Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dézsi Attila
78 tétel
2004. október 4.
Hunyad megyében az RMDSZ okt. 2-án tartotta belső választását. Déván a 15 helyi szervezet 113 küldötte vett részt. 104 szavazattal a vajdahunyadi Winkler Gyula képviselő bizonyult a legnépszerűbb Hunyad megyei RMDSZ-es politikusnak, aki a képviselőházi lista első helyét választottak. Szőts Lajos, a dévai szervezet jelöltje a képviselőházi lista második helyére került. A petrozsényi Babóczi Imre került a szenátori lista első helyére, a lupényi Dézsi Attila pedig a másodikra. /Chirmiciu András: Belső választások a Hunyad megyei RMDSZ-ben. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 4./
2004. október 13.
Az okt. 10-én lezajlott előválasztásokkal lezárul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség őszi előválasztás-sorozata. A következő jelöltlisták alakultak ki: Arad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Király András, Horváth Levente, Nagy István. Szenátorjelöltek: Cziszter Kálmán, Bölöni György Beszterce-Naszód megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kocsis András, Toók Katalin, Szilágyi János. Szenátorjelölt: Koszorús Zoltán Bihar megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Lakatos Péter, Sóki Béla, Székely Ervin, Dérer Ferenc, Bradács Alíz, Sarkady Zsolt, Póti Csaba. Szenátorjelöltek: Pete István, Szentmiklósi Zoltán Brassó megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Kovács Attila, Kovács Csaba, Nádudvary György, Aranyosi István. Szenátorjelöltek: Szente László, Magdó János, Nedeczky László Bukarest, küldöttgyűlés, 2004. október 8. Képviselőjelöltek: Dr. Cihó Miron, Máté Csaba. Szenátorjelöltek: Dr. Kövér György, Kováts László Hargita megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Verestóy Attila, Sógor Csaba, Dézsi Zoltán, Borbáth István, Zsombori Vilmos. Képviselőjelöltek: Kelemen Hunor, Antal István, Garda Dezső, Asztalos Ferenc, Korodi Attila, Melles Előd, Sebestyén Csaba Hunyad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Winkler Gyula, Szőts Lajos. Szenátorjelöltek: Babóczi Imre, Dézsi Attila Kolozs megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Eckstein-Kovács Péter, Szedilek Lenke, Bethlendi István, Váncsa Áron Pál. Képviselőjelöltek: Kónya-Hamar Sándor, Máté András Levente, Mátis Jenő, Vekov Károly, Kovács Péter Kovászna megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: Antal Árpád András, Tamás Sándor, Márton Árpád, ifj. Olosz Gergely, Haszmann Péter Pál, Dimény János. Szenátorjelöltek: Puskás Bálint Zoltán, Németh Csaba, Szabó Ilona, Papp Attila, Török Béla. Maros megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kerekes Károly, Borbély László, Kelemen Atilla, Benedek Imre, Jakab István, Makkai Gergely. Szenátorjelöltek: Markó Béla, Frunda György, Szakács János Máramaros megye: Történelmi Máramaros: küldöttgyűlés, 2004. október 8., Nagybánya terület, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: dr. Bónis István (Nagybánya terület), Béres Ildikó (Történelmi Máramaros), Böndi Gyöngyike (Nagybánya terület). Szenátorjelöltek: Várady László (Történelmi Máramaros), Kádár Miklós (Nagybánya terület) Szatmár megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Varga Attila, Erdei Dolóczki István, Vizsnyai Csaba, Kereskényi Gábor, Antal István, Tóga István, Seres Ferenc, Reha Endre. Szenátorjelöltek: Szabó Károly, Kereskényi Sándor, Günthner Tibor, Kabai István, Juhász Zsolt Szeben megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Jakab Elek, Bándi István. Szenátorjelöltek: Benedek Zakariás, Balázs Béla Attila Temes megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9 Képviselőjelöltek: Toró T. Tibor, Marossy Zoltán. Szenátorjelölt: Bodó Barna A 2000-es választások nyomán az RMDSZ-t 26 képviselő és 12 szenátor képviseli a törvényhozásban. /Az RMDSZ véglegesítette jelöltlistáját. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./
2005. április 25.
Megbeszélésre hívta a lupényi pedagógusokat Dézsi Attila, Hunyad megyei prefektúrai főtitkár, az RMDSZ lupényi szervezetének volt elnöke. Felvázolta, hogy Lupényban önálló, színvonalas magyar tanintézmény kialakítása a cél. Elsősorban a tagozatként, két épületben működő magyar tannyelvű osztályokat kell összeköltöztetni az 1-es számú Iskolához tartozó felújított B épületbe. Az iskolai felszerelést pályázatok, illetve egyházi támogatás útján próbálják beszerezni. Az állami iskolaként működő intézménynek egy leendő civil szervezet biztosít majd hátteret. /Farkas Éva: Jövőteremtés Lupényban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 25./
2005. október 1.
Ellentétes folyamatok zajlanak a dévai és lupényi magyar oktatásban. Déván, a megyeszékhelyen a gyermeklétszám nem jelent különösebb gondot, inkább a félkész épület okoz fejfájást, addig Lupényban a magyar tagozat a város legjobb iskolaépületébe költözött, gyermekhiány miatt azonban osztályösszevonásra került sor. Petrillán és Vulkánban gyermekhiány miatt már évekkel ezelőtt összevonták az elemi osztályokat, Urikányban és Petrozsényban pedig jóformán meg is szűnt a magyar oktatás, Lupényban külön osztályban indult. A válság mégsem kerülte el a bányavidék legéletképesebb magyarságú városát sem. A prefektúrai főtitkárrá előléptetett Dézsi Attila korábbi RMDSZ-es tanácsos segítségével sikerült elintézni, hogy a több tanintézményben szétszórt magyar tagozat és óvoda a városháza tőszomszédságában nemrég teljesen felújított épületbe kerüljön. Varga Károly, a dévai iskolát létesítő Geszthy Ferenc Társaság vezetője iskolabuszt ígért a lupényiaknak. Azonban Lupényban végül első osztályba csak 5 gyereket írattak, így a 4 másodikossal, 10 harmadikossal és 12 negyedikessel együtt csak 31-en vannak. Az összevont osztályok pedig tovább riasztanak el egyes szülőket a magyar iskolától. – Az a legnagyobb baj, hogy a magyarság nem érzi magáénak az iskolát, véli Farkas Éva tanárnő. /Chirmiciu András: Felemás lupényi magyar iskola. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 1./
2006. január 6.
Öt új névvel bővül a magyar alprefektusok nyolcas listája. A törvény januártól hatályos előírásai alapján lehetőség nyílik arra, hogy a prefektúrák eddigi főtitkárai, sikeres versenyvizsga esetén, alprefektusként folytassák munkájukat. Hargita megyének január 5-től két magyar alprefektusa van, Dézsi Zoltán mellett, az eddig főjegyzőként tevékenykedett Romfeld Mária Magdolna. Ő kilenc éve a prefektúra munkatársa. Január 5-től Fehér megyének is magyar alprefektusa van. A tisztséget betöltő 33 éves jogász, Ladányi Árpád prefektúrán kívüli ember. 2000–2004 között Nagyenyeden volt városi tanácsos, majd egy gyulafehérvári biztosító társaságnál dolgozott. Dézsi Attila, Hunyad megye új alprefektusa eddigi tevékenységét szeretné folytatni. Máramaros megyének nemcsak magyar prefektusa, de Gönczi István személyében új magyar alprefektusa is. Várhatóan Bihar megye élére is magyar alprefektus kerül, Tódor Albert, a kormánybiztosi hivatal eddigi főtitkára személyében. Előbb el kell végeznie a közigazgatási tanfolyamot, amire a hónap folyamán lehetőség is nyílik, utána kapja meg a hivatalos kinevezést. Tódor Albert, aki 2005 januárja óta tölti be a Bihar megyei prefektúra főtitkári tisztségét, 1992 és 2004 között Nagyszalonta város polgármestere volt. Az eddig is magyar alprefektusként tevékenykedő tisztségviselőket megerősítették pozíciójukban. Az újak mellett a régiek – Burkhardt Árpád (Maros), Dézsi Zoltán (Hargita), Horváth Levente (Arad), Marossy Zoltán (Temes), Riedl Rudolf (Szatmár), Seres Péter (Krassó-Szörény), Szakál András (Brassó) és Végh Sándor (Szilágy) immár közhivatalnokokként dolgoznak tovább. /Magyar alprefektusokat hozott 2006. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./
2006. március 11.
2004-ben több Hunyad megyei településen az RMDSZ-es tanácsosok száma felére csökkent az előző ciklushoz képest, a szövetség a megyei tanácsból is kiszorult. Lupényban viszont sikerült visszahódítani a tanácsosi helyet, sőt csupán 29 szavazat hiányzott a második helyhez, a bányavidéki város magyarságának összefogása a megye legjelentősebb növekedését érte el. Mára azonban a lupényi RMDSZ az egyetlen tanácsosi tisztséget is elvesztette. Tavaly márciusban megürült a tanácsosi hely: Dézsi Attila lupényi RMDSZ-elnök Dévára került, előbb főtitkári, később alprefektusi tisztségbe. A választási lista második helyén dr. Csontos József szerepelt, akit a megyei RMDSZ vezetősége nem kedvelt. A Hunyad megyei prefektúra – amelynek jogi oldaláért Dézsi Attila felelős – beperelte a lupényi tanács jóváhagyó határozatait, mivel 2002 óta dr. Csontos József személyi igazolványában állandó lakhelyként Marosvásárhely szerepel. Ezután dr. Csontos József három hét alatt kicserélte a személyi igazolványát lupényira, mondta el Dézsi. Dr. Csontos József szerint azonban mindez ürügy, hogy eltávolítsák tanácsosi tisztségéből. Közismert ugyanis, hogy több mint 20 éve Lupényban él, sőt, a lupényi kórház igazgatója és Hunyad megyei tanácsos is volt. A 2002-ben csináltatott marosvásárhelyi személyi igazolvány ellenére ő továbbra is lupényi lakos maradt. A lakhely feszegetése mögött az RMDSZ megyei vezetőségének vele szembeni ellenszenvét látja. Közben, több mint fél évig a tanácsosi hely betöltetlen maradt. Vagyis a lupényi magyarságnak valamilyen gondjával egyszerűen nem volt kihez fordulnia. Végül bírósági döntéssel idén januárban dr. Csontos József ismét elfoglalhatta tanácsosi tisztségét. Még aznap kilépett az RMDSZ-ből, s függetlenként vesz részt a tanács ülésein. Döntését azzal magyarázta, hogy az RMDSZ megvonta tőle a politikai támogatást. Az RMDSZ nem hagyja annyiban a dolgot: februárban Winkler Gyula megyei RMDSZ elnök levélben felszólította dr. Csontost, hogy mondjon le tanácsosi tisztségéről, mert a tanácsosi tisztséget az RMDSZ szerezte meg. Csontos nem mond le. /Chirmiciu András: Elveszett RMDSZ-es tanácsosi hely Lupényban. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./
2006. április 7.
Magyarországon választások lesznek. Kinek drukkol vasárnap? – kérdezték a lap munkatársai. Király András aradi képviselő, a megyei RMDSZ elnöke a magyar népnek drukkol, személyes szimpátiáitól parlamenti képviselőként nem nyilatkozhat. Az 1990-es rendszerváltás után mindegyik magyar kormány a saját programjának megfelelően próbált segíteni. Bodó Barna, a temesvári Szórvány Alapítvány és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke szerint az anyaországi támogatás a kisebbségi közösség esetében roppant érzékeny kérdés. Az a jó, ha a támogatáspolitika világos és egyértelmű. Az utóbbi időben a határon túlra irányuló budapesti támogatáspolitika megbicsaklott. Winkler Gyula megbízott kereskedelmi miniszter, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke: Az RMDSZ-nek továbbra is függetlenül kell politizálnia. – Az anyaországi politikai elit még mindig képtelen közös nevezőre jutni a határon túli magyarsághoz fűződő viszonyban. Túsz Ferenc aradi tanácsos Orbán Viktornak drukkol. Szerinte az erdélyi magyarság kilencven százaléka Orbánnak és a Fidesz győzelmének szurkol. Halász Ferenc a Temes Megyei RMDSZ elnöke: A Fidesz kormányzása alatt a megígért segítségnyújtás biztos volt, lehetett előre tervezni. A szocialista érában viszont mindez bizonytalanná vált, az előre megígért támogatásokban sem lehetett bízni. A legnagyobb érvágást a Bartók Alapítvány számára az Apáczai Közalapítvány oktatási támogatásának a megszűntetése jelentette, és ez a veszteség az Arad, Hunyad és más erdélyi megyékben működő szórványközpontokat érintette. Horváth Zoltán, vajdahunyadi RMDSZ-tanácsos: Kedvence az MDF. Ha nem a Fidesz nyer, katasztrófa lenne az anyaországnak és az erdélyi magyarságnak is. Cziszter Kálmán aradi tanácsos: bárki kerül hatalomra, érdemben foglalkozzon a határon túli magyarság problémáival. Dézsi Attila, Hunyad megye alprefektusa: azokat az erőket pártolja, amelyek képesek nemzeti programot kidolgozni. Az erdélyi magyarság számára azoknak a győzelme lenne kedvezőbb, amelyek fokozzák a határon túli nemzetrészeknek nyújtandó támogatást. /Választások Magyarországon. Kinek drukkol vasárnap? = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 7./
2006. szeptember 28.
Sikeres nyarat tudhat maga mögött a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum néptánccsoportja, a bánffyhunyadi Suhanc együttessel karöltve. A fiatal táncosok külföldön vendégszerepeltek. A két néptánccsoport együttesen kapott meghívást a szlovákiai Kolon községben megrendezett, július 7–9. között zajló találkozóra és nemzetközi fesztiválra. A második vendégszereplésük a magyarországi Maroslelén, a II. Kaláka tábor keretében történt július 9–16. között. A Bánffyhunyadi Általános Iskolában 1999-ben kezdődött el a néptánc oktatása. A Báthory István Elméleti Líceum néptánccsoportja öt éve alakult. /Dézsi Attila XI. osztályos diák: Bánffyhunyadi és báthorys néptánccsoportok sikerei. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./
2007. január 6.
Az RMDSZ 2006 végén is kiosztotta a szülőföld visszaszerzésében eredményesen tevékenykedőknek járó Ezüstfenyő-díjat. A 23 kitüntetett egyike Dézsi Attila, Hunyad megye alprefektusa, aki jó néhány éve, előbb jogtanácsosként, lupényi RMDSZ-elnökként, az utóbbi két évben pedig alprefektusként igyekezett segíteni a visszaszerzést. Dézsi Attila megérezte, nem feltétlenül a visszaigényelt ingatlanok, telkek anyagi értéke volt fontos, a legtöbben lelkileg kötődtek ezekhez. Sokan úgy kezdték a tanácskérést, hogy édesapám földje, nagyapám háza. Ezek az emberek kötődnek a gyökerekhez. Hunyad megyében a visszaszolgáltatás 96%-ban megtörtént. Csak 2006-ban ezernél több fellebbezést kellett kivizsgálniuk. Volt, hogy Dézsi napi 10 órát olvasta a reklamációkat. Dézsi számítása szerint a megye összterületének közel egynegyedét magyar egyházak, intézmények és magánszemélyek kapták vissza. /Gáspár-Barra Réka: A történelem jóváteszi hibáit. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 6./
2007. május 15.
Lupény református templomában az anyák napjának ünnepségen a Zsil-völgyi szórványmagyarság sorsáról is szó volt. A végvárakban az anyanyelvet úgy kell megvédeni, ahogy az édesanya védi gyermekeit. Bármilyen nehézségek közepette ki kell állni mellette, soha sem szabad feladni, fogalmazta meg üzenetét Gáll Sándor lelkész. Az egyház és iskola együtt dolgoznak a szórványmagyarság és az anyanyelv megőrzéséért. Dézsi Attila lupényi eredetű alprefektus elmondta, új magyar óvoda építése szerepel a tervek között, megvalósításként pedig a szomszédos Vulkán általános iskolája Lupényba való átköltözését említette. A tanügyminiszterrel folytatott tárgyalások nyomán ingyenes ingázást sikerült biztosítani a vulkáni gyerekeknek. /(Ch. A.): Az anya(nyelv) és (szórvány)gyereke. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 15./
2008. április 11.
A lap munkatársai számba vették, hogy kik az RMDSZ rangsoroló küldöttgyűléseinek vesztesei és nyertesei. Arad megyében a polgármester-jelöléseknél nem hoztak meglepetést küldöttgyűlések. Arad tanácsos-jelöltjeinél viszont egyetlen jelenlegi önkormányzati tanácsos sem került befutó helyre, így Cziszter Kálmán, Nagy Gizella és Túsz Ferenc nem folytatja a megkezdett munkát, hacsak időközben, felfele buktatással nem fogynak el majd az előttük lévők. Búza Gábor meglepetésre mindössze az ötödik helyet szerezte meg, nagyon fáj neki ez az eredmény, mondta a megyei alelnök. Nagy Istvánnak sem a pécskai, sem az Arad megyei önkormányzati listán nem sikerült helyezést elérnie. Nagyenyeden a tanácsosi listán maradt a régi gárda. Hunyad megyében a magyarság politikai súlya nagyobb, mint a helyi tanácsosok száma, ez Winkler Gyulának, az RMDSZ megyei elnökének, illetve Dézsi Attila alprefektusnak köszönhető. A magyarság Hunyad megye lakosságának 4,8%-át teszi ki, az 5%-os küszöb elérése nehéz feladatnak ígérkezik. Az RMDSZ saját jelöltet állít a tanácselnöki tisztség egyéni versenyében Borbély Károly távközlési miniszter személyében. Temes megyében 2004-ben négy-négy polgármesteri és alpolgármesteri tisztséget szerzett az RMDSZ, emellett 43 helyi tanácsosi mandátumot, Zsombolyán és Újszentesen abszolút többséget. Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei elnöke megyei tanácselnökjelöltként indul. Főtanfelügyelő-helyettesként a megye szinte valamennyi településén megfordult, segített a tanintézmények felújításában. /Irházi János, Szakács Bálint, Chirmiciu András, Pataky Lehel Zsolt: Régi-új arcok az RMDSZ-listákon. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 11./
2008. szeptember 12.
Végéhez közeledik a restituciós törvény végrehajtása Hunyad megyében. A napokban sikerült véglegesíteni az Ócskay család birtokainak visszaszolgáltatását. Emellett jelentős ingatlanok kerültek vissza a régi nagynevű magyar családokhoz. Dézsi Attila alprefektus négyéves mandátumának végéhez közeledve úgy érzi mindent visszaadtak, ami adható volt. Hunyad megye már jó ideje a listavezetők közt szerepel a visszaszolgáltatási arányok kapcsán. Több régi magyar család is visszakapta birtokát, a legjelentősebb területet a Kendeffy család kapta vissza a Retyezátban és környékén, az Ócskay család pedig 667 hektár erdőt és 1396 hektár mezőgazdasági területet. Visszakapta birtokait a Szente, a Kerestényi és még számtalan magyar nemesi család leszármazottja. A Kendeffyek peres úton kapták vissza kastélyukat, az Ócskay család még most is pereskedik a piskii kastélyért, a többiek viszont visszakapták épületeiket vagy kártérítést kaptak érte. Az egyetlen komolyabb ingatlan, ami nem került vissza régi tulajdonosához, az a naláci kastély, amelyet senki nem igényelt. Hasonló a helyzet az Andrássy család birtokaival, ők sem kérték vissza. Az egyházi földeket szinte teljesen visszaadták, a legnagyobb területet a Hátszegi medencében a református egyháznak. Az épületek közül még folyamatban van két ingatlan visszaszolgáltatása: a petrozsényi és kaláni iskola. Még egy peres ügy van, a vajdahunyadi római katolikus egyház épülete. /Gáspár-Barra Réka: Restitúció Hunyadban. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 12./
2009. május 6.
Több mint száz kormányzati felügyelői tisztséget hozott létre a Boc-kormány annak érdekében, hogy a törvény által védett volt prefektusokat és alprefektusokat mellékvágányra helyezze és az általuk betöltött tisztségeket saját embereinek ossza szét. A volt kormánybiztosok rangjukon és tudásukon aluli beosztásba kerültek, ennek ellenére változatlanul megkapják a mintegy ötezer lejes fizetést. Ígérték ugyan, hogy lehetőleg helyben vagy a közelben kapnak kormányzati felügyelői állást, ennek ellenére a nemrég leváltott két szatmári alprefektust, Gáti Istvánt és Octavian Lazint Vrancea megyébe helyezték. Utóbbi családi okokra hivatkozva azonnal visszautasította kinevezését. Romfeld Mária-Magdolna volt Hargita megyei alprefektus egyelőre a megyében van, áthelyezték a Környezetvédelmi Ügynökséghez. Györke Zoltán volt Kolozs megyei alprefektus arra kapott megbízást, hogy a megye polgármesteri hivatalait ellenőrizze: mennyire tartják be a sürgősségi helyzetekkel kapcsolatos jogszabályokat. Marosi Zoltán Temes megyei, illetve Dézsi Attila Hunyad megyei volt alprefektusok Székelyföldre kerültek. /Zabhegyezők hada közpénzen. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./
2009. május 8.
Végéhez közeledik a tisztségeken való osztozkodás Hunyad megyében. A PD-L közzétette a kinevezésre váró új főtanfelügyelő-helyettes, Alexandru Lautaru nevét is. Máté Márta, még tisztségben lévő főtanfelügyelő-helyettes egyelőre nem kapott semmiféle értesítést leváltásáról. Dézsi Attila volt alprefektus a napokban kapta meg új kinevezését a kormányzati felügyelőként Kovászna megyébe. Széll Lőrincet már leváltották a megyei ifjúsági igazgatóság éléről, az intézmény aligazgatói állásába, ahová azonban csak másfél hónapra szólt a kinevezése. Most készül Bukarestbe, versenyvizsgára. Szintén az intézmény kereti között maradt egyelőre Cumpanasu Katalin, a megyei egészségbiztosító volt aligazgatója. Borbély Márton, a mezőgazdasági tanácsadói hivatal igazgatója és Babóczi Imre, a munkaerő-foglalkoztató ügynökség aligazgatója áthelyezési ajánlat nélkül kapták meg a felmondásukat. Burján Gergely, a megyei vízgazdálkodó hivatal igazgatója egyelőre nem kapott hivatalos értesítést leváltásáról és úgy néz ki megúszta a személycserét a vajdahunyadi kórház magyar igazgatója, Bende Barna is. /Gáspár-Barra Réka: Ritkul az RMDSZ Hunyadban. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 8./
2009. május 11.
Akárcsak a többi leváltott alprefektusnak, Dézsi Attilának is kormányfelügyelői tisztséget ajánlottak fel, de nem Hunyad megyében, hanem Székelyföldön, Kovászna megyében. A napokban a magas rangú állami tisztviselők kategóriába tartozott leváltott prefektusok és alprefektusok Bukarestbe utaznak, ahol a kormány képviselőivel tárgyalnak a kormányfelügyelői tisztség konkrét teendőiről. Ettől függ, hogy a képzettség szerint jogász, lupényi származású Dézsi Attila Hunyad, vagy Kovászna megyében folytatja. /Chirmiciu András: Dézsi vacillál. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 11./
2009. június 16.
A szombathelyi képtárban ünnepélyes keretek között bontották ki a Hunyadi János nándorfehérvári bevonulását ábrázoló monumentális festményt, amely hosszas viszontagságok után kerül végre restaurálásra – számolt be Dézsi Attila, volt Hunyad megyei alprefektus, aki igyekezett mindent megmozgatni annak érdekében, hogy a Vajdahunyadon őrzött alkotás restaurálás véget kijuthasson Szombathelyre. A Hunyadi-festményt 1896-ban készítette Pataki Lajos, a magyar történelem jeles alakjait festve meg a hatalmas vásznon. A festményt eredetileg a vajdahunyadi vár lovagtermében állították ki, ahonnan Trianon után a dévai múzeumhoz került, majd raktárakban, átmenetileg magánszemélyek védelme alatt vészelte át a XX. századot. 1989 után a vásznat újra kiállították a vajdahunyadi várban. Feiszt György történész, levéltáros, aki a Vajdahunyad–Szombathely testvérvárosi kapcsolat egyik fő éltetője, felajánlotta, hogy Magyarországon restauráltatja a képet. /Gáspár-Barra Réka: Szombathelyen restaurálják a monumentális festményt. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 16./
2009. július 8.
Multikulturalitás, néptánc, hagyományőrzés és csapatmunka voltak a kulcsszavak a július elején megszervezett algyógyfürdői hagyományőrző táborban. „Aktívan szórványban” szlogen alatt szerveződött Algyógyfürdőn az a jutalomtábor, melybe az utóbbi választási kampányokban aktívan részt vállaló dévai és vajdahunyadi magyar fiatalok voltak hivatalosak. Batizán Attila, fiatal rákosdi református lelkész, a tábor egyik szervezője rámutatott, a program kiránduláson, sporttevékenységeken kívül tartalmazott előadásokat filmvetítést, néptánctanulást és egy találkozót a megye legfontosabb magyar tisztségviselőivel: Winkler Gyula, EP képviselővel Dézsi Attila, volt alprefektussal és Széll Lőrinccel, a megyei ifjúsági igazgatóság vezetőjével. A táborban probléma is volt: sok fiatal sokszor románul beszélt, amikor pedig a szervezők felhívták figyelmüket erre, a diákok áttértek sajátos magyar-román nyelvelegyükre. /Theiss Eliza: Multi-kulti hagyományőrzés. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 8./
2010. január 5.
Visszaszereznék a prefektusi tisztségeket
Pontosan egy évvel ezelőtt a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) álló koalíció számos magyar intézményvezetőt távolított el tisztségéből. Az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt között a közelmúltban kötött kormányzati megállapodás révén ma már biztos, hogy a szövetség öt prefektusi és tíz alprefektusi tisztséghez jut. Markó Béla szövetségi elnök tegnap a Krónikának megerősítette: Kovászna, Hargita, Hunyad és Szilágy megyében a szövetség kormánybiztosjelöltje kapja meg a tisztséget.
Az ötödik RMDSZ-es prefektusjelölt várhatóan a Kárpátokon túl – az Evenimentul Zilei napilap értesülései szerint Vaslui megyében – kaphat kinevezést. A prefektusjelöltekre az RMDSZ-szervezetek tesznek javaslatot, a kormány új területi képviselőit és helyetteseiket várhatóan az Emil Boc vezette kabinet holnapi ülésén nevezik ki. A „befutó” megyékkel kapcsolatos titkolózás oka az, hogy a PDL területi vezetői között szép számban akadnak, akik hevesen ellenzik, hogy az RMDSZ megkapjon bizonyos tisztségeket.
Még ezen a héten magyar prefektusa lesz Kovászna megyének – jelentette ki a Krónika megkeresésére Tamás Sándor. A háromszéki önkormányzat és a megyei RMDSZ elnöke elmondta, a területi szervezet egyöntetűen György Ervint javasolta a tisztség betöltésére, hiszen 2004–2008 között a kormányhivatal élén tevékenykedett, az elmúlt évben pedig alprefektusként dolgozott, így tapasztalata szavatolja, hogy megfelelően irányítja majd a hivatalt.
Tamás Sándor elmondta, elsődleges szempont, hogy a prefektus működjék együtt az önkormányzatokkal, ne gátolja, hanem segítse azok munkájukat. Az országos megegyezés alapján Kovászna megyében az RMDSZ javasolja a prefektust, míg a két alprefektusi tisztség a Demokrata-Liberális Pártot (PDL) illeti meg. Az RMDSZ Kovászna megyei elnöke kifejtette, a következő hetekben több állami intézmény élére újra magyar igazgatók kerülhetnek.
Egy évvel korábban a 37 háromszéki decentralizált intézményből húszat román, tizenhetet magyar igazgató vezetett, a PDL–PSD alkotta nagykoalíció osztozkodása után mindössze három hivatal élén maradt magyar vezető. „Az RMDSZ politikai tárgyalásainak egyik fontos eleme a dél-tiroli minta bevezetése, vagyis hogy az állami intézmények vezetésében is érvényesüljön az etnikai arányosság elve” – mondta Tamás Sándor. A Kovászna megyei RMDSZ ugyanakkor összeállította olyan fiatal szakemberek névsorát, akik államtitkári, vagy országos intézményvezetői tisztséget tölthetnek be.
Hargita megyében Ladányi László Zsolt jelenlegi alprefektust jelölte a kormánybiztosi tisztség betöltésére az RMDSZ megyei egyeztető tanácsa – mondta el a Krónikának Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke. A jogász végzettségű Ladányi 2007 februárjától tölti be az alprefektusi tisztséget, korábban Székelyudvarhely alpolgármestereként dolgozott. A szerdán tartandó kormányülésen döntés is születik az ügyben, azelőtt pedig a tanácselnök megfogalmazása szerint nem szeretnének előre inni a medve bőrére.
„A megye számára komoly eredmény lenne, ha magyar prefektust neveznének ki. Az itteni emberek is ezt szeretnék, mi pedig ezért dolgozunk” – tette hozzá a tanácselnök. Az RMDSZ-es alprefektusjelölt kilétéről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, azonban Borboly Csaba elmondta: a PDL-vel kötött egyezség szerint, ahol az egyik párt javasol prefektust, ott a másik szervezet kapja meg az alprefektusi tisztséget.
Az RMDSZ elnöke, Markó Béla a Krónikának azt nyilatkozta: Maros megyében egészen biztos, hogy nem lesz magyar nemzetiségű kormánybiztos, ott csak az alprefektusi tisztségre pályáznak. Köztudott, hogy eddig Bárczi Győző volt Marius Paşcan prefektus helyettese. Hogy továbbra is ő marad-e a tisztségben, vagy más személy tölti majd be ezt a funkciót, az a megyei szervezeten múlik – mondta Markó. Lapzártáig nem sikerült elérnünk a megyei szervezet vezetőjét, Kelemen Atillát, de a korábbi nyilatkozatok alapján elképzelhető, hogy Maros megye mindkét alprefektusi tisztségét az RMDSZ kapja.
Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott: a PDL-vel folytatott tárgyalások nyomán a szövetség megszerezheti a prefektusi tisztséget – erre pillanatnyilag 80 százalékos esélyt lát –, ha ez nem sikerül, elfogadnák az alprefektusi tisztséget is. A szövetség Szilágy megyei szervezete Végh Sándort jelöli, aki egy évvel ezelőtt kellett lemondjon az alprefektusi tisztségről.
Az RMDSZ Hunyad megyei szervezete is eséllyel pályázik a prefektusi vagy alprefektusi tisztség valamelyikére. Megtudtuk: a napokban több név is felmerült, a kormánybiztosi tisztségre azonban azt a Dézsi Attilát fogják javasolni, akit a PDL az elmúlt év januárjában távolított el az alprefektusi székből.
Információink szerint a Szatmár megyei RMDSZ csak alprefektusi pozíciót kap a kormánytól, a kormánybiztosi széket a PDL megtartja magának. Az RMDSZ Szatmár megyei szervezete tegnap kora délután tartotta egyeztető ülését, és döntött, kit javasol a megyei kormánybiztos-helyettesi pozíció betöltésére. Többszöri próbálkozásunkra sem sikerült megtudni sem a megyei, sem pedig a városi vezetéstől, kit látnának szívesen a partiumi megye alprefektusi székében.
Az illetékesek a hírzárlatot azzal magyarázták, hogy a nevekről még egyeztetnek. „A legmegfelelőbb embert szeretnénk a legjobb pozícióba helyezni. Szerencsére van kikből válogatni, mert több értékes ember is van a megyében” – hangzott el tegnap a megyei RMDSZ sajtóirodájában. Egyébként a partiumi megyében korábban már volt magyar kormánybiztos, ugyanis 1996 és 2000 között Ridl Rudolf töltötte be ezt a tisztséget, aki 2001 és 2008 között, nyugdíjazásáig alprefektusként dolgozott. A kormánybiztos-helyettesi tisztséget 2008 áprilisa és augusztusa között Pataki Csaba töltötte be, akit 2008 szeptemberétől tavaly márciusig Gáti István váltott.
Folynak a tárgyalások egy alprefektusi tisztségről Bihar megyében is – tudtuk meg Szabó Ödöntől, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökétől. A szervezetnek már van jelöltje, de az ügyvezető a végső döntés meghozataláig titokban kívánja tartani annak kilétét. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. január 6.
Dézsi kinevezését várják
Négy magyar prefektus kinevezését várja a szerdai kormányüléstől az RMDSZ. Köztük a Hunyad megyei Dézsi Attiláét, aki jelenleg kormánybiztosi tisztséget tölt be Kovászna megyében.
– Ezúttal, brüsszeli munkaköröm miatt nem vagyok tagja a koalíciós egyeztető bizottságnak, így nincs közvetlen rálátásom a kormányon belüli egyeztetésekre, de a múlt napok tárgyalásai után azt várom, hogy a szerdai kormányülésen prefektussá nevezzék ki Dézsi Attilát – nyilatkozta tegnap Winkler Gyula EP képviselő. Közlése szerint az RMDSZ Hunyad megyei szervezete az ünnepek között tartott megbeszélésén közel húsz személyből álló listát állított össze különböző kormányzati és megyei tisztségek betöltésére. – Az országos szintű (államtitkári, ügynökségvezetői, stb. ) javaslatok között szerepelt Dézsi Attila is, akinek jelölését a Szövetségi Állandó Tanács elfogadta – fogalmazott Winkler.
Dézsi kinevezése azonban nem csupán az RMDSZ-en belüli elfogadáson múlik. Hunyad megye jelenlegi PD-L-es prefektusa ugyanis nem örül túlságosan az előrevetített leváltásának, még akkor sem, ha vigaszdíjul szintén kormányzati tisztséget ígért neki a párt. Tiberiu Iacob Ridzi, megyei pártelnök viszont visszafogottan nyilatkozott, kitérő választ adva ez ügyben: – Egyelőre nem tudok konkrétumokat, de mindenképp tárgyalni fogunk a partnereinkkel. A megyei szintű egyeztetések valószínű január 10 után kezdődnek – közölte Ridzi. Utóbbi megállapítását amúgy Winkler is megerősítette: – Január 11-re van kitűzve a két párt megyei elnökeinek bukaresti találkozója. Addig valószínűleg az országos egyeztető bizottság leszögezi az együttműködési keretet, ami aztán alapjául szolgál a helyi szintű egyeztetéseknek is, akár százalékokban is megszabva az intézményvezetői tisztségek megoszlását.
A PD-L megyei vezetői természetesen annak örülnének, ha az RMDSZ beérné a PSD-s tisztségviselők leváltása után szabadon maradt helyekkel, nevezetesen hat igazgatói székkel és az alprefektusi tisztséggel. – Az utóbbi funkcióról kizárólag országos szinten dönthetnek, a megyei intézményvezetői tisztségekről pedig tárgyalni fogunk, az országos együttműködési egyezmény, illetve az általunk javasolt szakemberi lista alapján. Tehát nem a PD-L fogja egymagában megszabni azt, hogy milyen intézmények élére ki kerüljön – fogalmazott Winkler. Véleménye szerint Hunyad megyében egyetlen párt, tehát a PD-L sincs olyan helyzetben, hogy hatalmi pólust alakíthasson ki. – Itt csak együttműködéssel lehet elérni valamit, hiszen a megye politikai erőviszonyai eléggé megosztottak a parlamenti pártok között. Mi a maguk részéről¸ akárcsak eddig, konstruktív együttműködésre fogunk törekedni, és azon tisztségek megszerzéséért szállunk majd síkra, melyekre megfelelő szakembereket tudunk biztosítani, akik szakmailag megállják a helyüket és tenni tudnak a magyar közösségeinkért is – fogalmazott Winkler.
Gáspár-Barra Réka. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
2010. január 6.
Románia: az RMDSZ prefektusi és alprefektusi tisztségeket alkudott ki
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
- Számos prefektusi és alprefektusi posztot sikerült kialkudnia a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a kormánykoalíciós partnerrel, a Demokrata–Liberális Párttal (PD-L) történő egyezkedések nyomán.
A romániai magyarok szervezetének operatív döntéshozó szerve, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) már jóváhagyta azoknak a személyeknek a névsorát, akiket az RMDSZ prefektusi, illetve alprefektusi tisztségekbe szán ebben a kormányzati ciklusban. A prefektus Romániában a mindenkori kormány megyei szintű személyes képviselője, elsődleges feladata, hogy gondoskodjon helyi szinten az ország törvényeinek betartásáról, különösen ami a helyi önkormányzati döntéseket illeti.
Az RMDSZ-nek Hargita és Kovászna mellett Hunyad és Szilágy, illetve a Kárpátokon túli Vaslui megyében sikerült prefektusi posztokat kialkudnia. A SZÁT Ladányi Lászlót (Hargita), György Ervint (Kovászna), Dézsi Attilát (Hunyad), Végh Sándort (Szilágy) és Székely Leventét (Vaslui) jelölte a területi kormányhivatalok élére. A jelölteket az RMDSZ területi szervezetei javasolták a testületnek, azok tettek javaslatokat a kialkudott hat új alprefektusi posztra is. Ha Emil Boc miniszterelnök aláírja kinevezésüket, akkor a SZÁT jóváhagyásával Horváth Levente Arad, Borsos K. László Beszterce-Naszód, Pásztor Sándor Bihar, Ambrus Károly Brassó, Böndi Gyöngyike Máramaros, Pataki Csaba pedig Szatmár megye egyik alprefektusi tisztségét kaphatja meg.
A romániai Új Magyar Szó (ÚMSZ) című lap megjegyzi: a jelöltek mindegyike – Borsos K. László kivételével – rendelkezik már intézményvezetői tapasztalattal. Horváth Levente és Pataki Csaba korábban volt már alprefektus, Böndi Gyöngyike a máramarosi kormányhivatalt is vezette, Pásztor Sándor jelenleg a nagyváradi önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetője, Ambrus Károly pedig a kereskedelmi kamaránál tölt be vezető tisztséget.
Kinevezésükkel egyébként az RMDSZ által támogatott alprefektusok száma nyolc lesz az országban, ugyanis Temes megyében Marossy Zoltán, Maros megyében pedig Bárzci Győző István révén már tavaly ősztől ellátja ezt a tisztséget a szövetség.
Az ÚMSZ a helyzet érdekességének tartja, hogy az új kinevezésekkel a magyar ajkú alprefektusok száma végül is kilencre nő Romániában. Brassó megyének ugyanis jelenleg is magyar az egyik alprefektusa. Benedek Gábor azonban nem az RMDSZ, hanem a jelenlegi koalíciós partnere támogatásával kapta meg még tavaly ezt a posztot. Így akár az is elképzelhető, hogy a Brassó megyei kormányhivatal vezetőjének két magyar helyettese legyen – erősítette meg a lapnak Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke.
Szerdai vezércikkében a lap emlékeztet: éppen egy esztendeje, hogy a demokrata-liberálisok uralta koalíciós kormány (amelyben a szociáldemokratákkal alkottak nagykoalíciót) kipenderítette helyükről az államigazgatásban tevékenykedő magyar tisztségviselőket, köztük prefektust, alprefektusokat, főtanfelügyelőt és altanfelügyelőket, a szakminisztériumok megyei igazgatóságainak és különböző ügynökségeknek a vezetőit, mondván, hogy a politikai váltógazdaságban úgy illik: a győztes visz mindent. Az RMDSZ akkor egyre gyakrabban emlegette az etnikai tisztogatás vádját, arról beszélve, hogy ezután, függetlenül a kormányszínektől, bizonyos tisztségeket nem politikai szempontok alapján, hanem lakossági összetételnek megfelelően, azaz etnikai alapon kell betölteni.
2010. január 7.
Kinevezték a magyar prefektusokat
Hat magyar kormánybiztos - három prefektus és ugyanennyi alprefektus - kinevezéséről született döntés a bukaresti kormány tegnapi ülésén. Az RMDSZ sajtóirodájának tájékoztatása szerint Emil Boc miniszterelnök a szövetség által javasolt jelöltek közül jóváhagyta, hogy Hunyad megyében Dézsi Attila, Kovászna megyében György Ervin, Szilágy megyében pedig Végh Sándor töltse be a prefektusi tisztséget.
Ezzel egy időben arról is döntés született, hogy Arad megyében Horváth Levente-Ákos, Máramaros megyében Böndi Gyöngyike, Szatmár megyében pedig Pataki Csaba foglalhatja el az alprefektusi széket.
A felsorolt politikusok közül ketten – Böndi Gyöngyike és György Ervin – korábban már tevékenykedett prefektusként, miközben Végh Sándor és Pataki Csaba lemondott, Dézsi Attilát és Horváth Levente-Ákost pedig leváltották az alprefektusi tisztségből.
Mint arról már beszámoltunk, az RMDSZ a kormánykoalíciós megállapodás értelmében öt megyében jelölhet prefektust – a most kinevezetteken kívül Hargita és Vaslui megyében –, ugyanakkor várhatóan szintén a szövetség jelöltje ülhet Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Maros, Temes, Argeş, valamint Teleorman alprefektusi székébe.
Noha az RMDSZ vezető politikusai korábban úgy nyilatkoztak, hogy az év első kormányülésén valószínűleg valamennyi kormánybiztost kinevezik, ez valószínűleg azért nem történt meg, mivel a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) számos központi és területi vezetője kifogásolja az alakulatnak juttatott tisztségek számát, sőt bizonyos jelölteket is. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. január 7.
György Ervin újra prefektus
Három RMDSZ által javasolt prefektust és három alprefektust nevezett ki a tegnapi Emil Boc miniszterelnök. Eszerint a Hunyad megyei kormányhivatal élére Dézsi Attila, a Kovászna megyeibe György Ervin, a Szilágy megyeibe pedig Végh Sándor került. Alprefektusnak nevezték ki Böndi Gyöngyikét Máramaros megyébe, Horváth Levente-Ákost Arad megyébe és Pataki Csabát Szatmár megyébe.
Amint beszámoltunk róla, az RMDSZ-nek eddig összesen hat új alprefektusi posztot sikerült kialkudni a már meglévő Maros és Temes megyei mellett. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke tegnap lapunknak elmondta: elképzelhető, hogy sikerül megszerezni egy-egy alprefektusi tisztséget két Kárpátokon túli megyében is. A Gândul napilap tegnap arról írt, hogy az RMDSZ Argeş és Teleorman megyében esélyes a szóban forgó posztokra.
„A román sajtó értesüléseit nem tudom megerősíteni, azt azonban igen, hogy esély van alprefektusi tisztségre két Erdélyen kívüli megyében is” – mondta az ÚMSZ-nek Kovács. Lapunk egyébként kedden tévesen értesült arról, hogy az RMDSZ Pásztor Sándort, a nagyváradi városi tanács RMDSZ-frakciójának vezetőjét javasolta alprefektusi posztra. Tegnap megtudtuk: a bihariak jelöltje Sarkady Zsolt, a Nagyváradi Állami Filharmónia korábbi vezérigazgatója.
Cs. P. T. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest).
2010. január 8.
Magyar prefektusokat nevezett ki a kormány
A szerda délutáni kormányülésen a miniszterelnök aláírta a következő, az RMDSZ által javasolt prefektusok kinevezését: Dézsi Attila (Hunyad megye), György Ervin (Kovászna megye), Végh Sándor (Szilágy megye). Alprefektusnak nevezték ki Böndi Gyöngyikét (Máramaros megye), Horváth Levente-Ákost (Arad megye) és Pataki Csabát (Szatmár megye). Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. január 8.
Partnerségre törekszik az új kormánybiztos
A szerda délutáni kormányülésen Emil Boc miniszterelnök három RMDSZ-es prefektus kinevezését írta alá, köztük a Hunyad megyei Dézsi Attiláét.
– Mivel sikerült ezt „kiérdemelni”, itt a szórványban?
– Úgy érzem, hogy az RMDSZ következetes munkája nyomán a román politikai osztály ma már egyenlő és elismert partnernek tekint. Nem feltétlenül az számít, hogy hányan vagyunk, milyen a számarányunk, hanem a munkánk minősége. Én, 2006-ban a legfiatalabb hazai alprefektusként kezdtem tevékenységemet és úgy érzem eredményes időszakot zártam 2009 áprilisában. Ennek titka azonban a szakmai felkészültség mellett abban rejlett, hogy olyan erőt és támogatást éreztem a hátam mögött, ami nélkül nem mertem volna megtenni mindazt, amit megtettem. Úgy a közigazgatás terén, mint az intézményen belüli menedzsmentben, hiszen egészen új szemléletet vezettem be annak idején a prefektúrára.
– Az elmúlt időszakban Hunyad megyében épp a prefektúra szintjén sikerült közelednie egymáshoz a két jelenlegi kormánypártnak. Mennyire sínyli meg e kapcsolat a prefektuscserét?
- 2005 és 2007 között valóban az akkor PD által támogatott prefektussal alkottunk egy erős és sikeres csapatot. Valószínű, hogy a mostani kinevezésem sokakból nemtetszést vált ki demokratapárti körökben. De meggyőződésem, hogy azok az elvek, melyek mentén prefektusként dolgozni szeretnék, e téren is meghozzák a gyümölcsüket: a PD-L felismeri a közös érdekeket és együtt tudunk majd dolgozni. Számunkra, az RMDSZ és a magyarság számára is nagyon fontos, hogy sikeres munkát fejtsünk ki a következő években. Ehhez pedig elengedhetetlen feltétel az állandó párbeszéd, a partnerségek kialakítása, hogy meg tudjuk valósítani azokat a célkitűzéseket, ami mindenkinek hasznára válhat.
– Vannak-e személyes célkitűzései e várhatóan három éves időszakra?
– Természetesen vannak. Elsősorban azt a szemléletváltást szeretném tovább vinni, amit 2005-ben behoztam a prefektúrára. Úgy a belső menedzsment terén, mint a közigazgatásban. Hatékonnyá szeretném tenni a közszolgálati intézményeket, hogy a megye polgárai bárhol, bármikor gyors kiszolgálásban, tisztességes bánásmódban részesüljenek a közhivatalokban. A másik fontos célkitűzésem gazdasági jellegű. Szeretnék minél több befektetőt idevonzani a megyébe. Ehhez fejlesztési mikrorégiókat kell kialakítani, mert ma már a kormányzati és uniós támogatásokat főleg településközti társulások hívhatják le.
– Ez utóbbi terve megvalósításához szoros együttműködésre van szükség a megyei tanáccsal is. Jelenleg milyen a viszony a többnyire liberális kézen lévő intézménnyel?
– Számomra a megyei tanács partner volt és partner lesz a továbbiakban is. Annak idején, amikor alprefektusként a törvényességet felügyeltem, voltak nézeteltérések. Mert nekem a törvény betartása, illetve betartatása fontos célkitűzésem volt akkor is és az is marad. A megyei tanáccsal viszont folytonos párbeszédet szeretnék kialakítani. És nem csak velük. Hiszen Hunyad megyében olyan helyzetben vagyunk, hogy a három fő párt vezetői egyben egy-egy jelentős város polgármesterei is. Déva, Petrozsény, Brád bevonása nélkül pedig nehéz régiós fejlesztéseken gondolkodni. Tehát mindannyiukkal gyümölcsöző párbeszédet kell kialakítani ahhoz, hogy a megye lakosságát kevésbé érintse a következő időszak gazdasági, szociális válsága.
– Most azonban még az erőviszonyok rendezésén a hangsúly. A két koalíciós párt az osztozkodás lázában ég. Megyei szinten sikerült-e már kialkudni valamit?
– Még nem ültünk tárgyalóasztalhoz. Az RMDSZ-nek azonban nagyon is konkrét elképzelései vannak e téren, olyan tisztségek megszerzésére pályázunk, amelyekhez jól felkészült szakembereket tudunk biztosítani. Persze sok múlik azokon a személyeken, akik a két párt részéről tárgyalóasztalhoz ülnek. Én biztos vagyok benne, hogy az RMDSZ megyei vezetőjének, illetve a tárgyalással megbízott személyeknek ezúttal is sikerül egyenrangú partnerként tárgyalni a PD-L képviselőivel és érvényre juttatni a törekvéseinket.
2010. január 11.
Hét poszt vár gazdára
Ma dönti el a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), kit jelöl arra a hat államtitkári, illetve egy kormányfőtitkár-helyettesi posztra, amelyek a Demokrata– Liberális Párttal (PD-L) folytatott egyezkedések nyomán az RMDSZ-nek jutottak.
A felek korábban már megállapodtak, hogy az RMDSZ a gazdasági, a mezőgazdasági, a régiófejlesztési és az oktatási minisztériumban kap tisztségeket. Emellett sikerült kialkudni egy-egy államtitkári posztot a távközlési és a külügyi tárcánál is – tudtuk meg Kovács Pétertől. Az ügyvezető alelnök tájékoztatása szerint nagy a versengés az RMDSZ-en belül a hét posztra.
A tisztségekre a megyei szervezetek és a platformok javasoltak személyeket, a névsort az ügyvezető elnökség a hétvégén megrostálta, így ma közel negyven jelölt közül kell választania a SZÁT-nak. „Politikai és szakmai szempontok alapján terjesztettünk elő posztonként öt-hat jelöltet. A SZÁT szintén szakmai és politikai alapon dönti el, kikből lesznek államtitkárok” – magyarázta lapunknak a procedúrát Kovács Péter.
Lapunk úgy tudja, hogy az esélyes jelöltek között szerepel Gáti István a kormányfőtitkár-helyettesi, Pásztor Gabriella az oktatási, Somodi Zoltán a távközlési és Niculescu Tóni a külügyi államtitkári posztra.
Folytatódik a posztozkodás
Az RMDSZ nagy reményeket fűz ahhoz, hogy sikerül kialkudni egy hetedik államtitkári posztot is a PD-L-től. „Súlyunk a kormányban 12,8 százalékos, ezt az összesen 42 államtitkárra vetítve 6,6 államtitkárt kapunk. Szeretnénk ezt a számot felfele kerekíteni” – fejtette ki a politikus. Az RMDSZ emellett további két alprefektusi tisztséget is igényel a már meglévő öt prefektusi és nyolc alprefektusi poszt mellett.
„Még zajlanak a tárgyalások arról, hogy melyik két Kárpátokon túli megyében juthatnánk ezekhez a tisztségekhez” – tájékoztatott Kovács.
A tisztségek elosztása a koalíciós partnerek közt ezzel távolról sem ért véget: hátra van még az országos ügynökségek vezetőiről és a kormány fennhatósága alá tartozó intézmények igazgatóiról történő alkudozás. Ez utóbbi az RMDSZ és a PD-L megyei szervezetei közti helyi megállapodások függvényében zajlik. A koalíciós felek ezen a héten kezdik el a helyi együttműködési egyezségek aláírását.
Barátkoznak a helyi vezetők
Ennek érdekében mára Bukarestbe hívták az RMDSZ és a PD-L megyei szervezeteinek vezetőit. A találkozón részt vesznek a pártelnökök is, akik ismertetik a két alakulat közti országos szintű megállapodást.
„A cél az, hogy megszülessenek a helyi megállapodások a koalíciós partnerrel, ám egyetlen területi szervezetünket sem kényszeríthetjük arra, hogy szakítson eddigi szövetségeseivel. Nem lehet egy országos megállapodást az utolsó településre is kiterjeszteni” – mondta lapunknak Kovács Péter, aki elismerte: a PD-L több vezetőjének elvárása, hogy az RMDSZ területi szervezetei bontsák fel a liberálisokkal vagy szociáldemokratákkal kötött helyi megállapodásaikat.
A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Szabó Ödön már korábban kijelentette lapunknak: nem bontják fel a liberálisokkal kötött helyi szövetséget. Csehi Árpád Szatmár megyei RMDSZ-elnök ezzel szemben egy sajtóértekezleten jelezte: bár nem szeretnének a választók szabad akarata nyomán kialakult helyzeten változtatni, az RMDSZ kormányra kerülése miatt megeshet, hogy feladják partnerségüket a szociáldemokratákkal.
Prefektusok, alprefektusok tették le az esküt
Beiktattak hivatalába a hétvégén több olyan RMDSZ által javasolt prefektust és alprefektust, akiket a legutóbbi kormányülésen nevezett ki tisztségükbe a miniszterelnök. Így szombattól átvehette új posztját Kovászna megye kormányhivatalának új vezetője, György Ervin, aki Markó Béla szövetségi elnök, kormányfő-helyettes jelenlétében tette le az esküt.
A beiktatáson Markó arra kérte az új háromszéki prefektust, hogy pártatlanul képviselje a törvényességet. A ceremónia után György Ervin elmondta, a megye gazdasági fellendülését, illetve a föld- és erdő-visszaszolgáltatások befejezését tartja legfontosabb feladatának. Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus tegnapi beiktatásán Cseke Attila egészségügyi miniszter, Végh Sándor Szilágy megyei prefektus szombati eskületételén pedig Kelemen Hunor kulturális tárcavezető, az RMDSZ ügyvezető elnöke vett részt.
Kelemen Hunor jelen volt Pataki Csaba Szatmár megyei alprefektus szombati beiktatásán is. Pénteken – Cseke Attila jelenlétében – beiktatták hivatalába Böndi Gyöngyike Máramaros megyei alprefektust is. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. január 23.
LEADER vidékfejlesztési program - Kistérségi program
Számos Hunyad megyei község polgármestere és civil szervezet képviselője, valamint megyei intézmény vezetője gyűlt össze ma Vajdahunyadon a LEADER program közelebbi megismerése céljából.
Fejlesztési kezdeményezések alulról is kell, hogy jöjjenek, nem lehet kizárólag felülről, a megyétől, vagy a kormánytól várni ölbe tett kézzel a megoldást, hangsúlyozta az egybegyűlteknek Winkler Gyula EP-képviselő. A LEADER EU-s program éppen az ilyen alulról jövő kezdeményezéseket támogatja. Alapja a kétszintű összefogás: együttműködés községi polgármesterek között és együttműködés az állami és a civil szféra között. Ezt már régóta javasoljuk a falusi polgármestereknek, a partnerség, a közös projektek kidolgozása jelentős finanszírozást nyerhet el, lendületet adhat a kistérségek fejlesztéséhez, összegezte közigazgatási tapasztalatait Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa, aki az általa vezetett intézmény támogatásáról biztosította a jelenlévőket.
Hasonló támogatást ígért a megyei tanács részéről Liliana Ţolaş megyei tanácsos, aki már jó tíz éve szorgalmazza a Hunyad megyei falvak összefogását a fejlesztés céljából.
Mára megérett a helyzet az együttműködésre. Hunyad megyében jelenleg 4 ilyen kistérség alakult meg: a zarándi, a hátszegi, az erdővidéki (Pădureni), illetve a Szászváros környéki. Mindegyik nyert már olyan 40.000 eurós finanszírozást konkrét fejlesztési stratégia kidolgozására, szemléltette a helyzetet a fiatal Lukács Lajos, a zarándi kistérség vezetője. Jóllehet országosan már 111 ilyen kistérség alakult, számos megyében még egy sincs.
Az EU-s finanszírozásba részesülő LEADER program ugyanis kistérségeknek szól, olyan – kizárólag falusi – homogén mikrórégióknak, melyek lakossága tíz- és százezer fő között van. Célja a helyi gazdaság elősegítése, illetve az ott lakók életminőségének javítása a lakosság bevonása révén. A jogi személyiséggel rendelkező kistérségekben a civil szervezetek aránya legalább 51% kell legyen, míg az önkormányzatoké legfeljebb 49%. A kistérségek pályázatok révén 2 és 4 millió euró közötti EU-s finanszírozást nyerhetnek például mintafarmok kialakítására, jellegzetes falusi népművészeti termékek vagy kézművesség felkarolására, óvodák, iskolák felújítására, faluszépítő programok szervezésére, vagy ezekhez hasonló elképzelésekre.
A pályázatokat három szempont szerint bírálják el: terület, összefogás, stratégia, magyarázta Dana Enuţ, a hátszegi kistérség vezetője.
Vagyis minél több falut érint, minél több civil szervezetet von be, s minél hasznosabb a kistérség számára, annál nagyobb a pályázat esélyei. Egy pályázaton elnyerhető 2 és 4 millió euróból sok mindent lehet korszerűsíteni olyan 7-15 községből álló kistérségben. A vajdahunyadi rendezvény nagy közönsége, illetve erőteljes politikai támogatása mindenesetre pozitív jel. Remélhetőleg minél több kistérség kihasználja a LEADER program lehetőségeit.
Chirmiciu András. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
2010. február 1.
Magyar prefektus Vaslui megyében
Székely Levente, az RMDSZ Galac megyei szervezetének elnöke töltheti be a prefektusi tisztséget Vaslui megyében, míg Ambrus Károly Brassó megyében kapott kormánybiztos-helyettesi mandátumot – kinevezésüket a pénteki kormányülésen írta alá Emil Boc miniszterelnök.
Ugyanakkor Gáti István ezentúl kormányfőtitkár-helyettesként tevékenykedhet, míg Asztalos Csaba államtanácsosként dolgozik ezentúl Markó Béla miniszterelnök-helyettes kabinetjében. A döntésekre vonatkozó miniszterelnöki határozatok csütörtökön jelentek meg a Hivatalos Közlönyben.
Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) megerősítette Markó Attilát az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalában betöltött államtitkári tisztségében, illetve Dáné Károlyt az Országos Tankönyvkiadóban betöltött vezérigazgatói tisztségében.
Emellett az RMDSZ említett testülete további jelöléseket eszközölt az alábbi kormánynak alárendelt intézmények élére: Sztankovszky Attilát a Vetőmagok Minőségét Felügyelő Központi Laboratórium vezérigazgatói tisztségének betöltésére, Dávid Csabát pedig a Román Országos Vízügyi Hatóság vezérigazgatói székébe. A SZÁT ugyanakkor Varga Gábort az Állami Találmányi és Védjegy Hivatal élére, Ladányi Árpád Csabát az Országos Pénzügyőrség vezérigazgatói tisztségének betöltésére javasolta.
Mint ismeretes, korábban hat magyar kormánybiztos – három prefektus és ugyanennyi alprefektus – kinevezéséről döntött a kormány. Az RMDSZ által javasolt jelöltek közül Hunyad megyében Dézsi Attila, Kovászna megyében György Ervin, Szilágy megyében pedig Végh Sándor töltse be a prefektusi tisztséget. Ezzel egy időben arról is döntés született, hogy Arad megyében Horváth Levente-Ákos, Máramaros megyében Böndi Gyöngyike, Szatmár megyében pedig Pataki Csaba foglalhatja el az alprefektusi széket. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. február 8.
Restitúciós törvény – Csak türelem legyen
Mivel a törvény számtalan kiskapuval készült és alkotói nem is akartak igazi restitúciót, akárcsak a földtörvény végrehajtása, az egykori ingatlanok visszaszolgáltatása vagy az ezekért járó kárpótlás is egyre csak késik. Mai riportunkban utánanéztünk, mi változott az elmúlt hónapokban.
Arad
Még lassú
– Sajnos lassan halad a 10-es törvény végrehajtása, de remélem, hogy a illetékes osztály munkastílusának átszervezését követően érezhető javulás tapasztalható majd – jellemezte a sokat vitatott törvény körüli problémák megoldási kiútját Bognár Levente alpolgármester.
A „munkastílus átszervezése” mögött személycsere rejlik. Távozott a hivatalból Doina Paul jegyző, s a helyét átvevő Lilioara Stepănescu várhatóan nagyobb sebességre kapcsolja az ügyek megoldását.
A számokat tekintve valóban ráfér a hivatalra a stílusváltás, hisz a beadott kérelmeknek még a felét sem oldották sem. A restitúciós törvényben érdekeltek eddig összesen 2712 kérelmet jegyeztettek be, s ezek közül 1438 megoldatlan, miközben a kérelmezők már azt sem tudják, kihez fordulhatnának segítségért.
Bognár Levente a késedelmi okok között említette, hogy sok dossziéból hiányzanak különböző okmányok, a kérelmezők késnek velük, vagy egyáltalán be sem hozták ezeket.
– De gondot okoz még és lassítja a munkát, hogy kevesen vannak a felértékelésnél, pedig ez elengedhetetlen része a pozitív elbírálásnak – mondta Bognár.
Az Aradi Polgármesteri Hivatalnál a törvény életbe lépése óta 453 kérelmet oldottak meg úgy, hogy a szóban forgó ingatlant visszaadták a jogos tulajdonosnak, vagy annak örökösének. Negyven kérelmező kompenzációban részesült: ők azok, akiknek az elvett ingatlanát már nem lehetett visszaadni, mert vagy lebontották, és például, panelházat építettek rá, vagy olyan intézmény működik benne, amelyet a törvény szerint nem szabad kilakoltatni. A kompenzáció gyakorlatilag telekcserét jelent: a szakemberek felértékelték a régi telket, s ennek helyébe kerestek a kérelmezőnek hasonló értékűt.
A „megoldott” rubrikában szereplő kérelmek egy része azonban továbbra sincs megoldva, csupán az történt, hogy Aradról Bukarestbe az illetékes hivatalhoz továbbították ezeket, ahonnan majd meg kellene kapják a kárpótlást.
A restitúciós kérvények közül Aradon összesen 413 vár kompenzációra, Bukarestben azonban rém lassan őrölnek a malmok. Úgy tudni, nem elég, hogy többször is el kell utazni odáig, de a kérelmek megoldásának sorrendje is számtalan legalitási kérdőjelet vet fel, előfordult, hogy ügyeskedők részesedésért cserébe ígértek gyors ügyintézést.
Kompenzáció olyan személyeknek is jár, akik például egykori házukból visz- szakaptak néhány lakást, a többiért viszont anyagi kártérítés jár.
Aradon a kérelmek közül 286-ot utasítottak vissza, mert hiányoztak a tulajdonjogot bizonyító iratok.
Hunyad
Nehézkes ügy
Míg a földek visszaszolgáltatása majdnem véget ért Hunyad megyében, addig a 10-es törvény végrehajtása lényegesen nagyobb nehézségekbe ütközik. Jóllehet a 10-es törvényt négy évvel a földtörvény előtt fogadta el a parlament.
Mindenekelőtt azért, mert 45 éves uralma alatt a korlátlan pusztításban utolérhetetlen kommunista hatalom számos önkényesen elkobzott épületet lebontott. Más esetekben jelentős módosításokat hajtott végre – természetesen a jogos tulajdonos beleegyezése nélkül –, s a törvény értelmében, ha az eredeti állapot több mint 50%-ban módosult, akkor lehetetlen a természetbeni visszaszolgáltatás.
Mindezekből kifolyólag a természetben visszaszolgáltatott épületek csupán az összesen leadott restitúciós kérvény kevesebb mint 10%-át teszi ki. A prefektúra adatai szerint a tízes törvény alapján Hunyad megyében összesen 2752 restitúciós kérvény érkezett. 214 esetben természetben szolgáltatták vissza az ingatlanokat, 729 esetben a jogos tulajdonosok anyagi kárpótlásban részesültek, 6 esetben pedig egyéb természetbeni kártérítés történt. Ezenkívül 122 esetben felemás megoldás született: részben természetbeni visszaszolgáltatás, részben anyagi vagy tárgyi kárpótlás. További 292 beadványt még nem oldottak meg, és 259-et fölöttes fórumokra irányítottak megoldás végett. A legtöbb kérvényt – szám szerint 1130-at – azonban visszautasították.
A prefektúra felmérése szerint a 292 megoldatlan kérvény közül 46 esetben minden valószínűséggel természetben szolgáltatják vissza az épületet, 228 esetben anyagi kártérítésre kerül sor, 18 beadvány pedig alighanem elutasításban részesül.
Városokban jóval többen – 2506-an – kérvényezték ingatlanjaik visszaszolgáltatását, mint falvakban (231). A legtöbb kérvény Déván volt, 840, amit Petrozsény (325), Lupény (196) és Vulkán (194) követ. Meglepő módon a jelentős városi tradíciókkal büszkélkedő – s a kommunista hatalomátvételig a megye második legnagyobb városának számító – Szászvároson csak 85 kérvényt adtak le.
A kártérítés haladását kedvezőtlenül befolyásolja az országos kártérítési alap létesítésének lassúsága. Az alapban szereplő vállalatok részvényeit a tőzsdén jegyzik, de magát az alapot még nem, szemléltette a helyzetet Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa.
Temes
A restitúciós dossziék 76%-át megoldották
A 10/2001-es restitúciós törvény alapján összesen 3411 államosított ingatlant igényeltek vissza a volt tulajdonosok Temesváron. A fenti kérésekből 2470-et a polgármesteri hivatal vett nyilvántartásba a 2001. január 27.– 2002. március 11. időszakban, a többi kérés a prefektusi hivatal közvetítésével jutott el a városházára a 2002. március 11.– 2006. március 10. időszakban. A polgármesteri hivatal vagyonkezelő igazgatósága 2010. januári tájékoztatója alapján a 3411 visszaszolgáltatási igénylésből 2893 esetben (76%) hoztak megalapozott döntést az illetékesek, 831 restitúciós iratcsomó (24%) még megoldatlan. „A 2893 megalapozott döntés nem azt jelenti, hogy ugyanennyi ingatlant visszaszolgáltattunk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Pîrva Călin, a városi vagyonügyi igazgatóság osztályvezetője –, a kérések egy részét elutasítottuk, egyes ingatlanok részben kerültek a volt tulajdonos birtokába (pl. egy lakás), a többiért kártérítést kapnak, másokat kártérítésre javasoltunk, de az esetek többségében a tulajdonosok vagy örököseik visszakapták a kért ingatlant. Tavaly összesen 260 visszaszolgáltatási iratcsomót zártunk le, 20%-kal többet, mint 2008-ban.
Nem minden restitúciós kérés jutott el a városházára, sok olyan eset van, amikor a volt tulajdonos közvetlenül a bírósághoz fordult. Ezekről az ingatlanokról mi nem vezetünk külön nyilvántartást. Az iskoláknak, óvodáknak otthont adó államosított ingatlanok többségét is természetben visszaszolgáltattuk, ilyenek a Narciselor és a Detunata utcai óvodák, a Lenau-líceum elemi osztályainak otthont adó Dóm téri épület, a Bartók-líceum épülete, a Dositej Obradovic Líceum épületeinek egy része, a Diákművelődési Ház, a Képzőművészeti Líceum és a tanfelügyelőség épülete. Ezeket zömmel a katolikus egyház vagy a zsidó hitközséget képviselő Caritatea Egyesület igényelte vissza. A bérlőknek joguk van 3-5 évig az ingatlanban tartózkodni és csak jogerős bírósági ítélet alapján lakoltathatják ki őket a tulajdonosok.
„Senki sem került az utcára”
Az államosított ingatlanokból kilakoltatott vagy kilakoltatásra váró személyek/családok száma Temesváron jelenleg 771 – tájékoztatott Otilia Sârcâ, a lakásügyi osztály vezetője –, ugyanakkor a 387/2005-ös tanácsi határozat alapján azok a személyek/családok, akiket jogerős bírósági határozattal kilakoltattak, azok rákerülnek egy sürgősségi listára, amelyen jelenleg 117 személy/család található.
Amennyiben Temesvár területén felszabadul egy állami tulajdonban levő lakás – bérlő elhalálozása vagy a bérlési feltételek sorozatos megszegése miatt –, akkor rendszerint a 387/2005-ös sürgősségi listán található személyeknek/családoknak ajánlják fel. Tavaly 15 kilakoltatott személy/család kapott szociális lakást Temesváron, de összesen csak 28 állami lakást tudtunk kiosztani a leginkább rászoruló kérelmezők között. Arra szeretném a közvélemény figyelmét felhívni, hogy valamennyi szociális lakást olyan személyeknek/családoknak osztjuk ki, akiknél szociális felmérést végeztünk, és dokumentumokkal tudjuk bizonyítani, hogy tényleg rászorulnak a lakásra, kilakoltatták őket, alacsony a jövedelmük, krónikus betegségben szenvednek stb. A lakásügyi bizottság döntését minden hónapban kiragasztjuk a folyosó falára, bárki megtudhatja, hogy kinek és milyen alapon utaltuk ki a rendelkezésünkre álló néhány lakást.
Pataki Zoltán, Chirmiciu András, Irházi János. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
2010. február 15.
Van magyar jövő Hunyad megyében
Hunyad megye- Szimbolikus helyszínen, Hunyad megye egyetlen önálló magyar tanintézményében, a Dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban került sor hétfőn a Háromszék-Hunyad megye együttműködési megállapodás aláírására.
A két térség közötti kapcsolatok előzményeit idézte fel Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsnak elnöke a megállapodás aláírásakor. Egy évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön jelentette be Winkler Gyula EP-képviselő és Antal Árpád András polgármester a Székelyföld – Szórvány Partnerség kezdeményezését. “Nemzeti cél érdekében kell összefognunk, a Székelyföld belső anyaországként kell megnyilvánuljon. Az elmúlt tíz évben Hunyad megyében a magyarság 25 százalékkal csökkent. Ezen a tendencián szeretnénk változtatni. Nagyon fontos, hogy találtunk lelkes embereket, akikkel el lehetett indítani a szórványprogramunkat” – mutatott rá Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte, nem feltétlenül az anyagi vonzatát kell nézni ennek a kezdeményezésnek, hanem nagy hangsúly kerül az önkéntességre. „Belső indíttatásra van szükség. E mellé pedig Kovászna Megye Tanács nevében mondhatom, az értelmes célok és az összefogás érdekében támogatni tudjuk, hogy ez a keretegyezmény megteljen tartalommal. Nem akarjuk mi megmondani, hogy mi a teendő, hanem a Hunyad megyei közösség igényeire akarunk odafigyelni” – összegezte a program célját Tamás Sándor.
“A demográfiai adatok sajnos kíméletlenek, de a civil szervezetek, az egyházak, iskolák és a közéleti szereplők partnersége megfelelő politikai háttérrel eredményt fog hozni. Együtt tudunk gondolkodni, és ez nemcsak elméleti, de gyakorlati síkon is megmutatkozott, hiszen elkezdődik ez a program. Itt minden kezdeményezés jó táptalajra hull. Tudunk meglepetést szerezni, hiszen van magyar élet Déván, Vajdahunyadon, de Hátszegen vagy Petrozsényban is. Hunyad megye tele van a magyar történelem emlékhelyeivel, amelyet a székelyföldieknek is érdemes megismerniük” – fejtette ki Winkler Gyula. Az RMDSZ EP-képviselője beszámolt arról, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma készíti a szórványstratégiáját, amely két pillérre épül, a templomra és az iskolára. “Ez a stratégia a világban élő magyarok viszonylatában készül, hozza kell tennünk viszont, hogy a Kárpát-medencei magyarság esetében ezt ki kell egészíteni a közigazgatási, kormányzati döntéshozatalban való részvétellel” – mutatott rá Winkler Gyula, utalva arra, hogy Hunyad megyében az RMDSZkormányzati szerepvállalása tudja pótolni a hiányzó önkormányzati képviseletet.
“Gratulálni kell ehhez az iskolához, amelyet itt Déván összefogással hoztak létre, Gyönyörű ez az iskola, amikor azt mondtuk, hogy szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot, arra is gondoltunk, hogy sokat tanulhatunk egymástól. Székelyföldön a testvérkapcsolatok általában Magyarország fele fordultak, és ennek köszönhetően mi – akik a tömbmagyarságban élünk – elfelejtjük, hogy mit jelent Romániában magyarnak lenni. Azt szeretnénk, hogy mind Székelyföldön, mind a szórványban az emberek büszkék lehessenek magyarságukra” – hangsúlyozta Antal Árpád András. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint mindkét közösségen múlik, hogy milyen konkrét hozadéka lesz ennek a programnak, nem véletlenül szerepel az együttműködési megállapodás szövegében, „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért”.
Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa a tavaly Kovászna megyében dolgozott kormányfelügyelőként, hozzászólásában elmondta, Székelyföldön döbbent rá, mennyire fontos a kapcsolat a tömbben és a szórványban élő magyarok között, hiszen a szórványban élő magyaroknak ez biztonságot, bizalmat eredményez.
A megállapodás aláírását megelőzően több száz diák előtt lépett fel február 12-én a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes és a megzenésített gyerekverseket játszó baróti Kelekótya együttes. A csernátoni Csiporkázó Játszóház ostorfonásra, szalmatárgyak készítésére, gyöngyfűzésre tanította a kicsiket. Délután Vajdahunyadon léptek fel a háromszéki előadók, ahol szintén nagy érdeklődés övezte a produkciókat, melyeket a helybeli 6-os iskola magyar tagozatának reneszánsz táncai is kiegészítettek. Vajdahunyadi pedagógusok elmondták, testvériskolai kapcsolatot szeretnének kialakítani háromszéki iskolákkal, de egyházi vonalon is kibontakozóban van a két megye kapcsolata. A nap fergeteges táncházzal ért véget a Vajdahunyadi Magyar Házban, ahol háromszéki és vajdahunyadi fiatalok közösen ropták a táncot.
A hétfői eseményen a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács (HUMMIT) és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) is partnerségi együttműködést írt alá. A két szervezet elnöke, Széll Lőrincz és Grüman Róbert a Hunyad megyei és a háromszéki magyar ifjúságiközösségek közötti párbeszéd és együttműködés megerősítését kezdeményezte ezáltal, különös tekintettel az általuk képviselt fiatalokra. Elmondták, hosszú távon egy partiumi egyesület is be akarnak vonni az együttműködésbe. Forrás: erdon.ro
2010. március 4.
Lakónegyed vagy ipari övezet? - Felháborodás a csángótelepen
Betelt a pohár a vajdahunyadi csángótelep zömében magyar lakói számára. Területük lakónegyednek minősül, ennek ellenére évek óta ipari tevékenység zajlik a környéken, ami pokollá teszi az emberek életét.
A körülbelül 120 házas negyedben három ócskavas központ működik, valamint egy karton és műanyag gyűjtőközpont, illetve egy betongyár. Amelyek jelentős lég- és hangszennyezést okoznak. A helybéliek évek óta kilincselnek a hatóságoknál az ipari tevékenység felfüggesztése érdekében. Eredménytelenül.
Elfogadhatatlan helyzet
A csepp, amely kicsordította a poharat a roncsautó-program. Az egyik ócskavas-gyűjtőközponthoz egymás után hozzák a kiselejtezni való roncsautókat, melyek immár két utcát foglaltak el. A helybéliek házai előtt. Az ezzel járó zaj és szennyezés igen felháborító, főleg, hogy a csángótelep lakónegyednek minősül, ahol tilos lenne ipari tevékenységet űzni, csupán a környék lakosságát kiszolgálni hívatott kiegészítő tevékenység (boltok, fodrász, rendelő, stb.) lehetséges, véli Lovász János helyi lakos.
A helybéliek 3 éve követelik az ügy orvoslását. Tíz beadványt adtak le Vajdahunyad önkormányzatánál, a megyei környezetvédelmi igazgatóságnál, illetve Hunyad megye prefektúrájánál. Egyes beadványokat 190 helyi lakos írta alá, érdemi változás azonban nem történt. Jóllehet 2008-ban a 2994-es határozat révén Ovidiu Hada polgármester elrendelte az ipari tevékenység felfüggesztését. Hatása ma sem érvényesül, noha még a kommunista időkben is azért térítették el a Csernát, hogy válasszák szét a lakónegyedet az ipari zónától.
Az ócskavas-központot üzemeltető cég azt állítja, hogy szabályos környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik, így hát törvényesen folytatja tevékenységét. „Tulajdonosa azt mondta nekünk, ha nem tetszik a helyzet, költözzünk el”, hangsúlyozza Lovász János, aki jóformán egész dossziéba gyűjtötte a számos lakossági panaszt.
A szomszédutcában a használt karton és műanyag gyűjtőközpont működik. Immár három éve. Szintén a lakóházak között. „Már hajnal ötkor kezdődik a gépkocsiforgalom. Zúgnak itt a fejünkbe egész nap”, mondja Sebestyén István, aki szembe lakik az üzemmel. Nyáron az onnan származó bűz tovább fokozza az elégedetlenséget. sőt, a gyűjtőközpont körül hemzsegnek a patkányok. „Feleségem beteg, nem is merem hazahozni, ide a fertőzési gócpont tőszomszédságába”, mondja elkeseredve.
A nagy kamionok forgalma nyomán ráadásul a csángótelepi házak falai is repedezni kezdtek. Mindezek mellé ott van a tűztől való félelem. Két éve akkora tűz volt, hogy öt tűzoltóautóval tudták csak eloltani. Ráadásul a nagy tűzoltóautók nehezen férnek el a burkolatlan, gödrökkel teli szűk kisutcákon, a környéken, pedig nincs vízforrás.
Jog és etika, avagy intézmények közötti pingpong
Egyetértünk az emberekkel, az erkölcsi oldalt azonban a jogival kell kiegészíteni. Az ominózus cégek szabályos engedélyekkel rendelkeznek, melyeket a megyei környezetvédelmi igazgatóság állított ki, szemléltette a helyzetet Györfi Jenő vajdahunyadi RMDSZ-es helyi tanácsos. A kohászváros önkormányzata olyan megoldást keres, amely szem előtt tartja a helyiek érdekeit és a cégek jogi hátterét is. Ovidiu Hada polgármestert nem sikerült elérni, sem személyesen, sem többszöri telefonos próbálkozás által, mivel az önkormányzat által kiírt tender lefoglalta egész nap folyamán.
Georgeta Barabás, a Hunyad megyei környezetvédelmi igazgatóság vezetője viszont másképp látja a dolgokat. A működési engedélyt valóban az általa irányított intézmény adta ki, de a helyi tanács határozata nyomán. „A helyi tanács hatásköre eldönteni, hogy milyen tevékenységet engedélyeznek egy adott helyszínen, a környezetvédelem azt ellenőrzi, hogy az megfelel-e a törvényes előírásoknak”. Magyarán a tanács dönti el, hogy ipari tevékenység induljon lakónegyedben, ebbe a környezetvédelmieknek semmilyen beleszólása nem lehet, ők csupán azt veszik szemügyre, ha az ipari tevékenység törvényszerűen zajlik. Amennyiben ellenőrzések során a környezetvédelmi felügyelőség a környezetvédelmi engedélyben szereplő tételek áthágását tapasztalja, indítványozhatja a tevékenység felfüggesztését. Eddig többszöri pénzbírságot szabtak ki, amit az ócskavas-gyűjtők és a használt karton és műanyag-gyűjtők kifizettek, s tovább folytatják a helyi lakosok életét pokollá tévő tevékenységüket.
Miután fogadta a felháborodott csángótelepi lakosok küldöttségét, illetve a cégek engedélyezésének átvizsgálását kérte, Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa ugyancsak az erkölcsi megközelítés és a jogi háttér ellentmondásában látja a legnagyobb problémát. Az ominózus cégek tudták, hogy baj lesz, ezért bebetonozták magukat mindenféle papírral. Még környezetvédelmi szakvizsgálatokat is beszereztek erre szakosodott cégektől.
A lakónegyedekben engedélyezett kiegészítő tevékenység fogalma is kemény dió. Elvileg szolgáltató jellegre vonatkozik, de hát azokat a nagy raktárakat, ahol most a gyűjtőközpontok működnek, még a rendszerváltás előtt épültek, akkor, amikor a kiegészítő tevékenységről szóló rendeletet adták ki.
Vagyis jelenleg nincs jogi alap a cégek elleni hatósági fellépéshez. Mindenesetre Dézsi helyszíni vizsgálatot rendelt el a prefektusi felügyelő testülettől, majd annak megállapításai tükrében összehívja az összes felet – helyi lakosok, cégek, vajdahunyadi önkormányzat, megyei környezetvédelem, stb. – közös megoldás keresésére.
Chirmiciu András. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)