Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. szeptember 21.
Ima az áradatban
– Sok minden meg van írva a könyvekben. Aztán az olvasó ember szívébe is alászivárog egy s más. Mert az ember esze felméri ugyan a dolgokat, de ami a szívre tartozik, az odairányul. Az értelem arra való, hogy amit a szív sugdos, azt eligazítsa...
Damokos plébános, Feldebrő község mostani katolikus papja kérdésére ezt válaszolta Felvinczi Deák Álmos; a pap érthető módon meg is lepődött. A kérdése ugyanis arra kereste a választ, mi okból jár imádkozni az altemplomba naponta, immár két hónapja, ott térdel a kőkoporsók között a kövezeten a 94 esztendős öreg. Holott a templom üres. Az altemplom kilencszáz éves. Most csak gondoljuk el, annak idején, amikor elkészült ez a nagy hírű monostor, Géza nagyfejedelem, aki koronát is viselt, amikor kedve tartotta, Vajknak, a fiának adományként szánta, de mai napig sem lehet tudni, hogy a keleti vagy a nyugati kereszténységben építették a magyarok. A későbbi I. István, Szent István király idejéből való a föld alatti, ma is megtekinthető altemplom. Tán a nagy keresztény király is térdelt azon a kövezeten a 11. században.
– Annak semmi akadálya, Álmos bátyám, hogy maga ott imádkozik naphosszat...
– Eljött az idő, plébános úr. Az én időm itt van. S nem naphosszakat, hanem amennyit az én maradék időm enged, csak annyit imádkozom, s van miért, van... Mert megírta Kempis Tamás is, hogy a kevélyek alkalmatlanok arra, hogy Istenben alapot lássanak és megszilárduljanak... A gőgösök, a kevélyek ideje jött miránk... Plébános úr, valahogy így emlékezem, de hetven esztendeje nem sok, hogy olvastam, ezt fohászoltam kinn a fronton. Hogy lenne már vége.
A papnak eszébe ötlött az a híresztelés, ami akkoriban járta be az egri járás népét, hogy a feldebrői Felvinczi Deák Álmos lövészárokbeli s erdőkbeli imádságai vetettek véget a második világháborúnak. A nép hitte is, nem is, de azt bizonyosan tudják máig is, miféle imákat jegyzett le a fronton s mondotta el fennhangon több templomban is, ahol eljárt.
A mostani elhatározását az imáit illetőleg egyetlen ember próbálta meggátolni, nevezetesen az ezeréves templom szolgája, harangozója, aki a templom kulcsát tartja magánál, hogy ha külföldiek jönnek, márpedig jönnek, tudja beengedni. Kovács Ábelnek hívják, s vagy öt esztendővel ezelőtt akasztott tengelyt az öreggel. Történt, hogy turisták érkeztek, Álmos bácsit kérdezték, hogy lehetne megnézni a híres templomot. Az öreg elment, kihívta Ábelt kulcsostól, az komor volt, mint aki magasan tudja magát. Óra múltán kijöttek, elköszöntek forma a vendégek, akkor kérte a belépti díjat a kulcsos templomszolga és harangozó. Azok fizettek, elmentek.
– Aztán hogy van képed elkérni a pénzt? Fizetésed, az van, de pofád nincs. Itt jegyet sem adtak még soha a nyugati, keleti látogatóknak... Te nem is Ábel vagy, hanem Káin. Ó, ha ezt megtudná Aba Sámuel urunk!
A templomszolga ezt sosem bocsátotta meg a köztiszteletben megvénült falubeli matuzsálemnek. Most is kényszeredetten nyitotta ki az altemplom ajtaját, ereszkedjék bé, oda le a vénség, ahol királyok is megfordultak, s ahol papok, vezérek nyugszanak tisztességben.
Feldebrő lakossága ismét kutakodni kezdett óvatoson, vajon mit tárgyal 94-en is túl a jó Istennel Álmos bácsi? És az igazgató-tanár sem restellte elmenni egy estefelé. A templomból le, az altemplomba szolgáló kis ablakokon megfigyelte, hallani csak szórványoson hallotta, amit imádkozik a vénség.
„...Titeket, az Aba nemzetség nagy vezéri férfiait hívtalak segítségül a Donnál a nagy háborúban... az Úrnak, magyarok Istenének rettenetes hatalma van, azért maradtunk meg ennyi ellenséggel szemben is, máig is, ezerszáz esztendőket megérve itt. Kérem az Aba nemzetséget, Aba Sámuel királyunkat az ő monostortemplomában, fordulna arcával felénk s aztán Isten felé, megtudván s vélem is tudatván ez újabb sárga veszedelem szélét és hosszát, hogy menedéket és egyben erőt lelnénk nemzetünkben... Háborúságban lelhető békekötés..., megértem azt is én életben, de ami ma elárasztja a hazát, az nem a bibliai sárga veszedelem, de maga a nemzetítélet... Vállalom a maradék erőmet s életemet, hogy menekvéses hírt vihetnék Aba Sámuel hadáról a fölöttem uralkodó templom népének, Feldebrőről szerte a világba...”
A tanár azt sem tudta, melyik világon hallja ezt a fohászt.
Hajnalban úgy ment Egerbe, a püspökségre, hogy be sem jelentkezett. A következő vasárnapon Eger város papjai kértek bebocsátást az altemplomba. Felvinczy Deák Álmost ott találták, ülve a kőpadlón, háttal támaszkodva egy kőkoporsónak. Ott aludta elkezdett örök álmát, s talán éppen Aba Sámuellel, a harmadik magyar királlyal tárgyalt a szörnyű sötét áradat dolgairól, halva.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
– Sok minden meg van írva a könyvekben. Aztán az olvasó ember szívébe is alászivárog egy s más. Mert az ember esze felméri ugyan a dolgokat, de ami a szívre tartozik, az odairányul. Az értelem arra való, hogy amit a szív sugdos, azt eligazítsa...
Damokos plébános, Feldebrő község mostani katolikus papja kérdésére ezt válaszolta Felvinczi Deák Álmos; a pap érthető módon meg is lepődött. A kérdése ugyanis arra kereste a választ, mi okból jár imádkozni az altemplomba naponta, immár két hónapja, ott térdel a kőkoporsók között a kövezeten a 94 esztendős öreg. Holott a templom üres. Az altemplom kilencszáz éves. Most csak gondoljuk el, annak idején, amikor elkészült ez a nagy hírű monostor, Géza nagyfejedelem, aki koronát is viselt, amikor kedve tartotta, Vajknak, a fiának adományként szánta, de mai napig sem lehet tudni, hogy a keleti vagy a nyugati kereszténységben építették a magyarok. A későbbi I. István, Szent István király idejéből való a föld alatti, ma is megtekinthető altemplom. Tán a nagy keresztény király is térdelt azon a kövezeten a 11. században.
– Annak semmi akadálya, Álmos bátyám, hogy maga ott imádkozik naphosszat...
– Eljött az idő, plébános úr. Az én időm itt van. S nem naphosszakat, hanem amennyit az én maradék időm enged, csak annyit imádkozom, s van miért, van... Mert megírta Kempis Tamás is, hogy a kevélyek alkalmatlanok arra, hogy Istenben alapot lássanak és megszilárduljanak... A gőgösök, a kevélyek ideje jött miránk... Plébános úr, valahogy így emlékezem, de hetven esztendeje nem sok, hogy olvastam, ezt fohászoltam kinn a fronton. Hogy lenne már vége.
A papnak eszébe ötlött az a híresztelés, ami akkoriban járta be az egri járás népét, hogy a feldebrői Felvinczi Deák Álmos lövészárokbeli s erdőkbeli imádságai vetettek véget a második világháborúnak. A nép hitte is, nem is, de azt bizonyosan tudják máig is, miféle imákat jegyzett le a fronton s mondotta el fennhangon több templomban is, ahol eljárt.
A mostani elhatározását az imáit illetőleg egyetlen ember próbálta meggátolni, nevezetesen az ezeréves templom szolgája, harangozója, aki a templom kulcsát tartja magánál, hogy ha külföldiek jönnek, márpedig jönnek, tudja beengedni. Kovács Ábelnek hívják, s vagy öt esztendővel ezelőtt akasztott tengelyt az öreggel. Történt, hogy turisták érkeztek, Álmos bácsit kérdezték, hogy lehetne megnézni a híres templomot. Az öreg elment, kihívta Ábelt kulcsostól, az komor volt, mint aki magasan tudja magát. Óra múltán kijöttek, elköszöntek forma a vendégek, akkor kérte a belépti díjat a kulcsos templomszolga és harangozó. Azok fizettek, elmentek.
– Aztán hogy van képed elkérni a pénzt? Fizetésed, az van, de pofád nincs. Itt jegyet sem adtak még soha a nyugati, keleti látogatóknak... Te nem is Ábel vagy, hanem Káin. Ó, ha ezt megtudná Aba Sámuel urunk!
A templomszolga ezt sosem bocsátotta meg a köztiszteletben megvénült falubeli matuzsálemnek. Most is kényszeredetten nyitotta ki az altemplom ajtaját, ereszkedjék bé, oda le a vénség, ahol királyok is megfordultak, s ahol papok, vezérek nyugszanak tisztességben.
Feldebrő lakossága ismét kutakodni kezdett óvatoson, vajon mit tárgyal 94-en is túl a jó Istennel Álmos bácsi? És az igazgató-tanár sem restellte elmenni egy estefelé. A templomból le, az altemplomba szolgáló kis ablakokon megfigyelte, hallani csak szórványoson hallotta, amit imádkozik a vénség.
„...Titeket, az Aba nemzetség nagy vezéri férfiait hívtalak segítségül a Donnál a nagy háborúban... az Úrnak, magyarok Istenének rettenetes hatalma van, azért maradtunk meg ennyi ellenséggel szemben is, máig is, ezerszáz esztendőket megérve itt. Kérem az Aba nemzetséget, Aba Sámuel királyunkat az ő monostortemplomában, fordulna arcával felénk s aztán Isten felé, megtudván s vélem is tudatván ez újabb sárga veszedelem szélét és hosszát, hogy menedéket és egyben erőt lelnénk nemzetünkben... Háborúságban lelhető békekötés..., megértem azt is én életben, de ami ma elárasztja a hazát, az nem a bibliai sárga veszedelem, de maga a nemzetítélet... Vállalom a maradék erőmet s életemet, hogy menekvéses hírt vihetnék Aba Sámuel hadáról a fölöttem uralkodó templom népének, Feldebrőről szerte a világba...”
A tanár azt sem tudta, melyik világon hallja ezt a fohászt.
Hajnalban úgy ment Egerbe, a püspökségre, hogy be sem jelentkezett. A következő vasárnapon Eger város papjai kértek bebocsátást az altemplomba. Felvinczy Deák Álmost ott találták, ülve a kőpadlón, háttal támaszkodva egy kőkoporsónak. Ott aludta elkezdett örök álmát, s talán éppen Aba Sámuellel, a harmadik magyar királlyal tárgyalt a szörnyű sötét áradat dolgairól, halva.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. szeptember 21.
A Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitója
A Partiumi Keresztény Egyetem 2015–16-os tanévének hivatalos, ünnepélyes megnyitóját szombaton délelőtt tartották meg a nagyváradi református püspökség székházában, amely egyelőre még az egyetem székhelyéül is szolgál, amíg el nem készül a szomszédos telken már épülő új felsőoktatási központ.
A díszteremben jobbára első éves hallgatók, hozzátartozók, egyetemi oktatók és alkalmazottak foglaltak helyet, akiket Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntött. Pálfi József református lelkipásztor, az egyetemi szenátus elnöke igei megnyitó beszédében Pál apostolt idézve járta körbe a jó keresztényi magatartás és életvitel hármas egységét: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Igemagyarázatát János Szabolcs rektor ünnepi tanévnyitó beszéde követte, amelyben elhangzott: a PKE három karának különböző szakjaira 404-en nyertek felvételt az új tanévben, az alap- és mesterképzést együttvéve. A megnehezedett középiskolai diplomaszerzés és a felsőoktatásban tapasztalható verseny fényében ez örvendetes beiratkozási aránynak számít, ami az egyetem presztízsének növekedését illusztrálja. A rektor vázolta az intézmény struktúráját, kitért a teljében lévő egyetemi reformra, a fejlesztésekre és építkezésekre, valamint a testvérintézetekkel folytatott kollaborációra is, külön említve a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemet, amely egyebek mellett a doktori képzésben is együttműködik ezentúl a PKE-vel.
Tőkés László EP-képviselő, az egyetem Alapító Tanácsának elnöke köszöntőbeszédét azzal kezdte, hogy a nagyváradi-partiumi magyar felsőoktatás egyidős a rendszerváltozáskor szerzett szabadságunkkal. Röviden szólt az erdélyi s azon belül a váradi felsőoktatási kezdeményezésekről, sikerekről és kudarcokról, felidézve a főhatalom által gördített akadályokat, a máig tartó kálváriát – pl. az önálló állami magyar egyetem elszabotálását –, ugyanakkor méltatta azokat a küzdőket és támogatókat, külön is említve közöttük az egyházakat, akiknek köszönhető minden eddig megvalósítás. A bibliai tízparancsolat első és ötödik tanítását kiemelve intett az ősök, elődök és élenjárók tiszteletére, folyamatos önképzésre és állhatatos tudásszerzésre biztatta az ifjúságot, a helytállás, a szülőföld- és honszeretet kívánalmát hangsúlyozva. A globális és kontinentális politikai folyamatok alakulása láttán európai képviselőnk felhívta a figyelmet: kisebbségi helyzetben túlélési és boldogulási stratégiákat kell kidolgozni, ennek egyik műhelye a Partiumi Keresztény Egyetem is. „Értékrendszerünk válsága idején foggal-körömmel kell őriznünk értékeinket, a morális válságot erkölcsi és hitbéli alapjaink megerősítésével vészelhetjük át, boldogulásunk feltétele pedig a minőségre való törekedés az élet minden területén” – fogalmazta meg tanévkezdő üzenetében Tőkés László.
A továbbiakban Mezey Barna, az ELTE rektora, Komlósi István, a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánja, Nagy Éva, a román tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárának kabinetvezetője és Csulák Péter kolozsvári konzul adták át jókívánságait a jelenlévőknek. Külön köszöntötték Jávor András debreceni általános rektorhelyettest, Pető Árpád ausztráliai vállalatvezetőt, a PKE régi támogatóját, Nemes Csaba tanácsost, az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőjét, a nagyváradi református és római katolikus püspökség, valamint az unitárius egyház képviselőjét, az egyetem oktatóit és adminisztratív személyzetét.
A tanévnyitó az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadalomtételével, az egyházak reprezentánsainak áldáskérésével és a himnusz eléneklésével ért véget. Ének- és orgonaszolgálatot a Brugós Anikó vezette egyetemi énekkar, illetve Lászlóffy Zsolt zeneművész végzett.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája
Reggeli Újság (Nagyvárad)
A Partiumi Keresztény Egyetem 2015–16-os tanévének hivatalos, ünnepélyes megnyitóját szombaton délelőtt tartották meg a nagyváradi református püspökség székházában, amely egyelőre még az egyetem székhelyéül is szolgál, amíg el nem készül a szomszédos telken már épülő új felsőoktatási központ.
A díszteremben jobbára első éves hallgatók, hozzátartozók, egyetemi oktatók és alkalmazottak foglaltak helyet, akiket Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntött. Pálfi József református lelkipásztor, az egyetemi szenátus elnöke igei megnyitó beszédében Pál apostolt idézve járta körbe a jó keresztényi magatartás és életvitel hármas egységét: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Igemagyarázatát János Szabolcs rektor ünnepi tanévnyitó beszéde követte, amelyben elhangzott: a PKE három karának különböző szakjaira 404-en nyertek felvételt az új tanévben, az alap- és mesterképzést együttvéve. A megnehezedett középiskolai diplomaszerzés és a felsőoktatásban tapasztalható verseny fényében ez örvendetes beiratkozási aránynak számít, ami az egyetem presztízsének növekedését illusztrálja. A rektor vázolta az intézmény struktúráját, kitért a teljében lévő egyetemi reformra, a fejlesztésekre és építkezésekre, valamint a testvérintézetekkel folytatott kollaborációra is, külön említve a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemet, amely egyebek mellett a doktori képzésben is együttműködik ezentúl a PKE-vel.
Tőkés László EP-képviselő, az egyetem Alapító Tanácsának elnöke köszöntőbeszédét azzal kezdte, hogy a nagyváradi-partiumi magyar felsőoktatás egyidős a rendszerváltozáskor szerzett szabadságunkkal. Röviden szólt az erdélyi s azon belül a váradi felsőoktatási kezdeményezésekről, sikerekről és kudarcokról, felidézve a főhatalom által gördített akadályokat, a máig tartó kálváriát – pl. az önálló állami magyar egyetem elszabotálását –, ugyanakkor méltatta azokat a küzdőket és támogatókat, külön is említve közöttük az egyházakat, akiknek köszönhető minden eddig megvalósítás. A bibliai tízparancsolat első és ötödik tanítását kiemelve intett az ősök, elődök és élenjárók tiszteletére, folyamatos önképzésre és állhatatos tudásszerzésre biztatta az ifjúságot, a helytállás, a szülőföld- és honszeretet kívánalmát hangsúlyozva. A globális és kontinentális politikai folyamatok alakulása láttán európai képviselőnk felhívta a figyelmet: kisebbségi helyzetben túlélési és boldogulási stratégiákat kell kidolgozni, ennek egyik műhelye a Partiumi Keresztény Egyetem is. „Értékrendszerünk válsága idején foggal-körömmel kell őriznünk értékeinket, a morális válságot erkölcsi és hitbéli alapjaink megerősítésével vészelhetjük át, boldogulásunk feltétele pedig a minőségre való törekedés az élet minden területén” – fogalmazta meg tanévkezdő üzenetében Tőkés László.
A továbbiakban Mezey Barna, az ELTE rektora, Komlósi István, a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánja, Nagy Éva, a román tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárának kabinetvezetője és Csulák Péter kolozsvári konzul adták át jókívánságait a jelenlévőknek. Külön köszöntötték Jávor András debreceni általános rektorhelyettest, Pető Árpád ausztráliai vállalatvezetőt, a PKE régi támogatóját, Nemes Csaba tanácsost, az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőjét, a nagyváradi református és római katolikus püspökség, valamint az unitárius egyház képviselőjét, az egyetem oktatóit és adminisztratív személyzetét.
A tanévnyitó az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadalomtételével, az egyházak reprezentánsainak áldáskérésével és a himnusz eléneklésével ért véget. Ének- és orgonaszolgálatot a Brugós Anikó vezette egyetemi énekkar, illetve Lászlóffy Zsolt zeneművész végzett.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. szeptember 21.
Kisebbségi kulturális Chartát írtak alá Kolozsváron
Kolozsvári művelődési intézmények vezetői gyűltek össze a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában hétfő délelőtt, hogy aláírják a sajtó és a civil szervezetek képviselőinek jelenlétében a Kolozsvári Kisebbségi Kulturális Chartát. A magyarul, románul és angolul közzétett dokumentum aláírói a különböző nemzetiségek és kultúrák közötti hatékony párbeszéd megvalósítására kötelezik el magukat.
Elegünk van a kirakat-multikulturalizmusból – jelentette ki a találkozó célját felvezető Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki szerint a dokumentumban foglalt vállalások fő célja, hogy Kolozsváron mindenki egyformán otthon érezze magát, nemzeti vagy vallási hovatartozástól függetlenül. A különböző etnikumai csoportok párhuzamosan, sokszor kommunikáció nélkül zajló kulturális megnyilvánulásait, „párhuzamos életeiket” szeretné termékeny kapcsolatba hozni a kezdeményezés, megteremtve köztük az átjárhatóságot, érthetőséget, hozzáférhetőséget biztosítva egymás kulturális életéhez.
Hegedüs Csilla hozzátette: az aláírók támogatják, hogy Kolozsvár nyerje el 2021-re az Európa Kulturális Fővárosa címet, de csak akkor, ha ez a charta tiszteletben tartásával történik meg.
A dokumentumot a következők írták alá: Hegedüs Csilla kultúráért felelő RMDSZ ügyvezető alelnök, Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kicses Kolozsvár Egyesület elnöke, Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Mihai Măniuțiu, a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója, Marius Tabacu, a Transilvania Filharmónia igazgatója, Soós Anna, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, Tonk Márton, a Sapientia – EMTE kolozsvári karának dékánja, Greta Elena, a Pata-réti romákkal foglalkozó Coasta Egyesület képviselője, Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke, Wilfried Schreiber, a Kolozsvári Német Fórum elnöke, Lăcătuș Petru Alin a Romániai Roma Fiatalok Civil Egyesületének képviseletében, Könczei Csilla, a Tranzit Alapítvány vezetője, Szakáts István, az Alt Art Alapítvány elnöke, valamint házigazdaként (is) Lucian Năstasă-Kovacs, a Szépművészeti Múzeum igazgatója. Hozzájuk bárki csatlakozhat, ezt már a helyszínen meg is tette néhány civil szervezet képviselője, például az Igen, tessék! mozgalmat képviselő Talpas Botond, a Musai-Muszáj mozgalmat képviselő Bethlendi András, valamint Rarița Zbranca, az alternatív művészeket tömörítő Ecsetgyár Föderáció vezetője. A chartát magánszemélyek, kulturális szervezetek és közintézmények számára is megnyitják aláírásra.
Amint a charta kidolgozói és első aláírói a dokumentumban leírták, tudatosítani kívánják, hogy Kolozsvár évszázadok óta a nyelvi, kulturális és vallási sokszínűség otthona. Kijelentették: nem elégszenek meg azzal, hogy a különböző etnikai közösségek kultúrateremtő tevékenysége egymással párhuzamosan, kölcsönös átjárások nélkül történjen. A charta kiemelt céljának azt tartották, hogy Kolozsvár közösségei között folyamatos párbeszéd alakuljon ki egymás megismerése, megértése, kulturális értékeinek a tisztelete érdekében.
Az alapelvek között a rasszizmus, az idegengyűlölet, a diszkrimináció és az intolerancia minden formájának az elutasítását, a konfliktusok megelőzésének, elkerülésének a fontosságát, a bizalmatlanság, valamint a történelmi és kulturális előítéletek falainak a lebontását is megjelölték.
A charta cselekvési tervet is tartalmaz, melyben az aláírók vállalják többek között a kisebbségi közösségek kultúrájának a felkarolását, az interkulturális párbeszéd tereinek a létrehozását, valamint „a sokszínűséget fenyegetésként megélő szereplők közelítését azokhoz, akik ezt értékként, a társadalmi lét gazdagításaként élik meg".
Szakáts István, az Alt Art Alapítvány elnöke, a charta kezdeményezője a sajtótájékoztató után elmondta, Kolozsvár kulturális fővárosi pályázatának az előkészítő csapatában végzett munka során érlelődött meg benne a charta elfogadásának a gondolata. Mint fogalmazott, a kulturális fővárosi pályázat csapata „nem apja, nem anyja, hanem csak rokona chartának". Az alapítványi vezető nem tartotta kétségesnek, hogy mind a kulturális fővárosi pályázatot előkészítő egyesület, mind pedig Kolozsvár polgármestere aláírja a dokumentumot.
maszol.ro
Kolozsvári művelődési intézmények vezetői gyűltek össze a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában hétfő délelőtt, hogy aláírják a sajtó és a civil szervezetek képviselőinek jelenlétében a Kolozsvári Kisebbségi Kulturális Chartát. A magyarul, románul és angolul közzétett dokumentum aláírói a különböző nemzetiségek és kultúrák közötti hatékony párbeszéd megvalósítására kötelezik el magukat.
Elegünk van a kirakat-multikulturalizmusból – jelentette ki a találkozó célját felvezető Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki szerint a dokumentumban foglalt vállalások fő célja, hogy Kolozsváron mindenki egyformán otthon érezze magát, nemzeti vagy vallási hovatartozástól függetlenül. A különböző etnikumai csoportok párhuzamosan, sokszor kommunikáció nélkül zajló kulturális megnyilvánulásait, „párhuzamos életeiket” szeretné termékeny kapcsolatba hozni a kezdeményezés, megteremtve köztük az átjárhatóságot, érthetőséget, hozzáférhetőséget biztosítva egymás kulturális életéhez.
Hegedüs Csilla hozzátette: az aláírók támogatják, hogy Kolozsvár nyerje el 2021-re az Európa Kulturális Fővárosa címet, de csak akkor, ha ez a charta tiszteletben tartásával történik meg.
A dokumentumot a következők írták alá: Hegedüs Csilla kultúráért felelő RMDSZ ügyvezető alelnök, Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kicses Kolozsvár Egyesület elnöke, Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Mihai Măniuțiu, a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója, Marius Tabacu, a Transilvania Filharmónia igazgatója, Soós Anna, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, Tonk Márton, a Sapientia – EMTE kolozsvári karának dékánja, Greta Elena, a Pata-réti romákkal foglalkozó Coasta Egyesület képviselője, Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke, Wilfried Schreiber, a Kolozsvári Német Fórum elnöke, Lăcătuș Petru Alin a Romániai Roma Fiatalok Civil Egyesületének képviseletében, Könczei Csilla, a Tranzit Alapítvány vezetője, Szakáts István, az Alt Art Alapítvány elnöke, valamint házigazdaként (is) Lucian Năstasă-Kovacs, a Szépművészeti Múzeum igazgatója. Hozzájuk bárki csatlakozhat, ezt már a helyszínen meg is tette néhány civil szervezet képviselője, például az Igen, tessék! mozgalmat képviselő Talpas Botond, a Musai-Muszáj mozgalmat képviselő Bethlendi András, valamint Rarița Zbranca, az alternatív művészeket tömörítő Ecsetgyár Föderáció vezetője. A chartát magánszemélyek, kulturális szervezetek és közintézmények számára is megnyitják aláírásra.
Amint a charta kidolgozói és első aláírói a dokumentumban leírták, tudatosítani kívánják, hogy Kolozsvár évszázadok óta a nyelvi, kulturális és vallási sokszínűség otthona. Kijelentették: nem elégszenek meg azzal, hogy a különböző etnikai közösségek kultúrateremtő tevékenysége egymással párhuzamosan, kölcsönös átjárások nélkül történjen. A charta kiemelt céljának azt tartották, hogy Kolozsvár közösségei között folyamatos párbeszéd alakuljon ki egymás megismerése, megértése, kulturális értékeinek a tisztelete érdekében.
Az alapelvek között a rasszizmus, az idegengyűlölet, a diszkrimináció és az intolerancia minden formájának az elutasítását, a konfliktusok megelőzésének, elkerülésének a fontosságát, a bizalmatlanság, valamint a történelmi és kulturális előítéletek falainak a lebontását is megjelölték.
A charta cselekvési tervet is tartalmaz, melyben az aláírók vállalják többek között a kisebbségi közösségek kultúrájának a felkarolását, az interkulturális párbeszéd tereinek a létrehozását, valamint „a sokszínűséget fenyegetésként megélő szereplők közelítését azokhoz, akik ezt értékként, a társadalmi lét gazdagításaként élik meg".
Szakáts István, az Alt Art Alapítvány elnöke, a charta kezdeményezője a sajtótájékoztató után elmondta, Kolozsvár kulturális fővárosi pályázatának az előkészítő csapatában végzett munka során érlelődött meg benne a charta elfogadásának a gondolata. Mint fogalmazott, a kulturális fővárosi pályázat csapata „nem apja, nem anyja, hanem csak rokona chartának". Az alapítványi vezető nem tartotta kétségesnek, hogy mind a kulturális fővárosi pályázatot előkészítő egyesület, mind pedig Kolozsvár polgármestere aláírja a dokumentumot.
maszol.ro
2015. szeptember 22.
Keresztes Ede-emlékkopját avattak (Lécfalva)
A századik életévét betöltött dr. Keresztes György Pál azzal a céllal látogatott kíséretével Budapestről Lécfalvára, hogy emlékkopját állíttasson édesapja, lécfalvi dr. Keresztes Ede (1879–1967) jogász emlékére, és részt is vegyen annak felavató-megszentelő templomi ünnepségén. Minderre – korára való tekintettel is – a Bethlen Gábor Alapítványt kérte fel, a pasaréti elöljárók és az alapítvány képviseletének társaságában érkezett Lécfalvára.
Nem mindenkinek adatik meg ez a lehetőség, s mondanunk sem kell, hogy nagy tisztelettel fogadta a helybeli református presbitérium a Keresztesek ősi fészkében. Édesapja volt ugyanis a budapest-pasaréti református gyülekezet megalapítója és templomépítő főgondnoka, aki 75 évvel ezelőtt személyesen adta át azt az országzászlót a lécfalvi avatóünnepségen, amelyet gyülekezete adományozott szülőfalujának 1940. november 3-án. A református templomban Péter Barna József lelkipásztor hirdetett igét: „És íme, én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged, valahová menéndesz, és visszahozzalak e földre...” (1 Máté 28, 10–15), figyelmeztetve a Szentírás szavaival is arra, hogy a tisztes korú vándor, a fiúgyermek egy évszázad után eljutott apja nyugvóhelyéhez, s felkereshette azt a lécfalvi Keresztes-temetőben. „Emlékezetes marad számunkra az istentisztelet – mondták –, a helybeli egyházi vegyes kar, a Kovászna városi ifjúsági fúvószenekar, a lécfalvi gyerekek furulyacsoportjának fellépése, a falu lelkészével, gondnokával és Kertész Barna karmesterrel, református énekvezérrel való találkozásunk. Közösen énekeltük el nemzeti imánkat.” A csernátoni Haszmann fivérek adomány gyanánt faragták ki az emlékkopját, érezve az esemény nemzetiségtörténeti súlyát, és elhelyezték azt a lécfalvi templom cintermének emlékhelyén. Lécfalvi Keresztes Edére emlékeztek, virágkoszorúkat helyeztek el a vendégek: Ajtony Artúr nyugalmazott lelkész, Viczián István geológus, presbiter, Magyary Rozália és Bakos István, a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvezető kurátorai, akikkel Isten szabad ege alatt együtt énekelte a gyülekezet a székely himnuszt. A Keresztesek temetőjében részlet hangzott el Joó Sándor pasaréti lelkipásztor temetési prédikációjából, amelyet 1967-ben mondott Keresztes Ede hamvainak elhantolása alkalmával. A kopjaállító ünnep után újabb barátságok köttettek a megterített asztal mellett, emlékezve arra a nemes ajándékra, amelyben 75 évvel ezelőtt, az 1940-es felszabadulás alkalmával részesült Lécfalva székely-magyarsága.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A századik életévét betöltött dr. Keresztes György Pál azzal a céllal látogatott kíséretével Budapestről Lécfalvára, hogy emlékkopját állíttasson édesapja, lécfalvi dr. Keresztes Ede (1879–1967) jogász emlékére, és részt is vegyen annak felavató-megszentelő templomi ünnepségén. Minderre – korára való tekintettel is – a Bethlen Gábor Alapítványt kérte fel, a pasaréti elöljárók és az alapítvány képviseletének társaságában érkezett Lécfalvára.
Nem mindenkinek adatik meg ez a lehetőség, s mondanunk sem kell, hogy nagy tisztelettel fogadta a helybeli református presbitérium a Keresztesek ősi fészkében. Édesapja volt ugyanis a budapest-pasaréti református gyülekezet megalapítója és templomépítő főgondnoka, aki 75 évvel ezelőtt személyesen adta át azt az országzászlót a lécfalvi avatóünnepségen, amelyet gyülekezete adományozott szülőfalujának 1940. november 3-án. A református templomban Péter Barna József lelkipásztor hirdetett igét: „És íme, én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged, valahová menéndesz, és visszahozzalak e földre...” (1 Máté 28, 10–15), figyelmeztetve a Szentírás szavaival is arra, hogy a tisztes korú vándor, a fiúgyermek egy évszázad után eljutott apja nyugvóhelyéhez, s felkereshette azt a lécfalvi Keresztes-temetőben. „Emlékezetes marad számunkra az istentisztelet – mondták –, a helybeli egyházi vegyes kar, a Kovászna városi ifjúsági fúvószenekar, a lécfalvi gyerekek furulyacsoportjának fellépése, a falu lelkészével, gondnokával és Kertész Barna karmesterrel, református énekvezérrel való találkozásunk. Közösen énekeltük el nemzeti imánkat.” A csernátoni Haszmann fivérek adomány gyanánt faragták ki az emlékkopját, érezve az esemény nemzetiségtörténeti súlyát, és elhelyezték azt a lécfalvi templom cintermének emlékhelyén. Lécfalvi Keresztes Edére emlékeztek, virágkoszorúkat helyeztek el a vendégek: Ajtony Artúr nyugalmazott lelkész, Viczián István geológus, presbiter, Magyary Rozália és Bakos István, a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvezető kurátorai, akikkel Isten szabad ege alatt együtt énekelte a gyülekezet a székely himnuszt. A Keresztesek temetőjében részlet hangzott el Joó Sándor pasaréti lelkipásztor temetési prédikációjából, amelyet 1967-ben mondott Keresztes Ede hamvainak elhantolása alkalmával. A kopjaállító ünnep után újabb barátságok köttettek a megterített asztal mellett, emlékezve arra a nemes ajándékra, amelyben 75 évvel ezelőtt, az 1940-es felszabadulás alkalmával részesült Lécfalva székely-magyarsága.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 22.
Beszélő kövek Óradnán
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által a Beszterce-Naszód megyei Óradnán és a közigazgatásilag hozzá tartozó Radnaborbereken július közepén tartott riporttábor termését mutatták be szeptember 12-én az óradnai kultúrházban a X. Óradnai Magyar Napok során. A Szűcs László által szerkesztett, Nem magyarul magyarok című könyvben megjelent szocioriportok, tényfeltáró anyagok, a környék múltját, az ércbányászat szerepét, a két település magyar közösségének rendhagyó identitástudatát bemutató írások között helyet kapott Szekeres Attila, a Háromszék munkatársa Beszélő kövek Óradnán című írása, melyet terjedelmi okokból rövidítve közlünk.
Radna, a Radnai-havasok névadója érc, legfőképp ezüstkitermeléséről volt híres. A ruda szláv szó ércet jelent. Így, más érclelőhelyekhez hasonlóan, ez a település is a Radna nevet kapta. A 19. század második felében került neve elé a régiséget jelző előtag, Óradna néven említik, a később keletkezett közeli Újradna településtől való megkülönböztetésként. Mesél a múlt
Óradna központjába érve a könyvekből, képekről, tévéfelvételről ismert középkori templomromot kerestük. Nem találtuk, s rá kellett kérdeznünk. Az 1965-ben felszentelt nagyméretű ortodox templom mögött áll, eltakarva. Mögötte görögkatolikus templom, mellette az ahhoz tartozó harangtorony. A romok hatalmas méretű egykori épületről tanúskodnak. Építészet- és művészettörténészek feltárásai alapján kéttornyos, háromhajós bazilika állt itt. Az egykori két tornyából szemből nézve a jobb oldalinak a keleti fala maradt meg, az ablaknyílások tanúsága szerint két emelet magasságig. Némi falmaradvány is hozzá tartozik. Az egykori két torony közötti homlokzatfalból is megmaradt egy rész, s azon szakszerűtlenül renovált portálé, a nyugati kapu tátong. A betonos beavatkozást felirata szerint 1925-ben végezték.
A romos épület köveit felhasználva az egykori templom szentélyét újjáépítették – templommá. Ezt az építkezést 1260–1270 közé időzíti Entz Géza művészettörténész. Bejárata fölötti román nyelvű felirat szerint 1859-ben renoválták, és meghosszabbították az 1242-ben a mongolok által lerombolt templom romjain. Valójában egy évvel korábban zúdultak itt be a tatárok.
Óradna ezüstbányászatáról volt híres. Német telepesek érkeztek ide a 12. század második felében, és bányavárost építettek ki. Korábban szláv település lehetett itt, erre utal neve. Temploma alatt II. István király korabeli pénzérmékre bukkantak. Az uralkodó 1172-ben hunyt el, tehát e dátum előtt épülhetett a nagy méretű szerzetesi templom, melyet Domonkos-rendinek vagy Ferenc-rendinek említenek. Egy orosz krónikában Родна (Rodna) néven szerepel a virágzó bányaváros, az 1235-ben keletkezett iratnak egy 1425 körül készült másolata maradt fenn. Aztán a város hatalmas templomát 1241-ben lerombolták a tatárok. Erről Rogerius mester váradi kanonok ír Siralmas énekében: Kadan király elérte a gazdag Radnát, amely a hegyek között feküdt, egy királyi német várost ezüstbányákkal, amelyben nagyszámú nép lakott. Más leírás így szól: A tatároknak egy vad csoportja Kadán vezér alatt észak felől rontott Erdélynek. Három napig tartott, míg a radnai szoroson áthatolhattak és Radna vidékére érkeztek. Ott akkor egy német város állott, melynek lakói gazdagok valának és bányászattal foglalkoztak. Egyes utólagos leírásokban szerepel, hogy a tatárok lemészárolták a templomban összesereglett radnaiakat.
A krónikákból kitűnik, hogy nagy, virágzó település volt Radna, akkor főként Rodna-ként említve. Ám 1440-re mintha megállt volna az élet. Luxemburgi Erzsébet királyné a már lakatlan Radnát a Jakcs családnak adományozta.
Később ismét megtelt élettel. 1631-től luteheránus papjait említik. Az utolsó lelkész 1766-ban hagyta el a települést. Ez ismét német lakosságra utal. Időközben 1764-ben a határőrség megszervezésekor Mária Terézia királynő a görögkatolikus egyháznak adta az egykori Mária-templom maradványait és környékét. Ez időszakban, amikor Naszód vidéke román többségűvé vált, számos konfliktust jeleztek a Radna-völgyi románok és az óradnai szászok, illetve magyarok között. Több magyar család hagyta el a vidéket, részben Máramarosba, de főleg Moldvába telepedtek át. 1760. március 16-án a radnai magyarok és szászok a hatóságok segítségét kérik a valachok önkényeskedése ellen. Templomok A középkori német szerzetesi templom szentélye helyén 1260–1270 között kis templomot építettek. Az a reformáció után protestánssá vált. 1764-ben a román görögkatolikus egyház kapta meg, s 1859-ben bővítette. Ma is áll. A római katolikusok az 1770-es években fakápolnát építettek, 1782–1783-ban plébániát alapítottak, majd a kápolna helyére 1824-ben kincstári támogatással kőtemplomot emeltek a Szentháromság tiszteletére, ma is használják.
Időközben megszaporodott a román lakosság Óradnán. Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című gyűjteményes munka Erdélyt tárgyaló, 1901-ben megjelent kötetében olvasható: ma falusias község, melynek 4340, többnyire oláh földmívesekből és bányászcsaládokból s csak kevés magyarból álló lakossága van. Felmerült egy ortodox templom építésének szükségessége. 1938-ban letették annak alapkövét. Ám 1940-ben a vidék Észak-Erdéllyel együtt Magyarország részévé vált. A második világégést követően ismét Romániához került, de az akkori rendszer nem kedvezett a templomépítésnek. 1948-ban a szocialista Románia vallásrendelete megszüntette a görögkatolikus egyházat, és vagyonát az ortodox egyháznak adta. 1965-ben befejezték az új templomot. Hatalmas, egy központi és két melléktornyos, kupolás neobizánci stílusú építmény. Uralja a központot. Az 1989-es rendszerváltást követően a feléledt görögkatolikus egyház visszakövetelte templomát, épületeit és telkét. Nem ment egyszerűen. A Beszterce-Naszód Megyei Törvényszék 2013-ban elrendelte a telek megosztását olyanképpen, hogy a régi templom, a harangtorony és a templomrom a görögkatolikusoké legyen, az ortodoxoké marad a templomuk és közvetlen környezete. Utóbbiak fellebbeztek. A Kolozsvári Táblabíróság tavaly hozott végleges ítéletében helyben hagyta az alapfokú döntést, és perköltség megtérítésére kötelezte az ortodox egyházat – derül ki az igazságszolgáltatás honlapjáról. Sírkövek a temetőben
Kíváncsiak voltunk, miről mesélnek a kövek a temetőben. Kalauzunk Strâmbuné Osztrovszki Erzsébet, akinek hozzátartozói a dombon nyugszanak, az úgynevezett magyar temetőben. Az első, településre néző részben magyar, magyaros nevekkel vagy csak magyar keresztnevekkel találkoztunk, továbbá idegen hangzású vezetéknevekkel is, de már jócskán keveredtek ide román családnevek. Hátrébb már szinte csak román nevek olvashatóak a síremlékeken.
Itt nyugszik felirat alatt olyan nevek szerepelnek, mint: Szilágyi András, Bráz Ignác, Viliczki János, Debreczeni Ana, Schultz Ilonka, Miskolczi János, Skhneider Ferencz, Varga Petru, Kellner Károly, Lönhardt Antal, Karácsonyi János, Kincses János, Bauer Ferenc, Schuller Nándor, Tersancki Marika, Perhált Péter, Bindiu Ilona. Megjegyezzük, egy családnevet csupán egyszer tüntettünk fel. Egyik kereszten csupán ennyi jelent meg: Visky család. Más kövön Fodor Gheorghe neve, alatta: Istenem kezedbe ajánlom lelkemet.
Más magyar/magyaros nevekkel is találkoztunk: Sturavics Antal, Tankovics Antal, Körösi Péter, Barany Károl, Vinkler Lajos, Tersánszki Ferdinánd. Továbbá magyar vezeték- és román vagy románra fordított keresztnevekkel: Szabo Iosif, Mezöfi Florian. De román feliratú sírköveket is láttunk. Aici odihnesc (Itt nyugszik) felirat alatt: Viliczki Vasile, Somkereki Mihai, Tankovics Vergina, Szilagyi Istvan, Fari Bela, Ernszt Ioan. Továbbá Sabo Emil, Czervenski Norbert, Konrad Stefan neve alatt: Dormiţi în pace (Nyugodjék békében). A magyar temetőből szép kilátás nyílik a városra. Gyönyörű a hegyes, erdős környék, ám kimagaslik a neobizánci stílusú ortodox templom fehér tömege, s rondítja a tájat a központban levő szálló kék tetőzete. Gróf Zichy Domonkos emléke
A dombról leereszkedve egy másik temető terül el az erdő alatt, az utca mentén. Román temető, ám annak legmagasabb pontján kiemelkedik egy csiszolt fekete obeliszk, zicsi és vázsonykői gróf Zichy Domonkos (1808–1879) – a felirat szerint a szenvedő felebarátok jótevője, orvosa, ápolója – síremléke. A felirat fölött egy lyuk látszik, abból jócskán megfakult piros-fehér-zöld szalag lóg. Hozzá kell tennünk, hogy a síremlék felállításakor oda grófi koronát erősítettek, ám annak nyoma veszett. Zichy Domonkos előbb rozsnyói (1841), majd veszprémi püspök (1842). Öccsét, Zichy Ödönt Görgei Artúr árulás vádjával kivégeztette. Zichy Domonkos lemondott püspöki tisztségéről, Salzburgba menekült. 1858-ban az Órada közelében levő Majoron telepedett le. Ottani kúriáján kívül Radnaborbereken és Dombháton is villája volt. Megromlott egészségi állapota miatt választotta a jó levegőjű, gyógyfürdővel rendelkező vidéket, ám az év hidegebbik felében már nem tartózkodott itt. Ismert volt jótékonykodásairól. Csak az óradnaiakra szorítkozunk. Életrajzírója, Bíró Vencel közölte róla 1942-ben: 1872-ben az óradnai római katolikus templomnak gyönyörű készleteket vett, majd lila színű miseruhát ajándékozott. A következő évben ugyanoda orgonát ígért, melyet utóbb el is készíttetett. 1874-ben baldachint, miseruhát, négy év múlva meg két oltárt ajándékozott e templomnak. Egyiket lugosi házi kápolnájából, a másikat Olaszországból hozatta. Ez utóbbi ereklyés oltárt a borbereki templomban helyezték el. Az óradnai templomnak 1879-ben is ajándékozott miseruhákat. Áldozatkészsége jutalmazására az ottani egyházközség őt 1877-ben tiszteletbeli főgondnokká választotta.
Kalauzunktól megtudtuk, Pál Vilmos Barna csíkszentgyörgyi plébános, főesperes még óradnai szolgálata idejében kezdeményezte Zichy-emléktábla állítását.
A római katolikus templomba Kiss Attila plébános kísért el. Megtudtuk, a liturgia magyarul és románul zajlik. A templomlátogatók száma meghaladja a kétszázat, ám a nagy többség csak gépiesen mondja a betanult magyar válaszokat, a magyar prédikációt tucatnyian, ha értik. A falon fehér márványtábla hirdeti: Gróf Zichy Domonkos 1879–1999 volt veszprémi püspök halálának 120. évfordulója alkalmából állít(t)atott az óradnai hívek hálája jeléül az orgonáért és a harangokért. Az orgona koronázópárkányán ott díszeleg a Zichy család grófi címere. Nem akármilyen hangszerrel állunk szemben. Építője az F. Rieger & Söhne cég. A Franz Rieger által alapított osztrák orgonaépítő cég hírnevét bécsi, salzburgi, londoni, budapesti (Mátyás-templom) orgonák öregbítik. Zichy Domonkos adományát az idő kikezdte. Az első világháború idején főbb sípjaiból golyót öntöttek, aztán az 1970-es években teljesen elnémult. Osztrovszki Erzsébet elmondta, a helyi tanács RMDSZ-es tagjaként sikerült kiharcolnia, hogy az önkormányzat támogassa az orgonajavítást, így mintegy harmincévnyi szünet után 2007 óta ismét szól.
A Zichy-tábla szomszédságában egy egészen friss emlékkő is áll a falon: Ez a tábla BAUERNÉ MADARÁSZ ILONA (1942–2013) Julianus-díjas tanár emlékére állíttatott a római-katolikus hívekért és a magyar gyermekekért végzett több mint 45 éves áldozatos munkásságának elismeréseként. „NIHIL SINE DEO”.
Isten nélkül semmit fordítású latin jelmondat alatt román nyelven is megismétlik, kinek mily érdemeiért állították a jelt. Különben a család készíttette az emléktáblát. Visszatérve Zichy Domokosra: amint emléktáblája jelzi, a templom harangjai is az ő adományából kerültek a toronyba. A plébánia honlapján is olvashatjuk a most is meglévő egyik harang feliratát: Hegyen, völgyön, e szép tájon zengő szavad tovaszálljon.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által a Beszterce-Naszód megyei Óradnán és a közigazgatásilag hozzá tartozó Radnaborbereken július közepén tartott riporttábor termését mutatták be szeptember 12-én az óradnai kultúrházban a X. Óradnai Magyar Napok során. A Szűcs László által szerkesztett, Nem magyarul magyarok című könyvben megjelent szocioriportok, tényfeltáró anyagok, a környék múltját, az ércbányászat szerepét, a két település magyar közösségének rendhagyó identitástudatát bemutató írások között helyet kapott Szekeres Attila, a Háromszék munkatársa Beszélő kövek Óradnán című írása, melyet terjedelmi okokból rövidítve közlünk.
Radna, a Radnai-havasok névadója érc, legfőképp ezüstkitermeléséről volt híres. A ruda szláv szó ércet jelent. Így, más érclelőhelyekhez hasonlóan, ez a település is a Radna nevet kapta. A 19. század második felében került neve elé a régiséget jelző előtag, Óradna néven említik, a később keletkezett közeli Újradna településtől való megkülönböztetésként. Mesél a múlt
Óradna központjába érve a könyvekből, képekről, tévéfelvételről ismert középkori templomromot kerestük. Nem találtuk, s rá kellett kérdeznünk. Az 1965-ben felszentelt nagyméretű ortodox templom mögött áll, eltakarva. Mögötte görögkatolikus templom, mellette az ahhoz tartozó harangtorony. A romok hatalmas méretű egykori épületről tanúskodnak. Építészet- és művészettörténészek feltárásai alapján kéttornyos, háromhajós bazilika állt itt. Az egykori két tornyából szemből nézve a jobb oldalinak a keleti fala maradt meg, az ablaknyílások tanúsága szerint két emelet magasságig. Némi falmaradvány is hozzá tartozik. Az egykori két torony közötti homlokzatfalból is megmaradt egy rész, s azon szakszerűtlenül renovált portálé, a nyugati kapu tátong. A betonos beavatkozást felirata szerint 1925-ben végezték.
A romos épület köveit felhasználva az egykori templom szentélyét újjáépítették – templommá. Ezt az építkezést 1260–1270 közé időzíti Entz Géza művészettörténész. Bejárata fölötti román nyelvű felirat szerint 1859-ben renoválták, és meghosszabbították az 1242-ben a mongolok által lerombolt templom romjain. Valójában egy évvel korábban zúdultak itt be a tatárok.
Óradna ezüstbányászatáról volt híres. Német telepesek érkeztek ide a 12. század második felében, és bányavárost építettek ki. Korábban szláv település lehetett itt, erre utal neve. Temploma alatt II. István király korabeli pénzérmékre bukkantak. Az uralkodó 1172-ben hunyt el, tehát e dátum előtt épülhetett a nagy méretű szerzetesi templom, melyet Domonkos-rendinek vagy Ferenc-rendinek említenek. Egy orosz krónikában Родна (Rodna) néven szerepel a virágzó bányaváros, az 1235-ben keletkezett iratnak egy 1425 körül készült másolata maradt fenn. Aztán a város hatalmas templomát 1241-ben lerombolták a tatárok. Erről Rogerius mester váradi kanonok ír Siralmas énekében: Kadan király elérte a gazdag Radnát, amely a hegyek között feküdt, egy királyi német várost ezüstbányákkal, amelyben nagyszámú nép lakott. Más leírás így szól: A tatároknak egy vad csoportja Kadán vezér alatt észak felől rontott Erdélynek. Három napig tartott, míg a radnai szoroson áthatolhattak és Radna vidékére érkeztek. Ott akkor egy német város állott, melynek lakói gazdagok valának és bányászattal foglalkoztak. Egyes utólagos leírásokban szerepel, hogy a tatárok lemészárolták a templomban összesereglett radnaiakat.
A krónikákból kitűnik, hogy nagy, virágzó település volt Radna, akkor főként Rodna-ként említve. Ám 1440-re mintha megállt volna az élet. Luxemburgi Erzsébet királyné a már lakatlan Radnát a Jakcs családnak adományozta.
Később ismét megtelt élettel. 1631-től luteheránus papjait említik. Az utolsó lelkész 1766-ban hagyta el a települést. Ez ismét német lakosságra utal. Időközben 1764-ben a határőrség megszervezésekor Mária Terézia királynő a görögkatolikus egyháznak adta az egykori Mária-templom maradványait és környékét. Ez időszakban, amikor Naszód vidéke román többségűvé vált, számos konfliktust jeleztek a Radna-völgyi románok és az óradnai szászok, illetve magyarok között. Több magyar család hagyta el a vidéket, részben Máramarosba, de főleg Moldvába telepedtek át. 1760. március 16-án a radnai magyarok és szászok a hatóságok segítségét kérik a valachok önkényeskedése ellen. Templomok A középkori német szerzetesi templom szentélye helyén 1260–1270 között kis templomot építettek. Az a reformáció után protestánssá vált. 1764-ben a román görögkatolikus egyház kapta meg, s 1859-ben bővítette. Ma is áll. A római katolikusok az 1770-es években fakápolnát építettek, 1782–1783-ban plébániát alapítottak, majd a kápolna helyére 1824-ben kincstári támogatással kőtemplomot emeltek a Szentháromság tiszteletére, ma is használják.
Időközben megszaporodott a román lakosság Óradnán. Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című gyűjteményes munka Erdélyt tárgyaló, 1901-ben megjelent kötetében olvasható: ma falusias község, melynek 4340, többnyire oláh földmívesekből és bányászcsaládokból s csak kevés magyarból álló lakossága van. Felmerült egy ortodox templom építésének szükségessége. 1938-ban letették annak alapkövét. Ám 1940-ben a vidék Észak-Erdéllyel együtt Magyarország részévé vált. A második világégést követően ismét Romániához került, de az akkori rendszer nem kedvezett a templomépítésnek. 1948-ban a szocialista Románia vallásrendelete megszüntette a görögkatolikus egyházat, és vagyonát az ortodox egyháznak adta. 1965-ben befejezték az új templomot. Hatalmas, egy központi és két melléktornyos, kupolás neobizánci stílusú építmény. Uralja a központot. Az 1989-es rendszerváltást követően a feléledt görögkatolikus egyház visszakövetelte templomát, épületeit és telkét. Nem ment egyszerűen. A Beszterce-Naszód Megyei Törvényszék 2013-ban elrendelte a telek megosztását olyanképpen, hogy a régi templom, a harangtorony és a templomrom a görögkatolikusoké legyen, az ortodoxoké marad a templomuk és közvetlen környezete. Utóbbiak fellebbeztek. A Kolozsvári Táblabíróság tavaly hozott végleges ítéletében helyben hagyta az alapfokú döntést, és perköltség megtérítésére kötelezte az ortodox egyházat – derül ki az igazságszolgáltatás honlapjáról. Sírkövek a temetőben
Kíváncsiak voltunk, miről mesélnek a kövek a temetőben. Kalauzunk Strâmbuné Osztrovszki Erzsébet, akinek hozzátartozói a dombon nyugszanak, az úgynevezett magyar temetőben. Az első, településre néző részben magyar, magyaros nevekkel vagy csak magyar keresztnevekkel találkoztunk, továbbá idegen hangzású vezetéknevekkel is, de már jócskán keveredtek ide román családnevek. Hátrébb már szinte csak román nevek olvashatóak a síremlékeken.
Itt nyugszik felirat alatt olyan nevek szerepelnek, mint: Szilágyi András, Bráz Ignác, Viliczki János, Debreczeni Ana, Schultz Ilonka, Miskolczi János, Skhneider Ferencz, Varga Petru, Kellner Károly, Lönhardt Antal, Karácsonyi János, Kincses János, Bauer Ferenc, Schuller Nándor, Tersancki Marika, Perhált Péter, Bindiu Ilona. Megjegyezzük, egy családnevet csupán egyszer tüntettünk fel. Egyik kereszten csupán ennyi jelent meg: Visky család. Más kövön Fodor Gheorghe neve, alatta: Istenem kezedbe ajánlom lelkemet.
Más magyar/magyaros nevekkel is találkoztunk: Sturavics Antal, Tankovics Antal, Körösi Péter, Barany Károl, Vinkler Lajos, Tersánszki Ferdinánd. Továbbá magyar vezeték- és román vagy románra fordított keresztnevekkel: Szabo Iosif, Mezöfi Florian. De román feliratú sírköveket is láttunk. Aici odihnesc (Itt nyugszik) felirat alatt: Viliczki Vasile, Somkereki Mihai, Tankovics Vergina, Szilagyi Istvan, Fari Bela, Ernszt Ioan. Továbbá Sabo Emil, Czervenski Norbert, Konrad Stefan neve alatt: Dormiţi în pace (Nyugodjék békében). A magyar temetőből szép kilátás nyílik a városra. Gyönyörű a hegyes, erdős környék, ám kimagaslik a neobizánci stílusú ortodox templom fehér tömege, s rondítja a tájat a központban levő szálló kék tetőzete. Gróf Zichy Domonkos emléke
A dombról leereszkedve egy másik temető terül el az erdő alatt, az utca mentén. Román temető, ám annak legmagasabb pontján kiemelkedik egy csiszolt fekete obeliszk, zicsi és vázsonykői gróf Zichy Domonkos (1808–1879) – a felirat szerint a szenvedő felebarátok jótevője, orvosa, ápolója – síremléke. A felirat fölött egy lyuk látszik, abból jócskán megfakult piros-fehér-zöld szalag lóg. Hozzá kell tennünk, hogy a síremlék felállításakor oda grófi koronát erősítettek, ám annak nyoma veszett. Zichy Domonkos előbb rozsnyói (1841), majd veszprémi püspök (1842). Öccsét, Zichy Ödönt Görgei Artúr árulás vádjával kivégeztette. Zichy Domonkos lemondott püspöki tisztségéről, Salzburgba menekült. 1858-ban az Órada közelében levő Majoron telepedett le. Ottani kúriáján kívül Radnaborbereken és Dombháton is villája volt. Megromlott egészségi állapota miatt választotta a jó levegőjű, gyógyfürdővel rendelkező vidéket, ám az év hidegebbik felében már nem tartózkodott itt. Ismert volt jótékonykodásairól. Csak az óradnaiakra szorítkozunk. Életrajzírója, Bíró Vencel közölte róla 1942-ben: 1872-ben az óradnai római katolikus templomnak gyönyörű készleteket vett, majd lila színű miseruhát ajándékozott. A következő évben ugyanoda orgonát ígért, melyet utóbb el is készíttetett. 1874-ben baldachint, miseruhát, négy év múlva meg két oltárt ajándékozott e templomnak. Egyiket lugosi házi kápolnájából, a másikat Olaszországból hozatta. Ez utóbbi ereklyés oltárt a borbereki templomban helyezték el. Az óradnai templomnak 1879-ben is ajándékozott miseruhákat. Áldozatkészsége jutalmazására az ottani egyházközség őt 1877-ben tiszteletbeli főgondnokká választotta.
Kalauzunktól megtudtuk, Pál Vilmos Barna csíkszentgyörgyi plébános, főesperes még óradnai szolgálata idejében kezdeményezte Zichy-emléktábla állítását.
A római katolikus templomba Kiss Attila plébános kísért el. Megtudtuk, a liturgia magyarul és románul zajlik. A templomlátogatók száma meghaladja a kétszázat, ám a nagy többség csak gépiesen mondja a betanult magyar válaszokat, a magyar prédikációt tucatnyian, ha értik. A falon fehér márványtábla hirdeti: Gróf Zichy Domonkos 1879–1999 volt veszprémi püspök halálának 120. évfordulója alkalmából állít(t)atott az óradnai hívek hálája jeléül az orgonáért és a harangokért. Az orgona koronázópárkányán ott díszeleg a Zichy család grófi címere. Nem akármilyen hangszerrel állunk szemben. Építője az F. Rieger & Söhne cég. A Franz Rieger által alapított osztrák orgonaépítő cég hírnevét bécsi, salzburgi, londoni, budapesti (Mátyás-templom) orgonák öregbítik. Zichy Domonkos adományát az idő kikezdte. Az első világháború idején főbb sípjaiból golyót öntöttek, aztán az 1970-es években teljesen elnémult. Osztrovszki Erzsébet elmondta, a helyi tanács RMDSZ-es tagjaként sikerült kiharcolnia, hogy az önkormányzat támogassa az orgonajavítást, így mintegy harmincévnyi szünet után 2007 óta ismét szól.
A Zichy-tábla szomszédságában egy egészen friss emlékkő is áll a falon: Ez a tábla BAUERNÉ MADARÁSZ ILONA (1942–2013) Julianus-díjas tanár emlékére állíttatott a római-katolikus hívekért és a magyar gyermekekért végzett több mint 45 éves áldozatos munkásságának elismeréseként. „NIHIL SINE DEO”.
Isten nélkül semmit fordítású latin jelmondat alatt román nyelven is megismétlik, kinek mily érdemeiért állították a jelt. Különben a család készíttette az emléktáblát. Visszatérve Zichy Domokosra: amint emléktáblája jelzi, a templom harangjai is az ő adományából kerültek a toronyba. A plébánia honlapján is olvashatjuk a most is meglévő egyik harang feliratát: Hegyen, völgyön, e szép tájon zengő szavad tovaszálljon.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 22.
A bíróság helyt adott Benedek Lehel panaszának
A Marosvásárhelyi Bíróság szeptember 16-án első fokon helyt adott annak a panasznak, amelyet Benedek Lehel nevében nyújtott be Kincses Előd ügyvéd annak kapcsán, hogy a helyi rendőrség büntetést szabott ki CEMO két aktivistájára kétnyelvű utcatáblák kifüggesztése miatt. Barabás Miklós ügyének tárgyalására október 15- én kerül sor.
Kincses Előd elmondta: – Annak ellenére, hogy már a tavaly nyáron elkezdődött a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztése, a Valentin Bretfelean által vezetett helyi rendőrség épp március 20-át, a fekete március 25. évfordulóját találta megfelelő napnak, hogy a CEMO-aktivistákat, Benedek Lehelt és Barabás Miklóst öt-öt ezer lejjel megbüntesse, mert kifüggesztették a Piata Unirii – Egyesülés tér feliratot.
A büntetést Kincses túlkapásnak minősítette, amely sérti az alkotmányt, a helyhatósági törvényt és az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amit Románia törvényerőre emelt, és az Európa Tanács szakértőinek a jelentése külön elmarasztalja Romániát azért, mert a kétnyelvűséget nem megfelelően alkalmazza.
– Ezt az ítéletet, pláné ha így marad, nagyon fontos precedens nélküli döntésnek tartom, bebizonyítja, hogy Bretfelean tévesen és rosszindulattal akadályozza az anyanyelv használatát Marosvásárhelyen.
Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója fontosnak tartotta volna, hogy a szerződéses önkéntesek ügyét ne egyének szintjén bírálják el.
– Másfél órás előzetes tárgyalásunk volt előzetesen a rendőrség jogászával, és kértük, a CEMO-t büntessék meg, mert a mi projektünk, mi vagyunk a felelősek ezért. Viszont az emberjogvédelemben és kisebbségvédelemben egészen másként hat, ha egy jogvédő szervezetet büntetnek meg, mintha két magánszemélyt büntetnének meg. A rendőrség végül úgy döntött, hogy két magánszemélyt büntet meg. A bíróság első körben törölte a rendőrség jegyzőkönyvét, reméljük, hogy a legfelsőbb szinten is törlésre kerül, ez mindenképpen előre viszi majd az ügyünket. Reméljük, hogy előbb-utóbb a város vezetése is belátja, hogy igenis van törvényes keret arra, hogy a kétnyelvű táblák kikerüljenek a város köztereire, utcáira.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)
A Marosvásárhelyi Bíróság szeptember 16-án első fokon helyt adott annak a panasznak, amelyet Benedek Lehel nevében nyújtott be Kincses Előd ügyvéd annak kapcsán, hogy a helyi rendőrség büntetést szabott ki CEMO két aktivistájára kétnyelvű utcatáblák kifüggesztése miatt. Barabás Miklós ügyének tárgyalására október 15- én kerül sor.
Kincses Előd elmondta: – Annak ellenére, hogy már a tavaly nyáron elkezdődött a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztése, a Valentin Bretfelean által vezetett helyi rendőrség épp március 20-át, a fekete március 25. évfordulóját találta megfelelő napnak, hogy a CEMO-aktivistákat, Benedek Lehelt és Barabás Miklóst öt-öt ezer lejjel megbüntesse, mert kifüggesztették a Piata Unirii – Egyesülés tér feliratot.
A büntetést Kincses túlkapásnak minősítette, amely sérti az alkotmányt, a helyhatósági törvényt és az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amit Románia törvényerőre emelt, és az Európa Tanács szakértőinek a jelentése külön elmarasztalja Romániát azért, mert a kétnyelvűséget nem megfelelően alkalmazza.
– Ezt az ítéletet, pláné ha így marad, nagyon fontos precedens nélküli döntésnek tartom, bebizonyítja, hogy Bretfelean tévesen és rosszindulattal akadályozza az anyanyelv használatát Marosvásárhelyen.
Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető igazgatója fontosnak tartotta volna, hogy a szerződéses önkéntesek ügyét ne egyének szintjén bírálják el.
– Másfél órás előzetes tárgyalásunk volt előzetesen a rendőrség jogászával, és kértük, a CEMO-t büntessék meg, mert a mi projektünk, mi vagyunk a felelősek ezért. Viszont az emberjogvédelemben és kisebbségvédelemben egészen másként hat, ha egy jogvédő szervezetet büntetnek meg, mintha két magánszemélyt büntetnének meg. A rendőrség végül úgy döntött, hogy két magánszemélyt büntet meg. A bíróság első körben törölte a rendőrség jegyzőkönyvét, reméljük, hogy a legfelsőbb szinten is törlésre kerül, ez mindenképpen előre viszi majd az ügyünket. Reméljük, hogy előbb-utóbb a város vezetése is belátja, hogy igenis van törvényes keret arra, hogy a kétnyelvű táblák kikerüljenek a város köztereire, utcáira.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. szeptember 22.
Folyamatos párbeszéd megteremtésére törekednek
Bemutatták a Kolozsvári Kisebbségi Kulturális Chartát
Egymás megismerése, megértése és a különböző kulturális értékek tiszteletben tartása érdekében a város közösségei közötti folyamatos párbeszédet teremtené meg a Kolozsvári Kisebbségi Kulturális Charta, amelyet helyi kulturális intézmények és kisebbségi közösségek képviselői írtak alá tegnap a Művészeti Múzeumban.
A háromnyelvű (román, magyar, angol) dokumentumban leszögezett alapelvek között az is szerepel, hogy az aláíró felek elutasítják a rasszizmus, az idegengyűlölet, a diszkrimináció és az intolerancia minden formáját, s a kulturális kreativitást, valamint a művészetek értékközvetítő szerepének erősítését helyezik előtérbe. A szereplők együttműködése révén, a különböző válaszfalak lebontásával Kolozsvár sok város számára szolgálhat modellként – fogalmazódott meg a rendezvényen. A kezdeményezés pozitív hozadékaiban egyelőre csak reménykedhetünk, legalábbis a kézzelfoghatóbb elképzelések hiányában.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
Bemutatták a Kolozsvári Kisebbségi Kulturális Chartát
Egymás megismerése, megértése és a különböző kulturális értékek tiszteletben tartása érdekében a város közösségei közötti folyamatos párbeszédet teremtené meg a Kolozsvári Kisebbségi Kulturális Charta, amelyet helyi kulturális intézmények és kisebbségi közösségek képviselői írtak alá tegnap a Művészeti Múzeumban.
A háromnyelvű (román, magyar, angol) dokumentumban leszögezett alapelvek között az is szerepel, hogy az aláíró felek elutasítják a rasszizmus, az idegengyűlölet, a diszkrimináció és az intolerancia minden formáját, s a kulturális kreativitást, valamint a művészetek értékközvetítő szerepének erősítését helyezik előtérbe. A szereplők együttműködése révén, a különböző válaszfalak lebontásával Kolozsvár sok város számára szolgálhat modellként – fogalmazódott meg a rendezvényen. A kezdeményezés pozitív hozadékaiban egyelőre csak reménykedhetünk, legalábbis a kézzelfoghatóbb elképzelések hiányában.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 22.
A parlamentben és a bíróságon is sarokba szorították Pontát
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be a parlamentben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő és kabinetje ellen, akit korrupció gyanújával állított bíróság elé az ügyészség. A 180 ellenzéki honatya által aláírt indítvány arra szólítja fel a törvényhozókat: válasszanak Románia és a „kompromittált Victor Ponta miniszterelnök” között.
A PNL szerint Ponta elvesztette hitelét, és tisztségben maradása mérhetetlen károkat okozna Romániának. A Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága közben hétfőn egyhangú döntést hozott arról, hogy kiáll Ponta mellett. A kormánykoalíció többi pártja is támogatásáról biztosította a Ponta-kabinetet. Az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítványról várhatóan jövő héten szavaz a parlament. „Egy bíróság elé állított kormányfő az egész nemzetet kompromittálja. Az Európai Unió bármely más országának miniszterelnöke már a bűnvádi eljárás elindításának pillanatában, vagyis három hónappal ezelőtt lemondott volna” – állítják a bizalmatlansági indítvány kezdeményezői. A PNL úgy véli, nem írhat alá jogszabályokat egy olyan kormányfő, akit többrendbeli okirat-hamisítással vádolnak, a párt szerint nem lehet Románia költségvetését egy olyan miniszterelnökre bízni, akit pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel állítottak bíróság elé.
Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, a koalícióban részt vevő Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke hétfőn kifejtette: Pontát is megilleti az ártatlanság vélelme, az ellene felhozott vádak pedig „nagyon gyenge lábon állnak”, és nincs közük kormányfői tevékenységéhez. A PSD vezetői és Tăriceanu is azzal példálóztak, hogy Klaus Johannist sem akadályozta meg lezáratlan bírósági ügye abban, hogy induljon az elnökválasztáson (Johannist az ANI vádolta meg összeférhetetlenséggel).
Szabadság (Kolozsvár)
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be a parlamentben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő és kabinetje ellen, akit korrupció gyanújával állított bíróság elé az ügyészség. A 180 ellenzéki honatya által aláírt indítvány arra szólítja fel a törvényhozókat: válasszanak Románia és a „kompromittált Victor Ponta miniszterelnök” között.
A PNL szerint Ponta elvesztette hitelét, és tisztségben maradása mérhetetlen károkat okozna Romániának. A Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága közben hétfőn egyhangú döntést hozott arról, hogy kiáll Ponta mellett. A kormánykoalíció többi pártja is támogatásáról biztosította a Ponta-kabinetet. Az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítványról várhatóan jövő héten szavaz a parlament. „Egy bíróság elé állított kormányfő az egész nemzetet kompromittálja. Az Európai Unió bármely más országának miniszterelnöke már a bűnvádi eljárás elindításának pillanatában, vagyis három hónappal ezelőtt lemondott volna” – állítják a bizalmatlansági indítvány kezdeményezői. A PNL úgy véli, nem írhat alá jogszabályokat egy olyan kormányfő, akit többrendbeli okirat-hamisítással vádolnak, a párt szerint nem lehet Románia költségvetését egy olyan miniszterelnökre bízni, akit pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel állítottak bíróság elé.
Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, a koalícióban részt vevő Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke hétfőn kifejtette: Pontát is megilleti az ártatlanság vélelme, az ellene felhozott vádak pedig „nagyon gyenge lábon állnak”, és nincs közük kormányfői tevékenységéhez. A PSD vezetői és Tăriceanu is azzal példálóztak, hogy Klaus Johannist sem akadályozta meg lezáratlan bírósági ügye abban, hogy induljon az elnökválasztáson (Johannist az ANI vádolta meg összeférhetetlenséggel).
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 22.
Filharmonikusaink évadkezdő hangversenye. In memoriam Halmos György.
A hosszú, forró nyári vakáció után végre újraindul Kolozsvár megszokott komolyzenei élete. Új évadot kezd a fennálásának 60. évfordulóját ünneplő Transilvania Filharmónia zenekara, eddig ismeretlen Wagner-operával várja vissza közönségét a magyar opera, és fokozatosan újraélednek a román opera és a zeneakadémia zenés estéi is. Filharmonikusaink szeptember 18-i hangversenye – Marius Tabacu igazgató születésnapi köszöntője után – az ünneplés és az emlékezés emelkedett hangulatát hordozta.
Hatvan év hosszú idő egy zenekar életében. Az egykori művészekre, akik a zenekart alapították és hírnevét rövid idő alatt megalapozták, már csak mi, az idősebbek emlékezünk. A mostani, megfiatalodott zenekar nemes feladata, hogy – Reményik Sándor gondolatait idézve – ápolják és adják tovább az a lángot, amelyet egykoron elődeik városunk zenei életében fellobbantottak.
A péntek esti „visszatekintés” alkalmat adott a Halmos György (1915–1985) művészi egyéniségére való emlékezésre is, aki a kezdetektől fogva a filharmónia szólista-zongoraművész státusát töltötte be. A régi lapok krónikáit kutatva akadtam rá Balla Zsófiának a Halmos György 70. születésnapjára készített köszöntőjére, amelyből a II. világháború borzalmait túlélő, megpróbáltatott sorsú, mindig és minden időben helytálló, kissé befeleforduló, de annál érzőbb lelkű, hatalmas művész portréja tárul elénk. Balla Zsófia a zongoraművész életrajzi vallomásából egy nagyon jellemző részletet ragadott ki: „A háború után azt gondoltam, hogy hozzá kell járulnom a világ megjobbításához, mára ebből csupán egyetlen vágy maradt: nyugodtan muzsikálni.”
Mi, akik még hallhattuk, emlékezetünkben most is őrizzük gondosan kicsiszolt, fenséges nyugodtsággal, művészi alázattal és őszinteséggel megszólaltatott Beethoven-, Chopin-, Schumann-interpretációit.
Az est műsora Giuseppe Verdi (1813–1901) A végzet hatalma című operájának nyitányával kezdődött. A vészjósló fúvós akkordok előrevetítik a mű drámai alaphangulatát, ami Verdi nyitányában a lírai érzékenységgel alkot egészet. A lírai pillanatok szépsége nemcsak a szélesen éneklő dallamívekben rejlik, hanem abban is, ahogyan meghökkentő hirtelenséggel a legzaklatottabb zenekari tuttikat oldani tudják. A tömör zenekari hangzásban a fúvósok és ütősök a súlyos drámaiságot erősítették, míg a dallamhordozó, éneklő szerepet a vonósok és fafúvósok töltötték be. A végzet hatalma Vladimir Lungu fiatal karmester felpörgetett tempójú vezényletével színekben gazdagon csendült fel.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)
A hosszú, forró nyári vakáció után végre újraindul Kolozsvár megszokott komolyzenei élete. Új évadot kezd a fennálásának 60. évfordulóját ünneplő Transilvania Filharmónia zenekara, eddig ismeretlen Wagner-operával várja vissza közönségét a magyar opera, és fokozatosan újraélednek a román opera és a zeneakadémia zenés estéi is. Filharmonikusaink szeptember 18-i hangversenye – Marius Tabacu igazgató születésnapi köszöntője után – az ünneplés és az emlékezés emelkedett hangulatát hordozta.
Hatvan év hosszú idő egy zenekar életében. Az egykori művészekre, akik a zenekart alapították és hírnevét rövid idő alatt megalapozták, már csak mi, az idősebbek emlékezünk. A mostani, megfiatalodott zenekar nemes feladata, hogy – Reményik Sándor gondolatait idézve – ápolják és adják tovább az a lángot, amelyet egykoron elődeik városunk zenei életében fellobbantottak.
A péntek esti „visszatekintés” alkalmat adott a Halmos György (1915–1985) művészi egyéniségére való emlékezésre is, aki a kezdetektől fogva a filharmónia szólista-zongoraművész státusát töltötte be. A régi lapok krónikáit kutatva akadtam rá Balla Zsófiának a Halmos György 70. születésnapjára készített köszöntőjére, amelyből a II. világháború borzalmait túlélő, megpróbáltatott sorsú, mindig és minden időben helytálló, kissé befeleforduló, de annál érzőbb lelkű, hatalmas művész portréja tárul elénk. Balla Zsófia a zongoraművész életrajzi vallomásából egy nagyon jellemző részletet ragadott ki: „A háború után azt gondoltam, hogy hozzá kell járulnom a világ megjobbításához, mára ebből csupán egyetlen vágy maradt: nyugodtan muzsikálni.”
Mi, akik még hallhattuk, emlékezetünkben most is őrizzük gondosan kicsiszolt, fenséges nyugodtsággal, művészi alázattal és őszinteséggel megszólaltatott Beethoven-, Chopin-, Schumann-interpretációit.
Az est műsora Giuseppe Verdi (1813–1901) A végzet hatalma című operájának nyitányával kezdődött. A vészjósló fúvós akkordok előrevetítik a mű drámai alaphangulatát, ami Verdi nyitányában a lírai érzékenységgel alkot egészet. A lírai pillanatok szépsége nemcsak a szélesen éneklő dallamívekben rejlik, hanem abban is, ahogyan meghökkentő hirtelenséggel a legzaklatottabb zenekari tuttikat oldani tudják. A tömör zenekari hangzásban a fúvósok és ütősök a súlyos drámaiságot erősítették, míg a dallamhordozó, éneklő szerepet a vonósok és fafúvósok töltötték be. A végzet hatalma Vladimir Lungu fiatal karmester felpörgetett tempójú vezényletével színekben gazdagon csendült fel.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 22.
Megújult a váralmási református templom
130 éves temploma újult meg hosszú idő után a váralmási református közösségnek. Váralmás református népéből, a nyilvántartott 180 egyháztagból már csak 80-an laknak a faluban, mégis zsúfolásig telt a vasárnapi hálaadó istentiszteleten a templom. Nem csak a váralmásiak, hanem az innen elszármazottak, az ortodox gyülekezet képviselői és a holland vendégek is együtt örültek a gyülekezettel.
Templomának megújulásáért adott hálát a váralmási református közösség vasárnap. Az ünnepi istentiszteleten a környékbeli lelkipásztorok is részt vettek. Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese a 100. Zsoltár alapján hirdetett igét. Kántor Csaba szerint biztatás és bátorítás is van az igében. Bár Erdély-szerte sok gyülekezet lélekszáma csökken, itt-ott templomok falai romlanak le, és ez szomorúságra ad okot, mégis Isten örömmel tölti be a szívünket, mert azt mondja, hogy hűsége nemzedékről nemzedékre való, hiszen az Övéi vagyunk, és soha nem hagy magunkra. Kántor Csaba szerint a templom ma már sok mindennek lehet a helyszíne, arra kérte a gyülekezetet, hogy tartsák meg és arra használják, amire Isten elrendelte, az Istennel való találkozásra. A főjegyző szerint még akkor is, ha csak egyedül vagyunk a templomban, más ez a hely, más a templom csendje, mint minden más csend, mert itt a némaságban is megszólal Isten üzenete.
Az ünnepi istentisztelet folytatásában Vincze Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese szólt a gyülekezethez. Köszöntőjében elmondta, hogy bár valamikor 800 lelkes volt a gyülekezet lélekszáma, ma már ennek csak a töredéke lakik a faluban, és Isten mégis csodálatosan működik, hiszen nem azért rendelt ide lelkipásztort, hogy virrasszon a gyülekezet felett, hanem, hogy templomot, iskolát, parókiát újítson. Az esperes megköszönte a lelkipásztornak a gyülekezetben teljesített 37 éves szolgálatát, és Isten erejét kívánta, hogy tudja azt folytatni.
KISS GÁBOR
Szabadság (Kolozsvár)
130 éves temploma újult meg hosszú idő után a váralmási református közösségnek. Váralmás református népéből, a nyilvántartott 180 egyháztagból már csak 80-an laknak a faluban, mégis zsúfolásig telt a vasárnapi hálaadó istentiszteleten a templom. Nem csak a váralmásiak, hanem az innen elszármazottak, az ortodox gyülekezet képviselői és a holland vendégek is együtt örültek a gyülekezettel.
Templomának megújulásáért adott hálát a váralmási református közösség vasárnap. Az ünnepi istentiszteleten a környékbeli lelkipásztorok is részt vettek. Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese a 100. Zsoltár alapján hirdetett igét. Kántor Csaba szerint biztatás és bátorítás is van az igében. Bár Erdély-szerte sok gyülekezet lélekszáma csökken, itt-ott templomok falai romlanak le, és ez szomorúságra ad okot, mégis Isten örömmel tölti be a szívünket, mert azt mondja, hogy hűsége nemzedékről nemzedékre való, hiszen az Övéi vagyunk, és soha nem hagy magunkra. Kántor Csaba szerint a templom ma már sok mindennek lehet a helyszíne, arra kérte a gyülekezetet, hogy tartsák meg és arra használják, amire Isten elrendelte, az Istennel való találkozásra. A főjegyző szerint még akkor is, ha csak egyedül vagyunk a templomban, más ez a hely, más a templom csendje, mint minden más csend, mert itt a némaságban is megszólal Isten üzenete.
Az ünnepi istentisztelet folytatásában Vincze Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese szólt a gyülekezethez. Köszöntőjében elmondta, hogy bár valamikor 800 lelkes volt a gyülekezet lélekszáma, ma már ennek csak a töredéke lakik a faluban, és Isten mégis csodálatosan működik, hiszen nem azért rendelt ide lelkipásztort, hogy virrasszon a gyülekezet felett, hanem, hogy templomot, iskolát, parókiát újítson. Az esperes megköszönte a lelkipásztornak a gyülekezetben teljesített 37 éves szolgálatát, és Isten erejét kívánta, hogy tudja azt folytatni.
KISS GÁBOR
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 22.
„Itthon van szükség a megszerzett tudásra” – Sapientia-tanévnyitó Csíkban
Az itthonmaradás fontosságát hangsúlyozták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karának hétfői tanévnyitó rendezvényén.
A Segítő Mária Katolikus Gimnázium dísztermében tartott tizenötödik tanévnyitó ünnepségen az egyetem vezetői és a diákság mellett a város elöljárói is részt vettek.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja beszédében emlékeztetett, hogy amikor 15 éve a magyar kormány igent mondott a Sapientia egyetemre, akkor az erdélyi magyarság jövőjére vonatkozó kérdésre is igennel válaszolt. Hangsúlyozta, az intézmény megalapítása óta valósággá vált a magyar nyelvű felsőoktatás álma az erdélyi magyarság számára. „Egy korszerűségre törekvő, a világ dolgaival lépést tartani akaró közösség nem képzelhető el az anyanyelvi felsőoktatás nélkül" – fogalmazott a főkonzul.
Barti Tihamér, a Hargita Megyei önkormányzat alelnöke azt a tanácsot adta az elsőéves hallgatóknak, hogy törekedjenek minél több tapasztalatot szerezni, mivel később hasznukra válhat. „Próbáljatok minél nagyobb álmokat álmodni, hiszen van olyan ismerősöm, aki a Sapientián végzett, most pedig az egyesült államokbeli Stanford egyetemen tanul. Tehát a Sapientiáról is el lehet jutni oda, ahonnan később vissza is lehet jönni" – biztatott Barti.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere köszönetet mondott a magyar kormánynak és vezetőinek, hogy a mostani idők és a kezdeti nehézségek ellenére is következetesen építik az egyetemet. „Szeretném, ha a most útjára bocsátott egyetemi hallgatóság látná a helyét a társadalomban, és nem kellene a nagyvilágot a nyakába vennie ahhoz, hogy értékesnek találja magát. Szeretném, ha az egyetemisták meg tudnák teremteni azokat a körülményeket és hitet, hogy itthon van szükség a tudásukra és itthon is tudnak boldogulni" – fogalmazott az alpolgármester.
Makó Zoltán, az egyetem csíkszeredai karának dékánja az egyetemi bentlakás felújításáról, valamint a két kar egyesüléséről beszélt. „Féléves átalakulási időszak következik" – tájékoztatott Makó, majd sok örömet, egészséget és közösen megélt sikereket kívánt az elsőéveseknek. Kósa István, az egyetem dékánhelyettese az oktatás fontosságát hangsúlyozta.
„Főként az elsőéves hallgatókat kérem, hogy jól véssék az eszükbe azt, amit egy idei európai uniós jelentésben a következőképpen foglaltak öszsze: a magas színvonalú, mindenki számára elérhető oktatás egyike a leghatékonyabb eszközöknek a szegénység, a társadalom peremére való kerülés és a kirekesztés ellen" – hangoztatta Kósa. Az új tanévre Csapai Árpád és Szatmári Ingrid lelkészek kérték Isten áldását.
Molnár Rajmond
Krónika (Kolozsvár)
Az itthonmaradás fontosságát hangsúlyozták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karának hétfői tanévnyitó rendezvényén.
A Segítő Mária Katolikus Gimnázium dísztermében tartott tizenötödik tanévnyitó ünnepségen az egyetem vezetői és a diákság mellett a város elöljárói is részt vettek.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja beszédében emlékeztetett, hogy amikor 15 éve a magyar kormány igent mondott a Sapientia egyetemre, akkor az erdélyi magyarság jövőjére vonatkozó kérdésre is igennel válaszolt. Hangsúlyozta, az intézmény megalapítása óta valósággá vált a magyar nyelvű felsőoktatás álma az erdélyi magyarság számára. „Egy korszerűségre törekvő, a világ dolgaival lépést tartani akaró közösség nem képzelhető el az anyanyelvi felsőoktatás nélkül" – fogalmazott a főkonzul.
Barti Tihamér, a Hargita Megyei önkormányzat alelnöke azt a tanácsot adta az elsőéves hallgatóknak, hogy törekedjenek minél több tapasztalatot szerezni, mivel később hasznukra válhat. „Próbáljatok minél nagyobb álmokat álmodni, hiszen van olyan ismerősöm, aki a Sapientián végzett, most pedig az egyesült államokbeli Stanford egyetemen tanul. Tehát a Sapientiáról is el lehet jutni oda, ahonnan később vissza is lehet jönni" – biztatott Barti.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere köszönetet mondott a magyar kormánynak és vezetőinek, hogy a mostani idők és a kezdeti nehézségek ellenére is következetesen építik az egyetemet. „Szeretném, ha a most útjára bocsátott egyetemi hallgatóság látná a helyét a társadalomban, és nem kellene a nagyvilágot a nyakába vennie ahhoz, hogy értékesnek találja magát. Szeretném, ha az egyetemisták meg tudnák teremteni azokat a körülményeket és hitet, hogy itthon van szükség a tudásukra és itthon is tudnak boldogulni" – fogalmazott az alpolgármester.
Makó Zoltán, az egyetem csíkszeredai karának dékánja az egyetemi bentlakás felújításáról, valamint a két kar egyesüléséről beszélt. „Féléves átalakulási időszak következik" – tájékoztatott Makó, majd sok örömet, egészséget és közösen megélt sikereket kívánt az elsőéveseknek. Kósa István, az egyetem dékánhelyettese az oktatás fontosságát hangsúlyozta.
„Főként az elsőéves hallgatókat kérem, hogy jól véssék az eszükbe azt, amit egy idei európai uniós jelentésben a következőképpen foglaltak öszsze: a magas színvonalú, mindenki számára elérhető oktatás egyike a leghatékonyabb eszközöknek a szegénység, a társadalom peremére való kerülés és a kirekesztés ellen" – hangoztatta Kósa. Az új tanévre Csapai Árpád és Szatmári Ingrid lelkészek kérték Isten áldását.
Molnár Rajmond
Krónika (Kolozsvár)
2015. szeptember 22.
Váradi emlékhely a szabadságra vágyóknak
Emlékművet lepleztek le a nagyváradi ’56-os emlékparkban a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete (SZVISZ) egykori kiállásának és áldozatvállalásának tiszteletére.
A réti református templom udvarán vasárnap délelőtt ünnepség keretében avatták fel a Deák Árpád szobrászművész készítette emlékkövet, amelyre az 1961 őszén összesen 550 év börtönre és kényszermunkára ítélt 58 személy neve van felvésve.
Az ünnepséget megelőző istentisztelet keretében Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke emlékeztetett köszöntőbeszédében: míg Magyarországon a forradalmat torolták meg, Romániában nem is volt forradalom 1956-ban, mégis megtorolták. „A magyar ’56-tal való romániai szolidaritás durva megbüntetésével a kommunista rezsim azt célozta, hogy megfélemlítse az erdélyi magyarságot és mindenkit, aki a szabadságról egyáltalán álmodozni mert” – fogalmazott.
Tőkés szerint a múltba nézés megköveteli, hogy felleltározzuk: mivel rendelkeztünk a trianoni sorscsapás előtt, illetve után, mit vettek el tőlünk a diktatúrák, mit sikerült visszaszerezni és visszaépíteni. „Vannak eredményeink, de nem lehetünk elégedettek, ráadásul az európai és világpolitikai fejlemények is aggodalomra adnak okot. Hitünk és nemzetünk hőseinek szabadságszeretete, bizonyságtétele, bátorsága, kitartása és kiállása, tettrekészsége és elszántsága kell hogy lebegjen szemünk előtt kétségeink közepette” – mondta Tőkés László.
Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi közíró, az erdélyi ’56 kutatója és történésze kiemelte: a forradalom leverését követő romániai perek kimondottan azt szolgálták, hogy a nacionalista diktatúra szétverje, felszámolja, ellehetetlenítse a magyar intézményeket, szervezeteket, közösségeket. A történelmi magyar egyházakon kívül a román értelmiséget is megérintette a megtorlás jeges szele.
Felsorolta a legdrasztikusabb eseteket, emlékeztetve: a brassói központú Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége után a nagyváradi SZVISZ volt a legnagyobb szervezkedés, amely 1956 után is próbált országos hálózattá terebélyesedni. Ezeket a rezsim titkosszolgálata fokozatosan göngyölítette fel, hogy aztán „a népi demokratikus rendszer megdöntése és Erdély visszacsatolása egy burzsoá Magyarországhoz” vádjával 1960 októberében – a diákok nagykorúvá válásával – megkezdje letartóztatásukat.
Krónika (Kolozsvár)
Emlékművet lepleztek le a nagyváradi ’56-os emlékparkban a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete (SZVISZ) egykori kiállásának és áldozatvállalásának tiszteletére.
A réti református templom udvarán vasárnap délelőtt ünnepség keretében avatták fel a Deák Árpád szobrászművész készítette emlékkövet, amelyre az 1961 őszén összesen 550 év börtönre és kényszermunkára ítélt 58 személy neve van felvésve.
Az ünnepséget megelőző istentisztelet keretében Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke emlékeztetett köszöntőbeszédében: míg Magyarországon a forradalmat torolták meg, Romániában nem is volt forradalom 1956-ban, mégis megtorolták. „A magyar ’56-tal való romániai szolidaritás durva megbüntetésével a kommunista rezsim azt célozta, hogy megfélemlítse az erdélyi magyarságot és mindenkit, aki a szabadságról egyáltalán álmodozni mert” – fogalmazott.
Tőkés szerint a múltba nézés megköveteli, hogy felleltározzuk: mivel rendelkeztünk a trianoni sorscsapás előtt, illetve után, mit vettek el tőlünk a diktatúrák, mit sikerült visszaszerezni és visszaépíteni. „Vannak eredményeink, de nem lehetünk elégedettek, ráadásul az európai és világpolitikai fejlemények is aggodalomra adnak okot. Hitünk és nemzetünk hőseinek szabadságszeretete, bizonyságtétele, bátorsága, kitartása és kiállása, tettrekészsége és elszántsága kell hogy lebegjen szemünk előtt kétségeink közepette” – mondta Tőkés László.
Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi közíró, az erdélyi ’56 kutatója és történésze kiemelte: a forradalom leverését követő romániai perek kimondottan azt szolgálták, hogy a nacionalista diktatúra szétverje, felszámolja, ellehetetlenítse a magyar intézményeket, szervezeteket, közösségeket. A történelmi magyar egyházakon kívül a román értelmiséget is megérintette a megtorlás jeges szele.
Felsorolta a legdrasztikusabb eseteket, emlékeztetve: a brassói központú Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége után a nagyváradi SZVISZ volt a legnagyobb szervezkedés, amely 1956 után is próbált országos hálózattá terebélyesedni. Ezeket a rezsim titkosszolgálata fokozatosan göngyölítette fel, hogy aztán „a népi demokratikus rendszer megdöntése és Erdély visszacsatolása egy burzsoá Magyarországhoz” vádjával 1960 októberében – a diákok nagykorúvá válásával – megkezdje letartóztatásukat.
Krónika (Kolozsvár)
2015. szeptember 22.
Koporsó nem, legfennebb egy láda
A könyv közel hétszáz oldal. De milyen oldal?! Húsz könyvem összesen nem került akkora pénzbe, ahogy ez a nyomdaipari gyöngyszem mutatja az áldozatot. Mert városomnak áldoznia kellett erre a kiadványra, még akkor is, ha a tájékoztatóban a köszönet őszentsége Ioan Selejannak, a román ortodox egyház Kovászna meg Hargita megyei érsekének szól, aki áldását adta a kiadványra. A ’30-as években még ennél is nagyobb, ezer oldalas kiadvány jelent meg a Román Akadémia kiadásában. Tehát él a hagyomány.
Úgy fordítom a hangzatos címet, hogy Román Önazonossági Tájékoztató Kovászna és Hargita megyében. Szerkesztette Ioan Lăcătușu és Erich-Mihail Broanar. A Nagy Egyesülés – 1918–2018 – centenáriumára készült gyűjtemény. Kiadója: Eurocarpatica. Azt sem értem, miért adták ki ezt a könyvet a „nagy egyesülés” évfordulója előtt négy esztendővel, 2014-ben. Ám nem is ezen akadok fenn.
A benne sorjázó dolgozatok szerzőit nem sorolhatom fel, annyian vannak, jobbára ismeretlenek. De fönnakadok már a téma megfogalmazásánál, ugyanis önazonosságról szól, arról, ami nekünk, magyaroknak nem adatik meg őshazánkban, Erdélyországban, a Kárpát-kanyarban, Európa könyökhajlatában. Az elnyomó hatalom azonban lám, műveli önmaga azonosságtudatát, válogatott eszközökkel. Tehát szerintük is létezik ez a fogalom, csak számunkra egyszerűen tilos!
A hosszú bevezető a paleolitikumig, a bronzkorig, a prerómai, római kor előtti időkre veti s vezeti vissza a román népet és annak kultúráját. Nagy szó. Nagy feladat az eltelt 20 év dolgozatíróinak. De készen álltak, lám, a mű elkészült, az alkotó pihen.
Intézmények, iskolák, szervezetek felsorolása: „A templomok otthont adtak a népnek a nemzetietlenítés, az erőszakos asszimiláció, nemzettudati ferdítések idején.” Ennek az igének a jegyében íródtak a dolgozatok, és állott össze a könyv. Ez nem az első eset, mondom, és miközben olvasgatok, eszembe jut szintén a 30-as években megjelent könyvecske, bizonyos Liseanu adta ki. Meg nem állhatom idézni belőle: „És te, kedves román testvér, ezért ha Erdélyben találkozol magas, derék, szőke, magyarul beszélő emberrel, köszönj neki előre, mert tudd meg, hogy az román volt, csak elmagyarosították...”
És tegyünk még egy lapáttal az elvekre! A könyv a románok közé illeszti Apáczai Csere Jánost, Bölöni Farkas Sándort, Mikes Kelement, Kőrösi Csoma Sándort, Barabás Miklóst. Az utóbbi, a nagyhírű festő naplójában nem éppen úgy ír a román bojárokról, miderben (derékszorító, karcsúsító) és kifestve udvarlékony román előkelőkről, katonatisztekről, ahogy a könyvben említik őt, „a románság barátját”. De hogy Csoma, Apáczai is...
A könyv felsorolja a román polgármestereket, természetesen a román időkből, a Pro Urbe-díjazottakat, tanácstagokat, Rodica Pârvan sepsiszentgyörgyi tanácstagot is, akit csak úgy mellesleg publicistának is nevez a dolgozatíró. Ami átfogja szellemileg az óriási pénzbe kerülő könyvet, az a magyarság teljes mellőzése. Olyan csíki, háromszéki falvakban készítenek román öltözékben pompázókról fényképeket, ahol a lakosság száz százalékig magyar.
Ez a könyv annyiban lesz híres, hírhedt példatár, amennyiben bizonyítanunk kell a teljes magyar lakosság eltüntetésére, mellőzésére törekvő román államiságot. Hogy mindezt ilyen elszánt nyíltsággal végzik, az is szemléltető. És tény a mindenkori ortodox egyház nyílt szerepvállalása a magyarság eltörlésében.
Itt csak egy példát említek, a brassóföldvári magyar haláltábort, ahol ötezer, hatezer emberből kétezerötszázat öltek meg; szabadulhatott, aki átállt a román hitre vagy a görögkatolikusra, nevet változtatott, pl. Lakatosból Lăcătușu lett stb. És ez nem háborúban, hanem a szocialista Romániában, 1949-ben s tovább, errefelé. A haláltábor szellemét megúszva mondja ma az egykori magyar fogoly: „ott koporsó nem, legfennebb egy láda jutott...”
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A könyv közel hétszáz oldal. De milyen oldal?! Húsz könyvem összesen nem került akkora pénzbe, ahogy ez a nyomdaipari gyöngyszem mutatja az áldozatot. Mert városomnak áldoznia kellett erre a kiadványra, még akkor is, ha a tájékoztatóban a köszönet őszentsége Ioan Selejannak, a román ortodox egyház Kovászna meg Hargita megyei érsekének szól, aki áldását adta a kiadványra. A ’30-as években még ennél is nagyobb, ezer oldalas kiadvány jelent meg a Román Akadémia kiadásában. Tehát él a hagyomány.
Úgy fordítom a hangzatos címet, hogy Román Önazonossági Tájékoztató Kovászna és Hargita megyében. Szerkesztette Ioan Lăcătușu és Erich-Mihail Broanar. A Nagy Egyesülés – 1918–2018 – centenáriumára készült gyűjtemény. Kiadója: Eurocarpatica. Azt sem értem, miért adták ki ezt a könyvet a „nagy egyesülés” évfordulója előtt négy esztendővel, 2014-ben. Ám nem is ezen akadok fenn.
A benne sorjázó dolgozatok szerzőit nem sorolhatom fel, annyian vannak, jobbára ismeretlenek. De fönnakadok már a téma megfogalmazásánál, ugyanis önazonosságról szól, arról, ami nekünk, magyaroknak nem adatik meg őshazánkban, Erdélyországban, a Kárpát-kanyarban, Európa könyökhajlatában. Az elnyomó hatalom azonban lám, műveli önmaga azonosságtudatát, válogatott eszközökkel. Tehát szerintük is létezik ez a fogalom, csak számunkra egyszerűen tilos!
A hosszú bevezető a paleolitikumig, a bronzkorig, a prerómai, római kor előtti időkre veti s vezeti vissza a román népet és annak kultúráját. Nagy szó. Nagy feladat az eltelt 20 év dolgozatíróinak. De készen álltak, lám, a mű elkészült, az alkotó pihen.
Intézmények, iskolák, szervezetek felsorolása: „A templomok otthont adtak a népnek a nemzetietlenítés, az erőszakos asszimiláció, nemzettudati ferdítések idején.” Ennek az igének a jegyében íródtak a dolgozatok, és állott össze a könyv. Ez nem az első eset, mondom, és miközben olvasgatok, eszembe jut szintén a 30-as években megjelent könyvecske, bizonyos Liseanu adta ki. Meg nem állhatom idézni belőle: „És te, kedves román testvér, ezért ha Erdélyben találkozol magas, derék, szőke, magyarul beszélő emberrel, köszönj neki előre, mert tudd meg, hogy az román volt, csak elmagyarosították...”
És tegyünk még egy lapáttal az elvekre! A könyv a románok közé illeszti Apáczai Csere Jánost, Bölöni Farkas Sándort, Mikes Kelement, Kőrösi Csoma Sándort, Barabás Miklóst. Az utóbbi, a nagyhírű festő naplójában nem éppen úgy ír a román bojárokról, miderben (derékszorító, karcsúsító) és kifestve udvarlékony román előkelőkről, katonatisztekről, ahogy a könyvben említik őt, „a románság barátját”. De hogy Csoma, Apáczai is...
A könyv felsorolja a román polgármestereket, természetesen a román időkből, a Pro Urbe-díjazottakat, tanácstagokat, Rodica Pârvan sepsiszentgyörgyi tanácstagot is, akit csak úgy mellesleg publicistának is nevez a dolgozatíró. Ami átfogja szellemileg az óriási pénzbe kerülő könyvet, az a magyarság teljes mellőzése. Olyan csíki, háromszéki falvakban készítenek román öltözékben pompázókról fényképeket, ahol a lakosság száz százalékig magyar.
Ez a könyv annyiban lesz híres, hírhedt példatár, amennyiben bizonyítanunk kell a teljes magyar lakosság eltüntetésére, mellőzésére törekvő román államiságot. Hogy mindezt ilyen elszánt nyíltsággal végzik, az is szemléltető. És tény a mindenkori ortodox egyház nyílt szerepvállalása a magyarság eltörlésében.
Itt csak egy példát említek, a brassóföldvári magyar haláltábort, ahol ötezer, hatezer emberből kétezerötszázat öltek meg; szabadulhatott, aki átállt a román hitre vagy a görögkatolikusra, nevet változtatott, pl. Lakatosból Lăcătușu lett stb. És ez nem háborúban, hanem a szocialista Romániában, 1949-ben s tovább, errefelé. A haláltábor szellemét megúszva mondja ma az egykori magyar fogoly: „ott koporsó nem, legfennebb egy láda jutott...”
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. szeptember 22.
Nem vett csíkszeredai focicsapatot a magyar kormány
A híresztelésekkel ellentétben a magyar kormány nem vásárolta meg a román labdarúgó harmadik ligában játszó FK Csíkszeredát. Szondy Zoltán, a klub elnöke határozottan cáfolta a több romániai és magyarországi portálon, illetve televízióban megjelent hírt.
„Megdöbbenve szembesültem azzal, amit a román nyelvű sajtó egybehangzóan állít rólunk. Az első írás, amit olvastam, a Gazeta sporturilor sportoldalon jelent meg azzal a címmel, hogy Sokk érte a román labdarúgást azzal, hogy a magyar kormány belép ebbe a bizniszbe. Ha sokk érte, akkor elég késleltetett hatású sokk, mert a Székelyföldi Fociakadémia 2012 óta működik, és különböző célokra 2013 óta kapunk támogatásokat magyar kormányzati forrásokból” – nyilatkozta Szondy Zoltán, aki rögtön rátért a támogatásokra.
„Ezek a támogatások két részre oszthatók: működési támogatásokra, amelyek a Székelyföldi Fociakadémiát és annak alegységeit érintik, illetve az infrastrukturális fejlesztéseket szorgalmazó támogatásokra. Utóbbiak eredményeként 2013-ban egy éjszakai világítással és lelátóval ellátott, műfüves nagypályát adtunk át Csíkszeredában, idén pedig egy ugyanilyent Székelyudvarhelyen. Hangsúlyozom, hogy mindkét pályát a gyerek- és ifjúsági csapataink használják.”
„Emellett egy kiemelt fontosságú beruházásban is partnerei vagyunk a magyar kormányzatnak. Megismétlem azt, ami már a sajtóban korábban megjelent: tavaly kezdtük el a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium és a Székelyföldi Fociakadémia diákjainak majd otthont adó kollégium építését. Ennek a beruházásnak összértéke 5,5 millió euró. És mint minden egyes támogatás esetében, ezúttal is – az adott szóra épülő megállapodás alapján – a támogatás kétharmada magyar forrásokból van biztosítva, egyharmada pedig csíkszeredai önkormányzati forrásokból. Tehát magyar forrásokból építjük a kollégiumot és a lelátót, Csíkszereda önkormányzata pedig önrészként tanácsi határozattal kötelezte magát, hogy a focipálya meglévő tribünjének rendezésére, futópályára és éjszakai világításra költ. Ez a beruházás tavaly kezdődött, erre mi tavaly kaptuk a magyar önkormányzati forrásokat, idén tehát nem.”
„Az FK Csíkszereda vezetőjeként hangsúlyosan elmondom még egyszer: egy szó sem igaz abból az információból, miszerint a magyar kormány megvásárolta az NB. III-as (3. ligás) csapatunkat és különböző célokat tűzött volna ki e fiatal csapat elé. Ez az egész egy légből kapott hazugság.”
Kedden több magyarországi oldal is átvette a Pro TV-től indult, majd a kolozsvaros.ro oldalon magyar nyelvre is átültetett álhírt, miszerint a magyar kormány csapatot vásárolt volna, hogy néhány éven belül megnyerje a román bajnokságot. Az egyik román portál szerint két éven belül már a Dinamo és a Steaua ellen kell küzdjön a csíki csapat, egy másik oldal pedig már azt közölte, hogy 2019-ben román bajnokságot kell nyernie klubnak. Ezt az utóbbi hamis infót több magyar portál is átvette.
Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda edző-játékosa megkeresésünkre leszögezte, a Pro TV-nek nyilatkozva mindössze annyit mondott, hogy a következő 1-2 évben szeretnének feljutni a második ligába.
Kozán István
Székelyhon.ro
A híresztelésekkel ellentétben a magyar kormány nem vásárolta meg a román labdarúgó harmadik ligában játszó FK Csíkszeredát. Szondy Zoltán, a klub elnöke határozottan cáfolta a több romániai és magyarországi portálon, illetve televízióban megjelent hírt.
„Megdöbbenve szembesültem azzal, amit a román nyelvű sajtó egybehangzóan állít rólunk. Az első írás, amit olvastam, a Gazeta sporturilor sportoldalon jelent meg azzal a címmel, hogy Sokk érte a román labdarúgást azzal, hogy a magyar kormány belép ebbe a bizniszbe. Ha sokk érte, akkor elég késleltetett hatású sokk, mert a Székelyföldi Fociakadémia 2012 óta működik, és különböző célokra 2013 óta kapunk támogatásokat magyar kormányzati forrásokból” – nyilatkozta Szondy Zoltán, aki rögtön rátért a támogatásokra.
„Ezek a támogatások két részre oszthatók: működési támogatásokra, amelyek a Székelyföldi Fociakadémiát és annak alegységeit érintik, illetve az infrastrukturális fejlesztéseket szorgalmazó támogatásokra. Utóbbiak eredményeként 2013-ban egy éjszakai világítással és lelátóval ellátott, műfüves nagypályát adtunk át Csíkszeredában, idén pedig egy ugyanilyent Székelyudvarhelyen. Hangsúlyozom, hogy mindkét pályát a gyerek- és ifjúsági csapataink használják.”
„Emellett egy kiemelt fontosságú beruházásban is partnerei vagyunk a magyar kormányzatnak. Megismétlem azt, ami már a sajtóban korábban megjelent: tavaly kezdtük el a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium és a Székelyföldi Fociakadémia diákjainak majd otthont adó kollégium építését. Ennek a beruházásnak összértéke 5,5 millió euró. És mint minden egyes támogatás esetében, ezúttal is – az adott szóra épülő megállapodás alapján – a támogatás kétharmada magyar forrásokból van biztosítva, egyharmada pedig csíkszeredai önkormányzati forrásokból. Tehát magyar forrásokból építjük a kollégiumot és a lelátót, Csíkszereda önkormányzata pedig önrészként tanácsi határozattal kötelezte magát, hogy a focipálya meglévő tribünjének rendezésére, futópályára és éjszakai világításra költ. Ez a beruházás tavaly kezdődött, erre mi tavaly kaptuk a magyar önkormányzati forrásokat, idén tehát nem.”
„Az FK Csíkszereda vezetőjeként hangsúlyosan elmondom még egyszer: egy szó sem igaz abból az információból, miszerint a magyar kormány megvásárolta az NB. III-as (3. ligás) csapatunkat és különböző célokat tűzött volna ki e fiatal csapat elé. Ez az egész egy légből kapott hazugság.”
Kedden több magyarországi oldal is átvette a Pro TV-től indult, majd a kolozsvaros.ro oldalon magyar nyelvre is átültetett álhírt, miszerint a magyar kormány csapatot vásárolt volna, hogy néhány éven belül megnyerje a román bajnokságot. Az egyik román portál szerint két éven belül már a Dinamo és a Steaua ellen kell küzdjön a csíki csapat, egy másik oldal pedig már azt közölte, hogy 2019-ben román bajnokságot kell nyernie klubnak. Ezt az utóbbi hamis infót több magyar portál is átvette.
Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda edző-játékosa megkeresésünkre leszögezte, a Pro TV-nek nyilatkozva mindössze annyit mondott, hogy a következő 1-2 évben szeretnének feljutni a második ligába.
Kozán István
Székelyhon.ro
2015. szeptember 22.
Szakrálissá változott terek Csíkszeredában
Sok látogató számára lelki feltöltődést jelentett a Mária-tisztelet sokszínűségét bemutató kiállítás, amelyet a Csíksomlyói Ferences Rendház és a Csíki Székely Múzeum hozott létre. A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve – Mária-tisztelet Erdélyben című tárlatot július végétől szeptember 20-ig lehetett látogatni.
Megfelelő helyszíne volt a kiállításnak a Csíki Székely Múzeum, sok látogatót vonzott a tárlat, olyanokat is, akik ritkán fordulnak meg a múzeum rendezvényein. A több mint harminc helyről összegyűjtött több száz tárgyat itt tudták szakszerűen bemutatni.
„Mindig nagy kihívást jelent, amikor műtárgyi anyagból készül egy kiállítás, hogy miként rendezzük, hogyan installáljuk, hogy biztonságban is legyenek és mutassák is a szépségüket. A Mária-kiállításon nagy értékű tárgyak voltak láthatók, biztonságban, megfelelően megvilágítva. Ezek a tárgyak sosem voltak így együtt láthatók, egymást erősítették” – magyarázta Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. Elmondta, a Munkácsy-kiállítás óta nem tapasztalták azt, hogy idősebb, vidéki asszonyok jelenjenek meg nagy számban egy kiállításon. Nagyon sokan a vasárnapi mise után tértek be, illetve az egyházi ünnepeken is megnőtt a látogatók száma. „A katolikus egyház folyamatosan hirdette a kiállítást a templomokban, a hívek el is jöttek megnézni. Nem gyakori múzeumlátogatók ők, viszont nagyon megérintette őket, amit láttak, és ezt le is írták a vendégkönyvben.”
A kiállítást közel hétezren tekintették meg, olyan nap is volt, amikor négyszáz látogató tért be e célból a múzeumba. Érkeztek látogatók az ország minden részéből és még határon túlról is. A kiállítás vendégkönyvét lapozgatva sok olyan bejegyzés található, amelyben a Szűzanyának mondanak köszönetet, vagy hozzá könyörögnek a család, a népünk megmaradásáért, vagy éppen azért, hogy az illetőnek sikerüljön a vizsgája. „Megható és felemelő dolgokat írtak bele, érződik, ahogy átélték az egész kiállítást. Az az ember érzése olvasva ezt a vendégkönyvet, mint hogyha átalakultak volna a Mikó-várnak ezek a termei szakrális terekké, valahogy olyan érzés kerített sok látogatót a hatalmába, mintha templomba lépett volna be. Sokan a Szűzanyának kérik a segítségét, vagy köszönnek meg dolgokat. Nagyon ritkán tapasztalunk ilyet, hogy ennyire megérintse egy kiállítás lelkileg az embereket” – mondta Gyarmati.
Márton Árpád kiállítása
A múzeum Kossuth utcai galériájában október 1-jén a Ferenc S. Apor által rendezett Caffart kiállítás nyílik meg, a Mikó-vár öt termében pedig október 3-án tárlat Márton Árpád munkáiból. A város és a múzeum ezzel a kiállítással tiszteleg a 75 éves csíkszeredai művész előtt. Márton Árpád munkáiból álló kiállítás 25 éve nem volt a múzeumban.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Sok látogató számára lelki feltöltődést jelentett a Mária-tisztelet sokszínűségét bemutató kiállítás, amelyet a Csíksomlyói Ferences Rendház és a Csíki Székely Múzeum hozott létre. A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve – Mária-tisztelet Erdélyben című tárlatot július végétől szeptember 20-ig lehetett látogatni.
Megfelelő helyszíne volt a kiállításnak a Csíki Székely Múzeum, sok látogatót vonzott a tárlat, olyanokat is, akik ritkán fordulnak meg a múzeum rendezvényein. A több mint harminc helyről összegyűjtött több száz tárgyat itt tudták szakszerűen bemutatni.
„Mindig nagy kihívást jelent, amikor műtárgyi anyagból készül egy kiállítás, hogy miként rendezzük, hogyan installáljuk, hogy biztonságban is legyenek és mutassák is a szépségüket. A Mária-kiállításon nagy értékű tárgyak voltak láthatók, biztonságban, megfelelően megvilágítva. Ezek a tárgyak sosem voltak így együtt láthatók, egymást erősítették” – magyarázta Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. Elmondta, a Munkácsy-kiállítás óta nem tapasztalták azt, hogy idősebb, vidéki asszonyok jelenjenek meg nagy számban egy kiállításon. Nagyon sokan a vasárnapi mise után tértek be, illetve az egyházi ünnepeken is megnőtt a látogatók száma. „A katolikus egyház folyamatosan hirdette a kiállítást a templomokban, a hívek el is jöttek megnézni. Nem gyakori múzeumlátogatók ők, viszont nagyon megérintette őket, amit láttak, és ezt le is írták a vendégkönyvben.”
A kiállítást közel hétezren tekintették meg, olyan nap is volt, amikor négyszáz látogató tért be e célból a múzeumba. Érkeztek látogatók az ország minden részéből és még határon túlról is. A kiállítás vendégkönyvét lapozgatva sok olyan bejegyzés található, amelyben a Szűzanyának mondanak köszönetet, vagy hozzá könyörögnek a család, a népünk megmaradásáért, vagy éppen azért, hogy az illetőnek sikerüljön a vizsgája. „Megható és felemelő dolgokat írtak bele, érződik, ahogy átélték az egész kiállítást. Az az ember érzése olvasva ezt a vendégkönyvet, mint hogyha átalakultak volna a Mikó-várnak ezek a termei szakrális terekké, valahogy olyan érzés kerített sok látogatót a hatalmába, mintha templomba lépett volna be. Sokan a Szűzanyának kérik a segítségét, vagy köszönnek meg dolgokat. Nagyon ritkán tapasztalunk ilyet, hogy ennyire megérintse egy kiállítás lelkileg az embereket” – mondta Gyarmati.
Márton Árpád kiállítása
A múzeum Kossuth utcai galériájában október 1-jén a Ferenc S. Apor által rendezett Caffart kiállítás nyílik meg, a Mikó-vár öt termében pedig október 3-án tárlat Márton Árpád munkáiból. A város és a múzeum ezzel a kiállítással tiszteleg a 75 éves csíkszeredai művész előtt. Márton Árpád munkáiból álló kiállítás 25 éve nem volt a múzeumban.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2015. szeptember 22.
Új igazgatóval készül bábfesztiváljára a Lilliput Társulat
Idén márciusban új művészeti vezetőt neveztek ki a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának élére. Botházy-Daróczi Rékát, az új igazgatót a 2015-2016-os évadról, a hamarosan megrendezendő II. Fux Fesztiválról és terveiről kérdeztünk.
Régóta dolgozik a társulatnál. Mivel foglalkozott, mielőtt átvette a vezetést?
A bábszínházban 2006 óta dolgozom. Hivatalnoki munkakörben kezdtem, egy évig titkársági feladatokat láttam el, majd 2007-ben, mikor a színházkritikus Vetuţa Pop, az akkori irodalmi titkár visszavonult, bátorított, hogy jelentkezzem a megüresedett helyére. Három évig voltam az Árkádia Ifjúsági és Gyermekszínház irodalmi tiktára. Két tagozattal működött akkor a bábszínház, a román nyelvű Arcadia és a magyar nyelvű Lilliput Társulattal.
A kisfiam születésével 2010. október 1-jétől két évig egyetlen gyerek nevelése, szórakoztatása lett a feladatom. A leghálásabb munka, amit valaha végeztem.
A szülési szabadságom idején jött létre Nagyváradon a magyar színház, későbbi, végleges hivatalos nevén a Szigligeti Színház, ahová immár nem csak egy prózai, hanem egy táncos és bábos tagozat is tartozott. Ide kerültem vissza 2012 októberében. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szorongtam, mikor visszajöttem. Mi lesz majd a feladatom, hol lesz a helyem? Ezernyi kérdés volt bennem. A színház irodalmi titkárságán kezdtem el a régi-új munkám. Nagyon szerettem a 2015 márciusig tartó periódust. Izgalmas feladatokat kaptam, nagyon jó kollégákkal dolgozhattam és sokat tanultam. 2014 őszén kicsit mellbe vágott, mikor kiderült, hogy Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója átigazol egy magyarországi bábszínházhoz. Féltettem magunkat, a társulatot és reménykedtem benne, hogy az új vezetővel is jól tudok majd dolgozni. Mikor Czvikker Katalin főigazgató behívott és elmondta, hogy átmenetileg rám gondolt művészeti vezetőként, kisebb sokkot kaptam. Gondolkodási időt kértem, amit maximálisan ki is használtam. Egy hétig gondolkoztam, hogy mit válaszoljak. Végül meghoztam a döntést és igent mondtam.
Mik a rövid-, közép-, illetve hosszútávú tervei művészeti vezetőként?
Hosszú távon a mai világban csak rugalmasan lehet tervezni. Olyan célokat igyekszem kitűzni, amiket elérhetőnek tartok. Hiszek abban, hogy lépésről lépésre lehet haladni. Tervekben azonban természetesen nincs hiány. Rengeteg az ötlet és a feladat. A legégetőbb az évad sikeres végigvezetése, illetve az épp előttem álló FuxFeszt megszervezése és lebonyolítása. Óriási kihívás ez így hirtelen nekem, de nagyon remélem, hogy október 10-én tartalmas hat napot tudhatunk magunk mögött. A hat erdélyi hivatásos bábszínház mellett olyan magyarországi előadások lesznek jelen Nagyváradon, amelyek reményeink szerint a szakmára inspirálóan, a közönségre pedig üdítően hatnak majd.
Az évadnyitó sajtótájékoztatón újdonságokról beszélt...
Idén több újdonságot is szeretnénk bevezetni. Az egyik ezek közül az 1–4. osztályosoknak szóló bérlet, ami három előadásra érvényes. A másik újdonság, hogy terveink szerint idéntől kezdve minden évadban lesz egy olyan előadásunk, ami egy gyerekkori problémát jár körbe és havonta egyszer, szakember segítségével, irányított beszélgetéssel zárnánk az aznapi bábszínházi élményt. Az első ilyen bemutatóra, a Világgá mentem, majd jövök című előadáséra december 5-én kerül sor, amikor a testvérféltékenység kérdésére keressük a megoldást. Egyéb újdonságokkal is készülünk, és ígérem, mindenről időben beszámolunk majd.
Mit lehet már tudni a közelgő Fux Fesztről?
A Bethlen Gábor Alap, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal és Bihar megyei tanács támogatásának köszönhetően hat nap alatt 14 bábszínház húsz előadása lesz látható Nagyváradon október 5–10 között. A hat erdélyi hivatásos bábszínház mellett öt magyarországi bábszínház előadását is vendégül látjuk. A műsor rövidesen on-line is böngészhető lesz.
maszol.ro
Idén márciusban új művészeti vezetőt neveztek ki a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának élére. Botházy-Daróczi Rékát, az új igazgatót a 2015-2016-os évadról, a hamarosan megrendezendő II. Fux Fesztiválról és terveiről kérdeztünk.
Régóta dolgozik a társulatnál. Mivel foglalkozott, mielőtt átvette a vezetést?
A bábszínházban 2006 óta dolgozom. Hivatalnoki munkakörben kezdtem, egy évig titkársági feladatokat láttam el, majd 2007-ben, mikor a színházkritikus Vetuţa Pop, az akkori irodalmi titkár visszavonult, bátorított, hogy jelentkezzem a megüresedett helyére. Három évig voltam az Árkádia Ifjúsági és Gyermekszínház irodalmi tiktára. Két tagozattal működött akkor a bábszínház, a román nyelvű Arcadia és a magyar nyelvű Lilliput Társulattal.
A kisfiam születésével 2010. október 1-jétől két évig egyetlen gyerek nevelése, szórakoztatása lett a feladatom. A leghálásabb munka, amit valaha végeztem.
A szülési szabadságom idején jött létre Nagyváradon a magyar színház, későbbi, végleges hivatalos nevén a Szigligeti Színház, ahová immár nem csak egy prózai, hanem egy táncos és bábos tagozat is tartozott. Ide kerültem vissza 2012 októberében. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szorongtam, mikor visszajöttem. Mi lesz majd a feladatom, hol lesz a helyem? Ezernyi kérdés volt bennem. A színház irodalmi titkárságán kezdtem el a régi-új munkám. Nagyon szerettem a 2015 márciusig tartó periódust. Izgalmas feladatokat kaptam, nagyon jó kollégákkal dolgozhattam és sokat tanultam. 2014 őszén kicsit mellbe vágott, mikor kiderült, hogy Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója átigazol egy magyarországi bábszínházhoz. Féltettem magunkat, a társulatot és reménykedtem benne, hogy az új vezetővel is jól tudok majd dolgozni. Mikor Czvikker Katalin főigazgató behívott és elmondta, hogy átmenetileg rám gondolt művészeti vezetőként, kisebb sokkot kaptam. Gondolkodási időt kértem, amit maximálisan ki is használtam. Egy hétig gondolkoztam, hogy mit válaszoljak. Végül meghoztam a döntést és igent mondtam.
Mik a rövid-, közép-, illetve hosszútávú tervei művészeti vezetőként?
Hosszú távon a mai világban csak rugalmasan lehet tervezni. Olyan célokat igyekszem kitűzni, amiket elérhetőnek tartok. Hiszek abban, hogy lépésről lépésre lehet haladni. Tervekben azonban természetesen nincs hiány. Rengeteg az ötlet és a feladat. A legégetőbb az évad sikeres végigvezetése, illetve az épp előttem álló FuxFeszt megszervezése és lebonyolítása. Óriási kihívás ez így hirtelen nekem, de nagyon remélem, hogy október 10-én tartalmas hat napot tudhatunk magunk mögött. A hat erdélyi hivatásos bábszínház mellett olyan magyarországi előadások lesznek jelen Nagyváradon, amelyek reményeink szerint a szakmára inspirálóan, a közönségre pedig üdítően hatnak majd.
Az évadnyitó sajtótájékoztatón újdonságokról beszélt...
Idén több újdonságot is szeretnénk bevezetni. Az egyik ezek közül az 1–4. osztályosoknak szóló bérlet, ami három előadásra érvényes. A másik újdonság, hogy terveink szerint idéntől kezdve minden évadban lesz egy olyan előadásunk, ami egy gyerekkori problémát jár körbe és havonta egyszer, szakember segítségével, irányított beszélgetéssel zárnánk az aznapi bábszínházi élményt. Az első ilyen bemutatóra, a Világgá mentem, majd jövök című előadáséra december 5-én kerül sor, amikor a testvérféltékenység kérdésére keressük a megoldást. Egyéb újdonságokkal is készülünk, és ígérem, mindenről időben beszámolunk majd.
Mit lehet már tudni a közelgő Fux Fesztről?
A Bethlen Gábor Alap, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal és Bihar megyei tanács támogatásának köszönhetően hat nap alatt 14 bábszínház húsz előadása lesz látható Nagyváradon október 5–10 között. A hat erdélyi hivatásos bábszínház mellett öt magyarországi bábszínház előadását is vendégül látjuk. A műsor rövidesen on-line is böngészhető lesz.
maszol.ro
2015. szeptember 22.
"...állták Tordánál a csatát fejtetőig vérben..."
Hetvenegy éve annak, hogy a tordai csatában a magyar és német csapatok közel egy hónapra feltartóztatták a többszörös túlerőben lévő román és szovjet csapatokat, megakadályozva a Kárpátalja térségében harcoló 1. magyar hadsereg és a német csapatok szovjetek általi bekerítését, valamint az egyesült román-szovjet seregek áttörését Magyarország belső területei felé.
A magyar királyi honvédség egyik legszámottevőbb második világháborús hadművelete 1944. szeptember 5-én indult és a harcok október 8-ig húzódtak el. A Transindex Tordán járt, ahol az eseményeket serdülő fiúkként megélő Molnár Lajossal, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság tagjával és Halmágyi Bélával jártuk be az egykori hadszínteret. A szervezésben nyújtott segítséget köszönjük Józsa Lajos unitárius lelkésznek, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnökének.
Előzmények Románia 1944. augusztus 23-i átállása a tengelyhatalmak oldaláról a szövetségesek oldalára, alapjaiban változtatta meg a hadászati védelem tervezett elképzeléseit Dél- és Közép-Kelet-Európában. Augusztus 10-én még vitéz dálnoki Veress Lajos altábornagy, a kolozsvári IX. hadtest parancsnoka a Békási-szorosban tartott megbeszélést, ahol a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport vezérkari főnökével a Keleti-Kárpátok védelméről tárgyaltak. Részben az első világháborús tapasztalatok alapján úgy vélték, hogy hét-nyolc sorhadosztállyal, a székely határvédelmi erőkkel megvédhető az ezeréves határ. A vezérkar természetesen Romániával, mint szövetségessel számolt, és nem a szovjetekkel szövetségben lévő ellenséggel.
A román kiugrás következtében viszont a védelem déli szakasza összeomlott, a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport öt teljes hadtest-törzset és 18 hadosztályt veszített el. A megnyitott arcvonalon át a 2. Ukrán Front gyorskötelékei megközelítették a Keleti-Kárpátok déli szakaszának átjáróit, és a Déli-Kárpátok szorosait is igyekeztek mielőbb birtokba venni. Ezt megakadályozandó a honvédcsapatok a magyar-román határ teljes hosszát igyekeztek megszállni, ami távolról sem volt egyszerű feladat.
A hadvezetés elsősorban az ezeréves határra összpontosított, mivel Erdély román kézen maradt területein nem állomásoztak jelentős erők, és kelet felől a román 3. és 4. hadsereg, valamint az előrenyomuló 2. Ukrán Front harckocsi és gépesített egységei legelőször a Keleti-Kárpátokat érhették el. Székelyföld és az ezeréves határ védelme mellett foglalkozni kellett a Déli-Kárpátok jelentette természetes védővonallal is, hisz ezt is birtokolni kellett volna. A Minisztertanács ülésén így az a döntés született, hogy az átjárókat lehetőleg még a szovjetek megérkezése előtt birtokba kell venni. A feladat végrehajtásához csupán magyar erők álltak rendelkezésre, azok is igen korlátozott mértékben. Augusztus 25. és 30. között a IX. hadtest törzséből felállították az erdélyi 2. hadsereg-parancsnokságot, melynek élére Veress Lajos került, szeptember 1-jétől vezérezredesi rendfokozatban. Közvetlen harcvezetésre alárendeltségébe utalták a mozgósított székesfehérvári II. hadtestet. Ugyancsak mozgósítottak több pótseregtestet, amelyek közül a 7. és 9. tábori póthadosztályokat kijelölték a támadásban való részvételre. Hogy a gyengén felszerelt és kiképzett, alacsony létszámú pótezredek és tüzér pótosztályok mellett legyen olyan seregtest, amely ütőerőt is képvisel, szeptember 4-ére beérkezett felvonulási körletébe a magyar 1. hadseregtől, az Északkeleti-Kárpátokból átvezényelt 2. páncéloshadosztály.
A támadás szeptember 5-én hajnalban indult meg, és a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a 2. hadsereg-parancsnokság végleg lemondott az eredetileg kitűzött célról, de az is kérdéses, hogy komolyan gondolták-e valaha.Veress Lajos valószínűleg látva, hogy milyen harcokra lehet számítani úgy tervezte, hogy egy minél jobban védhető terepszakaszt érdemes birtokba venni. A Maros-Aranyos vonal ideálisnak tetszett ebből a szempontból.
Középen, a Kolozsvárt Tordával összekötő műút vonalában a 9. tábori póthadosztály támadott. Tőle jobbra a Gyalui-havasok keleti előhegyei közt a 7. tábori póthadosztály alakulatai nyomultak előre a Magyarlóna-Borrév közötti úton az Aranyos folyó felé, míg a balszárnyon Vasasszentgotthárd térségéből a 2. páncéloshadosztály lendült mozgásba Nagysármás irányába. A támadás a románokat meglepte. A honvédek, pedig román 20. kiképző gyaloghadosztály parancsnokát, Constantin Visarion hadosztálytábornokot is fogságba ejtették. A 3. harckocsiezred páncélosai elérték Marosludast, a 9. tábori póthadosztály erői birtokba vették Tordát, a jobbszárny küzdői pedig Borrévnél kijutottak az Aranyoshoz. Itt csatlakoztak a nagyváradi 25. gyaloghadosztály első beérkezett osztályai. A harcedzett, jól felszerelt és kiképzett hadosztályt szintén az Északkeleti-Kárpátokból dobták át, s később a tordai csata fő súlya erre a seregtestre nehezedett.
Az ellenséges páncélosok már másnap, szeptember 6-án gyülekezni kezdtek Nagyszebennél, ami egyértelművé tette, hogy a hadművelet eredeti célját nem tudja elérni. A magyar hadvezetés ennek ellenére nem állította meg a csapatokat, mert a románokra mért vereség „jót tett” a harci morálnak. Így a csapatok elérték a Kis-Küküllő vonalát Dicsőszentmártonnál, birtokba vették Marosújvárt és Felvincet, míg a 7. tábori póthadosztály Nagyenyed előtt állt. A szovjet csapatok és a román páncélos hadtest ellentámadása miatt a magyar csapatok az Aranyos-Maros vonalára húzódtak vissza, a szakaszt különösen Torda és Aranyosegerbegy között műszakilag is megerősítették. Itt már részben felvonultak a 25. gyaloghadosztály csapatai, a terepszakasz pedig különösen jól védhető volt. Egyrészt a folyó, másrészt pedig a folyóvölgy északi partján húzódó 60-80 méter magas, meredek és kopár lejtőjű dombvonulat (rideau) miatt.
Erre a védelmi vonalra a szovjet 2. Ukrán Front román 4. és szovjet 27. hadsereg magasabb egységei zárkóztak fel. A szovjet legfelsőbb főparancsnokság azt tűzte ki célul, hogy Malinovszkij marsall szeptember 15-re érje el a Kolozsvár - Beszterce általános vonalat, zúzza szét az ellenség erdélyi csoportosításait, majd támadjon tovább északkeleti irányba és egyesüljön a Kárpátokból nyugat-délnyugati irányban előretörő 4. Ukrán Front főerőivel. Látható, hogy egy nagyszabású átkaroló hadműveletet terveztek a szovjetek, melynek harapófogójában a német 6. és 8., valamint a magyar 2. hadseregnek, egyszóval a teljes Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnak meg kellett volna semmisülnie. Ennek megakadályozására fejlődött ki a tordai csata, mely a M. kir. Honvédség egyik legsikeresebb hadművelete volt a II. világháborúban.
Harcok kezdődnek Tordánál
A szovjet-román támadás fő irányában a 25. gyaloghadosztály védekezett, amelyik szeptember 12-én kapott parancsot a tordai védőállás elfoglalására, amely a Torda-nyugat 380-as magassági ponttól egészen Gerendkeresztúrig húzódott mintegy 25 km hosszan, súllyal Tordánál és Aranyosegerbegynél, ahol a visszavétel biztosítására hídfőket képeztek. A védelmet ugyanakkor szilárdabban is meg tudták volna szervezni, ha a 9. tábori póthadosztály ellenállása nem omlik össze. Szeptember 13-án este ugyanis Tordától nyugatra, Alsószentmihályfalvánál megjelentek a szovjet 5. gárda-harckocsihadtest páncélosai, pánikot idézve elő a visszavonulók között.
Az ad hoc jellegű védelmi harcot este és másnap Böszörményi Géza ezredes, a 25. gyalogezred parancsnokának irányításával a 25/III. gyalogzászlóalj, az 59. utászzászlóalj és a 25. ezredközvetlen nehézpáncéltörőágyús-század vívta meg, mely utóbbi egy nap alatt hét szovjet harckocsit lőtt ki.
A román kiképző 20. gyaloghadosztály Aranyospolyán területéről a várostól keletre húzódó Szent János-patak völgyében támadást kezdett az ún. Sósfürdő irányába. Az erőhiány miatt csak az 1/I. zászlóaljjal megszállt ridón az ellenség felsodrította a védelmet, s elérte Torda-keletet. A súlyos harcokban az 1/I. zászlóalj parancsnoka is elesett. A helyzetet végül a 25/I. gyalogzászlóalj ellenlökése tisztázta.
13-án és 14-én a szovjet 5. gárda-harckocsihadtest balszárnya a várost nemcsak arcban támadta, hanem nyugatról is megpróbálta megkerülni. Az addigra a 25. gyaloghadosztálytól jobbra felvonult 2. hegyi tábori pótdandár Szind községtől délre, nagy veszteségek árán csak úgy tudta megállítani a Tordatúr irányába indított szovjet támadást, hogy gyenge zászlóaljait a legkritikusabb pontokon a német „Kessel” zárócsoport kis létszámú, de igen nagy tűzerejű és mozgékony páncélozott gyalogsága alátámasztotta. Így a város lerohanása, bekerítése meghiúsult.
A szovjet páncéloserők lefékezésében Vértes Vilmos százados 7,5 cm-es gépvontatású páncéltörő ágyúkkal felszerelt 25/1. rohamtüzér-ütegének is komoly szerepe volt. A fent említett két napon igen erős aknavető- és tüzérségi tűzben három harckocsit, egy sorozatvetőt és néhány más nehézfegyvert lőtt ki, hét további harckocsit pedig harcképtelenné tett. A százados másnap egyik lövegszakasza élén egy közelharcban hősi halált halt, fegyvertényeiért megkapta a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet.
Szeptember 15-én aztán heves aknavető és tüzérségi támadással kezdetét vette az átfogó szovjet-román támadás.
Az összeállítás során a következő hadtörténeti munkákra támaszkodtunk:
Bús János (szerk.): ...állták Tordánál a csatát fejtetőig vérben... (Emlékkönyv a "Tordai csata" 60. évfordulója alkalmából), Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság, Torda, 2005
Illésfalvi Péter: A m. kir. Honvédség erdélyi harcai 1944-ben.
Hollósy-Kuthy László: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945.
Ravasz István: Az erdélyi hadműveletek 1944 késő nyarán-kora őszén
Transindex.ro
Hetvenegy éve annak, hogy a tordai csatában a magyar és német csapatok közel egy hónapra feltartóztatták a többszörös túlerőben lévő román és szovjet csapatokat, megakadályozva a Kárpátalja térségében harcoló 1. magyar hadsereg és a német csapatok szovjetek általi bekerítését, valamint az egyesült román-szovjet seregek áttörését Magyarország belső területei felé.
A magyar királyi honvédség egyik legszámottevőbb második világháborús hadművelete 1944. szeptember 5-én indult és a harcok október 8-ig húzódtak el. A Transindex Tordán járt, ahol az eseményeket serdülő fiúkként megélő Molnár Lajossal, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság tagjával és Halmágyi Bélával jártuk be az egykori hadszínteret. A szervezésben nyújtott segítséget köszönjük Józsa Lajos unitárius lelkésznek, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnökének.
Előzmények Románia 1944. augusztus 23-i átállása a tengelyhatalmak oldaláról a szövetségesek oldalára, alapjaiban változtatta meg a hadászati védelem tervezett elképzeléseit Dél- és Közép-Kelet-Európában. Augusztus 10-én még vitéz dálnoki Veress Lajos altábornagy, a kolozsvári IX. hadtest parancsnoka a Békási-szorosban tartott megbeszélést, ahol a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport vezérkari főnökével a Keleti-Kárpátok védelméről tárgyaltak. Részben az első világháborús tapasztalatok alapján úgy vélték, hogy hét-nyolc sorhadosztállyal, a székely határvédelmi erőkkel megvédhető az ezeréves határ. A vezérkar természetesen Romániával, mint szövetségessel számolt, és nem a szovjetekkel szövetségben lévő ellenséggel.
A román kiugrás következtében viszont a védelem déli szakasza összeomlott, a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport öt teljes hadtest-törzset és 18 hadosztályt veszített el. A megnyitott arcvonalon át a 2. Ukrán Front gyorskötelékei megközelítették a Keleti-Kárpátok déli szakaszának átjáróit, és a Déli-Kárpátok szorosait is igyekeztek mielőbb birtokba venni. Ezt megakadályozandó a honvédcsapatok a magyar-román határ teljes hosszát igyekeztek megszállni, ami távolról sem volt egyszerű feladat.
A hadvezetés elsősorban az ezeréves határra összpontosított, mivel Erdély román kézen maradt területein nem állomásoztak jelentős erők, és kelet felől a román 3. és 4. hadsereg, valamint az előrenyomuló 2. Ukrán Front harckocsi és gépesített egységei legelőször a Keleti-Kárpátokat érhették el. Székelyföld és az ezeréves határ védelme mellett foglalkozni kellett a Déli-Kárpátok jelentette természetes védővonallal is, hisz ezt is birtokolni kellett volna. A Minisztertanács ülésén így az a döntés született, hogy az átjárókat lehetőleg még a szovjetek megérkezése előtt birtokba kell venni. A feladat végrehajtásához csupán magyar erők álltak rendelkezésre, azok is igen korlátozott mértékben. Augusztus 25. és 30. között a IX. hadtest törzséből felállították az erdélyi 2. hadsereg-parancsnokságot, melynek élére Veress Lajos került, szeptember 1-jétől vezérezredesi rendfokozatban. Közvetlen harcvezetésre alárendeltségébe utalták a mozgósított székesfehérvári II. hadtestet. Ugyancsak mozgósítottak több pótseregtestet, amelyek közül a 7. és 9. tábori póthadosztályokat kijelölték a támadásban való részvételre. Hogy a gyengén felszerelt és kiképzett, alacsony létszámú pótezredek és tüzér pótosztályok mellett legyen olyan seregtest, amely ütőerőt is képvisel, szeptember 4-ére beérkezett felvonulási körletébe a magyar 1. hadseregtől, az Északkeleti-Kárpátokból átvezényelt 2. páncéloshadosztály.
A támadás szeptember 5-én hajnalban indult meg, és a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a 2. hadsereg-parancsnokság végleg lemondott az eredetileg kitűzött célról, de az is kérdéses, hogy komolyan gondolták-e valaha.Veress Lajos valószínűleg látva, hogy milyen harcokra lehet számítani úgy tervezte, hogy egy minél jobban védhető terepszakaszt érdemes birtokba venni. A Maros-Aranyos vonal ideálisnak tetszett ebből a szempontból.
Középen, a Kolozsvárt Tordával összekötő műút vonalában a 9. tábori póthadosztály támadott. Tőle jobbra a Gyalui-havasok keleti előhegyei közt a 7. tábori póthadosztály alakulatai nyomultak előre a Magyarlóna-Borrév közötti úton az Aranyos folyó felé, míg a balszárnyon Vasasszentgotthárd térségéből a 2. páncéloshadosztály lendült mozgásba Nagysármás irányába. A támadás a románokat meglepte. A honvédek, pedig román 20. kiképző gyaloghadosztály parancsnokát, Constantin Visarion hadosztálytábornokot is fogságba ejtették. A 3. harckocsiezred páncélosai elérték Marosludast, a 9. tábori póthadosztály erői birtokba vették Tordát, a jobbszárny küzdői pedig Borrévnél kijutottak az Aranyoshoz. Itt csatlakoztak a nagyváradi 25. gyaloghadosztály első beérkezett osztályai. A harcedzett, jól felszerelt és kiképzett hadosztályt szintén az Északkeleti-Kárpátokból dobták át, s később a tordai csata fő súlya erre a seregtestre nehezedett.
Az ellenséges páncélosok már másnap, szeptember 6-án gyülekezni kezdtek Nagyszebennél, ami egyértelművé tette, hogy a hadművelet eredeti célját nem tudja elérni. A magyar hadvezetés ennek ellenére nem állította meg a csapatokat, mert a románokra mért vereség „jót tett” a harci morálnak. Így a csapatok elérték a Kis-Küküllő vonalát Dicsőszentmártonnál, birtokba vették Marosújvárt és Felvincet, míg a 7. tábori póthadosztály Nagyenyed előtt állt. A szovjet csapatok és a román páncélos hadtest ellentámadása miatt a magyar csapatok az Aranyos-Maros vonalára húzódtak vissza, a szakaszt különösen Torda és Aranyosegerbegy között műszakilag is megerősítették. Itt már részben felvonultak a 25. gyaloghadosztály csapatai, a terepszakasz pedig különösen jól védhető volt. Egyrészt a folyó, másrészt pedig a folyóvölgy északi partján húzódó 60-80 méter magas, meredek és kopár lejtőjű dombvonulat (rideau) miatt.
Erre a védelmi vonalra a szovjet 2. Ukrán Front román 4. és szovjet 27. hadsereg magasabb egységei zárkóztak fel. A szovjet legfelsőbb főparancsnokság azt tűzte ki célul, hogy Malinovszkij marsall szeptember 15-re érje el a Kolozsvár - Beszterce általános vonalat, zúzza szét az ellenség erdélyi csoportosításait, majd támadjon tovább északkeleti irányba és egyesüljön a Kárpátokból nyugat-délnyugati irányban előretörő 4. Ukrán Front főerőivel. Látható, hogy egy nagyszabású átkaroló hadműveletet terveztek a szovjetek, melynek harapófogójában a német 6. és 8., valamint a magyar 2. hadseregnek, egyszóval a teljes Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnak meg kellett volna semmisülnie. Ennek megakadályozására fejlődött ki a tordai csata, mely a M. kir. Honvédség egyik legsikeresebb hadművelete volt a II. világháborúban.
Harcok kezdődnek Tordánál
A szovjet-román támadás fő irányában a 25. gyaloghadosztály védekezett, amelyik szeptember 12-én kapott parancsot a tordai védőállás elfoglalására, amely a Torda-nyugat 380-as magassági ponttól egészen Gerendkeresztúrig húzódott mintegy 25 km hosszan, súllyal Tordánál és Aranyosegerbegynél, ahol a visszavétel biztosítására hídfőket képeztek. A védelmet ugyanakkor szilárdabban is meg tudták volna szervezni, ha a 9. tábori póthadosztály ellenállása nem omlik össze. Szeptember 13-án este ugyanis Tordától nyugatra, Alsószentmihályfalvánál megjelentek a szovjet 5. gárda-harckocsihadtest páncélosai, pánikot idézve elő a visszavonulók között.
Az ad hoc jellegű védelmi harcot este és másnap Böszörményi Géza ezredes, a 25. gyalogezred parancsnokának irányításával a 25/III. gyalogzászlóalj, az 59. utászzászlóalj és a 25. ezredközvetlen nehézpáncéltörőágyús-század vívta meg, mely utóbbi egy nap alatt hét szovjet harckocsit lőtt ki.
A román kiképző 20. gyaloghadosztály Aranyospolyán területéről a várostól keletre húzódó Szent János-patak völgyében támadást kezdett az ún. Sósfürdő irányába. Az erőhiány miatt csak az 1/I. zászlóaljjal megszállt ridón az ellenség felsodrította a védelmet, s elérte Torda-keletet. A súlyos harcokban az 1/I. zászlóalj parancsnoka is elesett. A helyzetet végül a 25/I. gyalogzászlóalj ellenlökése tisztázta.
13-án és 14-én a szovjet 5. gárda-harckocsihadtest balszárnya a várost nemcsak arcban támadta, hanem nyugatról is megpróbálta megkerülni. Az addigra a 25. gyaloghadosztálytól jobbra felvonult 2. hegyi tábori pótdandár Szind községtől délre, nagy veszteségek árán csak úgy tudta megállítani a Tordatúr irányába indított szovjet támadást, hogy gyenge zászlóaljait a legkritikusabb pontokon a német „Kessel” zárócsoport kis létszámú, de igen nagy tűzerejű és mozgékony páncélozott gyalogsága alátámasztotta. Így a város lerohanása, bekerítése meghiúsult.
A szovjet páncéloserők lefékezésében Vértes Vilmos százados 7,5 cm-es gépvontatású páncéltörő ágyúkkal felszerelt 25/1. rohamtüzér-ütegének is komoly szerepe volt. A fent említett két napon igen erős aknavető- és tüzérségi tűzben három harckocsit, egy sorozatvetőt és néhány más nehézfegyvert lőtt ki, hét további harckocsit pedig harcképtelenné tett. A százados másnap egyik lövegszakasza élén egy közelharcban hősi halált halt, fegyvertényeiért megkapta a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet.
Szeptember 15-én aztán heves aknavető és tüzérségi támadással kezdetét vette az átfogó szovjet-román támadás.
Az összeállítás során a következő hadtörténeti munkákra támaszkodtunk:
Bús János (szerk.): ...állták Tordánál a csatát fejtetőig vérben... (Emlékkönyv a "Tordai csata" 60. évfordulója alkalmából), Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság, Torda, 2005
Illésfalvi Péter: A m. kir. Honvédség erdélyi harcai 1944-ben.
Hollósy-Kuthy László: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945.
Ravasz István: Az erdélyi hadműveletek 1944 késő nyarán-kora őszén
Transindex.ro
2015. szeptember 23.
Tanulhatnák idegen nyelvként a románt, de nincs amiből (Áldozati nemzedékek)
Új tanterv szerint, régi tankönyvekből tanulnak minden tantárgyat a magyar másodikos és harmadikos diákok, az elsősök a számtant kénytelenek megfelelő segédeszköz nélkül elsajátítani. Egyes tankönyvek fordítása hiányzik, mások készen vannak, de a versenytárgyalás eredményét megóvták, amelyek pedig megkapták az engedélyt, azokról nem tudni, miért vesztegelnek nyomdákban, raktárakban.
Az oktatási minisztérium addig nem ír ki licitet egy adott tankönyvre, amíg nem készül el legalább két változat, hogy a pedagógusoknak legyen amiből választani, de nem túl nagy a tankönyvírási kedv, emiatt a folyamat akadozik – szögezi le a magyar nyelvű elemi oktatásért felelős Kovászna megyei tanfelügyelő. Kocsis Annamária lapunk kérdésére elmondta, az elsősök tavaly két ábécéskönyvből választhattak, ezeket a gyermekek év végén hazavihetik, idén ugyanaz a két kiadvány szerepel a kínálatban. Románból szintén volt amiből választani, de számtanból tavaly nem fordították le a román nyelvű tankönyvet, anyanyelven pedig nem írhattak, a könyv magyar változata nemrég készült el, de még nem jutott el az iskolákba.
A másodikosok újranyomtatott régi tankönyveket kaptak minden tárgyból, a számukra megírt kiadványokra megtartották a licitet, az eredményt egyes kiadók megfellebbezték, amíg nincs végleges döntés, nem kezdik el a nyomtatást. Ez az évfolyam tanév végén nem viszi haza a tankönyveket, ha nem lesz más, a következő nemzedék is ebből fog tanulni, holott már tavalytól érvényes számukra az új tanterv. A tanfelügyelő elmondta, a harmadikosok tankönyveit most írják, januárban lesz az első licit, nyáron a következő, ezért leghamarabb jövő ősszel lesznek kész ezek, addig a diákok a régi könyveket használják.
A jelenlegi harmadikosok áldozati nemzedék, velük indult az előkészítő osztály rendszere, de ők még soha nem tanulhattak a tantervnek megfelelő, új tankönyvekből. A tankönyvcirkuszt a magyar tanulók többszörösen megsínylik, mert, bár törvény szerint sajátos tanterv szerint, idegen nyelvként tanulhatnák a román nyelvet a legkisebb osztályok, amit felmenő rendszerben fokozatosan fognak bevezetni, eszköz hiányában a pedagógusokra bízzák, hogy ezt a módszert alkalmazzák. Minden bizonnyal a tanítók megbirkóznak a feladattal, de kérdés, az elemi osztály elvégzése után a kisdiákok helyt tudnak-e állni a számonkérésnél.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Új tanterv szerint, régi tankönyvekből tanulnak minden tantárgyat a magyar másodikos és harmadikos diákok, az elsősök a számtant kénytelenek megfelelő segédeszköz nélkül elsajátítani. Egyes tankönyvek fordítása hiányzik, mások készen vannak, de a versenytárgyalás eredményét megóvták, amelyek pedig megkapták az engedélyt, azokról nem tudni, miért vesztegelnek nyomdákban, raktárakban.
Az oktatási minisztérium addig nem ír ki licitet egy adott tankönyvre, amíg nem készül el legalább két változat, hogy a pedagógusoknak legyen amiből választani, de nem túl nagy a tankönyvírási kedv, emiatt a folyamat akadozik – szögezi le a magyar nyelvű elemi oktatásért felelős Kovászna megyei tanfelügyelő. Kocsis Annamária lapunk kérdésére elmondta, az elsősök tavaly két ábécéskönyvből választhattak, ezeket a gyermekek év végén hazavihetik, idén ugyanaz a két kiadvány szerepel a kínálatban. Románból szintén volt amiből választani, de számtanból tavaly nem fordították le a román nyelvű tankönyvet, anyanyelven pedig nem írhattak, a könyv magyar változata nemrég készült el, de még nem jutott el az iskolákba.
A másodikosok újranyomtatott régi tankönyveket kaptak minden tárgyból, a számukra megírt kiadványokra megtartották a licitet, az eredményt egyes kiadók megfellebbezték, amíg nincs végleges döntés, nem kezdik el a nyomtatást. Ez az évfolyam tanév végén nem viszi haza a tankönyveket, ha nem lesz más, a következő nemzedék is ebből fog tanulni, holott már tavalytól érvényes számukra az új tanterv. A tanfelügyelő elmondta, a harmadikosok tankönyveit most írják, januárban lesz az első licit, nyáron a következő, ezért leghamarabb jövő ősszel lesznek kész ezek, addig a diákok a régi könyveket használják.
A jelenlegi harmadikosok áldozati nemzedék, velük indult az előkészítő osztály rendszere, de ők még soha nem tanulhattak a tantervnek megfelelő, új tankönyvekből. A tankönyvcirkuszt a magyar tanulók többszörösen megsínylik, mert, bár törvény szerint sajátos tanterv szerint, idegen nyelvként tanulhatnák a román nyelvet a legkisebb osztályok, amit felmenő rendszerben fokozatosan fognak bevezetni, eszköz hiányában a pedagógusokra bízzák, hogy ezt a módszert alkalmazzák. Minden bizonnyal a tanítók megbirkóznak a feladattal, de kérdés, az elemi osztály elvégzése után a kisdiákok helyt tudnak-e állni a számonkérésnél.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 23.
Honfoglalás Kalotaszegen
Ortodox templomot készülnek építeni a 98 százalékban magyarok lakta Tordaszentlászlón – figyelmeztet az EMNP Kolozs megyei szervezete, amely szerint a kezdeményezők internetes körlevélben kérik vállalkozók támogatását tervük megvalósításához. A Tordaszentlászlói Ortodox Mozgalom (Mişcarea Ortodoxă Săvădisla) által jegyzett körlevélben „román nemzeti projektnek” nevezik a magyar faluban építendő román templomot.
Andrei érsek a járarákosi papot bízta meg, hogy alkalmas telket keressen, és ez állítólag megtörtént, így a munkálatok is elkezdődhetnek, noha az új templom mindössze egy kilométerre lenne a magyarfenesi ortodox istenházától. Az EMNP szerint az új templom az etnikai arányok mesterséges megváltoztatását eredményezheti, ez pedig ellentétes a nemzetközi szabályokkal. Az „egyházi köntösbe bújtatott asszimiláció” csak úgy akadályozható meg, hogy a magyar földtulajdonosok a tulajdonukban levő területeket nem adják el, legfeljebb saját nemzeti közösségük tagjainak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ortodox templomot készülnek építeni a 98 százalékban magyarok lakta Tordaszentlászlón – figyelmeztet az EMNP Kolozs megyei szervezete, amely szerint a kezdeményezők internetes körlevélben kérik vállalkozók támogatását tervük megvalósításához. A Tordaszentlászlói Ortodox Mozgalom (Mişcarea Ortodoxă Săvădisla) által jegyzett körlevélben „román nemzeti projektnek” nevezik a magyar faluban építendő román templomot.
Andrei érsek a járarákosi papot bízta meg, hogy alkalmas telket keressen, és ez állítólag megtörtént, így a munkálatok is elkezdődhetnek, noha az új templom mindössze egy kilométerre lenne a magyarfenesi ortodox istenházától. Az EMNP szerint az új templom az etnikai arányok mesterséges megváltoztatását eredményezheti, ez pedig ellentétes a nemzetközi szabályokkal. Az „egyházi köntösbe bújtatott asszimiláció” csak úgy akadályozható meg, hogy a magyar földtulajdonosok a tulajdonukban levő területeket nem adják el, legfeljebb saját nemzeti közösségük tagjainak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 23.
Továbbra is Székelyföld autonómiájáért küzdenek
Az Európai Unió a káosz peremén tántorog – írja Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke abban a levélben, melyben üdvözölte a Magyar Közösség Pártja révkomáromi helyi szervezete által a felvidéki magyarok önrendelkezési törekvéseit számba vevő, Beszéljük meg című tegnapi rendezvényét.
Izsák Balázs emlékeztet, az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkelyének második szakasza kimondja: „Az unió belső határok nélküli, a szabadságon, és a jog érvényesülésén alapuló olyan térséget kínál polgárai számára, ahol a személyek szabad mozgásának biztosítása a külső határok ellenőrzésére, a menekültügyre, a bevándorlásra, valamint a bűnmegelőzésre vonatkozó megfelelő intézkedésekkel párosul.” Ezzel szemben a szemünk láttára állnak vissza a belső határok, a külső határok ellenőrzését pedig egyetlenegy tagállam vállalja és végzi: Magyarország. A népvándorlás zűrzavarában sodródó Európában pedig szó sincs arról, hogy az Európai Bizottságnak vagy a nyugati tagállamok vezetőinek fogalmuk lenne arról, hogy melyek lennének a megfelelő intézkedések, amelyeket a „menekültügyre, a bevándorlásra, valamint a bűnmegelőzésre” vonatkozóan foganatosítaniuk kellene. Szó sincs arról, hogy érvényesülne a jog olyan körülmények között, amikor az Európai Unióról szóló szerződések, a schengeni egyezmény, a Dublini Rendelet szigorú és következetes betartását szintén egyetlen tagállam gondolja komolyan: Magyarország. Úgy is lehet ezt mondani, ma Európa – szellemi és erkölcsi értelemben – Magyarország területére korlátozódik, s rajta kívül tombol – szinte megállíthatatlanul – a zűrzavar.
A Székely Nemzeti Tanács a jog és a demokrácia eszközeivel küzd évek óta Székelyföld területi autonómiájáért. Két évvel ezelőtt egy európai polgári kezdeményezést indított útjára, melynek az volt a célja, hogy az Európai Unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságok különböztetnek meg a velük szomszédos területektől, és amelyek közösségei voltaképpen régi európai kultúrák, nyelvek őrzői és jelentős forrásai az EU és a szélesebb Európa kulturális, nyelvi sokszínűségének. Amikor ezt a kezdeményezést elindították, az a meggyőződés vezette, hogy az Európai Unió valóban a jog érvényesülésén alapuló térség, valóban „tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét”, és valóban „biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását”. Csalódniuk kellett.
Közben arra készülnek, hogy október 24-én körbevilágítsák Székelyföld 750 kilométernyi határát – írja továbbá az SZNT elnöke. Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriás régióba beolvassza, Székelyföld autonómiájára vonatkozó igényüknek pedig már a puszta megfogalmazását „bűnügyi jelenségként” kívánja kezelni, és Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen a magyarság minden tiltakozó megmozdulását betiltják vagy korlátozzák, szükség van egy újabb, tömegméretű megmozdulásra. A székelyek nagy meneteléséhez hasonló erejű összefogással fogják Bukarest és a nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföldet sem feldarabolni, sem beolvasztani nem hagyják. A rendezvény jelmondata változatlanul a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása: „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.”
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az Európai Unió a káosz peremén tántorog – írja Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke abban a levélben, melyben üdvözölte a Magyar Közösség Pártja révkomáromi helyi szervezete által a felvidéki magyarok önrendelkezési törekvéseit számba vevő, Beszéljük meg című tegnapi rendezvényét.
Izsák Balázs emlékeztet, az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkelyének második szakasza kimondja: „Az unió belső határok nélküli, a szabadságon, és a jog érvényesülésén alapuló olyan térséget kínál polgárai számára, ahol a személyek szabad mozgásának biztosítása a külső határok ellenőrzésére, a menekültügyre, a bevándorlásra, valamint a bűnmegelőzésre vonatkozó megfelelő intézkedésekkel párosul.” Ezzel szemben a szemünk láttára állnak vissza a belső határok, a külső határok ellenőrzését pedig egyetlenegy tagállam vállalja és végzi: Magyarország. A népvándorlás zűrzavarában sodródó Európában pedig szó sincs arról, hogy az Európai Bizottságnak vagy a nyugati tagállamok vezetőinek fogalmuk lenne arról, hogy melyek lennének a megfelelő intézkedések, amelyeket a „menekültügyre, a bevándorlásra, valamint a bűnmegelőzésre” vonatkozóan foganatosítaniuk kellene. Szó sincs arról, hogy érvényesülne a jog olyan körülmények között, amikor az Európai Unióról szóló szerződések, a schengeni egyezmény, a Dublini Rendelet szigorú és következetes betartását szintén egyetlen tagállam gondolja komolyan: Magyarország. Úgy is lehet ezt mondani, ma Európa – szellemi és erkölcsi értelemben – Magyarország területére korlátozódik, s rajta kívül tombol – szinte megállíthatatlanul – a zűrzavar.
A Székely Nemzeti Tanács a jog és a demokrácia eszközeivel küzd évek óta Székelyföld területi autonómiájáért. Két évvel ezelőtt egy európai polgári kezdeményezést indított útjára, melynek az volt a célja, hogy az Európai Unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságok különböztetnek meg a velük szomszédos területektől, és amelyek közösségei voltaképpen régi európai kultúrák, nyelvek őrzői és jelentős forrásai az EU és a szélesebb Európa kulturális, nyelvi sokszínűségének. Amikor ezt a kezdeményezést elindították, az a meggyőződés vezette, hogy az Európai Unió valóban a jog érvényesülésén alapuló térség, valóban „tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét”, és valóban „biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását”. Csalódniuk kellett.
Közben arra készülnek, hogy október 24-én körbevilágítsák Székelyföld 750 kilométernyi határát – írja továbbá az SZNT elnöke. Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriás régióba beolvassza, Székelyföld autonómiájára vonatkozó igényüknek pedig már a puszta megfogalmazását „bűnügyi jelenségként” kívánja kezelni, és Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen a magyarság minden tiltakozó megmozdulását betiltják vagy korlátozzák, szükség van egy újabb, tömegméretű megmozdulásra. A székelyek nagy meneteléséhez hasonló erejű összefogással fogják Bukarest és a nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföldet sem feldarabolni, sem beolvasztani nem hagyják. A rendezvény jelmondata változatlanul a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása: „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.”
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 23.
270 vidéki részesült szakmai képzésben
A végzősök egy része már munkába állt
A Nyárádmentéről 270 személy részesült szakmai képzésben az uniós finanszírozású projekt keretében, amit a marosvásárhelyi Tabula Felnőttképző Központ az Ákosfalvi Polgármesteri Hivatallal közösen ültetett gyakorlatba az elmúlt másfél évben. Az oklevelet szerzett vidékiek egy része már munkába állt, és ezen a héten a nyárádmenti vállalkozók bevonásával állásbörzét is szerveznek számukra. A projekt eredményeiről tegnapi sajtótájékoztatójukon számoltak be az illetékesek.
A Valós esélyek a munkaerő foglalkoztatására az ákosfalvi régió fenntartható fejlesztése érdekében elnevezésű projektre a szektoriális operatív program humánerőforrás-fejlesztésre szánt tengelye keretében nyertek 1,5 millió lejes finanszírozást. A projektben a Tabula Felnőttképző Központ partnere az ákosfalvi önkormányzat, a kétszázalékos önrészt helyi költségvetésből biztosította a község. László Tünde, a Tabula igazgatója elmondta, a tavaly áprilisban kezdődő és most záruló projekt keretében az Ákosfalvi Polgármesteri Hivatalban egy képzésre alkalmas termet rendeztek be, és tizenöt számítógépet vásároltak, amelyek a projekt lejárta után is ott maradnak, emellett a Tabula képzőközpontjába két hordozható számítógépet szereztek be. Kocsis Róbert, az Ákosfalvi Polgármesteri Hivatal pályázatíró irodájának a vezetője kifejtette, a haszonélvezők kiválasztásakor a helyi igényeket vették figyelembe.
– Abból az elgondolásból indultunk ki, hogy aki vidéken nem mezőgazdaságból él, nagyon nehezen talál állást, ezért elsősorban a munkanélkülieknek szerettünk volna segíteni az elhelyezkedésben. Figyelembe vettük, hogy melyek azok a szakmák, amelyek iránt a legnagyobb igény mutatkozik a térségben, és azt is, hogy milyen ipari létesítmények, vállalkozások üzemelnek, amelyek felvevőpiacot jelentenének a végzősöknek – fogalmazott. Ennek alapján tizenhárom szakmát különítettek el, többek között pincér, szakács, szobafestő, asztalos, könyvelő, kereskedelmi dolgozó, otthoni beteggondozó, számítógépes adatkezelő, menedzserasszisztens, angol és német nyelv, valamint vállalkozási ismeretek. Ezeken a területeken szervezték meg az akkreditált képzéseket. A résztvevőket Ákosfalva, Balavásár, Backamadaras, Gyulakuta, Karácsonfalva, Dózsa György, Nyárádgálfalva és Koronka községekből választották ki. 270-en kezdték el a 120 órás szakmai képzéseket, és végül 219-en szerezték meg az országban, illetve az uniós országokban is elismert oklevelet. A "diákok" egy része időközben lemorzsolódott, többnyire azért, mert a képzésekre nyáron került sor, amikor a mezőgazdasági teendők sokasodnak.
Továbbá a jelentkezők egy részét el kellett utasítani, ugyanis feltétel volt, hogy legalább nyolcosztályos végzettséggel kell rendelkezzenek. A pályázat részeként a többi községből ingyen szállították az ákosfalvi képzőközpontba a magyar nyelven zajló tanfolyamok résztvevőit. Emellett mindenki, aki elvégezte a tanfolyamot, az oklevél mellett egyszeri juttatásként 500 lejt kapott. A vidékiek körében rendkívül népszerűnek bizonyult az idősgondozói, valamint a kereskedelmi dolgozói képzés, ezekre ötvenéves korosztályúak is jelentkeztek. A fiatalok számára a legvonzóbbnak a pincérszakma tűnt. Kocsis Róbert szerint nehezen értették meg a vidéki emberekkel, hogy pontosan miről is van szó, viszont most, a projekt végén, egyre többen keresik meg őket azzal a kérdéssel, hogy lesz-e folytatás, mivel szeretnének jelentkezni.
Lapunk kérdésére, hogy a képzés lejártával a végzősöknek segítenek-e munkát találni, Kocsis Róbert hangsúlyozta, a projektben szereplő egyik feltétel, hogy hat hónapon belül a 270 személyből, azaz valójában a 219- ből, akik elvégezték a kurzust, legkevesebb 25-en helyezkedjenek el. A képzések a nyáron zajlottak, és augusztus végére már 14 végzősnek sikerült munkába állni. – Elégtétel volt számomra, hogy nemrég Gyulafehérváron, a pályázati ügyek intézésekor összefutottam egy fiatal hölggyel, aki a menedzserasszisztens-képzést végezte el, és rövid időn belül el is helyezkedett egy pályázatíró cégnél. A végzősök elhelyezkedésében próbálunk segíteni, szeptember 24-én, csütörtökön 10 órakor a göcsi Vektor panzióban állásbörzét szervezünk számukra, amelyre 13 környékbeli céget hívtunk meg, olyanokat, amelyek az ő felkészültségükkel rendelkező szakembereket keresnek.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
A végzősök egy része már munkába állt
A Nyárádmentéről 270 személy részesült szakmai képzésben az uniós finanszírozású projekt keretében, amit a marosvásárhelyi Tabula Felnőttképző Központ az Ákosfalvi Polgármesteri Hivatallal közösen ültetett gyakorlatba az elmúlt másfél évben. Az oklevelet szerzett vidékiek egy része már munkába állt, és ezen a héten a nyárádmenti vállalkozók bevonásával állásbörzét is szerveznek számukra. A projekt eredményeiről tegnapi sajtótájékoztatójukon számoltak be az illetékesek.
A Valós esélyek a munkaerő foglalkoztatására az ákosfalvi régió fenntartható fejlesztése érdekében elnevezésű projektre a szektoriális operatív program humánerőforrás-fejlesztésre szánt tengelye keretében nyertek 1,5 millió lejes finanszírozást. A projektben a Tabula Felnőttképző Központ partnere az ákosfalvi önkormányzat, a kétszázalékos önrészt helyi költségvetésből biztosította a község. László Tünde, a Tabula igazgatója elmondta, a tavaly áprilisban kezdődő és most záruló projekt keretében az Ákosfalvi Polgármesteri Hivatalban egy képzésre alkalmas termet rendeztek be, és tizenöt számítógépet vásároltak, amelyek a projekt lejárta után is ott maradnak, emellett a Tabula képzőközpontjába két hordozható számítógépet szereztek be. Kocsis Róbert, az Ákosfalvi Polgármesteri Hivatal pályázatíró irodájának a vezetője kifejtette, a haszonélvezők kiválasztásakor a helyi igényeket vették figyelembe.
– Abból az elgondolásból indultunk ki, hogy aki vidéken nem mezőgazdaságból él, nagyon nehezen talál állást, ezért elsősorban a munkanélkülieknek szerettünk volna segíteni az elhelyezkedésben. Figyelembe vettük, hogy melyek azok a szakmák, amelyek iránt a legnagyobb igény mutatkozik a térségben, és azt is, hogy milyen ipari létesítmények, vállalkozások üzemelnek, amelyek felvevőpiacot jelentenének a végzősöknek – fogalmazott. Ennek alapján tizenhárom szakmát különítettek el, többek között pincér, szakács, szobafestő, asztalos, könyvelő, kereskedelmi dolgozó, otthoni beteggondozó, számítógépes adatkezelő, menedzserasszisztens, angol és német nyelv, valamint vállalkozási ismeretek. Ezeken a területeken szervezték meg az akkreditált képzéseket. A résztvevőket Ákosfalva, Balavásár, Backamadaras, Gyulakuta, Karácsonfalva, Dózsa György, Nyárádgálfalva és Koronka községekből választották ki. 270-en kezdték el a 120 órás szakmai képzéseket, és végül 219-en szerezték meg az országban, illetve az uniós országokban is elismert oklevelet. A "diákok" egy része időközben lemorzsolódott, többnyire azért, mert a képzésekre nyáron került sor, amikor a mezőgazdasági teendők sokasodnak.
Továbbá a jelentkezők egy részét el kellett utasítani, ugyanis feltétel volt, hogy legalább nyolcosztályos végzettséggel kell rendelkezzenek. A pályázat részeként a többi községből ingyen szállították az ákosfalvi képzőközpontba a magyar nyelven zajló tanfolyamok résztvevőit. Emellett mindenki, aki elvégezte a tanfolyamot, az oklevél mellett egyszeri juttatásként 500 lejt kapott. A vidékiek körében rendkívül népszerűnek bizonyult az idősgondozói, valamint a kereskedelmi dolgozói képzés, ezekre ötvenéves korosztályúak is jelentkeztek. A fiatalok számára a legvonzóbbnak a pincérszakma tűnt. Kocsis Róbert szerint nehezen értették meg a vidéki emberekkel, hogy pontosan miről is van szó, viszont most, a projekt végén, egyre többen keresik meg őket azzal a kérdéssel, hogy lesz-e folytatás, mivel szeretnének jelentkezni.
Lapunk kérdésére, hogy a képzés lejártával a végzősöknek segítenek-e munkát találni, Kocsis Róbert hangsúlyozta, a projektben szereplő egyik feltétel, hogy hat hónapon belül a 270 személyből, azaz valójában a 219- ből, akik elvégezték a kurzust, legkevesebb 25-en helyezkedjenek el. A képzések a nyáron zajlottak, és augusztus végére már 14 végzősnek sikerült munkába állni. – Elégtétel volt számomra, hogy nemrég Gyulafehérváron, a pályázati ügyek intézésekor összefutottam egy fiatal hölggyel, aki a menedzserasszisztens-képzést végezte el, és rövid időn belül el is helyezkedett egy pályázatíró cégnél. A végzősök elhelyezkedésében próbálunk segíteni, szeptember 24-én, csütörtökön 10 órakor a göcsi Vektor panzióban állásbörzét szervezünk számukra, amelyre 13 környékbeli céget hívtunk meg, olyanokat, amelyek az ő felkészültségükkel rendelkező szakembereket keresnek.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2015. szeptember 23.
Szokásos szeptember
Egyre nehezedik az élet, ahogy nő a gyerek. Kisgyerek: kis gond, nagy gyerek: nagy gond, mondja a klasszikus, és lássuk be, igaza van. A bölcsődés, óvodás éveket még csak-csak átvészeljük, aztán szembesülünk az első igazán nagy kihívással, az iskolakezdéssel. Tudatos szülőként persze azon vagyunk, hogy a váltás minél kevésbé viselje meg a gyereket, de illúzió lenne azt gondolnunk, hogy megússzuk ennyivel. Nem ússzuk meg. Az iskola, annak ellenére, hogy alapfunkciója szerint tanítja-okítja a gyereket, sok esetben vérre menő és végeláthatatlan csaták színterévé válik.
Szeptember derekán (más kultúrkörökben már az elején) persze sláger téma az iskolakezdés, minden fórum igyekszik seregnyi jótanáccsal szolgálni szülőnek, pedagógusnak, diáknak. A legtöbbet idézett szerzők listáját pedig ki más vezethetné, mint Vekerdy Tamás, aki végletesen képes megosztani a közvéleményt. Bőven ismerek olyan embereket (leginkább szülőket, de pedagógusokat is), akik minden szavára úgy tekintenek, mint a Szentírásra, meg olyanokat is, akik fintorognak tőle, és van olyan barátnőm is, aki egyszer kijelentette: Vekerdyt egész Magyarország imádja, csak tudnám, hogy miért….! Olyan emberrel viszont még nem találkoztam, akit teljességgel hidegen hagyott volna. Én sem tudok mentesülni a hatása alól, bár azt el kell ismernem, regényírónak meglehetősen gyengécske. Gyermekpszichológusként azonban számomra hiteles, a magyarországi Waldorf-mozgalom zászlóvivőjeként pedig elhiszem neki, hogy tudja, mit beszél, amikor a mai iskolákat bírálja. Több közönségtalálkozóján is elmesélte: négy gyermeke közül a két nagyobb hagyományos iskolába járt, a két kicsi pedig Waldorfba. Ez sem lehet véletlen. Meg azt sem, hogy sok szülő gondolja azt: az iskolában minden fontos, csak a gyerek nem. Fontos a teljesítmény, az eredmény, fontos, hogy senki ne lógjon ki a sorból, és mindenki tartsa be a szabályokat. A gyerek közben valahol elvész félúton, mármint egyéniségként, személyiségként vész el. A tömeg része lesz, és úgy is illik viselkednie. Persze, ez a legtöbb esetben nem a pedagógus hibája, hiszen hol engedi meg a rendszer és a tananyag mennyisége a differenciált foglalkozást? Leginkább sehol, tehát akkor nekünk, szülőknek és a gyerekeinknek kell alkalmazkodni az iskola diktálta szabályokhoz.
Sándor Boglárka Ágnes
Szabadság (Kolozsvár)
Egyre nehezedik az élet, ahogy nő a gyerek. Kisgyerek: kis gond, nagy gyerek: nagy gond, mondja a klasszikus, és lássuk be, igaza van. A bölcsődés, óvodás éveket még csak-csak átvészeljük, aztán szembesülünk az első igazán nagy kihívással, az iskolakezdéssel. Tudatos szülőként persze azon vagyunk, hogy a váltás minél kevésbé viselje meg a gyereket, de illúzió lenne azt gondolnunk, hogy megússzuk ennyivel. Nem ússzuk meg. Az iskola, annak ellenére, hogy alapfunkciója szerint tanítja-okítja a gyereket, sok esetben vérre menő és végeláthatatlan csaták színterévé válik.
Szeptember derekán (más kultúrkörökben már az elején) persze sláger téma az iskolakezdés, minden fórum igyekszik seregnyi jótanáccsal szolgálni szülőnek, pedagógusnak, diáknak. A legtöbbet idézett szerzők listáját pedig ki más vezethetné, mint Vekerdy Tamás, aki végletesen képes megosztani a közvéleményt. Bőven ismerek olyan embereket (leginkább szülőket, de pedagógusokat is), akik minden szavára úgy tekintenek, mint a Szentírásra, meg olyanokat is, akik fintorognak tőle, és van olyan barátnőm is, aki egyszer kijelentette: Vekerdyt egész Magyarország imádja, csak tudnám, hogy miért….! Olyan emberrel viszont még nem találkoztam, akit teljességgel hidegen hagyott volna. Én sem tudok mentesülni a hatása alól, bár azt el kell ismernem, regényírónak meglehetősen gyengécske. Gyermekpszichológusként azonban számomra hiteles, a magyarországi Waldorf-mozgalom zászlóvivőjeként pedig elhiszem neki, hogy tudja, mit beszél, amikor a mai iskolákat bírálja. Több közönségtalálkozóján is elmesélte: négy gyermeke közül a két nagyobb hagyományos iskolába járt, a két kicsi pedig Waldorfba. Ez sem lehet véletlen. Meg azt sem, hogy sok szülő gondolja azt: az iskolában minden fontos, csak a gyerek nem. Fontos a teljesítmény, az eredmény, fontos, hogy senki ne lógjon ki a sorból, és mindenki tartsa be a szabályokat. A gyerek közben valahol elvész félúton, mármint egyéniségként, személyiségként vész el. A tömeg része lesz, és úgy is illik viselkednie. Persze, ez a legtöbb esetben nem a pedagógus hibája, hiszen hol engedi meg a rendszer és a tananyag mennyisége a differenciált foglalkozást? Leginkább sehol, tehát akkor nekünk, szülőknek és a gyerekeinknek kell alkalmazkodni az iskola diktálta szabályokhoz.
Sándor Boglárka Ágnes
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 23.
Ki tévedt rossz útra?
Az utóbbi napok nyilatkozataiban két ízben is érintette a nemzeti kisebbségi jogokat az RMDSZ elnöke. Elsőként az autonómiatervezet kapcsán jelentette ki, hogy taktikailag kedvező pillanatok függvénye, hogy mikor terjesztik azt a törvényhozás elé, majd az államfőnek tett korábbi javaslatára visszatérve újra az etnikumközi paktumot sürgette.
Kelemen Hunor szerint szükség van egy ilyen megállapodásra, bár azt lehetetlen egyik napról a másikra megvalósítani. Azt is kifejezetten jó jelként értékelte, hogy „senki sem utasította el az erről szóló tárgyalást”. Igaz viszont, hogy ígéretet sem tett azok megkezdésére vonatkozólag. „Idén is, jövőre is meg lehet valósítani, sőt a jövő év kifejezetten alkalmas lenne, mivel választási évről van szó. Ebben az esetben ugyanis a választási kampány is sokkal korrektebb és nyugodtabb lenne, hiszen nacionalista diskurzus és a magyar kártya előhúzása nélkül is lehet kampányolni” – fogalmazott Kelemen.
A jogérvényesítés tekintetében Kelemen szerint addig volt könnyebb, amíg a kormányzat az EU-ba, illetve a NATO-ba való csatlakozással járó kényszerpályán mozgott, magyarán: amíg a megfelelés kényszere kötötte. 2007 után, mivel már nem nehezedett Romániára semmilyen nyomás és elvárás a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozóan, sokan úgy gondolták, azokból akár vissza is lehet vonni. Kelemen szerint amikor az RMDSZ kormányon volt, könnyebb volt megőrizni az egyensúlyt. Ebből következően kiolvasható az RMDSZ rövidtávú politikai törekvése: újra részt venni a kormányzásban.
Mindezek fényében Kelemen arra a felismerésre jutott, hogy a kisebbségi jogok terén Románia rossz úton jár. Ezzel, elismerem, magam is egyetértek. Amit viszont nehezen értek: hogyan lehetséges, hogy erre csak most döbbent rá az RMDSZ elnöke?
S ha már azt feszegetem, ki, mikor, hogyan tévesztette el az utat, akkor ki kell azt is mondanom, szerintem Kelemen Hunor is rossz útra tévedt, amikor taktikailag megfelelő pillanatokra várva halogatja az autonómia-törvény beterjesztését. E logika szerint nincs olyan kedvező pillanat – autonómia-ügyben aztán végképp nincs! –, amelynél jobbat elképzelni ne lehetne…
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Az utóbbi napok nyilatkozataiban két ízben is érintette a nemzeti kisebbségi jogokat az RMDSZ elnöke. Elsőként az autonómiatervezet kapcsán jelentette ki, hogy taktikailag kedvező pillanatok függvénye, hogy mikor terjesztik azt a törvényhozás elé, majd az államfőnek tett korábbi javaslatára visszatérve újra az etnikumközi paktumot sürgette.
Kelemen Hunor szerint szükség van egy ilyen megállapodásra, bár azt lehetetlen egyik napról a másikra megvalósítani. Azt is kifejezetten jó jelként értékelte, hogy „senki sem utasította el az erről szóló tárgyalást”. Igaz viszont, hogy ígéretet sem tett azok megkezdésére vonatkozólag. „Idén is, jövőre is meg lehet valósítani, sőt a jövő év kifejezetten alkalmas lenne, mivel választási évről van szó. Ebben az esetben ugyanis a választási kampány is sokkal korrektebb és nyugodtabb lenne, hiszen nacionalista diskurzus és a magyar kártya előhúzása nélkül is lehet kampányolni” – fogalmazott Kelemen.
A jogérvényesítés tekintetében Kelemen szerint addig volt könnyebb, amíg a kormányzat az EU-ba, illetve a NATO-ba való csatlakozással járó kényszerpályán mozgott, magyarán: amíg a megfelelés kényszere kötötte. 2007 után, mivel már nem nehezedett Romániára semmilyen nyomás és elvárás a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozóan, sokan úgy gondolták, azokból akár vissza is lehet vonni. Kelemen szerint amikor az RMDSZ kormányon volt, könnyebb volt megőrizni az egyensúlyt. Ebből következően kiolvasható az RMDSZ rövidtávú politikai törekvése: újra részt venni a kormányzásban.
Mindezek fényében Kelemen arra a felismerésre jutott, hogy a kisebbségi jogok terén Románia rossz úton jár. Ezzel, elismerem, magam is egyetértek. Amit viszont nehezen értek: hogyan lehetséges, hogy erre csak most döbbent rá az RMDSZ elnöke?
S ha már azt feszegetem, ki, mikor, hogyan tévesztette el az utat, akkor ki kell azt is mondanom, szerintem Kelemen Hunor is rossz útra tévedt, amikor taktikailag megfelelő pillanatokra várva halogatja az autonómia-törvény beterjesztését. E logika szerint nincs olyan kedvező pillanat – autonómia-ügyben aztán végképp nincs! –, amelynél jobbat elképzelni ne lehetne…
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. szeptember 23.
Kérhető a hadiárváknak járó támogatás
Kihelyezett konzuli napot tartottak tegnap Nagyváradon a Bihar megyei RDMSZ székházában, ez alkalomból Fodor Tamás konzul (képünkön) tájékoztatott egyebek mellett a magyar kormány által biztosított, hadiözvegyeknek és -árváknak járó támogatásokról, melyet tegnap 12-en igényeltek a Fekete Sas-palotabeli konzuli napon.
A kolozsvári főkonzulátus munkatársai az állampolgársági igények és kérelmek elég széles palettáját bonyolítják le, útlevél- és honosítási kérelmeket vettek át, kész okmányokat, lakcímkártyákat, anyakönyvi kivonatokat adtak ki, valamint anyakönyvezési ügyeket (születés, elhalálozás, házasságkötés esetleg válás bejelentése) intéztek, emellett a hadiárvák, hadigondozottak ügyeivel is foglalkoztak – tudtuk meg Fodor Tamástól.
„Az utóbbi teljesen új ügymenet, most kaptunk nem olyan régen felhatalmazást Budapestről, hogy konzuli képviseletek is intézhetik, illetve segíthetik ebben az igénylőket. Ebben az esetben tulajdonképpen arról van szó, hogy azok a leszármazottak, tehát gyermekek, akiknek az édesapja a második világháborúban halt hősi halált vagy tűnt el, esetleg fogolytáborban hunyt el, őutánuk lehet igényelni a gyermekeknek, vagy azok valamelyikének a támogatást. Ez a támogatás egyszeri támogatás illetve életjáradék lehet, erről Budapesten születik döntés. Ezeket a kérelmeket lehet átadni nekünk, hogy egyszerűbben jusson el Budapestre, illetve segítünk a konzuli napok alkalmával, leellenőrizzük, hogy a kérelmekben minden hiánytalanul meglegyen” – mondta Fodor Tamás. A konzul kérdésünkre elmondta: „Ez egy nagyon új eljárás, egyeztettem a központi kormányhivatallal, ez Budapesten foglalkozik ezeknek a kérelmeknek a feldolgozásával, jelenleg azt az információt kaptam, hogy négy-öt hónap alatt bírálják el a most beérkezett kérelmeket.” Fodor Tamás szerint ez az idő rövidebb lesz később, mivel most nagyon nagy az érdeklődés. „Nagyon sokan azért jönnek hozzánk, mert itt nemcsak arról van szó, hogy a magyar állam elismeri a hősi halottakat, vagy a háborúban eltűnt honvédek emléke előtt tisztelgünk, hanem itt arról is van szó, hogy az ügyek miatt a magyarországi levéltárakban a budapesti hivatalnak kell utánanéznie ezeknek a volt honvédeknek, és így azért sok család olyan információhoz is hozzájuthat majd, amit esetleg nem is tudtak hozzátartozójukról. Azt gondolom, ez sok esetben többet jelent az adott családnak, mint maga az anyagi támogatás” – fejtette ki a konzul.
A tervek szerint egyébként októberben tartják majd az újabb konzuli napot a Sas-palotában. A hadiözvegyeknek és -árváknak járó magyar állami támogatásról egyébként az RMDSZ-irodában személyesen vagy a 0259/432-884-es telefonszámon érdeklődhetnek munkanapokon 10–15 óra között.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Kihelyezett konzuli napot tartottak tegnap Nagyváradon a Bihar megyei RDMSZ székházában, ez alkalomból Fodor Tamás konzul (képünkön) tájékoztatott egyebek mellett a magyar kormány által biztosított, hadiözvegyeknek és -árváknak járó támogatásokról, melyet tegnap 12-en igényeltek a Fekete Sas-palotabeli konzuli napon.
A kolozsvári főkonzulátus munkatársai az állampolgársági igények és kérelmek elég széles palettáját bonyolítják le, útlevél- és honosítási kérelmeket vettek át, kész okmányokat, lakcímkártyákat, anyakönyvi kivonatokat adtak ki, valamint anyakönyvezési ügyeket (születés, elhalálozás, házasságkötés esetleg válás bejelentése) intéztek, emellett a hadiárvák, hadigondozottak ügyeivel is foglalkoztak – tudtuk meg Fodor Tamástól.
„Az utóbbi teljesen új ügymenet, most kaptunk nem olyan régen felhatalmazást Budapestről, hogy konzuli képviseletek is intézhetik, illetve segíthetik ebben az igénylőket. Ebben az esetben tulajdonképpen arról van szó, hogy azok a leszármazottak, tehát gyermekek, akiknek az édesapja a második világháborúban halt hősi halált vagy tűnt el, esetleg fogolytáborban hunyt el, őutánuk lehet igényelni a gyermekeknek, vagy azok valamelyikének a támogatást. Ez a támogatás egyszeri támogatás illetve életjáradék lehet, erről Budapesten születik döntés. Ezeket a kérelmeket lehet átadni nekünk, hogy egyszerűbben jusson el Budapestre, illetve segítünk a konzuli napok alkalmával, leellenőrizzük, hogy a kérelmekben minden hiánytalanul meglegyen” – mondta Fodor Tamás. A konzul kérdésünkre elmondta: „Ez egy nagyon új eljárás, egyeztettem a központi kormányhivatallal, ez Budapesten foglalkozik ezeknek a kérelmeknek a feldolgozásával, jelenleg azt az információt kaptam, hogy négy-öt hónap alatt bírálják el a most beérkezett kérelmeket.” Fodor Tamás szerint ez az idő rövidebb lesz később, mivel most nagyon nagy az érdeklődés. „Nagyon sokan azért jönnek hozzánk, mert itt nemcsak arról van szó, hogy a magyar állam elismeri a hősi halottakat, vagy a háborúban eltűnt honvédek emléke előtt tisztelgünk, hanem itt arról is van szó, hogy az ügyek miatt a magyarországi levéltárakban a budapesti hivatalnak kell utánanéznie ezeknek a volt honvédeknek, és így azért sok család olyan információhoz is hozzájuthat majd, amit esetleg nem is tudtak hozzátartozójukról. Azt gondolom, ez sok esetben többet jelent az adott családnak, mint maga az anyagi támogatás” – fejtette ki a konzul.
A tervek szerint egyébként októberben tartják majd az újabb konzuli napot a Sas-palotában. A hadiözvegyeknek és -árváknak járó magyar állami támogatásról egyébként az RMDSZ-irodában személyesen vagy a 0259/432-884-es telefonszámon érdeklődhetnek munkanapokon 10–15 óra között.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. szeptember 23.
Johannis: nagyobb önmérsékletre lett volna szükség a román-magyar vitában
Mindkét fél részéről nagyobb önmérsékletre lett volna szükség a migránsválsággal és Magyarország kerítésépítési tervével kapcsolatos román-magyar vitában - jelentette ki Klaus Johannis államfő szerdai sajtóértekezletén, Bukarestben.
„Az ilyen vitákkal semmit sem lehet megoldani, ellenkezőleg, bonyolítják a két ország közötti viszonyt. Az a párbeszéd, amely lezajlott, nem illeszkedett a megszokott diplomáciai keretek közé” - állapította meg az államfő.
Victor Ponta kormányfő az utóbbi hetekben számos alkalommal éles szavakkal bírálta Magyarország bevándorlási politikáját, Európa szégyenének nevezve a budapesti döntéshozókat. A vádakat Szijjártó Péter minden alkalommal visszautasította. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a román kormányfő elveszítette önkontrollját, és egész Magyarországot megsértette.
Az elnök önmérsékletre intő megjegyzése után néhány perccel Victor Ponta a kormányülés elején szerdán újabb Magyarországnak szánt éles megjegyzést tett. Mint mondta, kormánya megteszi a szükséges előkészületeket a kötelező menekültkvóták alkalmazására: „ez egy európai, nem pedig olyan idegengyűlölő és sovén hozzáállás, mint amilyet a szomszédjaink tanúsítanak”.
MTI maszol.hu,
Mindkét fél részéről nagyobb önmérsékletre lett volna szükség a migránsválsággal és Magyarország kerítésépítési tervével kapcsolatos román-magyar vitában - jelentette ki Klaus Johannis államfő szerdai sajtóértekezletén, Bukarestben.
„Az ilyen vitákkal semmit sem lehet megoldani, ellenkezőleg, bonyolítják a két ország közötti viszonyt. Az a párbeszéd, amely lezajlott, nem illeszkedett a megszokott diplomáciai keretek közé” - állapította meg az államfő.
Victor Ponta kormányfő az utóbbi hetekben számos alkalommal éles szavakkal bírálta Magyarország bevándorlási politikáját, Európa szégyenének nevezve a budapesti döntéshozókat. A vádakat Szijjártó Péter minden alkalommal visszautasította. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a román kormányfő elveszítette önkontrollját, és egész Magyarországot megsértette.
Az elnök önmérsékletre intő megjegyzése után néhány perccel Victor Ponta a kormányülés elején szerdán újabb Magyarországnak szánt éles megjegyzést tett. Mint mondta, kormánya megteszi a szükséges előkészületeket a kötelező menekültkvóták alkalmazására: „ez egy európai, nem pedig olyan idegengyűlölő és sovén hozzáállás, mint amilyet a szomszédjaink tanúsítanak”.
MTI maszol.hu,
2015. szeptember 23.
Riportkönyv a szórvány szórványáról
A nagy erdélyi nemzetiségolvasztó kohómű egyik legszomorúbb-legszebb katlanában, a Radnai havasalji, a Nagy-Szamos forrásvidékéhez közeli kishaza két településén: Óradnán és Radnaborbereken forgolódtak a 2015-ös MÚRE-riporttábor résztvevői. Szilágyi Aladár könyvismertetője.
Fokozott érdeklődéssel vettem kézbe a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének legújabb kiadványát. Az immár hagyományos riporttáborok szervezése a MÚRE legígéretesebb rendezvénysorozata. Valahol Erdélyben (Partiumban és a Bánságban sajnos, még nem…) a kezdeményezők kinéznek egy-egy „izgalmas”, „jó” helyet, lehetőleg szórványvidéken, tizenöt-húsz kollégát táboroztatnak, ahonnan szét lehet rajzani, két-három nap alatt begyűjteni a riportanyagot, közösen átbeszélni, majd hazatérve érlelni, megírni, végül kötet formájában közkinccsé tenni az élményeket. Egyik vagy másik kistáj sajátos jelenének feltérképezése, múltjának feltárása, lehetséges jövőjének latolgatása hálás feladat, több is és más is, mintha a tizenötek-húszak egyen-egyenként járták volna be a portyázásra kijelölt terepet.
Párhuzamok és tandemek
Annak idején, amikor az Erdélyi Riportban napvilágot láttak etnosz-sorozatom első darabjai, egy református lelkész hívta fel a figyelmemet Óradnára és Borberekre: feltétlenül keressem fel azt a vidéket, mert vétek volna kihagyni azt az elszomorítóan és örömtelien különös-szépséges végvilágot, ahol magukat magyaroknak valló, de magyarul nem beszélő magyarok élnek. Mivel nem sikerült eljutnom oda, némi szakmai irigységgel keveredő figyelemmel, majd nem kis elégtétellel követtem nyomon a táborozás fejleményeit, és olvastam végig együltömben kollégáim könyvét. Maga a cím: Nem magyarul magyarok – telitalálat, hiszen sokat elárul a nagy múltú történelmi bányavidék-határőrvidék sajátos helyzetéről. A szórványok szórványában, a legközelebbi magyarlakta településtől 60 kilométerre élő – néhány kivételtől eltekintve – egészében anyanyelvét vesztett magyar közösség, mely katolikus vallásától elválaszthatatlan magyar identitását nem veszítette el – kell-e ennél izgalmasabb, riadóra késztető újságírói feladat?
A riporttáborok hasznos voltához nem csupán az tartozik hozzá, hogy különböző városokból érkeznek az írott sajtós, rádiós, televíziós táborozók, hanem az is, hogy más-más orientáltságú, „nézetű” médiumok emberei futnak össze, urambocsá’, nincs szekértáborosdi, kiderül, hogy szót tudnak érteni egymással, netán megtalálják a közös hangot is. Az is lényeges – ez a 2015-ös táborverés alkalmával maradéktalanul érvényesült –, hogy gyakorlatilag minden nemzedék képviseltesse magát, az öreg sajtórókáktól az újdondászinasokig, a diákokig. Ami fokozhatta az együttmunkálkodás varázsát: több esetben családi tandemek (például: apa-lánya) alakultak, avagy két kolléga párba állva eredt útnak. Nem zavaró, inkább elkerülhetetlen jelenség, hogy a szövegek metszik egymást, a két településen forgolódók a nem túl bő riportalany-kínálat miatt esetenként ugyanazt a személyt faggatják, vagy ugyanazt a részletet ragadják ki. Nem zavaró, mert részint más megközelítésben, más-más összefüggésben kérdeznek, részint ugyanannak a jelenségnek más-más aspektusaira világítanak rá. Nem egymást kioltó, ellenkezőleg, egymást erősítő információk ezek, még ha olykor ellentmondásokba is keverednek egymással.
Riportról riportra
Műfajilag is, tematikájában is változatos kötet, a helytörténeti tudnivalókat kalangyába foglaló szövegtől, az alaposan dokumentált oknyomozó riporton keresztül, a szociográfia eszközeivel élő, avagy a hangulati elemeket rögzítő írásokig. A gyakorlatilag szinte mindenki által feltett, mindenki által elemzett kérdés: miként kezdődött, hogyan történhetett meg a fokozatos nyelvvesztés, és ennek ellenére miként maradhatott meg, milyen formában nyilvánul meg a hétköznapokban a magyarul már nem beszélő nemzedékek magyar identitástudata?
Szekeres Attila (Beszélő kövek Óradnán) a település helytörténeti, építéstörténeti dimenzióit ragadja meg, Antal Erika (A nyelvvesztés útján) az anyanyelv eltűnésének nemzedékről nemzedékre erősödő folyamatát járja körül, Sarány István (Ahol az Úr lépked hallgatag…) a katolikus egyház szerepére, bizonyos, a kisközösségen belüli feszültségekre, de nem utolsó sorban a lehetséges szórványstratégiákra hívja fel a figyelmet. Bauer Ilona tanárnő, a település értelmiségének nemrég elhunyt, pótolhatatlannak tűnő alakja két írásban idéződik fel. Szucher Ervin (Reményik intelmével élt élet) című írása a fáradhatatlan pedagógus tevékenységének az eredményeit is felvázolja, megszólaltatja azoknak a nemzedékeknek a tagjait, akik Bauer Ilona tanítványaiként nem csupán a magyar identitás, hanem a magyar nyelv hűségén is megmaradtak. A Függelék egyik darabja, Gáspár Sándor (Viszik a jó hírünket) egy 2010-ben, Bauer Ilonával készült rádióinterjúja, mely Reményik Sándor születésének 120 évfordulóján készült, a radnaborbereki ünnepség alkalmával. Hogy mi köze volt, van a költőnek Borberekhez? Reményik egyik kedvelt rejteke volt, az a hely, amelyik egy kisebb kötetnyi vers megírására ihlette őt. Kultuszát mindkét településen őrzik, még egy kétnyelvű, magyar-román versválogatásra is tellett, a helybeli ortodox esperes lelkes-értő előszavával… A Gegő család panziója éppen annak a háznak a helyére épült, ahová a poéta évekig visszajárt. Többek összefogásával életművéhez méltó irodalmi emlékhelyet alakítottak ki Borbereken. A Reményik kultusszal foglalkozó írások közül az egyik (Az élő Reményik emlékezete) Dávid Gyula irodalomtörténésznek egy évfordulón elhangzott előadását tartalmazza, a másik (Ide, ha egyszer hívnak, kétszer is el kell jönni) ugyancsak Gáspár Sándor beszélgetése a kolozsvári kutatóval. A Reményik-képet gazdagítja az Ambrus Melinda–Ambrus Attila páros riportja (Csendes csodák földjén), melyben részint a Nagyváradról Veszprémbe átszármazott, Erdély-Partium tájegységeit 38 fotóalbumban megörökítő házaspárt, a fotográfus Váradi Péter Pált és az irodalomtanár Lőwey Lillát szólaltatják meg, Reményik és Borberek kapcsolatát bemutató albumuk kapcsán, másrészt a költő kultuszának is színteret nyújtó panzió tulajdonosaival, Gegő Zsuzsannával és Gegő Sándorral beszélgetnek, a Reményik-zarándokokról, illetve a panzió mindenkori vendégeiről. Gáspár kolléga 2010-ben készült, 2015-ben kiegészített riportja (Zichy Domonkos magyarsága) egy különös, tragikus fordulatokat sem nélkülöző pályafutású főpap emlékét idézi. Annak a püspöknek az alakját, akinek hamvai az óradnai magyar temetőben porladnak, aki ide menekültében ennek a kisrégiónak a felemelkedését szolgálta élete végéig. Emblematikus alakja ő ennek a vidéknek, hiszen Óradnán és vonzáskörzetében nemcsak a katolikus magyarok, hanem az ortodox románok is nemzedékről nemzedékre megőrizték őt jó emlékezetükben. A Deák Gyöngyi–Maksay Magdolna tandem (Visszavár a borbereki víz), illetve Farkas-Ráduly Melánia (Óradna elmozdult a holtpontról) riportja olyan idősebb-fiatalabb helybeli lakosokat szólaltat meg, akik még jól-rosszul beszélik az anyanyelvüket, akik még képesek felidézni a magyar iskolát, a hajdani „magyar élet” mozzanatait. Sarány István és Sarány Orsolya (Bányászfeleségek) szociografikus igénnyel követi nyomon ennek a hajdan „kivételezett” státusú rétegnek, azoknak a nőknek a helyzetét, akik – amíg a bányák működtek –, megengedhették maguknak azt a „fényűzést”, hogy „csak” anyák és háziasszonyok legyenek, napjainkra pedig ők, a bányászérában még sok gyermeket vállalók, váltak családfenntartókká.
A bányászat sok évszázados történetének, a bányák jelenlegi állapotának Ambrus Attila (Ami arany van, arany marad) nézett utána. A legilletékesebbeket: Liviu Păius tanárt, a bányászati múzeum igazgatóját és Szőke Kálmán nyugalmazott bányamérnököt szólaltatta meg. Utóbbival be is járta a bezárt, kifosztott telepeket, a több mint két évezredes színesfémbányászat utolsó, alig egy évtizede elnémult tanúit. Nem csak a tárnákat falazták be, hanem ennek a távoli kisvilágnak a rossz, szinte járhatatlan utak melletti, egyetlen ép köldökzsinórját, a vasútat is elvágták – derül ki Sarány Orsolya (Búcsú a szárnyvonaltól) vasúttörténeti írásából. Az ipari tevékenység nem állt le telejesen, csakhogy egy olyan – egyébként igen kevés munkahelyet biztosító – ágazat lendült fel, amelyik veszélyes a környezetre: a törpe vízierűművek működtetése. Bögözi Attila (Magas hegyek gonosz törpéi, huss!) rendkívül alaposan dokumentált, címében is igen kifejező riportja számos kultúrtörténeti és társadalomtörténeti adalékkal egybefűzve térképezi fel a kérdéskör minden aspektusát. Megszállott oknyomozó lévén, azokat a maffióta jellegű összefonódásokat is legombolyítja, amelyek következtében a rezervátummá, Nemzeti Parkká nyilvánított Radnai havasok övezetében, a nemzetközi tilalmak semmibe vevése, a hazai szabályok kijátszása révén Radnaborberek peremén felépülhetett az első törpeszörnyeteg. Költői vénával is megáldott Attila kollegánk képtelen volt ellenállni a múzsa csábításának: versbe foglalta riporterként megélt élményeit-érzelmeit (Az Ünőkőnél). A környék legmagasabb csúcsa, mely a nagymértékben kihasználatlan turistaparadicsomot uralja, a Gáspár családnak, Melindának és Sándornak köszönhetően, valóban megélt hegymászókalandként került a könyvbe (Az Ördög-szorostól az Ünőkőig). A riporterkülönítmény Benjáminja, Kovács Péter középiskolás diák szubjektív napló formájában (Hol vagy, Ünőkő?) jegyezte fel a maga táborélményeit. Két leányzó, a médiaszakos Prózsa Lilla-Zsuzsanna és Vadas Henrietta a vendéglátás egyik legfontosabb tevékenységéből, a gasztronómiai hagyományokból kínál ízelítőt (Helyi ízek Randaborbereken és Óradnán), néhány eredeti ételreceptet mellékelve. A kötetet záró interjú (Magyarság-kérdés Besztercén) Moldován Zenkő egyetemi hallgató tollából, Antal Attila megyeszékhelyi RMDSZ-tanácsost, iskolaigazgatót szólaltatja meg. A tábornyitón megjelent pedagógus még azzal a reménységgel nyilatkozott, hogy néhány hét múlva, 2015 szeptemberében, több évtizedes hiányt követően, megnyithatják az önálló magyar nyelvű líceumot. Egy nappal a kötet nyomdába kerülése előtt – derül ki a szerkesztő, Szűcs László fülszövegéből – „a politika és a jog útveszőiben” megrekedt s kezdeményezés.
Nem áll szándékomban borúlátóan fejezni be a könyvismertetőmet, annál inkább nem, mert pótolnom kell legnagyobb recenzensi adósságomat: a tábor és a könyv „anyukája”, felelős kiadója, Rácz Éva oldalán sok táborlakó fotózott, a szerzői lajstrom már felsorolt szereplői mellett olyanok, akik speciel fotóriporteri minőségükben tüsténkedtek: Gál Zsófia, Kovács Sándor és Réman Tibor. A tíz fotografáló kolléga mintegy hatvan felvétele legalább annyira gazdag üzenetű, fontos vonulata a kötetnek, mint a huszonegy szöveg.
Rácz Éva így, ezzel a gondolattal fejezte be az előszót: „Óradnán és Radnaborbereken tett látogatásaink legnagyobb tanulsága, amelyet szívesen továbbadnék, ez: a magyarság nem nyelv kérdése, sokkal inkább meggyőződés.” – Ami pedig engem illet, immár minden irigység nélkül csatlakozom Évához, aki a Radnai havasok alját először megpillantva, így kiáltott fel: „De hát ez gyönyörű!”
erdelyiriport.ro
A nagy erdélyi nemzetiségolvasztó kohómű egyik legszomorúbb-legszebb katlanában, a Radnai havasalji, a Nagy-Szamos forrásvidékéhez közeli kishaza két településén: Óradnán és Radnaborbereken forgolódtak a 2015-ös MÚRE-riporttábor résztvevői. Szilágyi Aladár könyvismertetője.
Fokozott érdeklődéssel vettem kézbe a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének legújabb kiadványát. Az immár hagyományos riporttáborok szervezése a MÚRE legígéretesebb rendezvénysorozata. Valahol Erdélyben (Partiumban és a Bánságban sajnos, még nem…) a kezdeményezők kinéznek egy-egy „izgalmas”, „jó” helyet, lehetőleg szórványvidéken, tizenöt-húsz kollégát táboroztatnak, ahonnan szét lehet rajzani, két-három nap alatt begyűjteni a riportanyagot, közösen átbeszélni, majd hazatérve érlelni, megírni, végül kötet formájában közkinccsé tenni az élményeket. Egyik vagy másik kistáj sajátos jelenének feltérképezése, múltjának feltárása, lehetséges jövőjének latolgatása hálás feladat, több is és más is, mintha a tizenötek-húszak egyen-egyenként járták volna be a portyázásra kijelölt terepet.
Párhuzamok és tandemek
Annak idején, amikor az Erdélyi Riportban napvilágot láttak etnosz-sorozatom első darabjai, egy református lelkész hívta fel a figyelmemet Óradnára és Borberekre: feltétlenül keressem fel azt a vidéket, mert vétek volna kihagyni azt az elszomorítóan és örömtelien különös-szépséges végvilágot, ahol magukat magyaroknak valló, de magyarul nem beszélő magyarok élnek. Mivel nem sikerült eljutnom oda, némi szakmai irigységgel keveredő figyelemmel, majd nem kis elégtétellel követtem nyomon a táborozás fejleményeit, és olvastam végig együltömben kollégáim könyvét. Maga a cím: Nem magyarul magyarok – telitalálat, hiszen sokat elárul a nagy múltú történelmi bányavidék-határőrvidék sajátos helyzetéről. A szórványok szórványában, a legközelebbi magyarlakta településtől 60 kilométerre élő – néhány kivételtől eltekintve – egészében anyanyelvét vesztett magyar közösség, mely katolikus vallásától elválaszthatatlan magyar identitását nem veszítette el – kell-e ennél izgalmasabb, riadóra késztető újságírói feladat?
A riporttáborok hasznos voltához nem csupán az tartozik hozzá, hogy különböző városokból érkeznek az írott sajtós, rádiós, televíziós táborozók, hanem az is, hogy más-más orientáltságú, „nézetű” médiumok emberei futnak össze, urambocsá’, nincs szekértáborosdi, kiderül, hogy szót tudnak érteni egymással, netán megtalálják a közös hangot is. Az is lényeges – ez a 2015-ös táborverés alkalmával maradéktalanul érvényesült –, hogy gyakorlatilag minden nemzedék képviseltesse magát, az öreg sajtórókáktól az újdondászinasokig, a diákokig. Ami fokozhatta az együttmunkálkodás varázsát: több esetben családi tandemek (például: apa-lánya) alakultak, avagy két kolléga párba állva eredt útnak. Nem zavaró, inkább elkerülhetetlen jelenség, hogy a szövegek metszik egymást, a két településen forgolódók a nem túl bő riportalany-kínálat miatt esetenként ugyanazt a személyt faggatják, vagy ugyanazt a részletet ragadják ki. Nem zavaró, mert részint más megközelítésben, más-más összefüggésben kérdeznek, részint ugyanannak a jelenségnek más-más aspektusaira világítanak rá. Nem egymást kioltó, ellenkezőleg, egymást erősítő információk ezek, még ha olykor ellentmondásokba is keverednek egymással.
Riportról riportra
Műfajilag is, tematikájában is változatos kötet, a helytörténeti tudnivalókat kalangyába foglaló szövegtől, az alaposan dokumentált oknyomozó riporton keresztül, a szociográfia eszközeivel élő, avagy a hangulati elemeket rögzítő írásokig. A gyakorlatilag szinte mindenki által feltett, mindenki által elemzett kérdés: miként kezdődött, hogyan történhetett meg a fokozatos nyelvvesztés, és ennek ellenére miként maradhatott meg, milyen formában nyilvánul meg a hétköznapokban a magyarul már nem beszélő nemzedékek magyar identitástudata?
Szekeres Attila (Beszélő kövek Óradnán) a település helytörténeti, építéstörténeti dimenzióit ragadja meg, Antal Erika (A nyelvvesztés útján) az anyanyelv eltűnésének nemzedékről nemzedékre erősödő folyamatát járja körül, Sarány István (Ahol az Úr lépked hallgatag…) a katolikus egyház szerepére, bizonyos, a kisközösségen belüli feszültségekre, de nem utolsó sorban a lehetséges szórványstratégiákra hívja fel a figyelmet. Bauer Ilona tanárnő, a település értelmiségének nemrég elhunyt, pótolhatatlannak tűnő alakja két írásban idéződik fel. Szucher Ervin (Reményik intelmével élt élet) című írása a fáradhatatlan pedagógus tevékenységének az eredményeit is felvázolja, megszólaltatja azoknak a nemzedékeknek a tagjait, akik Bauer Ilona tanítványaiként nem csupán a magyar identitás, hanem a magyar nyelv hűségén is megmaradtak. A Függelék egyik darabja, Gáspár Sándor (Viszik a jó hírünket) egy 2010-ben, Bauer Ilonával készült rádióinterjúja, mely Reményik Sándor születésének 120 évfordulóján készült, a radnaborbereki ünnepség alkalmával. Hogy mi köze volt, van a költőnek Borberekhez? Reményik egyik kedvelt rejteke volt, az a hely, amelyik egy kisebb kötetnyi vers megírására ihlette őt. Kultuszát mindkét településen őrzik, még egy kétnyelvű, magyar-román versválogatásra is tellett, a helybeli ortodox esperes lelkes-értő előszavával… A Gegő család panziója éppen annak a háznak a helyére épült, ahová a poéta évekig visszajárt. Többek összefogásával életművéhez méltó irodalmi emlékhelyet alakítottak ki Borbereken. A Reményik kultusszal foglalkozó írások közül az egyik (Az élő Reményik emlékezete) Dávid Gyula irodalomtörténésznek egy évfordulón elhangzott előadását tartalmazza, a másik (Ide, ha egyszer hívnak, kétszer is el kell jönni) ugyancsak Gáspár Sándor beszélgetése a kolozsvári kutatóval. A Reményik-képet gazdagítja az Ambrus Melinda–Ambrus Attila páros riportja (Csendes csodák földjén), melyben részint a Nagyváradról Veszprémbe átszármazott, Erdély-Partium tájegységeit 38 fotóalbumban megörökítő házaspárt, a fotográfus Váradi Péter Pált és az irodalomtanár Lőwey Lillát szólaltatják meg, Reményik és Borberek kapcsolatát bemutató albumuk kapcsán, másrészt a költő kultuszának is színteret nyújtó panzió tulajdonosaival, Gegő Zsuzsannával és Gegő Sándorral beszélgetnek, a Reményik-zarándokokról, illetve a panzió mindenkori vendégeiről. Gáspár kolléga 2010-ben készült, 2015-ben kiegészített riportja (Zichy Domonkos magyarsága) egy különös, tragikus fordulatokat sem nélkülöző pályafutású főpap emlékét idézi. Annak a püspöknek az alakját, akinek hamvai az óradnai magyar temetőben porladnak, aki ide menekültében ennek a kisrégiónak a felemelkedését szolgálta élete végéig. Emblematikus alakja ő ennek a vidéknek, hiszen Óradnán és vonzáskörzetében nemcsak a katolikus magyarok, hanem az ortodox románok is nemzedékről nemzedékre megőrizték őt jó emlékezetükben. A Deák Gyöngyi–Maksay Magdolna tandem (Visszavár a borbereki víz), illetve Farkas-Ráduly Melánia (Óradna elmozdult a holtpontról) riportja olyan idősebb-fiatalabb helybeli lakosokat szólaltat meg, akik még jól-rosszul beszélik az anyanyelvüket, akik még képesek felidézni a magyar iskolát, a hajdani „magyar élet” mozzanatait. Sarány István és Sarány Orsolya (Bányászfeleségek) szociografikus igénnyel követi nyomon ennek a hajdan „kivételezett” státusú rétegnek, azoknak a nőknek a helyzetét, akik – amíg a bányák működtek –, megengedhették maguknak azt a „fényűzést”, hogy „csak” anyák és háziasszonyok legyenek, napjainkra pedig ők, a bányászérában még sok gyermeket vállalók, váltak családfenntartókká.
A bányászat sok évszázados történetének, a bányák jelenlegi állapotának Ambrus Attila (Ami arany van, arany marad) nézett utána. A legilletékesebbeket: Liviu Păius tanárt, a bányászati múzeum igazgatóját és Szőke Kálmán nyugalmazott bányamérnököt szólaltatta meg. Utóbbival be is járta a bezárt, kifosztott telepeket, a több mint két évezredes színesfémbányászat utolsó, alig egy évtizede elnémult tanúit. Nem csak a tárnákat falazták be, hanem ennek a távoli kisvilágnak a rossz, szinte járhatatlan utak melletti, egyetlen ép köldökzsinórját, a vasútat is elvágták – derül ki Sarány Orsolya (Búcsú a szárnyvonaltól) vasúttörténeti írásából. Az ipari tevékenység nem állt le telejesen, csakhogy egy olyan – egyébként igen kevés munkahelyet biztosító – ágazat lendült fel, amelyik veszélyes a környezetre: a törpe vízierűművek működtetése. Bögözi Attila (Magas hegyek gonosz törpéi, huss!) rendkívül alaposan dokumentált, címében is igen kifejező riportja számos kultúrtörténeti és társadalomtörténeti adalékkal egybefűzve térképezi fel a kérdéskör minden aspektusát. Megszállott oknyomozó lévén, azokat a maffióta jellegű összefonódásokat is legombolyítja, amelyek következtében a rezervátummá, Nemzeti Parkká nyilvánított Radnai havasok övezetében, a nemzetközi tilalmak semmibe vevése, a hazai szabályok kijátszása révén Radnaborberek peremén felépülhetett az első törpeszörnyeteg. Költői vénával is megáldott Attila kollegánk képtelen volt ellenállni a múzsa csábításának: versbe foglalta riporterként megélt élményeit-érzelmeit (Az Ünőkőnél). A környék legmagasabb csúcsa, mely a nagymértékben kihasználatlan turistaparadicsomot uralja, a Gáspár családnak, Melindának és Sándornak köszönhetően, valóban megélt hegymászókalandként került a könyvbe (Az Ördög-szorostól az Ünőkőig). A riporterkülönítmény Benjáminja, Kovács Péter középiskolás diák szubjektív napló formájában (Hol vagy, Ünőkő?) jegyezte fel a maga táborélményeit. Két leányzó, a médiaszakos Prózsa Lilla-Zsuzsanna és Vadas Henrietta a vendéglátás egyik legfontosabb tevékenységéből, a gasztronómiai hagyományokból kínál ízelítőt (Helyi ízek Randaborbereken és Óradnán), néhány eredeti ételreceptet mellékelve. A kötetet záró interjú (Magyarság-kérdés Besztercén) Moldován Zenkő egyetemi hallgató tollából, Antal Attila megyeszékhelyi RMDSZ-tanácsost, iskolaigazgatót szólaltatja meg. A tábornyitón megjelent pedagógus még azzal a reménységgel nyilatkozott, hogy néhány hét múlva, 2015 szeptemberében, több évtizedes hiányt követően, megnyithatják az önálló magyar nyelvű líceumot. Egy nappal a kötet nyomdába kerülése előtt – derül ki a szerkesztő, Szűcs László fülszövegéből – „a politika és a jog útveszőiben” megrekedt s kezdeményezés.
Nem áll szándékomban borúlátóan fejezni be a könyvismertetőmet, annál inkább nem, mert pótolnom kell legnagyobb recenzensi adósságomat: a tábor és a könyv „anyukája”, felelős kiadója, Rácz Éva oldalán sok táborlakó fotózott, a szerzői lajstrom már felsorolt szereplői mellett olyanok, akik speciel fotóriporteri minőségükben tüsténkedtek: Gál Zsófia, Kovács Sándor és Réman Tibor. A tíz fotografáló kolléga mintegy hatvan felvétele legalább annyira gazdag üzenetű, fontos vonulata a kötetnek, mint a huszonegy szöveg.
Rácz Éva így, ezzel a gondolattal fejezte be az előszót: „Óradnán és Radnaborbereken tett látogatásaink legnagyobb tanulsága, amelyet szívesen továbbadnék, ez: a magyarság nem nyelv kérdése, sokkal inkább meggyőződés.” – Ami pedig engem illet, immár minden irigység nélkül csatlakozom Évához, aki a Radnai havasok alját először megpillantva, így kiáltott fel: „De hát ez gyönyörű!”
erdelyiriport.ro
2015. szeptember 24.
Javítottak a Nagy Testvér törvényen
Romániában is bírói felhatalmazáshoz kötötték a távközlési cégek által kezelt személyes adatokhoz való hatósági hozzáférést: az erre vonatkozó törvénymódosítást nagy szavazattöbbséggel fogadta el képviselőház. Az adatvédelmi szabályozás módosításáról Klaus Iohannis államfő kezdeményezésére májusban alakult ki politikai konszenzus, amelynek nyomán a koalíció és az ellenzéki pártok vezetői közösen terjesztettek törvénymódosítási javaslatot a parlament elé.
A kommunikáció megfigyelését szabályozó korábbi jogszabályok – amelyeket a román sajtó „Nagy Testvér" törvényekként emlegetett – alkotmányellenesnek bizonyultak. A januári párizsi terrortámadás után a Román Hírszerző Szolgálat és a legfőbb ügyész nemzetbiztonsági érvekre hivatkozva sürgette a joghézag felszámolását.
A szerdán elfogadott törvény szerint a telefon- és internetszolgáltatóknak kizárólag bírói felhatalmazás esetén kell kiadniuk 48 órán belül valamely felhasználó személyi adatait, a hívás helyét és az adatforgalom többi paraméterét az azokat igénylő nemzetbiztonsági vagy bűnüldöző szerveknek. A korábbi, 2006-ban elfogadott adatvédelmi törvény nem korlátozta ezek hozzáférését a távközlési szolgáltatók által kezelt személyes adatokhoz.
A szolgáltatóknak három évig kell tárolniuk és igény esetén a hatóságok rendelkezésére bocsátaniuk előfizetőik hívásainak, illetve levelezésének minden adatát, a tartalom kivételével. A törvénymódosítást a szenátus már korábban megszavazta, hatályba lépéséhez így már csak az államfő aláírására van szükség.
MTI
Erdély.ma
Romániában is bírói felhatalmazáshoz kötötték a távközlési cégek által kezelt személyes adatokhoz való hatósági hozzáférést: az erre vonatkozó törvénymódosítást nagy szavazattöbbséggel fogadta el képviselőház. Az adatvédelmi szabályozás módosításáról Klaus Iohannis államfő kezdeményezésére májusban alakult ki politikai konszenzus, amelynek nyomán a koalíció és az ellenzéki pártok vezetői közösen terjesztettek törvénymódosítási javaslatot a parlament elé.
A kommunikáció megfigyelését szabályozó korábbi jogszabályok – amelyeket a román sajtó „Nagy Testvér" törvényekként emlegetett – alkotmányellenesnek bizonyultak. A januári párizsi terrortámadás után a Román Hírszerző Szolgálat és a legfőbb ügyész nemzetbiztonsági érvekre hivatkozva sürgette a joghézag felszámolását.
A szerdán elfogadott törvény szerint a telefon- és internetszolgáltatóknak kizárólag bírói felhatalmazás esetén kell kiadniuk 48 órán belül valamely felhasználó személyi adatait, a hívás helyét és az adatforgalom többi paraméterét az azokat igénylő nemzetbiztonsági vagy bűnüldöző szerveknek. A korábbi, 2006-ban elfogadott adatvédelmi törvény nem korlátozta ezek hozzáférését a távközlési szolgáltatók által kezelt személyes adatokhoz.
A szolgáltatóknak három évig kell tárolniuk és igény esetén a hatóságok rendelkezésére bocsátaniuk előfizetőik hívásainak, illetve levelezésének minden adatát, a tartalom kivételével. A törvénymódosítást a szenátus már korábban megszavazta, hatályba lépéséhez így már csak az államfő aláírására van szükség.
MTI
Erdély.ma
2015. szeptember 24.
Több ezret osztottak Romániára (Migránskvóták)
Egyelőre 4837 menekültet kell fogadnia Romániának, a következő elosztás után azonban számuk 6351-re emelkedhet. Az Európai Unió belügyminiszterei szeptember 14-én 2362, szeptember 22-én pedig 2475 migránst osztottak ki Bukarestnek az Olaszországban és Görögországban tartózkodó bevándorlók közül. A Bel- és Igazságügyi Tanács a múlt héten 40, két napja 60 ezer menekült szétosztásáról döntött, a következő alkalommal várhatóan 54 ezer személy sorsáról tárgyalnak.
Az elosztással Klaus Johannis államfő és Victor Ponta kormányfő is elégedetlen, ugyanakkor az Európai Bizottság (EB) szabálysértési eljárást indított 18 EU-tagállam, köztük Románia ellen, mert helytelenül alkalmazták a menedékjogi szabályzatot. Az Európai Tanács (ET) tegnapi rendkívüli ülésen is a migránsokról tárgyaltak. Romániát Klaus Johannis államelnök képviselte, aki indulása előtt elmondta: a belügyminiszterek kedd esti döntéséről nem szavaznak újra ezen a fórumon. Közben Temes megyében nagy erővel bővítik a múlt héten kiépített sátortábort. Johannis elégedetlen
„Sajnáljuk és sajnálom”, hogy a Bel- és Igazságügyi Tanács döntése, amellyel Romániának 2475 menekültet osztottak ki, nem konszenzus alapján, tárgyalások útján született, hanem többségi szavazattal. „Nem hiszem, hogy a menekültkvóták voksokkal történő kiosztása megoldaná a helyzetet. Ez a matematikai elosztás nem vesz figyelembe egy sor fontos tényezőt” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Klaus Johannis államfő, aki szerint Románia tudja fogadni a neki szánt menekülteket, de az ET-ben március óta következetesen azt az álláspontot képviseli, hogy szétosztásuk csak a tagországok önkéntes vállalása alapján történhet. Románia nincs a menekültek befogadása ellen, szolidáris a nehéz helyzetbe került uniós tagállamokkal, és végrehajtja a határozat rá vonatkozó részét, hiszen az országnak leosztott migránsok száma valójában „nem nagy”, és nem egyszerre fognak érkezni, hanem egy-két év alatt kisebb csoportokban – közölte.
Ponta még remél
Victor Ponta miniszterelnök tegnap még reménykedett abban, hogy az ET ülésén lehetnek változások a menekültkvótákat illetően. Elmondta: Gabriel Oprea kormányfőhelyettes „korrekt módon és természetesen” teljesítette mandátumát a Bel- és Igazságügyi Tanács ülésén, „azonban kisebbségben voltunk, és a szavazás másként döntött”. Ponta szerint a menekültek ellátása nem pénzkérdés: „a problémát a logisztikai kapacitásunk és a társadalomba való integrálási képességünk jelenti. (...) Ma, amikor erről beszélünk, nincs meg a szükséges tapasztalatunk (...), ellenkezőleg”. Hozzátette: Románia már az első tárgyalásokon késznek mutatkozott 1705 menekült befogadására Olaszországból és Görögországból, és további 80 személy befogadására az Európai Unión kívülről, de a kötelező kvóták nem jelentenek életképes megoldást a menekültkérdésre. Így csak a tüneteket kezelik, nem pedig a jelenség okát. Az illegális bevándorlás megfékezésére van szükség a származási és tranzitországokban, ugyanakkor nagyobb beavatkozásra az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától, civil szervezetektől.
Vita a képviseletről
Élesen támadta tegnap Victor Ponta kormányfő Klaus Johannis államelnököt, akinek szerinte semmi keresnivalója nincs az ET tegnapi csúcstalálkozóján, hiszen ott főleg kormányfők lesznek jelen, és olyan kérdésekről tárgyalnak, amelyek megoldása a kormányokra tartozik. „Elmehet, ha akar, kiadjuk neki a dokumentumokat, de a munkát nekünk kell elvégezni” – jelentette ki Ponta a kormányülésen. Johannis röviden válaszolt: alapvetően elhibázottnak minősítette ezt a hozzáállást, és közölte: „a kormányfő, ez a kormányfő soha nem fog részt venni az ET csúcstalálkozóján”. Románia legmagasabb szintű képviseletéről már Traian Băsescu volt államfővel is vitába keveredett Victor Ponta, aki egyszer el is utazott Brüsszelbe anélkül, hogy az akkori államelnökkel egyeztetett volna; ezután mondta ki az alkotmánybíróság, hogy az ET-ben az államfő képviseli az országot, aki alkalmanként (nem véglegesen) átruházhatja ezt a hatáskört a kormányfőre.
Elmarasztalás Brüsszelből
Negyven szabálysértési eljárást indított tegnap az Európai Bizottság 19 EU-tagállam, köztük Románia ellen, mert helytelenül alkalmazták a közösség menedékjogi szabályzatát. Az EB felerősítette erőfeszítéseit az EU migrációról és menedékjogról szóló törvénykezésének teljes alkalmazása céljából: 18 tagállamnak azért küldött hivatalos értesítést, mert azok nem nyújtottak tájékoztatást azokról az intézkedésekről, amelyeket a menedékjogi eljárásról szóló új direktívák teljes átvétele érdekében hoztak, 19 államnak pedig azért, mert nem nyújtottak tájékoztatást a befogadás feltételeiről szóló direktíva átvételére hozott intézkedésekről. A szabálysértő országok listáin Ausztria egyszer szerepel, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Németország, Észtország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Magyarország, Litvánia, Luxemburg, Lettország, Málta, Lengyelország, Románia, Svédország és Szlovénia kétszer. Spanyolország és Görögország egy-egy külön figyelmeztetést is kapott.
Bővítik a sátortábort
Nagy lendülettel dolgoztak tegnap a Temes megyei menekülttáborok bővítésén. Habár a belügyminisztérium fenntartja, hogy egyszerű gyakorlatozásról van szó, a múlt héten felépített kunszőlősi és temesmórai sátortáborokban a napokban megduplázták a több család befogadására alkalmas sátrak számát – Temesmórán már 80 fölött vannak –, elsősegélynyújtásra alkalmas sátrakat is felállítottak, és külön sátrakat a katonai, csendőri alakulatoknak. Közvilágítást és hirdetőtáblát szereltek fel, közlekedési folyosókat jelöltek ki, áramfejlesztőket és üzemanyagokat, élelmiszeres és higiéniai csomagokat, valamint szemetes kukákat szállítottak a kerítéssel körülvett táborokba.
A kivándorlók érdekében
Jóváhagyta tegnap a kormány azt a memorandumot, amely a külügyminisztérium és a Nemzetközi Migrációs Szervezet közötti megállapodás aláírásáról szól. A megállapodás elsősorban a nehéz helyzetben lévő románok ellátására vonatkozik, a sebezhető helyzetben levő román állampolgárok repatriálásának segítésével kapcsolatos tevékenységeket szabályozza, ugyanakkor tartalmazza azokat a lépéseket is, amelyek a külügyminisztériumra tartoznak (a konzuli szolgálatokon keresztül): az információcserét és a dokumentumok küldését az ilyen helyzetekben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Egyelőre 4837 menekültet kell fogadnia Romániának, a következő elosztás után azonban számuk 6351-re emelkedhet. Az Európai Unió belügyminiszterei szeptember 14-én 2362, szeptember 22-én pedig 2475 migránst osztottak ki Bukarestnek az Olaszországban és Görögországban tartózkodó bevándorlók közül. A Bel- és Igazságügyi Tanács a múlt héten 40, két napja 60 ezer menekült szétosztásáról döntött, a következő alkalommal várhatóan 54 ezer személy sorsáról tárgyalnak.
Az elosztással Klaus Johannis államfő és Victor Ponta kormányfő is elégedetlen, ugyanakkor az Európai Bizottság (EB) szabálysértési eljárást indított 18 EU-tagállam, köztük Románia ellen, mert helytelenül alkalmazták a menedékjogi szabályzatot. Az Európai Tanács (ET) tegnapi rendkívüli ülésen is a migránsokról tárgyaltak. Romániát Klaus Johannis államelnök képviselte, aki indulása előtt elmondta: a belügyminiszterek kedd esti döntéséről nem szavaznak újra ezen a fórumon. Közben Temes megyében nagy erővel bővítik a múlt héten kiépített sátortábort. Johannis elégedetlen
„Sajnáljuk és sajnálom”, hogy a Bel- és Igazságügyi Tanács döntése, amellyel Romániának 2475 menekültet osztottak ki, nem konszenzus alapján, tárgyalások útján született, hanem többségi szavazattal. „Nem hiszem, hogy a menekültkvóták voksokkal történő kiosztása megoldaná a helyzetet. Ez a matematikai elosztás nem vesz figyelembe egy sor fontos tényezőt” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Klaus Johannis államfő, aki szerint Románia tudja fogadni a neki szánt menekülteket, de az ET-ben március óta következetesen azt az álláspontot képviseli, hogy szétosztásuk csak a tagországok önkéntes vállalása alapján történhet. Románia nincs a menekültek befogadása ellen, szolidáris a nehéz helyzetbe került uniós tagállamokkal, és végrehajtja a határozat rá vonatkozó részét, hiszen az országnak leosztott migránsok száma valójában „nem nagy”, és nem egyszerre fognak érkezni, hanem egy-két év alatt kisebb csoportokban – közölte.
Ponta még remél
Victor Ponta miniszterelnök tegnap még reménykedett abban, hogy az ET ülésén lehetnek változások a menekültkvótákat illetően. Elmondta: Gabriel Oprea kormányfőhelyettes „korrekt módon és természetesen” teljesítette mandátumát a Bel- és Igazságügyi Tanács ülésén, „azonban kisebbségben voltunk, és a szavazás másként döntött”. Ponta szerint a menekültek ellátása nem pénzkérdés: „a problémát a logisztikai kapacitásunk és a társadalomba való integrálási képességünk jelenti. (...) Ma, amikor erről beszélünk, nincs meg a szükséges tapasztalatunk (...), ellenkezőleg”. Hozzátette: Románia már az első tárgyalásokon késznek mutatkozott 1705 menekült befogadására Olaszországból és Görögországból, és további 80 személy befogadására az Európai Unión kívülről, de a kötelező kvóták nem jelentenek életképes megoldást a menekültkérdésre. Így csak a tüneteket kezelik, nem pedig a jelenség okát. Az illegális bevándorlás megfékezésére van szükség a származási és tranzitországokban, ugyanakkor nagyobb beavatkozásra az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától, civil szervezetektől.
Vita a képviseletről
Élesen támadta tegnap Victor Ponta kormányfő Klaus Johannis államelnököt, akinek szerinte semmi keresnivalója nincs az ET tegnapi csúcstalálkozóján, hiszen ott főleg kormányfők lesznek jelen, és olyan kérdésekről tárgyalnak, amelyek megoldása a kormányokra tartozik. „Elmehet, ha akar, kiadjuk neki a dokumentumokat, de a munkát nekünk kell elvégezni” – jelentette ki Ponta a kormányülésen. Johannis röviden válaszolt: alapvetően elhibázottnak minősítette ezt a hozzáállást, és közölte: „a kormányfő, ez a kormányfő soha nem fog részt venni az ET csúcstalálkozóján”. Románia legmagasabb szintű képviseletéről már Traian Băsescu volt államfővel is vitába keveredett Victor Ponta, aki egyszer el is utazott Brüsszelbe anélkül, hogy az akkori államelnökkel egyeztetett volna; ezután mondta ki az alkotmánybíróság, hogy az ET-ben az államfő képviseli az országot, aki alkalmanként (nem véglegesen) átruházhatja ezt a hatáskört a kormányfőre.
Elmarasztalás Brüsszelből
Negyven szabálysértési eljárást indított tegnap az Európai Bizottság 19 EU-tagállam, köztük Románia ellen, mert helytelenül alkalmazták a közösség menedékjogi szabályzatát. Az EB felerősítette erőfeszítéseit az EU migrációról és menedékjogról szóló törvénykezésének teljes alkalmazása céljából: 18 tagállamnak azért küldött hivatalos értesítést, mert azok nem nyújtottak tájékoztatást azokról az intézkedésekről, amelyeket a menedékjogi eljárásról szóló új direktívák teljes átvétele érdekében hoztak, 19 államnak pedig azért, mert nem nyújtottak tájékoztatást a befogadás feltételeiről szóló direktíva átvételére hozott intézkedésekről. A szabálysértő országok listáin Ausztria egyszer szerepel, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Németország, Észtország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Magyarország, Litvánia, Luxemburg, Lettország, Málta, Lengyelország, Románia, Svédország és Szlovénia kétszer. Spanyolország és Görögország egy-egy külön figyelmeztetést is kapott.
Bővítik a sátortábort
Nagy lendülettel dolgoztak tegnap a Temes megyei menekülttáborok bővítésén. Habár a belügyminisztérium fenntartja, hogy egyszerű gyakorlatozásról van szó, a múlt héten felépített kunszőlősi és temesmórai sátortáborokban a napokban megduplázták a több család befogadására alkalmas sátrak számát – Temesmórán már 80 fölött vannak –, elsősegélynyújtásra alkalmas sátrakat is felállítottak, és külön sátrakat a katonai, csendőri alakulatoknak. Közvilágítást és hirdetőtáblát szereltek fel, közlekedési folyosókat jelöltek ki, áramfejlesztőket és üzemanyagokat, élelmiszeres és higiéniai csomagokat, valamint szemetes kukákat szállítottak a kerítéssel körülvett táborokba.
A kivándorlók érdekében
Jóváhagyta tegnap a kormány azt a memorandumot, amely a külügyminisztérium és a Nemzetközi Migrációs Szervezet közötti megállapodás aláírásáról szól. A megállapodás elsősorban a nehéz helyzetben lévő románok ellátására vonatkozik, a sebezhető helyzetben levő román állampolgárok repatriálásának segítésével kapcsolatos tevékenységeket szabályozza, ugyanakkor tartalmazza azokat a lépéseket is, amelyek a külügyminisztériumra tartoznak (a konzuli szolgálatokon keresztül): az információcserét és a dokumentumok küldését az ilyen helyzetekben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 24.
Fides et ratio
Lehetne etnikai kérdésként tárgyalni a Tordaszentlászlóra tervezett ortodox templom építéséről szóló elképzelést, de teljesen fölösleges.
A felvetés, úgy ahogy van, a józan ész elleni merénylet. Akkor is ez lenne a tényállás, ha katolikus vagy protestáns templomot álmodnának egy román többségű településre hasonló körülmények között. Tehát ha egy 98 százalékban románok lakta településre (merthogy Tordaszentlászló 98 százalékban magyar lakta település) 30 magyar katolikus/protestáns (Tordaszentlászló polgármestere szerint mindössze 30 bejegyzett ortodox lakos szerepel a nyilvántartásokban) akarna templomot építtetni, miközben a tervezett templom helyétől egy kilométerre lenne egy azonos felekezetű templom (Kisfenesen, a Tordaszentlászló melletti román többségű faluban áll már egy ortodox templom, ami alkalmas lenne a környék ortodox híveinek kiszolgálására), akkor is észszerűtlen, a racionalitást nyomaiban sem tartalmazó elképzelésről lenne szó.Ez a probléma tehát elsősorban nem etnikai jellegű (bár szó se róla, sok mindenkinek valóban érdeke lehet így beállítani), hanem a hit és értelem párharca. A Tordaszentlászlói Ortodox Mozgalom (Mişcarea Ortodoxă Săvădisla) által „román nemzeti projektnek” tekintett templomépítésről szóló elképzelés megvalósulása esetén tovább erősítené azt az uniós jelentésben foglalt megállapítást, miszerint Romániában a legnagyobb az egy főre jutó templomok száma. Örvendetes, hogy az Istent egyre inkább elveszítő 21. században egy maroknyi kis közösség templom építésével akar hitéről tanúságot tenni Isten és világ előtt – gondolhatnánk. Figyelembe véve a fentebb vázolt körülményeket azonban ez ostobaság, és jól példázza a romániai fonák helyzetet. Aki figyelmesen elolvasta a tegnapi Szabadság címlapját, az tudja, hogy a Tordaszentlászlóra tervezett ortodox templomról szóló hír fölött, vezető anyagban számoltunk be arról, hogy Désen létszámhiány miatt összevonták (egyelőre legalábbis mindenképp) az ötödik és hatodik osztályt. Míg tehát egy osztálynyi méretű közösség építhetne templomot, addig egy osztálynak harcolnia kell, hogy olyan körülmények között működhessen, ami minimumfeltétele lenne a hatékony oktatásnak. Beszédes az a tény is, hogy Romániában a rendszerváltást követően ötször annyi új templom épült, mint iskola. Úgy tűnik, mintha a hit és értelem között feszülő – nagy eszmetörténeti múlttal rendelkező – vitát eldöntöttük volna, amelyben kiütéssel győzött a hit. De jó ez nekünk? Vagy Isten ezt várná tőlünk?
Szász István Szilárd
Szabadság (Kolozsvár)
Lehetne etnikai kérdésként tárgyalni a Tordaszentlászlóra tervezett ortodox templom építéséről szóló elképzelést, de teljesen fölösleges.
A felvetés, úgy ahogy van, a józan ész elleni merénylet. Akkor is ez lenne a tényállás, ha katolikus vagy protestáns templomot álmodnának egy román többségű településre hasonló körülmények között. Tehát ha egy 98 százalékban románok lakta településre (merthogy Tordaszentlászló 98 százalékban magyar lakta település) 30 magyar katolikus/protestáns (Tordaszentlászló polgármestere szerint mindössze 30 bejegyzett ortodox lakos szerepel a nyilvántartásokban) akarna templomot építtetni, miközben a tervezett templom helyétől egy kilométerre lenne egy azonos felekezetű templom (Kisfenesen, a Tordaszentlászló melletti román többségű faluban áll már egy ortodox templom, ami alkalmas lenne a környék ortodox híveinek kiszolgálására), akkor is észszerűtlen, a racionalitást nyomaiban sem tartalmazó elképzelésről lenne szó.Ez a probléma tehát elsősorban nem etnikai jellegű (bár szó se róla, sok mindenkinek valóban érdeke lehet így beállítani), hanem a hit és értelem párharca. A Tordaszentlászlói Ortodox Mozgalom (Mişcarea Ortodoxă Săvădisla) által „román nemzeti projektnek” tekintett templomépítésről szóló elképzelés megvalósulása esetén tovább erősítené azt az uniós jelentésben foglalt megállapítást, miszerint Romániában a legnagyobb az egy főre jutó templomok száma. Örvendetes, hogy az Istent egyre inkább elveszítő 21. században egy maroknyi kis közösség templom építésével akar hitéről tanúságot tenni Isten és világ előtt – gondolhatnánk. Figyelembe véve a fentebb vázolt körülményeket azonban ez ostobaság, és jól példázza a romániai fonák helyzetet. Aki figyelmesen elolvasta a tegnapi Szabadság címlapját, az tudja, hogy a Tordaszentlászlóra tervezett ortodox templomról szóló hír fölött, vezető anyagban számoltunk be arról, hogy Désen létszámhiány miatt összevonták (egyelőre legalábbis mindenképp) az ötödik és hatodik osztályt. Míg tehát egy osztálynyi méretű közösség építhetne templomot, addig egy osztálynak harcolnia kell, hogy olyan körülmények között működhessen, ami minimumfeltétele lenne a hatékony oktatásnak. Beszédes az a tény is, hogy Romániában a rendszerváltást követően ötször annyi új templom épült, mint iskola. Úgy tűnik, mintha a hit és értelem között feszülő – nagy eszmetörténeti múlttal rendelkező – vitát eldöntöttük volna, amelyben kiütéssel győzött a hit. De jó ez nekünk? Vagy Isten ezt várná tőlünk?
Szász István Szilárd
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 24.
Földet vásárol a Sapientia, hogy bérbe adja leendő agrármérnökeinek
Erdőket és mezőgazdasági területeket vásárol a Sapientia Alapítvány, majd kedvezményesen bérbe adja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) keretében Sepsiszentgyörgyön idén induló agrármérnöki szakon végzett fiataloknak – adta hírül a Háromszék napilap.
Kató Béla református püspök, az alapítvány kuratóriumának elnöke (képünkön) a lapnak arról beszélt, segítik a fiatalokat, hogy elkezdhessenek gazdálkodni, felhasználva a négy év alatt szerzett elméleti és gyakorlati tudást.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet fenntartó alapítvány elnöke úgy fogalmazott, aki a sepsiszentgyörgyi egyetemet elvégzi, „olyan gazdaságot kell tudjon vezetni, amiből megél, és még néhány ember számára megélhetést biztosít”. Mint mondta, a földeket és az erdőket az alapítvány nevében vásárolják, azokat nem lehet eladni, de a frissen végzett agrármérnököknek kedvezményesen bérbe adják, tehát mire elvégzik az egyetemet, várja őket egy lehetőség, amit ki kell tudjanak használni.
Kató Béla kifejtette, azt szeretnék, ha több faluban elindulna két-három hasonló jellegű mintagazdaság, amiből a fiatalok megélnek, és jó példát mutatnak másoknak is a szakszerű gazdálkodásra. Az alapítvány elvárása szerint az agrárképzésnek gyakorlatközpontúnak kell lennie, az itt végzett fiataloknak, az erdők és földek bérbeadásán kívül további támogatást is biztosítanak, például hitelrendszert vagy mezőgazdasági gépek kölcsönzését is megoldanák.
Az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy adományokból is gyarapítani tudják a föld- és erdőtulajdont, hiszen amint a Háromszékben idézett püspök megfogalmazta, „a történelem során sem vásárlás útján gyarapodott az egyházak vagyona, hanem adományokból”. Erdélyben sok egyedülálló, idős ember él, aki azon gondolkodik, mi lesz a vagyonával, nagy eredmény lenne, ha ezek a földek megmaradnának a közösség tulajdonában, nem válnának eladókká – magyarázta Kató Béla.
Az idén újraalakult erdélyi magyar nyelvű agrárképzés hallgatói négy év múlva végeznek, az alapítvány kuratóriuma pedig abban bízik, hogy addig sikerül megalapozni az erdő- és földvagyont. Az első húsz hektár már megvan, azt a bikfalvi származású, Kolozsváron élő Simon Katalin nyugdíjas tanár ajánlotta fel a Sapientia Alapítványnak. Kató Béla reméli, hogy mecénások is támogatják a Sapientia Alapítvány kezdeményezését, és a jól felkészült szakemberek jövedelmező gazdaságokat hozhatnak létre a Székelyföldön.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Erdőket és mezőgazdasági területeket vásárol a Sapientia Alapítvány, majd kedvezményesen bérbe adja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) keretében Sepsiszentgyörgyön idén induló agrármérnöki szakon végzett fiataloknak – adta hírül a Háromszék napilap.
Kató Béla református püspök, az alapítvány kuratóriumának elnöke (képünkön) a lapnak arról beszélt, segítik a fiatalokat, hogy elkezdhessenek gazdálkodni, felhasználva a négy év alatt szerzett elméleti és gyakorlati tudást.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet fenntartó alapítvány elnöke úgy fogalmazott, aki a sepsiszentgyörgyi egyetemet elvégzi, „olyan gazdaságot kell tudjon vezetni, amiből megél, és még néhány ember számára megélhetést biztosít”. Mint mondta, a földeket és az erdőket az alapítvány nevében vásárolják, azokat nem lehet eladni, de a frissen végzett agrármérnököknek kedvezményesen bérbe adják, tehát mire elvégzik az egyetemet, várja őket egy lehetőség, amit ki kell tudjanak használni.
Kató Béla kifejtette, azt szeretnék, ha több faluban elindulna két-három hasonló jellegű mintagazdaság, amiből a fiatalok megélnek, és jó példát mutatnak másoknak is a szakszerű gazdálkodásra. Az alapítvány elvárása szerint az agrárképzésnek gyakorlatközpontúnak kell lennie, az itt végzett fiataloknak, az erdők és földek bérbeadásán kívül további támogatást is biztosítanak, például hitelrendszert vagy mezőgazdasági gépek kölcsönzését is megoldanák.
Az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy adományokból is gyarapítani tudják a föld- és erdőtulajdont, hiszen amint a Háromszékben idézett püspök megfogalmazta, „a történelem során sem vásárlás útján gyarapodott az egyházak vagyona, hanem adományokból”. Erdélyben sok egyedülálló, idős ember él, aki azon gondolkodik, mi lesz a vagyonával, nagy eredmény lenne, ha ezek a földek megmaradnának a közösség tulajdonában, nem válnának eladókká – magyarázta Kató Béla.
Az idén újraalakult erdélyi magyar nyelvű agrárképzés hallgatói négy év múlva végeznek, az alapítvány kuratóriuma pedig abban bízik, hogy addig sikerül megalapozni az erdő- és földvagyont. Az első húsz hektár már megvan, azt a bikfalvi származású, Kolozsváron élő Simon Katalin nyugdíjas tanár ajánlotta fel a Sapientia Alapítványnak. Kató Béla reméli, hogy mecénások is támogatják a Sapientia Alapítvány kezdeményezését, és a jól felkészült szakemberek jövedelmező gazdaságokat hozhatnak létre a Székelyföldön.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)