Könyvet ajándékba kicsiknek, nagyoknak
Jól kezdődött az idei könyvvásár – válaszolták többen is a maszol.ro érdeklődésére a könyvkiadók és kereskedők közül. „Soha ennyi gyereket, fiatalt nem láttam itt, mint ma” – mondta az egyik könyvárus a földszinten, ahol a standokon gyerekkönyveket, útikönyveket, térképeket, idegen nyelvű kiadványokat kínálnak. A reggeltől estig tartó gyerek- és ifjúsági foglalkozások is vonzóak, ahogyan a legifjabbaknak szóló koncertek, bábeladások is.
A kisgyerekeket is érdekli a könyv
Az általunk megkérdezett vásárlátogatók többsége – kihasználva az árkedvezményeket, illetve a bőséges választékot –, ajándékot vásárol Mikulásra és karácsonyra. Gyerekeknek és felnőtteknek vesznek könyvet, a legkisebbeknek puha fedeles képeskönyvet, az óvodásoknak és kisiskolásoknak meséskönyvet, a nagyobbaknak ifjúsági olvasmányt, regényt, verseskötetet. Azok a gyerekek, akik családjában mindennapos az olvasás, ahol a polcokat könyvek töltik meg, érdeklődve lépnek be a színház előcsarnokába, kíváncsian forgolódnak a könyvstandok között. „Van Bogyó és Babóca?” – kérdezi a hároméves forma kislány, míg egy másik, hasonló korú a Thomasos könyvet szeretné megvétetni édesanyjával. „Ez a kedvenc most, Thomas, nem számít, hogy ez a könyv angol nyelven van, ragaszkodik hozzá, hogy megvásároljuk” – magyarázta az anyuka, aki engedve kicsinye igényének, megveszi a könyvet.
Mások a szép illusztrációkat nézik, a képek szerint döntik el, hogy mit kérjenek. „A karácsonyi ajándékokat is itt szerezzük be, ezért gyerek nélkül jöttünk” – válaszolja érdeklődésünkre egy édesapa, aki kortárs szerzők meséskönyveit és népmesés köteteket vásárol. Az egyik standnál két idősebb hölgy tanakodik, érdeklődik az árustól, olyan meséskönyvet keresnek, amelyek az unokák kedvenc rajzfilmjeiből ismert figurákról szólnak. „A kis hableány a kedvencünk jelenleg, illetve a magyar népmesék. Van egy német mese is, amely egy Connie nevű kislány mindennapjairól szól, azt keresem, ha magyar fordításban is kiadták” – válaszolják készségesen a nagymamák.
Mit olvasnak a felnőttek?
Képeskönyvekkel, szépen illusztrált kiadványokkal teli szatyorral indul haza a könyvvásárból Klára, aki belsőépítész és lakberendező, ötleteket gyűjt és merít minden „szép könyvből” – ahogy mondja. Most kedvére bevásárolhatott, hiszen még 50 százalékos árkedvezményt is kifogott, boldog, hogy ennyi jó könyvvel gazdagodott. Van, aki kortárs szerzők regényeit vásárolta meg és nagy élmény, hogy a szerző is jelen van. „Örvendek, hogy dedikáltathattam Hajdú Farkas-Zoltánnal és Dragomán Györggyel” – mutatja a szerzők legújabb köteteit István, aki azt is elmondja, nagy lehetőségnek tartja a könyvvásárt, ahol nem csak jó könyveket talál, de írókkal, költőkkel is megismerkedhet. A gyereknevelési szakkönyvek iránt is nagy az érdeklődés, anyukák, apukák keresgélnek a polcokon, szeretnék jól és szépen nevelni gyerekeiket.  A történelem tematikájú munkák, a Székelyföld, Marosvásárhely múltjáról, az első világháborúról szóló könyvek sem maradnak érintetlenül a standokon, ahogy a néprajziak sem. „Azt tapasztalom, hogy az emberek olvasnak, érdekli őket az írott kultúra. Igaz, hogy ma már elektronikus könyveket is lehet olvasni és sokan azt is olvasnak, de a hagyományos könyv még mindig első helyen áll” – summázta észrevételeit egy magát olvasónak tituláló személy, aki „minden pillanatot kihasznál”, hogy olvashasson.
A könyvszeretetet, az olvasás iránti vonzalmat erősítik azok a programok is, amelyek még színesebbé, még vonzóbbá teszik a 20-ik marosvásárhelyi könyvvásárt. A Nemzeti Színház Underground termében reggel tízkor kezdődnek a foglalkozások, a szervezők valamennyi korosztályra gondoltak, az érdeklődők válogathatnak a programok között. Csütörtökön drámapedagógiai foglalkozással, majd közös szerkesztéssel indult az események sorozata. Szabó T. Annával ismerkedhettek, majd a Színvarázs alkotói műhelyben vettek részt a kisiskolások. Izgalmas, érdekes játék volt a Könyvügynökök című foglalkozás, ahogy az „Este van, szürkül bé” nevet visel, gyermekjátékokat, népdaltanulást és gyermek-táncházat felölel foglalkozás is. Délután, Szalóki Ági Körforgás című gyerekkoncertjén megtelt a nagyterem, együtt énekeltek a kicsik és a nagyok az énekesnővel, a legkisebbek közül a bátrabbak táncoltak is.
Antal Erika
maszol.ro

Az EBESZ is felszólalt a rendőrök által megvert Makó István háromszéki újságíró ügyében
Az újságírót Bukarestben verték meg a rendőrök, mert lefilmezte, ahogy egy személyt ütlegeltek.
háromszéki Makó Istvánt hétfőn este verték meg a bukaresti óvárosban a rendőrök, mert lefilmezte, ahogy azok letartóztatás közben ütlegeltek egy állampolgárt az utcán, számol be a Casa Jurnalistului oldalon az újságíró. Miután leigazoltatták, bevitték a rendőrőrsre, ahol megütötték, leköpték, fenyegették. A telefonját elkobozták és letörölték a felvételt, amelyen az volt látható, hogy visszaélnek hatalmukkal.
A letörölt felvételt azonban visszanyerték a telefonról. A felvételen az látható, hogy ütlegelnek egy fiatalt az utcán, majd az, ahogy az újságíró végigkíséri a megbilincselt személyt és a két rendőrt a rendőrőrsig. A felvétel tanúsága szerint Makóra többször is rászólt egy férfi, hogy ne filmezzen, azonban nem engedelmeskedett, arra hivatkozva, hogy joga van a rendőrök munkavégzését dokumentálni. Mint kiderült, az újságírót figyelmeztető férfi Eduard Mardare volt, aki a bukaresti 10-es számú rendőrőrsöt vezeti.
Ezután Makót többször megütötték, leköpték, sőt, nemi erőszakkal fenyegették meg. Makónak még azt is felrótták, hogy Kovászna megyei.
Az újságírót végül semmi probléma nélkül elengedték.
Makó ezután kórházba ment, ahol az orvosi vizsgálat tompa fegyverrel okozott mellkasi sérülést állapított meg. Makó feljelentést tett az ügy miatt.
A rendőrség azt mondta a Gandulnak, hogy hivatalból indított eljárást az ügyben a közzétett videofelvétel miatt. A közlemény szerint a vizsgálatot egy ügyész felügyeli, és a rendőrség a tények ismeretében a törvényeknek megfelelően fog eljárni.
Makó a Transindexnek azt mondta, hogy még semmiféle hivatalos értesítést nem kapott az ügyben, sem a rendőrségtől, sem az ügyészségtől.
Az EBESZ is megszólalt az ügyben
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is megszólalt a bántalmazott újságíró ügyében.
Dunja Mijatović, az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője elfogadhatatlannak nevezte az újságíró bántalmazását, és teljes körű kivizsgálást kért az ügyben.
"Különösen aggasztó esetek azok, amikor a rendőrök újságírókat bántalmaznak, ugyanis a rendőrségnek éppen, hogy a sajtószabadság fölött kellene őrködnie, és azt biztosítania. Az ehhez hasonló incidensek ezzel szemben félelem-hangulatot keltenek, és veszélybe sodorják a sajtószabadságot" - mondta Mijatović Budapesten.
F.J. - S.Z.
Transindex.ro

Új, jogers elnökség az Mcsmsz élén
Moldvai Csángómagyarok Szövetsége 2014. augusztus 29-én, Lábnyikban megtartott küldöttgyűlésén, Alapszabályzatának megfelelően eljárva szavazott bizalmat a következő két évre az új elnöknek, a magyarfalusi származású Pogár Lászlónak. Az elnök mellett teljes tisztújításra került sor, a 19 helyi szervezetet képviselő 20 küldött két új alelnököt, a klézsei Nagy Annát, valamint a budai Szőcs Viktóriát választotta, ugyanakkor megújította a vallási, kulturális, szociális, ifjúsági, továbbtanulási, gazdasági és oktatási felelősök személyét, akik mindannyian a moldvai magyar közösség tagjai.
A küldöttgyűlés új cenzor, valamint etikai bizottságot nevezett ki, és felügyelőbizottsági tagokat választott Dr. Edvi Péter (a Nemzetközi Gyermekment Szolgálat Alapítvány elnöke), Járai Zsigmond (a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke), Dr. Szili Katalin (a magyar Országgyűlés volt elnöke), Polgár Róbert (murakeresztúri plébános) és Dr. Veress László (a magyar Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke) személyében.
Az ülésen elfogadták Solomon Adrián leköszön elnök éves tevékenységi beszámolóját, illetve az elmúlt időszakra vonatkozó pénzügyi jelentést is.
A gyűlésen szinte kivétel nélkül minden moldvai csángó civil szervezet képviseltette magát, ezzel is bizonyítva a széleskörű akaratot, miszerint csak együttműködésben lehet érvényesíteni a csángók érdekeit. A bejegyző határozat jogerős.
Mcsmsz
csango.ro/index

Latorczai: A külhoni magyarság megmaradása, eredményessége nemzetstratégiai kulcskérdés
Az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke szerint a külhoni magyarság megmaradása, eredményessége nemzetstratégiai kulcskérdés.
Latorcai János erről a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Külhoni magyar ifjúságkutatás - 2014 elnevezésű projektjének zárókonferenciáján beszélt pénteken, a Parlamentben.
Kiemelte: az állampolgárság kiterjesztésével, a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénnyel és a választójog kibővítésével a törvényhozás és a kormány közjogi értelemben megtette az első lépéseket a nemzetegyesítés útján. Ma már egyre kevesebben kérdőjelezik meg, hogy a 20. század tragédiájában szétszóródott magyarság minden tagja és minden közössége az egységes magyar nemzet része, államhatárok feletti összetartozása kézzel fogható valóság.
A nemzetegyesítésnek nem csak az identitástudat megőrzését és megerősítését kell szolgálnia, hanem a szülőföldön való boldogulás lehetőségének a megteremtését is biztosítani kell - mutatott rá az alelnök, aki a külföldön tartózkodó Kövér László parlamenti elnök nevében is köszöntötte a résztvevőket.
Latorcai János hozzátette: Európa egységesítése és a globalizáció soha nem látott mértékben tette átjárhatóvá a határokat, világtendencia, hogy a szegényebb államok fiataljai "felkerekednek és szerencsét próbálnak". Ezt a folyamatot feltartóztatni nem lehet, de minden eszközzel törekedni kell arra, hogy mindez ne vezethessen a Kárpát-medencei magyar területek kiüresedéséhez, a magyarság elfogyásához - rögzítette.
Fontos az is, hogy tisztán lássák a külhoni magyar ifjúság helyzetét, megismerjék céljaikat - mondta. Kitért arra, hogy Európa-szerte kimagasló a fiatal pályakezdők munkanélküliségi aránya. Ezt a negatív trendet kell hazánkban és a Kárpát-medencében megfordítani - fejtette ki, rámutatva: ha ebben sikeresek lesznek, akkor 2020-ra eljutnak oda, hogy a régió egyik legversenyképesebb gazdaságaként a korábbiaknál nagyobb mértékben tudják ösztönözni a határokon átívelő, magyar-magyar gazdasági kapcsolatokat és képesek lesznek nagyobb arányban munkához juttatni a külhoni magyar fiatalokat is.
Ehhez megfelelő oktatásra, iskolákra is szükség van, utóbbi nemcsak az oktatás, képzés és nevelés színtere, hanem a kulturális önmeghatározás, önazonosság és a közösséghez tartozás szimbóluma is - emelte ki Latorcai János.
Vidoven Árpád, a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára kiemelte, az ifjúságra 2010 óta nem problémaként, hanem intellektuális, morális és gazdasági erőforrásként tekintenek. Fontosnak nevezte a a külhoni fiatalok szülőföldön maradását, hogy ott tudjanak tanulni és a megszerzett tudást kamatoztatni. Minden támogatást meg kell kapniuk az anyaországtól - hangsúlyozta.
Mint mondta: az új európai berendezkedés a határokon átívelő nemzetegyesítés soha vissza nem térő lehetőségeit hozta el. Azt vallják, hogy a magyar nemzet megmaradása a magyarországi és külhoni magyarok közös felelőssége.
Vidoven Árpád gazdasági érdeknek is nevezte, hogy prosperáló külhoni magyar közösségek létezzenek a szomszédos államokban. Ez szükséges az asszimiláció és az elvándorlás megakadályozásához is - jegyezte meg. Kiemelte: fontos, egyúttal a szomszédos államok is ismerjék el, az, hogy gyarapodó magyar közösségek élnek területükön, számukra is előny, nem pedig veszély.
Rámutatott: az autonómiák széleskörű és sokszintű rendszere a megmaradás legnagyobb biztosítéka az anyagi támogatások mellett.
Szász Jenő, a kutatóintézet elnöke arról beszélt, hogy "nem túl fényes" a külhoni magyarság helyzete, egyre fogynak és ennek okaként a természetes fogyás mellett az asszimilációt, a vegyes házasságokat említette. Egyetértett azzal, hogy Kárpát-medencében kell gondolkodni, ezért is született meg a Kárpát Haza programjuk. Szerinte felelősség és óriási kitörési lehetőség, hogy a magyarság a Kárpát-medencében a legnagyobb lélekszámú nemzeti közösség. Szorgalmazta, hogy ragadják meg az Európai Unióban rejlő lehetőségeket, és állítsák a nemzetegyesítés szolgálatába az uniós forrásokat.
Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: erőteljesen számítanak a fiatalokra és bennük látják a magyarság jövőjét. Fontosnak tartotta, ne tudjon úgy felnőni egy generáció, hogy nem találkozott külhoni magyar honfitársaival, ezért valósítja meg a kormány a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot.
Kitért a fiatalok munkavállalási problémáira is, és jelezte: összesen 40 milliárd forintot fordítanak az ifjúsági garancia programra, amiből mintegy 40 ezer fiatal elhelyezkedését szeretnék segíteni.
Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a jövőben a szimbólumok felől a magyar jövő felé szeretnének elmozdulni. Ehhez új eszközök alkalmazását emelte ki, kitért többek között a gazdaságfejlesztési támogatások megerősítésére, és a külhoni magyar gazdasági szakemberek, gazdák részvételével egyfajta gazdasági Magyar Állandó Értekezlet létrehozása
(MTI), Budapest

Minden támogatást meg kell kapniuk a külhoni fiataloknak az anyaországtól
Az ifjúságra 2010 óta nem problémaként, hanem intellektuális, morális és gazdasági erőforrásként tekintenek – Vidoven Árpád erről a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Külhoni magyar ifjúságkutatás - 2014 elnevezésű projektjének zárókonferenciáján beszélt pénteken, a Parlamentben.
A Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára fontosnak nevezte a külhoni fiatalok szülőföldön maradását, hogy ott tudjanak tanulni és a megszerzett tudást kamatoztatni. Vidoven Árpád gazdasági érdeknek is nevezte, hogy prosperáló külhoni magyar közösségek létezzenek a szomszédos államokban. Ez szükséges az asszimiláció és az elvándorlás megakadályozásához is. Hangsúlyozta: fontos, egyúttal a szomszédos államok is ismerjék el azt, hogy gyarapodó magyar közösségek élnek területükön, ez számukra is előny, nem pedig veszély.
Mint mondta: az új európai berendezkedés a határokon átívelő nemzetegyesítés soha vissza nem térő lehetőségeit hozta el. Azt vallják, hogy a magyar nemzet megmaradása a magyarországi és külhoni magyarok közös felelőssége.
Az államtitkár felhívta arra a figyelmet: az autonómiák széleskörű és sokszintű rendszere a megmaradás legnagyobb biztosítéka az anyagi támogatások mellett.
Dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára beszédében hangsúlyozta: a konferencián felmerült kérdések sora jól mutatja, hogy a külhoni magyar ifjúság bekapcsolódása az ország vérkeringési áramlatába, csak a Kárpát-medencei tömb-és szórvány-, valamint a diaszpóra-magyarsággal közösen valósulhat meg. Ez mind jót tenne a kultúra, a munkaerőpiac, oktatás és számos egyéb aspektus révén, egy eredményes nemzetstratégia kialakulásának lehetőségében.
A helyettes államtitkár kiemelte: fontos, hogy megteremtsük a határon túli magyarsággal való rendszeres kapcsolattartás és együttműködés lehetséges formáit. Mindazon tevékenységek szervezését, amelyek elősegítik az anyanyelvi kultúra ápolását, a magyarságtudat megerősítését, a hagyományos közösségi értékek bemutatását, továbbfejlesztését. Ezáltal létrehozzuk az országhatároktól független kulturális információcserét.
Dr. Latorcai Csaba hozzátette: a magyar állam határai és a magyar nemzet határai nem esnek egybe. Ezért az anyaországnak segítenie kell a nemzet tagjai közötti kötelékek erősítését, nemzetpolitikájának a határokon belül és kívül élő nemzettársainak összetartozását, egymás iránti felelősségvállalását. Az asszimiláció elleni küzdelem valamint a magyar identitás megőrzéséért folytatott küzdelem alappillérének számít az anyanyelvű oktatás, a történelmi egyházak és az érdekképviselet folyamatos. magas szintű aktivitása.
A helyettes államtitkár szerint a jelenlegi Kárpát-medencei magyarság legértékesebb erőforrása, a humánvagyon, a magyar nyelvet beszélő, a magyar kultúrkörhöz tartozó emberek. A magyar állam nem lesz sikeres, ha nem áll mögötte hatékony nemzeti stratégia, egy átgondolt, végrehajtható jövőkép. Mint fogalmazott: a jövő pedig a fiataloké, hiszen azt ők készítik elő.
(Miniszterelnökség)

Victor Ponta: az RMDSZ jó katalizátora lehet a magyar-román kapcsolatoknak
Az RMDSZ jó katalizátora lehet a magyar-román kapcsolatoknak – mondta Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök, a vasárnap sorra kerülő második elnökválasztási forduló egyik jelöltje a Népszavának.
A lap szombati számában megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy elnökké választása esetén befagyna-e a magyar-román viszony, hiszen kritizálta a jelenlegi államfőt, Traian Basescut, amikor magánvacsorára hívta Orbán Viktort, Ponta kijelentette: „egyetlen politikai vezető sem engedheti meg magának, hogy egyetlen pillanatig is valamely szomszédos állammal való viszony befagyasztására gondoljon, főképp nem olyannal, amelyben számos nemzettársa él."
Kiemelte, hogy a kétoldalú viszonyban a politikai vezetőknek kötelezően ki kell lépniük a választási pártlogikából. „Ez lenne az első lépés, amit meg kell tenni ahhoz, hogy a radikális nyilatkozatok és provokatív gesztusok eltűnjenek" – mondta.
Arra a kérdésre, hogy mit tenne Erdély érdekében megválasztása esetén, utalt arra, hogy miniszterelnöksége alatt komoly erdélyi beruházási programokat indítottak el, és ezeket szeretné folytatni elnökként is a kormánnyal közösen.
„A Románia parlamentjében demokratikus képviselettel rendelkező magyarok tisztességes, őszinte kormányzati partnerének tartom magam. Következésképpen nem hiszem, hogy bármiféle kétely felmerülhetne a magyar nemzetiségűek irányába tanúsított nyitottságom kapcsán" – fogalmazott arra a felvetésre, hogy Traian Basescu államelnököt magyarbarátnak tartják, s vajon ez állítható-e róla is.
Hozzátette: elutasítja a szélsőséges üzeneteket, és minden román állampolgár elnöke kíván lenni, függetlenül azok nemzetiségétől, vallásától, vagy attól, hogy melyik régióban élnek.
MTI
Erdély.ma

Az elfelejtett jóvátétel
Milyen szemetesek az utcák – ez tűnt fel 1987. november 15-én este, miután leszálltunk a vonatról Brassóban, és elindultunk a központ felé. Papírokat hordott a szél, de arról, hogy mi történt, csak később, a Szabad Európa Rádió halk, recsegő, meg-megszakadó adásából értesültünk.
Azon az őszön sokat dideregtünk rosszul fűtött lakásokban, kormos petróleumlámpák fényénél tanultuk a számítógép-programozást. A petróleumért ugyanúgy sorba kellett állni, mint a kenyérért és tejért, illetve a háborús mennyiségű vajért, húsért és tojásért, amelyet a kommunista rendszer szigorúan adagolt, beszerzésük mégis elszánt és kitartó erőfeszítésbe került. Ez ellen lázadtak fel 27 évvel ezelőtt a tehergépkocsigyár munkásai, akik előző napon csak fél fizetést kaptak, szocialista ideológiai körítéssel. November 15-én ráadásul „választás” is volt, „pártunk és kormányunk” felső utasítására kinevezett elöljáróra kellett volna pecsételni a Ceauşescu képével és piros vászonnal díszített szavazóhelyiségekben, az elvárt hazafias lendület helyett azonban forrongó düh fogta el az embereket: utcára vonultak – ekkor csatlakoztak hozzájuk más gyárak alkalmazottjai, de diákok, egyetemisták is –, és hirtelen szétverték a polgármesteri hivatalt és a megyei pártszékházat. Gurultak a pártkantinból kidobált, halandók számára akkor elérhetetlen sajtok, szalámik, déli gyümölcsök, és órákig égett a propaganda-kiadványokból rakott máglya. A szociális elégedetlenség kommunistaellenes megmozdulássá vált. Estére csend lett, másnap pedig megkezdődtek a letartóztatások. Mintegy 300 személyt vittek be a szekusok, akiket embertelen verések és kínzások után utcai rendbontásért el is ítéltek. Sok esetben beérték a büntetések munkahelyen való letöltésével, másokat – családjuktól elszakítva – kényszerlakhelyre toloncoltak, és egy december 3-án tartott villámgyors „per” után 61 személyt börtönbe zártak. S bár 1989 decembere után mindenki hazatérhetett, sokan maradandó testi és lelki sérüléseket szenvedtek. A történtekről számos könyv és tanulmány született, jóvátétel azonban ennyi idő után sem, noha a diktatúra bukása után, 1990-ben kinevezett főügyész egyik első útja Brassóba vezetett. Akkor nyilatkozta az egyik elítéltnek: kihallgatóik a hírszerzés, a hadsereg és a belügy alkalmazottjai, ezért rendcsinálásra kérte az illetékes tárcavezetőket. Ez nem történt meg, a meghurcoltak által indított eljárás eredménytelenül végződött, a hírszerző szolgálat megtagadta a vonatkozó iratok kiadását. Az egyik pribéket, Ristea Priboit, aki az új demokráciában az SZDP Vrancea megyei képviselője volt, végül egy másik ügyben, Adrian Năstase akkori kormányfő úgynevezett Tamara-nénikés perében helyezték vád alá, akkor pedig eltűnt az országból.
És bár a kegyetlen megtorlás tagadhatatlan, a mai napig senkit nem vizsgáltak ki és ítéltek el emiatt. Vajon mikor jön el a számonkérés ideje?
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Negyvenkét év börtön (A Bolyai Tudományegyetem pere, 5.)
Szilágyi Árpád (Gyergyószárhegy, 1932. december 17. ) negyedéves földrajz–geológia szakos hallgató – 1952-ben az erőszakos kollektivizálás ellen plakátokat írt és ragasztott ki szülőfalujában, s két perben negyvenkét év börtönbüntetésre ítélték! – 1956. október 27-én Rab Árpád álnéven levelet írt az Irodalmi Újság szerkesztőségének: „Kolozsvár, 1956. október 27.
Kedves Szerkesztőség!
E levelet egyetemünk egyik hallgatója írja, az egyik évfolyam megbízásából, de benne foglaltatik egész egyetemünk ifjúságának, s az erdélyi magyarság  óhaja. (…) Nagy érdeklődéssel követtük és követjük a magyarországi eseményeket, s örömünket fejezzük ki aziránt, hogy Magyarországon egy olyan egészséges politikai és gazdasági eszme került előtérbe, amely lehetővé teszi gazdasági helyzetének megjavítását és politikai viszonyainak megerősítését. De ugyanakkor mély fájdalom önti el szívünket azért, mert újra magyar vér folyik, az a vér, amely végig áztatja a magyar történelem útját.
Mi, egyetemisták, erdélyi magyarok rokonszenvünket fejezzük ki a budapesti egyetemisták békés tüntetése iránt. Megértjük a magyar nép elkeseredését, amely arra késztette, hogy fegyverrel a kézben kivívja jobb életét és teljes szabadságát... Örömmel vettük tudomásul Nagy Imrének a Minisztertanács elnökévé, Kádár Jánosnak a Magyar Dolgozók Pártja KV elnökévé való választását. Egyben hálánkat fejezzük ki a kormánynak és a pártnak azon rendeletéért, amelynek értelmében amnesztiát ad a fegyvert letevő felkelőknek, ami további vérontástól és egyéb áldozattól menti meg a magyar népet.
Kedves Szerkesztőség, drága testvéreink!
Nehéz napokat élünk, nekünk is hasonló a sorsunk, vagy talán még nehezebb. Bennünk is felgyűlt az elkeseredés, mi is jobb életet akarunk. Hozzátok fordulunk e nehéz napokban és emlékeztetünk arra, hogy mi is magyarok vagyunk, és elég sokan. Nekünk nem szabad szabadon élni hazánkban, nem szabad ősi hagyományainkat gyakorolnunk, nem szabad anyanyelvünkön intézni ügyeinket, nem szabad olyan zászlót lobogtatnunk, amely alatt őseink nagy csatákat vívtak!? Nem szabad!? Hisz mi is magyarok vagyunk, bennünk is él a nemzeti érzés, a magyar nép hazaszeretete. Mit tegyünk?  Korlátok között élünk. Marxista módon beszélnek a magyar–román barátságról, de ha bemegyünk Olténiába, megköveznek, leköpködnek, gyalázatos szavakkal illetnek.  Nem! Ezt nem akarjuk! S ez nem sovinizmus! Rosszabb, mint gyarmati sorsban, rabszolgaságban élnünk, pedig a magyarság egy részének autonómiája van (utalás a Magyar Autonóm Tartományra, ahol a székely humor szerint lehet, hogy az autó magyar volt, de a sofőr biztosan román! – T. Z.). Fáj nekünk mindez, s e fájdalmat előidéző teher, és annak bosszúja forr bennünk, de ki nem törhet, s így saját magunkon pusztít. Így pusztul a romániai magyarság, így leszünk egyre kevesebben. S ezt ti nézitek, hogy testvéretek a Székelyföldön s Erdély többi területein pusztul? Nem fáj ez Nektek, hogy magyarlakta területekről elvisznek mindent: altalajkincset, fát, kenyeret, s a székely nép éhezik és fázik?
Így gondolkozunk mi is, akik a XX. kongresszus szellemében nézzük a dolgokat, és elítéljük a sztálini hibákat, bűnöket. Önkéntelenül vetődik fel Erdély kérdése: vajon, nem volt-e hibás Sztálinnak az a rendelete, amely Erdélyt Romániának ítélte? Mennyivel volt Magyarország bűnösebb a II. világháborúban, mint Románia? Magyarország nem szenvedett eleget a fasiszták által, s nem kényszerhelyzetből harcolt a Szovjetunió ellen? Erre nekünk, itt nálunk, Erdélyben nem adnak választ, vagy ha adnak is, olyant adnak, hogy ép elméjű ember nem érti meg, pedig szerintük marxista módon feleltek a kérdésre. Így tehát Tőletek várunk feleletet: mit tegyünk, vagy egyáltalán ne is tegyünk semmit? Nem  nagyon merünk cselekedni, habár a kolozsvári román egyetemisták október 28-ra tüntetést szerveztek. Ezen a tüntetésen nem veszünk részt, mert a románok azt akarják, hogy mi menjünk elöl a tüntetésen! Tehát azt kérjük, hogy adjatok valamilyen módon útbaigazítást, ha lehet! Éljen a szabad, független, egységes Magyarország! Rab Árpád, álnév”
Mire Szilágyi Árpád  levele megérkezett Budapestre, a forradalmat már leverték, az Irodalmi Újság szerkesztősége befejezte tevékenységét. A szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra került Kádár-rendszer titkos rendőrsége, az ÁVH a maga során  kihalászta az ominózus levelet, és a budapesti Postahivatal 72. számú egységének pecsétjével és három, egyenként 40 filléres bélyeggel, valamint egy levél kíséretében – a kolozsvári posta pecsétje szerint 1957. február 28-án – visszaküldte a „Kolozsvári Rendőr Főparancsnokság”-nak, azaz: a Securitaténak. A bűnvádi eljárást követelő kísérőlevél minden kétséget kizáróan bizonyítja: „a létező államszocializmus” körülményei között bármennyire mélyponton voltak a magyar–román államközi, diplomáciai kapcsolatok, a „belső ellenzék elnémításában, likvidálásában” az állambiztonsági szervek kapcsolata felhőtlen, már-már ideális volt.
A Securitate számára Szilágyi Árpád levele kiváló ürügyet szolgáltatott az „ellenforradalmár” erdélyi magyar egyetemi hallgatók „leleplezésére”, példát statuáló megbüntetésére. Az 1957. május 20-i kolozsvári letartóztatásakor a Bolyai Tudományegyetemre „szakosodott” Harasztosi Pál szekushadnagy előre megfogalmazott vádirattal vette őrizetbe a 150 centiméternél alig valamivel magasabb székely geológushallgatót:
„1956. november 1-jén nyilvánosan uszított, részt vett a Házsongárdi temetőbe szervezett »akcióban«, együtt érzett a magyarországi ellenforradalmárokkal azáltal, hogy 1956. november 1-jén az első előadáson felállt és azt kérte, hogy ötperces csenddel adózzanak az októberi harcok során elesett magyarországi egyetemi hallgatók emlékére, javasolta, hogy a Kádár János vezette kormánynak küldött táviratból maradjanak ki azok a mondatok, amelyek az »ellenforradalomban« részt vett »elemekre« vonatkoztak. 1956. október 27-én levelet írt az Irodalmi Újság szerkesztőségének, amelyben a Román Népköztársaság belső helyzetéről hamis, igazságtalan adatokat közölt, ezáltal rágalmazta és aláásta az RNK népi demokratikus rendszerét.” Szilágyi Árpádot e vádpontok alapján 1957. július 19-én jogerőre emelt ítélettel húsz év kényszermunkára ítélték. Szamosújváron raboskodott. 1958. július 14-én – a Bastille lerombolásának és az 1789-es francia forradalom kirobbanásának napján – részt vett a szamosújvári börtönlázadásban: a politikai foglyok az állandó verésekért, az elviselhetetlen állapotokért, éhezésért, zsúfoltságért fellázadtak, ledobták az ablakokat elzáró rácsokat. Goiciu börtönparancsnok a belügyis egységeket hívta segítségül. Géppuskával belőttek azokba a cellákba, ahol lázadó rabokat sejtettek. Ma sem lehet pontosan tudni: hányan estek a megtorlás áldozatául? Paul Goma neves disszidens író Gherla (Szamosújvár) című visszaemlékezésében részletesen beszámolt a példátlan retorzióról. Szilágyi Árpádot annyira megverték, hogy elájult. Halottnak hitték! Szamosújvárról átszállították a piteşti-i börtönbe, a hírhedt és szadista „átnevelések” szín­helyére, a legszörnyűbb romániai politikai börtönök egyikébe. 1961 tavaszán visszavitték a Securitate marosvásárhelyi börtönébe, ahol az időközben felgöngyölített Fekete Kéz nevű szer­vezkedés, az erőszakos kollektivizálás elleni tiltakozás egyik kezdeményezőjeként vallatták. Ebben a perben – a már jogerős húszévi kényszermunka mellett – huszonkét év szigorított fegyházbüntetésre ítélték. A dési börtönben a tébécés betegek között raboskodott. Súlyos hashártyagyulladása miatt a văcăreşti-i rabkórházba szállították, majd újra Désre került. Innen szabadult 1964. július 27-én. 1989-ben politikai menedékjogot kapott az Amerikai Egyesült Államokban, Saint Louis városban. Ott írta meg és publikálta angol nyelven The Victime (Áldozat) címen visszaemlékezését. A magyar nyelvű változatot a perről megjelenő önálló kötetemben – jegyzetek kíséretében – közlöm.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az ország szíve: Erdély!
Erdély Románia szíve. És ha e szív megáll vagy kiszakad a testből, Románia meghal. Négy év múlva ünnepeljük a Regát és Erdély egyesülésének századik évfordulóját. Ahogy a dolgok most kinéznek, elég szomorú buli lesz. A tortán pedig a „Hosszú életet!” felirat helyett, mindnyájan, regátiak és erdélyiek egyaránt egy listát kapunk. Azoknak a dolgoknak a jegyzékét, melyek szétválasztanak bennünket. Keserű csokoládékrémmel írva, amilyen az életünk is.
Nem sokkal ezelőtt Craiova polgármestere, Lia Olguţa Vasilescu azt mesélte, hogy a pártszervezetnek egészen pontos, tömbház- és lakásszámot is tartalmazó névsora van arról, hogy ki kire szavaz. A hölgy azon háborgott, hogy Erdélyben azok a szerencsétlenek a helyi SZDP-ből nem képesek ilyen szervezkedésre, hogy ők is hasonló sikereket érhessenek el. Igen, nem képesek. Erdélynek problémát okoz az egyöntetű gondolkodás. Délebbre, amikor hárman összegyűlnek, általában három sör van előttük. És egyetlen gondolat: honnan szerzünk még némi ingyensört? Általánosítok, tudom.
Jó emberek mindenhol vannak, de mintha még a jóság is különbözne. (...) Ennek a két országnak hosszú ideig eltérő történelme volt. Eltérő. Az egyik oldalon a császárok. A másikon a fanarióták.
Talán ebből is adódik a különbség. A románokat a nemzeti tudat kialakulása idején a kívülről nyakukba ültetett kapzsi uralkodók kormányozták. A fanarióták meghatározott időre szóló mandátummal érkeztek, megfizették tisztségük díját, akárcsak a mai politikusok, és tudták, hogy gyorsan vissza kell szerezniük az összeget, s még ráadást is. Az állam eszközeivel, akárcsak most. Vessenek egy pillantást a szellemi térképre: ez a modell uralkodik kétszáz év után is. Még rosszabb: a társadalom nem rendelkezik ellenanyaggal velük szemben. Az emberek hagyják lefizetni magukat (olajjal, de főleg olyan hazugságokkal, melyektől jól érzik magukat), és aztán megengedik, hogy az új fanarióták meglopják őket. Akik szintén nagy ortodoxok, természetesen. Erdélynek más a története. A fejedelem ott nem volt román, és a legnagyobb harc a kulturális identitásért folyt. De a közigazgatás, főleg a császári, hosszú távon gondolkodott. A gazdasági növekedést támogatta, melyet aztán megadóztathatott. Vagyis nem a szegénységet, mint Regátban. És ez valahogy a mai napig tükröződik a hozzáállásban: az erdélyi lassúbb, csendesebb. De komolyabban teszi a dolgát.
Visszatérve a jogokhoz: az erdélyi románok hozzászoktak ahhoz, hogy harcoljanak sajátjukért. Évszázadokon keresztül harcoltak a tömeges asszimiláció ellen. Petíciókat, tüntetéseket, iskolákat és társadalmi mozgalmakat szerveztek. Számukra fontosak a jogok, mert sohasem kapták őket készen. Talán ezért vonulnak most is utcára: egy elvért, nem egy jelöltért. És talán ezért, hogy e két terület története most szomorú. Tudják, hogyan látszik ez Erdélyből? Elmondom: mintha egy ember törzse és feje megállapodna, hogy többé nem hallgatnak a szívre. Mert ezekben a napokban Erdély Románia szíve. Hallgassátok, hogy mit dobog, kedves mitikáim. Hogy ne kelljen később sírni utána, amikor már nem fog áthallatszani a Kárpátokon! LUCIAN MÎNDRUŢĂ (Gândul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gábor Áron
Táncdráma egy szuszra
November 24-27. között erdélyi turné keretében mutatja be nagy sikerű Gábor Áron című táncdrámáját a Háromszék Táncegyüttes. A turné első állomása Marosvásárhely lesz, ahol a közönség november 24-én, hétfőn 19 órától tekintheti meg az előadást a Nemzeti Színházban.
Lészen ágyú! – azaz lészen nemzeti függetlenség, lészen szabadság!
Ezen gondolatok, eszmék nemcsak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején voltak aktuálisak, hanem ma is, hisz a székely önrendelkezés sokat vitatott része a politikai diskurzusnak. Forrongó, békétlen időnkben joggal vágyhatunk egy biztonságosabb, emberibb világba, melynek megteremtése csak nagy lélekkel és elszánt cselekvőkészséggel lehetséges. Gábor Áron erős hittel és bizalommal szőtte álmait, s elképzeléseit valóra váltva küzdött nemzetének függetlenségéért. Emlékezetes tetteivel mindnyájunk számára példát mutatott: a mindenkori történelemi pillanat időszerű eszközeit használva kell cselekednünk, ha öntudatos nemzetként, emelt fővel szeretnénk élni!
200 éve született Gábor Áron, a székelység egyik legnagyobb hőse. Műsorunk tisztelgés és főhajtás hősi alakja előtt, és egyben egy szükségszerű kérdés megfogalmazása: élnek-e ma is köztünk Gábor Áronok?
Sepsiszentgyörgy, 2014. március 15.
Orza Calin
Hogyan válik valaki hőssé? Annak születik? Tudatos egyéni döntés kérdése? Vagy csak a körülmények sodrása hozza ki az emberből?
Gábor Áron székely ezermesterből a szabadságharc eszméit lehetőséggé kovácsoló, népének hitet és eszközt adni képes hős lett az idők során. Azonban mai napig keveset tudunk a tüzérparancsnok legendája mögötti emberi sorsról. Az egyén vívódásairól és kételyeiről, hiszen ha volt valaki, aki felmérhette az osztrák haditechnikával és -iparral való szembeszállás esélytelenségét, akkor az épp az az ember volt, aki korábban saját testvére helyett is újra bevonult, csak hogy bepillanthasson a bécsi hadigépezet titkaiba. Milyen erők vezethették őt mégis arra a döntésre, hogy dacoljon az esélyekkel? S a saját démonaival való küzdelem ellenére, vagy épp annak köszönhetően, honnan merített annyi hitet és erőt, amellyel még halála után is lelket öntött a szabadságharcosokba?
Honnan születhetett meg az azóta sem látott székely összefogás, amellyel hétköznapi emberek a merész ágyúöntő mögé és mellé álltak? Amelynek jegyében nemcsak egységbe kovácsolódott osztrák esztergályos, lengyel tábornok, moldvai parasztasszony és székely határőrök hosszú sora, de ideig-óráig fordítani is képesek voltak egy látszólag vesztett ügyet? Mit tudtak ők, és mit tanulhatunk mi, hogy a hétköznapokban és közösségünk megmaradásának küzdelmében egyaránt modern Gábor Áronok, Dummel Ferdinándok, Velcsuj Jusztinák vagy csak noszogatás nélküli, saját démonjainkat egy közös cél érdekében legyőzni képes, kéretlen, de tisztes hősök (?), emberek lehessünk?
Imreh-Marton István forgatókönyvíró
Népújság (Marosvásárhely)

Az emberek bizalmát meg kell szolgálni
Születésnapi beszélgetés Kilyén Ilka színművésznővel
– Vannak emberek, akiket folyamatosan úgy elárasztanak a tennivalók, hogy a születésnapjukra sem tudnak kiemelt figyelmet fordítani. Úgy képzelem, hogy Kilyén Ilka, aki évek, évtizedek óta több fronton igyekszik maximálisan teljesíteni, szintén így lehet ezzel. Bár egy kerek évforduló mégiscsak más. Pláne, ha az ünnepeltet már kora reggel "éjjelizenével" köszöntik az ablaka előtt, ahogy színházi és zenészkollégái tették a minap a facebookos tájékoztatások szerint. Hogy élted meg a mostani X-váltást?
– Örömmel és persze kíváncsisággal, hogy még mi és mennyi következik.
– Következhet nagyon sok és kevesebb is, ez rajtad is múlhat, hiszen gyakran tapasztalhattuk, azok, akik sokat vállalnak, nehezen szakadnak el a munkától, az aktivitástól.
– Így igaz. Nem tagadom.
– Szűkszavú lettél. Tőmondatoknál többet várnék. Milyen éved volt a rövidesen záruló 2014?
– Eléggé gazdag. Zsúfoltnak nem mondanám. Sok minden történt. Sok helyen jártam. Bemutatóm volt a színházban. Nagy örömömre a Keresztes Attila rendezte Figaróban játszom. A színmű- és zeneirodalom egyik jelentős szerepe a Marcellina.
– Ha az olvasók hallhatnák is, amit mondasz, felfigyelnének arra, amire most én is: úgy mondod ezt, mintha nem lenne természetes, hogy egy népszerű, elismert, nagy tapasztalatú és tehetséges művésznő rangjához méltó szerepben bizonyíthat.
– Sokszor kellett azt éreznem, hogy mellőznek. Voltak olyan igazgatók, rendezők, akiknek nem volt fontos, hogy nekem szerepet osszanak. Talán nem tartottak arra érdemesnek.
– Ha a főiskolát is beszámítjuk, negyven éve vagy a pályán.
– Én mindenképpen beleszámítom azt is, mert már II. éven olyan szerencsés voltam, hogy statisztaként ugyan, de játsztam a Stúdió színpadán. Akkoriban nagy megtiszteltetés volt, ha egy alsóévest a felsőévesek produkciójába kiosztottak. A Kocsonya Mihály házassága volt, sikeres előadás, Gergely Géza rendezte, nagyon szerette a közönség. Ott én valami nyoszolyólányféle voltam, párnákat hoztam, jöttünk a hozománnyal.
– És akkor úgy képzelhetted, hogy amikor bekerülsz a nagyszínházba, egymást érik majd a szép feladatok, lehetőleg főszerepek.
– Mindenki, aki erre a pályára lép, biztos így lehet vele. De az indulásom hamar szembesített a rideg valósággal. 1977-ben végeztem a színművészetit. Akkor találta ki a hatalom, hogy a nagy központok zárt városok. Elsősorban nekünk, magyaroknak voltak ezek zárt városok, ezt a történészek tudnák megerősíteni, de az biztos, hogy minket, fiatal színészeket erőteljesen érintett, mert a magyar színházak majdnem mind nagyvárosokban voltak. Nem választhattunk. Minket Lukácsy Kati kolléganőmmel román társulathoz, az akkori tordai munkásszínházhoz helyeztek. Visszautasítottam. Érdekes feladatnak is tekinthettem volna, hogy román színpadon is kipróbálhatom magam, de felháborított, hogy megfosztottak a választás jogától, holott a bukaresti végzettek választhattak, nekik nem volt zárt városi megkötés. És megfosztottak attól az alkotmányos jogomtól, hogy anyanyelvemen folytassam a mesterségemet, azon a nyelven, amelyen tanultam. Sok bonyodalmas hercehurca, cirkusz, beadványok sorozata nyomán végül sikerült Temesvárra kerülnöm. Már azzal is fenyegetőztünk, hogy a belgrádi emberjogi konferenciához fordulunk az ügyünkben. Aztán egyszer csak jött az értesítés, hogy átmehetek a temesvári magyar társulathoz, a papírok majd utólag érkeznek.
– Hogy érezted magad abban a társulatban?
– Nagyszerűen. Sok szeretettel fogadtak. Ez abból is látszott, hogy nagyon sokat játsztam. Mindenfélét. Beugrásaim is voltak, statisztáltam, főszerepeket kaptam.
– És mégis vonzott Vásárhely.
– Nem szerettem volna eljönni, de a férjem ragaszkodott hozzá, hogy közel legyünk a szüleinkhez. Utólag úgy gondolom, hogy jó döntés volt. Itt viszont nem fogadtak tárt karokkal. Bár beugrásszerűen sok előadást mentettem meg egyik napról a másikra. Mindig hamar és könnyűszerrel tanultam a szöveget, és ha már láttam az előadást, egy próbával simán vállaltam. Számos ilyen eset adódott.
– Az nem könnyítette a befogadásodat, hogy Temesváron sok főszerepben bizonyítottad a tehetségedet?
– Nem. Senki meg nem kérdezte, senkit nem érdekelt, hogy volt ott, miket csináltam, milyen feladatokat kaptam. Mindent nulláról kellett kezdenem. Nyilván lehet, hogy nemcsak közöny fogadott, hiszen gáncsoskodók mindenütt vannak, nekem is lehettek irigyeim. Amikor a színművészetit végeztem, az volt a vélekedés, hogy szép karrier áll előttem. Erre biztatott az osztályvezető tanárom, Tompa Miklós és más tanárok is, Tarr László, Erdős Irma, Szamossy Kornélia. Nagy dolog volt, ha Kovács György gratulált valakinek. Velem ezt tette A tanítónő bemutatója kapcsán. A második felvonás utáni szünetben már bejött és gratulált. Ő abban az esztendőben halt meg. Előtte gyakran beszélgettünk, sok jó tanácsot adott nekem. Azt is mondta, meg kell tanulnom, hogy hamiskártyásokkal nem szabad becsületesen játszani. Ezt a módszert nem tudtam elsajátítani.
– A mostani beszélgetést nem pályarajznak szántam, nem szándékom részletezni az eddigi életművedet, azt viszont hangsúlyoznunk kell, hogy a karriered az egyéni előadóestekkel teljesedett ki.
– Igen, bár véletlenül alakult így. Úgy éreztem, hogy mondanivalóm van a világ számára, és ezt így is lehetett közvetíteni. A vásárhelyi színházban keveset foglalkoztattak, jutott ilyesmire is az időmből, de már Temesváron is, ahol nagyon sokat játszottam, volt egy József Attila-estem, a Kései sirató József Attiláért. Elég sok előadást megért, és büszke vagyok arra, hogy abban az időben olyan verseket mondhattam el, amilyeneket nem szívesen engedélyeztek. Ott szabadelvűbb emberek voltak, ilyen műsorok is átcsúszhattak. A verseket mindig szerettem, ez is magyarázza az egyéni műsorok létrejöttét. És még valami. A színház világában ami igazán zavar, az a kiszolgáltatottság. A színészt ez hatványozottan sújtja. A mindenkori vezetéstől, a rendezőtől, annak a darabválasztásától, koncepciójától függ, hogy mikor, mit és hogyan alakíthat. Mindez megváltozik, ha a magad ura lehetsz.
– Az egyéni estjeid sikere és az, hogy általuk egyre ismertebbé váltál, pótolta azt, hogy a társulat produkcióiban nem kaptál annyi feladatot?
– Igen. Hunyadi László azt mondta nekem, hogy ez pótcselekvés. De ő nem próbálta ezt ki. Illyés Kinga indított el. Az első előadóestem anyagát hozzá vittem, hogy megkérdezzem, érdemes-e próbálkozni. Azt mondta, az összeállítás úgy jó, ahogy van. Címet adott neki: Ágról szakadt madár. Alcím: Ballada a csángó sorsról. És beajánlott nagyon sok helyre. Neki már volt tapasztalata ezen a téren, addigra már a fél világot bejárta. Kiröpítette a fészekből az ágról szakadt madarat. A folyamat beindult anélkül, hogy ezért tettem volna valami különöset. Nem jelentkeztem soha sehova, és a mai napig így történik: nem kell jelentkeznem, hívnak.
– Engedj meg egy közbevetést: nagyszebeni meghívásnak teszel eleget akkor is, amikor ez az interjú megjelenik az újságban.
– Az Ars Hungarica néven ismert nagyszebeni magyar napok vendége leszek. Előadásokat tartok és különféle kulturális rendezvények, produkciók lebonyolításába is bekapcsolódom. Visszatérve Illyés Kingára, ő azt mondta: majd meglátod, mekkora erő és hatalom az, amikor egyedül vagy és egyedül tartod a kezedben a közönséget. Semmihez sem fogható.
– És így van?
– Így van.
– Mennyiben más ez, mint amikor egy közös játékban egy egész csapattal próbálsz hatni a nézőkre?
– Tényleg nagyobb hatalmat érzel. Persze most kicsit durván fogalmazok. A színház és a színész, a színpad és a közönség viszonya olyan, mint a szerelem. A legszebb szerelem, ami testi is. Adok – kapok. Visszajelzés érkezik a nézőtérről. A nézők hallgatása, figyelési módja is beszédes. Sokféle módon hallgatnak a nézők. A csendek, a felzúduló tapsok, a felcsendülő kacagás mind-mind valamilyen jelzés. Azt is észlelni lehet fentről, hogy mosolyog a közönség. Az halk, hangtalan cselekvés, és mégis "hallod", hogy mosolyognak. Érzed, hogy mosolyognak. Ez az erőteljes oda- vissza érzés csak a tiéd, ha egyedül vagy.
– Mikor lett számodra nyilvánvaló, hogy tudod uralni ezt a folyamatot?
– Már Temesváron, az első egyéni estemen éreztem, hogy megállom a helyem, nem rettegek, hanem arra koncentrálok, amit tennem kell, és úgy mondom, ahogy elképzeltem. Bízván abban, hogy az emberek azért jöttek el nyitott szívvel, hogy befogadjanak valamit. A közönség nagyon egyszerűen elmondja a maga mondanivalóját: ha valami nem érdekli, nem jön el meghallgatni engem vagy minket.
– Mindenik estednek egyforma sikere volt?
– Nem. A csángó műsoromnak és a karácsonyinak különösen nagy sikere volt. Van most egy újabb, a Zsoltár az anyanyelvről, ennek az összeállításomnak is nagyon kedvező a fogadtatása.
– Vajon miért? Ezekhez lelkileg te is közelebb állsz?
– Igen. Vannak olyan estek, amelyeket azért állítottam össze, mert kérték. Például a Délvidékre. Ott 1992-től nagyon sok előadást tartottam. Akkor kezdődött a szerb–horvát háború. 25-30 délvidéki településen jártam, egyes helyeken többször is. Kértek a zentai csata évfordulójára is egy ünnepi műsort. Így készítettem egy olyan összeállítást, amely azt mutatja be, hogy a forradalmak, bukások, látványos talpraállások bizonyítják, hogy a tűz, ami az emberben, a nemzetben él, elpusztíthatatlanná teszi.
– A jelenlegi szabályozás, törvénykezés olyan, hogy bizonyos életkor teltével a színészt nyugdíjazhatják. Emiatt az utóbbi évek, évtizedek során olyanok is kénytelenek voltak elhagyni a színpadot, akik még sokáig megoszthatták volna a színjáték örömét a társaikkal és a nézőkkel.
– Én nemcsak reménykedem, de hiszem is, hogy a színháznak még szüksége van rám, és játszani fogok.
– Az egyéni produkciókat viszont folytatni lehet.
– Így igaz. Addig csinálhatom, ameddig bírom, és amíg elszenved a közönség. Nagy örömmel csinálom, hiszen ötletekből sosincs hiány, jelenleg is több érlelődik bennem. Mindenik nagyon kedves számomra, és érdekesek is lennének, de egyszerre csak egy kivitelezhető.
– Gondolom, azért is, mert nagyon munkás feladat egy ilyen estet előkészíteni.
– Igen. Mindenik egyéni estemet én szerkesztettem. Ez ugyanakkor jó is volt, mert arra kényszerített, hogy olvassak, kutassak, érdeklődjem, és minden plusz, amit ezekkel kapcsolatosan olvastam, tanultam, örömmel töltött el.
– Van-e olyan ötleted, amely a közeljövőben konkretizálódik, esetleg megvalósulva közönség elé is kerül?
– Van. Tavaly a vásárhelyi Kultúrpalota 100. évfordulójára kitaláltam, összeállítottam, megszerkesztettem azt a műsort, amelynek a címe: Megszólal a Kultúrpalota. CD- és videofelvétel is készült róla. A videó bemutatója november 25-én lesz a Kultúrpalotában. Örülnék, ha azon az esten minél többen lennének.
– A színházi szerepek, egyéni műsorok és más fellépések mellett több olyan egyesületi, közösségi feladatot vállaltál, amelyek szintén energia- és időigényesek. Az EMKE megyei szervezetének a vezetésében, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület, a Helikon – Kemény János Alapítvány keretében kifejtett munkád továbbra is megmarad? Ha csak a felsoroltak első felére gondolunk, az is sok egy embernek.
– Ha nem lenne olyan nagyszerű családom, amely kitűnő hátországot biztosít, nagyszerű férjem, aki az egyik legnagyobb segítőm a magyar kultúra terjesztésében, valószínű, hogy mindezt nem tudnám megtenni. És azon gondolkodnék, mi lenne elhagyható mindabból, ami felaprózhat. De ha az emberek megtiszteltek a bizalmukkal, azt meg is kell szolgálnom.
– Hát akkor azt kívánom, hosszasan örvendhess még ennek a bizalomnak. Isten éltessen sokáig!
– Köszönöm szépen.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Tető a bánaton
A Szélrózsa kankalin alig sorolható a megszokott irodalmi műfajok közé. Első része a szerzőről szólna, de mégsem csak róla, hiszen az erdélyi szűkebb pátriát, a néprajzban a két Küküllő közén Vízmelléknek mondott tájegység, kistáj népének létét elevenítené meg, miközben közvetlen beszédmódjával az erdélyi falvak sajátos problematikáját vetíti az olvasó elé. Mint mikor valaki csembalón ad elő igencsak mai darabot: eredeti minden, autentikus. Mégis, hej, bíráló élű, pattogó ritmusú, játékosan metsző, olykor a szatíráig vágó stílusban. Mindazáltal mindvégig élvezhető, közérthető, olvasmányos hangon. A történet tragikumát ekként próbálja oldani a szerző, és persze: miért is sikerülne neki.
Arról szól a jajgatás, hogy ha nem veszik is el, akkor is magunk adjuk oda, csaknem ingyért, a földünket. Nincs értelme a harsány szólamoknak, a senyvedés csontvázai suttogva is elkótyavetyélik a világot.
Akik semmiért sem dolgoztak meg, soha.
Rabló ölébe hullott préda, sosem állt ki az útszélre; ügyvédek hordozzák a szaporaságot.
Mindenki szeretne mihamarabb szabadulni a történelem terhétől. Ezek a régiek új suttyói. Aztán mindenki megvenné a terhelt történelmet. Ők az újak főurai.
Középen mindig kifárad, kinyuhad, meghal, elpusztul az is, aki végül nyerővé nyekkentődik.
De persze nem erről szól a könyv.
A második szövegrész többnyire önkényes válogatás eredménye. A publicisztikai szövegsátor kiegészíteni kívánja, amit a szerző az elején mintegy mottóként így foglal keretbe: Mondatok az életemből. Bölöni Domokosnak az "élete": gyermekkora (kevésbé "mioritikus", mégis örök emlékek vitráljaiba villogó) tájai és a felnőtté válás olykor nevetséges, máskor géppuskásan pergő pofonokkal járó, egy életre képen sirítő falélményei között zajlik; nem is zajlik, hanem csak bukdácsol, mint erdős-bokros legelőn az elveszett jószágát hasztalan szólongató tarisznyás legényke kányádis riadalma, erős vadriasztó álkáromkodásai… És a felnőttek: ők a Medve.
Nincs műfaja ennek a könyvnek, mégis rögtön azonosítható. Ez az ember itt is, akárcsak a nevével összekapcsolható rövid műfajban, puszta önmagát adja. Olykor vázlatosan, máskor türelmesebben. Nem szereti a hosszas dumát.
De a miatyánkos imádságig szereti a nagy elődök pompás vallomásait, lelki telitalálatait, ókori lélekkel gyönyörködik bennük, ezért is illeszti a szebbnél szebb tükördarabokat a kötet csillogó csempéi közé.
Humora az érdes tető, amelyet a bánat köré húztak az ácsok, hogy a világ fölött is maradjon szivárvány a szívünkről. (Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin, Kriterion Kiadó, 2014)
Damján B. Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

A szórványban is prioritás a szakoktatás
Budapesten, a Magyarság Házában ülésezett csütörtökön, november 13-án a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Szórvány Szakbizottsága Grezsa István miniszteri biztos elnökletével. Napirenden szerepelt a 2014 – A külhoni magyar felsősök éve program eredményeiről szóló beszámoló, valamint tájékoztatás a 2015 – A szakoktatás éve kiemelt programjavaslatról, amelyről a MÁÉRT plenáris ülése dönt jövő héten.
A találkozón Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal – Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese az Iskolák veszélyben című kutatási programról beszélt, amelynek az RMDSZ partnerszervezete volt.
"Erdélyben célkitűzésünk egy olyan szórványoktatási hálózat kialakítása, amely demográfiailag fenntartható, és amely minél nagyobb mértékben megfelel a munkaerőpiac igényeinek. Ilyen szempontból is jó választás, hogy a 2015-ös év kiemelt programjavaslata a szakoktatást célozza meg. Az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány a szórvány cselekvési terv keretében olyan programokat működtet, amelyek a szórványoktatás területén zajlanak. Kormányzati szerepvállalásunk egyik kiemelt célkitűzése az anyanyelvű oktatás feltételeinek biztosítása a szórványban is, mindezek ellenére a tapasztalat azt mutatja, hogy az igények meghaladják a lehetőségeket, ezért a magyar kormány támogatáspolitikája fontos szerepet játszik a szórványoktatás jövőjében" – emelte ki felszólalásában Winkler Gyula, aki az RMDSZ képviseletében vett részt az ülésen.
Az EP-képviselő a Magyar Szórvány Napjának erdélyi programjairól is tájékoztatta a jelenlevőket, ismertetve a medgyesi és nagyszebeni szórványnapi programokat. "A MÁÉRT Szórvány Szakbizottságának döntése értelmében az egész Kárpát-medencében megünnepeljük a Magyar Szórvány Napját. Igyekeznünk kell minél láthatóbbá tenni ezt az ünnepet a térség összes közösségében, hogy november 15-e alkalmat teremthessen a szórványra való odafigyelésre" – hangsúlyozta Winkler Gyula. Elmondta, Erdélyben a központi rendezvények mellett több közösségben is tartanak szórványnapi ünnepséget, például a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban pénteken délelőtt indítják a Fogadj örökbe egy műemléketprogramot, délután a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum dísztermében szerveznek Hunyad megyei konferenciát. Winkler Gyula ugyanakkor méltatta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet csütörtöki budapesti konferenciáját, amelyet a Magyar Nyelv Napja (november 13.) és a Magyar Szórvány Napja (november 15.) alkalmából szerveztek.
Nyugati Jelen (Arad)

Tallózás az események között
Megéri a kultúrába fektetni
Sajtó és kultúra címmel, a Pro Presens Alapítvány szervezésében és Arad Municípium Polgármesteri Hivatala támogatásával vont mérleget, és tájékoztatta olvasóit csütörtökön délután a Nyugati Jelen napilap az idei év legfontosabb magyar kulturális eseményeiről. A Jelen Ház dísztermében megtartott találkozó célja volt feleleveníteni azokat az aradi, illetve Arad megyei rendezvényeket, melyekkel a szervezők jelentős mértékben hozzájárultak a magyar kultúra ápolásához, gyarapításához, hagyományaink fenntartásához.
A műsort Siska Szabó Zoltán fotóművész kiállítása tette színessé, a gondosan összeválogatott, a szerkesztőség télikertjében, illetve titkárságánál kifüggesztett természetfotókat egyébként év végéig meg lehet tekinteni. A Jelen Könyvesbolttal szembeni helyiségben ugyanakkor a megye kulturális eseményeinek sokszínűségét tükröző tematikus kiállítás nyílt, ami november végéig fogadja látogatóit. Szintén a Jelen Könyvesbolt szomszédságában, pontosabban annak előterében tekinthető meg Móré Sághi Annamária faliszöttes kiállítása.
A vendégek a fényképek szemrevétele után felvonultak a Jelen Ház nagytermébe, ahol előbb Siska Szabó Zoltán QUO VADIS NATURA? című vetítését nézhették meg, majd Bege Magdolna főszerkesztő bevezetője után Cziszter Kálmán aradi városi tanácsos mondott köszöntőt, kihangsúlyozva, örömmel tölti el, hogy egy olyan környezetben lehet, ahol a művészetek valamennyi ága otthonra talál, és reményét fejezte ki, hogy a magyar kultúra megőrzéséért folytatott munkát a további évtizedekben nemcsak itt, hanem az önkormányzat szintjén is folytathatják a magyar tanácsosok által.
Az eseményen bemutatkozott a Nyugati Jelen napilap legifjabb és egyben legújabb munkatársa is: Gál Zoltán Csaba, Radnóti Miklós Éjszaka, valamint Fáy Ferenc Kiáltás Arad felé című költeményét szavalta el.
Heltai Jenő: A vén kocsis dala című versét a Lippai Degré Alajos Irodalmi Kör elnöke, Czernák Ferenc adta elő lelkesen és meghatottan, hiszen épp aznap ünnepelte születésnapját.
Balta János a napilapban a 2014-es év során megjelent magyar kulturális eseményekből emelt ki néhányat, megjegyezve, a magyar érdekvédelmi szervezetek, egyesületek, alapítványok tartalmas évet zártak, hála nekik, a magyarság nem szenvedett hiányt a hagyományőrző programokban. Elmondta, a rendezvények számát tekintve képtelenség lett volna mindet felsorolni, de azt talán érdemes megjegyezni, hogy a magyar értelmiségiek fáradhatatlan munkájának köszönhetően, bíztató, hogy olyan településekben is kezd pislákolni a remény a magyar kultúra újjáélesztésére, ahol a magyarok száma elenyésző a többi magyarlakta településekhez képest. A falvak, községek magyar vezetői kezdik tudatosítani, hogy nem csak az utakba, infrastruktúrába kell fektetni, hanem a kultúrába, a művelődésbe is.
– A Kölcsey Egyesület programjai, az általuk kiadott Havi Szemle, a Kölcsey Diákszínpad előadásai, az Aradi Alma Mater programjai, az általa kiadott Szövétnek, az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete által szervezett programok, a Szabadság-szobor Egyesület rendezvényei, az Aradi Magyar Színház, a Kamaraszínház és a temesvári Csiky Gergely Állami Színház aradi előadásai, a Jelen Házban, illetve a Csiky Gergely Főgimnáziumban szervezett programok, a Tóth Árpád Irodalmi Kör rendezvényei, a Klió és a Delta galériák kiállításai, az Aradi Filharmónia koncertjei, az In Memoriam 1956 Egyesület programjai, valamint más civil szervezetek egyesületek rendezvényei együtt, pezsgő közművelődési életet biztosítanak az aradi magyarság számára – mondta.
Mindeközben a háttérben az újság hasábjairól válogatott, különféle momentumokat megörökítő mintegy 200 fénykép került levetítésre. Az est kellemes záróakkordjaként a kisiratosi Rónasági citerazenekar négy tagja oldotta a résztvevők hangulatát, az esemény állófogadással zárult. 
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

A hűség jutalma: „Jöjjetek, Atyám áldottai…”
Minden népnek megvannak a jeles egyházi és világi személyiségei. Így emlékezhetünk meg Túrmezei Erzsébetről, aki a magyarországi Tamásiban  született 1912-ben. Istentől nyert költői képessége révén, már 6 évesen írt verseket. A gimnáziumot Sopronban, egyetemi tanulmányait Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol magyar–német szakos tanári diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt hívta el Isten a diakonissza szolgálatra. A Fébé Diakonissza Egyesület keretében vasárnapi iskolai munkában vett részt, leányköröket vezetett és gyülekezeti evangélizációkat végzett. Munkatársa volt a Fénysugár és a Kis-Harang c. Fébé újságoknak. Kilenc alkalommal vezetett népfőiskolai kurzust leányok számára, akik ötven év után is évente összejönnek közös igehallgatásra és imádságra. 1938-tól jelentek meg verseskötetei. Költeményeinek hitet sugárzó és hitet ébresztő mondanivalója evangélikus egyház határán túl is jelentős. Verseit szeretettel fogadják a teljes Kárpát-medencében. Hűségesen végezte Istentől kapott megbízatását 2000 májusában bekövetkezett haláláig.
Drága magyar nemzettársaim! Alapvető fontosságú, hogy az értékek hatalmas gombolyagából melyik szálat húzzuk ki és ragadjuk meg. Csak az isteni értékek emelik ki életünket süllyedő állapotából. Ez érvényes mind egyéni, mind pedig egész népünk életére. Ha nemzetünk nem akar megújulni, – sajnos – szétporlik.  Szükség lenne odafigyelni a hűséges istenfélő “csillagok” példamutató életére. Ilyen hűséges élete volt Túrmezei Erzsébetnek is, aki 1984 júniusában Aradra látogatott a belvárosi baptista gyülekezet meghívására. Nem sokkal később, a Budapesti  Evangélikus Világtalálkozón egy külföldről érkezett vendégcsoport irányításával bízzák meg. Ebben a munkában nagyon kimerül és infarktussal kórházi kezelésre szorul. Felgyógyulása után kórházi élményeit szívhez szóló költeményben örökíti meg.
Túrmezei Erzsébet nemzetünk egyik Istenfélő, hűséges csillaga
Infarktus után
A szívem nem a régi.
Valami elhalt benne.
Gondosan figyelik, mérik
lüktetését és dobogását.
Adagolják a gyógyszereket.
Javallják a csendesebb életet.
Kicserélni már nem lehet.
 
De nekem új szívem is van.
Te adtad, Istenem.
Csoda történt velem:
Tied lett az enyém
enyém lett a tied
S tudom, Te is vizsgálod, figyeled
szüntelen ezt a szivet.
Dobog-e másokért?
Dobog-e érted?
Hallgatod,
tisztogatod. Hadd legyen hófehér!
Mossa meg az értem hullt, drága vér!
Ne szennyezze semi salak…
hogy ha hazahívsz engem,
színről-színre láthassalak!
Bátkai Sándor
Nyugati Jelen (Arad)

A magyar szórvány napja
2011 óta november 15., Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapja a magyar szórvány napja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagyváradi kongresszusa a Hunyad és a Kovászna megyei tisztségviselők javaslatára 2011. február 27-én határozatot fogadott el, amelyben november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapját a magyar szórvány napjává nyilvánította. Amiatt döntött így, mert az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, s közülük is a szórványban élők a legveszélyeztetettebbek.
Első alkalommal 2011. november 12-13-án az erdélyi központi ünnepségek helyszíne a Hunyad megyei Déva volt. Az RMDSZ szórványkonferenciájának központi gondolata az volt: fel kell mérni a szórványban élő romániai magyarság valós helyzetét, hogy megőrizhesse identitását, s hogy fékezni lehessen az asszimilációs folyamatot. A résztvevők megállapították, hogy a szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük segítése, a magyar diákok ingázását vagy bentlakását lehetővé tevő programok, valamint az ezekhez kapcsolódó, a tanárok ingázását segítő támogatások jelentős mértékben hozzájárulnak az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. A dévai megyeháza előtti téren emlékoszlopot avattak Barcsay Ákos erdélyi fejedelem tiszteletére, a kétnapos rendezvénysorozatot kulturális események, színházi és filmelőadások, kiállítások gazdagították.
Az ünnep alkalmából alakult meg Brassóban 2011. november 13-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szórványtanácsa is, amelynek alapjait a 2011. májusi temesvári Szórvány és nemzetépítés című konferencia rakta le. A naphoz kapcsolódóan 2011. november 22-én Budapesten a Parlamentben megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja is.
A 2012. évi rendezvények során az RMDSZ vezetői emléktáblát avattak Áprily Lajos brassói szülőházán. 15-én Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a magyar szempontból szórványnak minősülő kilenc erdélyi megye képviselőinek és az RMDSZ szakpolitikusainak részvételével rendezett konferencián bejelentette, hogy két évtizedes stratégiaírás után a szórványmentésben eljött a pragmatikus cselekvés ideje. A szövetség szórványmenedzser-szolgálatot indított, 14 szórványkollégium működését támogatja és a Székelyföld - szórvány partnerség kiépítésével próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok beolvadását a többségi nemzetbe. Az RMDSZ műemlék-örökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek, elsőként a brassói Áprily Lajos Főgimnázium küldöttsége vehette át Kelemen Hunortól az Örökségünk Őre címet, amiért az iskola jelképesen örökbe fogadta az 1913-ban megsemmisült brassói millenniumi emlékmű megmaradt darabját.
2013-ban a magyar szórvány ünnepe kiterjedt az egész Kárpát-medencére: erről a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága határozott 2013 májusában. A magyarországi központi eseményt november 12-én Budapesten, a Magyarság Házában tartották. A résztvevők szakmai konferencián tekintették át az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai szórványstratégiákat, a szórványban folyó oktatást és nyelvoktatást, az asszimiláció jelenségét és a szórványkollégiumok helyzetét. A Kárpát-medencei magyar szórvány napja gálaműsorral zárult Csángó kultúra - élő értékeink címmel, és a látogatók megtekinthették Az elhagyott idő - 33 év a moldvai csángók között című gyűjteményes fotókiállítást, amelyet Csoma Gergely munkáiból állítottak össze.
Az ünnep alkalmával 2013-ban az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) több mint ötven helyszínen tartott rendezvényt és ültetett fát. Toró T. Tibor EMNP-elnök Kolozsváron kijelentette: a szórvány kérdését távol kell tartani a pártpolitikától, de valamennyi politikai szervezetnek felelőssége a szórvánnyal foglalkozni. Az EMNP szemléletében a szórványközösségek a nemzet határait jelzik. "Évről évre megnézzük majd a nemzethatáron ültetendő fákat, és számba vesszük a 'határőröket', segítünk nekik abban, hogy el tudják végezni a szolgálatot" - mondta.
Az RMDSZ 2013-ban Nagyenyeden bemutatta azt a kiadványát, amely a 2009-ben indított Székelyföld - szórvány partnerség addigi eredményeit összesítette. Elhangzott, hogy Kovászna megye Hunyad, Szeben, Brassó és Fehér megye szórványközösségeit gondozza, Hargita megye Beszterce-Naszód és Temes megye, valamint a Fehér és Kolozs megye határvidékének számító Aranyosszék szórványközösségeibe viszi a programokat. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tartott tanácskozáson Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy "semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között. A kettő kiegészíti egymást." Az egymásrautaltság példájaként az Összetartozunk programot említette, amelynek keretében a székelyföldi önkormányzatok a szórványnak szánt programokat támogatnak.
A 2014. évi, negyedik magyar szórvány napja alkalmából - a magyar nyelv napjával összevontan - csütörtökön konferenciát tartottak a budapesti Magyarság Házában. Az előadók a nemzeti identitás sarokköveként említették a nyelvkérdést, az asszimilációt pedig a szórványban élő magyarság legnagyobb ellenségeként, amely ellen közös gondolkodással lehet fellépni. Erdélyben 2014-ben Szeben megye lesz a házigazda, Déva, Brassó és Nagyenyed után most Medgyes és Nagyszeben ad otthont az itteni központi rendezvényeknek. Medgyesen a Városi Művelődési Ház Traube termében tart szórványkonferenciát az RMDSZ, majd a nagyszebeni Thália Színházban gálaműsorral zárul a központi program.
nagykaroly.szatmar.ro

"Victor Ponta ne feledd, Erdély nem akar téged!"
A csendőrség becslése szerint több mint 10 ezer – egyes lapok szerint 15 ezer – kolozsvári skandálta péntek este teli torokból azt, hogy „Victor Ponta ne feledd, Erdély nem akar téged”. A demonstráció a Főtérről indult, a tömeg levonult a Mărăști negyedbe, majd visszatért a Béke térre.
„Victor Ponta igenis képes egyesíteni Románia lakosságát, még ha csak egy ellene szóló tüntetés erejéig is!” – jelentette ki a tüntetésen az egyik vezérszónok. A Mátyás-szobor előtt felolvasták a hétpontos Kolozsvári Nyilatkozatot, amelynek megfogalmazói többek között a jogállamiság tiszteletben tartását, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását követelik. A tömeg hangos ovációval fogadta a nyilatkozat mindegyik pontját.
A megmozdulás szónokai elmondták, elsősorban az ellen tiltakoznak, hogy a választások első fordulójában szervezési hiányosságok miatt a külföldi románok jelentős hányada nem tudta leadni szavazatát. Kijelentették, fennáll annak a veszélye, hogy ez a második fordulóban is megismétlődjék.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint hasonló megmozdulások zajlottak péntek este Temesváron, Nagyszebenben, Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Aradon és Brassóban, valamint Bukarestben is. Az Agerpres hírügynökség ugyanakkor Victor Pontát támogató megmozdulásokról is hírt adott. Galacon mintegy háromezren, Gyulafehérváron mintegy ezren, Besztercén és Nagybányán több százan vettek részt Victor Pontát támogató tömegrendezvényeken. 
A Mărăști negyedbe induló tüntetők kormány- és Ponta-ellenes transzparenseket tartott a magasba, némelyik üzenete (Koloszvár=KLAUSenburg) egészen frappánsra sikeredett, és felbukkant a múlt szombati tüntetésről ismert Mickey Mouse is. A lakótelepen sokan csatlakoztak a demonstrációhoz, mások az ablakból tapsoltak az utcán menetelőknek, zömében fiataloknak. A tömeget csendőrök kísérték az útvonalon, különösebb incidensek nem történtek.
A szervező civilek utolsó sétaként hirdették meg a felvonulást. Amint az egyik közösségi portálon kifejtették, azért gondolják utolsónak, mert ha Victor Ponta elveszti a választást, nem lesz már szükség, ha viszont megnyeri, nem lesz már lehetőség hasonló megmozdulások szervezése.
Nagy Kamilla/MTI
maszol.ro

Képeslapok, barokkos próza, utazások ihlette költészet
Régi képeslapok internetes elérhetőségéről esett szó az Arcadum Adatbázis Kiadó rendezvényén péntek délután a Karácsony Benő teremben, miközben a G.Caféban a 10 éves Bookart kiadó tartotta könyvbemutatóját, a Radnóti Miklós teremben pedig a Pallas Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent Kós Károly publicisztikája című kötetet mutatták be. Az olvasók, a könyvbarátok küzdve a bőség zavarával, sok esemény közül választhattak a 20-ik könyvvásár második napján is.
A Pesti Kaligramm Kiadó jelentette meg Giambattista Basile A mesék meséje, avagy a kicsik mulattatása című kötetet, amelynek fordítója Király Kinga Júlia, aki délután várta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének standjánál az olvasókat. A 16-ik század végén, 17-ik század elején született olasz, pontosabban ó-nápolyi nyelvű szöveggel akkor találkozott a fordító, amikor eleve velencei szövegeket kutatott, azokat fordított. Közben feltűnt neki a forrásanyag hiánya, az, hogy a magyar nyelvű szakirodalomban még említés sem esik erről az írásról – mesélte a maszol.ro érdeklődésére az olasz szöveg fordítója, aki öt évig dolgozott a munkán, hol nagyobb „erőbedobással”, hol kisebb energiával, végül mindent belevetve hozta létre a magyar nyelvű kötetet, amelyet elsősorban felnőtteknek, 15-16 éves kornál idősebbeknek ajánl.
A kiadó egyből rábólintott a szöveg megjelentetésére, a folyóiratok is folyamatosan kérték tőle a részleteket, illetve tanulmányokat, rádióinterjúk is készültek ezzel kapcsolatban, remélhetőleg a kötet az olvasókhoz is megtalálja az utat – véli Király Kinga Júlia. „A kiadóm azzal biztat, ne az eladott példányszámok alapján mérjem a sikert” – fogalmaz a fordító.
Válogatások korábbi köteteiből a most megjelent Nagy Attila költő tizedik verseskötete. A gyűjteményes kötet 193 verset tartalmaz ciklusokba szerkesztve – ismertette Sarány István szerkesztő, a Pallas Akadémia Könyvkiadó munkatársa. A szerző versírásról, ihletről, az orvosi munka és a költészet kapcsolatáról, párhuzamáról, sajátosságairól beszélt, utazásokról, amelyek meghatározták költészetét. 
Antal Erika
maszol.ro

Először rendezték meg a magyar szórvány napját Szászrégenben
A magyar szórvány napját ünnepelték a hétvégén Szászrégenben. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete által rendezett táncos-zenés ünnepi műsoron az Ady István vezette magyarfülpösi Szivárvány Alapítványnak gyűjtöttek adományokat.
Péntek este az Eugen Nicoară Művelődési Házban népes közönség vett részt az első alkalommal megrendezett szórványnapon. A rendezvény a Rügyecskék néptánccsoport fellépésével kezdődött, majd Ady István magyarfülpösi református lelkipásztor a Szentírás szavaival köszöntötte a jelenlévőket. Ezután Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének elnöke mondott beszédet, hangsúlyozván, hogy a legnagyobb problémákkal küzdő nemzetrész a szórvány, a magyar szórvány napja pedig az összmagyar szolidaritás megerősítése, végezetül pedig arra intett, hogy ne hagyjuk magukra, és lehetőségeink szerint támogassuk az elszigeteltségben, az beolvadással fenyegettetett közösségeket. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Partl Alexandra Petra konzul köszöntötte az egybegyűlteket. „A történelem bizonyítja: a folyamatok kiteljesedése nem szükségszerű, meg is lehet állítani, vissza is lehet fordítani azokat. Mindehhez erőfeszítések, komoly elképzelések, tervek kellenek” – fogalmazott.
A konzuli köszöntő után Bodor Vera, a magyarfülpösi iskola tanítónője vázolta fel az 1999-ben alakult Szivárvány Alapítvány történetét, mely a helyi református közösség és annak holland testvérgyülekezeti kapcsolatából született. 2003-ban épült az az épület, mely a mai napig is otthont nyújt a faluban újraindított óvodai és elemi iskolai magyar oktatásnak, illetve a bentlakásnak. „Olyan gyerekek kerülnek Magyarfülpösre, akik önhibájukon kívül nem tanulhatnak anyanyelvükön, és emellett élet-halál harcot vívnak a mindennapi betevő falat megszerzéséért, és gyakran szembe kell nézniük az otthoni erőszakkal és alkoholizmussal” – ecsetelte a pedagógus, hozzátéve, hogy mindezek ellenére a gyerekek hétvégére mindig hazamennek, mert nem szeretnék kiszakítani őket családjaikból. A fülpösi Szivárvány Házban 14 gyerek tanul, a gyerekekről gondoskodó Szászrégeni Szórványkollégiumnak pedig jelenleg tíz bennlakója van
A felszólalások után a Gyöngyvirág, a Kisfülpösi Verőfény és a Beresztelki Lángvirág néptánccsoportok ropták a táncot, Gyéresi Ibolya Kreszencia és Ungvári Anita Bíborka szavalatai emelték az ünnepélyességet, Borbély Bartis Zsuzsa népdalai, illetve Ördög Tímea és Ördög Ödön, majd Bodor Renáta könnyűzenei előadása lazították az est hangulatát.
„Remélem, hogy egy kicsit felrázza a magyarságot ez a rendezvény. Elfásultunk, de azt hiszem, hogy nemcsak a régeni és a fülpösi magyarság. Látni a gyerekek táncát, hallani a népdalokat – ennél csodálatosabb érzés nem is kell a feltöltődéshez” – fogalmazott érdeklődésünkre Ady István.
Nagy Andrást volt szászrégeni polgármester, alprefektus a városbéli magyar önkormányzati képviselőkkel közösen vett részt a rendezvényen. „Ez egy teljesen politikamentes dolog, végre tanulnunk mindannyiunknak keresztülnézni a politikán, és ráeszmélnünk arra, hogy magyarok vagyunk, és egymáson segítenünk kell. Egymás szemébe kell tudnunk nézni, és őszintén kezet kell fognunk egymással, hiszen így van ez rendjén” – mondta a szászrégeni RMDSZ elnöke.
Varga Loránd, az Erdélyi Magyar Néppárt szászrégeni szervezetének elnöke szerint Szászrégennek nagy szüksége van a nemzeti összetartozás érzésének újjáélesztésére. „Bár az emberek úgy érzik, hogy a vezetők eltávolodtak a közösségtől, nem az az érdekünk, hogy kritizáljunk, hanem hogy közösen újjáélesszük a közösséget, mert másként minket is a beolvadás veszélye fenyeget” – mutatott rá az elnök.
A MÁÉRT elé terjesztik a szórványnapot
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagyváradi kongresszusa a Hunyad és a Kovászna megyei tisztségviselők javaslatára 2011. február 27-én határozatot fogadott el, amelyben november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapját a magyar szórvány napjává nyilvánította. „A szórvány napja több mint ünnep: számvetés és tervezés. Hiszen arról beszélünk, hogy mi történt az elmúlt esztendőben, és arról, hogy milyen kihívások állnak előttünk, hogyan tudunk ezekre jó válaszokat adni. A legközelebbi tervünket jövő héten terjesztjük be a Magyar Állandó Értekezlet napirendjére: azt szeretnénk, ha a Magyar Szórvány Napját törvény szentesítené” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök a november 15-én, Medgyesen tartott szórványkonferencián.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Kultúrfesztivállá nőtte ki magát a könyvvásár
A 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitóján a szervezők élménydús, meglepetésekkel teli kultúrfesztivált ígértek, és ezt be is tartották. Erdély legnagyobb könyves szemléje idén sem okozott csalódást, a vásárt kiegészítő programokat is nagy érdeklődés övezte, ami A Pál utcai fiúk című előadás bemutatóján csúcsosodott ki.
A sokat hangsúlyozott számok – 45 stand, 9 ezer cím, illetve a 100 kiegészítő program – csak indító szikrái voltak az idei könyvvásárnak, a folyamatos zsúfoltság a könyvstandok körül és a fiatalok jelenléte varázsolt igazán életet a színház előcsarnokába. A nagy reklámnak örvendő koncertek és előadások mellett voltak kisebb, „csendesebb” rendezvények, amelyekről úgyszintén kár volt lemaradni. Ilyen volt a csütörtök esti felolvasó színház, amelyen Rejtő Jenő elevenedett meg. Az erdélyi magyar kultúra nagyjaitól hallani a rejtői furfangot érdekesebb volt, mint bármely stand-up előadás napjainkban, és az is kiderült, hogy a mobiltelefon "elődje" Rejtő volt, hiszen könyveit ugyanúgy kobozták el hajdan a diákoktól a tanórákon.
A könyves szemle idei újdonsága a könyvek éjszakája volt: pénteken éjfélig várta az érdeklődőket a vásár. Ezt az alkalmat főleg a fiatalok ragadták meg, hiszen a kései órákban nyugodtan elidőzhettek egy-egy standnál. Az estre beígért meglepetés programok is érdekesek voltak, élőzene, színészhallgatók által bemutatott villámjelenetek, és nagy orrú maszkot viselő figurák szórakoztatták az előcsarnokban bolyongókat. Ez utóbbiak nagyon kedvesek voltak, az egyik figura készségesen letörölte a port a könyvekről, de az emberekről is, egy másik pedig örömmel fotózkodott kicsikkel és nagyokkal.
Szombat este volt a záró gála, amelynek jelmondatává választhatnánk Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnökének szavait, miszerint az a cél, hogy húsz év múlva is Marosvásárhelyen rendezzék meg Erdély legnagyobb könyves szemléjét. Káli Király István főszervező tömören foglalta össze az idei rendezvényt: „Mi csak a teret biztosítottuk, önök töltötték meg élettel!”. A könyvvásárt továbbra is támogatni fogja a Maros Megyei Önkormányzat, ígérte Kelemen Máron alelnök, majd Gáspárik Attila, a rendezvény helyszínéül szolgáló színház igazgatója szólalt fel. „Azt szerettük volna, és továbbra is ez a célunk, hogy a vásárhelyi színház ne egy színház legyen, hanem a színház legyen ebben a régióban. Ha modern szavakkal szeretnénk kifejezni, kulturális plázává akarjuk alakítani az intézményt, ahol mindig történik valami, ahol mindig készülőben van valami” – mondta a házigazda.
Az idei könyvvásárt A Pál utcai fiúk című színdarab előadása zárta. A Tompa Miklós Társulat előválogatás alapján választotta ki a Pál utcai fiúkat és a vörösingeseket, akik nagyszerűen alakították karaktereiket.
Becze Dalma
Székelyhon.ro

Rohamosztag a nyárádtői balesetnél
Maszkos csendőrök akadályozták meg a nyárádtői útkereszteződésnél, hogy egy baleset sérültjének rokonai és barátai bántalmazzák a gázoló kocsi vezetőjét. A rendőrség jelenleg helyszínel.
Vasárnap este 6 óra körül az E 60-as országúton Nyárádtő területén, a hármas útkereszteződésnél, ahol Kolozsvár, Cserged és Ákosfalva irányába válnak szét az útvonalak, egy Opel Astra elütött egy harminc év körüli helybeli férfit. A baleset sérültjét a rohammentősök vették gondozásba, ám a mostanában egyre többször előforduló szokás szerint a sérült rokonai kiözönlöttek az útra, s megpróbálták a gázoló sofőrt bántalmazni.
A helyzet megoldására a csendőrség rohamosztaga érkezett a baleset helyszínére, amely jelenleg is távol tartja a mentőautótól a tömeget. A baleset okairól egyelőre nincsenek információk. Egyesek tudni vélik, hogy a sérült gyalogos a gyalogátjárón volt, ez azonban egyáltalán nem biztos, a rendőrség még a helyszínelést végzi. A mentősöktől sikerült annyit megtudnunk, hogy a gyalogos férfit nyílt lábtöréssel és vállsérüléssel találták a helyszínen, jelenleg folyik az elsősegélyben való részesítése ezt követően szállítják majd kórházba.
Ebben az útkereszteződésben körforgalmat készülnek kialakítani a közeljövőben
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Csíksomlyó rejtett történelme Márk József tollából
A vasárnapi nagymise után mutatták be Márk József ferences szerzetes Csíksomlyói mozaik című könyvét a csíksomlyói kegytemplomban.
A Borsodi L. László ferences sajtóreferens által szerkesztett kötet József atya Csíksomlyón töltött közel fél évszázados szolgálatának, tapasztalatainak merítése, a kegytemplom és a kolostor „rejtett történelmébe” nyújt betekintést.
A rendhagyó könyvbemutatón Urbán Erik ferences templomigazgató beszélgetett József testvérrel, a kötetből részleteket olvasott fel Borsodi L. László.
Márk József ferences szerzetes 1969-től a székelység nemzeti kegyhelyének őre, a kommunizmus idején kihalásra ítélt Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány azon kevés élő tagjainak egyike, akik nemcsak a második világháborút követő időszak egyház- és kisebbségellenes évtizedeinek viszontagságai között álltak helyt, hanem akiknek volt, kellett legyen erejük ahhoz, hogy a kommunista diktatúra bukása után, az 1990-es években haló poraiból életre keltsék Szent Ferenc erdélyi rendtartományát – méltatta a szerzőt a kötet előszavát jegyző Borsodi L. László.
Mint elhangzott, Márk József indította el a csíksomlyói kegyhely első honlapját, az elmúlt években pedig blogot indított, és a közösségi oldalakhoz is csatlakozott, hogy így is eljuttassa a csíksomlyói Szűzanya örömhírét a világnak. A kötet részletesen ismerteti a kegyszobor és a búcsújárás történetét, ugyanakkor József atya úti élményei is helyet kaptak benne. Írásait sajátos, humoros előadásmód és közérthetőség jellemzi.
„Megköszönöm Istennek, hogy tehetséget és erőt adott, a Szűzanyának, hogy annyi szépet írhattam a somlyói szentélyről” – fogalmazott a könyvbemutató végén Márk József OFM.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

„A mi magyar adásunkat” ünnepelték
Marosvásárhelyi könyvbemutatóval és könnyűzene-koncerttel fűszerezve ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját a Román Televízió magyar adása. A Tükörteremben rendezett rangos eseményen a tévénéző közönség az évtizedekkel ezelőtti kedvenceit láthatta viszont immár élőben – enyhén megőszülve és ráncosodva, de töretlenül derűlátóan és munkakedvvel megáldva.
A tévé három munkatársa és meghatározó egyénisége, Józsa Erika, Simonffy Katalin, Tomcsányi Mária szerkesztette vaskos kötet nem véletlenül viseli A mi magyar adásunk címet. Öt évvel ezelőtt, amikor nekiláttak a hatalmas feladatnak még munkacímnek szánták azt, ami később, a Kriterion Kiadó javaslatára véglegessé vált: elvégre 1969-es indulásától egészen az 1985-ös betiltásáig a bukaresti tévé magyar adása valamennyi székelyföldi, partiumi és szórványban élő magyar kedvenc műsorává nőtte ki magát. A nézők talán nem is sejtették, hogy a szerkesztők olykor vért izzadva próbálták vállalhatóvá és fogyaszthatóvá tenni a pártvezetés által kötelező házi feladattal „megspékelt” adásokat.
Magyarul szólni – csodával határosan
A legtöbb otthonban a hétfő délutáni tévézés valósággal családi programmá állandósult. Mire felcsendült a Szeretnék szántani / Hat ökröt hajtani… adásszignál, a család apraja-nagyja, de még a szomszédok is a képernyőre szegezett tekintettel sorakoztak. Amint az ünnepélyen is elhangzott: a magyar adás nem egyszerű hagyományőrző vagy szórakoztató funkciót töltött be, hanem a közösségi ügyek felvállalásával a romániai magyarság egyik legfontosabb fórumává fejlődött. Mindez elsősorban a hajdani főszerkesztőnek, a rendkívüli diplomáciai érzékkel, leleményességgel, fantáziával és széles látókörrel megáldott Bodor Pálnak köszönhetően – hangsúlyozták a felszólalók, akik egykori, ma már 84 esztendős főnöküknek dedikálták könyvüket.
„Nem volt könnyű dolog megemésztetni az illetékesekkel, hogy a romániai magyarságnak szüksége van a magyar adásra. Még akkor sem, ha 1968-ban lehetőség nyílt kívánságaink nagyobb nyomatékkal való kinyilvánítására. Göröngyös talajon próbáltunk valamit teremteni” – emlékezett vissza a kommunizmus akkoriban kevésbé magyarellenesen dübörgő korszakára Gálfalvi Zsolt író, aki Bukarestben élő értelmiségiként azok között volt, akik mindent megmozgattak az adás beindításáért. Az előkészületekről szólva, Gálfalvi felidézte azt a román kollégát, aki teljesen jóindulatúan és segítőkészen kölcsönben szerkesztőket és bemondókat ajánlott fel az induló magyar adásnak. „Amikor mondtam, hogy az általa felsorolt személyek nem is tudnak magyarul, az illető meglepődve kérdezett vissza: ti azt gondoljátok, hogy a magyar adásban magyarul fogtok beszélni? Igen, azt gondoltuk, és így is lett. Sokáig a magyar nézők számára is felért egy csodával, hogy magyarul szólhatunk a román tévé képernyőjéről” – idézte fel a múltat Gálfalvi Zsolt.
Akinek megadatott, hogy harmadjára is örüljön
A magyar adás múltjának felgöngyölítésének ötlete Józsa Erikában született meg. Az Ausztráliában élő egykori bemondónő akkor ébredt rá saját és kollégái rendkívül fontos szerepére, amikor egyik ’90 utáni látogatása során, Csíkszereda felé vonatkozva valaki felismerte a kupéban és arról beszélt, hogy milyen sokat jelentettek számára a tévékészülék előtt töltött valamikori hétfő délutánok. A társszerző, Simonffy Katalin Bodort idézte, aki szerint kétszer örül az, aki a tévénél megfordul: amikor alkalmazzák, illetve amikor továbbáll. „Nekem harmadjára is megadatott, hogy örüljek, amikor végre megtapinthattam a könyvet” – mondta el. A szerzőknek nem volt könnyű dolguk, hisz a ’85-ben, a zsilávai börtönbe került archív felvételek közül nagyon sok elvesztődött.
Az ünnepély utolsó momentumaként H. Szabó Gyula felelős kiadó mikrofont ragadott és arról „interjúvolta” a szerkesztőség egykori tagjait, hogy mivel töltik nyugdíjas éveiket. Vannak, akik most is riportfilmeket készítenek, mások újságot írnak-szerkesztenek vagy egyetemen oktatnak, de akad olyan is, aki vállalkozásba kezdett. A lényeg, hogy senki nem unatkozik, és korát meghazudtoló lendülettel alkot, dolgozik – lehetőleg a magyar nyelvterületen. Nem is csoda, hisz az a nemzedék, mint ahogy Mosoni Emőke mostani főszerkesztő fogalmazott, már évtizedekkel ezelőtt magasra tette a mércét.
Megzenésített nagy találkozás
Vasárnap este a Sörház utcai dzsesszklubban A nagy találkozás címet viselő műsor keretében fellép a magyar adás zenei szerkesztője és 1989 utáni főszerkesztője, Boros Zoltán zongorista, Józsa Erika egykori bemondónő és egyben zeneszerző, szövegíró és énekes, valamint a budapesti Ráduly Béla Tribute Band, a hetvenes-nyolcvanas évek legendás erdélyi rockegyüttes, a Metropol emlékzenekara.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Bemutatták az Időtár negyedik kötetét
A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron mutatták be Sebestyén Spielmann Mihály Időtár című művének negyedik, utolsó kötetét. A Marosvásárhely történetét ilyen formában bemutató munka eddig a legnagyobb, ami a városról valaha is megjelent.
Történészeknek, várostörténet iránt érdeklődőknek, tudományos kutatóknak hasznos fogódzó, könnyen elérhető dokumentum, egyszerű „mezei olvasónak” különleges élményt jelent az Időtárat lapozgatni. A 2007-ben elkezdett munka első kötetének megjelenésekor, 2009-ben a szerző azt mondta – nem olyan könyv ez, amit az ember együltében, folyamatosan el tud olvasni. Nos, azóta bebizonyosodott – tévedett. Alulírott, de több ismerőse is elmondta, szinte egy szuszra olvasta el az eddig megjelent három kötetet, s bizonyára így lesz a negyedikkel is.
A szombat délutáni bemutató is igazolta az érdeklődést: az állandóan szállított pótszékek sem tudták kielégíteni az ülőhely-igényt a Nemzeti Radnóti-termében. Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója és Mihály Emőke, a könyv szerkesztője elmondták – nem unalmas, olyan könyv ez, amelynek lapjait nyugodtan forgathatják a történelmi témákban járatlanok is. Pál-Antal Sándor akadémikus már sokkal igényesebben, a történész szemével láttatja a könyvet – hiánypótló, nagy munka, ami minden bizonnyal a szerző főműve lesz. Maga a cím, a tár szó nyitást, felhalmozást, megőrzést feltételez, s a munka minden szempontból megfelel ezeknek. Ez a negyedik kötet olyan adatokat tartalmaz, amelyeknek az olvasók egy – idősebb – része közvetlen szemtanúja volt, vagy szülei, nagyszülei elbeszéléseiből ismeri a korszakot. Ez pedig még izgalmasabbá teszi a művet. Még azok számára is, akik nem át- vagy túlélői, szenvedő alanyai voltak az 1945–1989 közötti marosvásárhelyi történeseknek, csak karnyújtásnyi messzeségből „érték el” azokat.
A szerző elismeri – a téma kutatásához korabeli sajtóanyagokat, újságcikkeket, hivatalos párt- és állami dokumentumokat használt fel, amelyek szavahihetősége alaposan megkérdőjelezhető, hiszen az köztudott, hogy mind a szocialista sajtó, mind az akkori dokumentumok hazugságok tömkelegére épültek, hiszen ez volt a kommunista pártpolitika alapja. A sajtónak hazudnia kellett, leggyakrabban önkéntelenül, mert csak hamis, manipulált adatokhoz férhetett hozzá. Mindezek ellenére a szerző megpróbálta úgy tálalni az események szócikkeit, hogy az olvasó kihámozhassa belőlük a valóságot. Amint Pál-Antal Sándor mondotta, a szerző cinkosan összekacsint az olvasóval a hitelesség érdekében.
A negyedik kötettel már összesen 1332 oldalt tesz ki csupán a szócikkek terjedelme, a függelékek, mutatók nélkül, azokkal együtt a négy kötet összesen 1944 oldal terjedelmű. Úgy tűnhetne, lezárult a nagy mű. Ám nem így van – árulta el maga a szerző. Egy történelmi munka jellegénél fogva állandó javításra, kiegészítésre szorul, ugyanis folyamatosan kerülnek elő újabb és újabb dokumentumok. A 19. század második felének története vonatkozásában fokozottan igaz az előbbi megállapítás. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utáni időszakot most kezdik behatóbban feltárni, egyre több dokumentum válik hozzáférhetővé, ezért a második kötet anyaga nagyobb kiegészítésre szorul. Így aztán már készül is az ötödik, kiegészítő kötet – mondta el Sebestyén Spielmann Mihály, aki a negyediket így ajánlotta a népes közönsége figyelmébe: „Tessék ezt a kötetet végigolvasni és legalább optimistán viszonyulni hozzá, ha már a történelmi kor olyan volt, amilyen”.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

A tudomány és szellem megtartó ereje – Születésnapját ülte a sepsiszentgyörgyi alma mater
A történelem viharainak átvészelése és magyarként való megmaradásunk azon elődeinknek köszönhető, akik a folyamatos önvédelmi harc, az elnyomás hosszú évei alatt, valamint lélegzetnyi békeidőben egyaránt képesek voltak a nemzet érdekében úgy cselekedni, hogy utódaik még évszázadok elteltével is építkezhessenek az általuk lerakott alapokra. Áldozatos tevékenységük eredménye az anyanyelv és tudás fellegvárainak Erdély-szerte létrehozott hálózata is, köztük az elmúlt hétvégén fennállásának 155. évfordulóját ünnepelő Székely Mikó kollégiummal.
Czegő Zoltán véndiák Igazat vallani címet viselő versének Dancs Árpád tanár által megzenésített, az alma mater himnuszává nemesedett sorainak meghallgatása után Kondor Ágota intézményvezető köszöntötte a csengő hangjára csütörtök délben összegyűltek népes táborát. Az ünnepségsorozatot megnyitó beszédében az igazgatóasszony rámutatott, az esemény legszebb és legfontosabb hozadékának az együttlétet tartja, hiszen a visszazarándokoltakban rejlő élményekből és emlékekből áll össze a születésnapját ülő kollégium történelme is. Azé az iskoláé, mely az emberiség közös tudásának gyökerében felhalmozódott szellemi táplálékot hivatott átadni továbbra is az egymást követő nemzedékeknek.
A folytatásban Makkai Sándor Zászlóbontás című verse hangzott el egy tizenegyedikes diáklány tolmácsolásában, majd a gimnáziumi tagozat, Szántó-Dombora Anna zenetanárnő által vezényelt kórusa népdalokat adott elő, végül pedig a véndiákok és a tantestület képviselői koszorúkat helyeztek el az udvaron álló emlékműnél. A megemlékezés Csutak Vilmos egykori igazgató és Gróf Mikó Imre iskolaalapító szobránál folytatódott.
A tanulók és tanárok egy csoportja lerótta kegyeletét a vártemplomot körülvevő fal tövében az elhunyt mikós diákok és tanárok emlékét őrző 78 kopjafánál is, ahol az emlékhely létrehozásának kezdeményezője, dr. Szőcs Dániel idézte fel a múlt néhány jelent megtartó és jövőt formáló cselekedetét. Csikós Júlia könyvtáros, élve a kerek évforduló kínálta lehetőséggel, gróf Mikó Imre életére és tevékenységére, a tanoda alapítására és történetére, a falai között zajló diákéletre vonatkozó, valamint a véndiákok háláját és ragaszkodását tükröző okmányokat mutatott be Kádár István segítségével, az iskola régi dísztermében alakulófélben lévő múzeum anyagából. A konferenciateremben ugyanakkor rajz- és tárgykiállítás nyílt a kis- és nagydiákok alkotásaiból.
Bár Háromszék 1859-ben még alig heverte ki a magyar szabadságharc orosz szuronyok általi vérbefojtásának nemzeti tragédiáját, a múlton való értelmetlen rágódás helyett iskolaalapításba és építésbe fogott. És tette ezt azzal a meggyőződéssel, hogy az olyan értékeket adhat egy népnek, ami pénzzel nem vásárolható, és nem lehet elvenni vagy ellopni sem: szellemi kincseket, tudást, hitet és reményt – emelte ki az igazgatónő, a Tamási Áron Színház nagytermében megtartott ünnepség megnyitóján elhangzott köszöntőjében. És, hogy a felsorolt kincsekből az itt végzők azóta is részesülnek, jól bizonyították a vén és jelenlegi diákokból álló kórusok szárnyaló hangjai, a népi együttesek vérpezsdítő táncai, a dr. Albert Éva, Orbán-Barra Gábor és Stekbauer-Hanzi Réka ajkairól felcsendülő dalok, de a színjátszó csoport iskolaalapítást felelevenítő, valamint Kozma Orsolya népmonda előadása is. Az általuk nyújtott élményért pedig az előadókon kívül, Dancs Árpád és Péter Albert volt, valamint Szántó-Dombora Anna, Dobra Judit és Tókos Ibolya jelenlegi tanároknak, valamint Tőkés Edit és Zsolt táncmestereknek tartozunk köszönettel.
Pénteken, a kollégium dísztermében megtartott tudományos értekezleten Cserey Zoltán történész, Krecht Gyöngyvér Mária, Rab Sándor, József Álmos, Pénzes Loránd tanárok, Csikós Júlia könyvtáros, valamint Albert Ernő és Izsák Ferenc volt igazgatók előadásainak meghallgatása során, az iskola története és működése, illetve a falai között pezsgő szellemi és kulturális élet egy-egy szeletébe nyertek betekintést a jelenlévők, de tudomást szerezhettek a működésében különböző korokban fellépő nehézségekről is.
Délután ugyancsak a díszterem volt a helyszíne József Álmos véndiák ez alkalomra megjelentetett két kiadványa bemutatójának. Egyikük az Albert Ernő által 1954-ben alapított néptánccsoport négyéves működésének nehézségeivel és sikereivel ismerteti meg a hallgatóságot, a tagok visszaemlékezései és Antal Miklós fizikatanár fotóinak a segítségével, a másik pedig a Mikóban végzett és színészi pályára tért személyek névsorát és pályafutásuk rövid ismertetőjét tartalmazza.
Visszatekintve a két nap alatt átélt szellemi élményekre, nyugodt lélekkel megállapíthatjuk, hogy a Sepsiszentgyörgy egyik büszkeségét jelentő oktatási intézmény vezetői, volt és jelenlegi diákjai tudatában vannak szeretett iskolájuk múltban és jelenben betöltött, illetve jövőbeli fontos és nélkülözhetetlen szerepével, a segítségükkel megszervezett és általuk megvalósított évfordulós programok, események gazdagsága és színvonala legalábbis ezt sugallta.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Újjáépíteni népet és nemzetet, hittel és szamárral – a Nemzeti Színház Aradon
Állva tapsolta meg a közönség a budapesti Nemzeti Színház művészeit a szombat esti előadás végén. A társulat Tamási Áron Vitéz lélek című színművével vendégszerepelt Aradon a kamaraszínház meghívására, az aradi színházépület befejezésének 140. évfordulója alkalmából.
Az előadás rendezője Vidnyánszki Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a szereposztás a magyarországi színjátszás jeles művészeit vonultatta fel.
A darab mondanivalója, az újrakezdés, az újjáépítés, a semmiből való otthonteremés mai is aktuális; különösen a kisebbségi sorban élő, hitében és akaratában olykor megrendülő magyarság számára fontos üzenet.
Az előadás végén Pataky Lehel Zsolt beszélgetett A. Szabó Magda stratégiai igazgatóval és Trill Zsolt főszereplővel.
aradihirek.ro
Erdély.ma

A csángó összetartozás ünnepe Kosteleken (XI. Szeret menti népdalvetélkedő)
Moldvában, a Gyimesekben és mindenütt a világon, ahol magyarok élnek, legalább négy feltétele van a közösségi létnek, összetartozásnak: magyar nyelvű iskolák és olyan tanítók, akik fenntartják a hagyományokat, szellemi értékeinket; támogatók, akik a jó ügyek mellé állnak; hitünk megőrzése és minél több gyermek születése – többek között erre figyelmeztetett Salamon József gyimesbükki plébános, aki szombaton a Bákó megyei Kosteleken mondott áldást a XI. Szeret menti népdalvetélkedő résztvevőire.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) gondozásában működő moldvai magyar oktatási program ez évi utolsó kiemelkedő eseményének Vaszi Levente kosteleki tanító, a Fölszállott a páva tehetségkutató vetélkedő idei közönségdíjasa volt a házigazdája, a zsűri elnökletét pedig Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész vállalta, aki maga is sokat tanult a gyimesi és moldvai csángó énekesektől. Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke a megnyitón hangsúlyozta: „Régi törekvés, hogy megvalósuljon az a komplex oktató-nevelő munka, ahol jelen van az esztétikai nevelés mellett az értelmi, érzelmi, erkölcsi és a környezeti nevelés is. Tőlünk függ, hogy rászánjuk-e az időnket az érték felismerésére, megteremtésére, mentésére.”
A népdalvetélkedőt éppen a magyar szórvány napján, november 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésnapján tartották, erre köszöntőjében Bán Zsófia, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja is emlékeztetett: „Ma van a magyar szórvány napja, és ezen a napon együtt lenni különösen nagy jelentőségű. Köztudott, hogy a moldvai csángók korántsem alkotnak egységes népcsoportot, falvaik földrajzilag elszórtan helyezkednek el, ezért a közös nyelv, a vallás, a kultúra gyakorlása, megélése különösen fontos, hiszen a szórványban élőknek is joguk van arra, hogy anyanyelvükön beszéljenek, saját kultúrájukat, identitásukat szabadon éljék meg. Ezen jogaik gyakorlásától, hagyományaik ápolásától egyetlen közösség sem fosztható meg. Magyarország a szórványban élő magyarság jogainak érvényesítéséhez minden tőle telhető segítséget megad.” A népdalversenyre mind a huszonkilenc moldvai magyar oktatási helyszínről érkeztek diákok, akiket három korosztályban – elemi, gimnáziumi és középiskolai kategóriában – értékelt a Hamar Dániel, a Muzsikás együttes Kossuth-díjas népzenésze, Sebestyén Márta és Varga Zsuzsa néptáncoktató által vezetett három-három tagú zsűri. A legkisebbeknél a kosteleki Vrencean Anita nyerte az első díjat, kategórián kívül a különösen tehetséges ötéves magyarfalusi Taláz Teodor különdíjat kapott, az V–VIII. osztályosok közül a pusztinai Mátyás Karina bizonyult a legjobbnak, a középiskolás kategóriában a zsűri három első díjat osztott ki, amelyet Tamás Paulina (Dumbravény), Kosferenc Júlia (Csíkszereda) és Csorba Madalina (Lészped) érdemelt ki. Különdíjakat ítéltek oda a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesület jelen lévő tagjai, valamint Böjte Csaba atya gondozottjai a csíksomlyói Szent István Gyermekotthonból. A díjkiosztó gálán felléptek az első díjas diákok, valamint Se­bestyén Márta, Nyisztor Ilona és Petrás Mária, akik a legautentikusabb közvetítői a csángó népdalnak, a kosteleki gyermekek pedig lakodalmast mutattak be Vaszi Levente irányításával és gardonyos kíséretével.
Kostelek végképp felkerült a térképre – mondta Sebestyén Márta, és igazolja ezt, hogy sokan ellátogattak szombaton a Hargita és Bákó megye határán húzódó havasi településre, és miként lapunk is, viszik a hírt: ez a kis magyar közösség élni, megmaradni akar akkor is, ha nincs anyanyelvű iskolája, nem miséznek magyarul a templomában.
Fekete Réka

Könyvbe mentett emlékek
Az a régi magyar adás
Az emlékezés kedves ünnepévé vált a november 15-i szombat délelőtt. A Kultúrpalota Tükörtermének varázslatos díszletei között vidámnak indult, majd szomorkásan ért véget az idei könyvvásár érdekes és megható könyvbemutatója. A színes ólomüvegekbe zárt balladák előtt a Román Televízió 1969-től 1985-ig sugárzott régi magyar adásának szereplői ültek és vallottak arról, hogy kisebbségi életünk "rázós hullámvasútján" milyen volt az enyhülés, majd a szigorodás éveiben "a hetedik erdélyi magyar hetilap, a hetedik erdélyi magyar színház", "az erdélyi magyar koncertiroda", "a romániai magyar panasziroda" munkatársának lenni. A nézőközönségben és a szerkesztőkben is mély nyomot hagyott 15 évet örökíti meg az a könyv, amelyben három szerző, Józsa Erika, Simonffy Katalin és Tomcsányi Mária írta meg a saját és gyűjtötte össze 24 vallomástevő munkatársuk emlékeit A mi magyar adásunk 1985–1969 címmel. A Kriterion kiadónál megjelent vaskos kötetet H. Szabó Gyula szerkesztette, a címlapot Demian József tervezte.
A szerzőket a könyv szerkesztője bírta szóra. Először az ötletgazda, az Ausztráliából érkezett Józsa Erika vallott arról, hogy a csíkszeredai évfordulós ünnepségre utazva, sok ezer kilométer megtétele után egy vonatfülkében döbbent rá, hogy a nézőkben 25 év elmúltával is megmaradt az emlékük. Majd szerzőtársaival közösen gondolkoztak el azon, hogy annyira kevés tárgyi bizonyítéka maradt munkásságuknak, hogy az utókornak nem lesz amiből megírnia, hogy mi volt a magyar adás különleges hatásának a titka. Ezért döntöttek úgy, hogy szóra bírják mindazokat, akik még emlékezni tudnak, s a mozaikkockákból összerakják a történetet. Bár Bodor Pál, az egykori főszerkesztő kellett volna a fő szerző legyen, visszaemlékezéseivel hozzájárult a múltidézéshez, és a szerzők neki ajánlották a könyvet.
Öt éve íródik a kötet, s hogy elkészüljön, a régi "harcostársakat" kérték meg, hogy segítsenek emléket idézni – vette át a szót Simonffy Katalin. Az események kibontásában, amelyekre már rárakódtak az 1990-ben újraindult magyar adásnál töltött évek is, a jelenlegi kollégák az adástükrökkel segítettek. Az újrainduláskor úgy tűnt, hogy nincs folytatás, hisz 1985-ben a vágókra, akik maradtak, kegyetlen feladatot bíztak, ki kellett választaniuk, hogy mi megy az égetőbe, a többi pedig a Jilaván őrzött archívumba került.
Csoda, hogy ez a könyv megszületett – jelentette ki Tomcsányi Jakab Mária. Már csak azért is meg kellett írni, hogy hírt adjon arról a korról is, amelyben a magyar adás létrejött. Kik és hogyan harcolták ki, milyen fondorlatokkal, s Bodor Pál főszerkesztő a lehetőséget hogyan alakította egy olyan fórummá, ami már-már vállalhatatlan volt. Kulturális értékeinken, hagyományainkon túl a magyar adás megmutatta egymásnak a különböző tájegységekben élő magyar embereket, s ezenkívül a nem létező nemzetiségi intézmények feladatát is ellátta.
A lapok alján történelmi emlékeztető olvasható (párthatározatok, korabeli események stb.) Vincze Gábornak a Romániai magyarság kronológiájából, hogy az elejtett célzásokat legyen mihez kötni – egészítette ki a bemutatást H. Szabó Gyula.
Gálfalvi Zsolt, akit később, 1998-ban neveztek ki a Román Televízió megbízott elnök vezérigazgatójává, az előzményekről számolt be, az 1968-as enyhülésről, amikor lehetőség nyílt arra, hogy 1969 nyarán az ország belső helyzete és a külső körülmények (csehszlovákiai események) hatására egy bukaresti találkozón romániai magyar értelmiségiek, művészek, lapszerkesztők nagyobb nyomatékkal mondják el a véleményüket. Bár választ a párt jelen levő főtitkárától nem kaptak, de utólag az intézkedési tervben már szerepelt a magyar és a német adás létrehozása. A szervezés nagyon nehéz munkájában Bodor Pál leleménye, fantáziája, a valóságtól való elrugaszkodásra való hajlama, de hozzáértése, tapasztalata, lelkesedése, makacssága, konoksága is hozzájárult, hogy a megszülető televíziós adásnak visszhangja támadt. Az adásnál és a szövegnél többet jelentett, hogy egy modern kommunikációs eszközben megszólaltunk magyarul, s az ország legkülönbözőbb magyar vidékein hallgathatták azt. Az emberek között létrehozott kapcsolati lehetőségért volt rendkívül fontos a magyar adás. Gálfalvi Zsolt mellett a szerencsés kultúrpolitikai helyzetet jól kihasználó magyar értelmiségiek, Domokos Géza, Huszár Sándor szerepét hangsúlyozta később Galbács Pál is, értékelve a szerzőhármas "irdatlan" munkáját.
45 évvel ezelőtt, a kezdődő és egyre inkább elhatalmasodó diktatúrában lehetett egy vállalható, nézhető, az erdélyi magyarságot szolgáló médiát teremteni – vette át a szót Csáky Zoltán, aki a már említett feltételeken kívül azoknak a román kollégáknak (Victor Tiberiu, Eugen Lungu, Adelman Alfred) a nevét is említette, akiktől a filmezést, vágást tanulta a rádiósokból, újságírókból álló kezdő csapat. Majd arra a sportriportjára emlékezett, amikor az ASA megnyerte a román kupát, s tízezer torokból zúgott, hogy hajrá, fiúk, hajrá, magyarok! Beszélt azokról a sportolókról, akikről a magyar adás révén derült ki, hogy valóban magyarok, s emlékezetes történetekben idézte fel riporteri munkájának eseményeit.
Kezdetben Tomcsányi Tibor és Birta József mellett vendégbemondókat is meghívtak a marosvásárhelyi színháztól, köztük Farkas Ibolya színművészt, aki H. Szabó Gyula kérdésére válaszolva megtisztelőnek nevezte a felkérést.
A vallomástevők sorában Boros Zoltán (az ő vezetésével indult újra az 1989-es fordulat után a magyar adás) utalt arra, hogy a könyv akkor teljes, ha társul hozzá a képernyő is. Ezért kíváncsi arra, hogy egy fiatal olvasó, aki nem élt a rendszerben (amikor üresek voltak az üzletek, fel kellett vonulni augusztus 23-án, és nem hallotta, hogy mit sugárzott az esti híradó stb.), felismeri-e annak jelentőségét, hogy mit jelentett egy civilizált, kulturált magyar hang a televízióban. Hang, amelyet megértettek az emberek, holott a televíziós változata volt annak, ahogy Sütő András a sorok között, Harag György és Szabó József pedig a színpadon mondta el az akkori valóságról szóló gondolatait. Ez a televíziózás 1985-ben véget ért, és jó lenne, ha Józsa Erikához hasonlóan támadna egy új kapitány, aki megírná az 1990-es indulás történetét a forradalom, a bányászlázadások, az Egyetem téri tüntetések közepette, miután már közvetlenül lehetett szólni a romániai magyarságról, a romániai helyzetről, a bukaresti történésekről.
A képernyőről hiányzó gyermekműsorok készítésével járult hozzá az adás sikeréhez a megszólaló Huszár Irma, aki a későbbiekben az erdélyi magyar képzőművészekről készített portréfilmeket, amelyeket a román televízió alkotásaként adtak el külföldre is.
Máthé Éva számára keserédes volt az a kilenc év, amelyet a televíziónál töltött, ahol "lenyelni való" híradókat kellett készíteni, szerencsére név nélkül. Mégis lélekölő dolog volt, de e nyomás alatt kikristályosodtunk, barátok lettünk – tette hozzá. A nehéz adástitkári teendők mellett voltak sikeres riportjai, ankétjai is e nagyon keserves, de nagyon szép évek során.
H. Szabó Gyula a következőkben azt a társszerzőt, a szerkesztőség szerény, megbízható tagját köszöntötte fel Ulieriu Rostás Emília vágó személyében, akinek oly sokat köszönhet nemcsak a könyv, a régi és újabb magyar adás szerkesztősége is, s aki 40 évet töltött a 9. emeleten, s nyugdíjasként sem vált meg a vágóasztaltól, kitartással mentve a régi magyar adás értékeit is.
Rostás Zoltán, aki egyetemet végzett fiatalemberként a legkorábban került a szerkesztőséghez, elmondta, hogy a három év, amit a magyar adásnál töltött, egy játékos kísérletként maradt meg emlékeiben. Bodor Pál diplomatai képességei mellett homo ludens (játékos ember) volt. "Senki nem értett hozzá, de vidámsággal, vagánysággal, lezserséggel eljátszottuk, hogy televíziózunk, s időnként az improvizációkból érdekes dolgok születtek. Később a dolgok szigorodtak, de kezdetben még a híradó is játék volt" – utalt Máthé Éva szavaira a felszólaló.
A könyv legérdekesebb része az az összeállítás, amelyet Rostás Zoltán Sugár Teodorral készített a tízéves évfordulóra. A jelen időben megfogalmazott vallomások képezik a kötet gerincét – mondta Szabó Gyula.
Sokan figyelmeztették, hogy az évszámok tévesen kerültek a borítóra, de megmagyarázta, hogy szándékos volt a megfordítás, hiszen egy időbeli visszaútra vállalkoztak a könyv megírásával, s erre akarják felhívni az olvasó figyelmét is – tette hozzá.
Mivel az emlékezés értelmét a mai szerkesztőség léte adja meg, Mosoni Emőke főszerkesztő kapott szót, aki elmondta, hogy a 45. évfordulóra egy DVD-lemezt készítettek a régi és az új magyar adás anyagaiból válogatva, majd minden érdekeltet meghívott a november 23-i sepsiszentgyörgyi évfordulós záróünnepségre.
A bemutató végén még egy utolsó kérdésre válaszoltak a vallomástevők, akik közül néhányan, ha ritkábban is, de még mindig készítenek filmet, mások tanítják a szakmát, és vannak, akik aktívan vagy nyugalmasabban élik nyugdíjas éveiket. Huszár Irma vallomásában elhangzott, hogy szeretné megjelentetni férje, Huszár Sándor naplóját, aki nyolc kötetben vetette papírra az 1950 utáni eseményeket.
A kötet szerzőinek Bodor Pál nevében lánya, Bodor Johanna mondott a sírással küszködve köszönetet, s tette hozzá, hogy nagyon büszke édesapjára. Majd Grosu Magdolna köszöntötte a könyv szerzőit, akik előtt hosszú sor várakozott, hogy dedikálják a kötetet, amely sok érdekes, tanulságos adatot árul el a szerkesztőségi munkáról, a megszólalók magánéletéről, a hetvenes, nyolcvanas évek Bukarestjéről.
Élményt jelentett végigkövetni ezt a rendkívüli magyar adást, ami ünnep volt, akárcsak azok a régi hétfő délutánok (1969. november 23-tól kezdődően), amikor összegyűlt a nagy család, s a magyar adás a romániai magyar élet és művelődés vérkeringésébe kapcsolt be az egyetlen televízióként, amelynek szavai és képei otthonra találtak minden lakásban. Ha a mai reánk omló műsordömpingre gondolunk, amelyben jelentőségüket vesztik a helyi események, megnyugtató, biztos pont volt az életünkben, amely megtanított összekacsintani a szerkesztővel, a sorok s képek mögött olvasni. Ha 1969-ben középiskolás lányként valaki azt mondta volna nekem, hogy az akkoriban szinte bálványozott szerkesztők mint barátjuknak, kollégájuknak dedikálják ma ezt a vallomásgyűjteményt, lehetetlennek tartottam volna. Gratulálok a szerzőknek és a vallomástevőknek ezért a vaskos makro- és mikrotörténelmi kötetért és az emlékekért, amelyeket bennünk, nézőkben felidéznek.
S mivel nem fért bele minden az egyórás könyvbemutatóba, vasárnap délután a Jazz&Blues Clubban lehetett nosztalgiázni a dalszerző és zenész Józsa Erika és a 70-es évek legnépszerűbb együttese, a Metropol zenekar játékát hallgatva.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

A kilencezer cím előtt
Véget ért a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Remek hangulat, rengeteg ismerős, hatalmas tömeg, kötetektől roskadozó standok sokasága, dedikáló, közvetlen szerzők, többezernyi cím, majdhogynem a bőség zavara. Az egymást érő könyvbemutatók mellett performanszok, koncertek, színházi előadások – és jókedv mindenütt, mindenekfelett. Dióhéjban összefoglalva, ilyen összművészeti térré változott az elmúlt hét második felében a vásárhelyi Nemzeti Színház épülete, amely az immár huszadik alkalommal megszervezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak adott otthont. A könyv iránti érdeklődés, minden erre mutató külső jel ellenére, egyáltalán nem veszett ki az emberekből.
A vásár csütörtök reggeltől szombat estig tartott, és idén is kivételesen sok programot nyújtott a már megszokott, mégis meglepően nagy számban érkező közönségnek. Oly sokat, hogy mindegyiken részt venni lehetetlennek bizonyult. A könyvbemutatók sorozata között, szombat délután, illetve este két színházi előadás is várta a publikumot: 17 órától a színház kistermében "70" címmel Radnóti Miklós- emlékelőadás vette kezdetét Király István rendezésében, telt házas közönség előtt, míg a könyvvásár zárógálájára és a Tompa Miklós Társulat azt követő bemutatójára este 7 órától került sor a nagyteremben – ahol még a lépcsőkön is ült a nézősereg.
Utóbbi eseményen Máthé Kincső és Barabási Tivadar ceremóniamesterek üdvözölték a jelenlevőket. Az est dramaturgiája szerint a szervezők, támogatók szóltak röviden az egybegyűltekhez, beszédeik között az idei Szép Könyv-díjakat elnyerő kötetek rövidfilmes bemutatóit vetítették a szervezők.
Elsőként a vásár ötletgazdája és főszervezője, Káli Király István, a Mentor kiadó igazgatója szólalt fel, aki annyit mondott csupán: – Teret adtunk egy erőfeszítésnek, amelyet Önök megtöltöttek tartalommal és közösen értéket teremtettünk. Köszönöm mindannyiuknak.
A társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke, Szepessy Előd elsősorban azokat említette, akik a rendezvénysorozatot húsz évvel ezelőtt létrehozták – Káli Király Istvánnak, a könyvkiadóknak, szerzőknek, szervezőknek, akiknek köszönhetően Erdély legnagyobb magyar nyelvű könyves szemléjének ad otthont Marosvásárhely. Negyvenöt stand, több mint száz kiadó és kilencezer cím, száznál is több program várta az idei látogatókat. A diákok számára kiírt vetélkedőkön, pályázatokon több mint ezerötszáz gyerek vett részt és kapcsolódott be ezáltal a könyvvásár programjába – mondta Szepessy Előd, majd megköszönte a Maros Megyei Tanács és Kelemen Márton alelnök, illetve a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és annak igazgatója, Gáspárik Attila, valamint produkciós igazgatója, Pál Attila, továbbá a szervező csapat munkáját, segítségét. Utóbbinak tagjai hónapokon keresztül dolgoztak annak érdekében, hogy ismét sikeres és jó hangulatú vásárt szervezzenek és továbbra is azért munkálkodnak, hogy húsz év múlva is Marosvásárhelyen legyen Erdély legnagyobb könyves szemléje.
Kelemen Márton elárulta, a megyei tanács évi kulturális programtervezetének összeállításakor nagy segítség volt számukra is, hogy olyan nagyszabású esemény mögé állhatnak, amelynek nagy hagyománya van Marosvásárhelyen, és továbbra is a tanács támogatásáról biztosította a szervezőket, akik a két évtizednyi múltra visszatekintő könyvvásárt immár összművészeti fesztivállá bővítették.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila a szemle házigazdájaként állt a közönség elé és elmondta: amikor csapata átvette a színházat, úgy tervezte, hogy a vásárhelyi lesz Erdélyben A Színház, egyfajta "kulturális pláza", amelynek keretében nem csak színházi előadásokat, hanem más jellegű művészeti rendezvényeket is láthat, megtapasztalhat a közönség. E koncepció keretében látták vendégül a Bookfestet és ugyancsak ezen elképzelés szerint biztosítanak helyszínt évek óta a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak is. És már most várják a jövő évit, a huszonegyediket is.
Gáspárik Attila beszéde után az idei könyvvásárt összefoglaló képsorokban bemutató rövidfilmet vetítették, majd rövid technikai szünet után kezdetét vette a Tompa Miklós Társulat új bemutatója, a Vidovszky György rendezésében, a színház művészei, színművészetis hallgatók és középiskolás diákok által színre vitt A Pál utcai fiúk. A Molnár Ferenc legendássá vált regényéből készült marosvásárhelyi, nagyszínpadi adaptációról a későbbiekben részletesen beszámolunk, elöljáróban pedig megjegyezzük: az elmúlt évek egyik legjobb produkcióját, igazi, értékes, allűr- és giccsmentes, ritka jó ízléssel színre vitt, a maga tragédiájában is keserédes, humánumában örök érvényű, koncepciójában, színpadi játékában pedig igencsak hiteles előadást láthattunk. Amely a rendkívülien gazdag programmal rendelkező 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár méltó zárómomentumának bizonyult.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Temesváron tartották a Magyar Tudomány Ünnepe erdélyi főrendezvényét
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megszervezett erdélyi rendezvénysorozat főeseményére került sor november 14–15-én Temesváron. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) a Temesvári és bánsági tudományosság – múlt, jelen, jövőcímmel szervezett tudományos ülésszakot a Bánság fővárosában, amelyet a KAB elnöke és alelnöke mellett a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és alelnöke is megtisztelt jelenlétével.
A temesvári Perla szállóban megszervezett rangos tudományos esemény résztvevőit Salat Levente, a KAB elnöke, Török Ádám, az MTA főtitkára,
Vékás Lajos, az MTA alelnöke és Nagy-György Tamás, a KAB Bánsági Regionális Munkabizottságának elnöke köszöntötték.
Vékás Lajos akadémikus, az MTA alelnöke az európai magánjogról és az új magyar Polgári Törvénykönyvről tartott érdekes előadást. Delesega Gyula, műegyetemi professzor a Temesvári Műszaki Egyetem 1920. november 15-ei létrehozásának előzményeiről és három temesvári magyar professzorról, Bakonyi Kálmán és Hajdú József mérnökökről, valamint Rendi Béla matematikusról tartott izgalmas előadást. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója a tehetséggondozásról, mint a bánsági magyar tudományosság jövőjének előfeltételéről beszélt. Toró László fizikus a bánsági sugárvédelemről, ezen belül a csernobili katasztrófa titokban tartott következményeiről tartott előadást. Ferencz András műegyetemi professzor a klímaváltozás beláthatatlan következményeiről és a folyamat lassítására irányuló törekvésekről, a tiszta energiáról beszélt. A tudományos ülésszak első tömbjét Preitl István műegyetemi professzor Szabályozó rendszerek fejlesztése mechatronikai alkalmazások részére a Temesvári Műszaki Egyetemen című előadása zárta.
„A temesvári konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretébe illeszkedik, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia minden évben hagyományosan megtart – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Salat Levente, a KAB elnöke. –  A rendezvénysorozat november 3-án kezdődik, azon a napon, amikor gróf Széchenyi István megalapította a Magyar Tudós Társaságot azzal, hogy 1825-ben fölajánlotta birtokainak egyéves jövedelmét. Ezt 1997 óta ünnepli a Tudományos Akadémia, és 2003-ban a parlament hivatalosan is a magyar tudomány ünnepévé nyilvánította. Azóta az Akadémia keretében közel egy hónapos rendezvénnyel emlékeznek meg erről a fontos eseményről. Amióta a Kolozsvári Akadémiai Bizottság létezik, 2007 óta, mi is részei lévén ennek az intézményi keretnek, Erdély több helyszínén szervezünk rendezvényeket, amelyek a Magyar Tudomány Ünnepe keretébe illeszkednek. 2014-ben ez a temesvári konferencia a rendezvénysorozat főrendezvénye!” Salat Levente KAB elnök azt is elmondta: a bánsági magyar tudományosság képviselőivel sokkal lazább és kevésbé intenzív a kapcsolat, mint a Kolozsváron vagy akár Marosvásárhelyen dolgozó tudományos munkatársakkal. „A mi számunkra a bukaresti magyar tudományosság vagy a bánsági magyar tudományosság szinte fontosabb, mint a csíkszeredai tudományos élet, mert Csíkszeredán könnyebb a magyar tudósoknak alkotni. Azt gondoljuk, hogy a bukaresti magyar tudományosságot nehezebb művelni, nehezebb megtartani a magyar nyelv kötelékében. Valószínűleg Temesváron jobb egy kicsit a helyzet, de egyre nehezebb lesz itt is a magyar tudósok dolga” – nyilatkozta lapunknak Salat Levente, hangsúlyozva, hogy vannak itt még rangos, színvonalas munkát végző magyar tudósok, akik a szakmai élet különböző területein becsülettel végzik a munkájukat. „Ennek a rendezvénynek az előkészítése során volt alkalmam látni, hogy utánpótlás is van, vannak fiatalok is, akik folytatják ezt a munkát itt Temesváron és ez nagy öröm a számunkra!” – mondta befejezésül a KAB elnöke.
November 15-én, szombaton Török Ádám akadémikus, az MTA főtitkára, Matekovits György, Jancsó Árpád, Farkas László és Kurunczi Lajos előadásaival folytatódott a temesvári konferencia, amely tudományos díjak átadásával és a KAB testületi ülésével zárult.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)