Dénes László, az ötödik születésnapját ünneplő Reggeli Újság főszerkesztője a vele készült beszélgetésben kifejtette, büszkék arra, hogy még léteznek. A pozícióit féltő konkurencia már akkor eltemetett lapjukat, amikor még meg sem született. Többé-kevésbé tartani tudták a színvonalat. Példányszámuk folyamatos, többnyire szerény emelkedést mutat, a lap egyszerre olvasmányos, értékorientált és hagyományőrző. Annak idején megrökönyödést keltett, hogy román üzletemberek – a Micula testvérek – alapítanak magyar lapot Nagyváradon. A városban akkor a régi pártlapból Bihari Naplóvá alakult és külföldi médiamágnásoknak eladott, elbulvárosított lap jelent meg. Miculáék soha nem ártották bele magukat a munkájába, szögezte le Dénes László, csak akkor szóltak, amikor valakik (általában politikusok) panaszkodtak a lapra, de ekkor is csak azért szóltak, hogy Dénes László tudja, honnan fúj a szél. Főszerkesztőként nem a tulajdonosokkal tartja a kapcsolatot, hanem a kiadóvezetővel, aki tárgyilagosságot és szakmai pontosságot vár el. Médiaszabadság van, de még inkább szabadosság. Ma már minden szemét nyilvánosságot kaphat, ha nem az igényesebb lapokban, akkor az elektronikus médiában, főleg az interneten. /Rostás Szabolcs: Médiaszabadosság és világkuka. = Krónika (Kolozsvár), márc. 9./

Évekkel ezelőtt a Civic Media Egyesület ezt kérte a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságtól, hogy minden romániai sajtóorgánum vezetőjéről derítse ki, együttműködött-e 1989 előtt a politikai rendőrséggel. Most megérkezett a bizottság hivatalos igazolása: Dénes László /a Reggeli Újság főszerkesztője/ nem működött együtt a Szekuritátéval. /Igazolták, amit eddig is tudtunk. Főszerkesztőnk nem működött együtt. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 24./

Két könyvbemutatót is tartottak április 3-án Nagyváradon. A dunaszerdahelyi magyar írónő, Nagy Erika az Illyés Gyula Református Könyvesboltba vitte Zsákutca című kötetét, mely humoros írásokat, rövidprózai alkotásokat tartalmaz. A kiadványt Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője méltatta. Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója megemlítette néhány váradi újságíró nevét, akik a kilencvenes évek elején véleményműfajban dolgoztak: Tőke Csaba, Implon Irén, Fábián Imre nyitja az illusztris névsort, de nem szabad elfeledkezni Szilágyi Aladárról és Gittai Istvánról sem, akik mai napig rendszeresen publikálnak. Nagy Erika elmondta: a Szlovákiai Magyar Írók Társasága rendszeresen szervez összejöveteleket a fiatal íróknak, s úgy érzi, a foglalkozások által nőtt az alkotókedv az ifjakban. A Magyar Autonóm Tartományról 1959-ben egy alkotói csoport tervezett könyvet megjelentetni, amelynek elkészültét Keszy-Harmath Sándor koordinálta. Az írásban huszonöt szakember vett részt, adatok ezrei révén nyújtottak képet az akkor még létező tartományról. A kötet azonban soha nem jelent meg. Mire nyomdába került volna, „kitört a botrány” – mesélte Nagy Béla, a néhai Keszy-Harmath veje, akinek most sikerült valóban kiadatnia a monográfiát, Volt egyszer egy autonómia címmel. A szerzőket meghurcolták, épphogy sikerült megúszniuk a börtönbüntetést, az összes fellelhető kéziratot elkobozta az államhatóság. Miután Keszy-Harmath 1991-ben elhunyt, leánya és annak férje, Nagy Béla találta meg a monográfia egyetlen fellelhető kéziratát. A Nagy Béla gondozásában a budapesti Szabad Tér Kiadónál megjelent dokumentumkötetet Nagyváradon mutatták be. /Nagy Orsolya: Új könyvek hétvégéje Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 6./

A Nagyvárad-szerte ismert és kedvelt írónő, orvos és világutazó, Jósa Piroska legfrissebb, útleírásokat tartalmazó kötetét mutatták be Nagyváradon. A mesés Kelettől a kincses Nyugatig – Kóborlások három kontinensen című, színes képekkel illusztrált kiadvány a hetvenöt éves írónő személyes hangvételű útleírásainak gyűjteménye. Dénes László főszerkesztő lapjában, a Reggeli Újságban évek óta folyamatosan közli a doktornő útleírásait. /Nagy Orsolya: Jósa Piroska útleírásait mutatták be Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 10./

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem Médiaműhelyében Az erdélyi és a magyarországi média a határon túli magyar–magyar ,,ütközetekben” témát járták körbe – Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet, Balogh Levente (Krónika), Bíró Zsolt (Marosvásárhelyi Rádió) és Sylvester Lajos részvételével, Farkas Attila (Budapest) moderátor ,,vezényletével”. Ezután következett a Nemzeti újságírás. Van-e tabu? címen tartott beszélgetés. Résztvevők: Borbély Zsolt Attila, Bayer Zsolt /Budapest/, György Attila, Farkas Réka /Háromszék/, Dénes László /Reggeli Újság főszerkesztője/, Makay József /Erdélyi Napló főszerkesztője/. A Háromszék ebben a felállásban, különállónak képzelhette magát, mert amíg Füzes Oszkár nagykövet külpolitikai újságíróként arról értekezett, hogy véleménye szerint a hagyományos sajtószabadság megszűnt, az újságíró azt írhatja meg, amit a tulajdonos vagy a főnöke engedélyez, és ezt a témát feszegette a rádiós Bíró Zsolt is, addig a Háromszék szerkesztősége, nélkülözve a különféle politikai és gazdasági érdekcsoportok támogatását, szabadon írhat. Sylvester Lajos természetesnek és általánosíthatónak tartja, hogy a kisebbségi sajtó jelentős hányadának a kisebbségi létből következően markánsan népi-nemzeti kötődésűnek kellene lennie. Ezt a Háromszék vállalja. Ebből kifolyólag magyar–magyar csaták nincsenek, inkább jelentéktelenebb ütközetek, amikor „egyik-másik pesti módi szerint öltözködő brancsbéli tollászkodó le nem nacionalistáz bennünket”, írta. Javítani kellene az Erdély-imázst, mert Magyarországon keveset tudnak Erdélyről. Szó esett egy erdélyi sajtóügynökség létrehozásának szükségességéről is. A taburól szóló vitában nagy nyomatékot kapott a náci és a kommunista bűnök egylényegűségének kimondása, az évtizedek óta folyó tabuteremtés-sorozat elutasítása. /Sylvester Lajos: Erdély-imázs (XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./

Miközben hetek óta a parlamentáris demokrácia és az alkotmányos jogállam megcsúfolása folyik Romániában, az állandósuló kormányválságról már nem is beszélve, a politikai pártokat és exponenseiket az égvilágon semmi más nem érdekli, mint az újabb és újabb koncok, a pozíció- és előnyszerzés, a közvagyon elprédálása és lenyúlása, a klikk- és maffiarendszer kiépítése és konszolidálása, állapította meg Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője. A teljében lévő elnökválasztási kampány is ennek az egy kis tünete. A felszínen nevek és forgatókönyvek szálldosnak, a mélyben pedig ott örvénylik az össztársadalmi züllés. Az újságírók – az audiovizuális és a nyomtatott sajtó többnyire dróton rángatott munkásai –feladata: cinkosaivá lenni a politikai oligarchiának a lényeg elfedésében, a valóság kozmetikázásában. Az intelligens olvasó-néző-hallgató tudja: közvetíteni, kommunikálni, átadni kell, amit kapnak és amihez hozzájutnak, amit mondanak (hazudnak) az újságíróknak. Az elnökválasztási hajcihő az emberek kilencven százalékát nem érdekli. De túléljük ezeket a perceket is, írta Dénes László /Dénes László: Fecseg a felszín, hallgat a mély. = Reggeli Újság (Nagyvárad), nov. 12./

Az elnökválasztás első fordulója előtt arról szólt a romániai nyilvános politikai purpárlé, hogy tisztességes, demokratikus választásokat úgysem lehet Romániában rendezni, mert itt mindenki becstelen eszközökkel igyekszik előnyre szert tenni. Csalások sorozata volt a november 22-én tartott első fordulón. Az első fordulóban félmillió ember szavazott nem a lakhelyének megfelelő körzetben. Az 1918-as gyulafehérvári kiáltványban megígérték a nemzeti kisebbségeknek, hogy az új Románia szavatolja majd számukra az önrendelkezést, az arányos képviseletet, a szabad anyanyelvhasználatot. Ez nem valósult meg, nem lehet vigasztaló, hogy a saját népüknek is adósak maradtak az ígéretek teljesítéséve. /Dénes László: Banánia. = Reggeli Újság (Nagyvárad), nov. 30./

Immár hónapok óta labilis a politikai helyzet Romániában. Koalícióbomlás, kormánybuktatás, kétfordulós elnökválasztás, folyamatos erőfitogtatás, hitegetés, ígérgetés, hazudozás és lejáratás jellemezte a hatalmi tényezők egymásnak feszülését. Kölcsönökből és hitelekből él az ország, ami ideig-óráig csillapítja a társadalmi békétlenséget. A romániai magyarság – azon túl, hogy egyre fogy és egyre szegényedik a többségi nemzet derékhadához képest – valahol az örökös reménykedés és várakozás, illetve a kiábrándultság és teljes letargia között van. Választott, nyakukba ültetett és felkapaszkodott vezetőik hol ide, hol oda rángatják, tologatják őket. Egyszerű a képlet: az RMDSZ megpróbálja kihasználni a maradék érdekérvényesítő erejét, és minél több helyet próbál szerezni a húsosfazék mellett. /Dénes László: Helyet a húsosfazekaknál. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 23./

Újraindulhat az Erdélyi Napló
A tervek szerint márciusban újraindul az Erdélyi Napló nevű polgári hetilap. A folyamatosan anyagi gondokkal küszködő, Kolozsváron szerkesztett kiadvány augusztus óta tűnt el a standokról, legutóbb 2500-as példányban jelent meg.
Makkay József főszerkesztő a Krónikának elmondta: a lapot egy Magyarországon bejegyzett lapkiadó cég fogja újraindítani, melynek nevét egyelőre nem kívánja a nyilvánosság elé tárni.
„Rendszeresen pénzügyi problémákkal küszködtünk, mivel ellenzéki beállítottságú, nem az RMDSZ holdudvarába tartozó lapként tartottak nyilván, így támogatásokat sem kaptunk – magyarázta a főszerkesztő. – Mivel nem találtunk romániai magyar lapkiadót, így magyarországi cégekkel tárgyaltunk, és ma úgy tűnik, révbe jut a lap sorsa. Részleteket majd egy későbbi időpontban, sajtótájékoztató keretében szeretnénk elárulni.”
Makkay József közölte továbbá: a lap a jövőben is konzervatív beállítottságú politikai-közéleti hetilap marad. A tervek szerint márciustól 16 oldalasról 24-re bővítenék a lap oldalszámát, és A4-es formátumban jelenne meg.
Bővítenék ugyanakkor a szerkesztőségi stábot is: a főszerkesztő elmondása szerint míg az utóbbi hónapokban, „a túlélési időszakban” mindössze két-három újságíró dolgozott az Erdélyi Napló összeállításán, az újraindítást követően várhatóan 7-8 szakember foglalkozik majd ezzel a munkával.
Az Erdélyi Napló napilapként indult 1990-ben Nagyváradon, majd a terjesztési hálózat hiánya miatt néhány hónap után leállt. Egy évvel később, immár hetilapként indult újra, 2004-től pedig az akkori főszerkesztő, Dénes László távozása után Kolozsvárra költözött, és a helyi Kalauz Kft. kiadásában jelent meg.
Gyergyai Csaba. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Szerecsenmosdatás pártos segédlettel?
Érdekes utóélete van Tőkés László európai parlamenti képviselő múlt pénteki sajtótájékoztatójának, amelyről a Reggeli Újság is beszámolt Szekusok és cinkosaik mindenütt címmel szombaton. A volt váradi református püspök, az 1989-es romániai rendszerváltás szikraembere valójában következetesen küzd – mind az európai, mind a honi politikai porondon – a kommunista múlt maradéktalan feltárásáért, de harcának egyes momentumai csak akkor keltenek nagyobb visszhangot (azaz botrányt), amikor olyan eseményeket vagy személyeket leplez le, amelyeknek máig ható következményei vannak, illetve akik ma is közéletünk fontos szereplői. Addig mindenki lapul, amíg rá nem vetül a sötét ügynökmúltját megvilágítani hivatott reflektorfény.
Érdekes az is, hogy a lelepleződő egykori besúgók, kollaboránsok védelmére szinte mindig „a romániai magyarság érdekvédelmi és közképviseleti szervezete”, az RMDSZ és annak sajtója ugrik. Ami azt a benyomást kelti, mintha az RMDSZ-nek nem állna érdekében tisztázni és feltárni a múltat, illetve félreállítani a diktatúrában besározódottakat. Mintha az RMDSZ a kommunista átmentésben, a történelmi maszatolásban lenne érdekelt.
Tőkés mint volt püspök és felszentelt lelkipásztor elsődlegesen a saját egyházában végez feltáró munkát, ami nem kéne zavarja sem a többi történelmi egyházat, sem a politikai szervezeteket. De mivel igen erős és szerteágazó összefonódások vannak az egyházi, politikai, gazdasági, közéleti szféra szereplői és potentátjai között, természetesen sokan felszisszennek. A legutóbb „leleplezett” három bihari lelkipásztor akár még azt is felróhatja Tőkés Lászlónak, hogy miért pont ők és miért csak az ő nevük kerül terítékre, hiszen annyian működtek együtt – valamilyen formában – az egykori rezsimmel és annak titkosszolgálatával, hogy akár több ezer név is szerepelhetne az EP-képviselő listáin, és a legtöbbjük nem is egyházi személy, sőt, egyáltalán nem, nagyon sokan ma is aktív közéleti szereplők, politikusok, tisztségviselők, RMDSZ-esek vagy más szervezethez tartozók, szerte Erdélyben és a Partiumban. Magyarok ők is. Őket miért nem állítja senki pellengérre a nagy nyilvánosság előtt? Nos, rögtön van magyarázat is: Tőkés és társai saját személyes ellenfeleiket, riválisaikat, tőlük elpártolt egykori útitársaikat próbálják meg lejáratni, lehetetlenné tenni, félreállítani. Azaz egyfajta tisztogatás zajlik.
Ez akár még érthető és felfogható is lenne emberileg, evolúciós örökségünk ez a fajta „versengés” – vagy ha nem darwini szemlélettel közelítünk, akkor a teremtőtől való gyarlóság. De az már egyszerűen szomorú, hogy akad olyan RMDSZ-es politikus – kinek a múltjára szintén gyanú vetült –, aki azt sugallja körmönfontan, hogy Tőkés a többségi államhatalom megbízásából igyekszik szétverni a pártot és az egyházat, akinek egyetlen célja kiábrándítani a magyar választókat az RMDSZ-ből, hogy az ne jusson be majd a román parlamentbe...
Kényszeredetten kell mosolyognunk azon is, hogy a „leleplezettek” egyike-másika nem a beismerés és a megbánás módját keresi, hanem a mentegetőzését és az ellentámadásét. Saját gyülekezeteikben, környezetükben és az RMDSZ-sajtóban. Műfelháborodással fűszerezett „lelkészértekezleti” felmentő nyilatkozatot is közzé tétetnek a párt szócsövében, amelynek lényege: magánügy az ügynöki múlt, a bűnvallás és bűnbánat egyaránt. Meg hogy a kollaboráció kényszer, zsarolás, fenyegetés, meggyőzés stb. hatására történt, ártó szándék nélkül.
Hát nem is tudom. Ahogy nem szimpatikus az a politikus, aki nem képes tisztességesnek lenni, hanem csak annak akar látszani, úgy az a pap sem szimpatikus, aki vizet prédikál, de bort iszik. A kényszernek, zsarolásnak, harminc ezüstnek pedig ellent lehetett volna állni, hiszen sokan voltak, akik megtették.
Ha manapság az erdélyi magyar politikum és intézményrendszer (beleértve az egyházakat) iránt jelentős fokú bizalmatlanság és érdektelenség uralkodik a másfél milliós közösségben, ezért talán mégsem az emberek a hibásak. Talán mégsem a népet kellene leváltani. Mert nem is lehet. Bár... már vannak olyan tulipános „érdekvédőink”, akik ettől sem riadnának vissza. De erről majd máskor.
Dénes László. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

A kulcsmondatokról
Kaptunk körülbelül egy hete egy közleményt arról, hogy Kolozsváron „megtartotta alakuló ülését az erdélyi magyar egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma.” Az alakuló ülés résztvevői az általuk képviselt egyházak megbízásából elfogadtak egy alapítási nyilatkozatot is, amely aláíróinak névsorából kiderült, hogy valójában csak az erdélyi református, unitárius és evangélikus egyház volt jelen, vagyis csak ezek a magyar történelmi egyházak fogtak össze annak érdekében, hogy feltárják saját múltjukat – nyilvánvalóan a kommunista diktatúra idejére vonatkozóan. Csak később derült ki a különféle híradásokból, hogy sem a római katolikus egyház ( a négy erdélyi-partiumi püspökség egyike sem), de sem a kisegyházak (baptisták, adventisták stb.) nem óhajtanak csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez. Magyarán: ők házon belül intézik el a lusztrációt és az esetleges felelősségre vonást. Nem kívánják kiteregetni a szennyest, de még pontosabb és tisztességesebb, ha úgy fogalmazunk: elvégzik ők a bűnök feltárását, a bűnök megtorlását vagy megbocsátását. Majd ők kiróják a szükséges penitenciákat, ha szükségesek egyáltalán, de teret engednek a bűnhődésnek, eklézsiakövetésnek, jóvátételi szolgálatnak és bűnbocsánatnak éppúgy, mint a körültekintő mérlegelésnek. Amúgy valami ilyesmit kérnek, követelnek és várnak el azok is, akik a református, untiárius és evangélikus egyházon belül sem helyeslik azt, amit a következetesen antikommunista Tőkés László és harcostársai indítottak, szorgalmaznak és végeznek. Jutott mindez eszembe annak kapcsán, hogy a március 10-i Reggeli Újságban ezen az oldalon megjelent Szerecsenmosdatás pártos segédlettel? című írásomért kaptam meleget és hideget az elmúlt napokban, eleget. Tőkés püspök hívei szerint „jól megmondtam” és „helyesen tártam elő az összefüggéseket”, ellenfelei (az egykori szekus besúgókat, kollaboránsokat leleplező akcióit helytelenítők) viszont azt vetették a szememre, hogy valaki fogta a tollamat, netán megrendelésre született a cikk.
Kedves olvasók, innen és onnan, én megvédeni magamat azért nem fogom, mert még azt az inszinuációt is kikérem magamnak, hogy nekem bárki is diktálhatna. Mindamellett meglehet, hogy zsigerileg elfogult vagyok (éltem én is mindkét rendszerben, s végignéztem a gengszterváltást), netán sajnálatosan tájékozatlan bizonyos dolgokban. Tanulni és okulni nem szégyen, állok elébe deresedő fejjel is. De arra hadd kérjem meg a kedves olvasót (mindkét oldalon), hogy ne olvassa bele az írásaimba azt is, ami nincs bennük. Az ominózus cikkre utalva például ne vegye magára a „szerecsen” kifejezést az, akinek nem inge. Szerecsen az, aki annak érzi magát, vagy akit mássága miatt ilyenfajta megkülönböztetés ér, mégpedig hátrányos. Jusson eszünkbe az is, hogy Fekete-Afrikában mi, európai fehérek vagyunk a „niggerek”. És a kulcsmondatok, fordulatok hogy el lettek felejtve vagy mellőzve abban a cikkben mindkét oldalon?! Például ez a rész: „Érdekes az is, hogy a lelepleződő egykori besúgók, kollaboránsok védelmére szinte mindig „a romániai magyarság érdekvédelmi és közképviseleti szervezete’, az RMDSZ és annak sajtója ugrik. Ami azt a benyomást kelti, mintha az RMDSZ-nek nem állna érdekében tisztázni és feltárni a múltat, illetve félreállítani a diktatúrában besározódottakat. Mintha az RMDSZ a kommunista átmentésben, a történelmi maszatolásban lenne érdekelt.” Ha ezek a mondatok nem az RMDSZ, nem a párt, nem a legerősebb kollektív reprezentánsuk érdekében szólnak, akkor ki mellett? Nem azt szeretnénk mindannyian, romániai magyarok, hogy ne képviseljenek minket olyanok, akiket szégyellnünk kellene? Tisztulást várunk másoknál, de öntisztulásunkat nem vesszük komolyan?
És vajon nem mutattam rá egyértelműen, hogy „a legutóbb ’leleplezett’ három bihari lelkipásztor akár még azt is felróhatja Tőkés Lászlónak, hogy miért pont ők és miért csak az ő nevük kerül terítékre, hiszen annyian működtek együtt – valamilyen formában – az egykori rezsimmel és annak titkosszolgálatával, hogy akár több ezer név is szerepelhetne az EP-képviselő listáin, és a legtöbbjük nem is egyházi személy, sőt, egyáltalán nem, nagyon sokan ma is aktív közéleti szereplők, politikusok, tisztségviselők, RMDSZ-esek vagy más szervezethez tartozók, szerte Erdélyben és a Partiumban. Magyarok ők is.” Nem éppen az írtam e sorokban, hogy nincsenek csak mocskos és csak makulátlan közösségeink, mert mindenütt vannak köztünk olyanok, akik valamilyen úton-módon-helyzetben esendőknek bizonyultak?
A kifogásolt írásom további részeiben saját értelmezését adtam annak, hogy miként látom én a megbotlottak és a soha meg nem botlottak viszonyát, jelezve: ez utóbbi kategória csak a leányregényekben létezik, vagy még ott sem. Nem írnám le, hogy „ne ítélj, hogy ne ítéltess”, mert tudom, az ember már csak ilyen: folyton ítélkezik, s ezzel magára ítéletet von. Ami lényeges: mindig adjunk esély egymásnak arra, hogy jóvá tegyük, amit elbaltáztunk. Követeljük ki magunknak ezt az esélyt. Tegyünk annyi jót, hogy a végső mérlegeléskor a rossz cselekedeteink, hibáink, vétkeink serpenyőjét magasba emelje az ellensúly: a helytállás súlya. Ez nyomjon a legtöbbet a latban.
Dénes László. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Lezártak egy korszakot
Nagyvárad - Pénteken a KREK védnökségével és a PUPA szervezésében fórumra került sor a református egyházkerület székházának dísztermében, melyen Tőkés László EP-alelnök tekintett vissza püspöki szolgálatára.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) védnökségével és a Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) szervezésében zajlott fórumon szinte zsúfolásig megtelt a KREK székházának díszterme. Az előcsarnokban a Tőkés László eddigi tevékenységét bemutató kiadványokat lehetett megtekinteni, illetve megvásárolni, a rendezvényre pedig meghívást kaptak a tavaly visszavonult egyházfő más helységbeli küzdőtársai, barátai is. Az emlékezésre való ráhangolódásképpen ugyanakkor archív fényképeket vetítettek a falra.
Az egybegyűlteket Hermán M. János teológus, egyetemi lelkipásztor köszöntötte, magyarul és románul egyaránt. Ezután Kovács Zoltán főgondnok elevenítette fel az 1989-es fordulat utáni történéseket, azt az időszakot, amikor stratégiát és programot kellett szabni az egyháznak. Beszédében azt emelte ki, hogy a volt püspök mindig rávilágított a lényegre, az egyenes szókimondás embere volt még akkor is, ha ez sokakban ellenérzéseket váltott ki. Tolnay István előadótanácsos, a PUPA kurátora tanügyi szemszögből tekintett vissza az elmúlt két évtizedre. Úgy vélte: a KREK kezdeményezőként és helyzetteremtőként lépett fel, együtt tudott lélegezni kettős kisebbségben élő híveivel.
Levetítették az interjút
A köszöntő- és méltató beszédek után levetítették azt az interjút, melyet Gergely Gizella készített Tőkés Lászlóval a Duna Televízió számára eddigi közéleti tevékenységéről. Ezután a tavaly visszavonult püspök nyilvános párbeszédet folytatott újságírókkal, Rais W. István, Dénes László és Fábián Tibor főszerkesztőkkel, valamint Gazda Árpád főmunkatárssal. A körülbelül másfél órás beszélgetés kezdetén szóba került az az időszak is, amikor Tőkés Lászlót fiatal lelkipásztorként még antiklerikális és antiepiszkopális gondolatok foglalkoztatták, majd természetesen az 1989 utáni történésekre terelődött a figyelem.
A volt egyházfő úgy vélekedett: a két évtizede folyó fárasztásos politika eredményeképpen erőtartalékaink kifogyóban vannak. “Megtörténhet, hogy hiába álmodozunk az igéret földjéről, nem leszünk képesek rá, hogy átlépjük a Jordánt, mert sehol sincs megírva, hogy sikerülni fog”, fogalmazott. Hozzátette: bár számos eredményt elértünk, a befektetett energiát figyelembe véve nem lehetünk elégedettek. A kezdeti lendület megtorpant, “ahhoz, hogy megéljünk, többre van szükség”. Aggasztó, hogy mindenütt gondban vannak a határon túli magyarok, az egyházi téren is elhidegültek a kapcsolatok, “saját gyarlóságunk és a titkosszolgálati manipuláció pedig oda vezetett, hogy a magyarság szétesett és megosztott”. Meglátásában ugyanakkor most az út felénél járunk, és kedvező jelek (magyarországi változások, európai lehetőség) mutatkoznak arra, hogy ebből a helyzetből kilábaljunk, ehhez azonban összefogásra van szükség.
Erkölcspolitikát folytat
Püspöki tevékenységéről szólva Tőkés László fontosnak tartotta kiemelni: nem olyan értelemben diktált dokumentumokat vagy munkatempót a munkatársainak, hogy a szava parancs volt, hanem adekvált módon szerette megfogalmazni a határozatokat, s erről akarta meggyőzni a közgyűléseket is. “A parancsuralmi kormányzás haszontalan, mert visszaüt”, közölte. Sokan azzal vádolják, hogy önkényesen meghosszabbította a mandátumait, azonban a valóságban az történt, hogy akaratán kivül, menet közben változtak a törvények, hangsúlyozta. Mások azért kritizálják, mert egyaránt foglalkozik egyházi és politikai ügyekkel is, de annyi baj legyen, ha néha túlságosan összekeveri a kettőt, mert “szekularizált világunkra ráfér a keresztvíz”. Meglátásában egyébként ő erkölcspolitikát folytat , mert “Erdély és a népünk ügyét nem lehet száraz politikai ignoranciával kezelni”. A volt püspök ugyanakkor arra figyelmeztetett: MSZP-s és SZDSZ-s veszély van a református egyházban (titkosszolgálati múltak, liberális- individualista magánkegyesség), ezért sem lényegtelen, hogy milyen utat követünk, ki következik a sorban.
Vita a KAT-ról
Amikor az újságírók az RMDSZ-ről kérdezték, az EP-alelnök az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) aznapi, marosvásárhelyi összejövetelét említette. Megítélésében szinte szakításra került sor, végül mentették a menthetőt, s abban állapodták meg Markó Bélával, hogy Tusványoson folytatják. A vita tárgyát a Kulturális Autonómia Tanács képezte, Tőkés László szerint az oportunista RMDSZ egypártrendszerben gondolkodik, azt szeretné ugyanis, hogy a KAT a saját intézménye legyen, s csupán magának vindikálná a pénzelosztás felelősségét.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Újságírók beszélgettek Tőkés Lászlóval Nagyváradon: ráfér Európára a keresztvíz
Húsz évvel ezelőtt avatták a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökévé Tőkés Lászlót. A püspöki szolgálatról azóta lemondott, jelenleg európai parlamenti képviselőként, az EP alelnökeként tevékenykedő Tőkéssel négy újságíró beszélgetett a KREK székházának dísztermében szép számban megjelent közönség előtt.
A pénteki rendhagyó sajtóbeszélgetés A pusztai vándorlás útjának felén címet kapta. Tőkés László azt mondja, ezen az úton csak a maga erejéből haladhat tovább a magyarság, és semmiképpen nem elég csak Istenre hárítani a felelősséget. „Miért tartaná meg Istenünk Erdélyt, ha mi magunk nem tartjuk meg?” – tette fel a kérdést. Fábián Tibornak, a Harangszó főszerkesztőjének kérdésére válaszolva vette számba, hol tart jelenleg a vándorlásban. Számos eredményt sikerült elérni az elmúlt húsz évben, bár mint fogalmazott, a kezdeti lendület mostanra megtorpant.
Lapunk főmunkatársa, Gazda Árpád arra mutatott rá: sokan bírálják Tőkést amiatt, hogy püspökként a szószékről politikai tartalmú beszédeket tartott, közéleti, politikai megszólalásai alkalmával pedig még áldást is ad a hallgatóságnak. „Annyi baj legyen!” – kommentálta mosolyogva Tőkés. Elmagyarázta: az egyházba olyan időszakban vitte be a rendszert bíráló retorikát, mikor az tabunak számított, s az, hogy az egyre inkább világiasodó Európa „fázik” a keresztyén erkölcsöt hirdető megszólalásoktól, a legkevésbé sem baj. „Ráfér a szekuláris Európára egy kis keresztvíz” – jelentette ki Tőkés.
Rais W. István, a Bihari Napló főszerkesztője arra volt kíváncsi, mennyire látja aggályosnak az EP-alelnök az erdélyi magyarság körében tapasztalható megosztottságról. Tőkés kijelentette: ez a jelenség éppúgy nem véletlen, mint az, hogy a Ceauşescu-korszakban a magyart a románnal ugrasztotta össze a hatalom.
A Reggeli Újság főszerkesztője, Dénes László arra kérdezett rá, mi az európai közösség szándéka Romániával és az itteni magyarsággal. Tőkés szerint a román politikum helyesen lobbizik, nagy gondok nincsenek, de műhelytitok sem létezik, ami alapján az EP-ben a kisebbségben élő magyarokat megítélnék. Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Van ok a reménykedésre – Húsz évről, püspöki szolgálatról egy esetben
A pusztai vándorlás útjának felén elnevezéssel tartottak pénteken fórumot Nagyváradon. A református püspöki palota díszterme színültig megtelt a rendezvényre, amelyen TŐKÉS LÁSZLÓ mintegy búcsút vett a várostól, a királyhágó-melléki egyházkerülettől annak apropóján, hogy nemrégiben az Európai Parlament alelnöki tisztségébe választották meg. Az eseménnyel – amint mondta – köszönetét fejezte ki a támogatásért. Egy vetített filmben, majd a helyszínen készített interjúban szólt az elmúlt húsz esztendőről, mely alatt püspökként tevékenykedett Váradon, beszélt ennek sikereiről, kudarcairól és a jövőről is.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) védnökségével a Pro Universitate Partium Alapítvány szervezte est kezdetén Hermán János előadótanácsos köszöntötte az egybegyűlteket. A KREK főgondnoka, Kovács Zoltán az eltelt húsz évet elemezve beszámolt az egyházkerület strukturális átszervezéséről, újjá-, illetve megteremtésének mikéntjeiről. Beszélt a kezdetekről, amikor is „a bibliai pusztához hasonlatos állapotok uralkodtak a KREK-ben”. Szólt a vezetőről, Tőkés László püspökről, aki csapatával egységbe kovácsolta a darabokban lévő egyházkerületet. A folyamatot megfékezni akarókról is beszélt. Tolmácsolta az egyházkerület jelenlegi püspökének, Csűry Istvánnak az üdvözletét, aki nem lehetett jelen az esten. Megköszönte Tőkés eddigi tevékenységét, és ennek folytatását kívánta, valamint további támogatásukról biztosította. Ezt alátámasztva a sokadalom felállva tapsolta meg az EP-alelnököt.
Mindössze tíz perc állt rendelkezésére Tolnay István előadótanácsosnak, a Partiumi Keresztény Egyetem Vezető Tanácsa ügyvezető elnökének ahhoz, hogy összegezze az egyházkerület oktatásügyi teljesítményét. Amint rámutatott, e témában is – a temesvári események szellemében – mindig kezdeményezni akart és tudott a KREK. Az egyházi oktatás visszaállítása a Sulyok István Főiskola létrehozásával kezdődött, ez teljesedett ki előbb a PKE létrehozásában, majd az ökumenikus keresztény egyetem akkreditálásában. Utóbbi tulajdonképpen azt is jelenti, hogy a Bolyai Egyetem megszüntetése óta az első önálló magyar felsőoktatási intézmény jött létre Romániában. Persze szólt a többi egyházi intézményről is, az óvodákról, iskolákról, amelyekben összességében háromezren tanulnak.
A Duna Televízió Gergely Gizella váradi tévés által készített félórás nagyinterjúját vetítették le ezután. Tőkés László püspöki szolgálatának közel két évtizedére tekintett vissza ebben. A képkockák után az előszóé volt a főszerep. Rendhagyó sajtóbeszélgetésben faggatta a leköszönt püspököt, az EP alelnökét lapunk főszerkesztője, Dénes László, a Harangszó főszerkesztője, Fábián Tibor, a Krónika főmunkatársa, Gazda Árpád és a Bihari Napló főszerkesztője, Rais W. István.
Számos kérdést tettek fel az újságírók, a válaszokból összességében kibontakozott mind a személyiség rajzolata, mind a korszak képe meghatározó alakjának szemszögéből, és a jövővel kapcsolatos mikéntekről is szó esett. Mindjárt az első kérdésekre, Gazda Árpádéra válaszlova Tőkés elmondta, hogy nagy alázatra késztette a püspöki szolgálat. Fábián Tibor kérdésében visszautalt a címbeli képre, s arra volt kíváncsi, hogy az egyház mennyire fáradt bele a vándorlásba a táv felénél. Az is megtörténhet, hogy mindössze álmodunk az ígéret földjéről – szemléltette az interjúalany válaszában, hogy korántsem biztos, siker koronázza-e a küzdelmeket. Szólt arról, hogy a kifárasztásra már a legelejétől fogva törekedtek. Ezzel magyarázta azt, hogy a húsz év alatt, noha sokat sikerült elérnie az egyháznak, a romániai magyarságnak, összességében nem azt hozta a korszak, amit reméltünk. A taktika eredményeként szétforgácsolódtak erőink, mindazonáltal a táv felénél kedvező előjeleket is mutatkoznak – biztatott Tőkés. Honnan az energiája? – tudakolta Rais W. István. Az EP-képviselő, -alelnök kifejtette, hogy nem herkulesi az ereje, inkább gyengeségének tudatában képes harcolni, a hite ad erőt. „Az aratnivaló sok, a munkás kevés” – vázolta a szomorú közállapotokat Tőkés Gazda egy újabb kérdésére felelve. Mind a hitet, mind a szürkeállományt ritkította a kommunizmus a kontraszelekciójával.
A Reggeli Újság főszerkesztője aktuálpolitikai kérdéssel nyitott, s mint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökétől tudakolta, hogy miért nem egyeztek meg semmiben az RMDSZ-szel az aznapi kolozsvári találkozón. Holott formális gyűlésnek gondolták, majdhogynem teljes szakításba fulladt a gyűlés – árulta el Tőkés –, mindazonáltal legalább a folytatásban sikerült megállapodniuk. A kérdések sorában újra Dénes Lászlónak válaszolva elmondta, hogy az Európai Unióban egyenrangú partnerek vagyunk magyarként, azaz van ok a reménykedésre.
Záró momentumként Tőkés László kifejtette, hogy a rendezvénnyel – amely visszaemlékezés püspökké választásának huszadik évfordulójára is – köszönetét akarta kifejezni a közösségnek. A Szózat eléneklésével fejeződött be az est, a jelenlévők az előcsarnokban kiállított képeket nézegetve a két évtized fontos eseményeibe csöppenhettek vissza.
Megyeri Tamás Róbert
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A modorról és a stílusról
Tőkés László hétfői sajtótájékoztatóján több minden elhangzott, egyebek mellett a politikai hatalmat az erdélyi magyarság fölött gyakorló (vagy inkább gyakorolni szándékozó, de súlyos népszerűségvesztésen átmenő) RMDSZ ama törekvésére is utalt, hogy a saját embereit ejtőernyőzze be világi tisztségviselőkként a magyar történelmi egyházakba. Erről lapunk szerdán számolt be, és csak egyetlen mondatban. Mivel a volt püspök aggályoskodva meg is nevezett egyes „főgondnok-jelölteket”, Lakatos Péter parlamenti képviselő, akinek a neve is elhangzott és leíródott, érintettként még aznap eljuttatta szerkesztőségünkbe reagálását. A szövegben egyetlen mondatban utalt konkrétan az őt ért „gyanúra”, cáfolva, hogy egyházkerületi főgondnoki ambíciói lennének. Ezt mi csütörtökön le is közöltük, eleget téve a replika jogát érvényesítő képviselőnek. Hogy mégis visszatérünk a közleményére, annak „szubjektív” oka van: muszáj jeleznünk olvasóink (egyben politikusaink választói) felé, hogy valami nincs rendjén az elöljárói „emelkedett dialógussal”. Mert amíg Tőkés László – dehonesztáló jelzőktől és minősítésektől inkább tartózkodva – tárgyilagosságra törekvően próbálja szinten tartani a politikai diskurzust, addig Lakatos Péter fenntartások nélkül durvul és degradál. Amikor tárgyszerűen hivatkozik tényekre és kánonokra, akkor kifogástalanul érvel (pl. hogy miért nem lehetne ő főgondnok, illetve hogy kik lehetnek), amikor rámutat az egyházban használt kettős mércére (a jelenlegi főgondnok is RMDSZ-politikus, sőt parlamenti képviselő is volt, akkor fordítva miért ne lehetne?), akkor még mélységesen igaza is van. A sulykot akkor veti el, amikor így fogalmaz: Tőkés „a tőle megszokott, de az Európai Parlament alelnökéhez méltatlan, hazugsággal felérő csúsztatásokkal folytatta sárdobálását”. Meg akkor, amikor kioktat és rendreutasít: „Véleményem szerint Tőkés Lászlónak kellene önmegtartóztatást gyakorolnia, hogy ne hozzon szégyent RMDSZ színekben elnyert EP-alelnöki tisztségére.” De úgy, hogy közben maga is a csúsztatás eszközével él: a püspököt ugyanis nem az RMDSZ jelölte EP-alelnöknek, az RMDSZ csak menet közben kapaszkodott fel tapsikolva a Fidesz által elindított szekérre. Mint ahogy a tárgyilagosabb politikai elemzők egy része – és a romániai magyar választók nagy többsége – azzal is tisztában van, hogy az RMDSZ-nek ma nem lenne az EP-ben se Winklere, se Sógora, ha nem viszi oda be Tőkés szekere, amelyre szintén az utolsó pillanatban kapaszkodtak fel a nevezett érdemes romániai magyar politikusok. Nem tartozik közvetlenül ide, de külön cikket erről már nem fogunk írni: visszafoghatnák magukat kisebb-nagyobb kaliberű RMDSZ-es politikusaink akkor is, amikor Tőkés László magánéletére és jellemére tesznek undorító megjegyzéseket a román és a magyar sajtóban. Már csak azért is, mert a másik fél nem él ezzel az eszközzel. Pedig tehetné. Politikusaink magánéletéről, jelleméről, erkölcsi habitusáról, szociális érzékenységéről, keménységükről és gyengeségükről, ingereikről és hormonjaikról sokan tudnak sokat...
Dénes László. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Miért kellene?
Öreg barátom, kisnyugdíjas újságíró-kollégám írásait mindig szívesen olvasom, még ha nem is mindig értek vele egyet. Főszerkesztőként megtehetném, hogy nem adok teret olykor indulatosan baloldali vétetésű, máskor indokolt szociális érzékenységű jegyzeteinek, de akkor lennék csak rossz redaktor és akkor lennék csak áldemokrata, ha ezt tenném. A fenti cikket is csak azért tartom megkommentálandónak, mert én nem pont úgy emlékszem a történtekre, ahogy Szegedi László. Nem merném leírni feketén-fehéren, hogy a rókaképű Băsescut mi, romániai magyarok választottuk meg államfőnek. A kérdés ennél sokkal bonyolultabb annak fényében, hogy ki kiket hogyan biztatott és győzködött a választások előtt. Mert például az RMDSZ már többször is lerázta volna a hajóskapitány igáját, de majdnem egy éve vele együtt kormányozza – sokak szerint egyre mélyebbre – az országot. Másfelől meg nem hinném, hogy mai helyzetünkért egyetlen ember lenne a felelős, még ha az a legfőbb közméltóság is az államban. Mert ha ezt állítjuk, akkor magát a parlamentarizmust kérdőjelezzük meg, a román demokráciát, RMDSZ-estől, Tőkésestől, mindenestül. S bár magát a parlamentet is szét kellene zavarni – micsoda egy társaság! –, mégis ettől a bagázstól várjuk, hogy megszabadítson minket Băsescutól. S ha megszabadulunk, nem egy újabb semmirekellőt választanak maguknak a népek? Nekünk, magyaroknak mindig a kisebbik rossz választásának az opciója adatott csak meg az elmúlt húsz évben. Végül: valójában a népet kellene leváltani, kicserélni, megreformálni, de azt ugyebár nem lehet. Legalábbis nem egyből. „Míg ki nem halunk”? – nem kell dramatizálni, persze, hogy nem halunk ki. Legföljebb meghalunk. De hát ez az élet rendje. Majd születnek mások, és jönnek utánunk. Mint az özönvíz. Meg a politikusok.
Dénes László. Reggeli Újság (Nagyvárad)

A tisztességes polgári sajtó utáni vágyról
Jó egy évi szünet után ismét megjelent a romániai magyarság egyik legkülönösebb sorsú közéleti hetilapja, az Erdélyi Napló. Az 1991-ben napilapként, majd még ugyanazon év őszén hetilapként Nagyváradon indult, pártállami előzményekkel nem rendelkező lap több külső és belső átalakulást, illetve tulajdonosváltást ért meg az évek során, míg 1997-től polgári hetilapként volt jelen a honi sajtóprérin. Nemzeti, autonomista elkötelezettsége, a hatalommal szembeni kritikus hangvétele miatt az utóbbi időben kikerült a Bukarestből és Budapestről egyaránt támogatott lapok sorából, így 2009 nyarán az időközben Kolozsvárra költözött kiadó kénytelen volt átmenetileg beszüntetni a kiadását. A magyarországi fordulatot követő újabb tulajdonosváltás tette lehetővé a feltámadását, a múlt héten jelent meg az új sorozat első, kereskedelmi forgalomba még nem került száma, tegnapelőtt pedig a második, immár a piacon is. Mellékelten azt az írást nyújtjuk át a próbaszámból a Reggeli Újság olvasóinak, amivel az Erdélyi Napló előző (egyben lapunk alapító) főszerkesztője mintegy üdvözölte a hetilap újraindulását.
Amikor e sorokat ütögetem be a számítógépbe, éppen az 51. születésnapomat ünnepelhetném – ha volna rá okom. Nem okoz örömet sem az évek múlása, sem a magánkalendárium pirosló betűje, és legkevésbé az, ami az előző születésnapom óta történt – velem, velünk, Erdéllyel, az országgal, a világgal. (Talán a magyarországi fordulat lehetne ok a jubilálásra, de én például már annyira szkeptikussá váltam a politika kerekének ide-oda- és főleg visszatekeredése láttán, hogy már a kimúlt és lábamnál fekvő medve bőrére sem merek inni.)
Ezért aztán inkább nosztalgiázom az örömködés helyett. Mert még a komputer billentyűzetéről is az jut eszembe, hogy amikor jó húsz évvel ezelőtt felcsaptam firkásznak – mi tagadás, éppen ezen lap alapító főszerkesztője, Stanik István nógatására, bár 1990 tavaszán Erdélyi Napló még nem létezett –, csak hírből vagy esetleg a televízióból ismertük azt a fajta számítógépet, ami ma olyan közhasználati eszköz szinte, mint mondjuk a kenyérpirító. Rejtekhelyekről előszedett ócska Erikákon, külföldről adományként kapott, lepukkant böhöm hivatali írógépeken gyártottuk éjt nappá téve cikkeinket, esti nyomdai szolgálatokon ismerkedtünk az ólombetűkkel, kézi- és gépszedéssel, cinkográfiával, a kutyanyelvvel, kefelevonattal stb., olyan eszközökkel, eljárásokkal, technikákkal, amelyeket alig két évtized alatt olyannyira túlhaladott az idő, hogy korunk újdondásza már nem is találkozik velük. Az elektronikus, digitális érában éhen halt a nyomda ördöge is, sőt sokan ma már az írott és nyomtatott médiát is temetik-temetnék, azokkal az újságírókkal együtt, akik gondolatokat is akartak-akarnak közvetíteni, nem csupán szakmányban gyártani a megrendelt méretű és tartalmú szövegeket...
Húsz év csak egy röpke pillanat a történelemben – pláne a magyar sajtó történetében –, de nekem és kortársaimnak szinte egy fél élet, s ha megborzongok, ha belegondolok: vannak ma is pályatársaim, akik előző fél életüket a lélek- és nemzetromboló kommunista propaganda szolgálatában töltötték el (mondjuk ki: önként és dalolva), hogy 1989 utáni másik felét vagy vezekléssel, vagy – ami borzasztó és megbocsáthatatlan – ugyanolyan szervilis (gy)alázatban éljék meg és át. Erdélyi sajtónk legsötétebb fejezete: ezek a régi és mai bértollnokok sajnos egy olyan utánpótlásgárdát neveltek ki és állítottak maguk mögé, amelyikben nyoma sincs a hivatástudatnak és szakmai igényességnek, mert az ilyesmi egyszerűen nem kifizetődő.
Apropó nosztalgia: amikor 1991 tavaszán, a második RMDSZ-kongresszusra időzítve „piacra dobtuk” az első, nem Bukarestben szerkesztett és nyomtatott „országos magyar napilapot” Erdélyi Napló néven, hamar kiderült: Nagyváradról nem lehet terjeszteni, mert bár piaca még csak-csak lett volna, de a kommunikáció és szállítás akkor még annyira fővárosközpontú volt, s az infrastruktúra annyira harmadik világbeli, hogy a friss reggeli napilap többnyire esti vagy másnapi olvasmányként jutott el az emberekhez. (Húsz év telt el, de ma is decentralizációval és korszerű infrastruktúrával házalnak a választások előtt mindent megígérő politikusaink, magyarok és románok egyként, igaz, az akkori progresszió mára regresszióba csapott át, pedig a külvilág tömérdek pénzt feccölt bele Romániába, hogy Európa hátsó bejárata nézzen ki valahogy. De amíg van mit lopni, addig itt mindenki, aki odafurakodik a közöshöz, az lopni fog. Az RMDSZ nevű egykori magyar egység is szertefoszlott mára, s a lopkodásnak, csalásnak, átverésnek ebben is volt jócskán szerepe.) Tovább emlékezve: még ugyanazon év őszén, szinte ugyanaz a csapat feltámasztotta az Erdélyi Naplót, de már csak hetilapként – még ez a megnyilvánulási forma is a sajátos balkáni állapotokat tükrözte, hiszen egy naplót valójában naponta vezetni kell, de nekünk csak hetente adatott meg az írás-közlés-nyomtatás lehetősége.
A többes számot elhagyva jelzem nyomban: nem fogok a Erdélyi Napló közel két évtizedes történetével előállni, nem is tehetem, mert bár ott voltam az indulásánál, többszöri átalakulásánál, 1997-es polgári hetilappá igazításában is enyém a fő „bűn”. Talán a Kolozsvárra való – nem feltétlenül hátrányos – átköltözésében is közrejátszott 2003-as távozásom a lap éléről, ám onnantól a tavaly őszi kényszerű – és lám, szerencsére átmeneti – megszűnéséig a lap történetét nem nekem kell megírnom, mint ahogy az 1993-96 közöttit sem, amikor különböző más lapoknál próbáltam ki magamat. (Abban az időben igyekeztem kievickélni azokból a sajtóműhelyekből, amelyekben a túlélő szocializmus és a versenypárttá váló RMDSZ dominálni kezdett.)
Egy biztos: boldog időszaka az Erdélyi Naplónak sosem volt abban az értelemben, ahogy a politikai-üzleti klikkek által eltartott romániai magyar médiumok munkásai a boldogságot elképzelik – a hosszú pórázon és óvó tenyéren tartást, a mikrofonállványból politikussá, de legalább irodavezetővé való avanzsálást, a kultúraktivizmust és szinekúrát. Ezért reménylem magam (is), hogy előbb-utóbb mégiscsak létrejön egy olyan konstelláció a magyar nemzetpolitikában, amely a gondolat- és szólásszabadságot a rendigényűséggel, értékfelmutatással, innovatív és invenciózus hagyományápolással párosító, tisztességes polgári sajtónak kedvez. Talán ezen csillagállás előszelének tekinthető az Erdélyi Napló újraindulása is, amit csak üdvözölni tudok, nosztalgiázva is sok értő olvasót kívánva neki. Mert volt idő, amikor ez az olvasótábor nagyobb volt, mint az összes kis honi pártújságé együttvéve. (Egy jelképes főhajtással hadd emlékezzem meg bár zárójelben is azokról az egykori kollégákról és olvasókról, akik ezt az újraindulást már nem érhették meg.)
Lectori salutem!
Dénes László, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Egy váradi történész agitátori csúsztatásai
Egy bizonyos Gabriel Moisa, aki a történelemtudományok doktoraként a Nagyváradi (román) Egyetemen oktat, a minap politikai töltetű eszmefuttatást tett közzé az egyik helyi lapban A történelem nem ismeretének lehetséges következménye címmel. Bár ne tette volna. Mert egyrészt „tudós emberként és tanárként” nem tett egyebet, mint a román olvasókat a magyarok ellen hergelte, másrészt történészként sikerült lebőgetnie önmagát, kollégáit, az őt foglalkoztató és fizető intézményt egyaránt. Legkevésbé persze a cikkét közlő lapot, amely amúgy is naponta ontja a magyarfaló-gyalázó cikkeket. A legérthetetlenebb az, hogy miért kell egy fiatalnak mondható, a kommunista rezsim agymosodáit vélhetően koránál fogva is elkerült váradi román értelmiséginek azzal bizonygatnia „jó románságát”, hogy a manipulál, csúsztat, uszít? Miért érzi vajon önmagára kötelezőnek azt, hogy pl. Tőkés Lászlót írásban rugdossa s ezzel jó pontokat szerezzen magának... de ki előtt? Önkéntelenül is arra gondol a külső szemlélő, hogy ezek az önjelölt „publicisták” nem is önjelöltek, hanem talán fizetett szellemi agresszorok...
Mert mit csinált G. M.? Tudálékosnak, tanárinak, kioktatónak szánt, „akadémikus” mázba csomagolt írásában azt igyekezett bizonygatni a váradi román olvasónak, hogy a Kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem – noha nem szerepel a világ első ötszáz felsőoktatási intézményének minőséglistáján – egy kiváló, európai szintű és modellértékű intézmény már csak azért is, mert Angela Merkel német kancellár a minap ott járt. S ottjártában – miközben díszdoktorrá avatták – agyba-főbe dicsérte az egyetemet és annak „valódi” multikulturalizmusát. Nem is tehetett mást szegény Angela, hiszen a dísztoktori laudációt saját anyanyelvén, németül mondták el neki, mégpedig a zsidó származású Gyémánt László. Teljes multikulti: egy magyar zsidó németül a román egyetemen, quod erat demonstrandum. Moisa elsőként itt csúsztat. Elolvasva a német kancellár köszönőbeszédét – amit a cikkíró talán elmulasztott – kiderül, hogy Merkel ki sem ejtette a multikulturalizmus szót a száján, csupán a három erdélyi nemzet (német, magyar, román) békés együttélését dicsérte, miközben egy merőben protokolláris szöveget mondott el teljesen semleges történeti és kulturális utalásokkal megtűzdelve. Aztán hazautazott, és pár nap múlva előállt azóta is sokat tárgyalt, nagy botrányt kiváltó kijelentésével, miszerint a multikulturalizmus Németországban megbukott, mivel ennek a lózungnak az örve alatt pusztán arra törekedett a többség, hogy a kisebbségeket asszimilálja. Akárcsak a kolosvári egyetemen és szerte Romániában. (Lásd a keretes írást.)
Tőkés László erdélyi európai képviselő, az EP alelnöke – ismerve a német kancellár romániai útját és programját – jó előre sietett felvilágosítani őt levélben a BBTE hamis multikulturalitásáról, illetve emlékeztetni a volt erdélyi magyar tudományegyetem erőszakos felszámolására. Tudván tudta, hogy Merkelnek Kolozsváron a kozmetikázott képet fogják mutatni, a kirakatot, majd pedig a magyarbarátnak nem mondható Andrei Marga és a román sajtó őt magát is ebbe a kirakatba fogja pakolni. Tőkés levelét – hogy, hogy nem – csak egy hetes késéssel szivárogtatta ki a román média (vagy titkosszolgálat?), miután már a német kancellárral kifényeztették a BBTE-et. Utólag Tőkés László „szélsőséges sovinizmusának” bizonyítékaképpen kolportálták a levelet, mondván: képviselőnk be akarta feketíteni az egyetemet a rangos külhoni vendég előtt.
A váradi történész még ennél is tovább megy cikkében: szerinte Tőkés szavaira senki rá sem hederít, lám, Angela Merkel is valósnak látta a hamis multikultot. Majd a román nemzetpolitikai propaganda diadalát zengve tovább rugdossa Tőkést, mondván: történelemhamisítást követ el Merkelhez írt levelében. Erre már felkapja a fejét a román olvasó, hiszen egy történész mondja, aki csak ért hozzá, nem? Moisa szerint ugyanis Nicolae Ceauşescunak semmi köze nem volt és nem lehetett a Bolyai Egyetem beolvasztásához a Babeşbe, mivel 1959-ben csak bukaresti pártmunkával foglalkozott. Tőkés viszont azt írta: „Nem felel meg a valóságnak, hogy a BBTE »multikulturális« egyetem volna. Az annak idején Nicolae Ceauşescu néhai diktátor által levezényelt »egyesítés« óta ugyan valamelyest javult a helyzet, s a magyar és a német hallgatók anyanyelvű oktatása terén ugyan történt némi előrelépés – mindez azonban mit sem változtat a lényegen: az egykori magyar intézmény brutális és jogszerűtlen megszüntetésén. A román kirakatpolitika a felszínes többnyelvűség javára tett engedményeivel csupán egy Európának tetsző látszatot táplál, miközben továbbra is a többségi – román – nacionalizmus szellemében diszkriminálja a kisebbségi oktatást. Erre nézve igen jellemző eset annak a két jeles magyar egyetemi oktatónak – Hantz Péternek és Kovács Lehelnek – az állásukból való jogellenes eltávolítása, akik a létező román feliratok mellé magyar és német nyelvű feliratokat próbáltak elhelyezni a tanintézetben.” Az idézet második felében szereplő látleletet politikailag lehet vitatni, de a két oktató kirúgása tény, továbbá az is – és ez Gabriel Moisa nagyváradi egyetemi tanárra, történészre nézve rettenetes blama –, hogy a Román Kommunista Párt központi bizottsága valóban az ifjú pártaktivista és egyben katonatiszt Ceauşescut küldte le Kolozsvárra 1959-ben az egyetemegyesítést nyélbe ütni. Ennek ma már alaposan dokumentált irodalma van, ez történeti tény. Ezt egy általános iskolai történelemtanárnak is tudnia kell. Ha nem tudja, mert annak idején nem tanulta, nézzen utána! Hogyan tanítja, ha rosszul tudja? Így?
G. M. akkor is „hibázik”, amikor Tőkés Lászlónak felrója a nacionálkommunista fogalom használatát, mondván, hogy az ötvenes években ez nem volt jellemző, hanem majd csak 1965 után. Egy történész ne tudná, hogy Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után nem sokkal már meg is kezdődött Romániában az ún. desztalinizáció és deszovjetizálás, amely 1958-ra gyakorlatilag lezárult? A „virtigli mezei román” Ceauşescu gyors felemelkedése épp ennek, azaz a honi nacionálkommunizmus szárba szökkenésének tudható be, ami a Csehszlovákiába való be nem vonulásban kulminál 1968-ban, majd ezt követően kezd paroxisztikus elemekkel telítődni egészen 1989. december 16-áig, amikor is a tőkési ellenállással szolidarizáló tömegakaratot meglovagolva a reformkommunisták és a Securitate patrióta szárnya fordulatot idéz elő. Megszabadulva a kommunizmustól, de átmentve a nacionalizmust. Ami, lám, történészi berkekben is máig virul...
Dénes László
Bíró Béla sepsiszentgyörgyi-brassói publicista Multikulti – sok vagy kevés? című nemrég megjelent cikkében kifejti: „Angela Merkel a CDU és a CSU fiataljai előtt egy héttel ezelőtt kimondta azt, ami a Theo Sarrazin könyve körül folyó vitában már ott lappangott: megbukott az a multikulturális megközelítés, miszerint egyszerűen csak élünk egymás mellett, és boldogok vagyunk egymástól. Hogy miről is van szó, azt a párt más funkcionáriusai, akiket nem terhel kancellári felelősség még világosabban kifejtették: az idegeneknek a német társadalomba egyénenként-egyénekként és nem közösségekként kell ’integrálódniuk’. Ha Merkel megbotránkoztató mondatát alaposan végiggondoljuk, rá kell jönnünk, a kancellár asszonynak voltaképpen igaza van. Csak nem úgy, ahogyan ő gondolja. A multikultinak nevezett teória és társadalmi gyakorlat valóban megbukott, de nem azért, mert túlságosan liberális (azaz szabadelvű) lett volna, hanem azért, mert egyáltalán nem volt az. A hamis szabadság és önrendelkezés illúzióját kellett volna keltenie. És ez az, ami nem sikerül! (...) Az ember soha nem önként válik meg identitásától, nincs természetes, csak természetellenes asszimiláció. De adott körülmények közt az asszimiláció, ha természetessé nem is, de racionálissá válhat. Mindaddig ésszerű a beolvadás, amíg a többség képviselőjeként szerzett előnyeim meghaladják a kisebbségi lét által okozott veszteségeimet. (...) Ha a többségi társadalom arra kényszeríti individuumait, hogy nyelvi-kulturális (implicite erkölcsi) vonatkozásban ugyanolyanok legyenek, mint ő, akkor miért volna a törzsi mentalitás jele, ha a kisebbségi közösségek meg arra kényszerítenék tagjaikat, hogy nyelvi-kulturális (implicite erkölcsi) vonatkozásban hűségesek maradjanak a közösséghez, azaz ugyanolyanok maradjanak, mint ő? (...) Igen, a multikulti valóban megbukott. De nem azért, mert túlságosan sok szabadságot engedélyezett a kisebbségeknek, hanem azért, mert túl keveset. A kölcsönös többnyelvűség és a szabadon vállalható többes identitások helyett egyoldalú – csupán a kisebbségeket kötelező s gyakorlatilag az asszimiláció folyamatát megolajozó – kétnyelvűséget és többes identitásokat kényszerített rá a társadalomra. Annak ellenére, hogy a biológia és a társadalomtudomány minden eredménye arra vall, hogy az egynyelvű és egykultúrájú közösségek jelentékeny intellektuális hátrányban vannak a kisgyerekkortól több nyelv és kultúra ismeretére szocializált közösségekkel szemben. Ezt a politika nem hajlandó tudomásul venni. Annak ellenére sem, hogy a többségi nyelv és kultúra egyeduralmának erőltetése a többség számára is komoly hátrányt jelenthet. Bizony eljöhet az idő, amikor az angolul beszélők is súlyosan megfizetnek egynyelvűségükért. Nemrégen egy Erdélyben rendezett konferencián azt javasoltam, hogy térjünk vissza – immár a kölcsönös önkéntesség alapján – a kétnyelvű iskolatípushoz, melyben a román szülők is elfogadják, hogy gyerekeik ugyanolyan óraszámban tanulják a magyar nyelvet, mint a magyar gyerekek a románt. E javaslat után a sajtóban nemzetárulóként jelentem meg. (Noha elismertem: a magyar iskolák szétválasztása a 90-es évek elején szükségszerű fejlemény volt.) Pedig ez a modell nemcsak arra teremtene lehetőséget, hogy a magyar gyerekek tisztességesen megtanuljanak románul, hanem arra is, hogy a románok is elsajátítsák a magyar nyelvet. Ez esetben mindkét közösség tagjaiban feloldódhatna az asszimilációtól való félelem, hiszen a két nyelv – gyakorlatilag azonos – státusának elismerése mindkét oldalról eloszlathatná a másik hátsó szándékaitól való, manapság általános rettegést. Hargita Népe (Csíkszereda)

Elfuserált iskoláinkról
Csak azt mondjuk ki, amit mindenki tud, mert nyilvánvaló: az évek-évtizedek óta tartó demográfiai krízis nem kedvez az anyanyelvű oktatási hálózat fejlődésének. A magyar tannyelvű iskolák és osztályok önmagukat sem képesek újratermelni, azaz csak ott és úgy alakulhat új iskola vagy indulhat új osztály, ha másutt mások megszűnnek vagy osztódnak. (Nincs ugyan hiteles felmérés arról, hogy hány bihari magyar ajkú gyermek és ifjú jár román tannyelvű óvodába, elemibe, gimnáziumba, szak- és középiskolába, de egyes becslések szerint legalább egyharmaduk, ami megfelel az országos átlagnak, és ez az arány nemigen csökkent az elmúlt két évtizedben. Ráadásul most már százakra, ha nem ezrekre tehető azok száma, akik Magyarországon vesznek részt a közoktatásban, részben a jobb körülmények és magasabb színvonal vonzása, részben a teljes körű anyanyelvi oktatás itteni hiánya okán.)
A bihari iskolahálózat 1989 után átalakult, ám a pozitív jelenségek (pl. többé-kevésbé önálló magyar iskolák létrejötte) mellett észre kell venni a negatívakat is: egyes városrészi vagy falusi tanintézetek elsorvadtak vagy az utolsókat rúgják. Számos egykor kéttagozatos iskolában megszűnt a magyar nyelvű oktatás vagy épp most van megszűnőben, hiszen az iskola-összevonások – gazdaságossági megfontolásból elodázhatatlan – kora begyűrűzött hozzánk, Romániába is. A Bihar megyei magyar oktatáspolitika irányítói, felelősei, illetékesei vagy akár maguk a pedagógusok – akiknek egyúttal a kenyeréről is szó van – a népmozgalmi trendeket aligha befolyásolhatják, a többségi románság felől érkező asszimilációs nyomásra sem találnak ellenszert, ráadásul a politikai közképviselet és érdekvédelem vajmi keveset tudott elérni ezen a téren az 1989-es forradalmi változásokhoz képest.
A fenti látlelet annak kimondását vezeti be, hogy a verseny és konkurenciaharc létjogosultságot nyert az anyanyelvi oktatás terén is. A kisebbségi szülő első dilemmája az, hogy taníttassa-e anyanyelvi óvodában-iskolában a gyermekét, ha egyáltalán van választási lehetősége – pl. egyes falvakban vagy a szórványokban –, a második pedig, hogy melyik tanintézetet preferálja. Ha a magyar szülő magyar tannyelvű iskolát keres, akkor vagy talál a lakhelyén, illetve ahhoz közel, vagy be kell érnie a magyar tagozattal rendelkező vegyes tanintézettel is, amelyben sokszor összevont osztályok működnek. Több változat lehetséges, a szülő és a tanuló elvárásai és igényei és képességei szerint, ez utóbbi az anyagiakra is vonatkozik. A „meg tudjuk-e engedni magunknak” kérdés igenlő megválaszolása után következhet a nem kevésbé problematikus döntés: melyik tanintézetet preferáljuk akkor, amikor többes a kínálat. Mert ekkor kezdődik a versengés a tanulóért, az oktatási „iparág” alanyáért: ha van elég diák, lesz osztály, tagozat, iskola, lesz tanári és igazgatói állás, lesz fejkvóta, lesz pénz, befolyás, támogatás, pályázat, adomány, igénybe vehető dísz- és tornaterem, mozgósítható diákhad, szavazóbázis stb., kinek-kinek érdeke és megfontolása szerint. S a „fejvadászok” bizony minden eszközt bevetnek céljaik elérése érdekében, akár még az alattomosabbakat is. A szülő és gyermeke alig fogja fel, hogy kemény kenyérharc is ez, nem is beszélve a háttérben mindig-mindig megbúvó politikai érdekről (amely nálunk csak ritkán találkozik a nemzeti érdekkel, hanem inkább a magán- és klikkérdekkel).
Jutott mindez eszünkbe annak kapcsán, hogy olvastuk a bulvársajtóban: diákokat toboroznak a váradrogériuszi Roman Ciorogariu Ortodox Líceum magyar nyelvű (!) első és ötödik osztályába, fórumot is rendeztek ennek érdekében „pártunk és kormányunk” helyi képviselői, de nem volt valami nagy érdeklődés a polgárok részéről. Nyilván sokuknak az motoszkált a fejében, hogy a váradőssi magyar nyelvű oktatás (ön)felszámolása után következik a rogériuszié, mert ezt a hatalom berkeiben már eldöntötték. A ma Avram Iancu, Octavian Goga, Dacia neveket viselő, egykori kéttagozatos iskolákban már nincs magyar oktatás, a volt 17-esben is sorvadóban van, amióta Andrei Mureşanu nevét viseli, pláne, hogy egyik napról a másikra arra ébredtek a szülők és gyerekeik, hogy ezt már nem is így hívják, mert lenyelte a görögkeleti gimnázium, amely nem a 48-as román költő-forradalmár nevét, hanem Várad első ortodox püspökéét viseli. Hogy a kavarás teljes legyen, még az is felmerült, hogy az oda járó magyar iskolásokat majd átrakosgatják máshová, vagy ha de facto nem, akkor legalább „jogilag” vagy „névlegesen”. Két hét sincs már hátra, és el kell döntenie a rogériuszi magyar szülőnek: az ortodoxok által önkormányzati segédlettel megszerzett iskolában taníttatja-e jövőre elsőbe vagy ötödikbe menő gyermekét. Jóhiszemű feltételezésünk, hogy ott is nívós anyanyelvű oktatásban lesz része a nebulónak, csak épp furcsán fog hangzani: Enikő elsős az ortodox líceumban, Hunor meg ötödikes ugyanott…
Dénes László, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Csökkenő népszerűség, javuló (?) kommunikáció
Az óévből maradt hír, hogy a Bihar megyei RMDSZ-nek immár sajtóirodája is van, ami azért érdekes, mert eddig többnyire esetleges és közvetlen volt a kommunikációja a pártnak a helyi sajtóval: telefonon, sms-ben, e-mailben, illetve sajtótájékoztatókon közöltek egyet s mást a médiával, a legtöbb esetben szelektíven. Háromféle közlendője volt a bihari RMDSZ-nek a helyi sajtó – és azon keresztül a lakosság – irányába: 1. általános érvényűek, amelyeket a román nyelvű médiával is megosztottak a párt különböző rendű-rangú képviselői, 2. csak a magyar sajtónak szánt közlendők, amelyeket ily módon kizárólag választóiknak szántak, 3. csak a párt holdudvarához tartozó orgánumoknak eljuttatott információk. Ez utóbbi kategórián belül létezett egy külön úzus is: a megyei elnök rendszeres időközönként magához rendelte a párt félhivatalos közlönyeként működő Bihari Napló valamelyik munkatársát, és tollba mondott neki néhány magyarázkodásokkal és mentegetőzésekkel fűszerezett mondat, amelyeket aztán az említett lap főszerkesztője társszerzőként egy aktuálpolitikai üzeneteket tartalmazó interjúvá gyúrt össze és ekként publikált.
Az utóbbi hónapok gyakorlata azt mutatja, hogy a fenti három kommunikációs csatorna tovább él, de kiegészül egy negyedikkel is: a közképviseleti és érdekvédelmi szövetségként bejegyzett, de politikai versenypártként működő RMDSZ Bihar megyei szervezete immár sajtóirodát működtet. Ugyanis egy ideje ez az „intézmény” küld lapunknak (is) e-mailekben bizonyos információkat, írott- és képanyagokat, feladóként nincs természetes személy megnevezve. Értelemszerűen maga az egész szervezet – illetve annak elnöke – vállal felelősséget a küldeményekben szereplők hitelességért. A több csatorna azonban kevesebbet érhet. Az ilyen jellegű – névtelen, arctalan, házi gyártású – kommünikék ugyanis semmire sem kötelezik a címzettet: tudomásul veszi vagy sem, továbbadja vagy sem. Minden bizonnyal a bihari RMDSZ is számot vetett azzal, hogy ha kiiktatja vagy elkerüli a helyi sajtóval való személyes kapcsolattartást, mit nyer vagy mit veszít ezzel. Kétségkívül kényelmesebb az újságírók árgus szemétől elhúzódva politizálni, de nem biztos, hogy produktívabb.
A 2010-es év legutolsó példája a szerkesztőségünknek a „sajtóiroda” által eljuttatott anyag. Ebben három fotó kíséretében arról számol be a névtelen „tudósító” Az RMDSZ házhoz viszi az információt cím alatt, hogy „a magyar állampolgárság kedvezményes honosítási eljárással történő igényléséről tartottak tegnap (eszerint december 29-én, mivel a beszámoló 30-án este érkezett – D. L.) képzést a megyei RMDSZ szervezésében a bihari, magyarlakta települések képviselőinek.” A hivatali bükkfanyelven megfogalmazott beszámoló a továbbiakban arról szól, hogy Biharkeresztesről érkezett elöljárók tartottak fejtágítót bihari RMDSZ-politikusoknak és -aktivistáknak a pártszékházban. Mint kiderült, semmivel sem mondtak többet és mást, mint ami a www.allampolgarsag.gov.ro internetes honlapon megtalálható a kettős állampolgárság igénylési módjáról, ami eddig is megjelent a sajtóban, illetve ami minden romániai konzulátuson, EMNT-s demokráciaközpontban, valamint magyarországi anyakönyvi hivatalban megtudható. A közleményből az is kihámozható volt, hogy az RMDSZ is ígéri: megtesz mindent, hogy „még jobban megkönnyítsék a polgárok dolgát”.
Mint fentebb említettem, egy bárhonnan érkező közleménnyel, nyilatkozattal, állásfoglalással stb. egy sajtóorgánum szerkesztősége azt kezd, amit éppen jónak lát. Leközölheti egy az egyben, esetleg részleteiben, használhatja forrásként, idézhet belőle és hivatkozhat rá, sőt teljesen figyelmen kívül is hagyhatja. Hogy melyik eshetőséget választja, az sok mindentől függ. Egy biztos: semmilyen közlemény nem helyettesítheti azt a fajta közvetlenséget, amire az egyre népszerűtlenebb RMDSZ-nek szüksége lenne, ha még komolyan veszi azt a bizonyos közképviseletet és érdekvédelmet: meghívni az újságírókat, direktben tájékoztatni és hagyni tájékozódni, beengedni és eligazítani, partnernek tekinteni még akkor is, ha netán kényelmetlen kérdéseket tesznek fel vagy meglátják azt is, amit úgymond nem kéne. Hosszú a listája azoknak az eseteknek, amikor a bihari RMDSZ megyei vezetői és önkormányzati képviselői bizonyságát adták annak, hogy ellenségnek tekintik a sajtó egy részét (így például a Reggeli Újságot), nem pedig partnernek. Ezáltal persze választóik, a bihari magyar közösség egy részét is ellenségnek, nyűgnek tekintették. Az új esztendőre való tekintettel nem sorolom itt és most fel ezeket az eseteket, példákat, egyesekről írtunk, másokat nagyvonalúan elhallgattunk. Lapozva egyet várjuk kíváncsian a változást a kommunikáció és viszonyulás tekintetében is, hiszen a Markó utáni érában vagy másmilyen lesz az RMDSZ – ahogy kiszemelt utódja hirdeti –, vagy tán nem is lesz.
Dénes László, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Újságírók az RMDSZ „hogyantovábbjáról" az m1-en
Az RMDSZ kongresszusa ahhoz képest, hogy történelmiként volt beharangozva és a média is nagy figyelmet szentelt neki, a vélemények szerint nem hozott változást a párt életében. Kelemen Hunor Markó Béla 18 éves elnökségét folytatja, tehát továbbra és részt vesz a román kormányban és a mindenkori magyar kormánnyal igyekszik jó kapcsolatot ápolni.
Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője szerint a média és a többségi hatalom számára azért volt történelmi jelentőségű ez a kongresszus, mert azt próbálták kideríteni, hogy a most regnáló kormány bukik, vagy nem bukik. A kormány sorsa az RMDSZ-en múlik, ezért udvarolják körül a román pártok.
Gál Mária, a Népszava újságírója szerint az RMDSZ most olyan helyzetben van, amikor nem igazán látunk előre. Eddig tudni lehetett, hogy bármi van, az 5%-os küszöböt átlépi. Most nem lehet tudni, ezért azt sem, hogy érdemes-e ezt a másfél évet kormányon kihúzni vagy ellenzékbe kell vonulni, és onnan könnyebb lesz elérni a küszöböt. Mindez azért is bizonytalan, mert a népszámlálás még ezután következik, nem lehet tudni, hány magyar van Romániában, ahogy azt sem, hogy a megszorító intézkedések és a másik két párt miatt mennyire csappan meg a szavazótábor.
Erdély.ma

A magyar is hivatalos nyelv az unióban, nálunk miért nem?
Kimondottan hasznosnak bizonyult nemzetpolitikai szempontból a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetének felesége által óvatlanul és szándéktalanul kreált „tolmácsolási balhé”, amely miatt ráadásul Bajtai Erzsébetre lehet a legkevésbé orrolni. Ő ugyanis félre nem érthető módon fogalmazott Marosvásárhelyen március 15-én: előbb felolvasta a magyar állami közméltóságok ünnepi üzenetét, majd a kellő cezúra után saját nevében is szólt pár szót az emlékező-ünneplő tömeghez. Arról sem ő, sem az ünneplők nem tehettek – hanem csakis a gyűlésszervező RMDSZ –, hogy egy románul nem tökéletesen beszélő és a tolmácsolásban nem eléggé jártas valakire bízták a magyarul elhangzó szövegek ott helyben történő fordítását. Arról még kevésbé, hogy az ott tolongó, szenzáció- és botrányéhes román újságírók összemosták az üzenő és a közvetítő mondatait. A bukaresti parlamentig és külügyminisztériumig elhullámzott fordítási-ferdítési malőr viszont kapóra jöhetett volna egyfelől a román médiabirodalom guruinak és csicskásainak ahhoz, hogy magukba nézhessenek és önkritikát gyakorolhassanak saját szakmai felkészületlenségük és trehányságuk okán.
Dénes László. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hergelik magukat
Erősödik a többségi nemzetnek címzett nacionalista diskurzus Romániában, az időnként és alkalmanként paroxisztikussá fokozódó radikális nemzeti izgatásban a politikai ellenzék jár élen, a muníciót pedig jórészt a román bulvársajtó szolgáltatja, gyakran az arcátlan hazudozástól és durva csúsztatásoktól sem riadva vissza. (Ez utóbbiak egyik eklatáns példáját épp az egyik bihari napilap szolgáltatta, amelyben valaki már azt is képes volt leírni Avram Iancu „védelmében”, hogy a magyarok 1848. március 15-én negyvenezer románt mészároltak le, holott azon a napon nemhogy Erdélyben, de még Magyarországon sem voltak harci cselekmények vagy bármilyen más jellegű atrocitások.) A „székely gárdista” csíkszeredai bábuégető performansza, a Marosvásárhelyen félremagyarázott és rosszul tolmácsolt ünnepi üzenet, egyáltalán az egész Kárpát-medencében békésen és méltósággal, emelt fővel és büszkén hordozott nemzeti szimbólumokkal megünnepelt magyar szabadság, majd a vásárhelyi fekete március felidézése, no és persze a magyarok könnyített visszahonosítása valójában mind csak ürügyként szolgált ahhoz, hogy az ebben érdekeltek ismét kijátsszák, sokadjára, a magyar kártyát. Ám 2011-ben sajnálatos módon a romániai hétköznapi valóság is szította az ultranacionalista tüzet, mégpedig az a társadalmi-gazdasági-erkölcsi krízis, amiért a jelenlegi bukaresti kormányzat nagymértékben felelős. Az az inkompetens és korrupt hatalom, amelynek a „magyar párt”, az RMDSZ szervilis és kitartó támogatója, fenntartója, részese. Nyilvánvaló, hogy ez a fajta politikai cinkosság nemcsak a romániai magyarság soraiban vitte le népszerűsége mélypontjára a parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ-t, hanem a románokban is újragerjesztette azt a zsigeri ellenérzést, ami a történelem során az ismert okokból kialakult bennük minden ellen, ami magyar, ami idegen, ami nem ortodox.
Ilyen közhangulatban szinte természetes, hogy a demokratikus finomhangolásokat alaposan elnyomja a totalitárius, radikális, intoleráns handabandázás. A népszerűség hajszolásában nacionalista húrokat mindig pengetni hajlandó román politikus – akár regáti, akár erdélyi – éjt nappá téve ötletel és demonstrál: az egyik Magyarországot ítéltetné el diplomáciai téren dörgedelmes nyilatkozatokkal, a másik nemzetgyalázásért felköttetné a bábuégető góbét, a harmadik törvénybe iktatná, hogy ne lehessenek polgármesterek vagy parlamenti képviselők azok, akik megkapják a magyar állampolgárságot, a negyediknek a torkán ledugott tanügyi törvény jut az eszébe, és kezdi visszaöklendezni, az ötödiknek a külön magyar bölcsőde, iskola, színház, egyetem, klub stb. szúrja a szemét, a hatodiknak a magyar nyelv hallatán lilul be a feje – de nem sorolhatom fel az összes román politikust, mert ezekből aztán annyi van, hogy részben az ő eltartásukba meg az ő dőzsölésükbe rokkant bele az ország.
Sportnyelven szólva ezt csak kibekkelni lehet. Ha elkezd kilábalni ebből a mocsárból az ország – a politikusok mesterkedései ellenére –, akkor esély van arra, hogy a józanabb hangok elnyomják a hőzöngőkét. De csak esély…
Dénes László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Alaptörvény
Minden törvényt be kell tartani, s ez alól az állampolgári kötelezettség alól még az illető jogszabály nem ismerete sem mentesít. Egy alaptörvényt (hívják bár alkotmánynak) pedig éppúgy be kell tartani, mint bármely másat, ez sem törvényebb a többinél. Legföljebb időtállóbb. No és szerethetőbb. Ez különösen illik arra az alaptörvényre, amit hétfőn fogadott el a magyar Országgyűlés. Az uniótag demokratikus Magyarország első, nemzeti hitvallást is tartalmazó Alkotmányát.
Elfogadása volt a Kárpát-medence vezető híre az elmúlt napokban, órákban. A momentum ünnepélyességét és a fölötte való örömteli elégedettséget sajnos beárnyékolja, sőt aláaknázza a nemzetellenes magyarországi és a külföldi magyarellenes erők óbégatása, mocskolódása, gyomorforgató tiltakozása és kötekedése. A két balliberális, posztkommunista magyar parlamenti párt, az MSZP és az LMP nem vett részt az alkotmányról tartott szavazáson – ennél tisztességesebb lett volna, ha ellene szavaznak, legalább megdolgoznak a pénzükért a szájtépő demagógok –, a magát nemzetinek valló Jobbik emberei pedig nem szavaztak, mintha legalábbis tetvészkedni küldték volna őket választóik a Tisztelt Házba.
A magyar baloldal nemzetellenes ügyködése egyre veszedelmesebb méreteket, léptékeket ölt. De ebben legalább konzekvensek. Példát vehetne konzekvenciájukról és erőteljes ügyködésükről az a magyar kormánytöbbség, amely a nemzet többségétől (és a határon túlra szakadt magyarokat bízvást ide lehet sorolni a kétharmadot tetézendő) arra kapott legitim felhatalmazást, hogy a rákosi, kádári, horni, gyurcsányi – jórészt átkos – örökséget felszámolja, a bűnösöket elszámoltassa és Magyarországot növekedési és önösszeszedési pályára állítsa.
Ha csak annyival több az új alkotmány az előzőnél, hogy leszögezi: Magyarország felelősséget vállal a határon túli magyarokért, hogy egy magyar nemzet van és egy magyar állampolgárság, függetlenül attól, hogy hol él a polgár a világban, már akkor is megérte elfogadni. A balliberálisok ama igyekezete, hogy kivonják magukat az új alaptörvény által rájuk rótt felelősség alól, érthető és nyilvánvaló, ha csak a preambulum eme kitételére gondolunk: „Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk”. Ők ugyanis nem állnak készen erre. Talán nem is vallják magukat Magyarország polgárainak. Talán más érdekeket szolgálnak.
Dénes László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Mitől remeg a tulipán?
„A március 15-i nemzeti ünnepet Erdélyben hol külön, hol együtt ünnepelték az itt élő magyarok attól függően, hogy a különböző politikai erők (amúgy mindenik a romániai magyarok közképviseletét és érdekvédelmét deklarálja felvállalni és hitelesen ellátni) mire biztatták az embereket. Ott, ahol tömbben (relatív többségben) élnek magyarok, ott jobban megmutatkoztak a politikai, cselekvési, viszonyulási és retorikai különbözőségek, jobban érvényesült a demokratikus pluralizmus és sokszínűség, míg a szórványvidékeken az uniszónónak volt inkább keletje. Igaz, itt is történtek súrlódások, eklatáns példával éppen Bihar megye járt elöl: Nagyváradon már az ünnepet megelőzően nyilatkozatháború dúlt a programozás és területfoglalás ürügyén. Ez március 15-e után csak fokozódott, emlékezetes a nagyvárad-rogériuszi református egyházközségben történt rossz ízű vita (ki mikor mennyit beszéljen), amely mögött vélhetően kommunikációs és szervezési malőr állt, bár a polgári oldal hatalmi beavatkozást sugalmazott, noha ez nem bizonyosodott be végül. Az kétségtelen, hogy a kisebbik román kormánypárt, a hatalmi pozíciójánál fogva magát nyeregben érző RMDSZ mindig mindenütt mindre megpróbált rátelepedni, egész egyszerűen nem képes húsz év múltán sem kiesni az „állampárti” szerepből: nem csupán szervezni próbálja az erdélyi magyar közéletet, hanem irányítani is, ellehetetlenítve és beszűkítve a valójában ki sem fejlődött civil szférát, polgári kezdeményezést és önállóságot…”
Dénes László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Újabb barátságtalan üzenetet küldött az RMDSZ a nemzeti oldalnak
„Csütörtökön benyújtották a Bukaresti Törvényszéken az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hivatalos bejegyzéséhez szükséges iratokat és támogató aláírásokat az új alakulat kezdeményezőinek képviselői. Ennek hírére Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a román kormány kultuszminisztere a tőle elvárható módon reagált, pártja húsz éve tartó hegemóniáját féltve: „történelmi tévedésnek” nevezte a kezdeményezést, mivel az stratégiai és politikai értelemben is hibás döntés. Szerinte bármilyen új párt létrehozása megoszthatja az erdélyi magyar közösséget, a megosztás pedig gyengíti az érdekképviseletet. „Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy erős érdekképviselete legyen az erdélyi magyarságnak. Az erdélyi magyarság is abban érdekelt egyébként, hogy sem az önkormányzatokban, sem országos szinten, a parlamentben ne veszítse el a képviseletet. Ezért az, aki azt gondolja, hogy egy új párt létrehozásával erősíti a képviseletet, az téves úton jár, valamiféle téves elemzésnek a konklúzióit vonta le” – fogalmazott. A romániai magyarság egy része viszont évek óta folyamatosan azt a konklúziót vonja le, hogy az RMDSZ a saját köreinek, egy kikristályosodott klikkrendszernek az erős érdekképviseletét honosította meg és látja el. Ebbe a körbe az erdélyi magyarság nagy része nem tartozik bele. Az elemzők ugyanakkor azt is látják, hogy az RMDSZ-es egypártrendszer a többségi hatalomnak is kedvére való, mert csak egyetlen magyar kishatalmi centrummal kell tárgyalnia, osztozkodnia és együttműködnie”
Dénes László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Mi fáj az RMDSZ-nek?
„Nem múlik el nap, hogy valamelyik tulipános tisztségviselő vagy valamelyik RMDSZ-es bértollnok el ne sikítaná bánatát: Budapest már nem utalja számolatlanul a pártkasszába a forintmilliókat, mint tette azt az elmúlt években, a szocialista-szabaddemokrata rablókormányzás idején. Sőt nemcsak hogy nem utalja, vagy küldi a támogatásokat és pályázatokon „elnyert” pénzeket a szövetség marosvásárhelyi és kolozsvári irodáiba, hanem egyenesen másoknak adja azokat. És ez botrány! A magyar kormány nem a mindenkori román hatalom szekerét toló RMDSZ-ben bízik, hanem inkább az erdélyi magyar civil szférában, szakmai szervezetekben és polgári szerveződésekben. Vagy ahogy a mosdatlanabb szájú tulipánosok fogalmaznak: Tőkésben és bandájában. Amibe persze belesorolnak mindenkit, aki nem az RMDSZ sorkatonája. De mi a baj a pénzzel? Mi a baja az RMDSZ-nek azzal, hogy az Erdélyben valamilyen úton-módon érkező magyarországi támogatások nem a Kelemen Hunorék bankszámláin landolnak? Miért baj az, ha most már mások is hozzájuk férnek, nemcsak ők? Hiszen azt tulipánosék sem állították – még –, hogy a magyarországi adófizetők határon túli testvéreiknek szánt pénze netán nem azokhoz jut el, akiknek küldik, hanem mondjuk a románokhoz, szlovákokhoz, szerbekhez, ukránokhoz stb. vagy épp a hottentottákhoz, apacsokhoz, szingalézekhez. Márpedig ha az erdélyi magyaroknak megítélt és küldött (apró)pénzek hozzájuk kerülnek, akkor mi a baja az RMDSZ-nek a támogatásokkal? A kérdés persze retorikai, mert a vak is látja, hogy a Pártnak az fáj, hogy egy ideje nem az ő emberei szabják meg a kedvezményezettek körét…”
Dénes László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tusványosi közmédia-vita
Az átalakuló magyar közmédia híradásaiban egyre inkább eltűnnek majd a határok a magyarországi és a határon túli magyarok között – jelentette ki a magyar közmédia több vezető személyisége tegnap Tusnádfürdőn
A közhiedelemmel ellentétben nem a Duna Televízió a legnézettebb magyarországi adó Erdélyben, és nem feltétlenül fedi a Magyarország határain kívül élők igényeit az, amit a magyar közszolgálati média nyújt: újra kell gondolni a közszolgálati tájékoztatást Erdélyben is – hangzott el azon a szakmai kerekasztalon, amelyet a közmédia átalakításának mikéntjeiről és miértjeiről tartottak tegnap a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében.
Összehangolják a tudósítói hálózatot
A beszélgetésen részt vett Pásztor Zoltán, a Kossuth rádió tartalomért és innovációért felelős igazgatója, Böröcz Zoltán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezetője, továbbá Boros Zoltán, az EMNT médiapolitikai bizottságának elnöke, Makkay József, az Erdélyi Napló és Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője.
Pásztor Zoltán arra figyelmeztetett, hogy a közmédia átszervezésére azért volt szükség, mert az eddig működő rendszerben rengeteg volt az átfedés, egy eseményen akár három-négy tudósítói stáb is megjelent. A Kossuth rádió vezető beosztású munkatársa hozzátette: „az átfedések ellenére gyakran azt sem tudták eldönteni, Erdélyben például kit lehet mozgósítani, hogyan lehet elérni, hogy a határon túli információszolgáltatás is megfelelő minőségű legyen a magyar médiában”.
Böröcz Zoltán elismerte, hogy a jelzett probléma komoly gondot okozott, és elmondta, hogy az eddiginél hatékonyabban szervezett, összehangolt tudósítói hálózat kiépítésébe kezdtek a magyarországi illetékesek, s ezt Erdélyben a magyarországihoz hasonló struktúra szerint működtetik majd. Az intézményvezető emlékeztetett, Magyarországon felmerült, hogy kereskedelmi televíziókkal és rádióadókkal kötnek együttműködési megállapodásokat, és ezek révén biztosítják majd azt, hogy mindenhol legyen kellő időben kellően felkészült tudósító.
A magyar közmédia vezetői hatékonyabb hírközlést igértek Tusnádfürdőn a határon túli magyaroknak
Üres magyaradások?
Boros Zoltán, az EMNT médiapolitikai bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy tavaly javaslatcsomagot nyújtottak be a magyar kormány illetékeseihez. A dokumentum előkészítésében hazai újságírók, médiaszakértők vettek részt. A legfontosabb megoldandó problémák között az erdélyiek is a tudósítói hálózat szervezését jelölték meg, továbbá azt, hogy a magyarországi rádióadók, például a Kossuth rádió műsora az eddiginél jobb technikai feltételek mellett legyen vételezhető.
Pásztor Zoltán válaszában jelezte, ez jelentős részben megoldódott, de a kérések maradéktalan teljesítésének pénzügyi akadálya van. Boros Zoltán „csodálatosnak” nevezte az együttműködést, a résztvevők pedig egyetértettek abban, hogy a közszolgálati média feladatait pontosítani kell Erdélyben. Makkay József, az Erdélyi Napló főszerkesztője elégedetlenségét fejezte ki a román rádió és televízió keretében működő magyar nyelvű közszolgálati műsorokkal kapcsolatban.
Úgy vélte, a romániai magyarság számára ebből a szempontból „légüres teret” a magyar közszolgálati médiának kellene betöltenie. Ehhez szerinte partneri kapcsolatot kellene kialakítani a magyarországi és az erdélyi médiában dolgozók között. Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője felhívta a figyelmet arra, hogy a romániai magyarságon belül is több különböző „világ” van, a bukaresti, a partiumi vagy a székelyföldi magyaroknak megvannak a maguk sajátosságai. Kifejtette: a romániai magyar médiafogyasztókat is egyre kevésbé érdekli a politika, a mindennapi életükkel közvetlenebb kapcsolatban álló témák felé fordulnak.
Újragondolják a közmédiások elbocsátásait
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) újragondolja az elbocsátási szándékot egyes munkavállalók esetében, és szélesíti a leépítendőknek nyújtandó támogatások körét a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsával (Közszat) kötött megállapodás értelmében – közölte Szabó László tegnapi sajtótájékoztatóján.
Az MTVA kommunikációs igazgatója közölte: az alap újragondolja az elbocsátási tervét azok a munkavállalókkal kapcsolatosan, akik fogyatékkal élő vagy legalább három gyermeket nevelnek, valamint azon házaspárok esetében is, akik mindketten érintettek a leépítésben. Hozzátette: legalább 25 millió forinttal megnövelik a leépítendőknek biztosított segélyalapot is, ami az eredeti tervek szerint 25 millió forint volt.
Szabó László hozzátette: semmilyen kiegészítő támogatás nem jár azonban azoknak, akiket vezető pozícióból bocsát el az MTVA. A kommunikációs igazgató arra nem tudott válaszolni, várhatóan hány ember mentesül az elbocsátás alól, mint mondta, az érintettek körét ea későbbiekben tekinti át az alap. Új Magyar Szó (Bukarest)

22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem
Beszélgetés az átalakuló közmédiáról
Az átalakuló magyar közmédia híradásaiban egyre inkább eltűnnek majd a határok a magyarországi és a határon túli magyarok között – jelentette ki a magyar közmédia több vezető személyisége szerdán Tusnádfürdőn.
"Az átalakuló magyar közmédia. Merre tovább, magyar sajtó?" címmel rendezett kerekasztal- beszélgetés keretében Böröcz István, a Médiaszolgáltatás- támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a jelenlegi nagy átalakításokról beszélt, különleges hangsúlyt helyezve a "múlt örökségére" és a gazdálkodási problémák megoldására.
A korábbi párhuzamosságok megszüntetésének hasznosságáról Pásztor Zoltán, a Kossuth Rádió tartalom és innovációs igazgatója, valamint Ókovács Szilveszter, a Duna Televízió vezérigazgatója is beszélt. Biztató eredménynek nevezték, hogy a határon túli magyar témákkal most már számos műsoruk foglalkozik, szinte mindegyik "keresztmetszetet" ad az erdélyi magyarság életéről is.
Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője felhívta a figyelmet arra, hogy a romániai magyarságon belül is több különböző "világ" van, a bukaresti, a partiumi vagy a székelyföldi magyaroknak megvannak a maguk sajátosságai. Kifejtette: a romániai magyar médiafogyasztókat is egyre kevésbé érdekli a politika, a mindennapi életükkel közvetlenebb kapcsolatban álló témák felé fordulnak.
Állambiztonsági kérdés a történelem
A szerda esti heves vihar után csütörtökön reggel próbált magához térni a tábor közönsége. A hirtelen kerekedett vihar kidöntött egy fát az üdülőtelepen, megrongált két gépkocsit, és az egyik előadósátrat is elsodorta. Több tusnádfürdői panzió áram nélkül maradt.
A tábor területén 17 sátorban zajlanak különböző témákról előadások, beszélgetések.
Egyik sátorban a romániai egyházi levéltárak visszaszolgáltatásáról szólt a vita. A román levéltári törvény jelenleg nem teszi lehetővé a kommunista időkben elkobzott egyházi anyakönyvek és egyéb dokumentumok visszaszolgáltatását, de elvben kutathatóvá teszi a levéltári anyagot. Varga Andrea Bukarestben élő magyarországi történész a román országos levéltárral folytatott levelezésének vaskos iratcsomóját felmutatva cáfolta, hogy kutathatók lennének az iratok.
Úgy vélte, Romániában mind a mai napig állambiztonsági kérdésnek tekintik a történelmet. A vitából kiderült: elsősorban azokhoz a dokumentumokhoz nem lehet hozzáférni, amelyek az egykor elkobzott egyházi vagy magánvagyon visszaigényléséhez lennének felhasználhatók.
Ősz Sándor Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa elmondta, hogy az elkobzott egyházi anyakönyvek a magyar állampolgárság igénylését is megnehezítik. Sok esetben ugyanis az egyházi anyakönyvekben fellelhető adatokkal lehetne bizonyítani, hogy egy-egy igénylő felmenői magyar állampolgárok voltak.
Szakértők a gazdasági válság természetéről
Egy másik sátorban a gazdasági válság természetéről, az új fejlesztési stratégiákról beszéltek.
Moderátorként Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Gazdasági Bizottságának alelnöke felvetette a kérdést: a válság kivételes állapotnak tekintendő-e, és a jólét jelenti a normális helyzetet, avagy ennek a fordítottja az igaz. Megállapította, hogy jelen pillanatban nem csupán konkrét pénzügyi válságról kell beszélni, hiszen életünket meghatározó értékeink is válságban vannak.
Kifejtette: a Kárpát-medencében ezeréves gazdasági rendszert szakítottak szét, amely azóta sem állt újra össze. Ezért üdvözölte a magyar kormánynak a Kárpát-medencei gazdasági térség kialakítására irányuló törekvését.
Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára úgy fogalmazott, hogy többféle válság van. Az elmúlt két-három évben pénzügyi válságnak lehettünk tanúi, amelynek komoly kihatásai voltak Magyarországra is. Most viszont már egy másik válságról, az államok válságáról beszélhetünk – tette hozzá, Emlékeztetett: néhány állam úgy reagált a reálgazdaság válságára, hogy megpróbált pénzt pumpálni a gazdaságba, így ma már az állami költségvetések válságáról van szó, és nem tudni még, hogyan lábal ki ebből Európa, túléli-e mindezt az euró.
Juhász Jácint, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem dékánhelyettese szintén a hitelezés fontosságáról beszélt. Szerinte a hitelezést az európai uniós támogatások terén is érdemes lenne bevezetni, mert a vissza nem térítendő támogatások nem hatnak ösztönzően a gazdasági fejlődésre Közép-Európában. Népújság (Marosvásárhely)

Gyújtópontban – Mi mindenre alkalmas a „magyar kártya”?
Tusványoson pénteken délután Valentin Stan, politológus, bukaresti egyetemi oktató, Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos és Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke a címben szereplő kérdésre kereste a választ, no meg arra, hogy depolitizálható-e vagy sem a román–magyar viszony. A rendkívül izgalmas, humoros, de ugyanakkor komoly és váratlan fordulatokkal tűzdelt előadást a hallgatóság több ízben harsány nevetéssel vagy tapssal díjazta. A vitát Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője moderálta.
A trió „vette a lapot”, s kezdetben vicces élcelődéssel, majd komoly érvekkel és ellenérvekkel értekezett több kérdéskörről, így a pakliba más témák is be-bekerültek. Vitaindítójában Dénes László elővett egy „szűz magyar kártya csomagot”, s figyelmeztette a hallgatóságot arra, hogy magyarul a szónak kettős értelme van. – Időnként a riogatás céljából kijátsszák a magyar kártyát – mondta. A hallgatóságnak hízelgő kijelentéssel kezdte Valentin Stan: örömét fejezte ki, hogy Székelyföldön tartózkodik. Szerinte nem érjük meg azt az időt, amikor a román–magyar viszonyt sikerül depolitizálni – saját szóhasználatával élve: not in your lifetime.
A kezdeti élcelődés és frappáns megfogalmazások kategóriába tartozott az államelnöki tanácsosnak azon észrevétele, amely szerint az idők során a Tusványos szervezői személyét igyekezték távolabb tartani a szabadegyetem és diáktábortól, holott ő „a kezdetek kezdetétől” a folyamat részese és kezdeményezője volt. – Értékelem a pengét, hogy az előadásomra éppen ez EMNT sátrában kerül sor, de ez csak egy helyszínt jelent, s nem többet – szögezte le. Fekete pontnak ítélte a szervezőknek az előadás címében megfogalmazott felvetését, miszerint depolitizálható a román–magyar viszony. – Szó sincs róla. Ez vicc, s hamis kérdés – mondta. Piros pontként értékelte viszont azt, hogy a kérdéskör ilyenszerű megfogalmazásával mozgásteret biztosítottak az előadóknak, ugyanis beszélhetnek az államközi, illetve az erdélyi románok és magyarok közötti viszony depolitizálásáról.
Ami a kártyákkal kapcsolatos politikai vonatkozású elemeket illeti, Szilágyi Zsolt megjegyezte: megtörténik, hogy a román–magyar viszony esetében adott pillanatban többen, többféle kártyát játszanak. – Egyesek snapszert, mások pedig cruceát játszanak. Van, aki felcseréli az alsót az ásszal, esetleg egy teljesen más stílusú játékra használja a kártyákat, nevezetesen az itt a piros, hol a pirosra. Ugyanakkor természetes, hogy az ellenzék keményebben játssza ki a magyar kártyát. Úgy vélem, a román–magyar viszony vonatkozásában nem a depolitizálás a gond, hanem a problémák méregfogát kihúzó politikai akarat hiánya okoz fejfájást – fogalmazott.
Valentin Stan provokáló kijelentéseket tett az államfőnek a romániai magyar kisebbséggel kapcsolatos kijelentései és cselekedetei kapcsán, folyton Eckstein-Kovács Péterre nézett, s időnként megkérdezte: ugye, Péter? Egyrészt elmondta, Traian Băsescu előszeretettel említi, hogy a magyarok szavazatainak köszönhetően lett államfő. – Jómagam az államfő tevékenységében két időszakot különböztetek meg: az Eckstein előtti és az ez utáni időszak. Sajnos azonban, az államelnök politikai diskurzusában nemigen történt elmozdulás a két periódus között. Egyrészt 2006. január 25-én az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén az államfő azt mondta, Romániában a legkiterjedtebb kisebbségvédelmi jogi háló áll rendelkezésre. Amikor valaki azt kérdezte, mi lesz az autonómiával, Băsescu európai példákat kért, ugyanis ő egyet sem talált. Micsoda pimaszság! – háborodott fel Stan. Az Eckstein előtti és utáni időszak párhuzamának második eleme a kisebbségi törvénytervezet volt. Stan elmondta: idén januárban az államfő azt mondta, nincs szükség a kisebbségek jogállását taglaló külön jogszabályra, mivel a tanügyi, az igazságszolgáltatás és a közigazgatás működését szabályozó törvény megfelelő keretet biztosít a kisebbségeknek, nevezetesen a magyar közösségnek az önazonosság, a nyelvi és a kulturális örökség megőrzésére.
A politológus érdekes elméletet fogalmazott meg: a kisebbségi törvény elfogadására az államfőben nincs politikai akarat, ezért előbb a területi átszervezéssel megpróbálta drasztikusan csökkenteni a magyar kisebbség arányát a különböző adminisztratív egységekben. Szerinte ezt az államfő azzal a céllal tette volna, hogy „feloldja az etnikai komponenst”, s ne alkalmazhassák a különböző jogszabályok által a kisebbségek számára biztosított jogokat, ugyanis az arányok megváltoztak volna. Azzal érvelt, hogy Traian Băsescu korántsem véletlenül kezelte ugyanazon csomagként a területi átszervezést és a kisebbségi törvényt egy közszolgálati tévéműsorban.
Szilágyi Zsolt kezdetben sokak által értetlenül fogadott „bejelentést” tett: a román külügyminisztérium közleményt adott ki, miszerint mindaddig nem hajlandó fenntartani a kapcsolatot a magyarországi szaktárcával, amíg valamennyi tárgyalódelegációban nincsenek jelen az erdélyi magyarok képviselői, s nem egyeztetnek az autonómia, a román állam által finanszírozott önálló magyar egyetem és az elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatásáról. – Mi ezt várnák el, de ez számukra elfogadhatatlan. Ez is illusztrálja, hogy két párhuzamos síkon zajlik a politikai párbeszéd. Azt hiszik, ha leülnek velünk tárgyalni, azonnal engedményeket kell tenniük, s ez az egységes román nemzetállam felszámolásához vezethet. Még a mérsékelteket is gyanúsnak tartják. A magyarság képviselőit nem engedik oda a stratégiai szempontból fontos kérdések megoldásához. Nem lehet érdemi tárgyalást folytatni a román és a magyar fél között, ha a folyamatba nem vonják be az erdélyi magyarokat, illetve ügyüket nem képviselik – mondta, majd hozzátette: az eddigi tapasztalat szerint az autonómiának konfliktus megelőző hatása van.
Eckstein-Kovács Péter egyetértett Németh Zsolt magyar államtitkárnak azon korábbi kijelentésével, hogy az utóbbi 90 évben nem volt ilyen jó a román–magyar államközi viszony. – Franciásan ez olyan bon mot, azaz jó szó, de valóban úgy tűnik, hogy minden rendben van. Együttes kormányülésekre került sor, közösen restaurálunk műemlékeket, együttműködünk a kőolaj- és gázvezetékek tekintetében. Ugyanakkor behívják a nagyköveteket a külügyminisztériumokba, a Mátyás-szoborcsoport körül gond van, elégetik Avram Iancu bábúját stb. Jó a felszín, de vannak „tulburenciák” is. Nagyon fontos, hogy a két ország jó viszonyban legyen. Ha balhé van, akkor mi vagyunk a hülye gyerekek, s mindkét fél üt rajtunk – fogalmazott Eckstein-Kovács. Úgy vélte: a román pártok aszerint viszonyulnak az RMDSZ-hez, hogy szükség van-e az érdekvédelmi szervezet szavazataira vagy sem. – A PD-L is előveszi a magyar kártyát, ha ellenzékbe vonul. A Nemzeti Liberális Párt megengedhetetlenül ellenséges kijelentéseket tett a magyarokkal, az RMDSZ-szel szemben – fakadt ki a politikus.
KISS OLIVÉR. Szabadság (Kolozsvár)