Újabb halasztás: ősszel folytatódik Rádulyék pere
Ismét halasztottak Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos alpolgármester korrupciógyanús ügye perének szerdai marosvásárhelyi tárgyalásán. A következő tárgyalás időpontja: szeptember 18.
A felperes Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA) képviselő ügyész, Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos, valamint egyikük jogi képviselője, és a szintén Csíkszeredából érkezett tanú is ismét megjelent a két városvezető elleni per szerdai tárgyalásán a Maros Megyei Törvényszéken. A napirendre tűzött ügyek tárgyalásának menetét kis szünettel szakította meg a bírónő, majd a folytatásban elsőként a csíkszeredai városvezetők ügyét vizsgálta meg, miután Ráduly és Szőke jelen levő jogi képviselője átnyújtotta az alpereseket képviselő kolozsvári ügyvédnek objektív okokkal alátámasztott halasztási kérelmét. A 2016. március 30-án elkezdődött per következő tárgyalását szeptember 18-ra tűzték ki.
Elhúzódó tárgyalások
A két elöljárót a 2015 áprilisában végrehajtott házkutatások után vették őrizetbe, majd hatósági felügyelet alá kerültek, utána pedig a DNA Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg.
A tisztségviselőket többek között azzal vádolják, hogy jogosulatlanul használták országon belüli kiszállásra a hivatali gépkocsit, valamint hogy megkárosították a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökséget, amikor a Sapientia Egyetemnek kiadott építkezési engedély kibocsájtásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét. A vádhatóság a polgármesteri hivatal megbízásából elvégzett kataszteri felmérést is kifogásolja, illetve egy ingatlanbérleti szerződés módosítását.
A pert tavaly március óta a DNA kérésére a Maros Megyei Törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban.
Az elöljárók alaptalannak tartják és elutasítják az ellenük felhozott vádakat.
Gáspár Botond Székelyhon.ro

Politikai “bányászjárás” – még egyszer
A címnek nem csak az 1990-es június 13-15 bányászjárás évfordulója ad aktualitást, hanem a friss romániai belpolitikai válság is, az a lincshangulat, amelyet ezúttal Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök és hívei keltenek egy ideje kikezdve a Grindeanu-kormányt. Sokak vélekedése szerint mondvacsinált okokra hivatkozva.
“Kifejezetten kérem, hogy Románia elnöke vagy a többi politikai erő magyarázza meg az országnak és nekem személyesen, miért akarják leváltani a kormányt, mit akarnak elérni ezzel, mivel vádolnak, mi áll e vádak mögött és valójában hova akarnak kilyukadni. Erkölcsi jogom van magyarázatot kérni a kormány ellen indított "politikai bányászjárásra", amit a világon mindenki elítél. Ha a kormány mindegyik minisztere lemond is, én erkölcsi meggondolásokból még nyomásra sem vagyok hajlandó lemondani a miniszterelnöki megbízatásról!” Ezek nem Sorin Grindeanu, hanem valamikori elődje, a kormányfői tisztséget 1998-1999 között betöltött Radu Vasile segélykiáltása, de nyugodtan tulajdoníthatnánk a mostani kormányfőnek is. Emlékezhetünk, a Vasile és Emil Constantinescu akkori államfő közötti konfliktusnak az lett az eredménye, hogy a koalíciós pártok utasítására a kabinet minden minisztere lemondott, Vasile pedig elbarikádozta magát a kormányépületben, végül azonban csak hajlandónak mutatkozott megválni tisztségétől. Vasile akkor azért tartotta méltánytalannak menesztését, mert mindez néhány nappal azután történt, hogy Romániát - érdemei elismerése mellett – meghívták az uniós csatlakozási tárgyalásokra. A Romániában annak idején elhatalmasodó társadalmi feszültségek miatt a népszerűségét rohamosan veszítő koalíció és államfő azonban szabadulni akart Vasilétől, akit a kialakult helyzet felelősévé tett. 
Székely Kriszta Szabadság (Kolozsvár)

Születésnapi beszélgetés – Nagy Benedekkel Megcsúfolása mindannak, amiben hittem…
Nyolcvan évet töltött május 29-én Nagy Benedek tanár, közíró, történész, volt politikai elítélt. A kolozsvári születésű, Csík­sze­re­dá­ban élő emlékiratíró többször vallott életéről, meghurcoltatásairól – ezúttal az általa gyakorolt szakmákról, foglalkozásairól kérdeztük.
– Oly fiatalos, akár le is tagadhatna a korából… Mi ennek a titka?
– Nem az én érdemem, lehet, a gének teszik, lehet, a szerencse, s lehet, hogy sokan imádkoznak értem. Reggelenként százévesnek érzem magam, a diszkosz, a csigolyák, a reuma – amit a börtönben felszedtem – kínoznak, aztán mint egy rossz motor, ha fel tudtam kelni, meg tudtam inni a kávémat, le tudtam zuhanyozni, akkor megyek egész nap.
– Hogyan ünnepelte a nyolcvanadik születésnapját?
– Elég nehéz volt összehozni az egész famíliát. Végül is június 1-jén gyűltünk össze Szentkirályon, felszereltünk a kerti asztal fölé egy árnyékolót, alája beültünk, jól éreztük magunkat és örültünk egymásnak.
– Hány személyből áll a család?
– Tizenhárman voltunk, a három gyermekem: Imola, Anna, Benedek, a gyermekeik is és a társaik. Nem vagyok babonás, nem tartom szerencsétlen számnak. Most már többet éltem, mint édesapám, édesanyám, a négy testvérem közül három és a négy nagyszülőm. A két nagyapám 64-64 évet élt, cigaretta vitte el őket, én tíz éve elhagytam, de ötven évet szívtam. Tivai Nagy Imre dédapám 82 évet élt. Én a nyomába sem léphetek sem neki, sem apámnak, Nagy Andrásnak, én egy nagyon nehéz korszakot meglábalt, sok irányú érdeklődésű, elvetélt történész, elvetélt író, zsurnaliszta vagyok. Nagyot egyikben sem alkottam, mindegyikbe belekapdostam, úgy, ahogy az élet engedte.
– Az életrajzában közel tucatnyi foglalkozás szerepel, amelyet ideig-óráig, olykor kénytelen-kelletlen folytatott. Melyikből mit tart fontosnak? Kezdjük a faipari munkással…
– Amikor a börtönből kijöttem ’61 novemberében, egyszerűen nem volt, amihez kezdjek. Két hónapi pihenés és házi koszt után az apám „megbótolta” Szabó Gézával, a volt gyárigazgatóval, hogy vegyenek fel segédmunkásnak a csíkszentkirályi dongagyárba. Így lettem faipari munkás 1962. február 1-jétől májusig. Májusban egy volt osztálytársam, a taplocai András Gyárfás, akit politikai okokból kidobtak a gimnáziumból, és ekkor főmester volt, átvitt a villanyszerelő műhelybe. Az első három nap csak vinklivasat vágtam. Ez volt a tűzkeresztség, és éjjel nem tudtam aludni, úgy begyulladt a karom, addig húztam egész nap a vasvágó fűrészt. Utána szenzációs életünk volt, összeforrott csapat lettünk, hétvégén mentünk a madarasi pisztrángoshoz, vittünk egy-egy bárányt András Jakabtól, Taplocáról, s megsütöttük. Gyafi szenzációs ember volt, rajta kívül ott volt az öccse, Csaba, András Antika, aki most Svédországban van, Szőcs János, aki meghalt, Bilibók Szilvia, a szép csángó leány, akit küldtünk sörért és szivarért… Tartott egy pár hónapig, aztán meghallottuk, hogy van egy technikum Bukarestben, ahol nem kérnek önéletrajzot, s az ilyen rossz dossziéval rendelkezők, mint mi, oda gyúródnak az országból. Én hároméves posztliceális technikumba felvételiztem, és el is végeztem 1962–65 között, megszerezve a magasfeszültségű energetikus technikusi diplomát. Ez az alapszakmám. Három évig dolgoztam, hogy megszerezzem, és kevesebb mint három évet dolgoztam benne, mert ahogy visszavettek az egyetemre, 1968-ban, azonnal otthagytam a bányatrösztöt.
– Mi volt a feladata bányaipari technikusként?
– A 100 lejes voltmérőtől a több millió lejes aggregátokig, amit a bányában használtak, mindenhez kellett értenem. Nemcsak a villamossági, hanem a bányaberendezéseket is meg kellett tanulnom a csillétől a legbonyolultabb gépekig. Mindezek beszerzése, követése volt a munkám.
– Volt muzeológus is…
– 1968-ban, amikor visszavettek az egyetemre, levelezési tagozatra, akkor a megyei kultúrbizottság elnökénél, Becze Antal volt osztálytársamnál jeleztem, hogy vágyom vissza a humán pályára a gépek közül. Az ő javaslatára kerültem a múzeumhoz, és ott voltam két évet, éppen amikor a Zakariás-házból átköltöztünk a Mikó-várba, csakhogy épp amiatt leállt akkoriban minden tudományos munka, s én 1970-ben átmentem a mozivállalathoz.
– A múzeumnál egyébként mi volt a feladata?
– Minden, csak nem régészet. Főleg néprajzzal foglalkoztam, mert azt szabadott, ásni nem nagyon lehetett. Írtam egy-két tanulmányt a társadalmi mozgalmakról a Csíki-medencében 1849–1918 között, de János Pál mellett inkább néprajzos voltam. Például megjelent a Művelődésben egy ötrészes tanulmányom a felcsíki kerítésekről, nemcsak lefényképezve, hanem lerajzolva, lemérve az összes kerítésmintát. Vagy a csíki székely rokolya történetéről is készítettünk közösen tanulmányt.
– A mozivállalatnál?
– Filmműsorszerkesztő voltam az egész megyében. Havonta kellett menni Kolozsvárra, el kellett végezni az összes megyebeli mozi, falusi filmszínház és filmkaraván programjának összeállítását. Sokan kritizáltak, hogy a szakmámat otthagytam egy ilyen link dologért… De abban az időben kezdtek behozni nagyon jó filmeket Nyugat-Európából, Amerikából, nagyon sok értékes alkotás bejött. Ez volt az első nyitás 1948 után, kulturális nyitás, ez a Ceaușescu-féle enyhülésnek volt a csúcsa…
– Az életrajzban a történész megnevezés is szerepel.
– Inkább elvetélt történész… Nyolcéves koromtól készültem történelem szakra és mindig a magyar őstörténet, illetve a székelység eredete érdekelt. 1954-ben, amikor láttam, hogy merre alakul a történelem szak, elkezdtem a biológiát tanulni, hogy felvételizzek orvosira, ugyanis az ideggyógyászat is érdekelt. Egyik nap tanultam a történelmet, másik nap a biológiát, de édesapám javasolta, hogy végezzek el két évet a történelmen, s ha úgy látom akkor is, hogy az orvosi vonz inkább, akkor folytassam az orvosin. De persze nem volt rá szükség. Amúgy mint történész sohasem tudtam működni, a múzeumnál néprajzzal foglalkoztam,…
– Laptudósító is volt...
– Nagyon érdekes epizód, már az enyhülés végén történt, és a beszigorodás elején, amikor Kínát és Koreát megjárta Ceaușescu, s utána meghirdette a nagy kulturális forradalmat. Behúzták a féket. A mozivállalatnál dolgoztam és egyre többet publikáltam az Előrében, az Utunk évkönyvben, a Korunkban, az Ifjúmunkásban, a helyi lapokról nem is beszélve. Többen mondták – Barabás Pista s még Fodor Sanyi is –, hogy legyek újságíró. De nem voltam párttag. Ennek ellenére felvettek az Előréhez Hargita megyei tudósítónak, és ez egy nagy tisztesség volt abban az időben. Így dolgoztam 1973. április 1-jétől 1974. augusztus 31-ig, még másfél évet sem. Közben Ceaușescu kiadott egy nyilvánosságra nem hozott elnöki rendeletet, amely kimondta, hogy a központi sajtóban csak párttagok lehetnek. Én nem voltam párttag, nem volt mit tenni. Ott álltam munkanélküliként másfél év után.
– Mit jelentett akkoriban a tudósítói munka?
– Híreket kellett közölni. Antal András volt a szerkesztőségi főtitkár, mindig kellett legyen neki „lesilózva” 15-20 hír, hogy tudjon válogatni, turkálni benne. Ma is megvan a kimutatásom az összes leközölt cikkemről: riportok, kis jegyzetek, szösszenetek, nagy riportok, ritkán kértek ún. vonalas anyagot. Sohasem felejtem el: egy augusztus 23-i lapszámhoz elmentem Bükklokára, s írtam egy riportot a Póra Lívia apjáról, akinek egy lába volt, s özvegyen felnevelt több gyereket… Rövid volt ez az időszak, s maradtam munkanélküliként két gyerekkel, már második családommal, gyerektartással. Akkorra már az egyetemet befejeztem, államvizsgáztam, és véletlenül találkoztam Nicu Vrabievel, aki a későbbi Goga középiskola igazgatója lett, kiváló romántanár. Azelőtt készítettem vele két kis interjút… Mondtam, hogy egy katedrára lenne szükségem. Karon fogott, felvitt az iskolába és negyed óra alatt összevakarták azt a 18 órát. Három évig tanítottam ott. 1977. július 31-én telefonált Orbán Zoltán tanfelügyelő, hogy másnap versenyvizsga van a 2-es ipari líceum történelemtanári állására. Sikerült a versenyvizsgám és a 2-es ipariban töltöttem el másfél évtizedet, 1990-ig, amíg be kellett vonulni Bukarestbe a május 20-i választások után. Nagyon érdekes esztendők voltak, sok jó, értékes tanítvánnyal: katolikus papok, mérnökök, szociológusok is kerültek ki az iskolából.
– Miért lett képviselő?
– Lehet, titkos vágyam volt, hogy hozzájáruljak a romániai magyar közösség helyzetének javításához, jogainak elismeréséhez a többség által, és ezért vetettem bele magam a politikába 1990 tavaszán. A listának a farkán kerültem be, és a legnehezebb helyre állítottak, a tanügyi bizottságba, amelynek titkára voltam. Agyagbirkózást folytattunk egy elfogadható tanügyi törvényért, amelybe sikerült bevinni a kisebbségi történelem oktatását. Ma is működik, és életem egyik legnagyobb eredményének tartom azt, hogy magyar történelmet tanítanak a magyar iskolák 6–7. osztályaiban, illetve választható a román osztályokban is a magyar nyelv mellett, külön tantárgyként a kisebbségek történelme. Megszületett a tankönyv is, Erdélyre fókuszál, nagyon jó kicsi tankönyv, nagyon jó térképekkel, jó idézetekkel.
– Lassan már nyugdíjas, de még mindig van egy-két foglalkozás. Pl. a vallásügyi államtitkárság tanácsosa…
– Az történt, hogy 1996-ban az előválasztásokon Ráduly Róbert nagyon ránk vert: kapott vagy 13 000 szavazatot, s mi többiek, négyen szereztünk összesen 13 000-et. Úgy gondoltam, világos a dolog: fiatal, dinamikus, jár az esze, mögé álltam, támogattam, átadtam neki titkárnőt, irodát, autót, bevittem Bukarestbe, bemutattam mindenütt, sínre állítottam. Én pedig hirtelen felindulásból nyugdíjaztattam magamat 59 évesen. Hazajöttem, elkezdtem írogatni, s másfél év után Markó Béla és Jakubinyi érsek úr felkérésére bementem – két-három évre – a vallásügyhöz, a magyar egyházak képviselőjeként 1998. július 1-jétől. Előbb Tőkés Elekkel, majd kilenc évig egyedül vittem ezt a funkciót, végül tíz és fél év lett a két-három évből. Mióta elmentem nyugdíjba, kétszer voltam Bukarestben, egyszer a legfelsőbb bíróságon kihallgattak a Ficior-ügyben, és egyszer Hajdú Gáborral jártunk meghívásra a parlamentben. Az államtitkárságnál töltött éveimből azt tartom a legfontosabbnak, hogy Székelyföld kulcsgimnáziumait sikerült visszaszolgáltatni történelmi egyházainknak.
– A foglalkozások közül már csak egy maradt a listámon: emlékiratíró.
– Nekem ez az egy lehetőségem maradt, miután nyugdíjba mentem: a krónikás szerepe. Tudom, Erdélyben az emlékirat-irodalom mindig kedvelt műfaj volt, sok művelője akadt. Ha szabad, a sor legvégére magam is beálltam, és igyekeztem úgy írni meg az Erdélyi kötéltáncot, hogy ne magamat sajnáltassam, hanem az legyen benne, ami megerősíti, megmaradásra készteti a következő generációkat. Utána parlamenti küzdelmeink krónikájának a megírásához láttam hozzá. Szeretném legalább azt a hat és fél évet, amit a parlamentben töltöttem, de ha lehet, a tíz és fél évet, a vallásügyi minisztériumban töltött éveket is rögzíteni. Ebből sikerült az első három évet megírnom az Ellenzékben és ellenszélben első kötetében. A második kötetet sajnos még nem írtam meg, amióta a lányom, Horváth Anna kolozsvári alpolgármester meghurcoltatása megkezdődött, azóta nem tudok leülni az íróasztal mellé… Ez emberileg is megvisel, a lányomat abszolút tiszta embernek és olyan társadalmi lénynek, közéleti embernek tartom, aki mindent szívből és legmélyebb belső indításból tesz. Ez a meghurcoltatás most egy nagyon nagy kereszt, és abszolút megcsúfolása mindannak, amiben hittem valaha, amikor itt maradtam ebben az országban. Megcsúfolása mindannak, amiben hittem és hiszek. S ez lehetne a végszó is…
Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda)

Nagy-Dobrudzsa álmodói
Van, akinek nem kell Erdély, van akinek Románia nem kell. Szilágyi Aladár írása.
Nem lehet tudni, kicsoda, milyen célból, miért éppen napjainkban, előkotort a facebook-világ mocsarából egy három esztendeje nagy visszhangot, ribilliót, majd látványos iszapbirkózást provokáló blogböffentést, bizonyos Liviu Andrei megfogalmazásában. A caracali (tehát oltyán…) szerző már nyílt levélnek szánt irománya címében: Nu mai vreau Transilvania asta jegoasă la mine-n ţară! üzeni: ennek a koszos Erdélynek nincs semmi keresnivalója az ő országában, mi több, referendumot javasol avégett, hogy ezt az ő hazájához nem illő régiót szakítsák el Romániától. Miután lefordíthatatlan szitoközönt áraszt Transzszilvánia minden ördögfattyára a cigányoktól a bozgorokig, kijelenti, hogy ott nem érzi jól magát, mert… Erdély nem Románia, kedves közvetlenséggel bejelenti, hogy veri a f…szát Erdélybe, és annak magyar történelmébe. És így tovább…
Persze annak idején mind román, mind magyar részről ez a példa nélküli böffentés hatalmas fölháborodás-lavinát indított el. De volt egy nem érdektelen mellékhatása is: román fórumozók tucatjai az ország minden sarkából – nem csak Erdélyből, hanem Bukovinából, a Bánságból és főleg Dobrudzsából – azzal vágtak vissza, hogy ők viszont Liviu Andrei Romániájához nem akarnak tartozni, autonómiát, akár Bukaresttől való teljes függetlenséget óhajtanának! Persze, ennyiből nem lehet messze menő következtetéseket levonni a közhangulatot illetően, de tény, hogy a Duna és a Fekete-tenger közötti tartományban a mai napig eleven izzik a függetlenedés parazsa…
Amidőn elkezdődött az EU-régiók kialakítása körüli huzavona, Konstanca két akkori, azóta bokros érdemei miatt sittre vágott erős embere: Radu Mazăre polgármester és Nicuşor Constantinescu, a megyei tanács elnöke, erősen ütötte a vasat, hogy Dobrudzsa két megyéje, Konstanca és Tulcea külön entitásként, „autonóm” eurórégiót alkothasson. Adott pillanatban azzal fenyegetőztek, hogy ha kell, akár megalakítják a Dobrudzsaiak Pártját, még egy eredménytelen (és törvénytelen) referendumot is kiírtak a szent ügy érdekében. A két uraságot persze, nem valamiféle történelmi fogantatású regionális identitástudat, hanem a saját pecsenyéjük minél zavartalanabb sütögethetése vezérelte. Végül nem jött össze a Mazăre (Borsó) Köztársasága-ként aposztrofált képződmény, négy környező megyével együtt gyúrták egybe az úgynevezett Második, Dél-keleti Fejlesztési Régiót. Viszont a médiában, főleg az internet világában, a mai napig eleven téma Dobrudzsa viszonylagos vagy teljes függetlenedésének a kérdése. Olyannyira, hogy az elszakadás híveinek külön honlapjuk van, s egy merész fiatalember, bizonyos Cosmin Dumitru pedig történelmi, földrajzi, gazdasági, etnikai és politikai érvek fölsorakoztatásával komolyan eljátszott a gondolattal, kereste a választ arra a kérdésre, hogy mi történne, ha Dobrudzsa függetlenné válhatna Románia többi részétől?
Az viszont talán a legpikánsabb fejleménye a dolognak, hogy Ioan Coja professzor, a Vatra Românească egyik hajdani, hírhedett alapítója, maga is Konstanca szülötte, 2014. februárjában  Autonómiát akarunk Nagy-Dobrudzsa számára! címmel cikkezett, melyből kiderül, hogy ő már egyetemista korában kérte Dobrudzsa függetlenné válását és leszakadását Romániától. Az is, hogy „Nagy-Dobrudzsát” a Bulgáriához tartozó déli részek, az úgynevezett Quadrilater megkaparintásával hozná létre, s az elárvult, konstancátlanított Romániát Besszarábiával kárpótolná, hiszen annak is van kijárata a tengerre!
Végül hadd fordítsuk komolyra a szót. Lucian Boia történész, 2015-ben napvilágot látott, Hogyan románosították Romániát? című könyvében emlékeztet arra, hogy 1878-ban, abban a pillanatban, amikor a román királyság megkapta Dobrudzsát, az a terület „Európa legfantasztikusabb etnikai-vallási mozaikját képezte”. Annyira, hogy akár Dobrotics, a román/bolgár/török/kún, avagy ki tudja, milyen gyökerű despota idejében, félezer évvel korábban, ismét független államocskává alakulhatott volna. A bolgárok, törökök, tatárok, stb. szétszórása, áttelepítése, a havasalföldi, moldvai, erdélyi románok tömeges betelepítése után, az „anyaország kebelére visszakerült” országrészben csupán a kebelreölelést követően majd négy évtizeddel, 1912-ben mert a román kormány választásokat tartani… erport.ro

Kacsó Albert-emléktúra a Feliratos-barlanghoz
Székely nyomok a Regátban
Július 17-én két éve lesz annak, hogy a kézdivásárhelyi táltosként közismert Kacsó Albert tragikus hirtelenséggel elhunyt. A szomorú évforduló apropóján özvegye emléktúrát szervezne arra a helyre, amely a titkát talán megnyitotta Berci előtt, de ő azt már nem tudta megosztani velünk.
Kacsó Izolda a Buzău megyei Nucu falu határában található ún. Feliratos-barlanghoz szeretne emléktúrát szervezni. A Bozioru községhez tartozó, hegyek között meghúzódó kis település egyedülálló nevezetessége már önagában komoly vonzerőt képez, ám az egész vidék – ne feledjük, hogy az 1845-ig létező Săcuieni (más néven Secuieni vagy Saac), azaz „székely” megye területén vagyunk – különös jelentőséggel bírhat a múltunk iránt érdeklődők számára, hiszen még Nicolae Iorga is Székelyföld havasalföldi meghosszabbításának tekintette.
Elég csak a környező településneveket ízelgetni, s azonnal otthon érezzük magunkat! Nucutól mindjárt délre ott rejtőzik Scăeni falucska, nyugatra Aluniș (Mogyorós), valamivel északabbra Secuiu. Aztán távolabb Buzău (Bodzavásár), Chiojdu (Kövesd), Cislău (a lócsiszárból), Pănătău (pemetefű), Unguriu (Magyaros), Sibiciu (Szépügy), Homorâciu (Hamarügy), Făcăieni (fakó), Corlătești (korlát), Ghiosești (Diós), Șoimescu (sólyom), Șoi­mari (Solymár), Zărnești (a Barcaságban is van Zernyest), Lapoș (Lápos), Buda Crăciunești (Budakarácsony), Colceag (kócsag), Făcăieni (fakalány) stb. A székely eredetre utaló patak-, domb- és erdőneveket tucatjával lehetne sorolni, a Vintilă Vodă-i Menedec nevű várról nem is beszélve. Tudta a kedves olvasó, hogy Ploiești városa Esővásárhelyként, Vălenii de Munte pedig „székelyek vására”-ként jelenik meg a régi térképeken?
Visszatérve az emléktúra célpontjára, a Feliratos-barlang falain különböző, egymástól elkülöníthető történelmi korokból származó jelek láthatók. A legrégebbiek, a Kr. e. 6–4. századból fennmaradt tőr-, nyíl- és lándzsahegy-ábrázolások az akkoriban ezen a területen élő szkíta agathyrsek emlékét őrzik – és itt megint csak a székelyek szkíta eredetét bizonygató elméletek jutnak az eszünkbe. De ha ez nem lenne elegendő „székely nyom”: a barlang középkori (Kr. u. 4. század utáni) lakói is irkáltak a falakra, és a cirill betűk, számok között székely rovásjelek is felfedezhetők! Ezek közül Ráduly Jánosnak több olyan betűt sikerült azonosítani a nikolsburgi ábécé alapján, amelyek már az Árpád-korban is előfordultak.
Nem csoda, hogy ez hely erősen felcsigázta az amúgy is minden iránt érdeklődő Kacsó Albert fantáziáját, többször is megfordult a barlangban, élete utolsó vasárnapján a családját is oda vitte el kirándulni. Kacsó Izolda ezért tervezi Nucuba a férje emlékének szentelendő túrát július 23-án. Ígérete szerint – e sorok írója mellett – a környék helyneveit alaposan ismerő Sántha Attila is ott lesz, de Izolda főleg régi barátok, kirándulótársak segítségére, részvételére számít, a 0722.870.968-as telefonszámon bármikor elérhető. Hátha sikerül annyian összeverődni, hogy autóbuszt kelljen fogadni…
Kocsis Károly Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kuti János: Iskoláink sorsa 
A Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség átiratban fordult a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz, amelyben kérte, hogy a Székely Mikó Kollégium Szabadság tér felé néző részében engedélyezze a Ștefan cel Mare şi Sfânt ortodox kollégium létrehozását.
A soros tanácsülésen a tanácstagok – kettő kivételével és egy tartózkodás mellett – az iskolaalapításra tett javaslatot elutasították. A döntés miatt a Dan Tanasă által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület rögtön fellépett a magyarok által, a románok kárára elkövetett újabb jogtiprás ellen. Ők hősiesen és sikeresen küzdenek az emberi méltóság ellen elkövetett olyan súlyos visszaélések ellen, amelyek Romániában előfordulnak. Ilyen vérlázító törvénytelenség például a székely zászlók lobogtatása vagy olyan magyar feliratok, mint a községháza vagy városháza használata.  Az említett, tiltó tanácsi határozat ellen pert indított, kérve annak Moldva valamelyik városába való lebonyolítását, mert Szentgyörgyön nem biztosítható a bíróság pártatlansága.  A történtekről először a B1 televízió Banciu világa című adása számolt be, megemlítvén, hogy potyára büntették meg, amikor olyan kijelentéseket tett műsorában, hogy: „Erdély remekül nézne ki magyarok nélkül”, mert újfent bebizonyosodott, hogy „minden magyar a románság ellensége”. Még egy árva ortodox gimnázium megnyitását is képesek megakadályozni. A továbbiakban körülbelül ilyen hangnemben rendeztek vitaműsorokat az Antennák is. A Pro TV közölte, hogy ezentúl Sepsiszentgyörgyön is szervez válogatót a Tehetséges románok műsorára, hogy olyan kiválóságok, mint Radu Kis, (Chișu) ne kényszerüljenek elvándorolni saját hazájukból külföldre, a magyar televízió Virtuózok műsorába. A bukaresti (és más) napilapok tudósítókat küldtek ki Kovászna és Hargita megyébe, többen felháborodottan számoltak be arról, hogy sok üzletben magyarul, Io nopot! köszöntéssel fogadták őket, és csak azután szólaltak meg románul, miután ők Bună ziua!-val válaszoltak. De olyan bolt is akadt, ahol hiába kértek románul kenyeret, nem szolgálták ki őket arra hivatkozva, hogy elfogyott. Azt is nehezményezték, hogy egymás között magyarul beszéltek, bizonyosan, hogy ne értsék, és csak azután váltottak románra, mikor ők is megszólaltak. Észrevették azt is, hogy nagyon sok óvodás gyerek egyáltalán nem beszél románul, ami azt jelenti, hogy szüleik akarattal nem tanítják meg őket az ország nyelvére. 
Az országos napilap újólag közölte Ioan Lăcătușu hosszabb tanulmányát  A román oktatás akadályoztatása Erdélyben az évszázadok alatt címmel. 
Politikusok is megszólaltak az ügyben, és a példátlan esetet annak tudták be, hogy a magyarok azért engedhetik meg maguknak az ilyen galádságot, mert úgy néz ki, a hatalom kénytelen az UDMR-ét bevenni a kormányzásba, ami katasztrofális következményekkel járna a Kovászna, Hargita és Maros megyei románokra nézve. Kormányba lépésük után esetleg az történne, ami legutóbb Marosvásárhelyen is, ahol gyáván abbahagyták a kétnyelvű táblák leszedését. A külügyminisztérium is megszólalt az ügyben, Magyarországot téve felelőssé a történtekért. A külügy szerint a szentgyörgyi tanács döntése a magyar politikusok román néppel és történelmével szembeni következetes provokatív magatartásának következménye, ami befolyásolja a romániai magyarságot, és lovat is ad alája.
Az ellenzéki pártok egyöntetűen elítélték a történteket, és kezdeményezték az alkotmánybíróságon a nyelvhasználati és más, hibás kisebbségi jogokat szabályozó törvény alkotmányellenesnek nyilvánítását és visszavonását. De volt olyan párt is amelyik – szokás szerint – követelte az RMDSZ törvényen kívül helyezését, mivel minden magyar udemerista, és minden udemerista irredenta horthysta és fasiszta. 
Elnökünk, Iohannis az amerikai elnökkel, Trumppal való találkozóján kijelentette, hogy Románia stabil és megbízható NATO-partnere Amerikának. Egyetlen destabilizáló tényező az országban a magyar kisebbség, amelynek európai normákon felüli jogokat biztosítanak, csak sajnos visszaél azzal, és ezáltal a többség jogait korlátozza. A prefektus beperelte a polgármesteri hivatalt, és kérte a határozat azonnali visszavonását. Közben a korrupcióellenes ügyészség hatalommal való visszaélés címén indított vizsgálatot a tanács és a polgármester ellen. Egy gyorsan ítélő bíróság a tanácsot korábbi határozata megsemmisítésére kötelezte, és a polgármestert tíz, a többi ellenszavazót öt-öt év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.  Így rövid időn belül megalakulhatott a sepsiszentgyörgyi ortodox gimnázium, bizonyítván, hogy a  bürokrácia ellenére nem is olyan nehéz nálunk iskolát alapítani. Az eddig leírt történet: fikció! Elgondoltam, mi történne, ha egy ortodox gimnázium megalakítását valaki akadályozná, vagy működését meg merné kérdőjelezni. Mindez arról jutott eszembe, ami Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziummal történik, ahol a szülők Ponciustól Pilátusig, a prefektustól a pápai nunciusig kilincselnek – hiába. Nem sikerül előbbre lépni, pedig az illetékesek mind, mind meg szeretnék oldani az iskola ügyét, és ennek érdekében mindenki tele van jóindulattal, prefektustól és polgármesteri hivataltól az oktatási minisztériumig és vissza. 
De ne feledjük: ahogy a pokol felé vezető út is csupa jó szándékkal van kikövezve, úgy a gimnázium megszüntetésének útja is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hat évtized története
Idén 60 éves a Marosvásárhelyi Urológiai Klinika, amelynek munkaközössége ünnepségsorozattal tiszteleg azok emléke előtt, akik megalapították és továbbfejlesztették az elmúlt évek során. Az ünnepi évfordulóra a klinika munkatársai az egység történetéről egy háromnyelvű könyvet adtak ki, amelyben az olvasó nyomon követheti, hogyan önállósodott és hogyan vívta ki jól meghatározott helyét a romániai urológiai klinikák sorában. 
A könyv az elődök és a klinika iránti elkötelezettség szellemében készült – jegyzi az előszóban prof. dr. Mártha Orsolya egyetemi tanár, a klinika jelenlegi vezetője. A könyvet dr. Schwartz László szerkesztette, megírásában 11 szerző vett részt. 
A kolozsvári magyar nyelvű tudományegyetem orvosi karát 1945-ben költöztették Marosvásárhelyre, és 1948-ban a tanügyi reform során vált magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetté. Kezdetben az urológia a többi sebészeti szakághoz hasonlóan a dr. Mátyás Mátyás vezette Sebészeti Klinika keretén belül működött. Az urológiai alosztályt dr. Kótay Pál vezette, aki egyetemi adjunktusként 1951-ben adta ki az első urológiai jegyzetet. Az OGYI keretében az urológia 1957-től szerveződött különálló diszciplínává, és 22 ággyal önállósult az osztály is dr. Kótay Pál egyetemi docens vezetésével. Az első munkatársak dr. Balogh Ernő főorvos, dr. Mártha Ivor, dr. ifj. Mátyás Mátyás és dr. Bálint Jenő szakorvosok voltak. 1961-től gyakornokként dr. Bakos János is a klinika munkatársa lett. 
1962-től az egyetemen kétnyelvűvé válik az oktatás, a román előadásokat dr. Friedrich Gross egyetemi adjunktus, urológus főorvos tartja, a magyar hallgatók magyarul tanulják az elméleti tantárgyakat, a gyakorlatok nyelve a román lesz. A kommunista vezetőség fel akarja függeszteni állásából Kótay Pált, aki kapcsolatai révén mégis maradhat, de 1965-ig nem taníthat.
A hetvenes években dr. Mártha Ivor főorvos és dr. Bakos János tanársegéd megvédik doktori dolgozatukat. 1975-ben, 65 éves korában nyugdíjazzák dr. Kótay tanárt, ezt követően dr. Bakos János adjunktus tartja a magyar előadásokat. A klinika vezetését 1977-től 2000-ig dr. Nicolescu Dorin előadótanár tölti be. Nyugdíjba vonulását követően egy évig dr. Oşan Virgil egyetemi docens, majd 2001-től dr. Boja Radu egyetemi előadótanár (mindketten később professzorok) áll a klinika élén. 2011-ben az irányítást dr. Mártha Orsolya urológus főorvos, egyetemi docens veszi át, aki az idén februártól egyetemi tanárként áll a klinika élén.
Az urológai tanszéken a kezdetektől gazdag tudományos tevékenység zajlott, és folyamatosan új vizsgálómódszereket, a későbbiekben új műtéti technikákat vezettek be. 
1977-től dr. Bakos János irányításával több kutatási vonal indult az arteriális, vénás és nyirokutak radiológiai és ultrahangos tanulmányozása terén.
Romániában elsőként a marosvásárhelyi klinikán vezették be az alsó és felső húgyúti endourológiai beavatkozásokat, amelyeket 1978-tól Nicolescu Dorin professzor végzett. 
1990-ban tartják az első endourológiai szimpóziumot, amelynek során a résztvevők élő közvetítéseket tekinthetnek meg a műtőből. Nicolescu professzor vezeti be az ultrahangos kivizsgálást. 
Az új kórház felépülése nyomán 1985-ben a klinikai ágyak száma 84-re emelkedik. Dr. Boja Radu 1986-ban végzi el az első perkután beavatkozást, majd az endourológiai beavatkozások rutinná változnak.
Az előrelépések egyesek számára csak az 1989-es történések után válnak lehetővé. A tanszék és a klinika munkaközössége új személyekkel bővül, köztük dr. Mártha Orsolya gyakornokkal és dr. Schwartz László szakorvossal. 
A testen kívüli, műtét nélküli kőzúzás bevezetése újabb változást hoz a klinika életébe. A nagy teljesítményű kőzúzóval 1991-ben végzik az első beavatkozást. 1993-ban jön létre 16 ággyal az Extrakorporális Kőzúzó Részleg, amelyet nyugdíjazásáig Oşan Virgil egyetemi tanár, majd azt követően 2014-ig dr. Vass Levente vezet, aki 2001-től kezdte gyakornoki tevékenységét. 2014-ben megszűnik az alosztály.
1998-ban vezetik be az urodinámiás kivizsgálásokat, amely területen dr. Mártha Orsolya országos és külföldi elismerést ér el. Dr. Schwartz László a húgyhólyag-sebészetben, a klinika szakorvosai egyéb területeken jeleskednek – olvasható a történeti áttekintésben. 
Miközben az idősebb nemzedék tagjai közül egyesek külföldre távoznak vagy nyugdíjazzák őket, a klinika személyzete fiatal tanársegédekkel bővül, s 2011-től a tanszék, majd 2012-től a klinika vezetését dr. Mártha Orsolya veszi át. Helyettese dr. Catarig Cristian főorvos – emeltünk ki néhány adatot a klinika történetéből.
A továbbiakban az öt klinikavezető életéről és munkásságáról lehet olvasni, majd a jelenlegi személyzet névsora, a tudományos tevékenység áttekintése következik, és fényképek zárják a kiadványt. 

Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely)

Mattis-Teutsch-művek az avantgárd jegyében
„Kizárólag a brassói Művészeti Múzeum kezdeményezésére született meg ez a nem mindennapi kiállítás, amely Hans Mattis-Teutsch művészi portréját igyekszik előtérbe helyezni, azé a művészét, akit az európai expresszionizmus jeles képviselőjeként tarthatunk számon”, mondta Alexandra Sârbu a kolozsvári Művészeti Múzeum munkatársa, a Hans Mattis-Teutsch. Az avantgárd jegyében című kiállítás felügyelője.
A Bánffy palota földszinti termeiben berendezett, valóban nem mindennapi eseménynek számító tárlat sajnos nem vonzott annyi érdeklődőt, mint amennyit megérdemelt volna, ennek okait azonban csak találgatni lehet, de valószínűleg az is hozzájárulhatott ehhez, hogy egy órával azelőtt nyitottak meg, szintén a Művészeti Múzeumban, egy fotókiállítást, a nagybányai Hét nap elnevezésű csoportosulás három tagjának a munkáit tartalmazó tárlat az emeleti termekben kapott helyet.  
Aki azonban kíváncsi a brassói születésű Hans Mattis-Teutsch – a magyar képzőművészeti világban Mattis-Teutsch Jánosként ismert – erdélyi festő, szobrász és grafikus munkáira, az avantgárd művészetek európai rangú mesterére, az július 30-ig ellátogathat a Bánffy palotába. A kiállított művek Mattis -Teutsch 1917–1932 közötti alkotói szakaszaiból származnak, a brassói múzeum 31 munkából – linómetszet, akvarell, pasztell, kisplasztikák – álló gyűjteményét öt, a kolozsvári múzeum tulajdonában lévő festmény egészíti ki.
A csütörtök délutáni megnyitón jelen volt a kiállítás két kurátora is, Andreea Pocol és Radu Popica, mindketten a brassói művészeti múzeum munkatársai. Radu Popica művészettörténész szerint Mattis-Teutschot az sem térítette el művészi szándékaitól, hogy szülővárosában nem értették meg és nem fogadták be alkotásait, később azonban Wassily Kandinsky és Franz Marc műveivel való találkozásakor megerősödött benne, hogy helyes úton jár. Kandinsky egyébként nagy hatással volt rá, ezt tükrözi az 1931-ben kiadott Kunstideologie című, elméleti írásokat tartalmazó kötete is.
A mostani kiállítás brassói anyagát 2015-ben mutatták be Szentendrén, a budapesti Román Kulturális Intézet és a szentendrei Ferenczy Múzeum szervezésében.
Köllő Katalin Szabadság (Kolozsvár)

Domokos Géza emlékezete
Kisebb csoport gyűlt össze hétfő délután Csíkszeredában – a Petőfi utcai Kriterion Ház falán található – Domokos Géza emléktáblájánál, és koszorúzták meg azt.
A Kriterion Alapítvány és a Domokos Géza Egyesület szervezte eseményen a kiadó egykori igazgatója, az RMDSZ alapító elnöke halálának 10. évfordulójára emlékeztek. Hajdú Áron, az alapítvány ügyvezető igazgatója rámutatott, Domokos Gézát a századforduló legnagyobb magyarjai közé sorolhatjuk. Ehhez csatlakozott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármesterének gondolata is.
A hatvanas-hetvenes évek Domokos Géza-i öröksége egészen '89-ig a harca és aztán 1990-ben az új dimenzióban vállalt szerepe valóban az elmúlt évszázad egyik fontos erdélyi, székelyföldi vezetővé nemesítette őt – fogalmazott.
Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője úgy véli, Domokos Géza tevékenysége azt tanítja nekünk, hogy a legnehezebb korszakokban is szükség van az útkeresésre, arra, hogy építkezzünk, szellemi műhelyeket hozzunk létre, hogy ezek segítsenek megőrizni közösségeinket, identitásunkat. Az alapítvány részéről Székedi Ferenc osztotta meg gondolatait.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Mihai Tudose a miniszterelnök-jelölt (Új kormány alakul)
A szociálliberális koalíció Mihai Tudose gazdasági minisztert javasolta miniszterelnöknek, a Népi Mozgalom Pártja pedig Siegfrid Mureşan EP-képviselőt. Klaus Iohannis államfő tegnap délután politikai súlyuk sorrendjében hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, és este nyolckor bejelentette, hogy elfogadja a parlamenti többség jelöltjét.
Az államfő döntését azzal indokolta, hogy az SZDP belsejéből kitört politikai válság nagyon ártalmas Románia gazdaságára és megítélésére nézve, ezért nagyon gyorsan véget kell vetni neki. Hozzátette: az ellenzék nem tett más komoly javaslatot, és nincs közöttük semmiféle egyezség; végül arra kért minden pártot – és nem csupán a hatalmon levőket –, legyenek rajta, hogy még a hét folyamán új kormánya legyen Romániának. Mihai Tudose lapzártáig nem nyilatkozott, Liviu Dragnea SZDP-elnök szerint azonban a parlament már csütörtökön tisztségbe iktathatja az új kabinetet, az új miniszterek pedig még aznap este letehetik a hivatali esküt.  Az SZDP végrehajtó bizottságában csaknem egyhangúlag (négy tartózkodással) fogadták el a Tudose jelöltségét, amelyet a koalíció kisebb pártja, az LDSZ is jóváhagyott. Az SZDP elnöke, Liviu Dragnea eredetileg – a megyei szervezetek elnökeivel, képviselőkkel és más párttagokkal való egyeztetések után – több lehetséges kormányfő-jelöltre tett javaslatot (Lia Olguţa Vasilescu, Carmen Dan, Mihai Fifor, Adrian Ţuţuianu, Marcel Ciolacu), de – Tudose kivételével – valamennyien visszaléptek. A pártok vezetői egyébként keveset, bő negyedórákat töltöttek az államfőnél.
Kicsoda Tudose
Mihai Tudose az SZDP–LDSZ miniszterelnök-jelöltje a Grindeanu- és a Ponta-kormány gazdasági minisztere volt. 1995-ben diplomázott a Dimitrie Cantemir Keresztény Egyetem jogi és közigazgatási karán. 2006-ban nemzetbiztonsági posztgraduális képzést végzett a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Intézetében. Ugyanebben az évben poszt­graduális szakképzést is végzett a bukaresti Országos Védelmi Intézetben. 2010-ben doktorált hadtudományból és hírszerzésből az RHSZ akadémiáján, később ott is tanított. 2016-ban azok között volt, akik a plágiumvádak miatt kérték doktori diplomájuk visszavonását.  Az SZDP-n belül több tisztséget is betöltött az elmúlt 25 évben, az Országos Tanácsnak például 1994 óta tagja. 2004–2008 között a Brăila városi szervezet elnöke volt, 2014–2015-ben a megyei alakulatot vezette. 2015 óta a párt alelnöke. 2014–2015-ben a Ponta-kormány gazdasági, kereskedelmi és turisztikai minisztere volt. Ötödik képviselői mandátumánál tart. Vagyonnyilatkozata szerint egy brăilai lakás van a birtokában, két Mercedes típusú személygépkocsi, és egy 30 ezer euróra becsült bélyeggyűjtemény.
Ellenzéki kifogások
Az ellenzéki pártok kifogásokat fogalmaztak meg az SZDP jelöltjével szemben: a plágiumgyanús doktori dolgozat és a hírszerzési intézettel való kapcsolata mellett gyenge teljesítményét is felróják neki. Az NLP elnöke, Ludovic Orban  kijelentette: Dragnea jelentésében látta, hogy semmit sem valósított meg a kormányprogramból, két dolognak kezdett neki a 17 pontból. „Ha nem volt jó gazdasági miniszternek, nem értem, miért lenne jó miniszterelnöknek” – nyilatkozta. Orban új parlamenti többség létrehozásával is megpróbálkozott – tárgyalt az MRSZ, az NMP, még az LDSZ vezetőivel is –, de nem járt sikerrel, ezért továbbra is az előrehozott választásokat tartja megoldásnak, mert szerinte a december 11-én megválasztott többség elveszítette legitimitását. Az NLP és az MRSZ küldöttsége más jelöltet nem javasolt a kormányfői tisztségbe, de Tudose kinevezésével nem értenek egyet. Elek Levente, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) ügyvivő elnöke azt nyilatkozta, hogy semmilyen formában nem támogatnak egy SZDP-s kormányt, más összetételű kormányról azonban lehet szó, ha az igazságügyi minisztert az MRSZ adja. Az NLP azt kérte még, hogy Sevil Shhaideh ne legyen tagja a következő kormánynak, mert a regionális fejlesztési, közigazgatási és európai alapok ügyvivő minisztere nem jelent meg a parlament előtt, hogy elszámoljon a helyi fejlesztések országos programjában kiutalt pénzekről. Az NMP délelőtt még Traian Băsescu volt államfő jelölését lebegtette, de végül a vajdahunyadi Siegfrid Mureşan mellett döntött, aki „Macron és Trudeau generációja” és az Európai Néppárt szóvivője.  Az RMDSZ nem mond le a parlament elé terjesztett törvénytervezeteiről, az újonnan alakuló kormánnyal is párbeszédre törekszik, továbbra is társadalmi paktumot szorgalmaz a román többség és a nemzeti kisebbségek között – hangoztatta Kelemen Hunor tegnap, miután Klaus Iohannis államfő fogadta a szövetség küldöttségét. Valószínűsítette, hogy az RMDSZ bizalmat szavaz majd Mihai Tudose kormányának, erről azonban a szövetség parlamenti frakciója hoz formális döntést. Hozzátette: a parlamenti többség joga és felelőssége kormányozni. Mi nem leszünk része a következő kormánynak, ez biztos, ilyen szándék nem létezik. Van egy együttműködésünk a többséggel, négy évre szól, és minden parlamenti ülésszak végén mérleget készítünk -- magyarázta. Kérdésre válaszolva kifejtette: azt szeretnék elérni, hogy részt vegyenek a kisebbségeket érintő döntésekben, mert a helyzet nem rózsás, amíg Berlinben az államfő modellértékű megoldásokról beszélt, itthon országos magyarellenes hisztéria tombolt.
Dragnea megvédi emberét
Az elmúlt években semmiféle jelét nem látta annak, hogy a miniszterelnöki tisztségre jelölt Mihai Tudose kettős irányítás alatt állna, azaz hogy a Román Hírszerző Szolgálatnak is dolgozna – válaszolta az államfőnek kormányfő-jelölttel szemben támasztott erkölcsi és feddhetetlenségi kritériumairól érdeklődő újságíróknak Liviu Dragnea SZDP-elnök. Elismerte, hogy Tudose alkalmasságával kapcsolatban a párton belül is kételyek merültek fel, az SZDP több tisztségviselője amiatt aggódott, hogy Tudose a titkosszolgálatok embere lehet. Dragnea kifejezte meggyőződését, hogy a vád alaptalan. Azzal érvelt: kollégája volt egy korábbi kormányban is, és ha külső befolyás alatt állna, akkor ő azt megérezte volna. A jelölt plágiumgyanú miatt megkérdőjelezett doktori címével kapcsolatban Dragnea azt mondta: nem szakértője a kérdésnek, de Victor Pontát is plágiummal gyanúsították, és attól még szerinte jó kormányfő volt. Tudose nem a nagyobb jövedelemért doktorált, és az adott körülmények között jobbnak látta, hogy ne vigye bíróságra az ügyet, hanem a törvénynek megfelelően kérvényezze a doktori cím vissza­vonását – mondotta. Azt sem találta problémának, hogy a Grin­deanu-kormány tevékenységének kiértékelésekor a Mihai Tudose vezette gazdasági tárca sem szerepelt valami fényesen, a tervezett intézkedések közül állítólag egyet sem teljesített határidőre: szerinte a kormány épületében akadtak el Tudose kezdeményezései. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sorin Grindeanu a hetedik kormányfő, aki nem tudta kitölteni mandátumát
Sorin Grindeanu kormánya 1989 után a hetedik bukaresti kabinet volt, amelynek mandátuma kitöltése előtt távoznia kellett.
Az 1989-es, decemberi események utáni első kormányt Petre Roman vezette. Az akkori választásokon a Nemzeti Megmentési Front elsöprő győzelmet aratott. A miniszterelnök 1990 június 28-án tette le hivatalis esküjét, nem sokkal a június 13-15-i bányászjárást követően – amiért most, huszonhét év után, a kormányfőnek a bíróság előtt kell felelnie. Petre Roman kormányának 1991 október 16-án kellett lemondania, ugyancsak egy bányászjárást követően. A Miron Cozma által vezetett bányászok ekkor behatoltak a parlamentbe, amikor is az igen törékeny romániai demokráciát Ion Ratiunak sikerült megmentenie, aki a szónoki emelvényről lecsillapította a bányászokat.
Petre Roman helyét Theodor Stolojan vette át, aki az 1992. évi választásokig vezette a kabinetet. Feltétele egyébként éppen az volt, hogy kormánya csupán a választásokat készíti elő.
Az 1999-es „minta”
A szociáldemokraták uralmát a Demokratikus Konvenció törte meg, amelynek 1996-ban sikerült megnyernie a parlamenti választásokat. A miniszterelnök ekkor Victor Ciorbea lett, aki ekkor még csak a bukarestieket csalta meg: Miután ugyanis korábban megválasztották a főváros főpolgármesterének, ünnepélyes ígéretet tett rá, hogy kitölti mandátumát. Victor Ciorbea 1996. december 12-én tette le esküjét.
Kormányfői tisztségének végül is a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt valamint a Petre Roman által vezetett Nemzeti Megmentési Front közötti viták vetettek véget, főleg Traian Basescu agresszív támadásai a miniszterelnök ellen.
Parlamenti többségének megőrzése érdekében a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt és a Demokratikus Konvenció kormánykoalíciója úgy döntött, hogy megvonja Victor Ciorbea mandátumát. Gabriel Dejeu rövid ideig tartó kormányfőségét követően végül is a tisztséget a Petre Romanhoz közelálló Radu Vasile vette át 1998-ban.
Igaz, Radu Vasile sem tölthette ki teljes mandátumát, neki is idő előtt távoznia kellett a kormány éléről. 1999-ben ugyanis sor került az újabb bányászjárásra. A Nagy-Románia Párt és Corneliu Vadim Tudor, egyéb szélsőséges erők által támogatott bányászokkal a csendőrség szabályos csatákat vívott, amelyek során előtt megkötötték a Miron Cozma és Radu Vasile által aláírt, elhíresült „Coziai békét”. A bányászjárás az Olt megyei Stoenesti összecsapással ért véget, ahol a Constantin Dudu Ionescu által vezetett rendfenntartó erők vérbe fojtották a bányászmegmozdulást.
Akkor – akárcsak most – valamennyi parasztpárti ás liberális tárcavezető benyújtotta lemondását, amelyet nem a kormány, hanem egyenesen az államelnöki palotához terjesztette be, ezzel kierőszakolva a teljes kormány bukását.
A lemondások benyújtását követően Radu Vasile maga is „alkotmányellenes, antidemokratikus államcsínyről, minden törvényes alapot mellőző önkényességről” beszélt. Néhány óra múlva Emil Constntienscu államfő a tévében bejelentette, hogy visszavonta Radu Vasile kormányfői mandátumát, helyébe Alexandru Athanasiut nevezte ki ideiglenes miniszterelnökként.
Radu Vasile azonban nem volt hajlandó lemondani mandátumáról, maga mellett tudva Ion Iliescu Társadalmi Demokrácia Pártjának támogatását. December 17-én azonban a kormányfő meggondolta magát és távozott a tisztségből, nem sokkal később pedig kizárták a parasztpártól.
Boc, a kétszer bukott kormányfő 
Alexandru Athanasiu kilenc napig töltötte be az ideiglenes kormányfői tisztséget, helyét a Román Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isarescu vette át, aki – akárcsak Theodor Stolojan – maga is csak a választások megszervezésére vállalkozott, méghozzá azzal a feltétellel, hogy fenntartják helyét a központi jegybank élén.
Miután a Demokrata Párt 2008-ban megnyerte a választásokat, a kormány élére Kolozsvár polgármestere, Emil Boc került, aki Victor Ciorbeához hasonlóan maga is becsapta kolozsvári választóit. Traian Basescu államfő a kormány parlamenti többségét „erkölcstelen megoldással”, Dan Voiculescu pártjának bevonásával biztosította.
Emil Boc volt egyébként az első miniszterelnök, akit bizalmatlansági indítvánnyal távolítottak el tisztségéből. A bizalmatlansági indítványt 2009. október 13-án fogadta el a parlament, azt követően, hogy a szociáldemokrata miniszterek távoztak a kabinetből.
A parlamenti többséggel rendelkező szociáldemokrata és nemzeti liberális kormánykoalíció Klaus Johannist nevezte volna ki miniszterelnöknek, ám a javaslat Traian Băsescu ellenszegülése miatt meghiúsult. Az államfő attól sem riadt vissza, hogy a parlament feloszlatásával zsarolja meg a honatyákat.
Miután Traian Băsescu másodjára is megnyerte a parlamenti választásokat, 2009. december 23-án ismét Emil Bocot nevezték ki miniszterelnöknek. Emil Boc azonban nem volt szerencsés miniszterelnök. Újabb mandátuma során is heves tüntetések voltak, így 2012. januárjában lemondásra kényszerült, vele együtt távozott a kormány is. 
Hetvennyolc nap
Három napon át Cătălin Predoiu volt az ideiglenes kormányfő, aki Mihai Razvan Ungureanunak adta át a helyét. Az új miniszterelnök azonban nem egészen három hónapig töltötte be a tisztséget.
Mihai Răzvan Ungureanu 2012 január 9-e és 2012. május 7-e között volt kormányfő. Nem kis meglepetésre ugyanis őt nevezte ki Traian Basescu államfő és bízta meg kormányalakítással. Az új kormányfő Emil Boc kormányzása alatt a Külső Hírszerző Szolgálat igazgatója volt. Alig három hónappal később azonban a Szociáldemokrata Pártból és a Nemzeti Liberális Pártból álló Szociálliberális Szövetség, az Országos Szövetség Románia Haladásáért támogatásával, sikerrel nyújtott be bizalmatlansági indítvány a kormány ellen.
Kormánybuktató baleset
Ezt követően Victor Ponta vette át a kormány irányítását. Viszonylag zökkenőmentesen vezette az országot 2012 végéig, amikor a választásokat jelentős fölénnyel a Szociálliberális Szövetség nyerte meg. Ekkor ismét Victor Ponta került a kormány élére, annak ellenére, hogy Traian Băsescu államfő több alkalommal is kijelentette, nem nevesíti a tisztségre a politikust. A szociál-liberálisok azonban olyan fölénnyel nyerték meg a választásokat, hogy Traian Băsescunak nem volt mit tennie, így az újabb Ponta-kormányt 2012. december 21-én iktatták be.
A Szociálliberális Szövetség szétesését követően azonban a szociáldemokraták és az Országos Szövetség Románia Haladásáért támogatásával Victor Ponta megőrizte miniszterelnöki tisztségét. Ponta újabb kormányzását váratlan tragédia zavarta meg: a bukaresti Colectiv-klubban történt tűzeset számos ember halálát okozta, ami hatalmas tüntetéseket váltott ki nemcsak Bukarestben, de az ország szinte valamennyi nagyvárosában. Mindennek nyomán Victor Ponta, akárcsak kormánya, 2015 novemberben lemondásra kényszerült.
A kabinetet, ideiglenes megbízással, 12 napon át Sorin Câmpeanu vezette, majd Klaus Iohannis államfő Dacian Cioloșt nevezte ki miniszterelnökké, aki technokrata kormányt alakított. Jóllehet nem rendelkezett parlamenti többséggel, a Liviu Dragnea által vezetett szociáldemokraták támogatásával azonban a parlament megszavazta kormányát.
Bogdán Tibor maszol.ro

Ideiglenes megoldásként Lemondtak a katolikus iskola önállóságáról
A marosvásárhelyi tanács tegnapi ülésén egyhangúlag megszavazta Marosvásárhely jövő évi beiskolázási tervét azzal a kiegészítéssel, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum, önálló jogállását elvesztve, de szerkezetét megtartva a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fiókintézményeként működjön tovább.
A tanácsülést megelőzően, tegnap meghívást kaptunk az iskolahálózatról készült füzet ma déli bemutatójára, amelyben tanfelügyelőségi források szerint nem szerepel a katolikus iskola. A tegnapi tanácsülésen az RMDSZ-képviselők nevében Bakos Levente az ülés napirendjének 19. pontjaként feltüntetett határozattervezet visszavonását kérte, amelyben az RMDSZ-tanácsosok a Római Katolikus Teológiai Szaklíceum megalapítását javasolják a 2017-18-as tanévtől. Ez az új intézmény – Mihai Viteazul u. 15. szám alatti székhellyel – magába olvasztotta volna a jelenleg is működő katolikus líceum diákjait és tanárait. A határozattervezetet, akárcsak a korábbiakat, ezúttal is megtámadta Horaţiu Lobonţ iskolákért felelős aligazgató, aki szerint az új iskolát a 2017-18-as tanévtől nem lehet beindítani és a tervezet törvényességét a polgármesteri hivatal jogügyi osztálya is több ponton kifogásolta. Mindezek után Bakos Levente tanácsos egy nyilatkozatot olvasott fel, amelyben elhangzott, hogy az RMDSZ marosvásárhelyi frakciója már nem tartja időszerűnek a több mint egy hónappal korábban iktatott határozat tervezetét a katolikus iskola tényleges megalapításáról. – Döntésünket az indokolja, hogy a határozattervezetben hivatkozási alapként szolgáló tanfelügyelőségi döntést alapfokon megsemmisítette a bíróság, a jegyző pedig nem értett egyet a tervezettel sem. Mivel „a szövetség továbbra is kitart az iskolaalapítás mellett, így a lehető legrövidebb idő alatt egy olyan határozattervezetet nyújt be, amely az elmúlt két évben jóhiszeműen működtetett iskolától teljesen független. Az elmúlt hét hónapban számtalan próbálkozás volt arra vonatkozóan, hogy a jelenlegi iskola jogi helyzete tisztázódjon, hogy a tanintézmény önállóan folytathassa működését, azonban ezek a próbálkozások sikertelennek bizonyultak. A marosvásárhelyi magyar közösség igénye és akarata egyértelmű, szükség van egy római katolikus felekezetű iskolára. Éppen ezért kezdeményezzük egy új iskola alapítását, amely az érvényben lévő módszertan és törvényes előírá- sok által rögzített lépések szerint lenne létrehozva. Bízunk abban, hogy ez az új iskola a 2018–2019-es tanévtől kezdődően megkezdheti működését. A két éve működtetett iskola szempontjából, lévén, hogy több bírósági eljárás is folyamatban van, illetve a kétes jogi helyzet miatt a cikluskezdő osztályokat sem lehetett beindítani, a legjobb megoldás az lenne, ha a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fiókintézményeként (structură arondată) működne tovább. Az RMDSZ csak olyan iskolahálózat elfogadását tudja támogatni, amelyben ez a megoldás szerepel… Nem akarjuk veszélyeztetni a több ezer nyolcadikos diák iskolai beiratkozását, azonban érdekképviseleti szervezetként nem tudunk eltekinteni attól sem, hogy több mint 400 diák, több száz szülő és a katolikus egyház akaratát kel immáron több mint hét hónapja… Éppen ezért, a szülői közösség és az egyház akaratával összhangban, az a kérésünk, tegyék lehetővé, hogy a katolikus iskola a Bolyai Farkas Elméleti Líceum fiókintézményeként folytassa tevékenységét, ha már önállóan nem működhet” – hangzott el a nyilatkozatban. A Peti András vezette ülésen Radu Bălaş, a POL tanácsosa azt kifogásolta, hogy a sűrű levelezés helyett a tanfelügyelőségtől, amely számára állítólag annyira fontos az iskolahálózat jóváhagyása, senki nem vett részt az ülésen, hogy a tanácsosok kérdéseire válaszoljon. Többek között arra, hogy mi történik akkor, ha nem szavazzák meg az iskolahálózat tervezetét, amire a hivatal jegyzője a vonatkozó törvényt idézve azt felelte, hogy érvényben marad a régi iskolahálózat, amit a katolikus líceumba járó diákok szülei, akik tiltakozásképpen jelen voltak az ülésen, hosszan megtapsoltak. Kérésre Horaţiu Lobonţ, az iskolákért felelős aligazgató számolt be, hogy Marosvásárhely iskolahálózat-tervezetében továbbra is 26 iskola szerepel, amelyek a tanfelügyelőségtől zöld utat kaptak, a nyolc kifogásolt egység helyzetét pedig tisztázni kell – tette hozzá. A továbbiakban történteket Magyary Előd, az RMDSZ-tanácsosok frakcióvezető-helyettese magyarázta. – Első sürgősségi napirendi pontként a marosvásárhelyi iskolahálózat ellen szavaztunk, mivel nem foglalták bele a katolikus teológiai líceumot. Peti András ülésvezető javaslata alapján megszavaztuk azt a kiegészítést, hogy a katolikus iskolát szerkezetként a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz csatolják és hét kifogásolt óvoda oktatási szintként működjön. Ezt továbbítjuk a megyei tanfelügyelőségnek, ahol csütörtökön ígéretet kaptunk arra, hogy a javaslatot egy minisztériumi rendelettel véglegesítik. Határidőt sajnos nem tudok mondani, de a megbeszélések értelmében pár nap alatt megszületik a megoldás. A minisztériumi rendelet alapján pedig a katolikus iskola kilencedik osztályaiba is iratkozhatnak a végzősök – szögezte le Magyary Előd. A szavazást megelőzően Györfi Júlia, a POL tanácsosa vetette fel, hogy nem ajánlásként (se propune), hanem határozatként (se decide) kellene elfogadni a határozattervezet kiegészítését, ami az ülésvezető magyarázata szerint akkor lesz végleges határozat, ha a tanfelügyelőség és a szaktárca beleegyezik. A szavazást követően zavarodottan és csalódottan távoztak a szülők. – Csak akkor fogadhatjuk el, hogy iskolánkat szerkezetként a Bolyaihoz csatolják, ha a cikluskezdő osztályok megmaradnak, és az indításukat megtiltó 70-es számú februári határozatát visszavonja a tanfelügyelőség. A három kilencedik osztályunkat nem adhatják senkinek, mert az törvénytelenség lenne, és követeljük azt is, hogy szerkezetként iskolánk megőrizze a nevét – nyilatkozta Zsigmond Imola a szülői közösség nevében. – A vatikáni nagykövet, aki Marosvásárhelyen járt, hogy megegyezésre bírja a feleket, tisztában van azzal, hogy helyileg nem tartották be az ígéreteket, ezért szabadságáról visszatért, hogy dolgozzon az ügyön – tette hozzá. Annyi rosszindulatú félrevezetés után joggal merül fel a kérdés, hogy újabb csapdába sétáltak-e a tanácsosok, vagy a tanfelügyelőség betartja az ígéretét, amely felemásan pillanatnyi megoldást jelentene, de az önállóságát vesztett katolikus iskola sajnos akkor sem lenne a régi.
Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely)

Ezer Székely Leány Napja
A csíksomlyói Nyeregben tartott Ezer Székely Leány Napján 2131 leányt és 1156 legényt számoltak meg. Július 1-jén, szombat délelőtt Csíkszereda főterén gyülekeztek a különböző települések csoportjai, Hargita megye falvain kívül szép számban képviseltették magukat a Kovászna és a Maros megyeiek is. A díszvendégek idén a Fehér megyei Felvincről érkeztek, akik Aranyosszéket képviselték, de több magyarországi település tánccsoportjai is megjelentek.
A Szabadság téren közösen táncoltak a székely leányok és legények, akiket a szokásokhoz híven a huszárok vigyázták fel. Az alaphangulat megteremtése után voltak, akik lóra ültek, mások szekérre, de sokan gyalog mentek ki Csíksomlyón a kegytemplomba, ahol Urbán Erik ferences szerzetes mutatta be a szentáldozatot. A szentmise után a Nyeregben folytatódott az ünnep, ahol a tavaly a legtöbb résztvevővel büszkélkedő idei házigazda, Tusnádfürdő által előkészített helyszín várta a hagyományőrzőket. Albert Tibor, a fürdőváros polgármestere a székely kapukra hagyományosan felfaragott köszöntőszövegre utalva – Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha – azt mondta, hogy azok, akik jelen vannak itt népviseletben, ezt az üzenetet követték. Mint mondta, ezt a földet megőrzésre kaptuk hagyatékul, és tovább kell adnunk a következő nemzedéknek. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere fecskefészekhez hasonlította a Székelyföldet, amelyet megzavartak a közelbe befészkelő szarkák. Hozzátette, a székelyeknek meg kell óvniuk a fészküket azzal, hogy egymásra támaszkodnak, ide térnek haza. A székely ruha közös viselése éppen ezt az összetartozás-érzést erősíti bennük.
Több százan léptek fel a színpadként használt Hármashalom-oltárnál. Mindeközben különböző hagyományos mesterségekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők, és zajlott a népviseletmustra, valamint a számbavétel is. A lakosság számához viszonyítva idén a legtöbben Csíkpálfalváról érkeztek a Nyeregbe, így 2018-ban ők rendezhetik meg az eseményt. (A Maszol.ro nyomán) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar előadások is szerepelnek az Országos Színházi Fesztiválon
Öt erdélyi magyar színház előadásait is láthatja a bukaresti közönség az október 20-a és 30-a között a fővárosban zajló Országos Színházi Fesztivál alatt. Az idei seregszemle programját Marina Constantinescu színikritikus, a fesztivál (Festivalul National de Teatru – FNT) művészeti vezetője állította össze, a válogató július 5-én ismertette a meghívott előadások listáját.
A Romániai Színházi Szövetség (UNITER), az ARCUB (Bukarest Municípium Kulturális Központja) és a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház szervezésében zajló fesztiválon a közönség összesen 53 produkciót tekinthet meg az ország különböző színházaiból illetve független társulatoktól.
A romániai színházi szakma legfontosabb seregszemléjén idén kolozsvári, marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, temesvári és nagyváradi magyar nyelvű előadásokat láthat a bukaresti közönség, emellett három olyan román nyelvű produkció is meghívást kapott, amely magyar alkotók nevéhez fűzödik.
A huszonhetedik alkalommal megszervezett színházi szemlén a Kolozsvári Állami Magyar Színház két előadással – A mélyben (rendező: Yuri Kordonsky), Rosmersholm (r.: Andriy Zholdak) vendégszerepel, derül ki a fesztivál honlapjáról.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Radu Afrim rendezte Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadásával vesz részt, a román társulat pedig a Bocsárdi László által színre vitt Bulgakov 17 című produkcióval, az orosz regényíró A Mester és Margarita című műve nyomán született előadás díszlettervezője Bartha József, a jelmezek pedig Kiss Zsuzsanna nevéhez fűzödnek.
Idén a nagyváradi Szigligeti Színház egyik produkciója is bekerült a válogatásba, a társulat a Theodor Cristian Popescu által rendezett Az én kis hűtőkamrám című előadásával lép fel a fővárosban.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is jelen lesz a fesztiválon, a társulat Harold Pinter Évforduló című darabját játssza, Alexandru Dabija rendezésében.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A Versailles-i rögtönzés avagy a Majmos ház című produkciójával megy, a Molière nyomán létrejött előadás rendezője: Sardar Tagirovsky.
A kolozsvári Román Színház szintén két előadással került be a válogatásba, tőlük a Mihaela Panainte rendezte A per (koreográfus: Györgyjakab Enikő), illetve a Tudor Lucanu által színrevitt Playlistlátható majd.
Még egy magyar vonatkozású produkció szerepel a programba, a válogatásba bekerült a nagyszebeni Radu Stanca Színház Máglyacímű előadása is, amely Dragomán György hasonló című regényéből készült, rendező: Armin Petras.
A fesztivál művészeti igazgatója, Marina Constantinescu nyilatkozata szerint: „A kiemelt figyelem ezúttal a 2016/2017-es évadra irányul, Románia színházi és művelődési jelenségeire, melyeket a Országos Színházi Fesztivál tükrözni kíván, hogy újra elemzésekre ösztönözze a nézőket és a szakembereket, mindazokat, akiket érdekel a romániai színház, és nem csak.” Szabadság (Kolozsvár)

1848-ban létezett Románia. Avram Iancu a Román Nemzetért harcolt
Sabin Ghermant leoltja az egyik ügyeletes nemzetféltő. Hogy merészeli azt mondani, hogy 1848-ban Románia nem létezett?
Mindenkinek joga van (látszólag megalapozott, nem éppen nyilvánvalóan téves) vélemények kifejtésére, de senkinek sem engedhető meg, hogy nem-igazságokat mondjon, senkinek sincs joga botrányos kijelentésekkel misztifikálni a történelmet.
Sabin Gherman úr a România liberă 2017. június 30-i, pénteki kiadásának 9. oldalán tette közzé saját „véleményeit”: kimunkáltan és odavetetten, gyakran mocskos szavak használatával. Joga van hozzá, még akkor is, ha számos „véleménye” kétséges, mintha a romániai és főleg az erdélyi helyzet felületes ismeretéből született volna.
De visszautasítjuk S. G. csalárd kísérletét az 1848-as Magyar Forradalom főbenjáró hibájának mentegetésére: a magyar vezetők kompromittálták az akkor kihirdetett helyes ideáljaikat azzal, hogy a Forradalom Programjába belevették a történelem menetével ellentétes imperialista kívánságot: az abszolút többséget alkotó románok által lakott Erdély megszállására tett kísérletet.
Kossuth felkiáltása: „Prosperáljunk, prosperáljunk, magyarosítsunk el minden horvátot, románt és szlávot, mert különben elveszünk!” (nem világos, honnan vette a szerző az idézetet, a román fordítású szövegre sem ad ki a Google-kereső más román nyelvű forrást – a szerk.). Wesseleni (helyesen: Wesselényi – a szerk.)pedig: „Csak azok a románok kapnak állampolgári jogokat, akik magyarrá válnak.” (lásd, mint fent – a szerk.). Bárki számára világos: nem szolgálhatsz két urat; nem követelhetsz szabadságot a saját nemzetednek úgy, hogy közben más nemzet leigázására törekedsz.
A következőt állítja S. G. ügyetlenül ócsárolva: Azonnak, akik azt mondják, hogy „a magyarok [1848.] március 15-én Erdéllyel akarnak egyesülni azt is tudniuk kellene, hogy Avram Iancu Bécsért harcolt, nem Bukarestért”!!! És ráerősítve még a blaszfémiára: „Arról nem is beszélve, hogy 1848-ban Románia még nem is létezett”!!! Hogyan közölhetett a România liberă ilyesmit!?!
Nem azt állítjuk, hogy S. G. történelmi téren tudatlan, mert alapos okunk van azt állítani, hogy sokkal inkább a rosszindulat és a közvélemény manipulálásának szándéka magyarázza azt a furcsa módszert, amit ez az ember alkalmaz. Bűnös állításokkal nem mentheted meg sem a pészédések (PSD, Szociáldemokrata Párt – a szerk.), sem az eremdéeszesek becsületét, akik nemrég nevetséges éjszakai tranzakciókig süllyedtek.
A szabadság és demokrácia eszméit 1848-ban – akárcsak ma is – a románok is támogatták. Csakhogy ők nem ihattak a szabadság idegen megszállás mérgével kevert borából.
Maguk a józan magyarok állították: „Erdélyben két hatalom dönthet az egyesülés sorsáról – az Országgyűlés és a román nép. Az Országgyűlés csak néhány száz embert képvisel, a románság az egész Erdélyt jelenti. Erdély egyesülése a románok egyetértése nélkül olyan dolog, amihez hozzá sem szabad látnunk” (E szövegrészlet alapján joggal feltételezhető, hogy az idézetek Radu Theodoru kommunista író, majd 1989 után a szélsőséges Nagy-Románia Pártban politizáló szerző Urmaşii lui Attila/Attila örökösei című áltörténelmi könyvéből származnak – a szerk.).
A balázsfalvi Szabadság-mezőn összegyűlt románok egyértelműen hangot adtak helyes álláspontjuknak: társadalmi szabadságot és nemzeti szabadságot követelnek. A budapestiek agresszivitását látva politikailag és katonailag is megszervezték magukat, hogy ellenálljanak az idegen megszállásnak. Ilyen körülmények között a pillanatnyi helyzetből kiindulva hoztak létre szövetségeket és kapcsolatokat. A balázsfalvi Nemzetgyűlés elutasította az „egyesülést” Magyarországgal, a nép pedig kikiáltotta: „Mi az Országgal akarunk egyesülni”, vagyis Románországgal. Avram Iancu pedig helyt adott ennek a felszólításnak, melynek célja az volt, hogy
kivezessen egy nemzetet abból a (dél-afrikaihoz hasonló) apartheidból, amit telepesek és megszállók kényszerítettek Erdélyre.
Az „Ország” pedig Románia volt 1848-ban is, hiszen még egy feldarabolt vagy megszállt népnek is van saját országa, a mienk pedig mindig is Románország volt: Moldva, Erdély, Munténia. Avram Iancu Bukarestért, a Román Nemzetért harcolt. És Bukarest Iancu harca révén néhány évtizeddel később az újra-kiegészített Ország Fővárosa lett.
Amikor a magyar kormányfő 2016 decemberében azt mondta, hogy őszinteségből magyarázza a románoknak el, hogy a magyarok nem örülhetnek a december 1-i ünnepnek, a Romániai Keresztény Polgári Fórum (FCCR) levelet küldött neki, melyben arra kérte, hogy kezelje keresztényi módon ezt a kérdést és vegye figyelembe, hogy egyes emberek vagy egyes népek életében vannak olyan pillanatok, amikor jelentős igazságtételek történnek.
Az igazságtétel haszonélvezői örülnek és nagylelkűeknek kell lenniük (Maniu 1918-ban: „Nem akarunk elnyomókból elnyomókká válni.”). A többiek, a jogtalan kiváltságaikat elvesztőknek pedig a felebarát iránti szeretettel kell fogadniuk a változást és ők is tehermentesítettnek kell érezniük magukat, annak örvendezve, hogy már nem nyomják el a testvéreiket.
Liviu Petrina / http://foter.ro/cikk

Rádulyék a Johannis-látogatásról: jó irányba mozdulnak el a dolgok
A Klaus Johannisszal történt keddi csíkszeredai találkozó után Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke közösen nyilatkoztak a sajtónak az államfő székelyföldi látogatásáról. Mindketten úgy vélekedtek, jó irányban mozdultak el a dolgok.
Borboly Csaba az önkormányzati képviselőkkel folytatott találkozóval kapcsolatban kifejtette, fontosnak tartották az államelnöknek elmondani azt, hogy a székelyeknek sajátos gondjaik vannak, amellyel az államnak foglalkoznia kell, hiszen a székelyföldiek is adófizető állampolgárok.
„Szükség van arra, hogy a gyermekeink sajátos módon tudják tanulni a román nyelvet. Szükség van arra, hogy a mi adónkból is támogassák a Sapientia egyetemet. Szükség van arra, hogy amikor a Csíki Magánjavakról beszélünk, az ne csak történelmi múlt legyen, hanem a jövőt is jelezze. Szükség van arra – és bízom benne, hogy a mai, csíksomlyói látogatása meggyőzi az államfőt –, hogy a csíksomlyói búcsú világörökségbe való felvételét ő is támogatja majd” – sorolta a legfontosabb témákat a megyeitanács-elnök.
Véleménye szerint a legfontosabb mégis az: a székelyeknek maguknak kell kimondaniuk, mikor érzik úgy, hogy meg vannak oldva a gondjaink, mikor érvényesültek a kisebbségi jogaik. Borboly hozzáfűzte, hogy ebben jó kiindulópont a keddi találkozó, hiszen a centenárium éve következik,. „Ha teljesül mindaz, amiket 1918-ban megígértek, akkor az együttműködésnek, a jövőépítésnek a békés, együttműködő, gyümölcsöző időszaka kezdődik” – fogalmazott a politikus.
„A mi várunkba hívott össze bennünket”
Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint két és fél évet váratott magára ez a találkozó, úgyhogy az államfőnek és a helyeiknek is volt idejük felkészülni rá. A politikus jelzésértékűnek tartja, hogy a Hargita és Kovászna megyei székely székek elöljáróit egy helyre hívták össze. Jelzésértékű szerinte az is, hogy az elnök anyanyelvén, németül ezt a várost Szekleburgnak, vagyis székely várnak hívják.
„Az elnök ide, a mi várunkba hívott össze bennünket. Azt gondolom, hogy a székely himnusz már rég nem szólt ennyire szívből és ennyire szívet melengetően, mint ahogy most spontánul megannyi választott énekelte, miközben az elnök méltósággal hallgatta. Véleményem szerint a székely zászló elfogadása felé is jelentős lépést tettünk, hiszen az elnöki hivatal és a székelyföldi elöljárók között nemcsak himnuszhallgatás volt, hanem a zászlócsere is megtörtént” – mutatott rá Csíkszereda polgármestere.
Az elöljáró szerint a megyeházán elhangzott felszólalások zöme nem azt ecsetelte, amit Johannis hangoztatni szokott. Nevezetesen azt, hogy a kisebbségi kérdést példásan megoldották Romániában, ugyanakkor a felszólalók egyértelműen bizonyították azt is, hogy az emberi jogok terén nagy hiányosságok vannak a Székelyföldön, amiből kiindulva a kettős mércét is továbbelemezhetnék.
A polgármester szerint a találkozó hasznos volt, és reményét fejezte ki, hogy a magyar közösség romániai megbecsülése tekintetében lesz ennek konkrét hozadéka. „Bízom benne, hogy az elnök úr az alkotmányos jogait gyakorolva összekötőkapocs lesz a többség és a kisebbség között. Reméljük, nem szavazatgyűjtés céljából érkezett ide, hanem a stratégiai partnerséget támogatja” – zárta mondandóját Ráduly.
Kovács Boglárka / maszol.ro

Antal Árpád: elmondtuk a problémáinkat, és baráti jobbot nyújtottunk Johannisnak
kérdezett: Balázsi-Pál Előd
Az elnök tettei fogják megmutatni, milyen hatással volt rá a székelyföldi látogatás, véli Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Székelyföldi problémák felsorolásával és székely zászlóval várták Klaus Johannis államfőt Csíkszeredában, ahol a Következetesség és átláthatóság című közvitán kezdődött el a hivatalos látogatása Hargita és Kovászna megyében. Az államfőnek még a székely himnuszt is elénekelték, amelyet végighallgatott, mivel "nem csak a protokoll a fontos, hanem az is, ami az emberek lelkéből jön". A közvitán többek között Borboly Csaba és Tamás Sándor Hargita, illetve Kovászna megyei tanácselnökök, valamint Ráduly Róbert csíkszeredai és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is részt vett. A közvita után Antal Árpádot kérdeztük.
- Belülről nézve hogy tűnt, mennyire volt felkészülve az államelnök arra, hogy a szokásos udvariaskodáson túl kemény dolgokat fognak neki mondani a székelyföldi vezetők?
Antal Árpád: - Azért sejthette szerintem, hogy ha a Székelyföldre jön, akkor nem a medvékről és a mézről akarunk vele egyeztetni, hanem azokról a kérdésekről, amelyek az erdélyi magyar közösséget, Székelyföldet, a székely embereket foglalkoztatják, és ezt mi meg is tettük, amennyire ebben a másfél órában lehetett.
- Mi volt kiolvasható az államfő reakcióiból, hogyan viszonyult ezekhez a felvetésekhez, problémákhoz?
- - Amellett, hogy itt mi most elmondtuk a problémáinkat, mi egy baráti jobbot is nyújtottunk, mind az államelnök, mind a román állam irányába: azt mondtuk, hogy az, ami eddig volt, az nem volt rendben, húzzunk vonalat, kezdjük elölről, alapozzunk meg egy olyan stratégiai partnerséget Románia és az erdélyi magyarok között, amelynek az lesz az eredménye, hogy Románia egy erősebb állam lesz, mi pedig békében, békességben és jólétben tudunk élni a szülőföldünkön. Hogy ő konkrétan mit fog tenni a következőkben, azt majd meglátjuk. Ennek függvényében fogom értékelni én is, hogy hogyan viszonyult ehhez a kérdéshez.
- Az államfő korábban példaértékűnek nevezte a romániai kisebbségek helyzetét, megoldottnak tekintve a problémát. Várható az, hogy módosít ezen az álláspontján, vagy valamilyen formában újragondolja ezt a kijelentést azután, hogy a székelyföldi vezetők ennek ellenkezőjéről próbálták meggyőzni?
- Mi elmondtuk világosan azt, hogy arról, hogy mi hogyan érezzük magunkat ebben az országban, csak mi beszélhetünk. Hiába mondja azt Bukarestben valaki, hogy mi nagyon jól érezzük magunkat ebben az országban, hogyha ez nem igaz. És ide kell eljutnunk, hogy mindenki értse meg: nem Bukarestből vagy bárhonnan a nagyvilágból mondják meg azt, hogy mi hogy érezzük itt magunkat. Ezt mi kell elmondjuk, és amikor azt fogjuk mondani, hogy minden rendben van, akkor lesz minden rendben. De egyelőre azt mondjuk, hogy nincs rendben majdnem semmi, tehát ez azt jelenti, hogy nincs rendben majdnem semmi.
- Hogyan kommentálná azt, ahogyan az államfő reagált Ráduly Róbert gesztusára, aki egy székely zászlót adott át neki?
- Szerintem sportszerűen, mint amikor egy mérkőzés előtt zászlót cserélnek a csapatkapitányok. Transindex.ro

Zászlót hozott, zászlót kapott (Klaus Iohannis Székelyföldön)
Egyebek mellett a magyarellenes hangulatkeltés visszaszorításában, valamint a román állam és a magyar közösség közötti stratégiai partnerség létrehozásában kérték Klaus Iohannis államfő segítségét a két székely megye önkormányzati vezetői. A Hargita megyében tüntetéssel, Háromszéken elszórt tapssal fogadott elnök ugyanakkor tömény betekintést nyerhetett a székelyföldi magyar közösséget leginkább foglalkoztató problémákba, kiemelten tájékozódott a kisebbségi jogok valós állásáról. Az államfőnek lehetősége nyílt a szívvel-lélekkel előadott székely himnuszt is meghallgatni, illetve egy kék-arany lobogóval távozhatott, amelyet Ráduly Róbert Kálmántól, Csíkszereda polgármesterétől kapott. Az ajándékot elfogadta, a gesztust egy piros-sárga-kék trikolórral köszönte meg.
Az államfő Csíkszeredába érkezése előtt fél órával mintegy negyvenen gyűltek össze az Erdélyi Magyar Néppárt által meghirdetett tiltakozás helyszínén a megyeháza előtt. A csendes tüntetők egyebek mellett egy Érezze olyan jól magát, mint Dél-Tirolban feliratú molinót feszítettek ki a kordon oldalára, illetve több táblán a kisebbségi jogok betartását kérő, háromnyelvű, román, magyar és angol feliratok voltak olvashatók. Lapunknak többen kifejtették: azért tiltakoznak, hogy emlékeztessék az államfőt: a két székely megyében kapta a legtöbb szavazatot a 2014-es választásokon, ehhez képest az elmúlt két és fél évben több rendben a magyar közösség ellen lépett fel, ha közvetett módon is.
A megyeházára összehívott tanácskozásra érkező Klaus Iohannis egyszerűen nyugtázta a tiltakozók jelenlétét, kijelentve: állampolgári jogukkal élnek. Az elnököt a két tanácselnök, Tamás Sándor, valamint Borboly Csaba fogadta. A két megye önkormányzati képviselőivel meghirdetett tanácskozás a román nemzeti himnusz lejátszásával vette kezdetét, majd a teremben lévők elénekelték a székely himnuszt. Az államfő mindvégig állva, tisztelettel hallgatta, valamivel később pedig előre tervezett felszólalásában megdicsérte az önkormányzati képviselőket énekükért. Amint a tanácskozás során végig, az államfő ez alkalommal is vigyázott arra, hogy ne mondja ki a székely szót. Az ünnepi kezdést követő tanácskozást Sebesi Karen Attila, a román közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójának munkatársa moderálta. A felszólaló önkormányzati vezetők nagyjából öt közös téma köré építették mondanivalójukat, az elsődleges üzenet félreérthetetlen volt: Románia nem mintaállam a kisebbségek helyzetének rendezésében, a magyar kisebbség jogai és javai veszélyben vannak. Azt is egyértelművé tették, hogy a román állam nem tiszteli a magyar közösséget, nem tekintik egyenjogú állampolgárnak a magyar embereket, korlátozzák az anyanyelv és a nemzeti szimbólumok használatát. Az elöljárók az államfő segítségét kérték a román állam és a magyar közösség közötti stratégiai partnerség, társadalmi szerződés életre hívásában, amelynek szükségessége a nagy egyesülés centenáriumi jubileuma közeledtével nem is lehetne kevésbé időszerű.
Kendőzés nélkül
Elsőként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szólt a megjelentekhez. Akárcsak az utána szólók, három nyelven köszöntötte az államfőt. Több problémát is felsorolt: egyebek mellett a demográfiai hanyatlást (a fiatalok elvándorlását), a szellemi és anyagi tőke alacsony mértékű beáramlását, a történelmi egyházak javainak visszaszolgáltatását, illetve az igazságszolgáltatás részéről tapasztalt jogfosztásokat. Az elnök megemlítette a csíksomlyói búcsú UNESCO világörökségi listára való felkerülésének elgáncsolását is, illetve a székelyföldi fiatalok hiányos románnyelv-ismeretei miatti hátrányos helyzetét. Szerinte minden fél számára kedvező megoldás születne, ha végre elfogadnák azt a stratégiai etnikumközi megállapodást, melyet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kezdeményezett, s amely az alkotmánnyal, illetve a törvényekkel, valamint a nemzetközi egyezményekkel és a gyulafehérvári nyilatkozat szellemével összhangban van, amint a mindennapi békés együttélés tapasztalataival is. Borboly Csaba hozzátette: hiszi, hogy a centenárium lehetőséget jelent, hogy Románia beváltsa a száz évvel ezelőtti, kisebbségeknek tett ígéreteit. Ezek jelentős részét nem teljesítették, ezért kérik Iohannis segítségét, és remélik, ez a látogatás a kiindulópontja lehet a beváltás folyamatának. Tamás Sándor egy bibliai példa segítségével írta le az erdélyi magyarság helyzetét az elmúlt száz évben: egyik kézzel épített, másikkal védekezett. Nem siránkozni akarnak, közösen szeretnének megoldásokat találni az ország fejlődése érdekében, illetve egy jobb élet biztosítására. Naponta kettős mércét tapasztalnak a törvényhozásban, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, illetve a gazdasági ágazatban is – sorolta. Az államfő berlini nyilatkozatára is reflektálva kijelentette: „mi nem etnikai alapú autonómiát szeretnénk, hanem olyan önrendelkezést, amely békét és jólétet hoz a régióban, olyan, az Európai Unióban elterjedt autonómiaformát, mely például a számos német kisebbséggel rendelkező Dél-Tirolban is működik”. Tamás Sándor kijelentette: az igazságszolgáltatáson keresztül üldöztetés, megfélemlítés zajlik, főképp a magyarság vezetőivel szemben.
Az autonómiáról
Harmadikként Klaus Iohannis szólt a megjelentekhez, magyarul is köszöntötte a teremben ülőket. Felidézte: sok éve nem járt erre román államfő, ezért ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjön, megismerje az itteni embereket, meghallgassa őket. Meggyőződése, hogy csak párbeszéddel és valós, a központi hatalom, valamint a helyiek között létrejövő partnerséggel lehet megoldást találni a nehézségekre. „Sajnálatos, hogy az önök megyéinek valósága sokszor olyan fényben van feltüntetve, mely torzítja a képet, elmélyíti a különbségeket és felfokozza az ellentéteket. Más nemzetiségek elutasítása – jöjjön az bármely irányból – a fejlődés biztos kerékkötője, a közösségek elzárkózása sem használ – ecsetelte. Az államfő továbbá méltatta a két megye potenciálját – következetesen kerülve a Székelyföld megnevezést –, és megnevezte azokat az ágazatokat, ahol pótolnivalót tapasztalt: turizmus, infrastruktúra, a román nyelv ismerete – utóbbit igen súlyosnak ítélte meg, és sürgős egyeztetést javasolt a szaktárca és a helyi vezetők között. Külön szólt ugyanakkor a három politikai kérdésről: a decentralizációról, a regionalizációról, valamint az autonómiáról. Meglátása szerint Romániának nagy szüksége van gazdasági növekedésre, valamint a közigazgatási reformra. A decentralizáció ebben a megközelítésben kötelező, hiszen a helyi választottak vannak a leginkább tisztában azzal, mire van szüksége a közösségnek, mit kell tenni. Ehhez rendelkezniük kell azokkal az eszközökkel, melyek segítségével a helyi érdekeknek eleget tudnak tenni. A regionalizációt illetően az államfő rámutatott: kívánatos, de csak akkor, ha gazdasági fejlődéshez, munkahelyteremtéshez és a közigazgatási rendszer reformjához vezet, amely által hatékonyabbá válhat. Iohannis úgy vélte, a helyi, valamint a regionális önrendelkezés segíthet, viszont az etnikai alapú autonómia nem üdvözlendő megoldás, mivel az megfékezné a fejlődést. Az államfő szerint európai szinten is megfogalmazódott az a meglátás, és ajánlásként is napvilágot látott, mely szerint a régiók határait ne az etnikai határok mentén határozzák meg. Arra is felhívta a figyelmet: vannak olyan történelmi érzékenységek, melyeken soha nem fogunk túllépni, ha ellenségesen és megértés nélkül közelítünk. Az egyik legmarkánsabb felszólalás Antal Árpádé, Sepsiszentgyörgy polgármesteréé volt, aki a nemzeti kisebbségek helyzetét elemezte száz év román közigazgatás tükrében, rámutatva egyúttal, mennyire visszás az a majd minden fórumon hirdetett üzenet, mely szerint Romániában példásan rendezték a kisebbségek helyzetét. „Nem vagyunk elismerve, annak ellenére, hogy nem vagyunk gazdasági bevándorlók, egyszerűen a szülőföldön maradtunk, csak a határok változtak. Ismert, miként tűnt el a német közösség Erdélyből, milyen szenvedéseken ment át a magyarság, és továbbra is mit kell eltűrnie: fenyegetések, a közösség befeketítése, jogfosztások” – sorolta Antal Árpád. „Oda jutottunk, hogy az erdélyi magyarságot nemzetbiztonsági kockázatként kezelik, ami elfogadhatatlan.” A kisebbségi jogok biztosításának európai modelljét említve elmondta: az Európai Unióban 19 autonóm régió van, egyik sem etnikai alapon létrehozott, Székelyföldön sem ezt szeretnék, hiszen nemcsak magyarok lakják e vidéket, hanem románok, romák és németek egyaránt. Antal Árpád tisztázta: senkitől nem akarnak elvenni semmit, majd ismertette az elvárásokat: a magyar nyelv második hivatalos nyelvként történő elismerése Székelyföldön, az etnikai arányosság elvének tiszteletben tartása, Székelyföld mint fejlesztési régió létrehozása, területi és pénzügyi autonómia, a székely zászló elfogadása, melyet minden esetben a román és az uniós zászló társaságában függesztenek ki. Ajándék Iohannisnak
Történelminek nevezte a látogatást, és üdvözölte az államfőt Csíkszeredában, Székelyföld szívében Ráduly Róbert Kálmán polgármester. Méltatta, hogy Iohannis az első elnök, aki a látogatással elismerte, hogy a két megye tulajdonképpen egybetartozik. Két és fél éve várják a látogatást, mivel már 2014 novemberében megteremtődött a lehetősége egy stratégiai partnerségnek az államelnöki hivatal és Székelyföld között, azáltal hogy a két megyében élvezte a legnagyobb támogatást Klaus Iohannis. A felszólalás végén a csíkszeredai elöljáró egy székely zászlót nyújtott át az államfőnek, amelyen két dátum is szerepel: megválasztása napja és a látogatás napja, valamint a két megyében elért szavazatarány. „Legyen ez pecsét a közte és a két megye lakói közötti partnerségen” – fogalmazott Ráduly. Iohannis a maga részéről egy román zászlót adott át. A kék-arany zászlóhoz egyébként az államfő nem nyúlt hozzá, tanácsosa vette át Ráduly Róberttől, a román trikolórt viszont előbb kibontotta, majd maga adta át. A további hozzászólások rendjén Bokor Tibort, Kézdivásárhely polgármesterét kérték fel, hogy az infrastruktúra helyzetét ismertesse – ehelyett a székely terroristák ügyét hozta szóba, hangsúlyozva: az egész közösséget hatalmas veszteség érte a kollektív megbélyegzéssel. Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere felidézte elődje, Mezei János kálváriáját. Rámutatott: nem tekinthető természetes állapotnak, hogy önkormányzati vezetőket, alárendeltjeiket jelentéktelen ügyekért komoly vegzálásnak vetnek alá. A turizmus és a munkaerőpiac helyzetének ismertetése Gyerő József, Kovászna, valamint Bokor Sándor, Parajd város polgármesterének jutott. Mindkét elöljáró a román állam felelősségének felemlegetésére szorítkozott. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szerint mindennemű fejlesztések komoly kerékkötője, hogy az állam ellenőrző szervei – kiemelten a számvevőszék – az önkormányzati vezetőket, dolgozókat tolvajként, csalóként kezeli, miközben pontosan a polgármesteri hivatalok, megyei tanácsok azok, amelyek a legjelentősebb beruházásokat eszközlik a térségben. A hozzászólások sorát egy váratlan beavatkozás zárta: Maria Graur, a Mesagerul de Covasna napilap főszerkesztője „mint egyszerű állampolgár” kért szót, és némi vita után kapott is. Azzal a kérdéssel fordult az államfőhöz, hogy a szintén „mesés és gyönyörű”, románok lakta Bodzavidék miként fér bele az előtte szólók által felvázolt elképzelésekbe. „Nem udvariasságból jöttem, figyelmesen végigkövettem mindazt, ami elhangzott. Nem csak helyspecifikus problémákkal találkoztam, sehol az országban nincs minden megoldva. Közösen lehet megoldást találni ezekre. Kétségtelen: itt vannak sajátos problémák, amelyekre várhatóan nehezebb megoldást találni. Ha akarat van, mindent meg lehet oldani. A találkozó mindenképp jó kezdet” – fogalmazott az államfő.
Visszafogott államfő
A találkozó után Klaus Iohannis nyilatkozott a sajtónak. Meggyőződése szerint a helyi választottak számára némi reményt hozott, hogy a gondjaik meghallgatásra találnak, és el lehet indulni a rendezés útján. Nem számított a székely himnuszra, de elfogadta, hogy a jelenlévők úgy érezték: el kell énekelniük. Az államfő úgy vélte, nagyon fontos meghallgatni azt is, ami az emberek lelkéből szól. Ami az magyar nyelv hivatalossá tételét illeti, Iohannis visszafogottan nyilatkozott: a törvényhozás hatáskörébe tartozó kérdésről van szó. Hozzátette: az alkotmányhoz kell viszonyulni minden esetben, és ez egyértelműen fogalmaz ebben a kérdésben. Iohannis hozzátette: az anyanyelv-használat biztosított a nemzeti kisebbségek számára, amint a tanulás lehetősége is. Európai szinten pozitív példa a romániai – hangoztatta. A zászlók kapcsán az elnök megjegyezte: több olyan régió van az országban, ahol egy történelmi szimbólumot szándékoznak használni a népszerűsítés érdekében. A tárgyalásokat innen kellene kezdeni. „A zászló, amiről önök beszélnek a politikai diskurzus része volt, politikai háttere is van használatának. Ezért bonyolultabb az ügy, de kellő akarattal feszültségmentessé tehetőek a tárgyalások, és megoldást is lehet találni.” Az autonómiát firtató kérdésekre az államfő kifejtette: az etnikai alapú autonómia nem járható út, amint az európai példák is mutatják, a regionális alapúról pedig egyelőre csak elméletben lehet tárgyalni, az alkotmány értelmében ugyanis Romániában nem léteznek régiók.
Remény a párbeszédre
A csíkszeredai látogatás után – ahol a Szent Miklós ortodox katedrálist és a csíksomlyói kegytemplomot is megtekintette – Klaus Iohannis Sepsiszentgyörgyre érkezett. A főtéren tucatnyi járókelő szórványos tapsa fogadta, majd Antal Árpád és Tamás Sándor társaságában vonult át Sepsiszentgyörgy főterén. A megyeházán Hargita, Kovászna és Maros megye tanácselnökeivel, valamint öt megyei jogú város polgármesterével zárt ajtós tanácskozáson vett részt, ezt követően klaszterek képviselőivel is egyeztetett.
Az eseményt követően az államelnök látogatását értékelve Antal Árpád rámutatott: világosan elmondták az államfőnek, sok problémája van az erdélyi magyar közösségnek, és vannak sajátosak is, amelyeket csak területi autonómia megvalósításával lehet érdemben rendezni. Ez nem jelent határokat, elszakadást, mivel az ország nem csak a románoké. Garanciákra van szükség, hogy ebben az országban a közösség meg tudja őrizni az etnikai azonosságát. A marosvásárhelyi római katolikus iskola tarthatatlanná vált ügyét is felhozták – Péter Ferenc Maros megyei önkormányzati elnök tolmácsolásában –, valamint szóvá tették, hogy Románia fellépett a Minority Safe Pack kisebbségvédelmi kezdeményezés ellen. A főtéri séta során Antal Árpád a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítási ügyére, valamint a prefektus gáncsoskodásaira – lásd utcanevek – is felhívta Iohannis figyelmét. Arra is felhívták a figyelmét, hogy a NATO- és uniós csatlakozást követően a kisebbségi jogokat elkezdték megnyirbálni. Antal Árpád őszinteséget és nyitottságot tapasztalt az elnök részéről, és bízik benne: párbeszéd is elindulhat, amelyhez eddig nem volt partner. Tamás Sándor azt értékelte, hogy Klaus Iohannis az első olyan elnök, aki hivatalos látogatáson a két megyét egyszerre kezelte, sőt, bevonták Maros megyét is. Pozitívumnak minősítette azt is, hogy ő az első elnök, aki elfogadta a székely zászlót. Az elnöki vizit lehetséges hozadékát illetően annyit megjegyzett: az államfő szemmel láthatóan elgondolkodott pár felvetett kérdésen, és úgy látja, van remény a párbeszéd folytatására.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Ami jó, azt kár elrontani” – Sándor Krisztina politikai programfelelős az idei Tusványosról
Huszonnyolcadszorra is tud újat mutatni a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – ígéri interjúnkban Sándor Krisztina, a július 18–23. között zajló rendezvény politikai programfelelőse. Mint mondta: a szerdán hivatalosan is megnyíló Tusványos több helyszínt, több programot kínál, de ragaszkodtak „a biztos pontokhoz”, a rendezvény hagyományaihoz is. A szervezők a táborozók biztonságára is odafigyelnek.
– A Tusványos „a legkomolyabb fesztivál és a leglazább szabadegyetem a Kárpát-medencében” – így fogalmazott Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a ma hivatalosan megnyíló rendezvény kapcsán. Huszonnyolcadszorra tud-e újat mutatni a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, vagy inkább a hagyományaihoz kíván ragaszkodni?
– Ami talán kiemelendő, hogy idén is bővítettük az előadósátrak számát, 28 különböző helyszínen zajlanak a programjaink. Azt tapasztaljuk, hogy évről évre több hazai vagy magyarországi szervezet igényli, hogy részt vehessen a rendezvényünkön akár saját programokkal, akár tevékenységük népszerűsítése céljából. Az igazság az, hogy ezeknek a kéréseknek egyre nehezebb eleget tenni.
A programjaink egyébként a jól megszokott forgatókönyv szerint zajlanak. Ami eddig jó volt és népszerű, azt kár lenne elrontani. A táborba egyébként több mint 300 vendégelőadót hívtunk meg a különböző panelbeszélgetésekre. Fontos továbbá, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor idejére egy úgynevezett nemzeti sportudvart is berendeztünk, ahol az éppen zajló vizes világbajnokság fontosabb eseményeit is követni lehet.
– A rendezvény mottója: Tusványos, a biztos pont. Melyek lesznek az idei szabadegyetem kiemelt témakörei?
– Azért választottuk jelmondatul ezt a gondolatot, mert az egyre bizonytalanabbá váló európai politikai környezetben nagy szükség van biztos pontokra. Büszkék vagyunk arra, hogy a már 28 éves hagyománnyal rendelkező Tusványos is egy ilyen biztos pontnak számít. A részt vevő meghívottak egyebek mellett a bevándorlásról, Kelet-Közép-Európáról mint biztos pontról, a régió jövőjéről fognak előadást tartani és véleményt cserélni. Ezekben a témákban több előadást is szervezünk több helyszínen. Azokról a különböző gazdaságfejlesztési programokról is beszélnünk kell, amelyek már működnek más Kárpát-medencei térségekben, és várhatóan Erdélyben is beindulnak a közeljövőben. A nemzetpolitikának – mint minden évben – idén is fontos szerep jut, erről szól a péntek délelőtti nemzetpolitikai kerekasztal, melynek keretében a külhoni magyar pártok és szervezetek vezetői tanácskoznak.
– Beleértve Kelemen Hunort is?
– Nem, az RMDSZ elnöke nem lesz jelen, de a szövetség vezetőségének képviselete részt vesz majd a megbeszélésen.
Folytatnám azzal, hogy a jogvédelem szintén hangsúlyosan jelen van a programban, gondolok itt akár a székely és az erdélyi zászló elleni hatósági hadjáratokra vagy a magyar nyelvű feliratok körüli perekre, a nyelvhasználat körüli problémákra. Nem maradnak el nyilván a klasszikus közpolitikai témakörök – oktatás, kultúra, média –, amelyekről szintén szervezünk legalább egy szakmai vagy elemzői beszélgetést. A Tusványos ideje alatt nem fogunk megfeledkezni a kerek évfordulókról sem. A Szent László-év kapcsán egy szép kiállítást lehet megtekinteni a táborban, ugyanakkor a reformáció 500. évfordulója alkalmából is tervezünk egy kerekasztalt.
– Hívtak román politikusokat is a rendezvényre? Milyen visszajelzéseket kaptak?
– Az előző témához is kapcsolódik, hogy terveztünk egy beszélgetést a trianoni döntésről, valamint a román egyesülés évfordulójáról, de sajnálatos módon ezek eléggé egyoldalúak lesznek, mivel a meghívott román történészek nem jönnek el. Küldtünk természetesen meghívókat román politikusoknak – mint minden évben –, de úgy tudom, egyetlenegy pozitív választ kaptunk, Radu Carptól, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) külügyi titkárától.
Az a fajta tartózkodás, amit már az előző években is megtapasztalhattunk, továbbra is jellemző a román politikusokra. Úgy látszik, a pártpolitikai vagy a szavazatszerzési logika alapján még mindig nem éri meg részt venni egy ilyen táborban.
– A medvék látványa már mindennapos Tusnádfürdőn, azonban enyhén szólva kellemetlen a helybéli lakosok és a turisták számára. A tábor előtti napokban a szervezők is találkoztak már a nagyvaddal?
– Igen, a stáb tagjai közül többen is láttak medvét az elmúlt napokban, legutóbb épp a vonatállomás mellett.
– Milyen biztonsági intézkedésekre számíthatnak a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevői?
– A szervezői stáb idén is együttműködik a vadőrökkel, és a biztonságért felelős személyzettel együtt próbálják távol tartani a nem kívánt vendégeket a tábor helyszínétől. Segítséget nyújt ebben a helyi polgármesteri hivatal is. Egyébként esténként a nagy zajkeltés miatt nem valószínű, hogy a medvék lejönnének egészen a táborig. Szeretnénk azonban felhívni a táborlakók figyelmét arra, hogy egyedül senki ne járkáljon a városban éjszaka vagy a hajnali órákban.
– Mit tehetnek azok a résztvevők, akiknek a kempingtábortól távolabb van szállásuk, például a település szélén? – Nekik lehetőleg csoportosan, zajkeltő eszközökkel kell megtenniük ezt a távolságot, úgy biztonságosabb.
Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár)

Elnöki bakancslista
Ha másra nem, feszültség-levezetésre jó alkalom volt Klaus Johannis székelyföldi látogatása. Rázós év előtt állunk, már javában érződik az 1918-as centenárium hűvös előszele, a következő időszak még ennyire sem kedvez majd a többség-kisebbség viszony detoxifikációjának - ellenkezőleg! A vizit lehetőséget teremtett, hogy a legutóbbi kormányválság idején gerjesztett magyarellenes hangulatért valamiféle elégtételt vegyünk a hirtelen bejelentkező Johannison, aki maga is beállt a sovének kórusába. Ugyanakkor az államelnök eljátszhatta az erdélyi magyarság gondjai iránt komolyan érdeklődő politikus szerepét, aki, lám, a helyszínen tájékozódik a kisebbségben élők közérzetéről.
A székelyföldi látogatás Johannis bakancslistáján régóta szerepelhetett, a két megye magyar lakossága nagyon nagy arányban támogatta szavazatával az elnöki tisztségre pályázó szebeni polgármestert, ezért cserébe legfennebb néhány enervált reakció volt a hála, ha az elmúlt években az erdélyi magyar közösségről került szó. A régóta húzódó államfői vizitre az utolsó alkalmas pillanatban került tehát sor. Ha Johannis valóban le akart adni néhány pozitív jelzést a székelyek felé – persze, nem érdektelenül, hiszen 2018 után mégiscsak 2019, az elnökválasztás éve következik -, akkor azt még a nagyromán parádé beindulását megelőzően kellett megejteni. És lehetőleg a magyar miniszterelnök idei látogatása előtt – ez a “ki volt itt hamarabb” szindrómának tudatalatti visszaigazolása sokak felé …
Johannis nem panaszkodhat: megkapta azt a fogadtatást, ami román államfőnek Székelyföldön kijár. Székely zászló (nem csak Csíkszeredában, hanem minden portán a Sepsiszentgyörgyig vezető úton), székely himnusz nagy átéléssel, hogy tudja, honnan indítsa a párbeszédet, amit kilátásba helyezett. Johannis is készült: kis csomagban hozta magával Bukarestből a csereajándéknak szánt trikolórt – végül is mindenki azzal kedveskedik, ami a szívéhez közel áll. Elhangzott a szintén előrecsomagolt szöveg az etnikai autonómia versus regionalizáció témakörben, amikor viszont konkrét kérdést tettek fel az etnikainál lényegesebben szalonképesebb kulturális autonómiáról, idétlenkedés volt a válasz. A bukaresti törvényhozás több mint egy évtizede rejtegeti a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet, amelynek elfogadása – az RMDSZ által benyújtott formában legalábbis - a kulturális autonómia létrehozását jelentené. S hogy mi ennek a sorsa? A jópofi (cinikus?) válasz: “úgy tűnik, a parlament nagyon is “mélyrehatóan” tanulmányozza a tervezetet”, mondta az elnök. Ha ezzel Basescu vagánykodik egy fröccs mellett, az ember legyint, hogy hát igen, mit várunk el egy tengerésztől. A szász származású Johannistól azonban valahogy több empátiára kellene számítanunk. Autonómia-ügyben végképp. Német származásúként bizonyára első kézből vannak információi arról, hogyan működik, milyen előnyökkel jár az ilyesmi például Dél-Tirolban.
Johannis látogatása – bármennyire is megkésett és sterilnek tűnik sokak számára – jó alkalom volt az erdélyi magyarság, Székelyföld meg nem oldott problémáinak tematizálására. Kérdés, hogy változik-e érdemben valami, vagy maradunk elvárásainkkal és egy újabb bazi nagy trikolórral a nyakunkon.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Őrizzék meg emberi méltóságukat!
A Diakónia Uzon községben
Az 53 eddigi település mellé, ahol a Diakónia idősgondozó szolgálata működik, hétfőtől még 7 település társul: Uzon község 7 falujában is van már az öregeknek megbízható támaszuk. A segélyszervezet az érdeklődőknek a kultúrotthonban mutatkozott be.
A gyűlésen jelen volt Ráduly István polgármester, Birtalan Csilla, a Diakónia Alapítvány alelnöke, Vass Mária a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság képviseletében, Ungvári Barna András uzoni református lelkész és természetesen Tóth Anna, a Diakónia idősgondozó szolgálatának igazgatója. Az előzmények rövid áttekintőjében Ráduly István felemlegette: már 2006-tól történtek próbálkozások az idősgondozói szolgáltatásnak a községben való meghonosítására, akkor nem ment át a tanácson, később nem volt pénz rá. Most Szabó Annamária alpolgármester kitartó, meggyőző munkájának köszönhetően a tanács is rábólintott a vonatkozó költségvetési tételre (ez 6000 lej havonta).
Ungvári Barna lelkész János evangéliumából vett igéjével vont párhuzamot a betegek hit által való gyógyulása és a Diakónia dolgozói által az öregeknek hozott enyhülés, de akár felépülésük között, majd Vass Mária ígért a megye részéről további támogatást a növekvő szociális igények kielégítéséhez, melyet „csak a civil szervezetek közreműködésével tudnak megvalósítani.” Tóth Anna igazgatónő kimerítő részletességgel mutatta be szolgálatuk – és nem szolgáltatásuk, bár hivatalosan így nevezik – három ágazatát: mit jelent, amikor alapápolást, egészségügyi ellátást vagy háztartási-közösségi segítséget nyújtanak naponta a rászorulóknak.
Elsősorban az egyedülálló öregeket, az idős krónikus betegeket és a mozgáskorlátozottakat segítik abban, hogy emberi méltóságuk megmaradjon ágyban fekve, magatehetetlenül is, tisztán, rendbetett hajjal, meleg szobában éljék napjaikat. A betegek hozzájárulása szimbolikus, a látogatások heti gyakorisága függvényében nyugdíjuk 5, 3 vagy 1 százaléka. Kizáró jellegű feltétel csak az lehet, ha valakinek főállású gondozója van, de még ilyen esetben is egészségügyi szakellátásra hívható az alapítvány helybeli munkatársa, akit ott helyben be is mutattak. Karácsony Erika asszisztensi végzettséggel kezdi meg a napokban tevékenységének ismertetését a község lakóinak körében, akiket a háziorvosi, lelkészi ajánlások nyomán keres fel, majd folytatja a gyakorlati teendőkkel. Ha 20-25-nél több igénylő lenne a községben, jövőtől akár a második munkatársat is alkalmaznák – jelezte Tóth Anna.
A kultúrotthonbeli előadás után a vendégeket a szolgálati autókkal átszállították az uzoni volt autóbontó mellett kialakított munkapontra, egy frissen rendbetett kis irodába, ahol helyi munkatárs intézi majd az adminisztratív ügyeket. Az udvaron frissen vásárolt Dacia Logan szolgálati autó állt felszalagozva – ez minden alkalommal így történik, mikor új helységben indítják el működésüket. Megtörtént a szalagvágás is, majd a szervezők kis kínálmációval húzták alá a Diakónia és Uzon község szövetségét.
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A bürokrácia és az empátiát nélkülöző törvények csapdájában
Pál atya nem engedi el a gyermekei kezét
Miközben az állam feladatát látja el, azaz nehéz sorsú, szétesett családokból származó gyerekeket nevel, a bürokrácia, valamint az állami támogatás megvonása ellehetetleníti a Bakó Béla Pál, azaz Pál atya, ferences rendi szerzetes által működtetett Szent Erzsébet Társulás munkáját. Bár a saját forrásaikból tíz kiskorút tudnának ellátni, Pál atya képtelen arra, hogy 28 gyermeke közül bármelyikről is lemondjon, ezért minden követ megmozgat annak érdekében, hogy tisztességgel felnevelje a család nélkül maradt gyerekeket.
A ferences lelkület – amid van, oszd meg a szegényekkel – és a keresztény szeretet élteti a Szent Erzsébet Társulás munkáját. Pál atya szívügyének és küldetésének tekinti a nehéz sorsú gyerekek felkarolását, mint mondta, ő azt a feladatot kapta a Jóistentől, hogy gyermekkort teremtsen azoknak a kiskorúaknak, akiknek egyébként ez nem adatott volna meg. Itt megsimogatják őket, ha szomorúak, mesét olvasnak nekik ágyba bújás előtt, és tanulnak velük, ha éppen gondot okoz a másnapi lecke. A teremben, ahol beszélgetünk, sorakoznak az igényes meséskönyvek, és öröm hallgatni, ahogyan Pál atya, akárcsak egy büszke nagyapa, mesél a gyermekeiről. Nem fér kétség ahhoz, hogy igazi családra találnak a hozzá került kiskorúak. Az évek során közel százhúsz gyerek sorsát egyengette. Bár a közel két évtized során, amióta a ferences rendi jótevő gyermeknevelésre adta a fejét, számtalanszor kellett szembenézniük anyagi nehézségekkel, mindig kerültek adakozó kedvű emberek, akik segítettek továbblépni. Ugyanakkor nagyot nyomott a latban az is, hogy mindig számíthattak a Maros Megyei Tanácson keresztül juttatott állami támogatásra. Ettől viszont idén elestek, és a bürokrácia, amibe ütköznek a működéshez szükséges licenc megszerzése során, ellehetetleníti a tevékenységüket. Ha volt hely, jó, ha nem, szorítottak – A Marosvásárhelyen és Marossárpatakon családi típusú otthonokat működtető Szent Erzsébet Társulás 1998 decemberében indult – emlékezik vissza a kezdetekre Pál atya. – Annak idején én mint ferences szerzetes azzal a céllal indítottam el, hogy olyan gyerekeket, fiatalokat fogadjunk be családi típusú házakba, akiket nem fogad be senki, akik nem gyermekhez, nem emberhez méltó körülmények között nevelkednek. Nem árvaházban gondolkodtunk, hanem otthonban, ahol igazi családi légkörben nevelkednek ezek a gyerekek. Vannak közöttük árvák, félárvák és szociálisan árvák, ez utóbbi valójában egy diplomatikusabb kifejezés, mert zavar, amikor egy gyerekről azt mondják, hogy elhagyott. Nem mintha nem fedné a valóságot, csak bántó a gyerekre nézve. Sokáig az otthonok működtetése az állam támogatásával történt, pontosabban a Maros Megyei Tanács támogatásával. 2000-2001-től szerződésben álltunk a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatósággal. Voltak ugyan kisebb-nagyobb gondok, de párbeszéddel, megértéssel mindent meg lehetett oldani, úgy érzem, hogy 18 éven keresztül nagyon jól együttműködtünk. Hozzánk azok az esetek kerültek, amelyekre máshol nem sikerült megoldást találni. Telefonáltak a gyermekvédelemtől, hogy van egy problémás esetű gyermek, be tudjuk-e fogadni. És mindig igen volt a válasz. Ha volt hely, jó, ha nem, akkor szorítottunk. Azt sem tudtuk, hogy fiú-e vagy lány-e, fehér vagy fekete, de nem ez számított, hanem az, hogy van egy gyerek, akinek most van szüksége a segítségünkre, akit fel kell karolni, akinek gyermekkort kell biztosítani. Ennek a küldetésnek igyekeztem maximálisan eleget tenni a munkatársaim, valamint nagylelkű, adakozó embereknek a támogatásával. Nagyon sok pozitív tapasztalatom van ezen a téren, hiszen az évek során nemzetiségtől függetlenül, Vatra Dorneitól Bukarestig jöttek az emberek segíteni, és bár állandó támogatónk nincsen, visszatérő annál több, és amikor nehéz helyzetben voltunk, kibillentettek a holtpontról. Most sajnos ezen a téren is változott a helyzet, akikre eddig rendszeresen számíthattunk, tovább már nem tudnak segíteni – jegyezte meg a ferences rendi jótevő. „Kómában” van a társulás
A jelenleg 24, öt és tizenhat év közötti, valamint négy nagykorú gyereket nevelő Pál atyának óriási fejfájást okoz, hogy kötelezik őket a működéshez szükséges licenc megszerzésére. Ennek hiányában nem folytathatják tovább a tevékenységet, és augusztusban nem pá- lyázhatnak támogatásra a megyei tanácsnál. – Olyan helyzetbe kerültünk, hogy meg kell szereznünk a licencet. Már 2015 óta kérik, viszont nekünk 2017 június közepéig akkreditálásunk volt. Mivel ez lejárt, előkészítettük az aktákat, és benyújtottuk a licenckérelmet, hogy tudjunk tovább működni a jelenlegi felállításban. Több alkalommal visszautasítottak, mondván, hogy bizonyos feltételeket nem teljesítettünk, de nem adtak egy listát, hogy tudjuk, pontosan minek is kell eleget tegyünk. A személy, akit ezzel megbíztunk, az internetről tájékozódott arról, hogy általában mire van szükség hasonló helyzetben. 2015-től a tevékenységünk 80 százaléka bürokratikus tevékenység. Képtelenség, hogy mennyire a papírokra koncentrál az állam, a hivatalnokok, a lényeg pedig háttérbe szorul, senki nem a gyerekek javát nézi, hogy van egy otthonuk, hogy meg van oldva az étkeztetésük, ruháztatásuk, és emellett, ha a szükség úgy hozza, külön tanárt fogadunk melléjük, különprogramokra járnak: úszni, gyógytornára, táborokba. Előfordul, hogy egy évben hétszer mennek táborba. Amit lehet, megteszünk értük, és elmondhatom, hogy nyolcvan százalékban sikeres felnőttekké válnak, sokan leérettségiznek, egyesek egyetemre mennek. Nálunk általá- ban 40-45 gyerek szokott lenni, de sajnos ez a szám leapadt 28-ra, mert nincs lehetőségünk többet befogadni, mivel az alkalmazottakat, valamint a közköltséget nem tudnánk fizetni. Érthetetlen, hogy az állam válláról levesszük a terhet, ennek ellenére megölnek bennünket ezekkel a törvényekkel. Azt mondhatjuk, hogy a Szent Erzsébet Társulás jelenleg az intenzív osztályon, kómában van. Olyan ördögi körbe kerültünk, amiből nem tudom, hogyan mászunk ki. A bürokrácia iskolapéldája Az állam megvonta a támogatást, amit a megyén keresztül kaptunk, és amiből az alkalmazottak bérének egy részét biztosítani tudtuk. Viszont ha a licencet meg akarjuk szerezni, a törvény előírja, hogy az alkalmazottak számát növelni kell. Vásárhelyen például egy munkapontnál, az egyik háznál van négy gyerek, és három alkalmazott kell legyen. Továbbá utasítást kaptunk, hogy egy szobában csak két gyerek lehet. Lehet a szoba hétméteres is, de ezt akkor is be kell tartani, hiszen feltétel, hogy a licencet megszerezzük. Továbbá a tűzoltói engedélyek megszerzése során is megnehezedett a dolgunk, hiszen szigorú feltételeket szabtak. Például 63 füstérzékelőt és további hőérzékelőket kellett felszerelni, ami 7 ezer euróba került volna. Addig kerestük a cégeket, amíg találtunk valakit, aki szinte feléért felszerelte. Bár még most is adósságunk van emiatt, eleget tettünk ennek is. Ezenkívül követelték az épületek tűzálló szigetelését, hiába voltak még az épület átvételétől származó aktáink, amelyek bizonyították, hogy erre a típusú faanyagra nem kell tűzálló szigetelés, úgyis el kellett végezzük ezt a beruházást is, ami további 3600 lejbe került. És még mindig nem szereztük meg a tűzoltósági jóváhagyást, mert egy fadarabot, amin elvégezték a tűzálló szigetelést, el kellett küldjünk Kolozsvárra, hogy rábólintsanak, rendben van-e, és az ottani illetékesek három hete nem adnak választ. Ettől függ, hogy a tűzoltóság pecsétjét megkapjuk-e. A feltételek között van, ami logikus elvárás, és az ember ezeknek eleget tesz, ha a bicskája beletörik is, de vannak érthetetlen dolgok is. Például Bukarestből utoljára azért dobták vissza az iratcsomót, mert nem volt feltüntetve a dokumentációban, hogy a sárpataki munkaponton a házak fala kívülről milyen színűre van festve. Nem az számít, hogy olyan feltételek vannak, amelyek a gyerekeknek a kényelmét szolgálják, hogy bent tisztaság van, vagy van meleg víz, hanem, hogy történetesen narancssárga-e vagy zöld a ház külseje. Ezenkívül az épületen átalakításokat kellett végezzünk, mindaz, ami közel két évtizedig jó volt, most már nem felel meg – sorolta az útjukba gördített akadályokat Pál atya. Kicsúsznak az időből Mint rámutatott, az utóbbi időben olyan szociális törvények születtek, amelyek ellehetetlenítik azok hely- zetét, akik ezen a téren tevékenykednek. Miután évekig számíthattak a megyétől érkező anyagi támogatásra, a megváltozott törvénykezés nyomán akárcsak számos nemkormányzati szervezetnek, amelyek a hátrányos helyzetű rétegek megsegítésén munkálkodnak, januártól a Szent Erzsébet Társulásnak is megszűnt a finanszírozási szerződése a gyermekvédelmi igazgatósággal. – Januártól májusig nem kaptunk támogatást, a húsz alkalmazottunkat négy hónapon át nem tudtuk fizetni. Május elején visszamenőleg megkaptuk a négyhavi összeget, de azóta nem számíthatunk az állami támogatásra, mert a licitet, amit meghirdettek, nem nyertük meg. Felfoghatatlan számomra, hogy egy gyerek, egy ember eltartását licitálják, amelyik szervezet, alapítvány kevesebbért vállalja, hogy gondoskodik a gyerekről, annak adják – áll döbbenten a jelenlegi helyzet előtt Pál atya. A megyei önkormányzat augusztusban újabb kiírást hirdet meg, viszont ahhoz, hogy erre pályázhassanak, addig meg kellene szerezniük a licencet. – Ha a hét végéig meg is kapnánk Kolozsvárról a rábólintást, hogy megfelelő a tűz- álló szigetelés, és ennek birtokában elküldenénk Bukarestbe a licencdossziét, az illetékes állami szerv jogi osztálya most szabadságra megy, tehát mire megszerezhetnénk a jóváhagyást, október lesz, és megint elesünk az augusztusi pályázati lehetőségtől, amit a megye hirdet meg. Sajnos a törvény változott ezen a téren is, licenc hiányában a megye sem fogadhatja el a pályázatunkat, nem vehetünk részt a liciten. Valami csoda kell történjen, és ezért imádkozom, mert ha a licitről lemaradunk, arra kényszerülünk, hogy teljes egészében a saját forrásainkból éljünk meg – tette hozzá a gyermekei sorsáért aggódó atya. Melyiket a 28-ból? Az állami támogatás hiányában, kizárólag a saját forrásaikból tíz gyereket tudnak eltartani, viszont jelenleg 28-an nevelkednek náluk. Legrosszabb esetben tizennyolc gyerektől meg kellene válniuk, őket a gyermekvédelmi igazgatóság kellene elhelyezze. Pál atya viszont határozott, minden követ megmozgat annak érdekében hogy az összes gyerek tovább nevelkedhessen nála. Nem csoda, hiszen mindeniket a magáénak érzi. – A legnagyobb gondot az okozza, hogyan válasszam ki, hogy ki menjen és ki maradjon. Úgy érzem, nincs jogom ezt megtenni. Ha egyszer felelősséget vállaltam ezekért a gyerekekért, akkor felelősséggel vigyem őket tovább, ha koldulni megyek, akkor is. Kívülállóként könnyű azt mondani, hogy elviszik a gyereket egy másik alapítványhoz, amely kedvezőbb áron vállalja az ellátásukat, vi- szont nem mindegy a gyereknek, aki már egyszer magára maradt, aztán hozzánk került, és itt nőtt fel nálunk, megszokott egy közösséget, hogy új, számára idegen helyre kerül, tehát ismét kap egy pofont az élettől. Nem lehet csak úgy, a ki ajánl kevesebbet elv alapján cserélgetni a gyerekek életterét, ennek minden fejlődéslélektani elmélet ellentmond. Én mindent megteszek, hogy itt maradhasson nálunk az összes gyerek. Erre kaptam indíttatást, és ennek nem lehet ellenállni, mint ahogy Szent Pál apostol is mondja, Krisztus szeretete sürget minket, ennek nem lehet ellenállni. Ameddig az Úristen ad kegyelmet és erőt, hogy 13 műtét után is tudjam végezni ezt a hivatást, hiába gördítik az utunkba ezeket az akadályokat, megyünk tovább. Ha az alkalmazottak számát le is kell csökkentsük, reménykedem, hogy az Úristen, valamint a jó emberek segítségével fenn tudunk maradni. Vannak, akik tényleg akarnak segí- teni, és ezt hálával elfogadjuk a túl- élés érdekében, de sajnos nem tudják pótolni a kiesett állami támogatást. Havonta a fizetéseket, adókat, épületfenntartást, mindenféle költségeket összeszámolva 11 ezer eurós költségeink vannak. Állataink vannak, gazdálkodunk, és most azon gondolkodunk, hogy saját vállalkozást nyissunk, aminek a bevételéből a Szent Erzsébet Társulás meg tud élni, de sajnos ez nem egyik napról a másikra történik. Saját forrásokat kell keressünk, hogy legalább azok a gyerekek, akiket nevelünk most, itt maradhassanak mind.
Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)

Nagy-Romániát a Tiszáig kiterjeszteni szándékozó politikus kap szobrot Nagyváradon
Két évnyi huzavona után kedvező elbírálást kapott a szakhatóságtól a tervezet, hogy szobrot állítsanak I. C. Brătianunak Nagyváradon.
A talapzat nélküli szobor a néhai román miniszterelnök nevét ma viselő park (eredeti nevén Bunyitai liget) szélén, a Continental és Hilton szállók között félúton fog állni. Ezt közösségi oldalán jelentette be Ilie Bolojan polgármester, hozzátéve, hogy az avatót november 24-re tervezik, az államférfi halálának 90. évfordulójára.
Az alkotás elkészítésének lehetőségét még 2015-ben nyerte el a szatmári Radu Ciobanu szobrász. A polgármester szerint a szoborállítással „Nagyvárad városa elismerését fejezi ki a politikusnak a Nagy Románia létrehozásában játszott szerepéért”.
Akinek nem volt elég Trianon
Ion I. C. Brătianu (Ștefănești, 1864. augusztus 20. – Bukarest, 1927. november 24.) román politikus, belügyminiszter és külügyminiszter, összesen öt alkalommal hazája kormányfője, 1923-tól a Román Akadémia tagja. Ion C. Brătianu román miniszterelnök fia, Dinu Brătianu és Vintilă Brătianu miniszterelnök testvére. Románia tanulmányait követően önkéntesként belépett a hadseregbe, majd Franciaországban végzett mérnöki tanulmányokat.
Apjához és testvéreihez hasonlóan a politikai élet részese lett, s 1895-ben megválasztották Gorj megye képviselőjévé. 1907-ben belügyminiszterré nevezték ki, majd 1909-től egy évig miniszterelnök. 1914 elején újra miniszterelnök lett, majd az első világháború kitörését követően határozottan kiállt a Román Királyság fegyveres semlegessége mellett. Ennek ellenére 1916-ban már intenzív tárgyalásokat folytatott az antant képviselőivel, s a kedvező feltételek kicsikarását követően 1916. augusztus 27-én hazája hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának.
Az Erdély ellen offenzívába kezdő román egységeket azonban hamarosan megállították, és a központi hatalmak seregei 1916. december 6-án bevonultak Bukarestbe, ahonnan I. Ferdinánd király és a kormány Jászvásárra menekült. Románia a vereséget követően hamarosan különbéke kötésére kényszerült, s az ezt ellenző Brătianu miniszterelnököt a király 1918-ban leváltotta. A háború befejezését követően újra miniszterelnök, a párizsi béketárgyalásokon a román küldöttség vezetője volt.
A trianoni békeszerződés aláírását követően nemtetszését fejezte ki a szerződésben rögzített magyar–román határral szemben, mivel az eredeti elképzelések szerint a két ország határa a Tisza vonalánál lett volna megállapítva. 1923-ban a Román Akadémia a tagjai közé fogadta. Az 1920-as években további két alkalommal kerül a miniszterelnöki székbe. 1927-ben halt meg Bukarestben.
itthon.ma/kult

Ha nem kérnek, nem kapnak (Helyi fejlesztések országos programja)
Háromszékről összesen 105 pályázatot hagyott jóvá a Regionális Fejlesztési, Közigazgatási és Európai Alapokért Felelős Minisztérium a Helyi Fejlesztések Országos Programja részeként. Ez összesen 392 millió lej támogatást jelent 2020-ig, amihez hozzájön még a megyei önkormányzat által szintén az emłített tárcával szerződött 45 millió lejes támogatás a Bodzaforduló–Nagyborosnyó megyei út korszerűsítésére. Az összeg országos szinten a legkisebbek közé tartozik – csak a Bukarest közelsége miatt amúgy is fejlett Ilfov megye kapott ennél kevesebbet –, és ugyancsak a rangsor végén áll Hargita megye 507 millió lejjel. Arról érdeklődtünk, Háromszéken milyen fejlesztésekre jutott pénz, miért csak annyi, amennyi, és megszólítottuk azokat a polgármestereket is, akik nem is pályáztak – tehát településük nem is kaphat kormánytámogatást ebben a programban.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a tegnapi megyeinfón ismertette a tavalyi év elején indított Háromszéki Települések Modernizációs Programja egyik pillérének számító Helyi Fejlesztések Országos Programja részeként a megye közigazgatási egységei által elnyert támogatásokat. Az elnök kitért magára a programra is, elmondva: ennek célja a vidék felzárkóztatása, és kidolgozásánál az egyik alapvető érv volt, hogy a megye lakosságának 55 százaléka vidéken él, illetve a városi lakosság 80 százalékát is erős vidéki kötődés jellemzi. „2016 a tervezés éve volt, 2017 a pályázásé, míg a 2020-ig terjedő időszak a megvalósításé lesz” – mondta. A pályázatok túlnyomó többsége az infrastruktúrát célozza, de nem csak e vonatkozásban hoznak fejlődést: az életminőség javulását is szolgálják, munkát jelentenek a vállalkozásoknak, illetve munkalehetőséget az embereknek – fogalmazott. Szintén a modernizációs program kapcsán felidézte: az egy többpillérű elképzelés, mely a településfejlesztési, vidékfejlesztési, a nagyberuházási operatív, illetve a Leader-programok támogatási rendszereire támaszkodik. A megye közigazgatási egységei által sikerrel megpályázott támogatások finanszírozási szerződéseit idén írják alá. Számításaik szerint ezek a szerződések 2020-ig nagyjából 200 millió euró fejlesztést jelentenek Háromszék településeinek és a megyei önkormányzatnak.
A helyi fejlesztések programjára végül Kovászna Megye Tanácsa, a megye öt városa, valamint 35 község nyújtott be támogatási kérést. A jóváhagyott támogatások víz- és csatornarendszer, úthálózat, iskolák és óvodák építésére, polgármesteri hivatalok és orvosi rendelők felújítására használhatók fel. Tamás Sándor úgy értékelte: a támogatásként beérkezett összesen 437 millió lej tisztességes összeg, és lényegesen magasabb, mint amennyi lakosságarányoson jutna a megyének. Az önkormányzati vezető azt is megemlítette: sajnos, öt község – Kézdiszentkereszt, Szentkatolna, Kézdialmás, Nagyajta, Sepsibükszád – egyáltalán nem élt a pályázás lehetőségével. Azt viszont örömmel nyugtázta, hogy az eddig is aktívan pályázó községek – Bodok, Bardoc, Bereck, Réty, Csernáton, Uzon, Zágonbárkány, Esztelnek – ez alkalommal is éltek a lehetősséggel.
Menyi jutott a megyeházának?
A megyei önkormányzat 67 millió lejből valósíthat meg beruházásokat. Ezek közül a legfontosabb – noha értékben nem ez a legjelentősebb – a kommandói iskola új épülete, melyre elnyerték a teljes szükséges összeget, azaz 3,8 millió lejt. Tamás Sándor arról is beszámolt: az adományokból, valamint a megyei önkormányzat hozzájárulásából eddig összegyűlt pénzt a tanintézet felszerelésére és működtetésének biztosítására használják fel. A megyei testület mások mellett a nagyajtai vashíd újraépítésére, a már említett Bodzaforduló–Nagyborosnyó útszakasz (ez a legnagyobb tétel – 45 millió lej), illetve a Maksa–Lécfalva–Cófalva út (22,75 millió lej) korszerűsítésére kap még támogatást. Dobolló, Uzon és Sepsiszentgyörgy az élen
Települési szinten a legtöbb pályázatot, tizenkettőt Dobolló község nyújtotta be, következik Sepsiszentgyörgy tíz, többségében útjavítást célzó finanszírozási kéréssel. A pályázatok értékét tekintve Zágonbárkány és Uzon vezet: mindkét község 30 millió lejt kapott fejlesztésre. Húszmillió lej körüli támogatást nyertek között a városok szerepelnek, így Barót (25,2 millió lej), Kovászna (22,2 millió lej), Sepsiszentgyörgy (20,6 millió lej), Bodzaforduló (19,5 millió lej). Tízmillió lej fölötti támogatásban Dobolló (18,4 millió), Gelence (10,9 millió), Gidófalva (10,7 millió), Kökös (16,3 millió), Lemhény (10,2 millió), Szitabodza (18,3 millió), Torja (11,7 millió), Zabola (14,5 millió) részesül.
Újságírói kérdésre válaszolva Tamás Sándor elmondta: az öt község, amelyek vezetői nem pályáztak, minden bizonnyal a jelenlegi kiírásban nem találtak megfelelő fejlesztési lehetőséget. A megvalósítás esélyeit illeti, Tamás Sándor elmondta: ami biztos, a támogatási szerződéseket aláírták, a pénzügyi háttér megteremtése a kormány feladata. Helyben nekik arra kell odafigyelniük, hogy az eljövendő években össze tudják hangolni a végrehajtás különböző fázisait. Ahol sokat pályáznak
Mivel a helyi önkormányzatoknak kellett pályázniuk, polgármestereket kérdeztünk a tervezett fejlesztésekről, illetve megkerestük azokat az elöljárókat is, akik nem igényeltek támogatást. A baróti helyzetet pénteki, a sepsiszentgyörgyi terveket hétfői lapszámunkban ismertettük, a legaktívabbak közé tartozó önkormányzatok közül Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterénél érdeklődtünk. A sepsiszéki község elöljárója hosszasan ismertette azokat a beruházásokat, melyeket világbanki, uniós, illetve kormányzati forrásokból sikerült megvalósítani. Ami a helyi fejlesztési programot illeti, Uzon öt pályázatot nyújtott be: jelentős részük községi utak javítását, korszerűsítését célozzák. Ezek: az Uzont Lisznyóval és Lisznyópatakkal összekötő 27-es számú, a „régi” sepsimagyarosi útként ismert 16-os számút, a gyér forgalom miatt kerékpárútnak is ideális Uzon–Bikfalva–Lisznyó–Lisznyópatak–Sepsimagyaros–Uzon szakasz, valamint a Szentivánlaborfalvára vezető 16A számú. A nem infrastrukturális pályázatuk a bikfalvi iskola korszerűsítését célozza, ez a beruházás meghaladja a 40 millió lejt. Ráduly István hozzátette: noha kihasználták a kormány biztosította lehetőséget, a tapasztalatuk az, hogy szívesebben folyamodnak uniós támogatásért. Ahol nem kell a pénz
Eltérő indokokat fogalmaztak meg azok az elöljárók, akik nem pályáztak kormányzati támogatásra: kis lélekszámú település nem felel meg a program feltételeinek, településükön elkészült már a csatorna- és vízrendszer, egyesek nem is hisznek abban, hogy egyhamar pénzt biztosít a kormány a jóváhagyott fejlesztésekre.
Bács Márton Csaba, Sepsibükszád polgármestere lapunk érdeklődésére kifejtette: tekintve, hogy a községben már zajlik egy uniós pályázat végrehajtása – óvodaépítés –, illetve több kisebb beruházást saját forrásból is rendeznek, ez alkalommal nem volt kapacitásuk a programhoz csatlakozni. Bihari Edömér, Nagyajta község elöljárója szerint azért nem pályáztak, mivel prioritásként a csatornahálózatot szeretnék megoldani, de inkább a vidékfejlesztési országos programon keresztül, mert azt biztosabbnak ítélik meg. Ami sürgős a község számára: az orvosi rendelő újjáépítése, de a pályázatok leadásának idején nem rendelkeztek megfelelően összeállított tervvel. Molnár István, Kézdialmás polgármestere úgy látja, a meghirdetett kormányprogramból egyhamar nem lesz semmi. Évek hosszú sora telik majd el, mire ebből valami konkrét is lesz – adott hangot borúlátó véleményének, azzal érvelve, hogy tudomása szerint országos szinten minden benyújtott pályázatot jóváhagytak. „Attól függetlenül, hogy most nem pályáztunk, önerőből, a saját költségvetésünkből folytatjuk az aszfaltozást: a tavaly leöntött 1,3 km-es szakasz után idén két kilométerre kerül új aszfaltszőnyeg. A megyei önkormányzattól a csomortáni útra 300 ezer lejt kaptunk, saját költségvetésünkből 950 ezer lejt különítettünk el mellékutcák aszfaltozására, hidak építésére. Máskülönben Kézdialmáson elkészült már a csatornázás és a vízvezetés, amire pályázni szerettünk volna, az a csomortáni szennyvízhálózat és ülepítőállomás lett volna, de kétezer lakos alatti község lévén erre nem volt lehetőség” – ismertette a helyzetet Kézdialmás polgármestere.
Tusa Levente, Szentkatolna polgármestere azt mondta: azért nem igényeltek kormánytámogatást, mert egy pályázatot már benyújtottak az Aquacov Egyesülethez – két helyre pedig nem lehet pályázni. Egyelőre Szentkatolna csatornázására kértek 400 ezer eurót az Aquacovnál. „Hatolyka esetében a községi vízhálózat bővítésére pályáztunk volna, de sajnos, nincs meg a pályázó által kért kétezer lakos, illetve a Szentkatolna és Hatyolyka közötti távolság is több mint három kilométer” – magyarázta.
Hasonlóan nyilatkozott Páll Endre, Kézdiszentkereszt polgármestere: azért nem pályáztak a kormányprogramra, mert a községközpont és Bélafalva csatornázására és ivóvízhálózatának kiépítésére már benyújtották az iratcsomót egy uniós vidékfejlesztési programra, abból remélnek 2,4 millió eurót. „Nem lehet itt is, ott is pályázni, és majd meglátjuk, hol sikerül előbb” – összegzett a kézdiszentkereszti községgazda.
Nagy D. István, Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszélgetés Aradon Vekov Károly történésszel
„Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban!” (1.)
– Az internetről azt tudtam meg, hogy 2012 óta Magyarországon élsz, és magyar állampolgár vagy.
– Is! Ilyen félig igaz hírek jelennek meg olykor az interneten. Mert senki sem ellenőrzi vagy jár utána a közölt adatoknak. A féligazság nem igazság. Ezzel már hangulat kelthető. Nem mondtam le a román állampolgárságomról.
– Azt is olvasom, hogy Budapesten születtél 1947-ben.
– Ez igaz.
– Onnan származik a magyar állampolgárság?
– Nem. Amikor anyám velem együtt végleg visszajött Aradra, mindenről le kellett mondania, így én is megszűntem magyar állampolgár lenni.
– Mikor történt ez?
– ’50-ben, pár nappal 3 éves születésnapom előtt.
– Miért jött vissza édesanyád?
– Mert elvált apámtól, és itt, Aradon élt idős édesapja. „… örök olvasó voltam”
– Tehát itt jártál óvodába, iskolába.
– A Választó utcában laktunk, Pernyáva és a Belváros határterületén. Óvodától érettségiig román tagozaton jártam/járattak iskolába. Ez anyám döntése volt; nem akarta, hogy röhögjenek a fián, mert nem tud helyesen beszélni románul… Ennek, persze megvolt az ára, mert amit nem kaptam meg az iskolában, azt magamnak kellett, nem kis munkával, mondhatni egyfolytában begyűjtenem. Talán valamennyire sikerült bepótolni azt, ami kimaradt.
– Voltak magyar barátaid?
– Jó volt a kapcsolatom osztálytársaimmal, de én többnyire az iskolában is a magyarokkal barátkoztam. A baráti köröm a párhuzamos osztályokból jött össze.
– Magyar anyanyelvűként nem volt gondod a románnal?
– De igen. Emlékszem, hogy a napköziben a szakácsnéval voltam jóban, mert ő magyar volt. Az elemiben egy ideig szükségem volt korrepetálásra. Így visszatekintve sokat kínlódtam. És ugyan ötödiktől mindig a legjobbak között voltam, nem tudtam azt produkálni, amit a jó képességű osztálytársaim. Az anyanyelvem magyar volt, szinte kizárólag magyar könyveket olvastam, és folyton az foglalkoztatott, hogy helyesen beszéljek és írjak magyarul. Ezzel kapcsolatban még Lőrincze Lajosnak is írtam. Nagyon szerettem olvasni, rendszeresen jártam a városi könyvtárba, ahol akkor még sok minden megvolt a háború előtti kölcsönkönyvtár köteteiből. Faltam a könyveket, még ponyvákat is, de a legbüszkébb arra voltam, hogy elolvastam a százkötetes Jókait.
– Szerettél iskolába járni?
– Veszettül. Vártam az új tankönyveket, bújtam őket. Egyébként én örök olvasó voltam, aki az irodalom mellett szerettem a természettudományokat, de a politikai kérdéseket is.
– Hol végezted a középiskolát?
– A Vegyesben. Akkor ott volt román tagozat is. És sokak mellett, hál’ istennek, tanított Gazsi, Réhon, Amigó, Angele…
– Kedvenc tanáraid?
– Első helyen Gazsi (Kovách Géza)… Annak ellenére, hogy én humán pályán futottam, a reáliák közül a kémiát szerettem nagyon, Réhon Józsefnek köszönhetően. Családi ismerősünk volt Gnandt János is. De tanított Ficzay Dénes is azon a fakultatív kurzuson, amelyet a román tagozat tanulói részére szerveztek, akik a magyar iránt érdeklődtek. Ficzayval nagyon jóban voltunk, de ki nem volt jóban vele?... „Azóta is vágyálmom az ugrás”
– Milyen szakra jártál a Kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemen?
– Románia történelme szakot végeztem, románul. Az egyetemen volt egy jó baráti társaságunk: Kása Zoltán, aki később rektorhelyettes lett, majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tudományos igazgatója, a Kovács-Pálfi geológus-matematikus házaspár, Wanek Ferenc geológus. Amikor nem voltak óráink, egyfolytában az egyetemi könyvtárban ültünk. Sikerült bejutnom a belső katalógushoz, ahova inkább a tanárok jártak be, használhattam a nagy katalógust. Így fértem hozzá olyan munkákhoz, amelyek bár nem voltak tiltottak, de egyáltalán nem voltak ajánlott könyvek. Amikor én az egyetemre kerültem, akkor már egy kicsit lazult az éberség a párt részéről; a román, polgári történetírás dolgait már lehetett forgatni. A magyar vonatkozású könyvek jó része csak a belső katalógusban volt elérhető… Másodévtől elkezdtem a szakdolgozatomon dolgozni, és akkor már Jakó Zsigmond professzorhoz jártam rendszeresen. Ő nagyon nagy hatással volt rám. A nyelvészet iránti érdeklődésemet Szabó T. Attilának köszönhetem, akivel éveken át naponta találkoztam a levéltárban. A nyelvészet azóta is érdekel.
– Tehát jól teltek az egyetemi évek.
– Pazarul!... Az egyetemen nálunk nem tanítottak magyarságtörténelmet, de volt a filológián, oda jártunk néhányan. Ilyen különutas játék volt az is, hogy művészettörténetet hallgattunk, Borghidánál a képzőművészeti főiskolán. A legnagyobb élményt azonban Földes László esztétikai előadásai jelentették. Nagyon érdekes figura volt, brillírozva adott elő, azóta is bennem él mindaz, amit tőle el lehetett lesni, ritka koponya volt… Taposták is eleget ezért… Néhány kollégámmal gyorsíró tanfolyamra is jártam… Idetartozik, hogy beiratkoztam egy ejtőernyős tanfolyamra, mert úgy éreztem, hogy ugrani, az a csúcs! Miután kijártam a teljes tanfolyamot, s már csak a tényleges ugrás következett volna, be kellett iratkozni az ejtőernyős- klubba. A beiratkozási kérelmet a dékánnak kellett aláírnia. Akkor Ștefan Pascu, a dékán azt mondta, hogy neki nem kell hulla-történész, és nem írta alá. Lehet, hogy később megbánta ezt… Azóta is örök vágyálmom a repülés és az ugrás. „A Iorga Intézet egy több, mint érdekes hely volt”
– Hogy kerültél Bukarestbe a Nicolae Iorga Történelemtudományi Intézetbe?
– Évfolyamelsőként végeztem. Az Utah-i Egyetemre akartak volna elküldeni még másodéves koromban, de hamar meggondolták magukat. Pascuék nagyon hamar rájöttek arra, hogy ez nem lenne jó húzás részükről… (Így elmaradt az esetleges mormon többnejűség lehetősége!) Miután végig évfolyamelső voltam, a végzéskor reménykedhettem... Volt ugyan egy kutatói állás a kolozsvári intézetben, de jelezték, ha én szeretném elfoglalni, akkor nincs állás, tehát én oda nem kellettem. Viszont kiderült, hogy a bukaresti Iorga Intézetben van egy kutatói állás a nemrégiben létrehozott nemzetiségi osztályon. Akkor jelent meg a színen Demény Lajos, akinek jó kapcsolatai voltak a kolozsváriakkal, főleg Jakóval, és feltétlenül kellett neki egy középkorász, hisz akkor alakult meg a Iorga Intézetben a nemzetiségtörténeti osztály. Találkoztunk Kolozsváron, és felajánlotta, hogy menjek Bukarestbe. Miért ne mennék? – gondoltam. Fel se fogtam, hogy ez mivel jár. Megkérdeztem, mikor jöhetek el onnan? Azt mondta, legalább 5 évet bírjak ki. Végül 19 év lett belőle! Mondhatom, hogy eddigi életem egyharmadát Aradon, egyharmadát Bukarestben és egyharmadát Kolozsváron töltöttem. A hátralevő éveimet pedig valószínűleg Tiszafüreden fogom leélni.
– Milyen volt ez az intézet?
– Ténylegesen egy csodálatos hely volt, ahol nem lenéztek, hanem becsültek magyarságomért. Nekem ott nem kellett engedményeket tennem. A Iorga Intézet rendkívül érdekes hely volt. Nagyon vegyes társaságot találtam, amikor odakerültem. Voltak ott egykori illegalista kommunisták, háború utáni, bukott kommunisták, voltak későbbi kemény aktivisták és bedolgozók is, és odakerültek a ’64 után kiengedett, egykori politikusok közül jó néhányan, meg még egy sor nagyon értékes ember, akikkel szót lehetett érteni. Így kollégája voltam C.C. Giurescunak, Herlea Nicolaénak, Bucșan Constantinnak és másoknak, akik ’45 előtt vagy miniszterek, vagy államtitkárok voltak. Utóbbiak velem, a kisebbségi magyarral olyan nyíltan beszéltek, mint kevesen. Végül is egy követ fújtunk.
– Hogy érezted magad Bukarestben?
– Akkoriban alakult meg „A Hét”, a Kriterion Könyvkiadó, felfutott a román tévében a Magyar Adás Bodor Pállal és a Iorga Intézetben a Nemzetiségtörténeti Osztály. Sokan kerültünk akkor magyarok ezekbe az intézményekbe Kolozsvárról és eleinte gyakran találkoztunk. Nagy élmény volt Bukarest, számunkra egy érdekes, de egészen másmilyen világ. Nagy sikernek számított, hogy újságíró ismerősök révén sikerült szereznem egy belépőt a Központi Bizottság strandjára a Herăstrău-tóra. Tévedés ne essék, a sofőrök meg az ottani személyzet jártak ide, de nagyon jó hely volt, istenieket lehetett ott úszni. (Aradi emlékek!) A magyar kolónia a németek mellett a strand legvégében volt. Ezt „gettónak” nevezték.
– Bukarestben volt lehetőséged magyar nyelvű könyveket olvasni?
– Az otthoni nevelésem és a magyar könyvek tartottak meg magyarnak. Bukarestben egyfolytában könyvtárban ültem, még délutánonként is. Veszettül sokat olvastam. Amit nem kaptam meg az egyetemen magyar történelemből, azt ott pótoltam be. Szerencsémre az intézetbe került az irodalomtörténész, Bitay Árpád könyvtára. Iorga amúgy is, a felesége révén, aki erdélyi volt, törekedett arra, hogy megszerezzen mindent, amit lehetett a magyar szakirodalomból. Ugyanez volt a helyzet az akadémiai könyvtárban. Ott egykor Ioan Bogdan, aki szintén erdélyi volt, gondoskodott nagy alapossággal (!) a magyar történészek műveinek, a nagy sorozatoknak, a szakfolyóiratoknak a beszerzéséről. Tudta, mi az, ami fontos a magyar szakirodalomból. Az Akadémiai Könyvtárban nyugodtan olvashattam Entz Géza egyik fő művét a gyulafehérvári székesegyházról, amit Kolozsváron csak különleges igazgatói engedéllyel használhattam. (1989 után kiderült, hogy három példány is „S”-es minősítésű volt, azaz titkos.) Ugyancsak a bukaresti Akadémiai Könyvtárban olvashattam még a ’70-es években, igaz a III-as teremben, ahol a nem nyilvános/titkosított dolgokat és kéziratokat lehetett olvasni, Bajcsy-Zsilinszky Endrének az 1944-ben Svájcban kiadott könyvét az erdélyi kérdés megoldásáról. Sokat forgattam a két világháború közötti erdélyi magyar sajtót is. Mindezek ellenére én a bukaresti éveimet száműzetésnek tartottam, de amíg ott voltam, nem nyavalyogtam. Egyszerűen tudomásul vettem a helyzetet. Ugyanis Erdélybe, minden próbálkozásom ellenére, nem sikerült visszamennem. Valójában a magyar könyvek mentettek meg és tartották bennem a lelket. Pár évvel Bukarestbe érkezésem után mondta egy kolléga, hogy rosszabbul beszélek románul, mint amikor odakerültem.
– Hol kutathattál?
– Háromhavonta alkalmam volt Erdélybe járni, kutatni. Gyulafehérvár és főleg Kolozsvár volt a stabil program, olykor Szeben vagy Brassó. Ezek az erdélyi utak hoztak mindig egyensúlyba.
– Meddig maradtál Bukarestben?
– ’71-től ’90 májusáig. „… kiderült, hogy semmit sem lehet változtatni”
– Mikor léptél be a politikába?
– Először a pártba léptem be, nem a politikába. Pártunk és kormányunk meg a szeku törekedett akkoriban már jó képességűeket is beszervezni, nem csak az „abszolút kádereket”. Évfolyamelsőként jó káder is voltam, ugyanis anyám varrónőként kereste a mindennapit. ’68-ban Bodor András, az ókorász professzorunk kérdezte meg, hogy nem akarok-e belépni a pártba. Megkérdeztem két-három közeli, idősebb ismerősömet: mit tegyek? Azt ajánlották, lépjek be, hátha tudok segíteni, ha bent vagyok. Különben azt sem tudtam, mi fán terem a párttagság, nem is tudtam, hogy felfutási lehetőséget nyújt. A párt világa teljesen más volt a civil világgal szemben. Nagyon hamar kiderült, hogy semmit sem lehet változtatni, nemhogy segíteni. Úgyhogy én is egyike lettem a két és fél millió statisztának.
– Mikről tárgyaltatok a pártgyűléseken?
– Rutinos elvtársak rutingyűléseket tartottak, rutinszerű kérdésekről. Távolról sem volt szó kemény, lényeget érintő vitákról. Közben azért az egyetemen ideológiával próbáltak megtömni minket, hol marxizmus-leninizmussal, hol politikai gazdaságtannal, és hosszú Ceaușescu-szövegeket kellett elolvasnunk; egyik fülünkön be, másikon ki. Eszembe jut az egyetemről egy vicces sztori: az egyik pártgyűlésen napirenden volt, hogy nemigen járnak lövészetre a hallgatók. Az első sorban ott ült az öreg Constantin Daicoviciu, és hozzászólt dörgő hangon: „Hogyhogy nem járnak maguk lövészetre?! Nézzenek ide! Én is lövészeten kaptam ezt az ezüst órát a Monarchia idején”…
– És az intézetben?
– Az intézetben sem volt másképpen. Mindenki unta, senki sem élvezte. Mindenki elhúzott keményen a szakma felé és annak kapcsán fejtette ki elméletét, mondanivalóját. „… tartottak nálam egy ötórás házkutatást”
– Meddig tartott az aranyélet?
– Nem nevezném annak. Bukarest számkivetés volt a számomra. A magyar könyvek és a szakirodalom mentett meg engem. Voltak kellemes élményeim is és 3-4 jó barát, akikkel rendszeresen találkoztam. (Amúgy nincs megnyugtatóbb állapot, mint amikor az embernek csak 25 bani van a zsebében, amiért már semmit se lehetett venni...!) De a fiatalkori élmények talpon tartottak. Az élesedő kisebbség-, de főleg magyarellenesség mind többet foglalkoztatott jó néhányunkat. Ennek egyik végkifejlete volt, hogy ’86-ban nálam egy ötórás házkutatást tartottak.
– Mi volt ennek az oka?
– Többek között az, hogy tagja voltam a Molnár Gusztáv-féle Limes Körnek, amely a Ceaușescu-féle parancsuralommal szembeforduló magyar értelmiség egyik csoportja volt.
– Milyen feladatot vállaltál ebben?
– Még indulás előtt az volt a véleményem, hogy fel kellene mérni, mi a helyzet, legalább a helyzetet próbáljuk elemezni. Ma is az az elvem, hogy csak ezután jöhetünk a nagy programokkal. Ki önálló írással, magam könyvismertetéssel próbáltam tisztázni, miben és hogyan is élünk.
– Milyen következményei voltak a házkutatásnak?
– Kiderült, hogy most már biztosan nem vár rám fényes jövő. Utóbb be is adtuk az áttelepedési kérvényt Magyarországra.
– Elárulták, mit keresnek a lakásodon?
– Megkérdeztem. Azt mondták, hogy légionárius iratok után kutatnak…!? Nagyon sok mindent vittek el, például ’48-as röplapokat, kéziratokat, könyveket, folyóiratokat… Volt még egy bájos történetem evvel a „céggel”. Évente járhattam hivatalosan kiszállásokra, kutatásokra Pestre, néha Pozsonyba. Ez a ’80-as évek elején volt, amikor már félig-meddig nyíltan dúlt a vita a két történetírás között. Kaptam egy csomó olyan kiadványt, amelyek nem voltak éppen szalonképesek, de azokat nem hoztam magammal. Hoztam viszont ártatlan művelődéstörténeti lenyomatokat, szakácskönyveket, gyerekkönyveket. Egy bőröndre valót. El is kobozta a vámos az összest. A bőröndöt nem hagytam ott náluk!
– Könnyen lemondtál róluk?
– Nem mondanám. Voltak jó kapcsolataim, barátok meg jó ismerősök. A románok között is. Az intézetben is elmondtam, mi történt. Mindenki hüledezett. Ők nem tudták, milyen állapotok vannak a nyugati határon. Nagyon jó viszonyban voltam Radu Popával, aki egy kitűnő román régész volt. Ugyanabba az akadémiai csoportba tartoztunk. Rendszeresen jártam hozzá, szakmai dolgokról beszélgettünk, és isteni jó teákat ittunk nála mustárospohárból. Radu Popa rábírt, hogy írjak egy kérvényt, amelyben kérem, hogy adják vissza az elkobzott kiadványokat. Kiderült, hogy az egyik kolléganőjének csapja a szelet az ország fő-fő vámosa… Mindent visszakaptam, beleértve egy olyan tanulmányt is, amely véletlenül a csomagban maradt, és több mint rázós volt, ugyanis megkérdőjelezte a kontinuitást. Tehát meg se nézték a csomagok tartalmát.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad), 2017. júl. 27.
Beszélgetés Aradon Vekov Károly történésszel
Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban!” (2.)
„… elhatároztuk, hogy visszamegyünk Erdélybe”
– És akkor jött ’89. Ott, Bukarestben élted meg?
– Igen, ott. Meg a ’77-es földrengést is… 1989. december 21–22-én a feleségemmel három olyan helyen voltunk, ahol negyed órával azután, hogy eljöttünk, kezdtek el lőni. Még 21-én este azt mondtam a feleségemnek: ha azt mondom, hasra, ne töprengjen, hanem tegye! Nem ezért, de csodálatos hangulat volt akkor! Valóban éltük a történelmet. Azóta is emlegetjük ezeket az élményeket. 22-én délután fél négykor Ceaușescu rezidenciáján is jártunk sokakkal együtt.
– Melyek voltak első lépéseid a decemberi események után?
– Folyton az RMDSZ-nél voltam, még a híres marosvásárhelyi események idején is késő éjszakáig. Feleségemmel elhatároztuk, hogy visszamegyünk Erdélybe! Kaptam egy ajánlólevelet Király Károlytól, akinek ezért örök hálával tartozom s akihez Verestóy Attila révén jutottam el. Mivel Kolozsvárt továbbra is zárt városként kezelték, mármint a magyarok számára, 1990 tavaszán az országos RMDSZ kolozsvári ügyvezető titkára lettem. Ez fizetett, adminisztratív állás volt. Akkoriban a Domokos Géza–Szőcs Géza-tandem irányította a Szövetséget.
– Meddig maradtál ebben a tisztségben?
– Megtanultam ott, milyen kell, hogy legyen egy jó ügyvezető, azaz egy jó „titkárnő”. Amikor Kolozsváron a Mátyás-szoborral volt a cirkusz, két órán belül juttattam el Brüsszelbe a teljes beszámolót a történtekről. Akkor sikerült az RMDSZ mellé állítani az erdélyi magyar társadalom legjobbjait. Azután „rendszerváltozásra” került sor az RMDSZ-ben is. Jött Markó Béla és Takács Csaba. Akkor én, aki a régi garnitúrába tartoztam, kezdtem mind lejjebb és lejjebb csúszni. Végül négy gyerekkel kiraktak az RMDSZ-től.
„Létrehoztam a Nemzetépítő Platformot”
– Mit tettél ezután?
– Időközben letettem a tanári véglegesítő vizsgát. Így kerültem a tanügybe. Előtte is óraadó tanár voltam egy gimnáziumban. Úgyhogy volt, hova mennem. Azután egy évig a kolozsvári katolikus líceumnak voltam az igazgatója. És megyei elnöke a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Pártnak. Aztán az RMDSZ-en belül létrehoztam a Nemzetépítő Platformot. Megfogalmaztam akkor, mik a tényleges feltételei a román–magyar partneri viszonynak. Sorra vettem mindent, amit követelhetünk és elvárhatunk... Azóta hét Kolozs megyei líceum és az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium egy-egy diákja részére minden ballagásra eljuttatok egy könyvcsomagot, a legjobb történész és közösségépítő végzős diáknak.
– Mikor kerültél be a román parlamentbe?
– 2000-ben választottak meg képviselőnek. Négy évig tartott a mandátumom; másodszorra már nem hagytak labdába rúgni. Mindent megtettek a mieink, nehogy még egyszer sikerüljön. Próbálták leállítani a platform továbbműködését is.
– Hogy reagáltál te erre?
– Megyei szinten tovább tevékenykedtem az RMDSZ-ben. A pénzügyi megszorítások megszavazása után átkerültem az Erdélyi Magyar Néppártba. Toró Tiborral, Szilágyi Zsolttal azelőtt is egy társaságban voltam, Tőkés Lászlóval is jó volt a viszonyom. Az előző választásokon még képviselőjelölt voltam Kolozsváron a Néppárt színeiben.
– Még politizálsz aktívan?
– Mai napig követem az eseményeket.
– Kiléptél az RMDSZ-ből?
– Nem léptem ki. És ki sem rúgtak.
– Megharagudtál rájuk? Végül is átálltál Tőkésékhez.
– Tanáremberként, szeretek pontosan fogalmazni: ugyanott álltam akkor és ugyanott állok most is, mint a kezdetek kezdetén. Ugyanazokat a célokat szolgálom, ugyanazokat az elveket vallom. Azóta is azt mondom, hogy egység, egység, de nem mindegy, hogy milyen zászló alatt. Azokat a szempontokat, amelyeket megfogalmaztam, én nem adtam fel.
– Véleményed szerint az Erdélyi Magyar Néppártnak van jövője?
– Jelenleg is tagja vagyok a távolból az EMNP-nek… Mi egy csomó régi reflexet hozunk magunkkal. Van, aki le tudja vetkőzni ezeket, van, aki nem. Ideológiára és politikai gyakorlatra is vonatkozik. Egy biztos, a távházasság sosem működött. És mindenképpen alkalmazkodni kell az új helyzetekhez.
– Diplomatikusan válaszoltál… Miket tartasz politikai pályád sikereinek?
– Nem tudok sikerről beszámolni. Azt mondom, hogy amennyire tőlem tellett, tettem a dolgomat, beleértve az erdélyi magyar egyetem kérdését. Talán nem támogattak eléggé abban, hogy a nyilvánosság elé kerüljön az, amit én a parlamentben elvégeztem. Kétségtelen, hogy egyesek számára kellemetlen és kényelmetlen voltam, de sohasem a magyar érdekek árulója. „A Szoboszlay-perrel kezdtem foglalkozni”
– Tudományos munkásságodról mesélnél-e valamit?
– A politika hihetetlenül sokat vett el az időmből. Megtörtént, hogy négy évig semmit sem publikáltam. 1999-ben ledoktoráltam. Közben volt családalapítás, válás, forradalom, politizálás… A 19 bukaresti év alatt rengeteg anyagot gyűjtöttem. Most is vannak olyan témáim, amelyek arra várnak, hogy megírjam őket. Én ténylegesen középkorász vagyok, és intézménytörténettel meg művelődéstörténettel és középkori írástörténettel foglalkoztam. De néha kikukkantottam más korszakok felé is. Például, megírtam, hogy Kossuth Lajos díszpolgára volt Kolozsvárnak; ezt kevesen tudták. Még parlamenti képviselőként sikerült bepillantanom az ötvenes évek politikai pereinek irataiba; Wass Albert népbírósági perével, majd a Márton Áron- és a Szoboszlay-perrel kezdtem foglalkozni. Mindig olyasmikről írtam, amikről a románok nem sokat tudtak, amúgy a magyar közvélemény sem sokkal többet.
– Tanítottál is Kolozsváron.
– Igen, eleinte óraadóként, majd egyetemi docensként. Bizánc történetét és magyarságtörténetet adtam elő a Babeş–Bolyai Egyetemen, no meg latin és magyar paleográfiát.
– A három közül melyiket szeretted jobban: a politikát, a kutatást vagy a tanítást?
– A tanítást és a kutatást nem lehet szétválasztani. A politikát azért műveltem, mert viszketett a tenyerem, amikor láttam, hogy nem azt csinálták, amit kéne, és nem úgy csinálták, ahogy kellene. Keményebben kellett volna föllépni. Nem fejjel menni a falnak és főleg nem prédikálok románellenességet, csak azt állítom, hogy sokkal határozottabban kellene kiállni a magunk dolgai mellett, és a románságot szoktatni azzal, amit mi jogosan elvárunk tőlük. Hosszú ideig senki sem beszélt erről… Én a szakmámat szerettem és szeretem most is. 2012-ben, ahogy betöltöttem a 65. évemet, nyugdíjaztak, de óraadóként még megtartottak az Egyetemen, hogy magyarságtörténetet meg paleográfiát tanítsak. Nem tartott ez sokáig; egy nézeteltérés után két lábbal rúgtak ki.
– Azt mondtad egyszer, hogy azért települtél át Tiszafüredre, mert szeretsz fürödni.
– Egyszer ott nyaraltunk, és nagyon megszerettük a Tisza-tót. Valójában egy csomó sikertelenség állt mögöttem, sehol sem kellettem és az sem, amit én képviselek. A Néppárt se nagyon mozgatott engem, egyszer sem kérték ki a véleményemet.
– Történészként van-e ars poeticád?
– Addig nem tudok írni egy témáról, amíg mindent, amit fel lehet hajtani róla, nem használtam fel. Erről az alapvető dologról nem tudok lemondani. És amit rendkívül fontosnak tartok: tisztán, hangfogó nélkül, pártállástól függetlenül beszélni a tényekről. Szerintem, gyakorlatilag a tényszerűség az, ami változatlanul kulcskérdés nálunk az identitástudat szempontjából. Még mindig nem mondunk el mindent, amit el kellene mondanunk múltunkról. Ez rendkívül elszomorító. Rém keveset teszünk azért, hogy erősítsük ezt a magyar identitástudatot, amelyet van és volna mivel táplálnunk. Egy kutatásitéma-katasztert kellene felállítani, hogy a fiatal kollégák tudják, mi mindent kellene kutatni.
– Nemrég előadást tartottál Aradon a Szoboszlay-perről. Készül egy nagyobb munkád?
– Egy kötetet készítek elő, melyben ki szeretném adni Szoboszlay Aladár fennmaradt írásait. Ha ezt sikerül kiadnom, talán meg fog változni a vélemény Szoboszlayról. Ugyanis pokoli, hogy napjainkban mennyire nem ismerik a tényeket, és hogy mennyi téveszme kering róla, szamárságokról nem is beszélve. „A Kárpát-medencében bárhol jól érezném magam”
– Hogy érzed magad Magyarországon?
– Jól. Azt hiszem, a Kárpát-medencében bárhol jól érezném magam, de Kolozsvár is hiányzik és Aradra is szívesen jövök.
– Mi köt Aradhoz?
– A fiatalságom, az iskola, az emlékek, a családom. És ezek visszahúznak. Néha elgondolkodom, és felteszem magamnak a kérdést: vajon valóban jó volt, hogy elmentem? Bár, ki tudja, mi lett volna belőlem, ha itt bekerülök a helyi darálóba?
– Vannak kellemes gyermekkori emlékeid?
– A strand, az iskola, a tanulás, a Kultúrpalota könyvtára és a Választó utcai ház.
– Vannak még barátaid Aradon?
– Nincsenek. Talán Ujj Jánost sorolnám mégis közéjük. Ugyan az aradi magyar politikusok is azt tartották rólam, hogy radikális vagyok, de aradiakként mi csak szót értettünk. Különben nem is vagyok radikális, hanem „csak” nemzeti, de ezt ki is mondom.
– Tiszafüreden vannak barátaid?
– Nincsenek. Szakmai élet ott nem létezik, csak otthon. Pár emberrel tartom a kapcsolatot. Az én barátaim szerte vannak a világban… Új barátságok nehezen köttetnek. Ahhoz együtt kell futni, azonos vagy közeli pályán, hogy lássák az emberek egymást. „A politika kihasználja a történész munkáját”
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről?
– Változó korszakban élünk. Keresztény értékrend alkalmazására lenne szükség. Ettől egyre távolabb kerülünk. A magunk útját kellene járnunk, nem nyugati modelleket átvennünk! Testre szabott megoldásokat kellene találnunk!... Két irányzat áll szemben egymással: egy globalizáló és egy nemzeti. A nemzeti vonalon nem értek sem populizmust, sem nacionalizmust, egyszerűen azt, hogy ki-ki követhesse saját érdekeit, mindenki ápolhassa identitását. Hál’ istennek jelenleg Aradon ma is vannak, akik becsülettel képviseljék azt a közös értékrendet, közös nyelvezetet, ami nem csak az anyanyelv(!), és akik képesek felmutatni, hogy ez a város mit képviselt és mit produkált az évszázadok folyamán.
– Egyesek azt állítják, hogy a történelem tanítása, prezentálása szorosan kötődik a pillanatnyi politikához, és függ tőle. Erről mi a véleményed?
– Magamról beszélve, hangsúlyoznám, hogy én sohasem azt mondtam vagy tettem, amit más mondott, hanem azt, amit én hittem és gondoltam. A parlamenti éveim alatt sokkal többet használhattak volna történészként, de mások mindenhez jobban értettek. A történésznek a maga dolgát kell végeznie, függetlenül a politikától, de a történelem ismerete nélkül az eredményes politizálás elképzelhetetlen. A közösség számára a lényegi kérdéseket kell bemutatni mind a történelemből, mind a politika területéről. Jobb helyeken a politika használja a történész munkáját.
– Milyen terveid vannak?
– Még legalább három van, amelyeket meg kellene valósítani, mielőtt eltűnök ebből a világból.
– Éspedig?
– Van egy negyven éve dédelgetett témám Török Bálintról, a doktori disszertációmból a káptalan személyzet teljes listáját szeretném közreadni, ami sajnos kimaradt a könyvemből, és van egy, a magyar írásbeliség történelmével kapcsolatos meglátásom, amelyet ki szeretnék fejteni.
– Mondanál-e valamit családodról?
– Számomra a család a legszentebb dolog, ami létezik, ezen belül is a gyermekek. A gyermeknél szebb és jobb nincs. Sajnos, a politika miatt túl kevés időt töltöttem a családdal. De a lelkiismeretem tiszta, amit lehetett és amire képes voltam, megtettem a családomért. Mondom ezt annak ellenére, hogy állandóan az elveim után futottam.
– Sokat nézed a tévét?
– Végtelenül sokat, mert a politika nem hagy nyugodni. A sorsunk ettől függ.
– Boldog vagy?
– Nem tudom, mi a boldogság. A körülményekhez képest megelégedett ember vagyok, bár egyes kérdések, egyes dolgok most sem hagynak nyugodni. Ha elölről kezdhetném, ugyanazokat az elveket vallanám, ugyanazt tenném, de szeretném eredményesebben. Nem bánom a sok elvesztegetett időt. Az út végén sokkal világosabb, hogy mire nem kellett volna annyi időt fecsérelni. A „Chérchez la femme” rám szabott változata: „Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban, és helyet csinálni magunknak – mármint a magyarságnak – a világban.”
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Valótlan emlékek a fekete márciusról
Klaus Werner Johannis államelnök székelyföldi – pardon, Hargita és Kovászna megyei – látogatása kapcsán is fontosnak tartom elemezni, és helyére tenni a hónap elején Csíkszeredában megtartott Kovászna, Hargita és Maros megyei románok fórumán elhangzottakat, és főleg a magát kulturálisnak nevező Vatra Românească egyesület alapító alelnökének, prof. dr. Ioan Sabău-Pop ügyvédnek a marosvásárhelyi Cuvântul liber napilap 2017. július 5-i számában az 1990-es fekete március tanújaként adott nyilatkozatát. Egyáltalán nem kizárható, hogy az államelnök a látogatás bejelentésével a csíkszeredai román fórum felhívására reagált, bizonyítandó, hogy nem tartozik a fórumon oly erőteljesen elítélt román politikusok közé, akik nem lépnek fel határozottan az úgynevezett három székelyföldi megyében a „Románia destabilizálását célzó akciók” ellen és a „nemzeti ügy” védelmében.
„Neo-bélakunista megnyílvánulás”
A marosvásárhelyi fekete március egyik tanújaként megszólaltatott Sabău-Pop ügyvéd kartárs erőteljesen indít, kifejtve, hogy helytelen a történteket fekete márciusnak nevezni, mivel tulajdonképpen bolsevik, neo-bélakunista megnyilvánulás történt, amelyhez azzal a céllal kapcsolódott hozzá a magyar titkosszolgálat, hogy elszakítsák Erdélyt Romániától, vagy érjék el az ENSZ kéksisakosainak ide történő betelepítését. Ezért véleménye szerint az 1989. decemberi „események” nem váltak a románok hasznára. Jellemző módon a nyilatkozó pont úgy kerüli a forradalom/népfölkelés kifejezést, mint a magyar forradalmat eltipró Kádár-rendszer!
Mivel az interjúban az ügyvéd engem is nevesít, méghozzá tévesen, a replika jogán felszólítottam a Cuvântul Libert, hogy közölje dr. Ioan Sabău-Popnak, az „1990. márciusi marosvásárhelyi magyar atrocitások tanújának” adott válaszomat. Arra a kérdésemre, hogy az újságírói etikát tiszteletben tartotta-e az egykori (?) Steaua Roşie című napilap, a választ, gondolom, kitalálták.
Idézek a román lapnak küldött, de meg nem jelentetett válaszomból.
Alulírott dr. Kincses Elődöt, a Martie negru la Tîrgu-Mureş szerzőjét (elolvasható a www.martienegru.ro oldalon) több alkalommal is megemlíti dr. Ioan Sabău-Pop ügyvéd kartárs. Nyilatkozata jó néhány pontatlanságot, sőt valótlanságot tartalmaz. Mi, gyakorló jogászok, tisztában vagyunk azzal, ha egy tanú egyik állítása hamis, akkor a teljes vallomás valóságtartalma megkérdőjelezhető! Az alábbiakban ismertetem az interjú pontatlan állításait:
„Emlékszem, hogy március 19-én reggel a román tüntetők követelték Kincses Előd, Tőkés András és Király Károly lemondását a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa (románul CPUN) vezető tisztségeiből. Aznap Kincses Előd, aki a polgármesteri tisztséget is betöltötte, lemondott.” Csakhogy én sosem voltam polgármester, ezt a tisztséget Orbán Dezső töltötte be, a NEIT (CPUN) marosvásárhelyi elnöke pedig Ioan Judea ezredes volt.
„Segítettem a katonaságnak, hogy megakadályozzák a tüntetőket, hogy behatoljanak az épületbe, ami szinte lehetetlen volt, mert provokálták őket (szerk. megj.: a Görgény-völgyiekről van szó, akik megostromolták az akkori RMDSZ-székházat). Sütő Andrást, aki nem sokkal azelőtt szemműtéten esett át, bukaresti kórházba szállították. A Herder-, Kossuth- és állami díjas neves írót április végén műtötték meg az Egyesült Államokban, de a Görgény völgyéből behívott tüntetők által tönkretett szemét nem tudták megmenteni. Ebből az interjúból tudtam meg megrökönyödve, hogy a kartárs ezen a szörnyű eseményen jelen volt.
Kicsoda ez a Kincses?
„A líceum (szerk. megj. Bolyai) román diákjait és tanárait egész egyszerűen szabályosan kikergették.”
A Bolyai-líceum román tagozatának rengeteg diákja igazolhatja, hogy nem kergették ki őket az iskolából, amelybe tanulmányaik befejezéséig járhattak.
Az valóban megtörtént, hogy a magyar tagozat diákjai sztrájkolni kezdtek azért, hogy az 500 éves Bolyai ismét magyar líceummá váljon, a Papiu pedig, amellyel 1962-ben összevegyítették, újra magyar tagozat nélküli román líceummá váljon. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnökeként személyesen mentem el egykori iskolámba, a Bolyaiba, és határozottan elleneztem, hogy a románokat akaratuk ellenére tanév közben eltávolítsák/átköltöztessék a Papiuba. Fellépésemért – ami végül is eredményes volt – egyesek a magyarság árulójaként bélyegeztek meg. A jelenetnek tanúja volt a magyarul jól beszélő Matei Vasile akkori aligazgató. Vajon a sors iróniájának tudható be az, hogy 1990. március 19-én a főtéri NEIT-székházat körbezáró tüntetők azt ordították, hogy „jos cu Kincses trădătorul!” (le az áruló Kincsessel!). Arra a kérdésre, hogy kicsoda ez a Kincses, az egyik tüntető azt válaszolta, azt nem tudom, de ezt kell kiabálnunk!
Szajkózott hazugságok
Az igaz, hogy 1990. március elején megbecstelenítették („au profanat”) Avram Iancu marosvásárhelyi szobrát, amelyre azt pingálták, hogy „Le ved”. Tisztában lévén a provokáció veszélyességével, azonnal felutaztam Bukarestbe és a nemzeti televízióban elmagyaráztam, hogy aki ezt a szöveget írta, nem ismerte a magyar helyesírást és szórendet, hiszen a helyes szöveg: Vedd le. Sabău-Pop kartárs, akinek románul megvan a Marosvásárhely fekete márciusa című könyvem, valószínűleg nem olvasta ezt az okfejtést, és ezért melegítette fel a 27 évvel ezelőtt megcáfolt vádakat.
Meggyőződésem, hogy a megfelelő román–magyar, magyar–román viszonyt csak az igazság kimondására és nem annak meghamisítására lehet alapozni! Azért, hogy a replika közölhető legyen, nem tértem ki a többi, számtalan esetben megcáfolt állításra, holott ezeknek hosszú a sora: a gyógyszertári csata, a „gyilkos” Trabant, a székelyek román származása, akiket a kiegyezés után magyarosítottak el, a Görgény-völgyieket senki sem hívta/küldte, maguktól jöttek be, a Vatra Românească 1990. február 8-i alapítása (holott a szervezetet már 1989. december 27-én megalapították, méghozzá a Papiu-líceum tanári szobájában, egy nappal azután, hogy aláírtuk a román és magyar, magyar és román értelmiségiek „Barátság platformját”); az 1848/49-ben magyarok által meggyilkolt 40 000 román (történetesen az egész szabadságharcban nem halt meg összesen ennyi magyar, osztrák és orosz katona). Igencsak elgondolkoztató, hogy a Barátság platform román aláírói között Radu Ceontea, a Vatra alapító elnöke és Lazăr Lădariu társalapító, a Cuvântul liber, de az Adevăr főszerkesztője is szerepel. A többi aláíró megérdemli, hogy felidézzük a nevüket: Béres András, Boér Ferenc, Ioan Boitan, Borbély István, Brassai Zoltán, Ioan Calion, Alexandru Cistelecan, Constantin Copotoiu (!), Anton Cosma, Éltető József, Fülöp G. Dénes, Gálfalvi György, Jánosházy György, Káli Király István, Kincses Előd, Markó Béla, Máthé Éva, Ion Ilie Mileșan, Augustin Morar, Cornel Moraru, Nagy Pál, Nemess László, Ioan Pascu, Grigore Ploeșteanu, Mihai Sin, Sütő András, Gheorghe Șincan és Tőkés András.
Sajnálatos tény, hogy a román politikum és média nagy része még mindig szajkózza a fekete márciussal kapcsolatos hazugságokat, és a főügyészség továbbra sem hajlandó elindítani a nyomozást Ion Iliescuék ellen.
Pedig bizonyítható, hogy a júniusi bukaresti bányászjárás főpróbájaként az ország akkori vezetőinek komoly szerepe volt a marosvásárhelyi parasztjárás megszervezésében. Sokan tudjuk azt, hogy a Zsil-völgyi bányászokat szállító vasúti szerelvényt március 20-án Székelykocsárdról fordították vissza. Miután sikerült megakadályoznunk a felbőszített székelyföldiek Marosvásárhelyre való beözönlését, a bányászok behozatala okafogyottá vált. Ennek tudható be az is, hogy Gelu Voican-Voiculescu akkori miniszterelnök-helyettes leállította a Zalatnán autóbuszokban várakozó mócok Marosvásárhelyre való beszállítását. Ebben az összefüggésben még inkább nyilvánvaló az, hogy mekkora melléfogás a Cseresznyés Pál ügyét félrenyomozó egykori ügyész díszpolgárságának egyhangú megszavaztatása.
A magunk részéről mindig az igazság talaján kell állnunk, és nem támogathatjuk annak elmismásolását!
Kincses Előd
A szerző marosvásárhelyi ügyvéd / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nem kérnek a megosztottságból: elítélik a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítását
Természetellenesnek, meggondolatlannak és nevetségesnek tartja a romániai magyar pártok és szervezetek vezetőinek többsége azt a polgári kezdeményezést, miszerint a székelységnek külön népcsoportot kellene alkotnia Magyarországon.
Jobbára csodálkozást és döbbenetet váltott ki Erdélyben a magyarországi Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden hozott döntése, melynek alapján a testület hitelesítette a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést. Az NVB honlapja szerint a kezdeményezést bizonyos Váradi Barna nyújtotta be.
Megosztást szolgáló kezdeményezés
Az RMDSZ minden egyes népszámlálás alkalmával arra kérte a magyarokat, így a székelyföldieket is: vállalják magyarságukat „székely öntudatuk” mellett, hiszen a magyar közösség valós létszámától függ több olyan alapvető jog is, amely például az anyanyelv-használathoz kapcsolódik – válaszolta a szövetség sajtószolgálata lapunk kérdésére.
Bár az identitás szabad kinyilvánításának oldalán áll, a szövetség mégis arra figyelmeztet: a hasonló kezdeményezések következményei beláthatatlanok lehetnek.
Ebben annak veszélye is rejlik, hogy a román szélsőségesek – az „oszd meg és uralkodj elve” alapján – ismét bizonyítgatni kezdik: a székelyek külön kisebbséget alkotnak, a magyar közösség számaránya így Romániában nem is tehető 1,3 millióra. „Székely vagyok, de a magyar nemzeten belül nem vagyok kisebbség. A kezdeményezést nem támogatom” – hangsúlyozta érdeklődésünkre Kelemen Hunor szövetségi elnök a téma kapcsán.
Nem tartja hasznos kezdeményezésnek a magyarországi próbálkozást Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke sem. „Minden identitás a pozitív ismérvek mellett negatív tényezőkkel is jár, ilyen ez is. Mihelyt létezik Székelyföld, létezhet székely identitás is, csakhogy ez a népcsoport annyira integrálódott a magyar közösségbe, hogy meggondolatlan és felesleges ilyen kezdeményezésekbe fogni” – vélekedett Toró. A néppárti vezető emlékeztetett azokra a román megosztási kísérletekre, melyek ’89 után megerősödtek. Ilyen volt például a forradalom utáni első két népszámlálás metodológiája, mely külön entitásként tüntette fel a magyart és a székelyt.
Pozsony Ferenc néprajzkutató lapunktól értesült a hírről, amelynek hallatán nevetéssel reagált a kezdeményezésre. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja kifejtette: ő is csak azt mondhatja, amit Egyed Ákos már rég megfogalmazott. A neves történész elmélete szerint a székelység már 1848–49-ben betagolódott a modern, polgári magyar nemzeti közösségbe. Utoljára Nicolae Ceauşescu próbálkozott a székelység kiragadásával a magyarság sorából, igyekezete azonban nem járt sikerrel” – mondta Pozsony Ferenc.
Már csak a jászok és a kunok hiányoznak
"Ilyen alapon a jászok és a kunok is alkothatnak külön népcsoportot” – reagált Váradi Barna kezdeményezésére Biró Zsolt. Bár meglepte a kezdeményezés, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy véli, a Székelyföldön is akadnak székelyebbek a székelyeknél. Ez a legutóbbi népszámláláson is kiderült, amikor egyesek mindenáron székelyként szerették volna bejegyeztetni magukat. Biró nem zárja ki azt sem, hogy egyes áttelepültek így próbálnának hasznot húzni a legközelebbi kisebbségi önkormányzati választásokon.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke természetellenesnek és abszurdnak tartja a felvetést. Ugyanakkor nem zárja ki a kívülről irányított provokáció lehetőségét sem. „A törvény szerint az a népcsoport számít hivatalosan elismert kisebbségnek Magyarország területén, amely a magyar nyelvtől és kultúrától eltérő nyelvet beszél és kultúrát képvisel, ugyanakkor legalább száz éve az ország jelenlegi határain belül él. Tudomásom szerint sem a bukovinai székelyek, sem a Ceauşescu-rendszerben áttelepültek vagy a zöld határon átszököttek nem élnek száz éve Magyarországon. Hogy a nyelvükről meg a kultúrájukról ne is beszéljünk!” – fejtette ki lapunknak az SZNT elnöke.
Izsák Balázs továbbá leszögezte: bárhol is élnének, a székelyek magyar identitásúak. „Aki székely Csíkban, székely Pesten is!”
Lényegesen különbözik a fentiek véleményétől Ráduly Róbert, az RMDSZ csíkszeredai polgármesterének álláspontja. Szerinte a Székelyföldön nagyon sok sors- és nemzettársában komoly igény mutatkozik arra, hogy magyar anyanyelvű székelynek vallja magát. Érvelése szerint az, aki Csíkban székelynek mondja magát, Magyarországon sem vallhatja másnak magát. Ha egyszer felkerülök a mennybe, és találkozok tősgyökeres székely nagyszüleimmel, hogyan magyarázzam meg nekik, hogy én elmagyarosodtam, már nem vagyok székely?” – kérdezett vissza Ráduly.
Az Országgyűlésé a végső szó
Amint arról a Krónika is beszámolt, a nemzetiségek jogairól szóló törvény értelmében nemzetiség minden olyan – Magyarország területén legalább egy évszázada honos – népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, a lakosság többi részétől saját nyelve, kultúrája és hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely mindezek megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul.
Jelenleg tizenhárom, az állam által elismert nemzetiség van Magyarországon: a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán. A törvény szerint amennyiben további nemzetiség kíván bizonyságot tenni arról, hogy megfelel a feltételeknek, legalább ezer, magát ehhez a nemzetiséghez tartozónak valló, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán szavazati joggal rendelkező magyar választópolgár kezdeményezheti a nemzetiség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítását.
Ennek első lépéseként a kezdeményezők benyújtják a honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést az NVB-hez, amely azt formai szempon¬tok alapján elbírálja. Az NVB keddi ülésén a kezdeményezést hitelesítette, a határozat jogerőre emelkedése után a kezdeményezőknek 120 nap alatt ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük. Ezek hitelességét a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi, és amennyiben megvan a szükséges számú aláírás, az NVB kikéri a népcsoporttá nyilvánításról a Magyar Tudományos Akadémia véleményét. Ezt követően az NVB az MTA véleményével és az összegyűlt aláírások számával felterjeszti a kérelmet az Országgyűléshez, amely dönt a honos népcsoporttá nyilvánításról.
A választási bizottsághoz forduló Váradi Barnáról egyesek tudni vélik, hogy azonos azzal a Csibi Barnával, aki 2011 márciusában Csíkszereda központjában felakasztott egy Avram Iancut jelképező szalmabábut.
A Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület alapítója „hőstettét” pedig a világhálón is közzétette. A férfi ellen két bűnvádi per is folyamatban van. 2015 decemberében idegengyűlöletre való felbujtásért és revizionista eszmék terjesztéséért állították bíróság elé, két hónappal korábban pedig rasszista, fasiszta és idegengyűlölő nézetek terjesztéséért. Az időközben Kárpátaljára telepedett és megházasodott férfi felvette felesége nevét, így lett belőle Váradi Barna. Az utóbbi időben többször is felbukkant szülővárosában, bizonyos források szerint pedig nemrég hazaköltözött.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Uniós forrásokból újítják fel a paszmosi Teleki-kastélyt
Beszterce-Naszód megye önkormányzata 4,8 millió eurós európai uniós finanszírozással felújítja a paszmosi Teleki-kastélyt - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.
Az önkormányzat hétfőn hagyta jóvá az épület felújításának utolsó műszaki részleteit. Radu Moldovan, a testület elnöke elmondta, harminc napon belül aláírják a finanszírozási szerződést és meghirdetik a közbeszerzést a kivitelező kiválasztására.
Az önkormányzat kulturális központtá szándékszik alakítani és meg akarja nyitni a látogatók előtt az épületegyüttest. A kastélyban műtermeket, kiállítótermeket, könyvtárat, konferencia- és rendezvénytermeket, valamint vendégfogadásra alkalmas tereket alakítanak ki. Megerősítik az épületegyüttes falait, újból elkészítik, illetve restaurálják díszítéseit, kicserélik a vezetékeket, és turisztikai célponttá alakítják a kastélyt.
A paszmosi kastélyt a 18. század közepén barokk stílusban építtette fel az erdélyi Teleki-család. 1823-ban tűzvész pusztította el, de tulajdonosai hét év alatt újraépítették. 1948-ban államosították, majd az állami gazdaság székházaként használták. A kastély 1989 óta használatlanul áll és erősen leromlott. 2002-ben került a Beszterce-Naszód megyei önkormányzat tulajdonába.
MTI; maszol.ro

Az idő hálójában Barabási Albert Lászlóval
Istenről és az idő végességéről
Miután a szervezők két évig vártak arra, hogy a hálózatkutatás atyját, Barabási Albert Lászlót Háromszéken, Sepsiszentgyörgyön láthassák vendégül, egy lehengerlő ismeretterjesztő előadás és egy kiállításmegnyitó után hazafelé, Karcfalvára sietett a ritka vendég. Alig tíz percünk jutott interjúra.
– Végesek-e a hálózatok is, mint minden e földi életben? Előadásában említette, hogy a hálózatok folyamatosan nőnek és nem lehet a végüket, a szélüket látni.
– Nem föltétlenül pusztulnak el a hálózatok. A sejthálók már 4 milliárd éve nőnek és fejlődnek, alkalmazkodnak a különböző körülményekhez. Eleinte nem volt oxigén a földön és voltak már baktériumok, aztán megjelent az oxigén, amelynek elméletileg mérgező hatással kellett volna lenni a már megjelent élőlényekre, de a baktériumok átszervezték az anyagcseréjüket. Van azonban olyan, hogy a háló technológiai alapja szűnik meg, elévül és eltűnik. Ilyen a távírók hálózata, lassan ilyen a vezetékes telefonhálózat. De nincs olyan elméleti alap, amelyik azt mondaná, hogy a hálózatoknak meg kell szűnniük.
– Miről marad le Románia, ha nem tanítják a hálózatelméletet, ezt ugyanis nem sok romániai egyetem vette fel a tantárgyai közé?
– Még nem tanítják, de fogják, csak idő kérdése. Az európai és amerikai egyetemek zömében megtörténik. Lehet ez a tantárgy önmagában a hálózatelmélet, de lehet biológiai, társadalmi informatikai hálózat. Hogy miről maradunk le, nagyon függ a kontextustól és témától. Ha egy hálózat fontos szerepet játszik egy szakterületen belül, akkor azt a tudást át kell adni, hogy hogyan kell ezeket tanulmányozni. Mivel ezek már itt vannak velünk évmilliárdok óta, és egyre fontosabb szerepet játszanak az életünkben, a hálózatkutatás fontos eredményeit előbb-utóbb tanítják. Hogy ez a szociológia kurzusnak, vagy az informatikának lesz része, ezt már a helyi közösség és helyi igény dönti el.
– A hálózatkutatás eredményeit már nagyon sok tudományterületen alkalmazzák. Ezen eredmények Önnél futnak össze?
– Van a laborban egy alapkutatással foglalkozó szakcsoport, amely alapeszközöket fejleszt ki, de van két specializált csoport is. Az én csapatom leginkább most már a biológiai, sejten belül található hálókkal foglalkozik, ezért vagyok az orvostudományi tanszéken a Harvardon. Ugyanakkor foglalkozunk olyan elméleti kérdésekkel is, hogyan lehet ezeket a hálókat kontrollálni. Az utóbbi időben, ahogy az agyról is egyre gyűlnek az adatok, erre is kiterjedt a kutatás, szeretnénk feltérképezni az idegsejtek közötti kapcsolatokat, de ez hatalmas munka. Ezt nem mi csináljuk, egyelőre kísérleti dolog, de összedolgozunk a csoporttal, amely ezeket a térképeket készíti, aztán majd mi elemezzük, értelmezzük és kontextusba helyezzük őket.
– Önnek a sejten belüli hálózatokról, a galaxisok köztiekről is van egy képe, azaz a mikro- és makrokozmoszról. Hogy látja, van Isten ebben a világban?
– Bonyolult kérdés, mert az istenfogalom nagyon változik egyénenként. Én a csíksomlyói búcsúra jöttem haza, hogy a gyermekeimet is elvigyem oda, ugyanakkor a katolikus teológus nejemtől tanultam meg, hogy hányféle istenfogalom van, és a hit hányféleképpen nyilatkozhat meg. Ez messze túlmutat azon, hogy elmegyünk a templomba és hiszünk az egyetlen Istenben, ennél sokkal finomabb formái vannak. Az elmúlt években megismerkedtem ezekkel a formákkal, és úgy érzem, hogy lehet ezt úgy felfogni, hogy templomba járok, ergo van Isten, vagy majdnem hálózatbeli kérdésnek, hogy mi mindenben nyilvánul meg, ha létezik.
– Előadásában mesélte Erdős Pálról, a híres magyar matematikusról, hogy kiemelkedően kommunikatív és nagyon sokat utazó, ennek következtében nagyon produktív tudós volt. Mi kerül Önről a lexikonba?
– Az az izgalmas kérdés, hogy megmarad-e valami, és hogyan marad meg. Nem tőlem függ, ez egy közösségi döntés, és ha bármi megmarad, nagyon másképp fog megmaradni Csíkszeredában, a Székelyföldön, és megint másképp Magyarországon vagy Bostonban, hogy kiről mire és hogyan emlékezünk.
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sikert a kemény munka terem
A türelemben, a fegyelemben és az engedelmességben való megerősödés végett gyűltek össze a Hun tábor résztvevői július 27. és augusztus 2-a között a sepsibesenyői Művelődési Otthon udvarán. A tábor nyolcadik kiadásának a mottója: Tegyél meg mindent a siker érdekében volt. A Hun tábor nem egy kényeztető tábor, a mai gyermekeknek a bizony nem könnyű a cserkésztáborok mintájára élni, lakni, őrséget állni. Ahhoz, hogy a tábori feladatokat sikeresen és eredményesen megoldják jól összehangolt erőbeosztásra és kitartásra volt szűkségük a mai hunoknak a MIT által is szervezett Adj, király, katonát vetélkedő jutalomtáborában.
Az első napon a kagánok megválasztása után a törzsek felosztása következett. Idén Csongor, István és Zoltán népe verték fel táborukat az udvar három különböző szegletében, ezt követően minden hun elkészítette a saját jelképes lovát, amit a tábor egész ideje alatt éjjel-nappal, esőben és kánikulában is törzsenként felvigyázniuk kellett.
A csapatokat összerázandó, az koncentrációt és az önbizalmat fejlesztendő a törzsek íjászaton, illetve a hun tábori focin vettek részt. Ez a labdajáték abban különbözik a klasszikus futballtól, hogy itt egyszerre két labdával folyik a játék, így sokkal jobban kell figyelni mindenre.
Szombaton a Recsenyédi testvérek voltak a vendégeink Kálnokról, akik fergeteges lovas íjász bemutatót tartottak. Öröm látni azt, hogy Hanna, Attila és Hunor személyében ilyen magas szinten képzett úgynevezett sólyom íjászai vannak, akik álló helyzetből, mozgásból állócélpontra, és mozgásból mozgó célpontra egyaránt szétforgácsolják a céltáblákat.
Vasárnap a zabolai Both házaspár, László és Katalin, valamint két táncos lábú fiatal lány volt a tábor vendége, akik különféle táncokra tanították a tábor résztvevőit. Örömünkre szolgált az az megállapítás, hogy évről évre javul, fejlődik a táborozók ritmusérzéke, és a tánchoz való hozzáállása. A táborozók rengeteg feladat elvégzése közepette a gyakorlatban is megtapasztalhatták, hogy ahhoz, hogy eredményes, jól végzett munkát végezzenek, ahhoz odaadó munka szükséges. Ezzel a hozzáállással foghattak neki az agyagedény, törzsi nyaklánc készítésének, a nemezelésnek, de a számháború, métázás, zsákba futás vagy egyéb kihívásoknak is. Az oda adó munkának és a laza hozzáállásnak is megvolt az eredménye és mindenki megtapasztalhatta saját maga, hogy melyik megközelítési mód vezeti el őt az óhajtott célba.
A tábor utolsó előtti napján, kedden a Zöld Nap Egyesület volt a vendégünk. Ráduly Attila, Derzsi Katalin, valamint Isa, Haykuhi és Ayse önkéntesek voltak a tábor vendégei, akik egy rövid spanyol, örmény és török kultúr bemutatkozó után szórakoztató és fejlesztő játékokkal örvendeztették meg a tábor lakóit.
A tábor utolsó napján nehezére esett a búcsúzkodás, több szülő megjegyezte, hogy nem tudják mi történt, de a gyerekek nem akarnak haza indulni. Ez úttal is egyértelművé vált, hogy a nehezebb körülmények sokkal jobban megedzik és összekovácsolják a táborozókat és az a kapcsolat, ami kialakult, az az élmény, amit együtt éltek át az közelebb viszi egymáshoz egy életre a hun táborban részt vevő lelkeket.
A Csillagösvény Egyesület, az Ikafalvi Egyházközség, és a Magyar Ifjúsági Tanács által közösen szervezett tábort Kovászna Megye Tanácsa, a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Bardócz Csaba lelkipásztor / Erdély.ma