Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Csige Sándor Zoltán
67 tétel
2015. október 20.
Új köntösbe öltözött a mezőbándi református templom
A Székely-Mezőség legimpozánsabb templomát öltöztette újra hófehérbe a Mezőbándi Református Egyházközség, s ezzel újból a falu dísze lett az imádság háza. A küzdelmes munka árán gyönyörűen felújított 130 éves templomot 2015. október 18-án hálaadó istentiszteleten áldotta meg főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Büszkék lehetnek a bándiak
Büszke lehet az a közösség, amelynek ilyen ősi hagyaték adatott meg, olyan hagyaték, ami életerőt, jó módot, tartást és erős hitet sugároz, ahová méltósággal léphetnek be vasárnapról vasárnapra istentiszteletre, az élet legszebb pillanataiban, esküvő vagy keresztelő alkalmával. Déli 12 óra előtt megkondult a harang. Zzászlóval bevonult a kórus, érkeztek az egyházi főméltóságok: főtiszteletű Kató Béla püspök, Jakab István maros-mezőségi esperes, Szabó Ferenc vértesaljai esperes, Lukácsi Szilamér lelkipásztorral, dr. Csige Sándor Zoltánnal, Magyarország csíkszeredai vezető konzuljával, Szabó Barna főgondnokkal és Bartha Albert gondnokkal együtt. A hálaadó istentiszteleten a meghívottak, a vendég lelkészek, magyarországi vendégek mellett a gyülekezet is nagy számban vett részt.
Örüljetek!
Jakab István, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperesének előfohásza után Kató Béla püspök optimizmust sugárzó igehirdetése következett. A püspök elismerően szólt a mezőbándi gyülekezet nagyszabású munkájáról, aminek eredménye a gyönyörűen felújított templom, ami elsősorban az imádság helye. Ravasz László püspök szerint az öröm Isten legszebb ajándéka. Vágyunk rá, szeretnénk, ha mindennap részünk lenne ebben az életérzésben. Ami felülről jön, Istentől jön, nem függ a pillanatnyi értékválságtól. A statisztikák azt mutatják, hogy a magyarságra a búskomorság, a pesszimizmus jellemző. Villanásnyi örömeink vannak, de az általános életérzésünk ezzel ellentétes. Ilyen ünnepeken kell tudatosítsuk magunkban, hogy isteni öröm kell áthassa az életünket!
Egyedül Istené a dicsőség!
Az igehirdetést követően Lukácsi Szilamér lelkipásztor a vendégeket név szerint köszöntötte, majd a 400 éves református gyülekezet történelmét, a templomaik sorsát ismertette.
– Soli Deo gloria! – Egyedül Istené a dicsőség! A mezőbándi református közösség lelkét öröm tölti be, hiszen órási összefogással megújult a 130 éves templom. Az ősi településről szóló legrégebbi feljegyzésre a pápai tizedjegyzékben bukkantak, ami 1332-ből származik. Református hitre pontosan 400 éve tértek át a mezőbándiak. Ekkor épült fel az első vályogtemplom. Később ehelyett kőtemplomot építettek azon a helyen, ahol ma az ortodox templom található. Ez a templom nem állta ki az idő próbáját, sokat kellett javítani. 1881-ben az egyházközség megvásárolta a telket, s 1883-ban Losonczi Dénes tervei alapján megkezdődött az építkezés, amely három évig tartott. A templom 27 méter hosszú, 12 méter széles, 10 méter magas, a torony pedig 44 méteres. Három harang szól benne. A szószéket id. Csiszár Sámuel készíttette, az Úrasztala Kiss János marosvásárhelyi asztalos munkája, az orgonát Szabó János készítette, a toronygombot Káli Nagy Ferenc csináltatta. Szász Domokos püspök 1894-ben szentelte fel. A templom 2010 után érett meg a teljes felújításra. A munkálatok 2013-ban kezdődtek. Szász István 70 darab fémlemezt adományozott. Óriási összefogás eredménye a megújult templom.
Hálaadás, köszöntések
A gyülekezetet köszöntötték Jakab István, Szabó Ferenc esperesek, dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul, Nagy Sándor egyházmegyei főgondnok, Kelemen Atilla parlamenti képviselő, Szabó Andor mezőmadarasi lelkész. A gyülekezetet a Balázs János Zoltán vezette kórus, majd Mészáros János Elek magyarországi énekes dallal örvendeztette meg.
A hálaadó ünnepség a gyülekezeti otthonban folytatódott, ahol szeretetvendégséget tartottak. S mielőtt még az ebédet tálalták, a mezőbergenyei Domahidi lányok léptek színpadra, akik – négyen – komolyzenével kápráztatták el a közönséget. Fellépett a Csipkebokor gyermek- és ifjúsági táncegyüttes. Dr. Szekeres Gerő ismertette a gyülekezeti otthonfelújítás tervét.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 8.
25 éves a Lorántffy
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület fennállásának 25. évfordulója alkalmából hívtuk ünnepelni a vásárhelyieket. Sokan elfogadták meghívásunkat, pedig hétköznapot írtunk. Megtisztelt jelenlétével Magyarország csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja, dr. Csige Sándor Zoltán is több konzultársával, a polgármesteri hivatal részéről dr. Csegzi Sándor, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Társaság, pedig szépszámú küldöttséggel volt jelen, élén Kerényi Györggyel, a társaság elnökével.
Születésnapi ajándékokat is kaptunk: a közönség sok tapsát, Marosvásárhely polgármesteri hivatalának évfordulós oklevelét a köz hasznára kifejtett tevékenységünkért, Nagy Miklós Kund művészeti író akár érdemszózatként is elkönyvelhető meleg hangú, az egyesületünk tevékenységét méltató beszédét, az EMKE marosvásárhelyi fiókjának díszoklevelét a magyar közösség szolgálatában kifejtett tevékenységünkért, és sok-sok virágot.
Mi sem maradtunk adósok. Ünnepi műsorral készültünk: a Napsugár néptáncegyüttes táncával és a Bekecs táncegyüttes elegáns, palotás táncával bizsergette meg a közönség talpát. Bevontuk az idei rendezvényeinken díjazott diákokat is, így Mezei Zsolt, a paniti Kádár Márton Általános Iskola tanulója, népdalokat énekelt, Szalma Szilárd, a Bolyai iskola diákja Reményik Sándor-verset adott elő, a Művészeti Líceum két diákja, Pethő Rebeka fuvolán és Pethő Csaba gitáron Liber-tangót játszott, és fellépett az operettvetélkedő ifjú nyertese is, Siklódi István. Kilyén Ilka és Kilyén László színművészek műsorvezetése és szavalatai az előadás méltóságteljes hangulatát fokozták. Majd, akikre mindig számíthatunk, és akik nélkül már el sem képzelhető kulturális műsoraink szervezése, Trózner Kincső és dr. Buta Árpád duettjei röpítettek magasba. Végül a hangulatot a Bánk bán opera nagyáriájának előadásával dr. Buta Árpád tette magasztossá. A megemlékező est szerkesztése Kilyén Ilka, az egyesület alelnöke munkájának eredménye.
Visszatekinteni az elmúlt évekre csak megelégedéssel tudunk. Sok munka, kitartás áll az egyesület mögött, amely nem tudott volna 25 éven át megmaradni, ha nincsenek olyan emberek, mint Gellért Márta, aki már az egyesület születésénél ott bábáskodott, az első elnöknők, néhai Kerekes Tóth Erzsébet, aztán Szekeres Erzsébet Katalin, aki most is féltőn figyeli munkánkat, vagy akik menet közben társultak az egyesülethez és váltak kitűnő vezetőkké, mint Incze Vanda, vagy a jelenlegi elnöknőnk, Náznán B. Olga, aki jó szervezőmunkájával összefogja a maroknyi csapatot. Nem hagyhatjuk ki az egyesület tagjait sem.
Ünnepi szónoklatot nem tartottunk, de hálásan köszönjük mindenki segítségét. Talán azért nem volt nehéz ez a 25 év, mert sok jó ember állt mellettünk, akikkel gondjainkat megoszthattuk. Ezért tudunk bizakodon még a jövőbe is nézni!
Köszönjük támogatóinknak, a Maros Megyei Tanácsnak, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak, a Tak Agrozoot Kft.-nek, a médiának, sok vállalkozónak és magánszemélynek, akik vállunkra tették kezüket, vagy hónunk alá nyúltak akkor, amikor szükségünk volt segítségükre, bátorításukra.
Szükségünk lesz továbbra is mindenki bátorítására, pártfogására, jelenlétére, elismerésére, mert így érezzük leginkább, hogy igénylik azt, amit csinálunk, hogy szeretnek minket.
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület nevében
Fogarasiné Bereczki Irma
Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 8.
Madéfalvától a migránsokig
A holnapért cselekedjünk
Vízkereszt napján emlékeztek meg Marosvásárhelyen is a madéfalvi veszedelem 252. évfordulójára. A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett rendezvényt a Kultúrpalota nagytermében tartották. A felszólalók párhuzamot vontak a székelység, az erdélyi magyarság hajdani és jelenlegi megpróbáltatásai, jogsérelmei között, hangsúlyozva, hogy csak jogaink kitartó követelése, az összefogás, az autonómia hozhat megoldást, jelenthet biztos jövőképet a régiónak.
A rendezvény vetítéssel kezdődött. A régi székely himnusz bejátszott akkordjainak kíséretében térképekkel, fotókkal próbálták elmesélni dióhéjban a magyarság őstörténetét az őshazától a letelepedésig. Ezt követően a két műsorvezető: Kilyén Ilka és Kilyén László színművészek az 1764. január 7-i, vízkereszt utáni nap előzményeiről, majd a történelmi eseményről, illetve az ezt követő megtorlásról szóló részleteket olvastak fel a témát kutató neves történészek, levéltárosok munkáiból, irodalmi alkotásokból. Mindezt úgy, hogy közben a történet fonalát a rendezvényen fellépők szakították meg. Először az egyházak képviselői (Domahidi Béla református, Nagy László unitárius lelkész és Ferencz István katolikus pap) szóltak az egybegyűltekhez. Mindhárman a lelki, szellemi és gazdasági összefogásra ösztönözték a hallgatóságot, hiszen a történelmi múlt igazolja, hogy enélkül nehéz ellenállni a megpróbáltatásoknak.
A felszólalók sorában elsőként dr. Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja tolmácsolta dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üzenetét. A jelen kihívásainak bölcs megoldására intette a politikusokat. "2016 választási év, amely nagy kihívás egy közösség számára. Dilemma, hogy külön-külön vagy összefogva keressük a válaszokat" – mondta a konzul, s ehhez kívánt egyetértést, nyugalmat és megfelelő bölcsességet a döntéshozóknak.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint "az igazságtalanság és a jogfosztás" ellen tiltakoztak a madéfalviak, mint ahogyan az 1990-es véres márciusi eseményeket megelőzően a marosvásárhelyi magyarok is, akik tulajdonképpen a minket megillető kisebbségi jogokért vonultak az utcára. A hatalom egyik estben sem a megoldást, hanem a véres megtorlást választotta, s ennek eredménye a régmúltban az elvándorlás (ezután létesültek a moldvai csángó települések), valamint a ’90-es években tapasztalható nagyméretű vásárhelyi magyar exodus lett. "Elege lett a Székelyföldnek az 1918-ban és az 1990-ben tett ígéretekből!" – mondta az elnök, majd hangsúlyozta: közösségi jogokat, egyenlő bánásmódot kérünk, ezért szállunk síkra ma is. Majd üdvözölte a jelen levő Soós Zoltánt, Marosvásárhely magyarságának "közös polgármesterjelöltjét".
Meghívottként jelen volt Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere is, aki kifejtette: "nem az a fontos, hogy a múltat búsuljuk, hanem az, hogy a holnapért cselekedjünk! A XVIII. század közepén és most is Madéfalvát szorgos székelyek lakják, akik gyerekeiket becsületre és munkára nevelték, nevelik". Ahogy sikerült az emlékművet felújítani (tavaly ősszel avatták újra), úgy továbbra is szót emelnek a jogsérelmekért – mondta többek között a fiatal elöljáró.
Tőkés László európai parlamenti képviselő betegsége miatt maradt távol a rendezvénytől, szavait Cseh Gábor, az EMNT országos alelnöke tolmácsolta. Tőkés László a madéfalvi eseményt a "nemzeti önvédelem hősi példájaként" említette. Akkor az állami hatalom kizárólagos elvárásokat fogalmazott meg, amelyeket a szabadságukhoz ragaszkodó székelyek nem voltak hajlandók teljesíteni. Ma sincs másként, amikor nemcsak egy országon belül, hanem Európában is egymásnak feszülnek az érdekellentétek. Olyan globális kihívásokkal kell szembenézni, mint a migránsjelenség, amely veszélyezteti a nemzeti érdekeket és értékeket. Ezzel és a minket, erdélyi magyarokat ért sérelmekkel szemben a nemzeti önvédelmet az autonómia jelentheti. "Nem akarunk a világ migránsaivá válni, mi itthon keressük a boldogulást" – üzente – többek között – Tőkés László.
Végül Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a bukovinai székelyek vándorlására utalt, majd beszédében kiemelte, hogy a madéfalvi megemlékezés Marosvásárhelyen egy eseménysorozat zárómozzanata. Azért Maros megye székhelyén, mert ez volt a Székelyföld fővárosa, és itt kell a leghangsúlyozottabban megfogalmazni azt a közös célt, amely Székelyföld területi autonómiája. A múlt tanulsága, kollektív értékeink, hagyományaink, közös kultúránk, a közös jövő gondolata kötelez minket arra, hogy ezért együtt cselekedjünk. Majd a marosvásárhelyi kétnyelvű táblák kihelyezéséért vívott "küzdelmet" említette, amikor a "megfélemlítés hálójában" többen voltak azok, akik elzárkóztak az akció elől, mint azok, akik cselekvően az ügy mellé álltak. Az SZNT elnöke szabadságharcra, nemzeti ellenállásra buzdított felekezeti, pártbeli hovatartozás nélkül, mert csak így érjük el céljainkat – jegyezhettük le egyebek mellett az elnök szavait.
A rendezvényre várták Budapestről Csibi Krisztinát, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnökét, aki végül nem jött el. A meghívott vendégek között jelen volt dr. Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke, Kovács Levente ügyvezető elnök, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere és Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármesterjelöltje.
Fellépett a marosvásárhelyi Vártemplom Kovács András vezette kórusa és a Domahidi testvérek (Anna, Kata, Sára, Zsuzsa) kamaraegyüttese. Ugyanakkor bejátszottak egy rövid jelenetet Sára Sándor Sír az út előttem című dokumentumfilmjéből, amely a madéfalvi eseményekről, illetve a bukovinai székelyekről szólt. A rendezvény a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 11.
A doni tragédiára emlékeztek
A hét végén a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére, a második világháborúban történt, 1943. január 12- i doni frontvonaláttörésre emlékeztek, amikor a náci Németország oldalán harcoló 2. Magyar Királyi Hadseregnek a Don-kanyarnál felállított védvonalát áttörték az oroszok. Mint ismeretes, a 72 évvel ezelőtti hadműveletben súlyos vereséget szenvedett a magyar hadsereg. Az áttörésben és az azt követő napok csatájában mintegy 120.000-en vesztették életüket, köztük erdélyi magyarok is.
A marosvásárhelyi megemlékezést először az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezte, negyedik éve bekapcsolódott a szervezésbe az időközben megalakult Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport is. A rendezvény az idén is a marosvásárhelyi katolikus temető bejáratánál felállított emlékműnél kezdődött, majd a visszavonulást idéző gyalogtúrát követően Nyárádszentmártonban folytatódott, ahol a Csíkfalvi Polgármesteri Hivatal volt a rendezvény házigazdája.
Marosvásárhelyen szombaton délelőtt kezdődött a rendezvény. Imre Jenő református lelkész a Bibliából vett idézettel kezdte beszédét: "Ha Isten velünk, ki ellenünk!" Majd kifejtette, a hadba vonuló honvédek, bár sejtették, hogy milyen sors vár rájuk, kötelességtudóan teljesítették a parancsot: a hazáért, a szabadságért, az anyanyelvért szálltak képletesen síkra. Áldozatuk nem volt hiábavaló, hiszen az utókor példaértékűnek tartja hősiességüket. Ennek a gondolatnak a mentén folytatta vallási jellegű megemlékező beszédét Gyerő Attila unitárius tábori lelkész, aki többek között elmondta, hogy egy tragikus eseményre emlékezünk ugyan, de miként "az Isten az életre teremtette az embert", úgy nekünk is ezen felülkerekedve, a történelem leckéiből tanulva kell emlékeznünk és erősítenünk hitünket Istenben, hazában, a szebb jövőben.
A lelkipásztorokat követően Kilyén Ilka színművész, az EMKE elnöke – a rendezvény műsorvezetője – elszavalta Dsida Jenő Harangszentelésre című, igen találó versét, majd átadta a szót dr. Csige Sándor Zoltánnak, Magyarország csíkszeredai konzulátusa vezető konzuljának, aki tolmácsolta dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üzenetét. Rövid történeti emlékeztető után kifejtette, hogy tulajdonképpen a katonák mindent megtettek annak érdekében, hogy teljesítsék a parancsot. Esküjükhöz híven harcoltak, felelősségteljesen vállalták a küldetésüket, bár lehetett tudni, hogy gyenge fegyverzettel, a többszörös létszámbeli fölénnyel szemben kaotikus irányítással nem lehet sokáig tartani a frontot.
A magyar királyság minden tájáról voltak katonák a hadseregben, ami megerősítette a közösen vállalt felelősséget. A mai magyar kormány is, akár a kettős állampolgársággal, ezt erősíti, és "teszi a dolgát, azért, hogy mindenki rendben legyen". Hiszünk abban, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát, és az elődök áldozata példát mutat az összetartozásra, egymás megerősítésére – zárta gondolatait a konzulátus képviselője.
Ifj. Benkő József történész- doktorandusz, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport vezetője kiegészítette a konzul történelmi ismertetőjét. Többek között elmondta, hogy a magyar hadsereget a hadba lépés előtt tulajdonképpen frontvonal mögötti rendfenntartó erőnek képezték ki. A második világháború fordulata a sztálingrádi csatát követően azonban megváltoztatta a helyzetet, és a náci Németország politikai nyomására vezényelték ki a keleti front védelmére a mintegy 220.000 fős állományt. 1943 szilveszterétől 90.000 gyengén felszerelt katonára bízták 200 km frontvonal védelmét, ami igen kemény feladatnak számított. Ezt használta ki az orosz hadsereg, s az áttörés tragikumát fokozta az is, hogy a közelben levő német hadsereg nem vonult a magyarok segítségére. A veszteség elkerülhetetlen volt.
Folytatva az EMKE által kezdeményezett megemlékező sorozatot, örömmel kapcsolódott be az időközben megalakult Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport is. Azóta a csoport fiataljai nemcsak a rendezvényeken vettek részt, hanem zászlót is avattak és katonasírok ápolásával is foglalkoznak, mi több, ösztönzésükre a marosvásárhelyihez hasonlóan Kézdivásárhelyen, Nagyváradon és Nagykárolyban is megemlékeztek a második világháború tragikus eseményeiről, áldozatairól. Ifj. Benkő József megköszönte mindazoknak, akik évről évre bekapcsolódnak a rendezvényeikbe, s azoknak is, akik a nagy téli menetelésre emlékezve részt vesznek a négy évvel ezelőtt kezdeményezett gyalogtúrán és a vidéki megemlékezéseken is.
A felszólalásokat követően a jelenlevők megkoszorúzták az emlékoszlopot, majd a rendezvény a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult.
Az idén a túra kora délután Székelysárdról indult Nyárádszentmárton felé. A zuhogó esőben mintegy húszan tették meg a közel 10 km-es utat. A túrázókat fél ötkor a faluban Balogh István, Csíkfalva polgármestere fogadta, majd a művelődési otthonban átadták a részvételi emléklapokat. Miholcsa József hagyományőrző Mátyás-huszár köszöntőjét követően a székesfehérvári Kákics népzeneegyüttes katonadalokat adott elő.
Vasárnap délelőtt a hagyományőrző alakulatok képviselői a nyárádszentmártoni unitárius templomhoz vonultak, ahol megkoszorúzták a világháborús emlékoszlopot, majd a templomban ünnepi istentiszteletet tartottak. Kiss Sándor Loránd unitárius lelkipásztor köszöntője után dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének alelnöke szólt az egybegyűltekhez. Ifj. Benkő József bővebben ismertette a 72 évvel ezelőtt történteket, majd Miholcsa József huszár és Benkő Zsolt, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport tagja arra a kérdésre válaszoltak, hogy mit tesznek, tehetnek ezek a csoportok a 21. században a katonai hagyományok megőrzéséért. A történelem alakulását befolyásoló események felidézése mellett igen hasznos a katonai sírok gondozása, a relikviák összegyűjtése, népszerűsítése és nem utolsósorban a történelmi kutatás, amely még így is, több mint 70 év távolából előhozhat érdekes mozzanatokat, meglepetéseket a második világháborúról. S ha néhány évvel ezelőtt alig egytucatnyian vállalták, hogy elkészítik eleink egyenruháját, hogy az akkori erkölcsi normáknak megfelelően ápolják a rég- és a közelmúlt emlékeit, ma már több mint 500-an vannak, többségükben fiatalok. Tevékenységük is része annak a kulturális örökségvédelemnek, amellyel megmaradásunkat erősítik. Ennek a szellemében szervezték meg a megemlékezést is. A hagyományt folytatják…
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 12.
A Don-kanyari áldozatok előtt tisztelegnek
Megemlékezések és emléktúra
A magyar történelem egyik legtragikusabb eseményének számító, 1943. január 12- én, 73 évvel ezelőtt kezdődött Don-kanyari offenzíva áldozataira emlékeznek a hét végén több Maros megyei településen. A megemlékezések mellett a Marosvásárhely – Havad útvonalon ötödik alkalommal emléktúrára is sor kerül.
A három helyszínen zajló rendezvényeket a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport és az EMKE Maros megyei szervezete a Havadi Polgármesteri Hivatallal együttműködve szervezi. Január 16-án, szombaton délelőtt 10 órakor a marosvásárhelyi római katolikus temetőben, a doni áldozatok emlékművénél tisztelegnek a Don-kanyarban elesett 147 ezer magyar katona emléke előtt. Az eseményen Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának képviselője, dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul is jelen lesz. Szintén szombaton délután 4 órakor Gegesben tartanak megemlékezést (gyülekezés a központban). Vasárnap délelőtt 11 órakor a havadi református templomban emlékeznek a magyar katonákra. A Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport a megemlékezések mellett ötödik alkalommal szervez emléktúrát, amelynek résztvevői hagyományőrző egyenruhákban vonulnak több kilométeren keresztül, a 2. magyar hadsereg téli meneteléseit felidézve. Az emlékmenet a marosvásárhelyi emlékműnél tartott megemlékezést követően, szombat délben 12 órakor indul.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 15.
Falugondnokok találkozója
"Kell egy ember, aki felvállalja a falut"
"Nem a világot akarjuk megváltani, hanem az életet elviselhetőbbé, szebbé tenni" – hangzott el a Romániai Falugondnokságok Szövetségének hétvégi, Nagyernyében megtartott munkaértekezletén. A kétnapos képzésen részt vett falugondnokok, község- és közösségvezetők, lelkészek, civil szervezetek képviselői a falugondnoki tevékenység hiánypótló jellegéről, e szociális, közösségszervező program és szolgálat működtetéséről, fejlesztéséről tanácskoztak. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja, Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa, valamint Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere is.
A rendezvény meghívott előadóit, résztvevőit Balázs Sándor, a Romániai Falugondnokságok Szövetségének (ROMFALSZ) elnöke köszöntötte, áldást, erőt kívánva a falugondnokok áldozatos tevékenységére.
– Addig vagyunk boldogok, addig van értelme életünknek, amíg mások gondjait meg tudjuk oldani, segíteni tudunk azokon, akik már nem, illetve még nem képesek önmagukon segíteni, önerőből boldogulni. Ehhez elengedhetetlen a szolgálatkészség és a hit – e szavakkal nyitotta meg a tanácskozást Balázs Sándor, hangsúlyozva: a szolgálatnak, szeretetnek nincs felekezete, nemzetisége. Beszélt arról a sokéves küzdelemről, amivel a kis települések, falvak az intézmény és szolgáltatás hiányából fakadó hátrányos helyzetek enyhítése és megoldása érdekében létrehozott falugondnokságot próbálták "bevinni" a hazai törvénykezésbe, arról, hogy világunkban, amelyből már hiányoznak az egymást segítő háromnemzedékes családok, "kell egy ember, aki felvállalja a falut". A falugondnokság hiánypótló jellege abból fakad, hogyha késve is, de megpróbálja elviselhetőbbé és jobbá tenni, bearanyozni idősebb testvéreink életének alkonyát. E tevékenység célszemélyei a magukra maradt idősek mellett a gyermekek, a betegek és családjuk, lényege a mindennapok terheinek hordozásában való segítségnyújtás, az ezzel járó gondok enyhítése, megoldása, az emberi méltóság helyreállítása, az öntudatos és következetes szeretetszolgálat. Önkéntes jellege kizár minden hivatali és hierarchikus alá- vagy fölérendelést, ugyanakkor, ha lehetőség van rá, a falugondnoki tevékenységet a helyi önkormányzat, civil szervezetek támogathatják, a falugondnok javadalmazásának biztosításában igénybe lehet venni a hazai és anyaországi közhasznú alapok és alapítványok segítségét, a kiírt pályázatok útján – hangzott el a megbeszélésen.
Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere felszólalásában hangsúlyozta: évekkel ezelőtt már találkozott a falugondnokság ötletével, de nem volt lehetőség felvállalni. – Meggyőződésem, hogy ezt a munkát odaadás nélkül nem lehet végezni. Ha Nagyernyében létrejönne a falugondnokság, az önkormányzat természetesen támogatná – tette hozzá.
Nagy Zsigmond alprefektus szerint e megváltozott időkben, amikor az állam finanszírozási korlátokat szab, s szociális téren nem képes kellő mértékben megfelelni az elvárásoknak, az elöregedő településeken a falugondnoki tevékenységet a közösségek kell visszavegyék, és csakis hozzáértő, elkötelezett emberek irányításával jöhet létre. Ugyan nincs törvényes keret a falugondnoki intézményre, de az önkormányzatok a pályázati törvény alapján segíthetik ezt a – civil szervezetek által működtetett – tevékenységet – tette hozzá.
Nagy Gizella, az Unitárius Nők Országos Szövetségének alelnöke úgy vélte, a falugondnokságoknak és nőszövetségeknek jobban együtt kellene működniük. Orbán Zoltán falugondnok szerint a fiatalok körében jobban kellene népszerűsíteni a falugondnokságot, ezt a véleményét az önkéntességről beszélő Csata Éva pszichológus is osztotta, felhívta a figyelmet, hogy a falugondnokság területéről hiányoznak a fiatalok.
– Pedig vannak nyílt, elkötelezett fiatalok, tehát van remény, csak a kommunikáción kell javítani. Önkéntesen, alkalmazottként kell végezni ezt a szolgálatot – tette hozzá. Inter-aktív előadásából kiderült, szeretet, gondoskodás, odafigyelés, önfeláldozás, segítőkészség, empátia, együttérzés, tenni akarás, felelősségérzet, közösségszervezés nélkül nem képzelhető el a falugondnoki munka. A 300-as lélekszámú Székelymuzsnában a falugondnokságot működtető egyesület sokrétű szociális és kulturális tevekénységéről Nemes Anna Borbála számolt be. Az elöregedő falvak jellegzetes gondjai itt is megtalálhatók: sok a beteg, idős személy, nincs postai szolgáltatás, segíteni kell az embereknek a számlák kifizetésében, a mezőgazdasági támogatások megszerzésében, a helyi vízhálózatot például a falugondnok működteti, a háziorvost kéthetente kiszállítják, hogy legyen alapellátás. A falugondnok tévét szerel, ha kell, hazaszállítja a tűzifát, kórházba viszi a betegeket. Simon Judit, a Hifa Románia Egyesület elnöke a fogyatékkal élők számára épülő Hifa-park projektről beszélt. György Attila a Szent Gellért Alapítvány képviseletében a szervezet alapvető céljairól (a fiatalok, gyermekek keresztény szellemben való nevelése, fogyatékkal élők, sérültek, idős emberek, nagycsaládosok segítése, a helység és a környék szociális problémáinak orvoslása) beszélt, ismertette az alapítvány munkapontjainak létrehozásáért végzett kalákázást. Nagy Gizella A hír, üzenet közösségformáló szerepe címmel tartott foglalkozást, míg dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember a szerepharmonizáció és pozitív erőforrások címmel tartott előadásában az adás lélektanáról, a tudatosságról, a falugondnoki munkavégzéshez is szükséges vezetői képességekről beszélt. A falugondnok a belső erőforrásokról szólva az elméleti tudást, a gyakorlati tapasztalatot, a kommunikációs készséget és a személyiséget említette, kiemelten a szociális érzékenységet, empátiára való készséget, a szigorú önvizsgálatot, erőt.
A rendezvény zárónapján Keresztesi Ernő a forgalmi szabályokat, a törvényi újdonságokat ismertette, az elsősegélynyújtásról dr. Béla Éva tartott interaktív előadást. Dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul a közösségek számára időszerű és hasznos tudnivalókat osztott meg a résztvevőkkel, hangsúlyozva: "ezekben az időkben kiemelt jelentősége van hagyományaink megőrzésének, továbbvitelének, úgy, hogy azt hozzáigazítjuk a mai kor lehetőségeihez, de megtartjuk annak eredeti közösségformáló szerepét". A vezető konzul szerint ebben nagy eredményeket ér el a Falugondnokságok Szövetsége, amelynek munkája a székely lét alapjaihoz, a faluhoz kötődik.
– A kaláka mint közösségépítő tevékenység – és tudjuk, nemcsak a közösségeket építi, hanem minden olyat is, ami egy-egy családnak meghaladja a lehetőségeit – ma is kiváló lehetőséget biztosít az összefogásra – tette hozzá. A továbbiakban a főkonzulátus szakmai feladatairól – a honosítási eljárásról és a hadigondozotti ellátásról – beszélt, válaszolva az érdeklődők kérdéseire.
A rendezvény Kolumbán Gábor, a Civitas Alapítvány elnökének A szívesség szentsége, a másként és másokért vállalkozás útja című előadásával zárult. Az előadó a falugondnok szerepéről beszélt a közösség fenntartásában, működtetésében, de olyan témákat is érintett, mint a piacgazdaság, a gazdaság életünkre gyakorolt hatásai, a közösség mint hagyományos életforma, a fogyasztói szemlélet térhódítása.
A falugondnokságot fejleszteni kell, ebben egyetértettek a résztvevők. Akár országos program kidolgozásával uniós alapok megpályázására, az egyházi háttér kiszélesítésével, vagy, amint például Horváth Zoltán, a Hangya Egyesület vezetője tette, külön falugondnoksági szakosztály létesítésével, amely támogató partnerek keresésével, falugondnoki, oktatói képzések, továbbképzések indításával foglalkozik.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 13.
Ez ám a székely kapu!
Galambdúcos, fedeles székely kaput avattak vasárnap délben a Lukafalva községhez tartozó Teremiújfaluban, így is megünnepelve március 15-ét. A több órás ünnepségre a falu apraja nagyja összegyűlt, a helyi és megyei hivatalosságok mellett a csíkszeredai főkonzul is tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét.
Mivel a teremiújfalui templom javítás alatt áll, az imateremben kezdődött a vasárnapi megemlékező ünnepély, s a terem kicsinek bizonyult a meghívottak és érdeklődők számára. Zöld Imre igehirdetése után a templomkertben lévő, az első és a második világháborúban elhunyt helybélieknek emléket állító kopjafánál koszorúztak a hivatalosságok.
A közelben lévő székely kapuhoz a székelyvajai fúvószenekar és a mezőpaniti huszárok kíséretében vonult az ünneplő közösség, és sokan voltak, akik udvaraikra, kapuikba kiállva bámészkodtak.
A Bordi István helyi faragó által készített és a Fáklya Egyesület támogatása révén megvalósult székely kapu igazi büszkesége lehet a helybélieknek, de az egész vidéknek. Egyik felén Tamási Áron-idézet áll, amely azt hangsúlyozza, hogy az embernek csupán egy szülőhazája van, a másik felén a Szózat első szakasza olvasható és egy köszöntő: Széles és tágas kapuja a gyönyörű tájnak, minden ide érkezőt szeretettel várnak.
Iszlai Tibor polgármester köszöntő beszédében azt hangsúlyozta, hogy magyarnak lenni jó, székely-magyarnak lenni kötelesség. Elmondta, 65 éve már állt itt egy kapu, amit az akkori hatalom lebontatott, s 2014-ben fogalmazódott meg az igény, hogy újat állítsanak helyére. 
A helyi közösség egyesülete, a Fáklya nevében Borbély András elnök köszöntötte az egybegyűlteket, azt hangsúlyozva, hogy a felállított kapu őrt áll, arra figyelmezteti a helybélieket, hogy fontos megmaradni a szülőföldön magyarnak és szabadnak.
Csige Sándor Zoltán csíkszeredai vezető konzul Orbán Viktor miniszterelnök szavait tolmácsolta, 1848. március 15-én egy nemzet született újjá, megfordítva addigi sorsa kerekét. Bár 168 év telt el azóta, ma is fontosnak tartja a szabadságot a magyar nemzet, őrzi a nemzeti szimbólumait, védi iskoláit, egy szívvel és egy lélekkel ünnepel együtt.
Simon Virág. Székelyhon.ro
2016. május 5.
A négyszáz éves Marosvásárhely kincsei
Marosvásárhely szabad királyi városi rangra emelésének 400. évfordulójára szervezett tudományos értekezletet a marosvásárhelyi történészeket tömörítő Borsos Tamás Egyesület. A jeles előadók a várossá válás történelmi tudnivalóit taglalták.
A Bethlen Gábor által adományozott kiváltságlevél másolata, a város akkortól használatos címere és pecsétje, illetve azok leírása a város 400. éves évfordulójára nyílt kiállításon látható a Vármúzeumban. A Marosvásárhely történetében legértékesebb dokumentumot az Állami Levéltárban őrzik, amely a belügyminisztérium fennhatósága alá tartozik, ezért csak a másolatát lehetett kiállítani.
Az 1616. április 29-én kelt kiváltságlevelével Bethlen Gábor fejedelem a székelység legnépesebb települését – a 17. század elején Marosvásárhely lakossága nem több, mint 2000-2500 fő – kiemelte a mezővárosok sorából és jogi értelemben egyenrangúvá tette az erdélyi nagyvárosokkal, Brassóval, Nagyszebennel, Besztercével és Kolozsvárral. Marosvásárhely már korábban is rendelkezett kiváltságokkal, amelyeket a magyar királyoktól és az erdélyi vajdáktól, valamint fejedelmektől kapott, és a város vezetésének sikerült is időről időre megújítani a privilégiumokat.
A szabad királyi városi rang tulajdonképpen joghitelesítést jelentett a város és lakói számára. Ezt a helyzetet elemezte Simon Zsolt történész, a Román Akadémia tudományos munkatársa, aki előadásában a rangemelés előzményeit ismertette.
A város kiváltságai
Pál-Antal Sándor akadémikus az 1616. április 29-én kelt szabadalomlevelet elemezte, pontról pontra. A rendkívül összetett és tömör, latin nyelven írott oklevélnek máig sincs hiteles, teljes fordítása – mutatott rá. A nyugalmazott levéltáros is egy 1863-ban készült tartalmi fordításra hivatkozva ismertette azokat a kiváltságokat, amelyeket a város elnyert: címer, zászló, pecsét, szabad vásártartási jog – a város polgárai peres ügyekben végső fellebbezésként egyenesen a fejedelemhez fordulhatnak, saját ügyvédeik lehetnek, a települést fallal lehet körülkeríteni, és amennyiben a városban laknak, a nemeseknek is adózniuk kell. Ezt azonban a nemesek sérelmezték, így a 31 nemesi telek továbbra is adómentes maradt, csak annyiban kellett adót fizetniük, amennyiben a várban is volt lakásuk.
A pestisjárványtól megtizedelt város
Soós Zoltán régész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a marosvásárhelyi várban végzett többéves ásatás eredményeit vetített képes előadásban ismertette, megjegyezve, hogy a várban működő egykori ferences kolostor maradványainak feltárása olyan mesterségek és műhelyek meglétére derített fényt, amelyekről írásos források nem maradtak fenn. Sikerült több középkori lakóház helyét meghatározni, a kolostort alaprajzában helyreállítani, a vártemplom freskótöredékeit feltárni, és láthatóvá tenni. A munkálatok még hosszú évekig tarthatnak és sok érdekességet felszínre hozhatnak, hiszen ez a vár abban a különleges helyzetben van, hogy a lebontott középkori épületekre (a 18. században beköltöző császári hadsereg elűzte a várban lakókat) nem építettek rá semmit, tehát csupán a rárakódott földréteget kell eltávolítani. Soósnak azt is sikerült tisztáznia – részben az írott források alapján (krónikák, oklevelek), részben a régészeti feltárások, falkutatások nyomán – hogyan épült a marosvásárhelyi vár, milyen szakaszai voltak az 50 évig tartó munkálatoknak. Előadásában részletesen beszélt az építkezésről, a teherről, amely a városlakókat sújtotta, hiszen „felsőbb” támogatás nélkül, saját erejükből kerítették fallal körbe városukat, hogy megóvják a különféle támadásoktól. Várkatonai védelmi szempontból csupán a portyázó hadaknak tudott ellenállni, egy szisztematikus ostrom azonban tragikus lett volna. Erre azonban nem került sor, az 1658-as tatárdúlás elkerülte a várost. A középkori városlakókat sokkal inkább megtizedelték a járványok – elsősorban a pestis –, mint a háborúk, ugyanis a köztisztaságra nem fordítottak figyelmet, gyakran megesett, hogy a szemét, az emberi ürülék a házak ablakáig ért. Ezért is eshetett meg az, hogy az első pestisjárvány az ittlakók egynegyedét vitte sírba.
Bethlen Gábor türelme
Bethlen Gábor művelődéspolitikáját Spielmann Mihály elemezte a legfrissebb szakmunkák és saját kutatásai alapján. A történész Bethlen Gábor könyvszeretetét, nyomdapolitikáját, könyvkiadását ismertette, kitérve a fejedelem korában külföldön tanuló akadémiták (peregrinusok) tanulmányidejére és a diákok népességére is. Bethlen vallási türelme gyakorlati türelmi politika volt, ugyanis sem a szombatosokkal szemben nem járt el, sem erőszakos térítésekre nem volt hajlandó – mutatott rá a kutató. Az uralkodó református vallás számára is az ideológiai támaszt jelentette uralkodásában, de nem tudta és nem is akarta nélkülözni a tanult katolikus főnemesség tagjait, akiket az udvari elit sorába emelt. Ami a románsággal szembeni magatartását illeti, igyekezett a román, ortodox papság működését támogatni. Fölszabadította a román papokat a jobbágyi sorból és a gyulafehérvári püspökség fennhatósága alá rendelte valamennyi ortodox vallású alattvalóját. Román források feltételezik, hogy végső szándéka a kálvinista vallásra való áttérítés lett volna, ezt azonban az oklevelek nem igazolják.
Bethlen volt az első olyan erdélyi uralkodó, aki tudatos művelődéspolitikát folytatott, egyenrangúnak tekintve a gazdasági vagy a hadi szükségletekkel. Erőfeszítéseket tett, hogy megszerezze Mátyás király Corvináit, ezt az erőfeszítését azonban nem koronázta siker. (A híres fejedelmi könyvtárból csupán két könyv maradt az utókorra, a többit elpusztította a már említett 1658-as tatárdúlás.)
Bethlen Gábor akadémiát alapított Gyulafehérváron 1622-ben, amit 1658-ban a tatárok elpusztítottak, de 1662-től újjáéledt Nagyenyeden, ugyanis Bethlen még életében a gyulafehérvári akadémiának ajándékozta Nagyenyedet minden tartozékával együtt. Az akadémia irányítására, valamint a tanulóifjúság oktatására külföldi tanárokat hívott, elsősorban a Német- Római Birodalomból, akik tevékenységük java részét már Bethlen halála után, I. Rákóczi György idejében fejtették ki
incs végleges döntés szoborügyben
Kettőt választott ki a zsűri a Maros megyei RMDSZ által februárban meghirdetett Bethlen Gábor egész alakos, köztéri szobor-pályázatára beérkező nyolc pályamunka közül – a terveken kisebb változtatásokat kell eszközölniük az alkotóiknak, hogy végül eldőljön, a kettő közül melyiket állítják ki Marosvásárhely főterén.
A Béke és az Aranykor jeligét viselő szoborpályázatok – Harmath István székelyudvarhelyi és Deák Árpád nagyváradi szobrász alkotásai – váltották ki a héttagú zsűri – Nagy Miklós Kund író, Keresztes Géza műépítész és az öt szobrászművész, Hunyadi László, Bocskai Vince, Gyarmathy János, Kiss Levente és Gheorghe Mureşan – tetszését. A nyolc pályaművet a Köpeczi-Teleki házban állították ki, és a közönség is kifejthette véleményét. A végső döntés egyharmadát a közönség szavazata tette ki, míg a kétharmadát a zsűrié. A közönség a legtöbb szavazatot a Consilio firmata Dei és a Kassiopeia című munkákra adta, 943, illetve 928 szavazatot. Őket a Szülőföld című alkotás követte 748 szavazattal és az Aranykor 684 szavazattal.
Az eredményhirdetésre a Kultúrpalota nagytermében azon az ünnepségen került sor, amelyet a 400. évfordulóra szerveztek. Négy évszázaddal ezelőtt ugyanis ezen a napon, 1616. április 29-én Bethlen Gábor, Erdély fejedelme aláírta azt a dokumentumot, amely szabad királyi városi rangra emelte a várost, hivatalosan is Marosvásárhelynek nevezve Székelyvásárhelyt. A rendezvényen a Szentegyházi Gyermekfilharmónia lépett közönség elé, a szoborpályázaton meghozott döntést Soós Zoltán független polgármesterjelölt hirdette ki, ünnepi beszédet mondott dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja.
A nyolc beérkezett pályamű: Fejedelem – Sánta Csaba, Szováta Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – Baróthi Ádám, Szászrégen Kassiopeia – Zavaczki Walter Levente, Székelyudvarhely Consilio firmata Dei – Makkai István, Marosvásárhely K – Pokorny Attila, Marosvásárhely Szülőföld – Nagy Benedek, Budapest Béke – Harmath István, Székelyudvarhely Aranykor – Deák Árpád, Nagyvárad
Antal Erika |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. május 25.
Ezüst Akadémia: évzáró telt ház előtt
Minden alkalommal telt ház előtt tartottak előadást az Ezüst Akadémia meghívott előadói Csíkszeredában. Az idősebb korosztálynak szóló oktatási program hivatalosan szerdán zárult a Csíki Moziban.
Az Ezüst Akadémia szerdai hivatalos záróeseményén Dávid László egyetemi rektor a Csíki Moziban – telt ház előtt – kiemelte: egy jól működő társadalomban nem hősökre van szükség, hanem jó ötletekre, ilyen volt az Ezüst Akadémia. Makó Zoltán, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának dékánja szerint a számmisztika úgy tartja, hogy 2016 a lezárás éve, „de minden lezárás valami új kezdetét jelenti.” Magyarország Csíkszereda Főkonzulátusa részéről Csige Sándor vezető konzul mondott beszédet. Szerinte az Ezüst Akadémia „aranyat ér”, mintegy érzékeltetve az előadássorozat értékét.
Az Ezüst Akadémia ötlete már évekkel ezelőtt megfogalmazódott, de csak ebben a tanévben sikerült megvalósítani a Kaposvári Egyetem mintájára. Főleg a csíkszeredai és környékbeli településeken élő, 50 év fölöttieknek szólt, akik kéthetente ingyenesen vehettek részt az előadásokon november 4. és május 25. között a Sapientia egyetem épületében. Az oktatási programra több mint 250 személy jelentkezett be, közülük kétszázan rendszeresen látogatták az előadásokat. Összesen 14 előadást hallgattak meg a résztvevők. A szervezők olyan szakembereket hívtak, akik saját szakterületükön ismertek és elismertek. Voltak előadások a jelen problémáiról – például a migrációról –, de pszichológiai témákról is beszéltek, például a gyász feldolgozásáról és a nagyszülők szerepéről a családban. Előadásokat tartottak többek között gyógyfüvekről, teákról, természetes módszerekről és az egészséges táplálkozásról is. Jogi kérdésekre is próbáltak válaszokat adni, például arra, hogy hogyan működik a családban az örökösödés, a hagyaték és az átutalások. Egy alkalom egy óra előadásból és egy egy óra beszélgetésből állt. A tanévzáró ünnepségen díszoklevelet kaptak azok, akik a 14-ből legalább 10 előadáson részt vettek, a többiek pedig emlékoklevélben részesültek.
A szervezők elmondása szerint a résztvevők minden alkalom végén hosszas tapssal köszönték meg az előadást. „Nagyon sokan szeretnék, hogy a program a jövő tanévben is folytatódjon. Olyan is akadt, aki már most el volt keseredve, hogy vége, mások pedig megköszönték, hogy megszerveztük ezt a programot, hiszen kisegítették őket a téli depresszióból, és így találtak elfoglaltságot maguknak. Sokan egyedül laknak már, nem mennek sehová, ez a program lehetőséget nyújtott arra, hogy kimozdulhassanak” – nyilatkozta megkeresésünkre Csíki Adél, az egyetem kommunikációért felelős munkatársa.
Mint megtudtuk, a tagoknak március 6-án tavaszi bált is rendeztek az egyetemen. Továbbá lesz egy kirándulás a Gyimesekbe július 4-én, amelyen gyógynövény-gyűjtögetéssel foglalkoznak majd. Erre már több mint százan jelentkeztek.
A szervezők szeretnék a következő tanévtől újból meghirdetni a programsorozatot. „Az érdeklődésre való tekintettel mindenképp szeretnénk folytatni. Amennyiben lehetőség lesz rá, augusztusban meghirdetjük, és ismét lehet jelentkezni majd” – tudtuk meg Csíki Adéltól.
Tizennégy előadás Macalik Ernő: Egészségünk a természet erőforrásaiból Székely János: Jogi kérdések, válaszok, megoldások a családban Dr. Tar Gyöngyi: Szépkor = öregkor Dr. Csapó János: A funkcionális és egészséges élelmiszerek Dr. Gundel János: Bor a régi szakácskönyvekben Kisné Portik Irén: A húsvéti tojások pogány üzenete Burista Csilla: A kertészkedés Dr. Görög Ilona: A nagyszülők szerepe a családban Dr. Kassay János: Székelyföld érdekességei Dr. Bodó Julianna: Székelyföldi fiatalok külföldi munkavállalása Dr. Gundel János: Egészséges és/vagy modern táplálkozás/gasztronómia Tankóné Péter Mária: A székelyruha-viselet Dr. Rostoványi Zsolt: Az iszlám világ és a nyugat Dr. Varró Éva: Elengedés és gyász
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro
2016. június 6.
Trianonra is emlékeztek Csíkszentdomokoson
Ünnepi szentmisén vettek részt az egykori politikai foglyok szombaton az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából Csíkszentdomokoson, ahol a Trianon évfordulójáról is megemlékeztek.
A szentmise után meglátogatták a falu nagy szülöttjének, Márton Áron püspöknek emléket állító múzeumot. Az emlékezés koszorúit helyezték el a múzeum bejáratánál felállított Szervátiusz Jenő alkotásánál. Lázár Csilla, a Márton Áron Múzeum megálmodója és igazgatója kalauzolta körbe az átkos kor meghurcoltjait a tárlaton.
Ezt követően Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének elnöke házigazdaként köszöntötte a bajtársakat, külön köszöntve Sokoray Lászlót, az 1956-os Magyar Nemzetőrség dandártábornokát, Csige Sándor vezető konzult és Lázár Elemért, a Történelmi Vitézi Rend erdélyi törzskapitányát.
Az ünnepi megemlékezésen Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja a Nemzeti összetartozás napjának fontosságáról beszélt. „2010-ben a magyar Országgyűlés június negyedikét, a trianoni békediktátum napját a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította” – ennek tiszteletére felolvasta az összetartozás melletti tanúságtételről alkotott törvényt teljes terjedelmében.
A folytatásban a csíkszentdomokosi Eleven tánccsoport sóvidéki és felcsíki táncokat mutattak be, Kelemen Csongor és Szilágyi Árpád szavalatával emelte a rendezvény ünnepélyességét. Salamon László, az ’56-os vitézi lovagrend erdélyi törzskapitánya egy kinevezést adott át Máté Viktóriának. Az ’56-os vitézi lovagrend világszövetsége Máthé Viktóriát kinevezte a világszövetség törzskapitány helyettesévé, és megbízta Hargita megye területén élő és tevékenykedő vitézek munkájának irányításával.
Kelemen Csongor, az '56-os Vitézi Rend törzskapitánya megjegyezte: ki kell bírni azt, hogy fölöttünk határoztak, és tovább kell folytatni a harcot. Ami a legfontosabb, hogy megmaradunk most is és a jövőben is annak és azoknak, akik fölött nem lehet határozni.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
2016. augusztus 21.
Magyar ünnep félig üres házban
Tíz helyszínen tizenöt rendezvény: negyedik alkalommal tartották meg a hétvégén a szászrégeni magyar napokat.
A hagyományt nem kell ápolni, hisz az nem beteg, és őrizni sem kell, mert nem rab, a hagyományokat meg kell élni, hogy megmAradjanak – hangzott el a szászrégeni Eugen Nicoara Művelődési Otthonban tartott megnyitó ünnepségen, ahol a félig telt teremben a román himnusszal vette kezdetét hivatalosan is a négy napos rendezvénysorozat.
Az állami himnusz után szólalt meg a nemzeti imánk is, majd Nagy András, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke szólt a közönséghez, csalódását fejezve ki, hogy míg a román nemzeti ünnepen zsúfolásig szokott telni a terem, a magyarok ünnepén foghíjasak a sorok, sok régeni magyar ember mAradt távol az ünnepségtől.
Márk Endre alpolgármester, majd Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja köszöntötte az egybegyűlteket. István király államalapításának jelentőségét hangsúlyozta a konzul, arra figyelmeztetve a jelenlevőket, hogy Szent István szellemiségében őrizzék meg az itt élők közötti békességet, ugyanakkor magyarságukhoz is ragaszkodjanak. Az október 2-án esedékes népszavazásra is buzdította Csige a magyar állampolgárokat.
A nemzeti színű szalaggal átkötött ünnepi kenyeret Nemes Árpád nyugalmazott református lelkipásztor áldotta meg.
Az ünnepi rendezvényen díjazták a Réges – Régen című történelmi vetélkedő résztvevőit, akiknek a szászrégeni történelmi családokról kellett kisfilmet készíteniük, előtte pedig kutató munkát végezniük. Székely Rozália és Nagy Attila tanárok vezetésével a diákok a Macskássy, az Éltető, a Huszár és a Farkas család múltját, a társadalomban betöltött szerepét tanulmányozták, könyvtárban, illetve az egykori kúriákban kutatták a múltat, adatot gyűjtöttek, helyszíneltek. A zsűri valamennyi tanulót rendkívüli díjban részesítette.
Végül, mint minden évben, ez alkalommal is átadták az életműdíjakat. Nemes Árpád lelkipásztort Erős Csaba méltatta, Demeter Pál nyugalmazott tanítót pedig Nagy Attila.
A 4. Szászrégeni Magyar Napokon – ahogy Nagy András fogalmazott – remélhetőleg mindenki megtalálta a számára legérdekesebb programot. A péntek esti hivatalos megnyitót megelőzően csütörtökön a radnótfáji református kistemplomban bemutatták Bernády, a városépítő című tanulmánykötetet, péntek délelőtt történelmi sétát vezetett Nagy Attila a városban. Szombat délelőtt kispályás labdarúgó bajnokságot, cserkésznapot és hagyományos kenyérsütési napot tartottak, délután a DIO-Házban megnyitották Kalabér Tímea kiállítását, Osváth Hunor zongorázott. Klubest zárta a napot. Vasárnap a Radnótfájáról elszármazottak találkozójára került sor, majd néptánc- és népdal-előadásokkal folytatódott az ünnepi rendezvénysorozat, amely a Republic együttes koncertjével és lampioneregetéssel ért véget.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2016. augusztus 23.
„Megélték” a hagyományokat Szászrégenben
Negyedik alkalommal tartották meg a hétvégén a Szászrégeni Magyar Napokat, a Maros megyei városban négy nap alatt tíz helyszínen tizenöt rendezvény várta az ünneplőket.
„A hagyományt nem kell ápolni, hisz az nem beteg, és őrizni sem kell, mert nem rab, a hagyományokat meg kell élni, hogy megmAradjanak” – hangzott el az Eugen Nicoară Művelődési Otthonban tartott nyitóünnepségen, ahol a félig telt teremben a román himnusszal vette kezdetét a négynapos rendezvénysorozat. Ezután a magyar nemzeti imádság is elhangzott, majd Nagy András, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke szólt a közönséghez, csalódását fejezve ki amiatt, hogy míg a román nemzeti ünnepen zsúfolásig meg szokott telni a terem, a magyarok ünnepén foghíjasak a sorok, sok régeni magyar ember távolmAradt az ünnepségtől.
Ezt követően Márk Endre alpolgármester, majd Csige Sándor Zoltán Magyarország Csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja köszöntötte az egybegyűlteket. Utóbbi István király államalapításának jelentőségét hangsúlyozva arra figyelmeztette a jelenlévőket, hogy Szent István szellemiségéhez hűen őrizzék meg az itt élők közötti békességet, és magyarságukhoz is ragaszkodjanak. A nemzeti színű szalaggal átkötött ünnepi kenyeret Nemes Árpád nyugalmazott református lelkipásztor áldotta meg, és beszélt a mindennapi kenyér jelképéről és jelentőségéről, a testi és szellemi táplálékról, amelyre mindenkinek szüksége van.
Az ünnepi rendezvényen díjazták a Réges – Régen című történelmi vetélkedő résztvevőit, akiknek a szászrégeni történelmi családokról kellett kisfilmet készíteniük, kutatómunkát végezniük. Székely Rozália és Nagy Attila tanárok vezetésével a diákok a Macskássy, az Éltető, a Huszár és a Farkas család múltját, társadalomban betöltött szerepét tanulmányozták, könyvtárban, illetve az egykori kúriákban kutatták a múltat, adatot gyűjtöttek, helyszíneltek. Végül a hagyományokhoz híven átadták az életműdíjakat: Nemes Árpád lelkipásztort Erős Csaba, Demeter Pál nyugalmazott tanítót pedig Nagy Attila méltatta.
A 4. Szászrégeni Magyar Napokon – ahogy Nagy András fogalmazott – mindenki megtalálhatta a számára legérdekesebb programot. A péntek esti hivatalos megnyitót megelőzően csütörtökön a radnótfájai református kis templomban bemutatták a Bernády, a városépítő című tanulmánykötetet, míg pénteken történelmi sétán lehetett részt venni. Szombaton kispályás labdarúgó-bajnokságot, cserkésznapot és hagyományoskenyér-sütési napot tartottak, a DIO-házban pedig megnyitották Kalabér Tímea kiállítását, Osváth Hunor zongorázott. Vasárnap a Radnótfájáról elszármazottak találkozójára került sor, majd néptánc- és népdalelőadásokkal folytatódott a rendezvénysorozat, amely a Republic együttes koncertjével és lampioneregetéssel ért véget.
Antal Erika |
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 11.
Ahol méltóképpen lehet emlékezni a Székely Hadosztályra
Emlékezőkkel telt meg szombat délelőtt a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában levő Fodor-ház udvara, ahol a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében rendhagyó istentisztelet keretében felavatták a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékművet.
Az ünnepség székelyzászló-felvonással, a székely és magyar himnuszok eléneklésével kezdődött, a csíkkozmási Tuzson János fúvósegylet, valamint a csíkszentimrei Zöld Fák fúvószenekar közreműködésével. Ezt követően rendhagyó istentiszteletet tartottak, amelynek keretében arra hívták fel a figyelmet a felszólalók, hogy kötelességünk emlékezni elődeinkre és példát venni kitartásukról, hősiességükről, hogy ezt a mindennapjainkban kamatoztatni tudjuk.
„Nem csupán megemlékezni szeretnénk a dicső magyar múltról, bár van mit felidéznünk – és ebben egy jeles példa a Székely Hadosztálynak az ellenálló mozgalma, – hanem szeretnénk kibontani azokat a tartalmakat, amelyeket a múlt hagyatékozott ránk. (…) Szeretnénk ezt a hagyatékot kibontani, a kor szerint értelmezni, kivirágoztatni, gyümölcsöztetni és megvalósítani úgy, ahogy a Jóisten ránk bízta” – mutatott rá Csapai Árpád egyetemi lelkész.
Kincses Kálmán szenterzsébeti református lelkész rámutatott, eljött az idő, hogy beszéljünk a múltról. „Száz év távlatából beszélnünk kell arról, ami népünk legviharosabb idejét idézi, de beszélnünk kell arról is, ami a neves és névtelen székely hősöknek a hagyatéka. És nekünk legfőképpen erről a hagyatékról kell beszéljünk, hogy megértsük, ez a hagyaték ránk nézve kötelesség. Ez a hagyaték nekünk feladatot ad, szolgálatot ad és megtanít a küzdelemre. Azok a székely katonák, akikre ma emlékezünk azért harcoltak, azért merték vállalni a halált is, hogy neked és nekem ma házam, hazám, szülőföldem legyen. Nekünk ma sokszor cudar valóságban kell ugyanúgy küzdeni, áldozatot vállalni, szolgálatot vállalni és itthon mAradni.”
Szombatfalvi József székelykeresztúri unitárius lelkész is arra buzdította a jelenlevőket, hogy ma is helyt kell állniuk, miként helyt álltak azok is, akikre emlékezünk. „Tudták, mit kell tenniük, anélkül, hogy parancsba adták volna, noszogatták volna őket. Tudták, mert hazaszerető emberek voltak.”
Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, 2011-ben született meg a döntés, hogy méltó emléket állítsanak a Székely Hadosztálynak és elkezdtek támogatókat, segítőket keresni. Megköszönte a bizalmat és a támogatást Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának, a Bethlen Gábor Alapnak, Kövér Lászlónak a Magyar Országgyűlés elnökének, Sepsibükszád önkormányzatának, a Millecentenáriumi emlékbizottságnak, Fodor Pálnak és Gergely Istvánnak a felajánlott területet, a közbirtokosságoknak, cégeknek, a Heveder és Role zenekarnak, a mintegy kétezer zarándok adományozónak, az ünnepség társszervezőjének, Csíkszereda önkormányzatának és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek a segítséget. Mint elmondta: az összefogás eredményeként jött létre a Miholcsa József tervezte és Zavacki Walter által kifaragott Székely Hadosztály emlékmű.
„Fontosnak tartjuk, hogy ezt a méltatlanul elfelejtett, az emlékezetekből szándékosan kitörölt hős alakulatot visszaemeljük a köztudatba. Ezekre a példaképekre, hősökre, az ők megidézésükre, erre a végveszélyben is cselekvőképes hazaszeretetre van ma is szükség. Akkor, amikor a mi szeretett Székelyföldünk fölött sötét gondolatok és ártó kezek húznak új régiót, vagy megyehatárokat, megbontva azt a földrajzi egységet, amelyben évszázadok óta él a mi őshonos népünk, a székely nép, naponta küzdenünk kell azért, hogy utódainknak is helye, élettere legyen az ősi szálláshelyen. Tudással, munkával és a szívekben is megszülető összefogással megalkuvás nélkül kell harcolnunk, hogy a Székely Hadosztály méltó utódaiként írjuk be nevünket Székelyföld, valamint a magyar nemzet történelmébe.”
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntőbeszédében példaértékűnek nevezte a hagyományőrző huszárok tettét. „Székelyföld kérdését hiába gondoljuk, hogy megtudjuk oldani úgy, hogy ülünk nyugodtan otthon, nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót és néha-néha elmegyünk egyet szavazni, ha egyáltalán elmegyünk. Ennél sokkal-sokkal többre van szükség. A hétköznapokban, és az ünnepeken is. Ezért példaértékű és előremutató az a szándék, álom, amelyet a csíkszéki hagyományőrző huszárok megfogalmaztak. (…) A nagy dolgok azok, amelyeket mi megálmodunk és meg is csinálunk. Ennél sokkal, sokkal többre van szükség, ilyen típusú szerepvállalásra, ilyen cselekvésre, amit most ezúttal anyagi mivoltában és szellemi kisugárzásában láthatunk – fejtette ki Ráduly. „Abban reménykedek, hogy amikor a zarándokok eljönnek Csíksomlyóra, akkor idejönnek, ránéznek erre az emlékműre, hallanak erről a székely hadosztályról, és rájönnek, hogy nekünk van egy csodálatos történetünk” – tette hozzá. Felszólalása végén úgy fogalmazott, hogy ez a nap nem csak a csíkiaké, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságé. Szerinte együvé tartozunk, még akkor is, ha a határok elválasztanak bennünket.
Zsigmond Barna Pál Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja üzenetét Csige Sándor Zoltán vezető konzulja tolmácsolta, melyben az első és második világháborús történéseket elevenítette fel. „Mint láthattuk, az utóbbi száz évben többször is reménytelennek tűnő helyzetben kétségbeesésben tudtak az erdélyi magyarok, a székelyek megmAradni, kiutat találni. Hol hősies véráldozattal, mint 1918-ban, vagy 1944-ben, hol pedig a hétköznapok csendes hősiességében. „De éppen történelmi fordulatok mutatják, hogy a kétféle hősiesség egy tőről fakad, csupán különböző helyzetek különböző hősöket kívánnak. Ma aki szülőföldjén vállal gyermeket, épít magának otthont, aki itt találja meg a boldogulását és aki gyermekeit magyar iskolába adja, az is hős, és hasonló lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot, mint véráldozatot hozó elődeink. A ma itt élők gyakran érezhetik reménytelennek és kilátástalannak a helyzetet, ha elcsüggedés vesz erőt rajtuk, gondoljanak arra, hogy az otthon lenni érzésért mindig is meg kellett küzdeni, áldozatot kellett hozni”.
Az ünnepségen beszédet mondott még Berkecz Gábor, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója megosztotta gondolatait Ambrus Ágnes, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki székkapitánya és Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke is.
Az ünnepi felszólalások sorát Gergely István, Tiszti beszéde zárta, aki néhány momentumot elevenített fel a Székely Hadosztály, Márton Áron életéről, és ő is kitért az emlékezés fontosságára. „Itt el lesz helyezve egy asztalka, néhány pad és mindenki fogja meg a gyermekének és az unokájának a kezét, sétáljon el, jöjjön ide, üljön le és emlékezzenek. Emlékeztesse a gyermekét, az unokáját, de önmagát is” – fejtette ki. Mint mondta, emlékezni annyit jelent, mint emészteni, felszívni és új erőre kapni.
„Legyen ez szent hely számunkra, ne csak a kegyetlenségekre emlékeztessen, hanem ez felhívás a szeretetre, békére, egymás megbecsülésére” – ezekkel a szavakkal áldotta meg a leleplezett szobrot Göthér Gergely, csíksomlyói plébános az istentisztelet végén, amelyet megkoszorúztak a jelen levő tisztségviselők és egyesületek képviselői.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro
2016. október 5.
Újabb tanévnyitó a Sapientián: elkezdődött az Ezüst Akadémia
Idén is hatalmas érdeklődés övezi a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara 50 év fölöttieknek szóló oktatási programját. Az Ezüst Akadémia második tanévét nyitották meg szerdán a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában.
Az ünnepélyes keretek között megtartott tanévnyitón Makó Zoltán, a felsőoktatási intézmény dékánja szólalt fel elsőként. Mint mondta, az Ezüst Akadémiára jelentkező közel 600 személlyel a csíki egyetem hallgatói összlétszáma körülbelül 1400 főre tehető. „Ez annak is köszönhető, hogy a közösségünk kezdi megérezni, hogy a Sapientia az ő egyeteme is. Azért jött létre, hogy a küldetését, azaz Székelyföld fejlődését, fiataljaink itthon maradását segítse” – hangsúlyozta a dékán.
Csige Sándor Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja a következőképpen fogalmazott: „Ezüst Akadémia, ami aranyat ér. Ez a felnőttképzés lehetővé teszi az itt élő magyar közösség számára a korszerű, naprakész információk rendszerszerű megismerését. Emellett segít, hogy a résztvevők találkozzanak, véleményt cseréljenek, így közösségformáló tényezővé váljanak és maradjanak egy olyan időszakban, amikor a közéleti dolgaink iránti érdeklődés sajnos meglehetősen alacsony”. A felsőoktatási intézmény szenátusának elnöke, Kása Zoltán elmondta, hogy a program elindítása előtt álmaiban sem gondolta volna, hogy ilyen sokan vesznek majd részt rajta. Épp ezért arra törekszenek, hogy e kezdeményezést kiterjesszék mind a marosvásárhelyi, mind a kolozsvári intézményekre.
Az Ezüst Akadémia Oktatási Program a 2016-2017-es tanévben októbertől májusig biztosít minőségi kikapcsolódási és fejlődési lehetőséget az idősebbeknek. A program a tavalyi mintájára készült, azaz minden második hét szerdáján tartanak előadásokat a Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén: összesen 14 hatvanperces prezentációval készülnek a szervezők, amelyek végén lehetőség lesz kérdéseket feltenni és azokat megvitatni.
Molnár Rajmond Székelyhon.ro 
2016. október 13.
Az örmény kultúra napjai Marosvásárhelyen
Hatodszorra rendezi meg szombaton és vasárnap a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület az örmény kultúra napjait.
Szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében 10 órától Örmények és forradalmak címmel kerül sor előadásra. A csíkszeredai Orbán Zsolt 1956 – körülmények, események, örmények címmel tart előadást, a székelyudvarhelyi Balázs Árpád pedig élménybeszámolót Találkozásom Pongrátz Gergellyel címmel.
A budapesti Fancsali János a magyarörmények zenei életéről beszél, a gyergyószentmiklósi Fórika Sebestyén Az emlékezés lapjai – tiszteletadás Görög Joachimnak címmel értekezik. Az örmény sportéletről a székelyudvarhelyi Balázs Árpád tart előadást Hentesből világbajnok címmel Keresztes Lajos birkózóról. Az András Lóránt Táncszínház Kaukázusi táncokat mutat be, Ősz Domokos fagottművész, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia tagja Marosvásárhelyen először tart dudukkoncertet.
Délután 6 órától a múzeum várbeli kiállítótermében nyílik meg az örmény nagykövetség térképészeti vándorkiállítása – Örményország határmódosulásai a világ kódexeiben címmel. Ezután kerül sor az I. Erdélyi Magyarörmény ifjúsági vetélkedő díjazására. Este 7 órától a Keresztelő Szent János templomban szentmisére kerül sor.
Szombaton este 8 órakor a Cupola étteremben vendégeikkel közös örmény vacsorára hívják a tagokat és barátaikat.
Vasárnap déli 12 órakor a Bolyai téri unitárius egyház Dersi János termében kézműves kavalkádra kerül sor. Csiki Margit „falifákat”, Duha László fafaragást, Demeter Irén és Dobribán Anna kerámiatermékeket, Lili Adam Seyranyan bőrdíszmű alkotásokat mutat be. Örmény énekeket ad elő Kántor Anna és Andrea.
A rendezvény fővédnöke Turgyán Tamás, a magyar Országgyűlés örmény nemzetiségi szószólója, az I. Erdélyi Magyarörmény ifjúsági vetélkedő fővédnöke, Wertán Kinga, a Magyar-Erdélyi Magyarörmény Egyesület társelnöke, jelen lesz és köszöntőt mond Hamlet Gasparian, Örményország bukaresti nagykövete, valamint Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja, továbbá Soós Zoltán a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Támogatók: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Communitas Alapítvány és a Maros Megyei Múzeum.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro, 
2016. október 18.
Aki erőt vett magán, és vállalta a meghurcoltatást – ’56-ra emlékeztek Marosvásárhelyen
Az emlékezés és a múltból való erőmerítés jegyében zajlott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács által az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a marosvásárhelyi Kultúrpalotában szervezett gálaműsor.
A magyarok szabadságvágyát még Hunor és Magor hozta magával, és annak ellenére, hogy Erdélyben nem volt a budapestihez hasonló lázadás, itt is sok embert megkínoztak, meghurcoltak, mert törekedni mertek, szebb jövő akartak – mondta az Őszi csoda címet viselő rendezvény felvezetőjében Kilyén László műsorvezető, miután a Fagyöngy citerazenekar ’56-os dalokkal hangolt a megemlékezésre.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina szerint jó volna hosszan odafigyelni a megtorlást elszenvedők történeteire, inni szavaikat, és erőt meríteni belőle, mert azóta sincs valós szabadsága a teljes magyarságnak, a külhonban a viszonylagos anyagi jólét mellett sorvadnak a valódi értékek, állandósult a bizonytalanság, tetten érhető a fokozódó nyomás, amely manapság leginkább a médián keresztül éri közösségünket. „Sem 1956, sem 1989 után nem tudtuk megállítani és visszafordítani a már azelőtt elkezdődött folyamatokat. Lassan, de hatékonyan építik le a családról, egyházról, közösségről kialakult értékrendszerünket, a fiataljaink közül kevesen köteleződnek el eszme, cél iránt. Adjon Isten szívet, időt, fület a halláshoz és hitet a kitartáshoz” – fogalmazott Sándor Krisztina.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs kifejtette, az autonómia a szabadság intézményi garanciája. „Egy nép akkor szabad, ha dönthet önnön sorsáról. Egy nép akkor szabad, ha meghatározhatja politikai berendezkedését, ha szabadon rendelkezik erőforrásaival, ha nincs alárendelt helyzetben más népekkel szemben, ha mindenki számára biztosítottak a teljes és tényleges jogegyenlőség feltételei” – mondta, hozzátéve, hogy a román forradalom eszményeit az állam intézményei sértik meg, „mivel – úgy tűnik – közelebb állnak a diktatúra hagyományához, mint a forradalom erkölcsi, politikai örökségéhez. Az üldözött székely zászló így válik ma Romániában az emberi méltóság és a szabadság egyetlen, hiteles jelképévé. A Székely Nemzeti Tanács megalakulása óta Székelyföld területi autonómiájában látja az itt élők, a székely nép szabadságának intézményi garanciáját. Október 30-ára, Székelyföld autonómiájának napjára készülve mondjuk ki: erős, hitében rendíthetetlen, ’56 hőseinek, 1989 temesvári, kolozsvári, marosvásárhelyi, bukaresti hőseinek példája által megerősítve követeljük Székelyföld területi autonómiáját” – fogalmazott Izsák Balázs.
Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja, Csige Sándor Zoltán – miután átadta az emlékezőknek Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözletét és jókívánságait – szerint erre a néhány dicső napra mindenki szimpátiával tekintett, és utána semmi nem volt olyan, mint azelőtt, a második világháború után kialkudott állapotokban. 1956 fontosságát a magyar alkotmány preambuluma is rögzíti: „Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk a világkommunizmust halálra sebző 1956-os forradalmunkból és szabadságharcunkból sarjadt ki”. „Ma is vehemensen támadják értékeinket azok, akiknek útjában áll a kereszténység, a hit, a család. A pesti srácok tudták és tették a dolgukat, márpedig ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak” – mondta a vezető konzul.
A Kultúrpalotában jelen levő marosvásárhelyi ’56-os elítéltek közül – Varga László, Grama János – Kelemen Kálmán szólalt fel. Humorosan megjegyezte, kezdetben hat hónapig vallatták, és ekkor érezte, hogy milyen hatalmas, mekkora veszélyt jelenthet a rendszerre, de vicces kedve hamar elszállt, olyannyira, hogy pizsamakabátjának ujjával meg akarta fojtani magát. Erőt vett magán, és vállalta a meghurcoltatást: a folyamatosan kirótt „újabb két év börtönbüntetésekről”, a fogdában uralkodó embertelen állapotokról mesélt a hallgatóságnak.
Ezután Baricz Lajos római katolikus pap a múltból merítkező fohászt mondott, Kecskés Csaba unitárius lelkész pedig személyes élményeit osztotta meg, hiszen anyai lelkész nagyszüleit és elsőéves teológiai hallgató nagybátyját is elítélték.
Kilyén László és Ritziu Ilka Krisztina történelmi tényeket ismertetett, többek között megemlítve, hogy a kolozsvári egyetemen hazug módon azt hangoztatták, hogy a szabadságharc lényege Erdély visszacsatolása, és azt, hogy a leghatékonyabb fegyver a vers volt. Ennek jegyében Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina versben, dalban, prózában, a Vártemplom Musica Humana kórusa énekkel, Varó Huba és társulata erdélyi verbunkokkal és legényesekkel emlékezett a pesti srácokra, Márai Sándor 1956-ban New Yorkban kelt Mennyből az angyal című versének szellemiségében: „meghasadt az égbolt, / Mert egy nép azt mondta: »Elég volt«.”
Gáspár Botond Székelyhon.ro
2016. október 23.
Ők az első Vasszékely-díjasok
Fáklyás felvonulással kezdődött az 1956-os forradalom hőseire való megemlékezés szombaton Székelyudvarhelyen. A felszólalók az emlékezés, valamint a hősök tettének jelentőségét hangsúlyozták. A rendezvényen először adták át a Vasszékely-díjakat.
Az esemény résztvevői a Márton Áron téren gyülekeztek, ahonnan fáklyákkal vonultak az Üldözöttek és áldozatok emlékművéhez. Az udvarhelyi Sándor Balázs volt ’56-os elítélt emlékezett egykori bajtársaira. Egyperces néma csendet kért azokért, akik életüket adták a magyar szabadságért, illetve szabadságukat elvesztve később haltak meg.
„Az 1964-es szabadulásunknak nem tudtam igazán örvendeni. Én titkon abban reménykedtem, hogy a szabadulás változást is hoz magával, erre azonban még huszonhat évet kellett várni. De ez a változás sem hozta meg az eredményt az erdélyi magyarság számára, mind a mai napig nem” – fogalmazott a huszonöt évre ítélt egykori forradalmár. Mint mondta, tovább kell küzdeni a szabadságunkért és azért, hogy a magyarokat ne másodrendű állampolgárként kezeljék.
A koszorúzás után a tömeg csendben levonult a volt Stúdió Mozi épületébe. Gálfi Árpád polgármester arról beszélt, nem lehet anélkül a jövőbe tekinteni, hogy vállunkon ne cipelnénk a múltat, hiszen tartozunk azoknak a hősöknek, akik életüket, szabadságukat áldozták a következő nemzedékekért, azaz értünk és leszármazottainkért. „Az ’56-os forradalom mártírjainak köszönhetjük, hogy ma szabadon élhetünk és szabadon emlékezhetünk rájuk. Muszáj emlékeznünk ahhoz, hogy az egészséges nemzeti öntudat visszakerüljön minden magyar szívébe” – jelentette ki.
Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja hangsúlyozta, hogy ahol „nem felejtik a hősöket, ott mindig lesznek újak”. Őt követően Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke tartott beszédet.
Pál László, Kovács Gyula, Török Mihály, Sándor Balázs és Hadnagy István, a hatvan évvel ezelőtt történt forradalom udvarhelyszéki elítéltjei oklevelet és emlékérmet kaptak a magyar államtól, illetve a Nemzetstratégiai Kutatóintézettől.
Első alkalommal adták át a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által alapított Vasszékely-díjat, amit olyan 25–45 év közötti személyek kaphatnak meg, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárulnak a város fejlődéséhez, és ragaszkodnak magyarságukhoz, szülőföldjükhöz. Idén Fazakas Szabolcsot, a Legendárium projekt ötletgazdáját, György István asztalitenisz-edzőt, Kováts Árpádot és Szidóniát, a Kováts Fényképészet örököseit, működtetőit és Berecz Andrea gasztroenterológust tüntették ki, illetve posztumusz díjat kapott a nemrég elhunyt Orbán Katalin Zsuzsanna, a sérült gyerekeknek segítő Orbán Alapítvány létrehozója. Utóbbi kitüntetést a nővére, Orbán Ágnes vette át. Az eseményt záró Varga Miklós-koncert előtt Gálfi Árpád és Szász Jenő emlékplaketteket nyújtottak át egymásnak.
Fülöp-Székely Botond Székelyhon.ro
2016. október 31.
Egyházmegyék közös reformációi ünnepsége
Együtt emlékezni és épülni
Szombaton este Marosvásárhelyen a Marosi Református Egyházmegye és a Maros-mezőségi Református Egyházmegye közös reformációi emlékünnepségére érkezők töltötték meg a Kultúrpalota nagytermét.
A Marosi Református Egyházmegye és a Maros- mezőségi Református Egyházmegye elöljárói és hívei a reformáció 499. évfordulóját egyházi és világi meghívottakkal ünnepelték október 29-én, lélekben az ötszáz éves évfordulóra készülődve. A köszöntések, igehirdetés, ünnepi műsorszámok közepette tudományos értekezést is hallgathattak a résztvevők, a szeretetvendégség keretében pedig a művelődési hajlék előcsarnokában közvetlen beszélgetésekre kerülhetett sor.
Első ízben ezelőtt 2013-ban tartottak közös ünnepséget, tavaly már a Bernády által a székely fővárosnak építtetett művelődési fellegvárban gyűlhettek össze a Marosi Református Egyházmegye és a Maros-mezőségi Református Egyházmegye reformátusai és meghívottaik. Idén második alkalommal tarthatták a reformáció emlékünnepségét a Kultúrpalotában, ami reményeik szerint hagyománnyá válik. A köszöntések sorát Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese indította, őt követte Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja, dr. Csige Sándor Zoltán, illetve Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke, Chiorean Ioan pedig a polgármesteri hivatal megbízottjaként olvasta fel dr. Dorin Florea polgármester köszöntését. Az estünnepélyességét a felsorolás teljességének igénye nélkül többek között a Marosi Református Egyházmegye egyesített vegyes karának szolgálata, az ifjúsági zenekar és kórus Bíró Jenő csejdi lelkipásztor irányításával, a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa Enyedi Csaba lelkész tanár vezetésével, dr. Molnár Tünde orgonaművész előadása, illetve tanítványa, Lőrinczi Lehel orgonajátéka, Szabadi Nóra színművésznő szavalatai tették színvonalasabbá.
Megújulást hozó reformáció
Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese köszöntötte a két egymázmegye elöljáróit és híveit, a világi meghívottakat, a politikai pártok képviselőit, akik együtt ünnepelni, emlékezni és épülni gyűltek össze. Hangsúlyozta a megújulást, helyreállítást jelentő reformáció szó értelmezését, amelyre napjainkban is folyamatosan szükség van. Szimbolikus tartalmú tárggyal idézte fel a nagy reformátor emlékét. Mint elmondta, 1517. október 31-én Luther Márton egy kalapáccsal indította el a reformációt, a wittembergi vártemplom kapujára szegezve a kilencvenöt tételből álló vitaindító dokumentumát, amelynek egyik fontos eleme volt, hogy mindenki anyanyelvén olvashassa a Szentírást.
Dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul a hadban állás fogalmát fejtegette. Mint hangsúlyozta, a köztünk tapasztalható tehetetlenség miatt is hadban állunk, és "csak az éberséggel lehet kiutat találni a szorongató helyzetből". A reformáció ötszáz éve tart, és mindig volt kiemelkedő képviselője, az évszázadok során azonban sok szerep vált hiteltelenné. Beszédében felemlítette azokat az egyetemes alapértékeket, amelyeket a reformáció révén megkaphattunk, mint hangsúlyozta, mindenkit gazdagított és gazdagít, még akkor is, ha nem tud róla. Ugyanakkor a feladat közel ötszáz év múltán sem változott – fejtette ki köszöntőjében az anyaországot képviselő vendég.
Péter Ferenc megyei tanácselnökként és a szovátai református egyházközség tagjaként köszöntötte az egybegyűlteket. Az álmodozás és elégedetlenkedés helyett a cselekvés fontosságát emelte ki a Maros megye előtt álló új politikai helyzetre utalva, ugyanakkor a reformáció által kiváltott gazdasági fellendülést említette.
A polgármesteri hivatal megbízottja, Ioan Chiorean felolvasta az objektív okok miatt távol maradt dr. Dorin Florea városvezető magyar nyelvre fordított levelét, amelyben hangsúlyozta az egyházakkal való együttműködés fontosságát, és a reformáció jövő évben tartandó 500. évfordulójának méltó megünnepléséhez az önkormányzat támogatásáról biztosította az egyházi elöljárókat.
A reformáció mint ajándék és feladat
Papp Béni Zsombor, a cserealjai református gyülekezet lelkipásztora igehirdetésében a gazdátlan világ szomorúságát emelte ki, azt, hogy sokszor az önelégültség szemüvegén át tekintjük a dolgokat, abban bízva, hogy ha eleget teszünk az egyházi rítusoknak, kötelezettségeknek, minden a legnagyobb rendben lesz. Fontos azonban csendben kimondani a jaj szót és elismerni fogyatékosságainkat, hiányosságainkat. "Amikor gazdátlan világban élünk, és az egyén saját magát ülteti trónra, csak földi értékeket hajszolva, az igencsak szomorú. Akárcsak amikor a hatalmas Isten egyesek tekintetében és életében összezsugorodik, mert a kicsi Istent el lehet dugni, amikor kényelmetlen, de a kicsi Istennek a követője is kicsi, mert az csak kicsit mer álmodni" – fejtette ki. Amint a lelkipásztor igehirdetésében hangsúlyozta, minden generációnak megvan a maga küldetése és feladata, az igazi kiváltság pedig a másság felvállalásában keresendő.
Jakab István, a Maros-mezőségi Református Egyházmegye esperese, galambodi lelkipásztor megköszönte az ünnepség létrejöttének lehetőségét, a szervezők áldozatos munkáját, az anyagi támogatásokat. "A reformáció ajándék és feladat egyszerre. A nap süt, de nekünk kell a redőnyöket felhúzni, a mi feladatunk az, hogy legyen világosság." Mint jelezte, "tudunk és akarunk közösen ünnepelni", és a közeljövőben hasonló, de sokkal nagyobb méretű rendezvény megszervezésének gondolatát körvonalazta, amely révén a teljes Maros megyei református egyházkerületet – a Marosi és a Maros-mezőségi Református Egyházmegye mellett a Küküllői és Görgényi Egyházmegyét is – bevonnák.
Az erdélyi reformátusság bástyája Marosvásárhely
Ősz Sándor Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának munkatársa Kálvin Marosvásárhelyen című értekezését hallgathatták meg a jelenlévők. Egy nappal korábban a reformáció emléknapja alkalmából Budapesten Károli Gáspár-díjjal tüntették ki a gyergyószéki születésű, de Marosvásárhelyhez több szállal is kötődő levéltárost, akinek egyik legfontosabb munkája az erdélyi református Kálvin- bibliográfia összeállítása. Előadása indító momentumaként úgymond megfejelte az est során elhangzott beszédeket. Mint hangsúlyozta, "a reformáció nem innováció, azaz nem akármilyen innováció". Értekezése szerint a reformátorok nem újat akartak hozni az egyházba, hanem azt vissza akarták alakítani Krisztus példájára, és az érzékletesebb szemléltetés érdekében a vérkeringés helyreállításának hasonlatával élt, amikor az ige nem a szívben van, hanem a kézben, a periférián, ahol nincs mit kezdeni vele. Egyházszervezetet Luthertől tanultak a reformátorok, ellenben teológiai eszméket, tanrendet, az úrvacsorához való viszonyulást, a Krisztus-központúságot Kálvintól. A Teleki Tékában fellelhető wittembergi kötésű Kálvin-kötetek annak bizonyítékai, hogy az erdélyi reformátusság szíve több mint négyszázötven éve ebben a városban dobog. Kálvin Jánost a kisebbségi lét, az üldözött kisebbség teológusának nevezte, akinek tanai igencsak korán megjelentek Marosvásárhelyen, ahol elfogadták azokat, kinyomtatták és terjesztették. Az előadó kitűnően illusztrálta a Kálvin-műnek városunkhoz, valamint a Maros-parti településnek Kálvinhoz való viszonyát, így képet alkothatott a hallgatóság is arról, hogy miként lett Marosvásárhely Erdély legkarakteresebb református városa, a szabad királyi városok közül az egyetlen kálvinista többségű település, ahol főképp a Biblia-kommentárjai váltak népszerűvé. Annak dacára, hogy sosem járt sem Erdélyben, sem Magyarországon, a tanaiban folyamatosan jelen volt és jelen van Marosvásárhelyen – hangzott el az előadás végkövetkeztetése, melyet vastapssal jutalmazott a közönség.
Lőrincz János esperes ösztönzésére az újítás erejével ható, közösen felolvasott pár soros zsoltárvers vallomása képezte az áldást a reformáció szombat esti emlékünnepségére, mely nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult.
Szer Pálosy Piroska Népújság (Marosvásárhely),
2016. december 3.
Az elhurcoltakra emlékeztek
A Gulág emléknapja alkalmából a volt munkaszolgálatosok emlékművénél tartottak koszorúzással egybekötött megemlékezést szombaton Csíkszeredában, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében.
Emlékezni kell, és jó dolog, hogy emlékezetünkbe tartsuk azokat a mozgalmas eseményeket, amelyek a második világháborút követték. Mint ismeretes, az akkori Magyarország területéről körülbelül nyolcszázezer embert hurcoltak el a Szovjetunióba – mutatott rá Szilágyi Árpád, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége Hargita megyei szervezetének elnöke. 
Csige Sándor Zoltán vezető konzul átadta Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözletét az emlékezőknek, majd elmondta, sokat beszélhetünk a Gulágról, és minden, amit elmondunk, fontos, mert segít abban, hogy ez a borzalom ne merülhessen a feledés homályába. Ezt követen a Gulág Emlékbizottság üzenetét tolmácsolta. „...hogy ne legyen hallgatás, és ne merüljön feledésbe mindaz, ami a magyarsággal 1944-ben és az azt követő néhány esztendőben történt, Magyarország Kormánya a 2015. évet Gulág Emlékévvé nyilvánította, tudván azt, hogy ez az a szó, amely a határainkon kívül is az embertelenség, a félelemterhes kommunista terror, a sztálini önkény szinonimájaként ismert (…) Legyen tehát ez az emlékév – amely 2017. február 25-éig tart – mementó és erőt, hitet adó valamennyiünk számára, akik tudjuk: múltunk hiteles ismerete nélkül nem építhető a jövő, a múlt áldozatai emlékének megőrzése nélkül elveszítjük nemzeti múltunk egy darabját” – állt az emlékbizottság üzenetében.
A vezető konzul beszéde után Adorján Sándor egykori hadifogoly Milyen is az a Szibéria? című emlékirataiból olvasott fel egy részletet Szekeres Adorján. A megemlékezés végén Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége és az1956-os Magyar Nemzetőrség részéről koszorúkat helyeztek el a szobornál.
Péter Beáta | Székelyhon.ro
2016. december 6.
A terror éveiről
Hogy soha többé meg ne ismétlődhessen! 
A Volt Politikai Foglyok Szövetsége, valamint Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa szervezésében Sepsiszentgyörgyön, a munkaszolgálatosok emlékművénél emlékeztek meg szombaton a második világháború után szovjet kényszermunkatáborokba hurcoltakról, illetve a román hatóságok által 1950–1961 között munkaszolgálatra kényszerítettekről.
Elsőként Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke szólt mindazokhoz, akik a csípős szél ellenére is összegyűltek, hogy leróják kegyeletüket az ártatlan áldozatok emléke előtt. Az anyaország képviseletében fejet hajtó dr. Csige Sándor Zoltán,vezető főkonzul rövid beszédében az emlékezésnek a hasonló borzalmak elkerülésében játszott fontos szerepére hívta fel a figyelmet, majd felolvasta az anyaországi Gulág Emlékbizottság üzenetét. Ebből azt is megtudhattuk, hogy 700-800 ezer magyar állampolgárt hurcoltak az egykori Szovjetunió területére, akik közül csupán 450-500 ezer tért vissza a szülőföldjére, a többiek ugyanis elpusztultak a terror és fizikai megterhelés kettős súlya alatt. A továbbiakban a csíkszeredai Szekeres Adorján olvasott fel egy részletet Adorján Sándor egykori hadifogoly Milyen is az a Szibéria című művéből, majd a jelenlévők megkoszorúzták az emlékművet.
A főhajtás a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházában folytatódott, ahol a városvezetés képviseletében Tóth-Birtan Csaba alpolgármester emlékezett az elhurcoltakra. Ezt követően Kósa István, a Sapientia Egyetem csíkszeredai karának dékánja a gonosszá válás folyamatát elemezte, végül pedig Benkő Levente történész vezette be hallgatóságát a lágerek és gyűjtőtáborok embertelen világába, adatokkal tűzdelt előadásában. 
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 17.
Bartók Béla marosvásárhelyi kötődései
Ziegler Márta-emlékplakettet avattak
Csütörtökön délután a Maros Megyei Tanács és a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Bartók Béla születésének 135. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvényén megkoszorúzták a zeneszerző köztéri szobrát, felavatták első feleségének emlékplakettjét a Kultúrpalotában, és egy emlékhangversenyre is sor került. A rendezvényt felkarolta Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és a csíkszeredai főkonzulátus. Kora délután sajnos csupán alig egytucatnyi érdeklődő gyűlt össze a zeneszerző mellszobra előtt a nevét viselő utcában, hogy az ünnepi rendezvény első lépéseként koszorút helyezzenek el a talapzatra. Az alig néhány perces megemlékezésen Vasile Cazan, a filharmónia igazgatója beszélt Bartók Béláról, akinek élete, munkássága Marosvásárhelyhez is kötődik, s aki, mint elhangzott, szimbólummá vált a zenei életben, hiszen tiszta forrásból merítkezett, és egyformán felhasználta a magyar, a román és más nemzetek népzenéjét zeneműveinek megalkotásában.
A rendezvény 18 órától a Kultúrpalotában folytatódott, ahol a második szinten – ahova korábban már elhelyeztek egy Bartók-emlékplakettet –, ezúttal a zeneszerző első felesége, Ziegler Márta portréját, Hunyadi László alkotását avatták fel. A kezdeményező Csíky Boldizsár zeneszerző volt, aki sokat kutatta a marosvásárhelyi Ziegler Márta és Bartók kapcsolatát. A plakett leleplezése előtt Csíky Boldizsár elmondta: Bartók Béla egyrészt a korabeli bécsi zeneszerzők – többek között Strauss – munkáiból ihletődött, majd a népzene felé is fordult, s ebben nagy szerepe volt a marosvásárhelyi Ziegler Mártának, első feleségének, akivel 13 évig élt együtt. Márta nemcsak feleség volt, aki a háztartást vezette, hanem komoly zenei képzettségű szakemberként segítette Bartók Bélát a gyűjtőmunkában. A legutóbbi kutatások bizonyítják, hogy Márta kiment falvakra, és felkutatta azokat az adatszolgáltatókat, akiket érdemesnek tartott arra, hogy éneküket Bartók Béla gyűjtőmunkája során rögzítse, és csak ezt követően került sor a tulajdonképpeni felvételekre. És volt olyan is, ahol megmondta, hogy nem érdemes gyűjteni, mert nincs autentikus közlő. Bartók Béla elfogadta Márta tanácsait. Mi több, az asszony a nehéz és igen kényes műszert, a fonográfot is cipelte, működtette, miközben rögzítették a felvételeket. Bartók Bélának a Ziegler Mártával töltött időszak igen hasznos volt és alkotói gazdagság jellemezte, hiszen ekkor komponálta többek között A csodálatos mandarint, A kékszakállú herceget vagy A fából faragott királyfit, amelyeket ma a legismertebb Bartók-zeneművekként említenek. És ekkor lépett fel kétszer is a zeneszerző a marosvásárhelyi Kultúrpalotában – mondta többek között Csíky Boldizsár, majd hozzátette: azért kezdeményezte a rendezvényt, hogy bekerüljön a köztudatba az, hogy volt egy ilyen marosvásárhelyi asszony, akinek élet-útja a nagy zeneszerzőhöz kötődik, nem is akárhogy, hiszen együttlétüknek köszönhetően születtek meg a magyar kultúra örökségét képező zeneművek. Hunyadi László szobrászművész alkotásáról röviden azt mondta, örül annak, hogy egyre több, általa készített személyiség plakettje (többek között a dr. Bernády Györgyé) is a Kultúrpalotába kerül. A szobrász azon igyekezett, hogy Ziegler Márta portréja tükrözze személyiségét, emberségét s mindazt, amit talán Bartók Béla életében is jelentett. Ezt követően az emlékplakettet Ziegler Márta leszármazottja jelenlétében leplezték le. A 19 órakor kezdődő ünnepi hangversenyen Bartók-zeneműveket játszott a filharmónia Alexandre Myrat francia karmester vezényletével és ifj. Csíky Boldizsár (zongora), valamint Aurel Marc (oboa) közreműködésével. Azt megelőzően Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja szólalt fel, aki korábban mind Bartók Béla köztéri szobrát, mind Ziegler Márta plakettjét megkoszorúzta a magyar kormány nevében. „Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és magyar haza javát” – ezzel a bartóki idézettel kezdte beszédét a főkonzul, majd kifejtette: Bartók egész életművét, életét ez a hitvallás vezérelte, mielőtt végleg elhagyta volna hazáját. A két világháború között többször is gondolt a Nyugatra való kivándorlásra, mégsem tudta rászánni magát. Inkább Kelet felé, a Kárpát-medence népdalkincsének tiszta forrása felé fordult. S ez volt élete legszebb időszaka is. „Mindenfajta politikai felhang nélkül elmondhatjuk, hogy Bartók Bélának George Enescuval való barátsága arra figyelmeztet, hogy a békés együttélés egyik alapvető feltétele egymás értékeinek elismerése, megbecsülése és tiszteletben tartása” – mondta a főkonzul, kiemelve, hogy Bartók élete, zeneművei is ezt igazolják. Azt is megtudtuk, hogy a koncertre Kocsis Zoltán zongoraművészt, karmestert is meghívták, sajnos a közönség már csak a nagy művész emlékének adózhatott egyperces néma csenddel. A koncert első felében a magyarországi külügyminisztérium közbenjárásának köszönhetően a közönség vetített képeken a Bartók Béláról szóló Mikrokozmosz című fotó- és dokumentumkiállítás anyagát láthatta.
Vajda György Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 18.
A doni veszteséget ma sem heverte ki a nemzet
Előadással, vetítéssel, hagyományőrző jelenetekkel, verses felolvasóesttel emlékezett kedden a Don-kanyari offenzíva áldozataira az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE)Maros megyei szervezete a vármúzeum előadótermében.
Az EMKE szervezésében 2003-ban emlékeztek meg első alkalommal a Don-kanyari áldozatokra, akkor sikerült hét túlélőt is felkutatni, akik közül ma már senki nincs életben – foglalta össze az elmúlt évek eseményeit Ábrám Zoltán, az egyesület alelnöke. Ugyanabban az évben kezdeményezték a római katolikus temetőben az emlékműállítást is. Bocskai Vince alkotásánál minden évben összegyűltek, az idén a nagy hidegre való tekintettel szervezték első alkalommal zárt helyiségben a rendezvényt – tette hozzá az alelnök.
„A történelmünk egyik legtragikusabb eseményének számító Don-kanyari offenzíva 74. évfordulójára egy új kezdeményezéssel, fiatalosabb megemlékezéssel készültünk” – mutatott rá Ábrám Zoltán, aki szervező társaival, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport tagjaival együtt a fiatalok érdeklődését szerette volna felhívni a múlt eseményeire, ennek jegyében vonta be a Slam Poetry Marosvásárhely csoportot is, amelynek tagjai versekkel készültek, írásaikkal idézték mindazt, amit a harcteret megjárt, vagy ott elesett katonák megéltek.
A megemlékezésen jelen volt Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai konzulja is, aki „a poklokat megjárt” honvédekre emlékezett, azokra a katonákra, akik emberségből, hazaszeretetből példát mutattak és „akik megérdemlik, hogy békében nyugodjanak”. Végezetül azt javasolta a konzul a fiataloknak, hogy tanulmányozzák a történelmet.
Sokan nem tudják, hogy a magyar nemzet e tragédiát a mai napig sem heverte ki – mutatott rá eladásában Benkő József történész doktorandusz, aki számszerűsítette a 74 évvel ezelőtti eseményeket. Mintegy 200 kilométeres szakaszon 90 ezer magyar katona harcolt úgy, hogy sem megfelelő fegyverzete, sem ruházata, sem élelme nem volt. Fiatal, erejük teljében levő férfiak vesztek oda, amely óriási veszteséget okozott a nemzet további gyarapodása szempontjából is – hívta fel a figyelmet a következményekre a történész.
A verses összeállítás és a túlélőkkel készített interjúk levetítése után a megemlékezés résztvevői a várból a római katolikus temetőbe vonultak, ahol az emlékműnél gyújtottak gyertyát.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2017. március 16.
Március idusa: Ma is küzdenünk kell (Erdővidék)
A véczeri emlékműnél és a város főterén emlékeztek a barótiak a magyar forradalom kitörésének 169. évfordulóján. A felszólalók méltatták a márciusi fiatalok bátorságát, hősiességét és áldozatvállalását, amelyet a mai ifjak számára követendő példának mondottak. Úgy vélték, ma is van tennivaló bőven közösségi jogainkért, s akkor megvalósulhat régi óhajunk, Székelyföld önrendelkezése.
Tornay Endre András 1974-ben felállított alkotásánál találkozott Barót, Felsőrákos, Köpec népe, s mint minden esztendőben, hozzájuk csatlakoztak Olton túli testvéreik, az ürmösiek és apácaiak is. Az eseményt a Csala Kürtje Fúvószenekar és Grád Molnár Deák Ákos szavalata nyitotta meg. Az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Toró T. Tibor úgy vélte, bár szabadságharcunkat leverték, szelleme győzedelmeskedett, s azóta is, bárhol éljen a magyar, e napon dicső elődeire emlékezik. A ma nemzedékének is hasonló feladatokat kell megoldania, mint a márciusi ifjaknak: Bécs helyett Bukarest ellen kell szavunkat felemelnük, s küzdenünk Székelyföld önrendelkezésének kivívása érdekében. Ezért nap mint nap hallatnunk kell hangunkat, tennünk kell a helyi és megyei önkormányzatokban és a parlamentben is, ahol olyan törvényeket kell elfogadtatnunk, amelyek ügyünket szolgálják. „Lehetnek különútjaink, de célunk közös kell hogy legyen: Székelyföld számára sajátos jogállást szerezni, kivívni az autonómiát” – mondotta Toró T. Tibor.
Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend székkapitányának szavalatát követően Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész mondott áldást. A Zakariás könyvéből vett igére alapozott beszédében úgy fogalmazott, a lehetetlen lehetségessé változik, ha hiszünk Istenben, s a holnapba vetett bizakodással teszünk – akár a márciusi ifjak – a kitűzött célokért. A Diákdombnál Csige Sándor Zoltán vezető konzul Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét olvasta fel. Demeter László muzeológus a bátrak tiszteletére szólított fel. Napjainkban is bátor emberekre van szükség, amikor az Erdély zászlójával felvonulókat a csendőrség kiemeli a felvonuló tömegből – utalt a Kolozsváron történtekre. Úgy vélte, ma is küzdenünk kell az 1848-ban a 12. pontban megfogalmazottakért, hiszen közösségünk számára még nem biztosított sem a béke, sem a szabadság, sem az egyenlőség. Demeter az egybegyűlteket arra biztatta, ne csüggedjenek, mert a történelem meg fogja ismételni önmagát: 1849-ben szabadságharcunkat leverték, de két évtizednek sem kellett eltelnie ahhoz, hogy a kiegyezés során megszerezzük mindazt, amiért egykor vérünket adtuk.
Lázár-Kiss Barna András polgármester március 15. nemzetünk történelmében játszott szerepét hangsúlyozta, s méltatta azokat, akik ki mertek állni, ki merték mondani, mit kíván a magyar nemzet. Mint mondotta, a fiatalok elszántságára ma is szükség van: itthon maradni, családot alapítani és a jövő érdekében építkezni csak így lehet. Fülöp László ifjúsági plébános úgy fogalmazott: nem az osztrák, nem a román hatalom, hanem a nem szabad szívünk a legnagyobb ellenségünk. Arra kérte az ünneplőket, szabad szívvel szeressenek, bocsássanak meg, s higgyenek abban, Istennek terve van velünk.
A koszorúzást követően Erdővidék Múzeumában az elmúlt évek ünneplésein készült fényképekből nyílt kiállítást Demeter László ismertette. Méltatta munkatársa, Hoffmann Edit kezdeményezését, a jelenlevőket pedig arra kérte, ha még van olyan fényképük, amellyel gazdagíthatnák a gyűjteményt, osszák meg velük. A fekete-fehér és színes fotográfiák nem a díszbeszédeket mondókra összpontosítanak, hanem az ünneplő közönségre: a koszorút vivő lányokra, a zászlót lobogtató legénykére, az ágyút közelről szemlélő fiatalra, az éneklő kórusra és az idős asszonyokra. A kiállítás április 14-éig tekinthető meg.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 16.
Jusson eszedbe, minek születtél!
Kézdiszék kivágta a rezet
Az idén 590 éves Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téri ünnepség az iskolák, a helyi Tanulók Klubja fúvószenekara, a hagyományőrző csapatok, a környező falvak képviselői és a zászlókkal felvonuló kézdiszéki lovasok bevonulásával kezdődött, majd az ünneplőket Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere köszöntötte.
Budai István, a Nagy Mózes Elméleti Líceum végzős diákja, a Zúg Március szónokverseny győztese így szólt az ünneplő tömeghez: „utadon jusson eszedbe, hogy minek születtél, valld, hogy hálás vagy az áldozatokért, s mutasd meg, ha kell az egész világnak, hogy te magyar vagy!”
Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja tolmácsolta, majd Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola ötödikes diákja szavalatát követően Tállai András, a Magyar Kormány parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára szólt az egybegyűltekhez. Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét adta elő, majd Beder Imre református lelkipásztor megáldotta az ünnepet, amely himnuszaink eléneklésével és koszorúzással ért véget. Az ünnepi műsor hangulatát a Tanulók Klubja fúvószenekara, a Református Kollégium és a Nagy Mózes Elméleti Líceum zenekara és diákjai, és Biszak Beáta, a Molnár Józsiás Általános Iskola IV. osztályos tanulója által előadott dalok tették emelkedettebbé.
Délután a Vigadóban megnyitották Makó András paksi festőművész Összetartozunk című tárlatát, majd az ünnep záróakkordjaként a Hazád, ha volt is – ünnepi előadást mutatták be a Vigadó nagytermében.
Daczó Hodor Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. április 10.
Továbbra is magyarságtudatot erősít az EMKE munkája
Életműdíjat adományoztak Vizi E. Szilveszter volt MTA-elnöknek
Rendhagyó helyszínen, a patinás Bánffy-palotában zajlott le szombaton Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közgyűlése. Azért ott, mert az erre a célra hagyományosan igénybe vett Protestáns Teológiai Intézet dísztermét a reformáció fennállásának 500. évfordulója alkalmával jelenleg nagyszabású felújításnak vetik alá. Az eseményt sok, a közművelődés terén ismert hazai és magyarországi tisztségviselő tisztelte meg jelenlétével, köszöntőjével, méltató beszédével, elhangzottak továbbá az ilyenkor elmaradhatatlan elnöki, pénzügyi és cenzori beszámolók, hozzászólások és tervek, mindezt pedig több zenei műsor színezte. Idén is óriási érdeklődés mellett délután kiosztották az „erdélyi Oscaroknak” is becézett hagyományos EMKE-díjakat, majd az Erdélyi Múzeum Egyesület társszervezésében bemutatták Ábrám Zoltán a Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötetét.
Növekvő hazai és anyaországi támogatás
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szombaton Kolozsváron megtartott közgyűlésén elhangzott köszöntőjében Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke köszönetét fejezte ki azok iránt, akik kis közösségi szinten reflektorfény nélkül teszik a dolgukat a közművelődés érdekében, és javasolta nekik, hogy társszervezői minőségben forduljanak az önkormányzatokhoz a pályázatok megszerzéséért. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Csige Sándor konzul fejezte ki elismerését az EMKE százharminc évre visszatekintő munkájáért. Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára részletesen taglalta a magyar kormány erőfeszítéseit a Kárpát-medencében magyarul beszélők és a magyar kultúra megmentése érdekében. Minden tájegységet más-más kihívás jellemez, ezért budapesti sablonok helyett a helyi igényeknek megfelelő lépéseket kell szorgalmazni. Összesen százkét millió forint pályázható meg az idei projektek révén, amelyek haszonélvezői színházak, könyvtárak, művészeti karavánok stb. Az EMKE fontos szerepet játszhat abban a tervben, amelynek keretében a Kárpát-medencében ötszáz járási népfőiskolát akarnak beindítani és felkarolni – fejtette ki.
Megújulást sugall az EMKISZ
Széman Péter EMKE-elnök beszámolójában, többek között, a 2016-os „sikerév” 49 önálló rendezvényére tért kit. A programok között olyanokat találni, mint például a VII. Kolozsvári Magyar Napokon való részvétel, a hagyományos EMKE-rendezvények, az országos és nemzetközi kitekintésű események stb. Legnagyobb sikernek Széman Péter ifjúsági szervezetük, az EMKISZ megalakulását tekinti, amely lelkes fiatalok bevonását, munkaterületük kiszélesítését jelentette. Ötven önkéntessel dolgozik, és újdonságként említette, hogy idén június 23-24-én megrendezik a Kulturális Ifjúsági Filmnapokat. A pénzügyi jelentés és a cenzori beszámoló elfogadása után a hozzászólások között Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője köszönetét fejezte ki amiatt, hogy intézménye az EMKE-házban otthonra lelt. A Szatmár megyei szervezet elnöke, Muzsnai Árpád azt indítványozta, hogy az EMKE, az RMDSZ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyeztessen az összmagyar rendezvények pályázati vonatkozásaiban. A délelőtti ülésen a szabadkai Görög Enikő és Noémi (Görög Sisters) zongoraduó színezte a hangulatot.
Tíz EMKE-dij lelt gazdára
Délután a díjkiosztó gálán a hagyománynak megfelelően tíz EMKE-díj talált gazdára: Balázs Ferenc-díj: Balázs Sándor unitárius lelkész (laudáció: Bálint Benczédi Ferenc); Bányai János-díj: Kinda István múzeumigazgató (laudáció: Pozsony Ferenc); Janovics Jenő-díj: Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr (laudáció: Katona Zs. József); Kacsó András-díj: Benedek Árpád néptáncoktató (laudáció: Pálfi József); Kun Kocsárd-díj: Marius Tabacu (laudáció: Mile Lajos); Gr. Mikó Imre-díj: Nagy Péter (laudáció: Papp-Szenttamási György); Monoki István-díj: Kopacz Katalin-Mária (laudáció: Kelemen Katalin); Nagy István-díj: Kállay Miklós Tünde zenetanár, karnagy (laudáció: Harbula Hajnal); Spectator-díj: Nagy Miklós Kund (laudáció: Gáspár Sándor); Szolnay Sándor-díj: Gergely Zoltán szobrászművész (laudáció: Dabóczi Géza). Tiszteletbeli tagságot adományoztak Beder Tibornak a közművelődést és civil szerveződést elősegítő tevékenységéért, aki viszont egészségügyi okokból nem lehetett jelen. Az ünnepségen fellépett a Guttmann Mihály Pedagóguskórus.
Életműdíj Vizi E. Szilveszternek
Rendkívüli módon, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) társszervezésében, első ízben nyújtottak át életműdíjat, Gergely Zoltán képzőművész tervezte EMKE-plakettel. A megtiszteltetés Vizi E. Szilveszternek, a nemzetközileg elismert orvosprofesszornak, farmakológusnak, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2002 és 2008 közötti elnökének jutott, aki nemcsak tudományos kutatómunkája miatt elismert, hanem sokoldalú identitásmegőrző tevékenységéért is. Laudációjában egykori tanítványa, Ábrám Zoltán – akinek szerkesztésében jelent meg félévvel ezelőtt a Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötet –vázolta az érdemeket. Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy egyesülete a Vizi professzor elnöksége alatt kötött együttműködési megállapodást az MTA-val, amely azóta is szoros anyaországi támogatást biztosít az erdélyi magyar tudományosság számára.
Az ünnepelt – aki nemrég töltötte be nyolcvanadik születésnapját – elmondta: érdemes tanulni és tanítani, mert bebizonyosodott: a mi kis népünk többet adott a világörökségnek, mint amennyit számaránya szerint várni lehetne tőle. Mint fogalmazott, hálás nekünk azért, mert Erdélyben, Kolozsvártól Csíksomlyóig tanulta meg igazán, hogy mit is jelent magyarnak lenni és megmaradni.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 26.
Időkapszulával üzen az utókornak a mozgássérültek egyesülete
Összefogás Háza néven fog működni a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének új csíkszeredai székhelye, amelynek alapköveként szerdán egy időkapszulát helyeztek el. Ebben többek között az épület tervrajza, a szervezet alapszabályzatának és történetének fotókkal illusztrált leírása kapott helyet.
Fikó Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének egyik alapítója, jelenlegi tiszteletbeli elnöke a szimbolikus alapkőletételi ünnepség első felszólalójaként röviden ismertette a szervezet 26 éves történetét.
Mint fogalmazott, az egyesületet azzal a céllal hozták létre, hogy minél több fogyatékkal élőt bevonjanak a mindennapi életbe, és hogy munkával integrálják őket. A Hunyadi János utcai 25 áras területet, ahová egy akadálymentes központot álmodtak maguknak, 80 ezer euróért vásárolták meg, jelenleg adományokból és saját forrásból egyelőre 100 ezer euró áll rendelkezésükre az épület kivitelezésére. A teljes munkálat értéke azonban elérheti az 500 ezer eurót.
Józsa Csaba, az egyesület elnöke a megvalósuló központ céljairól beszélt, ahol akadálymentesen tevékenykedhetnének, az ő igényeikhez igazított műhelyekben, illetve néhányan élhetnének is a kialakítandó lakásokban.
Egész Romániában ez az első ilyen típusú épület, amelyet a mozgássérültek építettnek. Ezt nem nekik, hanem nekünk, egészségeseknek, tehetősöknek kellett volna megépíteni – hangsúlyozta felszólalásában Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. Ezért szégyellem magamat, és szégyennel áldom meg ezt a időkapszulát. Részemről megfogadom, hogy tehetségemhez mérten, ahogy eddig is tettem, melléjük állok. Ez a ház, ha nem épül meg, az a mi szégyenünk lesz, és nem az övék, ezért álljon mindenki melléje – kérte Böjte Csaba, mielőtt megáldotta az időkapszulát és az építkezést. Hozzátette, legyen ez a hely egy meleg fészek a mozgássérültek számára.
Az ünnepségen felszólalt még Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere és Incze Zsuzsánna, a mozgássérültek egyesületének munkatársa. Jelen volt Csige Sándor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja is.
Az időkapszula tartalma Az egyesület alapszabályzatát, történetét, a tagokról készült fényképeket, a helyi napilapok egy-egy friss példányát, pénzérméket, valamint az épület tervrajzát helyezték az időkapszulába, amelyet szintén maguk a mozgássérültek készítettek. Fikó Csaba az időkapszula földbe helyezésekor ismertette, hogy milyen helyiségek kapnának helyet új központjukba.
A földszinten lenne a textil-, valamint a gyertyaöntő műhelyük, irodák, továbbá egy bemutató üzlet. Az első emeleten foglalkoztató műhely, három akadálymentesített lakás és egy nagy közösségi terem kapna helyet. A legfelső szinten további hat lakás épülne.
Az ünnepségen a Nem Adom Fel együttes előadását is hallhatták az érdeklődők.
Barabás Hajnal / Székelyhon.ro
2017. július 22.
Gárdonyi-szobrot avattak (Sepsikőröspatak)
A déli kánikula sem állt útjában azoknak, akiket érdekelt a nem mindennapi avató tegnap: a nagy magyar regényíró, költő, drámaíró és pedagógus Gárdonyi Géza (1863–1922) mellszobrának leleplezése. Halálának 95. éves évfordulója okán is érkezhetett volna hozzánk a büszt, de Sepsikőröspatak és Gárdony közötti testvértelepülési kapcsolat, jelesebben a Velencei-tavi Kistérségi Alapítvány elnöke, L. Simon László országgyűlési képviselő ajándékának apropóján jött a tegnapi-mai községi napok részeként. Az avatóra huszárokkal érkező Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét és L. Simon Lászlót, nemkülönben a testvértelepülések jelen levő képviselőit Kisgyörgy Sándor, a község polgármestere köszöntötte.
„Áder János, Magyarország elnökének tavalyi látogatása után, most egy második történelmi esemény résztvevői vagyunk ezen háromszéki, székelyföldi településen, ahol a magyarországi emberi erőforrások miniszterét és országgyűlési képviselőt köszönthetünk – mondta Kisgyörgy Sándor polgármester. – Az alkalomnak mélyen történelmi jelképe van. A szoboravató ne lepjen meg senkit, hisz nincs errefelé olyan nagyobb iskolás gyermek, aki ne ismerné Gárdonyi Géza nevét az Egri csillagok című történelmi regénye kapcsán. A hosszas török uralom kínjai alóli menekülés és szabadulásvágy nemcsak székely őseinknek volt érzése, hanem a havasalföldi román népnek is. Gárdonyi közelebb hozta mihozzánk történelmünket, a szabadság utáni vágy megtestesített bizonyítékait. Így hát, bárhol ezen a széles tájon, ahol a mi anyanyelvünkön olvasnak, helye van Gárdonyi Géza műveinek, s szinte hihetetlen, hogy az Egri csillagokat számtalan nyelvre lefordították: angolra és németre, de létezik román, török, valamint kínai fordítása is! Ezek után hogyne örülnénk a képviselő úr nemes ajándékának. A község lakóinak és gyermekeinek nevében megköszönjük a miniszter úrnak is, hogy szól hozzánk, és hogy a szobor létrejöttét a tárca keretéből támogatta. Öröm az is számunkra, hogy a szobor megálmodója, a Munkácsy-díjas alkotó, Pető Hunor földink, Erdővidék szülötte.” A szobor születéséről, alkotójának más szobrairól személyesen adományozója, L. Simon László képviselő szólt a közönséghez. Gárdonyiról, műveinek sokrétű üzenetéről Balog Zoltán miniszter beszélt, idézett műveiből, és kiemelte, hogy a sepsikőröspataki szoboravató is egy olyan időszakban történik, amikor az anyaország és az erdélyi magyarság, a székelység közötti kapcsolat egyre erősödik, és egyre nyilvánvalóbbá lesz, hogy állampolgársági alapokon is nemzettársak vagyunk, nyelvi, érzelmi és akarati összetartozásban, és az új esztendő kezdetével itt is minden magyar gyermeknek életet adó család is élvezni fogja a magyar állam anyasági, anyagi-erkölcsi támogatását. „Mi azt szeretnénk, hogy a Kárpát-medencében a magyarok ne fogyjanak, hanem szám szerint is szaporodjanak. Magyarország kormányának jelenleg olyan lehetőssége van, hogy gyakorlatilag kifejezhesse a határokon túl élők anyagi-gazdasági támogatását” – hangsúlyozta a miniszter. Imát mondott és a szobrot megszentelte Faragó István helybeli plébános, Miklósi Kinga fiatalasszony pedig előadta Szilágyi Béla Székely Miatyánk című hazafias versét. Fellépett a helybeli ökumenikus vegyes dalárda Bodor Sándor katolikus kántor vezényletével. „Háromszéket édesapám jóvoltából én nagyon fiatalon megismerhettem” – nyilatkozta kérésünkre Balog Zoltán miniszter. Azóta is szívemben hordozom a Székelyföld e vidékét, és az jut eszembe, hogy érettségire készülve, ismerve e vidék varázsát, fogadásból a debreceni kollégium nyitott ablakából a szemben levő pártház vörös csillagára nézve elénekeltem a székely himnuszt, amiért aztán büntetésből is, védekezésből is el kellett hagynom a kollégiumot. Úgy, hogy én a székely himnuszt nem mostanság tanultan meg, hanem annak idején, nyolcévesen erdélyi barátaimtól!”
„A Háromszék napilap ismerős számomra” – nyilatkozta Pető Hunor, és bemutatta az avatón jelen levő szüleit is, Pető Sándort és feleségét, Szőcs Teréz nyugalmazott tanítónőt, akiket régi ismerősként üdvözölhettünk, hiszen a Pető család gyökerei Magyarhermányba nyúlnak vissza. Az avatón tiszteletét tette Csige Sándor Zoltán csíkszeredai konzul és Grüman Róbert Csongor, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke.
Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 21.
Szent László-szobrot avattak Kézdiszentléleken
Szent István-búcsú a Perkőn
A tegnapi kézdiszentléleki Szent István-búcsú fénypontja volt a Szent László-szobor-avatás. A helybeliekkel együtt ünnepelt a három magyarországi testvértelepülés, Budapest XI. kerülete, Szentgál és Alsónyék küldöttsége is. A Perkőn mondott szentbeszédében Tamás József segédpüspök hangsúlyozta: „Vegyetek példát Szent István királyunktól, aki országát és népét kereszténnyé tette.”
Az egész napos rendezvény szokás szerint a főtéren álló Szent István-szobornál kezdődött, ahol házigazdaként Balogh Tibor, a község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, a szép számban megjelent helybelieket, a búcsúra határon innen és túlról érkezett zarándokokat, a világi és egyházi elöljárókat, valamint a testvértelepülések küldöttségeit. Az ünnepléshez megfelelő hangulatot az egyházi énekkar és Balogh Mónika Beáta énekes teremtette meg. Az elöljáró rövid beszédében országalapító szent királyunk alakját és történelemalakító szerepét méltatta, majd koszorúzás következett. A szent király kőszobrától a tömeg a templom közelében kialakított Szent László parkhoz és -szoborhoz vonult, ahol Balogh Tibor polgármester mondott elsőként ünnepi beszédet. A szobor két oldalán díszőrséget állt a bélafalvi Tuzson János Hagyományőrző Társaság négy „vitéze”. „Az idei Szent László-emlékév alkalmat teremtett arra, hogy a községünkben kialakított teret elnevezzük róla, azt egy őt ábrázoló mellszoborral ékesítsük. Köszönet Bartalis Béla kőfaragónak a szobor talapzatáért, Todor Elődnek a szobor elkészítéséért, Venczel Róbertnek a park kivitelezéséért, Gál Bélának pedig a villanyhálózat kiépítéséért, valamint minden kollégámnak, a támogatóknak, akik hozzájárultak a terv kivitelezéséhez” – mondotta a polgármester. Tamás Sándor, a megyei önkormányat elnöke párhuzamot vont a két szent király alakja között. „Szent István országépítő nagy művét László király folytatta. Szent László megerősítette a magyar államot, amelyet megvédett minden külső támadástól és belső ármánytól, a hatalmasságok között reálpolitikát folytatva biztosította országunk függetlenségét. Megvédte a magyarokat a nomád népek pusztításától. Bár pontosan tudjuk, hogy Felvidéken és Székelyföldön azért maradt meg több Szent László-emlék, mert az ország többi részén a törökök leromboltak, földig égettek számtalan templomot, mégis arányaihoz mérten Székelyföldön azért van a legtöbb Szent László-emlék, mert mi, székelyek hű katonái voltunk a határvédő lovagkirálynak, és a mai napig is hiszünk legendás élete útmutatásainak. Hisszük a Szent László-pénzek legendáját, hisszük az általa fakasztott források csodatevő erejét. Pontosan tudjuk, hogy a Képes krónika egyik, a szent királlyal kapcsolatos iniciáléjának kucsmás alakja székely hadvezér, sőt, azt is tudjuk, hogy Grigore Ureche moldvai krónikaíró is írt a székelyek élén vívott, tatárok feletti győzelméről. Tehát méltán vagyunk büszkék királyunkra. Székelyföldön belül, Háromszéken Bibarcfalva, Gelence, Gidófalva, Kilyén, Kökös, a kézdiszentléleki Perkő tetején álló kápolna, Sepsibesenyő, Szacsva őrzi kisebb-nagyobb mértékben falfestményeit, emlékképeit a nagy királynak” – hangsúlyozta a megyei tanács elnöke. Csige Sándor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja szintén a két Árpád-házi szent király alakját méltatta, augusztus 20-át a magyarság legfontosabb ünnepének nevezve. A vezető konzul hitet, kitartást és állhatatosságot kívánt minden magyar érzelmű embernek, Kézdiszentlélek lakóinak, kiemelve, hogy ez az egyetlen felső-háromszéki település, ahol mindkét szent királynak szobrot állítottak. A szobrot Tamás Sándor és Balogh Tibor leplezte le, majd Tamás József segédpüspök áldása után a szoboravatás koszorúzással zárult. Ezt követően indult a búcsújárók körmenete a Perkőre, útközben minden település és a nagyszámú zarándok elvégezte a segédpüspökkel a keresztúti ájtatosságot a 2012-ben állított emlékjeleknél. Mivel az idei ünnep vasárnapra esett, az előző évekhez viszonyítva a zarándokok száma megkétszereződött. Az ősi kápolna mögötti szabadtéri oltárnál 12 óra után kezdődött a búcsús szentmise, amelynek főcelebránsa Tamás József segédpüspök volt. A nagy meleg ellenére mintegy kétezren vonultak a szabadtéri oltár elé, hogy meghallgathassák a másfél órás ünnepi szentmisét, előtte a Dávid Emil kézdiszentléleki kántor által vezényelt egyházi énekkar szent királyunk emlékét idéző énekeket adott elő. Tamás József szentbeszédé¬ben arra kérte a jelenlevőket, legyenek hűségesek őseink szent hitéhez, nemzetünk gyökeréhez. „Vegyetek példát Szent István királyunktól, aki országát és népét kereszténnyé tette, ő testesítette meg a történelem folyamán legelőször a keresztény királyok eszményképét, ő volt az első olyan király, aki szentté tudott lenni, és népének olyan atyja, akit azóta is tisztelettel és szeretettel vesznek körül és szentként tiszteltnek” – mondotta a főpap, aki négy nagy emberi bűnt – kevélység, kapzsiság, hazugság és erkölcstelenség – sorolt fel, amelyek a mi életünket, keresztény értékeinket próbálják tönkretenni. A szentmise végén Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános házigazdaként mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a szentmise megszervezéséhez és lebonyolításához. Áldás után az ünnepi szentmise a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. Délután három órától a nyeregben Szent István-napi ünnepség kezdődött, amelynek során a kőszínpadon előadták Az államalapítástól Szent László haláláig című bábelőadást, amelyet néptáncfesztivál és hagyományőrző délután követett. A Szent László királynak szentelt idei első őrtüzet 22 órakor a Perkőn gyújtották meg, majd még huszonhárom háromszéki településen lobbantak fel a lángok.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 27.
Felvidéki küldött is tárgyalt a csíkszeredai háromoldalú találkozón
PÁRKÁNY, CSÍKSZEREDA. Retkes János, a Magyar Közösség Pártja Párkányi Helyi Szervezetének elnöke képviselte a Felvidéket azon a szerdai Hargita megyei háromoldalú találkozón, amelyen rajta kívül a magyarországi Komárom-Esztergom megyei küldöttség tagjai és a csíkszeredai házigazdák a három térség közti együttműködés elmélyítésének lehetőségeit vitatták meg.
A Hargita megyébe látogatott küldöttség tagja volt Retkes János mellett Popovics György, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke, továbbá Turi Bálint, a megyei közgyűlés képviselője és Komárom város alpolgármestere, valamint Zoltai Dániel, a Komárom-Esztergom megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára. A vendégeket Gálfi Árpád, Csíkszereda polgármestere, Hargita Megye Tanácsának két alelnöke: Bíró Barna Botond és Barti Tihamér, valamint Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ügyvezető konzulja, Csige Sándor vezető konzul, továbbá Albert Mátyás és Salamon Zoltán megyei tanácsos társaságában fogadta – mondta el portálunknak szombaton a párkányi MKP-elnök, hozzátéve: több időszerű témáról tájékoztatták egymást, s az egyes régiók sajátosságait is figyelembe véve egyeztettek az aktuális cselekvési pontokról.
„Szívesen tettem eleget a felkérésnek, hogy régiónkat, illetve a Magyar Közösség Pártját (MKP) képviseljem ezen a találkozón. Azon egyebek mellett terítékre került az autonómia, illetve az önkormányzatiság kérdésköre is – melyik fél hol tart a vonatkozó folyamatban és ez idő tájt melyek a legégetőbb teendőink“ – fejtette ki Retkes.
Az idegenforgalmi együttműködés kapcsán szó esett az egyes térségek fürdővárosainak fejlesztéséről is.
„Barti Tihamér a borszéki wellness-központtal kapcsolatos beruházás részleteit ismertette. E létesítmény a tervek szerint 2018 tavaszán nyitja meg kapuit a vendégek előtt. Én pedig a párkányi Vadas fürdő fejlesztéséről számoltam be. Továbbá a turizmus kapcsán felvetődött az ötlet, hogy a jövőben a felvidéki diákoknak esetleg a Székelyföldre is szervezhetnénk síkirándulásokat, az ottani gyerekeket pedig az itteni hegyvidékeken üdültethetnénk“ – mondta.
A vendégek élénken érdeklődtek a Hargita megyében beindult inkubációs program iránt is.
„Az inkubációs program tekintetében vendéglátóink a magyarországi félnél is előbbre tartanak, tőlünk pedig sokkal előbbre, tehát jócskán tanulhatunk tőlük. A székelyudvarhelyi Harghita Business Center inkubátorház kapcsán megtudtuk, hogy eddig 36 vállalkozás költözött be a teljes infrastruktúrával, szükséges számítógépparkkal és egyéb eszközökkel felszerelt, illetve jogi, pénzügyi és egyéb szolgáltatásokat is egy helyen nyújtó épületbe, amelynek két hét múlva lesz a hivatalos átadása. Ez a szám is jelzi a program iránti nagy érdeklődést. Részletesebben meg kell majd vizsgálni a Hargita megyei jó példát s annak Magyarországon és a Felvidéken való alkalmazhatóságát. Örvendetes lenne, ha a jövőben egy-egy hasonló inkubátorházat sikerülne megnyitnunk Nyugat-, Közép- és Kelet-Szlovákia magyarlakta vidékein is“ – véli Retkes János.
Ez esetben nem gyártó részlegekről, üzemegységekről, hanem egy helyen működő cégirodákról van szó, amelyek éppen a közelségük miatt szoros kapcsolatokat tudnának kiépíteni egymással. Az inkubátorház üzemeltetője ingyenes szolgáltatásként biztosítana számukra jogászokat, fordítókat és más szakembereket – tudtuk meg.
További együttműködési pontot jelenthetne a hulladékgazdálkodás és a szelektív hulladékgyűjtés. Ez a témakör annak kapcsán jött szóba, hogy a székelyudvarhelyi és a párkányi hulladékszolgáltató ugyanaz a cég.
„Arról beszélgettünk, hogy sokkal hatékonyabb lehetne, ha a hulladékgazdálkodással nem több kisebb cég foglalkozna, hanem azt valamiképp sikerülne központosítani. Ez ügyben szerzett tapasztalatainkat és elképzeléseinket is megosztottuk egymással“ – foglalta össze tömören a lényeget Retkes János.
Majd portálunk kérdésére, hogy lesz-e folytatása a tartalmas csíkszeredai tanácskozásnak, elárulta: a tervek szerint 2018 tavaszán valószínűleg Komárom-Esztergom megyében, ősszel pedig Párkányban találkoznak majd egymással.
„Vélhetően 2018 tavaszán, még a magyarországi országgyűlési választások előtt Komárom-Esztergom megyében, az őszi szlovákiai helyhatósági választások előtt pedig Párkányban ülünk majd ismét tárgyalóasztalhoz. Addig minden érintett fél igyekszik teljesíteni a Csíkszeredán kapott feladatait. Én a közeljövőben a Nyitra Megyei Önkormányzat MKP-s frakciójának tagjaival ismertetem a Hargita megyei találkozónk és teendőink részleteit, amelyeket remélhetőleg a 15 megyei képviselőnk közreműködésével sikerül majd megvalósítanunk“ – zárta tájékoztatását a Nyitra Megyei Önkormányzat külső tanácsadójának szerepét vállaló párkányi politikus. hirek.sk
2017. augusztus 28.
Gyermekeinknek építjük a templomot
Ősi szokás szerint kereszteléssel kezdődött tegnap a Zakariás Attila tervezte Gyöngyvirág utcai református templom szentelése Sepsiszentgyörgyön. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a keresztelési szolgálaton azt mondta, gyermekeinknek építjük a templomot, az ünnepi istentiszteleten pedig a 84. zsoltár alapján azt hangsúlyozta, boldog az az ember, aki az Úrban bízik.
Újzsenge ünnepén a református egyház hálát ad azért, hogy Isten megáldotta a szántó-vető ember életét, betakaríthatta a gabonát, elvégezhette a cséplést, és ezáltal egy esztendőre biztosította a kenyeret – mondta Kató Béla. A Gyöngyvirág utcai gyülekezet templomát különös termésnek nevezte, amiért szintén hálát kell adni. Most van az aratás ideje annak az elvetett magnak és annak a sok-sok gondoskodásnak, imádságnak, ami körülövezte ennek a templomnak az építését – hangsúlyozta. Erdély református püspöke arról beszélt, hogy vannak, akik számára egy templom csak építészeti csoda, de aki Isten jelenlétét keresi a templomban, annak áldás lesz az életén. Az új templom legyen a mennyek országának nagykövetsége, szülőotthonként legyen az újjászületés helye és olyan élelmiszerbolt, ahol meg lehet találni azt a táplálékot, ami által megerősödünk, valamint az igaz¬ság palotája, Isten igazságának a háza, mely igazságszolgáltatás szeretetből fakad – mondotta. Bancea Gábor, a Gyöngyvirág utcai gyülekezet református lelkésze arról az álomról beszélt, amivel hat esztendővel ezelőtt hozzáfogtak a templomépítéshez, és arról a kapuról, amely kapcsolat Isten és ember között. „Nyissátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy belépjek azokon, és dicsérjem az Urat.” (118. zsoltár) Az egyházak közösségépítő szerepét hangsúlyozta Victor Opaschi egyházügyi államtitkár, és arról biztosította a gyülekezetet, hogy hivatala támogatja az építkezés befejezését. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere levelét Sipos Zoltán gondnok olvasta fel. A tárcavezető hangsúlyozta: már a sepsiszentgyörgyi Kálvin-szobor felállítása is megmutatta, milyen fontos a református székelyeknek hitük, őseik tisztelete. „Az ő örökségükre épül a ma és a holnap. A tiétek a jelen, ahol Isten megteremtette azokat a lehetőségeket, amelyeket fel kell fedeznetek, amelyek győzelemre viszik életeteket, a gyülekezet életét, a közösségét. Ezen az úton indultok el ma templomépítő, téglákat rakó lelki közösségként.” A nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese szerint a felépült templom bizonyosság arról, hogy érdemes volt kitartani, hinni a megmaradásban és gyarapodásban. Brendus Réka arról beszélt, a református gyülekezetek megmaradásukat mindig annak köszönhették, hogy saját közösségi tereket építettek és azokat megőrizték. Egy új templom építése bizonyítja, hogy az egyház mindig megtartóerő volt, iskolákat, egyetemeket tartott fenn, és a magyar nemzettudatot minden időben megtartotta, ápolta – mondotta. „A magyar kormány és a nemzetpolitikai államtitkárság figyelemmel fordult és fordul ezután is az erdélyi és azon belül a református egyház felé, hogy segítséget nyújtson a megmaradáshoz, megmaradásunkhoz” – hangsúlyozta Brendus Réka. Ha valahol templomot építenek, akkor nemcsak egy-két nemzedékre, hanem egy közösség hosszú távú jövőjére gondolnak – mondta Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja. Leszögezte: a templom építése és felszentelése azt üzeni, itt vagyunk, itthon vagyunk ebben az országban, itthon vagyunk ezen a tájon, és itt akarunk élni. A templomépítés mindig közösségépítés is, annak lelki alapját erősíti – mondotta. Őszinte meggyőződésem, hogy Magyarország kormánya nemzetpolitikai államtitkárság által adott támogatása a lehető legjobb helyre került, és jó ügyet, magyar ügyet szolgál – fejtette ki a főkonzul. Valójában ez a templom akkor készült el, amikor a gyülekezet megfogalmazta az igényt, amikor megálmodta a templomot – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. A sziklára épített házhoz hasonlította a templomot, amely a közösség erejére épült, és a protestánsok híres etikájára, amely magát a közösséget tartja szilárdan össze. „Itt vagyunk itthon, ahová templomokat építünk, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, egyetemeket. Meggyőződésem, hogy a világot az igenek, a hit és a bizalom tudja előrevinni. Bennünket is ezek vezéreljenek döntéseinkben” – mondta a polgármester. Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese azt hangsúlyozta, hogy a Gyöngyvirág utcai református közösség a második templomát építi, ezzel arra utalt, hogy a 2005-ben történt újraelosztás révén létrejött gyülekezet tagjai korábban a belvárosi templom építéséhez is adakoztak, és átadta a szemerjai református egyházközség ötezer lejes adományát. Az eseményt köszöntötte Zárodi Zsuzsanna veszprémi lelkipásztor is, aki a Vizsolyi Biblia másolatát ajándékozta a templomszentelő gyülekezetnek. Szabó Lajos kanonok az egyházak és közösségeik élni akarásáról, a gyülekezetek Istenhez való ragaszkodásáról beszélt, Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok pedig azt hangsúlyozta, a templomépítés bizonyítja, hogy megmaradásunk, egyházunk és nemzetünk jövője csak a hitben megerősödött, kitartó munka révén lehetséges. Domokos Ferenc, a házigazda egyházközség főgondnoka köszönetet mondott a gyülekezet adakozásáért, a kultuszminisztérium, a magyar kormány, Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata, cégek, intézmények támogatásáért, és megköszönte a tervezőnek és a kivitelezőknek a munkáját. Zakariás Attila, a templom tervezője kiemelte a Bancea Gábor tiszteletes személyes érdemét abban, hogy a megálmodott templom felépülhetett, és Kányádi Sándort idézte: „Hajlékot Istennek, / hajlékot embernek / kőből, fából / házat, / raktál a léleknek / kőnél, cserefánál / erősebb igékből várat.” Az ünnepségen fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, verset mondott Incze Melinda. A templomszentelés Sánta Imre bikfalvi lelkipásztor szolgálatával végzett úrvacsoraosztással, hálaadó imával, áldással és a himnusz eléneklésével ért véget.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)