Miről maradtunk le?
Megbízható partnernek tekinti az RMDSZ Victor Ponta kormányfőt – ezt nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, további szavaiból pedig azt lehetett érteni, hogy csak a szélsőséges Vadim Tudor felkarolása miatt nem támogatják a szociáldemokrata jelöltet az elnökválasztás második fordulójában. Nem tudjuk, felső szinten miért alakult ki ilyen jó vélemény a kormányfőről, lentről, a hétköznapok porából ugyanis egész másképp látszik a teljesítménye.
Kezdve azzal, hogy Victor Ponta annak a jobboldali kormányfőnek a megbuktatásával került hatalomra, aki a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzést próbálta törvényes mederbe terelni; azóta eltelt két és fél év, és a pár évtizede még teljesen magyar egyetemen egyre jobban szorulnak ki, már kisebbségben vannak a magyar hallgatók. És ha Marosvásárhelyen járunk, jusson eszünkbe, hogy a megye magyar prefektusának kinevezését is addig halasztotta ez a megbízható partner, amíg az RMDSZ lemondott róla. Ezt a szószegést egy plágiummal szerzett és hatalmi visszaéléssel megtartott doktori cím fejeli meg, ami a tisztességes munka és a valódi tudományos tevékenység megvetéséről tanúskodik. Nem éppen államfői erények ezek, és a képen a megvalósítások sem szépítenek. Kétharmados parlamenti többséggel rajtolt a Ponta-kormány, ígértek is azonnali alkotmánymódosítást, közigazgatási átszervezést, a kommunizmusban elkobzott javak teljes visszaszolgáltatását, munkahelyeket, uniós pénzeket, autópályákat és kisebbségi törvényt is – ezt még a Năstase-kormánytól örökölték –, de mindebből nem lett semmi. Sőt, a visszaszolgáltatás teljesen leállt, utóbb pedig annyira félrecsúszott, hogy már az újraállamosítás irányába fordult, és ezt is a telhetetlenül harácsoló szociáldemokrata politikusoknak, köztük a fiatal kormányfő apósának köszönhetjük. A régiók maradtak olyanok, amilyenek voltak – a Székelyföldet, a volt szász megyéket és a Mócvidéket is magában foglaló központi az egész földrészen a legkevésbé hatékonyak közé tartozik –, az egészségügyi és oktatási reformból eddig csak az elektronikus kártyát, illetve a tankönyvbotrányt láttuk. A kisebbségi jogok érvényesítését Háromszéken épp az SZDP helyi emberei akadályozzák... Amit mindenek helyett kaptunk, az a vég nélküli civakodás: elsősorban Traian Băsescu államfővel, aztán a liberális szövetségesekkel. Előbbit nem tudták idő előtt meneszteni, utóbbiakat igen, de ettől nem javult a helyzet, a várva várt fellendülés elmaradt, előre mutató és fenntartható intézkedések továbbra sem születtek, és a jogállam sem erősödött. Van ellenben kóborkutya-törvényünk, bár ezt sem alkalmazzák. Legalábbis nem megbízhatóan...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Diplomadolgozatok Sepsiszentgyörgyről
Végzős egyetemisták mutatták be Sepsiszentgyörgyről készült vagy hozzá is köthet diplomamunkáikat a helyi önkormányzatnak, amely három hónapos támogatást nyújtott az erre pályázóknak. Az alapfokon diplomázók háromszor 300, a mesteri fokozatú dolgozatokért háromszor 500, a doktori munkákért összesen 3000 lejt utaltak ki a városból származó, de másutt tanuló fiataloknak.
Idén heten választották záróvizsgájuk témájaként a szülővárost, a következő kiírásra pedig tizennégyen jelentkeztek, és nem az anyagi támogatás miatt, hiszen már megkezdett dolgozatokkal neveztek be – közölte Zsigmond József  tanácstag, aki az idei támogatottakat mutatta be a városvezetésnek. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) tanult Bács Ágnes a kisiskolások játékos szókincsfejlesztésének hatékonyságát vizsgálta, a Brassói Transilvania Egyetem (BTE) hallgatója, Alina Costache a színházi eladások népszerűsítését elemezte (a Tamási Áron Színház és az Osonó összehasonlításával), Fodor Alpár (BTE) a Gyöngyvirág utca rehabilitálására készített szaktervet, Moga Mónika (BTE) a Székelyföldet is magában foglaló Központi Fejlesztési Régió kutatásmenedzsmentjéből doktorál, Simon Levente (BBTE) a városi önkormányzat kapcsolati hálójának fraktálelemzését végezte el, Sebestyén Viola (BBTE) a Gyárfás Jenő Képtár örökségét vette számba, Tóth Szabolcs (BTE) a megye turisztikai fejlődésének lehetőségeit tanulmányozta. A jelenlegi állapotok felmérése mellett mindegyik dolgozat javaslatokat is tartalmaz a továbbiakra nézve, amelyeket hasznosítani lehet. 
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az elfelejtett jóvátétel
Milyen szemetesek az utcák – ez tűnt fel 1987. november 15-én este, miután leszálltunk a vonatról Brassóban, és elindultunk a központ felé. Papírokat hordott a szél, de arról, hogy mi történt, csak később, a Szabad Európa Rádió halk, recsegő, meg-megszakadó adásából értesültünk.
Azon az őszön sokat dideregtünk rosszul fűtött lakásokban, kormos petróleumlámpák fényénél tanultuk a számítógép-programozást. A petróleumért ugyanúgy sorba kellett állni, mint a kenyérért és tejért, illetve a háborús mennyiségű vajért, húsért és tojásért, amelyet a kommunista rendszer szigorúan adagolt, beszerzésük mégis elszánt és kitartó erőfeszítésbe került. Ez ellen lázadtak fel 27 évvel ezelőtt a tehergépkocsigyár munkásai, akik előző napon csak fél fizetést kaptak, szocialista ideológiai körítéssel. November 15-én ráadásul „választás” is volt, „pártunk és kormányunk” felső utasítására kinevezett elöljáróra kellett volna pecsételni a Ceauşescu képével és piros vászonnal díszített szavazóhelyiségekben, az elvárt hazafias lendület helyett azonban forrongó düh fogta el az embereket: utcára vonultak – ekkor csatlakoztak hozzájuk más gyárak alkalmazottjai, de diákok, egyetemisták is –, és hirtelen szétverték a polgármesteri hivatalt és a megyei pártszékházat. Gurultak a pártkantinból kidobált, halandók számára akkor elérhetetlen sajtok, szalámik, déli gyümölcsök, és órákig égett a propaganda-kiadványokból rakott máglya. A szociális elégedetlenség kommunistaellenes megmozdulássá vált. Estére csend lett, másnap pedig megkezdődtek a letartóztatások. Mintegy 300 személyt vittek be a szekusok, akiket embertelen verések és kínzások után utcai rendbontásért el is ítéltek. Sok esetben beérték a büntetések munkahelyen való letöltésével, másokat – családjuktól elszakítva – kényszerlakhelyre toloncoltak, és egy december 3-án tartott villámgyors „per” után 61 személyt börtönbe zártak. S bár 1989 decembere után mindenki hazatérhetett, sokan maradandó testi és lelki sérüléseket szenvedtek. A történtekről számos könyv és tanulmány született, jóvátétel azonban ennyi idő után sem, noha a diktatúra bukása után, 1990-ben kinevezett főügyész egyik első útja Brassóba vezetett. Akkor nyilatkozta az egyik elítéltnek: kihallgatóik a hírszerzés, a hadsereg és a belügy alkalmazottjai, ezért rendcsinálásra kérte az illetékes tárcavezetőket. Ez nem történt meg, a meghurcoltak által indított eljárás eredménytelenül végződött, a hírszerző szolgálat megtagadta a vonatkozó iratok kiadását. Az egyik pribéket, Ristea Priboit, aki az új demokráciában az SZDP Vrancea megyei képviselője volt, végül egy másik ügyben, Adrian Năstase akkori kormányfő úgynevezett Tamara-nénikés perében helyezték vád alá, akkor pedig eltűnt az országból.
És bár a kegyetlen megtorlás tagadhatatlan, a mai napig senkit nem vizsgáltak ki és ítéltek el emiatt. Vajon mikor jön el a számonkérés ideje?
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Visszaállamosítás és felfüggesztett börtönbüntetés (Ítélet a Mikó-perben)
Lényegét tekintve helybenhagyta az alapfokú ítéletet, csak a büntetést enyhítette a Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatási perében a ploieşti-i táblabíróság. Az iskola tehát állami tulajdonban marad, és a bírák szerint azok, akik visszaszolgáltatták az Erdélyi Református Egyházkerületnek, hivatali visszaélést követtek el. Az ítélet végleges és jogerős, de a vádlottak nem fogadják el, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak igazságtételért.
A tegnap közzétett határozatban az egykori restitúciós bizottság magyar tagjaira a buzăui bíróságon 2012-ben kiszabott, egyenként hároméves börtönt letöltendőről felfüggesztett büntetésre módosították, és nem csupán Markó Attila képviselő, volt kisebbségügyi államtitkár esetében, hanem Marosán Tamás volt egyházkerületi jogász számára is, ami azt jelenti, hogy nem ismerték el az ellene felhozott vádpontok idén tavasszal bekövetkezett elévülését. A felfüggesztés próbaideje öt év, és bizonyos feltételekhez kötött. A harmadik, eleve felfüggesztett börtönre ítélt vádlott, Silviu Clim nyugalmazott igazságügyi minisztériumi jogász, valamint a kormányfőtitkárság és az igazságügyi minisztérium fellebbezéseit a táblabíróság elutasította, mert megalapozatlannak látja azokat, a Sepsiszentgyörgy város által benyújtott fellebbezést pedig elfogadhatatlanként dobták vissza. E három intézményt egyenként 500 lejes perköltség megtérítésére kötelezik, az Erdélyi Református Egyházkerületnek azonban elengedik azt az 1 137 856 lejes kártérítést, amelyet a buzăui bíróság szabott ki.
Az ítéletről a Markó Attila védelmét ellátó Eugen Iordăchescu bukaresti ügyvéd lesújtva nyilatkozott: szerinte törvénytelen és megalapozatlan döntés született, hatalmas ítélkezési tévedés történt, ezért „nincs más hátra, meg kell támadnunk az Emberi Jogok Európai Bíróságán”. Ugyanezt erősítette meg az egyház védelmét ellátó Kapcza Mikolt ügyvéd is, aki az alapfokúnál emberségesebbnek, de ugyancsak elhibázottnak tartja a ploieşti-i döntést, és elkerülhetetlennek tartja a további küzdelmet: az egyháznak ugyanis meg kell védenie – most már nemzetközi fórumon – a tulajdonjogát, a vádlottaknak pedig az ártatlanságukat.
Markó Attila elérhetetlennek bizonyult, egy rövid üzenetet tett közzé Facebook-oldalán a következő szöveggel: „Elnézést kérek mindenkitől – sajtótól, kollégáktól –, de nem tudok most senkivel beszélni. Előttem semmi különbség nincs a felfüggesztett vagy a végrehajtandó büntetés között annak az érdemi kérdésnek a tükrében, hogy a Székely Mikó Kollégium a református egyház tulajdonát képezte, azt érvényes román jogszabályok szerint jogosan visszaszolgáltattuk, és amelyet ezzel a döntéssel visszaállamosítottak. Természetesen az nem is kérdés, hogy ezt az ügyet a strasbourgi emberi jogi bíróság elé visszük.”
A magyarság és a jogállamiság arculcsapása
A 700 ezres erdélyi reformátusságot csapták arcul, nevezték hazugnak, csalónak, ezért az egyháznak újra kell gondolnia a román államhoz fűződő viszonyát – nyilatkozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Mikó-ügyben kihirdetett jogerős ítéletről. „Huszonöt év jogállamiságába vetett hitünk dőlt meg ezzel ma, és olyan állapot állt elő, amivel a román állam jelezte a reformátusoknak, kisebbségeknek, hogy nem ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást” – mondotta. Szomorú és lesújtó üzenet ez a román állam részéről, amely súlyosan károsítja azt a lojalitást, amellyel a reformátusok ezekben az esztendőkben viseltettek a román állam iránt – tette hozzá. Kató Béla szombatra rendkívüli egyházkerületi közgyűlést hív össze Kolozsvárra a Kétágú Templomba, ahova a közgyűlési tagokon kívül a gyülekezetek képviselőit is várják, hogy közösen döntsenek a hogyan továbbról. A püspök számára a Mikó-ügyben hozott ítélet nem egy épületről szól, hanem erkölcsi kérdés, mert azt a látszatot kelti, hogy a reformátusok olyasmit követelnek, ami nem volt az övék. „Ez a visszaállamosítás azt üzeni: ebben az országban bármikor, bármi megtörténhet. Az összes iskolánk ebben a helyzetben van, ettől kezdve bármikor, bármit vissza lehet venni, hiszen ha nem ismerünk el egy dolgot, és nem akarjuk azt beismerni, akkor bármikor lehet találni olyan jogi vesszőhibát, amivel bármit meg lehet tenni” – vélekedett.
lláspontját az egyházkerület elnöksége közleményben erősíti meg.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint veszélyes precedenst teremtett a Ploiesti-i Táblabíróság azzal, hogy érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatását, és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az ügyben eljáró restitúciós bizottság tagjait. Az igazságszolgáltatás ítéleteit nem szokás kommentálni, de ebben az esetben kivételt kell tenni – vélekedett, és közölte: igazságtalannak tartja az ítéletet „az egyházzal szemben, azokkal szemben, akik a törvényt alkalmazták, azokkal szemben, akiktől a kommunista diktatúra ingatlanokat kobozott el. Az ítélet megnyit egy kaput, amelyen keresztül a hasonló módon meghozott visszaszolgáltatási döntések érvénytelenítését kérhetik. Veszélybe kerül mindaz, amit az elmúlt két évtizedben tettünk a visszaszolgáltatás terén.”
Az egyetlen igazságos döntés az lett volna, ha az egyháznak hagyják az iskolát, Markó Attiláékat pedig felmentik, bocsánatot kérnek tőlük, és esetleg kártérítést is adnak nekik azért a feszültségért, aminek az elmúlt években alaptalanul kitették őket – nyilatkozta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki az enyhített ítéletet is vérlázítónak tartja. „Nem tudok örülni annak, hogy a városé lesz a nagy értékű ingatlan, mert mindennél fontosabb az igazság, és itt igazságtalanság történt. Az a gyanúm, hogy a nagy igazságtevési hullámban szándékosan összekeverik a valós korrupciós ügyeket az erdélyi magyarság jogos követeléseivel, és ez precedensértékű lehet, ezek után bármelyik egyháztól bármit elvehet az állam” – vélekedett az elöljáró, aki tegnap este Kolozsvárra utazott, hogy Kató Béla erdélyi református püspökkel és Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel megbeszéljék a történteket és a következő lépéseket.
A magyar kormány is megdöbbenéssel értesült a Markó Attilát, az RMDSZ parlamenti képviselőjét, a restitúciós bizottság tagját felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtó, a ploieşti-i táblabíróság által hozott jogerős ítéletről – közölte Semjén Zsolt, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese, aki szerint az is elfogadhatatlan, hogy egy korábban az egyháznak visszaadott intézményt, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot újraállamosítják. Az egyház és a magyarság szempontjából is elfogadhatatlan, hogy Romániában a jogerősen visszaszolgáltatott egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekednek – szögezi le Semjén Zsolt.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvkiadás a diktatúrában (45 éves a Kriterion)
Jó hangulatú kerekasztal-beszélgetés helyszíne volt tegnap az árkosi kastély: a Kriterion Könyvkiadó régi munkatársai gyűltek össze a 45. évfordulóra, és bár hiányzók is voltak, a nap folyamán sikerült feleleveníteni a kezdeteket és azt a két évtizedes küzdelmet, amelynek során a romániai nemzetiségek kiadója a szakmának mérce, az olvasóknak öröm, az ott dolgozóknak második családja lett.
A rendezvényt nem pusztán a nosztalgia indokolja: tudományos kutatás tárgyát is képezi a 2007-ben elhunyt Domokos Géza irányítása alatt álló, jelentős kisebbségvédelmi feladatot vállaló intézmény, illetve az egész korszak. A szervező Domokos Géza Egyesület, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Szabédi László Emlékház, a Bukaresti Magyar Intézet és az Árkosi Művelődési Központ szakemberei arra keresik a választ, hogy a Kriterion által felkarolt kisebbségi kultúra hogyan, milyen módon erősödött meg és maradt talpon a diktatórikus kommunista rendszerben. A meglévő dokumentumok ugyanis éppen arra a háttérmunkára nem világítanak rá, ami az igény megfogalmazódásától a megvalósulásig – amelynek csak egyik lépcsője az akkor még Criterion nevű új kiadót engedélyező, a Hivatalos Közlönyben 1969. december 8-án megjelent miniszteri rendelet – vezetett, illetve ami egy-egy új könyv kinyomtatásához kellett. Ma már nevetve mesélik, hogy milyen módon sikerült a szerkesztői gárdát, a bukaresti és vidéki csapatokat összetoborozni – kit a kényszermunka után, kit korrektorként, kit könyvelőként vettek fel –, és az is derű forrása, hogy a nyílt és burkolt utasítások, a cenzúra és a szövevényes hatalmi viszonyok között milyen ügyeskedések, olykor véletlenek segítették az új kötetek, új kultúrák megjelenését. Domokos Géza tartotta a hátát mindenért, és együtt nőtt a feladattal – hangzott el a tegnapi találkozón; az is az ő érdeme volt, hogy a kiadó pár év után már 14 nyelven szólalt meg, és többek között a hivatalosan nem is létező romániai ukrán, szlovák, jiddis, lipován, tatár közösségeknek is anyanyelvű olvasnivalót adott. Ez a soknyelvű, sokszínű szerkesztőség olyan hangulatban dolgozott együtt, ami ma is megkapó és reményt keltő; jó néhány ízes történet is megéri, hogy átmentsék a következő generációknak. A Bartha Ágnes irodalomtörténész által vezetett műhelybeszélgetéseken Bálint Lajos, Dávid Gyula, Elena Diatcu, Kacsó Judit, Steva Lepoiev, Molnár Gusztáv, Panait Róza, H. Szabó Gyula, Szabó Zsolt mesélt az általuk megélt örömökről, nehézségekről, a nagy sikerű sorozatokról, a magyarországi és romániai könyvkiadás közötti különbségekről, magukról, a szerzőkről, az olvasókról és azokról az ünnepekről, amikor egy-egy könyvbemutatón mindannyian találkoztak. A demokráciában ez a viszony is megváltozott, de ez majd egy következő kutatás tárgya lehet. Egy tanulság mindenképpen adódik: a legnehezebb körülmények között is lehet értéket teremteni. Példa rá a Kriterion.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aki elment, nehezen tér vissza (Felmérés a fiatalokról)
A sepsiszentgyörgyi iskolákban végzett fiatalok többsége a továbbtanulásért költözik máshová, de kevesen mennek külföldi egyetemekre, a többség valamelyik elérhető nagyvárost választja. Az itthon maradók bő negyede elvágyik, és a másutt élők nagyobb hányada nem készül hazatelepedésre – derül ki abból a felmérésből, amelyet az önkormányzat megrendelésére idén januárban készített a kolozsvári kisebbségkutató intézet. A tegnap ismertetett kutatás eredményeire alapozva kívánja vonzóbbá tenni Sepsiszentgyörgyöt a városvezetés.
A kutatás a 2004 és 2013 között végzett fiatalok véletlenszerű, telefonos kikérdezésével készült, pontosságát 95 százalékra, a hibahatárt mindkét irányban négy százalékra becsülik – közölte Kiss Tamás szociológus. Ezalatt a román diákok száma csökkent: míg a 2004–2008-as években érettségizőkből 2850 magyar és 2087 román fiatal válaszolt, a 2009 után végzettek közül 2890 volt magyar és 1557 román. Egy állandó adat azonban elgondolkodtató: a magyar diákok 10–12 százaléka román iskolába jár, és elég kevésen múlott az etnikai arányok megváltoztatása: 2007-ben ugyanis a Sepsiszentgyörgyön érettségizők 45 százaléka tanult román osztályban – ez a nyolcvanas években tömegesen betelepített románok gyermekeinek korosztálya –, és Antal Árpád polgármester szerint két-három év alatt átfordulhatott volna az arány, kisebbségbe kerülhettek volna a magyarul tanulók, ha a diktatúra nem bukik meg. Azért ma sem lehet hátradőlni: most már nyilvánvaló, hogy a kis létszámú román osztályokat magyar gyermekekkel töltik fel, és az is kiderült a felmérésből, hogy a város diákjainak közel 11 százaléka más megyéből jön ide tanulni, azaz jelenleg is létezik egy bő tízszázalékos román betelepedés. Elsősorban a militarizált egységek alkalmazottjainak gyermekeiről van szó, ahol az etnikai arányosság nem érvényesül, ezért nem lehet azt mondani, hogy tudatosan irányított jelenséggel állunk szemben, de mivel állami intézményekről van szó, független népmozgásnak sem nevezhető, ami itt történik – figyelmeztetnek a szakemberek. Antal Árpád arra is kitért, hogy a román vagy a magyar nyelvű osztályok indítását máig Bukarestből hagyják jóvá, és a román diákok mindig több helyet kapnak, mint ahányan vannak, a magyarok pedig kevesebbet.
Ami a továbbtanulást illeti, abban is világosan elkülönül a magyar és a román végzősök pályája: előbbiek inkább Kolozsvárra, Marosvásárhelyre mennek egyetemre, utóbbiakat Brassó és Bukarest vonzza nagyobb mértékben, ez még a munkahelykeresésben is érezhető. Külföldön a sepsiszentgyörgyi fiatalok egytizede képezi magát: 4,8 százalék Magyarországon, 5,6 százalék más országokban. Akik a vizsgált évjáratokból most Sepsiszentgyörgyön élnek, azok közel egyharmada szeretne más városba költözni: a magyarok 24, a románoknak pedig 37 százaléka. Az elvágyódó magyarok 53,7 százaléka külföldre telepedne, a románok többsége inkább valamelyik hazai nagyvárosba. Ez a szociológusok szerint annak tulajdonítható, hogy a román szakoktatást – különösen a legtöbb hozott diákkal működő Constantin Brâncuşi-líceumban (szerk. megj: ahol a magyarellenességéről ismert Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag az igazgató) – a szolgáltatásokra építették, és magyarnyelv-ismeret nélkül ezzel itthon nehéz érvényesülni. A felmérés szerint a román diákok alig 30 százaléka beszéli a magyar nyelvet, és még 27 százaléka ért valamit, 39 százalék azonban egyáltalán semmit. A magyar fiatalok 16 százaléka alig, egy százaléka pedig egyáltalán nem beszél románul; angolul azonban több román, mint magyar diák tud. Aki már egyszer máshova költözött, azoknak csak 14 százaléka tervezi a hazajövetelt, 63 százaléka nem kíván visszajönni, 23 százalék gondolkozik rajta. Ezeket a bizonytalanokat, illetve az innen elköltözni szándékozókat kívánja a következőkben megkeresni az önkormányzat: szeretnék megtudni, mi vonzza és mi taszítja őket, és azt is keresik, hogy mit tehet az önkormányzat a fiatalok marasztalására. A felmérést ma a megyei tanfelügyelőség és az iskolaigazgatók előtt is bemutatják, hiszen egyértelmű, hogy az oktatásban kell a leggyorsabban lépni a nemkívánatos folyamatok megváltoztatására. A kutatás bebizonyította, hogy a különböző tannyelvű osztályok torzítják az etnikai arányokat, erre is választ kell találni.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vissza a parancsuralomba
Épeszű ember nem fenyegetésnek, hanem aggodalomnak érti azt a kijelentést, hogy valakinek érdekében állna Marosvásárhely fekete márciusának megismételtetése. Hiszen mi, magyarok nagyon megfizettük az árát a ’89-es rendszerváltás utáni első, felülről vezényelt román–magyar összecsapásnak, amely a megbékélést hirdető Sütő András író épsége, szeme világa mellett több emberéletet követelt, de amely miatt csak magyarok kerültek börtönbe, és amely oda vezetett, hogy az akkor egyetlen magyar többségű egyetemi városból tömegesen futamodtak meg azok, akiknek nem adatott meg a szabad anyanyelv-használati jog.
 Tízévi eredeti román demokrácia után, már tizennégy éve román polgármester áll Marosvásárhely élén, ahol a még mindig 45 százalékos magyarság jogfosztása a törvények ellenére is folyik: évekig tartó küzdelembe került, hogy egy-egy magyar nevű iskolája és líceuma legyen, magyar felirat alig található, s még a zöldségeken is sérti a román hivatalosságok szemét. Történik mindez abban a városban, ahol az RMDSZ legismertebb politikusai – Markó Béla volt szövetségi elnök, Borbély László politikai alelnök, Frunda György kormányfői tanácsadó – éltek, élnek, és mindhárman a kormányzati részvétel hívei. Mert e részvétel úgymond a magyarság érdekeit szolgálja. Láthatjuk, mennyire. Az RMDSZ az új, negyedik Ponta-kormányt is minden feltétel nélkül megszavazta, noha az előző sem tartotta be vállalásait sem az ország egészét, a gazdaság fellendítését, sem pedig a magyar közösségi jogokat illetően. Most pedig durcás óvodáshoz illő módon áll bosszút, mert a magyarok Victor Ponta kormányfő ellen szavaztak az elnökválasztáson. Az elmúlt hetekben minden fronton felerősödött a magyarellenesség, mindjárt oda jutunk, hogy egy padláslyukba rejtett székely zászló vagy egy szabadságról szóló vers miatt is börtönbüntetést osztogatnak. Már a jogi formaságokat sem kell betartani: egy ott sem volt tisztviselőt is bevarrhatnak el nem követett tettekért, legalábbis ezt próbálják Markó Attila képviselő – és korábban Nagy Zsolt volt távközlési miniszter – esetében eljátszani. Voltak már koncepciós perek az 1920 utáni Romániában és a „sokoldalúan fejlett szocialista társadalomban”. Azóta a módszerek fejlődtek, most az igazságszolgáltatás függetlenségére hivatkoznak. De ezt csak akkor fogjuk elhinni, amikor például a prefektust is elítélik magyarüldözésért.
Antal Árpád egyelőre jogosan aggódik. Ne feledjük: a fekete március úgy kezdődött, hogy egy patikára magyarul is kitették a Gyógyszertár feliratot. Ha valóban a békés együttélés a cél, a hatóságoknak és a bűnüldöző szerveknek nem a feszültségek szításán, hanem ezek kivédésén és leszerelésén kellene dolgozniuk. Például a hiányzó magyar feliratok és az ügyészi túlbuzgóság számonkérésével. Egy jogállamnak nem az elnyomókat, hanem az elnyomottakat kell védelmeznie. Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Brassóban 21-én kezdődött (Ezerkilencszáznyolcvankilenc)
Az üvöltésre ébredtünk kora délután. Van stadion a közelben? – kérdezte későbbi férjem, akivel egyetemisták voltunk Brassóban. 1989. december 21-e volt, a központi áruház mellett. Szürke, borús hétköznap. Kinyitottuk az ablakot, és még hangosabb lett a zúgás. Kinyitottuk az ajtót, és a mindig éber szomszéd néni jelentette, hogy valami huligánok rendetlenkednek. Jobb, ha nem megyünk ki!
De kimentünk. Az áruház túlsó oldalán, a Cenk alatti sétányhoz vezető utca aljában több száz ember állt szorosan egymás mellett, szemben – az Unirea Líceum és a megyei pártszékház között – pár sor felfegyverkezett katona, mögöttük harckocsik látszottak. Hujjogás, ütemes skandálás az egyik oldalon, néma csend a másikon. Később került egy hangosbemondó, a katonák mögül valaki próbálta csillapítani a népet, hazaküldeni a tüntetőket, év végi élelmiszer-ráadást és nagyobb fizetést ígért, amit szinte őrjöngő düh és füttyorkán fogadott a civil oldalon. Tisztán ki lehetett venni a Le a kommunizmussal!, Le a diktátorral!, Le Ceauşescuval! kiáltásokat, de más is volt: Ne lőjetek a testvéreitekre! A hadsereg velünk van!
Csak álltunk és bámultunk. Szerettünk volna odamenni és elfutni is, hiszen már hallottunk egyet-mást suttogni az 1987. november 15-ei munkáslázadás utáni megtorlásokról. A politika – amit a nyolcvanas években már az óvodások torkán is nyomtak le hazafias dalok és versek tömegével, a nagyobbaknak pedig végeérhetetlen, dagályos beszédekkel és zord ünnepségekkel – annyira visszataszító volt, hogy megpróbáltuk kizárni az életünkből. A marxista ideológia és gyakorlati következményei elől az irodalomba, filozófiába, természetjárásba menekültünk, de ezúttal nem tudtuk kihúzni magunkat: ott maradtunk, és lassan bekapcsolódtunk a kórusba. Megjelent néhány közelben lakó ismerős is, valaki mondta, hogy Temesváron napok óta tüntetnek, és lőnek is. Sötétedéskor bementünk melegedni és telefonálni, akkor derült ki, hogy a városi buszok nem járnak, távolabb lakó barátaink nem tudnak bejönni a központba. Volt, akit a szülei nem engedtek, mert „nem a mi ügyünk”, hívtak minket is hozzájuk, a saját szüleink pedig haza Sepsiszentgyörgyre. Megígértük, hogy másnap megyünk, és visszatértünk a szemünkben eszeveszetten bátornak látszó tüntetőkhöz. Pár százan, legtöbb kétezren lehettünk (utólag sokkal több „forradalmárdiplomát” adtak ki, de közülünk senki sem kért), amikor lövések dördültek. A már katonaviselt fiúk ismerték fel a ropogást, de akkor még nem az emberekre céloztak: másnap, harmadnap jelentek meg az azóta is azonosítatlan „terroristák”, akik több súlyos sebesülés és haláleset okozói voltak, már a diktátor házaspár megfutamodása után... 21-én este még csak világító lövedékekkel és vízágyúval védekezett a hatalom, de éjféltájban magától feloszlott a tüntetés. Utoljára egy fiatal sorkatona rémült arcát láttuk: rá volt írva, hogy ugyanúgy fél a tűzparancstól, mint azok, akik a puskája előtt álltak. Dehogyis akart beléjük lőni, ő is az embertelen rendszer áldozata volt...
Másnap, 22-én reggel az állomásra menet már szervezetten szembejövő, diktatúraellenes jelszavakat skandáló menetoszlopokkal találkoztam. A Ceauşescu házaspár menekülésének híre ablakpucolás közben ért: édesanyám telefonált, hogy kapcsoljam be a tévét. Kifutottam az utcára, és eljártunk egy örömtáncot a szomszédokkal, majd visszafordultunk szépen a karácsonyi előkészületekhez. Barátom egy későbbi vonattal jött haza Sepsiszentgyörgyre, még látta, ahogy a brassói állomáson hóráznak az örömmámorban úszó utasok; este lementünk a központba, a megyeháza elé, ahol a kidobált papírokból, könyvekből rakott tűznél melegedve beszélgettünk az ott levőkkel. Egy fiatal asztalos arról próbálta meggyőzni a tűzrakókat, hogy a hajlított karfájú bútort kíméljék meg, sok munka van benne, de lehurrogták. Akkor már kezdtek terjedni a rémhírek mérgezett vízről és terroristákról...
23-án közúti szűrőket állítottak a – néhol igencsak vitatható fellépésű, fegyveres – polgárok, és megkezdődött a magyar érdekvédelem megszervezése. Édesapám is ott volt, aggódva vártuk haza a szokatlanul zajos éjszakában. Karácsonykor a közszolgálati televízió több nyelven, köztük magyarul és németül is kellemes ünnepeket kívánt, és nem felülről jött parancsra, hiszen az első napokban számtalan jele volt annak, hogy a románok elismerik a magyar közösség fokozott és igazságtalan elnyomását; ez a kölcsönös jóindulat két és fél hónapig, Marosvásárhely fekete márciusáig tartott. 
December végén azonban korlátlan volt az egymás iránti bizalom. Pár nap múlva ismét Brassóban voltunk, a pártszékházat még őrizték a katonák, akiket a lakosság szendvicsekkel, forró teával traktált. A szomszédos parkban friss sírok jelezték, hogy nincs minden rendben. De hogy mennyire nincs, az is csak később tudatosult: huszonöt évvel a rendszerváltás után sem tudni, hogy ki lövetett Brassóban december 22-e után.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A semmiből született Cimborák (Nagykorú a sepsiszentgyörgyi bábszínház)
Megalakulásának 18. évfordulóját ünnepli a hétvégén a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház. A Tamási Áron Színház tagozataként induló intézmény gyermekek és szülők tízezreit szoktatta minőségi produkciókhoz; anyagi hátterét és kreativitását is jelzi, hogy a legtöbbször megtapsolt előadást – Marék Veronika Surranó és Brekkenő című meséjét – Nagy-Kopeczky Kálmán egymagában rendezte és játszotta, és mindössze egy szakadt tornacipő, egy ócska kalap, egy kartondoboz és egy nejlonzacskó kellett ahhoz, hogy lenyűgözze izgő-mozgó közönségét. S miközben a város és a megye óvodásai, kisiskolásai, sőt, újabban nagydiákjai számára is természetessé vált, hogy a művészi igényű bábelőadások elérhető közelségben vannak, a szakma is felfigyelt az itt folyó munkára: 2001-ben a határon túli magyar anyanyelvű bábszínházak nyíregyházi fesztiválján a Minden egér szereti a sajtot (Urbán Gyula-feldolgozás) megkapta a Legjobb rendezői megoldások díját, 2002-ben a Tejkút (Király Kinga Júlia) pedig a Nemzetközi Bábművész Szövetség egyik legrangosabb szakmai elismerését, az UNIMA Kisdiplomát az erdélyi bábszínházak közül elsőként. 2014-ben a Kolozsváron megrendezett PUCK báb- és marionettszínházak nemzetközi fesztiválján a sepsiszentgyörgyi Cimborák egy Benedek Elek-mese, A szegény ember királysága című produkciójával a hagyományok korszerű újjáélesztéséért kapott díjat. Mindhárom előadást Nagy-Kopeczky Kálmán rendezte, a társulat alapítója, igazgatója, rendezője, bábszínésze, ügyintézője és mindenese, aki olykor maga is sokallja mindezt, de elfelejtkezik a nehézségekről, ha a gyermekeket vendégül láthatja birodalmában. Ugyanis szabad idejében a megyei művelődési központ népmesére épített rendezvényein – az egyaránt sikeres Mesekunyhó-pályázaton és a Mesélő Háromszéken – is szerepet vállalt mint Meseország királya. Úgy jutott eddig a rangig, mint a népmesék szegénylegénye: elindult a nagyvilágba boldogulását keresni. – Elmentem tanulni, és egy véletlen folytán Veszprémbe kerültem. Ott tudtam meg, hogy milyen fontos a gyermekek lelki és szellemi fejlődése, érzelmi nevelése, befogadó- és problémamegoldó képessége, életrevalósága szempontjából a bábszínház, és bár marasztaltak volna ott is, rájöttem, hogy itthon a legközelebbi társulat a marosvásárhelyi, így hát hazajöttem. Baróton harminc évig működött egy műkedvelő bábos csoport, ahol pedagógusok úgymond másodállásban játszottak a gyermekeknek, ott dolgoztam négy kerek esztendőt. Az akkori megyei kulturális igazgatóságot irányító Jánó Mihály és Ördög Gyárfás Lajos támogatott, és egy idő után Nemes Levente sepsiszentgyörgyi színházigazgatóval is tárgyalásokba kezdtünk. Őket azokban az években a közönségnevelés foglalkoztatta, és erre a megyeszékhelyen tágabb lehetőség volt. A bábszínház lassan gyökeret vert, és 18 év alatt 30 különböző előadást készítettünk. A Betlehemes angyaljáték tíz évig volt műsoron, tavaly ősszel újabb ünnepváró produkciót mutattunk be, Az Ég ím akkor ölelkezett a Földdel... címűt. Ez az első, amelyben nem vettem részt, és csak most hiszem el, hogy tényleg nagykorú lett a társulat. Nagy öröm ez nekem, de vannak mögötte keserűségek is. Eleinte azt hittem, hogy négy-öt év alatt felépül a saját székházunk, de most is a padláson kialakított, szűkös stúdióteremben játszunk. Több támogatásban reménykedtem, mert tudom, hogy milyen fontos a bábszínház a gyermekeknek, de még csak ott tartunk, hogy a városnapokon végre ők is kapnak valami minőséget. Fájdalmas számomra, hogy folyamatosan küzdenünk kell, meg kell győzni valakit, hogy fontos, amit csinálunk. Régebb jószerével csak a színház támogatott – amelyhez ma is tartozunk, noha saját nevünk és önállóságunk van –, az utóbbi években pedig Antal Árpád polgármester jóvoltából kapunk rendszeres támogatást, ami ugyan elég kevés, de a hosszú távú tervezéshez elengedhetetlen. Jelenleg négy alkalmazottal és hat bedolgozóval, alkalmanként más külsősökkel működünk, nagyon elkelne még legalább két fiatal, friss erő. És persze több segítség is, amiért nem kell kilincselni, hanem úgy jön, hogy valaki észreveszi: a nehézségeink ellenére is többet adunk a kötelezőnél. Ebben elégtétel is van, az évek során kivívott szakmai elismerés is jólesik, de az előrelépéshez több kell. Valójában a gyermekek öröme ösztönöz és tart életben minket... A tizennyolc éve létrejött Cimborák Bábszínház most először ünnepli meg a születésnapját egy zártkörű, szerény rendezvényen, ahol a tagok és segítőik egymásnak játsszák el Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című kamaszmonológját, a társulat egyik legsikeresebb darabját, amivel a nagyobb – a kicsiknek szóló történetekből már kinőtt, a felnőttszínházhoz még éretlen – gyermekek irányába nyitottak. Közben készülnek a következő bemutatóra is: február 15-én a Kányádi Sándor verseiből ihletett, Verstől versig hajt a csordás című bábelőadásra várják a nagyérdeműt.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezer diákkal kevesebben (Elkészült a beiskolázási terv)
Egy év alatt majdnem ezerrel csökkent a háromszéki oktatási intézményekbe járó gyermekek száma: a 2014 szeptemberében megkezdődött tanévben 978-cal kevesebben kerültek a megyei tanfelügyelőség nyilvántartásába, mint 2013 őszén. Öt év alatt 2855-tel, 114 osztálynyi létszámmal apadt a megye diáksága: 2010-ben ennyivel többen jártak óvodába, iskolába és posztlíceumba. Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő szerint a szomorú statisztika és a fejkvóta alapú iskolafenntartás miatt már sok helyütt csontig ért a kés. Annyira lecsökkentették a tanügyi alkalmazottak számát, hogy már nincs, hová leépíteni, pedig papírforma szerint többen dolgoznak az oktatásban, mint amennyi állást az egyre fogyó gyermeksereg számára elegendőnek ítélnek Bukarestben. 2010-ben 4192 tanügyi alkalmazott volt Háromszéken, a következő évben 4137, azóta ez nem változott, bár tavaly 197 állás felszámolását kérte a minisztérium. Ez teljesíthetetlen: falvakon minimális személyzettel működnek a tanodák, csak Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen túlméretezett az iskolarendszer – ám az újraszervezés az önkormányzatok feladata. Keresztély Irma főtanfelügyelő úgy látja, a helyi önkormányzatok különféle megfontolások alapján folyamatosan halasztják az iskolarendszer átszervezését. Valószínűleg akkor foglalkoznak majd az iskolarendszer átszervezésének kétségtelenül kényes kérdésével, amikor anyagilag túlságosan megterhelő lesz a félig üres iskolák fenntartása. A bérek évek óta bizonytalanok: a fejkvóta szerint egész évre 93,44 millió lej lenne a megye összes tanügyi dolgozójának egész évi bére, de a minisztérium ezt már indulásból felpótolta 104 millióra, és ez is csak novemberig elég, a nyári költségvetés-kiegészítéstől remélik a felkerekítést a szükséges 114 millió lejre. Idén ugyanis emelkedik a minimálbér (azaz a takarítónők juttatása), a pedagógusok fizetése két lépcsőben (márciusban és szeptemberben) összesen tíz százalékkal, és a kisegítő személyzetnek is ígértek valamit. Keresztély Irma úgy véli: elhibázott a fejkvóta alapú finanszírozás, hiszen a kisebb falusi iskolákat eleve kínlódásra ítéli, de a nagyokban – például az ezernél több diákkal működő Székely Mikó Kollégiumban – sem elegendő a béralap, mert a jól képzett tanároknak sokkal több jár, mint egy-egy kezdő kollégának.
Az őszire tervezett beiskolázási számokat ismertetve a főtanfelügyelő hangsúlyozta: szakemberek egész sora által végzett tanulmányok, elemzések, megbeszélések, szigorúan szabályozott eljárások állnak a döntések mögött, a tanfelügyelőség nem választott helyi hatóság, nem szervez közvitát és nem folytat választási kampányt. A 2015–16-os tanévben 87 önálló jogi személyiséggel rendelkező tanügyi intézmény lesz Háromszéken, ebből a legtöbb iskola, de a pedagógusok háza, a tanulók palotája, a sportiskola, a magántőkéjű kézdivásárhelyi egészségügyi posztlíceum és a tanfelügyelőség is közéjük tartozik. Falvakon az óvodák, iskolák az ottani gyermekekkel indulnak az új tanévben, a városokban a várható létszám alakítja a hálózatot. Óvodai csoportot Sepsiszentgyörgyön 77-et indítanak, ebből 56 magyar, 21 román nyelvű lesz; Kézdivásárhelyen 30 csoportból 3 román, Kovásznán 14-ből 6 román, Baróton 8 magyar, Bodzafordulón 8 román csoportra van elegendő gyermek. Az előkészítő osztályokba február 16-tól lehet beíratni a szeptember 15-ig hatéves kort betöltő gyermekeket. Sepsiszentgyörgyön 467 magyar és 126 román kisiskolás számára 18 magyar és 6 román nyelvű osztályt indítanak, Kézdivásárhelyen 7 magyar és 1 román osztály lesz (utóbbi 20 gyermekkel), Kovásznán 3,5 magyar és 2 román, Bodzafordulón 4 román, Baróton 3 magyar tannyelvű előkészítőt hagyott jóvá a minisztérium. Az ötödik osztályok száma kisebb, mert ott már nem 25, hanem 28 a megengedett osztálylétszám.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelytermék-botrány – Visszakoznak a fogyasztóvédők
Dagad a botrány a sepsiszentgyörgyi fogyasztóvédelem táján: sokan felháborodtak, miután kiderült, hogy az elvileg a háromszéki vásárlók érdekeiért létező megyei intézmény vezetője kifogásolja a Székely ízek feliratú termékeket. Tegnap a megyei kereskedelmi kamara is állást foglalt az ügyben, a fogyasztóvédelmisek pedig kijelentették: maradhat a reklámszöveg.
Bírságot nem a Székely ízek felirat, hanem a lejárt szavatosság miatt osztott a fogyasztóvédelmi hivatal – hangsúlyozta Mircea Diacon igazgató, aki azonban továbbra is úgy véli: nem tudhatjuk, milyen ízű a székely, az ételek édesek, savanyúak vagy keserűek lehetnek. Elismerte, hogy nincs olyan törvény vagy szabályozás, amely tiltaná a székely ízeket, de leszögezte: a termékeket kísérő címkék tartalmáról pontos és jól meghatározott rendelkezések vannak, a reklámnak máshol kell megjelennie. Arról, hogy létezik Román ízek felirattal ellátott termékcsalád is, nem tudott, és a Krónika napilapnak adott nyilatkozatára – amelyben kijelenti, hogy nemsokára székely illemhely és székely temető is lesz – sem kívánt emlékezni; ehelyett főnökéhez utasított, mert őt már túl sokan hívták a székely ízek miatt, még Magyarországról is.
A brassói székhelyű regionális fogyasztóvédelmi felügyelőséget irányító Sorin Susanu – akit a Csíkszeredában megszervezett hagyományos termékvásáron kirótt büntetések miatt két évvel ezelőtt már az országos diszkriminációellenes tanács is vizsgált – óvatosabban fogalmazott: ő maga nem volt jelen a kérdéses ellenőrzésen, de úgy értesült, hogy nem a felirat, hanem a lejárt szavatosság miatt bírságoltak. A maga részéről nem lát semmi kifogásolnivalót a székely ízek elnevezésben, mert „mindenki a maga reklámjával”, csak azzal nem ért egyet, hogy lejárt vagy egészségre káros élelmiszert forgalmazzanak. Hentesáruról volt szó, az különösen kényes, romlandó termék – magyarázta. Hozzátette: korábban valahol már árultak „erdélyi ízű” élelmet is, és kaptak olyan lakossági panaszt, hogy nem tudják értelmezni a jelentését, de úgy véli, hogy ez nem befolyásolja a minőséget.
Minden kereskedőnek érdeke, hogy megtalálja az általa forgalmazott termék eladási módját, és ahogy egyesek a Román ízek felirattal teszik ezt (például a Mega Image üzletláncnál többtucatnyi élelmiszert árulnak így), ugyanúgy a székelyföldi lakosok is büszkék lehetnek a hamisítatlan székely ízekre. Ez regionális termékstratégia, amit az egész világon alkalmaznak – tudatja a megyei kereskedelmi kamara tegnap kiadott közleménye. A Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgatóhoz címzett állásfoglalásban a kamara elnöke, Édler András leszögezi: egy ilyen elnevezés csak akkor megtévesztő, ha például a Román ízek felirat egy görög terméken található.
Ha nem erről van szó, a fogyasztóvédelemnek nem kellene beleavatkoznia a cégek reklámpolitikájába, főként a jelenlegi, gazdasági szempontból bizonytalan helyzetben, amikor a vállalkozóknak inkább az állami intézmények támogatására van szükségük, mint zavarkeltésre vagy cselekvési szabadságukat korlátozó intézkedésekre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

Mi jöhet még?
Politikai üldözésre panaszkodik Victor Ponta kormányfő és az egyik legismertebb ellenzéki politikus is. Az egyszerre több súlyos korrupciós váddal szembesülő Elena Udrea volt régiófejlesztési és idegenforgalmi miniszter nem csupán önmagáért érdekes, hanem mert mindenki azt várja, hogy mikor rántja magával szellemi mentorát, Traian Băsescu volt államfőt, akibe a már nagyon szorongatott helyzetben levő miniszterelnök még mindig nem restell nyilvánosan belerúgni, miközben saját családtagjainak meghurcolása miatt siránkozik.
A feszültség szinte tapinthatóan növekszik, mint a cirkuszi légtornász-mutatványok idején, mert senki sem fogja olcsón adni a bőrét, ez nagyon világos. A barátnői által feljelentett Udrea valószínűleg kamatostul visszafordítja ezt a gesztust, hiszen szerinte mindenki hozzá hasonlóan járt el, így működik a politika; és ez nem minden, legalább egy ideig biztosan folytatja a Korrupcióellenes ügyészség és a hírszerzés elleni támadásait, amiben épp a szemközti táborban levő kormányfővel kerül hirtelen egyetértésbe.
Ponta ugyan gratulált Laura Codruţa Kövesi főügyésznek elmúlt évi teljesítményéhez, de arról a politikusról, aki eddig számtalan jelét adta annak, hogy érdekei érvényesítésében gátlástalanul áthág és módosít bármilyen (jog)szabályt, az utóbbi időben tanúsított visszafogottsága ellenére sem hihető, hogy legközelebbi hozzátartozóinak és barátainak kálváriáját keresztényi alázattal elfogadná. Pökhendisége ugyanis megmaradt: kuncogva ajánlotta az ügyészeknek, hogy segítsenek behajtani a pénzügynek az adókat. Ott ugyan neki kellene rendet teremtenie, de erre nem ér rá, nyilván egyéb elfoglaltságai miatt. Mindenesetre az is furcsa és nagyon hiteltelen, hogy az eddig hagyományosan csak új meg új adók és illetékek kivetésében jeleskedő szociáldemokraták vezetője hirtelen csupa adókedvezménnyel áll elő: mi lehet mögötte?
Nem lenne ez olyan nagy gond, ha csupán az egyszerű képviselő vagy akár pártelnök sorsa lenne a tét. Azonban sajnos az egész országot érinti, ha a tisztségben levő kormányfő megszokott eszközeihez folyamodik övéi védelmében. Akkor a plágiumügy, a népszavazási mismásolás, Băsescu és bizonyos törvények felfüggesztése, az alpári megnyilvánulások, ingatag külpolitika és önző, hektikus belső irányítás után még mindig számíthatunk valami rosszabbra. Annál is inkább, mert egyelőre sem a bal-, sem a jobboldalon nem mutatkozik karizmatikus vagy legalább szavahihető miniszterelnök-jelölt.
Demeter J. Ildikó
Háromszék

Erdély.ma,

A biztos jövőhöz több kell
A kisebbségi szervezetek értéket jelentenek, ezt meg kell őrizni – nyilatkozta Klaus Johannis államfő, aki szerint törvény is előírja a pozitív diszkriminációt Romániában. A bukaresti sajtó lelkesen tálalja, hogy a szászságát soha meg nem tagadó nagyszebeni politikus „kizárólag” németül beszélt a közszolgálati televízió német nyelvű adásában – ennek kell örülni huszonöt évvel a diktatúra bukása után? –, és úgy vélekedik, hogy a németeknek biztos jövőjük van az országban.
Ahogy azt várni lehetett, az interjúból azt ugrasztották ki, hogy Európában sem mindenütt rendelkeznek parlamenti és önkormányzati képviselettel a kisebbségek. A román politikusok többsége ettől elégedetten hátradőlhetett: íme, ezt a legmagasabb állami tisztségbe választott kisebbségi mondja, tehát igazán semmi javítanivaló nincs a más ajkú román állampolgárok helyzetén. Mi magunk is így értettük, hiszen alig pár napja hallhattuk az államfőtől, hogy Romániában nincs magyarkérdés. Most pedig a magyarságról egyetlen szó sem esett, mintha nem is léteznénk. Ez nem kellemes, és félre is érthető, de a műsor nem az ország – és benne a kisebbségek – helyzetéről szólt, ez csak kis kitérő volt a közelmúlt felelevenítésében. Megtudhattuk viszont, hogy a németek szervezete
nem csupán saját tagjainak gondjait vállalta fel, hanem a tágabb közösség felé is nyitott: így szerzett olyan erkölcsi hitelt, amellyel a nagyszebeni városvezetést meg tudta nyerni. Ez az, ami a magyar érdekképviseletnek nem sikerült, sőt: a megalakulásakor létező bizalmi tőke már közel egyharmadára fogyott.
Ez persze nem az államfő gondja, de azt észrevehetné már, hogy az ország legnagyobb kisebbsége nem érzi jól magát, dacára a papíron létező jogainak. Örvendetes, hogy a sokszínűség mellett foglalt állást, de lehetetlen, hogy ne tudná: a kisebbségek megmaradásához több kell néhány tisztségnél. Elsősorban olyan többségi jóindulat, amely nem lefaragná, hanem megengedné legalább az alkotmányba és a törvényekbe foglalt egyenlőség megvalósítását.
A korrektségére kényes Johannistól elvárjuk, hogy szót emeljen a negatív diszkrimináció, az anyanyelv-használati gondok, zászlóperek, oktalan tiltások és mondvacsinált ügyek, a kettős mérce ellen – és nem azért, mert a magyarság nagy arányban rá szavazott, hanem mert – a kétségtelenül fontos német–román gazdasági kapcsolatok mellett – ez is az ország békés fejlődését szolgálná.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

A szabadság diákszemmel
Pergő dobszó verte fel tegnap délben a várost: négy sepsiszentgyörgyi középiskola diákjai ütötték a ritmust közel egy órán keresztül. A három menetoszlop – a Székely Mikó és a Református Kollégium egyesített csapatban, a Plugor Sándor Művészeti Líceum és a Mikes Kelemen Líceum külön-külön indult – a Lábas Ház előtt találkozott, és hol felváltva, hol egyszerre püfölte az alkalmi felvonulási eszköznek kinevezett műanyag bödönöket néhány percig.
Amikor megkondult a harang, néma csend lett, majd újult erővel szólaltak meg a dobok, és indult az immár egyesített sereg a Március 13. térre, amely más napokon csak a Székely Nemzeti Múzeum melletti romudvar. A hangulat sok gyanútlan járókelőt magával ragadott, de voltak ez alkalomra kihozott kisgyermekek is a nézők között, az egyik emeleti lakás ablakából pedig három kisiskolás is besegített a dobolásba. A sepsiszentgyörgyi középiskolások – Pálffy Tibor színész ötletét felkarolva – az idén másodszor szervezték meg A Te szabadságod napja című rendezvényt, amely a szokványos, emlékező március 15-ei ünnepségekkel szemben friss forradalmi hangulatot próbál teremteni: hiszen ma is van, ami ellen lázadni, illetve amiért küzdeni kell. A fiatalság képviselői – akik korábban hivatalos koszorúzásokon is részt vettek szerte a városban – saját 12 pontot is megfogalmaztak a tavaly, ezeket most Kopacz Hanna végzős mikós diák olvasta fel:
1. Kívánjuk a másság elfogadását! 2. Aktív társadalmi szerepvállalást! 3. Bizalomalapú társadalmat! 4. A saját elvekkel szembeni elfogultság eltörlését! 5. Működőképes, diákközpontú tanügyi rendszert, a diákok egyenértékű félként való kezelését! 6. A nemzetiségek szabad egymás mellett élését! 7. Te magad légy! 8. Úgy szeresd önmagadat, mint felebarátodat! 9. Legyen hited! 10. Holnap se felejts el derűsen felkelni! 11. Magadnak felelj meg! 12. Nem jogunk, hanem kötelességünk lázadni! A közel háromszáz jelenlevő közfelkiáltással hagyta jóvá az elhangzottakat, és azt is, hogy jövőre ugyanitt találkoznak. Még néhány percig pörögtek a dobok, aztán felrakták az autókra, és csendben hazamentek.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lesznek még meglepetések
A kormányfő nem hátrál. Már tizenhárom volt minisztere keveredett korrupciós gyanúba, pártjának oszlopos tagjai sorra dőlnek ki mellőle – a nagy előd, Adrian Năstase már eltűnt, de gyülekeznek a felhők az alapító Ion Iliescu volt államfő fölött is, a szintén kezdetektől irányító Viorel Hrebenciuc már ázik, az após, Ilie Sârbu lapul, a sógor, Iulian Herţanu fogdában, a jó barát, Sebastian Ghiţă bírósági felügyelet alatt, Liviu Dragnea – Ponta helyettese a pártban és a kormányban – szintén vizsgálat alanya, az üzlettárs, Dan Şova letartóztatás előtt áll, és várható még néhány szennyes ruha kiteregetése a pár napja fogdában levő, a szociáldemokratákból már korábban kirúgott, de igen sok lében kanál Marian Vanghelie részéről.
Alsóbb szinteken is hullnak a fejek, de az egyszerű képviselőkre vagy részlegvezetőkre már alig jut a közvélemény figyelméből, mert a nagyágyúk kihallgatásai után egyre újabb letartóztatások következnek, és most már az a fő kérdés, hogy a dominószerűen összeomló hatalom maga alá temeti-e a miniszterelnököt, és mikor.
Victor Ponta az utóbbi időben igen sokat veszített arroganciájából (is) – a nyilvánosság előtt sokkal visszafogottabb –, de aligha mély gyökerű átalakulás ez. Hiszen jó néhány politikai és erkölcsi válságot átvészelt már a kormányfői székben, és valószínűleg esze ágában sincs feladni ezt a pozíciót, ahol még mindig igen sok szálat mozgathat. A nem tudok semmit, nem szólok bele kijelentések mögött ugyanis aktív védekezésbe kezdett: érezhetően erősödik egyfajta háttérzaj, valakik már hangosan szörnyülködnek a bilincses letartóztatásokon, fogdai körülményeken, sőt, azért kezdtek aggódni, hogy nem lesz, aki dolgozzon, a sűrűsödő ügyészi eljárások miatt leblokkol az államgépezet. Vállalkozók panaszkodnak, hogy már egy hivatalnok sem mer aláírni semmit, mert nem vállalja a kusza törvények értelmezésével járó kockázatot, a kisemberek azért aggódnak, mert nem tudják a rendőrök megkenésével olcsóbban megúszni a közlekedési bírságot...
A diverzió nyilvánvaló, hiszen épp azért jutott ide az ország, mert az állandó kenegetés dacára is nehezen, csikorogva működtek az állam intézményei. A suttogó propaganda azért érdemel figyelmet, mert olyan kormánytól ered, amely szorongatottságában is képes pofon csapni a demokráciát és a választókat azzal, hogy 26 jogszabályt módosít egyetlen rendeletben, suba alatt. Ez pedig nem jó jel. Arra utal, hogy vannak még rejtett erőtartalékai, és afelől semmi kétség, hogy ezeket kinek a javára fogják felhasználni.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonhat rendelet egy csapásra
Egyetlen sürgősségi rendeletben 26 korábbit módosított a kormány múlt heti ülésén, a legteljesebb titokban, minden előkészítés, közvita és tájékoztatás nélkül. Az idei 2-es számú sürgősségi kormányrendelet a péntek esti Hivatalos Közlönyben jelent meg, és olyan korábbi sürgősségi rendeleteket módosít, amelyeknek egymáshoz semmi közük sincs. A bennük foglalt intézkedésekről sem előtte, sem utána nem nyilatkozott egyetlen miniszter sem;
Victor Ponta kormányfő az újságírók kérdésére tegnap kijelentette, hogy nem több rendelet egybecsomagolásáról, hanem több cikkelyről van szó, amelyeket pénzügyi intézkedések kötnek össze. A megarendelet címe semmitmondó: Sürgősségi kormányrendelet egyes jogszabályok módosításáról és más intézkedések. Szakértők szerint a kormány így próbálja elrejteni azt a külföldről is sokat bírált gyakorlatot, miszerint a parlament feje fölött, sürgősségi kormányrendeletekkel irányítja az országot. Egy ilyen jogszabály veszélyes precedens, és az alkotmánybíróságon el kellene buknia – véli több civil szervezet is, amelyek Victor Ciorbea ombudsman közbelépését és Victor Ponta kormányfő lemondását követelik. A román kormányt az Európai Bizottság (EB) idei, január 28-án közzétett jelentése is bírálta azért, mert törvénytervezetek helyett sürgősségi rendeletekkel irányítja az országot; a jelentés a nép ügyvédjét, Victor Ciorbeát is elmarasztalja, amiért nem támadta meg az alkotmánybíróságon azokat, amelyek csakis az ő hatáskörébe tartoznak. A 2015/2-es megarendelet többek között a következőket mondja ki: a román Lottótársaság bevételeinek 2 százalékát kulturális projektekre lehet fordítani, az energiaügyi minisztérium kölcsönöket adhat és szenet vehet a nukleáris energiavállalatnak, az állami intézmények által nyújtott támogatások legkevesebb 40 százalékát egészségügyi, tanügyi és sportcélokra kötelező fordítani, és legfeljebb 20 százalékát más tevékenységekre, a helyi rendőrség alkalmazottai kaphatnak élelmiszerpótlékot, a vezetőtanácsok tiszteletdíja nem változik (de ez alól vannak kivételek), az Első ház program résztvevői második ingatlant is vásárolhatnak azonos feltételekkel, a művelődési tárca húszezer eurós tagsági díjat fizet a Traduki hálózatnak, a határon túli románok tájékoztatására és rendezvényeire fordítható összegek a kormányfőtitkárság költségvetésében szerepelnek, a hibrid gépjárművek adóját 95 százalékkal csökkentik, az igazságügyi minisztérium felhasználhatja tartalékalapját a börtönbeli körülmények javítására, a korrupció- és terroristaellenes ügyészségek vezetői és a prefektusok is kapnak protokollpénzt, az önkormányzatok vehetnek fel kincstári kölcsönt európai uniós terveik megvalósításához.
A megarendelet ellen 13 civil szervezet lépett fel, közleményben kérik Victor Ciorbea ombudsman közbelépését, és emlékeztetnek arra is, hogy a sürgősségi kormányrendeletek miatt már hatodik alkalommal fordulnak a nép ügyvédjéhez. Az aláírók szerint a 26-ból egyik rendelet sem sürgős és nem is alkotmányos. Az APADOR-CH (Helsinki Bizottság) emberjogi szervezet statisztikái szerint az utóbbi 11 évben háromnaponként született egy sürgősségi kormányrendelet Romániában: 2004-től 2014-ig összesen 1548, évente átlag 145. Ez azt jelenti, hogy Románia minden hatvanadik órában rendkívüli helyzetben volt, amikor a kormánynak azonnali döntést kellett hoznia a parlament helyett. A legtöbb sürgősségi rendeletet – 228-at – 2008-ban, a legkevesebbet – 94-et – 2014-ben fogadták el, de ez is sokkal több az indokoltnál egy európai uniós tagállamban. Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Brâncuşi-iskola kivétel? (Újabb táblaháború Sepsiszentgyörgyön)
A kétnyelvű feliratok miatt tört ki újabb vita a sepsiszentgyörgyi tanács soros ülésén tegnap: Cserey Zoltán szóvá tette, hogy már a prefektúrán, a Keleti-Kárpátok Múzeumán és a Mihai Viteazul Líceumon is kétnyelvű táblák vannak, egyedül a Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag által irányított Constantin Brâncuşi Szaklíceum helyezkedik a kisebbségi nyelvhasználati jogot szavatoló törvényen kívül.
Türelmünk és megértésünk határtalan, de amikor a tisztességes együttélés korlátait feszegetik, állást kell foglalnunk, és szükség esetén a törvény szigorával kell fellépnünk – véli a Pro Urbe díjas muzeológus, történész, aki azt is megkérdezte: a román kolléganő a magyarok iránti ellenszenve miatt nem hajlandó – a többszöri felszólítás ellenére sem – kötelezettségeinek eleget tenni, vagy a magyar nyelvet nem tartja méltónak arra, hogy egy táblára kerüljön a románnal? A polgármesteri hivatal álláspontját is tudakolta, mert szerinte nem kellene tűrni ezt a packázást: szoros határidőt kell szabni, és számon kell kérni teljesítését. Az RMDSZ-es Cserey Zoltán felvetéséhez két mondatban az EMNP-s Czegő Zoltán is csatlakozott, megemlítve, hogy két éve is beszéltek már erről a témáról, de minden látható eredmény nélkül.
Leplezetlen gúnnyal válaszolt erre Rodica Pârvan: emiatt nem tudnak aludni, minden más gondjuk megoldódott?
A Brâncuşi román tannyelvű iskola, ezért ő nem látja indokoltnak a magyar feliratot, és azt is hibának tartja, hogy a Mihai Vitezul „engedett”. Kollégái nyugalmáért tudatja, hogy a kétnyelvű táblán a román állam egyetlen jele sem látható – mert nem volt a tanácsban annyi tisztesség, hogy bár egy trikolórt rátegyen –, ezért úgy döntött, hogy egy másikat is rendel, az állami címerrel. Először azt függesztik ki, alája pedig a városcímerrel díszített kétnyelvű táblát, hogy mindenki azt nézze, ami neki tetszik. Határidők szabására a kollégának semmi hatásköre nincs, és nem válik becsületére, hogy ilyen semmiségekkel foglalkozik – de hát „önök egy más valóságban élnek” – jelentette ki. Cserey Zoltán emlékeztetett arra, hogy néhány éve már volt egy táblabotrány a Brâncuşi-iskolában: akkor diákokat vezényeltek ki, hogy a tudós, lexikonszerkesztő Lósy-Schmidt Ede háromnyelvű emléktáblája ellen tiltakozzanak. A vitához a liberális Mădălin Guruianu is hozzászólt: mindkét félnek címezve sajnálkozott, hogy olyan témával foglalkoznak, amelyről remélte, rég lecsengett. Nem rokon- vagy ellenszenvekről van szó, hanem a törvény betartásáról, de a feszültségek fenntartása nem vezet sehova. A napokban itt járt egy kolozsvári tévés csoport, akik a Szent György Napokról készítenek román és magyar nyelvű műsort, és igencsak elcsodálkoztak a Reflex fesztiválon: ők nem tudnak mást rólunk, minthogy zászlókon veszekedünk. Nagyon kínos volt – és akkor mit várunk el Bukaresttől? A kétnyelvű táblák tavaly szeptemberben készültek el, és érvényes építkezési engedély van a kihelyezésükre – közölte Sztakics Éva alpolgármester. A törvény nagyon pontosan leszögezi, hogy mit kell egy iskola névtáblájának tartalmaznia, és sem az állami címert, sem az oktatási minisztérium – egyébként sűrűn változó – nevét nem kell feltüntetni rajta. Az új táblákat a városi kertészet emberei szerelték fel, ez alkalommal például a Mikóról is minden más felirat eltűnt (korábban a prefektus felszólította a várost, hogy takarítsa le ezeket). Mivel Rodica Pârvan nem volt hajlandó a kétnyelvű táblát kifüggeszteni a Brâncuşi-líceumra, a városháza alkalmazottjai csak végrehajtóval tehették volna ezt meg, de – éppen a szomorú előzmények miatt – ezt el akarták kerülni – magyarázta. Végül leszögezte: az igazgatónő rendelhet akármilyen alternatív táblát, mert annak kihelyezéséhez is építkezési engedélyre van szüksége, és ezt valószínűleg nem fogja megkapni. Ezek után az RMDSZ-frakció vezetője, Miklós Zoltán egyenesen megkérdezte: mikor fogja Rodica Pârvan a törvényt betartani? A válasz ugyanolyan cinikus volt: hamarosan.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Még mindig lefelé
Nem értünk le a gödör aljára: a már ezer sebből vérző szociáldemokratáknak még mindig van emberük, energiájuk arra, hogy számukra kedvező törvénymódosításokat dolgozzanak ki és toljanak előre a parlamentben. Ráadásul elegendő bátorsággal rendelkeznek ahhoz, hogy ne csupán a lassan mindentől megcsömörlött polgárokkal, hanem saját, alig pár napja elfogadott tisztogatási szabályaikkal is szembemenjenek.
Persze, az általános nemtetszés még mindig jobb, mint az őrizetbe vétel, hiszen ez utóbbi közelről fenyegető veszély, az elégedetlenség pedig legfeljebb a jövő évi választásokon fog – jóval enyhébben lesújtó – következményekkel járni. S hátha addig még felejtenek az emberek, a csökkentett adókkal arányosan mérgük is apadhat...
Victor Ponta kormányfő azt állítja, nem tud arról, hogy a pártjához tartozó szenátorok a nemrég módosított, alig egy éve érvényes büntető törvénykönyv újabb megváltoztatását tervezik, és ezzel a korrupciógyanús politikusokat megmentenék a fogdától. Milyen pártelnök és milyen kormányfő, aki nem tartja kezében a gyeplőt? Hagyjuk, tudjuk. A Şova-szavazás kifacsart értelmezése után ez aligha véletlen, sőt: felkészülés a zordabb időkre.
Érdekes azért, hogy az efféle kezdeményezések milyen gyorsan haladnak (egy szakbizottság már jóváhagyta a hirtelen tervezetet, a második most dolgozik rajta), miközben fontos törvények merültek el az alapozás feneketlen mocsarában: a decentralizálás, régiósítás, alkotmánymódosítás éppen három éve mind készül, készül – de máig nem került a honatyák elé, a már évtizede „munkában levő” kisebbségi törvényt pedig még az RMDSZ is feledni látszik. Nem alkalmas a pillanat, ellenzékben vagyunk – mondják, de mikor volt az?
A folyton átalakuló Ponta-kormány a saját programjában meghirdetett sarkalatos törvényeket sem fogadta el, és ha nem tette akkor, amikor kétharmados többsége volt, ugyan miért vágna bele most, amikor az egyszerű többsége is naponta apad? Szemmel láthatóan a miniszterelnököt jobban foglalkoztatja a hatalmát, táborát megtizedelő, hozzá is vészesen közeledő korrupcióellenes hadjárat, mint bármi más. Beszélt mostanában valaki az oktatásról? Még a tanfelügyelői versenyvizsgát sem tudták megszervezni. Hát az egészségügyről? Az orvosok elvándorlásáról? Munkahelyekről, vállalkozóbarát gazdaságról? Vaktában, a legközelebb talált eszközzel odacsaptak a kis cégek közé, tíz-húsz lejes „adócsalások” miatt nyomják őket víz alá – csakhogy ezzel nem takarják el az eurómilliós állami rablásokat.
Réges-rég le kellett volna mondania a hibát hibára halmozó kormányfőnek, de nem teszi. Vergődünk tovább mindannyian...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Antal Árpád: Markó Attila áldozat
Utólag úgy tűnik, nem segítettünk, hanem ártottunk Markó Attilának azzal, hogy háromszéki képviselőnek választottuk, de annak idején azért jelöltük, mert így is ki akartuk fejezni: egy egész közösség áll mögötte, aki a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt évekig tartó meghurcoltatásokat viselt el – fejtette ki tegnap Antal Árpád. 
A sepsiszentgyörgyi polgármester és helyi RMDSZ-elnök jogosnak tartja az általánossá vált politikusellenes hangulatot, de továbbra is úgy véli, hogy Markó Attilát igazságtalanul ítélték el a Mikó-perben, és alaptalanul vádolják a Bica-ügyben is, járulékos áldozata a „valószínűleg sumákolók” ellen indított igazságszolgáltatási hullámnak. Markó Attila feladata a visszaszolgáltatási bizottságban az volt, hogy az erdélyi igényléseket ne hagyja félreseperni. Antal biztos abban, hogy a Mikó-ügyben valahol valaki egyszer kimondja, hogy jogállami szempontból súlyos visszaélés történt, de erre várhatóan nem egyhamar és nem Romániában kerül sor.
Antal Árpád korábban már közölte, és most is úgy gondolja, hogy a Mikó visszaállamosításával a romániai magyarság immunrendszerét, védekezőképességét tesztelték, és sajnos, erre mutat az is, hogy a katolikus egyháznak visszaszolgáltatott ingatlanok ügyében is vizsgálatot indítottak. Valahol valakik eldöntötték, hogy a magyar közösségnek nem lehetnek javai – például a sepsiszentgyörgyi katonai központot sem adják vissza a római katolikus egyháznak, holmi garázsépítésre és hasonlóan átlátszó kifogásokra hivatkozva –, miközben mások azt is megkapják, ami soha nem volt az övék. Nagyon veszélyes folyamatok indultak el most Romániában, ha egy ügyész azért kérheti valaki letartóztatását, mert nem vett részt egy döntésben. Önként adódik a kérdés: hol voltak eddig a bűnüldöző szervek, miért hagyták a dolgokat idáig fajulni? A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint valakik tudatosan úgy építették fel a rendszert, hogy a politikusok, vállalkozók, újságírók egy része is kiszolgáltatott és zsarolható legyen, és az elitet lehessen lefejezni, ha elindul a leszámolás. Markó Attila esetében a média nyomása is nagyobb volt, mint több, valóban gyanús ügyben, ezért érthető a lemondása: a Mikó-perben kimondott ítélet és egy távollétében született döntésért megfogalmazott vád után Antal szerint „a román igazságszolgáltatásban bízni naivitás”.
Markó Attila nem kíván visszatérni
A jelenleg Magyarországon tartózkodó Markó Attila az MTI kérdéseire válaszolva közölte: maga is híve a korrupcióellenes harcnak, és vallja, hogy a korrupt politikusokat felelősségre kell vonni, de hangsúlyozta, ő soha nem kért és nem kapott csúszópénzt, és az ellene folyó vizsgálat a jogállamiság alapjait sérti. Elmondta, ha a román hatóságok a kiadatását kérik Magyarországtól, és ezt a kérelmet megfelelőképpen megindokolják, a magyar hatóságok rendelkezésére áll. Egyelőre csak az a vád ellene, hogy tagja volt a kártérítéseket megítélő bizottságnak, ami sehol a világon nem bűncselekmény, még kevésbé korrupció. A politikus úgy véli, a román igazságszolgáltatás a restitúció és a kárpótlás leállításának, a visszaszolgáltatott javak visszaállamosításának az eszközévé vált, amit szerinte Magyarország és Európa sem nézhet tétlenül.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Bolyongó az év szervezete
A sepsiszentgyörgyi Bolyongó Színházi Egyesület – amelyet inkább Osonó színházként ismer a közönség – kapta A 2014-es év civil szervezete díjat a Civilek Háromszékért Szövetségtől. A megye civil szervezeteit tömörítő CIVEK az idén harmadik alkalommal ítéli oda a kitüntetést, amely elsősorban erkölcsi elismerése az elmúlt évi, közösségért végzett tevékenységnek. Először a Háromszéki Közösségért Alapítvány kapta meg a közösségi kártya bevezetéséért, tavaly az Erdélyi Magyar Ifjak kézdivásárhelyi szervezete az anyanyelvhasználatért folytatott széles körű kampányáért.
Idén négy egyesületet neveztek be, ezek közül csak egyik a CIVEK tagja, ami Bereczki Kinga elnök szerint igen örvendetes, a külsők bizalmát jelzi. Az elbírálás egy pártatlan háromtagú bizottságra hárult, és ha oklevelet nem is, de méltatást és buzdítást mindenki kapott: a nem egészen egy éve alakult Parittya Egyesület szerteágazó, tartalmas programjaiért, az Ecou a román és magyar fiatalok közötti párbeszéd fenntartásáért, a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület az egészséges élet és tiszta környezet iránti elkötelezettségéért. Az Osonót nem kell bemutatni: a csapat, amely egyik krónikása szerint „létezésünk hírnöke a nagyvilágban” jelenleg Marokkóban turnézik, a díjat és az ezerlejes nyomtatási utalványt Erdély András vette át. Megköszönte Szonda Szabolcs megyei könyvtárigazgatónak a jelölést, és elmondta: a zömmel diákokból álló, folyton változó összetételű amatőr társulat külföldön sokkal nagyobb elismerésnek örvend, mint itthon, pedig olyan hallgatóságot szólítanak meg, amelyet mások nem tudnak, és már ezért többet érdemelnének a jelenlegi szűkös támogatásoknál.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újraválasztották Kelemen Hunort (RMDSZ-kongresszus)
A magyar, a román, a székely és az EU-himnusszal kezdődött el tegnap Kolozsváron az RMDSZ tizenkettedik kongresszusa, amelyet az Újratervezés címszóval hirdettek meg. A rendezvényen 778 szavazati joggal rendelkező RMDSZ-tag, 150 meghívott és 120 sajtós vesz részt. Az elnöki tisztségért egyedül induló Kelemen Hunort 575 szavazattal 10 ellenében újraválasztották (5 érvénytelen volt), majd módosították az alapszabályt. A megnyitón Victor Ponta román kormányfő és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is megjelent, a romániai, magyarországi és határon túli pártok, európai szervezetek elnöki vagy alelnöki szinten képviseltették magukat, ott voltak a magyar történelmi egyházak vezetői és különböző világi méltóságok.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a megnyitó előtt elmondta: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy „megadja azt a lökést”, amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Olyan pillanatban tartják a rendezvényt, amikor a romániai és az erdélyi magyar társadalomban is sok feszültség, elégedetlenség gyűlt fel a politikusok és a politika intézményei iránt. A kongresszus jelszava, az újratervezés azt jelzi, hogy nem a célokat, az értékeket, hanem mindenekelőtt a politizálás módját kell megváltoztatni. „Sokkal több alázatra van szükség” – jelentette ki az elnök, aki az 1993-ban megfogalmazott célokat tartotta megőrzendőnek. Az RMDSZ ekkor iktatta be programjába az autonómia különböző formáinak az igényét. A román politikusok dicsérnek
A házigazdák – RMDSZ-vezetők és az RMDSZ szavahihetőségét, illetve Kolozsvár multikulturális jellegét méltató Emil Boc polgármester – köszöntőbeszédei után elsőként Klaus Johannis államfő üzenete hangzott el: a huszonöt éves RMDSZ-nek a romániai demokrácia megerősítésében játszott szerepét méltatta, amit a szövetség együttműködésre való nyitottságának és a párbeszédkészségének tulajdonított. Az államfő úgy véli, az RMDSZ és a többi romániai párt közötti párbeszéd vezetett a kisebbségi jogok elismeréséhez és a többség-kisebbség viszonyának javításához Romániában, de van még tennivaló. Johannis az egész politikai osztálynak üzente: a megosztottság nem tesz jót a társadalomnak, a fejlődésnek. Másfajta, a demokrácia alapértékeire építő politizálásra van szükség, szakértelemre, jó kormányzásra. 
Victor Ponta kormányfő, az SZDP elnöke  magyarul köszönt, és azt kérte a szövetségtől, hogy őrizze meg párbeszédkészségét, mert így a magyar közösség valamennyi legitim célkitűzését megvalósíthatja. Azt mondta, hogy maga is nyitott a párbeszédre, és megjegyezte: Johannis államfővé választása után aligha állítható, hogy Romániában diszkriminálják a kisebbségeket. Alina Gorghiu, az NLP társelnöke megköszönte az RMDSZ választóinak, hogy a tavalyi elnökválasztáson Johannist támogatták (és a magyar szeretlek szóval búcsúzott). Az NLP másik társelnöke, Vasile Blaga szerint ez nemcsak azt üzente az RMDSZ-nek, hogy lépjen ki a Ponta-kormányból, hanem azt is, hogy az NLP-vel közösen kell a politika megújításán dolgoznia, hiszen mindkét politikai erő az Európai Néppárt tagja. Az NLP vezetői hosszú távú, tíz évre szóló együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek. Călin Popescu Tăriceanut megtapsolták, amikor kijelentette, hogy Kolozsvár neve mellől törölni kell a kommunista múltat idéző Napocát. Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke az RMDSZ megbízhatóságát emelte ki, Gheorghe Firtzak rutén képviselő a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának nevében előbb románul, majd magyarul szólt a küldöttekhez, magyar édesanyjára emlékeztetve. Erősítés külföldről
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Fidesz–KDNP nevében köszöntötte „szeretett honfi- és nemzettársait”. Elsőként Orbán Viktor levelét olvasta fel, majd Victor Ponta román kormányfőhöz fordult. „Nem gondoltuk annak idején, hogy 2015-ben még mindig probléma lehet a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz. A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása visszamenőleg megkérdőjelezi a restitúciós folyamatot, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megfélemlítik a magyar oktatókat. Soha nem gondoltuk volna, hogy hivatalos román dokumentum biztonsági veszélyforrásnak nevezi majd az autonómiatörekvéseket. Az erdélyi magyarság soha nem kért olyant, amire ne lenne példa az EU-ban. Visszautasítjuk, hogy az erdélyi magyar törekvéseket összemossák a rasszizmussal, szélsőséggel” – mondotta. Semjén Zsolt szerint nem vagyunk kevesebbek egyetlen nemzetnél sem: „ha másoknak lehet, nekünk is lehet, ha erről lemondanánk, akkor elfogadnánk, hogy másodrangúak vagyunk”. Kijelentette: „Nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti. A parlamenti képviselet letéteményese az RMDSZ, amelyben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit.” A magyar ügy képviselete Bukarestben a teljes Kárpát-medencei magyarságot segíti; a magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony nem csupán rendezett, hanem bizalmi. A magyar pártok támogatják az autonómiatörekvéseket,  „Magyarország önök mögött áll” – mondotta.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke az autonómiáról elmondta, hogy nem jelent fenyegetést az állami stabilitásra, az etnikai identitás megőrzését szolgálja. Az RMDSZ autonómiatervezete az európai modellen alapul, ezért fontos, hogy erről társadalmi párbeszéd alakuljon ki. Hans Heinrich Hansen, az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának elnöke a romániai magyar közösséget ért jogsérelmekről beszélt: a közösségi jelképek használatának korlátozásáról, az államosított egyházi javak visszaszolgáltatásának megkérdőjelezéséről, az etnikai autonómiatörekvések közbiztonsági veszélyforrássá minősítéséről. Mindez elfogadhatatlan egy európai demokráciában, a többségnek meg kell értenie, hogy a kisebbségeki jogok nem rövidítik meg. Támogatásáról biztosította az RMDSZ-t Tóbiás József (MSZP), Schiffer András (LMP) pártelnök is. Felvidékről Berényi József MKP- elnök, Kárpátaljáról Zubánics László és Barta József, Horvátországból Juhász Sándor, a szlovéniai magyarok részéről Horváth Ferenc fejezte ki szolidaritását.  A testvérharcnak vége
Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar párt vezetője is. Az MPP elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége. „Nem feszülhetünk egymásnak, amikor a közösségi ügyekért kiállókat retorziók fenyegetik, amikor szimbólumainkhoz való jogunkat csorbítják” – mondotta. Biró az új felelősség politikájáról beszélt, melybe nem tartozhatnak bele azok, akik az RMDSZ-t árulónak, az MPP-t egységbontónak tekintik.
Kelemen Hunor beszámolója
Az RMDSZ elnöke felelevenítette a négy évvel ezelőtti megválasztásakor tett ígéreteit, és elemezte, hogy ezekből mi valósult meg. Emlékeztetett: az elnökség és az állandó tanács átalakításával kiszélesítették a döntéshozatalt, egyetlen magyar közösség képviselete sem maradt ki a döntések előkészítéséből és azok meghozatalából. Bevonták az ifjúsági szervezeteket és a platformok képviselőit. Létrehozták a nőszervezetet, a Kulturális Autonómia Tanácsot, amely megerősítette a civil szervezetekkel ápolt partnerséget. A román pártokkal párbeszédet folytattak, és a parlamenti demokrácia eszközeit használták. „Ez nem változott, és ezen nem kell változtatni” – jelentette ki Kelemen, aki szerint az RMDSZ a vita elől sohasem menekült, mindig azt vállalta, hogy a romániai magyarság érdekeit képviselje. A román politikai pártok vezetőinek jelenléte a kongresszuson azt is bizonyítja, hogy az RMDSZ-t komoly és megbízható partnernek tartják. Az RMDSZ rendezte a viszonyát a magyar kormánnyal, a Fidesszel és a KDNP-vel, és „ha szükséges, közös álláspontot is ki tudunk alakítani”. A szervezet külpolitikájáról azt mondta: az elmúlt négy évben az RMDSZ proaktív szerepet vállalt az Európai Néppártban, képviselőik révén az Európai Parlamentben, az Európa Tanács különböző testületeiben és az őshonos európai etnikai, nemzeti és nyelvi kisebbségeket tömörítő szervezetben, a FUEN-ben is, amelynek ma már RMDSZ-es alelnöke van. A Minority Safe Pack által megteremtették az európai kisebbségi szolidaritást, s bár „az első nekifutás nem volt sikeres, nem adjuk fel”. Az RMDSZ kormányzati tevékenysége kapcsán felidézte: négy év alatt kétszer voltak kormánykoalícióban: első alkalommal sikerült megakadályozni a székelyföldi és partiumi magyarságot hátrányosan érintő területi közigazgatási reformot, második esetben „elmentünk a falig egy magyar ügy, a MOGYE miatt”; ez a kormány bukásával végződött. Kelemen szerint helyes döntés volt, hogy az RMDSZ a szociáldemokratákkal folytatta a kormányzást, és az is, hogy „magyar érdek miatt” megszakította. A mandátuma alatt lezajlott választásokról elmondta: „az adott helyzetben mindeniken jó eredményeket értünk el”. 2012-ben, már ellenzékben, a hármas magyar–magyar versenyben több polgármesteri tisztséget szereztek meg, mint négy évvel korábban. A parlamenti választásokon „politikai kalandorok tették kockára az erdélyi magyarság parlamenti jelenlétét”, de nem sikerült térdre kényszeríteni a szövetséget. A tavalyi államfőválasztás alkalmat adott arra, hogy az RMDSZ reális jövőképet mutasson fel mind az ország, mind a magyarság számára: olyan intézményes garanciákat javasoltak a nemzeti közösség identitásának megőrzésére – a regionális és a kulturális autonómiát –, ami az országot nem gyengíti, hanem erősebbé teszi. A székelyföldi autonómiatervezetről nem voltak és nincsenek illúzióik, „látjuk, hogy a román társadalom nehezen érti és nem fogadja el a kisebbségi kérdésnek ezt az intézményes garanciákat nyújtó megoldását”. Nagy gond, hogy az állam különböző intézményei akadályozzák a kisebbségi jogokról szóló törvények alkalmazását, a burkolt újraállamosítás veszélye nagyobb, mint valaha, és a kollektív bűnösség elvét alkalmazzák – mondotta, és állást foglalt Markó Attila, valamint Nagy Zsolt ártatlansága mellett: szerinte a korrupció elleni harc leple alatt koncepciós vádak is születnek. Emlékeztetett a szimbólumhasználat megkérdőjelezésére, és szót emelt egy többség és kisebbség közötti megállapodás mellett, ami egyszerre tenné kiszámíthatóvá a jelent és tervezhetővé a jövőt. Az RMDSZ csak akkor tudja a munkáját elvégezni, ha belátja, hol tévedett, és tudatosítja, hogy a politika mindenekelőtt közösségszolgálat. Kelemen szerint az RMDSZ szövetségesei továbbra is a magyar emberek, akik kitartottak amellett, hogy ott kell lenni az önkormányzatokban, a bukaresti törvényhozásban és az Európai Parlamentben. 
Vita az újratervezésről
A felszólalók közül sokan elismerték, hogy bizalomvesztést szenvedett el a szövetség, és változtatnia kell politikáján, hogy újraépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel. Kovács Péter főtitkár szerint rég volt ilyen nehéz helyzetben az erdélyi magyarság: 2004 óta nem szavaztak annyian az RMDSZ-re, mint amennyi szavazatot 2014 őszén Klaus Johannis államelnök kapott a magyaroktól. Az Újratervezés mottót többen is vitatták, mert a GPS-készülékek akkor adják ki ezt a jelszót, amikor a gépkocsi letért a megfelelő útról. Markó Béla volt RMDSZ-elnök, szenátusi frakcióvezető szerint nem az RMDSZ, hanem a romániai demokrácia tévesztett utat. Megrendült a demokráciába és a politikába vetett bizalom, sokan csodára várnak, és ez könnyen lehet egy autoritárius rezsim előszobája – figyelmeztetett. Borbély László politikai alelnök szerint az újratervezésnek az eszközöket kell megcéloznia, mert a szövetségnek nem sikerült megfelelően „eladnia a piacon” az eredményeit. Verestóy Attila szenátor szerint az RMDSZ 1989 óta építi az autonómiastruktúráit, ehhez kell visszatérni, és azt kell célul kitűzni, hogy a 2016-os választások után az RMDSZ kormányon legyen. A kongresszus tapssal jelezte szolidaritását Nagy Zsolt egykori távközlési miniszterrel, aki a börtönből írt levelében többek között azt üzente, hogy a közösségért kötelező dolgozni. Székely István szakpolitikákat, Hegedűs Csilla női kvótát kért, Antal Loránd Miért-elnök az ifjúság támogatását. Végül Kelemen Hunor válaszolt a felvetésekre, és ismertette választási programját. Meg kell erősíteni a partnerséget a társadalom különböző részeivel, több közös szervezésre és hatékonyabb számonkérésre is szükség lesz. Tartalmasabb kommunikációt ígért a román többség irányában, valamint közös döntéseket, ám közös kiállást is kért ezek mellé.  Villámgyors szavazás
A titkos szavazás este fél nyolckor kezdődött és alig fél órát tartott, nyolckor már az alapszabály módosításához láttak. A Márton Árpád által ismertetett tervezetet percek alatt elfogadták. Megszűnt a politikai alelnöki tisztség, a főtitkárság helyett pedig újjáalakul a négy éve felszámolt ügyvezető elnökség. Ennek felépítésére és vezetőjére az újraválasztott szövetségi elnök tesz javaslatot az SZKT júniusi ülésén. A munkálatok ma a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódnak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyoldalú multikulturalitás
Jó lenne visszaszerezni Marosvásárhely irányítását. Nem csupán az ott élő, egyre durvábban elnyomott és megfélemlített magyarokért, hanem a román demokrácia egészségéért is szükség van erre. Hogy a legjobb nyerjen, akkor is, ha nem román.
Hogy egy település közössége a derűsebb jövőért, a fejlődésért, az előrehaladásért válasszon vezetőt, ne a múlt és jelen vélt vagy valós sérelmeinek visszatromfolására. Ehhez megfelelő jelöltre van szükség, és csak remélni lehet, hogy a magyar pártok által szervezett előválasztáson olyan személyiségek indulnak, akikre nem csupán magyarságukért voksolnának a lassan mindenből kiábrándult polgárok. Fordítva is lehetne: ha a 2000-ben megválasztott Florea másfél évtized alatt kiérdemelte volna a város kisebbé vált felének megbecsülését is, akkor nem kellene ilyen elkeseredetten felzárkózni ellene, és ezeket a sziszifuszi, mindent mindig elölről kezdő küzdelmeket és elpazarolt energiákat építésre, városfejlesztésre, az áhított jólét megközelítésére lehetne fordítani. Egy előrelátó városvezetőnek nem a kétnyelvűség ellen kellene síkraszállnia – a táblaháborúban magára talált, valamikor fegyelmi miatt lefokozott szekusból lett helyi rendőrfőnök Bretfelean kerek perec kijelentette, hogy ő nem az önkormányzat, hanem a polgármester alárendeltje, az ő utasításait követi –, hanem mellette, az írott és főleg az íratlan törvények, a vétlen szomszédok iránti tiszteletből. Nem lehet megérteni, hogy miért jó a románoknak a magyarok haragja, miért sérti a multikulturalitást lobogtató politikusokat a más, nem importált, hanem helyben gyökerező kultúra. Álságos a nagyobb költségekre hivatkozni a milliós sikkasztások országában. A ma 45 százalékban magyar lakosságú Marosvásárhelyen – ahol mindössze két magyar nevű iskola van – két Dacia árával büntetik a kétnyelvű táblákat, Kolozsváron románok is tüntetnek a magyar feliratokért, Nagyváradon több ezer támogató aláírás dacára kétséges a városalapító Szent László-szobor jóváhagyása, Kovásznán egy sarlatán nevét nem hajlandó törölni a dr. Benedek Géza Szívkórházat sutyiban átkeresztelő minisztérium, és senki nincs, aki e világos rosszindulatnak gátat vetne. A kormány a túlélésén, az ellenzék a megbuktatásán dolgozik, mindkét oldalról körülhízelgik az RMDSZ-t a szavazataiért, de amíg a szövetség az újratervezéssel foglalkozik, zavartalanul rombolnak. Láthatóan senkinek sem fordul meg a fejében, hogy a multikulturalitás vagy az állampolgári egyenlőség, vagy egyszerűen a tagadhatatlan érdemek jeleként a magyar előd nevét is kiírják a máig legerősebb, de már csak románul oktató brassói líceumra, kolozsvári kórházra vagy egy belső-erdélyi kastélyban berendezett falusi kultúrházra. Pedig ez lenne a megoldás. Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felelőtlenség és központosítás (Antal Árpád önkormányzati kérdésekről)
Felelőtlenségnek tartja Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azt a kezdeményezést, amely megengedné az önkormányzatoknak, hogy saját jövedelmük 70 százalékáig eladósodjanak: ezzel hosszú távra olyan mértékben megterhelnék a helyi költségvetést, hogy előbb-utóbb csődbe kerülnének a nagy hitelekhez folyamodó települések.
Jelenleg 30 százalékos a törvényes tartozási küszöb, ezt 40 százalékra esetleg még fel lehetne emelni, de ennél jobban nem kellene, mert a hazai gyakorlat sajnos az, hogy a tisztességtelenség árát a tisztességesekkel fizettetik meg: a nagy adósságokat felhalmozó önkormányzatokat általában nagy összegekkel kisegíti a kormány, a jól gazdálkodók ellenben egy vasat sem kapnak. Persze van, ahol valóban gondok vannak – például Brassó megye is pénzhiánnyal küzd –, de olyan helység is, ahol egyáltalán nem látszik az aránytalanul nagy kölcsönök és támogatások eredménye. A kérdés a municípiumok szövetségét is foglalkoztatja – közölte az elöljáró, és azt is elmondta: Sepsiszentgyörgy adóssága saját bevételének tíz százalékát sem éri el.  Antal Árpád a megyei tanácselnök közvetlen megválasztása mellett is állást foglalt: szerinte sokkal erősebb egy olyan megyevezető, akit százezer ember voksa erősít meg tisztségében, mint az, akit egy húszfős testület politikai egyeztetések után nevez ki. Előbbi az önkormányzat erősítésére törekszik, utóbbi a Bukarest-központú pártlogika kiszolgáltatottja, és ott nem a vidék minél nagyobb önállósága a cél – magyarázta. A kérdés a választási törvények tervezett módosítása miatt került terítékre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Antal Árpád támogatja a sztrájkolókat
Érthetetlen, hogy a kormány miért nem alkalmaz egy évek óta érvényben levő törvényt – nyilatkozta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki egyúttal teljes szolidaritását is kifejezte a hivatal sztrájkoló alkalmazottjaival.
Elmondása szerint jelenleg ezer lej alatti havibért kapnak még a frissen diplomázott jogászok is, miközben a munka mennyisége és felelőssége egyre nagyobb. Már harminc százalékkal kevesebben vagyunk, mint hat évvel ezelőtt, és a fizetések is csökkentek, a tennivalók pedig folyamatosan szaporodnak – magyarázta. A kormány ódzkodása már csak azért is furcsa, mert az önkormányzati alkalmazottak bérét nem a központi, hanem a helyi költségvetésből fizetik, az államháztartást nem érintené a régóta halasztott emelés.
Antal Árpád kötelességének érzi, hogy támogassa munkatársait, és elnézést kért a lakosságtól a sztrájk okozta esetleges kellemetlenségek miatt, de hangsúlyozta: a tisztességes és színvonalas önkormányzati szolgáltatásokhoz megfelelő megbecsülést és anyagi hátteret is kell biztosítani.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyarapodik Sepsiszentgyörgy
Az elmúlt napok, hetek történései lassan megkérdőjelezik az önkormányzatiság létét: Gyergyószentmiklós polgármesterét azzal vádolják, hogy megvédett egy tanácsi telket egy magyarországi cégtől, Csíkszereda elöljáróját azzal, hogy túl olcsón vásárolt területet a városnak, és már olyan vád is van, hogy „választási előnyökért” aszfaltoztak – így kezdte éves beszámolóját a tegnapi tanácsülésen Antal Árpád polgármester.
A nyomott hangulat vagy talán a városünnep miatt szokatlanul rövidre fogta, és csak egyetlen adatot emelt ki: a munkanélküliség aránya tavaly 2,14 százalék volt Sepsiszentgyörgyön, miközben az országos átlag 5,25, a megyei pedig 6,7 százalékon állapodott meg. A továbbiakban közölte, hogy a város saját bevételei – köztük a személyi jövedelemadóból visszaosztott összegek – folyamatosan növekednek, ezért a közszolgáltatásoknak nyújtott támogatást is egyre növelik: a buszvállalatnak és a köztisztaságra is több jut. Közvilágításra azonban az előző évek tételeinél kevesebbet költenek, mert az elvégzett beruházásokkal csökkent az áramfogyasztási számla. Néhány példát sorolt a 2014-ben elvégzett út- és járdajavításokra, megemlítette a föld alá fektetett vezetékeket, és azt, hogy néhol az úttest alapozásától kellett kezdeni, mert ezt a hetvenes évektől kezdve elhanyagolták. A polgármester említést tett új parkolóhelyek kialakításáról, terek rendezéséről (Kálvin tér, a turulmadár környéke, az Erzsébet park felső sarka, Sugásfürdő), illetve a folyamatban levő nagyobb építkezésekről (a városháza, a Kós Károly-iskola, a szépmezői ipari park, a Művész mozi, a Kisstadion és a sportaréna került ebbe a csoportba), bemutatta a város által támogatott rendezvényeket, a jövő tervei közül pedig az Európa kulturális fővárosa címért folyó erőfeszítéseket. Végül úgy összegezett: továbbra is egyensúlyt kívánnak tartani a közösségépítés és az infrastruktúra-fejlesztés között.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kinőtték az iskolát (Országos gyermekszínjátszó-találkozó - Szent György Napok)
Szűknek bizonyult a Váradi József-iskola díszterme az idén már kilencedik alkalommal megszervezett gyermekszínjátszó-találkozón, amely legalább ötszáz kisebb-nagyobb diákot vonzott. A fellépők öt megyéből jöttek, és már ők is 280-an voltak, de a nézőtéren is egymás hegyén-hátán szorongtak, még a földön is ültek a társaikra kíváncsi tanulók; a kinti hűvös időjárás miatt szerencsére elviselhető volt a benti levegő, zavaró az volt, hogy az előcsarnok zajait az ajtó nem tudta kiszűrni.
A túlzsúfoltság elkerüléséért a rendezvényt két napra osztották: szerdán az I–IV., csütörtökön az V–VIII. osztályosok mutatták be darabjaikat – a kisebbek inkább a mesevilágra és a hagyományokra, a nagyobbak meg a mára és az őket foglalkoztató kérdésekre építették fel előadásukat. Az elbírálás szakmai megbeszélés jellegű – természetesen van pontozás, de végül Nagy Kopeczky Kálmán bábszínész zsűrielnöki minőségében értékeli a produkciókat. A fő szempont a szereppel való azonosulás, illetve a hitelesség, ami például a kamaszgondok esetében különösen nehéz ügy. No de amíg a tanárok izzadtak, a gyermekek mulattak: első nap a baróti Kelekótya együttes vidám muzsikája teremtett fergeteges hangulatot, másnap pedig a One Beat táncegyüttes mozgatta meg a tizenéveseket. Az eredmények a következők: az elemisták közül a székelyszáldobosiak Csudavíz című előadása aratott osztatlan tetszést (a szereplők ízes népi beszéde és a falusi embereket felvonultató természetessége miatt), és ugyancsak első díjat nyert a székelyudvarhelyi Lakodalmas. Második helyezettek a torjai kisdiákok a Mátyás király álruhában mesével, a váradisok pedig A kóró és a kismadár történetével, harmadikok a székelyudvarhelyiek Hapci királlyal és a másik váradis osztály A csigacsalád meséjével, dicséretet a két-két brassói, illetve felsőboldogfalva-hodgyai vendégek kaptak. Az V–VIII. osztályosok között idén nem osztottak első díjat, második a szászrégeniek Bolondos királyság, királyi bolondság című produkciója lett, harmadik díjas az oroszhegyiek Este van már... és a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum A nővel című előadása lett. Dicséretben a Mrożek-feldolgozással érkező magyarfenesiek, A kis herceggel utazó kőrispatakiak részesültek, illetve a megyei előválogatáson díjazott illyefalviak a Padokkal. Két különdíjat is osztottak: a versenyen kívül fellépő (középiskolásokat is szerepeltető) szászrégenieknek az Ördögbálért, illetve a kovásznai diákszínpadnak a Szép Domokos Anna színreviteléért.
A kétnapos seregszemle végén Péter Kinga tanítónő, a rendezvény kitalálója és házigazdája elmondta: bár a fesztivál színvonalára igazán büszke lehetne a tanügyminisztérium, nem adott rá pénzt; arra hivatkoztak, hogy egy országos rendezvénynek legalább tíz megyéből kell résztvevői legyenek. Ez a kizárólag lelkes amatőrökből verbuválódó romániai magyar gyermekszínjátszás számára teljesíthetetlen feltétel, ezért évről évre önmagát szüli meg a találkozó a városi és megyei önkormányzat, a Váradi-iskola alapítványa és a szülők, pedagógusok, vállalkozók támogatásával.
Szerző: Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyben még vágynak a szabadságra
Erdélyben koncertezni más, azt a felfokozott érdeklődést és szeretetet, amit szinte bármelyik erdélyi fellépésen kapunk, nehéz leírni, és a sepsiszentgyörgyi hangulat felülmúlta a várakozásunkat – nyilatkozta a Szent György Napok zárókoncertje után Zorán, aki egyszerűen zenészként határozza meg magát, ha már nem kerülheti el ezt a kérdést.
Első mondatában a meghívást és a rendezvénysorozatban kapott előkelő helyet köszönte meg, és gratulált a már 24. kiadásához érkezett városünnephez: ez már önmagában is csodálatos, ezért is öröm volt itt lenni.
A nagy tudású, elkötelezett zenészekből álló csapat nagyon készült erre a fellépésre, teljes, tízfős létszámában jött el, és a legjobbat igyekezett nyújtani. Nem először vannak itt, és remélhetőleg lesz még folytatás. Az erdélyi közönség más, talán azért, mert nagyon sokáig el volt szigetelve mindentől, és ez a felgyülemlett érdeklődés még tart; a dalok egy zárt rendszerben vigaszt, támaszt, reményt adnak, a zene hatása vagy hatalma is másféle. „Ezt érzékeljük a mai napig Erdélyben: hogy még mindig van vágy a szabadságra. Ez felelősség is” – fejtette ki. Ennek ellenére úgy véli, érezhető az igényesség némi csökkenése, talán mert a fiatalabbak már nem érezték a bőrükön a nyomást: az érzelmi hőfok már nem ugyanaz, de jó, hogy van még. „Semmi bajom a fiatalokkal és a tehetségkutatókkal, mi is így kezdtük – és jelenlegi csapatunkban is vannak fiatalok – , bár ma inkább műsorkészítés folyik, mint tehetségkutatás” – jelentette ki. A sikerhez szerinte nem elég a tehetség és a zenei tudás, észnél is kell lenni (vannak, akik két végénél égetik a gyertyát), főleg egy zenekarvezetőnek; az sem mindegy, hogy ki áll az ember mögé, bár ma az internet sokat segít. Arról is szó esett: a stúdiómunka kell ahhoz, hogy legyen, amit a koncerteken énekelni, de a lemezkiadás halódik, a készülő új dalok már különböző honlapokon jutnak el a hallgatókhoz. „Lehet zeneileg is szocializálódni, a kommersz felé tolódni, de az igényesség számunkra belső kényszer, mi azon nőttünk fel, hogy a legjobbat nyújtsuk, ami tőlünk telik” – fogalmazott az előadóművész.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kormánypárt összezár
Nincs benne semmi szokatlan, nem is keltett különösebb felháborodást, hogy az uralkodó kormánypárt ismét átlépett saját, szépen szóló kinyilatkoztatásain, és még egy kivételt tett a szabályzat és az erkölcs alól, megvédve korrupcióért elítélt ügyvezető elnökét. Az SZDP-vezetők szavai és tettei nem először kerülnek ellentmondásba, mégsem lehet egy legyintéssel napirendre térni fölöttük. Többről van itt szó Liviu Dragnea tisztségeinél, akkor is, ha ő nem egy hirtelen feltűnt és ugyanúgy távozó ifjú titán (mint Ghiţă és Vâlcov), hanem Victor Ponta legtevékenyebb helyettese a kormányban és a közvetlenül mögötte álló vezető a pártban, amelyben annak ellenére rendíthetetlennek látszik, hogy már két elnökjelölt kampányát és a 2012-es népszavazást is elveszítette. Folyton szervezői erényeit emlegetik, amelyeknek most már mártírjává vált, hiszen a szociáldemokraták szerint a mozgósításért ítélték el.
A per részleteit nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy ez önmagában még nem ütközik törvénybe – a halottak és külföldön élők nevében szavaztatás, az itthoniak tömeges buszoztatása azonban már bűncselekmény, és emiatt indult ellene eljárás. A jelek szerint minden eszközzel megpróbálta befolyásolni a Traian Băsescu akkori államfő menesztésére kiírt referendumot. A csalás mértéke nem ismert, de mérvadó politikai elemzők szerint maga a kezdeményezés is a törvényesség határát súrolta, amire nem mentség, hogy az államelnök is ki-kicsapott az alkotmányos mederből. Végül a népszavazás az állami, kormányzati trehányságon bukott el: ha naprakész választói névjegyzéke lett volna Romániának, elegendő lett volna a leadott 8,3 millió voks ahhoz, hogy érvényes (és a szociál-liberális koalíció számára kedvező kimenetelű) legyen. De Dragnea volt miniszterelnök-helyettesnek könnyebb volt szavazatokat szaporítani így-úgy megnyert vagy megfélemlített emberekkel, mint kitartó munkával rendet vágni a nyilvántartások zűrzavarában. És ez csak az egyik, viszonylag egyszerűen megoldható feladata lett volna.
Ha elvégzi, az államfőtől is megszabadul, és tárcáját is megtarthatja. De elmulasztotta, és duplán ráfázott. Ez nem vall sem előrelátásra, sem hatékonyságra, és elég szomorú, hogy a legnagyobb – gyakorlatilag egyeduralkodó – kormánypárt egyik legértékesebb emberéről van szó, aki körül még mindig erős védőfalat tud állítani az utóbbi hónapok sok-sok korrupciós botrányától megtizedelt SZDP. Jelezve, hogy hiába minden elhatárolódó nyilatkozat és mához igazított szabályzat, mindez külsőség, a kommunista utódpárt nem tud és nem akar kilépni a törvényen felül állók kasztjából, és elvtársi szolidaritást mutat az egyenlőbbek iránt. És ez az egész országnak baj.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhely fekete márciusa – Még mindig fáj
Szűknek bizonyult tegnap este Sepsiszentgyörgyön, ahol a Marosvásárhely fekete márciusa című, immár harmadik kiadásához érkezett könyvet és a Fehér januártól fekete márciusig című filmet mutatták be.
A szerző Kincses Előd mellett Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke és H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó vezetője beszélt azokról az eseményekről, amelyek máig fájnak és mérgeznek, mert kivizsgálásuk huszonöt év után sem kezdődött el.
Megrázó képsorokat láthattunk már az új világ kezdeteiről is: 1989 decembere, a diktatúra bukása után alig néhány héttel, 1990. január 12-én nyíltan beszélnek arról, hogy a frissen alakult vezető szerkezetekben – Nemzeti Megmentési Frontokban – „túl sok” olyan személy van, aki a régi gárdát képviseli, és önmagát kívánja átmenteni a zavaros időkön. Január 30-án a Bolyai Farkas Líceum magyar diákjai ülősztrájkkal követelik iskolájuk önállóságát, február 9-én a román tagozat diákjai és tanárai tüntetnek azért, hogy vonják vissza a tanügyminiszter rendeletét, és ne költöztessék el őket más épületbe. Ez meg is történt – közben pedig Kincsest (aki megyei alelnökként a tanév végére halasztotta volna az iskolák szétválasztását) a magyarok megalkuvónak, a románok hazugnak nevezik.
Másnap, február 10-én közel százezer magyar vonul fel Marosvásárhelyen némán, gyertyával és könyvvel a kezében a magyar oktatásért; erre azóta sem érkezett válasz. A következő felvételek március 19-éről, majd 20-áról sorjáznak: imádkozó tömeg és nyugalomra intő szónokok a magyar oldalon, üvöltő hordák, vasvillák a másikon.
Középütt feltűnik egy román fiatalember is, aki megbékélést szorgalmaz (később elviselhetetlen nyomás alá kerül és szomorú véget ér). A történteket nagyjából ismeri az erdélyi magyarság, mégis vannak új elemek, hiszen sok minden csak most került napfényre – és még a ködösítés is tart, például Scrieciu tábornok 2010-ben adott interjújában első hallásra az az egyetlen mondat lehet igaz, hogy a köztiszteletben álló Király Károlyt azért nevezték ki Bukarestbe, mert nem akarták, hogy Marosvásárhelyen megakadályozza, amit a sötét erők kiterveltek... Megszólalnak a pogrom sebesültjei és tanúi is, és azt is megtudhatjuk, hogy valaki a Zsil-völgyi bányászokat is vonatra ültette, Székelykocsárdon állították le őket.
Kincses Előd könyve erről és ennél többről szól – immár románul is – az érdeklődőknek. Smaranda Enache szerint a legátfogóbb, legmélyebb és legőszintébb vallomás kerül vele az olvasók kezébe erről az időszakról, amelynek számbavételéhez nem csupán fáradságos munkára, hanem jókora bátorságra is szükség volt, mert amikor a gyűlölet lavinája elindul, nehéz ellenállni. Néhány ember mögéje látott az eseményeknek, próbálta leállítani őket, és próbált maga is lábon maradni, de Marosvásárhely fekete márciusa csak egy része volt egy olyan eseménysorozatnak, amely 1990 januárjában az első bányászjárással kezdődött, és júniusban a bukaresti Egyetem téren tetőzött, de csak 1999-ben, az utolsó bányászjárással ért véget.
Ezeknek a kivizsgálása már elkezdődött, és bár a vásárhelyi összecsapást még egyetlen ügyész sem vizsgálja, kikerülhetetlen lesz. Ha ez nem történik meg, a magyar kártyát mindig elővehetik; Kincses Előd lejáratása huszonöt éve tart, de ő a száműzetést is vállalva kiállt az elvei mellett, és erre ma is szükség van – vélekedett. Végül kijelentette: a múlt tisztázásával létrejöhet az a megbékélés, amelyben mindennek ellenére hittünk a diktatúrában is – miért ne hinnék benne most, amikor szabadabbak vagyunk?
A kialakult élénk beszélgetésben elhangzott: a fekete március előidézésében a volt Securitate és a megélhetési románok voltak a leginkább érdekeltek, de nagyobb játszmák is voltak akkoriban: a Szovjetunió még nem bomlott fel, a Nyugat pedig még nem nyílt meg a kommunizmust lerázó országok előtt.
Kincses Előd meghurcoltatásairól beszélt, szóba került, hogy a szélsőségesen magyarellenes Vatra Românească szervezet más városokban is próbálkozott a feszültségkeltéssel, kisebb-nagyobb kanyarok után az is, hogy azóta húszezer magyar tűnt el Marosvásárhelyről, és ahogy a jelenlegi igazságszolgáltatás kinéz, ma sincs, aki megvédje a magyar közösséget. A két és fél órás találkozó dedikációkkal ért véget.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bizalmatlanság pedig van
Tudhattuk előre, hogy nem bukik meg a Ponta-kormány a parlamentben, megvan a többsége kényelmesen, ellenzéke nem egységes, és hát a Dâmboviţa partján az sem kirívó, ha másképp cselekednek, mint ahogy beszélnek. Friss példa rá a kormányfő mentelmi jogának megvonásáról elhangzott nyilatkozatok és leadott voksok összevetése. Lényegében ez volt az egyetlen reménysugár: hogy lesznek, akik a titkos szavazáson nem a központi utasítást követik, és mégiscsak győz, ha nem is az etika, de legalább a józan ész. Mert az, hogy Ponta a helyén maradhat, csak neki jó, mindenki másnak, saját pártjának is rossz ebben az elátkozott országban.
Mégis megnyert egy újabb csatát az a politikus, akit azóta már kétszer bebörtönzött elődje, Adrian Năstase kis Titulescunak nevezett, de aki mindeddig csak ügyeskedésben jeleskedett: noha már mandátuma kezdetén le kellett volna mondania, túlélte azt is, hogy rábizonyították a plágiumot, és utána több krízishelyzetet, miközben útitársai – tapasztalt vén rókák és ifjú titánok – sorra hullottak ki mellőle. Hogy milyen ára volt mindennek, azt sajnos mi is érezzük. Jóformán semmi sem működik rendesen, még nincs három éve, hogy átvették a hatalmat, és már a negyedik kormányt számoljuk, bár ez is csak átlag, csütörtökön az ötödik közlekedési miniszter mondott le, és az oktatás, egészségügy, igazságügy élén is sűrűn cserélődnek. És senki sem családi okokból távozott: korrupcióért, hozzá nem értés, útszéli megnyilvánulások miatt menesztették őket. Ehhez a csapathoz kell ragaszkodni?
Ponta abba kapaszkodik, hogy 2012-ben őt választották meg, de hol van már az akkori koalíció? A liberális párt már több mint egy éve kilépett, fő szövetségesből fő ellenfél lett, de a maradék is annyit változott, hogy számon sem tudjuk tartani a kormánytagok nevét. Még vezetőjük sem bízik saját embereiben: nem engedte őket szavazni, nehogy összetévesszék a fehér golyót a feketével. Pár napja tudjuk, hogy az igazságszolgáltatásban sem bízik...
Mi, polgárok elsősorban a kormányban, egyáltalán: a román politikai osztályban, de az államban sem bízunk már. Sajnos abban sem, hogy az ellenzék változást hoz. Valóban jó lenne Victor Pontát leváltani, és bár a külföldön élők szavazati jogának rendezése kétségtelenül fontos, az itthon küszködők számára sokkal nagyobb és égetőbb gond a kormány inkompetenciája. Aki ilyen módon irányít egy országot, azt akkor sem kell megtartani, ha diplomáját nem lopta, és még egy közlekedési kihágást sem lehet rábizonyítani. Érvnek épp elég, hogy alkalmatlan a tisztségre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)