Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Diaconu, Bogdan
166 tétel
2010. március 16.
A konzervatívok kizárnák az RMDSZ-t
A Konzervatív Párt (PC) az RMDSZ kizárását kéri Emil Boc kormányfőtől két kormánytag, Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Cseke Attila egészségügyi miniszter „teljesen alkotmányellenes” magatartása miatt – közölte kedden Bogdan Diaconu, az alakulat alelnöke.
Diaconu kedden kifejtette: az egészségügyi miniszter hétfőn a kolozsvári megemlékezésen egy olyan transzparens mellett állt, amelyen azt írta, „Székelyföld nem Románia!”, Markó Béla miniszterelnök-helyettes pedig múlt héten a kormány fejlécével ellátott magyar nyelvű meghívót küldött a marosvásárhelyi iskolaigazgatóknak. A PC alelnöke szerint az alakulat szerdán az ügyészséghez fordul.
Hétfőn több mint 1000 személy vett részt a kolozsvári, március 15-i ünnepségeken. A résztvevők között volt László Attila alpolgármester, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, Fekete Emőke, a Kolozs megyei tanács alelnöke, Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári konzulja, továbbá Cseke Attila egészségügyi miniszter is. Egy marosvásárhelyi iskolaigazgató Emil Bocnak írt levelében elpanaszolta, hogy Markó Béla miniszterelnök-helyettes a kormány nevében az állam hivatalos nyelvétől eltérő nyelven, azaz magyar nyelven írt meghívót küldött az iskolaigazgatóknak.
Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta: magyar nemzetiségű tanároknak, iskolaigazgatóknak, igazgatóhelyetteseknek címzett meghívókról van szó, amelyek kétnyelvűek voltak. „Nagyon jó, hasznos, magamra nézve pedig kötelező is, hogy magyar nyelven fordulok a magyar nemzetiségű tanárokhoz, és a jövőben is hasonlóan járok el” – szögezte le az RMDSZ elnöke.
(paprikaradio.ro) Forrás: MNO.hu
2010. március 17.
Újra előkerült a magyar kártya
A március 15-i megemlékezések látszólag a román nacionalisták malmára hajtották a vizet, ugyanis egy nappal a ’48-as forradalmi ünnepségek után „általános offenzívát” indítottak az RMDSZ ellen.
Mircea Duşa, a szociáldemokraták képviselőházi alelnöke szerint az lett volna normális, ha a csíkszeredai megyeházára felvont székely zászló – amelyet a Hargita Megyei Tanács hivatalosan magáénak fogadott el – a román közösséget jelképező elemeket is tartalmaz. Duşa emlékeztetett: tíz évvel ezelőtt „nagy nehézségek árán” tudta csak felhúzatni az épületre a román nemzeti lobogót.
„Nem lenne semmi gond a lobogóval, ha valóban csak a megye zászlaja lenne, de a kezdeményezők szerint ez az alkotmányban nem létező Székelyföld egészét jelképezi” – fejtette ki a PSD-s politikus, azt is szóvá téve, hogy a március 15-i megemlékezésen az is elhangzott, hogy Székelyföld nem tartozik Romániához.
A Konzervatív Párt (PC) sem akart alulmaradni a „licitben” és felszólította Emil Boc miniszterelnököt, hogy „dobja ki a kormányból az RMDSZ-t az alkotmány megszegése miatt”. Bogdan Diaconu konzervatív alelnök bejelentette, panaszt nyújtottak be az ügyészségen Markó Béla ellen, és a miniszterelnök-helyettes távozását kérik, mert szándékosan megszegte az alkotmányt, amikor a miniszterelnöki hivatal fejlécével ellátott papíron magyar nyelvű meghívót küldött a magyar iskolaigazgatóknak.
Mint ismeretes, a szövetségi elnököt a Vatra Româneasca szélsőséges szervezet is „bepanaszolta” a miniszterelnöknél. Markó utólag egyértelművé tette, hogy a magyarokkal eddig és ezentúl is anyanyelvükön kommunikál, miniszterelnök-helyettesi minőségében is.
Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt (PRM) főtitkára tegnap nem kevesebbet kért Traian Băsescu államfőtől, mint népszavazás kiírását az RMDSZ törvényen kívül helyezéséről, és a szövetség színeiben közhivatalt betöltő szakértők elbocsátását.
„Történelmi lehetőség előtt áll Románia elnökeként: törvényen kívül helyeztetheti az RMDSZ-t, visszavonhatja az összes parlamenti, kormányzati és helyi emberük mandátumát, beszüntetheti az RMDSZ irányítása alatt álló civilszervezetek és sajtótermékek pénzelését” – sorolta „kihagyhatatlan” ajánlatait a volt kolozsvári polgármester.
A nagyromániás politikus szerint ezzel egy időben anyagi támogatásban kellene részesíteni a Vatra Românească Szövetséget és az Avram Iancu Egyesületet, amelyek „a román szellemiség megőrzéséért küzdenek”. Gheorghe Funar hozzátette: hatályon kívül kell helyezni azt a kormányhatározatot, amelynek értelmében Erdély több mint ezer települése „magyar nevet is kapott”, és vissza kell vonni azokat a privilégiumokat, amelyeket a magyarok az utóbbi húsz évben élveztek, beleértve „az etnikai alapú iskolai szeparatizmust”.
„Ez a négy intézkedés elhárítaná az ország területi integritására törő magyar veszélyt” – summázott a szélsőjobboldali politikus. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. augusztus 9.
Bogdan Diaconu: Tiltsák ki Szegedi Csanádot Romániából!
Szegedi Csanádnak, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének nemkívánatos személlyé nyilvánítását kéri a román hatóságoktól Bogdan Diaconu, a román Konzervatív Párt (PC) alelnöke.
A politikus vasárnapi közleményében azt kéri az illetékes román hatóságoktól, hogy ne szemléljék tétlenül Szegedi Csanád „Románia feldarabolására irányuló bujtogatásait”, és nyilvánítsák nemkívánatos személlyé Romániában. A magyarországi politikus EP-képviselői irodát nyitott Marosvásárhelyen, és pénteken bejelentette, hogy a Jobbik baráti kört alapít az erdélyi városban.
A román parlamentben maroknyi törvényhozóval rendelkező, gyakran nacionalista hangvételt megütő konzervatívok alelnöke szerint Szegedi Csanád legutóbbi marosvásárhelyi nyilatkozataiban arra bujtogatta a székelyeket, hogy vonuljanak az utcára autonómiaköveteléseik érvényesítése érdekében, ami a román politikus szerint veszélyes precedens lenne.
Diaconu szerint „a magyar politikusoknak nem szabad elfelejteniük, ha meg akarják szerezni Románia egy részét, hogy Erdély már akkor is a románoké volt, amikor a magyarok évszázadokkal ezelőtt barbárokként elözönlötték a Kárpát-medencét”.
A román politikus a Jobbik romániai tevékenységének a betiltását követeli, mert „Románia egy részének az autonómiáját támogatják”, ami alkotmányellenes. A román Mediafax hírügynökség tudósítása szerint Szegedi Csanád pénteken Marosvásárhelyen kijelentette, hogy egyetért azzal az állásponttal, miszerint a székelyeknek békés utcai tüntetéseken is követelniük kell az autonómiát, ha más megoldás nem létezik.
Duna Televízió. Erdély.ma
2010. augusztus 9.
Nem tolongtak a Jobbik vásárhelyi baráti körének megalakulásán
Első határon túli baráti körét alakította meg Marosvásárhelyen a szélsőjobboldali pártként elkönyvelt magyarországi Jobbik. A hétvégére meghirdetett eseményre közel húsz szimpatizáns gyűlt össze a Szegedi Csanád EP-képviselő által Vásárhely belvárosában nemrég nyitott irodájában. A baráti körbe beiratkozottak egyből párttagságot is nyertek, függetlenül attól, hogy Erdélyben valamelyik politikai alakulatnak a tagjai vagy sem. Marosvásárhely után a Jobbik az idén még Baróton, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon szeretne baráti köröket alakítani.
Stílusosan, fehér ingben és vitézkötéses Bocskai-mellényben fogadta a Jobbik első határon túli baráti körének alakulására érkezőket a párt európai parlamenti képviselője, Szegedi Csanád. A Marosvásárhely központjában bérelt negyedik emeleti kis irodát közel húsz, többnyire helybéli, illetve a városban tanuló fiatal érdeklődő töltötte meg. A közép- valamint az idősebb korosztályt nagyjából egy-egy személy képviselte. A bemutatkozásból és a beszélgetésből hamar kiderült: senki nem akar kimondottan politizálni. Az összeseregletteket a közösségért való tenni vágyás vezényelte a baráti kör alakuló ülésére.
Az érkezők nem is tudták: belépésükkel párttagságot is nyernek. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az erdélyi magyarság közérzetének javulása érdekében mielőbb tenni kell. Valami olyasmit, amit a romániai magyar pártok nemigen vállalnak fel – állapították meg az ifjak. Ezt hangoztatta Szegedi Csanád is, aki úgy érzi, a jobbikosoknak be kell kapcsolódniuk a város közéletébe. „Nem politizálni, hanem első sorban megemlékezéseket, kulturális eseményeket szervezni akarunk. Ugyanakkor, amikor és ahol szükség van, a város magyarsága érdekében is hallatjuk majd szavunkat” – mondta a házigazda szerepébe került vendég. Szegedi gyorsan hozzáfűzte: a Jobbik Baráti Köre majd a románsággal való jó együttélés jegyében próbálja a magyar érdekeket képviselni.
Hogy miért éppen Marosvásárhelyen, és a közeljövőben talán Baróton, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és más erdélyi településeken? „Azért, mert a Jobbik egy határokon átívelő párt, amely Budapesten az erdélyi magyarságnak is meg szeretne felelni” – magyarázta a Szegedivel együtt érkező Novák Előd országgyűlési képviselő. Ilyen tekintetben a jobbikosok már is van, mire büszkélkedjenek – hangsúlyozta a két fiatal politikus, majd a Trianon-emléknap és a tanulók határon túli, egykori magyar területre való kirándulások állami finanszírozásának a megszavazását nevezte a parlamentben eltöltött első néhány hónap legnagyobb eredményének.
Nem népes, de lelkes tábor
A baráti kör alakuló ülése előtt Szegediék mintegy tíz-tizenöt személyre számítottak, végül tizenheten gyűltek be a képviselői irodába. „Az egyik barátom javaslatára iratkoznék be a Jobbikba. Nem látok semmi kivetnivalót abban, hogy ezek a fiatalok a nemzeti érzelmekre és értékekre alapozva, kissé másként, főként a közösségért politizálnak, nem mint azok, akik húsz-harminc éve képtelenek megválni székeiktől” – érvelt belépése mellett egy neve elhallgatását kérő fiatal. Kérdésünkre, hogy miért nem vállalja névvel is tagsági minőségét, a huszonéves fiú környezete előítéleteire hivatkozott. Mint mondta, meghökkenésére még azok közül is, akik kimondottan magyar érzelműek, visszahúzódást tapasztalt. „Az egyik unokatestvérem megpróbált lebeszélni a baráti körbe való belépésről, mondván, hogy mi lesz, ha kitudódik, hogy anyai nagyanyánk román volt?” – mesélte a fiatalember.
A közép- és az idősebb nemzedék távolmaradására vonatkozó felvetésre Vitus Örs irodavezető derűlátóan reagált. Mint mondta, a péntek esti csak az alakuló ülés volt, még sokan csatlakozhatnak a baráti körhöz, és egyébként is számítanak a tapasztaltabb személyekre. Hozzátette: az iroda mindössze másfél hónapos működtetése alatt több mint kétszázan megfordultak az Ifjúsági utca 2. szám alatti épületben, jobbára idős emberek. Kíváncsian kérdeztük, egy magyarországi párt brüsszeli képviselője miként segíthet egy romániai magyarnak. „Többnyire jogi tanácsadással. Az az igazság, hogy olyan kérdésekkel fordultak eddig hozzánk, amire eleve lenne megoldás, csakhogy az emberek nem tudják, hova menjenek – látta be Szegedi Csanád, aztán elszólta magát: – A többség lényegében gratulálni jött az irodanyitáshoz”.
Örültek „a Spielmannok támadásának”
Felvetésünkre, hogy a megjelent tizenöt-húsz személy kissé nem kevés a több száz értelmiségihez képest, akik a nyár elején a Jobbik marosvásárhelyi jelenléte ellen aláírásukkal tiltakoztak, Vitus Örs irodavezető határozott nemmel válaszolt. „Nem tudom, hogy az aláírók mennyire értelmiségiek, mint ahogy azt sem, hogy valóban több százan vannak-e. Mindaddig, amíg a listán Michael Jordan vagy Biszku Béla neve is szerepel, akik közül egyik sem értelmiségi, de még csak nem is vásárhelyi, nem hinném, hogy ezt a tiltakozást komolyan kellene venni. Egyébként Kézdivásárhely polgármestere és mások is tiltakoztak amiatt, hogy valaki az ő nevükben is aláírta az elektronikus formában közlekedő levelet” – fejtette ki Vitus Örs.
Irodavezetője eszmefuttatását Szegedi Csanád azzal toldotta meg, hogy ugyanúgy, ahogy Magyarországon az SZDSZ és az MSZP támadásai elismerést jelentenek a Jobbik számára, „Erdélyben a Spielmannok támadása” is felér a dicsérettel. Kérdésünkre, hogy EP-képviselőként, azon kívül, hogy a tiltakozást kezdeményező Spielmannok egyike zsidó származású, még mit tud Sebestyén Spielmann Mihályról, Szegedi szintén kérdéssel válaszolt: „Spielmann zsidó? Nem tudtam.” Marosvásárhely és egyben Erdély egyik legelismertebb történésze és könyvtárosa, a Teleki Téka vezetője, Sebestyén Spielmann Mihály közíró volt az első, aki az iroda megnyitása után a Népújság hasábjain az auschwitzi áldozatok, valamint félig kiirtott családja nevében tiltakozott az ellen, hogy Marosvásárhelyen vagy bárhol Erdélyben a Jobbik irodát vagy bármi egyebet nyisson
Konzervatívok: nem kell a Jobbik Romániában
A Konzervatív Párt (PC) kéri a román hivatalos vezetést, hogy nyilvánítsák nemkívánatos személynek Szegedi Csanádot. Bogdan Diaconu PC-alelnök szerint erre azért van szükség, mivel a jobbikos EP-képviselő „uszította” a székelyeket, hogy vonuljanak az utcára és követeljék az autonómiát. „Veszélyes precedenst teremt ez az uszítás. Kérjük a hatóságokat, hogy ne nézzék tétlenül a Románia szétdarabolását célzó uszításokat és nyilvánítsák nemkívánatos személlyé Szegedi Csanádot” – írta vasárnapi közleményében Diaconu.
„Mi ez a Jobbik párt, amely idejön, hogy kioktassa Romániát? A Jobbik elnevezése hasonlít a Csillagok háborújának egyik szereplőjére, Jabbára, akihez kapzsiságában hasonlít is. Ha a magyar politikusok Románia egy részét akarják, nem szabad elfelejteniük, hogy ez a föld a románoké, akárcsak századokkal ezelőtt, amikor ők barbárokként elözönlötték ezt a vidéket” – fogalmaz a PC alelnöke.
A PC alelnöke úgy véli, a romániai Jobbik-szervezetek létrehozása Erdély egy része autonómiájának támogatása céljából „nyílt támadás” a román alkotmány és az állam ellen. Ezért a konzervatívok kérik, hogy a hatóságok tiltsák be a Jobbik romániai tevékenységét.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2010. augusztus 10.
Az ENSZ asztalán Székelyföld autonómiája
Tőkés László ellen beszélt Călian
Székelyföld területi autonómiáját szorgalmazza három romániai magyar civil szervezet az ENSZ emberi jogi főbizottságának küldött egyik jelentésében, amelyet hétfőn és kedden vitat meg a nemzetközi szervezet illetékes testülete.
Az ENSZ-hez elküldött úgynevezett árnyékjelentés Székelyföld területi autonómiája mellett az erdélyi magyarság önálló oktatási rendszerének kiépítését sürgeti. A dokumentumot a Bolyai Kezdeményező Bizottság, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a székelyföldi Pro Regio Siculorum Egyesület nyújtotta be.
A BKB már júliusban tájékoztatta a sajtót arról, hogy az ENSZ egyik bizottsága napirendre tűzte Románia kisebbségpolitikájának a megvitatását. Az ENSZ honlapján elérhető dokumentum kollektív kisebbségi jogok megadását kéri a székelyföldi magyarok számára. A szerzői arra hívják fel a figyelmet, hogy Székelyföld területi autonómiájának hiánya miatt a román állam monopóliumot gyakorol a székely közösség legértékesebb javai, természeti kincsei fölött, ezért az ott élő magyar közösség egyre kiszolgáltatottabbá válik, és veszélybe kerül identitásának megőrzése és fejlődése. Szóvá teszik, hogy lassan halad a kommunizmus idején elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, és a román kormány alárendeltségébe tartozó intézmények vezetőinek csak kevesebb mint 20 százaléka magyar nemzetiségű.
A jelentés szerzői megoldásként azt javasolják, hogy Székelyföld kapjon különleges státust, és önálló közigazgatási egységként alkosson egységes gazdasági fejlesztési régiót.
Az ENSZ faji megkülönböztetés megszüntetésének bizottsága (CERD) Genfben ülésezik augusztus 2-a és 27-e között, ahol tizenegy ország helyzetét – köztük Romániáét is – vizsgálja. Az ENSZ szakemberei meghallgatják a román kormánynak a kisebbségekre vonatkozó jelentését, valamint a romániai magyarság és a roma közösség helyzete kapcsán előterjesztett árnyékjelentéseket is. A CERD majd saját jelentését készít, amelyben ajánlásokat fogalmaz meg.
Asztalos Csaba, a román Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke – aki a román hivatalos küldöttség vezetője – az Adevărulnak elmondta, hogy Romániának a nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogi kerete megfelel a diszkrimináció megelőzésére irányuló nemzetközi szabványoknak. Asztalos hozzátette, hogy a kisebbségek esetében hazánk legtámadhatóbb pontját a romák helyzete képezi, de az országot az különbözteti meg a térségben lévő többi államtól, hogy a romániai romák ellen nem voltak fegyveres támadások.
A Kolozs megyei demokrata-liberális párti képviselő, Petru Călian nemtetszését fejezte ki arra vonatkozólag, hogy három magyar civil szervezet jelentést juttatott el az ENSZ-hez „A magyarok diszkriminálása Romániában” címmel, melyben a román államot a magyarok jogainak megsértésével vádolják. Călian szerint ez a jelenség „Tőkés László elfúló hangját képviseli”. Călian szerint szó sincs arról, hogy a romániai magyarokat diszkriminálnák, hiszen ingatlanokkal, templomokkal, iskolákkal, egyetemekkel és másféle intézményekkel rendelkeznek, illetve birtokolnak, az érettségin pedig egy kerek nap áll a rendelkezésükre, hogy anyanyelvükből vizsgázzanak, továbbá az igazságügyben is használhatják anyanyelvüket” – áll a képviselő által a sajtónak eljuttatott közleményében. A PD-L-s képviselő szerint az egyetlen magát diszkrimináltnak érző személy Tőkés „aki erőszakra buzdít az ország nehéz gazdasági helyzete közepette”, és hogy a romániai magyarságot úgy kezelik, mint bármilyen más EU-s tagországban a kisebbségeket.
„Ha Romániát a kisebbségek jogának megsértésével vádolják, akkor ez azt jelenti, hogy közvetett módon az Európai Unió is ezzel vádolható. Tőkés László nem tesz egyebet, mint azt, hogy elhidegíti a román–magyar kapcsolatokat eme magyar civil szervezetek által” – vélte a képviselő, majd folytatta: “Tőkés Lászlónak nem egy közösséget, hanem az ország érdekeit kell képviselnie, mivel Tőkést Románia és nem a Székelyföld részéről választották meg az Európai Parlament alelnökévé”.
Bogdan Diaconescu, a Konzervatív Párt alelnöke hétfőn azzal vádolta az RMDSZ-t és a Demokrata-Liberális Pártot (PD-L), hogy „bemocskolták Románia imázsát” mivel „fenntartanak egy hazug, Románia elleni jelentést”. „A jelentés szövegét az RMDSZ fontos képviselői is aláírták, úgy mint Sepsiszentgyörgy polgármester, Antal Árpád, aki a 2004-2008 közötti időszakban képviselő volt, továbbá Szilágyi Zsolt, az RMDSZ és Tőkés László szélsőséges európai parlamenti képviselő közötti kapocs” nyilatkozta Bogdan Diaconu. Szabadság (Kolozsvár)
2010. augusztus 10.
„Árnyékra vetődtek” a nacionalisták: az ENSZ előtt a romániai kisebbségek helyzetéről szóló jelentés
Heves kirohanást intézett tegnap az RMDSZ és több magyar politikai szervezet, illetve politikus ellen a nacionalista Konzervatív Párt (PC) alelnöke és a nagyobbik kormánypárt, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) színeiben politizáló egyik képviselő annak kapcsán, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Genfben zajló rasszizmusellenes értekezletén a romániai kisebbségek helyzetéről szóló kormányjelentés mellett egy úgynevezett „árnyékjelentést” is ismertetnek, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Bolyai Kezdeményező Bizottság és a Pro Regio Siculorum Egyesület állított össze.
A svájci városban augusztus 2. és 27. között zajlik az ENSZ rasszizmusellenes testületének 77. ülése, amelyen 11 ország, közöttük Románia nemzeti kisebbségeinek helyzetét ismertetik. A romániai nemzeti közösségek helyzetéről szóló jelentést két napon át vitatja a fórum, a tárgyalás tegnap kezdődött, a tervek szerint ma lezárul.
Az ülésen a román kormány által összeállított hivatalos jelentés mellett a magyar szervezetek által összeállított árnyékjelentés is a résztvevők asztalára kerül. A romániai magyarok elleni diszkrimináció című árnyékjelentés elkészítői között ott van az EMNT, a Bolyai Kezdeményező Bizottság és a Pro Regio Siculorum Egyesület is.
A dokumentum megállapítja, hogy az európai jogszabályokkal összhangban elképzelhető a különleges státus biztosítása a Székelyföld számára. Az árnyékjelentés szerint ennek egyelőre az is akadályát képezi, hogy a magyarokat másodrendű állampolgárként kezelik Romániában, a Székelyföld infrastrukturális fejlesztése pedig vagy nagyon lassú, vagy teljesen meg is feledkeznek róla.
„Ezzel szemben más, eldugottabb romániai régiók, főként Moldovában és az ország déli részében gyorsabban fejlődnek” – mutat rá a jelentés. A dokumentum kitér a kommunizmus idején elkobzott vagyonok visszaszolgáltatása körüli anomáliákra is. Leszögezi: az elkobzott tulajdonok visszaszolgáltatása az egész országban lassú, de a Székelyföldön még kirívóbb a helyzet. A jelentés törvényes megoldásként területi autonómia biztosítását javasolja a Székelyföld számára. Ennek keretében hivatalos regionális nyelvvé nyilváníttatná a magyart, illetve engedélyezné a magyar és székely nemzeti jelképek használatát. A jelentés szerint a Székelyföldnek egységes közigazgatási egységgé kell válnia, amely saját törvényhozó és végrehajtó testülettel rendelkezik, amelyek demokratikus választás útján jönnek létre.
Szintetizáló jelentés
A most ismertetett hivatalos román országjelentés amúgy négy korábbi – a 2001-es, a 2003-as, a 2005-ös és a 2007-es – összegzése, amelyeket 2008. július 29-én foglaltak össze, és amelyeket 2009. június 22-én juttattak el az ENSZ illetékes szaktestületéhez. A román delegációt Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke vezeti. A hivatalos jelentés kapcsán a Realitatea Tv szerint kifejtette, hogy az fejlődést állapít meg a vizsgált területeken, míg az árnyékjelentést úgy kommentálta: felvet bizonyos kérdéseket, de nem olyanokat, amelyeket ne lehetne megválaszolni. A jelentés ismertetése után az ENSZ-testület saját jelentést fogalmaz meg, amelyben ajánlásait is rögzíti.
Nacionalista kirohanások
Az árnyékjelentés szerzői ellen tegnap éles hangú nyilatkozatban rohant ki a Konzervatív Párt alelnöke, Bogdan Diaconu. A Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen jelenleg ellenzéki pártszövetséget alkotó, a közvélemény-kutatások által rendre 1-2 százalékos népszerűségűnek mért alakulat vezetője azzal vádolta meg az RMDSZ-t és a nagyobbik kormánypártot, a Demokrata-Liberális Pártot (PDL), hogy besározzák Romániát a világ előtt „a teljes mértékben hazug jelentés” támogatásával. Diaconu név szerint is megemlíti a jelentés szerzői között Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, aki 2004 és 2008 között parlamenti képviselő is volt, valamint Szilágyi Zsoltot, az EMNT alelnökét, akit „a szélsőséges Tőkés Lászlóhoz” vezető kapcsolatként jellemez.
Diaconu úgy véli, a jelentést aláíró román állampolgárok „hihetetlen hazugságokat fogalmaznak meg azzal kapcsolatosan, milyen bánásmódban részesülnek a romániai magyarok”. Diaconu szerint nem a magyarokat, hanem a Hargita és Kovászna megyei románokat diszkriminálják, amikor a feliratokon először a magyar megnevezés szerepel, nem pedig a román, illetve a román szöveg néha teljesen hiányzik. Bírálta az árnyékjelentés szerzőit Petru Călian, a PDL parlamenti képviselője is.
Szerinte a jelentésből „vélhetően csupán Tőkés László elfúló hangja cseng ki, nem pedig a romániai magyaroké”, és a román állam elleni sértésnek minősítette a dokumentumot. Călian szerint Tőkés azzal, hogy az árnyékjelentés megírására buzdította a magyar szervezeteket, a magyar–román kapcsolatok megrontására törekszik. A román delegációnak egyébként Asztalos mellett tagja Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője és Szőcs Domokos, az oktatási tárca főosztályvezetője.
Szilágyi: a nyomásgyakorlás eszköze
A Krónikának tegnap Szilágyi Zsolt, az árnyékjelentés egyik szerzője elmondta, a dokumentum összeállítását az indokolja, hogy a szerzők szerint a külpolitikát hangsúlyosan és következetesen kell használni a jogainkért vívott küzdelemben, az akció a figyelemfelkeltés és a nyomásgyakorlás eszköze is egyben.
„A Konzervatív Párt támadása a ceauşescui időkre emlékeztet, ő vádolta azzal a politikáját bíráló emberi jogi aktivistákat, hogy nemzetellenesek” – kommentálta a többek között vele szemben is megfogalmazott bírálatokat Szilágyi. Mint kifejtette, a jelentés a Székely Önkormányzati nagygyűlés dokumentumán alapszik. „Az a szomorú, hogy húsz évvel a rendszerváltás után még föl kell vetnünk ilyen kérdéseket, hiszen ezek megoldása már Románia 1993-as európa tanácsi csatlakozása előtt az ország házi feladata volt, nem is beszélve a NATO- és az EU-tagságról” – hangoztatta. Egyben reményét fejezte ki, hogy a romániai delegáció magyar tagjai fontosabbnak tartják majd saját közösségük képviseletét, mint a román külügy álláspontjának védelmezését.
Gondok és igények listája
A jelentés alapjául szolgáló dokumentum előterjesztésében az Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere által alapított Pro Regio Siculorum egyesület is részt vett, ebben elsősorban a székelyföldi önkormányzati vezetők által felleltározott gondokat összegezték. Felsorolták ugyanakkor azokat a törvénytervezeteket is, amelyeket az RMDSZ azzal a céllal terjesztett az elmúlt húsz év során Románia parlamentje elé, hogy megoldást nyújtson a hazai magyarság helyzetére. A dokumentumot összevonták a romániai magyar oktatásról szóló jelentéssel, amely feltárja, hogy az országban nincs önálló magyar állami egyetem, a két magyar nyelvű magánegyetem pedig kizárólag a magyar állam támogatásának köszönheti működését.
Antal Árpád a Krónikának elmondta, a jelentéssel az volt a céljuk, hogy a különböző nemzetközi fórumok árnyaltabb képet alkothassanak a romániai magyarság helyzetéről. Bár az RMDSZ kormányon van, ez sajnos nem garancia arra, hogy a romániai magyar kisebbség gondjai automatikusan megoldódnának. Antal hangsúlyozta, türelmetlenül várják az ENSZ-bizottság döntését. Már azt is előrelépésként értékelnék, ha az elemzés után készülő jelentésben megfogalmazzák, hogy Romániában a magyar közösség jogai még nincsenek az egyes előremutató európai uniós államok joggyakorlatának szintjén biztosítva. „Az RMDSZ mindent megtesz a magyar közösség jogaiért, de nyilvánvaló, hogy nincs 51 százalékos többsége a törvényhozásban, tehát mindent nem tudunk megoldani, ezért szükség van a nemzetközi fórumok segítségére, és jót tesz, ha az érdekünkben közvetítenek” – magyarázta Antal Árpád.
Balogh Levente, Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
2010. augusztus 10.
„Árnyékboksz” a kisebbségekről
Meghallgatta tegnap Genfben az ENSZ emberi jogi főbizottsága a román kormány jelentését a romániai kisebbségek helyzetéről. A testület asztalára került egy árnyékjelentés is, amelyet három erdélyi magyar szervezet – köztük az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – készített ebben a témában. Ez utóbbi dokumentum Székelyföld területi autonómiáját szorgalmazza.
A kormány jelentését bemutató küldöttséget Asztalos Csaba, Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke vezeti. Lapunknak elmondta: a delegációnak ma a két jelentés kapcsán feltett kérdésekre kell választ adnia a bizottság előtt.
Az ENSZ testülete ezt követően készíti el saját jelentését a romániai kisebbségek helyzetéről, a dokumentumot várhatóan 3-4 hónap múlva teszik közzé, s ebben ajánlásokat is megfogalmaznak majd.
Az Asztalos Csaba által bemutatott jelentés szerint Romániának a nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogi kerete megfelel a diszkrimináció megelőzésére irányuló nemzetközi szabványoknak. „A kisebbségek esetében Románia legtámadhatóbb pontját a romák helyzete képezi, de az országot az különbözteti meg a térségben lévő többi államtól, hogy a romániai romák ellen nem voltak fegyveres támadások” – magyarázta lapunknak a delegáció vezetője.
Kiszolgáltatott székelység
Az árnyékjelentést az önálló romániai magyar egyetemért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a székelyföldi Pro Regio Siculorum Egyesület nyújtotta be. A BKB már júliusban tájékoztatta a sajtót arról, hogy az ENSZ egyik bizottsága napirendre tűzte Románia kisebbségpolitikájának a megvitatását.
Az eljárás azt követően kezdődött a BKB szerint, hogy az ENSZ emberi jogi főbiztosságához benyújtottak egy beadványt, majd Hantz Péternek, a BKB szóvivőjének az előkészítő tárgyalásai nyomán a három civil szervezet előterjeszthette az árnyékjelentést.
Az ENSZ honlapján elérhető dokumentum kollektív kisebbségi jogok megadását kéri a székelyföldi magyarok számára. A szerzői arra hívják fel a figyelmet, hogy Székelyföld területi autonómiájának hiánya miatt a román állam monopóliumot gyakorol a székely közösség legértékesebb javai, természeti kincsei fölött, ezért az ott élő magyar közösség egyre kiszolgáltatottabbá válik, és veszélybe kerül identitásának megőrzése és fejlődése.
A jelentés készítői megoldásként azt javasolják, hogy Székelyföld kapjon különleges státust, és önálló közigazgatási egységként alkosson egységes gazdasági fejlesztési régiót.
„Hantz Péterék dokumentuma inkább politikai jelentés, mint árnyékjelentés. Több megfogalmazása pontatlan vagy általánosító” – kommentálta lapunknak az árnyékjelentést Asztalos Csaba.
Támadják Hantzékat
Az árnyékjelentést egyébként már tegnap támadták romániai politikusok. Petru Călian, a Demokrata-Liberális Párt képviselője a román állam elleni sértésnek minősítette a dokumentumot. Călian szerint Tőkés László azáltal, hogy az árnyékjelentés megírására buzdította a magyar szervezeteket, a magyar–román kapcsolatok megrontására törekszik.
A támadásokból kijutott az RMDSZ-nek is, ugyanis az árnyékjelentés egyik társzerzőjét, a Pro Regio Siculorum szervezetet korábban Antal Árpád RMDSZ-es sepsiszentgyörgyi polgármester alapította. A Konzervatív Párt alelnöke, Bogdan Diaconu azzal vádolta meg a Markó Béla vezette szervezetet, hogy „lejáratják Romániát a világ előtt a hazug jelentés támogatásával”.
Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. december 28.
A román szélsőségesek élesen bírálták Semjén Zsoltot
A Konzervatív Párt kemény hangvételű közleményben reagált Semjén Zsolt kormányfő-helyettes hétfői, a kettős állampolgárság kapcsán tett kijelentéseire.
A nyilatkozatot a párt alelnöke, Bogdan Diaconu jegyzi, és arra reagál, hogy Semjén Zsolt hétfőn kijelentette, a könnyített honosítás a magyar nemzet újraegyesítéséhez járul hozzá, írja a Krónika internetes kiadása.
Diaconu szerint az állampolgárság megadása a külhoni magyaroknak csak a magyar szélsőségeseket bátorítja, valamint hogy területi és politikai igények megfogalmazásához vezethet, ami sérelmes lehet a román nemzet számára.
A közlemény azt javasolja a „budapesti politikusoknak", hogy ha újra akarják egyesíteni a nemzetet, akkor hívják minden „alattvalójukat" a magyar határokon belülre, de ne avatkozzanak be szomszédjaik belügyeibe.
„Romániának el kell utasítania a budapesti kormány agresszív politikáját, amely 2011-ben csak erősödni fog, miután Magyarország az Európai Unió soros elnöki tisztségének átvételét is kihasználhatja annak érdekében, hogy egész Európában terjessze revizionista nézeteit" – áll a nyilatkozatban. Erdély.ma
2011. március 16.
Avram Iancu akasztása – Csibi Barna ízléstelen akciózása miatt tiltakoznak
Egy Avram Iancut jelképező szalmabábut „ítélt halálra” és akasztott fel hétfőn a csíkszeredai Petőfi utcában Csibi Barna, a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület alelnökeként ismert csíkszeredai férfi.
A fekete ruhába és sapkába, bakancsba öltözött Csibi Barna „akciójáról” videót készített, majd feltöltötte a YouTube videómegosztó portálra. Kedden délután a YouTube eltávolította a felvételt, mivel az sérti a videomegosztó gyűlöletbeszédet tiltó szabályzatát.
A közel három perces felvételen az látható, amint Csibi kötelet teker az Avram Iancu román nemzeti hős arcképével ellátott bábu nyakára, majd „ítéletet mond” fölötte.
„Avram Iancu Nagyenyeden, Zalatnán, Abrudbányán és a többi helyiségekben elkövetett minősített emberölés, gyilkossági, gyilkossági kísérletre való felbujtás, nemzetárulás, hazaárulás vádjában bűnösnek találtatik, és halálra ítéltetik. Büntetése kötél általi halál. Az ítélet azonnal végrehajtandó” – mondja a felvételen Csibi Barna, majd felakasztja a bábut.
„Isten legyen irgalmas a lelkéhez. Így jár mindenki, aki a magyar és a székely nemzet ellen vét” – teszi hozzá a videón Csibi.
Körülötte néhány rajzokat és feliratokat tartalmazó tábla látható, az egyik felirata szerint „Az 1848-49-es magyarellenes móc népirtás civil áldozatainak számáról” szól.
Dan Iamandi, a Hargita megyei csendőrség főfelügyelője szerint Csibi Barna megemlékező rendezvényre, illetve az 1848-as történelmi események elmagyarázására kért és kapott engedélyt a csíkszeredai polgármesteri hivataltól.
A megyei csendőrparancsnok azt mondta: intézkedni fognak Csibi Barna ellen, aki megsértette a köztéri rendezvényekről szóló 1991/60-as törvényt, mivel a bejelentettől eltérő rendezvényt tartott.
Iamandi azt is elmondta, a gyerekjogvédelmi hatóságot is értesítik, mivel az „akasztáshoz” kisgyerekek is asszisztáltak.
Csibi Barna akciója ellen tiltakozott a Konzervatív Párt (PC), amelynek elnöke, Bogdan Diaconu keddi közleményében azt írja: a magyar szélsőségesek erőszakot próbálnak kiprovokálni Avram Iancu nyilvános felakasztásával.
„Meddig ülnek tétlenül az állami hatóságok? Amíg a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok is Avram Iancu sorsára jutnak?” – teszi fel a kérdést a PC vezetője, aki azonnali vizsgálatot sürget Csibi Barna ellen.
Bogdan Diaconu azt is kéri, hogy a Köztisztviselők Országos Egyesülete zárja ki soraiból Csibit, aki közalkalmazott, a Hargita Megyei Közpénzügyi Hivatal tisztviselője.
Csibi Barnát legutóbbi akciója miatt ezer lejes pénzbírság kifizetésére kötelezte a csendőrség. Csibi idén januárban két táblával tüntetett egyedül Csíkszereda központjában a Mihai Eminescu utca Attilára való átnevezése mellett, a román nemzeti klöltő magyarellenes tevékenységére kívánva felhívni a figyelmet. Krónika (Kolozsvár)
2011. május 9.
PC-alelnök: Romániában nincs helyük az etnikai pártoknak
Romániában nincs helyük az etnikai pártoknak – véli Bogdan Diaconu, a szélsőséges Konzervatív Párt (PC) alelnöke, aki szerint a kisebbségeknek legfeljebb civil szervezetekben, alapítványokban kellene tömörülniük.
A közvélemény-kutatások alapján alig két százalékos támogatottsággal rendelkező, ám az ellenzéki pártokkal – előbb a Szociáldemokrata Párttal, jelenleg pedig a Nemzeti Liberális Párttal – megkötött választási szövetség nyomán mégis parlamenti párként tevékenykedő alakulat alelnöke egyúttal úgy véli: a magyar pártok és politikai szervezetek nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek.
Bogdan Diaconu közleményben fejtette ki véleményét, miszerint a kisebbségek helye nem pártokban, hanem civil szervezetekben van. A kommüniké szerint a politikus úgy véli, a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – az RMDSZ-hez és a Magyar Polgári Párthoz (MPP) hasonlóan – „a szélsőséges politizáláshoz való jog hivatalos elismerését szeretné”.
Diaconu úgy véli, az EMNP Románia egy részének elrablására törekszik, ezért fölteszi a kérdést: milyen jogalappal lehet törvényesíteni egy olyan párt bejegyzését, amely hivatalosan alkotmánysértésre, valamint Románia szuverenitására és területi integritására tör.
„Romániában egyetlen etnikai pártnak sem kellene léteznie. A kisebbségek helye a civil szervezetekben, alapítványokban és egyesületekben van, nem a politikában, mivel ezen a területen az elsődleges feltétel a román állampolgárság, az, hogy tiszteletben tartsák az állam alaptörvényét.
Az EMNP ennek nyomán az RMDSZ-hez és az MPP-hez hasonlóan újabb fenyegetést jelent a romániai alkotmányos rendre nézve. „A szélsőséges magyar pártok romániai inflációja sajnos annak a bizonyítéka, hogy a román állam sánta és vak, tehetetlenségét és bénultságát pedig kihasználják az ország ellenségei” – állítja a szélsőséges politikus.
„Egy normális és erős állam semmilyen módon nem pénzelne, és nem melengetne a keblén viperákat, amelyek szégyentelenül belemarnak, kihasználva a román toleranciát és engedékenységet” – fogalmaz Bogdan Diaconu.
Krónika (Kolozsvár)
2011. május 10.
Vadim követői
Sokan fellélegeztek, amikor a legutóbbi, 2008-ban rendezett parlamenti választások nyomán a Nagy-Románia Párt kihullt a bukaresti törvényhozásból. Többen úgy vélekedtek, hogy C. V. Tudor szélsőséges alakulatával együtt a választópolgárok az intoleranciát, a szélsőségességet, a sovinizmust is kipenderítették a parlament falai közül, ahol a néptribün és csatlósai akár a szónoki emelvényről is hódolhattak legfőbb szenvedélyüknek, a magyarok gyalázkodásának.
Nos, az öröm korainak bizonyult: a választások óta eltelt időszak során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a törvényhozásban helyet foglaló román képviselők és szenátorok között szép számban akadnak, akik idegengyűlöletüknél, kisebbségellenességüknél fogva akár nagyromániás frakcióba is tömörülhetnének. (Elég, ha csak a liberálisoknak és a szociáldemokratáknak a magyarországi politikusok márciusi 15-i nyilatkozataival kapcsolatos hőzöngésére emlékszünk vissza.)
Akad ugyanakkor egy zsebpárt, amelyet mindig egy nagyobb alakulat cipelt be a hátán a parlamentbe, és amely a magyargyűlölet tekintetében teljes mértékben átvette a PRM szerepét. Mivel népszerűségét sehogy se képes egy százalék fölé tornásznia, a humanistából konzervatívvá vedlett, a bizonyítottan szekus múlttal rendelkező Dan Voiculescu médiamogul, szenátusi alelnök irányította PC rendre azáltal próbál ismertségre szert tenni, hogy a magyarveszéllyel riogat.
Ékesen bizonyítja ezt az alakulat alelnökének a sztálini időkre emlékeztető eszmefuttatása, miszerint Romániában nem kellene létezzenek etnikai pártok, mivel szerinte a magyar politikai szervezetek veszélyeztetik a román állam alkotmányos berendezkedését. Bogdan Diaconu úgy véli, a kisebbségeknek legfeljebb civil szervezetekben, alapítványokban a helyük.
Miközben a Cotroceni-palotából a minap eltávolított Sebastian Lăzăroiu államfői tanácsos még csak az etnikai pártok létjogosultságát kérdőjelezte meg, Diaconu gyakorlatilag alapvető emberi-állampolgári szabadságjogot, a társadalmi szervezetek létrehozására és működtetésére vonatkozó egyesülési jogot vonná meg a nemzeti kisebbségektől. Csak azért, mert nem tartoznak a többségi nemzethez.
A PC politikusa vélhetően úgy fokozná a jogfosztást, hogy az általa viperáknak nevezett magyarokat rezervátumokba zárná, ahol megtanulhatnák, mit jelent jó román állampolgárnak lenni.
És Vadim jubilál…
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2011. július 27.
Vitatják a magyar kormányfő véleményalkotási jogát
A román politikusok pártállásuktól függetlenül vitatják a magyar miniszterelnök jogát, hogy „beleszóljon” Románia régió-átalakítási terveibe.
Traian Băsescu államfő a közszolgálati televízióban hétfő késő este reagált Orbán Viktornak arra a Tusnádfürdőn elhangzott kijelentésére, miszerint a magyar kormány még nem érzi elérkezettnek a pillanatot, hogy véleményt nyilvánítson a romániai régiók kialakításáról, e téren szerinte az erdélyi magyar politikai alakulatoknak egységes álláspontot kell képviselniük Bukarestben.
A román elnök ezzel kapcsolatosan leszögezte: soha nem fog eljönni az az idő, amikor Magyarország beleszólhat a Románia közigazgatási reformját érintő kérdésekbe. „Magyarországnak megvannak a maga bajai, méghozzá elég nagyok. Oldja meg azokat otthon. Minden ilyen jellegű nyilatkozat nemkívánatos” – mondta.
Emlékeztetett: Románia 22 millió lakosú ország, az ottani magyar közösség mindössze másfél milliós. Nem lehet feláldozni a többség vagy akár a kisebbség érdekeit egyes politikusok érdekeiért – fogalmazott Băsescu.
A keddi romániai sajtó idézi Teodor Baconschi külügyminisztert, aki egy gazdasági napilapnak adott nyilatkozatában megállapította: Románia és Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja, kapcsolatukat a stratégiai partnerség szelleme határozza meg. „Úgy gondolom azonban, ma már senki nem engedi meg magának, hogy felelőtlenül feszültséget keltsen az etnikumközi vagy a kétoldalú kapcsolatokban – fogalmazott a román diplomácia vezetője.
Bogdan Diaconu, az ellenzéki liberálisokkal szövetségben álló Konzervatív Párt (PC) alelnöke szerint Orbán „saját gyarmataként” kezeli Romániát, amikor „irányelveket fogalmaz meg” az autonómia kivívása érdekében. A politikus szerint a magyar kormányfő kijelentései „tűrhetetlenek”, mivel sértik a román állam szuverenitását és területi egységét. Szabadság (Kolozsvár)
2012. január 10.
Horogkeresztre asszociál a magyar címerről egy PSD-politikus
Magyarországot, a magyar címert és magyarságot gyalázta hétfői nyilatkozatában Bogdan Diaconu szociáldemokrata politikus annak kapcsán, hogy a felújítást követően ismét látható a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumnak és a Segítő Mária Gimnáziumnak otthont adó ingatlanon a magyar címer. A politikus szerint magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó iskolára. A Krónika által megkeresett érintettek visszautasítják Diaconu kijelentéseit. Megszólalt az ügyben Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is, aki leszögezte: nincs értelme kommentálni a Diaconu nyilatkozatát, ha neki a horogkereszt jut eszébe a magyar címerről.
Magyarországot, a magyar címert és a magyarságot gyalázta hétfői sajtónyilatkozatában Bogdan Diaconu szociáldemokrata párti (PSD) politikus annak kapcsán, hogy a román sajtó a napokban felkapta a hírt, miszerint a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumnak otthont adó ingatlan homlokzatán a restaurálás nyomán ismét láthatóvá vált a korábban eltakart magyar címer.
„Aki így közelít egy történelmi tényhez, annak nagyon sürgősen pszichiátriára kellene mennie” – szögezte le a Krónikának Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter Bogdan Diaconu nyilatkozatára reagálva, miszerint a magyar címer kihelyezése romániai középiskolákra olyan, mintha náci horogkeresztek kerülnének zsidó iskolákra.
A korábban a PSD-ben, majd a Konzervatív Pártban (PC), tavaly decembertől ismét a PSD-ben tevékenykedő Bogdan Diaconu megszólalásában – amely a politikus blogján is olvasható – bírálta Kelemen Hunort, aki a napokban a címer láthatóvá tétele mellett foglalt állást. Diaconu megszólalásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen történelmet védelmez a kulturális miniszter, amikor a román állami költségvetésből fenntartott oktatási intézményen látható magyar címerről van szó.
„A fasiszta Horthy és a szélsőséges magyarok történelmét védi, akik erdélyi románokat gyilkoltak meg a második világháború idején, vagy a jelenlegi Magyarországot, ahol Orbán Viktor miniszterelnök ajtót nyit az újfasizmusnak, tönkretéve a sajtószabadságot, minden hatalmat egy kézbe tömörítve és munkatáborokat létesítve. Magyarország címere szégyenfolt, és ennek az államnak a történelme a környező népek leigázásról szól – fogalmazott a politikus. – Most Magyarország abba az irányba halad, amelyet egész Európa és az Egyesült Államok is elítél. Kelemen Hunor ezt a történelmet védelmezi, amely a demokrácia provokációja és Európa szégyene.”
Kelemen Hunor: meg kell érteni a történelmet
A Krónika megkeresésére Kelemen Hunor kifejtette, „száz évvel ezelőtt, amikor a gimnázium épült, akkor Horthy-rendszerről és ilyen butaságokról beszélni sem lehetett”.
„Az ilyen butaságokat, amilyeneket egyesek nyilatkoznak ezzel kapcsolatban, elutasítom, és arra kérem mindazokat, akiket zavar a történelem, hogy mivel ennek a térségnek a történelme bonyolult, ebben a bonyolultságában próbálja megérteni. Nem a kizárólagosságot kell keresni, mert abból soha nem született semmi jó. Közép-Európának, Erdélynek a történelmét a maga bonyolultságában kell megértenie, elfogadnia minden embernek. A többi pszichiátriai eset, azt nem tudom kommentálni” – szögezte le az RMDSZ-elnök.
Kelemen ugyanakkor kiemelte: amikor egy műemléképületet felújítanak, restaurálnak – nem csak Romániában, hanem más országokban is –, általában megkísérelik a régi elemeket megtartani, helyreállítani, így ha száz évvel ezelőtt az épületen volt egy címer, akkor azt a történelmi hűség kedvéért figyelembe kell venni. Emellett, szakmai szempontból is kötelessége egy műemlék felújításán dolgozó embernek, cégnek az eredeti állapotok helyreállítása, tette hozzá a miniszter.
Magyar nagykövet: Diaconu kinyitná a múlt kapuját
Az ügyben hétfőn délután megszólalt Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is. „Egyszerű magyar állampolgárként, magánemberként úgy vélem, hogy ha Diaconu úrnak a magyar címer ugyanazt jelenti, mint a náci horogkereszt, akkor nincs is értelme kommentárt fűznöm nyilatkozatához. Orbán Viktor természetesen nem nyit ajtót az újfasizmusnak, és nem teszi tönkre a sajtószabadságot. Az az érzésem, hogy Diaconu úr az, aki ki próbálja nyitni a múlt kapuját. Hiába. Ez már nem megy” – fogalmazott Füzes Oszkár.
Tánczos Barna vidékfejlesztési és mezőgazdasági államtitkár is utalt a gimnázium homlokzatán újra látható magyar címer kapcsán kirobbant botrányra a madéfalvi veszedelem 248. évfordulója alkalmából tartott szombati megemlékezésen.
„Azt üzenem román testvéreinknek is, hogy tanítsanak úgy történelmet a gyerekeknek, hogy senki se csodálkozzon azon Romániában, hogy ha egy több mint száz éves épületről a külső vakolat lehullik, vagy azt lebontjuk és előkerülnek azok a magyar nemzeti szimbólumok, amelyeket feltettek akkor, amikor az épületet építették, mert azt magyar világban, magyar emberek építették. Legnagyobb bűn talán az, ha elhazudjuk a történelmet, ha próbáljuk eltakarni, süllyesztőbe helyezni azokat a valóságokat, amelyek előbb-utóbb, amint a gimnáziumnál is láthatjuk, felszínre kerülnek. És ha felszínre kerülnek, csak akkor nem okoznak meglepetést, hogy ha korrektül, becsülettel, tisztességgel tanítottunk történelmet a gyerekeinknek” – fogalmazott az államtitkár.
Csíkszereda alpolgármestere: a Mercedes nem Dacia
Antal Attila, Csíkszereda kultúráért felelős alpolgármestere a Krónika megkeresésére hangsúlyozta, a magyar címer nem most került vissza az épület homlokzatára, csupán most, a renoválás során távolították el azt, ami a jelképet „álcázta”, eltakarta.
A jelenleg is látható, 1911. június 5-én, a gimnázium avatóján kihelyezett magyar címer először a szocializmus jelképével volt elfedve, később, 1989 után, a román címerrel takarták el az eredetit, az épület felújítása során pedig, sok más eredeti elem mellett ez is láthatóvá vált.
Az épület belsejében többek között újra kialakították a néhai kápolnatermet, ami sokáig díszteremként működött, illetve az épület homlokzatán ismét látható a száz évvel ezelőtti, eredeti „Róm. Kath. Főgimnázium” felirat is.
„Döbbenetes, hogy húsz évvel a rendszerváltás után a szimbólumok használata még mindig téma, még mindig ezen vagyunk fennakadva” – mondta az elöljáró.
Antal ugyanakkor kifejtette, a Római Katolikus Főgimnázium épületét – amely jelenleg a Márton Áron Gimnázium mellett az egyház által működtetett Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumnak is otthont ad – ezelőtt száz évvel a magyar állam építtette, saját költségén, ekkor került fel a homlokzatra Magyarország címere.
„Ez olyan, mintha egy 50 éves Mercedesre feltennénk egy Dacia jelvényt, és azzal villognánk, hogy milyen nagyszerű technikai vívmányra vagyunk képesek” – mutatott rá az alpolgármester.
Antal hozzáfűzte, a szocializmus idején épült betonrengeteg előtt már volt Csíkszeredának épített öröksége, olyan építészeti remekművek, amelyek történelmünk részét képezik. Ezt az örökséget tartja tiszteletben a város a címer felfedése révén.
„Bármilyen más épített vagy kulturális örökséget tiszteletben tartunk, amennyiben létezik. Aggasztó, hogy egyesek ebben zavaró tényezőt látnak, ugyanis mi nem vagyunk híve a hangulatkeltésnek, nem kívánjuk zavarni a román nemzet önérzetét, és kikérjük magunknak, hogy ebben provokációt vagy hasonlót találjanak. Tudomásul kell venni a történelmi tényeket” – szögezte le Antal Attila.
A Márton Áron Gimnázium igazgatója, Varga László nem kívánt nyilatkozni a kérdésben arra hivatkozva, hogy vidéken tölti szabadságát, és nem óhajt felületes információ birtokában véleményt formálni.
Darvas Kozma József esperes: jogtiprás a demokrácia nevében
Darvas Kozma József római katolikus címzetes esperes az ingatlan tulajdonosának képviselőjeként megkeresésünkre szintén azt emelte ki, hogy a főgimnázium 1909 és 1911 között épült, akkor, amikor Erdély Magyarország része volt, továbbá az épület műemlék kategóriába tartozik, így a teljes felújítás során nagyon fontos szempont volt az épület eredeti jegyeinek megőrzése.
„Amikor támadnak egy címer miatt, akkor jusson eszükbe a támadóknak, vádaskodóknak, hogy több mint 900 éven át a magyarság is vérét hullatta ezért a földért, és az 1918-as decemberi gyulafehérvári nemzetgyűlést a magyar állam engedélyével, a magyar csendőrség asszisztálásával és a vonatok ingyenes rendelkezésre bocsátásával tartották meg” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a gyulafehérvári határozatokban az itt élő nemzetiségek teljes jogait garantálták az autonómia biztosítása mellett.
„Azt kellene a kifogásolóknak napirendre tűzni, hogy amit a román nagy egyesülési nemzetgyűlés Gyulafehérváron határozatban elfogadott, azt a 21. századi Románia, amely tagja az Európai Uniónak, miért nem akarja alkalmazni” – mondta Darvas, aki szerint „igaz, hogy a román állam az iskola fenntartója, azonban mindannyian adófizető polgárok vagyunk, és az állammal szemben minden kötelességünket éppúgy teljesítjük, mint bárki más”.
„Ahogy egy indiai nőnek a homlokán lévő jelt nem lehet eltörölni, ahogy egy ortodox, katolikus vagy protestáns keresztényt nem lehet kényszeríteni, hogy más felekezet tagja legyen, ugyanígy a magyar identitású embereket sem lehet arra kényszeríteni, hogy most román színekben próbáljanak tetszelegni. Az ilyen nem becsületes, az ilyen megalkuvó. Én tisztelem a románt, ha fölvállalja románságát, becsületes és jogvédő, de kevésbé tudom elfogadni azokat, akik a demokrácia nevében most is jogokat akarnak tiporni” – szögezte le Darvas Kozma József.
Mint arról korábban beszámoltunk, hasonló reakciókat váltott ki a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumra visszahelyezett magyar címer is, akkor az Új Jobboldal szélsőséges szervezet tagjai felvonulást is szerveztek a székelyföldi városban.
Forró Gyöngyvér, Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)
2012. január 11.
Újabb román nemzeti felzúdulás: magyar címer látható Csíkszeredában
Magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó iskolára – mondta egy szociáldemokrata politikus. Bogdan Diaconu azt követően fogalmazott így, hogy egy romániai iskolára a felújítás után visszahelyezték a magyar címert. Az eset nagy felháborodást váltott ki.
Magyarországot, a magyar címert és a magyarságot gyalázta hétfői nyilatkozatában egy román szociáldemokrata politikus. A képviselő azért háborodott fel, mert a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium épületén a renoválást követően visszaállították a korábban eltakart magyar címert.
A pápai káplán szerint Erdély földje tele van magyar címerrel, és ezt tudomásul kell venniük a román polgároknak is.
„1920 június negyedike óta tartozik Erdély Romániához, és azt is felvállalták 1918-ban a fehérvári nemzetgyűlésen, hogy tiszteletben tartják az itt lakó polgárok jogait és a magyaroknak az autonómiáját. Ahelyett, hogy Románia fejlődésén, gazdasági rendbetételével foglalkoznának, most ilyen hisztériába kezdtek” – közölte az Echo Televízió stábjával Darvas-Kozma József, pápai káplán, címzetes esperes
Csíkszereda alpolgármestere úgy véli, az a baj, hogy az elmúlt 60 évben nem sikerült megfelelően megjeleníteni azokat a kulturális örökségeket, amelyek az ottani magyar kultúráról tanúskodnak.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere elmondta: kevés épület van, köztudott, hogy Csíkszeredának a teljes főterét lebontották a hetvenes években. A gimnázium az a maga büszkeségében megmaradt, és csak fákat és a korábban oda álcának elhelyezett címert vettük le, és máris áll a bál.
A vádakkal kapcsolatban Magyarország bukaresti nagykövete azt mondta, a román politikus néhány héttel ezelőttig a konzervatív pártnak nevezett mini alakulat tagja volt. Egy meggyőződéses és megélhetési magyarellenes politikus, és ezt hozta magával az új pártjába is.
„Ő már nem először tesz hasonló nyilatkozatokat, de ilyen durvát azért már régen tett. Nem is azért tettem szóvá a nyilatkozatát, mert a horogkeresztet emlegette a magyar címerrel, hanem azért mert neofasisztának minősítette a magyar kormányfőt. Mindenféle olyan sok-sok évtizeddel korábbi jelzőket és szavakat használt, amikről már réges-régen meg kellene feledkezni” – nyilatkozta az Echo TV-nek Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete.
A gimnázium homlokzatán levő magyar címert sem a Római Katolikus Egyház, sem pedig a helyi önkormányzat nem hajlandó eltávolítani.
Echo Tv  
Erdély.ma
2012. június 26.
Ismét gyalázza a magyarokat a szociáldemokrata Diaconu
Szélsőséges hangvételű nyilatkozatban rohant ki tegnap Bogdan Diaconu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) bukaresti, 4. kerületi szervezetének alelnöke Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet ellen, aki egy interjúban a romániai magyarok autonómiatörekvései mellett foglalt állást.
Füzes a NewsIn hírügynökségnek adott interjúban úgy fogalmazott, az autonómia a szeparatizmus ellentéte, és az egyetlen kompromisszumos megoldás Románia szuverenitásának tiszteletben tartása és a magyarok önrendelkezési joga között. Hozzátette: éppen ezért abszolút ellenzi a magyar revansizmust és területi követeléseket. Úgy vélte, a Székelyföld számára területi, a többi magyar számára pedig kulturális vagy személyi elvű autonómia szükséges. Füzes ugyanakkor leszögezte: bizonyos abban, hogy a magyarok kivívják az autonómiát.
A magyar nagykövet által mondottakra durva hangnemben reagált Bodgan Diaconu, a PSD vezető bukaresti politikusa. Diaconu szerint nem autonómiára van szükség, hanem az etnikumok közötti jó együttélésre, valamint azon akciók ellehetetlenítésére, amelyek szerinte az autonómia örve alatt – ő ezt enklavizálódásként és szeparatizmusként értékeli – a román állam szétdarabolását célozzák.
A szélsőséges politikus szerint a romániai magyaroknak nincs szükségük kompromisszumokra, mivel több joguk van, mint más európai kisebbségeknek. Szerinte Füzes és más, „Budapestről irányított politikusok” nem önrendelkezést akarnak a magyarok számára, hanem a szavazataikat, hogy aztán „az a szélsőséges és románellenes magyar kormány irányíthassa és manipulálhassa őket, amely nem képes állampolgárainak semmit sem nyújtani az etnikai szeparatizmus aberráns fantomján kívül, abban a reményben, hogy hatalmon tartják őket”.
Diaconu személyesen is sértegeti Füzest, amikor „nem excellenciásként” emlegeti. Mint arról beszámoltunk, Diaconu korábban a magyarságot, Magyarországot és a magyar címert is gyalázta, amikor a nemzeti jelképet horogkereszthez hasonlította.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2012. november 5.
CNCD: diszkrimináció a magyar címernek horogkereszthez hasonlítása
Diszkriminációnak minősítette és 600 lejes pénzbírsággal sújtotta Bogdan Diaconut az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács (CNCD), mivel a szociáldemokrata politikus ez év januárjában azt állította: a magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó iskolára. A jelenleg is látható, 1911. június 5-én, a gimnázium avatóján kihelyezett magyar címer először a szocializmus jelképével volt elfedve, később, 1989 után, a román címerrel takarták el, az épület felújítása során pedig, sok más eredeti elem mellett ez is láthatóvá vált.
Bogdan Diaconu azt követően tette a Magyarországot, a magyar címert és magyarságot gyalázó nyilatkozatát, hogy a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumnak otthont adó ingatlan homlokzatán a restaurálás nyomán ismét láthatóvá vált a korábban eltakart magyar címer.
A szociáldemokrata politikust egy csíkszeredai magánszemély panaszolta be e CNCD-nél. A hivatal döntése szerint Diaconu nyilatkozatai diszkriminációnak minősülnek, emiatt 600 lejes bírságot szabtak ki rá.
Diaconu a blogján is olvasható nyilatkozatában arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen történelmet védelmez Kelemen Hunor akkori kulturális miniszter, amikor a román állami költségvetésből fenntartott oktatási intézményen látható magyar címerről van szó.
„A fasiszta Horthy és a szélsőséges magyarok történelmét védi, akik erdélyi románokat gyilkoltak meg a második világháború idején, vagy a jelenlegi Magyarországot, ahol Orbán Viktor miniszterelnök ajtót nyit az újfasizmusnak, tönkretéve a sajtószabadságot, minden hatalmat egy kézbe tömörítve és munkatáborokat létesítve. Magyarország címere szégyenfolt, és ennek az államnak a történelme a környező népek leigázásról szól – fogalmazott a politikus. – Most Magyarország abba az irányba halad, amelyet egész Európa és az Egyesült Államok is elítél. Kelemen Hunor ezt a történelmet védelmezi, amely a demokrácia provokációja és Európa szégyene.”
A Krónika által korábban megkeresett érintettek visszautasították Diaconu kijelentéseit. Megszólalt az ügyben Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is, aki leszögezte: nincs értelme kommentálni a Diaconu nyilatkozatát, ha neki a horogkereszt jut eszébe a magyar címerről.
A Krónika megkeresésére Kelemen Hunor kifejtette, „száz évvel ezelőtt, amikor a gimnázium épült, akkor Horthy-rendszerről és ilyen butaságokról beszélni sem lehetett”.
„Az ilyen butaságokat, amilyeneket egyesek nyilatkoznak ezzel kapcsolatban, elutasítom, és arra kérem mindazokat, akiket zavar a történelem, hogy mivel ennek a térségnek a történelme bonyolult, ebben a bonyolultságában próbálja megérteni. Nem a kizárólagosságot kell keresni, mert abból soha nem született semmi jó. Közép-Európának, Erdélynek a történelmét a maga bonyolultságában kell megértenie, elfogadnia minden embernek. A többi pszichiátriai eset, azt nem tudom kommentálni” – szögezte le az RMDSZ-elnök.
Kelemen ugyanakkor kiemelte: amikor egy műemléképületet felújítanak, restaurálnak – nem csak Romániában, hanem más országokban is –, általában megkísérelik a régi elemeket megtartani, helyreállítani, így ha száz évvel ezelőtt az épületen volt egy címer, akkor azt a történelmi hűség kedvéért figyelembe kell venni. Emellett, szakmai szempontból is kötelessége egy műemlék felújításán dolgozó embernek, cégnek az eredeti állapotok helyreállítása, tette hozzá a miniszter.
A jelenleg is látható, 1911. június 5-én, a gimnázium avatóján kihelyezett magyar címer először a szocializmus jelképével volt elfedve, később, 1989 után, a román címerrel takarták el az eredetit, az épület felújítása során pedig, sok más eredeti elem mellett ez is láthatóvá vált. Az épület belsejében többek között újra kialakították a néhai kápolnatermet, ami sokáig díszteremként működött, illetve az épület homlokzatán ismét látható a száz évvel ezelőtti, eredeti „Róm. Kath. Főgimnázium” felirat is.
Krónika (Kolozsvár)
2013. február 6.
Megbírságolták a magyarságot sértő politikust
A romániai magyar közösséget és a magyar nyelvet sértő kijelentései miatt pénzbírságra ítélte Bogdan Diaconu szociáldemokrata politikust az Országos Diszkriminációellenes Tanács. A képviselő blogján tavaly áprilisban megjelent kijelentések miatt egy magánszemély fordult a testülethez.
„A magyar nyelv hivatalossá tétele Romániában olyan, mintha Izraelben a német nyelvet hivatalosítanák” – közölte blogbejegyzésének címében Diaconu, aki egyebek mellett az elnyomók nyelvének minősítette a magyar nyelvet. Úgy véli, „a nagy egyesítés és az első világháború áldozatai azért történtek, hogy a románoknak ne kelljen elsajátítaniuk az elnyomók nyelvét”, s megjegyzi: az RMDSZ olyan iga felvételét javasolja, „mely 1916 és 1918 között több mint százezer román életébe került”. A magyar nyelv hivatalossá tételét célzó törekvések kapcsán Diaconu kifejti: bármiről is álmodozna az RMDSZ, akárhogyan is zsarolná a román politikai osztályt, a magyar nem lesz hivatalos nyelv az országban „sem most, sem húsz, sem pedig száz év múlva”. Az ügyben indított kivizsgálás nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanács a politikus kijelentéseit diszkriminatívnak minősítette, s határozatában kitért arra is, a honatya nem első esetben tesz sértő megjegyzést a hazai magyar közösségre, s azt is ajánlják: a jövőben tartsa tiszteletben az egyéni méltósághoz való jogot. Bogdan Diaconut ebben az ügyben ezerlejes bírság befizetésére kötelezte a testület, korábban pedig hatszáz lejes büntetést szabtak ki rá, miután tavaly januárban egy másik blogbejegyzésében a magyar címert horogkereszthez hasonlította.
Demeter Virág Katalin
Krónika (Kolozsvár)
2013. július 23.
Ellenrestitúció
Aggasztó politikai nyilatkozatok láttak napvilágot az utóbbi napokban a romániai magyar közösségtől a kommunisták által elorzott ingatlanok kapcsán.
Először Marius Paşcan Maros megyei demokrata-liberális szenátor vázolta fel hagymázas képzelgéseit arról, hogy a restitúciós törvény alapján visszaszolgáltatott ingatlanok sohasem voltak magyar tulajdonban, hanem azokat Észak-Erdély 1940-es felszabadulása után a magyar állam miniszteri rendelettel vette magyar tulajdonba.
Ezt követően a múlt hét közepén Bogdan Diaconu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője jelentetett meg egy olyan blogbejegyzést, amelyben egy gyanúsnak tűnő viszszaszolgáltatási ügy miatt azzal vádolja meg a magyarokat, hogy hamis bizonyítékok alapján a restitúció révén próbálják meg „visszarabolni" Erdélyt.
Persze a két politikus előéletét ismerve hozzáállásuk nem meglepő, hiszen Paşcan már Maros megyei prefektusként is mindent megtett az ellen, hogy a kommunisták által meglopott tulajdonosok visszakaphassák jogos tulajdonukat, Diaconuról pedig a magyarokkal kapcsolatos nyilatkozatai kapcsán azt a legnehezebb eldönteni, hogy a tudatlansága vagy a rosszindulata a nagyobb.
Azonban nem érdemes szó nélkül elmenni a nyilatkozatok mellett, mivel mégiscsak két parlamenti képviselőről van szó. Igaz ugyan, hogy a restitúciós bizottság hosszas szünet után ismét elkezdett dolgozni, és visszaadott a tulajdonosának néhány elkobzott magyar tulajdonú egyházi ingatlant, de a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása kapcsán a restitúciós bizottság tagjai ellen született elmarasztaló ítéletek is jelzik, hogy az aggodalom nem mindig alaptalan.
Hiszen még mindig vannak olyan körök, amelyek továbbra sem képesek megemészteni, hogy egyszer már elfoglalt állásokról kell lemondani a magyarok javára. Az ő szószólóik a Paşcan- és Diaconu-féle történelemhamisítók, valamint azok, akik szerint a magyar közösség Trianon után minden erdélyi tulajdonjogát elvesztette. Egyáltalán nem megnyugtató, hogy a történelemhamisításnak, az ellenrestitúciónak, a magántulajdon etnikai alapú elorzásának 2013-ban Romániában parlamenti szinten, kormányoldalon lehetnek szószólói.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 11.
EMI-tábor – Vona kitoloncolását, a Jobbik romániai betiltását kezdeményezi egy román képviselő
Vona Gábor nemkívánatos személlyé nyilvánítását és kitoloncolását, a Jobbik romániai betiltását kezdeményezi Bogdan Diaconu román kormánypárti képviselő a Jobbik elnökének a borzonti EMI-táborban tett szombati kijelentései miatt. A román külügyminisztérium pontosító közleményt adott ki.
Az Adevarul című bukaresti napilap internetes oldalán még szombaton közölt véleménycikkében a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Bogdan Diaconu Vona Gábornak a román lapokban tág teret kapott kijelentését kommentálja, amely szerint ha a magyar érdek csupán a Romániával való konfliktus árán képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell.
"Megértük, hogy egy magyarországi náci párt vezetője paramilitáris csapatokkal körülvéve háborúra uszít bennünket a saját országunkban" – fogalmazott a képviselő, aki nyilvánosan szólította fel a román külügyminisztériumot, hogy nyilvánítsa nemkívánatossá Vona Gábor személyét, és egyszer s mindenkorra tiltsa be Románia területén a Jobbikot.
A képviselő kijelentette, olyan törvényt kezdeményez, amely a külföldiek románellenes megnyilvánulásait azonnali nemkívánatossá nyilvánításukkal büntetné, és amely betiltana minden olyan megnyilvánulást, tábort, összejövetelt, amelyek érintik a román alkotmány első cikkelyét.
Az alaptörvény e cikkelyében egységes és oszthatatlan, szuverén és független nemzetállamként határozza meg Romániát.
A román külügyminisztérium vasárnap közleményben pontosította: a nemzetközi egyezmények értelmében csak a diplomata státussal rendelkező személyek nyilváníthatók nemkívánatosaknak (persona non gratának). A minisztérium közölte: előzetes elemzése értelmében az etnikai alapú gyűlöletkeltés és az erőszakra való uszítás a köztörvényes bűnözés kategóriájába tartozik. Ez ellen az állam a rasszista, xenofób szervezetek működését, szimbólumainak a használatát, valamint az emberiesség elleni bűntettek elkövetőinek a kultuszát tiltó jogszabály alapján járhat el – közölte a román külügyminisztérium.
Egy korábbi közleményében a bukaresti külügyi tárca elítélte a borzonti táborban szombaton elhangzott kijelentéseket, s a magyar kormánytól is elvárja, hogy elhatárolódjon a Jobbiknak a táborban kifejtett álláspontjától.
Vona Gábornak az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által szervezett táborban tett kijelentéseit valamennyi jelentős román napilap idézte. A Romania Libera beszámolója címében azt emelte ki, hogy "A Jobbik hadat üzen Romániának", a Jurnalul national Vona Gábornak azt a kijelentését emelte be beszámolója címébe, hogy "Nem mondunk le Trianon érvénytelenítéséről".
A Gandul.ro portál helyszíni tudósításának azt a címet adta, hogy "A székely jacuzzi erősebb, mint a Jobbik elnökének a tanítása". A cikkíró megállapítása szerint a táborba gyűlt fiatalok számára fontosabb volt a szórakozás, mint a politikai tárgyú előadások hallgatása.
MTI
2013. augusztus 12.
Vona Gábor nyílt levele a román politikusokhoz
Tisztelt Román Politikusok! Egyikük, Bogdan Diaconu képviselő az EMI-táborban tartott beszédem után az én Romániából történő kitiltásomra és a Jobbik teljes ottani ellehetetlenítésére tett javaslatot.
A beszédem tartalmát teljesen elferdítő sajtó, az erre hisztérikusan rálicitáló képviselő, majd az egészet megkoronázó külügyminisztérium jól láthatóan nem a valóságra volt kíváncsi, csupán botrányt akart. Azt a hamis képet akarták mutatni a nagyvilágnak, hogy a békés román politikát mennyire zavarja az agresszív magyar politika. Hogy önöknek miért van szükségük ezekre a ferdítésekre, botrányokra, hogy miért nem a valóságról, a tényekről beszélgetünk, hogy miért nem érdemi és konstruktív vitát folytatunk egymással? Ennek oka véleményem szerint az önök rossz lelkiismerete, amiért az erdélyi magyarság jogi törekvéseit rendre méltatlan módon akadályozzák. De nem vagyok és nem is akarok az önök pszichológusa lenni, ezért helyesebb, ha mélyen rejlő motívumaikat inkább saját maguk igyekeznek megkeresni.
Ezt a levelet azért írtam, mert szeretném, ha a közöttünk, magyarok és románok között lévő vita konstruktív és hasznos lenne. Az értelmetlen csapkodást, a felesleges provokálást és a tényeket figyelmen kívül hagyó sajtóüzengetést nem szeretem. Ezzel csak rombolni lehet. Én az őszinte vitának, az egymás szemébe mondott érvelésnek és az építkezésnek vagyok a híve. Ennek az alapja, hogy a valóságot mindannyian igyekszünk megismerni, és nem ülünk fel a különféle manipulációknak, csúsztatásoknak. Mit is mondtam én valójában Borzonton, amiből ekkora botrányt kreáltak egyesek?
Az egyik újságíró megkérdezte a magyar érdekek képviselete kapcsán, hogy amennyiben az a román állammal történő konfliktussal jár együtt, akkor is vállaljuk-e, én azt mondtam: igen. Egy magyar pártnak mi is lenne a dolga, ha nem az, hogy akár a vita, a nézeteltérés, vagyis a konfliktus vállalásával is, de védje a saját véreit? Ebből az önök sajtója már azt kreálta, hogy én hadat üzentem Romániának, erre reagált a képviselő és a külügyminisztérium. Tényleg szükséges ez, uraim? Kérdezem önöktől, ha a román emberek jogaiért önöknek vállalni kell a konfliktust egy másik állammal, akkor nem ugyanazt a választ adják-e, mint amit én adtam? Ugye hogy igen? Akkor mire ez az egész hisztéria?
Arról is beszéltem a sajtótájékoztatón, hogy nekünk semmi bajunk sincs a román emberekkel, nem ellenük vagyunk, hanem a magyar emberekért. Sőt, továbblépve arról is beszéltem, hogy ha a kisebbségi kérdést meg tudnánk oldani, akkor észrevennénk, hogy az összes problémánk, ebből következően a jövőnk is közös. Vagyis ha képesek lennénk a toleranciára, egymás megértésére és a szükséges jogok kölcsönös biztosítására, akkor képesek lehetnénk egymásban nem az ellenséget, hanem a szövetségest meglátni. Arról is beszéltem, hogy Magyarországnak és Romániának inkább közösen kellene feltartóztatni a bennünket kizsigerelő EU-t és a globális kapitalizmust. Ebben együtt kellene működnünk a magyar emberek és a román emberek boldogabb és jobb életéért. Mit gondolnak, mindez ugyan miért maradt ki a beszámolókból, bár külön és hangsúlyosan kértem a sajtó munkatársait, hogy mindenképp legyen benne a híradásokban? Az én lelkiismeretem tehát tiszta, állok elébe a vitának, vállalom bárkivel a szembesítést. Javaslom ezért, sőt kérem önöket, hogy a további félreértések elkerülése végett keressék meg az EMI-táborban lévő román sajtómunkatársakat, és az általam tartott sajtótájékoztatót teljes terjedelmében és vágatlanul jelentessék meg azokban a tévékben, rádiókban és újságokban, amelyekben korábban az elferdített hazugságok megjelentek. Ez mindannyiunk közös érdeke. Lehet, hogy nem értünk mindenben egyet, lehet, hogy sok vitás kérdés van közöttünk, de remélem, egyben megegyezik a véleményünk: bármilyen vita alapját csak a tisztesség, az igazság és a tények képezhetik. Amennyiben önök úriemberek, úgy teljesítik ezt a kérést. Ha nem, az mindenki számára bizonyítja majd, kinek áll érdekében elferdíteni a valóságot.
Bízva a konstruktív hozzáállásukban és szebb jövőben,
Vona Gábor,
a Jobbik elnöke és egyúttal Mircea Eliade őszinte tisztelője
Erdély.ma
2013. augusztus 12.
Vona Gábor nemkívánatos személlyé nyilvánítását és kitoloncolását, a Jobbik romániai betiltását kezdeményezik az oláhok
Vona Gábor nemkívánatos személlyé nyilvánítását és kitoloncolását, a Jobbik romániai betiltását kezdeményezi Bogdan Diaconu román kormánypárti képviselő a Jobbik elnökének a borzonti EMI-táborban tett szombati kijelentései miatt.
Előzmény: Vona: "Nem fogunk lemondani arról a célunkról, hogy egyszer minden magyar egy hazában éljen"
Az Adevarul című bukaresti napilap internetes oldalán még szombaton közölt véleménycikkében a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Bogdan Diaconu Vona Gábornak a román lapokban tág teret kapott kijelentést kommentálja, amely szerint ha a magyar érdek csupán a Romániával való konfliktus árán képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell.
"Megéltük, hogy egy magyarországi náci párt vezetője paramilitáris csapatokkal körülvéve háborúra uszít bennünket a saját országunkban" – fogalmazott a képviselő, aki nyilvánosan szólította fel a román külügyminisztériumot, hogy nyilvánítsa nemkívánatossá Vona Gábor személyét, és egyszer s mindenkorra tiltsa be Románia területén a Jobbikot.
A képviselő kijelentette, olyan törvényt kezdeményez, amely a külföldiek románellenes megnyilvánulásait azonnali nemkívánatossá nyilvánításukkal büntetné, és amely betiltana minden olyan megnyilvánulást, tábort, összejövetelt, amelyek érintik a román alkotmány első cikkelyét.
Az alaptörvény e cikkelyében "egységes és oszthatatlan", szuverén és független "nemzetállamként" határozza meg Romániát.
Vona Gábornak az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által szervezett borzonti táborában tett kijelentéseit valamennyi jelentős román napilap idézte. A Romania Libera beszámolója címébe azt emelte ki, hogy "A Jobbik hadat üzen Romániának", a Jurnalul national Vona Gábornak azt a kijelentését emelte be beszámolója címébe, hogy "Nem mondunk le Trianon érvénytelenítéséről".
A Gandul.ro portál helyszíni tudósításának azt a címet adta, hogy "A székely jacuzzi erősebb, mint a Jobbik elnökének a tanítása". A cikkíró hazugságai szerint a táborba gyűlt fiatalok számára fontosabb volt a szórakozás, mint a politikai tárgyú előadások hallgatása.
A szőröstalpú külügy "elvárja" a "magyar" kormány elhatárolódását
Az oláh külügyminisztériumnak fáj az igazság: "határozottan elítéli" a borzonti táborban szombaton elhangzott kijelentéseket, és a magyar kormánytól is "elvárja", hogy elhatárolódjon a Jobbik itt kifejtett álláspontjától.
A bukaresti külügyminisztérium vasárnap közleményben reagált az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által Székelyföldön szervezett 9. EMI-táborban szombaton lezajlott fórumra. A rendezvényen Vona Gábor, a Jobbik elnöke a romániai magyarok helyzetéről úgy vélekedett: ha a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell.
A területrabló bocskorosok közleménye ezt "nagyon súlyos", a nemzetközi joggal, az európai szabványokkal, valamint a magyar-román alapszerződés és stratégiai partnerség alapelveivel ellentétes kijelentésnek minősítette.
"Egy ilyen álláspont teljességgel idejétmúlt, és ezt a leghatározottabban el kell ítélnie minden romániai, magyarországi és európai felelős tényezőnek" – szögezte le a mai napig kizárólag nemzetállamban gondolkodó bukaresti külügyminisztérium.
A közlemény szerint az etnikai alapú autonómia nem része a nemzeti kisebbségekre vonatkozó "elfogadott európai szabványoknak", miképpen a "úgynevezett kollektív jogokat" is kizárja a kétoldalú kapcsolatok témái közül az 1996-ban megkötött magyar-román alapszerződés.
A román külügyminisztérium visszautasít minden "szélsőséges megnyilvánulást", amelyre Románia területén kerül sor, s azt állapítja meg, hogy "egy hónapon belül másodszor kényszerül állást foglalni egyes magyar hivatalosságoknak a stratégiai partnerségnek ellentmondó kijelentéseivel szemben, amelyek Románia szuverén területén rendezett nyári táborokban hangzottak el".
Július 24-én George Ciamba román külügyi államtitkár a Tusnádfürdőn rendezett 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemről szólva úgy vélekedett, hogy egyes magyarországi politikusoknak a romániai közigazgatási átszervezés kapcsán tett kijelentései beavatkozást jelentenek a romániai "demokratikus", "legitim és szuverén" folyamatba.
Frissítés: Nem diplomataként, hanem köztörvényes bűnözőként bánnának az oláhok Vonával
A román külügyminisztérium vasárnap közleményben pontosította: a nemzetközi egyezmények értelmében csak a diplomata státussal rendelkező személyek nyilváníthatók nemkívánatosaknak (persona non gratának).
A minisztérium közölte: előzetes elemzése értelmében az "etnikai alapú gyűlöletkeltés" és az "erőszakra való uszítás" a köztörvényes bűnözés kategóriájába tartozik. Ez ellen az állam a rasszista, xenofób szervezetek működését, szimbólumainak a használatát, valamint az emberiesség elleni bűntettek elkövetőinek a kultuszát tiltó jogszabály alapján járhat el – közölte a román külügyminisztérium.
2. frissítés: Szávay: A románok csak provokálnak, céljuk az erdélyi magyarság megfélemlítése
A Jobbik tudatos provokációnak tartja a román külügyi nyilatkozatot. A nemzeti ellenzék pártja szerint őket akarják felhasználni az erdélyi magyarság megfélemlítéséhez.
Erről Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetvezetője beszélt vasárnap az MTI-nek, miután a román külügyminisztérium elítélte az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által Székelyföldön, Borzonton szervezett táborban elhangzottakat.
Szávay István, aki a Jobbik erdélyi pártszervezéséért is felelős, közölte: tudatos provokációnak tartja a román külügy nyilatkozatát.
Korábban már többször elmondták – folytatta -, hogy a Jobbik számára a környező országokkal fenntartott viszonyban a külhoni magyar közösségek érdeke az elsődleges, és érdeksérelem esetén a párt hajlandó a diplomáciai konfliktust is vállalni.
Szávay István szerint szó sincs arról, hogy Vona Gábor háborúra uszított volna. Szerinte ha nyilvánosságra hoznák a sajtótájékoztató vágatlan felvételét, akkor kiderülne, hogy a Jobbik-elnök mondanivalójának lényege más volt. Hiszen Vona Gábor úgy gondolja, hogy a kisebbségi kérdést leszámítva Magyarország és Románia problémáinak többsége azonos – közölte.
Azt mondta, nincs szó másról, mint az erdélyi magyarság megfélemlítésének újabb kísérletéről, amihez a Jobbikot használják fel. Nem lehet politikai véleménye alapján senkit sem megfélemlíteni – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezt határozottan visszautasítják.
A táborban egyetlen románellenes megnyilvánulás sem volt, az egy magyar nemzeti tábor volt – közölte.
Kitért arra, hogy tavasszal indult a pártszervezés Erdélyben. Bejegyzett szervezetként nem létezik a Jobbik Romániában, ezért sem feloszlatni, sem betiltani nem lehet. Az ottani tagjaik baráti csoportot alkotva fejtik ki tevékenységüket.
3. frissítés: A "magyar" külügy közleménye: "A magyar kormány elkötelezett a magyar–román stratégiai partnerség célkitűzései iránt"
A Jobbik ellenzéki párt, amely nem vesz részt a magyar kormányzat munkájában és nem is osztozik annak felelősségében – olvasható a Külügyminisztérium közleményében.
A magyar kormány elkötelezett a magyar–román stratégiai partnerség alapelvei mellett és célkitűzései iránt – zárul is a közlemény.
Nem eresztették bő lére a külügynél, nyilván nem akarták megbántani bocskorék érzékeny lelkivilágát.
(MTI nyomán)
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 13.
Hadüzenet vagy kampány?
A romániai magyar politikusok bírálták Traian Băsescu államfő Marosfőn elhangzott nyilatkozatát.
Kelemen: Băsescu nyilatkozata hadüzenettel ér fel
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a Krónikának elmondta: „túlméretezett" Traian Băsescu reakciója a magyar politikusok nyilatkozataira. „Racionálisan nem lehet megmagyarázni Băsescu nyilatkozatát, az ugyanis egyfajta hadüzenettel ér fel, ami elfogadhatatlan" – szögezte le Kelemen. Hozzátette: az ilyen helyzetekben az RMDSZ már több ízben is felajánlotta a közvetítést, ami például annak idején a magyarigazolványok miatt kialakult nézeteltérések során segített megoldást találni, és az most is hasznos lehetne.
Lapunk azon kérdésére, hogy az államfő azon kijelentése, miszerint Románia az élére áll a Magyarország megrendszabályozását célzó akcióknak, értelmezhető-e úgy, hogy egyfajta új Kisantantot akar létrehozni, Kelemen kifejtette:már másfél-két évvel ezelőtt figyelmeztetett arra, hogy sem Magyarország, sem a környező országokban élő magyar kisebbségek számára nem lenne jó, ha a szomszédok megpróbálnák elszigetelni az országot.
Megjegyezte: bár nincs bizonyíték arra, hogy Băsescu az új pártépítést és további politikai karrierjét próbálná építeni az ilyen nyilatkozatokkal, de ha így volna, akkor az még inkább elfogadhatatlan lenne. Hozzátette: azoknak, akik eddig mélyen hittek Băsescuban, megbíztak benne, és kiálltak mellette, most „nem ártana a tükörbe nézniük,és elgondolkodniuk az utóbbi majdnem tíz éven."
A Tusványos esetleges betiltása kapcsán úgy vélekedett: az Európai Unióban nem lehet megtiltani az emberek szabad mozgását és a vélemények szabad áramlását, mint ahogy „a hülyeségét sem." „A román kormánynak azon kellene dolgoznia, hogy a romániai magyarok sokkal jobban érezzék magukat itt, és akkor nem lehetne a magyarok elégedetlenségét kihasználni. Akkor lenne hiteles a példás román kisebbségpolitikáról beszélni, ha azt a magyar kisebbség tagjai tennék, nem pedig a román kormány tagjai" – összegzett Kelemen Hunor.
Eckstein-Kovács Péter volt államfői tanácsadó, korábbi RMDSZ-es szenátor szerint nem volt szerencsés, hogy Traian Băsescu „ostorral fenyegette" és „rendre utasította" Magyarországot csak azért, mert egy magyar politikai vezető „ostobaságokat" mondott. Szerinte az államfő nem diplomatikus módon fogalmazta meg a véleményét. Egyúttal úgy vélte: az uniós polgárok mozgási szabadsága nem korlátozható, mint ahogy a véleménynyilvánításhoz való jog sem.
Toró: az államfő kampányol
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke úgy véli, a román politikusok által az utóbbi időszakban a magyar ügyek kapcsán tett kijelentések kampánycélokat szolgálnak. „Mind Tusványos, mind az EMI-tábor a nacionalista román sajtó – élen az Antena 3-mal – kereszttüzébe került, amely a kontextusukból kiragadva félreértette, vagy eltorzította az ott elhangzottakat. A román politikum ennek nyomán reagált az ismert hangnemben. Ez azt jelenti, hogy közelednek a 2014-es európai parlamenti és államfőválasztások, ezek a megnyilvánulások pedig a kampány egyféle előkészítő hadműveletét jelentik" – fogalmazott a Krónika kérdésére a politikus. Hozzátette: ez igen szerencsétlen helyzet, mivel egy olyan kérdésről – a határon kívüli nemzettársak érdekeinek képviseletéről –, amelyben Magyarországnak és Romániának azonos platformon kell állnia, hiszen mindkét kormány azonos problémákkal szembesül.
„A nyilatkozatoknak belpolitikai vonzatai vannak, Băsescu a megszokott populista stílusában adott hangot álláspontjának, de rajta kívül is sok a hasonló véleményt megfogalmazó hang. Ezeket a helyükön kell kezelni, ha elmúlik a düh, érdemes tárgyalásos úton folytatni a párbeszédet azokról a kérdésekről, amelyekben érdekazonosság van" – mondta lapunknak Toró. Úgy vélte, az erdélyi nyári szabadegyetemeken idén sem történt semmi másképp, mint a korábbiakban, csak a közelgő kampány miatt kerültek a figyelem középpontjába. Leszögezte: egy esetleges román-magyar konfliktus kárvallottja az erdélyi magyarság lenne, ezért a konfliktus megelőzése a politikum felelőssége.
Elhatárolódik az RMDSZ Vonától
Elhatárolódott Vona Gábor Jobbik-elnök borzonti kijelentéseitől Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A politikus leszögezte: a 21. században elfogadhatatlan a szélsőséges pártok beavatkozása a társadalom életébe, az RMDSZ-nek nincsenek intézményes kapcsolatai a Jobbikkal, a Vonáéhoz hasonló kijelentések pedig semmiben sem segítenek. „Elutasítjuk az ilyen nyilatkozatokat és elhatárolódunk tőlük" – mondta Kelemen.
Eközben Bogdan Diaconu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szélsőségesen magyarellenes megynilvánulásairól ismert képviselője hétfőn ügyészségi feljelentést tett Vona ellen azzal a váddal, hogy veszélyzetteti Románia nemzetbiztonságát és a közrendet. Mint ismeretes, Diaconu vasárnap Vona nemkívánatos személlyé nyilvánítását is követelte, de a külügy jelezte: ezt csak diplomatastátussal rendelkező személyek esetében lehet megtenni.
Vasile Blaga, az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) elnöke felelőtlennek minősítette Vona kijelentéseit, és ő is úgy véli, ki kellene tiltani az országból. Vona eközben nyílt levélben fordult a román politikusokhoz, amelyben az általa mondottak elferdítésével vádolta meg a sajtót, és „konstruktív és hasznos" vitára hívja a román felet.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 15.
Kiutasítaná a magyar szélsőségeseket Diaconu Romániából
A külföldi szélsőségesek kiutasításáról és rendezvényeik betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a parlament elé Bogdan Diaconu, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt parlamenti képviselője – közölték csütörtökön a román lapok.
A jogszabály betiltana minden olyan rendezvényt – találkozót, konferenciát, tábort, és tüntetést -, amely akár csak közvetve is megkérdőjelezi Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, és nemkívánatos személynek nyilvánítana Romániában minden olyan külföldit, aki – bárhol a világon – megkérdőjelezi a román alkotmány első cikkelyét.
Bár a tervezet nem utal a magyarságra, a hozzá csatolt sajtóközleményben Diaconu kifejtette, hogy ez a második olyan képviselői kezdeményezése, amely a „magyar szélsőségesek megfékezésére" irányul. Tavasszal Diaconu jogszabály-tervezetet dolgozott ki a pártokhoz kötődő alapítványok külföldi finanszírozásának betiltásáról, amellyel állítása szerint Tőkés László Európai Parlamenti képviselőt vette célba.
A magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Bogdan Diaconu vasárnap Vona Gábor nemkívánatos személlyé nyilvánítását és a Jobbik romániai betiltását követelte a bukaresti külügyminisztériumtól.
Romániában számos sajtótermék idézte, illetve számos politikus elítélte a Jobbik elnökének az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület székelyföldi táborában megfogalmazott véleményét, miszerint ha a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell.
Maszol.ro
2013. augusztus 16.
Elszabadult a magyarellenesség – Egymásra licitálnak a román politikusok
Már diplomáciai következményekkel is jár, hogy nem csitulni, hanem fokozódni látszik a magyarellenesség a román politikában. Traian Băsescu államfőnek a magyar politikusokat támadó hétfői nyilatkozata óta egymást követik a reakciók, és egyre meredekebb véleményeket fogalmaznak meg.
Titus Corlăţean külügyminiszter ugyancsak Marosfőn tartott előadásában elítélte ugyan az államfőt, de szélsőséges és irredenta magatartással vádolta a magyar kormányt. A következmény: Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár tegnap bekérette hivatalába a budapesti román nagykövetet, és határozottan elutasította Corlăţean állításait. Közben a román kormánykoalíció egyik képviselője, Bogdan Diaconu a magyar szélsőségesek kiutasítására vonatkozó törvénytervezetet nyújtott be a bukaresti parlamentben. Maga Băsescu tegnap újabb erős kijelentéseket tett: szerinte a románok „vérrel vették meg Erdélyt”, és „földrengető” ennek az áldozatnak a vitatása. Azt is megfogalmazta, hogy „a kölcsönös tisztelet jelének”
venné, ha román zászlókat is kifüggesztenének Székelyföldön.
A vérrel megvett Erdély
A románok nem pénzzel, hanem „vérrel fizették meg Erdélyt”, és földrengető, illetve kiábrándító az, hogy a ’89-es forradalom hősének hitt személy Erdély hovatartozását kívánja vita tárgyává tenni – jelentette ki tegnap Traian Băsescu államfő Marosorbón. Ugyancsak tegnap sérelmezte, hogy a székely és magyar zászlók mellett nem látott román zászlókat, mikor Marosfőre utazott, hogy részt vegyen az 1996 és 2001 között épült ortodox kolostor búcsúján. Szerinte „senki nem mondja, hogy ne tűzzék ki ezeket a saját otthonukon, ha úgy akarják. De meg kellene találni a helyét a román trikolórnak is, mert ez a kölcsönös tisztelet jele lehetne”.
Corlăţean is túllő a célon
Traian Băsescu államfő Magyarország rendreutasításáról szóló nyilatkozata nem lehet hiteles, miután korábban egy asztalnál ült azokkal, akik „szélsőségesen nacionalista” retorikát használtak – jelentette ki Titus Corlăţean külügyminiszter szerdán Marosfőn. Emlékeztetett: Băsescu 2010-ben részt vett a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, „ideges retorikát használó” magyar politikusok oldalán. (2010-ben a román elnök Orbán Viktor, Németh Zsolt külügyi államtitkár és Tőkés László Európai Parlamenti képviselő társaságában vett részt a tusnádfürdői fórumon.) Corlăţean idejétmúltnak, populistának és hiteltelennek nevezte az államfő harcias nyilatkozatát. „Amikor élére akarsz állni egy főváros, vagyis egy ország elleni akciónak, és nem teszel különbséget az egyes politikusok között, a szélsőséges megnyilvánulásokat egy egész országgal azonosítod, akkor nincs mit keresned a politikában, legalábbis a külpolitikában” – vélekedett.
Előadásában Băsescu és a korábbi jobbközép kormány szemére vetette, hogy 2010-ben nem tiltakoztak, amikor a „Fidesz-kormány a Jobbik támogatásával” elfogadta a „trianoni békeszerződésről való megemlékezés” (a Nemzeti Összetartozás Napja), illetve a könnyített honosítás törvényét. Corlăţean szerint ezek a jogszabályok a Kárpát-medence visszaszerzését célozzák a magyar nemzet számára, vagyis a versailles-i békeszerződések újratárgyalását vetik fel. A külügyminiszter szerint a román reakciók elmaradásának tulajdonítható, hogy most „egyes forrófejűek az úgynevezett Székelyföld” autonómiájáról beszélnek, és magyarországi politikusok „választási kampányt folytatnak” Hargita és Kovászna megyében. „Van egy európai stratégiai partnerségünk Magyarországgal: azon kell dolgoznunk, hogy ez legyen a meghatározó, nem pedig a feszültségek, a szélsőségesen nacionalista retorika. Ennek érdekében munkára, párbeszédre van szükség: ezeket a kérdéseket nem a sajtó által közvetített harcias szólamokkal lehet megoldani” – jelentette ki.
A tervezett közigazgatási átszervezésről beszélve határozottan leszögezte, hogy „Románia régiósítása csakis európai alapokon történhet meg, szabály szerint, semmiképp sem etnikai alapon, ez legyen világos”. Az etnikai alapú régiósítás „néhány forrófejű magyar politikai vezető” rögeszméje Hargita és Kovászna megyéből, de Magyarországról is. Ez nem meglepő, de „Romániának kötelessége, kormánytól függetlenül, állandóan és nagyon világosan fenntartani a román törvényeket, az alkotmányt, a vonatkozó európai szabályokat, amelyeket mindenkinek be kell tartania” – mondotta. Corlăţean szerint „az úgynevezett autonomista modellek nem képviselnek európai szabályt, nincsenek elfogadva Európában sem, és nyilvánvalóan, az alkotmány szerint is elfogadhatatlanok Romániában”. Decentralizálás igen – mondotta –, közigazgatási autonómia a fejlődéshez szükséges gazdasági forrásokkal igen, minden polgárnak – legyen az magyar vagy román Hargita és Kovászna megyében –, de más nem.
Bekérették a nagykövetet
Németh Zsolt, Magyarország külügyi államtitkára tegnap a hivatalába kérette Románia budapesti nagykövetét, Victor Miculát, és szóbeli jegyzékben utasította vissza Titus Corlăţean román külügyminiszter marosfői nyilatkozatát és a Gândul lapnak adott interjújában foglaltakat. A magyar külügyi tárca közleménye szerint Németh Zsolt határozottan visszautasította és cáfolta Titus Corlăţean azon kijelentését, amely szerint a nemzeti összetartozásról szóló törvény „a Kárpát-medence magyar nemzet számára való visszaszerzésének stratégiáját” tartalmazná és „a Versailles-i békerendszer megkérdőjelezését” célozná. Az említett törvény szövege ennek pontosan az ellenkezője – emelte ki.
Budapest visszautasította és cáfolta Titus Corlăţeannak a magyar állampolgársági törvénnyel kapcsolatos nyilatkozatát is, amely szerint a magyar honosítási gyakorlat etnikai alapú lenne. Valójában a magyar honosítás – a román gyakorlathoz hasonlóan – a magyar nyelvtudást és legalább egy magyar állampolgárságú felmenő igazolását követeli meg. A magyar külügyi tárca álláspontja szerint „az alaptalan megállapítások” alkalmasak Magyarország megrágalmazására és a romániai magyarság megfélemlítésére, miközben a romániai magyar közösség demokratikusan kifejezett törekvése – így megfogalmazott autonómiaigénye is – törvényes, megfelel az európai és a nemzetközi gyakorlatnak és normáknak. Németh Zsolt közölte a román nagykövettel, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett a magyar–román kapcsolatok fejlesztése mellett az őszinte és tárgyilagos párbeszéd alapján.
Kiutasítaná a magyar szélsőségeseket
A külföldi szélsőségesek kiutasításáról és rendezvényeik betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti parlament elé Bogdan Diaconu szociáldemokrata képviselő. A jogszabály betiltana minden olyan rendezvényt – találkozót, konferenciát, tábort és tüntetést –, amely akár csak közvetve is megkérdőjelezi Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, és nemkívánatos személynek nyilvánítana Romániában minden olyan külföldit, aki – bárhol a világon – megkérdőjelezi a román alkotmány első cikkelyét. Bár a tervezet nem utal a magyarságra, a hozzá csatolt sajtóközleményben Diaconu kifejtette, hogy ez a második olyan képviselői kezdeményezése, amely a „magyar szélsőségesek megfékezésére” irányul. Tavasszal Diaconu jogszabálytervezetet dolgozott ki a pártokhoz kötődő alapítványok külföldi finanszírozásának betiltásáról, amellyel állítása szerint Tőkés László európai parlamenti képviselőt vette célba. Háromszék
Erdély.ma
2013. augusztus 16.
A magyarellenességről tartott előadást Sepsibesenyőn Kelemen
Az ötödik HÁRIT Szabadegyetemen tartott előadást Kelemen Hunor szövetségi elnök Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével közösen. Az előadás felvezetésében elhangzott, az elmúlt napokban többször, többen bizonyították, hogy a nyári kánikulában is lehet nagyokat nyilatkozni, felkavarni az állóvizet.
Az RMDSZ elnöke erre a felütésre elmondta: „elsősorban azt kell mérlegelni, hogy számunkra, erdélyi magyarok számára, akik itthon szülőföldet akarunk építeni, azt kell tudnunk, hogy nagyokat akarunk mondani, vagy felelősségteljesen akarunk cselekedni. A Vona-féle kijelentéseket visszautasítjuk, és nem szeretjük, mert a hozzá hasonló politikusok jönnek, nyilatkoznak, majd beülnek az autóba, hazamennek és nézik a tévében, meg olvassák az újságban, hogy mi történik itt. Az is elfogadhatatlan, hogy Románia államelnöke, a hadsereg főparancsnoka „hadat üzen” Magyarországnak, elszigetelésről és megleckéztetésről beszél. Ezekkel a kijelentésekkel az a legnagyobb baj, hogy az ostor vége mindig rajtunk, erdélyi magyarokon csattan.”
Kelemen Hunor kijelentette, a legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az országban növekvőben van a magyarellenesség, ez pedig a magyar emberek biztonságérzetét veszélyezteti. „Ha a román és a magyar politikusok nem képesek leülni, és kormányközi, államközi szinten tárgyalni a két ország közös érdekeiről, akkor az RMDSZ ismételten felajánlja a híd, a közvetítő szerepét. Elfogadhatatlan, hogy két szomszédos ország, az európai unió tagállamai, nem tartott hivatalos találkozót már évek óta. Úgy, ahogy 2001-ben az RMDSZ sikeresen közvetített a magyar igazolványok ügyében a Năstase és az Orbán kormány között, ugyanúgy képes erre most is” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, ugyanakkor aggasztó jelenségekre is felhívta a figyelmet.
Emlékeztetett rá, hogy Bogdan Diaconu parlamenti képviselő olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely betiltaná a külföldi pártfinanszírozást, de az egyesületek, civil szervezetek és alapítványok támogatását is. "A mi civil szervezeteink mindegyike az identitás megőrzésével is foglalkozik, vagyis politikai szerepet tölt be. Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseket a jelenlegi 70 százalékos parlamenti többség 85 százalékos összefogással fogadna el. És akkor ki védi meg az erdélyi magyarokat? Az RMDSZ határozottan visszautasít minden ilyen típusú magyarellenes uszítást és megnyilvánulást” – jelentette ki.
A régióátszervezésről Kelemen Hunor összefoglalta, hogy ennek a története 2010-ig nyúlik vissza, amikor az államelnök először tett kísérletet arra, hogy nyolc óriásmegyét hozzon létre a nyolc fejlesztési régióból.
„2011-ben ezt az RMDSZ megakadályozta, a szavazataink nélkül ezt nem tudták átvinni. Most azonban nem a megyék összeolvasztása a cél, hanem egy új közigazgatási struktúra beékelése a megyék és a kormányzat közé. Az alkotmány módosított szövegében már létezik a régió fogalma, éppen ezért az RMDSZ azt javasolta, hogy jelenjenek meg az úgynevezett különleges státusú régiók is. Ezt a javaslatot azonban elvetették, ezt az őszi parlamenti vita során még megpróbáljuk ismét átvinni. Az azonban már biztosnak tűnik, hogy az idén nem lesz régióátszervezés, hiszen ehhez ki kell írni a népszavazást az alkotmánymódosítás kérdésében, ehhez pedig 50 százalékos részvételi arány szükséges. Ez az arány jövőre 30 százalékos lesz csupán, így valószínű, hogy az elnökválasztással egy időben tartják meg a referendumot. Az erdélyi magyar közösség a régióátszervezési huzavonával időt nyert. Nekünk a következő időszakban az a feladatunk, hogy partnereket találjunk az RMDSZ 16 régiós átszervezési tervéhez, ezt a törvénytervezetünket már leadtuk, és meg kell győznünk a román tárgyalófeleket, hogy a kisebb, hatékonyabb működésű régió nem csak a magyar emberek érdeke, hanem a románoké is” – ismertette az RMDSZ elnöke. Kijelentette, minden rendelkezésre álló, demokratikus eszközzel élni kíván az RMDSZ.
Az elkövetkező időszakban elkezdődik az aláírásgyűjtés a helyi népszavazások kiírása érdekében mind a Székelyföldön, mind a Partiumban. Ezt követően a helyi tanácsok egy állásfoglalást fogalmaznak meg, amelyben kinyilvánítják, hogy az adott település hova szeretne tartozni.
„A fokozatosság elvét követjük, ezt követően kerülhet sor utcai tüntetésekre. Ilyen szempontból az RMDSZ csatlakozik a Székely Nemzeti Tanács októberi meneteléséhez, és minden segítséget megad, hogy a Kökös és Bereck közötti útvonalon minél többen vonuljanak fel” – részletezte Kelemen Hunor szövetségi elnök.
A szabadegyetem előadásán Antal Árpád polgármester kifejtette, Románia a dél-amerikai állammodellt alkalmazza már évek óta, aminek eredményeképpen egyre több a mélyszegénységben élő ember, hiányzik a stabil középréteg. „Spanyolországban ma 40.000 euróért egy egész falut meg lehet vásárolni templomostól, iskolástól, polgármesteri hivatalostól együtt. Én a Székelyföld esetében nem szeretném látni sehol az „Eladó” táblát, éppen ezért a mi jövőnk arról szól, hogy a demográfiai kérdésekre milyen válaszokat tudunk adni” – jelentette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borbély László politikai alelnök, Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke, és Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke a szabadegyetem előadásai után a háromszéki polgármesterekkel találkoztak, akikkel aktuálpolitikai kérdésekről beszélgettek.
Maszol.ro
2013. augusztus 16.
KELEMEN HUNOR: NEM NAGYOTMONDÁSSAL, HANEM FELELŐSSÉGTELJES MUNKÁVAL KELL AZ ERDÉLYI MAGYAR KÖZÖSSÉGÉRT TENNI
Az ötödik HÁRIT Szabadegyetemen tartott előadást Kelemen Hunor szövetségi elnök Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével közösen. Az előadás felvezetésében elhangzott, az elmúlt napokban többször, többen bizonyították, hogy a nyári kánikulában is lehet nagyokat nyilatkozni, felkavarni az állóvizet. Az RMDSZ elnöke erre a felütésre elmondta: ”elsősorban azt kell mérlegelni, hogy számunkra, erdélyi magyarok számára, akik itthon szülőföldet akarunk építeni, azt kell tudnunk, hogy nagyokat akarunk mondani, vagy felelősségteljesen akarunk cselekedni. A Vona-féle kijelentéseket visszautasítjuk, és nem szeretjük, mert a hozzá hasonló politikusok jönnek, nyilatkoznak, majd beülnek az autóba, hazamennek és nézik a tévében, meg olvassák az újságban, hogy mi történik itt. Az is elfogadhatatlan, hogy Románia államelnöke, a hadsereg főparancsnoka „hadat üzen” Magyarországnak, elszigetelésről és megleckéztetésről beszél. Ezekkel a kijelentésekkel az a legnagyobb baj, hogy az ostor vége mindig rajtunk, erdélyi magyarokon csattan.”
Kelemen Hunor kijelentette, a legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az országban növekvőben van a magyarellenesség, ez pedig a magyar emberek biztonságérzetét veszélyezteti. „Ha a román és a magyar politikusok nem képesek leülni, és kormányközi, államközi szinten tárgyalni a két ország közös érdekeiről, akkor az RMDSZ ismételten felajánlja a híd, a közvetítő szerepét. Elfogadhatatlan, hogy két szomszédos ország, az európai unió tagállamai, nem tartott hivatalos találkozót már évek óta. Úgy, ahogy 2001-ben az RMDSZ sikeresen közvetített a magyar igazolványok ügyében a Năstase és az Orbán kormány között, ugyanúgy képes erre most is” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, ugyanakkor aggasztó jelenségekre is felhívta a figyelmet. „Bogdan Diaconu parlamenti képviselő olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely betiltaná a külföldi pártfinanszírozást, de az egyesületek, civil szervezetek és alapítványok támogatását is. A mi civil szervezeteink mindegyike az identitás megőrzésével is foglalkozik, vagyis politikai szerepet tölt be. Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseket a jelenlegi 70 százalékos parlamenti többség 85 százalékos összefogással fogadna el. És akkor ki védi meg az erdélyi magyarokat? Az RMDSZ határozottan visszautasít minden ilyen típusú magyarellenes uszítást és megnyilvánulást.”
A régióátszervezésről Kelemen Hunor összefoglalta, hogy ennek a története 2010-ig nyúlik vissza, amikor az államelnök először tett kísérletet arra, hogy nyolc óriásmegyét hozzon létre a nyolc fejlesztési régióból. „2011-ben ezt az RMDSZ megakadályozta, a szavazataink nélkül ezt nem tudták átvinni. Most azonban nem a megyék összeolvasztása a cél, hanem egy új közigazgatási struktúra beékelése a megyék és a kormányzat közé. Az alkotmány módosított szövegében már létezik a régió fogalma, éppen ezért az RMDSZ azt javasolta, hogy jelenjenek meg az úgynevezett különleges státusú régiók is. Ezt a javaslatot azonban elvetették, ezt az őszi parlamenti vita során még megpróbáljuk ismét átvinni. Az azonban már biztosnak tűnik, hogy az idén nem lesz régióátszervezés, hiszen ehhez ki kell írni a népszavazást az alkotmánymódosítás kérdésében, ehhez pedig 50 százalékos részvételi arány szükséges. Ez az arány jövőre 30 százalékos lesz csupán, így valószínű, hogy az elnökválasztással egy időben tartják meg a referendumot. Az erdélyi magyar közösség a régióátszervezési huzavonával időt nyert. Nekünk a következő időszakban az a feladatunk, hogy partnereket találjunk az RMDSZ 16 régiós átszervezési tervéhez, ezt a törvénytervezetünket már leadtuk, és meg kell győznünk a román tárgyalófeleket, hogy a kisebb, hatékonyabb működésű régió nem csak a magyar emberek érdeke, hanem a románoké is” – ismertette az RMDSZ elnöke.
Kijelentette, minden rendelkezésre álló, demokratikus eszközzel élni kíván a Szövetség. Az elkövetkező időszakban elkezdődik az aláírásgyűjtés a helyi népszavazások kiírása érdekében mind a Székelyföldön, mind a Partiumban. Ezt követően a helyi tanácsok egy állásfoglalást fogalmaznak meg, amelyben kinyilvánítják, hogy az adott település hova szeretne tartozni.
„A fokozatosság elvét követjük, ezt követően kerülhet sor utcai tüntetésekre. Ilyen szempontból az RMDSZ csatlakozik a Székely Nemzeti Tanács októberi meneteléséhez, és minden segítséget megad, hogy a Kökös és Bereck közötti útvonalon minél többen vonuljanak fel” – részletezte Kelemen Hunor szövetségi elnök.
A szabadegyetem előadásán Antal Árpád polgármester kifejtette, Románia a dél-amerikai állammodellt alkalmazza már évek óta, aminek a következményeképpen egyre több a mélyszegénységben élő ember, hiányzik a stabil középréteg. „Spanyolországban ma 40.000 euróért egy egész falut meglehet vásárolni templomostól, iskolástól, polgármesteri hivatalostól együtt. Én a Székelyföld esetében nem szeretném látni sehol az „Eladó” táblát, éppen ezért a mi jövőnk arról szól, hogy a demográfiai kérdésekre milyen válaszokat tudunk adni” – jelentette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere. Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borbély László politikai alelnök, Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke, és Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke a szabadegyetem előadásai után a háromszéki polgármesterekkel találkoztak, akikkel aktuálpolitikai kérdésekről beszélgettek.
rmdsz.ro
2013. augusztus 23.
Bogdan Diaconu nekiment az RMDSZ-nek és betiltatná a Néppártot is
A magyarellenességéről ismert Bogdan Diaconu román szociáldemokrata képviselő a liberális kötődésű Adevarul blogrovatában azt fejtegeti, hogy az RMDSZ-ben sem lehet megbízni, mert ugyanúgy Magyarországhoz és „szégyenletes múltjához" kötődik, mint Tőkés László pártja, az Erdélyi Magyar Néppárt. Diaconu azt veti az RMDSZ szemére, hogy egy Partium nevű régió kialakítását javasolta Románia észak-nyugati részében, úgymond békéltető szándékkal, „ha már nem vagyunk hajlandók elismerni a Székelyföld nevű kitalációt Magyarország protektorátusa alatt". De a Partium elnevezés a „magyar királyság része" kifejezésre utal, tehát Magyarország Erdély feletti uralmára – fejtegeti a szerző, aki szerint Budapest még nem tért magához „hamis birodalmi álmából".
Diaconu az EMNP betiltását is kérte, amiért Toró T. Tibor pártelnök „jó ötletnek nevezte Magyarország protektorátusát Erdély felett”. Diaconu leszögezte: „a magyar politikusok bármilyen utalása Erdély feletti történelmi jogaikra egy súlyos támadás a románok ellen az évszázados bűntettek és magyar elnyomás után”. MTI
Erdély.ma
2013. szeptember 20.
Román világháború
Pánikhangulat a stúdiókban, világháborút sejtető címszavak. Mintha atombombát dobtak volna Bukarestre. Pedig csak egy futballmérkőzésről volt szó szeptember 6-án a román és a magyar válogatott között.
A román rendfenntartók a magyar szurkolók egy részét a belvárosba vezették, a magyar vonatot pedig az Északi pályaudvarra. Cornel Nistorescu újságíró szerint ez nagy hiba volt, hiszen feszültségekkel teli mérkőzés volt várható. Ezt aláhúzandó a magyar hivatalosságok időben felhívták román kollégáik figyelmét, hogy ne számítsanak alkoholmentes angyalokra Budapestről. Nistorescu a magyar rendfenntartók szervezését hozta fel példának. Évekkel ezelőtt a román szerelvényt Budapest határában megállították (a román szurkolók rengeteg füstbombát dobáltak mindenfelé), ahonnan autóbuszokkal szállították őket a stadionba. Nem a Váci utcára sétálni, de még a Keleti pályaudvarra sem. Egyenesen a stadionba, határozottan kizárva a kockázatokat, megelőzve minden konfliktust.
Bukarestben viszont más szelek fújnak. Miután a vonat kétórás késéssel begördült az állomásra, hurrogók csapata fogadta a 15 órán át utazó magyar szurkolókat, akiket a rendőrsorfal mögül lehazátlanoztak, és rondaságokat kiabáltak feléjük. Jól kezdődött... Az alkoholdúsított magyarok csípőből riposztoztak, a rendőrök pedig támadtak. A magyar szurkolók szerint a rendőri reakció aránytalan volt. Ezt nehéz megerősíteni, mert a román média – amely a hazátlanozókat és a román randalírozókat kihagyta a képből – nem szolgáltatott teljes képet a konfliktusról. Inkább tíz centiméterről filmezték a füstöt és a szurkolókra támadó fekete sisakosokat, miközben világháborút sejtető címszavak alatt riadóztak a Bukarestet támadó „magyar állatokról”, akiknél a 2000 éve itt élő románok sokkal civilizáltabbak. A csatornákból ömlött az átpolitizált sovinizmus, a háttérben pedig újra és újra leforgatták a füstteli képsorokat és a fekete ruhás rendőri akciót. Mintha atombombát dobtak volna Bukarestre, vagy kitört volna a háború. Dan Marinescu úszító hatású túlzásnak minősítette, ahogy a román hírtelevíziók Háború, valamint Bukarest lángra lobbant címmel tudósítottak a magyar szurkolók randalírozásáról, amely szerinte távolról sem volt annyira szokatlan vagy apokaliptikus, mint ahogy azt beállították. Ez persze nem menti a magyar ultrák viselkedését. De ha a bukaresti szervezők magyar mintára cselekedtek volna, nem ült volna ünnepet a rosszindulat. Ezt a helyzetet kritizálta Nistorescu, és erről mondta a sporttévé riportere, hogy „jaj nekünk, ahogy meg vagyunk szervezve”.
Ennél súlyosabb viszont az, ahogy a randalírozó magyarokat előszeretettel összemosták a magyar néppel. Hiába volt egy Grigore Cartianu vagy egy Sever Ioan Miu, akik óva intettek ettől – a józan hangok alig hallatszottak –, mégis ez történt szinte minden fronton. És ez a szomorú. „A magyarok barbárok, a románok civilizáltak” – hangzott az üzenet, mely beborította Romániát. A hangulatra jellemző volt Rare Mãnescunak, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnökének, a közlekedési miniszter férjének a felkiáltása (később törölte a Facebook-oldaláról): „Magyarország legyőzve! Magyarország megtaposva! Magyarország porrá zúzva! Magyarország nem létezik! Életem legszebb napja!” – a szöveg alatti képen pedig a budapesti Hősök terén masírozó román katonák voltak láthatók. Vagy Bogdan Diaconu szociáldemokrata politikus írása, aki Magyarországot a térség fertőző gócának, a náci szélsőségesség hazájának nevezte, mely ellen szerinte a tétlen Európának sürgősen fel kell lépnie (mintha Traian Bãsescut hallanám).
Kik ők? Civilizált románok? „A hiba a kapcsolásban van...” Akárcsak a Vlad Petreanuk vagy a Moise Guranok esetében, akik fenntartás nélkül dicsérték a román szurkolókat. A „remek” közönséget, mely egyhangúlag skandálta „Kifelé a magyarokkal az országból!”, kifütyülte Magyarország himnuszát és minden tájékoztatást, ami magyarul hangzott el a hangosbemondón. És nem néhány emberről van szó, hanem egy egész stadionról! Majd amikor ezek miatt a háromszéki Mikó Imre Jogvédő Szolgálat panaszt tett az UEFA-nál, a lépést az Adevãrul napilap a romániai magyarok „pofátlanságaként” értelmezte, amiért képesek voltak megsértődni. No comment.
Mindeközben a magyarországi politikusok és véleményformálók csendben maradtak. Felelősségérzetre valló attitűd, hiszen civilizált ország nem használ fel erkölcstelen politikai célokból egy futballmérkőzést. És szép, hogy a magyarok széles körben felvállalták gyengeségeiket, egyértelműen elhatárolódva a randalírozó ultrák cselekedeteitől, az etnikai alapon való ítélkezőktől. Összességében tehát elmondható, hogy a magyarok a futballpályán veszítettek, de a hozzáállás pályáján – az erőszakos szurkolókat leszámítva – nyertek. És ez az igazi győzelem! Melyet nem képmutató cselezéssel vívnak ki, hanem felelős hozzáállással. Ezzel lehet elérni, hogy legközelebb kevesebb randalírozó buzdítsa a válogatottat. A leendő csapatot, melyben talán már játszani fog egy Öcsi is. A második Puskás Öcsi.
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 27.
RMDSZ-es politikusok a székelyek menetelésén
A Székelyek nagy menetelésének számos pontján az RMDSZ parlamenti képviselői, polgármesterei, önkormányzati képviselői jelen voltak – számolt be vasárnap az RMDSZ sajtóirodája. Kelemen Hunor szövetségi elnök a békés demonstráción arról beszélt: a székelység, az erdélyi magyarság nem kíván másokat megfosztani semmitől, de maga akar dönteni saját dolgairól.
„Sokszor elmondtuk, és ma is elmondjuk: az autonómia nem azt jelenti, hogy mi valakitől elveszünk valamit, hanem azt, hogy valakiért valamit teszünk. A mi autonómiatörekvéseinkkel, a mi céljainkkal nem kívánunk senkit megfosztani semmitől, sem romántól sem magyartól, senkitől nem veszünk el tulajdont, döntést, jogot. Viszont azt kérjük, hogy mi, székely emberek, erdélyi magyar emberek a mi dolgainkról mi magunk dönthessünk!” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ elnöke Kézdivásárhelyen, a főtéri ökumenikus istentiszteleten vett részt Tamás Sándorral, az RMDSZ Háromszéki Szervezetének elnökével, Bokor Tiborral, Kézdivásárhely polgármesterével, és Fejér László parlamenti képviselővel közösen, majd Csernáton irányába, az ikafalvi letérőhöz meneteltek a többezres kézdivásárhelyi, és környékbeli lakossal közösen.
"A közösségi akaratot kívánjuk fölmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk föllépni és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket. A politikai akarat fölmutatása fontos. Fontos azért, hogy az önkormányzatokban, a parlamentben az érdekképviseleti munkánkat hatékonyabban tudjuk végezni" – hangsúlyozta Kelemen, majd hozzátette, az RMDSZ és az SZNT közös munkája során a Székelyek nagy menetelése elérte a célját, békés, jó szándékú, ám elhatározásában megingathatatlan tömeg nyilvánította ki akaratát a székelyföldi autonómia kivívása mellett.
„Külön köszönetet mondok az RMDSZ valamennyi önkormányzati képviselőjének, polgármestereinknek, akik Kököstől Bereckig mozgósították a lakosságot, megszervezték a menetelés rendben való lezajlását, és köszönöm minden RMDSZ szimpatizáns részvételét” – mondta el az RMDSZ elnöke.
A Székelyek nagy menetelésén 120 ezren vettek részt vasárnap, kinyilvánítva, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld önrendelkezéshez való jogát. A tömegfelvonulás békésen, rendbontás nélkül zajlott le. A menetelés négy pontján egy-egy 250 méter hosszú székely zászlót is kifeszítettek, amelyeket az RMDSZ Háromszéki Szervezete készítetett kifejezetten erre az alkalomra. A felvonulók székely és magyar zászlókat lobogtattak, illetve elsősorban román nyelvű feliratokat vittek magukkal, ezeken azt tudatták: "Autonómiát akarunk nem függetlenséget!" "Románia a mi országunk is!". A magyar és a székely himnusz eléneklése után hazaindult a tömeg.
Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikai alelnöke Bogdan Diaconu román szociáldemokrata párti képviselő javaslata kapcsán elmondta: úgy látszik, ez a képviselő azért jött a parlamentbe, hogy mindennap feljelentse a magyarságot, az RMDSZ-t. „Ne rontsuk el a jó hangulatot" – mondta a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Diaconu közleményét kommentálva.
Az RMDSZ alelnöke azt mondta, hogy számára két üzenete van a megmozdulásnak. Az egyik az, hogy minden magyar szíve együtt dobban, a másik pedig, hogy nincs lehetetlen. Kiemelte: Brüsszelnek muszáj meghallania üzenetüket, mert – mint mondta – ott az állampolgári kezdeményezés nem csak a magyarokról szól. Száz nemzeti kisebbség él Európában, amely százmillió európai uniós állampolgárt jelent – fejtette ki az RMDSZ alelnöke, hozzátéve: azt tervezik, hogy jövő tavasszal szerte Európában, de több mint 7 országban biztosan aláírásgyűjtési akciót indítanak.
Céljuk, hogy az Európai Unió alapokmányaiban is megjelenjen az őshonos kisebbség joga az anyanyelv használatára. Borbély László hozzátette, amikor egy jó ügyről van szó, a magyarság többször bebizonyította már, hogy össze tud fogni, és ezt bizonyítja azt is, hogy az RMDSZ referenduma kapcsán kevesebb mint két hét alatt Székelyföldön több mint százezer támogatói aláírást gyűlt össze.
„Székelyföld jövője Igennel kezdődik” – hangsúlyozta Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Szervezetének elnöke vasárnap, a Székelyek nagy menetelésén. Kifejtette: tíz nap alatt több mint százezren írták alá azt a törekvésüket, hogy az egységes Székelyföldről népszavazást szervezzenek.
„Látszik, hogy a székely emberek akaratát képviseljük. A ma összesereglett sok tízezer ember is azt jelenti, hogy Székelyföld egésze a területi autonómia mellett van. Azért jöttünk tehát össze, hogy megfogalmazzuk innen, Gábor Áron útjáról, mit üzenünk Székelyföldnek és Bukarestnek. Mi, székelyek, szeretnénk tisztelni azt az országot ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletre méltónak is kell lennie, és a Székelyföldet körbevevő országnak is tisztelnie kell a székely közösséget. Székelyföld azoké lesz, akik hisznek benne. Mi pedig soha nem adjuk fel a Székelyföld területi autonómiájába vetett hitünket!” – mondta Tamás Sándor.
maszol/közlemény
2013. október 28.
Egymás mellett az autonómiáért
Összeért! – adták szájról szájra vasárnap a tüntetők, miután megvalósult a Székelyek Nagy Menetelése, az 54 kilométeres élőlánc Bereck és Kökös között. „Amit célként kitűztünk, elértük!” – jelentette ki a Krónikának Izsák Balázs, a szervező Székely Nemzeti Tanács elnöke miután felolvasta a rendezvény kiáltványát, és az élőlánc résztvevői közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A szervezők a gyülekezési pontokra befutott jelentések alapján 120 ezerre, a csendőrség csupán 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. A román politikusok elutasítóan nyilatkoztak és hatósági fellépést kértek az ügyben.
Megvan? Összeért? – kérdezték egymástól a székely zászlókat, autonómiát szorgalmazó feliratokat magasba tartó menetelők, akik a helyszínen csak azt tudták, hogy az ő szakaszukon megvan az élőlánc, és aggódva lesték a híreket, hogy vajon mind az 54 kilométeren kialakult-e. Még a Himnusz felcsendülése előtt, futótűzként terjedt az örömhír: Megvan! Összeért!
A Székelyek Nagy Menetelésének résztvevői vasárnap kiáltványt fogadtak el, kijelentve, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával. A petíciót Izsák Balázs, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a rétyi keresztútnál olvasta fel, a tüntetők a többi helyszínen rádión hallgatták. A kiáltványban leszögezték: ragaszkodnak a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföldnek a Gyergyóditrói Nemzetgyűlés által kijelölt ideiglenes határaihoz, és követelik, hogy a helyi közösségek népszavazással véglegesítsék azokat. „Székelyföld minden lakójának közös hazája, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától, ezért a területi autonómia Székelyföld minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciája lesz” – fogalmaztak a petícióban. Emlékeztettek, hogy március 10-én, a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi Postaréten összegyűltek beadvánnyal fordultak Románia kormányához, amelyben követelik, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót, és szavatolja törvény annak autonómiáját. Mivel a beadványra nyolc hónap után sem érkezett válasz, arra kérik Románia kormányát, ne vegye semmibe 700 ezer polgárának akaratát. „Felhívjuk a kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelyek akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem elfárasztani, sem megtörni a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel, a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is” – áll a kiáltványban, mely felszólítja Magyarország kormányát, hogy kérje Romániától a két ország közötti alapszerződés tiszteletben tartását.
„Csak azért is megmutatjuk!”
A nagy menetelésre indulókat vasárnap reggel sokkolta a hír, miszerint elromlott annak a vonatnak mozdonya, amelyik a csíkszéki tüntetőket szállította volna a menetelésre. A hír hallatán az RMDSZ háromszéki és sepsiszentgyörgyi szervezete felhívást intézett a sepsiszentgyörgyiekhez, kérve, hogy minél nagyobb számban vonuljanak Kökösbe, ahova a különvonatot várták. Borboly Csaba, az RMDSZ csíki szervezetének elnöke közleményben kérte az autósokat, vegyék fel a vasútállomások környékén várakozókat, és aki teheti, üljön autóba vagy kérezkedjen fel a buszokra. „Valóban elromlott-e a szerelvény, vagy sokkal inkább a román hatóságok egy újabb olyan intézkedésével állunk szemben, amely megakadályozza magyar, székely közösségünket jogai gyakorlásában?” – tette fel a kérdést Borboly, rámutatva, hogy még csütörtökön kifizették a szerelvény bérleti díját a Regiotrans magán vasúti társaságnak.
Az 54 kilométeres útvonal 14 pontján gyülekezők felháborodottan adták szájról szájra a hírt, a tömegen eluralkodott a „csak azért is megmutatjuk” hangulat. A gyülekezőhelyeken 11 órakor kezdődtek az ökumenikus istentiszteletek, de már tíz órakor érkezni kezdtek a buszok, gépkocsik. Sepsiszentgyörgyről kerékpárral, sőt gyalog is indultak tüntetők. A buszokban, az út szélén osztogatták a székely zászlót, az angol és román feliratú táblákat. „Kér-e lelkem egy kicsike székely zászlót?” – nyújtotta egy székely ruhás bácsi a kék-arany színű lobogót. A táblákat fiatalok cipelték, osztogatták, az igényesebbek ki is válogatták, milyen feliratot emelnének szívesen a magasba. Autonómiát akarunk, nem függetlenséget! Székelyföld Románia másik arca, Vessetek véget az etnikai asszimilációnak, az etnikai diszkriminációnak! Igazságot Székelyföldnek! Székelyföld létezik! Az autonómia nem függetlenséget, hatékonyságot jelent! Hivatalos magyar nyelvet a román mellett! Használhassuk a szimbólumainkat! – hirdették a táblák.
A gyülekezőpontokon derűs volt a hangulat, baráti társaságok, nagycsaládok érkeztek együtt, örömmel fedezték fel ismerőseiket a tömegben. Felröppent a hír, hogy az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szélsőséges román alakulat autós felvonulást tervez a menetelés útvonalán, majd azt beszélték, hogy a csendőrök Kökösnél leállították a román autós karavánt. Petronela Corodeanu, a csendőrség szóvivője nem erősítette meg a hírt.
Böjte: a megbékélés hangját kell keresni
Tizenegy órakor a 14 gyülekezőhelyen egyszerre kezdődtek meg az ökumenikus istentiszteletek, a rétyi keresztútnál Deák Botond rétyi református lelkész rámutatott: imádkozunk, mielőtt elindulunk, ez a nap egyik alapgondolata. „Innen a háromszéki rónáról üzenjünk hadat az érdektelenségnek, a közönynek, az eltiprásnak és a jogfosztásnak” – hangzott el az igehirdetésen. Böjte Csaba ferences szerzetes Bethlen Gábor lángnyelves zászlóját vitte el Rétyre, beszédében a nagy erdélyi fejedelemre emlékezett, aki belátta, hogy az acsarkodás, veszekedés nem vezet semmire. „Amit együtt rontottunk el, együtt kell helyrehozzuk. A párbeszéd, a megbékélés hangját kell keresni. Erdély aranykora a párbeszédből fakadt” – hangsúlyozta Böjte, aki szerint meg kell értetni román testvéreinkkel, hogy külön-külön nem, csak együtt tehetjük tündérkertté Erdélyt. Böjte Csaba Erdély legidősebb ferences szerzetesét is meghívta Rétyre, Antal atya saját versével bíztatta kitartásra, összefogásra az egybegyűlteket.
Az istentiszteletek után Bereck, Lemhény, Nyújtód, Sárfalva, Kézdivásárhely, Ikafalva, Csernáton, Dálnok, Maksa, Eresztevény, rétyi keresztút, Szentivánlaborfalva, Uzon és Kökös gyülekezőpontjainál 26 menetoszlop indult el a szomszédos település felé. A menetelők több ezer székely zászlót lobogtattak, a négy darab 250 méter hosszú, két méter széles és 50 kilogramm súlyú lobogót Kökösnél, a rétyi keresztútnál, Kézdivásárhelyen és Berecknél bontották ki. A Brassót Bákóval összekötő 11-es országút 54 kilométeres székelyföldi szakaszán a menetoszlopok két-három kilométer után találkoztak. Az SZNT hírszolgálata szerint az istentiszteleteket mintegy 60 ezren hallgatták végig, de közben is folyamatosan érkeztek a tüntetők, így amire ki kellett alakítani az élőláncot, a szervezők szerint mintegy 120 ezer székely, erdélyi, magyarországi és kárpát-medencei magyar állt az országúton. A csendőrég, a rendőrség és a Kovászna megyei prefektúra közös közleményben 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. Ferencz Csaba, az SZNT kommunikációs alelnöke úgy vélte, a román hatóságok a résztvevők számának alábecslésével bagatellizálni próbálják a megmozdulás jelentőségét.
Közösen az autonómiáért
Az erdélyi magyar pártok, szervezetek elnökeinek beszédét a háromszéki rádiók közvetítették, a tüntetők mobiltelefonokon, a gépkocsik kihangosított rádióin hallgatták az üzeneteket. Izsák Balázs, a Székelyek Nagy Menetelésére hívó SZNT elnöke rámutatott, hogy az idén tízéves szervezet megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székelyföldi autonómia ügyét, az autonómia küzdelem mozgalmi háttereként kidolgozta Székelyföld autonómia statútumát, és a székely zászlóval jelképet teremtett, amely alá föl lehet sorakozni. „Hétszázezer székely akarata olyan erő, amely meg tudja teremteni előbb vagy utóbb Székelyföld területi autonómiáját. Bízzunk mindannyian, hogy Székelyföld autonómiája a közeljövőnek nemcsak ígérete, de megvalósulása is lesz” – hangsúlyozta Izsák.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzet Tanács (EMNT) elnöke az erdélyi magyar politikai szervezetek együttműködését üdvözölte. Rámutatott, hogy az erdélyi magyarság olyan önrendelkezési jogokért kénytelen saját hazájában demonstrálni, amilyeneket elődei biztosítottak a románoknak, szászoknak és székelyeknek. „Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért” – hangoztatta Tőkés. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a székelység, az erdélyi magyarság nem kíván másokat megfosztani semmitől, de maga akar dönteni saját dolgairól. „A közösségi akaratot kívánjuk fölmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk föllépni, és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket” – jelentette ki a szövetség elnöke. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arra figyelmeztette a román hatóságokat, hogy nem lesz béke és nyugalom, amíg az erdélyi magyarság el nem nyeri közösségi jogait, és közülük a legfontosabbat, Székelyföld autonómiáját. „Nemet kiáltani Bukarest álnok szándékára, hogy életidegen és számunkra előnytelen közigazgatási keretbe akar minket terelni, hogy aztán uralkodhasson rajtunk és szétprédálja unokáink jussát. És igent kiáltani saját kipróbált és hasznos rendünkre, az autonóm Székelyföldre. Mert tudjuk, az autonómia a megoldás” – fogalmazott Toró.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette, hogy a székelység nem akar kiszolgáltatottságban és alárendeltségben élni, és soha nem mond le „ősi jussáról”, az autonómiáról. Kifejtette: Trianon óta a székelységnek folyamatos román asszimilációs törekvéssel kell szembenéznie, megmaradása érdekében ezt a folyamatot meg kell állítani. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének és a demonstráció helyszínéül szolgáló Kovászna megye önkormányzatának elnöke Székelyföld és Bukarest számára fogalmazott meg üzenetet. „Mi, székelyek szeretnénk tisztelni azt az országot, ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak kell lennie. És Romániának is tisztelnie kell a székely közösséget” – mutatott rá a tanácselnök.
Nem akarnak „enklávét” Elutasítóan nyilatkoztak és hatósági fellépést kértek a Székelyek Nagy Menetelése kapcsán a román politikusok. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke tegnap Focşaniban hangsúlyozta: Románia egységes nemzetállam, ahol az „enklávénak még csak a szimulációja is elfogadhatatlan”. A szenátusi elnök szerint a hatóságoknak bölcsen, de szigorúan kell fellépniük az autonómia-megmozdulás kapcsán. Úgy vélte, Románia egyike azon európai államoknak, amelyeknek a legfejlettebb a nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogrendszere. Jóval vehemensebbnek bizonyult Bogdan Diaconu Szociáldemokrata Párti (PSD) képviselő, aki felszólította a parlamenti pártokat, hogy törvényben tiltsák be a Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló megmozdulásokat, mivel, mint rámutatott, államellenes és a románság ellen irányuló akciókról van szó. Anca Boagiu, a Demokrata–Liberális Párt (PDL) első alelnöke szerint a tegnapi székelyföldi megmozdulás Victor Ponta kormányfő azon, az Egyesült Államokban tett kijelentésének következménye, miszerint Románia megváltoztathatja a Koszovóval szembeni eddigi elutasító álláspontját.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)