Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. december 16.
Kormányalakítási tárgyalások Bukarestben - Johannis keddre összehívta az új parlamentet
A Szociáldemokrata Párt (PSD) liberális szövetségesével, az ALDE-val akar kormányt alakítani, az RMDSZ-szel pedig az esetleges parlamenti együttműködésről tárgyalna - jelentette be Liviu Dragnea, a PSD elnöke. Călin Popescu Tăriceanu beismerte: megpróbálták visszacsábítani a liberálisok, ő azonban nem tágít Dragnea mellől.
Dragnea szerint az ALDE elnöke, Călin Popescu Tăriceanu maradhat a szenátus elnöke és pártja miniszteri tárcákra is számíthat. A PSD-elnök lehetségesnek nevezte, hogy jövő héten a "parlamenti együttműködésről" tárgyaljanak az RMDSZ-szel, anélkül, hogy annak konkrét formáját részletezte volna.
Az RMDSZ a 2000-2004 között például úgy biztosított parlamenti támogatást a PSD akkori, Adrian Nastase vezette kisebbségi kormányának, hogy az együttműködés feltételeiről évente megállapodást írtak alá. Ebben az - ország euroatlanti integrációját megelőző - időszakban fogadták el Romániában egyebek mellett a kisebbségek közigazgatási anyanyelvhasználatra, és a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó törvényeket.
Dragnea továbbra sem árulta el, kit javasol a PSD miniszterelnöknek, mint mondta, ezt először Klaus johannis államfővel közlik, amikor a parlament jövő heti alakuló ülése után kormányalakítási tárgyalásra hívja a pártokat. A PSD politikusai egybehangzóan állítják, hogy a kormányfői tisztség a választásokon győztes párt elnökét illeti meg, az államfő azonban a választások után is megerősítette: nem fog jogerősen elítélt politikust kormányalakítással megbízni, ezzel pedig kizárta, hogy Dragneából miniszterelnök legyen.
Elemzők szerint Dragnea letett arról, hogy magának kérje a posztot, és arra készül, hogy egy kevésbé ismert politikust javasoljon miniszterelnöknek, de a kormányt megpróbálja a párt szoros ellenőrzése alatt tartani.
Erre utalt az, hogy a több mint egyórás sajtóértekezleten Dragnea hosszasan részletezte, milyen intézkedésekkel fogja az új kormány a beígért béremeléseket és adócsökkentéseket végrehajtani, hozzátéve, hogy a pártnál egy különbizottság fogja felügyelni, hogy a kormány "betűről betűre" végrehajtsa a PSD programját, amelyre a párt megkérdőjelezhetetlen választói felhatalmazást kapott.
Az RMDSZ-t nem hívták meg a kormányba – nyilatkozta a Szabadságnak Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke. - A szövetség mindig arra törekedett, hogy a mindenkori kormánnyal tárgyaló viszonyt alakítson ki. További egyeztetések még lesznek, az RMDSZ célja ezzel az, hogy megvalósítsa a választási programban megjelölt célkitűzéseit – tette hozzá.
Tăriceanu: az ALDE kitart a szociáldemokraták mellett
Nem fog átállni a jobboldalra, továbbra is a választásokon győztes Szociáldemokrata Párttal (PSD) készül kormánykoalíciót kötni a romániai választásokon hatszázalékos támogatottsággal parlamenti képviselethez jutott liberális ALDE - közölte pénteken Călin Popescu Tăriceanu, a párt társelnöke.
A volt miniszterelnök sajtóértekezleten számolt be arról, hogy egykori pártjából, a választások nagy vesztesének számító, húsz százalékra visszaesett Nemzeti Liberális Pártból (PNL) többen is hívták az - Alina Gorghiu lemondása után - elnök nélkül maradt PNL élére, annak reményében, hogy ha sikerül "leválasztani" az ALDE-t a mandátumok 47 százalékát megszerző PSD-ről, akkor mégis jobboldali kormány alakulhat Romániában.
Tăriceanu kifejtette: jelenleg a PSD-vel közös kormányprogram kialakításán dolgoznak, hogy a koalícióban megfelelő hangsúllyal legyenek jelen a "személyi szabadságjogok és liberális gazdaságpolitikák".
A társelnök ugyanakkor Románia "szuverenitásának visszaszerzését" sürgette, azt állítva, hogy Romániának is érvényesítenie kell az Európai Unióval szemben nemzeti érdekeit, és szakítania kell azzal a gyakorlattal, hogy kritikátlanul végrehajt minden brüsszeli döntést.
Tăriceanu 2014-ben alakított saját pártot azokból a liberálisokból, akik a Szociálliberális Szövetség (USL) felbomlása után nem voltak hajlandók ellenzékbe vonulni, hanem kitartottak a Victor Ponta akkori kormányfő vezette PSD mellett. Másfél éve az új párt a Konzervatív Párttal (PC) egyesült Liberálisok és Demokraták Szövetsége néven.
Raluca Turcan cáfol
- A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetősége egyetlen percig sem fontolgatta, hogy felajánlja Călin Popescu Tăriceanunak a pártelnöki tisztséget. Voltak különböző magánjellegű beszélgetések a PNL volt elnökével, de szó sem volt Tăriceanu visszaédesgetéséről – kommentálta az ALDE-elnök nyilatkozatát Raluca Turcan, a liberális párt ideiglenes vezetője.
December 20-ára összehívta a vasárnap megválasztott új parlamentet az államfő. Ezt maga Klaus Johannis jelentette be pénteken, hozzátéve, hogy szerdán és csütörtökön egyeztetésekre várja a parlamenti pártokat az új kormány megalakítása érdekében. Az elnök azt is nyomatékosította, hogy ő fogja eldönteni: kinek ad kormányalakítási megbízást. Erre az alkotmány tág mozgásteret biztosít számára. Johannis ezt válasznak szánta Liviu Dragnea előző napi bejelntéséhez, aki megkérdőjelezhetetlennek minősítette a választói akaratot, és úgy fogalmazott, hogy egyetlen "visszautasíthatatlan" személyt fognak a kormányfői posztra javasolni, akit az államfővel folytatandó egyeztetésen fognak először nyilvánosan megnevezni.
Bár Tăriceanu - aki 2004 és 2008 között a PNL elnökeként volt kormányfő - szívügyének nevezte a liberális erők egyesítését, úgy vélekedett: a választások bebizonyították, hogy most már az ALDE az "igazi" szabadelvű párt Romániában, így a liberálisok összefogása csak úgy valósulhat meg, ha átigazolnak az ALDE-ba. szabadsag.ro
A Szociáldemokrata Párt (PSD) liberális szövetségesével, az ALDE-val akar kormányt alakítani, az RMDSZ-szel pedig az esetleges parlamenti együttműködésről tárgyalna - jelentette be Liviu Dragnea, a PSD elnöke. Călin Popescu Tăriceanu beismerte: megpróbálták visszacsábítani a liberálisok, ő azonban nem tágít Dragnea mellől.
Dragnea szerint az ALDE elnöke, Călin Popescu Tăriceanu maradhat a szenátus elnöke és pártja miniszteri tárcákra is számíthat. A PSD-elnök lehetségesnek nevezte, hogy jövő héten a "parlamenti együttműködésről" tárgyaljanak az RMDSZ-szel, anélkül, hogy annak konkrét formáját részletezte volna.
Az RMDSZ a 2000-2004 között például úgy biztosított parlamenti támogatást a PSD akkori, Adrian Nastase vezette kisebbségi kormányának, hogy az együttműködés feltételeiről évente megállapodást írtak alá. Ebben az - ország euroatlanti integrációját megelőző - időszakban fogadták el Romániában egyebek mellett a kisebbségek közigazgatási anyanyelvhasználatra, és a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó törvényeket.
Dragnea továbbra sem árulta el, kit javasol a PSD miniszterelnöknek, mint mondta, ezt először Klaus johannis államfővel közlik, amikor a parlament jövő heti alakuló ülése után kormányalakítási tárgyalásra hívja a pártokat. A PSD politikusai egybehangzóan állítják, hogy a kormányfői tisztség a választásokon győztes párt elnökét illeti meg, az államfő azonban a választások után is megerősítette: nem fog jogerősen elítélt politikust kormányalakítással megbízni, ezzel pedig kizárta, hogy Dragneából miniszterelnök legyen.
Elemzők szerint Dragnea letett arról, hogy magának kérje a posztot, és arra készül, hogy egy kevésbé ismert politikust javasoljon miniszterelnöknek, de a kormányt megpróbálja a párt szoros ellenőrzése alatt tartani.
Erre utalt az, hogy a több mint egyórás sajtóértekezleten Dragnea hosszasan részletezte, milyen intézkedésekkel fogja az új kormány a beígért béremeléseket és adócsökkentéseket végrehajtani, hozzátéve, hogy a pártnál egy különbizottság fogja felügyelni, hogy a kormány "betűről betűre" végrehajtsa a PSD programját, amelyre a párt megkérdőjelezhetetlen választói felhatalmazást kapott.
Az RMDSZ-t nem hívták meg a kormányba – nyilatkozta a Szabadságnak Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke. - A szövetség mindig arra törekedett, hogy a mindenkori kormánnyal tárgyaló viszonyt alakítson ki. További egyeztetések még lesznek, az RMDSZ célja ezzel az, hogy megvalósítsa a választási programban megjelölt célkitűzéseit – tette hozzá.
Tăriceanu: az ALDE kitart a szociáldemokraták mellett
Nem fog átállni a jobboldalra, továbbra is a választásokon győztes Szociáldemokrata Párttal (PSD) készül kormánykoalíciót kötni a romániai választásokon hatszázalékos támogatottsággal parlamenti képviselethez jutott liberális ALDE - közölte pénteken Călin Popescu Tăriceanu, a párt társelnöke.
A volt miniszterelnök sajtóértekezleten számolt be arról, hogy egykori pártjából, a választások nagy vesztesének számító, húsz százalékra visszaesett Nemzeti Liberális Pártból (PNL) többen is hívták az - Alina Gorghiu lemondása után - elnök nélkül maradt PNL élére, annak reményében, hogy ha sikerül "leválasztani" az ALDE-t a mandátumok 47 százalékát megszerző PSD-ről, akkor mégis jobboldali kormány alakulhat Romániában.
Tăriceanu kifejtette: jelenleg a PSD-vel közös kormányprogram kialakításán dolgoznak, hogy a koalícióban megfelelő hangsúllyal legyenek jelen a "személyi szabadságjogok és liberális gazdaságpolitikák".
A társelnök ugyanakkor Románia "szuverenitásának visszaszerzését" sürgette, azt állítva, hogy Romániának is érvényesítenie kell az Európai Unióval szemben nemzeti érdekeit, és szakítania kell azzal a gyakorlattal, hogy kritikátlanul végrehajt minden brüsszeli döntést.
Tăriceanu 2014-ben alakított saját pártot azokból a liberálisokból, akik a Szociálliberális Szövetség (USL) felbomlása után nem voltak hajlandók ellenzékbe vonulni, hanem kitartottak a Victor Ponta akkori kormányfő vezette PSD mellett. Másfél éve az új párt a Konzervatív Párttal (PC) egyesült Liberálisok és Demokraták Szövetsége néven.
Raluca Turcan cáfol
- A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetősége egyetlen percig sem fontolgatta, hogy felajánlja Călin Popescu Tăriceanunak a pártelnöki tisztséget. Voltak különböző magánjellegű beszélgetések a PNL volt elnökével, de szó sem volt Tăriceanu visszaédesgetéséről – kommentálta az ALDE-elnök nyilatkozatát Raluca Turcan, a liberális párt ideiglenes vezetője.
December 20-ára összehívta a vasárnap megválasztott új parlamentet az államfő. Ezt maga Klaus Johannis jelentette be pénteken, hozzátéve, hogy szerdán és csütörtökön egyeztetésekre várja a parlamenti pártokat az új kormány megalakítása érdekében. Az elnök azt is nyomatékosította, hogy ő fogja eldönteni: kinek ad kormányalakítási megbízást. Erre az alkotmány tág mozgásteret biztosít számára. Johannis ezt válasznak szánta Liviu Dragnea előző napi bejelntéséhez, aki megkérdőjelezhetetlennek minősítette a választói akaratot, és úgy fogalmazott, hogy egyetlen "visszautasíthatatlan" személyt fognak a kormányfői posztra javasolni, akit az államfővel folytatandó egyeztetésen fognak először nyilvánosan megnevezni.
Bár Tăriceanu - aki 2004 és 2008 között a PNL elnökeként volt kormányfő - szívügyének nevezte a liberális erők egyesítését, úgy vélekedett: a választások bebizonyították, hogy most már az ALDE az "igazi" szabadelvű párt Romániában, így a liberálisok összefogása csak úgy valósulhat meg, ha átigazolnak az ALDE-ba. szabadsag.ro
2016. december 16.
Párizsban végzett igei szolgálatot Csűry István
A hugenották harciassága még nyomokban sem lelhető fel manapság a szekularizált Párizsban, és az Ady-korabeli pezsgő magyar irodalmi, művészeti élet sem jellemző már.
A Magyar Református Egyháznak nemcsak magyar nyelvterületen- az anyaországban, vagy a Kárpát-medencei külhoni országokban- vannak református gyülekezetei, hanem 80 országban van úgymond szétszórva, illetve jónéhány országban működnek önálló gyülekezetei. Ezek közt vannak az úgynevezett európai országoknak a kicsiny református gyülekezetei, és a nyugat-európai országok közt az egyik kiemelkedő helyet Franciaország, és éppen Párizs foglalja el. Az ottani gyülekezet 65 esztendővel ezelőtt alakult meg, és éli a maga sajátos, diaszpóra-helyzetéből fakadó életét, ami azt jelenti, hogy a hatalmas nagy Franciaországban, vagy ennek hatalmas nagy fővárosában néhány tucat ember havi rendszerességgel találkozik. Ezekre az istentiszteletekre általában meghív magyarországi, illetve most már a Generális Konvent kapcsán az egész konvent területéről lelkipásztorokat, és évente hat alkalomra a Magyar Református Egyház konventje delegál lelkészeket. Csűry István királyhágómelléki püspök második alkalommal fogadta el ezt a meghívást, ami azt jelentette, hogy advent második vasárnapján- amikor már karácsonyt is ünnepelt a párizsi gyülekezet, hiszen a legközelebbi igei találkozója már csak januárban lesz- szolgált közöttük. Elmondása szerint mindig nagyon mély nyomokat hagy benne a diaszpórában való megfordulás, az ottani igehirdetés, s ez így történt vele már az első alkalommal, öt évvel ezelőtt is, amikor egy reformációi istentiszteleten hirdette Isten örök érvényű és megtartó igéjét. Ugyanis az a néhány óra, amit az ember eltölt közöttük, előhoz minden olyan gondot és örömöt, ami egy szórványban élő gyülekezet magában hordoz. Érdekes ilyenkor találkozni azzal, hogy miként nyilvánul meg az olyan emberek esetében, főleg akik nem régóta vannak kint, a honvágy, vagy akik régóta ott élnek, hogyan nosztalgiáznak azokról az időkről, amikor még nem mentek ki. Hogyan szólal meg a lélek olyan helyzetben, amikor igazolni próbálja azt, hogy tulajdonképpen jó helyen van, megtalálta a helyét, vagy éppenséggel hogyan kínlódik sokszor az a belső hang, amikor egy-egy problémáról, feszültségről esik szó.
Partiumból
Az istentiszteleten, bár a gyülekezet nagysága úgy 40 körül van, több mint ötven személy vett részt. És mivel híre ment annak, hogy lelkipásztor érkezik Európa keleti feléről, több Erdélyből, illetve a Partiumból származó atyafi is ott volt, talán egy kicsit azért is, hogy hallja a magyar szót, a szülőföldjéről szóló híreket, amelyeket ilyenkor az egybegyűltek meg szoktak osztani egymással. Karácsonyra tekintve természetesen az adventi ige szólt az istentiszteleten, a várakozásnak a feszültsége, de ugyanakkor a beteljesülés öröme is. Amúgy ezeken a havi találkozókon általában olyanok is részt vesznek, akik ha nem is tartoznak a gyülekezethez, de azért fontosnak tartják, hogy el-eljárjanak. Ezek közt vannak azok az alkalmi munkások, akik csupán rövid időre mennek ki dolgozni, és azok a vegyes házasságban élők is, akik ugyan lehet, hogy egy másik egyházhoz is tartoznak, de az ilyen alkalmakkor szokták az innen vitt felekezetiségüket, vallásosságukat megélni. A franciaországi magyar református gyülekezetről elmondható, hogy noha kicsi, mégis nagyon jól szervezett. Nincs semmi ingatlanjuk, templomuk, parókiájuk, hanem egy protestáns templomban bérelnek egy kisebb termet, ami egy előadóterem tulajdonképpen, ahol szószék és padok vannak, és itt zajlanak az istentiszteleteik. A gyülekezetnek van presbitériuma, gondnoka, főgondnoka, akik jól együttműködnek, és egy aranyos hölgy, Heddad Annamária a lelke ennek a közösségnek. E-mail, illetve telefon kapcsolatban vannak, és nagyon odafigyelnek egymásra. Több idős ember van közöttük, olyanok is, akik már nem is tudnak eljárni ezekre a közösségi alkalmakra, de azért meglátogatják őket, vagyis a párizsi magyarság összetart. Tulajdonképpen a gond onnét származik, hogy ez a maroknyi, jól szervezett gyülekezet szinte értetlenül nézi azt, hogy Franciaország fővárosában nagyon sok magyar ember megfordul, de valamiért nem nagyon akar csatlakozni a felekezetek gyülekezeteihez, és ez nem csak református viszonylatban van így. Több mint valószínű ennek az egyik oka, hogy legtöbben azért azzal a gondolattal élnek ott, hogy nemsokára visszatérhetnek a szülőföldjükre, és ezért nem akarják elkötelezni magukat. Kellemes élménynek bizonyult Csűry István számára a Partiumból elszármazottakkal való találkozás, akik elmondták, hogy terveik szerint négy-öt évet szeretnének Párizsban eltölteni, de alig várják, hogy eljöjjön az a pillanat, mikor hazatérhetnek. Az Ady-korabeli pezsgő párizsi magyar kulturális élet azonban kevésbé jellemző napjainkban. A társaság vegyes, de legalábbis a kinti reformátusok többsége inkább kemény fizikai munkát végez. Azért elvétve persze vannak olyanok is, akiket a szellemi tudásuk vezérelt a francia fővárosba, és aztán kint ragadtak, például kutatóintézetekben dolgozó mérnökök, akik gyakran hazajárnak. Az irodalom, a művészetek képviselői napjainkban kevésbé vannak jelen, a püspök egy olyan családot talált, melynek egyik tagja a festészet területén ér el szép sikereket. A gyülekezetben különben néhány fiatalember igen aktív munkát végez. Az egyik közülük, Kiss Zsolt építész, aki szintén a szakmája miatt él kint. Nagy lelkesedéssel szövi a gyülekezeti kapcsolódási hálót, szeretettel fogadja a lelkipásztorokat, mutatja be nekik Párizs nevezetességeit, emblematikus és páratlan építményeit, kulturális központjait.
Biztonságérzet
Az utóbbi időszak terrorcselekményei sajnos Párizson is nyomot hagytak, a püspök szerint ritka az olyan város, ahol annyi rendőrt látott volna, mint ott. Nemcsak gyalogos őrszemekkel, hanem lovas rendőrökkel is lehet találkozni lépten-nyomon, s rengeteg rendőrautót lehet látni. Megjegyezte azt is: érdekes volt egy délután azt hallani a hírekben, hogy Párizsban kiraboltak egy turisztikai központot, a túszokat elengedték, a túszejtőket pedig nagy erőkkel keresik, miközben ők semmit se tudtak arról, hogy a közvetlen közelükben ez történt… Hozzátette: ezzel együtt a biztonságérzetre nem lehetett panasza, mert látszik, hogy a hatóságok mindenre odafigyelnek.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
A hugenották harciassága még nyomokban sem lelhető fel manapság a szekularizált Párizsban, és az Ady-korabeli pezsgő magyar irodalmi, művészeti élet sem jellemző már.
A Magyar Református Egyháznak nemcsak magyar nyelvterületen- az anyaországban, vagy a Kárpát-medencei külhoni országokban- vannak református gyülekezetei, hanem 80 országban van úgymond szétszórva, illetve jónéhány országban működnek önálló gyülekezetei. Ezek közt vannak az úgynevezett európai országoknak a kicsiny református gyülekezetei, és a nyugat-európai országok közt az egyik kiemelkedő helyet Franciaország, és éppen Párizs foglalja el. Az ottani gyülekezet 65 esztendővel ezelőtt alakult meg, és éli a maga sajátos, diaszpóra-helyzetéből fakadó életét, ami azt jelenti, hogy a hatalmas nagy Franciaországban, vagy ennek hatalmas nagy fővárosában néhány tucat ember havi rendszerességgel találkozik. Ezekre az istentiszteletekre általában meghív magyarországi, illetve most már a Generális Konvent kapcsán az egész konvent területéről lelkipásztorokat, és évente hat alkalomra a Magyar Református Egyház konventje delegál lelkészeket. Csűry István királyhágómelléki püspök második alkalommal fogadta el ezt a meghívást, ami azt jelentette, hogy advent második vasárnapján- amikor már karácsonyt is ünnepelt a párizsi gyülekezet, hiszen a legközelebbi igei találkozója már csak januárban lesz- szolgált közöttük. Elmondása szerint mindig nagyon mély nyomokat hagy benne a diaszpórában való megfordulás, az ottani igehirdetés, s ez így történt vele már az első alkalommal, öt évvel ezelőtt is, amikor egy reformációi istentiszteleten hirdette Isten örök érvényű és megtartó igéjét. Ugyanis az a néhány óra, amit az ember eltölt közöttük, előhoz minden olyan gondot és örömöt, ami egy szórványban élő gyülekezet magában hordoz. Érdekes ilyenkor találkozni azzal, hogy miként nyilvánul meg az olyan emberek esetében, főleg akik nem régóta vannak kint, a honvágy, vagy akik régóta ott élnek, hogyan nosztalgiáznak azokról az időkről, amikor még nem mentek ki. Hogyan szólal meg a lélek olyan helyzetben, amikor igazolni próbálja azt, hogy tulajdonképpen jó helyen van, megtalálta a helyét, vagy éppenséggel hogyan kínlódik sokszor az a belső hang, amikor egy-egy problémáról, feszültségről esik szó.
Partiumból
Az istentiszteleten, bár a gyülekezet nagysága úgy 40 körül van, több mint ötven személy vett részt. És mivel híre ment annak, hogy lelkipásztor érkezik Európa keleti feléről, több Erdélyből, illetve a Partiumból származó atyafi is ott volt, talán egy kicsit azért is, hogy hallja a magyar szót, a szülőföldjéről szóló híreket, amelyeket ilyenkor az egybegyűltek meg szoktak osztani egymással. Karácsonyra tekintve természetesen az adventi ige szólt az istentiszteleten, a várakozásnak a feszültsége, de ugyanakkor a beteljesülés öröme is. Amúgy ezeken a havi találkozókon általában olyanok is részt vesznek, akik ha nem is tartoznak a gyülekezethez, de azért fontosnak tartják, hogy el-eljárjanak. Ezek közt vannak azok az alkalmi munkások, akik csupán rövid időre mennek ki dolgozni, és azok a vegyes házasságban élők is, akik ugyan lehet, hogy egy másik egyházhoz is tartoznak, de az ilyen alkalmakkor szokták az innen vitt felekezetiségüket, vallásosságukat megélni. A franciaországi magyar református gyülekezetről elmondható, hogy noha kicsi, mégis nagyon jól szervezett. Nincs semmi ingatlanjuk, templomuk, parókiájuk, hanem egy protestáns templomban bérelnek egy kisebb termet, ami egy előadóterem tulajdonképpen, ahol szószék és padok vannak, és itt zajlanak az istentiszteleteik. A gyülekezetnek van presbitériuma, gondnoka, főgondnoka, akik jól együttműködnek, és egy aranyos hölgy, Heddad Annamária a lelke ennek a közösségnek. E-mail, illetve telefon kapcsolatban vannak, és nagyon odafigyelnek egymásra. Több idős ember van közöttük, olyanok is, akik már nem is tudnak eljárni ezekre a közösségi alkalmakra, de azért meglátogatják őket, vagyis a párizsi magyarság összetart. Tulajdonképpen a gond onnét származik, hogy ez a maroknyi, jól szervezett gyülekezet szinte értetlenül nézi azt, hogy Franciaország fővárosában nagyon sok magyar ember megfordul, de valamiért nem nagyon akar csatlakozni a felekezetek gyülekezeteihez, és ez nem csak református viszonylatban van így. Több mint valószínű ennek az egyik oka, hogy legtöbben azért azzal a gondolattal élnek ott, hogy nemsokára visszatérhetnek a szülőföldjükre, és ezért nem akarják elkötelezni magukat. Kellemes élménynek bizonyult Csűry István számára a Partiumból elszármazottakkal való találkozás, akik elmondták, hogy terveik szerint négy-öt évet szeretnének Párizsban eltölteni, de alig várják, hogy eljöjjön az a pillanat, mikor hazatérhetnek. Az Ady-korabeli pezsgő párizsi magyar kulturális élet azonban kevésbé jellemző napjainkban. A társaság vegyes, de legalábbis a kinti reformátusok többsége inkább kemény fizikai munkát végez. Azért elvétve persze vannak olyanok is, akiket a szellemi tudásuk vezérelt a francia fővárosba, és aztán kint ragadtak, például kutatóintézetekben dolgozó mérnökök, akik gyakran hazajárnak. Az irodalom, a művészetek képviselői napjainkban kevésbé vannak jelen, a püspök egy olyan családot talált, melynek egyik tagja a festészet területén ér el szép sikereket. A gyülekezetben különben néhány fiatalember igen aktív munkát végez. Az egyik közülük, Kiss Zsolt építész, aki szintén a szakmája miatt él kint. Nagy lelkesedéssel szövi a gyülekezeti kapcsolódási hálót, szeretettel fogadja a lelkipásztorokat, mutatja be nekik Párizs nevezetességeit, emblematikus és páratlan építményeit, kulturális központjait.
Biztonságérzet
Az utóbbi időszak terrorcselekményei sajnos Párizson is nyomot hagytak, a püspök szerint ritka az olyan város, ahol annyi rendőrt látott volna, mint ott. Nemcsak gyalogos őrszemekkel, hanem lovas rendőrökkel is lehet találkozni lépten-nyomon, s rengeteg rendőrautót lehet látni. Megjegyezte azt is: érdekes volt egy délután azt hallani a hírekben, hogy Párizsban kiraboltak egy turisztikai központot, a túszokat elengedték, a túszejtőket pedig nagy erőkkel keresik, miközben ők semmit se tudtak arról, hogy a közvetlen közelükben ez történt… Hozzátette: ezzel együtt a biztonságérzetre nem lehetett panasza, mert látszik, hogy a hatóságok mindenre odafigyelnek.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
2016. december 16.
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség sajtóközleménye
Álláspont a Legfelső Semmítő- és Ítélőszéknek a nagyváradi Pénzügyi Palota ügyében hozott döntését illetően.
A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék 2016. december 15-én kelt 3645-ös számú határozatával kapcsolatban, amely megsemmisítette a nagyváradi Pénzügy Palota visszaszolgáltatási határozatát, úgy véljük, hogy e legfelsőbb igazságszolgáltatási fórum megmagyarázhatatlan könnyedséggel tette túl magát mindazokon a bizonyítékokon, amelyeket a nagyváradi Irgalmas-rend e perben benyújtott, és amelyek minden kétségen túlmenően bizonyítják, hogy az Irgalmas-rend a Pénzügyi Palota építtetője, valamint jogos és telekkönyvezett tulajdonosa, illetve, hogy ezt az épületet a román állam önkényesen sajátította ki a 302/1948-as Rendelet alapján. Az ingatlan eredeti bejegyzésként szerepel a nagyváradi 1607-es számú Telekkönyvben, bekebelezési dossziéja az 1899/19927-es számot viseli.
Az önkényes államosítás, illetve az Irgalmas-rendi tulajdonjog Román Állam által való elismerésének legfontosabb bizonyítékai, a 295533/28.03.1962-es, illetve 18099/13.12.1967-es számú átiratok, amelyek a román állam tulajdonosként való bekebelezésének alapjául szolgáltak, és amelynek képviselői a Felnőtt Járóbeteg Rendelő épületére a román állam tulajdonjogának bekebelezését az előző tulajdonostól, az Irgalmas-rendtől a 302/1948-as államosítási Rendelet alapján kérték.
Bár ezt az ítéletet egy törvényes alapokon álló hatóság hozta meg, maga a döntés alapjaiban igazságtalan, miután ugyanazok a bizonyítékok alapján két alapfokú igazságszolgáltatási testület, a Nagyváradi és Pitești Ítélőtáblák megállapították a 2634/07.03.2016-os számú visszaszolgáltatási döntés törvényességét és megalapozottságát, majd a bukaresti Legfelső Ítélőszék egyszerűen elveti mindezek a bizonyítékokat és minden jogalap nélkül helyt ad a Bihar Megyei Tanács fellebbezésének.
A legfelsőbb bíróság indoklásának ismerete nélkül nem fogalmazhatunk meg precíz álláspontot, azonban úgy gondoljuk, hogy a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék olyan döntést hozott, amely súlyosan sérti a magántulajdonhoz való jogot garantáló Európai Jogok Európai Egyezménye Kiegészítő Jegyzőkönyvének 1. cikkelyét.
Nagyvárad, 2016. december 16-án.
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség sajtóirodája erdon.ro
Álláspont a Legfelső Semmítő- és Ítélőszéknek a nagyváradi Pénzügyi Palota ügyében hozott döntését illetően.
A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék 2016. december 15-én kelt 3645-ös számú határozatával kapcsolatban, amely megsemmisítette a nagyváradi Pénzügy Palota visszaszolgáltatási határozatát, úgy véljük, hogy e legfelsőbb igazságszolgáltatási fórum megmagyarázhatatlan könnyedséggel tette túl magát mindazokon a bizonyítékokon, amelyeket a nagyváradi Irgalmas-rend e perben benyújtott, és amelyek minden kétségen túlmenően bizonyítják, hogy az Irgalmas-rend a Pénzügyi Palota építtetője, valamint jogos és telekkönyvezett tulajdonosa, illetve, hogy ezt az épületet a román állam önkényesen sajátította ki a 302/1948-as Rendelet alapján. Az ingatlan eredeti bejegyzésként szerepel a nagyváradi 1607-es számú Telekkönyvben, bekebelezési dossziéja az 1899/19927-es számot viseli.
Az önkényes államosítás, illetve az Irgalmas-rendi tulajdonjog Román Állam által való elismerésének legfontosabb bizonyítékai, a 295533/28.03.1962-es, illetve 18099/13.12.1967-es számú átiratok, amelyek a román állam tulajdonosként való bekebelezésének alapjául szolgáltak, és amelynek képviselői a Felnőtt Járóbeteg Rendelő épületére a román állam tulajdonjogának bekebelezését az előző tulajdonostól, az Irgalmas-rendtől a 302/1948-as államosítási Rendelet alapján kérték.
Bár ezt az ítéletet egy törvényes alapokon álló hatóság hozta meg, maga a döntés alapjaiban igazságtalan, miután ugyanazok a bizonyítékok alapján két alapfokú igazságszolgáltatási testület, a Nagyváradi és Pitești Ítélőtáblák megállapították a 2634/07.03.2016-os számú visszaszolgáltatási döntés törvényességét és megalapozottságát, majd a bukaresti Legfelső Ítélőszék egyszerűen elveti mindezek a bizonyítékokat és minden jogalap nélkül helyt ad a Bihar Megyei Tanács fellebbezésének.
A legfelsőbb bíróság indoklásának ismerete nélkül nem fogalmazhatunk meg precíz álláspontot, azonban úgy gondoljuk, hogy a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék olyan döntést hozott, amely súlyosan sérti a magántulajdonhoz való jogot garantáló Európai Jogok Európai Egyezménye Kiegészítő Jegyzőkönyvének 1. cikkelyét.
Nagyvárad, 2016. december 16-án.
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség sajtóirodája erdon.ro
2016. december 16.
Adottságaink megbecsülése és egymásra figyelés kell
Biró Rozáliát, az SZKT elnökét, parlamenti képviselőt kérdeztük az RMDSZ választási eredményeiről, a jövőbeni szerepvállalásáról. Szerinte a cselekvő jelenlét adja a frakciónak számára azt a politikai eszköztárat, ami a célkitűzések megvalósításához vezet.
– Hogyan értékeli a parlamenti választásokon elért eredményeket? – Legelőször köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki szavazatával, azaz bizalmával lehetővé tette ezt az eredményt. Kiemelten szeretném megköszönni magyar egyházaink vezetőinek, lelkészeinek azt a hangsúlyos iránymutatást, amellyel a közösség tagjait felkérték arra a szerepvállalásra, amivel lehetőséget teremtettek a romániai magyarság hangsúlyos parlamenti képviseletére. Szövetségünk által elért mintegy 6,5 százalék csakis úgy valósulhatott meg, hogy érzékelni lehetett az összefogás, az egységben való gondolkodást. Meggyőződésem, hogy a hit, az egymás szeretetteljes elfogadása váltja ki a közösségből a felelősségvállalást, és így adódnak azok a lehetőségek életünkben amikor tenni akarunk és tudunk egymásért. Ez a cselekvő jelenlét adja parlamenti frakciónk számára azt a politikai eszköztárat, amely célkitűzéseink megvalósításához vezet.
Feladatok
– Milyen feladatokat lát kiemelkedő fontosságúnak a következő 4 évre? – Ha a törvényhozási tevékenységre gondolok küszöbön állnak olyan, igen nagy horderejű fejezetek mint: az alkotmány módosítása, a regionalizáció, az oktatási intézményeink biztonsága, az erdélyi autópálya megépítése, az idősek méltó nyugdíjrendszere, a vállalkozói szféra tevékenységének támogatása. Kemény munka vár ránk a parlamentben, hiszen a 6,5 százalékhoz további 43,51-et kell szerezni a megvalósításhoz. De legalább ilyen fontosnak látom azt a tevékenységi irányt is, ami a romániai magyar közösségünk építésére, összetartatására kell irányuljon. Sokszínű civil életre, szoros együttműködésre, a helyi értékeink felkarolására, adottságaink megbecsülésére és egymásra figyelésre van szükség ahhoz, hogy hangsúlyosabbá, cselekvő közösséggé váljunk és ebben a folyamatban kiemelkedő folyamatot kell vállalnia Szövetségünknek. Összetett és halaszthatatlan feladatnak gondolom mindezt.
– Szerdán, az RMDSZ országos vezetőségének tagjaként Klaus Johannis államelnökkel találkoztak. Milyen következtetéseket lehet levonni a találkozón elhangzottakból? – Ez a párbeszéd is lehetőség volt arra, hogy a romániai magyar közösség elvárásait, célkitűzéseit élő szóban átadhassuk az államelnöknek. Az oktatási törvény, az anyanyelv használatot biztosító törvény betartásának szükségesét, a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazásának biztosítását szorgalmaztuk. Az intézmények közötti állandó párbeszéd és együttműködés nélkül nem valósíthatóak meg a jóléthez, a fiatalok támogatásához szükséges intézkedések.
– Mi lesz az első kezdeményezése parlamenti képviselőként? – Az októberben zajlott „Építsünk idősbarát közösséget” elnevezésű rendezvénysorozat keretében a szociális szolgáltatásokat végző civil szervezetekkel együtt megfogalmazott törvénymódosítás benyújtása, illetve csapatépítés a parlamenti frakcióban. Itthon pedig az RMDSZ Bihar megyei nőszervezetével közösen ismét „Mosolygó karácsony” rendezvényeket szervezünk az ünnepi csodavárás örömére.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
Biró Rozáliát, az SZKT elnökét, parlamenti képviselőt kérdeztük az RMDSZ választási eredményeiről, a jövőbeni szerepvállalásáról. Szerinte a cselekvő jelenlét adja a frakciónak számára azt a politikai eszköztárat, ami a célkitűzések megvalósításához vezet.
– Hogyan értékeli a parlamenti választásokon elért eredményeket? – Legelőször köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki szavazatával, azaz bizalmával lehetővé tette ezt az eredményt. Kiemelten szeretném megköszönni magyar egyházaink vezetőinek, lelkészeinek azt a hangsúlyos iránymutatást, amellyel a közösség tagjait felkérték arra a szerepvállalásra, amivel lehetőséget teremtettek a romániai magyarság hangsúlyos parlamenti képviseletére. Szövetségünk által elért mintegy 6,5 százalék csakis úgy valósulhatott meg, hogy érzékelni lehetett az összefogás, az egységben való gondolkodást. Meggyőződésem, hogy a hit, az egymás szeretetteljes elfogadása váltja ki a közösségből a felelősségvállalást, és így adódnak azok a lehetőségek életünkben amikor tenni akarunk és tudunk egymásért. Ez a cselekvő jelenlét adja parlamenti frakciónk számára azt a politikai eszköztárat, amely célkitűzéseink megvalósításához vezet.
Feladatok
– Milyen feladatokat lát kiemelkedő fontosságúnak a következő 4 évre? – Ha a törvényhozási tevékenységre gondolok küszöbön állnak olyan, igen nagy horderejű fejezetek mint: az alkotmány módosítása, a regionalizáció, az oktatási intézményeink biztonsága, az erdélyi autópálya megépítése, az idősek méltó nyugdíjrendszere, a vállalkozói szféra tevékenységének támogatása. Kemény munka vár ránk a parlamentben, hiszen a 6,5 százalékhoz további 43,51-et kell szerezni a megvalósításhoz. De legalább ilyen fontosnak látom azt a tevékenységi irányt is, ami a romániai magyar közösségünk építésére, összetartatására kell irányuljon. Sokszínű civil életre, szoros együttműködésre, a helyi értékeink felkarolására, adottságaink megbecsülésére és egymásra figyelésre van szükség ahhoz, hogy hangsúlyosabbá, cselekvő közösséggé váljunk és ebben a folyamatban kiemelkedő folyamatot kell vállalnia Szövetségünknek. Összetett és halaszthatatlan feladatnak gondolom mindezt.
– Szerdán, az RMDSZ országos vezetőségének tagjaként Klaus Johannis államelnökkel találkoztak. Milyen következtetéseket lehet levonni a találkozón elhangzottakból? – Ez a párbeszéd is lehetőség volt arra, hogy a romániai magyar közösség elvárásait, célkitűzéseit élő szóban átadhassuk az államelnöknek. Az oktatási törvény, az anyanyelv használatot biztosító törvény betartásának szükségesét, a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazásának biztosítását szorgalmaztuk. Az intézmények közötti állandó párbeszéd és együttműködés nélkül nem valósíthatóak meg a jóléthez, a fiatalok támogatásához szükséges intézkedések.
– Mi lesz az első kezdeményezése parlamenti képviselőként? – Az októberben zajlott „Építsünk idősbarát közösséget” elnevezésű rendezvénysorozat keretében a szociális szolgáltatásokat végző civil szervezetekkel együtt megfogalmazott törvénymódosítás benyújtása, illetve csapatépítés a parlamenti frakcióban. Itthon pedig az RMDSZ Bihar megyei nőszervezetével közösen ismét „Mosolygó karácsony” rendezvényeket szervezünk az ünnepi csodavárás örömére.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
2016. december 16.
A szatmárnémeti Antal István parlamenti képviselő lett Konstancán
A töredékszavazatok újraosztása során lett parlamenti képviselő a Szatmárnémetiből néhány éve Konstancára költözött Antal István.
Mint tőle megtudtuk: hosszú ideig úgy tűnt, hogy egy Tulcea megyei hölgy fog bejutni nagy szerencsével a parlamentbe, de aztán fordult a kocka. Antalt telefonon értesítették róla, hogy parlamenti képviselő lett.
Antal István jelen volt a Szatmár Megyei RMDSZ megalakulásánál, az 1989-es események ideje alatt pedig elsőként szólalt fel magyarul a forradalmárok előtt. Több mandátuma is volt megyei tanácsosként Szatmár megyében, dogozott a mezőgazdasági minisztériumban, de foglalkozott állattenyésztéssel is, és magánvállalkozó is volt. Románia elismert kinológiai küllembírója, és nagy szaktudású lótenyésztő.
"Úgy érzem, hogy megvan a kellő tapasztalatom, hogy képviselőként értékes munkát végezhessek, különösen, hogy az RMDSZ szakemberekre alapozva alakította ki a jelöltlistáját" - mondta el a Szatmár.ro-nak.
Néhány évvel ezelőtt került a tengerpartra, a Mangáliai Ménes igazgatója volt, emellett pedig éttermet működtetett a nyári szezonban a tengerparton. Mint mondja: magyaros bográcsos ételekkel terjesztette a magyar kultúrát. Később Konstancán nyitott éttermet, ezzel párhuzamosan pedig egy közeli ménesben felügyelte a tenyésztési folyamatot.
Természetesen igent mondott az RMDSZ felkérésére, aminor felkérték, hogy szerepeljen a konstancai listán, de maga sem számított rá, hogy hatalmas szerencse révén mandátumhoz fog jutni.
Konstanca megyében a népszámlálási adatok szerint 921 magyar él, ami a lakosság 0,12 százalékát jelenti. Ennek ellenére az RMDSZ minden parlamenti választás alkalmával indít jelöltet, ahogy a többi, jelentős román többségű megyében - ugyanis soha nem lehet tudni, hogy a töredékszavazatok elosztását követően ki jut majd meglepetésszerűen mandátumhoz. szatmar.ro
A töredékszavazatok újraosztása során lett parlamenti képviselő a Szatmárnémetiből néhány éve Konstancára költözött Antal István.
Mint tőle megtudtuk: hosszú ideig úgy tűnt, hogy egy Tulcea megyei hölgy fog bejutni nagy szerencsével a parlamentbe, de aztán fordult a kocka. Antalt telefonon értesítették róla, hogy parlamenti képviselő lett.
Antal István jelen volt a Szatmár Megyei RMDSZ megalakulásánál, az 1989-es események ideje alatt pedig elsőként szólalt fel magyarul a forradalmárok előtt. Több mandátuma is volt megyei tanácsosként Szatmár megyében, dogozott a mezőgazdasági minisztériumban, de foglalkozott állattenyésztéssel is, és magánvállalkozó is volt. Románia elismert kinológiai küllembírója, és nagy szaktudású lótenyésztő.
"Úgy érzem, hogy megvan a kellő tapasztalatom, hogy képviselőként értékes munkát végezhessek, különösen, hogy az RMDSZ szakemberekre alapozva alakította ki a jelöltlistáját" - mondta el a Szatmár.ro-nak.
Néhány évvel ezelőtt került a tengerpartra, a Mangáliai Ménes igazgatója volt, emellett pedig éttermet működtetett a nyári szezonban a tengerparton. Mint mondja: magyaros bográcsos ételekkel terjesztette a magyar kultúrát. Később Konstancán nyitott éttermet, ezzel párhuzamosan pedig egy közeli ménesben felügyelte a tenyésztési folyamatot.
Természetesen igent mondott az RMDSZ felkérésére, aminor felkérték, hogy szerepeljen a konstancai listán, de maga sem számított rá, hogy hatalmas szerencse révén mandátumhoz fog jutni.
Konstanca megyében a népszámlálási adatok szerint 921 magyar él, ami a lakosság 0,12 százalékát jelenti. Ennek ellenére az RMDSZ minden parlamenti választás alkalmával indít jelöltet, ahogy a többi, jelentős román többségű megyében - ugyanis soha nem lehet tudni, hogy a töredékszavazatok elosztását követően ki jut majd meglepetésszerűen mandátumhoz. szatmar.ro
2016. december 16.
A román pártok közül csak Basescu pártja rúgott labdába
MTI - Csak a Traian Basescu volt román elnök által vezetett Népi Mozgalom Párt (PMP) juttatott be román képviselőket a székelyföldi magyar többségű megyékből - derült ki a vasárnap tartott romániai parlamenti választások végeredményének kihirdetése után lezajlott mandátumelosztásból.
Míg a 85 százalékban magyarok által lakott Hargita megyei öt képviselői és két szenátori mandátum mindegyikét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjei szerezték meg, a 75 százalékban magyarok által lakott Kovászna megye négy képviselői és két szenátori mandátuma közül egy szenátori és egy képviselői hely a PMP-nek, a többi az RMDSZ jelöltjeinek jutott. Noha a PMP-nél a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is lényegesen jobb eredményt ért el Kovászna megyében, a töredékszavazatok visszaosztási algoritmusa Basescu pártjának juttatta a székelyföldi mandátumokat.
A szenátori mandátumot szerzett Gheorghe Baciu - aki 1989 és 2008 között volt a román többségű Bodzaforduló polgármestere - kijelentette: a Hargita megyei románokat is képviselni fogja a parlament felsőházában.
Az RMDSZ Hargita megyei sikere azt is eredményezte, hogy nem jutott be a parlamentbe Mircea Dusa volt védelmi miniszter, aki korábban a Szociáldemokrata Párton belül a székelyföldi ügyek szakértőjének számított, és a magyar szimbólumok elleni hatósági fellépés egyik szorgalmazója volt. A Kovászna és Hargita megyei románok civil fóruma - amely a Székelyföldön kisebbségben élő románok érdekvédelmi szervezeteként lép fel - aggályosnak tartotta, hogy a Hargita megyei románok 12 év után parlamenti képviselet nélkül maradtak, és ismét kifejtette azt az álláspontját, hogy a választójogi törvény módosításával kellene biztosítani, hogy hasonló helyzet ne ismétlődhessen meg. szatmar.ro
MTI - Csak a Traian Basescu volt román elnök által vezetett Népi Mozgalom Párt (PMP) juttatott be román képviselőket a székelyföldi magyar többségű megyékből - derült ki a vasárnap tartott romániai parlamenti választások végeredményének kihirdetése után lezajlott mandátumelosztásból.
Míg a 85 százalékban magyarok által lakott Hargita megyei öt képviselői és két szenátori mandátum mindegyikét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjei szerezték meg, a 75 százalékban magyarok által lakott Kovászna megye négy képviselői és két szenátori mandátuma közül egy szenátori és egy képviselői hely a PMP-nek, a többi az RMDSZ jelöltjeinek jutott. Noha a PMP-nél a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is lényegesen jobb eredményt ért el Kovászna megyében, a töredékszavazatok visszaosztási algoritmusa Basescu pártjának juttatta a székelyföldi mandátumokat.
A szenátori mandátumot szerzett Gheorghe Baciu - aki 1989 és 2008 között volt a román többségű Bodzaforduló polgármestere - kijelentette: a Hargita megyei románokat is képviselni fogja a parlament felsőházában.
Az RMDSZ Hargita megyei sikere azt is eredményezte, hogy nem jutott be a parlamentbe Mircea Dusa volt védelmi miniszter, aki korábban a Szociáldemokrata Párton belül a székelyföldi ügyek szakértőjének számított, és a magyar szimbólumok elleni hatósági fellépés egyik szorgalmazója volt. A Kovászna és Hargita megyei románok civil fóruma - amely a Székelyföldön kisebbségben élő románok érdekvédelmi szervezeteként lép fel - aggályosnak tartotta, hogy a Hargita megyei románok 12 év után parlamenti képviselet nélkül maradtak, és ismét kifejtette azt az álláspontját, hogy a választójogi törvény módosításával kellene biztosítani, hogy hasonló helyzet ne ismétlődhessen meg. szatmar.ro
2016. december 16.
Boldog nyárfalevél
Új darabbal rukkoltak elő a színjátszók
A kovásznai Pokolsár Egyesület amatőr, felnőtt színjátszó csoportja Tamási Áron Boldog nyárfalevél című darabját tanulta be, aminek fürdővárosi premierjét szombaton tartják.
A színjátszó csoport új darabját, akárcsak az előző Tamási-műveket (Vitéz lélek, Csalóka szivárvány) Gazda József nyugalmazott tanár rendezte. A stábban felsorakoznak: Fejér Enikő, Tyiák Zoltán, Madarasi Rita, Szász Attila, Kovács Zsolt, Szántó István, Kertész Péter, Fejér Előd, Diaconu Mónika, Ferencz Kinga, Tökbandi Rita, Opra Enikő, Tyiák Erika színészek. A technikáért Ambarus Gábor, a díszletekért Tökbandi Barna és Ferencz István felelnek, míg az ügyelői feladatkört Benedek Aladár látja el. A rendező munkatársa Ferencz Botond.
– A Tamási-művek stílusa a legmegfelelőbb nekünk, székely amatőr színjátszóknak, mert ha csak a nyelvezetre, a csavaros észjárásra és a nyers székely humorra gondolunk, könnyebb azonosulni a szereplőkkel, hiszen a mindennapi életünk részei – mondta Berecki Árpád programszervező, az egyesület vezetője.
A darabot december 17-én, szombaton 19 órától mutatják be a kovásznai művelődési központban. Jegyár: 15 lej felnőtteknek, 5 lej diákoknak, elővételben a városi művelődési házban kaphatók.
N. Sz. A. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Új darabbal rukkoltak elő a színjátszók
A kovásznai Pokolsár Egyesület amatőr, felnőtt színjátszó csoportja Tamási Áron Boldog nyárfalevél című darabját tanulta be, aminek fürdővárosi premierjét szombaton tartják.
A színjátszó csoport új darabját, akárcsak az előző Tamási-műveket (Vitéz lélek, Csalóka szivárvány) Gazda József nyugalmazott tanár rendezte. A stábban felsorakoznak: Fejér Enikő, Tyiák Zoltán, Madarasi Rita, Szász Attila, Kovács Zsolt, Szántó István, Kertész Péter, Fejér Előd, Diaconu Mónika, Ferencz Kinga, Tökbandi Rita, Opra Enikő, Tyiák Erika színészek. A technikáért Ambarus Gábor, a díszletekért Tökbandi Barna és Ferencz István felelnek, míg az ügyelői feladatkört Benedek Aladár látja el. A rendező munkatársa Ferencz Botond.
– A Tamási-művek stílusa a legmegfelelőbb nekünk, székely amatőr színjátszóknak, mert ha csak a nyelvezetre, a csavaros észjárásra és a nyers székely humorra gondolunk, könnyebb azonosulni a szereplőkkel, hiszen a mindennapi életünk részei – mondta Berecki Árpád programszervező, az egyesület vezetője.
A darabot december 17-én, szombaton 19 órától mutatják be a kovásznai művelődési központban. Jegyár: 15 lej felnőtteknek, 5 lej diákoknak, elővételben a városi művelődési házban kaphatók.
N. Sz. A. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 16.
Az építész munkásságára emlékeztek
Iskolánk névadója példakép számunkra, munkásságával, életvitelével, sokoldalú alkotó emberi magatartásával olyan egyéniség volt, aki örökre példa marad számunkra – szólt a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola névadó ünnepségén összegyűltekhez Szén János igazgató. A tanintézmény többnapos programmal emlékezik az építészre.
Iskolanapok keretében emlékezett a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola névadójának munkásságára és szellemi örökségére. A többnapos programban versenyek, vetélkedők, kiállítások szerepelnek, két téma köré csoportosítva: Kós Károly élete és munkássága (Kós-vetélkedő, kincskeresés, maratoni felolvasás Kós Károly-művekből), valamint a karácsonyi ünnepkör (különböző kézműves-tevékenységek, ének- és szavalóverseny). Az iskolaközösség ezenkívül közös korcsolyázásra, úszásra is felkerekedett, illetve floorball-, ping-pong-, sakk- és Rubik-kockakirakó bajnokságot is szerveztek.
Az építészeti rajzoló és formatervező osztályos diákok műveiből kiállítás nyílt. – Abban az iskolában tanulni, amely Kós Károly nevét viseli, nem küldetés nélkül való. Fel kell idézni újra és újra, megerősíteni, hogy mit üzen a név, s általa az ember személye, munkássága, aki e nevet viselte, aki értelemmel és érdemmel töltötte meg… Kós Károly a névadód. Nem az építész, nem az író, a grafikus, nem a történész, s nem a gazda, hanem az ember, aki jó akarattal, jó ösztönökkel, tudásvággyal és szorgalommal ismerte meg a világot, és találta meg benne az Ő helyét. Ahol Ő a legtöbbet tudta adni cselekedeteivel – a népének – idézte Faragó Melinda építész gondolatait az iskolanapok megnyitóján az iskolaigazgató.
A szakközépiskola 2002-ben vette fel az építészként, irodalmárként, grafikusként ismert Kós Károly nevét, az iskolanapok megszervezésében Csíkszereda Megyei Jogú város támogatta a tanintézményt.
Pál Bíborka Hargita Népe (Csíkszereda)
Iskolánk névadója példakép számunkra, munkásságával, életvitelével, sokoldalú alkotó emberi magatartásával olyan egyéniség volt, aki örökre példa marad számunkra – szólt a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola névadó ünnepségén összegyűltekhez Szén János igazgató. A tanintézmény többnapos programmal emlékezik az építészre.
Iskolanapok keretében emlékezett a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola névadójának munkásságára és szellemi örökségére. A többnapos programban versenyek, vetélkedők, kiállítások szerepelnek, két téma köré csoportosítva: Kós Károly élete és munkássága (Kós-vetélkedő, kincskeresés, maratoni felolvasás Kós Károly-művekből), valamint a karácsonyi ünnepkör (különböző kézműves-tevékenységek, ének- és szavalóverseny). Az iskolaközösség ezenkívül közös korcsolyázásra, úszásra is felkerekedett, illetve floorball-, ping-pong-, sakk- és Rubik-kockakirakó bajnokságot is szerveztek.
Az építészeti rajzoló és formatervező osztályos diákok műveiből kiállítás nyílt. – Abban az iskolában tanulni, amely Kós Károly nevét viseli, nem küldetés nélkül való. Fel kell idézni újra és újra, megerősíteni, hogy mit üzen a név, s általa az ember személye, munkássága, aki e nevet viselte, aki értelemmel és érdemmel töltötte meg… Kós Károly a névadód. Nem az építész, nem az író, a grafikus, nem a történész, s nem a gazda, hanem az ember, aki jó akarattal, jó ösztönökkel, tudásvággyal és szorgalommal ismerte meg a világot, és találta meg benne az Ő helyét. Ahol Ő a legtöbbet tudta adni cselekedeteivel – a népének – idézte Faragó Melinda építész gondolatait az iskolanapok megnyitóján az iskolaigazgató.
A szakközépiskola 2002-ben vette fel az építészként, irodalmárként, grafikusként ismert Kós Károly nevét, az iskolanapok megszervezésében Csíkszereda Megyei Jogú város támogatta a tanintézményt.
Pál Bíborka Hargita Népe (Csíkszereda)
2016. december 16.
Bíró Béla: Elvakultság versus beleérzés
A földindulás elmaradt. Sokan úgy vélték, hogy az osztrák elnökválasztás, illetve az olasz népszavazás is megadhatja a halálos döfést a „neoliberális világrendnek”. A várakozások csak részben teljesedtek. Ausztriában a választók végül is a zöldek által támogatott független elnökjelöltet erősítették meg pozíciójában. Igaz, a masszív balliberális összefogás ellenére is marad a radikálisan jobboldali közhangulat.
Olaszországban a választók elutasították Matteo Renzi miniszterelnök reformjavaslatait, s ezzel magát a kormányt is megbuktatták, mindez azonban a politikai rendszert nem érintette. Továbbra is a demokraták gyakorolják a hatalmat, Renzi mindössze saját külügyminiszterének engedte át a helyet. Így aztán a masszív választói elutasítás ellenére is marad minden a régiben.
Románia is körben forog. A szociáldemokraták nyerték meg a választásokat. Legfeljebb a 90-es évek elejét idéző eredmény sokkoló kissé. Egyértelmű, hogy a választóközönség minálunk inkább egyfajta „nyugisabb” múltra, semmint tisztább jövőre szavazott. Még a gazdasági szféra képviselői is a mellett a politikai garnitúra mellett tették le a garast, mely a román gazdaság kibontakozásának egyik legfontosabb akadálya.
Az a protesztmozgalom, mely a Ponta-kormány bukásához vezetett, szemmel láthatóan kifulladt. A Mentsétek meg Romániát Szövetség nem volt képes országos méretekben mozgósítani a civil társadalmat. A liberálisok pedig önmagukat cincálták szét. Végül is egy olyan pártalakulat fogja gyakorolni a hatalmat, mely a választóközönség egy ötödét (!) sem képviseli. S ez az egy ötöd sem valamiféle politikai tudatosság jegyében kezelte a pecsétet. Minden jel szerint korábbi beidegzettségeinek engedelmeskedett. S aki úgy vélte is, hogy tudja, mit csinál, az is csak a legalább rosszabb ne legyen elvére szavazott.
Összegezve: minálunk – talán minket, magyarokat kivéve – a társadalom továbbra is sodródik valamiféle képzeletbeli árral. Mintha sejtelme sem volna róla, hogy a következő esztendőkben egész Európának a harmincas évek óta nem látott kihívásokkal kell szembesülnie. Az új helyzetben a régi, jól begyakorolt reflexek nem segíthetnek. A román társadalomnak a két világháború óta soha nem volt nagyobb szüksége a rugalmas alkalmazkodás képességére, mint manapság. S ehhez a rugalmas alkalmazkodáshoz a hatalmasokhoz való dörgölődzés előző esetekben csodásan bevált ösztöne ma már aligha lehet elégséges. Egyre kevésbé dönthető el ugyanis, hogy kik azok a hatalmasok, akikhez a következő évtizedekben csatlakozhatnánk.
Ilyen körülmények közt pusztán a minden ésszerű alternatívára való felkészülés szolgálhatná a rugalmas alkalmazkodás követelményét. A nemzeti gondolat – önmagában véve – erre már merőben alkalmatlan. A hovatovább fél-magyarországnyi Nyugaton élő román állampolgár választásoktól való távolmaradása, mely az óhazához fűződő kapcsolatok megszakításának rémét is előre vetíti, félreérthetetlenül erre utal.
Persze nem csak mi vagyunk bajban. Egész Európa bajban van. Egyelőre mindenki a struccpolitikába menekül. A hatalmat birtokló elitek ahelyett, hogy megpróbálnának alternatívákban gondolkodni, s a sokszínűség – rugalmasságot generáló – fenntartására alapoznák az európai együttműködést, valamiféle restaurált demokratikus centralizmus kimunkálására törekednek.
A központosító tendenciák pedig, ha nem valamiféle a társadalom (jelesül az Unió) minden csoportja, állama, kulturális közössége által megélt közösségi érzületből fakadnak, elkerülhetetlenül centrifugális törekvéseket generálnak. Egységet – helyhatóságok, kulturális közösségek, államok, illetve kontinensek fölöttit – csak és csakis sokféleségre, a másságok tiszteletére lehetne felépíteni. Gazdasági, kulturális, katonai háborúskodások helyett tisztességes, a másik értékeit és emberi méltóságát tiszteletben tartó versengésre.
Az az Európa azonban, mely még egy labdarúgó-Európa-bajnokságot sem képes erőszakmentesen tető alá hozni, aligha érett meg az effélére. Márpedig azoknak az emberi társadalmaknak, melyek a 21. század körvonalazódó zűrzavarából ép bőrrel szeretnének kivergődni, nemzeti elvakultságok helyett legfőképpen a másik ember és emberi közösség iránti empátia képességét kellene önmagukban kimunkálniuk. maszol.ro
A földindulás elmaradt. Sokan úgy vélték, hogy az osztrák elnökválasztás, illetve az olasz népszavazás is megadhatja a halálos döfést a „neoliberális világrendnek”. A várakozások csak részben teljesedtek. Ausztriában a választók végül is a zöldek által támogatott független elnökjelöltet erősítették meg pozíciójában. Igaz, a masszív balliberális összefogás ellenére is marad a radikálisan jobboldali közhangulat.
Olaszországban a választók elutasították Matteo Renzi miniszterelnök reformjavaslatait, s ezzel magát a kormányt is megbuktatták, mindez azonban a politikai rendszert nem érintette. Továbbra is a demokraták gyakorolják a hatalmat, Renzi mindössze saját külügyminiszterének engedte át a helyet. Így aztán a masszív választói elutasítás ellenére is marad minden a régiben.
Románia is körben forog. A szociáldemokraták nyerték meg a választásokat. Legfeljebb a 90-es évek elejét idéző eredmény sokkoló kissé. Egyértelmű, hogy a választóközönség minálunk inkább egyfajta „nyugisabb” múltra, semmint tisztább jövőre szavazott. Még a gazdasági szféra képviselői is a mellett a politikai garnitúra mellett tették le a garast, mely a román gazdaság kibontakozásának egyik legfontosabb akadálya.
Az a protesztmozgalom, mely a Ponta-kormány bukásához vezetett, szemmel láthatóan kifulladt. A Mentsétek meg Romániát Szövetség nem volt képes országos méretekben mozgósítani a civil társadalmat. A liberálisok pedig önmagukat cincálták szét. Végül is egy olyan pártalakulat fogja gyakorolni a hatalmat, mely a választóközönség egy ötödét (!) sem képviseli. S ez az egy ötöd sem valamiféle politikai tudatosság jegyében kezelte a pecsétet. Minden jel szerint korábbi beidegzettségeinek engedelmeskedett. S aki úgy vélte is, hogy tudja, mit csinál, az is csak a legalább rosszabb ne legyen elvére szavazott.
Összegezve: minálunk – talán minket, magyarokat kivéve – a társadalom továbbra is sodródik valamiféle képzeletbeli árral. Mintha sejtelme sem volna róla, hogy a következő esztendőkben egész Európának a harmincas évek óta nem látott kihívásokkal kell szembesülnie. Az új helyzetben a régi, jól begyakorolt reflexek nem segíthetnek. A román társadalomnak a két világháború óta soha nem volt nagyobb szüksége a rugalmas alkalmazkodás képességére, mint manapság. S ehhez a rugalmas alkalmazkodáshoz a hatalmasokhoz való dörgölődzés előző esetekben csodásan bevált ösztöne ma már aligha lehet elégséges. Egyre kevésbé dönthető el ugyanis, hogy kik azok a hatalmasok, akikhez a következő évtizedekben csatlakozhatnánk.
Ilyen körülmények közt pusztán a minden ésszerű alternatívára való felkészülés szolgálhatná a rugalmas alkalmazkodás követelményét. A nemzeti gondolat – önmagában véve – erre már merőben alkalmatlan. A hovatovább fél-magyarországnyi Nyugaton élő román állampolgár választásoktól való távolmaradása, mely az óhazához fűződő kapcsolatok megszakításának rémét is előre vetíti, félreérthetetlenül erre utal.
Persze nem csak mi vagyunk bajban. Egész Európa bajban van. Egyelőre mindenki a struccpolitikába menekül. A hatalmat birtokló elitek ahelyett, hogy megpróbálnának alternatívákban gondolkodni, s a sokszínűség – rugalmasságot generáló – fenntartására alapoznák az európai együttműködést, valamiféle restaurált demokratikus centralizmus kimunkálására törekednek.
A központosító tendenciák pedig, ha nem valamiféle a társadalom (jelesül az Unió) minden csoportja, állama, kulturális közössége által megélt közösségi érzületből fakadnak, elkerülhetetlenül centrifugális törekvéseket generálnak. Egységet – helyhatóságok, kulturális közösségek, államok, illetve kontinensek fölöttit – csak és csakis sokféleségre, a másságok tiszteletére lehetne felépíteni. Gazdasági, kulturális, katonai háborúskodások helyett tisztességes, a másik értékeit és emberi méltóságát tiszteletben tartó versengésre.
Az az Európa azonban, mely még egy labdarúgó-Európa-bajnokságot sem képes erőszakmentesen tető alá hozni, aligha érett meg az effélére. Márpedig azoknak az emberi társadalmaknak, melyek a 21. század körvonalazódó zűrzavarából ép bőrrel szeretnének kivergődni, nemzeti elvakultságok helyett legfőképpen a másik ember és emberi közösség iránti empátia képességét kellene önmagukban kimunkálniuk. maszol.ro
2016. december 16.
Korodi Attila és Cseke Attila lesznek az RMDSZ frakcióvezetői
Korodi Attilát és Cseke Attilát választották az RMDSZ képviselőházi, illetve szenátusi frakciójának vezetőjévé december 15-én, csütörtökön.
Korodi Attila és Cseke Attila elmondta: az RMDSZ-ben generációváltás ment és megy végbe. Már a választások előtt többször elhangzott, hogy a politikai munka gerince december 11. után a harmincas-negyvenes generációra hárul. Hozzátették: az erdélyi magyarok ennek az új generációnak és az általuk képviselt programnak szavaztak bizalmat, ami komoly felelősséget jelent számukra.
„A képviselőházi frakció feladata világos: olyan törvényeket kell kidolgozni, egyezségek, viták, konzultációk mentén, amelyek révén az RMDSZ programját megvalósítjuk, és amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az erdélyi magyarokat ne kezeljék az országban másodrendű állampolgárokként, illetve amelyek eszközként tudnak működni a 98 évvel ezelőtt Gyulafehérváron megígértek megvalósításában” – szögezte le végezetül Korodi Attila. maszol.ro
Korodi Attilát és Cseke Attilát választották az RMDSZ képviselőházi, illetve szenátusi frakciójának vezetőjévé december 15-én, csütörtökön.
Korodi Attila és Cseke Attila elmondta: az RMDSZ-ben generációváltás ment és megy végbe. Már a választások előtt többször elhangzott, hogy a politikai munka gerince december 11. után a harmincas-negyvenes generációra hárul. Hozzátették: az erdélyi magyarok ennek az új generációnak és az általuk képviselt programnak szavaztak bizalmat, ami komoly felelősséget jelent számukra.
„A képviselőházi frakció feladata világos: olyan törvényeket kell kidolgozni, egyezségek, viták, konzultációk mentén, amelyek révén az RMDSZ programját megvalósítjuk, és amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az erdélyi magyarokat ne kezeljék az országban másodrendű állampolgárokként, illetve amelyek eszközként tudnak működni a 98 évvel ezelőtt Gyulafehérváron megígértek megvalósításában” – szögezte le végezetül Korodi Attila. maszol.ro
2016. december 16.
Románia gazdasági növekedése továbbra is lekörözi a Magyarországét
Akárcsak a második negyedévben, a harmadikban is az EU legnagyobb arányú GDP növekedését produkálta Románia. A növekedés motorja a fogyasztás, egyre többet vásárolunk.
Az Európai Unió tagországai közül nálunk nőtt legnagyobb arányban a gazdaság a harmadik negyedévben, az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva. Idehaza 4,6 százalékos volt a növekedés, ami több mint kétszerese az 1,8 százalékos Uniós átlagnak. Ez sorban már a második negyedév melyben éllovasok vagyunk, az április-június időszakban regisztrált 5,8 százalékos GDP növekedésnek szintén nem volt párja az EU-ban.
Régiós szinten Közép-Kelet-Európa gazdaságai teljesítettek a legjobban, hét ország bruttó hazai terméke nőtt az Uniós átlagnál nagyobb mértékben. Bulgária 3,5 százalékos növekedést produkált, a szlovák GDP 3,2, a szlovén 3, a horvát pedig 2,7 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban.
A térségben a magyar gazdaság pörgött a legalacsonyabb fordulatszámon, az anyaországi sajtó, a kormánypárti és az ellenzéki egyaránt 1,6 százalékos fejlődésről írt, ám az információ forrásaként megjelölt Eurostat honlapján 1,4 százalék szerepel. A fejlett tagországok közül Hollandia és Nagy-Britannia érték el a legjobb eredményt, 2,4, illetve 2,3 százalékot. A legkisebb arányban, 0,7 százalékkal, a lett bruttó hazai termék nőtt.
Fenntarthatatlan növekedés?
A Világbank előrejelzése szerint a román gazdaság idei éves teljesítménye 5,1 százalékkal lesz nagyobb a tavalyinál. A nemzetközi pénzügyi szervezet az év elején még csak 4 százalékosra saccolta a növekedést. Egyes gazdasági szakemberek szerint a fejlődés ezen mértéke nem fenntartható, mivel főleg a fogyasztás növekedésén alapul.
„2015 és 2016 tökéletes évek voltak a fogyasztás szempontjából. Az áfacsökkentés, a bérek növekedése és az alacsony infláció a fogyasztás robbanásszerű növekedését hozták. Az évi 20 százalékos növekedés olyan érték, amire 2008 óta nem volt példa” – jelentette ki egy konferencián Mihai Pătrulescu, az Unicredit Bank vezető közgazdásza.
A szakember szerint, mivel jövőre sem áfacsökkentés nem lesz, s a fizetések sem fognak látványosan emelkedni, a GDP az ideinél kisebb mértékben, kb. 3,4 százalékkal fog nőni. Anca Dragu pénzügyminiszter ellentétes véleményt fogalmazott meg, egy nemrég tett nyilatkozatában fenntarthatónak nevezte a román gazdaság növekedési ritmusát.
Pengő Zoltán maszol.ro
Akárcsak a második negyedévben, a harmadikban is az EU legnagyobb arányú GDP növekedését produkálta Románia. A növekedés motorja a fogyasztás, egyre többet vásárolunk.
Az Európai Unió tagországai közül nálunk nőtt legnagyobb arányban a gazdaság a harmadik negyedévben, az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva. Idehaza 4,6 százalékos volt a növekedés, ami több mint kétszerese az 1,8 százalékos Uniós átlagnak. Ez sorban már a második negyedév melyben éllovasok vagyunk, az április-június időszakban regisztrált 5,8 százalékos GDP növekedésnek szintén nem volt párja az EU-ban.
Régiós szinten Közép-Kelet-Európa gazdaságai teljesítettek a legjobban, hét ország bruttó hazai terméke nőtt az Uniós átlagnál nagyobb mértékben. Bulgária 3,5 százalékos növekedést produkált, a szlovák GDP 3,2, a szlovén 3, a horvát pedig 2,7 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban.
A térségben a magyar gazdaság pörgött a legalacsonyabb fordulatszámon, az anyaországi sajtó, a kormánypárti és az ellenzéki egyaránt 1,6 százalékos fejlődésről írt, ám az információ forrásaként megjelölt Eurostat honlapján 1,4 százalék szerepel. A fejlett tagországok közül Hollandia és Nagy-Britannia érték el a legjobb eredményt, 2,4, illetve 2,3 százalékot. A legkisebb arányban, 0,7 százalékkal, a lett bruttó hazai termék nőtt.
Fenntarthatatlan növekedés?
A Világbank előrejelzése szerint a román gazdaság idei éves teljesítménye 5,1 százalékkal lesz nagyobb a tavalyinál. A nemzetközi pénzügyi szervezet az év elején még csak 4 százalékosra saccolta a növekedést. Egyes gazdasági szakemberek szerint a fejlődés ezen mértéke nem fenntartható, mivel főleg a fogyasztás növekedésén alapul.
„2015 és 2016 tökéletes évek voltak a fogyasztás szempontjából. Az áfacsökkentés, a bérek növekedése és az alacsony infláció a fogyasztás robbanásszerű növekedését hozták. Az évi 20 százalékos növekedés olyan érték, amire 2008 óta nem volt példa” – jelentette ki egy konferencián Mihai Pătrulescu, az Unicredit Bank vezető közgazdásza.
A szakember szerint, mivel jövőre sem áfacsökkentés nem lesz, s a fizetések sem fognak látványosan emelkedni, a GDP az ideinél kisebb mértékben, kb. 3,4 százalékkal fog nőni. Anca Dragu pénzügyminiszter ellentétes véleményt fogalmazott meg, egy nemrég tett nyilatkozatában fenntarthatónak nevezte a román gazdaság növekedési ritmusát.
Pengő Zoltán maszol.ro
2016. december 16.
Film és mobilalkalmazás is készül a szecessziós örökségről
Nagyváradon tartottak munkaülést a héten az Art Nouveanu program partnerei. A 2017. január elsejétől induló projekt a Transznacionális Duna Együttműködési Program keretében nyert 1,6 millió eurós támogatást és a szecessziós örökség népszerűsítését célozza több európai országban.
A projekt vezetője Nagyvárad, így Sebastian Boniş projektmenedzser számolt be a szerdától péntekig tartó munkaülésről, melyen a partnerek is részt vettek. Az pályázatban a projektvezető váradi önkormányzat mellett partner az ICOMOS (International Council on Monuments and Sites – Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Bizottsága) Románia, Magyarországról a Budapesti Iparművészeti Múzeum és a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft., Ausztriából a bécsi Iparművészeti Múzeum, Szerbiából Szabadka polgármesteri hivatala és a Szerbiai Országos Műemlékvédelmi Intézet, Bulgáriából az Akadémiai Könyvtár alapítványa, Horvátországból a zágrábi Művészeti és Népművészeti Múzeum, a szlovéniai Várostervezési Intézet, társult partnerként pedig a brüsszeli székhelyű Európai Szecessziós Városok Hálózata (Réseau Art Nouveau Network – RANN) valamint a román Regionális Fejlesztési Minisztérium.
Manoelle Wasseige, a RANN elnöke elmondta, hogy fontosnak tartják az európai szecessziós örökség megőrzését és népszerűsítését, és fontosnak tartják, hogy a kelet-európai országok, városok is bemutassák ezen örökségüket, hiszen itt is sok épület viseli magán a szecesszió jegyeit.
A projektmenedzser szerinte a pályázat egyik legfontosabb eleme annak az adatbázisnak a kiépítése lesz, melybe többe között restaurátorok, művészettörténészek, építészek szerepelnek. Ilyen adatbázis még nem létezik, de elkészülte után – például egy épület felújítása esetén – könnyen megtalálhatják az ahhoz szükséges szakembereket.
A 30 hónapig tartó projekt keretében 2017-ben és 2018-ban is különféle népszerűsítő tevékenységeket is szerveznek majd a nagyközönség számára, elsősorban a szecesszió június 10-i világnapjára koncentrálva.
Nagyváradnak 320,7 ezer euró jutott a pályázati összegből, ebből többek között képzéseket is szerveznek a szakemberekben és elkészítik a védett városközpont épített örökségének városrendezési tervét, mondta Adriana Lipoveanu váradi főépítész. Azt is hozzátette, hogy készítenek egy mobilalkalmazást is, mely bemutatja a partnerek szecessziós örökséget. Filmet is forgatnak a pályázat keretében – ennek forgatását a szegediek irányítják – melyet a tervek szerint több televízióhoz is eljuttatnának majd. A váradi műszaki ülésen fontos részletkérdéseket sikerült tisztázni, mondta Sebastian Boniş, aki az is elárulta, hogy a projekt nyitókonferenciáját márciusban tartják majd Bécsben.
Fried Noémi Lujza maszol.ro
Nagyváradon tartottak munkaülést a héten az Art Nouveanu program partnerei. A 2017. január elsejétől induló projekt a Transznacionális Duna Együttműködési Program keretében nyert 1,6 millió eurós támogatást és a szecessziós örökség népszerűsítését célozza több európai országban.
A projekt vezetője Nagyvárad, így Sebastian Boniş projektmenedzser számolt be a szerdától péntekig tartó munkaülésről, melyen a partnerek is részt vettek. Az pályázatban a projektvezető váradi önkormányzat mellett partner az ICOMOS (International Council on Monuments and Sites – Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Bizottsága) Románia, Magyarországról a Budapesti Iparművészeti Múzeum és a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft., Ausztriából a bécsi Iparművészeti Múzeum, Szerbiából Szabadka polgármesteri hivatala és a Szerbiai Országos Műemlékvédelmi Intézet, Bulgáriából az Akadémiai Könyvtár alapítványa, Horvátországból a zágrábi Művészeti és Népművészeti Múzeum, a szlovéniai Várostervezési Intézet, társult partnerként pedig a brüsszeli székhelyű Európai Szecessziós Városok Hálózata (Réseau Art Nouveau Network – RANN) valamint a román Regionális Fejlesztési Minisztérium.
Manoelle Wasseige, a RANN elnöke elmondta, hogy fontosnak tartják az európai szecessziós örökség megőrzését és népszerűsítését, és fontosnak tartják, hogy a kelet-európai országok, városok is bemutassák ezen örökségüket, hiszen itt is sok épület viseli magán a szecesszió jegyeit.
A projektmenedzser szerinte a pályázat egyik legfontosabb eleme annak az adatbázisnak a kiépítése lesz, melybe többe között restaurátorok, művészettörténészek, építészek szerepelnek. Ilyen adatbázis még nem létezik, de elkészülte után – például egy épület felújítása esetén – könnyen megtalálhatják az ahhoz szükséges szakembereket.
A 30 hónapig tartó projekt keretében 2017-ben és 2018-ban is különféle népszerűsítő tevékenységeket is szerveznek majd a nagyközönség számára, elsősorban a szecesszió június 10-i világnapjára koncentrálva.
Nagyváradnak 320,7 ezer euró jutott a pályázati összegből, ebből többek között képzéseket is szerveznek a szakemberekben és elkészítik a védett városközpont épített örökségének városrendezési tervét, mondta Adriana Lipoveanu váradi főépítész. Azt is hozzátette, hogy készítenek egy mobilalkalmazást is, mely bemutatja a partnerek szecessziós örökséget. Filmet is forgatnak a pályázat keretében – ennek forgatását a szegediek irányítják – melyet a tervek szerint több televízióhoz is eljuttatnának majd. A váradi műszaki ülésen fontos részletkérdéseket sikerült tisztázni, mondta Sebastian Boniş, aki az is elárulta, hogy a projekt nyitókonferenciáját márciusban tartják majd Bécsben.
Fried Noémi Lujza maszol.ro
2016. december 16.
Évtizedek után ismét magyar igazgatója van a marosvásárhelyi Kultúrpalotának
Új vezetője van hétfőtől a marosvásárhelyi Kultúrpalotának, Vasile Naste nyugdíjba vonulása után Fülöp Tímea igazgatja Maros megye legfontosabb kulturális intézményét. Évtizedek óta nem volt magyar vezetője a marosvásárhelyi magyarság szimbólumának számító Kultúrpalotának.
November 29-én sikerült a versenyvizsgája, így hétfőtől Fülöp Tímea vezeti a marosvásárhelyi Kultúrpalotát. A terület nem teljesen ismeretlen a fiatal szakember előtt, ugyanis Fülöp Tímea évek óta a Maros Megyei Múzeum munkatársa, több mint egy évig PR és marketing feladatkörökkel ellátott muzeológusként dolgozott az intézményben, így a Kultúrpalotával is gyakran kapcsolatba került.
Az osztályvezetői állás – elmondása szerint – egy kibővült adminisztratív munkakör: egyrészt az épület állagmegőrzése, karbantartása, a személyzet koordinálása a feladata, de az épület különböző termeinek bérbeadása, valamint a kulturális intézmény népszerűsítése is hozzá tartozik.
Az új vezető többek közt egy fejlesztési projekttel pályázott az állásra, elmondása szerint jó néhány hiányosságot pótolna és különböző lehetőségeket aknázna ki, hogy népszerűbb legyen a Kultúrpalota, és gördülékenyebb benne az ügyintézés, látogatás. „Azt szeretném, hogy legyenek többnyelvű ismertető anyagok a Kultúrpalota minden termében, hogy plusz információt kapjon a látogató. Emellett szeretnék egy továbbképzést a személyzetnek, nyelvképzést is, hogy bárki hozzájuk fordul, tudjanak három nyelven – románul, magyarul és angolul – legalább alapszintű információt elmondani, mert a Kultúrpalota legtöbb látogatója az országon belülről, Magyarországról, valamint Izraelből érkezik, így mindhárom nyelvre szükség van” – fogalmazott Fülöp Tímea.
Hozzátette, bár a személyzet terén meg van kötve a keze, nem tud felvenni több alkalmazottat, lenne igény bizonyos feladatok elvégzésére, amelyre ő bevezetné a múzeumi önkéntesszolgálatot. Ám nem csak a fiatalokat, hanem az aktív nyugdíjasokat is szeretné bevonni majd az önkénteskedésbe, ezzel is pótolván a személyzeti hiányosságokat. Ugyanakkor a Kultúrpalotában eddig még nem működő múzeumpedagógiai tevékenységeket is szeretne bevezetni.
Az új osztályvezető azt szeretné elérni, hogy Marosvásárhely és Maros megye egyik legfontosabb, európai szintű kulturális intézménye megfeleljen a mai kor követelményeinek, hogy ne csak az épület, hanem a szolgáltatás is európai színvonalú legyen.
Dobre változtatott volna
Idén tavasszal Ciprian Dobre, akkor még Maros megyei tanácselnökként azt szerette volna elérni, hogy a Marosvásárhely egyik szimbólumának számító Kultúrpalotát a jövőben ne a Soós Zoltán által vezetett múzeum, hanem egy újonnan létrehozott művelődési központ adminisztrálja. Dobre nevesítette is a Transilvania Művelődési Központ vezetőjét, Sergiu Zereşt, őt szerette volna a Kultúrpalota vezetőjének, a tanácselnöknek azonban már nem sikerült véghezvinni az akaratát. A Kultúrpalota így továbbra is a Maros Megyei Múzeumhoz tartozik.
Szász Cs. Emese Székelyhon.ro
Új vezetője van hétfőtől a marosvásárhelyi Kultúrpalotának, Vasile Naste nyugdíjba vonulása után Fülöp Tímea igazgatja Maros megye legfontosabb kulturális intézményét. Évtizedek óta nem volt magyar vezetője a marosvásárhelyi magyarság szimbólumának számító Kultúrpalotának.
November 29-én sikerült a versenyvizsgája, így hétfőtől Fülöp Tímea vezeti a marosvásárhelyi Kultúrpalotát. A terület nem teljesen ismeretlen a fiatal szakember előtt, ugyanis Fülöp Tímea évek óta a Maros Megyei Múzeum munkatársa, több mint egy évig PR és marketing feladatkörökkel ellátott muzeológusként dolgozott az intézményben, így a Kultúrpalotával is gyakran kapcsolatba került.
Az osztályvezetői állás – elmondása szerint – egy kibővült adminisztratív munkakör: egyrészt az épület állagmegőrzése, karbantartása, a személyzet koordinálása a feladata, de az épület különböző termeinek bérbeadása, valamint a kulturális intézmény népszerűsítése is hozzá tartozik.
Az új vezető többek közt egy fejlesztési projekttel pályázott az állásra, elmondása szerint jó néhány hiányosságot pótolna és különböző lehetőségeket aknázna ki, hogy népszerűbb legyen a Kultúrpalota, és gördülékenyebb benne az ügyintézés, látogatás. „Azt szeretném, hogy legyenek többnyelvű ismertető anyagok a Kultúrpalota minden termében, hogy plusz információt kapjon a látogató. Emellett szeretnék egy továbbképzést a személyzetnek, nyelvképzést is, hogy bárki hozzájuk fordul, tudjanak három nyelven – románul, magyarul és angolul – legalább alapszintű információt elmondani, mert a Kultúrpalota legtöbb látogatója az országon belülről, Magyarországról, valamint Izraelből érkezik, így mindhárom nyelvre szükség van” – fogalmazott Fülöp Tímea.
Hozzátette, bár a személyzet terén meg van kötve a keze, nem tud felvenni több alkalmazottat, lenne igény bizonyos feladatok elvégzésére, amelyre ő bevezetné a múzeumi önkéntesszolgálatot. Ám nem csak a fiatalokat, hanem az aktív nyugdíjasokat is szeretné bevonni majd az önkénteskedésbe, ezzel is pótolván a személyzeti hiányosságokat. Ugyanakkor a Kultúrpalotában eddig még nem működő múzeumpedagógiai tevékenységeket is szeretne bevezetni.
Az új osztályvezető azt szeretné elérni, hogy Marosvásárhely és Maros megye egyik legfontosabb, európai szintű kulturális intézménye megfeleljen a mai kor követelményeinek, hogy ne csak az épület, hanem a szolgáltatás is európai színvonalú legyen.
Dobre változtatott volna
Idén tavasszal Ciprian Dobre, akkor még Maros megyei tanácselnökként azt szerette volna elérni, hogy a Marosvásárhely egyik szimbólumának számító Kultúrpalotát a jövőben ne a Soós Zoltán által vezetett múzeum, hanem egy újonnan létrehozott művelődési központ adminisztrálja. Dobre nevesítette is a Transilvania Művelődési Központ vezetőjét, Sergiu Zereşt, őt szerette volna a Kultúrpalota vezetőjének, a tanácselnöknek azonban már nem sikerült véghezvinni az akaratát. A Kultúrpalota így továbbra is a Maros Megyei Múzeumhoz tartozik.
Szász Cs. Emese Székelyhon.ro
2016. december 16.
Ismertette elképzeléseit a Figura új vezetője
„Azért működött és működik jól ez a színház, mert a léte, minden alkalmazottja számára egy közös ügy” – fogalmazott bemutatkozó sajtótájékoztatóján a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház új igazgatója. Albu István versenyvizsgával nyerte el az intézmény vezetői tisztségét, az állást december elsejétől tölti be. A színház feladatának tekinti, hogy a „közös ügyet” kiterjessze a város vezetőségére és lakóira.
Miután az elmúlt évad végén igazgató nélkül maradt a Figura Stúdió Színház, megbízott vezető látta el a menedzseri feladatokat az intézménynél. A megüresedett állás betöltésére kétszer is versenyvizsgát hirdetett a fenntartó városi önkormányzat, a pályázat nyertesét, a sepsiszentgyörgyi Albu Istvánt nevezte ki a menedzseri tisztségre.
Albu István korábban vendégrendezőként már dolgozott a Figuránál. Ő vitte színre a De mi lett a nővel? az Arab éjszaka, a Fizikusok és a Zűrzavaros éccaka című előadásokat, a munkafolyamatok során rálátása nyílt az intézmény tevékenységére. Akkori meglátásait a kinevezésétől eltelt időszak tapasztalatai is megerősítették. „Vendégrendezőként megfogalmazódott, az utóbbi két hétben pedig igazgatóként is úgy látom, hogy azért működött és működik jól ez a színház, mert léte minden alkalmazottja számára egy közös ügy. Úgy gondolom, hogy az lenne a legfontosabb feladatunk, hogy ezt a közös ügyet kiterjesszük a város lakóira, hogy a gyergyószentmiklósiak is magukénak érezzék a színházat. Ebben a kicsi városban eleve csodaszámba megy, hogy tud működni a Figura. Nagyon nagy erény, hogy egy olyan intézménye van Gyergyószentmiklósnak, amelyik évente – a két fesztiváljával akár – a város legnagyobb kulturális eseményét biztosítja” – fogalmazott.
Rendkívülinek nevezte, hogy a kisváros meg tudja engedni, fel tudja vállalni, hogy kísérleti színházat működtessen, fontosnak tartja, hogy a településvezetés is érezze az intézmény létének, működésének pozitívumait. „A közös ügyet ki kellene terjeszteni a városvezetés felé is, hogy ennek a kis kincsnek, ékszernek, kuriózumnak – amit a Figura jelent – a fontosságát minél inkább közösen tudjuk megfogalmazni és átérezni” – mondta.
Ugyanilyen fontosnak tartja a színház jelenlétét Gyergyószentmiklóson kívül is. A turnék, fesztiválok kell jelentsék azt a bizonyos másik síkot, amin a Figurának működnie kell, „hisz ha csak az utóbbi időben született előadások minőségét, értékét vesszük figyelembe, már akkor is kijelenthető, hogy a Figurának helye van bármelyik erdélyi magyar színház mellett.”
Rendezőként és igazgatóként is vallja: egy adott színházról az előadásai beszélnek. Ennek fényében fejezte ki örömét a készülő darab kapcsán: a Barabás Árpád által rendezett Ibusár című előadás az összefogásról is beszél, lévén, hogy három intézmény – a Figura, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhelyi Táncműhely – közös produkciójaként jön létre.
Fontos az összefogás a Figura székhelyét biztosító művelődési ház adminisztrációs kérdéseinek ügyében is – hangsúlyozta Albu István. Mint kifejtette, az épület megérett egy teljes felújításra, az apró javításokkal csak odázni lehet, nem pedig megoldani a gondokat. „Nem titok, mindenki láthatja, hogy lassan már életveszélyes helyzetek is kialakulhatnak” – utalt az épület állagára, hozzátéve, hogy a helyzetet csak masszív beruházással, teljes felújítással lehet orvosolni. A Figura képtelen megoldani a szükséges beruházást, a városvezetés együttműködésére és ígéreteire számít. „Örvendek annak, hogy jó a kommunikáció a városvezetővel, a polgármesteri hivatallal. Közösen dolgozunk azon, hogy minél hamarabb lépni lehessen ez ügyben, hogy tudjuk biztosítani a megfelelő körülményeket az itt dolgozóknak, vendégszereplőknek és a közönségnek” – jelentette ki az új igazgató.
Szilveszteri bemutatóra készül a Figura
Az évad második bemutatójára készül a Figura Stúdió Színház. Parti Nagy Lajos – Darvas Ferenc Ibusár című darabját Barabás Árpád jegyzi rendezőként; az előadás koprodukció a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és az Udvarhely Néptáncműhellyel. A gyergyószentmiklósi bemutatóra, amely egyben szilveszteri előadás is, december 30-án, péntek este 7 órától kerül sor a Figura nagytermében.
Albu Istvánról
Albu István 1984-ben született Sepsiszentgyörgyön. 2007-ben szerzett diplomát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának színművészeti szakán. Színészként a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán, valamint több rövidfilmben, televíziós reklámban szerepelt. Színpad-, világítás-, hang- és videotechnikában, illetve díszlet- és jelmeztervezésben tanulóévei és munkássága során szerzett tapasztalatokat. Számos darab rendezőjeként jegyzik nevét. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Kolozsvári Magyar Operában, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban, a Szatmárnémeti Északi Színházban, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban, a kolozsvári Váróterem Projektnél, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, illetve a Kolozsvári Rádiónál voltak önálló rendezései. Rendezői munkatársként is számos előadásban dolgozott.
Pethő Melánia Székelyhon.ro
„Azért működött és működik jól ez a színház, mert a léte, minden alkalmazottja számára egy közös ügy” – fogalmazott bemutatkozó sajtótájékoztatóján a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház új igazgatója. Albu István versenyvizsgával nyerte el az intézmény vezetői tisztségét, az állást december elsejétől tölti be. A színház feladatának tekinti, hogy a „közös ügyet” kiterjessze a város vezetőségére és lakóira.
Miután az elmúlt évad végén igazgató nélkül maradt a Figura Stúdió Színház, megbízott vezető látta el a menedzseri feladatokat az intézménynél. A megüresedett állás betöltésére kétszer is versenyvizsgát hirdetett a fenntartó városi önkormányzat, a pályázat nyertesét, a sepsiszentgyörgyi Albu Istvánt nevezte ki a menedzseri tisztségre.
Albu István korábban vendégrendezőként már dolgozott a Figuránál. Ő vitte színre a De mi lett a nővel? az Arab éjszaka, a Fizikusok és a Zűrzavaros éccaka című előadásokat, a munkafolyamatok során rálátása nyílt az intézmény tevékenységére. Akkori meglátásait a kinevezésétől eltelt időszak tapasztalatai is megerősítették. „Vendégrendezőként megfogalmazódott, az utóbbi két hétben pedig igazgatóként is úgy látom, hogy azért működött és működik jól ez a színház, mert léte minden alkalmazottja számára egy közös ügy. Úgy gondolom, hogy az lenne a legfontosabb feladatunk, hogy ezt a közös ügyet kiterjesszük a város lakóira, hogy a gyergyószentmiklósiak is magukénak érezzék a színházat. Ebben a kicsi városban eleve csodaszámba megy, hogy tud működni a Figura. Nagyon nagy erény, hogy egy olyan intézménye van Gyergyószentmiklósnak, amelyik évente – a két fesztiváljával akár – a város legnagyobb kulturális eseményét biztosítja” – fogalmazott.
Rendkívülinek nevezte, hogy a kisváros meg tudja engedni, fel tudja vállalni, hogy kísérleti színházat működtessen, fontosnak tartja, hogy a településvezetés is érezze az intézmény létének, működésének pozitívumait. „A közös ügyet ki kellene terjeszteni a városvezetés felé is, hogy ennek a kis kincsnek, ékszernek, kuriózumnak – amit a Figura jelent – a fontosságát minél inkább közösen tudjuk megfogalmazni és átérezni” – mondta.
Ugyanilyen fontosnak tartja a színház jelenlétét Gyergyószentmiklóson kívül is. A turnék, fesztiválok kell jelentsék azt a bizonyos másik síkot, amin a Figurának működnie kell, „hisz ha csak az utóbbi időben született előadások minőségét, értékét vesszük figyelembe, már akkor is kijelenthető, hogy a Figurának helye van bármelyik erdélyi magyar színház mellett.”
Rendezőként és igazgatóként is vallja: egy adott színházról az előadásai beszélnek. Ennek fényében fejezte ki örömét a készülő darab kapcsán: a Barabás Árpád által rendezett Ibusár című előadás az összefogásról is beszél, lévén, hogy három intézmény – a Figura, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhelyi Táncműhely – közös produkciójaként jön létre.
Fontos az összefogás a Figura székhelyét biztosító művelődési ház adminisztrációs kérdéseinek ügyében is – hangsúlyozta Albu István. Mint kifejtette, az épület megérett egy teljes felújításra, az apró javításokkal csak odázni lehet, nem pedig megoldani a gondokat. „Nem titok, mindenki láthatja, hogy lassan már életveszélyes helyzetek is kialakulhatnak” – utalt az épület állagára, hozzátéve, hogy a helyzetet csak masszív beruházással, teljes felújítással lehet orvosolni. A Figura képtelen megoldani a szükséges beruházást, a városvezetés együttműködésére és ígéreteire számít. „Örvendek annak, hogy jó a kommunikáció a városvezetővel, a polgármesteri hivatallal. Közösen dolgozunk azon, hogy minél hamarabb lépni lehessen ez ügyben, hogy tudjuk biztosítani a megfelelő körülményeket az itt dolgozóknak, vendégszereplőknek és a közönségnek” – jelentette ki az új igazgató.
Szilveszteri bemutatóra készül a Figura
Az évad második bemutatójára készül a Figura Stúdió Színház. Parti Nagy Lajos – Darvas Ferenc Ibusár című darabját Barabás Árpád jegyzi rendezőként; az előadás koprodukció a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és az Udvarhely Néptáncműhellyel. A gyergyószentmiklósi bemutatóra, amely egyben szilveszteri előadás is, december 30-án, péntek este 7 órától kerül sor a Figura nagytermében.
Albu Istvánról
Albu István 1984-ben született Sepsiszentgyörgyön. 2007-ben szerzett diplomát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának színművészeti szakán. Színészként a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán, valamint több rövidfilmben, televíziós reklámban szerepelt. Színpad-, világítás-, hang- és videotechnikában, illetve díszlet- és jelmeztervezésben tanulóévei és munkássága során szerzett tapasztalatokat. Számos darab rendezőjeként jegyzik nevét. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Kolozsvári Magyar Operában, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban, a Szatmárnémeti Északi Színházban, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban, a kolozsvári Váróterem Projektnél, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, illetve a Kolozsvári Rádiónál voltak önálló rendezései. Rendezői munkatársként is számos előadásban dolgozott.
Pethő Melánia Székelyhon.ro
2016. december 16.
Mikor a tolvaj kiált fogdmegért – Markó Béla az RMDSZ–EMNT-összefogásról
Az ember előbb-utóbb mentálhigiénés okokból leszokik arról a szellemi perverzióról, hogy állandó jelleggel figyelemmel kövesse a nemzetellenes, kozmopolita, balliberális sajtót. Amit ugyebár abból a megfontolásból kiindulva olvasott ideig-óráig, hogy tudni kell, mit mond az ellenség. Ezzel együtt nem árt, ha mégis elolvassuk azt, ami szembejön a világhálón és elég fontosnak tűnik.
Mint például a nyomtatott sajtóként csődört mondott, majd a netre költözött, jobb időket is megélt Romániai Magyar Szó portáljának egy szövegét, mely Markó Bélának a Heti Válaszban megjelent interjúját tálalja „kellően” méltatva, történeti kontextusba ágyazva. (Bálint Pataki József: Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (2016. december 7-13.))
Nem kívánok az egész szöveggel foglalkozni részletesen, még azzal sem, hogy Markó ismét helyteleníti Magyarország nemzetállami működtetésének gondolatát (miközben magyar embernek inkább az lenne a dolga, hogy hallgasson erről a kérdésről, vagy dicsérje a személyelvű autonómiára épülő magyarországi kisebbségpolitikát), de egy passzust nem tudok érdemi reflexió nélkül hagyni.
Azt mondja Markó, reflektálva arra, hogy az RMDSZ felengedte a listáira a minap lezajlott választáson az MPP két vezető politikusát: „Mi néhányszor felismertük már az összefogás szükségességét, legutóbb például a 2009-es európai parlamenti választások alkalmával. Őszintén szólva nem övezte nagy lelkesedés az RMDSZ-szen belül, de a választások eredménye a döntés helyességét igazolta: nyolc százalék fölé kúszott a támogatásunk. Az összefogás azonban a továbbiakban nem működött, Tőkés László azonnal szabadulni kívánt az összefogás minden nyűgétől, ott ütött-vágott bennünket, ahol ért.”
Mondja ezt Markó Béla, aki előbb kiszorította módszeresen az RMDSZ-ből azokat, akik ragaszkodtak a hivatalos program legfontosabb célkitűzéséhez, az autonómiához, majd 2004-ben elnöke volt annak a pártnak, mely sikerrel akadályozta meg az ellenfél, a Magyar Polgári Szövetség választásokon való indulását.
2008-ban pedig olyan megalázó feltételeket támasztottak az MPP-vel való összefogás megkötésének ügyében, hogy azt csak visszautasítani lehetett.
Ezek után jött a 2009-es ajánlat arra nézve, hogy Tőkés László vezesse az RMDSZ Európai Parlamenti listáját, egy szélesebb, részletesebb autonómiaelvű egyezség keretében. Ez pedig abból fakadt, hogy két évvel korábban, 2007-ben Tőkés László függetlenként bejutott az Európai Parlamentbe, és Székelyföldön egymaga több szavazatot szerzett, mint az RMDSZ listája. Ettől rettent meg az RMDSZ vezetése és ezért ajánlotta fel Markó Tőkés Lászlónak az RMDSZ listájának első helyét. Eddig rendben is voltánk; mondjuk azt, hogy Markóék az erőből értettek, annak hatására jött a „felismerés”. A politikában az erőt nem kis mértékben a szavazatok jelentik, Tőkés Lászlónak pedig 2009-ben elég szavazata volt ahhoz, hogy ha be nem is jut ismét függetlenként, de az RMDSZ kibukjon az Európai Parlamentből. (Ahol ugyebár nincs kiskapu, nincs 6:3-as szabály, vagy mint legújabban, négy megyés szabály – ha nincs meg az 5%, a szervezet kiesett. Hogy a küszöb, mint intézmény oligarchisztikus és antidemokratikus, az más kérdés, tény, hogy Brüsszelben nem tekintik nemzetbiztonsági kérdésnek az RMDSZ parlamenti jelenlétét, mint ahogy Romániában teszi azt a bukaresti hatalom.)
A probléma ezek után következik.
Mert amit Markó állít, az egyszerűen valótlanság. Nem csúsztatás, torzítás, hanem rágalmazás, fekete propaganda. S nem is elsősorban arról beszélek, hogy az elvszerű és jogos bírálatot nevezi Markó „ütésnek-vágásnak”. Ez belefér.
Hanem arról, hogy Tőkés László egyáltalán nem akart „szabadulni az összefogás nyűgétől”. Sőt, szorosabbra kívánta azt fonni, éppenséggel az RMDSZ-program, az autonómiáért való közös cselekvés mentén. Partner volt a Székely Önkormányzati Nagygyűlés közös megszervezésében, és partner lett volna az előremutató kezdeményezés folytatásában is. Mert ebben állt a gyakorlati politika síkján „az összefogás nyűge”, meg persze a folyamatos egyeztetésben. Az RMDSZ úgy indította az elnökválasztáson Kelemen Hunort, hogy nem egyeztetett ebben a kérdésben állítólagos szövetségesével, az EMNT-vel. Mindezeken túl, mihelyt felhangzottak a szirénhangok Bukarestből, az RMDSZ sietett kormányra 2010-ben, és el volt felejtve mind az önkormányzati nagygyűlés, mind a nagygyűlés nyilatkozatának aláíratása az RMDSZ polgármestereivel és tanácsosaival.
Az RMDSZ volt tehát az, mely lerázta magáról az összefogás nyűgét.
Markó tehát nemcsak valótlanságot állít, hanem a valóság fordítottját.
Ez az ideáltipikus esete annak, amikor a tolvaj kiált fogdmegért.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma/szerintunk
Az ember előbb-utóbb mentálhigiénés okokból leszokik arról a szellemi perverzióról, hogy állandó jelleggel figyelemmel kövesse a nemzetellenes, kozmopolita, balliberális sajtót. Amit ugyebár abból a megfontolásból kiindulva olvasott ideig-óráig, hogy tudni kell, mit mond az ellenség. Ezzel együtt nem árt, ha mégis elolvassuk azt, ami szembejön a világhálón és elég fontosnak tűnik.
Mint például a nyomtatott sajtóként csődört mondott, majd a netre költözött, jobb időket is megélt Romániai Magyar Szó portáljának egy szövegét, mely Markó Bélának a Heti Válaszban megjelent interjúját tálalja „kellően” méltatva, történeti kontextusba ágyazva. (Bálint Pataki József: Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (2016. december 7-13.))
Nem kívánok az egész szöveggel foglalkozni részletesen, még azzal sem, hogy Markó ismét helyteleníti Magyarország nemzetállami működtetésének gondolatát (miközben magyar embernek inkább az lenne a dolga, hogy hallgasson erről a kérdésről, vagy dicsérje a személyelvű autonómiára épülő magyarországi kisebbségpolitikát), de egy passzust nem tudok érdemi reflexió nélkül hagyni.
Azt mondja Markó, reflektálva arra, hogy az RMDSZ felengedte a listáira a minap lezajlott választáson az MPP két vezető politikusát: „Mi néhányszor felismertük már az összefogás szükségességét, legutóbb például a 2009-es európai parlamenti választások alkalmával. Őszintén szólva nem övezte nagy lelkesedés az RMDSZ-szen belül, de a választások eredménye a döntés helyességét igazolta: nyolc százalék fölé kúszott a támogatásunk. Az összefogás azonban a továbbiakban nem működött, Tőkés László azonnal szabadulni kívánt az összefogás minden nyűgétől, ott ütött-vágott bennünket, ahol ért.”
Mondja ezt Markó Béla, aki előbb kiszorította módszeresen az RMDSZ-ből azokat, akik ragaszkodtak a hivatalos program legfontosabb célkitűzéséhez, az autonómiához, majd 2004-ben elnöke volt annak a pártnak, mely sikerrel akadályozta meg az ellenfél, a Magyar Polgári Szövetség választásokon való indulását.
2008-ban pedig olyan megalázó feltételeket támasztottak az MPP-vel való összefogás megkötésének ügyében, hogy azt csak visszautasítani lehetett.
Ezek után jött a 2009-es ajánlat arra nézve, hogy Tőkés László vezesse az RMDSZ Európai Parlamenti listáját, egy szélesebb, részletesebb autonómiaelvű egyezség keretében. Ez pedig abból fakadt, hogy két évvel korábban, 2007-ben Tőkés László függetlenként bejutott az Európai Parlamentbe, és Székelyföldön egymaga több szavazatot szerzett, mint az RMDSZ listája. Ettől rettent meg az RMDSZ vezetése és ezért ajánlotta fel Markó Tőkés Lászlónak az RMDSZ listájának első helyét. Eddig rendben is voltánk; mondjuk azt, hogy Markóék az erőből értettek, annak hatására jött a „felismerés”. A politikában az erőt nem kis mértékben a szavazatok jelentik, Tőkés Lászlónak pedig 2009-ben elég szavazata volt ahhoz, hogy ha be nem is jut ismét függetlenként, de az RMDSZ kibukjon az Európai Parlamentből. (Ahol ugyebár nincs kiskapu, nincs 6:3-as szabály, vagy mint legújabban, négy megyés szabály – ha nincs meg az 5%, a szervezet kiesett. Hogy a küszöb, mint intézmény oligarchisztikus és antidemokratikus, az más kérdés, tény, hogy Brüsszelben nem tekintik nemzetbiztonsági kérdésnek az RMDSZ parlamenti jelenlétét, mint ahogy Romániában teszi azt a bukaresti hatalom.)
A probléma ezek után következik.
Mert amit Markó állít, az egyszerűen valótlanság. Nem csúsztatás, torzítás, hanem rágalmazás, fekete propaganda. S nem is elsősorban arról beszélek, hogy az elvszerű és jogos bírálatot nevezi Markó „ütésnek-vágásnak”. Ez belefér.
Hanem arról, hogy Tőkés László egyáltalán nem akart „szabadulni az összefogás nyűgétől”. Sőt, szorosabbra kívánta azt fonni, éppenséggel az RMDSZ-program, az autonómiáért való közös cselekvés mentén. Partner volt a Székely Önkormányzati Nagygyűlés közös megszervezésében, és partner lett volna az előremutató kezdeményezés folytatásában is. Mert ebben állt a gyakorlati politika síkján „az összefogás nyűge”, meg persze a folyamatos egyeztetésben. Az RMDSZ úgy indította az elnökválasztáson Kelemen Hunort, hogy nem egyeztetett ebben a kérdésben állítólagos szövetségesével, az EMNT-vel. Mindezeken túl, mihelyt felhangzottak a szirénhangok Bukarestből, az RMDSZ sietett kormányra 2010-ben, és el volt felejtve mind az önkormányzati nagygyűlés, mind a nagygyűlés nyilatkozatának aláíratása az RMDSZ polgármestereivel és tanácsosaival.
Az RMDSZ volt tehát az, mely lerázta magáról az összefogás nyűgét.
Markó tehát nemcsak valótlanságot állít, hanem a valóság fordítottját.
Ez az ideáltipikus esete annak, amikor a tolvaj kiált fogdmegért.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma/szerintunk
2016. december 16.
Mire jó a mások népszerűsége?
Nem akarom itt újra és újra felemlegetni az RMDSZ mindenkori Orbán-ellenes megnyilvánulásait, sem a Szövetség negyedszázados pozícióorientált és románhatalom-függő politizálását, csupán a sikeresnek eladott parlamenti választások mögé vetnék egy utolsó pillantást.
Mekkora lehet az a választási sikertörténet, ha annak fejében egy baloldali politikai szerveződés kénytelen megalázkodni akár Orbán Viktor előtt is, az előtt az Orbán Viktor előtt, akitől ez idáig mind a román, mind a magyar szocialisták kedvéért folyamatosan elhatárolódott? Sőt, a kommunista internacionálé égisze alatt nyíltan is közösséget vállalt azzal a magyarországi baloldallal, mely nem átallta az egész Európa előtt gyalázni nemzetét, kiárusítva azt, ha a háttérhatalom úgy kívánta.
A szemmel látható meghunyászkodásnak tudjuk, mi volt a tétje. Tudjuk, miért volt annyira fontos „kölcsönkérni” Orbán Viktor népszerűségét, tudjuk, miért volt nélkülözhetetlen az egyházak támogatása, a művészemberek kampányba való bevetése, Böjte Csaba imázsának kihasználása, miért kellettek a makulátlan nevek-arcok a listák végére, s főleg miért játszották ki fennállásuk óta először a román kártyát, megkockáztatva ez által a bukaresti szociáldemokraták politikai bosszúját is.
Az RMDSZ népszerűségi indexének soha nem tapasztalt zuhanása a politika „tőzsdéjén” a felső pártelit megsemmisüléséhez vezetett volna, ha Orbán Viktor meg nem üzeni, hogy Kelemennek elfogyott a regimentje. Az is nyílt titok, hogy majd minden RMDSZ-es „nehézfiúnak” ketyeg az órája a korrupcióellenes hatóság asztalán.
Mondhatni tehát, hogy Kelemen Hunorék grabancát a mélyrepülés utolsó perceiben ragadta meg a magyar miniszterelnök, valamint Erdély néhány köztiszteletnek örvendő személyisége.
Orbán Viktor gesztusa annak ellenére, hogy az erdélyi és a partiumi polgári oldal beáldozásával járt, több, mint nagyvonalú. Még akkor is, ha nagylelkűségét minden bizonnyal meghatározták a világpolitika színterén egyre fokozódó történések is, aminek akár imperativusa is lehet az RMDSZ effajta szemmel tartása.
A költői kérdés azonban mégis kikívánkozik az emberfiából, amikor ezt a faramuci összefogást ízlelgeti: hogy van az, hogy a Szövetség 26 év óta folyamatosan visszaél minden újabb eséllyel, amelyet hol innen, hol onnan kuncsorog ki magának, ha már nagyon szorul a nyaka körül a hurok?
Az egyszerű emberek tudják, a politikusoknak nincs szégyenérzetük. Viszont a mostani tragikomikus, olykor már-már szánalmas választásokat illetően az RMDSZ-es pártvezéreknek elég kellemetlen lehet választóik és célegyenesbe húzóik szemébe nézni. Vagy legalábbis annak kellene lennie. Ugyanis sokunknak nagyon kínos volt nézni ezt a vergődést.
Kötve hisszük, hogy tanultak belőle.
Sütő Éva
itthon.ma/szerintunk
Nem akarom itt újra és újra felemlegetni az RMDSZ mindenkori Orbán-ellenes megnyilvánulásait, sem a Szövetség negyedszázados pozícióorientált és románhatalom-függő politizálását, csupán a sikeresnek eladott parlamenti választások mögé vetnék egy utolsó pillantást.
Mekkora lehet az a választási sikertörténet, ha annak fejében egy baloldali politikai szerveződés kénytelen megalázkodni akár Orbán Viktor előtt is, az előtt az Orbán Viktor előtt, akitől ez idáig mind a román, mind a magyar szocialisták kedvéért folyamatosan elhatárolódott? Sőt, a kommunista internacionálé égisze alatt nyíltan is közösséget vállalt azzal a magyarországi baloldallal, mely nem átallta az egész Európa előtt gyalázni nemzetét, kiárusítva azt, ha a háttérhatalom úgy kívánta.
A szemmel látható meghunyászkodásnak tudjuk, mi volt a tétje. Tudjuk, miért volt annyira fontos „kölcsönkérni” Orbán Viktor népszerűségét, tudjuk, miért volt nélkülözhetetlen az egyházak támogatása, a művészemberek kampányba való bevetése, Böjte Csaba imázsának kihasználása, miért kellettek a makulátlan nevek-arcok a listák végére, s főleg miért játszották ki fennállásuk óta először a román kártyát, megkockáztatva ez által a bukaresti szociáldemokraták politikai bosszúját is.
Az RMDSZ népszerűségi indexének soha nem tapasztalt zuhanása a politika „tőzsdéjén” a felső pártelit megsemmisüléséhez vezetett volna, ha Orbán Viktor meg nem üzeni, hogy Kelemennek elfogyott a regimentje. Az is nyílt titok, hogy majd minden RMDSZ-es „nehézfiúnak” ketyeg az órája a korrupcióellenes hatóság asztalán.
Mondhatni tehát, hogy Kelemen Hunorék grabancát a mélyrepülés utolsó perceiben ragadta meg a magyar miniszterelnök, valamint Erdély néhány köztiszteletnek örvendő személyisége.
Orbán Viktor gesztusa annak ellenére, hogy az erdélyi és a partiumi polgári oldal beáldozásával járt, több, mint nagyvonalú. Még akkor is, ha nagylelkűségét minden bizonnyal meghatározták a világpolitika színterén egyre fokozódó történések is, aminek akár imperativusa is lehet az RMDSZ effajta szemmel tartása.
A költői kérdés azonban mégis kikívánkozik az emberfiából, amikor ezt a faramuci összefogást ízlelgeti: hogy van az, hogy a Szövetség 26 év óta folyamatosan visszaél minden újabb eséllyel, amelyet hol innen, hol onnan kuncsorog ki magának, ha már nagyon szorul a nyaka körül a hurok?
Az egyszerű emberek tudják, a politikusoknak nincs szégyenérzetük. Viszont a mostani tragikomikus, olykor már-már szánalmas választásokat illetően az RMDSZ-es pártvezéreknek elég kellemetlen lehet választóik és célegyenesbe húzóik szemébe nézni. Vagy legalábbis annak kellene lennie. Ugyanis sokunknak nagyon kínos volt nézni ezt a vergődést.
Kötve hisszük, hogy tanultak belőle.
Sütő Éva
itthon.ma/szerintunk
2016. december 17.
Idősek karácsonya Sepsiszentgyörgyön
Pénteken délután tartotta a Máltai Szeretetszolgálat az idősek karácsonyát Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban. Puskás Mária lelki vezető köszöntötte a résztvevőket, majd a szeretetszolgálat legkisebb gyerekeiből álló Sasi csoport műsora és a Kincskeresők Néptáncegyüttes fellépése következett, az est végén pedig süteményeket és ajándékcsomagokat kaptak a résztvevők.
Egy férfi ment az úton, és ugrabugrált örömében – mesélte Puskás Mária –, rácsodálkozott a járdára, a fákra, az épületekre, örült mindennek, ami elébe került. Nem volt fiatal, és azt gondolták róla, hogy biztos, valami baj van vele, de akkor megszólalt a hölgy, aki vele volt, és elmondta, hogy azért örül a férje, mert vak volt, és most lát, éppen a kórházból jönnek, ahol megműtötték. Ezzel a történettel próbálta felhívni a résztvevők figyelmét a lelki vezető, hogy vegyük észre azokat a hétköznapi csodákat, amelyeket azért kaptunk, hogy örülni tudjunk az életnek. A virágok, a fák, minden mosoly és kézfogás örömforrás lehet, a karácsony pedig jó alkalom arra, hogy elfelejtsük a gondokat, fájdalmakat, és örülni tudjunk annak, hogy a magányban sem vagyunk egyedül, mert Isten velünk van, és amíg élünk, mindig velünk marad – mondta Puskás Mária.
A Máltai Szeretetszolgálat legkisebb gyerekeinek műsorában ismerős és ismeretlen karácsonyi dalok és versek örvendeztették meg a jelenlévőket, közöttük Pál apostol egyik leghíresebb költeménye, a szeretet himnusza is elhangzott. A Sasi csoport műsora után a Kincskeresők Néptáncegyüttes előadása következett, amelynek színvonala elsősorban a táncosokat betanító Tőkés Editet és Zsoltot dicséri, de Erőss Réka énekes is feltétlenül említést érdemel. A korábban Százlábú Néptáncegyüttesként ismert csapat 2014 októberétől működik a Kónya Ádám Művelődési Házban.
A műsor végén az idősek részéről Lukács Etelka nyugdíjas tanítónő versbe foglalt köszönete következett, majd minden résztvevő kapott egy-egy doboz süteményt ünnepi üdvözlőlappal, kifelé menet pedig, az előtérben felállított karácsonyfa mellett újabb ajándékcsomagokat vehettek át az idősek. Nagy B. Sándor
Háromszék Erdély.ma
Pénteken délután tartotta a Máltai Szeretetszolgálat az idősek karácsonyát Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban. Puskás Mária lelki vezető köszöntötte a résztvevőket, majd a szeretetszolgálat legkisebb gyerekeiből álló Sasi csoport műsora és a Kincskeresők Néptáncegyüttes fellépése következett, az est végén pedig süteményeket és ajándékcsomagokat kaptak a résztvevők.
Egy férfi ment az úton, és ugrabugrált örömében – mesélte Puskás Mária –, rácsodálkozott a járdára, a fákra, az épületekre, örült mindennek, ami elébe került. Nem volt fiatal, és azt gondolták róla, hogy biztos, valami baj van vele, de akkor megszólalt a hölgy, aki vele volt, és elmondta, hogy azért örül a férje, mert vak volt, és most lát, éppen a kórházból jönnek, ahol megműtötték. Ezzel a történettel próbálta felhívni a résztvevők figyelmét a lelki vezető, hogy vegyük észre azokat a hétköznapi csodákat, amelyeket azért kaptunk, hogy örülni tudjunk az életnek. A virágok, a fák, minden mosoly és kézfogás örömforrás lehet, a karácsony pedig jó alkalom arra, hogy elfelejtsük a gondokat, fájdalmakat, és örülni tudjunk annak, hogy a magányban sem vagyunk egyedül, mert Isten velünk van, és amíg élünk, mindig velünk marad – mondta Puskás Mária.
A Máltai Szeretetszolgálat legkisebb gyerekeinek műsorában ismerős és ismeretlen karácsonyi dalok és versek örvendeztették meg a jelenlévőket, közöttük Pál apostol egyik leghíresebb költeménye, a szeretet himnusza is elhangzott. A Sasi csoport műsora után a Kincskeresők Néptáncegyüttes előadása következett, amelynek színvonala elsősorban a táncosokat betanító Tőkés Editet és Zsoltot dicséri, de Erőss Réka énekes is feltétlenül említést érdemel. A korábban Százlábú Néptáncegyüttesként ismert csapat 2014 októberétől működik a Kónya Ádám Művelődési Házban.
A műsor végén az idősek részéről Lukács Etelka nyugdíjas tanítónő versbe foglalt köszönete következett, majd minden résztvevő kapott egy-egy doboz süteményt ünnepi üdvözlőlappal, kifelé menet pedig, az előtérben felállított karácsonyfa mellett újabb ajándékcsomagokat vehettek át az idősek. Nagy B. Sándor
Háromszék Erdély.ma
2016. december 17.
Tőkés Temesváron: az eltévelyedés állapotában vagyunk
A bibliai pusztai vándorláshoz hasonlította Tőkés László a romániai forradalom kirobbanásának 27. évfordulóján tartott temesvári pódiumbeszélgetésen az erdélyi magyarság útkeresését.
„Elindultunk az ígéret földje felé. 27 év telt el a 40 évi vándorlásból. Most az eltévelyedés állapotában vagyunk” – fogalmazott az egykori temesvári lelkész, akinek a kommunista rendszerrel szembeni ellenállása vezetett el 1989 decemberében a Ceaușescu-diktatúra bukásához.
Tőkés László sajnálatosnak nevezte, hogy 27 évvel ezelőtt nem sikerült gyors és egyenes úton elindulni a közösség céljai felé. „Kár, hogy nem tudtuk kamatoztatni Románia szempontjából is, magyar szempontból is azt az óriási politikai tőkét, amit Temesvár jelentett. (...) Ezzel a politikai tőkével az autonómia ügyét is elő lehetett volna mozdítani” – állapította meg Tőkés László a temesvári Új Ezredév Református Központban tartott péntek esti pódiumbeszélgetésen.
Hozzátette, felemás érzésekkel jön Temesvárra a forradalmi évfordulóra, mert azt tapasztalja, hogy a Securitate túlélte a rendszerváltozást. A forradalomban betöltött szerepéért kapott Románia Csillaga érdemrend megvonása mögött is az egykori kommunista politikai rendőrség erőit sejtette. „Magyarországon a kádári ellenforradalom a forradalmat kiáltotta ki ellenforradalomnak. Átpozicionálták magukat. Nagyjából itt is ugyanez ment végbe az átrendeződéskor, csak itt nem fojtották vérbe a forradalmat, hanem az élére álltak, és kikiáltották magukat forradalmároknak" – fogalmazta meg 1989-es látleletét Tőkés László.
Egykori harcostársa, Borbély Imre volt parlamenti képviselő, a beszélgetés másik meghívottja úgy vélte, Romániában mintegy 15 éve a történelem átírása zajlik, melynek az a célja, hogy feledtessék az 1989-es temesvári események magyar komponensét és Tőkés László szerepét. Arra emlékeztetett, hogy a kommunista diktatúra idején „nem lehetett csak úgy besétálni" Romániába. „Ha idegen ágensek jöttek, ahogy ma sokan állítják, valakinek parancsot kellett adnia a beengedésükre" – vélte Tőkés László egykori stratégája.
Borbély Imre szerint a Tőkés László ellenállásából kibontakozott temesvári népfelkelés és az ezzel szembeni fegyveres fellépés érlelte meg a Temesvárra rendet teremteni küldött Victor Athanasie Stanculescu tábornokban azt a meggyőződést, hogy innen már nincs visszaút. Ezért Stanculescu begipszelt lábbal visszatért Bukarestbe, és megszervezte azt az államcsínyt, amely „Moszkva kiválasztottját: Ion Iliescut emelte pajzsra".
Úgy vélte, hogy a puccsisták a televízióban közvetített, terroristákra vonatkozó álhírekkel teremtették meg a forradalmi hangulatot, és sulykolták a köztudatba Iliescu forradalmi szerepét. Borbély Imre szerint az államcsíny kitervelőinek szükségük volt Tőkés Lászlóra a puccs külföldi legitimációjához. A volt képviselő úgy látta, hogy 1989-ben esély lett volna a magyar autonómia elfogadtatására, de a magyarság önszerveződésében az autonómiától rettegő Domokos Géza nézetei érvényesültek. Borbély Imre szerint a vasárnap tartott romániai választásokon kirajzolódott erőviszonyok beláthatatlan időre tartják továbbra is „tetszhalott állapotban" a magyar autonómiatörekvéseket. A beszélgetést moderáló Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke kijelentette: 27 évvel a forradalom után „a rágalmazás és a történelemhamisítás szabadsága" valósult meg Romániában, a szabad szólásért pedig továbbra is büntetés jár. A politikus a Tőkés Lászlótól megvont román állami kitüntetésre utalt.
Temesváron – az Agerpres hírügynökség jelentése szerint – bekiabálásoktól volt hangos a városi önkormányzatnak az évforduló alkalmából tartott pénteki ünnepi ülése. Egykori forradalmárok egy csoportja azt kifogásolta, hogy a forradalomban való részvételük okán olyan személyek is temesvári díszpolgári címet kaptak, akik 1989 előtt együttműködtek a Securitatéval.
MTI Erdély.ma
A bibliai pusztai vándorláshoz hasonlította Tőkés László a romániai forradalom kirobbanásának 27. évfordulóján tartott temesvári pódiumbeszélgetésen az erdélyi magyarság útkeresését.
„Elindultunk az ígéret földje felé. 27 év telt el a 40 évi vándorlásból. Most az eltévelyedés állapotában vagyunk” – fogalmazott az egykori temesvári lelkész, akinek a kommunista rendszerrel szembeni ellenállása vezetett el 1989 decemberében a Ceaușescu-diktatúra bukásához.
Tőkés László sajnálatosnak nevezte, hogy 27 évvel ezelőtt nem sikerült gyors és egyenes úton elindulni a közösség céljai felé. „Kár, hogy nem tudtuk kamatoztatni Románia szempontjából is, magyar szempontból is azt az óriási politikai tőkét, amit Temesvár jelentett. (...) Ezzel a politikai tőkével az autonómia ügyét is elő lehetett volna mozdítani” – állapította meg Tőkés László a temesvári Új Ezredév Református Központban tartott péntek esti pódiumbeszélgetésen.
Hozzátette, felemás érzésekkel jön Temesvárra a forradalmi évfordulóra, mert azt tapasztalja, hogy a Securitate túlélte a rendszerváltozást. A forradalomban betöltött szerepéért kapott Románia Csillaga érdemrend megvonása mögött is az egykori kommunista politikai rendőrség erőit sejtette. „Magyarországon a kádári ellenforradalom a forradalmat kiáltotta ki ellenforradalomnak. Átpozicionálták magukat. Nagyjából itt is ugyanez ment végbe az átrendeződéskor, csak itt nem fojtották vérbe a forradalmat, hanem az élére álltak, és kikiáltották magukat forradalmároknak" – fogalmazta meg 1989-es látleletét Tőkés László.
Egykori harcostársa, Borbély Imre volt parlamenti képviselő, a beszélgetés másik meghívottja úgy vélte, Romániában mintegy 15 éve a történelem átírása zajlik, melynek az a célja, hogy feledtessék az 1989-es temesvári események magyar komponensét és Tőkés László szerepét. Arra emlékeztetett, hogy a kommunista diktatúra idején „nem lehetett csak úgy besétálni" Romániába. „Ha idegen ágensek jöttek, ahogy ma sokan állítják, valakinek parancsot kellett adnia a beengedésükre" – vélte Tőkés László egykori stratégája.
Borbély Imre szerint a Tőkés László ellenállásából kibontakozott temesvári népfelkelés és az ezzel szembeni fegyveres fellépés érlelte meg a Temesvárra rendet teremteni küldött Victor Athanasie Stanculescu tábornokban azt a meggyőződést, hogy innen már nincs visszaút. Ezért Stanculescu begipszelt lábbal visszatért Bukarestbe, és megszervezte azt az államcsínyt, amely „Moszkva kiválasztottját: Ion Iliescut emelte pajzsra".
Úgy vélte, hogy a puccsisták a televízióban közvetített, terroristákra vonatkozó álhírekkel teremtették meg a forradalmi hangulatot, és sulykolták a köztudatba Iliescu forradalmi szerepét. Borbély Imre szerint az államcsíny kitervelőinek szükségük volt Tőkés Lászlóra a puccs külföldi legitimációjához. A volt képviselő úgy látta, hogy 1989-ben esély lett volna a magyar autonómia elfogadtatására, de a magyarság önszerveződésében az autonómiától rettegő Domokos Géza nézetei érvényesültek. Borbély Imre szerint a vasárnap tartott romániai választásokon kirajzolódott erőviszonyok beláthatatlan időre tartják továbbra is „tetszhalott állapotban" a magyar autonómiatörekvéseket. A beszélgetést moderáló Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke kijelentette: 27 évvel a forradalom után „a rágalmazás és a történelemhamisítás szabadsága" valósult meg Romániában, a szabad szólásért pedig továbbra is büntetés jár. A politikus a Tőkés Lászlótól megvont román állami kitüntetésre utalt.
Temesváron – az Agerpres hírügynökség jelentése szerint – bekiabálásoktól volt hangos a városi önkormányzatnak az évforduló alkalmából tartott pénteki ünnepi ülése. Egykori forradalmárok egy csoportja azt kifogásolta, hogy a forradalomban való részvételük okán olyan személyek is temesvári díszpolgári címet kaptak, akik 1989 előtt együttműködtek a Securitatéval.
MTI Erdély.ma
2016. december 17.
Kormányprogram fedezet nélkül
Mintha még mindig kampány lenne, úgy osztogatnak-fosztogatnak a pártok. A leköszönés előtt álló kormány továbbra is óvatos, halasztotta jó pár kedvezmény január elsejei bevezetését, Liviu Dragnea pedig, mint egy jó Mikulás, nem győzi sorolni pártja rövid és középtávú intézkedéseit. Őt hallgatván olybá tetszik, immár biztos, hogy beköszönt a jólét, csak győzzük költeni a sok pénzt.
Még meg sem voltak a hivatalos végeredmények, máris megkezdődött az adok-kapok, a győztes párt vezére előbb bizonyos adókedvezmények halasztását kérte a még regnáló kabinettől, majd, hogy ne vádolják gyors köpönyegforgatással, csütörtökön előállt egy hosszú listával: jelentősen nő a minimálbér, emelkednek a nyugdíjak, a diákok nagyobb ösztöndíjat kapnak, sőt, ingyen vonatozhatnak, üdülési jeggyel jutalmazzák a közalkalmazottakat, de év közepétől fizetésük is emelkedik legalább ötven százalékkal, nagyszabású beruházások indulnak. Hogy mindez miből, arról nem szól a fáma, és már azért is gyanús, mert közben Dacian Cioloș kormánya utolsó ülésén újabb óvatos, költségvetést kímélő döntéseket hozott. Pedig nekik vesztenivalójuk sincsen, bármit elfogadhatnak, azt az utánuk következőknek kell teljesíteniük.
A szociáldemokraták nagyon elszántnak tűnnek, kampányígéreteik, de a most felsoroltak is egy virágzó, jóléti Románia létrehozatalának szándékát jeleznék. Csakhogy az ország költségvetése nem feneketlen zsák, a gazdasági növekedés sem biztos, hogy ily szárnyaló marad, s ha mégis, akkor sem termel ki annyit, amennyi terveik fedezésére elegendő volna. Igazuk van abban, hogy a polgárok itt is megérdemelnének végre egy jobb életet, ám hiába vágyunk Mercedesre, ha még Daciára sem telik. Eszük ágában sincs a gazdaságot valóban egészségesen mozgató termelés növekedését támogatni, nem próbálják a büdzsét pénzzel ellátó magánvállalkozások lehetőségeit bővíteni, és félő, a január elsejétől bevezetett 200 lejes minimálbér-emelés sok munkahely végét is jelenti. Bárhogy nézzük, mindaz, amit az SZDP ígér, jól hangzik, csábító, ám hiányzik mögüle nemcsak a pénz, de a szakértelem, a gazdasági koncepció is, és ez bizony aggodalomra ad okot. Egyszer már megittuk a levét egy hasonló nagyvonalú osztogatásnak – Tăriceanu kormánya volt akkor a ludas, a szociáldemokraták a nyomásgyakorlók –, korai hát most örömtáncot járni, jobb világot remélni. Félő, nemcsak a Mercedes reménye úszik el, de még a Dacia esélyét is elszalasztjuk.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Mintha még mindig kampány lenne, úgy osztogatnak-fosztogatnak a pártok. A leköszönés előtt álló kormány továbbra is óvatos, halasztotta jó pár kedvezmény január elsejei bevezetését, Liviu Dragnea pedig, mint egy jó Mikulás, nem győzi sorolni pártja rövid és középtávú intézkedéseit. Őt hallgatván olybá tetszik, immár biztos, hogy beköszönt a jólét, csak győzzük költeni a sok pénzt.
Még meg sem voltak a hivatalos végeredmények, máris megkezdődött az adok-kapok, a győztes párt vezére előbb bizonyos adókedvezmények halasztását kérte a még regnáló kabinettől, majd, hogy ne vádolják gyors köpönyegforgatással, csütörtökön előállt egy hosszú listával: jelentősen nő a minimálbér, emelkednek a nyugdíjak, a diákok nagyobb ösztöndíjat kapnak, sőt, ingyen vonatozhatnak, üdülési jeggyel jutalmazzák a közalkalmazottakat, de év közepétől fizetésük is emelkedik legalább ötven százalékkal, nagyszabású beruházások indulnak. Hogy mindez miből, arról nem szól a fáma, és már azért is gyanús, mert közben Dacian Cioloș kormánya utolsó ülésén újabb óvatos, költségvetést kímélő döntéseket hozott. Pedig nekik vesztenivalójuk sincsen, bármit elfogadhatnak, azt az utánuk következőknek kell teljesíteniük.
A szociáldemokraták nagyon elszántnak tűnnek, kampányígéreteik, de a most felsoroltak is egy virágzó, jóléti Románia létrehozatalának szándékát jeleznék. Csakhogy az ország költségvetése nem feneketlen zsák, a gazdasági növekedés sem biztos, hogy ily szárnyaló marad, s ha mégis, akkor sem termel ki annyit, amennyi terveik fedezésére elegendő volna. Igazuk van abban, hogy a polgárok itt is megérdemelnének végre egy jobb életet, ám hiába vágyunk Mercedesre, ha még Daciára sem telik. Eszük ágában sincs a gazdaságot valóban egészségesen mozgató termelés növekedését támogatni, nem próbálják a büdzsét pénzzel ellátó magánvállalkozások lehetőségeit bővíteni, és félő, a január elsejétől bevezetett 200 lejes minimálbér-emelés sok munkahely végét is jelenti. Bárhogy nézzük, mindaz, amit az SZDP ígér, jól hangzik, csábító, ám hiányzik mögüle nemcsak a pénz, de a szakértelem, a gazdasági koncepció is, és ez bizony aggodalomra ad okot. Egyszer már megittuk a levét egy hasonló nagyvonalú osztogatásnak – Tăriceanu kormánya volt akkor a ludas, a szociáldemokraták a nyomásgyakorlók –, korai hát most örömtáncot járni, jobb világot remélni. Félő, nemcsak a Mercedes reménye úszik el, de még a Dacia esélyét is elszalasztjuk.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 17.
Fiatalok a kastélyokért
A Pont Csoport Kastély Erdélyben elnevezésű programja részeként második alkalommal szervezték meg a Formula interdiszciplináris műhelytábort – ez alkalommal az eseménynek az olaszteleki Daniel-kastély adott otthont. A különböző szakmájú fiatalok – közgazdászok, szociológusok, építészek, dizájnerek, tájépítészek és mérnökök – a vargyasi Daniel-kastély és az alsórákosi Sükösd–Bethlen-várkastély újrahasznosítási tervein dolgoztak.
A hatnapos tábor záróestjén Farkas András, a Pont Csoport egyik alapítója mondott köszönetet a mintegy negyven fiatal befogadásáért a kastélyszálló tulajdonosainak, Rácz Attilának és Lillának, a két kastélyt figyelmükbe ajánló Bánffy Farkasnak, illetve Roy Chowdhury Gergelynek, s reményét fejezte ki, hogy a most megfogalmazott javaslatokból több is megvalósul, s hozzájárulnak ahhoz, hogy e történelmi épületeink ne csak megmeneküljenek az enyészettől, de újrahasznosuljanak, s szolgálják a kultúrát, a turizmust, és otthont biztosítsanak a legkülönfélébb képzéseknek és programoknak. A tábor szakmai irányítói – Koltai Tamás biológus, Király Emese szociológus-közgazdász, Kobrizsa Ádám, a Mindpace egyik alapítója, Paput Márk terapeuta és coach, valamint Sinkó Dániel újságíró – a csapataik által követett szempontokról számoltak be. Farkas Petra kommunikációs felelős kérdésünkre elmondta: a táborban megfogalmazottakat csak egy tavasszal, várhatóan áprilisban megrendezendő konferencián mutatják be. Az alsórákosi kastélyra vonatkozóan akadt konzervatívabb (tegyék hagyományos mesterségek központjává) és meghökkentőbb (szerepjátékok által mutassák be a kastély, a település és környék értékeit, nevezetességeit) javaslat is, a vargyasi kastélynál a dendrológiai park visszaállítását, az istállók szálláshellyé való átalakítását, kiállítótermek és alkotóház létrehozását szorgalmazták.
Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Pont Csoport Kastély Erdélyben elnevezésű programja részeként második alkalommal szervezték meg a Formula interdiszciplináris műhelytábort – ez alkalommal az eseménynek az olaszteleki Daniel-kastély adott otthont. A különböző szakmájú fiatalok – közgazdászok, szociológusok, építészek, dizájnerek, tájépítészek és mérnökök – a vargyasi Daniel-kastély és az alsórákosi Sükösd–Bethlen-várkastély újrahasznosítási tervein dolgoztak.
A hatnapos tábor záróestjén Farkas András, a Pont Csoport egyik alapítója mondott köszönetet a mintegy negyven fiatal befogadásáért a kastélyszálló tulajdonosainak, Rácz Attilának és Lillának, a két kastélyt figyelmükbe ajánló Bánffy Farkasnak, illetve Roy Chowdhury Gergelynek, s reményét fejezte ki, hogy a most megfogalmazott javaslatokból több is megvalósul, s hozzájárulnak ahhoz, hogy e történelmi épületeink ne csak megmeneküljenek az enyészettől, de újrahasznosuljanak, s szolgálják a kultúrát, a turizmust, és otthont biztosítsanak a legkülönfélébb képzéseknek és programoknak. A tábor szakmai irányítói – Koltai Tamás biológus, Király Emese szociológus-közgazdász, Kobrizsa Ádám, a Mindpace egyik alapítója, Paput Márk terapeuta és coach, valamint Sinkó Dániel újságíró – a csapataik által követett szempontokról számoltak be. Farkas Petra kommunikációs felelős kérdésünkre elmondta: a táborban megfogalmazottakat csak egy tavasszal, várhatóan áprilisban megrendezendő konferencián mutatják be. Az alsórákosi kastélyra vonatkozóan akadt konzervatívabb (tegyék hagyományos mesterségek központjává) és meghökkentőbb (szerepjátékok által mutassák be a kastély, a település és környék értékeit, nevezetességeit) javaslat is, a vargyasi kastélynál a dendrológiai park visszaállítását, az istállók szálláshellyé való átalakítását, kiállítótermek és alkotóház létrehozását szorgalmazták.
Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 17.
Háromszéki emlékfák nyomában
Csütörtök délután több mint száz érdeklődő jelenlétében mutatták be a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Kis Emese Háromszéki emlékfák nyomában című könyvét. A Bod Péter Tanítóképző tanára több éves munkával kötetbe gyűjtötte a millenniumi és erzsébeti emlékfákat, illetve a kastélyparkokat, emlékerdőket, a könyvben gazdag, színes képanyag és könyvészet is található.
Az első kötetes szerző művét Ambrus Ágnes, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott adjunktusa, a kötet lektora méltatta, aki azt emelte ki, hogy a könyv összefogás, együttműködés eredményeként született, amiben a tanítóképző diákjai, tanárai és a Zöld Nap Egyesület önkéntesei vállaltak fontos szerepet. Kis Emese arról beszélt, hogy 1996-ban, a millecentenárium évében kezdte el a kutatómunkát, akkor figyelt fel az emlékfákra, kezdett el levéltárakban és könyvtárakban kutatni, majd kerékpárral végigjárta Felső-Háromszéket, Orbaiszéket és végül Erdővidéket. A kutatómunkába diákjait és tanár kollégáit is bevonta, akikkel közösen jelölték meg négynyelvű emléktáblákkal az öreg fákat. A szerző azt is elmondta, a Molnár Józsiás park fáinak felleltározásában nagy segítséget kapott Kelemen Zsolt környezetmérnöktől, illetve Ráduly Attilától, a Zöld Nap Egyesület elnökétől. Szomorúságát sem rejtette véka alá, azt nehezményezve, hogy napjainkban régi fákat vágnak ki. Két példát említett. A Béke utcában az egykori Szentiványi Lázár-ház (a volt orvosi rendelő) udvarán évekkel ezelőtt vágták ki a nagy, millenniumi hársfát, amely egészséges volt, és a háztetőt sem veszélyeztette. Az illetékesek azt is tudták, hogy készülnek megjelölni. Legutóbb éppen ebben a hónapban, december 12-én a Molnár Józsiás parkban vágták ki a város egyetlen kőrislevelű juharfáját. „Bármennyire is látható volt rajta némi koronaszáradás, csak ennyiért nem lett volna muszáj megszabadulni tőle, visszanyesve még kaphatott volna pár évet. Úgy látszik, természeti értékeink sem fontosak már. Mi következik, talán az egykori Rudolf Kórház kertjében álló értékes, öreg fák? Talán igen, mert az ilyen-olyan fejlesztési tervek fontosabbak, mint egy famatuzsálem élete” – fejtette ki álláspontját Kis Emese.
A könyvbemutatón az alkalomhoz illő szavalattal és énekszóval közreműködtek a Bod Péter Tanítóképző tanulói: Lakatos Emília Katalin, Béres Erika és Jánó Kinga, valamint Gligor Zoltán zenetanár.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Csütörtök délután több mint száz érdeklődő jelenlétében mutatták be a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Kis Emese Háromszéki emlékfák nyomában című könyvét. A Bod Péter Tanítóképző tanára több éves munkával kötetbe gyűjtötte a millenniumi és erzsébeti emlékfákat, illetve a kastélyparkokat, emlékerdőket, a könyvben gazdag, színes képanyag és könyvészet is található.
Az első kötetes szerző művét Ambrus Ágnes, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott adjunktusa, a kötet lektora méltatta, aki azt emelte ki, hogy a könyv összefogás, együttműködés eredményeként született, amiben a tanítóképző diákjai, tanárai és a Zöld Nap Egyesület önkéntesei vállaltak fontos szerepet. Kis Emese arról beszélt, hogy 1996-ban, a millecentenárium évében kezdte el a kutatómunkát, akkor figyelt fel az emlékfákra, kezdett el levéltárakban és könyvtárakban kutatni, majd kerékpárral végigjárta Felső-Háromszéket, Orbaiszéket és végül Erdővidéket. A kutatómunkába diákjait és tanár kollégáit is bevonta, akikkel közösen jelölték meg négynyelvű emléktáblákkal az öreg fákat. A szerző azt is elmondta, a Molnár Józsiás park fáinak felleltározásában nagy segítséget kapott Kelemen Zsolt környezetmérnöktől, illetve Ráduly Attilától, a Zöld Nap Egyesület elnökétől. Szomorúságát sem rejtette véka alá, azt nehezményezve, hogy napjainkban régi fákat vágnak ki. Két példát említett. A Béke utcában az egykori Szentiványi Lázár-ház (a volt orvosi rendelő) udvarán évekkel ezelőtt vágták ki a nagy, millenniumi hársfát, amely egészséges volt, és a háztetőt sem veszélyeztette. Az illetékesek azt is tudták, hogy készülnek megjelölni. Legutóbb éppen ebben a hónapban, december 12-én a Molnár Józsiás parkban vágták ki a város egyetlen kőrislevelű juharfáját. „Bármennyire is látható volt rajta némi koronaszáradás, csak ennyiért nem lett volna muszáj megszabadulni tőle, visszanyesve még kaphatott volna pár évet. Úgy látszik, természeti értékeink sem fontosak már. Mi következik, talán az egykori Rudolf Kórház kertjében álló értékes, öreg fák? Talán igen, mert az ilyen-olyan fejlesztési tervek fontosabbak, mint egy famatuzsálem élete” – fejtette ki álláspontját Kis Emese.
A könyvbemutatón az alkalomhoz illő szavalattal és énekszóval közreműködtek a Bod Péter Tanítóképző tanulói: Lakatos Emília Katalin, Béres Erika és Jánó Kinga, valamint Gligor Zoltán zenetanár.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 17.
A gyilkos naplója (Beszélgetés Boros Zoltánnal a 27 évvel ezelőtti tévéforradalom utóéletéről)
A legendás bukaresti magyar tévéadás újraélesztésének vezetője, Boros Zoltán az 1989-es tévéforradalom egyik központi alakja volt. A magyar–román megbékélésre tett kísérleteiről, a gyantai mészárlásról készült film utóéletéről is beszélgettünk.
– Az elsők között volt, aki a 27 évvel ezelőtti, forradalminak tekintett események során megjelent a Szabad Román Televízió képernyőjén. Miként történhetett, hogy magyar emberek is szóltak az ország nyilvánosságához? – A forradalom napjaiban valóban többször is megjelentem a képernyőn Simonffy Katalinnal, német kollégákkal, majd az akkori magyar nagykövettel együtt. Fontosnak tartottuk ugyanis elmondani: a ’89 őszén zajlott magyarellenes kampányok dacára a magyarok békében szeretnének élni a többségi nemzettel. Ceaușescu ugyanis azt akarta elhitetni a közvéleménnyel, hogy a temesvári történéseket a magyarok tervezték, szították. Mi pedig odaültünk a kamerák elé, akkor talán még ismert embereknek számítottunk, hiszen alig öt évvel korábban szűnt meg az Erdélyben nézhető egyedüli magyar adás. Itt vagyunk, megvagyunk, reméljük, véget ért mindaz, ami egymás ellen uszított bennünket, a magyarok is támogatják a forradalmat. Ezt az üzenetet akartuk eljuttatni a tévénézőkhöz.
– Ennek a szerepvállalásnak köszönhetően lett az újraindított magyar adás első főszerkesztője?
– Civil, spontán szerveződésként, saját elhatározásból mentünk vissza néhányan a szerkesztőségbe – bár én korábban is a környéken voltam, zenei rendezőként dolgoztam a rádióban és a tévében –, a kollégák engem választottak főszerkesztőnek. Az adás újraindítása nem politikai utasításra, nem hosszas egyeztetések nyomán, felső hatalmak jóváhagyásának köszönhetően történt. Az első programgyűlésen egész egyszerűen kijelentettük, hogy hétfőn négytől hétig magyar adás, akárcsak ’85 előtt. Január elejéig ugyanis az került a képernyőre, ami éppen kézügybe akadt, vagy aki bejött, hogy szólni akar. Hatalmas káosz uralkodott a tévében.
– Semmiféle hatalmi ellenkezésbe nem ütközött a magyar adás újraindítása?
– Nem, az új vezetők valamennyien kollégáim voltak korábbról a tévében, Dumitru Moroșanu, aki vezette a gyűlést, Jászvásárban a Zeneakadémián diáktársam volt, jó emberi viszonyban is voltunk a tévénél. Magyar adás? Hogyne, persze, ez volt a válasza. Így született meg a magyar adás, de hasonló módon indult újra a kolozsvári, marosvásárhelyi, és alakult meg a temesvári rádió magyar adása. Így született meg a kolozsvári magyar televíziózás is: ez volt a mi vértelen médiaforradalmunk. Az utcákon még lövöldöztek, még nem létezett semmiféle magyar politikai alakulat, amely kiharcolta volna ezeket a jogokat. Természetesen sokat számított, hogy a bukaresti tévés kollégák többségével nagyon jó viszonyt ápoltunk. És annyira magabiztosan végeztük a dolgunkat, hogy a tévében sokáig azt hitték – erre csak később döbbentem rá –, hogy biztosan állnak valakik a hátunk mögött. Holott mindössze annyi történt, hogy szükség esetén néha az asztalra csaptunk.
– Mikor kezdtek fújni az első ellenszelek?
– Ion Iliescu elnök sajtóirodája szorgalmasan nézte az adásainkat, mert bátrabb, manipulálatlan tájékoztatást adtunk arról, ami Bukarestben és az országban történt, mint a kézi vezérlésű esti híradó. Egyetlen példa: 1993 decemberében adásba került a gyantai magyar lakosok ellen a második világháború végén elkövetett román atrocitásokról – amelyeknek több mint 40 személy esett áldozatul – szóló, Fekete vasárnap című dokumentumfilmem. Másnap reggel az adásért felelős igazgató, Petre Popescu üzent, hogy menjek fel hozzá. Sejtettem, miért hívat, mert telefonon már életveszélyes fenyegetéseket is kaptam a dokumentumfilm miatt. Elég rossz állapotban találtam, túl sok vodkát ihatott már. Mit csináltál, mi az Istent adtatok be tegnap? – kérdezte a fejét fogva. Röviden elmeséltem, miről szól a film. Az úgy nem történhetett meg, mondta, nem lehet igaz. El sem tudod képzelni, mit kaptam miattad. Hogy kitől? Személyesen Ion Iliescutól. Hogyhogy nem lehet igaz? – kérdeztem vissza. Rajtunk, a családomon esett meg, csak csodával határos módon maradtunk életben. Mégsem kellett volna, minek uszítani az embereket, folytatta. Nem uszítjuk, válaszoltam, a film végén is elhangzik: épp a végleges kibékülés céljából beszéljük ki, amit mindenképpen el kell mondanunk egymásnak.
– Feltételezhetően azért nem a vérengzés számít az első gyantai emlékének...
– Három-négy éves koromból tudom felidézni az első emlékeimet. Gyanta szinte teljes mértékben magyar település volt, a néhány román család tagjai is jól tudtak magyarul, valamennyien fizették az egyházi adót. Az egyik asszonytól később tudtam meg: „azért, hogy ha meghalok, nekem is szóljon a harang”. Édesapám, Boros Ferenc a falu református lelkésze volt, a parókián emlékszem a zongorára, mögötte a falon a Rákóczi elfogatását ábrázoló kép másolatára, a kép sarkában egy kiskutyával, ami nagyon tetszett nekem. Sok látogató járt hozzánk, nagyon jó volt a hangulat, a légiriadók miatt ugyanakkor sűrűn el kellett oltani a petróleumlámpát. A sötétben vicceket mesélt a társaság, miközben kintről behallatszott a repülők zúgása. A Kolozsváron zeneakadémiát végzett édesanyám Liszt-rapszódiákat játszott, aztán valaki mondta, hogy jöjjön már a fekete leves, és édesanyám tényleg behozta a kávét. Később mesélte el, hogy ez is a színjáték része volt, hiszen a kávé égetett kenyérhaj ázaléka volt, a hozzá szívott cigarettát pedig újságpapírból sodorták, valamilyen szárított fűvel a közepén. – Mintha egy kisváros értelmiségi körének összejöveteléről mesélne... Kikből állt a társaság?
– Nagyrészt a gyantai kényszerlakhelyre költöztetett dél-bihari zsidóság tagjai jártak hozzánk. Köztük tanár, fényképész, orvos, órás-ékszerész, újságíró, akik később nagyon hálásak voltak édesapámnak, hiszen neki köszönhetően a falu is befogadta őket. Apám a baráti társaság néhány tagjával egy szatirikus lapot is szerkesztett, benne világpolitikával, helyi pletykákkal, tréfás reklámokkal. Kézírással készült, de rovatosított remek kis lap volt.
– Miből érzékelték ebben a Romániához tartozó dél-erdélyi faluban, hogy végéhez közelít a háború?
– Az új helyzet érzékelésére nem nagyon jutott idő a tragikus események előtt. Románia 1944. augusztus 23-i kiugrása után az ország területén már nem zajlottak háborús események. Az észak felé haladó, Leonard Mociulschi tábornok által vezényelt román hadosztály azonban úgy tartotta, hogy nem a magyar hadsereg az ellenség, hanem általában a magyarok. A tábornok több dél-bihari faluban, a Fekete-Körös alsó völgyében gyilkosságokat rendelt el saját állampolgárai ellen. Gyanta esetében ez úgy szólt, hogy az utolsó emberig kiirtani a lakosságot, felégetni a falut. De nemcsak Gyantának szántak hasonló sorsot.
– Senki sem menekült a pusztítások hírére?
– Naivak voltak az emberek. 1944 szeptemberében szűk kétszáz, nyugat felé menekülő magyar katona érkezett Gyantára, ahol megálltak pihenni. A falu örömmel fogadta őket, a tisztek nálunk laktak a parókián. Két-három napot akartak ott tölteni, de a hírre, miszerint nagy létszámú román–szovjet hadsereg-különítmény közeleg, korábban felkerekedtek. Apám akkor már három hete munkatáborban volt, több mint nyolcvan embert hurcoltak el, a környező falvak vezető embereit. A magyar tisztek távozáskor hívták anyámat: jöjjön velünk a gyerekekkel, tiszteletes asszony, itt nincs biztonságban. Fel is ültünk a szekérre, de az egyik szomszédasszony meggyőzte anyámat, hogy ne hagyja ott őket, mi lesz, ha visszajön a tiszteletes úr, és nem találja a családját. Nemsokára valóban megérkeztek a román csapatok, Pop Augustin, a falu román orvosa bújtatott bennünket. Nekünk, gyerekeknek egy fürdőszobaszerűségben kellett csendben, sötétben kuksolnunk. Kint pedig zajlott az öldöklés. Anyámat cselédnek öltöztették be, így szolgált fel este az ott vacsorázó gyilkosoknak, amíg egyikük szóba nem hozta: jó, jó, a pap lágerben van, de hol a papné? Többet nem mert visszamenni, bebújt mellénk.
– A Fekete vasárnap volt az első dokumentumfilm, amely tényszerűen, tanúk visszaemlékezése alapján igazolja, hogy Erdélyben nemcsak románellenes megtorlások zajlottak. Miből építkezett a film elkészítésénél?
– A munkatáborból visszatért apám az első gyűlésen a presbitérium tagjaival elmeséltette és lejegyezte a történteket. Így maradt nyoma az új anyakönyvben – a régi a porig égett parókiával együtt veszett oda –, hogy ki gyilkolt, hogyan, hány áldozat volt. Kortörténeti, háborútörténeti dokumentumnak tekinthető. Hogy mindenki halálra volt ítélve, arról az emberek nem tudtak. Én is akkor szereztem tudomást róla, amikor a film bemutatását követően Xantus Gábor operatőrnél jelentkezett az öldöklést vezető Bridea százados Kolozsváron élő özvegye. Eredeti szándéka szerint tiltakozni akart az ellen, hogy a férjét tesszük felelőssé a történtekért. Filmen rögzítve, magyarul mondta el: jelentkezők hiányában Mociulschi tábornok két fiatal tisztnek adta parancsba a falu lakosságának teljes likvidálását, Bridea volt a végrehajtó, a másik a végrehajtás ellenőrzője. Nyomatékosítandó férje naplójából is idézett, amelyben maga a gyilkos mondja el részletesen a mészárlás körülményeit, ugyanazt, amit annak idején a falubeliek édesapámnak is elmeséltek. – Mit gondol, mi tartotta életben a magyar tévéadást a feszültségekkel terhes kilencvenes években?
– Elsősorban az, hogy nagyon sokan nézték magyarok, románok egyaránt. Úgy gondolom, annak köszönhetően, hogy a hiteles tájékoztatást tartottuk a legfontosabbnak. És még valami: ha ’89 decemberének utolsó napjaiban lelkiismeretük parancsára nem rohantak volna be tévések, rádiósok az öt évvel korábban megszűnt munkahelyükre, rádióba, tévébe – Bukarestben lövöldözések közepette –, talán évek teltek volna el, amíg újraindul a magyar nyelvű elektronikus média.
BOROS ZOLTÁN
Filmrendező, zeneszerző, televíziós szerkesztő, a Bihar megyei Gyantán született 1939. július 29-én. Tanulmányait a nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Líceumban végezte, három év következett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán magyar szakon, ahonnan negyedév elején, 1958-ban kizárták, majd 1967-ben a kolozsvári Zeneakadémián diplomázott zenetanár szakon. 1971-ben az országos magyar nyelvű tévéműsor szerkesztőségéhez szerződött, eleinte zenei műsorokat készített, a hetvenes évek közepétől pedig több műfajú, hely- és a kultúrtörténeti jellegű nyilvános adásokat. 1990 januárjában néhány régi munkatárssal és fiatal értelmiségiekkel újraindította a Román Televízió magyar nyelvű adását, amelynek főszerkesztője is volt 2002-ig.
Fontosabb filmjei: Mondod-e még?, Fekete vasárnap, Magyarok a Balkán kapujában, A 7EK, Égig érhetne az ének, Születésnap, A félelem nevében, Az átnevelés poklában, Elfelejtett értékeink – a kolozsvári HITEL, Nyugatosok A Holnap városában, Attila szekere a Szajna partján. Tévéműsorok: Zenés Karaván (1973–1978), Klubdélután (1978–1980), Fórum (1990–1999), Hinta (1999–2000), Játsszuk újra (2014–) Díjak, kitüntetések: A legjobb szerzemény (Romániai Zeneszerzők Szövetsége, 1989), Arany pillangó (1996), a Magyar Televízió nívódíja (1999), EMKE-díj (2001), Kisebbségekért Díj (2001), Pro Partium-díj (2002), Varadinum (2009), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010).
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A legendás bukaresti magyar tévéadás újraélesztésének vezetője, Boros Zoltán az 1989-es tévéforradalom egyik központi alakja volt. A magyar–román megbékélésre tett kísérleteiről, a gyantai mészárlásról készült film utóéletéről is beszélgettünk.
– Az elsők között volt, aki a 27 évvel ezelőtti, forradalminak tekintett események során megjelent a Szabad Román Televízió képernyőjén. Miként történhetett, hogy magyar emberek is szóltak az ország nyilvánosságához? – A forradalom napjaiban valóban többször is megjelentem a képernyőn Simonffy Katalinnal, német kollégákkal, majd az akkori magyar nagykövettel együtt. Fontosnak tartottuk ugyanis elmondani: a ’89 őszén zajlott magyarellenes kampányok dacára a magyarok békében szeretnének élni a többségi nemzettel. Ceaușescu ugyanis azt akarta elhitetni a közvéleménnyel, hogy a temesvári történéseket a magyarok tervezték, szították. Mi pedig odaültünk a kamerák elé, akkor talán még ismert embereknek számítottunk, hiszen alig öt évvel korábban szűnt meg az Erdélyben nézhető egyedüli magyar adás. Itt vagyunk, megvagyunk, reméljük, véget ért mindaz, ami egymás ellen uszított bennünket, a magyarok is támogatják a forradalmat. Ezt az üzenetet akartuk eljuttatni a tévénézőkhöz.
– Ennek a szerepvállalásnak köszönhetően lett az újraindított magyar adás első főszerkesztője?
– Civil, spontán szerveződésként, saját elhatározásból mentünk vissza néhányan a szerkesztőségbe – bár én korábban is a környéken voltam, zenei rendezőként dolgoztam a rádióban és a tévében –, a kollégák engem választottak főszerkesztőnek. Az adás újraindítása nem politikai utasításra, nem hosszas egyeztetések nyomán, felső hatalmak jóváhagyásának köszönhetően történt. Az első programgyűlésen egész egyszerűen kijelentettük, hogy hétfőn négytől hétig magyar adás, akárcsak ’85 előtt. Január elejéig ugyanis az került a képernyőre, ami éppen kézügybe akadt, vagy aki bejött, hogy szólni akar. Hatalmas káosz uralkodott a tévében.
– Semmiféle hatalmi ellenkezésbe nem ütközött a magyar adás újraindítása?
– Nem, az új vezetők valamennyien kollégáim voltak korábbról a tévében, Dumitru Moroșanu, aki vezette a gyűlést, Jászvásárban a Zeneakadémián diáktársam volt, jó emberi viszonyban is voltunk a tévénél. Magyar adás? Hogyne, persze, ez volt a válasza. Így született meg a magyar adás, de hasonló módon indult újra a kolozsvári, marosvásárhelyi, és alakult meg a temesvári rádió magyar adása. Így született meg a kolozsvári magyar televíziózás is: ez volt a mi vértelen médiaforradalmunk. Az utcákon még lövöldöztek, még nem létezett semmiféle magyar politikai alakulat, amely kiharcolta volna ezeket a jogokat. Természetesen sokat számított, hogy a bukaresti tévés kollégák többségével nagyon jó viszonyt ápoltunk. És annyira magabiztosan végeztük a dolgunkat, hogy a tévében sokáig azt hitték – erre csak később döbbentem rá –, hogy biztosan állnak valakik a hátunk mögött. Holott mindössze annyi történt, hogy szükség esetén néha az asztalra csaptunk.
– Mikor kezdtek fújni az első ellenszelek?
– Ion Iliescu elnök sajtóirodája szorgalmasan nézte az adásainkat, mert bátrabb, manipulálatlan tájékoztatást adtunk arról, ami Bukarestben és az országban történt, mint a kézi vezérlésű esti híradó. Egyetlen példa: 1993 decemberében adásba került a gyantai magyar lakosok ellen a második világháború végén elkövetett román atrocitásokról – amelyeknek több mint 40 személy esett áldozatul – szóló, Fekete vasárnap című dokumentumfilmem. Másnap reggel az adásért felelős igazgató, Petre Popescu üzent, hogy menjek fel hozzá. Sejtettem, miért hívat, mert telefonon már életveszélyes fenyegetéseket is kaptam a dokumentumfilm miatt. Elég rossz állapotban találtam, túl sok vodkát ihatott már. Mit csináltál, mi az Istent adtatok be tegnap? – kérdezte a fejét fogva. Röviden elmeséltem, miről szól a film. Az úgy nem történhetett meg, mondta, nem lehet igaz. El sem tudod képzelni, mit kaptam miattad. Hogy kitől? Személyesen Ion Iliescutól. Hogyhogy nem lehet igaz? – kérdeztem vissza. Rajtunk, a családomon esett meg, csak csodával határos módon maradtunk életben. Mégsem kellett volna, minek uszítani az embereket, folytatta. Nem uszítjuk, válaszoltam, a film végén is elhangzik: épp a végleges kibékülés céljából beszéljük ki, amit mindenképpen el kell mondanunk egymásnak.
– Feltételezhetően azért nem a vérengzés számít az első gyantai emlékének...
– Három-négy éves koromból tudom felidézni az első emlékeimet. Gyanta szinte teljes mértékben magyar település volt, a néhány román család tagjai is jól tudtak magyarul, valamennyien fizették az egyházi adót. Az egyik asszonytól később tudtam meg: „azért, hogy ha meghalok, nekem is szóljon a harang”. Édesapám, Boros Ferenc a falu református lelkésze volt, a parókián emlékszem a zongorára, mögötte a falon a Rákóczi elfogatását ábrázoló kép másolatára, a kép sarkában egy kiskutyával, ami nagyon tetszett nekem. Sok látogató járt hozzánk, nagyon jó volt a hangulat, a légiriadók miatt ugyanakkor sűrűn el kellett oltani a petróleumlámpát. A sötétben vicceket mesélt a társaság, miközben kintről behallatszott a repülők zúgása. A Kolozsváron zeneakadémiát végzett édesanyám Liszt-rapszódiákat játszott, aztán valaki mondta, hogy jöjjön már a fekete leves, és édesanyám tényleg behozta a kávét. Később mesélte el, hogy ez is a színjáték része volt, hiszen a kávé égetett kenyérhaj ázaléka volt, a hozzá szívott cigarettát pedig újságpapírból sodorták, valamilyen szárított fűvel a közepén. – Mintha egy kisváros értelmiségi körének összejöveteléről mesélne... Kikből állt a társaság?
– Nagyrészt a gyantai kényszerlakhelyre költöztetett dél-bihari zsidóság tagjai jártak hozzánk. Köztük tanár, fényképész, orvos, órás-ékszerész, újságíró, akik később nagyon hálásak voltak édesapámnak, hiszen neki köszönhetően a falu is befogadta őket. Apám a baráti társaság néhány tagjával egy szatirikus lapot is szerkesztett, benne világpolitikával, helyi pletykákkal, tréfás reklámokkal. Kézírással készült, de rovatosított remek kis lap volt.
– Miből érzékelték ebben a Romániához tartozó dél-erdélyi faluban, hogy végéhez közelít a háború?
– Az új helyzet érzékelésére nem nagyon jutott idő a tragikus események előtt. Románia 1944. augusztus 23-i kiugrása után az ország területén már nem zajlottak háborús események. Az észak felé haladó, Leonard Mociulschi tábornok által vezényelt román hadosztály azonban úgy tartotta, hogy nem a magyar hadsereg az ellenség, hanem általában a magyarok. A tábornok több dél-bihari faluban, a Fekete-Körös alsó völgyében gyilkosságokat rendelt el saját állampolgárai ellen. Gyanta esetében ez úgy szólt, hogy az utolsó emberig kiirtani a lakosságot, felégetni a falut. De nemcsak Gyantának szántak hasonló sorsot.
– Senki sem menekült a pusztítások hírére?
– Naivak voltak az emberek. 1944 szeptemberében szűk kétszáz, nyugat felé menekülő magyar katona érkezett Gyantára, ahol megálltak pihenni. A falu örömmel fogadta őket, a tisztek nálunk laktak a parókián. Két-három napot akartak ott tölteni, de a hírre, miszerint nagy létszámú román–szovjet hadsereg-különítmény közeleg, korábban felkerekedtek. Apám akkor már három hete munkatáborban volt, több mint nyolcvan embert hurcoltak el, a környező falvak vezető embereit. A magyar tisztek távozáskor hívták anyámat: jöjjön velünk a gyerekekkel, tiszteletes asszony, itt nincs biztonságban. Fel is ültünk a szekérre, de az egyik szomszédasszony meggyőzte anyámat, hogy ne hagyja ott őket, mi lesz, ha visszajön a tiszteletes úr, és nem találja a családját. Nemsokára valóban megérkeztek a román csapatok, Pop Augustin, a falu román orvosa bújtatott bennünket. Nekünk, gyerekeknek egy fürdőszobaszerűségben kellett csendben, sötétben kuksolnunk. Kint pedig zajlott az öldöklés. Anyámat cselédnek öltöztették be, így szolgált fel este az ott vacsorázó gyilkosoknak, amíg egyikük szóba nem hozta: jó, jó, a pap lágerben van, de hol a papné? Többet nem mert visszamenni, bebújt mellénk.
– A Fekete vasárnap volt az első dokumentumfilm, amely tényszerűen, tanúk visszaemlékezése alapján igazolja, hogy Erdélyben nemcsak románellenes megtorlások zajlottak. Miből építkezett a film elkészítésénél?
– A munkatáborból visszatért apám az első gyűlésen a presbitérium tagjaival elmeséltette és lejegyezte a történteket. Így maradt nyoma az új anyakönyvben – a régi a porig égett parókiával együtt veszett oda –, hogy ki gyilkolt, hogyan, hány áldozat volt. Kortörténeti, háborútörténeti dokumentumnak tekinthető. Hogy mindenki halálra volt ítélve, arról az emberek nem tudtak. Én is akkor szereztem tudomást róla, amikor a film bemutatását követően Xantus Gábor operatőrnél jelentkezett az öldöklést vezető Bridea százados Kolozsváron élő özvegye. Eredeti szándéka szerint tiltakozni akart az ellen, hogy a férjét tesszük felelőssé a történtekért. Filmen rögzítve, magyarul mondta el: jelentkezők hiányában Mociulschi tábornok két fiatal tisztnek adta parancsba a falu lakosságának teljes likvidálását, Bridea volt a végrehajtó, a másik a végrehajtás ellenőrzője. Nyomatékosítandó férje naplójából is idézett, amelyben maga a gyilkos mondja el részletesen a mészárlás körülményeit, ugyanazt, amit annak idején a falubeliek édesapámnak is elmeséltek. – Mit gondol, mi tartotta életben a magyar tévéadást a feszültségekkel terhes kilencvenes években?
– Elsősorban az, hogy nagyon sokan nézték magyarok, románok egyaránt. Úgy gondolom, annak köszönhetően, hogy a hiteles tájékoztatást tartottuk a legfontosabbnak. És még valami: ha ’89 decemberének utolsó napjaiban lelkiismeretük parancsára nem rohantak volna be tévések, rádiósok az öt évvel korábban megszűnt munkahelyükre, rádióba, tévébe – Bukarestben lövöldözések közepette –, talán évek teltek volna el, amíg újraindul a magyar nyelvű elektronikus média.
BOROS ZOLTÁN
Filmrendező, zeneszerző, televíziós szerkesztő, a Bihar megyei Gyantán született 1939. július 29-én. Tanulmányait a nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Líceumban végezte, három év következett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán magyar szakon, ahonnan negyedév elején, 1958-ban kizárták, majd 1967-ben a kolozsvári Zeneakadémián diplomázott zenetanár szakon. 1971-ben az országos magyar nyelvű tévéműsor szerkesztőségéhez szerződött, eleinte zenei műsorokat készített, a hetvenes évek közepétől pedig több műfajú, hely- és a kultúrtörténeti jellegű nyilvános adásokat. 1990 januárjában néhány régi munkatárssal és fiatal értelmiségiekkel újraindította a Román Televízió magyar nyelvű adását, amelynek főszerkesztője is volt 2002-ig.
Fontosabb filmjei: Mondod-e még?, Fekete vasárnap, Magyarok a Balkán kapujában, A 7EK, Égig érhetne az ének, Születésnap, A félelem nevében, Az átnevelés poklában, Elfelejtett értékeink – a kolozsvári HITEL, Nyugatosok A Holnap városában, Attila szekere a Szajna partján. Tévéműsorok: Zenés Karaván (1973–1978), Klubdélután (1978–1980), Fórum (1990–1999), Hinta (1999–2000), Játsszuk újra (2014–) Díjak, kitüntetések: A legjobb szerzemény (Romániai Zeneszerzők Szövetsége, 1989), Arany pillangó (1996), a Magyar Televízió nívódíja (1999), EMKE-díj (2001), Kisebbségekért Díj (2001), Pro Partium-díj (2002), Varadinum (2009), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010).
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 17.
Hencz Hilda: Magyar Bukarest 40. (részletek)
Hamis hírek terjesztésével többször is szítottak gyűlöletet: az iskolák háborújában, március 15. ünneplésekor, majd az ezeket követő marosvásárhelyi véres események idején, de augusztus 30-án, a bécsi döntés évfordulóján és december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén is.
A mindent rosszakarattal, torzítva tálaló sajtó, az országos rádióadók és a tévé segítségével egy-kettőre fel lehetett hergelni a tömegeket, hogy magyarellenes tüntetéseken vegyenek részt: „Le Tőkéssel! Meghalunk, harcolunk, de Erdélyt nem adjuk!”. Domokos Géza és Tőkés László, a temesvári forradalom gyújtószikrája megszámlálhatatlan halálos fenyegetést kapott. Mindez a Securitate kelléktárához tartozott, amely nem tudott még leszokni reflexeiről a hosszú Ceaușescu-korszak után, és amely most új helyét kereste a társadalomban, és Románia területi épségének őrzőjeként akart fellépni a „magyar veszéllyel” szemben, provokációival pánikot keltve, hamis irányba terelve a románság figyelmét.
Nem hiányoztak a különféle tárgyalópartnerek provokációi sem. 1990 februárjában, amikor megalakult a Nemzeti Egységfront Ideiglenes Tanácsa a választások előkészítésének feladatával, a 21 tagú vezetőtanácsból kizárták az RMDSZ-t. Megjelent ellenben egy fantompárt, a Független Magyar Párt a – Domokos Géza szerint – bizonyítottan szekus múlttal rendelkező Vincze János vezetésével. A szövetség első kongresszusán, április 23-án a Domokos Géza irányította RMDSZ úgy döntött, elhatárolja magát a Nemzeti Megmentési Fronttól, amelyet neokommunista alakulatnak neveztek. Egy másik, mára elfeledett provokációnak tekinthető az Együtt művelődési egyesület megalakulása, amelyet a marosvásárhelyi Hajdu Győző hozott létre nagy titokban 1991. április 12-én. Az egyesület lapjának reklámja évekig állt a Petőfi Ház kirakatában. Az Együtt az RMDSZ-ével ellentétes román-magyar együttműködési modellt akart felmutatni, s olyan magyarellenes nacionalista személyiségre támaszkodott, mint pl. Adrian Păunescu. Vádjaik szerint a szövetség csak egy szűk bukaresti klikk, amely az erdélyi magyarság nevében, azok megkérdezése nélkül hoz politikai döntéseket. Domokos Géza úgy gyanította, hogy az egyesület megalakulása mögött Ion Iliescu állt. (...) Az RMDSZ vezetőségében 1993-ban alakult ki komoly nézetkülönbség, amikor Frunda György, Tokay György és Borbély László képviselők megbízás nélkül részt vettek a Project on Ethnic Relations által szervezett neptuni találkozón, és azt a látszatot keltették, hogy a román kormány a kisebbségvédelem támogatója. Ezután kaptak erőre a szervezeten belüli ellenzéki platformok. Domokos Géza elég korán visszavonult a politikai életből, 1992-ben elköltözött Bukarestből, 1993-ban kilépett a szövetség vezetőségéből, 1996-ban a parlamentet is otthagyta. 2004-ben Ion Iliescu a Románia Csillaga érdemrenddel tüntette ki.
Az RMDSZ követelései lényegében ugyanazok maradtak: törvény által szavatolt anyanyelvű oktatás, kulturális autonómia, az anyanyelv használata a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, vagyis olyan jogok, amelyeket a románok már 1918. december 1-jén megígértek, de mindmáig csak részben valósultak meg. Kérték még a Bolyai Egyetem újraindítását, az egyházi vagyon, illetve a magyarság számára szimbólumértékű javak és intézmények visszaszolgáltatását. 1993-ban a kolozsvári Szent Mihály-templomban Tőkés László kezdeményezésére felesküdtek a háromlépcsős autonómiára. (...) A szövetség 1996 végétől, a Demokratikus Konvenció választási győzelmétől 2011-ig, majdnem mindvégig a hatalom részese volt, a magyarságnak pedig 1990 után folyamatosan voltak képviselői a kormányban és más állami intézmények vezetőségében. Mindezek dacára a parlament sohasem tűzte napirendre a nemzeti kisebbségekről és a kulturális autonómiáról szóló törvénytervezetet, és a hatalmas turisztikai potenciálját infrastruktúra hiányában érvényesíteni képtelen Székelyföld gyakorlatilag ugyanolyan szegény maradt, mint azelőtt volt, sőt, mára hivatalosan még a létezését is kétségbe vonják.
Az RMDSZ hatalmi szerepvállalásának természetesen voltak figyelemre méltó, pozitív következményei is a román–magyar kapcsolatok egyensúlyának megőrzésében, sikerült bár részben tompítaniuk a román média állandó mocskolódásait.
A többi előny mondhatni inkább személyes jellegű volt. Sokan a magyarok jogainak egykori és jelenlegi védelmezői közül, illetve azok, akik folytonosan az RMDSZ holdudvarában maradtak, jókora, esetenként nehezen megmagyarázható vagyont tudtak összegyűjteni az évek során, annak bizonyítékaként, hogy a magyarok jogait védeni ugyanolyan jövedelmező tud lenni, mint a magyarság támadása. Nem csak Verestóy szenátor hatalmas vagyona került többször a sajtó figyelmébe, hanem 2006-ban az RMDSZ akkori elnöke, Markó Béla körül is kisebb botrány robbant ki. Markó 90 ezer lejes (mintegy 25 ezer eurós) előleget vett fel a frissen alakult csíkszeredai Bookart Kiadótól több gyermek- és ifjúsági kötetre, amelyeket öt év leforgása alatt kellett megjelentetnie, és így „a legjobban megfizetett élő román költő lett” a Ziarul de Iași napilap szerint. Közismert, hogy a romániai írók, pár kivétellel, nem tudnak csak a műveikből megélni; semmi estere sem fizetik őket ki előre, és az eladások utáni jövedelmük nem haladja meg a 9 százalékot. Sokszor csak „természetben” fizetik ki őket ingyenes tiszteletpéldányokkal.
Markó Bélának sikerült kisebb vagyont összegyűjtenie, derül ki vagyonnyilatkozatából: egy bukaresti lakás (a felesége nevén), egy ház Marosvásárhely mellett, egy Volkswagen Golf autó és mintegy 90 ezer euró a folyószámláin. Jövedelmét funkcióbéli fizetéseivel igazolta, hiszen akárcsak a többi politikus, bizonyos előjogokat élvezett, például a piaci ár kevesebb mint feléért vásárolhatott meg egy tágas bukaresti lakást. Parlamenti fizetése sem volt elhanyagolható, havi mintegy 1300 euró, amelyet kiegészített RMDSZ-elnöki fizetése, szintén 1300 euró, és egy jelentős összeg a területi szenátori iroda fenntartására, mindez akkor, amikor 2009-ben az nettó átlagjövedelem nem haladta meg a havi 320 eurót.
A bukaresti magyarok történetében az iskolák háborúja néven vált ismertté egy 1989. december utáni, nagy sajtóvisszhangot kapott konfliktus. Az alaphangot Ion Iliescu adta meg, aki a magyarokat szeparatizmussal vádolta. Ez a vád kritikus helyzetekben a románok rögeszméjévé vált. Hogyan jöhetne létre a két nemzet között testvériség, hogyan ismerhetik meg egymást, ha a magyarok külön akarnak válni? Annak ellenére, hogy a nyelvi alapon elkülönített iskoláknak hosszú hagyománya van Erdélyben, a románok még mindig attól féltek, hogy a magyarok nem fognak megtanulni románul. A zavargások Bukarestet sem kerülték el. A magyarok azt akarták, hogy iskolájuk ismét magyar tannyelvű iskola legyen; ezért a román tannyelvű osztályokat egy román líceumba költöztették volna. A sajtóban heves magyarellenes kampány indult, és egy, a líceumhoz kiszálló parlamenti bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Bukarestben nincs szükség magyar iskolára. A diákok és tanárok két hétig felfüggesztették a tanítást, és a Calvineumban leltek menedékre. Ezalatt az iskolát szétdúlták. A kedélyek csak azután csillapodtak le, hogy Rudolf Pufulete igazgató felbontotta az iskola gondnokának, a magyarellenes tüntetések felbujtójának munkaszerződését. A helyzet az 1991/92-es tanévvel kezdődően normalizálódott, az iskola felvehette az Ady Endre Líceum nevet. A vezetőségnek azonban nagy nehézségekkel kellett megküzdenie az iskola anyagi helyzete, az épület leromlott állaga és az aggasztóan alacsony diákszám miatt. Az 1995/96-os tanévben a tanulók létszáma kétszáz alá esett: 169 gyermek járt az I–XII. osztályokba, 25 pedig az óvodába. Tíz év múlva, a 2005/2006-os tanévben ez a szám valamennyivel meghaladta a 300-at. Jelenleg az iskolának menzája és bennlakása is van, és hogy pótolni tudja a szükséges diákszámot, befogad moldvai csángó gyermekeket is; a 2010/2011-es tanévben csak 10 gyermeket írattak az első osztályba.
’89 decembere után a legvéresebb interetnikus konfliktusra Marosvásárhelyen került sor 1990. március 19–20-án, néhány nappal a március 15-ei ünnepség után. Az eseményeket feltételezhetően a régi rendszer emberei szervezték meg, hogy legitimitást adjanak az egykori Securitate újraalakításának, ami még abban a hónapban meg is történt Román Hírszerző Szolgálat (Serviciul Român de Informaţii) néven. A márciusi események tragikus következményei ürügyül szolgáltak arra is, hogy Ion Gavra 1991-ben a parlamentben kérje március 15. megünneplésének betiltását. Csak jó néhány év múlva, 1997. március 15-én, a Ciorbea-kormány ismerte el hivatalosan ezt az ünnepet, ezt követően nagymértékben csökkent a provokáló hírek száma a sajtóban és a köztévénél. Ezekben az években az RMDSZ a Demokratikus Konvenció oldalán kormányon volt. (...)
1991. február 27-én megtartották a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság újabb alakuló ülését, és ekkor egy végrehajtó bizottságot is választottak. A főváros első kerületének bírósága 1991. március 21-én meghozta döntését, amely alapján a társaság jogi státust nyert Zalomit utca 6. szám alatti székhellyel. 1990-ben a művelődési ház igazgatója még mindig a majd két évtizede kinevezett Antal Miklós volt; beleegyezett, hogy a társaságot a művelődési ház címére jegyeztessék be, azzal a feltétellel, ha részt vállalnak a fenntartási költségekben. Ugyanakkor Antal nem ismerte el a társaságot a magyarság képviselőjeként, sem jogát a művelődési ház irányítására és ellenőrzésére. A társaságnak nem volt semmilyen jövedelmi forrása, és nem kapta meg az ígért székházat sem. Albu javaslatára a beiratkozási díj és a tagdíj önkéntes volt, és bár ezekből, no meg külföldi adományokból összegyűlt 21 ezer lej, a társaság céljainak elérése egyre kérdésesebbé vált.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hamis hírek terjesztésével többször is szítottak gyűlöletet: az iskolák háborújában, március 15. ünneplésekor, majd az ezeket követő marosvásárhelyi véres események idején, de augusztus 30-án, a bécsi döntés évfordulóján és december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén is.
A mindent rosszakarattal, torzítva tálaló sajtó, az országos rádióadók és a tévé segítségével egy-kettőre fel lehetett hergelni a tömegeket, hogy magyarellenes tüntetéseken vegyenek részt: „Le Tőkéssel! Meghalunk, harcolunk, de Erdélyt nem adjuk!”. Domokos Géza és Tőkés László, a temesvári forradalom gyújtószikrája megszámlálhatatlan halálos fenyegetést kapott. Mindez a Securitate kelléktárához tartozott, amely nem tudott még leszokni reflexeiről a hosszú Ceaușescu-korszak után, és amely most új helyét kereste a társadalomban, és Románia területi épségének őrzőjeként akart fellépni a „magyar veszéllyel” szemben, provokációival pánikot keltve, hamis irányba terelve a románság figyelmét.
Nem hiányoztak a különféle tárgyalópartnerek provokációi sem. 1990 februárjában, amikor megalakult a Nemzeti Egységfront Ideiglenes Tanácsa a választások előkészítésének feladatával, a 21 tagú vezetőtanácsból kizárták az RMDSZ-t. Megjelent ellenben egy fantompárt, a Független Magyar Párt a – Domokos Géza szerint – bizonyítottan szekus múlttal rendelkező Vincze János vezetésével. A szövetség első kongresszusán, április 23-án a Domokos Géza irányította RMDSZ úgy döntött, elhatárolja magát a Nemzeti Megmentési Fronttól, amelyet neokommunista alakulatnak neveztek. Egy másik, mára elfeledett provokációnak tekinthető az Együtt művelődési egyesület megalakulása, amelyet a marosvásárhelyi Hajdu Győző hozott létre nagy titokban 1991. április 12-én. Az egyesület lapjának reklámja évekig állt a Petőfi Ház kirakatában. Az Együtt az RMDSZ-ével ellentétes román-magyar együttműködési modellt akart felmutatni, s olyan magyarellenes nacionalista személyiségre támaszkodott, mint pl. Adrian Păunescu. Vádjaik szerint a szövetség csak egy szűk bukaresti klikk, amely az erdélyi magyarság nevében, azok megkérdezése nélkül hoz politikai döntéseket. Domokos Géza úgy gyanította, hogy az egyesület megalakulása mögött Ion Iliescu állt. (...) Az RMDSZ vezetőségében 1993-ban alakult ki komoly nézetkülönbség, amikor Frunda György, Tokay György és Borbély László képviselők megbízás nélkül részt vettek a Project on Ethnic Relations által szervezett neptuni találkozón, és azt a látszatot keltették, hogy a román kormány a kisebbségvédelem támogatója. Ezután kaptak erőre a szervezeten belüli ellenzéki platformok. Domokos Géza elég korán visszavonult a politikai életből, 1992-ben elköltözött Bukarestből, 1993-ban kilépett a szövetség vezetőségéből, 1996-ban a parlamentet is otthagyta. 2004-ben Ion Iliescu a Románia Csillaga érdemrenddel tüntette ki.
Az RMDSZ követelései lényegében ugyanazok maradtak: törvény által szavatolt anyanyelvű oktatás, kulturális autonómia, az anyanyelv használata a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, vagyis olyan jogok, amelyeket a románok már 1918. december 1-jén megígértek, de mindmáig csak részben valósultak meg. Kérték még a Bolyai Egyetem újraindítását, az egyházi vagyon, illetve a magyarság számára szimbólumértékű javak és intézmények visszaszolgáltatását. 1993-ban a kolozsvári Szent Mihály-templomban Tőkés László kezdeményezésére felesküdtek a háromlépcsős autonómiára. (...) A szövetség 1996 végétől, a Demokratikus Konvenció választási győzelmétől 2011-ig, majdnem mindvégig a hatalom részese volt, a magyarságnak pedig 1990 után folyamatosan voltak képviselői a kormányban és más állami intézmények vezetőségében. Mindezek dacára a parlament sohasem tűzte napirendre a nemzeti kisebbségekről és a kulturális autonómiáról szóló törvénytervezetet, és a hatalmas turisztikai potenciálját infrastruktúra hiányában érvényesíteni képtelen Székelyföld gyakorlatilag ugyanolyan szegény maradt, mint azelőtt volt, sőt, mára hivatalosan még a létezését is kétségbe vonják.
Az RMDSZ hatalmi szerepvállalásának természetesen voltak figyelemre méltó, pozitív következményei is a román–magyar kapcsolatok egyensúlyának megőrzésében, sikerült bár részben tompítaniuk a román média állandó mocskolódásait.
A többi előny mondhatni inkább személyes jellegű volt. Sokan a magyarok jogainak egykori és jelenlegi védelmezői közül, illetve azok, akik folytonosan az RMDSZ holdudvarában maradtak, jókora, esetenként nehezen megmagyarázható vagyont tudtak összegyűjteni az évek során, annak bizonyítékaként, hogy a magyarok jogait védeni ugyanolyan jövedelmező tud lenni, mint a magyarság támadása. Nem csak Verestóy szenátor hatalmas vagyona került többször a sajtó figyelmébe, hanem 2006-ban az RMDSZ akkori elnöke, Markó Béla körül is kisebb botrány robbant ki. Markó 90 ezer lejes (mintegy 25 ezer eurós) előleget vett fel a frissen alakult csíkszeredai Bookart Kiadótól több gyermek- és ifjúsági kötetre, amelyeket öt év leforgása alatt kellett megjelentetnie, és így „a legjobban megfizetett élő román költő lett” a Ziarul de Iași napilap szerint. Közismert, hogy a romániai írók, pár kivétellel, nem tudnak csak a műveikből megélni; semmi estere sem fizetik őket ki előre, és az eladások utáni jövedelmük nem haladja meg a 9 százalékot. Sokszor csak „természetben” fizetik ki őket ingyenes tiszteletpéldányokkal.
Markó Bélának sikerült kisebb vagyont összegyűjtenie, derül ki vagyonnyilatkozatából: egy bukaresti lakás (a felesége nevén), egy ház Marosvásárhely mellett, egy Volkswagen Golf autó és mintegy 90 ezer euró a folyószámláin. Jövedelmét funkcióbéli fizetéseivel igazolta, hiszen akárcsak a többi politikus, bizonyos előjogokat élvezett, például a piaci ár kevesebb mint feléért vásárolhatott meg egy tágas bukaresti lakást. Parlamenti fizetése sem volt elhanyagolható, havi mintegy 1300 euró, amelyet kiegészített RMDSZ-elnöki fizetése, szintén 1300 euró, és egy jelentős összeg a területi szenátori iroda fenntartására, mindez akkor, amikor 2009-ben az nettó átlagjövedelem nem haladta meg a havi 320 eurót.
A bukaresti magyarok történetében az iskolák háborúja néven vált ismertté egy 1989. december utáni, nagy sajtóvisszhangot kapott konfliktus. Az alaphangot Ion Iliescu adta meg, aki a magyarokat szeparatizmussal vádolta. Ez a vád kritikus helyzetekben a románok rögeszméjévé vált. Hogyan jöhetne létre a két nemzet között testvériség, hogyan ismerhetik meg egymást, ha a magyarok külön akarnak válni? Annak ellenére, hogy a nyelvi alapon elkülönített iskoláknak hosszú hagyománya van Erdélyben, a románok még mindig attól féltek, hogy a magyarok nem fognak megtanulni románul. A zavargások Bukarestet sem kerülték el. A magyarok azt akarták, hogy iskolájuk ismét magyar tannyelvű iskola legyen; ezért a román tannyelvű osztályokat egy román líceumba költöztették volna. A sajtóban heves magyarellenes kampány indult, és egy, a líceumhoz kiszálló parlamenti bizottság arra a következtetésre jutott, hogy Bukarestben nincs szükség magyar iskolára. A diákok és tanárok két hétig felfüggesztették a tanítást, és a Calvineumban leltek menedékre. Ezalatt az iskolát szétdúlták. A kedélyek csak azután csillapodtak le, hogy Rudolf Pufulete igazgató felbontotta az iskola gondnokának, a magyarellenes tüntetések felbujtójának munkaszerződését. A helyzet az 1991/92-es tanévvel kezdődően normalizálódott, az iskola felvehette az Ady Endre Líceum nevet. A vezetőségnek azonban nagy nehézségekkel kellett megküzdenie az iskola anyagi helyzete, az épület leromlott állaga és az aggasztóan alacsony diákszám miatt. Az 1995/96-os tanévben a tanulók létszáma kétszáz alá esett: 169 gyermek járt az I–XII. osztályokba, 25 pedig az óvodába. Tíz év múlva, a 2005/2006-os tanévben ez a szám valamennyivel meghaladta a 300-at. Jelenleg az iskolának menzája és bennlakása is van, és hogy pótolni tudja a szükséges diákszámot, befogad moldvai csángó gyermekeket is; a 2010/2011-es tanévben csak 10 gyermeket írattak az első osztályba.
’89 decembere után a legvéresebb interetnikus konfliktusra Marosvásárhelyen került sor 1990. március 19–20-án, néhány nappal a március 15-ei ünnepség után. Az eseményeket feltételezhetően a régi rendszer emberei szervezték meg, hogy legitimitást adjanak az egykori Securitate újraalakításának, ami még abban a hónapban meg is történt Román Hírszerző Szolgálat (Serviciul Român de Informaţii) néven. A márciusi események tragikus következményei ürügyül szolgáltak arra is, hogy Ion Gavra 1991-ben a parlamentben kérje március 15. megünneplésének betiltását. Csak jó néhány év múlva, 1997. március 15-én, a Ciorbea-kormány ismerte el hivatalosan ezt az ünnepet, ezt követően nagymértékben csökkent a provokáló hírek száma a sajtóban és a köztévénél. Ezekben az években az RMDSZ a Demokratikus Konvenció oldalán kormányon volt. (...)
1991. február 27-én megtartották a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság újabb alakuló ülését, és ekkor egy végrehajtó bizottságot is választottak. A főváros első kerületének bírósága 1991. március 21-én meghozta döntését, amely alapján a társaság jogi státust nyert Zalomit utca 6. szám alatti székhellyel. 1990-ben a művelődési ház igazgatója még mindig a majd két évtizede kinevezett Antal Miklós volt; beleegyezett, hogy a társaságot a művelődési ház címére jegyeztessék be, azzal a feltétellel, ha részt vállalnak a fenntartási költségekben. Ugyanakkor Antal nem ismerte el a társaságot a magyarság képviselőjeként, sem jogát a művelődési ház irányítására és ellenőrzésére. A társaságnak nem volt semmilyen jövedelmi forrása, és nem kapta meg az ígért székházat sem. Albu javaslatára a beiratkozási díj és a tagdíj önkéntes volt, és bár ezekből, no meg külföldi adományokból összegyűlt 21 ezer lej, a társaság céljainak elérése egyre kérdésesebbé vált.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 17.
A kilencven éve született Albert László festőművészről
1976 novemberében katonaként levelet kaptam édesapámtól, Nagy Pál festőművésztől, amelyben arról számolt be, hogy: „Vasárnap megnyílt Albert Laci kiállítása 50 év, 50 kép. Számomra, aki minden egyes darabját láttam már a műteremben, igen nagy meglepetést jelentett. …Örömünnep volt. És naponta bejárok megnyugodni, de nem csak megnyugodni, hanem kételkedni. Kételkedni, de nem az ő képeinek értékében, hanem a magam tehetségében. Ez az egyszerű és őszinte ember minden mesterkélt spekuláció nélkül, elméleti tudálékosság nélkül eljutott oda, hogy megtalálta a saját hangját. Az ő hangja egyszerű és őszinte. Szép, izgalmas, modern és igényes… Szeretnék írni egy cikket…”
A cikk néhány nap múlva meg is jelent az akkor rangosnak számító bukaresti magyar hetilapban, A Hétben, Ötven meglepetés címmel. A következő mondatokat negyven év után is érdemesnek érzem felidézni belőle: „A festő a természeti képeket más látószögből közelíti meg, mint a megszokott látványfestészet. Nem elvonatkoztat, hanem csak újrafogalmazza a látványt, és ami mögötte és benne rejlik. Nézőpontja is váltakozó. Egyszer a természet iránti alázattal lehajol hozzá és közvetlenül közelről veszi szemügyre, máskor pedig a távoli jelenségek lehunyorított összképét rögzíti. Az embereket is a maga módján figyeli meg, nem arcképszerű közelségükben, hanem fentről, hogy átfogóbban szemlélhesse őket. (…) Felülről, ahonnan minden ember csupán apró pontnak látszik, de mégis azzal a különös bizonyossággal, hogy mindőjüket külön-külön is ismerjük. Felfedezzük a tömegben az egyént, az ismerőst, az egyetemesben az egyedit. Mert a festő megtanulta megszeretni a témáit. A virágos rét apró virágait nem szedi le, nem helyezi vázába virágcsendéletként, hanem mindenestől behozza a kiállítóterembe. A kavicsokat sem emeli ki a vízből, hanem végigsimogatja tekintetével. Számunkra szokatlan módon sikerül érzékeltetnie a szelet, a sebességet, a fényt vagy a záporeső zuhogását.”
Ma már világosan látszik, hogy Albert László volt azoknak a keveseknek az egyike – az erdélyi képzőművészek közül –, akiknek munkássága feltétlen figyelmet érdemel mind a magyar, mint az össz-kelet-közép-európai kultúra szempontjából, mert radikálisan szakított az addig nálunk többnyire csupán a stilizáló, konstruktív vagy expresszív, esetleg a szürrealista változatok felé némi megújulást mutató perspektivikus látványfestészettel. Ezt ő a lehető legtermészetesebben tette – anélkül, hogy a szolgai követés vagy megfelelni akarás szándékával különösebben figyelt volna azokra a kortárs törekvésekre (absztrakció, tasizmus, pop-art, fotórealizmus stb.) – megjegyzem, hogy erre különösebb lehetősége sem volt –, amelyek nyugaton a hetvenes évekre már-már kanonizálódtak, de már néhány kelet-európai országban is markánsan jelen voltak.
Ahogyan én egy későbbi, ugyancsak A Hétben megjelent korai cikkemben 1982-ben fogalmaztam: „… a véletlennek nagy szerepet juttató, a dadaisták automatizmusával rokon kísérleteket végzett, a vászonra minden megjelenítő szándék nélkül egymással feleselő színfoltokat kent. Ebben az esetlegesként ható, már-már csupán gesztusértékkel rendelkező műformában talált magára. (…) Albert László a festék természetes mozgását kutatja és segíti, újabb és újabb megoldásokkal kísérletezik. Ecseteit felcseréli festékszóró fúvókával, fésűvel, tortadíszítő fecskendővel, vagy bármilyen alkalmi eszközzel. Ily módon gazdagítja vagy könnyíti lehetőségeit. Ecsetvonások helyett a festéket csurgatja, pecsétnyomóval nyomtatja, vagy gyurmával takar egy felületet, ha érintetlenül akarja hagyni a következő festékrétegtől.”
„Képein nem a sémák halmozásából keletkezett »tájkép«- természet, hanem a mikrokozmoszból makrokozmoszba szerveződő, szerkezetileg egységes univerzum jelenik meg. Részelemei a mikroszkopikus sejt- vagy kristályszerkezet látványától az emberi szem számára megszokott kövek, vízcseppek felvillantásán át a csillagok világáig terjednek.
(…) A látvány nála mindig vízszintes, ég és föld közötti tengelyen mozog. Talán azért fest asztalon, a vászon fölé hajolva. A mélybe- és magasbalátás élménye sajátos feszültséget kelt a képeket erre az irányra merőlegesen néző befogadóban.”
Albert László az elsők között volt – ebben a vonatkozásban talán nemzetközi értelemben is –, aki a természetet mint ökológiai szisztémát jelenítette meg, ennek mikro- és makrokozmoszának láthatóvá tehető jelenségeit összevetve mind a társadalom, mind az anyagi lényegű világegyetem dimenzióival. Ha körülnézünk a kiállításon, mintha a képeknél sokkal később keletkezett Világok arca: Baraka film képkockáinak pendantjait látnánk par excellence festői megfogalmazásban. Albert László a diktatúra, az elzártság és korlátozottság körülményei között, az akkori kicsinyes, önző, egymásnak feszülő hiúságokkal, viaskodásokkal terhelt társadalmi környezet ellenére a jelképes értelemben is rálátásos világfigyelő padlásműtermében rátalált a maga egyetemesen eredeti művészi világára, mellyel kortársai és utódai számára életművén keresztül a földi életünk szépségének egyetemességét, érzékiséggel teljes festőművészi egyediségben, emberi-lelki vonatkozásában egyszerűen felfogható, bibliai értelemben is szerethető módon a maga remek képi példázataiban újrateremtette.
Vécsi Nagy Zoltán
*Elhangzott 2016. december 2-án a marosvásárhelyi Bernády Házban, az Albert László-emlékkiállítás megnyitóján Népújság (Marosvásárhely)
1976 novemberében katonaként levelet kaptam édesapámtól, Nagy Pál festőművésztől, amelyben arról számolt be, hogy: „Vasárnap megnyílt Albert Laci kiállítása 50 év, 50 kép. Számomra, aki minden egyes darabját láttam már a műteremben, igen nagy meglepetést jelentett. …Örömünnep volt. És naponta bejárok megnyugodni, de nem csak megnyugodni, hanem kételkedni. Kételkedni, de nem az ő képeinek értékében, hanem a magam tehetségében. Ez az egyszerű és őszinte ember minden mesterkélt spekuláció nélkül, elméleti tudálékosság nélkül eljutott oda, hogy megtalálta a saját hangját. Az ő hangja egyszerű és őszinte. Szép, izgalmas, modern és igényes… Szeretnék írni egy cikket…”
A cikk néhány nap múlva meg is jelent az akkor rangosnak számító bukaresti magyar hetilapban, A Hétben, Ötven meglepetés címmel. A következő mondatokat negyven év után is érdemesnek érzem felidézni belőle: „A festő a természeti képeket más látószögből közelíti meg, mint a megszokott látványfestészet. Nem elvonatkoztat, hanem csak újrafogalmazza a látványt, és ami mögötte és benne rejlik. Nézőpontja is váltakozó. Egyszer a természet iránti alázattal lehajol hozzá és közvetlenül közelről veszi szemügyre, máskor pedig a távoli jelenségek lehunyorított összképét rögzíti. Az embereket is a maga módján figyeli meg, nem arcképszerű közelségükben, hanem fentről, hogy átfogóbban szemlélhesse őket. (…) Felülről, ahonnan minden ember csupán apró pontnak látszik, de mégis azzal a különös bizonyossággal, hogy mindőjüket külön-külön is ismerjük. Felfedezzük a tömegben az egyént, az ismerőst, az egyetemesben az egyedit. Mert a festő megtanulta megszeretni a témáit. A virágos rét apró virágait nem szedi le, nem helyezi vázába virágcsendéletként, hanem mindenestől behozza a kiállítóterembe. A kavicsokat sem emeli ki a vízből, hanem végigsimogatja tekintetével. Számunkra szokatlan módon sikerül érzékeltetnie a szelet, a sebességet, a fényt vagy a záporeső zuhogását.”
Ma már világosan látszik, hogy Albert László volt azoknak a keveseknek az egyike – az erdélyi képzőművészek közül –, akiknek munkássága feltétlen figyelmet érdemel mind a magyar, mint az össz-kelet-közép-európai kultúra szempontjából, mert radikálisan szakított az addig nálunk többnyire csupán a stilizáló, konstruktív vagy expresszív, esetleg a szürrealista változatok felé némi megújulást mutató perspektivikus látványfestészettel. Ezt ő a lehető legtermészetesebben tette – anélkül, hogy a szolgai követés vagy megfelelni akarás szándékával különösebben figyelt volna azokra a kortárs törekvésekre (absztrakció, tasizmus, pop-art, fotórealizmus stb.) – megjegyzem, hogy erre különösebb lehetősége sem volt –, amelyek nyugaton a hetvenes évekre már-már kanonizálódtak, de már néhány kelet-európai országban is markánsan jelen voltak.
Ahogyan én egy későbbi, ugyancsak A Hétben megjelent korai cikkemben 1982-ben fogalmaztam: „… a véletlennek nagy szerepet juttató, a dadaisták automatizmusával rokon kísérleteket végzett, a vászonra minden megjelenítő szándék nélkül egymással feleselő színfoltokat kent. Ebben az esetlegesként ható, már-már csupán gesztusértékkel rendelkező műformában talált magára. (…) Albert László a festék természetes mozgását kutatja és segíti, újabb és újabb megoldásokkal kísérletezik. Ecseteit felcseréli festékszóró fúvókával, fésűvel, tortadíszítő fecskendővel, vagy bármilyen alkalmi eszközzel. Ily módon gazdagítja vagy könnyíti lehetőségeit. Ecsetvonások helyett a festéket csurgatja, pecsétnyomóval nyomtatja, vagy gyurmával takar egy felületet, ha érintetlenül akarja hagyni a következő festékrétegtől.”
„Képein nem a sémák halmozásából keletkezett »tájkép«- természet, hanem a mikrokozmoszból makrokozmoszba szerveződő, szerkezetileg egységes univerzum jelenik meg. Részelemei a mikroszkopikus sejt- vagy kristályszerkezet látványától az emberi szem számára megszokott kövek, vízcseppek felvillantásán át a csillagok világáig terjednek.
(…) A látvány nála mindig vízszintes, ég és föld közötti tengelyen mozog. Talán azért fest asztalon, a vászon fölé hajolva. A mélybe- és magasbalátás élménye sajátos feszültséget kelt a képeket erre az irányra merőlegesen néző befogadóban.”
Albert László az elsők között volt – ebben a vonatkozásban talán nemzetközi értelemben is –, aki a természetet mint ökológiai szisztémát jelenítette meg, ennek mikro- és makrokozmoszának láthatóvá tehető jelenségeit összevetve mind a társadalom, mind az anyagi lényegű világegyetem dimenzióival. Ha körülnézünk a kiállításon, mintha a képeknél sokkal később keletkezett Világok arca: Baraka film képkockáinak pendantjait látnánk par excellence festői megfogalmazásban. Albert László a diktatúra, az elzártság és korlátozottság körülményei között, az akkori kicsinyes, önző, egymásnak feszülő hiúságokkal, viaskodásokkal terhelt társadalmi környezet ellenére a jelképes értelemben is rálátásos világfigyelő padlásműtermében rátalált a maga egyetemesen eredeti művészi világára, mellyel kortársai és utódai számára életművén keresztül a földi életünk szépségének egyetemességét, érzékiséggel teljes festőművészi egyediségben, emberi-lelki vonatkozásában egyszerűen felfogható, bibliai értelemben is szerethető módon a maga remek képi példázataiban újrateremtette.
Vécsi Nagy Zoltán
*Elhangzott 2016. december 2-án a marosvásárhelyi Bernády Házban, az Albert László-emlékkiállítás megnyitóján Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 17.
Barcsay-díj – 2016
Döntött a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány díjkiosztó kuratóriuma, közzétette, kik kapják az idei elismeréseket. Amint Kónya Ferenc, az alapítvány egyik létrehozója írta értesítőjében, ebben az évben három fiatal művész részesül a díjban: Andrási Tünde (Lövéte), Fábián Emőke (Marosvásárhely) és Makkai-Kovács Beatrix (Budapest). A kitüntetés a díjazottak csoportos kiállításon való bemutatkozására ad lehetőséget, amelyre majd a szentendrei Barcsay Múzeumban kerül sor. A Csíkszentmihályi Róbert készítette Barcsay-díj plakett mellett a három alkotó oklevelet, pénzjutalmat és a névadó önéletírását is átveheti. A díjátadó ünnepségre 2017. január 14-én kerül sor Szentendrén, a Barcsay Múzeumban. Népújság (Marosvásárhely)
Döntött a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány díjkiosztó kuratóriuma, közzétette, kik kapják az idei elismeréseket. Amint Kónya Ferenc, az alapítvány egyik létrehozója írta értesítőjében, ebben az évben három fiatal művész részesül a díjban: Andrási Tünde (Lövéte), Fábián Emőke (Marosvásárhely) és Makkai-Kovács Beatrix (Budapest). A kitüntetés a díjazottak csoportos kiállításon való bemutatkozására ad lehetőséget, amelyre majd a szentendrei Barcsay Múzeumban kerül sor. A Csíkszentmihályi Róbert készítette Barcsay-díj plakett mellett a három alkotó oklevelet, pénzjutalmat és a névadó önéletírását is átveheti. A díjátadó ünnepségre 2017. január 14-én kerül sor Szentendrén, a Barcsay Múzeumban. Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 17.
Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015
A fesztivál-jelenség
Csütörtökön délután tartották a Jelen Ház kávézójában az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015 bemutatóját a szerkesztő (és az évkönyv koncepciójának kidolgozója), dr. Bodó Barna egyetemi tanár jelenlétében.
A Kölcsey Egyesület szervezésében sorra került rendezvényt Jankó András Kölcsey-elnök nyitotta meg, többek között azzal a megállapítással: a kötetből „a civilszervezetek tanulhatnak egymástól”.
Nagy István pécskai tanár a kötet bevezető tanulmányából (Bodó Barna: A birtokbavétel lépcsőfokai) idézett egy részletet, amely nagyszerűen összefoglalja a lényeget:
„Szerte a nagyvilágban egyre több a fesztivál, nálunk is, ahol a társadalom természetes rendje még mindig nem állt be. A fesztivál-jelenség végigkíséri az emberiség történetét. Kezdetben kultikus jellegűek voltak, a mai értelemben vett első fesztiválok a kultúra és a művészet ünnepei voltak, és megjelenésük a 19. század végére, a 20. elejére tehető.
Tájainkon a fesztivál egy helyi közösség ünnepe. Évente megrendezett, jellegükben hasonló vagy eltérő rendezvények sorozata. A legtöbb fesztivál előzményeként valamilyen helyi ünnepség, karnevál, ünnepi mulatság, vagyis hagyomány nevezhető meg. Fő szerepe a helyi közösség, az összetartozás tudatának a erősítése.
A fesztiválok szervezői többnyire a helyhatóság (városnapok), illetve civilszervezet (magyar napok, mintegy negyven országszerte). A jelenség 25 éves nálunk, de igazi felfutása az utóbbi évtizedben történt meg.
Ezért szentelte a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége a magyar napok jelenségkörének a 2015-ösErdélyi Magyar Civil Évkönyvet. Erdély 35 jelentős fesztiválját mutatjuk be bő fotóanyaggal illusztrált tanulmányokban, illetve sajtóösszeállításban. (...)
Az Aradi Magyar Napokat Ujj János mutatja be egy szépen illusztrált sorozatban.
Céljuk a kötettel, hogy bemutassák a jelenséget, hogy mi minden történik Erdélyben – 500 tételes fesztivál-adatbázis egészíti ki –, és ebben a közös keretben fel tudták mérni, hogy az utóbbi években miként alakult tájainkon a fesztiváljelenség.
A 324 oldalas, négyszínnyomású kötetet a szerkesztő, Bodó Barna összegző tanulmánya vezeti be, amit 17 olyan tanulmány követ, amelyek ugyanannyi városnapot, fesztivált, sokadalmat jár körül” – mondta Nagy István, s a majdnem tucatnyi szempontot is felsorolta, amelyek mentén 14 településnapról, fesztiválról és sokadalomról a sajtóban megjelent tudósítások és képek alapján tájékozódhatunk a két adatbázissal is kiegészített kötetből.
Nagy István ezt követően számos okos kérdést tett fel a szerkesztőnek, amelyekre az a tőle már megszokott módon, a kérdéskör alapos ismeretében, nagy szintetizáló képességgel, a részletekből is lényeges következtetéseket levonva válaszolt. Szó esett, többek között, a fesztiválok szervezőiről (helyhatóságokról és civilszervezetekről), a rendezvényeken közreműködő helyi önkéntesekről, a fesztiválszervezés részletkérdéseiről, költségvetéséről és a pénz előteremtéséről (meg szerepéről a fesztváválszervezésben), arról, hogy fokmérője-e a fesztivál a civil szféra fejlettségének stb.
Bodó Barna, mintegy összefoglalóként, leszögezte: a fesztivál (városnap, falunap, sok néven futó egyéb rendezvény) a helyi közösséget mozgósítja, az egyént (magyarokról van szó) figyelmezteti, hogy a város, a helység a miénk (is), ugyanakkor a többség figyelmét is felhívja, hogy velünk számolni kell.
Hozzátenném, amiről egyébként szó is esett: ha valamit ad magára, akkor kulturális rendezvény, megnyilvánulás is, nem egyszerű olcsó eszem-iszom szórakoztatás.
Külcsínyében (a borítóra gondolok) igen szerény, belbecsében (tartalmára, nagyszerű fotóira) kiváló és hasznos könyv. Talán egy jobb címmel (ezt a szerző is elismerte), a mai viszonyokhoz képest nagy (ezer) példányszámú, kivételes nyomdai kivitelezésben megjelent kötet jobban eladhatóvá vált volna. Mindazok, akik az országban bárhol nagyobb szabású magyar rendezvényeket szerveznek, sokat tanulhatnak belőle.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)
A fesztivál-jelenség
Csütörtökön délután tartották a Jelen Ház kávézójában az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015 bemutatóját a szerkesztő (és az évkönyv koncepciójának kidolgozója), dr. Bodó Barna egyetemi tanár jelenlétében.
A Kölcsey Egyesület szervezésében sorra került rendezvényt Jankó András Kölcsey-elnök nyitotta meg, többek között azzal a megállapítással: a kötetből „a civilszervezetek tanulhatnak egymástól”.
Nagy István pécskai tanár a kötet bevezető tanulmányából (Bodó Barna: A birtokbavétel lépcsőfokai) idézett egy részletet, amely nagyszerűen összefoglalja a lényeget:
„Szerte a nagyvilágban egyre több a fesztivál, nálunk is, ahol a társadalom természetes rendje még mindig nem állt be. A fesztivál-jelenség végigkíséri az emberiség történetét. Kezdetben kultikus jellegűek voltak, a mai értelemben vett első fesztiválok a kultúra és a művészet ünnepei voltak, és megjelenésük a 19. század végére, a 20. elejére tehető.
Tájainkon a fesztivál egy helyi közösség ünnepe. Évente megrendezett, jellegükben hasonló vagy eltérő rendezvények sorozata. A legtöbb fesztivál előzményeként valamilyen helyi ünnepség, karnevál, ünnepi mulatság, vagyis hagyomány nevezhető meg. Fő szerepe a helyi közösség, az összetartozás tudatának a erősítése.
A fesztiválok szervezői többnyire a helyhatóság (városnapok), illetve civilszervezet (magyar napok, mintegy negyven országszerte). A jelenség 25 éves nálunk, de igazi felfutása az utóbbi évtizedben történt meg.
Ezért szentelte a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége a magyar napok jelenségkörének a 2015-ösErdélyi Magyar Civil Évkönyvet. Erdély 35 jelentős fesztiválját mutatjuk be bő fotóanyaggal illusztrált tanulmányokban, illetve sajtóösszeállításban. (...)
Az Aradi Magyar Napokat Ujj János mutatja be egy szépen illusztrált sorozatban.
Céljuk a kötettel, hogy bemutassák a jelenséget, hogy mi minden történik Erdélyben – 500 tételes fesztivál-adatbázis egészíti ki –, és ebben a közös keretben fel tudták mérni, hogy az utóbbi években miként alakult tájainkon a fesztiváljelenség.
A 324 oldalas, négyszínnyomású kötetet a szerkesztő, Bodó Barna összegző tanulmánya vezeti be, amit 17 olyan tanulmány követ, amelyek ugyanannyi városnapot, fesztivált, sokadalmat jár körül” – mondta Nagy István, s a majdnem tucatnyi szempontot is felsorolta, amelyek mentén 14 településnapról, fesztiválról és sokadalomról a sajtóban megjelent tudósítások és képek alapján tájékozódhatunk a két adatbázissal is kiegészített kötetből.
Nagy István ezt követően számos okos kérdést tett fel a szerkesztőnek, amelyekre az a tőle már megszokott módon, a kérdéskör alapos ismeretében, nagy szintetizáló képességgel, a részletekből is lényeges következtetéseket levonva válaszolt. Szó esett, többek között, a fesztiválok szervezőiről (helyhatóságokról és civilszervezetekről), a rendezvényeken közreműködő helyi önkéntesekről, a fesztiválszervezés részletkérdéseiről, költségvetéséről és a pénz előteremtéséről (meg szerepéről a fesztváválszervezésben), arról, hogy fokmérője-e a fesztivál a civil szféra fejlettségének stb.
Bodó Barna, mintegy összefoglalóként, leszögezte: a fesztivál (városnap, falunap, sok néven futó egyéb rendezvény) a helyi közösséget mozgósítja, az egyént (magyarokról van szó) figyelmezteti, hogy a város, a helység a miénk (is), ugyanakkor a többség figyelmét is felhívja, hogy velünk számolni kell.
Hozzátenném, amiről egyébként szó is esett: ha valamit ad magára, akkor kulturális rendezvény, megnyilvánulás is, nem egyszerű olcsó eszem-iszom szórakoztatás.
Külcsínyében (a borítóra gondolok) igen szerény, belbecsében (tartalmára, nagyszerű fotóira) kiváló és hasznos könyv. Talán egy jobb címmel (ezt a szerző is elismerte), a mai viszonyokhoz képest nagy (ezer) példányszámú, kivételes nyomdai kivitelezésben megjelent kötet jobban eladhatóvá vált volna. Mindazok, akik az országban bárhol nagyobb szabású magyar rendezvényeket szerveznek, sokat tanulhatnak belőle.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 17.
Hetekig lehetne mesélni…
Kolozsi Gergely István kötetét mutatták be a Gaudeamusban
Kolozsi mesék (Stúdium, Kolozsvár, 1996), Kolozsi pitvaros udvarokban (Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2001), Mikor legvígabb a székely? (Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2007) és más kötetei után, a Művelődés Egyesület gondozásában idén jelent meg Kolozsi Gergely István legújabb könyve, az Elhangzott a szó, amelyet csütörtökön délután mutattak be a Gaudeamus könyvesboltban. A kiadványt Szabó Zsolt kiadóvezető ajánlotta az egybegyűltek figyelmébe.
A méltató utalt arra, hogy a 96 éves szerzőnek már a tizenkettedik kötete a mostani, a fiatalságát, a háborús korszakot, illetve a hadifogság éveit eleveníti fel, és teszi mindezt a szüleitől, nagyszüleitől örökölt pompás elbeszélő- és íráskészséggel. – Életének nagy eseménye a magyarok negyvenes bevonulása és a honvéd élmények, amelyekről részletesen beszámol a könyvben, a besztercei lovas tüzérezred után a csíkszeredai, gyergyói, szombathelyi eseményeket is szinte naplószerűen írja le – hangsúlyozta Szabó Zsolt. Hozzáfűzte: Kolozsi Gergely István azt is vázolja, miként „kapták el és vitték málenkij robotra Focşani-on keresztül a Szovjetunióba, ahol majdnem két évet kellett lehúznia”. Mivel sok tekintetben hasonlít a sorsa az édesapjáéhoz – aki az első világháborúban volt tüzér, és három frontot járt meg –, az ő élményeit is „beledolgozta, újrameséli azokat”.
Kolozsi Gergely István már több mint tíz éve fogott hozzá az emlékei feljegyzéséhez, sok egyéb próbálkozás után a Szabadságban több részlet jelent meg a kötet anyagából. A történelem, az első és a második világháború, a szovjet hadifogság történései iránt érdeklődő olvasók kedves emlékeit olvashatják ezúttal a kiadványban, jegyezte meg a kiadó vezetője, és további munkára biztatta a szerzőt, elvégre a körülmények adottak: jó erőben van, memóriája kiválóan működik, szívesen mesél, és persze van bőven, amiről érdemes lenne beszélnie.
Hetekig lehetne mesélni az emlékekről, mondta Kolozsi Gergely István, kiemelve közülük azokat, amelyeket Csibi László székelyudvarhelyi születésű, Kolozsváron élő filmes is „egybegyűjtött” Édes Erdély, itt voltunk című munkájában. A dokumentumfilmben, amely tavaly szeptemberben elnyerte a XV. Lakiteleki Filmszemle megosztott fődíját, idős emberek mesélnek a magyar világról, köztük Dávid Gyula és a szerző is. Az est folyamán Kolozsi Gergely István úgy fogalmazott: „megéltem azt a négy kicsi évet, és hát olyan nagy volt a lelkesedés abban az időben, a 19-20 éves fiatalemberek mind önkéntes honvédnek jelentkeztek. Nem tudták, hogy milyen szigorúság van a honvédségnél, márpedig nagyon kemény volt, néha sértegettek is bennünket. Azt mondták az erdélyiekre az anyaországiak, hogy mámáligások”. Az Elhangzott a szóban olvasható élményeit fűzte tovább a szerző a bemutatón, majd dedikálással zárult az esemény. Szabadság (Kolozsvár)
Kolozsi Gergely István kötetét mutatták be a Gaudeamusban
Kolozsi mesék (Stúdium, Kolozsvár, 1996), Kolozsi pitvaros udvarokban (Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2001), Mikor legvígabb a székely? (Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2007) és más kötetei után, a Művelődés Egyesület gondozásában idén jelent meg Kolozsi Gergely István legújabb könyve, az Elhangzott a szó, amelyet csütörtökön délután mutattak be a Gaudeamus könyvesboltban. A kiadványt Szabó Zsolt kiadóvezető ajánlotta az egybegyűltek figyelmébe.
A méltató utalt arra, hogy a 96 éves szerzőnek már a tizenkettedik kötete a mostani, a fiatalságát, a háborús korszakot, illetve a hadifogság éveit eleveníti fel, és teszi mindezt a szüleitől, nagyszüleitől örökölt pompás elbeszélő- és íráskészséggel. – Életének nagy eseménye a magyarok negyvenes bevonulása és a honvéd élmények, amelyekről részletesen beszámol a könyvben, a besztercei lovas tüzérezred után a csíkszeredai, gyergyói, szombathelyi eseményeket is szinte naplószerűen írja le – hangsúlyozta Szabó Zsolt. Hozzáfűzte: Kolozsi Gergely István azt is vázolja, miként „kapták el és vitték málenkij robotra Focşani-on keresztül a Szovjetunióba, ahol majdnem két évet kellett lehúznia”. Mivel sok tekintetben hasonlít a sorsa az édesapjáéhoz – aki az első világháborúban volt tüzér, és három frontot járt meg –, az ő élményeit is „beledolgozta, újrameséli azokat”.
Kolozsi Gergely István már több mint tíz éve fogott hozzá az emlékei feljegyzéséhez, sok egyéb próbálkozás után a Szabadságban több részlet jelent meg a kötet anyagából. A történelem, az első és a második világháború, a szovjet hadifogság történései iránt érdeklődő olvasók kedves emlékeit olvashatják ezúttal a kiadványban, jegyezte meg a kiadó vezetője, és további munkára biztatta a szerzőt, elvégre a körülmények adottak: jó erőben van, memóriája kiválóan működik, szívesen mesél, és persze van bőven, amiről érdemes lenne beszélnie.
Hetekig lehetne mesélni az emlékekről, mondta Kolozsi Gergely István, kiemelve közülük azokat, amelyeket Csibi László székelyudvarhelyi születésű, Kolozsváron élő filmes is „egybegyűjtött” Édes Erdély, itt voltunk című munkájában. A dokumentumfilmben, amely tavaly szeptemberben elnyerte a XV. Lakiteleki Filmszemle megosztott fődíját, idős emberek mesélnek a magyar világról, köztük Dávid Gyula és a szerző is. Az est folyamán Kolozsi Gergely István úgy fogalmazott: „megéltem azt a négy kicsi évet, és hát olyan nagy volt a lelkesedés abban az időben, a 19-20 éves fiatalemberek mind önkéntes honvédnek jelentkeztek. Nem tudták, hogy milyen szigorúság van a honvédségnél, márpedig nagyon kemény volt, néha sértegettek is bennünket. Azt mondták az erdélyiekre az anyaországiak, hogy mámáligások”. Az Elhangzott a szóban olvasható élményeit fűzte tovább a szerző a bemutatón, majd dedikálással zárult az esemény. Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 17.
Időutazók Erdélyben – egy vetélkedő élményei
A BBTE Magyar Történeti Intézet és a Buza László Egyesület immár harmadik alkalommal szervezte meg az erdélyi magyar középiskolások számára az Időutazók Erdélyben című történelmi vetélkedőt. Az immár hagyománnyá vált, 2014-ben indult kezdeményezést idén az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi eseményeinek szentelték.
A nagy sikernek örvendő és számos középiskolát és egyetemistát megmozgató vetélkedő célja az iskolai tantervben elhanyagolt 1956-os események megismertetése, a helytörténeti vonatkozások elsajátítása, valamint a fiatalok és a múlt közötti élő kapcsolat létrehozása, megerősítése volt.
A diákoknak több feladat-csoportot kellett megoldaniuk. Interjúkat kellett készíteniük településük és szülővárosuk 1956-os eseményeiről. Ezáltal nemcsak szülővárosuk történetével és a helyi „hősökkel” ismerkedhettek meg, de betekintést nyertek az oral history, azaz a kollektív mentalitás és történelmi memória feltérképezésének nehézségeibe is. A diákoknak településük 1956-os emlékműveit, képzőművészeti alkotásait és az 1989 utáni sajtóban megjelent megemlékezéseket is össze kellett gyűjteniük, illetve 1956-os megemlékezést kellett szervezniük iskoláikban. A kutatásaik eredményeit a második fordulóban december 10-ig küldhették be. A magyar kormány által támogatott eseményt idén is a Bethlen Gábor Alapnál megpályázott ösztöndíjakkal jutalmazta a Buza László Egyesület.
Első díjban részesült Pataki Timea, a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Liceum 11. osztályos tanulója, aki a Dobai-perben elítélt Varga Lászlóval készített tartalmas interjút. Második díjat kapott az ugyancsak dicsőszentmártoni Chetan Andreea Sorina 10. osztályos hallgató. Harmadik díjas lett Zatoschill Ballai O. Andor a margittai Horváth János Elméleti Liceum 11. osztályos diákja.
Kiemelt díjat érdemelt a megható iskoladrámát előadó bukaresti magyar színjátszó diákcsoport 14 tagja. A BBTE Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese, Rüsz-Fogarasi Enikő és Ötvös István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense által elnökölt zsűri számos különdíjat is kiosztott középiskolásoknak és egyetemistáknak.
Jövőre, a reformáció 500. évfordulója és a Balázs Ferenc Emlékév alkalmából Erdélyi Világjárók, Erdélyi Nagyutazók címmel szervezik a református peregrinus diákok és Erdély nagy utazóinak emléket állító vetélkedőt.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)
A BBTE Magyar Történeti Intézet és a Buza László Egyesület immár harmadik alkalommal szervezte meg az erdélyi magyar középiskolások számára az Időutazók Erdélyben című történelmi vetélkedőt. Az immár hagyománnyá vált, 2014-ben indult kezdeményezést idén az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi eseményeinek szentelték.
A nagy sikernek örvendő és számos középiskolát és egyetemistát megmozgató vetélkedő célja az iskolai tantervben elhanyagolt 1956-os események megismertetése, a helytörténeti vonatkozások elsajátítása, valamint a fiatalok és a múlt közötti élő kapcsolat létrehozása, megerősítése volt.
A diákoknak több feladat-csoportot kellett megoldaniuk. Interjúkat kellett készíteniük településük és szülővárosuk 1956-os eseményeiről. Ezáltal nemcsak szülővárosuk történetével és a helyi „hősökkel” ismerkedhettek meg, de betekintést nyertek az oral history, azaz a kollektív mentalitás és történelmi memória feltérképezésének nehézségeibe is. A diákoknak településük 1956-os emlékműveit, képzőművészeti alkotásait és az 1989 utáni sajtóban megjelent megemlékezéseket is össze kellett gyűjteniük, illetve 1956-os megemlékezést kellett szervezniük iskoláikban. A kutatásaik eredményeit a második fordulóban december 10-ig küldhették be. A magyar kormány által támogatott eseményt idén is a Bethlen Gábor Alapnál megpályázott ösztöndíjakkal jutalmazta a Buza László Egyesület.
Első díjban részesült Pataki Timea, a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Liceum 11. osztályos tanulója, aki a Dobai-perben elítélt Varga Lászlóval készített tartalmas interjút. Második díjat kapott az ugyancsak dicsőszentmártoni Chetan Andreea Sorina 10. osztályos hallgató. Harmadik díjas lett Zatoschill Ballai O. Andor a margittai Horváth János Elméleti Liceum 11. osztályos diákja.
Kiemelt díjat érdemelt a megható iskoladrámát előadó bukaresti magyar színjátszó diákcsoport 14 tagja. A BBTE Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese, Rüsz-Fogarasi Enikő és Ötvös István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense által elnökölt zsűri számos különdíjat is kiosztott középiskolásoknak és egyetemistáknak.
Jövőre, a reformáció 500. évfordulója és a Balázs Ferenc Emlékév alkalmából Erdélyi Világjárók, Erdélyi Nagyutazók címmel szervezik a református peregrinus diákok és Erdély nagy utazóinak emléket állító vetélkedőt.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 17.
Ők nyerték a Fölszállott a páva tehetségkutatót
A dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttes nyerte el a közönségdíjat a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor pénteki döntőjében, amelyet a Duna televízió élőben közvetített. A legjobb határon túli produkcióért járó egymillió forintot Bálint Róbert pusztinai furulyás vihette el.
A táncegyüttesek kategóriájában a felvidéki Csali Gyermek Néptáncegyüttes, szóló és párostánc kategóriában Albert Csaba, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában Horváth Áron cimbalmos, énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában Erdélyi Luca vehette át az egy-egy millió forintos nyereményt Gáspár Bencétől, az OTP Bank Kommunikációs és Társadalmi Kapcsolatok főosztályának vezetőjétől.
Balog Zoltán miniszter az Emberi Erőforrások Minisztériumának különdíjait adta át: a legjobb határon túli produkciónak járó 1 millió forintot Bálint Róbert pusztinai furulyás, a legjobb hazai nemzetiségi produkciójának járó 1 millió forintos különdíjat Makula Zoltán jászberényi szólótáncos érdemelte ki.
Az OTP Bank különdíjait - egy-egy millió forintot - Gáspár Bence adta át Molnár Bencének, a dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttesnek, a Sarjú Bandának, a Jászság Gyermek Néptáncegyüttesnek és a mérai Czifra Néptánccsoportnak.
Gyúr Gabriellának adta át az 1 millió forintos különdíjat a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság nevében V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár. A szolnoki Rotary Club Egyesület nevében Bartalos Zoltán ösztöndíjat nyújtott át Gyúr Gabriellának, további egy millió forinttal segítve a fiatal művészeti tanulmányait.
A Veresegyházi Medveotthon határon túli csoport számára alapított Mackó elnevezésű különdíját a Csali Gyermek Néptáncegyüttes vehette át az intézmény vezetőjétől, Bankó Lászlótól.
A Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének képviseletében Szigetvári József a világszövetség meghívását adta át a kategóriagyőzteseknek a legjelentősebb nemzetközi gyermek népművészeti fesztiváljára: a Fölszállott a páva idei nyertesei 2017 nyarán Magyarországot fogják képviselni Tajvanon, az ILAN Nemzetközi Népművészeti Fesztiválon.
Sebő Ferenc, a zsűri elnöke kiemelte: a fellépő fiatalok megmutatták, hogy a hagyományban micsoda fantasztikus erők vannak, s hogy mennyire a közösséghez kapcsolódnak az egyéni teljesítmények is. Ezek a fiatalok meggyőztek minket arról, hogy számukra ez örömforrás, birtokolják és beszélik ezt a nyelvet - mutatott rá.
A Duna Médiaszolgáltató Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója, Medveczky Balázs elmondta, hogy a televíziósok az értékmentők munkáját a Fölszállott a páva című műsorral próbálták támogatni, amely nemcsak tartalmát és lelkét tekintve magyar, hanem licencét tekintve is hazai termék. Kiemelte: büszkék arra, hogy a műsor bebizonyította, sem a népzene és néptánc, sem pedig a közszolgálat nem tűr meg magán port. "Képesek vagyunk megújulni és képesek vagyunk trendeket teremteni, hiszen a mai médiapalettán ritkaságszámba megy a valódi értékközvetítés és a jövőbe mutató képivilág-technika ötvözése" - fogalmazott.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatták meg tehetségüket: külön versenyeztek a néptáncegyüttesek; az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok.
A zsűri elnöke volt Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Nemzet Művésze; tagja Timár Böske táncművész, a Csillagszeműek művészeti igazgatója; Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes; Kocsis Enikő Harangozó-díjas táncművész, a Fitos Dezső társulat művészeti vezetője és Berecz István, az első Fölszállott a páva győztese, kétszeres aranysarkantyús táncos. maszol.ro
A dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttes nyerte el a közönségdíjat a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor pénteki döntőjében, amelyet a Duna televízió élőben közvetített. A legjobb határon túli produkcióért járó egymillió forintot Bálint Róbert pusztinai furulyás vihette el.
A táncegyüttesek kategóriájában a felvidéki Csali Gyermek Néptáncegyüttes, szóló és párostánc kategóriában Albert Csaba, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában Horváth Áron cimbalmos, énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában Erdélyi Luca vehette át az egy-egy millió forintos nyereményt Gáspár Bencétől, az OTP Bank Kommunikációs és Társadalmi Kapcsolatok főosztályának vezetőjétől.
Balog Zoltán miniszter az Emberi Erőforrások Minisztériumának különdíjait adta át: a legjobb határon túli produkciónak járó 1 millió forintot Bálint Róbert pusztinai furulyás, a legjobb hazai nemzetiségi produkciójának járó 1 millió forintos különdíjat Makula Zoltán jászberényi szólótáncos érdemelte ki.
Az OTP Bank különdíjait - egy-egy millió forintot - Gáspár Bence adta át Molnár Bencének, a dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttesnek, a Sarjú Bandának, a Jászság Gyermek Néptáncegyüttesnek és a mérai Czifra Néptánccsoportnak.
Gyúr Gabriellának adta át az 1 millió forintos különdíjat a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság nevében V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár. A szolnoki Rotary Club Egyesület nevében Bartalos Zoltán ösztöndíjat nyújtott át Gyúr Gabriellának, további egy millió forinttal segítve a fiatal művészeti tanulmányait.
A Veresegyházi Medveotthon határon túli csoport számára alapított Mackó elnevezésű különdíját a Csali Gyermek Néptáncegyüttes vehette át az intézmény vezetőjétől, Bankó Lászlótól.
A Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetségének képviseletében Szigetvári József a világszövetség meghívását adta át a kategóriagyőzteseknek a legjelentősebb nemzetközi gyermek népművészeti fesztiváljára: a Fölszállott a páva idei nyertesei 2017 nyarán Magyarországot fogják képviselni Tajvanon, az ILAN Nemzetközi Népművészeti Fesztiválon.
Sebő Ferenc, a zsűri elnöke kiemelte: a fellépő fiatalok megmutatták, hogy a hagyományban micsoda fantasztikus erők vannak, s hogy mennyire a közösséghez kapcsolódnak az egyéni teljesítmények is. Ezek a fiatalok meggyőztek minket arról, hogy számukra ez örömforrás, birtokolják és beszélik ezt a nyelvet - mutatott rá.
A Duna Médiaszolgáltató Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója, Medveczky Balázs elmondta, hogy a televíziósok az értékmentők munkáját a Fölszállott a páva című műsorral próbálták támogatni, amely nemcsak tartalmát és lelkét tekintve magyar, hanem licencét tekintve is hazai termék. Kiemelte: büszkék arra, hogy a műsor bebizonyította, sem a népzene és néptánc, sem pedig a közszolgálat nem tűr meg magán port. "Képesek vagyunk megújulni és képesek vagyunk trendeket teremteni, hiszen a mai médiapalettán ritkaságszámba megy a valódi értékközvetítés és a jövőbe mutató képivilág-technika ötvözése" - fogalmazott.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatták meg tehetségüket: külön versenyeztek a néptáncegyüttesek; az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok.
A zsűri elnöke volt Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Nemzet Művésze; tagja Timár Böske táncművész, a Csillagszeműek művészeti igazgatója; Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes; Kocsis Enikő Harangozó-díjas táncművész, a Fitos Dezső társulat művészeti vezetője és Berecz István, az első Fölszállott a páva győztese, kétszeres aranysarkantyús táncos. maszol.ro
2016. december 17.
Huszonkét kastély egy kötetben
Bordás Beáta Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában (1840–1914) című könyvét mutatta be Weisz Attila művészettörténész, egyetemi adjunktus péntek délután a negyedik Adventi Könyvvásár keretében, Kolozsváron.
A könyv az egykori Kolozs, Torda-Aranyos és Alsó-Fehér vármegyék huszonkét kastélyát tanulmányozza. Weisz Attila úgy véli, a szerző olyan referenciamunkát dolgozott ki, amely az erdélyi kastélyok kutatásának egyik mérföldköve lesz. Túllép a száraz szakkönyvön, olvasmányos, bárki számára érdekfeszítően tárgyalja a témát.
A tanulmány a szerző doktori disszertációja, aki elmondta: 2010 óta foglalkozik a témával, három-négy éves kutatói munka áll mögötte, a szakirodalmi áttekintést pedig egy-másfél év alatt végezte el. Szakmai irányítója Kovács András volt. Mesteri dolgozatát az árkosi Szentkereszty-kastélyról írta, majd a doktori képzésre való beiratkozásakor egyértelmű volt számára, hogy újabb kutatásában a 19. század második felében épült kastélyokat akarja vizsgálni. A művészettörténész jelenleg a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban dolgozik, így valószínűnek látja, hogy az érdeklődési köre a festészet irányába fog elmozdulni, de a kastélyoktól sem akar elszakadani.
Az erdélyi kastélyok berendezése részben vagy teljesen megsemmisült
„A könyv témája lassan olyanná válik, mint a foci vagy a házépítés” – mutatott rá Weisz Attila. Azt tapasztalja, sokan úgy gondolják, hogy jól értenek a kastélyokhoz, a nemesi családok történeteihez. Bár ma több kastély látogatható, mint pár évvel ezelőtt, az épületek jó része nem hozzáférhető a kutatók számára a benne működő intézmények vagy a tulajdonosok miatt. A huszonkét vizsgált épületből öt ma már nem létezik, például a magyarfenesi Jósika-kastély.
„Valószínűleg Erdély Közép-Európa egyetlen olyan történelmi régiója, melyben kivétel nélkül minden kastély berendezése – bútorzata, kályhái, asztalos munkái – jelentős részében vagy teljesen megsemmisült, esetleg roncsai közgyűjteménybe kerültek” – vázolta fel Weisz Attila az épített örökségek jelenlegi helyzetét. Ugyanakkor üdvözölte a szerző azon vállalkozását, hogy a késői reformkor és a dualizmus kori kastélyépítészetét vizsgálta, mivel eddig ez fehér foltnak számított.
A foglalkoztatott és az elhanyagolt épületekről is lehet olvasni
A huszonkét épület esettanulmány-szerű bemutatását tizenkét alaprajzzal és tizenöt portréval is színesíti a szerző. Az egyik fejezetben például az épületek létrejöttének okait tárgyalja, amelyből kiderül, az épületek házasságkötés esetén jöttek létre, vagy abban az esetben, ha nem volt megfelelő megörökölhető rezidencia, vagy ez teljes mértékben hiányzott. Olyan híres épületekkel is foglalkozott, mint a szakmát és a közvéleményt is foglalkoztató bonchidai-, válaszúti- vagy marosújvári kastélyok, de olyanokat is kutatott, amelyeket a szakirodalom elhanyagolt vagy nem ismert, például a mezőzáhi Ugron-kastély. Weisz Attila szerint ugyanakkor ebben a könyvben ismerhetjük meg a legteljesebben a gyalui kastély zavaros, 19. századi tulajdonosi viszonyait és adatait.
A könyv az arisztokraták mindennapjaival is foglalkozik, például megtudhatjuk, hogy rengeteg szabadidejük volt, amit sokan művészettel töltöttek, a naplóírás mellett így is megörökítették az utazásaikat. Emiatt nem meglepő, hogy jónevű festők is kerültek ki az arisztokraták soraiból, például Huszár Ilona portréfestő. Ugyanakkor a kastélyokat övező kertekről, parkokról és ezek fontosságáról is olvashatunk Bordás Beáta könyvében. Arra is fény ferül, hogy a történelem néha megkövetelte, hogy számos kastély újraépüljön, például a magyar szabadságharc következtében a válaszúti és marosújvári épített örökségek is munkálatokra szorultak.
Terepmunka, archív felvételek és szakirodalom ötvözete
A művészettörténet a történelem különleges ága, mivel különböző források és ezek egyidejű használata szükséges a műveléséhez – véli az egyetemi adjunktus. Erre Bordás Beáta könyve is jó példa, mivel a szakirodalmat saját terepmunkával, saját fotókkal egészítette ki. Emellett archív fotókat használt, századfordulós újságcikkeket elemzett – például a Vasárnapi Újság, a kolozsvári Ellenzék, Hazánk s a Külföld című lapokból –, de az arisztokraták, nemesek húsz-huszonegyedik századi interjúit is feldolgozta.
Az egyetemi adjunktus szerint „mint egy jó krimiben, a végén áll össze a kép”, a kastélybelsőkről szóló fejezet a kastély külső és belső ismertető jeleit, sajátos térszerkezetét ismerteti.
A könyv szerzője azt bizonyítja, hogy a kastélyok történelme nem állt meg, rajtunk áll, hogy a kastélyokat ne hagyjuk elveszni – összegzett Weisz Attila.
A kötetet a Polis Kiadó adta ki, a beszélgetésen jelen volt Dávid Gyula, a kiadó igazgatója is.
Tasi Annabella maszol.ro
Bordás Beáta Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában (1840–1914) című könyvét mutatta be Weisz Attila művészettörténész, egyetemi adjunktus péntek délután a negyedik Adventi Könyvvásár keretében, Kolozsváron.
A könyv az egykori Kolozs, Torda-Aranyos és Alsó-Fehér vármegyék huszonkét kastélyát tanulmányozza. Weisz Attila úgy véli, a szerző olyan referenciamunkát dolgozott ki, amely az erdélyi kastélyok kutatásának egyik mérföldköve lesz. Túllép a száraz szakkönyvön, olvasmányos, bárki számára érdekfeszítően tárgyalja a témát.
A tanulmány a szerző doktori disszertációja, aki elmondta: 2010 óta foglalkozik a témával, három-négy éves kutatói munka áll mögötte, a szakirodalmi áttekintést pedig egy-másfél év alatt végezte el. Szakmai irányítója Kovács András volt. Mesteri dolgozatát az árkosi Szentkereszty-kastélyról írta, majd a doktori képzésre való beiratkozásakor egyértelmű volt számára, hogy újabb kutatásában a 19. század második felében épült kastélyokat akarja vizsgálni. A művészettörténész jelenleg a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban dolgozik, így valószínűnek látja, hogy az érdeklődési köre a festészet irányába fog elmozdulni, de a kastélyoktól sem akar elszakadani.
Az erdélyi kastélyok berendezése részben vagy teljesen megsemmisült
„A könyv témája lassan olyanná válik, mint a foci vagy a házépítés” – mutatott rá Weisz Attila. Azt tapasztalja, sokan úgy gondolják, hogy jól értenek a kastélyokhoz, a nemesi családok történeteihez. Bár ma több kastély látogatható, mint pár évvel ezelőtt, az épületek jó része nem hozzáférhető a kutatók számára a benne működő intézmények vagy a tulajdonosok miatt. A huszonkét vizsgált épületből öt ma már nem létezik, például a magyarfenesi Jósika-kastély.
„Valószínűleg Erdély Közép-Európa egyetlen olyan történelmi régiója, melyben kivétel nélkül minden kastély berendezése – bútorzata, kályhái, asztalos munkái – jelentős részében vagy teljesen megsemmisült, esetleg roncsai közgyűjteménybe kerültek” – vázolta fel Weisz Attila az épített örökségek jelenlegi helyzetét. Ugyanakkor üdvözölte a szerző azon vállalkozását, hogy a késői reformkor és a dualizmus kori kastélyépítészetét vizsgálta, mivel eddig ez fehér foltnak számított.
A foglalkoztatott és az elhanyagolt épületekről is lehet olvasni
A huszonkét épület esettanulmány-szerű bemutatását tizenkét alaprajzzal és tizenöt portréval is színesíti a szerző. Az egyik fejezetben például az épületek létrejöttének okait tárgyalja, amelyből kiderül, az épületek házasságkötés esetén jöttek létre, vagy abban az esetben, ha nem volt megfelelő megörökölhető rezidencia, vagy ez teljes mértékben hiányzott. Olyan híres épületekkel is foglalkozott, mint a szakmát és a közvéleményt is foglalkoztató bonchidai-, válaszúti- vagy marosújvári kastélyok, de olyanokat is kutatott, amelyeket a szakirodalom elhanyagolt vagy nem ismert, például a mezőzáhi Ugron-kastély. Weisz Attila szerint ugyanakkor ebben a könyvben ismerhetjük meg a legteljesebben a gyalui kastély zavaros, 19. századi tulajdonosi viszonyait és adatait.
A könyv az arisztokraták mindennapjaival is foglalkozik, például megtudhatjuk, hogy rengeteg szabadidejük volt, amit sokan művészettel töltöttek, a naplóírás mellett így is megörökítették az utazásaikat. Emiatt nem meglepő, hogy jónevű festők is kerültek ki az arisztokraták soraiból, például Huszár Ilona portréfestő. Ugyanakkor a kastélyokat övező kertekről, parkokról és ezek fontosságáról is olvashatunk Bordás Beáta könyvében. Arra is fény ferül, hogy a történelem néha megkövetelte, hogy számos kastély újraépüljön, például a magyar szabadságharc következtében a válaszúti és marosújvári épített örökségek is munkálatokra szorultak.
Terepmunka, archív felvételek és szakirodalom ötvözete
A művészettörténet a történelem különleges ága, mivel különböző források és ezek egyidejű használata szükséges a műveléséhez – véli az egyetemi adjunktus. Erre Bordás Beáta könyve is jó példa, mivel a szakirodalmat saját terepmunkával, saját fotókkal egészítette ki. Emellett archív fotókat használt, századfordulós újságcikkeket elemzett – például a Vasárnapi Újság, a kolozsvári Ellenzék, Hazánk s a Külföld című lapokból –, de az arisztokraták, nemesek húsz-huszonegyedik századi interjúit is feldolgozta.
Az egyetemi adjunktus szerint „mint egy jó krimiben, a végén áll össze a kép”, a kastélybelsőkről szóló fejezet a kastély külső és belső ismertető jeleit, sajátos térszerkezetét ismerteti.
A könyv szerzője azt bizonyítja, hogy a kastélyok történelme nem állt meg, rajtunk áll, hogy a kastélyokat ne hagyjuk elveszni – összegzett Weisz Attila.
A kötetet a Polis Kiadó adta ki, a beszélgetésen jelen volt Dávid Gyula, a kiadó igazgatója is.
Tasi Annabella maszol.ro