Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. szeptember 18.
Megnyitották a tanévet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán
Tizenhetedik tanévnyitó ünnepséget tartották meg hétfőn a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán: ezúttal 360 elsőéves hallgató kezdte meg a tanulmányait.
Elsőként Mara Gyöngyvér rektorhelyettes szólt az egybegyűltekhez. Mint kiemelte, az egyetem azzal a céllal indult 2001-ben, hogy hozzájáruljon az erdélyi magyarság megerősítéséhez és megmaradásához. A visszajelzéseket tekintve pedig jó úton halad – fogalmazott.
Elmondta, az intézmény három helyszínén, tehát Csíkszereda mellett Marosvásárhelyen és Kolozsváron több mint 800 elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait, amelyből 360-an a Csíkszeredai Karra iratkoztak.
Zárásként azt a tanácsolta a jelen lévő elsőéveseknek, hogy éljenek az egyetem adta lehetőségekkel. Szülőföldön maradva Önök fontos tényezők az itt élő magyar közösség jövője szempontjából. Lényeges, hogy az egyetem majdani befejezésekor szülőföldjükön maradva, naprakész és korszerű információk birtokában, közösségformáló tényezővé váljanak – emelte ki beszédében Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja.
Emellett felhívta az első éves hallgatók figyelmét, hogy a tanulás mellett vegyenek részt a helyi kulturális és közéleti programokban is. Ezt követően Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szólalt fel, aki néhány tanáccsal szolgált az egyetemistáknak az elkövezendő évekre: például kíváncsian tekintsenek az előttük álló évekre.
Az eseményen Lázár Ede, a csíkszeredai kar dékánja is köszöntötte az új hallgatókat, majd Csiszár Levente, az egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke osztotta meg gondolatait. A köszöntő beszédek elhangzása után következett az elsőévesek ünnepélyes eskütétele, amellyel egyetemi polgárokká váltak.
Az idei tanévben az oktatás 14 alapképzési és 5 mesterképzési szakon zajlik.
Molnár Rajmond / Székelyhon.ro

2017. október 16.
Reformáció 500 Örökségünk a magyar nyelv
A reformátusság összetartozásának hatalmas erejét tapasztaltuk meg szombaton Marosvásárhelyen, amikor négy, a Marosi, a Maros-Mezőségi, a Görgényi és a Küküllői Református Egyházmegye, valamint az evangélikus és unitárius egyház képviselői a reformáció 500. évfordulójára szervezett hálaünnepsége zajlott. A Vártemplomtól a sportcsarnokig vonuló püspökök, esperesek, lelkészek, hívek, meghívottak végeláthatatlan, több ezer embert számláló, tömött sora igazolja: sokan vagyunk! A hitbéli összetartozás erejének megtapasztalása felemelő, biztató és reményt ad a megmaradásra a következő évszázadokra is.
Kálvin és Károli
A rendezvény az általunk is ismertetett gazdag forgatókönyv szerint zajlott. A hívek a Vártemplomban és a várban gyülekeztek, hogy felavassák két református személyiség: Károli Gáspár és Kálvin János szobrát. A Vártemplomban Henter György lelkipásztor ismertette, hogy a Kálvin-szobrot Péterffy László, marosvásárhelyi származású, Visegrádon élő szobrászművész ajándékba készítette el, míg Károli Gáspár magyar bibliafordító mellszobra ugyancsak marosvásárhelyi, Nagyváradon élő szobrászművész, Deák Árpád alkotása. A szobrok felállításával a templom előtti, melletti teret is felújították, ami nem volt zökkenőmentes, hiszen egy hétig feljelentés miatt le kellett állni a munkálatokkal. Hogy végül időben elkészültek, a kivitelezők munkájának és a polgármesteri hivatal támogatásának köszönhető. A lelkész külön megköszönte dr. Dorin Florea polgármester támogatását és jelenlétét az eseményen. A Vártemplomban Balog Zoltán, a emberi erőforrások minisztere Kálvin Jánosról, a francia származású svájci reformátorról szólva azt mondta, hogy Erdély-szerte talán több szó esik róla, jobban ismerik, mint Genfben. Mi, kálvinisták szobrot állítunk neki, hiszen tanai a mai napig megtartottak bennünket. Ő az, akiről sokan azt gondolják, hogy magyar volt. Károli Gáspárnak az egyetemes magyar kultúrához való hozzájárulásáról: ha ő nincs, akkor lehet, hogy ma nem beszélünk magyarul. Szobruk ott áll a Vártemplom előtt. Őrizzük ezeket, és azt a hitet, amit a nyugatiak elfelejtettek! Vigyázzunk arra, hogy templomaink ne váljanak múzeumokká, hiszen ezek azért épültek, hogy itt Isten igéjét olvassák, hallgassák – fogalmazott a miniszter. E gondolatsorhoz kapcsolódtak dr. Grezsa Zoltán, a nemzetpolitikai államtitkárság kormánybiztosának szavai is, aki hangsúlyozta, a kereszténység összeköt, nem pedig elválaszt bennünket, magyarokat és a szomszédos népeket. A gyülekezet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke áldását követően vett részt a szobrok leleplezésén. Ezután indult el a menet a sportcsarnok felé. Isten nemzetsége vagyunk! A református világtalálkozó óta nem volt ilyen népes és ünnepélyes menetelés Marosvásárhelyen. Sem rendbontás, sem oda nem illő zászlólengetés, sem hangoskodás nem zavarta meg a vonulást. A nagysármási fúvószenekar, énekvezérek jó- voltából református énekek csendültek fel. Csak az tudja igazán, milyen érzés volt, aki átélte ezt a momentumot. A sportcsarnokban díszes színpad, a Ligetben óriássátor és kivetítő várta a több ezer résztvevőt. Jakab István, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese szerint a százezer református lelket számláló négy egyházmegyéből sokkal többen eljöttek volna, ha nem lett volna korlátozott a keret. Az egyházmegyékből jelen voltak Lőrincz János, a Marosi, Szász Attila, a Görgényi és Bíró István, a Küküllői Egyházmegye esperese és Kecskés Csaba unitárius esperes. Jelen volt továbbá dr. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai konzulátusának ügyvivő konzulja, dr. Csige Sándor vezető konzul, továbbá a megye magyar ajkú politikai elöljárói is. Beszédében Balog Zoltán miniszter hangsúlyozta, bízik benne, hogy Marosvásárhelyen többször fog előfordulni, hogy magyarok ilyen szépen, békében vonulhatnak és betölthetik a teret. Luther Márton szavait idézte: ha mindenki embertársáért élne, tele lenne a világ istentisztelettel! Marosvásárhely utcáin, a sportcsarnokban istentisztelet volt, hiszen szeretetben voltak együtt az emberek. Számba kell venni, hogy 500 év alatt milyen hatalmas értéket teremtettünk a Kárpát-medencében, s milyen hatalmas örökséget, magyar nyelvet, magyarul megszólaló igét hagytak ránk imádságos elődeink. A magyar emberek iránti gondoskodás jegyében a miniszter bejelentette, hogy január elsejétől a világ bármely sarkában megszülető magyar kisgyermek babakötvényt kap a magyar államtól. Az igét Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette, aki buzdított: hit által erősítsük egymást a Kárpát-medencében, hiszen Isten nemzetsége vagyunk. Az úrvacsorai ágendát Kató Béla püspök mondta, aki mindenekelőtt a hálaadásra szólította fel a gyülekezetet.
Úrvacsora, köszöntések és koncertek
A szép rendben folyó úrvacsoraosztást követően nemzeti imánk hangzott el, majd szeretetvendégségre hívták a gyülekezetet. Az ünnepség második részében köszöntőbeszédek hangzottak el. Szabó Ferenc, a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzője mondta el ünnepi beszédét, majd Péter Ferenc megyei tanácselnök foglalta össze az erdélyi reformáció fontosabb mozzanatait. Thomas Muggli-Stokholm svájci lelkipásztor pedig gyülekezete üdvözletét adta át, és felvázolta a svájci reformátusság jelenlegi helyzetét. Mint mondta, azért jönnek Erdélybe, többnyire Mezőbergenyébe, hogy itt töltekezzenek az erős és összetartó gyülekezetekben. Ezt követően Rákász Gergely rendkívüli orgonakoncertjére, majd estébe nyúlóan a FIKE-band ifjúsági zenekar koncertjére került sor. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely)

2017. október 22.
Szinte nem kaptak szót a megemlékezésen az ötvenhatos elítéltek
Megemlékezést tartott az 1956-os magyar forradalom hőseinek tiszteletére a Marosvásárhelyi RMDSZ és az Erdélyi Magyar Baloldal Platform a Kultúrpalota kistermében szombaton. A műsort fáklyás felvonulás követte a Vártemplom felé, majd az eseményt koszorúzás zárta a 2006-ban felállított kopjafánál.
Nagy Imre mártír-miniszterelnök 61 évvel ezelőtt megszólalt a Parlament erkélyéről, és elvtársak megszólítással kezdte beszédét. Erre zúdult fel a mintegy kétszázezres tömeg a Kossuth téren – Nem vagyunk mi elvtársak! – emlékeztette a Kultúrpalota kistermét sem megtöltő egybegyűlteket Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja. Csige Sándor Zoltán azzal folytatta, hogy e felkiáltás egyértelművé tette mindenki számára, a magyar nép nem a szocializmus megreformálásáért ment az utcára tüntetni. Amikor Magyarok, barátaim! megszólítással kezdte újra a beszédét, egyértelművé vált, hogy a sok hazugság után azonosulni tudott a háborgó tömegekkel.
Nem a vezetők voltak nagyok, hanem az egyszerű emberek – mondta Jókai 1848-ról, és ugyanez igaz 1956-ra is, hangsúlyozta a vezető konzul.
Tamási Zsolt történész felszólalásában kiemelte, minden népnek igénye van a szabadságra, s ha ezt a szabadságot megpróbálják elvenni tőle, az történik, ami 1956-ban Magyarországon. Ott az elemi erővel feltörő szabadságkiáltás jellemezte a forradalmat. Erdélyben másként történtek a megmozdulások. Itt a Szoboszlai-, Sass-, Faliboga- és más csoportok, az egyetemisták ugyanolyan célokért, de másként nyilvánultak meg, nem nagy vehemenciával, hanem hosszan készülődve érlelték sorsuk megváltoztatásának lehetőségét.
A magyarországi októberi események lendületet adtak az itteni szervezkedéseknek is, ám a kommunista hatalom azonnal reagált ezekre a próbálkozásokra.
Temesváron bebörtönzések történtek, előhúzták a „magyar kártyát”, elkezdődött a kisebbségek – nem csak, de jellemzően a magyarok – üldözése: a cél a közösség megtörése volt. Huszonnégy és harmincezer közé tehető az erdélyi meghurcolt emberek száma, és ahhoz, hogy tudjuk, ez mennyire érintette a társadalmat, számolnunk kell azzal is, hogy ez ugyanennyi családot jelentett, az érintett emberek száma tehát elérhette a százezres nagyságrendet – világított rá a történész.
Az est folyamán Buta Árpád énekelt, Bedő Hunor és társulata néptáncokat adott elő, bolyais diákok mondtak verset. Az utolsó vers előtt a műsorvezető bejelentette, hogy ezzel vége a megemlékezés kistermi részének. Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke viszont ezt kiegészítette egy javaslattal, hogy kapjanak szót a teremben lévő egykori elítéltek is, hiszen ők azok, akik hitelesen tudják idézni a forradalom utáni megtorlások történetét.
Így kapott szót Horváth Matild, akit 1958-ban tartóztattak le Tekerőpatakon röpcédulázás miatt. Hét évet ült. Szilágyi Domokos elmondta, azt a szenvedést vagy nem lehet leírni, vagy nem lehet elhinni, amiben nekik részük volt. Szeretné eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a Szekuritáté teljesen ártatlanul nem vett őrizetbe senkit. De igenis, vett. Őt például azért, mert amikor kilenc embert ártatlanul letartóztattak, egy provokátor besúgó azt kérdezte tőle, mit tettek ezek az emberek. Ő pedig azt válaszolta: „Ezek biza az égvilágon semmit.”
Ezért az egyetlen mondatért ült három évet, és ítélték teljes vagyonelkobzásra.
Kelemen Kálmán az idén elhunyt egykori bebörtönzött Varga Laci bácsira, a börtönviselt református lelkészre emlékezett. Beszélt az 1958-as júniusi börtönlázadásról is, amikor a fegyőrök az ő cellájukba is begépfegyvereztek. Ő hét év börtön után került haza. Gráma János nyolc évet töltött börtönben egy általa írt versért. Bakó Zoltán / Székelyhon.ro

2017. október 23.
Hálával és főhajtással
Emlékező ünnepség és fáklyásmenet
Szombat délután 6 órától a Kultúrpalota kistermében emlékezett az Erdélyi Magyar Baloldal és az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete az 1956-os forradalom hőseire. Az ünnepi megemlékezést követően a résztvevők égő fáklyákkal vonultak fel a Vártemplomba.
A Vártemplom udvarán megkoszorúzták az emlékkopjafát, majd a templomban Henter György református lelkész vezetésével közös imával emlékeztek az 1956-os áldozatokra.
A kisteremben tartott megemlékező ünnepségen Csige Sándor csíkszeredai konzul idézte fel az eseményeket, és arra figyelmeztetett, hogy „erkölcsi kötelességünk meghajolni azok előtt, akik a szabadságért vállalták a meghurcoltatást”.
Dr. Tamási Zsolt történész szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc „másként szólt Magyarországon és másként Erdélyben”. Ezeket a különbségeket emelte ki beszédében. Véleménye szerint a forradalom utáni időszakban történt tömeges meghurcolás célja az volt, hogy megtörjék a magyar közösséget.
A rendezvényen meghívottként voltak jelen azok, akiket itt, Erdélyben börtönbüntetésre ítéltek a forradalom leverése után. Orbán Matild, Szilágyi Domokos, Kelemen Kálmán és Gráma János idézte fel röviden börtönélményeit.
Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke arra kérte a marosvásárhelyieket, hogy bízzanak a politikai vezetőkben, és az értelmiséggel közösen próbálják összefogni a közösséget, hogy „együtt legyen erőnk és bátorságunk előre menni”.
A megemlékező ünnepségen verset mondott Domokos Ferenc és Holbach István bolyais diák, fellépett Buta Árpád énekes, Varró Huba és társulata néptáncokat adott elő. Műsorvezető Tamás Csanád, a Bolyai líceum 12. osztályos tanulója volt. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)

Meghirdették a centenáriumi évet
Izsák Balázs az SZNT régi-új elnöke
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szombat délután a Kultúrpalota nagytermében megtartott tisztújító küldöttgyűlésén 109 szavazattal Izsák Balázs újabb elnöki mandátumot nyert. Kihívója, Farkas Csaba, az SZNT alelnöke 93 szavazatot kapott.
A Marosszéki Székely Tanács nevében László György elnök, illetve Gáspár Sándor titkár köszöntötte a megjelenteket, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa képviseletében Csige Sándor konzul mondott beszédet. Ötvös József református lelkész kérte Isten áldását a rendezvényre.
Heves kirohanásoktól sem volt mentes az SZNT szombat délutáni ülése. A néha már személyességig menő vitát az robbantotta ki, hogy a szervezők az elnöki beszámolót követően azonnal rátértek az elnökválasztásra, és a széki vezetőknek nem akartak szót adni, amit végül mégis kénytelenek voltak megtenni.
Az elégedetlen székek képviselői, akárcsak az Izsák Balázs ellenében induló Farkas Csaba mindenekelőtt a kommunikáció és a tagsággal való közvetlen kapcsolat hiányát nehezeményezték, illetve azt, hogy a beszámolóban nem esett szó a szervezetet feszítő belső ellentétekről. Farkas Csaba szerint az elnök elszakadt az SZNT tagságától, emiatt erejét vesztette a szervezet. Abban mindenki
egyetértett, hogy erősíteni kell az egységet, a belső kohéziót és a kommunikációt, és a következő négy évben meg kell erősíteni a széki szervezeteket.
Az újraválasztott elnök megígérte, hogy az elkövetkezendőkben figyelembe veszi az elhangzott bírálatokat és javaslatokat. Kijelentette: az SZNT megmarad a megalakulásakor kapott meghatalmazásnál, egyetlen célja Székelyföld területi autonómiájának közképviselete és kivívása a jog és a demokrácia eszközeivel.
A küldöttgyűlés határozatot fogadott el, miszerint meghirdetik a centenáriumi évet, amely 2018. november 19-ig tart. Ugyanakkor megbízta az SZNT Állandó Bizottságát, hogy rendezvények szervezését kezdeményezze, erre vonatkozó nyilatkozatokat és felhívásokat adjon ki, és tegyen lépéseket a centenáriumi év hazai és nemzetközi népszerűsítéséért.
A tanácskozás végén Izsák Balázs megismételte a felhívást, hogy október 29-én imádkozzanak közösen Székelyföld önrendelkezéséért, este pedig gyújtsanak minden településen őrtüzeket, annak üzeneteként, hogy a Székelység nem hátrál, és nem fárad az autonómiatörekvésben. Mózes Edith / Népújság (Marosvásárhely)

2017. október 30.
Gyarmathy János a kitüntetett
Ünnep Bernády szellemében
A városépítő polgármester nyughelyénél gyülekeztek szombat délelőtt a Bernády-örökség ápolói, éltetői. A marosvásárhelyi temetőben zajló emlékezés, koszorúzás a Bernády Napok hagyományos mozzanata, amelyet ezúttal is a rendezvénysorozat zárónapjára – a korábbi években péntekre – időzített a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriuma.
Borbély László kuratóriumi elnök az idei év különlegességére, a 25 éves alapítvány és a 20 éves rendezvénysorozat jubileumára emlékeztette a jelenlevőket.
– Ezen a helyen mindig elgondolkozom azon, mit jelent nekünk Bernády, és hogyan tudjuk ezt megjeleníteni. A Bernády Napok szervezésekor igyekszünk minden évben valami újat hozzátenni a Bernády-kultuszhoz, és mindig rájövök arra, hogy van még mit felmutatni – tette hozzá a kuratóriumi elnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőben lesz Bernády György halálának 80. évfordulója, és mivel a hajdani polgármester Marosvásárhely hitéletében is fontos szerepet töltött be, egyházi főgondnok volt, 2018-ban az egyházzal közösen szeretne erről megemlékezni az alapítvány.
„Mintha az egész város...”
Bernády sírjának megkoszorúzása után az együttlét a városépítő szobránál folytatódott.
– Ha nem is vagyunk sokan, lélekben úgy vagyunk itt, mintha itt lenne az egész város – mondta a koszorúzás előtti percekben
Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának alelnöke. Borbély László az 1994-es szoboravatót idézte fel, amikor akkora volt a tömeg, hogy a Sáros utcáról nem lehetett látni a végét. A rendkívüli eseményt Bálint Zsigmond fotóművész úgy örökítette meg, hogy fényképén a tizenötödik sorban állók is felismerhetők, az alkotás jelenleg is megtekinthető a Bernády Házban – hallhattuk az alapítvány kuratóriumi elnökétől, aki szerint Bernády öröksége iránt az évek során sem lanyhult az érdeklődés, ezt jelzi az is, hogy 1995-től – amióta a nyilvántartást vezetik – a Bernády Ház 2642 rendezvénynek adott otthont, és azok nagy része a hajdani polgármester alakjához kapcsolódott.
– Bernádynak számomra ma is ugyanaz az üzenete, mint eddig bármikor: fogjunk össze mi, romániai magyarok, és tegyünk le valamit közösen az asztalra. Ha van ehhez hit és akarat, sok év múlva is fogunk itt találkozni – zárta beszédét Borbély László, végül azt is megjegyezte, nem baj, hogy a megemlékezés alatt a közelben éppen egy jegyespárnak muzsikáltak, ez is a város hangulatához tartozik, az viszont fontos, hogy a város igazi hangulatát ne hagyjuk megváltoztatni.
Az elkövetkező percekben a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi tagjai, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul, a megyei és városi RMDSZ képviselői, az RMDSZ marosvásárhelyi Nőszervezete, a MAG (Mai Generáció Ifjúsági Szervezet), illetve a Szovátai Bernády Közművelődési Egyesület illetékesei helyezték el koszorúikat a városépítő polgármester szobránál. Az ünnepi pillanat után rövid ideig még együtt maradtak az emlékezők. Bulyovszky Loránd, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi titkára ekkor idézte fel a szobor születésének jelképerejű körülményeit, azt, hogy Bocskay Vince alkotása sok maroknyi bronzból, a marosvásárhelyiek által felajánlott kilincsekből, lakatokból, kulcsokból öltött testet 23 évvel ezelőtt.
Alkotójához tért vissza az emlékplakett
Délután a zsúfolásig telt Kultúrpalotában folytatódott az ünnepség. Borbély László az elmúlt negyedszázad megvalósításait körvonalazta: 262 képzőművészeti tárlatot, 15 fotókiállítást szervezett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány a Bernády Házban, amelynek gyűjteménye 250 képzőművészeti alkotással és 150 fotóval gazdagodott az évek során, 26 kiadványt publikáltak a 25 év alatt, és az elmúlt három évben több mint kilencezren látogatták meg a volt Baross utcai Házat. Az alapítvány kuratóriumi elnöke az elmúlt idők Bernády Napjaira is visszatekintett.
– Mindig fontosnak éreztük megszólítani a fiatal nemzedéket. Fantasztikus volt látni, ahogy versenyeznek, esszéírásban, filmezésben mérik össze tehetségüket a diákok. Két éve sportvetélkedőket szervezünk nekik, és ezekre a versenyekre sok román iskolai osztály is benevez. Minden résztvevő Bernády-emlékéremmel tér haza, így a román gyermekek, fiatalok is találkoznak a hajdani polgármester nevével, örökségével.
Az idei rendezvénysorozatból Borbély László a slam poetryt is kiemelte, majd az egyik fiatal alkotásából idézve tette fel a költői kérdést hallgatóságának:
– Eleget tettünk annak, hogy ez a hely jó legyen nekünk?
Végezetül a kuratóriumi elnök köszönetet mondott a marosvásárhelyieknek az elmúlt 25 évért, a közönség támogatása, jelenléte nélkül ugyanis nem élte volna meg a negyedszázadot a városépítő nevét viselő rendezvénysorozat.
A gálaműsor kiemelkedő pillanata a Bernády-emlékplakett, Gyarmathy János szobrászművész bronzplasztikájának átadása volt, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal ítélt oda az alapítvány kuratóriuma.
Az idei kitüntetett maga az emlékplakett alkotója volt. A szobrászművészt laudáló Nagy Miklós Kund beszéde elején Bernády György hitvallásnak is beillő szövegét idézte, amelyet a polgármester 1913-ban a Kultúrpalota felépülésekor tett közzé: „…Célomat elértem. A város közönsége egyetlen adófillérének igénybevétele nélkül (...) megépítettük Maros-Vásárhelyen a magyar közművelődés templomát, megteremtettük a legnemesebb értelemben vett népházat”. Ezt az „alkotó, teremtő vágyat, az emberség, az érték és szépség kiterjesztésének szándékát” vonatkoztatta a méltató Gyarmathy János életművére, a négy évtizede töretlenül felfelé ívelő alkotóművészetre és a művészpedagógusi tevékenységre egyaránt.
– Művészete önmagáért beszél, lélekbe hatolva szólítja meg a szemlélőt, bravúros formai megoldásokkal ejti ámulatba a nézőt. Bronz kisplasztikái egy olyan sajátos világot képviselnek, amelyet joggal tekinthetünk gyarmathys köznapi mitológiának, groteszk misztériumnak. Térszobrai olyan eszmét megtestesítő személyiségeket, jelképeket hoznak elénk, akik mindannyiunknak nagyon sokat jelentenek: Kós Károly, Bartók Béla, Petőfi Sándor, Aranka György, Szent László, Árpád nagyfejedelem... Több kis szobra németországi városokban, Iserlohnban, Halternben, Ratingenben teljesedhetett ki monumentális méretűvé – hallhattuk a méltatótól, aki a továbbiakban a szobrászművész egyetemi mesteréről, Korondi Jenőről is említést tett, majd megbecsült alkotóvá vált tanítványai közül is felsorolt párat, végül kitüntetéseiről szólt.
– A művészi munkáját díjazó elismerések mellett, amelyekből az elsőt még egyetemistaként 1980-ban érdemelte ki, majd két évtized teltével a Barabás Miklós Céh Nívódíját is magáénak tudhatja, pedagógusi tevékenységét is jelentős kitüntetések honorálják: az államelnöki érdemérem (1994), a kormányfőtől, majd az oktatási minisztériumtól kapott kiválósági oklevél 2004, 2005-ben.
Laudációját a kuratóriumi alelnök Ernst Gombrich huszadik századi művészettörténész gondolatával zárta, amelyet a kitüntetett is magáénak vall: „A művészettel kell élnünk ahhoz, hogy emberségesek legyünk”.
Gyarmathy János elárulta, furcsa helyzet, különös érzés számára, hogy ő vehette át azt az emlékplakettet, amelyet két évtizede készít. A kitüntetett örömét fejezte ki, amiért a marosvásárhelyiek szeretik a szobrait, majd azt is megjegyezte, külön öröm számára, hogy az a kis tér, ahol az általa alkotott Aranka György-szobor áll, a vásárhelyiek fontos gyülekezőhelyévé, a magyar dráma napjának ünnepi helyszínévé vált.
A továbbiakban a gála egy izgalmas pillanata, Sz. Kovács Géza segesvári művész festményének kisorsolása következett. Az alkotást a helyjegyet igénylők valamelyike vihette haza, a szerencse a marosvásárhelyi Csáki Jolánnak kedvezett.
Az estet Ránki Dezső, Klukon Edit és Ránki Fülöp világhírű művészek ünnepi zongorajátéka koronázta meg. Különleges koncertjével a művészcsalád Liszt Ferenc születésnapja és Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója előtt tisztelgett. A rendkívüli zenei élményt vastapssal köszönték meg a marosvásárhelyiek. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)

2017. november 20.
Hálaadás: parókiafelújítás, emléktábla- és kopjafaavatás Patóházán
Hálaadó istentiszteletre gyűltek össze Patóháza református templomába, hogy Istennek köszönjék meg a reformáció 500 évét, a felújított parókiát, emléket állítsanak az ott szolgáló lelkészeknek és az egyházközség jótevőinek. A kopjafaavatáson Megyesi Pál, a község szülötte emléke előtt tisztelegtek.
A Köpeczi Református Egyházközség kórusa csendült fel az istentisztelet elején, vasárnap délután 15 órától, majd Forró László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője hirdetett Igét a Királyok Második Könyve 2. részéből vett igeszakasz alapján. A prédikátor az igehirdetés elején felvázolt egy jelenséget, mely szerint alig telt el a reformáció 500. évfordulója, rögtön megjelentek a fanyalgók, elégedetlenek, kik szerint a reformáció nem erről kellene szóljon, mint, amit az elmúlt évben tapasztatunk.
Ezek az emberek nem látták Isten szeretetét abban, hogy tele templomban, hálaadó istentiszteleten, vagy éppen megtelt főtéren hirdettetett az evangélium. Patóháza református gyülekezete is hálát ad sokmindenért, főleg azért, mert nem tekintette akadálynak az előtte tornyosuló vizeket, és ahogy egykor Illés palástja, úgy a gyülekezet hite kettéválasztotta a folyót, fáradozásaikat áldás követte.
Az igehirdetésre válaszolva Tolnai Zelma tiszteletesasszony a Köpeczi és a házigazda Patóházai Református Egyházközség összevont kórusát vezényelte a szép éneklésben. Tolnai János lelkipásztor köszöntésében köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a parókia teljes felújítását, az emléktábla- és kopjafaavatást, kiemelve a Reformáció Emlékbizottságát, az Emberi Erőforrások Minisztériumát és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-t, valamint a helyi önkormányzatot. A magyar kormányt a helyszínen ifj. Csige Sándor konzul képviselte.
Király Lajos esperes a 42. zsoltár alapján az ember legmélyebb vágyairól beszélt, mely sokkal több, mint a gazdagság. Veress Kovács Attila Nagyvárad-belvárosi lelkész a patóházaiak volt lelkésze szeretetteljes, nosztalgikus köszöntése után a többi jelenlevő lelkész is Igét tolmácsolt. Közéleti személyiségek is szót kaptak, köztük Radu Iancu aranyosmeggyesi polgármester és az RMDSZ megjelent képviselői: Erdei D. István és Magyar Lóránd.
Máthé Róbert, aki szintén kötődik a gyülekezethez, hiszen évekig szolgált ott lelkipásztorként, ezen alkalommal a Patóházán szolgáló lelkipásztorokról szólt. Nem emelt ki neveket, csupán csak azt vázolta, hogy voltak lelkészek, akiknek sikerült a harcuk, és voltak olyanok, akik kudarcot vallottak. A már nem élők emléke legyen áldott!
Jó volt látni a patóházai ifjak és gyerek szolgálatát, mely megadta az alaphangját az emléktábla leleplezésének, ami a gyülekezetben szolgálatot teljesítő lelkészek névsorát tartalmazza.
A templom kertjében Sütő Béla faragómester bemutatta a felavatandó kopjafát, amit Medgyesi Pál, és a gyülekezet jótevőinek tiszteletére állíttatott a Patóhóházai Református Egyházközség. A kórus szolgálatát követően meg is koszorúzták az emlékművet, majd szeretetvendégséggel zárult az áldásokban gazdag alkalom. szatmar.ro