A ki nem mondott név
Nem akarták névhez kötni a temesváriak történelmi bátorsága előtt tisztelgő nyilatkozatot, ezért nincs megemlítve benne Tőkés László neve sem. 
Így érvelt Kelemen Hunor a marosvásárhelyi SZKT után, a huszonöt évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatos állásfoglalás tartalmát firtató újságírói kérdésre válaszolva.
Az RMDSZ-elnök következetes maradt álláspontjához, a parlamentben mondott szerdai beszédében sem aprózta el a dolgot. Igazi bravúr volt, hiszen roppant nehéz lehetett úgy emlékezni a ’89-es rendszerváltó események kétségbevonhatatlanul őszinte kezdőfejezetére, hogy közben elvonatkoztatunk Tőkés Lászlótól. Az összes elképzelhető szempont figyelembevételével is.
Hiszen ha nincs a szekus beágyazottságú püspökével szembeszálló fiatal lelkész, a temesvári gyülekezet aligha fedezi fel magában a szolidaritás bátorságát. Ha nem fedezi fel, nem vonul a parókia elé némán, gyertyásan, de roppant erőt sugározva. S ha nincsenek ők, minden bizonnyal Zăgănescu és társasága is sokadszor issza bánatosra magát kilátástalanságában a Cina vendéglőben, és nem jut eszükbe néptribünt játszani az áramtalanított villamos ütközőjén.
A dolgot kezelhetnénk a két erdélyi politikai vonulat közötti rivalizálás kicsinyes dimenziójában is, de öreg hiba lenne. Merthogy épp szerdán indított a DIICOT bűnvádi eljárást Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ellen, aki második „fekete márciust” vizionálva kérte ki a maga és közössége nevében a sűrűsödő székelyföldi kormánybiztosi vegzálásokat.
Ugye, most senki nem akar a szavamba vágva azzal érvelni, hogy na látják, polgártársak, többek között azért kell kormányon lenni, maradni, hogy megakadályozzuk a hasonló visszaéléseket? Mert ez az eset (is) napnál világosabban igazolja, hogy a hasonló bukaresti hatalomgyakorlási technikák igazából a zsarolási arzenál elemei. Amelyekből egyre inkább elege van a hál’istennek még mindig csak korlátozott mértékben balkanizálódott magyarságnak.
Vissza hát a temesvári útra, amelyen Tőkés László azóta is unalmas következetességgel menetel.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

Felfedni a természet szépségét – Ötven éve hunyt el Szopos Sándor festőművész
„Méltóképpen ápolja az utókor nagyapám emlékét, akinek műveiből több gyűjteményes kiállítást is szerveztek” – mondta el a Krónikának Borbély Gyöngyi, az 50 éve Kolozsváron elhunyt, csíkszeredai születésű Szopos Sándor grafikus, festőművész unokája.
Mint kifejtette, szeretette volna, ha az alkotó különböző múzeumokban – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Budapesten – található munkáiból gyűjteményes kiállítást is létre lehetett volna hozni az évforduló alkalmából, viszont az alkotások öszszegyűjtése és szállítása sokba kerülne, így sajnos nem valósulhat meg a terv.
Borbély Gyöngyi azt is elmondta, hogy Szopos Sándor emlékére – aki többek közt a kolozsvári Farkas utca 4. szám alatt is alkotott – az épület falán emléktáblát tervez állítani a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság.
„Nagyapám sírját a Házsongárdi temetőben műemlékké nyilvánították a Gergely Erzsébet vezette Házsongárd Alapítványnak köszönhetően. Amikor Szopos Sándor meghalt, díszsírhelyet utalt ki az állam neki és feleségének, a kegyhely viszont már műemlék is, és ennek nagyon örülünk” – tette hozzá a festő unokája.
A realista-idealista művész
„Realista-idealista művész, akárcsak Munkácsy vagy Ferenczy Károly. Nem törődött a jelenkor divatos művészeti megnyilvánulásaival, nem hódolt semmilyen befolyásnak, csak azt festette, amit érzett, látott vagy szívvel felfogott. Művészi hitvallása: felfedni a természet jelenségeinek szépségét az ember előtt. Őszintén és átérezve ábrázolta az embert” – írta a festőről Piskolti Gábor az 1969-ben Marosvásárhelyen szervezett gyűjteményes emlékkiállítás katalógusában.
A székely nemesi származású Szopos Sándor 1881. szeptember 8-án született Csíkszeredában. Középiskolai tanulmányait a Csíksomlyói Római Katolikus Főgimnáziumban végezte 1900-ban, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1904-ben rajztanári oklevelet szerzett, ahol Székely Bertalan, Hegedűs László, Zemplényi Tivadar, Révész Imre voltak a mesterei.
1905-től Ditróban, Gyergyószentmiklóson tanított. Első önálló kiállítását 1911-ben szervezték Gyergyószentmiklóson. Ebben az időben ismerkedett meg a Békási-szorosban és Gyilkos-tó környékén dolgozó Nagy Istvánnal, akinek szülőföldet ábrázoló festészete mély benyomást tett rá.
1913-ban a nagybányai festőiskolában Réti István irányításával dolgozott, majd 1915-től a dési Állami Főgimnázium rajztanára volt, ott-tartózkodása alatt festőiskolát vezetett. Képzőművészeti írásai jelentek meg a korabeli napilapokban, folyóiratokban, többek között A Hirnök, a Pásztortűz, a Kolozsvári Szemle, az Ellenzék közölte cikkeit.
Erdély több múzeumában is őrzik a hagyatékot
Szopos Sándor 1926-ban tanulmányutat tett Bécsben, Münchenben, Firenzében, Rómában, Assisiben és Velencében is. Az összefogás szép példájaként az 1929-es sepsiszentgyörgyi székely tárlaton Nagy Imrével közösen, támogatásként felajánlott festményeikkel segítették a csíkdelnei Szent János-templom restaurálását.
1934-ben véglegesen Kolozsváron telepedett le, a Piarista Főgimnáziumban, a Marianum polgári iskola tanárképzőjében, az Unitárius Kollégiumban és Tanítóképző Intézetben tanított. 1935-től Tóth Istvánnal közösen festőiskolájuk működött az Unitárius Kollégiumban. 1940-ben Corvin-koszorúval tüntették ki, majd a Madéfalvi veszedelem című festményéért megkapta az Esterházy Pál-díjat.
1942-ben Lármafát gyújtó csíki székelyek című festményével a Lotz Károly-aranyérmet nyerte el. 1946 és 1953 között a kolozsvári Népi Képzőművészeti Iskola önkéntes tanára volt, 1952-ben Nagy Alberttel és Fülöp Antal Andorral a kolozsvári képtár festményeit restaurálta. 1954. december 24-én 73 éves korában hunyt el.
Hagyatékából 22 olajfestmény a Csíki Székely Múzeumban található, 53 grafikai és festészeti alkotás a marosvásárhelyi képtárba került, munkáit őrzik még a kolozsvári és budapesti múzeumok. Tavaly februárban állították ki Önarckép című, nemrég restaurált festményét a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban.
Kiss Judit |
Krónika (Kolozsvár)

Könyv az első tíz esztendőről
Újabb memoár kötettel jelentkezik Varga Gábor, aki ezúttal A cselekvés ideje avagy micsoda tíz esztendő! (1989-1999) címmel közéleti írásokat és dokumentumokat tartalmazó könyvét ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
A Várad Kiadó gondozásában megjelent művet december 22-én, hétfőn 18 órakor a nagyváradi Bémer téri Municípiumi Művelődési Ház nagytermében mutatják be a szerkesztő, Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője közreműködésével.
Ez a könyv, melynek első írásai a diktatúra utolsó hónapjainak reménytelenségében születtek, az első tíz forró, forradalmi, a konszolidáció felé kátyúkkal teli esztendő krónikája, amely idő alatt Varga Gábor életében meghatározó volt az éppen 25 esztendeje közreműködésével létrejött érdekvédelmi szövetség. Vallomások, visszaemlékezések, levelek, tűnődések – számos értékes dokumentummal, fotóval gazdagon illusztrálva, tisztelegve a negyedszázaddal ezelőtti fordulat ismert és névtelen hősei emléke előtt.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az erkölcsi mérce
Jézus markába szöget vertél/Dózsa húsából ebédeltél/Hitler-taktusra meneteltél/Nemet mondani sose mertél – írta a törökszentmiklósi költő, Iluh István, akinek négysorosa sokkal hitelesebb lett volna, ha a hetvenes évek Magyarországán nem a Hitler-taktusra, hanem a Sztálin- vagy Rákosi-indulóra menetelőket ostorozza. Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy a költő találó képekben ragadta meg a tekintetét a mindennapok horizontja fölé nem emelő, a közösségért kockázatot nem vállaló, saját anyagi szempontjai által irányított, a szakrális dimenzió által meg nem érintett mindenkori átlagember gyávaságát.
Hogy is fogalmazott Szőcs Géza 1985-ben, kigúnyolva a lapító, sunyító kolozsvári értelmiséget? „Az okos stratégia az, ha nem teszünk semmit/ettől megdöbbennek és megjavulnak/így kell ezt, ahogyan én csinálom/ahogy mi csináljuk/nem szabad tiltakozni, ez a helyes és biztos módszer/és ha szájba rúgnak, legjobb, ha megköszönjük/ha így teszünk, prosperálunk majd mindig/mint Prospero.”
A diktatúrák ezekre az emberekre építenek. Hatalmas történelmi kataklizmákra van szükség, nem ritkán titkosszolgálati rásegítésre, hogy a saját egzisztenciális, érvényesülési érdekeit mindenek elé helyező egyénben győzzön az altruizmus, a közösségi iránti felelősség, legyőzze a rettegést, felvegye a harcot a kilátástalanság ellen. Hősök minden korszakban voltak, de szerencsére is szükség van ahhoz, hogy sorsuk ne úgy alakuljon, mint például Szoboszlay Aladár katolikus papé, akit rendszermegdöntési kísérlete miatt kivégeztek a román kommunista hatóságok.
 Temesvári csoda
Negyed évszázada Temesváron kisebb csoda történt, amit egyesek – hibásan – bizonyára besorolnak a titkosszolgálatok által koreografált államcsínyek közé, annál is inkább, mivel a kommunista rezsimek kelet-közép-európai országokban lezajlott dominószerű megdőlése mögött nem nehéz némi KBG-CIA együttműködést látni. Túl egyszerű volna azzal magyarázni az 1989-es esztendőt, hogy a „nagy testvér” támogatásának híján megbuktak a szovjet tankok árnyékában működő helyi kommunista elitek. Minden bizonnyal a külföldi manipulációnak is szerepe volt a rendszerváltás-sorozatban. A nagy különbség az arab tavaszhoz vagy a Majdanhoz képest, hogy Románia esetében a változás akkor is kétségkívül kedvező volt, ha a kommunista rendszert felváltó korrupt balkáni globalokapitalizmus milliókat késztetett az ország elhagyására. A bukaresti hatalomváltás minden bizonnyal koreografált volt, de az annak apropót adó temesvári csoda nem.
Temesváron nemcsak Tőkés László szállt szembe a térség legsötétebb diktatúrájával igaza biztos tudatában és a Fennvaló segítségében bízva, de a presbitérium is lelkésze mellett. Előbb írásban, majd a gyertyás tüntetésen fizikailag is kiálló több száz hívő is legyőzte félelmét, s a megtiport igazság oldalára állt, nem törődve a következményekkel. Sem Tőkés László, sem a mellette állók, sem az egyházi törvénytelenség elleni tiltakozást rendszerellenes népfelkeléssé alakító temesvári vagányok, Daniel Zãgãnescu és társai nem voltak a titkosszolgálat emberei, s nem is tudtak arról, hogy kiállásuk akár a rendszer bukásához is vezethet.
 Suszter a kaptafánál?
Sokak számára az lett volna kényelmes, ha szikraszerepének gyümölcseit learatva Tőkés László megmarad életfogytig egyházi vezetőnek, nem „ártja bele magát” a politikába. De Temesvár hőse nemcsak bátorsága és nemzethűsége miatt említhető egy napon Márton Áronnal, hanem azért is, mert vállalta a politizálás ódiumát. Az erdélyi katolicizmus talán legnagyobb alakja memorandumban állt ki Erdély hovatartozásának kérdésében a magyar érdekek mellett, midőn a „legitim képviselet”, a Magyar Népi Szövetség elárulta nemzetét, és implicite Erdély Romániához tartozása mellett tette le a garast.
Hozzá hasonlóan Tőkés László sem nézte tétlenül, hogy az RMDSZ megfélemlített és/vagy megvásárolt vezetői miként prédálják szét a rendszerváltás nyújtotta történelmi lehetőségeket. 1992-ben élére állt az autonómiaprogramot programszinten rögzíteni kívánó „radikálisoknak”, sikerre vitte az ügyet, majd a szervezeten belül mindaddig az autonómia megvalósításáért és tényleges képviseletéért szállt síkra, míg erre bármilyen kis mozgástér volt. Kitartott a szervezet mellett annak ellenére, hogy húsz esztendeje akadt RMDSZ-képviselő, aki beállt a szekusozó román kórusba, útszéli stílusban gyalázta saját tiszteletbeli elnökét egy röpiratban, s a parlamenti frakció közel fele még arra sem volt hajlandó, hogy elhatárolódjon a mocskolódótól. El kellett viselnie a belső cenzúrát. A jéghegy csúcsa az volt, hogy az RMDSZ-tájékoztató, amely hírt adott a szervezet megyei vezetőinek vakondtúrás-avatásairól is, „megfeledkezett” arról, hogy 1999-ben Tőkés László tiszteletbeli elnökként az egyik legjelentősebb magyar állami kitüntetést vehette át. El kellett viselnie, hogy etikai bizottság elé citálják, hogy Nagy Benedek után más ál-kereszténydemokrata politikusok, például a később valódi szekus-ügybe keveredett Szatmári Tibor felmelegítik ellene a besúgórágalmat.
2003-ban az RMDSZ kongresszusi határozattal számolt le a belső választás és a nemzeti kataszter gondolatával, s ez volt az a pont, amikor Tőkés László külön autonomista szervezet létesítésére szánta el magát. A folytatást ismerjük, az EMNT mellett megalakult az SZNT, a Magyar Polgári Szövetségből a Magyar Polgári Párt, amely aztán elnökének foglyává vált. Az alapítók egy része pedig – akik az RMDSZ-es kényszerzubbonyt szűknek érezték – hamar rájött, hogy cseberből vederbe került, így jött létre az Erdélyi Magyar Néppárt.
 A „ha” létjogosultsága
Mondják, a történelemben nincs „ha”, de a politikai esszéírásban azért lehet. Okunk van hinni, hogy ha az RMDSZ megmarad a Kolozsvári Nyilatkozat eszmei platformján, a nemzeti önkormányzat építése, a társadalomszervezés és az önazonosság erősítése mellett, nem itt tartanánk. Aligha packáznának velünk a hivatalok, rónának ki bírságot a magyar himnusz énekléséért, folytatnának meg-megújuló támadást a székely szimbólumok ellen, vetnék be – negyed évszázaddal a rendszerváltás után – a bíróságot, mint az etnikai megfélemlítés eszközét.
Ehhez viszont az RMDSZ-t nem azokra kellett volna építeni, akik fejet hajtanak bármikor bárkinek, ha azzal jól járnak, akik saját karrierérdek oltárán bármikor feláldozzák a nemzeti érdekeket. Az erkölcsi-politikai mércének Tőkés Lászlónak kellett volna lennie, nem pedig Hajdu Győző egykori helyettesének.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az RMDSZ-t várja az élet
Kilépett az RMDSZ a kormányból. A döntést élénk és színes vitát követően, mégis közel egyhangú szavazással hozta meg december 13-i marosvásárhelyi ülésén az RMDSZ parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa. Kelemen Hunor elnök szerint újratervezés következik.
Kívülálló számára elsőre nem tűnt többnek szokványos, „púderfeladatokat” abszolválni készülő ülésnek. A Maros néptáncegyüttes otthonának számító hajdani moziépület előcsarnokában derűs arcú és hasonló alaphangú beszélgetések zajlottak, legfeljebb néhány elejtett félmondat jelezte, hogy azért tétre menő szombaton sereglettek össze a romániai magyarság tulipános küldöttei.
A bemelegítő kávézásnak és szendvicsezésnek részben az előcsarnokba kihallatszó szólítás vetett véget, de még inkább a felcsendülő Himnusz. Amelynek újra plusz jelentőséget és tétet kölcsönzött a háromszéki prefektus által a Magyar Polgári Pártra nemrég kirótt imaéneklési bírság. Ezúttal azonban vélhetően megússzuk az újabb büntetést, mivel a teremben ült Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Feltéve, ha komolyan veszi saját jogi érvelését az éber kormánybiztos.
Újratervezés
Maradni kormányon vagy – az RMDSZ fennállása során először – kilépni? Igazából ez az egyetlen kérdés foglalkoztatta az asszisztenciát, még akkor is, ha sokak szerint a Szövetségi Állandó Tanács előterjesztett döntésének SZKT általi szentesítése nem tekinthető többnek puszta formaságnál. Így aztán hiába volt csak a negyedik napirendi pont az előterjesztés megszavazása, az előzők szinte jelentőségüket veszítették.
A szövetségi elnök politikai beszámolója természetesen kevésbé, de az is jelentős mértékben körözgetett a kormányzati szerepvállalás témája körül. Kelemen Hunor szerint a szövetségnek hűnek kell maradnia a 25 éve képviselt alapértékekhez, de kétségtelenül újra kell terveznie a politikáját. Az RMDSZ elnöke a kormányból való kilépés mellett érvelt, álláspontját azzal is megtámogatva, hogy egy, az államelnök-választás után készített közvélemény-kutatás azt jelezte: drámaian csökkent azon erdélyi magyarok száma, akik értelmét látják a kormányzás folytatásának. A szövetség feladata most az, mondta Kelemen Hunor, hogy erősítse a szövetség mellett kitartók hitét, és visszaadja azokét, akik időközben elpártoltak. „Közben felnőtt egy olyan teljes nemzedék, amelynek mások a viszonyítási alapjai, tagjai a gazdasági válság idején váltak felnőtté. Őket nem vissza kell nyernünk, hanem meg kell nyernünk, meg kell tudnunk szólítani” – fogalmazott Kelemen. Jelzésértékűnek tartotta, hogy a romániai elnökválasztáson több erdélyi magyar szavazott a második fordulóban, pedig a két „döntős” jelölt közül egyiknek sem volt a magyaroknak szánt ajánlata. Szerinte a szövetségnek a hosszú távú célok felé kell fordítania a politikáját, az alapértékekre építő újratervezést tart szükségesnek. „Hitelesnek kell lennünk, politikai értelemben vonzónak, bizalmat ébresztőnek. Innovatívnak a problémák megoldásában, rugalmasnak az eszközök használatában és megértőnek, odafigyelőnek. Nekünk magunknak is változnunk kell, mert a világ is változik körülöttünk” – zárta mondandóját Kelemen Hunor.
Hangok a múltból és a múltnak
Másfél órán át tartó hozzászólássorozat következett, a beszélők többsége a kormányból való kilépést támogatta. Mindössze hárman – Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök tanácsadója, Verestóy Attila szenátor és Borbély László, a szövetség politikai alelnöke – érveltek több-kevesebb egyértelműséggel a kormányon maradás mellett. Frunda szabályos kortesbeszédet tartott a miniszterelnök mellett, szerinte kilépésével az RMDSZ nem ellenzékbe, hanem a „senki földjére” készül lépni. Verestóy az újratervezés metaforájánál maradva figyelmeztetett: ilyenre akkor szokott szükség lenni, amikor a GPS-készülék azt észleli, hogy a gépkocsi letért a helyes útról. Az udvarhelyi politikus azt szorgalmazta, hogy folytathassák a munkát az RMDSZ által a különböző kormányhivatalokba juttatott szakemberek, mert a történet vége csakis az lehet, hogy a szövetség újra kormányra kerül. Borbély számára is ez volt az elsődleges, miután szerinte 110 Bukarestben dolgozó magyar szakembernek kell újraterveznie az életét, ha az RMDSZ kilép a kormányból. Ezzel nagyjából ki is merült a maradás melletti érvelések sora, mindenesetre tapintható volt a közhangulat, illetve a Kelemen Hunor által mondottak és a régi „motorosok” álláspontja közötti különbség.
Utána viszont gyakorlatilag egyszólamúság következett esetenként igen hullámzó színvonalon előadva, ami többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes SZKT-küldöttektől hatóságilag érdemes lenne megvonni a mikrofonengedélyt. Az ellenkező póluson lévők közül Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ütötte meg a legjózanabbul kritikus konstruktív hangot. Úgy vélekedett, hogy nem a kormányból való kilépés volt „koraszülés” – utalás Verestóynak a túl korai kilépésre vonatkozó hasonlatára –, hanem a belépéskor „kellett volna védekezni”. A PSD-vel való kormányzás ugyanis a háromszéki politikus szerint beszűkítette az RMDSZ mozgásterét. Antal azt is javasolta, hogy az RMDSZ megelőlegezett bizalommal viszonyuljon Klaus Johannis államelnökhöz. Végezetül felszólította Frundát, hogy figyelmeztesse „főnökét”, Victor Pontát: ha Székelyföldön folytatódik a jelképek és a Himnusz elleni prefektusi hadjárat, az újabb fekete március veszélyével fenyeget.
Kívülálló mondatok
Kelemen Hunor rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta: a szövetség ellenzékbe vonul, de lehetnek olyan törvénytervezetek, amelyeket az ellenzék is megszavaz. Abban nem tudott állást foglalni, hogy támogathatják-e a parlamentben a költségvetés tervezetét, mivel még nem ismerik annak tartalmát. Egyértelműsítette: a miniszterelnök döntése, hogy a kilépés után ki marad tisztségben a magyar szakemberek közül. Azt is elmondta, a Kovászna megyei prefektus Himnusz elleni fellépése kétségessé tette, hogy megszavazzák-e a kormány új felállását, már jelezte is a miniszterelnöknek a kérdéssel kapcsolatos elégedetlenségét.
Egyetlen lépés
A felszólalásokra Kelemen Hunor válaszolt, aki – miközben megerősítette a kormányból való kilépés szándékát – több selyemzsinór típusú választ is megfogalmazott. Így üzent Frundának, tételesen cáfolva a Ponta-tanácsadó azon megállapítását, miszerint ciklusról ciklusra csökkent az RMDSZ képviselőinek és elöljáróinak száma. A korábbi szenátort – aki szerint a választónak állandó irányításra van szüksége – arra is figyelmeztette, hogy a pökhendiség és a magabiztosság között egyetlen lépés a távolság, az okos politikusnak pedig meg kell hallania választóinak üzenetét. Hasonló „csomagot” kapott Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is, aki felszólalásában az RMDSZ-ben uralkodó zűrzavarra figyelmeztetett. „Abból a távolságból, ahonnan ön szemléli az eseményeket, biztosan zűrzavarnak tűnik. Dolgozni kell, polgármester úr” – hangzott Kelemen nyílt színi minősítése. Bunta az elsők között hagyta el az ülés színhelyét.
A szövetségi vita végén a 113 jelen lévő képviselőből csak a három ellenző szavazott a kormányból való kilépés ellen, heten pedig tartózkodtak a szavazásnál. Az SZKT arról is határozott, hogy az RMDSZ középtávú jövőjét meghatározó további döntéseket a 2015. április 17-18-án, Kolozsváron tartandó tisztújító kongresszusán hozza meg.
Csinta Samu |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A becsületesség és kitartás napjai
Számtalan eset szemlélteti, hogy a történelem sűrűjébe kerülő emberek egy része alig tehet róla, hogy nagy pillanatok nagy tanújává vagy egyenesen alakítójává vált. Gazda Árpád újságíró sem tartja magát hősnek, ám miközben nem tagadja, hogy időnként nagyon félt, ma is jó érzéssel eleveníti fel a becsületesség és kitartás napjait.
„A temesvári események tanulságaként mostanában leginkább az jut eszembe, hogy soha nincs vesztett ügy. Mert ha volt reménytelen helyzet, a temesvári napok egyértelműen azok voltak. Tőkés László és a körülötte lévő néhány ember azonban a lelkiismeretére és a szívére hallgatva, nem pedig előnyöket és hátrányokat mérlegelve ment előre a megkezdett úton, és lám, meglett az eredménye.”
Tháliától rádióig
Hogy ez az út a Ceauşescu-rendszer bukásához vezet, csak akkor tudatosodott a szereplőkben, amikor már bekövetkezett a bukás. Gazda Árpád szerint egyszerűen tisztességes, jó dolgokat akartak csinálni, amit a rendszer nem akart engedni. Számára a reformáció ünnepére 1988 őszén összeállított Dsida-előadással – amelyben a Thália Egyetemi Színpad néhány tagja is részt vett – kezdődött az a történet, amelynek során Tőkés László környezetébe sodródott, majd maradt. Egészen pontosan az előadás adventi megismétlését tartotta megengedhetetlennek a hatalom, a helyzetet pedig Szilágyi Zsolt – Tőkés László mai kabinetfőnöke, az EMNP korábbi államelnökjelöltje – temesvári garzonlakásában összegyűlve tárgyalta meg nyolc tháliás. Az igazi tét az volt, hogy vajon negatívan befolyásolja-e a Thália jövőjét az esetleges engedetlenség. „Demokratikus úton, szavazattal 6:2-arányban határoztunk úgy, hogy lesz második előadás.”
Esti egyetemre járó munkásként, templomba járó emberként ismerkedett meg Gazda Árpád a fiatal Tőkés László lelkésszel. „Hozzá szinte bármikor be lehetett térni, leülni, jókat beszélgetni a világ dolgairól. Nekem, az akkor nemrégen nagyvárosba kerülő, nyiladozó értelmű és érdeklődésű embernek nagyon fontosak voltak ezek a lehetőségek. Egymást vittük oda hozzá, így alakult az a mag, amely László ösztökélésére összerakta ezt a Dsida-előadást.” Az adventi fellépés valóban a Thália időleges betiltásához vezetett, és e botrány kapcsán hangzott el 1989 májusában első ízben Tőkés neve a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című adásában. A meghurcolt diákok védelmezőjeként a lelkész levelet írt Papp László püspöknek, akinek válasza azonban durván elutasító volt, amelyben megrója lelkészét, hogy templomi szereplésre használta fel a diákokat. Elevélváltást olvasták be a rádióba, innen kezdődött Tőkés személyének magyarországi mediatizálása.
A lelkész környezetében lévők természetesen tudtak Tőkés egyéb közéleti szerepvállalásairól is, hiszen az ő temploma igazi közéleti fórumot jelentett. Gazda szerint épp abban rejlett Tőkés forradalmisága, hogy semmiből nem csinált titkot. Az istentiszteletek végén a hirdetések címszó alatt beszámolt a gyülekezet tagjainak arról is, hogy az esperesi ülésen nyilatkozatot fogadtak el a falurombolás ellen, vagy éppen két nappal korábban beidézték a Szekuritátéra, ahol erre és erre próbálták rávenni. A Szekunak minden bizonnyal gondot jelenthetett ez az általános beavatás, hiszen gyakorlatilag lehetetlen volt azonosítani, ki juttatja ki az információkat a Magyar Rádiónak a több száz templomba járó közül. „A nyilvánosság eszközének tudatos alkalmazása mellett sok információt vissza is tartott, bizonyára azért, hogy szélsőséges helyzetben ne sodorjuk bajba sem őt, sem magunkat. Így például nem tudtunk a Panoráma-interjú elkészültéről, de arról sem, milyen módon jutnak ki a vele kapcsolatos információk külföldre. Később, amikor napokon keresztül vertek és vallattak a rendőrségen, majd a börtönben, szinte hálásan gondoltam erre az óvatosságára.”
Egy kilakoltatás tanúi
A temesvári parókiáról való elhelyeztetése után Tőkés László tulajdonképpen illegálisan maradt a gyülekezet lelkésze. Furcsa dolgok következtek, érkezett például az új lelkész istentiszteletet tartani, ám Tőkés öt perccel hamarabb megkezdte azt, már a szószéken állt, amikor utódja belépett a templomba. Felszólították a parókia elhagyására, amit elutasított, ebben az ügyben aztán bírói határozat született a kilakoltatásról, amelynek határidejét 1989. december 15-ében szabták meg. A december 10-i istentiszteleten Tőkés hívta a gyülekezetet, hogy legyen tanúja a kilakoltatásnak.
„December 13-án megfenyegetett a Szekuritáté. Két hete már nem lehetett bejutni Tőkéshez, valaki viszont élelmiszercsomagot akart általam bejuttatni a házba. Sikerült is, de csak nagy konfliktus árán. Ahogy az épülethez értem, az ott parkoló autóban figyelő szekusok visszaráncigáltak az utcára, kiabáltak velem, igazoltattak. Akkor viszont megjelent az ablakban Tőkés Edit, aki velük kezdett kiabálni, hogy hagyjanak békén. Visszaültek a kocsiba, én meg feldobtam a zsákot az ablakba. Megfenyegettek, hogy ezt még megkeserülöm. Másnap, december 14-én a munkahelyemen kerestek, de én az egyetem miatt előzőleg fizetés nélküli szabadnapot vettem ki arra a napra, így nem találtak ott.”
Gazda nem tartozott az elsők közé, akik december 15-én a paplak elé érkeztek. Tőkés időről időre megjelent az ablakban, megköszönte a szolidaritást. A tömegben egyszer csak megjelent másodmagával Temesvár polgármestere, hogy tárgyaljon a lelkésszel. A bent elhangzó mondandók hitelességét igazolandó néhány embert magukkal is vittek a lakásba, közöttük volt Gazda Árpád is. „Tőkés életkörülményei felől érdeklődtek, majd megígérték, hogy beüvegezik az ablakokat, hozatnak fát, orvos láthatja a várandós Tőkésnét. Cserébe azt kérték, hogy László küldje haza az embereket. Mire ő azt válaszolta: a tömeg csak akkor megy el, ha eltekintenek a kilakoltatástól. Estére ugyan kiürült a tér, másnap én már korábban visszamentem, rögtön bementem a lelkészi lakásba, és az egész napot ott töltöttem.”
Börtön után, tévé előtt
A Tőkés melletti szolidaritás december 16-án alakult át rendszerellenes tüntetéssé, a Ceauşescu-ellenes szlogenek azonban aggódással töltötték el a bentlévőket. „Azt hittük, szekusprovokációról van szó, s a kilakoltatási ügy könnyen rendszerellenes izgatási üggyé változhat.”
Éjjel kettő körül határozták el, hogy megpróbálnak pihenni, a Tőkés-házaspár már két napja nem aludt, iszonyú fáradtak voltak. Előtte még megbeszélték, hogy ha megpróbálják rájuk törni az ajtót, felmenekülnek a templomba. „Ahogy elkezdődött az épület ostroma, egy létra segítségével menekültünk fel a sekrestyébe, Lászlóval, a feleségével és a sógorával, de elég hamar betörték a templom ajtaját, és elvittek bennünket. Már a kisbuszban elkezdtek verni, ez folytatódott a Szekuritaténál, ahol néhány katona vert tovább. Meglepően hangozhat, de nem fájt a verés. Ma sem tudom, miért nem: a magas adrenalinszint miatt, vagy a hit segített, hogy igazam van, én állok a jó oldalon. A 19-i nap volt a legnehezebb, akkor tíz órán keresztül vallattak, vertek és fenyegettek, hogy innen kezdve ilyenek lesznek a napjaim. Akkor nagyon féltem, hogy ilyen körülmények között meddig bírom még, elérkezik-e az a pillanat, amikor már olyat is kimondok, amit nem akarok.”
A maratoni vallatás után visszavitték a szobába, közben megkérdezték: mit akarsz, Magyarországra akarsz menni? „Végigfutott rajtam: 18 év börtönbüntetés vagy Magyarországon élni. S akkor azt mondtam, hogy igen, mennék. Visszavittek a szobába, lefeküdtem, s miközben rettegtem a további verésektől, a lelkiismeretemet is bántotta, hogy azt mondtam, ki akarok menni Magyarországra. Én, akit úgy neveltek, hogy itthon kell megtalálnom a boldogulásomat, megfutamodok. Ezt éreztem, és patakzottak a könnyeim...”
December 20-án változott a börtönőrök hangneme, a délutáni órákban már az is elhangzott, hogy talán kiengedik. Este aztán rabszállító autóval harmincas csoportokban kivitték a börtön utcájának végén lévő körforgalomig, s ott szabadon bocsátották őket. „Hazamentem, bekapcsoltam a magyar tévét, épp a Panoráma ment, amelyben Chrudinák Alajos tárcsázott valakit Temesvárról, aki beszámolt a helyzetről. Csalódásként értem meg, hogy még mindig csak Temesváron zajlanak az események. Úgy döntöttem, hazamegyek Kovásznára.”
A vonat 21-én reggel kigördült a temesvári nagyállomásról, majd megállt a kisebbik, déli állomáson. Hét szerelvény vesztegelt ott, tele dorongokkal felfegyverzett oltyánokkal, akiket a temesvári huligánok szétverésére hoztak. „Lehúzták az ablakokat, mi van Temesváron, érdeklődtek, mi meg elmondtuk nekik, hogy szó sincs huligánokról, forradalom van. A Ceauşescu-házaspár elmenekülését már én is otthon, Kovásznán néztem a tévében.”
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Átadták a Beöthy Ödön-díjakat
Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ szervezetésében a nagyváradi városháza dísztermében átadták az idén alapított Beöthy Ödön önkormányzati díjakat, illetve egy róla szóló kiadványt is bemutattak.
Az érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Az ünnepség első felében Süli Attila: Beöthy Ödön erdélyi főkormánybiztos című hiánypótló kötetét mutatták be. A jelen levő szerző, aki egyébként őrnagy, és a Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, arra hívta fel a figyelmet: egy politikus munkásságát nagy mértékben jellemzi, hogy a kortársai vagy az utókor hogyan vélekedik róla, és ennek alapján Beöthy Ödön pozitív megítélését jelzi, hogy úgy emlegették őt, mint „az ősz bihari” (ezen nagyrabecsülés és tisztelet annak is köszönhető, hogy már 1832-ben feltűnt a reformkori országgyűlésben), és „a kis káplár” (1812-1820 közt huszártisztként szolgált, és ez a életszemlélet, a határozottság, a gyors döntéshozatal maradandó tulajdonságoknak bizonyultak az esetében). Elmondható tehát róla, hogy nagy formátumú politikus volt (emiatt irigyei is akadtak, egyeseknek ellenszenves volt), az 1848-49-es szabadságharc és forradalom idején pedig az országos politika elitcsapatához tartozott.
Önkormányzatiság
Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a Beöthy Ödön életrajzáról elhangzottakat azzal egészítette ki: 1796. december 2-án született Nagyváradon, fiatalkori éveiben katonáskodott, egészen a főhadnagyi rangig vitte. 1826-ban táblabíró lett, és a liberális eszmék képviselőjeként vált egyre ismertebbé. Megalapította a helyi Szabadelvű Pártot, 1830-től kezdve pedig többször is a megye követének választották. 1841-ben alispán lett, az önkormányzatiság elkötelezett harcosa. A forradalmi kormány 1848-ban főispánná nevezte ki, mely tisztségéről 1849 januárjában lemondott. Ezután Délvidék és Erdély főkormánybiztosává vált, majd követnek nevezték ki Konstantinápolyba. Világos után külföldre menekült, élt Párizsban és Londonban is. 1854. december 7-én, tehát 160 évvel ezelőtt hunyt el Hamburgban, ahol a feleségével akart találkozni.
Tevékenységéből kiemelendő, hogy erdélyi főkormánybiztosi kinevezése után azonnal újraszervezte a közigazgatást, a törvényhatóságok élére megfelelő személyeket nevezett ki, és szigorúan fellépett az önbíráskodás ellen. A kötetben olvashatunk a nemzetiségi politikájáról, honvédelmi és hadsereg szervezői intézkedéseiről, megismerhetjük jobban a személyiségét, valamint kordokumentumokat- rendeleteket, értesítéseket, utasításokat, leveleket, jelentéseket, tudósításokat és felhívásokat- böngészhetünk, szám szerint hatvanötöt. „Olyan emberről szól ez a könyv, aki fél hónap alatt annyit szervezett, és valósított meg, mint mások éveken keresztül”, hangsúlyozta a PBMET vezetője. Ezt követően Szabó Ödön annyit jegyzett meg: a főispánról többet is lehetne még írni, ezért terveik közt szerepel egy munkacsoport felállítása, így akár az is meglehet, hogy a jövő évi díjátadáskor egy bővebb monográfiát is fel tudnak mutatni.
A rendezvény második felében átadták a Beöthy Ödön-díjakat, melyet olyan önkormányzatok és polgármesterek vagy alpolgármesterek kapnak, amelyeknek, akiknek a jövőépítő tevékenysége a köz javát szolgálja, hozzájárul az adott település fejlődéséhez, az általuk kitalált és gyakorlatba ültetett ötlet pedig annyira kiváló, hogy máshoz is alkalmazni kellene, úgynevezett jó gyakorlatként (best practice). Idén ilyen elismerésben részesült Érsemjén önkormányzata és Balázsi József polgármester (Tiszta udvar, rendes ház-program), valamint Nagyszalonta önkormányzata és Török László polgármester (Bocskai-terv).
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Románia rugalmas hitelvonalat akar az IMF-től
Románia úgynevezett rugalmas hitelkeretet nyitna a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) a jövő évben - ezt Victor Ponta jelentette ki, akit a Reuters idézett szerdán. A kormányfő elmondta, hogy Lengyelország példájára szeretne Románia is rugalmas hitelkeretet.
Ponta reményét fejezte ki, hogy kormánya sikeresen lezárja a jövő évben lejáró elővigyázatossági típusú hitelszerződést. Úgy vélte, hogy Romániának nem lesz szüksége újabb elővigyázatossági hitelmegállapodásra, ezért gondolkodnak más típusú hitelkeretről. A kormány tagjai eddig úgy nyilatkoztak, hogy 2015-től Romániának nem lesz szüksége IMF-hitelmegállapodásra.
Bukarestnek jelenleg 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződése van az IMF-el és az Európai Bizottsággal, amelyet a két intézmény fele-fele arányban biztosít. Az IMF által vezetett nemzetközi hitelezői küldöttség várhatóan januárban megy ismét Romániába a soron következő felülvizsgálati látogatásra.
A kormány és a nemzetközi hitelezők között idén nézeteltérés támadt a Ponta-kabinet bizonyos intézkedéseivel kapcsolatban. Bukarest a nemzetközi hitelezők jóváhagyása nélkül csökkentette 5 százalékkal a munkáltatói nyugdíjjárulékot. Emiatt az IMF nyáron a felülvizsgálati látogatás lezárása nélkül távozott Romániából.
MTI
maszol.ro

Tiltakozás óriászászlóval
Hatalmas, több mint ötezer fős tömeg hallgatta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla áldását, illetve énekelte a magyar himnuszt fúvószenekar kísérete mellett pénteken este, a Kovászna megyei kormányhivatal épülete előtt. A tiltakozó akció folytatódik.
Az eseményen ezúttal egy magyar és egy székely zászlóval vonultak fel a helyi civil szervezetek fiataljai – karöltve a hozzájuk csatlakozókkal –, akik két pontból indultak a belvárosba: a szemerjai református templomtól, illetve az Állomás lakótelepről. A prefektúra előtt felolvasták a magyarok követeléseit tíz pontban megfogalmazó petíciót is magyar, román és angol nyelven. A pontokban kitérnek a magyar-román párbeszéd szorgalmazására, az erdélyi magyarság kulturális autonómiájának megteremtésére, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának létrehozására, a magyar nyelv hivatalossá nyilvánítására, valamint olyan törvények kidolgozására, amelyek a magyar és székely szimbólumok megőrzését segítik elő.
„Azért vagyok itt, mert amikor a székely ember Advent időszakában nem otthon vagy a templomban készül az ünnepre, hanem az utcára kényszerül kivonulni, akkor nagy baj van” – mondta Kató Béla, hozzátéve, az erdélyi magyarság „torkig van az elbizakodottak és a gőgösek gyalázatával”. Kató Béla kijelentette, az erdélyi magyarság problémája az, hogy nem egy tömbben éltek a hasonló elveket követő emberek, hanem szétszórva, így pedig sok rágalom, valamint gúnyolódás érte őket. Mint fogalmazott, a megoldás olyankor, amikor túlcsordul a pohár az, hogy vagy feladják, vagy rámegy az egész élete az egyénnek, ugyanakkor a helyesen élő ember nem az embertársai, hanem az Isten előtt panaszkodik. A püspök felszólalását követően a tömeg egymás kezét fogva mondta Isten igéjét, a Miatyánkat.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, az RMDSZ háromszéki vezetője kifejtette, vannak politikai kérdések, valamint van nemzetpolitikai ügy, utóbbi esetben pedig elengedhetetlen az összefogás. Szavait követően felhívta Biró Zsoltot, az Magyar Polgári Párt országos vezetőjét, valamint Váncsa Albertet, az Erdélyi Magyar Néppárt tagját a pódiumra. „A magyar közösségnek fáj, hogy a szülőföldjükön másodrendű polgárokként kezelik, továbbá úgy tekintenek rá, mint akinek énekes hangját ötezer lejes bírsággal el lehetne némítani” – hangoztatta Tamás Sándor. A háromszéki önkormányzat vezetője kijelentette, a hatalmon levő többség felelőssége, hogy a kisebbség jól érezze magát az ország állampolgáraként, ezért kérik a román kormányt: tegyen előrelépéseket a többség és kisebbség viszonyának normalizálásában.
Bálint József, az eseményt kezdeményező MPP háromszéki vezetője felszólalásában rámutatott, az elmúlt héten megtapasztalhatta mindenki, milyen érzés összefogni. A tiltakozássorozat folytatódik, felszólalások és szavalat mellett szombaton az Erzsébet parkban található székely zászló szomszédságában éneklik a magyar himnuszt, majd hétfőtől ismét a Kovászna megyei kormányhivatal előtt találkozik az ügyet támogatók csoportja.
Bencze Melinda
Erdély.ma

Az RMDSZ méltányolja a prefektusok leváltását
Méltányolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román kormánynak azt a döntését, hogy leváltotta a Kovászna és a Maros megyei prefektusokat – jelentette ki pénteken az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
A politikus elmondta, a két megye prefektusával kapcsolatban kifogásokat fogalmaztak meg, amit Victor Ponta miniszterelnöknek is tolmácsoltak. Méltányolják a kormányfő lépését, aki „elfogadva a szövetség érveit cserélte le a prefektusokat”. A Hargita megyei magyar prefektus leváltása és alprefektussá való kinevezése azzal áll összefüggésben – magyarázta –, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonult. Kovács Péter szerint az RMDSZ számára elfogadható ez a csere.
Emlékeztetett, hogy jogilag a prefektusok ugyan nem pártpolitikai érdekeket képviselnek, de bejáratott rendszer, hogy az éppen hivatalban lévő kormány nevezi ki őket, így gyakorlatilag politikai funkciónak számít a kormánymegbízotti funkció.
Felidézte, hogy az RMDSZ-nek Marius Popica Kovászna megyei volt prefektussal szemben volt leginkább kifogása. Kovács Péter szerint a legutóbbi kormányülésen prefektussá kinevezett alprefektus csak ideiglenes jelleggel tölti be a funkciót. „Bízunk abban, hogy olyan személy kerül majd erre a posztra, aki ismeri a helyi viszonyokat, a helyi román és magyar közösséget” – mondta a főtitkár.
Az MTI kérdésére elmondta: Vasile Oprea leváltott Maros megyei prefektus személyével szemben két kifogásuk volt. Az egyik az, hogy a Bánffy-örökösök egyik erdő visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte egy nem erdélyi bíróságra. A prefektus arra hivatkozott, hogy a magyarok mint a grófok leszármazottjai, veszélyforrást jelentenek az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlenségére. Az RMDSZ számára második, elfogadhatatlan lépése az volt – mondta Kovács Péter –, hogy miután politikai megállapodás született a marosvásárhelyi önkormányzatban a magyar tannyelvű II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium megalapításáról, akadályt gördített ez elé, megtámadva a közigazgatási bíróságon az önkormányzat döntését.
Marius Popica volt Kovászna megyei prefektus megbírságolta a Magyar Polgári Pártot (MPP) amiatt, hogy a június 4-ei trianoni megemlékezés résztvevői csak a magyar himnuszt énekelték el, és a román nem hangzott el. A romániai magyar politikai pártok szerint a prefektusnak nem volt jogalapja kiróni a bírságot. Emellett Kovászna megyében hosszú ideje tart a magyar és a székely szimbólumok használatával kapcsolatos vita a kormánymegbízott és a magyar többségű önkormányzatok között.
MTI
Székelyhon.ro

Paksot bombázta volna Ceauşescu 1989-ben?
Egy könyv szerint Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor 1989 nyarán a paksi atomerőmű elleni rakétatámadást készített elő. Erről Szőczi Árpád újságíró Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című könyv szerzője beszélt, amikor pénteken Temesváron bemutatták a kötetet.
Az MTI beszámolója szerint a romániai diktatúra bukását kutató újságíró a budapesti történeti levéltárban bukkant 2013 novemberében egy olyan magyar hírszerzői jelentésre, amely arról szólt, hogy Nicolae Ceauşescu 1989 nyarán hét rakétát telepített a Kolozsvár melletti szászfenesi katonai egységbe, amelyeket a paksi atomerőműre állíttatott rá.
A rakétákat arab közvetítéssel Kínából vásárolta. A román pártfőtitkár ugyanis attól tartott, hogy a magyarországi reformok Romániába is eljutnak, és őt is elsodorják.
Az újságírónak Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök is megerősítette az információt. A volt magyar kormányfő arról is tájékoztatta, hogy a fenyegetés hatására Magyarország az Amerikai Egyesült Államokból és Japánból szerzett be rakétavédelmi rendszert.
Szőczi Árpád elmondta, Németh Miklóstól arról is értesült, hogy a magyar vezetés már 1988 óta együttműködött Victor Athanasie Stănculescu tábornokkal, akit a történészek a Ceauşescu-diktatúra megbuktatása egyik kulcsfigurájának tartanak. A tábornokkal Kárpáti Ferenc akkori magyar honvédelmi miniszter állapodott meg 1988 nyarán arról, hogy együttműködnek, ha zavargások törnek ki Romániában.
Szőczi Árpád Németh Miklóstól szerzett információi szerint a magyar katonai hírszerzés is segített a romániai felkelők oldalára átállt román hadseregnek abban, hogy megtalálják azokat a lőállásokat, ahonnan a Ceauşescu-rezsimhez hű fegyveresek a tömegbe lőttek Temesváron. Azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a temesvári hősök temetőjében eltemetett nyolc ismeretlen forradalmár között magyar titkos ügynökök is vannak.
Szőczi elmondta, Victor Athanasie Stănculescu egykori védelmi minisztert is próbálta megkérdezni, de a tábornok elutasította, hogy nyilatkozzon. Az újságíró úgy vélte, a romániai forradalommal kapcsolatos hírszerzői szálak egyáltalán nem jelentik azt, hogy Tőkés Lászlót valamely titkosszolgálat irányította volna ellenállásában. Ő nem tudott a háttérben zajló titkosszolgálatok aktivitásáról.
Krónika
Székelyhon.ro

Akkor és most
Ott vagyunk, ahol a part szakad, már csak egy rosszindulatú lökést kell kapjunk hátulról, és bele is esünk a szakadékba. Egyes kormányhivatalnokok mindenáron szkanderozni akarnak velünk, romániai magyarokkal. És a legszomorúbb, hogy az ésszerűtlen tusakodáson az ország többsége és a legnagyobb számú kisebbsége huszonöt évet veszíthet.
Huszonöt esztendővel ezelőtt románok és magyarok együtt harcoltak egy olyan rendszer ellen, amely románt és magyart, cigányt és szászt egyaránt megalázott, kizsákmányolt, elnyomott, lenézett. Akkor, nyolcvankilenc decemberében nem számított, hogy ki milyen nyelven beszél, milyen nyelven imádkozik. Csak a közös cél volt fontos: megdönteni a hatalmat. A rendszerváltás utáni hetekben még mindenki hitt abban, hogy egy olyan világ van kibontakozóban, amelyben nem számít a származás, a nyelv. Hittek abban, hogy csak az ember számít.
Huszonöt évvel ezelőtt talán senki nem gondolta volna, hogy 2014 decemberében ennyire rossz lesz a közhangulat. Akkor egy szabad világról álmodozott az egész ország, benne a magyarokkal, ma viszont ott tartunk, hogy a magyar himnusz éneklésével kell jelezzük, nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni.
Az élet fintora, hogy miközben a Kovászna megyei prefektus himnuszénekléses kirohanásai miatt szerdán délután több száz csíki énekelte a magyar és székely himnuszt a csíkszeredai Szabadság téren, aközben a szomszédban lévő Fehér házban székelő hargitai magyar prefektus – hallgatván a magyar himnuszt – épp azt a hivatalos kormányértesítőt olvashatta, amelyben közlik vele, hogy leváltják funkciójából. Jó hír, hogy legalább a balhét okozó Kovászna megyei prefektust is kirúgták.
A romániai magyarságnak nem maradt más hátra, mint összezárni sorait és együtt kérni Európától, az Egyesült Államoktól, hogy figyeljenek már oda erre a, kisebbségekkel jól bánó mintaországra. Európa aztán igazán megtehetné, hogy beszól Bukarestnek, hiszen úton-útfélen aggódik az afrikai bevándorlók, az elnyomott cigányok, a megalázott afgán menekültek sorsa miatt.
Az emlékezések napjait éljük. Huszonöt esztendővel ezelőtt emberek haltak meg azért, hogy ma egy jobb világban élhessünk. Ennek a feltételei adottak, már csak ki kell használni. Legyen az a kiindulópont, hogy nyolcvankilenc decemberéhez képest ma legalább szabadon elmondhatjuk, hogy énekelni szeretnénk a magyar és a székely himnuszt. S közben nem lőnek közénk.
Kozán István
Székelyhon.ro

Belföldi hírek
Az RMDSZ módosító javaslatai
A jövő évi állami költségvetés-tervezethez az RMDSZ képviselői és szenátorai számos szakterületen fogalmaztak meg módosító indítványokat, javaslataik nagy többsége a magyarok lakta megyékben zajló infrastrukturális befektetések folytatásáról, valamint újabb munkálatok elkezdéséről szólnak, így a szövetség javaslatainak elfogadásával folytatódhatna a magyar települések modernizációja – nyilatkozta Erdei-Dolóczki István, a költségvetési, pénz- és bankügyi bizottság tagja, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője.
A jövő évi költségvetés-tervezethez az RMDSZ 33 módosító indítványt nyújtott be, amelyeknek nagy része a helyi infrastruktúra fejlesztésére vonatkozik, de a Brassó–Kolozsvár–Bors autópálya megépítésére tervezett finanszírozás megemelését is kérik, valamint terelőutak megépítésére Bánffyhunyad, Nagyszalonta, Érmihályfalva, Margitta, Élesd, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Szatmár és Marosvásárhely városoknak. A 2015-ös évre a szövetség képviselői és szenátorai 71 500 000 lejjel emelnék meg a műemlékek restaurálására elkülönített összeget, valamint pénzalapot biztosítanának az államkasszából annak érdekében, hogy kisebbségi szakmai továbbképző központot hozzanak létre a pedagógusok számára.
Johannis ismét győzött
Alina Gorghiu jogász lett a Nemzeti Liberális Párt (NLP) elnöke, aki a tisztségben az államfővé választott Klaus Johannis elnököt váltja. Az NLP tegnap tartotta vezetőségi ülését, amelyen a résztvevőknek a Johannis által támogatott Gorghiu, valamint a Crin ANtonescu volt liberális pártelnök által pártfogolt Ludovic Orban közül kellett elnököt választaniuk. A szavazás során Gorghiu 47 voksot kapott, Orbanra csak 27-en szavaztak. Elemzők szerint a választás eredménye azt jelenti, hogy Crin Antonescu befolyása az NLP-ben erőteljesen csökkent, még inkább háttérbe szorul pártjában, és kisebb az esélye visszatérni a politika élvonalába.
Összevonnak két ügynökséget
A kormány úgy döntött, hogy megszünteti a Munkaügyi Felügyelőséget és a Kifizetési Ügynökséget, és helyettük összevonással egy új ügynökséget hoz létre Munkaügyi Felügyelőség és Társadalmi Biztonság Ügynöksége néven, amely a munkaügyi minisztérium felügyelete alatt fog állni. Az új ügynökség a két összevont intézmény személyzetét veszi át, az alkalmazottak nem veszítik el állásukat, jelentette ki Liviu Pop szociális párbeszédért felelős miniszter, aki az átszervezést azzal indokolta, hogy az új ügynökség létrehozásával megerősödik a fekete munka feletti ellenőrzés. A kormány ugyanakkor egy másik ügynökség létrehozásáról is döntött, a Fogyatékkal Élők Országos Hatósága átveszi a tevékenységet a munkaügyi minisztériumtól, finanszírozását azonban az állami költségvetésből biztosítják a munkaügyi tárca büdzséjén keresztül.
Kevesebb a hagyományos élelmiszer
A hagyományos élelmiszerek száma idén 298-ra csökkent a tavalyi 4500-ról, miután a tanúsító szabályok szigorúbbá váltak – jelentette ki Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető kifejtette, az egyik legfontosabb módosítás, ami miatt annyira lecsökkent a hagyományos élelmiszerek száma, az, hogy ezeket a termékeket tilos ipari módon előállítani. Hozzátette, a törvény módosítása arra kötelezi a termelőket, hogy ne csapják be többé a fogyasztókat. Constantin szerint a hagyományos termékeknek főként belföldön van piaca, a mézet kivéve, amelyet exportra is visznek.
Fogy Románia lakossága
Közel 19,95 millió állandó lakosa van Romániának 2014-ben, 174 330-cal kevesebb, mint a legutóbbi, 2011-es népszám­láláskor – áll az Országos Statisztikai Hivatal kimutatásában. 1992-ben Románia állandó lakossága 22 810 035 személyt számlált, huszonkét év alatt a csökkenés több mint 12,6 százalékos. A romániai lakhellyel rendelkező lakosság száma is csökkent, az 1992-ben regisztrált 23 143 860-ról 22 299 730-ra 2014-ben, azaz 844 130 személlyel. Az adatok  rávilágítanak arra is, tavaly az országban a természetes szaporulat negatív volt, 64 654 személlyel több halt meg, mint ahány született. Tavaly ugyanakkor több kivándorló (161 755) volt, mint bevándorló (153 646).
 
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonöt év után
Megérte? Ez az 1989-es fordulat óta eltelt időszak leggyakoribb dilemmája. Ez a minduntalan visszatérő kérdés a forradalmárokban, azokban is, akik tegnap a prefektúrán emlékeztek azokra a decemberi véres eseményekre, amelyek Marosvásárhelyen is hat halálos áldozatot követeltek. A forradalmárok hangulatát általában apátia, kiábrándultság jellemezte. Nem beszélve az elesettek hozzátartozóinak arcára dermedt fájdalomról, amely huszonöt év alatt sem múlt el.
Ezt igazolja a parlamentben tartott, ünnepinek tervezett botrányos megemlékezés is, ahol a politikusok épppen azoktól tagadták meg a szót, akik szenvedő alanyai voltak azoknak az eseményeknek, amelyek nyomán parlamenti bársonyszékhez jutottak. A felháborodott forradalmárok hangos tiltakozása közben mondták a magukét. Persze, ők jobban tudják, hogy "merre van az arra".
Sem ezek, sem azok, akik a tegnap a prefektúrán részt vettek a megemlékezésen, nem voltak olyan elegáns, nyakkendős, szépen kigömbölyödött "úriemberek", mint a rendszerváltás után politikai bársonyszékeikbe kapaszkodottak, akik azóta is élvezik a politikusi lét minden áldását. Tiszta, öltözetükben és beszédükben is egyszerű emberek voltak, akik negyedszázaddal ezelőtt azért mentek ki az utcára puszta kézzel, farkasszemet nézve a rájuk meredő puskacsövekkel, mert abban bíztak, hogy szabadság és demokrácia, civilizáció, jólét vár mindenkire.
A magyar emberek ennél is többet reméltek: anyanyelvű oktatást minden szinten, az anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, szimbólumaik szabad használatát, egyenlő jogokat a többségi nemzettel, és a mindennapok biztonságát.
Ezzel szemben huszonöt év után azt tapasztaljuk, hogy a végleg soha el nem csitult magyarellenesség éppen most lángolt fel újra, és egyesek szégyentelen vehemenciával mérgezik a mindennapok gondjaival küszködő embereket. Akik ma is arra várnak, hogy megvalósulnak és megszilárdulnak azok a célok, amelyekért százak áldozták életüket ’89 decemberében.
A magyarok azt is szeretnék, ha nem kellene attól félniük, hogy a történelem kereke visszafordítható, és gyermekeiknek, unokáiknak soha nem kellene átélniük azt, amit ők átéltek. Azt szeretnék, ha valódi jogállamiság érvényesülne demokratikusan működő intézményekkel, egy olyan jóléti társadalomban élhetnének, amelyet magukénak érezhetnek, amelyben nem ítélnek el senkit csak azért, mert betartja és alkalmazza a törvényeket, vagy elénekli saját nemzeti himnuszát.
Ma is aktuálisak Petőfi Sándor szavai: "Ha majd a bőség kosarából/ Mindenki egyaránt vehet,/ Ha majd a jognak asztalánál/ Mind egyaránt foglal helyet,// Ha majd a szellem napvilága/ Ragyog minden ház ablakán:/ Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,// Mert itt van már a Kánaán!// És addig? Addig nincs megnyugvás,/ Addig folyvást küszködni kell…"
Ezt kell tennie az erdélyi magyarságnak és a magyarság érdekvédelmi szervezetének.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen Hunor: az RMDSZ tanácskozásán elhangzott politikai nyilatkozatok nem jelentenek veszélyt Romániára
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati ülésén elhangzott politikai nyilatkozatok nem jelentenek veszélyt Romániára – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A politikus elmondta: értetlenül áll a szervezett bűnözés és terrorizmusellenes ügyészség vizsgálata előtt, amelynek részleteit ő maga sem ismeri. Mint mondta, ha az ügyészség az SZKT-n elhangzott beszédekre gondol, akkor nem érti az egészet, hiszen ott politikai nyilatkozatok hangzottak el. Hozzátette: ezek nem jelentenek veszélyt Romániára, és nem hangzott el semmi olyan, amit az elmúlt 25 évben már ne mondtak volna el.
A vádhatóság szerdán közölte, hogy hivatalból bűnvádi eljárást indított ismeretlen gyanúsított ellen az RMDSZ tanácskozásán a pulpitusról elhangzott nyilatkozatok ügyében, amelyek kimeríthetik a terrorista jellegű fenyegetőzés bűncselekményét.
Arra a kérdésre, hogy lát-e összefüggést az RMDSZ-nek a kormányból való kilépése és a mostani vizsgálat között, Kelemen Hunor leszögezte: nem keres ilyen összefüggéseket, mert nem rendelkezik olyan információkkal és bizonyítékokkal, amelyek megengedhetnék számára, hogy ilyen feltételezésbe bocsátkozzon.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára aggasztónak vélte, hogy 25 évvel a rendszerváltás után a román állam egyik intézménye a terrorizmus visszaszorítására vonatkozó törvényre hivatkozva vizsgálódik az RMDSZ ellen azért, mert egy nyilvános ülésen több politikusa elmondta véleményét.
Az RMDSZ főtitkára emlékeztetett, hogy az RMDSZ 25 éve a politikai párbeszéd útját választotta céljai elérésére. "Végig kitartottunk amellett, hogy az érdekérvényesítést a politikai tárgyalóasztalnál kell végezni, önkormányzati, kormányzati, parlamenti szinten. Minden egyes alkalommal őszintén, dokumentumokban rögzítve ismertettük céljainkat. Arról is mindig tájékoztattuk a közvéleményt, hogy milyen eszközökkel akarjuk ezeket elérni" – fogalmazott az RMDSZ főtitkára.
A román média tudni véli, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester nyilatkozata ügyében indult az eljárás. Az elöljáró azt kérte Victor Pontától, utasítsa a Kovászna megyei prefektust, hagyja békén a magyarokat, különben megismétlődhet Székelyföldön az 1990-es marosvásárhelyi román-magyar véres etnikai konfliktus.
Népújság (Marosvásárhely)

„1989 fekete karácsonya a magyaroknak a maguk forradalmát idézte fel”
A temesvári Forradalom kitörésének 25. évfordulója tiszteletére megszervezett emlékhét Jubileumi Gálaestjére került sor december 17-én a Regionális Üzletközpontban, amelynek díszvendége volt Áder János magyar köztársasági elnök és Tőkés László egykori temesvári lelkipásztor, akinek meghatározó szerepe volt a temesvári népfelkelés kirobbantásában.
Áder János a Jubileumi Gálesten elmondott ünnepi beszédében a csodák évének nevezte 1989-et: „Nekünk magyaroknak mindig csoda kellett ahhoz, hogy emberségünket, magyarságunkat szabadon éljük meg. Megtanultuk azt is, hogy a csodák nem maguktól jönnek el. Nekünk kell tennünk a megszabadító csodákért.” A magyar köztársasági elnök felidézte a 25 esztendővel ezelőtti eseményeket, amikor Magyarország az első szabad választásokra készülődött, miközben Romániában még erős lábakon állt a Ceauşescu-diktatúra, az emberek sötétségben éltek, fagyoskodtak és éheztek. Ebben a reménytelen helyzetben a hallgatás törvényét megtörte a tiltakozás hangja. „Egy fiatal temesvári lelkész kimondta azt, amit milliók éreztek: tovább nem lehet így élni, elég volt! Elég volt az éhezésből, a fagyoskodásból, a hazugságokból, a mindennapos megaláztatásból, elég volt a kilátástalanságból, elég volt a félelemből. Ezek a szavak megmutatták, hogy a legerősebbnek gondolt birodalom is gyönge, ha hazugságokra épül” – mondta Áder János, aki úgy véli, hogy „soha nem beszéltünk eleget" arról a felbuzdulásról, amelyet Magyarországon váltottak ki a temesvári események. A forradalom jelképévé vált, középen kivágott zászlók az akkoriban még túlnyomó többségben fekete-fehér televíziókon pontosan úgy néztek ki, mint 1956 forradalmának magyar zászlói. „1989 fekete karácsonya a magyaroknak a maguk forradalmát idézte fel” – jelentette ki Áder János, aki szerint a romániai forradalom, a szabadságukért küzdő magyarok és románok közös harca hatalmas reményeket és várakozást keltett. „Azt a hitet ébresztette fel mindenkiben, hogy történelmi esély nyílt a korszakokon át kibeszéletlen és megoldatlan nemzeti feszültségek feloldására, hogy a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok közösségében a népek sorsközössége is új értelmet nyer” – idézte fel az akkori közhangulatot a köztársasági elnök. „Hősünk egy város, ahol csodálatos összefogásban talált egymásra sokféle akarat, amelynek egyetlen célja volt: szabaddá lenni. Ez a szabadság az, amely testvérré tett nemzeteket. Ez a szabadság az, amely idehívta a magyarországi magyarok segítségét, ez az, amely felvillantotta az igazi nemzeti megbékélés reményét. Ez a szabadság az, amelyre reményeinket ma is építhetjük” – ezekkel a szavakkal zárta ünnepi beszédét Áder János, aki megköszönte a temesváriaknak a 25 esztendővel ezelőtt tanúsított hősiességüket.
Tőkés László a jubileumi gálaesten arról beszélt, hogy 25 évvel a romániai forradalom után is az 1989-es nemzeti szolidaritás, vallási ökuménia szellemének a megmentésére, továbbvitelére kell törekedni. Hangsúlyozta, nem szabad új falakat építeni a régiek helyére, fel kell számolni a nemzeteket megosztó falakat, az előítéletek, a gyűlölet szerteágazó falrendszerét. Emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi elnökválasztáson megvalósult román-magyar egység a 25 évvel ezelőtti Temesvár szellemét idézi. Úgy vélte, az elnökké választott Klaus Iohannis újabb esélyt nyújt a romániai rendszerváltozás folytatására, ami az erdélyi magyarság életében is gyökeres változást indíthat. „Fogadjuk meg, hogy amit 1989 decemberében megszereztünk, sohasem hagyjuk veszendőbe menni” –  idézte Románia megválasztott elnökét Tőkés László. Az évfordulós rendezvény vendége volt Sali Berisha, volt albán államfő és miniszterelnök, aki Dávid és Góliát harcához hasonlította a temesvári református parókia is a bukaresti elnöki palota harcát. „A kicsiny református parókia győzött, és ez akkor erőt adott az albánoknak is a rendszerváltozáshoz” – mondta Sali Berisha. „Azóta Románia az Európai Unió tagja lett és Albánia is keményen dolgozik azért, hogy ezt a státust elnyerje. Sokat köszönhetünk a temesváriaknak, akik arra ösztönözték az albánokat és engem is, hogy együtt harcoljunk a szabadságért” – zárta ünnepi beszédét Sali Berisha.
A jubileumi gálaműsoron az ünnepi beszédeket a Magyar Állami Népi Együttes ünnepi műsora, a Magyar Rapszódia követte. A tartásos emlékest felemelő pillanata volt, amikor Szabó Abigél hatodikos temesvári diák elénekelte a Boldogasszony anyánk című régi magyar himnuszt.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Rendhagyó irodalmi ülés Lippán
Temesvár borzalmai 25 év távlatából
Szerdán a lippai Hildegardis Ház üléstermében 17 órakor kezdődött a helybeli Degré Alajos Olvasókör decemberi ülése, ahol Czernák Ferenc programszervező köszöntötte az egybegyűlteket, ismertette az összejövetel kettős témáját, a 25 évvel ezelőtti temesvári eseményekre, szemtanúként történő visszaemlékezését, illetve a karácsonynak a magyar irodalomban való tükröződését.
Megrázó valóság 
Amint előrebocsátotta, katonatisztként 1982-ben helyezték Temesvárra, ahova Lippáról ingázott. 1989 decemberében egy fegyvernemnek a főnöke, egy katonai laktanya parancsnok-helyetteseként a tiszttársaival együtt, jó fizetésük volt, és ha a kommunizmus jobban vigyázott volna rájuk, hogy ne keveredhessenek a lakossággal, valóságos janicsárokká lettek volna, akik semmit nem tudtak volna a társadalmi életről, hangulatról. Mivel a lakossággal is érintkeztek, tudomásuk volt az egyre növekvő elégedetlenségről, a kiszolgáltatottságról. Jól tudta, hogy a Securitate emberei mindenen rajta tartják a szemüket, mindent lehallgatnak, ezért nagyon vigyáznia kellett, kivel, mit beszél. Érezhető volt a társadalmi feszültség növekedése, hogy készül valami. Elmúlt Ceauşescu utolsó kongresszusa is, amit vezényszóra végig kellett nézniük, hallgatniuk. A helyzet Nagy Imrének a júniusi újratemetésekor vált feszültté, amivel kapcsolatban agresszív megjegyzések is elhangzottak a tisztek között, akiket a szekusok gyakran vitára provokáltak. Azt is tudták, hogyan fojtották vérbe a brassói tiltakozó megmozdulásokat, amelyeknek a vezetőit előbb egyenként tették el láb alól, majd az összetartó magot képező 57 embert csellel Bukarestbe hívták a Ceauşescuval történő tárgyalás ürügyén, majd az ülésteremben mindnyájukat besugarazták, minek következtében rövid idő alatt elhunytak. 1989. december elején látszott, hogy a Securitate készül valamire, új sisakokat, több kutyát kaptak, de olyasmit is hallott, hogy újfajta, könnyebb löveggel ellátott töltényeket is kaptak. Azokkal tömegre is lehetett lőni, mert nem mentek át több emberen, mint a háborús golyók, amelyek akár 6-8 emberen is képesek keresztülhatolni. Néhányszor elment a belvárosi református templom előtt, ahol a hívek Tőkés László védelmére keltek. Ehhez a lakosság eleinte vegyes érzelmekkel viszonyult. December 16-án, szombaton szolgálatban volt, ami este letelt, de nem mehetett haza, mert telefonáltak, hogy maradjon. Utána riadót fújtak: baj volt a városban. A katonaságot a zuhogó esőben teljes készenlétben tartották. Nagy sokára megérkezett a parancs, hogy a városban rendet kell teremteni, de nem fegyverrel, hanem minden katona kapott egy-egy olyan botot, aminek a végén fémből készült csavaros rész volt, hogy azokat 4-5 méter hosszúra összecsavarva, az ágyúcsövek tisztítására használhassák. A hozzávetőleg egyméteres, fémvégű botokkal felfegyverzett katonák a városban a civilek között teremtették a rendet, miközben ő a kaszárnyában maradt, megduplázta az őrséget. A katonák reggel érkeztek vissza a rendcsinálásból, a szintén bottal felfegyverzett parancsnok vezetésével, aki nem is fogadta az ő jelentését, hanem felment az irodájába, ahonnan csak akkor jött le, ha nagyon fontos volt, de a fentről kapott további parancsok végrehajtását megpróbálta elodázni. Állítólag már 16-ára virradóra is hagytak halottakat maguk után, akiket az aluljárókban gyűjtöttek össze, majd elszállították őket. Mivel esett az eső, vérnyomok nem maradtak, a lakosság nem szerzett tudomást róluk. Reggel, amikor a szolgálati lakására ment, a Grivicai úton az állomásig minden kirakat be volt törve, az üzleteket nem csak a randallirozók, hanem az üzletvezetők is kifosztották. Vasárnap a lányával volt a városban, amikor 15.45 órakor megszólaltak a fegyverek, tehát hazugság volt, miszerint Bukarestben a 17 órakor megtartott plenáris ülésen adták ki a tűzparancsot. Azt Milea tábornok adta ki, sőt Czernák Ferenc azt a táviratot is látta, amiben Milea parancsot adott ki a háborús töltények kiadására azzal a megtoldással, hogy lehetőleg lábra lőjenek. Az viszont balgaság, hiszen a golyó bármivel érintkezik, megpattan, tehát bármit eltalálhat. Még most is vita témáját képezi, hogy Vasile Milea hadügyminiszter öngyilkos lett-e vagy lelőtték. Czernák szerint öngyilkos lett, mert amikor a bukaresti tüntetésekről visszaért a minisztériumba, telefonhoz hívták, méghozzá Moszkvából, ahonnan állítólag alaposan letolták, felelősségre vonással fenyegették meg, ezért kétségbeesésében, a szolgálati pisztolyával főbe lőtte magát.
Temesváron 15.45 órakor kezdtek tüzelni, látta, amint egy tank is kigyulladt. Hazaküldte a lányát, és bement a katonai egységhez. Mivel azt mondták, mérgező gázokat is bevetnek, ellenőrizze a katonák számára készült hatástalanító fiolákat. Jól tudta, hogy a két nappal azelőtt behívott katonák teljesen ártatlanok, a fegyverüket sem tudták megtölteni, ezért a legtöbb sebesülés, haláleset a balesetek miatt következett be. Az egység katonáit a városba vitték, ahol másnap reggelig ész nélkül lőttek mindenre, ami mozgott. Amikor visszajöttek a kaszárnyába, a tisztek egy része büszkén mesélte, hol, hogyan tisztították meg a várost, egymásnak dicsekedtek, ki hány embert lőtt le. Akkor nagyon megutálta őket. Utána még gyújtogattak itt-ott, de amint később kiderült, nem csak a civilek, hanem a belügyisek is tették, hogy okot találjanak a beavatkozásra. Később derült ki, hogy a katonák nyomában jártak a szekusok, akik képesek voltak a sebesülteket lelőni, sőt a kórházba is bementek utánuk, végezni velük. Czernák számára december 18-i kaszárnyába történt reggeli visszatérés volt a legborzalmasabb, amikor a tisztek dicsekedtek, ki hány embert lőtt le.
Czernák Ferenc elbeszélésébe Tornáczky Dénes is bekapcsolódott, elmondva, amikor egyik barátjával a legnagyobb zűrzavar közepette Temesvárra látogattak, minden kirakat be volt verve. Vasárnap 11 órakor viszont katonai zenekarral gyűjtötték össze a népet, amely békésen a városháza elé vonult, követelte az eltűnt embereket. Aznap kiszabadították a bebörtönzötteket. Hétfőn a gyárakban a párt tiltakozó felvonulásra gyűjtötte az embereket, hogy ítéljék el a forradalmat.
Czernák folytatta az emlékezést, visszatérve december 18. reggeléhez. Sok emberrel beszélt, ezért tudta: a legénység kiképzetlen volt. Elterjesztették a terroristák hírét, akik jól beszélnek románul, ezért a katonák mindenkire lőttek, akit nem ismertek, sok bűncselekményről is hallott. Állítólag Temesváron, de Bukarestben is sokkal többen haltak meg, mint ahányat hivatalosan elismertek. December 19-én parancsot kaptak, hogy vonuljanak ki a magyar határra, mert onnan várható támadás. Utána visszavonták a parancsot. A magyar ügynököket nagyon keresték, de egyet sem találtak. Lesújtó volt, hogy képesek lettek volna háborúba sodorni az országot, hogy megvédjék Ceauşescu hatalmát. Ha hatalmon maradt volna, a szekusok befolyására a katonák lettek volna a bűnbakok a vérengzésekért, mivel azok nem értették helyesen a parancsot – zárta le visszaemlékezését Czernák, aki Tóth Emil kérdésére, miszerint, hivatásos katonaként, nem volt-e lelkiismeret-furdalása a temesvári események miatt, bevallotta: mardosta a lelkiismeret, szégyellte a mundért, amit le is vetett, amilyen gyorsan csak tehette, nyugdíjba vonult.
Karácsonyváró
Az irodalmi ülés további részében, Czernák a karácsony kialakulásának a történetét ismertette, majd a körtagok, Tóth Emil, Wonerth Lóránt, Barabás József, Boda Ferenc, Nagy Mária, Simó Luca, Détári Katalin és Igna Ilona,  József Attila, Ady Endre, Szabolcska Mihály költeményeiből, Beke György prózájából olvastak fel. A találkozó végén Czernák Ferenc elszavalta Márai Sándor Mennyből az angyal című költeményét. Az irodalmi ülés szeretetvendégséggel, kellemes együttlétben, bensőséges karácsonyváró hangulatban zárult, nagy kár, amiért a legfiatalabb korosztály nem képviseltette magát rajta.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Befagyasztják jövőre a közalkalmazottak bérét
A jelenlegi szinten fagyasztja be a kormány jövő évre a közalkalmazottak fizetését, az intézkedés alól csupán az oktatásban és az egészségügyben dolgozó alkalmazottak képeznek kivételt, akiknek a fizetése márciusban és szeptemberben is 5%-kal emelkedik – írja a Mediafax a birtokába került sürgősségi kormányrendeletre hivatkozva.
Szabadság (Kolozsvár)

Az elszabadult gyűlölet
Azt megszoktuk már, hogy ebben a csodálatos Romániában mindig az áldozatból kreálnak bűnöst – ebbe nyomorodott bele az egész életünk! –, s aki még nem tapasztalta meg ezt, ezután meg fogja. Megszoktuk, de azért az mégis szokatlan, hogy a „dicsőséges” romániai forradalom negyedszázados évfordulóját, az áldemokrácia kikiáltásának 25. jubileumát sorozatos jogfosztásokkal, nacionalista tobzódással ünnepli a román állam. Hát huszonöt esztendőknek előtte nem erről volt szó. Vagy mégis erről lett volna? Hajlok az utóbbi feltételezésre, hiszen alig három hónapnyira az akkori nagy demokráciateremtéstől Marosvásárhelyen és környékén már vétlen magyarokat gyilkolásztak az új demokrácia hatalmi szerveinek hathatós segítségével. Pedig akkor még csak valami gyógyszertári felirat kétnyelvűvé tétele riasztotta cselekvésre az országféltőket és leitatott, félrevezetett pribékjeiket, most már a magyar himnusz eléneklése, a székely zászlók kitűzésének szörnyű bűnével lehet vádolni a magyarságot, riasztani a csürhét és a csőcseléket, hogy fasiszta vonulgatással tántorítsa vissza a székelységet az autonómia legális eszközökkel való igénylésétől. A fizimiskák megváltoztak, a képmutatás is igen, de az alapvetés ugyanaz, mint 1989 előtt volt. 
Ha valaki felemeli a szavát a sorozatos és tendenciózus nacionalizmus fékvesztett és agyament produkciói ellen, lám-lám, akár terrorizmus „bűnébe” is eshet, amint az most Sepsiszentgyörgy polgármesterével történik. Ez már a Romániában megszokott jogtiprások eddigi csúcsait is felülmúlja, hiszen a panaszát előadó sértettből próbál támadót fabrikálni, s ahogyan a „pártatlan” román igazságszolgáltatás eddigi ténykedéseit ismerjük, joggal kell tartani attól, hogy a vádlottak padjára ültethetik a jogot védőt, s a jogtiprók ítélkeznek felette. 
Azt írtam egyszer, hogy a mostani Kovászna megyei prefektus nem önjáró hatalmaskodóként cselekszik, hanem elvadult nacionalisták ösztökélésére, az államhatalom cinkossága mellett. Mert ahelyett, hogy mérsékletre intenék, az elvakult nacionalizmus újabb paripáját adják alája azzal, hogy a szóbeli tiltakozást megfogalmazókat nemes egyszerűséggel terrorizmussal próbálják megvádolni. A világon még mely joggyakorlat próbálja az áldozatot bűnösként inkriminálni!? Következetesen, makacs kitartással.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Letöltendőt kérnek az ügyészek Nagy Zsoltékra
Letöltendő, a büntető törvénykönyv által megszabott maximális időtartamú börtönbüntetést kér a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) a stratégiai privatizációk perének vádlottjaira, akik között Nagy Zsolt volt távközlési miniszter és Kerekes Gábor egykori távközlési államtitkár, valamint Codruţ Sereş korábbi gazdasági miniszter is ott van.
A legfelsőbb bíróságon szerdán tizenöt órán keresztül zajlott az utolsónak szánt tárgyalás, amelyet éjfél után megszakítottak, és péntekre tűzték ki a folytatást, amely után a bírák jogerős ítéletet hoznak.  
Szerdán az egyik vádlott ügyvédeit, illetve a vád képviselőjét hallgatták meg, pénteken további ügyvédeket hallgatnak meg, majd a vádlottak élhetnek az utolsó szó jogával, ezt követően pedig már csak az ítélethozatal marad hátra.
Mint arról beszámoltunk, Nagy Zsoltot tavaly decemberben alapfokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság bűnszövetkezethez való csatlakozás miatt. Ugyanezt az ítéletet szabták ki Kerekes Gáborra is, miközben Sereşt hazaárulás miatt hat, szervezett bűnözői csoporthoz való csatlakozás miatt pedig további öt év szabadságvesztésre ítélték, de csupán a súlyosabb büntetést kell letöltenie.
Kerekes ellen időközben nemzetközi körözést adtak ki, és Németországban őrizetbe vették, mert az igazságszolgáltatási szervek szerint megsértette a bírói felügyeletre vonatkozó szabályokat, amikor engedély nélkül elhagyta az országot, hogy meglátogassa a szüleit.
Nagy Zsolt, Codruţ Şereş, illetve több más személy ellen 2009. március 30-án emeltek vádat a stratégiai privatizációk kapcsán. Az ügyészek szerint a vádlottak 2006 májusától kezdődően másfél évig nemzetközi bűnszövetkezetet működtettek, illetve társultak ahhoz, hogy haszonszerzés céljából súlyos bűncselekményeket kövessenek el.
Şereş ellen hazaárulás miatt is vádat emeltek, mivel az ügyészség szerint államtitoknak minősülő információkat adott ki illetéktelen személyeknek.
A két volt tárcavezetőt az Electrica Muntenia Sud privatizációjához, a Petrom-részvények nyolc százalékának értékesítéséhez, valamint a bukaresti Romaero Rt. és a craiovai Avioane Rt. átszervezéséhez, valamint az Országos Rádiókommunikációs Társaság, a Román Posta és a Romtelecom egy részének privatizációjához kapcsolódó bűncselekményekkel vádolják.
A nyomozó hatóság szerint a határokon átívelő bűnszövetkezetet Sztamen Sztancsev bolgár állampolgárságú üzletember, a Credit Suisse First Boston (CSFB) nemzetközi tanácsadó cég képviselője építette ki, akit alapfokon kémkedés miatt 11 év szabadságvesztésre ítéltek.
Az ügyészek szerint Sztancsev állítólagos kémhálózatának magas rangú minisztériumi tisztviselők szolgáltattak ki bizalmas, több esetben államtitoknak számító információkat privatizáció előtt álló állami vállalatokról, a magánosítási folyamat kulisszatitkairól.
Nagy Zsolt mindvégig az ártatlanságát hangoztatta, és politikai indíttatásúnak nevezte a pert.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Terror
Sokakban fölmerülhet: aljasság vagy egyszerűen csak ostobaság kell ahhoz, hogy az illetékes ügyészség terrorizmussal való fenyegetés gyanúja miatt kezdjen nyomozást Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szavai nyomán, amelyekben azt ecsetelte: az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciushoz hasonló események következhetnek be a Székelyföldön, amennyiben a román hatóságok nem fejezik be a magyarellenes ámokfutást.
A helyzet azonban nem ennyire egyszerű: inkább hideg számításról van szó. Persze Antal is fogalmazhatott volna kevésbé bombasztikusan, ugyanakkor enyhén szólva is a tények kiforgatása úgy értelmezni a szavait, mintha azzal fenyegetőzött volna, hogy a magyarok románellenes terrorcselekményeket fontolgatnának.
(Már csak azért is, mert tudjuk: 1990-ben Marosvásárhelyen épp hogy magyarellenes pogrom történt. Már ha nem derítik ki utólag, hogy a magyar nyelvű oktatásért „elvetemült módon”, gyertyával felfegyverkezve tüntető magyarok rohanták meg a környékbeli román falvak egyáltalán nem szervezetten a városba szállított, hanem csupán véletlenül épp arra sétáló lakóit. Hogy aztán fejüket, hátukat, sőt szemgolyójukat többször is aljasul és agresszív módon beleverjék a románok kezében szintén teljesen véletlenül ott levő fejszékbe, furkósbotokba és egyéb szálfegyverekbe.)
Lehet, hogy azoknak van igazuk, akik szerint a kormány többek között így, valamint a prefektusok magyarellenes túlkapásaival, a magyar jelképek és a Himnusz üldözésével bünteti, hogy az RMDSZ kilépett a kormányból.
Ugyanakkor – ha tágabb összefüggéseiben vizsgáljuk az ügyet – az is világos, hogy a román kormány számára semmi sem jönne jobban annál, ha valamilyen ürüggyel a teljesen jogos és indokolt magyar jog- és önrendelkezési követeléseket „rátolhatná” a közelben zajló, jórészt Oroszország által generált konfliktusokra. És elhitethetné a világgal, hogy ugyanolyan „terroristák” követelnek autonómiát a székelyföldi és a partiumi magyarok számára, mint azok, akik Kelet-Ukrajnában és Transznisztriában Moszkva támogatásával szakadár államokat kiáltottak ki.
Idén nyáron jelent meg az interneten egy olyan, Londonban bejegyzett, magát „elemzőportálként” hirdető angol nyelvű honlap, amely több írásában is azt a mérgezett információt hinti, miszerint az erdélyi magyar autonómiatörekvések mögött Moszkva áll. Még ha nem is egy tudatosan megtervezett akció részei, a prefektusok magyarellenes lépései akár olyan provokációként is értelmezhetők, amelyek nyomán bármilyen radikálisabb magyar reakció után ujjal mutogathatnak a magyar „terroristákra.”
Az, hogy eközben a magyar kormány keleti nyitásról szóló gazdaságpolitikája kapcsán fölmerült a gyanú, hogy a feszült geopolitikai helyzetben Budapest inkább Moszkvához húz, és hogy közben az Egyesült Államok és Magyarország közötti viszony is feszültté vált, egyáltalán nem segíti az erdélyi magyar közösség ügyét, amelynek az ilyen helyzetekben erős és nemzetközi tekintélynek örvendő anyaországra lenne szüksége. Főleg úgy, hogy Bukarest közben a legoroszellenesebb hangot üti meg, és a lehető legszervilisebb módon szolgálja ki az amerikai érdekeket Európában.
Ilyen körülmények között az erdélyi magyar közösség részéről higgadtság és összefogás szükséges. A provokációknak – legyenek azok bármilyen durvák – nem szabad felülni, és nem kell bombasztikus nyilatkozatokkal még tovább növelni a feszültséget, – de nem lehet passzivitásba sem vonulni.
A magyar politikai és civil szervezetek, valamint a sajtó felelőssége is, hogy kitalálják, milyen határozott – de amennyire lehet, békés – ellenlépések lehetségesek, és hogy mindent megtegyenek a befolyásos külföldi fórumok – kormányok, média – tájékoztatása érdekében.
Hogy a román és a nemzetközi közvélemény ne csupán a Bukarest által tálalt, ferdített, az országot a kisebbségek Kánaánjaként bemutató információk alapján és kétes hátterű portálokról tájékozódjon, hanem a lehető legobjektívabb, -átfogóbb és -hitelesebb képet kapja Bukarest kisebbségpolitikájáról, a romániai nemzetiségi helyzetről, a magyar közösséget ért sérelmekről és a magyar jogkövetelésekről.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Gábor Dénes-díjat kapott Bitay Enikő kolozsvári kutató
Tizenegy tudóst és kutatót, fejlesztőt és feltalálót tüntettek ki kiemelkedő teljesítményének elismeréséül idén a Gábor Dénes-díjjal csütörtökön az Országházban – köztük Bitay Enikő kolozsvári mérnök-informatikust.
A kutatót a határon túli magyar tudományos műhelyek vizsgálata, a technikatörténeti örökség feltárása, kutatása és védelme, a fiatal műszakiak tudományos találkozóinak létrehozása és az eredmények közreadása területén elért eredményeiért tüntették ki.
„A tudósok, az idei díjazottak nemcsak megálmodják és megtervezik, majd létrehozzák a jövőt, hanem fel is találják azt, új távlatokat nyitnak meg új eszközökkel, új eljárásokkal, amelyek révén eddig ismeretlen lehetőségekhez juthat a magyar állam, az egész nemzet – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a díjak átadásakor.
Bitay Enikőn kívül Dusza János fizikus és anyagkutató, Solymosi János, Haidegger Tamás és Augusztinovicz Gusztáv Fülöp villamosmérnök, Szikla Zoltán papírgyártó mérnök, Guttman András és Karger-Kocsis József vegyészmérnök, Katona Gergely fizikus, Szelezsán János matematikus részesült az elismerésben, Borbás Enikő vegyészmérnök hallgató pedig Gábor Dénes Tudományos Diákköri ösztöndíjat kapott.
Bitay Enikő Kolozsvári születésű tudományos kutató, egyetemi docens a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának Gépészmérnöki Tanszékén dolgozik többek közt, kutatási területe az anyagtudomány és technológia, alkalmazott informatika.
Krónika (Kolozsvár)

Családnapok Nagyszalontán
Egy nagyon szép hagyománynak tettek eleget a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum pedagógusai, diákjai és a szülők. A szeretet jegyében rendezték meg a közelgő karácsonyi ünnep alkalmából a Családnapokat.
Elsőként az adventi várakozást tették ünnepibbé a harmadikos tanítók (Lukács Gabriella, Kisvárdai Gabriella, Takó Csilla, Kornya Tünde és Tóth Anita), majd a karácsonyi készülődés vette kezdetét az elsősök tanítóinak celebrálásával (B. Balogh Enikő, Kósa Judit, Kenéz Ilona és Szallós Ildikó). Mindkét esemény megszervezésében segítségünkre sietett a református egyház, a Pro Lyceum alapítvány illetve az iskola vezetősége is. Lelkes vendégek tették még emlékezetesebbé ezt a pár órát.
Nagy Ildikó aligazgatónő nyitóbeszéde után Fazekas Eszter lelkészasszony elénk varázsolta a Szent Család megható történetét a gyerekek interaktív részvételével: éneket tanított, hangszereket szólaltatott meg ügyes kis csapatával. A furulya, gitár és énekszó elbűvölte a lelkes közönséget. Nagy Evelin angoltanárnő bemelegítő gyakorlataival gondoskodott arról, hogy a kicsik és nagyok kellőképp felkészüljenek a vidám játékokra. Szülő-gyerek egyaránt részt vett az ezt követő közösségépítő csapatjátékokban. Diógyűjtéstől akadálykerülgetésen át a szaloncukor célbadobásáig minden játékban szívesen vettek részt a szülők gyermekeikkel. Jó volt látni, hogyha csak pár óra erejéig ugyan, de minden család önfeledten, a mindennapos gondokat maga mögött hagyva játszott, szórakozott egymásra figyelve, egymást segítve, tiszta szívvel, gyermeki kíváncsisággal. Fábián Zsuzsanna vallásoktató és Illyés Judit könyvtáros is besegítettek az ezt követő csendesebb, de annál eredményesebb kézműves-foglalkozásokba. A családok együtt készítették el a közös fenyődíszeit, amik fel is kerültek méltó helyükre, szívderítő látványt nyújtva az iskola folyosóján.
Reméljük ez a szép hagyomány nem vész ki az iskolából, és még szebbé, meghittebbé tudjuk tenni a családok ünnepnapjait.
„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.” – G. Bernard Shaw szavaival kívánunk mindenkinek áldott, békés ünnepet!
Szallós Ildikó, pedagógus
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A folyamatosan félbeszakadt rendszerváltás
Huszonöt éve, 1989. december 16-án Temesváron a felháborodott tömeg meg akarta akadályozni Tőkés László református lelkész kilakoltatását. A következő napokban a megmozdulások átterjedtek az ország más vidékeire, és forradalommá terebélyesedve elsöpörték Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor uralmát, lerombolva a Hallgatás falát.
Ki hitte volna akkor, hogy valóban lehetséges egy mélyreható változás lehetőségét előidézni, megdönteni a diktatúrát, széjjeltépni a nemzeteket béklyóba kötő mindenható kommunista rendszert? A csoda végbement, ugyanis a szabadsághoz és a demokráciához ragaszkodó polgárok eltökéltsége, tenni akarása nem ismert határokat. A kommunizmus embergyalázó fertőjéből, az elszenvedett megaláztatásokból, a méltánytalanságokból, az élelmiszerhiánytól és minden egyébtől, ami a vasfüggönyön belüli állapotokat jellemezte, elemi erővel tört fel a sorsunk irányításának, az igazságosságnak, a szabadságnak mindent elsöprő folyama. Ennek már többé nem lehetett útját állni. Az 1989-es temesvári események jól példázzák azt, hogy minden lehetséges. Szabadságunk kivívásának pótolhatatlan megélése mellett az új korszak lehetőséget teremtett a magyar-román együttműködés lehetőségére, valamint a magyar-magyar megbékélésre. Nem véletlen az, hogy az utóbbi évek folyamán egyes körök folyamatosan, rendszeresen csökkenteni akarják Tőkés László, valamint a magyarság történelmi szerepét a 25 évvel ezelőtt népfelkelésben. Gondoljuk csak a politikai boszorkánykonyha aktuális „készítményeire”: Tőkés László állami elismerésének visszavonására, a székelyzászló-ügyre, a himnusz-hisztériára, a Mikó kollégium vissszaállamosítására, és még hosszasan sorolhatnám az erdélyi magyarságot érintő „hangulatjavító” fogásokat. Újból és újból előveszik a magyar kártyát, hogy kételyeket ébresszenek bennünk, hogy elbizonytalanítsanak, hogy rosszul érezzük magunkat szülőföldünkön. 25 évvel a kommunizmus úgymond bukása után is. Egy percig se higgyük azt, hogy a dolgok menete visszafordíthatatlan, mát jól tudjuk, hogy ez nem így van. De nemcsak a magyar-román kapcsolatok véreznek ezer sebből, hanem a romániai társadalom szénája sem áll jól. Nem célom most a jelenlegi romániai politikai, oktatási, egészségügyi siralmas helyzetet ecsetelni, de a legfájóbb, hogy fiataljaink nem szülőföldjükön képzelik el jövőjüket. Sokan külföldön keresik a boldogulásukat, tanulmányaik után eszük ágában sincs visszatérni Erdélybe, Partiumba. Egy közelmúltban készített felmérés szerint a 15–24 éves korosztály rendkívül pesszimista a jövőt illetően, a megkérdezettek kevesebb, mint egyharmada bízik abban, hogy jobban fog élni, mint a szülei. Ködbe vész a jóléti állam rózsaszín képe… Kik fognak majd beiratkozni a magyar iskolákba, egyetemekbe, kik élnek majd a ki tudja mikor kibontakozó autonómiaformákkal? Erre is kíváncsiak vagyunk 25 évvel a rendszerváltás után. Persze sok minden másra is, például arra, hogy miért nem teljesedett eddig ki a 25 évvel ezelőtti népfelkelés, miért érezzük úgy, hogy itt nemhogy előrelépés, hanem folyamatos visszarendeződés van… A Temesvári Nyilatkozat szerzői még annak idején leszögezték: „Mi, a kiáltvány szerzői az 1989-es december 1.–22. közötti események résztvevői nem tekintjük befejezettnek a forradalmat. Folytatni fogjuk békésen, de határozottan.”
Erre égetően szükség van, de meddig még?
Rais W. István
erdon.ro

Siratják a liberálisok a himnuszüldöző háromszéki prefektust
Egyetért a szenátus liberális alelnöke azzal, hogy a csütörtökön leváltott Kovászna megyei prefektus büntetett a magyar himnusz elénekléséért. Marius Obreját felháborította Marius Popica menesztése.
A Kovászna megyei szenátor csütörtöki közleményében emlékeztetett arra, hogy Háromszéken sorra váltották le a prefektusokat az utóbbi években. Szerinte ez „egy etnikai párt”, az RMDSZ nyomására történt így. „Nagyon meglep, hogy a Kovászna megyei prefektúra egy karriergyilkos intézmény lett. Vajon az újonnan kinevezett prefektust néhány hónapon belül szintén leváltják?” – fogalmaz a politikus.
A csütörtökön menesztett Marius Popica a HotNews portálnak azt mondta: szerinte azért kellett távoznia, mert betartotta a törvényeket. „Ezt azonban nem lehet állandósítani: Munteanu bolond, Marinescu bolond, Popica bolond. Nagyon nincs ez rendben” – jelentette ki a korábban leváltott prefektusokra utalva.
Mint ismert, a leváltott háromszéki prefektust Sebastian Cucu alprefektus váltja a kormánymegbízotti tisztségben. Az utóbbi hetekben éles vita alakult ki Háromszéken, miután Popica bírságot szabott ki a magyar himnusz eléneklése miatt. Az ügyben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Victor Ponta miniszterelnökkel egyeztetett hétfőn, még mielőtt a szövetség úgy döntött, hogy megszavazza a negyedik Ponta-kormányt. Akkor Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, hogy a kormányfő megígérte, megoldást talál a kovásznai helyzet rendezésére.
maszol/HotNews

Már csak Johannis állíthatja meg a ma elfogadott új Big Brother-törvényt
A szenátus döntőházként fogadta el pénteken, ellenszavazat nélkül azt a törvénytervezetet, amelyik Románia kibernetikai biztonságára hivatkozva engedélyt ad a titkosszolgálatoknak, hogy hozzáférjenek az internet- és telefonszolgáltatók által birtokolt adatokhoz, amelyeket a felhasználókról tárolnak. A törvénytervezetet a kormány májusban terjesztette elő, arra hivatkozva, hogy a virtuális térben az ország ellenséges erők támadásának van kitéve.
A törvénytervezet szerint a „kibernetikai biztonság növelése érdekében a kibernetikai infrastruktúráknak” a következő kötelességeik vannak: a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a védelmi minisztérium (MApN), a belügyminisztérium (MAI), a titkosszolgálatokat koordináló országos szerv (ORNISS), a Külügyi Hírszerzés (SIE), a különleges telekommunikációs szolgálat (STS), a védelmi és őrző szolgálat (SPP), valamint a CERT-RO és az ANCOM igazolt kérésére „kötelesek a kért támogatást megadására, valamint arra, hogy engedjék az említett szervek megbízottainak a hozzáférését a birtokolt, az igénylés szempontjából releváns adatokhoz”.
A kibernetikai infrastruktúrák megfogalmazás azoknak a törvénytervezetben olvasható meghatározása szerint a telefon- és az internetszolgáltatókat takarja, amelyek nem a kommunikáció tartalmát, hanem metaadatokat, így telefonbeszélgetések esetén a hívott számot, a hívás idejét és időtartamát, valamint az ún. cellainformációkat (a mobiltelefon pozícióját) tárolják.
A törvénytervezetet a képviselőház hallgatólagosan fogadta el, szeptember 17-én.
Mivel a szenátusban ellenszavazat nélkül fogadták el a törvénytervezetet, feltételezhető, hogy nem fogják a politikai pártok a rendelkezésükre álló öt napon belül megfellebbezni azt az alkotmánybíróságon. Ebben az esetben Klaus Johannis, az akkorra beiktatott elnök az egyetlen, aki egyetlen alkalommal visszautasíthatja, vagy az alkotmánybírósághoz küldheti. (adevarul/hírszerk.)
Transindex.ro

A himnusz védelmében – Ezrek imádkoztak a Szabadság téren Sepsiszentgyörgyön
Ökumenikus szabadtéri istentisztelethez, nem zajos politikai rendezvényhez hasonlított a tegnapi megmozdulás, amelyen mintegy ötezer teli torokból szállt fel a nemzeti ima. Áhítattal, méltósággal, emelt fővel énekelt mindenki a Himnusz védelmében meghirdetett utcai tüntetés ötödik napján, békére buzdított minden felszólaló lelkész és politikus. Akkor sem volt kiabálás vagy fütyülés, amikor a kormányhoz címzett petíciót olvasták fel, három nyelven: hiszen nem valaki ellen, hanem saját szimbólumaink és jogaink érdekében vonultunk ki a Szabadság térre. A prefektúra sötét és néma maradt, ahogy eddig.
Szívszorító és felemelő is volt, ahogy a két hosszú zászló a fúvósok és huszárok mögött bekanyarodott a megyeháza elé. Az 250 méteres magyar zászlóval az állomási Szent Benedek-templomtól, az ugyanakkora székely zászlóval a szemerjai református templomtól indultak a hívek. Érkezésüket zászlólengetéssel és tapssal fogadták a már ott várakozók, és voltak könnyes szemek, amikor a tömeg rázendített a nemzeti imára. Ezek után a történelmi magyar egyházak egy-egy lelkésze állt – együtt – a kis emelvényre. Incze Zsolt református esperes arról beszélt, hogy szomorú és keserű érzései vannak, békétlen, mert ebben az államban a magyarokat nem szeretik, nem engedik énekelni és imádkozni, mert nincs igazságszolgáltatás, mert be akarják zárni a közösségért cselekvőket. Jó lenne harcra buzdítani, de a Biblia arra tanít, „egymással békében éljetek”, és mi azért vagyunk itt, hogy békességet kérjünk magunknak – mondotta, és áldott ünnepeket kívánt mindenkinek, aki ebben az országban él.
Dávid György római katolikus plébános könyörgést tartott, amelyben a nemzet és a valamiért szenvedő embertársak mellett a vezetőkért is elhangzott több kérés: legyenek bölcsek és előrelátók. A belső szabadságunktól nem tudnak megfosztani – hangsúlyozta, és végül a vallásgyakorlás szabadsága mellett foglalt állást. Bíró Attila unitárius lelkész arról beszélt, hogy egyesek szerint bűn áldást kérni és Istenhez anyanyelvünkön fordulni, de nincs olyan földi hatalom, amely megkövetelheti, hogy bánatunkban jókedvet, szűkölködésünkben bőséget hazudjunk. Segítséget kérünk Istentől, és ezt senki nem tilthatja meg nekünk – vette át a szót Zelenák József evangélikus-lutheránus esperes is, aki szerint a keresztény embernek joga és kötelessége imádkozni, lélek nélkül embertelenné válunk. Volt idő, amikor azt szerették volna, hogy ne imádkozzunk, lesték és számon kérték a templomba járókat, de ez is elmúlt, habár ma már látjuk, hogy mindig jönnek újak a régiek helyére. Csütörtökön leváltották a prefektust, de semmi nem szavatolja, hogy utódja más lesz – mégse féljünk, énekeljük bátran a mi himnuszunkat, ami nem mások ellen, hanem Istenhez szól.
Ekkor énekelték el másodszor a himnuszt a jelenlevők. Karácsonyi vers következett, Wass Albert ünnepre hangoló költeménye Kovács Emese XI. osztályos diák előadásában hangzott el. Ekkor már sötétedett, és gyertyákat, fáklyákat adogattak kézről kézre. A lángok fényében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet. Ha karácsony előtt pár nappal a székelyek nem otthon, a családban, a templomban készülnek az ünnepre, akkor baj van – jelentette ki, és a 123. zsoltárt idézve kifejtette: ez is jelzi, hogy torkig vagyunk már. Egyéni és közösségi gondjaink összefonódnak, fulladozunk, tényleg elegünk van, és nem tudjuk már visszanyelni, muszáj kimondani fájdalmunkat. Gúnyolnak, bántanak a másságunkért, elegünk van a szegénységből, munkából, hátrányos megkülönböztetésből, igazságtalanságból – sorolta, és egy másik zsoltárral szemléltette, hogy akik állandóan a mások lepipálására törtek, azok még szegényebbek és nyomorultabbak lettek. Torkig vagyunk már, ezért fordulunk Istenhez – hangoztatta. Mintha csak erre vártak volna, megszólaltak a templomi harangok. A Miatyánkot egymás kezét fogva mormolta el a tömeg.
A kormányhoz címzett petíciót magyarul Gazda Zoltán, románul Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök, angolul Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat képviselője olvasta fel. Tamás Sándor maga mellé szólította Biró Zsolt MPP-elnököt és Váncsa Albert sepsiszentgyörgyi EMNP-elnököt is, és kijelentette: a sérelmeket nem lehet a prefektus leváltásával orvosolni. A kisebbség jogaiért, közérzetéért mindig a többség, a hatalom a felelős, és egyesek nem akarják, hogy otthon érezzük magunkat. Mi azonban felkérjük a hatalmat, hasson oda, hogy 25 évvel a diktatúra megdöntése után egyenlő polgárként élhessünk a szülőföldünkön.
Megemlítette, hogy Antal Árpád ellen a terroristaellenes ügyészség indított vizsgálatot, és biztosította, hogy nincs egyedül, mellette állnak – a tömeg tapssal fejezte ki szolidaritását. Biró Zsolt megköszönte a jelenlétet, az összefogást és a kitartást, és úgy vélekedett: együtt meg tudjuk védeni szülőföldünket, és jövőt tudunk biztosítani gyermekeinknek. Utolsóként a sorozatos, közös himnuszéneklés ötletgazdája, Bálint József lépett mikrofonhoz: elmondta, ezen a héten megtudtuk, milyen érzés együtt lenni, napról napra nagyobb létszámban, azokkal is, akikkel máskor talán haragosok és ellenfelek is vagyunk. Az első napokban megmutattuk, hogy bátrak vagyunk, ma megmutattuk, hogy sokan vagyunk és erősek vagyunk, a továbbiakban azt kell megmutatni, hogy kitartóak vagyunk – jelentette ki. És újból felcsendült a magyar, majd a székely himnusz is.
A Himnusz védelmében elindított közös éneklés szombaton déli 12 órakor az Erzsébet parkban felállított székely zászlónál folytatódik.
A székelyföldi követelések
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Románia kormánya hatalmát a kisebbségek elnémítására, megsemmisítésére, megalázására és ellehetetlenítésére használja. A kisebbségi nyelv üldözése, a kisebbségi vezetők börtönnel való fenyegetése, a visszaállamosítás, az erdélyi magyarság elleni rendszeres uszítás a XXI. században, az Európai Unióban nem méltó egy olyan országhoz, amely 25 éve lerázta magáról a diktatúra, az elnyomás láncait és a szabadság, a jogállamiság és az önkifejezés szabadságát választotta – ezzel kezdődik az a petíció, amelyet tegnap, a himnusz védelmében szervezett ötödik közös éneklésen olvastak fel Sepsiszentgyörgyön a prefektúra előtt; a román szöveget benyújtják a kormánynak.
A magyar közösség követeléseit tíz pontban fogalmazták meg: a magyar közösség elemi jogainak elvitatásával ne szítsák az ellentéteket a Székelyföldön élő románok és magyarok között, fogadjanak el a kisebbségi szimbólumok használatát, identitásának megőrzését lehetővé tevő törvényeket, hagyjanak fel a székely zászló, a magyar feliratok és a magyar himnusz üldözésével, tartsák tiszteletben a tulajdont, adják vissza a Mikót a református egyháznak, és mindent, amit államosítottak, tegyék lehetővé az érdemi párbeszédet Székelyföld autonómiájáról, adjanak kulturális autonómiát az erdélyi magyaroknak, önállósítsák a magyar orvosképzést Marosvásárhelyen, Székelyföldön legyen a magyar is regionális hivatalos nyelv, legyen vége a székelyföldi gazdasági bojkottnak, és tegyenek róla, hogy a székelység ne megtűrt idegen, hanem teljes jogú polgár legyen Romániában, amelynek ugyanolyan alkotó része, mint a többségi nemzet.
Háromszék
Erdély.ma

Terror fenyegeti a demokráciát (Izsák Balázs kiáll Antal Árpád mellett)
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kijelentette, szolidaritást vállal Antal Árpáddal, azonosul véleményével, és amennyiben a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság nem szünteti be a sepsiszentgyörgyi polgármester ellen indított jogtalan eljárást, felszólítja a vádhatóságot, ellene is indítsanak eljárást. A SZNT tegnapi közleményében Izsák Balázs kifejti, Románia közelmúltjában egyfajta terror létezett csupán, a kommunista diktatúra államterrorja, és a mostani hatóságok ennek visszatértével fenyegetnek.
Az előzményeket felelevenítve Izsák Balázs felhívja a figyelmet, az államelnök-választás második fordulója után erősödött fel ismét a Székelyföldön a magyarellenesség, immár provokáció szintjén, hiszen ha eddig csak a székely jelképek használata ellen léptek fel a hatóságok, immár a magyar himnusz szabad eléneklése miatt is bírságot szabtak ki. Izsák úgy véli, mindez az államelnöki választáson alulmaradt posztkommunista hatalom bosszúja, mely Románia törvényesen megválasztott elnöke ellen is irányul, aki ellen „manipulatív támadás indult, és a hatóságok bírósági meghurcolására készülnek”. Az eszközök pedig, melyekkel a hatalom visszavág, ugyanazok, mint 1990 márciusában, amikor „a bukott hatalom, a nemzetiségi feszültségek szításával a marosvásárhelyi nemzetiségi összecsapást is kiprovokálta és megszervezte saját hatalmának visszaállítása érdekében”. Ezek figyelembevételével az SZNT elnöke helytállónak tartja Antal Árpádnak a mostani sepsiszentgyörgyi és az 1990-es marosvásárhelyi helyzetet párhuzamba állító kijelentését. „Akkor a hatóságok támogatásával felfegyverzett és félrevezetett románok rohanták le az anyanyelvi oktatás megteremtéséért tüntető magyarokat, ma szintén a hatóságok lépnek fel provokatív módon a magyar közösség ellen” – fogalmaz Izsák. Az SZNT elnöke kijelenti, a Szer­vezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság „fenyegető fellépése Antal Árpád polgármester ellen jogsértő és alkotmányellenes, hiszen a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát olyan mértékben sérti, ahogyan azt csak a Ceauşescu politikai rendőrsége, a Securitate merte megengedni magának. Egyben arra emlékeztetünk, hogy Románia közelmúltjában kizárólag állami terror létezett, a kommunista diktatúra államterrorja, és az alapvető emberi jogokba gázoló mai hatóság is az állami terror visszatérésével fenyegeti a romániai demokráciát.” Mindezek tükrében Izsák Balázs felszólítja az ügyészséget, szüntesse be a jogtalan eljárást Antal Árpád ellen, vagy indítsanak ellene is eljárást, „amiért ebben a kérdésben alkotmányos jogommal élve, összhangban az Emberi Jogok Európai Egyezményével a nyilvánosság előtt csatlakoztam Sepsiszentgyörgy polgármesterének véleményéhez és kifejeztem vele vállalt szolidaritásomat.”
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
KITART PONTA MELLETT. A román hatóságok magyar- és RMDSZ-ellenes lépései ellenére sem kíván lemondani a kormányfő tiszteletbeli tanácsosa tisztségről Frunda György. „Akkor válok meg ettől a tisztségtől, ha Victor Ponta számomra elfogadhatatlan módon kezd politizálni: magyarellenessé válik, demokráciaellenes döntéseket hoz”, mondta a Maszolnak.
Frunda jogászként véleményezte Marius Popica himnuszéneklésért kirótt büntetését: túlkapásnak értékeli, mert szerinte tévesen hivatkozott egy olyan jogszabályra, amely értelmében külföldi vendégek jelenlétében a román himnusz és az adott állam himnuszának eléneklése is kötelező. „Abban azonban majdnem biztos vagyok, hogy Bukarestből telefonáltak rá a volt Kovászna megyei prefektusra, tegye meg a már ismert jogi lépéseket”, szerinte ha volt ilyen hívás, az a belügyminisztériumból jöhetett, ugyanis a prefektus a belügyminisztérium alárendeltje. „Nem Victor Ponta stílusa az, hogy mosolyogva a szemedbe nézzen, s közben hátba támadjon” – állítja Frunda. Ami meg a korrupcióellenes ügyészségnek az RMDSZ ellen terrorizmus gyanújával indított vizsgálatát illeti, Frunda az ügyészek eljárását túlzott lépésnek tartja. „Nem tudom megállapítani, hogy most túlbuzgóságról van-e szó, vagy meg akarták ijeszteni az RMDSZ-t” – mondta.
BĂSESCU SZOMSZÉDJA LESZ. A kormány az állami vagyon- és protokollalap 2-es számú protokollvilláját utalja ki Klaus Johannisnak hivatalos államelnöki rezidenciaként. Az épület megközelítőleg 2000 négyzetméteres, benne szauna és úszómedence, jégpálya, teniszpálya és öltözők. 37 230 négyzetméteres terület is tartozik hozzá. Traian Băsescu államelnök a 3-as számú, hasonló felszereltségű protokollvillában lakott, a Johannisnak most kiutalt tőszomszédságában, mandátuma lejártát követően még 60 napig lakhat ott. (Mediafax) LENGYELORSZÁG A JÓ PÉLDA. Lengyelország példájára Románia is rugalmas hitelkeretet nyitna a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) a jövő évben. Victor Ponta ugyanis úgy véli, nem lesz szükség újabb elővigyázatossági hitelmegállapodásra, ezért más típusú hitelkeretről gondolkodnak. Az országnak jelenleg négymilliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződése van az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, ám Bukarest és a nemzetközi hitelezők között idén nézeteltérés támadt amiatt, hogy a kormány a jóváhagyásuk nélkül csökkentette öt százalékkal a munkáltatói nyugdíjjárulékot. Emiatt az IMF nyáron a felülvizsgálati látogatás lezárása nélkül távozott Romániából. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tény és fikció (Mentor-est Sepsiszentgyörgyön)
Kezd hagyománnyá válni a marosvásárhelyi Mentor Kiadó író-olvasó találkozója ilyenkor, karácsony előtt – nyitotta meg Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója a Gábor Áron Teremben tartott Erdély – tény és fikció című rendezvényt. Káli Király István, a kiadó igazgatója sikeres sorozataikról beszélt, majd két-két történelmi munkát és szépirodalmi kötetet mutattak be.
Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja idén megjelent Történelmi szimbólumaink – Székelyföldi pecsétek című munkáját Spielmann Mihály – írói nevén Sebestyén Mihály – történész, író, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár nyugalmazott igazgatója méltatta. A kötetben feldolgozott 850 pecsétről a könyv szaklektora, Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus tartott vetített képes előadást. A szerző elmondta, pecséttani kutatásainak szintézisét tette le az asztalra.
A Sebestyén Mihály által összeállított Időtár című sorozat legfrissebb, Marosvásárhely történeti kronológiája 1945–1989 című,  negyedik kötetét  Pál-Antal Sándor méltatta. Elmondta, a szerző a teljességre törekedett, ám az csak akkor következhet be, ha majd a titkosított iratok is kutathatóvá válnak. Sebestyén Mihály értékelésében Marosvásárhely elveszítette személyiségét, vonzereje a nullára csökkent, az emberek elvándoroltak vagy belső emigrációba vonultak. Az egykori székely kisváros, majd közép-erdélyi nagyváros mára inkább románul beszélő várossá vált, a magyar városlakók száműzik magukat a központból.
A tények után következett az áttérés a fikcióba. Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő, publicista Vaszilij Bogdanov néven írt A végzet kirakós játékai című verseskötetéről Káli Király István elmondta, ebben csúcsosodik ki Bogdán László Bogdán László­sága. A költő elmondta, igazából csak a Kovács András Ferenc által kitalált orosz név alatt tudta megírni biografikus ciklusát. A nemrég elhunyt Váradi B. László Emlős-viselkedéstani jegyzetek című novelláskötetét Bogdán László ismertette.
Madarasi István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)