Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke szentelte fel szeptember 2-án az újjáépített ódellői /oláhdellői/ templomot. A Maros megyei település református temploma közel száz évvel ezelőtt, 1908-ban épült. /Templomszentelés Ódellőn. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./

Hálaadó ünnepélyt szervezett Oláhdellő református gyülekezete. A több mint két évig tartó javítási munkálatok befejeztével dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspök tartott ünnepi istentiszteletet a templomban. Az oláhdellői gyülekezet Maros megye legkisebb, önálló lelkészt fenntartó anyaegyházának számít. A falu lélekszáma nagyon leapadt, mindössze 200 lakost számlál, a Maros partján fekvő Magyardellő szomszédságában helyezkedik el. /Farkas–Incze: Hálaadó ünnepség Oláhdellőn. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 7./

Sütő Andrást írótól búcsúztak október 7-én Marosvásárhelyen családtagjai, pályatársai, tisztelői. A ravatal mellett székely ruhás ifjak álltak díszőrséget. Az író ravatalánál a Vártemplom zsúfolásig megtelt, rengetegen álltak az udvaron. Dr. Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök az írót Isten gyertyájának nevezte, amelyet „elfújt a betegség kavargó szele”. Rámutatott: „ő világított a diktatúra idején, a börtönök mélységein is”. Markó Béla, a RMDSZ elnöke hangoztatta: „Nagyon fáj a magyar kultúra hatalmas átka és áldása, hogy nem elég nagyot alkotni, zseniálisan kezelni a nyelvet, mert ráadásul tettekben is nagynak kell lenni, nem csak szóban”. Sütő András nemcsak a „könyvtárszobák csendjében” élte életét jó könyveket írva, hanem cselekvéseiben is sokat tett a magyarságért. „Sorsa erdélyi sors. Könnyű is, nehéz is, kanyargós is néha, szerették is sokan, bántották is méltatlanul néhányan, de végül útjáról nem lehetett letéríteni”. Megszenvedett, vagyis hiteles életút volt az övé – mondta a szónok, úgy fogalmazva, hogy az elhunyt író mindvégig hitt abban: lehetséges a nemzeti egység. „Sütő András nem áldozat volt elsősorban, hanem közösségének egyik kiemelkedő szellemi vezetője, aki nehéz helyzetben is a helyén maradt, és erőt tudott adni nekünk”, mondta. Az 1990-es marosvásárhelyi konfliktusra Markó így fogalmazott: „melyik nemzet fogadná el költőjétől rajtunk kívül, hogy maga is kimenjen a harctérre, hogy páratlan szép szavú írója gyertyás-könyves tüntetés élén menetel, majd a bajban is legelöl már-már életével fizet rövid szabadságáért?”. Ilyen naiv, lelkes, szenvedélyes, önmagához kegyetlen nemzet a magyar, és ennek a nemzetnek a lelkét fejezte ki drámában, prózában, esszében Sütő András. Csoóri Sándor úgy fogalmazott: Sütő András Illyés Gyulához méltó rangon magát a magyar nyelvet tette alkalmassá arra, hogy a földből az égig érő tilalmak ellenére fájdalmainkat, haragunkat, apokaliptikus sérelmeinket elmondhassuk. Sütőt fiatal korában megérintette a szocialista romantika, előtte is kinyílt a politikai tér, de minél előbbre jutott, élményei annál riasztóbbakká váltak. „Félárbócra leengedett tekintete hozzásegítette őt ahhoz, hogy ne vitesse magát tovább újabb és újabb szelekkel, és megtörtént a felébredés. A kisebbségi magyar író önkéntes feltámadása megélénkítette az egész Kárpát-medencei magyar irodalmat” – mondta Csoóri. Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke beszédében hangsúlyozta: elvesztettünk ugyan egy csodálatos embert, egy nagyon nagy alkotót, de az ad erőt, hogy nem ment el közülünk; itt maradt örökül életműve, emberi és írói magatartása. Mircea Dinescu költő azt fejtegette: Sütő András életművére nemcsak a magyar, de a román irodalom is joggal büszke lehet. Görömbei András debreceni irodalomtörténész „a magyarság égtartó emberének” nevezte az elhunyt írót. Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar PEN-klub elnöke is azt a gondolatot bontotta ki, miszerint Sütő András nemcsak irodalmi műveivel, szép szavaival, de személyes áldozatvállalásával is példát mutatott. A temetésen részt vett a Szili Katalin vezette magyar parlamenti küldöttség, jelen volt ugyanakkor a magyar művészeti és tudományos közélet számos neves képviselője, így Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. /Gyertya volt a diktatúra ködös éjszakáiban. Több ezren kísérték utolsó útjára Sütő Andrást. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./ Csoóri Sándor így búcsúztatta: „A történelem a Te kérdéseidre válaszol majd, András. Ahogy a vértanúkéra szokott mindig. Tizenhat év óta még sosem írtam le, hogy Te nemcsak sebesültje voltál egy gyalázatos eseménynek, hanem a vértanúja is. Egy lassított, késleltetett sorsú vértanúja. A szemüregben megrekedt szemcsonkban fejlődött ki a gyilkos melanoma, amely sokáig hóhérkodott Veled, mint Hunyadi Lászlóval a fekete ruhás bakó.” /Lokodi Imre, Bakó Zoltán: Végső búcsú Sütő Andrástól. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./

Magyarország számára fontos Románia mielőbbi sikeres euroatlanti integrációja, ebben látja a két ország és nemzet közös jövőjét, erre kötelez 1956 öröksége is – mondta október 20-án Kolozsváron Szili Katalin, az Országgyűlés. Szili emlékeztetett, hogy a forradalomhoz hozzátartozik a kisebbségben élő magyarság szolidaritásának különféle megnyilvánulásai a Magyarországgal szomszédos országokban. Emlékeztetett néhány konkrét személyiségre, akit közvetlenül érintett a megtorlás: Páskándi Géza, Csiha Kálmán, Fodor Pál, Varró János, Dávid Gyula. A biztonságban élő magyarok megsegítik a bajban lévő magyarokat. Így volt ez 1956-ban itt, Erdélyben, mint ahogyan így volt ez 1989 telén Magyarországon is. Markó Béla, az RMDSZ elnöke beszédében arra helyezte a hangsúlyt, hogy ötven esztendővel ezelőtt Európában a huszadik század második felének leghosszabb forradalma indult el, amely átnyúlik a huszonegyedik századra is. Egyfajta késleltetett robbanásról beszélt, utalva arra: Magyarországon például akkor omlott össze a nyolcvanas évek végén visszavonhatatlanul a Kádár-rendszer, amikor azt, hogy 1956 ellenforradalom volt, nyilvánosan cáfolni kezdték. „Mi mindent megérzünk, ami Magyarországon fáj!... Legfeljebb azt kérdezhetnénk, hogy Magyarország is érzi-e igazán, megérzi-e, ha nekünk fáj valami. Most például, amikor önnön tekintélyét rombolja, érzi-e, hogy ez nekünk nem csak fáj, de politikailag nagyon rossz is?” – mondta Markó. /Megemlékezés az 1956-os forradalom romániai hőseiről Kolozsváron. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc utáni megtorlás áldozatául esett – kivégzett, börtönt viselt vagy más módon meghurcolt – protestáns teológiai tanárok, diákok, lelkipásztorok és egyháztagok tiszteletére emlékművet avattak október 28-án Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézet hátsó udvarán. Az emlékműhöz az Illyés Közalapítvány is hozzájárult. Ez az alkotás az intézet udvarára tervezett szoborpark első darabja. Az emlékmű a szovátai Bocskai Vince szobrászművész alkotása. A kőtalapzaton két, félig nyitott ajtóra emlékeztető bronztábla helyezkedik el, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a zsarnokság megszűnt ugyan, de ha nem ügyelünk, könnyen feltámadhat ismét. Ünnepi emlékező beszédében Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök a bibliai Nabukodonozornak és későbbi világi diktátor-utódainak esetét említette, akiknek uralkodása idején mindig akadtak előttük meghajolni nem akaró igazi férfiak. A kommunista rendszerben a szamosújvári, jilávai, periplávai, Duna-deltai stb. börtönökben meghurcoltak lelke számára mindig ott lebegett egy láthatatlan ablak, amelyet sosem lehetett bezárni. „Amíg nekünk ilyen ablakunk van, addig lesz számunkra egyház és nemzet” – mondta a volt püspök. Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök szerint a Trianonban megtaposott, majd 1945-ben a vörös birodalomnak odavetett magyar nemzet, amely azelőtt ezer éven keresztül védelmezte Európát, 50 esztendővel ezelőtt kimondta ősi szabadságvágyát. A felavatott emlékművet az egyházak, a főkonzulátus, helyi magyar szervezetek képviselői, magánszemélyek koszorúzták meg. /Ördög I. Béla: Figyelmeztető félig nyitott/csukott ajtó. 1956-os emlékművet avattak Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./

1999 őszén Csiha Kálmán püspök a vaslábi önkormányzat által rendelkezésre bocsátott marosfői telken egy ifjúsági ház és kis templom alapkövét rakta le. A templomépítés fő szorgalmazója Dézsi Zoltán volt. Mára a kis templom felépült, az ifjúsági ház még nem készült el. Karácsony napján Bíró Sándor, Gyergyószentmiklós református szórványlelkésze úrvacsoraosztó istentiszteletét már Marosfőn, a takaros református istenházában tartotta, amelynek terveit Tövissi Zsolt készítette. A templom felekezetek feletti összefogásból született, az avató istentiszteleten is több felekezet híve vett részt. /Bajna György: Szívemet hozzád emelem. Református templom Marosfőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 27./

Az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából sorra jelenjenek meg a visszaemlékezések és a kezdődött kegyetlen megtorlások dokumentumai. A frissiben megjelent magyarországi kiadványok között van az 56-os Intézet két könyve, az egyik a Budapestről jelentjük című másfélszáz szemtanú vallomását tartalmazza a forradalomról, a másik címe Személyes történelem, mely a forradalmat hol kényszerből, hol önként megtagadókról nyújt elszomorító képet. Pál-Antal Sándor átfogó munkája: Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban. Ebből kiderül, hogy 1956. október 28. és 1965 között a Magyar Autonóm Tartományban (MAT) összesen 1089 személy ellen indult bűnvádi eljárás, közülük 821-et állítottak bíróság elé és ítéltek el. Emellett a katonai ügyészség további 101 székelyföldi személyt állított bíróság elé. Egy-egy elszólásért, indulatkitörésért, rádióhírek kommentálásáért, a kollektivizálás ellenzéséért akár halálbüntetést, 25 év kényszermunkát, életfogytig tartó raboskodást is kiszabhattak a törvénybírák. Akadt olyan író is, Hajdú Zoltán például, aki szerint a Rákosi-féle pártvezéreknél ezerszer nagyobb felelősséggel tartoznak a magyar írók – köztük Illyés Gyula, Tamási Áron – az októberi magyarországi zavargásokért. Mindez összecseng Gh. Gheorghiu-Dej Marosvásárhelyen tett kijelentésével: „A Magyar Írószövetség íróinak kezét és lelkiismeretét a magyar nép tiszta vére szennyezi.” A könyv mellékletében több tárgyalás jegyzőkönyve olvasható, köztük a Fodor Pál és társai ellen hozott katonai törvényszéki ítélet (Fodor Pál 25 év kényszermunka, Csiha Kálmán 10 év nehézbörtön stb.). Korábban Csíkszeredán egy emlékező rendezvény vendégei voltak Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke és Vanek Béla 56-os forradalmár. Példaadó életút Rácz Sándoré. A szovjet invázió után, 1956. november 16-án választották az említett munkástanács elnökévé, a tankok árnyékában szervezte és országos méretűvé duzzasztotta az ellenállást. Ígérgetésekkel próbálták meghátrálásra bírni – Apró Antal miniszteri tisztséget ajánlott fel számára –, s mert nem értek célt, akárcsak hajdanán Török Bálintot, tőrbe csalták, december 11-én Kádárék tárgyalni hívták a Parlamentbe, ahol azonnal letartóztatták. Életfogytiglani börtönre ítélték, de a nyugatiak nyomására 1963-ban kénytelenek voltak amnesztiában részesíteni. Szerszámlakatosként dolgozott, a rendszerváltást követően kezdett újból aktív politizálásba. Rácz Sándor hű maradt önmagához, a kommunizmus és maradványainak következetes elutasításával. /Borbély László: Reminiszcencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 30./

A marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ idén az Áldás, népesség mozgalom által kezdeményezett Beszéljünk a népességről című konferencia köré építette kétnapos /február 21-22./ rendezvénysorozatát, melyen egyházi és civil szervezetek, intézmények képviselői vettek részt. A nagycsaládok csak az egyházra számíthatnak – mondta Csép Sándor, az Áldás, népesség mozgalom kezdeményezője. Két nyárádmagyarósi családot, a 11 gyerekes György Gézáét és a 10 gyermekes Nagy Béláét, egyenként 2500 lejes pénzadománnyal jutalmazta meg az Erdélyi Református Egyházkerület. A Beszéljünk a népességről konferencia Csép Sándor előadásával kezdődött, majd Kovács Istvánt, az egyházkerület diakóniai ügyosztályának tanácsosát, Csató Béla római katolikus főesperest, Peták Istvánt, a Magyar Televízió kurátorát, Bornemissza Esztert, az MTV Magyar Ház műsorának vezetőjét, Benkő Ágotát, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnökét, Csíki Sándort, az Erdélyi Nagycsaládosokért Egyesület elnökét, Fülöp Dénesnét, a vártemplomi Diakóniai Otthon ügyvezetőjét és dr. Ábrám Zoltánt, a MOGYE egyetemi tanárát hallgathatták meg a jelenlévők. Csép Sándor két filmjét mutatták be. Az egyik 1975-ben a gazdag Kalotaszegen készült /Egyetlenem/, a másik 2000-ben, a szerényebb Szilágy megyei Désházán. Az első filmben a pompás, jó móddal épített házakban élő párok egy szem gyerek nevelésére vállalkoztak, arra is nehezen, mert a vagyont fontosabbnak tartották a gyermekáldásnál. A második film a désfalviak életét mutatta be, ahol a családok – kevesebb földi jóban dúskálva – bátran vállalták a 3-4 gyermeket. Menni vagy maradni? címmel pályázatot hirdettek a Református Asszisztensképző Iskola diákjai számára. A díjazottak pénzjutalomban is részesültek, amelyet a dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspök által működtetett alapítvány ajánlott fel. /Mezey Sarolta: Bod Péter Napok másodszor. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./

Ötvenéves a marosvásárhelyi alsóvárosi református egyházközség. Erre az alkalomra kis jubileumi emlékfüzetet adtak ki (Marosvásárhely-Alsóvárosi református templom 1957-2007, szerkesztette Lőrincz István, összeállította Csibi József). Április 28-án, vasárnap hálaadó istentiszteleten emlékeztek az indulás, templom- és gyülekezetépítés nehéz évtizedeire a templomban. Dr. Bustya Dezső 1975-ben kezdte marosvásárhelyi szolgálatát, húsz éven át volt a gyülekezet lelkésze. 1955 és 1976 között templom nélkül élt a gyülekezet. 1976-ban vásárolták meg a telket, imaházat működtek engedély nélkül. Az építkezés 1988-tól 1991-ig tartott, ebben oroszlánrésze volt néhai Szabó Árpád gondnoknak. 1991. december 8-án szentelte fel az új templomot dr. Csiha Kálmán püspök. Ma a gyülekezet mintegy 3400 lelket számlál. Lőrincz István lelkész szolgálata 12 éve alatt mintegy ezer családot látogatott meg. A gyülekezet felvállalt két fontos missziói ágat is, a szenvedélybetegek gondozását (ennek csak helyet biztosít), illetve a börtönmissziót, ezt Lőrincz István végzi 11 éve. A gyülekezet szegény sorsú gyermekei számára naponta egyszer meleg ételt és néhány órai foglalkozást biztosítanak. Holland támogatásból épült a Bucsinon egy üdülőház is, ahol ifjúsági csoportok vesznek részt különböző programokban. /Bölöni Domokos Az alsóvárosi reformátusok ünnepe. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 3./

Baróton kilenc kórus részvételével tartották a XIV. Zathureczky Gyula Kórustalálkozót, majd az elszármazottak részére szervezett Hazatérés napja következett. Az ünnepi istentiszteletet Csiha Kálmán, nyugalmazott református püspök tartotta. A Csala kürtje fúvószenekar térzenéjét követően a Zathureczky kórus két elhunyt karnagya, Kónya Pál és Zakariás Attila sírjánál tisztelegtek a volt és jelenlegi tagok. A nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Dalkör, a baróti Rozmaring Kórus, a brassói Magyar Dalárda, a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar, a székelyudvarhelyi Férfi Dalegylet, a szemerjai Református Kórus, az alsórákosi Református Kórus, a pusztinai-frumószai Csángó Dalkör és táncosok, a szabadegyházi Gerlice citeraegyüttes állt közönség elé. Végül mintegy háromszázan énekelték Gárdonyi Zoltán szerzeményét, a Tartsd meg nemzetem, Istenem című kánont.,,Meghagyja a jelen és a jövő nemzedéknek, hogy a templom építésének és felszentelésének emlékére minden év július első vasárnapján tartassék hálaadó istentisztelet. Azon szép, ékes műsorokkal dicsértessék Isten neve. Az emlékünnepélyre évről évre gyűjtessenek egybe a gyülekezet tagjai és a gyülekezetből elszármazottak. Legyen ez a nap a Hazatérés napja” – áll a baróti református egyházközség presbitériuma idén januári határozatában. /Hecser László: A kettős erő: a templom és a dal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 4./

Augusztus 19-én Ramnicu Valcea baptista templomában megtartották a Regáti Magyarok Szórványtalálkozóját. „Ennyi magyar élne itt lent, Olténiában?” – csodálkoztak a megjelentek. A magyarázatot a kommunista rendszer idején szülőföldjüktől messzire szakadtak szórványsorsa nyújtja. A valceai, craiovai, motrui, ploiesti-i, orsovai, szörényvári és Targu Jiu-i magyarok sokáig jóformán nem is tudtak egymásról. Egyesek tudatosan nem vállalták identitásukat, mások férjhez menésük utáni, megváltozott vezetéknevük mögött rejtőztek. Megtörtént, hogy szomszéd a szomszédról, munkatárs a munkatársról nem tudta, hogy magyar. Az ország déli részén élő magyarokat megyehatárok és százával mért kilométerek választják el, de összeköti őket újrafelfedezett identitástudatuk. A hétvégi regáti szórványtalálkozóra közel kétszáz magyar jött el az Ókirályság több településéről. Egyesek Erdélytől távol született gyerekeikkel is magyarul beszélnek, mások számára a tavaly először megszervezett találkozó az anyanyelvhez és kultúrához fűző egyetlen, hajszálvékony kötelék. A valceai román baptistáktól kölcsönkapott templomban a helyi nyugalmazott tanítónő tolmácsolásában felhangzott a Szózat. Tízéves fennállását ünneplő Ramnicu Valcea-i református gyülekezet. Az Erdélyi Református Egyházkerület és a brassói egyházmegye segítette őket. Lelkészeket küldtek Olténiába, akik talpra állították a református gyülekezeteket. A magyarok felkutatása 1996-ban kezdődött el a térségben, majd 1997-ben, Csiha Kálmán püspöksége alatt megalakult az első valceai református gyülekezet. Egy év múlva létrejött a motrui és a Targu Jiu-i, 2000-ben pedig a craiovai. Az egyház képezte az RMDSZ helyi szervezeteinek melegágyát is. Targu Jiun a héten RMDSZ-székházat avatnak. Ugyanitt román nemzetiségűek is beléptek a szövetségbe, alelnöki tisztséget is szerezve. „Kik voltunk eddig mi itt?” – tette fel a kérdést Farkas Béla dési származású, évtizedek óta Valceán élő hidrológus. „Kallódó Erdély-darabok”, ahogy egyszer volt lelkészük, Kovács István fogalmazott. „Sokan közülünk utólag ismerik be: életük nagy tévedése az volt, hogy vegyes házasságban élve, nem tanították meg gyerekeiket magyarul” – vélekedett Zsold Béla Bukarestben szolgáló lelkipásztor. „Gorj megyében például a 630 magyar nemzetiségű lakos többsége a bányavidékre telepedett férfi. Ám egy férfinak mindig nehezebb megtanítani a saját anyanyelvére a gyermeket, mint egy nőnek. Éppen ezért nyelvkurzusokat kellene szervezni” – fejtegette Serbanoaica Ilyés Klára, az RMDSZ Targu Jiu-i szervezetének elnöke. A ma is székely tájszólásban beszélő asszonyt büszkeséggel tölti el, hogy oltyán férje nemcsak megtanult magyarul, de ő is felvette párja vezetéknevét /Szucher Ervin: Megtartották a Regáti Magyarok Szórványtalálkozóját. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./

Október 12–14-e között ünneplik a kolozsvári református oktatás megalakulásának 450. évfordulóját. Székely Árpád 18. éve igazgatója a Református Kollégiumnak. Annak idején Csiha Kálmán püspök úgy képzelte el, hogy a több mint négy évtizedes betiltás után rövidesen újra indítják a felekezeti iskolákat: a kollégiumokat és az általános iskolákat. Azonban a minisztériumi illetékesek, a román oktatási szakemberek nem értették meg, hogy mit is akarnak a magyar történelmi egyházak. Ezért született meg az a köztes megoldás, hogy az ortodox szeminárium mintájára engedélyezték a református egyház részére szükséges személyzet képzését, de csakis közép- és főiskolai szinten. Az egyházi javak visszaszolgáltatása még tizenhét évvel a rendszerváltás után sem oldódott meg, állami támogatásra van szükség. Romániában 1990 után az első református kollégium Kolozsváron indult újra. 1992-ben, amikor az első évfolyam érettségizett, az igazgató 43-szor volt Bukarestben az érettségin való részvétel engedélyeztetése végett. 1990 elején a Tanügyminisztérium írásos határozatban döntött a kollégium újraindításáról, amelyet aztán szeptember első felében visszavont. A Györgyfalvi negyedi 16-os Általános Iskolában csökkent a gyereklétszám, ezért akkor ott kaptak négy osztálytermet. A nyolc osztály felváltva járt iskolába. Csiha püspök feleségének, Emese asszonynak köszönhetően több hónapon át 14 kollégista kapott szállást a püspökségen. Szerencsére a befogadó iskolával való kapcsolat jónak volt mondható az ott töltött 12 év alatt. Eddig mindössze az ó-kollégium épületének 2002-es visszaszolgáltatása valósult meg. Azt a tanévet a templom előtti néma tüntetéssel kezdték. Pap Géza püspökkel az élen megálltak a kollégium előtt, és imádkoztak. Szinte a csodával volt határos a 2002. december 20-i beköltözésük a kollégiumba. A kolozsvári iskolának testvériskolai kapcsolata van a többi nyolc erdélyi református kollégiummal. A Református Pedagógiai Intézet szervezésében kerül sor a kollégiumi igazgatók és tanárok gyűlésére, diákkonferenciák, versenyek lebonyolítására. Jó a kapcsolat a római-katolikus és az unitárius iskolával is. /Nagy-Hintós Diana: „Bízom abban, hogy Isten továbbra is gondot visel ránk... ” Beszélgetés Székely Árpáddal, a Református Kollégium igazgatójával. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

Életének 79. évében elhunyt Csiha Kálmán /Érsemlyén, 1929. szept. 17. – Marosvásárhely, 2007. nov. 7./, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke. 1949-től, miután szüleit kényszerlakhelyre vitték, maga kereste kenyerét, amellett végezte tanulmányait. Lelkészi képesítést 1954-ben nyert Kolozsváron. Megszervezte az Arad-Gáj-i egyházközséget, amelynek első lelkipásztora lett. 1957 decemberében koncepciós perben 10 évi börtönre ítélték, ahonnan hat és fél év után, 1964-ben szabadult az általános amnesztiával. Megjárta Kolozsvár, Marosvásárhely, Szamosújvár, Jilava börtöneit, Periprava, Luciu-Giurgeni, Salcea munkalágereit, melynek következtében kislányát 6 éves korában látta először, szabadulása után. Fogva tartása után szolgált Gogánváralján és Marosvásárhelyen, ez utóbbi városban 20 évet töltött. 1975-ben teológiai doktorátust szerzett, emellett öt önálló gyülekezetet szervezett. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választották 1990. május 4-én, 2000. januárjában nyugalomba vonult. Több könyvet írt, legismertebbek önéletrajzi kötetei: Fény a rácsokon /1992/, Börtöntől a püspökségig /2005/, Harangszó az elsüllyedt világból /2006/. /Elhunyt Csiha Kálmán. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./

Erdélyi őrálló volt Csiha Kálmán nyugalmazott püspök, aki iskoláinak utolsó éveit úgy végezte el, hogy szülei kényszerlakhelyen voltak kitelepítettek. 1954-ben fejezte be teológiai tanulmányait, ezzel kezdődött el őrálló szolgálatának kálváriája, ahogy ő írta: „életem a rácsok és fények világa volt”. A fél évszázados őrálló úton „a rácsok a földből nőttek, a fény az égből jött”. Nem jelentette fel Fodor Pált, ezért tíz év börtönre ítélték. Így lett őrálló a Duna-deltában. Őrálló lett szabadulása után Gógánváralja gyülekezetében, majd Marosvásárhelyen. Őrálló volt tíz évig erdélyi református püspökként, amikor templomok, imaházak, diakóniai otthonok épültek Brassótól Kolozsvárig és Csernakeresztúrtól a 40 lelkes Szoporig. Őrálló lett a Kárpát-medencében, amikor még csak a Magyar Református Egyház Tanácskozó Zsinatának megalakítását engedélyezték, de püspök-elnökének őt választották. Így kereste meg a 43 országba szétszóródott magyar reformátusokat, és az értől indulva (Érsemlyénben született 1929. szept. 17-én) elérkezett az óceánig (prédikált Argentínában és Ausztráliában). /Egy erdélyi őrálló emlékére. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./

,,Vigyétek tovább hittel a mireánk kimért terheket... ” – Sütő András, Beke György, Domokos Géza után így intett búcsút dr. Csiha Kálmán, Belső-Erdély egyik legkiválóbb református püspöke, méltó utóda a legnagyobbaknak. Csiha Kálmán íróember is volt, sőt, költő, ki tartózkodó szerénységgel szólt írói ténykedéséről. Sokat próbált ember volt: a hitét és közösségét szolgáló, azért minden körülmények között cselekvő papi ember igazi példaképe, ki meggyőződéséért – lehet, hogy teljesen ártatlanul és indokolatlanul – súlyos börtönéveket, megalázó kényszermunkát szenvedett el. Magyari Lajosnak barátja, közeli ismerőse volt évtizedekig az elhunyt püspök. Ismeretségük 1967-től datálódik, amikor Csiha Kálmán a két Küküllő közötti Gogánváralján szolgált, az elfeledett magyar szórványszigetben. Dr. Csiha Kálmán nagy, építő püspöke volt az erdélyi reformátusoknak, templomok újultak meg, vadonatújak épültek, alapozódtak, gyülekezetek nyertek új életet, újak alakultak. /Magyari Lajos: Búcsú Csiha Kálmántól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

Az elhunyt Csiha Kálmán püspöktől Erdély és a világ reformátusságának kiválóságától búcsúztak november 10-én Marosvásárhelyen családtagjai, egyháza képviselői, tisztelői. Az gyászszertartáson több ezren vettek részt. Ötvös József, esperes gyászbeszédében kiemelte: a XX. század a magyarság számára a tatárjárás utáni legnagyobb megpróbáltatásokat jelentette, s hogy az erdélyi magyarság ezt túlélte, túlélhette, abban fontos szerepük volt az egyházaknak, de annak az egyháznak is, amelynek egyik legrátermettebb vezetője volt Csiha Kálmán. Bustya Dezső nyugalmazott egyházkerületi főjegyző az elhunytról szólva kiemelte, a legnagyobb megpróbáltatások idején sem feledte küldetését: „Igazi építő volt, templomok sora s gyülekezetek sokasága termett az Úr által rászabott idő alatt, annak ellenére, hogy rácsokat, akadályokat is gördített eléje, amelyeken mindig áthatott az Isten igéje, s erőt adott neki a folytatáshoz. ” Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, majd Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mondott még beszédet. /Király K. László: Elbúcsúztak Csiha Kálmántól. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./

Földi életének utolsó napjaiban még kezébe vehette s dedikálhatta szeretteinek, barátainak Nemzet és evangélium /Kolozsvár, 2007/ című, immáron utolsó könyvét Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület tiszteletbeli püspöke. Az utóbbi években keletkezett beszédeket, cikkeket, felszólalásokat, interjúkat tartalmazza a kötet. Püspökségének hetedik évében (1997-ben) egy budapesti konferencián mondta: „ebben a hét eltelt esztendőben –, és ez nem dicsekvés akar lenni, csak Isten iránti hála – ebben a hét eltelt esztendőben az Erdélyi Református Egyházkerületben 117 új épületet építettünk, ebből harminc új templom, és a harmincegyediknek most fogjuk a jövő hónapban letenni az alapkövét. A legkisebb templomépítő gyülekezet a Kolozsvár melletti szopori gyülekezet: 36 lélekből áll. Azt mondták, ha egy család tud magának házat építeni, 16 család is tud az Istennek. ” „Azt tapasztalom – írta Csiha Kálmán -, hogy az egyházban különös nemzetmegtartó erő van azért, mert benne az evangélium mennyei energiái áradnak. Kisebbségi sorsot, elnyomást, üldöztetést, hátratételt pedig csak mennyei energiákkal lehet kibírni és győzelmesen túlélni. Sőt az anyaországban is csak úgy lehet igazán embernek és magyarnak megmaradni, ha ezek az energiák átjárják a lelkünket. Azért beteg, romlott, erőtlen és testvértelen a mai magyarországi társadalom nagy része, mert nem ismeri ezeket az energiákat. ” „A nemzet lelkét megrontották” – mondotta Csiha Kálmán abban a terjedelmes interjúban, mely április 8-án hangzott el a Kossuth Rádióban –, és ez a folyamat már a kommunizmus éveiben megkezdődött, majd így következhetett be, hogy manapság „a magyarországiak, legalábbis nagyobbik fele, már nem nemzet, hanem lakosság”. Egy szolgálat tükörcserepei címmel gazdag interjú-összeállítás egészíti ki a kötetet, s ebben a fejezetben kaptak helyet az emlékezések is (például Makkai Sándorra, Sütő Andrásra). /Nagy Pál: „Minden élet egy küldetés”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./

1966–1973 között Dávid Gyula, 1973–1978 között Rapp Károly volt a Kolozsvári Protestáns Teológia rektora. A régebbi időben minden évfolyamfelelőstől jellemzést kért a rektor az évfolyam hallgatóiról. Tőkés László 1970–1975 között volt hallgató. Gálfy Zoltán évfolyamfelelős volt, nem emlékszik, mit írt róla 32 évvel ezelőtt. Gálfyt a Református Szemle főszerkesztői feladatára az Erdélyi Református Igazgatótanács kérte fel. 1990-ben bizottságok tagjaként Gálfy Tőkéssel szemben Csiha Kálmán püspökké választását támogatta. Az 1990–2000 közötti évtizedben a két egyházkerület viszonyában feszültségek támadtak. A vitában Gálfy a tradicionális erdélyi álláspontot képviselte. – Nagy Gyula püspök „tévedhetett dolgokban”, de 1990-ben lemondatását a püspökségről Gálfy méltatlannak ítélte. Gálfy igazat adott Cs. Gyimesi Évának, Visky Bélának és más, Tőkés László ellen fordulóknak: az erdélyi magyarság megosztása történelmi bűn. /Dr. Gálfy Zoltán prof. : A válasz jogán. Mit üzenek Tőkés Lászlónak? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./ Nagy Gyula /Csomakőrös, 1909. szept. 27. – Kolozsvár, 1992. márc. 19./ 1962-1990 között volt református püspök Kolozsvárott.

Saját diákjait és tanártársait súgta be Gálfy Zoltán professzor, nyugalmazott református teológiai tanár – állítja Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. A „Könyvtáros” fedőnevű Gálfy a ‘70-es évek legelején, valamint egyik, 1987-es jelentésében hat teológiai hallgatóról – köztük Tőkés Lászlóról –, továbbá Kallós Zoltán néprajzkutatóról, dr. Tőkés István püspök-helyettesről és Komjáthy Aladár amerikai teológusról szolgáltatott információkat a politikai rendőrségnek. „Ennél is fájdalmasabb, hogy 1989–2000 között Gálfy tovább tanított a kolozsvári teológián, másfelől a Református Egyház Zsinatának egyik legbefolyásosabb embere, dr. Csiha Kálmán püspök egyik jobbkeze volt. Utóbbi minőségében felbecsülhetetlen károkat okozott egyházunknak” – olvasható Tőkés László közleményében. Gálfy Zoltán ugyancsak sajtóközleményben reagált a református püspök által megfogalmazott vádakra. A nyugalmazott professzor állítása szerint – aki Tőkés László szekusdossziéjában a Könyvtáros fedőnéven szerepel – a Kolozsvári Protestáns Teológia ‘70-es években kinevezett rektorai, Dávid Gyula és Rab Károly minden évfolyamfelelőstől, így tőle is, rendszeresen jellemzést kértek a hallgatókról. Azt azonban nem tudja, hogy a begyűjtött jellemzéseket mire használták, mint ahogy azt sem, hogy ezeket kinek kellett továbbküldeniük. „Tőkés László 1970–1975 között volt a teológia hallgatója. Úgy tudom, hogy egy időben évfolyamfelelőse is voltam. Bármennyire próbálok visszaemlékezni, nem tudom, hogy mit írtam róla 32 évvel ezelőtt. És azt sem tudom, hogy ez a szöveg most hol van” – írta Gálfy Zoltán. „Az erdélyi magyarság megosztása történelmi bűn. Nem magasztos ideológia, hanem érdek, hatalom és pénz diktálta tévedés” – olvasható ugyanakkor a dokumentumban. A nyugalmazott professzor arra nem tért ki nyilatkozatában, hogy jelentéseket írt volna a Szekuritáténak Kallós Zoltán néprajzkutatóról, dr. Tőkés István püspök-helyettesről és Komjáthy Aladár amerikai teológusról. Tőkés László elmondta, Gálfy Zoltán professzor 1983-tól a Református Szemle főszerkesztője volt, véleménye szerint a professzort a Szekuritáté „tette oda”. Az ülésen felszólalt Hermán M. János egyházkerületi tanácsos is, aki két további teológiai alkalmazottat nevezett meg. Elmondta: az ő megfigyelési iratcsomójából Szőcs Endre volt teológiai tanárról és Izsák Vilmos volt teológiai titkárról derült ki egyértelműen, hogy jelentettek róla. A 83 éves Gálfy Zoltán nyugdíjas professzor jelenleg Kolozsváron él, Szőcs Endre és Izsák Vilmos már elhaláloztak. /Gyergyai Csaba: Cáfol a „Könyvtáros”. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./

Rendszerváltás előtti besúgóinak nevét hozta nyilvánosságra Tőkés László református püspök. Közlése szerint Bányai Ferenc lelkész, Bartha Tibor ortopéd főorvos és Gálfy Zoltán nyugalmazott kolozsvári teológiatanár írt jelentéseket róla. Erre válaszolt Gálfy Zoltán, besúgását igyekezett megmagyarázni, végül még ő vádolta a püspököt. Gálfy Zoltán azt állította, hogy nem jelentést írt, hanem a kolozsvári Protestáns Teológia akkori rektora kérésére jellemzést írt az évfolyam hallgatóiról. Gálfy nem tudja, miért kellett jellemzést adni. Már nem emlékszik, mit írt Tőkés Lászlóról. A Református Szemle főszerkesztői feladatára az Erdélyi Református Igazgatótanács kérte őt fel 1983-ban. Gálfy szerint azzal magyarázható Tőkés László „vádaskodó fellépése”, hogy 1990-ben Tőkéssel szemben ő Csiha Kálmán püspökké választását támogatta, továbbá nem fogadta el a püspök „propaganda jellegű zsurnálizmusát, az érett és reális szempontok érvényesítése helyett”. Gálfy szerint „az együttműködéssel vádolt” Tőkés Lászlóból vádló lett. /Dr. Gálfy Zoltán prof. : VÁLASZ a Népújság 2007. 12. 11-én megjelent alábbi közlésére. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

Megalakulása óta a Kolozsvári Református Kollégium karácsony előtt minden évben hangversenyt rendez a Farkas utcai református templomban. Idén a műsor első felében Csiha Kálmán püspökre emlékeztek énekkel és szavalatokkal. A második részben a karácsonyváró hangulathoz illő darabokat adtak elő. /Nagy-Hintós Diana: Kollégiumi karácsonyi hangverseny. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./

Hármas ünnepet tartottak augusztus 10-én, vasárnap egy kicsire apadt gyülekezetben, amely a Kis-Küküllő vidékének esperesi székhelye is volt hajdanán. Gógán református templomában hivatalosan beiktatták a falu tavaly novemberben megválasztott lelkész asszonyát, Orbán Juditot, emléktáblát lepleztek el a település életében kitörölhetetlen nyomot hagyott Csiha Kálmán és Csiha Emese lelkészházaspár emlékére, s megünnepelték a templom toronnyal való bővítésének százéves évfordulóját. A templom és a gyülekezet történetéről Ősz Előd egyházi levéltáros tartott előadást. Beszélt az egymással szinte összenőtt két kicsiny település, Gógánváralja és Gógán örök versengéséről, amelyből hol az egyik, hol a másik falu került ki győztesen, az anyaegyházi függetlenségre törekedve. Gógán a gyülekezet nagy áldozattal 1960-ban új parókát épített. 1964–71 között Csiha Emese hirdette az igét, s férje, Csiha Kálmán, Erdély későbbi püspöke mindennap átjárt Váraljára. Jelenleg 150 lélekre apadt a gyülekezet. A fiatalok megnyerése érdekében tartanak ifjúsági találkozókat, gyermekevangelizációt szerveztek. Remélhetőleg az ősztől a gyerekek a központi iskolában végre ötödik osztálytól is anyanyelven tanulhatnak. /Bodolai Gyöngyi: Gógáni remények. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 11./

A szeretet, az összefogás fontosságáról szóltak az ünnepi beszédek az Érsemjéni Falunapon augusztus 24-én. Lovasok, menettáncosok, és fúvószenekar alkotta azt az ünnepi menetet, melynek vonulásával kezdődtek a falunapok. A program az immár Kazinczy Ferenc–Fráter Lóránd–Csiha Kálmán Emlékház nevet viselő helyi múzeumnál folytatódott, ahol a tavaly novemberben elhunyt püspökhöz méltó nemes egyszerűséggel avatták fel Csiha Kálmán emlékszobáját. / Rencz Csaba: Csiha Kálmán emlékszobát avattak Érsemlyénben. = Erdon. ro, aug. 24./

A tervezettnél jóval később készülhet el a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet közösségi háza. A gyülekezet 2004-ben látott hozzá, még mindig 90 ezer lej hiányzik a befejezéshez, ez az összeg nem áll a mintegy négyezer tagot számláló, egyre fogyó gyülekezet rendelkezésére. A gyülekezet még nem döntött, hogy kiről nevezi el az ingatlant. A belvárosi utca, egykor Gecse Dániel nevét viselte, a gyülekezet máig ragaszkodik ahhoz, hogy nevében megőrizze az egykori híres orvos, Gecse Dániel /Cigányi, 1768 – Marosvásárhely, 1824/ emlékét, aki nagyobb adománnyal támogatta a református kollégiumot, emellett végrendeletében jelentős összeget hagyott egy „emberszereteti intézet” alapítására. Ugyanakkor két évtizeden át a Kistemplomban szolgált a tavaly elhunyt Csiha Kálmán püspök is, aki szintén megérdemelné, hogy emlékét megörökítsék. /Máthé Éva: Kigazdálkodott gyülekezeti ház. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./

1958 a romániai magyarság történetében a véres megtorlásokkal, kivégzésekkel, példátlan retorzióval társuló esztendőként marad meg a közös emlékezetben. A román kommunista diktatúra számára a megtorlásokhoz az impulzust a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 22. és 28. közötti látogatása jelentette. Kállai Gyula 1958. február 24-én Marosvásárhelyen jelentette ki, hogy Magyarországnak a szomszédaival szemben semmilyen területi követelései nincsenek, majd kijelentette, hogy az 1956-os magyar ,,ellenforradalom” elsősorban Románia területi integritása számára jelentett veszélyt. A csúsztatás abban állt, hogy revíziós követeléssel egyetlen program sem lépett fel. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem programjában 16. pontként szerepelt, hogy a magyar kormány nemzetközi fórumokon képviselje a határon túli magyarok ügyét. Kállai Gyula arra is felhívta a ,,román elvtársak” figyelmét, hogy az ellenforradalmárokat példásan meg kell büntetni. Ennek a kijelentésnek azonnali hatása volt: véres kezű magyar gyilkos, Kádár János és kísérete még el sem hagyta az országot, amikor a Kolozsvári Katonai Törvényszék Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök, Csiha Kálmán református lelkész – a későbbi püspök –, Hajdu Géza, Szőcs Ignác, Szentmártoni Bálint Ferenc-rendi szerzetes perében példátlanul szigorú büntetéseket mondott ki: Fodor Pált, Fodor Imre marosvásárhelyi polgármester (1996–2000) édesapját 25 évi kényszermunkára, a többieket 10 és 20 év közötti börtönbüntetésre ítélte. 1958. május 30-án Temesváron tíz személyt ítéltek halálra. Kegyelmi kérvényüket visszautasították, a Nagy Nemzetgyűlés elnöki tanácsa 1958. augusztus 22-én megerősítette a halálos ítéleteket. Ötven évvel ezelőtt, 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében a tíz értelmiségit, köztük dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvédet, kivégezték. Az ötvenedik évfordulón álljon itt a névsoruk: Szoboszlai Aladár magyarpécskai római katolikus plébános, Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános, báró Huszár József abafáji földbirtokos – letartóztatásakor Aradon élt –, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvéd, a Nemzeti Parasztpárt egyik Arad megyei vezetője, Orbán Károly mezőmadarasi, nyolc nyelvet beszélő földbirtokos, dr. Kónya Béla István kézdivásárhelyi ügyvéd, Orbán István csíktaplocai tisztviselő, földműves, Lukács István magyarpécskai kereskedő, Tamás Imre csíksomlyói tanító, Tamás Dezső csíksomlyói tisztviselő. A hozzátartozók ma sem tudják, hol nyugszanak szeretteik földi maradványai. Tamás Imre tanító három gyermekének a börtönből kiadták édesapjuk véres foltokkal tele nagykabátját. Szoboszlai Aladár úgy képzelte, hogy Háromszék lesz az általa kidolgozott Keresztény Dolgozók Pártjának és programjának központja. Bérmakeresztapja, Ábrahám Árpád torjai plébános révén a szervezkedés egyik legfontosabb központja Torja lett. A mozgalomnak sejtje működött Kézdivásárhelyen, Csernátonban. Azért fontos, hogy a mozgalom hiteles történetét a Háromszékben közölt sorozat révén elsősorban a megye lakossága ismerje meg. 50 évvel ezelőtt, 1958. október 4-én a nagyvárad-velencei művelődési házban mondták ki az ítéletet az érmihályfalvi csoport perében. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós István volt hadbíró századost, később magyar-francia-latin szakos tanárt halálra, 13 személyt életfogytiglani kényszermunkára és a többieket 5–25 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Sass Kálmánt és Hollós Istvánt 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben végezték ki. Ez volt a legkegyetlenebb per, a túlélők nagy része a börtönből való szabadulás után elhunyt. A Háromszék folytatásokban közli Tófalvi Zoltánnak a Szoboszlai-per anyagát feldolgozó munkáját, emléket állítva Erdély mártírjainak. /Ötvenhat véres megtorlása Erdélyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./

Elégtétellel állapítja meg a nyugdíjba vonuló Hegyi István csíkszeredai református tiszteletes: szerették hívei, szerették a város lakói és szerette magyar népe. Nagyapja választotta először a papi hivatást, apja is pap lett. Hegyi István a nagyenyedi kollégium diákja volt, rossz származása miatt egyetem helyett maradt a kőműves, napszámos munka Székelyudvarhelyen, közben pedig játszott a város kézilabdacsapatában. Elvégezte a református teológiát, a csíkszentmártoni szórványgyülekezetbe került, megszerette a szórványszolgálatot. Tizenöt falu református híveit látta el, miközben nagyon sok jó barátra talált. 1986-ban került Csíkszeredába. Itt is úgy végezte a szolgálatot, mint a szórványban: felkereste híveit, a más vidékről érkezett embereket igyekezett bevonni a közösség életébe. Szolgálata kezdetén a csíkszeredai reformátusok mintegy 870-en voltak, mára 2200-ra emelkedett számuk. Egy katolikus tömb közepén volt református pap. Sikerült Csíkszeredában templomot emelni, tíz év alatt felépült a templom, 2000 szeptemberében az Erdélyi Református Egyházkerület akkori püspöke, dr. Csiha Kálmán hirdetett igét a templomavatón. /Sarány István: Akit szerettek az emberek. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 24./

A gyulafehérvári főegyházmegye 282 templommal rendelkező önálló plébániája közül a Brassóhoz közel eső Feketehalomban van az egyetlen ökumenikus templom. A zernyesti egyházközség filiájaként létező 600 fős katolikus közösség önerőből nem tudott templomot emelni magának, ezért a kisváros protestáns felekezeteivel összefogva építették fel 1998-ra a közös, ökumenikus istenházát. A magyar katolikus hívők mellé a rendszerváltozást követő években Moldvából érkezett, többnyire románul beszélő csángó katolikusok települtek. Az egyházközség így kétnyelvűvé vált, de gyermekeik révén jövőképe inkább a román ajkú katolikusoknak van. A jezsuita Sebestyén Ottó, az Erdélyi Háló közösségek lelki vezetője emlékezett a kezdetre. Őt 1992-ben helyezték Zernyestre, ahová négy egyházközség tartozott: Zernyest, Rozsnyó, Vidombák és Feketehalom. Feketehalmon a szász evangélikus egyház templomában tartották az istentiszteletet a katolikusok, reformátusok, magyar evangélikusok és az unitáriusok is. A hívek elmentek egymás istentiszteleteire, ünnepségeire. Ménessy Miklós református lelkész építette az ifjúsági közösséget. Felekezeti különbség nélkül voltak ott katolikus, református és evangélikus fiatalok. Az ifjúsági csoport hetente egyszeri ifjúsági óráját a református tiszteletes és a katolikus Sebestyén Ottó felváltva tartotta. Úgy döntöttek 1996-ban, hogy a különböző felekezetek együtt építenek templomot. 1998-ra elkészült a templom, a hívek rengeteg önkéntes munkát végeztek. A mostani korban az egyházközségek fogynak, merész lépésnek tűnik, főként szórványban, önálló plébánia létrehozása, Feketehalmon mégis ez történt. A templom ökumenikusnak épült, ezért a szentelés is ilyen szertatás szerint zajlott. Tamás József segédpüspök és Csiha Kálmán református püspök végezte a szentelést. A négy felekezet összefogásával épült templom Erdély történetében is példaértékű. A 2000-től az önálló rangra emelt feketehalmi egyházközség élére Muresán Márton került, aki nyolc éven át vezette a közösséget. Sajnálatos korai halála után Sánta Pál lett a lelkipásztor. /Pénzes Lóránd: Egy ökumenikus templom születése. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 19./

Tófalvi Zoltán /sz. 1944. márc. 24./ marosvásárhelyi író, történész Korondról származik, behatóan tanulmányozta a fazekasok életét, munkáját. A Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán magyar–történelem szakon szerzett képesítést, majd a Kolozsvári BBTE történelem–filozófia szakán tanult. Később A Hét és az Erdélyi Napló hetilapok és a Román Televízió magyar szerkesztőségének munkatársaként dolgozott. Számos riport- és tanulmánykötete jelent meg. Kutatási területe a korondi népi fazekasság, valamint az 1956-os események és azok következményei. 1982. október 30-án tartották nála az első házkutatást. Az irodalmi alkotásnál is súlyosabb bűnnek számított néprajzzal foglalkozni Tófalvi tanulmányt ír a beszervezés „menetrendjéről”. A kiszemelt ügynöknek saját kezűleg kellett megírnia a beszervezési kötelezvényt, azt utána le is gépelték, amit az ügynöknek szintén alá kellett írnia. A jelentések zömét az információk alapján ugyan a tartótiszt – a „forrás” fedőnevét is feltüntetve – összegezte, de a Szekuritáté gondoskodott arról, hogy a dossziéban a saját kézzel írt jelentések is legyenek. Tófalvi úgy érzi, a kommunista diktatúra ellen lázadók történetének megírása, a periratok közzététele a legsürgősebb feladatok közé tartozik. A román történetíráshoz viszonyítva nagy a lemaradás. Eddig több százezer oldal periratot, az 1956 utáni hazai perekhez kapcsolódó dokumentációt olvasott át, fordított románról magyarra. Ezekből látja, milyen meghatározó, központi személyiség volt Márton Áron püspök. Abszolút tekintélynek számított. Dobai István nemzetközi jogász háromszor járt Márton Áron irodájában, hogy kikérje a tanácsát az általa összeállított ENSZ-memorandumról, annak ellenére, hogy református főgondnok volt. A később kivégzett Szoboszlai Aladár plébános is Márton Áronnak akarta megmutatni a Keresztény Dolgozók Pártjának programját, a román–magyar konföderációt meghirdető elképzeléseit. Márton Áron a huszadik század egyik legjelentősebb magyarja volt. Tisztán látta az eseményeket, összefüggéseket. Tófalvi tízkötetesre tervezi az 1956-os eseményekhez kapcsolódó sorozatot, és ebből három jelent meg. A következők: a hazaárulási perekről négy kötet szól: az első a Szoboszlai-, a második az érmihályfalvi, a harmadik a Dobai-csoport, a negyedik a Fodor Pál és Csiha Kálmán és három Ferenc-rendi szerzetes pere, és lesz egy ötödik kötet, amelyben a túlélőket szembesíti a dokumentumokkal. Előkészületben van a negyedik és ötödik kötet. Ez lesz az első sorozat. A második sorozatban a Bolyai Tudományegyetem megszüntetéséhez kapcsolódó peranyagot dolgozza fel. Külön kötet tartalmazza majd Moyses Márton és Szokoly Elek, illetve a határon átszökött két fiatal perét. Tófalvi foglalkozik az unitárius egyház lefejezésével és az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének a perével is. A következő kötet a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének pere, 59 diákot, tanárt ítéltek el. Külön kötet foglalkozik majd a kolozsvári teológiai intézetben lezajlott eseményekkel. Lesz egy összefoglaló kötet a székelyföldi, szovátai, gyulakutai szervezkedésekről, amelyek közvetlenül a forradalom napjaiban, illetve utána zajlottak. 2006. december 17-én éjszaka betörtek Tófalvi lakásába. Feltűnő, hogy egy betörőt miért érdekelnek az 1956-os eseményekhez kapcsolódó levéltári dokumentumok? A megmaradt dokumentumokat, több tízezer oldalt szétszórtak a lakásban. Három hónapig tartott, amíg valamennyire rendszerezni tudta. Pótolhatatlan dokumentumok tűntek el. Most már azért beszél minderről, mert nem tartja otthon az anyagait. /Máthé Éva: Requiem a meghurcoltakért. = Krónika (Kolozsvár), máj. 22./

A Kolozsvári Református Kollégium tanári kara dr. Székely Árpád igazgató és Kovács Tibor iskolalelkész kezdeményezésére szeptember 8-án tartalmas kiránduláson vett részt. A kirándulás egyik fő célja a szamosújvári börtönben tett látogatás volt, ahol megemlékeztek a kommunizmus áldozatairól. Az iskolalelkész felidézte a szamosújvári börtönben raboskodó ismertebb református lelkészek nevét, különös tekintettel dr. Péter Miklósra, aki az iskola lelkész-tanára volt több mint egy évtizeden keresztül. A börtön kápolnájának udvarán emléktábla áll a kommunizmus idején ott raboskodó lelkészek névsorával. Jellemző, hogy ezen a táblán csak egy magyar lelkipásztor neve szerepel, Csiha Kálmán püspöké. A börtön ortodox lelkésze ígéretet tett: mindent megtesz annak érdekében, hogy a közeljövőben pótolja a hiányzó neveket. /K. T. : „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról... ” = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

A Magyarországi Református Egyház Doktori Kollégiuma /Collegium Doctorum Ecclesiae Reformate in Hungaria/ alapítása 1972-ben történt. E munkaközösség megálmodója és ötletgazdája Makkai László volt. Makkai László, miután a debreceni Teológiai Akadémia egyháztörténeti tanszékére mint professzort meghívták, a teológiai oktatás mellett tudományszervező tevékenysége is jelentős volt. Ezek közül is kiemelkedik a Doktorok Kollégiuma. Ennek alkotó tagjai Erdélyből pl. Geréb Zsolt, Tőkés László, dr. Kozma Zsolt, dr. Buzogány Dezső. Alkotó tag volt dr. Csiha Kálmán püspök is. Erdélyi világiak részéről: Vita Zsigmond, Jakó Zsigmond, dr. loan Octavian Rudeanu, valamint nevezetes személyek a világ minden részéről. 1973-ban a Doktorok Kollégiuma módosítsa alapszabályát, miszerint a taggá választhatás ne korlátozódjék csupán szorosabban vett teológiai doktorátusra, hanem foglalja magába a bölcsészdoktorátust is. Így sikerült bekapcsolni a tudományos testület munkájába magyarországi tudósokat. A Magyar Tudományos Akadémiával 2003-ban sikerült felvették a kapcsolatot. A Doktorok Kollégiuma három szakosztállyal alakult: teológiai, egyháztörténeti és ökumenikus. Ma már 16 szakosztállyal működik. /Szász Béla ny. lelkész: Beszámoló a Teológiai Doktorok Kollégiumáról. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./