Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dobos László
100 tétel
2016. augusztus 26.
Győztes csatára emlékeznek Gyimesbükkben
Győztes második világháborús csatára emlékeznek szombaton a gyimesbükki Bilibók-tetőn – számol be Dobos László a szekelyhon.ro-n. Az ezeréves határ közelében, 72 évvel ezelőtt, 1944. szeptember 1-jén a 4. Székely Határőrezred – Deáky Béla zászlós vezette csapata – visszafoglalta az oroszoktól a Keleti-Kárpátok egyik stratégiai magaslatát, a Bilibók-tetőt.
A 2006-ban itt felállított emlékkőnél szombaton, augusztus 27-án délben 12 órakor celebrál szentmisét Salamon József gyimesbükki plébános. Az emlékművet a második világháborúban a Bilibók-tetőn harcoló Csíkszeredai Orbán Ferenc készítette. Az emlékhelyet a volt gyimesi határállomáshoz közeli Petki-pataka mentén haladva, majd jobbra eltérve, illetve a Kotumáci-templomtól induló turistaösvényen is meg lehet közelíteni – feljutni gyalogosan közel két óra alatt lehet – írja a szekelyhon.ro.
Erdély.ma
2016. szeptember 22.
Csoóri Sándor (1930–2016) emlékére
Hosszan tartó súlyos betegség után, 2016. szeptember 12-én hajnalban, életének 87. évében elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, prózaíró. A hozzá fűződő emlékeit idézi fel Székely Ferenc.
Csoóri Sándor gyakran járt Erdélyben, kiváló kapcsolatokat ápolt az erdélyi írókkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel.
1994. augusztus 18-án részt vett a Székelyszentistvánon tartott első Szent István Napok ünnepségén, amely alkalommal beszédet is mondott. Marosvásárhelyen és Budapesten többször találkozott Sütő Andrással, akihez közeli, meghitt barátság fűzte. Sütő András temetésekor – éppen tíz éve annak! – a Marosvásárhelyi Vártemplomban mondott beszédet a ravatalnál, amit a Duna tévé élőben közvetített.
A Sütő András Baráti Egyesület által szervezett, 2009. június 27–28-án megtartott Sütő-megemlékezésen olyan személyiségek társaságában érkezett Marosvásárhelyre, mint Dobos László, Szakolczay Lajos irodalomtörténész, Ablonczy László író, Pálfy G. István író-szerkesztő. Ez volt Csoóri Sándor utolsó irodalmi útja Erdélybe! Előadásának címe Beszélgetések és álmok volt, s kiemelte benne, hogy a „trianoni mocskos ügynek” mai napig tartanak a következményei. A kétnaposra tervezett megemlékezés első napján beszéltem vele a Bernády Házban, s kértem, hogy a közelgő, 80. születésnapja (2010. február 3.) alkalmából adjon egy interjút. Kérésemet elfogadta, de – bokros teendőire hivatkozva – másnapra „csúsztattuk”. Akárcsak a Dobos Lászlóval való beszélgetést is, aki szintén 2010-ben töltötte 80. életévét. Sajnos, sem a Csoóri-, sem a Dobos-interjú nem jött össze: Dobos hirtelen közbejött betegsége miatt hamarabb kellett visszautazniuk Budapestre, így elmAradt a másnapra tervezett pusztakamarási templomozáson való részvétel is.
Az interjúkérdéseket – mint megegyeztünk – végül is 2010. január elején küldtem át neki interneten, válasza január 25-én érkezett: „Kedves Ferenc! Sajnos, az irodalmi életben is vannak karambolok, torlódások, ugyanúgy, mint a valóságos életben. Amikor tavaly nyáron megegyeztünk abban, hogy szívesen válaszolok a kérdéseire, január táján, ugyanis a születésnap kínált igazi alkalmat erre a beszélgetésre. És mi történt? A 2009-es év végén Kuvaitba utaztunk, a lányunk családjához. Ott voltunk karácsonykor és szilveszterkor, majd január elején hazajöttünk. Nagyon jó volt együtt lenni a kisunokánkkal. Hóvári János, a vőnk, az ottani magyar nagykövet. Hazaérkezésünk után tapasztaltuk, hogy nincs internetkapcsolatunk. Ennek a kijavítása hetekbe tellett, mert én nem értek hozzá, Balogh Juli pedig január első hetében eltörte a bokáját: műtét, fekvőgipsz stb., így csak ma második napja, hogy elolvashattuk egy havi üzeneteinket — 520 db e-mailt… De ettől még megcsinálhatnám az interjút, de napok óta mindenki ezzel gyötör: lapok, rádiók, televíziók, így nem tudok leülni az íróasztalom mellé, hogy a kérdéseire válaszoljak.
Két javaslatom van: Csendes Csaba készített velem egy interjút a Nagyítás című új hetilapnak, ezt átküldhetnénk, hogy megjelenjen a születésnapra, vagy miután elmúlik ez a ’rohamozás’, akkor tudok válaszolni átküldött kérdéseire. Várom a döntését!
Baráti kézszorítással, Csoóri Sándor.”
Még aznap válaszoltam. Döntésem: várjuk meg a nagy rumli végét… Egy későbbi, március 21-én küldött levelemre, a következő válasz érkezett: „Kedves Ferenc! Egyelőre Kuvaitban örvendezünk a 30 fok feletti meleg időnek, s még egy ideig ez így is mArad. Választani, természetesen, már otthon leszünk! Akkor jelentkezem majd. Addig is minden jót kívánunk, Júlia és Sándor.”
Ez volt Csoóri Sándor utolsó nekem küldött levele. Az interjú – most már biztos! – végleg elmAradt. Életem egyik nagy szomorúsága…
1988-ban jelent meg a Breviárium című kötete, melynek kezdőverse Anyám fekete rózsa. Utolsó szakasza így szól: „Anyámnak fáj a feje, / anyámnak fáj a semmi, / anyám fekete rózsa, / nem tud kiszínesedni. / Egy éjjel földre roskad, / megtört lesz majd, kicsi – / Bejön egy madár érte / s csőrében elviszi.” Csoóri Sándort, aki rajongásig szerette édesanyját, hajnalban vitte el a madár.
Ferencz Imre
Szeptemberi fecskék
Csoóri Sándor halálára
A szeptemberi napsütésben fecskék cikáztak az ablakom előtt, készülődtek a nagy útra. Szétrepültek, majd összegyűltek a huzalon, mintegy rózsafüzért alkotva. Megható volt a szertartásuk, a búcsúzkodásuk, elmerengve bámultam őket az ablakon át.
Akkor mondta be a tévé, hogy elhuny, meghalt, eltávozott az élők sorából a költő.
Ifjúkorom óta szerettem a verseit, azok kesernyés ízét, az összetéveszthetetlen stílust, az őszinte kitárulkozást. Ellenzékinek számított, mert igazat mondott, mert nem dörgölőzött a hatalomhoz, nem simogatta szőre mentén a rezsimet. Nem írt ugyan felhőkarcoló-poémákat, csak belakható verseket, amelyekben szerettem elidőzni.
Valamikor nehezen jutottam hozzá a könyveihez, később viszont már könnyen. (Talán azért, mert ma már nem zavar, tehát nem is érdekel senkit a költészet…)
Néztem a cikázó, búcsúzkodó fecskéket, s rá gondoltam, akinek a versei annyiszor felráztak, felkorbácsoltak az évek során, – mondhatni megfűszerezték az életemet. Arra gondoltam, hogy ezután a szeptemberi fecskék mindig eszembe juttatják őt. Arra gondoltam, hogy ha ebből a világból egy lakatlan szigetre távoznék, az ő verseit is magammal vinném…
2016. szeptember 12.
Hargita Népe (Csíkszereda)
2016. szeptember 24.
Anyám fekete rózsa
Csoóri Sándor (1930–2016) emlékére
Hosszan tartó, súlyos betegség után, 2016. szeptember 12-én hajnalban elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Csoóri Sándor 1930. február 3-án született Zámolyon (Fejér megye), református parasztcsaládban. A Pápai Református Kollégiumban érettségizett 1950-ben, majd Budapesten folytatta tanulmányait az ELTE Orosz Intézetében. Betegsége miatt már az első éven ott kellett hagynia az egyetemet, és korán újságírásra adta fejét. Előbb a Pápai Néplapnál és a Veszprém megyei Népújságnál dolgozott, majd az Irodalmi Újság munkatársa (1953-54),és az Új Hang versrovatszerkesztője (1955- 56) lett. Az 1956-os események után tisztviselőként helyezkedett el a Lakatosipari Vállalatnál. 1958-tól szabadfoglalkozású író. Az 1960-as évek elején a Budapesti Műszaki Egyetem újságjának szerkesztő munkatársa, később pedig húsz éven (1968–1988) át volt a Mafilm dramaturgja.
Első versét 1953-ban közölte, amelyben bírálta a Rákosi-korszakot. Rá egy évre jelent meg első kötete, a Felröppent a madár, amely meghozza az első József Attila- díjat (a másodikat 1970-ben kapta).
A hatalom nem igazán kedvelte, sőt évekig volt megfigyelés és szilencium alatt. A Kádár-korszak egyik legmarkánsabb ellenzéki harcosa volt. Már fiatal korában barátkozott Konrád György íróval, Jancsó Miklós filmrendezővel, Orbán Ottó íróval, Kósa Ferenc rendezővel.
A hatvanas évektől megnőtt a népszerűsége, előadásai nagy tömeget vonzottak, jelentős szerepet töltött be a Kádár- korszak megbuktatásában. 1967-től forgatókönyvíróként közreműködött Kósa Ferenc (Tízezer nap, Ítélet, Hószakadás, Nincs idő) és Sára Sándor (Vízkereszt, Nyolcvan huszár, Elátkozva a hatodik napot, Tüske a köröm alatt) filmjeiben. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja volt, majd később a párt elnökségi tagja. 1988-ban részt vesz a Hitel folyóirat elindításában, melynek előbb szerkesztőbizottsági elnöke, majd 1992-től főszerkesztője lett. 1991-ben a Magyarok Világszövetségének elnökévé választják, e funkciót 2000-ig tölti be. Ebben a beosztásában kezdeményezte 1992 nyarán a Duna Televízió létrehozását, a világban szétszóródott magyarság televízióját, mely azon év karácsonyától sugározza adásait.
Legnagyobb méltatói így jellemzik életművét: "Zrínyi kezéből vette ki a kardot, s Kosztolányi selyemsálát csavarta a nyakára" (Szakolczay Lajos); "költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek" (Görömbei András).
***
Csoóri Sándor gyakran járt Erdélyben, kiváló kapcsolatokat ápolt az erdélyi írókkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel.
1994. augusztus 18-án részt vett a Székelyszentistvánon tartott első Szent István Napok ünnepségen, mely alkalommal beszédet is mondott. Marosvásárhelyen és Budapesten többször találkozott Sütő Andrással, akihez közeli, meghitt barátság fűzte. Sütő András temetésekor – épp tíz éve! – a Marosvásárhelyi Vártemplomban mondott beszédet a ravatalnál, amit a Duna TV élőben közvetített.
A Sütő András Baráti Egyesület által szervezett, 2009. június 27-28-án megtartott Sütő- megemlékezésen olyan személyiségek társaságában érkezett Marosvásárhelyre, mint Dobos László felvidéki író, Szakolczay Lajos irodalomtörténész és Pálfy G. István író-szerkesztő. Ez volt Csoóri Sándor utolsó erdélyi irodalmi útja. Előadásának címe: Beszélgetések és álmok – amelyben kiemelte, hogy a "trianoni mocskos ügynek" a mai napig érezhetők a következményei.
A kétnaposra tervezett megemlékezés első napján beszéltem vele a Bernády Házban, s kértem, hogy a közelgő 80. születésnapja alkalmából (2010. február 3.) adjon egy interjút, amit a hazai magyar sajtóban szeretnék közölni. Kérésemet elfogadta, de – bokros teendőire hivatkozva – másnapra "csúsztattuk". Akárcsak a Dobos Lászlóval való beszélgetést, aki szintén 2010-ben töltötte a 80. életévét. Sajnos sem a Csoóri-, sem a Dobos-interjú nem jött össze, ti. Dobos közbejött betegsége miatt hamarabb vissza kellett utazniuk Budapestre, így elmAradt a másnapra tervezett, pusztakamarási templomozáson való részvétel is. De addig, amíg tartott az intentisztelet, a Marosvásáráhelyről később érkező írócsapat autója – Pálfy G. István volt a sofőr –, miután utasai meglátogatták a Sütő-házat, a pusztakamarási templom előtti téren, a Magyar utcában állt meg, ahonnan jól lehetett hallani az orgonahangot, az együtt éneklést. Templomból való kijövetelünk után értesültem a korábban tervezett együttlét megváltoztatásának okáról.
Az interjúkérdéseket – mint megegyeztünk – végül is 2010. január elején küldtem át neki interneten, amire január 25-én válaszolt: Kedves Ferenc! Sajnos, az irodalmi életben is vannak karambolok, torlódások, ugyanúgy, mint a valóságos életben. Amikor tavaly nyáron megegyeztünk abban, hogy szívesen válaszolok a kérdéseire, január táján, ugyanis a születésnap kínált igazi alkalmat erre a beszélgetésre. És mi történt? A 2009-es év végén Kuvaitba utaztunk, a lányunk családjához. Ott voltunk Karácsonykor és szilveszterkor, majd január elején hazajöttünk. Nagyon jó volt együtt lenni a kisunokánkkal. Hóvári János, a vőnk, az ottani magyar nagykövet. Hazaérkezésünk után tapasztaltuk, hogy nincs internet-kapcsolatunk. Ennek a kijavítása hetekbe tellett, mert én nem értek hozzá, Balogh Juli pedig január első hetében eltörte a bokáját: műtét, fekvőgipsz stb., így csak ma második napja, hogy elolvashattuk egy havi üzeneteinket – 520 db e-mailt… De ettől még megcsinálhatnám az interjút, de napok óta mindenki ezzel gyötör: lapok, rádiók, televíziók, így nem tudok leülni az íróasztalom mellé, hogy a kérdéseire válaszoljak.
Két javaslatom van: Csendes Csaba készített velem egy interjút a Nagyítás c. új hetilapnak, ezt átküldhetnénk, hogy megjelenjen a születésnapra vagy miután elmúlik ez a "rohamozás", akkor tudok válaszolni átküldött kérdéseire. Várom a döntését! Baráti kézszorítással, Csoóri Sándor.
Még aznap válaszoltam. Döntésem: várjuk meg a nagyrumli végét…
Egy későbbi, március 21-én küldött levelemre aznap a következő válasz érkezett: Kedves Ferenc! Egyelőre Kuvaitban örvendezünk a 30 fok feletti meleg időnek, s még egy ideig ez így is mArad. Választani, természetesen, már otthon leszünk! Akkor jelentkezem majd. Addig is minden jót kívánunk, Júlia és Sándor.
Ez volt Csoóri Sándor utolsó nekem küldött levele. Az interjú – most már biztos! – végleg elmAradt. Életem egyik nagy szomorúsága… 1988-ban jelent meg aBreviárium c. kötete, melynek kezdőverse Anyám fekete rózsa. Utolsó szakasza így szól: "Anyámnak fáj a feje,/ anyámnak fáj a semmi,/ anyám fekete rózsa,/ nem tud kiszínesedni./ Egy éjjel földre roskad,/ megtört lesz majd, kicsi –/ Bejön egy madár érte/ s csőrében elviszi". Csoóri Sándort, aki rajongásig szerette édesanyját, hajnalban vitte el a madár.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 14.
Méltón őrzik a Siculicidium-emlékmű tervezőjének emlékét Esztergomban
Jó hírek érkeztek Esztergomból: újabb mentési beavatkozás történt a madéfalvi Siculicidium-emlékmű tervezőjének, a Csíkszeredában született és Esztergomban eltemetett Tamás József építésznek a síremlékén. Ezúttal a megsérült műkővirágtartót állították helyre.
Három évvel ezelőtt arról írtunk, hogy sikerrel járt a Csíki Hírlap által felvállalt síremlékmentési akció: székelyföldi és anyaországi összefogás eredményeként Esztergom önkormányzatának képviselő-testülete felülvizsgálta a temetőkről szóló rendeletét, és Tamás József bekerült az Esztergom története szempontjából jelentős szerepet játszó személyek névsorába.
A híres székely építész életrajzi adatainak felkutatása a csíkszeredai Salamon Jánosnak köszönhető, ő volt az esztergomi síremlék megmentésének kezdeményezője. Salamon idén nyáron újra Esztergomban járt, Tamás József sírjánál pedig a műkőből készült virágtartót megsérülve találta. Értesítette az Esztergomban élő dr. Bárdos István művészettörténészt, a síremlék megmentésében oroszlánrészt vállaló Szent György Lovagrend tagját. Az ő közbenjárásának segítségével sikerült kijavíttatni a múlt század első felében még Tamás József által saját kezűleg készített kővirágtartót. Az október 6-ára befejeződött helyreállításban Bárdos segítségei voltak: Funk Péter restaurátor, az Esztergomi Művészek Céhének tagja, illetve Varga Zoltán kőrestaurátor.
Salamon János azon kérdése, hogy mivel tartoznak a csíkiak, illetve a madéfalvi emlékmű alkotóinak emlékét ápoló Csíkszeredai Turul 1764 Egyesület a síremlék megmentésének, védetté nyilvánításának ügyintézésében és a Tamás József családi síremlékének javításáért, Bárdos levélben a következőket válaszolta: „Természetesen semmivel. Mi örültünk annak, hogy tisztelegve az egykori székely vértanúk emléke előtt, ezt a Tamás József emlékéhez méltatlan állapotot felszámolhattuk.”
Tamás József síremléke az esztergomi belvárosi temetőben található, és már több Esztergomba kiránduló csíki ember felkereste.
Ki volt Tamás József építész?
A madéfalvi emlékmű tervezője a 19. század közepén született, a csíkszeredai plébánia anyakönyvébe 1868. február 11-ét írták be, és egy hónapra rá, 1868. március 16-án keresztelte meg Lőrincz Ferenc plébános. A múlt század elején Budapesten élt, a magyar fővárosban volt tervező irodája, majd az első világháború végén Esztergomban telepedett le, ott halt meg 1931-ben. Két lánya az 1990-es évek végén hunyt el, utóda nincs. Az 1764-es madéfalvi mészárlás áldozataira emlékeztető madéfalvi emlékmű Tamás József tervei alapján készült, Szász István építész vitelezte ki, a turulmadarat pedig Köllő Miklós gyergyócsomafalvi születésű szobrász mintázta meg. A feliratot hordozó márványtábla Sánta Nándor műve, a felirat szövegének első részét dr. Szádeczky Lajos kolozsvári történész, a második, verses részét, pedig dr. Balló István csíkszeredai tanár írta. Az emlékmű ünnepélyes felavatása 1905. október 8-án történt.
Dobos László Székelyhon.ro,|
2017. január 10.
Mínusz 29 Celsius fokot mértek Csíkszeredában
Az idei tél leghidegebb reggelére ébredhettek hétfőn a Csíki medence lakói. Reggel 6 órakor mínusz 26, 7 órakor mínusz 28, 8 órakor pedig mínusz 29 Celsius fokot mértek Csíkszeredában.
Tavaly csak mínusz 20 fok volt a leghidegebb hőmérséklet januárban, 1985-ben viszont mínusz 35 Celsius fokos hideg is volt Csíkszeredában. A távhőszolgáltatás működött, az autók reggel nehezebben indultak, sokan autók helyett gyalog mentek sietősen munkába. Hargita megyében nem szünetel a hideg miatt a tanítás.
A csíkszeredai hajléktalanok szállóján sem voltak többen, mint az elmúlt napokban. A polgármesteri hivatal által működtetett szállóra több hajléktalan azért nem megy be, mert ott tilos az alkohol fogyasztása. A csíkszeredai vasútállomás várótermében is gyakran melegednek hajléktalanok, a fűtőtestek mellé húzódva töltik az időt. A vasúti rendőrség munkatársai őket többször a hajléktalanok szállójába irányították. 
A Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség szóvivője, Gheorghe Suciu elmondta, hogy nem voltak problémák Csíkszereda utcáin a hajléktalanokkal, ők az elhagyott épületekben húzódnak meg. A csendőrség járőrszolgálata megkereste őket, és meleg teát osztott ki nekik.
Dobos László
Erdély.ma
2017. február 23.
Csíkrákoson is zavarja a Községháza-felirat Dan Tanasăt
Újabb csíkszéki településen kell eltávolítani a Községháza feliratot a polgármesteri hivatalnak otthont adó épületről.
A Hargita Megyei Törvényszék elsőfokú ítélete ezúttal Csíkrákos polgármesterét kötelezi erre. Ezt a pert is a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) indította.
Az elsőfokú ítélet ellen a rákosiak a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához fognak fellebbezést benyújtani – mondta Császár Attila, Csíkrákos polgármestere.
Dobos László
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma
2017. április 25.
Szinte hihetetlen, mire képes a közösségi összefogás
Jó ütemben halad a két hete egy tűzvészben megsemmisült háromgyerekes csíkszentmihályi család házának újjáépítése. Az épület falai már állnak, és ha az időjárás „megengedi”, a hétvégén be is fedik. A család emellett a községi önkéntes tűzoltók, illetve a csíkszeredai Juventutti Alapítvány által szervezett gyűjtések által jelentős adományban részesült.
A helybéliek a közösségi gyűjtés mellett egy csíkszentmihályi víz- és gázszerelő vállalat tulajdonosának vezetésével önkéntesen vállalták, hogy újjáépítik az április 12-ei tűzvészben megsemmisült háromgyerekes család házát
Az új építmény alapját már a szerencsétlenség másnapján megöntötték.
Dobos László, Csíkszentmihály alpolgármestere keddi megkeresésünkre elmondta, jól haladnak a munkálatokkal: a falakat felhúzták, illetve a betonkoszorút is megöntötték. Hozzátette, a tervek szerint a hétvégén befedik az épületet. Mint mondta, a helybéli férfiak az építkezésen segítenek, és a szomszédságból a gazdasszonyok beosztották egymás között, hogy melyik nap melyikük főz a munkások számára.
A család az önkormányzattól gyorssegélyben részesült: 5000 lejt és 20 köbméter építkezésre alkalmas fát biztosítottak. Emellett közösségi gyűjtést szerveztek a szentmihályi, vacsárcsi és ajnádi önkéntes tűzoltók, akik felosztották egymás között a falurészeket, és összegyűjtötték az adományokat a helyiektől. „A gyűjtés során múlt hétvégén Vacsárcsiból közel 6000, Ajnádról 5300, illetve nagyszombaton Szentmihályról 16 ezer lejt gyűjtöttek össze. A Szentmihályról elszármazott, jelenleg Magyarországon élő üzletemberek egy csoportja bevállalta a fürdőszoba berendezését, és 4300 lej értékben küldtek forintot erre a célra. Ezenkívül egy – szintén Szentmihályról elszármazott – magyarországi vállalkozás vezetője az ajtók és ablakok kifizetését vállalta. Ezeket az összegeket Szőcs Gábor, a helybéli Axa Genius víz- és gázszerelő vállalat tulajdonosa összegyűjtötte, és ebből finanszírozzák a munkálatokat” – sorolta Dobos.
A csíkszeredai Juventutti Alapítvány is segítséget ajánlott a családnak, és gyűjtést szerveztek Csíkszeredában. Balázs Brigitta, az alapítvány munkatársa érdeklődésünkre elmondta, múlt szombaton a Petőfi utcai Szent Imre Ifjúsági Központban gyűjtötték össze az adományokat a csíkszeredaiaktól. Egész nap ki volt helyezve egy urna, 564 lej gyűlt össze, továbbá hat doboz tartós élelmiszert, és több ruhaneműt is hoztak. Emellett nagyon sok bútoradomány érkezett, hétfőn kétszer is fordultunk, egy raktárépületbe szállítottuk ezeket. Az akciónak még nincs vége – hangsúlyozta Balázs Brigitta.
Keddi ottjártunkkor a munkások éppen a bejárati ajtó elé tervezett lépcső zsaluzásával foglalkoztak, a gyerekek pedig burkolóléceket mázoltak festékkel. Ráduly Lakatos Antal, a károsult édesapa szerint hihetetlen, hogy mennyire összefogott mindenki az érdekükben.
„Nagyon szépen köszönjük az eddigi segítséget, és azoknak is előre, akik ezután is tudnak segíteni. A helybéliek itt dolgoznak az építkezésen, és a berendezéshez is szinte minden összegyűlt. A falakat a múlt héten egy nap alatt húzták fel, de másnap elromlott az idő, azonban ennek ellenére a hóban is megépítették a közfalakat. Le a kalappal mindenki előtt: ilyenkor, a bajban látszik meg, hogy mennyire tudnak összefogni az emberek” – emelte ki a családfő.
Iszlai Katalin / Székelyhon.ro
2017. június 17.
Aki élete végéig hű maradt szülőföldjéhez
Ma lenne kilencven éves Sütő András Kossuth- és Herder-díjas író, a romániai magyar kulturális és politikai élet kiemelkedő alakja. 
Az elismert író a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre fekvő, mezőségi Pusztakamaráson (Camarasu) jött a világra 1927. június 17-én. A nagyenyedi református kollégiumban és a kolozsvári református gimnáziumban tanult, s már diákként írt az akkori lapoknak. 1954-ben került a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirathoz. Marosvásárhelyhez haláláig hű maradt, 1971-től 1989-ig a helyi Új Élet főszerkesztője volt. Tevékenyen részt vett a kulturális és politikai közéletben, 1973 és 1981 között a Román Írószövetség alelnöke volt.
Legismertebb művei közé tartozik az Anyám könnyű álmot ígér című esszéregénye (1970), mely szociográfusi hitelességű lírai vallomás Pusztakamarás, családja és a nemzetiségi lét gondjairól és reményeiről, a megmaradásról. Drámaíróként az Egy lócsiszár virágvasárnapja (1976) című művével debütált, amit történelmi drámák követtek – Csillag a máglyán (1976), Káin és Ábel (1978), A szuzai menyegző (1982). Nagy figyelmet fordított a magyar nyelv ápolására, ezt esszék sorozatában írta meg. 1977-ben tette közzé visszaemlékezéseinek gyűjteményét Engedjétek hozzám jönni a szavakat címmel.
A nyolcvanas években, amikor memorandumai, tiltakozásai miatt Romániában hallgatásra ítélték, Magyarországon jelentek meg művei, 1987-ben az Advent a Hargitán című színdarabja aratott nagy sikert. Az álomkommandó című drámája (1986) a magyar színikritikusok díját kapta. 1990-ben megjelent Omló egek alatt című kötetében azokra az elődökre, „égtartó emberekre” emlékezik vissza, akik a szellem erejével próbálták megtartani a romániai magyar kisebbség puszta létét.
Sütő Andrásnak a kommunista diktatúra idején folyamatos zaklatásokban, fenyegetésekben volt része, de ennek ellenére nem hagyta el szülőhelyét és erre biztatott mindenkit. Műveiben és életében ugyanazt az igazságot hirdette: az Erdélyben élő nemzetiségek csak békében, egymást kölcsönösen gazdagítva és segítve érhetnek el eredményeket. Az 1989. decemberi romániai fordulatot követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei bizottságának elnökévé, tiszteletbeli elnökévé választották. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején az RMDSZ székházában kíméletlenül bántalmazták, egyik szeme világát elvesztette.
Ugyanebben az évben a Magyarok Világszövetsége budapesti ülésén a szervezet tiszteletbeli elnökévé választották, s az Osztrák Pen Klub tiszteletbeli tagja lett. Ő volt Marosvásárhely első díszpolgára, s ugyancsak díszpolgára volt Székelyudvarhelynek. 1992-ben –„kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nyelvőrző és nyelvteremtő művészetéért, napjaink magyar színházművészetében játszott kimagasló szerepéért” – Kossuth-díjat kapott. 1995-ben Kisebbségekért-, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki, s a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Hetvenötödik születésnapján, 2002-ben Mádl Ferenc államfő Köztársasági elnöki érdemérmet adományozott neki.
Sütő András 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten, s Marosvásárhelyen helyezték örök nyugalomra. 2013-ban magyar közösségi tulajdonba került pusztakamarási szülőháza, amelyet felújított emlékházként 2015-ben avattak fel, de emlékét számos emléktábla és szobor is őrzi.
Sütő Andrást szoros barátság fűzte Dobos László felvidéki íróhoz, a Madách Könyvkiadó, később a Madách-Posonium Kft. ügyvezető igazgatójához, aki a Magyarok Világszövetségének társelnöke, Kárpát-medencei alelnöke és régióelnöke is volt a kilencvenes években. A két író ugyanahhoz a nemzedékhez tartozott, mindketten megélték a második világégést, az utána következő kommunista hatalmat és a magyarok jogfosztottságát is. Összekötötte őket a közös ügy, Sütő és Dobos is a magyarság megmaradásáért aggódott és küzdött szinte utolsó lehelletéig. Felvidék.ma
2017. július 28.
A várban járt a Csárdáskirálynő
Csütörtökön este a Csárdáskirálynő előadásával folytatódott a VI. Nyári Színházi Fesztivál a nagyváradi várban. Az operett népszerűségét jelzi: még a csilláron is lógtak volna, ha lenne ilyen ott.
Nagyvárad az operett fellegvára volt és maradt- azt hiszem, ez nyugodtan kijelenthető a csütörtök esti előadás után, hiszen zsúfolásig megtelt a várban található nyári színház nem csupán Bihar megyéből, hanem a határ túl oldaláról is érkezett magyarokkal, a jól ismert dalok- A lyányok, a lyányok…, Az asszony összetör!, Hajmási Péter, Hajmási Pál, Jaj cica, eszem azt…, Húzzad csak kivilágos virradatig- pedig olyan sikert arattak, mintha nem hallotta volna ezeket legalább több tucatszor az elmúlt években az operett előadásokkal, vagy legalábbis operett slágereket éneklők fellépésével elkényeztetett váradi közönség. Úgy tűnik azonban, hogy ez esetben nem állja meg helyét az mondás, miszerint a jóból is megárt a sok, és lehet a végtelenségig énekelni ezeket a szerzeményeket, mert sokak számára akkor sem unalmasak.
A hangulathoz, az előre borítékolható fergeteges tapshoz az is nagy mértékben hozzájárult természetesen, hogy olyan népszerű művészek parádéztak a színpadon, mint a Boni grófot szenzációsan alakító Bozsó József, az Edwin szerepében tündöklő Domoszlai Sándor, vagy a kabaré műfajából is ismert nagy kedvenc, Heller Tamás, alias Miska pincér. Talán fölösleges összefoglalnunk a Csárdáskirálynő sztoriját, hiszen annyira közismert, és nem is a történeten, hanem inkább a dalokon van a hangsúly, de az újszülöttek és a messziről jöttek kedvéért, íme a lényeg, dióhéjban, egy mondatban: ezen operett is mi másról, mint a szerelemről szól, ezúttal egy bécsi elkényeztetett arisztokrata és egy tehetséges pesti énekesnő izgalmas, poétikus, szenvedélyes egymásra találásáról.
Éljen a szerelem!
A rendezvényre a nyíregyházi Mandala Dalszínház, az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség és a Partium Alapítvány égisze alatt zajló VI. Nyári Színházi Fesztivál keretében került sor, melynek médiatámogatója a Bihari Napló. Ennek megfelelően az elején a mandalás Dobos László igazgató, Nyíri Tamás, az NMD leköszönő elnöke és Cseke Attila szenátor, megyei RMDSZ-elnök köszöntötték az érdeklődőket. A honatya arra hívta fel a figyelmet: a Csárdáskirálynő Kálmán Imre legnépszerűbb operettdarabja. Az Éljen a szerelem! címmel született meg, a szerzője valamikor 1914 tavaszán kapta azt a felkérést, hogy egy megírt szövegre zenét szerezzen. Nagyon megtetszett neki a szerelmi történt, neki is fogott, csak közben kitört az első világháború, és akkor abba is hagyta. További unszolásra végül mégis befejezte, és 1915 végén bemutatták Bécsben, majd egy évre Budapesten is, hogy aztán elinduljon világhódító körútjára.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. szeptember 4.
Sikeres évadot zárt a VI. Nyári Színházi Fesztivál
Véget ért a VI. Nyári Színházi Fesztivál, ennek kiértékeléséről tartottak sajtótájékoztatót tegnap az RMDSZ ideiglenes székházában, sikeres évadot zártak. Az idei színházi fesztivál több újdonsággal rukkolt elő az előzőekhez viszonyítva.
A sajtótájékoztatón részt vett Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke és a Nyári Színház ötletgazdája, valamint Kőrösi Kristóf, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség elnöke, majd később telefonon keresztül bekapcsolódott Dobos László, a Mandala Dalszínház vezetője. Szabó Ödön kezdte a VI. Nyári Színházi Fesztivál kiértékelését, mely a nyíregyházi Mandala Dalszínház, az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) és a Partium Alapítvány közös lebonyolításában jött létre.
Újdonságok
Az idei színházi fesztivál több újdonsággal rukkolt elő, az egyik legfontosabb ezek közül a programfüzet létrehozása, melyet főként a közönség számára alkottak meg, így mindenki pontosan nyomon követhette az előadások menetét. Egy másik nagyon fontos újdonság az volt, hogy megszüntették az ,,esőnapot”, mely tulajdonképpen azt jelentette, hogy a szabadtéri előadás elmarad kedvezőtlen időjárás esetén, és egy másik időpontban pótolják be azt. Így idén a terv az volt, hogy eső esetén az előadást átköltöztetik a Szakszervezetek Művelődési Házába, szerencsére csak egyszer került erre sor. Szabó a ,,profizmus előjelének” tekinti ezt a változtatást és ennek megvalósítását is, mivel három óra alatt kellett átköltöztetni a díszletet, kellékeket a Művelődési Házba, melyben segítséget nyújtottak az önkéntesek. Harmadik újdonság – és ez főleg anyagi szempontból fontos -, hogy idén becsatlakozott a szervezői csapatba a Partiumi Alapítvány is, melynek elnöke dr. Földes Béla. Az alapítvány támogatásával sikerült a jegyeket ugyanolyan alacsony áron tartani, mint az előző években, így a bérlet 99 lejbe került (mind a 7 előadásra érvényes), egy előadásjegy pedig 20 lejbe.
Adatok
Összesen 481 bérletet adtak el, így a meghívottakkal együtt körülbelül 600 állandó látogatója volt a nyári színháznak. A legnépszerűbb előadásnak a Csárdáskirálynő bizonyult, ekkor a nézők száma elérte a maximális létszámot (több mint 700 néző). A legkevesebb jegy a Toldi című előadásra kelt el, erről több szó is esett, hogy mi volt ennek az oka. A szervezők szerint a nézők azt hihették, hogy mivel egyszemélyes előadásról van szó, csupán egy szavalat hallható majd, és senki nem számított arra, hogy művészileg ez lesz a legelőnyösebb előadás. Utólag azonban úgy tűnt, hogy felkeltette a nagyváradi közönség érdeklődését ez az előadás, ezért Szabó Ödön és Dobos László úgy véli, hogy hamarosan újra színpadra kerülhet Nagyváradon, akár idén, akár a következő fesztivál idején.
A nyári színháznak összesen 5100 látogatója volt, több, mint az előző évben. Szabó Ödön hozzátette, a fesztivál célja nem az volt, hogy anyagilag nyerjenek rajta, hanem, hogy minél több embernek könnyed szórakoztatást nyújtsanak, de hozzátette ,,el tudta magát tartani a fesztivál”.
Köszönet
Kőrösi Kristóf, az NMD jövendőbeli elnöke és Nyíri Tamás, az NMD leköszönőben lévő elnöke főként az önkénteseknek szeretne köszönetet mondani, ők feleltek a nyári színház online felületeinek kezelésében, és tartották a kapcsolatot a sajtóval. Emellett felügyelték az előadásokat, részt vettek a jegyértékesítésben és a gyors előadás-költöztetés is nekik köszönhető. Dobos László telefonon mondott köszönetet mindazoknak, akik részt vettek a szervezésben és továbbította a színművészek üzenetét, miszerint ,,megtisztelő a váradi közönség előtt szerepelni.” Emellett köszönetet mondott azoknak a magyarországi támogatóknak is, akik lehetővé tették, hogy alacsony áron Nagyváradra is eljussanak az előadások. A szervezők hozzátették, hogy jövőre is lesz Nyári Színházi Fesztivál, remélhetőleg ugyanolyan jutányos áron, mint idén.
Törő Enikő / erdon.ro