Élettani és szívsebészeti előadások
A Romániai Magyar Orvos- és Gyószerészképzésért Egyesület 58. ülésszakán élettani előadások hangzanak el ma és szerda délután 16-17 óra között, majd szívsebészeti előadások következnek 17-18 óra között. 18-tól 20 óráig angol nyelven hallgatható a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karának két tanára. Id. prof. dr. Lénárd László, az Élettani Intézet emeritus professzora táplálkozási alapfogalmakról – kalóriaszükséglet, energiafogyasztás, táplálék- és folyadékfelvétel –, továbbá a testtömegindexről, a testsúlygörbékről, a testsúlyvesztésről, az elhízásról, a perifériás glukóz szignálról, a neuropeptideknek a gyomor-bél rendszerben betöltött szerepéről beszél. Szerdán a táplálékkal jutalmazott tanulásról, a megerősítés szerepéről tart előadást, továbbá a pszichostimulánsok és az evés, a gyermekkori elhízás és a kognitív folyamatok kapcsolatáról, az anorexia nervosáról, a bulimiáról, az evési rohamokról.
Ifj. dr. Lénárd László Péter, a Pécsi Szívgyógyászati Klinika adjunktusa kedden a billentyűműtétek indikációiról, a műbillentyűtípusokról, a szívbillentyű- és szívbelhártya-gyulladás sebészi kezeléséről, a transzkatéteres aortabillentyű- beültetésről, öltés nélküli aorta- műbillentyűvel való tapasztalatairól ad elő, szerdán pedig a pericardium betegségeiről.
Az előadások helyszíne az RMOGYKE Tanulmányi Központja (Deus Providebit Tanulmányi Ház Marosvásárhely, Rózsák tere 61. szám). Az előadásokon való részvétel díjmentes.
Népújság (Marosvásárhely)

Értékteremtők ünnepe
Városnapi EMKE-díjak
Tiszta források felkutatója, ritka szépségek megörökítője, sírva vigadó szavak mestere – a Maros megyei EMKE hagyományossá vált városnapi rendezvényének, az Értékteremtők gálájának idei kitüntetettjei. Csütörtök délelőtt a Kultúrpalota kistermében Olosz Katalin néprajzkutató, irodalomtörténész, Kerekes Péter Pál fotóművész és Bölöni Domokos író, publicista vehette át a magyar közösségért sokat tett vásárhelyi személyiségeknek járó díjat.
Olosz Katalin munkásságát dr. Barabás László néprajzkutató méltatta. A pályatárs az ünnepelt ars poeticának is tekinthető gondolatával indította laudációját: "A munka örömforrás is lehet", majd a negyvenes évek Kovásznájától, a nehéz körülmények között élő, gyermekükkel a munkát és a könyvet is megszerettető családtól kiindulva körvonalazta a gazdag életpályát. Megemlítette a sepsiszentgyörgyi középiskolát, a Bolyai egyetemet, amely éppen abban az évben vált Babes–Bolyai egyetemmé, amikor Olosz Katalin a hallgatója lett, szólt a kiváló tanárokról, akik – bár a tanintézetben nem volt néprajzosképzés – olyan feladatok elé állították a tehetséges diákot, amelyek révén elindulhatott az úton. A székely népballadák kutatásával kezdődött a hatalmas adatgyűjtő munka, amelyről számos értékes kötet tanúskodik. Levéltárakban, folyóiratok hasábjain kutakodva Olosz Katalin igazi aranyrögökre talált – egyebek mellett azokat a gyűjteményeket tárta fel, amelyek kimaradtak a Kriza-féle Vadrózsákból –, és felfedezéseivel átírta az erdélyi magyar, illetve összmagyar folklórkutatás történetét – összegzett a méltató, majd azt is elárulta, hogy a néprajzkutató jelenleg az erdélyi magyar balladakatalógus összeállításán dolgozik. Az ünnepelt a köszönő szavak után kiemelte, hogy a díjat tulajdonképpen megosztva kapta, az elismerés ugyanis azon személyiségeket is megilleti – többek között Szabó Sámuelt, Kolumbán Istvánt, Kriza Jánost –, akiknek munkásságával foglalkozott és akiknek szellemiségét az EMKE rendezvénye újra felélesztette.
Szépséglesen fél évszázada
A teremtett világ szépségei felé értő szemmel forduló Kerekes Péter Pál fotóművészről Gáspár Melinda szólt a hallgatóságnak. A marosvásárhelyi cukorgyár környéke, a gyümölcsös, a Maros közelsége már gyermekkorától formálta a későbbi fotós természethez való viszonyulását. Az erdők, mezők, barlangok vidékére vezető (élet)úton meghatározó szerepet játszott a cukorgyári munkatárssal, Both Károllyal való találkozás. Kerekes Péter hatvan éve járja a természetet, és fél évszázada lóg a nyakában a fényképezőgép. Fotói – közöttük az összes vásárhelyi ritka fáról készült képek – művészi érzékenységét bizonyítják, amely a legmegfelelőbb pillanat kivárásához szükséges türelemmel párosul.
– Így csak természetfotós tud lesben állni – jegyezte meg a méltató. Kerekes Péter fotóit számos hazai és nemzetközi kitüntetésben részesítették, és a világ szinte minden táján kiállították – hallhattuk a továbbiakban az ünnepeltről, aki a kilencvenes években újjáindult Erdélyi Kárpát Egyesület alapító tagjaként, a természet ismeretének, szeretetének tanítójaként nemcsak művészi mivoltában, de emberként is értéket teremtett. Kerekes Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy az EKE 120 éve született, éppen ezért számára többszörös ünnepnek számít az EMKE gálája.
A humor áldása
Bölöni Domokos írói, újságírói világát Nagy Miklós Kund körvonalazta.
– Kevesen ismerik olyan alaposan a falu univerzumát, mint ő, és aligha van olyan mai írónk, publicistánk, aki hozzá hasonló nosztalgikus beleérzéssel és humorba ágyazott empátiával tudná felmutatni a vidéki kisemmizettek és a városi kisemberek gondjait, bajait, reményeit, gyarlóságait – mondta a méltató a különös érzékenységgel megáldott, karcos humorral, nyelvformáló, szótársító leleménnyel bíró íróról, aki igazán nagyot a rövidpróza műfajában alkotott. Nagy Miklós Kund reményét fejezte ki, hogy Bölöni az elkövetkezőkben egy nagylélegzetű életregénnyel is megajándékozza olvasóit. Az ünnepelt 1990-ben lett lapunk munkatársa, "falujáró riporter, kulturális szerkesztő, a gyerekolvasók, a fiatal tehetségek istápolója. Maradt Hazanéző, ha kellett, óvta a Flasztert, a Súrlott Grádicsot, bókolt a Múzsának". A nyugdíjas évek sem hoztak számára pihenést, az utóbbi öt esztendőben több kötete jelent meg, amelyek abban is megerősítik az olvasót, hogy "humor nélkül lehet élni, de nem érdemes". A laudáció végén Kilyén Ilka színművésznő az ünnepelt Mézvirágillat című alkotását olvasta fel. Ezt követően Ritziu Ilka Krisztina egy kalotaszegi balladát énekelt el, majd a Kántor-tanítóképző Főiskola kórusa lépett közönség elé. Az együttlét utolsó perceiben a kórus és a hallgatóság közösen énekelte a Szózatot.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Pécska Város Napjai
A tizenkét éves várost ünnepelték
Pécska Város Napjai a hét végén sikeresen lezajlottak annak ellenére, hogy a változékony, esős időjárás miatt egyes eseményeken a vártnál kevesebben vettek részt.
A magyar programokat ezúttal is pénteken szervezték, elsőként a Búzavirág Néptáncegyüttes legkisebb csoportja, a Bojtocska lépett színpadra 18 órától.
Őt követték a nagyobbak és a felnőtt csoport, a pécskai táncosok a szegedi Cuháré Táncműhely tagjaival együtt mutattak be műsort élő zenével, a szegedi Ménkű bandának köszönhetően.
Az egyre népesebb közönséget az Oroszlányi Bányász Népdalkör 11 tagja szórakoztatta, köztük Lelik Anna nyugalmazott pécskai óvónő. A küldöttséget elkísérte Lazók Zoltán polgármester és Papp Péter Attila alpolgármester. A fellépés előtt a küldöttségnek Antal Péter polgármester mutatta be a várost, de elbeszélgettek az együttműködési lehetőségekről is.
Immár másodszor lépett a közönség elé a Pécskai Kissebségi Hagyományőrző Egyesület Aranykalász tánccsoportja.
Tíz órakor kezdődött az est sztárvendégének, Nótár Marynak a koncertje, majd utcabál zárta a programot a Roulette zenekarral.
Szombaton 8 órától kettős avatóra került sor: Antal Péter polgármester, Miodrag Stanoiov alpolgármester és Iustin Cionca volt polgármester vágta el a szalagot a város modern piaccsarnokának a bejáratánál. A minden előírásnak megfelelő, tágas csarnokban már el is foglalták helyüket a tejtermékeket áruló kistermelők, a mellette lévő két sátor alatt pedig zöldséget, gyümölcsöt, virágokat és egyebeket kínáltak.
Felújított iskolát avattak
A csarnokkal szemben már készültek a diákok és tanáraik a 2-es számú Általános Iskola kívül-belül megújult kisépületének az avatására. Bacsilla Eszter igazgató mellett Antal Péter polgármester, Király András oktatási államtitkár és Bölöni György megyei tanácsos vágta el a szalagot, majd a jelen lévő hivatalosságokkal együtt – köztük Constantin Traian Igaş szenátorral és a pécskai líceum igazgatójával, Bacsilla Sándorral – végigjárták a felújított osztálytermeket.
Napközben változatos program várta a pécskaiakat, néptáncfesztiváltól folkzenén át tűzzsonglőr bemutatóig. Az est sztárvendége Antonia popénekesnő volt.
Kitüntetések
Vasárnap 11 órától került sor a városi tanács ünnepi ülésére, amelyen ezúttal Kiválósági Díjakat osztottak ki. A kitüntetettek Borsos Árpád mezőgazdász és Lidia Ecaterina Sass ápolónő. Sabina Pop mérnök, illetve a Pălincaş nővérek, Rodica Pălincaș és Alexandra Trif tanárok Pécskai Gyökerek-díjat vehettek át.
A gyűlésen a városi elöljárók mellett számos meghívott is jelen volt.
A városnapok délután román folklórműsorral folytatódtak, de sokan voltak kiváncsiak a tornyai Kalypsoland kutyaiskola és panzió bemutatójára is, amelyet a Szentháromság parkban tartottak. Tóth Attila szervező díjazta a felhívására jelentkezett pécskai kutyatulajdonosokat, akik kedvenceikkel részt vettek a programon.
A többnapos programsorozat éjfél előtt látványos tűzijátékkal zárult.
Olvasónk közelebbről
Mivel a kitüntetettek közül Borsos Árpád a Nyugati Jelen olvasótáborába tartozik, őt közelebbről is bemutatjuk. 1954-ben Pécskán született, földműves család első gyermekeként. Általános iskoláit Pécskán, majd a mezőgazdasági líceumot Aradon végezte el azzal együtt, hogy bevallása szerint, nem kedvelte a mezőgazdaságot. Talán ezért is végezte el a hivatásos gépkocsivezetői tanfolyamot, hogy az Avăntul téesznél, utána az Aradi Közszállítási Vállalatnál dolgozhasson. 1986 és 1992 között tímárként dolgozott a Pécskai Fogyasztási Szövetkezetnél. Mivel azonban a bőrcserzés nem volt kifizetődő, gazdálkodni kezdett, amit hamar megszeretett. Előbb a saját 20 hektár földjét művelte meg, később haszonbérben dolgozott, de vásárolt is földterületeket. Manapság 7 traktorral és a szükséges felszereléssel, 3 kombájnnal, összesen 580 hektár termőföldet művel meg a családjával, illetve a létrehozott kft. alkalmazottaival. A kisperegi bekötőút mentén tanyát vásárolt, ahol komoly gépparkot alakított ki, korszerű gépekkel, termesztési eljárásokkal, jó években hektáronként általában 6000 kiló búzát, illetve 8000 kiló kukoricát szokott betakarítani. A jó termés tudatában a földtulajdonosoknak is magas osztalékot, hektáronként 1200-1500 kiló gabonát biztosít. A közelmúltban a GAL Program támogatásával új traktort és kombájnt vásárolt, büszke arra, hogy a családjával műveli meg a földet, ami biztos megélhetésnek számít, ezért jövőbeli terveket is szőhetnek még akkor is, ha az EU-mezőgazdasági támogatások hátrányosak a kelet-európai gazdálkodók számára. Örvend, amiért a maga és a családtagjai által végzett becsületes munkával is hozzájárulhat a pécskai kenyér hírnevének az öregbítéséhez – hangzott el a dr. Vasile Chifor városi tanácsos által ismertetett laudációban. Borsos Árpádnak gratulálunk, további hasznos munkálkodást, jó egészséget kívánunk.
Balta János, Sinka Pál
Nyugati Jelen (Arad)

Magyari Sára könyvének bemutatója
A nyelvi világkép a magyar és a román nyelvben
Dr. Magyari Sára, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusának A nyelvi világkép a magyar és a román nyelvben című kötetét pénteken késő délután mutatták be a Jelen Ház nagytermében a Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozatának keretében. Nem mondhatnánk, hogy kivételes érdeklődés övezte – egy tudományos dolgozat (amelyre a kötet címéből is lehetett következtetni) nem mozgat meg annyi érdeklődőt, mint egy helyi, főleg, mondjuk, egykori tanítványai és eddigi könyvei révén közismert személyiség helytörténeti vagy szépirodalmi munkája. Pedig a fiatal tudós nevét többször is olvashatták a Nyugati Jelenben eredeti, főleg nyelvi, szociológiai vonatkozásokat fejtegető írások alatt, s a Temesvári Rádió Magyar adásának is mondhatni rendszeres szereplője.
Magyari Sára doktorátusi dolgozata (nem első könyve) izgalmas kérdést feszeget, amely az átlagolvasónak talán eszébe se jutna: hogyan tükröződik két nyelvben (ezúttal a magyarban és románban) a világkép. A szerző 13 szó, illetve szópár jelentését, a hozzájuk fűződő értelmezéseket, gondolatokat, reagálásokat vizsgálja román és magyar közegben, alanyokkal, s arra a megállapításra jut, hogy nagyjából azonosan vagy hasonlóan, több esetben viszont eltérő módon ítélik meg a szavak jelentését, tartalmát. A könyv részletes ismertetését Brauch Magda, a stilisztikai tudományok doktora vállalta.
Talán a bemutatónál is érdekesebb volt, amikor dr. Magyari Sára a közönséggel társalgott részben a könyve kapcsán felmerülő, részben a nyelvtudomány és annak nyomtatásbeli megjelenítéseinek kérdései kapcsán.
Nyugati Jelen (Arad)

A Hunyad Megyei Magyar Napok értékelője
A szórványmagyarság ünnepe
Sikeresen zajlott a hetedik alkalommal megszervezett Hunyad Megyei Magyar Napok. A rendezvénysorozat május 9-én, Európa napján zárult, amikor a vajdahunyadi Corvin-Savaria Magyar Házban az Örömódát hallgatták meg együtt, míg a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban három generációnak szóló családi vetélkedőn szórakoztak együtt gyerekek, felnőttek és idősek. A tíznapos ünnepségsorozat értékeléséről Kocsis Attila főszervezővel, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatójával beszélgettünk.
– 2010 óta a Hunyad megyei magyarság már megszokta, hogy május-június táján az egész megyére kiterjedő rendezvénysorozat eseményei közül választhat.
– Most is erre törekedtünk, idén is változatos, szerteágazó és színvonalas rendezvények között választhattak. Mondhatni, hogy valamennyi, magyarok által jelentősebb számba lakott Hunyad megyei településen legalább egy kulturális rendezvény volt, a nagyobb városokban pedig számos előadás volt. Első alkalommal vezettük be a tematikus napokat, melyek tartalmas programokkal várták az érdeklődőket. Volt gyermekprogram, koncert, bányászkórus-előadás, képkiállítás, renaissance-tánc, néptánc, könyvbemutató, éremkiállítás, májusfaállítás, helytörténeti kirándulás, sportrendezvények és a Barcsay Ákos-díjak kiosztása sem maradt el. Természetesen a hagyományos magyar gasztronómia sem hiányzott, a rendezvénysorozat alatt 12 helyszínen főztek, összesen olyan 4500-5000 adag gulyás és 2000 palacsinta fogyott el, de emellett más ínyencségek is voltak. A hangulat mindenütt családias volt, a rendezvények résztvevői mindenütt jól érezték magukat.
– A közönségsiker mintha elmaradt volna az előző évekhez képest, különösen Déván, a szombati egésznapos szabadtéri rendezvényen.
– Az idő sem kedvezett, kétrendbeli vihar és a május elején kellemetlen 12 fokos hideg ellenére mégis 6-700 magyar együtt ünnepelt a főtéren. Valamennyien jól érezték magukat, kellemesen töltötték együtt a napot, s estére Balázs Pali koncertje igencsak fellendítette a hangulatot. Kétségtelenül az is közrejátszott, hogy idén nem léptek fel közkedvelt magyarországi nagy sztárok, mint például az EDDA, Bikini vagy Republic az előző években, de szűkített költségvetésből gazdálkodtunk, a választási kampány közeledése gondot jelentett anyagilag és a helyszínek kiválasztása szempontjából is, semmiképpen sem akartuk összemosni a magyar napokat a választási kampánnyal. De hát a Hunyad Megyei Magyar Napok elsősorban az itteni szórványról szól, az itteni magyarság ünnepe, a magyar kultúra, nemzeti hagyományaink, értékeink ünnepsége. Mindenekelőtt a saját kulturális egyesületeinknek szántunk főszerepet, külön kiemelném a dévai renaissance táncegyüttest, amely nemcsak színvonalas fellépéseivel tűnt ki, hanem sokat segített a szervezésben is.
– Magyarországról is szép számba eljöttek a testvértelepülések küldöttségei együtt ünnepelni a Hunyad megyei magyarokkal.
– Köszönettel is tartozunk a várpalotai, keceli, szombathelyi vagy jánosházi küldöttségeknek, hogy együtt ünnepeltek velünk, felemelő érzés mindkét fél számára. Háromszékről azonban csak egy néptáncegyüttes érkezett a Szórvány– Székelyföld együttműködés keretében, kevesebb, mint az előző években és kézművesek sem jöttek el. A testvériség szellemében nekik is köszönetet mondunk a támogatásért, még ha az kisebb is volt, mint az előző években.
– Akárcsak az előző években, a románság körében idén is nagyszerű visszhangnak örvendtek a magyar napok.
– Nem titkolom, hogy örvendtem a közösségi oldalakon megjelent román kommenteknek, melyek a magyarság összefogását, színvonalas rendezvényeit és példás hagyományőrzését méltatták. A magyar napok köztéri rendezvényeinek egyik célja, hogy a nyilvánosság előtt mutassuk be a románságnak kulturális és gasztronómiai értékeinket. A visszajelzések alapján sikerült is, a románság roppant kedvezően viszonyult a rendezvénysorozathoz.
– A megyét keresztül-kasul járva a magyar napok során sok magyarral beszélgettem, s szinte általános volt a vélemény, hogy noha nem volt minden idők legjobbja, az idei magyar napok is nagyszerűen sikerültek.
– Hasonlóan látom én is a dolgokat, vonalat húzva a végeredmény egyértelműen pozitív. Köszönetet is mondok ezért mindazoknak, akik segítettek a szervezésben, a már korábban említetteken kívül a Corvin-Savaria társaságnak, a nőszervezeteknek, a Dévai Geszthy Ferenc Társaságnak, a lupényi Eben Haezer Alapítványnak, a pedagógusszövetségnek, a Hauer Erich Diáktanácsnak, a Corvin Kiadónak, a Szivárvány nyugdíjasklubnak, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesületnek és nem utolsósorban a történelmi magyar egyházaknak.
– Köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én is köszönöm!
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

A pillanat metamorfózisa
Vas Géza: Torockói képeslapok fotótárlatának margójára
Cifra Kalotaszeg, Széki hagyományos viselet, Az én Hóstátom után, Vas Géza ez alkalommal Torockóra kalauzol bennünket az Apáczai Galériában megnyílt fotótárlatával.
A kiállításra került hatvan felvétel ékesen bizonyítja készítőjének szenvedélyes elkötelezettségét, amit a hajdan bányászvárosként ismertté vált, manapság pedig elsősorban a faluturizmusból prosperáló település iránt tanúsít.
Akárcsak a fent említett tárlatok esetében, a mostani kiállítás is elsősorban a tárlat témájául szolgáló település lakóinak hagyományos öltözködése bemutatására fekteti a hangsúlyt. Ilyenformán a Különböző viseletek nevet viselő ciklus képein szembesülhetünk az ünnepi ruhába öltözött, különböző korosztályú nők és férfiak méltóságteljes, az adott ünnephez „hangolódott” magatartásával, éthoszával. A felvételek meggyőzően érzékeltetik, miként válik a ruha és annak viselője valamely szakrális esemény szerves részévé. Pontosabban, hogyan képes felnőni valamely közösség egy-egy ünnepi alkalomhoz, amely alkalom résztvevőitől lelki-szellemi-testi ráhangolódást, egyszóval emberi tartást igényel. Tehát nem a kényelmes, a manapság annyira „trendi”, laza életfelfogás és minden áron való szórakozni vágyás nyilvánul meg, hanem a szó hagyományos értelemében vett, az „áldozathozatalra” felkészült közösségi szellem. Ebben a kultikus, ünnepi légkörben pedig minden személynek megvan a kijelölt-megjelölt szerepköre. Ezek az emberek tehát mindenekelőtt nem szórakozni, hanem – kilépve a törődéssel teljes hétköznapok sodrásából – átlényegülni, megtisztulni, újjászületni akarnak. Közösségük által önmagukat megőrizni szeretnék.
A szóban forgó fotósorozaton belül találunk olyan felvételeket, amelyek „ellesett pillanatokat” ragadnak meg. Ilyenformán elsősorban a maguk „természetes”, keresetlen mivoltukkal hatnak. „Beállítatlanságukkal” életszerűséget sugallnak. Hitelességük abban rejlik, hogy a szerző minden esetben „elkapja” azt a helyzetet, amelyet érdemesnek vélt kiragadni az ünnepi folyamatból. Emellett pedig, képes jól bemérni azt a szöget és fényviszonyt, amely a legsokatmondóbb, a „legárulkodóbb” az adott mozzanatban. Így válik a fényképezőgép által kimerevített pillanat művészileg hitelessé. Így értelmeződik át a fotóművész „meglátása” folytán a gazdag színharmóniájú ruhakölteményekben megnyilvánuló ünnepi eseménysor, és alakul át üzenethordozó, katartikus közeggé. És ez a megállapítás érvényes a szépia árnyalataiban megfogalmazódó felvételekre is, amelyek a maguk „egyszínűségében”csupán sejtetik a torockói viseletre jellemző színkavalkádot.
Székely Géza
Szabadság (Kolozsvár)

Mentor – Aki majdnem az életét adta a tudományért
Kolcsár Levente-Péter biológus–ökológussal beszélgettünk
Országos „hírnévre” tett szert Kolcsár Péter ökológus, a Babeș– Bolyai Tudományegyetem doktorandusza, amikor tavaly nyáron egy terepbaleset következtében négy napig küzdött az életben maradásért. A sajtó – ahogy ez ilyenkor lenni szokott – felkapta a hírt, amit másnapra aztán el is felejtett. A szenzációs történet mögött azonban egy nem kevésbé érdekes szakmai munkásság rejlik. Erről beszélgettünk Péterrel – ő maga jobban szereti, ha egyszerűen Petyónak szólítják –, aki több tudományra új faj szakmai leírója.
– Mondták már, hogy bogaras vagy?
– Volt már rá példa. Az egyetemünknek van egy kis kutatóháza a Gyergyói-medencében: amikor odamenet megkérdeztünk egy embert, mennyire aszfaltozták le az utat, azt válaszolta, hogy egészen a bogarasokig le van aszfaltozva. Időbe telt, mire leesett, hogy rólunk beszél. Akkor pontosítottunk és kértük, hogy inkább szólítson rovarásznak. A bácsika meg is lepődött…
Leírtunk öt tudományra új fajt
– Viccet félretéve, mi a kutatási területed?
– Taxonómiával foglalkozom, ami az élőlények rendszerezésével, besorolásával, új fajok leírásával, azok azonosításával foglalkozó tudományág. Ezen belül rovarokat, vízirovarokat vizsgálok. A lószúnyogok kutatása a szívem csücske, ezen a téren „alkotok a legtöbbet. PhD-s hallgató vagyok, mellette tudományra új fajokat keresek, ez a kedvenc foglalkozásom, jelenleg is több fajnak a leírásán dolgozunk. Büszkén mondhatom, hogy már öt új fajt sikerült leírnunk. Három különböző családból is sikerült tudományra új fajt gyűjteni és tudományos publikációban leírni.
– Miért döntöttél a biológia, ökológia mellett?
– Már gyerekkoromban közel álltam a természethez, hisz falun nőttem fel. A szüleim mezőgazdaságban jártasok, édesapám erdész, ezért én is sokat jártam az erdőt, mezőt. Kilencedik osztály környékén határoztam el, hogy ezt a vonalat szeretném továbbvinni, így döntöttem az ökológia mellett. Már korán céltudatosan készültem az egyetemre, hogy azt tanulhassam, amit igazán szeretek.
– Hogyan képzeljük el egy ökológus munkáját?
– Ezt nehéz általánosan megfogalmazni, mert ahány szakember, annyiféleképpen dolgozik. A mi munkánk legtöbbször terepi gyűjtéssel indul, amikor is kimegyünk egy területre, ahol vagy céltudatosan vagy véletlenszerűen gyűjtjük össze azokat az állatokat, állatcsoportokat, amelyek minket érdekelnek. Ezután a laboratóriumban mikroszkóp segítségével határozzuk meg ezeket a fajokat. Az általunk vizsgált csoportokat csak így tudjuk elkülöníteni, mert csupán mikroszkopikus különbségek vannak közöttük. Meg is szoktak lepődni az emberek, hogy Romániában több mint 450 lószúnyog faj él. Ez pusztán a lószunyogok száma, ami viszont csak egy kisebb csoportja a legyeknek, azok pedig egy kis csoportját alkotják a rovaroknak.
A fajok meghatározásakor legtöbbször közönséges, gyakori, már ismert fajokat kapunk. Statisztikailag körülbelül 0,5–1 százaléka a begyűjtött fajoknak tudományra új. Így Romániában is lehet új fajokat felfedezni, nem kell ezért a trópusokra menni. Ezután következik a munka keményebb része, amikor le kell írni ezeket a fajokat. A taxonómiának számomra kevésbé élvezetes oldala a sok labormunka, ami főleg molekuláris módszereket, genetikai vizsgálatokat jelent, morfológiai méréseket is végzünk. Ha lehetséges, a közeli rokon csoportokból is be kell gyűjteni friss egyedeket, ha pedig nem, múzeumokból kell kérni már meglévőket. Ezekkel kell összehasonlítani, hogy biztosra menjünk, tényleg új fajról van szó és nem csak egy kisebb eltérésről, egy fajon belüli variációról. A leírás során a kutató joga megválasztani, milyen tudományos (latin) nevet ad az illető fajnak, ami után minden esetben szerepel a leíró neve is. Például az emberi faj – Homo sapiens Linnaeus, 1758 – leírója Linnaeus, aki fajunkat tudományosan 1758-ban írta le: egy latin fajnévnek ilyen a szerkezete. Ugyanígy joga van magyar névvel is ellátni a fajt, bár ez a megnevezés sose lesz hivatalos tudományos név. Mindezen vizsgálatok lépéseit, eredményeit és a fajleírást tudományos szaklapokban közöljük.
Madarat tolláról, taxonómust rovaráról
– Írtál már le új fajokat, rólad is neveztek el fajt.
– Ez teljesen a véletlen műve volt. Egy budapesti részképzésen a mentorom, Lengyel Gábor-Dániel bemutatott egy kutatónak, Kontschán Jenőnek, aki atkákkal foglalkozik, amelyek talajban élő, nagyjából fél milliméter nagyságú kis állatkák. A mentorom úgy mutatta be őt, mint a világ legnagyobb szakemberét ezen a téren, később kiderült, hogy ő az egyetlen a világon, aki ezzel az atka csoporttal foglalkozik. Ő elmondta, hogy elég sokat gyűjtött Erdélyben, és további mintáknak is örülne. Ezért amikor legközelebb Budapestre utaztam, vittem pár, Kolozsváron és az Erdélyi Szigethegységben gyűjtött talaj és avar mintát. Olyan szerencsém volt, hogy egy tudományra új fajt is talált ezekben a mintákban. Meg is kérdezte, hogy annak tiszteletére, hogy én gyűjtöttem be a fajt, elnevezheti-e rólam. Egy taxonómusnak az egyik legnagyobb megtiszteltetés, ha róla is elneveznek fajokat, így lett a kis atkának Crinitodiscus kolcsari a neve.
A Földön jelenleg körülbelül másfél millió fajt ismerünk, elég sok különböző csoportból, ami sok szakembert kívánna. Vannak felkapott csoportok, például a lepkék, madarak, növények, a látványos élőlények, amelyek a laikusok számára is könnyebben felismerhetők. A kevésbé „menő” csoportok vizsgálatához már felszerelés is kell, például mikroszkóp, mert sok esetben csak kis részletben térnek el. Egy másik szempont, hogy van-e gazdasági vagy egészségügyi vonzata az illető csoportnak. Például csípőszúnyogokkal nagyon sokan foglalkoznak, nagyon sok pénzt fektetnek a kutatásukra. Nem is csoda, hisz ezek általában embereket megbetegítő vírusokat hordoznak. Gazdasági megfontolásból például a kártevők kutatását szokták támogatni.
Négy nap törött csípővel 2000 méteren
– Múlt nyáron az ötórás hírekbe kerültél, baleseted volt terepen. Mi történt?
– Ezt munkahelyi balesetnek tartom. A munkámnak az is része, hogy terepen vagyok. A baleset a Szebeni-havasokban történt 2000 méter fölött. Egy pár szúnyog- és lepkefaj begyűjtése közben egy kőgörgeteges kis völgyben megcsúsztam, vagy a kő csúszott ki alólam, erre már nem emlékszem tisztán, de legurultam az oldalon és eltörtem a csípőmet, nem tudtam járni. Próbáltam hívni a mentőket, mert azért fel voltam készülve ilyen szempontból, de arra nem számítottam, hogy nem lesz jele a segélyhívónak, így nem sikerült hívnom a mentőket. Ezután 97-98 órányi eseménysor következett, amiért sokan hősként tekintenek rám. Szerintem inkább csak a túlélési ösztön hajtott, túl akartam élni. Szerintem abban a helyzetben bárki ugyanazt tette volna.
Nyár volt ugyan, június 29., de 2000 méter környékén még hó is volt, éjszakánként 5 Celsius-fok környékére hűlt a hőmérséklet. Ezt utólag tudtam meg a helyi meteorológiai állomás méréseiből. Igazából nem is ezzel volt a legnagyobb gondom, hanem azzal, hogy sokat esett az eső, naponta úgy négy-ötször. Hiába voltam terepfelszerelésben, a negyedik-ötödik eső után átáztam teljesen, emiatt jelentkeztek a kihűlés tünetei. Az ellen küzdöttem végig, hogy ne hűljek ki. Talán ez volt az egyik legnagyobb erőfeszítés. Az volt a legfontosabb, hogy életben akartam maradni. Ez volt az egyetlen motivációs tényezőm, ami viszont kellőképpen nagy volt.
Nagy fájdalmaim voltak, hisz a csípőcsontom hosszában eltörött, a helyén elég nagy zúzódásaim is voltak. Mozgáskor éreztem, hogy a két csontfelület elválik egymástól, ezért nem igazán tudtam mozogni. Ez volt egészen a harmadik nap hajnaláig, amikor viszont már nem is érdekelt, hogy fáj. Láttam, hogyha ott maradok, akkor ott maradok örökre. Ha meg akarok menekülni, még többet kell tennem.
Szerencsére elég jól tájékozódom, úgyhogy hamar belőttem az irányt, hogy merre kell visszataláljak a legközelebbi esztenáig valakit értesíteni, hogy hívják a mentőket. Reggel 5 órakor kezdtem el mászni az esztena irányába és éjjel kettőig másztam. Nem értem el aznap. Hogy sajnos vagy szerencsére, nem is tudom: másnap, amikor kivirradt és újra elindultam, akkor volt az egyetlen olyan helyzet, amikor ténylegesen halálosan féltem, úgy éreztem, hogy tényleg itt a vég, ugyanis rám futottak az esztenás kutyák. Addig gond nélkül mindenen keresztülmásztam, ha fájt, ha nem, de az nagyon rossz élmény volt. Végül a helyi pásztor segítségével sikerült értesíteni a mentőket.
Több túlélő felszerelést viszek
– Gondolom ez a helyzet az élet-halál szembenállást elég élesen megmozgatta benned, erős tapasztalat volt. Hogy érzed, valami megváltozott benned? Például, hogy ennek hatására nem mész terepre, esetleg más döntéseket hoztál?
– Igazából nem. Sokan azt várnák tőlem, hogy egy ilyen eset után soha többet ne menjek terepre, netán váltsak szakmát, vagy legalább valami nagyon mély mondanivalókat mondjak. Ez ugyanolyan munkabaleset volt, mintha bent a laborban egy kémcsőből valamilyen mérgező anyag jutott volna rám. Ott is lehetett volna halál közeli élményben részem. Igazából így jöttem rá, hogy mennyire szeretem a szakmámat. Még ezek után is képes vagyok folytatni, sőt talán még nagyobb szeretettel. Talán még jobban tudok örvendeni annak, hogy még tudok mozogni és ki tudok járni gyönyörű szép helyekre, ahol új élőlényeket ismerhetek meg és foghatok be.
– Fel lehet készülni a hasonló helyzetekre?
– Az egyetem első évétől elég sok terepgyakorlatra jártunk, láttuk, milyen kihívásokkal kell szembenézni egy-egy gyűjtőút, terepi kiszállás során. Úgyhogy igen, valamilyen mértékben fel vagyunk készülve. Nekem az is sokat segített, hogy a baleset előtt egy héttel láttam a 127 óra című filmet. Arra gondoltam, hogy amíg nem kell levágjam a saját kezemet, talán nincs gond. Ha valaki sokat jár terepre vagy túrázni – amúgy a terepezés sokak számára úgy tűnik, mintha mi túrázni járnánk –, jó ha tud ezt-azt arra az esetre, hogyha eltévedne. Azóta én is jobban odafigyelek, több túlélő-felszerelést viszek magammal.
– Jársz még egyedül vagy most már minimum párban jártok?
– A történtek után sokan mondták, hogy egyedül nem szabad elmenni. Ez jó felvetés, csak sajnos nem mindig lehet másokat rávenni, hogy az idejükből áldozzanak arra, hogy kísérgessenek. Továbbá mindenkinek megvan a saját tempója és inkább azt szereti követni, mintsem igazodni mások ritmusához. Ezenkívül én olyan vagyok, aki szeret elcsodálkozni a természet szépségein, de ezt igazán csak egyedül tudom megélni. Legalább ilyenkor kiszabadulok kicsit a város zajából.
– Volt még valamilyen különleges élményben részed a kutatásaid során?
– Az igazán nagy élményeket a külföldi gyűjtőutak jelentik. Sokat jártunk a Balkánra, ezen belül Bulgáriába, onnan is van egy tudományra új faj, amit sikerült leírni. Az egzotikus helyeken nemcsak az élővilággal, hanem a kultúrával is ismerkedünk, legtöbbször ezt a kettőt nem is lehet elválasztani. Sokszor egy-egy ország területére új fajt úgy találtunk, hogy a vendéglő ablakából gyűjtöttük be. A mi szakmánk egy életforma, amit nem hagy abba az ember, amikor beül valahova például ebédelni. Ha ott repül a szúnyogfaj, amivel éppen foglalkozik a kutató, akkor azt úgyis be fogja fogni, ha hülyének nézik, ha nem. Ebből volt többször vicces jelenet, amikor próbáltam elkapni az állatot, közben az emberek néztek, hogy ez meg van zakkanva. Ha „átlagemberek” lennénk, ugyanezt gondolnánk.
Kolcsár Levente-Péter (Petyó)
• 1989. június 29-én született Gyergyószentmiklóson, gyerekkorát Ditróban töltötte • ökológia szakon végezte az alap- és mesterképzést a BBTE-n • jelenleg másodéves doktorandusz hallgató • témavezetők: Rákosy László és Keresztes Lujza • 2013–2016 között a Collegium Talentum kollégistája
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Zenélő bástyák, mérges diákok a kolozsvári könyvhéten
Varró Dániel nem szívesen érettségizne le önmagából, Király László pedig tényleg hallotta zenélni a Szabók bástyáját – többek közt ilyen és ehhez hasonló érdekességeket hallhatott a hétvégén a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét közönsége.
A rendezvénysorozat számtalan eseménye közt a FestivApp nevű okostelefonos alkalmazás is segített eligazodni, a Bulgakovban pedig ingyen járt a kávé azoknak, akik könyvet olvastak. A Fogoly utcában gólyalábas bohócok szórakoztatták a gyerekeket, miközben szüleik a könyves standok kínálatából válogattak.
A pénteki nap egyik legizgalmasabb eseményének a budapesti Varró Dániel közönségtalálkozója bizonyult. A József Attila-díjas költővel szervezett beszélgetésre jó néhány kismama elvitte a gyerekét is. Hogy ne csak felolvasásra korlátozódjon a találkozó, arról Molnár György, az Eszter-lánc mesezenekar gitárosa gondoskodott, aki Varró Dániel több költeményét is megzenésítette. A gyerekversek felolvasása mellett Varró néhány szellemes történetet is megosztott hallgatóságával. Megtudtuk, a Nők Lapja főszerkesztőjétől – miután az felkérte, hogy írjon a lapba – azt kérdezte, hogy nem írhatna-e verses formában, mire azt a választ kapta: alkosson csak prózában, mert „a versek összezavarnák a Nők Lapja olvasóit”.
Arról is beszámolt, hogy már az első kötetére olyan kritikát kapott, miszerint túl gyerekes, sőt a „posztinfantilizmus előfutára”. „Rájöttem, hogy nem tudnék önmagamból ötösre leérettségizni” – fogalmazott a költő, hozzátéve, hogy mióta érettségi tétel lett belőle, rengeteg üzenetet kapott érettségizőktől, hogy segítsen kidolgozni a róla szóló tételt. Az egyik diák ráadásul megfenyegette, hogyha őt húzza ki az érettségin, és megbukik, akkor „kiheréli” a szerzőt. Tamási Áron, a közszereplő
Természetesen a könnyed, vidám rendezvények mellett komolyabb hangvételtű irodalmi események is helyet kaptak a könyvhét programkínálatában. Május 26-án lesz Tamási Áron halálának 50. évfordulója, ennek apropóján emlékkonferenciát szenteltek a szervezők a farkaslaki születésű írónak. Ezúttal nem elsősorban a szépíró Tamásiról, hanem közéleti szerepvállalásáról esett több szó.
Kónya Hamar Sándor Tamási Áronnak a Vásárhelyi Találkozón betöltött szerepét taglalta, Láng Gusztáv, Dávid Gyula és Kántor Lajos pedig személyes emlékeket idéztek fel az íróval kapcsolatban, Tamási 1956-os, a Bolyai Egyetemen tartott közönségtalálkozója köré építve elbeszéléseiket. Kónya Hamar Sándor elbeszéléséből többek közt megtudtuk: Tamási Áron az általa szervezett Vásárhelyi Találkozó után – amelynek célja az volt, hogy a különböző ideológiai irányzatokat képviselő erdélyi magyar értelmiségieket együttműködésre bírja – úgy nyilatkozott: amit tett és mondott, normális esetben politikusi feladat lett volna.
Láng Gusztáv irodalomtörténész elmondta: a Bolyai-egyetem diákirodalmi körének elnökeként annak idején neki kellett formálisan meghívnia Tamási Áront, hogy tartson előadást. Mint részletezte: Tamási nagyon nehézkesen válaszolt a politikailag kényes kérdésekre, ugyanis közhelyeket sem akart mondani. Amikor viszont a gyerekkoráról kezdett el mesélni, akkor már könnyedén beszélt, később derült ki, hogy A vadrózsa ága című önéletrajzi írását mondta fel. Láng szerint Tamási akkora műgonddal írta meg a regényeit, hogy írás közben meg is tanulta őket kívülről. Hozzáfűzte, Tamási novellái új fejezetet nyitottak a magyar irodalomban.
Dávid Gyula irodalomtörténész szintén jelen volt a Tamási Áron előadásán, azonban emlékei helyett inkább a rendelkezésre álló korabeli forrásokra hagyatkozott. Köztük volt Jordáky Lajos szociológus naplója és kihallgatási jegyzőkönyve is. A forrásokból kiderül, Tamási 1956 október 15-én érkezett meg Kolozsvárra feleségével, aznap este Jordáky Lajossal beszélgettek, a közönségtalálkozóra pedig 17-én került sor. Mintegy 700 diák ünnepelte akkor Tamási Áront. Dávid Gyula hozzáfűzte, a Tamási Áron megfigyeléséről szóló akták még mindig nem kerültek elő a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács irattárából.
Egy műemlék orgona hangja
Király László kolozsvári költő A Bethlen-bástya dallama című legújabb verseskötetét mutatta be a könyvhéten a Bulgakov irodalmi kávéházban. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényén László Noémi költő kérdésére Király elárulta, egészen banális dolgot jelez a cím. Amikor ő felkerült Kolozsvárra, még romos állapotban volt a Bethlen-bástya néven is ismert Szabók bástyája, az októberi szelesebb reggeleken átfújt a bástya ablakain a szél, így a műemléképületből orgonálásra emlékeztető dallamok szűrődtek ki. László Noémi kérdésére elmondta: nem tudja, mi lesz a mostani ifjú alkotók sorsa, de biztos benne, hogy bármilyen kátyúból megtalálják a kiutat.
Alapítvány fiatal írókért
Méhes György író idén száz éve született, ezért két rendezvényt is szenteltek a centenáriumi megemlékezésnek a szervezők. Csütörtök este a Bulgakov irodalmi kávéházban Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze olvasott fel Méhes György műveiből. Szombaton pedig a kolozsvári magyar főkonzulátuson Méhes György Földi istenek című egyfelvonásos színdarabját olvasták fel.
Az eseményeken az örökösök részéről jelen volt Sárkány-Nagy Erzsébet és a Bulgakov kávéház tulajdonosa, Nagy Elek, az író gyermekei, akik bejelentették: alapítványt hoznak létre a fiatal tehetséges írók támogatására és édesapjuk hagyatékának gondozására. Nagy Elek elmondta: az alapítvány 100 millió forintos nagyságrendű összegből gazdálkodik, célja felkutatni az új tehetségeket. Hangsúlyozta: édesapjuk beléjük táplálta az irodalom szeretetét, a nemzettudat megtartása pedig irodalom nélkül lehetetlen. Az alapítvány fő feladata a már korábban alapított Méhes György irodalmi díj odaítélése lesz, emellett a 2007-ben elhunyt író szellemiségét követve ösztöndíjakkal és pályázatokkal fogja segíteni a fiatal szerzőket.
Szőcs Géza író, Orbán Viktor miniszterelnök kulturális tanácsadója arról értekezett, hogy Méhes György életpályáját folytonos újrakezdés jellemezte. Az, hogy Méhes György humora ma is aktuális, a jelenlévőknek egyértelműen kiderülhetett a Földi istenek egyfelvonásos színdarabból, Bogdán Zsolt, Csutak Réka és Dimény Áron színművész remekbe szabott előadásában.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Jakabffy Napok és Páskándi–megemlékezés
Május 19-20-án Jakabffy Elemér, a kiváló kisebbségpolitikus születésének 135. évfordulója alkalmából szervezik meg a Jeszenszky–könyvbemutatóval bővített Jakabffy Napokat, majd 20-án kora este Szatmárhegyen tisztelegnek Páskándi Géza emléke előtt.
Két jelentős, a magyar irodalomhoz és művelődési–politikai élethez kapcsolódó esemény mentén szervez kárpát-medencei tanácskozást, valamint megemlékezést május 19–20–án Szatmárnémetiben és Szatmárhegyen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) – tudtuk meg Muzsnay Árpád nemrég megválasztott egyesületi főtanácsostól és a rendezvények főszervezőjétől. „Az EMKE áprilisi tisztújító közgyűlésén nem jelöltettem magam a partiumi rész alelnökének, mondván: 75 éves kor után adjunk teret másoknak, de nem akartak elengedni, felajánlották és megválasztottak főtanácsosnak. Ez nagy megtiszteltetés, s egyben komoly kihívás is, hiszen Kötő József nyomdokaiba lépnem nem lesz könnyű. Természetesen a huszonhat év alatt életre hozott rendezvényeket folytatni akarom, amíg erőm engedi, de komolyan foglalkoztat bizonyos módosítások eszközölése a következő években. Idén azonban még minden az eddig megszokott mederben zajlik és művelődési eseményekben gazdag napok elé nézünk ezen a héten Szatmárnémetiben.” – magyarázta. Jakabffy Elemér, a kiváló kisebbségpolitikus születésének 135. évfordulója alkalmából tizenkettedik alkalommal rendezi meg az EMKE a rá emlékező, szellemi örökségét éltetni hivatott Jakabffy Napokat s ezen belül a Jakabffy Elemér munkásságának generációkat átívelő időszerűsége című kárpát-medencei tanácskozást – a Kárpát–medence magyarok által lakott területeiről érkező jeles politikusok, kisebbség-kutatók, történészek, politológusok részvételével. A tanácskozás május 19–én 16 órakor kezdődik a Szatmár Megyei Múzeum (Vasile Lucaciu sugárút 21. szám) második emeleti dísztermében s ugyanott folytatódik május 20–án délelőtt 10 órától is, majd 16 órakor megkoszorúzzák Jakabffy Elemér szatmári emléktábláját, valamint a hídon túli római katolikus temetőben található sírját, ezt követően pedig a tanácskozás meghívottai 19 órától Szatmárhegyen tisztelegnek Páskándi Géza emléke előtt. „Szatmár megye két, jelentős kaliberű személyiségéről van szó. Hiszen Jakabffy nem csak publicista, az egyik legjelentősebb kisebbségi folyóirat, a Magyar Kisebbség főszerkesztője volt húsz éven át, de két mandátumban Szatmár megyei képviselő is, aki szoros kapcsolatban állt a svábokkal, ráadásul élete utolsó éveit Szatmárnémetiben töltötte – igaz, a nagypolitikától már távol, de emlékiratait már itt véglegesítette. Páskándi Géza pedig haláláig ízig–vérig szatmárinak érezte magát s vele kapcsolatban is beszélhetünk politikai tevékenységről s kerek évfordulóról: 60 éve zajlottak az 1956–os események és a romániai magyar írók közül Páskándi ült legtöbbet börtönben ezen eseményekben való részvétele miatt. A Páskándi–megemlékezés felemelő pillanata lesz Kelemen Hunor költő, az RMDSZ szövetségi elnöke és Dudás Károly szabadkai író beszéde, valamint a még tavaly – tegyük hozzá: kissé megkésve – Páskándi Gézának odaítélt díszpolgári cím a költő lányának való ünnepélyes átadása” – mondja a főszervező. Hozzátéve: mivel a Jakabffy-tanácskozás programjának véglegesítését követő napokban került ki a nyomdából a rendszerváltás koronatanúja, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter Kísérlet a trianoni trauma orvoslására című kötete – mely az Antall, majd a Boross-kormány szomszédságpolitikáját és nemzetpolitikáját mutatja be a szerző birtokában lévő dokumentumokra és saját beszédeire, írásaira, feljegyzéseire, emlékeire támaszkodva – a szerző jelenlétét kihasználva a Jakabffy Napok 19-e délutáni tanácskozásának szünetében (programon kívül) a kötet iránt érdeklődők szót válthatnak néhány perc erejéig Jeszenszky Gézával és megvásárolhatják, valamint dedikáltathatják is a könyvet. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a Jakabffy Napok és a Páskándi-megemlékezés programjaira.
Szabó Kinga Mária
frissujsag.ro

Jelentős szerepet szánnak a kutatásnak
A múzeum kiadójának gondozásában nemrég megjelent évkönyveket, köteteteket mutatták be kedden délelőtt maguk a szerzők, a Körösvidéki Múzeum Napjai rendezvénysorozat második napján.
Míg tíz évvel ezelőtt a kutatás még nem számított fontos tevékenységüknek, újabban az egyik prioritásuk, tudatta Dr. Aurel Chiriac múzeumigazgató tegnap, az Aurel Lazărmúzeumban szervezett könyvbemutatón. Mint elhangzott, jelenleg nem létezik a Körösvidéki Múzeum alkalmazásában egyetlen muzeológus, kutató sem, akinek legalább egy kötete ne jelent volna meg. A tegnapi rendezvényen a múzeum munkatársai, szimpatizánsai közreműködésével készült, illetve az általuk írt, a tavalyi év folyamán megjelent köteteket mutatták be.
Crisia, Nymphaea
Dr. Gabriel Moisa történész a Körösvidéki Múzeum által kiadott, Crisia című évkönyv tavalyi számáról szólt. Az évkönyv még a nyolcvanas években is megjelent, amikor a történelmi könyvek kiadása gyakorlatilag szünetelt – igaz, ebben a periódusban a másik két évkönyvvel egybeolvasztva, egyetlen kiadványként. Jelenleg a 45. számnál tartanak. Az évkönyv szerkesztőségi titkára egyebek mellett kiemelte Răzvan Mihai Neagu írását az erdélyi, nagyváradi és csanádi római katolikus bíborosokról, továbbá Tiberiu Alexandru Ciorba, a múzeum fiatal munkatársának írását Becket Szent Tamás kultuszáról.
Dr. Venczel Márton természettudományi szakíró, A Körösvidéki Múzeum munkatársa a Nymphaea évkönyv felelős szerkesztője a tavaly megjelent kiadványt mutatta be, mely a 42. számához ért el. A kiadvány paleontológiai témájú munkáját Posmoşanu Erika, a múzeum munkatársa írta a Felsőlugason talált cápa kövületekről, hangzott el. Az angol nyelven megjelent évkönyv zoológiai, geológiai, botanikai tudományos dolgozatokat is tartalmaz. A szerzők között szerepel Iancu Orăşanu, Vasile Maxim Danciu, Dorina Golban, Domokos Tamás.
Életrajzi kötetek
A későbbiekben Gabriel Moisa a Vaskohon született bankigazgató, Nicolae Coroiuéletét bemutató, általa írt kötetről szólt, Vasile Todincă az Antoniu Popp íróról, költőről, újság szerkesztőről szóló életrajzi kötetét mutatta be, majd Tiberiu Alexandru Ciorba szólt arról a Silviu Sanával közösen írt könyvéről, mely Valeriu Traian Frenţiu görög katolikus püspök életének főbb aspektusait tartalmazza. Végül Aurel Chiriac a múzeum művészeti kiadványait mutatta be.
Amint a rendezvény végén a múzeum igazgatója elmondta, örül annak, hogy a múzeum kiadója dinamikus és aktív, s miután új székhelyükre költöznek, az egyik prioritásuk lesz az, hogy minél több katalógust hozzanak létre. „Vagyonunkat tekintve az ország ötödik múzeuma vagyunk, s ha nem is tudunk mindent kiállítani, legalább a lehető legtöbb, tulajdonunkban lévő tárgyról szeretnénk információt nyújtani a látogatóknak”- mondta.
Neumann Andrea
erdon.ro

52 éve akarták lebontani a Szent László templomot
Pünkösdhétfőn este a szentmise keretében arra emlékeztek a Szent László-templomban, hogy 52 évvel ezelőtt, 1964-ben megmenekült a lebontástól. Pék Sándor esperes-plébános prédikált.
Bevezetőjében Pék Sándor esperes-plébános arra hívta fel a figyelmet: pünkösdkor ünnepel a keresztény világ, a várad-újvárosi római katolikus egyházközség, illetve a város számára azonban ez a nap még egy különleges tartalommal bír, hiszen ötvenkét évvel ezelőtt, 1964-ben a Szent László-templom megmenekült a lebontástól, vagyis bebizonyosodott, hogy Isten akkor, ma és holnap is csodálatos módon működik általunk, az eszközei tudunk lenni a tervei megvalósításában.
Védték
Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt, és az a Mészáros Antal atya olvasta fel, aki jelen volt a több mint fél évszázaddal ezelőtti eseményeken is. Homíliájában Pék Sándor arról beszélt: úgy tűnt, hogy ahogyan sajnos a történelem folyamán oly sokszor, ismét diadalmaskodik a sötétség, hiszen 1964 pünkösdjén az akkori misén kihirdették, hogy a főtér átrendezése miatt a templomot bezárják, majd lebontják. Az emberek azonban nem hagyták ezt: nem mozdultak a templomból, később pedig mások is csatlakoztak hozzájuk több napon keresztül, más felekezetűek, keresztények és másképp gondolkodók, románok, magyarok és egyéb nemzetiségűek egyaránt. Körbeölelték a templomot, imádkoztak és csendesen elmélkedtek. Mindez azt jelentette, hogy védték a közösséget, az egységet és a felelősségtudatot, melynek eredményeképpen a misét követő csütörtökön az illetékesek bejelentették, hogy elállnak a tervüktől.
A tisztelendő ugyanakkor arról is beszélt: szép, ahogy a templom belseje szentélyre és hajóra van osztva, hiszen ezek a szavak sok mindent kifejeznek. A hajóban vannak a hívek, mely Noé bárkájára is utalhat, valamint az apostolok egyik tapasztalata is hajóhoz köthető. (Amikor vihar támadt, a tanítványok féltek, Jézus azonban lecsendesítette a vihart, és szemrehányóan azt tanácsolta nekik: ne féljetek ti kicsinyhitűek). Mindezek alapján tehát elmondható, hogy akik a templomot védték, tulajdonképpen a hitet védték. Megjegyezte azt is az esperes: 1500 évig a katolikus templomokban külön ültek a nők és a férfiak, manapság azonban együtt ülnek a családok, hiszen mindenkinek az útja ugyanúgy Istenhez vezet. Így a templomot védők védték az embert is, a családokat. Gondolataink szálljanak azok irányába, akik ezt a csodát megélték, de ne feledkezzünk meg azokról sem, akik az idők teljességében mindenkor helyt állnak- javasolta.
A mise után a jelenlevők a kívül virág- és fenyőgirlandokkal körbevont templom főbejárata előtt kört formálva, gyertyával a kezükben imádkoztak. A méltóságteljes emlékezéshez a Kribus Mónika kántor-karnagy által vezényelt Halmos László-kórus szolgálata is hozzájárult.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Most lapunkat perelte be
Taierling ismét veszített a bíróságon
Sorozatban sokadik perét veszítette el az EMNP kézdivásárhelyi polgármesterjelöltje. Johann Taierling ezúttal lapunkat perelte be, és arra akarta rávenni a kézdivásárhelyi bíróságot, hogy korlátozza a választópolgárok szabad véleménynyilvánításának jogát.
Taierling (képünkön) egészen pontosan azt kérte, a bíróság a kampány idejére tiltsa meg, hogy a Ne fojtsa magába! rovatban, illetve honlapunk Véleményfalán a személyét negatívan érintő SMS-ek, illetve „névtelen vélemények” láthassanak napvilágot. Mint köztudott, a nevezett rovat (a Vélemény-oldal kevesebb, mint negyede) olvasók által beküldött SMS-eket, honlapunkra írt bejegyzéseket tartalmaz, és amint azt nap mint nap hangsúlyozzuk a felvezetőjében, az üzenetek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni, így azokat ennek tükrében szabad „komolyan venni” – vagy nem venni. A bíróság feltehetően egyik inkriminált SMS-t sem találta személyiségi jogot sértőnek, rágalmazónak (ilyen üzeneteket nem is jelentetünk meg), mert a felperes keresetét elutasította – igaz, öt napon belül fellebbezhet. Lapunkat Dezső Csongor ügyvéd képviseli.
Taierling a harmadik polgármester(jelölt), aki lapunkat beperelte, mindhárman veszítettek. 2000-ben Szigethy István azért citált bíróság elé, mert írni merészeltünk a balesetéről, 2012-ben Rácz Károly meg azért, mert igen kitartóan firtattuk a bukaresti ügyvéd honoráriumát.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Otthon a táncban
A virtust díjazták a III. Székelyföldi Legényesversenyen
Több tapsot, több figyelmet is megérdemelt volna az a nyolc legény, aki a Lajtha László Alapítvány és a Háromszék Táncegyüttes által meghirdetett III. Székelyföldi Legényesversenyre jelentkezett. Akadtak köztük olyanok, akik Györgyfalváról tánclépésben írtak verset, mások Százhalombattáról találták érdemesnek idejönni. Az udvarhelyszékiek pedig virtusból, tartásból, hagyománytiszteletből vizsgáztak jelesre a pénteki megmérettetésen. Ezért jogosan kapott mindenki díjat.
Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője műsorvezetőként lazán és poénosan vezette le az estet. Tehette, hiszen hazai terepen volt, (Deák Gyula igazgató szerint is jól sikerült a helyszínváltoztatás), és a maroknyi nézőközönség szinte a „családi kört” jelentette. No meg szüksége is volt az izgulós, lámpalázas 14–19 éveseknek egy kis kötetlen beszéltetésre, hogy elfelejtsék, miért is vannak itt: a verseny a györgyfalvi táncos, Jaskó István „Pitti” folyamatának (táncának) pontos bemutatásából állott, valamint a motívumok szabad kombinálásával a saját szájuk íze szerint formált legényesüket is meg kellett mutatniuk az ifjaknak.
Tizenéveseké a verseny
Bár a szervezők nem szabtak korhatárt, valahogy a tizenéveseké lett ez a verseny, mivelhogy az idősebbek vagy elkötelezik magukat egy-egy hivatásos néptáncegyüttesben, vagy egyéb elfoglaltságok miatt nem vállalják már a felkészülést. Így is megmutatkozott azonban a különbség a 14–15 évesek, illetve a színpadot, reflektort már jól tűrő, rutinos százhalombattaiak vagy a húszhoz már közelebb állók fellépésében, térkihasználásában, a tánc felépítésében, no meg persze a figurák minőségében is.
Ez különösen a kötelező tánc előadásában volt határozottan megfigyelhető, a szabadon választott szakasznál az iskolázottság súlya háttérbe szorult, és a két györgyfalvi legény, mint hal a vízben, anyanyelvi szinten adta elő saját legényesét. Ahogy illik. Nekik – saját bevallásuk szerint – kétszeri megnézése a Pitti táncának elegendő felkészülést jelentett.
Mit osztályoztak?
A zsűri, azaz Ivácson László, Melles Endre tánckarvezető, Péter László, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncművésze és Deák Gyula, a Háromszék igazgatója hosszasan mérlegelte minden versenyző egyéni érdemeit és gyengeségeit: látható módon a falusi környezetből jövők közvetlenebb kapcsolatban álltak a földdel, jobb volt a „talajfogásuk”, dobbantásaik keménységről és határozottságról árulkodtak.
A végső eredményt azonban még sok minden befolyásolta: a lábkörök teljessége, az ugrások magassága, a pityegtetés erőssége, nem utolsósorban az alkalomhoz–tánchoz illő viselet, és sokat nyomott a latban a saját egyéniség megmutatása is. Többször is elhangzott, „jó anyagról” beszélünk, felkészült versenyzők mérettették meg magukat. Ugyan ezt többen megtehették volna azok közül is, akik a nézőtéren ültek…
A lámpaláz volt a gyengéjük
Amíg a zsűri tanácskozott, addig a versenyzőket és tanáraikat faggattam várakozásaikról.
– Nem vagyok megelégedve magammal, úgy érzem, pontatlan voltam – mondta a rugonfalvi Forgács.
– Lehet fennebb lépni, látjuk mi is – tették hozzá oktatói, László Zsolt és Anna –, de elsősorban azért jöttünk, hogy visszaigazolást kapjunk a munkánkról. Erről a közönség tapsa tud leginkább meggyőzni.
A százhalombattai fiúk, 10–15 éves táncos múlttal a hátuk mögött, magabiztosabbnak tűntek, de a verseny izgalmainál erősebben hatalmába kerítette őket az afölött érzett meglepetés, hogy milyen vendégszeretetet tapasztaltak, ellentétben a hazai fellépésekkel, ahol szerintük a türelmetlenség és az információk elhallgatása a jellemző.
A nagyobbik györgyfalvi legény már dolgozik, így kevesebb időt töltöttek a felkészüléssel, gyenge pontjuknak azt tartották, hogy „erősen izgulnak”.
Megérdemelt díjeső
Az év kiváló legényes táncosa a magyarországi Papp Richárd lett. A legényes újraalkotója megtisztelő címet megosztva nyerte meg a györgyfalvi Mirza Miklós Barna és a tárnoki Kiss Attila.
Az egyetlen háromszéki versenyző, a csernátoni Oláh-Ghiurca Tamás különdíja egy györgyfalvi tánctáborban való részvétel, amelyet az ottani Georgikon Alapítvány ajánlott fel. Palagyi Szilárd Ráckeresztúrról, Imre Róbert Rugonfalváról és az alsóboldogfalvi Farkas-Forgács Jenő szintén különdíjasok, a közönségdíjat és a zsűri különdíját a legifjabb legény, a györgyfalvi Csíki Ákos vitte haza.
Mindannyian megkapták Fekete Réka Táncbeszéd című gyönyörű könyvét is. Gratulálunk nekik és a szervezőknek is, és tekintve, hogy az eseményt követő táncházban, ahol a Folker zenekar húzta a talpalávalót, rengeteg ifjú leány, de annál kevesebb legény vett részt, a jövőre nézve reméljük, kissé népesebb lesz a mezőny.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Le van takarva a Gál Sándor-szobor – nem tudni, meddig
Nem érkezett még meg a bukaresti szakhatóságok vonatkozó engedélye, ezért egyelőre bizonytalan a csíkszentgyörgyi Gál Sándor-szobor felavatásának időpontja – tudtuk meg a községvezetőtől. Egyébként már csak ez lenne hátra, ugyanis a szobrot felállították.
Szobrot állíttatott a település neves szülöttjének, Gál Sándornak a csíkszentgyörgyi önkormányzat, mint korábban György József polgármester fogalmazott, régi adósságukat törlesztve ezzel a helyiek felé.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd tábornokának bronz mellszobrát saját költségvetésből finanszírozták, amelynek összértéke közel negyvenezer lej. Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrászművész alkotása Csíkszentgyörgy Polgármesteri Hivatala előtti parkolóban kapott helyett, jelenleg letakarva áll.
Sárpátki korábban elmondta, a szobor megmintázásához nem az interneten is elérhető Gál Sándorról készült festményt használta, hanem egy ismerőse által kapott olaszországi fényképet. A mellszobor talapzatát Dóczy András csíkszeredai kőfaragó készítette, a bronz kiöntését pedig Sánta Csaba szobrász végezte.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

„A Székelyföld nem rezervátum!”
Hol tart a Kovászna megyei turizmus? Milyen fejlesztésekre van szükség, hogy kibontakozhasson? – ezekre a kérdésekre keresték a választ kedden az árkosi tanulmányi központban szervezett, Háromszéki turizmus 2016 című konferencián.
Mint Gáj Nándor, a szervező sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatója köszöntőjében megfogalmazta, céljuk az, hogy a háromszéki idegenforgalom szereplői közösen találjanak megoldásokat a térség turisztikai kínálatának fejlesztésére.
„Az önkormányzat azzal tud hozzájárulni a turisztikai vonzerő növeléséhez, hogy infrastruktúrát fejleszt, mert ha felgyorsul a forgalom, növekszik a látogatók száma, ezzel pedig növekszik a helyi vállalkozások forgalma és az új munkahelyek száma” – hangsúlyozta mintegy válaszképpen Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, aki szerint egyre népszerűbbek a népi feredők, egyre több kikapcsolódni és gyógyulni vágyó keresi fel ezeket.
Ötletből nincs hiány
Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke eközben arra irányította rá a résztvevők figyelmét, hogy jelenleg Kovászna megye bruttó hazai termékének (GDP) mindössze 2 százalékát adja a turizmus, ami ugyan magasabb az országos átlagnál, de messze elmarad a magyarországi 10 százaléktól. Édler szerint pedig az ágazatban van potenciál, de még sok fejlesztésre van szükség.
Rámutatott például, hogy a megye fejlesztési stratégiájában alappillérként szerepel a turizmus, ezért a gyakorlatban is tenni kell a fellendítéséért, például azokat az útszakaszokat kell leaszfaltozni, amelyek valamilyen turisztikai célpont felé vezetnek. Édler két javaslatot is megfogalmazott: szerinte a baróti Erdővidék Múzeumából az egyedülálló mamutleletet természeti környezetben kellene kiállítani és más látványosságokat is mellérendelni, hogy több érdeklődőt vonzzon a térségbe, másrészt a hagyományokra építve látogatóközpontot kell létesíteni, ahol huszárokat mutatnának be, ágyúval is lehetne lőni. Édler szerint egyelőre hiányos a programkínálat, és szükség van egy közös, Székelyföldet népszerűsítő internetes platformra.
Sok szálláshely, kevés program
„A székelyföldi turizmusra az jellemző, hogy sok a szálláshely, de nincs programkínálat” – állapította meg Az élményközpontú szemlélet a desztinációfejlesztésben című előadásában Horváth Alpár, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa. Úgy véli, a vendégvárásról a vendégfogadás irányába kell elmozdulni, nem elég, ha van erőforrás a gyógyturizmusra, az üdülésre, a bakancsos turizmusra, befektetésekre van szükség, hogy az ásványvizek, mofetták, fürdők, turistautak, sípályák vonzerővé válhassanak.
Horváth Alpár leszögezte ugyanakkor, hogy nem kell tartani a nagybefektetőktől, hiszen ők más vendégkört vonzanak, nem veszik el a panziók ügyfeleit, hiszen Kovászna, Hargita és Maros megyében a mérhető turisztikai forgalom jelenleg is a nagyobb szállodákhoz kötődik, és nem a panziókhoz. A szakember a természetvédelmi látogatóközpontok, tanösvények kiépítését, a lovas, kerékpáros, síturizmus fejlesztését szorgalmazta.
Rámutatott, a kulturális, a vallási, a nemzeti identitásra épülő és a gasztroturizmus dinamikusan fejlődő ágazat, de ehhez élményt kell kínálni, ezért fontos a programszervezés, a szálláshelyek alkalmazottai ismerjék és kínálják a turisztikai szolgáltatásokat. Horváth Alpár szerint a jelenleg fellelhető népszerűsítő anyagokon rezervátumként jelenítik meg a Székelyföldet, „régi kerítések, régi nénik, nézd meg, hogy hal ki a magyarság a Székelyföldön” hangulatot közvetítenek. Úgy hiszi, ezt nem kell feltétlenül lecserélni, de kalandot, élményt kell kínálni melléje.
„A székelyföldi vendégszeretet esetenként abban merül ki, hogy agyonetetjük a vendéget, megkínáljuk szilvapálinkával, de kommunikációs hiányosságok vannak, az alkalmazottak közömbösek, nem mosolyognak, nem tudják kezelni a különböző típusú vendégeket” – fogalmazta meg hasonlóképpen László Endre turisztikai vállalkozó, az Utazási Irodák Országos Egyesületének (ANAT) regionális alelnöke is.
Ugyanakkor az előrelépésekre is rámutatott, hiszen, mint mondta, idén először a legrangosabb romániai turisztikai versenyben, a Romanian Top Hotel Awardson több kategóriában is szerepelnek Kovászna megyei szálláshelyek, ami pedig jó jel, hiszen azt mutatja, hogy jó irányba halad a háromszéki turizmus fejlesztése.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Tőkés: „Kevesen vagyunk, de igazunk van!”
Kedden nagyváradi képviselői irodájában tartott magyar és román nyelvű sajtótájékoztató Tőkés László EP-képviselő. A püspök az EMNT elnökeként tájékoztatta a médiát, Szilágyi Zsoltnak és Csomortányi Istvánnak, az EMNP országos, illetve Bihar megyei elnökének társaságában. Alább az eseményről készült közlemény, illetve a nyilatkozat olvasható.
A tájékoztató vezérmotívumát az idei választások és népszavazások képezték, de ennek mentén számos aktuálpolitikai jelenségről és vonatkozásról esett szó, el egészen a romániai társadalom minden szegmensét átható korrupcióig és a zavaros, labilis törvényi környezetig.
Mint elhangzott, 2016-ban három alkalommal járulhat urnák elé az erdélyi magyarság. A június 5-i helyhatósági és az őszi országos választások mellett az európai kényszerbetelepítési kvótákkal kapcsolatos, magyarországi népszavazásra is rövidesen sor kerül, melyen minden magyar állampolgársággal is rendelkező romániai lakos jogosult részt venni. Ezen túlmenően a nagyváradiakra egy helyi referendum is vár, egy román többségű szomszédos nagyközségnek a város általi bekebelezése ügyében, amely törekvés mögött obskurus politikai, gazdasági és egyéb megfontolások állnak, s ami nem csupán alkotmányellenes, jogszerűtlen és korrupciógyanús, de aminek egyértelműen magyarellenes éle is van, mivel megváltoztatja a jelenlegi etnikai arányokat.
Tőkés László felhívta a figyelmet: az EMNT testesíti meg azt a nemzetpolitikai folytonosságot, ami 1989 után az erdélyi magyar érdekvédelmet és közképviseletet jellemezte, s ami akkor bicsaklott meg, amikor a közösség választott vezetőinek egy csoportja lepaktált a bukaresti hatalommal anélkül, hogy ebből az egész erdélyi magyarságnak történelmi léptékű haszna származott volna. Méltatta ugyanakkor az Erdélyi Magyar Néppárt következetességét és kiállását, jelezve: soha nem az EMNT-n és az EMNP-n múlott, valahányszor Erdélyben nem valósult meg a magyar egység és összefogás. A közelgő önkormányzati választások kampánya is hűen tükrözi az RMDSZ egészében véve elhibázott, az önös pártérdekeket a nemzeti érdekeink elébe helyező politikáját. Bár a szervezet legutóbbi kongresszusán újratervezést és változásokat ígért, a pályakorrekció elmaradt, ráadásul a korrupció át- meg átszövi a szövetség és a társszervezetek különféle szintjeit. A nemzetpolitikai ellenzék részére egyetlen egy lehetőség maradt: a demokratikus választásokon való megméretkezés – jelentette ki az EMNT elnöke, hozzátéve: a választás szabadságát azonban beárnyékolja az esélybeli egyenlőtlenség és a pénz hatalma. A Néppárt ugyan tiszta lappal indul, tiszta kezű embereket jelölt a különféle tisztségekre, de sajnos a többségi hatalom cinkos közreműködésével az RMDSZ országos nomenklatúrájának és helyi kiskirályainak sikerült szinte teljesen kisajátítaniuk a magyar életet Romániában. Ráadásul még az új arcok mögött is a régi emberek állnak a háttérben, köztük több már elítélt vagy éppen bűnvádi eljárás alatt álló figura. Elkeserítő az, ahogyan egyik-másik történelmi egyházunk bizonyos körei erkölcsileg legitimálják a pártegységnek a nemzeti egység fölébe való helyezését – mondotta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke.
Csomortányi István bihari példákkal illusztrálta az RMDSZ-kampány agresszivitását és tisztességtelenségét, hiszen a párt nemcsak módszerekben és eszközökben nem válogat, hanem még a törvényi előírásokra is fittyet hány. Ehhez sajtófölényt is biztosított magának, bedarálta a civil szervezeteket, az oktatási intézményeket, kihasználja a nőket, a vállalkozókat, a nélkülözőket és a kiszolgáltatottakat, rendezőelvvé léptetve elő a nepotizmust, a kontraszelekciót és a szervilizmust. Szilágyi Zsolt a Néppárt választási esélyeit latolgatva elmondta: a látszatösszefogás és a handabandázásra alapuló sikerpropaganda helyett a kényszerű, de tisztes önállóságot és őszinte beszédet részesítik előnyben, a „kevesen vagyunk, de igazunk van” tudatában próbálva meg megszerezni az erdélyi magyarok támogatását. A június 5-i nagyváradi helyi referendumról szólva ismertette pártja elutasító álláspontját, hiszen az árukapcsolásos, kormányrendelettel kierőszakolt „kikérdezés” rengeteg törvényességi aggályt vet fel, ami egy EU-tag „demokratikus jogállamhoz” méltatlan.
Nagyvárad, 2016. május 17.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
itthon.ma//erdelyorszag

Kuszálik Péter és a XX. század magyar történelmi nagyjai
A kilencvenes évek végén többmenetes vitát folytattam Kuszálik Péterrel a Romániai Magyar Szó hasábjain az erdélyi magyar jövőképek ütközéséről, az RMDSZ vezetőségének programelsikkasztásáról, az autonómiaprogram kétlépcsős megvalósításáról. (Ez az 1993-ban még konszenzusnak örvendő cselekvési program azt mondta ki, hogy tegyünk meg mi magyarok mindent az autonómia vonatkozásában, ami nem ütközik a román alkotmányjogi szabályozásba – nemzeti kataszter, belső választás, autonómia-statútumok – majd minden nyomásgyakorló erőnket latba vetve kényszerítsük rá a román hatalmat arra, hogy a szuverenitás egy részét átruházza a legitim magyar köztestületekre).
A vitát őszintén szólva még élveztem is, de leginkább annak örvendtem, hogy a Romániai Magyar Szó hasábjain eljuthatnak olyan emberekhez is az autonómiaelvű politikai üzenetek, akik nem a nemzeti sajtót olvassák.
A szinte lovagias, de szellemileg mindenképpen élvezetes vitának az vetett véget, hogy Kuszálik Nagy Benedek nyomába lépve, egy nyilvánvaló rágalmat felkarolva, sunyi módon Tőkés László szekus múltjára kezdett célozgatni. Ez több szempontból is arcpirító, vérlázító és elfogadhatatlan volt.
Elsősorban nemzetpolitikai szempontból: Tőkés László mindmáig a magyarság egyik legismertebb és legelismertebb történelmi személyisége, aki ellen elkövetett bukaresti vétetésű karaktergyilkossági kísérlet a nemzeti érdekek aláaknázása, ha úgy tetszik, nemzetárulás.
Másodsorban erkölcsi szempontból: bemocskolni egy tiszta embert, Tőkés Lászlót, aki bizonyíthatóan a Securitate áldozata volt (amint azt még ma is sok száz ember tanúsíthatja, aki mellette volt az embert próbáló időkben) besúgónak nevezni, az ellenállót együttműködőnek beállítani a legotrombább hamisítás, aljas rágalom.
Végül jogi szempontból. Az erkölcs és a jog nem minden esetben mondja ugyanazt, de ezúttal igen: a rágalmazás, a becsületsértés nemcsak erkölcsi vétség, de büntetőjogi tényállás is. Ezek után is írtam még válaszcikket Kuszáliknak, de azokban kifejezetten a hamis tényállítások helyesbítésére törekedtem, az már nem eszmei bajvívás, polémia volt, hanem az igaz/hamis értékkettős mentén való korrekció.
Bármily furcsa, mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy Csíkszeredában Márton Áron szoborcsoportot lepleztek le. Jó lett volna ezt már negyed százada megtenni, volt is ilyen terv, de jobb későn lépni a jó irányba, mint egyáltalán. Kevés felemelőbb érzés lehet, mint a kereszténység talán legszebb ünnepén, Pünkösdkor az állampolgárságot minden magyarra kiterjesztő magyar haza első emberének jelenlétében részt venni az XX. század egyik legnagyobb magyar hazafija szobrának leleplezésében.
De hogy jön ide Kuszálik? Úgy, hogy ő volt az, aki nem kevés munkával sajtó alá rendezte Márton Áron szellemi hagyatékának nem kis részét.
Nem egyszerű az emberi lélek. Egyik oldalról a Kuszálik a kollaboráns konvergencia egyik ideáltipikus esetét produkálja, amikor előbb kisebb írásaiban a legaljasabb módon próbálja befeketíteni a legnagyobb élő magyarok egyikét (a fogalmat Borbély Imre vezette be 1995-ben Markó Bélának írott nyílt levelében: eszerint a kollaboráns konvergencia „a kollaboráció azon esete, amikor a magyar közérdekkel ellentétes, egyéni vagy csoportérdek ölt testet politikai cselekedet formájában, úgy, hogy az a román etnokrata igyekezetet szolgálja.” ) majd egész könyvet írt Tőkés László bemocskolása céljából. A másik oldalról meg időt, energiát nem kímélve dolgozott a Márton Áron köteteken.
Mindeközben e két történelmi személyiség bátorságban, helytállásban, nemzeti elkötelezettségben, politikai következetességben, eszmei felvértezettségben méltán tehető egymás mellé s bizonyára egymás mellé is kerülnek majd a történelemkönyvekben, mint a nemzetük sorsának alakítását felvállaló, a közélet homályos útvesztőiben világos irányt mutató egyházi vezetők.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma/szerintunk

Böjte atya Erdélybe „hívta" Szent Erzsébetet
Az elkövetkező napokban Nagyszalontán, Temesváron, Szászvárosban, Petrozsényben, Déván, Gyulafehérváron, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Csíksomlyón, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Marosillyén és Székelyhídon tartanak szentmisét az ereklye fogadása alkalmából. Ez ünnepi alkalmakon a nagyszalontai Béke királynője otthon gyermekei előadásával idézik fel Szent Erzsébet alakját.
A nagyváradi székesegyházban az ereklye fogadására tartott szentmise után Ternyák Csaba érsek a közmédiának elmondta: a Sárospatakon született Szent Erzsébetre különleges ajándékként tekintenek az egri főegyházmegyében. Szent Erzsébetet a szeretet szentjének tekintik, aki képes áldozatot hozni a szeretetért. Az érsek elmondta: Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke kereste meg az erdélyi körút javaslatával, és mindketten úgy gondolták: szükség van arra, hogy Szent Erzsébet szeretetét időről-időre megfoghatóvá tegyék.
Böjte Csaba szerzetes – aki körbeviszi az ereklyét Erdélyen – elmondta, Sárospatakon misézett abban a templomban, ahol az ereklyét őrzik, és akkor támadt az ötlete, hogy „elhívja Erdélybe" Szent Erzsébetet. „Érsek atya nemcsak hogy elengedte, hanem maga hozta le, hogy az irgalmasság iskolájának a nagy tanítójától tanuljunk mindannyian" – mondta Böjte Csaba.
Hozzátette, az irgalmasság évében nagy szükség van „az irgalmasság szentjének" bemutatására. Szent Erzsébet „nem ítélt el senkit, hanem ahol tudott, jót tett. Ha ezt meg tudnánk tanulni tőle, élhetőbb világ lenne a Kárpát-medencében, és itt, Erdélyben" – fogalmazott a ferences szerzetes.
Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben született II. András és merániai Gertrúd harmadik gyermekeként. I. Hermann thüringiai őrgróf fiával, Lajossal kötött 1221-ben házasságot, melyből három gyermeke született. Húsz éves volt, amikor férje meghalt, és mert nem volt hajlandó lemondani fia fejedelmi jogairól, sógorai mindenétől megfosztották. Az egyébként is szegénységre vágyó asszony kenyerét fonással kereste, gyermekeit ékszerei eladásából neveltette. Gyóntatója utasításai szerint igyekezett egy kolostori szabályok szerint élő, de fogadalmat nem tett apácákból álló, jótékonyságot és betegápolást gyakorló szerzetesrendet létrehozni. Ő honosította meg Németországban Assisi Szent Ferenc harmadrendjét. 1231-ben megbetegedett, utolsó napjaiban mindenét szétosztotta. Marburgi sírja fölé nem sokkal halála után templomot emeltek, ez a német gótika első megmaradt emléke. A sírnál történt számos csodálatos esemény miatt már 1235-ben szentté avatták. hirado.hu

Erdély.ma

Miről írnak államvizsgát a Sapientián?
Több kutatást is készítettek államvizsga-dolgozatukhoz a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Szociológia és Kommunikáció szakos hallgatói, többek között a fiatalok külföldi munkavállalásának okait tárták fel.
A hároméves egyetemi képzést a Sapientián egy államvizsga-dolgozattal zárják le, ennek megvédése egy oktatókból álló bizottság előtt történik. A dolgozat kell tartalmazzon egy elméleti részt, amelyben olvasmányaikra hagyatkoznak a hallgatók, és egy gyakorlati részt, ahol az adott témában valamilyen kutatást végeztek. Idén március végéig adhatták le a dolgozat 80 százalékát, a végleges változatot pedig június 1-jén védik meg.
Téma: külföldi munkavállalás
Szabó Zsuzsanna szociológia szakos végzős hallgató a külföldön dolgozó fiatalokról ír. Témaválasztását azzal indokolja, hogy szülőfalujában, Nagybaconban „sokan mennek ki külföldre munkát keresni”. Érdekelte, hogy miért jutnak erre a döntésre, miért érzik úgy, hogy itthon nincs lehetőségük, és ha már rászánták magukat, akkor hogyan is zajlik egy ilyen folyamat, mi történik velük Nyugaton. Kutatásából az derült ki, hogy a megkérdezettek már 18 évesen, iskolavégzés után kiutaznak, és többségében valamilyen mezőgazdasági munkát vállalnak. Olyan tervekkel indulnak útnak, hogy körülbelül 5-6 év után hazatérnek, és itthon költik el a megkeresett pénzt. Nagyon kevesen képzelik el külföldön a jövőjüket.
Internethasználat az iskolában
Páll Zelinda végzős, kommunikáció szakos hallgató az Általános iskolákban oktató pedagógusok az IKT (információs és kommunikációs technológiák) eszközök iskolai hasznosításáról elnevezésű témát választotta, amelyben azt kutatja, hogy a tanárok mennyire használják fel a tanításban a modern kor eszközeit. Szerinte azért van szükség erre, mert megváltoztak az igények, a gyerekek már nem motiválhatók a régi eszközökkel, mint például a táblára írt vázlat vagy a tananyag lediktálása, sokkal inkább az internetre kellene támaszkodniuk az oktatóknak. A terepmunka során interjúkat készített különböző csíkszeredai általános iskolákban. Kutatása alapján arra a következtetésre jutott, hogy négyféle pedagógus létezik. Az első, aki szerint csökkenteni kellene a tananyagot, ugyanakkor szívesen beépítene az internethasználatot a tananyagba, az órai munkába. Egy másik típus kisebb, de kötelező, internethez kötött feladatot ad, például olyant, amely keretén belül interneten keresgélve kell beszélniük a diákoknak bizonyos személyekről, országokról, esetleg csapatban kell feladatokat megoldaniuk. Egy másik típus az, aki nem szívesen használja az internetet vagy az IKT eszközöket, mivel szerinte nem illik a tantárgyához. A negyedik típus szerint saját erőből kell felkészülni és meg kell tanulni a kompetenciákat. Az internetet felkészülésre, feladatok megszerkesztésére, bemutatók készítésére használja leginkább.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Bunta kétszer „épített” háza
Noha már rég beköltözött új székelyudvarhelyi házába, Bunta Levente mégis „újra felépíttette” az épületet – ez derül ki a rendelkezésünkre álló dokumentumokból. Az okok összetettek, de a lényeg, hogy Bunta el akart titkolni valamit – írja szerdai címlaptörténetében az Udvarhelyi Híradó.
A történet még 2002 körül kezdődött, a Szász Jenő-érában, amikor Bodó Attila és társai ún. „erőszakos” ingatlanbizniszbe kezdtek: nyakra-főre vásároltak, szereztek meg olyan külterületeket, melyekről tudni lehetett, hogy hamarosan belterületekké válnak és megsokszorozzák értéküket.
A lap birtokunkába került hivatalos dokumentumok szerint az akkor még helyrajzi szám nélküli területre Bodó Attila kapott építkezési engedélyt Szász Jenő akkori polgármestertől. 2007-et írunk. 2008. november 10-én a 70/2007.04.24-es számmal iktatott építkezési engedély alapján megszületik az elkészült épület átadás-átvételét igazoló közokirat, azaz a polgármesteri hivatal részéről Farkas Domokos főépítész jegyzőkönyvben állapítja meg, hogy az ingatlan felépült.
Az ingatlan telekkönyvi bejegyzéseihez időről időre szükséges a polgármesteri hivatal igazolása például arról, hogy az épület létezik. Ilyen igazolást az akkor már hivatalban lévő Bunta Levente polgármester kettőt is kiállít. Egyet 2009-ben, egyet meg 2010-ben. Az épület tehát bizonyíthatóan létezik 2008-ban, amikor a főépítész megállapítja, hogy felépült, de nem omlott le 2009-ben és 2010-ben sem, amikor a polgármesteri hivatal igazolásokkal bizonyítja létezését, sőt ezeket Bunta Levente saját kézjegyével is ellátja.
Az, hogy az ingatlan Bunta Levente és neje tulajdonába mikor került, egy 2012-es telekkönyvi kivonatból derül ki. Az alig egy hónapja hivatalba lépett Buntának 2008 nyarán kerül nevére az ingatlan, adás-vétellel, tehát nem mint saját telken felhúzott, saját építésű ház (utóbbinak még lesz jelentősége a későbbiekben). Ekkor még tartalmazza a kivonat, hogy az előző tulajdonos Bodó Attila volt. De jött 2012, egy újabb választási év, ekkor vált ismét a kampány témájává, hogy Bunta ajándékba kapta házát az ingatlanguru Bodótól. Ennek kellett eltűnnie a papírokból.
Bunta „második” háza
Hiába kapott időközben nevet is az addig névtelen utca, a Kamilla nem tudta elnyomni a bűzt, amit ez az ügy árasztott. Ezért valahogyan sikerült elérnie Bunta Leventének, hogy a telekkönyvi hivatalnál leradírozzák a házát a kivonatról. A rendelkezésünkre álló, 2002. február 2-ai telekkönyvi kivonatban még szerepel a telken Bunta háza (és az egykori tulajdonos, Bodó Attila neve), de a szintén birtokunkba került 2012. február 28-ai telekkönyvi kivonaton már eltűnt az épület és Bodó neve is. Csak a Kamilla utca akkori látogatói meg a Google Earth 2012-ben készült felvételei tanúskodnak arról, hogy az a ház igencsak létezik. De a bohózat folytatódik…
Hogy tökéletes legyen a manőver, 2012. október 1-jén saját névre kivált Bunta Levente egy építkezési engedélyt, amelyet természetesen meg is kap a polgármester. Rá két évre, 2014. november 20-án ismét kiállítanak egy átadási-átvételi jegyzőkönyvet, amelyben a polgármesteri hivatal elismeri, hogy az – egyébként már évek óta álló – épület elkészült. S hogy még szebb legyen, 2014. november 10-én születik meg a Bunta által kibocsátott igazolás a ház létezéséről, azzal a céllal, hogy a „felépült” ingatlant telekkönyvezni tudják.
A fenti színjáték pedig annak ellenére lezajlik Székelyudvarhelyen Bunta Levente közbenjárásával, hogy a Bodó Attila által épített és állítólag alig 20 ezer lejért vásárolt házban már 2008 óta benne is lakik a polgármester, mégpedig a Kamilla utca 19. szám alatt.
Mit mond Bunta?
Az uh.ro-hoz eljuttatott levelében Bunta azt állítja, hogy háza csak 70–80 százalékban készült el 2008-as beköltözésekor, illetve hogy a felépítmény nem is Bodó Attila tulajdona, hanem valamiféle cég nevén volt, amelytől – állítólag – Bunta megvásárolta. Állítását igazolandó a polgármester egyelőre semmilyen bizonyítékkal nem tudott szolgálni. Nagyon nem is tudhat, mert a 2008-as átadási-átvételi jegyzőkönyvben Bodó Attila szerepel a ház tulajdonosaként, semmilyen cég nem jelenik meg a hivatalos dokumentumokban (építkezési engedélyek, telekkönyvi kivonatok, átadási-átvételi jegyzőkönyvek stb.).
A dokumentumok tehát azt igazolják, hogy Székelyudvarhelyen ugyanazt az épületet többször is fel lehet építeni és adni-venni. Csak akadjon ismerős a városházán…
Szőke László
Székelyhon.ro

Csökkent az elhelyező otthonokban lévő gyermekek száma
A Hargita megyei családi típusú elhelyező otthonokból az utóbbi időben egyre több gyermeket helyeztek vissza családjukhoz. A kiskorúak sorsáról egy gyermekvédelmi bizottság vagy az igazságügyi szervek dönthetnek.
Hargita megyében jelenleg 45 családi típusú elhelyező központ tartozik a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósághoz, jelenleg hozzávetőleg 350 gyermeket nevelnek bennük.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen körülmények vezetnek oda, hogy egy kiskorút ilyen központba, otthonba helyezzenek, Elekes Zoltán, az intézmény vezetője elmondta, elsősorban a helyi önkormányzatok szociális osztályának, továbbá a gyermekvédelmi igazgatóság saját munkatársainak felmérését veszik figyelembe. Ezzel párhuzamosan információkat kérnek az iskoláktól, óvodáktól, ahová járnak a gyermekek, és ha szükséges az egészségügyi rendszertől is. Emellett a szomszédokat és minden családtagot kikérdeznek – tudtuk meg.
Elekes kiemelte, mindig arra keresnek megoldást, hogy lehetőleg a gyermek a családban maradhasson. „Ha nem maradhat a szűkebb családban, akkor megpróbáljuk a tágabb családban megoldani a helyzetét. Ha ez nem lehetséges, akkor a hivatásos nevelőszülőknél is van mód az elhelyezésre” – sorolta a lehetőségeket Elekes. Mint megtudtuk, a megyében kétszáz körüli a hivatásos nevelőszülők száma, akik több mint négyszáz kiskorút gondoznak jelenleg. A legutolsó megoldás, hogy családi típusú elhelyező központba helyezzék őket.
„A gyermeket csak akkor emeljük ki a családból, ha veszélyben van a fejlődése, nincs biztonságban, olyan nélkülözésnek van kitéve, ami veszélyezteti a növekedést, és nem járatják iskolába sem” – magyarázta az igazgató. Hozzátette: ha egy család szegény, például csak egy szobában laknak, az még nem ok arra, hogy elvegyék onnan a gyereket. Ha végül mégis elhelyező központba kerülnek, akkor is cél marad, hogy idővel visszakerüljenek a családjukhoz, vagy örökbefogadó szülők gondoskodjanak róla, a lényeg, hogy valamilyen formában családban nevelődjön.
Az intézmény vezetője megerősítette, valóban csökkent az elhelyező központjaikban a gyermekek létszáma, többen visszakerültek családjukhoz. Ez a helyes út – fogalmazott. Szerinte az jelenthetne megoldást, főleg a szegénységből adandó problémákra, ha a közösségekben lennének olyan szolgáltatások, amelyek a családot segítik, hogy ne kelljen a gyermeket kiemelni, azért mert nem részesül például megfelelő táplálékban. „Nappali központokat kellene működtetni, ahol legalább egy meleg ebédet bíztosítanának nekik” – vélte Elekes. Ugyanakkor szociális bentlakás létrehozását is kezdeményezték azok számára, akik valamilyen okból nem tudnak iskolába járni, de még egyelőre ennek megvalósításához nincs törvényes keret.
„Nem a gyermekvédelmi igazgatóság dönti el, hogy az elhelyező központban marad-e egy gyermek, erről csak javaslat születik a kollégáink részéről. Valójában két fórum dönthet: a gyermekvédelmi bizottság – amelyben több intézmény képviselője van jelen –, abban az esetben, ha a szülő beleegyezik az intézkedésbe. Ha ehhez nem járul hozzá, vagy megvannak vonva szülői jogaik, esetleg nem elérhetők, akkor a törvényszék az illetékes az ügyben” – ismertette Elekes. Hozzátette azonban, hogy sürgős esetekben ők is dönthetnek egy gyermek azonnali elhelyezéséről, de ezt a döntést is végül a törvényszéknek kell megerősítenie.
A fentiekre példaként említhetjük Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekmentő szervezetének, a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak a gyergyószentmiklósi Szent Anna házában lecsökkent ottlakók számát is: az említett házban negyvenhaton voltak, most harmincöten vannak. Régebb úgy volt, hogy Isten nevében befogadták az otthonokban azokat, akik rászorultak a gondoskodásra. A szociális szolgáltatások minőségére vonatkozó jogszabály azonban megváltozott: csak úgy kaphat működési engedélyt, ha mind hivatalosan beutalt gyerekek vannak benne. A beutalás szükségességéről, az otthonban maradásról – hasonlóan, mint az állami elhelyező otthonokban –, a gyermekvédelmi bizottságnak kell döntenie. Tekintettel arra, hogy prioritásként kezelik a gyermekek családban való nevelését, a bizottság döntése nyomán a gyergyói otthonból tizenegy gyermeket helyeztek vissza a családjukhoz.
Biró Edit, a csíkszeredai városháza szociális osztályának vezetője elmondta, 83 csíkszeredai gyermek él családi típusú elhelyező központban, akik beutalási költségeinek egy részét az önkormányzat állja. Továbbá jelenleg öt olyan kiskorú életkörülményeit kell figyelemmel követniük – egy-két évig is akár –, akiket az utóbbi időben helyeztek vissza a családjaikhoz.
Balázs Katalin, Barabás Hajnal |
Székelyhon.ro

Visszarendeződés, megint
Huszonhárom olyan törvénytervezetet készít az SZDP – a többi párt nem is nagyon rejtett egyetértésével –, amely hatalmának megerősítésére és a korrupt politikusok védelmére szolgál. Az egyik legnagyobb súlyú, sokat vitatott kezdeményezés az ügyvédeknek biztosítana olyan kiváltságokat, amelyekkel egyértelműen az ügyvédi diplomával rendelkező honatyák elleni bűnvádi eljárásokat nehezítenék meg, köztük Victor Ponta volt kormányfő és barátja, Dan Şova szenátor elítélését.
Közben egy másik fronton is támadást indított Románia legnagyobb – és az ellenzék vérszegénysége miatt még mindig legnépszerűbb – pártja: Valeriu Zgonea leváltása csak idő kérdése, és bár a képviselőház elnöke az elmúlt években inkább jó cimborának, mint elkötelezett demokratának látszott, azzal, hogy leállította a szenátuson simán átfolyó törvénymódosításokat, és a népszavazási csalás miatt jogerősen elítélt Liviu Dragnea pártelnök lemondását kérte, hirtelen annyira felértékelődött, hogy az amerikai nagykövet is rajta keresztül üzente: a tervezett intézkedések nem segítik az állami intézmények működését és a korrupció leküzdését. Most egyelőre csend van. Az ügyvédekre vonatkozó tervezetet visszaküldték a szakbizottsághoz, Zgonea menesztéséről pedig a helyhatósági választások után szavaznak (a terepet a házszabály megváltoztatásával már előkészítették), mert a kampány hátralevő részére a parlament mindkét háza szabadságot adott magának; igaz, legalább addig nem születnek rossz törvények. Helyére – és ez újabb pofoncsapás a mindig valami jobbat remélő szavazópolgároknak és a demokráciának is, amelyet nem véletlenül időzítenek az önkormányzati választások utánra – Victor Ponta kinevezését készítik elő, a fejlettebb demokráciákban plágium miatt szalonképtelenné vált, több korrupciós perben is gyanúba fogott, hírhedten felelőtlen volt kormányfőt, akit a népharag váltott le nem is olyan régen – 2015 novemberétől csak hat hónap telt el –, de aki félévi sunyítás után ismét megjelent a tévében, és megszokott nyegleségével vagdalkozik, illetve élcelődik. Úgy tűnik, sem ő, sem a szociáldemokrata tábor nem okult semmit az elmúlt másfél év bukásaiból és kudarcaiból, de minek is? Minden jel szerint nekik áll a zászló – a liberálisok semmittevése sem vonzó alternatíva –, és az egész jobb sorsra érdemes ország a korrupt baloldal szorításában marad.
Sajnos, abban kár reménykedni, hogy az alkotmánybíróság vagy Klaus Iohannis államfő visszadobja valamelyik nyíltan hátrahúzó törvényt: ha újra ugyanúgy átmegy a parlamenten, akkor érvénybe is lép, ezt már tudjuk. Azt nem tudjuk, hogy ki állíthatja le a visszarendeződést...
Demeter J. Ildikó

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Odaát elegük lett
Újabb magyar–román csörtét hozott a pünkösdi hétvége, miután kiderült: Magyarország kitiltaná területéről a magyargyűlölet egyik legfőbb romániai apostolává vált román politikust, Bogdan Diaconut. A soviniszta parlamenti képviselő válaszul a restitúciós ügyekhez kapcsolódó korrupcióval megvádolt és Budapestre költözött volt RMDSZ-es képviselő, Markó Attila kiadatását követeli.
Azt, hogy Magyarország kitiltani készül a szélsőséges nézeteket hirdető Egyesült Románia Párt (ERP) elnökét, független parlamenti képviselőt, a Népszabadság szellőztette meg szombaton. A lap szerint a magyar kormány ülésén szóba került, hogy a jövőben nem engedik be az országba a magyarellenes kirohanásairól ismert Diaconut. A képviselő a Népszabadságnak nyilatkozva azzal fenyegetőzött: ha eredményesen szerepelnek a 2016-os parlamenti választáson, kitiltják a magyar cégeket Romániából, mivel azok álláspontja szerint a „magyar szeparatizmust” pénzelik. Szerinte a magyar kormány azért akarja kitiltani, mert az ERP „az egyetlen párt, amely ellen tud állni a magyar irredentizmus térnyerésének”. Egyben nyilvános felhívást tett közzé, amelyben felszólította a román hatóságokat az általa bűnözőnek nevezett Markó Attila kiadatási ügyének rendezésére. (Főtér) A BIZTONSÁGOSABB UTAKÉRT. Sávelválasztó korlátok kiépítését kérik egy online petíció aláírói a hatóságoktól a forgalmi balesetek megelőzéséért. A közel másfél ezer személy által aláírt petícióban azt kérik: helyezzenek el sávelválasztókat a közutakon, így elkerülhetik egymást a szabályosan közlekedő és a szabálytalanul előző sofőrök. „Hány autósnak kell meghalnia, hogy a hatóságok lépjenek is a halálos balesetek csökkentése érdekében?” – teszik fel a kérdést. Az aláírók szerint az egymillió főre eső 91 halálos balesetet tekintve Románia a második helyet foglalja el az európai ranglistán. Ezért a hatóságoknak nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a megelőzésre. Sávelválasztókat már eddig is több helyre telepítettek országszerte, azonban vannak esetek, amikor ezek következtében még több baleset történt. (Maszol)
AZ ÁLLAM NE SZÓLJON BELE. Ellenzik a romániai áruházláncok a jogszabálytervezetet, amely arra kötelezné őket, hogy a forgalmazott élelmiszerek 51 százaléka hazai termék legyen. A romániai áruházláncok szövetsége a törvény elutasítását kéri a parlamenttől. Szerintük a jogszabály sérti mind a vásárlók érdekeit, mind a piacgazdaság elveit és az uniós előírásokat is. Emellett úgy vélik, a törvény nem nyújt valós támogatást a hazai kistermelőknek. A jogszabálytervezetről, amely arra kötelezné a szupermarketeket, hogy polcaikon fele arányban romániai gyártású termékeket árusítsanak, a napokban szavazhat a képviselőház. (Erdély FM)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székelyek címereiről, Keöpeczi Sebestyén József heraldikusról és Háromszék címerkincséről (Országos Genealógiai és Heraldikai Kongresszus)
A székely közösség címereiről, valamint Keöpeczi Sebestyén József (1878–1964) heraldikusról tartott előadást dr. Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus a négyéves szünet után május 12–14-e között Jászvásáron megrendezett Országos Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson. Ugyanott bemutatták Szekeres Attila István Kovászna megye címerkincsét feldolgozó, gazdagon illusztrált, román nyelven megjelent könyvét. A több mint félszáz előadó között a sepsiszentgyörgyi szakember volt az egyetlen magyar. Előadásait nagy érdeklődés övezte és siker koronázta, a hallgatóság megköszönte, hogy ezekről a számukra ismeretlen kérdésekről tájékozódhatott. Sokan most hallottak először arról, hogy magyar heraldikus készítette Románia királyi címerét.
A székely közösség címerei
A kongresszus második napján tartott előadásán Szekeres Attila István bemutatta a régi vagy ősi és új vagy újabb székely címert. Az elsőt úgy határozza meg a korábbi heraldikai szakirodalom, mint kék mezőben medvefőt, szívet és koronát átszúró kardot tartó, könyökben hajlított, jobbra fordult páncélos kart, ám a címerpajzs mezeje kezdetben vörös volt. Utóbbi sokkal egyszerűbb, kék mezőben jobbról naparc, balról növekvő holdsarló, emez néhol megszemélyesített, máshol nem. Az előadó bemutatta a székelycímeres emlékeket. Ismertette az 1659. május 24.–június 15-e között Szászsebesen tartott Országgyűlés határozatát, melyben törvénybe foglalták a székely rendi nemzet jelképeit: „A pecsétek pedig ilyenek légyenek: (…) A székelységnek légyen egy fél hold és nap, környülvaló irása: Sigillum nationis Siculicæ.” Az előadó számos példát mutatott be a székely jelképek alkalmazására, továbbá a vármegyék növekvő sasával és a szász közösség hét bástyájával való közös használatára is.
Keöpeczi Sebestyén József
Keöpeczi Sebestyén József (1878–1964) erdélyi címerművészről, heraldikusról a kongresszus harmadik napján tartott előadást Szekeres Attila István. Sebestyén 1903–1914 között a Kolozsváron kiadott Genealógiai Füzetek munkatársa, 1903–1911 között társszerkesztője. A folyóiratban, melynek megszűnése után Budapestre távozott, közel száz rajza, főleg címerrajza és tizenhat tanulmánya jelent meg. 1915-től hivatalosan használhatta az országos levéltár megbízott címerfestője titulust. Ebben a minőségében ő rajzolta meg a Magyar Királyság 1915-ös középcímerét és pecsétrajzát. Az első világháborút követően a Székely Hadosztályban harcolt, annak fegyverletétele után tiszttársaival együtt a brassói Fellegvárba internálták. Onnan a háromszéki Köpecre került. 1919–1940 között itt élt családjával. Nevéhez fűződik a Román Királyság 1921-es címerének megalkotása. 1926-ban címerekkel díszítette a köpeci református templom belsejét. A bécsi döntést követően Kolozsvárra költözött, az Egyetemi Könyvtárban dolgozott. Számos címertani, művészettörténeti, építészettörténeti tanulmányt közölt. Rengeteg címert festett, sok könyvjegyet rajzolt, emléktáblákat díszített, címerekkel díszített családfákat állított össze. Jelentős műemlékvédelmi tevékenysége is, de igazán kimagaslóan a heraldikát – címertudományt és címerművészetet egyaránt – művelte. Címerfestményei, heraldikai rajzai művészi kivitelűek.
Kovászna megye címerkincse
Szekeres Attila István 2013-ban megvédett doktori dolgozatát bemutató, Háromszék címerkincsét feldolgozó, az árkosi Tinta Kiadónál megjelent könyvének (Patrimoniul heraldic al județului Covasna) „ősbemutatójára” az országos kongresszuson került sor. A kötetet Tudor R. Tiron bukaresti heraldikus méltatta. A könyv nagy részét a címerek bemutatása teszi ki. Ez elsősorban területi felosztás szerint történt, három kistérségbe csoportosítva: Erdővidék, majd Sepsiszentgyörgy és környéke – amely magában foglalja az egykori Sepsiszék nagy részét és a valamikori Felső-Fehér vármegyéhez tartozó Székföldjét –, utóbb a Kézdi- és Orbaiszéket felölelő Felső-Háromszék következik. Az ezek területén található egyházi és világi épületeken, illetve azok belsejében, valamint temetkezési helyeken fellelhető címerek feldolgozása mellett az ismertető vázlatosan kitér a település múltjára és az épület történetére is. A területi felosztás mellett külön-külön fejezet tárgyalja a sepsiszentgyörgyi székhelyű Székely Nemzeti Múzeumban és a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban őrzött címereket, majd a Románia Országos Levéltára Kovászna megyei hivatalában található nemeslevelek címereit. Külön fejezet foglalkozik a közigazgatási címerekkel, azok megjelenésétől napjainkig. Végül a bemutatott címerek többféle osztályozása következik fajtájuk, elhelyezkedésük, keletkezési idejük, anyaguk, előállítási módjuk szerint, valamint a tulajdonosaik számát véve figyelembe. (M. I.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szórványban körültekintőbbnek kell lenni
Az összefogás fontosságáról
Krisztus mennybemenetelének napján érkeztünk Fehéregyházára, amikor Benefi Sándor református lelkész istentiszteletet tartott a helyi műemlék templomban. Miután vége lett a szertartásnak, elmondta, hogy 1990 óta szolgál a településen, ahol a kezdeti 700 lelkes gyülekezet mára 393 főre apadt. A múlt évben öt temetés volt és három keresztelő, de a három családközül sajnos egy sem lakik a faluban, Németországban, Spanyolországban, az Egyesült Államokban élnek.
Az alapításakor székely, később szász falu mai lakossága jórészt telepesek leszármazottja – mondja a lelkész. Korábbi ismereteimet, miszerint a 16. század második felében a háborúkban és a pestisjárványokban megfogyatkozott a szász lakosság, és a falut 1610-ben Haller István telepítette újra román lakosokkal, a lelkész egészíti ki azzal, az 1900-as évek elején a magyar állam telepített a Haller-birtok vasúton túli másik részére székely és néhány felvidéki családot. Az utolsó felvidékit, aki 96 évet élt, és emlékezett még arra, hogy kilencéves korában hogyan jöttek szekéren Fehéregyházára, az 1990-es évek végén temette el a lelkész. Bár Segesvár szomszédságában fekszik, a fiatalok – ritka kivételtől eltekintve – nem maradnak a faluban.
Ma is szemet gyönyörködtető látvány a falu központjában álló református templom, amely 1440-ben gótikus stílusban épült, és a ferencesek kolostortemploma volt. Szentélye keresztboltozatos, az ablakokon megmaradt a gótikus kőrács. Az 1848–49-es forradalom idején felgyújtották, a bejárati nagy hajó mellett leégett a torony is. 1890-ig a templom üresen állt, majd a segesvári templomot tervező Alpár Ignác tervei alapján próbálták meg az eredeti formájában visszaállítani, de a torony öt méterrel alacsonyabb lett – ismerteti röviden a falunak nevet adó és utoljára 1994-ben restaurált templom történetét a lelkész. A restaurálás idején cserélték ki a belső bútorzatot is, amit a szú tett tönkre.
A gótikus szentély falán emléktábla hirdeti, hogy 1906. január 12-én Fehéregyházán született Szabó T(örpényi) Attila erdélyi magyar nyelvész, történész, irodalomtörténész, néprajzkutató, az Erdélyi magyar szótörténeti tár, a "20. századi erdélyi magyar tudományosság legjelentősebb művének" a szerkesztője. Édesapja Szabó T. Károly, Haller gróf gazdatisztje volt, aki a telepítést lebonyolította. 1907-ben bekövetkezett halála miatt a család visszaköltözött Désre. Az emléktáblát Kós András készítette, és 1996-os felavatásakor Benkő Samu méltatta a kilencven éve született tudóst.
A múltra való emlékezést követően Benefi Sándor tiszteletes úrral visszatérünk a jelenbe. Bár az első évek nehezek voltak, most jól érzik magukat a faluban, jó a kapcsolatuk a hívekkel, a helyhatóság támogatását is élvezik. A temetések száma meghaladja ugyan a születésekét, de az utóbbi időben magyar családok is vásároltak telket és építettek házat a faluban. Bár még a városi gyülekezethez tartoznak, ahonnan jöttek, reményeik szerint idővel a helyi egyházhoz honosodnak. A lelkészi lakás udvarán átalakításra készülnek. Szeretnének egy megfelelő gyülekezeti termet kialakítani, mert télen hideg van a templomban, és a terem egyéb rendezvények megtartására is alkalmas lenne.
A fehéregyházi magyar lakosságot a reformátusokon kívül 120 katolikus és 80 unitárius személy alkotja. A katolikusok többsége az elszigeteltté vált Sárpatakról költözött a faluba.
A mai lakosokat illetően az összetartást hiányolja a lelkész. Szórványban élve nem lehet megengedni a széthúzást – mondja. Össze kellene tartani, hogy minél több magyar tanácsost juttassanak be a helyi képviselőtestületbe. Ennek ellenére az ENMP külön listát nyújtott be, ami csökkenti az esélyeket. Holott jó lenne, ha a három jelenlegi képviselő mellett még a negyedik jelölt is megkapná a szükséges számú szavazatot. Bár azt mondják róla egyesek, hogy RMDSZ-es lelkész, úgy gondolja, hogy akik többségben vannak, akiknek nagyobb esélyük van, azokat kell támogatni, hogy legyen aki határozottabban kiálljon a helybeli magyar lakosság érdekeinek a képviseletében.
Végül a főút melletti református temető helyzete is szóba kerül. Mivel gyakran járunk arra, évek óta figyeljük, hogy mi lesz a temető sorsa, ahol a sírok egy része már ledőlt. Mint megtudtuk, az évek során nehezen találtak olyan személyt, aki rendszeresen gondozta volna a temetőt. A mellette működő autójavító műhely tulajdonosa vállalta, hogy a parkolóhelynek használt útért cserébe rendben tartja a sírok környékét. Ottjártunkkor is éppen füvet kaszáltak, ami megváltoztatta a temető kinézetét. Talán idővel a ledőlt sírköveket is sikerül visszaállítani a helyükre, ahogy egy rendezett sírkerthez illik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Fogadalom és ígérettétel a dévai cserkészcsapatban
Cserkésztestvéremmé fogadlak
Huszonnyolc újonccal gyarapodott a hétvégén a dévai 55-ös Számú Kőműves Kelemen Cserkészcsapat. A cserkész-, kiscserkész- és farkaskölyök jelöltek fogadalmát, illetve ígéretét ezúttal is komoly próbatétel előzte meg. A kedvezőtlen időjárás miatt a próbáztatás, a csapat történetében először, zárt helyiségben történt. – Ez a körülmény kicsit módosította az eredeti elképzeléseinket, hiszen már jó ideje kinéztünk egy nagyszerű helyet a közeli kőbánya környékén, ahol a tér adottságai, a növényzet, sőt még a fakitermelésből származó rönkök, gallyak is jó színteret biztosíthattak volna a keretmesénknek. Idén ugyanis Ludas Matyi történetére építettük az akadálypályát. De végül a sűrű záporok miatt a Szent Antal Házban, illetve ennek udvarán került sor a próbáztatásra, ami utólag értékelve, egész jó helyszínnek bizonyult – fogalmazott Daradics János csapatparancsnok.
A kicsik, 12 cserkész-, 7 kiscserkész- és 9 farkaskölyökjelölt jókora izgalommal és otthonról alaposan feltarisznyálva érkezett a próbáztatásra. A csapattagoknak azonban hamar sikerült feloldani a jelöltek aggodalmát. Egy kis bemelegítő játék után többedmagukkal bocsátották útra őket a Ludas Matyi világába vezető akadálypályán. Az első állomásnál máris Döbrögi hajdúiba ütköztek, akiknél bizonyítaniuk kellett cserkész mivoltukat: cserkészkézfogással, -köszönéssel stb. Aztán az ácsmesterbe ütköztek, akinél csomózás, zsineghasználat terén kellett helytállni. A harmadik állomásnál a béreslegény fogadta a jelölteket, karikás ostorral, íjjal való bánásra tanítgatta őket. A rőzsét gyűjtögető anyókák a helyszín miatt tojást kínálgató nénikké lettek, akiknek kosarából egy ügyetlen mozdulat miatt szétgurultak a tojások (pingponglabdák). A jelölteknek ezeket kellett minél fürgébben begyűjteniük. A további állomásokon erő- és ügyességi próbákon kellett helytállni, majd a piaci kofák társaságában népdal és cserkészjáték terén is bizonyítani kellett. Természetesen mindenki ügyesen kiállta a próbákat, s a fogadó csapatnál elismerő kézfogásban részesültek. Ezután kerülhetett sor az ígéret-, illetve fogadalomtételre. A cserkészjelöltek híven fogadták, hogy teljesítik kötelességeiket, amelyekkel Istennek, hazájuknak és embertársaiknak tartoznak, a kiscserkész-, illetve farkaskölyökjelöltek pedig megígérték, hogy jók lesznek, és a cserkésztörvényeket betartják. Így aztán meg is kapták a korukhoz illő nyakkendőt és a csapat tagjai (köztük ez alkalomra hazatérő családos és egyetemista cserkészek is) kézfogás kíséretében valamennyi jelöltet cserkésztestvérükké fogadták.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Születtek Kolozsvárt – hét éven át tartó munka
Hétévi munka eredménye a Gaal György helytörténész által megírt és a Polis Kiadó gondozásában napvilágot látott Születtek Kolozsvárt című kötet. A szerző tizennyolc, Kolozsváron született személyiség életútját mutatja be, de betekintést nyújt ugyanakkor a város életébe, kezdve a reneszánsztól egészen a 20. század első feléig. Kolozsvár hétszáz esztendős történetét is bemutató könyv közel háromszáz illusztrációt is tartalmaz. A 6. Ünnepi Könyvhét alkalmával a Györkös-emlékházban bemutatott kötet előszavát Demény Péter jegyzi.
– Aki az elmúlt húsz évben Kolozsváron megfordult, vagy hosszabb ideig itt tartózkodott, a városra vonatkozó információinak többségét minden bizonnyal Gaal György városismertető könyveiből szerezte, a szerző neve bevésődött a nemzedékek tudatába. Eddigi könyveiben inkább város- vagy temetősétára kalauzolta az olvasót, most pedig a várost történelmi szempontból hozza közelebb: kezdve a 14. századdal és befejezve Herepei János művelődéstörténésszel (1891–1970). Ugyanakkor a kötet végén gazdag lista található azokról a személyiségekről, akik Kolozsváron születtek. Nehéz és felelősségteljes vállalkozás kiválasztani azokat a személyeket, akik itt születtek, és a magyar kultúra, közélet és tudomány terén jelentőset alkottak.
Szabadság (Kolozsvár)

Iskolai diszkrimináció pünkösd másodnapján
Diszkriminatívnak, alkotmány- és törvényellenesnek tartja az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke, Asztalos Csaba, valamint az oktatási minisztérium RMDSZ-es államtitkára, Király András, hogy Marosvásárhelyen egyes iskolavezetők nem tették lehetővé a magyar pedagógusok és diákok számára, hogy otthon ünnepeljék pünkösd másodnapját.
Amikor az európai kereszténység húsvétja (és értelemszerűen pünkösdje) egybeesik az ortodox ünneppel, nem jelent gondot a törvény által biztosított szabadnapok „megszerzése". Sokkal nehezebb ezeket kicsikarni akkor, amikor a nyugati és keleti egyházak ünnepnapjai között többhetes eltolódás van.
Húsvéthoz hasonlóan a pünkösd is ,,mozgó ünnepnek" számít, ráadásul az idén felekezetenként más-más hétvégére esett. Elviekben a romániai jogszabályok lehetővé teszik, hogy ki-ki felekezete ünnepnapján kapjon szabadságot. A törvény előírja, ha egy cégnél, intézménynél román és magyar alkalmazottak egyaránt dolgoznak, a magyarok május 16-án, a románok pedig az ortodox pünkösd másodnapján, azaz június 20-án legyenek szabadok.
A hivatalos ünnepnapok kiadása szabadnapként a magáncégek esetében is kötelező, ha azonban behívják dolgozni alkalmazottaikat, kötelesek túlórát fizetni, ugyanúgy, mintha szombaton vagy vasárnap dolgoztatnák az alkalmazottakat. Ugyanakkor azok az alkalmazottak, akik kénytelenek dolgozni a munkaszüneti napokon, megfelelő szabadidőt kell kapjanak az elkövetkező 30 nap leforgása alatt. Amennyiben indokolt esetben nem lehet szabadnapot adni, a hivatalos ünnepnapon kifejtett munkáért pluszjuttatást kell adni az alapfizetésre, ennek értéke pedig nem lehet kevesebb, mint a normál munkaidőben kifejtett munka ellenértékének száz százaléka.
Mindennek ellenére – amint azt lapunkban is jeleztük – Marosvásárhelyen nem minden esetben tartották tiszteletben a római katolikusok, reformátusok, unitáriusok és evangélikusok vallási jogait. A Mihai Eminescu Pedagógiai Gimnáziumban például az óvodások és a 9–12. osztályos diákok hétfőn is iskolába mentek.
Asztalos: a törvénykönyv világosan fogalmaz
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke szerint szomorú, hogy Romániában a legtöbb állami intézményben – nem csupán az iskolákban – a vallási kisebbségekhez tartozó alkalmazottaknak meg kell küzdeniük a munkatörvény által szavatolt jogok tiszteletben tartásáért. „Egyértelműen diszkriminatív a döntés, mely húsvétkor vagy pünkösdkor munkára kötelez. A munkatörvény egyértelműen és tisztán fogalmaz" – jelentette ki lapunknak Asztalos.
Mint mondta, az iskolák esetében szerencsés lett volna, ha az oktatási tárca államtitkára egyidőben kiküldött körlevélben tisztázta volna a helyzetet. Király András államtitkár ezt húsvétkor meg is tette, és nem is gondolta volna, hogy pünkösdkor ismét szükség lenne a törvény egyértelműsítére. „Húsvétkor valóban gond volt egypár iskolában, most viszont senki nem jelezte a minisztériumnak, hogy az igazgatók nem tartják tiszteletben a törvényt" – mondta az RMDSZ-es államtitkár.
Amikor felemlegettük, hogy Marosvásárhelyen bizony voltak olyan vegyes tannyelvű oktatási intézmények, ahol a magyar aligazgatók asszisztálásával érte hátrányos megkülönböztetés a diákságot és a tanári gárdát, Király érdekesen reagált. „Marosvásárhely az a település, ahol nagy a szánk, de kicsi az erőnk. Nem vagyunk képesek elmondani, hogy a törvény szerint az ünnepnap nekünk is jár. Magyarán: magunk alatt vágjuk a fát. Ha megütnek jobbról, odatartjuk a bal orcánkat, és kérünk még egy pofont, mert így egyensúlyban maradunk" – élcelődött Király András az ortodox pünkösd megünneplésébe beleegyező magyar vezetők meghunyászkodó magatartása kapcsán.
Felvetésünkre, hogy a történtek után a CNCD nem indíthat-e vizsgálatot saját kezdeményezésére, Asztalos annyit mondott, hogy fontolóra veszik. Korábban a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) is diszkriminációt kiáltott.
A munkaügy másképp látja
Érdekes módon a munkaügyi felügyelőség Maros megyei vezetője, Eva Man meglehetősen sajátosan értelmezi az esetet. Az igazgatónő szerint az állami intézményekben fontolóra kell venni az etnikai és egyben vallási hovatartozási arányokat. „Ahol az alkalmazottak nyolcvan százaléka az ortodox pünkösdöt szeretné ünnepelni, nem lehet, hogy a többiek máskor kapjanak szabadnapot. Ami meg a tanügyet illeti, nem a mi feladatunk megmondani, hogyan döntsenek, hanem az oktatásügyi tárcáé" – vélekedett az igazgatónő. Mindemellett Eva Man védelmébe vette azokat az intézményvezetőket, akik miatt a magyar alkalmazottak nem kaptak szabadnapot hétfőn. „Ezzel nem követtek el törvénysértést" – szögezte le.
A néppárt lajstromos megoldást javasol
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyi szervezete egy, a párbeszéden és a kölcsönös tiszteleten alapuló megoldással rukkolt elő a hasonló gondok jövőbeni megelőzésére. Pálosi Csaba elnök szerint az efféle problémákat többnyire a kommunikációs akadályok okozzák. Éppen ezért a jövőben a néppárt az év elején eljuttatná a helyi, illetve központi hatóságokhoz a magyar vonatkozású egyházi és világi ünnepek lajstromát. „A cél, hogy vegyenek ezekről tudomást román ajkú polgártársaink, és akkor nem fordulhat elő, hogy húsvét másodnapján bírságolnak a parkolóőrök, behívnak ellenőrzésre a tűzoltóságra vagy a munkaügyhöz" – mondta Pálosi.
Hat héttel korábban, a nyugati kereszténység húsvétjakor a Marosvásárhely parkolóit ügykezelő Tracia Trade ügynökei megbírságolták azokat, akik – a hivatalos ünnepnapra hivatkozva – nem váltottak parkolójegyet. A tiltakozási hullámra reagálva a cég vezetői megígérték, hogy érvénytelenítik a büntetési jegyzőkönyveket. A történtek ellenére, pünkösdkor újból jegyvásárlásra késztették a gépkocsivezetőket.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László: megpróbálja a lehetetlent az EMNP
A lehetetlent megpróbálva, de tiszta lappal indul a választásokon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette ki keddi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László európai parlamenti képviselő.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke leszögezte, esélyegyenlőtlenségnek tartja, hogy az EMNP riválisa, az RMDSZ a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatás felett rendelkezve nagyobb pénzügyi lehetőségekkel kampányol, de legnagyobb fájdalmának mégis a választások egyházi vetületét tartja. Azt, hogy az a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, amelynek egykoron püspöke volt, most szinte már az RMDSZ „pártegyházává" vált.
Ugyanúgy bekebeleződött, mint a Magyar Polgári Párt (MPP), amelyet Tőkés szerint kiszakítottak a „nemzeti oldalról". Az EP-képviselő úgy véli, hogy az egyedüli párt az EMNP, amely folytatja a rendszerváltás után megkezdett nemzetpolitikai irányvonalat, a magyar összefogás pedig sohasem rajtuk múlott.
Tőkés László meglátása szerint az is csak látszategység, hogy a Bihar megyei tanácsosi listán az RMDSZ biztosított egy helyet az MPP képviselőjének, és az ígért megújulás sem történt meg. „A váradi polgármesterjelölt, Huszár István és a megyei listát vezető Pásztor Sándor egészen szimpatikusak, de a háttérben „ugyanaz a nemzetidegen és korrupt vezérkar húzódik meg" – magyarázta. Tőkés egyébként rámutatott arra is, hogy bár látszólag az RMDSZ új arcokkal vág neki az önkormányzati választásoknak, a fiatalok közül többen szoros rokonságban állnak a párt korábbi vezető politikusaival.
Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke jelezte, hogy négy településen támogatják az RMDSZ polgármesterjelöltjét, ám a rivális magyar párt kampánya idén is agresszív, helyenként pedig még a törvényeket is figyelmen kívül hagyják, amikor például falunapokat vagy május elsejéről május 28-ára halasztott majálist szerveznek. A néppárti vezető különben kitért arra is, hogy az önkormányzati választások alkalmával ismét kiírt referendum Szentmárton Nagyvárad általi bekebelezéséről várhatóan eléri az érvényességhez szükséges szavazati küszöböt, ezért mindenkit nemmel való voksolásra biztat.
A helyhatósági választásokkal társított népszavazással kapcsolatban egyébként Szilágyi Zsolt, az EMNP országos elnöke jogi aggályokat is felvetett, azoktól pedig, akiknek imponál Ilie Bolojan váradi polgármester városfejlesztése, azt kérdezte: „Milyen áron? Menynyire taszította adósságba a várost?" Szilágyi Zsolt pártelnök jelezte, ők nem tudnak támogatni egy olyan elöljárót, aki monokulturalitást promovál, de reméli, hogy majd tanácsosaik változtatni tudnak ezen a következő négy évben. Hangsúlyozta, az EMNP a korrupcióval szemben a zéró tolerancia elvét követi, és ők az egyetlen párt Romániában, amelynek nincsenek korrupciós ügyei.
Támogatott kvótaellenes népszavazás
Az idei romániai választásokon, valamint az Európai Unió kötelező betelepítési kvótái elleni magyarországi népszavazáson való részvételre buzdította az erdélyi magyarokat a nagyváradi sajtótájékoztatón Tőkés László. Kijelentette: „a magyarországi népszavazás tárgyában teljes egyetértésünket fejezzük ki a Fidesz–KDNP kormányzó pártszövetséggel, és szavazásra jogosult polgártársainkat arra hívjuk fel, hogy az éppen öt esztendeje működő EMNT-honosítási irodahálózatunk segítségének az igénybevételével vegyenek részt a szavazáson, és utasítsák viszsza a nemzeti szuverenitásunkat sértő betelepítési kvótarendszert” – fogalmazott az európai parlamenti képviselő.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Hol van az életünk töréspontja
Böjte Csaba szerzetes celebrálta azt a szerda délelőtti misét, mely a Szent Erzsébet Otthon fennállásának második évfordulóját jelezte. Névadó szentjük ereklyéjét is elhozta az otthon lakóinak.
Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéjét Böjte Csaba ferences-rendi szerzetes viszi körbe Erdélyben, az irgalmasságot, a szeretetet, a jóságot hirdetve. „Árpád-házi Szent Erzsébet életében is sokat segített az embereken, s hiszem, hogy most, nyolcszáz évvel halála után méginkább vágyik arra, hogy segítségünkre legyen” – mondta Böjte Csaba, a dévai Szent Ferenc alapítvány vezetője, majd röviden szólt a szent életéről, arról, hogy sosem zúgolódott sorsa ellen, hanem megmutatta, hogy milyen szépen élni és szeretni.
Töréspont
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy életünk töréspontja az, hogy fiatalok vagyunk-e, vagy idősek, egészségesek, vagy betegek, sikeresek, népszerűek, vagy ismeretlenek – de Szent Erzsébettől megtanulhatjuk, hogy egyedül az számít igazán: szeretünk-e vagy sem. „A mi urunk Jézus Krisztus nem azt a parancsot adta, hogy legyünk sikeresek és egészségesek, hanem hogy szeressük egymást, ezt pedig bárhol, bármikor gyakorolhatjuk” – mondta a szerzetes. Szent Erzsébet rajongva szerette férjét, gyermekeit és azt akarta, hogy minden ember boldog legyen – s ez most, a XXI. században is példaértékű. Nem létezik olyan helyzet, hogy ne tudjunk szeretni, mindig eldönthetjük, hgoy rámordulunk, vagy rámosolygunk a mellettünk lévőkre – s ez képezi valójában az életünk nagy tengelyét.
Elmosta az idő
Sárospatakon immár semmi nem őrzi Szent Erzsébet emlékét, a történelem teljesen elmosta azt a Sárospatakot, ahol Szent Erzsébet született, semmi nem maradt ránk, „csak ez az ereklye, Szent Erzsébet maga”, azaz egyedül a szeretet, amelyet képviselt. Tanuljunk tőle, s az irgalmasság évében merjünk egymással és önmagunkkal is irgalmasak lenni. „Bár lett volna rá oka, ő nem panaszkodott, nem siralmai, hanem rózsái vannak, áldása van, és forró szeretete a Megváltó és embertársai iránt.”
Később Böjte Csaba egy 98 éves atyáról szólt, aki, miután elmondta a Te Deum himnuszt, ismét felfedezte magában a bizalmat Isten egyszülött Fia iránt. „Ha a Megváltó, ránk, bűnös papokra tudja bízni magát, nekünk is mernünk kellene letennünk életünket az Ő kezébe” – jegyezte meg a ferences-rendi szerzetes.
Zene
A mise, melyet Kor Balázs atya, az otthon lelki vezetője, Egeli József atya, a Caritas aligazgatója, Vakon Zsolt püspökségi titkár, s Németh László, a Szent Márton otthon lelki vezetője koncelebrált, áldozással folytatódott, majd a hívek az ereklye elé járultak.
A mise alatt és azt követően Perei Benita és Gulyás Mónika énekelt dicsőítő dalokat, s a budapesti Kegye János pánsípművész Szivacs Balog Jenő kíséretével lépett fel. Mint megtudtuk, utóbbiak az erdélyi körút során végig a biztosítják a zenei kíséretet.
Neumann Andrea
erdon.ro