Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dezső Zoltán
137 tétel
2012. augusztus 1.
Hittestvéreink és minden jóakaratú ember figyelmébe!
Újraállamosították a Székely Mikó Kollégiumot
Szeretnénk hittestvéreink szíves figyelmét felhívni arra a negatív (jogtipró) eseményre, amely a magát demokratikusnak nevező Romániában napjainkban történik.
A „független” igazságszolgáltatás, a Református Egyháznak 2002-ben jogosan visszaszolgáltatott több évszázados iskoláját, a Székely Mikó Kollégiumot, 2012 júniusában egy politikai indíttatású határozattal visszaállamosította. Ez az elindított folyamat precedens értékű lehet a kisebbségi egyházakra nézve is.
Éppen ezért, kérjük az egyházfőket, előjárókat, szervezeteket, intézményeket és minden testvérünket, hogy vállaljanak szolidaritást, fejezzék ki együttérzésüket ebben a jogsértett helyzetben. Adjanak hangot tiltakozásuknak a különböző fórumokon, konferenciákon, megbeszéléseken és gyűléseken. Publikálják, tegyék szóvá, beszéljék meg, vigyék a közvélemény elé a csatolt levélben elküldött információkat, ezzel segítve a jogállamiság és az igazság érvényesítését Romániában.
Adorjáni Dezső Zoltán, püspök
Fehér Attila, egyházkerületi főtanácsos
Nyugati Jelen (Arad)
2012. október 29.
Márton Áron-szobrot avattak Szentgyörgyön
Márton Áron püspök szobrát avatták fel szombaton a sepsiszentgyörgyi belvárosi római katolikus templom kertjében. Vargha Mihály szobrászművész alkotását Sánta Csaba szovátai műhelyében öntötték, a püspök ülő szobrát a Szent József-plébánia a belvárosi katolikus templom felszentelésének száztíz éves évfordulójára állíttatta.
Gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi római katolikus püspök 1902. október 26-án szentelte fel az új sepsiszentgyörgyi templomot, ennek évfordulóját ünnepelte az egyházközösség. Az évfordulós ünnepséggel és a szoboravatással csatlakoztak a XVI. Benedek pápa által néhány nappal ezelőtt meghirdetett hit évéhez, amelynek a sepsiszentgyörgyi ünnepség volt az első mozzanata.
Az október 27-i, szombati rendezvényen Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálta a szentmisét, felhívta a figyelmet arra, hogy Márton Áron életútja és hitvallása minden magyarnak követendő példa. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az avatóünnepségen megfogalmazta: „Egy közösségnek mindig egy jó iránytűre, jó példákra van szüksége ahhoz, hogy a helyes úton megmaradhasson. Olyan példákra, melyekből erőt lehet meríteni a nehéz időkben, melyek helytállásra és kitartásra sarkallnak. Kevés olyan nagy formátumú alakja van a modernkori Erdély történelmének, mint Márton Áron püspökünk. Kevesen vannak azok, akik hozzá hasonlóan a nyugodt élet helyett az önfeláldozást, a meg nem alkuvást választották. Ő azon ritka emberek közé tartozott, akik inkább vállalták az üldöztetést, a meghurcoltatást, semmint elárulják a közösség ügyét, az erdélyi magyarság ügyét.”
Ugyancsak szombaton ünnepelték a kézdivásárhelyi evangélikus templom felújítását. A templom azért is különleges, mert idén 65. éve nemcsak az evangélikus, hanem a református és az unitárius hitközösségeknek is otthont nyújt. A hálaadó istentiszteletet Zelenák József esperes, valamint Domokos Jenő alesperes celebrálta. Ünnepi beszédében Adorjáni Dezső Zoltán püspök elmondta: Kézdivásárhely evangélikus szórvány, ám meglátása szerint ezt a szokásostól eltérő módon kell értelmezni, mert csak az evangélikusok lélekszámára utal.
„A szórvány ebben az esetben sokkal inkább jelent feladatot, hiszen arra buzdít, hogy a munkát, bármilyen nehéznek is tűnne, el kell kezdeni” – fogalmazott Adorjáni. A felújított templomban Tamás Sándor átadta Kovászna megye zászlaját is, hangsúlyozva, hogy „Háromszék címeres lobogója olyan szimbólum, amely egyesíti a székelyeket”.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2012. november 15.
Winkler Gyula: szülőföldünkön felzárkózni Európához
Erdély 2020-as fejlesztési tervéről és az Európai Unió (EU) 2014–2020-as költségvetésének irányvonalairól tartott előadást kedden este Kolozsváron, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezésében Winkler Gyula EP-képviselő. A Reményik Sándor Galériában zajló rendezvény házigazdája Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, moderátora Kinizsi Zoltán RMDSZ-es képviselőjelölt volt. Winkler Gyula délelőtt a bonchidai kastélyban tartott hasonló előadást a környékbeli önkormányzatok képviselői számára.
Winkler Gyula előbb az EU költségvetési kereteiről szólt. Az Erdély 2020-as fejlesztési stratégia az intelligens, a fenntartható és az impulzív növekedést tűzte ki céljául. A tapasztalat szerint vissza kell telepíteni földrészünkre az ipart, ami nélkül az itteni társadalmakból eltűnik az újítókészség, illetve a manufaktúrát – utóbbit húsz éve Európa Kínára, Indiára és általában a harmadik világra bízta. Mentalitásváltásra van szükség: a cél a fejlesztés, az eszköz pedig az uniós alapok felhasználása.
Erdély 2020-as kilátásaival kapcsolatban az előadó elfogadhatatlannak nevezte, hogy a jelenlegi uniós költségvetésben, egy évvel annak lejárta előtt, Románia a lehívható alapok alig 10 százalékát hasznosította. Ezen a téren sokkal jobb szervezés kell! – vélekedett az előadó. Fejlesztési szükségleteink 70 százalékát fedezzük adókból, 30 százalékát pedig uniós forrásokból. Erdélyi jövőképünk nem lehet más, mint a szülőföldünkön való megmaradás. Ennek érdekében elsődleges célok: vidékfejlesztés, üzemek és mezőgazdasági eszközök beruházása, kohéziós alap révén a felzárkózás. Bár az EU tiltja, több tagállam (Németország, Franciaország, Olaszország) diszkréten és sikeresen alkalmazza a helyi gazdasági összefogást, „mellékvágányra futtatva” a külföldi gazdasági szereplőket. Lengyelország pedig nagyon pozitív példa az EU-alapok lehívásában: eddigi teljesítménye kb. 90 százalék, és már arra is felkészült, hogy résen legyen, ha az unió újraosztja majd a le nem hívott pénzeket.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. december 3.
Emléktábla-avatás az evangélikus templomban
Advent első vasárnapján, a kolozsvári evangélikus templomban megtartott istentisztelet után, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök leleplezte a templom kertjében a Járosi Andor (1897–1944) evangélikus esperes emlékét őrző plakettet. „Hálával és örömmel érkeztünk erre a helyre. Ezt az emléktáblát az Úr dicsőségére leplezzük le. Járosi Andor szép és hiteles fényforrás volt számunkra, akit Lőwy Dániel a Szamos-parti város, azaz Kolozsvár Wallenbergjének nevezett” – mondta el Adorjáni.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2012. december 6.
Pártosodó egyházak? – RMDSZ-szavazatra buzdít Csűry István református püspök
Rendhagyó módon az RMDSZ jelöltjeire való szavazásra buzdít szerdai közleményében Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) püspöke a vasárnapi választásokon. A felhívás amiatt szokatlan, mert az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői eddig egyetlen politikai párt mellett sem foglaltak konkrétan állást, mozgósító üzeneteikben a szavazók lelkiismeretére bízták, kire ütik a pecsétet, vagy a magyar jelöltekre való szavazásra ösztönöztek. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) sajtószolgálata által aláírt közlemény emlékeztet, hogy kezdettől fogva jónak tartotta a „nemzeti válogatott” létrehozását, de ennek meghiúsulásával egyetért Szász Jenőnek a hasznos szavazatok megbecsülésének elvére való felhívásával.
Csűry István az egyedüli egyházfő, aki nyíltan állást foglal valamelyik párt mellett
Ugyanakkor elutasítja Tőkés László volt püspök azon kijelentéseit, melyek szerint elfogadhatatlan szervilizmust tanúsítana az RMDSZ felé. Kijelentik: a KRE igyekszik betölteni azt a szerepet, amit az „azóta az EMNP-vel egybemosott EMNT teljesen elfelejtett, éspedig: a politikai csatározásokon és pártérdekeken túl, szem előtt tartani az erdélyi magyarság mindenkori érdekeit!”. „A jelen helyzetben – a román pártszövetségek mért arányait tekintve, ugyanakkor szem előtt tartva a magyar érdekképviselet arányos szükségességét, valamint az egyes magyar szavazatok legnagyobb hasznosíthatóságát – felszólítunk minden felelősséget hordozó magyar embert, hogy szavazzon a pillanatnyilag legnagyobb eséllyel pályázó RMDSZ jelöltjeire” – zárul a közlemény.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke a napokban olyan listát mutatott be, amelyen azok a református egyházi események szerepelnek 2010 márciusától napjainkig, amelyeken az egyházkerület lelkipásztorai, illetve püspöke együtt szerepel RMDSZ-es pártvezetőkkel, polgármesterekkel és jelöltekkel. A volt püspök ezt a szövetségnek az egyházba való befurakodásaként értékeli, ami szerinte az RMDSZ-re jellemző korrupciót is beszivárogtatja az egyházkerületbe és templomaiba.
A KRE mostani állásfoglalása amiatt is meglepő, mert Csűry István már a múlt héten közzétette felhívását a választások tárgyában. Ebben arra buzdította a híveket, hogy a „gyógyító szamaritánusokat” támogassák voksaikkal, „azokat, akikre számíthattunk, amikor templomot építettünk vagy renováltunk, amikor peres ügyeinkben eligazítást kértünk, amikor az oktatás, a kultúra kérdéseiben eljártak”.
Van, aki a szavazókra bízza
A választásokon való részvételre buzdít körlevelében Pap Géza erdélyi református püspök. Kifejti, a magyar közösség számára, különösen a jelenlegi megosztottságban, elengedhetetlenül fontos lenne a parlamenti képviselet, ezért arra kéri a híveket, tekintsék kötelezőnek a választásokon való megjelenést, és lelkiismeretük szerint szavazzanak. Ezt hangsúlyozza Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke is. Az egyházfő levelében kifejti: mivel a híveknek több párt jelöltjei közül kell választaniuk, „sokkal öntudatosabban kell az urnák elé járulnunk”.
„Minden közösség tudja, hogy kik azok, akik felvállalják önzetlenül a közösség szolgálatát és igyekeznek nem csak meghallgatni gondjainkat, hanem ténylegesen segítségünkre sietni közösségi problémáink megoldásában” – fogalmaz a körlevél. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök arra kéri híveit, szavazzanak egységesen azokra, „akik a hatalom lázában nem megosztó frázisokkal bomlasztják a nemzetközösséget, hanem akik eddig is tettekkel és rátermettségükkel bizonyították, alkalmasak a nehéz és kritikus politikai helyzetben is nemzetünk ügyét képviselni”.
Korábban Jakubinyi György római katolikus érsek is körlevélben szólította fel a híveket a voksolásra. Arra kéri őket, „lelkiismeretük szerint olyan személyekre adják szavazatukat, akikről tudják, hogy egyházunk és népünk érdekeit védik, az egységet ápolják. Olyan jelöltekre, akik már bizonyítottak az elmúlt években, és a sok külső és belső támadás ellenére is hűek maradtak népünkhöz.”
Hatásos egyházi mozgósítás
Az erdélyi magyar történelmi egyházaknak nagyon nagy a mozgósító ereje, már a kisebbségi helyzetből adódóan is – mondta a Krónika kérdésére Székely István Gergő politológus. Emlékeztetett, ez leginkább a 2007-es európai parlamenti választásokon bizonyosodott be, amikor a református egyház szinte teljes egészében a függetlenként induló Tőkés László mellett foglalt állást.
De Európa számos országára jellemző, hogy az egyházak bizonyos politikai körökhöz állnak közelebb, főleg ahol keresztény-demokrata pártok is szerepelnek a politikai palettán. „Magyarországon például világosan látni, hogy jobboldalú az irányultság, a Fidesz, és annál is hangsúlyosabban a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) irányába tolódik el, a Hit Gyülekezete nevű neoprotestáns mozgalom azonban sokáig az SZDSZ-szel ápolt szoros kapcsolatot” – magyarázta.
Csűry István közleménye kapcsán kifejtette: a hétvégi választások az erdélyi magyarság szempontjából új és érdekes helyzetet teremtettek, hisz korábban csak az RMDSZ jelöltjei pályáztak parlamenti mandátumra, így a történelmi egyházak szerepvállalása is egyértelmű volt. Csűry állásfoglalása egyértelműen az RMDSZ-nek kedvez, mutatott rá Székely, azonban szerinte azt nem lehet megjósolni, hogy pontosan mekkora lesz ennek a hozadéka. Kifejtette: a vallásosság mértéke és a szavazói aktivitás elég erős pozitív összefüggést mutat, így egy ilyen felhívásnak nagy hatása lehet.
Kérdésünkre, hogy Csűry állásfoglalása mennyire lehet precedensértékű a jövőre nézve, a politológus kifejtette: elképzelhető, hogy az egyházak előbb-utóbb állást foglalnak valamelyik politikai alakulat mellett. Példaként Vajdaságot említette, ahol a Nemzeti Tanács megválasztásakor a magyar történelmi egyházak püspökei felkerültek a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által állított Magyar Összefogás nevű listára, amit a többi kisebb magyar párt nehezményezett.
Hangsúlyozta: az, hogy Erdélyben sor kerül-e hasonlóra, valójában attól függ, hogy hosszú távon miként alakul a jelenlegi magyar–magyar verseny, az EMNP mennyire tudja hosszú távra megvetni a lábát a politikai palettán, illetve indulása következtében az RMDSZ hány mandátumot veszít.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
2013. január 24.
Irodalom, képzőművészet és zene a Magyar Kultúra Napján Kolozsváron
Képzőművészet, irodalom, zene és humor egyaránt helyet kapott a Magyar Kultúra Napja tiszteletére Kolozsváron tartott kétnapos ünnepség programjában, amelyet a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház szervezett, kultúránk alkotó jelenére és jövőjére fókuszálva. Az eseménysorozat helyszínéül a Reményik Sándor Galéria szolgált, ahol kiosztották az RMDSZ által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat is.
Házigazdaként Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök köszöntötte az egybegyűlteket kedden délután, hangsúlyozva: a kultúra olyan boltív, amely sokféleségünk ellenére is képes összekapcsolni bennünket. – Egyetlen oka van annak, hogy a négy-ötszáz személy befogadására alkalmas templomunk helyett a Reményik Sándor Galéria ad otthont a Magyar Kultúra napi ünnepségnek: az örömhír, hogy ezen a héten hozzáfogtunk a templom restaurálásához. Inkább tartalmi jellegű változás a korábbi évekhez képest, hogy ezúttal nem kizárólag a múltra figyelünk, hanem kultúránk életerős, alkotó, termékeny jelenére és jövőjére is. Leginkább a kortárs szó jellemzi a rendezvénysorozatot – magyarázta a püspök. Kodály Zoltánt idézte – „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” –, majd Pilinszky János Imádságért című írásának tolmácsolása után a Concordia vonósnégyesnek adta át a terepet, amelynek tagjai (Márkos Albert – hegedű, Béres Melinda – hegedű, Király Erzsébet – brácsa, Ortenszky Gyula – cselló) Orbán György Öt madrigál című művét adták elő.
– Január 22-én fejet hajtunk a múltunk előtt, kulturális értékeinkkel szembeni tiszteletünket fejezzük ki. Ugyanakkor az alkotások, az alkotók jelenére is gondolunk, a jövő felé fordulva – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki az RMDSZ által tavaly januárban alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjak kapcsán kifejtette: az elismerést olyan személyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik alkotó, építő, szervező tevékenységükkel hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megőrzéséhez, gyarapításához, továbbviteléhez. Az első alkalommal idén odaítélt díjban Székely Csaba marosvásárhelyi drámaíró, a Bányavirág, Bányavakság és Bányavíz című művek szerzője, Részegh Botond csíkszeredai képzőművész, az Új Kriterion Galéria vezetője, valamint Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója részesült. A Sánta Csaba szobrász által készített kisplasztikával, Könczey Elemér grafikus tervezte oklevéllel és 10 ezer lejjel járó kitüntetést Kelemen Hunor nyújtotta át az ünnepségen jelen lévő Részegh Botondnak (laudációt mondott Egyed Péter filozófus, egyetemi tanár) és Székely Csabának (Tompa Andrea színikritikus laudációját Laczkó Vass Róbert színművész tolmácsolta), Bocsárdi László pedig, aki munkája miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, a következő napokban kapja meg a díjat (laudációt mondott Bodó Ottó dramaturg, egyetemi tanár). (A méltatásokat pénteki lapszámunkban olvashatják.)
Németh Júlia műkritikus nyitotta meg ezután az Intermezzo – In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című tárlatot, amely különböző korok és műfajok kölcsönhatásának eredményeként jött létre. – A Magyar Kultúra Napját ezzel a sajátos Intermezzóval ünnepeljük, amely egybekapcsol zenét, képzőművészetet és irodalmat, s amely a 2012-es esztendőből – amikor Ferenczy Károly és Claude Debussy születésének 150., valamint Bálint Tibor születésének 80. évfordulójára emlékeztünk –, átnyúlik az új évbe. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete és a Kolozsvár Társaság, Székely Géza és Kántor Lajos szervezésében létrejött rendezvényei most egy fedél alatti közjátékként hirdetik a különböző művészeti ágak közti kapcsolatot és átjárhatóságot, egymásra gyakorolt jótékonyan gyümölcsöző hatásukat, magát a tényt, hogy a művészetek, szóljanak akár a szemnek, a fülnek, vagy az értelemnek, egy tőről fakadnak és érzelmi megalapozottságú mindahány – részletezte a műkritikus.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat tegnap délután, borkóstolóval, Muszka Sándor hangulatos székely stand-up comedyjével, valamint Márkus András és Vass Ákos verspárbajával zárult.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),
2013. január 25.
Kolozsváron és Nagyváradon is díjakat osztottak ki a magyar kultúra napján
Zenével, díjkiosztással, kiállításmegnyitóval ünnepelték a magyar kultúra napját Kolozsváron, az evangélikus-lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában, amely zsúfolásig megtelt az esemény alkalmával. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök első alkalommal adta át a szövetség által tavaly létrehozott Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat.
A népes közönséget Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntötte, aki elmondta: a rendezvénnyel ki akarnak törni a hagyományos megemlékező klisék, sztereotípiák világából, ezért inkább a kortárs magyar kultúra kap főszerepet. Hozzáfűzte, az eseményre azért került sor a Reményik Galériában, mert elkezdődött a belvárosi templom restaurálása.
A házigazda köszöntőjét követően a Concordia vonósnégyes Orbán György Öt madrigál című szerzeményét adta elő. Kelemen Hunor elmondta: a díjat olyan személyek vagy szervezetek kaphatják, akik a kultúra területén kifejtett alkotó-, építő, szervező tevékenységükkel hozzájárulnak az erdélyi magyar kultúra megőrzéséhez, gyarapításához. Továbbá elmondta, a díj nem csak szimbolikus, tízezer lej pénzjutalom is jár vele, a szövetség ugyanis így kívánja alkotásra ösztönözni az erdélyi magyar művészeket.
Amint arról korábban már beszámoltunk, irodalom kategóriában Székely Csaba drámaíró, képzőművészet kategóriában Részegh Botond festőművész, zene, film, színház kategóriában pedig Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója kapta meg az elismerést. A tízezer lejen kívül Sánta Csaba szobrászművész kisplasztikáját és lapunk munkatársa, Könczey Elemér által tervezett díszoklevelet vehettek át a díjazottak. A rendezvény az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete által szervezett Intermezzo – In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című kiállítás megnyitójával ért véget.
Hisznek a kultúrában
Négy kiadványát mutatta be Nagyváradon a kolozsvári Koinónia Könyvkiadó kedden, a magyar kultúra napján. Zágoni Balázs, a kiadó igazgatója bevezetésképpen elmondta: a Koinónia idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Az eredetileg egyetemi közösségből kinőtt kiadónál a kultúra szolgálata és az istenhit együttesen jelentette az irányelvet, és ez mai napig megmaradt. A kiadó ugyanakkor innovatív próbál lenni, erre jó példa, hogy a közelmúltban megjelentették Erdély első elektronikus könyvét.
A kiadó egyébként egy éven át Váradon is működtetett egy könyvesboltot, jelenleg pedig más váradi boltokban találhatók meg könyveik. Bemutatták Gergely Edó meséskönyvét, a Monyómeséket, amely a szerző elmondása szerint nem kizárólag a gyerekeket célozza meg, a kötet egyes meséi ugyanis inkább a szülőknek szólnak. A gyerekkel közös olvasás, verselés és történetmesélés nála és a következő bemutatásra került könyv szerzőjénél, Balázs Imre Józsefnél is nagyon fontos.
A Blanka birodalma című gyermekverskötet tavaly novemberben a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv díját is elnyerte, nem utolsósorban Keszeg Ágnes illusztrációinak köszönhetően. Eginald Schlattner Vörös kesztyű című, történelmi regényét Zágoni Balázs kiadóigazgató mutatta be. A történelmi trilógia második része Zágoni szerint az erdélyi szász sors személyes és lelkiismeretes feldolgozása. Kelemen Attila Ármin Így működik Markó Béla című kötetéről a szerző és a „főszereplő”, vagyis az interjúkötet alanya közösen beszélt. A szerző szerint az, hogy a kötet e-könyv változatban is megjelent, sokat segített abban, hogy külföldiek is megvásárolhassák, akik másképpen nem juthattak volna hozzá. Kelemen Attila Ármin azt mondta, tervei közt szerepel az Így működik... sorozattá való kiterjesztése is, amelyet különböző szerzők írhatnának meg más-más interjúalanyokkal.
Díjözön Nagyváradon
A könyvbemutatók után a már hagyományos kultúranapi díjkiosztásra és gálára került sor a Szigligeti Színházban. Emlékplakettet vehetett át Kovács Rozália érmihályfalvi néprajzkutató, helytörténész, a nagyszalontai Toldi néptánccsoport, illetve Pál Hunor színművész, a Szigligeti Társulat tagja. Magyar Kultúráért-díjjal tüntették ki a váradi Ady Endre Gimnáziumot és a Bihari Napló megyei napilapot
Idén két életműdíjat is odaítéltek: Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, valamint Szilágyi Aladár író, publicista munkásságát ismerték el. Idén először adták át a tavaly elhunyt váradi festőművész emlékére alapított Jakobovits Miklós-díjat, ezt Jovián György festőművész, grafikus vehette át Jakobovits Miklós özvegyétől, Jakobovits Márta keramikustól. Laudációját Ujvárossy László grafikus, egyetemi tanár olvasta fel. Az estet a Nagyvárad Táncegyüttes Fekete Sáfrán című produkciója zárta.
Nagy Orsolya, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),
2013. január 30.
A hit és boltív összetart
A Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház Püspöke, Adorjáni Dezső Zoltán által szervezett Magyar Kultúra Napját ünneplő, meghitt rendezvénynek ebben az évben a Reményik Sándor Galéria adott otthont.
Adorjáni Dezső Zoltán a rendezvényt felvezető beszédében elmondta, a templom renoválása miatt kénytelen ezt az igen értékes ünnepséget a szerényebb befogadású Galériában tartani. De így is alkalmas, hogy múltunkat idéző szellemi vagyont tovább adjuk. Mivel a helységet még Mózes Árpád hajdani püspöksége idején egy hajdani boltíves pincében alakították ki, az utód, nem véletlenségből, hasonlította a kultúrát, mint egy boltívhez, mely összeköt bennünket, a sokféleség ellenére.
Majd Pilinszky János Imádságért című írásából idézett:
„Hogy az éjszaka csöndjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz, ami mellől senki se hiányozhat. Ahhoz az asztalhoz, hol a Nappal és a csillagokkal együtt a hétköznapok is kialszanak, s egyedül a te békéd világít. Igen, hogy helyet foglalhassak már most egy rövid időre annál az eljövendő asztalnál, amit egy öröklétre megígértél, s aminek egyedül a te békéd a lámpása, eledele és terítéke.
Add meg előlegként azt a csendet, azt az asztalt, ahol minden civódás, félreértés és megkülönböztetés megszűnik végre, ahol mindenki helyet kap, a maga helyét, s a legkisebb féltékenység is leveti csúf álarcát, s színét vesztve elpárolog.”
A hangulatot még ünnepélyesebbé emelve, a nemzetközi nyelven megszólaló Concordia vonósnégyes (Márkos Albert, Béres Melinda- hegedű, Király Erzsébet- brácsa, Ortenszky Gyula- cselló) Orbán György Öt madrigál című művét adta elő.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, melyet az RMDSZ hozott létre.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a következőket mondta: A Magyar Kultúra Napján díjazzák azokat az alkotókat az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjjal, akik a mai magyar kultúra értékeinek gyarapításához hozzájárultak. Megköszönjük munkájukat, és elismerésünket fejezzük ki a munkájukkal szemben.
Ez lényegében társadalmi elismerést jelent, a kortárs művészettel szemben. A díj diplomából, egy kisplasztikai alkotásból és 10.000 lej értékű elismerésből áll. Könczey Elemér grafikus tervezte a diplomát, a kisplasztika Sánta Csaba szobrászművész alkotása. Kelemen Hunor nyújtotta át a díjakat. Díjazták: a Marosvásárhelyen élő és alkotó drámaírót, Székely Csabát, a Bányavirág, Bányavakság és Bányavíz című művek szerzőjét. A Csíkszeredai Részegh Botond képzőművészt, aki az Új Kriterion Galéria vezetője is, valamint az erdélyi színházi élet egyik kiemelkedő színházi egyéniségét, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgató-rendezőjét, Bocsárdi Lászlót, aki elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen. Őt később fogja megfelelő keretek között Kelemen Hunor kitüntetni.
Az RMDSZ által létrehozott díjakat az irodalom a képzőművészet és a színházművészet kiválóságai vehették át, akik hozzájárultak a kortárs magyar művészet gyarapításához.
A laudációkat kiosztási sorrendben. Székely Csabát, Tompa Andrea színikritikus rendkívül egyéni humorral megfogalmazott szövegét Laczkó Vass Róbert színművész, kellő művészi hozzáállással tolmácsolta.
A képzőművészt, Részegh Botondot, akadémiai szintű és tartalmú, embert gondolkodtató mondanivalót, Egyed Péter egyetemi tanár kisesszében méltatta. Részegh Botond a Bukaresti Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán végzett. Kitérvén 2008-ban megjelent grafikai albumára is. „Hangsúlyoznunk kell, hogy Részegh Botond mindig az ember és világa, az ember és önmaga, az ember és környezete teljes vízióját célozza meg”.
Bocsárdi Lászlót Bodó A. Ottó dramaturg, egyetemi tanár laudálta. „Alkotóként, művészként nagy dolog megosztó személyiségnek lenni. Azt jelenti, az illető kánonokat feszeget, érzékeny pontokra tapint, a ma problémáit a ma nyelvén tárja fel.” Kortársi kényes kérdéseket tesz fel, olyanokat, melyek a kortárs problémákra reflektálnak. „Az elmúlt években számos előadása boncolgatta a másság, az idegenség, a megosztás és megosztottság problematikáját, a mi és ő(k) ellentétet”.
Csomafáy Ferenc
erdon.ma,
2013. március 22.
Tavaszcsinálók a márciusi télben
Embert próbáló hideg és új hívószavak jellemezték az idei március 15-i megemlékezéseket Erdélyben. A „forradalom” és „szabadságharc” mellett az „autonómia”, „önrendelkezés” és „Székelyföld” is sokszor elhangzott a szónokok beszédében. A közelmúlt történéseinek hozadékaként az emlékünnepségen legalább annyi székely zászló lengett, mint magyar.
Ráduly Róbert polgármester az 1848. október 16-i agyagfalvi felhívásból idézett: „Békét akarunk e honban és szabadságot, melynek édes gyümölcsét veletek együtt élvezhessük. Mi tiszteljük nemzetiségtöket, nyelvtöket és vallástokat, s készek vagyunk azt fegyverünk élével oltalmazni”. Így gondolkodtak ’48-ban a székelyek, mondta Ráduly, és így gondolkodtak 2013. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten is. „De vajon így gondolkodnak-e mások is, vajon betartották-e, amit nekünk ígértek Gyulafehérváron 1918. december elsején?” – kérdezte, majd választ is adott: nem tartották be, ezért félnek, rettegnek. „Nekünk megnyugvásunk nem lesz, míg el nem érjük a végső célt, a közösségi autonómiát” – jelentette ki Ráduly. Sokan vannak, akik érzik az autonómia fontosságát, de olyanok állnak az élen, akik elfáradtak, ezért „egy lépést hátrább kellene lépniük, hogy a fiatalok előléphessenek.” Az aggodalmaskodóknak azt üzente: adják meg a területi autonómiát, „hadd mutassuk meg, mire vagyunk képesek”. Szónoklata zárásaként hangsúlyozta: egyetlen felelős magyar állampolgár sem nyugodhat, amíg ki nem vívjuk a székely szabadságot. „Március 15. az egész nemzet ünnepe, ezért érezzük úgy, hogy ki kell mozdulnunk otthonainkból, és kokárdával a szívünk fölött közösen kell emlékeznünk hőseinkre” – így kezdte beszédét Zsigmond Barna Pál. Magyarország csíkszeredai főkonzulja kiemelte, a nagy történelmi eseményekre való emlékezésekkor „szinte mindenkinek a híres, tragikus honfitársak jutnak eszükbe, de a csatákat nemcsak a rivaldafényben álló hősök vívják, mögöttük ott áll a láthatatlan tömeg”. Ma azokra emlékezik a magyarság, tette hozzá, akik megtanították, hogy mit jelent az összefogás és az összetartozás. „1848 az együttműködés szimbóluma, a kulcsszó pedig a közös ügy. A szabadságharcban nemcsak a magyarok, más nemzetek is együtt küzdöttek a szabadságért. Már akkor is egyértelmű volt, hogy a Kárpát-medence felemelkedése csak akkor lehet valóság, ha az itt élő népek kölcsönösen tisztelik és elismerik egymást” – emlékeztetett a főkonzul. „Azért ünnepelünk minden év március 15-én, hogy meg tudjuk különböztetni a szabadságot a szabadosságtól” – fogalmazott Darvas-Kozma József csíkszeredai katolikus esperes, aki azt üzente a románoknak, hogy „minden népnek joga van az önrendelkezésre.” Hozzáfűzte: Székelyföldet nem lehet feldarabolni, mert a Székelyföldön élők egy családot, egy közösséget alkotnak, amit a hatalomnak tudomásul kell vennie. „Az autonómia akkor lesz valóság, ha ezt mindenki akarja a kicsiktől a legidősebbekig” – fejtette ki Darvas-Kozma atya.
Háromszékről nem mennek sehová
A csípős időjárás ellenére is legalább kétezren tartották fontosnak Háromszéken, hogy jelen legyenek a március 15-i megemlékezéseken. Idén is Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely adott otthont a leglátványosabb megemlékezéseknek, de az erdővidéki Bodvajba, az egykori ágyúöntő vashámorhoz is legalább kétszázan vonultak ki csütörtök délután, dacolva a hideggel, hogy a leghíresebb székelyek egyike, Gábor Áron emléke, illetve a forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegjenek. Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen egyaránt az autonómia és a székely szimbólumok szabad használata köré épült az ünnepi események sorozata. A nemzeti összetartozás újabb jeleként a két település megemlékezői Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettesét üdvözölhették, aki lovon érkezett Kézdivásárhely központjába. A céhes város főtere két nagy méretű székely zászlóval is gazdagodott, amelyek Gábor Áron szobra mellett kaptak helyet. Amint Bokor Tibor polgármester is hangsúlyozta, ezek választ jelentenek „a jelképeink elleni hadjáratra, hiszen nap mint nap perelnünk kell a prefektusi hivatallal, mert közintézményeinken ott lobog a székely zászló. Azt szeretnénk, ha örökre ott is maradna.”
A háromszéki megyeszékhelyen az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem hiányoztak a lovasok, sőt közel százan – a gidófalvi Szilaj, a sepsiszentgyörgyi Székely Virtus Egyesület, valamint a kőröspataki Kálnoky Hagyományőrző Csapat tagjai – döntöttek úgy, hogy nyeregbe pattannak, és csatlakoznak a vasútállomástól a Tamási Áron Színház elé vonulókhoz. Az idei megemlékezés egyedi momentuma a Székelyföldi Körkép felavatása volt, amelynek alkotóelemei a Virtuális Székelyföld portálon is megtekinthetők, az alkotást a régió rangos történelmi helyszíneit ábrázoló fotók képezik.
Az ünnepségek során sűrűn hangot kapott az autonómiaigény, illetve a jogainkért való határozott kiállás. A felszólalók, Semjén Zsolt, illetve Bokor Tibor és Antal Árpád polgármesterek az összefogás, a jogainkért való bátor kiállás, a szülőföld megvédésének és megőrzésének szükségessége köré építették mondandójukat. Sepsiszentgyörgy elöljárójának kifejezetten erős hangvételű üzenete Bukarestnek is szólt, többek között arra figyelmeztetve a román hatalmat, hogy „Nem megyünk sehová! Se Mongóliába, se Magyarországra! Ez a mi szülőföldünk, a mi országunk is. És jogunk van kitűzni a zászlónkat! Jogunk van használni az anyanyelvünket, jogunk van az autonómiához”. A tapssal és éljenzéssel fogadott Semjén Zsolt csatlakozott az elöljárókhoz, mindkét helyszínen hangsúlyozta: „Nem vagyunk alábbvalók egyetlen népnél sem, nem vagyunk másodrendű állampolgárok. Ezt a románsággal is meg kell értetni, és azt is, hogy jogaink követelése nem szélsőségesség, hanem egy nemzet természetes igénye”. Magyarország kormányának képviselője újból biztosította a megjelenteket, hogy a magyar nemzet, a magyar állam szolidaritására minden körülmények között számíthatnak.
Kolozsvári hadüzenet a közönyösség telének
Talán a téliesre fordult időjárás tehet róla, de az elmúlt évekhez képest kevesebben ünnepeltek Kolozsváron a magyar forradalom és szabadságharc emléknapján. Magyar, román és székely zászlókat lengető, fúvószenekartól kísért menet indult délben a Protestáns Teológiától a Szent Mihály-templomig, ahol ökumenikus istentiszteletet tartottak. Az ünneplőket a rendőrség képviselői is elkísérték, de rendbontás nem volt. Útközben csatlakoztak a menethez a belvárosi magyar tannyelvű iskolák diákjai is, akik kokárdákat kínáltak a bámészkodóknak. A templomban az ünneplő gyülekezetet Kovács Sándor római katolikus főesperes köszöntötte, aki 1848. március 15-ét a magyar nemzet sorsfordulójának nevezte, szerinte a piros-fehér-zöld kokárdák ma is a nemzet szebb jövőbe vetett hitét sugározzák. „Szabaduljunk meg a hamis ígéretek bilincseitől” – hangsúlyozta Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, aki a forradalom és szabadságharc jelenünkre is ható üzenetét emelte ki ünnepi beszédében. Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök János evangéliumát idézte, és felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy csak akkor igazi a megemlékezés, ha megújul a nemzethez tartozásunk tudata. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke a politikai egység fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében.
A Szózat és a Himnusz eléneklése után a mintegy 800 fős tömeg az egykori Biasini-szálloda elé vonult, ahol politikusok és a városvezetés képviselőinek jelenlétében megkoszorúzták Petőfi Sándor emléktábláját. Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke beszédében a társadalmi ciklusokat az évszakok váltakozásához hasonlította. „Ha véget akarunk vetni a belénk költözött szimbolikus télnek, közönynek, elsősorban magunkban kell mérlegelnünk, hogy mi is tavaszcsináló emberekké válhassunk” – fogalmazott Gergely Balázs. Rendbontás idén sem történt Kolozsváron, egyetlen férfi állt ki tüntetőleg egy román zászlóval a Biasini-szálló elé, arra szólítva fel a járókelőket, hogy legyenek jó románok a magyarok ünnepén.
Magyar Érdemrend Egyed Ákosnak
Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulóján a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban rendezett ünnepségen Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese (jobbra) a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetését adta át Egyed Ákos kolozsvári történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának.
Aradon zászlót égettek volna
Aradon a Magyar–Román Megbékélési Parkban a Noua Dreaptã elnevezésű szélsőséges román nacionalista szervezet magyarellenes tüntetést szervezett, amelyen megpróbáltak elégetni egy nagyobb méretű székely zászlót is. A vastag papír azonban a havazásban, hidegben átnedvesedett, hiába próbálkoztak többen is, nem sikerült lángra lobbantaniuk, így aztán dühükben összegyűrték és eldobták. A körülbelül negyven tüntető a Szabadság-szoborral szemben lévő román emlékmű előtt gyülekezett, hatalmas román zászlót és magyarellenes transzparenseket (A székelyek nem magyarok, Támogatjuk Hungária autonómiáját Mongóliában, Románia egységes, oszthatatlan nemzetállam stb.) húztak ki.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2013. május 23.
In memoriam – „Ama nemes harcot megharcoltam, a hitet megtartottam”
Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspököt szerda délután helyezték nyugalomra a Házsongárdi temetőben. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök prédikációjában kifejtette: a földi szeretet kötődéseitől fájdalmas az elszakadás, de nem reménytelen, ha a halált nem elmúlásnak, hanem átmenetnek tekintjük. – Az isteni szeretet vigasztaló valóság is egyben. A lét értelmét az isteni szeretet megtapasztalása által foghatjuk fel – mondta a püspök, majd a viszontlátás reményében búcsúzott Mózes Árpádtól.
Szebik Imre, nyugalmazott evangélikus magyarországi püspök Pál apostolt idézve jellemezte Mózes Árpádot, amikor azt mondta: „ama nemes harcot megharcoltam, /…/, a hitet megtartottam”. – Mi is az élet? Harc, kemény küzdelem. Ám most olyan világban élünk, amikor az emberek minél kényelmesebben akarnak élni, szórakozni, és nem akarják vállalni a küzdelmet. Pedig Isten a küzdésre rendelt minket, még akkor is, ha néha önmagunkat kell legyőznünk – magyarázta a nyugalmazott püspök, majd a hit fontosságáról értekezett: „ha van hitünk, mindenünk van, ha nincs hitünk, semmink sincs”. Ezt követően Szebik Imre ismertette Mózes Árpád életének főbb eseményeit.
– Mózes Árpád soha nem lázadt nehéz élete és Teremtője ellen. Jó emberismerő, melegszívű lelkipásztor, kiváló egyházvezető, igaz magyar ember volt, aki sokat fáradozott az erdélyi magyar közösség megtartásáért. A magyarországi evangélikus egyházhoz is szoros kapcsolat fűzte: gyakran prédikált gyülekezeteinkben – jellemezte az elhunytat Szebik.
Zelenák József evangélikus püspökhelyettes, brassói esperes Lukács evangéliumából idézett. – Isten szolgái egy életen át bizonyságot tesznek Istenről. Boldog ember az, akinek ez megadatik. Mózes Árpád ilyen ember volt, nem élt tehát hiába – tette hozzá Zelenák, majd Reményik Sándor Viszontlátásra című versével búcsúzott a volt püspöktől.
Christoph Klein, a Szász Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke románul és németül szólt az egybegyűltekhez. Német beszédét Fehér Attila egyházkerületi főtanácsos fordította le magyarra. – Többéves értékes kapcsolat fűzött Mózes Árpádhoz, akinek megvolt az a képessége, hogy nagyon tudott örülni, örvendeni. Élete tele volt örömmel és szenvedéssel, munkával és imával. Mózes tudta, hogy az öröm Istentől jön, így szolgálta egyházát – mondta Klein.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke úgy vélekedett: Mózes Árpád azért lelt végső nyugalomra a Házsongárdi temetőben, hogy sírköve hosszú ideig hirdesse: voltunk és vagyunk. – Mózes Árpád az erdélyi magyar közösség kemény oszlopa volt, akit erős tartás, mély hit, példaadás jellemzett. Meghajtjuk fejünket nagysága előtt, és azt kívánom: Isten rendeljen hozzá hasonló erős oszlopokat, hogy Erdély megtartasson! – összegzett a református püspök.
A Magyar Unitárius Egyház püspöke, Bálint-Benczédi Ferenc elmondta: Mózes Árpád mindig Isten igaz szolgája volt, aki példát mutatott nekünk arra nézve, hogy Krisztusban mindenre van erő.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye részéről Nóda Mózes, a BBTE Római Katolikus Teológiai Karának oktatója szólalt fel. Mózes Árpádot állhatatos, és a megpróbáltatásokra készülő emberként jellemezte, akinél a szolgálat alázatot is jelentett.
Kiss Béla nyugalmazott kolozsvári evangélikus lelkész az 1956-ban elítélt teológustársak nevében, egy több mint fél évszázados barátság birtokosaként elevenítette fel Mózes Árpád emlékét. Megtudtuk: börtönéveikben együtt imádkoztak, szabadulásuk után pedig további vidám és szomorú eseményeket éltek meg együtt.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kifejtette: nehéz sorsa volt Mózes Árpádnak, de az átélt nehézségeket nem mindig tartotta panasznak, hiszen a nehézség szép is lehetett. – A szolgálat adott értelmet életének, az a szolgálat, amelyet a nacionalista-kommunista diktatúrában és az elmúlt két évtizedben végzett. A hat évi börtön megacélozta keresztény hitében és magyarságában. Egyházat és közösséget épített, aktívan szolgáló életet élt, amelynek az volt a mozgatórugója, hogy az erdélyi magyarságnak nem búsulni, hanem jövőt teremteni kell! – mondta beszédében az RMDSZ-elnök.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. július 30.
Középpontban az érték (Lutheránus ifjúsági találkozó Sepsiszentgyörgyön)
A Kárpát-medence minden zugából várják a középiskolás és egyetemista fiatalokat az idén első ízben, de hagyományteremtő szándékkal megszervezendő Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozóra Sepsiszentgyörgyön.
A KÖZ-ÉP-PONT címmel augusztus 1–4. között zajló rendezvény jelszava: Értékes vagy!, erre hívják fel a résztvevők figyelmét az előadó lelkészek, pszichológusok, kerekasztal-beszélgetések és különböző foglalkozások vezetői. Eddig már közel 350-en jelentkeztek be, közel felük Magyarországról, és sok jövő-menő vendéget várnak a környékbeli településekről is. A komoly programok mellett azonban a nagyszabású találkozó jó mulatságnak is ígérkezik, kulturális és sportjátékokkal, esténként koncertekkel, bulikkal. A keretet a reggeli és az éjféli áhítat jelenti, és persze napközben is elvonulhat a csendszobába, aki a nagy pörgésben kissé magába akar szállni. Unatkozásra kevés az esély, inkább a bőség zavarával szembesülhetnek a vakációzó diákok. Az ünnepi nyitó istentiszteletet csütörtökön 18 órától, a záró Tamás-misét vasárnap 11 órától a Széna téri evangélikus templomban tartják meg, pénteken és szombaton délelőtt egy-egy előadásra és fórumra, később csoportos beszélgetésekre várják az érdeklődőket a Székely Mikó Kollégiumba, délután irodalmi kávéházba (ennek helyszíne a Mikes Kelemen Líceum), kísérleti színházba (házigazda a kolozsvári Váróterem Projekt), Passió-élménykiállításra, a Barcaság értékeit bemutató tárlatra, ahol a tojásfestésbe és a szövésbe is bele lehet kóstolni, de lesz bútorfestés, nemezelés, agyagozás, labdajáték minden mennyiségben (asztalitenisztől a kosárlabdáig, szintén a Mikesben), még sakk és íjászat is, és természetesen város-, illetve múzeumlátogatás a távolról jövőknek. Esténként az Equinox, Bertóti Johanna, a Százlábú Néptánccsoport, a Mácsafej és a Szélrózsa Band koncertezik, lesz nyitó- és záróbuli, táncház, de humoristák (a Szomszédnéni Produkciós Iroda) és a slam poetry erdélyi művelői is fellépnek (ezek belépti díjas műsorok). A találkozó komoly magjában pénteken Kalóz János kolozsvári pszichológus Ne szúrd el a karriered! címmel, szombaton Skorka Katalin mezőberényi lelkész Kifelé a sótartóból! címmel tart előadást – Magyarországról több busszal jönnek az evangélikus fiatalok Szemerei János dunántúli püspök vezetésével –, a fórumbeszélgetéseken pedig a találkozó kezdeményezői és jeles egyházi személyiségei vesznek részt. Később kisebb csoportokban beszélik meg a hallottakat, hiszen a rendezvény egyik célja az egymáshoz való közeledés – a másik pedig Adorjáni Dezső Zoltán erdélyi lutheránus püspök szerint az, hogy a kereszténység értékei mellett az életerejét is felmutassák, mert nem zárt, merev, sötét szervezetről van szó, ahogy sokan gondolják, hanem élő, mozgékony és örömteljes közösségről, amely a mai fiatalok számára is vállalható világnézetet és életmódot adhat.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. július 31.
Középpontban az érték (Lutheránus ifjúsági találkozó Sepsiszentgyörgyön)
A Kárpát-medence minden zugából várják a középiskolás és egyetemista fiatalokat az idén első ízben, de hagyományteremtő szándékkal megszervezendő Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozóra Sepsiszentgyörgyön.
A KÖZ-ÉP-PONT címmel augusztus 1–4. között zajló rendezvény jelszava: Értékes vagy!, erre hívják fel a résztvevők figyelmét az előadó lelkészek, pszichológusok, kerekasztal-beszélgetések és különböző foglalkozások vezetői. Eddig már közel 350-en jelentkeztek be, közel felük Magyarországról, és sok jövő-menő vendéget várnak a környékbeli településekről is. A komoly programok mellett azonban a nagyszabású találkozó jó mulatságnak is ígérkezik, kulturális és sportjátékokkal, esténként koncertekkel, bulikkal.
A keretet a reggeli és az éjféli áhítat jelenti, és persze napközben is elvonulhat a csendszobába, aki a nagy pörgésben kissé magába akar szállni. Unatkozásra kevés az esély, inkább a bőség zavarával szembesülhetnek a vakációzó diákok. Az ünnepi nyitó istentiszteletet csütörtökön 18 órától, a záró Tamás-misét vasárnap 11 órától a Széna téri evangélikus templomban tartják meg, pénteken és szombaton délelőtt egy-egy előadásra és fórumra, később csoportos beszélgetésekre várják az érdeklődőket a Székely Mikó Kollégiumba, délután irodalmi kávéházba (ennek helyszíne a Mikes Kelemen Líceum), kísérleti színházba (házigazda a kolozsvári Váróterem Projekt), Passió-élménykiállításra, a Barcaság értékeit bemutató tárlatra, ahol a tojásfestésbe és a szövésbe is bele lehet kóstolni, de lesz bútorfestés, nemezelés, agyagozás, labdajáték minden mennyiségben (asztalitenisztől a kosárlabdáig, szintén a Mikesben), még sakk és íjászat is, és természetesen város-, illetve múzeumlátogatás a távolról jövőknek. Esténként az Equinox, Bertóti Johanna, a Százlábú Néptánccsoport, a Mácsafej és a Szélrózsa Band koncertezik, lesz nyitó- és záróbuli, táncház, de humoristák (a Szomszédnéni Produkciós Iroda) és a slam poetry erdélyi művelői is fellépnek (ezek belépti díjas műsorok). A találkozó komoly magjában pénteken Kalóz János kolozsvári pszichológus Ne szúrd el a karriered! címmel, szombaton Skorka Katalin mezőberényi lelkész Kifelé a sótartóból! címmel tart előadást – Magyarországról több busszal jönnek az evangélikus fiatalok Szemerei János dunántúli püspök vezetésével –, a fórumbeszélgetéseken pedig a találkozó kezdeményezői és jeles egyházi személyiségei vesznek részt. Később kisebb csoportokban beszélik meg a hallottakat, hiszen a rendezvény egyik célja az egymáshoz való közeledés – a másik pedig Adorjáni Dezső Zoltán erdélyi lutheránus püspök szerint az, hogy a kereszténység értékei mellett az életerejét is felmutassák, mert nem zárt, merev, sötét szervezetről van szó, ahogy sokan gondolják, hanem élő, mozgékony és örömteljes közösségről, amely a mai fiatalok számára is vállalható világnézetet és életmódot adhat.
Demeter J. Ildikó

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. augusztus 2.
Sepsiszentgyörgy az evangélikus világ közepe
Ezekben a napokban közel háromszáz középiskolás diák és egyetemista részvételével zajlik Sepsiszentgyörgyön az első alkalommal megszervezett Köz-Ép-Pont nevet viselő Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozó, amelynek mottója: Értékes vagy! A csütörtök este szervezett ünnepi istentiszteleten Fejér Olivér kolozsvári evangélikus diakónus azt vezette le, igencsak szemléletes módon, hogy Isten az, aki értékessé tett minket.
A diakónus, hűen az ifjúsági találkozó laza hangulatához, a fiatalok bevonásával, színes lapok segítségével szemléltette: a szeretet és az ember értékesebb a nyaraláshoz, iPhone-hoz, vagy saját tulajdonú házhoz viszonyítva. Ezt követően „összerakta” kémiailag az embert, megmutatta: teljesen értéktelen anyag lesz belőle.
„Amikor összekuszálódik az élet, tudnunk kell, hogy megváltottak, hogy nem vagyunk egyedül, hogy van gazdánk; az tesz értékessé, hogy Krisztust gazdánkká fogadtuk”, fogalmazott Fejér Olivér. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke köszöntőbeszédében kihangsúlyozta, az evangélikusoknak ma a világ közepe Sepsiszentgyörgy. A rendezvény neve a „Köz-ép-pont” maga az élő Isten, induljunk el a szélekről Isten felé, találkozzunk a középpontban, buzdította a fiatalokat a püspök. Mint mondta, legyen kikapcsolódás, szórakozás, közösségépítés, buli, de legyen kibontakoztatása az Istentől kapott értékeknek is.
Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint a találkozó kiváló alkalom, hogy jobban megismerjük egymást, hogy lebontsuk a falakat. Ilyen céllal is indította a magyar kormány a külhoni tanulmányi kirándulási programjait. Az államtitkár ugyanakkor arra intette a diákokat, tűzön-vízen tartsanak ki anyanyelvük és a szimbólumhasználat joga mellett, mert csak így maradhatnak meg, ebben a küzdelemben számíthatnak a magyar állam támogatására.
Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy bármennyire is különbözzünk, abban egyformák vagyunk, hogy magyarok vagyunk. Azt szeretnénk, hogy jó legyen Sepsiszentgyörgyön élni, mert akkor a vendégek is jól érzik magukat és szeretettel térnek vissza hozzánk – hangsúlyozta köszöntőjében Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, aki elmondta, hogy Sepsiszentgyörgy kivívta Székelyföld Kulturális Fővárosa címet és megpályázzák Székelyföld nevében az Európa Kulturális Főváros címet. Az alpolgármester a hit közösségmegtartó szerepét és a rendezvény vallásosságát méltatva, úgy fogalmazott: ilyenkor a Jóisten is jobban figyel ránk Székelyföldön.
A csütörtöki találkozó Equinox koncerttel és bulival folytatódott. Vasárnapig fellép még Bertóti Johanna, a Százlábú Néptánccsoport, a Mácsafej zenekar és a Szélrózsa Band, a Szomszédnéni Produkciós Iroda és a Slam poetry erdélyi képviselői. Az előadások és esti koncertek a Székely Mikó Kollégiumban zajlanak.
Kovács Zsolt
maszol.ro
2013. szeptember 14.
Megújult a belvárosi evangélikus-lutheránus műemlék templom
Hangversenyorgonájának restaurálása még várat magára Hangversenyorgonájának restaurálása még várat magára
Kilenc hónapos restaurálási munkálatokat követően részben megújult a kolozsvári evangélikus-lutheránus templom belső tere, de bőven maradt még tennivaló, hiszen hátra van a bútorok festése, a 20. század elején épített orgona restaurálása és a külső javítási munkálatok elvégzése – tudtuk meg Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspöktől, aki a tegnapi hálaadó istentiszteletet megelőzően nyilatkozott lapunknak az elmúlt időszak felújítási munkálatairól. Megtudtuk: utoljára 1967-ben végeztek átfogó belső javítási munkálatokat, és ötven év elteltével végre sor kerülhetett a gyökeres belső restaurálásra, így a falak lefestésére és a korszerű elektromos rendszer beszerelésére. Az előmunkálatok már tavaly elkezdődtek, amikor felújították a templom középkori sekrestyéjét és a hozzá kapcsolódó tereket istentiszteletre alkalmas termekké alakították, a műemlék templom tulajdonképpeni felújítása pedig januártól zajlott.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. szeptember 16.
Adorjáni: ez a templom számomra a legszebb, mert a miénk!
Feltárult az evangélikus templom gyönyörűen felújított belseje
Közel három órán át tartó ünnepi rendezvényen avatták fel péntek délután a felújított kolozsvári evangélikus-lutheránus templomot. A hozzávetőlegesen kétszáz résztvevő az evangélikus püspökség udvarán várakozott, miközben Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök a 24., kapunyitó zsoltárt olvasta fel, majd a püspök hármas koppantására feltárult a templom gyönyörűen felújított belseje. A rendezvényen először hálaadó istentiszteletet, majd ünnepi közgyűlést tartottak, amelyen egyházi és világi méltóságok – Csutak Ibolya, Fehér Attila, Kelemen Hunor, Prőhle Gergely, Horváth Anna, Máté András Levente, Vákár István, Guttmann Szabolcs és Adrian Petruş – szólaltak fel. Aki a múltba fektet, az a jövőbe ruház be, hangsúlyozta Kelemen Hunor. Közreműködött: Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze (szavalat), Mihaela Maxim (szoprán), Ambrus László (trombita) és Horváth Zoltán (orgona).
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2013. szeptember 17.
Verespatak – Állást foglaltak az erdélyi magyar történelmi egyházak
A sajtónak ma küldött, de tegnap keltezett nyilatkozatukban az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői kijelentik: „határozottan ellenzik a Roșia Montană Gold Corporation verespataki bányaprojektjét és Románia kormányának célirányos törvénytervezetét, amely az alkotmány és a hatályos jogszabályok ellenében lehetővé tenné ennek megvalósítását.”
A Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, valamint Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház püspöke által aláírt dokumentum emlékeztet: az egyházak “közös elvi álláspontját tíz évvel ezelőtt” kifejezték, és azt változatlanul fenntartják.
“Természeti környezetünket Isten teremtette, épített és másfajta kulturális örökségünket a környéken élő mindenkori emberek hozták létre utódaik számára. Mindezen értékeket kötelességünk megvédeni bármilyen közvetlen rombolástól és évszázadokra kiható veszélyforrástól. Ráadásul templomaink, temetőink és más helybeli örökségeink egyházaink tulajdonát képezik, amelyekről nem kívánunk lemondani, ugyanakkor eredeti állaguk és helyszínük erőszakos megváltoztatását sem tudjuk elfogadni” – áll a román és a magyar sajtónak elküldött közös nyilatkozatban.
Hangsúlyozzák: a magántulajdonhoz való jog sérthetetlenségét és a lakhely szabad megválasztásának lehetőségét szintén az alkotmány biztosítja. Mindezek mellett 2010-ben az Európai Parlament is egyértelműen állást foglalt a ciántechnológiás bányászat európai szintű tiltása érdekében.
Az erdélyi történelmi egyházak vezetői “megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy Románia kormánya a közelmúltban jóváhagyta és a parlament elé terjesztette a bányanyitást elősegítő törvény tervezetét”.
A fent említettek tiltakoznak “a természetrombolás, a magántulajdon megsértése, a kulturális értékek rombolása ellen, ami a jogszerűtlen törvénytervezet elfogadásával és végrehajtásával bekövetkezne”.
Ugyanakkor felszólítják a kormányt, hogy vonja vissza a kifogásolt kezdeményezését. “Amennyiben erre nem kerül sor, akkor felkérjük Románia parlamentjének tagjait, hogy az ügydöntő szavazáskor utasítsák el ezt a törvénytervezetet” – fogalmaznak.
“Tiltakozásunk megfogalmazásakor tisztában vagyunk azzal, hogy a bányaprojekt beindításához sok helyben lakó, szociálisan hátrányos helyzetű embertársunk fűzött fokozott reménységet, ezért felszólítjuk Románia kormányát, hogy foganatosítson célirányos intézkedéseket a környék munkanélküliségének és más szociális problémáinak megoldására” – áll a dokumentumban.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. szeptember 17.
Tiltakoznak a verespataki bányaterv ellen a történelmi magyar egyházak
Az erdélyi magyar történelmi egyházak határozottan ellenzik a Roșia Montană Gold Corporation (RMGC) verespataki bányaprojektjét és Románia kormányának azt a törvénytervezetét, amely az alkotmány és a hatályos jogszabályok ellenében lehetővé tenné a bányaterv megvalósítását.
Az egyházak keddi közös állásfoglalásában kifejtik: álláspontjukat már tíz évvel korábban kifejezték és azt változatlanul fenntartják. „Természeti környezetünket Isten teremtette, épített és másfajta kulturális örökségünket a környéken élő mindenkori emberek hozták létre utódaik számára. Mindezen értékeket kötelességünk megvédeni bármilyen közvetlen rombolástól és évszázadokra kiható veszélyforrástól. Ráadásul templomaink, temetőink és más helybeli örökségeink egyházaink tulajdonát képezik, amelyekről nem kívánunk lemondani, ugyanakkor eredeti állaguk és helyszínük erőszakos megváltoztatását sem tudjuk elfogadni” – olvasható a dokumentumban.
Mint írják, Románia alkotmánya előírja az egészséges és természetes környezethez való jogot, valamint az állampolgárok és az intézmények kötelességét a környezet védelmét illetően. A magántulajdonhoz való jog sérthetetlenségét és a lakhely szabad megválasztásának lehetőségét szintén az alkotmány biztosítja. Mindezek mellett 2010-ben az Európai Parlament is egyértelműen állást foglalt a ciántechnológiás bányászat európai szintű tiltása érdekében – emlékeztetnek.
Az állásfoglalást a közvetkező egyházi méltóságok írták alá: Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke; Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke; Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke; Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke; Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke; Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke; Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház püspöke.
A fentiek alapján az egyházak megdöbbenve vették tudomásul, hogy Románia kormánya a közelmúltban jóváhagyta és a parlament elé terjesztette a bányanyitást elősegítő törvény tervezetét. Az egyházak tiltakoznak a természetrombolás, a magántulajdon megsértése, a kulturális értékek rombolása ellen, ami a jogszerűtlen törvénytervezet elfogadásával és végrehajtásával bekövetkezne. Felszólítják a kormányt, hogy vonja vissza a kezdeményezését. Amennyiben erre nem kerül sor, akkor felkérik Románia parlamentjének tagjait, hogy a törvényről való szavazáskor utasítsák el a tervezetet.
Az egyházak álláspontja szerint tisztában vannak azzal, hogy a bányaprojekt beindításához sok helyben lakó, szociálisan hátrányos helyzetű embertársunk fűzött fokozott reménységet, ezért felszólítják Románia kormányát, hogy foganatosítson célirányos intézkedéseket a környék munkanélküliségének és más szociális problémáinak megoldására.
maszol.ro
2013. szeptember 18.
Erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek tiltakozó nyilatkozata
Az Erdélyi-Érchegység egyik legrégibb településén, Verespatakon már a római korban aranybányászat folyt. A több ezeréves tárnákban fellelt viaszozott írótáblákra (tabulae ceratae vagy triptychon) bukkantak. Ezek az időszámításunk után 131-167 között írt daciai emlékek számítanak a római kurziva legrégibb változatainak. Tudományos értékük felbecsülhetetlen.
Altalaji kincsei nem mindennapiak. Ezért ezen a területen a kanadai Gabriel Resources Gold Corporation cég saját aranybányát kívánt nyitni. A ciánt alkalmazó technológia 16 km²-nyi terület tönkretételét jelentené, benne öt heggyel, négy templommal és temetővel, az Alburnus Maior ókori római vár romjaival. A bánya tervezett 15 éves működése után a környezetszennyezés száz évig tartana.
Mindezeket figyelmen kívül hagyva, bizonyos hazai politikai és gazdasági erők olyan irányba, szeretnék a verespataki helyzetet eltolni, mely számukra kedvező lenne.
Neves személyiségek tiltakozó nyilatkozatot adtak közre.
Az alábbiakban közöljük az elektronikus formában eljuttatott nyilatkozatot.
Csomafáy Ferenc
Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek tiltakozó nyilatkozata
Erdélyi magyar történelmi egyházaink határozottan ellenzik a „Roșia Montană Gold Corporation” verespataki bányaprojektjét és Románia kormányának célirányos törvénytervezetét, amely az alkotmány és a hatályos jogszabályok ellenében lehetővé tenné ennek megvalósítását.
Egyházaink közös elvi álláspontját tíz évvel ezelőtt kifejeztük, és azt változatlanul fenntartjuk. Természeti környezetünket Isten teremtette, épített és másfajta kulturális örökségünket a környéken élő mindenkori emberek hozták létre utódaik számára. Mindezen értékeket kötelességünk megvédeni bármilyen közvetlen rombolástól és évszázadokra kiható veszélyforrástól. Ráadásul templomaink, temetőink és más helybeli örökségeink egyházaink tulajdonát képezik, amelyekről nem kívánunk lemondani, ugyanakkor eredeti állaguk és helyszínük erőszakos megváltoztatását sem tudjuk elfogadni.
Románia alkotmánya előírja az egészséges és természetes környezethez való jogot, valamint az állampolgárok és az intézmények kötelességét környezetünk védelmét illetően. A magántulajdonhoz való jog sérthetetlenségét, és a lakhely szabad megválasztásának lehetőségét szintén az alkotmány biztosítja. Mindezek mellett 2010-ben az Európai Parlament is egyértelműen állást foglalt a ciántechnológiás bányászat európai szintű tiltása érdekében.
A fentiek alapján megdöbbenve vettük tudomásul, hogy Románia kormánya a közelmúltban jóváhagyta, és a parlament elé terjesztette a bányanyitást elősegítő törvény tervezetét. Tiltakozunk a természetrombolás, a magántulajdon megsértése, a kulturális értékek rombolása ellen, ami a jogszerűtlen törvénytervezet elfogadásával és végrehajtásával bekövetkezne. Felszólítjuk a kormányt, hogy vonja vissza a kifogásolt kezdeményezését! Amennyiben erre nem kerül sor, akkor felkérjük Románia parlamentjének tagjait, hogy az ügydöntő szavazáskor utasítsák el ezt a törvénytervezetet.
Tiltakozásunk megfogalmazásakor tisztában vagyunk azzal, hogy a bányaprojekt beindításához sok helyben lakó, szociálisan hátrányos helyzetű embertársunk fűzött fokozott reménységet, ezért felszólítjuk Románia kormányát, hogy foganatosítson célirányos intézkedéseket a környék munkanélküliségének és más szociális problémáinak megoldására.
Isten óvja környezetünket és jövőnket; bírja jobb belátásra az ezeket veszélyeztető emberi tényezőket
Erdély-szerte, 2013. szeptember 16.
Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke
Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke
Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke
Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke
2013. szeptember 23.
„Jó alapra, a hitre kell építeni”
Hálaadó istentisztelet keretében vette birtokba az elmúlt pénteken a belsőleg megújult templomát a Kolozsvári Evangélikus – Lutheránus Egyházközség.
Az ünnepi eseményen egyházi és világi méltóságok, testvérgyülekezetek képviselői, tervezők és kivitelezők, valamint az egyházközség tagjai vettek részt.
„Nem a falaké az ünnep, hanem a lelkeké. És ugyan ez a templom nem a legnagyobb, és nem a legrégebbi Kolozsváron, de ez a templom számomra a legszebb, mert a miénk” – hangsúlyozta igehirdetésében Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök. Az igehirdető az 1977-es bukaresti földrengés személyesen átélt katasztrófájára is emlékeztetett, rámutatva: a földrengésben azok az épületek pusztultak el, amelyeknek nem készült becsületes alapja. „Lelki épületeinket jó alapra, a hitre kell felépíteni” – vonta le a tanulságot az evangélikus egyházfő. Salamon templomszentelő imáját idézve rámutatott, önmagában a tér nem elegendő, csakis Isten jelenléte szentelheti szakrális térré a templombelsőt. Adorjáni Dezső Zoltán külön köszönetet mondott a tervezést végző Guttman Szabolcs műépítésznek, valamint a kivitelezést végző csapatnak.
Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök felszólalásában hangsúlyozta, a templomépítő embert az jellemzi, hogy olyan szakrális teret teremt, amelyben Isten útját, a hitet keresi. „Aki felújít egy régi templomot, az a múlt fele fordul, és összeköti azt a jövővel. A szilárd alapot, amit örökségül kapott, továbbviszi, épít rá. A megújulás folyamata pedig nem csak az épületre érvényes, hanem az emberre, a családra, a közösségre” – mondta a szövetségi elnök. – Nehéz időkben került sor erre a felújításra, de volt néhány olyan alapvető érték, amelyet a kolozsvári evangélikus magyar közösség megőrzött és fontosnak tartott ebben az időszakban. Ilyen volt az összefogás, az egymásba vetett bizalom és a szolidaritás.” Kelemen Hunor rámutatott: a felújítás azt jelenti, hogy a közösség nem akarja elfeledni gyökereit, nem adja fel múltját. „És egy felújítás azt is jelenti, hogy az a közösség, amely tárgyi, épített örökségét megőrzi, az hiszi azt, hogy szülőföldjén megmarad. Aki a múltba befektet, az a jövőbe ruház be” – hangsúlyozta ünnepi beszédében az RMDSZ elnöke.
Az ünnepi közgyűlésen Fehér Attila evangélikus lelkész, főtanácsos sorolta fel a felújításhoz kapott segítséget, majd Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, Máté András Levente, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, parlamenti képviselő, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, valamint Prőhle Gergely, Magyarország Külügyminisztériumának helyettes államtitkára szólalt fel.
A kolozsvári műemlék templom felújítása idén januárban kezdődött, a restaurálás a gyülekezeti tagok és helyi vállalkozók adományai mellett a kolozsvári és Kolozs megyei önkormányzat, a román és magyar kormány támogatásának köszönhetően valósulhatott meg. A munkálatok során letisztították és újrafestették a falakat, hangszigetelt ablakokat szereltek be, kicserélték a teljes elektromos hálózatot, restaurálták a faldíszeket. A hajlékban utoljára 1967-ben végeztek átfogó belső javítási munkálatokat. A templom építését Martin Liedemann lőcsei származású evangélikus lelkész kezdeményezte. 1803-ban vásárolták meg a telket, majd 1816-ban sor került az alapkőletételre. Winkler György tervei alapján 1829 novemberére készült el, ebben az évben szentelték fel.
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 4.
Egyházvagyont megtartó kisantant
Fokozott politikai érdeklődés övezte azt a közmeghallgatást, amelyet szeptember 24-én tartottak Brüsszelben a kommunizmus idején Romániában és Szlovákiában elkobzott magyar egyházi javak visszaszolgáltatásának helyzetéről. Az érintett egyházak számára a megoldás csakis a restitutio in integrum lehet.
A romániai és szlovákiai restitúciós gyakorlat közös vonása, hogy a magyar vagyonok visszaszolgáltatását a legkörmönfontabb jogi praktikák bevetésével próbálják ellehetetleníteni. Szlovákiában a katolikus és lutheránus egyház, hasonlóan a romániai ortodox egyházhoz, aránylag zökkenőmentesen kapta vissza a kommunizmus alatt elkobzott javait, míg a magyar egyházként számon tartott kálvinista protestánsok és a szlovák és magyar görögkatolikusok vagyonának egy részét az állam visszatartja. A felvidéki protestáns egyházakat továbbra is nyíltan diszkriminatív módon ítéli meg, a Beneš-dekrétumok értelmében etnikai alapon elkobzott vagyont nem hajlandó visszaszolgáltatni, így a kérelmek 30 százaléka továbbra is rendezetlen.
A helyzet ismeretében az amerikai kongresszus húsz képviselője 2013. június 14-én felkérte John Kerry külügyminisztert, hogy interpelláljon a román kormánynál az 1945 után elkobzott egyházi vagyonok visszaszolgáltatása ügyében. Az akció eredményeként júliusban a román restitúciós bizottság újabb javak visszaadásáról döntött.
A szabadon bocsátott rab
A „házigazda” Tőkés László azzal nyitott, hogy hangsúlyozta az európai intézmények felelősségét az ügyben, illetve a felelősség hiányát Romániával szemben. Az egyházak helyzetét ahhoz a szabadon bocsátott rabéhoz hasonlította, akit igazságtalan fogva tartás után szabadon bocsátanak, de közben elvesztette hajlékát, megélhetését, családját és magatehetetlen. Vagyonuk nélkül az egyházak is működésképtelenek, pusztulásra ítéltettek. Mire szolgál az ilyen szabadság? – tette fel a kérdést a képviselő.
Hasonlóan vélekedett Lomniczi Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is, aki szerint biztos vagyoni háttér nélkül a szabad vallásgyakorlathoz szükséges működési feltételek súlyos kárt szenvednek, az egyházak szociális és oktatási tevékenysége ellehetetlenül. Jelezte, hogy Sándor Krisztina EMNT-alelnökkel és Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspökkel közösen petíciót nyújtottak be 2012. novemberében az EP-hez, amelynek szakbizottsága ugyan befogadhatónak ítélte a beadványt, de politikai okokra való tekintettel nem kívánja bizottsági vitára bocsátani. Erminia Mazzoni, a Petíciós Bizottság elnöke válaszlevelében kitér arra, hogy az ügyet jogilag megvizsgálták, és dacára annak, hogy tárgya az EU tevékenységi körébe tartozik, mégis lezárták. Azzal a válasszal adós maradt, hogy milyen megfontolások alapján döntöttek így a román állam nyilvánvaló jogtiprásai tekintetében. Lomniczi kilátásba helyezte, hogy az EU luxemburgi bíróságához fordulnak.
Háborús bűnösök
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a meghallgatáson arra figyelmeztetett, hogy egyháza helyzetét súlyosbítja az egyre csökkenő szaporulat okozta elöregedés, a hívők létszámának csökkenése, ami a lelkészek megélhetési körülményeit is nehezíti. A 850 visszakövetelt egyházi birtokból alig 350 került vissza, számos esetben a legnehezebb körülmények között, mert a törvény felhatalmazza a polgármestereket a bírósági döntések megfellebbezésére, az elöljárók pedig gyakran vissza is élnek ezzel. Kató szerint önálló oktatási rendszer nélkül maga a protestáns hit került veszélybe. Márpedig a román állam akadályozza az iskolai épületek visszaszolgáltatását, példa erre a Református Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítása” tíz évvel a restitúció után.
Hasonló szellemben nyilatkozott Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök is. Megerősítette: egyháza a történelem folyamán vagyonának köszönhetően volt képes a túlélésre. Az 1948-as kommunista hatalom egyetlen tollvonással fosztotta meg ingatlanjaitól, földjeitől, erdeitől. A 86 visszaigénylési kérelemből 36-ra eddig még választ sem kaptak, hármat pedig elutasítottak. A visszakapott kolozsvári épületet az önkormányzat visszatartja. Egyháza számára nagy veszteség levéltáraik, köztük 16–17. századi Európában egyedülálló értéket képviselő könyvtáraik visszatartása is, a román állam nemzetbiztonsági okokra és a dokumentumok történelemhamisításra való alkalmazásának meggátolására hivatkozva tart továbbra is igényt ezekre. Márpedig a könyvtáraknak az egyházi nevelés érdekében vissza kell kerülniük az egyházi iskolákhoz, amelyek fenntartásáért pedig az egykori egyházi alapítványok vagyonának visszaszolgáltatása is elengedhetetlen.
A felvidéki helyzet sem sokban különbözik az erdélyitől – állapította meg Fazekas László református püspök, aki a brüsszeli hallgatóság előtt felsorolta az 1993 óta hozott, szlovák egyházi vagyont érintő törvényeket. Ezek felemás, diszkriminatív jellegét jól példázza az a gyakorlat, miszerint a lutheránus egyház azokból a javakból is visszakapott, amelyeket a Beneš-dekrétumok alapján német és magyar lutheránusoktól koboztak el. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945/104-es határozata – amely a református egyházat magyarnak nyilvánítja, és ezen az alapon rendeli el vagyonának az elkobzását – a mai napig érvényben van. Ennek értelmében nem került sor 800 hektárnyi földtulajdon és erdő visszaadására, és 65 ingatlan is az állam birtokában maradt. A peres úton való visszaigénylés a magas költségek miatt nem kivitelezhető. Elődje, Erdélyi Géza nyugalmazott püspök érdeme, hogy egyházuk következetesen, húsz éve követeli jogos tulajdonaikat. Bevezetőjében ő is kitért a dekrétumokra, melyek értelmében „két háborús bűnös ül most itt maguk előtt.” Erdélyi Géza elmondta: negyedszer jár már az EP-ben ebben az ügyben, az előző alkalmakkor flamand, katalán, baszk képviselők meghívására jött tájékoztatni az egyházát ért sérelmekről. Szóba került az is, hogy annak idején a két felvidéki magyar EP-képviselő elhatárolódott a püspök követeléseitől, aki méltán sérelmezte, hogy senkit sem képviselnek.
Mindent vissza!
Az erdélyi történelmi egyházak vezetői memorandumot fogalmaztak meg – aláírói: Jakubinyi György katolikus érsek, Kató Béla református püspök, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök –, amelyet eljuttatnak José Manuel Barroso elnökhöz és Viviane Reding EU-biztoshoz, egyben az EP Petíciós Bizottságához. A memorandum kitér arra, hogy Romániát az Európai Tanács, az Egyesült Államok képviselőháza és az EP a múltban, a csatlakozási folyamat idején felszólította a romániai kisebbségi egyházak vagyonának visszaszolgáltatására. A román hatóságok eljárása ellentmond az EU Alapvető Jogok Chartájának, sérti annak a vallásszabadságra vonatkozó 10., és a tulajdonhoz való jogra vonatkozó 17. cikkelyét, és kéri a vagyon visszajuttatását a restitutio in integrum elve alapján.
Krivánszky Miklós, Brüsszel
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. november 13.
Akadályok a továbbmenetelés útjában
A Székelyek Nagy Menetelésén tapasztalt együttműködéssel ellentétben a közeljövőben nem körvonalazódik hasonló összefogás az erdélyi magyar politikai alakulatok között – derült ki a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely keddi kolozsvári vitaestjén.
A kincses városi lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában rendezett fórum meghívottainak – az RMDSZ, az EMNP, az MPP és az SZNT képviselőinek – jobbára azt a kérdést kellett megválaszolniuk: létrejöhetnek-e a „továbbmenetelés” feltételei az október 27-i akció után is. Adorjáni Dezső Zoltán püspöknek, az est házigazdájának a köszöntője után Csinta Samu, az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztője a vitaest moderátoraként hatalmas bravúrnak nevezte, hogy a székely menetelés megszervezésén túlmenően az SZNT-nek sikerült az ügy mellé állítania a romániai magyar politikai-civil szervezeteket.
Izsák Balázs, a nemzeti tanács elnöke leszögezte, az SZNT nem rendezvényszervező, célja nem a sikeres rendezvények szervezése, hanem az autonómia kivívása. Izsák a székelység rendszerváltás utáni legnagyobb megmozdulásának nevezte a menetelést, amelynek szerinte Erdélyben és Budapesten egyaránt sikerült megteremtenie a politikai egységet, ráadásul átlépte a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is. Kovács Péter főtitkár azzal hűtötte le a kedélyeket, hogy kijelentette: kissé túlzottnak tartja az október végi megmozdulás körüli eufóriát. Szerinte nem beszélhetünk az RMDSZ és a két magyar párt összefogásáról, a menetelés közös támogatása alkalmával a három politikai alakulat „nem borult egymás nyakába”. Zakariás Zoltán, az EMNP országos választmányának elnöke egyetértett azzal, hogy nem indokolt az eufória, ám úgy vélte, a menetelés során megvalósult akcióegység azt bizonyítja: a fontos célok érdekében félre lehet és félre is kell tenni a mindennapi pártpolitikai „hercehurcákat”. A csipkelődésektől, a politikai ellenfél bírálatától sem mentes vitaesten Kovácshoz hasonlóan Biró Zsolt, az MPP elnöke is felrótta az EMNP-nek, hogy megpróbálta kisajátítani a március 10-én Marosvásárhelyen rendezett Székely Szabadság Napját, szimpatizánsai pedig a menetelésen pártzászlókat is lobogtattak. Biró szerint ahhoz, hogy folytatódhasson a menetelés, a politikai alakulatoknak legalább egymás között be kell tartaniuk a játékszabályokat. Izsák Balázs hangsúlyozta: a székely autonómiát nemzeti ügyként kell felfogni, az önrendelkezés ügye a világ minden magyarját érinti. „Most körvonalazódik egy olyan fajta jóvátétel, amely megalapozhatja a román–magyar jószomszédi viszonyt is, és ha ez sikerül, gyerekjáték lesz megvalósítani a romániai magyarság személyi elvű autonómiáját is” – fogalmazott az SZNT elnöke.
Szóba került a vitaesten a Krónika keddi számában megjelent írás is, miszerint az RMDSZ titokban, a nyilvánosság kizárásával készíti autonómiatervezetét. Kovács Péter szerint nem segítené a szövetség munkáját, ha a dokumentum kidolgozása nyilvánosan folyna; a főtitkár azzal a hasonlattal élt, miszerint a képzőművész sem kedvelné, ha egy festmény alkotása közben folyamatosan zavarnák az újságírók. Az EMNP és az MPP képviselője is hangsúlyozta, a két alakulat hasznosnak tartaná, ha őket is bevonnák a törvénytervezet kidolgozásába, vagy ha az RMDSZ legalább a dokumentum decemberre tervezett nyilvánosságra hozatala előtt egyeztetne velük a szövegről. A fórumon Kovács Péter közölte, az RMDSZ a november 23-i SZKT-n véglegesíti a jövő évi európai parlamenti választások jelölési szabályzatát. „Azok, akik nem jutottak az RMDSZ-ben tisztséghez, az RMDSZ-szel összefogva akarnak tisztséghez jutni” – jelentette ki a főtitkár. Hozzátette: a szövetség nem felejti el a 2012-es önkormányzati választásokon a három magyar párt által elért eredeményt, amely 8-1-1 arányban az RMDSZ javára billenti a mérleg nyelvét. Az MPP és az EMNP politikusai ennek kapcsán jelezték, hogy nyitottak a tárgyalásra az RMDSZ-szel az EP-választások tekintetében, meg lehet találni az érdemi tárgyalások formáját, és nem szabad kockáztatni az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletét.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 15.
Népzenei képzés indul Kolozsváron
Magyar népzenei képzést indít Kolozsváron a Kallós Zoltán Alapítvány, amelynek keretében a hagyományos erdélyi hangszereken, a hegedűn, három húros brácsán és nagybőgőn, tanulhatnak meg játszani az érdeklődők, illetve a magyar népdaléneklés előadásmódját is elsajátíthatják – jelentette be a csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Szép Gyula az alapítvány alelnöke, illetve Kallós Zoltán alapító.
Szép Gyula elmondta: a képzésre az evangélikus egyház térítésmentesen bocsátotta a Kallós Alapítvány rendelkezésére a Párizs utca 17. szám alatt található ingatlanját. Hozzátette: mára sikerült kinevelni egy jól képzett fiatal szakembergárdát, akik képesek minőségi oktatást nyújtani. Mint részletezte olyan kolozsvári vagy Kolozsvár környéki aktívan népzenét játszó szakemberekről van szó, akiknek a kellő elméleti képzésük is megvan ahhoz, hogy átadják a tudását.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök a képzések helyszínével kapcsoltban elmondta, ha kell tovább bővítik a rendelkezésre álló infrastruktúrát. Szép Gyula szerint 10 éves kortól kezdve mindenkit szívesen látnak a képzéseken, felső korhatár nincs. A beiratkozási határidő december 20., ezt követően felmérik a jelentkezők tehetségét, jelenlegi tudásszintjét és ennek megfelelően állítják össze az oktatási programot. Az alapítvány alelnöke ugyanakkor kérdésünkre elmondta: iskolán kívüli képzésről lévén szó tanár és diák megegyezésén múlik, hogy pontosan mikor tartják a foglalkozásokat. Az alapvető elképzelés szerint a legkisebbeknek és kezdőknek heti két alkalommal egy-egy órás foglalkozást tartanak, a többiekkel pedig hetente egyszer másfél órára találkoznak.
A képzés egyébként jövő évben a téli vakációt követően indul, a költségek nagy részét a Kallós Alapítvány fedezi, a beiratkozóktól szimbolikus, havi 60 lejes hozzájárulást kérnek. „A mi érdekünk, hogy nagyon sok fiatal megtanulja a népzenét, továbbá megélhetési forrást biztosítsunk a fiatal népzeneoktatóknak” – magyarázta Szép Gyula.
Szép Gyula elmondta: a képzésre az evangélikus egyház térítésmentesen bocsátotta a Kallós Alapítvány rendelkezésére a Párizs utca 17. szám alatt található ingatlanját. Hozzátette: mára sikerült kinevelni egy jól képzett fiatal szakembergárdát, akik képesek minőségi oktatást nyújtani. Mint részletezte olyan kolozsvári vagy Kolozsvár környéki aktívan népzenét játszó szakemberekről van szó, akiknek a kellő elméleti képzésük is megvan ahhoz, hogy átadják a tudását.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök a képzések helyszínével kapcsoltban elmondta, ha kell tovább bővítik a rendelkezésre álló infrastruktúrát. Szép Gyula szerint 10 éves kortól kezdve mindenkit szívesen látnak a képzéseken, felső korhatár nincs. A beiratkozási határidő december 20., ezt követően felmérik a jelentkezők tehetségét, jelenlegi tudásszintjét és ennek megfelelően állítják össze az oktatási programot. Az alapítvány alelnöke ugyanakkor kérdésünkre elmondta: iskolán kívüli képzésről lévén szó tanár és diák megegyezésén múlik, hogy pontosan mikor tartják a foglalkozásokat. Az alapvető elképzelés szerint a legkisebbeknek és kezdőknek heti két alkalommal egy-egy órás foglalkozást tartanak, a többiekkel pedig hetente egyszer másfél órára találkoznak.
A képzés egyébként jövő évben a téli vakációt követően indul, a költségek nagy részét a Kallós Alapítvány fedezi, a beiratkozóktól szimbolikus, havi 60 lejes hozzájárulást kérnek. „A mi érdekünk, hogy nagyon sok fiatal megtanulja a népzenét, továbbá megélhetési forrást biztosítsunk a fiatal népzeneoktatóknak” – magyarázta Szép Gyula.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2014. február 6.
Választ az erdélyi magyarság
Politikusok és kisebbségkutatók részvételével igyekezett körüljárni az április 6-i magyarországi választásokkal kapcsolatos tudnivalókat A nemzet választ című vitafórum, amelyet szerkesztőségünkkel közösen szervezett Kolozsváron a Járosi Andor Keresztyén Műhely.
Választ a nemzet – ezt a kimeríthetetlen témát igyekezett körüljárni Hídvéghi Balázs országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke, a Fidesz külhoni magyarokért felelős vezetője, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke és Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke a házigazda, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök és az est moderátora, Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője társaságában. A külhoni magyar állampolgárok szavazati joga köré épített kerekasztal-beszélgetés igyekezett minél több szempontból szembenézni a realitásokkal. Az erdélyi résztvevők által felvetett aggályokra – a távszavazás bürokratikus megszervezése, a „szűkkeblű” pártlistás szavazás, vagy a határon túli szavazók legitimációs kérdése – a Fidesz politikusa megpróbált részletes és kimerítő választ adni. Hídvéghi Balázs fontos üzenetet fogalmazott meg: a Fidesznek egyformán partnere valamennyi határon túli politikai és civil szervezet éstörténelmi magyar egyház, amely segíteni tud a magyar országgyűlési választások előtti erdélyi mozgósításban és lebonyolításában. A választási folyamattal kapcsolatos tájékoztatás ügyében a Fidesz nemcsak a néppárttal alakított ki partneri viszonyt, hanem az RMDSZ-szel és a Magyar Polgári Párttal is. „Nem az az érdekünk, hogy a Fidesz mellett kampányoljunk, hanem hogy minél több határon túli magyar éljen szavazati jogával” – fogalmazott a politikus.
Százharmincezer regisztráló
Az előkészületekről szólva Hídvéghi elmondta: a határon túli magyarság ügye iránti érdeklődés nem a választások előtt kezdődött el a Fideszben. A jogi szabályozás körüli megbeszélések visszanyúlnak 2010-re, amikor az új alaptörvény megszövegezése, a választási és az állampolgársági jogszabály módosítása mérföldkövet jelentett a nemzetpolitikában. „Ez a magyar nemzet, a magyar nemzeti identitás újraértékeléséről szól” – fogalmazott. Kiemelkedő eredménynek nevezte mintegy 130 ezer határon túli magyar eddigi regisztrációját, ami a félmillió új magyar állampolgár választóképes részének legalább az egynegyede, a becsült adatok szerint ebből 80 ezer erdélyi magyar. Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet tavaly nyári szociológiai felmérés alapján arról beszélt, hogy az általuk végzett közvélemény-kutatás szerint mintegy százezer erdélyi magyar jelezte szavazási hajlandóságát a 2014-es magyarországi választásokon. A szakember szerint nyitott kérdés marad: ebből a tömegből valójában hányan élnek szavazati jogukkal?
Európai példák
Az európai joggyakorlatot ismertetve Székely István politológus kijelentette: a magyarországi jogszabály mindenben megfelel a nemzetközi normáknak, ugyanakkor más országok kínálatához képest kissé szűkkeblűen bánik új állampolgáraival. Külföldi szavazókörzetek létrehozása helyett – francia és román példa – a külhoni magyarok csak pártlistákra szavazhatnak, így csak egy-két mandátum jövőjéről dönthetnek. Székely szerint egyértelmű: nem a mandátumszerzés volt a fő cél. A kolozsvári szakember az európai példákat ismertetve elmondta: az egykori nagy gyarmatbirodalmak csoportja – Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország és Portugália – több tízmilliós tömegnek adott kettős állampolgárságot. A 20. század eleji nagy emigránskibocsátó országok – Írország és Olaszország – szintén állampolgársággal kötötték szorosabbra viszonyukat a diaszpórával. A szakirodalomban történelmi trauma címen emlegetett harmadik kategóriaként a kelet-európai országok – Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország – esetét ismertette.
A „szűkkeblűségre” reagálva, Hídvéghi úgy fogalmazott: a Fideszben is voltak viták a külhoni választókerületekről, a mai realitások azonban ezt felülírták, és maradt a pártlistás szavazás lehetősége. Ha valós igény lesz rá, a választási törvény a későbbiekben módosítható – jelezte. A levélben történő szavazásról elmondta: sok országban elterjedt, tavaly Németországban több millió állampolgár szavazott így. A magyar állampolgárok számára még abszolút újdonság, első ránézésre akár bonyolultnak is tűnhet, de megfelelő tájékoztatással sikerrel vehető az akadály.
Erdélyi legitimitás
Élénk vita alakult ki a baloldali pártok által tematizált felvetésről, hogy lehetőleg csak az szavazzon, aki viseli szavazásának következményeit. Székely felvetette: ha csak az adófizető polgárok szavazhatnának Magyarországon, mi lenne a munkanélküliekkel, az egyetemi hallgatókkal vagy éppen a háztartási alkalmazottakkal? Horváth István szerint a politikusok megnyugtató szónoklatai ellenére a magyarországi lakosságot igenis megosztja a határon túliak szavazási joga. Egész Európában érezhető a feszültség a transznacionális szavazással kapcsolatban, Magyarországon meg végképp. „Mi lesz, ha éppen a határon túliak szavazata dönt majd egy esetleges kormánytöbbség megalakulásáról, ez mennyire befolyásolja a velünk kapcsolatban kialakult képet?” – tette fel a kérdést a szociológus. Székely István erre úgy reagált: bár Traian Băsescu román államfő legutóbb a külföldön élő románok szavazatainak köszönhetően lett államelnök, mandátumának legitimitását mégsem kérdőjelezi meg senki Romániában.
Hídvéghi erre úgy reagált, hogy a határon túli szavazók legitimációjának kérdésén változatlanul a magyarországi baloldal lovagol. Elvtelen támadásaik ellenére ők is aláírták a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) azon zárónyilatkozatát, amely kimondja Magyarország és a határon túli magyarság összetartozását. A vitafórum során egyetértés alakult ki abban, hogy erről beszélni kell és észérveket kell felsorakoztatni az ügy mellett. Hídvéghi szerint a kételyekre adandó legjobb válasz, ha az erdélyi magyarság minél nagyobb számban él szavazati jogával. Ez nem csak budapesti kívánalom, hanem erdélyi is.
Levélben szavazunk
A magyar országgyűlési választások dátuma 2014. április 6., a regisztráció legkésőbbi időpontja március 22. A határon túli szavazók postán vagy a konzulátusokon keresztül juthatnak hozzá a szavazólaphoz. A szavazólapon X-szel kell megjelölni a kiválasztott pártot, a lapot a levélcsomagban kapott kis borítékban kell lezárni. A csomagban érkező nagyobb válaszborítékba kerül a szavazatot tartalmazó lezárt kis boríték, illetve a szavazó adatairól szóló, kitöltött azonosító lap. A megcímzett válaszborítékot el lehet juttatni postán a Nemzeti Választási Iroda címére, vagy be lehet vinni, küldeni a konzulátusra. Aki szavazni szeretne, annak levélben legkésőbb március 5-ig, interneten pedig március 15-ig kell eljuttatni regisztrációs kérelmét, hogy szavazólapja idejében megérkezzen. A postán küldött borítékoknak április 5-én éjfélig kell eljutniuk Budapestre, ezért a megérkezett szavazólapot gyakorlatilag azonnal vissza kell küldeni. A szavazás napján, azaz április 6-án is kizárólag a konzulátusokon lehet leadni a szavazatot
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. március 7.
Testvértelepülések: szándékok és gyanakvások
Tartalmasak vagy formálisak erdélyi településeink határon átnyúló testvérvárosi kapcsolatai? Erre a kérdésre kereste a választ a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló településvezetők és műépítészek részvételével rendezett közös kolozsvári vitaestjén.
Testvérvárosi kapcsolatok – érzelmeken túl címmel rendezett vitafórumot a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló Kolozsváron, a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában dr. Bácskai János országgyűlési képviselő, Ferencváros polgármestere, Czimbalmos-Kozma Csaba műépítész, Sepsiszentgyörgy városgondnoka, Makay Tamás műépítész és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere részvételével. Az est házigazdája Adorjáni Dezső Zoltán püspök, az est moderátora Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője volt.
Nemzeti összetartozás
A nemzetpolitika nemcsak pártpolitikáról, hanem településpolitikákról is szól, üdvözölte hallgatóságát Adorjáni Dezső Zoltán püspök, aki Orbán Viktor magyar miniszterelnököt idézve úgy fogalmazott: csak akkor lehet erős az ország, ha erősek a települések, és csak akkor beszélhetünk erős nemzetpolitikáról, ha erősek a településkapcsolatok. Mintegy megelőlegezve a kétórás beszélgetés végkicsengését, a moderátori felvezetés szerint kevés az értelmes és tartalommal feltöltött testvértelepülés-kapcsolat, viszont annál több a formális. Mint kiderült, a jelen lévő településvezetők már átélték e kapcsolatépítés színét és fonákját, ezért is van kiemelkedő szerepük a viszonylag kevés, de annál tartalmasabb testvérvárosi kapcsolatoknak.
Budapest legdinamikusabban fejlődő, IX. kerülete, Ferencváros polgármestere, dr. Bácskai János a Kárpát-medencei magyar települések testvérvárosi kapcsolatépítését a nemzeti összetartozás alapeszméjeként értékelte. Közvetlenül a rendszerváltás után, Ferencváros önkormányzata a segesvári születésű Gegesi Ferenc egykori polgármesterrel az élen Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben és Kárpátalján keresett testvértelepüléseket, így lett Ferencváros, Királyhelmec, Magyarkanizsa, Beregszász és Sepsiszentgyörgy a magyar összetartozás szép példája. A különböző utódállamokban lévő városok immár nemcsak az anyaországhoz kötődnek szoros szálakkal, hanem egymás között is kiépített csatornákon tartják a kapcsolatot.
A Nemzeti Összetartozás Napján a települések fiataljai például együtt vannak Budapesten, ezeknek a kapcsolatoknak azonban Czimbalmos-Kozma Csaba szerint számos más vetületük is van. A városgazda úgy véli, a helyi önkormányzatnak, a polgármesteri hivatalnak a keretet kell megteremtenie, némi pénzt biztosítva hozzá, a kapcsolatok pedig a kultúra, az oktatás és sok más területen elkezdenek épülni. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint a testvérvárosi kapcsolataik magyar településekkel jöttek létre – a magyarországiak közül Ferencvárossal, Kiskunhalassal és Cegléddel –, az úgynevezett partnervárosi kapcsolataik már nem ennyire eredményesek. A székelyföldi önkormányzati szakember ugyanakkor ebben a keretben nem lát lehetőséget arra, hogy vállalkozókat, beruházókat hozzanak össze, és ezáltal időtálló gazdasági kapcsolatok szülessenek.
Kontinensek, kapcsolatok
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere inkább formális, mintsem tartalmas testvérvárosi kapcsolatokról számolhatott be. A kínai, dél-amerikai, Fülöp-szigeteki vagy Egyesült Államokbeli településekkel létesített kapcsolataik „hirtelen felindulásból” születtek: a tartalom nélküli kezdeményezések általában egy-egy önkormányzati csapat egzotikus kirándulási céljaira létesültek. A kincses város mintegy húsz külföldi városkapcsolatából kettő-három életképes, elsősorban a Péccsel létrejött kapcsolat, amelyet főleg a magyar önkormányzati képviselők, illetve az egymást követő magyar alpolgármesterek ápoltak. Ennek az együttműködésnek szeretnének új tartalmat adni azzal, hogy az idei Kolozsvári Magyar Napok díszmeghívottja Pécs.
Az est vezető témájává a települések rehabilitációja, felújítása nőtte ki magát. Követendő példaként hangzott el Ferencváros Budapest viszonylatában is kiemelkedő teljesítménye. A rendszerváltáskor 32 ezer állami tulajdonú lakással rendelkező kerület a jobb állapotban levő lakásait eladta, a műemléképületek zömét felújította, a bontásra ítélt telkek beruházó vállalkozókhoz kerültek. A 25 év alatt mintegy 40 millió euró közpénzt felemésztő városrendezés finanszírozását fele-fele arányban vállalta a helyi önkormányzat, Budapest főpolgármesteri hivatala, a hiányzó részt pedig uniós pályázatokból, bankkölcsönökből és kormánypénzekből fedezték. 2008-ig a magánvállalkozók is jelentős összeggel egészítették ki a helyi önkormányzat rehabilitációs terveit. Az élhető városért jelszó alatt végbement városrehabilitáció Budapest legkeresettebb negyedévé varázsolta Ferencvárost.
Nem kell a magyar társulás?
Makay Tamás műépítész szerint a ferencvárosi példát nemcsak Budapesten, hanem szerte a Kárpát-medencében is sikerrel lehet alkalmazni. Kolozsvár belvárosának felújításáról szólva elmondta: a várost vissza kell adni a gyalogosoknak, a főtér rehabilitációjába be kell kapcsolni a környező utcahálózatot is. Ezzel Horváth Anna is egyetértett, jelezve, hogy a belváros teljes átalakítására vonatkozó tervek a következő évek nagy kihívásának számítanak. Ami, akárcsak Sepsiszentgyörgy esetében, pénz kérdése.
A moderátori kérdésre, hogy a testvérvárosok közös felújítását segítheti-e uniós projekt, kiderült: erre alig van konkrét lehetőség. Kolozsvár alpolgármestere szerint a romániai önkormányzatok még nem értek meg a sikeres együttműködésre. A vitába bekapcsolódó Illyés Gyula, Szatmárnémeti volt polgármestere szerint a határmenti régiók testvérvárosainak az elmúlt években több lehetőségük is volt uniós pályázatokra. A romániai önkormányzat azonban ezt nem használta ki teljességében, például nem támogatta az eurómilliókat ígérő Területi Gazdasági Társulás létrejöttét Szatmárnémeti, Nyíregyháza és Beregszász között.
A kolozsvári vitaest tanúsága az lehetne: míg a székelyföldi kisebb települések együttműködési szándékát a szegényes önrész korlátozza, a gazdaságilag jobb helyzetben levő, magyar múltú észak-erdélyi nagyvárosok boldogulását a többségi gyanakvás köti béklyóba.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. március 20.
Romániai magyar kultúra: intézmények és stratégiák
Mennyire lehet és kell bukaresti székhelyű magyar intézményben kidolgozott kultúrstratégiát vidéken életbe léptetni? Önállóak lehetnek-e az erdélyi kulturális központok gazdasági, műsorpolitikai szempontból? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kereste a választ a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló művelődési szakemberek részvételével rendezett kolozsvári vitaestjén.
Magyar kultúrpolitika – eszközök és hangszerelések címmel rendezett vitafórumot a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló Kolozsváron, a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában. Az eseményen részt vett Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója, Kötő József színháztörténész, az EMKE főtanácsosa és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az RMDSZ korábbi kulturális alelnöke. A fórum házigazdája Adorjáni Dezső Zoltán püspök, moderátora Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője volt.
Kósa András, a Balassi Intézet igazgatója a tisztségre írt pályázatában arra fektette a hangsúlyt, hogyan lehet a román közönség irányába közvetíteni a magyar kultúrát. Konkrét tervei között szerepelt, hogy együttműködést alakítson ki a román kulturális élet személyiségeivel oly módon, hogy ez előremutató legyenek, az együttműködő felek pedig egyenlő partnerekként vegyenek részt benne. Az igazgató távlati tervei közt az is szerepel, hogy a magyar kultúrát kivigyék Bukarest fontosabb utcáira, így ismertetve meg értékeinket a hétköznapi emberekkel is. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell olyan programokat szervezni, amelyek révén a magyarság nap mint nap részt vesz a román főváros kulturális életében – tette hozzá az intézet vezetője. Évente rendeznek Bukarestben magyar filmhetet, a Magyar Zenefesztivál már a tizedik kiadásához érkezett, és román társintézményekkel karöltve sok egyéb programot is szervez a Magyar Kulturális Intézet.
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elismerte a bukaresti magyar intézet létének fontosságát, ugyanakkor felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy Erdélyben olyan pezsgő kulturális élet alakult ki, amely akár egy önálló országra is jellemző lehet. Az operaigazgató hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a magyar kultúra kiemelkedő személyiségeinek életét megismertessük a románokkal is. Példának hozta fel a színház- és filmgyáralapító Janovics Jenőt, akiről kevesen tudják, hogy már akkor készített filmeket Kolozsváron, amikor az amerikai álomgyár még gyerekcipőben járt. Az elmondottakhoz csatlakozva Kötő József színháztörténész hangsúlyozta, hogy már az 1920-as évektől kezdve a magyar művelődéspolitikusok – elsősorban Klebelsberg Kuno – fontosnak tartották, hogy kultúránkat Európa-szerte megismertessék az emberekkel. Kötő József a Bukaresti Magyar Intézet egyik feladatának nevezte, hogy az erdélyi magyar szellemi élet termékeit integrálja az egyetemes magyar kultúrába. A művészeti élet intézményesítése, stratégiák kidolgozása mellett fontos, hogy a helyi közösségek szerepvállalását is növeljük – emelte ki Kötő.
A Bukaresti Magyar Intézet segít a magyar kultúra külföldre közvetítésében, de nem pénzügyi intézmény, így különféle projektekkel támogatja a romániai magyar művelődési életet – vázolta az intézmény támogatási politikáját Kósa András. A román fővárosban is jelentős a magyar kultúra iránti érdeklődés, az intézet által szervezett Bánffy Miklós-kiállítást például pár nap alatt ezren tekintették meg. Ugyanakkor Kósa András felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy vannak Erdélyben olyan intézmények, amelyek normatív támogatásban részesülnek, így pedig elitkultúrát tudnak művelni. Ezek inkább helyi érdekeltségű intézmények, de a Bukaresti Magyar Intézet feladatának tartja, hogy a magyar kultúrát például Moldvában is népszerűsítse.
Noha természetes folyamat lett Európában, hogy egyre több lokális kultúrközpontot alakítanak ki, a dolgok természetes rendjét nem szabad túllépni – figyelmeztetett Kötő József. Annál is inkább, mert – ahogyan Szép Gyula igazgató megfogalmazta – a kultúra művelését nem biztos, hogy könyvekből meg lehet tanulni.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. március 26.
Oltaszakadáti magyarok mutatkoznak be Budapesten
A Nagyszeben melletti Oltszakadát magyarságát látja vendégül Budapesten a hét végén a Polgárok Háza Kárpát-medencei Magyar Népművészet rendezvénysorozata, amely hónapról hónapra Erdély magyar szórványközösségeit és nyelvszigeteit mutatta be.
Az Oltszakadátot ismertető rendezvény a sorozat záró része – a dél-erdélyi település 650 lakosa közül körülbelül 120 a magyar.
A budapesti közönség megismerkedhet az oltszakadáti kakasütés hagyományával, bemutatják az Ádám Gyula és Kovács László Attila fényképeiből összeállított tárlatot.
A rendezvényen köszöntőt mond Illyés Sándor, az oltszakadáti evangélikus-lutheránus egyházközség lelkésze, és Serfőző Levente, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke.
A kiállítást Dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja nyitja meg, a rendezvény díszvendége ft. Adorjáni Dezső Zoltán, az evangélikus-lutheránus egyház püspöke.
Az oltszakadáti gyülekezet előadásában a fonóház elevenedik meg, népdalokkal, magyar és szász táncokkal.
Krónika (Kolozsvár),
2014. április 30.
Paradigmaváltásra van szükség az oktatásban
A romániai tanárképzésben nincs esély semmilyen változásra, és ameddig a tanárnak nem adják meg azt az erkölcsi és anyagi megbecsülést, ami neki jár, addig a romániai közoktatásban sem várható számottevő javulás – hangzott el azon kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Járosi Andor Keresztyén Műhely szervezett. A Tanár nélkül nincs iskola című rendezvényen a romániai magyar tanárképzés volt a téma, az eseményt András Szilárd, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Matematika Karának oktatója moderálta, beszélgetőtársai Soós Anna, a BBTE magyar tagozatért felelős rektorhelyettese, Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes, Kolumbán József emeritus professzor, a BBTE nyugalmazott egyetemi oktatója és Szőcs Domokos, a tanügyminisztérium vezérigazgatója volt.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntőszavai után András Szilárd BBTE-oktató elsősorban a BBTE-n zajló tanárképzésről és az ehhez kapcsolódó társadalmi elvárásról kérdezte beszélgetőtársait.
Soós Anna azt sérelmezte, hogy a mostani egyetemi alapképzés egyforma elvárásokat fogalmaz meg mind a tanár, mind a kutatójelöltek számára, habár a 2011-ben elfogadott tanügyi törvény a tanárképzést szakmesteri elvégzéséhez kötötte. Szabadság (Kolozsvár)
2014. május 2.
Régimódi tanárképzés új problémákkal
A Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely és az Erdélyi Napló áprilisi vitafóruma a tanárképzés mai kérdéseire kereste a választ. Néhányat találtak, ám a kérdések többsége nyitott maradt.
A kolozsvári lutheránus püspökség Argay György termében ült össze a közönség, hogy a Tanár nélkül nincs iskola – A tanárképzés mai kérdései című vitafórum meghívottait – Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő helyettest, dr. Soós Annát, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesét, dr. Kolumbán József matematika-professzort és Szőcs Domokost, az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium Kisebbségi Oktatási Főosztályának vezérigazgatóját – meghallgassák. A vitaest moderátora, dr. András Szilárd, a BBTE előadótanára azzal indította a beszélgetést, hogy a pedagógusnak minden időben nehéz dolga van, mert egyrészt megpróbálja átörökíteni a hagyományt, másrészt új kihívásoknak kell megfelelnie.
A Matematika és Informatika Karon oktató tanár a romániai oktatásrendszer történetét is felvillantotta, kiemelve, hogy 1930 és 1958 közt az volt a pedagógusok célja, hogy megszüntessék az írástudatlanságot, ám az akkor kialakult tanárképzési rendszer máig ható következményekkel bír, ma is hasonló struktúra szolgálja a jócskán megváltozott igényeket. Soós Anna is azt sérelmezte, hogy a tanárképzés nem nőtte ki magát, vagyis alapszinten és mesteri szinten nyújt kiegészítő pedagógiai és módszertani képzést, miközben egy bizonyos szakból a kutatókkal azonos elvárásokat támaszt. Ezt a helyzetet módosította volna a 2011-es tanügyi törvény, ám a célirányos, kifejezetten a majdani pedagógusoknak szánt didaktikai mesterik meghiúsultak, maradt a zömmel elméleti tudósképzés kiegészítve a pedagógiamodul lehetőségével. A BBTE rektorhelyettese további hátrányként említette, hogy a monoszakon végzett diákok tanárként nem tudnak megfelelő óraszámban tanítani, ezért támogatandóak a duplaszakok. Soós Anna rendszerszintű megújítást lát szükségesnek a tanárképzésben és az oktatási struktúrában is, reményt látott ugyanakkor a duplaszakok megvalósulására és arra, hogy a pedagóguspályát vállaló diákokat ösztöndíjprogrammal segítsék. „Így megérezhetik annak szépségét, hogy mekkora hatással lehetnek a diákokra, és talán kevesebben hagyják el az oktatói pályát” – összegzett Soós Anna.
Diák nélküli tanügy
Kolumbán József megállapította, hogy bizony a matematikatanár-képzés területén szorít leginkább a cipő, ott jelentkezik a legtöbb probléma. Egyrészt azért, mert a tehetséges fiatalok érthető okokból nem választják a tanári pályát, másrészt a didaktikai oktatás igényel sürgős változtatásokat. Szőcs Domokos szerint húsz éve folyamatosan csökken a gyereklétszám, míg a tanárok létszáma állandó. „Olyan oktatásunk van, hogy diákok nélkül is egész jól elvagyunk. Ám bárhogy is legyen, az egész oktatási folyamat legfontosabb eseménye az osztályteremben történik, amikor az ajtót becsukják. Beszélhetünk tanügyi törvényről, költségvetésről, szakszervezetről, metodológiáról, vizsgatételekről, de az, hogy mi történik az osztályteremben, csakis a pedagógustól függ, oda pedig csak olyan ember mehet be, aki szereti azt, amit csinál, és csakis akkor lesz olyan a pedagógus, ha ezt idejében felfedezik. Ezért úgy gondolom, hogy a tanárképzés az óvodában kezdődik, mert minden oktatási szint egyformán fontos” – vélekedett a szakpolitikus.
Péter Tünde feltette a hazai viszonyok közt szinte megválaszolhatatlannak számító kérdést: mivel lehetne a diákokat a tanári pályára vonzani? Hiszen ma már legfennebb nyomokban tapasztalható az a megbecsültség, ami valaha övezte a pedagóguspályát. Ráadásul a teljes katedrához 18 óra szükséges, ami a matematika, magyar és román tantárgyakon kívül egyes helyszíneken csak töredékórákat jelent. Ezért a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes azt javasolta, hogy megyénként gyűjtsék össze az egyes tantárgyak katedráit, így legalábbis Erdély tekintetében egységesebb képet nyernének s ezeket az adatokat egyetemi segítséggel a leendő pedagógusok számára is tegyék hozzáférhetővé.
Kolozsvártól nyugatra
Eklatáns példaként hivatkoztak többen a bánnfyhunyadi helyzetre, ahol nem találnak szakképzett matektanárt. Szőcs Domokos szerint arra, hogy hogyan lehet Kolozsvártól hatvan kilométerre odavonzani a megfelelő pedagógust, az illető településnek kellene megtalálni a választ, s abban többen egyetértettek, hogy a helyi közösségeknek nagy szerepe lehetne a tanárok megtalálásában és megtartásában. Az est házigazdája, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök szerint viszont a közösségeknek az az elsődleges feladata, hogy a politikai-társadalmi vezetést érzékennyé tegyék és kényszerítsék a megfelelő lépések megtételére olyan égető kérdések esetében, mint az oktatás vagy az egészségügy. Az egyházi vezető felrótta ugyanakkor azt is, hogy ahány miniszter, annyiszor változtattak egységes koncepció nélkül a hazai tanügyi rendszeren. A közönség soraiból Robu Judit egyetemi oktató elmondta: amíg hiányzik a társadalmi megbecsültség, kisebb egy kezdő tanár fizetése, mint egy utcaseprőé, a diáknak minden joga megvan, míg a tanárnak csak kötelezettségei. A diák azt látja, hogy az boldogul, aki nem tanul és a tantervek befejezhetetlenek, nincs mit várnunk a tanároktól.
Mennyiségi és minőségi problémák egyaránt felmerülnek a tanárképzésről szólva. A tanárok korfája ugyanis elég szomorú képet mutat – ötven év felettiek vannak túlsúlyban – és sajnos nálunk ma már nem az jellemző, hogy a legjobbakból lesznek pedagógusok. Mindez nemcsak a magyar kisebbség esetében van így, hanem Romániában általános érvényűnek mondható. Az nyilvánvaló, hogy olyan országokban, ahol a tanárok fizetése átlag fölötti, valóban a legjobbakból lesznek tanárok, ám az sehogy sem látszik, hogy nálunk hogyan lehetne legalább a normalitásig feltornászni a pedagógusok presztízsét és fizetését.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. május 8.
Felavatták az Apáczai Csere János Emlékházat
Apácán ünnepélyes keretek közt felavatták az Apáczai Csere János tiszteletére létrehozott emlékházat. Az emlékház az apácai evangélikus egyház régi, száz éves tanácstermében lelt helyre, és az Apáczait ismertető anyag mellett falumúzeum is egyben, amelyben apácai tiszta szobát alakítottak ki autentikus helyi bútorokból, szőttesek, régi háztartási eszközök, régi fényképek felhasználásával.
Apáczai Csere János diákéveinek állomásait nyomon követve olvashatjuk rövid életrajzát, valamint megtekinthetjük kézírásának másolatait is.
„Reményeink szerint ez az emlékház méltóan tükrözi azt a tiszteletet és emlékezést, amellyel a falu Apáczai Csere János előtt tiszteleg" – fogalmazott Vetró B. Sebestyén András, az emlékház egyik megálmodója a megnyitón.
Az emlékházat Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával alakította ki Apáca magyar evangélikus közössége. Köszönet illeti érte azokat az apácai lakosokat, akik tárgyakat hoztak, adományoztak valamint kétkezi munkával segítettek az emlékház berendezésében. Az ünnepélyes avatást istentisztelet előzte meg, ahol Ft. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök az olyan útjelzők fontosságára hívta fel a figyelmet, mint amilyen Apáczai Csere János is volt. Az avatóünnepségen részt vett és beszédet mondott Zákonyi Botond Magyarország bukaresti nagykövete, jelen volt még Römer Ambrus Sándor Mihály Brassó prefektusa, a helyi és a megyei politikai alakulatok képviselői, Apáca Helyi Tanácsának képviselői.
brasso.ro. Erdély.ma
2014. május 10.
Borbély: bele akarunk szólni a magyar közösséget érintő kérdésekbe
A Brassói Magyar Evangélikus Egyházközség által szervezett Szórványnapokon vett részt vasárnap, május 11-én Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Az eseményen Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, Dr. Raffay Ernő magyarországi történész, Magdó János Magyarország kolozsvári külképviseletének főkonzulja, Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere, valamint Fülöp Károly brassói egyházmegyei felügyelő is jelen voltak.
„Amíg a romániai magyarság ennyire összetartó és erős szórványközösséggel rendelkezik, mint a Brassó megyei közösség, ki lehet jelenteni, hogy erősek vagyunk. Számomra egy ilyen nap azt sugallja, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére, együttes erőfeszítéssel és töretlen kitartással, minden esélyünk meg van arra, hogy a sorsunkat befolyásoló döntésekbe beleszóljunk, mind itthon, mind pedig Brüsszelben. Sokat beszélünk mostanában az Európai Unióról, illetve arról, hogy hogyan képzeljük el a jövőnket az unión belül. Tudnunk kell, hogy az EU-ban, mivel annyira sokszínű és összetett az Uniós-család, gyakorlatilag mindenki szórványban él, és mégis sikerül megtalálniuk az egységet ebben a sokféleségben” - nyilatkozta Brassóban Borbély László.
Elmondta, pontosan e gazdag kisebbségi kavalkádnak köszönhetően fordult az RMDSZ polgári kezdeményezésével az Európai Unióhoz, mert meggyőződésük, hogy az uniónak kötelessége lenne törvényes keretet biztosítani a kisebbségi jogok tiszteletben tartására.
„Láthattuk, hogy Ukrajnában, bár létezett egy erős nyelvi törvény – amely lehetővé tette, hogy az ott élő kisebbségek anyanyelvüket használhatták, mint regionális nyelvet –, a legutolsó politikai váltás alkalmával el akarták törülni azt. Nem lehet párhuzamot vonni Ukrajna és Románia között, de azt üzenjük a román többségnek, hogy mi ma is azt valljuk, amit 1989 decemberében: a demokratikus eszközökkel kivívott kisebbségi jogokat tiszteletben kell tartani, a még meg nem valósítottakról pedig, politikai tárgyalások során kell egyeztetni. Hallottam, hogy az elmúlt napokban, az EP-kampány során, egyes politikusok azzal a szlogennel kampányolnak, hogy a román közösség össze kell fogjon a magyarokkal szemben. Ezzel mi nem tudunk egyetérteni, hiszen mi mindig is kihangsúlyoztuk azt, hogy a romániai magyar közösség nem valami ellen, nem a többségi román közösség ellen küzd, hanem saját érdekei, jogai érvényesítése mellett” - hangsúlyozta Borbély.
Hozzátette, a május a 25-i EP-választások alkalmából ezt a szándékot a magyar közösség ismét feltudja mutatni, állampolgári jogával élve bebizonyítva azt is, hogy valóban bele akar szólni a sorsát érintő döntésekbe. maszol.ro