Eltávolíttatták az iskolabeli feliratokat
A kétnyelvűség ellenzői
Hétfőn délelőtt a Civil Elkötelezettség Mozgalom munkatársai tartottak sajtótájékoztatót a Deus Providebit Tanulmányi Házban, melynek keretében ismertették a kétnyelvű feliratok marosvásárhelyi alkalmazásának helyzetét, a politikai akarat hiányát, illetve az Egyesülés negyed általános iskolájában a kétnyelvű feliratok eltávolításának előzményeit.
Amint Szigeti Enikő és Barabás Miklós, a CEMO képviselői elmondták, az általuk adományozott és felszerelt kétnyelvű feliratokat iskolakezdésre el kellett távolítaniuk a volt 8-as számú iskolából, ugyanis júliusban az Iskolákért felelős igazgatóság aligazgatója körlevélben utasította a tanintézmények vezetőit, hogy a polgármesteri hivatal szakosztályának engedélye nélkül semmilyen feliratot ne helyezzenek el, illetve távolítsák el a CEMO által adományozott és felszerelt kétnyelvű feliratozást. Feltehetőleg a román nemzetiségű diákok szüleinek beadványa nyomán küldhette a polgármesteri hivatal a felszólítást, melyben a 2001. évi 215-ös törvényre hivatkozva megtiltják, illetve csak a polgármesteri hivatal írásos beleegyezésének birtokában helyezhetnek ki bármilyen jellegű feliratot a tanintézményekben. A körlevél nyomán a szóban forgó iskola igazgatója utólagos engedélykérelmet küldött, amire mind ez idáig nem kapott választ. A válaszadási határidő leteltével az igazgatónő úgy döntött, hogy mivel sokan kritizálták, nem vállalja a szélmalomharcot, ezért iskolakezdésre leszereltette a magyar–román nyelvű feliratokat, helyükbe a régiek kerültek. A CEMO képviselője is számon kérte az Iskolákért felelős igazgatóság aligazgatóján a több mint két hónapja késlekedő választ, mint elhangzott, etnikai jellegű beadványokra nem hajlandó válaszolni.
A CEMO Kétnyelvűség az Oktatásban Programja 2009- ben indult, melynek keretében tárgyalásokat folytattak a marosvásárhelyi iskolák vezetőségével, petíciókat kezdeményeztek, illetve a teljes marosvásárhelyi iskolahálózatot feljelentették az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, mely számukra kedvező döntést hozott. Ez idáig négy általános iskolában sikerült elhelyezni a kétnyelvű feliratokat. Amint a civilek kifejtették, nemcsak egyszerű táblácskákról van szó, hanem a kétnyelvűség eszmerendszerét, esélyegyenlőséget jelent az együttélésben, a középiskolák zömében ugyanis egyértelmű az egynyelvűség. Érthetetlen, hogy a polgármesteri hivatal megtilthatja a törvény által szavatolt kétnyelvű feliratok elhelyezését, amikor előírás szerint el kellene rendelnie azok kihelyezését – hangsúlyozták a CEMO munkatársai. Pozitív példaként említették az Európa és a Művészeti Iskolában megoldott kétnyelvű feliratok helyzetét, a művészetiben bekerült az iskola szabályzatába is a kétnyelvűség. Mindkét esetben helyi tanácsos segítette munkájukat, Karácsony Erdei Etel kiállt a kétnyelvűség ügye mellett, ami ellenben nem mondható el azokról a tanácsosokról, akik tanintézményeket képviselnek a városi tanácsban. Amint elhangzott, a magyar közösség legfontosabb jogainak alkalmazására, a marosvásárhelyi iskolákban megvalósuló kétnyelvűségre nincs kellő politikai akarat. Ennek érdekében felkérik az RMDSZ vezetőségét, a magyar tanácsosokat, hogy a helyi iskolahálózat szintjén dolgozzanak ki hatékony iskolai kétnyelvűségi stratégiát, amely megszünteti a jelenlegi diszkriminatív gyakorlatot.
Amint Horatiu Lobont mérnök, az Iskolákért felelős igazgatóság aligazgatója a Népújság kérdésére elmondta, az iskolákért az önkormányzat felel, következésképp az igazgatóknak előzetesen engedélyeztetni kell bármilyen feliratozást. Az Egyesülés negyed iskolájának igazgatói levele kapcsán kifejtette, hogy megkapta ugyan, ám azt a Helyi Rendőrséghez továbbította. Méltatlankodásunkra, hogy az általa aláírt körlevél nyomán a neki címzett kérelemre személyesen és közvetlenül a kérelmezőnek kellett volna harminc napon belül válaszolnia, a hivatal szerkezeti felépítését ismertette az aligazgató. Mint jelezte, a Helyi Rendőrség is a hivatal keretében működik, következésképp – véleménye szerint – az engedélykérés ilyen jellegű továbbítása megoldás végett természetes folyamata az ügyintézésnek. Ez a válasz nem kielégítő, sokkal inkább tűnik a felelősség áthárításának a helyi rendfenntartók irányába.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Külhoni Magyarságért Díj a Téglásnak
A tanítást váltsátok tettekre!
Bizakodóan indult az új tanév a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban. Az immár tíz esztendőt maga mögött tudó magyar oktatási központban idén 520 diák ült be a padokba. E létszám ugyan a korábbi esztendőkhöz képest apadó tendenciát mutat, az intézmény vezetői úgy vélik: évről-évre szilárdul a dévai magyar iskola. – Újra sikeres tanévet tudunk magunk mögött: végzőseink messze az országos és megyei átlag felett teljesíttetek. Hiszen az érettségin 84%-os sikert könyvelhettünk el úgy, hogy elméleti osztályaink mellett szakosztályunk is végzett. Ez méltán büszkeséggel és bizakodással tölt el, mint ahogy az is, hogy az elmúlt tanévben diákjaink számos megyei, országos és Kárpát-medencei szintű versenyen szereztek elismerést. Mindezen eredmények mögött nagyon sok munka áll: diákok, pedagóguskollégák és szülők munkája. Mindannyiuknak szól tehát a köszönet és az a rangos kitüntetés, a Külhoni Magyarságért Díj, melyet maga Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke adományozott iskolánknak, s melyet idén augusztus 19-én vehettünk át ünnepélyes keretek között – fogalmazott Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Köszöntet mondott mindazoknak, akik intézményi vagy egyéni szinten támogatják az iskolát.
Balogh Botár Károly Csaba aligazgató szintén reményteljesen tekintett az új tanév elé, fő célkitűzésként nevezve meg a diákok álmainak, terveinek valóra váltását. Úgy fogalmazott: mindehhez megvan a kellő pedagógusi tudás, tapasztalat, intézményi nyitottság és szülői támogatás, amihez csupán a diákok szorgalma kell társuljon, hogy álmukat valóra válthassák.
Palkó Cecilia, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány igazgatója arra buzdította a fiatalokat, gyermekeket, hogy az Istentől kapott tálentumokat igyekezzenek a legjobban kamatoztatni.
Széll Lőrinc, a Hunyad megyei Ifjúsági Hatóság igazgatója, születésnapi ünnepséghez hasonlította a tanévnyitót: „Az ünnepi díszek, lufik most a gyermekek arcán ülő mosoly, a torta pedig maga a tudás, amiből mindenki jókora szeletet kanyaríthat ki magának”.
Burján Gergely, az RMDSZ megyei szervezetének képviseletében, hajdani dévai diákként azokra az időkre emlékezett, amikor a magyar diákság még egy-egy román többségű tanintézményben, meghúzódva hallgatta az ünnepi beszédeket. Örömmel nyugtázta, hogy immár mindez emlék.
A számunkra megadatott, sokszor elbagatellizált lehetőségekre, jogokra hívta fel a figyelmet dr. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, megemlítve a pakisztáni Malala Juszufzaj nevét, aki a lányok tanuláshoz való jogáért harcolva, tavaly 17 évesen kapta meg a béke Nobel-díjat. –Szintén az igaz értékekre igyekezett rávilágítani Winkler Gyula EP-képviselő, aki köszöntve az idei tanévkezdő diákokat, pedagógusokat, külön gratulált az iskolát elismerő rangos díjért. – A kárpát-medencei kitüntetés méltatja az iskola tevékenységét, és fontos elismerése az oktatási területen végzett kiemelkedő munkának. Az iskola tízedik születésnapi ajándékaként is méltón megállja helyét – hangsúlyozta Winkler. Majd a diákokhoz fordulva így fogalmazott: – A mai rohanó világban, amelyben a számítástechnika mindent mérhetővé tett, a sikert is mérni igyekszünk. Elsősorban pénzben vagy éppen hatalomban. Azonban felmerül a kérdés: ennyi lenne? Valóban ez a siker? Vagy szükség van egy harmadik mércére is, ami maga a szeretet?! A sikeres tanuló, az, aki örömmel segít másoknak, aki őszinte és megbízható csapattag, aki tudja, hogy az igazi öröm csak attól teljes, hogy valakivel megosztod. Aki képes megérteni azt, hogy együtt minden akadályt könnyebb áthágni és minden győzelemnek nagyobb az értéke – fogalmazott az RMDSZ politikusa.
Az elmúlt tíz esztendő eredménye amúgy az idei tanévnyitó hangulatában, szervezésében is megmutatkozott. Az iskola udvarán felsorakozó diákok fegyelmezetten hallgatták végig az ünnepi beszédeket, az elsős és tizenegyedikes társaik szavalatát és igazgatói vezénylés mellett szépen, sorban vonultak be a tantermekbe. A tanévnyitó ünnepség fénypontjaként pedig első ízben csendült fel a tanintézmény himnusza – a Téglás Himnusz –, melynek szövegét Csatlós Erzsébet Zsófia tanítónő szerezte. A maroknyi diákkórus előadásában még félszegen szállt a dal, de remélhetőleg az évek múltával egyre bátrabban és hangosabban énekli majd a diáksereg. Ehhez, az eredményes és sikeres tanévhez kérte Isten áldását Albert Leánder OFM és Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkész.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

„A Bartók Béla Líceum legyen több mint iskola”!
Hétfő reggel becsengettek a Bartók Béla Elméleti Líceumban. Az iskolacsengő ismerős hangjára elcsendesedett az ünnepélyes tanévnyitóra összegyűlt, ünneplőbe öltözött több száz diák és szülő, rendeződtek a sorok. Az első sorban idén is a legkisebbek, a közel félszáz előkészítő osztályos kisdiák kapott helyett.
A 2015–16-os tanévet dr. Erdei Ildikó igazgatónő nyitotta meg, aki a „több mint iskola” gondolatra építette tanévköszöntő beszédét. „A Tusványosi Szabadegyetem alkotó műhelyében találkoztunk ezzel a gondolattal, hogy valaminél több, több mint iskola – mondta dr. Erdei Ildikó. – Azóta ízlelgetjük ezt a mondatot, hogy vajon a Bartók Béla Elméleti Líceumra jellemző lehet-e ez a gondolat, hogy több mint iskola. Úgy gondolom, hogy egy szórványoktatási központnak lételeme, hogy több legyen mint iskola!”
Az elmúlt tanévre visszatekintve, vajon nem a fenti gondolatot igazolja-e, hogy a bartókos diákok egyharmada részese az iskolabusz programnak, a Tehetségnap alkalmából legalább 100 tehetséges diákot mutatott fel az iskola, akik már eredményeikkel bizonyítottak, a nyári vakáció a játszva tanulásról, a különféle táborokról, köztük a tánc- és Tálentum táborokról szólt, a Színikör színvonalas előadásokkal lepte meg diáktársait, a Diákönkormányzat (DÖK) önálló sulifilmet készített, az elemi iskolai osztályoknak óvodákkal és iskolákkal vannak testvérkapcsolatai, az Iskola Másként tevékenységeken több mint 400 diák vett részt – hangsúlyozta dr. Erdei Ildikó, aki szerint az egymástól való tanulás a bartókos diákok egyik fő jellemzője. Az igazgatónő abbéli reményét fejezte ki, hogy a megye legnagyobb magyar iskolájának növekvő gyereklétszáma is azt igazolja: a magyar szülőknek érdemes a magyar nyelvű oktatást választani, van értéke a magyar nyelvnek ebben a régióban. „Legyen a Bartók Béla Elméleti Líceum több mint, iskola” – mondta befejezésül dr. Erdei Ildikó.
Kiss Ferenc magyar oktatásért felelős tanfelügyelő tolmácsolta Aura Danielescu Temes megyei főtanfelügyelőnek a megye diákságához és pedagógusaihoz intézett üdvözlő beszédének főbb gondolatait. „Ahogy a Bartók Líceum épülete kimagaslik a környező iskolaépületek közül, mutassuk meg, hogy eredményeinkkel is kimagaslunk a mezőnyből – mondta Kiss Ferenc –, hiszen a többi iskolával vívott erős versenyben kell helyt állnunk.” A tanfelügyelő kiemelte: a tanévnyitón a négyszög jobb oldalán és középen állnak a legkisebbek, a bal oldalán a nagyok egészen a 12-es osztályosokig. De itt vannak a szülők és a tanárok is, akik közül sokan az iskola volt diákjai. „Azt kívánom, hogy a volt diákjaink szülőként és tanárokként visszatérjenek az iskola falai közé és ez a kör bezáruljon, senki se akarja a kört megszakítani” – mondta befejezésül Kiss Ferenc.
Megható pillanatok következtek: Stan Orsolya a hagyományos előkészítő osztály, Boros Emília és Varga Ildikó a lépésről lépésre előkészítő osztály kisdiákjainak névsorát olvasta fel. Hétfőn 46 csöppség lépte át először az iskola kapuját, velük együtt a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulóinak a létszáma (az iskolához tartozó óvodai csoportokkal együtt) közel 600-ra emelkedett. Molnár Zsolt parlamenti képviselő jóvoltából az előkészítő osztályosokat meséskönyvekkel is megajándékozták a tanévnyitó alkalmából.
A Római Katolikus Egyház nevében Ft. Szilvágyi Zsolt kanonok plébános, a Református Egyház nevében Ft. Fazakas Csaba temesvári esperes kértek isteni segítséget, áldást az új tanévre, a diákok és a pedagógusok munkájára. Az ünnepséget a középiskolás Szabó Anita megzenésített Ady-versével, Ristó Hanna másodikos kisdiák Létay-szavalatával színesítette.
Az ünnepség résztvevői befejezésül elénekelték nemzeti imánkat.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Iskolai évnyitó a Gerhardinum Római Katolikus Líceumban
Szeptember 14-én, hétfőn benépesült a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum tágas udvara, és a nagy múltú tanintézet széles folyosóit ismét gyermekzsivaj töltötte be. Majd hosszú csengőszó jelezte: megkezdődött az új tanév.
Az osztályfőnöki órát követően a növendékek az iskola nagytermében gyülekeztek, ahol elsőként Jakab Ilona igazgató üdvözölte őket. A tanévnyitón jelen volt Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus, Kiss Ferenc tanfelügyelő és Matekovits Mihály, a romániai Tanügyminisztérium kisebbségi főosztályának egykori vezérigazgatója.
– Számotokra melyik a szebb ünnep: az iskolai évzáró vagy a tanévkezdés? – intézte a kérdést a növendékekhez Jakab Ilona igazgató, és a válasz a gyermekek részéről diplomatikus volt: mindkét napot egyformán izgatottan várják. Az igazgató külön üdvözölte azon osztályok tanulóit, akik most lépték át első alkalommal az iskola küszöbét: a legkisebbeket, vagyis az előkészítő osztály növendékeit, az idén ősztől induló román tannyelvű ötödik osztályosokat és a kilencedikeseket. Marossy Zoltán alispán beszédében a temesvári oktatás történetéből elevenített fel néhány kiemelkedő mozzanatot, Kiss Ferenc tanfelügyelő pedig a magyar nyelven történő oktatás fontos eredményeként üdvözölte az idén ősztől beinduló előkészítő osztályt.
A temesvári székesegyházban bemutatott tanévkezdő szentmisén a liturgiát celebráló ft. Laus Nikola püspöki irodaigazgató bevezetőjében hangsúlyozta: kettős ünnep a mai. – A Szent Kereszt felmagasztalásának napja, amely egyben a piarista templom búcsúünnepe, kereszténységünkre utal, a tanévnyitó pedig az oktatás és a tudomány szerepére irányítja a figyelmet. A Gerhardinum tanárainak és nevelőinek az oktatáson túl az a küldetésük, hogy a tanítást ötvözzék a keresztényi szellemben történő neveléssel. Ugyanakkor a gyermekeknek sem csupán az a feladatuk, hogy rendszeresen részt vegyenek az órákon, és egyszerű közönségként üljenek a padokban. A tanulóknak törekedniük kell arra, hogy idejüket és energiájukat a valódi értékek felkutatására és megőrzésére fordítsák – fogalmazott szentbeszédében ft. Laus Nikola püspöki irodaigazgató.
Mint azt ft. Kocsik Zoltán spirituális kérdésünkre elmondta, a Gerhardinum Katolikus Líceumban a 2015/2016-os iskolai évben közel 350 növendék tanul: 80 gyermek az óvodában, 270 pedig az elemi és a középiskolában.
Sipos Enikő
Nyugati Jelen (Arad)

Ortodox emléktábla a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskolán
Visszahelyezte az ortodox egyház a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskola bejáratához azt a sokak által vitatott márványplakettet, amely a tanintézet állítólagos alapítóinak, Matei Partenie ortodox pópának, Ioan Cristea tanítónak és Emil Dandea politikusnak állít emléket.
Az egynyelvű tábla tartalmát a helyi magyar közösség kifogásolja, az írásos bizonyítékok szerint ugyanis a magyar tanintézet már a 17. században létezett. Daniel Cheşa helyi önkormányzati képviselő meghívására részt vettünk a rendezvényen, ahol kiderült, egyesek szerint néhány évtizede, mások szerint a 2000-es évek elején szereltek fel egy, az 1919-es „alapítók" emlékének szentelt márványtáblát az iskola bejáratához. Ez a 2000-es évek vége felé történt iskolafelújítás során megsérült, és soha nem került vissza a helyére.
Az ünnepségen azonban érdekes módon sem a polgármesteri hivatal, sem az iskola vezetősége nem képviseltette magát. Takács Olga polgármester érdeklődésünkre azt mondta, nem akar háborút, hiszen elöljáróként neki a közösség minden tagjával, vezetőjével jó kapcsolatot kell ápolnia, és nem rossz a viszonya az ortodox egyházzal sem. Azt azonban elmondta: a mostani táblaavatással kapcsolatban semmilyen kérést nem iktattak, jóváhagyást sem fogadtak el az elmúlt időszakban.
Ennél élesebben fogalmazott Nagy Márton, a település volt polgármestere, aki elmondta: már a legelső tábla kihelyezése is jogszerűtlen volt, ugyanis nem volt semmilyen erre rábólintó tanácshatározat, sőt az ügy nem is volt megtárgyalva az önkormányzati képviselő-testület gyűlésén, csak önkényesen kihelyezték akkor is, mint ahogy most is. A volt polgármester szerint az iskola alapítóinak kilétét levéltári adatgyűjtés során kell tisztázni, és a táblát is hivatalosan kell elhelyezni, mert egyelőre törvénytelenül került az iskola bejáratához.
Daniel Cheşa helyi önkormányzati képviselő elmondta: a tábla visszahelyezésének kezdeményezője a helyi ortodox egyház, Gabriel Man lelkész személyében. Ő maga támogatta a kezdeményezést, az avatón pedig jelen volt a Matei Partenie dédunokája is, Marcel Cornel Matei. Cheşa szerint a korábbi tábla a volt polgármester közbenjárása miatt került le, és a tegnapi találkozót is azért mondta le Lucian Goga prefektus, mert Nagy Márton azt ígérte, ha eljön, „húsz fős csapatával elkergetik". Nagy azonban mindezt cáfolta.
Cheşa kifejtette: az egyház papírokkal tudja igazolni, hogy valóban a fent nevezettek voltak az alapítók, és azt is elmondta, az engedélyekkel is rendben van minden: kérést nyújtottak be a tanfelügyelőségen, és az iskola igazgatója is tájékoztatta az épület tulajdonosát, a polgármesteri hivatalt a táblaavatásról. Szerinte végső soron nem is az a fontos, hogy ki alapította az iskolát, hanem az, hogy ezt milyen célból tette.
Spielmann Mihály történész érdeklődésünkre kifejtette: amint azt Sipos Gábor Marosszéki népoktatás a 15. századtól 1848-ig című, 1979-ben megjelent könyvében leírja, 1647 óta tudunk a magyar tannyelvű iskoláról, melyet a református egyház építtetett, és Tholdalagi Mihály volt az alapítója, annak a Tholdalagi családnak a leszármazottja, amely számos gondnokot adott a marosvásárhelyi református kollégiumnak.
Vass Gyopár
Krónika (Kolozsvár)

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (10.)
A másik ötletem, hogy ha a karácsonyt az ortodoxok (de legalábbis a román ortodoxok) is december 25-én tartják, miért ne lehetne, hogy a húsvét napját is ugyanazzal az algoritmussal számítsák ki, mint a római katolikusok és a protestánsok? Sőt tovább menve, miért kell ma, a 21. században mozgó ünnep legyen a húsvét? Miért nem lehet rögzíteni, például április második vagy harmadik vasárnapjára?
Ezt sokszor elmondtam különböző helyeken, racionális érvet senki sem tudott felhozni ellene. Egyszer megemlítettem az ortodox teológiai kar dékánjának is, aki nagyon nyílt ember volt, egyáltalán nem látszott rajta, hogy ortodox pap. Legnagyobb megdöbbenésemre azt válaszolta, hogy a húsvét problémája annyira bonyolult, hogy azt nem szabad bolygatni. Az utóbbi időben olyan híreket olvastam, hogy mintha valami megmozdult volna ebben az irányban. Türelmetlenül várom az eredményt.
A harmadik ötletem teljesen új keletű. Állandóan halljuk, hogy egyesek miként rejtik el a pénzüket ilyen-olyan bankokban, hogy ne kelljen adózniuk. Mások mennyit kínlódnak, ha valahonnan külföldről kevés kis pénzt kapnak tisztességes munkáért, hogy azt ténylegesen meg is kapják (különféle engedélyek, különféle hivatalokból). Pedig ezt az egészet könnyen meg lehetne oldani, legalábbis európai uniós szinten. Ahogy mindenkinek van személyi igazolványa, úgy lehetne egy uniós szintű banki igazolványa is. Mindenhol, minden pénzügyi tranzakció csak ezzel lenne lehetséges. Bankszámlát is csak ennek felmutatásával lehetne nyitni. Minden kapott pénz után az illető országban adózna, ahol kapta a pénzt. Semmilyen más engedélyre nem lenne szükség, sem munkavállalóira, sem adóhivatalira. Aki azt mondja, hogy ez nem lehetséges, az szerintem érdekelt valamilyen pénzügyi csalásban.
1989 előtt Csehszlovákiában láttam egy nagyon érdekes és hasznos dolgot, amely mára megszűnt, pedig igen hasznos lenne ma is. Bizonyos vasúti állomásokon (én Királyhelmec környékén láttam) gyümölcs- és zöldségátvevő központok voltak. A környező falvak lakói oda vitték eladásra a kertben termesztett zöldségeket és gyümölcsöket. A központ meghirdette, hogy mikor mit vesz át, milyen minőségben, milyen formában. Például a retket egyből csomókba kötözve vették át, ahogy aztán a boltokba került. Az átvett áru másnap már Kassán vagy más városokban a boltokba került. Ma is elkelne az ilyen friss áru, csak meg kellene szervezni az átvevést, szállítást!
Irány a Sapientia!
Amikor 2004 őszén a Korunkban cikket írtam az egyetemépítési kudarcainkról, felvetettem azt a lehetőséget, miszerint ha már nem lehet visszaállítani a Bolyai-egyetemet, olyan megoldásban is gondolkozhatnánk, hogy lassanként átvisszük a szakokat a BBTE-ről a Sapientiára, s akkor az lesz a magyar egyetem. Ezt csak lehetőségként írtam, nem gondoltam végig, hogy ennek milyen következményei lennének, lehetnének. És akkor magam sem terveztem még, hogy átmegyek a Sapientiára tanítani. Utána hallottam, hogy a cikket valamelyik titkárnőnek le kellett fordítania Andrei Marga részére, aki nagyon dühös lett ettől az elgondolástól. Ennek ellenére, érdekes módon, a velem való személyes találkozásokkor sohasem volt ellenséges, még akkor sem, amikor már a Sapientián voltam főállásban.
Amikor 2000-ben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalakult, semleges voltam, nem dicsértem, de nem is bíráltam a létrehozását. Ma úgy látom, hogy előrelátó, hasznos elgondolás és döntés volt. Engem is felkértek, hogy készítsem el az egyik tantárgy leírását, és nyilatkozzam arról, elvállalom a tanítását. Világosan megmondtam, hogy mindkét kérésnek eleget teszek, mivel ez szükséges az informatika szak ideiglenes jóváhagyásához, de a tanítást nem fogom vállalni. Nem tartottam összeférhetőnek sem a BBTE-s tanári állásommal, sem a rektorhelyettesi pozíciómmal. Ezt el is fogadták, a tantárgy tanítását meg tudták oldani.
A Sapientia hivatalos megnyitóján a kolozsvári Brassai Sámuel Líceum dísztermében – ahol az akkori tanügyminiszter, Ecaterina Andronescu is jelen volt – én is köszöntő beszédet mondtam az egyetem vezetőségének kérésére. Ezen a megnyitón a beszédemet egy néhány nappal előtte olvasott újsághírre alapoztam, amelyben arról volt szó, hogy Magyarországon volt egy futballbíró, akinek mindkét fia labdarúgó volt, és két különböző csapatban játszottak.
Én arról beszéltem, hogy mit érez, és hogyan viselkedik ez az apa, amikor olyan meccset vezet, amelyen a két fia egymás ellen játszik. A beszéd kicsengése az volt, hogy érzelemmentesen csak a játékra koncentrál, mert az a fontos, és nem az, hogy melyik csapat győz azon az egy mérkőzésen. A megnyitó után Wanek Ferenc, aki akkor a Bolyai Társaság elnöke volt, azt mondta, a végére odamondhattam volna azt, hogy az apa álma az, a két fia egyszer majd a nemzeti válogatottban közösen szerepeljen. Elismertem, hogy ez tényleg szép befejezés lett volna, és sajnáltam, hogy magamtól nem jöttem rá, vagy hogy előtte nem beszéltünk erről.
Ezek után a kapcsolatom a Sapientiával csak arra szorítkozott, hogy néha megkértek, legyek tagja egy-egy tanári versenyvizsga-bizottságnak. A kollégáim közül többen vállaltak órát, és el-eljártak Marosvásárhelyre tanítani. 2007 nyarán Bege Antal és Szenkovits Ferenc kollégáimmal (már nem emlékszem, milyen alkalommal) beszélgettünk a Sapientiáról, arról is, hogy ők tanítanak Vásárhelyen, milyen gyakran és hogyan mennek oda. Bege Antal elmondta, nem tudja eldönteni, hogy átmenjen-e főállásba a Sapientiára, mivel tanszékvezetőnek hívják, a rövidesen esedékes akkreditáció miatt szükségük van legalább egy docensre.
Szenkovits Ferenc (de lehet, hogy én, már nem emlékszem rá pontosan) azt találta mondani: mi lenne, ha mind a hárman átmennénk. Mivel Szenkovits Ferenc szovátai, és szívesen ment volna (és talán menne ma is) minél közelebb Szovátához, ez nem volt elvetendő gondolat. Abban maradtunk, hogy erről még beszélgetünk. Erre a beszélgetésre aztán Gyergyószentmiklóson került sor, amikor a Bolyai Nyári Akadémia rendezvényén vettünk részt. Ekkor eldöntöttük, hogy beszélünk Dávid László rektorral, és ha ő is jónak látja az ötletünket, mind a hárman átmegyünk. A rektor úr készségesen fogadta elgondolásunkat. Később aztán Szenkovits Ferenc visszalépett, mi ketten pedig jelentkeztünk versenyvizsgára. Már szeptembertől átmehettünk volna, de mivel nekem dékánhelyettesként még voltak elintézni való dolgaim a BBTE-n, csak a második félévtől foglaltuk el az elnyert állásokat.
2008 eleje a négyévenkénti választások ideje lett volna a BBTE-n, de már 2007 decemberében megtartották. Ennek az oka az volt, hogy Andrei Marga újrajelöltette magát rektornak, de az akkori törvények szerint csak azt lehetett megválasztani bármilyen egyetemi funkcióba, aki az elkövetkezendő négy évben nem tölti be a 65. évét. Ő pedig 1946 nyarán született, tehát a mandátum végén, 2012 elején már elmúlt volna 65 éves. Ha azonban a választásokat még 2007 decemberében megtartják, akkor csak az évet nézve, 2011-ben még csak 65 éves. Megtörténtek a választások kari szinten még december elején, az egyetemi szintű választást pedig december 30-ra tették. Ekkor azonban a diákok vakáción vannak, de mivel létszámuk a szenátusban 25 százalék körüli, fontos, hogy ott legyenek a rektorválasztáskor.
Nincsenek megoldhatatlan feladatok! Az egyetem ezeknek a diákoknak ingyen téli tábort ajánlott fel, december 30-án pedig autóbusszal beszállították őket Kolozsvárra, majd vissza a táborba. A választás úgy zajlott, mintha az a nagy könyvben lett volna megírva. A tanügyminisztériumban, szokás szerint, ellenőrzik a választások törvényességét, és csodák csodája, a kolozsvári BBTE választásait is teljesen törvényesnek találták.
Nem vacakoltak a hónapokkal! Érdekes módon, akik az egyetemi tevékenységet kívülről figyelték, és minden apróságért feljelentéseket tettek, pereskedtek az egyetemmel, most mintha elszunyókáltak volna. Decemberben tehát lejárt a dékánhelyettesi mandátumom, nyugodtan mehettem. Januárban kollégámmal beadtuk a kérést, hogy február közepétől szeretnénk megszüntetni a munkaviszonyunkat. Nem indokoltuk, nem is kérdezte senki az okot, és idejében, rendben megkaptuk az elbocsájtó dokumentumot. Február 18-án már Vásárhelyen voltunk, épp aznap érkezett az akkreditációs bizottság. A látogatás sikeres volt, az első akkreditált szak a Sapientián éppen az informatika volt.
Rögtön az első félévemben három előadást kellett tartanom, olyanokat, amelyeket pont abban a formában még nem tanítottam. Mivel úgy döntöttem, hogy ideje áttérni a prezentációs előadásokra, elég sok időmet elvette az órákra való készülődés. Mivel sok dolgom volt, és jó környezetbe kerültem, nem volt se időm, se szükségem nosztalgiázni. Dávid László rektor rögtön lecsapott rám, és meg akart tenni rektorhelyettesnek.
Próbáltam ellenállni, de nem ment. Azzal érveltem, ha elvállalom, senki sem fogja lemosni rólam azt a vádat, miszerint csupán azért mentem át a Sapientiára, hogy ezt a funkciót megkapjam. De a mérnöki leleményesség túltett rajtam, azt mondta, hogy vállaljam el, és nevezzük a funkciót tudományos igazgatónak. Ez nem volt éppen teljesen elrugaszkodva a valóságtól, mert a Sapientia mellett létezett a Kutatási Programok Intézete, és akkor azt átszervezték, kicsit beépítették a Sapientiába, de részben független maradt, annak lettem az igazgatója, rektorhelyettesi státusban.
Az is érdekes, hogy ismerőseim hogyan fogadták ezt a döntésemet. A magyar kollégák közül sokan dicsértek érte, mások csóválták a fejüket, de akadtak, akik emiatt egyenesen ellenségesen viselkedtek. Olyanok is voltak, akik évekkel később azt mondták, annak idején rosszallták, hogy „cserbenhagytam” az egyetemet, de ma már jónak tartják a döntésemet. A marosvásárhelyi ismerősök természetesen pozitívan reagáltak. Sokszor éreztem magam kényelmetlenül, amikor Weszely Tibor kollégám társaságban túlságosan dicsért ezért a lépésemért.
Az pedig szintén érdekes, hogy egyetlen román kolléga sem szólt meg azért, mert átmentem a Sapientiára. Szemembe soha senki sem mondta, de nem hallottam kerülőúton sem. Többségük azt gondolta, hogy sokkal nagyobb fizetésért vállaltam ezt, pedig ez nem volt igaz. A fizetésem semmivel sem volt nagyobb, mint a Babeş–Bolyain. Egy román jogász kolléga nagy kacsingatások közepette azt mondogatta, hogy háromszor annyi pénzért nyilván megéri. Lehet, hogy román magánegyetemeken kezdetben egy-egy embernek, aki fontos volt az akkreditáció miatt, sokkal nagyobb fizetést adtak, mint az állami egyetemeken, de ez nem volt jellemző minden ott tanító emberre. Ezt biztos forrásból tudom.
Kollégámmal együtt alighogy megmelegedtünk a Sapientián, villámcsapásként ért a kolozsvári napilapban, a Szabadságban 2008 márciusában megjelent támadás a Sapientia ellen. Mivel közelről ismertem az akkori magyar kormánynak az egyetemhez való viszonyulását, számomra világos volt, hogy az oknyomozónak álcázott cikk tulajdonképpen megrendelésre készült. Ez megerősített abban a hitemben, hogy jó helyen vagyok. Nagyon jól szórakoztam később a MÚRE fellebbviteli bizottságának azon véleményén, miszerint igaz, hogy az újságíró több valótlanságot is állított, de a következtetései helyesek voltak. Vajon hol tanultak ezek a MÚRE-sok matematikai logikát?
A Babeş–Bolyain még tartottam órákat ezután is, általában két (egy időben három) előadásom volt. Amikor voltak már olyan fiatalok, akik ledoktoráltak, és vállalták ezeket a tárgyakat, átadtam először az egyiket még 2009-ben, a másikat pedig 2014-ben. Így 2014-ben végleg búcsút mondtam a Babeş–Bolyainak.
„Nem siklik soha úgy a lenge csónak Jó sodrásban, erős lapát-csapástól, Még akkor se, ha fodrozódó Zephyrus Bíborszínűre festi át a tengert, Mint ahogy lovaink a szánt repítik. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.”
(Janus Pannonius: Búcsú Váradtól, Áprily Lajos fordítása)
Krónika (Kolozsvár)

Felszabadításunk évfordulója
A II. bécsi döntés értelmében vitéz Nagybányai Horthy Miklós 1940. szeptember 3-án Gödöllőn kiadta híres hadiparancsát: „Honvédek! Előre a Keleti-Kárpátok gerincéig!” Ennek nyomán pedig a Magyar Királyi Honvédség csapatai szeptember 13-án bevonultak Sepsiszentgyörgyre és Kézdivásárhelyre is. Ezzel vette kezdetét a székelyek által „kicsi magyar világnak nevezett” magyar közigazgatás, melynek négy éve alatt vasúti pályák, utak, gabonaraktárak és iskolák épültek, közintézmények jöttek létre, újraindították a sóbányákat, fejlesztették a közegészségügyet, és még hosszasan lehetne sorolni a megvalósításokat, pedig Magyarország abban az időszakban háborút viselt.
Ami azonban a legfontosabb: lehulltak a román hatalom lelket és tudatot bénító bilincsei, s ezáltal az emberek visszanyerték önbizalmukat és életkedvüket, ami viszont hatalmas energiát és alkotóerőt szabadított fel bennük. Ugyanakkor a románság ama része, mely elfogadta az új helyzetet, jogai teljes birtokában békésen és háborítatlanul folytathatta mindennapi életét. Olyannyira, hogy az immár újra Magyarországhoz tartozó Észak-Erdély iskoláiban a román nyelv a magyar gyermekek számára is kötelező, mi több, érettségi tantárgyként szerepelt, a magyar tanító- és óvónőképzőkben diplomavizsgázni is kellett belőle.
Ezzel szemben az 1944. szeptember 8-án az orosz és román csapatokkal Sepsiszentgyörgyre, majd a még túlnyomó részt magyarok lakta Észak-Erdély egészébe visszatérő bukaresti hatalom a civil magyar lakosság legyilkolásába és tömeges deportálásába fogott. Sanyarúságunk pedig azóta is tart, hiszen szellemi és fizikai vagyonunk elkobzásán túl jogainktól is megfosztottak, és az 1989-es változás utáni áldemokrácia 26 esztendeje alatt mindennek csak a töredékét kaptuk vissza. A gyakorlatban ugyanis ennek az országnak megtűrt, jogokkal csak papíron rendelkező, a nacionalista támadásoknak naponta kitett állampolgárai vagyunk, akiket még nemzeti imájuk nyilvános elénekléséért is büntetni lehet.
Éppen ezért, ameddig a helyzetünk nem változik, tőlünk ne várja el senki, hogy ujjongjunk és örvendezzünk a nekünk elnyomást hozó esemény évfordulóján, felszabadulást ugyanis eddig nekünk csak 1940. szeptember 13-a hozott.
Bedő Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés pert nyert
Szeptember 8-ai lapszámunkban számoltunk be azokról a témákról, amelyekről előző napi nagyváradi sajtótájékoztatóján beszélt Tőkés László EP-képviselő. Mint megírtuk, első fokon megnyerte azt a polgári pert a budapesti Fővárosi Törvényszéken, amelyet becsületsértésért indított a Noran Libro Kiadóval szemben az idő közben elhunyt Andrassew Iván Ne vígy minket kísértésbe című, a volt püspök és európai parlamenti képviselő magánéletét boncolgató kötete miatt. A bíróság 800 ezer forint kártérítés kifizetésére kötelezte az alperest. Mint akkor elhangzott, a tanúvallomásokból a per során egyebek mellett az is kiderült, hogy Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt volt elnöke, a magyar kormány által létrehozott Nemzetstratégiai Kutatóintézet jelenlegi vezetője személyesen bízott meg sokakat az említett kötet hathatós terjesztésével, hogy erkölcsi és politikai lejárató kampányt folytasson Tőkés ellen a 2012-es romániai helyhatósági választások alkalmával. Ezzel együtt nyilatkozatában Tőkés László EP-sajtóirodája bírálta a Nagyváradról elszármazott Körössi P. Józsefet is, a Noran Libro kiadó „törvényes képviselőjét”, aki a „kétes hátterű” Törzsasztal-rendezvénysorozat keretében a már említett Andrassew Ivánt is vendégül látta Váradon.
Kőrössi P. József reagált a vádakra, nyilatkozatát az alábbiakban olvashatják.
Amiért a házasságtörő volt püspök perel
Csak most, miután Andrassew Iván Ne vígy minket a kísértésbe című könyvének havi fogyásjelentései eljutottak hozzám, a jelentős mozgást érzékelve figyeltem fel arra, hogy a püspök (úr?), Tőkés László sajtótájékoztatóján közzétette és kommentálta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét.
Nyilatkozatához, mint érintett, a következőket fűzöm:
1. Sem Tőkés László, sem a bíróság egyetlen egy pontban sem cáfolta a könyvben leírt tényeket, tehát azok tények maradtak mindenestül. Akkor is, ha a per tárgyát nem a tények, hanem a képmutató, kettős életet élő, a nyilvánosság és a nemzet előtt másmilyen embert mutogató püspök személyiségi jogait érezve sértve, perelt a pap. Csaknem két évvel a könyv megjelenése után. (Vajon milyen érdeke fűződött ahhoz, hogy a könyv a hasonló műfajúak között a lehető legnagyobb példányszámban fogyjon el. Netán-tán ennyi ideig fogta a kezét az a párt, amelyiket gátlástalanul és lelkészhez nem méltó módon szolgál ki kritikátlanul?)
2. Való igaz, hogy a vádak többségében a Kiadót marasztalta el a bíróság. Azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperes (Tőkés László) legfontosabb kérelmének teljesítését a bíróság nem látta indokoltnak: a könyvet nem zúzatta be, és a kereskedelemből sem vonatta ki. Így az továbbra is, újabb utánnyomásban kapható. Vajon miért?
3. Bízvást állíthatjuk: azért, mert bíróság hallgatólagosan egyetért az alperesnek (Noran Libro Kiadó) azzal, a per során is fenntartott véleményével, miszerint Tőkés László közszereplő, akinek, ha nem is kell minden kritikát elviselnie, a maga erkölcstelen életviteléért igenis felelősséggel tartozik, és nemcsak kritikátlan hívei előtt. Nem állíthatja magát büntetlenül példaként egy nemzet elé. El kell viselnie az ő képmutató magatartását, az életvitelét leleplező kritikát a legnagyobb nyilvánosság előtt is.
4. Tőkés László nyilatkozata nem mentes azoktól a csúsztatásoktól, amelyeket jó néhány éven keresztül már megszoktunk tőle. Azt mondja, hogy a híresztelések ellenére nincs szándékában elhagyni hazáját, Romániát, valamennyi családtagja román állampolgár, gyermekei is. Vajon melyik családjára (és melyik gyermekére) gondol? Arra a családra, amelyiket Nagyváradon szertezúzott, vagy arra, amelyiket házasságtöréssel alapozott meg Magyarországon. Arról ugyanis nem szól a nyilatkozata – pedig kitérhetne rá! – hogy a püspök házasságtörése alatt fogant gyermeke román vagy magyar állampolgár-e. A nyilatkozata után, gyaníthatóan a kecskeméti gyerek is román. De vajon ki hiszi azt el neki…? Érthetetlen, hogy miért tér erre ki, senkire, ránk sem tartozik.
5. Hogy jön ide a nagyváradi Törzsasztal csaknem tízéves irodalmi sorozata? Kétes támogatottságúnak nevezi, így akarván megbélyegezni azt a rendezvényt, amelynek során a kortárs magyar irodalom legjelesebb képviselői – határoktól függetlenül, hiszen a felvidékről, délvidékről, Erdélyből és Nyugat-Európából, sőt Kanadából (!) és Norvégiából is – érkeztek, magyar íróvendégek Nagyváradra, csaknem százan. Vajon miért zavarja a maga magát is írónak tekintő püspököt ez a felvonultatás, amely a várost irodalmi rangban a legnagyobbakhoz – Kolozsvárhoz, Budapesthez, Pozsonyhoz, Újvidékhez, Bécshez – emeli? (Esterházy, Bodor Ádám, Grecsó, Dragomán, Spiró, Háy, Závada, Tóth Krisztina, Karafiáth, Kovács András Ferenc, Vida Gábor, Grendel, Kántor, Dalos György, Konrád, Borbély Szilárd, Sárközi Mátyás, Balla Zsófia, Balázs Imre József, Kun Árpád, Darvasi, Kemény, Pablo Urbanyi, Vámos – stb. stb. stb. egészen 80-ig – személye Tőkésnek smafu?)
Ha csak nem meghívót vár ő maga is attól a társaságtól (Szépírók), amelynek a tevékenységét a Nemzeti Kulturális Alap, azt pedig a magyar állam támogatja… Várhatja!
Kőrössi P. József
a Noran Libro Kiadó vezetője
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Magyar állami kitüntetések példamutató munkákért
Magyar állami kitüntetéseket adtak át kedden délután Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, melyeket Áder János köztársasági elnök adományozott a Magyar Állami Ünnep alkalmából.
Zsigmond Barna Pál főkonzul arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki tegye a dolgát. Nehéz időket élünk, és összefogásra van szükség, de a megoldást ne csak kívülről várjuk, mert a megoldás bennünk is van. Mindenki tegye a dolgát, mert akkor a közösség felvirágzik, és így tudunk egyről a kettőre jutni, előre menni. „Mi most azért vagyunk itt, mert büszkék vagyunk arra, hogy van egy évezredes magyar kultúránk, vannak olyan személyiségeink, akik ezt a kultúrát viszik előre, ki-ki a maga sorsa, rendeltetése szerint, ki az oktatásban, ki a lelki életben, ki a gazdasági életben, ki a tájékoztatás világában, de mindenki teszi a dolgát, és a magyar kultúrát, a magyar nyelvet szolgálja. Akkor van magyar megmaradás a Kárpát-medencében, ha vannak olyan személyiségeink, akik példát tudnak mutatni” – mondta el a főkonzul.
Az erdélyi magyar nyelvű oktatás és nevelés számos területén végzett, fáradhatatlan és nélkülözhetetlen tevékenysége, valamint a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza létrehozása érdekében végzett példaadó munkája elismeréseként Burus Siklódi Botond a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Burus Siklódi Botond alapelve a minőség, a hitelesség és a tisztesség jegyében dolgozni nemzeti közösségünkért – hangzott el a laudációban, melyet Szarka Gábor konzul olvasott fel. „Emberi értékei, magatartása is példaértékű. A szakmai tudás és tájékozottság jellemző minden általa irányított területen. Munkabírása, pontossága közismert. Szolgálatra állította be életét, amelyet hivatástudattal teljesít.” Burus-Siklódi Botond kémia-fizika szakos tanár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát. 1983-1991 között a Maros megyei dicsőszentmártoni általános iskolában tanított, majd tevékenységét Hargita megyében folytatta. A Megyei Pedagógusok Háza igazgatójává való kinevezése után alkotta meg életművét, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házát. Burus Siklódi Botond a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének tanácsosa, majd főtitkára lett. A Székelyföldi Területi Oktatási Központ vezetője, és a Bolyai Nyári Akadémia programmenedzsereként nélkülözhetetlen embere lett a pedagógusok szövetségének. 2011-ben az RMPSZ tisztújító közgyűlése elnökévé választotta, amelyet 2015-ben is megerősített újabb négy esztendőre. Elnökként a szövetség munkáját a magyar tannyelvű oktatás és nevelés hatékonyabbá tétele és minőségi fejlesztése érdekében szervezi és irányítja. A kitüntetett az Apáczai Csere János Pedagógus Ház létrejöttéről beszélt, majd köszönetet mondott a magyar kormánynak, családjának, mentorainak és munkatársainak. „Nehéz elfogultság nélkül erről a munkáról beszélnem. Számomra különös jelentőséggel bír az oktatás, nevelés, mert generációkon át valahol összenőtt velem, a családommal, a közeli és távoli múltunkkal” – fogalmazott.
Székelyföldi díjazottak
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Feszt György, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezető professzora és Jakab Sámuel, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar nyárádszeredai levelező tagozatának vezetője, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át Baricz Lajos szentszéki tanácsos, marosszentgyörgyi lelkész, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő (Népújság), valamint a Magyar Arany Érdemkeresztet Hegedűs Ferenc kézdivásárhelyi vállalkozó.
A csíkszeredai Lázár Házban tartott esemény ünnepélyességét a Codex együttes és a marosszentgyörgyi énekesek, zenészek, valamint Kosztándi Zsolt színész szavalata emelte.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Egyre durvább szavak hangzanak el Románia és Magyarország között
Ponta szerint a magyarországi döntéshozók nem jobbak, mint a szíriaiak, vagy a líbiaiak. Kelemen Hunor úgy véli a kerítés nem a románokat és a magyarokat választja el egymástól.
A román miniszterelnök szerint a magyarországi döntéshozók semmivel nem jobbak, mint a szíriaiak vagy a líbiaiak, akiknek országaiból menekülnek a bevándorlók.
Victor Ponta egy Facebook-bejegyzésben reagált kedd este a nap során kibontakozott magyar-román diplomáciai pengeváltásra. Kijelentette, nem kíván a magyar kormány képviselőinek „provokációira" válaszolni, de – mint fogalmazott – érthető módon „emberként és európai polgárként" felháborodik azok miatt a magyar intézkedések miatt, amelyekhez hasonlókat „Európa eddig csak az 1930-as, 1940-es években látott".
Kijelentette: sok más európai vezetőhöz hasonlóan ő is feladatának érzi, hogy bírálja Magyarország legmagasabb rangú vezetőinek megnyilvánulásait.
„Ezek az Európai Unió értékeinek és kultúrájának a szégyenei. Mind az antiszemita megnyilvánulások, mind a bármiféle kisebbségekkel szembeni bánásmód, most pedig a menekültkrízis" – fogalmazott bejegyzésében Victor Ponta.
„A szögesdrótok, az agresszív törvények, a börtön és a brutalitás biztosan nem oldják meg a problémát. Csupán azt fogják megmutatni, hogy Európa szívében olyan politikai döntéshozók vannak, akik semmivel sem jobbak a szíriaiaknál, líbiaiaknál, vagy más országok vezetőinél, amelyekből futnak a menekültek" – hangoztatta a román miniszterelnök.
Hozzátette, hisz a szolidaritásban, a racionális és fenntartható megoldásokban, és főként az európai értékek felsőbbrendűségében, de ami az elmúlt napokban Magyarországon történt, az éppen ezekkel az értékekkel van szöges ellentétben.
Tévében is ostorozta Magyarországot
Victor Ponta kedd este az Antena 3 hírtelevízió meghívottjaként is bírálta a magyarországi intézkedéseket. Úgy vélte, Magyarország „kizárta magát Európából" a kerítés építésével. Az országhatárok kerítéssel való megvédését olyan intézkedésnek tartotta, mint amikor valaki árvíz idején bekeríti a birtokát, „hogy az ár a szomszédoknál vonuljon le". A magyar hadseregnek a határoknál történt mozgósítását is kockázatosnak nevezte.
„Megborzadva gondolok arra a lehetséges fejleményre: mit teszünk, ha a magyar katonák lőni kezdenek, és gyermekeket, nőket ölnek meg" – jelentette ki Victor Ponta. Hozzátette, hogy európai szinten kell megoldást találni a menekültügyre.
Magyarország provokál?
Magyarország „mesterséges vitába próbálja belerántani Romániát, hogy elterelje a figyelmet a bevándorlók problémájának alapkérdéseiről és arról az elszigetelődésről, amelyet a magyar fél által hozott intézkedések eredményeznek" – ez már a román külügyminisztérium közleményében olvasható. A Pontosítás címet viselő dokumentum szerint „megengedhetetlen és ellentétes a két ország közötti stratégiai partnerséggel" az a mód, ahogyan a magyar fél eljárt keddi intézkedései és üzenetei révén.
A tárca közölte, hogy a román külügyminiszter utasítására Románia budapesti nagykövetsége kezdeményezte azt a megbeszélést, amelyen a nagykövetség képviselője kedden a magyar külügyminisztériumban részt vett.
A román külügyminisztérium szerint a budapesti megbeszélés során a román fél közölte: Románia nem tartja helyesnek, hogy Magyarország kerítést építsen két EU-tagállam közé, ugyanakkor további információkat kért a kerítésépítés tervéről.
A magyar fél a megbeszélés során tolmácsolta elégedetlenségét a román miniszterelnök kijelentései miatt, és közölte, hogy hasonlóan tiltakozott a magyar intézkedéseket bíráló többi európai vezető kijelentései ellen is – áll a közleményben.
Bárdolatlan stílus
A magyar külügyminisztérium kedd délután közölte: miután Victor Ponta, Románia miniszterelnöke „újfent bárdolatlan stílusban nyilatkozott" Magyarországnak a migrációs helyzet kezelésére irányuló erőfeszítéseiről, Magyar Levente államtitkár bekérette az ügyvivőt, és a kormány nevében hangot adott afölötti értetlenségének, hogy Románia miniszterelnöke még mindig „magyarellenes hazudozással kívánja menteni belpolitikai és megkérdőjelezett személyes erkölcsi tekintélyét".
Máshol készült felvételek
A KKM a román miniszterelnöknek arra a kijelentésére reagált, miszerint „Románia emberként fog bánni a migránsokkal, nem pedig úgy, mint magyar szomszédaink, akik botokkal terelik és sorszámmal látják el őket".
A román hírtelevíziók az elmúlt napokban többször is a magyar intézkedésekről szóló tudósításaik hátterében mutatták azokat a görög-macedón határon filmezett képsorokat, amelyeken a macedón határrendészet egyik tagja gumibottal ütlegeli az illegális bevándorlókat.
Nettó hazugság
„Nettó hazugság" az, amit Victor Ponta román kormányfő állít a migránskérdés magyarországi kezeléséről, és méltatlan egy 21. századi politikai vezetőhöz – hangsúlyozta napközben a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva.
Szijjártó Péter Victor Ponta arra a kijelentésére reagált, miszerint „Románia emberként fog bánni a migránsokkal, nem pedig úgy, mint magyar szomszédaink, akik botokkal terelik és sorszámmal látják el őket".
Szijjártó Péter szerint nyilvánvalóan a romániai belpolitikai válság és Victor Ponta pozíciójának megrendülése lehet az egyik oka annak, hogy a román kormányfő „ilyen szélsőséges, hazug kijelentésre" ragadtatta el magát.
Kelemen Hunor: a kerítés nem a románokat és a magyarokat választja el egymástól
Nem a románokat és a magyarokat választja el egymástól a két ország határán építendő kerítés – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Maszol.ro portálnak.
„Eddig sem a zöldhatáron keresztül járkáltunk egymáshoz. Ez nem fogja semmilyen mértékben a két uniós állam közötti közlekedést akadályozni. Az illegális határátlépést próbálja megállítani, amikor feltartóztathatatlannak tűnő migrációs hullámmal áll szemben Magyarország" – magyarázta az RMDSZ elnöke, aki szerint Budapest lépése akár a segítségére is lehet Romániának egy masszív migrációs hullám megfékezésében.
MTI
Erdély.ma

Kelemen Hunor: a kerítés nem a románokat és a magyarokat választja el egymástól
Nem a románokat és a magyarokat választja el egymástól a két ország határán építendő kerítés – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kedden a Maszol.ro portálnak.
A politikus arra a bejelentésére reagált, hogy Budapest kiterjesztené az ideiglenes határzárat a román-magyar határ egy szakaszára is.
„Eddig sem a zöldhatáron keresztül járkáltunk egymáshoz. Ez nem fogja semmilyen mértékben a két uniós állam közötti közlekedést akadályozni. Az illegális határátlépést próbálja megállítani, amikor feltartóztathatatlannak tűnő migrációs hullámmal áll szemben Magyarország” – magyarázta az RMDSZ elnöke, aki szerint Budapest lépése akár a segítségére is lehet Romániának egy masszív migrációs hullám megfékezésében.
Rámutatott: maga sem szereti a kerítéseket, mert a térség lakóinak életében negatív töltettel bírnak, de Budapest lépésének van ésszerű magyarázata, és szerinte nem szabad a román-magyar viszonyt ennek a fejleménynek a tükrében megítélni.
„Az adott kontextusban Budapest lépését nem szabad hisztérikusan nézni. Ez elsősorban a román kollégák felé üzenet, akik időnként hajlamosak arra, hogy túlreagáljanak dolgokat” – mondta Kelemen Hunor.
Szerinte a kerítés még egyszer rávilágít arra, hogy az EU-nak semmiféle mechanizmusa nincs megvédeni külső határait.
Ezért minden tagállam egy ilyen válság esetén egyéni megoldást keres: van, aki a schengeni határon ideiglenesen visszavezeti az ellenőrzést, van, aki kerítést épít – nemcsak Magyarország – akad, aki plusz rendfenntartókat vezényel a határra. Ezek az intézkedések azonban nem fogják tudni helyettesíteni a kollektív megoldást – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
MTI
Erdély.ma

Nem lesz magyar alpolgármester Szászrégenben
Nem kereste meg az RMDSZ-t Maria Precup szászrégeni polgármester a Maros megyei kisváros alpolgármesteri tisztsége kapcsán, Nagy András helyi elnök szerint azonban a szövetségnek amúgy sem kellene most elfogadnia a tisztséget – adja hírül Simon Virág a kronika.ro-n.
A szászrégeni alpolgármesteri tisztség azt követően ürült meg augusztus elsején, hogy a 2012-ben megválasztott Szociáldemokrata Párti (PSD) Daniel-Gabriel Gliga családi okokra hivatkozva augusztusi hatállyal lemondott, egyelőre azonban nem tudni, hogy a helyi tanács mikor dönt az új elöljáróról. A kérdés egyébként már az augusztusi soros tanácsülésen szóba került, miután a tanácsosok elfogadták az előző alpolgármester lemondását. Akkor azonban az önkormányzat jegyzője azt mondta, hogy mivel az új alpolgármester megválasztása nem szerepelt a napirendi pontok között, csak a szeptemberi ülésen lehet erről tárgyalni, szavazni.
Nagy András, az RMDSZ szászrégeni elnöke, volt polgármester lapunknak elmondta, semmilyen, az alpolgármesteri tisztségről szóló hivatalos egyeztetésen nem vettek részt. „Hallottam, híresztelésként, hogy a polgármesterasszony azt mondta, felajánlja nekünk az alpolgármesteri tisztséget, de konkrét megkeresésről szó sem volt. A szászrégeni RMDSZ vezetőjeként velem kell tárgyalnia, ha egyáltalán hajlandó és akar erről tárgyalni. Szerintem kizárt, hogy Maria Precup ezt felajánlja nekünk” – fogalmazott az RMDSZ-es politikus.
A volt elöljáró szerint a szövetség képviselői egy esetleges tárgyalásra hajlandóak lennének elmenni, azonban szerinte most nem kellene elfogadni az alpolgármesteri tisztséget. „Jövőre helyhatósági választások lesznek, s nem lenne hasznos és jó nekünk, ha most társulnánk a jelenlegi polgármester asszonyhoz. Nem akarunk részese lenni a jelenlegi spekulatív vezetési stílusnak” – nyilatkozta Nagy András. Az RMDSZ-es tanácsos úgy vélte, a jelenlegi polgármester csak a látszat kedvéért tesz úgy, mintha támogatná a helyi magyarságot, és mintha szabad kezet adna ennek a magyar jellegű rendezvények megszervezésére.
Az RMDSZ képviselőjének egyébként nincs tudomása arról, hogy mikor tűzik napirendre az alpolgármester-választás kérdését, mint elmondta, erről eddig nem hallott konkrétumot, viszont lehetségesnek tartja, hogy a román pártoknak már jelöltjük is van. Bár a témában Maria Precup polgármestert is megpróbálták elérni, az elöljáró sem a hivatali, sem a mobiltelefonján nem válaszolt.
Mint ismeretes, a PSD-s Maria Precup volt alpolgármester 2012-ben agresszív és nacionalista kampány nyomán lett Szászrégen polgármestere. Legtöbben azt tartották volna természetesnek, hogy a városvezetői tisztséget addig betöltő RMDSZ kapja meg az alpolgármesteri tisztséget. Nagy András azonban hiába mondta az új tanács alakuló ülésén, hogy a város lakosságának 30 százalékát kitevő magyarságot illeti meg a tisztség, a román tanácsosok semmibe vették kérését. A kisváros új alpolgármestere Daniel-Gabriel Gliga lett – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Élő hagyomány Zabolán
A népi kalendáriumban jegyzett időpont előtt közel két héttel, az elmúlt szombaton szervezték meg Zabolán a Szent Mihály-napi forgatagot. Az eltolódás nem volt kárára, a tizenkét órás – déli tizenkettőtől éjfélig tartó – mulatság igazi sikerként könyvelhető el.
A faluközponti iskola mellett, a szövetkezeti udvaron a Pro Zabola Egyesület kitett magáért, az őszi hangulathoz hű szalmabálás, kukoricaszáras térré alakította a helyszínt. A szervezet elnöke, Szigyártó Nimród érdeklődésünkre elmondta: a rendezvény célja a hagyományok éltetése, régi szokás ugyanis a zabolai őszi sokadalom.
Este fokozódott a hangulat, a jó kedélyt a kitűnő zene mellett töklámpások, tábortűz, tűzkosarak biztosították. A gyerekek külön szórakozhattak, pónilovas sétára is lehetőség volt. A forgatagon kézművesek is helyet kaptak: Gál József kerekes, Bende Tibor méhész, Nagy Rozália textilművész készítményeit sokan megcsodálták. Nagy érdeklődésnek örvendett a főzőverseny. Kilenc csapat – a helyiek mellett Kovásznáról, Kézdivásárhelyről – nevezett, a szervezők meglepetésként úgy döntöttek, hogy a Bágyok Károly, a Szabadtűzi lovagrend kancellárja vezette zsűri mindegyikük főztjét egyformán díjazza.
A napot késő éjjelig tartó mulatság zárta. A forgatag szervezésében részt vállalt a helyi református egyház nőszövetsége, az Asimcov, a helyi tanács, a gróf Mikes család – ismertette Szigyártó Nimród.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Változtatni illene a szemléleten!
A város számára fontos beadvány fogalmazványa jutott el hozzám szakvéleményezésre. A szöveg nagy részéhez nincs mit hozzáfűznöm, nem az én profilom. Csak az Arad történetére vonatkozó részeket elemezgetem. Bevallom: ámulok.
Negyedszázad telt el a rendszerváltás óta. Hogy bizonyos történelmi témákban nincs szemléletváltás, azt a politikai konjunktúra alakulásával tudom magyarázni. De hogy vannak írástudók, tollforgatók, akik leragadtak az osztályharcon alapuló történetírásnál, az elképesztő. Példaként: az 1785-ös mócvidéki felkelést még most is forradalomnak nevezik. Ez kiver minden biztosítékot. Egy történelemmel amatőr szinten foglalkozó is tudja: a forradalmaknak programja van, azok társadalmi rendet akarnak változtatni. Az említett felkelést csak a bosszúvágy vezérelte!
Kíváncsi vagyok, megérem-e, hogy a hazai hivatalos történetírás nagyjai közül valaki megfogalmazza az akkori megmozdulás valódi okát. Azt, hogy az egészet két rossz császári rendelet indította el: az új határőrezredek felállítására és a pálinka-forgalmazásra vonatkozók. Amikor a két új román határőrezred felállítását kihirdették, olyan túljelentkezés volt a kijelölt sorozóhelyeken, hogy a bécsi udvar is megijedt. Gyorsan visszavonta a rendeletet, avval indokolva a lakosságnak, hogy a magyar nemesség nem engedi el jobbágyait.
Ugyanakkor a bécsi kormány a mócvidéki pálinkaforgalmazás jogát átadta a többségében zsidó kocsmárosoknak. Amikor a topánfalvi vásárban a császári katonaság szétzavarta a pálinkájukat addig szabadon áruló mócokat, kitört a lázadás. Az osztrákok az egész megmozdulást a magyar nemesség és a zsidó kocsmárosok ellen irányították.
Szó sem volt a kommunista időkben belemagyarázott társadalmi, nemzeti követelésekről, forradalomról, amely négy évvel megelőzte (!) a francia polgári forradalmat!
De még mindig ilyesmivel hülyítik a naiv olvasókat. A tanuló ifjúságot is.
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad)

Budapesten kiverték a biztosítékot Ponta szavai
Hivatalába kérette a budapesti román nagykövetség ügyvivőjét Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.
A tárca keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: miután Victor Ponta, Románia miniszterelnöke „újfent bárdolatlan stílusban nyilatkozott” Magyarországnak a migrációs helyzet kezelésére irányuló erőfeszítéseiről, Magyar Levente bekérette az ügyvivőt, és a kormány nevében hangot adott afölötti értetlenségének, hogy Románia miniszterelnöke még mindig „magyarellenes hazudozással kívánja menteni belpolitikai és megkérdőjelezett személyes erkölcsi tekintélyét”.
A KKM a román miniszterelnöknek arra a kijelentésére reagált, miszerint „Románia emberként fog bánni a migránsokkal, nem pedig úgy, mint magyar szomszédaink, akik botokkal terelik és sorszámmal látják el őket”.
„Különösen visszatetsző, hogy miután Románia kormányának eddig nem sikerült országát felkészítenie a csatlakozásra a schengeni övezethez, kívülről, a térség határőrizeti kötelezettsége és felelőssége nélkül minősítgeti képtelen jelzőkkel azt az országot, amely erejét megfeszítve teljesíti az Európai Unió külső határainak védelméből fakadó feladatait” – fogalmaz közleményében a magyar külügyminisztérium.
A tárca leszögezte: a kormány minden Magyarországot érő „igazságtalan és képmutató bírálat” ellen tiltakozni fog, jöjjön az bárhonnan.
Krónika (Kolozsvár)

Sapientia: kolozsvári tanévkezdés újdonságokkal
Ünnepélyes keretek között, az első éves hallgatók fogadalomtételével kezdődött el kedden az új tanév a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán – idén alap- és mesterképzésre összesen 133 diák iratkozott be.
Dávid László, az egyetem rektora a megnyitón kifejtette: irigyli a hallgatókat részint az előttük álló „roppant nagy” kihívások miatt, másrészt azért a korszerű technológiáért, amely a mai diákok rendelkezésére áll. Az intézményvezető azzal bátorította az elsőéveseket, hogy ha sikeresek lesznek, az egyetem legalább annyira büszke lesz teljesítményükre, mint ők maguk.
Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja ugyanakkor kifejtette: ma már nem az egyetem vállalkozószelleme miatt, hanem a felsőoktatási intézmény kiszámíthatósága és megbízhatósága miatt választják a Sapientiát a diákok – így méltóképpen ünnepelhetik az egyetem fennállásának 15. évét.
A diákokat ugyanakkor Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul is köszöntötte, aki kifejtette, ha az ismeretszerzés iránti szenvedélyt szellemi fegyelemmel párosul, akkor az értéket teremt. Ezért – szögezte le – mind a szenvedélyre, mind az értelem ellenőrző szerepére szükség van.
A hivatalos ünnepséget követően Tonk Márton a sajtónak elmondta: sikeres évkezdésről számolhat be, mert két új mesterképző szakot is beindított az egyetem. Az egyik a filmtudomány mesterképző, amelyet az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel (ELTE) közösen szervez a Sapientia, a másik pedig a Debreceni Tudományegyetem kihelyezett szakjaként az üzleti jog mesterképző. Az angol nyelvű jogászképzésen ugyanakkor első ízben vesznek részt román anyanyelvű diákok.
A tanév másik nagy újdonsága az iszlám modul. „A környező világ valósága jól mutatja, hogy ez olyan kérdéskör, amellyel érdemes és kell – akár azt is mondhatjuk, hogy nekünk, európaiaknak a jól felfogott érdekében – foglalkozni” – fogalmazott a dékán. Hozzáfűzte: a nyilvános előadásokon a kolozsvári nagyközönség olyan kiváló előadókat hallgathat majd, mint Rostoványi Zsolt és Maróth Miklós iszlámszakértők.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Borboly-ügy: nevetséges kifogások
Ismét halasztottak a Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és több másik személy ellen indított büntetőperben, a keddi tárgyalásról ugyanis több vádlott is hiányzott.
Ezúttal sem jelent meg Daniel Cristian Mandache, holott a bíró korábban közölte, a vádlottat a következő tárgyalási időpontra a Botoşani megyei hatóságok fogják előállítani. Mint kiderült, a Botoşani megyei Vlăsineşti községi rendőrőrs vezetője átiratot juttatott el a megyei törvényszékre, amelyben jelezte, mivel nincs pénzük a szükséges üzemanyag költségeire, a vádlottat nem tudják Csíkszeredába vinni. Mandache pedig szintén írásban közölte, nincs pénze az utazásra.
A többi vádlottat képviselő két ügyvéd úgy vélekedett, ez a válasz elfogadhatatlan egy állami hatóság részéről, és ez azt jelenti, hogy az előállítási utasítást nem teljesítették.
Mandache hivatalból kirendelt védőügyvédje szerint azt a rendőrt kellene megbírságolni, aki ilyen választ adott, mivel a procedúra szerint a bírói utasítás végrehajtásának elmulasztásáért szankció jár. A bíró közölte, először átiratban érdeklődnek az illetékes megyei rendőr-főkapitányságon arról, hogy valóban fennáll-e a pénzhiány.
A tárgyalást végül nemcsak ezért kellett elnapolni. Két másik vádlott is hiányzott, ugyanakkor a bírósági döntés alapján károkozás miatt perbe vont egyik útépítő cég ügyvédje azt kifogásolta, hogy őket nem tájékoztatták arról, milyen cselekmények miatt kell felelniük, és mi az okozott kár értéke, így nem tudták előkészíteni a védelmet. A bíró ezzel egyetértett, és erre vonatkozó pontosításokat kért az ügyésztől.
„Nagyon különös helyzet ez egy jogállamban, ahol a törvényszék elrendel valamit, és a rendőrség ennek nem tesz eleget. Ennek a hiányzásnak következménye is van, mivel a vádlott beismerés esetén a várható büntetés egyharmadának elengedésével számolhatott volna” – kommentálta Mandache távollétét a tárgyalás után Sergiu Bogdan. Borboly Csaba ügyvédje kijelentette, az ő érdekük az, hogy az ügyben előrelépés történjen.
Mint ismeretes, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) azért fogta perbe Borboly Csabát, mert az ügyészek szerint a Hargita megyei önkormányzat elnöke indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy cégnek. Ezzel állítólag ő és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak az államnak. Borbolyt, akárcsak több más érintett személyt, 2013 májusában vették 24 órás őrizetbe, ezt követően szabadlábra helyezték, de korlátozták hivatala gyakorlásában, és lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellene, amelyet később feloldottak. 2013 szeptemberében emeltek vádat ellenük.
Kovács Attila
Krónika (Kolozsvár)

Kobak és Katival kezd a szentgyörgyi Cimborák Bábszínház
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház a 2015/2016-os évadot a júniusban bemutatott, Hervay Gizella Kobak meséi című műve alapján készült Kobak és Kati (rendező: Lukács Emőke) előadásával kezdi szeptember 20-án 18 órától, majd Kisbaconban vendégszerepel Benedek Elek A szegény ember királysága (rendező: Nagy Kopeczky Kálmán) című produkcióval – adta hírül a teátrum.
A Cimborák Bábszínház szeptember 29-én Kovásznán szabadtéri interaktív mesebarangolást szervez a helyi óvodásoknak és kisiskolásoknak, szeptember 30-án, a magyar népmese napján sepsiszentgyörgyi flashmobra készül.
A társulat október folyamán két nemzetközi fesztiválon, a nagyváradi Fux Feszten a Mátyás királlyá koronázása, valamint a Kányádi Sándor művein alapuló Verstől versig hajt a csordás (rendező: Nagy Kopeczky Kálmán) című előadással szerepel, utóbbi produkció látható lesz a kolozsvári Nemzetközi PUCK Bábfesztiválon is.
A fesztiválokat követően Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen játsszák a Kányádi-előadást, és Kovászna megye több településén fellépnek a Lázár Ervin írásán alapuló Szegény Dzsoni és Árnika, valamint a Mátyás királlyá koronázása című előadásokkal. Közben elkezdődnek a próbái az Arany János A fülemüle című művéből készülő új előadásnak, amelyet Nagy Kopeczky Kálmán rendez. A bemutató várható időpontja november 8. lesz.
A társulat közleménye szerint december folyamán műsoron lesz Az Ég ím akkor ölelkezett a Földdel (rendező: Nagy Lázár József) című betlehemes előadás, és a előző évekhez hasonlóan ismét megszervezik a Gyulafehérvári Caritasszal közösen az Adventi hétvégék című rendezvénysorozatot. Az évad második felében, 2016 januárjában bemutatják Tasnádi István Cyber Cyrano (rendező: Nagy Lázár József) című darabját, amely elsősorban középiskolásoknak készül, majd egy népmese-feldolgozás is színpadra kerül.
„A sepsiszentgyörgyi bábszínház célja, hogy a város és a megye gyermekközönségét művészi igénnyel készülő bábelőadásokkal szórakoztassa, így az évadtervek megalkotásakor is lényeges szempont, hogy óvodásoknak, kisiskolásoknak, illetve középiskolásoknak szóló előadások egyaránt legyenek műsoron. Törekvéseink továbbá kiterjednek a népmesék, néphagyományok kiemelkedő jelentőségének, ezek identitásformáló tulajdonságának, kultúraépítő és -megőrző jellegének tudatosítására. Elek apó példáját követve, a Cimborák Bábszínház közössége számára kötelesség a népmesékkel való foglalkozás, ezek megismerése és megismertetése a felnövekvő és felnőtt nemzedékekkel mindenkori feladat a társulat életében” – fogalmaz közleményében az intézmény.
Krónika (Kolozsvár)

Antal Imola, a Népművészet Ifjú Mestere
Kiemelkedő népművészeti alkotó teljesítménye elismeréséért a Népművészet Ifjú Mestere-díjban részesült augusztusban Antal Imola vászonszövő. A fiatal csobotfalvi lánnyal a díjról, terveiről beszélgettünk.
Antal Imola a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban érettségizett, majd az elmúlt négy évben Magyarországon tanult. „Érettségi után majdnem az utolsó pillanatban ismerősöktől szereztem tudomást a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskoláról, oda iratkoztam be, és ott szövést tanultam egy nagyon nagy tudású mestertől, Galánfiné Schmidt Teréztől. Az ott töltött négy év alatt két szakmát tanultam meg, a szőnyeg- és a vászonszövést. Nem egy hagyományos iskolát kell elképzelni, persze itt is megvannak a kötelező óraszámok, de én gyakorlatilag a hét öt napjából reggeltől estig szőttem. Kicsi az iskola, családias a hangulat, ahol intenzív műhelymunka zajlik. Nagyon szerettem ott, biztos még vissza fogok többször is járni” – meséli a 22 éves csobotfalvi lány.
A tanulás korántsem ért véget Imola számára, ősztől első évet kezd a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának néprajz szakán. Emellett pedig – fűzi hozzá– eltökélt szándéka, hogy továbbra is időt szentel a szövésnek. „Mindig azt hittem, hogy a testvérem lesz a kézműves, neki volt ehhez türelme, én magamról úgy tartottam, hogy nincs türelmem. Aztán miután elmentem Nádudvarra, rájöttem, hogy le kell ülni és időt szánni a kézműveskedésre, és akkor menni fog. Azoknak is ajánlom, akik azt mondják, nincs türelmük, tehetségük erre” – jegyzi meg Imola.
Azt mondja, őt elsősorban a ruhák érdeklik, azok készítésével szeretne foglalkozni, hiszen úgy érzi, fontos egy nőnek, hogy olyan ruhát tudjon felvenni, amit igazán szeret. „Ezt saját kezűleg is megvarrhatja, de az az igazi, ha az anyag is saját készítésű” – magyarázza. Így aztán Imola, ha ruhát akar varrni, nem az üzletbe megy anyagért, hanem maga szövi meg a különböző mintájú vásznat. Szívesen készít népi viseletet, de olyan népies stílusú ruhákat is, amelyeket a hétköznapokban is viselni lehet.
Antal Imola mestere javaslatára két, saját készítésű viselettel pályázott a Népművészet Ifjú Mestere-díj megszerzésére. „Az egyik egy székely viselet volt, a másik pedig egy olténiai román viselet alapján készült. Mindkettőnek minden egyes darabját én szőttem és terveztem. Egy hímes szövésű székely ruhát készítettem, amelyet kicsit átalakítottam a saját stílusmora. Ma már nem használnak szövött kötényeket, általában hímeznek a bolti anyagra, de őseink megszőtték, és olvastam is, hogy az alján a díszítés nem csipke volt, hanem rojtkötés, és azt is megcsináltam. Az általam készített székely viselethez tartozik az ing, pendely, alsószoknya, szoknya, kötény és mellény. Az olténiai viselet esetében a díszítést is módosítottam, idetartozik egy ing, egy szoknya, egy deréköv és egy nagyon vékony hosszú kendő” – mutatja be Imola a szakmai elismerést hozó viseleteket.
„Nem is gondoltam, hogy megkapom a díjat, de sikerült, és ez hatalmas öröm volt számomra. Köszönöm a mesteremnek, azoknak a csíkszentdomokosi és csíkkarcfalvi asszonyoknak, akiket felkerestem és a népviseletről, annak készítéséről meséltek. Hálásan köszönöm a családomnak és mindenkinek, aki támogatott. Bátorít ez az elismerés, ösztönzőleg hat rám, és remélem, másoknak is fog tetszeni az, amit én csinálok” – mondja lelkesen a fiatal lány.
Díj ifjú alkotóknak A Népművészet Ifjú Mestere-díj azoknak a fiatal (15–35 éves) alkotó- és előadóművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik az egyes népművészeti ágakban kiemelkedő egyéni teljesítményt értek el. Az 1961-ben alapított díjat évente, augusztus 20-án tizenöt személy kaphatja meg. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot kap. A díj odaítélése pályázat útján, bírálóbizottság értékelése alapján történik.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Mezei János elláthatja polgármesteri teendőit
Bírósági felügyelet alatt marad, de visszatérhet a gyergyószentmiklósi városházára dolgozni Mezei János polgármester – határozott csütörtökön a Hargita Megyei Törvényszék – adja hírül Gergely Imre a kronika.ro-n. Az ítélet 48 órán belül megfellebezhető. A törvényszék honlapján elérhető közlemény szerint a bírák azt is lehetővé tették, hogy az elöljáró kapcsolatba léphessen a pernek azon tanúival, akikkel eddig tilos volt beszélnie vagy találkoznia: köztük a perben károsultként szereplő Monturist Kft. vezetőségével, volt városi tanácsosokkal és a városháza alkalmazottaival. Mint ismeretes, Mezei János nyolc hónapig nem gyakorolhatta városvezetői hatásköreit.
A polgármester büntetőügyével párhuzamosan a Budapest V. kerület és a székelyföldi város közös cége, a Monturist ügyvezetője, Virág Zsolt civil pert is indított, kártérítést követelve Mezei Jánostól. Ugyanakkor a polgármesteri hivatalt is perbe hívták, hogyha a bíróság jogosnak találja a kártérítési igényt, akkor annak megfizetését a hivataltól követelhessék.
A Monturist és Virág a Mezei Jánossal szemben felhozott mindhárom vádpontban kártérítést kérne. A törvényszék azonban csak egy esetben adott helyt az igénynek. A polgármester hivatali visszaélési ügyében fizetésre lenne kötelezhető a városháza, amennyiben a bíróság úgy látja, Mezei megkárosította a Monturistot a 400 négyzetméteres gyilkos-tói telek eladásával. A törvényszék elutasította azonban azt a kérést, hogy a zsarolási ügyben és a sikkasztásra való felbujtás vádjában is kártérítés-fizetésre kötelezhessék a hivatalt.
A sikkasztásra való felbujtás vádpontja azon alapszik, hogy Mezei a polgármesteri hivatal titkárnőjét, Barabás Éva Csillát arra kérte, juttassa el neki a februári tanácsülés videofelvételét. A videofelvétel átadását azért tekintette sikkasztásnak az ügyészség, mert Mezei kérését már a hivatali eltiltása idején tette, és ezt magánszemélyként ilyen formában nem tehette volna. A zsarolás vádja azon alapszik, hogy az elöljáró januárban lemondásra szólította fel Virág Zsoltot. A vádirat szerint Mezei kilátásba helyezte, hogy Virágra nézve terhelő dolgokat hoz nyilvánosságra, amennyiben az nem mond le – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Gyűlölködés felsőfokon
Victor Ponta támadásba lendült. Talán itthon próbálja maradék kis hitelét menteni, talán a nyugat-európaiak diktálta sorba próbál befurakodni, két-három napja egyebet sem tesz, Magyarországot, annak vezetőit gyalázza. Este a tévében, reggel a legfőbb kommunikációs eszközévé vált közösségi oldalon. Meglovagolna egy hullámot, és nem veszi észre, hogy lekéste, a bevándorlóáradattól fuldokló országok sorra vezetik be azokat az intézkedéseket, melyekért pár napja még Orbán Viktort ostorozták. Határellenőrzések, kötelező regisztráció, kivezényelt katonaság, túlzsúfolt táborok, embertelen körülmények köszöntöttek be Németországban és Ausztriában is, ha legfelsőbb szinten még nem is, de a tartományi kormányzók egyre gyakrabban hangoztatják, hogy Magyarország mintájára kell megpróbálni kezelni a mindenkit meghaladó helyzetet.
Victor Ponta trendi próbál lenni, ha mindenki Orbánt szidja, ő sem maradhat le, ha az osztrák kancellár náci praktikákhoz hasonlíthatja a menekültügy magyar kezelését, ő is megteheti. Nem veszi észre, hogy közben már nyugaton is más szelek fújnak, és azt sem, inkább szégyenkeznie kellene, hogy olyan országot irányít, amelyben sírva fakadnak a határon véletlenül átkeveredett migránsok, mikor megtudják, hová jutottak.
Egyelőre elkerülte Romániát a bevándorlóáradat, ám a politikusoknak, fő megmondóembereknek máris sikerült iszlámellenes hangulatot kialakítani, és Ponta, miközben emberségről beszél, s háború elől menekülők sorsán kesereg – ezt várja el ugye az európai baloldal –, magyarellenes kirohanásaival nemcsak a két ország viszonyát lehetetleníti még jobban el, lángra lobbantja az ellenünk irányuló gyűlölködés parazsát is. Nem kell nagy ész, hogy megértsd, a határon épülő kerítés nem a román állampolgárok ellen készül, a határátkelőkön egy személyi felmutatásával ezután is átmehet mindenki, a jó szándékú utazók eddig sem a zöldhatáron közlekedtek. Ezt bizonyára pontosan tudja Victor Ponta és a hozzá hasonlók, ám hőböröghetnek, fenyegetőzhetnek és szidhatják a magyarokat.
Veszélyes terepre tévedt az amúgy is zavartan bóklászó, hatalmát vesztett miniszterelnökünk. Kicsúszott kezéből pártja, kormánya és országa ellenőrzése, senki nem veszi már komolyan a nagyvilágban, nem tud megbirkózni belső ellenfeleivel, csatába indul hát Magyarország, a magyarok ellen. Ez mindig jó téma Romániában, egy kis zászlócirkusszal megfejelve át lehet vetíteni a felháborodást az itt élő magyarokra, néhány szavazatot még ez is hozhat a konyhára.
Hogy mi következik ez után? Ki fékezi majd meg a lángra lobbantott gyűlöletet, az elszabadult indulatokat – ez nem érdekli, utána a vízözön.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sem a kerítés, sem az autonómia nem tetszik (Durvul a magyar–román nyilatkozatháború)
Nemhogy csitult volna, de durvult a magyar–román nyilatkozatháború, amely azt követően robbant ki, hogy Budapest kedden úgy döntött: a magyar–román határon a magyar–román–szerb határtól észszerű távolságig kerítést építenek. A bukaresti külügy elutasító reakciója után Victor Ponta kormányfő öntött olajat a tűzre, aki minden korábbinál meredekebb jelzőkkel illette a magyar kormány képviselőit, azt állítva, semmivel sem jobbak, mint a szíriaiak vagy a líbiaiak.
A vádakra a magyar diplomácia is reagált, de a viszontválasz sem maradt el: tegnap este a román külügyi tárca bekérette hivatalába a bukaresti magyar nagykövetet. Kiderült az is: nemcsak a kerítésépítést kifogásolják Bukarestben, hanem Szili Katalin miniszterelnöki megbízott múlt heti látogatását is, amelynek során az autonómiastatútumokról egyeztetett a magyar pártokkal. A bukaresti kormány megnyilvánulásainál jóval visszafogottabb az elnöki hivatal reakciója: Klaus Johannis nem is tért ki a kerítés ügyére, tanácsadója pedig csak annyit jegyzett meg, az nem megoldás. Vad rágalmak
A magyar–román nyilatkozatháború kedd este ott ért véget, hogy Victor Ponta igen kemény hangú Facebook-bejegyzésében azt állította, a budapesti vezetők nem jobbak a szíriai vagy líbiai döntéshozóknál, ahonnan menekültek indulnak útra.
Szijjártó Péter budapesti külügyminiszter tegnapra virradóra közleményben reagált a kijelentésekre: „Victor Ponta tegnap estére elveszítette önkontrollját, esztelen megnyilatkozásaival megsértette egész Magyarországot. Ilyen vad rágalmakat kulturált európai politikusok nem fogalmaznak meg. Szavaira – melyeket az egész magyar nemzet nevében kikérünk magunknak – csak egyetlen magyarázat lehetséges: teljesen elvesztette a lába alól a talajt a román belpolitikában”. Nem sokat váratott magára a román kormányfő újabb nyilatkozata. Victor Ponta tegnap a bukaresti parlament folyosóján nyilatkozva kijelentette: „az európai politikusokhoz csatlakozva elítélem Magyarország szégyenletes magatartását mig­ránsügyben” ahányszor az indokolt lesz, függetlenül attól, hogy Budapest ezen megsértődik vagy sem. Azt hangoztatta: a kerítésépítés, a kutyák és fegyverek használata nem oldja meg a menekültkérdést.
Bogdan Aurescu külügyminiszter is megszólalt, újfent kijelentette: Magyarország mesterséges vitába akarja bevonni Romániát azért, hogy mérsékelje azt a közmegítélést, amely egyre inkább kezd kialakulni elszigetelődéséről, amit Budapest lépései idéztek elő. Aurescu úgy vélte, hogy a kerítésre nincs szükség, mert nem léteznek valós információk arról, hogy a migránsok száma nőne a szerb–román határon.
Hazugságspirál Hazugságspirálba keverték magukat a román politikusok: közös megoldásról beszélnek, miközben ellenséges viselkedésükkel és hazugságaikkal teljesen ellehetetlenítik ezt az együttműködést – így reagált tegnap délben Szijjártó Péter a román kormányfő újabb megjegyzéseire. „Victor Ponta az elmúlt másfél napban olyan méltatlan kirohanásokat intéz folyamatosan Magyarország ellen, amely kirohanások kulturált európai politikushoz teljes mértékben méltatlanok” – mondta. Szijjártó Péter szerint talán az okozhatja a román politikusok frusztrációját, hogy a mostani helyzetben könnyen kiderülhet, fel vannak-e készülve a schengeni övezeti tagságra, és meg tudják-e védeni a határaikat. A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszámolt, hogy Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet tegnap tiltakozó jegyzéket kívánt átadni a román külügyminisztériumnak Victor Ponta Magyarország-ellenes kirohanásai miatt. A nagykövetet ugyan fogadták, de nem voltak hajlandók átvenni tőle a jegyzéket, s ezzel a bukaresti külügyminisztérium megsértett egy alapvető viselkedési normát – közölte.
Ne autonómiázzanak
A viharos óráknak ezzel sem lett vége: este arról szóló hírek érkeztek, hogy a román külügyminisztérium bekéret­te tegnap Zákonyi Botondot, Magyarország bukaresti nagy­követét. A bukaresti külügyminisztérium közleménye sze­rint a nagykövettel több témában ismertették a román álláspontot, így a Budapest által a magyar–román határra tervezett kerítés megépítéséről, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszternek Victor Ponta román miniszterelnökre vonatkozó „elfogadhatatlan” nyilatkozatairól, valamint Szili Katalin miniszterelnöki megbízott múlt heti erdélyi látogatásáról. A román külügyminisztérium közleménye szerint Bogdan Aurescunak, a román diplomácia vezetőjének utasítására George Ciamba államtitkár kérette be a nagykövetet. Bukarest megismételte a magyar–román határra tervezett kerítéssel kapcsolatos helytelenítő álláspontját. A közlemény szerint értékelték volna, ha Budapest a döntés bejelentése előtt közös elemzés elkészítését kezdeményezi Bukaresttel az intézkedés lehetséges hatásairól. A román fél számára érthetetlen Budapestnek a kerítésépítésben tanúsított sietsége, mivel nem létezik olyan tényállás, amely megerősítené a Magyarország által hivatkozásul emlegetett migrációs nyomást – írják. A román külügy Ciamba államtitkár révén értetlenségének adott hangot amiatt is, hogy a múlt héten Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a romániai magyar pártok vezetőivel találkozott, és „koordináló szerepet vállalt az etnikai alapú területi autonómia meghatározására és elérésére irányuló kezdeményezéseikben”. A román fél ezt belügyeibe való beavatkozásnak tekinti, és elfogadhatatlannak tartja.
A román külügyminisztérium később újabb pontosító közleményt adott ki, amelyben közölte, azért nem vehették át a magyar nagykövet jegyzékét, mert a magyar fél ezzel akarta megváltoztatni a bekéretés célját, ami tartalmilag és formailag egyaránt elfogadhatatlan Bukarest számára. Kivár az elnök
A kormány képviselőihez ké­pest az elnöki hivatal reakciója igen visszafogott volt. Klaus Johannis a parlamentben elmondott beszédében arra az osztrák részről elhangzott fenyegetésre reagált, amely szerint uniós forrásokat vonhatnak meg azoktól az országoktól, amelyek nem fogadják el a kötelező menekültkvótákat. Mint ismert, ez ügyben Románia álláspontja ugyanaz, mint a visegrádi négyeknek – Magyarországnak, Lengyelországnak, Szlovákiának és Csehországnak –: mindannyian elutasítják a Brüsszel által előírt kvótarendszert.
Johannis beszédében egyáltalán nem utalt a magyar–román határon építendő kerítésre. Külpolitikai tanácsadója, Lazăr Comănescu újságírói kérdésre nyilatkozott az ügyben. Szerinte a történelem már bebizonyította, hogy a kerítésépítés nem hatékony megoldás. „Egy globalizált világban azt képzelni, hogy kerítésépítéssel meg lehet oldani a problémákat, véleményem szerint olyan hozzáállás, amely nem áll összhangban sem a jelen, sem a jövő realitásaival” – mondta.
(MTI/farcádi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Johannis a parlamentben
A migrációról és a törvényhozás hitelének visszaszerzéséről beszélt
A tagországokkal konzultálva kell az Európai Uniónak megoldást keresnie a menekültválságra, partnerek között nincs helye a kényszerítésnek, a szankciókkal való fenyegetésnek – hangoztatta Klaus Johannis államfő szerdán, a bukaresti törvényhozók előtt elmondott beszédében.
Az elnök arra a felvetésre utalt, hogy a strukturális alapok csökkentésével büntessék azokat a tagállamokat, amelyek nem hajlandók az Európai Bizottság kötelező menekültkvótáit elfogadni.
Johannis az őszi parlamenti ülésszak kezdete alkalmából mondott beszédet a kétkamarás parlament együttes ülésén.
Azt állította, hogy Románia szolidáris a válság által érintett uniós országokkal, de szerinte minden tagországnak joga van helyzete és lehetőségei függvényében cselekedni.
Rámutatott: bürokratikus, "könyvelői megoldások" helyett a realitásokat figyelembe vevő párbeszédre, konszenzuskeresésre van szükség az unióban. "Nem szálláshelyekről, hanem emberekről, társadalmi beilleszkedésükről van szó" – mondta Johannis.
Az államfő nem részletezte, milyen lépésekre készül Bukarest, csak annyit mondott, hogy csütörtökön a Legfelső Védelmi Tanács is megvitatja a teendőket. Nem reagált arra, hogy Budapest kiterjesztené az ideiglenes határzárat a magyar–román határ egy szakaszára is.
A belpolitikai témák közül a törvényalkotás reformjára fektette a hangsúlyt. Átgondoltabb és tartósabb törvényeket kért a parlamenttől, mert szerinte a jogbiztonságot és a polgárok törvénytiszteletét veszélyeztetik a gyakran változó, politikai szempontok alapján hozott jogszabályok.
Rámutatott arra, hogy a legfontosabb törvényeket szinte kéthavonta módosítják Romániában, például az adótörvénykönyv 135-ször, az egészségügyi kerettörvény 114-szer, a közoktatási törvény 26-szor változott hatályba lépése óta. Megjegyezte, az is sokat elmond a hatalmi ágakról, hogy az idén elfogadott, törvényi szintű jogszabályok felét valójában nem a parlament, hanem a kormány hozta rendeletek formájában.
Johannis úgy vélte, hogy a parlament a demokrácia alapintézményeként csak úgy nyerheti vissza hitelét, ha jó törvényeket alkot. Szerinte a törvényalkotási munka javítása mellett az is fontos, hogy a törvényhozók se próbálják kivonni magukat az igazságszolgáltatás alól. Románia akkor lesz erős, ha megfékezi a korrupciót, és visszanyeri törvénytiszteletét – mondta az államfő.
Népújság (Marosvásárhely)

Petőfi-program Krassó-Szörényben
Szeptember 1-jén megérkezett a megyeszékhelyre Kovács Ágnes, a Petőfi Sándor-program önkéntese, aki az értékőrző magyar munkában nyújt segítséget a Templom és Iskola Szórvány Egyesületnek. Bemutatkozása során elmondta mind a református, mind a katolikus magyar közösségek előtt, hogy 9 hónapig, azaz jövő év május 15-ig lesz Resicabánya és Krassó-Szörény megye magyar közösségeinek segítségére különböző programok szervezésével. A Petőfi Sándor-programot azért indította a Magyar Állam, hogy a szórványban élő magyarok között különböző, a közösségeket építő programok valósulhassanak meg az önkéntes fiatalok közreműködésével.
A helyi magyar közösség jövőjéről szervezett fórumbeszélgetést a Szórvány Egyesület szeptember 10-én. Elhangzott, hogy a magyarság egy részét fel kell ébreszteni, ennek érdekében minden korosztály számára külön programot szerveznek. Készül a havonta megjelenő Ébresztő, a közösség számára oly fontos információkat tartalmazó hírlevél, melyet Resicabányán és a megyében élő minden magyar családhoz eljut.
Nyugati Jelen (Arad)

Támogatják a kerítést az erdélyi magyar pártelnökök
Nem az erdélyi magyarok vagy a romániai lakosok ellen irányul az Orbán-kormány által a román–magyar határra tervezett kerítés, vélik az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői, akik ugyanakkor elítélik Victor Ponta kormányfő Magyarországot bíráló kijelentéseit.
A politikai vezetők arra is felhívták a figyelmet, hogy a román miniszterelnök által kritizált magyar határzár egyúttal Romániát is védi a menekülthullámtól, melyre az Európai Uniónak eddig nem sikerült közös megoldást találni.
Kelemen Hunor: kerülni kell a hisztériát
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Agerpres hírügynökségnek kifejtette, meggyőződése, hogy a magyar–román határra tervezett kerítés semmilyen módon nem hat majd ki az erdélyi magyarok, a román állampolgárok vagy más európai polgárok életére, szabad mozgására. A szövetségi elnök ugyanakkor arra intette a román politikusokat, hogy kerüljék a hisztériát, a kérdés érzelmi alapon való megközelítését. Rámutatott: meg kell érteni, hogy a budapesti intézkedés nem Románia vagy a román állampolgárok ellen irányul, sőt még segítségére is lehet az országnak abban, hogy ne váljon a menekültek fő útvonalává.
Racionálisan kell megközelíteni a kérdést, hívta fel a figyelmet Kelemen Hunor, aki szerint nem szabad engedni, hogy a kerítés terve súlyosbítsa „a két ország között amúgy sem túl jó viszonyt". Szerinte be kell látni: ez semmiben sem akadályozza a két ország közötti vagy az Európai Unión belüli átjárást. „Eddig sem a zöldhatáron keresztül járkáltunk egymáshoz. Ez nem fogja semmilyen mértékben a két uniós állam közötti közlekedést akadályozni. Az illegális határátlépést próbálja megállítani, amikor feltartóztathatatlannak tűnő migrációs hullámmal áll szemben Magyarország" – fogalmazott a Maszol.ro hírportálnak az RMDSZ-elnök.
Emlékeztetett, hogy Európa ezen részében a kerítések rossz emlékeket idéznek, a térség lakóinak életében negatív töltettel bírnak, de Budapest lépésének van ésszerű magyarázata, és szerinte nem szabad a román–magyar viszonyt ennek a fejleménynek a tükrében megítélni. „Az adott kontextusban Budapest lépését nem szabad hisztérikusan nézni. Ez elsősorban a román kollégák felé üzenet, akik időnként hajlamosak arra, hogy túlreagáljanak dolgokat" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ vezetője úgy vélte, a magyarok által épített kerítés inkább arra világít rá, hogy az Uniónak semmiféle mechanizmusa nincs megvédeni külső határait. Ezért a menekültválság kezelésére minden tagállam egyéni megoldást keres: van aki a schengeni határon ideiglenesen visszavezeti az ellenőrzést, van aki kerítést épít – nemcsak Magyarország – akad, aki plusz rendfenntartókat vezényel a határra. Ezek az intézkedések azonban nem fogják tudni helyettesíteni a kollektív megoldást, mutatott rá.
Az RMDSZ elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar–román határra tervezett kerítés Romániának is a segítségére lehet, hiszen a menekültek nem veszik majd erre az irányt, hanem inkább Horvátország és Szlovénia felől próbálják megközelíteni Nyugat-Európát. „Románia sincs felkészülve jelen pillanatban 20–30–40 ezer migráns fogadására, ahogy Magyarország és egyetlen EU-s tagállam sem felkészült egy ilyen helyzetre" – jelentette ki az Agerpresnek Kelemen Hunor.
Biró Zsolt: Magyarország Európa előtt jár
Elítéli Victor Ponta miniszterelnök kijelentéseit, és támogatásáról biztosítja a magyar kormányt a menekültválság kezelésére irányuló törekvéseiben a többi erdélyi magyar párt vezetője is. „Victor Ponta Romániára hozott szégyent, a saját alkalmatlanságát és korrupciós ügyeit próbálja kendőzni, amikor Magyarországot támadja" – értékelte lapunknak Biró Zsolt, a kormányfő azon nyilatkozataira utalva, miszerint „az Európai Unió értékeinek és kultúrájának a szégyene mindaz, ami menekültügyben Magyarországon történt.
A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke rámutatott, Európában egyre többen ismerik fel és ismerik el menekültkérdésben a magyar kormány erőfeszítéseit, például Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője. „Menekültkérdésben Magyarország egy lépéssel Európa előtt jár" – fogalmazott Biró Zsolt. Arra is rámutatott, hogy a magyar–román határon ésszerű szakaszra építik meg a kerítést, és ez nem azt jelenti, hogy lezárják a magyar–román zöldhatárt, különben is a gyoda nem az utakra épül.
„Ez a kerítés tulajdonképpen Romániát védi, azáltal, hogy tudatosítja a menekültekben és az embercsempészekben, hogy nem érdemes Románia felé kerülni. Ezzel Magyarország levesz egy terhet Victor Ponta és a román kormány válláról, hiszen ők sem szeretnék, ha az országot ellepnék a menekültek tömegei. Ismerjük az álláspontjukat, a kötelező menekültkvótát is elutasították" – emlékeztetett Biró.
Szilágyi Zsolt a regionális stratégiát hiányolja
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke egyenesen Románia szégyenének nevezte, hogy az országnak olyan miniszterelnöke van, aki hetente jár a korrupcióellenes ügyészségre, akit adócsalással, okirat-hamisítással gyanúsítanak. „Romániának jogilag és morálisan is egy bukott miniszterelnöke van, akinek már a beszámíthatósága is kétségbe vonható, hiszen csupa zöldségeket nyilatkozott Magyarországról" – értékelte lapunknak Szilágyi Zsolt.
Úgy vélte, Ponta tévúton jár, amikor Magyarországot támadja ahelyett, hogy regionális stratégiában gondolkodna, hiszen szerinte a közép-kelet európai országok szolidárisak kellene legyenek, közösen kellene megoldják a térségben dúló menekültválságot. Románia többet kell tegyen, hogy felvegyék a schengeni övezetbe, fejtette ki az EMNP elnöke, aki szerint az erdélyi magyarságnak az lenne az érdeke, ha a menekülteket Románia keleti határán kellene regisztrálni és nem a román–magyar határon alakulna ki olyan helyzet, mint a magyar–szerb határon.
Szilágyi Zsolt hangsúlyozta, az épülő kerítés nem az erdélyi magyarokat választja el Magyarországtól, hiszen, mint fogalmazott, „mi eddig sem mehettünk át büntetlenül a zöldhatáron", hanem a több ezer menekültet próbálja feltartóztatni. Európa nem keresi őszintén a megoldásokat a menekültválságra, a kvótarendszer középtávon nem orvosolja a problémákat, így a tagállamok önálló álláspontot kell megfogalmazzanak, és azt képviseljék Brüsszelben, vélte Szilágyi Zsolt.
Még voltak nézeteltérések, emlékeztet Izsák Balázs
Victor Ponta „minősíthetetlen nyilatkozatainak" nincs politikai alapja, hiszen migránskérdésben Románia alapvető álláspontja ugyanaz, mint Magyarországé – hívta fel a figyelmet Izsák Balázs. „Ponta kijelentései miatt az alapvető viszonyok a két ország között nem változnak, stratégiai kérdésekben a két ország számára alapvetően fontos az együttműködés, Magyarország szem előtt kell tartsa, hogy a magyar–román határ egyúttal a schengeni határ, és Románia is be kell tartsa a vállalt kötelezettségeit" – magyarázta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Emlékeztetett, hogy a menekültválság nem írja felül a kisebbségi keretszerződéseket. Ezeket az előírásokat nem változtatják meg a mindennapi politika eseményei, még akkor sem, ha azok „olyan hullámveréseket váltanak ki, mint a migránsválság", értékelte Izsák. Emlékeztetett, Románia és Magyarország között még voltak véleménykülönbségek a rendszerváltás előtt is, amikor a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában (KGST) részt vevő egykori kommunista államok számára kötelező volt a Moszkva által ellenőrzött szigorú összhang, idézte fel Izsák Balázs.
Az erdélyi magyarokat félti a DK
Elutasítja a román határra tervezett kerítést a Demokratikus Koalíció (DK), mivel az a magyarországi politikai alakulat szerint a romániai magyarok szabad mozgását is akadályozni fogja. Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt elnökségi tagja szerdán az MTI-nek úgy fogalmazott: Orbán Viktor miniszterelnök lebukott, mert kiderült, hogy nem érdeklik őt az erdélyi magyarok, nem érdekli, hogy tartják a kapcsolatot Magyarországgal, a Fidesz csak politikai haszonszerzésre használta fel őket. Az újabb kerítéssel egy EU-n belüli határzár jön létre, mondta.
A DK elutasítja Orbán Viktor „szögesdrót-politikáját", összegzett a politikus. Arra a kérdésre, hogy a drótkerítés hogyan akadályozza a hivatalos határátkelőket használó utazók szabad mozgását, azt felelte, hogy az eddigi, a déli határon szerzett tapasztalatok alapján valószínűsíthető, hogy egyes átkelőpontokat megszüntetnek majd, ezért az azok környékén élőknek nagyot kell majd kerülniük. Hozzátette, hogy jelenleg is sokan járnak át naponta dolgozni, vásárolni az egyik országból a másikba, és ha megszigorodik a határellenőrzés, akkor a megmaradó átkelőhelyeken óriási dugók alakulnak majd ki.
Bíró Blanka, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

A két világháború közötti magyar revíziós törekvések
A 2. bécsi döntést 1940. szeptember 3-án hirdették ki, és az azt követő napokban Horthy Miklós kormányzó hadparancsban indította útnak a Magyar Királyi Honvédséget, hogy ellenőrzése alá vonja a Magyarország javára megítélt területeket. A 75 éves évfordulón Nagyváradon és Szatmárnémetiben tartottak megemlékező ünnepséget. Raffay Ernő történész, Trianon-kutató, a Horthy-korszak kiváló ismerője idén több erdélyi előadásban is taglalta az 1940-es események történetét. Az évforduló kapcsán a bevonulás előzményeiről és a „kis magyar világról” beszélgettünk.
– Beszélgetésünket Trianonnal kell indítanunk: miként tudott a Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett korszak magyarországi politikai elitje megbirkózni az országra nehezedő megpróbáltatásokkal?
– A Horthy-korszak 1920. március 1-jén kezdődött, amikor Horthy altengernagyot megválasztották a Magyar Királyság kormányzójának. Az ezt megelőző világháború lerombolta az ország gazdaságát. Az 1918. október 31. utáni, Károlyi Mihály gróf vezette kormány katonailag feladta az ország területi integritását, amivel a Tanácsköztársaság egyetértett. Ezt Kun Béla külügyi „népbiztos” meg is erősítette egy Clemenceau-hoz írt jegyzékében. A kommunista diktatúrát leverő, Budapestet 1919. augusztus 4-én megszálló román hadsereg szabályosan kirabolta Magyarország Győrig terjedő területeit. Számításaim szerint a román katonaság 30–40 ezer vagon rabolt holmit vitt el Magyarországról, amiért a mai napig nem fizettek kárpótlást. Magyarországot tehát először gazdaságilag újjá kellett építeni. Ezzel egyidőben a magyarság lelki fölemelését, újjáépítését is meg kellett valósítani. A Horthy-korszak végéig az elvett területeink visszavétele lett a legfőbb lelki és külpolitikai célkitűzés.
– Horthy Miklós kormányzása idején egy ütőképes magyar gazdaságot és szociális ellátórendszert sikerült tető alá hozni. A trianoni előzményeket ismerve hogyan volt ez lehetséges?
– Gróf Bethlen István miniszterelnök kormánya az 1924–1927 közötti évekre elérte a különböző iparágakban az 1913. évi termelékenységet, annak ellenére, hogy az országot megfosztották legtöbb nyersanyagától. 1924-ben 30 millió aranykorona alaptőkével megalakult a Magyar Nemzeti Bank, majd a húszas évek közepén bevezették az értékálló pengőt, amely Európa egyik legerősebb fizetőeszköze lett. A húszas években megszűnt az ország pénzügyi-gazdasági, majd katonai ellenőrzése. A gazdasági világválság kezdetéig tehát a Magyar Királyság pénzügyi-anyagi és külpolitikai szempontból független ország lett. Ennek elérése történelmi jelentőségű tett volt, ugyanis ez teszi majd lehetővé a területi revíziót. A horthysta kormányok komolyan fejlesztették az oktatásügyet és az egészségügyet, annak ellenére, hogy a tüdőbaj népbetegség maradt a korszak végéig. Emiatt is növelték a kórházak és az ezekben lévő betegágyak számát. A Horthy-korszakban a szociálpolitika európai színvonalon állt, ugyanis céltudatos fejlesztését az angol szociálpolitikai helyzethez mérték. Az 1927-es kötelező betegség- és balesetbiztosítási törvény mintegy egymillió dolgozót, plusz a családtagjaikat, azaz több millió magyar állampolgárt érintett. Eszerint a táppénz fizetése a bér 55–75 százalékára nőtt, baleset alkalmával pedig járulékot kapott a dolgozó, amely a fizetés 60-66 százalékát tette ki. Ezen túlmenően a kormányok bevezették a kötelező öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítást. 1920–1930 között országos lakásépítési programot szerveztek: 10 év alatt 290 ezer új ház és lakás épült, ez mintegy 25 százalékos növekedést jelentett. A Horthy-korszakban a százezer főre jutó orvosok száma a duplájára nőtt, a százezer főre eső kórházi ágyak száma 329-ről 467-re emelkedett. A szociálpolitika nagyot fejlődött; 1930 előtt csak a mezőgazdasági munkások esetében volt elmaradás. Viszont lényegesen csökkent a munkanélküliség: míg 1920-ban 15–20 százalék volt ez az arány, addig e szám 1930-ban lement 10 százalékra. Tehát a két háború közötti magyar kormányok a II. világháborúig modernizációt hajtottak végre, sőt megkísérelték a magyarok uralmát visszaállítani az élet minden területén.
Az újraegyesülés reménye az elszakított részeken
– Az utódállamokban rekedt magyarság számára mit jelentettek a következő évtizedek?
– 1918 óta a szétszakított magyarság ellenséges gyűrűben él: a (cseh)szlovák, román, szerb és horvát állam gyakorlatilag a megszállásuk alá került magyarság megsemmisítésén dolgozik. 1918 ősze óta a megszállás alatti magyarok élete küzdelem a megmaradásért, attól függetlenül, hogy az adott „utódállamban” éppen polgári demokrácia vagy kommunista diktatúra létezik-e. A két világháború között, miután a Magyar Királyságot felvették a Népszövetségbe, Horthy kormányai Genfben komoly kisebbségvédő tevékenységbe kezdtek. Sok eredményt ugyan nem lehetett elérni a korabeli európai hatalmi viszonyok között – ez a felismerés is elmélyítette a magyar politikai elit revíziós szándékait. Mindenesetre a megszállt magyar területeken élő magyarok biztosak lehettek abban, hogy a magyar királyi kormány – és persze a teljes magyar lakosság – a végsőkig mellettük áll. E tudat egységben, együttes revíziós szándékban tartotta a Kárpát-medence magyarságát.
– Mennyiben segítette ez a revíziós tudat a megszállt területek magyarságát a talpraállásban?
– Egyértelműen segítette, hiszen az anyaországtól elszakított nemzettestek néhány év alatt magukra találtak, annak ellenére, hogy a három utódállamban egyaránt meghozott ún. földreformtörvények célja a földvagyon magyar tulajdonosoktól történő elvétele volt. A román állam mind a mai napig nem fizetett kárpótlást a sok milliárdot érő, törvényi erőszakkal elkobzott földekért, birtokokért valamint házakért, vagyontárgyakért. A román megszállás után néhány éven belül anyagi katasztrófahelyzet keletkezett: ebből kiindulva a megmaradt csekély lehetőségre építve kellett megszervezni a nemzetfenntartó tevékenységet. Gondoljunk Kós Károly vagy báró Kemény János tevékenységére: a meghagyott, bár erősen lecsökkentett magyar polgári és arisztokrata vagyonok mozgósításával lehetett fenntartani, sőt kivirágoztatni a magyar szépirodalmat, a szakfolyóirat-tevékenységet, a sajtót, és ami a legfontosabb, a magyar iskolahálózatot. A húszas évektől tudják az erdélyi magyarok, hogy a román hatalom célja a magyar iskolák megszüntetése, amivel a magyar nemzettudatot legyengítve érhetik el az önfeladást.
– Hogyan készült a két világháború között a magyar politikai elit az elszakított nemzetrészek újraegyesítésére?
– Eleinte különféle társadalmi egyesületek rendezvényein beszéltek nyíltan a területi revízióról. A magyar királyi kormány legmagasabb politikai szinten először 1927-ben nyilvánult meg, tehát akkor, amikor a politikai és gazdasági stabilizáció megvalósult: Bethlen István gróf egy debreceni beszédében – minden bel- és külföldi elemző számára megdöbbentő módon – hosszan beszélt a magyar határok megváltoztatásának fontosságáról. A debreceni beszéd után nyílt lett a revíziós kommunikáció: a sajtó mellett megkezdte revíziós tevékenységét a Herczeg Ferenc író által vezetett Magyar Revíziós Liga. A magyar szándék komoly angliai és olaszországi támogatást kapott Rothermere lordtól és Mussolinitől, egy „sajtómágnástól” és egy nagyhatalom első emberétől. Sőt, az 1920. évi trianoni békéről ennek nagyhatalmi megalkotói többen nyilvánosan elismerték, hogy a románok, csehek és szerb politikusok hamis adatokkal becsapták őket. Az 1930-as évek közepére készen állt mind az európai nagyhatalmi politika, mind a hazai belpolitika és a közvélemény a revízió megvalósítására.
Katonai akciót tervezett a honvédség
– Milyen előzményei voltak a 2. bécsi döntésnek?
– Németország külpolitikája és a III. Birodalom katonai megerősítése új helyzetet teremtett Európában. A magyar állam számára – amelynek vezetői nem voltak sem nácik, sem szélsőségesek, csak a magyar érdeket képviselték – az új európai nagyhatalmi erőviszonyok lehetőségeket teremtettek az aktív, revíziós külpolitika kezdeményezésére. 1938 szeptemberében zajlottak a müncheni négyhatalmi tárgyalások. Ezen az angolok és a franciák úgymond „a béke megóvása érdekében”, de valójában gyáva meghunyászkodással Hitler hatókörébe engedték addigi szövetségesüket, Csehszlovákiát, ezt az életképtelen műállamot. A müncheni egyezményhez csatlakozva a lengyel és a magyar kormány azt kérte a négy nagyhatalomtól, hogy segítsék hozzá országaikat a csehszlovák állammal való területi vitáik megoldásához. Ez vezetett az 1939 őszi csehszlovák–magyar tárgyalásokhoz, majd 1939. november 2-án az 1. bécsi döntéshez, amelyben a csehektől visszavettünk mintegy 12 ezer négyzetkilométert, ahol a magyar lakosság aránya 86,6 százalék volt. Ez a területgyarapítás nem Hitler kezéből származott, hanem a magyar és lengyel kormány helyzetfelismeréséből és bátor cselekvéséből. A revízió 1939. március idusán, Kárpátalján folytatódott, amikor az ottani ruszin kormány Hitler elismerését kérte: a Magyar Királyi Honvédség és előtte a Rongyos Gárda bevonult a Kárpátok gerincéig. Ezzel létrejött a lengyel–magyar közös határ, amelyet Lengyelországban a mai napig nagyon fontos pozitív eseménynek tartanak, ugyanis 1939 őszén a megtámadott Lengyelországból e határon menekülnek lengyelek tízezrei az őket megvédő Magyar Királyságba. S jött az 1940-es, sorsdöntő év.
– A magyar revízió felvidéki és kárpátaljai előzményei mennyire készítették elő az Erdélyt érintő 2. bécsi döntést?
– Teleki Pál gróf miniszterelnök 1940 nyarán meglátogatta Hitlert s bejelentette, hogy Magyarország háborút indít Románia ellen, s katonai erővel foglalja vissza az elvett területeinket. Hitler nem árulta el Telekinek, hogy a Wermacht vezérkaránál már készítik a Szovjetunióval szembeni támadás katonai terveit, s mivel szüksége volt a román kőolajra, azt indítványozta a magyar delegációnak, hogy levelet ír a román királynak, amelyben azt javasolja, hogy Románia maga kérje döntőbíráskodással a román–magyar területi vita megoldását. Eközben a szovjet kormány – Molotov külügyi népbiztos révén – kijelentette, hogy az oroszok támogatják a magyar területi igényeket. A román kormány – Gigurtu miniszterelnök és Manoilescu külügyminiszter – közben húzták az időt. Emiatt a Honvéd Vezérkarnál kidolgozták a Románia elleni háború katonai tervei című dokumentumot és a m. kir. 1. és 2. honvéd hadsereget a Tiszántúlra vezényelték, együtt a három, újonnan szervezett magyar hadtesttel. Bizonyos határ menti lövöldözések után, 1940. augusztus 21-én és 27-én Románia maga kérte a döntőbíráskodást, miközben még júniusban a szovjet hadsereg egyszerűen bevonult Moldáviába.
– A magyarok az Erdélyben kért területeknek egy részét kapták meg. Ez a döntés kitől függött?
– 1940. augusztus 16-24. között a Turnu Severin-i tárgyalásokon a román kormány nagyvonalúan előbb 14 ezer, később 27 ezer négyzetkilométert adott volna át Magyarországnak, azzal az előfeltétellel, hogy utána a teljes székelyföldi lakosságot áttelepítsék Magyarországra. A magyar kormány ezt nem fogadta el, helyette a Maros vonaláig kérte a területeket, azzal, hogy Brassó visszatéréséről helyi népszavazás döntsön. (Itt érdemes megjegyeznem, hogy a teljes népességcserét ismét 1977-ben Ceauşescu vetette fel, amit Kádár nem fogadott el). 1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere palotában von Ribbentrop német és gróf Ciano olasz külügyminiszter visszaadott Magyarországnak 43 591 négyzetkilométert, annak ellenére, hogy a magyarok legalább 72 ezer négyzetkilométert kértek. Hitler azt mondta Ribbentropnak, mielőtt ez Bécsbe utazott, hogy a magyarok a kért területnek csak legfeljebb kétharmadát kaphatják vissza.
– Mennyire ment nehezen a 2. bécsi döntés érvényesítése?
– A döntést követően a román csapatok, amit tudtak, ismét elraboltak a visszaadandó településekről. Lehet, hogy Teleki Pál grófnak volt igaza, aki nem tárgyalással, hanem katonai támadással akarta területeinket visszavenni Romániától. Az erdélyi részleges revízióról nyilatkozta Tamási Áron a magyar rádiónak: a románok mondják meg a dél-erdélyieknek, hogy „az igazságot is meg lehet szokni.” Annyi bizonyos, hogy a magyar diplomácia fölényesen legyőzte a románt: bebizonyította, hogy amennyiben nemzetközi lehetőség keletkezik – ami a nagyhatalmak közötti érdekellentétből származik –, a magyar kormány képes komoly siker elérésére.
Visszatért erdélyiek a fontos állásokban
– A korabeli filmfelvételek azt mutatják, hogy a magyar lakosság mindenhol kitörő örömmel fogadta az érkező honvédeket. Budapest mennyire alapozott az erdélyiekre az új adminisztráció kialakításában?
– Az a híresztelés tartja magát azóta is, hogy a horthysta hatóságok nem az erdélyieket ültették a hivatalokba, hanem Magyarországról jött emberek kerültek oda. Nos, a hír nem igaz. A Magyarországról jött emberek óriási többsége olyan ember volt, aki 1918–között volt kénytelen elmenekülni a román állami terror elől. 1940 őszén nyilvánvalóan elsősorban őket hozták vissza a különféle fontos hivatalokba.
– Gazdaságilag, társadalmilag mit jelentett az észak-erdélyi magyarság számára a 2. bécsi döntés nyomán beköszöntött négyéves magyar világ?
– A „kismagyar idők” négy éve, bár rövid ideig tartott, mind a mai napig sokat jelent az erdélyi magyarság számára. Mind a négy területi revízió után a magyarság anyagilag és lelkileg egyaránt megerősödött. A visszatért területeken élő magyarok hirtelen szaporodni kezdtek, hiszen volt értelme új életeket világra hozni. Ha a terület-visszacsatolás hosszabb ideig megmarad, ez az erdélyi magyarság lényeges megerősödését jelentette volna, ma nem kellene autonómiára gondolnunk. Ennek az időszaknak a története mindenekelőtt azt a tudatot erősíti, hogy a trianoni és az 1947. évi területi döntés nem örökérvényű: megfelelő anyaországi külpolitikával ezen változtatni lehet.
– A román történetírás az elmúlt évtizedekben tudatosan felnagyított néhány olyan háborús történetet, amiben román civilek sérültek meg, vagy életüket veszítették a magyar csapatok bevonulása során. Hogyan vélekedik erről?
– Ahol a hadseregek mozognak, ott általában vér szokott folyni. Amennyiben a román állam önként belátta volna, hogy semmi joga Kelet-Magyarországra, 1918–1919-ben nem vonult volna be magyar területre. Nem volt kötelező a román haderő és hivatalnokok számára a magyar anyagi javak elrablása; nem volt kötelező a magyar elöljárók megbotozása és az a tömérdek, 22 éven át tartó megalázás, amit a megszállók a magyar őslakossággal szemben elkövettek. A magyarokban nagyon sok feszültség gyülemlett fel a több évtizedes román állami tevékenység következtében. Úgy ítélem meg ezeket az atrocitásokat, mint a hazai, 1919. évi vörösterror-fehérterror összefüggéseit: ne tessék vörösterrort csinálni, s akkor nem lesz fehérterror sem. Ellenkező esetben pedig ne tessék csodálkozni a visszavágáson…
– A román történetírás teljesen más szemszögből közelít a korabeli magyar revíziós törekvésekhez. Szó lehet egyáltalán konszenzusról ebben a kérdésben a két nép történetírói között?
– A román történészeknek nincs igazuk az erdélyi részleges magyar területi revízió minősítésében. Az én álláspontom ezzel szemben az, hogy a 43 591 négyzetkilométer visszatérése jogos tulajdonosához nem volt teljesen igazságos, mert a teljes 103 ezer négyzetkilométer visszatérése lett volna az. Azt javaslom a román történészeknek: gondolkodjanak el azon, hogy hosszú távon nem lehetséges az, hogy államuk elrabol egy szomszéd néptől egy országnyi területet, s ez így marad az idők végezetéig. Javaslom, kezdeményezzék az 1947. évi párizsi szerződés első paragrafusának újratárgyalását: a román népnek is jobb volna megegyezni a területi kérdésben a magyarokkal, mint örökös rettegésben élni a magyaroktól. Akik még a területi autonómia megadásától is elzárkóznak, azok megérdemlik a megszállt területek elveszítését. Jómagam bármikor hajlandó vagyok Bukarestbe utazni a részletek megvitatása céljából. Persze, csak akkor, ha a „horthyfasisztázás” helyett román kollégáim képesek a kultúremberi tárgyalásokra.
A magyar csapatok erdélyi bevonulásának kronológiája 1940. szeptember 5. Szatmárnémeti, Nagykároly, Máramarossziget, Érmihályfalva 1940. szeptember 6. Nagyvárad, Kapnikbánya 1940. szeptember 7. Szilágysomlyó, Dés, Nagybánya 1940. szeptember 8. Zilah, Felsőbánya, Beszterce, Naszód, Bánffyhunyad, Szamosújvár 1940. szeptember 10. Marosvásárhely, Szászrégen, Gyergyószentmiklós 1940. szeptember 11. Csíkszereda, Gyimes, Kolozsvár 1940. szeptember 12. Tusnádfürdő, Barót, Sepsiszentgyörgy, Nagyszalonta 1940. szeptember 14. Kézdivásárhely, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Logikai terror, a terror logikája
Több mint húsz esztendeje az RMDSZ két Hargita megyei képviselője, András Imre és Borbély Imre közös tanulmánnyal jelentkeztek az Erdélyi Napló hasábjain, amelyben azt a pszichoterrort elemezték, amivel a román politikum és a mögötte meghúzódó stratégiai tervezőműhelyek kezelhetővé, engedelmes bábbá igyekeztek tenni az RMDSZ frakciót. A pszichoterror alkalmazott módszertana ismerős lehetett a Szekuritáté gyakorlatából a jó tiszt/rossz tiszt leosztástól egészen a logikai terrorig. Aki Ceauşescu hírhedt titkosrendőrségét közvetlen közelről megtapasztalta – tegyem hozzá, nekem ehhez nem volt balszerencsém, de jó néhány barátomnak és családtagomnak igen, így első kézből való információkkal rendelkezem e témában –, tudta, hogy egyik előszeretettel alkalmazott módszerük a nyilvánvalóan képtelen állítások előadása volt. Ezektől a kihallgatott áldozat még kiszolgáltatottabbnak érezhette magát, hiszen megfosztották egyetlen reményétől, a logikus érveléstől. Napjaink hivatalos, a balliberális erők által dominált kommunikációjának egyik fő tudatos – tervszerű vagy sem – sajátossága a nyilvánvaló badarságok valóságként való beállítása. Ez egyes esetekben nyílt hatalmi pozícióból történik, ergo a szekusmódszerrel való párhuzam még erősebb.
Ki gyújtotta meg a kanócot?
Az új világrend origója, ugyebár, 2001. szeptember 11., az erre való hivatkozással lehetett radikálisan korlátozni az emberi és polgári jogokat, embereket drónokról lelövöldözni bírói ítélet nélkül, foglyokat kínozni, háborút viselni bármely, tetszőlegesen kiválasztott ország ellen. Ez a kiindulópont, ez a szánalmasan megrendezett „önbetörés”, ez a tragikomikus „önmerénylet”, aminek hivatalos magyarázata egyrészt hiányos (a 7-es épület összedőlésére egyszerűen nincs indoklás, az csak úgy, a pszichikai sokk hatására dőlt össze, szolidaritást vállalva testvéreivel), másrészt ütközik a fizika törvényeivel. Az épület ugyanis egyrészt nem omolhatott össze a repülőgépek üzemanyagtartályából kifolyt kerozin meggyulladásától, mivel e szubsztancia nem képes akkora hőt fejleszteni, ami megolvasztja az acélt, másrészt egy épület csak akkor dőlhet össze a szabadesés sebességével, ha berobbantják, ellenkező esetben minden újabb magát megadó emelet lassítja az összeomlás folyamatát. A világ hivatalos politikai kommunikációja mindmáig mégis úgy hivatkozik az eseményre, mint terrortámadásra. Mindenki tudta, hogy Irak ismételt lerohanásának az állítólagos tömegpusztító fegyverek nem okát, csak ürügyét képezik, mégsem leplezte le senki a világ első számú nagyhatalmának demagógiáját. És áll ugyanez Afganisztán megtámadására is. A sor persze folytatható a „demokráciaexport” tragikus példáival.
Orbán Viktor a magyar nagykövetek előtt tartott 2015. szeptember 7-i, túlzás nélkül történelminek nevezhető beszédében nyíltan rámutatott arra, kik a felelősek azért, hogy Európa irányában új és új tömegek indulnak el. Azt nem várhattuk el tőle, hogy azt a kérdést is kibontsa, hogy nemcsak a történelmi kontextus köszönhető az Egyesült Államoknak, de nagy valószínűséggel a kanóc lángra lobbantása is: a népmozgás „indukált spontaneitással” való beindítása, magyarán részbeni finanszírozása. A magyar miniszterelnök arra is rámutatott, hogy a helyzet előidézéséért felelős országok, Izrael és az Egyesült Államok illetékesei kijelentették: ők nem fogadnak be menekülteket, mint ahogy egyébként abszurd módon az olajban gazdag arab jóléti államok sem, holott ezeknek nem kellene megküzdeni a muzulmán tömegek alapvető kulturális másságával.
Csak a balliberális ideológiai mákonytól elbódult, saját érdekeit felismerni képtelen vagy nem akaró Európa vezetői tárják szélesre a kontinens kapuit. És próbálják az irányított sajtó útján megnyerni saját közvéleményüket a kulturális szintű kollektív öngyilkossághoz. Orbán is rámutatott arra, hogy az e témában sokat leckéztetett magyarság sajtója sokkal színesebb ebben a kérdésben is, mint a nyugati. Az irányított, áldemokratikus sajtó kérdésében Udo Ulfkotte híres könyvének megjelenése óta nem kell sokat érvelni, e munka bemutatja a háttérből való irányítás konkrét módszertanát.
Imázsápolás
Abban is igaza van a magyar kormányfőnek, hogy a nyugat-európai politikai vezetés és a formálisan képviselt lakosság között jelentős nézetkülönbség van a bevándorlás kérdésében, ami demokratikus államokban hosszú távon szerinte nem fenntartható. S hogy a bölcs politikai vezetők az irányított médián túl e szakadékot próbálják a szabadság és a szolidaritás jelszavai alatt eltüntetni, elhazudni a kommunista rendszerre emlékeztető cenzúrával. Angela Merkel nyíltan felkérte a Facebookot, hogy törölje az idegenellenes hozzászólásokat. Márpedig, aki rámutat e katasztrófapolitika várható következményeire, aki nem támogatja a muzulmán beözönlést, aki esetleg híreket oszt meg a bevándorlók által elkövetett konkrét atrocitásokról, az rögtön idegenellenesnek bélyegezhető. És cenzúrázható. Közben a balliberális média a legotrombább logikai terror alatt tartja a lakosságot, a helyzet totális elferdítésével, a robbanásveszély elhazudásával, a már felmerült problémák bagatellizálásával vagy letagadásával, s az új honfoglalók hazug imázsápolásával. Mindezt fokozza a nyugat-európai vezetők képmutatásnak is nevezhető cinizmusa, a gyakorlat és a szólamok közötti égbekiáltó eltérés: Franciaország egyik oldalról maga is falat emel, másik oldalról a külügyminiszter a schengeni kötelezettségének eleget tevő Magyarország által emelt kerítést botrányosnak nevezi.
Mi másnak nevezhető, mint logikai terrornak az, amikor a fősodratú európai média azzal riogat, hogy Magyarország lezárta a határait? A határzárlat azt jelenti, hogy lezárják a határátkelőket, és azon se ki, se be nem közlekedhet senki. 1989 forró decemberében, közvetlenül a diktátor bukása előtt hírlett úgy, hogy néhány napig Románia tényleges határzárt hirdetett. Magyarország mindössze megnehezítette a kerítéssel az illegális határátlépést, amit a minap szabálysértésből börtönnel büntetendő bűncselekménnyé minősített át a parlament. Az ország törvényhozó testülete remélhetőleg arra is engedélyt ad majd, hogy a magyar hadsereg is bevethető legyen a határ védelmében. Abszurd, hogy erre külön felhatalmazás kell, hiszen a határ védelme a hadsereg egyik elsőrendű funkciója, de ha ezt írja elő az alkotmányos rend, akkor jobb a jog talaján állni. A már többször idézett beszéd egyik fő üzenete amúgy az volt, hogy Magyarország kőkeményen ragaszkodik a vonatkozó jogi normák betartásához, akkor is, ha mások jogot sértenek, és akkor is, ha közben az érvényes nemzetközi jogi normák betartóit bírálják.
Visegrád üzenete
Európa vezetői struccpolitikát folytatnak, a vezetők homokba dugják a fejüket. Az eredmény pedig könnyen megjósolható, ha mindez így folytatódik. Márpedig semmi jel nem mutat arra, hogy megváltoznának a peremfeltételek. Európa vezető hatalmai „kvótákban” gondolkodnak, nem pedig abban, hogy végre kimondják: Európa maradjon az európaiaké, és a továbbiakban senki ne induljon el ebbe az irányba, mert visszafordítják. Így aztán fölöttébb valószínűtlen, hogy megálljon az áradat, inkább annak fokozódása valószínűsíthető.
Halvány reménysugarat a nyugati politikusok által bírált közép-európai összefogás, a visegrádiak e kérdésbeli egyetértése jelent. A magyarokat nem különösebben szívlelő Robert Fico állt ki a minap Orbán Viktor mellett, rámutatva a lényegre: a magyarokat ért bírálat érthetetlen és megalapozatlan, hiszen ők nem tesznek mást, mint megvédik az unió határait. Ami nemcsak joguk, de a schengeni egyezményből fakadó kötelességük is.
A nagy kérdés, hogy lesz-e erejük a visegrádiaknak józan érvekkel, valós helyzetértékeléssel és saját államaik kulturális arculatához való ragaszkodásukkal megtörni a hamis, szemforgató, farizeus politikai korrektség logikai terrorját.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Székely sors – nem dicső és nem hősies
Sántha Attilát az olvasók költőként ismerik. Azonban a költőlét mellett sok mindent kipróbált. A transzközép irodalom fő ideológusa, a bálványosi egyetem egyik elindítója, egykori államtitkári tanácsos kiadót alapított, majd elkezdett székely őstörténettel foglalkozni. Egyedi kutatásairól kérdeztük.
– Megannyi kezdet – szeret új dolgokat kipróbálni, vagy a sokféle induló intézmény csak véletlenszerűen került az életébe?
– Hosszú időn keresztül tényleg ott voltam, ahol két cintányért összeütöttek az országban, illetve magam ütöttem össze, eszerint elég nagy eredménnyel, ha mindazok az intézmények, amelyeknek a megszületésénél bábáskodtam, élnek és virulnak. Mindenütt jó volt dolgozni, amíg ott voltam, egyik munka adta a másikat – míg egyszer csak feltettem magamnak a kérdést: s akkor mi van? A pénzen kívül ez nekem miért jó? Azóta próbálok szabadúszni, s az életemet én magam megszervezni. Egy idő után hazaköltöztem Kolozsvárról Kézdivásárhelyre, majd egy 250 lelkes kis faluban, Kézdiszászfaluban építettem. Nem kell ebben semmi különöset látni, mindenütt olyan, amilyen, semmi különbség Szászfalu vagy New York között, ahol egy év alatt sikerült eléggé szépen befutnom angol költőként (no lám, ezt az elején nem is említette).
– A kilencvenes évek erdélyi irodalma, a hírhedt transzközép kiáltvány köré több, ma már befutott író, költő szerveződött. Hogyan tekint erre az időszakra, nemzedéktársaira, van-e és ha van, mennyire erős még ez a nemzedéki kötődés?
– Sokan voltunk együtt olyanok, akik egyféleképpen gondolkodtunk az irodalomról, illetve a közös beszélgetések, viták során egymáshoz csiszolódtunk. Közös volt bennünk az, hogy kerestük 1990 után a megváltozott világban az irodalom és a mi helyünket, mivel azt láttuk, ami éppen folyik. A nagy posztmodern nihilt nem nekünk találták ki, fiatal, vitalitással teli fiúknak és leányoknak. Aztán megfogalmaztuk, hogy mit tartunk mi jó irodalomnak: azt, hogy próbáljunk élni is a szövegben, ne csak interpretálni, és a mű ne arról szóljon, hogy mennyire nem lehet semmi autentikusat tenni. Mindezt becsomagoltuk szép sztaniolpapírba, elneveztük transzközépnek, és mindenki felfigyelt ránk. Nekem egyébként meggyőződésem, hogy az összmagyar irodalomra is hatottunk, a fellépésünk után kezdenek a magyarországi fiatal szerzők olvashatóan írni, illetve az öregebbek átgondolják, érdemes-e az interpretációkba belebonyolódó kritikusok elvárásait követni.
– Kötetein érződik a regionális identitás: a székely származás, az erős székelyföldi kötődés. Mennyire jelent gondot egy nem székely olvasónak a székely nyelvjárás megértése, találkozott-e ezzel a problémával?
– Amennyire tudom, a Kemál és Amál kötetemet, amely az Ulpius Háznál jelent meg, nem székely egzotikumként adták el, hanem – nagyon helyesen – a Jarry, Morgenstern, Urmuz vonulatba ágyazták bele, abba az irodalomba, ahol minden a feje tetejére van állítva. Én ebben nem láttam semmi kivetnivalót, mert tényleg ide tartozik ez a kötet. Volt benne pár székely vers is (telezsúfolva tájszavakkal), ezek egyáltalán nem ütöttek el a többitől: a szövegek létrehoztak egyfajta külön világot, aminek semmi köze nem volt semmiféle valósághoz – ennek ellenére a magyarországi olvasó számára halandzsaként ható szavak teljesen úgy működtek, mintha értelmük lenne (s csak én tudtam, és még hatszázezer székely, hogy azoknak ténylegesen is van értelmük). Szaknyelvi szóval egy szimulákrumot próbáltam létrehozni, ami a kiadónál levő emberek szerint nekik bejött, és remélték, hogy más olvasóknak is bejön – ezért adták ki a kötetet, pénzt és energiát nem spórolva.
– A székelységhez kapcsolódva: összeállított egy székely-magyar szótárt. Valóban annyira lényegi eltérések mutatkoznak a székely és a magyar nyelv között, hogy szükség van egy ilyen szótárra, van piaca egy ilyen kötetnek?
– Kolozsvárra, az egyetemre kerülvén, azt tapasztaltam, hogy „kommunikációs zavaraim” vannak, a nem székelyek sokszor úgy néznek rám, mint borjú az új kapura. Mondhattam volna nekik, vegyék kezükbe a székely tájszótárt, de ilyen nem volt. Mivel a nyelv működése amúgy is nagyon érdekelt, elhatároztam, hogy összeállítom magam a szótárt. Külön érdekesség, hogy a gyűjtés jó része interneten keresztül folyt (az elsők között a nyelvészet történetében), az én dolgom abból állt, hogy ellenőriztem a szavakat, területileg behatároltam azok használatát. Hogy kiket érdekel egy ilyen szószedet? Mindazokat, akik értékként tekintenek saját székely nyelvjárásukra. És érdekli azokat is, akik nem székelyek, de úgy gondolják, érdemes közelebbről megismerni a székelység egyik legszebb produktumát, a beszélt nyelvet.
– A Helikon és a Székelyföld hasábjain több tanulmányát is olvastam nemrég: gótokról, hunugorokról, a székelyek sorsáról Attila birodalmának elromlása után. Mi késztette arra, hogy a székelyek „őstörténete” fele forduljon?
– Az, hogy történelmi tárgyú tanulmányokat kezdtem írni, szintén a Székely szótár összeállításához vezethető vissza. Ahogy haladtam előre annak munkálataival, kezdtem „csodálni” nyelvészeinket, történészeinket, akik úgy voltak képesek messzemenő következtetések levonására – a székely nyelvjárásból kiindulva – történelmünkkel kapcsolatban, hogy a korpusz, amelyből dolgozhattak volna – a székely tájszótár – nem is létezett. Így odatettek minket a 12. század előtt a nyugati határra, a mai Szlovénia, Ausztria felé, mondván, onnan magyarázható a délszláv hatás. Ha viszont a kezükben lett volna a tájszótáram, láthatták volna, hogy bizony az északi szláv hatás sem semmi, kezdve a kulyak szavunkkal (ököl), ami egy testrészt jelöl, így hihetetlenül fontos, és folytatva a parapáccsal (gyorsbeszédű) és a radinával (újszülöttnézés). Ezek a szavak nem a románon keresztül kerültek a magyarba, ezeket egy északi szláv néptől vettük át. Szóval azt láttam, hogy a nagyon erősen nyelvészeti megalapozottságú, rekonstruált székely történelem alapjaiban van elrontva. Ekkor kezdtem el foglalkozni a székelyek történetével komolyabban, valamiképpen a Csíki székely krónika került kezembe először: erről Szádeczky Lajos neves történész 1905-ben megállapította, hogy hamisítvány. Érvei mai szemmel nézve (nyilván számomra) már vagy megmosolyogtatóak, vagy egyszerűen csak hibásak – ő pedig azért ferdíthetett néha nagyon durván, mert működtek a már korábbi előítéletek, félreértelmezések arról, milyen is volt a székelyek története. A legvégső érv a krónika ellenében az, hogy azért hamisítvány, mert nem illik bele a rekonstruált székely történelembe. A krónika azt állítja, a székelyek Attila birodalmának bukása után (5. század közepe) egy Dacia Alpestris nevű helyen laktak. Ezt egyébként még a támogatók is úgy félreértelmezték, hogy csuda, mondván, az bizonyára Székelyföld. De bizony mondom, hogy nem az, hanem Havasalföld és Moldva, merthogy pár évszázadon keresztül mindenki ebben az értelemben használta. Az említett két tanulmány pedig ennek szerves folytatása: miután megvolt a székelyek lokalizálása, azt is könnyen meg tudtam határozni, hol volt a székelyek legendás helye, ahová menekültek 453 után, a Campo Chigla. Ennek megfejtését újra nyelvészeink lőtték el, mivelhogy Csiglának, Csiglamezőnek olvasták azt, pedig ugyanolyan erővel olvashatták volna helyesen Kilyának, Câmpul Chiliának is, észak-olaszosan. Kézai ugyanis térképekből is dolgozott, amelyeket genovaiak, velenceiek, bolognaiak (észak-olaszok) készítettek abban az időben.
– Különböző kódexeket, gesztákat használ forrásmunkaként: hatalmas történelmi tudásra, szakirodalom-ismeretre is szükség van ezek értelmezéséhez. Hogyan lesz egy költőből, inézményszervezőből történész?
– Én nem tartom magam történésznek, hanem komparatistának, „nyelvszakembernek”. Ezt tanultam az egyetemen és a doktori iskolában. Ez utóbbi helyen egy olyan módszert is elsajátítottam, amellyel sokkal hatékonyabban lehet szöveget elemezni, mint korábban (márpedig a történelem – mondjon bárki bármit – nem egyéb, mint sok-sok szöveg egymás mellett, amiből absztrahálunk egyfajta „nemzeti üdvösségtörténetet”). Szegeden, Odorics Ferenc vezetésével vettünk egy szöveget, azt szétbontottuk atomjaira, minden szóról, szófoszlányról elmondtuk, ami az eszünkbe ötlött, az összes lehetséges értelmet kifacsartuk belőle. Ezután következett az összerakás: a dekonstruált, szétcentrifugázott, majd utána minden lehetséges jelentéssel megrakott alkotóelemekből építeni valami koherenset. Történészeink, akik nem tanulnak szövegértelmezést, bizonyára meglepődnek azon, hogy egy ilyen eljárásnak alávetett szövegből sokkal tisztábban lehet rekonstruálni az eredeti szándékot. (Jó, elismerem: a szóban forgó deKON-módszer csak annyit mond, hogy konstruál, és nem rekonstruál egy szöveget. Egy 13. századi mű elemzése kapcsán viszont engedtessék meg nekem, hogy a konstruktum és a rekonstruktum közé egyenlőségjelt tegyek).
– Hatalmas kéziratos és nyomtatott irodalma van a magyarság és a székelység eredettörténetének, ráadásul ezek elolvasásához nem árt, ha az ember jártas a latin nyelvben is. Hogy birkózik meg ezzel a feladattal?
– Én erre azt szoktam mondani, hogy a székelyek története tanulmányozásához kellene tudni latinul, (bizánci) görögül, „egyházi szlávul”, szlovénül/szerbül/macedónul/bolgárul/oroszul ukránul/lengyelül (hogy lássuk, pontosan honnan is jön a szláv hatás), románul (mikor is kerültünk kapcsolatba velük), törökül/türkül (hogy lássuk, hogyhogy semmi nyomot nem hagytak a nyelvünkben). Nyilván ezt mind megtanulni képtelenség, nem vagyok én nyelvzseni, de szerencsére nem is létszükséglet mindez. Azt kell tudni, hogyan álljunk neki a munkának.
– Milyen hozama lehet egy ilyen kutakodásnak?
– Ezt a kérdést én is sokszor felteszem magamnak. Eredmény talán az, hogy több dolgot tudunk meg őseinkről, ez pedig jó. Legutóbbi verseskötetemben, a Razglednicákban az őseimhez tartozó történeteket írtam le, kutattam fel, ott éreztem, hogy mennyire szívet melengető, ha hallok valamit egy olyan, századokkal korábban élt emberről, akinek tizenhatod vagy harmincketted részben a vére bennem csörgedezik. Ezek az őseim éltek, haltak, harcoltak a jussért, a hazáért, vagy mert küldték őket, és nem volt köztük senki, akire a családján kívül bárki is emlékezne kétszáz év után. De talán ezért vagyok én. És ezért akarom megtudni székely népem történetét is: hogy valaki emlékezzen, mert rajtunk kívül senki nem fogja megtenni. Most, hogy kész vagyok a székelyek 5–12. századi történetének megoldásával (hogy valami „szenzációsat” is bejelentsek), azt látom, nem volt az különösebben dicső, sem hősies: hol az avarok, hol a bolgárok, hol a besenyők oldalán harcoltak a bizánciak ellen, és nyertek vagy kikaptak őseink. A nagy eredmény az volt, hogy megmaradtak, nekünk, utódaiknak. De ez a megmaradás is csak a Havasalföldön– Moldvában élő székelyeknek adatott meg, akik majd átjöttek Székelyföldre: egy másik székely csoport, Csaba népe, amely elment „Görögországba”, azaz Macedóniába, több évszázados heroikus küzdelem után szétporlott. Ám erről többet most nem mondok, hadd fúrja az olvasó oldalát a kíváncsiság.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Évadkezdés az Arielben
A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház a 2015–2016-os évadot szeptember 22-én este 7 órától a 12 év fölöttieknek ajánlott Momo című előadásával kezdi a színház stúdiótermében.
A Michael Ende Momó című meseregénye alapján készült, színházi és bábos elemeket ötvöző előadást a Blattner-díjas Rumi László rendezte; tervező Balla Gábor, zeneszerző Ágoston Béla. Színpadra lép: Balogh Annamária, Bonczidai Dezső, Cseke Péter, Dull János, Fehér Csaba, Gáll Ágnes, Gönczy Katalin, Halmágyi Éva, Molnár József, Szabó Dániel, Szőlősi-Pénzes Szilárd. Momo, az istenien bölcs és gyermekien ártatlan lány-lény szembeszegül az időrabló szürke urakkal, hogy megmentse barátait, egy kisváros vidám és esendő lakóit. Vajon sikerül-e visszaszereznie a baráti bizalom fényét, az önfeledt játék örömét, a szívvel mérhető időt?
Az Ariel részt vesz Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon, ahol László Zsuzsa Cigányhold című előadásával mutatkozik be. A kortárs cigány költők műveiből készült produkcióval a színész saját korlátait feszegeti, ugyanakkor a nézőket is bevonja a játékba, nekik szegezi a kérdéseit, arra próbálja rávenni őket, éljék bele magukat mások életébe is. Az előadás szeptember 25-én lesz látható Gyergyószentmiklóson Ozvald Enikő rendezésében. Ugyancsak Gyergyószentmiklóson játsszák a fesztivál keretében, majd Marosvásárhelyen is műsorra tűzik a szintén felnőtteknek szóló Pentheszileia-program című darabot.
Szeptember végére, október elejére tervezik a legújabb bemutatót az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban, amikor gyereknézőik a Kortyondi király című mesejátékot láthatják Rumi László rendezésében. A Kortyondi király október közepére meghívást kapott a kolozsvári Puck Fesztiválra, a Momo pedig október 8-án részt vesz a nagyváradi FuxFeszten. Október közepén újabb előadás próbáit kezdik el a bábszínészek: A brémai muzsikusok című gyerekelőadást Vidovszky György rendezésében viszik színpadra. A rendező neve nem ismeretlen a marosvásárhelyi közönség számára, ugyanis ő rendezte a Tompa Miklós Társulat A Pál utcai fiúk című produkcióját.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Néptáncosok ősze Székelyudvarhelyen
Az Udvarhely Néptáncműhely lép fel nyilvánosan először a művelődési ház felújított színpadán. Az intézmény előtt eseménydús ősz áll.
Új színpadon új évad – indít elégedetten Orendi István, a táncműhely vezetője, akitől megtudtuk, már javában zajlanak a próbák az néptáncműhelynél, ugyanis szeptember 21-én, 22-én és 23-án délelőtt tíztől az elmúlt évadban bemutatott Benedek Elek-meseadaptációval, Az aranyszőrű bárány című előadással lépnek színre elsőként a közönség előtt a művelődési ház felújított színpadán. Korábban recsegtek, mozogtak a deszkák, és ez bizony befolyásolta a táncot meg az előadást, így időszerű volt a felújítás – véli Orendi.
Október elsejéig a táncműhelynél minden rendszeres tevékenysége újraindul. Jövő héttől táncházba várnak mindenkit, szeptember 29-én, kedden lesz a gyerektáncház évadnyitója: a tipegőket délután fél öttől, az óvodásokat pedig délután öttől a táncműhely próbatermében várják az oktatók. Szintén jövő héttől, minden kedden és szerdán a felnőtteket várják táncházba, az évadnyitó táncházat pedig október elsején este nyolc órától felcsíki táncokkal kezdik. Szeptember utolsó hetében mintegy hetven tanítvánnyal, zömében gyerekekkel és fiatalokkal kezdik el a népzenészképzést – tette hozzá Orendi.
Mozgalmasnak ígérkezik az ősz a néptáncműhely számára, hiszen több profi és amatőr táncegyüttest fogadnak két rangos vándorrendezvény házigazdáiként. A tizenegyedik Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját idén Udvarhelyen tartják, így október 15–17. között öt hivatásos néptáncegyüttes előadását tekinthetik meg az érdeklődők, de emellett számos szakmai előadást is meghallgathatnak, többek között itt lesz Novák Ferenc Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus, a Nemzet Művésze. Idén ugyanakkor első ízben ad otthont Székelyudvarhely az Erdélyi Néptánc-antológia gálaműsorának. A rendezvény kilencedik kiadásán nyolc amatőr együttes lép fel, akiket pályázat útján választottak ki.
Jelenleg két előadás felújításán dolgoznak egy kolozsvári meghívás apropóján: A köz című előadást, valamint Az aranyszőrű bárányt viszik színre a kincses város színpadán. Felújítják továbbá A bál című táncjátékot is, amelyet a Tomcsa Sándor Színház bérletével tekinthetnek meg év végén az érdeklődők.
Erőss Zsolt és Kőrösi Csoma Sándor előtt tisztelegnek az évad bemutatójával jövő év februárjában. Az új előadás munkacíme Kancsendzönga – a hegy, ahol 2013 tavaszán, a csúcs megmászása után eltűnt Erőss Zsolt hegymászó. Ugyanennek a csúcsnak az árnyékában helyezték végső nyugalomra Kőrösi Csoma Sándort, így az előadással két nagy székely előtt tisztelegnek – magyarázta Orendi, elárulva, hogy a koreográfiáért Orza Călin felel. Noha szűkös a költségvetés, mégis sikerül kevés taggal is megvalósítani az előadásokat, ugyanis szinte mindenre külön pályáznak.
Veres Réka
Székelyhon.ro