Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. augusztus 12.
Többnyelvű helységnévtáblák Kolozsváron: „Komoly leckét kaptunk Nagybányától”
Komoly leckét kaptunk Nagybányától – reagált a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, Csoma Botond arra, hogy csütörtökön a nagybányai tanács ellenszavazat nélkül, egyöntetű igennel fogadta el a város három nyelvű (román, magyar, német) megnevezéséről szóló határozatát.
A Kolozsvári helyi tanács RMDSZ-es tagja elmondta, követendő példa lett számunkra az, ahogy Nagybányán zökkenőmentesen, európai módon megoldották a többnyelvűség kérdését: egyrészt azzal, hogy minden párt felzárkózott az ügy mellé, kihúzták a nacionalista hangulatkeltés méregfogát, másrészt azzal, hogy az RMDSZ javaslatára a megbízott polgármester nyújtotta be a tervezetet, jelezték, a kisebbségek kérdése nem lehet politikai csatározás tárgya.
Mint arról már korábban beszámoltunk, csütörtökön egyöntetű, 21 igen szavazattal fogadta el a nagybányai testület a város három nyelvű megnevezésére (Baia Mare - Nagybánya - Neustadt) vonatkozó határozattervezetet. „Úgy véltük, egy olyan városnak, amely Európa kulturális fővárosa címre pályázik, kötelessége komolyan venni az itt élő kisebbségek jogait” – mondta a nagybányai tanács RMDSZ-es tagja, Kovács Richárd megkeresésünkre.
A határozattervezetet nem az RMDSZ nyújtotta be, hanem a polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármester, Marinel Rob. „Erre azért került sor, hogy jelezzük, ez elsősorban nem egy politikai húzás, hanem fontos lépés a normalitás fele” – magyarázta a tanácsos. Kisebb súrlódások a tervezettel kapcsolatban csak a jogi bizottságban merültek fel: egy szociáldemokrata tanácsos emelt kifogást ellene, mondván, hogy a közigazgatási törvény szerint nem kötelessége a városházának többnyelvű helységnévtáblákat kihelyezni, hiszen a magyar lakosság számaránya nem éri el a 20 százalékot. Kovács Richárd tájékoztatása szerint erre az volt a válasz, hogy a törvény nem is tiltja ennek megtételét, így hadd döntse el az önkormányzat, hogy szeretne-e többnyelvű helységnévtáblákat, vagy sem.
Nagybánya lakosságának 10,3 százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek a 2011-es népszámláláson.
Csoma: „Tartozunk a városnak”
Csoma Botond, aki gratulált a nagybányai RMDSZ-nek és a helyi tanácsnak, a Maszolnak elmondta, nagyon reméli, hogy még ebben a mandátumban sikerül Kolozsváron is elérni a többnyelvű helységnévtáblák kifüggesztését. Kolozsváron a helyi testület egy 2002-ben hozott határozatában elfogadta a táblák többnyelvűsítését, ám azóta sem sikerült ennek a határozatnak érvényt szerezni. Annak ellenére nem sikerült a táblák kihelyezése, hogy az erre vonatkozó törvény 2001-es elfogadásakor még az 1992-es népszámlálás adatai voltak érvényben, amelyek szerint meghaladta a 20 százalékot a város magyar lakosságának az aránya. 2011-ben a magyarok Kolozsvár lakosságának a 16 százalékát tették ki.
Csoma emlékeztetett, hogy a politikai eszközökön kívül civil ráhatással és jogi úton is próbáltak eredményeket elérni, a szavazatvesztés félelme viszont meghiúsította a próbálkozásokat. „Kimondottan pozitívumnak látom, hogy egyik román párt sem akart politikai tőkét kovácsolni a másik román párt kárára Nagybányán, hanem mindenki felkarolta az ügyet. Kolozsváron éppen az ellenkezője zajlik. Csak egy példa a sok közül: a Iorga-tábla visszahelyezése kapcsán a Szociáldemokrata Párt nacionalista hangulatkeltésbe kezdett, és ezzel gyakorolt nyomást az akkori városvezetésre, Sorin Apostura, hogy helyezze vissza a táblát. Azóta is ott áll a tábla a Mátyás-szoborcsoport talapzatánál” – magyarázta Csoma.
A PNL-RMDSZ együttműködés eredményt hozhat?
Arra a kérdésre, hogy helyhatósági választások után kötött PNL-RMDSZ együttműködési megállapodás mennyire garancia a többnyelvű helységnévtáblák kifüggesztésére, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke elmondta, eddig egyetlen román párt sem vállalta írásban, hogy ennek eleget tesz. „A tárgyalásokon természetesen előjöttek a félelmek, elhangzott az örökös szöveg, hogy ha felvállalnák az ügyet, szavazatokat veszítenének. Ennek ellenére megszületett a megállapodás” – magyarázta.
Hozzátette, éppen a nagybányai példa mutat rá arra, hogy a szavazatvesztés félelme milyen szépen leépíthető, ha minden párt felvállalja az ügyet. „2004 óta Funar már nem regnál Kolozsváron, végre túl kéne már lépni a rossz beidegződéseken. Be kellene látni, hogy a félelem most már elrugaszkodott a valóságtól, nincs sok alapja. Amikor kihelyeztük a Kolozsvári műemlékekre a többnyelvű táblákat, mindenfélére hivatkoztak, hogy majd kivonul az Új Jobboldal tüntetni a Bánffy-palota elé és a Főtérre, mégsem történt semmi” – mutatott rá Csoma Botond.
„Nagybánya a határozat elfogadásával zseniális lépést tett Európa Kulturális Fővárosa 2021 cím elnyerése felé" – mondta az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Mint ismert, négy város (Bukarest, Kolozsvár, Temesvár, Nagybánya) versenyzik jelenleg a cím megszerzéséért, Temesvár után pedig Nagybánya is jelezte, a multikulturalizmusnak akkor van értelme, ha azt tartalommal töltik fel. Az kulturális minisztérium szeptemberben dönt arról, hogy melyik város lesz Európa kulturális fővárosa 2021-ben.
O. M.
maszol.ro

2016. augusztus 16.
Magyar Termék Nagydíj cím a Kincses Kolozsvár Egyesületnek
Ünnepélyes nyitógálával elkezdődtek a 7. Kolozsvári Magyar Napok
A Kolozsvári Magyar Opera nagytermében megtartott folklórgálával nyitották meg a 7. Kolozsvári Magyar Napokat (KMN), amelyen átadták az idei Kincses Kolozsvárért díjat: posztumusz díjban részesült Kötő József színháztörténész, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, Brendus Réka, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese, és az Euréka Egyesület.
Meglepetésként Kiss Károlyné Ildikó, a magyar Industorg-Védjegyiroda Minőségügyi Kft. részéről bejelentette: idén a Magyar Termék Nagydíj Kárpát-medenceéért Nívódíját a Kincses Kolozsvár Egyesületnek adják, és átnyújtotta Gergely Balázsnak a meghívót a szeptemberi Budapesti díjátadóra. Csoma Botond és Kelemen Hunor köszöntőjükben méltatták a KMN-t, aktuálpolitikaként megemlítették: ahogy Nagybánya, úgy Kolozsvár magyarsága is megérdemelné a többnyelvű helységnévtáblákat.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. augusztus 17.
Magyar Napok a 700 éves Kolozsváron: A hetedik te magad légy!
József Attila A hetedik című verse bizonyult a legkézenfekvőbb mottónak a Kolozsvári Magyar Napok idei nyitóünnepsége számára. Hetedik KMN abban a városban, amelyet 1316. augusztus 19-én városi rangra emelt Károly Róbert Anjou-házi magyar király. A mágikus számra a díszmeghívottak mindegyike reflektált ünnepi beszédében.
Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke és a KMN szellemi atyja „kulturális kalákának” nevezte a rendezvénysorozatot, hisz – akárcsak a kalákában – a közösség tagjai egymást segítve, kölcsönösségi alapon, társaságban, szórakozással egybekötve hozzák létre a Kárpát-medence egyik legnagyobb magyar kulturális eseménysorozatát. Ezzel az egységgel Kolozsvár egész Erdélynek példát mutat, vélekedett a fesztivál főszervezője.
„Mi legyünk a hetedikek, akik – hogy a költőt idézzem – égő házban, jeges áradásban, vagy hajló szép búzában képesek vagyunk újjászületni!” (Gergely Balázs)
Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke és Kelemen Hunor szövetségi elnök nem kerülhették meg a Kolozsvári magyarok legfájóbb pontját: a többnyelvű helységnévtáblák kérdését. Mindketten szóvá tették, hogy míg Nagybányán ellenszavazat nélkül fogadta el a helyi tanács a város három – román, magyar és német – nevét feltüntető táblák kihelyezését, addig Kolozsváron ez a törekvés a többségi városvezetők merev ellenállásába ütközik. Nagybánya városatyáinak előrelátásáról tanúskodik ez a gesztus, vélte Csoma Botond, hisz az Európa Kulturális Fővárosa 2021 versenyben már csak négy város mAradt benn: Bukarest, Temesvár, Kolozsvár és Nagybánya. Ezek közül az észak-partiumi város az egyetlen, amely átlátta a többnyelvű megjelenítés fontosságát a cél érdekében.
A magyar kormányt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár képviselte, aki Kolozsvár kultúrtörténeti jelentőségét emelte ki. A Kincses Kolozsvár Egyesület ezzel a rendezvénnyel hozzájárul ahhoz, hogy a város a múlt és a jelen mellett jövőt is tudjon építeni, mondta az államtitkár.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a kulturális fesztivált óriási fegyverténynek nevezte, mely nem csak emeli Kolozsvár és a magyar kultúra rangját, de annak köszönhetően a helyi és erdélyi magyarság is – mely végigélhette a Funar-korszak rombolását –visszanyerhette önbizalmát. A rendezvény ismét fővárossá tette Kolozsvárt, a mégis jelentkező hiányérzet pedig a még mindig rendezetlen Kolozsvári többnyelvűségnek köszönhető – mondta Kelemen.
Második alkalommal adták át a Kincses Kolozsvárért Díjakat, melyet a Kolozsvári Magyar Napokért és az erdélyi magyar közösségért kifejtett munka elismeréséért adományoz oda a Kincses Kolozsvárért Egyesület. Idén Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Erdélyi Osztály főosztályvezető helyettese, valamint a Kolozsvári Euréka Egyesület vehette át az elismerést, ugyanakkor posztumusz díjjal tüntették ki Kötő József színháztörténészt, a Kincses Kolozsvárért Egyesület alapító tagját.
A beszédek után a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató legjobbjai, valamint erdélyi hagyományőrzők léptek színpadra, akik többek között kalotaszegi, jobbágytelki, szászcsávási, nyárádmenti és szatmári táncokat, dalokat adtak elő a legmagasabb színvonalon. A műsor szerkesztője Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, rendezője Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Harangozó Gyula-díjas koreográfus volt. Felemelő és megható pillanatokkal gazdagodhatott a Magyar Opera nagytermének népes közönsége.
Mától kezdődően több tucat helyszínen, több száz programmal várják a Kolozsváriakat és a Kolozsvárra látogatókat, a részletes programkínálatot pedig bárki megtalálhatja ide kattintva.
A KMN mobilalkalmazása használata a leghatékonyabb módja annak, hogy könnyen és gyorsan szerezzünk információkat a Kolozsvári Magyar Napok 7. kiadásának programajánlatáról. Egy helyen találunk mindent, amit tudnunk kell és tudni érdemes. Az applikációt a Kolozsvári Magyar Napok támogatója, a Halcyon Mobile készítette, és letölthető az App Store illetve Google Play áruházakból.
T. Koós Imola

2016. szeptember 1.
Kolozs megyei jelöltek: Csoma, Hegedüs, László
Javában zajlik a jelöltállítás az RMDSZ-ben: szeptember 26-ig megyei rangsoroló üléseken véglegesítik azoknak a jelölteknek a rangsorát, akik megméretkeznek a decemberi parlamenti választásokon.
Kolozs megyeben tegnap délután 4 óráig lehetett benyújtani a parlamenti jelöltségre a pályázatot, a rangsoroló küldöttgyűlést szeptember 23-án tartják. Deák Ferenc, az RMDSZ Kolozs megyei ügyvezető elnöke lapunknak elmondta: a képviselői tisztséget Csoma Botond megyei elnök és Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke pályázta meg, újabb szenátori mandátumért László Attila indulna. Hegedüs Csilla Facebook-oldalán már a hét folyamán közzétette: a képviselői lista második helyére pályázik. Döntését azzal indokolja: „Bukarestben is ki kell állni Kolozsvárért, Kolozs megyeért, az erdélyi magyarságért”.

2016. szeptember 9.
Szórványoktatás: a magyar iskolák egymás elől szippantják el a diákokat
Szemrehányásoktól, hevesebb szóváltásoktól sem volt mentes csütörtökön az az egyeztetés a Kolozs megyei tanfelügyelőségen, amelyen iskolaigazgatók, tanfelügyelők és az RMDSZ megoldást kerestek arra, hogyan védjék ki a magyar iskolák közötti diákelszívást a szórványban.
Az egyeztetést annak apropóján hívta össze a főtanfelügyelőhelyettes, Török Zoltán a várfalvi iskola kérésére, hogy a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum nyáron toborzásba kezdett az aranyosszéki iskolák diákjai körében. A líceum a márciusi beiratkozások után szembesült azzal többek között, hogy az előkészítő osztályába mindössze négy gyerek jelentkezett. A toborzás eredményeként a Várfalvi Általános Iskolából hat gyermeket a Jósikába írattak, így veszélybe került az általános iskola ötödik osztálya.
Az egyeztetésen kiderült, az iskolák nagy károkat okoznak, ha öncélúan megpróbálják elvonni a gyermekeket olyan körzetekből, ahol már működik magyar oktatási intézmény: az adott településen mAradt, rossz anyagi helyzetben lévő magyar ajkú gyermekeket ugyanis arra kényszerítik, hogy román osztályokba iratkozzanak. A beszélgetésen a felszólalók azt is megerősítették, hogy a szórvány magyar oktatás helyzete nehéz helyzetben van, és a megoldás nagy erőfeszítéseket követel.
Mi lesz a várfalvi iskolával?
Júliusban már történt az érintett iskolák között egy egyeztetés, azóta viszont a Jósikában új igazgatónőt neveztek ki. A második, azaz a csütörtöki beszélgetésen a Várfalvi Általános Iskola igazgatónője, Kötő Erika vázolta az alapkonfliktust: „A helyzet súlyos: gyerekeink vesznek el úgy, hogy a Jósika Miklós városra csábítja őket. Próbáltunk egyezségre jutni a tordai iskolával, hogy azokat a szülőket, akik az első egyeztetést után jelezték, Tordára vinnék gyermekeiket, utasítsák el, tanácsolják vissza abban a közösségbe, ahonnan menni akarnak. Ez nem történt meg, újabb kérvényeket írtak alá, tehát a szóbeli egyezség után további gyermekek mentek el az iskolánkból. Nincs eszköz a kezünkben, mivel a módosított törvény szerint elég a befogadó iskola beleegyezése az iskolaváltáshoz. A Jósika információink szerint iskolabuszt biztosít, hogy a mi gyermekeiket be tudják vinni Tordára.
Kötő Erika úgy tájékoztatott, hogy négy negyedik osztályost és két előkészítőst sikerült Tordára csábítani.
A várfalvi iskolát képviselő Szabó Enikő tanító, módszertanos elmondta, az egyeztetéseket végső elkeseredésükben kérték, mert a tanév vége előtt tudomásukra jutott, hogy a Jósika tanárai a Várfalvához tartozó Bágyomban gyerekeket toboroztak. „A tanárok beszéltek a szülőkkel, ígéretek voltak bőven, a látogatások eredményeként pedig négy gyerek Tordára akar menni. Az egyik RMDSZ-es tanácsos vitte el a gyermekét, és sajnálattal kell megállapítanom, hogy nem kellett számolnia semmilyen következménnyel. Vonják meg az tanácsostól a támogatást+ - kérte a tanítónő a beszélgetésen jelen lévő Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnöktől. Hozzátette, meggyőződése, ha a szóban forgó tanácsos nem lép, a többi gyermeket is az iskolánál tarthatták volna. „Tartsuk tiszteletben egymást, ha kell egy-két gyerek, segítsük ki egymást. Ám az elfogadhatatlan, hogy olyan településre megyünk gyereket toborozni, ahol működik magyar iskola” - nyomatékosította.
A szülőknek joguk van iskolát választani
Tárkányi Erika, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Kolozs megyei elnöke szerint a szülőnek elvitathatatlan joga van ahhoz, hogy iskolát válasszon gyermekének. „Arra viszont fel lehet hívni a szülő figyelmét, hogy a veszélyeztetett helyeken legyenek különösen megértőek” - jegyezte meg. Hozzátette, a törvényt úgy kellene valahogy módosítani, hogy valamilyen beleszólása az elengedő iskolának is legyen, mert jelenleg legtöbbször csak utólag szerez tudomást arról, ha a gyermek iskolát váltott.
A várfalvi iskola igazgatónője itt nyomatékosította, hogy egy-két szülő eddig is elvitte városra gyermekét minden évben, a Jósika öncélú lépéseként viszont ezúttal ez tömegesen történt és befolyásra. „Az zavar, hogy még csak nem is egyeztettek velünk” - jegyezte meg Kötő Erika.
„Kolozsváron ezt már lejátszottuk”
Ömböli Irma, a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta, Kolozsváron a fentiekhez hasonló meccset már lejátszották. Az utóbbi években több lakótelepi iskola is megszűnt a kincses városban, jelenleg csak a Monostoron és a Grigorescuban működik magyar tagozat. „A szülőket nem lehet megakadályozni abban, hogy a központi magyar iskolákba írassák gyermekeiket, hiába szűntek így meg a lakótelepi intézmények. A fájdalmas folyamat során viszont két dolog világossá vált. Csak úgy tudunk fennmAradni, hogy a szóbeli egyezség működik az iskolák között, amely szerint addig egyetlen befogadó iskola sem ír alá kérvényt, amíg nem hívja fel a másik iskola igazgatóját, hogy megérdeklődje: árt-e azzal, hogy 1-2-5 gyereket felvesz. Kolozsváron sikerült elérni, hogy ez nagyon jól működjön. A másik: szinte törvényszerű, ha egy periférián lévő tagozatról elviszünk egy-két gyermeket, a többi román osztályba iratkozik” - figyelmeztetett a tanfelügyelő.
Hozzátette, az iskolák közötti konkurencia tény, azt is már látni lehet, hogy hosszú távon a nagy iskolacentrumok mAradnak fenn. Ám hangsúlyozta, addig is foggal-körömmel kell ragaszkodni a még működő iskolákhoz, hogy a lemorzsolódást megakadályozzuk. „Remélem, a Jósika nem folytatja a toborzást. Mert ha igen, sokkal többet veszítünk, hiszen még több gyerek iratkozik román tagozatra” - mondta Ömböli.
Csoma Botond: legyen szolidaritás a pedagógusok között
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke szerint a szövetség álláspontja egyértelmű: a meglévő magyar oktatási intézményeket meg kell tartani. Tisztázta, nem azért hozták létre annak idején a tordai Jósika iskolát, hogy a meglévő aranyosszéki iskolákat lehetetlen helyzetbe hozza. „Ami a tanácsost illeti, én is etikátlannak tartom, amit tett, de az RMDSZ alapszabályzatát nem szegte meg. Mint szülőnek alkotmányos joga iskolát választani a gyermekei számára. Beszéltünk vele, elmondtuk, hogy közösségromboló hatása van döntésének, de emiatt nem tudom megvonni tőle a politikai támogatást, hiszen ez a szövetségből való kizárást jelentené. Ha ezt megtenném, bármikor nyerne velünk szemben a bíróságon azért, mert megpróbáltuk korlátozni az alkotmányos jogát” - magyarázta Csoma Botond.
Szerinte a magyar pedagógusok között szolidaritásnak kellene lennie abban a tekintetben, hogy konzultáció nélkül nem toboroznak gyermekeket. Éppen ezért a következő tanácskozásra, amely októberben lesz, elkészítenek egy olyan írásos egyezségtervezetet, amelyben a Kolozs megyei magyar iskolák igazgatói vállalják, egyeztetés nélkül nem visznek el diákot olyan körzetekből, településekről, ahol működik magyar iskola. Reméljük, mindenki aláírja - mondta. Elhangzott, a tanfelügyelőségnek és a pedagógusszövetségnek is az egyezség mellé kellene állnia.
Csoma Botond konkrét megoldást is javasolt a Jósikának: mivel a szórványtelepüléseken sok magyar szülő választja a román iskolát, óvodát, inkább ezeket a gyermekeket kellene felkutatni, és meggyőzni szüleit, jobb a magyar oktatás.
Jósika igazgatónője: tőlünk a Kolozsvári iskolák viszik el a gyermekeket
Józan Erzsébet, a Jósika Miklós augusztus 31-én kinevezett igazgatónője a beszélgetésen többször is figyelmeztetnie kellett a résztvevőket, hogy korábban nem ő képviselte az iskolát. Maga is elismerte, hogy valóban történt toborzás, ám azt cáfolta, hogy ne tartotta volna be az első egyeztetésen hozott döntést, amely szerint értesítik az adott iskolát, ha onnan gyermek iratkozik a Jósikába. „Három gyermeket próbáltam visszatanácsolni, úgy érzem, betartottam a szabályt” – jegyezte meg.
A Csoma Botond által felvetett egyezséggel kapcsolatban Józan Erzsébet elmondta: a dokumentumot a Kolozsvári iskolák igazgatóinak is alá kellene írniuk, hiszen a megyeközpont veszélyezteti a Jósika létét. „Amíg az a tanár, aki a Jósikába és a Kolozsvári iskolába is tanít, felszólítja az igazgatónőt, hogy próbálja meggyőzni a diákokat, kilencediktől az ő iskoláját válasszák, addig nem tartom méltányosnak, hogy ők kimAradjanak az egyezségből” - hívta fel a figyelmet.
A várfalvi iskola igazgatónője itt szúrta oda Józan Erzsébetnek, hogy a Kolozsvári nyomás miatt kellene visszafognia magát a Jósikának az aranyosszéki iskolákkal szemben.
Török Zoltán válaszként biztosította a várfalvi iskola igazgatónőjét, hogy mindent megtesznek azért, hogy speciális engedély segítségével tíz ötödikessel is beindulhasson az önálló osztály. Kötő Erika elmondta, azért ragaszkodtak a 16 gyerekhez, mert két év múlva problémáik lesznek, és újabb speciális engedélyt kell kérniük az önálló osztály fenntartásához. „A kérdés az, megkapjuk-e akkor is a speciális engedélyt, mert ha nem, joggal panaszkodhatnak a szülők, hogy az elemi összevont osztályok után az V-VIII-ban is összevont osztályokban tanulnak a gyermekeik. Reális veszély, hogy ekkor román osztályba íratják a gyermekeket, ahol nincsenek összevont osztályok” - figyelmeztetett.
Túl sok magyar ajkú jár román osztályba
A tordaszentmihályi általános iskola aligazgatónője, Gombási Gabriella úgy fogalmazott, hogy a Tordához közel fekvő településen, Tordaszentmihányon a magyar oktatás meg fog halni. „Amikor a Jósika megalapításának gondolata felmerült, tudtam, hogy a legnagyobb veszélyben a szentmihályi iskola van. Idén úgy nézett ki, hogy megszüntetjük az I-IV-et, mert csupán 3 előkészítősünk van. Két olyan magyar gyereket nyerhettünk volna meg, akik Tordán román óvodába jártak, és akik beiratkoztak Szentmihályra román tagozatra. Későn jutott tudomásomra, hogy létezik ez a két gyerek, ezt saját mulasztásomnak tekintem. Úgy nézett ki, hogy ezt a három gyereket is elveszítjük, mert a Jósika akkori vezetősége az én megkerülésemmel a polgármesterrel próbált egyezkedni. Az RMDSZ-es polgármester viszont azt mondta, nem adjuk a gyerekeket, hiszen itt is minőségi oktatást kapnak. Mégis volt olyan szülő, akit sikerült meggyőznie a Jósikának. A helyzet viszont az, hogy a gyermekek nagy része a román tagozatot választja, nem a Jósikát. Fáj a szívem, amikor a román tagozaton is oktató pedagógusként látom, hogy a katalógusokban ötven százalékban magyar nevek szerepelnek” - mondta az aligazgatónő.
Batiz Elly-Erzsébet, a magyar nyelvű elemi oktatásért felelős tanfelügyelő Gombási Gabriella szavaira kritikus hangot ütött meg. Meglátása szerint a Jósikának nem kellett győzködnie a tanulókat arról, hogy a szentmihályiból máshová menjenek. „Eddig is nagy volt az átjelentkezés már elemiben is a román szekcióba, nem kellett kijönnie a Jósikának, hogy ez a folyamat beinduljon, hiszen nem ma kezdődött. Úgy látom, nagyon Jósika ellenes kezd lenni a hangulat, mintha bűnbakot szeretnénk keresni arra, ami a mi problémánk. Megyeszinten látom, hogy nagyon kevés elemis diákunk van vidéken, és nagyon sok helyen lesz kritikus a helyzet az elkövetkezendőkben. Ahelyett, hogy egymás ellen küzdenénk, nézzük meg, mit tehetünk, mert közben a gyermekeink elmennek román osztályokba. Mert míg egymás ellen küzdünk, lejáratva egymás iskoláit, a szülő abba az intézménybe fogja íratni gyermekét, amelyről nem kapott rossz visszajelzést” - magyarázta a szaktanfelügyelő. A beszélgetés után többször is hangsúlyozta, hogy javulnia kell a magyar oktatás minőségének, különben lehetetlen a megmAradás.
Kiderült, az aragyosgyéresi Avram Iancu általános iskolában szintén sok az olyan magyar ajkú, aki román osztályba jár. Jiman Bella Katalin aligazgatónő szerint pedig ahhoz, hogy a diákok az általános után a román osztályok helyett például a Jósikát válasszák, támogatni kellene az utaztatásukat és biztosítani kellene a meleg ebédet.
Aranyosegerbegyen szintén van olyan tanuló, aki román osztályba jár, a szülőket az aligazgatónő, Fehér Ilona szerint nehéz meggyőzni, amikor a magyar oktatás összevont osztályokban történik.
Barabás János, Magyarország Kolozsvári vezető konzulja szerint a szórványoktatás helyzete mindjárt könnyebb helyzetben lenne, ha a közösségformáló erők, a papok, plébánosok, a politikai szereplők mindenhol még inkább odahatnának.
Főtanfelügyelőhelyettes: plusz munka nélkül nem megy
Török Zoltán főtanfelügyelőhelyettes hangsúlyozta, ahol minőségi oktatás van, a szülők ellenállnak a csábításnak. Példaként Kiskapust hozta fel: „A református lelkész családról családra próbálta meggyőzni a szülőket, hogy engedjék a gyermekeket a Református Kollégiumba. De a szülők visszautasították azzal, hogy elégedettek az iskolával. Az igazgatónak el kell magyarázniuk a pedagógusoknak, hogy 12 órakor nem zárjuk be az iskola kapuit, hanem még ülök egy órát és foglalkozunk a gyermekekkel. Olyan esettel is találkoztam Kolozs megyében, amikor 11,45-kor már be volt zárva az iskola kapuja. Ilyen esetekben nem háríthatjuk a szülőkre a felelősséget, hogy elviszik a gyermekeket. Próbáljunk minőségi munkát, oktatást végezni” - mondta Török Zoltán.
A beszélgetés azzal zárult, hogy októberben Kolozs megye magyar iskoláinak képviselőit összehívják, és előterjesztik az eddigi egyeztetéseken felmerült megoldásokat.
Oborocea Mónika

2016. szeptember 12.
Csoma Botond a táblaügyről: a kulturális főváros cím felgyorsítaná a folyamatot
Ostobaság azzal érvelni, hogy Kolozsvár magyar nemzetiségű lakosságának számaránya nem teszi lehetővé a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését a helyi közigazgatási törvény alapján – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke.
A politikus azt követően nyilatkozott lapunknak, hogy Oana Buzatu, a városháza sajtóreferense lapunk érdeklődésére azt nyilatkozta, az önkormányzat álláspontja szerint továbbra sem teljesülnek a törvényi feltételek a táblák kihelyezéséhez. Az RMDSZ önkormányzati frakcióját vezető Csoma Botond emlékeztetett: a Nemzeti Liberális Párt ( PNL) és az RMDSZ közti helyi és megyei szintű koalíciós szerződésben is rögzítették a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését.
„Először is létezik a 2002-es tanácshatározat, amely előírja a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, s amelyet azóta sem ültettek gyakorlatba. Másrészt a közigazgatási törvény semmilyen esetben nem tiltja azt, hogy egy nemzeti kisebbség nyelvén kiírják a település nevét, függetlenül az adott etnikum létszámától. Mégis akkor hogyan tudtuk volna ezt belefoglalni a liberálisokkal megkötött szerződésbe? Törvénytelenség mellett köteleztük volna el magunkat?” – fogalmazott Csoma Botond.
A szövetség Kolozsvári politikusa szerint a kincses város komoly hátránnyal indul a többi erdélyi városhoz képest az interetnikus viszony tekintetében. „Ötven-hatvan év kommunizmus után nekünk még jutott 12 év a magyarellenes Gheorghe Funarból, aki polgármestersége alatt gyakorlatilag megmérgezte az etnikumok közti kapcsolatokat. Sokkal több helyrehoznivalónk, megoldandó feladatunk van, mint bármely más erdélyi vagy bánsági városnak” – mondta Csoma Botond.
A politikus szerint az elmúlt években – különösen az elmúlt önkormányzati ciklusban – sikerült sok mindent megoldani e tekintetben, a többnyelvű helységnévtáblák ügye azonban még várat magára. „Úgy érzem, ha Kolozsvár megnyerné az Európai Kulturális Fővárosa címet, az felgyorsítaná ezt a folyamatot is, és gyorsabban megoldódna a kérdés” – vélte az RMDSZ-es önkormányzati frakció vezetője.
Amint arról hétvégi lapszámunkban beszámoltunk, a városháza sajtószóvivője először cáfolta lapunknak a többnyelvűségért síkra szálló Musai–Muszáj akciócsoport azon értesülését, hogy a városháza legyártotta a többnyelvű helységnévtáblákat, ám utána a sajtóosztály pontosította az állásfoglalást. A lapunkhoz eljuttatott közleményben már úgy fogalmaznak, nincsenek információ többnyelvű, a város nevét tartalmazó helységnévtáblák elkészítéséről. „Ugyanakkor mivel bírósági per van folyamatban az ügyben, az ítélet kihirdetéséig az intézmény nem kíván további pontosítással élni ezzel kapcsolatban” – áll a pontosításban.
A Musai–Muszáj egyébként nyílt levélben fordult Emil Bochoz, Kolozsvár polgármesteréhez, arra kérve az elöljárót, ne sodorja veszélybe az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerését azzal, hogy továbbra is megtagadja a többnyelvű táblák kihelyezését. Rámutattak, hogy a versenyben mAradt négy romániai város közül Temesváron évekkel ezelőtt kitették a többnyelvű táblákat a város bejáratainál, Nagybányán pedig épp a múlt csütörtökön kerültek ki a háromnyelvű táblák, pedig a magyarság számaránya alig éri el a 10 százalékot.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2016. szeptember 22.
Képviselői mandátumra pályázik Csoma Botond
Hivatalosan is bejelentette a sajtónak tegnap Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, hogy képviselőjelöltként indul a december 11-i parlamenti választásokon. A politikus elsősorban a romániai magyarság nyelvi jogaiért, a közoktatás javításáért és a közigazgatási bürokrácia felszámolásáért tevékenykedne, illetve szorgalmazná a jelenlegi törvények módosítását.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere szerint az RMDSZ-jelöltek országszerte megkérdőjelezhetetlen szakmai kompetenciával bírnak. Vákár István, a Kolozs megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke azt hangsúlyozta: eddigi tapasztalata folytán Csoma Botond megfelelő képességekkel rendelkezik, és a Kolozs megyei magyarságnak fel kell zárkóznia mellé. A jelölteket pénteken délután rangsorolja a Megyei Küldöttek Tanácsa ( MKT).
NAGY-HINTÓS DIANA

2016. szeptember 24.
Befutó helyeken Csoma Botond és László Attila
Rangsorolta a megyei küldöttgyűlés a parlamenti képviselőjelölteket
Csoma Botond, megyei elnök vezeti a Romániai Demokrata Szövetség Kolozs megyei képviselőjelöltjeinek listáját, és László Attila szenátornak is számíthat egy újabb mandátum megszerzésére – döntött tegnap a megyei küldöttgyűlés.
Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök a képviselőlista második helyére került. Az RMDSZ-nek Kolozs megyeben 1996-ig három, 2012-ig kettő, ezt követően azonban már csak egy képviselője van a Bukaresti törvényhozásban, így a második mandátum sorsa kérdéses, de megszerzése nem lehetetlen, amennyiben a töredékszavazatok visszaosztásakor a Kolozs megyeieknek kedvez a szerencse. A tegnap ülésező küldöttgyűlés ugyanakkor tudomásul vette ifj. Deák Ferenc megyei ügyvezető alelnök lemondását, helyébe Antal Géza KIFOR-elnöknek szavaztak bizalmat. Az ülésen jelen volt Kovács Péter, az országos szervezet ügyvezető elnöke, aki többek közt arról beszélt: nagyobb szolidaritásra van szükség a régiók között.

2016. október 4.
Az RMDSZ véglegesítette a bejutók névsorát
Megújul a szövetség parlamenti frakcióinak a fele
A magyar emberek a politika megújulását várják el az RMDSZ-től. Mi ennek az óhajnak tettünk eleget akkor, amikor úgy döntöttünk: megújítjuk parlamenti frakcióinknak a felét. Olyan emberekkel veszünk részt december 11. után a törvényalkotás folyamatában, akik versenyképes tudással rendelkeznek, megvalósítható elképzelésekkel fel tudják vázolni, mit tudnak tenni azért, hogy az ország biztosabb alapokon álljon. A szövetség képviselő- és szenátorjelöltjei versenyképesek, meggyőződésem, hogy felkészültségükkel gazdagítani és befolyásolni tudják a parlamenti munkát – jelentette be Kovács Péter ügyvezető elnök október 3-án, hétfőn azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács a múlt hét végén véglegesítette a bejutónak tekinthető személyek neveit az RMDSZ parlamenti jelöltlistáin.
Az ügyvezető elnök azt is hangsúlyozta, hogy olyan jelöltek indulnak a szövetség színeiben, akik a magyar ügy elkötelezettjei, akik az RMDSZ alapelveinek megfelelően prioritásként kezelik a közösség gyarapodását, kiállnak a magyar emberekért Bukarestben is.
A székely–szórvány együttműködésre kitérve Kovács Péter elmondta: ahogyan négy évvel ezelőtt Háromszék vállalta, hogy a Brassó megyei Markó Attilát saját listáján indítja, ezúttal 2016-ban a Hargita megyei lista negyedik, biztosnak számító helyét a Szeben megyei Benedek Zakariásnak adja át a székelyföldi megye. A SZÁT ugyanakkor arról is döntött a múlt hét végén, hogy megerősíti a Magyar Polgári Párttal kötött együttműködési szerződést: az MPP egy-egy jelöltje befutó helyen indul Maros és Kovászna megyében – ismertette.
Jó eredmény esetén befutónak tekinthető helyen a következő személyek szerepelnek:
Arad megye: Faragó Péter képviselőjelölt
Bihar megye: Szabó Ödön, Biró Rozália képviselőjelölt, Cseke Attila szenátorjelölt
Brassó megye: Ambrus Izabella képviselőjelölt
Hargita megye: Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás képviselőjelölt, Verestóy Attila, Tánczos Barna szenátorjelölt
Kolozs megye: Csoma Botond, Hegedüs Csilla képviselőjelölt, László Attila szenátorjelölt
Kovászna megye: Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár Terza József képviselőjelölt, Fejér László- Ödön, Miklós Zoltán szenátorjelölt
Maros megye: Vass Levente, Csép Andrea, Biró Zsolt képviselőjelölt, Novák Zoltán szenátorjelölt
Máramaros megye: Apjok Norbert képviselőjelölt
Szatmár megye: Magyar Loránd, Erdei-Dolóczki István képviselőjelölt, Turos Lóránd szenátorjelölt
Szilágy megye: Seres Dénes képviselőjelölt, Végh Sándor szenátorjelölt
Temes megye: Molnár Zsolt képviselőjelölt Népújság (Marosvásárhely)

2016. október 7.
Leadta az aláírásokat Kolozs megye
Összesen 18 728 aláírást adott le az RMDSZ Kolozs megyei szervezete tegnap délben az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén, hogy a szövetség jelöltjei indulhassanak a decemberi parlamenti választásokon. A szervezet tegnapi közleményében köszönetet mond mindazoknak, akik hozzájárultak valamilyen formában ahhoz, hogy az aláírások összegyűljenek, elsősorban a fiataloknak, akik segítettek az aláírások gyűjtésében. „Az összegyűlt aláírások bizonyítják, hogy bár kevesebben vagyunk, mégis összefogunk egy-egy cél elérése érdekében” – szögezik le.
Az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselői listájának listavezetői Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, a szenátori lista élén pedig László Attila szenátor áll. A közleményben hangsúlyozzák: olyan parlamenti képviseletre van szükségünk, amellyel bizonyítjuk, hogy megkerülhetetlenek vagyunk.
Kolozs megyének 1996-ig három, 2012-ig kettő, ezt követően azonban már csak egy képviselője és egy szenátora maradt a törvényhozásban. Jó részvétellel a Kolozs megyei magyar parlamenti képviselet visszanyerheti 20 évvel ezelőtti erejét. Szabadság (Kolozsvár)

2016. október 10.
Horváth Anna és az RMDSZ a DNA célkeresztjében
Házkutatást folytattak október 10-én, hétfőn reggel a kolozsvári polgármesteri hivatalnál az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai. A vádhatóság Horváth Anna alpolgármester kampányfinanszírozása ügyében nyomoz. Az ügyészek az RMDSZ könyvelőjének telefonját és számítógépének merevlemezét is lefoglalták.
nyomozó hatóság szűkszavú közleménye szerint kilenc helyszínen zajlik házkutatás hétfőn a kincses városban, ezek közül kettő egy közintézmény székhelyén. Az ügyészek 2014 és 2016 között elkövetett feltételezett korrupciós ügyletekkel kapcsolatosan vizsgálódnak bírósági jóváhagyás alapján.
A Ziardecluj portál értesülései szerint az ügyészek Horváth Anna irodájában is jártak, és állítólag a városrendezési osztály tevékenységével, befolyással üzérkedés gyanújával folyik nyomozás. A DNA közleménye szerint a másik hét házkutatás magánszemélyek lakásán, illetve kereskedelmi társaságok székhelyén zajlik. Oana Buzatu, a kolozsvári városháza szóvivője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a korrupcióellenes ügyészek reggel jelentek meg a hivatalban, és később még vissza fognak térni általuk igényelt dokumentumokért. Emil Boc polgármester jelenleg nem tartózkodik a városban, népes városházi küldöttség élén ugyanis Dél-Koreában tartózkodik.
Időközben bebizonyosodott, hogy Horváth Anna alpolgármester került a DNA célkeresztjébe. A házkutatások közben az RMDSZ-es politikus nyilatkozatot adott a nagy számban összesereglett újságíróknak. Elmondta, a helyhatósági választások kampányának finanszírozása kapcsán folyik bűnvádi eljárás, és az ügyészség esetleges összefüggéseket keres a kampányfinanszírozás, valamint az elöljáró közigazgatási tevékenysége között. Mint ismert, Horváth Anna idén júniusban az RMDSZ polgármesterjelöltje volt Kolozsváron. A politikus közölte, egyelőre nem ismertették vele, hogy milyen minősége van az eljárás során.
Horváth Anna elmondta, a törvényes előírások miatt nem adhat tájékoztatást arról, milyen dokumentumokat kértek tőle a DNA munkatársai. Hozzátette, az irodáján kívül otthonában is házkutatást folytattak az ügyészek, akik személyes határidőnaplókat és egy számítógépet vittek el a lakásáról. Arra a kérdésre, hogy ártatlannak tartja-e magát, az alpolgármester közölte: négy éve dolgozik a kolozsvári városházán, azelőtt pedig tizenöt évet a közigazgatásban, ez idő alatt pedig mindig arra törekedett, hogy szigorúan tiszteletben tartsa a hatályos jogszabályokat. „Ha a nyomozás szabálytalanságokra utaló indítékokat talál, akkor állok a nyomozó hatóság rendelkezésére" – jelentette ki az RMDSZ-s politikus.
Horváth Anna leszögezte azt is, hogy kampánya finanszírozása törvényes keretek között történt. „Minden támogatást lejelentettünk Bukarestnek, a törvény tiszteletben tartásával, a magánszemélyektől kapott felajánlások listája az Állandó Választási Hatóságnál (AEP) van. Ezek nyilvános dokumentumok" – mondta az alpolgármester.
A politikus később közösségi oldalán is beszámolt a történtekről, magyar és román nyelven egyaránt. „Ma reggel a Korrupcióellenes Ügyészség házkutatást végzett a polgármesteri hivatalban és többek között két tanácsosom magánlakásán is. A 2014-2016 közötti időszakban feltételezetten elkövetett rendellenességek után nyomoznak. 2012 óta vagyok Kolozsvár magyar alpolgármestere. Ez idő alatt törvényesen jártam el minden egyes ügyben, tisztességesen végeztem a munkám. Azt várom, hogy az ügyészség ugyanilyen tisztességgel tegye az övét. Jelenleg a teljes alpolgármesteri iroda a rendelkezésükre áll. Amint újabb információim lesznek, haladéktalanul tájékoztatom a sajtót és a kolozsvári embereket" – olvasható Horváth Anna Facebook-oldalán.
Lefoglalták az RMDSZ könyvelőjének telefonját és számítógépének merevlemezét
A korrupcióellenes ügyészek házkutatást folytatnak az RMDSZ Kolozs megyei székházában is. Az akció összefügg a városházán eszközölt „kiszállással" és a Horváth Anna ellen kezdeményezett eljárással. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, kolozsvári helyi tanácsos a Krónika érdeklődésére elmondta, az ügyészek a helyhatósági választásokat megelőző kampány finanszírozásával kapcsolatos dokumentumokat – támogatási szerződéseket, számlákat – vittek el.
Emellett Konnert Ágnes könyvelő telefonját és számítógépének merevlemezét is magukkal vitték. „A vizsgálat pontos céljáról nem tájékoztattak bennünket. A lefoglalt dokumentumok egyébként amúgy is nyilvánosak, ezeket az Állandó Választási Bizottsághoz (AEP) már korábban benyújtottuk. Annyit tudok még, hogy a könyvelőnkkel közölték, behívják a vizsgálat során, mivel a merevlemezt csak az ő jelenlétében nyithatják meg" – közölte Csoma Botond.
Horváth Anna jogász-közgazdász 1973. július 17-én született Csíkszeredában. Szülővárosában érettségizett, majd a bukaresti Közgazdasági Akadémián szerzett diplomát, később a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem jogi karán is oklevelet szerzett. Az RMDSZ-nek 1991-től tagja, politikai pályafutását 1996-ban Frunda György államelnökjelölt kampánystábjának munkatársaként kezdte. Dolgozott a bukaresti Kisebbségvédelmi Hivatalban, az RMDSZ kisebbségi ügyekért felelős miniszterének, Tokay Györgynek a tanácsosaként, majd 1999 és 2006 között a hivatal kolozsvári regionális irodáját vezette; később betöltötte az Európai Integrációs Minisztérium, majd a Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium államtitkári tisztségét. 2012-ben szerzett először tanácsosi mandátumot a kolozsvári képviselő-testületben, azóta betölti az alpolgármesteri posztot is. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetében gazdasági ügyekért felelős alelnök volt, de tevékenykedett önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettesként is. kronika.ro

2016. október 11.
Csoma Botond: Annában egy talpig becsületes embert ismertem meg
Facebook-bejegyzésben állt ki Horváth Anna mellett Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, kolozsvári városi tanácsos. A személyes hangvételű bejegyzésben Csoma többek között azt állítja, hogy talpig becsületes embernek ismerte meg a befolyással való üzérkedéssel gyanúsított Horváth Annát, aki elkötelezett a közösségi képviselet iránt.
"Annát 2007 óta ismerem. 2012 júniusától, amióta a városi tanács megválasztotta alpolgármesternek, sok területen alakult ki szoros együttműködés közöttünk. Annában egy talpig becsületes embert ismertem meg, aki elkötelezett a közösségi képviselet iránt. Legjobb tudása szerint próbált segíteni mindenkinek, aki hozzá fordult, határozottan lépett fel különböző ügyekben, és csodálatra méltó munkabírással rendelkezett. A civil szférát partnerként kezelte, nem gondolta azt, hogy a politikum az általános igazság birtokában van" - olvasható a bejegyzésben.
Csoma Botond ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy Horváth Annát is megilleti az ártatlanság vélelme, amely egy alapvető jogi elv. (hírszerk.) Transindex.ro

2016. október 21.
Horváth-ügy: „bejelölte” Fodor Zsoltot a Miért
Közleményben állt ki Horváth Anna alpolgármester mellett az RMDSZ-szel partnerségben működő, erdélyi ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért), amely egyúttal feltárta a korrupciógyanús ügyben hírbe hozott üzletember kilétét is.
Csütörtöki állásfoglalásukban leszögezik: a befolyással üzérkedéssel gyanúsított kolozsvári alpolgármester „egy olyan személyiség, akinek a segítségére mindig számíthattak a fiatalok, és ő is számíthatott rájuk a kampány során”. A Miért a kampányban szerepet vállaló több ezer önkéntes munkájának a fontosságát is hangsúlyozza, a közlemény által idézett Antal Lóránt Miért-elnök pedig példaértékűnek nevezi Fodor Zsolt, az Euro GSM mobiltelefon-értékesítő hálózat tulajdonosának a hosszú éveken keresztül nyújtott támogatását.
Antal szerint Fodor – akinek a neve eddig nem hivatalosan, román portálok értesülése alapján merült fel az alpolgármester ellen indított bűnvádi eljárással összefüggésben – „azon kevesek közé tartozik, akik számos közösségi kezdeményezést támogattak hosszú éveken keresztül, és támogatnak napjainkban is, miközben sok tehetős vállalkozó nem fordít semmilyen energiát arra, hogy a közösséget segítse, bármilyen civil kezdeményezést támogasson”. „Miért baj az, ha tehetős vállalkozók nemcsak kapnak a közösségtől, hanem vissza is adnak? (…) Érthetetlen számunkra, hogy miért problémás ma Erdélyben, ha magánvállalkozók támogatnak ifjúsági vagy bármilyen civil kezdeményezést, vagy ösztönzik a fiatalokat közösségi tevékenységre, példát mutatnak nekik?” – olvasható továbbá a közleményben.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) azzal gyanúsítja Horváth Annát, hogy alpolgármesteri minőségében megsürgette egy olyan ingatlanfejlesztési projekt engedélyeztetését, amelyben érdekelt volt egy üzletember. A DNA szerint ellentételezésként Horváth Anna 60 fesztiválbérletet kért a vállalkozótól, összesen körülbelül 20 ezer lej értékben, amelyeket a választási kampányában dolgozó önkénteseknek ajánlott fel. A helyi román nyelvű sajtó úgy értesült, az inkriminált ingatlanfejlesztési projekt kezdeményezője Fodor Zsolt kolozsvári üzletember, az Euro GSM tulajdonosa, ezt azonban mindeddig a Krónika megkeresésére nem erősítette meg a DNA. Szintén sajtóértesülések szerint a bérletek az Untold elnevezésű, augusztus 4–7. között lezajlott kolozsvári zenei fesztiválra szóltak, amelyet a mobiltelefon-értékesítő vállalat is támogat.
A Krónika telefonon kereste meg Antal Lóránt Miért-elnököt, aki kérdésünkre elmondta: nem tud arról, hogy az Euro GSM tulajdonosának köze lenne a Horváth Anna ellen indított bűnvádi eljáráshoz, ő is csupán a sajtóban olvasta, hogy a vállalkozó neve felmerült az ügy kapcsán. Azt állítja, közleményüket is ezekre a sajtóértesülésekre alapozták. „Semmilyen pluszinformációval nem rendelkezünk erről a témáról. Azt viszont tudjuk, hogy az Euro GSM és a tulajdonosa számtalan rendezvényt és civil kezdeményezést támogatott az elmúlt években – többek között a tavasszal lebonyolított Rólad szól! című, fiatalokat megszólító konzultációs karaván lebonyolításában is technikai segítséget nyújtott, ami teljesen nyilvános” – mondta az ifjúsági szervezet elnöke.
A téma kapcsán megkérdeztük Csoma Botondot, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének tavaly júniusban megválasztott elnökét is, aki elmondta: utánanéztek, és sem az idei, sem a 2012-es helyhatósági kampányban nem kaptak támogatást a kolozsvári üzletembertől vagy a cégétől.
A korrupcióellenes ügyészség október 11-én rendelte el Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere 60 napos bírósági felügyelet alá helyezését. Az intézkedés nyomán Horváth Annát alpolgármesteri hivatásának gyakorlásától is eltiltották.
A múlt héten egyébként az RMDSZ is közleményben fejezte ki szolidaritását Horváth Annával. Az állásfoglalás szerint az RMDSZ a „jogállamiság minimumának” tekinti, hogy a sajtóban az üggyel kapcsolatban ne lássanak napvilágot olyan feltételezések, amelyeket valósnak állítanak be, ez a gyakorlat ugyanis az alakulat szerint sérti a demokratikus alapelveket.
Gyergyai Csaba Krónika (Kolozsvár)

2016. október 26.
Benyújtotta a jelölési iratokat az RMDSZ Kolozs megyei szervezete
Kovács Péter: a decentralizáció elvét támogató plakátunkat eltávolították
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Csoma Botond és Hegedüs Csilla képviselőjelöltek tegnap benyújtották Kolozsváron a prefektusi hivatalban székelő Megyei Választási Irodába (BEJ) a december 11-i parlamenti választásokon induló képviselői- és szenátorjelöltek dossziéját.
Ezt követően Csoma Botond a sajtónak elmondta: két képviselői és egy szenátori mandátumot szeretnének megszerezni a parlamenti választásokon. A városban elhelyezett RMDSZ-es pannóra (Megmentjük Kolozsvárt Bukaresttől. Adóink Erdélyt gazdagítsák, ne a fővárost) vonatkozóan Csoma Botond a sajtónak elmondta: a pénzügyi decentralizáció gondolatát a román pártok is támogatják, és ennek tartalma semmiképpen nem nevezhető szegregációs üzenetnek. „Ha több pénz maradna adólejeinkből helyi szinten, akkor meg tudnánk valósítani olyan fontos infrastruktrális beruházásokat, mint a város két terelőútja. Nem vonjuk vissza a pannót” – nyilatkozta Csoma. Szabadság (Kolozsvár)

2016. október 28.
Magyarázatot kért Csoma Botond az RMDSZ-pannók eltávolításáért
Kolozsvári Helyi Tanács tegnapi ülésén Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke magyarázatot követelt arra vonatkozólag, hogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak alárendelt helyi rendőrség munkatársai miért távolították el az RMDSZ pannóit a városból.
Ugyanott felhozta azt a frissen történt esetet is, hogy a városháza hatáskörébe tartozó Kolozsvári Közszállítási Vállalat alkalmazottja igencsak udvariatlanul bánt a Musai-Muszáj csoport tagjával, amikor az a többnyelvűséget „reklámozó” hirdetőfelületet akart „vásárolni” a buszokon, éppen a polgármesteri hivatal által finanszírozott Com’on Kolozsvár pályázat nyertes projektjének kivitelezése érdekében. Válaszában Boc azt hangoztatta: mindkét esetben a törvényes előírások betartását tartották számon.
NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár)

2016. november 12.
Hivatalosan is elkezdődött a parlamenti választási kampány
December 11-én lesznek Romániában a parlamenti választások, ma hivatalosan is elkezdődött a harminc napig tartó kampány. Elemzők szerint ez paradox módon azt fogja eredményezni, hogy az utcákon kevésbé lesz látható mindez, mint eddig. A tavaly elfogadott új választási reformcsomag ugyanis állami finanszírozás alá vonta és szigorú keretek közé szorította a kampányt. Az utóbbi hetekben számos romániai nagyvárosban megjelentek a jelöltek arcképét és a pártok választási szlogenjeit hirdető molinók és óriásplakátok, de ezeket most el kell távolítani, mert a választási kampány idején csak az erre kijelölt helyeken és sokkal szerényebb méretekben szabad politikai hirdetményeket kihelyezni.
A júniusi helyhatósági választási kampányhoz hasonlóan az óriásplakátokon kívül most is tilos a hangosbemondók, a kivetítők használata, a választók ajándéktárgyakkal, ingyenkoncertekkel és tűzijátékokkal történő mozgósítása is. A kampányban a jelölteknek kizárólag félméteresnél nem nagyobb plakátokkal, szórólapokkal, valamint médiaszereplésekkel és politikai rendezvényekkel szabad versengeniük a polgárok bizalmáért.
Tilos ez alkalommal is golyóstollakat, bögréket, vödröket, élelmiszert, ruhaneműt, ernyőt, öngyújtót, órát vagy bármilyen más ajándéktárgyat osztogatni, azok értékétől függetlenül, a jelöltek nem használhatják már a települések utcáin köröző, hangosbemondókkal felszerelt kampányautókat, de azt is büntetik, ha gépkocsikon, üzletek kirakataiban vagy bárhol másutt választási reklámot függesztenek ki, az erre a célra kijelölt plakátoló helyek kivételével.
A közszolgálati média parlamenti súlyukkal arányosan ingyenesen biztosít műsoridőt a parlamenti pártoknak és az ország legalább felében teljes listát állító parlamenti kívüli pártoknak. A magántelevíziók is szervezhetnek választási vitákat, de be kell tartaniuk a kiegyensúlyozottságra vonatkozó törvényes követelményeket és minden pártnak azonos tarifa szerint kell műsoridőt biztosítaniuk. Reklámidőt a pártok nem vásárolhatnak. Az új pártfinanszírozási törvény értelmében a választási kampányokat immár az állami költségvetésből pénzelik Romániában. A jelöltek hitelekből megelőlegezett költségeit utólag számolják el, de csak akkor, ha pártjuk megszerezte a voksok legalább három százalékát. Egy képviselő vagy szenátorjelölt legfeljebb 63 ezer lejt költhet kampányára, mivel azonban a parlamentnek (a kedvezményesen mandátumhoz jutó kisebbségi képviselőket nem számítva) 448 tagja lesz, és minden megyében két-két póttag is szerepelhet a jelöltlistákon, az országos listát állító pártok kampány-költségvetése a mostani szerényebb körülmények között is elérheti a 40,3 millió lejt.
A december 11-i parlamenti választásokon csaknem 6500 jelölt pályázik képviselői vagy szenátori mandátumra negyven párt, pártszövetség illetve kisebbségi szervezet színeiben, vagy függetlenként. A jelöltállítást megelőzően 11 pártnak sikerült elegendő (190 ezer) támogató aláírást összegyűjtenie ahhoz, hogy országos listát állíthasson.
A választói névjegyzékben 18,9 millió név szerepel, ezek közül 18,3 milliónak szerepel romániai lakhely az irataiban, 600 ezer román állampolgárnak pedig bejelentett külföldi lakhelye van.
Először voksolhatnak levélben a külföldön élő román állampolgárok: erre azonban a voksolás előtt legalább három hónappal regisztrálniuk kellett. A határidő lejártáig kevesebb mint 8900-an kérték, hogy levélben adhassák le voksukat.
A most kezdődött parlamenti választási kampány a voksolás előtti napon, június 4-én reggel 7 órakor ér véget.
Kolozs megyében negyedik az RMDSZ
A Megyei Választási Iroda (BEJ) sorhúzás alapján állította fel a sorrendet, hogy a szavazólapra milyen sorrendbe kerüljenek fel a december 11-ei választásokon induló pártok. Eszerint az RMDSZ a negyedik helyre kerül a szavazólapon a december 11-ei parlamenti választáson. A listán szereplő pártok közül az RMDSZ az egyetlen magyar politikai alakulat, amely indul a megmérettetésen. Az RMDSZ listáit Kolozs megyében Csoma Botond és Hegedüs Csilla képviselőjelölt és László Attila szenátorjelölt vezeti.

2016. november 14.
„Lehessen magyarul is ügyet intézni” – ezért szükséges a nyelvi jogok kiszélesítése
Legyen a magyar a második hivatalos nyelv ott, ahol a magyarok többségben élnek; csökkenjen a felére az anyanyelv-használati küszöb azért, hogy minden olyan településen, ahol a lakosság egytizede magyar, lehessen magyarul is ügyet intézni – tűzte ki célul választási programjában az RMDSZ. Székelyföldön és Kolozsváron néztünk utána, mit jelentenének a magyar közösség számára ezek az intézkedések, illetve milyen értékben érvényesülnek a jelenlegi törvények.
Székelyföldön esetleges és helyzetfüggő a magyar nyelvhasználat biztosítása, hiába élnek többségben a magyarok, a közélet majd-minden területén tapasztalható a közösség nyelvi jogainak korlátozása – jelentette ki a Maszolnak Benkő Erika. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint néhány éve azért hozták létre a jogsegély-szolgálatot, hogy védelmet tudjanak biztosítani azoknak, akiket hátrányos megkülönböztetés ér, és tapasztalataik szerint széles a panaszosok köre az etnikai diszkriminációtól a nyelvi jogok biztosításáig. Benkő Erika szerint tevékenységüknek köszönhetően némileg változott a helyzet, pozitív példákról is be lehet számolni.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat az elmúlt években kérdőívekkel kereste fel a háromszéki közintézményeket, önkormányzatokat, amelyekben a magyar feliratokról, tájékoztató kiadványokról, magyar formanyomtatványokról, magyar nyelvű honlapról, magyar nyelven is megfogalmazott határozatokról érdeklődtek. Tapasztalatok szerint már attól történtek előrelépések, hogy ezekre a dolgokra rákérdeztek az intézményvezetőknél. Voltak közintézmények és önkormányzatok, ahol korábban nem voltak sem magyar formanyomtatványok, nem létezett magyar ügyfélszolgálat és magyar honlap, de azáltal, hogy érdeklődtek, az érintett intézmények legalább részlegesen próbálták megoldani a hiányosságokat.
Többletkiadásokkal is jár
Benkő Erika szerint minden szinten tenni kell annak érdekében, hogy kiszélesedjenek nyelvhasználati jogaink. Hozzátette, hogy ő maga november 23-án, az ENSZ kisebbségügyi tanácsában mutat be egy jelentést és felkéri a nemzetközi fórumot, hassanak oda, hogy Románia tartsa be a kisebbségügyi vállalásait.
„Sajnos a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat keretében elvégzett munkánk során azt tapasztaltuk, annak ellenére, hogy Románia nagyszerű vállalásokat tett arra az anyanyelvűséghez való jog biztosítására, a gyakorlatban ez esetleges és helyzetfüggő” – mondta Benkő Erika. Szerinte a közhivatalok viszonyulása attól függ, hogy van-e megfelelő alkalmazott, aki el tudja végezni a kétnyelvűséggel járó többletmunkát, hiszen ha például egy beadványra magyarul kell válaszolni, a közhivatalnoknak azt először meg kell írnia románul és lefordítania magyarra.
A kétnyelvűség többletkiadásokkal is jár, ezért a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat azt szeretné elérni, hogy a román állam vállalja fel a kétnyelvűséggel járó plusz kiadásokat. „Rá kell vennünk a román államot, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel, ezért nem elegendőek a nemzetközi ajánlások, hanem világos törvények kellenek, hiszen a jelenlegi törvénykezések biztosítják a kétnyelvűséghez való jogot, de nem rendelnek melléke finanszírozást”– mondta Benkő Erika.
Abszurd helyzetek az igazságügyben
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője több problémát is felsorolt, olyan esetekről, ahol sérül az anyanyelvhasználati jog. Például előfordult, hogy a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályán a beteg nem tudott anyanyelvén beszélni az orvossal. A jogvédő szolgálat panasza nyomán a sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége elrendelte, hogy a sürgősségi osztályon mindig legyen legalább egy olyan személy, aki beszél magyarul, és tud kommunikálni a kiszolgáltatott beteggel. „Azoknak is gondjuk lehet az orvosi szaknyelvvel, akik jól beszélnek románul, ezért dolgoznunk kell azon, hogy az egészségügyben biztosítani lehessen az anyanyelv használatot” – magyarázta a jogász.
Benkő Erika szerint az igazságszolgáltatásban is van helye a jobbnak, hiszen törvény szerint a tárgyalásokon tolmács biztosítja az anyanyelvűséget, de ezt előzetesen kell kérvényezni. Emellett az az abszurd helyzet tapasztalható, hogy akkor sem zajlik a tárgyalás magyarul, ha a bíró, az ügyvéd és a felperes is magyar. Emlékeztetett, hogy az elmúlt rendszerben és a forradalom után is egy ideig ez bevett szokás volt az igazságszolgáltatásban, de ma már akkor is románul kell beszélni, ha minden résztvevő magyar.
Az emberek félelmét le kell építeni
A székelyföldi önkormányzatokban történtek előrelépések a magyar nyelv használata terén, de ennek minősége és mennyisége nagyban függ a polgármestertől és tanácsosoktól. Benkő Erika szerint van lehetőség magyar nyelven megfogalmazni a beadványokat, de sok esetben csak románul érkezik rá válasz. Törvény szerint azonban, ha valaki magyarul fordul a közhivatalhoz vagy önkormányzathoz, annak kötelessége magyarul is válaszolni.
Tapasztalatok szerint jelenleg ez 60 százalékban megtörténik, de még dolgozni kell rajta, hogy minden érintett közintézmény és önkormányzat betartsa a törvényt. Ez esetben az emberek félelmét, régi beidegződéseket is le kell építeni, mivel sokan azt tartják, hogy magyarul fogalmazzák meg a beadványaikat, kéréseiket, akkor kedvezőtlenül bírálhatják el azt, vagy késve kap rá választ. „Rajtunk áll, hogy a közintézmények hogyan kezelik ezt a kérdést. Tudni kell, hogy bármikor, bármilyen helyzetben jogunk van az anyanyelv használatra, ezért éljünk ezzel a lehetőséggel”, hívta fel a figyelmet Benkő Erika.
A Maszol érdeklődésére, hogy szokott-re élni az anyanyelvhasználati jogaival, egy sepsiszentgyörgyi férfi, T. Attila elmondta: előfordult már, hogy egy önkormányzathoz leadott magyar nyelvű kérésére kizárólag román nyelvű választ kapott. Hozzátette: hiányolja, hogy az iskolákban nem tanítják meg a gyerekeket arra, hogy miként kell magyar nyelvű beadványokat megfogalmazni. Tudomása szerint a tanterv tartalmazza, hogy a diákoknak meg kell tanítani a kérések, beadványok megfogalmazását, de tanárokon múlik, hogy azt kizárólag román nyelven-, vagy magyarul is megtanítják.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint valóban fontos, hogy a fiatalokban tudatosítsák az anyanyelv használatának fontosságát. „Nagyon fontos, hogy mindenki megtanuljon beszélni román nyelven is, de legkönnyebben anyanyelvünkön tudunk érvényesülni ” – mondta Benkő Erika. Hozzátette: büszke arra, hogy miután a jogvédő szolgálat néhány éve intenzív levelezést folytatott az oktatási minisztériummal és a tanfelügyelőséggel, most sikerült azt elérni, hogy az ellenőrzőbe magyarul írják be a minősítéseket. Rossz volt hallani, hogy a gyerekek a „kitűnő” minősítés helyett azt mondták: „kaptam egy fb-t vagy foarte binét”, mondta Benkő Erika, aki szerint gyermekkorban kell kialakítani az öntudatot és kifejleszteni azt a mentalitást, hogy számít az anyanyelv és lehet érvényesülni magyarul is.
Antal Árpád: reális célkitűzés
Reális célkitűzés az, hogy a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön – jelentette ki a Maszol megkeresésére Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármesterének magyarázata szerint Romániára jellemző, hogy amit tíz év alatt nem lehetett megoldani, kedvező konjunktúrában egy nap alatt megoldódik. Rámutatott, hogy ha Szlovéniában lehet regionális hivatalos nyelv a magyar, ha Szerbiában négy nyelven, így magyarul is kiállítják az anyakönyvi dokumentumokat, akkor Romániában is lehet a törvényeket és az alkotmányt a valósághoz igazítani.
Antal Árpád szerint azért van szükség arra, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé váljon, mert ezáltal több tucat pert lehetne megspórolni, és véget lehetne vetni a folyamatos jogi herce-hurcának. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint a magyar nyelv hivatalos státusa arra is jogi alapot teremtene, hogy a Székelyföldön szolgáló rendőröktől, csendőröktől megköveteljék a nyelvismeretet.
Még mindig nincs többnyelvű helységnévtábla Kolozsváron
Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra fellegvára, ennek ellenére a rendszerváltás után sem került többnyelvű helységnévtábla a város határába. Pedig 2014. július 14-én még a bíróság is erre kötelezte az önkormányzatot, de Emil Boc polgármester fellebbezett arra hivatkozva, hogy a magyarság aránya nem éri el a húsz százalékot a városban. 2015. február 5-én a Kolozsvári Táblabíróság érvénytelenítette a korábbi ítéletet. Már ez a példa szemlélteti, mit jelentene a kolozsvári magyarok számára az anyanyelv-használati küszöb 20 százalékról 10 százalékra történő csökkentése.
Idén június 24-én mutatták be az RMDSZ és PNL közötti megállapodást a szövetség szervezeti vezetői, amely értelmében a kisebbségek etnikai arányától függetlenül háromnyelvű (román, magyar, német) helységnévtáblákat helyeznek azokon a Kolozs megyei településeken, amelyek helyi önkormányzatában a két párt van többségben. Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök elmondta, a megállapodás továbbra is érvényben van, viszont nem kötötték határidőhöz a dokumentumban szereplő kérdéseket.
Véleménye szerint ugyanakkor egy országra kiterjedő problémát általános szabályozással kell elérni, hogy többé ne interpretációkon múljon a nyelvi jogok betartása. Ezért is érett meg az idő a törvénymódosítási javaslatra.
„Azt szeretnénk elérni, hogy a törvényben határozottan megjelenjen az önkormányzat joga arra, hogy ha sem a tíz százalékos arány, sem az abszolút számú közösség nincs jelen, legyen joga dönteni ebben a kérdésben” – magyarázta. A képviselőjelölt szerint az alsó küszöbökről lehet vitázni, de a tíz százalék egy olyan cél, amit reálisan, egy adott politikai kontextusban el lehet érni.
Az a lehetőség is fennáll, hogy a törvénymódosítást követően polgármesterek továbbra is ellenállnának, de inkább az tapasztalható, hogy ahol a húsz százalékos küszöböt elérte a kisebbség, kitették a többnyelvű táblát – mondta el Csoma.
Bethlendi: fontos az ötezres küszöb
A Musai-Muszáj mozgalom képviselője, Bethlendi András szerint a küszöb csökkentése javít a nyelvi jogok helyzetén, mert így több település, tehát több magyar esne a törvény hatálya alá. Úgy véli azonban: a probléma abban rejlik, hogy Romániában viszonylag jó hogszabályok vannak, csakhogy ezeket nem tartják be. „A civilek szerepe, hogy számon kérjék ezeket, ha a politikum nem jár sikerrel. Kolozsváron ugyanakkor nem egy meghatározott küszöb miatt kellene kitenni a táblát” – tette hozzá Bethlendi.
Szerinte RMDSZ javaslatának előnye, hogy egy abszolút küszöböt is kijelöl, az ötezer főt, amely fölött az adott kisebbség közösséget nyelvi jogok illeti meg. Erre szerinte mindenképpen szükség van, mert nem csak az arányokat kell figyelembe venni, hanem egy nagyobb település több ezer fős magyar közösségének igényeit is. Ugyanakkor fontos arra odafigyelni, hogy amikor nem biztosítanak mindenkinek ugyanolyan jogokat, az visszalépést jelent. „Egy olyan küszöböt kell keresni, amelyiknél a legkisebb a visszalépés, de még működőképes tőle a rendszer. Ez a finnországi svédek példája, ahol nyolc százalékban és háromezer főben állapodtak meg” – fogalmazott Bethlendi.
Idén a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport helyi lakosok a többnyelvű táblára vonatkozó kérését gyűjtötte és adta le a polgármesteri hivatalnál, májusban arra buzdította a kolozsvári lakcímmel rendelkezőket, hogy csatlakozzanak a táblák kihelyezéséért indított perhez. 2015-ben számos villámcsődületet szerveztek, intolerancia díjat ítéltek oda. A bíróság idén február 15-én döntött: Kolozsvár magyarságát nem illetik meg a többnyelvű helységnévtáblák, a felperes Minority Rights Egyesület keresetét nem tartotta megalapozottnak. A felperes ismét fellebbezett, mert véleményük szerint a bíróság nem vizsgálta meg helyesen az ügyet és nem indokolta meg alaposan a döntését. A bíróság alapfokra visszaküldte az ügyet, a következő tárgyalás pedig december 6-án zajlik.
A törvényt nem tartják be
Szőcs Izabella jogtanácsos tapasztalata szerint Romániában a nyelvi jogok érvényesítésében nem a 20 százalékos küszöb jelenti a legnagyobb problémát. „Számtalan helységben hiába van meg a törvényes küszöb, nem tartják be a törvényt” – állapította meg. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a húsz százalékos arányt nem a jelenlegi adatok, hanem a közigazgatási törvény hatályba lépésekor érvényben lévő népszámlálás szerint kell vizsgálni. „Ez az időpont 2001. Kolozsváron is hasonló a helyzet, mivel 2001-ben a magyarok aránya jóval 20 százalék fölött volt. Tehát a törvényes alap létezik, csak a végrehajtás, a politikai akarat hiánya miatt nem hajtották végre, ezért szükséges pereskedni” – mondta a Maszolnak.
A küszöb csökkentése véleménye szerint Kolozsváron nem változtatna a jelenlegi helyzeten. Ha ugyanis tíz százalékos a küszöb, de a polgármester nem akarja végrehajtani a törvényt, akkor szintén perelni kell. „Úgy gondolom, hogy első sorban az olyan helységekben kéne végrehajtatni az anyanyelv-használati jogokat, ahol megvan a húsz százalék, és majd következhet a küszöb csökkentése. Az 1206/2001-es kormányhatározat tartalmaz egy listát, azokkal a helyiségekkel, ahol esedékes a tábla kihelyezése és a többi jog betartása. Mindenki figyelmébe ajánlom ezt a listát, mivel a felsorolt helységek többségében nincs tábla, a többi jogról nem is beszélve” – magyarázta Szőcs Izabella.
Kovács Zsolt/Kustán Magyari Attila

2016. november 17.
Megszűnt tanév közben a képzőművészeti ötödik osztály az Apáczai líceumban
Tanév közben megszűnik az ötödikes magyar tannyelvű képzőművészeti osztály a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban - írja a Maszol.ro. Vörös Alpár igazgató szerdán jelentette be az érintett szülőknek, hogy az osztály megszűnik, mivel a Kolozs megyei tanfelügyelőség mégsem hagyta jóvá az osztály elindítását. Az igazgató szerda este azt mondta a Maszolnak, az osztályt annak idején szóbeli jóváhagyás alapján indították el, az írásbeli jóváhagyást pedig néhány nappal később meg kellett volna kapniuk, de ez nem érkezett meg, és mindenféle határidőből kifutottak már. Az igazgató arról is beszélt, hogy az osztályba beiratkozott 16 diák egy része az Apáczaiban marad, elsősorban azok, akik negyedikig is ebbe az iskolába jártak. Másik részük vagy visszamegy abba a tanintézménybe, ahonnan jött, vagy más kolozsvári iskolába iratkoznak. Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke a portálnak arról számolt be, hogy Valentin Cuibus megyei főtanfelügyelő első perctől ellenezte a magyar tannyelvű képzőművészeti osztály beindítását, az alacsony diáklétszámra hivatkozva. A nyár folyamán összegyűlt egy 16 fős diáklétszám, ennek ellenére a tanfelügyelőség vezetőtanácsa az iskolakezdés előtt – Valentin Cuibus javaslatára – elutasította az osztály jóváhagyását. A főtanfelügyelő azzal érvelt: 16 gyermekkel sem tudja elképzelni megyeszékhelyen egy osztály elindítását, mert a törvény szerint ehhez 28 fős diáklétszám kell - idézi a Maszol Csoma Botondot. Csoma elmondta, szeptember 16-án az Apáczai és a Kolozs megyei RMDSZ külön-külön megfellebbezte a döntést az oktatási minisztériumban, azzal az érvvel, hogy a kolozsvári magyar gyerekek anyanyelvükön nem tudnak művészeti oktatásban részesülni. A főtanfelügyelő néhány nappal később behívatta őt és Vörös Alpárt is, és közölte velük, hogy továbbra sem ért egyet az osztály beindításával, de a minisztériumtól értesítették, hogy a fellebbezéseket elfogadják, ezért azt mondta az igazgatónak, hogy indítsa be az osztályt, ami meg is történt. A politikus beszámolt arról is, hogy az ügyben múlt héten következett be új fordulat, amikor Valentin Cuibus a főtanfelügyelőség vezetőtanácsával azt közölte: nem terjeszti be jóváhagyásra a magyar osztály beindítását, mert a minisztériumtól továbbra sem kapta meg az átiratot a fellebbezések elfogadásáról. Csoma Botond szerint a minisztérium mulasztott, nem adott választ két hónapon belül sem. Múlt héten újabb beadvánnyal fordult a tárcához. (maszol.ro)
Transindex.ro

2016. november 24.
Jövőképről a tervek és a valóság között egyensúlyozva
Pesszimistán realista és optimistább vélekedéseket hallgattunk meg Kolozsváron a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely kedd esti rendezvényén, amelyen Tibori Szabó Zoltán újságíró, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke a városról alkotott jövőképükről faggatta az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének befutó helyén lévő jelöltjeit, azaz Csoma Botond és Hegedüs Csilla képviselő- és László Attila szenátorjelöltet. A december 11-i parlamenti választásokon megméretkező RMDSZ-es politikusok a beszélgetésen kifejtették főbb elképzeléseiket és meglátásaikat Kolozsvár fejlődésére vonatkozóan, továbbá az országot érintő általános problémák felvetése mellett külön kiemelték a romániai magyar közösség szempontjából lényeges kérdéseket is. Mindannyian hangsúlyozták annak fontosságát, hogy az elkövetkező időszakban is ott kell lenni Bukarestben, mert különben a bennünket érintő ügyekben nélkülünk fognak dönteni.
„A nagy álmok helyett próbáljunk meg abból kiindulni, hogy beszélgetőtársaink miként látják szakterületükön a jelenlegi valós helyzetet, milyen jövőt képzelnek el a városban, és hogyan szeretnék azt megvalósítani” – bírta szóra beszélgetőtársait Tibori Szabó Zoltán.
A felvetésre elsőként László Attila szenátorjelölt kifejtette: minden szempontból nehéznek látja a romániai magyar közösség pillanatnyi helyzetét. „Életem legsötétebb négy évét zárom. Azt hittem, olyan országban élünk, ahol vannak mindenkire érvényes törvények. Aztán jöttek a sokkok... Mintha nem ugyanabban az államban élnénk. Az egyik konstancai kolléga megkérdezte: mi az, hogy áfafizetés…? De azt is megtudtam, hogy a iaşi-i önkormányzat nem fizet gázszámlát, a bákói pedig semmilyen járulékot nem törlesztett saját alkalmazottai után. Ha Bukarestben 10 órára meghirdették a szenátus ülését, fél 11-kor megjelent vagy tíz erdélyi kolléga, majd aztán a 168 szenátor kevesebb, mint fele valahogy elkezdte a munkát” – jellemezte az elmúlt négy év parlamenti történéseit az RMDSZ politikusa.
Nem maradhatunk ki a döntésekből
Nagy-Hintós Diana

2016. december 2.
„Nem szabad félnünk” – Székely Géza Mátyásnál
Nem szabad félnünk – nyilatkozta Székely Géza művészpedagógus, aki ma már negyedik napja aggatja magára hol a román, hol a magyar nyelvű tiltakozó feliratot, hogy felhívja a figyelmet arra az elfogadhatatlan eljárásra, amellyel felszámolták a kolozsvári Apáczai-líceum Közép-Erdélyben egyetlennek számító képzőművészeti V. osztályát.
A tanár nem tud, nem akar belenyugodni abba, hogy miután február óta szóban többször ígéretet kaptak a tanügyminisztériumból, a tanfelügyelőségről arra nézve, hogy megmaradhat a képzőművészeti osztály az ötödikben, írásban soha nem küldték el a megígért jóváhagyást. Úgy érzi, a képzőművészeti szak létrejöttét és felvirágoztatását szolgáló 16 év komoly és elkötelezett munkáját veszi semmibe ez az intézkedés.
Egyszemélyes tiltakozását Székely Géza hétfőn a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség előtt kezdte el, ahol egy beadványt is iktatott ezzel kapcsolatosan. A hivatalos munkaszüneti napokon sztrájkőrségét a Főtérre, a Mátyás szobor elé költöztette. Szerdán már többen, románok és magyarok is érdeklődtek ügye iránt, így a tervezetthez képest egy órával hosszasabban tartózkodott a Főtéren a művészpedagógus. Egy időre felkötötte a fehér karszalagot és nyakába aggatta a tiltakozó feliratot Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat egykori főszerkesztője is. Az ügyben többször megszólaló és eljáró Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke telefonon biztosította támogatásáról a tiltakozó tanárt.
Ma 12–14 óra között Székely Géza ismét a Főtéren lesz, hasonlóképpen pénteken és szombaton is. Vasárnap 11 órától a Farkas utcai református templom előtt folytatja tiltakozását, hogy az istentiszteletről távozó hívek is szembesüljenek a helyzettel, majd átmegy a főtéri Szent Mihály templom bejáratához. Jövő héten a tanfelügyelőség előtt tartózkodik majd, hétfőn 11.30–12.30, kedden pedig 12.30–14 óra között.
Kerekes Edit Szabadság (Kolozsvár)

2016. december 5.
Sógor: visszavehetik a megszerzett jogainkat
Már nem az a kérdés, hogy a romániai magyarság bővítheti-e a megszerzett jogait, hanem az, hogy visszaveszik-e azokat a közösségünktől – jelentette ki Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az RMDSZ Kolozs megyei szervezete által szervezett szombati kolozsvári fórumon.
A politikus szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a magyar közösséget érő újabb és újabb támadások uniós szinten is figyelmet kapjanak, hiszen a nyomásgyakorlás kitűnő eszköze lehet a brüsszeli fellépés. Hozzátette: Románia a csatlakozáskor vállalta a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, ennek ellenére az utóbbi években visszafejlődés tapasztalható ezen a téren.
Csoma Botond képviselőjelölt, kolozsvári városi tanácsos véleménye szerint a nyelvhasználat és a kisebbségi jogok az utóbbi időben többször felmerültek témaként európai intézményekben. Meglátása szerint az Európai Unió keretében is szükség lenne egy kisebbségi és nyelvhasználati keretszabályozásra. A jelölt elképzelése szerint Romániában a nyelvhasználati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra kellene csökkenteni, valamint egy számszerűsített, ötezer fős alternatív küszöböt is be kellene vezetni a magyar nyelvű ügyintézés és a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése érdekében.
Hegedüs Csilla képviselőjelölt az erdélyi magyar iskolákat ért támadásokat vetette fel. A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatójának eltiltása hivatalának gyakorlásától, akárcsak a kolozsvári Apáczai-gimnázium képzőművészeti osztályának esete is a kisebbségi oktatás ellen elkövetett támadásként értelmezhető. Éppen ezért Csoma Botonddal közösen célul tűzték ki, hogy képviselői mandátumuk alatt megvédik a magyar iskolákat, és azon dolgoznak majd Bukarestben, hogy minden magyar gyermek anyanyelvén tanulhasson.
László Attila szenátorjelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió huszonnyolc tagállamából mindössze kettőben, Romániában és Franciaországban van rezidensvizsga, más országokban személyes interjú alapján alkalmazzák a kórházak a fiatal orvosokat. „Nálunk is el kellene törölni a rezidensvizsgát ebben a formájában, és lehetővé kellene tenni, hogy a rezidensek ne csak egyetemi központokban végezhessék gyakorlatukat, hanem akár megyei vagy városi kórházakban is” – mondta.

2016. december 6.
Csoma Botond: ideje a törvényhozás szintjén rendezni a kétnyelvű táblák ügyét
kérdezett: Kertész Melinda
Szerinte el kellene fogadni a regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt, és észszerűen kell megtervezni a magyar oktatási rendszert.
Csoma Botond Kolozs megyei képviselőjelölt első parlamenti mandátumára készül. A biztos bejutónak számító jelöltet arról kérdeztük, hogy milyen témacsomaggal megy a parlamentbe, és megpróbáltunk mellé pakolni még néhányat. A kampányban a többnyelvűség és nyelvi jogok témakörének népszerűsítését vállalta fel, a kolozsvári többnyelvű helységnévtábla is egy ilyen ügy. Ön szerint a táblaügyet ki lehet mozdítani a holtpontról parlamenti eszközökkel, ha már politikai, bírósági és a civil eszközök nem hoztak eredményt?
Csoma Botond: – Éppen azért döntöttem úgy, hogy ezt a kérdést a törvényhozás szintjén kellene rendezni, mert tíz évig próbálkoztunk politikai eszközökkel elérni a többnyelvű táblák kihelyezését, de ez nem sikerült. Aztán beléptek a civilek és beperelték az önkormányzatot, ennek a pernek még nincs végleges eredménye. Úgy gondoltam, hogy ilyen körülmények között egy törvénymódosításra lenne szükség: levinni a 20%-os nyelvhasználati küszöböt 10%-ra, és emellett megszabni egy abszolút számban is kifejezett alternatív küszöböt, ami azt jelentené, hogy azokon a településeken is érvényesülnének a nyelvi jogok, ahol a lakosság körében legalább 5000 kisebbségi személy él. Emellett expressis verbis be kellene írni a törvénybe, hogy ha egy települése egy kisebbség sem a 10%-ot, sem az 5 ezer személyes alternatív küszöböt nem éri el, akkor az önkormányzatnak döntési joga van a többnyelvű táblák kihelyezését illetően, amennyiben azt jónak látja. Így elkerülhetőek lennének az olyan helyzetek, mint ami Aranyosgyéresen történt: egy politikai egyezség következtében kitették a többnyelvű feliratot, de a prefektus perelt és megnyerte a pert, így le kellett venni a táblákat.
- A küszöb csökkentése és az abszolút szám meghatározása ugyan jól hangzik, azonban mit gondol, a parlamentben sikerül átvinni ezeket a módosításokat?
– Nyilván, felmerülnek kételyek, de akkor is meg kell próbálni. Természetesen nagyobb esélyünk van, ha a parlamenti választások következtében kormányra kerül az RMDSZ, és egy kormánytöbbség, parlamenti többség keretén belül próbálja elképzelését érvényesíteni. Tisztában vagyok azzal, hogy nem elegendő a sikerhez az, hogy én bekerüljek a parlamentbe. Politikai szövetségeseket kell keresni ehhez a célkitűzéshez is, mint általában minden projekthez. A kérdés az, hogy sikerül-e meggyőznünk a leendő politikai partnereinket, parlamenti pártok képviselőit, hogy támogassák ezt a kezdeményezést.
- A nyelvhasználati jog kiterjesztéséről beszélünk ma olyan körülmények között, hogy sok helyen, ott, ahol a jelenlegi 20%-os arány teljesül, és így jogilag lenne lehetőség a nyelvi jogokat érvényesíteni, ez mégsem történik meg. Mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel, még mielőtt a 10%-os küszöbről beszélünk?
– Nem lehet kényszeríteni senkit arra, hogy egy jogával éljen. Tisztában vagyok azzal, hogy sokszor kényelemből nem használják az adminisztratív ügyek elintézésekor az anyanyelvüket az emberek. Egy tudatosító kampányra is szükség van, mert sokszor nem tudják az emberek, hogy milyen jogokkal rendelkeznek. De ha az emberek tudnak az anyanyelven történő ügyintézés lehetőségről, és önként mondanak le róla, akkor meg kell győzni őket, hogy ne tegyék, mert hosszútávon az ilyen szerű joggyakorlás is hozzájárul az identitásunk megőrzéséhez. Mert, ha nem használjuk a magyar nyelvet hivatalos közegben, akkor az a magánszféra keretei közé szorul. Így jutunk el oda, hogy bizonyos szavakat – főleg interetnikus környezetben – már a magyar emberek számára is sokkal könnyebb románul használni. Ez nem csoda, ha soha nem volt alkalmuk magyarul használni ezeket a szavakat.
- Ezt az állítást, hogy az emberek nem használják hivatalos közegben az anyanyelvüket, megfordítanám, hiszen sokszor maguk a hivatalok nem teszik elérhetővé a magyar nyelvű formanyomtatványokat, vagy nem tájékoztatják a magyar nyelv használatának lehetőségéről a lakosságot.
– Nem rejtem véka alá, hogy ilyen esetek is vannak, amikor magyar vezetőségű önkormányzatok kényelemből nem élnek a törvény adta lehetőséggel. Nyilván, itt más eszközöket kell használni szervezeten belül, hogy az önkormányzati képviselők, polgármesterek, alpolgármesterek megértsék, számukra ez nem egy opció kérdése, hanem kötelező módon kellene élni ezekkel a jogokkal és lehetőséget biztosítani az állampolgárok, hogy igénybe vegyék ezeket a jogokat.
- A nyelvi jogokról és azok használatáról számos törvény rendelkezik, viszont, mivel nincsenek összefoglalva ezek egy kerettörvénybe, elkallódnak. Felmerült már tervként az, hogy ezeket a törvényeket egy kerettörvénybe gyűjtsék össze, ezzel is elősegítve ezek használatát?
– Nem egy elvetendő gondolat, de nem gondoltam egy ilyen kerettörvény kidolgozására. Véleményem szerint a 215-ös helyi önkormányzati törvény módosítása lenne a fontos, a már említett 10%-os küszöb és az abszolút szám meghatározását illetően. Ha politikai szövetségeseket találnánk ehhez a célunkhoz, akkor lehetséges, hogy egy ilyen kerettörvény is megvalósítható lenne, vagy egyáltalán beindíthatnánk ez irányban egy kodifikációs folyamatot. Az elsődleges politikai akarat az kell, hogy legyen, hogy a tartalmi módosításokat eszközöljük a 215-ös törvényben.
- Mit gondol arról a népszavazásról, amely kezdeményezőink az a célja, hogy újradefiniálják az alkotmányban a házasság fogalmát?
– Véleményem szerint első körben el kellene fogadni a regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt, amit az azonos neműek is igénybe vehetnek, és amely nagyon sok európai országban is érvényben van. Sajnos, nemrégen Romániában, a parlamentben elvetették az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt. Véleményem szerint egy ilyen törvénnyel megkönnyítenénk ezeknek az embereknek az életét, hiszen tudnának együtt hitelt felvenni, örökölhetnének egymás után. Ami az azonos neműek házasságát illeti, azt gondolom, hogy folytatni kellene egy tolerancián alapuló széleskörű társadalmi vitát, mint ahogyan azt Klaus Johannis államfő is javasolta, éspedig, hogy ne a szélsőségek irányába tereljük el ezt kérdést. De, mint mondtam, az első lépés a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvény elfogadása lenne.
- Azok, akik újradefiniálnák a házasság fogalmát az alkotmányban, hogy ne a felek közötti unióként, hanem expliciten egy férfi és egy nő közötti unióként határozza meg, a demokrácia elvére hivatkoznak, amikor fenntartják kezdeményezésüket. Mit gondol, fennáll a veszélye annak, hogy visszaélnek ebben a kérdésben a demokrácia fogalmával, és ennek nevében próbálják meg korlátozni mások jogait?
– Sokfajta demokrácia-értelmezés létezik. Nyilván, hárommillió aláírás akár igazolhat is egy referendumot. De én nem tartanám a referendumot jó ötletnek ebben a kérdésben. Erről a kérdésről nem láttam egy átfogó társadalmi vitát, és hibának tartanám, ha úgy kerülne referendumra ez a kérdés, hogy nincs megbeszélve annak mindenféle aspektusa. Egyébként ennek a referendumnak a megszervezését nem tartom prioritásnak. Itt felmerül az is, hogy a hárommillió aláíró között hány olyan személy volt, aki nem külső nyomásra vagy elvárásnak eleget téve írta alá ezt a petíciót.
- Ön szerint elegendő a közvita megszervezése például érzékenyítő, vagy felvilágosító, informáló kampány nélkül?
– Szerintem a közvita magába foglalhatna egy felvilágosító kampányt is, és érveket kellene ütköztetni. Azt kellene elkerülni, hogy egyetlen világnézetből közelítsük meg ezt a kérdést. A parlamentben nem kellene önnek a szomszédba menni a meggyőzés kapcsán, hiszen saját kollégái körében is voltak olyanok, akik az bejegyzett élettársi kapcsolat elfogadása ellen szavaztak. Például Tánczos Barna szenátor elutasító szavazatát még egy nyilatkozattal is megtoldotta. A Maszol.ro-nak azt mondta, hogy nem ért egyet, nem tartja helyesnek a melegek partnerségi és házassági kapcsolatát.
– Én csak a magam nevében tudok nyilatkozni, és én teljesen természetesnek tartom, hogy fogadjuk el a regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt. És csak ezután kellene egy átfogó társadalmi vitát kezdeményezni a melegházasság kérdésében.
- A nők ellen erőszak és nőgyűlölet a román társadalom velejárója – legalábbis ez derült ki a nemrég kibocsátott Eurobarométer adataiból. Mit gondol, közpolitikák szintjén miként lehetne ezt a kérdést megfogni?
– Azt kellene tudatosítani a társadalomban, hogy nem a nők azok, akik kiváltják az ellenük elkövetett erőszakot. Társadalmi szinten meg kell értetni, hogy a férfit fizikai ereje nem jogosítja fel semmilyen előnyre egy nővel szemben. Az is járható út, hogy szigorúbbá tegyük a törvényeket, viszont a tudatosításra és a megelőzésre is hangsúlyt kell fektetni. El kell érni azt, hogy egy bántalmazó tett ne csak büntetőjogi következményekkel járjon, hanem társadalmilag stigmát váltson ki. Parlamenti eszközökkel a folyamatot úgy lehetne elősegíteni, hogy támogatást kapjanak azok a civil szervezetek, amelyek felvállalják ezt a kérdést.
- Kolozs megyében is problémát jelentett az iskolakezdés környékén az, hogy az iskolák egymástól próbálják meg elszívni a tanulókat. Mit gondol, hogyan kellene ezekhez a veszélyeztetett, vagy a megszűnés küszöbén levő oktatási helyszínekhez viszonyulni?
– Szembe kell néznünk, tudomásul kell vennünk a realitást a demográfiai folyamatokat illetően, és észszerűen kell szervezni az oktatási rendszerünket. Itt elsősorban azt kellene elérni, hogy a magyar iskolák ne ugyanazon a településen versenyezzenek a gyerekekért, ehelyett meg kellene nézni, hogy az illető településen hány magyar gyerek jár román óvodába, és onnan kellene toborozni magyar gyerekeket. A falvakon is működnek magyar oktatási intézmények, és jól működnek, nincsenek minőségi gondok. Nagyon sokszor elmondtam, hogy a mai világban az már nem elég egy magyar szülőnek, hogy magyar iskolába kell íratni a gyermeket, mert akkor tudja megőrizni a magyar identitását. De kell a perspektíva, és kell a minőségi oktatás, és úgy érzem, hogy az utóbbi időben, például a szamosújvári iskola létrehozásakor komoly elmozdulás történt a minőségi magyar oktatás megteremtése terén. Úgy érzem, hogy az oktatásszervezőknek, oktatásban dolgozó menedzsereknek, iskolaigazgatóknak meg kell érteniük, hogy kell legyen egy rendszeren belüli szolidaritás iskola és iskola között, és talán akkor elkerülhetjük az olyan típusú konfliktusokat, amiket a gyerekelszívás szít. A gyereklétszám-csökkenés reális folyamat, de kellő tervezéssel, úgy érzem, hogy Kolozs megyében el tudunk érni egy olyan létszámot a kilencedik osztály terén is, ami 10-15 évre stabilizálhatja a helyzetet. De ez nem működhet a rendszeren belüli szolidaritás megteremtése nélkül. Addig kell küzdenünk az oktatási helyszíneink megőrzéséért, amíg van gyerek, amikor nincs, akkor lehet gondolkodni az oktatási központok létrehozásában. Transindex.ro

2016. december 7.
Kevés erdélyi műemlékre került magyar felirat
Kevés erdélyi településen alkalmazták azt a miniszteri rendeletet, amely előírta, hogy 2015 végéig a magyar vonatkozású műemlékeket magyar nyelvű felirattal is el kell látni – mondta az MTI-nek a nyelvi jogokról szervezett kedd esti kolozsvári pódiumbeszélgetés után Hegedüs Csilla, aki 2014-ben kulturális miniszterként írta alá a rendeletet.
Hegedüs Csilla megemlítette: tudomása szerint Nagyváradon, Kolozsváron és Tordán kerültek ki a rendelet kihirdetése óta többnyelvű feliratok a műemlékekre; Kolozsváron és Tordán a rendelet kihirdetése előtt elindult folyamat folytatódott.
Az RMDSZ színeiben képviselői mandátumra pályázó politikus az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által szervezett pódiumbeszélgetésen idézte fel a jogszabály elfogadtatásának a körülményeit. Megjegyezte: a minisztérium jogászai nem járultak hozzá, hogy a rendelet szankciókat is tartalmazzon, és elfogadása óta olyan kormányai voltak Romániának, amelyek nem kérték számon a jogszabály betartását, sok önkormányzat pedig arra hivatkozva nem hajtja végre a rendeletet, hogy nincsen erre pénze.
A beszélgetésen részt vevő Vincze Loránt FUEN-elnök arra figyelmeztetett, hogy a többnyelvűség nemcsak viszi, hanem hozhatja is a pénzt. Egy baszkföldi kutatás adatait említette, amely szerint a baszk nyelv újraélesztési programja munkahelyek tízezreit teremtette meg, és több bevételt hozott, mint amennyibe került. A FUEN-elnök azt is megemlítette, hogy az európai államok akkor is lehetnek nagyvonalúak a kisebbségekkel szemben, ha nincs erre törvény. Példaként a franciaországi Bretagne és Elzász régiók esetét említette, amelyekben megszokott gyakorlat a többnyelvű feliratozás.
Vincze Loránt megemlítette: csak azok az országok várhatják el a területükön élő nemzeti kisebbségektől a lojalitást, amelyek olyan környezetet teremtenek, amelyben a kisebbség jól érzi magát. Úgy vélte: a romániai magyarság otthonossági érzetét szolgálná, ha hivatalos regionális nyelvvé válna Romániában a magyar nyelv.
Bethlendi András jogász, a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblákért küzdő Musai-Muszáj akciócsoport képviselője elmondta: a táblák ügyében folytatott per keddi tárgyalásán fordulat történt, ugyanis sikerült bizonyítaniuk, hogy valótlan állításon alapul a polgármesteri hivatal érvelése, mely szerint a többnyelvű feliratozást előíró közigazgatási törvény életbe lépésekor a kolozsvári magyarság aránya már nem érte el a 20 százalékos küszöbértéket. Hozzátette: a statisztikai hivataltól kapott irattal bizonyították, hogy a törvény életbe lépésekor az 1992-es népszámlálás adatait kellett figyelembe venni, akkor pedig a kolozsvári magyarság aránya meghaladta a küszöböt.
Csoma Botond kolozsvári önkormányzati képviselő, parlamenti képviselőjelölt elmondta: meggyőződése szerint a kolozsvári helységnévtábla ügye nem egyszerű nyelvhasználati ügy, hanem jelképes tartalommal is bír. Hozzátette: ha parlamenti mandátumot szerez, a nyelvhasználati küszöb csökkentését fogja kezdeményezni.
MTI
Erdély.ma

Évtizedes vita tárgya Kolozsváron a nyelvi jogok alkalmazása, ami elfogadhatatlan …
Interjú Csoma Botonddal, az RMDSZ parlamenti képviselőjelöltjével
Szeretnénk elérni, hogy a fiatalok számára a vidék a jövőt is jelenthesse, ne csak a város nyújtson munkalehetőségeket. Meg kell győznünk a befektetőket, hogy vidéken is hozzanak létre munkahelyeket. Ily módon törekednünk kell arra, hogy csökkentsük az életszínvonalbeli különbségeket Kolozsvár és megye többi régiója között. Segítenénk a fiatalokat vállalkozásaik elindításában, szeretnénk, hogy lehetséges legyen számukra otthon, vidéken is jövőt építeni, ehhez szeretnénk minden segítséget megadni – nyilatkozta lapunknak Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, városi tanácsos, a szövetség megyei képviselőjelölt-listájának vezetője.
– Hogyan érvényesülnek a nyelvi jogokat Kolozsváron, Kolozs megyében?
– Véleményem szerint elfogadhatatlan, hogy 50.000 ember nyelvi jogainak érvényesítése egy több mint 10 éve húzódó vita tárgya Kolozsváron. Több száz kolozsvári polgár jelenleg perben áll saját önkormányzatával (Ezer per tavasza), mert azt próbálják velünk elhitetni, hogy ez a város csak Cluj-Napoca. Pedig mi tudjuk, hogy ugyanúgy Kolozsvár és Klausenburg is. A kisebbségeket megilleti a szabad anyanyelvhasználat joga. Szeretnénk, ha nem lenne probléma senki számára, hogy a településnevek magyarul, vagy akár németül is szerepeljenek a város/falu bejáratánál. Szeretnénk elérni, hogy anyanyelven is tudjunk ügyeket intézni a hivatalokban, mind városon, mind vidéken. Ha ezek a dolgok megvalósulnának, a magyar emberek sokkal inkább otthon érezhetnék magukat szülőföldjükön. Azért megyek Bukarestbe, hogy a nyelvhasználati küszöböt 20 százalékról 10 százalékra csökkentsük, illetve elérjük egy abszolút számban kifejezett alternatív küszöb meghatározását is.
Az RMDSZ programjában az szerepel, hogy minden magyar gyermeknek kell biztosítani az anyanyelven való oktatás lehetőségét. Kolozsváron, illetve Kolozs megyében hol vannak gondok, és milyen elképzelések vannak ezek megoldására?
A célunk valóban az, hogy Kolozs megyében minden magyar gyermek az anyanyelvén tanulhasson, akkor is, ha vidéken él, és akkor is, ha épp képzőművészeti oktatásban szeretne részt venni.
A 17 éve elkezdett mezőségi szórványoktatási program eredményeként szeptemberben sikerült létrehozni a Mezőség egyik legmodernebb iskolai épületét, a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceumot. Erdély történelmi régiói között most már Mezőségnek is van olyan oktatási-nevelési központja, amely a térség egyik szellemi központjává, katalizátorává fejlődhet.
Olyan esetekben, ahol nem lehetséges magyar iskola működtetése, a megoldás magyar osztályok létrehozása, vagy a szállítás biztosítása a gyermekek számára otthonuk és a legközelebbi magyar iskola között.
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a magyar gyermekek a bölcsődétől az egyetemig anyanyelvükön, minőségi oktatásban vehessenek részt.
– Van-e reális esély a megyeközpont forgalmának tehermentesítésére az elkövetkező mandátumban? Milyen eszközökkel lehet hatni arra, hogy elkészüljenek a még hiányzó terelőutak, körgyűrűk? Lehet-e gyorsítani a parkolóházak építését?
- Tíz éve vagyok városi tanácstag, és ez idő alatt sokszor beszélgettünk Kolozsvár infrastruktúrájának a fejlesztéséről. Ezek a projektek és ötletek, sajnos, a megbeszélés szintjén maradtak, és nem kerültek megvalósításra. A helyi civil tanács nemrégi ülésén több jelölt jelenlétében is ezt a témát feszegettük. Kolozsvár és az egész megye forgalmát csökkenteni kellene. Az elmúlt évek legnagyobb terve egy déli körgyűrű kialakítása, amelyre nagy eséllyel kapnánk Európai Uniós támogatást is. Erre most reális esély mutatkozik, ugyanis a Szállításügyi Minisztérium jóváhagyta azt a középtávú beruházási tervet – idegen kifejezéssel élve az ún. master plan-t –, amely tartalmazza ezt, a Kolozsvár számára valóban kulcsfontosságú infrastrukturális beruházást. Ez azonban továbbra is terv egyelőre, Bukarestben minden erőfeszítésünkkel azért is kell dolgoznunk, hogy ezek a nagy beruházások megvalósulhassanak, mert sajnos Romániában elterjedt gyakorlat, hogy amint létrejön egy új kormány, egyetlen tollvonással megszünteti, vagy elfeledkezik az előző kormányok tervezeteiről. Többek között ez is az egyik oka, hogy tűrhetetlen állapotok uralkodnak városunkban, például ha esik az eső, a forgalom lehetetlenné válik Kolozsváron, vagy ha valaki a Monostorból el akar jutni a Mărăşti negyedig, annak muszáj végigmennie a zsúfolt városközponton. Ha megvalósulna ez a kerülő út, akkor a Főtér és a Deák Ferenc utca csak a gyalogosoké és a bicikliseké lehetne. Itt feltétlenül meg kell említeni a parkolóházak problémáját is, ami ugyan önkormányzati hatáskör, viszont központi szinten meg lehetne teremteni a kedvező törvényes kereteket annak érdekében, hogy a befektetők nagyobb kedvvel ruházzanak be az ilyen objektumokba. Az RMDSZ-frakció a helyi tanácsban minden alkalommal támogatta a parkolóházak építését, azonban sok esetben kiderült, hogy valamilyen jogi vita, törvénybeli ellentmondás miatt parkolóházakat építeni nem is egyszerű. Ennek ellenére, úgy néz ki, hogy a közeljövőben sikerül több parkolóházat is tető alá hozni Kolozsváron.
– Milyen más infrastrukturális beruházások kell, hogy prioritást élvezzenek Kolozs megyében, Kolozsváron?
– Mielőbb össze kell kötnünk a Szamosfalva és Bányabükk között létező kerülőutat az autópályával. A vidéki utak javítása, a csatornázás elengedhetetlen feltétele a kényelmes, élhető vidéki létnek. Ezen felül a decentralizációval együtt járna a vidéki önkormányzatok hatáskörének növelése. Mivel az adott község, falu polgármestere ismeri legjobban a település és a lakosok problémáit, meg kell neki adni a lehetőséget és az eszközöket, hogy megoldja azokat.
Szeretnénk elérni, hogy a fiatalok számára a vidék a jövőt is jelenthesse, ne csak a város nyújtson munkalehetőségeket. Meg kell győznünk a befektetőket, hogy vidéken is hozzanak létre munkahelyeket. Ily módon törekednünk kell arra, hogy csökkentsük az életszínvonalbeli különbségeket Kolozsvár és megye többi régiója között. Segítenénk a fiatalokat vállalkozásaik elindításában, szeretnénk, hogy lehetséges legyen számukra otthon, vidéken is jövőt építeni, ehhez szeretnénk minden segítséget megadni.
– Milyen fontosabb célkitűzéseket szeretnél megvalósítani parlamenti munkád során, amennyiben sikerül képviselői mandátumot szerezned?
Mint említettem, tíz éve képviselem a kolozsvári magyarokat a városi tanácsban, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökeként pedig a vidéken élő magyarok gondjaival is nap mint nap találkozom. Munkám során számos olyan problémába ütköztem, amely a kolozsvári közösséget érinti, de Bukarestben dől el … ezért indulok képviselőként.
Egyik fontos célkitűzésem – amint azt korábban is kifejtettem - nyelvi jogaink védelmére vonatkozik, mely szerint a nyelvhasználati küszöböt 20 százalékról 10 százalékra kell csökkenteni, illetve egy számszerűsített alternatív küszöböt is meg kell határozni. Emellett minőségi oktatást akarunk biztosítani minden magyar gyereknek! Kolozs megyében több helyen veszélyben van a magyar oktatás, sok osztályt a megszűnés veszélye fenyeget, ugyanakkor sok magyar szülő román iskolába adja gyermekét. Meg kell teremtenünk a magyar oktatás feltételeit a megye minden részén! A vidékre gondolva pedig úgy vélem, Kolozs megye értékeit a vidéken őrizzük leginkább, mégsem figyelünk oda kellőképpen ezekre a településekre. Fejlődő vidéki gazdaságot akarunk Kolozs megyének!
Számomra december 11. több kérdést is felvet: tovább harcolunk eredménytelenül, vagy a törvényhozás szintjén, Bukarestben rendezzük problémáinkat? Megteremtjük a magyar oktatás feltételeit Kolozs megyében, vagy hagyjuk, hogy román iskolába adják a szülők gyermekeiket? Végignézzük, hogy a vidékről elmenjenek a fiatalok, vagy lehetőséget adunk nekik? December 11-én erről döntünk.
Balázs Bence Szabadság (Kolozsvár)

„Megérett a helyzet a 20%-os nyelvi küszöb újratárgyalására”
A kolozsváriak nem tartják ördögtől valónak a többnyelvű helységnévtábla kihelyezését.
Nyelvi jogok és nyelvhasználat címmel szervezett előadást az Európai Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) Kolozsváron. A kolozsvári K+ közösségi térben a FUEN elnökének vendégei - Bethlendi András, a Musai-Muszáj csoport képviselője, Hegedüs Csilla örökségvédelmi szakember és Csoma Botond jogász, kolozsvári tanácsos a nyelvi jogok kivívása kapcsán szerzett tapasztalataikról, és ennek kihívásairól beszéltek. Bethlendi András a Musai-Muszáj csoport tevékenységéről beszélve elmondta, a folyamatos kommunikáció révén elérték azt, hogy a román sajtóban nem tűnt fel ez a kérdés negatív színben, sőt, az emberekkel folytatott közvetlen beszélgetések során az is kiderült, hogy a lakosság többsége – etnikumól függetlenül – támogatja a kolozsvári többnyelvű helységnévtábla kihelyezését. Míg a Musai-Muszáj a kommunikációra koncentrált, addig a Minority Rights szervezet a bíróságon viszi előre az ügyet. Beszámolt a két hete Genfben megszervezett Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) kisebbségügyi fórumán való felszólalásáról, amelyben a romániai magyarok közösségi jogainak betartása kapcsán felmerülő problémákra hívták fel a figyelmet. Az ENSZ fórumán humanitárius válságról volt szó, amit a nyelvi jogok szempontjából közelített meg. Elmondta, ha valakit traumatizál egy humanitárius válság, akkor fontos, hogy biztosítva legyen az anyanyelvű orvosi, pszichológusi ellátás. A nyelvi komponenst próbálta bevinni a nemzetközi diskurzusba, és reménykedik, hogy felfigyelnek a mi sajátos ügyünkre. Hegedüs Csilla államtitkári és rövid kulturális miniszteri mandátuma alatti munkájáról beszélt, amit a nyelvi jogok bővítése terén fejtett ki. Elmondta, Kelemen Hunor kulturális miniszterrel miniszteri tanácsadóként készítették elő a műemlékek feliratozására vonatkozó miniszteri rendeletet, amit végül az ő három hetes mandátuma idején sikerült aláírnia.
A miniszteri rendelet kidolgozásakor abból indultak ki, hogy akkor kell magyarul is feliratozni, ha az épületek építője vagy építtetője magyar. A másik kitétel az volt, hogy a kisebbség nyelvén feliratozandó műemléknek a nemzeti kisebbség kulturális örökségéhez kell tartoznia. A harmadik kitétel, amit szerettek volna bevinni, az volt, hogy ahol 5%-os kisebbség él, legyen lehetőség az illető kisebbség nyelvén feliratozni. A negyedik kitételben egyértelműsítették, hogy egy önkormányzatnak saját döntése nyomán is legyen lehetősége egy kisebbség nyelvén feliratozni egy műemléket. Hegedüs Csilla elmondta, nehéz periódus következett, hiszen sokan próbáltak keresztbe tenni. A jogi osztály vezetője azt állította, hogy a miniszteri rendeletet ebben a formában nem lehet gyakorlatba ültetni, mert az 5%-os kitétel ellentmond a törvénynek. A volt miniszter elmondta, a másik három kritériumra nem figyeltek, annyira "kiütötte a biztosítékot" az 5%-os nemzeti kisebbségre vonatkozó passzus. Egy miniszteri rendeletnek akkor van igazán fontos jogi hatása, ha megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Ez akkor jelenik meg, ha a kormányfőtitkár jóváhagyja. Ez a folyamat elhúzódott annyira, hogy Hegedüs 2014-ben, már miniszterként írta alá a rendeletet. Csoma Botond képviselőjelölt arról beszélt, hogy miért választotta a parlamenti választási kampányában a nyelvi jogok témáját. Elmondta, a helységnévtábla kérdése mindig túlmutatott a nyelvi kérdésen, egy szimbolikus térfoglalásról van szó, arról, hogy amennyiben a tábla kikerül, hivatalos szentesítést nyer az a tény, hogy a településen él egy másik közösség is. Kolozsvári tanácsosi mandátuma során az volt a tapasztalata, hogy a tanácsban nagyon mereven álltak a kérdéshez, miszerint szó sem lehet erről. Csoma szerint ez a vélekedés még jogilag sem állta meg a helyét, hiszen 2002-ben Kolozsváron 20%-os volt a magyar lakosság. 2004-ben született egy tanácsi határozat a tábla kitételéről, amelyet soha nem hajtottak végre. Szerinte nincs különbség a kolozsvári tanácsban a román pártok között, egyöntetűen ellenzik a tábla kihelyezését. 37 kolozsvári műemlékre sikerült kitenni a többnyelvű feliratot, azonban ez a folyamat is rengeteg akadályba ütközött. Elmondta, célja, hogy a parlamentben tárgyalják újra a 215-ös helyi közigazgatási törvényt, annak érdekében, hogy a nyelvi jogok használatára vonatkozó 20%-os küszöböt 10%-ra csökkentsék, mert szerinte megérett a helyzet ennek a törvényi előírásnak az újratárgyalására. Be kell kerülnie a törvénybe expressis verbis, hogy az önkormányzatok dönthessék el, hogy kiteszik a többnyelvű helységnévtáblát akkor is, ha a településen a kisebbség számaránya a populáción belül nem éri el a törvény által megszabott arányt. „Aranyosgyéres példája jól mutatja, hogy miért van erre szükség, hiszen ott bírósági eszközökkel érték el a tábla levételét” - mondta. Vincze Loránt kérdésre válaszolva elmondta, várhatóan tavasszal készül el az ajánlás Románia felé a a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménnyel kapcsolatosan.
K. M.

2016. december 8.
Apáczai-ügy, 10. nap: mit lehet még tenni?
A zene és képzőművészet nyelve egységes, mégis kultúránként sajátos motívumokkal és hagyományokkal rendelkezik, ezért van szükség a magyar nyelvű képzőművészeti oktatásra – fogalmazták meg a harmadéves tanító- és óvóképző főiskolás diákok, akik tegnap csatlakoztak Székely Géza tizedik napi sztrájkőrségéhez a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség előtt. Hogy az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozatos 5. osztályának megszüntetése elleni tiltakozás csak negyedórásra sikerült, ahhoz az egyébként nagy jóindulattal érdeklődő rendőrtiszt is hozzájárult. A tanfelügyelőség előtt támogató szándékkal megjelent Csoma Botond képviselőjelölt, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke is, aki úgy gondolja, amit az ügy érdekében még tenni lehet, az megbizonyosodni arról, hogy a februári beiskolázási tervekben szerepel a képzőművészeti ötödik.
A leendő tanítók jogtalannak érzik az Apáczai osztályának megszüntetését. Egymást kiegészítve sorolják, miért fontos megőrizni ezt a képzést, és miért vállaltak tanárukkal együtt ők is sztrájkőrséget.
„A képzőművészet és a zene nyelve egy, angolokkal, németekkel megértjük egymást. Az anyanyelv mégis meghatározó az ilyen jellegű képzés terén, vannak sajátos motívumok, hagyományok, amelyeket meg kell élni és meg kell őrizni. Azért jöttem tiltakozni, hogy alátámasszam: az elsőre haszontalannak tűnő dolgok nagyon hasznosak.”
„A gyermekeknél nem csak az számít, ki tud jobban olvasni, számolni, az is fontos, hogy értsen valamihez, hogy tudja kifejezni magát akár a képzőművészet eszközeivel. Rejtett terápia is lehet akár a képzőművészet.”
„Diszkriminációnak érzem, mert tudok olyan esetről, ahol két tanulóval (akik egyébként magyarok) működik román osztály, és 16 személynek nem engednek meg egy osztályt?!”
„Zeneiskolába jártam 9–12. osztályban, ott nyílt ki igazán a személyiségem, ott tudtam megismerni és megmutatni magam. Az önismeretnek, önkifejezésnek nagyon jó eszköze a művészet.”
Csoma Botondtól azt kérdeztük, mit lehet még tenni most az ügy érdekében.
– A minisztérium a mai napig nem válaszolt írásban sem a szeptember 16-ai beadványunkra, sem a 3 héttel később általam egyenesen a miniszternek küldött átiratra, pedig törvényes kötelessége lenne 30 napon belül válaszolni egy beadványra, én nem is értem. Úgy tudom, hogy a Ladeában (a kolozsvári román képzőművészeti iskola) 16-17 gyermekkel hagytak jóvá ötödik osztályt, bár a hónapokig tartó tárgyalásaink során a főtanfelügyelő folyton azt hajtogatta, hogy a megyeszékhelyen nem tud 16 gyermekkel osztályt jóváhagyni, mert a módszertan 30 körüli létszámot ír elő. Ha ezt román iskolában lehet, akkor diszkriminatívnak tartjuk, hogy magyar gyermekek esetében nem, bár a szakra nincs magyar nyelven alternatíva – fejtette ki Csoma Botond, aki maga is összefüggést lát a marosvásárhelyi történésekkel. A minisztérium szóbeli jóváhagyása után Cuibus főtanfelügyelő kénytelen-kelletlen rábólintott az osztály beindítására, ami meg is történt. – Ott tanultak a gyerekek másfél hónapig! – mondja. Az ügy tanfelügyelőségi vezetőtanácsi beterjesztésére a minisztérium írásbeli rendelkezése hiányában már nem kerül sor, és közben megtörtént Marosvásárhely, hát a főtanfelügyelő visszakozott.
– Arra kell törekednünk, hogy februárban, amikor a beiskolázási számokról beszélünk ismét, akkor ez az ötödik osztály már az első tervezetben legyen benne. Az idén nem volt benne, de azt mondták, hogy amennyiben augusztus–szeptemberben összegyűl a szükséges diáklétszám, akkor engedélyezik, ahogyan azt több más Kolozs megyei osztály esetében meg is tették – mondta Csoma Botond.

Lojalitás – csak jogokért cserébe
Csak azok az országok várhatják el a területükön élő nemzeti kisebbségektől a lojalitást, amelyek olyan környezetet teremtenek, amelyben a kisebbség jól érzi magát. A romániai magyarság otthonossági érzetét szolgálná, ha hivatalos regionális nyelvvé válna Romániában a magyar nyelv – hangzott el az Európai Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) Nyelvi jogok és nyelvhasználat címmel szervezett kedd esti kolozsvári beszélgetésen.
– Mindenütt azt érezzük Európában, hogy a közösségek erős nyelvi asszimilációnak vannak kitéve. Aggasztó és szomorú folyamat, mert európai értéket veszítünk el. Kolozsvár azt tartja magáról, hogy több nemzetiségű és több kultúrájú város. De az itteni magyarság aránya 20 százalék alatt van, ezért csak a többségi nyelv és nemzet „számít”. A sokszínűséget nem lehet számokhoz kötni – vélekedett Vincze Lóránt, a FUEN elnöke.
– Kolozsvár nem veszít azzal, ha megjelenik a többnyelvű tábla. Ez a normalitás jele lenne, amely a nemzeti kisebbség komfortérzetét növelné. Külföldi találkozókon nagyon gyakran szembesülök azzal a kérdéssel, hogy a nemzeti kisebbségek miért nem lojálisak az államhoz? Erre mindig azt válaszolom, hogy egy kisebbség akkor lesz lojális, ha jogai adottak, és anyanyelvét úgy tudja használni, mint a többségi. Ha a magyar regionális hivatalos nyelvvé válna, akkor ez olyan státust biztosítana, ami nem függ a százaléktól – vélekedett.
A nyelvi jogok alkalmazását a svájci bankjeggyel példázta, amelyen német, francia, olasz és rétoromán nyelvű felirat szerepel, noha Svájcban az olaszok aránya 8 százalék, a rétorománoké pedig 0,5 százalék. Elmondta, hogy az államok akkor is lehetnek nagyvonalúak a kisebbségekkel szemben, ha nincs erre törvény példaként Franciaországot említve. Bretagne-ban és Elzász tartományban, bár nem létezik a kisebbségi nyelvekre vonatkozó törvény, francia és német nyelvű eligazító táblák láthatóak. A spanyolországi Baszkföldön pedig beindult a baszk nyelv revitalizációs programja, amely több százmillió eurós jövedelmet generált munkahelyek tízezreit teremtve meg.
Ellenpéldaként Bulgáriát hozta fel, ahol a 15 százalékos török kisebbség nem használhatja a török szót egyesületeik megnevezésekor, nincs török párt. Az ott élő törökök létrehoztak egy liberális pártot, amely csak bolgár nyelven, cirill betűs írást használva kampányolhat – tette hozzá a FUEN elnöke.
– A többnyelvű helységnévtáblák ügye az egyik leginkább mediatizált ügy volt a magyar és a román sajtóban. A Musai-Muszáj csoport érdeme, hogy a román sajtóban objektív vagy akár pozitív színben tüntették fel akcióinkat. Az egyik román sajtóorgánum által végzett felmérés alapján a kolozsvári lakosság többsége támogatja a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését. Ez annak is köszönhető, hogy folyamatosan kommunikáltunk a lakosság irányába – vélekedett Bethlendi András jogász, a Musai-Muszáj csoport képviselője, aki nemrég az ENSZ kisebbségügyi fórumán, Genfben szólalt fel ismertetve az erdélyi magyarság helyzetét, a nyelvi jogok helyzetét.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúrával foglalkozó ügyvezető alelnöke, volt művelődési államtitkár azt a több éven át tartó küzdelmet elevenítette fel, amelynek során – Kelemen Hunor minisztersége alatt – sikerült elérni, hogy az erdélyi műemlékeket magyarul is feliratozzák.
– Négy évre volt szükség, amíg megjelent a műemlékek többnyelvű feliratozására vonatkozó miniszteri rendelet, amelyben megfogalmaztuk, hogy a nemzeti kisebbségnek van kulturális öröksége. Ezt nagyon hosszú tárgyalási folyamat követte, mert a kulturális tárcánál mindig voltak olyan emberek, akik keresztbe tettek az ilyen kezdeményezésnek. Egy minisztériumi rendelet akkor hatályos, ha a kormány főtitkára jóváhagyja, és a rendelet megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Erre a jóváhagyásra egy évet kellett várni. Olyan folyamatról van szó, amit 2012-ben le kellett volna zárni, de csak 2014 decemberében fejeződött be – magyarázta Hegedüs Csilla.
A műemlékek magyar feliratozása kapcsán a szakember ismertette a rendeletbe foglalt kritériumokat. Például: ha a műemlék építője vagy építtetője magyar; a településen a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek meghatározó számban vannak jelen; a műemlék a nemzeti kisebbség kulturális örökségéhez tartozik; a helyi vagy a megyei tanács határozatot fogad el arra nézve, hogy magyarul akarja feliratozni a műemlékeit. Nem sikerült a rendelet szövegébe beiktatni azt a kitételt, miszerint minden településen, ahol egy nemzeti kisebbség számaránya eléri az 5 százalékot, a műemlékeket lássák el az illető kisebbség nyelvén megfogalmazott felirattal.
Kolozsvár 37 műemlékén van többnyelvű tábla, Tordán pedig románul, magyarul és angolul is ki vannak írva az utcák történelmi elnevezései.
– Pénzhiányra hivatkozva a minisztériumi rendeletet több településen nem alkalmazzák, de mivel ez nem ír elő szankciókat, ezért eddig senkit sem büntettek meg. El kell jönnie annak a pillanatnak, amikor teljesen normális lesz a rendelet alkalmazása. A kolozsvári tapasztalatból kiindulva ez nagyon hosszú és nagyon sokszereplős játék – vélekedett Hegedüs, majd jó példaként említette az Igen, tessék! mozgalmat, amely öt éve „kínai csepp” módjára tudatosítja a kétnyelvűség szükségességét Kolozsváron.
– Több mint tíz éve próbáljuk Kolozsváron elérni, hogy három nyelven írják ki a város nevét. A kolozsvári helységnévtábláknak speciális státusa van: szimbolikus térfoglalásról van szó, amelyet, ha sikerül megvalósítani, hivatalos szentesítést nyer, hogy a többségi mellett egy másik közösség is él. Amikor 2004-ben a városi tanács elfogadta a többnyelvű helységnévtáblák kitételére vonatkozó törvényt, a román tanácsosok azért hagyták jóvá, hogy az akkori polgármestert, Gheorghe Funart bosszantsák, és érzékeltessék vele, hogy már nem rendelkezik többséggel a tanácsban. Azóta sem ültették életbe a tanácsi határozatot, senki sem vállalta fel a többnyelvűség és a háromnyelvű helységnévtáblák ügyét azzal az indokkal, hogy ez a kérdés nem időszerű. A pártok mindig attól féltek, hogy ha ez megvalósul, szavazatokat vesztenek. Tízéves tapasztalatomat figyelembe véve gondolom, hogy megérett az idő a nyelvtörvény újratárgyalására. Új helyzet van, ehhez kell igazítani a jogszabályt is: a számarányra vonatkozó küszöböt 20 százalékról le kell vinni 10 százalékra, és kell egy alternatív küszöb is. A törvénynek expressis verbis ki kell mondania, hogy a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése az önkormányzat döntésétől függ. Ehhez viszont román politikai szövetségeseket kell találnunk, ez pedig nem fog sem könnyen, sem gyorsan megvalósulni – mondta Csoma Botond.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)

2016. december 13.
Az RMDSZ jobban teljesít
ERDÉLYI ÖSSZEFOGLALÓ – A négy évvel ezelőtti eredményeihez képest lényegesen jobban teljesített az RMDSZ a vasárnapi parlamenti választásokon: az adatok 95,8 százalékos feldolgozottságánál a szövetség képviselőházi jelöltlistája 6,43, míg szenátusi listája 6,49 százalékos támogatottsággal szerepel a Központi Választási Iroda (BEC) hivatalos adatsorában.
A hétfő kora esti összesítés szerint a szövetség képviselőjelölt-listája 433 631, szenátorjelölt-listája pedig 438 027 szavazatot kapott, ezáltal biztosítani tudja a magyarok arányos képviseletét a törvényhozásban. A számok azt is mutatják, hogy az erdélyi magyarság körében nagyobb volt a szavazói kedv, mint négy évvel ezelőtt, amikor a két tulipános jelöltlista 388 528, illetve 380 656 voksot tudott begyűjteni, ami 5 százalékos átlagot ért.
Bejöttek a székelyföldi számítások
Az országosan mért, 39 százalékos részvételi arányhoz képest Hargita megyében nem adódtak problémák a mozgósítást illetően. A legnagyobb székelyföldi megyében a szavazók 44 százaléka kívánt beleszólni az új parlament összetételébe – ez az erdélyi megyék közt a legmagasabb részvételi aránynak számít –, a magyarság pedig hathatós segítséget nyújtott abban, hogy az RMDSZ-nek bejöjjenek a számításai.
A szövetség képviselő- és szenátorjelölt-listája a megyében leadott voksok 85 százalékát gyűjtötte össze 99 százalékos feldolgozottságnál, így a számítások szerint Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor és a Szeben megyéből befutó helyre került Benedek Zakariás képviselői mandátumot szerzett, míg az 1990 óta honatyaként tevékenykedő Verestóy Attila folytathatja szenátori munkáját. Verestóy egyébként az Agerpres hírügynökségnek azt mondta, arra számítanak, hogy a visszaosztást követően Tánczos Barna is szenátorként folytathatja, ugyannakkor van remény egy ötödik képviselői mandátumra is.
Bejött a papírforma Kovászna megyében is, mi több, az RMDSZ listája a 73 százalékos magyarság arányán felüli támogatottságot szerzett: a szenátusi jelöltlista a szavazatok 74,4, a képviselőjelölt-lista pedig 74,1 százalékát kapta meg. „Jóval több szavazatot kaptunk, mint az elmúlt 10 évben bármely parlamenti választáson. Az emberek méltányolták, hogy odafigyeltünk a véleményükre” – jegyezte meg Facebook-bejegyzésében Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke. A háromszékiek továbbra megőrzik a súlyukat az RMDSZ-frakcióban: Benkő Erika, Márton Árpád (aki Verestóyhoz hasonlóan a rekordnak számító nyolcadik mandátumára készül) és a Magyar Polgári Párt (MPP) által jelölt Kulcsár Terza József képviselői mandátumhoz jutott, Fejér László Ödön és Miklós Zoltán pedig a szenátusban foglalhat helyet. Az alakulat helyi szervezete úgy számol, van matematikai esély arra, hogy Könczei Csaba megszerezze a negyedik képviselői tisztséget a visszaosztást követően. A részvételi arány kevéssel haladta meg a 38 százalékot.
Győzelmet aratott az RMDSZ Maros megyében is, ahol az 568 szavazókörzet összesített adatai alapján a szövetség 38 százalékos részvételi arány mellett a voksok 38,6 százalékát zsebelte be, és teljesen új csapattal készül Bukarestbe. A számítások szerint az RMDSZ így három képviselőt küldhet a parlamentbe Vass Levente, Csép Éva-Andrea, illetve Biró Zsolt MPP-elnök személyében, Novák Csaba Zoltán és Császár Károly pedig szenátori mandátumhoz jut. Az RMDSZ egyébként 68 564 szavazatot kapott a képviselőjelölt-listájára, míg a felsőházi jelöltlistát 68 968-an támogatták.
A helyhatósági választásokhoz hasonlóan az RMDSZ ismét bebizonyította, hogy Szatmár megyében nincs nála hatékonyabban mozgósító politikai alakulat. A szövetség a szociáldemokratákat és a liberálisokat legyőzve a voksok 39,9 százalékát kapta meg. Bár végleges eredmények még nincsenek, valószínűsíthető, hogy Magyar Loránd, Erdei-Dolóczki István képviselői, Turos Loránd pedig szenátori mandátumhoz jutott.
Megerősödtek a bihariak
Az eddig feldolgozott adatok alapján Bihar megyében az RMDSZ a voksok 23 százalékát gyűjtötte be. Az alakulat számításai szerint Szabó Ödön és Biró Rozália képviselőjelölt, valamint Cseke Attila szenátorjelölt biztosan mandátumhoz jut, a visszaosztás azonban még felfele kerekítheti az RMDSZ eredményét. „Az RMDSZ listáira leadott szavazatok alapján azt tapasztalhatjuk, hogy Hargita és Maros megyét követően a harmadik helyen állunk, 50 ezer szavazat fölötti eredménnyel. A Bihar megyei RMDSZ megerősödött az elmúlt évek választási eredményeihez képest” – kommentálta a számokat hétfőn Cseke Attila. Biharban egyébként országos átlagon felüli, 43 százalékos részvétel mellett a szociáldemokrata alakulat vitte a legtöbb voksot, megelőzve a legfontosabb riválisát, a liberálisokat.
Kolozs megyében a szavazatok 14 százalékát tudhatja magáénak a szövetség a szavazatok 99 százalékos feldolgozottságánál, ami a Mediafax hírügynökség számításai szerint három parlamenti mandátumot biztosít az RMDSZ-nek. Csoma Botond és Hegedüs Csilla tehát képviselői mandátumhoz jut, a szenátusban pedig László Attila képviselheti továbbra is a megye magyarságát. A megyében egyébként a részvételi arány 40,49 százalékos volt, öt százalékkal kevesebb, mint a 2012-es parlamenti voksoláson.
Szilágy megyében is a PSD teljesített a legjobban, a második helyen a PNL, a harmadikon az RMDSZ végzett – derül ki a megyei választási iroda által ismertetett végleges adatokból. A képviselőházi listákra leadott érvényes szavazatból az RMDSZ 21 189 szavazatot kapott (a voksok 25 százalékát), a szenátorjelöltek pedig 21 279-et. A szövetség valószínűnek tartja, hogy Seres Dénes képviselői, Végh Sándor pedig szenátori mandátumra válthatja a voksokat.
Arad megyében a szavazók 8 százaléka támogatta az RMDSZ listáit, míg Máramaros megyében a szövetség 6,7 százalékos teljesítményt tudott felmutatni. Brassó megyében – ahol a szociáldemokraták 1990 óta először tudtak nyerni – az RMDSZ szintén 6 százalék feletti eredményt ért el, hétfőn azonban még nem derült ki, hogy négy év szünet után lesz-e újra magyar képviselője a megye magyarságának.
A visszaosztást várja a szövetség Temes megyében is, ahol a szavazók 3,7 százaléka szeretné, ha Molnár Zsolt folytatná képviselői munkáját. Beszterce-Naszód megyében az RMDSZ voksszámlálója 4,67 százalékot jelzett. Fehér megyében 3,5, Hunyad megyében pedig mintegy 3 százalékos teljesítményt nyújtott a szövetség, míg Szebenben csaknem 2, Krassó-Szörénybenpedig 0,65 százalék az RMDSZ eredménye.
Gyergyai Csaba | Krónika (Kolozsvár)

2016. december 14.
Megvan az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak nem hivatalos névsora
Összesen 21 képviselője és 9 szenátora lesz az RMDSZ-nek a parlamentben a következő törvényhozási ciklusban. Ezt nem véglegesnek tekinthető adatok alapján számolta ki Barna Gergő szociológus.
A szakembertől megtudtuk, a választási eredmények 99,82-os feldolgozottságú adataival szimulálta a töredékszavazatok visszaosztását. Tájékoztatása szerint további 33 szavazókörzet adatai hiányoznak, ezek azonban várhatóan nem befolyásolják már érdemben a mandátumeloszlásokat. „Hangsúlyoznám azonban, hogy ezek az adatok nem véglegesek" – mondta Barna Gergő. A végleges választási eredmények szerda estére vagy csütörtök reggelre várhatók.
A szociológus számításai szerint a két frakció összetétele a következőképpen alakul:
Képviselőház
Arad megye: Faragó Péter
Bihar megye: Szabó Ödön, Biró Rozália
Brassó megye: Ambrus Izabella
Hargita megye: Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás, Sebestyén Csaba
Kolozs megye: Csoma Botond
Kovászna megye: Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár-Terza József
Maros megye: Vass Levente, Csép Éva Andrea, Biró Zsolt
Máramaros megye: Apjok Norbert
Szilágy megye: Seres Dénes
Szatmár megye: Magyar Lóránd, Bálint Erdei-Doloczki István
Tulcea megye: Józsa-Svella Ildikó-Beáta
Szenátus
Bihar megye: Cseke Attila, Derzsi Ákos
Hargita megye: Verestóy Attila, Tánczos Barna
Kolozs megye: László Attila
Kovászna megye: Fejér László Ödön
Maros megye: Novák Csaba Zoltán, Császár Károly
Szatmár megye: Turos Loránd
A névsorban a legnagyobb meglepetést kétségkívül az jelenti, hogy Tulcea megyében is lesz képviselője az RMDSZ-nek. A szövetség listája 245 szavazatot kapott a dobrudzsai megyében, de a visszaosztások "lutrielemeinek" köszönhetően ez elegendő volt ahhoz, hogy az első helyen álló jelölt, az amúgy csíkszeredai Józsa-Svella Ildikó-Beáta mandátumhoz jusson.
További újdonság, hogy az RMDSZ-nek már nem lesz Temes megyei képviselője, Arad, Brassó és Máramaros megyei viszont igen, emellett a Hargita megyei képviselők száma háromról négyre növekedett. A felsőházi képviseletben is változások vannak. A Szilágy megyei magyarok elveszítette a szenátorukat, viszont a Bihar, Kovászna és Maros megyei magyaroknak a korábbi egy helyett két szenátoruk lesz.
Cs. P. T. maszol.ro

2016. december 15.
Ők lesznek az RMDSZ képviselői és szenátorai az elkövetkező négy évben
MTI - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi és parlamenti jelöltlistáiról harminc törvényhozó szerzett mandátumot a romániai parlamenti választásokon – erősítette meg a központi választási bizottság, amely csütörtökön ismertette a mandátumok elosztását.
Az RMDSZ kilenc szenátori mandátumot nyert, akárcsak 2012-ben, a képviselőházban pedig 21-et, hárommal többet a legutóbbi parlamenti választáshoz képest. Az RMDSZ-listákról a Magyar Polgári Párt (MPP) két képviselője is bejutott a parlamentbe.
A szövetségnek Szilágy megyében nem lesz már szenátora, és elveszti a második Kovászna megyei szenátori mandátumot, de Maros megyében és Bihar megyében is az eddigi egy-egy helyett két-két szenátora lesz. Az RMDSZ az ötödik képviselői helyet is megszerezte Hargita megyében, így a 85 százalékban magyarok lakta megyét kizárólag az RMDSZ képviseli a kétkamarás bukaresti parlamentben.
Ami a szórványt illeti, négy év kihagyás után ismét lesz Brassó és Arad megyében is parlamenti képviselője az RMDSZ-nek, Temes megye azonban – a 2008-2012-es időszak után – második törvényhozási ciklusra marad magyar parlamenti képviselő nélkül. Az előzetes számításokkal ellentétben az ország különböző részein összegyűlt töredékvoksok végül nem Tulcea, hanem a másik dobrudzsai megyében, Konstanca (Constanta) megyében eredményeztek egy 21. képviselői mandátumot az RMDSZ számára.
A felsőházban az RMDSZ frakciót a Hargita megyét képviselő Verestóy Attila és Tánczos Barna, a Kolozs megyei László Attila, a Bihar megyében mandátumhoz jutott Cseke Attila és Derzsi Ákos, a Kovászna megyei Fejér László Ödön, a Maros megyei Novák Csaba Zoltán, és Császár Károly és a Szatmár megyei Turos Lóránd képviseli.
Képviselői mandátumot nyert Arad megyében Faragó Péter, Bihar megyében Szabó Ödön és Biró Rozália, Brassó megyében Ambrus Izabella, Hargita megyében Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás (szórványképviselő Nagyszebenből) és Sebestyén Csaba István, Kolozs megyéből Csoma Botond, Konstanca megyéből Antal István, Kovászna megyéből Benkő Erika, Márton Árpád, és Kulcsár-Terza József (MPP), Maros megyéből Vass Levente, Csép Andrea és Biró Zsolt (MPP), Máramaros megyéből Apjok Norbert, Szilágy megyéből Seres Dénes, Szatmár megyéből Magyar Lóránd-Bálint és Erdei-Doloczki István. Székelyhon.ro