Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Diaconu, Bogdan
166 tétel
2014. július 28.
PSD-s politikus: elegünk van Magyarországból!
Valóságos magyarellenes kiáltványt fogalmazott meg az adevarul.ro-n működtetett blogján vasárnap Bogdan Diaconu. A szociáldemokrata képviselőnél valószínűleg Tusványos és az újabb székely zászlók kézdivásárhelyi felvonása miatt gurulhatott el a pirula.
A politikus Elegünk van Magyarországból című írásában tételesen felsorolja Budapestnek azokat a megnyilvánulásait, amelyeket szerinte Bukarestnek nem lenne szabad eltűrnie. A lista egészen hosszúra sikeredett.
Diaconu felrója Magyarországnak, hogy a határon túli magyarokért aggódik, miközben nem oldotta meg a saját nemzeti kisebbségeinek a parlamenti képviseletét. A szerzőnek elege van a magyar történelmi egyházak ingatlan-restitúciós igényeiből, azok után, hogy szerinte a XIX. században nem engedélyezték az erdélyi románoknak a templomépítést.
A politikus szerint budapesti támogatással háborús bűnös magyar írókat népszerűsítenek Erdélyben, szobrot emelnek nekik, „átkozott hamvaikat” becsempészik Erdélybe. „Soha nem hallottam még a magyarok részéről bocsánatkérést a Horthy-rendszer erdélyi bűnei miatt” – írja.
Diaconunak elege van abból a Magyarországból, amelynek politikusai szerinte úton-útfélen a romániai magyarság eltiprására panaszkodnak, miközben a Hargita és Kovászna megyei románok „az új magyar grófok terrorja alatt élnek”.
„Elegünk van Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Tőkés László és Vona Gábor Magyarországából, Wass Albert és Nyírő József Magyarországából, a Horty-rendszert visszasíró Magyarországból, és a Tőkés által feltámasztani kívánt halálosztó székely zászlóaljak Magyarországából” – zárul az írás.
Mint ismert, Bogdan Diaconu az RMDSZ koalíciós partnerének, a Szociáldemokrata Pártnak a képviselője. Kelemen Hunorék már többször sérelmezték a koalícióban a politikus magatartását. „Elmondtuk, hogy ezt többé nem tolerálhatjuk. Megígérték, hogy beszélnek Diaconu fejével. Elmagyarázzák neki, hogy egy koalícióban ezt nem lehet művelni” – nyilatkozta korábban a maszol.ro-nak Borbély László politikai alelnök.
maszol/adevarul.ro
2014. július 29.
Az autonómia ellen dolgozik a román hírszerzés
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) meg kívánja akadályozni a területi autonómia megvalósulását Románia területén – jelentette ki hétfőn George Maior, a SRI igazgatója.
„Azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul” – jelentette ki. Maior egyúttal propagandának nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombati tusnádfürdői kijelentését, amelyben azért bírálta a román politikusokat, mert azok nyilatkozataikban nem adják meg a kellő tiszteletet a magyaroknak.
„Az én tisztem az, hogy ez a propaganda nem vezessen operatív intézkedésekhez, azaz területi autonómiához a mi területünkön. A személyes véleményem az, hogy hiba a nemzeti büszkeséget nacionalizmus révén újraéleszteni” – mondta a SRI-vezér az Adevărul napilapnak nyilatkozva arra a kérdésre, hogyan látja Orbán Viktor Romániával kapcsolatos politikáját.
Az ukrajnai válság kapcsán úgy vélekedett: Oroszország neoimperialista politikát folytat, amely újabb hidegháború felé sodorja a világot. Szerinte Moszkva megpróbálja új módon interpretálni a nemzetközi jogot és a nemzetközi biztonságpolitika jelenlegi alapjait. „Egy terület annektálása, még az önrendelkezési jog erőltetett és hamis indokával sem része a 21. századi nemzetközi jognak, két eltérő nézetről van szó, amely feszültségekhez vezet a felek között” – mondta Maior.
A hírszerzés főnöke szerint az ukrajnai válság és az agresszív orosz politika aggodalomra ad okot, mivel lehetőséget teremt „negatív jelenségek” romániai propagálására. Maior szerint a SRI feladata az, hogy ezeknek higgadtan elejét vegye. Úgy vélekedett, a román állam ereje és hírszerzési képességei révén felkészült arra, hogy válaszoljon ezekre a kihívásokra.
Az országot fenyegető nemzetbiztonsági veszélyek között megemlítette a terrorizmust, de a határokon átívelő szervezett bűnözést, a korrupciót és az adócsalást is. Maior szerint ugyanakkor az ország EU- és NATO-tagsága a legfontosabb biztonsági garancia Románia történelme során.
A hírszerzés és a politika kapcsolatáról kifejtette: néha tapasztalható bizonyos fokú feszültség, mivel a politikusok gyakran saját politikai hasznukat tekintik fontosabbnak, ugyanakkor a hírszerzés számos politikai, gazdasági, geostratégiai és katonai döntés meghozatalában segédkezett.
Külhoni románok miatt bírálják Bukarestet
Romániának tanulnia kell abból, ahogyan Magyarország védi külhoni nemzettársait – állapította meg Marius Diaconescu történész az Adevărul.ro portálon hétfőn közölt véleménycikkében. A bukaresti tudományegyetem oktatója azt veti a román hatóságok szemére, hogy nem emelik fel szavukat az ukrajnai románok védelmében, amikor azok útlezárással tiltakoznak fiataljaik mozgósítása és a kelet-ukrajnai konfliktusövezetbe vezénylése ellen.
A szerző szerint Románia távolról sem tesz annyit a külhoni románokért, mint Magyarország a külhoni magyarokért. Az Ukrajnában élő román, illetve magyar kisebbség helyzetét összehasonlítva úgy vélekedett: a magyar állampolgárság sokkal könnyebben megszerezhető, mint a román, Budapest pedig támogatja a magyar kulturális programokat és azokat a családokat, amelyek magyar iskolákba járatják gyerekeiket.
A szerző arra a következtetésre jutott, hogy a románok hazafisága magyarellenes, de megfeledkezik a Románia körül élő románokról. Ezt a megállapítást az Adevărul honlapján megjelent írások népszerűségi adataival támasztotta alá: a hétvégén a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu szociáldemokrata képviselő Elegünk van Magyarországból című, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényeivel kapcsolatos írása tízszer annyi hozzászólást és 70-szer annyi tetszésnyilvánítást gyűjtött be, mint a mozgósításuk ellen tüntető ukrajnai románokról szóló írás.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)
2014. augusztus 21.
Magyarellenes párt létrehozására készül egy PSD-s képviselő
Nacionalista, magyarellenes párt megalapítását jelenti be augusztus 21-én, csütörtökön Bogdan Diaconu szociáldemokrata (PSD) képviselő – írta szerda este a HotNews.
A portál értesülései szerint a politikus azért teszi meg ezt a lépést, mert Victor Ponta pártelnök-kormányfő kilátásba helyezte, hogy kirúgják a PSD-ből, ha tovább rontja a légkört a kormánykoalícióban. Diaconu ugyanis rendszeresen közöl a sajtóban magyar- és RMDSZ-ellenes publicisztikát, s több törvénytervezete is a romániai magyar közösség ellen irányul.
A képviselő szerdán a Facebook-oldalán beharangozott csütörtökre egy „eseményt”, amelyről azonban nem árult el részleteket. Ám sejteti, hogy mi várható. „Holnaptól lesz amitől tartaniuk a magyar szélsőségeseknek, az RMDSZ-szel az élen!” – írta bejegyzésében.
Bogdan Diaconu magyarellenes kirohanásait az RMDSZ is szóvá tette a koalícióban. Borbély László korábban lapunknak elmondta, tudomására hozták a miniszterelnöknek, hogy tűrhetetlennek tartják a politikus magatartását.
maszol.ro
2014. augusztus 22.
Újabb magyarellenes párt alakul
A magyarellenes állásfoglalásairól elhíresült Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, aki az RMDSZ kormányzati részvétele elleni tiltakozásul kilépett a Szociáldemokrata Pártból (PSD), bejelentette csütörtökön, hogy Egyesült Románia Párt néven új politikai pártot alapít.
Sajtóértekezletén úgy vélekedett, hogy az RMDSZ instabilitási tűzfészek, amely ellehetetleníti az etnikumok békés együttélését, és a román állam területi épségét veszélyezteti. Kifejtette: új pártja feladatának tekinti olyan szabályozás kialakítását, amely "egyszer s mindenkorra" törvényen kívül helyezi a szélsőséges magyar szervezeteket.
"Itt az ideje, hogy féljenek azok, akik titokban vagy nyíltan ennek az országnak az alkotmánya és nemzeti méltósága ellen áskálódnak. A diplomácia már kimerítette eszköztárát: eljött a cselekvés ideje. A románok be fogják bizonyítani, hogy türelmük véges, és készek kezükbe venni sorsuk alakítását" – jelentette ki Diaconu.
A Hotnews.ro jobboldali hírportál úgy értesült, hogy Diaconut Victor Ponta miniszterelnök szólította fel: ne tegyen többé olyan nyilatkozatokat, amelyek feszültséget szítanak a koalícióban a PSD és az RMDSZ között, ha pedig nem képes türtőztetni magát, akkor lépjen ki a pártból. A portál szerint az RMDSZ több ízben felkérte a PSD vezetőit, hogy határolódjanak el Diaconu magyarellenes kirohanásaitól.
Bogdan Diaconu hetente több magyarellenes írást közöl a liberális Adevarul blogrovatában, és tavaly ősszel büntetőjogi feljelentést tett a legfőbb ügyészségen a székelyek nagy menetelésének szervezői ellen. Szociáldemokrata parlamenti képviselőként a külföldi "szél-sőségesek" kiutasításáról és rendezvényeik betiltásáról nyújtott be törvénytervezetet a parlamentnek, idén a területi autonómia népszerűsítésének betiltásáról dolgozott ki jogszabálytervezetet.
A szenátus Diaconu kezdeményezésére fogadta el idén márciusban azt a törvénymódosítást, amelynek alapján megfoszthatják állami kitüntetésétől azt, aki az egységes és oszthatatlan román nemzetállamra, az államnyelvre vagy az ország területének elidegeníthetetlenségére vonatkozó alkotmányos előírást – szóban vagy cselekedetben – megsérti. A tervezetről még a képviselőháznak is szavaznia kell.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. augusztus 22.
Diaconu küldetése
Megtalálta hát küldetését Bogdan Diaconu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) magyarfaló „tagozatának” eddigi prominens képviselője.
Mivel a PSD nem hallgatott rá, és figyelmeztetései ellenére, miszerint az RMDSZ egy szélsőséges, szeparatista szervezet, nem rúgta fel a kormánykoalíciót, ő lép ki a pártból, és új alakulatot hoz létre a „szélsőséges” magyar törekvések – értsd: a legitim önrendelkezési igények – megfékezésére.
A PSD ezt a külföld előtt még akár imázsjavító lépésként is felhasználhatja, hiszen azt mondhatja: lám, egy szélsőséges román politikus helyett inkább a magyarokkal való együttműködést választotta.
Belföldön azonban már lehet, hogy ez a gesztus inkább rontja az imázsát, ráadásul Diaconu és az általa képviselt soviniszta politika ízig-vérig a PSD terméke.
Ez az a párt ugyanis, amely jórészt felelős azért, hogy az elmúlt években felerősödött a magyarellenesség. Két éve magyarellenes lépéssel került hatalomra: azért buktatta meg az előző kormányt, mert az döntött a MOGYE magyar főtanszékeinek létrehozásáról. Ezt követően ott ütötte a magyar szimbólumokat, ahol érte, és még úgy is folytatja a magyarellenes lépéseket, hogy kényszerből, a többség biztosítása érdekében bevette a kormányba az RMDSZ-t.
A PSD vezette kormány nevében a külügy a kisebbségek ellen lépett be a kisebbségi jogok uniós szintű rögzítésével kapcsolatos perbe, megtagadta a magyar konzuli irodák megnyitását, a PSD-s külügyminiszter pedig nemrég a kétoldalú alapszerződés megsértéseként vizionálta az autonómiaigények kinyilvánítását és budapesti támogatását.
Diaconu arra kellett, hogy még biztosabbá tegye, hogy a soviniszta román polgárok a PSD-re szavaznak. Most azonban elszabadult, és úgy gondolja: egy olyan párt élén, amelynek doktrínája egyértelműen a szélsőséges nacionalizmusra és a magyarellenességre épül, nagyobb karriert futhat be, hiszen a melldöngető „románkodásra” a jelek szerint van igény.
Diaconu pártalapítása aggasztó jövőképet vetít előre. Fokozhatja ugyanis a magyarellenes retorikát, hiszen az államfőválasztás előtti kampányidőszakban egyik párt sem engedheti meg magának, hogy elveszítse a soviniszta szólamokra fogékony jelentős számú szavazót.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)
2014. szeptember 22.
Össztűz az RMDSZ autonómiatervezetére
Román politikusok és elemzők szinte kivétel nélkül bírálták és elutasították az RMDSZ által csütörtökön közvitára bocsátott, a Székelyföld területi autonómiáját célzó törvénytervezetet. Beigazolódott tehát Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jóslata, miszerint heves, olykor hisztérikus viták fogják övezni a statútumot.
Victor Ponta kormányfő, az RMDSZ-szel koalícióban lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken leszögezte, nem támogatja a Hargita, Kovászna és Maros megyei településeket magába foglaló, többségében magyarok lakta autonóm régió kialakítását, a kezdeményezést pedig a novemberi államfőválasztáson induló Kelemen kampányfogásának nevezte.
A miniszterelnök az Adevărul napilap online kiadásának adott interjúban elmondta: a kezdeményezők is tudják, hogy sem a PSD, sem a többi román párt nem támogatja a statútumot. „Nem szabad elindulni olyan lejtőn, amely viszályt, széthúzást eredményez. Támogatom a decentralizációt, azt, hogy a helyi választottak több hatáskört kapjanak, de van egy határ, amit egyetlen román párt sem lép túl" – jelentette ki Ponta, aki a székely autonómiával szembeni érvként sorakoztatta fel Nagyszeben német nemzetiségű polgármesterének hasonlóképpen elutasító álláspontját is.
Klaus Johannis, az ellenzéki román jobboldal államfőjelöltje még a törvénytervezet közzététele előtt egyértelművé tette, nem ért egyet azzal, hogy etnikai alapon húzzák meg valamely régió határait. Johannis hozzátette, az országnak szüksége van a régiók kialakítására, ám ezt szerinte közigazgatási, az érintett entitások gazdasági fejlődését szolgáló szempontok alapján kell végrehajtani.
Mircea Geoană PSD-s szenátor, volt külügyminiszter úgy nyilatkozott, „méltánytalan, irreális és elfogadhatatlan" az RMDSZ célja, az autonómia hangoztatásával pedig elszigetelődését kockáztatja az alakulat a román és a nemzetközi politikai színtéren egyaránt.
Ciprian Dobre Maros megyei tanácselnök primitívnek, kabaréba illőnek, Horia Grama, a román kormánypárt Kovászna megyei elnöke pedig alkotmányellenesnek nevezte a dokumentumot, amelyet meggyőződésük szerint nem fog elfogadni a bukaresti parlament.
Dorin Florea, a statútumban a székely autonóm régió központjának javasolt Marosvásárhely demokrata polgármestere azzal vádolta az RMDSZ vezetőit, hogy az elmúlt húsz évben csak gyűlöletet szítottak románok és magyarok között, és a szerinte alkotmány- és Európa-ellenes tervezettel is ezt folytatják.
Párttársa, Vasile Blaga, a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke kijelentette: a kezdeményezés szélsőséges nézőpontot tükröz, és ugyanannyi önrendelkezés jár a székelyföldi megyéknek, mint a Kárpátokon túli régióknak. Monica Macovei volt igazságügy-miniszter – aki korábban úgy vélekedett: az RMDSZ Oroszország érdekeit szolgálja a magyar önrendelkezés erőltetésével – ugyancsak az államfőválasztási kampánynak tudta be a törvénytervezet közzétételét, amely szerinte politikai válságot gerjeszthet Romániában.
Az ország szétszabdalásával kísérletező, szeparatista akciónak nevezte a tervezetet a nemrég a PSD-ből éppen az RMDSZ-szel való közös kormányzás miatti tiltakozásként kilépett Bogdan Diaconu parlamenti képviselő. Az Egyesült Románia néven pártot alapított, szélsőségesen magyarellenes politikus az európai szeparatista mozgalmakat, Orbán Viktor magyar kormányfőt és Vlagyimir Putyin orosz elnököt láttatta a kezdeményezés mögött, amely miatt szerinte be kellene tiltani az RMDSZ-t.
Még a mértéktartó, higgadt elemzők is kitámadták az RMDSZ-t a statútum miatt, amelynek közzétételét a bukaresti média a skóciai elszakadási törekvésekkel, a függetlenségről rendezett népszavazással hozta összefüggésbe.
Ion Cristoiu, az Evenimentul Zilei napilap publicistája szerint az autonómia tematizálásával a magyar alakulat szavazatokra vadászik, és egyetlen célja a hatalmon maradás. Alexandru Cumpănaşu politikai elemző provokációnak nevezte a törvénytervezetet, amelynek kidolgozásával az RMDSZ szerinte bevonult a szélsőséges pártok sorába.
Nem aratott osztatlan sikert a dokumentum az erdélyi magyar politikusok körében sem. Tőkés László európai parlamenti képviselő és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke pénteken közös nyilatkozatában azzal vádolta az RMDSZ-t és elnökét, hogy a háromszintű autonómiaprogram világos megjelenítése helyett annak törvényi kerete megteremtését egy távoli és kétséges új alkotmány elfogadásához köti. Ezáltal szerintük az alakulat veszélybe sodorja az autonómia körüli közösségi konszenzust és az autonómiamozgalomban való cselekvő részvétel szándékát.
Kiss Előd-Gergely, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 27.
Egyetlen „magyarbarát" tervezet három másik ellen
Négy zászlós törvénytervezet van a parlamentben, abból három ellehetetleníti a magyar szimbólumok használatát, mutatott rá Klárik László háromszéki RMDSZ-es szenátor.
A Nemzeti Liberális Párt javaslata szerdán hallgatólagosan átment a Szenátuson, annak ellenére, hogy a törvényalkotás minden szintjén negatívan véleményezték. A Képviselőház fog majd dönteni a sorsáról. A tervezet kihágásból bűncselekménynek minősíti a zászlótörvény előírásainak megsértését. A szociáldemokraták egy tervezete megtiltaná Románia területén minden más zászló használatát és legtöbb százezer lejes bírságot helyezne kilátásba. Ez is átment hallgatólagosan a felsőházban, mondta a háromszéki szenátor.
Bogdan Diaconu független képviselő tervezete a legdurvább, még az is megtiltja, hogy a romániai közalkalmazottak külföldön nem-román zászlót lobogtassanak. Egyetlen „magyarbarát" tervezet van a jogalkotóknál, ezt is a Szociáldemokrata Párt nyújtotta be az RMDSZ nyomására, ez a helyi közigazgatási egységek zászlójának elfogadását szabályozza.
„A szociáldemokratáknak van két törvénytervezetük, egyik jó nekünk, a másik fáj. Azt játsszák, hogy egyik kezükben a korbács, a másikban a cukor, hiszen bármikor bármelyiket elővehetik, és megszavazzák."- ecsetelte Klárik László
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma
2014. november 27.
Zászlóháború a parlamentben
Az 1994/75-ös zászlótörvény négy módosító javaslata is szerepel a parlament napirendjén, és ezek közül csak egy, az RMDSZ kérésére született, a közigazgatási egységek zászlóhasználatát szabályozó elfogadható, a többi különböző mértékben büntetné (akár börtönnel is) a román nemzeti lobogón kívüli zászlók használatát. Mindezt Klárik László szenátor mondta el annak apropóján, hogy tegnap a szenátus hallgatólagosan elfogadta a liberálisok igen szigorú jogszabályát, mely bűncselekménnyé nyilvánítja azokat a szimbólumhasználati kihágásokat, amelyek eddig csak egyszerű szabálysértésnek minősültek.
A Nemzeti liberális Párt kezdeményezését majdnem az összes liberális szenátor aláírta, negatívan véleményezte azonban a törvénykezési testület, a kormány, a szenátus jogi és közigazgatási bizottsága. Nem tűzték napirendre, és tegnap lejárt a határidő, így hallgatólagosan elfogadottnak tekintik a jogszabályt, mely esetében a képviselőház mondja ki majd a döntő szót. A liberálisok javaslata rendkívüli módon szigorítaná a korábbi jogszabályt, ha elfogadják, akkor például akár börtönnel is büntethető az a polgármester, aki nem viseli a piros-sárga-kék mellszalagot, vagy más zászlót is kitűz hivatalára a román nemzeti lobogó mellé.
A liberálisok javaslata tulajdonképpen csak rátromfolt az SZDP-sek kicsit korábban beterjesztett módosító indítványára, amely ugyan nem utalta büntetőjogi kategóriába a szabálysértéseket, de jelentős pénzbírság kirovását javasolta a szabálysértésekért, 30 ezer és 100 ezer lej közötti összegre bírságoltatnák nemcsak a hivatalosságokat, de azokat a magánembereket is, akik saját házukra tűznek ki más zászlót, mint a román lobogót. Ennek a jogszabálynak egyik pontja tenné kötelezővé az iskolákban a román himnusz éneklését – hívta fel a figyelmet Klárik. A szenátuson ez is hallgatólagos jóváhagyással ment át, a képviselőházban várja, hogy napirendre tűzzék. A harmadik jogszabály lehetővé tenné, hogy a területi közigazgatási egységek használják saját zászlójukat, ezt a szenátus szeptember 30-án megszavazta, a képviselőházban elakadt, és van még egy tervezet, amelyet az időközben függetlenné vált Bogdan Diaconu képviselő nyújtott be, és amely betiltaná az „etnikai jellegű zászlók használatát”. Ez is a szenátusban van, és a napokban jár le a hallgatólagos elfogadás határideje – derült ki a Klárik által bemutatott dokumentumokból. Klárik László felhívta a figyelmet, hogy a román politikai pártok közül egyik sem viszonyul baráti módon a magyarkérdésekhez, tulajdonképpen csak akkor tesznek pozitív gesztusokat, ha érdekeik azt kívánják, többnyire olyankor, amikor az RMDSZ valamelyikükkel közösen kormányoz. Az SZDP jelen pillanatban „egy elég perverz játékot űz, olyan, mintha egyik kezében ostor lenne, a másikban cukorka, és azt használja, amely éppen az érdekeinek megfelel” – fogalmazott Klárik a két szociáldemokrata jogszabályra utalva. A helyzet alakulásának függvényében bármelyiket elővehetik és elfogadtathatják a parlamentben. Kiemelte, ezzel nem a kormányzati szerepvállalás mellett kíván érvelni, csupán felhívta a figyelmet, hogy egyik párt sem szeret bennünket, engedményeket legfennebb akkor tesznek, ha szükségük van a szavazatainkra. Felidézte, hogy az RMDSZ éppen azért szeretné alkotmányba iktatni, hogy a magyarság nem kisebbség, hanem államalkotó tényező, mert akkor elkerülhetőek lennének a fentebb említett zászlótörvények. „Mi itthon szeretnénk érezni magunkat ebben az országban, és ehhez az is hozzátartozik, hogy szimbólumainkat szabadon használhassuk. Ezek nem valaki ellen irányulnak, hanem saját magunk megerősítését szolgálják. Törvénnyel, kényszerítő eszközökkel nem lehet tiszteletet kivívni, szeretetet pedig még annyira sem” – hangsúlyozta a háromszéki szenátor.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. december 17.
Antal Árpád: úgy tűnik, terroristának számít a magyar
Közel ezer fős tömeg jelent meg a szerdai tiltakozó akción a Kovászna megyei kormányhivatal előtt, ahol csütörtökön és pénteken Böjte atya, valamint Kató Béla mond imát. Antal Árpád az ellene indult bűnvádi eljárással kapcsolatban nyilatkozott.
Folyamatosan duzzad a magyar himnusz énekléséért kirótt büntetés ellen tiltakozók száma. Szerdán a beszédek ideje alatt többen is a „Nem hagyjuk, soha!” szavakat kiabálták be. A magyar himnuszt öt alkalommal énekelték a tiltakozók, ugyanakkor az esemény végeztével spontán módon került sor a székely himnusz éneklésére is. A tiltakozássorozat harmadik napján Sánta Imre bikfalvi református lelkész tartott imádságot, valamint a szervezők bejelentették: csütörtökön Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, míg pénteken Kató Béla református püspök is jelen lesznek az akción.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a DIICOT által indított bűnvádi eljárással kapcsolatban kissé cinikusan megjegyezte, „ideje volt huszonöt évvel a forradalom kitörését követően terroristákat keresni és találni ebben az országban”. Mint magyarázta, ezúttal úgy tűnik, a magyarság számít terroristának Romániában, majd megjegyezte: ha nem lenne tragikus, nevetnénk az eseten.
Kifejtette, egyelőre még nem derült ki, hogy a magyar himnusz SZKT-n való eléneklése, vagy az ott megfogalmazott álláspont-e a probléma, ugyanakkor továbbra is fenntartja azon kijelentését, miszerint megismétlődhetnek az 1990-es marosvásárhelyi etnikai zavargások Székelyföldön, amennyiben Marius Popica prefektus folytatja a bosszúhadjáratát. Mint fogalmazott, akkor sem a magyarság érdeke volt a zavargások kitörése, ahogyan most sem – zárta gondolatmenetét a városvezető.
Halálos fenyegetések és gyűlölködő, trágár kommentek tömkelege zúdult Antal Árpád Facebook oldalára, miután a szélsőséges román politikus, Bogdan Diaconu megosztotta a saját Facebook oldalán Antal Árpádnak a prefektúra épülete előtt tartott himnuszéneklést bemutató fényképalbumát. A megosztás mellé Diaconu véleményét is mellékelte: „miközben Antal Árpád kivezényeli a magyarokat himnuszt énekelni, mi arra ébredünk, hogy a magyar szélsőségesek Magyarország számára sajátítják ki a román földet és mi nem teszünk semmit”. Ezt követően több mint százan fenyegették meg, valamint magyarokat kiutasító tartalmú megjegyzéseket a városvezető közösségi oldalán.
A Diaconu megosztását követően a szélsőségesek felvetették, hogy a székely zászlót be kellene tiltani, az erdélyi magyaroknak a román állampolgárságát meg kellenne vonni, és a mongol származású magyarok választhatnak: vagy elmennek az országból, vagy meghalnak. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat az ügyel kapcsolatosan értesíti az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot, az ügyészséget, valamint a diplomáciai testületeket – tájékoztat az RMDSZ háromszéki sajtóirodája. 
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2014. december 18.
Fordítási hibából lett „terrorista” Antal Árpád?
Nagy valószínűséggel Antal Árpád beszédét értelmezte „terrorista fenyegetőzésnek” a Szervezett-bűnözés és Terrorizmus Ellenes Ügyészség (DIICOT), és indított eljárást a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati ülésén elhangzottak miatt.
Ezt a feltételezést erősíti, hogy Bogdan Diaconu képviselő is feljelentette Sepsiszentgyörgy polgármesterét legfőbb ügyészségen az SZKT ülésén mondott beszéde miatt. A nacionalista román politikus a nemzetbiztonság veszélyeztetésével és gyűlöletkeltéssel vádolja a székelyföldi elöljárót.
Akárcsak a DIICOT, Diaconu is Antal Árpád beszédének román fordításából – az Agerpres hírügynökség –tudósításából indult ki. Ez azonban eltorzította a polgármester mondanivalóját. Antal Árpád szó szerint a következőket mondta Marosvásárhelyen:
“Végül pedig Frunda tanácsos úrnak szeretném mondani, hogy kérje meg a főnőkét, a miniszterelnök urat, hogy utasítsa helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert azt, amit Kovászna megye prefektusa tesz, az minősíti a miniszterelnök urat is, és hacsak valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön valahol esetleg megint olyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 90-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányukban”.
Ehhez képest az Agerpres tudósítója így idézte a polgármestert: „Végül pedig arra kérem Frunda urat, kérje meg a főnőkét, a miniszterelnököt, hogy utasítsa a Kovászna megyei prefektust, hogy hagyja békén a magyarokat. (…) Mert ha nem hagyja békén, ugyanaz megismétlődhet Székelyföldön, ami történt 1990-ben Marosvásárhelyen”.
Antal Árpád beszédének magyar változatát és az Agerpres fordítását Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke tette közzé szerda este a Facebook-oldalán.
Cs. P. T.
maszol.ro
2014. december 23.
"Lefejeznék az erdélyi magyar érdekképviseletet"
A kisebbségvédelmi politika ellenzői most már az igazságszolgáltatás segítségével próbálnak fellépni a magyarság érdekképviselete ellen, és ezt politikai eszközökkel kivédeni nem lehet – állapította meg Kelemen Hunor az újságírókkal tartott sajtóreggelijén, melyen a maszol.ro munkatársa több kérdést is feltett.
 „Hihetetlenül veszélyesnek” tartja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vizsgálódását az SZKT legutóbbi ülésén elhangzottak miatt. „Ma még beláthatatlan, hogy ez milyen következményekkel jár” – fogalmazott a politikus az újságírókkal tartott kolozsvári sajtóreggelin.
Kelemen megköszönte az Active Watch nevű román civil szervezetnek, hogy „hihetetlenül gyorsan és korrekten” felhívta a hazai sajtó figyelmét: ebben az ügyben veszélyes manipulációs kísérlet történik, mert az ügyészség olyan kijelentések miatt indított eljárást, amelyek nem, vagy nem úgy hangzottak el Marosvásárhelyen, ahogyan a médiában megjelent.
Téves sajtóinformációkra alapoznak
A szövetségi elnök példátlannak nevezte, hogy a DIICOT politikai nyilatkozatok ellen eljárást indítson, és ezt olyan sajtóinformációkra alapozza, amelyeknek nincs sok közük a valósághoz. „A sajtó találgatott, hogy vajon melyik nyilatkozat keltette fel az ügyészek figyelmét, és a legtöbben Antal Árpádéra tippeltek. Nem tudjuk, hogy ez így van-e, mert a DIICOT személy nem nevezett meg” – tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy a sepsiszentgyörgyi polgármester nyilatkozata nem úgy hangzott el, ahogy a sajtóban megjelent. „Aggódva, nem pedig fenyegetően jelentette ki: reméli, senkinek nem érdeke, hogy olyan helyzetet teremtsen, ami az 1990-es marosvásárhelyi események megismétléséhez vezessen” – magyarázta.
Kelemen szerint elképzelhető, hogy az ő beszéde is felkelthette a DIICOT figyelmét, ugyanis az Ezüstfenyő-díjak átadásakor a szülőföld visszafoglalásáról beszélt. „Ezt ismét csak rosszul fordították, a sajtó pedig úgy értelmezte, hogy hadat üzentünk román államnak. Persze, ez a mi hibánk is, mert a mostani SZKT-ülésen nem a megszokott szinkrontolmács fordított” – jegyezte meg.
A terrorizmus bélyege
A politikus szerint, ha a DIICOT nem állítja le az eljárást ebben az ügyben, annak az lesz a legsúlyosabb következménye, hogy a terrorizmus bélyegét rányomják az RMDSZ-re. „Akinek a homlokára a terrorizmus bélyegét a mai világban ráütik, az végérvényesen, vagy legalábbis hosszú évekig szalonképtelen marad mindenhol” – tette hozzá.
Fontosnak nevezte leszögezni, hogy az RMDSZ-nek és politikusainak semmi köze a terrorizmushoz. Szerinte, ha a szövetség terrorizmusgyanús szervezet látszatát kelti, akkor azoknak a céljait szolgálja, akik lefejeznék az erdélyi magyar érdekképviseletet. „Attól félek, ebben az esetben, akárcsak a Mikó-ügyben, az igazságszolgáltatás eszközeit használják a közösség ellen. A Székely Mikó kollégium épületének visszaállamosítására kitalálhattak egy olyan forgatókönyvet, amelyhez csak ürügyet kellett keresni, hogy elindíthassák” – vélekedett.
Kelemen Hunor bejelentette, hogy folytatódik a székelyföldi autonómiatervezet közvitája. Elmondta: fontos, építő jellegű kiegészítő javaslatok érkeztek a tervezethez, ezeket januárban kívánják összegezni, hogy beépíthessék a dokumentumba. Megjegyezte, januárban kíván azzal is foglalkozni, hogy vállaljon-e újabb elnökjelöltséget az RMDSZ áprilisban tartandó tisztújító kongresszusán (Forrás: MTI).
Kelemen szerint éppen azért nagyon veszélyes az igazságszolgáltatás eszköze, mert ez ellen politikai úton nem lehet védekezni. „Legfennebb a közvélemény korrekt tájékoztatásával lehet védekezni ilyesmi ellen. Azt akarom hinni, hogy amikor ilyesmikről van szó, mégis csak az igazság és a tények fognak győzedelmeskedni” – jelentette ki.
Tájékoztatása szerint az ügyészség mindeddig semmilyen információt nem kért az RMDSZ-től az SZKT-ülésen elhangzottakkal kapcsolatban. „Ez nem jelenti azt, hogy a DIICOT-nek nincs meg az ülés hangfelvétele és az eljárás nincs folyamatban” – magyarázta. Megjegyezte: ez több, mint bármi, ami eddig az RMDSZ ellen történt, és nem tekinti véletlennek.
Miért nem véletlen?
A maszol.ro munkatársának kérdésére, miért nem tekinti véletlennek a DIICOT eljárását, a politikus kijelentette: „Nyilvánosan néhányszor már elmondtam: az a konklúzióm kezd kikerekedni, hogy a kisebbségvédelmi politika ellenzői más eszközöket és módszereket keresnek ellenünk. Az igazságszolgáltatás intézményeinek, beleértve az ügyészséget, megfelelő útnak látszik számukra. Ilyen módszer terrorista szervezetnek beállítani az RMDSZ-t, amely 25 éve parlamenti eszközökkel küzd a magyar közösség jogaiért” – fogalmazott.
Arra az újságírói kérdésre, ki vagy kik állnak az RMDSZ lejárató kísérletek mögött, Kelemen azt válaszolta: nem akar erről spekulálni, ezt inkább az elemzőkre, újságírókra bízná. Szerinte egyébként ezt nem nagyon nehéz kikövetkeztetni. „Huszonöt éve folyamatosan voltak ilyen kísérletek” – jegyezte meg.
Kelemen Hunor tévesnek tartotta Victor Ponta miniszterelnök korábbi megállapítását, mely szerint azért kell kormányon tartani az RMDSZ-t, mert így előzhető meg a magyar közösség radikalizálódása. A Székelyföld területi autonómiáját kezdeményező, kormányzati pozícióból benyújtott törvénytervezetet tartotta a legjobb bizonyítéknak arra, hogy a kormányzást nem lehet a magyarság féken tartása eszközének tekinteni. Elmondta, hogy a szövetség továbbra is a parlamenti politizálás eszközeivel kíván élni, és nincs különbség a szövetség kormányzati és ellenzéki hangvétele között. (Forrás: MTI)
A maszol.ro munkatársának arra a kérdésére, hogy összefüggnek-e ezek a kísérletek az RMDSZ kormányból való kilépésével, a szövetségi elnök azt mondta: erre nem tud egyértelmű igennel válaszolni. „Valóban felgyorsultak az események az ellenzékbe vonulásunk bejelentése után. De ezt úgy is lehet értelmezni, hogy azt a bizonyos gombot nem politikusok nyomják meg, hanem a rendszer most gondolta úgy, hogy most lehet az RMDSZ ellen lépni. Nincs nekem erre bizonyítékom” – jelentette ki.
Lapunk felvetésére a szövetségi elnök Vadim Tudornál és Gheorghe Funarnál is veszélyesebbnek nevezte Bogdan Diaconu képviselő RMDSZ-elleni feljelentéseit. „Azért veszélyesebb, mert keveset nyilatkozik, többet ír, és jogászként, ügyvédként dolgozik” – magyarázta.
Ki vonja felelősségre az ügyészeket?
Arra az újságírói kérdésre, hogy miért nincs megteremtve a törvényes kerete a bizonyítékok hiányában eljárásokat indító ügyészeknek, Kelemen Hunor felidézte: az RMDSZ tett egy jogszabály-módosítási próbálkozást az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvénykönyvek parlamenti vitája során, de ez a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ellenállásába ütközött, a parlament pedig a CSM-nek engedett. Utalt arra is, hogy a törvényhozó testület a közvélemény hatására engedett, mert a társadalom másképp ítéli meg az igazságszolgáltatás működését.
„Két képviselőtársam, Máthé András és Márton Árpád a törvénymódosítást folyamatosan szorgalmazta. A bírák azonban ezt politikai nyomásnak értelmezték, és arra hivatkoztak, hogy ők elmozdíthatatlanok, sérthetetlenek, ezért ilyen típusú felelősségre vonást nem fogadnak el” – mondta Kelemen. Emlékeztetett arra, hogy a román államot már eddig hatalmas összegű kártérítésekre kötelezte az Európai Emberjogi Bíróság téves bírósági ítéletek miatt.
Az utóbbi évek kreált ügyei
A szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ tájékoztatta az Európai Unió tagállamai és az Egyesült Államok nagykövetségét is a Mikó-ügyről, illetve a Markó Attila képviselő ellen zajló újabb eljárásról. Megismételte: nincsenek politikai eszközeik ennek a kérdésnek a rendezésére. Az egyetlen jogi eszköz pedig az Európai Emberjogi Bíróság, és az egyházak már készülnek is keresetet benyújtani Strasbourgban.
Kérdésre válaszolva a Nagy Zsolt elleni pert (melyben január 5-én születik ítélet) is olyan eljárásnak nevezte, amelyet az RMDSZ-nek nincs lehetősége politikai eszközökkel megakadályozni. „Ez is egy DIICOT által kezdeményezett ügy, amely ráadásul eredetileg hazaárulásnak indult. De valójában nincs ügy, nem tudják bizonyítani, hogy Nagy Zsolt bármilyen bűncselekményt elkövetett volna. Ez az ötvenes évek politikai pereihez hasonló eljárás” – fogalmazott a politikus. Hozzátette, az „utolsó pillanatban is” abban reménykedik, hogy a volt RMDSZ-es minisztert felmenti a bíróság.
Kelemen hasonlóságot vélt felfedezni a Nagy Zsolt elleni, illetve az RMDSZ ellen zajló DIICOT-eljárás között. „Ezt is, azt is meg lehetett kreálni. Ha nincs ügy, fel lehet építeni. El lehet jutni odáig, hogy elítéljenek egy kreált ügy miatt valakit” – jelentette ki. A politikus megemlítette Varga Gábor volt OSIM-elnök ügyét is, aki szerinte egy volt munkatársa politikai bosszújának áldozata lett. „De Varga Gáboron is csak annyit tudtunk segíteni, hogy hozzájárultunk az ítéletben megszabott kártérítés kifizetéséhez” – tette hozzá.
A maszol.ro munkatársának kérdésére Kelemen Hunor elmondta: jómaga nem látta a Markó Attila elleni letartóztatási kérelmet, amelyet a parlament jóváhagyott, de akik látták, azt mondják, hogy az ügyészek bizonyítékok hiányában kérték a képviselő vizsgálati fogságba helyezését. Emlékeztetett arra, hogy időközben Markó Attila is megkapta a dossziét, s kiderült, hogy az  aláírása nem is szerepel annak a kárpótlási döntésnek a jegyzőkönyvében, amely miatt eljárás indult ellene.
„Markó Attila korábban csak abban volt biztos, hogy nem volt ott azon az ominózus bizottsági ülésen, amelyen a kárpótlásról döntés született. De abban nem, hogy esetleg nem hamisították-e oda az aláírását vagy íratták utólag alá vele a jegyzőkönyvet. Ez nem történt meg, és ez is szerintem az oka annak, hogy nem emeltek vádat ellene” – magyarázta.
Bárkit letartóztathatnak
Arra a felvetésünkre, hogy ezek szerint ma, Romániában bizonyítékok nélkül is bárkit letartóztathatnak, Kelemen visszakérdezett: „Persze, hogy lehet, ez eddig nem tudta?” Nagy problémának nevezte, hogy az ügyészek ma már úgy érzik Romániában, bármit megtehetnek, és ennek a társadalom nagy többsége tapsol. Megjegyezte: őt magát is felháborította az ebben a kárpótlási ügyben elkövetett hatalmas méretű csalás, de szerinte az ügyészek Markó Attila gyanúsításával „bokrostól lőtték ki a nyulat”.
Cs. P. T.
maszol.ro
2015. február 26.
Elutasított két magyarellenes tervezetet a szenátus
Két magyarellenes törvénytervezetet utasított el legutóbbi ülésén a bukaresti szenátus: az egyik az autonómiapárti megmozdulásokat, a másik pedig az „etnikai zászlók” nyilvános használatát büntette volna – közölte csütörtökön az MTI-vel Klárik László, az RMDSZ szenátora.
Mindkét tervezetet tavaly terjesztette a parlament elé a magyarellenes állásfoglalásairól elhíresült Bogdan Diaconu független képviselő, aki akkor még a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) tagja volt.
Klárik László elmondta: a két tervezet esetében a képviselőházé a döntő szó, újdonság, hogy ilyen „kényes” tervezeteket a szenátus egyáltalán megvitat.
A szenátor arra utalt, hogy mivel a kétkamarás parlamentben mindig a második házé a döntő szó, az elsőben gyakran napirendre sem tűzik a vitát, hanem „hallgatólagosan elfogadottnak” nyilvánítják azokat a tervezeteket, amelyeknél lejár a döntéshozatalra megszabott határidő.
Az RMDSZ szenátora biztatónak értékelte azt is, hogy a felsőház nagy szavazattöbbséggel elutasította az egyértelműen magyarellenes tervezeteket: a 112 jelenlévő szenátorból 110-es voksoltak Diaconu törvényjavaslatai ellen.
Klárik László úgy vélte, a „normalitás fele hajlik” a bukaresti parlament viszonyulása, hiszen a szólásszabadságot korlátozó, az autonómia hirdetőit börtönnel fenyegető kezdeményezésekről van szó.
„Egy demokratikus országban sem a szimbólumaink használatának, sem a szabad véleménynyilvánításnak a jogát, sem identitásunk kifejezésének eszközeit nem vehetik el tőlünk” – fogalmazott Klárik László.
Diaconu egyik tervezete a területi autonómia és „mindenféle szakadár törekvés” betiltásáról szól. A tervezet szerint tilos lenne ezeket az eszméket gyűléseken, rendezvényeken, vitákon, politikai, vagy civil kezdeményezések révén népszerűsíteni, a tiltást megszegő magánszemélyeket pedig a törvény egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná, az ellene vétő szervezeteket pedig feloszlatná.
A másik tervezet az „etnikai zászlókat” tiltaná be, de – az RMDSZ szenátora szerint – a tervezet nem tisztázza, mit ért etnikai zászló alatt.
Bogdan Diaconu tavaly kilépett a PSD-ből az RMDSZ akkori kormányzati jelenléte elleni tiltakozásul. A képviselő később bejelentette: Egyesült Románia Párt néven új pártot alapít.
MTI
Székelyhon.ro
2015. április 27.
„Cigánytörvényt” akar Bogdan Diaconu
Ismét törvényjavaslat született arról, hogy a roma etnikum megnevezése roma helyett hivatalosan a cigány legyen Romániában.
Ezúttal az eddig szélsőséges, magyargyűlölő, soviniszta megnyilvánulásairól ismert Bogdan Diaconu képviselő, az Egységes Románia Párt elnöke terjesztett be erre vonatkozó javaslatot a parlamentben.
A korábban a kormányzó Szociáldemokrata Párt színeiben politizáló honatya tisztában van azzal, hogy javaslata botrányt okoz, ugyanakkor „a románok megítélése miatt” szükségesnek tartja a lépést.
„Tudatában vagyok annak, hogy a javaslat számos ellentmondást gerjeszt, de oda kell figyelnünk arra, hogy a külföldön élő románok megszenvedik azt, hogy összetévesztik a romákat a románokkal. Ezernyi kérést kaptam arra vonatkozóan, hogy vessek véget ennek a kavarodásnak, ami borzasztó károkat okozott az utóbbi években” – írta Diaconu a blogján.
Hozzátette: a tévedés miatt Románia imázsa is károsodott, erre példaként a Jönnek a románok című brit dokumentumsorozatot hozta fel. „Ez a dokumentumfilm pontosan a románok és a romák összetévesztésén alapul, hiszen a cím arról szól, hogy Románok érkeznek Nagy-Britanniába, a film témája viszont a cigányok viselkedéséről és életéről szól” – mutat rá Diaconu.
A tervezet értelmében Romániában minden hivatalos dokumentumban és megszólalásban a cigány megnevezést kellene használni a roma helyett. Megjegyzi ugyanakkor, hogy a cigány megnevezésben nincs semmi pejoratív.
Mint arról beszámoltunk, néhány éve Silviu Prigoană demokrata-liberális párti (PDL) képviselő nyújtott be ugyanilyen tartalmú törvényjavaslatot. Prigoană indoklása szerint a roma szót azért kell lecserélni, mert zavart okoz a nemzetközi kommunikációban.
„A világon több százmillió ember nem rendelkezik nyelvészeti és etimológiai ismeretekkel. Ők természetes kapcsolatot látnak az -ia végződés és az ország között, lásd Britannia = Brit + annia = a britek országa; tehát számukra Románia = rom + ánia = a romák országa. Ez nem helyes, mivel hamis képzeteket szül” – indokolta nyelvészeti témájú törvényjavaslatát az akkori kormánypárti politikus.
A tervezetet 2011-ben mind a szenátus, mind a képviselőház elutasította. Ugyanakkor a voksolást megelőzően a felsőház emberi jogi bizottsága még nem talált kivetnivalót benne. A bizottsági vita során Puiu Haşotti, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakcióvezetője, aki azóta a művelődési miniszteri tisztséget is betöltötte, kijelentette: a jogszabályt el kell fogadni, mivel az Európa Tanács más tagállamaiban is cigánynak nevezik az érintett etnikumot.
Álláspontja szerint a cigány kifejezés nem sértő, és nem is pejoratív, és Romániával ellentétben az Európai Unió egyetlen tagállamában sincs olyan törvény, amely kötelezővé tenné a roma szó használatát. Párttársa, Emilian Frâncu, az emberjogi bizottság alelnöke szintén azzal érvelt, hogy a cigány szónak semmilyen negatív konnotációja sincs, és emlékeztetett, hogy a cigányok a 13. században a tatár hordákkal együtt érkeztek a mai Románia területére, az elnevezést pedig már akkor használták.
Kifejtette, az általa képviselt Vâlcea megyében a romák sértőnek tartják, ha romának hívják őket, és inkább a cigány megnevezésre szavaznak. Szerinte bizonyos politikai vezetők azért akarják a roma megnevezést erőltetni, hogy ezzel zavart keltsenek.
A „cigánytörvény” ugyanakkor heves ellenkezést váltott ki nemcsak politikusok, hanem a roma szervezetek körében is. Frunda György RMDSZ-szenátor kifejtette: a jogszabály nemzetközi egyezményeket sértene, Romániát pedig az emberjogi bíróság elé citálhatják a roma szervezetek. A romák szervezetei is tiltakoztak a tervezet szakbizottsági elfogadása miatt, és nyílt levélben kérték Traian Băsescu akkori államfőt, hogy megszavazása esetén ne hirdesse ki a törvényt.
Balogh Levente
Székelyhon.ro
2015. május 25.
Active Watch: a hatóságok túlreagálják a magyar politikai törekvéseket
Ugyan nem szisztematikusak a magyarság elleni fellépések, de a hatóságok számos esetben próbálták korlátozni a magyarok szabad véleménynyilvánításának jogát.
A választási kampány kontextusában és a Székelyföld területi autonómiatervezet bemutatását követően a romániai magyar közösség abban a helyzetben találta magát, hogy olyan alapvető emberi jogait kérdőjelezik meg, mint véleménynyilvánítás szabadsága – írja éves sajtójelentésében az ActiveWatch sajtófigyelő ügynökség, amely a sajtó és a hatóságok számára egy sor ajánlást is megfogalmaz, hogy a jövőben a jogtiprások elkerülhetőek legyenek.
A jelentés a kisebbség helyzetének sajtóban történő ábrázolására egy teljes fejezetet szán. Megemlíti, az Európai Bizottság rasszizmus- és intolerancia-ellenes 2014-es országjelentése (ECRI) először tesz arról említést, hogy a magyar közösséget veszélyezteti a xenofóbia.
Ebben a jelentésben a román hatóságok számára több javaslat is szerepel a nemzeti szimbólumok használatára vonatkozó toleráns és esélyegyenlőséget biztosító légkör megteremtését illetően, azonban ezeknek a javaslatoknak gyakorlatba ültetésére – az Active Watch szerint – nem létezik politikai akarat. Ebben a kontextusban egyre gyakoribb jelenség volt tavaly a magyarok véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása.
A legtöbb korlátozási szándék a magyarság politikai törekvéseihez kapcsolható, olyan törekvésekhez, mint például a magyarság helyi, regionális szimbólumainak a használatát szabályzó törvény elfogadásának szorgalmazása, vagy az etnikai alapú területi autonómia megteremtésének a témája. Az ECRI jelentésben a román állam felé megfogalmazott javaslatok ellenére a román hatóságok azon ügyködtek, hogy betiltsák a szimbólumok használatát, és meggátolják az autonómiával kapcsolatos közvitákat.
Az Active Watch jelentése több jogsértést és kísérletet is ledokumentál. Egy szatmári esettel indít: 2014. január 24-én a kovásznai hajpántos kislány gesztusához hasonló eset történt a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. A szatmárnémeti iskolában éppen a román fejedelemségek egyesülését ünnepelték, amikor egy diáklány egy improvizált magyar zászlót lobogtatott meg. A jelentés szerint a Szatmár Megyei Főtanfelügyelőség és az iskola vezetősége a kovásznai esethez képest aránytalanul durván lépett fel, a főtanfelügyelőség „azonnali és pontos” információkat kért az esetről, az iskola pedig egy kivizsgálóbizottságot állított fel, hogy azonosítsa a „vétkes diákot”.
Az ActiveWatch jelentésében emlékeztet az ügyben kibocsátott állásfoglalására. Eszerint, noha egy másik ország zászlójának használatát egyesek sértésnek tekintik és provokációként értelmezik, attól a gesztus a CEDO által meghatározott szabad véleménynyilvánítás jogának a kereteit nem lépi át. Az a tény, hogy az eset kapcsán „vétkeseket, bűnösöket” kerestek, a szabad véleménynyilvánítás jogának gyakorlását fenyegette.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal tavaly betiltotta a Székely Szabadság Napi felvonulást Noha a 2013-ban megtartott Székelyek Nagy Menetelése nagyobb incidensek nélkül zajlott le, a marosvásárhelyi köztéri rendezvényeket engedélyező bizottság nem hagyta jóvá a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett Székely Szabadság Napi felvonulást a városban - idézi fel jelentésében az Active Watch.
A jelentés sajtóbeszámolókra hivatkozva azt írja: Valentin Bretfelean rendőrfőnök úgy nyilatkozott, csak a város utcáira tervezett felvonulást tiltották meg, a Székely Vértanúk emlékművénél való megemlékezést nem. Bár a felvonulásra nem volt engedély, több ezer személy vonult végig az előre leegyeztetett útvonalon. Volt rá példa, hogy a rendfenntartó erők meglökdöstek néhány magyar szélsőjobboldali jelképet viselő felvonulót. A sajtó arról számolt be, hogy a csendőrség 11 személy bírságolt meg.
A felvonulást követően Corneliu Grosu, az akkori Maros megyei prefektus úgy nyilatkozott, hogy soha többé nem kerülhet sor olyan rendezvényekre, amelyeknek célja a román föld felszabdalása, és ezt törvény által kellene betiltani. Noha Grosu is elismerte azt, hogy a felvonuláson csak kis számban voltak jelen szélsőjobboldaliak, és a szervezők is elhatárolódtak ezektől a személyektől, 2015-ben sem engedélyezték a felvonulást a marosvásárhelyi illetékes hatóságok. Döntésüket azzal indokolták, hogy a felvonulók 2013-ban és 2014-ben is megsértették a szabad gyülekezést szabályzó 60/1991-es törvényt. Az SZNT elnöke a demokrácia elleni támadásként értékelte az engedélyeztetés megtagadását.
A Kovászna megyei prefektus a magyar himnusz éneklése miatt bírságolt
2014 novemberében a Kovászna Megyei Prefektúra maximális, 5000 lejes bírságot szabott ki a Magyar Polgári Pártra, mert június 4-én, Sepsiszentgyörgyön, egy trianoni megemlékezésen elénekelték a magyar himnuszt. A bírság kirovását követő napokban mintegy 200 személy nap mint nap elénekelte a magyar himnuszt a prefektúra épülete előtt.
Nemzeti szimbólum használata és autonómia-közvita
Az Active Watch által vizsgált periódusban a parlamentben több olyan törvénytervezetet is benyújtottak, amelyek a magyarság jogait és általában a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozná. Az egyik ilyen tervezet a közintézmények és hatóságok által Románia zászlójának, az ország címerének használatát és a himnuszéneklést szabályzó törvény módosítására vonatkozik. A módosítás a magánterületekre is kiterjesztené a tiltásokat, melyeknek értelmében nem lehetne kitenni egy, már nem létező zászlót, vagy olyan régiónak, területnek tulajdonított zászlót, aminek esetében létezik egy Románia által nem támogatott függetlenedési szándék.
Az Active Watch jelentésében problematikusnak nevezi azt is, hogy a bírságok mértéke hatalmas: 30 ezer és 100 ezer lej közötti pénzbírságra számíthatnának azok, akik ezt a törvény megsértenék. A szenátus vita nélkül, hallgatólagosan elfogadta a módosító tervezetet, az ügyben a képviselőház tölti be a döntő fórum szerepét. A törvénymódosító tervezet megjelenésekor az Active Watch nyilvános állásfoglalásában nehezményezte, hogy benyújtói nem tudták megalapozni, milyen társadalmi igény miatt korlátoznak olyan alapvető jogokat, mint például a véleménynyilvánítás szabadsága, a magánélethez és a lelkiismereti szabadsághoz való jog. A jelentés megemlíti, Bogdan Diaconu Egyesült Románia Párti képviselő nevéhez négy véleménynyilvánítás szabadságát drasztikusan korlátozó törvénytervezet fűződik.
A székely zászló, mint reklámfelület, amely sérti a román közösséget
A zászlóháború 2014-ben is folytatódott, egyes helyi hatóságok megtiltották a székely zászló kitűzését. Miután 2013 végén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot 30 ezer lejre bírságolta a Marosvásárhelyi Rendőrség, mert kitűzte a székely zászlót a székhelyére, 2014-ben már az EMNT elnöke, Tőkés László került célkeresztbe.
Tőkést a Nagyváradi Rendőrség szólította fel, hogy vonja be a zászlót az EP-képviselői irodájának homlokzatáról, arra hivatkozva, hogy a székely zászló reklámbannernek minősül. A kihágás 30 és 50 ezer lej közötti bírsággal büntethető.
Egy jelentős eset volt még az a Maros Megyei Ítélőtábla által hozott bírósági döntés, amely kimondta, hogy a székely zászló diszkriminatív a Hargita és Kovászna megyei románságra nézve.
Ugyancsak tavaly született végleges bírósági döntés a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszéken a székely zászló ellen, amelyet egy 2010-ben kirobbant ügy folyományaként hoztak meg. 2012-ben három Hargita megyei román civil szervezet kérte az Országos Diszkriminációellenes Tanács határozatának a megsemmisítését, amely kimondta, hogy a székely zászló közterületen történő kitűzése nem diszkriminatív. Ennek az előzménye volt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének egy 2010-es nyilatkozata. A megyeelnök egy március 15-i ünnepségen azt nyilatkozta, hogy a megyeházán lobogó székely zászló a Székelyföld zászlója. A bíróság helyt adott a román civil szervezetek keresetének, és kimondta, hogy mind a székely zászló kitűzése, mind a megyeelnök nyilatkozata „nacionalista-soviniszta propaganda”, amely ellenséges, megfélemlítő, degradáló, és megalázó hangulatot gerjeszt a román közösség ellen. A Legfelsőbb Bíróság tavaly október 10-én pedig helyt adott ennek az alsóbb szinten megfogalmazott bírósági döntésnek.
A Legfelsőbb Bírói Tanács „betiltja” a területi autonómiáról való nyilvános vitát
2014 szeptemberében az RMDSZ közvitára bocsátotta a székelyföldi autonómia-tervezetét. A Legfelsőbb Bírói Tanács erre reagálva egy közleményében kijelentette, hogy bármely olyan, a tömegkommunikációs eszközökön véleményformálók által terjesztett téma, amely nem illeszkedik bele az igazságszolgáltatás alkotmányos kereteibe, potenciálisan veszélyezteti ennek függetlenségét, presztízsét, és a jogállamiság alapelveit támadja. Ugyanakkor az alkotmány 152-es, ennek módosítására vonatkozó cikkelyt is megemlítik, amely szerint nem módosítható az egységes nemzetállam fogalma, és az állam hivatalos nyelvére vonatkozó előírás.
Válaszként az Active Watch további civil szervezetekkel együtt tiltakozott a CSM által megfogalmazottakra, és aláhúzta: „egy magát demokratikusnak beállító társadalomban a közvitának szabadnak kell lennie, a tolerancia és a véleménynyilvánítás szabadságának kereteit nem meghaladó témákat nem szabad tabuként kezelni”.
A belügyminisztérium megbélyegzi az autonómiáról szóló vitát
A belügyminisztérium egy Közrendi és -biztonsági Országos Stratégia 2015-2020 című tervezetében stigmatizálja az autonómiáról szóló törekvéseket, úgy állítva be a kérdést, mint a polgárok biztonságát és jólétét veszélyeztető tényezőt.
„A rasszizmus, a xenofóbia, a szélsőségesség és az intolerancia egyéb formái, amelynek célja egy régió vagy terület etnikai alapú autonómiájának kivívása” megfogalmazás kétértelmű és olyan fogalmakat használ, amelyeknek nincs keresnivalójuk egy biztonsági stratégiában. Ezeket a fogalmakat az etnikai autonómiáról szóló közviták ügyével kötik össze, és azt a képzetet keltik, hogy azok a rasszista, idegengyűlölő vagy szélsőséges megnyilvánulások veszélyeztetik a leginkább a közbiztonságot, amelyek az autonómia igényléséről szólnak.
Ennek az a rizikója, hogy diszkriminációt és feszültséget gerjesztenek a nyilvánosságban, és az autonómia témáját stigmatizálják, amely egyébként egy legitim közvita tárgyát képezheti bármely demokratikus társadalomban – fogalmaznak az ActiveWatch jelentésében. Az Active Watch a belügyminisztériumhoz fordult és kérte a mondatrész törlését, azonban választ nem kapott.
A DIICOT bűnvádi eljárást indít terrorizmus vádjával
Tavaly december 15-én terrorizmus gyanúja miatt bűnügyi eljárást indított az Országos Terrorizmus és Szervezett Bűnözés-ellenes Igazgatóság (DIICOT) a december 13-án, Marosvásárhelyen szervezett RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsán (SZKT) elhangzottak miatt. Az ügy kapcsán az Agerpres hírügynökség Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének felszólalását közölte az eljárásáról szóló hírében: „Felkérem Frunda György urat, hogy kérje meg főnökét, Románia miniszterelnökét, hogy utasítsa Kovászna megyei helytartóját, hogy ne provokálja a magyarokat. A prefektusok tettei őt is minősítik (…) Ha ez nem történne meg, a Székelyföldön bekövetkezhet, ami 1990 márciusában történt Marosvásárhelyen.
Később az RMDSZ közzétette az SZKT-n elhangzott beszédet és annak írott változatát. Kiderült, hogy az Agerpres hiányosan közölte Antal Árpád felszólalásának a témába vágó részét, amely a valóságban így hangzott el: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak szeretném mondani, hogy kérje meg a főnökét, a miniszterelnök urat, utasítsa a helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, az minősíti a miniszterelnök urat is, és hacsak valakinek nem az az érdeke, hogy a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön valahol esetleg megint olyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 90-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányukba”.
Az Active Watch következtetései és ajánlásai a hatóságok és az újságírók számára
A következtetésekben a jelentés készítői elmondják, noha nem beszélhetünk a magyarok elleni szisztematikus fellépésről, számos olyan eset létezett, amikor a román hatóságok megpróbálták, néha sikerrel, korlátozni a magyar kisebbség szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Mind a sajtó, mind a hatóságok túlreagálják a magyarság politikai követeléseit, és már eleve szélsőségesnek tartják ezeket, és emiatt olyan közvita-témákat bélyegeznek meg, amelyek egy demokráciában legitimnek minősülnek.
Az Active Watch egy másik következtetése szerint a román törvénykezés kiskapukat hagy a visszaélések számára, amelyeknek leggyakoribb elszenvedői a magyar kisebbség tagjai. Leginkább a nemzeti szimbólumaik használat és a himnuszéneklés korlátozásában nyilvánul meg ez a visszaélés. A hatóságoknak a jelentés készítői azt javasolják, hogy Románia tartsa be az ECRI-jelentésben megfogalmazott javaslatokat, kiemelten azt, amely a szimbólumhasználatra vonatkozó törvények pontosítására vonatkozik, és kezdeményezzenek valós párbeszédet a magyar közösséggel az interetnikus feszültségek elkerülése végett. Biztosítsanak egy olyan környezetet, amely lehetőséget teremt a magyar közösségnek többek között a politikai természetű kéréseik és követeléseik kifejezésére. Kezdeményezzenek a tolerancia, sokszínűség és kölcsönös megértés szellemében multikulturális oktatási programokat, amelyek révén megelőzhetőek a magyar és román közösség közötti konfliktusok.
Az újságíróknak az Active Watch azt tanácsolja, hogy maximális odafigyeléssel ellenőrizzék a magyar közösségre vonatkozó információkat, a sajtón keresztüli hangulatkeltés elkerülése végett. Amennyiben lehetséges, kérjék ki a magyar közösség valamely képviselőjének a véleményét a magyar kisebbséget illető témák kapcsán. A román újságírók ugyanakkor igyekezzenek a magyarul elhangzó nyilatkozatok eredeti verzióját megszerezni, és egy független fordítást is kérni.
Kertész Melinda
Transindex.ro
2015. július 24.
Nem engedné be Orbán Viktort Romániába Bogdan Diaconu képviselő
Bogdan Diaconu képviselő felszólította pénteken a külügyminisztériumot, hogy nyilvánítsa nem kívánatos személlyé és ne engedje be Romániába Orbán Viktort.
A magyarellenes megnyilvánulásairól ismert román politikus szerint a magyar miniszterelnök azzal szolgált rá az intézkedésre, hogy a budapesti kormány „bujtatja a nemzetközileg körözött bűnözőt, Markó Attilát”.
A stiripesurse.ro által idézett közleményében Daiconu emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor szombaton beszédet készül tartani Tusnádfürdőn. Szerinte Bukarestnek joga és kötelessége kiutasítani az országból egy olyan kormányfőt, aki nem tartja tiszteletben az igazságszolgáltatást és a román állam szuverenitását.
A képviselő emlékeztetett arra is, hogy volt már precedens magas rangú állami vezetők kiutasítására az Európai Unióban. Azt az esetet hozta fel példának, amikor Sólyom László magyar államfőt nem engedték be Szlovákiába.
Orbán Viktor egyébként péntektől Romániában tartózkodik. A magyar kormányfő este a határon túli magyar szervezetek vezetőivel, köztük Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel vacsorázik.
maszol.ro
2015. július 25.
Mint poros kirakat
A Magyarellenes diskurzus a román médiában című tegnapi tusványosi előadás következtetése: Románia olyan, akár egy régebb tetszetősen berendezett kirakat, mely már be is porosodott, de melynek üvege mögé senki nem is akar benézni. Az előadók szerint ugyanis Romániának a Nato- és Európai Uniós csatlakozás után már nem érdeke tovább rendezni a magyar közösség kéréseit; másfelől – ami kívülről pozitívumnak tűnhet – a szélsőséges román pártok háttérbe szorultak ugyan, de ez nem jelenti a magyarellenes diskurzus megszűntét, hiszen minden román pártnak megvannak a szélsőségesei.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) határozatainak java részét fenntartja a bíróság, ezért úgy tűnik, a tanács tevékenysége a járható út a magyarellenesség visszaszorításának nem könnyű folyamatában – véli Asztalos Csaba, az ODT elnöke. Természetesen, az ODT-hez románellenességgel is fordulnak megkereséssel, ezeket is épp oly mértékben kezelniük kell – tette hozzá. Asztalos ismertette, az elmúlt években nőtt az ODT-hez érkezett megkeresések száma, amit a növekvő tudatossággal magyaráz. Hozzátette, a román sajtóban kimutathatóan magasabbak a magyarellenes megnyilvánulások ünnepeink tájékán. Asztalos azzal magyarázza, hogy az elmúlt hat-hét évben intenzívebbé vált a magyarellenesség, mert a Nato- és uniós csatlakozás előfeltétele volt, hogy Románia rendezze a kisebbségek jogait, 2007-et követően azonban sem belföldi, sem külföldi monitorrendszer nem követi, hogy alkalmazza-e az ország a nemzetközi egyezményekben vállaltakat. Románia a kisebbségek ügyét lezártnak tartja, a kisebbségekre vonatkozó jogszabálykerete viszonylag jó is, de az ország nem annak kiemelkedő példája, hogyan rendezte kisebbségei ügyét, hanem annak, hogyan nem alkalmazza saját törvényeit – fejtette ki Asztalos. Hozzátette, ezt el kell mondani minden lehetséges kül- és belföldi fórumon, de a törvénykezésből alaposan felkészülve, példákkal alátámasztva. A román média objektív tájékoztatásra is képes, erre a kolozsvári kétnyelvű városnévtábla ügyében indított per a példa. Szőcs Izabella, a Minority Rights Egyesület alelnöke még jogászhallgató korában indított civil pert a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal ellen, melyet első fokon megnyert, a fellebbezés után a bíróság a per tárgyát elutasító választ adott. Szőcs Izabella az alapfokú ítélet kimondása után magyar újságíróknak tartott tájékoztatón ismertette a bíróság döntését, mert úgy gondolta, a román média számára ez nem bír hírértékkel – aztán a román újságírók is keresték, hiszen oly formában, hogy egy harmadéves jogászhallgató legyőzte Kolozsvár polgármesterét, érdekessé vált számukra is a történet. Tájékoztatásuk után a román nyelvű média kilencven százaléka objektíven számolt be, ezt Szőcs Izabella annak tulajdonítja, hogy folyamatosan kommunikált a sajtósokkal. A Szőcs Izabelláéval ellentmondó, súlyos példákkal illusztrálta Adrian Szelmenczi, az Active Watch sajtófigyelő projektvezetője a magyarellenes diskurzus jelenlétét a román médiában. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek az RMDSZ-kongresszuson mondott beszédével kapcsolatban először az Agerpres állami hírügynökség vetette fel a terrorizmust, az ugyanarra a kongresszusra küldött államfői üzenetet – mely arra vonatkozott, hogy a kisebbségek ügyében van még tennivalója Romániának – az Agerpres már eleve anélkül a rész nélkül közölte, amelyet Klaus Johannis honlapjáról utólag töröltek. Mindez azt bizonyítja, állami szinten vezényelt a magyarellenes diskurzus fenntartása – véli Szelmenczi. Ugyanakkor a magyarság jogsértései fölött átlép a központi román sajtó, az ezekről szóló hírek ugyanis nem növelik hallgatottságukat-olvasottságukat. Sztereotípiává vált a román sajtóban a magyarság jogos kéréseit úgy beállítani, mint törvénytelenek, az autonómia kérdésénél már egyenesen elakad a kommunkiáció, az újságírók – kik minden valószínűség szerint nem is tudják, mit jelentene az autonómia, csak azt szajkózzák, hogy a magyarok államot akarnak az államban – eleve előítélettel közelítenek a témához – fejtette ki. A Marosvásárhelyen civil kezdeményezésre kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán (melyeket a helyi rendőrség mindenféle törvényekre hivatkozva, hatalmas méretű bírság kilátásba helyezésével próbált eltávolíttatni) egy rendkívül súlyos esetre hívta fel a figyelmet: Cristian Tudor Popescu a Digi24 televízióban úgy reagált a magyar kisebbség jogos kérésére: „hát hol élünk, Ruandában?”. Ruandában ugyanis néhány éve az ottani kisebbség tömeges népirtása zajlott, Szelmenczi értelmezésében tehát Popescu kérdése azt jelenti, örvendjen a magyar, ha élhet, ez jelenti minden jogát. Szelmenczi felhívta a figyelmet, három-négy esztendeje immár a magyarság ellen irányuló gyűlöletbeszéd felülmúlta a cigányság ellenit (ezt támasztja alá az Asztalos Csaba által ismertetett tavalyi IRSOP-felmérés, mely szerint a románok számára az elsődleges veszélyforrást az oroszok és Oroszország, a másodlagost a magyarság és Magyarország jelenti). Szelmenczi szerint az olyasfajta kezdeményezések, mint a szélsőséges Egyesült Románia pártot megalapító Bogdan Diaconué, aki blogján a magyar termékek bojkottjára szólítja híveit, mert „Magyarország nem adja ki a korrupt Markó Attilát”, belefér a szabad véleménynyilvánítás keretébe, Diaconu kezdeményezése egyértelműen szavazatszerzésre irányul, Vadim Tudor, Funar szélsőségeseit próbálja így megfogni, hogy milyen sikerrel, az majd elválik a jövő évi választásokon. A szélsőséges pártok letűnése egyébként a magyarellenesség megszűntét nem vonta maga után, hiszen minden pártnak megvannak a szélsőségesei, Victor Ponta is büszkén fényképeztette magát a székely zászlóval a háttérben, mikor szavazatokra volt szüksége, másnap meg azt mondta, Székelyföld nem létezik – tette hozzá Szelmenczi. Megállapítása szerint bármilyen magyar igényről legyen szó, a román sajtóban csak azt hallani, a magyarságnak be kell tartania Románia törvényeit, alkotmányát, ami a szélsőségesség egy lágyabb – megfogalmazása szerint lightosabb – megnyilvánulása, azt sugallja ugyanis, hogy a magyarság nem őshonos az országban, hanem betelepedett lakosság. És ami még rendkívül súlyos, hogy ezt a szemléletet vallja minden román párt is, liberális vagy szociáldemokrata, kormányon vagy ellenzékben levő – zárta beszédét Szelmenczi.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 27.
Román képviselő a MOL benzinkutak bojkottjára szólította fel a románokat
A szélsőséges nézeteiről ismert Bogdan Diaconu Facebook-oldalán bojkottra szólítja fel a románokat. Arra kéri fel követőit, hogy amíg Magyarország ki nem szolgáltatja Markó Attilát, addig a magyar állam tulajdonában lévő MOL benzinkutakon ne tankoljanak.
„ A románok pénzükkel többé ne támogassanak egy bűnöző országot, amely menedéket biztosít nemzetközileg körözött személyeknek, mint például Markó Attila volt képviselőnek. Ezzel a magyar állam azt jelzi, hogy nem ismeri el Románia szuverenitását” – írja bejegyzésében Diaconu.
„Kötelességünk megvédeni országunkat, amikor a hivatalos képviselők gyáváknak, inkompetenseknek és hazaárulóknak bizonyulnak. Jöjjetek, tegyük meg mi azt, amire sem a Külügyminisztérium, sem a Kormány, sem Románia elnöke nem képes. Leckéztessük meg Orbán Viktor kormányát pofátlanságukért. Bojkottáljuk a MOL benzinkutakat, amíg ki nem adják Markó Attilát!” – zárja felszólítását Bogdan Diaconu.
A szélsőséges képviselő július 23-án közölt bejegyzését eddig közel tízezren megosztották.
http://m.itthon.ma//erdelyorszag
2015. augusztus 19.
Romsics Ignác: A Horthy-kultusz és az ellenkultusz is még sokáig fennmarad
Talán még soha nem kellett befogadnia akkora tömeget az Erdélyi Múzeum Egyesület konferenciatermének, mint szerdán, amikor a Korunk Akadémia „Történelem és emlékezet” sorozatának keretében Romsics Ignác történész tartott előadást Horthy Miklósról. A tömegen még a különleges nyomulási technikával rendelkező televíziós operatőrök sem tudták átvágni magukat, és a lépcsőházban, az ablakon leskelődve is sokan hallgatták az előadást a magyar történelem kétségkívül legmegosztóbb alakjáról.
A nagy érdeklődés előzménye, hogy a román sajtóban – tévesen fordítva le a „Horthy Miklós emlékezete” címet, ahogy a Kolozsvári Magyar Napok programjában is szerepel – az jelent meg, hogy a KMN szervezői az önkormányzat pénzén „megemlékezést” (comemorare) tartanak a román álláspont szerint háborús bűnös kormányzóról. „Erdély elfoglalásáról a kolozsvári városháza pénzén fogunk megemlékezni”, háborgott Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, a Ziarul Faclia napilapszerzője pedig abbéli csodálkozásának adott hangot, hogy a hatóságok engedélyt adtak az előadás megtartására, holott Romániában törvény tiltja „a fasiszta ideológia és jelképek terjesztését.” Ezért Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztője bevezető beszédében fontosnak tartotta kihangsúlyozni magyar és román nyelven is, hogy a közönség nem megemlékezést, hanem történelmi előadást fog hallani az egykori kormányzóról.
Nos, a szimultán románra is fordított előadás valószínűleg csalódást okozott a szenzációt szimatoló sajtósoknak, Romsics Ignác, a Magyar Tudományos Akadémia tagja ugyanis tudományosan tényszerű prezentációval készült, mellőzve mindenféle politikai vagy erkölcsi állásfoglalást.
Pontokba szedte Horthy életrajzának adatait, kitért azokra a mozzanatokra, amelyek még hajóparancsnokként elindították a személye körül kialakult kultuszt. Beszélt a fehérterrorról, amelynek során Horthy emberei a parancsnok tudtával több mint ezer embert (a Tanácsköztársaság vezetőit, támogatóit, baloldali értelmiségieket stb.) végeztek ki bírósági ítélet nélkül. Ez volt az első olyan eseménysor, amely megosztotta a magyar társadalmat vele kapcsolatban.
„Két Horthy-kép alakult ki a magyar társadalomban: mindazok, akiknek érdekeit sértette a Tanácsköztársaság, mert például a vagyonukat államosították vagy elvettek tőlük valamit, azok úgy tekintettek Horthyra, mint egy ország-megmentőre. Ők bálokat szerveztek, amikor bevonult egy-egy városba, ünnepelték. Mindazok viszont, akiken a bosszú csattant, a fehérterror elszenvedői vagy csak a két forradalom résztvevői voltak, úgy gondoltak Horthyra, mint gyilkosra. Ez utóbbiak táborához tartozott például Illyés Gyula és Móricz Zsigmond is” – mondta a történész professzor.
Romsics Ignác két verset is felolvasott és korabeli karikatúrákat is bemutatott a két ellentétes tábor álláspontjának illusztrálására: egyikben dicsőítik, másikban pocskondiázzák a Nemzeti Hadsereg parancsnokát, Horthyt – pedig ekkor még csak 1919-et írtak…
A történész beszélt az „ideiglenesnek” szánt kormányzóvá választásáról, királyával, a Svájcba menekült IV. Károllyal való szembefordulásáról, ami ismét megosztotta a magyar társadalmat, hisz sokan nem tudták neki megbocsátani, hogy lövetett saját uralkodójára, aki őt annak idején parancsnokká tette. „Uborkafára felkapaszkodott” alaknak tartotta sok magyar főnemes, a királypártiak csakúgy, mint a baloldal.
Ő viszont egyre tudatosabban és egyre populistább módszerekkel építette saját kultuszát, amelynek biztos társadalompszichológiai alapul szolgáltak a bécsi döntéseket követő terület-visszacsatolások és az eufórikus hangulat a magyar lakosság körében. 1938-ban, 70 éves korában kultusza már tetőfokára hágott, Romsics korabeli Horthy-irkát (a kormányzó portréjával díszített iskolai füzet), Horthy aláírásával ellátott karácsonyi üdvözletet és Aba-Novák Vilmos ez évben készült, szegedi freskóját is bemutatta, ez utóbbinak domináns alakja szintén a kormányzó. Ez sem volt elég: 400 oldalas „történelmi” könyv jelent meg, amely azt bizonyította, hogy valójában az Árpád-ház nem halt ki, leszármazottja maga Horthy Miklós.
A csillogó felszín mögött azonban sötét dolgok történtek. Megjelentek a zsidótörvények, és Horthy kormányzóként mindegyiket aláírta. Közben a család nagy kedvet kapott arra, hogy a kormányzói státust állandósítsa, így Habsburg Ottó hazatérését megakadályozták, 1942-ben pedig Horthy elérte, hogy fiát, Istvánt kormányzó-helyettessé válassza a parlament, így biztosítva az utódlást a dinasztián belül.
Horthy István azonban repülővel lezuhant a keleti fronton, így a család az akkor még csak egyéves fiacskája, ifjabb Horthy István nagykorúsodásáig akarta biztosítani a folytonosságot. Ebben a törekvésükben azonban sem a római katolikus egyház, sem a magyar főnemesség nem volt partnerük. Közben a magyar parlament által hozott, de Horthy által aláírt zsidótörvények mélységes felháborodást váltottak ki nemcsak a zsidó közösségből, hanem a velük szimpatizáló magyar lakosságból is.
A történelem kegyetlen fintora, hogy Horthy nagyváradi bevonulását például egy gazdag váradi zsidó vállalkozó finanszírozta, rövid idővel azelőtt, hogy a kormányzó aláírta a zsidókat diszkrimináló törvényt…
Ezután sorozatosan jöttek a rossz döntések: 1941 júniusában Magyarország a Horthy döntése nyomán lépett be a második világháborúba, anélkül, hogy Németország kifejezetten kérte volna rá – mondta a történész. Jött a Don-kanyari katasztrófa, majd jött a döntés, hogy a német csapatokat barátként fogadja, nem megszállókként. Horthy ezután kinevezte Sztójayt miniszterelnöknek, ő maga pedig visszavonult a Várba és hetekig nem törődött semmivel.
Közben Európa legnagyobb zsidó közösségét, a magyarországit és észak-erdélyit elkezdik nagyon gyorsan deportálni. Nyolcszázezer ember életéről van szó, és Horthy hagyja, hogy a Sztójay kormány eleget tegyen Hitler követelésének. A vidéki zsidóság 70 százaléka és a budapesti 30 százaléka lágerekben volt már, amikor 1944. július elején végül parancsot adott, hogy állítsák le a deportálásokat. „A jóindulatú értelmezések szerint ekkor kapta kézhez az auschwitzi jegyzőkönyveket, és ekkor tudta meg, mi történik a deportáltakkal” – tette hozzá Romsics. Addigra azonban már 445.000 ember vesztette életét a lágerekben.
Szálasinak, a nyilaskeresztesek vezetőjének úgy adta át a hatalmat, hogy a Gestapo elrabolta kisebbik fiát, Miklóst, így kényszerítve Horthyt a lemondásra. Német, majd amerikai fogságba került, majd Bajorországban, s legvégül Portugáliában élt emigrációban.
Anyagilag többek közt a Vatikán segítette, és – itt jön a történelem másik nagy fintora – olyan zsidó családok, akik a Horthy támogatásával menekültek el Magyarországról 1944 júliusában, és vagyonukat is sikerült kimenekíteniük.
Halála után az új politikai rendszer a történelem legsötétebb figurájának kiáltotta ki, majd a 89-es rendszerváltás óta sokan próbálják újjáéleszteni a kultuszát. 1993-ban, az Antall-kormány idején történt meg újratemetése szülővárosában, Kenderesen. Azóta sokan látogatnak el a sírhoz, mindig van rajta friss koszorú vagy virág – fogalmazott Romsics. Kultuszát főleg menye, István özvegye ápolta 2013-ban bekövetkezett haláláig.
Ahol Horthy-szobrot emelnek, vagy Horthy-utcát neveznek el, ott garantáltan két szembenálló táborra szakad a lakosság, a tüntetőket és ellentüntetőket rendőrkordon választja el egymástól, mindkét oldalon tetőfokra hágnak az indulatok. „Folyik a Horthy-kultusz és a Horthy-ellenkultusz építése is. És nagy a gyanúm, hogy ez legalább a következő egy-két évtizedben nem fog változni” – mondta Romsics Ignác.
maszol.ro
2015. augusztus 30.
Szemet szúrt az udvarhelyi kétnyelvűség
Közel egy éve szolgálatban van, érkezésekor be is mutatták a székelyudvarhelyi helyi rendőrség Dacia Dusterjét, mégsem volt olyan híres, mint amilyenné a napokban vált. Történt ugyanis, hogy a szélsőséges kirohanásairól ismert Bogdan Diaconu román parlamenti képviselő felfedezte magának a gépjárművet, pontosabban annak kétnyelvű feliratozását. Felháborodásának hangot is adott a Facebook közösségi oldalon, ahol szép számban talált követőkre. Akadtak viszont olyanok is, akik szerint a lehető legtermészetesebb és törvényes a többnyelvű autófeliratozás.
Törvényben tiltaná be a magyar feliratok használatát Romániában Bogdan Diaconu, az Egyesült Románia Párt (PRU) alapítója, parlamenti képviselő. A honatyában azt követően fogalmazódott meg egy ilyen jellegű kezdeményezés szükségessége, hogy a Facebook közösségi oldalon nagy felháborodást és vitát váltott ki egy, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség autójáról készült fotó, melyen a „Helyi Rendőrség Székelyudvarhely” magyar felirat olvasható.
„A székelyudvarhelyi helyi rendőrség gépkocsiját látva az az érzésed támad, hogy Magyarországon vagy. Pedig nem, ez egy romániai intézmény gépkocsija, román területen. Így már nem mehet tovább!” – a magyarellenes kirohanásairól ismert fiatal politikus ezzel a bejegyzéssel osztotta meg a fotót, melyet példáját követve több mint 13 ezren tettek közzé üzenőfalukon. A több száz hozzászóló Diaconuhoz hasonlóan sérelmezi, hogy egyesek elfelejtik, hogy milyen országban élnek, illetve van, aki azt is felveti, hogy a város polgármesterét, illetve a helyi rendőrség vezetőjét le kellene tartóztatni és elítélni a magyar nyelvű feliratozás miatt. A szélsőséges politikus egyes követői úgy vélik, hogy egy magyar feliratozású rendőrségi jármű nem számíthat hatósági autónak Romániában, ezért szerintük meg sem kellene állni, ha az ebben tartózkodó rendőrök arra intenének. A szitokszavaktól és gyalázkodásoktól sem mentes hozzászólások azt követően sem csitulnak, hogy egyes – többnyire magyar nemzetiségű – hozzászólók a gépkocsi másik oldaláról készült fotót is megmutatják, melyen immár román nyelven olvasható a felirat, illetve számos példát hoznak fel európai országokból, ahol a kisebbségek nyelvén is feliratozva van a hatósági jármű. Sőt, Diaconu egyes követői már odáig mentek, hogy a magyar nyelv használatának a betiltását követelték, így egészítve ki a képviselő által felvetett és szimpatizánsai körében „közvitára” bocsátott törvényjavaslatot.
A szélsőséges politikus által megosztott fotó történetét a román központi sajtó is átvette, többsége a B1 tévécsatornára hivatkozva, ahol Diaconu élő adásban adhatott hangot felháborodásának. Míg a sajtóorgánumok zöme rácsodálkozva, a „hihetetlen” címszó alatt tárgyalta a témát, a realitatea.net hírportál arra is emlékeztet, hogy a közigazgatási törvény értelmében azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot, megengedett a kisebbségi nyelvhasználat.
Az inkriminált fotó nem mindenkinél ért el hasonló hatást, a témában a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Remus Cernea független parlamenti képviselő rámutat, neki a képet látva az a megnyugtató érzése támad, hogy „egy civilizált, európai országban élek, ahol látható és nemzetközi szinten is elismert erőfeszítéseket tesznek a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása érdekében”. Természetes és törvényes, hogy egy olyan városban, ahol számottevő a kisebbségek számaránya, ezek nyelvét is használják a közigazgatásban, emlékeztet Cernea, rámutatva, hogy ebben csak a „gyűlölet apostolai”, a másságot kifogásolók találnak kivetni valót. „Egy ilyen attitűd veszélyes, demokráciaellenes és nem vezethet máshoz, mint ellenségeskedéshez, feszültséghez, az előítéletek és az ésszerűtlen gyanúsítgatás állandósulásához” – véli közleményében Cernea, hangsúlyozva, hogy egy demokratikus államban az emberek közötti különbségek gazdagítják a társadalmat, nem pedig fordítva. „Nem, a mi országunk nem lehet a nacionalisták, sovének, szélsőségesek, és ezek propagandájának prédája!” – zárja közleményét Remus Cernea, arra szólítva a demokratikus értékek elkötelezettjeit, hogy határolódjanak el a Diaconu-féle szélsőséges megnyilvánulásoktól.
A hatályban lévő törvények értelmében jártak el, amikor a helyi rendőrség szolgálati autójára magyarul is felírták az intézmény nevét, hangsúlyozta szerkesztőségünknek László Szabolcs, az udvarhelyi helyi rendőrség vezetője. „A 2001/215-ös törvény kimondja, hogy azokon a romániai településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, a közérdekű feliratok (utcanévtáblák, intézmények nevei stb.) kétnyelvűek lehetnek. Sőt, egy strasbourgi szabvány határozotton előírja, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség létszáma ezt indokolttá teszi és a lakosságnak igénye van rá, kötelező a kétnyelvű feliratok használata” – sorolta az illetékes. Hangsúlyozta, Székelyudvarhelyen a magyar anyanyelvű lakosság a város 95–96 százalékát teszi ki, így magától értődő volt, hogy egy, a köz szolgálatában álló intézmény szolgálati járművére magyarul is felkerül az intézmény neve. Egyébként a Helyi rendőrség felirat csupán a jármű egyik oldalán szerepel, a másik oldalon, illetve az autó első és hátsó részén román nyelven olvasható ugyanez. „Az ügy nyomán vissza kell térnünk és alaposan át kell néznünk a törvényeket, hogy annak minden szavát betarthassuk. Amennyiben szükséges, az autó mind a négy oldalára magyarul is felírjuk az intézmény nevét” – szögezte le László Szabolcs.
Kovács Eszter, Pap Melinda
Erdély.ma
2015. szeptember 1.
Diaconu beterjesztette magyarellenes tervezetét
Betiltaná a nemzeti kisebbségek nyelvének használatát a romániai közintézményekben Bogdan Diaconu független parlamenti képviselő – adja hírül összeállításába Rostás Szabolcs a kronika.ro-n.
A bukaresti parlament elé hétfőn, a román nyelv napján beterjesztett törvénytervezetben a szélsőséges, magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült politikus kezdeményezi, hogy a közintézmények, állami hatóságok és önkormányzatok kizárólag román nyelven kommunikáljanak, szóban és írásban egyaránt.
Az Egyesült Románia Párt (PRU) elnöke azzal indokolta kezdeményezését, hogy a napokban felfedezte, miszerint magyarul is szerepel az intézmény neve az önkormányzat hatáskörében működő székelyudvarhelyi helyi rendőrség szolgálati gépkocsiján.
A kormányzó Szociáldemokrata Pártból (PSD) tavaly kilépett képviselő hétfőn Facebook-oldalán közölte, törvénytervezetével „meg akarta tisztelni" a román nyelv napját. Ha a törvényhozás elfogadná – amelyre azonban kevés esély van –, a jogszabály törölné a Romániában 2001 óta hatályos közigazgatási törvényt, amely szavatolja a kétnyelvű feliratozást és az anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot.
Diaconu javaslata szerint ugyanis valamennyi állami intézményben kizárólag a román nyelvet lehetne használni, ugyanakkor csakis az állam nyelvén értekezhetnének egymással a községi, városi és megyei tanácsosok is a testületek ülésén és hivatalos találkozókon. (Utóbbi esetben a képviselő csak a külföldi állampolgárságú hivatalosságok, meghívottak számára biztosítana tolmácsot).
Tiltaná a tervezet a közintézmények, települések és utcák nevének magyar feltüntetését, sőt a jogszabály elfogadásától számított harminc napon belül kötelezővé tenné a kétnyelvű feliratok eltávolítását. Nem működtethetnének magyar nyelvű változatot a közintézmények honlapjai sem, és a közérdekű hirdetéseket is kizárólag románul tehetnék közzé.
Diaconu javaslata értelmében a törvény előírásainak be nem tartása esetén a közalkalmazottak, választott vagy kinevezett állami tisztségviselők a kihágás megállapításától számított 48 órán belül elveszítenék munkahelyüket, illetve mandátumukat, sőt soha többé nem alkalmazhatnák őket állami intézménynél – írja a kronika.ro.
Közméltóságok ünnepi üzenete
A bukaresti közméltóságok – az államfő, a miniszterelnök, a két ház elnöke – közleményben méltatta hétfőn a román nyelv napját, amelyet egy két évvel ezelőtt elfogadott törvény alapján ünnepelnek meg az állami és kulturális intézményekben. Klaus Johannis elnök a nemzeti identitás meghatározásának egyik legfontosabb tényezőjének nevezte a román nyelvet, amely szerinte kifejezi a román nép kultúráját, értékeit és hagyományai gazdagságát. Az államfő arra biztatta a külföldön élő románokat, segítsék elő, hogy gyemekeik elsajátítsák és meg is szeressék anyanyelvüket. Victor Ponta kormányfő Facebook-oldalán úgy fogalmazott: „a mai nap a lélek ünnepe az országban, a Moldovai Köztársaságban és a világ minden táján élő román számára".
Erdély.ma
2015. szeptember 1.
Diaconu beterjesztette magyarellenes tervezetét
Betiltaná a nemzeti kisebbségek nyelvének használatát a romániai közintézményekben Bogdan Diaconu független parlamenti képviselő.
A bukaresti parlament elé hétfőn, a román nyelv napján beterjesztett törvénytervezetben a szélsőséges, magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült politikus kezdeményezi, hogy a közintézmények, állami hatóságok és önkormányzatok kizárólag román nyelven kommunikáljanak, szóban és írásban egyaránt.
Az Egyesült Románia Párt (PRU) elnöke azzal indokolta kezdeményezését, hogy a napokban felfedezte, miszerint magyarul is szerepel az intézmény neve az önkormányzat hatáskörében működő székelyudvarhelyi helyi rendőrség szolgálati gépkocsiján.
A kormányzó Szociáldemokrata Pártból (PSD) tavaly kilépett képviselő hétfőn Facebook-oldalán közölte, törvénytervezetével „meg akarta tisztelni" a román nyelv napját. Ha a törvényhozás elfogadná – amelyre azonban kevés esély van –, a jogszabály törölné a Romániában 2001 óta hatályos közigazgatási törvényt, amely szavatolja a kétnyelvű feliratozást és az anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot.
Diaconu javaslata szerint ugyanis valamennyi állami intézményben kizárólag a román nyelvet lehetne használni, ugyanakkor csakis az állam nyelvén értekezhetnének egymással a községi, városi és megyei tanácsosok is a testületek ülésén és hivatalos találkozókon. (Utóbbi esetben a képviselő csak a külföldi állampolgárságú hivatalosságok, meghívottak számára biztosítana tolmácsot).
Tiltaná a tervezet a közintézmények, települések és utcák nevének magyar feltüntetését, sőt a jogszabály elfogadásától számított harminc napon belül kötelezővé tenné a kétnyelvű feliratok eltávolítását. Nem működtethetnének magyar nyelvű változatot a közintézmények honlapjai sem, és a közérdekű hirdetéseket is kizárólag románul tehetnék közzé.
Diaconu javaslata értelmében a törvény előírásainak be nem tartása esetén a közalkalmazottak, választott vagy kinevezett állami tisztségviselők a kihágás megállapításától számított 48 órán belül elveszítenék munkahelyüket, illetve mandátumukat, sőt soha többé nem alkalmazhatnák őket állami intézménynél.
Közméltóságok ünnepi üzenete
A bukaresti közméltóságok – az államfő, a miniszterelnök, a két ház elnöke – közleményben méltatta hétfőn a román nyelv napját, amelyet egy két évvel ezelőtt elfogadott törvény alapján ünnepelnek meg az állami és kulturális intézményekben. Klaus Johannis elnök a nemzeti identitás meghatározásának egyik legfontosabb tényezőjének nevezte a román nyelvet, amely szerinte kifejezi a román nép kultúráját, értékeit és hagyományai gazdagságát. Az államfő arra biztatta a külföldön élő románokat, segítsék elő, hogy gyemekeik elsajátítsák és meg is szeressék anyanyelvüket. Victor Ponta kormányfő Facebook-oldalán úgy fogalmazott: „a mai nap a lélek ünnepe az országban, a Moldovai Köztársaságban és a világ minden táján élő román számára".
Krónika (Kolozsvár)
2015. szeptember 3.
Hargita megye prefektusa szabályos kétnyelvű feliratot követel
Szabályos kétnyelvű feliratozásra szólította fel a székelyudvarhelyi önkormányzathoz tartozó helyi rendőrséget Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa, ellenkező esetben 5000 lejig terjedő bírságot helyezett kilátásba – közölte szerdán a Mediafax hírügynökség.
Múlt héten nacionalista indulatoktól fűtött vita alakult ki internetes fórumokon és a médiában arról, miért olvasható magyarul a Helyi Rendőrség felirat a székelyudvarhelyi rendfenntartók gépkocsijának egyik oldalán. Mint kiderült, a jármű másik három oldalán románul szerepel a felirat. A prefektus szerint a rendőrségi autón alkalmazott váltakozó nyelvű feliratozás szabálytalan. Rámutatott: a közigazgatási kétnyelvűség csak úgy szabályos, ha a kisebbségi nyelvű felirat a „hivatalos román szöveg” alatt jelenik meg azonos méretű betűkkel. László Szabolcs, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség vezetője a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a gépkocsi feliratozásakor a kétnyelvűség mellett a láthatóság szempontját is figyelembe vették, mert a „Politia Locala Odorheiu Secuiesc – Helyi Rendőrség Székelyudvarhely” felirat csak olvashatatlanul apró betűkkel fért volna ki az autóra.
Bunta Levente, a több mint 90 százalékban magyar lakosságú város polgármestere a prefektusi felszólítást kommentálva megjegyezte: a prefektus valójában három magyar és csak egy román feliratot hiányol. Úgy vélte: nagyobb rugalmasságra és több bölcsességre volna szükség a hatóságok részéről az anyanyelv és a közösségi jelképek használatát érintő ügyekben. Az ügy publicitását kihasználva Bogdan Diaconu magyarellenességéről elhíresült független képviselő, a Szociáldemokrata Párt volt tagja hétfőn – saját megfogalmazása szerint – „a magyar feliratok betiltásáról” szóló törvénytervezetet terjesztett a román parlament elé. Az Adevarul című lap szakértőktől is magyarázatot kért, hogyan ébreszthette fel a nacionalista indulatokat a rendőrautón szereplő magyar feliratról közölt fotó. Vasile Dancu szociológus, a PSD volt kisebbségügyi minisztere szerint azért tekintették sokan „sértésnek” a feliratot (amely egyébként a gépkocsi másik három oldalán románul olvasható), mert úgy vélték, egy „román jelképet” ért támadás, hiszen a rendvédelmi szerveket az állam egyik fontos jelképének tartják.
Romániában a települési önkormányzat által finanszírozott helyi rendőrség nem a belügyminisztérium kötelékében működő országos rendőrség helyi szerve, hanem attól függetlenül, a polgármesteri hivatal alárendeltségében fejti ki rendfenntartó tevékenységét.
MTI
Erdély.ma
2015. szeptember 4.
Törvénysértő a törvényjavaslat
Az alaptörvényen kívül más jogszabályokkal is ellentétes Bogdan Diaconu új törvényjavaslata – véli Biró Rozália.
Újabb, ezúttal már a román nyelven kívül minden más nyelv használatát korlátozó törvényjavaslattal élt Bogdan Diaconu, az Egyesült Románia Párt (PRU) alapítója, aki a kormányzó Szociáldemokrata Pártból (PSD) való tavalyi kilépése óta független képviselőként politizál. Diaconu eddig is a PSD egyik magyarellenes hangadójaként, kommunikátoraként volt ismert, és ezt a politikai szegmenst igyekszik lefedni most is. Mint már megírtuk, a törvénytervezete megtiltaná a romániai közintézményeknek, állami hatóságoknak és önkormányzatoknak, hogy a román nyelven kívül bármilyen más nyelven kommunikáljanak, szóban vagy írásban. Előírná, hogy a települési vagy megyei képviselő testületek üléseit kizárólag románul tartsák, “hivatalos tolmácsolást” biztosítva az “idegen meghívottaknak és a román állampolgársággal nem rendelkező résztvevőknek”. A PRU törvénykezdeményezésének elfogadása esetén “közérdekű feliratot” csak románul lehetne feltüntetni Romániában.
Reakció
A tervezet indoklása szerint a törvényjavaslat azt célozza, hogy a románok “ne érezzék idegeneknek magukat saját országukban”, a kisebbségek által lakott térségekben – írta a kezdeményező. Romániában múlt héten egy internetes fórumon, majd a médiában is vita alakult ki arról, miért olvasható magyarul is a Helyi Rendőrség felirat a székelyudvarhelyi önkormányzathoz tartozó rendfenntartók gépkocsiján.A magyarellenességéről elhíresült képviselő erre reagálva dolgozott ki törvénytervezetet – ahogy ő írta – a magyar feliratok betiltására. Erre reagált nagyváradi sajtótájékoztatóján Biró Rozália szenátor. Diaconu a tervezete indoklásában azt mondta, ez nemhogy korlátozó, de még segít is abban, hogy a kisebbségek saját berkeikben őrizzék önazonosságokat. Biró szerint márpedig ez ellentétes az alkotmány 6. cikkelyével, amely a kisebbségvédelemről szól. Emellett ellentétes az anyanyelvhasználatot szabályozó 120-as, 128-as, 215-ös és 304-es számú törvényekkel, az 1994-ben ratifikált kisebbségvédelmi keretegyezménnyel és a 2007-ben törvénybe iktatott regionális és kisebbségi nyelvi chartával is. Sőt, alkotmánybírósági precedens is van: 2001-ben 71 honatya kifogásolta az anyanyelvhasználatot szabályozó 215-ös törvényt, de a taláros tesület a tiltakozást elvetette.
Minden esetre amúgysem sok esély van Bogdan Diaconu mostani törvényjavaslatának elfogadására. Sőt, Biró Rozália is jelezte: normális esetben ez a javaslat már a törvényességi előzetes normakontrollon sem megy át, aztán a szakbizottságokon sem, de ha mégis, akkor a plénum vetheti el. Szerinte ugyanakkor ez az egész azt mutatja, hogy a létező jogszabályokat újabbakkal kellene megerősíteni, majd „oda hatni, hogy azokat gyakorlatba is ültessék”.
A tájékoztató másik pontjaként azt összegezte, számára milyen prioritásai vannak az új parlamenti ülésszaknak. Mint mondta, gyenge az együttműködés a törvényhozás során a parlament és az érintett civilek szervezetei között. Ezért – főleg emberi jogi, nőszervezeti, szociális kérdésekben – konferenciákat fog szervezni a következő hónapokban, minden hónapban egyet.
erdon.ro
2015. szeptember 10.
Sértő törvényterezvezet
Biró Rozália, az RMDSZ Bihar megyei szenátora tegnap sajtótájékoztatón reagált Bogdan Diaconu független bukaresti képviselő – az Egyesült Románia Párt (PRU) alapítójának – hétfőn benyújtott törvénytervezetére, amely a magyar, illetve minden idegen nyelv használatát korlátozná Romániában a közintézményekben mind szóban, mind írásban, illetve arra is kitér, hogy az alkalmazottaknak egymás között is kötelezően az állam hivatalos nyelvét kell használniuk, ellenkező esetben felbontható velük a munkaszerződés, sőt többé nem is alkalmazhatók közalkalmazottként.
„Nagy méretű instabilitás érzékelhető a parlamentben. Mindenki a maga problémájával van elfoglalva. Legalább három lépéssel előre kéne gondolkodni, milyen következménnyel jár egy-egy törvénytervezet jóváhagyása” – fogalmazott Biró Rozália. Mint hozzátette, a hétfőn Bogdan Diaconu által leadott törvénytervezet azt szabályozná, hogy tiszteletben kell tartani a román mint hivatalos nyelv használatát. Azaz előirányozná, hogy hivatalos környezetben a román nyelven kívül egyéb nyelv nem használható, és egymás között a román állam alkalmazottai sem használhatnak egyéb nyelvet. Amennyiben valaki nem román állampolgár, az kérheti a tolmácsolást. A törvénytervezet például megtiltaná az utcák neveinek stb. más nyelvű feliratozásait, illetve 30 napot ad az „idegen nyelvű” feliratok eltüntetéseire a törvénytervezet. A közérdekű információk feltüntetése is kizárólag az állam nyelvén, azaz románul lenne lehetséges.
Ezzel kapcsolatban Biró szenátor több ellentmondást is felsorolt. „Ezen a héten nem lehetett politikai nyilatkozatot tenni, de amikor lesz rá alkalmam, megteszem” – fogalmazott. Pontokba szedve próbálta cáfolni e törvénytervezet indoklását, mely Diaconu szerint nem alkotmány- és nem törvényellenes. De az Alkotmány 6. cikkelyét sérti, ugyanis e szerint biztosítani kell a nemzeti kisebbségek jogát ahhoz, hogy megőrizzék, fejlesszék és kifejezzék etnikai, nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási hovatartozásukat, értékeiket. Ennek pedig eleve ellentmond, hogy a közszférából kitiltaná a magyar nyelv használatát. Ezen kívül az Alkotmány 20. cikkelye, amely az emberi jogok nemzetközi keretegyezményére vonatkozik, határozottan leszögezi, hogy mindazon egyetemes emberi jogok kitételeit, amelyeket elfogadtak az emberi jogok egyetemes nyilatkozata keretében, tiszteletben kell tartani, illetve ugyanitt a 2. bekezdésben kimondják, hogy amennyiben az ország törvényei korlátozóbbak, akkor a nemzetközi egyezményeket kell használni.
„Nem szabad elvonatkoztatnunk attól, hogy ilyen és hasonló szemléletű törvényhozók dolgoznak Románia parlamentjében. Szükséges a továbbiakban az, hogy együtt, mint magyar közösség, Romániában élő kisebbségek őrködjünk a már megszületett törvények fölött, amelyek az elmúlt 25 év következetes, a nemzeti kisebbségek frakciója révén elért érdekképviseleti munkának eredményei” – hangsúlyozta a szenátor. Hozzátette, nem a román közösség ellen és nem az állam hivatalos nyelve ellen szól a politikai nyilatkozata, hanem a magyar közösségért és a nemzeti kisebbségi közösségekért annak érdekében, hogy betartsák azt, amire ígéretet tettek, amikor aláírták a keretegyezményeket. „Romániának szavahihető kötelezettségvállalása kell legyen az EU-ban” – fogalmazott a szenátor.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. október 8.
Az ember nem változik
Székely Csaba drámaíró szeptemberben Vitéz Mihály című drámájával elnyerte a Színikritikusok Díját Magyarországon. A szerzővel a drámáról, a román–magyar Erdély-képről beszélgettünk legújabb díja kapcsán.
– Vitéz Mihály című drámája a Színházi Kritikusok Céhe által immár 35. alkalommal átadott gálán elnyerte a legjobb új magyar dráma avagy színpadi szöveg díját. Az elmúlt években kapott elismerésekhez viszonyítva mennyiben más ez a díj?
– Én mindegyiknek örülök, hiszen egyik sem úgy jön, hogy számítok rá, hanem mindig meglepetésként ér. A Színikritikusok Díja különösen értékes díjnak számít a színházi szakmában, mivel politikától független, és a végeredmény titkos szavazással dől el. Senki sem szólhat bele a jelöltek névsorába, még a Színházi Kritikusok Céhének elnöke sem. Bármelyik kritikus, aki látott legalább kilencven előadást az adott évadban, szavazhat, és a szavazás eredménye csak a díjátadó gálán derül ki. Később pedig nyilvánosságra hozzák az összes szavazatot, tehát nemcsak független és titkos, hanem átlátható is.
– Mi a Székely Csaba-drámák sikerének titka?
– Einstein mondta egyszer, hogy nem sikeresnek kell lenni, hanem hasznosnak. Én is ezt próbálom tenni, a siker és annak mibenléte nem igazán érdekel. Meg különben is ez múlandó, mint a szépség. Nagyon ritka, hogy valaki élete végéig sikeres maradjon. Szenvedélyesen szeretem a munkám, és akkor is csinálni fogom, ha majd kevesebb figyelem irányul rám.
– Honnan származott az ötlet a Vitéz Mihályhoz?
– Érdekelt a története. Hogyan került Erdély trónjára egy havasalföldi vajda? Milyen volt a viszonya a székelyekkel, és hogyan tudta őket a magyarok ellen fordítani? Olvasni kezdtem róla, és időközben a szombathelyi Weöres Sándor Színház kiírt egy drámapályázatot, én meg gondoltam, hogy ha már így állunk, érdemes lenne drámát írni ennek a Mihálynak a történetéből. Egyrészt szerettem volna, hogy mások is megismerhessék ezt az embert és a korabeli viszonyokat, hogy összehasonlíthassák a mával. Másrészt izgalmasnak tűnt kipróbálni a történelmi dráma műfaját. De hogyan csináljam, hogy a közönség ne aludjon bele? Kitaláltam hát hozzá egy formát és egy nyelvet, és belevágtam.
– Mi érdekelte jobban, a 17. század vagy a mai kor átszűrve egy más történelmi korszak szűrőjén?
– Mielőtt írni kezdtem volna, előtte körülbelül két hónapot kutatómunkával töltöttem. Ez majdnem olyan izgalmas, mint az írás, mert az ember közben rengeteg érdekességre bukkan, csak közben gyűlik a türelmetlenség, hogy el kéne már kezdeni azt a drámát. Úgy érzem, elég sok információt gyűjtöttem ahhoz, hogy hiteles képet tudjak festeni arról a korról, de mégsem az volt a célom, hogy a kort lefessem. Törekedtem ugyan egyfajta történelmi hűségre, leszámítva a Buzescu-fivérek sorsát, de nem történelemleckét szerettem volna írni, nem realista művet akartam, hanem egyszerűen elmesélni egy sztorit, ami a mai nézőt is érdekelheti. Azért érdekelheti, mert megláthat benne olyan dolgokat, amelyek a mára is ugyanannyira jellemzőek, mint a 16–17. századra. Például a hatalom természete elég kevéssé változott azóta. Egyébként nem is hiszem, hogy ezek a dolgok változni tudnának. Akik a történelmet progresszióként, az emberiség fejlődéseként látják, azokat szerintem csak elkápráztatják a technikai eredmények. Maga az ember nem változik.
– Az erdélyi magyaroknak és románoknak más-más képe van az erdélyi történelemről. Van-e a Vitéz Mihálynak etnikai töltete? Lesz-e a darabnak román nyelvű bemutatója vagy ez nem tét egy színházi előadásnál?
– Mai szemmel kétségkívül van egy pikantériája annak, ahogy Mihály vajda idején a különböző etnikumú emberek egymással szembekerültek, de annak idején ez nem etnikai kérdés volt, és ezt érzékeltetni is próbáltam a szövegben. Ez egy shakespeare-i értelemben vett királydráma mai köntösben, tehát elsősorban nem az uralkodó nemzetisége, hanem a státusza a lényeges. A román és magyar történelemkép szempontjából viszont tényleg problematikus az egész, mivel én történelmi dokumentumok alapján írtam a drámát, és a mai román hivatalos történelemszemlélet gyakran köszönőviszonyban sincs ezekkel. Szerintem nagyon sok feszültség eltűnne a romániai magyarok és románok közötti viszonyból, ha sikerülne egy közös, mindkét fél által elfogadott történelemkönyvet összeállítani, de egyelőre ennek sajnos nincs sok esélye. Elmondom, miért gondolom, hogy nincs. Nemrég írtam egy új darabot a román–magyar viszonyról, és inspirációs forrásért néha ellátogattam Bogdan Diaconu román nacionalista politikus Facebook-oldalára, ahova be-beírogattam. Itt derült ki számomra, hogy a román és a magyar Erdély-történet azért tér el ennyire radikálisan egymástól, mert a dák–román kontinuitáselmélet nagyon szilárdan tartja magát. Valahogy így lehet összefoglalni román nacionalista szemszögből: van egy föld, ami háromezer éve a mienk, ti magyarok jöttetek, pár száz évre elvettétek tőlünk, aztán visszaszereztük, és most vigyázunk rá, hogy ne vegyétek el újra. Ennek a gondolkodásmódnak és lényegében a hivatalos román történetírásnak is az alapja a dák–román kontinuitáselmélet, és ezt a többség tényként kezeli. Mihály vajda is ezért lehet „nagy egyesítő”, nem pedig hódító, mert ő eszerint román földre érkezett, amit éppen mások bitoroltak, ő pedig kicsit visszaszerezte. Ha ezt a dákán kontinuitáselméletet valahogy sikerülne elég erős érvekkel kizárni az egyenletből, a két Erdély-kép automatikusan közelíteni kezdene egymáshoz, és békésebben élnénk. De megfosztani tőle a románságot olyan, mintha tőlünk el akarnák venni a honfoglalást, és helyette azt mondanák, hogy teszem azt, szláv törzsek rabszolgáiként kerültünk a Kárpát-medencébe. No de ilyen jellegű érzékenységgel én nem foglalkozhattam, úgyhogy az a román néző, aki a hivatalos román történelmet vagy egy Sergiu Nicolaescu-féle hősi mesét szeretne látni, ha majd nálunk is látható lesz az előadás, az minimum csalódni fog, vagy lehet, hogy meg is sértődik. De egyelőre nem fenyeget ez a veszély, ugyanis a romániai színházak, bár évek óta tudják, hogy létezik ez a darab, eddig még egyszer sem érdeklődtek iránta.
– Drámáit már számtalan színházban játsszák Erdélyben és Magyarországon is – a kolozsvári közönség mikor fog találkozni Székely Csaba-darabbal?
– Valószínűleg akkor, ha a kolozsvári színház úgy gondolja, hogy amit én csinálok, az őt érdekli. Rajtam nem múlik.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. október 16.
Diaconut letiltották
Néhány perccel azután, hogy Bogdan Diaconu az Adevărul honlapján megjelentetett egy bejegyzést arról, hogy az RMDSZ a magyarok által meggyilkolt románok sírjánál fejet hajtva ünnepelné a magyar nyelv napját, a kiadvány szerkesztősége nemcsak arról döntött, hogy törli az RMDSZ-ről szóló cikket, de Diaconu eddigi – természetesen önkéntes – együttműködését is felbontotta az újsággal, vagyis a magyarellenes megnyilvánulásairól híres fiatalember többé nem tehet közzé alkalmi jellegű publicisztikát az oldalukon. „Vajon miért és kit ijesztett meg egy RMDSZ-ről szóló vezércikk?” – méltatlankodott utóbb Diaconu a Ştiripesurse.ro honlapon. (Főtér)
FELE PÉNZT AZ RMDSZ KAPJA. A magyar külügyminisztérium, a miniszterelnökség, illetve az Eurotrans Alapítvány között idén létrejött együttműködési megállapodás és szerződés értelmében szeptembertől az RMDSZ által működtetett Eurotrans Alapítvány is beszállt az erdélyi honosítási ügyintézésbe. Az alapítvány szeptembertől 19 területi irodában, 70 munkatárssal, 25 millió forintból kezdte meg a kettős állampolgársággal kapcsolatos ügyintézést. Nagy Zoltán, az Eurotrans kuratóriumi elnöke szerint a szeptemberi mérleg 2545 személy honosítási dokumentációjának az összeállítását jelentette. Amint fogalmazott, testvériesen osztoznak a pénzen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia Központokkal. (Transindex) KÖZÖS IMA A BÉKÉÉRT. Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes kilencnapos közös imára és böjtre hív Európa békéjéért mától. Böjte Csaba azt szeretné, ha sok-sok templomban, magánházban, de a médián keresztül is sok nyelven, minél többen együtt tudnának imádkozni a világ békéjéért. Déván személyesen is részt lehet venni minden este a szentmiséken, és együtt imádkozni azért, hogy elhallgassanak a fegyverek, és elkezdődjön a bölcs párbeszéd. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 23.
Bizottsági nem a Trianon-törvényre
A szélsőséges nézeteiről ismert Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, az Egyesült Románia Párt elnöke már hozzászoktatta a közvéleményt magyarellenes megnyilvánulásaihoz, a legutóbbi tervezete azonban minden eddigi javaslatán túltesz.
A képviselő "Június 4-e Trianon és a magyar elnyomás elleni harc napja" címmel terjesztett be jogszabály-tervezetet, mely többek között kötelezővé tenné a trianoni békeszerződés aláírásának (1920. június 4.) állami pompával történő megünneplését országos és helyi szinten egyaránt. Diaconu ugyanakkor 1-től 5 évig terjedő börtönbüntetést róna ki azokra, akik Trianon jogosságát megkérdőjelezik, a békeszerződést negatív jelzőkkel illetik, valamint kétségbe vonják azt a „tényt", mely szerint a magyarok az erdélyi románokat évszázadokon át elnyomták.
A törvénytervezetet véleményezte a képviselőház Emberjogi, egyházügyi és nemzeti kisebbségi bizottsága is. Erről kérdeztük Kereskényi Gábor parlamenti képviselőt, a bizottság titkárát. „A Trianon-törvénytervezetet benyújtó kolléga Vadim Tudor egy gyengére sikeredett, kicsinyített mása. Szerencsére nem kellett túl sokat érvelni e felháborító kezdeményezés ellen, a szakbizottság ugyanis egyhangú szavazatával negatív véleményezést bocsátott ki annak kapcsán. Remélhetőleg ugyanígy fog dönteni a Képviselőház plénuma is. Fel kell ugyanakkor figyelnünk arra, hogy a romániai magyarság elleni törvénykezdeményezések és közigazgatási intézkedések igenis léteznek, jelen vannak, s valószínűsíthető, hogy a választások közeledtével egyre gyakoribbá válnak. Nekünk az a kötelességünk, hogy minden ilyen kezdeményezést elhárítsunk, hogy megvédjük közösségünket, hiszen erre kaptunk felhatalmazást" - hangsúlyozta az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke.
szatmar.ro
2015. december 2.
Bogdan Diaconu az RMDSZ betiltását kezdeményezte
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti képviselőház elé Bogdan Diaconu független képviselő szerdán arra az állítólagos merényletkísérletre hivatkozva, amelyet – az ügyészség szerint – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet (HVIM) kézdivásárhelyi elnöke akart elkövetni.
A magyarellenes megszólalásairól elhíresült politikus indoklásában kifejtette: bár az RMDSZ „formálisan" elhatárolódott a merényletkísérlettől, a magyar szövetség évek óta a román állam egysége, nemzeti és oszthatatlan jellege ellen áskálódik, az általa vezetett önkormányzatok pedig a HVIM fő finanszírozói. Az RMDSZ megalakulása óta támadja az alkotmány első cikkelyét és nyíltan etnikai alapon követel területi autonómiát – érvel a képviselő, aki szerint ezzel a magyar érdekképviselet a román államiság és annak területi épsége ellen intéz megengedhetetlen támadást.
Ha a parlament elfogadja a tervezet, az RMDSZ valamennyi választott törvényhozóját és önkormányzati képviselőjét megfosztanák mandátumától és tíz évre kizárnák a közéletből. Diaconu szerint törvénytervezete nem irányul a magyar kisebbség tagjai ellen, ugyanis az RMDSZ vagyonát „társadalmi beilleszkedésükre" fordítanák: a kormány egy speciális pénzalapot hozna létre, és a pénzből román nyelvtanfolyamokat rendeznének a magyarok számára.
A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szerint Beke István, a HVIM helyi vezetője, házi készítésű bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi katonai parádén. A bukaresti táblabíróság kedden harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke István Attilát, akit az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésének szándékával gyanúsítanak, amit 10-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel büntet a román büntető törvénykönyv. A bukaresti szenátus márciusban elutasította már Bogdan Diaconu két magyarellenes törvénytervezetét: az egyik az autonómiapárti megmozdulásokat, a másik pedig az „etnikai zászlók" nyilvános használatát büntette volna. Diaconu a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben szerzett mandátumot, ám tavaly, amikor az RMDSZ-szel közös kormánykoalícióban lévő pártja önmérsékletre szólította fel, kilépett a PSD-ből és Egyesült Románia Párt (PRU) néven új politikai alakulatot alapított.
MTI
Erdély.ma
2016. január 15.
Az SRI és a Székelyföld intim viszonya
Hans Hedrich politológus alaposan körbejárja a román-székely-magyar társkapcsolat mozgatórugóit.
Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely másik pontján, a helyi, őshonos lakosságnak – amilyen a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez.
Aztán a Románia által aláírt szerződések, charták és nemzetközi megállapodások, valamint – részben – a román alkotmány és törvények értelmében is, ennek a népességnek joga van nyilvánosan használnia az identitását kifejező jelképeket (pl. címereket, a székely zászlót), mint ahogy kétnyelvű szövegeket/feliratokat stb. is.
Ennek ellenére a nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikus módon kialakítottak egy valósággal eltorzított képet a magyarokról, mely szerint ez egy idegen és ellenséges népesség, mely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. Teljesen hamis! Azóta sok minden jó irányban változott (ez az egész társadalom érdeme!), de Erdélyben megfigyelhető a hardcore nacionalizmus „dühös” feléledése, beleértve és kimondottan az állami struktúrákban, aminek erőteljes visszhangja van mind a médiában/interneten, mind a helyi viszonyokban…
Következésképpen, amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök-milicisták, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság létezik), Victor Roncea (médiazsoldos, aki nevetséges érvekkel bélyegezte meg és tette gúny tárgyává a leginkább hazafi románokat – a verespataki projekt ellenzőit) vagy olyan neoszekus politikusok, mint Bogdan Diaconu (tudatosan hazudik a közvéleménynek a kétnyelvű feliratok székelyföldi alkalmazásáról; a Képviselőházban törvénytervezeteket nyújt be a nemzeti „kisebbségek” nyelvi és politikai önszerveződési jogainak megsemmisítése érdekében). Ezeknek az etno-imposztoroknak a szövegeit - akik láthatóan jó kapcsolatokat ápolnak a „szervekkel”, nulla- és féligazságok hivatásos kitalálói mindenről, ami nem illik bele a hiányos felfogóképességükbe, valamint etnikumok közötti konfliktusok és mesterséges ellenségességek buzgó gerjesztői - azonnal átveszik és felerősítik a neten az úgynevezett nacionalista trollok.
Mivel az erdélyi magyarok képviselői a mai napig nem ismerik részletesen azokat a jogokat, melyekkel az általuk képviseltek azért rendelkeznek, mert magyarokként ők is őshonosak (nemcsak egy más nemzetiségű többségnek alávetett „nemzeti kisebbség”), mint ahogy az összes többi erdélyi etnikai csoport, illetve azért, mert az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt effektív módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, melyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak az ebben a térségben élő közösségek egyes tagjainak diskurzus és jövőbeni „terveinek” szintjén megnyilvánuló radikalizálódásához.
Mivel a román hatóságok továbbra is – és mintha egyre kitartóbban – generálják a székelyek/magyarok ellen irányuló törvénysértő és provokatív lépéseket (amit az AEÁ Külügyminisztériumának egyik jelentése, az Európa Tanács jelentése és – félénken, fél szájjal – még Románia elnöki hivatala is elismert), levonhatjuk azt a logikus következtetést, hogy mesterségesen fokozni akarják a magyarok elégedetlenségét, hogy abból aztán kialakulhasson a hőn áhított (?) magyar „ultranacionalizmus, irredentizmus, sovinizmus”, amit aztán be lehet majd mutatni, és ami ellen majd éppen azok küzdhetnek, akik létrehozták és fenntartják azt (a betelepített tisztviselők ezrei és ezrei, akiket azért helyeztek át Erdélybe/Székelyföldre, hogy ’megoldják’ azokat a ’gondokat’, melyeket éppen a jelenlétük és bukaresti távirányítású tevékenységük okoz).
Ez egy banális, de még mindig működő és jövedelmező körbeforgó stratégiája a feszültségkeltésnek, mely mögött könnyen felfedezhetők nemzeti-szekusi, vagy mondjuk inkább úgy, „neo-ceauşiszta” ihletésű személyek, csoportok, struktúrák.
Az erdélyi ceauşiszta gyarmatosítás volt kiváltságosainak (és utódaiknak) a stay-behind/Gladio típusú utóvéd hadáról van szó: a térségünkből származó vagy Moldvából és a Regátból nagy számban és – nem igaz? – „szent küldetéssel” „importált” köztisztviselőkről, akiknek az a feladatuk, hogy megvédjék Romániát a (nagyrészt románok és a nemzetközi geopolitikai csillagzat által gyártott) „magyar veszélytől”.
Néhány kulcsszereplője ennek erdélyi intézményesített román nacionalizmus valóságos szindikátusának, akik folyamatosan és ellenségesen nyilvánulnak/nyilvánultak meg az erdélyi magyarok/székelyek legitim jogainak ügyében: a Székelyföld székhelyére, Marosvásárhelyre/Tg. Mureş ejtőernyőztetett és oda erősen rögzített jelenlegi – import – polgármester, Dorin Florea; a volt erdőtolvaj-miniszter Mircea Duşa; a nemzeti érdek volt vészvillogós minisztere, Gabriel Oprea; a Ponta-kormány Kovászna megyei kormánymegbízottai; a milicista-pribék Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrség jelenlegi vezetője; a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok (úgynevezett) Civil Fóruma, Nagy-Románia visszasírói, akikhez seregnyi blogger (lásd fentebb), többé-kevésbé félrevezetett, intoxikált és megtévesztett bérkommentelő és bértapsonc társul, akik fejszével rontanak rá mindenkire a kommentszekcióban és az FB-on, ahol a magyarok minden románellenes provokációnak minősített jogos követelésére – mintha utasításra tennék – Erdély etnikai megtisztítását követelik (mottó: „Kifelé a magyarokkal az országból!”… ha nem tetszik nekik az az állandó üldözési és inkriminálási bánásmód, aminek minden alkalommal ki vannak téve, amikor újra előhozakodnak a nemcsak legitim, de valójában nagyon is szerény óhajaikkal).
(Videoösszeállítás Moldovan Radu Sandu, a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség vezetője, Románia egyetlen még hivatalban lévő nemzeti-kommunista pribékje által elkövetett atrocitásokról… Érdekes, hogy sem Dan Tănasă, sem Bogdan Diaconu, sem Victor Roncea nem háborodik fel ezen egy magát „az etnikumok közötti együttélés európai modelljének” nevező EU-államra nézve szégyenletes és méltatlan helyzeten…)
Hova akartam valójában kilyukadni: Csak egy újabb bizonyítékot kívántam bemutatni arra vonatkozóan, hogy a székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja, melyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). Konkrétan a Neue Züricher Zeitung (NZZ) neves svájci napilap egyik, 2015. október 23-án megjelent cikkéről van szó, melyben nevezett Szőcs Csongor (helyesen: Zoltán – a szerk.), akit a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Igazgatóság – a szerk.) a 2015. december 1-i, kézdivásárhelyi (mindenkire nézve szerencsés módon be nem következett) „terrorista petárdázás” miatt vett őrizetbe, egyértelműen és világosan kijelenti, hogy ő és HVIM-es társai akár erőszakhoz is folyamodnak majd, amennyiben a város központjában, a nemzeti hős Gábor Áron szobra mellé felvont székely zászlót a hatóságok (törvénytelenül) újra eltávolítják. Idézet: „Sollte sie, wie vor anderthalb Jahren, von der Verwaltung entfernt werden, wären Csongor Szöcs und seine Gesinnungsgenossen augenblicklich zur Stelle, um dies zu verhindern, notfalls mit Gewalt.” Az NZZ eredeti cikke itt érhető el>>>
Az az árboc, melyre a székely identitást kifejező jelképet felhúzták ugyanakkor az a helyszín is volt, melyet a SRI (Román Hírszerző Szolgálat – a szerk.), a DIICOT, a MAI (Belügyminisztérium –  a szerk.) Székelyföldön egyre nagyobb számban jelenlévő tisztviselői által régóta ismert radikálisok a december 1-i petárdák majdani elhelyezéséhez kiválasztottak. (A székelyföldi rendőrök, katonák, SRI-sek, csendőrök, ISU-sok (Rendkívüli Helyzetek Felügyelősége – a szerk.), tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiből telepítettek be oda, egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal –, de a gondot nem annyira a származásuk, mint inkább az a SZEREPÜK jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben látensen vagy nyíltan ellenségesen viselkedő fegyveres erőt képviseljenek,
ezáltal bármikor képesek és mentálisan nyitottak válsághelyzeteket és mesterséges etnikumok közötti konfliktusos helyzeteket megrendezni/kirobbantani az őket a háttérből irányító nemzeti-szekus utóvéd érdekében…) Íme, tehát, hogyan „konspiráltak” nyíltan az úgynevezett székely terroristák: nyíltan megmondva néhány külföldi újságírónak, hogy mit terveznek tenni… ha továbbra is megsértik az őket megillető jogokat. (A Martin Woker riporterrel folytatott beszélgetésre valamikor 2015 nyarán-őszén került sor. Ez azért tudom, mert Woker erdélyi látogatása során riportot készített a környezetvédő mozgalomról, melyben a Neuer Weg Egyesület is megjelent, melynek munkatársa vagyok. Találkoztam és beszélgettem a riporterrel, így tudtam arról, hogy a riporter Székelyföldről is cikket készül írni.)
Ha a SRI-nek van magyar nyelven beszélő személyzete, de német nyelvű nincs, ez a tisztelt intézmény baja (melyet éppen egy – igaz, renegát – magyar, Asztalos Imre, azaz Virgil Măgureanu úr hozott létre… SRI, mondjatok KÖSZÖNETET a magyaroknak, hogy egyáltalán léteztek és a székelyeknek, hogy jó zsíros fizetéseket vehettek fel kockázati pótlékokkal, mert különben ugyanannyiért kellene dolgoznotok, mint az egyszerű embereknek, akiknek az adóját arra veritek el, hogy a saját cinikus kasztérdekeitek kiszolgálására ugrasszátok egymásnak őket!). De az, hogy az NZZ-ben megjelent cikkről a SRI-nak még csak nem is súgtak, vagy nem küldték azt át neki a SIE-s (Külügyi Hírszerző Szolgálat – a szerk.) kollégák, vagy legalább a volt kormányfő Ponta apósa, aki… Svájcban volt DIE-s (Külügyi Hírszerző Főosztály, a Ceauşescu-rezsim külföldön tevékenykedő hírszerző szolgálata – a szerk.), komoly aggodalmat jelent Románia számára: a meglévő (rossz)szolgálatok nem kommunikálnak egymással? Látszólag ezek csak… vannak, de NEM adják jelét, hogy valódi szolgálatokat tennének Romániának, az itteni igazi gondok (intézményesült korrupció, szervezett bűnözés, intézményesült nacionalizmus, román etnokrácia Erdélyben/Székelyföldön, az éppen a SRI-ből/DIICOT-ból és az ezekhez kapcsolódó körökből érkező nacionalista diverziók és közvélemény-megtévesztések stb.) ellen harcolva.
A SRI-nek legalább bele kellene olvasnia a nemzetközi sajtóba,
időnként, így már ősszel értesült volna a három másodrangú székely dühéről és közbe tudott volna lépni, például a sepsiszentgyörgyi nacionalista kormánymegbízottnál, akinek székelyek ellen folytatott közigazgatási zaklatása az egyik fő oka annak, hogy a Szőke testvérek és Beke tűzijátékokkal készültek megijeszteni az embereket. Mindentől függetlenül mégis úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőke 1.+2. hibáztak. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (mely végső soron diskurzus szintű és virtuális jellegű maradt).
Másrészt minden államnak annál inkább be kellene tartania az önkényesen egyetlennek és hivatalosnak kikiáltottól eltérő nyelvű és etnikumú őshonos népességekkel szemben vállalt nemzetközi kötelezettségeit (Erdély esetében ugyanis olyan közösségekről van szó, melyek jóval régebbiek annál az államnál, melynek területe kiterjeszkedett a kérdéses történelmi/őshonos csoportok által lakott Erdélyre, mely állam aztán egy részüket önkényesen idegeneknek és ellenségesnek nyilvánított, hogy ezáltal megfoszthassa őket egyéni és kollektív jogaiktól – beleértve a belső önrendelkezéshez való elidegeníthetetlen jogot is, melyből az – esetleg autonómián keresztül megvalósuló – önrendelkezési jog származik). A kérdéses állam bizonyos írott és íratlan kötelezettségek és törvények megsértésével TUDATOSAN kényszeríti folyamatos frusztráltsági állapotba az adott csoportokhoz tartozó polgárai egy részét és ezáltal – elkerülhetetlen módon – radikális csoportok és szélsőséges megoldások felé taszítja őket.
Ezáltal azzal, hogy Bukarest megtagadta 1920 után, egyértelmű ígéretei ellenére, az erdélyi német felekezeti oktatás finanszírozását, mely annak kompenzálása lett volna, hogy (szintén önkényesen) kisajátították a szászok Nagyszeben környéki „Sieben Richter” erdőit, melyekből a szász oktatási rendszert finanszírozták – ezek a román nacionalista politikák vezettek a szász közösség elszegényedéséhez (saját eszközeikből kellett fenntartaniuk az oktatási rendszerüket) és ezáltal e nemzeti csoport jelentős részének gyors nacionalista-protonáci radikalizálódásához. Később aztán a szászokat hibáztatták azért, mert csatlakoztak Adolf Hitler náci mozgalmához, ami 1944–1945-ben elég ok volt ahhoz, hogy kisajátítsák házaikat, a felnőtt lakosságot pedig a Szovjetunióba deportálják, a 70-es években pedig ez vezetett a szászok eladásához is Németországnak…
Úgy tűnik, Bukarest Székelyföldön most is ezt a régi receptet alkalmazza (melyet sok más etno-kleptokratikus rezsimű államban is bevetnek):
zaklat, diszkriminál, radikalizál – hogy aztán még jobban zaklathasson, diszkriminálhasson, radikalizálhasson a diszkrimináltakban okozott frusztrációkra válaszul. Ezzel valamikor majd eljutnak annak az embercsoportnak a végső inkriminálásához és nyilvános lejáratásához, melynek célja megfosztani őket attól a joguktól, hogy egy bizonyos területen éljenek. Innen az asszimiláción és/vagy elkergetésen/eladáson keresztül megvalósuló etnikai tisztogatásig már csak egy lépésnyi távolság marad. Ceauşescu ezt is megtette – és úgy tűnik, hogy az újra összefogó neo-ceauşiszták továbbra is azon dolgoznak, hogy szétverjék az Erdélynek nevezett európai mikrokozmoszt. Az utolsó célkitűzés: Székelyföld közigazgatási és etnikai-demográfiai/nyelvi feldarabolása.
A római jog egyik alapelve a PACTA SUNT SERVANDA. Vagyis egy megkötött megállapodást be kell tartani/alkalmazni kell – tehát a romániai/erdélyi nemzeti úgynevezett „kisebbségek” jogaira vonatkozó rendelkezéseket is. Itt az ideje, hogy Románia ezeket a kötelességeit azok betűjében és szellemében teljesítse – beleértve az 1918. december 1-i Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő nagylelkű ígéretet is, mely nélkül Erdélyt nem lehetett volna elcsatolni Magyarországtól és Romániához csatolni: „III. Teljes körű nemzeti szabadság minden együttélő népnek. Minden nép a saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni, saját kebeléből származó egyéneken keresztül és minden nép az azt alkotó egyének arányának megfelelően kap képviseleti jogot az ország törvényhozó testületeiben és kormányzásában.”
An nou fericit Ardealului si ardelenilor, lipsit de petarde si aruncatori de petarde (la propriu si la figurat), scapati de sub control! (Az alább magyarul és németül is szereplő jókívánság így hangzik: „Petárdáktól és (szó szerint és átvitt értelemben vett) petárdavetőktől mentes boldog újévet Erdélynek és az erdélyieknek. –  a szerk.)
Boldog es bekes uj evet Erdelynek es az erdelyieknek!
Gutes und friedliches Neues Jahr, Siebenbürgen und Siebenbürger!
Hans Hedrich, politológus és civil/környezetvédő aktivista, Waldkraiburg (Németország) foter.ro
2016. január 23.
Hans Hedrich: A Román Hírszerző Szolgálat és Székelyföld intim viszonya
Hans Hedrich politológus alaposan körbejárja a román–székely–magyar kapcsolat mozgatórugóit. Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely más pontján, a helyi, őshonos lakosságnak – mint a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez. Továbbá a Románia által aláírt szerződések, charták és nemzetközi megállapodások, valamint – részben – a román alkotmány és törvények értelmében is ennek a népességnek joga van nyilvánosan használni az identitását kifejező jelképeket (pl. címereket, a székely zászlót), mint ahogy kétnyelvű szövegeket/feliratokat stb. is.
Ennek ellenére a nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikusan kialakítottak egy eltorzított képet a magyarokról, mely szerint idegen és ellenséges népesség, amely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ, és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. Ez teljesen hamis! Azóta sok minden jó irányban változott (az egész társadalom érdeme!), de Erdélyben megfigyelhető a kemény nacionalizmus dühös feléledése, beleértve az állami struktúrákat, aminek erőteljes visszhangja van mind a médiában/interneten, mind a helyi viszonyokban…
Következésképpen, amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság él), Victor Roncea (médiazsoldos, aki nevetséges érvekkel bélyegezte meg és tette gúny tárgyává a leginkább hazafi románokat – a verespataki projekt ellenzőit), vagy olyan neoszekus politikusokra, mint Bogdan Diaconu (tudatosan hazudik a közvéleménynek a kétnyelvű feliratok székelyföldi alkalmazásáról; a képviselőházban törvénytervezeteket nyújt be a nemzeti „kisebbségek” nyelvi és politikai önszerveződési jogainak megsemmisítése érdekében). Ezen etno-imposztorok szövegeit – akik láthatóan jó kapcsolatot ápolnak a „szervekkel”, emellett nulla- és féligazságokat találnak ki mindenről, ami nem illik bele hiányos felfogóképességükbe, valamint buzgón gerjesztenek etnikumok közötti konfliktusokat és mesterséges ellenségességeket – azonnal átveszik és felerősítik az interneten az úgynevezett nacionalista trollok.
Mivel az erdélyi magyarok képviselői a mai napig nem ismerik részletesen azokat a jogokat, amelyekkel az általuk képviseltek azért rendelkeznek, mert magyarként ők is őshonosak, akár az összes többi erdélyi etnikai csoport (nem csak egy más nemzetiségű többségnek alávetett „nemzeti kisebbség”), illetve, mert az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt hatékony módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, melyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak a közösség egyes tagjai  diskurzusának és jövőbeni terveinek szintjén megnyilvánuló radikalizálódáshoz.
Mivel a román hatóságok továbbra is – és mintha egyre kitartóbban – generálják a székelyek/magyarok ellen irányuló törvénysértő és provokatív lépéseket (amit az AEÁ külügyminisztériumának egyik jelentése, az Európa Tanács jelentése és – félénken, fél szájjal – még Románia elnöki hivatala is elismert), levonhatjuk a logikus következtetést, hogy mesterségesen akarják fokozni a magyarok elégedetlenségét, hogy abból aztán kialakulhasson a hőn áhított (?) magyar „ultranacionalizmus, irredentizmus, sovinizmus”, amit aztán be lehet majd mutatni, és ami ellen majd éppen azok küzdhetnek, akik létrehozták és fenntartják (a betelepített tisztviselők ezrei és ezrei, akiket azért helyeztek át Erdélybe/Székelyföldre, hogy „megoldják” azokat a gondokat, melyeket éppen jelenlétük és bukaresti távirányítású tevékenységük okoz). Ez banális, de még mindig működő és jövedelmező körbeforgó stratégiája a feszültségkeltésnek, mely mögött könnyen felfedezhetőek nemzeti-szekusi, vagy mondjuk inkább úgy,
neoceauşiszta ihletésű személyek, 
csoportok, struktúrák.
Az erdélyi ceauşiszta gyarmatosítás volt kiváltságosainak (és utódaiknak) stay-behind/Gladio típusú utóvédhadáról van szó: a térségünkből származó vagy Moldvából és a Regátból nagy számban és – nem igaz? – „szent küldetéssel” „importált” köztisztviselőkről, akiknek az a feladatuk, hogy megvédjék Romániát a (nagyrészt románok és a nemzetközi geopolitikai csillagzat által gyártott) „magyar veszélytől”.
Néhány kulcsszereplője az erdélyi intézményesített román nacionalizmus valóságos szindikátusának, akik folyamatosan és ellenségesen nyilvánulnak/nyilvánultak meg az erdélyi magyarok/székelyek legitim jogainak ügyében: a Székelyföld székhelyére, Marosvásárhelyre ejtőernyőztetett és oda erősen rögzített jelenlegi – import – polgármester, Dorin Florea; a volt erdőtolvaj-miniszter Mircea Duşa; a nemzeti érdek volt vészvillogós minisztere, Gabriel Oprea; a b Kovászna megyei kormánymegbízottjai; a milicista-pribék Radu Sandu Moldovan, a Hargita Megyei Rendőrség jelenlegi vezetője; a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok (úgynevezett) Civil Fóruma, Nagy-Románia visszasírói, akikhez seregnyi blogger (lásd fentebb), többé-kevésbé félrevezetett, intoxikált és megtévesztett bérkommentelő és bértapsonc társul, akik fejszével rontanak rá mindenkire a kommentszekcióban és a Facebookon, ahol a magyarok minden románellenes provokációnak minősített jogos követelésére – mintha utasításra tennék – Erdély etnikai megtisztítását követelik (mottó: „Kifelé a magyarokkal az országból!”… ha nem tetszik nekik az az állandó üldöző és inkrimináló bánásmód, amelynek minden alkalommal ki vannak téve, amikor újra előhozakodnak a nemcsak legitim, de valójában nagyon is szerény óhajaikkal).
(A Youtube csatornán megtekinthető egy videó-összeállítás Radu Sandu Moldovan, a Hargita Megyei Rendőrség vezetője, Románia egyetlen még hivatalban lévő nemzeti-kommunista pribékje által elkövetett atrocitásokról… Érdekes, hogy sem Dan Tănasă, sem Bogdan Diaconu, sem Victor Roncea nem háborodik fel ezen egy magát „az etnikumok közötti együttélés európai modelljének” nevező EU-államra nézve szégyenletes és méltatlan helyzeten…)
Csak újabb bizonyítékot kívántam bemutatni arra vonatkozóan, hogy a székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja,
melyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak). Konkrétan a Neue Züricher Zeitung neves svájci napilap egyik, 2015. október 23-án megjelent cikkéről van szó, melyben nevezett Szőcs Csongor (helyesen: Zoltán – a szerk.), akit a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság a 2015. december 1-jei kézdivásárhelyi (mindenkire nézve szerencsés módon be nem következett) „terroristapetárdázás” miatt vett őrizetbe, egyértelműen és világosan kijelenti, hogy ő és HVIM-es társai akár erőszakhoz is folyamodnak majd, amennyiben a város központjában, a nemzeti hős Gábor Áron szobra mellé felvont székely zászlót a hatóságok (törvénytelenül) újra eltávolítják. Idézet: „Sollte sie, wie vor anderthalb Jahren, von der Verwaltung entfernt werden, wären Csongor Szöcs und seine Gesinnungsgenossen augenblicklich zur Stelle, um dies zu verhindern, notfalls mit Gewalt.” A székelyföldi rendőrök, katonák, hírszerző szolgálatosok, csendőrök, a Rendkívüli Helyzetek Felügyelőségének emberei, tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiről telepítettek oda, egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal – de a gondot nem annyira származásuk, mint inkább az a szerepük jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben
latensen vagy nyíltan ellenségesen 
viselkedő fegyveres erőt képviseljenek, ezáltal bármikor képesek és mentálisan nyitottak válsághelyzeteket és mesterséges etnikumok közötti konfliktusos helyzeteket megrendezni/kirobbantani az őket a háttérből irányító nemzeti-szekus utóvéd érdekében… Íme tehát, hogyan „konspiráltak” nyíltan az úgynevezett székely terroristák: elmondva néhány külföldi újságírónak, hogy mit terveznek tenni… ha továbbra is megsértik az őket megillető jogokat. (A Martin Woker riporterrel folytatott beszélgetésre valamikor 2015 nyarán-őszén került sor. Ez azért tudom, mert Woker erdélyi látogatása során riportot készített a környezetvédő mozgalomról, melyben a Neuer Weg Egyesület is megjelent, amelynek munkatársa vagyok. Találkoztam és beszélgettem a riporterrel, így tudtam arról, hogy Székelyföldről is cikket készül írni.)
Ha a Román Hírszerző Szolgálatnak (RHSZ) van magyarul beszélő személyzete, de német nyelvű nincs, ez a tisztelt intézmény baja (melyet éppen egy – igaz, renegát – magyar, Asztalos Imre, azaz Virgil Măgureanu úr hozott létre… Hírszerzők, mondjatok köszönetet a magyaroknak, hogy egyáltalán léteztek, és a székelyeknek, hogy jó zsíros fizetéseket vehettek fel kockázati pótlékkal, mert különben ugyanannyiért kellene dolgoznotok, mint az egyszerű embereknek, akiknek adóját arra veritek el, hogy a saját cinikus kasztérdekeitek kiszolgálására ugrasztjátok egymásnak őket!). De az, hogy a Neue Züricher Zeitungban megjelent cikkről az RHSZ-nek még csak nem is súgtak, vagy nem küldték azt át neki a külügyi hírszerző szolgálatos kollégák, vagy legalább a volt kormányfő, Ponta apósa, aki… Svájcban a Ceauşescu-rezsim külföldi hírszerző szolgálatánál dolgozott, komoly aggodalmat kelthet Romániára nézvést: a meglévő (rossz)szolgálatok nem kommunikálnak egymással? Látszólag ezek csak… vannak, de nem adják jelét, hogy valódi szolgálatokat tennének Romániának, az itteni igazi gondok (intézményesült korrupció, szervezett bűnözés, intézményesült nacionalizmus, román etnokrácia Erdélyben/Székelyföldön, az éppen a hírszerző szolgálattól vagy a korrupcióellenes ügyészségtől és az ezekhez kapcsolódó körökből érkező nacionalista diverziók és közvélemény-megtévesztések stb.) ellen harcolva.
Az RHSZ-nek legalább bele kellene olvasnia a nemzetközi sajtóba időnként, így már ősszel értesült volna a három másodrangú székely dühéről, és közbe tudott volna lépni, például a sepsiszentgyörgyi nacionalista kormánymegbízottnál, akinek székelyek ellen folytatott közigazgatási zaklatása az egyik fő oka annak, hogy a Szőke testvérek és Beke tűzijátékokkal készült megijeszteni az embereket. Mindentől függetlenül mégis úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőke hibázott. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (mely végső soron diskurzusszintű és virtuális maradt).
Másrészt minden államnak annál inkább be kellene tartania az önkényesen egyetlennek és hivatalosnak kikiáltottól eltérő nyelvű és etnikumú őshonos népességekkel szemben vállalt nemzetközi kötelezettségeit (Erdély esetében ugyanis olyan közösségekről van szó, melyek jóval régebbiek az államnál, amelynek területe kiterjeszkedett a kérdéses történelmi/őshonos csoportok által lakott Erdélyre, mely állam aztán egy részüket önkényesen idegeneknek és ellenségesnek nyilvánított, hogy ezáltal megfoszthassa őket egyéni és kollektív jogaiktól – beleértve a belső önrendelkezéshez való elidegeníthetetlen jogot is, melyből az – esetleg autonómián keresztül megvalósuló – önrendelkezési jog származik). A kérdéses állam bizonyos írott és íratlan kötelezettségek és törvények megsértésével tudatosan kényszeríti folyamatos frusztráltsági állapotba az adott csoportokhoz tartozó polgárai egy részét, és ezáltal – elkerülhetetlen módon – radikális csoportok és szélsőséges megoldások felé taszítja őket.
Azzal, hogy Bukarest 1920 után egyértelmű ígéretei ellenére megtagadta az erdélyi német felekezeti oktatás finanszírozását, mely annak kompenzálása lett volna, hogy (szintén önkényesen) kisajátították a szászok Nagyszeben környéki Sieben Richter erdőit, amelyekből a szász oktatási rendszert finanszírozták – ezek a román nacionalista politikák vezettek a szász közösség elszegényedéséhez (saját eszközeikből kellett fenntartaniuk az oktatási rendszerüket), és ezáltal e nemzeti csoport jelentős részének gyors nacionalista-protonáci radikalizálódásához. Később aztán a szászokat hibáztatták azért, mert csatlakoztak Adolf Hitler náci mozgalmához, ami 1944–45-ben elég ok volt ahhoz, hogy kisajátítsák házaikat, a felnőtt lakosságot pedig a Szovjetunióba deportálják, a 70-es években pedig ez vezetett a szászok eladásához Németországnak…
Úgy tűnik, Bukarest Székelyföldön most is ezt a régi receptet alkalmazza (melyet sok más etno-kleptokratikus rezsimű államban is bevetnek):
zaklat, diszkriminál, radikalizál –
hogy aztán még jobban zaklathasson, diszkriminálhasson, radikalizálhasson a diszkrimináltakban okozott frusztrációkra válaszul. Ezzel valamikor majd eljutnak annak az embercsoportnak a végső inkriminálásához és nyilvános lejáratásához, céljuk megfosztani őket attól a joguktól, hogy egy bizonyos területen éljenek. Innen az asszimiláción és/vagy elkergetésen/eladáson keresztül megvalósuló etnikai tisztogatásig már csak lépésnyi távolság marad. Ceauşescu ezt is megtette – és úgy tűnik, hogy az újra összefogó neoceauşiszták továbbra is azon dolgoznak, hogy szétverjék az Erdélynek nevezett európai mikrokozmoszt. Az utolsó célkitűzés: Székelyföld közigazgatási és etnikai-demográfiai/nyelvi feldarabolása.
A római jog egyik alapelve a pacta sunt servanda. Vagyis egy megkötött megállapodást be kell tartani/alkalmazni kell – tehát a romániai/erdélyi nemzeti úgynevezett „kisebbségek” jogaira vonatkozó rendelkezéseket is. Itt az ideje, hogy Románia ezeket a kötelességeit azok betűjében és szellemében teljesítse – beleértve az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozatban szereplő nagylelkű ígéretet is, mely nélkül Erdélyt nem lehetett volna Magyarországtól Romániához csatolni: „III. Teljes körű nemzeti szabadság minden együtt élő népnek. Minden nép a saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni, saját kebeléből származó egyéneken keresztül, és minden nép az azt alkotó egyének arányának megfelelően kap képviseleti jogot az ország törvényhozó testületeiben és kormányzásában.”
An nou fericit Ardealului si ardelenilor, lipsit de petarde şi aruncători de petarde (la propriu şi la figurat), scăpaţi de sub control! (Az alább magyarul és németül is szereplő jókívánság így hangzik: „Petárdáktól és (szó szerint és átvitt értelemben vett) petárdavetőktől mentes boldog új évet Erdélynek és az erdélyieknek – a szerk.)
Boldog és békés új évet Erdélynek és az erdélyieknek!
Gutes und friedliches Neues Jahr, Siebenbürgen und Siebenbürger!
A szerző politológus 
és civil/környezetvédő aktivista, Waldkraiburg (Németország)
Forrás: Neuerweg.ro/Főtér. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)