Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csomortányi István
255 tétel
2016. október 31.
Autonómiatűz égett Váradon is
Rendőrök követték az autonómiatűz meggyújtóit – pedig utóbbiak magánterületen tartották a nagyváradi akciót. Amellyel az SZNT kezdeményezéséhez csatlakoztak – és amely nem ment zökkenőmentesen.
Amilyen nehéz és néha váratlan akadályokkal teli az autonómia kivívása, olyan nehéz és néha váratlan akadályokkal teli az autonómia kivívását sürgető őrtüzek meggyújtása időnként. Úgyhogy ilyen módon akár jelképnek is vehető, hogy nehezen akart beindulni az autonómia váradi tüze vasárnap este a város fölötti egyik dombon. A dolog keretét az adja, hogy Székelyföld autonómiájáért imádkoznak vasárnap azokban a templomokban, amelyek eleget tesznek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívásának, ugyanakkor idén is előre tudatták, hogy az esti órákban az autonómiakövetelés jeleként őrtüzeket gyújtanak a székelyföldi településeken – meg a hozzájuk csatlakozó más településeken. És idén is a csatlakozók között volt Nagyvárad is.
Háttér
Az SZNT szeptember végén Székelyföld Autonómiájának Napjává nyilvánította október utolsó vasárnapját. Felhívással fordult a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteihez, hogy az idei autonómianapon templomaikban imádkozzanak a székely szabadságért, Székelyföld autonómiájáért. Izsák Balázs SZNT-elnök felhívásában úgy érvelt: a közös imában kialakuló lelki egység az autonómiaküzdelem folytatásának tartós alapja lehet. Az SZNT ugyanakkor azzal a kéréssel fordult a székelyföldi önkormányzatokhoz, egyházakhoz, civil szervezetekhez, közbirtokosságokhoz, vállalkozásokhoz, hogy október 30-án, helyi idő szerinti 17.30 órakor az általuk meghatározott helyen és módon “lármafák, fáklyák, gyertyák ezreinek fellobbantásával tegyék közösségi élménnyé Székelyföld Autonómiájának Napját”. “Az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy az autonómiáért folytatott küzdelem hosszú lesz, és próbára teszi magának az érintett közösségnek a kitartását, elkötelezettségét. Ezért van szükség arra is, hogy Székelyföld falvaiban és városaiban, de – a szolidaritás jeléül – bárhol a nagyvilágban a közösségek, s minél több közösség tagja belső meggyőződéssel, hittel vegyen részt az autonómiaküzdelemben” – olvasható az Izsák Balázs korábbi felhívásában.
Váradon
A bihari megyeszékhelyen 16.30-kor a vasútállomásnál gyülekezett az a mintegy 15 ember – gyerekek, fiatalok, idősek –, aki vállalta, hogy felsétál a Caisilor utca felől elérhető Felső-Dorongos dűlő tetejére, autonómiát követelni. Már az állomás előtt két rendőr, és egy civilruhás illető figyelte a gyülekezőket, és utóbbiak indulásának idejére már vagy öt rendőr gyűlt a civilben lévő megfigyelő köré. A város fölötti dombra vezető gyalogúton aztán meg is előzte a menetet egy rendőrautó, amely aztán a helyszín közelében leparkolva várta az érkezőket, a kocsiból rendőrök nézték, ahogy a demonstrálók bevonulnak a helyszínre. Ami azonban magánterület – Csomortányi István megyei EMNP-vezető családjáé –, így oda már nem mentek be a rendőrök. A helyszínt időközben Csomortányi előkészítette, a tűz terjedésének megakadályozása céljából levágta a füvet a környéken, felépítette a máglyát, és kis tüzet is gyújtott, amelyről a fáklyákat tudták meggyújtani, amelyekkel aztán belobbantották a máglyát. Csomortányi István köszöntötte a résztvevőket, majd Szilágyi Zsolt, az EMNP országos elnöke rövid beszédben fejtette ki: a székelyek akkor boldogok, ha a magyarok is, és viszont, épp ezért az ő autonómiatörekvéseikkel is szolidarizálni kell. A meghirdetett 17.30 után pár perccel meggyújtották az autonómia tüzét. Amely meggyulladt ugyan, de a máglya egészére nem terjedt át, vélhetően azért, mert a rőzse nedves volt. Így amíg Moldován Gellért Lajos, az EMNP váradi elnöke beszédet tartott, majd a jelenlévők elmondták a Miatyánkot, és elénekelték a Székelyhimnuszt és a Himnuszt, valaki gázolajat hozott, amivel végül sikerült belobbantani a nagy, jelképes tüzet. A demonstrálók a magyar és a székely lobogó, valamint két árpádsávos zászló alatt nézték a sötétben magasba csapó lángokat. A váradi szolidaritási akciót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Partiumi Autonómiatanács kezdeményezte.
Székelyföldön
Eközben külön kiáltványban kérték Székelyföld területi autonómiáját azok a székelyek, akik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívására őrtüzeket gyújtottak vasárnap este a székelyföldi települések környékén levő magaslatokon. A valamennyi őrtűz mellett felolvasott kiáltványban a megmozdulások résztvevői kijelentették: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását! “Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 149 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé. Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek és a Székely Nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén” – áll a kiáltványban. A dokumentumban utaltak rá: Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriás-régióba olvassza be, vagy feldarabolja. Azt is megemlítették, hogy a Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és több formában kinyilvánított igényt a román állam évek óta figyelmen kívül hagyja, a párbeszédre vonatkozó székelyföldi kezdeményezések rendre válasz nélkül maradnak. Izsák Balázs SZNT-elnök a Farkaslaka fölötti Gordon-tetőn meggyújtott őrtűz mellett olvasta fel a kiáltványt. Elmondta, azért választotta Tamási Áron szülőfaluját, mert a székely író által vált ismertté a székelység az egész világon. Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere arra biztatta az összegyűlteket, hogy a sors fölötti siránkozás helyett dolgozzanak, használják ki azokat a közösségépítő lehetőségeket, amelyeket a jelenlegi törvények is lehetővé tesznek. A szeles hideg ellenére mintegy kétszázan másztak ki a hegytetőre, mintegy ötvenen lóháton vették körül a tüzet. Az ünnepi beszédek elhangzása után a résztvevők közösen énekeltek a lármafa mellett. Értesülésünk szerint a kiáltványt elküldik a bukaresti kormánynak.
Budapesten is
A székelyföldi településekhez csatlakozva, Székelyföld autonómiájának napja alkalmából őrtüzet gyújtottak vasárnap Budapest XXII. kerületében, Budafok-Tétényben. A budapesti megemlékezésen részt vettek Budafok, Budatétény, Diósd, Érd, Budaörs és Budakeszi civil szervezetei és a helyi székely közösségek is.
Szeghalmi Örs erdon.ro
2016. november 6.
Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó – vendégek Váradon
Szombaton a Partiumi Keresztény Egyetemen több egyeztetésre került sor a II. Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó kapcsán, amelynek főszervezői az Erdélyi Magyar Néppárt és a Minta ifjúsági szervezet.
Az eseményen Csomortányi István lapunknak elmondta: második alkalommal szerveztek a pécsi barátaikkal ilyet, az elszakított területekről érkeztek fiatalok, nem csak politikailag kötődő szervezetek részéről, hanem függetlenek is, kivéve Felvidéket, ahol épp választások voltak most. Az első panelben Kárpát-medencei kitekintésű politikai kérdéseket tárgyaltak meg, az itteni, illetve a magyarországi fejlemények kapcsán, a második panel a testvérvárosi kapcsolatokról szólt, ahol felmerült az is, hogy Pécs Nagyváraddal is kössön testvérvárosi megállapodást. Ezt a folyamatot el fogják indítani, de persze a megvalósulás a közgyűléstől függ. Váradnak Debrecenen kívül más testvérvárosa nincs egyelőre. A konferencián volt még a Gulágról szóló előadás, az MPE szervezésében, szabad beszélgetés is. A találkozó részeként este Varga Csaba hegymászóval is találkozhattak az érdeklődők, aki a nepáli expedíciójának vetített beszámolóját tartotta. A sajtóbeszélgetésen részt vesz Csizi Péter pécsi országgyűlési képviselő és Decsi István Pécs város alpolgármestere is. Előbbi lapunk kérdéseire elmondta: a rendezvény bölcsője Pécs volt, és ő maga is ott volt az első ilyenen. Szerinte vannak változások az elmúlt időszakban, mivel „Előzőleg az ilyen ügyeket úgy kezelték, hogy azok lokálisak, tehát a felvidékiek küzdjenek a jogaikért az ottaniakkal, az erdélyiek az itteniekkel, és így tovább, mi úgy gondoljuk, hogy a határon túli magyarság ügye nem helyi kérdés, hanem nemzeti. Minél több eszközt kell a kezükbe adni. Például ezért vezettük be a kettős állampolgárságot is. És fontos az élő kapcsolat is, ezért is van ez a rendezvény is, amire a kormánytól támogatást is lehetett kapni. Arról, hogy, hogy Pécs Nagyváraddal is kössön testvérvárosi megállapodást, ezt mondta: Kolozsvár és Arad eddig a testvérvárosuk innen, ugyanakkor Pécsnek sok más testvérvárosa van – e kapcsolatok harmada aktív csak. „épp ezért a városvezetésnek az az elve, hogy először alakuljon ki a partnerség, legyenek élő, kulturális, szervezeti kapcsolatok, rendezvények, és utána már csak formaság a megállapodás. Közben azonban a magyarságközi kapcsolatok már élőek.” erdon.ro
2016. november 25.
Az EMNP az RMDSZ-esek visszalépését kéri
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke azért tartotta fontosnak tegnapi, a parlamenti választásokról szóló sajtótájékoztatóját, mert úgy véli, dacára annak, hogy a néppárt Bihar megyei szervezete – szabad pályát engedve az RMDSZ-nek – nem állított jelölteket, azt tapasztalják, hogy ennek ellenére az elmúlt 26 év „leghazugabb” választási kampánya zajlik. Emiatt kötelességének érzi szót emelni a kampányban elhangzó hazugságokra.
„Azt mondják, hogy az a szegény ember, aki már ígérni sem tud. Jelen esetben nem beszélhetünk szegénységről, mert ígéretek minden mennyiségben zúdulnak a választó polgárokra” – fogalmazott Csomortányi, hozzátéve, hogy amikor bejelentette, hogy független jelöltként sem indul a parlamenti választásokon, akkor azzal a feltétellel lépett vissza, hogy a számos korrupciós ügybe keveredett, lejáratott és jól ismert RMDSZ-es jelöltek – itt Biró Rozália, Szabó Ödön és Cseke Attila került szóba – lépjenek vissza jelöltségüktől, mert akkor a néppárt is támogatja majd az RMDSZ jelöltlistáján az utánuk következőket. Ha nem lépnek vissza, akkor fennáll a lehetősége, hogy ne vállalják majd mandátumuk átvételét, és akkor valójában az utánuk következők szerezhetnek mandátumot. Éppen ezért Csomortányi szeretné, hogy Biró Rozália, Szabó Ödön és Cseke Attila nyilatkozzanak arról, hogy nem vállalnak mandátumot, és akkor az utánuk következők jelöltségét támogatni fogja a Néppárt.
Az RMDSZ kampányígéretei közül néhány „ordas hazugságot” emelt ki Csomortányi. „Ugyanazt a lejárt lemezt próbálják velünk meghallgattatni, mint például az észak-erdélyi autópálya befejezését, a rezsicsökkentés kérdését és a magyar oktatást érintő problémák megoldását” – sorolta. A rezsicsökkentést illetően elmondta, hogy sikerült 19 százalékról 9-re csökkenteni az ivóvíz áfáját, ám ez tipikus példája a „nesze semmi, fogd meg jól” politikai kampányblöfföknek, ugyanis ez a valóságban havonta egy személyre számítva 1 lej csökkentést jelent. Az oktatást érintő problémát illetően kifejtette, hogy Romániában mai napig nincs az állam által fenntartott magyar egyetem.
Csomortányi ugyanakkor arra szólítja fel azokat az RMDSZ-es politikusokat, akik a parlamenti választásokon befutó helyen szerepelnek – Biró Rozáliát, Szabó Ödönt és Cseke Attilát –, hogy fejezzék be a templomokban és az iskolákban való kampányolást. Az RMDSZ színeiben induló politikusok „korrupciós ügyeit” is megemlítette, mint például a nagyváradi szeméttelep megépítésének ügyét, az Ady-központ ügyét. Csomortányi számításai szerint utóbbival egyenként mintegy egymillió euróval károsították meg a Bihar megyei magyarságot.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. december 2.
Új könyv a váradi magyar utcanevekről
Várad lelke címmel mutatták be november 30-án, szerdán Nagy József Barna Nagyvárad történelmi magyar utcaneveivel foglalkozó könyvének második, bővített kiadását az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi székházában. A Magyar Polgári Egyesület gondozásában megjelent és a Bethlen Gábor Alap által támogatott kötetet ezúttal is kiegészíti a Csomortányi István által készített térkép, amely a nagyváradi utcanevek 1942-es állapotát mutatja be.
A könyvbemutató keretében Nagy József Barna ismertette a kötet kialakulásának történetét az Erdélyi Magyar Ifjak által készített 2006-os, rövid kiadványtól a 2009-ben megjelent első kiadású könyvön át a jelen kötetig. Mint hangsúlyozta, az ifjúsági szervezet keretében tevékenykedő, majd onnan kinőtt generáció az elmúlt évek során sokat tett annak érdekében, hogy a történelmi magyar utcanevek ügyére ne csak a lakosság, hanem az önkormányzat is odafigyeljen. Tették ezt aláírásgyűjtések és utcanévtábla-kihelyezések formájában.
A kötet az 1859–2009-es intervallum magyar utcaneveivel foglalkozik. Mint a szerzők elmondták, ez idő alatt volt olyan utca, amelyiknek négy, öt vagy akár tíz névváltozata is volt – ezekkel külön fejezetekben foglalkoznak. Mint hozzátették, a kötetet elsősorban fiataloknak szánták, ezért juttatnak majd belőle az iskolákba és tantárgyversenyeken is felajánlanák jutalom gyanánt.
Az utcanevek valóban a város lelkét jelentik, hiszen emlékeztetnek a múltra – hangsúlyozta Nagy József Barna, aki rámutatott, hogy jelenleg semmi sem állít emléket a város olyan kiemelkedő történelmi személyiségeinek, mint például Sztaroveszky Imre, aki saját birtokát hagyta a városra, hogy ott gyerekkórház épülhessen, amely a róla elnevezett (mai Magheru) utcán állt vagy Rhédey Lajos, aki szintén gazdag adománnyal gyarapította a várost.
Az emlékápolás végett a szerzők egy rövid függelékben meg is emlékeznek a történelmi utcanevek névadóiról, a táblázatok és a nyers adatok közé pedig becsempészték több váradi költő verseit.
A könyvbemutató utolsó részében Csomortányi István társszerző arra mutatott rá, hogy Várad erdélyi szinten éllovas a nyelvjogi küzdelemben, és Marosvásárhely mellett a második olyan város, ahol gyakorlati „utcanévharc” folyik. Beszédében több olyan nemzetközi és országos egyezményre is felhívta a figyelmet, amelyek jogalapul szolgálhatnak a történelmi magyar utcanevek jelenkori kihelyezéséhez, mint például a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló 1995-ös strasbourgi keretegyezmény, a román–magyar alapszerződés, a Regionális és Kisebbségi Nyelvek 2001-es Európai Chartája vagy a közérdekű információk kétnyelvűségére vonatkozó közigazgatási törvény.
Sz. G. T. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. december 28.
Hamarosan állhat Rhédey szobra Nagyváradon
Jövőre felállíthatják gróf Rhédey Lajos szobrát Nagyváradon, a helyi magyarság által máig Rhédey-kertként (ma egyébként Bălcescu) emlegetett parkban, miután elhárult a legnehezebb akadály is a büsztállítás útjából.
Bő egy évvel az igénylés után ugyanis megérkeztek a szükséges bukaresti engedélyek, így már csak néhány helyi szakhatósági jóváhagyásra, a helyi önkormányzattól pedig építési engedélyre lesz szükségük a kezdeményezőknek.
A szoborállítás kezdeményezői részéről tegnap Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke a Krónikának elmondta, ezeket a papírokat azért nem is igényelték korábban, mivel nem tudták, hogy meddig húzódik el a bukaresti engedélyezés, és időközben lejártak volna. A szoborállítást magára vállaló Szent László Egyesület és a Magyar Polgári Egyesület azt szeretné, ha legkésőbb a júniusban esedékes Szent László Napokig már állna a nagylelkű váradi mecénás szobra a parkban, amit egyébként ő adományozott a városnak. A mellszobor már bronzba öntve várja, hogy kihelyezzék a parkban kialakított színpad előtti zöldövezet egyik jól látható pontjára, talapzatát pedig egy kézdiszentléleki vállalkozó már készíti. Mint Csomortányi emlékeztetett, 2008-ban, Ilie Bolojan első polgármesteri mandátumának kezdetén kérvényezték először, hogy a park viselje Rhédey gróf nevét, és állítsanak szobrot a terület adományozójának. Kezdeményezésük nem járt sikerrel, így a két civil szervezet a kezébe vette a szoborállítás ügyét. A Rhédey-kertben megtartott második Szent László Napokon gyűjtést is szerveztek a szoborra, ugyanakkor a Nemzeti Kulturális Alap is támogatta a szoborállítást. A szobor gipszformáját Deák Árpád szobrászművész készítette el, majd egy aradi műhelyben öntötték ki. Jelenleg a büszt a két civil szervezetnek is otthont adó demokrácia-központban várja, hogy köztérre kerülhessen.
Gróf Rhédey Lajos (Kisréde, 1761. – Pest, 1831. május 21.) császári és királyi kamarás, főispáni helytartó és országgyűlési követ, irodalompártoló mecénás, valamint író volt. Óriási szerepe volt Nagyvárad fejlődésében, ő szorgalmazta például, hogy a városban közvilágítás legyen. Legjelentősebb adománya a Rhédey-kert, melyet a Váradról Pestre távozó főispán adományozott a városnak. A kert addig is a váradi polgárok szórakozását szolgálta, gyakorta rendeztek zenés mulatságokat ott. A kert egyik részében – ahol ma az állatkert található – áll az a Rhédey-kápolna, amelyben a gróf és felesége, Kohányi Kacsándy Terézia nyugszanak. Krónika (Kolozsvár)
2016. december 29.
Hiánypótló munka a határmenti tömbvidék gazdáiért
Idén alig háromesztendős fennállását ünnepelte az ér mi hályfalvi székhelyű Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE). Dacára a bejegyzés óta eltelt, a neves és nagy múltra visszatekintő Kárpát-medencei gazdaegyesületek mértékével mérve rövidnek számító időnek, az Érmellék gazdáinak érdekvédelmét felvállaló egyesület rohamléptekkel bővül, és egyre több sikeres kezdeményezést tudhat magáénak, ami már csak azért is nagy jelentőséggel bír, mert mai világunkban egyre nehezebb a civil élet. A mindennapi betevő előteremtéséért folytatott küzdelmeink közepette egyre komolyabb terhet jelent a közösségért és a közösségben való cselekvés. Év vége felé azonban elmondhatjuk, hogy ha nem is egyszerű az egyesületi élet, de mindenképpen szép és értékes minden olyan tett, amely nem csupán a cselekvő kezek tulajdonosának szolgálja a hasznát.
Az idei esztendő előremutató kezdeményezése például az ÉGE által életre hívott Érmelléki Minőségi Termék márkanév. A búzavirágot ábrázoló logó alatt helyi termékeket mutatnak be: a partiumi egyesület a székelyföldi példát igyekszik követni, hiszen ha némi lemaradással, de Biharban is egyre többen térnek át a kis mennyiségű és jó minőségű, helyileg feldolgozott élelmiszerek előállítására. Ezek népszerűsítésére idén második alkalommal került megrendezésre az Érmelléki Ízek és Termékek Vására is, amely akkora népszerűségnek és sikernek örvendett, hogy a következő esztendőben lehetőség szerint húsvéti kezdéssel szervezik majd meg.
Szintén hagyománnyá vált a bihariak részvétele a Magyarok Kenyere program pécsi kezdeményezésű búzagyűjtési akcióban is. Ebben a keretben idén a megye hét magyar árvaházába összesen 2,6 tonna lisztet sikerült eljuttatni. Így kerülhetett az augusztus végi gabonagyűjtésből mintegy hatvan település úrasztalára a magyarok kenyere.
Tevékenységünkből nem hiányoztak a tanulmányutak sem, hiszen idén nyáron egy közel húszfős csapat olaszországi részvételét sikerült megszervezni: gazdáink gyümölcs és zöldségtermelőknek szervezett kiállításon és vásáron vehettek részt, ahogyan a főbb anyaországi agrárkiállításokra is rendszeresen eljutnak.
Az egyesületi keretben hangsúlyt fektetünk hagyományaink ápolására: idén is megszerveztük a megye legnagyobb aratóünnepségét, ezúttal Hegyközcsatárban, a hagyományos kézi aratást felelevenítő rozsarató ünnepet, amelyet megtisztelt jelenlétével dr. Korinek László professzor, a Magyarok Kenyere program kezdeményezője is. A rendezvény zárásaként a hegyközi térség fogathajtó versenyén drukkolhatott a szép számú közönség.
A megvalósított programok és az elvégzett munka tapasztalatai újabb és újabb feladatokat állítanak elénk. A 2017-es esztendőben a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium támogatásával ismét lesz Érmelléken falugazdász. Egyelőre csupán egy személy kezdheti el ezt a hatalmas munkát, de reményeink szerint tevékenysége meggyőző erővel fog hatni ahhoz, hogy újabb kollégák munkába állításához is segítséget kapjunk. Szintén az év eleji sürgős teendőink egyike a földalapú és jószágok után járó uniós támogatások igénylésével kapcsolatos tájékoztató munka, hiszen a támogatások mértékétől és típusaitól függően lehet majd hatékonyan tervezni az évi gazdálkodást. Idén is lehetnek olyan növénytípusok, amelyek termesztése kiemelt támogatással jár, ezért kár lenne lemaradni róluk. Nagy terveink egyike egy érmelléki mintagazdaság létrehozása, ahol az őshonos magyar állatfajták tartásán túl a szőlő- és gyümölcstermesztést tudnánk mintaparcella keretében bemutatni. Egyúttal egy kísérleti erdőtelepítést is meg fogunk valósítani a térség gyengébb értékű termőterületeinek lehetséges hasznosítására.
Nem lenne teljes a 2017-es esztendő a Budapesten megrendezésre kerülő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (OMÉK) való részvételünk nélkül. Jövőre egy hagyományos érmelléki borospince bemutatását tervezzük és vele együtt a valamikor neves és napjainkban újjáéledő érmelléki borvidék borainak és szőlőfajtáinak bemutatását.
Összegzésképpen, ha mérleget szeretnénk vonni az ÉGE idei tevékenységéről, talán a legegyszerűbben úgy foglalhatnánk össze működésünket, hogy többet sikerült tennünk, mint tavaly, de bizonyára kevesebbet, mint amennyit a következő esztendőben szeretnénk. A megvalósításokhoz és a jövő esztendő gazdálkodásához jókedvet és bőséget kívánunk minden tagtársunknak és erdélyi, partiumi gazdatársunknak.
Csomortányi István
A szerző az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezetője Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. február 5.
Közlemény: Rendszerváltást az erdélyi magyarságnak is!
A ’89-es forradalom kezdetének tisztaságát idézik elénk a napokban Románia és Erdély városainak utcáin zajló tiltakozó megmozdulások. Hatalmasat tévedtek azok, akik azt gondolták, hogy a hatalomba kerülve bármit megtehetnek.
Rá kell döbbennünk, hogy a rendszerváltás óta folyamatosan, 28 éven át, a korrupció és a hazugság mocsarába taszított román társadalom egészséges életösztöneit és tisztességvágyát még most sem sikerült teljesen kiölni. Irigykedve és félig őszinte örömmel nézzük, éljük meg, veszünk részt a román nemzeti zászlókat lengető tömeg oldalán mi magunk is ezeken a –reményeink szerint – sorsfordító eseményeken. Irigykedve, mert sajnos ez az elemi életerő, mely százezreket szólított az utcákra, ez a természetes igazságvágy mintha kiveszett volna erdélyi magyar közösségünkből. Minket az egység hamis jelszavával mai napig egypártrendszerben és hazugságok közt terelgetnek azok, akik hátunkon és belőlünk élve dúskálnak.
Mert mi is történt? A román kommunista párt és a szekuritáté szellemi örököse, továbbéltetője, a román szocialista párt és szövetségeseik, miután minden idők leghazugabb választási kampányával hatalomra jutottak, első lépésként egy, az éj leple alatt, gyáva módon és titkokban szervezett kormányülésen eldöntötték, hogy a hivatali visszaélést és korrupciót büntető törvényeket átírják és a már elítélt elvtársaikat szabadon engedik. Az ország ezer sebből vérzik, nincsen még költségvetésünk, eladósodtunk, fiataljaink zöme külföldön, és eközben a szocialisták első dolga törvényessé tenni a polgármesterek és a kormány szabad rablását.
Ez sajnos olyan ügy, mely minket is csontighatolóan érint. Tetszik vagy sem, a jelenlegi erdélyi magyar vezetők semmivel sem tisztességesebbek, mint szocialista társaik. S hogy ez mennyire így van, semmi sem jelzi jobban, mint, hogy – ha már a kormányba nem kellettek – egy titkos paktum biztosítása mellett látatlanba és azonnal támogatásukat adták a választásokat velük együtt megnyerő román szocialistáknak. A kampány attól zengett, hogy megvédik a magyarságot. Egy héttel később, még meg sem választják Sevil Saidehh asszonyt miniszterelnöknek, de Kelemen Hunor „szövetségi” elnök már a kormányprogram ismerete nélkül is támogatásáról biztosította, hogy néhány nappal később Kelemen Hunor azt a kormányt is támogassa, melyben oszlopos tag Craiova volt magyargyűlölő polgármestere. Minekutána a választást Kelemenék az erdélyiséggel kampányolva nyerték meg, zokszó nélkül szavaztak meg egy kormányt, amiben összesen négy erdélyi miniszter van, kevesebb, mint ahány Teleorman megyéből!
Persze sokan tudtuk, hogy hazudtak az év végi választások előtt is és sokan fogcsikorgatva, valószínűleg utoljára ütötték pecsétjüket a tulipánra. Számunkra azonban akkor is kötelesség volt igazat mondani és nem tagadhattuk a tényt: a magyarságnak nem volt kire szavaznia a parlamenti választások alkalmával. Íme, ismét bebizonyosodott!
A nép hangjától megrettent posztkommunisták időleg megrettenve, jelen állás szerint visszakoznak. A magát magyar érdekképviseletnek nevező szövetségesüknek, ahelyett, hogy egyenesen és tisztességes őszinteséggel a tiltakozók mellé álltak volna és elhatárolódtak volna szocialista barátaiktól, csupán annyira tellett, hogy egy semmitmondó sajtóhírben, paragrafusok mögé bújva eldadogják, hogy ők sem értettek egyet az általuk támogatott kormánnyal.
Tevőleges tettestársak
Ma Erdély és Románia utcáin a tiltakozó feliratok egyik főszereplője az RMDSZ. Ennek most, kivételesen nem a magyargyűlölet az oka és nem is azért tiltakoznak ellenük, mert annyi magyar ügyet vittek volna sikerre, és túl becsületesen álltak volna ki a sokat emlegetett erdélyiség és magyar közösségi jogok mellett. Az ok nyilvánvaló: a magyar politikai vezetők nem csupán tétlen cinkosai, de tevőleges tettestársai az országot kiraboló, a jövőnket ellopó román politikai elitnek. Tetszik, vagy sem, az RMDSZ egy magyar nyelvű, de ízig-vérig bukaresti párt. Eljött hát az ideje az erdélyi magyar rendszerváltásnak is!
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke Kelt Nagyváradon, 2017. február 5-én.     
erdon.ro
2017. február 10.
Újabb szabadrablási kormányrendelet derült ki a napokban
Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön aktuális belpolitikai ügyekről Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, illetve Csomortányi István, a párt Bihar megyei szervezetének elnöke. Szerintük előrehozott választások kellenének.
Zatykó egy nemrég napvilágra került újabb kormányrendeletről (2017/9) beszélt, amellyel az országos költségvetésre vonatkozó 2002/500. számú törvény azon cikkelyeit módosították, amelynek eredményeként gyakorlatilag lehetőséget biztosítottak a közpénzek szinte korlátlan elszívására. Az ominózus rendelet gyakorlatilag egy olyan pénzügyi trükk, amellyel szinte minden átláthatóságot és elszámolási kötelezettséget eltöröltek, szabadkezet adva a klientúrának, főleg a regionális fejlesztési alapok gátlástalan megcsapolására, akár úgy is, hogy az ország újabb hitelekből fedezze a költekezést. A 9-es kormányrendelet jelentőségét teljesen elhomályosította a 13-as számú, amely a büntető törvénykönyv módosításáról szólt, és amely miatt immár tizedik napja tüntetnek az országban.
A fentiek tükrében Csomortányi úgy értékelte a kialakult helyzetet, hogy a román politikai életben a szociáldemokraták (PSD) minden rossznak és minden elutasításnak a megtestesítői, amely ellen 1989 óta folyamatosan küzdenek az igazi rendszerváltók. Ez a politikai alakulat a korrupción és a gátlástalan harácsoláson kívül semmiben nem jeleskedett az elmúlt 27 évben. Sorozatos kudarcait talán csak a magyarellenes megnyilvánulásai múlták felül, semmibe véve a nemzetiségekre vonatkozó törvény adta jogokat, illetve az erdélyi értékeket.
Ha csak 2012-ig tekintünk vissza – mondta Csomortányi –, amikor szintén PSD-irányítású kormánykoalíció vezette Romániát (PSD+PNL), ezt az időszakot is csak az instabilitás és a káosz jellemezte. Ennek a kormánynak a többszöri bukása olyan súlyos gazdasági válságba sodorta az országot – tomboló korrupció, gátlástalan osztozkodás, nyílt rablás –, hogy 2015 végére önként adták át az irányítást egy technokrata kormánynak. Ez a visszavonulási trükk kellett ahhoz, hogy 2016 végén minden idők leghazugabb és legpiszkosabb kampányával ismét válastást nyerjenek. A cél ezúttal sem változott: folytatják az ország kirablását, teret és lehetőséget biztosítva a klientúrának, amint azt az egyhónapos kormányzás eredményei is mutatják. Sokat mondó tényező a kormány regnálásának második hónapjában indított bizalmatlansági indítvány is, amelyet természetesen a PSD szocialistái és az ALDE balliberálisai az RMDSZ támogatását élvezve elhárítottak. 
Amikor 2014 márciusában a PSD oldalán az RMDSZ is belépett a kormányba, négy feltételhez kötötte a közreműködést: a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem önálló magyar karának a létrehozása, a kisebbségi törvény megalkotása, a zászlóhasználati jog törvényes keretbefoglalása, valamint az észak-erdélyi autópálya befejezése. Ezekből semmi sem valósult meg, azonban szemtelen módon 2016-ban ismét elhangzottak ugyanezek az ígéretek az RMDSZ kampányában. Nyilvánvaló tehát, hogy aki ezt a PSD-s politikai maffiát támogatja, az csak az ország jelenlegi kilátástalan helyzetét súlyosbítja. A bihari szociáldemokraták és RMDSZ-esek összefonódása is komoly múltra tekint vissza, Bihar megyét jelenleg is ők vezetik, és ugyanolyan károkat okoznak regionális, mint országos szinten.
Az Erdélyi Magyar Néppárt álláspontja szerint az lenne a szerencsésebb, ha nemcsak a Grindeanu-kormány bukna meg, de vele együtt a teljes román baloldal is, és előrehozott választásokat írnának ki.
Zatykó Gyula pár mondat erejéig visszatért a politikum és az igazságügy jelenlegi elmérgesedett viszonyára is, mivel a napokban elbocsátották a bírói testületből azt a Camelia Bogdant, aki mintegy tíz olyan fajsúlyos korrupciós ügyben hozott ítéletet, mely vagyonelkobzással, azaz az elrabolt pénz visszaszerzésével is járt. Az igazságszolgáltatásra gyakorolt nyomás és fenyegetés miatt is az utca kell, hogy hallassa a hangját, mivel a törvényhozásban teljesen el vannak tolódva az erőviszonyok, ami azt jelenti, hogy a belső ellenőrzés teljességgel lehetetlenné vált.
A január 25-én meghozott 9-es számú sürgősségi kormányrendelet pedig – bár csak egy évre szól – azért jött létre, hogy mindamellett, hogy lehetőséget teremt a korlátlan költekezésre, káoszt is teremt az ország gazdálkodásában, ami csak elősegíti mindazok ténykedését, akik a zavarosban szeretnek halászni – fűzte hozzá az alelnök az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája szerint.

itthon.ma//erdelyorszag
2017. február 12.
Gazdák fóruma a PKE-n
Újabb éves konferenciáját tartotta a Partium-Debrecen Agrárklub Nagyváradon. A szombati tanácskozás a PKE-n zajlott.
Hogy mi is ez a fórum? Mint elnökétől, Gáspár Istvántól megtudtuk, 2013-ban alakultak. A Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaságtudományi Kara 2005-ben mezőgazdasági mérnök szakon kihelyezett képzést indított a Partiumi Keresztény Egyetemen. A nagyváradi intézmény infrastrukturális hátterének és a DE oktatóinak köszönhetően a szak indítása sikeres volt, mára már a végzett hallgatók szép számban vesznek részt Msc és PhD képzésekben, illetve dolgoznak a mezőgazdaság területén. A Partium-Debrecen Agrárklub nyolc Nagyváradon végzett hallgató – Belényesi Imre Lajos, Boros Ferencz, Filep Ferenc Miklós Zoltán, Gáspár István, Glökner Irén Gyöngyi, Makra Máté, Papp László Béla és Székely Zsuzsanna –, illetve egy Szegeden végzett kezdeményezésére, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) oktatóinak támogatásával alakult. Az alapítók célja, hogy segítsék a MÉK Partiumi Keresztény Egyetemre kihelyezett szak hallgatóinak a beiskolázását, támogatást nyújtsanak a hátrányos helyzetű diákoknak a diplomaszerzésben, és ösztönözzék a hallgatók továbbtanulását – ismertette terveiket Gáspár István elnök. A klub tanulmányutakat is szervez a hallgatóknak, valamint segít a gyakorlati helyek felkutatásában a hetedik félévre beiratkozott mezőgazdasági mérnökök számára. A célok között szerepel szakmai előadások, határon átnyúló találkozók szervezése, valamint kapcsolattartó hálózatok kiépítése. Az Agrárklub létrehozását támogató debreceni és nagyváradi egyetemi vezetők célja, hogy a klubot olyan partiumi, magyarországi mezőgazdasági vállalkozók is megismerjék, akik a végzettek számára munkát tudnak adni a szakmai gyakorlatok keretében, illetve a diploma megszerzése után is.
Nem adják fel
Az idei a negyedik ilyen jellegű konferencia volt, igazából gazdafórum zajlott a PKE-n, amelynek fő témája ezúttal a gyümölcstermesztés volt. A szakmai előadásokra nagyon sokan voltak kíváncsiak, ám emellett azt is megtudhattuk, hogy a két egyetem kapcsolata az 1990-es évekre nyúlik vissza, és már azóta próbálnak a PKE-n önálló agrárszakot létrehozni. Ez a mai napig nem sikerült, ám a Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaságtudományi Karának itteni kihelyezett képzésén már 80–90-en végeztek az elmúlt években. A PKE részéről dr. Szilágyi Ferenc hozzátette: az egyetem vezetése továbbra is fontosnak tartja, hogy Váradon magyar nyelvű agrárképzés legyen, a jelenlegi formája is lényeges, és nem tettek le a saját szak indításáról sem. Ajándékképp amúgy Szilágyi Ferenc kiosztotta a Partium térképét, amely tavaly jelent meg, és amelyet többek között a Partiumi Területi Kutatások Intézete jelentetett meg. Hozzátette: az intézetük a magyar agrártárca támogatásával idéntől immár mezőgazdasági tematikájú kutatásokat is folytatni fog.
Támogatják
Jelen volt a tanácskozáson Csomortányi István is, aki lapunknak elmondta: az Érmelléki gazdák Egyesülete is támogatja a rendezvényt, és a konkrét újdonság velük kapcsolatban, hogy a magyarországi szaktárca támogatásával idén a PKE két olyan hallgatójának tudnak ösztöndíjat biztosítani, akik az említett kihelyezett váradi képzésben vesznek részt.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2017. március 13.
Március 15-én ismét két tábor „ünnepel”
A váradi magyarok az elmúlt évek során kénytelenek voltak hozzászokni ahhoz, hogy a két itteni magyar párt, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetősége képtelen legalább a nemzeti ünnepek tiszteletére félretenni a konjunktúra-harcokat, a politikai sárdobálást, és egységes megemlékező ünnepet tartani, derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet pénteken tartott Csomortányi István, az EMNP megyei, illetve Moldován Gellért Lajos, a néppárt váradi elnöke
Idén sem sikerült elásni a csatabárdot, így most is külön tartják a megemlékező ünnepségeket. Az idén azonban több érdekes újdonság is történt. Mint Csomortányi elmondta, idén első alkalommal történt, hogy a váradi önkormányzatnál (miután jelenleg az RMDSZ éppen ellenzékben van a többségben levő nemzeti liberális frakcióval szemben) a tulipános párt helyi vezetői nem tudták elérni, hogy az EMNP március 15-ei ünnepségekre való helyfoglalási kérelmét a polgármesteri hivatalban elszabotálják, s így az elsőként kérelmező EMNP meg is kapta a kért időpontokat. Így idén az EMNP március 15-én 16 és 18 óra között elsőnek koszorúzhat a megszokott emlékhelyeken, így Szacsvay Imre vértanú szobránál, a Petőfi parkban, sőt fáklyásmenetre is engedélyt kaptak. Noha megpróbáltak megegyezésre jutni az RMDSZ helyi vezetőivel, azok nem voltak hajlandóak érdemben foglalkozni annak lehetőségével, hogy ne osszák meg a váradi magyarokat, legalább a nemzeti ünnepen – mondta Csomortányi. Így marad a megszokott módi, annyi különbséggel, hogy az RMDSZ idén nem sajátíthatta ki az emlékezőhelyeket, sőt kénytelenek elfogadni az EMNP gesztusát, ugyanis a néppártosok úgy döntöttek, nem rendeznek külön fáklyásmenetet, hogy ne tegyék nevetségessé se a megemlékezést, se a váradi magyarokat, sőt ellenkezőleg, ők is hajlandóak majd csatlakozni az RMDSZ szervezte felvonuláshoz.
A sajtótájékoztatón elhangzott: vitathatatlan, hogy mióta nincs RMDSZ-es alpolgármester Nagyváradon, azóta a váradi önkormányzat Ilie Bolojan polgármesterrel az élen sokkal nyitottabb a város magyarságának a kéréseire, s nem egy esetben kértek magyar ügyekkel kapcsolatos rendezvények kapcsán segítséget a néppártosoktól, mondták az EMNP-s politikusok. Így jelenleg például az EMNP tárgyalásokat folytat a Bolojan-adminisztrációval arról, hogy magyar nyelven is lehessen ügyeket intézni az önkormányzatnál. A néppártosok felvállalták, hogy segítenek az önkormányzatnak lefordítani az eddig csak román nyelven fellelhető ügyintézési formanyomtatványokat. A helyi EMNP ezért olyan magyartanárok, románul és magyarul egyaránt jól beszélő polgárok segítségét várja, akik önkéntes alapon segítenének a nyomtatványok magyar nyelvű megfogalmazásában. Jelentkezni lehet a 0762/248-691-es telefonszámon.
A pénteki sajtótájékoztatón megtudtuk azt is, hogy az EMNP Bihar megyei szervezete 3000 kötetet gyűjtött a nemrég leégett székelyföldi Kommandó iskolájának, s ennek az adománynak az elszállításához is kérik az önkéntesek segítségét.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. március 13.
Ügyintézés – Váradon magyarul is?
Egyeztet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) itteni szervezete a váradi önkormányzattal arról, hogy magyar nyelven is lehessen ügyeket intézni az önkormányzatnál. A formanyomtatványok fordítására önkénteseket várnak.
Idén sem jön össze a március 15-i közös, hivatalos ünneplés az RMDSZ és az EMNP részvételével. Immár tíz éve ünnepelnek ilyenkor külön az érdekcsoportok, pártok. Idén is tárgyaltak viszont, és érdekes dolgokra jutottak. A részletekről Csomortányi István megyei EMNP-vezető számolt be tájékoztatójukon. Utóbbi párt most területfoglalási engedélyt kapott az önkormányzattól, az adott napra, délután négytől este nyolcig szólóan. Csakhogy utánuk az RMDSZ is kapott ugyanilyet, másfél órával elcsúsztatott idősávra. Csomortányi hozzátette: az ő kérvényük érkezett be hamarabb a városházára, „és mivel ott az RMDSZ-nek most nincs vezető embere, nem tudtak gáncsoskodni sem, ezért megkapta az engedélyt az EMNP”. Majd pedig az RMDSZ is. A párhuzamosságok miatt aztán a városházán egyeztetett a két párt. Kérdésünkre amúgy Csomortányi hozzátette: nem a városi RMDSZ-t képviselő Huszár Istvánnal tárgyaltak, mert ő azt jelezte, hogy nem illetékes, hanem a megyei pártvezetéssel, „ami ilyen helyi ügyben eléggé érdekes”. Végül abban maradtak, hogy a programokat előbb kezdő EMNP vállalta, hogy a Szacsvay-szobornál véget érnek a programjaik, 18 órakor, és onnantól az RMDSZ-é a „terep”. Különben ugyanis két fáklyás felvonulás is zárta volna a megemlékezéseket, ami az EMNP szerint kellemetlen lenne. Így a néppártosok részéről elmarad a saját, külön fáklyás felvonulásuk, és a Petőfi parkbeli momentum is. Sőt, azt kérik, az EMNP rendezvényei után (aminek programját már előzőleg is közöltük lapunkban) „aki gondolja, maradjon a többin is”.
Tárgyalnak
Újdonságként amúgy Csomortányi elmondta: az EMNP tárgyalásokat folytat a Bolojan-adminisztrációval arról, hogy magyar nyelven is lehessen ügyeket intézni az önkormányzatnál. Be is mutatott egy több száz oldalas paksamétét, amely a szükséges formanyomtatványok román változatait tartalmazza. Ezek fordítását nem akarják hivatalos fordítóra bízni, mert “az nagyon sokba kerülne, és nem is dolgoznak jól”. Ehelyett önkénteseket várnak, akik szeretnének fordítani. Jelentkezni a 0762248691 számon lehet. A lefordított iratokat tervezik benyújtani az önkormányzathoz. Megkérdeztük, mikor dől el, hogy lesz-e végül magyar nyelvű ügyintézés – szerintük még a tavasz folyamán. Sőt, hozzátették: ha lesz, akkor az EMNP önálló magyar nyelvű ügyintéző ablakok létrehozását is kéri.
Segítsenek!
Moldován Gellért Lajos, az EMNP váradi szervezetének elnöke arról számolt be, hogy áll a Kovászna megyei Kommandó félig leégett iskolájának javára indított könyvadomány gyűjtés. Mint ismert, a januári tűzben főleg a könyvtár sérült. Nos, eddig mintegy háromezer kötet gyűlt össze a mi térségünkben, és például Élesden is mintegy háromszáz könyv vár elszállításra. Most azt kérik: ha van olyan fuvarozással foglalkozó vállakozó, aki segítene eljuttatni legalább Sepsiszentgyörgyre, de akár a célba is a könyveket, jelentkezzen a 0259220126számon.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2017. március 16.
Tisztelet a bátraknak
Méltóságteljes megemlékezést tartottak Nagyváradon tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdély Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) helyi szervezetei. Az 1848-as magyar szabadságharc hősei előtt tisztelgő rendezvények már délelőtt elkezdődtek, majd délután folytatódtak először a Szent László téren, ahol néptáncbemutatóval színesített toborzón gyűltek össze mintegy kétszázan. Ezt követően a városközponton keresztülvonulva, negyvennyolcas dalokat énekelve masíroztak az Ezredévi Emléktérig, ahol Szacsvay Imre vértanú szobránál koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak. Ünnepi beszédet mondott többek között Albertné Simon Edina, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának munkatársa, aki Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét tolmácsolta, Szilágyi Zsolt, az EMNP országos és Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei elnöke. A köszöntések közös konklúziójaként kicsengett az idei megemlékezések mottója, „Tisztelet a bátraknak”, mintegy mottóként üzenve a jelen embereinek. Közreműködtek a Váradi Dalnokok, a nagyváradi Asszonykórus, a Cserbóka, a Kökörcsin és a Boróka néptánccsoportok.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. március 17.
Ismét lengett magyar zászló a Szent László téren
Ebben az évben változott kissé a március 15-i ünnepi megemlékezések forgatókönyve Nagyváradon. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az ünnepi repertoárba új arculatot tudott vinni, melyet nagyon sok nagyváradi magyar örömmel fogadott.
A március 15-i megemlékezés délutáni része idén első alkalommal ugyanis a váradi központban, a Szent László (ma Unirii) téren kezdődött. A szervezők itt egy magyar néptáncbemutatóval egybekötött toborzót tartottak. Néptáncosok Berettyóújfaluból érkeztek, három kitűnő csapat, a Cserbóka, a Kökörcsin és a Boróka csapat tagjai. A fellépő fiatalok nagyon szép, színvonalas előadással rukkoltak elő. A gyülekezők ezt követően rendezett sorokba zárkóztak fel, a menet élére a magyar, piros–fehér–zöld nemzeti lobogókat vivő fiatalemberek álltak. Érdemes megjegyezni, hogy 1944. óta most első alkalommal, azaz 2017 márciusában történt az meg, hogy egy hivatalos magyar ünnepségen a magyar zászló szabadon lenghetett a váradi főtéren. Az ünnepségen amúgy semmilyen atrocitás nem történt, sőt sok román ajkú váradi is csatlakozott a néptáncbemutatóban gyönyörködőkhöz.
A főtéren összegyűlt magyarok rendezett sorokban vonultak át a Szent László hídon, s a Körös-part menti sétányon meneteltek végig Szacsvay Imre vértanú szobráig, miközben a Váradi dalnokok és a Nagyváradi asszonykórus vezetésével Kossuth-dalokat énekeltek.
Idén a Szacsvay szobor környéke is változott a megemlékezések idejére, a szobor előtti hatalmas fák törzsét nemzeti színű selyemlepellel tekerték be, s a bevonulók menetét 1848-as divat szerint beöltözött ifjú hölgyek fogadták a szobornál, akik kokárdákat és virágot osztogattak.
A szobornál a szervezők nevében Török Sándor köszöntötte az ünneplőket, többek között Albertné Simon Edina kolozsvári magyar konzult, Szilágyi Zsoltot, az EMNP országos elnökét, Csomortányi Istvánt a néppárt megyei elnökét, Huszár Istvánt, a nagyváradi önkormányzat RMDSZ frakciójának vezetőjét, a magyar történelmi egyházak képviselőit, a civil szervezetek és lovagrendek jelenlevő tagjait.
A megemlékezést Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetének felolvasásával kezdték, majd a jelenlevő politikusok mondtak megemlékező beszédeket.
Az idei 1848-as szabadságharcra való emlékezés mottója az egész Kárpát-medencében „Tisztelet a bátraknak” – hangzott el több beszédben, s a szónokok rámutattak arra, hogy a magyar nemzet jelenlegi helyzetében az egykori, szabadságukért akár életüket is áldozó bátor emberek örökségeként, a jelen bátrai sem hátrálhatnak meg a harcok elől, melyek elkerülhetetlenek, hogy a magyar nép örök szabadságvágya ismét szárba szökkenjen és megvalósuljon.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. április 3.
Az EMGE Szövetség teljes jogú tagja lett a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának
Március 30-án Balatonfüreden tartotta újabb ülését a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF), melyen egyhangú szavazással döntés született az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége (EMGE Szövetség) tagfelvételi kérelmének elfogadásáról. A KEF 2013 nyarán alakult a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az elszakított területek magyar gazda-érdekvédelmi szervezeteinek, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ), a Földművelésügyi Minisztérium és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács részvételével. Az egyeztető fórum célja a Kárpát-medence gazdaszervezeteinek összefogása, a határokon túl gazdálkodók igényeinek és javaslatainak képviselete és továbbítása a hazai, magyarországi intézmények felé.
Az EMGE Szövetség szintén 2013-ban kezdte működését, és a tavalyi év óta szövetségi formában 21 kistérségi és megyei gazdaszervezetet tömörít, Háromszéktől Szatmárig, Erdély és a Partium közel teljes területét lefedve. A tagfelvételi kérelem elfogadásával tehát egy több mint háromesztendős folyamatot zárt sikerrel az EMGE Szövetség, így Kárpátalja, Délvidék, Horvátország, Muravidék és Felvidék gazdaegyesületei mellett újabb szervezet erősíti az erdélyi és partiumi gazdák anyaországi érdekérvényesítését. Az ülésen az EMGE Szövetséget Csomortányi István alelnök és Ványi Attila, az Érmelléki Gazdák Egyesületének elnöke képviselték.
A KEF ülését Győrffy Balázs NAK-elnök nyitotta meg, majd Jakab István MAGOSZ-elnök és dr. Torda Márta, a Földművelésügyi Minisztérium Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős főosztályvezetője köszöntötték a jelenlévőket. Köszöntőjükben mindketten a magyar gazdák együttműködésének és önszerveződésének fontosságát hangsúlyozták. Györffy Balázs kamarai elnök elmondta, hogy terveik szerint ez év májusától lehetőség nyílik arra, hogy a határon túli magyar gazdák is pártoló tagsággal rendelkezhessenek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK), és a tagsággal járó előnyök határokon túl biztosítható részét is élvezhessék.
Szintén felszólalt dr. Korinek László professzor, a Magyarok Kenyere karitatív búzagyűjtő program kezdeményezője, mely program a tavalyi esztendőben már teljes egészében a NAK szervezésében folyt le. Mint elmondta, 2016-ban mint-egy 550 tonna búza gyűlt, és az abból készült lisztet árvaházak részére osztották ki. Erdélyben az EMGE Szövetség szervezetei is kivették részüket a gyűjtésből, hiszen az RMGE-Maros szervezete, az Érmelléki Gazdák Egyesülete, az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesülete, de a szatmári, szilágysági és máramarosi tagszervezetek is bekapcsolódtak a jótékonysági kezdeményezésbe.
A KEF zárórészében a kamara szakemberei a 2020 után várható uniós támogatási rendszerről tájékoztatták a jelenlévőket. A brit kilépés és a fokozódó migránsválság miatt valószínűleg csökkenni fog a támogatások mértéke, továbbá a támogatott tevékenységek köre sem marad a jelenlegi – hangozott el. Minden bizonnyal növekedni fog a mezőgazdasági jövedelmek átláthatóságának növelését célzó szabályozás mértéke, a környezetvédelemre és környezeti fenntarthatóságra szánt támogatások aránya (pl. a zöldítési támogatások), illetve a vissza nem térítendő támogatások helyét inkább a kamattámogatott kölcsönök vehetik át.
A KEF ülését követő napon a jelenlévők a MAGOSZ országos közgyűlésén is részt vettek. A gödöllői Szent István Egyetemen ülésező közgyűlés döntött az alapszabályzata módosításáról, majd elsöprő többséggel szavazta meg a szervezet alelnökeit és tagozatvezetőit, az elnöki tisztségről ezúttal nem kellett dönteniük.
Új elnök az EMGE Szövetség élén
Április 1-jén Kolozsváron került sor az EMGE Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésére, melynek összehívására Jakab Ernő elnök lemondása miatt volt szükség. A közgyűlés elfogadta a Tiboldi László alelnök által előterjesztett, a szövetség 2016. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót, valamint az Orbán Csaba ügyvezető által bemutatott tevékenységi beszámolót. Szintén döntés született a 2017-es évre fizetendő tagsági díjak értékéről.
A tisztújítás rendjén a közgyűlés Csomortányi István Partiumért felelős alelnököt választotta a szövetség elnökévé. Székfoglaló beszédében a szövetség új elnöke az erdélyi termelési és értékesítési szövetkezet megalapítását nevezte meg elsőrendű feladatnak, továbbá a szövetség gazdasági jellegű tevékenységeinek fokozását. Ugyanakkor a budapesti érdekérvényesítés mellett a bukaresti jelenlét fontosságát is hangsúlyozta, hiszen a gazdák számára elérhető források többsége onnan hívható le.
Az EMGE Szövetségnek a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórmába történő felvételét a jelenlévők fontos eredményként és az elkezdett munka folytatására történő biztatásként értékelték. Az EMGE Szövetség sajtóirodája; Népújság (Marosvásárhely)
2017. április 6.
„Hamis és hazug az RMDSZ kisebbségvédelmi politikája
Álságosnak és hazugnak nevezte az RMDSZ kisebbségi jogvédelmi nyilatkozatait tegnapi váradi sajtótájékoztatóján Csomortányi István (képünkön) az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke. Ezzel a kijelentéssel azokra a romániai magyarság jogvédelmére vonatkozó közleményekre célzott most, melyeket az RMDSZ képviselők a március 29-én Máltán megtartott Európai Néppárt kongresszusán tettek.
„Az RMDSZ 26 év elteltével hirtelen felfedezte, hogy Romániában folyamatosan jogsérelmek érik Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét, az erdélyi magyarokat, ami azért is több mint érdekes, mivel szerintük ők itt a magyarok hatékony jogvédői immár negyed évszázada”- jelentette ki Csomortányi. Az álságos politikai nyilatkozatok közül a néppárt megyei elnöke kiemelte példaként a magyar nyelvhasználatra vonatkozó közleményeket. Az RMDSZ ugyanis követelni kezdte a máltai kongresszuson, hogy Romániába érvényesítsék azt a törvényt, miszerint azokon a településekben, ahol a magyarság számaáranya eléri a lakosság 20 százalékát, a közhivatalokban kötelezően biztosítani kell a magyar nyelvű ügyintézést is. Azon túl, hogy az RMDSZ 26 évig semmit nem tett ennek a törvénynek a gyakorlatba léptetéséért, elfelejtették Máltán azt közzétenni, hogy itt maguk az RMDSZ-es polgármesterek sem tartják be ezt az előírást, mondta Csomortányi. Bihar megyében például 24 olyan önkormányzatot vezet magyar polgármester, közülük 23an RMDSZ-esek, ám egyetlen ilyen helyen sem próbálták meg soha alkalmazni a magyar nyelvű ügyintézést, sőt elutasították azokat is, akik igényelték ezt. Ilyen például az érmihályfalvi önkormányzat esete, akik a legutóbbi kampány alatt, pártlapjukban azzal csábították a szavazókat, hogy érvényesíteni kell az anyanyelvhasználati jogot, azonban pont ők azok, akik először elutasították, majd válasz nélkül hagyták a néppárt magyar nyelven beadott kérelmeit. A másik ilyen „ékes példa” a Bihar megyei tanács, mutatott rá Csomortányi, ahol annak ellenére, hogy évek óta RMDSZ-es magyar tanácselnök van nemhogy a törvény által kötelező kétnyelvűséget nem érvényesítik az intézmény működésében, de még a hivatalos honlapjukon sem szántak teret magyar nyelven írt tájékoztatási felületre. Ugyanez a helyzet a magyar történelmi utcanévtáblák használatával is, az RMDSZ Máltán jelenlevő képviselői nagy garral követelték ezt a törvény adta lehetőséget, csak azt felejtették el elmondani ott, hogy az elmúlt években az RMDSZ többet ártott ennek az ügynek, mint amennyit használt. –sommázott az EMNP Bihar megyei elnöke, aki hozzátette még, hogy ez a hirtelen támadt magyar jogvédelmi roham nem más, mint újabb átlátszó kampánytaktikája az RMDSZ-nek.
Szőke Mária / Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. április 14.
„Kivásárolták az emberek alól a földet”
A magyarországi Földművelésügyi Minisztérium felkérésére tanyafelmérési projekt kezdődött Bihar megyében, ennek eddigi eredményeiről és a jövőre vonatkozó elképzelésekről számoltak be a szerdai sajtótájékoztatón.
Amint dr. Szilágyi Ferenc, az érmihályfalvi Érintő Egyesület elnöke elmondta, Magyarországon már megtörtént a tanyák állapotának felmérése, s most határ menti partiumi területekre vonatkozó, összehasonlításra alkalmas értékeket keresnek – azaz szeretnék tudni, mi történt az elmúlt száz év során az itteni tanyákkal. Ennek megvalósítása érdekében az egyesület együttműködik az Érmelléki Gazdák Egyesületével, valamint a Partiumi Területi Kutatások Intézetével.
Adatbázis
Egyrészt egy primer kutatásról van szó, melynek során helyi szakemberek gyűjtenek adatokat, illetve egy szekunder kutatásról, melynek során a romániai, 2010 évi agrárfelmérés adatait használják fel. Február folyamán el is kezdődött a munka a szatmári és a bihari érmelléki területeken, valamint a bihari Hegyközön. Kétezer kérdőívet kell kitölteniük, olyan objektumokat vizsgálnak meg, melyekről egyelőre nem tudni, hogy igazából tanyák-e vagy sem, s ezek egy adatbázis részét képezik majd.
Magyarországra egyébként jellemző volt a tanyasi élet, a lakosság egy ötöde ilyen településeken élt, kérdés, hogy miután a határok szétválasztották a területeket, nálunk hogyan fejlődtek tovább az egykori tanyák.
Szétvált sorsok
A hazai felmérés készítésében közreműködőket azonban az agrárszektor helyzete is érdekelte, ezért a kérdőíveket kiegészítették az erre vonatkozó kérdésekkel. Egymás mellé szeretnék helyezni a 2010 évi felmérés eredményeit a tényleges helyzettel, ezért a növénytermesztés és állattenyésztés profiljára, a szórványtelepülések állapotára, a zöld-energia felhasználására vonatkozó kérdésekkel egészítették ki az űrlapokat.
A projektre, mely jövő ősszel kell záruljon, a magyar kormánytól négymillió forintot kaptak. Egyelőre a kutatások Érmelléken zajlanak, de hamarosan kiterjesztik Szilágy megyére, valamint Szatmár északi részére és Dél-Biharra. Amire az eddigiek során fény derült, mondta el dr. Szilágyi Ferenc, az az elfarmosodás, vagyis „az agrárnépesség és a földek sorsa szétvált, kivásárolták az emberek alól a földet, a jó földekről eltűntek a tanyák, valójában ezek már szinte csak ott léteznek, ahol a talajminőség gyenge” – fejtette ki dr. Szilágyi Ferenc. Ez egyébként Magyarországra is jellemző, tette hozzá.
Káros folyamat
Csomortányi István, az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezető elnöke elmondta: általános trend, hogy megszűnnek a családi vállalkozásokként működő gazdaságok, ehelyett több ezer hektáron gazdálkodó agrárvállalatok jönnek létre. „Ezt nagyon káros folyamatnak tartjuk, hiszen a vidék megtartó ereje mindig az egyéni gazdálkodók által hatott” – fogalmazta meg. Mindezek miatt egy olyan általános, Erdélyre és Partiumra vonatkozó vidékfejlesztési és mezőgazdasági stratégiát szeretnének megalkotni, amelynek a célja az egyéni gazdálkodások fejlesztése, s ennek következményeként a falvak lakosságmegtartó erejének a növelése.
Szeretnének életre hívni egy olyan termelői és értékesítési szövetkezet-hálózatot, ami biztosítja azt, hogy a gazdálkodáshoz szükséges alapanyagot olcsón lehessen megvásárolni, a terményeket pedig minél jobb áron adhassák el. Ehhez viszont egy általános rálátásra van szükségük, ezért fontos a tanulmány. Nem a földek összevonásáról lenne szó, hangsúlyozta ki, hanem arról, hogy első sorban a magyarok lakta településeken segítséget nyújtsanak a gazdáknak a vásárlásban és eladásban. Jelenleg dolgoznak ezen a stratégián.
Dr. Szilágyi Ferenc egyúttal arról is beszámolt: tervezik az Érmellék frissített térképének kiadását, ennek nagy jelentősége van a régiómarketing szempontjából. Legutóbb hat éve jelent meg ilyen térkép.
Érmellék, mint márka
Egyúttal szeretnék az érmelléki termékeket mint márkanevet és termékcsoportot megjeleníteni, mondta el Csomortányi István, s ennek részeként egyre sűrűbben szeretnének kistermelői vásárokat szervezni - céljuk az, hogy havi rendszerességgel jelentkezzen az Érmelléki Termékek Vására - ilyen volt például a múltheti vásár, melyet a rogériuszi Magnólia-téren szerveztek, de ezt megelőzően is voltak hasonló jellegű rendezvényeik. itthon.ma/erdelyorszag
2017. április 20.
Tőkés kitűzte az erdélyi zászlót is a képviselői irodájának erkélyére
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke április 20-án, a déli harangszó felhangzásakor kitűzte nagyváradi képviselői irodájának erkélyére az Erdély-zászlót, a már ott lévő magyar és román forradalmi zászlók, az uniós, a székely és a partiumi lobogók mellé – közölte a sajtóirodája.
Az Erdély-címeres, kék-sárga-iros lobogó kitűzését megelőzően az EP-képviselő rövid sajtótájékoztatót tartott Csomortányi Istvánnak, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnökének társaságában, hangsúlyozva: ezek a zászlók senki ellen, hanem „csak magunk miatt lengnek”. A demokrácia, a szabadság és az egység üzenetét közvetítik, pozitív európai gondolatok jegyében. Gazdag szimbolikájuk a kontinens és országai, valamint régiói szintjén az európai népek, magyarok és románok, székelyek és partiumiak összetartozását, egyedi és közös, sajátos és egyetemes identitását és értékeit hivatott megjeleníteni.
A ma helyére került Erdély-zászló – európai minta szerint – a sokféleséget hivatott hirdetni az egységben és az egységet a sokféleségben. Ugyanakkor a regionális identitás erős kifejezője, akárcsak a székely és a partiumi zászló. A különféle identitások ellen manapság összehangolt támadás zajlik kontinentális szinten, a migrációs nyomás ennek a fegyverneme. Az Európára zúduló, fenyegető tömegek a nemzeteket és nemzetállamokat, a történelmi régiókat, a hagyományos, közös gyökerű kultúránkat veszélyeztetik – hívta fel a figyelmet az erdélyi EP-képviselő.
A továbbiakban szó esett a román hatóságok által indított „zászlóháborúról”, a lobogók kitűzésének indítékairól és üzeneteiről, a romániai államreform szükségességéről – a decentralizációtól a regionalizáción át a föderalizációig, különös tekintettel az autonómiaprogramokra. Tőkés László megerősítette: mindezen politikai törekvéseket ő és társai a nemzeti megbékélés és egyetértés szellemében képviselik, például az Erdély-zászlót felemelve, ami nem elválasztja az erdélyi népeket, hanem ugyanazon transzilván identitás jegyében reprezentálja őket. Hasonlóképpen ezen együttérzés és megbékélés jegyében emlékezünk kegyelettel a köröstárkányi ártatlan magyarokra, akiket 98 évvel ezelőtt meggyilkoltak a bevonuló román félkatonai alakulatok – mondotta a püspök, hozzátéve: Nagyváradnak az egy nappal később bekövetkezett békés román megszállását a történelem alakulásának tényeként kell kezelni és elfogadni. Újságírói kérdésre válaszolva cáfolta, hogy az erdélyi zászló mai kitűzése ez utóbbi évfordulóval bármi összefüggésben lenne, azt viszont elismerte, hogy a gesztus egyfajta szolidaritás azokkal a kolozsvári fiatalokkal, akiket a magyar nemzeti ünnepen vegzáltak a hatóságok ezen lobogó miatt.
Csomortányi István a jelenlévő – főként román – újságíróknak dokumentumok felmutatásával beszélt az Erdély-zászló történetéről és szimbolikájáról, eloszlatva több tévhitet is, megerősítve: e jelkép alkalmas közös erdélyi identitásunk megjelenítésére. itthon.ma/erdelyorszag
2017. április 23.
Győztes szemléletű magyarságtörténet
A nagy érdeklődésre való tekintettel újra Nagyváradon tartott előadást múlt csütörtökön Bíró András Zsolt antropológus kutató, a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés főszervezője.
A magyarság múltja, jelene és jövője a nemzetstratégia tükrében című előadást a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében tartotta meg Bíró András Zsolt április 20-án, csütörtökön délután hat órai kezdettel. A vendéget meghívó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének a nevében Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke kifejtette, hogy Nagyvárad egy kultúrharc terepe, ezért nem mindegy, hogy a helyi magyarság milyen történelmi ismeretekkel rendelkezik, illetve az sem, hogy miképpen viszonyul saját múltjához, ezért fontos erősíteni a magyarságtudatot.
Nem vesztes, győztes
Ennek a célkitűzésnek a jegyében tartotta meg előadását Bíró András Zsolt, aki nem egy témát, történelmi korszakot mutatott be, hanem végighaladt a hunok, majd a magyarok történetén, kiemelve néhány sorsfordító momentumot. E rövid cikk keretében lehetetlen összefoglalni az elhangzottakat, csak jelzésszerűen említjük meg azokat a mozzanatokat, amelyek során megmutatkozott Bíró András Zsolt sajátos, a nemzettudat erősítését célzó múltinterpretációja. Például felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarok a kalandozások korában (9–10. század) bizonyítottan negyvenhét hadjáratot indítottak, és ezek közül csak kettőt veszítettek el. „Azt, hogy Merseburgnál és Augsburgnál a magyarok vesztettek, ezt mindenki tudja, de a többi negyvenöt hadjáratot ki ismeri?” – tette fel a kérdést az előadó.
Ugyanennek a korszaknak a jelentős eseménye a 907-ben vívott pozsonyi csata, amelyről alig hallani a magyar történelemkönyvekben, noha annak a győztes csatának köszönhető az, hogy ma is létezik a magyarság.
A szemlélet a fontos
Bíró András Zsolt a későbbiekben kifejtette, hogy a tatárjárást, ami az elnevezésével ellentétben mongol hadjárat volt, szintén az országot összeroppantó hadjáratként tanítják a történelemkönyvek, amiből az előadó szerint csak annyi igaz, hogy ott, amerre a mongolok jártak, mindent elpusztítottak, de Magyarországot, a környező államoktól eltérően nem tudták elfoglalni, II. Béla királyt nem tudták elfogni, így az országot újjá lehetett építeni a támadás után. Véleménye szerint a mohácsi csatavesztés is túl van hangsúlyozva, hiszen, mint mondta, Mohács után a törökök még évekig nem is mentek Budára. Magyarország tragédiáját akkor nem a mohácsi csatavesztés okozta, hanem a belső széthúzás és a Habsburgokkal kötött „balfék” szerződés. Ugyanez érvényes Trianon esetében is, hiszen az előadó szerint az első világháborút Magyarország nem vesztette el, elvégre a magyar csapatokat az ország határaitól távol levő csataterekről kellett hazahívni, ezzel szemben a nagy háború végén a Károlyi Mihály, majd Kun Béla nevével fémjelzett, az előadó szerint belső ellenségnek tekintett erők politikája vezetett Trianon tragédiájához.
Pap István / Erdély.ma; erdon.ro
2017. május 8.
Napirenden a nemzeti érdekérvényesítés és a kisebbségvédelem
Május havi első sajtótájékoztatóját tartotta meg Tőkés László fideszes EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ma délelőtt a nagyváradi parlamenti irodában, Csomortányi Istvánnak, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnökének társaságában – közölte a képviselő sajtóiroda.
Az 500 éves reformáció jubileumi évében a püspök egyházi vonatkozású témákat is érintett, de főként migrációs, illetve nemzet- és kisebbségpolitikai kérdéseket. Felidézve az előző napi ünnepet, az anyák napját, Tőkés László elöljáróban az egész Európát sújtó demográfiai válságról szólt, amire nem megoldás a kontinensen kívüli embertömegek bevándoroltatása, az erőltetett, szervezett migráció. A gyermekszületések számának csökkenését megfelelő családpolitikával, az országainkra – Magyarországra és Romániára – jellemző kivándorlást gazdasági-szociálpolitikai intézkedésekkel kellene lassítani s megállítani, de nagy szerepük lehetne ebben az egyházaknak, mert erkölcsi kérdés is a nemzet megtartása és védelme.
Az EP miniplenárisának Magyarországról szóló vitája kapcsán erdélyi képviselőnk kijelentette: Orbán Viktor ezúttal a nemzeti konzultáció, a Közép-európai Egyetem (CEU) és a civil szervezetek ellenőrzése kérdésében érkező, megalapozatlan és hisztérikus támadásokkal szemben példásan védte meg az országot és a nemzetet, s szerinte a külhoni magyarság egyöntetűen felsorakozik a magyar kormány mellett, visszautasítva például a szocialista EP-frakció magyar tagjainak hazaárulás-számba menő, magyarellenes rágalmait is. A miniszterelnököt ért alantas vádak között még az antiszemitizmus is szerepelt, ezt maguknak a magyarországi zsidóknak illene visszaverniük – vélte Tőkés László, aki szerint az ország elleni balliberális támadások legfőbb kiváltó oka a magyar migrációs politika. „Keresztény örökségünk védelmében, valamint a félévezredes protestantizmus szellemében vissza kell utasítanunk a jól felfogott európai és nemzeti érdekeket sértő kényszerbetelepítéseket, és széleskörű összefogással minden lehetőt meg kell tennünk európai és nemzeti keresztény identitásunk védelmében” – fogalmazott vonatkozó nyilatkozatában a volt királyhágómelléki református püspök. Hozzátette: az őshonos európai kisebbségek uniós jogvédelmében is áttörésre van szükség. „Számunkra, határon túli magyarok számára a nemzeti önvédelem sajátos esete a kisebbségvédelem.” Üdvözölte az ebbe az irányba mutató kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést (Minority SafePack), melynek támogatására egységesen fel kell sorakoznunk. Az EP Petíciós Bizottságának napirendjén szereplő kisebbségvédelmi beadványok megoldása ugyanebbe a rendszerbe illeszkedik. A kisebbségi autonómiatörekvések ügyében viszont minőségileg más és gyökeres megoldásokra lenne szükség.
A továbbiakba az RMDSZ volt tiszteletbeli elnök röviden szólt a szövetség hétvégi kongresszusáról, amely a belső tisztulás alkalma lehetne, de számos jel arra mutat, hogy erre most sincs hajlandóság a szervezetben, amely még a korrupció alaposan gyanújával terhelt megélhetési politikusaitól sem volt képes megszabadulni. „Megelőző kongresszusának határozatára visszautalva, elvárjuk, hogy az anyanyelvhasználat, a nők elleni erőszak és más hasonló ügyek mellett az RMDSZ soron következő, zilahi kongresszusán a közösségi önrendelkezés kivívását is foglalja stratégiai dokumentumába” – áll a kiadott nyilatkozatban, amely szerint jogos követelmény az RMDSZ történelmi egyházainkhoz való viszonyának, illetve egyházaink hozzá való viszonyulásának a felülvizsgálata is. A magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság felé pedig azzal a kéréssel fordult Tőkés László, hogy világítsák át és számoltassák el a magyar támogatási pénzekkel visszaélő közképviselőket.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében szólva kijelentette: a nemzeti együttműködés rendszerének keretében feltétel nélküli a kiállás a határok fölötti nemzetegyesítés ügye mellett, és a jövő évi magyarországi választásokra való tekintettel az EMNT töretlenül folytatja az újrahonosításban vállalt munkáját, valamint a választási regisztrációt.
Hasonló elkötelezettségről beszélt Csomortányi István is a Néppárt nevében, aki ugyanakkor méltatta Magyarország és a magyar kormány küzdelmét a hagyományos európai és nemzeti értékek védelmében. Emlékeztetett: pártja már tavaly javasolt a bukaresti hatalomnak, hogy kövesse az Orbán-kormány példáját a déli határok védelme tekintetében, mert a migránsbiznisz előbb-utóbb Délnyugat-Romániára is rászabadul, aminek a partiumi, erdélyi polgárok, köztük nyilván a magyarok is megihatják a levét.
Tőkés László EP-képviselő végül újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a CEU-cirkusz vonatkozásában ő maga a törvényesség és a magyar érdekeknek megfelelő oktatáspolitika oldalán áll. itthon.ma/karpatmedence
2017. május 9.
A közigazgatási törvény súlyos joghézagával él vissza az RMDSZ Szilágy megyében
A román közigazgatási törvényben meglévő súlyos joghézagra hívta fel a figyelmet kolozsvári sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt igazgató-helyettese, valamint Sándor János, a Néppárt Benedekfalván (Szilágy megye) mandátumot szerzett, de a helyi tanács által el nem fogadott önkormányzati képviselője
Csomortányi István bevezetőjében elmondta: Sándor János a 2016-os önkormányzati választások során mandátumot szerzett, a helyi mandátumigazoló bizottság vissza is igazolta azt, de a helyi tanács (RMDSZ-PNL összefogással) az alakuló ülésen mégsem szavazta meg, s így mind a mai napig nem foglalhatta el képviselői helyét.
Mint ismeretes a 2001-ben elfogadott 215-ös törvény szabályozza a közigazgatások működését, a tanácsok megalakulását, valamint a mandátumszerzés lehetőségét. Ennek értelmében az önkormányzati tanácsnak megadott időn belül meg kell alakulnia, ezt megelőzően pedig a mandátumigazoló bizottság kell ellenőrizze, hogy a mandátumok érvényesek-e? Az említett törvény két esetben tiltja a mandátumigazolást: ha a leendő önkormányzati képviselő nem felel meg a törvényi szabályoknak, vagyis eltiltották a közügyek gyakorlásától, esetleg lakcíme megváltozott, vagy ha kiderül: a választás során csalást követett el. Sándor János esetében egyetlen ilyen tényező sem merült fel, így nem volt akadálya annak, hogy a képviselők megszavazzák mandátumát, ez azonban -politikai okokból - mégsem történt meg, a törvény pedig nem rendelkezik arról, hogy ilyen esetekben mi a teendő.
Csomortányi elmondta: a benedekfalvi képviselők döntését a Közigazgatási Bíróságon támadták meg, ahol azonban – épp arra hivatkozva, hogy a törvény nem rendelkezik arról, hogy ilyen esetekben mi a teendő – a néppártosok számára kedvezőtlen ítélet született. Ezt követően a Szilágy megyei Kormánybiztosi Hivatalhoz (prefektúrához) fordultak panaszukkal, amely megerősítette a Közigazgatási Bíróság döntését, valamint - botrányos módon - hozzátette: mivel a helyi tanácsok közigazgatási autonómiával rendelkeznek, a képviselők döntése pedig politikai akaratuk megnyilvánulásaként értelmezhető, a néppárti kereset értelmetlen. „A Kormánybiztosi Hivatal válaszát látva könnyen felmerülhet a kérdés: minek egyáltalán választásokat tartani, ha a képviselők maguk közül is választhatnának négyévente önkormányzati képviselőket . Sándor Jánost a választók hatalmazták fel arra, hogy képviselje őket a helyi tanácsban, mindebben pedig néhány helyi politikus akadályozza” – mondta Csomortányi. A Néppárt igazgató-helyettese hozzátette: a zilahi bíróság tévedett akkor, amikor azt állította, döntése másodfokon megfellebbezhető, hiszen az már első fokon jogerőssé vált, így a kolozsvári táblabíróság - ahol megfellebbezték a döntést - érdemben nem foglalkozott az üggyel.
„Ez az eset a helyi jellegű problémánál túlmutatóbb. Azt jelzi, hogy a Romániában ellenzékiként tevékenykedni kívánó képviselők bármikor ellehetetleníthetőek, valamint mindez súlyosan alkotmányellenes is, hiszen felülírja az állampolgárok arra vonatkozó jogát, hogy a választók felhatalmazásával bárki képviselő lehessen. Ugyanakkor joggal kérdezhetjük: ez lenne ahhoz az erősebb magyar képviselethez vezető út, melyet az RMDSZ előszeretettel hangoztatott a kampány során? Arra kérjük a Szövetség országos vezetését, hogy vizsgálja ki a benedekfalvi esetet és járjon közbe az ügy mihamarabbi rendezéséért” – mondta Csomortányi, majd hozzátette: hivatali visszaélés miatt még a héten feljelentést tesznek az ügyészségen, s ha a hazai bíróságoktól nem nyernek jogorvoslatot, nemzetközi fórumokon folytatják az ügyet.
Sándor János hozzászólásában elmondta: már a 2016-os kampányidőszakban is folyamatos támadások érték, sőt, egy esetben azzal is meggyanúsították, hogy szavazatszerzés reményében ételt osztott a választók között. Végül kiderült, egy hamis tanúvallomás alapján indult vizsgálat, bűncselekményre utaló jeleket pedig nem találtak.
neppart.eu; itthon.ma/erdelyorszag
2017. május 10.
Reformáció 500: erkölcsi megtisztulást kér Tőkés László
A keresztény értékek védelmére és az erkölcsi megtisztulás fontosságára hívta fel a figyelmet hétfőn Tőkés László európai parlamenti képviselő a reformáció ötszáz éves évfordulója alkalmával tartott nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a bihari megyeszékhelyen tartandó hétvégi ünnepségek kapcsán hangsúlyozta, megtisztulásra lenne szükség, megengedhetetlennek tartja ugyanis, hogy az egyházak egyenrangú partnerség helyett behódoljanak a hatalomnak. Bár pozitívnak tartja, hogy az RMDSZ csatlakozott a Fidesz nemzetpolitikájához, de szerinte változás nélkül nem tudja teljesíteni az érdekvédelmet, úgy véli, ez Bihar megyében különösen érvényes. Tőkés olyan politikusokat említett, akik szerinte korrupcióval vádolhatók, és reményét fejezte ki, hogy sem Szabó Ödön parlamenti képviselő, sem Biró Rozália szenátor nem fog felszólalni a reformációs emlékünnepségeken. „Szerintem szégyen, hogy ilyen emberek képviselik a magyarságot” – fogalmazott Tőkés, aki „botrányosnak” és „nevetségesnek” jellemezte, hogy Biró Rozália a szenátus külügyi bizottságának elnöke lehet. Az EP-képviselő úgy vélte: a nemzetpolitikai államtitkárságnak át kellene világítania a magyarországi támogatási pénzekkel „visszaélő” romániai képviselőket. Tőkés kiállt Orbán Viktor miniszterelnök mellett, akit szerinte méltatlanul támadnak a migránspolitikája miatt. Az EP-képviselő radikális változást szorgalmaz az EU azon politikája kapcsán, amely a bevándorlók érdekeit az őshonos kissebségek érdekei elé helyezi. Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke leszögezte, továbbra is partnerei maradnak a regnáló magyar kormánynak, amely védelmébe vette „a támadás alatt álló keresztény értékeket”.
Vásárhelyi-Nyemec Réka / Krónika (Kolozsvár)
2017. június 16.
Szent László-terv a váradi magyarság megmaradásáért
A nagyváradi magyarság megmaradását célzó, átfogó és hosszú távú terv elkészítését jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke.
Hangsúlyozta: ez nem politikai kezdeményezés, hanem példátlan civil indítvány, amelytől a magyarság fogyásának megállítását remélik, és a gyarapodáshoz szükséges konkrét tennivalókat rögzítik.
Csomortányi emlékezetett: a bihari megyeszékhely magyarságának száma az elmúlt évtizedek alatt szinte megfeleződött, a zsugorodási folyamat pedig szerinte gyorsulóban van a fiatalok kivándorlása és az asszimiláció egyre erőteljesebb megnyilvánulása miatt. „Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy a magyarságnak Nagyváradon jövője van” – szögezte le.
A városalapító Szent Lászlóról elnevezett tervben fejezetekre bontva javasolnak megoldásokat. Teljes önállóságot képzelnek el a művelődésügy tekintetében, és külön kitérnek az oktatásra, a műemlékvédelemre, a gazdaságra, az infrastruktúrára, a városrendezésre, a környezetvédelemre, az egészségügyre és a nyelvhasználatra.
A 11. fejezet a regionális szerepkörre vonatkozik, ennek kapcsán Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora közölte: szeretnék, ha Nagyvárad régióközponttá válna. A továbbiakban civilek és szakértők bevonásával dolgozzák ki az egyes fejezeteket, reményeik szerint pedig ősszel „letehetik a váradiak asztalára” a konkrét stratégiát.
A sajtótájékoztatón a vasárnap kezdődő nagyváradi Szent László Napok fesztivál főszervezőjeként jelenlévő Zatykó Gyula úgy vélte: hiánypótló projektről van szó, amely „kiáltó szó”, összefoglalja, és megoldást keres a magyarságot érintő összes problémára. A Krónika felvetésére, miszerint a terv több, a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó feladatot tartalmaz, Csomortányi úgy fogalmazott: ezáltal egyértelműen tudják majd közvetíteni a magyarság igényét a városvezetés felé, a célkitűzéseket pedig hatékonyan fogják képviselni, főként, hogy egyre jobb a viszonyuk képviselő-testülettel. Egyes témakörökben ugyanakkor magyarországi támogatásra is számítanak. Az EMNP Bihar megyei elnöke azt is elmondta: legutóbb a 40-es években készült a városra vonatkozó fejlesztési terv, amelyből viszont több pont máig nem valósult meg. Lapunk kérdése nyomán Csomortányi leszögezte: a felgyorsuló mindennapok is igényelnek hosszú távú tervet. „Dinamikusan, rugalmasan kell tervezni, de a kitűzött célok stabilak” – állapította meg. Krónika (Kolozsvár)
2017. június 27.
Balogh Zoltán miniszterrel egyeztettek a Néppárt vezetői
Tőkés László EP-képviselőnek és Zatykó Gyulának, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnökének meghívására érkezett Nagyváradra Balogh Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője vasárnap, a Szent László Napok zárónapján, 2017 június 25-én.
A látogatás alkalmával több fontos megbeszélésre is sor került. Az emberi erőforrások minisztere elsőként a Néppárt vezetőivel és Ilie Bolojan polgármesterrel egyeztetett. 
A találkozó Zatykó Gyula és Szilágyi Zsolt országos Néppárt-elnök kezdeményezésére jött létre, hiszen egy sor olyan, a város magyarságának életét érintő kérdésről volt időszerű egyeztetni, melyek az elmúlt években megoldatlanok maradtak. 
Így Angela Lupseanak, a nagyváradi várgondnokság igazgatójának felvetésére a vármúzeum üresen álló kiállítótereinek a magyar történelmet és kultúrát bemutató kiállítási anyagokkal való feltöltéséről egyeztettek. Külön szóba került a budapesti Iparművészeti Múzeummal való együttműködés kérdése, hiszen onnan is vendégül látna a vármúzeum egy kiállítást. Ilie Bolojan hangsúlyozta, hogy a Néppárt helyi vezetőit megbízható és szavatartó partnernek tekinti és minden, a város magyar közösségét érintő ügyben, kikéri véleményüket. A város vezetője alapelvnek tekinti a jövőre nézve a helyi költségvetésből a kultúrára szánt források arányos elosztását, s eszerint a magyar közösség rendezvényeit is a városon belüli 25%-os részarány szerint – a vonatkozó költségvetés egynegyedével – fogják támogatni. 
Bolojan elmondta: a Szent László Napok olyan magas színvonalú rendezvény, mely közös értéke a város magyar és román közösségének, mely összeköti a két együtt élő közösséget. ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat a következő években is kiemelten támogatja majd a rendezvényt, a magyar kormány által anyagilag támogatott eseményeket a polgármesteri hivatal is támogatni fogja. A felek egyet értettek abban, hogy a rendezvény méltón szolgálja a városalapító szent király emlékének ápolását.
Az immár legendásnak számító Metropol együttes koncertje után, rendhagyó módon, a 2017-es Szent László Napok záróeseményét, a legendás Omega együttes koncertjét, Balogh Zoltán miniszter és Zatykó Gyula főszervező közösen konferálta fel. Amíg a mintegy húszezres közönség a magyar rocktörténelem kiemelkedő slágereit élvezhette, tovább folytak az egyeztetések és sor került egy több mint másfél órás megbeszélésére a Néppárt vezetői – Szilágyi Zsolt, Zatykó Gyula, Csomortányi István – valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Tőkés László és Balogh Zoltán miniszter részvételével.
A miniszter úr tájékoztatást kapott a magyarság Bihar megyei és nagyváradi helyzetéről, a közösségi érdekérvényesítés nehézségeiről és lehetőségeiről. A nemrégiben bejelentett Szent László-terv részleteit Csomortányi István megyei elnök ismertette, melynek fejezetei a magyar közösség kulturális, oktatási és nyelvhasználati kérdésein túl a nagyváradi magyarság megmaradásához elengedhetetlen gazdaságfejlesztési kihívásokra is választ ad.
Balogh Zoltán megerősítette: a Szent László Napok olyan értéket teremtő fontos eseménye a megyének és Nagyváradnak, mely elismerést érdemel és mely bizton számíthat az általa vezetett Emberi Erőforrások Minisztériumának további támogatására.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája Erdély.ma
2017. június 28.
Pert nyert a Néppárt a városházával szemben (Nagyvárad)
Nagyvárad mintegy 850 utcájának alig 4%-a visel magyar elnevezést, miközben a város negyede mai napig magyar nemzetiségű. 
Három hazai törvény is (a 2007. évi 282 számú törvény a kisebbségi és regionális nyelvek kartája elfogadásáról szóló, az 1995. évi 33-as számú a kisebbségvédelmi keretegyezmény átvételéről szóló és a román-magyar alapszerződés) lehetővé tenné a városban a történelmi utcanevek kihelyezését, sőt, számos hazai példa is létezik a Szászföld esetében (Beszterce, Szeben, Szászsebes), ahol a történelmi utcaneveket az önkormányzat kihelyeztette.
Ennek ellenére a Nagyváradon több mint 12 éve zajló utcanévküzdelem eddig nem hozott eredményt. Emlékezetes, hogy a korábbi alpolgármester, jelenlegi szenátor, Bíró Rozália, alpolgármester egyenesen tagadta a jogi keret létezését és alternatív megoldással, un. tükörfordítások nevetséges és közösségünket lejárató jegyzékével (pl. str. Lacul Rosu – Piros tó utca, str. Banatului – Bánat utca, str. Gala Galaction, Galaktikus Gála utca stb.), járatta le, illetve, hogy Szabó Ödön jelenlegi képviselő a történelmi utcaneveket sajtótájékozatón horthysta és szélsőséges elnevezéseknek titulálva siklatta félre a magyar nyelvhasználat e fontos ügyét. Mivel a több tucat beadvány és kérelem sem hozott eredményt, 2016 májusában a Néppárt megyei elnöke, váradiak egy jelentős csoportjának jelenlétében, a sajtó nyilvánossága előtt tiltakozásul kihelyezte a polgármesteri hivatal falára a Szent László tér feliratot, majd fölé a hivatalos román elnevezést is. 
A magyar feliratot a helyi rendőrség perceken belül eltávolította, a román felirat mai napig a helyén maradt, dacára annak, hogy a polgári engedetlenség jegyében arra sem volt kihelyezési engedély. Az eseményen a hatóságok Varga Csaba hegymászót és Csomortányi Istvánt akarták szabálysértési bírságban részesíteni, végül kiegyezetek abban, hogy egyedül utóbbi, mint kezdeményező kap bírságot. 
Teljesen egyértelmű módon a Néppárt bíróságon támadta meg a szabálysértési jegyzőkönyvet és egy év elteltével végre döntés is született a nagyváradi városi bíróságon.
Június 26-i döntésével a bíróság a Néppárt megyei elnökének adott igazat és semmisnek minősítette a helyi rendőrség által kirótt bírságot. Az indoklást még nem tették közzé, de fontos helyi győzelem született, mely nem csupán a nyelvhasználat de az állampolgári jogok általános szempontjából is fontos.
A Néppárt továbbra is fenntartja azt a javaslatát, miszerint Nagyváradon valamennyi utca esetében ki kell helyezni a történelmi elnevezést, nemhivatalos feliratként, a hivatalosak alá, azoktól eltérő kivitelben, hogy összetévesztésük elkerülhető legyen. 
Ezzel mintegy 600 utca kaphatná vissza régi nevét, úgy, hogy elkerülhető a helyi lakosok iratainak és igazolványainak cseréje is. A fennmaradó 250 új utca esetébe pedig a hivatalos formák lefordítása ad megoldást a teljes magyar nyelvhasználat eléréséhez. Fontos adalék, hogy hetek óta folynak megbeszélések a város vezetése és a Néppárt helyi vezetői között a közigazgatási törvényben garantált egyéb nyelvhasználati jogaink biztosításáról. Remélhetőleg rövid időn belül megoldódik a magyar nyelvű formanyomtatványok és a magyar ügyfélfogadási pontok kérdése is. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája Erdély.ma
2017. július 17.
Kézzelfogható munkaerőhiány a mezőgazdaságban
Egyre jelentősebb munkaerőhiánnyal küzdenek a mezőgazdasági profilú vállalkozások, a nyugati megyékben sokan a határon túlról toboroznak embereket. A gazdaszervezetek a szakoktatás felélesztését sürgetik.
A romániai mezőgazdaság egészét károsan befolyásolhatja az elkövetkező időszakban az ágazatban soha nem tapasztalt mértékű munkaerőhiány: az agrárvállalkozások nem találnak embert a kézimunka-igényes termények leszedésére, ráadásul szakképzett munkásokból is egyre kevesebb van.
Az aggasztó jelenségre a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetségének (LAPAR) elnöke, Laurenţiu Baciu hívta fel a figyelmet, aki szerint a probléma az ország nyugati megyéiben a legsúlyosabb, ahol tudomása szerint az állások alig 50 százalékát tudják betölteni. A News.ro hírportálon idézett Baciu rámutatott: a régióban egyes vállalkozásoknak határon túli – elsősorban magyarországi – szakembereket kell alkalmazniuk a termelés folytonossága érdekében, mivel hazai pályán már alig találnak megfelelő munkaerőt. Arról már nem is beszélve, hogy vannak olyan nagyobb állattenyésztő farmok az országban, ahol korábban pakisztáni és Fülöp-szigeteki munkásokat is felvettek – tette hozzá a LAPAR-elnök. Mint mondta, a kisebb vállalkozások esetében az sem ritka, hogy egyszerűen elegük lesz az állandó bizonytalanságból, és felhagynak a termeléssel. „Súlyos krízis van, amit a hatóságok még mindig nem vesznek komolyan. Nagyon sokan az ágazatban közel állnak a nyugdíjazáshoz, az utánpótlás pedig nem nagyon jelentkezik” – fogalmazott a szakember.
A szakoktatás feltámasztását sürgetik
A szakszervezeti vezető szerint a külföldi munkavállalás és az elöregedés mellett a munkaerőhiány legfőbb oka, hogy a szakmunkás- és technikusképzés mélypontra jutott, „felélesztése nélkül pedig az agrárium holtvágányra kerül”.
„A mezőgazdasági minisztérium megígérte, sürgetni fogja a mezőgazdasági profilú szakiskolák beindítását minden megyében, a problémákra azonban azonnali megoldásokat kell találni, a szakoktatás rendbetétele pedig fontos, de hosszabb távú intézkedés” – mutatott rá Laurenţiu Baciu, aki szerint az agárvállalkozók már több ízben is felajánlották, segítenek a tanintézeteknek a gyakorlati képzés megszervezésében.
A mezőgazdasági idénymunkát illetően az agrárszakember elmondta, a helyi hatóságok „gyakorlatilag támogatják a semmittevést azzal, hogy nagyvonalúan osztogatják a szociális segélyeket”, ezért is nehéz embereket találni kétkezi munkára.
Elhibázott támogatási politika
Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségét (EMGESZ) vezető Csomortányi István lapunk kérdésére elmondta, Bihar megyében is évek óta akut problémát jelent a munkaerőhiány az agráriumban, főként a kétkezi munkavégzést igénylő mezőgazdasági szakágazatok – a kertészek, zöldség- és gyümölcstermesztők – panaszkodnak emiatt. Példaként említette, hogy Dél-Biharban uborkaszedéskor egyre nehezebb megfelelő létszámban napszámosokat toborozni. Arról azonban nem tud, hogy a régióra jellemző lenne a külföldi munkaerő alkalmazása. „Nem újdonság, hogy a környékről sokan a nyugati országokban vállalnak munkát ebben az ágazatban, hiszen a jó esetben 18-20 eurós napidíjat ajánló itthoni gazdák nem tudnak versenyezni a kinti fizetésekkel” – jegyezte meg az EMGESZ elnöke. Szakképzett munkaerőből évek óta hiány van, és ez nemcsak a nyugati megyékre, az egész országra jellemező Csomortányi szerint, aki úgy véli, a mezőgazdasági minisztériumnak sok mindent újra kellene gondolnia az ágazati támogatást illetően. „Azt látjuk, hogy a támogatási politika elsősorban a nagyvállalkozókat segíti, és nem a kisebb, családi vállalkozásokat, pedig mindenki számára evidens, hogy az utóbbiak vannak többségben. Ugyanakkor az sem korrekt, hogy a támogatási struktúrákat a regáti viszonyokra alapozva állítják össze, hiszen az ottani lobbi jóval erősebb, mint az erdélyi. Amennyiben az erdélyi gazdák szempontjait is sikerülne hatékonyabban érvényesíteni, a fiatalok is bátrabban vállalnának szerepet az agráriumban” – mondta Csomortányi István.
Versenyképes fizetések kellenek
A Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozó Emil Dumitru, a Pro Agro élelmiszeripari szövetség elnöke vészjóslónak nevezte, hogy az ágazat 2010 és 2015 között 400 ezer munkavállalót veszített el – a szakszervezeti vezető szerint ez a legfrissebb adat a témában –, a szám pedig várhatóan tovább növekedett az elmúlt másfél évben. Dumitru példaként említette, hogy munkaerő hiánya miatt a 7600 hektáron gazdálkodó kürtösi agráripari kombinátnál egy gépkezelő szakembernek már 2000 eurós fizetést ajánlanak azért, hogy hosszabb távon megtarthassák. „Tisztában kell lennünk vele, amennyiben nem biztosítunk versenyképes, európai fizetéseket, nem lesz, aki elvégezze a munkát, ez ilyen egyszerű” – szögezte le a Pro Agro vezetője.
Folyamatosan panaszkodnak az Arad megyei vállalatok is, sokan magyarországi szakcégekkel kötnek szerződést különböző – szakmai tudást igénylő – munkálatokra, tette hozzá Dimitre Muscă, az Aragra 2008 gazdaszervezet elnöke.
„Olyan farmról is tudok, ahol németországi mezőgazdasági profilú szakiskolákból érkező diákokat fogadnak gyakorlatra. A saját cégemmel oda jutottam, hogy négy osztályt végzett munkavállalókat taníttattam be különböző munkálatokra, mert nem találtam szakembert a környéken” – magyarázta Dimitre Muscă, aki a szakoktatás felélesztését tartja a legsürgetőbb feladatnak.
Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 24.
Minority SafePack: a néppárt csatlakozik az aláírásgyűjtéshez
Az EMNP is csatlakozik a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtő kampányához – ezt nem az RMDSZ korábbi bírálata, hanem a közös érdek miatt teszik.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is csatlakozik az – RMDSZ-t is soraban tudó – Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által kezdeményezett Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtő kampányához – jelentette be szerdai nagyváradi sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke és Zatykó Gyula országos alelnök. Mint rámutattak: szimpatizánsaikat is arra buzdítják, hogy támogassák a kisebbségvédelmet célzó európai kezdeményezést.
„Érdekünk, hogy az Erdélyben célul kitűzött 250 ezer aláírás meglegyen” – szögezte le Csomortányi, aki ennek nyomatékot adva, Zatykóval együtt aláírta az ívet az újságírók jelenlétében. Zatykó egyébként érthetetlennek tartja, hogy Románia kormánya megtámadta a kezdeményezést az Európai Unió bíróságán, hiszen szerinte ez a kisebbségben élő külhoni románok problémáit is megoldaná – amiről az elmúlt napokban Marosfőn zajlott román szabadegyetemen is sok szót ejtettek.
Zatykó Gyula azt is közölte: Szilágyi Zsolt EMNP-elnök javaslatára az autonómia és a regionalizmus iránt elkötelezett európai pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) is „magáévá tette” a Minority SafePacket, így szervezetten csatlakoznak az aláírásgyűjtéshez és annak népszerűsítéséhez.
Korábban Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke bírálta a néppártot, amiért az szerinte ígéretével ellentétben semmilyen formában nem támogatja a kampányt. A Krónika kérdésére Csomortányi most leszögezte: munkájuk nem Porcsalmi nyilatkozataitól függ. Zatykó hozzátette: nem érti, Porcsalmi mire alapozta bírálatát.
„Egyébként nem láttam, hogy az RMDSZ Bihar megyében aláírást gyűjtene” – tette hozzá. Az EMNP politikusai különben úgy látják: az elmúlt időszakban több baráti gesztust is tettek a szövetség irányába, amit szerintük illene értékelni. Megjegyezték: együttműködés céljával többször is megkeresték a szövetség Bihar megyei illetékeseit az elmúlt fél évben, de a tárgyalások nem jártak eredménnyel.
Csomortányi és Zatykó a szerdai sajtótájékoztatón arról is beszámolt: az EMNP területi szervezete a prefektúrától vár választ a kisebbségi jelképek civilek általi nyilvános használatával kapcsolatban. Amennyiben a kormányhivatal nem ismeri el ennek jogát, a közigazgatási bírósághoz fordulnak a törvény tisztázása érdekében.
A kisebbségi szimbólumok használatának ügye az augusztus 20–21-én a nemzeti ünnep alkalmából szervezett nagyváradi ünnepség kapcsán vált ismét aktuálissá. A Szent István-napi rendezvényeken ugyanis a helyi csendőrség felszólított két civil résztvevőt, hogy tegyék el a magukkal hozott magyar és árpádsávos zászlót. Csomortányi István ezt túlkapásnak tartja. Emlékeztetett: tavaly a prefektúra a polgármesteri hivatalt rótta meg azért, mert az augusztus 21-ei virágkarneválon a tömegben magyar zászló lengedezett, ezért idén augusztus 10-én kikérték a kormányhivatal állásfoglalását a kisebbségi jelképek nyilvános használatát illetően. Egyelőre nem kaptak választ, de a jövőre nézve szükségesnek tartják a jogszabályok tisztázását. „Egyszer a végére kell járni az ügynek” – fogalmazott meg Zatykó Gyula.
Vásárhelyi-Nyemec Réka / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 26.
„Magyar kenyér” az úrasztalára
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi irodájában szombat délelőtt kerítettek sort a Magyarok Kenyere programsorozat részeként azoknak a kenyereknek a kiosztására, amelyeket a másnapi, vasárnapi úrvacsoraosztásnál használnak majd fel a különböző bihari egyházközségekben.
Mint köztudott, az elmúlt vasárnap első alkalommal került sor Nagyváradon augusztus 20-i ünnepségre, ennek részeként a Szent László téren a különböző történelmi egyházak képviselői megáldották, illetve megszentelték a Magyarok Kenyere program során összegyűlt búzából készült kenyereket, majd szét is osztották az ünneplők között.
Augusztus 26-án délelőtt az EMNT irodájában Nagy József Barna irodavezető köszöntötte a megjelenteket, néhány mondatban bemutatva a Magyarok Kenyere programot. Mint elmondta, az erdélyi búzagyűjtési akciót az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége kezdeményezte, ez kérte fel Tőkés László európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét arra, hogy ünnepi keretek között adja át az úrvacsorai kenyereket a különböző települések, egyházközségek képviselőinek.
A püspök a korinthusiakhoz írott első páli levél 12. részéből idézve mutatott rá a keresztényi együvé tartozás szentírásbeli alapvetésére népeink, egyházaink, Kárpát-medencei magyarságunk közösségében: „Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. (…) Így azonban sok tag van ugyan, de egy test.”
Köszöntőbeszédében kitért arra is, hogy milyen fontos szimbólum a kenyér a magyar kultúrában, illetve a magyar református egyházban. Elmondta, hogy a Magyarok Kenyere igazi Kárpát-medencei összefogással készült, hiszen a búza ünnepi összeöntése a Veszprém megyei Nemeshanyban történt, a kenyérhez szükséges só a székelyföldi Parajdról érkezett, a kovász a Baranya-háromszögből, Karancsról, a víz pedig Kárpátaljáról. Az augusztus 20-i ünnepi kenyeret a Somogy megyei Nagybajomban sütötték, és Esztergomban szentelte meg Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása.
Tőkés László elmondta, a kenyér abban az értelemben is áldott, hogy mi, keresztények felebaráti szeretettel azt is kenyérrel kínáljuk, aki kővel tör ránk. Ezért különösen nagyra értékeli az Erdélyi Magyar Néppárt két bihari vezetőjének, Zatykó Gyulának és Csomortányi Istvánnak a cselekedetét, akik kenyeret vittek ajándékba augusztus 20-án a nagyváradi Rhédey kertben külön ünneplőknek. Az RMDSZ-esek nyilvánvaló irigységből, az egypártrendszerükből fakadó önteltségből szervezték meg az ottani ellenünnepséget, de lám, a kenyér egyetemes üzenetével kereste fel őket a Néppárt.
Az Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE) nevében Ványi Attila köszöntötte az EMNT-székházban megjelenteket, elmondva, hogy az egyesület a kezdetektől megszervezte Biharban a gabonagyűjtést, és a továbbiakban is nagy örömmel teszik ezt. A megyében négy szervezet – az ÉGE, a Belényesvidéki Gazdák Egyesülete, a Hegyközi Gazdák Egyesülete, illetve a Dél-Bihari Gazdák Egyesülete – kapcsolódott be az anyaországban már hetedik alkalommal megrendezett Magyarok Kenyere-akcióba.
A rövid ünnepség után Tőkés László EP-képviselő átadta a Nagyszalontán megsütött kenyereket a mintegy harminc település, egyházközség jelen lévő képviselőinek, küldötteinek. tokeslaszlo.eu/cikk
2017. szeptember 11.
„Megtanítaná” magyarul az intézményeket a Bihar megyei EMNP
Bízik abban Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke, hogy a diszkriminációellenes tanács jogerős döntésének birtokában békés úton is el lehet érni, hogy magyarul is lehessen intézni a hivatali ügyeket a nagyváradi városházán, ugyanakkor magyar nyelvű kommunikációt várnak el az RMDSZ-es vezetésű Bihar megyei önkormányzattól is.
Magyar nyelvű ügyfélszolgálatot és hivatalos tájékoztatást kér immár írásban is az amúgy magyar vezetésű Bihar Megyei Tanácstól az Erdélyi Magyar Néppárt – vonatkozó kérésüket pénteken iktatták a megyeházán. Ezt megelőzően sajtótájékoztató keretében számolt be a nyelvi jogok terén elért eddigi eredményekről Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke, valamint Menyhárt Gabriella ügyvéd, és az eseményen jelen volt Molnár Csongor is, aki magánszemélyként tett feljelentést az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) a nagyváradi városi önkormányzat ellen még 2013-ban.
Azt kifogásolta, hogy a városháza honlapján nem jelennek magyarul a tanácsi határozatok, az üléseket összehívó közlemények, mint ahogy magyar ügyfélszolgálat és magyar nyelvű formanyomtatványok sincsenek.
A diszkriminációellenes tanács egyértelműen kimondta, hogy ezáltal sérül a mintegy 50 ezres váradi magyar közösség anyanyelvhasználati joga, és – egyetlen kivétellel – 30 napot adott a helyzet rendezésére. A kivételt a formanyomtatványok jelentették, mivel az RMDSZ 2012-es választási kampányban lefordított néhány formanyomtatványt, így azok hiányát nem lehetett felróni az önkormányzatnak, pedig azóta sem elérhetőek. Az akkor is Ilie Bolojan Nemzeti Liberális Párti (PNL) polgármester által vezetett városháza megfellebbezte a döntést, de alapfokon a váradi ítélőtábla, majd idén májusban a legfelsőbb bíróság is elutasította az óvást, így immár jogerős a diszkrimináció ténye.
A májusi ítélet indoklását a napokban kapták kézhez, Csomortányi István pedig bizakodó, azt mondja, a határozat birtokában tárgyalásokat kezdeményeztek az önkormányzattal polgármesteri, alpolgármesteri szinten, és az eddigiekben azt tapasztalták, hogy van nyitottság a helyzet rendezésére.
Kérdésünkre elmondta, a magyar nyelvű ügyintézés, a közérdekű információk, tanácsi határozatok, összehívók esetében várható siker, ezekre ugyanis törvény kötelezi az önkormányzatot.
Hasonló elvárásokat fogalmaztak meg ugyanakkor a néppártosok az RMDSZ-es Pásztor Sándor által vezetett megyei önkormányzat felé is, felhívva a figyelmet arra, hogy a megyei tanácsnál még rosszabb a helyzet, mint a városinál, hiszen míg Nagyvárad hivatalos honlapja „tud magyarul”, a megyei tanács kizárólag románul tájékoztat.
„Ez az első beadványunk a megyéhez az anyanyelvi jogok témájában, a sajtón keresztül üzentünk már, és személyesen is jeleztük. De eltelt másfél év, és nincs előrelépés. Külön szégyen, hogy egy magyar ember áll a megye élén” – fogalmazta meg Csomortányi. Leszögezte ugyanakkor, hogy amennyiben beadványuk nem jár sikerrel, ezt is peres útra terelik.
Mint ahogy a Bihar megyei prefektúra ellen is pert indítanak, amennyiben a hétfői határidőig nem adnak választ a nemzeti szimbólumok használatával kapcsolatos néppárti kérdésre, vagy azt a választ adják, amit korábban a városházának, vagyis hogy más állam zászlaját csak a román zászló kíséretében lehet használni.
Hétfőn telik le a harminc nap, amióta a kérésüket iktatták, augusztus 10-én még abban bíztak, hogy a 21-ei virágkocsis felvonulásig választ kapnak, de nem így történt, és egy férfitól el is vették a rendőrök a magyar zászlót, s sajtóbeszámolók szerint a menetben helyet kapó táncosok egy csoportjának sem engedték, hogy a magyar lobogóval vonuljanak végig a városon. Holott – emlékeztetett Csomortányi István – a megyei kormányhivatal által idézett törvényi előírás csak az intézményekre és hivatalos ünnepekre vonatkozik.
Bálint Eszter / Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 11.
Fontos nyelvi jogi per nyert a Magyar Polgári Egyesület Nagyváradon
Újabb pert nyert az EMNP, illetve a támogatói háttere nyelvhasználati ügyben. Mint Menyhárt Gabriella ügyvédnő elmondta, a legfelső fokon megnyerték azt a próbapert, amit amiatt indítottak, hogy Váradon az önkormányzat honlapján nem szerepelnek magyarul is az infók, közlemények, formanyomtatványok.
Az eljárást még 2013-ban kezdték, miután a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordultak, az meg is állapította a diszkriminációt, ám a váradi önkormányzat ezt nem fogadta el. Molnár Csongor, az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezetének akkor elnöke nevében indították meg a bírósági eljárást, azért, hogy a testület mondja ki: helytálló a hátrányos megkülönböztetés megállapítása, és a Diszkriminációellenes Tanács ajánlása szerint ezt a helyzetet meg kell oldani. Minden szinten nyertek, az önkormányzat végig fellebbezett, de a Legfelső Bíróság is Molnáréknak adott igazat, azt is jelezve, hogy kártérítés is jár a közösségnek.
Vagy legyen minden magyarul is, vagy fizessenek
Csomortányi István, az EMNP megyei vezetője elmondta: most, az ítélet birtokában újabb tárgyalásokat kezdenek a város vezetőivel a helyzet megoldása céljából. Hogy pontosan mikor, azt még nem hozzák nyilvánosságra. Ha ez sem segít, akkor ismét bírósághoz fordulnak, immár azt igényelve, hogy akkor a kártérítést hajtsák be. Az a helyzet ugyanis, hogy akkor kamatostól kellene fizetnie az önkormányzatnak, mégpedig – az ügyvéd elképzelése szerint – úgy, hogy a diszkriminált közösség összes tagjának létszámával szoroznák a kártérítés összegét, és a diszkrimináció fennállása során eltelő összes nappal is, azaz így jönnének össze a kamatok is. itthon.ma/erdelyorszag
2017. szeptember 17.
CSOMORTÁNYI ISTVÁN NYÍLT LEVELE KELEMEN HUNORNAK
Nyílt levél Kelemen Hunor pártelnöknek
Tisztelt Elnök Úr!
Jelezz balra és fordulj jobbra… hangzik a Ceaușescu-érát jellemző, klasszikussá vált erdélyi vicc csattanója. Bizony ez a „tíz éves” vicc jutott többünk eszébe, mikor pár nappal ezelőtt olvashattuk, hogy Nagyváradon Markó Béla és Lengyel László beszélgetéskötetét Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és parlamenti képviselője mutatta be. Pártelnöki elődjét, Markó Bélát, azt gondolom, soha nem fogjuk elfelejteni, ha nem másért, hát azért, mert a 2002-es választások második fordulóját meg sem várta, mikor midannyiunk – az erdélyi magyarok – nevében gratulált Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltnek.
És bizony Lengyel László közgadász-politológust is nehéz lesz emlékezetünkből kitörölni, hiszen „szakértőként” mindenkor az elvárt és megrendelt eréllyel igyekezett megmagyarázni nekünk, hogy miért is rossz minden, amit a nemzeti oldal tesz és miért is demokratikus és hasznos a bal-liberális oldal valamennyi rezdülése. S látva, hogy manapság is minő ügybuzgalommal szolgál Lengyel – most éppen Botka László szocialista miniszterelnökjelölt-jelölt tanácsadójaként – önkéntelen is Kövér László örökérvényű szavai tolulnak eszünkbe: „kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna”.
Nekünk, bihariaknak, Szabó Ödön sem szorul bemutatásra, őkelme azonban arra a kétes kárpát-medencei hírnévre is szert tett, hogy ő volt az, aki mintegy fenyegetésképpen, a kormánypártok gyengítésének nyílt szándékával, az RMDSZ SZKT ülésén alig pár esztendeje még erdélyiek magyarországi pártjának bejegyzésére tett javaslatot. Szabótól nem álltak távol e „hasznos” ötletek, hiszen korábban éppen az ő meghívására érkeztek ifjúsági káderképzést tartani az MSZP-s Istvánok, Nyakó és Újhelyi. „Minden szavazat számít, az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki” – oktatták akkor. S bizony ki feledhetné, hogy Gyurcsány Ferencet és Demszky Gábort Erdélyben egyedül Nagyváradon fogadták, a helyi RMDSZ vezérkar, Bíró Rozália, Szabó Ödön, Kiss Sándor és Lakatos Péter lelkes meghívására?
Elnök Úr!
Még Ön sem vitathatja, gonosz időket éltünk 2010 előtt. Olyan időszakot kellett átvészelnünk, melyet ép ésszel senki nem sírhat vissza. Amíg öszödi beszédében Gyurcsány arról panaszkodott, hogy majdnem beledöglött, hogy úgy kellett tenni, mintha kormányozna, addig a gazdaságilag és moráljában tönkretett nemzet valóban az összeomlás szélére került. Eszerint joggal merül hát fel a kérdés, hogy miért jó nekünk, erdélyi magyaroknak, ha pártja nem csupán cinkos tétlenséggel, de tevékeny módon, főelkövetőként irányítja a bal-liberális megmondó emberek határon túli szellemi kútmérgezését?
A Lengyel-Markó-Szabó szereplés másnapjáig azt gondoltam, ezúttal csupán a sötét-RMDSZ-ként emlegetett bihari párttársainak magánakciójáról van szó, mígnem kiderült, hogy a nagyváradi bemutató után alig egy nappal, Kolozsváron már az Ön főszereplése mellett folyt le ugyanaz.
Nagyváradon, 2017. szeptember 14-én Lengyel László politológus a következőket mondta: „Van egy kormány, mely a fejünk felett hadonászik, és adott esetben kiteszi az asztalra, hogy Erdélyért vérzik a szíve.”, illetve meglátásában Magyarország nemzetközi megítélése olyannyira mélypontra süllyedt, hogy bármit tesz vagy mond a kormány, annak az ellenkezője történik, ezért „sokkal többet árt Budapest, ha megszólal Erdély-ügyben még annál is, mintha inkább néma maradna”.
Elnök Úr! Ön is így gondolja? Ezért szervezik a Lengyel Lászlók erdélyi turnéjait? És ezért tartja ön olyan fontosnak, hogy együtt lépjenek fel? Önök tényleg így gondolják?
Mert mi, az erdélyi magyarok többsége éppen az ellenkezőjét! Mi azt látjuk, hogy végre olyan kormányunk van, melynek valóban számít Erdély és erről nem csak beszél, ha nem tesz is érte. Van egy kormányunk, mely visszaadta Magyarország nemzetközi megbecsülését, melynek erdeményeképpen lehetősége és ereje van megszólalni erdélyi közösségünk sorskérdéseiben és ezt meg is teszi. Az elmúlt időszak igazolta, hogy „Budapest nem maradhat néma”, hiszen határozott fellépésével hatékonyabb védelmet ad számunkra, mint a bukaresti „érdekképviselet” – elég, ha csupán a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium helyzetére gondolunk.
Elnök Úr!
Önök – a nemzeti kormány legerőteljesebb segítő szándékának ellenére – időnként, ha tehetik, szembe mennek legalapvetőbb kárpát-medencei érdekeinkkel. Itt már nem véletlenekről, félreértett vagy félremagyarázott esetekről van szó.
Érthetetlen, hogy miközben a napnál világosabbak Soros György tevékenységének következményei, Ön a francia közszolgálati rádió romániai adójának (RFI) Tusványos előtt pár nappal adott interjújában, a valós veszélyt bagatelizálva, a következőket mondja: „…nem hiszem, hogy Soros képes lenne rezsimeket megdönteni, és főleg arra nem tartom képesnek, hogy globális problémákat okozzon, mint ahogyan időnként bemutatják”.
Érthetetlen, hogy a román közszolgálati rádió RMDSZ-befolyása alatt álló magyar részlegeinél és a közvetlenül RMDSZ-kézben lévő Erdély Tv-nél továbbra is Parászka Boróka és társai működnek és a Magyar ATV indoktrináltságát megszégyenítő elkötelezettséggel uszítanak a nemzeti értékek, a hagyományos értékrend ellen. Mindeközben pedig a nyíltan ultraliberális és a tavalyi kvótareferendum alatt a Kétfarkú Kutya Párt erdélyi gúnyplakát-kampányával kapcsolatban „nyilvánvalóan semmilyen felelősséggel nem tartozó” Kovács Péter volt ügyvezető elnököt szépen és csendben a Kolozsvári Rádió magyar adásának túlfizetett igazgatójává buktatták föl.
Egyenesen elképesztő, hogy a nyugat-Európát morális válságba taszító „politikailag korrekt” beszédmód fő témáit párttársai hogyan csempészik be nap mint nap az erdélyi magyar közbeszédbe, a parlamentben hogyan szavaznak össze-vissza a hagyományos családmodell védelmére szánt alkotmánymódosítás kapcsán, hogy ennek betetőzéseként maga a legújabb ügyvezető elnökük és kampánygurujuk, Porcsalmi Bálint – valóban igazi LMBTQ-aktivista módjára – tegyen egyenlőségjelet a meleg kisebbség és az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete és védelmének szüksége között.
Minderre sem Bukarest, sem a kisebbségi lét folyamatos alkukényszere nem szorította sem Önt, sem párttársait. Adódik hát a nyilvánvaló következtetés: ezekben az ügyekben mutatkozik meg a Bukarestben konformista, a román kormánytöbbséghez szinte feltételek nélkül odasimuló, de Budapesten harcos jogvédő RMDSZ valódi Janus-arca.
Pedig soha nem volt még oly nagy szükség a következetes és hiteles erdélyi magyar politikára és a magyar összefogásra, mint éppen most, mikor a centenáriumi évnek kikiáltott 2018 előtt egyre sűrűsödnek a provokációs és uszító cselekmények.
Azonban Önöknél sajnos most éppen fordítva van, mint az említett rendszerellenes viccben: Önök jobbra jeleznek és balra fordulnak.
Mély kiábrándultsággal,
Csomortányi István,
az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke
kelt Nagyváradon, 2017. szeptember 16-án
Erdély.ma