Egyház és állam: lojalitástól hadüzenetig
„Az alapvető probléma az, hogy egy egész közösséget ítéltek el bűnügyi perben. Az egyház nem azt az épületet sajnálja, hanem azt fájlalja, hogy hazugnak, csalónak, mások tulajdonát elkívánónak bélyegezték meg. Nagyon súlyos bélyeg ez, elviselhetetlen morális teher” – Kató Béla református püspökkel a Mikó-ügy utórezgéseiről és perspektíváiról.
– A Mikó-ügyben hozott jogfosztó ítélet révén váratlanul feszültté vált az év vége az Erdélyi Református Egyházkerület számára. Valóban váratlanul?
– Részben, mert amint a Mikó esetéből ügy lett, rosszat sejtettünk. Egészen pontosan attól a pillanattól számítva, amikor az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály átadta az ügyet a bíróságnak. Mert önmagában az, hogy valaki feljelent valakit, és elkezdődik egy vizsgálat, még befér a demokratikus jogállamiság keretei közé. Hogy azonban miből lesz bűnügy, és miből nem, az már annak az igazságszolgáltatásnak a minőségét jelzi, amelyben élünk.
Persze bármikor mondhatják, hogy egy ítéletben elmarasztalt fél mindig ezzel hozakodik elő. A mi esetünkben azonban másról van szó: igazából azt jelzi, hogy nincs valami rendben, amikor egy egyszerű vagyonjogi polgári pert bűnügyi perré minősítenek át. Olyan koncepciós perré, ami azt üzeni, hogy általa meg akarják állítani az egyházak nagy értéket, közösségi jelentőséget képviselő vagyonelemeket célzó követeléseit.
Különösen az első fokú ítélet után vált egyértelművé, hogy valakik tudatosan terelik a dolgot ebbe az irányba, mert semmilyen érvet nem fogadtak el, sőt ezekkel szemben hozták meg az ítéletet. Sokáig arra gondolhattunk, hogy maguk sem tudják, mit kell kezdeni egy ilyen üggyel, és a hazai és nemzetközi tiltakozás miatt nem mernek döntést hozni. Ezért is érthetetlen és váratlan ez az ítélet.
Kató Béla 1954. január 31-én született a Kovászna megyei Barátoson. Elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát a kolozsvári volt Református Kollégiumban végezte, 1974–1979 között a kolozsvári Egységes Protestáns Teológiai Intézet hallgatója, közben egy évet a nagyszebeni német nyelvű lutheránus teológián tanult. 1979–1988 között a háromszéki Cófalván volt lelkész, 1988–2001 között az illyefalvi református egyházközség parókus lelkésze. 1990-ben négy hónapig Illyefalva polgármestere, majd helyi tanácsos, 1992–2004 között három cikluson át a Kovászna Megyei Tanács tagja. 2000–2012 között az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője-püspökhelyettese; 2002-től a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának tagja, 2003 októberétől az elnöke. 2012 decemberében az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választották.
– Érez valami üzenetet abban, hogy éppen most és éppen ezt az ítéletet hozták?
– Igen. A buzăui alapfokú ítélet meghozatala után azt mondtam a munkatársaimnak: másodfokon a letöltendőből felfüggesztett lesz, az egyház pénzbüntetését pedig elengedik.
Az alapvető probléma azonban az, hogy egy egész közösséget ítéltek el bűnügyi perben. Az egyház nem azt az épületet sajnálja, hanem azt fájlalja, hogy hazugnak, csalónak, mások tulajdonát elkívánónak bélyegezték meg. Nagyon súlyos bélyeg ez, elviselhetetlen morális teher.
– Menet közben érezve a veszélyt felmerült-e, hogy újabb dokumentumokkal, érvekkel támogassák a restitúciós folyamat jogosságát?
– Nem, mert három olyan alapdokumentumra építettük fel a visszaigényléseinket, amelyeket elégségesnek ítéltünk. Ezek közül az egyik, hogy kitől vették el a szóban forgó ingatlant: mert annak kell visszaadni.
Ha a Székely Mikó kollégium nem az egyházé volt, akkor meg kell nevezni, hogy ki a jogosult, és annak kell visszaszolgáltatni. Erre azonban még nem kaptunk választ.
A kihallgatások szakaszában elhangzott: nem mondják meg, hogy kié volt, de nem az egyházé, mert a tulajdoni lapon az szerepel, hogy ev. ref. Székely Mikó Kollégium, nem pedig az Eparhia Reformată din Ardeal, azaz az Erdélyi Református Egyházkerület. Ezzel az indoklással nem ismerik el, hogy az összes kollégium külön jogi személyként, de az egyház szerves részeként működött. És ezen az elven most valamennyi református kollégium helyzete kétségessé vált.
– Reális vagy csak elvi veszélyként kezeljük ezt?
– Teljesen reális veszélyként. A marosvásárhelyi kollégium esetében például bepereltük az önkormányzatot, mert évek óta nem fizetett bért, amiből egy sereg javítást el kellett és el lehetett volna végezni. Elképzelhető, hogy ez az ítélet most ezt a követelésünket is ellehetetleníti. Kolozsváron a kormányrendelet után szétválasztották a telekkönyvet, a Farkas utcára telekkönyvezett ókollégiumi részt visszaadták, a Petőfi utcai részt pedig – mivel a Kogălniceanu utca 29 szám alatt szerepelt – visszaírták az államra. Az ügyirat most újra a restitúciós bizottság előtt van, a ploieşti-i ítélet azonban kétségessé teszi az egészet. Nagyenyeden is a Mikóéhoz hasonlóan alakulhat a történet.
– Talán érdemes tisztázni: a hatékonyabb érdekérvényesítés céljából a református egyház nem ment bele rossz kompromisszumokba? Zsarolható valamivel?
– Tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy nem. Soha semmiféle alkut nem tartottunk elképzelhetőnek, részben a Mikó-per is ennek következménye. Nincsenek csontvázak a szekrényben.
– A sokkon és a további veszély felmérésén túl azonban a „hogyan tovább?” kérdése merül fel…
– Leszögezve és elismerve, hogy minden felmerülő veszélyérzetünk ellenére sem hittük el, hogy hasonló döntés születhet, következésképpen nem is készültünk rá, most már valóban a továbblépésen kell dolgoznunk. Ennek első fázisaként az egyházkerület rendkívüli közgyűlésén hattagú jogászcsoport felállításáról döntöttünk, amely a kérdést a világ elé tárja.
Mert ez az ügy nem állhat meg ezen a szinten. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának kötelezően foglalkoznia kell az üggyel, megpróbáljuk valamennyi egyház figyelmét felhívni rá, mert ez a döntés hosszú távon is képes befolyásolni a vagyonjogi kérdéseket. Meggyőződésem, hogy ez az ítélet most túlment azon a határon, amit kiötlői esetleg szántak neki. Valószínűleg kellő alkalmat láttak arra, hogy a Mikó-ügyet összemossák a visszaszolgáltatási korrupciós ügyekben indított offenzívával annál is inkább, mivel Markó Attila neve más ügyekben is felmerült.
– A hazai terepen semmilyen jogorvoslati lehetőség nem kínálkozik már?
– Talán igen. A szakemberek vizsgálják, hogy az új büntető törvénykönyv szerint a sok, egymásnak ellentmondó ítélet alapján kínálkozik-e fellebbviteli lehetőség.
– A magyar történelmi egyházakat minden bizonnyal „összerántja” az ítélet, hiszen valamennyien veszélyeztetve érezhetik magukat. A román egyházakkal nem keresnek szövetséget? Hiszen a görög katolikusok sincsenek elkényeztetve az államhatalom részéről.
– A magyar egyházakkal való együttműködés természetesen nem kérdéses. A görög katolikusokkal való együttműködés ötletére reagálva azonban tisztában kell lennünk, hogy az ő harcuk az ortodoxokkal testvérháború, míg az állam és a köztünk lévő viszony az idegenekkel való háborúskodás esete. Ebbe pedig megítélésem szerint a görög katolikusok soha nem lépnének be, mivel a román nemzeti érdekek ellen valónak tekintenék.
– Az egyházkerület rendkívüli közgyűlésén háborút hirdetett. Hogyan értendő ez a hadüzenet?
– Az egyház korábban egyfajta lojalitási szerződést kötött az állammal azáltal, hogy benyújtotta a statútumát, ez alapján pedig az állam megalkotta az egyházügyi törvényt, amely alapján működtette eddig a rendszert. Ebben garantálva éreztük az egyházi autonómiát, s annak ígéretét, hogy az állam megvédi és segíti annak érvényesítését. Ez most felborult azzal, hogy az egyházat kollektíve elítélték.
Innentől kezdve az állam nem számíthat a mi lojalitásunkra. Ez azt jelenti, hogy minden lehetséges fórumon kifejezzük: nem igaz, amit a román állam deklarál, ellenkezőleg, hátrányos helyzetbe hozza, akadályozza az egyház tevékenységét. A mi részünkről e tekintetben az állam folyamatos offenzívára számíthat még akkor is, ha azzal vádolnak majd, hogy romboljuk a jó hírét, az arculatát. Elsősorban a szó fegyverével kívánunk élni, különösen most, amikor Románia azzal az áruval „házal”, hogy a román állampolgárok német nemzetiségű államelnököt választottak.
– Ön és helyettese a továbbiakban nem kívánja igénybe venni az állami illetményt. Mi lesz azonban az egyházkerület papjaival, egyéb fizetett alkalmazottaival?
– Szimbolikus gesztusnak szántuk, ezáltal is jelezve, hogy nem minden áron fogadjuk el az állam segítségét, függetlenségünk nem megvásárolható. Arra viszont még nem vagyunk felkészülve, hogy ezt valamennyi fizetett tagunkra kiterjesszük. És miközben változatlanul bízunk benne, hogy az államnak nem érdeke elidegeníteni magától a romániai reformátusok közel hétszázezres táborát, igyekszünk egyértelműsíteni: velünk nem lehet bármit megtenni. Morális kötelességeink vannak, amelyek hiánya létünk jogosságát kérdőjelezi meg.
– A politikummal való párbeszéd, a lojalitás kérdésének újratárgyalása szerepel a terveikben?
– Új visszaszolgáltatási törvény közös megfogalmazását tervezzük a többi egyházzal és a törvényhozásban jelen levő RMDSZ-szel. A jelenlegiben szinte kódolt kiskapuk ugyanis hosszú időre képesek elnyújtani a folyamatban lévő ügyeket. Ebben a korrupciós-maffiózós restitúciós történetben ugyanis épp az a veszély, hogy ha nem a korábbi tulajdonosnak szolgáltatják vissza az ingatlanokat, az igazságtalanná teszi és késlelteti a folyamatot. Élni akarunk és fogunk minden elképzelhető és adódó lehetőséggel, mert a nem cselekvés immár bűnnek számítana.
Csinta Samu |
Krónika (Kolozsvár)

Tabutémák a színpadon magyar és román szemszögből
A román–magyar együttélésről beszélni kell Marosvásárhelyen, a színház sem hallgathat erről. Hosszú egyeztetés után megszületett az együttműködés, amelynek eredményeként kényes és provokatív kérdéseket boncolgatnak a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar és román színészei egy közös produkcióban.
A szombaton bemutatott Double Bind című előadást két vásárhelyi művész, Kincses Réka és Alina Nelega írta és rendezte. Kincses Réka jelenleg Berlinben élő filmrendező, tavaly a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban rendezte A Pentheszileia-program című darabot.
Alina Nelega számos színdarabot írt és rendezett már, és a két alkotó elmondása szerint mindketten nagyon hasonlóan látják a vásárhelyi román–magyar kérdést. A színház igazgatója, Gáspárik Attila a bemutatót megelőzően elmondta, nem „útközben” jöttek rá arra, hogy kellene egy olyan darab, ami erről a témáról szól.
„Szándékosan provokáltuk ezt, mert úgy gondolom, hogy erről beszélni kell még a színházban is. Valószínűleg provokatívan hat majd ez a közönségre, és lesznek kemény kritikák is, de feladatunknak érezzük – főként, hogy ebben a színházban is egy román és egy magyar társulat dolgozik egymással párhuzamosan –, hogy közös pontokat keressünk. Viszont különbözőségeinket is szeretnénk bemutatni úgy ahogy vannak: őszintén” – mondta az intézményvezető.
„Számomra ez a projekt szívügy, mivel marosvásárhelyi vagyok, és úgy gondolom, hogy az író a közösségnek is kell írjon, amelyhez tartozik. Azonkívül, hogy itt élek és dolgozom, mindeddig semmi konkrétat nem alkottam kifejezetten Vásárhely számára – habár itt születtem, ez az én városom, és nem hagyhat hidegen az, ahogyan élünk” – fogalmazott Alina Nelega.
Mint mondta, régóta gondolkozik egy olyan darabon, amelyben be szeretné mutatni Vásárhelyt, azonban arra a következtetésre jutott, hogy nem lehet bemutatni ezt a várost magyar szemszög nélkül. Az ő felkérésére vállalta el a projektet Kincses Réka, aki úgy véli, nagyon jól megy a közös munka főként azért, mert hasonlóan gondolkodnak a kérdésről.
„Én már készítettem egy filmet, ami hasonló dolgokat is feszeget, a Balkán bajnokot, annak kapcsán fedeztem fel az élveboncolás gyönyörűségét. Szövegei alapján tudtam Alináról is, hogy hasonló hajlamai vannak. Mindketten szeretünk tabukat feszegeti, és olyan dolgokról beszélni, amitől félni szokás” – mondta az alkotótárs.
Kincses szerint nemcsak az Alina Nelega és az ő elképzelései vannak benne ebben a darabban, a színészek is hozták személyes tapasztalataikat, ők ugyanúgy hozzájárultak a történethez. „Abból indultunk ki, hogy a ki nem mondott dolgok alkotják azt a falat, ami a két nemzet közé áll. Érdekes tapasztalat volt megismerni a román kollégák rólunk alkotott képét, ezt nagyon hasznosnak tartom” – mondta Kincses Réka.
A Double Bind című előadást szombaton mutatták be a teátrum Underground termében. Az érdeklődők legközelebb december 20-án tekinthetik meg az előadást.
Becze Dalma
Krónika (Kolozsvár)

Megfélemlítik a kétnyelvűségért harcoló tanárt
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie, ki vagy kik azok a vandálok, akik álmatlan éjszakákat szereztek Kovács Lehel Istvánnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) informatikatanárának, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnökének.
A magyarság nyelvi jogaiért harcoló tanárnak előbb a háza ablakát törték be ismeretlen tettesek, majd nemrég a négyfalusi épület előtt parkoló két gépkocsijának a szélvédőit tették tönkre. Az elkövetők korábban egy gusztustalan „ajándékot” is küldtek a marosvásárhelyi és csíkszeredai karon oktató adjunktusnak: valószínűleg az is örök rejtély marad, ki akaszthatta a kapujukra a román nemzeti szalaggal átkötött zacskónyi ürüléket.
Célirányos vandalizmus
A legutóbbi atrocitásról szólva a Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai szakán oktató Kovács Lehel István a Krónikának elmondta, tudtával a barcasági kisvárosban egyetlen haragosuk sincs. „Az viszont tény, hogy szándékos volt cselekedetük, mert még álltak más gépkocsik is az utcán, de egyiküknek sem esett bántódása. Szintén a rosszindulatra vagy megfélemlítésre utal az is, hogy nem tolvajok tették, hisz az autókból semmi nem hiányzik” – mondta el lapunknak a december elsejei, sötétedés után történt „akcióról” Kovács.
A négyfalusi önkormányzati képviselő úgy véli, a december elsejei rendezvényeknek sok közük nem lehetett a történtekhez. „A román nemzeti ünnepnek itt semmiféle magyarellenes jellege nem volt. Négyfaluban amúgy sincsenek komolyabb etnikai gondok, ráadásul a helyi tanácsosi testületben is normális légkör uralkodik” – fejtette ki.
Miután mondvacsinált okok miatt menesztették a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemről, az informatikus adjunktus 2007-ben költözött haza a magyarok által ma már mindössze 21 százalékban lakott Négyfaluba. A gondok 2012. szeptember 28-án, a Szent Mihály Napokon kezdődtek. Az ünnepély alkalmából szervezett bálból hazaérve Kovács Lehel István a konyhaablakát betörve találta.
„Úgy verték be, hogy a dobott kő átrepült a konyhán, az edényborogatón kötött ki, pár tányért is összetört” – mondta. Szerencsére sem a felesége, sem a három kiskorú gyereke nem tartózkodott a lakásban. A második „felvonásra” alig néhány hónap múlva, 2013. február 13-án került sor. „Azon a téli reggelen egy trikolórral átkötött, ürülékkel megtöltött zacskót találtam a kapunkra akasztva. Az üzenet egyértelmű volt” – fogalmazott.
Harc a kétnyelvűségért
A Sapientia jelenlegi és a Babeş–Bolyai korábbi tanára az évek során többször is kiállt a magyarság nyelvi jogaiért, ami a nacionalista kollégái nemtetszését váltotta ki. Nyolc évvel ezelőtt a BBTE akkori rektora javaslatot tett Hantz Péternek és Kovács Lehel Istvánnak az oktatói testületből való kizárására, amit az egyetem szenátusa tisztázatlan körülmények között később el is fogadott.
A két fiatal magyar adjunktus azzal váltotta ki a román többségű vezetőség haragját, hogy a kolozsvári egyetem több épületében a román mellé magyar nyelvű eligazító táblák kihelyezését sürgették. Bár Kovács Lehel István személyesen nem vett részt a feliratok kiragasztásában, az intézmény vezetőinek értelmezésében az akció előkészítésében játszott szerepe miatt sújtották a szankcióval. Az elmúlt évben a Brassóban megjelent helytelen turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet.
„Értékelendő, hogy egyre több a háromnyelvű felirat a városban, de a vár körül nemrég megjelent román, angol, német, francia, spanyol és magyar feliratot tartalmazó táblák hagynak maguk után némi kívánnivalót. Talán akik a méregdrága, színesen nyomtatott feliratokat megtervezték és megrendelték, nem tudtak arról, hogy az internetes fordítóprogramok nem a helyességükről híresek, s messze elmaradnak az akadémiai igényességtől, de az már elfogadhatatlan, hogy senki sem ellenőrizte őket.
„Minek? A közpénzt ki lehet dobni hiába is, a szegény idevetődött turista csak elboldogul valahogy, az itt élők pedig tudják, miről van szó” – nyilatkozta akkor a pedagógus. Szintén a közelmúltban Kovács Lehel István a négyfalusi falurészek történelmi megnevezésének négynyelvű kiírását szorgalmazta.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

Táncolnak és „színdarabolnak” Vacsárcsiban a fiatalok
Közel húsz előadással örvendeztette meg hároméves fennállása alatt a helyi közönséget a csíkvacsárcsi Cserevirág Ifjúsági Színjátszó Csoport. Most a karácsonyi előadásukra készülnek.
2011 decemberében alakult Csíkvacsárcsiban a Cserevirág tánccsoport, ebből a csoportból szoktak kikerülni a színjátszók is. „Mikor kire illik az adott szerep, vagy mikor kinek van ideje, az vállalja el. Nagyon kevés az idő, mindenki siet, mindenkinek sok a tanulnivalója, és az iskolai megterhelésen kívül ez még plusz feladat. Most dolgozatra készüljön, vagy az esti próbára tanulja a színdarabot? Ebben a szülők is partnerek kell legyenek, hogy a gyereket elengedjék, s ha véletlenül másnap rossz jegyet kap, ne mondják, hogy megmondtam, színjátszás helyett tanulj. Megesik ilyen is. De szerencsére a szülők is partnerek” – mutatott rá Bíró Mária, a csoport lelkes vezetője, amikor egyik este próba közben meglátogattuk őket. 
Egyszerű, rövid, könnyű nyelvezetű, kevés díszletet igénylő darabokat adtak elő az utóbbi időben a vacsárcsi színjátszók. A helyi közönségük lelkes, nem is nagyon mentek máshová fellépni, mert úgy vélik, épp az a vonzó, hogy a néző látja a szomszédját vagy a lányát a színpadon.
„Vacsárcsiban régebb is működött színjátszó csoport, az akkori tagok ma már házasemberek. Akkor olyan három-négy felvonásos színdarabokat adtunk elő, mint a Nagymama, A falu rossza, A kispüspök, Karikagyűrű, A kutyaszorító. Egy kolléganővel ketten tanítottuk be. Utána volt egy rövid megszakítás, de különböző eseményekre, mint farsang, anyák napja, idősek napja, karácsony, szülői bál, mindig készültünk valamivel. Most már nincs idő háromfelvonásos darabokat betanulni. Bár az álmaink között szerepel, hogy egyszer nekifogunk, és ha a fiatalok lelkesek és jönnek, akkor sikerülni fog” – fejezte ki reményeit a vezető.
A fiatalok elmondták, bár előfordul, hogy előadás alatt a nagy izgalomban bakiznak a színpadon, utána mindig jókat derülnek rajta és szép emlékként megmarad. A szereplők nemcsak „színdarabolnak”, hanem az előadások végén egy-két táncot is bemutatnak a közönségnek. Zenészük is van, a helyi tanító, Kovácsi István szokott gitározni, hegedülni az előadások alatt, Fodor Zoltán pedig a csoport pénzügyeit egyengeti. A legfiatalabb tag 14, a legidősebb 34 éves. Minden évben közös kirándulást is szerveznek, amely még jobban összekovácsolja a társaságot.
A csoport tagjai: Bíró Mária, Szőcs Noémi, Tamés Adél, Kósa Endre, Kósa Andrea, Antal Csaba, Kósa Kovács Emőke, András István, Neascui Csongor, Kósa Kovács Marika, Kémenes Rita, Erős Fodor Katalin, Miklós Emőke, Fábián Hunor, Péter István, Márton Alpár, Burján Hunor, Bodó Alpár, György Andrea, Márton Melánia, András Tünde, Sárig Vilmos, Kémenes Réka, Fodor Zsuzsa, Kósa Zsolt, Bíró Gellért, Csutak Renáta.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Magyartalan egyetemi napok a MOGYE-n
Egyetemi napok zajlanak ezen a héten a MOGYE-n. Ennek keretében emlékezett meg a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetségen belül működő Fogorvosi Kari Platform az egyetemalapító Csőgör Lajosról. A rövid megemlékezésen és az Erdélyi Múzeum-Egyesület által szervezett Miskolczy Dezső emlékelőadáson kívül több magyar vonatkozású esemény nem szerepel az ötnapos rendezvényen.
Egyetemi napokat tartanak a héten a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE). A rendezénysorozat hétfőn reggel 8 órától a fogorvosi kar épülete előtti téren rendhagyó Csőgör Lajos megemlékezéssel kezdődött. Az esemény alkalmából három fehér galambot is felengedtek az égbe, amelyek a MOGYE három karát szimbolizálták.
Dudás Csaba, az Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség alelnöke, a Fogorvosi Kari Platform szakosztályvezetője szerkesztőségünknek elmondta: a szervezet ezzel a megemlékezéssel képviselteti magát az egyetemi napokon. „Ezen kívül magyar nyelvű rendezvény még egy volt, szintén hétfőn, az EME által szervezett Miskolczy Dezső emlékelőadás. Nagyjából ebben a két rendezvényben ki is merültek a magyar vonatkozású előadások, mert a többi konferencián, rendezvényen magyar szó már nem fog elhangzani. Úgyhogy el lehet képzelni, hogy milyen hangulat uralkodik az egyetemen” – fogalmazott Dudás Csaba.
A rövid ünnepségen Péter Mihály professzor mellett jelen volt Bocskay István professzor is, a fogorvosi kar egykori dékánja. „Ezelőtt egy héttel hívott fel egy fogorvosis diák, hogy szeretnének megemlékezni Csőgör professzor születésének 110. évfordulójáról, és megkért, hogy  tiszteljem meg jelenlétemmel a rendezvényüket. Szívesen tettem eleget a felkérésnek. Kérdeztem, hogy hol lesz a megemlékezés. Amikor azt a választ kaptam, hogy a bejáratnál, azt kérdeztem egyből, hogyhogy a bejáratnál?” – mesélte a professzor. „Nem tudom, mit lehet kezdeni ezzel a problémával. Nem engedik meg, hogy az épületben emlékezzünk meg az egyetemalapító professzorról, egy eresz alatt gyűltek össze a fiatal fogorvostan hallgatók. Hangot is adtam azon értetlenkedésemnek, hogy az egyetem vezetősége nem engedi meg, hogy méltó körülmények között megemlékezzenek az egyetemalapító professzorról” – folytatta Bocskay professzor.
Dudás Csaba szerint jogos Bocskay professzor felvetése, majd hozzátette: „a megemlékezés megszervezésében semmilyen segítő kezet nem kaptunk, éppenséggel annyi volt, hogy nem akadályoztak a szervezést”.
Az egyetem vezetősége a rendezvénysorozat megszervezéséről hétfőn délután küldött ki egy hivatalos, román nyelvű közleményt. A programot leíró mellékletben a reggel 8 órakor már lezajlott Csőgör-megemlékezés „flash mobként”, azaz villámcsődületként szerepel, helyszínként a fogorvosi kar előtti teret tüntetik fel.
Vass Gyopár |
Székelyhon.ro

Sovén zaklatói lehetnek a BKB alelnökének
A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie ki vagy kik azok, aki/akik újabb kristályéjszakát szereztek Kovács Lehel Istvánnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem informatika tanárának, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnökének.
A marosvásárhelyi és csíkszeredai karon oktató adjunktusnak előbb a háza ablakát törték be ismeretlen tettesek, legutóbb pedig az épület előtt parkoló két gépkocsijának a szélvédőit. A két „hőstett” között „ajándékot” is küldtek a magyarság nyelvi jogaiért kiálló tanárnak.
A Brassó megyei rendőrség nyomozóinak fogalma sincs, ki állhat Kovács Lehel István, a Sapientia adjunktusa ellen irányuló legújabb vandál akció mögött. A magyarság nyelvi jogaiért következetesen kiálló – és ezt több esetben is megszenvedő – tanárnak legutóbb december 1-jén a négyfalui háza előtt parkoló két személygépkocsijának a szélvédőjét törték be ismeretlen tettesek. A hatóságoknak azt sem sikerült kideríteniük, két évvel ezelőtt kik törték be Kovácsék konyhaablakát, mint ahogy valószínűleg az is örök rejtély marad, ki akaszthatta a kapujukra a román nemzeti szalaggal átkötött zacskónyi ürüléket.
A legutóbbi atrocitásról szólva az Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi és csíkszeredai szakán oktató Kovács Lehel István szerkesztőségünknek elmondta, fogalma sincs ki törhette be mindkét autójuk szélvédőjét, ugyanis tudtával a barcasági kisvárosban egyetlen haragosuk sincs. „Az viszont tény, hogy célzott szántszándék volt, mert még álltak más kocsik is az utcában, de egyiküknek sem esett bántódása. Szintén a rosszindulatra vagy megfélemlítésre utal az is, hogy nem tolvajok tették, hisz az autókból semmi nem hiányzik” – mondta el a december elsejei, sötétedés után történt „akcióról” Kovács. Kérdésünkre, hogy esetleg az ünnep hatására megnövekedett nemzeti öntudat vezérelte volna az elkövetőket, a pórul járt tanár, aki egyben önkormányzati képviselő is a Brassó melletti városkában, úgy vélte, a december elsejei rendezvényeknek sok közük nem lehetett a történtekhez. „A román nemzeti ünnepnek itt semmiféle magyarellenes jellege nem volt. Négyfaluban amúgy sincsenek komolyabb etnikai gondok, ráadásul a helyi tanácsosi testületben is normális légkör uralkodik” – fejtette ki.
Miután mondvacsinált okok miatt menesztették a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemről, az informatikus és egyben adjunktus 2007-ben költözött haza a magyarok által ma már mindössze 21 százalékban lakott Négyfaluba. A gondok 2012. szeptember 28-án, a Szent Mihály Napokon kezdődtek. Az ünnepély alkalmából szervezett bálból tartva haza Kovács Lehel István a konyhaablakot találta betörve. „Úgy verték be, hogy a dobott kő átrepült a konyhán, az edényborogatón kötött ki, pár tányért is összetörve” – mondta. Szerencsére sem a felesége, sem a három kiskorú gyereke nem tartózkodott a lakásban. A második felvonásra alig néhány hónap múlva, 2013. február 13-án került sor. „Azon a téli reggelen egy trikolórral átkötött, ürülékkel megtöltött zacskót találtam a kapunkra akasztva. Az üzenet egyértelmű volt” – fogalmazott.
A Sapientia jelenlegi és a Babeş-Bolyai korábbi tanára az évek során többször is kiállt a magyarság nyelvi jogaiért, ami a nacionalista kollégái nemtetszését váltotta ki. Nyolc évvel ezelőtt a BBTE akkori rektora javaslatot tett Hantz Péternek és Kovács Lehel Istvánnak az oktatói testületből való kizárására, amit az egyetem szenátusa tisztázatlan körülmények között később el is fogadott.
A két fiatal magyar adjunktus azzal váltotta ki a román többségű vezetőség haragját, hogy a kolozsvári egyetem több épületében a román mellé magyar nyelvű táblákat helyezett el. Bár Kovács Lehel személyesen nem vett részt a feliratok kiragasztásában, az intézmény vezetőinek értelmezésében az akció előkészítésében játszott szerepe miatt sújtották a szankcióval. Tavaly a Brassóban megjelent helytelen turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet. Szintén a közelmúltban Kovács Lehel István a négyfalui falurészek történelmi megnevezésének a négynyelvű kiírását szorgalmazta.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Filmbemutató Érsemjénben: Csiha Kálmán élete
"Úgy emlékezünk rá, mintha most is élne, csak kár, hogy már nem jön be az ajtón." Csiha Kálmán néhai református püspökéletét bemutató filmet mutattak be szombaton Érsemjénben.
"A püspök szolgálatai, életútja ma is tanítás, amely megmutatja, miként lehet és érdemes az emberi életet mosolyogva, boldogan és egészségesen élni." Egyebek mellett ezzel ajánlja a néző figyelmébe Vojtkó Ferenc felelős szerkesztő a CD borítóján azt a filmet, melynek bemutatója szombaton este volt Érsemjénben, és a falu szülöttének, néhai Csiha Kálmánnak (1929-2007), az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének életét mutatja be mintegy egy órában. A Fráter Lóránt Művelődési Ház nézőterét megtöltő, az egyházmegye több szegletéből is érkezettekkel kiegészült helyi közönséget elsőként Csorba Sándor köszöntötte abbéli minőségében, hogy a filmnek nem csak producere, de ötletgazdája is volt, s mivel később többen is szóba hozták, mi is megemlítjük: tette ezt római katolikus létére, ami mit sem számított, ha a jó ügyről volt szó.
"Engedjék, hogy megérintsen"
A Pro Semjén Egyesület elnöke elmondta: egy régi álmuk vált valóra a film elkészültével, azzal, hogy sikerült a megfelelő embereket megnyerni az ügynek. A támogatásért köszönetet mondott a Köztársasági Elnöki Hivatalnak, személyesen Áder János köztársasági elnöknek, továbbá a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciójának, utóbbi 1000 darab CD elkészítését segítette. Balazsi József polgármester a püspökhöz fűződő emlékeit elevenítette fel, azt kívánva: a magyarságnak sok ilyen elöljárója legyen még, aki nem a kifogásokat keresi, hanem a cselekvés lehetőségét. Csáki Márta tiszteletes asszony pár szóban emlékezett a lelkészre és emberre, majd Cseke Attila képviselő két személyes találkozását a püspökkel, majd szobra leleplezésének alkalmát idézve fel, kifejtve: Csiha Kálmán lelki szabadsága akkor is megvolt, amikor a fizikai nem. Lakatos-Balla Tünde szerkesztőként a filmkészítők nevében szólt a munkafolyamat során szerzett tapasztalatairól, élményeiről. "Engedjék, hogy megérintse önöket is Csiha Kálmán üzenete", kérte a hallgatóságtól.
Köszönet a filmért
A család képviseletében a püspök lánya, Csiha-Nagy Emese mondott köszönetet a film készítőinek, a semjénieknek, hogy édesapját szerették, és név szerint a jelenvolt Gavrucza Tibor ny.székelyhídi lelkésznek a kitartó barátságért. Fülöp Márta helyi könyvtáros mondta el Csiha Kálmán egy versét, majd kezdődött a vetítés. A filmben részletek hangzottak el a püspök írásaiból, családtagok, barátok, az egykori szolgálati helyek gyülekezeteinek tagjai mondták el emlékeiket, sorjáztak a családban és szolgálatban készült fotók, az pedig a stábot dicséri, hogy az életút főbb állomásaira mindenhova eljutottak. Alulírott véleménye, hogy dr.Csiha Kálmán életútjának, életszemléletének, az általa hirdetetteknek mintegy kivetülése érhető tetten abban, hogy a megszólalók kivétel nélkül nem csak szeretettel, hálával emlékeztek az édesapára, nagyapára, apósra, lelkészre, püspökre, kollégára, barátra, de derűvel, mosollyal, néhol még - már elnézést - némi huncutsággal is, nem volt érezhető a vitathatatlanul meglévő hiánya miatti gyászos hangulat.
Szolgálat
A technikának hála a püspök maga is megszólalhat a filmben, például halála (2007. november 7.) előtti utolsó, október 31-i debreceni szolgálatának részletét is viszont hallhattuk, mely 2014. adventjének második vasárnapja előestéjén is épp oly aktuális volt, mint hét esztendővel korábban. A csillárok felkapcsolása után sokan szemüket törölgették, átérezve Csiha-Nagy Emesének az alcímben már idézett gondolatát: mintha ma is élne...
További bemutatók
A továbbiakban a Kazinczy kertben 2009-ben felavatott Csiha Kálmán szobornál egy közös koszorút helyeztek el az emlékezők, majd a vendégeket vacsora várta a kultúrház alagsorában. Csorba Sándortól megtudtuk: a "Jobb az úrban bízni" (Zsolt.118.8) című film CD-jéhez a Pro Semjén Egyesületen keresztül lehet hozzájutni, forgalmazására nem kerül sor. A legközelebbi bemutatót Marosvásárhelyen tartják, majd terveik szerit Csiha Kálmán további szolgálati helyeire is eljutnak. A későbbiekben (egyelőre nem tudni mikor) reményeik szerint a budapesti közszolgálati tévécsatornákon is helyet kap a film.
Rencz Csaba
erdon.ro

A magyar gazdák helyzetéről beszélgettek
Vidékfejlesztésről, állattenyésztésről, társulások szükségszerűségéről, támogatásokról esett szó a Maros Megyei RMDSZ Vidékfejlesztési és Mezőgazdasági Bizottsága által szervezett évzáró találkozón, ahol az újságírók a romániai magyar gazdák problémáit, jövőbeli lehetőségeit ismerhették meg.
A Nagyernyében tartott megbeszélésen Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke köszöntötte a jelenlevőket, majd Birtalan István, a vidékfejlesztési és mezőgazdasági bizottság elnöke vázolta, hogy milyen tennivalók lesznek a jövő évben. Elsősorban sokkal szorosabb kapcsolatot szeretnének létrehozni a gazdákkal, minél több, használhatóbb információt juttatni el hozzájuk – mondta.
Milyen helyzetben van ma a romániai magyar gazda? Melyek azok a nehézségek, amelyekkel a legnehezebben boldogul? Milyen változtatásokra volna a legsürgősebben szükség? Ezekre a kérdésekre Balogh József adott választ, aki a vállalkozása mellett gazdálkodik is, így saját bőrén tapasztalja a törvénykezés hiányosságait, vagy az árpolitikák okozta nehézségeket, a kereslet és kínálat közötti egyensúlytalanságot, a versenypiac hatását a hazai gazdálkodásra. Elsőként azt emelte ki, hogy a romániai mezőgazdasági rendszerben mindenkit “egy kalap alá vesznek”, nincsenek tekintettel a hegy- és síkvidék más-más adottságaira, a vadkárokra. Maros megyében, vagy a szomszédos régiókban a termőföldek 70 százaléka nincs megművelve.
Ennek részben az a magyarázata, hogy a vetőmag, a gyomirtó, a nagyon drága üzemanyag ára nem térül vissza az értékesített terményből. Aki ma mezőgazdasággal foglalkozik, az csak veszteséget könyvel el – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ráadásul a pályázatok is fiatal gazdálkodókat céloznak meg, holott köztudott, hogy apáik, nagyapáik birtokain gazdálkodnak, a tulajdonviszonyok még nem tisztázódtak ezen a téren. “A mezőgazdászok 70 százaléka adós, oda kell adnia a terményt potom áron, vagy raktáron tartania” – mondta Balogh.
A társulások hiánya is akadálya a sikeres gazdálkodásnak – hangzott el a beszélgetésen, a gazdákban ellenben még mindig él az a bizalmatlanság, ami a múlt rendszer több évtizedes gyakorlata alatt rögzült.
Jelen volt még Bordi Kacsó Zsolt, az APIA Kifizetési ügynökség szakértője, Szabó Árpád mezőgazdasági gépészmérnök és vidékfejlesztési szakértő, Dászkel László, a Kistérségi társulat, a LEADER helyi Akciócsoport és Natura 2000 program vezetője, Suba Kálmán állattenyésztési szakértő, Fegyverneky Sándor, a megyei Állategészségügyi intézet aligazgatója, Balogh József vállalkozó, megyei önkormányzati képviselő, valamint Nagy Péter Tamás vidékfejlesztési és mezőgazdasági államtitkár.
Antal Erika
maszol.ro

Ponta megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét
A román Legfelső Bírói Tanács (CSM) vizsgálati részlege kedden megállapította, hogy Victor Ponta miniszterelnök megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor Klaus Johannis összeférhetetlenségi ügyét kommentálta.
A szociáldemokrata politikus az elnökválasztási kampányban azt állította azóta már államfővé választott jobboldali ellenfeléről, hogy „biztosan” összeférhetetlenné nyilvánítják, mert a hasonló ügyek mindegyikében így ítélt a bíróság.
A CSM szaktestülete megállapította, hogy Ponta kijelentése túllép a szólásszabadság keretein: a kormányfő megszólalása nyomásgyakorlásként értelmezhető.
A választás után az újságírók megkérdezték Pontát, fenntartja-e korábbi véleményét Johannis peréről, akkor azonban a politikus maga is „kampányszövegnek” minősítette korábbi kijelentését.
Pontát idén januárban is arra figyelmeztette a CSM, hogy megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét és megingatta a bírákba vetett bizalmat, amiért politikai elítéltnek, a jobboldali Traian Basescu államfő áldozatának nevezte a korrupcióért másodszor is bebörtönzött Adrian Nastase volt kormányfőt.
Középpontban az összeférhetetlenség
A Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egy tavalyi jelentése szerint Johannis Nagyszeben polgármestereként megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor két, önkormányzati tulajdonban lévő vállalat igazgatótanácsának is tagja volt.
A jelentés ellen Johannis panaszt emelt a gyulafehérvári táblabíróságon, amely első fokon az időközben államfővé választott polgármester javára döntött. Az ANI fellebbezése nyomán az ügy a legfelső bíróságra került.
Mivel sok más polgármesternek van Johanniséhoz hasonló jogvitája az ANI-val, ezekben a perekben a legfelső bíróság meg akarja várni az alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos döntését. Az egyik érintett polgármester ugyanis alkotmányossági óvást emelt a szerinte ellentmondásos jogszabály ellen, és ha a testület igazat ad neki, akkor megszűnhet az ANI által – Johannis esetében is – megállapított összeférhetetlenség.
Az alkotmánybíróság – a testület egyik tagjának hiányzása miatt – kedden ismét elhalasztotta a Johannist is érintő óvás megtárgyalását.
Ha elveszti a pert, Johannis három évig nem tölthet be választott tisztségeket. Az ügy érdemi tárgyalását január 14-ére tűzték ki.
MTI
Erdély.ma

Belföldi hírek
Elbúcsúzott Kelemen
Elköszöntek egymástól, jó munkát, sőt, további sikert is kívántak Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Victor Ponta miniszterelnök azon a találkozón, melyen a szövetség kormányból történő kilépésének technikai részleteit tárgyalták meg.
A búcsúról a szövetségi elnök számolt be tegnap, és ez alkalommal újból megerősítette, hogy nincs semmi, amit felróhatna a kormánynak a nyolc hónapnyi együttműködés kapcsán, amelyet megfelelőnek minősített. Kelemen elismerte, hogy voltak vitatható megnyilvánulások, elsősorban az államfő-választási kampány során, de úgy értékelik, ezek nem Victor Ponta miniszterelnök döntései voltak, inkább a kampánystábjáé, ez pedig egy más kérdés. Az RMDSZ egyébként a Szövetségi Képviselők Tanácsa hét végi ülésén szentesíti a kormányból történő kilépést.
Karácsonyig költségvetés?
Klaus Johannis államfői eskütétele napján, azaz december 21-én szavazhatnak a honatyák a 2015-ös költségvetésről – jelentette ki Victor Ponta kormányfő tegnap, aki szerint a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Európai Bizottság képviselőivel folytatott tárgyalásokat legkésőbb ma lezárják. A miniszterelnök hozzátette: terveik szerint pénteken a kormány rendkívüli ülésén véglegesítik a büdzsét, amelyet még aznap átküldenek a törvényhozó testületeknek. Ponta továbbá elmondta, hogy a jövő évi költségvetés tervezete nem tartalmaz adó- vagy illetékemelést, módosítást, és fedezetet biztosít az összes korábban meghirdetett gazdasági és szociális lépésre, mint a társadalombiztosítási járulék csökkentése, illetve a visszafektetett nyereség adómentessége. A kormányfő szerint a honatyáknak elegendő idejük marad arra, hogy megtegyék javaslataikat a költségvetési tervezettel kapcsolatosan.
Halasztottak Kerekes ügyében
Újabb halasztást rendelt el tegnap a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék a stratégiai privatizációk pereként ismert ügyben, amelyben mások mellett Nagy Zsolt volt tárcavezetőt is elítélték. Az újabb halasztás oka, hogy az ügy másik vádlottját, a Németországban őrizetbe vett Kerekes Gábort, az RMDSZ volt gazdasági ügyvezető alelnökét még nem hozták az országba, annak ellenére, hogy a berlini hatóságok már jóváhagyták a kiadatását. A bírák úgy döntöttek, a kiadatási eljárás lezáratlansága miatt a vádlott megidézése sem lehetséges a törvényes előírásoknak megfelelően, ezért december 17-re tűzték ki a következő tárgyalás időpontját. A kiadatás egyébként a német főügyészség szerint leghamarabb januárban történhet meg. A legfelsőbb bíróság december 17-én arról dönt, helyt adjanak-e az ügyész kérésének, hogy Kerekes távolléte ellenére is folytassák le pert. Kerekes Gábort egyébként november 26-án vették őrizetbe a német hatóságok a legfelsőbb bíróság által a nevére kiállított letartóztatási parancs értelmében, és elviekben a kiadatási eljárásnak tegnapig le kellett volna zárulnia. A volt alelnököt azért körözték, mert megszegte a bírósági felügyeleti szabályokat, elhagyva az országot.
Megugrottak az ipari megrendelések
Az első tíz hónapban 6,2 százalékkal nőttek az ipari megrendelések Romániában a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte tegnap az országos statisztikai intézet. Valamennyi iparágban növekedést jegyeztek, a legnagyobb bővülést, több mint 35 százalékosat a tartós használati cikkeknél. Októberben 4,1 százalékkal csökkentek a megrendelések az előző hónaphoz képest, a tavalyi tizedik hónaphoz képest viszont 1,4 százalékkal növekedtek. Az intézet adatai szerint az első tíz hónapban az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele 8,6 százalékkal nőtt. Októberben az előző hónaphoz képest 0,5 százalékos növekedést jegyeztek, a tavalyi tizedik hónaphoz viszonyítva az árbevétel 5,5 százalékkal bővült. A statisztikai intézet várhatóan pénteken közli az októberi – és az idei első tíz hónapos – ipari termelésre vonatkozó adatokat. Amint azt már korábban többször jeleztük, a kormány az idén 2,5 százalékos gazdasági növekedésre számít.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aki elment, nehezen tér vissza (Felmérés a fiatalokról)
A sepsiszentgyörgyi iskolákban végzett fiatalok többsége a továbbtanulásért költözik máshová, de kevesen mennek külföldi egyetemekre, a többség valamelyik elérhető nagyvárost választja. Az itthon maradók bő negyede elvágyik, és a másutt élők nagyobb hányada nem készül hazatelepedésre – derül ki abból a felmérésből, amelyet az önkormányzat megrendelésére idén januárban készített a kolozsvári kisebbségkutató intézet. A tegnap ismertetett kutatás eredményeire alapozva kívánja vonzóbbá tenni Sepsiszentgyörgyöt a városvezetés.
A kutatás a 2004 és 2013 között végzett fiatalok véletlenszerű, telefonos kikérdezésével készült, pontosságát 95 százalékra, a hibahatárt mindkét irányban négy százalékra becsülik – közölte Kiss Tamás szociológus. Ezalatt a román diákok száma csökkent: míg a 2004–2008-as években érettségizőkből 2850 magyar és 2087 román fiatal válaszolt, a 2009 után végzettek közül 2890 volt magyar és 1557 román. Egy állandó adat azonban elgondolkodtató: a magyar diákok 10–12 százaléka román iskolába jár, és elég kevésen múlott az etnikai arányok megváltoztatása: 2007-ben ugyanis a Sepsiszentgyörgyön érettségizők 45 százaléka tanult román osztályban – ez a nyolcvanas években tömegesen betelepített románok gyermekeinek korosztálya –, és Antal Árpád polgármester szerint két-három év alatt átfordulhatott volna az arány, kisebbségbe kerülhettek volna a magyarul tanulók, ha a diktatúra nem bukik meg. Azért ma sem lehet hátradőlni: most már nyilvánvaló, hogy a kis létszámú román osztályokat magyar gyermekekkel töltik fel, és az is kiderült a felmérésből, hogy a város diákjainak közel 11 százaléka más megyéből jön ide tanulni, azaz jelenleg is létezik egy bő tízszázalékos román betelepedés. Elsősorban a militarizált egységek alkalmazottjainak gyermekeiről van szó, ahol az etnikai arányosság nem érvényesül, ezért nem lehet azt mondani, hogy tudatosan irányított jelenséggel állunk szemben, de mivel állami intézményekről van szó, független népmozgásnak sem nevezhető, ami itt történik – figyelmeztetnek a szakemberek. Antal Árpád arra is kitért, hogy a román vagy a magyar nyelvű osztályok indítását máig Bukarestből hagyják jóvá, és a román diákok mindig több helyet kapnak, mint ahányan vannak, a magyarok pedig kevesebbet.
Ami a továbbtanulást illeti, abban is világosan elkülönül a magyar és a román végzősök pályája: előbbiek inkább Kolozsvárra, Marosvásárhelyre mennek egyetemre, utóbbiakat Brassó és Bukarest vonzza nagyobb mértékben, ez még a munkahelykeresésben is érezhető. Külföldön a sepsiszentgyörgyi fiatalok egytizede képezi magát: 4,8 százalék Magyarországon, 5,6 százalék más országokban. Akik a vizsgált évjáratokból most Sepsiszentgyörgyön élnek, azok közel egyharmada szeretne más városba költözni: a magyarok 24, a románoknak pedig 37 százaléka. Az elvágyódó magyarok 53,7 százaléka külföldre telepedne, a románok többsége inkább valamelyik hazai nagyvárosba. Ez a szociológusok szerint annak tulajdonítható, hogy a román szakoktatást – különösen a legtöbb hozott diákkal működő Constantin Brâncuşi-líceumban (szerk. megj: ahol a magyarellenességéről ismert Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag az igazgató) – a szolgáltatásokra építették, és magyarnyelv-ismeret nélkül ezzel itthon nehéz érvényesülni. A felmérés szerint a román diákok alig 30 százaléka beszéli a magyar nyelvet, és még 27 százaléka ért valamit, 39 százalék azonban egyáltalán semmit. A magyar fiatalok 16 százaléka alig, egy százaléka pedig egyáltalán nem beszél románul; angolul azonban több román, mint magyar diák tud. Aki már egyszer máshova költözött, azoknak csak 14 százaléka tervezi a hazajövetelt, 63 százaléka nem kíván visszajönni, 23 százalék gondolkozik rajta. Ezeket a bizonytalanokat, illetve az innen elköltözni szándékozókat kívánja a következőkben megkeresni az önkormányzat: szeretnék megtudni, mi vonzza és mi taszítja őket, és azt is keresik, hogy mit tehet az önkormányzat a fiatalok marasztalására. A felmérést ma a megyei tanfelügyelőség és az iskolaigazgatók előtt is bemutatják, hiszen egyértelmű, hogy az oktatásban kell a leggyorsabban lépni a nemkívánatos folyamatok megváltoztatására. A kutatás bebizonyította, hogy a különböző tannyelvű osztályok torzítják az etnikai arányokat, erre is választ kell találni.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A támogatott otthongondozás "alulnézetből"
Felülnézetből mondtak véleményt a romániai egészségügyről a csúcsvezetését képviselő személyek, akik egy konferencia alkalmából találkoztak a helyi sajtó képviselőivel, s fejtették ki, hogy a romániai egészségügy egyes ágazatai mintaszerűen jól működnek.
Az elsők között támogatta a szakszerű otthoni gondozás finanszírozását – nyilatkozta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnöke az említett találkozón. Szavait azzal egészítette ki, hogy az otthongondozást nem két injekció beadásáért találták ki, hanem azért, hogy csökkentsék a kórházban tartózkodás idejét, s otthonában folytathassa az elkezdett kezelést a beteg. Ha valóban olyan nagy hangsúlyt fektetnek az otthongondozásra, miért csak havi tíznapos ellátást támogat az egészségbiztosítás, ami súlyos bántalom esetén korántsem elég a felépüléshez? Kérdésemre a pénztár elnöke megerősítette, hogy a térített otthoni gondozást havi 20 napra, 11 hónapon belül pedig megszakításokkal 90 napra lehet igénybe venni. Később derült ki, hogy a szűkös pénzalapok miatt a Maros megyei egészségbiztosító valóban csak havi tíz napot hagy jóvá, holott a szabály szerint egyvégtében 30 napot lehetne igényelni.
A tíz nap is több a semminél, ajánlottam fél felére lebénult, alacsony utódnyugdíjból élő ismerősöm távoli hozzátartozóinak ezt a pillanatnyi megoldást. Hogy aztán hetek múltán kiderüljön, hogy a szolgáltató, amelyhez fordultak, legutóbb egy kérésre sem kapott jóváhagyást. Történt ez, miután végigjárták az otthongondozáshoz szükséges iratcsomó összeállításával járó vesszőfutást. Amire egy súlyos beteget ápoló hozzátartozónak, családtagnak szinte lehetetlen időt szakítania. A dossziéba ugyanis hét okmány szükséges: a típuskérés, amelyet a beteg kell kitöltsön (képzeljék el, ahogy a magatehetetlen, jobb kezére béna beteg töltögeti, ha történetesen nem adott felhatalmazást valakinek, előre látván az agyi katasztrófát). De nem a kérelem az egyetlen nyilatkozat, a betegnek ki kell töltenie egy másikat is, miszerint rokkantsága nem munka- vagy sportbaleset azonnali következménye (ezt már nem is ajánlom, hogy elképzeljék). Csatolni kell a személyazonossági kártya hű másolatát, igazolást a munkahelyről, hogy a páciens biztosított, vagy a nyugdíjszelvényét, ha nyugdíjas, s a kórházi kibocsátó levélnek a pénztárral szerződéses kapcsolatban álló orvos által hitelesített másolatát, amelyen szerepel a kezelő orvos ajánlása az otthoni gondozásra. Elgondolhatják, hogy mennyi utánajárásba, idegeskedésbe és pénzbe kerül annak, akit még a kapus is baksisért enged be a kórházba. És még nem is szóltam az egyéb orvosi levelekről, ajánlásokról, gyógyszerreceptek hitelesített másolatáról. Mindez három példányban, s amikor szépen összeáll, mindig kiderül, hogy valami hiba van benne. Aki a hiba lehetőségét szeretné elkerülni, hosszú sorokon keresztül tanulmányozhatja a pénztár honlapján, hogy 29 esetben tévedhet, amiért az iratcsomót azonnal visszadobják. A végállapotban levő beteg esetében a családorvos és a szakorvos is ajánlhatja az otthongondozást (természetesen, ha szerződéses kapcsolatban áll a pénztárral). És a beteg félig vagy egészen nyomorék. Azt is pontosítják, hogy a haldokló életében csak egyszer 90 napig részesülhet az egészségbiztosító által támogatott otthongondozásban. Ha történetesen feléled, és elkezd még egyszer haldokolni, akkor már nem. Hogy miként lehet megszakítani és újrakezdeni a súlyos beteg otthoni gondozását, hogy mennyit húzza az időt a jóváhagyást illetően a pénztár a szabályban megszabott két nap helyett, hogy aztán az anyagiak hiányára hivatkozva visszautasítsa a kérést, arról jobb nem beszélni. Mert ez már az alulnézet, a beteg és hozzátartozójának a nyomorúsága, aki után joggal mondhatja Tamási Áron ismert novellájának hősével, hogy neki többet ne trombitáljanak.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Látó – 25
Negyed évszázados a marosvásárhelyi szépirodalmi folyóirat. A szerkesztőség háromnapos rendezvénysorozattal emlékezik meg az évfordulóról. A jubileumi eseményről Kovács András Ferenc főszerkesztővel beszélgetünk.
– Visszapillantással kezdődik az eseménysor. Az eddigi főszerkesztők eszmecseréje indítja a jubileumot.
– December 11-én, csütörtökön az elmúlt negyedszázad jegyében kerül sor retrospektív beszélgetésre. Házigazdaként én beszélgetek Markó Bélával és Gálfalvi Györggyel, akik huszonöt évvel ezelőtt lapalapítóként, majd egymást követő főszerkesztőként vállaltak meghatározó szerepet a Látó életében. A G Caféban tartjuk a rendezvényt. Azért is ott, hogy az az új irodalomkedvelő generáció, az a fiatal társaság, amely ezen a helyen szerette meg a Látót illetve a Látó Irodalmi Színpadát, arról is tudomást szerezzen, hogy ez nem pár éves, hanem jóval hosszabb történet. A beszélgetésünkből számukra is kiderülhet, valójában mi a Látó, honnan indultunk, hova jutottunk, milyen minőségi elvárások és ismérvek szerint szerkesztődött. Huszonöt évvel ezelőtt a mai közönségünkből többen még nem is éltek, talán nem is tudják, hogy nemcsak ez az ismert küllemű, sárga Látó létezett, hanem egy grafikai kivitelezésében másfajta, Deák Ferenc tervezte lapszámmal kezdődött 1990 januárjában, és miközben a maradandóságot, a megsejtett öröklétet tekintette mércének, a Látó folyamatosan változott, úgy, hogy lényegében ugyanaz maradt, hűen önmagához.
– Mennyiben a fiataloké a Látó, hogy tudja megszólítani az újabb nemzedékeket a lap?
– Az olvasók minél szélesebb rétegéhez szeretnénk szólni. Van egy virtuális közösség is, arra is igyekszünk nagyon odafigyelni. A Látónak jó a honlapja, a friss lapszámok a hónap végére online is eljutnak a közönséghez. A napokban megújult, a 25. évfordulóra kissé átszabott, ünnepi változattal találkozhatnak az érdeklődők a világhálón. A lap tulajdonképp a mindenkori olvasóknak szól, de úgy is fogalmazhatnék, hogy a mindenkori fiatalabbakat célozzuk meg. Mi is közéjük tartozóknak szeretnénk tudni magunkat. 89 végén, 90-ben így indult a Látó, fiatalos lendület jellemezte a lapot Markó és Gálfalvi főszerkesztése idején is, és ebben a szellemben dolgoznak a szerkesztőségben ma is jelen levő régebbi kollégák, Láng Zsolt és Vida Gábor, a még fiatalabb Szabó Róbert Csaba és a 2008-tól velünk levő Demény Péter is. Sokrétű kitekintést próbálunk biztosítani. És vannak olyan dolgok, amiket rendszeresen és elsőként mi csináltunk a romániai magyar irodalmi folyóiratok közül. 1991-től megszületett a Látó Irodalmi Színpad. Azóta mintegy százötven estünk volt. Két éve indult a Látó Irodalmi Játékok sorozata, már 51 reprezentációja volt a G Caféban. Ugyanott rendezzük a Havi dráma bemutatóinkat is. Valamiképpen mindig jelen próbáltunk lenni a város és tágabban a romániai magyar kultúra életében. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy ez is van a Látó mellett, és nyilván az alapítókat dicséri, hogy olyan korán elindult ez a folyamat. Külön említhetem a Látó- nívódíjakat, amelyeket szintén régóta, 91-92-től évente osztunk ki. Utánunk mások is szokássá tettek ilyen dolgokat. Ne vegyék dicsekvésnek, eléggé széles körben ismert tényként mondhatom el most is, hogy az eltelt 25 év során a Látó olyan műhelynek bizonyult, amely meglehetősen mozgékony próbált lenni, és több szempontból úttörőnek számított, referenciaponttá vált.
– A műhelyjelleget hangsúlyozza az évfordulós sorozatban a második, a december 12-i est.
– Igen, pénteken este 6 órától ugyancsak a G Caféban Láng Zsolt beszélget a lap négy olyan szerzőjével, akik a friss decemberi számunkban is szerepelnek. Bányai Éváról, Csaplár Vilmosról, Márton Lászlóról és Mihálycsa Erikáról van szó.
– Különleges lapszám kerül az olvasók kezébe. Tematikus, az elmúlt huszonöt év a kiindulópontja.
– Igen, a téma az 1989-es év, a lapszám az 1989–2014 felcímet is viselhetné. A fordulat évéről illetve a mögöttünk levő negyedszázadról van benne 41 kiváló írás. Ez nem 112, hanem 148 oldalas Látó. Ennyit megengedhettünk magunknak az évfordulóra. Nagyon nívós összeállítás lett, Láng Zsolt gondozta. Bizalommal és nagy szeretettel ajánlom a lapszámot mindenki figyelmébe.
– A harmadik jubileumi esemény színhelye a Nemzeti Színház Kisterme lesz szombaton, december 13-án. Remélhetőleg telt ház fogadja a fellépőket, azok is ott lesznek, akik a G Cafétól netalán idegenkednek.
– Bízunk benne, hogy sokan megtisztelnek a jelenlétükkel. Az évek folyamán több helyszínen tartottuk a rendezvényeinket, a részvétel tekintetében hullámzást tapasztaltunk. Voltak zsúfolt házak és hullámvölgyek is, néha egész sokan, máskor meglepően kevesen jöttek el a találkozóinkra. Legutóbb is jóval nagyobb közönségre számítottunk, mint ahányan megjelentek a Bernády Házban. Pedig nagyon jó hangulatú esten mutatkoztak be a Vásárhelyen is közkedvelt Holmi szerkesztői, munkatársai a lapbúcsúztató összejövetelen. Viszont azt is láthattuk, és örülünk neki, hogy olyan idősebb barátaink is kezdenek eljárni a G Caféban rendezett bemutatókra, akik korábban távol maradtak. Most szombaton a Nemzeti Színház támogatásával, velük partnerségben színházi körülmények között adjuk át a Látó-nívódíjakat. Remélem, hogy parádésra sikerül a műsor. Az idei díjazottak: Benedek Szabolcs, Fekete Vince, Kincses Réka és Varga László Edgár. Meglepetéseket is ígérünk a záróestre, amely reményeink szerint az elmúlt huszonöt évet és az 1989-es eseményeket idéző rendezvénysorozatunkat is méltóképpen megkoronázza. Továbbra is minél sikeresebben szeretnénk megfelelni mindannak, amit a Látó a magyar irodalom teljességében képvisel. Nagyon fontosak számunkra az olvasói visszajelzések. És az is eligazító visszajelzés, hogy kik mennyi kéziratot küldenek a lapnak. A Látó megbecsült rangot vívott ki magának a havi szépirodalmi folyóiratok között. A magyar irodalmi élet egészében ez jól érzékelhető. Örülnék, ha a marosvásárhelyi közvéleményben is tudatosulna a lap minősége. A két és fél évtized alatt rengeteg munkatárs kitűnő írásainak örülhettünk. Ez is olyan eredmény, amit elégtétellel nyugtázhatunk.
– Számodra azért is különösen fontos lehet a szóban forgó időszak, mert huszonöt éve lettél lapszerkesztő.
– 1990 januárjától vagyok itt, a jelenlegi szerkesztők közül én érkeztem a Látóhoz a leghamarabb. Láng Zsolt két hónappal később jött a szerkesztőségbe. Negyedszázad egy irodalmi szerkesztő, de egy irodalmi közösségteremtő lap életében is hosszú idő. Mindig szükség van a megújulásra, rugalmasságra. Nem csak a mindenkori főszerkesztők, de a szerkesztők esetében is érvényes elvárás a megújuló- képesség. Nagyon változó világban élünk. Az ízlés is folyton változik. Felnőtt egy új generáció, amely el sem éri a huszonöt évet. Rájuk is oda kell figyelni, majd az utánuk jövőkre is. Az ő igényeiket, elvárásaikat is figyelembe véve kell megőrizni a lap színvonalát. Nem egyszerű feladat. Az említett rangos folyóirat, a budapesti Holmi negyedszázad teltével befejezte pályafutását. A Nyugat harminchárom év teltével szűnt meg. Nyilván mi azt szeretnénk, ha a Látó – szerepét, minőségét, érdekességét megőrizve – ennél is hosszabb ideig fennmaradna.
– Így legyen! Ösztönző, emlékezetes évfordulót kívánok az olvasók nevében is!
Köszönöm a szerkesztők, munkatársak nevében is.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Dr. Bereczki Boldizsár emlékére
Dr. Bereczki Boldizsár korai távozásával – mondhatni – lezárult egy jelentős fejezet a Marosvásárhelyi Állatkert történetében, ugyanis 36 évig állt nemcsak a város, hanem az ország egyik legjelentősebb állatkertje élén.
A jobbágytelki születésű Bereczki Boldizsár sokszor mondogatta, hogy már gyerekkorában megszerette az állatokat, így igen korán eldöntötte, hogy állatorvos lesz. Szászrégeni középiskolai tanulmányait követően a kolozsvári BBTE állatorvosi karára került, ahol évfolyamelsőként végzett. Szakmai pályafutását a görgényszentimrei baromfitenyészeten kezdte, innen került 1977-ben a Marosvásárhelyi Állatkerthez, ahol nyugdíjba vonulásáig, sőt ezt követően is összesen 36 évig dolgozott. Az állatkert-alapító Rend Lászlótól vette át az intézmény vezetését, amely akkor a városi néptanács irányítása alatt működött. A kezdeti időszak nehézségeit leküzdve kellett fenntartani, működtetni egy olyan egységet, amely sohasem volt jövedelmező. Az állatbarát, természetszerető marosvásárhelyieknek, lelkes önkénteseknek is köszönhetően sikerült megőrizni és gyarapítani az állományt. Jó tárgyalási készséggel, üzleti érzékkel is felvértezett, jó szervezőnek bizonyult Bereczki Boldizsár, akinek köszönhetően egzotikus, az országban nem létező állatok kerültek a kifutókba. Néhány év alatt a marosvásárhelyi az ország második legjobb állatkertjévé fejlődött. Csak a fővárosi előzte meg, de az is csak azért, mert annak idején nem lehetett jobb egy vidéki kert a fővárosinál. Bereczki Boldizsár azt is elérte, hogy az első jelentősebb beruházásként a bejárathoz kétszintes – irodahelyiségeknek is otthont adó – épületet emeljenek, megépüljön a majom- és a pálmaház. Szinte az induláskor sikerült felvenni a kapcsolatot a Budapesti Állatkerttel, amellyel attól kezdve igen jó kapcsolatot ápol a marosvásárhelyi. Közbenjárásával a szakmai együttműködés nemcsak a budapesti, hanem más magyarországi, sőt európai állatkertekkel is kiszélesedett. Szakismerete révén az ország legismertebb és legelismertebb állatkertésze lett. Majdnem minden hazai állatkertből hozzá fordultak tanácsért. Közvetlenül hozzájárult a romániai állatkerti törvény kidolgozásához. Bár szubjektív okok miatt visszautasította a Román Állatkertek Szövetsége elnökségi tisztségét, a kollégákat mindig szívesen, nagy szakértelemmel segítette munkájukban.
Az egyik szövetségi gyűlésen, amelyet a Marosvásárhelyi Állatkertben szerveztek, elmondta terveit. "Ezen a helyen elefánt- és zsiráfház, amott vízimadarak épülete lesz, kibővítjük a medvekifutót és egy nagymacskaházat is építünk." Kijelentésén akkor mindenki mosolygott, mert senki nem bízott abban, hogy ez a túl merész ötlet megvalósulhat. Kitartásával, hozzáértésével sikerült elindítani a tervet, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal európai uniós pályázata révén pedig finanszírozást is szerzett a kivitelezésre. Az álom néhány év alatt valóra vált. Közvetlen felügyeletével, irányításával húzták fel az új épületeket, bővítették a medvekifutót. Így mára Románia legkorszerűbb állatkertjévé vált a marosvásárhelyi, az induláskor alig néhány "összefércelt" ketrecben tartott hazai állat helyett több száz fajt mutatunk be a közel 40 hektáros területen.
Úgy akart nyugdíjba vonulni, hogy "mint a friss hóban hagyott nyomok", ő is hagyjon maga után egy vezető, példás állatkertet. Az igazi szakmai elismerést az első elefánt érkezése jelentette, amelyet azóta egy újabb is követett. A Marosvásárhelyi Állatkert az elsőként az országból bekerült az Európai Állatkertek Szövetségébe, ami annak a hosszú folyamatnak az eredménye, amely Bereczki Boldizsár személyes hozzájárulásával, szakmai hozzáállásával, kitartásával valósult meg. Nyugdíjba vonulása után még három évig nagy odaadással, munkaszeretettel segítette az új igazgatót, mert meg akart bizonyosodni arról, hogy jó kezekbe kerül szeretett állatkertje. Életét a Marosvásárhelyi Állatkertnek szentelte. Emlékezzen rá szeretettel minden állatbarát, állatszerető, állatkert- látogató, hiszen dr. Bereczki Boldizsár igen mély nyomokat hagyott maga után a hóban… Nyugodjon békében!
Kopacz András zoológus
Népújság (Marosvásárhely)

Szolgálatban hűséggel és alázattal…
Hajdó Károly marosszentgyörgyi zenetanár-karnagy Kodály, Bartók, Bárdos szellemiségétől áthatott, sikerekben is gazdag 50 éves pályájának élményeit elevenítette fel Ki hűséget vet, életet arat című könyvében (50 év hűség és alázat a kóruséneklés és a közösség szolgálatában). A képekkel gazdagon illusztrált kötet példa arra, hogyan lehet és érdemes a zenetanári-karnagyi munkát felelősségtudattal, hozzáértéssel, ügyszeretettel, sikerélményekben is gazdagon végezni. Szakmai munkájában is segítő társa fél évszázadon át hűséges párja, Hajdó Mária Magdolna.
Sófalvi Sándor marosszent-györgyi polgármester, volt tanítvány javaslatára 2014. április 27- én, a Szent György-napok záróműsoraként a Soli Deo Goria egyesített vegyes kar a tavaszi kórusfesztivál keretében adott rangot a – karnagy és együttesei által előidézett – kulturális pezsgésnek Paul Kickestat, Hajdó Károly, Caleb Simper, Grdadolnik, Kodály Zoltán, Pitoni, Birtalan József, Csire József, Nicolae Lungu, Kozma Mátyás, Bárdos Lajos, Tore W. Aas alkotásaival.
Jellemző, hogy a Marosvásárhelyhez simuló településen több mint tíz kórus, ének- hangszeres, hagyományőrző és -ápoló zenei együttes működik rendszeresen, lelkes kántorok, lelkészek és zenetanárok irányításával.
* A Soli Deo Gloria egyesített vegyes kar szolgálatát szeptember 26-án a marosvásárhelyi unitárius egyházközség Bolyai téri templomában folytatta rangos együttesek, művészek társaságában az In memoriam Kozma Mátyás – a születésének 85. és halálának 20. évfordulója alkalmából rendezett – koncerten, ahol a zeneszerző, orgonaművész Három válaszúti népdalát, Caleb Simper – His name is excellent – Az ő neve csodálatos című alkotását szólaltatta meg Molnár Tünde orgonaművész és Simon Csenge, Simon Janka, Vizi Emese hegedű szakos hallgatók közreműködésével.
* A jubileumi év fontos állomása volt az együttes ditrói szolgálata november 23-án, a szentmise liturgiájában Krisztus Király ünnepén, a római katolikus plébániatemplomban. A Soli Deo Gloria kórus Petres Lajos kitűnő ditrói gyermek- és leánykarának egy régebbi marosszentgyörgyi látogatását is viszonozta ez alkalommal.
* November 30-án, advent első vasárnapján a marosszentgyörgyi római katolikus plébániatemplomban, a szentmise liturgiájának kezdetén meggyújtották az első adventi gyertyát.
* December 6-án, szombaton 18 órai kezdettel részt vett a vegyes kar a marosvásárhelyi Szent Miklós görög katolikus gyülekezet által szervezett adventi, karácsonyi hagyományos kórustalálkozón.
* Köszönet és hála a Maros-szentgyörgyi Tanácsnak, a Polgármesteri Hivatalnak, Sófalvi Sándor Szabolcs polgármesternek az önzetlen, folyamatos anyagi és erkölcsi támogatásért.
Bereczki Sándor adminisztrátor és kórustag
Népújság (Marosvásárhely)

180 kopjafa Bözödújfalu emlékére
Az erdőszentgyörgyi önkormányzat 2013-ban kezdett a Ceauşescu-érában elárasztott Bözödújfaluval foglalkozni. Abban az évben megjavították a templomokig levezető utat, hogy a bözödújfalusiak éves találkozóján ne legyen probléma. Az idénre tervezték a templomok megerősítését. Sajnos, időközben a katolikus torony leomlott. A siratófal területét bekerítették és felállítottak egy haranglábat, a harangok az idei találkozón meg is szólaltak. – Ez nagyon szép élmény volt, és innen indult a további tervünk, aminek része a kopjafaállítás. Ez is az idén fogalmazódott meg bennünk, hogy minden egyes családnak, akik Újfaluban laktak, kopjafát állítunk. 180 családról van szó, 2015. augusztus első szombatjára, a találkozóra ezek a kopjafák állni fognak, ha Isten is úgy akarja. Ezen dolgozunk most.
Szombatfalvi József esperes úr szervez egy kopjafafaragó tábort januárban Székelykeresztúron, és most azon dolgozunk, hogy előteremtsük a szükséges faanyagot. Emellett természetesen nagyon sok mindent megmozgattunk akár helyi, akár magyarországi vagy még távolabbi szervezeteknél támogatásért.
Emellett szeretnénk egy hat négyzetméteres makettet készíteni a faluról. Megtaláltuk az összes dokumentációt a házak elhelyezkedéséről az 1-es házszámtól egészen a 180-ig, tudjuk, hol voltak a csűrök, még a kemencékről is vannak rajzaink és fényképünk. Ezek alapján szeretnénk újramakettezni a falut, a makettet a Rhédey-kastélyban helyezzük el – mondta Csibi Attila.
Hosszú távon az unitárius templomot akarják konzerválni vagy éppen rekonstruálni. Elmondta, hogy a tavaly még a torony leomlása előtt voltak kint szakemberek, felméréseket végeztek. Akkor úgy ítélték meg, hogy még van egy-két évük, hogy foglalkozzanak a toronnyal, de közben leomlott.
De mindenféleképpen egy szimbólumot szeretnének a torony helyére: hogy ez konkrétan mi lesz, még nem alakult ki bennük. – Az első kör az volt, hogy a tornyot mindenképpen állítsuk vissza. Én még mindig bízom abban, hogy erre van lehetőség. Volt már egy szóbeli megegyezésünk a vízüggyel, mert le kell engedni a víz szintjét, hogy közel tudjunk menni, és meglátjuk, hogy végül is konkrétan mi lesz belőle. Az lenne az igazi, ha a torony állhatna, de ha nem, akkor egy szimbólumot szeretnénk oda – jelentette ki a városvezető.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Rokoni kapcsolatok a Sárköz és a temesközi Végvár között
„Olyan helyre vigyen kend engemet, ahol megterem a káposzta”
A végvári könyvtárban december 5-én a szerzők jelenlétében  mutatták be dr. Balázs Kovács Sándor és Gutai István Bánátból bánatba című könyvét, amelynek fő célja a Sárközben és a temesközi Végváron élő családok közötti rokoni kapcsolatok feltérképezése. A Végvár és lakosai múltjáról sok izgalmas adatot tartalmazó kötet bemutatóján részt vett Figler János sárpilisi és Csáki Gál Károly végvári polgármester, valamint Korsós Zoltán, a budapesti Természettudományi Múzeum igazgatója, akinek végvári kötődéseire a könyv anyagának összegyűjtése során derült fény.
A Bánátból bánatba című kötetről az egyik szerző, Gutai István, ny. paksi könyvtárigazgató elmondta: ő maga közvetlenül érintett a Sárpilis és Végvár közötti rokoni kapcsolatok ügyében, hiszen dédszülei Fülöp András és Vas Lídia Végvárról költöztek Sárpilisre. Amikor megtudta, hogy régi barátja, dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató, történész is érdeklődik a „végvári nyom” iránt, 2001-ben felkerekedtek és Végvárra utaztak, ahol Valkai György akkori alpolgármester fogadta őket. Tizenhárom év kutatásainak eredménye ez a könyv, amely azt is bemutatja, a szétszakított családok hogyan tartották egymással a kapcsolatot az utóbbi száz évben. „A könyv címlapján levő képen főleg végváriak vannak, de a felvétel Sárpilisen készült” – mondta Gutai István, aki megdöbbentő, sokszor tragikus részleteket olvasott föl a kötetbe foglalt interjúkból.
Dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató, a könyv történeti részének a szerzője, a Sárköz történetének és néprajzának szakértője elmondta, hogy az 1798–1800-as években 67 család települt a Sárközből és a környékéről (Sárpilis, Decs, Őcsény, Alsónyék, Érsekcsanád, Szeremle, Dunaszentgyögy településekről) Végvárra, több mint 200 fő, „a vízi életre unt” sárközi kereste a boldogulását a távoli Temesközben. „A Sárköz a Duna és Sárvíz folyó közötti mocsaras terület volt – mondta Balázs Kovács Sándor –, ahol a halászatból és a szőlőből éltek meg az emberek. A Temesközbe a föld, a területszerzés lehetősége vonzotta a sárközieket.” Az első telepesek között volt a Korsós testvérpár, Ádám és Péter. Az egyik Korsós ősnek így könyörgött a felesége a Sárközben: „Olyan helyre vigyen kend engemet, ahol megterem a káposzta”. Rittbergben (a későbbi Végváron) megtermett a káposzta, de ott is keményen meg kellett dolgozni mindenért, a földet pedig csak négy lóval lehetett megszántani, olyan kemény volt. A Sárközből Végvárra költözött telepesek közel fele haza is költözött néhány év múlva, de a családok egy része megvetette itt a lábát.
A könyvhöz ajánlást írt dr. Korsós Zoltán, a budapesti Természettudományi Múzeum igazgatója, akinek dédapja, Korsós György szintén Végvárról költözött haza 1892-ben Sárpilisre. Az ő nagyapja volt Korsós Ádám, aki annak idején Sárközből Végvárra az első telepesek között érkezett. „Édesapám halála után a családom története után kutattam, így bukkantam rá a Balázs Kovács Sándor nevével fémjelzett adatokra, publikációkra. Szinte hihetetlen volt számomra, hogy a családom, a Korsós család története egy néprajzos-muzeológus érdeklődésének a középpontjában legyen” – írja az Ajánlásban dr. Korsós Zoltán, aki személyesen is részt vett a könyv végvári bemutatóján.
A könyvbemutatóra eljött Figler János, Sárpilis polgármestere is, aki elhozta a „sárpilisi rokonok” üdvözletét, és azt javasolta Csáki Gál Károly végvári polgármesternek, hogy legközelebbi decsi látogatásuk alkalmával álljanak meg Sárpilisen az ismerkedés céljából. „Ha őseink ennyire összetartoztak, akkor a két település vezetőinek közös felelőssége, hogy ezt a kis parazsat melegen tartsuk, ne hagyjuk kialudni” – mondta Figler János.
A Sárpilis és Végvár közötti kapcsolatfelvétel szükségességével Csáki Gál Károly végvári polgármester teljes mértében egyetértett, mert szerinte a települések közötti igazán tartós kapcsolatok a családok közötti baráti kapcsolatokon alapszanak. „A hivatalokban változnak az emberek, a vezetők, a tartós kapcsolatok a családok között vannak” – mondta Csáki Gál Károly, aki megígérte, hogy amikor legközelebb Decs testvértelepülésre látogat, feltétlenül felkeresi a sárpilisieket.
A bensőséges hangulatú könyvbemutató végén a szerzők, dr. Balázs Kovács Sándor és Gutai István dedikálták a végváriak számára rendkívül érdekes és hasznos információkat tartalmazó kötetüket.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Kákonyi Csilla Szervátiusz Jenő-díjas
Rangos anyaországi elismerésben részesült Kákonyi Csilla festőművész, a Barabás Miklós Céh alapító tagja és marosvásárhelyi csoportjának vezetője. Több évtizedes, kimagasló művészi tevékenységéért a Szervátiusz Alapítvány Szervátiusz Jenő-díjra érdemesítette. A díjátadó ünnepségre 2014. november 19-én Budapesten, a Szentháromság-tér 6. szám alatti Magyarság Házának Corvin-termében került sor. És ugyanott, az emeleti kerengőben nyílt meg Kákonyi Csilla festészeti tárlata is, ami december 10-ig látogatható. Az alábbiakban a művésznek a díj átvételekor mondott beszédét adjuk közre.
Vallomások, gondolatok
Tudattal és lélekkel megáldott emberi sorsunk ég és föld közé feszül. A bennünket körülvevő csodálatos kinti világnál is csodálatosabb, különösebb élet tenyészik bennünk legbelül, mindnyájunkban. Ez a világ teljesen személyes, lelki világ. Szinte természetes hát, hogy különbözőségéből adódóan gyakran konfrontálódik, fájdalmasan ütközik a „külső”, az objektív, a közömbös valódi világgal. Ilyenkor a festő -- mert a művészet is az emberi önvédelem eszköze – nekiáll és képet fest, hogy valahogyan „kihúzza magát a csávából”. Ideiglenesen legalábbis. Feltárva érzelmeit, személyisége és szemlélete szerint értelmezi a világot és azon fáradozik, hogy gondolatait átadhatóvá tegye művében embertársainak.
Szabadság (Kolozsvár)

A Müpában is fellép a Háromszék Táncegyüttes
Öt helyszínen, köztük a budapesti Művészetek Palotájában (Müpa) mutatja be A tékozló fiú című előadását december 8–12. között a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes.
A turné első helyszíne Nyírbátor volt hétfőn. A körút keretében kerül sor a „táncszínházi sorsjáték" budapesti premierjére is: a Nemzeti Táncszínház meghívására kedden 19 órától a Művészetek Palotájában lép színpadra a társulat.
A budapesti premiert követően szerdán Abonyban, csütörtökön Szatmárnémetiben, pénteken pedig Nagybányán látható majd az előadás. A Háromszék Táncegyüttes előadása Ivácson László rendező-koreográfus sajátos koncepciójában a népi kultúra, pontosabban a népzene és néptánc eltékozlását jeleníti meg.
„A bibliai alaptörténetből kiindulva az előadás a színház eszközeivel, a hagyományos néptánc és modern mozgáselemek ötvözésével fogalmaz meg aktuális kérdéseket. Mi a szerepe nagyapai örökségünknek a jelen életkörülményei között? Többek vagyunk-e egyszerű fogyasztónál, statisztikai adatnál? Pilinszky-t parafrazálva pedig az atyai háztól eltávolodó, vagy visszavezető úton járunk-e?" – olvasható a produkció ismertetőjében.
Az előadás rendező-koreográfusa Ivácson László, a rendező munkatársa Fazakas Misi. A produkcióban a Heveder zenekar muzsikál, Erőss Judit énekel, közreműködik Éltes Áron. Előadja a Háromszék Táncegyüttes tánckara, a Fiú szerepében Tőkés Csaba Zsolt, a Gyökérember szerepében Bajkó László látható. A turné megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.
Krónika (Kolozsvár)

Nincs alternatívája a liberális demokráciának?
Az elnökválasztási kampány első hetében Kelemen Hunor bemutatta államelnöki programját Bukarestben. A programbemutatón többek közt jelen volt Cristian Pârvulescu politológus és Emil Hurezeanu politikai elemző is, akik kérdéseket tettek fel, és reagáltak az RMDSZ államfőjelöltje által felvetettekre. 
A találkozó a magyar és a román liberálisok párbeszédeként értelmezhető, melyen szóba került a székely autonómia kérdése is. Ezzel kapcsolatban Kelemen aláhúzta, hogy autonómia alatt nem szeparatizmust kell érteni, hanem regionalizálást és decentralizációt, azon belül pedig kulturális autonómiát és nyelvi jogokat a nemzeti identitás megőrzése végett.
Ezt véleményezve Hurezeanu megjegyezte, hogy amit Kelemen prezentált, az egy regionalizációs terv, de amúgy világos, miért használja erre az autonómia kifejezést... A magyarok iránti barátságáról nem éppen híres Hurezeanu arra is rámut+E286atott, hogy az RMDSZ egy tabukkal teli erőtérben politizál, melyben Magyarország kormányfője vitatja az európai értékeket, az európai intézményeket és a liberális demokráciát.
Kelemen igazat adott Hurezeanunak (1), majd kérdésekre válaszolt, melyek az Orbán Viktorhoz fűződő viszonyát és a vele folytatott budapesti beszélgetését firtatták. Ezekben világossá tette, hogy nem ért egyet a magyar miniszterelnökkel, kijelentve, a liberális demokráciának nincs alternatívája.
Ez viszont egy kapitális tévedés. A liberális demokráciának ugyanis nemcsak alternatívája van, hanem az irányzat rossz útra is vezet. Gondolok itt az újradikális divat-liberalizmusra, melynek ismertetőjegye a kizárólagosságra törekvés, és a tolerancia meg a pluralizmus nevében teret nyerő intolerancia. Aktivistái a legjobb megoldás birtokában lévő („politikai unió", „még több Európa és szabadság", stb.) „tudomokként" tetszelegnek, s tevékenységük nyomán csak a műanyag, sok esetben pedig Szodoma és Gomorra kultúrája lopózik a szívekbe.
Ez a szellemiség komoly veszélyt jelent az európaiakra. A fő vektor vonatkozásában tehát az RMDSZ tévúton jár, ami – ha nem akar beragadni a balliberális sztereotípiákba – komoly átgondolást igényel. Az alternatíva nélküli liberális demokrácia őrzőjeként kiálló vezetés ugyanis az internacionalizmus szülte kommunizmus ikertestvérének (2) kötelezte el magát, meglehet azért, mert a Markó-filozófiát követve úgy véli: „minden a hatalom".
Ebből adódik kettős attitűdje is, mely a nemzeti vonalat elavultnak bélyegezve félreértelmezi azt, és az emberi, közösségi értékek iránti következetes kiállás helyett a felületességben lubickoló román, illetve nemzetközi passzátszeleknek igyekszik megfelelni. Nincs hát miért csodálkozni azon, hogy a bukaresti vezetők hiányoznak a gátakról, ám belépőt kapnak a fényes szalonokba, hol ezredesi címekkel is megjutalmazzák őket a stréberségükért. És közben nem látják, hogy (Szent Ágoston szavaival élve) az után futnak, ami nincs, ezért nem találják azt, ami van.
Erőltetett diszkrimináció
Csakhogy időközben eltelt 25 év. És a kis lépésekkel előre (időnként meg nagy lépésekkel hátra) politikája a magyar emberek szemében végképp megkérdőjeleződött. Ideje a megújulásnak, mert a homályos célokkal és ígéretekkel tele a padlás.
„A romániai magyarok nem akarnak jobban élni, mint a románok" – mondta mégis Kelemen a jelenlévők előtt, ami kifejezi feltétlen szolgakészségét. Ennél ma jóval többre van szükség. A tartalékok kifogytak, a másodrangú állampolgárság és a diszkrimináció többletterhének viselése középtávon tarthatatlan. Alternatívák vannak, de ehhez értelmes, a gátakra felállni képes legényekre van szükség – akiket ma már Erdélyben kell keresni, nem Bukarestben!
A bizalomvesztéssel járó kockázatot a szövetség vezetői is észlelték, ezért próbálnak „nagyobb" lépéseket mutatni kifelé. Az „autonómia" is ezt a szerepet szolgálja (3). Elvégre az RMDSZ „érdekvédő" képességét ismerő román csapattársak megértik, hogy a képben maradáshoz „unortodox" jelzőkre is szükség van. Csak így maradhat meg a status quo és kontroll alatt a magyarság, amivel – az RMDSZ főtitkár kifejezésével élve – „aki számít", jól jár.
A gond csak az, hogy „akik nem számítanak", ma egyre komolyabb erőt képviselnek Erdélyben. Az évek óta növekvő bizonytalanság és politikai csömör hatására meglehet, hogy az alternatív szervezetek némelyike megújulásra képes, kompetens szervezetté növi ki magát, és a magyarországi választások utórengéseként eltünteti az RMDSZ-t a porondról. Ez eddig nem történt meg, ami a 25 éves szervezet mesterséges fenntartásának is köszönhető, melyben valószínűleg a román hírszerzés is érdekelt.
A titkosszolgálat feladatának tekinti a magyar területi autonómia megvalósulásának megakadályozását. Ezt George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója nyilatkozta nemrégiben. Vagyis a történelmi ígéreteket figyelmen kívül hagyó román hírszerzés a magyar adófizetők pénzén akarja megakadályozni a székelyföldi autonómia létrejöttét...
És történik mindez egy európai országban, ahol az egy főre jutó szekusok száma harmincszor nagyobb, mint Németországban, húszszor, mint Franciaországban, ötször, mint az Egyesült Államokban, és a társnemzetek publikus diszkriminálása nem zavarja különösebben az internacionalizmus képmutatóit. Mint ahogy magyarországi elvtársaikat sem (4), akik Soros György és más külföldi fenntartóiktól segítve, a magyar civileknek járó és a norvég kormány közvetítésével Magyarországra juttatott európai pénzekre tették rá a kezüket. Megdöbbentő, hogy a felhasználók ebből agresszivitásba torkolló kormányellenes tüntetéseket is szervezhettek.
Ebbe az exkluzivista logikába illeszkedik a december 1-jei Kempinsky-találkozó, a december 5-ei népszavazási kampány és a Gyurcsány–Bajnai-vonalhoz fűződő bukaresti RMDSZ-barátság is. Míg Bajnai Gordont állítólag Amerikából küldték, hogy Orbán helyébe tegyék, az amerikai protekcionizmust élvező Gyurcsány Ferenc és internacionalista köre mind a mai napig nem tudta feldolgozni vereségét.
Elestek a tejfölnyalogatástól, ami az ő értelmezésükben a demokrácia végét jelenti. Ezért (is) az internacionalista pancsmesterek által gerjesztett hullámokon lovagló újradikálisok – némi amerikai segédlettel – minden fórumon Orbán Viktor leváltására úszítanak. Számukra megbocsáthatatlan a tény, hogy Isten bekerült a magyar alaptörvénybe. Nem csoda hát, ha tudománycsúfoló szakemberek (akiknek a véleménye több politikus szemében is szent írás) Magyarországról szóló elemzéseit a „feltételezzük, hogy gonosz" szemlélet hatja át. Ismerős?
A Digi24 televízióban szereplő, az újradikálisokhoz igazodó Hurezeanu is – nem egyszer tényeket ferdítve vagy félreértelmezve – Orbán ellen ágáll, s ez a magyar kormányfőt helyenként zsarnokként prezentáló szemlélet az RMDSZ-hez közeli sajtóban is fellelhető. A gond tehát az, hogy míg a magyar alaptörvényt vizsgáló neves nemzetközi alkotmányjogászok semmilyen problémát nem láttak az alaptörvényben, sőt némelyek kifejezetten példaértékűnek tekintették azt, az újradikális liberálisok ezt az indulatok talajáról utasítják el.
Ennek az irányzatnak a félrevezető mivoltára hívta fel nemrégiben a figyelmet a liberális Anthony O'Hear (Margaret Thatcher és John Major brit kormányfők volt tanácsadója) is, aki a brit szellemi életet domináló szekuláris értelmiséget keresztényellenesnek nevezte. „Egy ilyen személy kizárólag a maga álláspontját tekinti közmegegyezésnek" – mondja O'Hear, aki szerint a neoliberalizmus szembemegy a klasszikus liberális értékekkel, a tolerancia nevében képviselve az intoleranciát. Ez dominálja ma a nyugati véleményipart és médiát, festi fehérre a feketét, meg fordítva.
Térnyerésükkel pedig Európa- és Amerika-szerte erősödik a keresztényellenesség. Neves professzorokat bocsátanak el állásaikból, amiért az evolúcióelméletet megkérdőjelező tudományos bizonyítékokat tárnak fel (pl. az amerikai Marc Armitage professzort), hisztérikusan „aggódnak", ha a szülők nem evolúciót oktató iskolákba íratják a gyermekeiket (pl. Angliában), iskolákat jelentenek fel, ha az éhező gyermekeket megsegítő projektekben keresztény szervezetek is részt vesznek (5), egyházakat kényszerítenek a törvény erejével arra, hogy homoszexuálisokat házasítsanak össze (pl. Dániában), stb.
Szellemi korrupció?
Szellemi szempontból ezzel az áramlattal jegyezte el magát az RMDSZ. És ez játszik döntő szerepet abban a vitában is, mely napjainkban a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesbolt újranyitása körül robbant ki. Tőkés László az Illyés Gyula Református Könyvesbolt alapítójaként november 28-án nyilatkozatot tett közzé, felemelve szavát az ellen, hogy a könyvesbolt „az alapító Illyés Közalapítvány szándékaival, valamint a névadó szellemiségével ellentétes rendeltetést töltsön be".
A korábbi püspök szerint a könyvesbolt Kuncze Gábor, Demszky Gábor és a köreikkel barátkozó váradiak kezére játszásával az RMDSZ újradikális csoportja megszégyenítő győzelmet aratott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületen, melynek vezetősége elvtelen barátjukká és kiszolgálójukká vált. Tőkés említést tesz az RMDSZ-es irányítók és magyar elvtársaik alapítványainak közös tevékenységéről, valamint arról is, hogy ezek az érdekkörök több száz millió forintnyi összeget játszottak el abból a pénzből, melyet a magyar kormány kulturális célból az erdélyi magyarságnak adományozott.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület RMDSZ-párti attitűdje közismert. Ez önmagában nem szempont, ám felelős keresztényként a nagyváradi értelmiség körében terjedő újradikalizmust erősíteni egy könyvesbolttal... Jó lenne, ha az egyházkerület nyilvánosan is tisztázná a kérdést. Különben csak remélni lehet, hogy az olyanokkal kötött baráti megállapodás, akik a Szentírást előbb akarják gáncsolni, mint megismerni, nem a lelkek pusztává formálódását segíti elő. Mint ahogy azt is, hogy a szekus­kapcsolatok hagyományától sem idegen egyházi vezetőség – mint keresztény a keresztény mellett – Orbán Viktor mellett is publikusan kiáll.
Keresztény kötelességünk ugyanis nyilvánosan támogat egy olyan kormányfőt, aki következetesen kiáll Isten mellett, és ellenáll a hatalmi kényelemnek, melyet ma az internacionalistákkal kötött barátság kínál. „Ha valaki Isten akaratát vágyik megismerni, akkor legyen Isten barátjává, mert ha egy olyan embertársa akaratát szeretné megtudni, aki Istennek nem barátja, akkor szemtelenségét és ostobaságát mindenki kinevetné." (Szent Ágoston)
1 Szerintük az európai intézmények és a liberális demokrácia vitathatatlanok. Vajon milyen alapon? Az meg nem igaz, hogy Orbán Viktor vitatta volna az európai értékeket. 2 Ezért lehetett Magyarországon már a '89-es fordulat előtt elő-SZDSZ-ről (Boros Péter) beszélni. 3 Ezt igazolja Kelemen Hunor elszólása is, miszerint nincs jelentősége, mikor terjesztik parlament elé az autonómiastatútumot. 4 Akik már a kezdetektől hirdették, hogy a nemzeti szuverenitás baromság, ósdi dolog, a jövő a világpolgárságé. 5 Ezért jelentette fel az Amerikai Humanista Szövetség a Haitin borzalmas körülmények közt élő gyermekeken segíteni akaró Robbinsdale egyik iskoláját.
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)

A román hatalom valós szándékai
 A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nemzetbiztonsági okokra hivatkozva szólította fel a kormányt, hogy a lőtér területét ne engedje át Sepsiszentgyörgy városának, a szomszédos székely megyéből származó hadügyminiszter pedig félelmeikben osztozva, a román érdekek szem előtt tartásáról biztosította őket. 
Hallgatólagosan átment a Szenátuson az a törvénytervezet, mely bűncselekménynek minősítené a román nemzeti lobogótól eltérő zászlók használatát. 
A Ploiesti-i Táblabíróság visszaállamosította a Székely Mikó kollégium épületét.
Románia nemzeti ünnepe alkalmából többek között a „Székelyföld nem létezik, ki a magyarokkal Romániából” jelmondatokat üvöltve masíroztak újfent Sepsiszentgyörgy főterén az Új Jobboldal nevet viselő fasiszta szervezet idegen vidékekről toborzott tagjai.
A román trikolór hiányára hivatkozva december 1-je kapcsán megbüntették Kézdivásárhely polgármesterét.
Íme, néhány az utóbbi hónap magyarellenes megnyilvánulásaiból, melyek nemcsak a román hatalom hozzánk fűződő viszonyát tükrözik egyértelműen, hanem az általuk nekünk szánt jövőt is előrevetítik. Ellenségként kezelnek, kioktatnak, fenyegetnek, vagyonunkból kiforgatnak, megaláznak, tiltják nemzeti jelképeink használatát, és még a létünket is kétségbe vonják, miközben elvárják, hogy legnagyobb nemzeti tragédiánk kezdetének évfordulóján örömkönnyeket hullatva ünnepeljük, hogy a magyar helyett a román államhatárokon belül élhetünk.
Az elkövetett gazságok számonkérése miatt remegő gyarmatosítók tudathasadásos állapotára valló diktatorikus megnyilvánulások és intézkedések ezek a fennhatóságuk alá került területeken élőkkel szemben, melyeknek egyetlen célja a szülőföldünk végleges és visszafordíthatatlan birtokba vétele. Éppen ezért, a további önámítás helyett legfőbb ideje szembenéznünk a tényekkel, és kellő határozottsággal, elszántsággal és nyíltan szembefordulnunk a Bukarestből irányított, minket sárba tiporni és megsemmisíteni akaró elnyomókkal. Ugyanakkor az erdélyi románság tagjaiban is tudatosítanunk kell, hogy nem ellenük, hanem saját megmaradásunk érdekében cselekszünk ekképpen, egyúttal figyelmeztetve őket arra a régi bölcsességre, mely szerint az a nép is el van nyomva, mely mások szabadságára tör.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hol van „Csiglamező”? (VI.)
A hunnak, majd a besenyőknek nevezett szkítákról
Tanulmányunk eddigi öt részében láthattuk, hogy a középkori magyar krónikák Campo Chiglája (ahová a székelyek a Hun Birodalom bukása után visszahúzódnak) a Duna-deltától északra eső, ma Budzsákként ismert területet fedi. Itt a székelyek – feltehetően azért, hogy hun kapcsolataikat titkolják – nevet változtatnak, és szklavin néven elfoglalják a mai Munténiát, Dél-Moldvát, és a Budzsákot továbbra is belakják. A bolgárok 680-as honfoglalása után a szklavin nevet a bizánciak átjavítják szkítára, ezek a Duna bal partján lakó szkíták pedig fontos szerepet játszanak a bolgár állam kötelékében. Most pedig nézzük, mi történik őseinkkel a 900-as évektől 1200-ig (ez utóbbi dátumkor már biztosan Székelyföldön élünk).
A számunkra elsődleges forrásnak számító bizánci történetírás megértését nagyban nehezíti, hogy állítólag a népnevek össze-vissza jönnek elő a szövegekben, és nem lehet tudni, melyik név kit is takar. A nagy bizantinológus, Moravcsik Gyula ezt a bizánci történetírók felkészületlenségével magyarázza: „megfigyelhető, hogy egyes írók halmozzák a népneveket anélkül, hogy azok jelentésével tisztában lennének.” Nos, mi ne legyünk ilyen kategorikusak, és jóindulatúan viszonyulva, inkább próbáljuk megfejteni a névhasználat okait.
Az elsődleges ok egy változó népnévre az, hogy egy nép más államalakulat kötelékébe kerül: mai példával élve, Székelyföldről a külföldiek Romániaként szólnak (korábban meg Magyarországként), lakóiról pedig románokként (korábban meg magyarokként – igaz, ez utóbbi véletlenül helyes is). Az illető nép neve csak nagyon indokolt esetekben jön elő, újra analógiával élve: a II. világháborúban az oroszok a németek ellen harcoltak, viszont már konkrétan meg kell nevezni, hogy német oldalon viszont az ukránok álltak (a cári Oroszország és a Szovjetunió egy népe, akik más esetekben szintén orosz, illetve szovjet néven jönnének elő).
Nos, a Havasalföldön – Moldvában lakó, szkítának nevezett nép még a magyarok bejövetele után is bolgár kötelékben jelenik meg egészen a bolgár birodalomnak az 1000-es év körüli legyengülésééig (1020-ban bizánci uralom alá is kerül az egész ország). Egy datálás nélküli bizánci mű, a Miracula Sancti Georgii (Szent György csodái) feltehetően 917-re tesz egy Bizánc elleni nagy támadást, amelyben szkíta csapatok is részt vettek: „Miután ezek így voltak, történt ellenünk, keresztények ellen a nyugati népek, azaz a bolgárok, magyarok (ouggros – S. A.), skythák, médek (krétai arabok, akik 824 és 961 között uralják a szigetet – S. A.) és türkök (magyarok? erdélyiek? – S. A.) leghevesebb felkelése...”
A szkíták, akik hunok
Leon Diakonos 992 táján írja meg saját tapasztalatai és szemtanúk közlései alapján a 959-től 976-ig terjedő kor eseményeit. Népnévhasználata teljesen egyértelmű: megadja az archaizáló nevet, valamint annak egyenértékét, a népi nevet. Eszerint a bolgárok a mysek (Bulgária = Mysia), a tauroszkíták a ruszok, oroszok („tauroszkíták, akiket a népnyelvben általában ruszoknak neveznek”). A besenyőknek nem ad meg régi nevet (talán azért, mert a régiekkel nem voltak kapcsolatban), ők a patzinaták, akiknek jellegzetessége, hogy a tetveket megeszik. A szkíta nevet a hunnal tartja azonosnak (II. könyv, 2 fejezet):
„Noha /Leon Phokas/ hadvezérsége alatt sok háború tört ki, az ellenféllel szemben sohasem húzta a rövidebbet, hanem mindig a legnagyobb győzelmet aratta. Így, amikor azon időben egy skytha sereg átkelt a Dunán (hunoknak nevezik a népet), minthogy Leon hadvezér nem volt képes egyenlő erővel összecsapni velük (…) Miután tehát az erdőkön át titkon odalopózott, a hunok táborát megszemlélte, és tömegüket pontosan megbecsülte, éjnek éjszakáján háromfelé osztott sereggel tört a skythákra, és a hirtelen támadással olyan öldöklést vitt végbe, hogy a megszámlálhatatlan tömegből nem sokan menekültek meg.”
Moravcsik szerint ezen, 961-ben történő eseményekben a hunok a magyarok, mivel a 12. században gyakran nevezik a magyarokat hunoknak. Ha ellenőrizzük ezt a kijelentést, láthatjuk, hogy Moravcsik mondása féligazságot takar: a 10. században, ezen az egy, feltételezett helyen kívül csupán egyszer, Georgius barát folytatásában (a mű született 963–969 között) fordul elő a hun név, ahol a bolgárok mellett ungrok, türkök és hunok jelennek meg a 830-as év körüli események leírásánál, és ahol a hun név jó eséllyel inkább a szkítákat takarja, semmint bármelyik más népnév szinonimája lenne. Utánuk 120 év szünet következik, amíg a hun nevet újra leírják: 1092-ben Achridai Teoplylaktos használja feltehetően a magyarokra, majd újabb szünet, és száz év múlva jön elő Ioannes Kinnamosnál, ugyanabban az időben vagy valamivel később Niketas Choniatesnél, biztosan a magyarokra.
Leon Diakonosz a szkítákról ad egy nagyon fontos információt: a szkíta/hun seregnek a Dunán kell átkelnie, majd értelemszerűen Bulgárián, hogy összecsapjon a bizánci csapatokkal. Lehet azt mondani, hogy a magyarok még valahol Belgrád környékén kelnek át a folyón, és sértetlenül végigvonulnak Bulgárián, viszont az inkább lehetséges, hogy a bolgárokhoz tartozó havaselviek azok, akik ezt megteszik. Leon Diakonos írásának egy másik részében, a 965–966-os eseményeknél a szkítákat a mysekkel, azaz a bolgárokkal azonosítja, így biztosra vehető, hogy a hunoknak nevezett szkíták a bolgár állam kötelékében vannak, mint ahogy eddig is láthattuk (így biztosan nem a magyarok).
A szkíták, akik besenyők
Az ebben a korban szkítának nevezett népet a besenyőkkel azonosítják a kutatók, ám ennek én semmiféle alapját nem találtam. Az egész szkíta= besenyő azonosítás jóval későbbi történésekre megy vissza, és szép példája annak, miért nem szabad későbbi szövegből visszamenőleg is következtetéseket levonni.
Egy, a kutatók által eléggé elhallgatott, mert meg nem értett bizánci szerző, Attaleiates Mihály az 1078-as évről szólva (abszolút kortársként, hiszen művét 1079–1080-ban írja) azt mondja a szkítákról, hogy a szkíta nem a besenyők egyik archaizáló neve ebben a korban, hanem azoktól egy különálló népet jelöl: külön beszél az Ister (Duna) melletti szkítákról és a besenyőkről, majd elmondja, a „besenyőknek nevezett szkítákat” a nép nevezi így – viszont a művelt, a dolgokat tisztábban látó történész nem, sugallja.
Meg is mondja, miről van szó: ezek a szkíták VIII. (Ducas Parapinakes) Mihály bizánci császár idejében (uralkodott 1071–1078) átálltak a besenyőkhöz. 1078-ban ugyanis az akkor Bizánchoz tartozó havasalföldi (szó szerint: Duna melletti) szkítákat leverik, azok pedig újra elfogadják a bizánci fennhatóságot: „a követek pedig biztosították a bizánciakat engedelmességükről és arról, hogy szigorúan megbüntették azokat, akik fellázadtak és egyesültek a besenyőkkel a korábbi császár idejében, és bemutatták, hogy teljességgel szakítottak ezekkel.”
A székelyek egy részének a besenyők oldalára való átállásáról egyébként a Csíki székely krónika is ír, sőt egy kevéssel korábbra is teszi a „nem keresztény székelyeknek” a besenyőkkel való kacérkodását (31. vers): „1049-ben. Minekutána pedig István király már régen megholt volna, a dicsőséges és győzedelmes királynak halálát meghallván a bessusok, a Gümötz mege földin lakó keresztyén székelyeknek hadat izenvén, bé akarának ütni. De a székely nemzet fegyverre kelvén, kihajtá őket emberül, messze a maga földétől az András vezérsége alatt, ki Ambor Vida Josa fia vala. De más tribusok ennek a győzedelemnek dicsőségét akadályoztatni akarák. Uopour vezér Bálványos várából Andorás vezért ebéd felett megölé és fővezér Andorás földét elfoglalá”. A 32. versben ez áll: „De az erdélyi vajda, Béla, megtudván a keresztyén székelyeknek veszedelmeket és az Andorás vezérét is, a bátyja halála után a pogány embereknek Gyula várában fejeket szedeté (1060–61 körül – S. A.)”
A Csíki székely krónika szerint a nem keresztény székelyek elleni megtorlás egyre erősödik, Béla király például betiltat mindent, ami őket a régi dolgokhoz köti (33. vers): „Amikor is azután Béla vajda parancsolá, hogy a hivatalok ne neveztetnének a régi szokás szerént, hasonlóképpen se nemzetségek, se várok, se faluk, se kastélyok, hanem a szentek neveit adnák nékiek. Ahonnan a lőn, hogy sok jeles székely katonák nem tudák magok elejeket, s leveleiket (mint haszontalanokat) megégették, oly nagy zűrzavarban is mindazonáltol találtatának némelyek, kik a király akaratja ellen is elejeknek és lakhelyeknek neveket megtarták. Kiváltképpen Háromszéken, Dombou, Béél, Nömöz, Mikou, Dants, a nemes Gyula Körös fia. A mostani Udvarhelyszéken pedig Uogroun, Lázár, Köntz, Biró, Nagy, Zimán, Dállya, Zököl, Turekh (Török), Kadáts sat.”
Az elnyomás akkora, hogy az egyébként nyugati keresztény szemszögből szóló krónika (korabeli dokumentumok kompilációja) is nagy elégtétellel veszi tudomásul, hogy Béla király meghal (33. vers): „És így Béla hirtelen változással a királyi szék reáesvén, méltán öszveromlék 1063-ban és meghalt 1065-ben.”
Nagyon is elképzelhető, hogy az elnyomás hatására a havasalföldi, nem nyugati keresztény székelyek valamikor 1071–1078 között a magyarokhoz, Erdélyhez való tartozás helyett a besenyő segédnépi státust választják, és erről ír Attaleiates is. A szkíta–besenyő közös államalakulat az 1078-as vereség ellenére még egészen 1091-ig tart, amikor a kortárs Joannes Oxites szerint a szkíták döntő vereséget szenvednek (ezt szokták a besenyők végleges vereségének nevezni).
Átköltözés Erdélybe
Ekkortól kezdve a havasalföldi székelyek beköltöznek Erdélybe a már korábban oda települt, a magyar vármegyei rendszer kiépítésében részt vevő székelyekhez, legalábbis a Csíki székely krónika szerint (37. vers): „És ezek esének a derék királynak, Lászlónak jelenlétében (más fordítás: halála után – S. A.) az ő fia, Kálmán László előtt, mikor Drusillával menyegzőit tartotta. Kinek testvérit, Piroskát, ki Irénének neveztetett, midőn a napkeleti udvar a Székelyföldin vitetné keresztül, az őtet kísérő székelyek közül, a Héterdők földin, sokakat megajándékoza (értelemszerűen földdel – S. A.), a székelyek ispánjai tartásokra szolgáló földök nem tartozván a Székelyföldhöz.”
A székelyek/szkíták eme lakhelyváltoztatásának a bizánci íróknál is nyoma van. Az archaizáló népneveket használó Anna Komnena, aki művét 1148 előtt írta, az 1059-es események leírásánál, ahol még a korábbi leírásokban szkíták szerepeltek, a dák elnevezést használja. Márpedig dákoknak régiesen az erdélyieket nevezték a bizánciak. Mint minden bizánci író, Anna Komnena is vigyáz arra, hogy naprakész legyen: ez azt jelenti, hogy a korábbi szkíták (székelyek) most már Dacia (Erdély) lakói.
A 12. század végétől Bizánc visszaszorul, mivel megalakul a Bolgár–Vlah Birodalom, és így elveszünk a bizánci írók látóköréből. Ezt székelyekül csak sajnálhatjuk, mivel bizonyára még sok érdekes dolgot tudhattunk volna meg tőlük történelmünkről.
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Évköny-bemutató az Arany János Elméleti Líceumban
Novemberben mutattuk be a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum idén megjelent, sorban már a harmadik évkönyvét, amely a 2013–2014-es tanév fontos eseményeit, tevékenységeit és adatait rögzíti.
Intézményünk új formájának, a magyar tannyelvű iskolának a létrehozása óta igyekszünk hiteles dokumentumot állítani létünknek, munkásságunknak, törekvéseinknek, a nagyszalontai magyar pedagógusok és diákok életének bemutatásával. Az idei évkönyv is követi az előzőek felépítését. A beköszöntő Mészár Julianna igazgatónő, Török László polgármester, illetve az előző tanév aligazgatói: Kiss Mária és Tornai Melinda tollából született. Későbbiekben helyet kap a nagyszalontai oktatás történelmének ismertetése, költőóriásunk munkásságának néhány fontos aspektusa, iskolánk diákjainak, pedagógusainak, személyzetének és felszereltségének bemutatása.
A második fejezet a munkaközösségnek biztosít teret, leírva egy munkás év mozzanatait, eredményeit. A következő fejezetekben, az iskolában működő körök, rendszeres tevékenységek, versenyek, konferenciák, családnapok, ünnepségek vannak képekkel gazdagon illusztrálva, majd a diákok életébe vethetünk betekintést, megismerve a diákönkormányzatot, a gólyaavató és szalagavató bálokat, az iskola újságát, a sok kirándulás beszámolóit.
Az utolsó fejezet a végzősökről szól. Megtaláljuk benne a IV., VIII. és XII. osztályosok névsorát, képeit illetve az osztályfőnökök rövid beszámolóit is. Sok képpel emlékezünk a ballagás felejthetetlen és magasztos pillanataira. Az igazgatónő ünnepi évzáró gondolataival teszünk pontot az évkönyv végére is, remélve, hogy egy új tanév új erőt, sok sikert és sok megírnivalót hoz majd.
A könyv megjelenése érdekében egy lelkes és népes pedagógusi csapat  teszi félre a hétköznapok fáradalmait, megírva személyes tapasztalatait, vagy megszólítva kollégát, diákot. A borító hagyományosan zöld árnyalatú, és egy grafika utal az iskolai szimbólumokra. Idén az év elejei csengőavatást idézi Iszlai Borbála rajza. Az iskola egyesületének, a Pro Lyceum Salonta Alapítványnak támogatásával a Prológ kiadó gondozásában jelenik meg a számunkra oly értékes kiadvány, melyet szeretettel ajánlunk minden kedves nagyszalontai lakos figyelmébe, akiknek kapcsolatuk van iskolánkkal, vagy érdeklődnek iránta. A kötet megvásárolható az iskola titkárságán 15 lejért.
Nagy Ildikó, aligazgatónő, az évkönyv főszerkesztője
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bokor: rosszindulatú a kézdi zászlóbírság
Rosszindulatúan és alaptalanul bírságolta meg a Kovászna megyei prefektúra Kézdivásárhely önkormányzatát amiatt, hogy a város nem volt „megfelelően” fellobogózva a román zászlókkal december elsején – állítja Bokor Tibor, a céhes város polgármestere.
Az elöljáró keddi sajtótájékoztatóján furcsállta, hogy a Marius Popică prefektus által kiállított jegyzőkönyvet Sebastian Cucu alprefektus írta alá tanúként. Bokor elvárta volna, hogy kikérjék egy kézdivásárhelyi román lakos vagy az ünnepséget szervező alapítvány tagjainak a véleményét.
A polgármester a december elsejei rendezvény kapcsán elmondta, egy helyi egyesület elnöke jelölte meg, hol akarják megszervezni az ünnepséget, kérvényét a városháza jóváhagyta.
„Az önkormányzat teljesítette kötelességét, és kitűzte a román zászlókat a kért helyszíneken: a Molnár Józsiás utcai ortodox templom környékén négyet, a kantai ortodox templom közelében – ahová végül a felvonulók el sem jutottak – pedig egyet. Az ünnepséget követően pedig a prefektúra ötezer lejes bírságot állított ki a román zászló kitűzésére vonatkozó 1157-es számú kormányhatározatra hivatkozva. Tette mindezt a megkérdezésem nélkül” – kommentálta a történteket a polgármester.
Bokor Tibor elmondta továbbá, tévedett, amikor azt hitte, hogy Marius Popică kinevezésével véget érnek a korábbi prefektusok által kezdeményezett zászlóháborúk és a kormányhivatal „végre a valóban fontos ügyekkel kíván foglalkozni”.
Az elöljáró arra gyanakszik, hogy a prefektúrán nem találtak jogszabályt, ami alapján büntetést róhattak volna ki amiatt, hogy Kézdivásárhelyen több magántulajdonban levő főtéri épületre gyászlobogókat tűztek ki a román nemzeti ünnep alkalmával, ezért most „a városházát vették célba”.
A városvezető arra is kitért, a román hírtelevíziók tendenciózusan tájékoztattak a helyi rendezvényről: a bejátszott hírben azt mondták, hogy a polgármesteri hivatalról levették a román zászlót, miközben egy másik épületet mutattak, majd a polgármester nyilatkozatát nem használták a tudósításban. Bokor leszögezte,  fellebbezni fog a bírság ellen.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Csíkiak a Betlehemes Diáktalálkozón
A csíktaplocai betlehemes csoport is részt vesz az immár hetedik alkalommal megszervezett Kárpát-medencei Betlehemes Diáktalálkozón, amelyet Kecskeméten tartanak december 9–14. között.
A helybéli Szent Imre Iskolába várják Beregszászról, Beregdédáról, Csíkszeredából, Kassáról és Szabadkáról a diákokat, nevelőket, hogy ismerkedjenek, barátkozzanak egymással és vendéglátóikkal, közben pedig a régi betlehemes hagyományok felelevenítésével hirdessék az Örömhírt: a Megváltó születését. A részt vevő fiatalok fogadó családoknál laknak, együtt járnak iskolába, együtt töltik szabadidejüket, közben sok helyen – családoknál, közösségi helyszíneken – bemutatják műsorukat is. Ellátogatnak a Városházára, a főplébániára, a Bács-Kiskun Megyei Kórházba, a Piarista iskolába, a Juhar utcai iskolába, fölkeresik az SOS Gyermekfalut, a Wojtyla Barátság Központot, a Családok Átmeneti Otthonát, a Mezei utcai Közösségi Házat. Szeretnék a régi emlékeket felidézni a Margaréta és a Platán Otthon idős lakóiban is.
„Így folytatódik és bővül a Kárpát-medencei betlehemes találkozó, ami alkalmat teremt arra, hogy a közös ünneplés közben gyerekek és szülők ismerkedjenek egymással. A találkozó legnagyobb hozadéka az a közösségformáló erő, mely hidat képez generációk, tájegységek, népek között. Az újra egyesülő Európában a civilek, a civil szervezetek szüntethetik meg az emberi kapcsolatokban a történelmi okok miatt kialakult folytonossági hiányt” – áll a szervezők közleményében. A hatnapos rendezvénysorozat megvalósításban a kecskeméti Bekecs Egyesület mellett közreműködik a beregszászi Cserkészliliom Alapítvány, a csíkszeredai Csobod Öröksége Egyesület, a délvidéki Caritas Szabadka és a kassai KAFI Polgári Társulás.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Jövő hétig tisztségben maradnak az RMDSZ-es miniszterek
Az RMDSZ-es miniszterek addig maradnak tisztségben, amíg a kormányátalakításkor kinevezett utódaik át nem veszik a helyüket – közölte hétfő este Kelemen Hunor szövetségi elnök a Victor Ponta kormányfővel tartott megbeszélése után.
Mint ismert, a miniszterelnök egy hét múlva, hétfőn kér bizalmat a parlamenttől az új struktúrájú kabinetjére. Ezt megelőzően, szombaton ülésezik a Szövetségi Képviselők Tanácsa, amely megerősíti majd az RMDSZ kilépését a kormányból.
„Átbeszéltük a kormányfővel a miniszterváltások technikai részleteit. Minket nem tettek ki a kormányból, elemzéseink alapján mi döntöttük úgy, hogy távozunk. Így tehát a jövő héten a minisztereink távoznak, amint az utódaikat beiktatják hivatalukba” – mondta Kelemen Hunor. Hozzátette, távoznak a kormányból az RMDSZ-es államtitkárok is.
A szövetségi elnök valószínűsítette, hogy az RMDSZ képviselői és szenátorai igennel szavaznak majd az új összetételű és szerkezetű Ponta-kormányra. Közölte azt is, hogy együtt kívánnak működni bizonyos kérdésekben a kormánypártokkal és természetesen az ellenzékkel is. Szerinte a liberálisok által meglebegtett bizalmatlansági indítvány esetleges támogatásáról nem időszerű még beszélni, mert a PNL még nem is jelentette be hivatalosan, hogy megdöntené a kormányt.
maszol/rtv.net

"Markó Attila körözése bármelyik pillanatban elkezdődhet"
Egyelőre nincs érvényben előállítási vagy letartóztatási parancs Markó Attila ellen, ám már csak idő kérdése, hogy mikor kezdik el körözni a képviselőt – mondta hétfőn a maszol.ro-nak a politikus ügyvédje.
"Bármelyik pillanatban kiadhatják védencem ellen a letartóztatási parancsot" – fogalmazott Eugen Iordăchescu. Az ügyvéd nem kívánt nyilatkozni arról, hogy az Alina Bica volt főügyész nevéhez fűződő korrupciós ügy gyanúsítottjaként beidézett képviselőnek szándékában áll-e visszatérni Romániába. Jelenleg Markó Attila Magyarországon tartózkodik.
Mint ismert, a politikust csütörtök reggelre idézték be kihallgatásra az ügyészségre, ám nem jelent meg. Ügyvédje korábban lapunknak elmondta: ilyen esetben az ügyben eljáró ügyész előállítási parancsot vagy akár letartóztatási parancsot állít ki a gyanúsított nevére.
Eugen Iordăchescu korábban arról is beszélt: kihallgatása után Markó Attilát bent tartották volna az ügyészségen, a DNA pedig az előzetes letartóztatását kérte volna a legfelsőbb bíróságon. Ehhez korábban hozzájárulását adta a képviselőház is.  Az RMDSZ a múlt héten szolidaritásáról biztosította a képviselőt, aki egy kollégáinak írt levélben azt írta: "megtörték", és "képtelen egy ilyen marhasággal szembeszállni", mint az ellene felhozott vádak.
maszol.ro

Bírósági felügyelet alatt marad Nagy Zsolt
Megalapozatlannak nyilvánította kedden közölt határozatában a legfelsőbb bíróság az úgynevezett stratégiai privatizációk perében a védelemnek azt a kérését, hogy szűntessék meg a vádlottak – köztük Nagy Zsolt volt miniszter – bírósági felügyelet alá helyezését.
Korábban Nagy Zsolt ügyvédje a maszol.ro-nak elmondta: arra hivatkoztak, hogy az alkotmánybíróság időközben alkotmányellenesnek nyilvánította a büntető perrendtartásnak a bírósági felügyeletre vonatkozó előírásait. Az alkotmányossági kifogás az volt, hogy a büntetőintézkedés meghatározatlan időre szólt.
Az ötfős bírói testület két tagja különvéleményt fogalmazott meg: egyetértettek Nagy Zsolt és a többi vádlott felügyeletének feloldásával. A kormány egyébként sürgősségi rendeletben kíván módosítani a törvényen úgy, hogy megfeleljen az alkotmány előírásainak.
A bírósági felügyelet a vádlott szabadságának bizonyos fokú korlátozását jelenti. Így például rendszeres időközönként jelentkeznie kell a rendőrségen, tájékoztatnia kell a hatóságokat az utazási szándékairól vagy a lakcímváltozásáról. Szigorúbb esetben a vádlottnak nyomkövetőt is kell viselnie, nem vehet részt tömegrendezvényeken.
A stratégiai privatizációk perének következő tárgyalását december 17-én tartják a legfelsőbb bíróságon. 
Cs. P. T.
maszol.ro

Megfélemlítési akciók a magyar nyelvért harcoló tanár ellen
Az anyanyelvhasználat jogáért küzdő Kovács Lehel István, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa ellen irányuló megfélemlítési akciókról közölt cikket keddi számában a Krónika című erdélyi magyar napilap.
A Brassó megyei Négyfaluban (Sacele) lakó informatikatanár, helyi önkormányzati képviselő a nyelvi jogok elismertetéséért vívott harca által vált ismertté az erdélyi magyar közéletben.
A Krónika közlése szerint a román nemzeti ünnep estéjén, december elsején Kovács Lehel István két gépkocsijának szélvédőjét törték be ismeretlen tettesek. A gépkocsik a háza előtt álltak. Más kocsikban nem tettek kárt az elkövetők, a betört ablakú gépkocsikból pedig semmilyen értéket nem vittek magukkal.
A mostani immár a harmadik olyan vandál cselekedet, amelynek a tanár és családja esik áldozatául. 2012 szeptemberében a helyi magyar közösség Szent Mihály napi bálja idején lakása ablakát dobták be kővel, 2013 februárjában pedig román nemzeti szalaggal átkötött, ürüléket tartalmazó zacskót akasztottak a kapujára.
A Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai karán is oktató egyetemi adjunktus a Krónikának elmondta, hogy nincsenek haragosai a 21 százalékban magyarok által lakott kisvárosban, ahol meglátása szerint nincsenek komolyabb etnikai feszültségek, és a helyi önkormányzati testületben is normális légkör uralkodik.
Kovács Lehel István az állami magyar egyetem visszaállításáért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnökeként vált ismertté. Nyolc évvel ezelőtt azt követően bocsátották el Hantz Péter adjunktussal együtt a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemről, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottság látványos akciókat szervezett a magyar nyelvű feliratozás meghonosításáért az egyetemen. Tavaly a Brassóban megjelent többnyelvű, de helytelenül megfogalmazott turisztikai információs táblákra hívta fel a figyelmet, a közelmúltban pedig a négyfalusi falurészek történelmi megnevezésének négynyelvű kiírását szorgalmazta.
[MTI]
maszol.ro
itthon.ma

Rendőrség: a PSD-s szórólapok nem sértettek törvényt
A rendőrség szerint alaptalannak bizonyult az a feljelentés, amelyet az RMDSZ tett a Hargita megyei rendőrségen, miután az elnökválasztás második fordulója előtt olyan szórólapok jelentek meg a Székelyföldön, amelyeken Markó Béla és Kelemen Hunor neve és arcképe mellett „Az RMDSZ nem szavaz Johanniszra” felirat volt olvasható.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője a Főtér.ro portálnak azt nyilatkozta: a rendőrség megállapította, hogy a feljelentő által felsoroltak egyetlen bűncselekmény fogalmát sem merítik ki.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök néhány nappal az elnökválasztás második fordulója előtt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, miután Hargita megyében megjelentek a szórólapok. Sajtóinformációk szerint a szórólapokat a PSD rendelte és 200 ezer példányban osztották volna a magyar lakosságnak Hargita, Kovászna és Maros megyében. A kampányanyagok szórását leállították, mivel a PSD egy lejárt szerződés alapján rendelte meg azokat. (Dehogy állították le, legalábbis Háromszéken mindenki megkapta – szerk.)
Az RMDSZ által tett feljelentés, amely szerint a lapok tartalma több személyiségi jogot is sért, a Polgári törvénykönyvre és az alkotmány előírásaira hivatkozik, ám a rendőrség csak bűnvádi feljelentések esetében járhat el, polgárjogi kérdésekben nem illetékes.
Székely Hírmondó
Erdély.ma