Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csomortányi István
255 tétel
2017. szeptember 18.
Magyarok együtt és egymás ellen
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tegnapi sajtótájékoztatóján Csomortányi István ) az EMNP Bihar megyei elnöke három, fontos, a kissebségben élő magyarságot érintő témát tárt a sajtó képviselői elé.
Az első ilyen téma a magyar nemzeti zászló kifüggesztésére vonatkozik, figyelembe véve az augusztus huszadikán történt incidenseket. Az EMNP még augusztus tizedikén beadvánnyal fordult Bihar megye prefektúrájához, azzal a céllal, hogy pontosítsák a zászlóhasználatra vonatkozó törvény magyarázatát, hogy az augusztus huszadikai ünnepséget zavartalanul tudják lebonyolítani. A válasz meg is érkezett, 33 nappal a levél elküldése után, és az is mindössze hét sorból állt, amelyben felsorolták azokat a törvényeket, amelyeket ajánlanak az EMNP figyelmébe. A törvények egyértelműen csak a zászló kifüggesztésére vonatkoznak, nem pedig a zászlóval felvonulásra. Így az ünnepségen eltettetett zászlók tulajdonosait nem megalapozott törvény miatt szólították fel nemzeti lobogójuk eltételére. Csomortányi István elmondása szerint nem adják fel, így újabb beadvány fognak küldeni a prefektúrához az ügyben.
A zászlóprobléma mellett szó esett, arról is, hogy sokak szerint a hétvégi, a nagyváradi önkormányzat által szervezett Magyar Kultúra Napjait a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bojkottálta. Csomortányi István hiteles, de nevüket nem vállaló forrásokra hivatkozva megerősítette a feltevéseket, hogy az RMDSZ rossz szemmel nézi a nem általuk szervezett eseményeket. Erre példaként felhozott három az idei évben szervezett eseményt is, köztük az augusztus huszadikai rendezvényeket is. Az EMNP megyei elnöke szerint, az RMDSZ azáltal zsarolja és tartja sakkban, például a vidéki tánccsoportokat, hogy ha esetleg leszerződnek mások, azaz nem az RMDSZ által szervezett eseményekre, úgy megvonják tőlük az anyagi támogatásokat. Továbbá hozzátette, hogy ezekkel a megmozdulásokkal, és azzal, hogy az RMDSZ lemondatja a csoportokkal a fellépéseket mindössze a magyar közösséget rombolják. Egyébként ezzel kapcsolatban Csomortányi egy nyílt levelet is megfogalmazott Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek, amit tegnapi lapszámunk 5. oldalán el is lehet olvasni.
A sajtótájékoztató harmadik témája a szolidaritásvállalás céljából szervezett tüntetés volt, amelyet október elsején fognak tartani Szatmárnémetiben az ukrán oktatási rendszer megváltoztatása ellen. Az Ukrajnában, kisebbségben élő diákoknak hamarosan az anyanyelvükön kívül mindent ukránul kellene tanulniuk. A tervezetet szeptember 5-én, már elfogadta az ukrán kormány, mindössze az államelnök Petro Porosenko aláírása hiányzik még csak a törvény életbe léptetéséhez. E helyzet miatt szervezik meg az említett tüntetést a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Európai Szabad Szövetség szervezésében, amibe bekapcsolódott az EMNP is. A tüntetés napján buszjáratot is indít, amellyel a váradi érdeklődőket viszik el a helyszínre, vagyis a szatmárnémeti prefektúra épülete elé, 25 lej hozzájárulás fejében. Csomortányi István elmondta a sajtó képviselőinek azt is, hogy ha igény van rá több buszt bérelnek, így a létszám nem korlátozott. Jelentkezni a 0774637478-as telefonszámon lehet.
Vincze-Nagy Anikó / Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. szeptember 19.
Bihar megye: úgy táncolnak, ahogy az RMDSZ fütyül?
Az RMDSZ az önkormányzati támogatások megvonásával fenyegeti és zsarolja a bihari néptánccsoportokat, amelyek olyan nagyváradi magyar rendezvényeken is vállalnak fellépést, amelyeket nem a szövetség szervez – állítja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
Erről Csomortányi István, a néppárt megyei szervezetének az elnöke beszélt hétfői sajtótájékoztatóján. A politikus elismerte, hogy az önkormányzat kezdeményezésére a hétvégén lezajlott magyar kulturális napok szervezése hagyott kívánni valót maga után, de szerinte a kezdeményezést értékelni kell, és akadályoztatás helyett kommunikációval kellene elősegíteni a minőségi szervezést.
„A hétvégi események előtt féltucat fellépő visszamondta a szereplést egyik napról a másikra. Nem akarom a fellépőket kellemetlen helyzetbe hozni, ezért fogalmazzunk úgy, hogy nevüket elhallgatni kívánó személyek szerint az RMDSZ tiltotta le őket” – fogalmazott Csomortányi. A politikus „gyomorforgatónak” tartja azt is, hogy március 15-én és augusztus 20-án is ezzel kellett szembesülniük és bár eddig nem akartak erről a jelenségről beszélni, szerinte tovább már nem lehet hallgatni. Az elmúlt hetven évben idén először szabadon ünnepelhettünk a főtéren, és nem a román hatóságok akadályozzák, hanem egy magyar szervezet, és azért mert nem ők szervezik. Mi akkor is kitartunk ezek mellett a rendezvények mellett, ha tulipános vénasszonyok potyognak az égből. Legjobb tudomásunk szerint a diktatúrának vége lett és nem szeretnénk újabbat” – szögezte le Csomortányi.
Hozzátette, nyugodtan perelhetik és állíthatják az ellenkezőjét, mert „ez az igazság”, és szerinte a fellépők távoltartásával nem az önkormányzat lesz szegényebb, hanem a magyar közösség.
Vásárhelyi-Nyemec Réka / Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 19.
Csomortányi: nem tudni, kivel tart az RMDSZ
Éles bírálatot fogalmazott meg Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke a Markó Béla költő, politikus és Lengyel László közgazdász-politológus Engedd hazámat értenem című kötetét ismertető, több erdélyi várost érintő bemutatósorozat kapcsán.
A Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek címzett nyílt levelében Csomortányi úgy fogalmaz: Lengyel László közgazdász-politológust „nehéz lesz emlékezetünkből kitörölni”. Mint felidézi: a szakember több ízben hangoztatta, „hogy miért is rossz minden, amit a nemzeti oldal tesz, és miért is demokratikus és hasznos a balliberális oldal valamennyi rezdülése”
Az EMNP bihari elnöke rámutatott: a Markó Bélával közösen írt kötet szeptember 14-ei nagyváradi bemutatóján Lengyel az Orbán Viktor vezette kabinetre utalva úgy fogalmazott, „van egy kormány, mely a fejünk felett hadonászik, és adott esetben kiteszi az asztalra, hogy Erdélyért vérzik a szíve”.
Lengyel arra is kitért, hogy szerinte Magyarország nemzetközi megítélése olyannyira mélypontra süllyedt, hogy bármit tesz vagy mond a kormány, annak az ellenkezője történik, ezért „sokkal többet árt Budapest, ha megszólal Erdély-ügyben még annál is, mintha inkább néma maradna”. Csomortányi ennek nyomán kifogásolja, hogy az RMDSZ „Lengyel Lászlók erdélyi turnéjait” szervezi, ugyanakkor felteszi a kérdést, hogy vajon a szövetség is ezt az álláspontot képviseli-e?
A néppárti politikus azt is kifogásolja, hogy a nagyváradi eseményen részt vett Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Csomortányi emlékeztet: Szabó néhány éve „a kormánypártok gyengítésének nyílt szándékával” tett javaslatot „erdélyiek magyarországi pártjának bejegyzésére”. „A Lengyel–Markó–Szabó szereplés másnapjáig azt gondoltam, ezúttal csupán a sötét RMDSZ-ként emlegetett bihari párttársainak magánakciójáról van szó, mígnem kiderült, hogy a nagyváradi bemutató után alig egy nappal, Kolozsváron már az ön főszereplése mellett folyt le ugyanaz” – intézi szavait Kelemenhez Csomortányi. Hangsúlyozza: a szövetség elnökét erre nem kötelezte a kisebbségi létből adódó alkukényszer, így érthetetlenek számára az okok, holott a néppárti politikus szerint a 2018-as centenáriumi évforduló közeledtével „soha nem volt még oly nagy szükség a következetes és hiteles erdélyi magyar politikára és a magyar összefogásra, mint most”. Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 19.
Biharban az RMDSZ zsarolással „húzza el” a magyar rendezvények nótáját
Az RMDSZ az önkormányzati támogatások megvonásával fenyegeti és zsarolja a bihari néptáncos hagyományőrző csoportokat, amelyek olyan nagyváradi magyar rendezvényeken is vállalnak fellépést, amelyeket nem a nevezett „érdekképviselet" szervez – állítja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
Erről Csomortányi István, az EMNP megyei szervezetének az elnöke beszélt hétfői sajtótájékoztatóján. A politikus bár elismerte, hogy az önkormányzat kezdeményezésére a hétvégén lezajlott magyar kulturális napok szervezése hagyott kívánni valót maga után, de szerinte a kezdeményezést értékelni kell, és akadályoztatás helyett kommunikációval kellene elősegíteni a minőségi szervezést.
„A hétvégi események előtt féltucat fellépő visszamondta a szereplést egyik napról a másikra. Nem akarom a fellépőket kellemetlen helyzetbe hozni, ezért fogalmazzunk úgy, hogy nevüket elhallgatni kívánó személyek szerint az RMDSZ tiltotta le őket” – fogalmazott Csomortányi. A politikus „gyomorforgatónak” tartja azt is, hogy március 15-én és augusztus 20-án is ezzel kellett szembesülniük és bár eddig nem akartak erről a jelenségről beszélni, szerinte tovább már nem lehet hallgatni.
Az elmúlt hetven évben idén először szabadon ünnepelhettünk a főtéren, és nem a román hatóságok akadályozzák, hanem egy magyar szervezet, és azért mert nem ők szervezik. Mi akkor is kitartunk ezek mellett a rendezvények mellett, ha tulipános vénasszonyok potyognak az égből. Legjobb tudomásunk szerint a diktatúrának vége lett és nem szeretnénk újabbat” – szögezte le Csomortányi.
Hozzátette, nyugodtan perelhetik és állíthatják az ellenkezőjét, mert „ez az igazság”, és szerinte a fellépők erőszakos távoltartásával nem az önkormányzat lesz szegényebb, hanem a magyar közösség.
[A kronika.ro nyomán] itthon.ma/erdelyorszag
2017. szeptember 29.
Pénz kell a többnyelvűséghez Nagyváradon
Az anyagi forrásokat keresi a nagyváradi önkormányzat annak érdekében, hogy eleget tegyen az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) jogerős ítéletének, miszerint kétnyelvű táblákat kell kihelyezni az utcákban és a köztereken.
Anca Grama, a városháza szóvivője a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta: a többnyelvűségre vonatkozóan elfogadtak már egy tanácsi határozatot, amelyet azonban egyelőre forráshiány miatt nem tudnak gyakorlatba ültetni. Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke és Menyhárt Gabriella ügyvéd nemrég számolt be a jogerős döntésről. A CNCD annak nyomán tárgyalt a nagyváradi kétnyelvűségről, hogy 2013-ban Molnár Csongor magánszemélyként feljelentést tett a helyi önkormányzat ellen.
A döntés nyomán a város mind a 829 utcájában, sugárútján és terén magyarul is ki kell írni az utcaneveket. A kétnyelvű táblák kihelyezésére három hónapos határidőt kapott a városháza.
A jogerős ítélet azt is előírja, hogy a helyi önkormányzat honlapjára feltöltött összes tanácshatározatot le kell fordítani magyarra, erre ugyancsak keresik a szükséges forrásokat és emberállományt. A néppárti politikusok egyébként nemrég hasonló elvárásokat fogalmaztak meg az RMDSZ-es Pásztor Sándor által vezetett megyei önkormányzat felé is, felhívva a figyelmet arra, hogy a megyei tanácsnál még rosszabb a helyzet, hiszen míg Nagyvárad hivatalos honlapja „tud magyarul”, a megyei tanács kizárólag románul tájékoztat.
Kőrössy Andrea / Krónika (Kolozsvár)
2017. október 3.
Orbán Viktorral találkoztak az EMNP vezetői Nagyváradon
Orbán Viktorral találkozott hétfőn Nagyváradon – a Partiumi Keresztény Egyetem hivatalos megnyitója alkalmával – Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Zatykó Gyula, az alakulat alelnöke és Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke.
Az alakulat közleménye szerint a néppárti vezetők átadták a miniszterelnöknek a szervezet által idén nyáron kezdeményezett Szent László Terv első csomagját, mely az elkövetkező évek nagyváradi cselekvési stratégiáját foglalja magában. Az erdélyi politikusok elmondták: az elmúlt évtizedekben folyamatosan és drámaian csökkent a nagyváradi magyarság lélekszáma, s e tendencia gyorsulóban van, így égetően szükségessé vált egy átfogó terv kidolgozása, mely megoldást nyújtana a nagyváradi magyarság megmaradásához, kulturális örökségének megmentéséhez és gazdasági megerősítéséhez.
A terv tartalmaz egy nagyváradi vállalkozástámogatási elképzelést, valamint több, a helyi magyar vállalkozói szféra számára fontos javaslatot. Továbbá kiemelt hangsúllyal foglalkozik a város magyar oktatási kérdéseivel, és hosszútávú beiskolázási terv elkészítésére tesz javaslatot, amelynek eredményeként újraindítható lenne a magyar általános iskolai oktatás két városrészben is.
Fontos elemei a tervnek a hivatalos magyar nyelvhasználat és a történelmi magyar utcanevek ügye, valamint néhány, a város kiemelt műemlékével kapcsolatos javaslat is megfogalmazódott.
Egyúttal rögzítésre került az is, hogy Nagyvárad magyarsága szeretné ismét a megyeszékhely főterén felállítani a városalapító Szent László király lovasszobrát. A kötetlen találkozó alkalmával dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem dékánja átadta Orbán Viktor miniszterelnöknek, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek és Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének a Partiumi Kutatótintézet és a Partiumi Autonómiatanács által elkészített, a partiumi történelmi régiót első ízben közigazgatási egységként értelmező térképet és a régió zászlaját.
Az alakulat tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök arról biztosította a néppárt politikusait, hogy a nagyváradi magyarság továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására. Krónika (Kolozsvár)
2017. október 4.
Bihariak is részt vettek a felvidéki tüntetésen
Több száz felvidéki, magyarországi, erdélyi és kárpátaljai gyűlt össze vasárnap a felvidéki Nagytárkányban a Ma nálatok! Holnap nálunk? jelszó alatt megtartott nagygyűlésen. A tüntetésen a résztvevők a szeptember 5-én elfogadott az új ukrán oktatási törvény ellen tiltakoztak.
A bihariakat Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei szervezetének elnöke képviselte. Az előzményekhez tartozik, hogy Petro Porosenko Ukrajna elnöke szeptember 25-én aláírta a kijevi parlament által szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvényt, amely a kisebbségi nyelveken történő oktatás visszaszorítása miatt éles vitát váltott ki belföldön, de több ország, köztük az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia, Moldávia és Lengyelország is tiltakozott a nemzetiségek anyanyelven történő oktatásának visszaszorítása ellen. A tiltakozó összejövetelre nagy számban érkeztek magyarországi, kárpátaljai és erdélyi tüntetők. Felvidék több régiójából is külön buszokkal érkeztek Nagytárkányba a kárpátaljai magyarokkal szolidáris részvevők. Az erdélyi magyarok üzenetét Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke tolmácsolta, aki többek között elmondta: „Értjük és jól tudjuk, hogy mi jár az ukrán vezetők fejében. Bátorítja őket az is, hogy az EU-nak fontosabb a papír nélkül érkezők sorsa, mint az őshonos nemzeté. Mi azonban azt valljuk, hogy a magyar nemzet sorsa egy és oszthatatlan.”
Hármas határ
A szlovák-magyar-ukrán hármas határ közelében a Magyar Közösség Pártja, a Csemadok, a Köz-Ért Polgári Körök, a Via Nova – Új Út, valamint a Via Nova Baráti Körök szervezésében került sor az említett tiltakozásra, amelyen többek között olyan közéleti személyiségek üzenetei hangzottak el, mint Kopasz József Nagytárkány polgármestere, Furik Csaba Kisgéres polgármestere, Kiss Beáta, a Magyar Közösség Pártja (MKP) oktatási alelnöke. Szlovákiában a 80-as és a 90-es években történtek próbálkozások az anyanyelvi oktatás megszüntetésére. Samu István, az MKP országos elnökségének tagja, aki szintén jelen volt a tüntetésen, fontosnak tartotta, hogy a felvidéki magyar közösség egységesen lépjen fel az ehhez hasonló kezdeményezések ellen. Nekünk, mint mondta, kötelességünk megmozdulni ez ügyben, jelezni nemcsak a kárpátaljai magyarok felé szolidaritásunkat, illetve azt, hogy tudjuk milyen veszélyt jelent, ha eltörlik az anyanyelvi oktatást, hanem a saját mindenkori kormányunk felé is, hogy ha hasonló akár csak megfordul a fejükben, akkor tudják, valószínűleg polgári engedetlenséghez fogunk nyúlni. Rendkívül sajnálatos és nekünk, felvidéki magyaroknak akár veszélyes is lehet, hogy a szlovák kormány eddig nem ítélte el az ukrán oktatási törvényt és nem tette ezt meg a Most-Híd vegyes párt sem, amely pedig magyar szavazatoknak is köszönheti a parlamentbe és a kormányba kerülését – jelentette ki Samu István.
Kárpátaljai magyarság
Az eseményen jelen volt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke is, aki beszédében megköszönte a kárpátaljai magyarság melletti kiállást és azt hangoztatta, hogy nem adják fel a küzdelmet. Rámutatott, a KMKSZ és a történelmi egyházak korábban is figyelmeztettek erre a veszélyre, s ennek kapcsán 65 ezer aláírást is összegyűjtöttek. Most pedig, miután a törvény elfogadásra került és életbe lépett, az alkotmánybírósághoz kívánunk fordulni, illetve az Európa Tanácshoz és a Velencei Bizottsághoz, alkossanak erről véleményt. Nekünk meggyőződésünk, hogy ez a törvény alkotmányellenes és nem felel meg Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásának sem – hangsúlyozta Brenzovics László, majd hozzátette: érzik, és nagyon fontosnak tartják Magyarország és a többi külhoni magyar közösség mellettük való kiállását. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) és az Esterházy Akadémia nyilatkozattal csatlakozott a nagygyűléshez. Ide tartozik még, hogy a Tárkány nevű települések közötti kapcsolattartás jegyében évente megszervezik ezen települések találkozóját. Így koránt sem volt ismeretlen a bihari küldöttségnek az ukrán határtól alig pár kilométerre található Tisza-parti település.
Köröstárkányiak
A rendezvény végeztével a helyi polgármester meg is invitálta a helyi hivatalba a bihari és a kárpátaljai vendégeit. Csomortányi Istvánt a köröstárkányi Egyed Csaba néppártos önkormányzati képviselő (a helyi cserkészcsapat vezetője is egyben) és két ifjú cserkész is elkísérte, akik a tiltakozás teljes időtartama alatt díszőrséget álltak. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája; erdon.ro
2017. október 15.
Szent László-évi emlékülés Budapesten
Szent László Emlékülést tartott a Szent László-év Tanácsadó Testülete és a Pro Patria Egyesület szerdán, október 11-én az Országgyűlés felsőházi termében.
Megjelenteket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Gaal Gergely, a tanácsadó testület elnöke köszöntötte. Az emlékév eddigi rendezvényeit és eredményeit dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár ismertette.
Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövetének előadását Gedeon Márta, a diplomata felesége olvasta fel, majd prof. dr. habil. Szakály Sándor DSc. történész és ft. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes előadását hallgathatták meg a jelenlevők. Az emlékülést dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke vezette le. A felszólalók méltatták a Szent László-év eseményeit, többek között a nagyváradi Szent László Napokat is. Nagyváradról a Szent László Egyesület részéről meghívást kapott és részt vett az eseményen: Zatykó Gyula, Csomortányi István, Habineac István, Asztalos Attila és Havran Gábor. A Szent László Egyesület sajtóirodája; erdon.ro
2017. október 24.
Szilágyi Zsolt: „A mi feladatunk az 56-os hősök emlékét megőrizni”
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt rövid megemlékezést tartott október 23-án Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán található 56-os emléktáblánál, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján.
Az eseményen Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke beszédében elmondta: szomorú magyar sajátosság, hogy nemzeti ünnepeink a közelgő gyászra is emlékeztetnek, hiszen ahogy március 15-én október 6-ra is gondolunk, úgy október 23-án is eszünkbe jut a budapesti forradalom novemberi leverése. „Erdélyben azokra is emlékeznünk kell, akik Budapesttől távol, itthon, szűkebb szülőhazánkban szenvedtek a román kommunista hatalom megtorlása és folyamatos elnyomó politikája miatt. A mi feladatunk, hogy az ő emléküket is megőrizzük” – jelentette ki a Néppárt elnöke.
Az emlékező szavakat követően koszorút helyezett el Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke, Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke, Moldován Gellért Lajos, a Néppárt nagyváradi elnöke, valamint Nagy József Barna, az EMNT országos alelnöke és Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke.
Az októberi forradalommal kapcsolatos megemlékezés október 26-án folytatódik, amikor is előadásokra és könyvbemutatókra kerül sor Nagyváradon. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (Ezredévi emléktér/P-ţa Libertăţii 40. szám) múzeumtermében 17 órától Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja mutatja be Recsk című kötetét, majd Cseresnyés Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány elnöke A Kárpát-medence elveszített területeiről szovjet típusú táborokba hurcoltak kálváriája című kötetről beszél. Végül Domonkos László író Tito pokolszigete az Adrián című nemrég megjelent kötetét ismerteti. Az Erdélyi Magyar Néppárt sa jtóirodája; Nyugati Jelen (Arad)
2017. november 7.
Határon túli ifjúsági konferenciát szerveztek nagyváradon
A Nagyváradi Ifjúsági Napok keretében, a Partiumi Keresztény Egyetem új szárnyának amfiteátrumában, november 3–5. között szervezte meg az Erdélyi Magyar Néppárt és a MINTA ifjúsági szervezet a II. Határon túli Ifjúsági Konferenciát, mely során a közélet számos területén tevékenykedő politikusok és szakértők előadásait hallgathatták meg a résztvevők.
A szombat délelőtti program Csizi Péter országgyűlési képviselőnek (FIDESZ) és Szilágyi Zsoltnak, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökének előadásával kezdődött, mely során nemzetközi és belföldi aktuálpolitikai kérdésekről beszéltek. Csizi Péter felszólalásában kitért az európai migrációs válság és az elhibázott brüsszeli bevándorlás-politika következményeire, majd hozzátette: nem véletlen, hogy a szemünk előtt zajló folyamatokban sokan összefüggést vélnek felfedezni, hiszen az európai balliberális oldal felmérte, hogy a zömében jobboldali és keresztény értékrend mentén szerveződő pártokkal szemben csak úgy tudnak előnyhöz jutni, ha a szavazók többsége zsigerből elutasítja a keresztény európai értékrendet. „Számunkra az a kérdés, hogy elfogadjuk és beletörődünk e folyamatba, s így igent mondunk a kötelező betelepítési kvótára is, vagy mint a történelemben már oly sokszor, megvédjük országunkat, s ezzel együtt a kárpát-medencei térséget is?” – tette fel a kérdést az országgyűlési képviselő.
Szilágyi Zsolt a magyar kormány külpolitikáját elemezve elmondta: Magyarország szomszédságpolitikájának egyik erőssége, hogy a vagy-vagy elvét felváltotta az is-is elve, mely értelmében a magyar külpolitika szereplői – a nemzeti érdek szem előtt tartásával – megpróbálnak a lehető legszélesebb körben tárgyalni. A Néppárt elnöke rámutatott: e széles körű párbeszéd és kapcsolatépítés az EU-s érdekérvényesítés során is kiemelt jelentőséggel bírhat. Az autonómiaküzdelem jelenlegi állapota kapcsán Szilágyi elmondta: az RMDSZ képviselői, bár kisebb megszakításokat kivéve szinte folyamatosan kormányon voltak, s számos alkalmuk lett volna rá, soha nem teremtettek olyan tárgyalási helyzetet, mely során egy-egy megállapodás feltételévé tették volna az önrendelkezést. „Látnunk kell, hogy célkitűzéseink megvalósításához román partnereket is szerezhetünk, hiszen az erdélyi románság sem elégedett Bukarest túlközpontosított politikájával. A rendszerváltás óta közel félmillió magyarral lett kevesebb Erdélyben, s belátható közelségbe került kultúránk és közösségünk teljes eltűnése. E folyamat mihamarabbi megállítása érdekében kell végeznünk munkánkat” – jelentette ki Szilágyi. A Néppárt elnöke ismertette az Európai Szabad Szövetség munkáját, a katalán helyzet kapcsán pedig elmondta: a spanyol többségnek és a madridi vezetésnek komoly felelőssége van a történtekben, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Néppárt álláspontja szerint kizárólag a békés párbeszéd jelenthet megoldást.
A testvérvárosi kapcsolatok témakörében Decsi Istvánnal, Pécs város alpolgármesterével Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, nagyváradi polgármesteri tanácsadó beszélgetett. Decsi felszólalásában röviden ismertette városa kulturális és gazdasági sajátosságait, majd kijelentette: egyik testvérvárosuk, a horvátországi Eszék, példája is jól mutatja, hogy a hamarosan a két város között létrejövő autópályás összeköttetés előnyeit a magyarországi és a horvátországi magyarok is megérezhetik. Az alpolgármester kitért a Pécs—Kolozsvár testvérvárosi kapcsolatra is, melynek gyökerei a 1990-es évekre nyúlnak vissza, amikor azonban – a Funar-érának köszönhetően – ez csakhamar el is hidegült, s csak azt követően, a Néppárt helyi szervezetének hathatós közbenjárására, normalizálódhatott újra e kapcsolat. „A helyi néppártosok motorjai voltak ennek a mára már gyümölcsöző együttműködésnek, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy az elmúlt években többször is részt vehettünk a Kolozsvári Magyar Napokon, ifjúsági csereprogramokat bonyolítottunk le, az elkövetkezendőkben pedig a kolozsvári és pécsi egyetemek műszaki és informatikai tanszékeinek együttműködését is meg szeretnénk valósítani” – mondta Decsi István.
Az ebédet követően az ifjúság kárpát-medencei helyzetéről tartottak kerekasztal-beszélgetést a jelenlévő ifjúsági szervezetek vezetői, majd Bogár Ildikó Nyolcszázezer – elhallgatott történelem, interjúk a Gulág túlélőivel című kötetét mutatták be. Varga Csaba nagyváradi hegymászó legutóbbi nepáli expedíciójáról tartott vetítéssel egybekötött beszámolót. Az esemény a nagyváradi Polgármesteri Hivatal tanácstermében ért véget, ahol Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke köszönte meg a résztvevők jelenlétét. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája; Erdély.ma
2017. november 20.
Új, erdélyi pártot szorgalmazott itt Gherman
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – a Reconstructio Egyesülettel közösen – ismételten megtartotta a 2013 óta rendszeresnek számító román–magyar konferenciát. Először Sepsiszentgyörgyön, majd Marosvásárhelyen és Kolozsváron tartottak ilyet – most pedig Nagyváradon.
Ismét Váradon járt, és újra húzónévként szerepelt egy konferencia meghívottainak sorában Sabin Gherman, aki egyébként az EMNT más rendezvényein is volt már vendég. A kolozsvári televíziós szerkesztő és műsorvezető, aki 19 évvel ezelőtt vált ismertté, az Elegem van Romániából című írásával, és azóta is a transzilván gondolat, az erdélyi románok, magyarok és más nemzetiségek együtt munkálkodásának, Erdély közös fejlesztésének híve, a Bukarest-központúsággal szemben, a váradi városházán tartott konferencia első paneljének egyik előadójaként kijelentette: „amíg Erdély Bécs és Budapest idejében létezett, addig Bukarest idejében már nem létezik”. Azaz a központosítás miatt háttérbe szorul. És ezzel anyagilag is veszít. Példaként említette, hogy Kolozsvár körgyűrűjét fejlesztenék, európai uniós támogatásból, de azért veszítenek el százmillió eurónyi finanszírozást, mert egy pecsétre kell hiába várni Bukarestben – és hasonló veszteségek sora éri Erdélyt, a Bukarest-központúság miatt.
Megvezetettek
Szerinte „a románok ugyanúgy meg vannak vezetve, mint a székelyek: a politikai vezetőik mindig a megfelelő ellenségképet mutogatják nekik, riogatják őket”, holott úgy véli, minden nemzetiségnek teljesen egyenlő jogokat kellene élveznie Erdélyben is, és együtt dolgozni a fejlesztéséért, úgy, hogy „mindenki biztonságban érezheti és megélheti az identitását”. Azt szorgalmazta, hogy az erdélyi románok, magyarok és németek hozzanak létre egy közös pártot. Ez kifejezetten erdélyi tömörülés lenne, amely az autonómiáját is zászlajára tűzné. Úgy véli, lehetetlen úgy haladni, ha nem próbáljuk meghaladni a mai politikai kereteket, ha nem közös, transzilván párt képvisel minket, és ha nem lesz teljes a jogegyenlőség, egészen odáig, hogy három erdélyi hivatalos nyelv is legyen például. Amúgy nem először beszél ilyen párt megalakításáról. Már évek óta hangsúlyozza fórumokon is, hogy nagy jövője lehetne egy olyan erdélyi pártnak, amelyiket közösen vezetnek románok, magyarok és németek, és amely az erdélyiséget helyezi politikája középpontjába. Más alkalmakkor már előadta, hogy 1998-ban, amikor az Elegem van Romániából! című röpiratát megfogalmazta, 4,6 százalékos népszerűségre tett szert, négy évvel később már 25 százalék volt azok aránya, akik elégedetlenek a központosított Romániával, és meglátása szerint, egy erdélyi párt gyorsan szert tehetne legalább 10 százalékos népszerűségre. Most, Váradon még hozzátette: „kezet mindig a többségnek kell nyújtania”. Bővebb kitekintésben pedig kiemelte: „mindenféleképp az EU-val kell tartanunk, ragaszkodnunk kell hozzá, a hibáival együtt is – és eljön majd az az idő, amikor a romániai unióellenes politikai szöveg is vállalhatatlanul alpárinak fog már számítani”, hiszen az egyetlen élhetőbb jövőképet és jelent is még mindig az EU kínálja.
Jogok biztosítása
Gherman ismét síkra szállt a magyarok jogainak totális biztosításáért is, még akkor is, amikor a hallgatóság köréből olyan hozzászólóktól kapott ironizáló feddést, ellenvéleményt, mint például a volt PUNR-s és volt PRM-s parlamenti képviselő és szenátor, Mihai Drecin történész. Gherman azzal vágott vissza: „Együtt kell fejlődnünk, és ne akarjuk már mi, a többség megmondani más nemzeti közösségeknek, hogy nekik mi a jó, akár oktatás terén, akár más területeken”. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartja, hogy „ne csak románul és magyarul gondolkodjunk, hanem közös szándéktól vezérelve, egyként alakítsuk ki erdélyi identitásunkat is – mert amíg ezt nem tudjuk elérni, addig a transzilvanizmus csak az elméletekben létezhet.” Hozzátette: jelenleg önálló erdélyi gazdaság nem létezik, még annyira sem, ahogy valamelyest létezik a Bánság, Moldva, Dobrudzsa gazdasága. Ezen úgy lehetne változtatni szerinte, ha közös, életminőséget javító projektekbe fognának az erdélyiek. „Ekkor világossá válna mindenkinek, menyire jól értjük egymást, mi, románok és magyarok, és menyire nem a különbségeket kell hangsúlyoznunk, hiszen sokkal több van, ami összeköt, a közös lakhelyünk és a közös céljaink is” – fogalmazott, jelezve, hogy az általánosságok azonban nem elegendőek, hanem együtt kimódolt és végrehajtandó, nagyon is konkrét projektek kellenek, gazdasági, közigazgatási- és kulturális téren is.
Ott is nehézkes
A nagyváradi konferencia második része a magyar nyelv üzleti életben való használatát járta körbe, mely során – Tiboldi László EMNT-alelnök moderálásával – előadást tartott dr. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, dr. Beretka Katinka, jogász, egyetemi tanár, Gelu Barna, a Bihar megyei Vállalkozók Szövetségének elnöki tanácsadója, Pajzos Csaba, az RMKT Bihar megyei elnöke, valamint Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke. Dr. Kántor Zoltán megemlítette: az anyanyelv-használati küszöbérték, azaz a 20% Szlovákiában és Romániában használatos, és az egész EU-ban ezek a legrestriktívebb ilyen küszöbértékek. A Szerbiából érkezett dr. Beretka Katinka az ottani anyanyelv-használati szabályozást mutatta be, Gelu Barna azt emelte ki, hogy az üzleti életben a kommunikációban is a gazdasági célok elérése a legfontosabb – és ha ez működik, az magával hozza a fejlődést sok más területen is. Pajzos Csaba többek között azt idézte, egy kutatás nyomán, hogy egy romániai magyar átlagosan 12 ezer óra alatt tanulja meg az államnyelvet, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az anyanyelv használata még a gazdaságban is fontos, mivel többet adunk el, és többet is vásárolunk, ha a tranzakciók közbeni kommunikáció anyanyelven folyik. Csomortányi István felszólalása zárta a konferenciát, amelyben kifejtette, hogyan áll az anyanyelv használata a kereskedelemben és a közszolgáltatási szférában – és az összes terület közül épp ez utóbbiban áll a legrosszabbul. Szeghalmi Örs / erdon.ro
2017. november 22.
Ösztöndíjak a magyar államtól
Ünnepélyes keretek között kapták meg szerdán délelőtt a Földművelésügyi Minisztériumtól ösztöndíjukat a Kárpát-medencei agrárszakos hallgatók, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.
Amint Csomortányi Istvántól, az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezetőjétől megtudtuk, az ösztöndíj átadó ünnepség első alkalommal zajlott Nagyváradon, első alkalommal a délvidéki Zentán, utána Marosvásárhelyen, tavaly pedig a felvidéki Karván lett megszervezve. Ezúttal tizenhárom felvidéki, kárpátaljai, délvidéki és erdélyi hallgató részesült a havi 550 lejes ösztöndíjban, melyet egy tanéven keresztül fognak kapni.
Kiemelten fontos
Az ösztöndíj átadó ünnepségen Csomortányi István köszöntötte az egybegyűlteket – mint elmondta, a kihelyezett agrármérnöki képzés kiemelten fontos, hiszen olyan szakemberek kerülnek ki, akik a falugazdászi feladatot is el tudják látni – ők eddig két falugazdászt alkalmaztak a végzett hallgatók közül. Dr. Komlósi István, a Debreceni Egyetem mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási karának dékánja mondta el: a nagyváradi levelező tagozatú agrármérnöki képzésre az idén negyvenen iratkoztak fel, jelenleg 109 hallgatója van a Partiumi Keresztény Egyetemen működő kihelyezett szaknak, ez is mutatja, hogy a lemorzsolódás minimális. Ennek a szaknak a színvonala ugyanaz, mint a debreceni egyetemen működőnek, hangsúlyozta ki, a hallgatók tehetséggondozásban, szakelőadásokon, terepgyakorlatokban vesznek részt, lehetőségük van mesterképzésre Debrecenben, sőt, a doktori címet is megszerezhetik. Konferenciákra hívják meg őket és a felkészítésük mellett segítenek nekik munkahelyet keresni. A kihelyezett képzés hallgatói ugyanúgy részesülnek a magyar állam ösztöndíjában, s szeretnék, ha akadna olyan nagyvállalkozó is, aki ösztöndíjat ajánlana fel nekik – így teljesen le tudnák képezni a debreceni szak által nyújtott képzést.
Felelős politika
Dr. Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora az egyetem nevében köszöntötte a jeles esemény résztvevőit, s több határon túli felsőoktatási intézmény nevében jelentette ki: az anyaországnak olyan felelős politikája van, mely konkrét segítséget nyújt a kisebbségi létmódba szakadt magyarság megerősítésében, ezen belül a gazdatársadalom tudatos építésében – mely igen nagy jelentőséggel bír a szülőföldön való megmaradás szempontjából. A rektor végül Isten áldását kérte a megjelentekre.
Tóth Katalin, a szaktárca nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kihangsúlyozta: nagy öröm számára, hogy a minisztérium figyelemmel viseltetik a fiatal generáció iránt. 2012-ben kezdték el a diákokkal való kapcsolattartást, megszólítják mind a középfokú, mind a felsőfokú oktatásban részt vevő fiatalokat, ennek egyik eleme az ösztöndíj átadási program. Az agráriumnak rendkívüli jelentősége van a Kárpát-medencében, s a hagyományok ismerete már nem elég, naprakész tudásra és az újításra való nyitottságra van szükség – ezért díjazzák a kiemelkedő eredményeket elérő hallgatókat. A közös nemzetben való gondolkodás szerint a felelősséget magukénak érzik, ennek megfelelően lépeseket tesznek azért, hogy a nemzet megmaradjon, reflektálnak a fiatalok által megfogalmazott igényekre; reméli, hogy az ösztöndíj hozzájárul majd személyes sikerükhöz, hiszen ez végső soron az egész magyar nemzet fennmaradását szolgálja – mondta a helyettes államtitkár asszony. A későbbiekben a tizenhárom fiatalnak átnyújtotta az ösztöndíjat igazoló oklevelet.
Elsőévesek
A magyarországi Földművelésügyi Minisztérium a gazdákat tömörítő egyesületekre bízta az ösztöndíj odaítélésére vonatkozó döntést, s az Érmelléki Gazdák Egyesülete a Partiumi Keresztény Egyetemen működő kihelyezett debreceni agrármérnöki szakra beiratkozó elsőéves fiatalok közül választott ki két hallgatót, az elküldött motivációs levél alapján. Neumann Andrea / erdon.ro
2017. november 23.
Megkoszorúzták Ady Endre szobrát
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi szervezete, valamint az Érmelléki Gazdák Egyesülete tegnap megkoszorúzta Ady szobrát, a költő születésének 140. évfordulója alkalmából.
A koszorúzás előtt Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket és a résztvevőket az Ady Endre Emlékmúzeum előtt. Ady Endre néhány verséről is beszélt, melyekről elmondta, hogy ezek által Ady akár üzenhetett is nekünk, mivel azok tartalma napjainkban is aktuálisnak tekinthető. Török, A magyar ugaron, a Fölszállott a páva és A Tűz márciusa című versekből idézett is. Majd átadta a szót Csomortányi Istvánnak, aki az eseményen az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezetőjeként vett részt. Csomortányi kiemelte: az egyesület céljai közé az is tartozik, hogy az Érmellék szülötteit megünnepeljék, emlékezzenek azokra, ezért fontosnak tartotta, hogy az egyesület is részt vegyen a koszorúzáson. Ma is vannak olyan oktatási intézmények, szervezetek, amelyek azért dolgoznak, hogy Nagyváradon és az Érmelléken olyan kulturális életet élhessenek a magyarok, mint amilyen kulturális élete volt Nagyváradnak 100 évvel ezelőtt, szeretnék ha az akkori pezsgés visszatérne, hiszen ,,az Érmellék minden tekintetben áldott terület”, emelte ki Csomortányi. Akkor sem volt könnyű magyarnak lenni, ez most sincs másképp, tette hozzá, magyarként kell helyt állni minden helyzetben.
Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára is köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében arra fektette a hangsúlyt, hogy a magyarságunkat olyan fontos értékekre kell támasztani, mint az egység, egymásba vetett hit és az együvé tartozás tudata. Emellett kiemelten fontos a fiatalok jövőjét építeni, és egy magyar kulturális közegben nevelni őket.
Emlékezet
Kiss Törék Ildikó színművésznő Ady Endre Nagyváradon töltött első napjaira emlékezett meg, majd bemutatta azt, hogy akkor, 1900 elején, milyen volt Nagyvárad Dutka Ákos emlékezetében, ,,aki híres akart lenni, alig kerülhette ki Váradot” – hangzott el. Akkoriban négy lapja volt Nagyváradnak, Ady Endre is elsősorban ezért jött ide, hogy újságíróként dolgozzon, első cikke 1900. január 3-án jelent meg a Szabadságban, ekkor ez volt a város legtekintélyesebb és anyagilag elegerősebb lapja.
Koszorúzás
A beszédek után a Széchenyi téri (ma Parcul Traian) Ady Endre szobor megkoszorúzására került sor. Egy-egy koszorút helyezett el Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Moldován Gellért Lajos, az Erdélyi Magyar Néppárt váradi elnöke, Habinyák István, az Erdélyi Magyar Néppárt váradi szervezetének elnökségi tagja, Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke, Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke és Csomortányi István, az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezetője. Virágokat és koszorúkat helyezett el néhány résztvevő is. A koszorúzás után közösen elnékelték a magyar himnuszt. Törő Enikő / erdon.ro
2017. december 9.
Régiós magyar gazdaszervezetek munkaülése
Aradon járt a NAK főigazgatója, Kocsy Béla
Tegnap a Jelen Ház vendéglőjében tartotta munkaülését a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a Bánságban, Arad megyében, illetve a Partiumban működő gazdaszervezeteinek a vezetősége.
Az egybegyűlteket házigazdaként Kocsik József AMMGE-elnök köszöntötte, kiemelve Kocsy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatójának a nevét.
A továbbiakban Kocsy Béla méltatta a Partiumban és Bánságban tevékenykedő gazdaszervezetek munkáját, egyben megnyitotta a regionális ülést. Azon Arad megyét Kocsik József AMMGE-elnök és Pozsár Ibolya igazgató, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületét dr. CsŐsz János elnök és Benkő Zsolt igazgató, míg a Partiumi Magyar Gazdák Egyesületét Csomortányi István elnök képviselte. Beszámolójában Kocsy Béla vázolta a NAK eddigi munkáját, illetve mindazokat a lehetőségeket, amelyekben a jelzett régió gazdaszervezetei is részt vehetnek. Vagyis élvezhetik az anyaországi gazdák számára nyújtott összes lehetőséget, kivéve azokat, amelyeket a román törvények nem tesznek lehetővé. Utóbbiaknak a tisztázása végett hívták meg az ülésre Monica Nadiut, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság aligazgatóját is, aki az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének közvetítésével tartja a kapcsolatot a Román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium és a NAK között.
A megbeszélések eredményeként megegyeztek, hogy a kisrégióból egy megbízott részt vesz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara folyó év december 20-án sorra kerülő alakuló országos küldöttgyűlésén. Nyugati Jelen (Arad)
2017. december 12.
Üléseztek a partiumi és bánsági magyar gazdaszervezetek
Az elmúlt pénteken, december 8-án került sor a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának (KEF) Partium-Arad-Bánság Regionális ülésére, melyen azok a gazdaegyesületek képviseltethették magukat, melyek közvetlenül tagjai a KEF-nek, vagy tagszervezetei KEF-tag ernyőszervezeteknek. Az ülést, melynek az aradi Jelen-ház adott otthont, házigazdai minőségében Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnökének köszöntője nyitotta meg. Az ülésen Arad megyét Kocsik József AMMGE-elnök és Pozsár Ibolya igazgató, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületét dr. CsŐsz János elnök és Benkő Zsolt igazgató, míg az Érmelléki Gazdák Egyesületét Csomortányi István ügyvezető képviselte.
A továbbiakban Kocsy Béla, a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) külkapcsolati igazgatója méltatta a Partiumban és Bánságban tevékenykedő gazdaszervezetek munkáját. Beszámolójában vázolta a NAK eddigi munkáját, illetve mindazokat a lehetőségeket, amelyek a régió gazdaszervezetei számára is elérhetőek. Kiemelte, hogy a NAK részéről fontos lépés a kamarai tagság pártolói tagságként való kiterjesztése a Kárpát-medence külhoni gazdáira is. Az ezzel járó előnyök körének tisztázása még zajlik, mindenütt a helyi törvényi keretektől függ ezek gyakorlatba ültethetősége.
Az ülésre kapott meghívásnak eleget tett Monica Nadiu, az Arad Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság aligazgatója is, aki az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének közvetítésével tartja a kapcsolatot a Román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium és a NAK között.
Csomortányi István arra vonatkozó javaslatának továbbítását kérte, hogy a jövő évben Magyarországon üzembe helyezendő jégeső-elhárítási rendszer határ menti kiterjesztésének lehetőségét is vizsgálják meg, hiszen a rendszer kiépítése a határ partiumi oldalán – akárcsak 40km szélességben is – a térség gazdáinak többségét megvédhetné, illetve az anyaországi rendszer részeként annak költségei jóval alacsonyabbak lennének, mint egy önálló rendszeréi. Továbbá arra vonatkozóan is javaslatot tett, hogy a magyarországi kamara segítségével működő kárenyhítési és biztosítási rendszert szintén terjesszék ki a határon túlra, hiszen a magyar állam részvétele egy ilyen rendszerben kellő garanciát jelent ahhoz, hogy a gazdák anyagilag is hozzájáruljanak egy kárenyhítési alap létrehozásához. Ez komoly segítség lenne úgy a téli fagykárok, mint a nyári aszálykárok enyhítésében. Az Érmelléki Gazdák Egyesülete / Reggeli Újság (Nagyvárad)