elmúlt nap eseményeit összegezte beszédében. Azt mondta: az előrehozott választásokat nem tartja jó megoldásnak, „fényes győzelme után” a jelenlegi koalíciónak kell továbbra is kormányoznia, de ezt az eddiginél sokkal felelősségteljesebben kell tennie. „Eddig nem a lakosság jóléte volt számotokra a prioritás, hanem a korrupt politikusaitok dossziéinak megsemmisítése” – fordult a Szociáldemokrata Párt (PSD) honatyáihoz, akik az államfő beszéde közben elhagyták a termet.
Az államfő felszólította a PSD-t, találjon megoldást erre a válságra. Klaus Johannis nem részletezte, hogy milyen lépést tartana kielégítőnek a koalícióban való bizalom helyreállítására. Figyelmeztette azonban Liviu Dragneáékat, hogy konzultációt hív össze az elnöki hivatalba a válság kezelésére, ha sürgősen nem lépnek.
Az államfő cáfolta a koalíció vezetőinek állítását, hogy a kormány megdöntése, a választások eredményének „megfordítása” lenne a célja. „Ez valótlanság! Ti győztetek, ti kormányozzatok és törvénykezzetek, de ne akárhogyan. Romániának erős kormányra van szüksége, nem olyan kabinetre, amely pártutasításokat hajt végre. Az országnak olyan kormányra van szüksége, amely átlátható módon, nem az éj leple alatt hozza meg döntéseit” – fogalmazott Johannis.
Az államfő emlékeztetett arra, hogy Románia makrogazdasági helyzete jó. „Ne űzzetek csúfot az országból. Ne hozzátok Romániát nehéz helyzetbe, őrizzétek meg a fejlődési irányt, a gazdasági növekedést” – üzente a kormánypártoknak. Emlékeztette vezetőiket arra is, hogy a Románia nemzetközi partnerei részéről is nagyok az elvárások. „Ne okozzunk nekik csalódást” – tette hozzá.
Hogyan jutottunk ide?
Az elmúlt napok hatalmas demonstrációira utalva az államfő feltette a kérdést: hogyan jutottunk ide a választások után egy hónappal? Felidézte, hogy december 11-én a PSD nagy győzelmet aratott, de utána „egy furcsa kamikaze-stratégiával frontálisan ütközött” a romániai társadalom jelentős részével.
„A PSD egyvalamit ígért a kampányban, de utána valami egészen másnak fogott neki. Úgy tűnik, nem az foglalkoztatta elsősorban, amiről a kampányban beszéltek. Nem a román nép jólétének biztosítása volt a prioritásuk. (...) Az első dolguk az volt, hogy a bűnvádi eljárás alatt állók dossziéival foglalkozzanak, amit a lakosság felháborodva fogadott és fellázad” - mondta Johannis. 
Az államfő gratulált azoknak a szülőknek, akik magukkal vitték gyermekeiket a tüntetésekre. "A demokrácia soha nem magától értetődő, és ha erős demokráciát akarunk, erős oktatásra van szükség. Gratulálok azoknak a szülőknek, akik kivitték gyerekeiket a Győzelem térre, hiszen leckét kaphattak igazi demokráciából" – jelentette ki parlamenti beszédében. 
Hamarosan kiírja a népszavazást
Az államfő bejelentette azt is, hogy amint választ kap igénylésére a parlamenttől, kiírja a népszavazást. Azt is elmagyarázta, miért tartja fontosnak a korrupióról szóló referendumot. Szerinte egy erős nemzetet csak feddhetetlen és hiteles politikusok tudnak tovább építeni.
"Milyen nemzet szeretnénk lenni? Erős, virágzó nemzet, amely felépíti és tiszteletben is tartja a jogállamot, amely független igazságszolgáltatással büszkélkedhet, amelyben a hatóságok lojálisan együttműködnek, amelynek erős parlamentje és ütőképes kormánya van? Vagy pedig olyan nemzet szeretnénk lenni, amely gyenge, amelyet lenéznek, amely mindent kockára tesz, csak hogy egyeseknek mentse a bőrét? Nem túl nagy áldozat ez néhány politikusért? Ez itt a kérdés. Ez a referendum célja" – fogalmazott Klaus Johannis.
Így reagáltak a kormánypártok
A PSD-frakció sértésként értékelte a elnök beszédét, és kivonult a teremből, amikor Johannis a pártot tette felelőssé a válságért. Sorin Grindeanu miniszterelnök nem vett részt a parlament ülésén, elmondása szerint azért, mert nem is kapott meghívót a kétkamarás parlament házelnökeitől.
Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE elnöke csalódottan nyilatkozott az államfő beszéde után, rámutatva, hogy nem kioktatást, hanem békítő üzenetet várt volna tőle. Liviu Dragnea, a képviselőház és a PSD elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy az elnök - nézete szerint - a nemzet egységének helyreállítása helyett "megosztó, részrehajló" beszédet mondott. Üdvözölte ugyanakkor, hogy az államfő nem akar előrehozott választásokat, és erős kormányt szeretne. Dragnea szerint ezt úgy érheti el, ha "békén hagyja" a kormányt.
maszol.ro
2017. február 8.
Johannis a parlamentben: mindenért a PSD a felelős
Klaus Johannis államfő a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártot (PSD) tette felelőssé az országban kialakult válságért, és a PSD-től vár megoldást – derült ki abból a beszédből, amelyet alkotmányos jogaival élve az elnök a parlamenthez intézett február 7-én, kedden.
Úgy értékelte, hogy az ország válságban van, több százezer ember tüntet, a nemzet elégedetlen. Az elnök szerint a PSD decemberi választási sikere után furcsa „kamikaze stratégiával” frontális összeütközésbe került a társadalom jelentős részével. Johannis szerint joggal háborította fel a tüntetőket az, hogy választási győzelme után a PSD az ország érdekeivel szemben „fontosabbnak tartotta néhány korrupt politikus érdekeit”.
„A kialakult helyzetben a vitatott rendelet hatálytalanítása és egy miniszter kínkeserves leváltása kevés, előre hozott választások kiírása pedig túl sok” – jelentette ki az államfő. Tagadta, hogy ne ismerné el a választások eredményét, és a legitim kormány megdöntésének szándéka vezérelné. Hozzátette: a PSD-nek, miután megnyerte a választásokat, kormányoznia kell, de nem „akárhogy”.
„Romániának erős kormányra van szüksége, nem olyanra, amely félénken végrehajtja a párttól érkező parancsokat. Olyan kormányra, amely átláthatóan, hitelesen, nappal dolgozik, nem titokban, éjszaka” – jelentette ki az államfő. Felszólította a kormánytöbbséget, hogy tartsa be ígéreteit, amelyekkel megnyerte a választásokat, ne sodorja veszélybe Románia felfelé ívelő gazdasági mutatóit, ne okozzon csalódást Románia külföldi partnereinek.
Ha a PSD nem oldja meg sürgősen a helyzetet, maga kezdeményez konzultációkat a lehetséges megoldások feltérképezésére – jelentette be az államfő. „A románságnak választania kell, hogy egy erős, virágzó, független igazságszolgáltatással rendelkező jogállamot akar-e, erős parlamenttel, hatékony kormánnyal, vagy egy megvetett, gyenge nemzet akar-e lenni, amely mindent kockára tesz, hogy néhány bajba jutott politikust megmentsen. Vajon megéri Romániát feláldozni néhány politikusért?” – tette fel a kérdést az államfő, rámutatva, ezért döntött úgy, hogy népszavazást ír ki a korrupcióellenes harc folytatásáról.
Johannis csodálatosnak nevezte azt a pillanatot, amikor a kormány székháza előtt tüntető százezrek telefonjukkal világítva „visszahozták a fényt az utcára, mikor a politikusok megpróbálták a demokráciát sötét folyosókba vezetni”, és felhívta a figyelmet arra, hogy a demokrácia sohasem magától értetődő, azt „naponta meg kell védeni” ahhoz, hogy életben maradjon. Johannis gratulált azoknak a szülőknek, akik egy valódi „demokrácialeckére” kivitték gyerekeiket a kormányszékház előtti térre tüntetni. „Tartsuk életben a demokráciát és tisztán az országot – szó szerint és átvitt értelemben is – az utánunk jövő nemzedékek számára" - zárta beszédét Johannis.
A PSD-frakció sértésként értékelte az elnök beszédét, és kivonult a teremből, amikor Johannis a pártot tette felelőssé a válságért. Sorin Grindeanu miniszterelnök nem vett részt a parlament ülésén, elmondása szerint azért, mert nem is kapott meghívót a kétkamarás parlament házelnökeitől. Călin Popescu/Tăriceanu szenátusi elnök, a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE elnöke csalódottan nyilatkozott az államfő beszéde után, rámutatva, hogy nem kioktatást, hanem békítő üzenetet várt volna tőle.
Liviu Dragnea, a képviselőház és a PSD elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy az elnök – nézete szerint – a nemzet egységének helyreállítása helyett „megosztó, részrehajló” beszédet mondott. Üdvözölte ugyanakkor, hogy az államfő nem akar előre hozott választásokat, és erős kormányt szeretne. Dragnea szerint ezt úgy érheti el, ha „békén hagyja” a kormányt. Az egy hónapja beiktatott Grindeanu-kormány ellen a jobbközép ellenzék bizalmatlansági indítványt terjesztett be, amelyről szerdán szavaz a bukaresti törvényhozás.
MTI 
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 8.
Tüntetsz? Magyar revizionista vagy!
Ha minden kötél szakad, riogass a magyarveszéllyel – régi gyakorlat ez a román politikában, és a PSD–ALDE-kormány kétségbeesését és cinizmusát egyszerre jelzi, hogy a büntető törvénykönyv módosítására sunyi módon, előzetes bejelentés nélkül, késő este elfogadott, a korrupt politikusok megmentését is célzó sürgősségi rendelet miatt utcára vonult tömeget ezzel próbálja leszerelni.
A kabinet egyelőre meghátrálni kényszerült, és a több százezres utcai tüntetések hatására visszavonta a botrányos rendeletet. Emellett a jelek szerint bűnbakként beáldozza az azt kidolgozó Florin Iordache igazságügy-minisztert.
Csakhogy a tüntetők, akiknek nagy része nem pártalapon vonult utcára – már abban az értelemben, hogy a kormányzó PSD-t ugyan „Vörös pestisnek" titulálja, de nem rajong különösebben az ellenzéki pártokért sem – ezt már nem tartják elégségesnek. Mert azt a vitathatatlan tényt elfogadva, miszerint a Btk. több cikkelyét is módosítani kell, hiszen az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek találta őket, nem bíznak abban a kabinetben, amely egyszer már átvert egy egész országot, és immár az egész kormány távozását követelik.
A PSD most válaszcsapásként a suttogó propagandát vetette be. A kormányoldal udvari televízióiban ülő „szakértők" elkezdték azt pedzegetni, hogy a tüntetések mögött okkult külföldi erők állnak, és utaltak arra, hogy az ország területi épségére törő orosz–magyar összeesküvés állhat a háttérben. De maguk a PSD vezető politikusai sem maradtak adósak az összeesküvés-elméletek gyártásával: Liviu Dragnea pártelnök is külső erők beavatkozásáról beszélt, és amellett, hogy Igor Dodon moldovai elnök Nagy-Moldováról szóló nyilatkozatait idézte, arra is utalt, hogy az országon belül is vannak „mozgolódások". Sejthető, hogy ezzel a magyar önrendelkezési törekvésekre utalt, amelyeket a román politikum igyekszik a függetlenedési, elszakadási szándékkal összemosni.
De ha esetleg valaki számára nem lenne egyértelmű az utalás, akkor Șerban Nicolae, a szenátus jogi bizottságának szociáldemokrata elnöke besegített: szerinte a külföldi beavatkozást az bizonyítja, hogy az általa „revizionistának" nevezett Tőkés László is támogatja a tüntetéseket. Vagyis az üzenet egyértelmű: aki kimegy az utcára a kormány ellen tüntetni, az a magyar „revizionizmus" érdekeit szolgálja, és mint ilyen, akár szándékán kívül is nemzetáruló.
Vészhelyzetben rendszerint ez a román politikum ultima ratiója, ha gond van, bármelyik oldal bedobhatja a köztudatba. A PSD viszont a Ceaușescu fasiszta kommunista rendszerét fenntartó állampárt első számú jogutódjaként szinte már kiszámíthatóan veszi elő a magyarkérdést, amikor megszorongatják. Vélhetően nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük: ha nem csitul a kormány lemondását követelő megmozdulások intenzitása, a kormánypárt előbb-utóbb minden egyes tüntetőt fizetett magyar ügynöknek bélyegez majd, és azzal próbálja hergelni az ország polgárait, hogy a magyarok orosz támogatással Erdélyt akarják.
A jelek szerint azonban a kormánypártokkal parlamenti támogatásról szóló megállapodást kötő RMDSZ-t még ez sem zavarja. Persze tudjuk, hogy tudják: a PSD sem gondolja komolyan az összes vérlázító ostobaságot, amellyel a hiszékeny polgárokat kábítja, de ez nem mentő körülmény. Azáltal ugyanis, hogy kitart a kormány mellett, nem tesz egyebet, mint hogy legitimálja a gyakorlatot, miszerint ha szorul a kapca, akkor egy kis magyarveszéllyel való riogatás mindig megteszi a hatását.
És nemigen elfogadható érv, hogy az együttműködés igazából még el sem kezdődött, a Btk. módosításáról pedig nem kérték ki az RMDSZ véleményét. Egyrészt nehezen tudjuk elképzelni, hogy az RMDSZ olyan helyzetben, hogy nélküle is megvan a kormánytöbbség, képes lesz olyan ügyeket keresztülverni a magyar kártyát rutinszerűen használó PSD-n, amelyeket akkor sem sikerült megvalósítania, amikor a kormánytöbbséghez kellettek a voksai. Másrészt pedig ez a kormány – és a mögötte álló két párt – már országnak-világnak megmutatta, mennyit ér, és mennyire lehet bízni benne. És ez az RMDSZ-en kívül lassan már minden józanul gondolkodó ember számára egyértelmű
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 9.
Dragnea: Grindeanu „megerősödik” a tüntetésektől
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán azt mondta, Sorin Grindeanu miniszterelnök „megerősödik” a kormányellenes tüntetések végeztével.
Arra a kérdésre, hogyan jellemezné a Grindeanuval ápolt viszonyát, Dragnea azt mondta: „Nagyon jó, nagyon jó. Olyan időszak volt az elmúlt napokban, amit nem kívántunk magunknak, de végül is az ilyen időszakok után egy szervezeten belül megerősödnek a kapcsolatok. Továbbra is őt támogatom, senki nem akarta, hogy keresztülmenjünk ezeken a napokon, de Sorin Grindeanu megerősödve került ki belőlük. Nehéz napok voltak. Én is, a párt is, a helyi választott elöljárók és parlamenti képviselők is változatlanul támogatják őt”.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 9.
Románia területi épségéért aggódnak akadémikusok
Az ország szuverenitása és a nemzeti egység mellett állt ki csütörtökön közzétett felhívásában 84 romániai akadémikus, köztük egy ismert magyar fizikus is. Akárcsak néhány kormánypárti politikus, Románia területi egységét féltik az utóbbi napok hatalmas utcai megmozdulásaitól.
„Aggodalommal töltenek el bennünket a Románia régiósítására és az etnikai alapú enklávék (utalás a székelyföldi autonómiára - szerk. megj.) létrehozására tett kísérletek, amelyek ellentétesek az alkotmánnyal, az európai integrációs folyamatokkal” – írják felhívásukban az akadémikusok. Az aláírók felszólítják az illetékes romániai intézményeket, hogy lépjenek fel a Románia szuverenitása és területi épsége ellen irányuló „diverzió és agresszió” ellen, és hárítsák el a nemzeti egység és a jogállamiság elleni támadásokat.
Az akadémikusok – köztük egy ismert magyar fizikus, a temesvári Vékás László – ugyanakkor azt kérik Románia lakóitól, az értelmiségiektől és a politikusoktól, hogy „felelősséggel és hazafias módon” működjenek együtt Románia javára.
A felhívást idéző román lapok emlékeztetnek, hogy korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai is Románia feldarabolásának veszélyéről beszéltek a kormányellenes tüntetések kapcsán. A titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság elnöke, Adrian Țuțuianu szerint hasonló demonstrációk vezettek Ukrajna szétszakadásához is. Ismert az is, hogy a PSD elnöke, Liviu Dragnea korábban felvetette: a kormányellenes tüntetéseket külföldről irányítják.
maszol.ro
2017. február 11.
Bukarest vagy Budapest?
A tüntetéshullám nem a korrupció feletti győzelem, hanem az adósrabszolgaság szentesítése
Egészen érdekes gondolatmenetnek vagyunk szemtanúi, most éppen a bukaresti demokráciára vágynak Budapesten, különösen Bokros Lajos egykori levitézlett pénzügyminiszter. Lukács Csaba székely újságíró a Magyar Nemzetben megjelent vezércikkében egyenesen a román világot kívánta Budapestre exportálni az ottani úgynevezett korrupcióellenes tüntetések kapcsán.
„Most, hogy gyakorlatilag minden este hatalmas tüntetések vannak Románia nagyvárosaiban, nagyon érdekes gondolatkísérletre adódik alkalom, elmerengve a román és a magyar néplélek közti különbségeken. Miközben sok esetben lesajnáljuk a keleti szomszédot, úgy tűnik, arrafelé sokkal egészségesebb a lakosság igazságérzete.” Majd a szerző a Soros György-féle hiénaszervezet, a Transparency International legújabb kutatását hozza elő érvnek, hogy Magyarországon mennyire emelkedett a korrupció, az emberek pedig nem tesznek semmit, bezzeg a románok.
Az ellenzék szerint a baloldali kormány úgy módosította a Btk.-t, hogy csak a 14 millió forint értéknél nagyobb kárt okozó hivatali visszaélés esetében indítható bűnvádi eljárás, csökkentették a kiszabható büntetés mértékét, illetve az elévülési időt is. A kormány szerint szó sem volt erről, a módosító rendeletet tudatosan félreértelmezték, illetve félretájékoztatták a közvéleményt. A tüntetők viszont a nagy többséggel megválasztott baloldali kormány menesztését követelték, mire a kormány meghátrált.
Vajon mi állhat a bukarestiek új keletű demokráciafelfogása mögött, amit annyira irigyelnünk kellene?
Amikor Romániában a korrupció ellen tüntetnek, az olyan, mintha a nepáliak a Himalája látványa ellen tiltakoznának, az ellen, ami részben a megélhetésük forrása. Biztosan lehetne egy ilyen akcióra nepáliakat szervezni, de hogy nem lenne normális jelenség, az biztos. Romániában a korrupció annyira átszőtte az egész társadalmat, annyira a mindennapi élet része lett, hogy baksis nélkül senki nem tud elintézni semmit. Ott tényleg meghal a kórházban az, aki nem tud fizetni. Pénzért veszik az iskolai végzettségeket is. Lefizetnek valakit, ha jó munkahelyet akarnak. Jól meghatározott és megismert tarifák vannak, egy kiemelt ápolói hely ára például egy kisvárosi panellakás értéke. Romániában mindenkit le lehet fizetni, és le is kell, ha nem akar az ember hoppon maradni.
A helyi korrupciós rendszernek van ugyanakkor egy sajátossága. Most a főbűnösnek kikiáltott politikai elit ügyei mellett a globális vállalatok ezerszer nagyobb ütemben, porszívó üzemmódban szívják ki a profitot. Gondoljunk arra, hogy a titkosszolgálatok uralta Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) „mekkora fogást” tudott találni Viktor Ponta volt miniszterelnökön. A vádirat szerint 2007–2008-ban Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi két-háromezer eurós honoráriumot Dan Sova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig 17 beszámolót hamisított más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva. Vagyis a román miniszterelnök mintegy 13 millió forintnak megfelelő eurót kapott el nem végzett munkákért. 13 millió forint… Mekkora korrupciós fogás!
Románia Európa egyik legkiszolgáltatottabb gyarmata, a politikai pálya ott a lehető leginstabilabb. Nagyjából olyan gyorsan váltják egymást a különböző tisztségekben a politikusok, mint a fanarióta korszak behajtói, csak most nem a török szultánnak van érdekérvényesítő akarata, hanem a globális tőkének. A globális nagytőke sokkal erősebb Romániában, mint bármelyik kormány. Erősebb bármilyen népakaratnál és az igazságszolgáltatást is kézben tartja. Lásd, amikor összefog a Heineken multicég a román bírósággal a székelyföldi Igazi Csíki Sör ellen, és tönkreteszik a székely vállalkozást. Nincs kegyelem, a multi mindent visz.
A globális tőkének kiterjedt „civil” hálózatrendszere van, ezek vezető szerepet játszottak a mostani kormánybuktató törekvésekben. Az sem véletlen, hogy a Soros Györgyhöz köthető civil szervezetek ellenőrzését helyezte kilátásba Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét képező baloldali Szociáldemokrata Párt elnöke. Szerinte rengeteg „tisztességes, becsületes” civil szervezet alakult Romániában, de elképzelhetőnek nevezte, hogy olyanok is vannak köztük, amelyek a törvényesség határán, a közhasznúság elveit megsértve működnek. Dragnea konkrétan Soros György és az általa finanszírozott szervezetek ellen emelt kifogást. „Ez az ember, aki talán már az 1990-es évektől kezdődően különféle szervezeteket hozott létre Romániában, csak a rosszat finanszírozta: az általa pénzelt akciók sosem váltak hasznára Romániának” – jelentette ki a vezető kormánypárt elnöke.
Adrian Tutuianu, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) felügyelő parlamenti bizottság elnöke azt mondta: meg akarja vizsgálni, nem sérti-e a nemzetbiztonsági törvényt az, hogy a Romániában működő külföldi tőkéjű vállalatok támogatják a kormányellenes tüntetéseket. Több hírforrás is beszámolt arról, hogy egyes multik hamarabb elengedték alkalmazottaikat a munkából, vagy éppenséggel szabadnapot adtak nekik, hogy részt vehessenek a kormányellenes demonstrációkon, sőt egy prahovai újság Tutuianu szerint arról írt: egy külföldi cég egyenesen kötelezte alkalmazottait, hogy tüntessenek.
Van egy fontos információ is, amely elsikkadt. Az új bukaresti kormánynak két fontos intézkedése is van. Az egyik szerint a multinacionális cégeknek az eddigi öt helyett 16 százalékos adót kell befizetniük az államkasszába. A másik a titkosszolgálatok teljes lefejezése, a szervezet költségvetésének 15 százalékos csökkentése. Ráadásul jön még Soros civiljeinek az átvilágítása. A Btk. enyhítését célzó rendelet rossz kommunikálása magas labda volt azoknak, akiknek az érdekeit sértették ezek az intézkedések. A titkosszolgálatok által uralt DNA és a globális tőke összefogása, valamint az álcivilek közreműködése mind a kormány ellen dolgozott.
A tüntetéshullám korántsem a korrupció feletti győzelem jelképe, hanem a modern adósrabszolgaság szentesítése a tömegdemokrácia közreműködésével. A kifogásolt vezércikk így zárul: „Ami pedig minket illet: a magyar társadalomnak, civil világnak immár Bukaresttől is van mit tanulnia.” Van tehát tanulság, de pont fordítva, Budapest tanulhat abból, mi várható, ha a globális tőke gazdasági és civil hálózatrendszere együtt lép fel a demokrácia ellen. Nem ártana emlékezni sem. A székely ősök egyszer már megpróbálkoztak Mihai Viteazul román fejedelemmel összefogni. Annak sem lett jó vége.
Szakács Árpád
A szerző újságíró
Magyar Idők (Budapest)