Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Ciocotisan, Radu
2793 tétel
2017. augusztus 7.
Színművész vette át a Pro Urbe díjat a Csíkszeredai Városnapokon
Több mint fél évszázados munkássága elismeréseként Botár Endre nyugalmazott színművésznek ítélte idén Csíkszereda önkormányzata a Pro Urbe díjat. Az elismerést a magyarországi színházakban elismert művész a Csíkszeredai Városnapokon vette át.
Hagyományosan kiemelt momentuma a csíkszeredai városünnepnek, hogy átnyújtják a Pro Urbe díjat. Idén a Csíki Játékszínnek az évadban legkedveltebb előadása, a Tisztelt ház városnapi bemutatóját követően került sort a díjátadó ünnepségre.
A Mikó-vár udvarán helyet kapó eseményen Székedi Ferenc publicista mondott személyes hangvételű laudációt a kitüntetett, Botár Endre nyugalmazott színművész pályájáról, egyéniségéről. Mint kiemelte, ugyanaz az elv jellemzi Botár Endre több mint fél évszázados munkásságát, mint amit a Csíki Játékszín társulata és igazgatója is immár másfél évtizede bizonyít. Tételesen, hogy „a hivatás és a szakma alapelveinek tekinti a művészet- és közönségszolgálatot, az anyanyelv hűségében kibontakozó előadások léleknemesítő és igényes szórakoztató szerepének ötvözését mindazokkal a művészi és közösségi feladatokkal, amelyeket csak a színház tud betölteni, függetlenül az évek múlásától, az egymást követő nemzedékektől, a társadalmi berendezkedések átalakulásától.”
A csíktaplocai születésű Botár Endre már csíki diákkorában jelentős részt vállalt az iskola művelődési életében, az idős – de akkor még ugyancsak fiatal, immár 20 éve elhunyt – Kosz Szilveszter alapította tánccsoport tagjaként és műsorvezetőjeként, későbbi színészi tehetségének első jelei már itt is olyannyira megcsillantak, hogy egykori osztály- és nemzedéktársai mindmáig nem feledték.
Botár Endre az érettségit követően a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben folytatta tanulmányait, az erdélyi magyar színjátszás olyan nagy egyéniségei ismertették meg vele a szakma rejtelmeit, mint Kovács György, Erdős Irma, Tarr László, Harag György, Csorba András, Sinka Károly és mások. A színi egyetem befejezése után, 1965-ben, a Nagyváradi Állami Színház társulatának a tagjaként kezdte pályáját, majd 1968-ban Magyarországon alapított családot. Fél évszázados munkássága alatt a budapesti Nemzeti Színház, a Déryné Színház, a József Attila Színház, a Népszínház, a Pesti Magyar Színház, valamint jó néhány vidéki társulat elismert művészévé vált, és megadatott neki, hogy a magyar színjátszás olyan felejthetetlen neveivel álljon színpadra, mint Sinkovits Imre, Major Tamás, Básti Lajos, Bessenyei Ferenc és sokan mások.
Amint Székedi Ferenc kihangsúlyozta: Botár Endre „az utóbbi öt évtizedben a Magyarországon folyamatosan foglalkoztatott erdélyi magyar színészek egyike, és mindenképpen a legtöbbet játszó székely színész”. Emellett filmek tucatjaiban szerepelt magyar szinkronhangjával. Életpályáját és kimagasló színészi teljesítményét Magyarországon többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével, Szigligeti és más szakmai díjakkal ismerték el.
A laudációból megtudhattuk: Botár Endre mindvégig tartotta és tartja szoros kapcsolatát a szülőfölddel, rendszeresen hazalátogat Csíkszeredába és Csíktaplocára. „Igazi, csíki gyökereihez hű, népét és közösségét szolgáló székely és magyar ember maradt, akit hosszas és kiváló művészi teljesítménye, Csíkszereda szellemi élete hatósugarának a növelése, a város hírnevének öregbítése jogosít fel a Pro Urbe elismerésre” – hangzott el.
Az elismerő oklevél mellé Ráduly Róbert Kálmán polgármester Tivai Nagy Imre szakírót, gazdasági szakembert – aki a 19. század utolsó harmadától az első világháborúig Csíkszereda egyik meghatározó személyisége volt – megmintázó kis bronz mellszobrot is átnyújtotta, melyet Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrász készített, és 2011 óta kísérője az elismerésnek. maszol.ro
2017. augusztus 8.
Megnyitották a nagyközönség előtt a kolozsvári Mátyás-házat
Bár egyelőre csak a nyári időszakra, megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt Kolozsvár egyik legjelentősebb műemléke, Mátyás király szülőháza.
A kincses város legrégebbi emeletes házában kortárs hazai művészek munkáit láthatja a nagyközönség, a tárlatot az ingatlan tulajdonosa és használója, a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem (UAD) szervezte. Nagyon sok turista volt az idők folyamán, akik szerették volna megtekinteni a Mátyás-házat, így arra gondoltunk, hogy megnyitjuk a nagyközönség előtt.
Úgy vélem, ezt a galériát Kolozsvár legfontosabbjai közé sorolhatjuk” – jelentette ki Ioan Sbârciu, az egyetem szenátusának elnöke az épületben helyet kapó kiállítás pénteki megnyitóján.
A Transilvania Reporter beszámolója szerint Radu Marcel Moraru, az intézmény rektora elmondta: az a céljuk, hogy jóval több látogatót vonzzanak az épületbe, ugyanakkor a kulturális turizmus jegyében kortárs művészetet is kínálnak a turistáknak. Az épület Az alvó múzsa álmából... című, az egyetem oktatóinak munkáiból összeállított tárlattal nyitotta meg kapuit, mely szeptember 9-éig látogatható, írta a lap, a festményeket, szobrokat tartalmazó kiállítás jelentős román művészek mellett Kudor-Duka István, Kömives Andor festményeit és Kolozsi Tibor szobrászművész alkotásait is bemutatja.
Emellett az emeleten a neves román szobrászművész, Constantin Brâncuși fényképeiből összeállított tárlatot is láthatják az érdeklődők, melyek szintén az egyetem jelentős gyűjteményét gazdagítják. Az UAD ugyan nem biztosít tárlatvezetést az épületben, azonban számos tájékoztató kiadványban hívja fel a figyelmet a látnivalókra, történetükre.
Az érdeklődők naponta 12 és 18 óra között tekinthetik meg a gótikus és reneszánsz jegyeket egyaránt magán viselő műemléket, a felnőttek 10, a 12 év feletti gyerekek, nyugdíjasok és egyetemisták 5 lejért. A bevételt az egyetem vezetősége a Mátyás-ház konzerválására és restaurálására kívánja fordítani. Szándékuk szerint azt a nyári turistaszezon lejártával is nyitva tartanák a nagyközönség előtt, a látogatási időt azonban össze kell hangolni az épületben órákat hallgató diákok órarendjével.
Az Óvárban, a Főtér közelében található Mátyás-ház Kolozsvár egyik jelképe, és egyben legrégebbi emeletes háza. Az 1440-es években Méhffi Jakab jómódú szőlősgazda tulajdona volt, rendszerint nála szállt meg Szilágyi Erzsébet, így 1443. február 23-án itt született fia, Hunyadi Mátyás. 1740 körül tulajdonosai eladták a városnak, mely 1891-ben az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek adományozta, és néprajzi múzeum nyílt benne. 1940-ben Kós Károly tervei szerint restaurálták, 1950 óta pedig művészeti képzés folyik benne.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 9.
Gothár Péter rendez Nagyváradon – évadot hirdetett a Szigligeti Színház
Kaukázusi krétakör, Szegény Dzsoni és Árnika, Senki madara – többek között ezeket az előadásokat tervezi színpadra állítani a Szigligeti színház három társulata a következő évadban. A Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat és a Nagyvárad táncegyüttes kedden tartott évadhirdető sajtótájékoztatót Nagyváradon.
Szakmai, gazdasági és infrastrukturális szempontból egyaránt fejlődik a színház, összegzett Czvikker Katalin főigazgató, aki elmondta: az előző évadhoz képest 50 425-ről 54 810-re (8,7%) nőtt a nézők száma, az előadások száma 300-ról 314-re, a bérleteké 4105-től 4781-re (15,5%) nőtt, a színház saját bevétele pedig 767 675 lejről 902 923 lejre (17.6%) emelkedett. Szállítójárművet vásároltak, a Szigligeti Stúdiónál mosodát létesítettek, a stúdió megkapta a végleges tűzvédelmi engedélyét is, melynek beszerzését színház épületére szintén vállalták.
A Szigligeti Színház idéntől tagja a Magyar Színházi szövetségnek és a Magyar Színház Technikai Szövetségnek is, utóbbival közösen a színházi műszaki személyzet számára szerveznek majd workshopokat, mondta Czvikker Katalin.
Októberben FuxFeszt
Szeptemberben Szutyejev Kispipi és Kisréce című előadásának adaptációjával kezdi a Lilliput Társulat az évadot. A Szabó Attila rendezte előadás a testvérféltékenység kényes témáját dolgozza fel.
A Lilliput október 3–7. között harmadik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, a FuxFesztet, mondta Botházy-Daróczi Réka művészeti vezető. A fesztivál programjában hazai bábtársulatok mellett magyarországi vendégprodukciók is helyet kaptak. Az előadásokat korcsoportok szerint osztották el, hangzott el. Az áldott állapotban lévő Botházy-Daróczi Réka azt is elmondta: októbertől a művészeti vezető feladatait Lélek Sándor Tibor társulatvezető látja majd el.
Decemberben Csató Kata rendezésében mutatják be Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét, valamint Oscar Wilde Boldog herceg című (rendező: Vadas László), illetve az Én, a kis herceg (írta: Szabó Attila, rendezi és játssza: Daróczi István) című előadásokkal készülnek. Utóbbi Antoine de Saint-Exupéry életét és levelezését dolgozza fel.
Az Arany-emlékév jegyében felújítják Toldi című előadásukat, a SZITA Tanoda programja is folytatódik, az iskolaprogramra jövő februárban tartanak válogatást, a 2018/19-es évadban pedig Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című írását mutatják be.
A táncosok is emlékeznek Arany Jánosra
A Nagyvárad Táncegyüttes folytatja megkezdett útját, tavaly például a Barbárok című előadással illusztrálták, milyen változásokat képzelnek el, mondta Dimény Levente a táncegyüttes művészeti vezetője. Ebben az évadban két előadással, de három koreográfiával mutatkoznak be. Senki madara című nagyszínpadi bemutatójukat Szabó T. Anna alkotása, valamint magyar és keleti népmesék ihlették. A darabot Tóth Tünde rendezi, koreográfusa Györfi Csaba és Tőkés Imola, zeneszerzője pedig Cári Tibor lesz.
Stúdiótermi keretek között mutatják be a két említett fiatal, tehetséges koreográfus egész estés előadását, Györfi Csaba Idegen címmel, Tőkés Imola pedig Vakfolt címmel rendez egy-egy egyfelvonásost, mint elhangzott, az őket, fiatalokat foglalkoztató kérdésekről.
A táncegyütteshez egyébként két, a Budapesti Táncművészeti Egyetemet végzett táncos érkezik ebben az évadban mivel két táncosuk édesanyává válik.
Az iskolaprogram keretében Arany János születésének 200. évfordulóját is megünneplik. A bicentenárium alkalmából a táncegyüttes művészei Bihar megyei néptánccsoportokkal a nagyszalontai költőóriás balladáit dolgozzák fel táncban, Hídavatás címmel,
Október 12–15. között ismét a Nagyvárad Táncegyüttes a házigazdája az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozójának, ezt legutóbb 2012-ben tartották Nagyváradon, hangzott el.
Brecht, Rejtő, Hubay
Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője szerint az idei „kiegyenlített” évad lesz, a változatos igényű közönség tagjai megtalálják a nekik tetsző darabokat.
Az idei évad harmadik nagyszínpadi bemutatójának sorsa szeptember elején dől el, hangzott el. Amennyiben ugyanis Gothár Péter, világhírű filmrendező tud vállalni nagyváradi rendezést, akkor ő Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című darabját viszi színre. Amennyiben ebben az évadban nem lesz ideje Gothár Péternek, akkor Tarnóczi Jakab, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem ígéretes tehetsége William Shakespeare Szentivánéji álom című komédiáját viszi színre.
Mivel ebben az évadban csak az egyik előadást állítják színpadra, a másik darabot az ezt követő évadban láthatja majd a közönség, pontosított Novák Eszter.
A szigligetisek egyébként már elkezdték Körmöczi–Kriván Péter Kapufa és öngól című drámájának olvasópróbáit – ezt a váradi közönség felolvasószínházi előadásként már megismerhette. A Drámázat drámapályázat Debüt-díjas szövegét Tasnádi-Sáhy Péter viszi színre a Szigligeti Stúdióban, az előadást szeptember 21-én, a magyar dráma napján láthatja a közönség Nagyváradon.
Újra Nagyváradon rendez Anca Bradu (legutóbb A mi osztályunk című előadást rendezte Váradon), aki Bertolt Brecht és Paul Dessau klasszikusát A kaukázusi krétakört állítja színpadra. Az előadás a „megkerülhetetlen, egyszerű döntésekről” szól, amelyeket mégis meg kell hozni, fogalmazott a művészeti vezető.
A Szigligeti Társulat Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényének musical-adaptációjával készül majd szilveszterre. A Hamvai Kornél, Varró Dániel és Darvas Benedek szerzőhármas zenés előadásának rendezője Porogi Dorka lesz.
A nagyváradi születésű Kossuth-díjas drámaíró, Hubay Miklós születésének centenáriumát az Egy szerelem három éjszakája című alkotás bemutatójával ünneplik. Az első magyar musicalként számon tartott előadást Novák Eszter rendezi.
Az évad második felében két stúdióelőadást is bemutatnak amelyekben pályakezdő rendezők kapnak lehetőséget. Botos Bálint Csehov Apátlanul (Platonov) című drámáját, Hunyadi István pedig Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának következő részét, a Bányavakságot viszi színre a Szigligeti Stúdióban.
Jövő március 21–25. között hatodik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Társulat a HolnapUtán Fesztivált, ebben az évadban pedig Nagyváradra látogat például a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, az Esztergomi Várszínház, illetve az egri Gárdonyi Géza Színház is.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro
2017. augusztus 12.
Sikert a kemény munka terem
A türelemben, a fegyelemben és az engedelmességben való megerősödés érdekében gyűltek össze a Hun tábor résztvevői július 27. és augusztus 2. között a sepsibesenyői művelődési otthon udvarán. A tábor nyolcadik kiadásának a mottója a Tegyél meg mindent a siker érdekében volt. A Hun tábor nem kényeztető tábor, a mai gyermekeknek bizony nem könnyű a cserkésztáborok mintájára élni, lakni, őrséget állni. Ahhoz, hogy a tábori feladatokat sikeresen és eredményesen megoldják jól összehangolt erőbeosztásra és kitartásra volt szükségük a mai hunoknak a MIT által is szervezett Adj, király, katonát vetélkedő jutalomtáborában.
Az első napon a kagánok megválasztása után a törzsek felosztása következett. Idén Csongor, István és Zoltán népe verték fel táborukat az udvar három különböző szegletében, ezt követően minden hun elkészítette a saját jelképes lovát, amit a tábor egész ideje alatt éjjel-nappal, esőben és kánikulában is törzsenként őrizniük kellett. A törzsek íjászaton, illetve a hun tábori focin vettek részt, amely abban különbözik a klasszikus futballtól, hogy itt egyszerre két labdával folyik a játék.
A Recsenyédi testvérek is a tábor vendégei voltak Kálnokról, akik fergeteges lovasíjász bemutatót tartottak. Öröm látni, hogy Hanna, Attila és Hunor személyében ilyen magas szinten képzett úgynevezett sólyomíjászok vannak, akik álló helyzetből, mozgásból állócélpontra, és mozgásból mozgó célpontra egyaránt szétforgácsolják a céltáblákat. Az is különleges élmény, ahogy az íjászok, mint a kentaur szinte eggyé olvadnak lovukkal, és egy „emberként” hajtják végre a különlegesebbnél különlegesebb feladatokat.
A kibírhatatlan hőséget a besenyői tó hűs vize enyhítette, ide jártak a hunok nap mint nap magukat lehűteni. A zabolai Both házaspár, László és Katalin, valamint két táncoslábú fiatal lány szintén a tábor vendégei voltak, és különféle táncokra tanították a tábor résztvevőit. Örömünkre szolgált az a megállapítás, hogy évről évre javul, fejlődik a táborozók ritmusérzéke, és a tánchoz való hozzáállása.
A táborozók a rengeteg feladat elvégzése közepette a gyakorlatban is megtapasztalhatták, hogy ahhoz, hogy eredményes, jól végzett munkát végezzenek, ahhoz odaadás szükséges. Ezzel a hozzáállással foghattak neki az agyagedény, törzsi nyaklánc készítésének, a nemezelésnek, de a számháború, métázás, zsákba futás vagy egyéb kihívásoknak is.
A tábor utolsó előtti napján a Zöld Nap Egyesület munkatársai, Ráduly Attila, Derzsi Katalin, valamint Isa, Haykuhi, és Ayse önkéntesek voltak a tábor vendégei. Ők egy rövid spanyol, örmény és török bemutatkozó után szórakoztató és fejlesztő játékokkal örvendeztették meg a tábor lakóit.
A tábor utolsó napján mindenkinek nehezére esett a búcsúzkodás, több szülő megjegyezte, hogy nem tudják mi történt, de a gyerekek nem akarnak haza indulni. Ezúttal is egyértelművé vált, hogy a nehezebb körülmények sokkal jobban megedzik és összekovácsolják a táborozókat és, az a kapcsolat, ami kialakult, az az élmény, amit együtt éltek át az közelebb viszi egymáshoz egy életre a Hun táborban részt vevő lelkeket.
Bardócz Csaba lelkipásztor / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 12.
Az autonómia és a nagy egyesülés – a BBTE rektorának elgurult a gyógyszere
100 évvel ezelőtt több mint 100.000 ember tartott Erdély minden szegletéből Gyulafehérvárra, hogy tanúja legyen annak, amint beteljesül Románia történelmének legjelentősebb aktusa. A románok lelkesen és hazaszeretettől áthatott szívvel érkeztek, hogy összefogjanak egy egységes országért.
A román népnek az első világháború után sikerült kihasználnia az európai népek felszabadítási mozgalmát és a „Gyulafehérvári Nemzetgyűlés Határozatában” szentesítette saját felszabadítását és egyesülését. Azok, akik saját szemükkel látták ennek a több évszázados államnak a beteljesülését, a szabadság borzongását a szívükben hordva pusztultak el, a következő nemzedékek számára pedig az 1918-as Egyesülés szép történelemleckévé vált, melynek előnyeit – a románok és más erdélyi etnikumok szabadsága és nemzeti identitásának védelme – néha nem értékelve élvezzük.
Megtiszteltetés volt, hogy Ioan-Aurel Pop akadémikussal és egyetemi professzorral és doktorral, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorával beszélgethettem arról, milyennek látják egy évszázaddal később azt a momentumot azok, akik egy olyan Románia határain belül éltek, melyért sok százezren áldozták fel magukat. Mielőtt elmerülnénk a vele készült interjúban, meg kell említeni, hogy prof. dr. Ioan-Aurel Pop történész, akadémikus, egyetemi professzor, a Nemzetközi Történelemtudományi Bizottság Nemzetközi Kapcsolatok Történelme Részleg tagja, a Romániai Történészek Nemzeti Bizottságának alelnöke és Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) tagja.
Több könyv szerzője, melyek közül megemlítjük a Românii şi maghiarii în secolele IX-XIV. Geneza statului medieval în Transilvania, ed. I-a şi a II-a (Románok és magyarok a IX-XIV. századokban. A középkori állam születése Erdélyben. I. és II. kiadás – a szerk.), Istoria Transilvaniei (vol. I., până la 1541) (Erdély történelme - I. köt., 1541-ig), Istoria Transilvaniei (vol. II, de la 1542 până la 1711) (Erdély történelme – II. kötet, 1542-től 1711-ig) és Istoria României – Compediu (Románia történelme – Összefoglalás).
- Már régebb óta figyelem, hogy azok, akik a magyar kisebbségnek adandó autonómiát támogatják, követeléseik alátámasztására a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés NYILATKOZATÁRA hivatkoznak. Mit kellene ezekre a követelésekre válaszolnia egy román történésznek, kultúrembernek?
- Kezdetnek minden olvasójukat arra szeretném emlékeztetni, hogy demokratikus társadalomban élünk (mely – e pillanatban – demokratikusabb, mint Románia egyes nyugati vagy északnyugati szomszédainak társadalmai), melyet nehezen, emberi áldozatokkal építettünk fel és melyet minden áron meg kell védenünk. Márpedig egy demokratikus társadalomban a gondolat-, a lelkiismeretszabadság, a petíciós jog és más hasonlók nemcsak megengedettek, de az alkotmány egyenesen szavatolja azokat. Ezért a magyar vezetőknek is megengedett, hogy bármit kérjenek Romániában! Egy feltétellel: kéréseiknek be kell illeszkedniük a Romániának nevezett állam demokratikus jogrendjébe
és az Európai Unió szabályozásainak kereteibe. Ebben a szellemben viszont a romániai magyar közösség egyes szervezetei által kért autonómiának semmi köze sincs a demokráciához és a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés Határozatához sem. Nézzük meg, miért!
Először is, a magyar vezetők által (érdekvezérelt és módosított) autonómia kifejezést a kérdéses Határozat szövege egyetlen alkalommal tartalmazza, nevezetesen a II. cikkelyben: „A nemzetgyűlés a fent említett területeknek (Erdély, Bánság és Partium – a Partiumról, vagy „magyar Részekről”, abban az értelemben, hogy ezek a Magyarország felé eső románok által lakott területek voltak, vagyis a Körösvidékről, Szatmárról, Máramarosról, Szolnokról, Ungról, Beregről, Ugocsáról és a többiről van szó) ideiglenes autonómiát biztosít az általános népszavazással választott alkotmányozó testület összegyűléséig.” Mint látható, a többségében románok által lakott, Romániával egyesült területekről van szó (kb. 100.000 négyzetkilométer), egységesen kezelt területekről. Másodsorban, a Gyűlés még e területeknek is csak ideiglenes autonómiát adott, annak az egyetemes szavazással megválasztott gyűlésnek az összejöveteléig, melynek feladata új alkotmányt adni a Román Királyságnak. Mindezeket a rendelkezéseket szigorúan betartották, Erdély pedig a Bánsággal és a nyugati Részekkel együtt végleg, bármiféle autonómia nélkül, csak a jelzett feltételek teljesítését követően tagozódott be Romániába. A december 1-i Határozatot bírálók „megfeledkeznek” egy lényeges ügyről, nevezetesen az egyesülés „elrendeléséről”. A dokumentumnak pontosan a szóban forgó románok és az említett területek Romániával való egyesülése a kulcseleme! Ezt az egyesülést pedig a demokratikusan megválasztott és az összes szóban forgó románokat képviselő hivatalos dokumentumokkal („megbízó levelekkel”) rendelkező 1228 küldött „rendelte el”. Márpedig a romániai magyar kisebbség, az összes többi kisebbséggel ellentétben, sohasem ismerte el explicit, globális és hivatalos módon a Nagy Egyesülést.
Ebből kell kiindulni.
Miként hivatkozhatnál a gyulafehérvári dokumentumba foglalt bizonyos kijelentésekre, elvekre, jogokra, ha te nem ismered el annak az okiratnak a lényegét, amiről itt írunk? De még így is, a szóban forgó elvek, józan, helyes és tárgyilagos elemzése esetén teljesen másról beszélnek, mint magyaroknak nyújtott autonómiáról. Ezekre néha tudatlanságból, máskor szándékosan hivatkoznak, tudva, hogy kevés román olvassa ma már azokat, vagy ha igen, még kevesebben tudják helyesen értelmezni őket. Marius Diaconescu kollégám nem olyan rég helyesen és közérthetően elmagyarázta ezeket a gyulafehérvári elvek kiforgatásával kapcsolatos dolgokat.
- Ezeket különben intenzíven felhasználták a Tusnádfürdői Nyári Egyetemen is annak bizonyítására, hogy az önrendelkezésre vonatkozó magyar követelések, a román állam jövője, Nagy-Románia centenáriuma a Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő állítások megvalósulásához kötődnek. Kérjük, hogy professzorként és románként is mondja el véleményét.
- Ezeket az „elveket” a magyar nyári táborokban nem a magyar nemzet és nem a romániai magyar kisebbség javára, hanem a kedélyek felszítására használják fel. Bármelyik román értelmiséginek gondosan el kell olvasnia a Nagy Nemzetgyűlés Határozatot és magának kell megítélnie azt. Az említett gyűlés – az Egyesülés ünnepélyes elrendelése után – a következő alapvető elveket határozta meg: „teljes nemzeti szabadság minden együttélő népnek”, „egyenlő jogok és teljes autonóm vallásszabadság az állam minden felekezete számára”. A „teljes nemzeti szabadságot” egyértelműen, párhuzamos értelmezések lehetősége nélkül határozták meg és az a Határozat szerzői számára az „együttélő népek” jogát jelentette arra, hogy „saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban és ítélkezésben”, „képviselettel rendelkezzenek – Románia – törvényhozó testületeiben”, valamint az ország kormányzásában. Mit lehet elmondani ezekkel az elvekkel kapcsolatosan?
A romániai magyarok a saját nyelvükön részesülnek „oktatásban”, ingyenesen és gyakran állami ösztöndíjjal óvodától a doktori címig és a posztgraduális képzésekig. Nincs, például, olyan magyarok által kért felsőoktatási program, amit ne engedélyeztek volna az állam szakirányú szervei. Ennek feltétele a legnagylelkűbb Európában: legalább tízen kell jelentkezzenek arra a szakra. De a pozitív diszkrimináció szellemében 7-8 hallgatóval is engedélyeznek szakokat. Következésképpen 10 ilyenfajta tanulmányokra jelentkező hallgató számára Romániában kb. 20 magyar professzort fizetnek. Ha pedig nincs 10 jelentkező ilyenfajta tanulmányokra, akkor Magyarországról hoznak fiatalokat, akik az európai szabályozások szellemében Romániában tanulnak, magyarul, a román állam költségvetéséből fenntartott helyeken!
Sőt: egy magyarul tanuló hallgató kétszeres finanszírozást kap az államtól (egy németül tanuló pedig 2,5-szerest) a románul tanulóhoz képest. Az 1918 utáni Romániában sohasem állították le a minden fokú magyar nyelvű oktatási rendszert, csak korlátozták a nacionalista kommunizmus korszakában (a XX. század 80-as éveiben). Következésképpen ma elég sok romániai magyar nem beszéli jól (vagy nem beszéli egyáltalán) az ország hivatalos nyelvét és képtelen beilleszkedni a román közösségbe (miközben a legfrissebb népszámlálás szerint a román etnikumúak adják a lakosság csaknem 90 százalékát). Márpedig a romániai magyaroknak lehetőségük van tökéletesen kétnyelvűnek lenni és bármilyen tisztséget betölteni, bárhol az országban, lekörözve a román etnikumúakat. Egyes magyar vezetők káros politikája miatt, sajnos, ez a lehetőség elvész, nem hasznosul.
A saját nyelvű közigazgatással ugyanez a helyzet: a magyarok mindenhol az országban az arányuknak megfelelően jelen vannak a közigazgatásban, azokban a falvakban, községekben, városokban, megyei jogú városokban pedig, ahol többségben vannak, a közigazgatás gyakorlatilag magyar, magyar nyelven zajlik. Az „ítélkezés” a magyar többségű területeken gyakran magyar bírókkal és törvényszéki jegyzőkkel zajlik. Amikor arra szükség van, a román állam tolmácsokat biztosít. Következésképpen bármelyik peres fél, tanú stb. korlátozás nélkül magyarul beszélhet a bíróság előtt. Van értelme a többiről is beszélni? A magyaroknak a két háború közötti időszakban, akárcsak a többi kisebbségnek, parlamenti képviselettel rendelkező saját pártjaik voltak. Amikor pedig nem voltak, akkor már minden pártot felszámoltak, a románokat is (1938-tól 1944-ig). A kommunizmus alatt Erdélyt nagyjából 1950-ig, 1953-ig a magyarok vezették, aztán folyamatosan jelen voltak Románia vezetésében, minden központi szervben, az arányuknak megfelelően, sőt azt meghaladó mértékben. A magyarok most folyamatosan részt vesznek a kormányzásban, még akkor is, amikor nem alkotnak koalíciót egy többségi párttal. A Képviselőházban és a Szenátusban nem volt egyetlen törvényhozási ciklus sem magyar képviselők és szenátorok nélkül, méghozzá a választás útján elértnél nagyobb arányban. Nincs olyan, úgy-ahogy fontos országos jellegű intézmény, ahol ne lenne jelen a magyar pártok egy vagy több képviselője, a Román Nemzeti Banktól a Román Kulturális Intézetig.
Igaz, hogy a hivatkozott dokumentumban még egy helyen használják az autonómia szót (pontosabban, mint láthattuk, az „autonóm” melléknevet), nevezetesen a III. cikkelyben, ahol „az állam minden felekezete számára” biztosított „teljes autonóm vallásszabadságról” beszélnek. De itt nyilvánvalóan vallásról, felekezetekről van szó és nemcsak a magyarokéról (kálvinista, erdélyi római katolikus, unitárius és a többi), hanem az összesről. Következésképpen az 1918. december 1-i gyulafehérvári dokumentumban sehol sincs szó valamelyik kisebbségnek (vagy akkori szóhasználattal „együttélő népnek”) biztosított (területi, kulturális, regionális, jogi, közigazgatási, politikai és a többi) autonómiáról, hanem a már említett értelmezésű „teljes nemzeti szabadságról”, nevezetesen arról a jogról beszélnek, hogy saját nyelvükön részesüljenek oktatásban, közigazgatásban, ítélkezésben, képviselőik legyenek a kormányban, a parlamentben és így tovább. Márpedig ezek megvalósultak és nap mint nap megvalósulnak. Természetesen, ma sincs – mint bármely emberi dologban – tökéletesség! Egy magyar sohasem fogja magát úgy érezni Romániában, mint Magyarországon, az „anyaországban”, ahogy azt egyesek nevezni szeretik.
Az a baj, hogy egyes magyar vezetők Magyarországgá akarják változtatni Erdélyt (ahogy azt hajdanán illuzórikusan hitték), ami már nem lehetséges. Ezért jobb lenne, ha mindnyájan egy új Románia hatékony és becsületes felépítésére összpontosítanánk energiánkat az Európai Unió keretében és nem kellene középkori nosztalgiákat kergetni, mint amilyen „Székelyföld autonómiája”! Egyes magyar vezetők és román állampolgárok pedig szabadok abban, hogy ne szeressék Romániát, de törvényi kötelességük tisztelni azt. Különben összetűzésbe kerülnek a törvénnyel.
- Vajon, ha a Nyilatkozatot elfogadó Nagygyűlés nyomán létrehozott állam ellen harcolsz, akkor hivatkozhatsz még rá, hogy többletjogokat követelj? Egyes magyar vezetők az 1918 után egyesült román állam ellen harcoltak a hadseregükkel (Székely Hadosztály), a két világháború közötti romániai pártjukkal és Magyarország propagandájával.
- Ismétlem: a magyarok közösségként sohasem ismerték el Erdély egyesülését Romániával, explicit, egyértelmű módon, ahogy azt a szászok, a svábok, az ukránok, a romák stb. tették (a nem-magyar kisebbségek közül csak a szászok esetében volt jelentősebb állásfoglalás ebben a kérdésben és az sem volt egyértelműen románpárti – ld. itt –, az ukránokról és főleg a romákról nincs értékelhető adat – a szerk.). Mit jelent ez? Ez az Erdély lakosságának abszolút többsége által az akkor hatályos nemzetközi jog összes rendelkezésével összhangban lévő és az 1919–1920-as Párizsi Békekonferencia által igazolt, majd az 1989 előtti és utáni más nemzetközi jogi értékű dokumentumok által elismert 1946–1947-es Békekonferencia által újra igazolt 1918. december 1-i „rendelet” el nem fogadását jelenti. Ebben az esetben az ezt a hozzáállást támogató magyar közösségi vezetők (nem minden magyar!) nemcsak a román, hanem a nemzetközi törvényeken is kívülre helyezik magukat és nincs joguk egy olyan dokumentumra hivatkozni, melyet lényegében nem fogadnak el.
Más szóval, a gyulafehérvári gyűlés határozatából nem emelheted ki csak azokat a részeket, melyek nem felelnek meg neked! De a magyar vezetők még így is, a pro domo érvelésükben is – mint látható volt – tévednek: a kérdéses nyilatkozat, melynek csak az Egyesülés tekintetében van törvényereje, sehol sem tartalmaz autonómiát az erdélyi etnikai kisebbségek számára…
- Az AEÁ-ban, ha kilépsz a törvény ernyője alól, ahogy egyes magyar vezetők kiléptek a Nyilatkozat ernyője alól, amikor úgy döntöttek, hogy harcba lépnek az újonnan létrehozott román állam szétszakításáért, akkor a törvény többé nem véd meg, sőt veszélyforrásnak tekint. Mi a véleménye erről az érvről? Jogos, vagy ha nem, akkor melyek lennének az árnyalatok?
- Románia nem Amerika és Európa sem egyenlő az AEÁ-val! Európának erős történelmi hagyományai vannak, melyeken nem lehet könnyen és kockázatmentesen túllépni. A magyarokat évszázadokon keresztül „domináns, nemesi, felsőbbrendű” nemzetként nevelték, „a Kárpát-medence civilizátorainak” mondták őket, ahol a hajdani kisebbségeknek (románoknak, szlovákoknak, horvátoknak, ruténeknek, szerbeknek stb.) örökre hálásaknak kellett volna lenniük, azonosulniuk kellett volna a magyarok nyelvével és kultúrájával, el kellett volna fogadniuk azt a „nagy megtiszteltetést”, hogy asszimilálódhatnak ebbe a „nagylelkű magyar nemzetbe”. Márpedig a kérdéses nemzetek szintén életre keltek, majd követelték és – ahogy az természetes is – megszerezték a jogaikat. Ezért meg kell érteni és udvariassággal, nagylelkűséggel, sőt akár pozitív diszkriminációval is kell kezelni a bizonyos magyar körökben még mindig létező mérhetetlen gőgöt, amit az „ezeréves” uralkodói mentalitás táplál. Az állam által megtett bármilyen kemény lépést hangsúlyosabban érez meg egy kisebbség, vagy a kisebbségekhez tartozó egyes egyedek. Persze, egy jól szervezett és erős állam tökéletes rendet teremthetne és példásan megbüntethetne bármilyen törvénysértést, a kisebbségeket is beleértve, ahogy azt Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna és mások teszik. De egyrészről Románia nem egy jól szervezett állam, másrészről egy ilyenfajta, erőből való fellépés nem hozná a tisztességes románok által elvárt eredményeket (legalábbis nem a magyar kisebbség esetében). Ez nem azt jelenti, hogy a román államnak nem kell küzdenie az összes hatályos törvény tiszteletben tartásáért.
- Lehet-e a Nagy Nemzetgyűlésre hivatkozni, ha azt nem ratifikálta Románia Parlamentje? Vagy Bukarest is ekként fogadta el?
- Románia Parlamentjének nem kellett ratifikálnia a gyulafehérvári dokumentumot! Románia tudomásul vette az említett határozatot és törvényerővel ruházta fel az abba foglalt rendeletet. A határozat egyetlen törvényerejű döntése pedig a románok és az általuk lakott (hajdanán Ausztria-Magyarországhoz tartozó) területek egyesülése volt Romániával, ez a döntés pedig a bukaresti Parlamentben is törvény lett. A többi elv, elgondolás, ajánlás, célkitűzés és más hasonló dolog volt, melyek egy álomszerű, ideális demokratikus társadalomban alkalmazhatók. A románok nem akartak elnyomottakból elnyomókká válni, ezt pedig – amennyire az emberileg lehetséges volt – be is tartották. Az erdélyi magyarok, természetesen, nem érezhették magukat úgy a Román Királyságban és aztán Romániában, mint a „történelmi Magyarországon”, melyben a diszkrimináció államelv volt. De ezen túlmenően fel kell számolnunk azt a káros legendát, hogy a Gyulafehérvári Határozat magában hordozná a magyarok és/vagy a többi kisebbség (területi, vagy bármilyen másfajta) autonómiájának elvét
és hogy a román állam nem ismert el és alkalmazott egy ilyenfajta elvet. Ez egy belemagyarázás, ami nem tesz mást, csak zavart, egyet nem értést, hazugságot, sőt etnikai gyűlöletet kelt.
- Mi a véleménye Románia centenáriumi készülődéseinek stádiumáról?
- Ez a „stádium” egyszerűen nem létezik! Egy zagyvaság volt az egész az elejétől kezdve (a Nagy Egyesülés Centenáriumának szentelt Főosztály 2016-os létrehozásától) egészen a végéig (ennek a szervnek a Művelődésügyi Minisztériumon belüli 2017-es eltemetéséig, ahol igazgatóság lett, vagy valami ilyesmi). Ki érthet ebből még bármit is? Azt hiszem, hogy a hatóságok vagy nem tulajdonítanak semmilyen jelentőséget a Centenáriumnak, elavult, irreleváns, a „krónikák porához” méltó akciónak tekintik, vagy ezen a téren sem képesek semmire (ahogy az autópályák, a vasút, az oktatás, az egészségügy és a többi esetében sem). Ez nem azt jelenti, hogy az összes román tehetetlen vagy műveletlen, és semmit sem tesz a Nagy Egyesülés Centenáriuma ügyében. Legalábbis „Erdélyben, a Bánságban és a nyugati Részeken” tisztességgel készülünk az eseményre, ahogy az tisztességes házaknál szokás. (Tudom, hogy miként készülődnek az 1918-ban Főnix-madárként feltámadt Lengyelországban, vagy Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában, Lettországban, Észtországban és így tovább.) Mindezek a közép-kelet-európai népek és országok 1918-ban támadtak fel újra és természetes dolog, ha felidézik történelmüknek azokat a meghatározó pillanatait. Annál inkább „felelőtlenek, kihívók és észbontók” (Mircea M. Morariu szavaival élve) egyes magyar vezetők, például Kelemen Hunor rendszeresen tett kijelentései, akik nem tesznek mást, csak azt igazolják, hogy egyes magyarok (hatóságok, szervezetek és személyek) részéről létezik egy információs háború a románok és Románia ellen.
Kelemen úr hajdani uralkodói arroganciával arra emlékeztet bennünket, hogy a magyarok ezer éve vannak itt, míg a románok csak száz éve, megfeledkezve arról, hogy éppen ezért a mérhetetlen büszkeségért, ezért a dominanciavágyért és minden áron való uralkodásért vesztették el a nagy Magyarországot. Az ilyenfajta erdélyi és nemcsak erdélyi magyar vezetők megfeledkeznek arról, hogy vége van annak, amikor minden román szolga volt, hogy a románok feltámadtak és demokráciára ébredtek, hogy békében akarnak élni a velük együtt élőkkel, nem kérdezve többet állandóan, hogy ki volt az első és ki volt erősebb. Mindenesetre Románia egységes, szuverén és független államként való elismerése nélkül – már amennyire valóságosak lehetnek ma ezek a jellemzők – nincs lehetőség kiegyezésre. Miért nem állnak elő a magyarok egy egyetértési és együttműködési stratégiával, nagylelkű valóságok felépítésére vonatkozó nagylelkű elgondolásokkal, jó szavakkal és dicséretekkel akkor, amikor indokolt? Számukra Románia egy katasztrófa és egyetlen bűne van, mégpedig az, hogy létezik, a románok pedig arra születtek, hogy szolgák legyenek és a „Kárpát-medence civilizátoraira” hallgassanak, ahogy nem olyan rég még mondták és írták. Kelemen úrnak, hiszen meghatározó politikus, ismernie kellene a tömegek pszichológiáját és nem kellene állandóan feszítenie a húrt, a román néppel szembeni lenéző nyilatkozatokat téve és megvetést gerjesztve, főleg, hogy az „anyaország” példája jelenleg minden európai demokrata számára siralmas, ahol a budapesti hatóságok politikájában Horthy Miklós és más totalitárius szellemek dicsőítését, az idegenek és a menekültek elítélését, a felsőoktatás ellenőrzését látják és így tovább. A románok szerencsére már nem szolgák, sem mások alávetettjei, képesek a saját fejükkel gondolkodni, képesek megismerni, összehasonlítani és következtetéseket levonni. Ebben a szellemben csakis egyetlen következmény körvonalazódik egyes magyar vezetők politikájából: a romániai magyar kisebbség elszigetelődési tendenciája, a román társadalomba való integrálódás elutasítása (ami implicit módon az emigrálás gondolatát is magába foglalja), a román nép, értékeinek és jelképeinek a lenézése.
Ha „a romániai magyaroknak nincs mit ünnepelniük 2018-ban”, akkor egyértelmű, hogy nem ismerik el annak az államnak a legitimitását, melyben élnek, vagyis Románia legitimitását. Ez pedig az alkotmány súlyos megsértése és a törvény bünteti. Márpedig így nem lehet együtt élni. Együttéléshez nagylelkűségre, megértésre, odaadásra, másságra van szükség. Ezt szeretnénk látni a romániai, a magyarországi és a bárhol élő magyar vezetők mindennapos gyakorlatában. Szerencsére sok romániai magyar hűséges és tisztelettudó polgára annak az államnak, melyben élnek.
A románok különben egyáltalán nem szörnyetegek vagy identitásrombolók, ahogy azt egyes forrófejűek és Szent István Magyarországának dicsőségéről álmodozók állítják. 2018-ra vonatkozóan pedig most összegyűlünk, emberek és intézmények, és továbbra is össze fogunk gyűlni, hogy szép, emlékezetes, nyugodt ceremóniákat gondoljunk ki, de főleg azért, hogy forrásköteteket és összefoglalókat jelentessünk meg, új korabeli tanúvallomásokat hozzunk felszínre, történelmi épületeket tatarozzunk, múzeumokat frissítsünk fel és nyissunk meg újra, 1918-nak szentelt keresztekhez és emlékművekhez vezető utakat újítsunk fel, szobrokat és más dicsőítő himnuszokat szenteljünk Ferdinánd királynak, Mária királynénak, Ion I. C. Brătianunak, Gheorghe Pop de Băseşti-nek, Vasile Goldişnak, Iuliu Maniunak, Iuliu Hossunak, Miron Cristeának, Alexandru Vaida Voevodnak és megannyi más személynek, akik félretettek minden ellenségességet, hogy a román nemzet szolgálatába álljanak. Az viszont kár, hogy nem tudunk egy kicsit koordináltabbak lenni, nem tudunk harmóniában, összhangban és szinkronban lenni, ahogy az nagy ünnepkor szokás. A demokráciának nem szabad anarchiává fajulnia, mert azt veszélyeztethetjük, amit egy évszázaddal ezelőtt felépítettek az említett nagy államférfiak. Személy szerint azt szeretném 2018-ban látni, hogy a románok összes nagy értelmiségije a köz szolgálatába áll és az ország érdekében felelős tisztséget vállal, ahogy azt az elődeink tették 1918-ban, nemzetünk „asztrális órájában”.
Lucian Ionescu
[Forrás: Transparent News, Fordítás: Főtér] itthon.ma/erdelyorszag
2017. augusztus 15.
Kelemen Hunor ünnepi beszéde a 8. Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján
Ebben az évben is arra kaptam felkérést, hogy a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján szóljak Önökhöz, mondjak ünnepi beszédet. Ilyenkor illik dicsérni a szervezőket, meg is érdemlik, jól esik dicsérni őket. Dicséret azért, amit tesznek Gergely Balázsék. Jót tenni és különösen jól tenni a jót dicséretes dolog.
A Kolozsvári Magyar Napok mára nemcsak egy a sok kulturális program közül, hanem ennél több. Egy brand, de meg annál is több. Mágia, varázslat, ragadós példa. Terjed, mert jónak találtatik.
Kedves Balázs és a teljes csapat, legyen erő bennetek, hogy még sokáig szervezhessétek a Kolozsvári Magyar Napokat. És legyen kedvetek is hozzá, mert az erő kedv nélkül fabatkát sem ér. És legyenek támogatóitok, mert arra is szükség van. Közösség az lesz.
Tisztelt vendégek, kedves barátaim!
Most engedjétek meg, hogy személyesebbre vegyem a gondolatsort, mert ünnepi beszéd ide, ünnepi beszéd oda, én itt Kolozsváron és hát persze, Erdélyben, ebben a csodálatos hazában minden nap magyar napot élek, akárcsak önök, akárcsak milliónyi ember. Ezek kicsit másabb magyar napok, mint mondjuk a szegedi, budapesti, ráckevei, dunaszerdahelyi, lendvai, újvidéki, hogy ne is beszéljünk a munkácsi magyar napokról. Transzilván magyar napok, jelentsen ez bármit is 2017-ben.
Mégis van valami, ami hasonlóvá teszi ezeket: a közös nyelv, a közös kultúra és történelem, identitásunknak azok a lényeges elemei, amelyekért meg kell dolgoznunk itt is, ott is.
Én 1987-ben költöztem ebbe a városba. Igazából már 1986-ban eldöntetett, csak kötelező katonai szolgálatra vittek engem is.
Akkor éppen felszámolóban volt minden, ami magyar. Ez így persze személytelen: a Ceaușescu-diktatúra felszámolásra ítélt mindent, ami nem román. Kollektív bűnt követett el a diktátor. Igen, egyedül nem lett volna képes arra, amit tett. Egyetlen diktátor sem. Sem Hitler, sem Sztálin, egyetlen véreskezű szörny sem cselekedett egyedül. A mi diktátorunk sem. Ez furcsán hangzik, akár vitára is okot adhat.
De legyünk humorunknál: mi olyan gazdagok vagyunk itt, Erdélyben, hogy még diktátorunk is volt. Persze, teszem hozzá azonnal, kaptuk, nem a mi érdemünk. És még sok mindent kaptunk az elmúlt közel száz esztendőben, többnyire olyan dolgokat, amelyeket nem kértünk, és nem is érdemeltünk meg. És azt kívánom, hogy soha ne ismétlődjön meg ez, sem a mi, sem a gyerekeink, sem az unokáink életében.
Szóval, akkora bűnt egy ember nem képes egyedül elkövetni. Ezt időnként érdemes felidézni a múló emlékezetben, mert hajlamosak vagyunk azt hinni, az képzelni, hogy mindaz, ami velünk történt, az egyetlen ember műve volt.
És még akkor is, amikor halálra ítélt nemzetiség, nyelv, kultúra voltunk, amikor már egyesek a halotti torunkra készültek, én ebben a városban azt éreztem a nyolcvanas évek utolsó éveiben, hogy van remény, van lehetőség, talán lesz még időnk, talál túléljük, talán talpon maradunk.
Lehetséges volt, lehetségesnek tűnt. Ennek sokféle oka volt és magyarázata is sokféle van. A sok egyszemélyes intézmény, amely erőt és hitet adott azokban az években. A város nyitottsága, befogadásra nyitott hagyománya. Rögtön otthon éreztük magunkat, érezhette magát az, aki ide érkezett, és rövidebb vagy hosszabb ideig itt állt szándékában élni. Fontos ez ma, 27 évvel a diktatúra után is, mert nem árt tudni, honnan jövünk.
Történelmietlen módon fogok feltenni egy kérdést. Mentségemre legyen, nem vagyok történész. Próbáljuk meg elgondolni, milyen lenne a mi kis világunk, Erdélyünk, csodálatos Transzilvániánk, ha 1989-ben nem bukik meg a kommunista diktatúra. Ha Ceaușescu kap még néhány évet kriminális terveinek végrehajtására. Gondoljunk bele: kibírtuk volna? Ki bírta volna ki? Lennének Kolozsvári Magyar Napok?
Amikor én ebbe a városba jöttem, fogalmam sem volt, hogy meddig fog tartani a kommunizmus. És amikor megbukott, naiv módon azt hittem – mentségemre legyen mondva, nem voltam egyedül –, hogy gyorsan magunk mögött tudjuk hagyni az örökséget, amely – mint minden múlt és örökség – bennünk is nyomot hagyott. Akkor nem tudtam, honnan is tudhattam volna, hogy ez nem lesz lehetséges néhány év alatt.
Mélyről indultunk, de volt erőnk feljönni, volt erőnk talpon maradni. És ez annak a kultúrának is köszönhető – a szó legtágabb értelmében értve a kultúra fogalmat –, amely ennek a városnak, Kolozsvárnak minden porcikájában él, és eddig mindent túlélt.
Szellemiség és hangulat, viszonyulás a világhoz, újragondolása a múló időnek, alkotás és építkezés, tudás és – mint minden igazi tudás – egyben észrevétlen, akaratlan iránymutatás, útjelző tábla, világító torony.
Ma, közel száz évvel azután, hogy Romániát adta a sors elődjeinknek és nekünk, ismét jó okunk van és sok-sok alkalmunk elgondolkodni, hogy mivé lettünk és mivé lehettünk volna. Ha!
De nincs ha, végül is egy nemzet és egy nemzetiség, egy közösség élete, sorsa, különösen jövője nem állhat abból, hogy mi lenne ha, mi lett volna ha. Csakis abból áll, amit és ahogy megéltünk, és ahogy elvégezzük a dolgunkat, legyen az bármi is. Nekünk pedig itt dolgunk van. Feladatunk ebben a városban, ebben a régióban.
Szóval, amikor több mint három évtizede ide érkeztem sok más barátommal, kollégámmal, ismerősökkel és ismeretlenekkel együtt, és ez a város befogadott és elfogadott, akkor nemcsak a múltra gondoltam, sokkal inkább a jövőre. Hittem abban, és a mai napig szentül hiszem, hogy itt, Kolozsváron és itt, Erdélyben lehetséges számunkra, magyar közösség számára is a jövő.
Akkor nem voltunk szabadok, de erős volt a hit, és hihetetlen energia munkálkodott bennem is, hogy tudás birtokába kerülni, tanulni, tanulni, tanulni.
Aztán a szabadság is eljött, kinyílt a világ és újabb kihívások előtt álltunk.
Hölgyeim és uraim!
Kolozsvár vonzása évszázadok alatt nem csökkent. Ennek a varázsnak a megfejtése nem egyszerű. Azt látni, hogy most is ezresével, tízezresével vonzza a magyar fiatalokat Erdély minden szegletéből. Gazdagodni akarnak, mindenek előtt tudásban és kultúrában, és egyben gazdagabbá teszik a Kincses várost.
Ezért is hiszem ma azt, hogy minden vészjel ellenére van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban. Nekünk szükséges, hogy a múlt felé is forduljunk néha. Szükséges, de nem elégséges. A jövőt is ki kell találnunk.
Az elmúlt napok történései ismételten arról győztek meg, hogy a feladat ma semmivel sem egyszerűbb, mint nemes és kiváló elődjeinknek volt az elmúlt száz esztendőben. Közösen kell kitalálnunk: ki-ki a maga közössége számára, de úgy, hogy a jövőképek egymásba érjenek, és ne egymás ellen épüljenek. Ennek az alapja az őszinte beszéd és a kölcsönös tisztelet. Nem lesz könnyű. De lehetséges.
Nemrégiben én magam is erről próbáltam beszélni, és rettenetes vihar kerekedett. Nem ismétlem meg mindazt, amit mondtam a centenárium kapcsán, hisz úgy vagyok ezzel, mint ama szakállas viccben a székely férfi, akinek a felesége az ötvenedik házassági évfordulón félve szóvá tette, hogy az esküvő óta eltelt fél évszázadban egyszer sem mondta, hogy szereti. Erre jött a válasz, hogy az esküvő napján mondtam, mit érzek irántad, és azt is, hogy ha valami változik, szólok.
Én is csak azt tudom mondani, hogy ha valami változik, majd szólunk.
Hölgyeim és uraim!
Ahogy az elmúlt évtizedekben, úgy a következő időszakban is mi, magyarok a Jókai utcán fogunk sétálni, míg a román barátaink a Napocán, és miközben mi a Szentegyház utca épületeit csodáljuk, addig ők a Iuliu Maniu utcában teszik ugyanazt.
El fog férni ez a két világ egymás mellett? Rajtunk biztosan nem fog múlni.
A Kolozsvári Magyar Napok brand köré jövő esztendőben – a kultúrán keresztül mindenképp – akár a magyar-román párbeszéd zászlóshajóját is meg lehetne próbálni felépíteni. Egy próbálkozást mindenképpen megér.
Úgy néz ki, hogy szél, az lesz jó bőven. Vitorlát kell bontani, és vagy haladunk, vagy eltörik az árbocunk, de legalább megpróbáltuk. És mi haladni szeretnénk.
Elhangzott 2017. augusztus 14-én, a Kolozsvári Magyar Operában
(RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ) erdon.ro
2017. augusztus 16.
Tőkés László breviáriumát mutatták be Kolozsváron
Tőkés László Hit és nemzet című breviáriumát mutatták be kedden délután Kolozsváron a magyar napok keretében.
A Magyar Napló kiadó által megjelentetett könyvet a kisvárdai Tőkés László Alapítvány kurátorának, Szabó Ferencnek a felkérésére Jánosi Zoltán állította össze Tőkés László által írt, illetve róla szóló szövegekből, az életutat idéző képekből és illusztrációkból és Ady Endre találó verseiből. Amint Tőkés László elmondta, némiképp számára is meglepetés volt a kötet, hiszen – bár tudott az előkészületeiről – nem avatták be a tartalmi kérdésekbe. Ő maga is a kinyomtatott könyvet vehette kézbe, és lapozhatta megelégedéssel.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke azért tartotta fontosnak a művet, mert Tőkés László életútját megvillantó könyv még nem jelent meg.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ünnepi beszédében magyar értékmentőnek nevezte Tőkés Lászlót. Úgy vélte, a lelkész-politikus Temesváron megfogalmazott programja ma is érvényes: ennek kulcsszavai a román-magyar megbékélés és a keresztény Európa.
A politikus arról a lelki rokonságról is beszélt, amely családjaikat évtizedeken át összekapcsolta. Mint fogalmazott: ennek a nyitja az volt, hogy természetességgel kapcsolódott össze életükben a keresztény és a nemzeti küldetés. Folyamatosan reflektált egymásra a hit és a magyarság, és ezek egymást erősítő adottságok voltak. Németh Zsolt megjegyezte: ha Tőkés László előtt valamikor diákkorában megvillan a jövő, biztos hihetetlennek tűnt volna számára mindaz, ami később megtörtént vele. A politikus azt kívánta, hogy az élete hátra levő része legyen ugyanilyen váratlan pozitív fordulatokban gazdag.
Balaton Zoltán, Tőkés László egykori temesvári harcostársa elmondta: a könyv olyan olvasmány, amelyet akkor vehetünk a kezünkbe, amikor elfáradunk, amikor fogytán a lelkesedésünk. „Eligazítás a zűrzavaros világban" – jellemezte. Úgy vélte, a breviárium mindazt tartalmazza, amit Tőkés László felvállal, amiből nem enged.
Tőkés László felszólalásában köszönetet mondott a könyv készítőinek. A reformáció fél évezredes évfordulója kapcsán elmondta: a reformáció és a mindennapi hívő ember számára is kulcskérdés a hatalomhoz való viszony. Felidézte: amikor Temesvárra került, a lelkészi hivatalt Nicolae Ceausescu kommunista diktátor képe díszítette. Ez ellen lázadt, mert úgy érezte: „Isten hatalmát senki nem rabolhatja meg". Megjegyezte: csak azért érez keserűséget, mert azt látja, hogy „bizonyos fokig visszatértünk a szolgaság igájába, és hajlamosak vagyunk újból megalkudni". Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma
2017. augusztus 16.
A nemzettudat mint megtartó erő (Kolozsvári Magyar Napok)
Hétfőn este ünnepélyes keretek között nyitották meg a 8. Kolozsvári Magyar Napokat. A nyitógálán elsőként Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke állt mikrofon elé, majd Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke és Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke szólalt fel, üdvözölvén a rendezvényt, melyből lehet és érdemes is példát s erőt meríteni.
Gergely Balázs, a rendezvény főszervezője úgy vélte, a Kolozsvári Magyar Napok az elmúlt hét év alatt kiérdemelte a Transylvanicum jelzőt, és a románság elismerését is kivívta. Kijelentette: közösségépítő, közösségerősítő folyamat zajlik e rendezvény során Kolozsváron. Szerinte a rendezvény létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, de fontos észrevenni, hogy a magyar közösség csakis a többséggel való kommunikáció által vívhat ki magának tiszteletet. „Azok a közösségek, amelyek rejtőzködnek, titkolóznak, elbújnak, soha nem megbecsülést keltenek maguk iránt, hanem ellenszenvet vagy félelmet” – fogalmazott. Hozzátette: a magyarság továbbra is a robbanásszerűen fejlődő Kolozsvár aktív, építő közössége akar lenni, ehhez pedig nemcsak teremteni kell, hanem közszemlére kell tenni az értékeket. „A Kolozsvári Magyar Napok mára nemcsak egy a sok kulturális program közül, hanem egy brand, vagy még annál is több. Mágia, varázslat, ragadós példa” – kezdte ünnepi beszédét Kelemen Hunor a rendezvény megnyitóján, majd arról beszélt, hogy 1987-ben, amikor a kincses városba költözött, felszámolódóban volt minden, ami nem román. A kommunizmusban, de az elmúlt száz évben is a magyar közösség többnyire olyan dolgokat kapott, amelyeket nem kért, és nem érdemelt meg, de nem szabad azt hinni, hogy mindez egyetlen ember műve volt, mint ahogy egyetlen diktátor sem lenne képes egyedül arra, amit tesz – mutatott rá. Elmondta: minden kedvezőtlen körülmény ellenére neki meggyőződése volt, hogy a magyar közösségnek van esélye talpon maradni, és ma is így gondolja, mert a város nyitottsága, erős kulturális jellege, befogadókészsége jelenleg is ezrével, tízezrével vonzza az erdélyi magyar fiatalokat. Van magyar jövő ebben a városban és ebben a régióban, de szerinte a jövőt úgy kell kitalálni, hogy a román és magyar jövőképek egymásba érjenek, és ne egymás ellen épüljenek. Ennek az alapja pedig csakis az őszinte beszéd és kölcsönös tisztelet lehet. „Ünnepelni gyűltünk össze, örülni egymásnak és közös sikereinknek. Miután nyolc évvel ezelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szellemi műhelyében – Gergely Balázs főszervező irányításával – megszületett e rangos rendezvény ötlete, példaértékűvé vált, és azóta Nagyváradon, Temesváron, Marosvásárhelyen és Brassóban is hasonló fesztiválokat kezdtek szervezni” – mondta Toró T. Tibor, a Néppárt ügyvezető elnöke. A politikus szerint e fesztiváltengelyen Kolozsvár zászlóshajó tudott maradni, mely a normalitást, a kulturális sokszínűséget és az együttélés örömét hirdeti. Klaus Johannis államelnök legutóbbi kijelentései nyomán az elmúlt napokban többször is felmerült a Kolozsvár és a Nagyszeben közötti párhuzam – mondta Toró, kijelentve, mi nem szeretnénk a szászok sorsára jutni, nem szeretnénk, ha elöljáróink az egyszerűbb érvényesülés érdekében elrománosítanák neveiket, nem szeretnénk, ha néhány tízezres közösséggé válnánk Erdélyben. A Kolozsvári Magyar Napokat az „élni akaró közösség” rendezvényének nevezte, mely ha Bukarestből nem is így látszik, Erdély fővárosában ez mégis valóság. Beszéde végén kijelentette: „A modern, 21. századi transzilvanizmus megoldást jelenthet a magyar közösség gondjaira, mely képes nemet mondani a gyűlöletre és intoleranciára, mely ellen a bukaresti politika nem akar fellépni.” Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke szerint a múlt sokszor megtapasztalt egyik tanulsága, hogy „az idők igazi nyerteseinek soha nem azok bizonyulnak, akiknek erősebbek a fegyvereik vagy hangosabbak a hazugságaik, hanem azok, akiknek erősebb az identitása és a hite”. Németh László 1941-ben Kolozsváron elmondott gondolataiból kiindulva a 21. századi hadviselés részének tekintette, hogy az alávetésre szánt közösségeknek először nem a területét, hanem a tudatát igyekeznek megszállni. E tudattorzítás részének tekintette annak a sulykolását, hogy a nemzeti identitás és a nemzeti államok kora lejárt Európában. „Mi, magyarok azt kívánjuk minden szomszédunknak, amit önmagunknak: nemzetközi együttműködésre képes, erős, szuverén nemzetállamot, amely nem a nemzeti kizárólagosság gondolatára épül, hanem a különböző nemzetekhez tartozó polgárai méltóságának egyenlő tiszteletére; amely nemcsak a területén élő többségnek, hanem a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeknek is biztosítja identitását” – fogalmazott Kövér László. Úgy vélte, a Kárpát-medence Európa megújulásának egyik hajtóerejévé válhat, ha az itteni államok túl tudnak lépni a nemzeti felsőbbrendűségre, kizárólagosságra irányuló 20. századi törekvéseiken. A térség államainak szerinte azt kell felismerniük, hogy úgy érvényesíthetők a nemzeti önérdekek, hogy ezzel nem veszélyeztetik, hanem erősítik a szomszédaik érdekérvényesítési lehetőségeit is. Az Országgyűlés elnöke a kolozsvári magyarság józan nemzettudatát olyan megtartó erőnek nevezte, amelyből „nemcsak Budapesten és Bukarestben, hanem mindenhol Európában lehet és érdemes is példát s erőt meríteni”.
Könyv Tőkés Lászlóról
Tőkés László Hit és nemzet című breviáriumát mutatták be tegnap délután Kolozsváron a magyar napok során. A Magyar Napló Kiadó által megjelentetett könyvet a kisvárdai Tőkés László Alapítvány kurátorának, Szabó Ferencnek a felkérésére Jánosi Zoltán állította össze Tőkés László által írt, illetve róla szóló szövegekből, az életutat idéző képekből és illusztrációkból és Ady Endre találó verseiből. Amint maga Tőkés elmondta, némiképp számára is meglepetés volt a kötet, hiszen – bár tudott az előkészületeiről – nem avatták be a tartalmi kérdésekbe. Ő maga is a kinyomtatott könyvet vehette kézbe, és lapozhatta megelégedéssel. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke azért tartotta fontosnak a művet, mert Tőkés László életútját megvillantó könyv még nem jelent meg. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ünnepi beszédében magyar értékmentőnek nevezte Tőkés Lászlót. Úgy vélte, a lelkész-politikus Temesváron megfogalmazott programja ma is érvényes: ennek kulcsszavai a román–magyar megbékélés és a keresztény Európa. Balaton Zoltán, Tőkés egykori temesvári harcostársa elmondta: a könyv olyan olvasmány, amelyet akkor vehetünk a kezünkbe, amikor elfáradunk, amikor fogytán a lelkesedésünk. „Eligazítás a zűrzavaros világban” – jellemezte. Úgy vélte, a breviárium mindazt tartalmazza, amit Tőkés László felvállal, amiből nem enged. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 18.
Még két napig tart Erdély legnagyobb kulturális fesztiválja
Még két napig tart Erdély legnagyobb kulturális fesztiválja, a 8. Kolozsvári Magyar Napok, a hétvége pedig számos eseményt tartogat a kincses városba látogatóknak. Továbbra is teltházas beszélgetések, előadások, koncertek, könyvbemutatók és kiállítások jellemzik a fesztivált, valamint élettel teli utcák, terek és sétányok.
A Farkas utcában – mely hagyományosan a fesztivál egyik központi helyszíne – kézművessétány várja az érdeklődőket, az ott lévő színpadon fellépők pedig minden nap biztosítják a jó hangulatot. Annak ellenére, hogy az idén még több helyszínen, még több program zajlik egy időben, a Farkas utcai megszokott forgatag nem hagyott alább: kézművesek, könyvárusok, a múzeumok sétánya, a médiastandok, falatozók, tematikus sátrak várják a fesztiválozókat. A Borutca idén a Fogoly utcába költözött, ott pedig minőségi borokat, hideg fröccsöket népzenészek akkordjainak kíséretében fogyaszthatnak az arra járók.
A Deák Ferenc utcában felállított Ifjúsági Pavilonba betérve bárki megtudhatja, melyek azok a témák, amelyek leginkább foglalkoztatják a fiatalokat, aki pedig úgy érzi, már végképp elmerült a bőséges programkínálatban és szeretne egy árnyékosabb helyen megpihenni, az bátran keresse fel a Sétatér valamelyik csendesebb zugát, ahol függőágyakban, babzsákokon pihenheti ki az egész napos fesztiválozást.
A tavalyi évhez hasonlóan, idén szintén várják a kicsiket és nagyokat a Romkertbe, ahol az Emese park várispánsága már berendezkedett, és elkalauzolja a látogatókat egy középkori faluba. Időközben megérkeztek Kolozsvárra az Egy hajóban evezünk projekt viking hajósai, akik Mosonmagyaróvártól Budapestig eveztek, majd onnan a kincses városba hozták Toportyán nevű hajójukat, amit nemcsak megtekinthet, hanem ki is próbálhat ez érdeklődő közönség a sétatéri tavon.
A Román Nemzeti Bank nyitottságának és kultúratámogató szándékának köszönhetően az idei fesztivál kiemelkedő eseményének számított, hogy három napig látogathatóvá vált a jegybank épülete, ahol Róth Miksa eredeti üvegfestményei láthatók. A csoportos látogatásokon mintegy hétszázan vettek részt, a programpont a román lakosság körében is népszerű volt, ami azért örvendetes, mert Kolozsvár teljes lakosságának közös kulturális kincsét képezik ezek a kivételes alkotások. Aki lemaradt róla, annak figyelmébe ajánljuk, hogy a Kaszinó épületében vasárnap estig látogatható a Róth Miksa munkáit fotókon bemutató tárlat.
Szintén vasárnapig látogatható a Magyar Művészeti Akadémia Magyar képek című fotókiállítása a Szentegyház utca 4. szám alatt található kiállítótérben, ahol a Magyar Kézműves Sörök Udvara kisüzemi sörökkel és jó hangulattal vár.
Szombaton új helyszínen, a Sétatéren perdülnek táncra ismételten a fakanalak, ugyanis az örömfőzés helyszíne a központi nagypark lesz. Több mint 15 csapat méri majd össze tudását, hogy a végén kiderüljön: ki főzte a legjobb és – a transylvanicum jegyében – a tájegység sajátos ízvilágát leginkább bemutató étket. Ugyancsak itt, a Sétatéren próbálhatták – és próbálhatják a továbbiakban is – ki az érdeklődők az új erdélyi sikersportágnak számító teqballt, mely a labdarúgás és az asztalitenisz elemeit vegyítő sport, s amelyről bővebben szombat koradélután Lázár Zsolt, a sportág világbajnoka mesél majd.
Vasárnap délután a Sapientia EMTE kolozsvári karának Aula Magna termében kerül levetítésre A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című magyar ismeretterjesztő film, a vetítést követően pedig a film szakértőjével, Pálffy Géza történésszel, az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetőjével Lupescu Mária és Lupescu Radu egyetemi oktatók beszélgetnek.
A Szent Mihály-templomban orgonamuzsika-maratont szerveznek, mely során fellép Boldizsár Katalin, Potyó István, Vincze-Dallos Csilla, Müller Márta, Kostyák Csengeri Zsuzsa, Miriam Marinescu és Windhager Geréd Erzsébet. Ugyanakkor továbbra is látogatható a templom tornya, ahonnan vasárnap este toronymuzsikát ad – Sándor Árpád vezényletével – a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar.
A különböző témájú további előadások, koncertek, bemutatók és beszélgetések vasárnap estig tartanak. A részletes programot bárki megtalálhatja a fesztivál honlapján (www.magyarnapok.ro), de további érdekességeket találhatnak a Kolozsvári Magyar Napok Facebook-oldalán is (www.facebook.com/magyarnapok).
A Kolozsvári Magyar Napok sajtóirodája; Erdély.ma
2017. augusztus 18.
Karitatív célok
Népművészeti, színházművészeti kínálat a Forgatagon
A Vásárhelyi Forgatag jótékonysági céljairól, valamint a népművészeti és színházművészeti rendezvényeiről, a Borudvar kínálatáról számoltak be a szervezők a G kávézóban csütörtök délelőtt a sajtó képviselőinek.
Az idei fő közösségi cél támogatni a Bolyai Farkas Középiskola sportpályájának a felújítását. Ennek érdekében a Forgatag idején karszalagokat árusítanak, amelyeket öt lejért lehet megvásárolni. Az adózás után maradt összeget a sportpálya felújítására és a családi rendezvényekre fordítják – számolt be Portik Vilmos, az esemény főszervezője. A karitatív célok mellett, azok, akik karszalagot vásárolnak, bizonyos kedvezményekben részesülnek a sportversenyeken, az autóbuszos városnéző sétán, a városban működő vendéglátóegységekben, az Eldi üzletekben, és részt vehetnek a tombolán, ahol nyaralást és az autós iskola ingyenes elvégzéséhez való jogot nyerhetnek.
Kovács Annamária, a Hagyományok Háza erdélyi hálózatának képviselője a Forgatag színes népművészeti kínálatát ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Az Erdélyben hálózatot építő budapesti Hagyományok Háza részt vesz az idei nagy rendezvényeken, köztük a Forgatagon is. Mivel a jó borhoz jó népzene illik, a múlt évi rendezvényen népszerű Borudvarban augusztus 23-án, szerdán és 25-én, pénteken két népzenei koncert lesz, amelyet népdaltanítás, népdaléneklés, majd táncház követ a Jazz & Blues Clubban. Szerdán az Üver zenekar és Kásler Magdi koncertezik, pénteken az Üsztürü és a Heveder zenekarok csávási népzenét játszanak.
Szombaton délelőtt 10 órától ugyancsak a Borudvarban a családokat, gyermekeket akarják megszólítani, akiknek Esztendő kereke címmel az augusztusi népszokásokat mutatják be.
A Maros Művészegyüttes már az első Forgatagtól úgy érezte, hogy családtagja a rendezvénynek, és örömmel nyugtázza, hogy a szervezők egyre nagyobb keretet biztosítanak a népi kultúrának a rendezvény minden napján. A nyitóünnepséget megelőzően augusztus 21-én, hétfőn a Kultúrpalota előcsarnokában gazdag népviseleti kiállítást rendeznek, s a magyar népi ruhák mellett szász, roma és román viseletet is bemutatnak, nemcsak kiállított tárgyként, az együttes tagjai be is öltöznek.
A bemutató után a színpadon a Napsugár és a marosludasi Hajdina táncosait láthatja a közönség. A Forgatag utolsó napjára a Maros Művészegyüttes ünnepi műsorral készül, kevésbé ismert vidékek táncait is bemutatva.
– A mi érdekünk az, hogy Marosvásárhelyen az emberek jó érezzék magukat, merjenek bátran kimenni az utcára, nyissanak egymás felé, olyan hangulatot teremtsünk, hogy a gyermekeinknek is legyen kedvük itthon maradni, és felkeltsük az érdeklődést minden művészeti esemény iránt, ami ebben a városban történik. A Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata két előadást kínál a Forgatagon – számolt be Gáspárik Attila vezérigazgató. Harsányi Zsolt rendezésében augusztus 24-én 20 órától a Kisteremben mutatják be Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabját, a főszerepben Gecse Ramónával és Galló Ernővel. Jótékonysági céllal játsszák a többszörösen díjazott Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című, Radu Afrim rendezte előadást (augusztus 26-án 20 órától), amely a közelmúlttal való szembenézésre nyújt lehetőséget. Ennek teljes bevételével a román tagozat súlyos beteg színésznője, Mihaela Mihai kezelési költségeihez járulnak hozzá. Az Aranykakas udvarán színházi sátrat rendeznek be, ahol a színház művészeivel találkozhatnak a nézők, közönség és színészek közötti párbeszéd színhelye lesz a Liget augusztus 27-én 12 órától.
Sebestyén Aba, a Yorick Stúdió vezetője jelentette be, hogy meghívták az Ernelláék Farkaséknál című, különleges színházi csemegét jelentő előadást Budapestről, amelyben az ismert marosvásárhelyi színész házaspár, Illyés Kinga és Török András lánya, Török Orsolya játszik. Az intim tér, ahol az előadás zajlik, a Köpeczi–Teleki-ház, időpont: augusztus 27-e, vasárnap 19 óra.
Augusztus 24-én, csütörtökön 21.30-tól a Színház téren egy izgalmas utcaszínházi előadás látható Baczó Tünde és Bogdan Iacob előadásában Cári Tibor zenéjére. Az Antonymus Venetus egy férfi és egy nő szerelmének utolsó nagy találkozásáról szól.
A Szféra műsorában augusztus 19-én 18.30-tól az Aranykakasnál hazai és egy szabadkai költő verseit fogja Sebestyén Aba énekelni, amelyeket Cári Tibor zenésített meg.
Érdeklődésünkre Sebestyén Aba elmondta, hogy a A gyertya könnye című Sütő András-emlékműsor Kilyén Ilka és Ritziu Krisztina előadásában az Ariel színházban augusztus 24-én 18 órától látható.
A bor mindenkit összeköt, mondta Kakassy Blanka, aki azt ígérte, hogy a Borudvar kellemes környezetében az idén sok és finom bort kóstolhatnak az érdeklődők, népzenével körítve. Az idén a romániai borok kóstolójára tevődik a hangsúly – számolt be a Borudvar kínálatáról Kakassy Blanka, aki hozzátette, hogy a tehetségek támogatását tükrözi a meghívott előadók névsora, akik között Vizi Imre is szerepel. Jelen lesznek Duna-deltai és külföldi borászatok is, a Gvino és Winebox borkereskedések sok termelő borát népszerűsítik. Az OTP bank támogatásával a Borudvarban érdekes panelbeszélgetéseket szerveznek különböző témákban (nevelés, művészet és pénz, erdélyi business „as usual” stb.). Jelen lesznek a hagyományos hús- és sajttermelők. Újítás, hogy szerdán este és szombaton kora délután borvacsorát szerveznek. Aki rendszeresen részt akar venni a Borudvar rendezvényein, a Gvino szaküzletben hat borkóstolóra öt áráért bérletet vásárolhat – hangzott el többek között a csütörtöki beszélgetés során. Továbbá az is, hogy mától hozzá lehet jutni a nyomtatott programhoz is.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 18.
Megkezdődött a Vásárhelyi Forgatag
Augusztus 18-án, pénteken kezdetét vette az 5. Vásárhelyi Forgatag, amely péntektől vasárnapig kortárs művészeti programokkal várja a forgatagozókat Marosvásárhely egyik emblematikus épületében, az Aranykakas Szférájában. A Forgatag szervezői sajtótájékoztató keretében kínáltak újabb csemegéket a Borudvarból, a színházi forgatagból és az egyre szaporodó folkprogramokból is.
Portik Vilmos főszervező elmondta, az idei évben közösségi kezdeményezés indult a Bolyai sportpályáért, ami egy új projekt kezdetét jelenti a szervezésben is, az idén ugyanis színes Forgatag-karszalagokat lehet majd vásárolni. „Az 5 lejes karszalag árának felét a Bolyai pálya javítására, felét a Családi Forgatag programjaira fordítjuk. Azon túl azonban, hogy karitatívan megvásárolják a karszalagot, különböző kedvezményekben is részesülhetnek vele a résztvevők: sportversenyeken, autóbuszos városnéző sétán ezzel lehet részt venni, különféle a városban működő vendéglátó egységekben kedvezmények járnak, valamint tombola-nyeremények is várják a karszalag-tulajdonosokat, többek közt nyaralást is ezzel lehet nyerni” – magyarázta a karszalag előnyeit Portik Vilmos.
A budapesti Hagyományok Háza idén Erdélyben is kapcsolatokat épít – tudtuk meg Kovács Annamáriától, a Hagyományok Háza egyik erdélyi képviselőjétől. A népzene és népdal jól kiegészíti a finom borokat, így mindjárt két koncerttel is készülnek a Forgatag Borudvarában. A Jazz and Blues Clubban pedig két táncházba várják a népi hagyományok szerelmeseit és nemcsak. A Borudvarban szombaton délelőtt Esztendő kereke címmel hagyományismertető gyerekfoglalkozásra várják a családosokat.
Idén a Borudvarban amúgy a tavalyinál több borral és még több bemelegítővel várják az ide betérőket. „Kellemes zene és finom borok mellett idén is lehetőség lesz jó beszélgetésekre, közös éneklésre is” – mondta Kakassy Blanka programszervező, aki szintén kiemelte, hogy a Borudvar szakmai partnere, a Hagyományok Háza is hozzájárult ahhoz, hogy a programkínálatot tovább gazdagítsák. A Borudvar célja ugyanakkor a helyi tehetségek népszerűsítése, így idén szintén teret kapnak a hazai előadók. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy megjelenítsék a szűkebb régiók borait, így jelen lesznek például a Liliac, a Villa Vinea és a Lechburg pincészetek, illetve kelementelki borokat is lehet majd kóstolni. Ami még nagy újítás, hogy a Borudvar borkóstoló termében OTP panelbeszélgetéseket is szerveznek érdekes gazdasági témákról. A Borudvar szervezői idén borvacsorára hívnak, és közkívánatra bérletet is lehet vásárolni az összesen hat borkóstolóra.
,,A Maros Művészegyüttes a Forgatag család része” – emelte ki Barabási Attila Csaba, rámutatva, hogy a hivatásos együttes a kezdetektől minden évben kivette részét a rendezvényből. Barabási örömét fejezte ki, hogy a Forgatag minden napján jelen lesz a népzene, a népi muzsika, a hagyományőrzés. A Maros Művészegyüttes gazdag népviselet kiállítással készül a Kultúrpalotában Színes népviselet címmel. A tárlat megnyitóját követően a Napsugár Néptáncegyüttes és a marosludasi Hajdina Néptáncegyüttes előadását élvezhetjük a Kultúrpalotában. A Maros Művészegyüttes pedig a rendezvény utolsó napján ünnepi műsorral lép fel a Ligetben.
,,A Forgatag egy olyan érdekintézmény, ahová mindenki elhozza a saját érdekét. A mi érdekünk az, hogy jelen legyünk, az, hogy a marosvásárhelyiek jól érezzék magukat” – vélekedett Gáspárik Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, aki szerint a Vásárhelyi Forgatagon a színház fel tud villantani valami mást magából, találkozni tud a közönséggel, s ugyanakkor reklámozni is lehet kicsit a jövő évadot.
A Nemzeti Színház két előadással készül a Forgatagra. A Radu Afrim által rendezett, Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című produkciót a súlyos betegséggel küzdő színművésznő, Mihaela Mihai, azaz Mela megsegítése céljából tűzik műsorra. Ugyanakkor egy bemutató is helyet kap a Színházi Forgatagban: a Liselotte és a május című előadást Harsányi Zsolt rendezésében láthatjuk majd.
A Forgatag művészeti vezetője, Sebestyén Aba színművész a Színházi Forgatagba nyújtott betekintést, melynek keretében a Köpeczi-Teleki házat színházként fogják felavatni, ugyanis ott lehet majd megtekinteni az Ernelláék Farkaséknál című „lakásszínházi előadást”. Az előadást Hajdu Szabolcs rendezte, a marosvásárhelyi Török-Illyés Orsolya színművésznő a főszereplője. Mindemellett megtekinthetjük majd az A gyertya könnye című Sütő-előadást Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina előadásában. A Színház téren az Antonymus Venetus című utcai táncszínházi előadás nézhetjük meg Baczó Tünde és Alin State előadásában. Lesz Havi-dráma a G. Caféban, ahol a Szingliségünk története című felolvasószínházi előadást mutatják be. Már a Szférában elkezdődik hétvégén a kultúrdömping: többek közt Kór-társak címmel hazai költők megzenésített versei csendülnek majd fel Sebestyén Aba színművész és Cári Tibor zeneszerző közös koncertjén.
A Vásárhelyi Forgatag a Szféra kortárs művészeti műhely programjaival kezdődik. erdon.ro
2017. augusztus 23.
Torontálkeresztesi templombúcsú és az újkenyér megáldása
A torontálkeresztesi római katolikus templom védőszentje Szent István király, a magyar nemzet első embere, nemzetünknek tündöklő csillaga és a kereszténység terjesztője a Kárpát-medencében. Az ünnepi szentmisét augusztus 20-án, vasárnap ft. Heinrich József esperes és ft. Tepffenhardt István ny. plébános celebrálta, aki ünnepi beszédében elmondta: ,,Öröm bejönni ebbe a templomba, amely tavaly ünnepelte a századik jubileumát. Öröm bejönni ebbe az Isten házába, amely ilyen szépen fel van díszítve és annyi áldozat árán törődnek vele és ápolják ezt az isteni lakot. Szent Pál arról is beszél, hogy van egy másik templom, a lélek temploma, legalább olyan nagy öröm, hogy a lelkünk temploma tiszta, mint amikor bejövünk ebbe az isteni házba”.
A szertartás végén ft. Heinrich József esperes megköszönte paptestvérének – aki 1968 óta a barátja, volt iskolatársa, a papi szemináriumot is együtt végezték és az életben mindig kisegítették egymást – a szolgálatot. Ft. Tepffenhardt István háromszáz kilométer távolságból érkezett a Bánságba, hogy együtt lehessenek, együtt imádkozzanak és ünnepeljenek. Prédikációjában felhívta a hívek figyelmét Szent István királynak a fontosságára, mert nélküle ma talán nem is lenne magyar nemzet, és ha nem maradunk meg az ő hitében, akkor elveszünk. A szentmise végén a papok megáldották életünk mindennapi táplálékát, az új- kenyeret, melyet a jelenlévők között szétosztottak.
Már hagyománnyá vált a Szent István király ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon – ebben az évben Szent István ünnepe éppen vasárnapra esett – az újkenyér megáldása Óteleken. Az óteleki egyházközségben hálát adtak mindazoknak a munkájáért, akik szántottak, vetettek, őröltek, dagasztottak, sütötték a kenyeret, hogy az illatos ajándék, mindennapi táplálékunk asztalunkra kerüljön, melyre Isten szent fiának keresztjét rajzoljuk fogyasztás előtt és hálás szívvel és örömmel fogyasztjuk. Szent István ünnepén ft. Heinrich József esperes és ft. Tepffenhardt István megáldotta és felszentelte az óteleki parókia által adományozott újkenyeret, melyet szertartás után felszeleteltek és elosztottak a jelenlévők között. Molnár Géza / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 23.
A lendületes Szent Korona
A Szent Korona 2001. augusztus 20. óta nem mozdult túl sokat, ennélfogva a magyarság legszentebb, legemblematikusabb szimbólumát aligha nevezhetnénk manapság „lendületesnek”. Ellenben több évszázados és misztikussá lett története tucatnyi várost, országot és kontinenst kötött össze, itineráriuma jelenlegi őrzési helyéig, a Parlament kupolacsarnokáig igen hosszú és kalandos volt. Bár a legismertebb szimbóluma a magyar államiságnak és történelemnek, mégis eddig nem kutatta senki a korona pragmatikus, használati kontextusát, azaz a magyar királyi koronázások történetét. Ezt a tudománytörténeti hiátust igyekszik pótolni prof. dr. Pálffy Géza történész és kutatócsapata, aki a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének egyik legnagyobb projektjét, a Lendület Szent Korona kutatócsoportot vezeti 2012 óta.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik záróakkordjaként került bemutatásra a Pálffy Géza által felügyelt és Bárány Dániel, valamint testvére, Bárány Krisztián által rendezett dokumentumfilm (A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában, Filmever Stúdió, 2017), amely az eddigi legfrissebb eredményeket ismertette a Szent Korona-kutatásról.
A Sapientia Erdélyi Tudományegyetem és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem közreműködésével létrejött esemény nagyrészt Lupescu-Makó Mária és Lupescu Radu történészek közbenjárásának köszönhető, akik meghívták a Kolozsváron egyébként gyakran járó és előadó Pálffy Gézát. A neves történészt, kutatótársa és az utolsó magyar királyi koronázás kutatásának szaktekintélye, Maczó Ferenc kísérte el. A Bárány Krisztián és Dániel által viszonylag szerény költségvetésből, de kiválóan megrendezett és kivitelezett 65 perces alkotás az első részletes és tudományos igényű dokumentumfilm a magyar koronázások 1526 utáni történetéről. A kutatás azért foglalkozik csak a Mohács utáni koronázásokkal, mivel a korai időszakra vonatkozóan olyan sok a bizonytalanság és a tudományelméleti feltételezés, ami nem teszi lehetővé, hogy a felmerülő kérdésekre megnyugtató választ adjunk. Pálffy Géza a filmvetítést követően többször hangsúlyozta, hogy a Szent Korona keletkezéséről és korai történetéről ő maga nem tud érdemben nyilatkozni – annyi bizonyos, hogy ma csupán azt tudjuk, hogy a jelenleg Szent Koronaként ismert szimbolikus erejű tárgy bizonyosan nem létezett ilyen formában Szent István korában és valószínűleg a XII. században keletkezett. Első, ilyen néven ismert említése csak a XIV. századból származik. Ahogy a koronázási ékszerek többsége, így a koronán lévő kereszt is jóval későbbi, elferdülése pedig a legújabb kutatások szerint a XVII. századra tehető.
Míg a korai keletkezéstörténetről sokféle tudományelméleti bizonytalanság és megannyi megválaszolatlan kérdésünk van, a Mohács utáni időszak kutatása azért is biztosabb, mert egyrészt a Szent Korona első, hiteles ábrázolása 1555-ből, Augsburgból származik, másrészt a koronázásokra vonatkozó részletes leírások is csak ezt követően jelennek meg. Az írott és tárgyi források együttléte adja tehát ennek a projektnek az erősségét, ám mégis, a Szapolyai János és IV. Károly koronázása között eltelt időszak óriási feladatot jelent és érthető, hogy a projekt 5 év után sem állt le és az eddig megjelent tucatnyi kötet ellenére további nagy munkák közlését igényli még a témában.
A dokumentumfilm számos új részletet közölt a Lendület Szent Korona projekt eredményeiből. Megtudhattuk többek között, hogy Pálffy Géza és csapatának köszönhetően sikerült azonosítani a fraknói Esterházy várban őrzött Magyarország legrégebbi koronázási zászlaját, amely azóta hivatalos nemzeti kincsként őriznek, de ugyanitt található a legrégebbről fönnmaradt, Horvátország-zászló is, amit a XVII. századi koronázásokon hordoztak a magyar arisztokraták. Zászlót vinni, koronázási pálcát hordozni, ceremónia-mesternek lenni vagy netalán koronaőri címet kapni a legnagyobb megtiszteltetések egyike volt évszázadokon keresztül, amiért a nemesek valósággal harcoltak. Olyan is előfordult, hogy a nádor vagy épp az esztergomi érsek már betegen, hordszékben tudott csak részt venni a koronázáson, de semmi áron nem mondta volna le élete nagy eseményét. A kutatócsapat megtalálta az egyetlen koronázási pálcát is, amelyet a Pálffy család őrzött évszázadokon keresztül, de sikerült felfedezni a Nemzeti Múzeum alagsorában az Orsován 1849-ben elrejtett koronázási kincsek közzé tartozó királyi cipellőt is. Előkerült ugyanakkor egy festmény is, amely azt a magyar történelemben egyedülálló pillanatot ábrázolta, amikor Szent László hermája és a Szent Korona egy helyen tartózkodott.
A kutatás az ilyen apró, de annál fontosabb részletek mellett ugyanakkor számos más, jóval jelentősebb történelmi következtetésre is jutott. Az öt éves projekt bebizonyította, hogy az iskolában tanultak (lásd a magyar király érvényes koronázásának három feltétele: esztergomi érsek, Székesfehérvár, Szent Korona) nem mindig helytállóak. Az érvényes koronázásnak ez a három, hagyományos tétele nagyon ritkán valósult meg egyszerre. A helyszín változott a legtöbbször, főleg Mohács után: többször volt koronázás Pozsonyban, Sopronban majd végül Budán is. Bár az esztergomi érsek jelenléte alapkövetelmény volt, ez nem mindig valósult meg: előfordult, hogy a rangidős főpap (például a nyitrai püspök) vezette az eredetileg vallásos szertartásként létrejött koronázási ceremóniát. Megtudhattuk azt is, hogy míg a középkorban a koronázás mélyen vallásos jellegű szertartás volt, a XVI. század óta fokozatosan telítődött világi jegyekkel és elemekkel, majd később az arisztokrácia versengési színhelyévé és a hatalomjátékok színpadias ceremóniájává lett.
Ahogy közeledünk a modern korhoz, úgy tudunk egyre többet a koronázások legapróbb részleteiről is, egészen a koronázási lakoma menüjéig vagy annak ausztriai szakácslistájáig, akik a magyaros ételeket készítették. Pálffy Géza megemlítette a Szent Koronához kötődő erdélyi történéseket és az itt található koronázási emlékeket is: Kolozsváron, a Történeti Múzeumban található az a XVII. századi koronázási emlékérem, amelyből egyetlen darab ismert jelenleg a világon, így az valóságos nemzeti kincsnek számit.
Az előadást követően kialakult beszélgetésből megtudhattuk például azt is, hogy furcsa módon egyetlen királynéi korona sem maradt fönt Mohács után, annak ellenére, hogy ebből többet is készítettek az elmúlt öt évszázadban. A legutolsó, már fotókon és videón is dokumentált koronázáson a Zita királyné fejét díszítő hatalmas korona állítólag 1920 után eltűnt.
Pálffy Géza – az akadémiai álláspontok ellen hevesen küzdő ember megrökönyödésére – eloszlatott néhány alapvető tévhitet is a Szent Koronáról: bizonyíthatóan nincs köze szkíta-ősmagyarokhoz, a Kheopsz piramishoz és nem valószínű, hogy a Kalapos király (II. József) tette Dukász Mihály bizánci császár arcképét a koronára. A történész azt is elmondta, hogy a Szent Koronát két koronázás között egy értékes vasládában őrizték, amely több alkalommal nem nyílott fel, így azt fel kellett feszíteni. Ilyen esetekben a korona akár meg is sérülhetett.
A legutolsó ilyen eset – amelyről a sajtó akkor nem számolt be – 2000-ben történt, amikor a Szent Koronát és a koronázási ékszereket a Nemzeti Múzeumból átvitték a Parlament épületébe és ott helyezte el a most is kormányzó (sic!) miniszterelnök. Arra, a közönség soraiból érkező kérdésre, miszerint hol lenne a történész szerint legméltóbb helyen a Szent Korona, Pálffy Géza elmondta: személyes véleménye szerint az összes koronázási ékszerrel, így az azóta előkerült cipellővel, koronázási pálcával, koronázási zászlókkal, emlékérmékkel együtt egy grandiózus kiállításban lenne a helye a Budai Várban. Erre azonban – ahogy a korona története során mindig – csakis a politika fog végső választ adni.
Szabó T. Csaba / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 28.
SZÁZEZREKET HALLGATTAK LE. Tíz év alatt – 2005-től 2014-ig – a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) közel 250 ezer telefonos lehallgatást végzett törvényesen (bírói jóváhagyás alapján), ami azt jelenti, hogy az ország hivatalosan húszmilliós lakosságának 1,25 százalékát hallgatták le.
Mivel azonban egy beszélgetés legalább két ember között zajlik, valójában kétszer-háromszor ennyi személy telefonját követték, tehát akár 750 ezer is lehet azoknak a száma, akik az RHSZ fókuszába kerültek. A bírói engedélyek száma érdekes növekedést mutat: a korrupcióellenes hadjárat kezdetén, 2015-ben mindössze 6370-et adtak ki, 2009-ig összesen 62 681-et, a következő öt évben (2015 szeptemberéig) pedig háromszor annyit, 186 030-at. Ez utóbbi adat azért érdekes, mert Radu Chiriţă kolozsvári bíró szerint ebben az időszakban az igazságügy összesen 102 729 lehallgatási engedélyt bocsátott ki 109 946 kérés alapján. 2015 utolsó hónapjairól még nincsenek hivatalos adatok, de az előző számok alapján valószínű, hogy 200 ezernél több lehallgatást végeztek a hírszerzők, azaz nagyjából kétszer annyit, mint ahány bírósági engedély volt. Az RHSZ ezt azzal magyarázta, hogy ebben a számban „a hosszabbítások is benne vannak”. Mégis, a Friedrich-Ebert-Stiftung Alapítvány szerint az RHSZ – a lakossági arányokhoz mérten – 16-szor több lehallgatást végez, mint az amerikai FBI, amely 2014-ben 300 millió lakosból mindössze 1416-ot hallgatott le. România liberă; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 28.
VII. Bolyais Világtalálkozó
„Fészekbe visszavágyó szárnyalással”
A rendezvény a Vásárhelyi Forgatag keretében zajlott három napon át, s a marosvásárhelyiek V. Világtalálkozója is. A rendkívül, talán túlságosan is gazdag, változatos program valamennyi eseményét, amelyek sokszor párhuzamosan folytak, lehetetlen volt egy személynek követni, holott volt diákként és a nap krónikásaként mindegyiken szerettem volna jelen lenni. Hamar be kellett látnom azonban, hogy ez lehetetlen, így hát a nagyszabású ünnepség első napjának néhány eseményéről, hangulatáról próbálok beszámolni.
A címbeli verssort Áprily Lajos A fejedelemhez című ódájából idéztem, amelyet a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium fennállásának 300. évfordulójára írt, és az 1922-es ünnepségen maga a költő olvasott fel. A sorskérdéseinket ódai hangvételben megszólaltató költemény előadásával Kilyén Ilka színművésznő adta meg az alaphangot a marosvásárhelyi iskola fennállásának 460. évfordulójára szervezett ünnepségen.
Az iskola olyan örökség, amely összetartó varázserő múlt és jelen között. A találkozások révén lehetőséget teremt valós értékeink számbavételére, miközben nemzeti összetartozásunk tudatával erősít minden résztvevőt – szólt a jelenlevőkhöz Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körének vezetője. A szerteágazó, gazdag program megszervezésében nyújtott hozzájárulásukért érdemoklevelet nyújtott át a baráti kör vezetőségi tagjainak. A találkozó végén képzeletben átadhattunk egy-egy oklevelet a két iskola diákjainak is, akik kedvesen, előzékenyen vettek részt az ünnepség lebonyolításában, és fellépésükkel, előadásaikkal az iskolában folyó munka minőségébe nyújtottak tartalmas betekintést.
A Schola Particulából kialakuló Református Kollégium utódintézménye 1957-ben vette fel tudós tanárának, Bolyai Farkasnak a nevét, majd viszontagságos története során 1960–2007 között vegyes tannyelvű intézményként működött. Ma Erdély legnépesebb magyar tannyelvű iskolája a legjobb tanulmányi eredményekkel – hangzott el Mátéfi István, a Bolyai líceum igazgatójának köszöntőbeszédében, aki a hagyományokon alapuló jövőépítés feltételeként az összefogás fontosságát említette. Az öröm mellett ürüm vegyült Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatójának szavaiba, aki hiányolta a nemrégiben végzett diákokat az ünnepségről. Találkozni jó, kell, fontos – zárta rövidre szavait Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Líceum helyettes igazgatója.
A Bolyai iskolát nem impozáns falai teszik naggyá, hanem a benne tanító tanárok és az ott tanuló diákok – így együtt jelent meghatározó pontot az erdélyi magyarság térképén – tolmácsolta a csíkszeredai főkonzulátus üzenetét Farkas Balázs ügyvivő konzul, aki a Bolyai sportpályájának felújításában nyújtott segítséget említette, hiszen a fizikai értelemben vett iskolaépületek hiányában nem beszélhetünk folytonosságról, az értékek továbbításáról – tette hozzá.
A testvérváros Baja és a térség országgyűlési képviselőjének üdvözletét Bedele Norbert, a Duna-parti város alpolgármestere tolmácsolta, aki egy tanmesét hozott ajándékba a közösség összetartozásának éltető erejéről.
Borka Balázs Attila, a Bolyai Közhasznú Alapítvány elnöke az elődök munkájának folytatásaként arról a feladatról beszélt, hogy a 21. századhoz méltó körülményeket kell teremteni az iskolában, és ezt a célt szolgálják például a találkozó idején szervezett sportrendezvények is.
A nyitóünnepséget a Pethő testvérpár játéka, majd a Bolyai Farkas Elméleti Líceum Harangvirág tánccsoportjának fellépése zárta mezőségi táncokkal.
Ezt követően az udvaron felállított színpadot és környékét a Református Kollégium diákjai vették át, akik villámcsődülettel indítottak, a Márton Előd vezette Refi Karaván tagjai zenéltek, majd a Márton Csilla rendezte díjnyertes Arc az álarc mögött című improvizációs produkciót láthatta az iskolaudvaron maradt közönség. Köztük voltak azok az öregdiákok is, akik diákkori élményeikből osztottak meg részleteket a hallgatósággal.
Ugyanebben az időben Buksa Éva Mária tanárnő a gazdag anyagból összeállított iskolatörténeti kiállítást nyitotta meg, Kovács Levente rendező a Marosvásárhely néhány ismert személyiségéről készült portrékiállítást ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
A katolikus iskola bolyais múltjáról, azaz az első katolikus teológiai osztályok befogadásáról és működéséről készült kiállítást Székely Szilárd helyettes igazgató, vallástanár mutatta be, és az iskola volt diákjainak kiadványaival ismerkedhettek az érdeklődők Csáky Károly lelkipásztor szervezésében.
Ugyancsak ebben az időben a díszteremben bemutatták a Bolyai Farkas Elméleti Líceum címerét. Mivel a hajdani Református Kollégium angyalos jelképét a jogutód iskola használja, szükségessé vált, hogy a Bolyainak is önálló címere legyen – vezette fel a bemutatót Hajdú Zoltán aligazgató, a nézőközönség figyelmébe ajánlva dr. Szekeres Attila István történészt, elismert címertani szakértőt, aki az iskola diákja volt. Rövid előadást hallhattunk a címerek keletkezésének történetéről, jellegzetességeiről, majd következett az új címer ismertetése. Az alapot jelentő háromszögű pajzs kék színe az iskola alapításának idejére jellemző, és a vármegyékre utal. A Marosvásárhelyhez való kötődést a páncélos kard jelképezi, amely egy lúdtollat tart. A pajzsot aranyszínű, nyitott könyv fedi, ami a tudomány, bölcsesség jelképe, alatta az alapítás éve, a könyv lapjain az iskola nevét adó Bolyai Farkas nevének kezdőbetűi láthatók.
A címerbemutatót a bolyais diákok ünnepi műsora követte A sokoldalú Bolyai ma is él címmel. A népes közönség Bolyai Farkas személyisége mellett megismerhette a diákok irodalmi munkáin, magyar és idegen nyelvű szavalatain, a Kájoni János furulyakör, a Bolyai Zenekör felléptén át az iskolában folyó művészi és tudományos munka színvonalát. A hallgatóság jócskán megfogyatkozott, amire már eléggé jelentős késéssel az iskola tollforgató öregdiákjait szólította a mikrofon elé Buksa Éva Mária a Szívhangok műsor keretében. Közönség híján a verset, prózát, esszét író egykori diákok magukat szórakoztatták a felolvasással. A 12 tollforgató, Gálfalvi György, Kincses Elemér, Kiss Székely Zoltán, Komán János, Kovács Levente, Nagy József Levente, Nagy Székely Ildikó, Ötvös József, Ráduly János, Szász László és e sorok írója részleteket és verseket olvasott fel köteteiből, amelyekben a komoly gondolatok mellett az érzelmek és a humor is jelen volt. A felolvasás végén kiderült, hogy a közélet, az irodalom, a történelem, az erdélyi valóság bemutatása terén mennyire szerteágazó a tollforgató öregdiákok érdeklődése. Mármint azoké, akik a 19 meghívottból jelen voltak az ünnepségen.
Fél ötkor kezdődött az udvaron levő nagyszínpadon a Kozsik József vezette Kamaszok ifjúsági színtársulat fellépésével a kulturális-zenei program, melyen bemutatkozott a Rocksuli és a későbbiekben fellépett a Mary Grace, a Kővirág, a Polifon és a Boom együttes. Ez utóbbi nosztalgiaszámai mellett visszautazhatott az iskolában töltött évek zenevilágába a sátrak alatt kitartó, vagy akkor érkező hallgatóság, amelyet nem csábított el a Borudvar vagy a Liget hangulata. A korábbi találkozók népes közönségére gondolva, többen is elmondták, hogy jobb lenne önálló rendezvényként a Forgatag előtt megszervezni a következő világtalálkozót.
Az udvaron szóló zene miatt néha nehezen lehetett hallani az iskola amfiteátrumában szervezett három fórumbeszélgetés előadóinak szavát. Pedig érdekes, gondolat- ébresztő emlékezés volt a múltra, jelenre és kitekintés a jövőre is.
Mit tehetek egykori iskolámért? – ez volt a témája a Bolyai vezetőivel tartott találkozónak, amelyen Mátéfi István beszámolt a terveikről, az iskola épületének korszerűsítésére kidolgozott elképzelésekről, amelyek elől az akadályok elhárulni látszanak. Az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonában levő épület felújítására a tulajdonos pályázhat, a támogatók számára pedig a Bolyai Kollégium Alapítvány biztosítja a törvényes keretet. Ilyen módon sikerült a sportpálya épületeinek a korszerűsítése is. Ha minden szükséges okirattal rendelkezni fognak, az egyházkerület hozzáláthat a javításhoz. Ennek kapcsán egy jelen levő öregdiák szakember ötleteit ismertette. Kérdésre válaszolva Hajdú Zoltán aligazgató megnyugtatta a jelenlevőket, hogy a felújított régi épület falára rövidesen visszakerülnek az emléktáblák.
A Római Katolikus Líceum bolyais és korábbi viszontagságos múltjáról, amikor az évszázadok folyamán kétszer kellett a teljes megsemmisítésből újra talpra állni, Székely Szilárd ügyvezető igazgató számolt be. Meghívottjai azok a személyek voltak, akiknek valamilyen szerepük volt az újraindításban. Az ötlet a katolikus öregdiákokban merült fel az iskola fennállásának 300. évfordulóján – számolt be a rendszerváltás utáni újrakezdésről. Bár Fodor Imre alpolgármester határozottan és lelkesen támogatta, és Csató Béla főesperes nagyon sokat tett az akadályok elhárításáért, a katolikus teológiai osztályra kezdetben nem kaptak engedélyt, majd nehézségek árán sikerült a jóváhagyást elérni, és diákokat toborozni. Annak ellenére, hogy az egyház két iskolaépülettel is rendelkezett, sem az Unireába, sem a Művészeti Líceumba nem fogadták be az osztályt. Albertini Zoltán akkori főtanfelügyelő-helyettes kérésére végül a Bolyai adott helyet az évről évre gyarapodó katolikus osztályoknak, amelyek 2004–15 között működtek a Bolyaiban, mindig azzal a reménnyel, hogy sikerül önállósítani az iskolát. Amikor ez 2015-ben megtörtént, az öröm közös volt, ezért szó sincs arról, hogy a DNA felszólítására a Bolyai kártérítést követeljen azért, hogy a katolikus osztályok fokozatosan az önálló iskolában indultak. Hogy mi lesz szeptember 15-én, erre pontosan Székely Szilárd sem tudott válaszolni. Bár a tanfelügyelőség honlapján léteznek az üres állások, amikor egy áthelyezését kérő tanítónő iratait akarta beadni, kemény visszautasításban részesült.
A harmadik fórumbeszélgetés Márton Előd iskolalelkész vezetésével a Református Kollégium helyzetéről szólt, és a visszaemlékezések igazolták, hogy az alapítás nem volt mentes a gondoktól, nehézségektől, hiszen az indulás évében az első kilencedik osztályt, amelybe vidéken szervezték a felvételi vizsgát, tanfelügyelőségi utasításra az akkori igazgató kivezette az épületből. Az iskola történetének leghősiesebb osztálya a kistemplomban tanult, majd a második félévtől térhetett vissza az épületbe. Hányattatásukról Csáky Károly akkori iskolalelkész számolt be. Ötvös József az iskola hovatartozásáról szóló bizonytalanságokat említette, amit református esperesként tapasztalt.
Sorra kaptak szót az egykori igazgatók, Horváth Gabriella, akit katolikus létére, a vezetésben való jártasságára alapozva Csiha Kálmán kért fel az iskola vezetésére, Csiha Kálmán püspök, Tőkés Elek, a püspökség tanügyi tanácsosa és Mártha Ivor főgondnok Dónáth Árpád és Sárpataki János nevét említette, akiktől a legnagyobb támogatás érkezett. Székely Emese bevallása szerint már készen kapta az iskolát, s bár diákjaik nem tanultak luxustermekben, a Bolyai iskolával a békés egymás mellett élést választotta. Kezdetben nem voltak nagyon jó eredmények, a református osztályokban hagyták felnőni a diákokat, akik közül sokan szép karriert futottak be a humán tudományok terén. A közös imáknak nagy szerepük volt a diákjaik biztonságérzetének a kialakításában, s az esti tagozat elindítása nagyon sok személy számára tette lehetővé az érettségi diploma megszerzését. Szembe kellett nézni sok mindennel, meg kellett harcolni a harcot – emlékezett Enyedi Csaba iskolalelkész, aki a közösségformáló tevékenységekről számolt be. Hittel közösséget építeni – összegezte a jelenlegi irányvonalat Benedek Zsolt iskolaigazgató. Céljuk a teljes iskolaszerkezet kialakítása és az asszisztensképző megtartása. Ha egy iskolában van teljesítmény, akkor lesznek diákok is – tette hozzá, miképpen azt is, hogy az egyházkerület rendszeresen támogatja a Református Kollégiumot.
Szombaton a várba költözött át a rendezvény, 11 órától Balás Árpád vezetésével tekinthették meg az érdeklődők azokat a helyszíneket, amelyeket a Bolyaiak neve is fémjelez, az iskolát, hajdani lakásuk helyét, a Teleki Tékát, ahol a két Bolyainak emléket állító múzeum látható, és a Református Kollégium egykori könyvtárának értékes darabjait őrzik, majd a temetőben fejeződött be a séta a kopjafánál és a síremlékeknél tett látogatás után. Szombaton délelőtt a Kutúrpalotában verbunkversenyt, délután a világtalálkozó gálaműsorát láthatta a közönség. Vasárnap 10 órától az 500 éves reformációra és az iskolaalapítás 460. évfordulójára emlékeztek, és közös imát mondtak a Római Katolikus Teológiai Líceumért. Az istentiszteletet újabb temetői séta követte, amelyen a kollégium egykori tanárai, városunk és az iskola nagyjai emlékére gyújtottak gyertyát a református temetőben.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 29.
Évadnyitó gyűlést tartott a Tompa Miklós Társulat
Augusztus 24-én megtartotta idei évadnyitó társulati ülését a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Amint azt a színház lapunkhoz eljuttatott közleményében olvashatjuk, a gyűlésen Keresztes Attila művészeti igazgató vázolta a 2017/2018-as idény tervezett programját. Kihangsúlyozta, hogy az idei évad megfeszített munkatempót igényel az egymást érő bemutatók és fesztiválszereplések miatt. Gáspárik Attila vezérigazgató az előző periódus eredményeit érté- kelve a profizmus, az igényesség és a művészi fegyelem fontosságát emelte ki, amelyek gyakorlása elengedhetetlen a további sikerek eléréséhez. Mint kiderült, a Tompa Miklós Társulat számára a munka már augusztus elején elkezdődött: a Vásárhelyi Forgatag programjához kapcsolódva két előadást is műsorra tűztek (Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május; Radu Afrim: Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan), de a sokszoros fesztiváldíjas előadás, Bartis Attila A nyugalom című darabja is már az évad elején (augusztus 30-án és 31- én) látható lesz. Az előadások mellett turnékra is indul a társulat: A nyugalom szeptember közepén a csehországi Pilsenben vendégszerepel a 25. nemzetközi színházfesztiválon, míg Timur Vermes Nézd, ki van itt című művével Szatmárnémetiben, a Tranzit Feszt nemzetközi multikulturális színházi fesztiválon vesz részt a társulat. Októberben Csehov Sirály című színműve Szerbiában, Újvidéken lesz látható a Synergy#WTF (World Theatre Festival) elnevezésű seregszemlén, míg a Radu Afrim által írt és rendezett Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadás Bukarestben az Országos Színházi Találkozó (FNT) keretében kerül bemutatásra. Mindeközben két premierre is készül a társulat: Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című művét Harsányi Zsolt rendezésében mutatják be október 6-án, Shakespeare Macbeth című drámáját pedig Keresztes Attila rendezésében október 13-án. A hivatalos évadnyitóra szeptember 9-én, szombaton 10 órakor kerül sor a Színház téren 100% Reloaded címmel, melynek keretében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mindkét társulata egész napos, sőt, éjszakába hajló programsorozattal várja barátait, közönségét. A színes műsorkavalkád kínálatában nyílt próba, kincskeresés, társasjáték, színészek kedvenc állatainak szépségversenye, orvosi tanácsadás, sminkkészítés, jóga, torna, zsonglőrködés, táncműhely és egyéb izgalmas tevékenység szerepel. A részletes évadterv, a premierek ismertetője és a bérlethirdetés a színház honlapján (www.nemzeti szinhaz.ro), valamint az ismertető nyomtatványokon olvasható. Az előadásokra bérletek válthatók online a www.biletmaster.ro honlapon, a színházban működő jegypénztárban (hétköznapokon 9-15 óra között, telefonszám: 0365-806-865), valamint szeptember 11-től a Kultúrpalotában működő jegyirodában (hétköznaponként 12-17.30 óra között, telefonszám: 0372-951-251).A színház tájékoztatja az előző évad bérleteinek tulajdonosait, hogy bérleteiket szeptember 30- ig újíthatják meg.
(Knb.) Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 29.
Kézműves mesterségek tábora
A Kibédi Seprődi János Művelődési Egyesület szervezésében ötnapos tábor keretében ismerkedhettek meg a kibédi gyermekek, fiatalok olyan hagyományokkal, hagyományos mesterségekkel, melyeknek gyakorlása mára már a mindennapi életből kiveszőben van. A program tevékenységeinek összeállításánál elsősorban ennek fontosságát tartottuk szem előtt, ötvözve a szép- érzék, a készségek fejlesztésével és a tudásátadás lehetőségével. Kihasználtuk Kibéd hagyományainak kincstárát, közösségi tudását és mindezek őrzőinek, képviselőinek létezését, közreműködését. Így kerekedett ki a teljes program, melyben idősebb mesterektől tanulva gyakorolhatták a résztvevők a fafaragást, a szőnyegszövést, varrást, a házikenyér- és kalácssütést. A tábor programja színes volt, mindenki megtalálta benne a számára legérdekesebb, hozzá legközelebb álló mesterséget, melyben alkothatott. Az oktatást gyakorlott mesterek végezték, akik igyekeztek tudásuk legjavát átadni a lelkes fiataloknak. A fafaragást Sándor János nyugdíjas tanár, fáradhatatlan fafaragó művész tanította. Munkájában Gergelyfi Sándor segítette, aki szintén jól ismeri e mesterséget. A kenyér- és kalácssütés fortélyaiba Péterfi Ilona pékmester, valamint Oltyán Emma önkéntes avatta be a fiatalokat. A tésztagyúrásból mindenki kivette részét, elkészítette saját kalácsát, melyet el is fogyasztott. A varrás több öltésfajtáját Suba Irma varrónő irányítása alatt sajátították el, főleg a lányok. Egyetlen tevékenység, a gombvarrás volt kötelező minden résztvevőnek. Ennek gyakorlati jelentőségét nem is kellett magyarázni a gyerekeknek, lelkesen és sikeresen tanulták meg mindannyian. A szőnyegszövést fontos tevékenységnek tartottuk. Az egyesület elnöke által megismerhették azt a nehéz munkafolyamatot, mellyel őseink ruházatát, és minden kenderből, lenből készült használati tárgyát elő tudták állítani a szorgos kezű asszonyok. Az egyesület névadója, Seprődi János zenetudós gyűjtötte össze Kibéd népdalait, írta le néptáncát (1897–1911 között). Ezt a kincset egészíti ki Ráduly János kibédi népballada-gyűjteménye. Ezekből tudást meríthettünk ez alkalommal is. Mátyus Ilonka nyugdíjas tanítónő segítségével három népdalt sajátítottak el a táborozók (Elveszett a lovam, Kibéd község de szép helyen van, Repülj madár…), amelyeket sokan eddig nem ismertek. A néptáncot olyan fiatal pár tanította, amely maga is tanulta és tanulja a néptáncot. Korondi Zsófia és Gál Krisztián harmadik éve a Maros Művészegyüttes művészeinek (Kásler Magdának és Farkas Csaba Sándornak) a tanítványai. Varrottasokból és fafaragványokból szépen berendezett kiállítás került bemutatásra, melyet képek egészítettek ki a tábor jelentős eseményeit ábrázolva. Összegzésképpen a táborban tanultak elméleti és gyakorlati kiértékelésén egyénileg és csapatban is remekül vizsgáztak a gyermekek. A program záróeseményén részt vett több mint negyven szülő és hozzátartozó. A kiállítás megtekintése és a táborozók népdal- és néptáncos gálaműsora után az oklevelek kiosztása következett, majd közös vacsora mellett levonták a program tanulságait és megvitatták a jövő évi tábor terveit. A pályázat ötletének kidolgozása és tevékenységeinek megvalósítása nem jöhetett volna létre két lelkes pedagógus, Korondi Erzsébet és Kálmán Ildikó következetes munkája nélkül. Ők voltak azok, akik összehangolták, fel- ügyelték, irányították az eseményeket, vigyázva azok zökkenő- mentességére, biztosítva a jó hangulat megteremtését és megőrzését. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult a program sikeréhez, a cégeknek is – Agro Prod. Com. Dósa Kft.; Silcom Kft.; Elan IPT. –, amelyek támogattak bennünket. A program fő támogatója a Maros Megyei Tanács volt.
Borbély Emma, a Kibédi Seprődi János Művelődési Egyesület elnöke / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 31.
Természet az élet forrása-tábor negyedszer
Csak tisztán, szelektíven!
Hétfőtől szerdáig tartott Szentkatolnán a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület által negyedik alkalommal szervezett Természet az élet forrása nevű zöldtábor. Az idei téma a szelektív hulladékgyűjtés és vizeink tisztaságának megőrzése volt.
A táborban összesen harminc kézdivásárhelyi, uzoni, dálnoki, szentléleki, bodoki és szentkatolnai gyerek és önkéntes vett részt, közöttük olyanok, akik már negyedik alkalommal tértek vissza az eseményre. A szervezésben idén a házigazda Zöld Nap Egyesületet a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADI-SIMD) és az AQUACOV Közösségfejlesztési Egyesület is segítette. A három nap alatt a résztvevők meglátogatták a Lécfalván létesített integrált hulladékkezelő központot, valamint a kézdivásárhelyi víztisztító állomást, ahol betekinthettek a fenntartható hulladékgazdálkodás és felelős vízgazdálkodás rejtelmeibe.
A lécfalvi látogatáson Ambrus József, a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület igazgatója elmondta:
– Meggyőződésem, hogy a gyerekeken keresztül sokkal hatékonyabban jutnak el üzeneteink a szülőkhöz, fogékonyabbak az újra, gyorsabban sajátítják el azokat az egyszerű, de fontos lépéseket, hogy miként kell a hulladékkal gazdálkodni, hiszen a szelektív gyűjtés lényegében ezt jelenti. Öröm látni, hogy a gyerekek szinte percek alatt tanulják meg a helyes gyűjtést.
Fazakas András, az AQUACOV igazgatója hozzátette, minden környezetvédelemmel kapcsolatos kezdeményezést támogatnak, hiszen a szelektív hulladékgyűjtés mellett az életet adó víz tisztaságára, tudatos használatára is nagy hangsúlyt kell fektetni ma, amikor egyre gyakrabban lehet kutak kiapadásáról hallani, naponta láthatjuk és hallhatjuk, hogy a víz használatát több országban racionalizálják.
Ráduly Attila, a szervező egyesület elnöke és önkéntesei legfontosabbnak azt tartják, hogy a változatos programok mellett a táborban a környezettudatos nevelés, a természetvédelem, illetve a játékos tanulás kerül előtérbe. Hangsúlyozta, az idei tábort a támogatásoknak köszönhetően minden eddiginél színesebbé, gazdagabbá tudták tenni. „A cél közös: környezetünk, vizeink tisztántartása, gyerekeink környezeti öntudatosságra való nevelése”, summázott az elnök.
A háromnapos tábort Terra, a hónapok óta zajló, országos ökotudatosító kampány kabalafigurája is meglátogatta, arra ösztönözve a jelenlevőket, hogy az október végéig tartó verseny hátralevő részében is ugyanolyan odaadással vegyenek részt, mint eddig.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 31.
A magyarok kimenetele
Románok körében ma is tartja magát az az általános nézet, hogy a honfoglaló magyarok vademberek voltak, akik nyereg alatt puhított nyers húst fogyasztottak, és mindent elpusztítottak, ami az útjukba került. Nem úgy, mint ők, a vendégszeretők, akik évezredek óta élnek a Kárpát-medencében, Európa őskultúráját képezik, és Erdély mindig az övék volt és marad. A magyarok bejövetele tehát ördögtől való, kimenetelük viszont üdvözlendő gesztus lenne.
Kétség nem fér hozzá, hogy Romániában élő és egyre fogyatkozó kissebség vagyunk, és olykor valóban csak a kimenetelben találjuk meg igazi önmagunkat. De amíg itt vagyunk, ugyanazok a törvények érvényesek ránk is, és azt is el kell ismerni, hogy ugyanazt a keserű kenyeret fogyasztjuk. Ez távolról sem jelenti azt, hogy ugyannak örvendünk, és bánatunk sem mindig ugyanaz, mint a többségé.
Az RMDSZ elnöke után Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke is kimondta – nyilván nem az egyedüliek –, hogy a magyarok nincs mit, és miért ünnepeljenek a románok nagy egyesülési centenáriumán. És úgy általában december elsején. Ám a többség szerint, aki nem örül Trianonnak, az nincs mit keressen ebben az országban.
Valószínüleg Erdély annak idején egyesült volna Romániával, ha akarjuk, ha nem, hiszen a románság többségben volt (az 1910-es népszámlálás szerint ők tették ki a lakosság 53, 8 százalékát), és bármilyen népszavazás feléjük billenti a mérleg nyelvét. De nem azért történt meg az összeborulás, mert ezt a vidéket mindenkor dákok lakták. Tisztában voltak ezzel az egyesülés létrehozói is, akik minden itt élőre gondoltak, hiszen a Nagy Nemzetgyűlés „teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő kisebbségnek” megfogalmazással szentesítette jogaikat. Csakhogy ezekről hamar megfeledkeztek.
Más történelmi kontextusban Erdély maradhatott volna Magyarországé, de akár független is lehetet volna. Ám a történelmet nem a „ha” és a „volna” írja, hanem a tények. De azért engedtessék meg, hogy fájó történéseknek ne örüljünk, és ne ünnepeljük azt, ami elveszett. Egyébként még egyes románok szerint is rosszul van megválasztva december elseje „nemzeti ünnepnek”, éppen azért, mert nem jelenti mindenkinek ugyanazt. Mások szerint viszont – sajnos ők vannak túlsúlyban – az „egységes nemzetállamban” fel sem vetődhet, hogy bárki is másként gondolkodjon a nagy egyesülésről.
Legyünk őszinték: lelke mélyén a többség egyetért azokkal a román politikusokkal, akik – ha valamiért felemeljük a szavunkat –, távozásra bíztatják a kisebbséget. És sokan bíznak abban, hogy kimenetelünk addig nem ér véget, míg magnak se maradunk az „ősi dák” földön.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. szeptember 1.
A lélekpendítés rendezvénye
Fábián Zoltán olvasótábor
Minden évben augusztus első felében tartják a nagy múlttal rendelkező, utóbb Fábián Zoltán íróról elnevezett olvasótábort, amelyet a magyarországi Hatvan városa 1972-ben indított útjára, s immár két évtizede a testvérváros Kézdivásárhely is társszervezője. Egyik évben magyarországi, másik évben erdélyi helyszínen zajlik a tábor, idén a Tolna megyei Szálka adott otthont a rendezvénynek, amelyen ezúttal nemcsak kézdivásárhelyi, hanem sepsiszentgyörgyi, marosvásárhelyi, kolozsvári diákok is részt vettek. Az olvasótábor-mozgalom kezdetben az iskolai oktatást kiegészítve, ahhoz kötődve az ifjúság különböző korosztályainak és rétegeinek olvasóvá nevelését segített előkészíteni, a mozgalom kialakulásában, a táborok létrehozásában, elterjesztésében jelentős szerepe volt Fábián Zoltán írónak, aki 1970-től a Magyar Írószövetség, 1969-től az Olvasó népért mozgalom titkára volt. Tőle maradt fenn az a sokat idézett kifejezés, amely a legegyszerűbben, de talán a legpontosabban is meghatározza a jó olvasótábori munka lényegét: „lélekpendítés”. A kéthetes tábor szervezői középiskolás diákok számára biztosítanak élményekben, tapasztalatokban gazdag időtöltést, a meghívott előadók között írók, történészek, színészek, képzőművészek, filmszakmában dolgozók, építészek, tehát nagyon sok művészeti ág képviselői egy bizonyos tematikát járnak körül. Idén a mítoszokról volt szó, erről beszélgettek, ezek közül dolgoztak fel néhányat a tábor ideje alatt. Mindezek mellett ugyanakkor koncertek, táncház, népdaltanulás, hagyományápolás, a kimaradhatatlan számháborúk és nagy közösségi játékok is várják a fiatalokat, például egy egész napos verseny során felkutatják a települést, ahol táboroznak. Ez általában úgy történik, hogy napközben túráznak, este pedig performance-ot kell készíteniük tapasztalataik alapján, és a hellyel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolniuk, ami nagy élmény számukra, és sokat tanulhatnak belőle. Az olvasókuckóban, ahová mindenki elviheti a témába vágó saját könyveit, szieszták idején bármikor olvashatnak a résztvevők, de este a tábortűz mellett is felolvashatják kedvenc verseiket, novelláikat, és ezeket megvitathatják egymással. A tábor vezetői a korábbi táborozók közül kerülnek ki, és mivel többségük tud zenélni, reggelenként általában zenekar ébreszti a fiatalokat. Tavaly a Fábián Zoltán Olvasótábor kézdivásárhelyi és hatvani vezetősége között nézeteltérések támadtak, amelyek következtében a kézdivásárhelyi vezetőség egy része Udvartér Alkotótábor néven egy másik olvasótábort szervezett, idén azonban megújult a kézdivásárhelyi vezetőség, és folytatódni tudott az eredeti, közel fél évszázados múltra visszatekintő sorozat. Az idei rendezvény sikere nyomán a szervezők azt tervezik, hogy a jövőben tágítják a résztvevők körét, és nemcsak Erdélyből, de Magyarországról is több városból várnak jelentkezőket a táborba. Arról, hogy mi a titka ennek a rendkívül sikeres rendezvénynek, hogy miért járnak vissza évről évre a diákok, hogy mit is takar az a bizonyos „lélekpendítés” kifejezés, így vallott lapunknak az egyik részt vevő diák, Dobri Anita: „Amikor az olvasótáborról kérdeznek, nem tudok mit válaszolni. Az idei csupán a második táborom volt, de olyan egyedi, misztikus légkör jön ott létre, amiről suttogni is nehéz, írni pedig szinte lehetetlen. Két hétig vagyunk együtt, régi barátok és újonnan érkezettek. Összehangolódunk, valamikor az első hét közepén. A második héten már egymás érzelmeit isszuk és esszük, egyre többet maradunk a tábortüzek mellett, hogy aztán másnap reggel csak a koffein és a lelkesedés rángasson talpra. Mindig rengeteg a tennivaló. Az idő nem a javunkra dolgozik, néhány pillanat jó volna, ha örökké tartana. Idén a mitológia volt a tábor témája, mi pedig alaposan körüljártuk a falut, hagyományok után kutatva, bizonyos fogalmak, meghatározások nyomában. Készítettünk animációt, három performance-ot az utolsó estére és számos másikat önmagunk szórakoztatására. Volt misztériumjáték, vetélkedő, gyertyafényes felolvasás, saját dalok és versek születtek, és persze rengeteg akármi. (Ha tudni akarod, mi az, át kell élned a »két hét ébrenlét« viszontagságait!) Hamar megszületnek a belső viccek, a tábori szólások, amelyeket táborita és vezető egyaránt használ...
Egyszerre hagyományos és modern minden. Első nap kiscsoportokra oszlunk, akár negyven évvel ezelőtt, aktuális és állandó dolgokról beszélünk, közben megismerjük egymást, ahogy a vezetőink tették, amikor ők voltak táborozók. Sehol máshol nem lehet része az embernek ilyen intenzív lelki élményben ilyen rövid idő alatt.
A családom azzal fogad: megváltoztam. Mintha egy másik univerzumból tértem volna vissza. Nem lehet elmesélni mindazt, ami az olvasótáborban történik. Hiába sorolnám fel az eseményeket a reggeli ébresztőtől az esti tábortűzig, a számháborútól az előadásokig, a lényeget nem lehet megfogni. A lényeg, úgy hiszem, ott van két táborozó tekintetében, amikor összenézvén elmosolyodnak. Ezt tanítja meg olvasni az olvasótábor. Számomra olyan ez, mintha egy titkos társaság tagja lennék, ahol mindenki egyszerre a testvérem és furcsa űrlény. Így hát nehéz beszámolni minderről, de ha a szavak be tudnák mutatni a lényeget, akkor most megölelnék egymást.”
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 1.
Fancsali feljelenti a magyarok ellen uszító műsorvezetőt
Radu Banciu már megint túltolta a magyarellenességet a székelyudvarhelyi sztori kapcsán a B1 TV élő adásában.
Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke a Facebook-oldalán közölte, hogy ismét feljelentést tesz Radu Banciu ellen a székelyudvarhelyi esettel kapcsolatosan tanúsított provokáló hangneme miatt
„Romániában lehetetlen megállítani a nacionalista provokációk terjedését. Egy valamit viszont meg lehet tenni, fel lehet jelenteni azokat, akik ezeket erősítik.” – írja. Véleménye szerint „csak erkölcsi fölénnyel lehet erre válaszolni, és nem az ő szintjükre süllyedve bedőlni a provokációnak”
Radu Banciu augusztus 31-i adásában többek között azt mondta, hogy az elmúlt húsz évben egyszer sem fordult elő, hogy valaki magyarul kérjen kenyeret például Marosvásárhelyen, és ne szolgálják ki, míg fordítva ez rendszeresen megtörténik. Ezt a megaláztatást egyetlen más országban sem tűrik a „szerencsétlenektől”, csak Romániában. Hozzátette, ha Ceaușescu idejében történt volna mindez, akkor már rég vízágyúkkal lőtték volna ki az összes magyart.
A teljes felvétel a B1 honlapján – jelen pillanatban – nem elérhető, de a botrányt okozó vlogger feltöltötte saját Youtube-csatornájára.
Radu Banciu nem először fröcsögi tele esti műsorát magyarellenes kijelentésekkel. A B1 tévécsatornát korábban többször is megbüntették Banciu botrányos megnyilvánulásai miatt. foter.ro/cikk
2017. szeptember 2.
Shakespeare-től Sütőig
Kezdődik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 73. évada!
Amint arról korábban röviden hírt adtunk, évadkezdő sajtótájékoztatót tartott szerda délben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetősége. A főtéri Scarlet Café emeleti részén többek között Gáspárik Attila vezérigazgató, Keresztes Attila rendező, a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője, valamint Alina Nelega rendező és Sebestyén Aba színművész és rendező beszélt az új évadról. Mint megtudtuk, számos jelentős szerző színművét műsorra tűzi mindkét társulat, közöttük olyan alkotók drámáit, mint William Shakespeare, Sütő András, Henrik Ibsen, William Golding, avagy Molière.
– Új évadot kezdünk egy összetartó és tehetséges csapattal, úgy gondoljuk, hogy folyamatosan képesek vagyunk a fejlődésre. Meghatározó szereplője szeretnénk lenni nemcsak a helyi, hanem az országos művészeti életnek is, de legfontosabb célunk továbbra is a marosvásárhelyi közönség és színházi élet szolgálata. A soron következő időszakban számos, igencsak fontos meghívásnak teszünk eleget mind az országban, mind külföldön – számunkra kiemelkedő jelentőséggel bír a bukaresti Országos Színházi Találkozón való részvétel, amelyen a színház mindkét társulata fellép, ezután Csehországba utazunk, a Liviu Rebreanu Társulat pedig Kisinyovba indul. Különlegesen jó évadnak nézünk elébe, igencsak híres szerzők műveit neves rendezők viszik majd színre, reméljük, hogy anyagilag is eleget tudunk tenni az elvárásoknak. Arra pedig, hogy miként gondolnak el a művészeink egy népünnepélyt, a szeptember 9-i, egész napos évadnyitó eseményünkkel keressük a választ. Marosvásárhelyen számos magyar és román nyelven zajló rendezvény van, mi közösen próbálunk egyedi formátumot adni az évadnyitónknak – mondta Gáspárik Attila.
Alina Nelega a román társulat új bemutatóiról beszélt. – Október elején román nyelvű ősbemutatóra várjuk a nézőket, a művet a magyar nyelvterületről emeltük át. A dzsungel könyve című musicalről van szó, Dés László, Geszti Péter és Békés Pál szerzeményéről, amely Maugli kalandjait dolgozza fel. Ezt két fontos projekt követi, az egyik egy új szöveg, Gabriel Sandu drámája, amely egy olyan család életéről szól, ahol mindkét szülő pap. A másik bemutatónk az Identitások címet viseli, amelynek szövegét Alina Nelega írta és Gavril Cadariu viszi színre, illetve lesz még egy premierünk: a
Teatru3G-vel közösen készül az Europinions című, hat rövid darabból álló sorozat, amely egy drámaírói verseny színpadi testet öltése. Hat színművész és két rendező viszi színre, Andi Gherghe és Olga Martinici. A gond az, hogy a kiemelkedő fontosságú előadások színreviteléhez és Marosvásárhelynek a nemzetközi színházi élet térképére való helyezéséhez infrastruktúrára van szükség, olyanra, amelyek minden más nagyobb városban megtalálhatók. Sokan nem hinnék, de az a tény, hogy Vásárhelynek nincsen például működő repülőtere, hatalmas akadályt jelent számunkra is, hiszen nem tudunk például neves külföldi rendezőket meghívni. A Fabula Mundi című, igen fontos projektünk egy részét Bukarestben kellett rendeznünk az Odeon Színházban, és mi is fizetünk érte. Mindezt azért, mert a meghívottaink reptér híján nem tudnak eljutni Marosvásárhelyre! Az infrastruktúra hiánya, illetve kezdetlegessége miatt a város sajnos továbbra is provincia marad nemcsak földrajzi szempontból, hanem a román és a magyar kulturális élet szemszögéből is. Összeköttetésekre van szükségünk, arra, hogy fizikailag is bekapcsolódhassunk a nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe.
Keresztes Attila hozzátette: – Az elmúlt öt évben elkezdtünk egy igen jó csapatot formálni, és úgy gondolom, hogy ez sikerült. A Tompa Miklós Társulatot immár az összes hazai és magyarországi színházi fesztiválra meghívják. A jelenlegi feladatunk egy olyan évad megszervezése, amellyel eleget tudunk tenni az elvárásoknak és nyitunk Európa és a világ felé is. A költségvetés miatt az évad első részét saját forrásokból kell összehoznunk, Sebestyén Aba és én rendezem majd az előadásokat. A Macbethtel kezdünk, majd előadásainkkal megemlékezünk a 90 évvel ezelőtt született Sütő Andrásról, valamint a reformáció 500. évfordulójáról is. Sebestyén Aba színre viszi az Egy lócsiszár virágvasárnapját, ezt követően pedig én rendezem a Hedda Gabler drámát. Szilveszterkor a Fekete Péter című komédiát játsszuk, az évad második részében pedig ismét meglepetés-előadást jegyez Radu Afrim – árulta el Keresztes Attila. Reméljük, hogy jó évadunk lesz – pénzünk ugyan nincsen, de jó színművészeink vannak.
Sebestyén Aba elmondta, Sütő András szóban forgó drámája mindig aktuális, az egyén esélyeiről beszél egy olyan rezsimben, amelyben a törvényhozók elsőkként hágják át a törvényeket, amelyben a törvényeket saját előnyeikhez igazítják. – Mindez nagyon aktuális ma is, Marosvásárhelyen is – kötelességünk időnként Sütő egy-egy szövegét színpadra vinni, mert tematikái, kérdésfelvetései igazán időszerűek. Az Egy lócsiszár virágvasárnapja az egyén kiszolgáltatottságáról szól egy olyan rendszerben, amelyben a jog alkotói elsőkként tiporják lábbal az igazságot. Mit jelent manapság nekünk a reformáció, az ember megreformálása, Luther tanítása? Ki számunkra Luther Márton? A mindenkori forradalmak visszásságáról, erkölcsi etikájáról szól a darab, amelyet egy csodálatos társulattal viszek színre és örvendek, hogy megrendezhetem – mondta a színművész-rendező.
Ami a kezdődő, immár 73. évad előadásainak részletes ismertetését illeti, 8 új bemutatóval és 19 műsoron tartott, az előző évadok szakmai és közönségkedvenc előadásaival várja közönségét a Tompa Miklós Társulat.
Az első bemutató Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája Harsányi Zsolt rendezésében és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelyének koprodukciójában kerül színpadra a Kisteremben. Ezt követi Keresztes Attila nagytermi stúdiótérben játszott Macbeth-rendezése, majd a reformáció 500. évfordulója alkalmából Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámájának nagytermi bemutatója Sebestyén Aba rendezésében. Szintén Keresztes Attila állítja színpadra Henrik Ibsen Hedda Gabler című színművét, valamint az óévet búcsúztató előadást: Somogyi Gyula–Eisemann Mihály–Zágon István Fekete Péter című zenés darabját.
A társulattal való korábbi sikeres együttműködések fényében Radu Afrim rendező ebben az évadban immár negyedik alkalommal fog dolgozni a Tompa Miklós Társulat színészeivel. Az egyelőre Meglepetés-előadás 4. munkacímet viselő produkció ezúttal a Kisteremben lesz látható. Az idei repertoárból sem hiányozhat a fiatalabb generációt megszólító előadás: William Golding nagy sikerű ifjúsági regényének, A legyek urának színpadi változatát Vidovszky György állítja színpadra. A „túlélőjáték” műfaji meghatározással fémjelzett előadás különlegessége pedig, hogy a gyerekszerepeket iskolás korú fiatalok játsszák majd. Az évad Molière komédiájával zárul, amely Bodolay Géza átiratában és rendezésében Le misanthrope/Az új embergyűlölő címmel kerül bemutatásra a Kisteremben.
Ami a soron következő fesztiválszerepléseket illeti, szeptember és október folyamán a Tompa Miklós Társulat fontos nemzetközi és hazai színházfesztiválokon vesz részt. A számos díjat és fesztiválszereplést maga mögött tudó Bartis Attila-darab, A nyugalom (r.: Radu Afrim) ezúttal Csehországban, a 25. Nemzetközi Pilseni Színházfesztiválon mutatkozik be szeptember 15-én. Ezt követően, szeptember 22-én Timur Vermestől a Nézd, ki van itt! (r.: Theodor-Cristian Popescu) című produkció vendégszerepel Szatmárnémetiben, a TRANZIT FESZT multikulturális színházfesztivál keretén belül. Csehov műve, a Sirály (r.: Keresztes Attila) az Újvidéken megrendezésre kerülő Synergy#WTF (World Theater Festival) programjába kapott meghívást, ahol október elején láthatja majd a szerbiai közönség. A Tompa Miklós Társulat idén Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásával képviselteti magát az ország legrangosabb, idén 27. alkalommal megszer- vezendő színházi szemléjén, az Országos Színházi Fesztiválon (FNT) október 22-én, Bukarestben.
A közönség igényeit figyelembe véve a 2017/2018-as évad bérletajánlata két újdonságot tartalmaz. Az idei évadtól kezdődően a Kovács György-felnőttbérlet megszűnik. Helyét a 4, 6 vagy 8 egységes szabadbérletek veszik át, amelyek a helyhez és időponthoz kötött felnőttbérlethez képest nagyfokú rugalmasságot biztosítanak mind a megtekintendő előadás, mind pedig a színházlátogatás időpontját illetően. Újdonságként ajánlják a Molter Károly nyugdíjas-szabadbérletet, amely kedvezményes áron 4 szabadon választott, az idei évadban a Nagyteremben bemutatásra kerülő előadás megtekintését teszi lehetővé.
A további bérletek a következők. Helyre szóló és időponthoz kötött bérletek: Bernády György-mecénásbérlet (érvényes a Tompa Miklós Társulat összes bemutatójára, továbbá garancia arra, hogy a néző az összes színházi rendezvényről elsőként értesül – 730 lej). Kemény János-bemutatóbérlet (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadásának bemutatójára – 120 lej). Kántorné-nyugdíjasbérlet /17 óra/ (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadására – 30 lej). Delly Ferenc-nyugdíjasbérlet /19 óra/ (érvényes a Tompa Miklós Társulat 4 nagytermi előadására – 30 lej).
Szabadbérletek – a bérletek nincsenek előre meghatározott dátumhoz, időponthoz kötve, és nem helyre szólóak. Harag György-egyetemistabérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 30 lej). Bolyai János-diákbérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 30 lej). Köteles Sámuel pedagógusbérlet (kedvezményes négy egységes szabadbérlet – 40 lej) Molter Károly nyugdíjas-szabadbérlet (kedvezményes 4 egységes szabadbérlet – 30 lej). 4, 6 és 8 egységes szabadbérlet (a bemutatók és vendégelőadások kivételével bármikor felhasználhatók a Tompa Miklós Társulat repertoárján levő bármely előadás megtekintésére – 60, 80 és 100 lej). Jegyek és bérletek már válthatók a www.biletmaster.ro honlapon és a színházban működő jegypénztárban hétköznaponként 9-15 óra között valamint előadások előtt egy órával (telefon: 0365-806.865). A Kultúrpalotában működő jegypénztár szeptember 11-től tart nyitva hétköznaponként 12-17.30 óra között. A tavalyi bérletesek helyét szeptember 30-ig fenntartják.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 5.
Feljelentést tesz a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat (Kaufland-botrány)
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat döbbenettel vette tudomásul, hogy az augusztus 31-én közzétett videóval a Miliţianul nevű YouTube-csatorna működtetője azzal vádolta a székelyudvarhelyi Kaufland grillezőjénél alkalmazott elárusítót, hogy azért nem szolgálta ki, mert románul szólalt meg. A felvétel nyitás előtt húsz perccel készült, és egyértelműen provokációnak minősíthető, ugyanis az összevágott filmkockák azt bizonyítják, a felvétel szerzője többször próbálkozott a lejáratással, később a Kaufland által kiadott hivatalos közlemény is ezt erősítette meg. A videóblogger tehát manipulációs szándékkal tájékoztatta félre a közvéleményt – áll a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményében. Az ügyben egyébként Hargita megye prefektusa is tájékoztatást kért a Kauflandtól.
Ami a közzétett videó utáni eseményszálakat illeti, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság brassói regionális főfelügyelője, Sorin Claudiu Susanu hivatalból való kivizsgálást kezdeményezett, majd a fogyasztóvédelem tízezer lejre bírságolta meg a székelyudvarhelyi Kauflandot a kolozsvári videóblogger által jelzett eset miatt, azt állítva, hogy ellenőreiket szintén nem szolgálták ki az üzletben, mert románul kértek termékeket. A hatóság főfelügyelője a sajtónak tett nyilatkozatát azzal is tetőzte, hogy egy 2015-ös hasonló bírságra hivatkozott, amikor – állítása szerint – azért bírságolták meg a székelyudvarhelyi Kauflandot, mert termékeiket kizárólag magyar nyelvű szórólapokon és reklámújságban hirdették, hátrányos megkülönböztetésben részesítve ezzel a román vásárlókat. A Kaufland második, szeptember 1-jén kiadott hivatalos közleménye erre is rácáfol, ugyanis a fogyasztóvédelmi hatóság csíkszeredai ellenőrei kiszállásuk során az áruk, a felszolgálás és az ételkínálat minőségét ellenőrizték, a büntetési jegyzőkönyvben pedig mégis az említett videóra hivatkoznak, a 2015-ös, Sorin Claudiu Susanu főfelügyelő által említett bírság pedig nem is létezik. Nyilvánvalóan ebben az esetben is uszító jellegű információferdítés történt. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat emellett nem hagyja szó nélkül a B1 TV csatornán közvetített Lumea lui Banciu műsor augusztus 31-ei kiadását sem, amelyben a műsorvezető, Radu Banciu idegengyűlölő és nacionalista kijelentéseket tesz a székelyudvarhelyi eset kapcsán Székelyföldről és összességében a teljes romániai magyar kisebbségről. A műsorvezető többek között veszélyforrásként említi a magyar kisebbséget, és felelőssé teszi őket az országban felmerülő összes interetnikus konfliktusért. Szélsőséges kijelentései közül kiemelendő az, hogy az etnikumközi konfliktusok megoldására a románok és a magyarok elkülönítését, szegregációját javasolja. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat feljelentést intéz az illetékes szervekhez az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság brassói regionális főfelügyelője, Sorin Claudiu Susanu ellen részrehajló, nem tárgyilagos eljárásáért, valamint Radu Banciu újságíró ellen diszkriminatív, nacionalista és idegengyűlölő nyilatkozatai miatt. Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa tegnapi közleményében aggodalmának adott hangot az incidens miatt, és hivatalos álláspontot kért az áruház részéről mind a rendkívüli nyilvánosságot kapott esetről, mind pedig az áruház arra irányuló intézkedéseiről, hogy hasonló eset ne ismétlődjön meg. „Egyes állampolgárok ilyen megnyilvánulásai veszélyeztetik a közbiztonságot és az etnikumközi kapcsolatokat” – áll a prefektus átiratában. Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva Adrian Jean Andrei elmondta, Hargita megyében a békés együttélésnek, az egymással szembeni tiszteletnek kell uralkodnia, márpedig az ehhez hasonló incidensek nem ezt szolgálják. A prefektus ugyanakkor hangsúlyozta, az alkotmány szerint az állam hivatalos nyelve a román, és az ezt előíró cikkelyt minden állampolgárnak kötelessége tiszteletben tartani, nemzetiségtől függetlenül. Rámutatott, az ilyen történéseket józansággal és megértéssel kell kezelni mindkét fél részéről, hogy többé ne ismétlődjenek meg. „Egy európai országban nincs helyük az ehhez hasonló incidenseknek, ezért bölcsességre és az ország törvényei iránti tiszteletre intem a Hargita megyében élőket, illetve az ide látogatókat” – tette hozzá. A prefektus megerősítette, hogy az eset után a Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség tízezer lejes büntetést rótt ki a szóban forgó szupermarketre. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke is bejelentette, hogy hivatalból vizsgálatot indítottak az ügyben, és meghozzák a törvényes intézkedéseket. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 8.
65 éves fennállását ünnepli az új évadban a temesvári magyar színház
Hat bemutatóra készül a 2017/2018-as évadban a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A munkát már augusztus 28. és szeptember 3. között elkezdték a hagyományos nyárzáró mozgásworkshoppal – derül ki a színház közleményéből.
A mozgásworkshop mellett – melyet idén Adamovich Ferenc vezetett –, megrendezésre került az Actor’s Wold Championships elnevezésű program, mely egyedülálló módon és Romániában először három ország színházi alkotóit és nézőit szólította meg és állította rajtvonalhoz, a sportszerűség és a barátság jegyében.
Szeptember 21-én az első bemutató Görgey Gábor Wiener Walzer című darabja lesz Szász Enikő rendezésében. A hetvenes években írt krimi-vígjátékból született előadás az értékrend, a morál teljes kiüresedését, önmagából való kifordulását sugallja, azt a napjainkban egyre hangsúlyosabb ellentmondást igazolva, mely szerint az ártatlanság bizonyítása szinte lehetetlen, a bűnösök pedig mindent megúszhatnak, ha az érdek úgy kívánja.
Az évadban ezen kívül még további 5 bemutató várható, olyan alkotók nevével fémjelezve, mint Radu Afrim (Rabenthal), Kedves Emőke (Micimackó), Kocsárdi Levente (Dancer in the dark), Traian Savinescu (Hókirálynő), valamint egy nemzetközi koprodukciós műhelymunka is bemutatásra kerül Forbidden books címmel.
Idén sem marad el az egyre nagyobb nemzetközi népszerűségnek örvendő Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, ami minden év májusának végén kerül megrendezésre, a régió és Európa legizgalmasabb színházi újításait felvonultatva.
De a 2017/2018-as évad más kiemelkedő és ünnepi pillanatot is tartogat, hiszen a színház 2018-ban ünnepli fennállásának 65. évfordulóját, melynek tiszteletére az évad végén ünnepi gálaműsorral készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata.
A tervezett új bemutatókon és a műsoron tartott előadásokon túl az évad során további vendégprodukciókkal és programokkal várnak minden érdeklődőt. A színház látogatói szinte havi rendszerességgel vehetnek részt más hazai és külhoni társulatok előadásain, a kisgyerekes szülők pedig élhetnek a színház nyújtotta gyerekmegőrzési és gyerekfoglalkozási programok nyújtotta lehetőségekkel.
Idén is lesz lehetőség a már hagyományossá vált Kult Card bérlet kiváltására, melynek ára a tavalyhoz képest változatlanul 150, illetve kedvezményesen 100 lejbe kerül majd. maszol. ro
2017. szeptember 11.
Nagyenyedi Bethlen-kollégium: új tanév kezdő kisiskolásokkal és pályakezdő pedagógusokkal
Öt évvel a 400. alapító évforduló előtt, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium munka és diákközössége ünnepélyes keretek között megnyitotta a 2017-2018-as tanévet. Bethlen Gábor, Apafi Mihály és Pápai Páriz Ferenc mellszobra előtt tettek tanúbizonyságot, hogy az új iskolai évben is hűségesek lesznek a kollégium múltjához, és tudásukhoz mérten szolgálni fogják a jelent és a jövőt.
A tanévnyitó ünnepség a szokásos módon, de néhány rendhagyó mozzanattal zajlott a 640 diák, a tantestület és a szülők, valamint a meghívott vendégek részvételével. A megjelenteket ezúttal újra a sikeres igazgatói vizsgát tett Turzai Melán magyar szakos tanárnő, régi-új aligazgató köszöntötte. Szőcs Ildikó igazgató rövid idővel az ünnepség előtt elújságolta az örömhírt, miszerint minden ciklust végzett osztály helyett új alakult. Így az összlétszám csak kicsit módosult és az osztályok száma sem változott. A másik újdonság az volt, hogy a felújítás befejezése óta a kollégium diáksága új rendszerben tanult, amit a kabinettek tettek lehetővé. Egy évvel a rehabilitáció után a szépen rendbe hozott termekben semmiféle rongálás nem történt, ugyanígy a folyosókon sem. A rendszer tehát bevált. A tanulók megszokták és megszerették az új környezetet, amiben tanulnak. Most már természetes, hogy óráról-órára mindig a megfelelő szakterem előtt gyülekeznek majd csengetéskor, a tanár érkezésekor foglalják el helyeiket.
Az ünnepséget megtisztelték jelenlétükkel Lőrincz Helga, Enyed városának alpolgármestere, Deák Székely Szilárd Levente az RMPSZ megyei elnöke, Radu Călin a megyei tanács részéről, a helyi rendőrség képviselői (Zagnea Silviu és Oţel Cristian), akik meleg szavakkal üdvözölték a diákokat és a kollégium munkaközösségét. Lőrincz Helga beszédében elmondta, hogy jó a fiatalokkal együtt dolgozni. Csodák is születnek, amelyekkel hegyeket lehet mozgatni. Ezek közé tartozott az ismétlődő imalánc, amelyben az áramütéses balesetet szenvedett Kelemen Dávid XII. osztályos tanuló mellett kiállt a kollégium diáksága és tantestülete valamint sokan a városból is. A sérült diák most már magához tért és javul az állapota. Gyógyulása jó példa az összefogás erejére.
Megható mozzanata volt az ünnepségnek a 24 előkészítő osztályos tanuló köszöntése, akik Tomai Gyöngyi tanítónő mellett sorakoztak fel. A képzős tanulók irányításával érkeztek a kicsik, és tapssal üdvözölték őket. A IV. osztályosok kis alkalmi műsorral (versek, dalok) köszöntötték az iskolába lépő legkisebb „fikákat.” Egy kis zárt üvegben mindnyájan ajándékot is kaptak, amelyben mese, versek, dalok, édesség voltak elrejtve.
Szőcs Ildikó igazgató üdvözölte a kezdő kisiskolásokat, valamit a pályakezdő pedagógusokat, hiszen valóságos generációváltás történt. Új munkatársak: Bóné Timea és Szabó Mária óvónők, Tövisi Antal tanító, Garamfalvi Angyalka történelem szakos tanár, Szabó Zsombor zenetanár és Lazar Timea fizika-kémia szakos tanár. Az igazgató kihangsúlyozta a bizalom és a jó partnerség fontos szerepét a közösség életében. Kónya Tibor iskolalelkész egy áhitattal zárta az évnyitót, üdvözölte az ünnepség résztvevőit, majd közös éneklés következett. A tantestület a déli szárny belső bejárata előtt közös fotóra sorakozott fel, amit minden évben meg szeretnének ismételni. Az évnyitó jó szervezettségével rendben és fegyelmezetten zajlott le. Fehér megye legnagyobb magyar iskolájában beindult az új tanév.
Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 11.
Szolga népek Bábele
Szeretnék egyetérteni az emberekkel abban, hogy márpedig Romániában magyarellenes, ártatlan provokáció – úgy fordítanám székely-magyar nyelvre, hogy hergelés – nincs. Az ókori Róma jogrendjében – Napóleon törvénykönyve is átvette, ma is érvényes – a gyilkolási, bűnözési szándékot épp úgy büntetik, mint a tettet.
Székelyudvarhelyen, az állítólag nem is létező Székelyföldön csinos kis román cirkuszt hamisítottak a magyar kiszolgálónő ellen. Ismerjük az ügyet. Nem ártatlan, de nem ám a nyitás előtti román „vásárló” kihívó, a fiatal magyar lányt megalázó, hamisított videofelvétele, miegymás.
Én vettem a bátorságot – dehogy is a fáradságot! –, dologidőben, minden rosszindulat nélkül bejártam a nagypiacot, nézelődtem ott, ahol naponta megfordulok, és ahol egy magyar asszony azt válaszolta nekem egy alkalommal, úgy 4 éve a kérdésemre, „miért nem írja ki magyarul is, mit árul”, hogy a piac ellenőrzői megtiltották. Na, akkor se hittem, és ma sem.
Nézelődtem. A piac 3/4-ét a román árusok uralják. Csak „menet közben” rögzítettem magamban és a leendő olvasók kedvéért, ha így haladunk, akkor tényleg igaza lesz Valentin Roman újságírónak (írtunk róla minap), hogy „megadhatják nekünk a teljes autonómiát, ám akkor mi, székelyek, éhen és iskolai műveltetés nélkül kihalunk…”
Nocsak!
A piacon négy helyen találtam magyar nyelvű árumegnevezést (is). A többi román. A magyar árus sem használja a magyar megnevezést! És ezt én most úgy nevezem, hogy a minden-mindegy belenyugvás kórságtünete. Akkor meg kikért dörgedelmezünk? Kiknek a gyermekeiért? Hiszen innen csak egy lépés már a falunapok, a kürtőskalács, a harangszó és a zsoltár betiltása!
Az újságárus ablakára kiírva: ADAOS COMERCIAL. Egyéb semmi mellette, alatta, fölötte. No, nem azért járom a várost, hogy sírjak vagy nevessek. A textilpiacon kiírva: ZAMACO IMPEX, és hogy ne legyen egyedül föltűnő, odébb ez írva: ECMON. És hogy túl korán ne kiáltsak égbe, pár méterrel odébb kiírva, hogy croitorie–varroda. Kedves vásárló és olvasó, higgye el, ez kissé megnyugtatott.
De besettenkedem a piaci gyógyszertárba, úgy, ahogy édesanyám tanított, levett kalappal, és ott egy hosszú román felirat. Kérdezem a kedves magyar főnöknőt, mit jelent. Mondja, itt ülhet le a beteg a gyógyszerésszel megbeszélni… És magyarul miért nem írja? – Hogyne, azonnal kitesszük, semmi akadálya.
Én elköszöntem, hogy megkérdezhessem, mi az akadálya annak, hogy magyarul írják ki pl. a vendéglő nevét ahelyett, hogy: GANÉSA URBANIZÉ GARDEN. Szinte látom, hogy a Párizsból beözönlő franciák fordulnak is vissza: nincs ganyéza, akkor meg nem eszünk itt!
És itt a nemzetelhagyás ringyoid jele: FRESTILLERS Kézdivásárhely, Molnár Józsiás park. Istenem, ha ezt látná a kiváló férfi, Molnár Józsiás, a ’48-as forradalmár katonatiszt meg a fia, aki 1892-ben mondotta a magyar parlamentben: „van a királyi koronának egy kincse, Erdély, ahol ha nem élnének a székelyek, a korona már régen elveszítette volna…” Hát ezek szerint mi visszük veszendőbe taknyosul azt, amit Molnár Józsiásék, Csutak Vilmosék, László Ferencék megmentettek.
Ha ma Sepsiszentgyörgyön, a Bălcescu utcában ez olvasható egy kávézó tábláján: SAINT GEORGE TATTOO E PIERCING, és odébb emez: DESKJET INK ADVANTAGE, és a Székely Mikó Kollégium földszintjén, a szép főtéren: GUINNESS IRISH PUB, akkor miért is szájalunk költőkként és politikusokként? És rég várom a választ.
A Dona Gyógyszertárban egyetlen magyar tájékoztató, egy magyar szó nincs. Kérdeztem halkan a gyógyszerészt – neki sem volt szava. És EZ is jellemző. Néma gyermeknek… És itt van a kínai nagykereskedés a központban: egyetlen ember tud magyarul, akit meg- és elé kell keresnie a vásárlónak, mert mindenki román, és szót se tud magyarul!
Megkeresem a megsértett udvarhelyi lányt, vigasztalom. A mai román sajtó szerint (Ady: Vajon lehet-e jobbra várni?/ Szívünk és lelkünk fáj bele./ Vajon fölébred valahára/ e szolga népek bábele?) a magyarok felelősek a gyűlölködésért. Nem igaz. Az egyik román politikus mondta: „karóba kellene húzni a magyarokat is, nem csak az elaljasodottakat.” És Radu Banciu állatoknak nevezi a romániai magyarokat.
Szeretve tisztelt olvasóm, ezt akartam megbeszélni sokadszor Veled.l
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. szeptember 12.
Szívvel-lélekkel a tanulókért (Tanévnyitó ökumenikus istentisztelet)
Az iskolai tanévnyitók után a szemerjai református templomban tartott közös, ökumenikus tanévnyitó istentiszteleten vettek részt sepsiszéki pedagógusok mintegy másfél százan.
A Gaudeamus közös eléneklése után Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) háromszéki elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, megjegyezve, évről évre többen jönnek el, s ez jó érzéssel tölti el, mert ez az a hely, ahol ilyen sokan találkozhatnak. Jólesett, hogy mosolyogva érkeztek a pedagógusok, és reményét fejezte ki, az iskolába is mosolyogva mennek, és úgy is jönnek el, azzal a megelégedéssel, hogy sikerült gazdagítani a diákokat. A mosoly mellé szomorúság is beférkőzött, idén is zűrzavaros tanévkezdésben van részük, tankönyvhiányban. Ezért arra biztatta a szülőket, bízzanak a pedagógusokban. Incze Zsolt házigazda református lelkipásztor, esperes Pál apostol rómaiakhoz írott leveléből (15, 7) olvasott fel igét: „Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére”. Magyarázatában arra szólította fel hallgatóit, hogy fogadják el önmagukat, egymást, és szívvel-lélekkel adják át a bennük levő tudást úgy, hogy közben a gyerekek jól érezzék magukat az órán. Zelenák József sepsiszentgyörgyi evangélikus lelkész, esperes, püspökhelyettes imában kért áldást az új tanévben az oktatókra és diákokra egyaránt. Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, volt esperes felszólított, szeretetre építsük jövőnket, s akkor megmaradunk. Kiss Imre főtanfelügyelő példázattal élve arra buzdította az oktatókat, hagyják a diákok egyéniségét kiteljesedni, és Benedek Elek utolsó mondatával arra ösztönözte, „fő, hogy dolgozzanak”. Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke arra kérte a pedagógusokat, munkájuk alapja az erkölcs legyen. Szabó Margit uzoni iskolaigazgató Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere nevében kitartást kívánt pedagógus kollégáinak, majd a rengetegbeli Ábelhez hasonlítva őket arra ösztönözte, a tiszta gondolatok és tudás fegyverével ne adják fel a munkát, még gondolat szintjén sem. A tanévnyitó istentiszteleten közreműködött a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus Sipos Zoltán vezetésével, valamint versmondással Bajcsi Orsolya első osztályos mikós tanuló és Incze Melinda magyartanár.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 12.
Botokkal, láncokkal támadtak magyar CFR-szurkolókra a Kolozsvári U ultrái
Botokkal, láncokkal, boxerekkel rontottak rá a Kolozsvári U ultrái a Kolozsvári CFR 1907 magyar szurkolóira egy hétvégi sportrendezvényen. A véres jelenetek mintegy húsz kisgyerek szeme előtt zajlottak le. A „KVSC 1907” szurkolói csoport feljelentést tesz a rendőrségen.
„Ilyen iszonyatos etnikai gyűlölettel még soha nem szembesültem” – számolt be a Maszolnak a történtekről a magyar szurkolói csoport és egyben baráti társaság egyik, neve elhallgatását kérő tagja. A férfi elmondta, szombaton, a Fellegváron, egy bérelt sportpályán szervezték meg idén nyolcadik alkalommal a KVSC Kolozs Kupa elnevezésű amatőr labdarúgó tornát, erdélyi, magyarországi és szlovákiai csapatok részvételével.
Az eseményre a házigazdák a hagyománynak megfelelően elvitték a családjukat. „Ez a focitorna egy oldott hangulatú esemény, a meccsek között sörözgetünk, flekkenezünk, a nők beszélgetnek, szurkolnak nekünk, a gyerekek játszanak. Inkább egy hétvégi családi piknikhez hasonlítható” – mesélte a magyar férfi. Ez a családi piknik azonban szinte tragédiába torkollott.
A sportpálya kerítésénél ugyanis váratlanul a CFR ősi riválisa, a Kolozsvári U ultráinak mintegy harminc fős csapat jelent meg. Magyar- és CFR-ellenes jelszavakat skandáltak, majd behatoltak a sporttelepre. A KVSC-sek egy csoportja fogadta, és megpróbálta kitessékelni az U-s huligánokat. „Csitítottuk őket, elmagyaráztuk, hogy itt terhes nők, gyerekek vannak velünk, ne akarjanak balhét” – idézte fel a történteket a magyar szurkoló.
Egy darabig úgy tűnt, hogy sikerrel jártak, mert az U ultrái visszavonulót fújtak, elhagyták a sporttelepet. Ám mintegy vezényszóra visszatértek, és akkor már előkerültek az addig a derekuk köré tekert láncok, a boxerek, és a kapunál elrejtett botok. „Elszabadult a pokol. Nem beszéltek, egyből ütöttek. Letiportak négyet-ötöt közülünk, láncokkal ütötték, rugdosták őket, ahol csak érték” – mesélte a szurkoló. (Az alábbi videón az látható, amint a KVSC-sek kitessékelik az U-sokat a telepről, verekedés itt még nem volt.)
Beszámolója szerint az ultrák támadását sikerült végül visszaverniük. „A társaimat szerintem az apai ösztön hajtotta. Mindenki a családját féltette. Olyan barátom jött oda kikergetni az U-sokat, aki életében nem ütött meg senkit, de most nagyon odatette magát” – részletezte az események résztvevője.
A legnagyobb baj szerinte az, hogy a véres jelenetek a kisgyerekek szeme előtt játszódtak el. „Az asszonyok meg voltak rémülve, a kicsik sírtak, sikoltoztak. Szerintem egy életre szóló traumát szereztek. Egyik szurkolótársam felesége aznap este felhívott, és elmondta, hogy nem tud elaludni a gyerek, mert attól fél, hogy a rossz bácsik rájuk törik az ajtót” – mondta a férfi.
Miután az U-sok elkotródtak, a KVSC-sek hazaküldték a családjukat, és folytatták a labdarúgó tornát. Forrásunk megfogalmazása szerint azért, mert nem akartak örömet szerezni a román ultráknak azzal, hogy sikerült elrontaniuk a magyarok rendezvényét. Már a díjátadásnál tartottak, amikor a sporttelepnél megjelent ismét három U-s. Azt üzenték a KVSC-seknek, hogy menjenek ki a Hója erdőbe, mérjék össze ott az erejüket.
„Tudom jól, hogy vannak utcai verekedések a szurkolótáborok kemény magjai között. De ezt csak az ultrák, huligánok szokták művelni. Visszautasítom, hogy muszáj huligánnak lennem ahhoz, hogy a kedvenc csapatomnak szurkoljak” – mondta a férfi. Hozzátette, csoportos feljelentést tesznek az U ultrái ellen a rendőrségen. „Nem azért, mert néhányunknak betörték a fejét, hanem azért, mert a családunk jelenlétében támadtak ránk” – zárta beszámolóját.
A kolozsvári NCN televíziónak nyilatkozva a Kolozsvári U menedzsere, Ioan Ovidiu Sabău elítélte a csapata szurkolóinak magatartását. "Nem tudok egyetérteni ezzel a viselkedéssel. A hatóságoknak tenniük kell a dolgukat, azért fizetjük őket” – nyilatkozta a volt válogatott labdarúgó. Radu Constantea klubelnök azonban nem kívánta kommentálni a történteket. „Most hallok erről először, nem ismerem a részleteket" – jelentette ki.
Cs. P. T. / maszol.ro
2017. szeptember 13.
Nacionalista liberálisok
Felugattak a nemzeti liberálisok! Egyazon időben! Már nem is tudom, kit nevezzek meg a sok alelnök közül: Mircea Havat vagy Florin Romant, esetleg az elnök Ludovic Orbant, vagyis Lajcsit. Nagy fájdalmuk, hogy az erdélyi magyarok nem akarják megünnepelni Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulóját, de az is bántja őket, hogy az RMDSZ vezérkara miért tárgyal a hatalmon lévő PSD–ALDE szövetséggel, miért nem csak ővelük…
Nem nagyon beszélnek arról, hogy a párt népszerűsége folyamatosan lemenőben van, ezért nyúltak a jó öreg nacionalizmushoz. Nem hinném, hogy ennek nagy keletje lenne, mert a mélyrepülés oka, hogy miután hatalmaskodásuk idején igencsak megszorították a népnek adott juttatásokat, s most éppen a baloldali kormány életszínvonal-emelési intézkedéseit támadják. Idős liberális ismerősöm szerint már az, hogy egyesültek a rossz emlékű Demokrata Párttal, butaság volt, de a néppárthoz való átállás is kolosszális ökörségszámba megy. És hogy a saját magas fizetésüket megszavazták, a köznép nyugdíjának emelését pedig nehezményezik, oda vezet, hogy még a kemény szabadelvűek sem fognak rájuk voksolni.
Valamikor a párt nevéből a liberális mellől többen ki akarták venni a nemzeti (ne írjam: nacionalista) szót. A párt akkori elnöke, Radu Câmpeanu nagyon ellenezte ezt. Egy darabig európaibb hangokat pendítettek meg, majd szép lassan áthangolódtak balkánivá, versenyezve a szocdemekkel, majd lépéshosszal le is hagyva ezeket. Most már odáig jutottak, hogy Orban Lajcsi azon sóhajtozik, miért akarják leszállítani a bizonyos magyar jogokat lehetővé tevő 20 százalékos kisebbségi küszöböt 10 százalékra. Meg hogy az erdélyi magyarságnak is milyen jó volt Erdélynek Romániához való ragasztása. Olyan jó, hogy még román politikusok is megírták (Octavian Goga, Iuliu Maniu, Victor Babeș, Ion Slavici, Traian Vuia stb.): a regátiak „skrupulus nélkül” fosztották ki a transzilván területeket. Na, meg az ígéreteikből alig tartottak be valamit; nemhogy autonómiát nem adtak, hanem erőszakolt románosítást vittek véghez.
És még csak annyit: nem a gyulafehérvári gyűlés „csatolta” Erdélyt Romániához (ennek lesz jövőben a 100. évfordulója), hanem a trianoni szerződés, pontosabban diktátum, amelyet 1920. június 4-én írtak alá. Ezt pont Lajcsi ne tudná? Hiszen az apjától csak hallhatta!
Román Győző / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. szeptember 16.
Tamási Áron-évfordulóval indul az új színházi évad
Az új évad első két fontosabb eseménye a sepsiszentgyörgyi színházban Tamási Áron 120 éves születési évfordulójának megünneplése, valamint a Bocsárdi László által rendezett Alice című előadás bemutatója lesz, melyet Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján a sZempöl zenekarral együttműködésben készít a társulat. „A 120 éve született Tamási Áron művei, szellemisége, szelleme az elmúlt évtizedekben tökéletesen beépültek a társulat működésébe, és utakat nyitottak afelé a korszerű és érvényes színjátszás felé, amit jelenleg képviselünk. Tamási Áron születésnapja kitűnő alkalom arra, hogy a város lakói szembesüljenek az írásaiban rögzített képekkel, sajátos humorával és éles párbeszédeivel” – áll a színház közleményében, mely a szeptember 20-ára időzített egész napos rendezvénysorozatot ajánlja a közönség figyelmébe. Mint írják, az egész várost behálózó események estére a főtérre, majd a színháztermekbe vezetnek: 18 órától a társulat színészei Tamási Áron válogatott novelláiból tartanak felolvasóestet a Kamarateremben, 20 órától pedig a színház Nagytermében a Dresch Kvintett Tamási Áron tiszteletkoncertjét tekinthetik meg az érdeklődők. A Liszt Ferenc-díjas Dresch Mihály sajátos zenei világával a nemzetközi kortárs dzsessz fontos úttörője, aki a magyar népi hangzásvilág és a dzsesszzene egyvelegét szólaltatja meg szaxofonjával. 1997-ben, a Tamási Áron centenáriumon is Dresch Mihály és együttese koronázta meg a rendezvénysorozatot, idén a művész újból vállalta, hogy megtiszteli Sepsiszentgyörgyöt egy ünnepélyes koncerttel az író születésének 120 éves évfordulója alkalmából. A Tamási-évforduló által megnyitott 2017/2018-as évadban más fontos események is várják a nézőket, a színház vezetősége úgy alakította az évadtervet, hogy ígéretes, a társulat és a közönség számára eddig még ismeretlen új hangok, valamint kiforrott, sajátos rendezői formanyelvek is teret nyerjenek az új produkciókban. Az Alice októberi bemutatóját Zakariás Zalán rendezése, Michel de Ghelderode Escorial című darabja követi, majd Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté-ját mutatják be szilveszteri előadásként Sardar Tagirovsky rendezésében. Tavasszal Mezei Kinga újvidéki rendező dolgozik a társulattal az Anna legenda című produkció színpadra állításán, végül pedig a többszörös UNITER-díjas Radu Afrim által jegyzett discOperett munkacímű produkció zárja az évadot. Az öt bemutató mellett továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok fontos előadásai: Vízkereszt, vagy amire vágytok, Liliom, Évforduló, Norway.today, Pénz az égből, Az ezredik éjszaka, Kaisers TV, Ungarn, és a Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás-előadóestet is láthatják még a nézők. Az új évad előadásaira már árulják a bérleteket a Városi Kulturális Szervezőirodában és a www.biletmaster.ro weboldalon. A tavaly vásárolt bérletek – a Mecénás kivételével – az idei évadban is érvényesek. A jegyek és bérletek ára a tavalyi évadhoz képest nem változott, ez alól kivételt képez a diákjegy, amely idén 10 lejbe kerül, az Alice című produkciót pedig 10 lejes felár kifizetésével tekintheti meg a bérletes közönség. Az ősz folyamán több kiszállást is tervez a társulat: a Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás előadóestet szeptemberben az udvarhelyi színház által szervezett dráMa Kortárs Színházi Találkozón mutatják be, novemberben pedig Tiszaújvárosban játsszák az előadást a Színház Határok Nélkül rendezvénysorozat részeként. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján többszörösen díjazott, és a Színházkritikusok Díjára felterjesztett Liliom című előadást októberben a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokviumon mutatja be a társulat, az Alexandru Dabija által rendezett Évforduló pedig meghívást kapott a bukaresti Országos Színházi Fesztiválra, melynek idei kiadása október 20–29. között lesz. A korábbi évadok gyakorlatához hűen idén ismét bérletcserét tervez a színház vezetősége a Szatmárnémeti Harag György Társulattal, mely során a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadásért cserében a Tévedések vígjátéka című Shakespeare-darabbal találkozhat a sepsiszentgyörgyi közönség. Az idei évadot a REFLEX 4 Nemzetközi Színházi Fesztivál zárja, amelynek programja egyelőre még nem nyilvános.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)