A Balázs Imre József szerkesztette tanulmánykötetben /A sztálinizmus irodalma Romániában /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2007/ fülszöveg világosan fogalmaz: ,,A hivatali nyelv igyekezett teljesen kisajátítani a nyilvánosságot, és a magánéleti nyelv rétegében is dominanciára tört. Azok az egyéni nyelvjárások vagy akár teljes irodalmi hagyományok, amelyek nem voltak beilleszthetők az osztályharc történelmének nagy elbeszélésébe, kiszorultak a nyilvánosságból, és fenntartásuk, az én kultúrája tiltás alá esett, vagy periferikusként bélyegezte meg a hatalom. " Balázs Imre József A hatalmi beszéd az erdélyi magyar irodalomban a második világháború után című, alaposan dokumentált tanulmányában tekinti át az akkori irodalmat. Kevés szó esik viszont a korszak, az ötvenes évek uralgó műfajáról, a nagyregényről. (Köztük van: Nagy István A legmagasabb hőfokon, Kovács György Foggal és körömmel, Asztalos István Fiatal szívvel, Papp Ferenc Viharostető stb.). Érthetetlen a nagyregény reprezentatív elemzésének hiánya, mert a kötet igyekezett áttekinteni az irodalmi lapok helyzetét is. Gyulai Levente az Utunkat, Vári Csaba az Irodalmi Almanachot vizsgálta, Sütő-Egeressy Zsuzsa a Dolgozó Nő reprezentatív nőképét, Vallasek Júlia pedig a gyermekkép alakítására koncentrált. A korszak vezető kritikusai alakították az irodalmat, döntöttek arról, hogy mi a helyes sok írót hallgatásra ítéltek, sokakat bebörtönöztek (Méliusz József, Balogh Edgár, Bözödi György, később Páskándi Géza, Páll Lajos, Dávid Gyula), még többet megfélemlítettek. /Bogdán László: A sztálinizmus irodalma Romániában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 23./

Az 1948 utáni időszakban a magyar jellegű gyűjteményeket, illetve a meglévő gyűjtemények magyar anyagát jelentős károsodás érte. Tehetetlenül kellett szemlélniük, mint estek szét és semmisültek meg fontos írói hagyatékok, emlékezett a nyolcvanéves Dávid Gyula. A 60-as, 70-es években történt kísérlet egy romániai magyar irodalmi múzeum megteremtésére, ez azonban megtört a hatalom ellenállásán. A nyolcvanas években sok magyar értelmiségi hagyta el Erdélyt, s hátrahagyott folyóirataikat Dávid Gyula Szabó Zsolttal hordta össze a Kriterionhoz, ahol kialakítottak egy komoly folyóirat-gyűjteményt. 1992-ben, amikor a Kriterionnak jóval kisebb irodába kellett átköltöznie, önként kínálkozott, hogy az EMKE-Szabédi Emlékház keretein belül romániai magyar irodalomtörténeti gyűjtemény kialakuljon. Szabédi László hagyatéka mellé oda került a Méliusz-könyvtár, a Balogh Edgár-, a Nagy István-, az Engel Károly-hagyaték, s legújabban Domokos Géza irathagyatéka. Az egyetem magyar tanszéke, a Sapientia–EMTE és az Erdélyi Múzeum-Egyesület mellett, a modernizált épületben ma már nemcsak újabb anyagok gyűjtése, tárolása válik lehetővé, hanem komoly irodalomtörténeti műhelymunka is, amint ezt a nemrég megjelent Szabédi-kötet is bizonyítja. Dávid Gyula a Romániai magyar irodalmi lexikon szerkesztését folytatja, reméli, hogy jövőre megjelenhet. Tervezi még Gáll Ernő levelezésének sajtó alá rendezését, az ’56-os életrajzi adattár /1956 Erdélyben – Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965. Polis Kiadó, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2006/ bővített kiadását, kiegészítve az ’56-nál korábbi és az 1964-nél későbbi perekkel. /Bartha Katalin Ágnes: Pályakép – még mindig oldalnézetből – Beszélgetés a nyolcvanéves Dávid Gyulával. = Helikon (Kolozsvár), augusztus 25./

1992-ben azzal az elképzeléssel indult a kolozsvári Polis Kiadó, hogy széles fronton folytatnak mindent, amit annak idején a Kriterion elkezdett – ugyanis 22 évig a Kriterionnál volt szerkesztő, emlékezett a kezdetre Dávid Gyula irodalomtörténész. Elmondta, hogy inkább olyan könyveket adott ki, amelyek valamilyen formában Erdély irodalom- és művelődéstörténetével összefüggtek, eredeti irodalmat kevésbé. Demény Péter kezdeményezésére indították a Prospero Könyvek színészinterjú-sorozatot és a Kettős tükörben sorozatot, amelyben a magyar irodalmi monográfiák szerepeltek. A kilencvenes évek elején indították a Remekírók diákkönyvtára címmel sorozatot, melyben 50-60 kötet jelent meg. Két nagy teljesítménye van a kiadónak az utóbbi időkben, az egyik Bánffy Miklós életműve, 1997-ben jelent meg az első kötet Válogatott novellák címmel, a másik ilyen a Reményik-életmű kiadása. A magyarországi Luther és Kálvin egyházi kiadókkal indították el az Összes versek kiadását, majd a Reményik irodalmi vonatkozású cikkeit és kritikáit. Két irodalomtörténeti dokumentumkötetük is napvilágot látott – Benkő Levente 1956 szeptember 29-30. és a Kriterion-táborokról. Az első azoknak az 56-os gyűléseknek a jegyzőkönyve, ahol az írók a kisebbségi magyarság kérdésében szólaltak meg. A másik a szárhegyi írótalálkozók története, azért érdekes, mert – 1980-ban Domokos Géza kezdeményezésére olyanszerű fórum szeretett volna létrejönni, mint az erdélyi Helikon íróinak találkozója volt Marosvécsen – a megvalósult három Kriterion-találkozó jegyzőkönyvét, felszólalásait, előadásait tartalmazza a kötet. /Varga Réka: Mindenevő könyvkiadó. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 16./

Szőcs István 80 – Album Amicorum címmel tartottak születésnapi rendezvényt szeptember 22-én Kolozsváron a Gaudeamus Könyvesboltban, bemutatták az ugyanezzel a címmel megjelent, 16 szerzős születésnapi kötet is. Az aradi Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent kötet szerzői (köztük Bogdán László, Lászlóffy Aladár, Szilágyi István) „beszélnek” a publicista, irodalom- és színikritikushoz fűződő kapcsolatukról, köszöntik a nyolcvanadik életévét betöltő Szőcs Istvánt. A könyvbemutatón Kötő József színháztörténész beszélt Szőcs István színikritikusi pályájáról, kiemelve, hogy az ő színikritikusi működése egybeesett a ’60-as–’70-es évek színházi szemléletváltásával, a naturalista színjátszásról a stilizált színház irányába. Szőcs István e korszakban született kritikái meglehetősen szkeptikus álláspontot képviseltek az új színházi „stílust” illetően. Szőcs István a kultúra szentségét védő, következetes és határozott színikritikus volt mindig. A „színházkritika-írás Lucifere”-ként (Kötő József) jellemzett Szőcs István úgy vélte, hogy a kritikus feladata élénkséget és mozgást kelteni a színházi életben, még akkor is, ha ez éles vitákhoz vezet. Dávid Gyula irodalomtörténész méltatásában kitért az ünnepelt irodalomkritikusi munkásságára. A könyvbemutató zárásaként, kötetlenebb beszélgetésre került sor: Köllő Katalin kérdezte Szőcs Istvánt Kolozsvárhoz fűződő viszonyáról, városbeli sétáiról, észlelésekről és nem utolsó sorban kritikusi életművéről. Szőcs István elmondta, hogy Marosvásárhely után második „szerelme” Kolozsvár, ahol némi bukaresti kitérő után, 54 éve él. /Musca Szabolcs: Szőcs István köszöntése. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

Dávid Gyula irodalomtörténész, szerkesztő volt a „főszereplő” a hatodik alkalommal megszervezett Szárhegyi Írótábor hétvégi eseményén. Az október 4–5. között lezajlott találkozó az augusztus 25-én 80. életévét betöltött neves irodalomtörténész ünneplésével zárult, amelynek során bemutatták az Önzetlen pulpitus – Írások Dávid Gyula nyolcvanadik születésnapjára /Mentor Kiadó, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE)/ című, frissen megjelent kötetet. Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke díszes emléklapot nyújtott át az ünnepeltnek. /Köllő Katalin: Egy önzetlen irodalomtörténész születésnapjára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./ Dávid Gyula egyik vezéregyénisége és főszervezője volt 1980-ban az első szárhegyi írótalálkozónak. A harmincéves múltra visszatekintő találkozón 46 budapesti, kolozsvári, nagyváradi, marosvásárhelyi, csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi és székelyudvarhelyi író és költő vett részt, hogy a magyar irodalom utóbbi két évének jelenségeivel, témáival, fontosabb könyveivel és alkotóival foglalkozzanak. /Jánossy Alíz: Félszáz író Gyergyószárhegyen. = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./

Több rendezvény keretében emlékeztek meg október 23-án Kolozsváron az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 52. évfordulójáról. ’56, te lelkünkben lángoló címmel szervezett emlékműsort az 56-os Bajtársi Társaság, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezete, a Világszövetség Erdélyi Társasága, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Magyar Ifjúsági Tanács és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet Csép Sándor, az MPP Kolozs megyei elnöke rendezésében. Az emlékezők András Imre, a VET elnökének kezdeményezésére egy percnyi néma csenddel adóztak az 56-os hősök emlékének. Közreműködtek a Horváth Béla Stúdiószínpad tagjai, valamint a BBTE színművészeti szakos hallgatói, Pálosi Zsuzsa és Vetési Nándor. Az est ünnepi előadója Dávid Gyula irodalomtörténész, 56-os elítélt volt. Részleteket vetítettek Víg Emese 1956 Erdélyben című dokumentumfilmjéből. Részlet hangzott el Dobai István 56-os elítélt ez alkalomra írott leveléből, az ünneplők tapssal köszöntötték a jelenlévő Komáromi József 56-os elítéltet. Az est zárásaként az egykor Szamosújváron raboskodó Fülöp Sándor olvasta fel versét, majd szeretetvendégség következett. A Kolozs Megyei Diáktanács szervezésében gimnazisták és egyetemisták fáklyás menetben vonultak a Mátyás Ház elől a Házsongárdi temetőbe. A forradalomra emlékezett a belvárosi unitárius templomban megtartott ökumenikus istentiszteleten Pap Géza református püspök, Kovács Sándor római katolikus főesperes, Fehér Olivér evangélikus-lutheránus lelkész és Szabó Árpád unitárius püspök. /Ünnepi összeállítással emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

Az 1956-os forradalomra, a reformáció évfordulójára, Reményik Sándorra és a tíz évvel ezelőtt kezdett templomépítésre emlékezett a hét végén háromnapos rendezvénysorozattal a sepsiszentgyörgyi evangélikus gyülekezet. A kommunizmus évtizedei utáni évek első hazai magyar evangélikus temploma azért épülhetett fel, mert egy közösség püspökével, Mózes Árpáddal együtt mert világosságot gyújtani a sötétségben – foglalható össze Adorjáni Dezső Zoltán az erdélyi evangélikusok jelenlegi egyházfőjének mondandója. A nagy magyar evangélikus költő munkásságát a kolozsvári Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány minden évben konferencia és versmondó verseny szervezése révén igyekszik megismertetni. A kilencedik rendezvényt Sepsiszentgyörgyön tartották. Pomogáts Béla, Láng Gusztáv, Liktor Katalin, Farkas Zoltán előadásait Kántor Lajos moderálta, távollétében felolvasták Dávid Gyula értekezését, közreműködtek a versmondó verseny résztvevői. Egy napra, a Reményik-konferencia idejére a szervezők magukkal hozták az évente tartott zsoboki alkotótábor Reményik-versekre készített munkáit. A díjkiosztó gálán a tavalyi Reményik Sándor-díjas Tempfli József nagyváradi megyéspüspök mondott köszöntőt, és átadták az idei díjat Kovács László, jelenleg Csernátfaluban élő nyugalmazott lelkipásztornak, aki az 1940-es években alakult sepsiszentgyörgyi evangélikus gyülekezet első lelkésze volt. A rendezvénysorozat istentisztelettel zárult, igét hirdetett a templomépítő Mózes Árpád nyugalmazott püspök. /Fekete Réka: Építsük tovább az élő templomot. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 28./

Az 1956-os magyar forradalom romániai előtörténetéről adott képet Szabó Gyula Képek a kutyaszorítóból /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ címmel 2001, 2002-ben megjelent önéletrajzi visszaemlékezéseiben, dokumentumokat közölt róla az Etnokulturális Sokszínűség kolozsvári Forrásközpontja kiadásában 2002–2003-ban megjelent Maghiarii din Romania című, Lucian Nastasa és munkatársai gondozta kétkötetes dokumentumgyűjtemény, azóta újabb levéltári források váltak hozzáférhetővé, s ezek részben pontosították az 1956-os év erdélyi magyar vonatkozású eseményeiről alakuló képet. Az újabb kiadványok közül különösen értékes és fontos az a jegyzőkönyv-köteg, amely a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írókkal, szerkesztőkkel, 1956. szeptember 29–30-án az RMP KB kezdeményezésére tartott két napos gyűlésen történteket tartalmazza, mégpedig úgy, ahogyan azok elhangzottak, legnagyobbrészt magyar nyelven. (Az őszinteség két napja. Erdélyi magyar értelmiségiek 1956 őszén. A RMP Kolozs Tartományi Bizottságánál kolozsvári és marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel tartott gyűlés jegyzőkönyvei és más dokumentumok. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Benkő Levente. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2008.) A jegyzőkönyvekből részleteket már korábban is közölt a Krónika napilapban Benkő Levente, most azonban a teljes anyagot tette hozzáférhetővé, sőt alaposan dokumentált bevezető tanulmányában és a jegyzőkönyveket kiegészítő, egykorú sajtóközleményeket, cikkeket, interjúkat magába foglaló függelék segítségével ennek a minden szempontból fontos gyűlésnek az előzményeit, összefüggéseit is feltárta. A Sztálin halála után az egész szovjet tömbben egyfajta olvadás kezdődött, ez vezetett szovjet kommunista párt XX. Kongresszusához. Romániában azonban a korábbi sztálinista vezetés arra használta fel a változást, hogy eltávolítsa a pártvezetés belső ellenzékét: ekkor ítélték halálra és kivégezték a már évek óta bebörtönzött Lucretiu Patrascanut, ekkor juttatták a süllyesztőbe Vasile Lucát és Ana Paukert. Ugyanakkor az irodalomban, a művészetek tájain tér nyílik az alkotás valódi problémáinak felvetésére, megvitatására. Az 1956. szeptember 29–30-i gyűlés szempontjából különösen fontos, hogy a megoldottnak kikiáltott nemzetiségi kérdés helyett felvetették a többségi nacionalizmus jelenségét. A romániai magyar írók és értelmiségiek egy számottevő része elfogadta a marxista ideológiát és a kommunista pártvezetést. Abban a meggyőződésben (vagy hitben) tette, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásáról hirdetett tanok valóságos szándékot fejeznek ki, s valóban elkövetkezik a megbékélésnek, közös dolgaink rendezésének kora. Azok a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írók és szerkesztők, akiket akkor a Központi Bizottság küldötteivel való tárgyalásra összehívtak, a magyarságnak vagy a pártnak való elkötelezettség közül az előbbit választották. Benkő Levente kiért röviden az előzményekre, az ún. „Jar-ügy”-re (a párt központi vezetését korábbi tetteik miatt nyilvánosan felelősségre vonó Alexandru Jar román író megbélyegzésére); az 1956 nyarán megrendezett és a Jar-ügy hatásaként jóformán érdektelenségbe fulladt országos írókongresszusra; végül magára a szeptember 29–30-i tanácskozásra. A tanácskozás légkörét Nagy Olga néprajzkutató felszólalása értékelte: „Tíz év telt el, mióta először mondhatjuk el sérelmeinket őszintén. ” A gyűlésen 35 író és szerkesztő szólalt fel. Többek között Szabédi László szóvá tette, hogy amennyiben Kolozsvár kétnyelvű város, az miért nem tükröződik az utcanevekben és a hivatalos feliratokban is; Szilágyi András a Mezőgazdasági Akadémia magyar tagozatának néhány évvel ezelőtti megszüntetése, az orvosi egyetemen a magyar származású tanárok hátrányos megkülönböztetése ellen emel szót; Sőni Pál a kolozsvári Politechnika magyar évfolyamainak felszámolását tette szóvá; Csehi Gyula azt sérelmezte, hogy a román akadémia miért mellőzi a magyar (és általában a nemzetiségi) kutatókat; Kányádi Sándor és Kormos Gyula az államosítással, a mezőgazdaság kollektivizálásával kapcsolatos túlkapásokat, Fodor Sándor a milícia tisztjeinek székelyföldi erőszakoskodásait tette szóvá. Sütő András az irodalmi alkotások cenzúrázásának megszüntetését sürgette, Bodor Pál a szerkesztőségekben hemzsegő hozzá-nem-értő pártaktivisták eltávolítását kérte, Földes László szerint „itt az ideje, hogy biztosítsuk végre irodalmunkban a vélemények valóban szabad harcát, minden áramlat kibontakozását”. A legfelső pártvezetés akkor a felvetett „hiányosságok” kijavítását ígérte, új magyar intézmények létrehozását, a magyarság nagyobb beleszólását a saját sorsát illető problémákba. Újra beindult a magyar nyelvű oktatás az Agronómián és a Politechnikán, előkészületek történtek a két háború közötti marxista Korunk, az 50-es évek elején fokozatosan megszüntetett Tanügyi Újság, Szakszervezeti Élet, Népsport újraindítására (utóbbiak Munkásélet illetve Új Sport címmel), post mortem rehabilitálták Gaál Gábort, s 1956 decemberében a börtönből előzőleg szabadon engedett Balogh Edgárt, Csőgör Lajost, Demeter Jánost és Jordáky Lajost, új folyóiratként megindult a román akadémia kiadásában a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, továbbá a Napsugár gyermeklap, Marosvásárhelyen a Művészet (később Új Élet), az Oktatásügyi Minisztériumba kisebbségügyi alminiszterré nevezték ki Bányai Lászlót. Egy idő múlva jött a számonkérés, jöttek a romániai megtorlás évei, zsúfolásig megteltek a börtönök, százakat távolítottak el az egyetemekről, milliókat némított el a félelem, s csak kevesen voltak, akik – akár életük árán is – nemet mertek mondani. Az 1956. szeptember 29–30-i tanácskozás mindennek ellenére a romániai magyar értelmiség 1945 utáni történetének – épp a folytatás ismeretében – emlékezetre érdemes pillanata volt. /Dávid Gyula: Az őszinteség két napja. 1956. szeptember 29-30. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

Dávid Gyula nyolcvanadik születésnapjára megjelent a találó című emlékkönyv Önzetlen pulpitus. Írások Dávid Gyula nyolcvanadik születésnapjára /EMKE – Mentor Kiadó, Kolozsvár – Marosvásárhely, 2008/. Dávid Gyula jelleméről és munkabírásáról, töretlen lendületéről szólnak a kötet írásai, mellettük Egyed Péter Laudatio című írásában kísérletet tett a szerkesztő (hosszú éveket töltött mellette a Kriterion kolozsvári fiókszerkesztőségében) és irodalomtörténész, irodalomszervező Dávid Gyula pályaképének megrajzolására.,,Megkerülhetetlenül fontos az a monográfia értékű tanulmányfüzér, amelyet a kisebbségi intézményrendszer kialakulásáról, történetéről, úgyszintén mindaz, amit a kisebbségi irodalom, magyar irodalom és világirodalom paradigmájáról írt. Világosan megfogalmazta, hogy ebben a sajátos közegben mi az érték, hogyan kell érteni és értelmezni az értékrendiség, értékváltás és értékválasztás kérdéseit. (…) Ilyen alapon rajzolt aztán fontos szellemi portrékat Makkai Sándorról, Bánffy Miklósról – akinek a regénytrilógiáját is kiadta –, Tamási Áronról, Jordáky Lajosról, Szabédi Lászlóról…" Sokan rajzolják az ember, a töretlen ember portréját. Árulkodó Cs. Gyimesi Éva vallomásának már a címe is: Gerincoszlop… Dávid Gyula élete nem volt könnyű, irodalomtörténészi pályáját megakasztotta és derékba törte az ötvenhat utáni ítélet, majdnem hét esztendőt töltött politikai fogolyként, együtt Páskándi Gézával és Páll Lajossal, a román börtönökben, lágerekben. Irodalomtörténészként Tolnai Lajos Marosvásárhelyen című monográfiájával tért vissza, foglalkoztatta az összehasonlító irodalomtudomány, sokat írt román írókról is, szerkesztett irodalmi lexikont /Romániai magyar irodalmi lexikon/, éppen úgy, mint politikai elítéltek lexikonát /1956 Erdélyben/. S írt sikerkönyvet Mikó Imrével közösen: a Jókai Erdélybent. /Bogdán László: Önzetlen pulpitus. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 8./

A nyolcvanéves Dávid Gyula irodalomtörténészt, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) tiszteletbeli elnökét köszöntötték november 12-én Kolozsváron, a Szabédi Emlékházban. A rendezvényen a Demény Péter és Dáné Tibor Kálmán által erre az alkalomra szerkesztett Önzetlen pulpitus. Írások Dávid Gyula nyolcvanadik születésnapjára című kötetet mutatták be. Dávid Gyula kifejtette, a megélt helyzetek erkölcsi vonatkozásainak megértése minden generációra tartozik, szükség van az önmagunkkal való szembenézésre. /Ferencz Zsolt: Számot kell adni az elmúlt időszak tapasztalatairól. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

A Kriterion Alapítvány kuratóriuma idén Toró Tibor elméleti fizikusnak, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanárnak adományozza a 2008. évi Kriterion Koszorút. Az alapítvány ezzel a díjjal Toró Tibornak a szakmai elismerés mellett mindenekelőtt azt a több évtizedes, kitartó közéleti munkásságát jutalmazza, amellyel hozzájárult a romániai magyar természettudományos ismeretek nemzetközi felzárkóztatásához, az erdélyi természettudományos és különösképpen a fizikai és matematikai gondolkodás értékeinek a megismertetéséhez, a humán- és természettudományos műveltséget egyaránt magába foglaló korszerű kulturális értékek érvényre juttatásához. Toró Tibor /sz. Énlaka, 1931./ a Temesvári Tudományegyetem matematika–fizika karán 1953-ban szerzett egyetemi oklevelet. Ez évtől az egyetem matematika–fizika majd fizika karán tanársegéd, adjunktus, docens és nyugalmazásáig az elméleti fizika tanszék professzora. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Országos Bizottságának a tagja, az Eötvös Loránd Fizikai Társaság tiszteletbeli tagja, amellett elismert Bolyai kutató. Számos, magyar, román és angol nyelven kiadott szakkönyvén kívül a rangos tudományos ismeretterjesztő munkák egész sorát jelentette meg. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja, a Kárpát-medencei magyar pedagógusok továbbképzését szervező Bolyai Akadémia tiszteletbeli elnöke. A Kriterion Koszorút 2008. december 12-én adják át a kitüntetettnek. Az 1995-ben alapította Kriterion Koszorút idén tizennegyedikszer nyújtják át. Az eddigi kitüntetettek: Jakó Zsigmond professzor, történettudós, Tompa Gábor rendező, KAM – Regionális és Antropológiai Kutatóközpont, László Ferenc muzikológus, Faragó József néprajzkutató, Gaál András, Márton Árpád képzőművészek és Zöld Lajos újságíró a szárhegyi alkotóközpont létrehozásáért, Imreh István történész, nyugalmazott egyetemi tanár, Péntek János nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, Szilágyi Zsolt énekes, kórusvezető, iskolaigazgató, Marosi Ildikó irodalomtörténész, Egyed Ákos történész, egyetemi tanár, Jakobovits Miklós képzőművész, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő Barabás Miklós Céh elnöke és Dávid Gyula irodalomtörténész, szerkesztő. /Toró Tibor a Kriterion Koszorú idei kitüntetettje. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 26./

A múlt héten Kolozsvárra látogatott Jean Luc Moreau francia költő, műfordító, egyetemi professzor, Bánffy Miklós Megszámláltattál… (1935), És híjával találtattál… (1937), Darabokra szaggattatol (1940) című trilógiájának francia fordítója, eleget téve az Interkulturali-THÉ Műhely, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és az Erdélyi Múzeum-Egyesület meghívásának. Moreau a bonchidai Bánffy-kastélyt, Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiájának helyszínét látogatta meg, majd a Bulgakov Kávéház Irodalmi Szalonjának vendége volt. Jean Luc Moreau az est folyamán többek között Petőfi, Arany, József Attila és Weöres Sándor verseinek általa készített francia, illetve saját műveinek Lator László, Végh György és Czigány György fordította magyar változatát olvasta fel. December 11-én Moreau francia történészkollégájának, Henri de Montetynek a Bánffy-trilógiáról tartott előadását hallgatta meg a BBTE Irodalomtudományi Tanszékén. Délután irodalomtudományi kerekasztalra került sor, amelyen Jean Luc Moreau, Horváth Andor, Dávid Gyula és Egyed Emese Bánffy Miklós prózájáról beszélgetett. /Ferencz Zsolt: Jean Luc Moreau Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

Erdélyi magyar könyvkiadók értékelték a tavalyi esztendőt, beszéltek a 2009-es tervekről. A kolozsvári Ábel Kiadót az 1990-es évek tankönyvkrízisének megoldására 2000-ben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapította. A kiadó egyetemi jegyzeteket is megjelentet, és irodalmi kiadványt is jegyez: tavaly adták ki Cseh Katalin A Virágárus Bácsi című verseskötetét, közölte Szikszai Attila, az Ábel Kiadó kereskedelmi igazgatója. A kiadó weboldaláról is megrendelhetők a kiadványaik. A kolozsvári Erdélyi Híradó Könyvkiadó a tehetségkutatásra és a fiatal szerzőkre koncentrál. Az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozatában már több mint ötven könyv jelent meg, itt debütált a fiatal erdélyi magyar írók jó része. „Nálunk teljes szólásszabadság van, és a nyomdafesték is bármit megtűr, ha úgy véljük, ez érdekelni fogja az olvasóközönségünk java részét kitevő diákságot” – mondta Orbán János Dénes, az Erdélyi Híradó Kiadó igazgatója. „Két átütő tehetségű debütánsunk volt, Jancsó Noémi és Varga Borbála. Piros autó lábnyomai a hóban címmel pompás gyerekkönyvet publikált Fekete Vince, Papp Attila Zsolt pedig második verseskönyvével, a Fogadó a senkiföldjénnel váltotta be a hozzá fűzött reményeket” – összegzett az igazgató. Az idei év egyik fontos irodalmi eseménye Nagy Kálmán A csodaszampó című könyvének megjelenése lesz. Ez a gyerekeknek szóló Kalevala-átdolgozás egykor ifj. Szervátiusz Tibor illusztrációival a Jóbarátban jelent meg sorozatban. Megjelenik László Noémi kézirata, Farkas Wellmann Endre válogatott és új versei, és Ármos Lóránd is beküldte második kötetét, a Helyőrség-sorozatban pedig Dobai Bálint, Pethő Lorand és Varga Melinda kötetei készülnek. „Egyedülálló talán az is, hogy több nyelven jelennek meg könyveink, mindeddig magyarul, románul, angolul, franciául, németül, szerbül, bolgárul, albánul” – tájékoztatott Visky András, a kolozsvári Koinónia Kiadó igazgatója. Az igazgató jelentős megvalósításként könyvelte el a fiatal román drámaírók antológiáját, a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel közösen jegyzett Kovács Ildikó-emlékkönyvet, Láng Zsolt provokatív Tója vagy tottja? című könyvét. Jelentősek a Koinónia gyermekkönyvei is: a Kincses Könyvek sorozatának újabb darabjában Marosvásárhely történetéről olvashatnak, és Zágoni Balázs Barni-mesék sorozatának második kötete is megjelent karácsonykor Barni Berlinben címmel. „2009-ben egy tehetséges induló prózaírót mutatunk be, Máté Angit, akinek a Mamó című kisregénye minden bizonnyal az év egyik irodalmi eseménye lesz. Jön Selyem Zsuzsa Erdei politika című könyve, de Vida Gábor mesekönyve is megjelenik Noé, az indián meg a dinók címmel. Megjelenik magyarul Mihail Sebastian Napló 1935–1944 című fantasztikus könyve Vallasek Júlia fordításában. A színházi művek között Upor László kitűnő Stoppard-monográfiája jelenik meg, valamint a francia Miriam Bloedé könyve Nagy József színházművészetéről. „A megjelentetett címek számát tekintve elmaradtunk a korábbi esztendőktől. Viszont az év végére sikerült néhány nagyon fontos könyvet kiadnunk. Gondolok itt Brandolini kétnyelvű Dialogusára, Murádin Jenő A megsebzett szobor című kötetére, a három versantológiára: 101 vers Európáról, 123 vers Nagyenyedről és 101 vers Brassóról, Biró József gyűjteményes kötetére, az Erdély beszélő köveire, vagy Balázs Sándor nagy ívű vállalkozásának első kötetére: Magyar képviselet a királyi Románia parlamentjében. Idén reményeink szerint tanulmánykötetet adunk ki Kelemen Lajos összegyűjtött írásaiból, Csetri Elektől, Balázs Sándortól. Két képzőművészeti tárgyú kötetet tervezünk két jeles kolozsvári festőművészről: csakhogy míg a Miklóssy Gábor munkássága viszonylag jól ismert, addig a Kolozsvárról indult Corini Margitról, csak a szűk szakma tud valamit. Készítjük John Paget Magyarországról és Erdélyről szóló nagy munkájának bővített újrakiadását és Szalárdi János krónikájának szemelvényes kiadását a Téka-sorozatban” – adott képet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó 2008-ban 43 új kötet adott ki. „Nagyon sok közülük míves, igen sok munkát igénylő, úgynevezett nehéz könyv volt” – nyilatkozta Káli Király István, a marosvásárhelyi Mentor és Líra kiadók igazgatója. 2009-ben körülbelül 35 könyvet adnak ki. „Nagyon jó évet zártunk, 2008-ban 61 címet adtunk ki” – vont gyors mérleget Tőzsér József, a csíkszeredai Pallas–Akadémia Könyvkiadó igazgatója. A szépirodalom az elsődleges, de nagy hangsúlyt helyeznek a képzőművészeti és turisztikai kiadványokra is. A Műterem-sorozat köteteiben az 50 évesnél idősebb művészek munkásságát mutatták be. Életjel címmel új sorozatot indítanak, amelyben a hetvenévesnél idősebb művészek életművét ismertetik. Az első kötet Gaál András festőművész munkásságáról szól, majd Kákonyi Csilla és Márton Árpád következik. Január 6-án különleges eseménnyel ünnepelt a kiadó: egy tárlatnyitó keretében Tőzsér József a könyvműhely 500. kötetének első példányát bemutatta: Pomogáts Béla Magyar Irodalom Erdélyben című sorozatának az első két, összevont kötetét, amely az 1909–1944 közötti időszakot öleli fel. A sikerek mellett két kolléga távozása miatt veszteségeket is megért tavaly a kolozsvári Polis Kiadó – közölte Dávid Gyula, a Polis Kiadó igazgatója Újabb kötettel gyarapították a Balassi Kiadóval közösen útjára indított Bánffy Miklós-életműsorozatot: karácsonyra megjelent a harmadik, az író összes novelláit tartalmazó kötet, és előkészületben van a negyedik is: Bánffy Miklós drámái. Fontos kiadványukként említette Benkő Levente Az őszinteség két napja című dokumentumkötetét a romániai magyar írók 1956-os kiállásáról, valamint a Kriterion gyergyószárhegyi írótáborainak dokumentumait tartalmazó Szekértábor a Szármány-hegy alatt című könyvüket. „Sikerkönyvként” az igazgató Murádin Jenő a kolozsvári Mátyás-szoborról és alkotójáról, Fadrusz Jánosról írott, 2002-ben megjelent könyvét említette, amelyet az Unipan Helga könyvtervező által újragondolt kivitelben, a korábbinál sokkal gazdagabb képanyaggal tavaly újra kiadtak. A Polis hozza majd a minden eddiginél teljesebb Dsida-összest, amelyet Láng Gusztáv ajánlott fel a kiadónak. Ott van még a Molter-levelezés 1938–1944-es évek izgalmas írói leveleit tartalmazó negyedik kötete. Az 1992-ben alakult csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó elsődleges céljának a romániai magyar kisebbséggel kapcsolatos kiadványok megjelentetését tekinti. Magyarhermány kronológiája rekordidő alatt fogyott el, a Sztálin és a székelyek című könyvükből sem sok maradt. A marosvásárhelyi könyvvásár legszebb könyv- versenyében tavaly a Pro-Print kapta az első és a második díjat is a Székelyföldi vízkerekek, valamint a Szép és kies kertek című kiadványaiért, összegzett Burus Endre, a Pro-Print Könyvkiadó igazgatója, aki a már meglévő sorozatok, a Magyar kisebbség könyvtára, Források a romániai magyarság történetéhez, valamint az Ignácz Róza-életmű bővítését és több más kiadványt is tervez a 2009-es esztendőre. /Új könyvek 2009-ben. = Krónika (Kolozsvár), jan. 7./

A hét éve elhunyt Engel Köllő Károly /Kisszederjes, 1923. szept. 25. – Kolozsvár, 2002. aug. 12./ kolozsvári közíró, művészettörténész, bibliográfus tudományos tevékenységével és az utókor szellemi gazdagodása érdekében hátrahagyott munkáival ismerkedhettek meg az érdeklődők január 30-án Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Szabédi-emlékházában. Engel széleskörű munkásságáról Bartha Katalin Ágnes, Egyed Emese, Dávid Gyula és Kötő József beszélt. Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténész, a Szabédi-emlékház könyvtárának és levéltári hagyatékának gondozója kifejtette: az emlékházban őrzött hagyatékban Engel tanulmánykötete mellett műfordításai, irodalomtörténeti tanulmányai, román nyelvű írásai, lexikon-szócikkei és bibliográfiái is megtalálhatók, továbbá az ún. műhelyforgácsok, az ötszáz gyászjelentés (köztük Kiss Elek püspök, Balogh Edgár közíró, Szentkirályi Aladár magyartanár) hátára írt szövegek és értékes irodalomtörténeti dokumentumok (Meltzl Hugóhoz, Gozsdu Elekhez címzett levelek). Dávid Gyula irodalomtörténész Engel Károly komparatisztikai munkásságáról írt szövegét felolvasták, Kötő József színháztörténész pedig az Engel által 1966 és ‘76 között műsorfüzetekbe írt, színházkritikának is felfogható jegyzeteit ismertette. /Ferencz Zsolt: Engel Károlyra emlékeztek a Szabédi-házban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./

Reményik Sándor költészetének megítélése sokat változott. Erről írt Kántor Lajos Reményik Sándor – A mítosz és az erdélyi valóság című könyvében (Pallas-Akadémia, Csíkszeeeda, 2007), de érinti a problémát Dávid Gyula is, aki irodalomtörténészként oly sokat tett a teljes Reményik-kiadásért és megismertetéséért a költő Kézszorítás – Írók, könyvek, viták, 1918–1941 című, tanulmányokat, vitacikkeket, recenziókat, Reményik-irodalommal foglalkozó írásait összegyűjtő vaskos, 535 oldalas könyv tartalmas előszavában. (Polis Könyvkiadó – Luther Kiadó, Kolozsvár – Budapest, 2007). Időközben megjelentek Reményik hátrahagyott versei is, majd az összes versek, levelezése Olosz Lajossal, a Nem lehet című korábbi kötetben hozzáférhetővé váltak a költő fontos, Makkai Sándorhoz írott levelei, és kiadtak két, Reményik életével, költészetével foglalkozó könyvet is (Reményik Sándor: Emlékkönyv, Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1998 és Lehet, mert kell, Reményik Sándor emlékezete, Nap Kiadó, 2007). Ezzel hozzáférhetővé vált a teljes életmű, a Reményik-monográfiát sem lehet halogatni tovább. /Bogdán László: A teljes Reményik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 26./

A Bolyai Egyetem tízéves évfordulójának látványos megünneplése, az ebből az alkalomból az Állami Tanügyi és Pedagógiai Kiadó által kiadott emlékkönyv, melyet minden külföldi delegációnak átadtak, a Babes Egyetemmel közösen rendezett tudományos konferenciák, mind azt sugallták, hogy végleg elfogadott a két egyetem létezése Kolozsvárt. 1956-tal kapcsolatban diákok, tanársegédek letartóztatása (Dávid Gyula, Páskándi Géza, Bartis Ferenc pere), nem mutatott nyíltan arra, hogy valójában a Bolyai Egyetem elleni akció-sorozatról van szó. Az oktatás rendben folyt, a diákok vizsgáztak, hűségnyilatkozatok is elhangzottak, néhány szembenállót, mint Várhegyi István, lekapcsoltak, a kizárások is megtörténtek, mint a többi egyetemen. 1958 január elején az Előrében megjelent Takács Lajos rektor cikke Tudományos munkánk új sikerei felé címmel, melyből azt lehetett gondolni, hogy a Bolyai Egyetem ígéretes jövőnek néz elébe. Nem keltett feltűnést két román szerző 1959. február 7-én az Előrében megjelent írása, melynek címe: „A kolozsvári Babes és Bolyai Egyetemek testvéri együttműködése”. Csak később lehetett észrevenni, hogy ez a cikk is az előkészítő taktika része volt. Február 13-án kezdődött a „bolyaisták” pere Kolozsvárt, Varró János és Lakó Elemér, valamint néhány diák ügyét – a szokásos forgatókönyv szerint – közös perben hozták össze, mint a Bolyai Egyetemen működő, nacionalista csoportosulásként tárgyalható ügyeket. A per célja a Bolyai Egyetemen működő „nacionalista” csoportok „leleplezése” volt. 1959. február 15-én cikk jelent meg a bukaresti Előrében „A diákság ideológiai-politikai nevelése a Bolyai Egyetemen” címmel. Szerzője Sztranyiczky Gábor, az egyetem tanársegéde kifejtette, hogy a Bolyai Egyetem ifjúsága ki van téve a burzsoá-nacionalista ideológia állandó befolyásának. Február 19-én szintén „véletlenül” nyilvános tárgyaláson mondták ki az ítéletet a bolyaisták perében, ezen a napon kezdődött Bukarestben az RNK Diákszövetségének konferenciája, melyen a legmagasabb rangú román pártvezetők vettek részt, Gh. Gheorghiu-Dej főtitkárral az élen. A konferencián a főtitkár elítélt minden nemzeti elkülönülést. Idézte a lenini tételt, hogy a különböző nemzetiségű tanulókat egy iskolába kell tömöríteni, hogy ne szigetelődjenek el. Ion Iliescu, a Diákszövetség országos elnöke (a Ceausescu utáni első államfő!) méltatta az RMP bölcs politikáját a „nemzeti” kérdésben, melynek eredménye a román nép és az együttlakó nemzetiségek testvéri barátsága, és kifejtette, hogy a román és a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákságnak együttes munkával, tanulással közös szakmai, tudományos, kulturális akciók szervezésével még szorosabbra kell fűzniük testvériségüket. Az oktatásügyi miniszter helyeselte az iskolák egyesítésének gondolatát. Ilyen bevezető szövegek után nem maradhatott el a Diákszövetség magyar küldötteinek egyetértő felszólalása. A kijelölt felszólaló nem térhetett ki a feladat elől. A felszólaló bolyaisták, köztük Koszti István, teljesen egyetértettek a leadott szövegekkel. A marosvásárhelyi orvosi egyetem küldöttje azt kérte, hogy a végzett magyar orvosokat küldjék az ország bármely tartományába dolgozni (később az lett a gyakorlat, hogy a magyar végzetteket, orvosokat, tanárokat, olyan Kárpátokon túli félreeső területekre helyezték, ahova a románok sem akartak menni, a román végzetteket pedig főleg magyar városokba, körzetekbe nevezték ki). Mindez hozzátartozott az asszimilációs politikához és a magyar értelmiség szétveréséhez. /A Bolyai egyetem és a Babes egyetem kényszerházassága 1959-ben – Részlet Katona Szabó István A nagy hazugságok kora (1948–1968) című készülő önéletrajzi kötetéből. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 27./

Március 7-én közgyűlést tartott Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Elnöki előszavában Egyed Ákos felidézte az 1859-es esztendő körüli állapotokat, amikor az EME megalakulásakor ugyanazok a létfeltételek mutattak hiányosságokat a társadalomban, mint napjainkban: a megfelelő közszellem és az anyagiak. Bitay Enikő főtitkári jelentésében áttekintette az intézmény 2008-as tevékenységének minden fejezetét, az elvégzett munkát. Az EME munkájának hatékonysága növelése érdekében megalapítják a Societas Kft.-t, amely külföldön is értékesítheti az intézmény kiadványait. Az EME Választmánya tiszteletbeli taggá választotta Dávid Gyula irodalomtörténészt, és Egyed Emesét. Gróf Mikó Imre-emléklappal jutalmazták Janitsek Jenő helynévkutatót és Murádin Jenő művészettörténészt. A közgyűlést követően a résztvevők a Házsongárdi temetőben megkoszorúzták Genersich Antal orvosprofesszor sírját. A síremléket nemrég több erdélyi és magyarországi szervezet és intézmény anyagi támogatásával a kolozsvári Házsongárd Alapítvány állította helyre. /Ördög I. Béla: Közgyűlés az EME-nél az őszi jubileumi rendezvény jegyében. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

Március 15-én Erdődön Petőfi Sándor – Szendrey Júlia szobrot avattak a református templom előtti parkban. Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotásának avatásán jelen volt többek között Sógor Csaba EP-képviselő, Barabás János, kolozsvári magyar konzul és Dávid Gyula irodalomtörténész Petőfi-kutató. A szobor megvalósításának a kezdeményezője Szakács Imre helyi alpolgármester, az Erdődi Petőfi Kör elnöke volt. Dávid Gyula felidézte, hogy az 1990-es évek elején megrongálták a Petőfi-obeliszket, viszont ez is hozzájárult ahhoz, hogy annál inkább megrendezték évről évre ezt a rendezvényt. Az erdődi Petőfi-kultuszhoz hozzátartoznak Dávid szerint azok is, akik a felrobbantott obeliszket a kilencvenes évek elején helyreállították. /Fodor István: Petőfi és Júlia visszatalált Erdődre. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 16./

Berde Máriára, a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom kimagasló alakjára emlékeztek március 28-án szülőfalujában, a Kolozs megyei Kackón, az írónő születésének 120., halálának 60. évfordulója alkalmából. A mindössze nyolc magyar lelket számláló településre többnyire a Berde család tagjai érkeztek, hogy méltó módon róják le tiszteletüket a jeles író, költő, publicista, szerkesztő, irodalomszervező, irodalomkritikus, esztéta és népmesegyűjtő Berde Mária előtt. A Kozárvári Missziós Egyházközség Lelkészi Hivatala által szervezett megemlékezés védnöke Dávid Gyula irodalomtörténész, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) tiszteletbeli elnöke és Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke volt. /Ferencz Zsolt: Megtartó erejű a szórványban föllelhető értékeink tisztelete. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./

Tófalvi Zoltán 1944. március 24-én született Korondon. A marosvásárhelyi tanárképző főiskola után a kolozsvári tudományegyetemen is szerzett történelem-filozófia tanári képesítést. Éveken át szülőfalujában tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió riportere, később az A Hét, az Erdélyi Napló munkatársa, 2007. augusztusi nyugdíjazásáig az RTV magyar adásának szerkesztője, számos jelentős kötet szerzője. Tófalvi Zoltán riporter, kutató, történész, monográfus, író. Úgy látja, hogy a 45 éven át tartó diktatúra elnyomó gépezetének belső mechanizmusát ismerjük a legkevésbé. A politikai perek tanulmányozása, magyar nyelvre való átültetése, a túlélők visszaemlékezéseivel való „összeszikráztatása” során megdöbbentő esetekkel találkozott. Ilyen például Boros Sándor fogdajelentése Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészről. Boros Sándor Mészáros Gyula ÁVH-s tiszt ötlete alapján – a tervet hivatalosan Nagyváradon egyeztették a Szekuritátéval – vállalkozott arra, hogy megjátssza a szökést és felkeresi Sass Kálmán ismerőseit, és így felderítik „egy nemzetközi kémhálózat” szálait. A Szekuritáté még a román-magyar határon is átszöktette, hogy az ottani „szálakat” is felgöngyölítsék. Boros Sándor állítólag Vajdahunyadon él. Tófalvi megjelent köteteivel a tizenkét kivégzett, a mintegy ezerötszáz bebörtönzött erdélyi magyar rehabilitációjához szeretne hozzájárulni. A „hazaárulási perek” sorozat négy, levéltári dokumentumok alapján összeállított kötetből és egy mélyinterjúkat tartalmazó kiadványból áll. Önálló kötet készül az 1959-ben – tehát 50 éve – megszüntetett és a Babes Egyetemmel egyesített Bolyai Tudományegyetem peréről, amelynek során mintegy harminc tanárt, diákot – köztük Páskándi Gézát, Dávid Gyulát, Varró Jánost, Lakó Elemért, Péterffy Irént, Páll Lajost, Várhegyi Istvánt, Nagy Benedeket, Kelemen Kálmánt, Koczka Györgyöt, Vastag Lajost – zártak börtönbe, illetve másokat kirúgtak az egyetemről. Készül a kötet az erdélyi unitárius egyház lefejezéséről, illetve a 77 személy elítélésével végződő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – az EMISZ – peréről, az 59 személy bebörtönzésével járó Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete – a SZVISZ – koncepciós peréről, illetve a tűzhalált halt Moyses Márton és társai peréről. 1956-ban, illetve az azt követő években a román kommunista hatalom az erdélyi magyarságot végérvényesen össze akarta roppantani. Hogy ez nem sikerült, az igen jelentős mértékben a kivégzettek, bebörtönzöttek helytállásán múlott. Tófalvinak van némi szerepe abban, hogy kiskunmajsai kápolna falára odakerültek az erdélyi mártírok nevei, hogy Budapesten a 301-es parcellánál le lehet róni a kegyeletet az erdélyi magyar kivégzettek, meghurcoltak előtt. Azt is sikerült tisztáznia, hogy az 1956-os forradalom leverése utáni magyarországi kivégzettek közül nyolc erdélyi volt. Az első két kivégzett is erdélyi volt: a marosvásárhelyi származású Dudás József és a Széna tér legendás parancsnoka, Szabó bácsi. Őket a fellebbezési jog megtagadása mellett 1957. január 19-én végezték ki. Az erdélyi települések közül 1956 eszméiért Marosvásárhely hozta a legnagyobb véráldozatot: Budapesten két marosvásárhelyi származásút végeztek ki, Romániában pedig három Marosvásárhelyhez ezernyi szállal kötődő értelmiségit: a nyolc nyelven beszélő Orbán Károly földbirtokost, báró Huszár József földbirtokost, és dr. Kónya István-Béla ügyvédet, aki a Református Kollégiumban érettségizett. /Bölöni Domokos: „Akit a földre taposnak... ” Tófalvi Zoltán újabb pászmái. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 4./

Értelmiség és politikum címmel interdiszciplináris konferenciát szerveztek Kolozsváron az idén 18. alkalommal megrendezett Szabédi Napok keretében. Az EMKE, a Korunk Stúdió valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága szervezésében rendezett konferenciának az volt a célja, hogy „a mába hozza” Szabédit, életútjának az üzenete ugyanis a jelenünkre is érvényes. Idén Értelmiség és politikum gyűjtőcímen tartottak előadásokat, emlékezve a magyar intézményes felsőoktatás beolvasztására, továbbá Szabédi öngyilkosságára. Bálint Bencédi Ferenc unitárius püspök házigazdaként üdvözölte a résztvevőket. Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke elmondta, ötven év után is probléma, hogy nincs önálló magyar egyetem: ,,igenis szükség van önálló magyar egyetemre, igenis szükség van kulturális autonómiára”. Távlati célja az EMKE-ház központtá alakítása, méghozzá állampénzen működtetett irodalomtörténeti kutatóközpontot képzel el. Varga Andrea történész a Bolyai Tudományegyetem megszüntetésének hátteréről tartott előadást a román levéltári dokumentumok tükrében. A kisebbségi túlélés fő kérdésének tartja az anyanyelven való diplomaszerzés és a szakmai érvényesülés lehetőségét. A multikulturalizmusra fogott kitartó félrevezetésre hívta fel a figyelmet. Pomogáts Béla az irodalom látszólagos vereségéről tartott előadást, az 1956–1960 közti időszakban vizsgálta az irodalom és a nemzetpolitika viszonyát. Véleménye szerint történelmünkben az irodalomnak nem egy alkalommal kellett vállalnia a megtartó szerepet. Mindez megalapozta az irodalom felelősségét és méltóságát. A huszadik századi Erdély költői és politikai programjairól Markó Béla beszélt. Kós Károly transzszilvanizmusát és autonómiaprogramját Markó ma is érvényesnek tartja. Kántor Lajos Szabédi életútját ismertette Strasbourgtól Szamosfalváig. Dávid Gyula A hatalom célkeresztjében címmel Szabédinak a pártapparátussal és a Szekuritátéval való nézeteltéréseit mutatta be. A Szabédi-dosszié a mai napig ismeretlen, nem tudni, mettől meddig figyelték meg, és milyen jelentések futottak be róla. /Jakab Judit: Szabédi Napok tizennyolcadszor. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./

A lap részletet közölt dr. Kovács Kiss Gyöngy történész az Erdélyi Múzeum helye és szerepe az erdélyi magyar tudományos életben című tanulmányából. Az 1859-ben létrejött Erdélyi Múzeum-Egyesület közlönye, az Erdélyi Múzeum 1874-ben indul, Finály Henrik nyelvész- és történészprofesszor szerkesztésében. A folyóirat története hét szakaszra tagolható. I. (1874–1892) Finály Henrik nevével fémjelzett korszak. II. (1884–1891) A folyóirat borítójára hosszabb cím kerül: Az Erdélyi Múzeum-Egylet Bölcselet-, Nyelv- és Történelemtudományi (1888–1891 között: Történettudományi) Szakosztályának Kiadványai. Visszatérnek a hagyományos évkönyv-forma füzetes kiadványokhoz. Ezekben az években a szerkesztést Schilling Lajos egyetemi tanár, szakosztályi titkár végzi. Hegedüs István kolozsvári egyetemi tanár 1888-tól vette át a redakciós munkát. Az ő helyét Szinnyei József egyetemi tanár vette át 1891-től. III. (1892–1905) 1892-ben az első két füzet újra Erdélyi Múzeum címmel jelenik meg, a következő 14. évfolyamon keresztül a lap borítóján címként az Erdélyi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egylet Bölcselet-, Nyelv- és Történettudományi, Szakosztályának kiadványa megnevezés szerepel. Azt követően, hogy Szinnyei József 1893-ban a budapesti egyetemre távozott, Szádeczky Lajos egyetemi tanárt választották meg szerkesztőnek. A Szádeczky szerkesztette Múzeumban a történeti irány uralkodott. IV. (1906–1917) Az 1906. ében az akadémiai és a muzeális irányzat közti vita az utóbbi győzelmével lezárult. Erdélyi Pál szerkeszette 1906–1917 között a köteteket. Amikor 1919-ben az Erdélyi Múzeum-Egyesület szellemi vezérkarából sokan elhagyták Kolozsvárt, még nem lehet látni, milyen jövő vár az Erdélyi Múzeumra. V. (1930–1941) Az 1918-tól 1929 végéig tartó években az Erdélyi Múzeum megjelenése szünetelt. 1930-ban György Lajos szerkesztésében az Erdélyi Múzeum, újraindult. VI. (1941– 1947) E szakaszban a Szabó T. Attila szerkesztette az Erdélyi Múzeumot. Az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek a hatalom általi felszámolásával az Erdélyi Múzeum is megszűnt. VII. (1991–től) Indulásától kezdve a leghosszabb kényszerszünetet az 1947–1991-es periódus jelentette az Erdélyi Múzeum életében. Az LIII. kötetével induló legújabb folyam címoldalán az alábbi megnevezés szerepel: Erdélyi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog- és Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak Közlönye. Az évente négy lapszámba szerkesztett folyóirat szerkesztői: Benkő Samu, Dávid Gyula, Faragó József, Mócsy László. Az 1994. 3–4. füzettel felelősszerkesztő-váltás következett be a lap életébe, Benkő Samut Csetri Elek követte. 1995-től a Múzeum angol, román, magyar tartalomjegyzékkel, valamint az egyes tanulmányok végére csatolt angol nyelvű kivonatokkal jelenik meg. 1997-től újra módosul a szerkesztőség összetétele, Csetri Elek felelős szerkesztői munkáját Faragó József, Egyed Emese, Vetési László és a szerkesztőségi titkári teendőket felvállaló Kerekes György segíti. 1998-ban a Múzeum felelős szerkesztői feladatainak ellátásával az Egyesület Antal Árpádot bízta meg, aki Egyed Emese, Kovács András, Tánczos Vilmos, Veress Károly, Vincze Mária és Kerekes György szerkesztőkkel végzi a redakciós munkát. Az 1999. 3–4. füzettől a felelős szerkesztői megbízatást Kovács Kiss Gyöngy vette át. Az 2004. 3–4. füzettől a folyóirat címe: Erdélyi Múzeum. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Elnökségének és Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog- és Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak Közlönye. /Az Erdélyi Múzeum helye és szerepe az erdélyi magyar tudományos életben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület jubileumi rendezvénysorozata keretében május 12-én az intézmény székhelyén Gaal György irodalomtörténész tartott előadást az Erdélyi Tudományos Füzetek történetéről és könyvészetéről. Ezek az Erdély-központú kiadványok különlenyomatként jelentek meg. A sorozatot György Lajos indította el, akit Szabó T. Attila, Dávid Gyula, Sipos Gábor követett a szerkesztésben. Gaal György 259 füzet témakörét és azok szerzőit vette számba. Az Erdélyi Tudományos Füzetek az erdélyi magyarság leghosszabb életű értékévé nőtte ki magát. /Ö. I. B. : EME: a Tudományos Füzetek története. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

Horváth István magyarózdi születésű író, költő 100. születésnapja alkalmából emléktáblát avattak május 21-én Kolozsváron, a Görögtemplom utcai családi háznál. Az avatáson Dávid Gyula irodalomtörténész a költő verseivel tarkította ünnepi beszédét. „A népi életsors és élettapasztalat legmélyéről bocsátotta fel őket valami titokzatos erő, hogy megszólaltatói legyenek eltemetett, s most újra feltalált kincsekből felragyogó szépségeknek, évszázadokon át lefojtott reményeknek, akarásoknak” –, mondta Dávid Gyula. Az avatás befejezéseképpen Vetési László szórványlelkész megáldotta az emléktáblát. /J. J. : Emléktábla avatás Horváth István századik születésnapján. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

Két kis kötetet mutatnak be június 3-án Kolozsváron a Reményik Sándor Galériában a két világháború közötti erdélyi magyar líra ma újra a legnépszerűbbek közé tartozó képviselőjének művéből. Az egyik kötet /Reményik Sándor: Sóhaj a mindenségért. Versek. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009/ a költőnek azokat a verseit sorakoztatja fel, amelyek talán a „legszebb versek” alcímet is viselhetnék. Verseiben Trianon után, a rá zúduló sorscsapás alatt egy egész nemzetrész jajdult fel. Az „Eredj, ha tudsz... ” soraiban nem csak a tehetetlen indulat, hanem a továbbélés parancsa is ott van már: a megmaradás parancsa. A Korszerűtlen versek kiadása – Reményik 1942-ben megjelent posztumusz kötete (Egészen) és 1943-as Összes versei után – az új világháború befejeztével, 1945-ben is szóba került: Áprily Lajos írt is hozzá előszót (nemrég került elő a Reményik-hagyatékból, s most lát először napvilágot a Sóhaj a mindenségért című kötetben). Az „osztályharcra” és az „ellenséges ideológia leleplezésére” kihegyezett akkori irodalompolitikának azonban jobban megfelel a megbélyegezhető, az „irredenta költő” képe. A napjainkban újra ismertté váló költő mellett a második kötet egy ismeretlen Reményik Sándort mutat be. A Vércsöppek a hóban Rövidprózai írások (1914–1919). Sajtó alá rendezte Dávid Gyula /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2009/ megelőzték Reményik Sándor költői jelentkezését, s amelyeknek jó része egy felvidéki lapocskában látott napvilágot, az első világháború előtt és alatt. /Dávid Gyula: Két könyvbemutató elé. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./

Előbb a Szekeres Attiláé, majd a Stefano Bottonié, sőt, a Krónikában is megjelenő, besúgót leleplező írások kavarják fel újra és újra a Szekuritátéval egykor együttműködők ügyét. Puskás Attila 2006-ban fordult először – akkor még eredménytelenül –, majd most újra a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottsághoz /CNSAS/, hogy megismerje tizenhárom besúgójának kilétének. Ha majd megtudja, nyilvánosságra fogja hozni a neveket. Ugyanis Puskás Attila állítja – vele is próbálkoztak –, hogy el lehetett volna kerülnie a ,,hálózat” tagjává válást. Bottoni hiteles történész! El kell fogadni hitelesnek állítását Szilágyi Domokosról, aki attól még az egyetemes magyar költészet nagy egyénisége. S múltja bizonyára meghatározta végzetes döntését, az öngyilkosságot. Puskás Attila szomorúan olvasta a Krónika június 18-i leleplező írását. Oberten Jánost (Oláh fedőnévvel) Dávid Gyula ajánlotta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztre, jóhiszeműen, hiszen gyermekként lett Oberten a szeku rabja. S most – bizonyítékokkal szembesülve – Oberten arra az érdemrendre hivatkozik. /Puskás Attila: Besúgóügyek... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 26./ Előzmény: /Lázár Lehel: Író és színész jelentett a Szekuritáténak a Dsida-estekről, Krónika, jún. 18.

Az önálló Bolyai Tudományegyetem felszámolásának ötvenedik évfordulójára emlékezett a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és az Erdélyi Magyar Ifjak szervezete. Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartott konferencián négy kiváló előadó idézte fel a félévszázaddal ezelőtt történteket, majd kihirdették a Bolyai Egyetem múltja és jövője című esszépályázat nyerteseit. A fődíjat a Szabadságban is rendszeresen közlő helytörténész, Asztalos Lajos vehette át. Kónya-Hamar Sándor és Somai József bemutatta a Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról című kiadványt. Görömbei András, az MTA Határon Túli Tudományosság bizottságának elnöke a „Magyar egyetem és tudományosság fontossága kisebbségi helyzetben” című előadásában arról értekezett, miként lehet az egyetem ügyét a szabadság és az identitás-megőrzés örök kérdésével egy keretben megfogalmazni. Balázs Sándor a Bolyai Tudományegyetem alakulásának és felszámolásának folyamatát mutatta be. Csetri Elek és Dávid Gyula irodalomtörténész azokat a személyes tragédiákat idézte fel, amelyet a pártállami diktatúra váltott ki. A Fehér könyvről Bakk Miklós egyetemi docens kiemelte: „E kiadvány megjelenését az teszi indokolttá, hogy az emlékezés a jövőbe nézés egy formája, amely megteremti a folytonosságot a múlt és a jövő között. ” /Nagy-Hintós Dianna: Ötven évvel ezelőtt számolták fel a Bolyai egyetemet. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

Veres Emese Gyöngyvér Mikor Oláhország háborut izene – A barcasági csángók kálváriája /Barca Kiadó, Budapest, 2008/ című kötetét mutatta be Dávid Gyula irodalomtörténész Kolozsváron a Reményik Sándor Galériájában. Az íratlan források épp olyan fontos elemei a történelmi tudatnak, mint az írottak, még akkor is, ha sokan nem vesznek tudomást róluk. Ezeket az íratlan forrásokat próbálja pótolni Veres Emese kötete, mondta Dávid Gyula. Hozzátette: a „kibeszélhetetlenség” és a múlt megfelelő ismeretének hiánya miatt károsodások következtek be a közösség történelmi tudatában. /F. Zs. : Fontosak az íratlan források a közösség életében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) megalapításának 150. évfordulóját köszöntő kiadványsorozat első kötetét mutatták be Kolozsváron, az egyesület székhelyén: Gyúljanak meg közöttünk is új oltártüzei az ismereteknek. Gróf Mikó Imre beszédei és felhívásai. Összeállította Egyed Ákos történész, az EME elnöke. Dávid Gyula irodalomtörténész kiemelte, hogy Mikó Imre életművének értékelése Egyed Ákos munkásságának egyik célkitűzése. /Ördög I. Béla: Erdély Széchenyijéről, háromszáznegyvenöt oldalon. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 9./

„Jöhet idő, hogy emlékezni / bátrabb dolog lesz, mint tervezni – / bátrabb új hont a mult időkben / fürkészni, mint a jövendőben – ?” – kérdezhették Illyés Gyulával a 25. Petőfi-emlékhelytalálkozó résztvevői augusztus 1-jén Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában. A magyarországi Petőfi Sándor Társaság másodszor választotta Erdélyt a negyed évszázados múltidézés színhelyéül. Tagjai először tíz évvel ezelőtt Segesváron rótták le kegyeletüket a fehéregyházi csatában elesett költőóriás előtt. Lokodi Edit, a Maros Megyei Tanács elnöke hangsúlyozta: – 160 év hangja hívott ma össze minket, erdélyi és magyarországi magyarokat Marosvásárhelyre és a Nyergestetőre, ahol 1949. augusztus elsején 200 székely próbálta meg a lehetetlent. 160 év múlva nemcsak erdélyi és magyarországi, hanem elsősorban európai magyarokról kell beszélnünk, akiknek létfontosságú feladata biztosítani, hogy az egyesült Európában Petőfi szerelme és szabadságharca magyar nyelven adódjék tovább. Szabó Levente irodalomtörténész A megszelídített Petőfi címmel tartott előadást az 1870-es évek legnagyobb irodalmi vitájáról, amely az első Petőfi-díszkiadás körül keletkezett, majd Dávid Gyula Petőfi-kutató, irodalomtörténész a szabadságharcos lírikus erdélyi emlékhelyeit térképezte fel. Reményik Sándor 1922–ben írta: „Az ország elvétetett tőlünk, / Elvétetett a hatalom / és a dicsőség is elvétetett, / Felbontatott és eltöröltetett / Közöttünk minden földi kötelék. / Térdig porban és övig hamuban / Mi mégis a te nemzeted maradtunk/ Petőfi nemzete” 1956-ban magyar–román akadémiai együttműködéssel ásatások kezdődtek Fehéregyházán, azon a helyen, ahol utoljára látták Petőfit, két év múlva azonban börtönbe vetették a költőre emlékező fiatalokat. Egy politikai fordulat révén az ispánkút Hunyadi László féldomborművével ékesített emlékhellyé válhatott, 1973-ban Székelykeresztúron egész alakos Petőfi-szobrot állíttattak, majd egy újabb politikai fordulat következtében, a ‘80-as évek második felében ugyanaz a hatalom nem kívánatos személlyé nyilvánította Petőfit. 1989 után jött el az az idő, amikor végre szabadon kinyilváníthatták kötődésüket Petőfihez, újraindulhattak a költő nevét viselő egyesületek és a hagyományos emlékhelyek száma kevésbé ismertekkel bővült – emlékezett Dávid Gyula. /Nagy Székely Ildikó: „Mégis a te nemzeted…” Emlékdélelőtt a Kultúrpalotában. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./