Emlékparkot avattak Sepsiszentgyörgyön (A holokauszt 70. évfordulóján)
Holokauszt-emlékparkot avattak Sepsiszentgyörgyön a Vojkán utcai új zsidó temetőben tegnap, a deportálás 70. évfordulóján. A Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (RZSHSZ), a brassói zsidó hitközség és a sepsiszentgyörgyi zsidó közösség támogatásával a város önkormányzata által kialakított emlékhely közepén, a vén hársfa előtt mostantól obeliszk hirdeti a tragikus eseményt. Ötvenkét, mintegy méteres tujacsemetét ültettek annak az ötvenkét, tizenhárom év alatti gyermeknek az emlékére, akik az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban lelték halálukat, továbbá hat szomorúfűzt a szintén ott elveszejtett 611 háromszéki zsidónak.
Az emlékezés az egykori gyűjtőközpont, az akkor épülőfélben levő, Csíki utcai gazdasági iskola falán állított emléktáblánál kezdődött. Herman Rosner, a sepsiszentgyörgyi zsidó közösség vezetője emlékeztetett, ide gyűjtötték össze 1944. május 3–5-e között a háromszéki és alcsíki zsidókat, több mint 750 embert, majd május 10-én marhavagonokba rakták őket, és elszállították a szászrégeni gettóba, onnan meg Auschwitzba, a haláltáborba. Több mint 80 százalékuk nem tért vissza. Roth Tibor, a brassói zsidó hitközség elnöke, a romániai cionista mozgalom vezetője üdvözölte az egyetlen jelen lévő túlélőt: Rachel Năstase (született Pasternak) Csíkszeredából került a sepsiszentgyörgyi gyűjtőtáborba hetven évvel ezelőtt. Herman Rosner az emlékezés menetére hívta az egybegyűlteket.
A zsidó temetőben Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Dan Ben Eliezer, Izrael állam bukaresti nagykövete leplezte le az emlékoszlopot. Az obeliszken zsidó csillag, alatta az örök emléket jelképező két jiddis betű. A talapzaton háromnyelvű (román, magyar, jiddis) emléktábla hirdeti: Annak az 52 sepsiszentgyörgyi zsidó gyerekembernek emlékére, akiket 1944-ben e városból deportáltak, s valamennyiüket a gyilkos eszmék hamuvá őröltek. Az 52 tujacsemetét iskolások fogadták gondozásba. Mindenik körül három-öt, az áldozatokhoz hasonló korú tanuló állt, és sorra elmondták a gyerekek nevét. A megemlékezésen közreműködött a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyese, Dundler Kata, a Mikes Kelemen Líceum, Tudor Goicea, a Mihai Viteazul Főgimnázium tanulója, valamint Camelia Paraschiv és Darvas László színművész. Rafael Schaffer, az RZSHSZ rabbija elmondta, az áldozatok halálának napját nem tudhatják, ezért a közös megemlékezés időpontjául a deportálás dátumát választották. Érthetetlen, hogyan változtak az állam hivatalnokai hóhérokká – mondta az eseményre utalva. Mit tehetünk azért, hogy a tragédia ne ismétlődjék meg? – tette fel a kérdést, és meg is válaszolta: csakis a béke légkörét teremtve, a mellettünk levőket tisztelve, szeretve, jót kell cselekedünk. Antal Árpád elmondta, régi kegyeleti tartozást rendez a város az emlékműállítással. Ma Sepsiszentgyörgy szegényebb, mert hiányoznak ezek az emberek, hiányzik a kultúrájuk. Öt évvel ezelőtt jelképesen hazahozták az áldozatokat, nevüket az emlékfal kőtábláiba vésték. Az emlékparknak nemcsak az a célja, hogy az áldozatoknak állítsanak emléket, hanem az is, hogy itt élő történelemórát tartsanak, hogy gyermekeink a város múltját megismerve arról is értesüljenek, mi történt hetven évvel ezelőtt, és felnőve ne az emberek származása, hanem az egyes emberek értékei számítsanak majd. Dan Ben Eliezer nagykövet kifejtette, nem véletlen a csemeteültetés, mert a fa a folytonosság jelképe, és a holokauszt emlékének örökké élnie kell. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja felelevenítette, miután a német csapatok megszállták Magyarországot, megindult a zsidóüldözés. Ma már Magyarország védelmet nyújt nemzetiségeinek. A múlttal való szembenézés megtörtént, az állam bocsánatot kért. A Magyar kormány a 2014-es esztendőt a holokauszt emlékévének nyilvánította. A közös emlékezés elősegíti a nemzetek és kisebbségek közötti közeledést – mondta a diplomata. Aurel Weiner, az RZSHSZ elnöke, parlamenti képviselő háromféleképpen köszönt: Bună ziua! – Jó napot! – Sálom! Kifejtette, a sálom békét jelent, s ha az lett volna, ma nem kellene emlékeznünk. Köszönetet mondott az önkormányzatnak és a polgármesternek hozzáállásáért, az emlékpark létesítéséért. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, örökösei vagyunk őseink hősies tetteinek, bátorságának, de ugyanakkor szégyenüknek is. Mi történt velünk? Miért hagytuk, hogy így legyen? Nem álltunk ellen a gonosznak, a hazugságnak, és úgy gondoltunk, velünk nem történhet soha ilyen. Minden bűn gyökere a tizedik parancsolat megtagadása, amikor elkívánjuk a másét. A holokauszt borzalmaira való emlékezés azért fontos, hogy ilyesmi ne ismétlődjék meg – hirdetik számosan. A félelem valós. Az elmúlt hetven évben számtalanszor megismétlődött a világ sok-sok pontján, gondoljunk csak a délszláv háborúkra. Amíg közösen ki nem állunk az igaz ügy mellett, az ördög nem hátrál meg, hanem szedi áldozatait. Ki kell állnunk minden ember méltó emberi jogai mellett, és ellen kell állnunk minden kollektív bűnösséget feltételező szándéknak, történjen az románnal, magyarral, cigánnyal egyaránt. Ha azonban az elvett javak birtokosai jól érzik magukat abban, ami nem az övék volt, és ez ellen egy társadalom nem lép fel, akkor még nagyon sok holokauszt következhet, mert a sebzett ember nem tud megbocsátani, és viszont akar sebezni. A kérdés megoldása abban van, hogy először a bűnt be kell ismerni, bűnbánatot kell tartani, és csak azután jöhet a megbocsátás. Végezetül a református főpásztor a maga és egyháza nevében elismerte, hogy vétkeztek, és ezért bocsánatot kért.
A megemlékezés zsidó imával és zsoltárénekléssel zárult, majd az emlékoszlop talapzatán elhelyezték a kegyelet koszorúit és virágait.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megszépült múlt, fájdalmas jelen
Elkeseredett szívvel olvasom az április 25-ei Háromszékben, hogy meghiúsult a magyar orvosképzés önállósítására irányuló kezdeményezés Marosvásárhelyen, és lemondtak a magyar vezetők.
Felelevenedett bennem, a 80 éves orvosban a múlt, megszépültek az egyetemi évek. Eszembe jutottak az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem híres tanárai, köztük Hajnal Imre, Dóczy Pál, Miskolczy Dezső, Obál Ferenc, Vendég Vincze, Krompecher György, Vasile Sabadeanu, Zeno Barbu, Cornel Ciugudean, Pápai Zoltán, Maros Tibor, Kelemen László, Klimkó Dezső, és sorolhatnám még. A nevezett tanári karnak nem az volt az álláspontja, hogy lehet románosítani, hanem az, hogy a frissen végzett orvosok minél képzettebbek legyenek, pontosan ismerjék az orvostudomány rejtelmeit, és segítsenek a beteg emberen.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy a MOGYE 1946 őszén létesült, pontosabban a kolozsvári orvosi egyetem költözött Marosvásárhelyre. Így született Székelyföldön magyar nyelvű orvosi egyetem, ahol nagyon magas szintű oktatás folyt. Ezt lehetővé tette, hogy a második világháború után létrejött a Magyar Autonóm Tartomány, ahol magyar nyelven folyt a tanítás, a magyarlakta településeken pedig magyar nyelven tudta intézni mindenki hivatalos ügyeit. Állítom, hogy 1946 és 1958 között sem román, sem magyar részről nem volt gyűlölködés, ismeretlen volt a soviniszta magatartás. Törvény követelte, hogy az állam nyelvét, a románt mindenkinek kell beszélni. Az Orvostudományi Egyetemen az első három évben heti három órában román nyelvet oktattak, ennek köszönhető, hogy a fiatal magyar orvosok is kitűnően beszélték.
A világháború után Erdélyt ismét Romániához csatolták, de ennek feltétele volt, hogy a magyarok egyenlő jogokat élvezzenek a román lakossággal. Ezt be is tartották, amíg Gróza Péter volt a kormány, majd az állam elnöke. A Magyar Autonóm Tartomány vezetősége elfogadta a román törvényeket, és ennek szellemében cselekedett. Emlékszem: 1953-ban egy szép őszi napon az egyetem zsúfolásig telt dísztermébe – én is ott szorongtam – Gróza román miniszterelnök Nagybaconi Nagy Vilmos kíséretében érkezett, aki a háború alatt Magyarország honvédelmi minisztere volt. Előadásaikból kiderült, hogy mély barátságuk az egyetemi éveikben alakult ki, ugyanis Gróza Budapesten jogot tanult. Nagybaconi tábornok elmondta: tudomására jutott, hogy a munkatáborokban rosszul bántak a foglyokkal, akik 70–80 százaléka zsidó volt. Jelentette Grózának, aki ezután havonta ellenőrizte a táborokat, és komolyan büntette a visszaéléseket. Gróza miniszterelnök úr értékelte a jelen helyzetet, dicsérte a magyar autonómiát, mely biztosítja mindkét nép békés testvéri együttélését, és kijelentette, hogy ezt a rendszert fenn kell tartani. A két vendég végül diákéletük humoros élményeit osztotta meg a hallgatókkal. Hatalmas tapsot kaptak, és több héten át pozitívan értékeltük a találkozást.
Sajnos, Gróza Péter 1958-ban meghalt, és utódai azonnal nagyon erős és embertelen soviniszta politikát vezettek be, melynek hatására a románságban magyargyűlölet alakult ki. Céljuk minden magyar intézet elsorvasztása, majd megszüntetése volt, talán a magyarság fizikai megsemmisítése is. Ki kell emelnem, hogy az 1956-os magyar forradalom után, 1958-ban Kádár János belügyminiszterével Romániába látogatott, és Gheorghiu Dej akkori kormányfőnek kijelentették, hogy sem területi, sem beleszólási igényük nincs, az erdélyi magyarság Románia belügye. Ez felerősítette a román sovinizmust, a magyarok elnyomása soha nem látott méreteket öltött: a következő években több tízezer magyart börtönöztek be különböző hamis vádak alapján. Természetesen megszüntették a már korábban átkeresztelt Maros Magyar Autonóm tartományt is. A magyargyűlölet Ceauşescu uralma idején fokozódott, és nagyon sokan – többek közt e sorok írója is – elhagyták a szülőhazát. A diktátor tanácsadói üzletet láttak az elvándorlásban, és más anyanyelvűek pénz befizetése ellenében szabadon távozhattak. Az ember értéke nemzetisége szerint változott. A zsidók ára fejenként tízezer dollár, a német ajkúaké tízezer márka volt. Pontosan kiszámolható, milyen összeget halmoztak fel az emberkereskedelemmel, hiszen Romániában (Dél-Erdélyben) 1938-ban 800 ezer német anyanyelvű személy élt, jelenleg a számuk 25 ezer fő... Ennek kapcsán ajánlom a kedves olvasónak Stefano Bottini Sztálin a székelyeknél című könyvét: ebből tájékozódni fog a magyarság kiűzetéséről.
Visszatérve egyetemi éveimre: bár sok mindenben hiányt szenvedtünk, viselnünk kellett a világháború okozta súlyos sebeket, mégis a hangulatunk jó volt, jó jövőképpel rendelkeztünk, élt bennünk a remény, hogy orvosi munkánk sikeres lesz. Sietve mentünk mindennap órákra, és tanáraink nagyon felkészült szakemberek voltak, akik nemcsak a klinikai tudást oltották belénk, hanem bizonyos viselkedésmintákat is, hogy bizalmat, reményt alakítsunk ki a beteg emberekben, hiszen sok esetben a jó szó is gyógyít. Fontosnak tartották, hogy a betegekkel anyanyelvükön beszélgessünk, mert ez nagyon nyugtató. Sajnos, ez csak néhány évig tartott, 1962-től kegyetlen románosítás folyik az orvosképzésben, magyar településekre magyarul nem tudó orvosokat neveznek ki, akik biztató szavak helyett szidják a beteg embert, hogy Romániában él, és nem tud románul. Befejezésül fontosnak tartom tanácsként leírni, hogy az egyetem románosítása ellen csak úgy lehet védekezni, ha kiharcoljuk a magyar autonómiát. Meglátásom szerint nem az a fontos, hogy a kormányban részt vegyünk, mert ezáltal csak a román érdekeket szolgáljuk. Komoly ellenzéki erő kialakítására és következetes harcra van szükség az autonómia megvalósításához. Az erdélyi magyar pártok vezetői egységesen, közös program kialakítása által sikert érhetnek el, de fontos, hogy békésen összehangolt tervük legyen.
DR. SZABÓ ZOLTÁN, Szentjakabfa. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Négyszemközt Ceausescuval
Diplomatamemoár Marosvásárhelyen
Új könyv bemutatója lesz május 12-én, hétfőn 18 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban. Hodicska Tibor kötete kerül a helyi közönség elé. A szerzőről és visszaemlékezéseiről Kozma Mária, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője, a kiadvány szerkesztője így ír a kötet hátlapján:
"Hodicska neve és személye jól ismert a romániai, főleg idősebb nemzedékhez tartozó értelmiségiek körében. Harmincöt év külügyi szolgálatából másfél évtizedet Bukarestben – Romániában – töltött a Magyar Nagykövetség diplomatájaként, majd nagykövetként a Moldovai Köztársaságban. Mondhatnánk, hogy »könnyű« dolga volt, már csak azért is, hiszen jól ismerte a román nyelvet, mert előzőleg, magyarországi ösztöndíjasként az egyetemet Iasi- ban végezte. A tökéletes román nyelvtudás nyilvánvalóan sokat segítette a kapcsolatok kiépítésében, és már egész fiatalon a tolmácsolás okán magas szintű találkozók résztvevője lehetett. Visszaemlékezéséből nemcsak magánéletének sorsfordító eseményeit ismerhetjük meg, hanem azokat a sokszor sziszifuszi erőfeszítéseket is, amelyek a diplomácia kanyargós és nemegyszer kátyúkkal teli, botlasztó útjain értünk, erdélyi magyarokért történtek. Gondolta volna valaki például, hogy Ceausescu sohasem tett látogatást hivatalos párt- és kormányküldöttség élén az egyazon szocialista táborhoz tartozó Budapesten? Vajon miért? A könyv lebilincselő olvasmány, amelyben a szemtanú személyes élményévé vált nagy horderejű politikai döntéseket éppúgy megismerhetünk, mint egy család mindennapjait, olyankor is, amikor nem »kivételezettek« – a nagy földrengés idején, vagy télen, a fűtetlen lakásokban, vagy éppen a karácsonyfaszerzés bonyodalmaiban…"
A kötetet és íróját a hétfői rendezvényen Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Házigazda Nagy Miklós Kund. Népújság (Marosvásárhely)

Hitélet – Buzogány Dezső: az Institutio a református egyház alkotmánya
Kálvin legfőbb műve az Institutio. Ez a mű a református egyház alkotmánya, mondja Buzogány Dezső teológiai tanár, aki 2014-ben fejezte be a mű újabb magyar fordítását. Buzogány Dezső az Erdélyi Református Egyházkerület Kálvin Emlékévek alkalmából meghirdetett rendezvénysorozata részeként tartott előadást a Kétágú templom déli karzatán, ennek összefoglalóját olvashatják az alábbiakban.
1536-ban született az első formája az Institutiónak, 1559-ig terjed az az időszak, amíg Kálvin még kiegészítette a munkáját. Négy könyve van, az első a teremtő Isten megismerését tartalmazza, a második könyv a megváltó Isten megismerését, a harmadik tartalmazza azt, mi hasznunk van abból, hogy van megváltó Istenünk, a negyedik kötet a külső eszközökről szól, amelyekkel Isten hív, hogy Krisztust kövessük. Alapjában véve Kriszto-centrikus munkával állunk szemben.
Buzogány Dezső szerint Kálvin könyve a legfontosabb, de nem a legolvasottabb. Szabadság (Kolozsvár)

Kezelhetetlen orvosmigráció
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tavaly végzett magyar hallgatóinak csaknem 38 százaléka hagyta el az országot, és vállalt külföldön munkát – mondta el lapunknak Tubák Nimród, a helyi diákszövetség elnöke. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint Románia uniós csatlakozása óta csaknem 15 ezer orvos lépett ki a hazai egészségügyi rendszerből. Az emigráló orvosokat nemcsak az anyagi biztonság vonzza, a hazai presztízsvesztéssel szemben a Nyugaton megtapasztalt szakmai megbecsülés is sokat nyom a latban, ecsetelte lapunknak egy Németországban dolgozó orvosnő.
Csaknem 15 ezer orvos hagyta el Romániát az ország 2007-es európai uniós csatlakozása óta, így az ezer lakosra jutó orvosok száma 1,9-re csökkent: ezzel Románia az utolsó helyre került Európában – közölte a napokban Dorel Săndesc egészségügyi államtitkár.
Mint mondta, a hivatalos statisztikák szerint a Romániában oklevelet szerzett orvosok csaknem egyharmada kivándorolt, és az ország az orvoshiány tekintetében gyakorlatilag rosszabbul áll, mint a szomszédos Moldovai Köztársaság.
„Európa szegény országai sokkal többet adnak a fejlett országoknak, mint amennyit kapnak tőlük az egészségügyi ellátás tekintetében. Nem kérhetünk fejpénzt minden kivándorló orvosért, vagy ápolóért, de Európának tudatosítania kell, hogy súlyos problémáról van szó. Ezt csak az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére szánt, jelentős célzott támogatással lehet ellensúlyozni” – magyarázta Săndesc.
Az államtitkár szerint a hazai orvosok nemcsak a fizetések, hanem a jobb munkafeltételek miatt hagyják el az országot, ezért is sürgős feladat a kórházak felszerelésének fejlesztése.
„Adót” kérnének a szürkeállományért
Dorel Săndesc egyébként nem az első egészségügyi tisztségviselő, aki uniós támogatásokat sürget az agyelszívás ellensúlyozására. Vasile Astărăstoae, az orvoskamara elnöke már korábban rámutatott, hogy Franciaországban 4300 román orvos dolgozik, és ott ők teszik ki a külföldi orvosok 60 százalékát, Nagy Britanniában pedig a román orvosok a második helyen állnak a külföldi szakemberek számát illetően, az indiai orvosok után.
„Mi 3,5 milliárd eurót költöttünk az elvándorolt orvosok képzésére anélkül, hogy egyetlen eurót is kaptunk volna azoktól az országoktól, amelyek így oldották meg az orvosszükségletüket. A politikusaink pedig most ugyanolyan szolgalelkűek Brüsszellel szemben, mint korábban voltak Moszkvával szemben: még csak nem is igényelnek ezért kártérítést” – méltatlankodott az orvoskamara elnöke.
Kifejtette: senki sem várja el, hogy az orvoselvándorlás haszonélvezői kifizessék a tandíjat, de szerinte az Európai Uniónak kiemelten kellene támogatnia azoknak az országoknak az egészségügyi rendszerét, amelyek „szürkeállományt” exportálnak.
Lesújtó helyzet a MOGYE-n
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tavaly végzett hallgatóinak csaknem 38 százaléka hagyta el az országot a diplomaszerzést követő hat hónap alatt – tájékoztatta a Krónikát Tubák Nimród, a helyi diákszövetség elnöke. A negyedéves hallgató hozzátette, hogy a felsőoktatási intézmény román tagozatán ennél is lesújtóbb a helyzet. A MOGYE magyar végzősei elsősorban az anyaországot választják, de előszeretettel próbálkoznak németországi, nagy-britanniai, svédországi vagy akár írországi álláskereséssel is.
„Azt látom, hogy a végzősök egyszerűen nem akarnak bekerülni a túl bonyolult és rendkívül instabil hazai egészségügyi rendszerbe, inkább elmennek külföldre. Nagyon sokan azt mondják, hogy csak tapasztalatszerzés céljából váltanak ideiglenesen otthont, ám az évek során a kivándoroltak nagyon kis hányada tér vissza” – állítja Tubák. Szerinte nemcsak a sokkal jobb anyagi feltételek, de a szakmai fejlődés lehetősége is Nyugatra vonzza a frissen végzett orvosokat.
Újabban a Közép-Kelet a nyerő
A minisztérium és az orvosképző felsőoktatási intézmények statisztikáira rácáfolva Vlad Sarca, a nagyváradi székhelyű EVG Recruting munkahely-közvetítő iroda illetékese azt állítja, hogy Romániában immár csökkenőben az orvosmigráció. Az illetékes szerint a külföldi munkavállalásra leginkább a frissen diplomázott fiatalok vállalkoznak, akik még nem dolgoztak hazai kórházban. „A tapasztalt orvosok, akiknek itthon már van stabil egzisztenciájuk, ritkábban akarnak külföldre emigrálni” – magyarázta Sarca.
Elmondása szerint a fiatalok közül még mindig sokan választják Németországot, ám az utóbbi pár évben a Közép-Kelet lett a fő célpont, ahová angoltudás szükséges. Az Egyesült Arab Emirátusokban a német rezidensi béreknél is sokkal többet fizetnek a kezdő szakembereknek. Miközben Romániában egy fiatal orvos alig keresi meg a 300 eurót, addig Németországban havi 2500–3000 eurót is kap, míg az arab országban akár már az első évben megkaphatja a havi 6000–8000 eurót.
A közvetítőiroda munkatársa szerint leginkább altatóorvosokat, radiológusokat keresnek, de gyermekorvosokra és gyakornokokra is van igény külföldön. „A csábító jövedelem azonban nem vonja maga után azt, hogy havonta ezrével vándorolnak ki a romániai orvosok. A számuk csupán néhány tízre tehető, pontosan nem tudom, de száz alatt van, az biztos” – jelentette ki lapunknak Sarca.
Korrektség és méltányosság, szakmai előmenetel
A vonzó bérek mellett a szakmai előmenetel, a mindennapi munka során tapasztalt korrektség is a külföldi munkavállalás mellett szól, mesélte lapunknak egy Németországban dolgozó erdélyi magyar orvos.
„A szakorvosi vizsgám után hazakerültem az egyetemi nagyvárosból egy vidéki városkába. Néhány hónap múlva Románia uniós tagállam lett, ami azt jelentette, hogy különbözeti vizsga nélkül elismerték a szakdiplomám az EU összes tagállamában. Nagyon erős volt bennem az elvágyódás, úgy éreztem, most jutottam el érzelmileg arra a pontra, amikor a mesék hőse elindul világot látni” – mondta el a Krónikának egy neve elhallgatását kérő orvosnő.
Az öt éve Németországban dolgozó balneológus annak idején egy állásközvetítő cégnél keresett külföldi állást az interneten, az ajánlattal két év múlva keresték meg. „Ezalatt a két év alatt több munkahelyen dolgoztam, kezdett kialakulni a pacienturám. De szakmai és nyelvtanulási ambícióim miatt is döntöttem úgy, hogy fél évre elfoglalom a felkínált állást Németországban, de aztán visszajövök, és itthon folytatom a munkám. Félévenként meghosszabbítottam a fizetés nélküli szabadságkérésem itthon, mígnem romániai munkaadóim felszólítottak, hogy ha nem jövök haza, felbontják a munkaszerződésem” – emlékezett vissza a 35 éves orvosnő.
Mint fogalmazott, ekkor már nem jött haza, hiszen megtapasztalta a nyugati egészségügyi rendszerre jellemző korrektséget. Ez a rendet, a tisztaságot, és persze az egymás iránti tisztelet is jelenti: Németországban a jellem és a szaktudás alapján értékelik az embert, de a korrektséget jelzi a rengeteg tanulásért és felelősségvállalásért járó méltó fizetés is.
„2009-ben mentem el Németországba dolgozni, ahol két hónap alatt keresek annyit (éjszakai ügyeletek nélkül), amennyit itthon egy év alatt kerestem öt évvel ezelőtt. A rendszerre jellemző, hogy az orvos tiszteli a pácienst, és a páciens tiszteli az orvosát, rendkívül udvariasak egymással” – ecsetelte a német egészségügyi rendszer szakmai előnyeit az orvosnő. Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László az elkezdett EP-munkát folytatja
Tőkés László a hét évvel ezelőtt elkezdett munkát kívánja folytatni május 25. után az Európai Parlamentben: ezután is a magyar nemzet, és ezen belül az elszakított nemzetrészek, kiváltképpen az erdélyi magyarság érdekeiért akar küzdeni.
Az idei európai parlamenti választáson a Fidesz színeiben induló erdélyi politikus az Erdélyi Napló csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: az Orbán Viktor vezette alakulat alkotmányos felelősségvállalásnak is eleget tett, amikor nemzeti listát állított az EP-választásokon, hiszen a magyar alaptörvény rögzítette a külhoni közösségekért viselt felelősséget.
„Eddigi életutamat figyelembe véve, el tudja bárki is képzelni rólam azt, hogy cserbenhagyom az erdélyi magyarságot, hogy nem szeretett népemért és szülőföldemért dolgozom?” – válaszolta Tőkés a hetilap ama felvetésére, miszerint egyesek szerint „cserbenhagyta” az erdélyi magyarokat azáltal, hogy egy másik tagország választásán nyer mandátumot. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke leszögezte: továbbra is Nagyváradon fog lakni, és lojális állampolgára marad mind Magyarországnak, mind Romániának.
Az erdélyi magyar közös EP-lista elmaradásával kapcsolatban Tőkés úgy fogalmazott: „tankönyvbe illő esete annak, amikor a rövid távú és szűkkeblű pártpolitika felülírja a nemzeti érdekeket”. Szerinte a választási matematika is azt diktálta volna, hogy legyen összpárti összefogás, hiszen az EP-választásokat szabályozó törvény a koalíciók számára ugyanúgy ötszázalékos küszöböt ír elő, mint a pártok számára külön-külön.
„Ezt várták el a pártpolitikusoktól az erdélyi magyarok is, tehát valószínűsíthetően az összpárti listának mozgósító hatása van. Megismételhettük volna a már kétszer elért közel kilencszázalékos részvételi arányunkat, és megmaradt volna a legkevesebb három erdélyi magyar EP-képviselőnk” – jelentette ki a hetilapnak az euroképviselő, hozzátéve: az RMDSZ jelentős kockázatot vállalt a közös lista elutasításával, mivel szerinte legjobb esetben is csak két tulipános hely juthat Brüsszelben.
Tőkés ugyanakkor bölcs döntésnek tartja, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői nem állítottak listát, mert kétszer öt százalékot lehetetlen lett volna hozni, nagy lett volna a kettős kiütés kockázata. A következő EP-ciklus terveiről szólva a volt református püspök arról beszélt, hogy huszonöt éves tapasztalat igazolja: az erdélyi magyarság önrendelkezését aligha várhatjuk Bukaresttől. Szerinte a románok ellenében nem lehet megvalósítani az autonómiát, de a meggyőzésükhöz szükség van az egységes nemzeti fellépésre országhatárokon innen és túl.
„Az autonómia sikeres európai gyakorlat, előbb-utóbb belátják ők is. Másfelől Erdély hagyományosan a tolerancia földje, és ennek a toleranciának a szellemében lépünk fel minden őshonos európai kisebbség védelmében” – állapította meg Tőkés László, az Európai Parlamentben végzendő munka legfontosabb céljának nevezve, hogy Európában ne élhessenek másodrendű polgárok – sem egyének, sem közösségek szintjén.
Szucher Ervin, Kiss Judit, Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Visszidensek körúton – Ferdinandy György és Csender Levente Erdélyben
Visszidensek címmel tartott közös író-olvasó találkozót Ferdinandy György és Csender Levente a Helikon-estek sorozat keretében szerda este a Kolozsvári Bulgakovban.
Ferdinandy az 1956-os forradalom után menekült el Magyarországról Franciaországba, a székelyudvarhelyi születésű Csender pedig 1991-ben telepedett át szüleivel Magyarországra – az utóbbi években a Magyar Napló című irodalmi folyóirat szerkesztőjeként dolgozik.
Az est házigazdája, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője kérdésére Ferdinandy elmondta: a „visszidens” kifejezést egy Budapesti őrszobán hallotta, miután Franciaországból hazaszökött, hogy meglátogassa súlyos beteg édesapját. Visszafelé már esélye sem volt hasonlóképpen átlépni a határt, így jelentkezett egy budai rendőrőrsön.
A hadnagy, aki fogadta a történettől elképedve behívta a beosztottait azzal, hogy „disszidenst láttak már eleget, de visszidenst még aligha”. A törtét a rendőrtiszt jóindulatának köszönhetően szerencsésen ért véget, hiszen ahelyett, hogy lecsukták volna, visszaengedték Franciaországba. Ferdinandy később Puerto Ricóban telepedett le francia feleségével és gyerekeivel, ahol 37 évig egyetemi tanárként dolgozott.
A kolozsvári találkozón A francia nő című legújabb kötetéből olvasott fel, amely „a három francia feleségéről” írt novellafüzérét tartalmazza. „Ugyanarról az egy nőről van szó, csak háromszor vettem el. Ő a válásokat intézte, én a lagzikat” – tette hozzá az író, akinek több mint harminc kötete jelent már meg magyarul, franciául és spanyolul.
Ferdinandy és felesége egyébként több magyar író műveit is lefordította spanyol nyelvre. Két versantológiát is kiadtak, amelyekben olyan költők művei szerepelnek, mint Parancs János, Kukorelly Endre, Zalán Tibor, Kántor Péter, vagy Szentmártoni János a Magyar Írószövetség elnöke és László Noémi E-MIL-elnök.
Csender Levente, miután évekig illegálisan tartózkodott Magyarországon, ’94-ben egy temetés miatt szintén kénytelen volt kalandos úton hazaszökni, hogy ne tiltsák ki évekre Magyarországról, így a visszidensség számára is ismerős.
A találkozón a Murokszedők című negyedik novelláskötetéből olvasott fel.
A két író több mint tíz éve ismerkedett meg egymással egy budapesti irodalmi rendezvényen, azóta több ízben léptek már fel együtt. A mostani fellépéssorozat csütörtökön Sepsiszentgyörgyön folytatódott, pénteken Székelyudvarhelyen, szombaton pedig Csíkszeredában lépnek fel.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Beavató-színházi előadás Szatmárnémetiben
Beavató-színházi előadással várja a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház az 5–8. osztályos diákokat.
Az ifjúsági bérletben játszott produkciót a két társulat közös szereposztásban viszi színpadra, a rendezői feladatokat pedig Kányádi Szilárd, a Harag György Társulat színész-rendezője, illetve Tasnádi Csaba, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója látja el.
A 25 éve elhunyt Ratkó József nyíregyházi szerző Segítsd a királyt! című darabját a szombaton esedékes szatmárnémeti bemutatót követően mindkét városban játsszák majd. Amint Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója tegnapi sajtótájékoztatón kifejtette, első ízben vállalkoztak ilyen jellegű produkció színre vitelére, és igen érdekesnek bizonyult a kísérlet, melynek révén a diákokat beavatják a színházi kulisszatitkokba az olvasópróbától a premierig.
Kányádi Szilárd szerint egy olyan kort igyekeznek bemutatni, melyet korábban a szépirodalomban nem dolgoztak fel. Úgy vélte, a magyar királydráma egyszerre beavató színházi projekt és rendhagyó történelemóra, melyet interaktív formában tartanak meg, hogy minél inkább bevonhassák a nézőket az alkotás folyamatába.
Fornvald Gréti díszlettervező kifejtette, 12 modulból álló, variálható terek alkotására alkalmas díszlettel egészítik ki az előadást, a legószerű elemek elrendezésében pedig a közönségnek is alkalma lesz részt venni. A darabot a Ratkó-emlékév programsorozata keretében vitték színre, melynek bemutatóján részt vesznek a Ratkó család tagjai, továbbá a „Jutok majd bogárnak, virágnak...” címmel Ratkó József emlékére Nyíregyházán szervezett vetélkedő nyertesei is.
A darab akkor kezdődik, amikor I. István magyar király fia, Imre herceg tragikus hirtelenséggel meghal egy vadászat közben. Az ország és az uralkodói ház gyászba borul. A temetésre összesereglenek mind a magyar, mind pedig a német-római császárság urai. Sokakban felmerül a kérdés: ha Imre herceg halott, ki lesz a kiskirály? A megrendült, öregedő I. István, hasonlóan, mint trónra lépésekor, ismét két tábor között találja magát.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)

Két éve kormányozza az országot Victor Ponta
Két évvel ezelőtt lépett hivatalba a Victor Ponta-kormány, miután az ellenzék sikerre vitte a Mihai Răzvan Ungureanu kabinetje ellen benyújtott bizalmatlansági indítványát. A miniszterelnök ért el ugyan gazdasági eredményeket, de eddigi mandátumában sok a kudarc is.
A Ponta-kormány mindenképpen ballábbal indult, hiszen jelölt és kinevezett minisztereivel igen sok gond támadt, elsősorban plágium és összeférhetetlenség vádja miatt. A kormánystratégiákért felelős megbízott miniszter jelöltje, Victor Alistar például éppen ez utóbbi ok miatt nem foglalhatta el tisztségét, az oktatási tárca két minisztere, Corina Dumitrescu és Ioan Mang ellen pedig a plágium vádja merült fel. Igaz, doktorátusi disszertációja kapcsán plágiummal gyanúsították magát a kormányfőt is, alig néhány héttel azt követően, hogy átvette a kabinet vezetését.
A 2012. évi parlamenti választások után – ahol a Szociál-Liberális Szövetség 60 százalékot szerzett – létrejött a második Ponta-kormány, amelybe a miniszterelnök az RMDSZ-t is szerette volna bevenni. Ezt a szándékát azonban a Konzervatív Pártot megalakító Dan Voiculescu és a nemzeti liberálisok vezetője, Crin Antonescu ellenszegülése miatt nem tudta végrehajtani, így a kabinet a szociáldemokratákból, a nemzeti liberálisokból, a Konzervatív Pártból és a Románia Haladásáért Országos Szövetségből jött létre.
A gondok azonban folytatódtak. A kabinet közlekedési miniszterét, Relu Fenechiut öt év letöltendő börtönre ítélték. Így ő lett a legelső, hivatalában lévő miniszter, aki a bársonyszékből egyenesen a börtönbe távozott. A kormány belügyminisztere, Radu Stroe pedig lemondásra kényszerült a Nyugati Kárpátokban bekövetkezett repülőszerencsétlenség nyomán tett, meggondolatlan kijelentéséért.
A fő gondot azonban a kormánykoalíció legfontosabb két politikai tömörülése, a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok közötti, egyre mélyülő ellentétek jelentették, amelyek következtében a liberálisok idén február végén kiléptek a kormányból. Nem sokkal később a parlament bizalmi szavazatot adott a harmadik Ponta-kormánynak, amelyben immár helyet kapott az RMDSZ is.
Személycserék, „fekete kedd”
A Szociál-Liberális Szövetség hatalomra kerülésével megindultak a személycserék is. 2012 júliusában menesztették a népügyvédet, Gheorghe Iancut, a demokrata liberális Vasile Blagát pedig leváltották a szenátus éléről – helyébe Crin Antonescut nevezték ki. A képviselőház éléről ugyanakkor leváltották a demokrata liberális Roberta Anastasét, helyébe az elnöki tisztséget jelenleg is elfoglaló szociáldemokrata Valeriu Zgonea került.
A Szociál-Liberális Szövetség kormánya nyílt ellentétbe került Traian Basescu államfővel – a viszony azt követően sem változott, hogy a 2012. évi parlamenti választásokat követően Victor Ponta „békés egymás mellett élési” paktumot írt alá az államfővel. Igaz, a dokumentumnak szerepe volt abban, hogy Laura Codruta Kövesit kinevezték a korrupcióelleni igazgatóság, Tiberiu Nitut pedig Románia főügyészsége élére.
„Fekete keddként” maradt fenn az a nap, amikor a korrupt kiskirályok, miniszterek, párttisztségviselők védelmében a parlament megpróbálta titokban módosítani a Büntető Törvénykönyvet, illetve megszavaztatni a kegyelemről és az amnesztiáról szóló törvénytervezetet.
Megvalósulatlan elképzelések
A kormánynak több jelentős elképzeléseit nem sikerült megvalósítania. Közéjük tartozik az alkotmánymódosítás, a regionalizálás, a decentralizáció. Ezek az elképzelések pillanatnyilag a parlament munkaasztalának valamelyik fiókjában hevernek.
Az alkotmánymódosító parlamenti bizottságot vezető Crin Antonescu elképzelése szerint az alaptörvény módosításáról 2013 őszén kellett volna kiírni népszavazást. A parlamenti bizottság által elfogadott változások jelentős részével azonban a Velencei Bizottság nem értett egyet. A bírálatok alapján három napon át ülésezett a parlamenti bizottság, de a módosított változtatások ugyancsak nem nyerték el az Európai Tanács tanácsadói testületének tetszését. A jelenlegi helyzetben az alkotmánymódosításra 2015 előtt feltehetően nem kerül sor.
Románia regionalizálásának tervét a szociáldemokraták ügyvezető elnöke, miniszterelnök-helyettes, regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter, Liviu Dragnea vállalta magára, aki tavaly ősszel ismertette a decentralizációs elképzelést. Ez azonban teljes egészében alkotmányellenesnek bizonyult. A terv egyelőre elakadt, a szociáldemokraták még a régiók számában sem tudnak megegyezni.
Csökkenő életszínvonal
Gazdasági vonatkozásban a kormány ért el sikereket, elsősorban a makrogazdaság területén, de a mikrogazdaság vonatkozásában is születettek eredmények. Az infláció 1989 óta a legalacsonyabb szintet érte el, a sorozatos drágulások azonban meggyengítették a lakossági vásárlóerőt. A nettó átlagfizetés nominálisan 4,6 százalékkal, 1533 lejről 1626 lejre nőtt, az árak azonban átlagosan 6 százalékkal emelkedtek, így tehát a reálbér 1,4 százalékkal csökkent a Ponta-kormányok ideje alatt.
Az átlagnyugdíj 769 lejről 811 lejre nőtt, ami 5,4 százalékos emelkedést jelent, de még ez is elmarad az árdrágítások mellett. A jelenleg 850 lejes minimálbér júliustól eléri a 900 lejt – ez viszont kevés a megélhetéshez.
A legtöbb vitát talán az adózást szabályozó jogszabályok váltották ki, elsősorban a jövedéki adó kiszámítási módja, valamint az üzemanyagok árára kirótt 7 eurócentes illeték. Ellenintézkedés gyanánt a kormány 24 százalékról 9 százalékra csökkentette a kenyér hozzáadott értékadóját. Gazdasági szakértők szerint utóbbi intézkedésnek nem lesz semmi hatása, a termelők megtalálják majd a módját annak, hogy a kenyér árát visszavigyék a korábbi szintre.
Kudarcok
A kormány nem valósította meg az autópályák építésével kapcsolatos elképzeléseit sem. A Brassó-Comarnic sztráda építését tavasszal kellene elkezdeni, egyelőre azonban gondot okoz a finanszírozás. Az országutak és autópályák építésére kidolgozott mesterterv sem sikerült igazán „mesterivé”, szakemberek vitatják a szakminisztérium elképzeléseit.
Nem sikerült magánvezetőket kinevezni az állami vállalatok élére, holott erre már több alkalommal is ígéretet tettek, egyebek között a Nemzetközi Valutaalapnak. A magánszektorból kinevezett vezetők a rájuk nehezedő politikai nyomás miatt később lemondtak tisztségükről, sok esetben pedig a vállalatok élére pártkliensek kerültek, akik vigyáztak rá, hogy még a reformok érdekében se hozzanak a részvényeseket negatívan érintő intézkedéseket. Így aztán miközben az állami vállalatok továbbra is veszteségesek, újabb adósságokat halmoznak fel, a „magánvezetők” az őket kinevező politikai erők vagy személyek szolgálatába álltak.
Kudarccal végződött az állami vállalatok privatizációja: nem sikerült magánkézre adni sem az Oltchim vállalatot, sem a román államvasutak áruszállítási részlegét, de a CupruMin vállalatra sem akadt jelentkező.
A kabinet eredményt ért el viszont a Nuclearelectrica és a Transgaz esetében, amelynek 15 százalékos részvénycsomagja felkerült a börzére, a Romgaz részvényeit pedig mind a bukaresti, mind pedig a londoni tőzsdén jegyzik.
Nem született továbbra sem döntés viszont sem a palagázakat sem pedig a verespataki aranybányát illetően. Utóbbiban a kormányfő azzal szolgáltatott csemegét a sajtónak, hogy kijelentette: miniszterelnökként egyetért a bánya megnyitásával, parlamenti képviselőként pedig nem.
Bogdán Tibor. maszol.ro

Borboly Csaba
AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOKRÓL
Vastag számok, vékony elemzések
Az április 6-i választás legfontosabb eredménye, határon túlról nézve, hogy minden előzetes várakozást, elemzői jóslatot meghaladó mértékben regisztráltak és szavaztak a határon túli magyar kettős állampolgárok.
Az április 6-i magyarországi parlamenti választások határon túli, erdélyi tanulságaival kapcsolatban számos elemző, újságíró megszólalt a Transindex portál véleményrovatában. Jelen írásomban a választási eredményekkel szeretnék foglalkozni, amelyek a vitában megszólalók írásaiban nem kaptak kellő súlyt. Az április 6-i választás legfontosabb eredménye, határon túlról nézve, hogy minden előzetes várakozást, elemzői jóslatot meghaladó mértékben regisztráltak és szavaztak a határon túli magyar kettős állampolgárok, illetve elsöprő többségben, 95 százalék feletti arányban a Fidesz–KDNP-listára szavaztak.
Meggyőződésem, ha valamiről érdemes beszélni egy választás kapcsán, akkor az a választási részvétel, a leadott szavazatok eloszlása és az ezen jelenségek mögött rejlő motivációk, illetve a folyamatok jövőre vonatkozó politikai hatásának elemzése, becslése, jóslása. Teljesen értelmetlen dolognak tartom azt elemezni Erdélyből, hogy mennyire arányos és mennyire nem a jelenlegi magyar választási rendszer, és hogy ez jó vagy rossz, különösen egy olyan országból, ahol egy évvel a parlamenti választás után a parlamenti képviselők 20 százaléka pártot, politikai oldalt cserélt, és ahol az ellenzéki pártok polgármesterei a kormánypártnak kampányolnak, illetve ahol a koalíciós megállapodást azért kötik, hogy legyen mit megszegni a választást követő napon.
Nagyon annak sem látom értelmét, hogy a magyarországi parlamenti választáson leadott erdélyi magyar szavazatok tükrében bárki is a magyar–magyar politikai viszonyok elemzésébe bocsátkozzon, értve ezalatt mondjuk a Fidesz–RMDSZ-viszony vagy az RMDSZ és a néppárt/polgári párt viszonyának elemzését, mert az április 6-i választások nem erről szóltak, hanem arról, hogy az optimista, 80–100 ezres becslésekhez képest 150 ezer határon túli magyar leadta voksát, és 195 ezer polgár regisztrált a szavazásra. E számokból kell kiindulni, nem másból. És e számok nagyon masszív számok, ha belegondolunk abba, hogy az 550 ezer kettős állampolgárból levonva 90 ezer magyarországi lakcímmel is rendelkezőt (minden bizonnyal ott élőt), illetve a 100 ezer körüli kiskorút, az derül ki, hogy a 360 ezer szavazati joggal rendelkező polgár közel kétharmada regisztált, és a regisztrálók háromnegyede szavazott is.
Az összehasonlítás végett csak megjegyezném, hogy a legutóbbi romániai parlamenti választáson az RMDSZ-re az erdélyi magyar szavazók egyharmada szavazott, és ha a soron következő európai parlamenti választáson az erdélyi magyarság olyan aktivitást tanúsítana, mint ahogy tették az erdélyi magyar kettős állampolgárok április 6-át megelőzően, akkor minimum 4-5 fős brüsszeli EP-képviseletünk lenne, 10 százalék feletti eredmény mellett. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az állampolgárság igénylése folyamatos, sőt remélhetőleg azok közül, akik már kettős állampolgárok, de még nem regisztráltak, 2018-ig, a soron következő magyarországi parlamenti választásig többségében regisztrálni és szavazni is fognak.
Néhány hete olvastam, hogy Csehországban, amikor bevezették a határon túl élők levélben történő szavazásának lehetőségét, az első választáson hétezren voksoltak, a következőn viszont tízszer többen, több mint hetvenezren. Nálunk a szavazati joggal rendelkezők fele szavazott már első alkalommal, és ez is azt bizonyítja, hogy a határon túli magyarok körében nagyon erős az igény a szavazati jog iránt. Szerintem óvatos becslés mellett is kijelenthető, hogy 2018-ban Erdélyben a magyarországi parlamenti választásokon leadott szavazatok száma könnyűszerrel meghaladhatja a 200 ezret. Kíváncsi vagyok, e szám tükrében is a mostanihoz hasonlóan fogalmaz-e Parászka Boróka 2018 tavaszán, miszerint a kettősállampolgár-történet véget ért, és hogy a magyar állampolgárságnak Magyarország határain kívül nincs keletje.
Az elemzéseket olvasva hiányolom azt is, hogy a megszólalók nem foglalkoznak a határon túli szavazokból keletkezett mandátumok számával, pedig az egyéni választókerületi mandátumot egyáltalán nem nyerő két párt, a Jobbik, illetve az LMP listás szavazatait megduplázva könnyűszerrel kiszámolható, hogy a határon túli szavazatokból több mint két és fél mandátum keletkezett. Elmondhatjuk, hogy jó két szép kerek mandátumot eredményeztek az erdélyi szavazatok a 199 fős Magyar Országgyűlésben, és 2018-ban lehet 4 vagy akár 5 is. Tudom, van, aki azt mondja, hogy ez kevés, de nézőpont kérdése, és egyébként is, aki a kicsit nem becsüli, az a sokat nem érdemli, és akkor még nem is beszéltünk arról a bizonyos kétharmadról, amely meglett.
Amint írtam, az előttem megszólalókat nem igazán késztették elemzésre a regisztrációs számok, a leadott szavazatok száma, illetve az e szavazatokból keletkező mandátumok száma, pedig szerintem izgalmas kérdések. E viszonyulást nem értettem, de amit igazán nem értek, az az egyes magyar pártok által elért szavazatok arányára vonatkozó elemzés mellőzése. A 95,59-os Fidesz-szavazati arány, akárhonnan is nézzük, magyarázatra szorul. Én egy dolgot tartanék fontosnak kiemelni székelyföldi politikusként: nálunk az emberek nem szeretnek adósok lenni. Mindig azon vannak, hogy ha van adósságuk, van kötelezettségük, azt teljesítsék. A Román Nemzeti Bank kimutatása szerint Románia legalacsonyabb lakossági eladósodási rátával rendelkező megyéje Hargita megye. Más magyarlakta megyék is élen járnak e vonatkozásban, tehát nem székelyföldi jelenség ez, hanem erdélyi magyar jelenség. A magas regisztrációs és szavazási arány, illetve főképpen a 95,59 százalék magyarázatát én ebben a magatartásban látom. Az emberek úgy érezték, hogy komoly adósságuk van az Orbán Viktor által megszemélyesített politikai közösség felé, személyesen felé, és az április 6. előtti napokban megtették azt, amiről úgy gondolták, hogy kötelességük megtenni. Az elmúlt két romániai parlamenti, önkormányzati választáson csekély arányban támogatták a Fidesz által patronált néppártot/polgári pártot, most mégis 95,59 százalékos arányban a Fideszre húzták be az x-et. Egyesek, gondolom, ezt ma sem értik, hogyan történhetett, pedig a magyarázat egyszerű: az erdélyi magyar ember közösségi ember, és az egyéni szavazat leadását mindig megelőzi egy közösségi vita, párbeszéd, amelynek végén megvalósul a közösségi döntéshozatal. Ezt a pártot, ezt a politikust kell támogatni, mert megérdemli, és akkor az a párt vagy politikus megkapja a bizalmat. Az erdélyi magyar közösség politikai értelemben is egy kiszámítható, nyugodt erő.
A lényeg az, hogy az április 6-i szavazásnak vannak tanulságai, amelyeket érdemes elemezni. Először is fontosnak tartom leszögezni azt, amit a választások után még a magyarországi balodali elemzők is kiemeltek, hogy a magyar választási rendszer változatlanul hagyása mellett, határon túli szavazókkal vagy nélkülük, szintén masszív, kétharmad közeli Fidesz–KDNP-s parlamenti többség keletkezett volna április 6-án. Ezt csak azért tartom fontosnak leszögezni, hogy ne értékeljük alul a határon túli magyar szavazatok szerepét, de felül se – kezeljük a helyén. Másik tanulság, hogy a határon túli magyar közösségekhez ideológiai szemüveggel közelíteni, problémáit, gondjait jobb/bal skála mentén elemezni nem vezet sehova. A polgári pártnak, majd a néppártnak ideológiailag megágyazni próbáló politológusok hiába mantrázták éveken keresztül, hogy a jobboldali erdélyi magyar a jobboldali magyar pártokra (néppárt, polgári párt) szavaz, aki meg az RMDSZ-re szavaz, az baloldali. Választásról választásra megbukott ez az elmélet, de április 6-ával végérvényesen elvesztette létalapját, és nevetség tárgyává válhat a jövőben az, aki megint elkezdi ezt erőltetni. Mellékesen megjegyzem, a néppárt, illetve a polgári párt háza táján okoz majd némi fejtörést ezen ideológiai űr pótlása, de nem kell aggódni, valahogy majd megoldják.
Ami az RMDSZ-t illeti, szintén számos tanulság leszűrhető, de én csak egyet emelnék ki, nevezetesen azt, hogy április 6-ára az erdélyi magyar kettős állampolgárok közel kétharmada teljesítette a nem is oly egyszerű regisztrációt, és közülük háromnegyedes arányban, tehát a teljes közösség fele (2/3 * 3/4 = 1/2) szavazott is. Felteszem a kérdést, ha egy olyan szavazáson, amely adminisztratív nehézségekbe ütközik, és amelyre sokan azt mondják, hogy tét nélküli az erdélyi magyar szavazók szempontjából, mégis minden második szavazati joggal rendelkező polgár szavaz, akkor nem kellene elgondolkodnunk? Szerintem igen, az 5 százalékos küszöb körüli politkai létet okozó egyharmados szavazati arányunkat illene felvinni minimum 50 százalékra, azaz ötszázezer szavazatra, hogy legalább elérjük a magyarság etnikai arányának megfelelő támogatottsági szintet. E téren az utóbbi időszakban megjelenő felmérések biztató, 6 százalék feletti, tehát etnikai arányunknak megfelelő eredményeket mérnek. Remélem, a növekvő tendencia kitart május 25-ig, és azt követően sem törik meg, ugyanis április 6. után én egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy ismét 7 százalék feletti támogatottságú politikai szervezet legyen az RMDSZ, hiszen láthattuk: az erdélyi magyar emberek mozgósíthatók.
Borboly Csaba,
Hargita Megye Tanácsának elnöke. Transindex.ro

Tiltakoznak a magyar környezetvédelmi államtitkár verespataki jelenléte miatt
Egy verespataki szakszervezet nyílt levélben kérte a román külügyminisztériumot arra, hogy foglaljon állást Illés Zoltán magyar környezetvédelmi államtitkár vasárnapra tervezett verespataki látogatása ellen.
A magyar államtitkárt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hívta Verespatakra a ciántechnológiás bányászat elleni vasárnapi tiltakozó akcióra. Illés Zoltán felszólalása szerepel a megmozdulás nyilvánosságra hozott programjában.
A Bányászat Jövője (Viitorul Mineritului) nevű szakszervezet a Titus Corlățean külügyminiszternek címzett nyílt levélben felszólította a külügyi tárcát, hogy az állásfoglalás mellett „kérjen sürgősen magyarázatot Magyarország kormányától” az államtitkár verespataki megjelenésének ügyében.
A szakszervezet honlapján csütörtökön közzétett nyílt levél szerint a magyar államtitkár, Tőkés László és más magyar politikusok jelenléte „a verespataki munkahelyek elleni tiltakozáson nehezen elképzelhető szociális görcsöket idézhet elő” a helyi közösségben. A közelmúltban történt elbocsátások után ugyanis ezer család megélhetése vált bizonytalanná.
„Azt gondoljuk, hogy a Magyar kormány egyik tagjának jelenléte Románia területén egy, a nemzeti érdek körébe tartozó bányászati projekt elleni tüntetésen nemcsak a szakszervezeti tagok arculcsapását jelenti, hanem a román állam belügyeibe való beavatkozást is” – áll a szakszervezet nyílt levelében.
A szakszervezet azt is kérte a román külügyi tárcától, hogy ellenőrizze: a budapesti kormány pénzeli-e a bányanyitás elleni más tiltakozó akciókat. A szakszervezet egyben reményét fejezte ki, hogy hamarosan megnyílhat a Verespatakra tervezett aranybánya, amely az egész térségben munkahelyeket teremt és jólétet hoz.
Verespatakon és környékén 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar ciántechnológia alkalmazásával kitermelni a Roșia Montană Gold Corporation nevű kanadai–román társaság.
A beruházás engedélyezését elősegítő törvényt tavaly novemberben elutasította a román parlament úgynevezett Verespatak különbizottsága, amely további felméréseket és kutatásokat rendelt el. Ugyanakkor a román állam nem mondott le arról, hogy megfelelő körülmények között engedé. Székelyhon.ro

Újraválasztották Orbán Viktort miniszterelnöknek
A Fidesz elnökét 130 igen szavazattal, 57 nem ellenében választotta ismét kormányfővé az Országgyűlés. Igennel a Fidesz és a KDNP képviselői szavaztak, nemmel pedig az MSZP-, a Jobbik-, az LMP-frakciója, valamint az Együtt-PM öt független képviselője. A Demokratikus Koalíció négy független képviselője nem vett részt az ülésen. Orbán Viktor nem szavazott.
A miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata volt szükséges. A kormányfő megválasztásával hivatalba lépett.
Orbán Viktor – a történelmi zászlók előtt – letette esküjét, amit a képviselők állva hallgattak, majd elénekelték a Himnuszt. Ezt követően Orbán Viktor beszédet mondott.
Háromharmad Bár a most megalakítandó kormány kétharmados parlamenti többséggel rendelkezik, mindig „a háromharmadot, vagyis minden magyart képvisel majd", minden magyar szolgálatára törekszik – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az újraválasztása után tartott szombati beszédében, az Országgyűlésben. A kormányfő, a Fidesz elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az árpilis 6-i országgyűlési választáson, függetlenül attól, melyik politikai erőre szavazott.
Ideje dolgozni, most folytatódjon a tettek és a cselekvés korszaka – mondta a miniszterelnök. Úgy fogalmazott: a választáson kinyilvánított közakarat szerint jobb az ország számára a markáns és megkezdett irány mellett kitartani, semmint újranyitni a korábbi vitákat. Mint mondta, a választók döntéséből a meddő viták lezárása iránti vágyat olvasta ki.
Az egész magyar nemzet részt vett a nemzet közös döntésében, így mind a parlament, mind a kormány joggal tekintheti magát a nemzet kormányának és nemzet Országgyűlésének – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: ez nem túlterjeszkedés, hanem elkötelezettség. A miniszterelnök beszédében köszönetet mondott az anyaországon túl élőknek, akik szavai szerint elsöprő többséggel támogatták a nemzet egyesítésének törekvését.
Az alapkérdések eldőltek és a kormány politikája a nemzeti együttműködés, az egység és európai közép megerősítésére irányul majd – mondta a kormányfő. Kiemelte: a másodszori megerősítés után nem vita az alaptörvény, az emberi méltóság tiszteletére épülő társadalomszervezés, a szabadságot és felelősséget összekapcsoló politika, nem vita tárgya a munkaalapú gazdaság és a nemzetegyesítés politikája sem. A hogyanról és a részletekről lesznek és kellenek viták, de az alapkérdések eldőltek a választók a vitát lezárták – jelentette ki.
Spekuláció helyett munka
Rámutatott: ez a választás megerősítette a 2010-ben végrehajtott második rendszerváltást, hogy a magyar gazdaság spekuláció helyett munkára épüljön, a liberalizmus doktrínái helyett a kölcsönös felelősség eszméjét kövessék, a globális erők előtti behódolás helyett küzdjenek a nemzeti függetlenség megtartásáért, internacionalizmus helyett a haza szeretetére neveljék a gyermekeiket.
Orbán Viktor szélsőségesnek és veszélyesnek tekint minden olyan politikát amely veszélyes a magyarokra. Veszélyesnek és szélsőségesnek tekinti, ha valaki a bűnözők jogait az áldozatok jogai elé sorolja, az olyan gazdaságpolitikai javaslatokat amelyek mellőzik az értelem és a józan ész elemi szabályait, és azt a politikát, hívja magát akár jobb, akár baloldalinak, amely azért akar pénzt elvenni a dolgozó emberektől, hogy odaadja azoknak, akik bár munkaképesek, de nem akarnak dolgozni. Veszélyesnek és szélsőségesnek tekinti továbbá a magyar népre azt a politikát, amely az 1000 éves Magyarországot valamilyen Európai Egyesült Államok oltárán fel akarja áldozni, és ide sorolta az unióból való kilépés programját is. Orbán Viktor azt ígérte, ezen jelenségek ellen következetesen, határozottan és kitartóan fel fog lépni.
Magyarország középre tart, Európa közepére
A tisztánlátás, a nyílt párbeszéd és a bátor gondolkodás jellemzi majd a kormány Európa-politikáját – mondta. A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország a NATO és az Európai Unió része, efelől kormányzásuk idején nem lesz kétség. Ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy az ország ezen szövetségekben tag és nem túsz, és Magyarországnak megvannak a saját javaslatai.
A gazdaságpolitikai kapcsolatok kerülnek a külpolitika középpontjában, valamint a markáns nemzetpolitika. Hozzátette: a Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, a közösségi jogok és az autonómia. Mint mondta, mindennek közeli aktualitást ad az Ukrajnában élő 200 ezres magyar közösség helyzete. A gazdaságpolitikáról szólva közölte: folytatódik a keleti nyitás politikája és az ország növelni kívánja gazdasági súlyát a Kárpát-medencében.
„Magyarország középre tart, Európa közepére" – jelentette ki, hangsúlyosan szólva a középosztály, a magyarok nagy többségének felemeléséről.
Az Országgyűlés következő ülése hétfőn lesz
Az MSZP – ahogy előre jelezte – a miniszterelnök megválasztása után elhagyta az üléstermet. Ezt korábban azzal indokolták, hogy nem ismert a kormányprogram, a kormány szerkezete és a kormánytagok neve sem. Áder János köztársasági elnök a páholyból figyelte az Országgyűlés ülését. Az ülés kezdetén a képviselők felálltak. Az új házszabály szerint az ülés kezdéseként az ülést vezető elnök és az ülés résztvevői felállva köszöntik a választópolgárok közösségét.
Kövér László házelnök bejelentette, hogy az eskütörvénynek megfelelő esküokmányokat minden képviselő aláírta.
A napirendet 159 igen, 27 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett hagyták jóvá, egyetlen napirendi pont a miniszterelnök megválasztása.
Az ülésen jelen volt Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, Darák Péter, a Kúria elnöke, Polt Péter legfőbb ügyész, Erdő Péter bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Az egyik páholyból követte az eseményeket Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége és gyermekeik.
Jelen voltak az állami szervek közjogi tisztségviselői, a külhoni magyar közösségek tisztségviselői, a diplomáciai testületek tagjai, az Európai Parlament magyar képviselői. Meghívottként vett részt az ülésen Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia most leköszönt elnöke, Andy Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.
A miniszterelnök megválasztása után pulpitusról gratulált Kövér László. A parlamenti patkóban gratulált neki Áder János, Rogán Antal, a Fidesz, Vona Gábor, a Jobbik, Harrach Péter, a KDNP és Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, továbbá Paczolay Péter és Darák Péter. Szabó Tímea, az Együtt-PM független országgyűlési képviselője egy európai uniós zászlót adott át a miniszterelnöknek az eskütétel után és kezet fogott Orbán Viktorral.
A kormányfő közel negyvenperces beszéde után Kövér László bejelentette, hogy az Országgyűlés következő (várhatóan kétnapos) ülése hétfőn 13 órakor kezdődik.
MTI. Erdély.ma

A külügyminiszter szerint ötletet adhat az ukrajnai szeparatizmus
Titus Corlatean román külügyminiszter szerint az ukrajnai szeparatista mozgalmak másoknak is ötleteket adhatnak, ezért Romániának erősnek kell lennie.
A külügyminiszter a Szociáldemokrata Párt és szövetségesei kolozsvári EP-választási kampányrendezvényén mondott kortesbeszédet péntek este, amelyben az ukrajnai szakadármozgalmak lehetséges kihatásaira is kitért.
„Ami országunk keleti határainál oly drámaian történik, az ötletet, késztetést adhat az efféle szeparatista modellek terjedésére, olyan dolgokra, amelyek az ország határainak a megkérdőjelezését jelentik. Ezt nagyon komolyan mondom. Ezért Romániának erős államnak kell lennie" – idézte a külügyminisztert az Agerpres hírügynökség.
A kampányrendezvényen részt vett Victor Ponta miniszterelnök, Liviu Dragnea kormányfő-helyettes, és a román kormány több tagja is.
MTI. Erdély.ma

Kié Erdély (Lucian Boia új könyvéről)
Lucian Boia történész a Gândulnak adott interjújában Nagy-Románia történelmének másfajta olvasatáról beszél, és elmagyarázza, hogy a legutóbbi könyvében miért tette vita tárgyává „Románia jogát” Erdélyre. „A románok, természetesen, felvethettek egy+ etnikai jellegű jogot Erdélyre, ahogy azt meg is tették, de történelmi jogot nem... Erdély sohasem tartozott Romániához vagy a fejedelemségek valamelyikéhez – írja a Primul Război Mondial. Controverse, paradoxuri, reinterpretări című, múlt héten megjelent könyvében Lucian Boia. A könyv, természetesen, azonnal heves vitákat váltott ki a közéletben, főként a tévékben.
– Az első világháborúról szóló könyvében két lehetséges forgatókönyvet említ Románia első világháborús részvételével kapcsolatosan. Mi történt volna, ha Románia nem az antant oldalán vett volna részt, és semleges marad?
– Három lehetséges forgatókönyv van: a valódi forgatókönyv, ami lezajlott – Románia az antant hatalmai mellett, Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország mellett vesz részt a háborúban Erdély és Bukovina felszabadításáért, elcsatolásáért, megszerzéséért vagy ahogy mondani akarják. A második forgatókönyv az lett volna, ha Románia a központi hatalmak, Németország és Ausztria-Magyarország oldalán vesz részt, elsősorban Oroszország ellen, Besszarábia megszerzéséért. A harmadik forgatókönyv szerint Románia semleges marad, és a háború vége felé kiderült volna, hogy mi a helyzet, és mi fog történni. Ez a három forgatókönyv. Rendben, nem tudjuk, mi lett volna, ha másképp történnek a dolgok. Egyetlen történelmet ismerünk. A többit illetően feltételezésekbe bocsátkozhatunk, forgatókönyveket készíthetünk.
Ha Románia a központi hatalmak, Németország és Ausztria-Magyarország mellett állt volna, akkor Oroszország legyőzése és Besszarábia felszabadítása lett volna a cél. Nyilván abban az esetben, ha Oroszországot sikerül legyőzni, és a háború a központi hatalmaknak kedvezően ért volna véget. Ha a központi hatalmak szenvedtek volna vereséget, akkor Románia velük együtt vesztett volna. Ott van még a semlegesség forgatókönyve, ami csábító lehetett volna. Románia végig megőrizhette volna semlegességét, és akkor nem lett volna az a sok áldozat, melyek óriásiak voltak Románia részéről. Romániának nagyon nagy veszteségei voltak, ha a halottak számát a lakosság számához viszonyítjuk, arányait tekintve nagyobbak, mint Franciaországnak vagy Németországnak négy és fél év háború után, miközben Románia csak másfél évig háborúskodott. A háború végén pedig Romániának érintetlen hadserege lett volna. És ha a birodalmak szétestek volna, ahogy Ausztria-Magyarországgal, illetve Oroszországgal megtörtént, akkor a háborúban való részvétel nélkül megkaphatta volna Erdélyt, Besszarábiát és Bukovinát. Talán, nem mondom, hogy így lett volna, csak azt tudjuk, ami megtörtént, egyetlen egy történelem van.
– Románia megtehette volna, hogy semleges marad?
– Igen, semleges maradhatott volna. Romániára nyomás nehezedett. Németország és Ausztria-Magyarország már beletörődött abba, hogy Románia semmiképpen sem fog az oldalukra állni, tehát a központi hatalmak számára Románia semlegessége lett volna a legjobb megoldás. A nyugatiak, főleg a franciák, de a britek is, nyomást gyakoroltak, de végül azzal maradtak volna, nem kötelezhették volna Romániát arra, hogy belépjen a háborúba. Románia, vagyis a Ionel Brătianu által vezetett liberális kormány azzal a gondolattal lépett be a háborúba, hogy Erdély megszerzésének áraként mégiscsak részt kell vennie, véráldozatot kell hoznia, hozzá kell járulnia a központi hatalmak vereségéhez. Ami Bukovinát illeti, két forgatókönyv van, Ausztria-Magyarország vereségével, de Ausztria-Magyarország is azt sugallta, hogy Romániának ajándékozhatja Bukovinát, amennyiben Románia a központi hatalmak oldalán lép be a háborúba. Tehát Bukovina ügye így is, úgy is megoldható lett volna. Erdély és Besszarábia közül kellett választani. Mi jobb Romániának, és milyen győzelmi esélyek vannak a háborúban, ki fog nyerni? Az volt a fontos, hogy azokkal tartson, akik majd győzni fognak.
– Ma megengedheti magának egy ország, hogy semleges maradjon egy konfliktusban? Hogy a Balkán egyfajta Svájca legyen?
– A helyzetektől függ, tudja, a történelem nem ismétli meg önmagát. Az, ami az első vagy a második világháborúban történt, nem ismétlődik meg a továbbiakban, és reméljük, hogy nem lesz egy harmadik. Még az Európai Unión belül is vannak semleges országok, melyek nem tagjai a NATO-nak. Ausztria nem tagja a NATO-nak, Finnország nem tagja a NATO-nak. Tehát lehetséges. – Szintén az első világháborúról szóló könyvében írja, hogy az erdélyi népszavazás nem felelne meg napjaink demokratikus elveinek. Tudná árnyalni ezt a kijelentést?
– Ezt nem mondtam ilyen durván, mint ön. Az első világháború végén meghirdették a nemzetek önrendelkezési jogát, a nemzetállamok létrehozását a volt birodalmak, Ausztria-Magyarország és bizonyos mértékig Oroszország romjain. Népszavazásokat csak nagyon kevés helyen tartottak, ahol a lakossági keveredés nagyon nagy volt és egyetlen népességnek sem volt vitathatatlan többsége. Amit a népszavazás elmaradásáról mondtam, az más területekre is érvényes, nem csak Erdélyre. A gyulafehérvári nagygyűlés a román képviselők összejövetele volt. Tehát az ötven és valamennyi százaléknyi erdélyi román mondott véleményt, a magyarokkal, a németekkel és a többiekkel nem konzultáltak. Mint mondtam, még ha lett is volna népszavazás, az eredmény biztosan nem lett volna olyan egyhangú, mint Gyulafehérváron, de úgy is a románok javára szólt volna, és Erdély ilyen körülmények között egyesülhetett volna Romániával. Ezt a magyarázatot adtam, hogy őszintén beszéljünk. Nincs értelme azt mondanunk, hogy az népszavazás volt, amikor nem volt népszavazás.
– Másrészről nyilvánvaló volt, hogy a nemzetállamok létrejötte közepette nincs más megoldás, mint Erdély egyesülése Romániával.
– A románok ezt fejezték ki Gyulafehérváron, a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlésen, ez nem vitás. De én azt mondtam, hogy 1914-ig az erdélyi nemzeti mozgalomnak nem a Romániával egyesülés volt a célja, mert nem is lehetett célja a Romániával egyesülés. Az erdélyi románok nemzeti mozgalma a XVIII. században kezdődik, az erdélyiek adják meg a jelet a románok nemzeti mozgalmára. Márpedig azt hiszem, senki sem fogja azt állítani, hogy a XVIII. században a Romániával való egyesülést akarták, már csak azért sem, mert Románia nem létezett. Létezett a két fejedelemség, némiképp szerencsétlen helyzetben, oszmán uralom alatt. A Romániával való egyesülés kérdése Románia létrehozása, 1859, de főleg 1877, a függetlenség megszerzése, a királyság 1883-as kikiáltása után került szóba.
A nemzeti mozgalom céljai az első világháborúig az ausztria-magyarországi románok jogegyenlőségének elérése vagy Erdély autonómiája vagy a teljes jogegyenlőség voltak, autonómiával vagy anélkül. Konkrétan, az Erdéllyel való egyesülés kérdése 1914-ben merült fel, amikor valóban készültek ilyen tervek. Addig ez egy álom lehetett, hogy is mondjam, egy közelebbi vagy távolabbi álom. Konkrétan az erdélyi románok nemzeti mozgalmának az első világháborúig ez a cél nem szerepelhetett a programjában, a mozgalom taktikájában és stratégiájában sem. – A könyvében szereplő történelmi értelmezés bizonyos vitákat váltott ki, és egyesek azt mondják, nem kellene feltennünk azt a kérdést, hogy kié Erdély.
– De ki kérdezi azt, hogy kié Erdély? Senkiben sincs semmilyen kétség. Természetesen Erdély Romániáé. Azt hiszem, a történelemről kevésbé görcsösen, nyugodtabban kellene beszélnünk, túlzások és mindenféle történelmi mítoszok felhasználása nélkül egy olyan jog alátámasztására, melyekkel nyilvánvalóan amúgy is rendelkezünk. Hogy is mondjam, Erdélyben ma csaknem 80 százalék román és 20 százalék magyar él. Ki képzelheti azt, hogy Erdély nem döntő módon román, hogy az nem Romániáé, és hogy nem fog továbbra is Romániához tartozni? Ez a kérdés nem vetődik fel.
– Nem a most átélt időszak a legjobb Románia történelmében? Egyesek miért éreznek nosztalgiát a háborúk közötti időszak után? Vagy vannak olyanok, akik a kommunizmusban keresnek fogódzókat. – Ez, hogy úgy mondjam, emberi viselkedés. Általában véve a múltat idealizálják. A jelen az, ami fáj. A jelenben vannak elégedetlenségeink, a múltban nem lehetnek. És elég sokan gondolnak nosztalgiával Ceauşescura. Vannak mások, akik – ugyan bizonyos valós okokból kiindulva – de túlzásba esnek a háborúk közötti időszak túlságosan erős idealizálásával. Minden időszaknak voltak jobb és kevésbé jó szakaszai, I. Károly 1866–1914-es időszakával kezdve – ez egy politikai egyensúllyal járó, modernizálási, de nagy késlekedéseket is hozó idő volt, ahogy az 1907-es felkelés is, nem megyek most bele a részletekbe. A háborúk közötti román kultúra kiemelkedő volt. Persze, főleg a nagyvárosokban vannak modernizálással kapcsolatos előrelépések. Bukarestben láthatók a háborúk közötti építkezések, főleg a 30-as évekből. De vannak lemaradások is. Van egy történelmi lemaradás, ami akkor is létezett és ma is megvan Romániában.
– A lemaradás összehasonlítható a mostanival?
– Romániának volt és továbbra is van egy történelmi hátránya. Későn indult útnak a két fejedelemséggel, csak a XIV. században, későn, még a környékbeli államokhoz képest is nagyon későn. Sokáig nagyon egyszerű társadalom volt, egy bojárokra és parasztokra osztott falusi társadalom, a városi lakosság és a polgárság csak később alakult ki. Eléggé vázlatosan megszervezett állama volt, ez egy történelmi lemaradás, amit nem olyan könnyű behozni.
Kérdezett ANDREEA OFITERU (GANDUL.info)
Íme, a kötet néhány „vitatott” része:
* „A románok, természetesen, hivatkozhattak (ahogy azt tették is) egy etnikai jogra Erdélyt illetően (a román lakosság többségben lévén), de nem történelmi jogra is. Vádolhatták a magyarokat azzal, hogy elnyomták vagy diszkriminálták őket, de azzal nem, hogy bármikor is »elrabolták« volna tőlük Erdélyt.”
* „Az 1916. augusztusi »belépés az akcióba« megfelelt-e egy minden román által magáénak vallott »nemzeti ideálnak«? Ez túlzás lenne. A románok többségét, akik zömmel parasztok (a lakosság 80 százaléka) és írástudatlanok voltak, teljesen más gondok foglalkoztatták, valószínűleg még csak nem is hallottak a »nemzeti ideálról«. Ez a »közvélemény« sokkal szűkebb, némi műveltséggel rendelkező és a közélet iránt nagyobb vagy kisebb érdeklődést mutató személyekből álló szférájában volt jelen.” (69. oldal)
* „A ’németbarátok’ arra figyelmeztettek, hogy Románia számára sokkal fontosabb Besszarábia felszabadítása, Erdély ugyanis nyugodtan megvárhatta volna azt a – valószínűleg nem túl távoli – pillanatot, amikor a kettős monarchiát radikálisan átszervezik, egyenlő népek társulásává válva, vagy darabokra esett volna és ezáltal a hőn óhajtott Erdéllyel való egyesülés is megvalósult volna.” (74. oldal)
* „Erdély nem volt ilyen helyzetben. Sohasem tartozott Romániához vagy a Romániát 1859-ben létrehozó fejedelemségek valamelyikéhez. Államisága kezdete óta Magyarország része volt, és Magyarország eltűnése után a vezető elitjén és az államszerveződési formáján keresztül továbbra is a régi magyar királyság részeként jelent meg.” (74. oldal)
* „Végül is akarták vagy sem az egyesülést Romániával? Mondjuk, hogy igen, de nem jobban, mint egy megreformált monarchián belül maradást. A Romániával való egyesülés egy virtuális történelem, egy lehetséges, de még nem tisztázódott jövő részét képezte. A tettek szintjén az erdélyi románok nemzeti mozgalma nem a Romániával egyesülés irányába cselekedett, hanem előbb szigorúan csak Erdély autonómiájának helyreállítása és aztán a Magyarországon belüli teljes jogegyenlőség megszerzésének irányába.” (81. oldal). Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kétnyelvű utcanévtáblák – a döntés már megvolt, következik a kivitelezés!
A kétnyelvű utcanévtáblák ügye, hasonlóan a többi, magyar közösséget érintő, meghatározó célkitűzéshez, állandóan és következetesen az RMDSZ programjában szerepel. Marosvásárhely, hagyományaihoz, történelméhez híven, multikulturális város, ahol a különböző nemzetiségek és felekezetek egymást tisztelték és megbecsülték. A másságot mint értéket, a kulturális és nyelvi sokszínűséget mint gazdagságot, a nemzetiségek közötti békés együttélést a társadalmi jólét zálogának tekintik.
Az elmúlt 25 évben az RMDSZ pragmatikus, célratörő és eredményes politikát folytatott mind az országos, mind a helyi politikában, kizárólag a magyar közösség érdekeinek figyelembevételével. A nagy magyar ügyekben mindig olyan többségi partnert kerestünk, aki el tudta fogadni a fent említett értékrendet, nem utolsósorban az európai szellemiséget.
Marosvásárhelyen mindig is voltak kétnyelvű táblák. Jelen pillanatban is számos ingatlanon ott vannak, erre álljon itt néhány példa: Padurii – Nagyerdő utca, Verde – Zöld utca, Florilor – Virág utca, Muncitorilor – Munkás utca, Podeni – Hídvég utca, Zidarilor – Kőműves utca stb. Ezenfelül több mint 30 utca magyar személyiségek nevét viseli.
A kétnyelvű utcanévtáblák tekintetében a városi tanács meghozta a szükséges döntéseket. Két tanácsi határozat is szabályozza a kérdést, az egyik a külalakot, a tartalmat, a méreteket stb., az alábbiak szerint (érvényes határozat hivatalos melléklete – fotó).
A második tanácsi határozat pedig tartalmazza az utcák lajstromát és a hivatalos fordításokat. Semmilyen jogi akadály nem létezik, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák kikerüljenek a közterekre, belakják Marosvásárhelyt. Az RMDSZ mindig olyan politikai partnerrel fog egyezségre jutni, amelyik felvállalja a magyar ügyek megvalósítását. Úgy volt ez a múltban, és így lesz a jövőben is! Meggyőződésünk, hogy Marosvásárhelyen hamarosan mindenhol láthatók lesznek a kétnyelvű utcanévtáblák!
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének sajtóirodája, Peti András elnök. Népújság (Marosvásárhely)

Az új generációba vetett bizalom jele
Arany János-díjjal tüntették ki a Téka vezetőjét
A külhoni magyar tudósok munkájáért járó Arany János-díjjal tüntették ki Lázok Klárát, a marosvásárhelyi Teleki Téka vezetőjét a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűléséhez kapcsolódó külső tagok fórumán. A díjazottal a rangos elismerésről, illetve közelebbi és távolabbi Téka-terveiről beszélgettünk.
– Mit jelent számodra ez az elismerés, számítottál-e rá?
– Nagyon meglepett, hisz az ember, bár jólesik, ha elismerik, nem díjakért dolgozik, és hát belülről én mindig úgy érzem, hogy sokkal többet kellene, lehetne tenni. De az első feszélyezettség után rájöttem, hogy ennek szimbolikus jelentősége van, és nemcsak nekem, hanem az egész csapatnak szól az érem. Ez tulajdonképpen egy útrabocsátó értékelés, ami az elkezdett irányok helyességét igazolja, azt, hogy a szakmai és tudományos közéletnek tetszik az, amit most 2014- ben a Teleki Téka jelent. Ebből a perspektívából nézve nagyon sokat jelent számomra ez a kitüntetés.
– Milyen élményekkel, tapasztalatokkal tértél haza a díjátadásról?
– Nagyon feltöltődve tértem haza, hisz a beszélgetések, amelyeket az MTA Magyar tudományosság külföldön elnöki bizottsága tagjaival folytattam, tele voltak biztatással. Úgy látom, ez a kitüntetés valahol a Teleki Téka 2012-es Magyar Örökség díjának szerves kiegészítése, amaz visszamenőleges elismerése volt a Téka könyvtárosainak, főhajtás a nagy elődök előtt, az én díjam pedig a tudományos közélet bizalmát jelzi az új generáció felé, felénk, akiknek a 21. század kihívásaival szemben kell az intézmény hírnevét öregbíteni.
– Hogyan látod a Téka közeli és távolabbi jövőjét, milyen terveid vannak?
– A könyvtár fejlesztését öt fő pillér köré csoportosítottuk az elmúlt három évben, ezt a munkát szeretnénk folytatni a továbbiakban is. Mivel a Teleki Téka alaprendeltetéseként kutatókönyvtár, elsősorban az olvasóterem szolgáltatásait igyekeztünk minél inkább kibővíteni, hozzáférést teremtve a legfrissebb szakfolyóiratokhoz, online szakadatbázisokhoz, folyamatosan építve saját elektronikus katalógusunkat is, amelyhez a megyei könyvtár honlapján keresztül lehet hozzáférni. 2014-től mindezek mellett elkezdtük állományunk szakszerű digitalizálását is, nyilván ez a munka még nagyon kezdeti fázisban van. Első körben a marosvásárhelyi 19. század végi, illetve 20. század eleji hírlapjaink elektronikus változatát szeretnénk elkészíteni, mivel ezeket igényelik jelenleg a legtöbben, s ezért veszélyeztetettek, majd az unikumaink kerülnek sorra. Másik fontos célkitűzésünk az állománymegőrzés, a Tékában található, nem csak papíralapú kulturális örökség védelme. Az elmúlt években elkezdtük a könyvek konzerválásának széles körű programja mellett a 19. század eleji ásványgyűjtemény szakszerű felleltározását, feldolgozását Szakáll Sándor miskolci geológusprofesszor vezetésével, illetve a teremkönyvtár festményeinek restauráltatását. A rövid távú tervek közé tartozik még ezen a téren a freskós terem falfestményének restauráltatása is. Bár ennek költségei hatalmasak, a terem egyedülálló érték Vásárhelyen, hisz az 1804-ben készült freskó az egyetlen nem egyházi épületben található 19. század eleji falfestmény a városban. Ezt a termet bármikor megnézheti az érdeklődő jelenleg is, hisz itt tartjuk Beszélő könyvek című, talk-show-szerű előadásainkat.
– Beszéljünk egy kicsit a múzeumi tevékenységekről is.
– A Teleki Téka értékeinek láttatása szintén alaptevékenységeink közé tartozik. A könyvtár kapuja alatt felállított háromnyelvű érintőképernyős infóterminál, a szintén háromnyelvű tárlatvezető kártyácskák, a turistaszezonban működő multimédiaterem, az egyre színesebb időszakos kiállításaink azt célozzák, hogy a múzeumi látogatás valóban a könyvekkel való átütő, interaktív találkozás legyen. Ugyanakkor az intézmény stratégiájának egyik legfontosabb pontja a Teleki Téka közösségi helyként való meghatározása. Az elmúlt években elkezdett folyamatos közösségi programok (múzeumpedagógiai tevékenységek, nyári udvari rendezvények, történelmi könyvek vására) 2013 végétől kiegészültek a fent említett könyvtörténeti előadás-sorozattal (Beszélő könyvek), amelynek célja egyrészt a Téka gyűjteményének interiorizálása a vásárhelyi–erdélyi közönség körében, másrészt új kutatási irányokat szeretne felvillantani a kutatók számára. A történelmi könyvek vásárát a Forgatag alatt (augusztus 27–30.) ismét megszervezzük, és reményeim szerint kiegészítjük több más programmal is, mindenkit szeretettel várunk a Téka udvarára.
– Bizonyára a stratégiában a Téka nemzetközi fórumokon való megjelenítése is szerepel.
– Ez egy nagyon fontos irány, amelyre sajnos a napi munkák miatt nem mindig van lehetőség, de 2014-től nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a munkatársak helyi és magyarországi régikönyves szakmai projektekben való részvételére, hisz mind szakmailag, mind a közéletben vállalt szerep szempontjából fontos, hogy ez az intézmény egy nemzetközi szakmai láncba is bekerüljön. Ezért idéntől tagjai vagyunk a mainzi székhelyű Gutenberg Gesellschaftnak, illetve a Society for the History of Authorship, Reading and Publishingnek, és többen is részt veszünk az ez évi nemzetközi konferenciákon, forráskiadványok szerkesztésében, Teleki tékás állományok szakfolyóiratokban való ismertetésében. Jómagam augusztusban a Lyonban megrendezett IFLA-konferencián beszélek a Téka közösségi szerepvállalásáról, szeptemberben pedig a SHARP antwerpeni éves konferenciáján adok elő.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Nagyobb a Vörös Hadsereg második világháborús vesztesége a korábban tudottnál
A Vörös Hadsereg másfél millióval több katonát veszített a II. világháborúban, mint amiről korábban tudtak – derült ki az orosz védelmi minisztérium által csütörtökön, a győzelem napjának alkalmából közzétett adataiból.
Alekszandr Kanysin, a végrehajtó hatalom tevékenységének ellenőrzésére létrehozott orosz Társadalmi Kamara nemzetbiztonsági bizottságának elnöke elmondta, hogy a minisztériumtól kapott információk szerint a Szovjetunió 8 millió 668 ezer 400 katonát veszített a nagy honvédő háborúban, 1941 és 1945 között. Ennyi ember halt meg a harcmezőn vagy az ott szerzett sebesülés következtében, illetve nem tért vissza fogolytáborokból.
A háborúból a szovjet hadsereg és a flotta több mint 8,5 millió katonája, a KGB-hez tartozó határőrség 61,4 ezer katonája, valamint a belügyi csapatok 97,7 ezer embere nem tért haza soha.
A korábbi hivatalos adatok arról szóltak, hogy az egykori Szovjetunió területén és azon kívül több mint 7 millió szovjet katona esett el.
Kanysin arról is beszélt, hogy 68 szovjet tábornok esett a második világháború során német fogságba. Közülük húszat kivégeztek, vagy meghaltak a fogságban, és 41-en tértek vissza onnan, a többiek sorsáról nincs tudomásuk. További 30 szovjet tábornok eltűnt. Azt valószínűsítik, hogy ők csapataik bekerítésekor halhattak meg. Oroszországban és a volt Szovjetunió más területein továbbra is keresik azokat a katonákat, akik a háború viharában nyom nélkül tűntek el. Így mára "csak" 4 millió 559 ezer ember maradt a korábbi 5 millióból, akiről még mindig nem tudják, hol esett el és hol nyugszik. Alekszandr Kanysin hangsúlyozta, hogy a hazájuk védelmében elesettek emlékének megőrzése, nyughelyük felkutatása, a háborúban eltűntek sorsának felderítése valamennyi orosz állami szervezet, főként a védelmi tárca elsődleges feladata.
Jelenlegi tudomásuk szerint az Oroszországi Föderáció területén 30,5 ezer temetkezési hely van, ahol több mint 7 millió embert temettek el. Közülük 4,5 millióan még mindig ismeretlen katonaként fekszenek a sírban. A Vörös Hadsereg létszáma a honvédő háború kezdetén meghaladta a 4,8 milliót. A háború alatt összesen több mint 29,5 millió embert mozgósítottak. 1945. július 1-jén a szovjet hadseregben több mint 12,8 millióan szolgáltak. Népújság (Marosvásárhely)

Az Ormós Zsigmond-szoboravató nyitotta meg a XIX. Bánsági Magyar Napokat
Magyar személyiség szobrát leplezték le Európa napján
Az Európa-napi ünnepségek alkalmából május 9-én, pénteken a temesvári Személyiségek Sétányán felavatták Ormós Zsigmond, a XIX. századi Bánság legkimagaslóbb magyar személyiségének köztéri szobrát. A Központi Parkban sorra került szoboravatáson részt vett Nicolae Robu temesvári polgármester, Titu Bojin Temes megyei elnök, Eugen Dogariu temesi prefektus, Marossy Zoltán alprefektus, Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő, Temes megyei RMDSZ-elnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, valamint Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje. Az avató ünnepség szép számú résztvevőjét a szoborállítás kezdeményezője, Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke köszöntötte, hangsúlyozva, hogy régi álma valósult meg a bánsági magyarságnak a Városháza és Nicolae Robu polgármester támogatásával. Szakács Béla temesvári szobrászművész alkotásának felavatása egyszersmind a XIX. Bánsági Magyar Napok nyitórendezvénye, amelynek célja felmutatni a magyarság értékeit, hozzájárulását a térség szellemi életéhez. Nicolae Robu polgármester elismerő szavakkal méltatta Ormós Zsigmond, a kiemelkedő bánsági kulturális és közéleti személyiség, szép-, köz- és művészeti író, műgyűjtő, a Bánság Múzeum történelmi és művészeti részlegének alapítója tevékenységét, aki teljes mértékben megérdemli a város elismerését. „A szoboravatásra kiváló alkalom, hogy 2013. február 20-án volt Ormós Zsigmond születésének 200., 2014. november 17-én lesz halálának 120. évfordulója” – mondta a temesvári polgármester. Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök üdvözölte azt a tényt, hogy ha egyéves késéssel is – hiszen születésének 200. évfordulójára tervezték a szoborállítást –, de Ormós Zsigmond végre elfoglalhatta méltó helyét a Személyiségek Sétányán, Hunyadi János, Török János, Küttel Károly és Telbisz Károly egykori temesvári polgármesterek és Bartók Béla zeneszerző szobrainak társaságában. „A szoborállítás Európa napján, a polgármesteri hivatal és az önkormányzat közvetlen támogatásával történt, ami azt jelenti, hogy ők is elismerik azokat az európai értékeket, amelyeket Ormós Zsigmond képviselt a XIX. században” – mondta Halász Ferenc, aki hozzátette: nem csak a temesvári magyar közösség és képviselői által a román közösség hajt most fejet Ormós Zsigmond emléke előtt, hanem Sógor Csaba EP-képviselő jelenlétének köszönhetően fejet hajt most egész Európa! A szoboravató ünnepség befejező részében Szekernyés János helytörténész emelt ki néhány meghatározó mozzanatot a pécskai születésű Ormós Zsigmond életrajzából, hangsúlyozva, hogy „a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeumtársulat 1872-es megalapításában és felvirágoztatásában oroszlánrészt vállalt. Szellemi, munkatársi és anyagi hozzájárulásával jelent meg 1872. május 1-jétől a tájegység első magyar nyelvű napilapja, a Temesi Lapok”. Szekernyés János azt is megemlítette, hogy „nyomtatásban megjelent regényei, színművei, útleírásai és művészettörténeti tanulmányai gazdag és változatos tárából kiemelkedik A banya sziklája /Piatra babi/ című korrajza”, amelyet román vonatkozásai miatt érdemes lenne román nyelvre is lefordítani. A helytörténész végezetül jóvátételnek nevezte a szoborállítást, hiszen Ormós Zsigmond csontjait 1982-ben kegyeletsértő módon kidobálták a várostól örökbe kapott díszsírhelyből és obeliszkjéről levésték, lecsiszolták a nevét. Ormós Béla bronzból készült mellszobrát, Szakács Béla temesvári szobrászművész mesteri alkotását Szász Enikő TMNSZ-elnök és Nicolae Robu polgármester leplezték le, majd Sógor Csaba EP-képviselő koszorút helyezett el a szobor talapzatánál. A szoboravató ünnepséget a Bartók Béla Elméleti Líceum diákjainak műsora színesítette: Stan Lilla és a Bokréta csoport citerásai népdalokat adtak elő, Szabó Ferenc oktató irányításával.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Hitélet - Egy kényes esemény tisztázása: miért csak Bukarestbe látogatott 15 évvel ezelőtt a római pápa?
Az idén 15 esztendeje annak a történelmi látogatásnak, amelyet immár Szent II. János Pál pápa tett 1999. május 7. és 9. között Romániában. Személyében első ízben látogatott el Krisztus földi helytartója, a Katolikus Egyház feje egy többségében ortodox vallású országba.
Az elmúlt évek folyamán, és hangsúlyozottabban az április 27-én történt szentté avatás előtt és után több esetben lehettem fültanúja „ürömcseppeknek”, a nagy öröm és lelkesedés közepette. Mint annyiszor, ismét elhangzott – a magyar (és nem csak) hívek részéről jogosan –, hogy miért csak Bukarestre szorítkozott a Szentatya látogatása, miért nem kereste fel az erdélyi, partiumi római katolikus egyházmegyéket is, illetve programjában okvetlenül szerepelnie kellett volna a csíksomlyói Szűzanya kegyhelyének is.
Szerény írásommal „tiszta vizet” szeretnék önteni a pohárba, s megbízható források, valamint a római Apostoli Szentszék akkori Romániába akkreditált nagykövetével, Msgr. Jean-Claude Périsset nuncius érsekkel (jelenleg a Vatikán nyugalmazott berlini nunciusa – a szerző pontosítása) – akinek meghatározó szerepe volt a romániai pápalátogatást megelőző tárgyalásokon és annak megszervezésében – történt beszélgetéseim alapján, objektíven közelítem meg a mindmáig kényesnek számító esemény témáját, amelyen személyesen is részt vettem Bukarestben. Tizenöt esztendő eltelte, s az akkori ortodox egyházfő elhunyta után nyíltabban lehet elemezni a történteket.
FODOR GYÖRGY. Szabadság (Kolozsvár)

„Vershitet nem cseréltem soha…”
Köszöntjük a 85 éves Kányádi Sándort
Kányádi Sándor Herder- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító ma nyolcvanöt éves. Generációk nőttek fel versein.
Kolozsvárról Budapestre kényszerült – hát Budai otthonában kerestük meg. Életművéről, a megélt történelmi korszakváltásokról, gyermekverseiről, illetve további terveiről beszélgettünk. Kányádi Sándor történetekből kifogyhatatlan és fiatalos lendülettel beszél: „Nyilvánvaló, hogy különböző történelmi fordulók meglátszanak az írásaimon, de egy dolgot mondhatok: én vershitet nem cseréltem soha. Ez az, amit én fiatal koromban a magyar költészetben láttam”, vallja.
– Hogyan befolyásolták a történelmi korszakváltások költészetét, költői magatartását?
– Általában dátumozni szoktam az írásaimat, ezeket el kell olvasni és abból kiderül. Babits Mihály azt mondja, hogy a vers három részből áll (úgy, mint a bogártanban): a címéből, a törzséből és az aláírásból. Hozzátenném – nem azért, mert én bölcsebb lennék, mint Babits Mihály –, hogy a dátumából is. Erre példaként egy olasz verset szoktam felhozni: a Nobel-díjas, keveset író és nagyon „gazdaságosan” fogalmazó költő, Ungaretti versét, amelynek címe: Katonák. „Állnak, mint ősszel a levelek a fákon.” Ennyi a vers. Ha nem volna alatta, hogy 1918, akkor nem is értenénk, hogy mi ez. Akkor volt ugyanis vége a háborúnak, és mint ősszel a lombját hullató fa, a lerongyolódott fa, úgy álltak a katonák is. Nyilvánvaló, hogy különböző történelmi fordulók meglátszanak az írásaimon, de egy dolgot mondhatok: én vershitet nem cseréltem soha. Ez az, amit én fiatalkoromban a magyar költészetben láttam – például Petőfi Sándornál, ő sem cserélt… nem is volt ideje. Nekem lett volna. (nevet) De Arany János sem cserélt. És ezért irányadó az, amit Petőfi mondott: „Az utókor elmondhatja, hogy gyönge poéta voltam, de azt is el fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű férfi valék.” Ezek voltak az én iránytűim, nem pedig a nagy politikai beszédek és fordulatok. Én igaz híve voltam – hiszen mi más is lehetett az ember, amikor fiatal volt – a szocializmusnak, mert az emberségesnek ígérte magát. Aztán lassan, már az ’50-es évek legelején kezdtem észrevenni, hogy amit az egyetemen tanulunk, az nincs azsúrban, nem talál azzal, ami otthon történik édesapámmal, a gazdasággal, egyáltalán a politikai életben.
Amikor ’46-ban a szlovákiai magyarokat kezdték kitelepíteni, a nagyhatalmak belementek volna, hogy minket is kitelepítsenek, esetleg még a Partiumból adtak volna egy darabot Magyarországnak, és odahozták volna mondjuk a székelyeket, a több száz éves templomaikkal, temetőikkel – ugye, hát hogy van ez? Azt mondta Groza Péter, aki mindmáig az egyik legtisztességesebb politikusnak számít, hogy ha a magyarok nem akarnak kitelepedni, akkor a lenini alkotmányt alkalmazzák. Ettől mindenki megijedt. A lenini alkotmányról egy Svájcba emigrált magyartól hallottam, akivel ’68-ban, Zürichben találkoztam: „Fiam, nézze azt a szállodát, abban lakott Lenin, ott van az a könyvtár, oda járt, és ott másolta le a Svájci Alkotmányt, ami szó szerint megegyezik a Szovjet Alkotmánnyal, azzal a különbséggel, hogy ahol magántulajdon volt, ő közösségi tulajdont írt be, és ahol kanton volt, oda autonómiát.” És ez így is volt.
A mi nyelvrokonaink például, a vogulok, ötezren voltak csak, 500 km-es körzetben laktak Szibériában, ismertem néhányat személyesen is közülük, iskolájuk volt, anyanyelvükön tanultak, központokat építettek, ahol tanultak. Bár kétnyelvűek voltak, az anyanyelvüket megtanulhatták. A II. világháborúban aztán több veszteség a nemzetiségekből volt, mert azokat küldték az első vonalba. Ez is hozzátartozik a dologhoz. Az a terület, ahol a mi nyelvrokonaink laktak, azok a Gulág legszomorúbb helyei voltak. De én voltam például Izsevszkben, ahol a votjákok, az udmurtok laktak, és ott, az izsevszki egyetemen, a finnugor tanszéken magyarul tartottam több mint 50 hallgatónak és diáknak előadást. És egy szép udmurt–magyar szakos orosz kislány mondta nekem, hogy „Sándor bácsi, tessék még szép magyar verseket mondani.”
Tankó Anna, Csősz Enikő, Józsa István. Szabadság (Kolozsvár)

Ante festum
Átfutva az idei Varadinum programját, elsőre az tűnt fel, hogy a szervezők megpróbálták „felrázni” az elmúlt években kissé mintha leülepedett, ellaposodott, kötelező penzummá szürkült, egykoron egyházi háttérrel elindított, majd némileg pártosan elvilágiasított rendezvénysorozatot. A hagyományápolás és közművelődés szándéka mindvégig szerencsésen kidomborodott a fesztivál bő két évtizede alatt, de akár bevallottuk, akár nem, a Varadinumnak egy jó értelemben vett, pozitív irányultságú magyar erő- és értékdemonstrációnak is lennie kellett volna – hogy mikor mennyire volt az vagy sem, ezt ki-ki maga megítélheti. Szinte-szinte egy emberöltőnyi ideje zajlik le minden év májusában az önnön eredeti kereteit néha szétfeszítő, változó színvonalú programokat kínáló Festum Varadinum, és ahogy nincs két egyforma év a történelem folyásában, úgy az epizódok megítélése sem lehet sematikus. Már csak azért sem, mert – ahogy mondani szokták – tempora mutantur et nos mutamur in illis, vagyis az idők változnak, és mi változunk velük.
Tehát a tervezett program olvastán egyből a finomvegyes jelző jutott eszembe: a szervezők próbálják ugyan kielégíteni a változatos „fogyasztói” igényeket, próbálnak megfelelni a legkülönbözőbb ízléseknek, de idén is tesznek különféle engedményeket. Részben elfáradt „népművelők” avítt programjainak, részben bóvlival haknizó fellépőknek. Az elmaradhatatlan etetés-itatás-táncikálás-danolászás is nehezen illeszthető az értékfelmutatás kategóriába, de a szűk szakmai rétegek vagy hobbitársaságok nyomulása sem különösebben érdekes. Az meg egyenesen kínos, hogy ifjúsági rendezvényként hirdetik a hatvan-hetvenéves „sztárok” nosztalgiaműsorait…
Nyilvánvalóan abból a megfontolásból lett finomvegyes a kínálat, hogy hátha sikerül minél több embert megmozgatni, kicsalni a házából, a tévéfotelből, elvinni a különböző helyszínekre, alkalmakra – már csak azért is, mert véletlenül épp egy választási kampány kellős közepén „varadinumozunk” az idén. Nagyon meg lennék lepve, ha nem telepedne rá az egész fesztiválra a pártpropaganda. Ha nem próbálna meg egy bizonyos politikai alakulat voksközösséget szervezni magának az EP-választásokra a Varadinum örve alatt, amelyet pedig meg kellene hagyni a nemzetiségi hagyományok és kulturális értékek alapján történő közösségépítés eszközének.
Dénes László. Reggeli Újság (Nagyvárad)

A román ellenségkép
Az európai parlamenti választás nem a román-magyar kérdésről szól – gondoltuk mindeddig, amíg a román politikusok és a hűséges sajtó elő nem rángatták a jól bevált tételt: a magyarok Románia ellenségei. Sőt már európai szinten is, összefogva mind ahányan vannak (és bosszúságukra jó pár országból összeverbuválódtak az Európai Parlamentbe) aláássák Románia érdekeit, hiszen már az autonómia gondolata is a román állam területi egységére tör.
Koalíciós partner ide, közös kormányzás oda, Victor Ponta kormányfő úgy kampányol egy Szatmár megyei időközi választáson, hogy csak a román pártok összefogásával akadályozhatják meg az RMDSZ-t abban, hogy mandátumot szerezzen. Az már a román politizálás veleje, hogy olyan jelöltet ölelnek keblükre, aki a liberális pártban szerzett mandátumát cserélte szociáldemokratára, dobbantva a román parlamentből az európaiba. De hát az ideológiai köntöscsere nem okoz különösebb lelki megrázkódtatást ebben a politikai kultúrában.
A magyar ellenségkép sajátosan jelenik meg a román sajtó egy részében, amely nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy rossz színben tüntesse fel Magyarországot. Mit olvas, lát hírügynökségi hírekben, közszolgálati médiában és a szélsőséges nacionalista sajtóban a román médiafogyasztó: következetesen átvesznek minden nyugat-európai, Magyarországot becsmérlő írást; az utóbbi időben látott hírek között volt zsidó temetők sírgyalázása, fasizálódás, jobbikos Magyarország, skinhead képviselő, és folytathatnánk a sort.
Az új Országgyűlés megalakulásának egyetlen eseménye a román médiában a jobbikos képviselő bőrfejű múltja, de a szocialista képviselő bőrfejű múltjáról szóló híreket, akár a cáfolatokat, már nem tartják fontosnak közölni. Miután évekig az volt a perdöntő érv kisebbségi kérdésben, hogy lám, Magyarországon a kisebbségeknek nincs képviselőjük az Országgyűlésben, most szó sem esik arról, hogy mit képvisel a nemzetiségi szószóló, aki anyanyelvén emelhet szót saját érdekében az országgyűlésen.
A szintén koalíciós partner, Bogdan Diaconu internetes naplóbejegyzéseiben sommásan fogalmaz: Magyarország Románia legnagyobb ellensége. A magyar képviselők azzal, hogy sürgetik az EU-ban és parlamentjében, hogy minden tagállamra érvényes normát dolgozzon ki az őshonos kisebbségek kérdésének megoldására, szerinte románellenesek, mert a játék az autonómiára megy ki. Ez pedig vörös posztó, történelmi ígéreteikre emlékezteti. A rossz lelkiismeret miatt szorul a kapca, és immár nemcsak Székelyföldet törölnék a térképről, hanem az egész magyarságot a Kárpát-medencéből. Ezek után ne is csodálkozzunk, ha egy közvélemény-kutatás szerint a románok közel fele Magyarországot tekinti Románia legnagyobb ellenségének, az erdélyi magyarokat pedig belső ellenségnek.
Oláh-Gál Elvira. Székelyhon.ro

Magyarázatot követel Bukarest Oroszországtól
A román külügyminisztérium nyilvános magyarázatot kér a moszkvai hatóságoktól arról, hogy az orosz kormány hivatalos álláspontját képviselte-e Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes a NATO- és EU-tag Romániával szemben, amikor azzal fenyegetőzött, hogy „legközelebb TU-160-as típusú hadászati bombázóval utazik” a térségbe.
A szombati bukaresti külügyi közleményben Rogozin Twitter-üzenetére reagáltak, amelyben az orosz miniszterelnök-helyettes arról számolt be, hogy Románia – az Amerikai Egyesült Államok követelésére – lezárta légterét repülőgépe előtt, amellyel a Dnyeszter menti Köztársaságból Moszkvába akart utazni.
A román külügyminisztérium szerint a hadászati bombázóval való fenyegetőzés nagyon súlyos kijelentés olyan körülmények között, amikor „Oroszország megsértette Ukrajna területi épségét és szuverenitását, az oroszbarát szeparatisták pedig súlyosan megsértik a (Romániával) szomszédos állam közrendjét”.
A bukaresti külügyminisztérium rámutatott: Románia szigorúan betartja az Európai Unió által életbe léptetett szankciókat azokkal szemben, akik aláássák Ukrajna függetlenségét, területi épségét és szuverenitását. Rogozin szerepel az EU szankciós listáján.
Az orosz miniszterelnök-helyettes a május 9-i, győzelem napi katonai parádé alkalmából látogatott a Moldovából „kiszakadt”, csak Oroszország által elismert Dnyeszter menti Köztársaság fővárosába, Tiraszpolba. Az oda vezető légi úton a kijevi hatóságok nem engedték átrepülni gépét Ukrajna légterén, így Bulgárián és Románián keresztül érkezett a helyszínre. Tiraszpoli látogatása ellen a moldovai kormány egyébként tiltakozott.
Dmitrij Rogozin pénteken Tiraszpolban azt szorgalmazta: Moldova halassza el az EU-val kötendő társulási megállapodásának aláírását az év végi parlamenti választásokig. Hozzátette: Moldova szívesen látott tagja lenne a tervezett orosz-fehérorosz-kazah vámuniónak.
Bukarest viszont elkötelezett híve annak, hogy a „második román államként” emlegetett Moldova mielőbb csatlakozzék az Európai Unióhoz. A román hatóságok több ízben kifejezték aggodalmukat, hogy a Krím elcsatolásának mintájára Oroszország a Dnyeszter-mentét is annektálni akarja.
MTI. Székelyhon.ro

Borbély: bele akarunk szólni a magyar közösséget érintő kérdésekbe
A Brassói Magyar Evangélikus Egyházközség által szervezett Szórványnapokon vett részt vasárnap, május 11-én Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Az eseményen Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, Dr. Raffay Ernő magyarországi történész, Magdó János Magyarország kolozsvári külképviseletének főkonzulja, Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere, valamint Fülöp Károly brassói egyházmegyei felügyelő is jelen voltak.
„Amíg a romániai magyarság ennyire összetartó és erős szórványközösséggel rendelkezik, mint a Brassó megyei közösség, ki lehet jelenteni, hogy erősek vagyunk. Számomra egy ilyen nap azt sugallja, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére, együttes erőfeszítéssel és töretlen kitartással, minden esélyünk meg van arra, hogy a sorsunkat befolyásoló döntésekbe beleszóljunk, mind itthon, mind pedig Brüsszelben. Sokat beszélünk mostanában az Európai Unióról, illetve arról, hogy hogyan képzeljük el a jövőnket az unión belül. Tudnunk kell, hogy az EU-ban, mivel annyira sokszínű és összetett az Uniós-család, gyakorlatilag mindenki szórványban él, és mégis sikerül megtalálniuk az egységet ebben a sokféleségben” - nyilatkozta Brassóban Borbély László.
Elmondta, pontosan e gazdag kisebbségi kavalkádnak köszönhetően fordult az RMDSZ polgári kezdeményezésével az Európai Unióhoz, mert meggyőződésük, hogy az uniónak kötelessége lenne törvényes keretet biztosítani a kisebbségi jogok tiszteletben tartására.
„Láthattuk, hogy Ukrajnában, bár létezett egy erős nyelvi törvény – amely lehetővé tette, hogy az ott élő kisebbségek anyanyelvüket használhatták, mint regionális nyelvet –, a legutolsó politikai váltás alkalmával el akarták törülni azt. Nem lehet párhuzamot vonni Ukrajna és Románia között, de azt üzenjük a román többségnek, hogy mi ma is azt valljuk, amit 1989 decemberében: a demokratikus eszközökkel kivívott kisebbségi jogokat tiszteletben kell tartani, a még meg nem valósítottakról pedig, politikai tárgyalások során kell egyeztetni. Hallottam, hogy az elmúlt napokban, az EP-kampány során, egyes politikusok azzal a szlogennel kampányolnak, hogy a román közösség össze kell fogjon a magyarokkal szemben. Ezzel mi nem tudunk egyetérteni, hiszen mi mindig is kihangsúlyoztuk azt, hogy a romániai magyar közösség nem valami ellen, nem a többségi román közösség ellen küzd, hanem saját érdekei, jogai érvényesítése mellett” - hangsúlyozta Borbély.
Hozzátette, a május a 25-i EP-választások alkalmából ezt a szándékot a magyar közösség ismét feltudja mutatni, állampolgári jogával élve bebizonyítva azt is, hogy valóban bele akar szólni a sorsát érintő döntésekbe. maszol.ro

Vasárnaptól Erdélyben gyógyítanak a magyarországi önkéntes orvosok
Vasárnap már Székelyudvarhelyen végeznek gyermekgyógyászati, neurológiai, fül-orr-gégészeti és audiológiai vizsgálatokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai.
Az orvosok a következő napokban Lövétére, Kápolnásfaluba, Szentegyházára, Csíkszentimrére, Csíkmenaságra, Homoródalmásra, Homoródszentmártonba, Oklándra, Csíkszentmártonba és Csíkszeredába látogatnak el, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segítik. Indokolt esetben a beteg gyerekeket Magyarországra hozatják műtétre, kezelésre - közölte a szervezet az MTI-vel.
A gyógyító körúton 29 orvos és egészségügyi szakember - csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermekneurológus, gyermek fül-orr-gégészek, gyermek szemész, fogorvosok, szülész-nőgyógyász, pedoaudiológus, hallásakusztikus, gyermek aneszteziológus, ortopéd műszerész mester mentőápolók és szakorvosjelöltek - vesznek részt. A korábbi évekhez hasonlóan a szervezet mozgó fogászati busza és nőgyógyászati szűrőkamionja is csatlakozik az úthoz.
A programban szerepel a csíkszentdomokosi Erdélyi Gyermek és Ifjúsági Focikupa május 16-án, amelyet az Aranycsapat tagja, a Gyermekmentő Szolgálat Sport Bizottságának elnöke, Buzánszky Jenő vezet. Május 12-13-án pedig Csíkszeredában megrendezik a Sapientia EMTE és az NGYSZ közös médiakonferenciáját, amelyre hat szakember érkezik Magyarországról.
A múlt évben az önkéntes orvosok több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek Erdélyben. Az NGYSZ szakmai támogatásával létrehozott csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot (amely ugyancsak az NGYSZ által felújított volt Gyermekközpontban működik) a szervezet magyarországi gyermek-neurológusa is folyamatosan támogatja a munkájával. (mti) Transindex.ro

"Magyarságteljesítmény" - Pestről nézve
Néhány napig Szatmárnémetiben jártam egy tudományos konferencián, ezt az EMKE (az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) rendezte meg a Dózsa György által vezetett 1514-es parasztfelkelés ötszázadik évfordulója alkalmából. A parasztvezér alakja körül mostanság vagy nagy csend, vagy a csendet alig megtörő vita tapasztalható: hallok hangokat, miszerint a parasztháború korábbi egyértelműen pozitív megítélése alighanem revízióra szorul. Ezt a vitát most nem szeretném érdemben érinteni.
A valamikor szinte teljesen magyar lakosságú városban szerzett friss tapasztalataimat adnám elő. Vagy két évtizede járok oda, különféle történelemtudományi, irodalomtörténeti előadás-sorozatok vendégeként, ismerem a várost, számos barátot szereztem a múló évek során. Néhány esztendeje Szatmárnémetinek még magyar polgármestere volt, és a városi képviselőtestületben is tekintélyes számban foglaltak helyet magyarok.
Mára a helyzet megváltozott. Korábban ugyanis a magyar választópolgárok egyként a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mögött sorakoztak fel, a román választók pedig három vagy négy román párt körül tömörültek. Mára (nem kis részben a budapesti politizálásnak köszönhetően) három politikai erő verseng a magyar választók kegyeiért, a román pártok pedig összefogtak, így nem csoda, hogy a magyarokat szinte teljesen sikerült a városvezetésből kiszorítani.
Mindezzel együtt a város fejlődése is megakadt, a valamikor túlnyomó, majd relatív többségben (a huszadik század elején 98 százalékban, a trianoni békeszerződés után 66 százalékban, Észak-Erdély és a Székelyföld visszacsatolása után 92 százalékban, majd a kilencvenes években már csak 41 százalékban) magyar lakosságú város mára nemcsak a magyar városvezetését veszítette el, hanem korábbi történelmi karaktere is erősen megkopott.
A hajdan legendás szépségű főtér látványosan elhanyagolt, például a magyar szecesszió építészetének egykori remekműve: a Dacia szálloda már évek óta lakatlan és szinte romhalmazzá vált. Szatmárnémeti, mint magyar politikai és kulturális központ mára másodrendű helyzetbe került, a hazai politikai érdeklődés a Székelyföldet, Kolozsvárt, Nagyváradot célozza meg, és olyan egykor magyar történelmi és kulturális központok, mint Arad, Temesvár, Zilah és Szatmárnémeti tulajdonképpen kívül esnek a budapesti érdeklődés körén.
Közismert, hogy viszonylag jelentős támogatásban részesülnek bizonyos erdélyi szervezetek és programok, mindenekelőtt azok, amelyeket a budapesti hatalom a saját szövetségesének tekint. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, amely (leszámítva a kommunista uralom több mint égy évtizedét) 1885-ös alapítása óta folyamatosan és igen eredményesen működött, és a nyolcvankilences rendszerváltozás óta az erdélyi magyarság leginkább hatékony kulturális szervezete, sajnos nem tartozik ezek közé. Csak egyetlen fájdalmas példát említek meg: Muzsnay Árpád, az EMKE partiumi elnöke, több mint két évtized óta úgyszólván "társadalmi munkában" végzi feladatait, így a Szatmárnémetiben rendezett összejövetelek szervezését.
Évek óta tapasztalom, hogy egy régi belvárosi épületben lévő első emeleti lakását, minthogy az épület lépcsőháza egy korábbi földrengés következtében leomlott, csak egy "tyúklétrán" lehet megközelíteni. Nincs arra támogatás, hogy az erdélyi magyar művelődés egyik leginkább önzetlen és eredményes munkása emberi módon jusson el lakhelyére. Most meg arról szereztem tudomást, hogy a mögöttünk lévő télen (szerencsére ez Erdélyben is enyhének bizonyult) Muzsnaynak arra sem volt pénze, hogy kifizesse fűtési számláját, így aztán hónapokig fagyoskodott.
Eltűnődtem azon, hogy miközben csak úgy repkednek a milliók a kisebbségi világban élő familiárisok kezébe, miért kell a nemzeti kultúra és az erdélyi magyar identitás ügyének elkötelezett és bizonyítható módon hatékony intézményeknek és értelmiségieknek megalázó körülmények közepette dolgozniok.
A mögöttünk maradt évtizedekben igen sokszor került a közbeszéd terébe az a fogalom, amelyet használói "magyarságteljesítményként" értelmeztek. Valóban, szükség van ilyen "teljesítményre", nevezetesen arra, hogy kisebbségi magyarok és magyar intézmények, szervezetek őszinte elkötelezettséggel szolgálják a Kárpát-medencei magyar élet és megmaradás ügyét. (Ámbár ezt nem nevezném "magyarságteljesítménynek", ez a kifejezés idétlen és félrevezető lehet.)
Tapasztalataim szerint azonban nem mindig ez a teljesítmény részesül elismerésben és támogatásban, gyakran az összeköttetések, a retorikai teljesítmények szabják meg azt, hogy Budapest kinek a "magyarságteljesítményét" díjazza és ismeri el. Holott a kisebbségi magyar közösségek és kultúrájuk megmaradását nem a hangos retorika és nem az ügyes helyezkedés szolgálja, hanem a mindennapi szívós munka. Az a munka, amelyet a Muzsnay Árpádok végeznek, mindig személyes erőfeszítéseikkel, szorgalmukkal, áldozatvállalásukkal szolgálván a nemzeti-nemzetiségi megmaradást.
Az igazi "magyarságteljesítmény", legalábbis az én meggyőződésem szerint, nem a pártpolitikai felszínen, hanem a hétköznapok mélyebb (és emberpróbálóbb) világában található.
Pomogáts Béla. Népszava

Az SZNT felhívása a gondolkodó székelyekhez
Február tizenkettedikén felhívásban kértük Székelyföld önkormányzatait, hogy egy határozat elfogadásával egységesen nyilvánítsák ki az általuk képviselt közösségek autonómia iránti igényét, és tegyék láthatóvá „a nagyvilág számára, amit a prefektusi önkény a népszavazások meggátolásával el akar rejteni: a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni.” Az elkészített tervezet arra is kitér, hogy „ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.”
A nyilvánosságra hozott határozattervezet voltaképpen egy folyamodványt tartalmaz Románia kormányához, amelyben az önkormányzat a helyi közösség nevében kéri a fentieket. A felkérésnek eddig négy önkormányzat tett eleget: Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy és Makfalva. Elhangzottak elhárító kifogások, ezekre adunk választ az alábbiakban, és kérünk minden érintettet, Székelyföld lakóit elsősorban, gondolkozzanak el a kifogásokon és a válaszokon.
1. Egy székelyföldi önkormányzati vezető szerint fölösleges kinyilvánítani újra és újra a közakaratot, hiszen mindenki tudja, mit akarunk. Hamis. A közakarat kinyilvánításának leghitelesebb módja a népszavazás. Hivatalos népszavazás a felsorolt célok mellett nem történt, ezt a prefektusok megakadályozták. Még az RMDSZ által kezdeményezett népszavazást is megakadályozták, pedig az csak annyit javasolt, hogy Kovászna, Hargita és Maros tartozzon egy fejlesztési régióba. Székelyföld bedarálásának veszélye nem múlt el, és vele szemben nincs hivatalos hivatkozási alapunk, a kormány, a törvényhozás, és a nagyvilág előtt!
2. Gyakran elhangzik az is, a prefektusok ezeket a határozatokat is meg fogják támadni a közigazgatási bíróságon, tehát értelmetlen ezeket elfogadni. Hamis. Míg a népszavazásra vonatkozó határozatokhoz volt egy hozzárendelt feladat, maga a népszavazás, amely nélkül a határozat önmagában semmit nem ér, a folyamodvány elfogadására vonatkozó határozat önmaga a végcél: a választottak nyilatkoznak a választók nevében. Másfélszáz önkormányzati határozat ugyanazt fejezi ki, mint a népszavazás. Ezt a prefektusok, vagy a bíróság minősítheti, meg nem történtté azonban nem tehetik.
3. Mások azt mondják, nem jó ezt a kérdést a kampányban felvetni. Hamis. A kampányban, amikor a közfigyelem a közéletre irányul, a határozatok egyöntetű elfogadása mozgósítani képes a választókat. Csak abban az esetben nem felel meg ez az időszak, ha nincs meg a határozatok elfogadásához szükséges politikai akarat, hiszen ez demobilizálja a választókat, mert politikai akarat hiányában a képviselet öncélú, értelmetlen.
4. Volt, aki azzal érvelt, hogy a székelyföldi önrendelkezésre vonatkozó szerves törvényt csak a parlament fogadhatja el. Válasz: aki ilyent mond, az nem olvasta el a tervezetet, hiszen annak nem is tárgya a törvény elfogadása. Az valóban a parlament hatásköre, ám erre vonatkozó kérést, a közösség nevében bátran megfogalmazhat a helyi tanács.
5. Végül: a polgármesterek nem tudják pontosan, mit kell tenni. Válasz: Akár rendkívüli tanácsülésen elfogadni a Székely Nemzeti Tanács honlapján elérhető minta szerint a határozatot (a nyitó oldalon az „Önkormányzatok az autonóm Székelyföldért feliratra kell kattintani). Ez kimondottan csak akarat kérdése.
Meggyőződésünk, hogy minden székelyföldi önkormányzat jóhiszeműen közelíti meg a kérdést, és amint sikerült eloszlatni a félreértéseket, ezek a határozatok megszületnek és eljutnak a határozat 3. pontjában megjelölt címzettekhez.
Marosvásárhely, 2014. 05. 10.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma

Érmihályfalván rajtolt a Néppárt autonómiakaravánja
Az Erdélyi Magyar Néppárt több erdélyi település érintésével autonómiakaravánt indított, amelynek keretében vezetői és szakértői ismertetik a korábban közvitára bocsátott néppárti autonómiakoncepciót. A körút első állomása Érmihályfalván volt, ahol Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár az önrendelkezés és a föderális államberendezkedés előnyeiről tartott előadást.
Csomortányi István, a Partiumi Autonómia Tanács elnöke, a Néppárt Bihar megyei szervezete elnökének köszöntője után Tőkés László szólalt fel elsőként. Mint mondotta, egyházi emberként, európai parlamenti képviselőként, illetve a több mint tíz évvel ezelőtt alakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként mindhárom területen – az egyházban, az EP-ben és Erdélyben egyaránt – szükségesnek tartja az önrendelkezésre való törekvést.
A hit fontosságát emelte ki az autonómiaküzdelemben, amelyet egy futballmérkőzéshez hasonlított: az a csapat, amely a meccs elvesztésének gondolatával lép a pályára, az bizonyára veszíteni is fog. „Ha valaki kételkedne harcunk sikerében, az gondoljon a huszonöt évvel ezelőtti Temesvárra, ahol egy sokszorosan megalázott, lenézett, elnyomott gyülekezet vívta ki szabadságát” – hangsúlyozta. Megítélése szerint felértékelődött az autonómia „árfolyama”, megnőtt az ázsiója, immár nem kerülheti el Európa sem, hogy szembenézzen a kollektív kisebbségi jogokkal. Tőkés László úgy vélekedett, hogy döntő fordulat érlelődik e tekintetben.
Az autonómiafórumon részt vevő Nyíri Béla, Nyírábrány polgármestere a demokrácia fokmérőjének nevezte az autonómiát, amelyért küzdeni kell. A fideszes elöljáró sok sikert kívánt a küzdelemhez az erdélyi magyar közösségnek.
Bakk Miklós előadását az autonómia fogalmának meghatározásával kezdte, mondván: az autonómia az eszköz, mely lehetővé teszi, hogy a magunk dolgában mi magunk döntsünk. A Néppárt autonómia-csomagtervéről elmondta: ez nemcsak a székelyeknek vagy a partiumiaknak, hanem az ország minden területi közösségének önrendelkezést adna. Hangsúlyozta: a területi közösségeket nem Bukarestből irányítva megrajzolni, hanem elismerni kell, hiszen ezek eleve léteznek. A Néppárt javaslatcsomagja több elemet tartalmaz, mint például egy általános szabályozást a területi-regionális közösségekre nézve, a régiók létrehozásának törvényeit, illetve a régiók közösségének alapján készült statútumot.
Az előadó felhívta a figyelmet: Románia mostani államberendezkedése nem felel meg az uniós térség kihívásainak, számos anomália tapasztalható, ezért elkerülhetetlen a régiók újragondolása. Az előadást követően Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke összegezte az autonómiaküzdelem múltját, és jelenét. Mintegy tíz évvel ezelőtt vált nyilvánvalóvá, hogy kettészakad az erdélyi magyar érdekképviselet. Ennek oka az volt, hogy különböztek a vélemények a bukaresti hatalomhoz és az autonómiához való viszonyulást illetően. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tíz évvel ezelőtti megalakulásával, illetve a 2011-ben alakult Néppárt megjelenésével esély nyílott arra, hogy az autonómia párti, „kuruc” politikát folytató tábor megerősödjön.
A legfőbb feladat a 2016-os választásokon való sikeres szereplés, annak érdekében, hogy a jelenlegi „labanc” hatalommal szemben átütő sikert érjen el a Néppárt. Ezzel pedig egy olyan alkupozíció teremtene, amelyben lehet beszélni az autonómiáról – vélekedett Toró T. Tibor. A partiumi autonómiára vonatkozóan kifejtette: többletfeladatok előtt áll a Partiumi Autonómia Tanács, hiszen a régió identitása nem olyan erős, mint Székelyföld esetében. Ehhez egy erős, elkötelezett, harcra elszánt munkára van szükség – szögezte le a pártelnök.
Az autonómiafórumot az elkövetkező hetekben több erdélyi és partiumi helyszínen megszervezik, legközelebb Gyergyószentmiklóson.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája. Erdély.ma

Hegedüs: nem volt örömfakasztó, amit a kulturális minisztériumban találtunk
„Történelmet írtunk Bukarestben, a kulturális tárcánál, hiszen a magyarságnak először van egyszerre minisztere és örökségvédelmi államtitkára. Nem volt örömfakasztó az, amit találtunk ott márciusi visszatértünkkor. Az előző miniszterek egyfelől leállították az általunk helyreállításra felterjesztett magyar műemlékek munkálatainak finanszírozását, másfelől meg olyan Országos Műemlék Helyreállítási Tervet állítottak össze, amelyben kevés magyar műemlék szerepel. Ez történik akkor, amikor mi magunk nem gondoskodhatunk ezekről, amikor az RMDSZ nincs ott, ahol megvédheti a magyar örökséget” – mondta Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár Nagyváradon, a középkori várban megtartott, műemlékvédelemről szóló beszélgetésen, amelyen Pásztor Sándor államtitkárral közösen vett részt.
Az EP-képviselőjelölt azt is hangsúlyozta, Nagyváradon az uniós tagság pozitív hozadékait, a műemlékvédelemre lehívható európai uniós források hasznát éppen a középkori várban jelenleg folyamatban lévő munkálatok szemléltetik. Azért fontos a magyarság brüsszeli jelenléte, hogy szakemberei folyamatosan tudjanak az ilyen lehetőségekről.
„Az előző RMDSZ-kormányzás idején igyekeztünk a műemlékvédelem támogatási rendszerén javítani és száz magyar műemlék került fel a tárca helyreállítási listájára. Kelemen Hunor első kulturális miniszteri mandátuma idején 55 millió lejt szánt a helyreállításokra. Ehhez képest, visszatértünkkor kiderült, hogy évente legföljebb 13 millió lejt költenek az épített örökség felújítására és elhanyagolták a magyar műemlékeket. Ezen a helyzeten szeretnénk javítani a jelenlegi mandátumban” – tette hozzá az örökségvédelmi államtitkár és azt is hangsúlyozta, hogy nemrég még olyan emberek is döntöttek az épített örökség helyreállításáról, akik csupán hallomásból ismerik a szakterületet, az országos szaktestületekből pedig hiányoztak a magyar szakemberek. „Azért kérjük az önök bizalmát, szakvéleményét és bátorítását, hogy folytathassuk az érdekvédelmi munkát itthon és Brüsszelben. Május 25-én szavazatunkkal azt is elmondjuk: nem hagyjuk, hogy elhanyagolják a mi ügyeinket” – összegzett az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, aki a szakmai beszélgetést megelőzően a Bihar megyei Réven Biró Rozália szenátorral, országos nőszervezeti elnökkel együtt köszöntötte a szavalóverseny résztvevőit, majd a nagyváradi Minden magyar majálisán beszélgetett a választókkal. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro

Bürök-díjjal tüntetik ki Peti Andrást, Marosvásárhely alpolgármesterét
Bürök-díjjal tüntetik ki Peti Andrást Marosvásárhely alpolgármesterét a „Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen” civil érdekérvényesítő ügy kezdeményezői.
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen ügy akciócsoportja létrehozott két díjat, a Bürök-, illetve a Kakukkfű-kitüntetést. A bürök egy mérgező növény, az antik görögök halálbüntetések során használták, innen ered a „bürök pohár” kifejezés. A kakukkfű a görög thymon – bátorság – szóból ered: a növényt több nép hagyománya társította ezzel az erénnyel.
A Bürök-díjat, a hamis tényeket, a közösséget megtévesztő (mérgező), cinikus, arrogáns hangnemet, hamis információkat tartalmazó politikai állásfoglalások megfogalmazói kapják, egy virtuális bürök (kép) társaságában.
A Kakukkfű-díjat azok a személyek kapják majd, akik bátran felvállalják az igazságot, még abban az esetben is ha időszakosan kudarcokat, eredménytelenségeket kell bemutassanak. Reméljük lesznek bátor, igazmondó politikusok, akiknek majd átadhatjuk a Kakukkfű-díjat.
Csoportunk egyöntetű véleménye alapján Peti András 2013. május 9-én megjelent politikai állásfoglalása – Kétnyelvű utcanévtáblák: a döntés már megvolt, következik a kivitelezés! – nyomán méltóvá vált arra, hogy átvehesse tőlünk az első Bürök-díjat. Az alpolgármester úr, sajnos még mindig úgy gondolja, hogy az utcanévtábla ügyben a legjobb megoldás tovább hazudozni a város magyar közösségének, amely 25 éve türelemmel és alázattal várja (mindhiába) a kétnyelvű utcanévtáblákat. Mindazonáltal szívből reméljük, hogy Önt rövidesen Kakukkfű-díjjal tüntethetjük ki, amelynek elnyeréséért nem kell semmit tennie, csak őszintén bemutatni az üggyel kapcsolatos érdekvédelmi lépéseket, valamint a kétnyelvű utcanévtáblák megvalósításához kötődő konkrét határidőket. A „Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen” civil csoport. Erdély.ma