Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dezső Zoltán
137 tétel
2016. november 21.
Emlékművet állítottak a Kolozsvárról elhurcoltaknak
Emlékművet állítottak november 19-én, szombaton a kolozsvári Házsongárdi temetőben annak a mintegy ötezer kolozsvári magyar férfinak, akiket 1944 októberében a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba hurcoltak. Az öt-hat évig tartó kényszermunka után az elhurcoltaknak csak mintegy harmada tért vissza.
Benkő Levente történész, újságíró, az emlékműállítás kezdeményezője kifejtette, amikor a történelem egyes epizódjait kutatjuk, nem azért tesszük, hogy bárkire is ujjal mutogassunk, hanem azért, hogy figyelmeztessük az embereket: ilyen soha többé nem történhet meg. A Szovjet Elhurcolások Kolozsvári Emlékbizottsága és a Romániai Evangélikus-Lutehránus Egyház megbízásából Gergely Zoltán szobrászművész készítette el az emlékművet, amelyre magyarul, románul, angolul és németül vésték fel a feliratot: 1944 októberében ötezer magyar civil férfit hurcoltak el Kolozsvárról a Szovjetunióba. Az emlékművet Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök áldotta meg. Az avatás után tudományos konferenciát tartottak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Ennek keretében a Kárpát-medencei és kolozsvári elhurcolásokról hangzottak el előadások. A téma kolozsvári kutatói folyamatosan gyűjtik az elhurcolásokkal kapcsolatos adatokat, tárgyi emlékeket és rögzítik a még élő tanúk visszaemlékezéseit. A Sapientia épületében kiállítást is rendeztek az összegyűjtött tárgyi emlékekből.
Rohonyi D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 21.
„Kötelességünk megemlékezni, emléküket hűségesen ápolni”
Emlékműavatás és konferencia az 1944 őszén elhurcoltakról
Történelmi eseménynek lehettünk részesei szombaton Kolozsváron a Házsongárdi temetőben. Az evangélikus sírkertben hetvenkét év után sikerült emlékművet állítani a városból 1944 októberében a Szovjetunióba ártatlanul elhurcolt 5000 magyar civil férfinak. A Szovjet Elhurcolások Kolozsvári Emlékbizottsága és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház kezdeményezésére mostanra sikerült kiteljesíteni az elképzelést, amelynek ötlete 2014-ben született meg, de akkor megfelelő anyagi háttér hiányában „csupán” egy emléktáblát sikerült elhelyezni az evangélikus temető gondnoki épületére. Mind az emléktábla, mind az emlékmű Gergely Zoltán szobrászművész alkotása, s méltó kifejezője annak a tiszteletnek, amelyet a meghurcoltak megérdemelnek. A péntek délután hivatalosan megnyílt ünnepség másnap az avató után tudományos konferenciával folytatódott, ahol az 1944. őszi eseményeket elemezték a témát kutatók.
Hetvenkét esztendeje annak, hogy a zsidók 1944-es tavaszi deportálása és Kolozsvár júniusi amerikai bombázása után ősszel újabb szörnyű csapás érte a várost. A Kolozsvárra 1944. október 10-én bevonuló szovjet katonák válogatás nélkül fogdosták össze azt a közel 5000 ártatlan civil magyar férfit, akiknek egyharmada soha nem jöhetett haza, mert odaveszett a hatalmas vörös birodalom kényszermunka-táboraiban. Az Országgyűlés által meghirdetett Gulág–Gupvi Emlékév keretében a magyar kormány által nyújtott támogatásnak köszönhetően szombaton délelőtt sikerült helyére kerülnie Kolozsváron még egy emlékműnek, amellyel a város magyarsága több mint hetvenéves adósságot törlesztett azokkal szemben, akik áldozatául estek az 1944. őszi, évtizedeken keresztül mélyen elhallgatott történéseknek. Szép számú résztvevő – az egykori elhurcoltak hozzátartozói, családtagjai, vagy csak az áldozatok egyszerű tisztelői, akik úgy érezték, hogy ezen a napon itt a helyük – tett eleget a Szovjet Elhurcolások Kolozsvári Emlékbizottsága és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház felkérésének, és jött el a temetőbe, hogy részese legyen az eseménynek, amelynek méltóságteljes alaphangját a Székely Árpád karnagy vezette Kolozsvári Református Kollégiumnak már a legelején sikerült leütnie.„Ma, amikor a szovjet munkatáborokba elhurcolt civilekre emlékezünk, a kommunizmus borzalmaira, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy itt és most ez a megemlékezés nem egy passzív, tétlen múltba fordulás, hanem bátor tett, tudatos felelősségteljes cselekvés. Mert akik emlékeznek, azok megelevenednek, újra átélnek eseményeket, átértékelnek dolgokat, reményt, erőt, talán új perspektívákat adnak a következő nemzedékeknek” – jelentette ki beszédében Adorjáni Dezső Zoltán. Ezt megelőzően Benkő Levente történész, újságíró, kezdeményező a Szovjet Elhurcolások Kolozsvári Emlékbizottsága nevében üdvözölte a jelenlévőket, és köszönte meg az Emberi Erőforrás Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, a Gulág–Gupvi Emlékbizottság és mindazok támogatását, közbenjárását, akik bármilyen mértékben segítették a négynyelvű – magyar, román, német és angol – emlékjel és konferencia létrejöttét.
Isten nélküli világ a huszadik században
Az evangélikus-lutheránus püspök felhívta a figyelmet: minden idők önkényurai arra törekedtek, hogy megsemmisítsék az emlékezés hordozóit, mert akkor megszűnik az emlékezés tárgya, következésképpen színre lép a felejtés, és könnyen eszközzé, manipulálható tömegmasszává, gyökértelenné, üressé válhatunk. Adorjáni Dezső Zoltán arra kereste a választ, vajon miért történhetett meg ez a borzalom, pusztítás és mérhetetlen szenvedés a huszadik században? Nietzschét idézve kijelentette: a huszadik század nagy tragédiája éppen azt mutatja meg, hogy mi történik akkor, ha meghalt Isten, s az ember önmagát teszi istenné, saját maga lesz mindennek a kritériuma, ura életnek és halálnak, megmondója jónak és rossznak, értéknek és értéktelennek. És hát hol volt az istenné lett ember, mit is csinál egy Isten nélküli, kiüresített világban? – tette fel a kérdést Adorjáni Dezső Zoltán, megállapítva, ne csodálkozzunk azon, hogy az Isten nélküli világszemlélet kitermelte a maga szörnyeit: a Hitlereket, a Sztálinokat, a Maókat, „a rengeteg törpe, kis istenféle lényeket, ami sok millió ember életébe került és okoztak millióknak mérhetetlen szenvedést”. A püspök hangsúlyozta: Erdély magyarsága meghozta a maga áldozatát a huszadik század tragédiái közepette, ezreket vittek el mindenféle ürüggyel fogolytáborokba, szovjet lágerekbe, kényszermunkára, nekünk pedig ma erkölcsi és keresztyéni kötelességünk róluk megemlékezni, emléküket hűségesen ápolni.
Kolozsvár követte a kárpátaljaiak példáját
A magyar kormány és a nemzetpolitikai államtitkárság nevében Szilágyi Péter államtitkár-helyettes beszédében elmondta: 1944 rettenetes megpróbáltatásokat tartogató év volt a magyar történelemben, amelybe beletartozik az egész Kárpát-medencét érintő magyar és sváb nemzetiségű civilek elhurcolása, amely az 1989-es rendszerváltásig mélyen elhallgatott történelmi időszak volt. Mint mondta, ezt követően meg kellett tanulni a szabadsággal élni, a bátor kezdeményezések, amelyek végre az elmúlt években megerősödtek, csak lassan bontakoztak ki. Úgy vélte, hetven év távlatából is sok a tennivalónk: adósok vagyunk a széles körű felderítő munkával, az információk összegyűjtésével és a közvélemény tájékoztatásával.„A kárpátaljai Szolyván, ahol Temesvárhoz vagy Focşani-hoz hasonlóan gyűjtőtábor működött, és tízezer szám zsúfoltak össze magyar és német foglyokat embertelen körülmények között, méltó emlékhely épült. A mai naptól itt, Erdély fővárosában a Házsongárdi temetőben is áll a kolozsvári elhurcolt magyarok emlékműve” – hangsúlyozta az államtitkár-helyettes.
Nekünk sem szabad hagynunk magunkat
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető elnöke felszólalásában személyes emlékeket idézett fel: miközben apai nagybátyja mondákról mesélt neki gyermekként, beszélt a szovjet fogságban töltött éveiről is, mindezt pedig mosolyogva, sokszor humorosan adta elő. Milyen volt távol lenni a családtól rögtön a háború után, leszokni a dohányzásról, hogy a cigarettát élelemre tudja elcserélni, illetve amikor nem volt ivóvíz és valami rettenetes teát kaptak, vagy önképző kört szerveztek a lágerben a túlélés reményében. Hegedüs Csilla szerint a mának is erőt kell merítenie és tanulnia kell ezeknek az embereknek a példájából, főleg most, amikor a romániai magyar közösséget folyamatosan sérelmek érik, mint a magyar iskolák elleni egyre gyakoribb támadások, vagy a Kolozsvár alpolgármesterére, Horváth Annára – aki szintén megtisztelte jelenlétével a rendezvényt – rázúdított igazságtalan vádak. A fogságot megjárt áldozatok a legnehezebb körülmények között sem hagyták, hogy megfosszák őket emberségüktől, meg tudták őrizni méltóságukat és képesek voltak összefogni, így nekünk sem szabad hagynunk magunkat – hangsúlyozta az RMDSZ tisztségviselője.Az emlékművet Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök szentelte fel, majd a történelmi magyar egyházak képviselői – Kovács Sándor római katolikus főesperes, kanonok, Jenei Tamás református lelkész, egyházkerületi belmissziói előadó és Rácz Mária Kolozsvár unitárius belvárosi egyházközségének lelkésze – megáldották az alkotást, a résztvevők pedig elhelyezték talapzatára az emlékezés virágait.
Papp Annamária
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 21.
Tisztelet az elhurcoltaknak: emlékműavatás Kolozsváron
A Kolozsvárról 1944 októberében a Szovjetunióba hurcolt 5000 magyar civil férfi tiszteletére állítottak emlékművet szombaton a kincses városban, a Házsongárdi temető evangélikus-lutheránus sírkertjében.
A Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész által készített, letisztult formavilágú emlékmű leleplezésén több százan vettek részt. A Szovjet Elhurcolások Kolozsvári Emlékbizottsága és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház által szervezett megemlékezés Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök igehirdetésével kezdődött, majd az alkotást megáldották az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői.
Benkő Levente történész, újságíró, az emlékműállítás kezdeményezője felidézte: 2014 októberében, az elhurcolások 70. évfordulóján háromnyelvű – magyar, román és német – emléktáblát helyeztek el a Házsongárdi temető evangélikus-lutheránus sírkertjében, de már akkor tervezték az emlékműállítást. Hozzátette: a projekt a magyar kormány támogatása révén valósult meg.
Benkő ugyanakkor a Krónika kérdésére felidézte: a szovjetek 1944. október 11-én foglalták el Kolozsvárt, és azonnal megkezdték a magyar civil férfiak összegyűjtését. Egyetlen hét leforgása alatt ötezer embert gyűjtöttek össze. Egyeseket otthonukból, másokat munkahelyükről vittek el, de olyan is volt, akit szó szerint a háza tetejéről parancsoltak le, miközben épp javítási munkálatokat végzett.
A törvényszék épületébe vezényelték őket a Honvéd (ma Dorobanţilor) utcába, majd gyalog kellett Tordáig masírozniuk. Innen vonattal utaztak tovább a Brassó megyei Barcaföldvárra, onnan pedig a focşani-i szovjet lágerbe, ahol folyamatosan 23–40 ezer fogoly raboskodott. A munkaképes, erős férfiakat kiválogatták, és a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba vitték. A Kolozsvárról elhurcoltak kétharmada hazatért, de körülbelül 1500-an, egyes becslések szerint 1800-an meghaltak.
Benkő Levente azt is elmondta: Kolozsvár vonatkozásában azt is tudni kell, hogy a magyar hadsereg szeptembertől októberig tartotta magát Tordánál a sokszoros túlerőben lévő szovjet és román csapatokkal szemben. Rogyion Jakovlevics Malinovszkij szovjet marsalltól számonkérték, miért késik Kolozsvár elfoglalása, ő pedig az ellenállók nagy számával magyarázta a helyzetet. A jelentéseiben rengeteg védő szerepelt, így annak megfelelő számú foglyot kellett összegyűjtenie, ezért hurcoltak el több ezer embert. Tordáról 700 magyar civilt, azaz a város akkori lakosságának egytizedét vitték el. A megemlékezés keretében szombaton konferenciát is tartottak.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2016. november 28.
Emlékezéssel egybekötött adventi ünnepség és sokadalom
Ifjúsági adventi ünnepséget tartott szombat este a kolozsvári evangélikus egyházközség. Az eseményen nem csak helybeli, hanem Brassóból, Hétfaluból, Nagykárolyból és Szartmárnémetiből érkezett fiatalok is részt vettek. Az ökuménikus istentiszteletet a LoveWood ifjúsági együttes zeneszámai egészítették ki, majd ezt követően Benkő Levente történész tartott előadást a huszadik század közepén Erdélyben lejátszódott, nagy tömegeket érintő embertelenségekről: az 1944 májusban Kolozsvárról és környékéről a náci lágerekbe elhurcolt 18 ezer zsidóról, a megszálló szovjet csapatok által „málenkij robotra” elhurcolt 5000 kolozsvári magyar férfiról, az 1956-ban a magyar forradalommal rokonszenvezők elrettentő meghurcolásáról a kommunista rémuralom idején. „Nem elfogadható a kollektív bűnösség elve, azért mindig jól meghatározható személyek és politikusok a felelősek” – vonta le a következtetést az előadó.
Az evangélikus egyházközség udvarán Adorjáni Dezső Zoltán püspök, Koszta István brassói lelkész és több protestáns ifjúsági szervezet megkoszorúzta az Ártatlan áldozatok emlékművét, majd a Protestáns Teológiai Intézet udvarán az 1956-os emlékművet. Végül az adventi ünnepség az IKE-klubban szeretetvendégséggel, játék- és gitáresttel zárult.
Vasárnap a délelőtti istentiszteletet a hagyományos adventi vásár követte. A sokadalomban felvonult minden, ami szemnek és szájnak ingere: édességek, ünnepi gyertyák, könyvek, forralt bor, kézműves termékek, zsíros kenyér, székelykáposzta stb. a gyermekek és felnőttek közös örömére.
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 8.
Szavazásra buzdítanak az egyházak és a pedagógusszervezet
A vasárnapi parlamenti választásokon történő részvételre kérik az erdélyi magyarokat a történelmi egyházak képviselői és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) is. 
Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek körlevelében arra kéri a híveket, menjenek el szavazni, és lelkiismeretük szerint olyan jelöltekre adják voksukat, akikről tudják, hogy az egyház és a nép érdekeit védik, az egységet ápolják. A római katolikus érsek szerint az utóbbi idők történései azt igazolják, hogy összefogás nélkül eredménytelen minden fáradozás. „Mindannyian látjuk a nagy veszélyt, hogy az eddigi eredmények még visszafordíthatók, ha nincs erős jelenlét a parlamentben, és nem képviselik kisebbségi népünk érdekeit ott, ahol rólunk, életünkről és jövőnkről is döntenek" – fogalmaz az érsek.
Adorjáni Dezső Zoltán, az evangélikus-lutheránus egyház püspöke körlevelében szintén arra bátorítja az egyház minden felelősen gondolkodó hívét, hogy az erdélyi magyar nemzet érdekeit, törekvéseit felvállaló magyar összefogásra szavazzon. „Ebben a kritikus helyzetben szükséges nekünk a közömbösség és letargia állapotából felemelkedni, egy közösségként összefogni, hiszen saját sorsunk és gyerekeink jövője függ akár egyetlen szavazattól is. Isten előtti felelősségünk nemzeti közösségünk védelme és ápolása Emberi és társadalmi kötelességünk élni szavazati jogunkkal" – fogalmaz a püspök, arra bátorítva minden felelősen gondolkodó hívét, hogy vasárnap vegyen részt a parlamenti választásokon, és szavazzon lelkiismerete szerint  „Ne engedjünk egyetlen magyar szavazatot sem elveszni" – zárul a körlevél.
Az RMPSZ országos elnöksége nevében Burus-Siklódi Botond elnök kért szerdán arra mindenkit, hogy „cselekedjenek, természetesen saját belátásuk szerint, de amennyiben jónak látják, mindenképpen jelenjenek meg a december 11-ei választásokon, és biztassák környezetüket is, hogy éljenek a törvények által biztosított jogukkal”. „Hozzunk közösen döntést a magyar képviselet biztosításáért! Minden szavazat számít!” – szögezi le az RMPSZ elnöke. Krónika (Kolozsvár)
2017. január 26.
A Bethlen-kollégium titka
A református egyházi tulajdonban levő Bethlen Gábor Kollégium felújításának alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet szeptember 17-én Nagyenyeden.
Erdély legkorszerűbb, legjobban felszerelt iskolájává varázsolták a frissen felújított nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot. A patinás épületegyüttes kívülről-belülről gyönyörű látványt nyújt. A több száz éves alma mater épületeit uniós forrásokból, valamint az egyházkerület és a helyi önkormányzat anyagi hozzájárulásának köszönhetően újították és szerelték fel korszerű, digitális oktatóeszközökkel. A beruházás értéke mintegy hatmillió euró.
A felújítás nehézségei
A református egyház 2004-ben kapta vissza az épületegyüttest, a kollégiumnak régen azonban nem csak ezek az épületei voltak a birtokában. A kommunista államosítás előtt tanári lakásokkal, erdővel, földekkel rendelkezett, ez a vagyon tette lehetővé azt, hogy a kollégium önfenntartóan tudott működni. A visszaszolgáltatást követően időbe telt birtokba venni a kollégium ingatlanjait, mert az épületegyüttesben található a dokumentációs könyvtár és a természetrajzi múzeum is. Amúgy a két közgyűjteménynek otthont adó épületet szintén az egyházkerület újította fel, annak költségei ugyanis nem szerepeltek az uniós projektben. Saját költségén újította fel az egyházkerület a kollégiumi étkezdét is. A református egyház így mintegy 3,5 millió lejt fektetett az ingatlanok korszerűsítésébe, ennek jelentős részét a magyar állam finanszírozta.
A nagyenyedi önkormányzat egyébként partner volt az uniós pályázat benyújtásában és támogatásában: nélküle az egyházkerület nem tudta volna felújítani a kollégiumot. Az egyezség szerint az egyházkerület 25 évre elengedte a kollégium bérleti díját, cserébe azért, hogy az önkormányzat pályázati úton megszerezte a felújítás költségeit. „Az önkormányzat kiszámolta, hogy olcsóbban jön ki, ha segít uniós forrásokból felújítani az épületegyüttest ahelyett, hogy 25 évig fizesse a bérleti díjat” – fogalmaz a püspök. A vonatkozó törvények értelmében ugyanis egyházi ingatlanban működő állami iskola esetében az önkormányzatnak megszabott bérleti díjat kell fizetnie az egyháznak. A nagyenyedi önkormányzattól eltérően más városoknak – köztük Kolozsvárnak is – sajnos hiába ajánlott fel az egyház ugyanilyen együttműködést, mert nem voltak rá vevők.
Korszerű felszerelés, nagy érdeklődés
Kató Béla szerint annak ellenére, hogy a Bethlen Gábor Kollégium állami intézmény, az egyházkerület a református oktatás szerves részének tekinti. Nemcsak kívülről, hanem belül is teljesen megújult a középiskola. A kollégiumban (bentlakásban) immár minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik. Erdély szinte minden vidékéről járnak ide gyerekek. A beruházással az érdeklődés is megnőtt az intézmény iránt. Jól példázza ezt az egyik végzős diák, akivel az ünnepség alatt elegyedek szóba. Tankó Gyöngyi három éve diákja az iskolának, Gyimesközéplokról érkezett. Csodálkozó kérdésemre – miért nem ment közelebb, egy székelyföldi iskolába – azt mondja, nem ő az egyetlen a vidékről, aki a Bethlen Gábort választotta. „A három tizenkettedik osztályban heten vagyunk Gyimesközéplokról. Én az ikertestvéremmel érkeztem, ő a turisztika szakra, én a tanítóképzőbe járok. Nagyon jól érezzük magunkat, igaz, haza csak a sátoros ünnepek alkalmával tudunk menni. Sok ideig szívtuk a port, de megérte, hiszen nagyon szép lett az épület és a bentlakás is” – magyarázza Tankó Gyöngyi.
Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója szerint a modern felszerelés része a projektnek: három számítógépes labor és vadonatúj kémialabor áll az iskola diákjainak rendelkezésére, ugyanakkor minden osztálytermet a legkorszerűbb berendezésekkel látták el. A bútorzatot is kicserélték, ezt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Minden osztályteremhez tévé, laptop és vetítő, sőt még nyomtató is tartozik. Szőcs Ildikó igazgató az iskolai oktatással kapcsolatban elmondja: a Bethlen Gábor Kollégiumban – Erdélyben egyedülálló módon – kabinetrendszerben működik az iskola. Vagyis a gyerekek óráról órára más terembe vándorolnak, akárcsak az Egyesült Államokban.
Erdély büszkesége
A hálaadó istentiszteleten a Zakariás 3,2b bibliavers alapján Kató Béla püspök hirdetett igét. Mi a titka a Bethlen Gábor Kollégiumnak, miért tud évszázadok óta szinte folyamatosan működni? – tette fel a kérdést igehirdetésében a püspök. „Jeruzsálemben és környékén évezredeken keresztül harcoltak, a várost többször lerombolták, de mindig újjáépült, mert az emberek hittek abban, hogy az Úr velük van. Az Isten oltalmában való erős és személyes hit a titka annak, hogy az enyedi kollégium ma is él és virágzik. Ez a hit öröklődött nemzedékről nemzedékre, és ez éltette a generációkat annyi évszázadon keresztül” – fogalmazott Kató Béla.
Igehirdetését követően Szőcs Ildikó igazgató a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkálatokról beszélt, valamint arról, hogy a kollégium úgy újult meg, mint a poraiból feltámadt főnixmadár. Maksay Ádám egyházkerületi műszaki előadó, tervezőmérnök többek között azt hangsúlyozta, nehéz volt megoldani azt, hogy a több éves felújítási munkálatok során folyamatosan biztosítani lehessen az oktatást diákok és tanárok számára.
Köszöntötte az egybegyűlteket Horaţiu Mihai Josan, Nagyenyed leköszönt polgármestere is, aki a kollégiumot a város kincsének nevezte, ahol olyan kiválóságok tanultak, mint Kőrösi Csoma Sándor tibetológus. A városnak kötelessége volt támogatni a felújítást, hiszen az oktatás és a kultúra rendkívül fontos a város és a különböző nemzetiségű, egymással jó viszonyban élő lakosok számára. „Isten éltesse az iskolát, amely Nagyenyed, Erdély és Románia büszkesége lehet” – mondta Josan.
Az ünnepségen felszólalt Oana Iuliana Badea polgármester is, aki annak idején Bukarest részéről az Oktatási Minisztérium államtitkáraként írta alá a papírokat. „A társadalom alapjainak az építését jelenti, ha ilyen iskolákat tudunk felmutatni” – mondta a polgármesterasszony.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntőjében elmondta: felmenői mind a nagyenyedi kollégiumban tanultak. Ám nem csak ők, hiszen sok barcasági, királyföldi, dél-erdélyi evangélikus is, akik a nehéz körülmények miatt nem tudtak dunántúli vagy felvidéki magyar scholákba iratkozni. „Ezért a ma Erdélyben élő több tízezres magyar evangélikus közösség a nagyenyedi Bethlen Gábornak is köszönheti létét” – zárta felszólalását a püspök.
Nem könyöradomány
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédét követően Balog Zoltán miniszter üdvözölte a jelenlevőket. Erdélyben a reformátusoknál szinte minden Bethlen Gáborral kezdődik. Az erdélyi fejedelem nem tehetett meg mindent, amit kellett, de igyekezett mindent megtenni, amit lehet – fogalmazott a miniszter. Most a magyar és a román állam, az önkormányzat és az egyház közös erővel példamutatóan összefogott, és mindent megtett, hogy az európai uniós pályázatból az iskola megújuljon. A pénzt azonban nem szabad könyöradománynak tekinteni, hiszen tudnunk kell azt, hogy a kelet-európai országok 1990 után átadták leszegényedett gazdaságukat a nyugati, német, francia, olasz stb. vállalatoknak szinte adó- és vámmentesen, hogy azok meggazdagodjanak, és általa egy kicsit mi is fejlődjünk. Mi itt Kelet-Európában egymásra vagyunk utalva, meg kell értetnünk mindenkivel, hogy csak együtt munkálkodva tudunk megmaradni, együtt építve a nemzetek Európáját egy olyan időben, amikor láthatólag a kontinens fölé viharfelhők gyülekeznek – mondta Balog Zoltán.
Fekete Károly tiszántúli püspök a Kárpát-medencei Református Egyházak Generális Konventje elnökének, Szabó István dunamelléki püspöknek a köszöntését tolmácsolta, majd a jelenlevő főméltóságok átvágták a szalagot, és az épületet hivatalosan is átadták. Ezt követően emléktábla-avatásra került sor, amelyet gróf Mikó Imre és Vásárhelyi Boldizsár emlékére a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság, a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Mérnöki Kamara és az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság állíttatott.
Színes programok a kollégiumban
Délután a közelről és távolról érkezett vendégek számos programpont közül választhattak. A Collegium Gabrielense régizene együttes, a kollégium Fügevirág néptánccsoportjának és a Ficfa zenekar, valamint a gyomaendrődi mazsorettek műsora után a fiatalok a Bagossy Brothers Company koncertjén lazíthattak. Mások az iskolatörténeti, természetrajzi múzeumot, sportfotó- és rajzkiállítást tekinthették meg. A gyerekeket kézműves foglalkozások várták, az új cserkészotthonban cserkésztalálkozóra került sor, mások virtuális iskolalátogatáson vehettek részt vagy a biológiai laborban kísérleteket végezhettek. Kárpát-medencei református tanévnyitó
Kárpát-medencei református tanévnyitó
Bethlen Gábor Kollégium ünnepélyes felavatását követő napon, vasárnap délelőtt került sor a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitójára. Az istentiszteleten a Kárpát-medence 36 református tanintézete képviseltette magát. A nagyenyedi vártemplomban tartott ünnepség alkalmával Szegedi László missziói előadó, a kollégium egykori diákja hirdette az igét 1Móz 6,9-22 alapján. Majd Brendus Réka, a kollégium volt diákja, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese köszöntötte a dél-erdélyi magyarság egyik legkiemelkedőbb intézményének diákjait és tanárait. A román oktatásügyi államtitkárság kabinetigazgatójaként Nagy Éva szólt az egybegyűltekhez. „Megmaradni csak úgy lehet, ha értékeinket megőrizzük és továbbadjuk. Ezek közé tartozik anyanyelvünk is, amely ősi hitünkkel együtt önazonosságunk alapját jelenti” – hangsúlyozta. A köszöntéseket követően Ábrám Tibor, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi alelnöke, a miskolci Lévay József Református Gimnázium iskolaigazgatója tartotta meg tanévnyitó beszédét, amelyben hangsúlyozta, intézményeink egyre inkább érzékelik, hogy Európa egyik legnagyobb keresztyén református nevelési rendszerének tagjai. Ez a stratégiai tervezés lehetőségét és felelősségét jelenti számunkra. Ábrám Tibor elmondta: a testvéri közösségvállalás gyakorlata érhető tetten a Kárpát-medencei református oktatásalap adománygyűjtésében is. Ennek eredményeképpen a nagyenyedi kollégium kilencedikes tanulói ajándékban részesültek: minden diák egy Bibliát kapott kézhez. A Fórika Éva által vezetett kollégiumi kórus műsorát követően a 2004-ben alapított Bethlen-díj átadására került sor. Idén Királyhágómellékről érkezett a kitüntetett Popper Cserepes Zsófia tanárnő személyében, akit Kovács Laura méltatott. A díjazott német–magyar szakon végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, majd 30 évig Nagyváradon tanított. A Lórántffy Zsuzsa Gimnáziumba került 1991-ben, majd néhány év múlva az igazgatója lett.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. április 10.

Megújult az emlékszoba (Kőrösi Csoma Sándor Napok)
Hidegben, szemerkélő esőben zajlottak szombaton Csomakőrösön a 28. alkalommal megszervezett Kőrösi Csoma Sándor Napok zárórendezvényei. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem telt meg a faluközpontban lévő Csoma-szobor körüli tér, a jelenlévők leginkább a meghívottak, a tudományos értekezlet résztvevői, a szervezők közül kerültek ki. A helyiek távolmaradása jellemző volt a három nap több eseményére is.
A zárónap első közrendezvényére a kovásznai turisztikai információs irodában került sor, ahol A bölcsesség útjai – Nyolcvan év együttérzést ünnepelve címmel nyílt kiállítás, amellyel a dalai láma 80. születésnapját ünnepelték. A kiállítás megnyitóján jelen volt Tashi Phuntsok, a XIV. dalai láma hivatalos európai uniós képviselője, a brüsszeli Tibet-iroda vezetője, valamint munkatársa, Rigzin Choedon Genkhang. A képviselő beszédében hangsúlyozta: számára megtiszteltetés, hogy a kovásznai tárlaton látható pannókon megjelenik Tibet, megismerhetők a dalai láma célkitűzései, életszemlélete. Sógor Csaba RMDSZ-es európai uniós képviselő beszédében párhuzamot vont a romániai magyarság és a tibeti közösség sorsa között, érzékeltetve: mindkét csoport elnyomásnak van kitéve.
Csomakőrösön ünnepi istentisztelettel kezdődött a nap, igét hirdetett ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke. Ezt követően került sor a Csoma-szobor koszorúzására. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő a Csoma-életút mai fiataloknak szóló üzenetéről beszélt: minden energia befektetésével, maximális szakértelemmel, konok kitartással, következetességgel végezzék munkájukat – hangoztatta. „A mai nap üzenete, hogy nekünk itt nem könnyű, szabadságunk csak részleges, fenyegetik közösségünket, de ez nem tántorít el, nem veszítjük el a reményt, pontosan kell végeznünk munkánkat” – figyelmeztetett a politikus. A koszorúzási ünnepségen rövid műsorral léptek fel a helyi iskola tanulói Kosztándi Annamária tanító vezetésével, közreműködött a kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna irányításával. A Csoma-emlékház udvarán került sor a Kőrösi Csoma Sándor Emlékérem átadására. A megtisztelő díjat idén Irimiás Balázs nagyváradi születésű építész kapta. Sógor Csaba méltató beszédében kiemelte: a fiatal építész érdeme, hogy megmentette a zanglai királyi palotában lévő Csoma-emlékeket, létrehozta a Csoma Szobája Alapítványt. Az emlékérmet Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke nyújtotta át. Irimiás Balázs köszönőbeszédében hangsúlyozta: a kitüntetés nemcsak őt illeti, hanem feleségét, Olgát is, valamint azt a több mint négyszáz önkéntest, akikkel együtt dolgozhatott. Gazda József az ünnepség záróbeszédét a hála köré fonta. Hála illeti mindazokat – intézményeket, önkormányzatokat, egyházakat, civil szervezeteket, magánszemélyeket –, akik a Csoma-napok sikeréhez hozzájárultak – hangsúlyozta. Nem tudja, a jövő évi rendezvényen itt lesz-e, de azt kívánja, hogy a Csoma-napok görgetegként folytatódjanak ötven év múlva is. Áldás, békesség mindenkinek – fejezte be rövid szónoklatát. A csomakőrösi rendezvények keretében nyitották meg a felújított Csoma-emlékszobát (a változások Irimiás Balázs nevéhez fűződnek). Dr. Flender Gyöngyi, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja megnyitóbeszédében aláhúzta: az emlékszoba átépítése új, messzire vezető távlatokat nyithat meg. Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője elmondta, eddig az új alapokat alakították ki az emlékszobában, de a munka folytatódik. Külön méltatta Bende Tamás lelkész hozzáállását, akinek sok munka köszönhető. A Csoma-emlékházban is friss kiállítás nyílt. Az Egy orbaiszéki katonarendi család lakáskultúrája a 18–19. század fordulóján című tárlatot dr. Pozsony Ferenc, dr. Kinda István kurátorok, valamint dr. Szőcsné Gazda Enikő állította össze. A nap folyamán a Tündérkert Székelyföldi Nagycsaládosok Egyesülete programmal egybekötött gyermekmegőrzőt működtetett. Felvállalták, hogy a gyerekeknek érthető módon, vetélkedőkkel egybekötve mutatják be Csoma életútját, a szülői háztól indulva, végig a Kelet-kutató életének fontosabb állomásain – mondta el érdeklődésünkre Hegyeli Attila, az egyesület tagja. Szombat este a kovásznai városi művelődési háznál Széchenyi István-domborművet lepleztek le. Készítője Vetró András, az alkotás adományozója Halasy-Nagy Endre. A dombormű elhelyezését a kovásznai helyi tanács is elfogadta – igaz, viták, érdekellentétek mellett. A pénteki tanácsülésen az RMDSZ-es és MPP-s városatyák kivétel nélkül igennel szavaztak, de a román pártok képviselői távolmaradásukkal tüntettek, így a román közösséget egyedül dr. Mihai Tozloveanu független tanácstag képviselte.
A napot a Kovásznai Művelődési Központban tartott előadások zárták, fellépett a Százlábú Néptáncegyüttes, majd a pápai SK Társulat a Jövőre veled ugyanitt című darabot mutatta be.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 19.
A politika nem egyértelműen műemlékbarát, a társadalom egyre inkább
Szakemberekre, anyagi keretre, politikai akaratra és társadalmi igényre is szükség van ahhoz, hogy hatékony műemlékvédelemről beszélhessünk, de még így is közbeléphetnek olyan gazdasági érdekek, amelyek ellen egyik szereplő sem tud mit tenni – derült ki a Műemlékvédelmi Világnapon szervezett, fotókiállítással egybekötött kerekasztal-beszélgetésen Kolozsváron.
A találkozót az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete és a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezte a Reményik Sándor Galériában, a meghívottak Máté János Mű (vagy már csak) emlék című fotókiállításának környezetében beszélgettek.
Oláh Emese először köszönthette a résztvevőket Kolozsvár alpolgármestereként, beszédében kiemelte: Máté János száz fotója által is archivált műemlékek nemcsak épített örökségünk részét képezik, hanem évszázados történelmi események tanúi is. A kiállítás „emlékeztet, és mellbevágóan figyelmeztet erre a soha el nem múló kötelességre”, miszerint megőrizni, ápolni, helyreállítani kell, nem pedig elveszni hagyni ezeket a szimbólumokat, mondta. Hozzátette, rengeteg munka van még a műemlékvédelem terén. Köszönetet mondott az Örökségünk őrei – Fogadj öröke egy műemléket mozgalomnak, amely az alpolgármester szerint azt mutatja, hogy a résztvevő iskolák, pedagógusok, szakemberek, civil szervezetek elsődleges feladatuknak tekintették az épített örökség megóvását.
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke felszólalásában úgy fogalmazott: Románia nagyvonalúan bánik a műemlékeivel. „De mi nem így gondolkodunk”, hangsúlyozta, hiszen a műemlékek a műveltségünk, kultúránk, identitásunk részét képezi. „Mi nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, amit sajnos ezek a képek tükröznek, hogy az enyészetnek engedjük át pusztuló műemlékeinket” – mondta. Felelősséget kell vállalni, hiszen a püspök szerint fontos tudatosítani, hogy ezek az épületek a jövő generáció tulajdonai.
Dr. Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök tájékoztatott: a rendszerváltás után megpróbált a romániai műemlékvédelem talpra állni, de a teljes talpra állás a mai napig nem sikerült. 1977-ben ugyanis Ceaușescu megszüntette az Országos Műemlékvédelmi Hivatalt, szélnek eresztette az ott tevékenykedő szakmai csoportot. „Onnantól kezdve azt láttuk, hogy városrészek, városképek pusztulnak”, magyarázta a szakmérnök, a kastélyok, kúriák és az ezeket létrehozó társadalmi osztály, a történeti városkép, a népépítészet mind feketelistára került a diktatúra idején.
Szakértelem – anyagi keret – politikai akarat – társadalmi igény
A műemlékvédelem többsíkú tevékenység, hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen. Eredmény akkor érhető el, ha vannak szakemberek, anyagi erőforrások, ha van politikai akarat és társadalmi igény, ami a műemlékvédelem esetében nélkülözhetetlen. Furu szerint ez a képlet ma a következőképpen írható le: az anyagi, gazdasági oldal elsétál a téma mellett, a politikai akarat nem egyértelműen műemlékbarát, viszont a társadalmi igény ébredezik, főleg a fiatal generáció esetében.
Maksay Ádám, az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki előadója folytatta a szakmérnök gondolatát: jelenleg azt látja, hogy a bukaresti műemlékvédelmi hivatalban lelkes csapat dolgozik, de a kezük kötve van, a politika nem engedi őket tevékenykedni, pedig lenne rá anyagi keret. A kormányváltás előtti hat hónapban viszont volt mozgolódás a művelődési minisztériumban, elmondása szerint lehetett a tisztségviselőkkel beszélgetni, egyeztetni, ami nagy segítséget jelentett például az EU-s pályázatokban, de az utóbbi időben „sajnos a mélypontok győznek” – fogalmazott Maksay.
A fiatalokat érdekli a műemlékvédelem
Gál Zsófia művészettörténész ennél pozitívabb tapasztalatokat osztott meg a hallgatósággal. A Korzo műemlékvédelmi egyesület képviselőjeként azt látja, hogy a gyerekek és fiatalok körében határozottan magas az érdeklődés a műemlékvédelem iránt, nagyon pozitív visszajelzéseket, támogató megjegyzéseket szoktak kapni. „A tevékenységek végén nem egyszer ragyogó szemeket látok” – mondta, ami szerinte bizakodásra ad okot. Tevékenységeikkel, városnéző sétáikkal segíteni akarják az épített örökség iránti kötődés kialakítását, tette hozzá.
Lehetetlen minden épületet megmenteni
Dr. Furu Árpád továbbá arról beszélt, hogy a műemlékvédelem esetében azt is el kell ismerni, hogy lehetetlen minden épületet megmenteni. Kérdés azonban, hogy hogyan történik a szelekció. „Ez mindig nagy dilemma, szakmai, társadalmi szempontból is” – magyarázta. A szakma általában prioritási listákat állít össze, viszont az épületeknek használati értékük van, ezeket pedig össze kell egyeztetni a társadalmi igénnyel. Tulajdonképpen erről szól a kulturális örökség fogalma, amely a közösség értékrendszerére alapozva méri fel az épületek fontosságát – fogalmazott.
Az Erdélyi Református Egyházkerülethez tartozó épületekről Maksay Ádám elmondta: a 600 épületből 300 műemlék jellegű, amelyből legalább százat a pusztuló templomok közé soroltak – például azokat, ahol a gyülekezet 100 fő alatt van, hiszen ez azt jelenti, hogy nincs anyagi háttér egy felújítás megkezdéséhez. Az egyházkerület ma egy 15 templomot tartalmazó lista alapján fejti ki tevékenységét a műemlékvédelem terén.
Egyértelmű törvényekre van szükség
„Egy olyan országban élünk, ahol az építkezéssel kapcsolatos törvénykezés, engedélyeztetés hihetetlenül szövevényes és bonyolult. Azt látjuk, hogy a többféleképpen értelmezhető törvényeket félnek az egyes tisztségviselők értelmezni és hatékony módon elemezni” – mutatott rá Furu, aki szerint ebben a kérdéskörben a politikumnak van feladata. Úgy véli, kisimítani, egyértelműsíteni kell a törvénykezési rendszert.
A szakszerű helyreállításhoz elengedhetetlen az építési engedély megszerzése is, figyelmeztetett Maksay. Ugyanakkor úgy véli, a pusztuló templomok sorsa elsősorban nemzetpolitikai ügy, nem az egyházkerületek dolga kellene legyen. „Át is gondolták több vonalon, hiszen a Rómer Flóris Terv erről szól” – magyarázta Maksay. A magyarországi terv java része a Kárpát-medencei pusztuló templomokat célozza meg, ahol a gyülekezeteknek nincs lehetőségük a szükséges támogatást összegyűjteni.
Amikor az előadók megadták a hozzászólás lehetőségét a hallgatóság számára is, olyan témák merültek fel, mint a művészettörténeti és építészet-, valamint kultúrtörténeti tanulmányok fontossága a lelkészképzésben, a törvények egyértelműsítésének szükségessége, a gazdasági érdekek fölülkerekedése a kulturális értékek fenntartásával szemben, de például Kolozsvár általános városrendezési tervéről (PUG–Plan Urbanistic General) is beszélgettek, amely az alpolgármester szerint bár jobban áll, mint az 1999-es változat, van még rajta csiszolni való, nagyobb együttműködésre van szükség a törvényhozók és a szakmai csoportok között.
Dr. Furu Árpád szerint van ok a bizakodásra, pozitív példaként említette a Szamos-parti útszakasz kibővítése elleni etnikumon felüli civil összefogást, valamint a verespataki tüntetéseket. „Van egy ébredő ifjúság” – összegzett.
Tasi Annabella / maszol.ro
2017. július 13.
Közös zsinat 446 év késéssel
Először tartott közös ünnepi zsinatot 446 év után a református és az evangélikus egyház Kolozsváron. A Farkas utcai templomban tartott istentiszteleten öt evangélikus és nyolc református lelkipásztort szenteltek fel.
A jubileumi zsinatot közös istentisztelettel nyitották meg a kolozsvári evangélikus templomban, ahol Zelenák József püspökhelyettes mondott köszöntőbeszédet, majd Csűry István királyhágómelléki püspök hirdette az igét. Az ünnepi ülést a kolozsvári teológia felújított dísztermében folytatták, ahol –amint múlt heti lapszámunkban beszámoltunk –közös nyilatkozatot fogadtak el. Délután az események a Farkas utcai templomban folytatódtak, ahol nyolc református és öt evangélikus lelkész felszentelésére került sor. Az egybegyűlteket Fekete P. P. János református egyházkerületi főgondnok köszöntötte, majd Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök hirdette az igét 1Kor 1,18-25 alapján. A prédikáció során elmondta, a református egység napján május 20-án, Nagyváradon úrvacsorai szolgálatra kérték fel, amely jól esett neki, de ugyanakkor tudta, hogy övéi közt van. Úgy érezte, az alkalom a Szentlélek ajándéka volt számára. Az úrvacsora liturgiája összeforrasztotta azt a pár ezer embert, aki a Körös partján levő városban úrvacsorát vett. Sokan pedig azt fogalmazták meg, hogy legyen folytatás is. „És íme, most már itt van a folytatás: közös ünnepi zsinat, istentisztelet és közösen végzett lelkészszentelés”–folytatta Adorjáni, aki szerint röpke 446 évet késtünk az 1571-ben Medgyesen megtartott közös zsinat óta. A 16. század második végétől ugyanis heves teológiai viták és politikai érdekek mentén a két felekezet útjai elváltak, amelyet valószínűleg Kálvin helytelenített volna. Sem ő, sem Luther és a többi reformátor nem ismeri ugyanis a több Anyaszentegyház fogalmát, hiszen Jézus Krisztus egy test, Isten üdvözítő szeretete minden ember számára ugyanaz a kiapadhatatlan forrás, mint ahogy a Lélek és a keresztség is egy –fogalmazott az igehirdető. A felekezeti megoszlás bűnös állapot, amit meg kell szüntetni, és együtt kell vallani, hogy minden megosztottság ellenére egy egyetemes Anyaszentegyház létezik.
Az egész Kárpát-medencében még a csapból is a Refo500 folyik. Ám a sok óriáshirdetés és rendezvény vajon elindít-e egy szellemi, lelki pezsgést, valami személyes, hitbeli reformációt a mi életünkben? –tette fel a kérdést igehirdetése végén az evangélikus püspök.
A prédikációt követően a nyolc református és az öt evangélikus fiatal lelkipásztor letette az esküt, majd a felszenteltek nevében Kelemen Csongor köszöntötte az egybegyűlteket. A teológián eltöltött évekre, a tanulás hasznosságára emlékezett vissza, majd a gyakornoki évekről és mentoraik segítőkészségéről beszélt. Kijelentette: akkor válnak bölcsekké, amikor mindazt a tudást, amelyet az évek során felhalmoztak, a gyülekezetben gyakorlatba tudják ültetni.
Óvoda- és bölcsődeépítés a megmaradásért
A kétnapos rendezvény másnap a Bethlen Kata Diakóniai Központban az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlésével folytatódott. A jelenlevő tagok Kató Béla püspök közgyűlési beszámolóját hallgatták meg. A püspök beszédében többek között kitért a reformátori örökség és hitvallásaink fontosságára. „A nyugati keresztyén testvéreink mintha elfeledkeztek volna minderről. Egyre kényelmetlenebb a nemzetközi egyházi találkozókon részt venni, mert úgy érezzük, lenézéssel és gúnnyal találkozunk azok részéről, akik bennünket maradinak és különböző fóbiákkal élő embereknek tartanak”–fogalmazott a püspök. Kató Béla hangsúlyozta a magyar intézményrendszer kialakítását, amely segíthet a megmaradásért vívott harcainkban. Ismertette az erdélyi kollégiumok felújításának folyamatát, valamint megemlítette, hogy idén öt templomot avatnak fel (Szászfenes, Décsfalva, Kerelőszentpál, Sándorfalva, Sepsiszentgyörgy). Beszámolt arról, hogy az anyanyelvű oktatás érdekében az egyház felvállalja 28 óvoda és bölcsőde felépítését és beindítását, ugyanakkor bejelentette, hogy a román törvényhozás a kolozsvári teológiát is bevette az államilag támogatott lelkészképző intézmények sorába, ám a fejpénz és a kevés diák miatt a támogatás kevés lesz.
Egyházi Trianon
Szegedi László missziói előadó a kerületben tapasztalható folyamatos fogyást egyházi Trianonként jellemezte. Rámutatott: sok az egyedülálló személy, a magányos férfiak sorában magas az alkoholizmus, az ultraliberális világ folyamatosan rombolja a hagyományos családmodellről kialakult képet, rengeteg az abortusz. „Hogyan várjunk békét, ha még az anyaméhben sem vagyunk biztonságban?”–idézte Teréz anyát Szegedi. Egyre több magyart és reformátust veszítünk el a vegyesházasságok miatt, ezért az anyanyelvű oktatás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Ha egy fiatal román iskolába kerül, nagy valószínűséggel nem magyar házastársat fog magának választani”–fogalmazott a missziói előadó, aki elmondta, a román ortodox egyház törvénybe iktatta, hogy vegyesházasságok megáldása során a pópa az esketési liturgia során a nem ortodox felet kötelezően átkereszteli ortodoxnak.
Szegedi László örvendetesnek tartotta, hogy egyre több gyülekezetben indul be az intézményes diakónia, illetve hangsúlyozta a családlátogatás fontosságát, valamint a nőszövetség hatékony munkáját.
A különböző bizottsági jelentések meghallgatását követően a közgyűlési tagok közérdekű egyházi ügyekről tárgyaltak, majd felhatalmazták az igazgatótanácsot, hogy a következőkben az egyre zsugorodó egyházmegyék határainak módosításával foglalkozzon.
Lelkészhiány és érdektelenség?
A Protestáns Teológia Intézetben 1995-ben mintegy 265 –református, evangélikus és unitárius –diák végezte tanulmányait. A magas szám annak köszönhető, hogy a 90-es évek elején a paphiány miatt nagy létszámú évfolyamok indultak. Öt évvel később az erdélyi reformátusok15, akirályhágómellékiek 16 diákot vettek fel első évre. A 2005–2006-os tanévben már csupán 153 teológus tanult az intézetben (ebből 83 erdélyi, 35 királyhágómelléki és 9 evangélikus), a helyek száma fokozatosan csökkent. Ez a szám a 2010-ben már csak 129 volt –tudtuk meg Czirmay Anikótól, a teológiai intézet főtitkárától. A kimutatások szerint, míg a 90-es és a 2000-es években a meghirdetett helyekre sokan jelentkeztek, addig 7–8 éve az érdeklődés megcsappant. A teológiának 2010-től már pótfelvételit kellett meghirdetnie, és megtörtént, hogy a jelentkezők még így sem érték el a felvételt jelentő minimális jegyet, és nem töltötték be a meghirdetett helyek számát. Tekintettel arra, hogy az elmúlt időszakban többen mentek külföldre, illetve az utóbbi öt évben 13-an adták fel a lelkészi állást, az erdélyi református lelkipásztorok száma megcsappant. Míg 2014-ben az erdélyi egyházkerület 557 lelkipásztort tartott számon, addig idén már csak 524-en kapnak lelkészi kongruát –mondta el lapunk kérdésére Gyenge János, az Erdélyi Református Egyházkerület előadó-tanácsosa. Ezért a kerület az utóbbi időben több helyet hirdetett meg a teológián, és reméli, hogy a korábbi érdektelenség változni fog. Idén például a 16 fiú helyre 16-an jelentkeztek, a 4 lány helyre pedig 9-en. Az evangélikusok és az unitáriusok mindenkit felvesznek, aki felvételizik és eléri a minimális jegyet, ám még így is alig jelentkeznek. Jelenleg a teológián a hat évfolyamon csupán két evangélikus diák tanul –mondta Czirmay Anikó főtitkár.
Egyházkerületi közgyűlés
Az Erdélyi Református Egyházkerület minden év nyarán tartja meg éves közgyűlését, amikor a püspök közgyűlési beszámolójában az elmúlt év legfontosabb eseményeiről, megvalósításairól, generális vizitációiról, lelkigondozói és fegyelmi kérdésekről, restitúciós ügyekről számol be. Ezt követi a missziói előadó jelentése, amely számos kimutatást tartalmaz: az erdélyi református egyház lélekszámát, ki- és betéréseket, templomlátogatottságot (hétköznapokon, illetve ünnepnapokon), keresztelések, temetések, konfirmációk adatait, az iratterjesztés problémáit (különböző lapok és kiadványok helyzetét). A jelentésben ugyanakkor a generális direktor a református egyháztagok lelki életének keresztmetszetét próbálja felvázolni, rámutat különböző pozitív vagy negatív jelenségekre, amely egyházi életünket jellemzi, és ajánlásokat fogalmazhat meg az igazgatótanács vagy a zsinat irányába. A közgyűlésen a jelenlevők kézbe kapják az adminisztratív, a diakóniai, a gazdasági, a tanügyi és külügyi tanácsosok beszámolóit, a teológia életéről szóló jelentést, a Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpont, a különböző egyházi szervezetek, alapítványok és egyesületek éves munkájának, az IKE, a nőszövetség, a Romániai Református Egyház Nyugdíjpénztárának beszámolóit. A közgyűlési tagok így átfogó képet kaphatnak az egyházkerület éves költségvetéséről, a beruházásokról, restitúciós ügyekről, oktatási intézmények működéséről, az egyház lelki és szellemi fejlődéséről, gazdasági munkájáról, és jövőbeli terveiről is.
Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. augusztus 21.
Magyar állami kitüntetéseket adtak át Kolozsváron
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, Marius Tabacu zogoraművész, filmes szakember és műfordító, Kása Zoltán egyetemi professzor vehette át szombat délben a magyar államfő, Áder János által augusztus 20-a alkalmából adományozott kitüntetéseket.
Prőhle Gergely, a magyarországi Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a magyar kultúra által teremtett értékközösség fontosságát hangsúlyozta.
Adorjáni Dezső Zoltánt, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökét az erdélyi magyar evangélikus egyház, illetve a magyar történelmi egyházak érdekeinek és értékeinek képviselete terén végzett kiemelkedő tevékenysége, odaadó szolgálata elismeréseként a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. Csendes László hegedűművész laudációjában kifejtette: a püspökre a keresztény értékrend hiteles megélése és a hitre alapozott közösségi szerepvállalás a jellemző.
Marius Tabacu zongoristát, műfordítót, a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia igazgatóját az erdélyi többnemzetiségű kulturális térben közéleti szereplőként, gondolkodóként és műfordítóként a békés együttélést elősegítő intellektuális és művészi tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntettéki ki. Laudációjában Lucian Nastasă-Kovács, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója a közért munkálkodó kultúrembernek, példaképnek nevezte Marius Tabacut.
Kása Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia EMTE) Marosvásárhelyi Kara Matematika-Informatika Tanszékének professzora az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás megszervezésében vállalt jelentős szerepe elismeréseként kapta meg a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora a díjazott sokszínű egyéniségét, az egyetemhez való hűségét, közösségi szerepvállalását emelte ki.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 5.
RMPSZ: a magyar oktatás ellen szól a vásárhelyi iskola ellehetetlenítése
A romániai magyar kisebbségi közoktatás ellen szól a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum működésének megakadályozása a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szerint. Tüntetésre hív Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a Székely Nemzeti Tanács és az evangélikus egyház is.
A szakmai szervezet kedden felhívást tett közzé, melyben a megszűnés határára juttatott marosvásárhelyi katolikus gimnázium jogi helyzetének megoldásáért szervezett szerdai tüntetésen való részvételére hív minden felelősen gondolkodó állampolgárt. Az RMPSZ országos elnöksége nevében Burus-Siklódi Botond elnök által jegyzett állásfoglalás szerint sajnálatos és felháborító, hogy a gimnázium helyzete egy héttel az iskolakezdés előtt még mindig megoldatlan.
A szakmai szervezet emlékeztet, hogy az anyanyelven történő oktatáshoz való jogot – akár állami, akár felekezeti jellegű – az ország alkotmánya biztosítja, a kisebbségben élő magyarság számára pedig a tanintézetek az identitás őrzésének és megerősítésének központjai voltak és lesznek.
„Kisebbségi jogaink gyakorlásában gátolnak meg azok, akik akadályokat gördítenek az anyanyelvű oktatás minden szintű és formájú megvalósítása elé. A Római Katolikus Teológiai Líceum működésének megakadályozása a romániai magyar kisebbségi közoktatás ellen szól” – állapítja meg az RMPSZ.
A szervezet felkér minden, a romániai magyar közoktatásért felelősen gondolkodó személyt, hogy vegyen részt az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány szerdai, 18 órától meghirdetett tüntetésén a Maros megyei prefektúra épülete előtti téren, és mindenki vigyen magával egy gyertyát.
A tiltakozáson való részvételre buzdít Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is. Keddi felhívásában a politikus arra figyelmeztet, hogy 2018-hoz közeledve a magyarságnak lassan hozzá kell szoknia a gondolathoz, miszerint egyre gyakoribbak lesznek a magyarellenes lépések; a provokációnak, jogaink és javaink ellen elkövetett támadásoknak szerinte az a céljuk, hogy megfélemlítsenek.
„Én most is az összefogást és a közös cselekvést javaslom mindannyiunknak. Ma, amikor a Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében az adminisztratív és jogi lehetőségek eszköztárát kimerítettük, ismét utcára kell vonulnunk igazunkért. Fel kell mutatnunk, hogy az egy éve tartó forgatókönyv-szerű hadjárat ellenére sem adjuk fel” – állapítja meg Kelemen Hunor. Mivel a tanügyminiszter kezében van a diákok jövője, az RMDSZ elnöke szerint nyomást kell gyakorolni az oktatási minisztériumra, hogy biztosítsa az iskola működését.
A Székely Nemzeti Tanács úgy véli, a marosvásárhelyi katolikus iskola ellehetetlenítése a romániai magyar közösség egésze ellen folytatott állami üldöztetés nyilvánvaló példája. A szervezet szerint a gimnázium melletti kiállás valamennyi közösségben gondolkodó, annak javáért küzdő egyén és szervezet kötelessége, ezért az SZNT arra buzdít minden székelyföldi magyart, hogy vegyen részt a szerdai tüntetésen, és minden olyan megmozdulásban, amely az iskola törvényes működését elősegíti.
„Az autonóm Székelyföld egyebek mellett azt is jelenti, hogy a nevelés és oktatás intézményi hátterét a magunk történelmi hagyományai szerint építjük fel és működtetjük. Az oktatási rendszer önállósága pedig a hasonló, teljességgel elfogadhatatlan, a közösség egészére kiható merényleteket is kizárja” – szerepel Izsák Balázs SZNT-elnök keddi felhívásában.
Tüntetésre hív a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház vezetősége is, amely arra kéri a Marosvásárhelyen és környékén élő híveit és lelkészeit, hogy szerdán jelenlétükkel erősítsék a Római Katolikus Teológiai Líceumért szervezett megmozdulást. Kedden közzétett felhívásában Adorjáni Dezső Zoltán püspök úgy fogalmaz: „nem engedhetjük, hogy a román állam illetékes intézményei ily módon űzzenek gúnyt és gyakoroljanak elnyomást és hatalmi visszaélést a magyar kisebbség és annak intézményei felett.
„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ebben az ügyben összefogjunk és megmutassuk, nem engedünk az elnyomásnak és a végsőkig kitartunk és küzdünk jogainkért” – szerepel az egyház nyilatkozatában, amelyben az evangélikus-lutheránusok együttérzésüket és szolidaritásukat fejezik ki a római katolikus egyházzal, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum diákjaival, tanáraival, vezetőségével és szülői bizottságával.
A múlt héten bizonyossá vált, hogy a román hatóságok a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megszüntetését készítik elő. Erről Liviu Pop tanügyminiszter tájékoztatta Miguel Maury Buendía pápai nunciust. A Maros Megyei Tanfelügyelőség egy augusztus 2-án kimondott jogerős ítélet hivatalos közlésére vár ahhoz, hogy a gimnázium feloszlatását kinyilvánítsa. Bár a 2017-2018-as tanév szeptember 11-én kezdődik, a katolikus gimnázium több mint háromszáz diákjának és tanárainak még mindig rendezetlen a helyzete. A Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke, Jakubinyi György érsek szerdára tüntetni hívott „minden jóakaratú embert" Maros megye prefektusi hivatala elé. kronika.ro
2017. szeptember 11.
Magyarország és Románia egymásra utaltságára figyelmeztetett Balog Zoltán Brassóban
„Közösen kell megoldást találni”
A magyar közösségek és a magyar iskolák helyzetére közösen kell megoldást találni, mert a jövőben a két ország egymásra lesz utalva – hangoztatta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Brassóban, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén.
Rámutatott: Erdély és a benne élő népek közössége nem zsákmány, sorsközösségben élő nemzeteinek közösen kell itt élhető jövőt építeniük. „Vannak, akik száz éve véget ért csatákat akarnak folytatni, pedig ez már a 21. század. Új idők, új csaták jönnek, új közös veszélyeknek kell együtt ellenállnunk” – jelentette ki a miniszter. A marosvásárhelyi iskolaügyre utalva leszögezte: a magyar kormány tiltakozása nem valamiféle erőjátszma vagy „felesleges keménykedés”, mert a magyarságot Erdély elmúlt száz esztendeje arra tanította, hogy amikor a templom és az iskola veszélybe kerül, akkor a közösség létezése kerül veszélybe. Megjegyezte, hogy míg Romániában a kétségbeesett helyzetbe került Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumért aggódig a magyarság, Magyarországon egymás után nyílnak meg a nemzetiségi, köztük a román tannyelvű iskolák. A brassói magyar evangélikus-lutheránus templomban szervezett ünnepségen Balog Zoltán beszámolt arról, hogy a magyar kormány egyre bővülő támogatási rendszerekkel segíti a magyar kultúra átörökítését és újrateremtését a Kárpát-medencében. Példaként a „magyar Erasmusként” emlegetett Makovecz-ösztöndíjakat említette, amely 9 határon túli és 19 anyaországi magyar felsőoktatási intézmény bevonásával teszi lehetővé, hogy több száz hallgató látogassa egymás egyetemeit. A Határtalanul programban az utóbbi években több mint 144 ezer magyarországi diák látogathatott el állami támogatással határon túli magyar közösségekhez. A magyar kormány 7-7,5 milliárd forintot szán a romániai magyar óvodák építésére, illetve felújítására, jövő évtől kezdődően pedig Magyarország a külföldi lakhellyel rendelkező magyar állampolgárokra is kiterjeszti az anyasági támogatást és babakötvényt – sorolta az emberi erőforrások minisztere. Vezető pedagógusaihoz intézett felhívása révén Balog Zoltán arra bátorította az erdélyi magyarokat, mind Romániában, mind magyar állampolgárokként éljenek jogaikkal, egyebek mellett éljenek választójogukkal is. Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédében úgy értékelte: a – Bolyai Farkas Gimnázium ernyője alá besorolt, de önálló jogi személyiség nélkül maradt – marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében ideiglenes megoldás született, a magyar közösség azonban nem tűrheti el jogai sárba tiprását. „Megvédjük a marosvásárhelyi katolikus iskolát, megvédjük a magyar iskolákat Erdélyben, Kárpátalján, bárhol a világban, ahol veszély fenyegeti őket” – hangoztatta a nemzetpolitikai államtitkár. A romániai magyar iskolák tanévnyitóján Adorjáni Dezső Zoltán erdélyi evangélikus püspök közösségeik „iránymutatóiként” köszöntötte a tanítókat és tanárokat. Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a pedagógustársadalom elismerését és szolidaritását tolmácsolta a gyermekeik iskolájáért küzdő marosvásárhelyi szülőknek, és arra figyelmeztette a pártokat, hogy az erdélyi magyar oktatásügyben nincs helye a széthúzásnak, hiszen iskoláitól függ a közösség jövője. MTI; Nyugati Jelen (Arad)
2017. október 1.
A protestantizmus fél évezredes fennállását ünnepelték Kolozsváron
Több ezren ünnepeltek Kolozsváron a reformáció 500. jubileuma alkalmából az erdélyi protestáns egyházak által szervezett központi rendezvényen. A Farkas utcai templomban tartott hálaadó istentiszteleten közel 600 igehirdető és ugyanennyi gondnok, presbiter vett részt. Az ünnepet a felújított 122 éves Protestáns Teológiai Intézet épületének újraavatásával folytatták, ahol leleplezték Szász Domokos egykori püspök mellszobrát, valamint megnyitották az Erdélyi Református Múzeum és a teológiai intézet új sportpályájának kapuit.
Az ünnepi istentiszteleten az igét dr. Kozma Zsolt teológiai professzor hirdette a Zsolt 78,1-7 alapján. Kiemelte: a Tóra, a törvény nemzedékről nemzedékre fenntartotta Izrael népét, ahogyan bennünket is megtartott az ige. „Mindeddig Isten velünk volt, alakította a történelmünket. Egyházunk több ezer éves története pedig Isten története, amely bekebelezett bennünket is, Fiában, az Úr Jézus Krisztusban pedig eggyé lett” – jelentette ki. Hozzáfűzte: „Isten történelme az élet tanítómestere, ebben a folyamatban pedig saját magunkat is megláthatjuk, részesei vagyunk.” A professzor rámutatott: az atyáról fiúra szálló törvény biztos pontot jelent, a szó igévé válik, ereje van, ha a lélek megérinti, ezért ma is át kell adnunk fiainknak, utódainknak az örök tanításokat. „A templomok és iskolák sorsa a családban dől el” – szögezte le az igehirdető.
Az ünnepi köszöntők sorát Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke indította. Kijelentette: „az isteni gondviselés, az evangéliumi tanítás, a pásztorok és hívek áldozatos munkája, a keresztyén testvérfelekezetekkel való kölcsönös tisztelet és eredményes együttműködés segítette és segíti ma is egyházunkat népünk és híveink szolgálatában.” Elmondta, az unitárius egyház számára a reformációra való emlékezés nemcsak a reformátorok tettei előtti tisztelgést jelenti. „Valljuk és tehetségünk szerint munkáljuk is a bennünk és közöttünk jelenvaló és eljövendő Isten országát. Az örök élet részeseiként hitünkkel és cselekedeteinkkel törekszünk igazolni Isten megismerésének és a Jézusi tanítás megélésének igazságát egyéni és közösségi életünkben” – szögezte le a püspök.
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke ünnepi beszédében elmondta: „történelmi magyar egyházak, protestánsok és katolikusok, keresztyének – mi akkor tudunk nagy célokat elérni, a Krisztustól kapott hivatásunkat hitelesen betölteni, jó lelkiismerettel szolgálni népünket, ha egy irányba, összeadva erőinket, együtt haladunk a közös cél felé. Különleges erdélyi sorshelyzetünkben megtanultuk, hogy egymásra vagyunk utalva.” A püspök rámutatott: „1920-ban nemcsak anyaország, de anyaegyház nélkül is maradtunk, akkor fogadta be ifjainkat az Erdélyi Református Teológia. Később létrehoztuk a közös Protestáns Teológiai Intézetet. Ami valamikor külső kényszer volt, ma felbecsülhetetlen áldás, amit örömmel ápolunk és őrizünk.”
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében Csűry István püspök szólt az ünneplőkhöz. Kiemelte: a nemzet, a keresztyénség védelme szent ügy, amely elszánt küzdelmet érdemel. „Az önvizsgálat jegyében Isten elé kell vinnünk aggodalmunkat: megújulhat-e az anyaszentegyház. Isten alkalmasnak lát bennünket arra, hogy felruházza életünket az új emberrel. Az első teremtett ember, akit Isten jóra teremtett, elveszítette ezt a jóságot. Az első és döntő reformáció már Krisztussal elkezdődött, közénk, tékozló gyermekek közé érkezett, és köztünk marad, amíg felöltözzük a megújult identitást” – jelentette ki, majd hozzátette: reformátoraink igazi szolgálata abban rejlik, hogy felismerték, Isten akaratának alkalmazása halaszthatatlan. A püspök szerint az ige üzenete megerősít bennünket, hogy Krisztusban megújuló emberek vagyunk, ezért meg kell fogadnunk, hogy éljük és éltetjük Isten megismerését, szeretetének boldogító állapotát, a megújulás csodáját.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke két jelmondatot állított az ünneplők elé: a Bethlen Gábortól származó „tudománnyal és fegyverrel kell küzdeni”, valamint a Magyarországi Református Egyház mottóját – „ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Elmondta: „emlékezésünk a reformáció kettős jubileumán is arra ösztönöz, hogy Krisztusig lássunk vissza: a bűnös ember egyedül Jézus Krisztusban való hit által, Isten ingyen kegyelméből, kizárólag a Szentírás alapján és a Megváltó érdeméből üdvözülhet. Mindezekért egyedül Istené a dicsőség.”
A világi egyházfők képviseletében Farkas Emőd, a Magyar Unitárius Egyház főgondnoka Dávid Ferenc szavait idézte: „akiket Isten lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniuk, sem az igazságot elrejteniük.” A főgondnok szerint a mostani alkalom nem csupán megemlékezés, hiszen minden visszapillantás egyfajta tükörbe tekintés is. „A reformáció a megújulást hordozza magában, amely nemcsak a történelmi esemény, hanem mindennapi életünk mozgatórugója kell hogy legyen” – hangsúlyozta, majd felhívta a figyelmet a világiak egyházi életbe való aktív bekapcsolódásának szükségességére, hogy bizakodással, reformátori lélekkel, felekezettől függetlenül vihessék előbbre az egyház küldetését.
Balog Zoltán, Magyarország Kormánya Emberi Erőforrások Minisztériumának vezető minisztere a lelki-szellemi megújulás együtt történő munkálásának jelentőségéről beszélt. Rámutatott: a 200 éve születet Arany János walesi bárdjaiban és a mai ünneplőkben van valami közös: nem maguknak és nem magukért énekeltek, ahogy az igehirdetők sem magukért viselik a palástot. „Keresztyén közösségek megbízásából vagyunk itt. Gyülekezeteket, választókat, magyar családokat képviselünk. Hatalmas tisztesség és felelősség másokért és nem önmagunkért tenni” – hangsúlyozta. A miniszter kijelentette: „azok lesznek a jó pásztorok és jó képviselők, akik nem magukból, hanem kegyelemből élnek.” Úgy véli, a történelem viharain át Isten megőrizte közösségünket, utunk és életünk pedig közös azokkal, akikkel egy nyelven, egy szívvel dicsérjük Őt.
Az istentiszteleten a Kolozsvári Református Kollégium kórusa szolgált dr. Székely Árpád vezénylésével, Kovács Réka orgonatanár kíséretével.
Az istentiszteletet követően az ünnepséget a Protestáns Teológiai Intézet udvarán folytatták, ahol Kállay Dezső, a Protestáns Teológiai Intézet rektora házigazdaként köszöntötte a meghívottakat. Elmondta: a 122 éves intézet célja már az indulásakor az volt, hogy a legkisebb gyülekezetbe is eljuthasson az evangélium és a zsoltár. „A hitébresztő, evangéliumi hitben megőrző és megerősítő, a lelkeket pásztorló és összetartó, a tudatos népnevelő és közösségszervező feladatot teljesítő lelkipásztorok mindenkori szolgálatának jelentősége a nemzettudat fenntartásában, anyanyelvünk ápolásában, közösségeink megerősítésében nem szorul külön magyarázatra. Kisebbségi létünk mai sajátossága, hogy erre a szolgálatra fokozottan szükségünk van” – jelentette ki a rektor.
Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek elmondta: „a múltat nem tagadhatjuk, de feldolgozzuk, és a jövőbe tekintünk. Ezért ünneplünk ma együtt, keresztyének.” Az érsek az ünneplő közönségnek azt kívánta, mindnyájunkat ez a jelszó vezesse: „a szükségesekben egység legyen, a kétségesekben szabadság, de mindenben a szeretet.”
B. Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Református Egyházkerületének püspöke kijelentette, a Protestáns Teológiai Intézet felújított épülete méltó helyszín a reformáció megünneplésére, hiszen a templomból való átvonulás jelzi: „az életet formáló isteni ige meghallása, a megváltó Krisztus megismerése és a szentháromság Istennek való lelki hódolás után a szellem világát is át kell hatnunk a szent életre való elkötelezéssel.” Kiemelte: az isteni áldások ezeríziglen is kihatnak csak azért, mert Isten hűséges. Rámutatott: a teológia Enyedről való elköltöztetése egykor nagy felháborodással járt, de mára bebizonyosodott, hogy jó döntés volt.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a teológiai intézet dísztermének kiemelkedő helyén levő felirat („Az ige testté lett”) jelentőségére hívta fel az ünneplők figyelmét. Úgy véli, ez a Szász Domokos püspök hitvallását és prófétai látását tükrözi. Az ige legelőször Krisztusban öltött testet, majd az első pünkösdkor az egyházban, de testté lett a reformáció idején is, amikor a reformátorok Isten igéjét tették ismét az egyház tanításának és életének zsinórmértékévé – ez a testté válás lehet a kapaszkodónk a legnehezebb időkben is. A püspök kijelentette: „a mi szabad vallásgyakorlatunk csak az anyanyelv teljes körű használatával érhető el. A romániai magyar közösség fennmaradása csak akkor lehetséges, ha sikerül újrateremteni intézményeit és önmagát.” Az egyházi elöljáró köszönetet mondott az anyaország által nyújtott jelentős anyagi támogatásért, amelynek köszönhetően a kolozsvári intézmények is megújulhattak. „Mi tudomásul vesszük a nemzetközi értekezletek egykori döntéseit, lojális állampolgárai akarunk lenni annak az országnak, amelyben élünk, de protestáns hitünk miatt sem tudjuk elfogadni másodrangúságunkat. Ezért is fontos, hogy legyenek intézeteink, iskoláink, óvodáink. Az enyedi lelkészképző intézetet Erdély legszebb szülötteként emlegették, de Kolozsvár Tündérország legellenállóbb, legimmunisabb gyermeke. Túlélt három impériumváltást, egyedüli protestáns tanintézetként megmenekült az államosítástól, kedvező széljárásban pedig úgy gyarapodott, hogy a nehéz időkre is maradtak erőtartalékai. Immunitását az alapító éleslátása, tanárainak felkészültsége, hite és hűsége, de legfőképp Isten védelmező karja biztosította. A megújult épület tiszta falai között ezért adunk ma hálát” – összegzett a püspök.
A beszédet követően Kató Béla püspök Kállay Dezső rektorral leleplezték Szász Domokos Gergely Zoltán szobrászművész által készített mellszobrát.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a reformáció hazánkban kifejtett hatásairól, ezek jelentőségéről beszélt. „A reformáció átalakította a világot, és átalakította Erdélyt is. Sőt, ennél többet tett” – jelentette ki, majd hozzátette: „számunkra, erdélyi magyarok számára Luther Márton tanai és a nyomukban keletkező kreatív káosz jelentősen hozzájárult az erdélyiség, a transzilván szellemiség születéséhez. És ez ma közös örökségünk. Az erdélyiség mint mentalitás, kritikai gondolkodás és kreativitás, onnan nézve a modernitás kezdete, az akkori uralkodó eszmékkel szemben fogant meg.” Az RMDSZ elnöke úgy véli, az erdélyi észjárás a reformáció korában kristályosodott ki, vált egyedivé, a maga korában egyenesen különlegessé. Elhangzott: keresztény gyökereink ápolása közös feladat, politikai vezetőink pedig ennek alapján harcolnak továbbra is a százéves gyulafehérvári ígéretek betartásáért, a magyar emberek jogaiért, közösségünk megmaradásáért.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ünnepi köszöntőjében feltette a kérdést: „van-e bennünk annyi erő, amennyit a következő 500 év megkövetel majd?” Válaszként kijelentette: mélyek és erősek azok a gyökerek, amelyek mindeddig – Mohács után, a száz évvel ezelőtti elszakadás után, de a kommunista diktatúra alatt is – megtartottak bennünket. „Ha 500 év történelmének súlya alatt is megálltunk egyenesen, akár a tölgy, akkor meg fogunk állni a következő 500 évben is” – szögezte le az államfő. Rámutatott: a magyarság fennmaradása a faluról falura járó protestáns prédikátoroknak, Európa, a nyugati világ fennmaradása pedig a reformátorok helytállásának is köszönhető. „A kereszténység olyan üllő, amelyen rengeteg kalapács elkopott már” – mondta Orbán Viktor, és hozzáfűzte: őriznünk és folytatnunk kell az öt évszázada fennálló szellemi-lelki-kulturális hagyományt, amelyet itt, Erdélyben, az európai vallásszabadság bölcsőjében a reformáció egyházai hoztak létre, emellett otthont kell itt teremtenünk a magyarok következő nemzedékének. „Mi, magyarok határokkal elválasztva és szétszaggatva is egy közös test tagjai vagyunk” – szögezte le a miniszterelnök, olyan jövőt tűzve ki célul, amelyben a magyar és román nemzet viszonya kiegyensúlyozott, és amelyben az erdélyi magyarok jogait is elismerik.
Az avatóünnepségen a teológiai intézet vegyeskara szolgált Benkőné Zonda Timea vezénylésével. A rendezvény zárásaként hivatalosan is megnyitották az Erdélyi Református Múzeum épületét, ahol egyháztörténeti kiállítást, valamint a Berde Mária és Berde Amál életét bemutató tárlatot tekinthették meg az érdeklődők. Erdély.ma
2017. október 5.
Erdély fővárosába látogatott Orbán Viktor
Kolozsváron ünnepelte a reformáció 500. évfordulóját Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Szászfenesen pedig jelenlétében avatták fel a Kolozs megyei község új református templomát.
Felemelő jelenségnek lehettünk részesei az 500 éves reformáció szombati ünnepségén Kolozsváron: a kincses városban ritkán hallható fúvószenére gyülekezett istentiszteletre több mint ötszáz lelkész és gondnok – híveik tömeges kíséretében. A háromszéki Réty fúvószenekara nemcsak élő példája egy erős székelyföldi hagyománynak, de évtizedek óta az egyik legharmonikusabban játszó erdélyi fúvószenekar. A felújított rétyi református templom idei ünnepségén részt vett Kató Béla református püspök, az ott játszó zenekar meghallgatása után rögtön meg is hívta őket kiszínezni a kolozsvári ünnepséget – újságolta az egyik fúvós. Bár a számos meghívott megtöltötte a Farkas utcai templomot, a híveket a kora reggeli hűvös idő sem riasztotta el, az istenháza előtti téren hamar megteltek a rögtönzött padsorok a kivetítő előtt. A buzgón éneklő fiatalok nyilvánvaló bizonyítékai annak, hogy a reformáció eszménye és egyháza nem kihalófélben lévő felekezet. Orbán Viktor miniszterelnök is énekeskönyvvel a kezében érkezett az ünnepi istentiszteletre: a kivetítő előtt várakozó polgárok tapssal és néhány éljenző felkiáltással köszöntötték.
A román operatőrök miatt azonban ezúttal sem zajlódhatott le botránymentesen a rendezvény: az esemény szervezőinek kérésére sorfalat álló teológusokat – köztük fiatal lányokat – is rángatott, illetve felnyomott a templom szomszédságában álló épület falára egy operatőr, hogy filmezhessen. Az egyetemisták hiába próbálták megértetni vele, hogy amíg a miniszterelnök és a meghívottak nem vonulnak ki a templomból, addig a civilek nem léphetik át a sorfalat, a férfi sértő jelzőkkel illette a teológusokat és egy kollégája segítségével erőszakosan kitört a sorból. A békés megoldás lehetőségét bizonyítja, hogy néhány perc múlva egy magyar tudósító érdeklődött az egyetemistáktól, pontosan hová szabad állnia, hol szabad filmeznie, mire a diákok eligazították, ő pedig gond nélkül elkészíthette a felvételeit.
Felemelt fejjel, lelkipásztori segítséggel
„Nemcsak értékmentők lehetünk, hanem újra értékteremtők is” – fogalmazott Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök az ökomenikus istentiszteleten, amelyen a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara szolgált. A püspök szavait alátámasztotta az érdeklődők egyre duzzadó létszáma, akik az Apafi Mihály Egyetemi Kollégium udvarára már szinte be sem fértek. A felújított Protestáns Teológiai Intézet udvarán zajló ünnepséget kivetítőn követő tömeg bizonyította: a tévhitek ellenére a ma emberének is szüksége van a lelkészeire. A teológia épülete már 122 éve a teológusképzés otthona, komoly felújítására pedig száz éve nem került sor. A létesítményt felújították, az ingatlan pedig Szász Domokos mellszobrával is gazdagodott: az 1838 és 1899 között élt erdélyi református püspöknek köszönheti minden romániai magyar protestáns a kolozsvári lelkészképző akadémia felépítését. „A magyar állam nem holmi revizionista álmokat támogat, hanem olyan kézzelfogható segítséget nyújt, amelynek köszönhetően megmaradhatunk, mert mi, erdélyi magyarok nem fogadjuk el másodrangúságunkat” – hangsúlyozta Kató Béla erdélyi református püspök. A rendezvény politikai vonatkozása azonban ennyiben ki is merült, az eseménynek ugyanis jól érezhetően egyetlen központi célja volt: emlékeztetni minden erdélyi magyart arra, hogy kisebbségünk fennmaradásának tekintetében mennyit köszönhetünk a vallásnál és egyháznál jóval többet jelentő reformációnak. Az ünnepi beszédek terén ismerték el és adtak hálát az egyházi vezetők az anyanyelven történő könyvnyomtatásért, az írni-olvasni tanulás lehetőségéért és vallásgyakorlásért, a szabadabb, nyitottabb, felvilágosultabb gondolkodásért. Orbán Viktor nehezen tudott megszólalni a megelőlegezett tapstól. Beszédében ugyanakkor Illyés Gyulát idézve hangsúlyozta, nem létezne ma ennyire erős magyarság a reformátor Kálvin János nélkül. „Mi magyarok szétszórva is egy test vagyunk, a beszorítottság évei után pedig következzen a nemzeti büszkeség és a felemelt fej, amelynek kialakításában fontos feladat vár a mostani és leendő lelkipásztorokra” – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök, majd kért még ötszáz évet a Kárpát-medencében, Erdélyben és Kolozsváron, amit keresztényként és magyarként bátran, büszkén leélhetünk. A kormányfő felhívta a teológusok figyelmét arra, hogy nemcsak megtisztelő, de komoly felelősséggel járó feladat is őrizniük és tovább adniuk azt a súlyos szellemi és kulturális hagyományt, ami az elmúlt 500 évben gyűlt össze. Ugyancsak szombaton nyitották meg az Erdélyi Református Múzeum tematikus kiállítását, amelynek egyik termében kreatívan századokra felosztva futhatunk végig a reformáció nagyobb erdélyi állomásain, egy másik teremben a két nagy erdélyi református központ, Marosvásárhely és Kolozsvár egyházi történetébe pillanthatunk bele, végül megismerhetjük azokat a nemesi családokat, akik sem anyagiakat, sem energiát nem kímélve áldoztak azért, hogy a 16. és 17. századokban Erdély-szerte számos protestáns gyülekezet alakuljon ki. A kiállítást többszáz éves úrvacsorai kelyhek és templomi textíliák gazdagítják, az emeleten az egyházkerület levéltára mellett Berde Mária író és testvére, Berde Amál festőművész életútját bemutató kiállítást rendeztek be.
Szászfenesi templomavató
Magyarország ma már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kolozsvár melletti Szászfenes református templomának avatóünnepségén. Az MTI tájékoztatása szerint a miniszterelnök a település református közösségének gyülekezetszervező, templomépítő munkáját méltatva kijelentette: „ahol van munka, ahol van akarat, tenni akarás és összefogás, ott a segítség sem marad el. (...) Büszkék vagyunk rá, hogy a magyar kormány támogathatta ennek a templomnak a befejezését.” Orbán megjegyezte: a templomépítéshez nyújtott segítség részben annak is köszönhető, hogy a Kárpát-medence magyarsága 2014-ben már együtt dönthetett „egy határokon átnyúló, minden magyar közösségért felelősséget vállaló nemzetpolitika” mellett. „Kérem, ne feledjék, jövőre megint eljön az idő, és megerősíthetjük ezt a szövetséget” – tette hozzá Orbán Viktor. „Nekünk magyaroknak akkor lesz jövőnk, akkor tudjuk megóvni közösségünket, épületeinket és szellemi örökségünket, ha összefogunk, akkor lesz jövőnk, ha növeljük az óvodák, iskolák számát, és minden magyar gyermek számára elérhetővé tesszük a magyar nyelvű oktatást. Akkor lesz jövőnk, ha megteremtjük annak feltételeit, hogy Önök a szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Itt élhessenek, itt dolgozzanak, itt alapíthassanak családot, és itt járhassanak a gyülekezetbe. És végül akkor lesz közös jövőnk, ha továbbra is együtt hozzuk meg a közös döntéseket” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor kijelentette, Európa nyugati fele nemtörődömségből vagy naivságból eltünteti vallási szimbólumait, és hátat fordít saját kultúrájának, észre sem véve, hogy ezzel saját jövőjét dobja el. „A mai templomavatónk túlmutat önmagán. Olyan, mint cseppben a tenger. A magyar ember élni akarásáról tesz tanúbizonyságot” – hangoztatta a magyar miniszterelnök.
Keresztelővel kezdődött az ünnepség
A templomavató istentisztelet keresztelővel kezdődött. A gyülekezet legújabb tagját Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke keresztelte meg. Prédikációjában Kató Béla erdélyi református püspök a bibliai menedékvárosok példáját idézve azt kívánta, legyen a templom menedék. Nekünk, erdélyi magyaroknak az intézményeink jelentik a menedékhelyet, ahol megőrizhetjük anyanyelvünket, kultúránkat” – fogalmazott a püspök. Megjegyezte, úgy építették fel a templomot, hogy mellette bölcsőde és óvoda kap majd helyet. Nemcsak a gyülekezet felnőtt tagjai menekülhetnek a templomba, hanem ide hozhatják gyermekeiket is. Orbán Viktor az avatási ünnepség után a templom előtt összegyűlt hívőket emlékeztette, hogy ők is szavazhatnak a magyar parlamenti választáson, és kérte a támogatásukat a jövő áprilisban esedékes megmérettetésen. „Én csak akkor tudok önöknek segíteni, ha önök is segítenek bennünket” – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor volt a díszvendége a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévnyitójának is. Magyarország miniszterelnöke beszédet mondott a nagyvárad-újvárosi református templomban tartott istentiszteletet követő ünnepségen, majd részt vett a PKE Sulyok István utcai új épületének felavatásán. A magyar állam által támogatott felsőoktatási intézmény tanévnyitóján beszédet mondott Pálfi József rektor, Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke, Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány vezetője és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. október 14.
Restaurálják a kolozsvári evangélikus-lutheránus templom külsejét
Az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR Nord-Vest) közvetítésével, az Európai Uniótól is származó pénzalapokból restaurálják a kolozsvári evangélikus lutheránus templom külsejét – tájékoztat Fehér Attila, a felekezet főtanácsosa.
„Két év kemény munka után pénteken aláírtuk a szerződést” – közli az egyházi vezető a Facebook-oldalán.
A Fehér Attila által leírtakból megtudjuk, hogy a pályázatot a RegioConsult iroda állította össze és nyújtotta be az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, a tervezéssel a Tektum és az Irod M iroda foglalkozott.
„Köszönöm a megelőlegezett bizalmat a kolozsvári egyházközség vezetőségének, Adorjáni Dezső Zoltán püspöknek, dr. Csutak Ibolya felügyelőnek és a presbitériumnak. Ugyanakkor mindazoknak is köszönet akik segítettek és megértéssel voltak irántam a projekt elkészítésének idősz Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)
2017. október 17.
Árpád-emlékmű Brassóban
A Történelmi Vitézi Rend (TVR) erdélyi törzsszéke szervezésében vasárnap délelőtt nagyszabású ünnepséget tartottak Brassóban: az evangélikus-lutheránus templom udvarán újra felállították a millenniumi ünnepségek alkalmával a Cenken elhelyezett Árpád-kori vitéz sok szenvedést és vándorlást megért szobrának fejét. Az ünnepségen részt vett a TVR székelyföldi állományának több mint száz tagja, a brassói evangélikus egyházközösség nagyszámú képviselője, valamint az Erdélyi Kárpát-Egyesület, a Keresztény Demokrata Mozgalom, az Erdővidéki Székely Tanács és a Kaláka Kör képviselői is jelen voltak. Az ünnepség az evangélikus-lutheránus templomban tartott istentisztelettel kezdődött, a résztvevőket Zelenák József püspökhelyettes, a brassói egyházmegye esperese köszöntötte, Isten igéjét Adorjáni Dezső Zoltán püspök hirdette, szolgált Zelenák József püspökhelyettes, valamint Koszta István és Koszta Enikő evangélikus lelkész. Igehirdetésükben a lelkészek az együvé tartozás, a helytállás és a közösségért való cselekvés fontosságát hangsúlyozták. Adorjáni Dezső Zoltán püspök az eredeti Árpád-kori vitéz szobra bronzmásolatának elkészítését kezdeményezte, és személyesen fel is ajánlott ezer lejt az evangélikus templom udvarán 2019-ben felállítandó szoborra. Ugyanakkor azt is javasolta, hogy a Szent Mihály-napot követő első vasárnap legyen ezentúl a „hazatérők ünnepe” a brassói evangélikus egyházközségben. Az egyházfő ilyen hazatérőnek nevezte a honfoglalás kori harcos szobrának megérkezését is a templom udvarára, ahonnan korábbi „lakóhelyére”, a Cenkre lát. Az emlékjelet Adorjáni Dezső Zoltán püspök és vitéz Lázár Elemér, a TVR főkapitány-helyettese leplezte le, ezt a püspöki áldás követte, majd a tatrangi boricások járták el évszázados, világszerte híres táncukat. Jani András Borcsa Mihály Egy hétfalusi csángó fiú Árpád szobránál, v. Bartha Imre pedig Wass Albert Üzenet haza című versét adta elő, és fellépett az egyházi énekkar.
Szente Lajos építész, az Erdélyi Kelemen Lajos Közművelődési Egyesület brassói fiókjának elnöke a szobor kiszabadításának a történetét ismertette. „Az emlékmű épen maradt darabjára Orosz József nyugalmazott vegyészmérnök, közgazdász, az Erdélyi Kárpát-Egyesület alelnöke talált rá 2002-ben a történelmi múzeum pincéjében. A múzeum igazgatója beleegyezett, hogy a fejrészt kiadják és egy megfelelő, biztonságos helyen tegyék láthatóvá. A szoboralak megmaradt darabjának kiváltását az Erdélyi Kelemen Lajos Közművelődési Egyesület nevében intéztem, így került mostani helyére. A darabok egy részét a lakosság széthordta, a nagyobbak – így a szoborfej is – a Brassói Történelmi Múzeum tulajdonába kerültek, ahol közel kilenc évtizedig a pincében őrizték” – mondta el az emlékezőknek Szente Lajos. V. Máthé Lóránt Pál törzskapitány beszédét követően v. Ambrus Ágnes, a TVR kézdiszéki állományának kapitánya szólt az egybegyűltekhez. „Meggyőződésem, hogy a most itt kialakított emlékhely a továbbiakban segít megélni vallásos hitünket, erősíti közösségi tudatunkat, etikai értékrendünket. Az emlékmű most nem emelkedik ki monumentálisan a környezetből, mint egykor, de belesimulva abba, szerényen hirdeti, hogy még megvagyunk, élünk, akarunk, teszünk és küzdünk identitásunk megőrzéséért” – hangsúlyozta a TVR kézdiszéki állományának kapitánya. V. Lázár Elemér köszönetet mondott az emlékjel készítőinek, az evangélikus egyház képviselőinek és azoknak a rendtársaknak, akik részt vállaltak a szoborfej nyilvános térben való elhelyezéséért folytatott munkában. Az avatóünnepség az emlékjel megkoszorúzásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Az emlékező rendezvény az evangélikus egyház hivatalában szervezett kiállítással folytatódott, ahol Kovács Lehel István, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke az Árpád-szobor történetéről állított össze anyagot és tartott előadást.
„A 18 méter magas oszlopon álló, 3,5 méter magas, honfoglalás kori harcost ábrázoló alkotás – egyik kezében karddal, másikban Magyarország címerével – Árpád-szobor néven vonult be a köztudatba. Ezelőtt 120 évvel, 1896-ban, Magyarország ezeréves fennállásának ünnepére határozta el a törvényhozás, hogy a mai Hősök terére, az Andrássy út végén emlékműcsoportot készíttet, ezenkívül az ország hét pontján – Pusztaszeren, Pannonhalmán, Dévényben (Szlovákia), a Zobor-hegyen (Szlovákia), Munkácson (Ukrajna), Zimonyban (Belgrád közelében) és a brassói Cenk-tetőn – ezredéves emlékoszlopot állíttat. A Berczik Gyula tervei alapján, Jankovich Gyula szobrász által alkotott műemléket 1896. október 18-án avatták fel a Cenken. Az emlékmű talapzatát 1913. szeptember 27-én a besszarábiai Ilie Cătărău és Eliad Cotofan dinamittal felrobbantotta, majd 1914. december 30-án a Brassó felett dúló vihar ledöntötte az Árpád-szobrot, s az darabokra tört, a talapzat maradványai azonban máig láthatóak” – ismertette az elnök a résztvevőkkel az egykor a Cenken álló emlékmű történetét. A nem mindennapi esemény a Szent Imre Házban bajtársi ebéddel ért véget. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. december 11.
Kató Béla: Akkor lehetünk erősek, ha összefogunk
Befejeződtek Kolozsváron a reformáció jubileumi rendezvényei
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök a Krisztusban való egységet, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke pedig a keresztyén emberek és a közösségek közötti közeledés fontosságát hangsúlyozta szombat este a kolozsvári belvárosi evangélikus templomban megtartott ünnepi rendezvényen, amellyel befejeződtek Kolozsváron a reformáció 500. évfordulójával kapcsolatos események. A több mint két órán át tartó ünnepségen a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Járosi Andor-díjjal tüntette ki Kató Béla püspököt és Gerhard Ulrich németországi evangélikus püspököt, a világi személyeknek járó Reményik Sándor-díjat a barcaújfalusi alpolgármester és egyházi gondnok, Pál Gyula kapta. Magyar Levente miniszterhelyettes, magyar parlamenti államtitkár a nemzet megmaradásáról, míg Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke a reformáció 500. évfordulóját megünneplő események eredményéről beszélt.
A legnagyobb csoda, hogy 500 év után is együtt vagyunk
– Sokfélék vagyunk, de összeköt minket Krisztus, ez pedig szétszakíthatatlan kötelék számunkra. Ezen a kontinensen azoké a jövő, akik a hit, remény és szeretet jegyében élnek. Hitünk közügy, amelynek központjában a kereszt áll. Kemény, megpróbáló időket élünk, manipulált korszakban, amikor a biztos alternatíva a kereszt útja lehet. Éljük meg tehát hitünket hitelesen és bátran, erről szóltak a reformáció 500. évfordulójával kapcsolatos rendezvények is – köszöntötte az egybegyűlteket Adorjáni Dezső Zsoltán evangélikus-lutheránus püspök.
– Az elmúlt ötszáz év tapasztalata az, hogy mi, keresztyének sokszor bántottuk meg egymást. Sok erős falat építettünk egymás közé, ám ezek a falak Jézus Krisztusban omlanak le, és az ő szeretetében tűnnek el az emberek közti különbségek. Aki Jézus Krisztust követi, annak úgy kell cselekednie, ahogy Jézus tette. Akkor lehetünk erősek, ha összefogunk. Kisebbségi sorsban, kisebbségi egyházként ezt meg kell tanulnunk. Ugyanakkor meg kell őriznünk saját hitünket – hirdette Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke. Szemerei János, a magyarországi Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke kifejtette: a legnagyobb csoda az, hogy 500 év után is együtt vagyunk.
A történelmi magyar egyházak közötti keresztyén kapcsolatok ápolásáért, a nemzeti kisebbség helyes vezetéséért a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Járosi Andor-díjat adományozott Kató Béla református püspöknek. – Minden elismerés megerősítést jelent. Az evangélikus egyháztól elfogadhatom ezt a kitüntetést, mert biztos nem fogják visszavonni – ezekkel a szavakkal vette át a díjat Kató Béla, akit Fehér Attila evangélikus egyházi főtanácsos laudált.
– Ez a díj bátorítás, hogy tovább harcoljak a hitért – mondta a másik Járosi Andor-díjazott, Gerhard Ulrich, az Észak-Németországi Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, majd az egyházi ökuménia fontosságáról és a jövőbeli egységről értekezett. A német püspököt Koszta István, a Brassói Evangélikus Egyházmegye lelkésze laudálta.
Pál Gyulát, a barcaújfalusi egyházközség presbiterét és gondnokát Reményik Sándor-díjjal tüntették ki, laudált Zelenák József esperes. A mérnök-vállalkozó díjazott arról biztosította a jelenlevőket, hogy a továbbiakban is szívvel-lélekkel egyháza mellett lesz. Ezt követően Adorjáni Dezső Zoltán és a németországi evangélikus egyház jelenlevő képviselői partnerségi egyezményt írtak alá.
Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közösség nem adja fel
– A ránk szabott feladatokat el kell végeznünk még akkor is, ha a körülményeink nem mindig kedvezőek. Mi keresztyén alapokon állunk. Sokkal több az, ami a keresztyéneket összeköti, semmint, ami szétválasztja. A keresztyénség ma is nemzetmegtartó erő. Nekünk ma nem fegyverrel, hanem békével kell védekeznünk. A hit harcát mindenkinek meg kell harcolnia. Megmaradtunk, megtartottunk keresztyénnek, magyarnak, folytathatjuk tehát küzdelmeinket – osztotta meg gondolatait a magyar kormány nevében Magyar Levente miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár.
– A reformáció évének végéhez közeledve fel kell mérnünk: mivel maradtunk? Mit hozott számunkra ez az év? Ezelőtt több száz évvel Erdély jól vizsgázott. A tordai országgyűlés határozata példamutató volt. Elődeink bölcs döntése olyan örökség, amely megtart minket a régi és az új problémák közepette is. Az örökség jó gazdái maradtunk, ez pedig közösségünket lelkiekben erősebbé tetté. Szükségünk is van erre, hiszen az ezelőtt közel száz évvel hangoztatott ígéretek nem teljesültek. Megtanulhattuk: a jogot nem elég kivívni, hanem harcolnunk kell ezekért, és élni kell ezekkel. Közel száz éve tudjuk: a szülőföldünkön való megmaradásunkért meg kell küzdenünk. Szükségünk van még polgári öntudatra, kritikai szemléletre. Az erdélyi magyar közösség hosszú életének titka, hogy soha nem adta fel anyanyelvét, kultúráját, vallását – mondta az est utolsó szónoka, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Az ünnepi eseményen közreműködött Horváth Zoltán orgonaművész, a Mátka énekegyüttes, a Borica néptáncegyüttes, a Fonte de Gioia barokkzene együttes (Amalia Goje – csembaló, Dénes Anna Júlia, Dénes Csongor – hegedű, Gebe-Fügi Renáta – ének, Csata István – viola da gamba).
A reformáció jubileumi évének zárórendezvénye pénteken délután kezdődött a Borica néptáncegyüttes és a Mátka énekegyüttes főtéri fellépésével. Ugyanaznap a Járosi Andor Kulturális Műhely kerekasztal-beszélgetésén A reformáció 500 éves jubileumának aktualitásai és jövője Európában címmel tartottak kerekasztal-megbeszélést. Szombaton 12 almafát ültettek el az Evangélikus Püspökség udvarán, és Reformáció és szabadság címmel német nyelvű pódiumbeszélgetés zajlott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Német Tanulmányok Intézetében. December 10-én, vasárnap ünnepi istentisztelet volt a lutheránus templomban. A programsorozatot adventi vásár és sokadalom zárta az Evangélikus Püspökség udvarán. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)