A 20. századi határmódosítások szemtanúinak iratait várja a Magyar Nemzeti Levéltár
A trianoni békeszerződés következményeiről, valamint a további 20. századi határmódosítások tapasztalatairól tudósító magániratokat várja gyűjteményébe a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL).
Az intézmény az MTI-hez eljutatott közleménye szerint olyan 20. századi iratokkal, fényképekkel szeretné gyarapítani gyűjteményét, amelyek segítségével megérthető, miként élte meg a magyarság az első világháború, a trianoni békeszerződés, majd az 1938 és 1947 közötti határmódosítások - így Felvidék, Erdély és Partium, Kárpátalja, valamint Délvidék egy részének visszacsatolásának, majd újbóli elvesztésének - eseményeit, következményeit.
Mint a közlemény fogalmaz, a levéltár rendkívül fontosnak tartja olyan magánszemélyek iratainak gyűjtését, akik ugyan nem vállaltak közvetlen szerepet a történelmi események alakításában, de szemtanúi voltak ezeknek és naplóikban, levelezésekben, visszaemlékezésben lejegyezték személyes vagy családi tapasztalataikat, emlékeiket.
A Magyar Nemzeti Levéltár küldetésének része minden, a magyar történelem szempontjából kiemelten fontos, maradandó értékű írásos és képi emlék összegyűjtése, megőrzése és kutathatóvá tétele a 12. századtól kezdve egészen napjainkig - emlékeztet a közlemény.
MTI

Felmentették Nagy András volt szászrégeni polgármestert
Alapfokon felmentették a hivatali visszaélés vádja alól pénteken Nagy Andrást, a Maros megyei Szászrégen volt RMDSZ-es polgármesterét – számol be Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.
A város elöljárói tisztségét 2004 és 2012 között betöltő, a polgármesteri széket a júniusi helyhatósági választáson is megpályázó politikus, valamint az általa vezetett hivatal hét alkalmazottja ellen 2015 januárjában emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A vádhatóság szerint a vádlottak 702 ezer lej kárt okoztak az önkormányzatnak 2006-ban, mert a város közvilágítására kiírt közbeszerzés ügyében nem szabályszerű, és a város számára kedvezőtlen döntést hoztak.
Nagy András a vádemeléskor úgy vélekedett, hogy a korrupcióellenes ügyészség politikai, etnikai indítékkal folytat lejárató hadjáratot ellene. Az alapfokon született felmentő ítéletet úgy kommentálta, hogy hivatalosan is győzött az igazság, és mindez megerősítette benne azt, hogy folytatnia kell a munkát. „ Az elmúlt időszakban megpróbáltak elbátortalanítani, megfélemlíteni és eltántorítani attól a szándékomtól, hogy a közösségért dolgozzak, azonban ez nem sikerült. Ez után sem fog sikerülni” – idézte az RMDSZ hírlevele az idén harmadik mandátumáért induló politikust.
Szászrégen volt polgármestere ellen egyébként korábban három hasonló közbeszerzési ügyben emeltek vádat, a bíróság azonban mindhárom esetben jogerősen felmentő ítéletet hozott. „Már háromszor bebizonyosodott, hogy koholtak voltak ellenem a vádak, s biztos vagyok benne, hogy ezúttal is végleges ítélet is megerősíti ezt”, nyilatkozta a Székelyhon hírportálnak Nagy András – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Csíksomlyó méltósága
A kilencvenkilencedik évében járó Antal atya budapesti zarándokvonattal érkezett Csíksomlyóra. Böjte Csaba ferences szerzetes Gyergyószentmiklóstól kísérte, s azt tapasztalta, a napokban szemműtéten átesett idős pap rendkívüli formában van, a vonaton több beszédet tartott.
Csaba testvér megilletődve, a „zarándokok iránti tiszteletből” azt írta, „csodálom az emberi akaraterőt, mely képes a szeptemberben kilencvenkilenc éves csont-bőr testet ilyen csodálatos erővel mozgatni! Adjon a jó Isten mindannyiunknak Antal atya lendületéből, a jó Istent és drága népünket hősiesen szolgáló lángoló szeretetéből!”
Antal atya egyike a csíksomlyói pünkösdszombati nagybúcsúra induló, több százezer zarándoknak. A magyarság legnagyobb vallásos, ugyanakkor a hit mellett közösséget is erősítő ünnepére az egész világból jönnek, legtöbben a Kárpát-medencéből, Székelyföldről érkeznek, és a Somlyó-nyeregbe idősnek, fiatalnak, betegnek és egészségesnek egyaránt ki kell kapaszkodnia. Ez a minimális zarándoklat megkerülhetetlen, test és lélek próbája. A csíksomlyói ferencesek Légy az irgalmasság arca című felhívásukban hangsúlyozzák, az irgalmasság nyitott, szent kapuja fogadja az érkezőket a csíksomlyói kegyhelyen, miközben a zarándoklat lehetőséget kínál arra, hogy ki-ki saját élettörténete alapján lajstromba vegye azokat a jeleket, eseményeket, „amelyek az irgalmas Atya cselekvésére utalnak”. „A fizikai út, amely elvezet a kegyhelyre, olyan lelki úttá válik, amelyen megtalálod az irgalmas Atyához visszavezető utat, megízleled az elmélyült imádság gyümölcsét, felfedezed életed értelmét.” Az út, az értelem s az irgalmasság kapcsán érdemes visszakanyarodni Márton Áron szavaihoz is, aki egy papszentelés alkalmával így szólt tanítványaihoz: „az Úristen nem azt nézi, hogy mennyit ájtatoskodunk, hanem hogy mennyire vállaljuk az ő törvényeit. Csak olyan mértékben vagyunk keresztények, amilyen mértékben igazságosak, nagylelkűek, irgalmasak, békességes szívűek embertársaink iránt. Ha a szeretet a világban megfogyatkozik, a keresztények felelősek, a keresztények között is azok, akik a szeretet nagy titkának boldog birtokosai. Ezt hirdessétek”... Van tehát egy nap, immár több száz éve, amikor a világ magyarjainak egyszerre adatik meg a belső útkeresés lehetősége. Ám hogy ezt Csíksomlyón ki, miként éli meg, magánügy. Miként az is opció kérdése, valóban hitbéli, tartásbéli megerősödésre fordított e kegyelemteli zarándokút, vagy mindez csak valamiféle világias kinyilatkoztatás. De az a legszebb, hogy erről nem kell vallani, e viszonyulás lelkiismereti kérdés marad. A búcsú, a zarándoklat lehetőség a mélységek feltárására. Ez Csíksomlyó méltósága, mely százezrek tekintetében tükröződik, tükröződhet, s bizony, isteni kegyelem lenne, ha az ott felmutatott magyar erő és egység más napokra is átsugározna.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aggódhatnak az egyházi besúgók?
Átment a képviselőházon a Securitatéval együttműködő papok átvilágítását könnyítő törvénytervezet. A 2008-ban kiadott 24-es sürgősségi kormányrendelet módosítását kedden hallgatólagosan, a plénum szavazata nélkül fogadták el, mert a jogi bizottság nem készült el időben a jogszabályról szóló jelentéssel. Az új változat értelmében ezentúl nemcsak az egyház, hanem bárki kérheti a papok titkosszolgálati múltjának felderítését.
A módosítás hatályon kívül helyezi a törvény 32-es cikkelyét, így azokkal a papokkal szemben is kezdeményezhető átvilágítás, akik rendelkeznek igazolással arról, hogy nem működtek együtt a Securitatéval. A tervezetről a szenátus mondja ki a döntő szót. (Főtér)
HA A BENZIN INGYEN LENNE, akkor is 2,50 lejt fizetnénk érte Romániában – állítja a Rompetrol társaság egyik volt igazgatója, Dan Roşu. A gázolaj eladási árának 58 százaléka az államé, és a benzin esetében is hasonló az arány. Az Európai Bizottság legújabb jelentése szerint ezer liter gázolaj eladásából a román állam (adók és illetékek formájában) 423,31 eurót kap, és ezzel az EU 28 tagállama közül a 14. helyen áll. Csak néhány példa: Ausztria 409,64, Dánia 423, Spanyolország 367,98, Lengyelország 332,87, Csehország 404,84, Magyarország 359,53 eurót bevételez ezer liter üzemanyag után. Roşu szerint Románia nem csupán saját polgárait terheli túl, hanem az átmenő teherforgalmat is elriasztja, hiszen a szállítóknak jobban megéri a szomszédos országokban tankolni. Ez a helyzet a romániai benzinkutaknak sem jó, mert nagyon kis mozgásterük marad az árak alakítására – magyarázta, és konkrét példával élt: ha az üzemanyagot a jelenlegi öt lej helyett ingyen adnák, a vevőknek akkor is be kellene fizetniük literenként 2,50 lejt az államnak, ami képtelenség. (România liberă)
FÉRFICIPŐK NŐKNEK. Egyre cifrább dolgok derülnek ki a Gabriel Oprea volt belügyminiszter visszaéléseit feltáró vádiratból. Miután kiderült, hogy naponta többször, jogtalanul vett igénybe hivatalos felvezetést, saját használatára vásároltatott luxusgépkocsit és pezsgőfürdőt, az is nyilvánosságra került, hogy a belügyi hírszerzés költségvetéséből 46-os méretű férficipőket és nagy mennyiségű alkoholt vettek nőknek, de ajándékkosarakat, bort, whiskyt, pálinkát, üdítőt, kávét, cukrot, cigarettát, üdvözlőlapokat, papírt és dekorációkat, édességeket, karácsonyfát, műanyag tányérokat és poharakat, szalvétát, szaloncukrot, filctollat, címereket, zászlókat, fényképkereteket, aranyjelvényeket, egy órát, egy kanapét és két fotelt is. Súlyosbító körülmény, hogy a Ponta-kormány lemondása után az osztály költségeiről szóló dokumentumok egy részét megsemmisítették. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (9.)
A XIX. század második felétől a főváros kisipara és kereskedelme ugrásszerű fejlődésnek indult két olyan területen, ahol a külföldiek szerepe megkérdőjelezhetetlen. A külföldiek szerepét és súlyát Románia gazdasági fejlődésében a Románia Enciklopédiája is elismeri: „a gazdaság működése majdnem kizárólag idegen, a megváltozott, immár nyugati gazdasági orientáció miatt az országba sereglett külföldiek, az Ausztriából bevándorolt zsidók, németek és magyarok kezébe kerül”.
A kevés tősgyökeres román kisiparost és kereskedőt „elsöpörte az Ausztriából bevándorló mesteremberek, kereskedők és üzletemberek hulláma”. Bukarest város 1898-as és 1899-es statisztikai évkönyvei szerint a 101 793 aktív személyből megközelítőleg 20 ezer volt mesterember: 3830 szabó (533 osztrák–magyar), 3206 csizmadia és cipész (837 osztrák–magyar), 2681 kovács (876 osztrák–magyar), 2567 asztalos (183 osztrák–magyar), 1537 kőműves (203 osztrák–magyar), 1170 mázoló-szobafestő (263 osztrák–magyar), 978 pék és pereces (60 osztrák–magyar), 970 kocsis (302 osztrák–magyar), 952 bádogos (75 osztrák–magyar) stb.
Etnikai szempontból nagyon vegyes volt a főváros, és ez tükröződött a kiskereskedők világában is: a szerbek árulták a zöldségeket, a cigányok hordták a vizet, a törökök édességet és bozát (kölesből erjesztett, csekély alkoholtartalmú, savanykás ital) árusítottak, a görögök perecet, kiflit és sült magokat, az albánok pedig a joghurtokat hozták stb. A kocsmák és csárdák sokasága (szám szerint 1522), a 247 kávézó és 119 vendéglő életet és sajátos varázst adott a városnak. Sok kávézónak volt külföldi – német, osztrák vagy görög – tulajdonosa. A vendégek órákig is elüldögéltek az asztalok mellett, virslit ettek, sört ittak, fagyiztak, újságot olvastak és zenét hallgattak. A higiénia és a tisztaság továbbra is gyenge pontja maradt a Dâmboviţa menti kereskedelemnek. Bukarest hírhedt volt koszosságáról, a városban „patriarchális módon továbbéltek a régi konyhai szokások, nyüzsögtek a legyek és patkányok, a mindig mosatlan grillek, a födetlen és legyeknek kitett kolbászfélékkel, sajtokkal, halárukkal stb.” – írja Constantin Bacalbasa. 1904-ben Haralambie Boteanu orvos, liberális polgármester Vintilă Dobrescu politikai támogatásával igyekezett egy kis rendet teremteni, szigorú egészségügyi ellenőrzéseket tartott a kocsmákban, bodegákban és csárdákban. Ez azonban csak a tulajdonosok felháborodását vonta maga után, akik azzal fenyegetőztek, hogy nem szavaznak többet a liberális pártra. Ezután a dolgok visszatértek a „rendes” kerékvágásba, főleg a külvárosokban, ahová még 1933-ban „sem érkeztek meg Dobrescu polgármester előírásai”. A mészáros, senkitől sem zavartatva, az út menti akácra akasztotta föl a húst, a csárda mellett meg hemzsegtek a koldusok, prostituáltak és a kábítószerezők.
A bukaresti magyar mesterek előtérben voltak, és ez arra késztette Veress Sándort, hogy könyvében azt állítsa, a mesterek túlnyomó többsége magyar volt: a gépészek, kovácsok, kocsigyártók, lakatosok, de még az asztalosok, cipészek, szabók, szobafestők, ácsok, kőművesek, fogatosok is. Volt köztük órás, ékszerész, optikus és litográfus, és a puskaművesek nagy része is magyar volt. Ez utóbbiak egyike, Múzsa György egyenesen egy fegyvergyárat vezetett; nagy presztízsnek örvendhetett, hisz maga Koós lelkipásztor volt egyik gyermeke keresztapja. A magyar mestereket az Ókirályság városaiban mindenfelé megtalálhattuk; általában román inasaik voltak, akik így elsajátíthattak egy keresett mesterséget.
A magyarok Románia fejlődésében játszott szerepére utalva, Veress visszataszítónak találta, hogy a bukaresti lapok egy része állandóan támadta az idegeneket, elsősorban a magyarokat, barbároknak nevezve őket. Úgy vélte, valóságos szerencsétlenség lenne, ha az összes külföldi távozna, katasztrofális gazdasági pangáshoz vezetne. Voltak gyárakban dolgozó magyarok meg napszámosok is. A századvégi statisztika 1436 osztrák–magyar napszámost jegyzett.
A kis fényképész-, szabó-, csizmadia-, asztalos-, kárpitos-, kovács-, órás- vagy ékszerészműhelyek elég jól jövedelmeztek, sokuknak sikerült felkapaszkodni a kispolgárság osztályába. Még a cselédtartást is megengedhették maguknak – a magyar lányokat, becsületességük és tisztaságuk miatt előnyben részesítették, de az erdélyi román lányok sem voltak ritkák a cselédek között. Az egyik legjövedelmezőbb mesterség továbbra is a kocsigyártás maradt. A magyar kocsigyártók száma annyira megnőtt, hogy 1891. június 16-án megalapították Bukarest és az egész Kárpátokon kívüli román térség első magyar szakmai egyesületét (Bukaresti Magyar Kocsigyártó Társaság). Az alapító elnök Sántha András volt, egy meggazdagodott kovácsmester, háztulajdonos, aki kilenc évig maradt az egylet élén. Habár a Magyar Társaság épületében tartott alapító gyűlésen ,,majdnem az összes kocsigyártó iparosok megjelentek”, a számot nem pontosítja a forrás. Kövér Gyula kocsigyártó – Ştefănescu Magdának, A Hét laptervezőjének édesapja – a XIX. század vége felé született, és a Rostás Zoltán által 1986-ban meginterjúvolt emlékezők egyike volt. Akárcsak Veress, ő is úgy tartotta, hogy a kézművesek többsége magyar volt. A statisztikák csak részben igazolják őket.
Székelyföldi származású apja Bukarestben tanulta ki a szakmát. 1900 körül banki kölcsönt vett fel és házat vásárolt a mai Titulescu utcában, ahol négy műhelyt rendezett be: egy kovács-, egy bognár-, egy festő- és egy kárpitosműhelyt. Több inast és segédet alkalmazott, románokat, magyarokat, németeket, akik mind a mester házában laktak – a segédek az emeleten, az inasok pedig a bognárműhely fölötti hálóban. Jó koszton tartották őket, hogy legyen erejük a munkához. A család négy-öt disznót is levágott egy évben, és az Obor piacról vásárolták a krumplit és a káposztát. A tejet és a kenyeret házhoz hozták a görögök. A gyermek Kövér gyalog járt a Sf. Ştefan utcai, a Carol I. sugárút és a Moşilor út kereszteződésétől nem messze álló magyar református iskolába. Néha be-betért a Cantacuzino utcai katolikus magyar iskolába is, ahol tízórait is adtak neki: „volt egy hatalmas asztal, amire a tízórait tányéron hordták (az apácák), annyira szerettek minket” – emlékezett vissza nem kis nosztalgiával Kövér. Az öreg kocsigyártó elmondása szerint a család összes, több évtizeden át megőrzött fényképét a református templomnak adományozták. Néhány rokona, például Kövér György sebész, még most is Bukarestben él, fia ugyancsak orvos, menye, Orsolya pedig műépítész. A román államnak nagy szüksége volt az idegen mesterekre, és törvény szerint ezeknek jogukban állt hazavinni összegyűjtött vagyonukat. Kövér gyermekkorában egy kovácsmester, aki a Ştefan cel Mare úton lakott, bár kevesebbet kért a szekereiért, mégis jókora vagyont gyűjtött össze; mivel gyermekei nem voltak, eladott mindent és visszatért Sepsiszentgyörgyre.
Amikor Románia belépett a háborúba, a kocsisok lovait elrekvirálták; egyiküktől 24 lovat hajtottak el. A kocsisok nemcsak az ügyfelekért versengtek, de abban is, kinek a fogata a legtisztább, kinek a ruhája a legszebb, kinek a lószerszáma a legmutatósabb. A város támogatta ezt, három kategóriába sorolva őket. Volt, akinek állandó ügyfelei voltak azok, akik bolondultak a kocsikázásért a Herăstrău-tónál vagy a főúton. A főúton nagy volt a forgalom, és az útra kipakolt asztalok mindig megteltek a térzenét hallgató vendégekkel. Magát I. Károly királyt is lehetett látni itt napi sétája során, a királyi palotától a Kiseleff úti nyári lakosztályáig. Az omnibusz megjelenésével nem tűnt el azonnal a kocsismesterség, hisz még sok éven keresztül ló húzta ezeket, a Vasile Lascăr utcában, a Moşilor út közelében egy lóváltó helyet is létesítettek.
Amint az 1893-as, a szakmai oktatást szabályozó törvény előírásai is bizonyítják, különleges elbánásban részesültek azok a tanultabb magyar mesterek, akik a román szakiskolákhoz szerződtek; a törvényt 1901-ben módosították és 1902-ben megjelent a Bukaresti Magyar Újságban, ami bizonyítja a törvény magyar érdekeltségét. Egy ilyen, román iskolánál alkalmazott mester volt Sántha András kovácsmester. A külföldi mesterek azonban nem rendelkezhettek szakmai fokozatokkal. A külföldiek gyermekei járhattak román szakiskolákba, azonban a tanulók számának legfentebb egyötödét tehették ki, és tandíjat kellett fizetniük. A külföldi tanügyikáder-infúzióval és a gyárakban dolgozó külföldi szakképzett munkásokkal, köztük számos magyarral, a román ipar hamarosan felvirágzott. (...) A századfordulós bukaresti és az erdélyi román sajtóban, de a parlamenti viták során is egyre gyakrabban merült fel a külföldi állampolgárként itt élő magyarok lojalitásának kérdése. Voltak hangok, amelyek a magyarok kitoloncolását követelték még Apponyi tanügyi törvénye előtt, például az Epoca lap újságírói azt várták a román kormánytól, hogy űzzön ki minden magyart Romániából, hogy „meg se álljanak Amerikáig”. Az aradi Tribuna is gyakran támadta őket, többek között kétségbe vonta a román Ókirályságbeli magyarok jogát a felekezeti iskolákhoz és ahhoz, hogy Magyarországról hívjanak tanítókat. A bukaresti magyar sajtó, bár jelezte a támadásokat, általában nem bocsátkozott vitába.
A leghevesebb támadások Grădişteanu szenátor részéről érkeztek. Mint a Kulturális Liga jelentős tagja, egy időben elnöke, ő volt, aki egy konstancai vendéglőben sértegette az osztrák–magyar konzult, mivel az magyarul szólt a pincérhez. A vádjára, miszerint a magyar iskolákban románellenes agitáció folyna, Poliányi Zoltántól az alábbi választ kapta: ,,A bukaresti magyar iskolák nem zugiskolák, mert hiszen ezeket a román kultuszkormány engedélyezte, bizonyos kikötések mellett. A kormánynak módjában áll a magyar iskolák tevékenységét a legszigorúbban ellenőrizni s ügyelni afelett, hogy az iskolák működéséhez kötött feltételeket betartották-e... A bukaresti magyar igazgatóságok nem csak azokat a rendeleteket tartják be a legszigorúbb pontossággal, amelyeket a kultuszminiszter iskoláinkra vonatkozólag kiadott, sőt, minden törekvésünk odairányul, hogy a leglojálisabb módon juttassák kifejezésre azokat a sympathiákat, amelyeket a növendékeknek a kenyéradó állam iránt érezniök kell. ”
Tulajdonképpen a magyar bevándorlók mindig is elfogadták a román nyelv tanulásának szükségességét. ,,Szükség tudni annak az országnak nyelvét, ahol élünk, és tisztelni szokásait, törvényeit, ahol a kenyérre valót keresik honfitársaink”, olvashatjuk a Bukaresti Magyar Újság 1904. évi 28. számában. Hasonló kijelentések elég gyakran jelentek meg a bukaresti magyar lapokban.
János András fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jubileumi tárlat az EMŰK-ben (A Stúdió 9 kiállítása)
„Az eltelt tíz esztendő nem a jó tervezésnek köszönhető, hanem a kiállításoknak, a közös munkának, a lassan valóban csoporttá érő alkotók évről évre megújuló lendületének, és annak, hogy mindig volt valaki, aki hajlandó volt kézbe venni a kiállítások megszervezésének és utaztatásának minden nyűgét” – mondta Túrós Eszter, a Csíki Székely Múzeum művészettörténésze a csíki képzőművészekből álló Stúdió 9 alkotócsoport Erdélyi Művészeti Központban látható kiállításának szerda esti megnyitóján Sepsiszentgyörgyön.
A Vécsi Nagy Zoltán, az EMŰK vezetője által rendezett kiállításon Bara Barnabás, Botár László, Gergely Zoltán, Mezey Ildikó, Nagy Ödön, Szabó Árpád, Turcza László, Váncsa Mónika és Xantus Géza alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a harmadik emeleti kiállítóteremben. A képzőművészet különféle irányaiba mutató rangos kiállítás megnyitóján Túrós Eszter művészettörténész a Studió 9 tízéves történetének rövid ismertetése mellett egyenként is bemutatta az alkotócsoport tagjait. Mint mondta, ha valaki időt és energiát szánna arra, hogy alaposabban megvizsgálja az elmúlt tíz esztendőt, sokszínű és árnyalatokban gazdag kép bontakozna ki előtte, kirajzolódnának egy csoport karakterjegyei, egy-egy alkotói életpálya útkeresései, visszatérő kérdései, kísérletei, személyes küzdelmei, hullámvölgyei, felismerései. És valóban, mintha a kiállítás is tükrözné ezt az állandó útkeresést, ha alaposabban szemügyre vesszük a képeket, tárgyakat, a markánsabb kézjegyek mellett mintha a feléjük vezető út is kirajzolódna előttünk. Sima, göröngyös, lejtős, emelkedő utak, amelyeken néha csak araszoltak a művészek, máskor pedig iszonyú sebességgel száguldoztak ismeretlen tájak felé.
Bara Barnabás famunkáinak lecsiszolt, sima felületei, geometrikus alakzatai, letisztult, szűkszavú, de a mindenség felé nyitó határozott körvonalú formajátékai nagyon izgalmas, ellenpontokként is tekinthető kisplasztikákkal társítva váltak beszédessé. Botár László heves gesztusai kiegyensúlyozottsággal, megfontoltsággal párosulva mintha a szabadjára engedett energiákból próbálnának egyensúlyt teremteni valahol az ösztön és ráció határmezsgyéjén. Gergely Zoltán fa-, fém- és kőalkotásait az elegancia és mértékletesség uralja, miközben a különböző anyagok és ellentétes formák játékosan ötvöződnek bennük egymással. Mezey Ildikó különös, kollázsszerű párnaillusztrációi intim, személyes tereket idéznek, de közben az álom és valóság határmezsgyéjén tátongó mély szakadékokba is berántják a szemlélőt. Nagy Ödön égetett fát használó, de többnyire természetes formákkal való játékaiban mintha a megsemmisülés folyamata válna érzékelhetővé, a nemlétbe való észrevétlen átmenet, de mindez nagyon is megfogható, érzékekbe hatoló tárgyszerűséggel. Szabó Árpád képeinek furcsa sodrása, belső tájai talán leginkább a dekoratív művészet irányába mutatnak, de ha elidőzünk előttük, felületük egyszer csak megnyílik előttünk, és látni engedi a felszín alatt rejtőző hatalmas erejű indulatokat. Turcza László zene ihlette, kollázsszerű, szürreális tárgykompozíciókkal lepi meg a közönséget, bizarr festményei minden részletükben kidolgozott, jellegzetes színes figurákat ábrázolnak kristálytiszta felületeken. Váncsa Mónika játékos, barátságos világát különböző élőlények és mesebeli szereplők népesítik be, képein az ismétlődések különös dinamikája a nézőpontok sokszorozhatóságának felkutatására tett kísérletként is értelmezhető. Xantus Géza áttűnéses festői technikája, a különféle dimenziók egy síkban való megjelenítése időtlenné, monumentális hatásúvá teszi alkotásait. A fények között feltűnő, azokon átsejlő architektúrák és női alakok ábrázolása során mintha a transzcendencia megragadására tenne kísérletet a művész. Túrós Eszter szerint bizonyos kérdések – hogy van-e lehetőség a csoportként való megújulásra, a szellemi frissesség fenntartására egy olyan otthonossá alakított alkotói környezetben, ahol a megszokás könnyen elhatalmasodhat, hogy van-e értelme, lehet-e egyáltalán alkotói csoportban, közösségben gondolkodni – minden évben felmerültek a Studió 9 tagjaiban, de minden alkalommal sikerült továbblépniük ezeken. A tizedik évforduló nemcsak ünnep, hanem mérföldkő is – zárta szavait a fiatal művészettörténész – ahhoz pedig, hogy milyen lesz a folytatás, mindnyájunknak közünk lehet. Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Példa a cselekvésre
Dr. Papp Vilmos öröksége
A "Kárpát-medence kálvinista vándorprédikátora", a "református újságírás ezredese" – pályatársai, szerkesztőkollégái nevezik így dr. Papp Vilmos református lelkészt, tiszteletbeli teológiai doktort, a Magyar Református Presbiteri Szövetség volt elnökét, aki 84 éves korában március 15-én adta vissza lelkét teremtőjének. A tudós igehirdető, a tanító misszionáriusnyomtatásban megjelent hagyatéka több mint ezer újságcikk és tíz kötet. A lelkekben felépített öröksége, példamutatása, a református hitért, magyarságért, hazáért való kiállása mennyiségi mutatókkal kifejezhetetlen értéket képvisel.
Mi Erdélyben konferenciák előadójaként, a halk szavú, de határozott és mindig figyelmes, érdeklődő "Vilmos bácsiként" ismertük, aki éveken keresztül tisztelője és hűséges társa volt az erdélyi Mezőség megmentéséért munkálkodó Kövesdi Kiss Ferencnek. Gépkocsijával Budapestről menetrendszerű pontossággal érkezett minden mezőségi rendezvényre, ahol tartalmas, tartásos, léleképítő prédikációival emelte a találkozók színvonalát. Amikor egy alkalommal arról kérdeztem, hogy idős kora ellenére miért vállalja a hosszú utazást, életének azt a három és fél évtizedes korszakát említette, amikor Magyarország délnyugati csücskében (és a határokon túl is) több mint 30 falu szórványban élő gyülekezetét pásztorolta. Ebben az időben vált szívügyévé a szórványgondozás emberpróbálóan nehéz, de a magyar református jövő szempontjából különösen jelentős feladata.
Rendkívüli tudásánál, műveltségénél, tájékozottságánál csak a szerénysége volt nagyobb, az a mód, ahogy látványos gesztusok nélkül tudott segíteni nemcsak szavakkal, a tettek sokaságával is.
A mezőségi reformátusok hűséges támogatója 1932-ben született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Református Akadémián végezte. Szépen induló egyetemi pályáját az 1956-os forradalom törte meg. Tudós professzorának felfüggesztése miatt, akit ellenforradalmi tevékenységgel vádoltak meg, őt, a fiatal utódot is elbocsátották. Lelkészének 1960-ban az őrségi, bajánsenyei egyházközség választotta meg, ahol 1985-ig szolgált. Elképzelhetetlenül nehéz feladat volt összetartani az 56 kilométeres területen szétszórtan fekvő 30 szórványközség református lakóiból álló gyülekezetet, amelyet az elszigeteltség, az elöregedés, a tartalmas tevékenységek hiánya, az identitás feladása jellemzett. Eltérően gondolkozó, eltérő érdekű, életmódú, más múlttal, hagyományokkal, szokásokkal rendelkező, szétszóródott egyháztagokat kellett egy nagyobb közösségbe összefogni. A lelkésznek, aki egyik első kötetének azt a címet adta, hogy Légy Kőszikla és Krisztus jó vitéze, mindez sikerült. Felismervén, hogy a diszpóra legnagyobb veszedelme az identitás feladása, a Kerka menti szórványban a közösségi emlékezet frissítésére törekedett, hogy a múlt újra közkinccsé és a jelen éltető erejévé válhasson. Kötelességének tekintette a határ túlsó oldalán élő, valamikor az Őrséghez tartozó leányegyházakkal való lelki közösség ápolását oda-vissza történő látogatások szervezésével, könyv- és újságadományokkal. Az Őrségben végzett szolgálatáról a Szabad egyház rab(tartó) államban – Az őrségi, Kerka-völgyi reformátusság élete 1960-1985 között című kötetében számol be, ahonnan a fenti gondolatokat idéztük, és amelynek előszava a következőképpen végződik: "A Kerka menti reformátusok megtanulták, hogy az egyház: megtartó közösség".
A fővárostól 250 kilométerre, az országhatár mellett élő igehirdetőt 1985-ben választották meg a budapest-kőbányai egyházközség megüresedett lelkészi állásába. Holott ekkor már nem kívánta elhagyni gyülekezetét, ahol 35 évi szórványszolgálat alatt két templomot tetőtől talpig, kettőt részben felújítottak, két imaházat építettek, ahol tervszerűen és rendszeresen folyt a 32 település szórvány reformátusainak gondozása. Mint utólag kiderült, az új állásba való beiktatása felsőbb utasításra történő rehabilitációnak számított. A kőbányai lelkészséggel párhuzamosan nyolc éven át a Károli Gáspár Egyetem Hittudományi Karának ószövetségi tanszékén tanított, hallgatóinak igehirdetési-szónoki gyakorlatot vezetett a kőbányai templomban.
A nagyvárosi gyülekezetben korántsem a pihenés időszaka várta. A gyülekezetépítést a jól szervezett presbitériumra alapozta, a presbiterképzésre a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektetett. Megindította a gyermekek és felnőttek hittanra oktatását, és a lelki építkezés mellett a templomfelújítás irányítása is szívügyévé vált. 25 év alatt a kőbányai templom teljesen megújult, faragott kazettás mennyezetet kapott a gyülekezeti nagyterem, újraöntötték a harangokat, felújították az orgonát, amely Budapest "legjobb hangzású", "tech-nikai kivitelben is elsőrendű" orgonájává vált. Megszépült a templomkert, és amikor nyugdíjba vonult, a költséges munkálatokra felvett hitelt is sikerült visszafizetni.
A gyülekezeti életet szellemi és irodalmi vetélkedők, színvonalas hangversenyek, előadóestek, szeretetvendégségek színesítették, a lelkész munkáját a jószolgálati és a rendkívüli szolgálati utak tették változatossá. Évente 20-25 alkalommal látogatott el Kárpátaljára és Erdélybe, ahol 50 templomban legalább 150 alkalommal hirdette az igét Szászrégentől Háromszéken, Kolozsváron át Marosvásárhelyig és a Mezőségig. A kőbányai templomkerti "panteonban" a gyülekezethez kapcsolódó személyiségek mellett Erdély is helyet kapott. Emléktábla őrzi Wass Albert, kopjafa Kövesdi Kiss Ferenc emlékét, akit dr. Papp Vilmos javaslatára választottak a Magyar Református Presbiteri Szövetség örökös tiszteletbeli tagjává, és a magyarországi Református Egyház Zsinatának Makkai Sándor-díjával tüntettek ki.
Mindezen feladatokon túl a kőbányai lelkész időt tudott áldozni a mezőségi missziónak is. Évente 5-6 napot töltött a Mezőségen, hogy Kiss Ferencnek segítőtársa legyen, mert úgy érezte, hogy Budapesten nem távoli, idegen országok lakóival, hanem elsősorban "a mezőségi sínylődő magyarokkal" kell foglalkozni. A fiatalokat, akikről úgy gondolták, hogy a szórvány vezetői lehetnének, öt éven át Kőbányán fogadta egyhetes képzésre. Vendéglátásukról a gyülekezet tagjai gondoskodtak, az építő jellegű programról dr. Papp Vilmos. Meghívták a nagysármási református ifjúsági fúvószenekart, amely térzenét adott a templom előtt a reformáció ünnepén. A kőbányai lelkész állandó résztvevője volt a frátai mezőségi találkozóknak, amit Kövesdi Kiss Ferenc egyfajta mezőségi Csíksomlyónak álmodott meg, de halála után nem volt aki folytassa a munkáját. Dr. Papp Vilmos, aki hűséges társként kísérte éveken át, elérte, hogy a Magyar Református Presbiteri Szövetség támogatásával 1995-ben megjelenjen Kövesdi Kiss Ferenc első Mezőségről szóló kötete:Még szólnak a harangok! A bővebb második válogatást – Riadóra szól a harang! – a Kőbányaiak Kőbányáért Egyesület adta ki 1997-ben. E két kötetet megismerve vállalta Turcsány Péter, a Kráter Kiadó igazgatója a Mezőségről készült, száz évre visszatekintő monográfia 500 oldalnyi teljes szövegének a megjelentetését, amit már nem érhetett meg a szerző. És a 2006-ban Marosvásárhelyen megtartott mezőségi konferenciát sem, amelyen a budapesti hűséges társ idézte az emlékét.
Dr. Papp Vilmos kőbányai munkásságáról az Ország(újjá)építés – A Budapest-Kőbányai református egyházközség élete (1885–2007) című kötetében számolt be. A "Kárpát-medence zarándokprédikátoraként" minden útját írásban is megörökítette. Bár az egyetemi katedráról fiatalon eltanácsolták, esszéinek, előadásainak közlésével a folyamatos tanításra vállalkozott. Őrállók című könyvében ötven jelentős munkát végző presbiter portréját rajzolta meg. A Hétköznapi hitvallókban bölcs őrségi földműveseknek, a református egyház alapembereinek az életét örökítette meg.
Írói munkásságának felbecsülhetetlen értékű alkotása az ötkötetes Negyvenegy prédikátor, amely a XX. századi magyar "gályarab"-prédikátorok, a meghurcolt, hosszú börtönévekre ítélt vagy munkásságukban ellehetetlenített lelkipásztorok életét és szenvedését mutatja be megható pályaképekben. A megidézett prédikátorok között van dr. Csiha Kálmán, Fülöp G. Dénes, Herman János, Varga László, Adorján Gábor, Nagy Géza lelkészek élettörténete is. Ha sziszifuszi munkával nem gyűjti össze, és nem adja ki a sorozatot, a keresztyén hitükért kiálló, a hatalom "öklével" szembesülő református lelkészek közül soknak az élete feledésbe merülne.
Dr. Papp Vilmos tudós igehirdetőt, sikeres közírót március 30-án, Bajánsenyén helyezték örök nyugalomra. Méltatója (dr. Békefi Lajos PhD, a Presbiter című lap felelős szerkesztője) szerint soha nem kapta meg a megérdemelt elismerést. Ő maga azt vallotta, hogy "a híven végzett munka számára elegendő". Erdély-szerte kedves barátunkat, lelkiismeretes és megbízható támogatónkat, a sorsunkért aggódó, megértő társat veszítettük el, azt a kálvinista "sziklaembert", akinek példája nem siránkozásra, hanem a cselekvésre kell ösztönözzön.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Epilógus Virág György színházi emlékiratához
A marosvásárhelyi közönség vis-a-vis operett
(Papp Mária megjegyzései a Székely Színház "operettes korszakáról" )
Arról már sokan és nálam illetékesebb személyek írtak, hogy a marosvásárhelyi színház- és zenekedvelő közönség milyen egyletek, dalkörök és vendégszereplő színházi társulatok tevékenysége folytán jutott el a "saját" színház, filharmónia és zeneoktatás megteremtésének igényéig. Írtak már az elődökről, a városunkban megforduló színtársulatokról, világhírű zenészekről, énekesekről, de arról senki sem írt, hogy a vásárhelyi "nagyérdemű" miért özönlött a Székely Színház 1946–48-as két évadának operett-előadásaira olyan előszeretettel és lelkesedéssel. Egyik fontos tényező nyilván a háború utáni feloldódás, szórakozni vágyás volt. Másik fontos tényező, hogy 1927-től kezdődően teremtődött meg Marosvásárhelyen az operett műfaj máig tartó kultusza, ugyanis a marosvásárhelyi Római Katolikus Templomi Dalárda műkedvelő gárdája ekkor mutatta be Robert Planquette operettjét, a Cornevillei harangokat.
A zenei anyagot Tóth Sándor kántor-karnagy tanította be, és ugyancsak ő vezényelte a kibővített színházi zenekart. A rendező Fodor István, a Színházi Világ – Marosvásárhelyi Társaság szerkesztője volt. Ezután kb. húsz zenés művet és operettet vittek színre a műkedvelők Tóth Sándor karmesteri pálcája alatt (pl. Leányvásár, Cigányszerelem, Iglói diákok, Sztambul rózsája stb.). Ezek az előadások 1927–1940 között zajlottak, a korabeli sajtó beszámolói szerint igen nagy közönségsikerrel. Megállapítható tehát, hogy az operettek közönségtoborzó vonzereje nem a Székely Színház 1946-os évadjával kezdődött, hanem ráépült egy jól kimunkált hagyományra, amit kiváló műkedvelők és Tóth Sándor karnagy valósítottak meg sok munkával és lelkesedéssel a megelőző két évtizedben.
A színházalapító Kemény János báró jól tudta, hogy a város közönsége szereti, sőt rajong az operettért. Ha Tompa Miklóssal sikerre akarták vinni az állandó magyar színház létrehozását Marosvásárhelyen, az operetthez szokott közönség hagyományos elvárásait kellett figyelembe venniük. Az első, csonkának nevezett 1946-os évadot Lehár Ferenc operettjével, A mosoly országával indították, vezényelt Tóth Sándor – és az 1947/48-as évad befejezéséig még 16 operettet és zenés művet dirigált a Székely Színház zenekara élén.
Tompa Miklós haladó szellemű színházat akart, nagy színházi alkotások reményében. Az operett-előadások közé beillesztett prózai színművekkel fokozatos és óvatos átmenetet teremtett a realista színjátszás meghonosításához. Az operett ugyanis, mint dekadensnek minősített műfaj (felsőbb utasításra!) hamarosan eltűnt a színház repertoárjából, s Tóth Sándornak is mennie kellett. Az általa vezényelt utolsó előadás a Székely Színházban Fényes Szabolcs operettje volt (Az utolsó Verebély-lány, 1947. május 24).
Az egyházi iskolák államosítása (1948) után Tóth Sándor középiskolai tanárként dolgozott tovább, több munkáskórust vezényelt, és munkás- műkedvelőivel bemutatott két nagy sikerű operettet, a Cigánybárót és a Csárdáskirálynőt. 1958-tól nyugdíjazásáig, 1966-ig az Állami Székely Népi Együttes karmestere volt. Tagja lett a Romániai Zeneszerzők Szövetségének, zenét írt táncjelenetekhez, több zenekari feldolgozás és átirat szerzője volt, és 1972-ben bekövetkezett haláláig ezen a téren tevékenykedett.
A Székely Színház legelső karnagyának neve kimaradt mind a 25, mind az 50 éves jubileumi műsorfüzetből. Gergely GézaKollégiumtól a Nemzetiig című színháztörténeti összefoglaló írásában (A vásárhelyi színjátszás története, Színház, 1996/7) említésre sem méltatta működését és szerepét. Úgy tűnik, a legilletékesebbek teljesen megfeledkeztek az operett vásárhelyi hagyományának megteremtőiről, a lelkes műkedvelőkről és Tóth Sándor országos karnagyról, édesapámról, aki a Székely Színház színházavató előadását vezényelte 1946. március 10-én.
*
Szerk. megj.: Virág György emlékiratának szerkesztőjeként, de még inkább színháztörténészi/szakmai elfogultságom okán nagyra értékelem Papp Mária ny. cantotanár tanulmányértékű hozzászólását. Tóth Sándor karnagy leányaként nemcsak gyermeki, hanem szakmai kötelessége is volt megszólalni és elmondani mindazt, amit édesapja, a lelkes és méltatlanul elfeledett zenei szakember négy évtizeden keresztül Marosvásárhely zenei életéért tett. Papp Mária hozzászólásához korabeli dokumentumokat is mellékelt. Alább az az igényes színházkritika olvasható, amely a Tóth Sándor által betanított legelső operett 1927-es bemutatóját méltatja.
Cornevillei harangok
Alig másfél éve, hogy e lap hasábjain szóvá tettük, mennyire szükség lenne egy művésztársaságra, mely a színpadi zeneirodalom kultiválását tűzné ki céljául. Rámutattunk arra a szerencsés körülményre, hogy városunk zenei kulturáltsága folytán (zeneiskola, dalkörök, zenei képzettséggel bíró amatőrök stb.) minden adottság megvan, csupán valakinek meg kellene szervezni a tehetségeket.
Nos, végre előkerült a komoly szervező is Tóth Sándor rom. kath. templomi karmester személyében. Lázas ambícióval gyűjti maga köré az énekesek, a dalárdisták tömegét, kiosztja a Cornevillei harangok stimmjeit, leül a zongora mellé, s három hónapos komoly tanulás után a szkeptikusan várakozó közönség előtt szétmegy a függöny…
Lendületes nyitány, majd egy tömör, fegyelmezett együttes lepi meg szerény dinamikai méretekhez szokott füleinket. A szín pergő élénksége, a precíz összjáték s a zökkenés nélkül egymáshoz simuló jelenetek már az első negyedórában eldöntik az előadás sorsát. A közönség meglepetése nőttön nő, a tapsok mind lelkesebben törnek ki, s az első felvonás után régi meleg premier-hangulatban gyúlnak fel a csillárok.
Nem akarunk részletesen foglalkozni a szereplőkkel, hiszen csupán a napilapok lelkesedő szavait ismételnők. Röviden csak annyit, hogy a kitűnő Bedő Emma s a nagyon komoly jövőt ígérő Máthé Margit, továbbá az intelligensen közvetlen, meleg orgánumú Gámentzy dr., a finoman lírikus Hajdó, aztán régi kedves ismerősünk: a 25-ik műkedvelő évet jubiláló Krón, a nagy sikerrel bemutatkozó Nemes és Fodor István (a színpad pedáns rendezője), végül a kórus minden egyes tagja komoly művészi ambícióval állta meg a helyét.
Az előadás nemes lendülete s a karnagy és szereplők meleg odaadása mellett eltörpülnek a tempók, kihangsúlyozások és a dinamika apróbb mulasztásai. Meg kell állapítanunk, hogy Tóth Sándor és teljes tábora a kezdet kezdetén is messze túl van a középszerűségen, s a start tempója után nincs kétségünk a komoly győzelem felől.
(M. I.)
[Korabeli újságkivágás, betűszignós szerző, jelöletlen megjelenési hely és időpont]
*
Szerk. megj. E kritika, amely érzékeltetni képes a színházi élmény eleven közelségét, nem sokkal a bemutató után jelenhetett meg. Bár a közlésnek sem helye, sem keltezése nem ismert, feltételezem, hogy az [M. I.] betűszignó mögött a zenészcsaládból származó, közismerten sokoldalú Metz István rejtőzhet. A bemutató vasárnapi megismétlését leginkább a jótékonysági cél indokolta.
Mindkét előadás helyszíne feltételezhetően a Transsylvánia Szálló színházterme volt.
A mellékelt, szintén Papp Máriától származó anyagok alapján biztonsággal megállapítható a bemutató időpontja: 1927. szeptember 24., szombat. Ez tehát azt jelenti, hogy téves az eddig feltételezett 1926-os keltezés.
*
Szerkesztői utószó a Virág György- emlékirathoz
Megtisztelő volt számomra Virág György felkérése, amellyel rám bízta színházi tárgyú emlékiratának közreadását és az ezt előkészítő szerkesztői munkát. Megbízóm bizonyosan nem tudhatta, hogy közel másfél évtizeddel ezelőtt volt egy kétéves "kalandom" a Székely Színház archívumba költözött történetével.
A kaland egy kétéves, csoportos színháztörténeti projekt volt (2002–2004), kicsit hosszú, de legalább annyira ambiciózus címmel: A marosvásárhelyi Székely Színház (1946–1962) – színháztörténeti adattár és tanulmányok. Kutatásvezetőként két egyetemi kolléga (Albert Mária, Balási András), két teatrológus diákunk (Andrészek István, Horváth Beáta) és két színházi alkalmazott (Ferencz Éva, Zeno Fodor) munkáját hangoltam össze. A projekt eredményeit most – terjedelmi okokból – csak címszószerű tömörséggel ismertetem.
Munkánk első, alapozó szakasza a vizsgált időszakban játszott valamennyi bemutató dokumentumainak szigorú időrendbe vétele, majd ennek alapján sorszámozott újrarendezése volt (külön e célra rendelt strapabíró borítékokban). Erre a sorrendre és erre a számozásra épültek rá a projekt második szakaszában azok a névmutatók (indexek), amelyek a Székely Színházban dolgozó bármely színész/rendező/díszlet- és jelmeztervező/zeneszerző/karnagy/koreográfus minden fellépését/munkáját digitálisan visszakereshetővé teszik (az előadások időrendben növekvő sorszáma alapján).
Az adattári részt egy előadáscímek szerint visszakereshető fotó- és cikkgyűjtemény, illetve egy kronologikusan összeállított plakátkatalógus egészíti ki (325 színlap adataival). A projekt befejezésekor természetesnek vettem, hogy az elkészült kutatás anyaga másolatban a színház irodalmi titkárságán is ott marad. E kutatás keretében készült el, de végül ettől függetlenített formában jelent meg Horváth Bea adattára, amelynek törzsanyaga a vizsgált korszak bemutatóinak szerepkatalógusa (Színházművészeti Egyetem kiadója, Marosvásárhely, 2006).
A kétéves kutatást finanszírozó Sapientia- Kutatási Programok Intézete – kutatási jelentésünk elfogadása mellett – munkánk kiadását már nem tudta vállalni. Most már be merem vallani: Virág György felkérése, majd a kilencrészes sorozat állandó szerkesztői tennivalói szinte terápiás erővel oldották fel bennem az egykori, be nem teljesült kutatási projekt frusztrációját. Az adattári indexek és statisztikai adatok ismerős, de zárt rendszerét szétfeszítették bennem a gyermekszínész színes emlékei: szerkesztés közben egyre inkább egy időutazás részesének éreztem magam. Otthon lettem a Székely Színház hétköznapjaiban. Köszönet az élményért.
*
A sorozat indulásakor nem üres ígéretként írtam le, hogy a hozzám vagy a szerkesztőségbe eljutó minden dokumentum végül a Székely Színház egyetlen jogutóda, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat archívumába kerül. A nekem küldött/átadott minden fotót – a tulajdonosokkal teljes egyetértésben – másolatban eljuttattam az archívumot gondozó Ferencz Évának, a sorozatot tartalmazó Népújság-számokat pedig személyesen adtam át neki. Saját kérésére itt jelzem, hogy Szabó Duci főiskolai leckekönyvét – amelynek belső címlapját az utolsó részben közöltük – Gáspárik Attila találta meg és adta át a Nemzeti Színház kutatóközpontjának.
A forrásoknak ezt a gondos számon tartását fordított irányban is fontosnak tartom. Kérem, valahányszor a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának honlapján a 2002–2004-es kutatási projektből származó színháztörténeti anyagot vagy adatot használnak, az íratlan pályázati etika szellemében mindig tüntessék fel az egykori projekt finanszírozójának fentebb már jelzett nevét (rövidítve:SAPIENTIA-KPI – K/ 450/2003-2004 kutatási projekt adatai). A Virág György-emlékirat részleteinek átvétele esetén csupán a szerző nevének feltüntetéséhez ragaszkodom.
Lázok János
Népújság (Marosvásárhely)

Kisiratos fejlődésének a záloga
Korondi Józsa Erika és csapata
Korondi Józsa Erika, Kisiratos Község RMDSZ-es polgármesterjelöltje egyrészt azért vállalja a megmérettetést, mert erre megkérte Almási Vince leköszönő polgármester, ugyanakkor sok kisiratosi is felkérte a polgármesteri tisztség megpályázására. A nép szava, Isten szava – tartja a közmondás, ezért enged a közakaratnak. Mindenképp folytatni, illetve be kívánja fejezni a folyamatban lévő projekteket, mint például a csatornarendszer kiépítése, az utcák aszfaltozása, a járdáknak a megépítése, a határátkelő útnak a megépítése, a középületek felújítása, illetve az időközben adódó közérdekű terveket szeretné megvalósítani. Természetesen, folytatni kívánja a Kisiratoson meghonosodott színes közművelődési életet is, amit ha lehet, még változatosabbá kíván tenni. Ezen a szinten kötelező a minőség, hiszen Kisiratos a kulturális élet tekintetében a megyebeli magyar lakosságú falvaknak az élén jár. E helyet a továbbiakban is meg akarják tartani, a programokat, ha lehet még gazdagabbá, színesebbé kívánják tenni. A Kárpát-medence legnagyobb népzenei táborát idén IV. alkalommal szervezik meg, amit folytatnak, de a fogathajtó versenyt is igénylik az emberek. A szokásos fesztiválok, bálok mellett valami változatosabbat, maradandót is nyújtani kívánnak a lakosságnak.
Nem csak az elődje, Almási Vince által elkezdett projekteket, kulturális programokat kívánja folytatni, hanem az egész napos készenlétet, szolgálatot is. Polgármesterként állandóan nyitva tartja majd a telefonját, de a hivatalban is nyitva áll majd az ajtaja minden olyan ember előtt, aki a gondjaival meg akarja keresni, segítségre szorul. A hivatalban eltöltött több mint 2 évtizedet a tanulásra, a tapasztalatszerzésre használta, ezért bízik abban, hogy minden tekintetben megfelel majd a polgármesterrel szemben támasztott elvárásoknak. RMDSZ-es csapata, Andó Antal, Kiss József, Halai Attila, Andó László, Antaluta Petra, Miklós Tibor, Almási Gábor, Dani Lajos, Lőrincz Lajos, Kiss Lajos, Tóth Hajnalka, Szatmári Attila, Csiki Tamás és Németh Emese támogatásával biztosítani fogja a település töretlen fejlődését, a lakosság életminőségének a javítását. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy a kisiratosiak június 5-én egységesen szavazzanak a tulipánra, a legrátermettebb csapatra.
(Választási hirdetés)
Nyugati Jelen (Arad)

Valóság és illúzió a Heliosban
A Helios Galériában május 12-én nyílt meg a Temesváron élő és alkotó hivatásos magyar képzőművészek közös kiállítása. A XXI. Bánsági Magyar Napok keretében megvalósult tárlatot Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke és Szekernyés János, a Képzőművészek Szövetségének helyi elnöke nyitották meg.
A hatalmas érdeklődést kiváltó tárlatnyitón Szász Enikő köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve, hogy a 24 művész alkotásait bemutató, immár 21. alkalommal megrendezett kiállításon először láthatunk divatkreációkat, Péter Ildikó divattervező gyönyörű munkáit. A divattervező hölgy, aki argentin tangóoktatással is foglalkozik, partnerével, Corneliu Cojereannal egy látványos táncbemutatóval örvendeztette meg a tárlatnyitó közönségét.
Az évszázados temesvári magyar művészeti hagyományok történetét Szekernyés János helytörténész, műkritikus elevenítette fel. „Bátran elmondhatom, hogy a temesvári magyar művészek eddig látott 21 közös tárlata közül ez az egyik legsikerültebb, ha nem éppen a legsikerültebb” – mondta Szekernyés János, aki szerint tematikailag és műfajilag is rendkívül változatos ez a kiállítás, másrészt a korábbi évekhez viszonyítva magas és egységes színvonalat képviselnek az alkotások. „A munkákon észrevehető az absztrakt felé való törekvés, még azon alkotások esetében is, amelyeken még felismerhető a valósághoz való kötődés. Úgy vélem, nemcsak a kiállítás címének köszönhető, hogy az illúzió felé mentek a művészek, hanem inkább annak, hogy egy nagyon határozott, pregnáns, expresszív kifejezésre törekedtek” – mondta a kiállított munkákat értékelő Szekernyés János.
A Valóság és illúzió című kiállítás 2016. május 25-éig tekinthető meg a temesvári Helios Galériában.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Kolozsvári díjazottjai is vannak a Magyar Zene Fesztiválnak
A bukaresti zenei életben márkanévvé vált és magát a magyar zene romániai ünnepévé kinövő Magyar Zene Fesztivál 12. kiadása rendkívül változatos zenei programot kínált a közönségnek, amely a verseny mindhárom estjén végighallgatta a fellépő fiatalok háromórás programját, olvasható a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet sajtóközleményében.
A május 9. és 12. között megszervezett Magyar Zene Fesztivál zsűrijének, illetve közönségének döntése alapján a zongoristák vitték el a pálmát. Első díjas lett a verseny legfiatalabb résztvevője, Ionuţ Diaconu, a bukaresti George Enescu Zeneművészeti Középiskola 12. osztályos tanulója, aki Liszt Ferenc két alkotása mellett Bartók Zongoraszonátáját adta elő, és aki a római Collegium Hungaricum-ban tartja majd ősszel jutalomkoncertjét. A második díjat Abel Edison Corban, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem mesterképzős hallgatója vitte el, Bartók zongorára írt I. Rapszódiájával. A Magyar Zene Fesztiválon tavaly is versenyző Corban a Párizsi Magyar Intézetben tartja jutalomkoncertjét. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián diplomázott harmadik díjasok, Munkácsi Dóra és Bordos Kinga, Bartók Béla Csodálatos mandarin című szvitjével győzték meg a zsűrit. Ők a Liszt Ferenc Zeneakadémián adnak jutalomkoncertet. Voksával a közönség egy intézeti koncert erejéig Lucia Cristina Iordachét hívta vissza, aki Felix Mendelssohn Bartholdy egyik műve mellett Bartók Béla op. 14-es Szvitjét adta elő.
Szabadság (Kolozsvár)

Összekapaszkodva imádkozzunk
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! – kérte szentbeszédében Csintalan László kanonok, főesperes, csíkdelnei plébános. A csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka rámutatott, a megváltásban Jézusnak az imádása központi helye a keresztény ember hitéletének és lelki életének egyaránt. Ugyanis ha Krisztus előtt összekapaszkodva tudunk imádkozni, akkor abból tényleg megváltás van az egyes ember, a család, a közösség és a nemzet számára is.
A gondviselő Jóisten irgalmasságáról elmélkedett a csíksomlyói pünkösdi búcsús szentmise prédikációjának elején Csintalan László. Elmondta, az irgalmasság évében vagyunk, és a Jóisten gondviselő jósága, irgalmassága megnyilvánul a teremtésben, a megváltásban és a megszentelés művében is.
Szentbeszédében a szónok az áldásról is beszélt. „Isten megáldotta a teremtésben az egész világmindenséget, benne az élővilágot és természetesen benne engem, az embert is. És azt mondotta, akarom, hogy élj, és akarom, hogy még jobban élj. Az embereken keresztül pedig megáldotta a népeket is. A mi népünket is, és azt mondta, akarom, hogy szülőföldeden élj, és még jobban élj.
Ezt az áldást érezzük most a Jóisten gyönyörű teremtett világában, e csíki tájban, ahol ezt a teret betöltöttük, és onnan Isten áldását, a boldogságos Szűzanya áldását akarjuk magunkkal vinni, hogy betöltsük azt az életteret is, ahol mindennapjainkat éljük. A családi ház, a falu, a város életterét, az országnak az életterét, mert Isten áldása erre is szól. És ha jó nekünk itt, a somlyói szent hegyen összekapaszkodva imádkozni, akkor ebből erőt kell merítenünk ahhoz, hogy otthon is családunkkal, házastársunkkal, gyermekünkkel, de falunkkal is mint egyházközség, és így egyesülve egész népemmel összekapaszkodva imádkozzunk Isten áldását kérve, hogy a nekünk adott életteret betöltsük. Hogy ne maradjon beszegezett ház, gyermek nélküli iskola, megfogyatkozott falu és város, és főleg ne maradjon megfogyatkozott ország, szülőföld. Be kell töltenünk életterünket.”
A kanonok rámutatott, a Szentlélek ihlette a teremtő Istent, amikor a gyönyörű somlyói tájat megteremtette, és Ő ihlette, amikor a teremtés koronáját, az embert megteremtette. Isten a Szentlélek erejével bocsájt bűnöket, és az Ő erejével adja át az apostoloknak, rajtuk keresztül püspököknek, papoknak a megbocsájtó hatalmat.
„A Jóistennek személyes irgalmasságát személyem iránt ebben tapasztalhatom meg leginkább, amikor nekem személyesen, bűnös embernek nagy vétkeket, kisebb vétkeket megbocsájt. Igen, mert esélyt lát bennem arra, hogy én is a Szentlélekkel közreműködjek, jót gondoljak, jót beszéljek és cselekedjek. Mert a Szentlélek inspirál, a Szentlélek ihlet. Megcsodáljuk a művészetben ezt, zeneműben, gyönyörű szobrokban, de megcsodálhatom saját magamban és embertársaimban is, amikor a Szentlélekkel közreműködök.”
Kiemelte, az irgalmasság lelki cselekedeteiben ez is benne van: az ellenünk vétőknek megbocsájtani. Imádságunk csak úgy nyer meghallgatást, ha meg tudunk bocsájtani.
A szentbeszéd végén a búcsú szónoka a Jóisten áldását kérte. „Isten áldd meg a magyart, belénk vetett erős hittel, hogy ne legyünk a hitetlenség, reménytelenség, szeretetlenség saját magát pusztító áldozatai. Áldd meg a keresztény hitünk szerinti élettel, hogy ne csak ünnepnapokon és szóval emlegessük szent nevedet, hanem eszünk, szívünk, munkánk, családi életünk, oktatásunk, nevelésünk, művészetünk és irodalmunk, közéletünk és politizálásunk, hétköznapjaink is a Te dicsőségedet szolgálják. Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! Ne hagyd, hogy mi veszejtsük el azzal, hogy hagyjuk elnéptelenedni, mert iskoláink évről évre egyre kevesebb gyermeket tanítanak, mert fiataljaink a megélhetésért kivándorolnak, kényszerülnek arra, hogy elhagyják szülőföldünket, mert családjaink szétzüllenek, mert időseink és betegeink átdolgozott emberi élet után a legszerényebb emberi élethez szükségeset is nélkülözniük kell. Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk, mert közös dolgaink megvalósításában is széthúzás van köztünk. Érdemtelenségünk tudatában kérünk, Istenünk, Atya, Fiú és Szentlélek, boldogságos somlyói Szűzanyánk, áldd meg a magyart és ne hagyd elveszni Erdélyt! Ámen.”
Péter Baáta
Székelyhon.ro

Élőben követhető a csíksomlyói búcsú
A Duna élőben közvetíti az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét. Ha nincs tévé közelében, a hirado.hu-n is nézheti a közvetítést.
A búcsú napján a hívek Máriát dicsőítő énekkel, körmenettel érkeznek, először mindig a gyergyóalfalvi keresztalja. A felvonulás ezután az érkezés sorrendjében történik, a menet fokozatosan több kilométer hosszú lesz, és a kegytemplom után kettéválik: az egyik ág Jézus hegyét északról megkerülve, a másik ág a Szent Anna-kápolna irányában közelíti meg a mise helyszínét.
A menet számos hagyományos egyházi jelvényt visz magával: középtájt, a főpapok előtt helyezik el a nép által labóriumnak nevezett labarumot, mely az ókorban Nagy Konstantin császár győzelmi jelképe volt. A 30 kilogramm súlyú tárgyat a hagyomány szerint a katolikus gimnázium egy-egy végzős diákja emeli magasba, ami nem kis teljesítmény.
Amikor a labarum a Kissomlyó hegyen lévő Salvator-kápolna elé ér, ahol az István pap vezette első zarándoklat emlékét őrző kereszt áll, eléneklik az Egészen szép vagy Mária című éneket, amit főpapi áldás követ. A keresztalják fokozatosan betöltik a hágó széles terét, és megkezdődik a mise.
A búcsúról hazatérők búcsúfiát visznek magukkal: kizöldült nyírfaágat, emléktárgyat, a gyerekeknek szánt ajándékok közül az egykor kultikus eledelként számon tartott mézeskalács a legnépszerűbb. Az irgalmasság szentévében tartott idei csíksomlyói pünkösdi búcsú mottója: "Üdvözlégy, Úrnőnk, irgalmasságnak asszonya!"
Az ünnepi szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatja be, a szentbeszédet pedig Csintalan László csíkdelnei-csíkpálfalvi plébános mondja. Az ünnepi szentmisét a Duna tévécsatorna és az erdélyi Mária Rádió élőben közvetíti.
maszol.ro

Ezrek jelenlétében áldották meg a Márton Áron-szoborkompozíciót
Csíkszereda Szabadság terén, az egykori város origójának számító helyen, ahol – amint Ráduly Róbert Kálmán lemondott polgármester, a kezdeményező Márton Áron Katolikus Férfiszövetség képviseletében elmondta – egykoron kápolna, később milícia- és szekuritáté-székhely is állt, pünkösdvasárnap szoborcsoportot avattak. A bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áront, Erdély szent életű püspökét, valamint egy bérmálkozó fiatal lányt és annak keresztanyját megörökítő alkotás leleplezési, megáldási ünnepségén több ezren vettek részt.
Mi csíki székelyek ezen alkotás létrehozásával hálánkat szeretnénk leróni nemzetünk nagy fia, Isten szolgája, Márton Áron előtt születésének 120. évében, a Magyarország kormánya által az ő személyének szentelt évben – hangzott el a felvezető beszédben, majd Antal Attila csíkszeredai alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, mondott köszönetet a szobor megálmodóinak, alkotóinak, a megvalósulást támogatóknak. „Az alkotással nemcsak Áron püspöknek állítunk emléket, nemcsak a keresztény nagykorúvá válást állítjuk a középpontba, de a székely anyának, keresztanyának, a bölcs tanítóra felnéző és a krisztusi életet követő ifjainknak is, hiszen ezek a legfontosabb örökségeink, ez a jövőnk záloga” – hangsúlyozta Antal.
Tamás József püspök egy embertpróbáló időszak kiemelkedő egyéniségeként mutatta be Márton Áront, aki példaértékű magatartásával tartotta a lelket az emberekben, akinek személyével egy egész nemzet gazdagodott. Miért éppen bérmáló püspököt ábrázol a szobor, és miért épp ezen a helyen – tette fel a kérdést. „A bérmálás fontos ténykedése egy püspöknek, ilyenkor kerül közvetlen kapcsolatba a híveivel, és Márton Áron bérmaútjai diadalutaknak számítottak, főként fogságból való szabadulása után, mint Jézusnak Jeruzsálembe való bevonulása – vont párhuzamot. Arra biztatott, lépjünk a nyomába: vállalva hitünket, örökségünket.
Áder János magyar köztársasági elnök szerint a szobor, amely immár Csíkszereda főterét díszíti, a püspököt a rá legjellemzőbb mozdulattal örökíti meg: „védelmező, útra bocsátó gesztusa üzen minden magyarnak, hívőnek és nem hívőnek, légy bátor, őrizd a magad méltóságát és tiszteld a másokét, légy hű a hazádhoz”. Ünnepi beszédét egy Kányádi-idézetre építve kiemelte: „Márton Áron megtapasztalta, milyen kiállni mások elé, vezetni a népet. Tudta, milyen hadvezérnek lenni, amikor az embernek más fegyvere sincs, csak az igazság… Tudta, hogy lehet félelem nélkül is élni, és azt is, hogyan lehet gyengének látszani, mégis erősebbé válni a fogvatartóknál, hogyan lehet elveszíteni a szabadságot, mégis lélekben szabadnak maradni…” A boldog emlékű püspök szavait idézve biztatott: „Legyetek az igazság védői és a szeretet apostolai, álljatok az őrhelyen, ahová küldettetek, hősi elszántsággal.”
Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke Márton Áront a magyarság és a kereszténység egyik nagy formátumú személyiségeként mutatta be. Hangsúlyozta: hozzá hasonlóan minden felelősen gondolkodó vezetőnek elsősorban a saját közössége, a saját nemzete iránt van felelőssége, kötelezettsége. „Kereszténység nélkül nincs Európa, Márton Áron nélkül nincs Székelyföld, Székelyföld léte nélkül nem volt és nem lehet jövendője magyar nemzetünknek” – mondta.
A szoborkompozíciót megáldó Jakubinyi György érsek Márton Áron jelmondatának – Non recuso laborem, azaz Nem futamodom meg a munkától/ a szenvedéstől – fényében emlékeztetett a nagy püspök életútjára. A szoboravató ünnepség a koszorúk elhelyezésével és a himnuszok eléneklésével zárult.
Mint arról már többször is írtunk, a Márton Áron-szoborcsoportot Tövissi Zsolt tervezte, a makettet és portrét pedig Sárpátki Zoltán készítette. A művet Lakatos Pál Sándor öntötte ki bronzból, a talapzatot pedig a csíkszeredai ING Service Kft. alakította ki.
Izsák-Székely Judith
Székelyhon.ro

Áder János Csíkban: menj, teremj sokszoros gyümölcsöt!
Áder János köztársasági elnök jelenlétében avatták fel Csíkszereda főterén Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök szobrát. Ünnepi beszédében Áder János kijelentette, Márton Áronnak a szobor által megörökített útra bocsátó gesztusa üzen minden magyarnak.
Azt üzeni: „Menj, teremj sokszoros gyümölcsöt! Légy bátor félelem nélkül élni! Ne add a szíved gyűlöletre! Őrizd a magad méltóságát és tiszteld a másét! Légy hű a hazádhoz és a neked rendelt hivatáshoz!"
Az államfő a székely püspök helytállását felidézve az MTI szerint kijelentette: „A tiszta lelkületű embert onnan lehet nagy bizonyossággal felismerni, hogy minden elnyomó hatalom ellenséget lát benne.(...) Mert a tiszta ember hitét nem lehet megtörni. Erkölcse nem eladó. Mert jósága, állhatatossága bátorsággal tölt el másokat is".
A köztársasági elnök felidézte, hogy 1944-ben a Gyulafehérvárról román útlevéllel érkező Márton Áront a magyar rendőrparancsnok utasította ki Kolozsvárról, amikor súlyos szavakkal ítélte el a zsidók elleni bűntetteket, és tiltakozott a deportálások ellen. „Márton Áron gyalogosan hagyta el Kolozsvárt. Csendes léptei azt üzenték: az emberéletről nincs alku. Nincs méricskélt gyilkosság, nincs viszonylagos népirtás" - fogalmazott Áder János.
A püspöknek azt a nézetét is megemlítette, hogy a „népért végzendő munka nem külön foglalkozási ág, hanem minden hivatással elválaszthatatlanul együtt járó kötelesség". Mint fogalmazott, a püspök hadvezérként állt gyülekezete, egyháza, közössége, népe elé, és szolgája lett mindenkinek.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Márton Áron a népéért vállalt küzdelemben „emelkedett fehér vértanúvá". Az Európára nehezedő migrációs nyomásra utalva kijelentette: ma is minden felelősen gondolkodó vezetőnek elsősorban a saját népe, nemzete iránt van felelőssége. „Kereszténység nélkül nincs Európa, Márton Áron nélkül nincs Székelyföld, Székelyföld nélkül nem lesz és nem lehet jövendője a magyar nemzetnek" - állapította meg Lezsák Sándor.
A szoborállítást kezdeményező Márton Áron római katolikus férfiszövetség tagjaként felszólaló Ráduly Róbert, Csíkszereda korábbi polgármestere arra is kitért beszédében, hogy miért van jó helyen a püspök szobra a város főterén. Mint mondta, a szobor helyén korábban kápolna, majd a kommunista politikai rendőrség székháza állt. A reményvesztettség cáfolatának tekintette, hogy „Márton Áronnak a csíkiak a milicia és a securitate (a kommunista erőszakszervek) hűlt helyén állítanak szobrot".
A volt polgármester kijelentette, Márton Áron szilárd programot hagyott hátra, melynek része a teljes körű önrendelkezés. „Márton Áront követve ez nem a legtöbb, hanem a legkevesebb, amit el kell érnünk” – fogalmazott Ráduly Róbert.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek azt idézte fel, hogy Márton Áront a kommunista román hatalom is tisztelte az őszinte és mindig nyílt kiállásáért. A püspök nyugdíjba vonulási kérésének az elfogadásáról pedig nem a szentszék kancelláriáját vezető bíboros, hanem maga II. János Pál pápa küldött táviratot, melyben „az Úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának" nevezte.
A szoboravatóra összegyűlt több ezres tömeg Márton Áron hangját is meghallgathatta, melyet 41 évvel ezelőtti csíkszeredai bérmáláson rögzítettek. A felavatott szobor is bérmáláson ábrázolja a székely püspököt, amint áldást ad egy bérmálkozó lánynak, akit bérmakeresztanyja bátorít. Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrászművész alkotását Lakatos Pál Sándor öntötte bronzba. A szoboravatásra a magyar kormány által meghirdetett Márton Áron-emlékév keretében került sor.
A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt – emlékeztet az MTI. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza címet adományozta neki.
A kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1949-ben letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott. Püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal.
kronika.ro

Erdély über alles?
Merem remélni, hogy teljesen akaratán kívül evezett veszélyes vizekre Csintalan László, kanonok, főesperes, a csíksomlyói búcsú ünnepi szónoka, amikor az élettér betöltésének szükségességéről értekezett ünnepi beszédében, összekapcsolva ezt a rendkívül rossz napokat látott fogalmat a szülőfölddel. Tasnádi-Sáhy Péter jegyzete.
Merem remélni, hogy teljesen akaratán kívül evezett veszélyes vizekre Csintalan László, kanonok, főesperes, a csíksomlyói búcsú ünnepi szónoka, amikor az élettér betöltésének szükségességéről értekezett ünnepi beszédében, összekapcsolva ezt a rendkívül rossz napokat látott fogalmat a szülőfölddel. Ugye mindenkinek egyértelmű, hol van a bibi? Ha elsőre nem, akkor segítek, írom németül: lebensraum. Hitler – Karl Haushofer nyomán – azt a, nagyjából egész Európát lefedő, területet nevezte így, ahol szerinte az árja fajnak elvitathatatlan joga van uralkodni. Röviden, és bizonyára hiányosan összefoglalva: a lebensraum, azaz az élettér adta a náci birodalmi politika eszmei alapját. Természetesen egy pillanatig sem szeretném azt állítani, hogy Csintalan László náci lenne, annak ellenére sem, hogy bizonyára ismeri az élettér kifejezés huszadik századi alkalmazástörténetét. Egész egyszerűen csak ijesztően sokakhoz hasonlóan feltehetően úgy gondolja, hogy bizonyos kifejezések átírhatóak, hogy a többek között Észak-Erdély visszacsatolásával fémjelzett Horthy-korszak szavait problémamentesen lehet polírozni. Pedig, mint ahogy azt Esterházy Péter leírta az egyszer már általam is idézett A szavak csodálatos életéből című esszében, nem lehet: „Ha egy szót bepiszkoltak, vagyis piszkos fráterek elhasználtak, akkor ez a használat is hozzá tartozik a szóhoz. Ha akarjuk, ha nem. Ez nem döntés, nem elhatározás kérdése. Ha az élettér kifejezést mérnök vagy belsőépítész használja, nem történik semmi. De ha már a magyarság életteréről beszélnénk, szándékaink legyenek bár a legnemesbek, ott üvölt a szó mögött az egész náci vircsaft. Vagy finoman szólva nem szerencsés a romák lakásproblémájának végső megoldásáról beszélni, egyrészt mert nyilvánvalóan hazudnánk, másrészt azonnal betemetne minket az Endlösung nyomasztó árnya. Tévedés ne essék, ez nem politikai, hanem nyelvi kérdés. (Bár az igaz, hogy az meg politikai kérdés...) A nyelv erősebb.”
Óvatosan említem meg, hogy Esterházy szerint ezen tények ismerete „nem írói szakföladat, hanem mondhatni hazafias kötelesség, mindenesetre szükséges (ha nem is elégséges) föltétele az európai társalgásnak.” Ehhez csak annyit fűznék esetleg hozzá: már ha igény van még európai társalgásra…
Itt akár abba is hagyhatnám, viszont fontosnak tartom felhívni a figyelmet az életterezés mögött rejlő világkép másik nagy veszélyére is, márpedig arra, hogy a kapcsolódó jelentéstartalmak nélkül is rendkívül kontraproduktív. Önmagánál fogva, a logikája miatt.
Ha van élettér, ahol magyarként élni lehet és kell (Isten akaratából), akkor kimondva-kimondatlanul van haláltér is, ahol pont ugyanennek az ellentéte történik. Magyarán, ha kilépek az élettérből (megszűnik, átminősül az élettér önnön ellentétévé), akkor elfogy a levegő, meg fogok halni. Ez már önmagában elég szigorú, viszont ha mindezt nem valamiféle erkölcsi törvények által körberajzolt eszmei térként fogom fel, hanem megmásíthatatlanul földrajzi koordinátákhoz kötöm (összekapcsolom a szülőfölddel), akkor pedig egyenesen elrémítő. Ha mindehhez hozzáteszem, hogy efelett a szülőföld felett kilátástalanul egy másik nép gyakorol hatalmat, akinek ez nem szülőföldje, ergo nem Isten akaratából van itt, (tehát nem isteni erők támogatják), mégis úgy tűnik, hogy nyerésre áll, akkor ebben a kontextusban „A nagy világon e kívül: Nincsen számodra hely” maga az össznemzeti gyomorvérzés.
Nem hiába éltem ezzel a példával, hiszen ha a folyamatos stressz az emberi testre bizonyítottan egészségkárosító hatással bír, akkor feltételezem, a nemzettest sincs ezzel másképp. Ha a szülőföldemre, mint veszélyeztetett életfeltételre gondolok, akkor másra sem vagyok képes, mint fehéredő bütykökkel markolom, és vadul hadonászni kezdek, ha valaki közelít. Ha adottságként folyton ül mellettem egy idegen, és jó közérzetével szemtelenül kérkedik (sok esetben szintén valami frusztráció okán), akkor pedig élettevékenységeim valamiféle permanens vitustánccá olvadnak össze. Ez a gondolkodásmód egész egyszerűen káros, sőt végzetes téveszme, amivel nem is lenne feltétlenül nehéz leszámolni. Tudniillik könnyen belátható, hogy az ember nem szülőfölddel él, hanem levegővel, étellel és itallal, hívőként pedig mindezek fölött Isten igéjével. Természetesen csodálatos ajándék, ha mindezt a szülőföldjén teheti, az ősei és a közössége által kitaposott ösvényeken (öröklött kultúráját megélve, teljes gazdagságában megismert anyanyelvén gondolkodva) pillantgathat a lét titkai után. Ajándék, amit örömmel és hálával érdemes élvezni, nem pedig kapaszkodni belé, félelemmel és dühvel telten.
Már csak azért is, mert az ember életéhez hasonlóan egy nemzet élete is véges, legalábbis a történelem eddigi népei ezt bizonyítják, nem valószínű, hogy a magyarság lesz az első, amely ezt a törvényt felülírja. A sírva megénekelt, folyton mantrázott nemzethalál természetes folyamat, éppen ezért nincsen benne semmi rémítő, a tőle való félelem nem mehet az élet rovására. Az élet pedig egészségben jellemzően tovább tart, mint félelemben és haragban.
Ezen, ha máskor nem is, de a Szentlélek kiáradásának, a szeretet határtalanságának ünnepén talán érdemes picit elgondolkozni, hiszen efelett örvendezni utazott olyan sok jó keresztény magyar ember Csíksomlyóra, ugyebár…
erdelyiriport.ro

Május elején lezajlott az MTA 187. közgyűlése, melynek során 24 külhoni magyar tudóssal gyarapodott az akadémikusok tábora. A közgyűlés második napján, a Külső Tagok Fórumán mutattuk be a Magyar Tudományosság Május elején lezajlott az MTA 187. közgyűlése, melynek során 24 külhoni magyar tudóssal gyarapodott az akadémikusok tábora. A közgyűlés második napján, a Külső Tagok Fórumán mutattuk be a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság 20 éves fennállása alkalmából magyar és angol nyelven megjelent elektronikus kötetet, amely összefoglalót és regionális tanulmányokat tartalmaz a tudományos nemzetegyesítés érdekében, az elmúlt két évtizedben tett erőfeszítéseinkről. A fórumon Lovász László, az MTA elnöke számos külhoni kutatótársunk tudományos teljesítményét ismerte el Arany János-díjakkal és -éremmel.
Kocsis Károly elnök
mta.hu/data/dokumentumok/magyar_tudomanyossag_kulfoldon

Kolozsvári beszélgetés Trianonról a mítoszok tükrében
A trianoni békeszerződés aláírása egyike azon történelmi eseményeknek, amelyek közel száz éve megosztják a közvéleményt Közép-Kelet-Európában, a témáról azonban ma már csak európai kontextusban érdemes beszélni, hangzott el többek között a Pro West Alapítvány által a kolozsvári Néprajzi Múzeum dísztermében szombaton szervezett kerekasztal-beszélgetésen – számol be Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.
Az alapítvány elnöke, Emil Aluaş nyitóbeszédében elmondta, a Pro West – amely negyedik alkalommal szervezett erdélyi történelmi témájú beszélgetést a kincses városban – célul tűzte ki a közös helyi értékek, a közös történelmi múlt és kulturális alap ápolását. Ezúttal a közép-európai népek sorsát meghatározó történelmi döntésről és az ahhoz kapcsolódó mítoszokról és legendákról tartott előadást Polgár István, a Nagyváradi Egyetem tanára és Virgiliu Ţârău történész, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács alelnöke.
Polgár István – aki nemrégiben a békeszerződésről írta doktori disszertációját – előadása elején leszögezte: a magyarság számára Trianon többet jelentett egy nemzeti katasztrófánál, ezért a mai napig rendkívül nehéz objektíven közelíteni a témához. Az egyetemi tanár szerint a mai európai kontextusban, az „egység a sokféleségben” jelszó figyelembevételével kell közelíteni a témához.
„Még mindig nehéz ezt megvalósítani, hiszen ahogy erre több történész is rávilágított, a konzervatív nacionalizmus blokkolja a kisebbség és a többség közötti kommunikációt” – jegyezte meg Polgár István. Leszögezte: el kell fogadnunk, hogy azt nevezzük történelmi igazságnak, amit mindenki aláírt és lebélyegzett, márpedig a trianoni békeszerződést a magyar képviselet – Benárd Ágost, a magyar kormány népjóléti és munkaügyi minisztere, a küldöttség vezetője és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár – is ellátta kézjegyével 1920. június 4-én. „Tudni kell, hogy az akkori magyar politikai vezetés ellenezte a háborúba lépést, tudván, hogy el lesz veszítve. Nyilván gondolhatunk összeesküvés-elméletekre, vagy gondolhatunk arra, hogy az akkori nagyhatalmak, Nagy-Britannia és Franciaország úgy döntöttek, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiára már nincsen szükség. A franciák a saját biztonságuk szempontjából közelítették meg a problémát. Úgy gondolták, hogy az Oroszországból előretörő bolsevizmus veszélyezteti őket. A nagyhatalmak álláspontja szerint egy felaprózott Közép-Kelet-Európát könnyebb befolyásolni és irányítani” – mondta az előadó. Polgár István egy másik összesküvés-elméletet is említett, mely szerint a szabadkőművesek egy nagyszabású tanácskozást szerveztek 1917-ben Párizsban, melyen magyarok is részt vettek, s bár soha nem bizonyították, ezen a nemzetközi konferencián napirendre került a monarchia feldarabolása is. Mint mondta, a békeszerződés aláírása körüli legendáriumok egyike szerint Georges Clemenceau akkori francia miniszterelnök nem kifejezetten kedvelte a magyarokat, mivel a fia egy magyar nőt vett feleségül, akivel hamar tönkrement a házassága. A közönség soraiból érkező kérdésre válaszolva Polgár István leszögezte: a trianoni szerződés már rég hatályon kívül van – azt ugyanis felülírta az 1947-es párizsi békeszerződés –, de nem is tartalmazott időkorlátra utaló mondatot. Rámutatott: arról is gyakran szó esik, hogy a trianoni békeszerződés csupán 100 évre szól, utána lejár. Mint mondta, egyedül a 19. cikkely utal arra, hogy az aláírók időnként találkozhatnak és újratárgyalhatják a szerződést, amennyiben valamelyik fél nem tartja be a dokumentumba foglaltakat. Virgiliu Ţârău történész rövid előadásában arra mutatott rá, hogy a trianoni békeszerződés aláírását megelőzően radikálisan megváltoztak az erőviszonyok az első világháború következtében, a monarchia már nem tűnt életképesnek, a nyugati nagyhatalmak pedig az orosz bolsevizmus nyugati terjeszkedésének megakadályozásán dolgoztak. „A történészek közel száz éve vitáznak a témán, melynek a végére valószínűleg soha nem kerül pont. Vitákra szükség van ma is, a belső határok nélküli Európában azonban ma az együttműködés, a folyamatos kommunikáció lehetőségeit kell keresni” – fogalmazott Virgiliu Ţârău.

Erdély.ma

Zarándoklatzáró hálaadást tartottak Udvarhelyen
A megtett út megpróbáltatásait elfedték a csíksomlyói pünkösdi búcsún megélt örömek. A közel négyszázfős, az oda-vissza utat gyalogszerrel megtevő keresztalját két és félezren várták a székelyudvarhelyi Rákóczi Sportcentrumnál.
Nyárias melegben szólt vasárnap Székelyudvarhelyen a zarándokének. A visszatérő udvarhelyi gyalogosok egy főhajtásnyi imára megálltak az úti kereszteknél és az indító mise helyszíne, a Kis Szent Teréz-plébániatemplom előtt.
Pénteken félezren indultak gyalog Székelyudvarhelyről, szombat hajnalban hatszázharmincan folytatták a hargitai Hármaskereszttől az utat. Lélek-hívó dallamokkal és a Hazajöttünk, megáldott a csíksomlyói Szűzmária című egyházi énekkel háromszáznyolcvanan érkeztek a Rákóczi Sportcentrum elé, ahol a 2016-os gyalogos zarándoklat lelki vezetői: László Attila, Tamás Barna plébánosok, Balla Imre segédlelkész és Tamás Huba, homoródkarácsonyfalvi plébános, a szentmise szónoka fogadta őket. „Az egy úton járókat” a családtagok imája, a közösségek együttérzése kísérte. És amint Tamás Barna plébános, a zarándoklatot szervező Kis Szent Teréz-plébánia kormányzója indító és fogadó gondolataiban egyaránt kifejezte: velük járt az irgalmas Isten és az égi Szűzanya.
A főcelebráns kiemelte: a hitéletnek az egyházi év folyamán három ünnephegycsúcsa van. A karácsony a családé, a húsvét a közösségé. A pünkösd az az alkalom, amikor átlépve a templom küszöbét, mint a test erei, úgy találkozunk véreinkkel a csíksomlyói Nyeregben. Székelyek, magyarok átható módon együtt vagyunk sorstársainkkal, kifejezve: lehet ránk számítani!
A zarándoklat lelki ajándékaiért szóló hálaadáson felcsendültek a Hálleluja ének-zenecsoport legszebb dallamai. Tamás Huba homíliáját a földi zarándoklét hátizsákjának példájával indította. „Amit cipelünk, az az életünk… Mi van a hátizsákodban, élet-tarisznyádban? Van, akinek ez a pár nap elröppent, fütyörészve végig járta; van, akinek az örökkévalóság volt, sok lemondással, szenvedéssel. Mosoly a könnyben, könny a mosolyban.
A sportcentrumot zsúfolásig megtöltő imádkozók a vasárnapi együttléten meglepetésként láthatták a Székelyföldi Legendárium animációs sorozatának pünkösdi epizódját.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Iskolai évfordulót ünnepelnek Nyárádszereredában
Fennállásának hatvanadik évfordulóját üli a nyárádszeredai középiskola, ünnepre várják az egykori diákokat és tanárokat. A jubileumi eseményen könyvet, dokumentumfilmet mutatnak be, emlékfát ültetnek, díszkövet lepleznek le.
A középiskola ünnepségét szombatra időzítették a szervezők, akik délelőtt 9 és 11 óra között fogadják és bejegyzik az érkező vendégeket, véndiákokat, akik könyvbemutatón, filmvetítésen vehetnek részt, iskolatörténeti kiállítást tekinthetnek meg. Az ünnepi műsor 11 órától veszi kezdetét: az iskola udvarán álló kopjafánál koszorúznak, ezzel emlékezve az elhunyt tanárokra és véndiákokra. Az évfolyamok felsorakozása és a köszöntőbeszédek után emlékfát ültetnek az udvaron. A földbe kerülő cserefa mellett emlékkövet is állítottak, amelyet ugyancsak ebből az alkalomból lepleznek le.
18 órától ünnepi műsorra várnak mindenkit a művelődési házba, ahol a helyi és a mezőkovácsházai iskolák csoportjai mutatnak be műsort, fellép a Bekecs Néptáncegyüttes is. Ezt követően az iskolaudvaron szabadtéri bálozásra nyújtanak lehetőséget éjfélig, este tábortüzet is gyújtanak.
A jubileumi alkalomra emlékkönyvet ad ki az iskola. Ennek címe – 60 év a jövőért – üzenetet hordoz, hiszen a hatvan év a múltat jelenti, de minden munka és oktatás a jövőben térül majd meg. A könyvnek többnyire fényképalbum jellege van, de volt tanárok, igazgatók és diákok is közölnek benne gondolatokat, az itt végzett osztályok is fel lesznek tüntetve benne. Amint Fülöp Lászlótól, a tanintézet igazgatójától megtudtuk: az elmúlt hatvan év alatt az iskolában 4143 diák végzett (beleértve az ideieket is), 304 tanár tanított hosszabb-rövidebb ideig, az intézményt 9 igazgató vezette. Az ünnepség alkalmából dokumentumfilm készült az iskola múltjáról. A könyv és a film megvásárolható lesz a hétvégén.
Az ünnepséget az intézmény magyarországi testvériskoláinak képviselői is megtisztelik, így Mórról, Dunaújvárosból és Mezőkovácsházáról érkeznek vendégek.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Magyarországon is bemutatta könyvét Molnár Melinda
Telt ház előtt mutatta be Budapesten Mit mondjak magának? című könyvét Molnár Melinda, szerkesztőségünk munkatársa. A szerző meghatottan tért vissza a Szent István Könyvklub által huszonnegyedik alkalommal megszervezett múlt heti könyvhétről.
A Mit mondjak magának? című interjúkötetet több székelyföldi író-olvasó találkozó után először vehette kézbe az anyaországi közönség a 24. Szent István Könyvhéten, ahol ezáltal a Verbum Kiadó is először mutatott be könyvet. Az írásokból udvarhelyszéki asszonysorsok, hadifoglyok, hadiárvák és hadiözvegyek, a kultúra embereinek gondolatai köszönnek vissza. A szerző hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy könyve a rendezvényen szereplő hétezer kötetből a hetvenegy újdonság egyike volt. Az elmúlt héten hat kötetet mutattak be, az erdélyi keresztény szellemiségű kiadványokat az ő könyve képviselte.
Molnár Melinda elmondta, különösen meghatotta meghívottainak jelenléte, akik közül többen riportalanyai voltak a bemutatott kötetnek. Nekik és az érdeklődőknek köszönhetően zsúfolásig telt a Stephanus Könyvesház.
Benedekffy Katalin operaénekes – aki a kötetben is megszólal – és Sorbán Enikő népdalénekes hangjukkal örvendeztették meg a jelenlévőket, a szerzővel Szőcs Csaba, a Verbum Kiadó igazgatója beszélgetett. „Ez a mi könyvünk, hiszen rólunk szól, a mi évszázadnyi történetünkről vallanak az emberek” – fogalmazott Molnár Melinda, aki szerint a leírtak arra tanítanak, hogy imádkozzunk, dolgozzunk és ne panaszkodjunk. Hozzátette, ezúton is köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki bármilyen módon segítette a kötet létrejöttét. „Ez igazi csapatmunka volt” – tette hozzá.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Élő lánc a magyar nyelvért
Az anyanyelv-használati jog érdekében szervezett villámcsődületet a nagyváradi városháza elé az Erdélyi Magyar Néppárt.
A tiltakozók pénteken délután hat órára gyűltek össze a váradi városháza főbejárata elé, aholCsomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke ismertette az akció okát és célkitűzését. Mint fogalmazott, azt akarják jelezni, hogy „hogy Nagyvárad olyan város, amely magát európai városnak hirdeti, mégis pénzbírság jár azoknak, akik a magyar nyelvhasználati jogokért felemelik szavukat. Ezelőtt egy hónappal a városháza épületére kihelyeztünk két darab feliratot, az egyik román nyelvű volt, és a tér nevét hirdette románul, a másik magyar nyelven hirdette, hogy ez a Szent László tér. A magyar feliratot perceken belül levették a helyi rendőrség alkalmazottai, a román nyelvű felirat viszont, melyre ugyanúgy nem volt engedély, a mai napig ott van a városháza épületén. Pontosan azért, mert egy Európai Uniós országban vagyunk, és mert semmi olyat nem kérünk, amire nem volna törvényes előírás, addig fogjuk ezt az ügyet elővenni újra és újra, és addig fogunk küzdeni, amíg Nagyváradon lesznek történelmi magyar utcanevek, és a Szent László tér is visszakapja az őt megillető nevet magyar nyelven”.
Avitt jelentés
Ezt követően Tőkés László EP-képviselő, volt református püspök szólalt fel, aki egy időszerű vonatkozást osztott meg a jelenlevőkkel. Mint fogalmazott „most került nyilvánosságra az a romániai jelentés, amely az Európa Tanács illetékes testülete előtt bemutatja, hogy Romániában hogyan valósították meg annak a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának az előírásait, amelyet Románia is elfogadott és ratifikált. Nem tudjuk még részleteiben elemezni a román jelentést, de az biztos, hogy hamis: a jelentést a szabályok értelmében két és fél évvel ezelőtt kellett volna benyújtani, és legfőbbképpen a magyar nyelvi jogokkal kellett volna foglalkozni benne, de mint kiderült a két és fél évvel ezelőttihez képest a két és fél évvel azelőtti helyzetet mutatja be. Vagyis egy elavult anyagot ismertet, és nem tér ki az anyanyelvű utcanévtáblák ügyére, melyek a középpontjában állnak a magyarellenes hatósági akcióknak. Erről volt szó a tegnapelőtt a kisebbségi frakcióközi csoport strasbourgi ülésén, én felszólaltam és tiltakoztam ezellen a jelentés ellen.” – jelezte Tőkés László. A beszédek után a jelenlevők egymás kezét megfogva élő láncot alkottak a városháza körül, az épület északi oldalán a városháza tornyáig nyúlt az élő lánc, mely mintegy másfél perc után bomlott fel. Az akció meglehetősen nagy rendőri jelenlét mellett, incidensek nélkül zajlott le.
Pap István
erdon.ro

Az EMNT Elnökségének közleménye a román kirakatpolitikáról
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács üdvözli az RMDSZ azon szándékát, hogy az európai kisebbségi keretegyezménnyel kapcsolatos romániai jelentés esetéhez hasonlóan a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartája alkalmazásáról szóló román jelentéshez is árnyékjelentést nyújtson be az Európa Tanácshoz.
Ezennel tájékoztatjuk a közvéleményt arról, hogy a keretegyezmény és a nyelvi karta titkárságához intézett áprilisi megkereséseiben az EMNT szintén bejelentette, hogy a szóban forgó jelentéshez árnyékjelentést készít. Megítélésünk szerint ugyanis a magyar kisebbségi szervezetek teljes összefogására és együttműködésére van szükség annak céljából, hogy az ET erre szakosodott intézményei saját ajánlásaiknak, illetve Románia vállalásainak a teljesítését határozottan és következetesen számon kérjék.
Az Európa Tanács szakértőinek múlt heti bukaresti látogatását tekintve furcsálljuk annak váratlan, már-már rajtaütésszerű voltát, valamint azt, hogy a valóságfeltárás Európa tanácsi eljárásmódjának megfelelően nem látogattak el Erdélybe, közelebbről pedig azt, hogy írásbeli megkeresésünk ellenére az EMNT-vel nem léptek kapcsolatba. Elvi szinten is kifogásolható, hogy helyszíni tájékozódásuk rendjén egye az RMDSZ-szel való eszmecserére szorítkoztak.
Az RMDSZ hivatalos állásfoglalásaiban megfogalmazott szigorú kritikákat hasonlóképpen üdvözöljük. Ugyanakkor az önkritikát is elvárjuk attól a szervezettől, mely a jelenlegi súlyos helyzethez vezető, megelőző időszakokban kormányzati vagy kormányközeli politikai szereplőként maga is közvetlen módon hozzájárult ennek kialakulásához. Mostani erősködése nem más, mint az időjárási előrejelzéseket felelőtlenül figyelmen kívül hagyó, „eső után köpönyeg” magamentő viszonyulás. Ugyanez érvényes Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő május 12-i brüsszeli felszólalására.
Az EP kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának (intergroup) csütörtöki ülésén egyébként Sixto Molina, az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Kartája Titkárságának vezetője tartott előadást annak szerepéről és korlátairól a kontinens gazdag nyelvi örökségének megőrzése terén. Felszólalásában Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke Romániát ahhoz a szorgalmas tanulóhoz hasonlította, aki túlbuzgó módon a kartát ugyan az elsők között ratifikálta (2008), „feleltetéskor” azonban rendre elégtelenre vizsgázik, mivel nem képes eleget tenni a jogos elvárásoknak. Sajnos – minden jel szerint – a jó szándék, a politikai akarat is hiányzik belőle, hiszen rendre két-két és fél évet késik a „tananyag felmondásával”, vagyis a szóban forgó ET-előírások teljesítéséről szóló jelentések benyújtásával, ráadásul számadásai hamisak is, hiszen elhallgatják vagy elhazudják a kötelezettségvállalások teljesítésének elmulasztását.
Válaszában Sixto Molina ugyan semleges testületnek („neutral body”) nevezte a titkársága mellett működő szakértői bizottságot, mindazáltal azt szorgalmazta, hogy a panaszosok közvetlenül a titkársághoz forduljanak észrevételeikkel, és otthon, illetve a sajtó igénybevételével elszántan követeljék nyelvi jogik érvényesítését, parlamenti képviselőik pedig ugyanezt tegyék az Európa Tanácsban.
Mindezeket szem előtt tartva, másfelől erdélyi magyarságunknak a romániai jelentés kelte (2013!) óta elszenvedett nyelvhasználati sérelmeit figyelembe véve – határozottan felemeljük szavunkat Romániának a kisebbségi és anyanyelvi jogok alkalmazása terén tanúsított nemzetközi kirakatpolitikája ellen, és készek vagyunk arra, hogy kisebbségi jogvédő civil és politikai társszervezeteinkkel összefogva közösen tárjuk az európai intézmények elé jogos panaszainkat és követeléseinket.
tokeslaszlo.eu

A tőkés társaságok világuralmáról
Csütörtökön este a Szent László Líceumban szokásos havi összejövetelüket tartották a Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai. Tóth L. Ágnes és Miklós Mihály tartottak előadásokat.
A megjelenteket Zilahi Bertalan választmányi tag köszöntötte, kiemelten Huszár István
alpolgármestert, majd Tóth L. Ágnes tartott előadást Rapaics Raymond botanikusról, biológusról Czirják Árpád erdélyi magyar breviáriuma alapján. Többek közt elhangzott róla, hogy 1885. február 15-én született Nagyenyeden, budapesti és boroszlói felsőfokú tanulmányok után 1907-ben doktorált. Tanársegéd, majd tanár a kassai, kolozsvári, illetve a debreceni gazdasági akadémián. Munkássága egyaránt kiterjedt a növényföldrajzra, a rendszertanra és a társulástanra, melynek első magyar népszerűsítője volt. Jelentős tudományos ismeretterjesztő munkásságot fejtett ki. Legnagyobb értékű a magyar alföld ősi növényvilágáról írt szemléletes műve, mely megcáfolja a korábbi pusztaelméletet, és kiemeli a kulturális tényezők jelentőségét.
Végveszélyben
A továbbiakban Miklós Mihály történelemtanár David C. Korten amerikai professzor A tőkés társaságok világuralma című könyve alapján érdekes dolgokra hívta fel a figyelmet, melyekkel egyet lehet érteni vagy sem. Elhangzott például, az emberiséget három nagy válság sújtja (a fokozódó elszegényedés, a társadalom lebomlása és a természet pusztulása), és ha ezekkel nem kezd valamit, akkor a vesztébe rohan. Ugyanakkor a krízisek közös jellemzője, hogy a megoldások helyi cselekvést igényelnek, de a pénz máshol van, a legtöbb esetlen ellenőrizhetetlen forrásokból származva. Két kanadai tudós például arra mutatott rá, hogy embernek elég lenne 2,2 hektárnyi földre ahhoz, hogy a különféle szükségleteit kielégítse, de a világban ez egyenlőtlenül van elosztva. Szó esett a Bretton-Woods-i egyezményről is, mely 1944 és 1971 között szabályozta a világ legerősebb ipari hatalmainak kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatait, valamit arról is, hogy minden a pénz mozgat és motivál, pedig nem biztos, hogy az a legboldogabb ember, akinek a legtöbb pénze van. A Bánk bánból ismert Tiborc panaszai napjainkban is érvényesek, a globalizáció hatásaként pedig a baloldal meggyengül, erősödik a szekularizáció, a tömegek elszegényednek, és fokozódik a manipuláció.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Eddigi legsikeresebb kiadását zárta az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
A 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten bebizonyosodott: nagy igény van a család minden tagját megszólító kulturális rendezvényekre. A Communitas Alapítvány, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett eseményre több ezren látogattak el a Fogoly utcába – közölték hétfőn a szervezők.
„Olyan rendezvényt hoztunk össze, amelynek sikere rácáfol arra, hogy a digitális világban a nyomtatott szónak, könyvnek csökkent volna a jelentősége, az iránta mutatott érdeklődés” – jelentette ki Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke. Hozzátette: az Ünnepi Könyvhét megmozgatta Kolozsvár minden generációját, írók és olvasók találkozhattak, a könyvbemutatók zömét pedig nagy érdeklődés övezte.
„Az a feladatunk továbbra is, hogy keretet biztosítsunk ezeknek a találkozóknak, a Könyvhéthez hasonló kulturális rendezvényeknek” – tette hozzá. Bodor László rámutatott: minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni kell az erdélyi magyar kultúra fennmaradását, gyarapodását, legyen szó könyvkiadásról, irodalmi, zenés eseményekről, családi programokról.
H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke, az esemény egyik szervezője elmondta: a Könyvhétnek otthont adó Fogoly utca újra alkalmasnak mutatkozott az esemény befogadására, a történelmi környezet, a városfal árnyéka nagyban hozzájárult a kulturális hangulat megteremtéséhez. Az olvasók nem csak a több mint 30 kiadó kínálatából csemegézhettek – személyesen is beszélgethettek több neves szerzővel. „Öröm volt látni a könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat övező fokozott érdeklődést” – jelentette ki.
A szervezők színes, változatos programmal szólítottak meg minden generációt: a könyvvásár, workshopok, színházi előadások mellett kiállítás, gyermekprogramok, slam poetry és további gazdag felhozatal várta az érdeklődőket. Május 12-én, az ünnepi megnyitón a Kolozsvár Társaság díjazta Láng Gusztáv irodalomtörténészt, Kolozsvár büszkeségének titulálva, valamint együttműködési megállapodást írt alá a Budapest II. kerületi Marczibányi Téri Művelődési Központ és a Kolozsvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület, amelynek kereteit a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szervezői teremtették meg.
Nem maradtak el az író-olvasó találkozók sem. A meghívott szerzők között szerepelt Varró Dániel, Péterfy Gergely, Farkas Wellmann Endre, Magyari Tivadar, az estéket pedig koncertek színesítették. Fellépett ByeAlex, a Bagossy Brothers Company, a Jazzybirds és a Garabonciás együttes, de a szórakozni vágyók a Váróterem Projekt előadásait, valamint néptáncműsorokat is megtekinthettek.
Emlékkonferencián tisztelegtek Tamási Áron munkássága és Szilágyi Domokos Öregek könyve előtt, Méhes György születésének századik évfordulójára pedig két eseményt is szerveztek. A fentiek mellett irodalmi élőkönyvtár, a Homokkönyv című kiállítás, három tematikus séta, az Életfa Családsegítő Egyesület gyermekfoglalkozásai, interaktív jam session, valamint a slam poetry előadói által szervezett workshop is gazdagította a programkínálatot.
maszol.ro

Fergeteges néptáncgála zárta a Bánsági Magyar Napokat
A magyar népi hagyományok ünnepével, színvonalas néptáncgálával ért véget május 14-én, szombaton XXI. Bánsági Magyar Napok közművelődési rendezvénysorozat. Péntek este az Újszentesi Kultúrotthonban léptek színpadra a bánsági néptánccsoportok, szombaton a temesvári Diákházban került sor a fergeteges néptáncgálára, szegedi és deszki néptáncegyüttesek vendégszereplésével. Mindkét rendezvény teltházas volt.
A 21 esztendővel ezelőtt a Bánsági Magyar Napok keretében útjára indított Hagyománykeresőben folklór seregszemle az egyik mozgatórugója volt a bánsági magyar népi hagyomány „feltámadásának”. A pénteki újszentesi néptáncműsor keretében a temesvári Eszterlánc Kulturális Egyesület Eszterlánc, Bóbita és Százszorszép csoportjai marossárpataki és felcsíki táncokat, valamint egy gyermeklakodalmas játékot mutattak be, nagy tapsot aratva. A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum Bokréta és Kisbokréta csoportja dél-alföldi táncot, a Morzsa Bokréta galgamenti gyermeklakodalmas játékot adtak elő, kiváltva az újszentesi közönség elismerését. A Bokréta citeracsoportjai dunántúli és szatmári népdalcsokrokkal örvendeztették meg a közönséget. A néptáncműsor vendége volt a nagyszentmiklósi Kékibolya csoport, amely somogyi táncot mutatott be, nagy sikerrel. Az újszentesi hagyományőrzők Butykos néptánccsoportja udvarhelyszéki és sóvidéki táncokat járt, a közönség nagy örömére.
A szombati temesvári néptáncgála mezőnye a végvári Csűrdöngölő, Szederinda és Recefice hagyományőrzőinek fellépésével egészült ki, akik a tőlük megszokott színvonalas produkcióikkal arattak nagy elismerést. Nagy tapsot aratott a Bokréta óvodáskorú tánccsoportja és az Eszterlánc Aprókák tánccsoportjának bemutatkozása, a legkisebbek természetesen a közönség kedvencei voltak. A Csongrád megyei vendégek, a Szeged Tánceggyüttes és a Fölszállott a Páva tehetségkutató versenyben kiváló eredményt elért deszki Borbolya Néptáncegyüttes fellépése volt a hab a tortán, kísért a szabadkai Juhász Zenekar.
Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Betölteni a nekünk adott életteret ( Csíksomlyói pünkösdi búcsú)
Ferenc pápa az általa meghirdetett irgalmasság szentévében szorgalmazta, hogy minden egyházmegyében nyissák meg az irgalmasság kapuit, jelezve, hogy nincs fal, amely elválaszt Isten irgalmasságának a megtapasztalásától. Ez a nyitott szent kapu fogadta a kegyhelyen is a több százezer zarándokot, akik Székelyföldről, csángó vidékről, az anyaországból és a világ legtávolabbi részeiről érkeztek. Sok helyről jöttek gyalogos csoportok, akik vállalták a zarándoklat nehézségeit és örömeit, hogy teljes búcsúban részesüljenek. A búcsút élőben közvetítette a Duna Televízió és az erdélyi Mária Rádió, a liturgiát a kegytemplom kórusa tette áhítatosabbá.
Bátorság az élet elfogadásához
A zarándokokat az idén tízéves erdélyi Mária Rádió munkatársai és önkéntesei fogadták a tágas kegyhely előtti téren, lehetőséget adva a rövid bemutatkozásra: ki, honnan, hányadszor és milyen gondolatokkal jött. Délelőtt elindult a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium diákjai által vitt kordon az egyházi méltóságokkal. Őket a világi méltóságok követték, közöttük Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és felesége, Herczeg Anita, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Eperjes Károly színművész. Mire felértek a szentmise helyszínére, az embersereg teljesen betöltötte a Kis- és Nagysomlyó közötti helyet. Az erdélyi ferencesek nevében Orbán Szabolcs, a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte, a rendalapítóhoz hasonlóan minden ferences legnagyobb ajándéka és egyben küldetése is, hogy a mennyországba, Isten közelébe segítse embertársait. Legalább egy lépéssel közelebb. Ismertette, hogy a magyarországi Pilisszántón a csíksomlyóival egy időben tartanak szentmisét.
Jakubinyi György érsek felszólalásában emlékeztetett, hogy a hagyomány szerint 449 éve gyülekeznek pünkösd szombatján Csíksomlyón annak emlékére, hogy a tolvajos-tetői csatában legyőzték János Zsigmond csapatait, és megmaradtak őseink hitében. A mai ember feladata sem lehet más, mint hogy megerősödve hitében továbbadja a megtapasztalt szeretetet ott, ahol él. Majd átadta a szót a főcelebráló Bíró László püspöknek, a Magyar Katolikus Családegyesület elnökének, aki a magyarországi zarándokvonattal érkezett. „Ha valahol várnak, ott otthon vagyunk. Erdélyországban megtapasztaltuk, hogy itthon vagyunk, vár a Szűzanya” – mondta a püspök, aki megköszönte a székelyeknek a szeretetteljes fogadtatást. Kívánta, hogy újuljanak meg a családok: a házaspároknak legyen idejük egymásra, merítsenek bátorságot az élet elfogadásához.
Összekapaszkodva imádkozni
A búcsús szentmisén a keresztény tanítást, Isten igéjét a korábban Sepsiszentgyörgyön is szolgálatot teljesítő Csintalan László tiszteletbeli kanonok, tiszteletbeli főesperes, csíkdelnei-csíkpálfalvi plébános közvetítette. Prédikációjában a jó Isten gondviselő jóságáról elmélkedett, akinek irgalmassága megnyilvánul a teremtésben, a megváltásban és a megszentelés művében is. A teremtés művének legbeszédesebb bizonyítéka a gyönyörű csíki táj. Az ember is puszta létével a teremtő Istennek a jóságát, irgalmasságát hirdeti. A mózesi áldást magyarázva az ünnepi szónok kifejtette: „Azt jelenti, hogy akarom, hogy élj, és akarom, hogy még jobban élj. Isten megáldotta a teremtésben az egész világmindenséget, benne az élővilágot, és természetesen benne engem, embert is, és azt mondta, hogy akarom, hogy élj, és akarom, hogy még jobban élj. S az embereken keresztül megáldotta a népeket is. A mi népünket is, és arra is azt mondta, akarom, hogy szülőföldeden élj, és még jobban élj. Ezt az áldást akarjuk magunkkal vinni, hogy betöltsük azt az életteret is, ahol mindennapjainkat éljük: a családi ház életterét, a falu, a város, az ország életterét, mert Isten áldása erre is szól. És ha jó nekünk itt, a somlyói szent hegyen összekapaszkodva imádkozni, akkor ebből erőt kell merítenünk ahhoz, hogy otthon is, családunkkal, házastársunkkal, gyermekünkkel, de falunkkal, egyházközségünkkel, egész népünkkel összekapaszkodva imádkozzunk. Isten áldását kérjük, hogy a nekünk adott életteret betöltsük, hogy ne maradjon beszegezett ház, gyermek nélküli iskola, megfogyatkozott falu és város, és főleg ne maradjon megfogyatkozott ország és szülőföld.” Csintalan László mondanivalója alátámasztására Harsányi Lajos, Wass Albert, Tompa Mihály és Tűz Tamás verseiből idézett, végezetül a székely himnusz szavaival kérte: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk.”
Csángó mise: értékesek vagyunk
Mivel a csobotfalvi Szent Péter és Pál templom felújításra szorult, hat éve nem tartottak csángó szentmisét benne. Bátor Botond pálos szerzetes különös örömét fejezte ki, hogy pünkösdre, az egyház újjászületésére megnyithatta kapuit a templom, és szentmisét mutathattak be a csángó testvérekért. Náda Botond szerzetes atya, a mise celebránsa prédikációjában az apostolok által is megtapasztaltakra utalt, arra, hogy értékes emberek vagyunk. „S ha ezt tudom, akkor mosolyognom kell: jó, hogy vagyok ezen a világon. Isten akarta, hogy legyek, hogy ott, ahol vagyok, teljesítsem a küldetésemet. Nem úgy vagyunk értékesek, ahogyan ez a világ akarja nekünk mondani, hogy azért vagy értékes, mert sok pénzed, új telefonod, jó beosztásod van, sokan fölnéznek rád, szép az autód, szép a házad. Nem ettől vagy értékes. Azért vagy értékes, mert Isten megteremtett téged, és azt akarja, hogy csángó legyél, és azon a földön csángó emberként éld meg az életedet. Adj gyermekeknek életet, neveld fel őket, szeresd őket, és higgye el az a gyermek, aki a te családodban nő fel, hogy jó, hogy van ezen a világon. Ezért vagy értékes. Drága kincs. Ami nagyon fontos mindannyiatok számára: tudjátok, hogy honnan jöttetek, s hogy most mi a feladatotok. S aki segít bennetek, hogy összekulcsolt kézzel el tudjátok mondani a miatyánkot, aki segít benneteket abban, hogy megértsétek, az a legfontosabb, hogy élet legyen köztetek és bennetek, azokat segítsétek, és azokra nézzetek föl. Értékes emberek vagytok, Krisztushoz tartoztok.”
A csíksomlyói búcsú nem ért véget a szombati liturgikus programmal: több imacsoport, magánszemélyek, köztük a csángók is vállalták az éjszakai virrasztást, hogy elnyerjék a kért kegyelmeket, és a kápolnánál várták a hajnalt, hogy a hagyomány szerint megláthassák a Napba öltözött Asszonyt.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagybacon nem felejt
Pünkösd hétfőjén huszonhatodik alkalommal emlékeztek a nagybaconiak arra a 147 egykori falustársukra, akik a világháborúkban életüket áldozták a haza védelmében. A felszólalók arra kérték a Fennvalót, ne engedje, hogy megismétlődjenek a közösségek számára ily fájdalmas események. Az istentiszteletet követően a református imaház falán elhelyezett Nagybaczoni Nagy Vilmos-emléktáblánál az egykori honvédelmi miniszter családjával kapcsolatot ápoló, az emléktábla elkészítését szorgalmazó Dimény Olga szólalt fel. Szólt a vezérezredes életútjának főbb állomásairól, méltatta emberi nagyságát, kiemelte az országegyesítő csapatokat vezető katonai erényeit, majd arról a korszakról beszélt, amikor merészség kellett ahhoz, hogy valaki ember maradhasson az embertelenségben. A koszorúzást követően a helyi fúvósok zenéje mellett a megemlékezők a rossz idő miatt nem a főtéri emlékművekhez, hanem a kultúrházba vonultak. Simon András polgármester a két világháború nemzetünket és országunkat kicsinyebbé tevő hatásáról beszélt. Mint mondotta, a nagybaconiak igencsak kivették részüket a világégések ütközeteiből, ezt példázza, hogy az emlékművekre 147 nevet véstek fel, majd a múltidézés fontosságát hangsúlyozta: az ilyen alkalmak segítik a hozzátartozók megnyugvását, a fiatal nemzedék pedig történelmet és hazaszeretet tanul. Mihály Réka a közösséget ért fájdalmat állította beszéde központjába. Mint mondotta, mindenkinek volt vesztesége, mindenkinek volt halottja, érthető tehát, hogy amikor alkalmuk adódott, nyomban nekifogtak az emlékművek felállításának: „Mindenszentek estéjén virágerdő és gyertyák százai borítják; ide mindenki eljön kegyeletét leróni, hiszen aligha van olyan család, amelynek valamelyik őse ne veszett volna oda.”
Simon András polgármester felköszöntötte a honvédő harcokban részt vevő és a mostani eseményen jelen levő Virág Mihályt, Baló Andrást és Mokán Ferencet, a gyengélkedő és ezért a megemlékezésről távol maradó id. Kiss Árpádnak és Nagy B. Sándornak erőt és egészséget kívánt. Az ünnepi műsoron felléptek a Konsza Samu Általános Iskola II. osztályos tanulói, a Benedek Elek Művelődési Egyesület kórusa, a Pásztortűz néptánccsoport készülőben levő táncszínházi produkciója részletét adta elő. Áldást mondott Molnár Sándor helybeli református lelkész.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cserkészek fogadalomtétele ( Kézdivásárhely)
A többéves hagyományhoz híven a kézdivásárhelyi 34. számú Gábor Áron Cserkészcsapat pünkösdvasárnap délelőtt a Gábor Áron téren nagyszámú szülő, nagyszülő és vendég jelenlétében tartotta meg cserkészavató ünnepségét. Az ágyúöntő hős szobránál mintegy száznyolcvan zöld inges cserkészjelölt, cserkész, rover és öregcserkész tett fogadalmat, illetve újította meg egykori ígéretét.
Az eseményen Kerekes László, a Boldog Özséb-templom plébánosa, a cserkészcsapat vezetője köszöntötte a megjelenteket, Isten áldását kérte a cserkészekre, és együtt imádkozott velük. „Mi, cserkészek nemcsak évente egyszer, hanem mindennap igent mondunk a kiscserkésztörvényekre, a tíz cserkésztörvényre, mi így szeretnénk élni, valami többet és pluszt vállalni” – hangsúlyozta. A két kiscserkésztörvény elhangzása után a cserkészinduló akkordjaira átadták a nyakkendőket. „Fogadom, hogy híven teljesítem kötelezettségeimet”– fogadták meg a kiscserkészek.
A kézdivásárhelyi kiscserkészek után az újrainduló ozsdolai Kun Kocsárd Cserkészcsapat tagjai, majd a cserkészek és a roverraj jelöltjei tették le, illetve újították meg fogadalmukat és mondták el a tíz cserkésztörvényt. Három felnőtt – Lengyel Gabriella, Kapusi Mária és Imre Szabolcs – is megerősítette fogadalmát, majd Sebestyén Henrietta felolvasta Robert Baden-Powel (Bi-Pi), a cserkészet megalapítója 1941-ben írt utolsó üzenetét. A magyar himnusz első versszakának eléneklését és a csoportkép elkészítését követően a cserkészek és hozzátartozóik visszamentek a Boldog Özséb-templomba, ahol szent áldozáshoz járultak, majd szüleikkel együtt szeretetvendégségen vettek részt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kirakatpolitikát folytat a román állam (Az EMNT a nyelvi jogokról)
Ismét felháborodásának adott hangot tegnap az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) amiatt, ahogyan a román állam a kisebbségi nyelvhasználati jogokat kezeli. A Tőkés László európai parlamenti képviselő vezette szervezet egyúttal a strasbourgi Európa Tanácsot, valamint az RMDSZ-t is bírálta az ügyben.
Az EMNT vezetősége közleményében üdvözölte ugyan, hogy az RMDSZ árnyékjelentést kíván benyújtani az Európa Tanácshoz a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája alkalmazásáról szóló román jelentéshez, és értékelte a szövetség hivatalos állásfoglalásaiban megfogalmazott szigorú kritikákat, de megemlíti azt is, hogy az érdekképviselet mostani megnyilvánulásai inkább eső után köpönyeg jellegűek. Az önkritika is elvárható lenne „attól a szervezettől, mely a jelenlegi súlyos helyzethez vezető, megelőző időszakokban kormányzati vagy kormányközeli politikai szereplőként maga is közvetlen módon hozzájárult ennek kialakulásához”.
Az EMNT-közlemény továbbá arról tájékoztat, hogy a szervezet is készít árnyékjelentést, és erről már értesítették a keretegyezmény és a nyelvi charta titkárságát, mivel úgy vélik, „a magyar kisebbségi szervezetek teljes összefogására és együttműködésére van szükség annak céljából, hogy az ET erre szakosodott intézményei saját ajánlásaiknak, illetve Románia vállalásainak a teljesítését határozottan és következetesen számon kérjék”. Az Európa Tanács viszonyulása kapcsán a közlemény furcsának titulálja a testület szakértőinek múlt heti bukaresti látogatását, egyrészt annak váratlansága, másrészt hiányosságai miatt. Az EMNT vezetősége felrója, hogy a szakértők nem látogattak el Erdélybe a valóság pontosabb megismerése végett, illetve nem léptek kapcsolatba velük, noha korábban írásban is megkeresték a testületet. Sérelmezik továbbá, hogy a helyszíni tájékozódás során csak az RMDSZ illetékeseivel való találkozásra szorítkoztak.
égül a közlemény Tőkés László EMNT-elnök az EP kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának csütörtöki ülésén elhangzott felszólalásából idéz: Románia szorgalmas tanulóhoz hasonlít, aki túlbuzgó módon a chartát ugyan az elsők között ratifikálta (2008), alkalmazásában viszont rendre elégtelenre vizsgázik, mivel nem képes eleget tenni a jogos elvárásoknak. A szóban forgó ET-előírások teljesítéséről szóló jelentések benyújtásával két és fél évet csúsztak, „ráadásul számadásai hamisak is, hiszen elhallgatják vagy elhazudják a kötelezettségvállalások teljesítésének elmulasztását”, azaz a nemzetközi porondon kirakatpolitikával élnek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)