Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Brehariu-Bruja, Alma
49514 tétel
2013. augusztus 29.
Az Erdélyi Magyar Néppárt közleménye – AZ ERDÉLYI MAGYAR NÉPPÁRT HATÁROZOTTAN ELLENZI A TÖRVÉNYTERVEZETET, AMELY A VERESPATAKI CIÁNTECHNOLÓGIÁS ARANYBÁNYÁSZATOT ENGEDÉLYEZNÉ
Állásfoglalás
Az Erdélyi Magyar Néppárt határozottan ellenzi a kormány által elfogadott törvénytervezetet, amely engedélyezné a verespataki arany- és ezüstkitermelést.
A Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) által alapított, Európa legnagyobb külszíni aranybányájában, 2016 novemberében kezdődnének el a munkálatok, ahol ciántechnológiás eljárással termelnék ki az arany- és ezüstércet.
Felhívjuk a figyelmet a ciántechnológiát alkalmazó aranybányászat súlyos környezetromboló következményeire, illetve azokra a kockázatokra, amelyekkel a beavatkozás jár: több millió tonna föld elmozdítása, több millió liter víz felemésztése, több négyzetkilométernyi terület lerombolása, kulturális örökségünk megsemmisítése, a táj tönkretétele, emellett a cián komoly egészségkárosodást okozhat, nem utolsósorban közösségeket morzsol szét és telepít ki. Ugyanakkor a megkötött szerződés alapján, a kormány, elvéve az erdélyi emberektől, egy külföldi multinacionális vállalat kezére játszaná át a kitermelt természeti kincsek közel 80%-át.
Éppen ezért, az Erdélyi Magyar Néppárt támogatja a Mentsük meg Verespatakot mozgalom által szervezett szeptember elsejei tüntetéssorozatot, amely több városban (Kolozsvár, Temesvár, Jászvásár, Brassó, Gyulafehérvár) kezdődik egyszerre, 17 órától. Felszólítjuk szimpatizánsainkat, és mindenkit akinek fontos Erdély környezetvédelme és kulturális hagyatéka, hogy amint tehetik csatlakozzanak a vasárnapi tüntetésekhez.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nevében,
Király Melinda, alelnök
2013. augusztus 30.
Nemzeti ügyekben összefogást – Az MPP mozgósít az októberi tüntetésre
A Magyar Polgári Párt mozgósítja híveit a Székely Nemzeti Tanács által október 27-re meghirdetett nagyszabású autonómiatüntetésre, az alakulat háromszéki szervezete is minden eszközzel azon dolgozik, hogy minél többen vegyenek részt a nagy menetelésen – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke.
Ha nemzetpolitikai szempontból fontos ügyről van szó, régióátszervezésről, autonómiatüntetésről, az MPP mindig ott volt, és most is ott lesz – szögezte le Kulcsár-Terza József, üdvözölve, hogy a tiltakozó megmozdulást minden magyar párt, az egyházak és civil szervezetek is támogatják. A siker érdekében azt is szorgalmazta, a magyar pártok kössenek tűzszünetet addig, ne támadják egymást.
A március 10-i autonómiatüntetés előtt Háromszéken sikerült egy asztal mellé ülniük a magyar pártok képviselőinek, összefogásra van szükség most is, hiszen a marosvásárhelyi megmozdulás is bizonyította: van igény az autonómiára. Bálint József, az alakulat sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetője ennek kapcsán reményét fejezte ki, hogy az együttműködés valós lesz, minden oldal képviselői jelen lesznek, mindenki kiveszi részét a szervezésből.
Az MPP háromszéki elnöke azt is közölte: sepsiszentgyörgyi állampolgársági irodájukban továbbra is várják mindazokat, akik igénylik a magyar állampolgárságot, illetve a jövő évi magyarországi választásokhoz szükséges regisztrációs ívek kitöltésében is segítséget nyújtanak. Bele kell szólnunk a választásokba, ha nem lesz a Fidesz, a nemzetpolitika háttérbe szorul – vélekedett Kulcsár-Terza József.
Támogatja a népszavazást az MPP
Kulcsár-Terza József azt is elmondta: az MPP támogatja az RMDSZ által meghirdetett aláírásgyűjtést helyi népszavazások kiírására, amelyek során a lakosságot arról kérdeznék, akarnak-e a székelyföldi közigazgatási régióhoz tartozni. Ez utóbbi kapcsán Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, az RMDSZ háromszéki szervezetének vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: a napokban véglegesítik a kérdéseket, várhatóan szeptemberben indul az aláírásgyűjtés. (dvk/Farcádi)
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma
2013. augusztus 30.
Hatmillió polgár hiányzik
Hivatalos – miniszteri – közlés szerint jelenleg 4,3 millió dolgozó adófizető él Romániában, és 5,3 millió nyugdíjas, több évtizedes munkaviszonnyal maga mögött. A 2011-es népszámláláson ugyancsak 4,3 millió kiskorút számoltak össze, ez mindeddig 13,9 millió személy. Az idén nyáron véglegesített népszámlálási eredmény 20 millió fölött határozza meg Románia lakosságát. De akkor hol van hatmillió ember? A külföldön élők számát hárommillióra becsülik. Egy részük hazaküldi a keresetét, az államháztartás költségeihez azonban nem járulnak hozzá, bár az állami szolgáltatásokat igénybe veszik, például itthon maradt gyermekeik iskoláztatásával.
És még mindig marad hárommillió igazolatlan hiányzó, aki vélhetően itthon él, tanul, kezelteti magát, különféle szociális támogatásokat vesz igénybe és így tovább. Ellenszolgáltatás nélkül.
Jelenleg tehát úgy fest a helyzet, hogy az ország lakosságának egynegyede tartja el a másik három negyedet. Most tekintsünk el attól, hogy a nyugdíjasok aktív korukban befizették a maguk járulékait, és ilyen szempontból igazságtalanság eltartottaknak nevezni őket – azt a pénzt rég elköltötte az állam, abból kell gazdálkodnia, amit a mai viszonyok között be tud gyűjteni, és ez bizony édeskevés. Nem is csoda, hogy ilyen rosszul állunk, hogy nem javulnak, hanem romlanak az ország mutatói, a szegénység és a munkanélküliség nem csökken, útjaink és kórházaink állapota nem felzárkózásról, hanem egyre nagyobb lemaradásról árulkodik, a vállalkozók sehogy sem tudnak kilábalni a válságból, a mezőgazdaság folyamatosan visszaszorulóban (lám, Háromszék legjobb termőföldjére, a Szépmezőre is ipari parkot és fűrészüzemet létesítenek). Úgy tűnik, ebben az országban csak az óriáscégek és bizonyos állami alkalmazottak számára mennek jól a dolgok, mindenki más panaszkodik, és joggal.
A létbizonytalanság egyre nő, és ellenszere nem mutatkozik. Telik az idő, de nem történik semmi, a kétharmados többséggel kormányzó koalíció egyetlen gazdaságélénkítő intézkedést sem hozott, sőt, egyre újabb adókat és terheket talál és vet ki arra a rétegre, amely az egész országot viszi a hátán: az egyeduralkodóvá magánosított hőszolgáltatókat, a korrupt hivatalnokok és magas nyugdíjat élvező kommunista pribékek hadát és a hiányzó aktív korú milliókat is. Felelős, átgondolt lépések, igazi újjászervezés, a hiányzó pénzek és emberek valós okainak azonosítása és kiküszöbölése, a világosan látható egyenlőtlenségek felszámolása, a tisztességes, rendes, komoly állami gazdálkodás helyett ezt kapjuk: nem ott szorítanak és nem ott engednek a szíjon, ahol kell.
Mintha a még meglévő adófizetők teljes elriasztása lenne a cél: nem azzal biztatnak minket, hogy van életképes, jövőt ígérő terv, hanem azzal, hogy már tíz év múlva sem lesz nyugdíj.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma
2013. augusztus 30.
Újabb betelepítés előtt Marosvásárhely? – interjú Csegzi Sándor önkormányzati tanácsadóval
Alig pár napja annak, hogy Vásárhely polgármestere, Dorin Florea és Mircea Duşa védelmi miniszter a város által korábban átvett ingatlanügyeiről tárgyalt. Tekintettel arra, hogy ez egy hivatalos tanácskozás volt, a sajtó képviselői ezen nem vehettek részt. Dióhéjban annyi, hogy Marosvásárhely 200 lakást biztosít (és még jó, hogy csak ennyit, hiszen eleinte 400-ról volt szó!). No de, nem akárkiknek. Katonáknak, és azok családjainak. Mi tagadás, ez a kép akarva-akaratlan egy bizonyos korszakra, és ezen belül is egy bizonyos betelepítésre emlékeztet. A kérdésem ez: népesedünk, benépesedünk, avagy tovább románosodunk?! – Néhány napja Vásárhely polgármestere, Dorin Florea és Mircea Duşa védelmi miniszter a város által korábban átvett ingatlan ügyéről tárgyalt. Miről is volt szó?
– Az már ismeretes, miről szólt a tárgyalás. Ha jól belegondolok, nem is értem, hogy ezen miért kell csodálkozni. Minden tárgyalásnak, főként a hivatalos egyeztetéseknek, megbeszéléseknek értelemszerűen megvan a nem nyilvános része. Ez nemcsak itt, Marosvásárhelyen van így, hanem a világon mindenhol.
– Miért a titkolózás?
– Szó sincs erről.
– Nem igazán tudom eldönteni, mindez kinek is jó…
– Sok minden már közismert, megjelent és elhangzott minderről a médiában. A válasz a kérdésre nagyon egyszerű. Nem másról, mint egy régebben megkötött szerződés meghosszabbításáról van szó. Tudnivaló, hogy minden, ami régi, azon változtatni kell. Ez ebben az esetben is így van. Bizonyos feltételeket módosítani kell, ezt pedig úgy kell tenni, hogy a városnak legyen jó, vagyis: Marosvásárhely javára történjen!
Vásárhely már így is nagyon sok értékes területet, épületet, ingatlant vesztett… – Igen, sajnos ez a valóság. Azonban nincs mit tenni. A visszaszolgáltatás nagyon kemény szabályok szerint történik. Végül is pont ezért törvény a törvény. Nagyon fontos, hogy minden négyzetméter oda kerüljön, ahova kell. Marosvásárhely a visszaszolgáltatások során számos kulcsfontosságú területet veszített. Szerintem a legfontosabb, hogy ne másra, hanem a fejlesztésekre összpontosítsunk. Annak érdekében, hogy ezt megtehessük, mármint a nagyszabású fejlesztéseket, mindenekelőtt területekre és új épületekre van szükség!
– Akkor pontosan miről is van szó?
– Értem én, hogy mindent aprólékosan akarnak tudni. És jó is ez így! Nem tehetek mást, ezennel is egy példával élek. Ezáltal mindenki megértheti, hogy pontosan miről is van szó. Minden, ami döcög, vagy nem működik kellőképpen, annak meg kell kenni a kerekeit, addig kell bütykölni, amíg újra működőképes nem lesz. Ez történt a katonaság esetében is. Újraszervezésre volt szükség, és ez együtt járt azzal, hogy bizonyos egységeknek meg kellett szűnniük. Ez meg is történt. Az eredmény pedig az volt, hogy ennek kapcsán lehetőség adódott a Maros-híd melletti kaszárnya teljes felszámolására. – A Maros-híd melletti kaszárnya nyilván egy bizonyos nagyságú telekre épült. Lehet-e azt pontosan tudni, hogy mekkora területről is van szó?
- Természetesen lehet. Ahogy világossá vált, hogy lehetőség nyílik a telek átvételére, a város azonnal lépett. Az említett hat hektárnyi területre nagy szüksége van a városnak. Azonban egyértelmű, hogy a mai világban semmit sem adnak ingyen. A területet a város meg is kapta, nem kevesebb, mint négyszáz lakásfejében. Ezeket ANL-s rendszerben akarta felépíteni, de ez nem ment egyszerűen. Ismeretes, hogy az ANL-s típusú finanszírozást a kormány megszüntette, és ezáltal az elképzelés nem volt megvalósítható. – Hogyan tovább?
– Mint már mondtam, a tárgyaláson egy régebbi szerződés felújításáról volt szó. Számomra teljesen érthető, hogy azóta lejártak, és elavultak a szerződéses terminusok. Ezeket is újra kellett tárgyalni. Hogy miként tovább? Senki se gondolja azt, hogy a terv egyik napról a másikra fog megvalósulni. Tény viszont, hogy most már csak 200 lakásról beszélünk. – Minden jel arra mutat, hogy kétszáz román katona és családja fog betelepülni Vásárhelyre. Mikorra várható ez az „invázió”? Ez a beköltöztetés igencsak emlékeztet egy bizonyos korszakra… – Nem kell mindig a legrosszabbra gondolni. Én viszont már megszoktam, ha valaki tesz valamit, azt nem mindig értékelik úgy, ahogyan kellene, vagy ahogyan azt az ember elvárná. Ismétlem: egy ilyen projekt kivitelezésére hónapok, évek szükségeltetnek. Visszatérek a kérdésre: itt nem invázióról, beköltöztetésről van szó. Akik majd ezekben a lakásokban lakni fognak, azok már rég a városban élnek, dolgoznak. Családostól. Annyi az egész, hogy nagy részük nem saját vagy szolgálati lakásban, hanem albérletben lakik. – Hogy Mircea Duşa mit is képvisel, sokak számára világos. Mi azért tudni szeretnénk, hogy a szóban forgó elképzelést miért is szorgalmazza, sürgeti annyira? – Tudom, hogy a kérdéssel mire céloz. A könyvelő számokkal foglalkozik, a tanár nevel, a mérnök tervez. A katona pedig a mi biztonságunkat szolgálja. Ehhez bizony sokszor kemény kéz, megfontoltság, rátermettség és mindenekelőtt tisztánlátás szükségeltetik. Mircea Duşa egy nem akármilyen hatalmat képvisel. Ráadásul ezen belül előrelépést szeretne. Hozzánk hasonlóan, akik a város ügyeit akarjuk előbbre mozdítani. – A kétszáz katona akkor is kétszáz katona. Ha beleszámolom azt is, hogy ezek az emberek ráadásul családostul költöznek ide, akkor önkéntelenül is az etnikai arányokra gondolok… – Most megint ismételnem kell magam. Ezek az emberek, családok már itt élnek, dolgoznak. Ha úgy tetszik, a város érdekeit képviselik. Itt vannak, és albérletben laknak. Ebben az értelemben az ittlétük nem befolyásolhatja a már kialakult etnikai arányokat. Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma
2013. augusztus 30.
Utcára vitt fényképészet
Különleges tárlat nyílt a Magyar Fotográfia Napja alkalmából Csíkszeredában. A központi parkban régi erdélyi fényképeket tekinthettek meg a fényképészet szerelmesei.
Villámkiállítás hátizsákból: nagyjából így lehetne összefoglalni az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület által szervezett kiállítást. A borongós, esős idő ellenére sok csíkszeredai volt kíváncsi a kiállított fényképritkaságokra. „Az tetszik benne, hogy teljesen ad-hoc, tehát nem előkészítve, mint egy igazi kiállítás, teremben, hanem éppen most tevődik fel. Fülön kell csípni Molnár Attilát, hogy az információkat megtudjuk a képekről.” A kiállítást szervező Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület ötödik alkalommal csatlakozott a Magyar Fotográfia Napja alkalmából szervezett ünnepségsorozathoz. Az idei tárlat anyagát eredeti fotográfiák képezték. A gyűjtők a föld különböző pontjairól szedték egy csokorba a magyar vonatkozású fényképeket.
Molnár Attila elnök, Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület:
„Legtöbb képet főleg az antikváriumokból, legtöbbet az internetről, én legalábbis személy szerint legalább tíz éven keresztül a kolozsvári antikváriumot jártam, ószert, és minden olyan, olyan is van nekem, hogy Portugáliától elkezdve, Kínából, mindenhonnan, Venezuelából.”
A tárlat szervezői azt szeretnék, ha a közeljövőben múzeumot hozhatnának létre az erdélyi fényképhagyaték tárolása és kiállítása számára.
SZERKESZTŐ: Farkas István
OPERATŐR: Hompoth Lóránt
VÁGÓ: Rab Zoltán
erdely.tv/hirek
2013. augusztus 30.
Otthon a napsütésben
Elkezdődött a Vásárhelyi Forgatag!
Szerda estére mondhatni megtestesült a Forgatag: akkora forgatag színhelyévé vált a Kultúrpalota, amelyet ritkán láttunk az elmúlt években Marosvásárhelyt! Felemelő érzés volt a vásárhelyi magyar napok megnyitóünnepségének kezdete előtt végignézni, ahogyan a mélyen tisztelt birtokba veszi a Bernády építtette hajlékot – még a kakasülőn sem jutott ülőhely a pontosan érkezőknek, és sokan az előcsarnokból kényszerültek végignézni a gálaestet.
Pár perccel este 7 után nemzeti imánk és a székely himnusz eléneklésével vette kezdetét a többnapos rendezvénysorozat, majd az est ceremóniamestere, Bokor Barna színművész lépett a nagyterem színpadára. – Ünnepel a vásárhelyi magyarság. Csaknem egy éve alakult a szervezők csapata azért, hogy legyen Marosvásárhelyen egy olyan rendezvénysorozat, ahol megmutathatjuk magunkat, ahol egymásra találnak azok, akik hosszú évek óta más városokban avagy külföldön élnek. A cél a helyi magyarság kultúrájának, hagyományainak megismertetése, felelevenítése, értékeinek bemutatása. A programsorozatban a kicsiktől a nagyokig, a fiataloktól az idősekig mindenki talál neki megfelelő eseményt. A szervezők háttérintézményeként idén márciusban alakult meg a Marosvásárhelyért Egyesület, a Forgatag időpontja pedig szimbolikus jelzés – 1482. augusztus 28-án, napra pontosan 531 évvel ezelőtt Mátyás király vásártartási kiváltságlevéllel ajándékozta meg a várost: "Minden esztendőben ugyanazon szabadságok kiváltságaival, amelyekkel más szabad városoknak vásárai vagy évi sokadalmai tartatnak, úgy találtuk, hogy mindörökké vásárok tartassanak" – idézett Hunyadi Mátyás leveléből Bokor Barna, majd Portik Vilmos főszervező és Soós Zoltán fesztiváligazgató szólt a közönséghez.
– Nem készültem előre leírt gondolatokkal, mert az elmúlt egy év arról szólt, mindent másképp kellett csinálnunk, mint ahogy leírtuk. Ezért azt mondom el, ami a szívemben van. Megilletődötten állok önök előtt. Hosszú utat jártunk be, néhol akadályokat állítottak elénk, volt, ahol megtorpantunk, volt, ahol kikerültük őket, de sohasem hátráltunk meg. Tovább haladtunk azon az úton, amelyet senki sem jelölt ki számunkra, de úgy gondoltuk, érdemes rajta végigmenni. Becsülettel, tartással. Az elmúlt egynéhány nap küzdelmes volt, de ezt a küzdelmet nem mi választottuk. Mi csak az idővel állunk háborúban, nem mással, ahogyan azt egy román nyelvű portál állította. Úgy érzem, az utóbbi napokban sok magyar embernek együtt dobbant a szíve, és büszke vagyok arra, hogy ilyen közösségi élményben lehet részünk. A hősök közül, akik mindezt lehetővé tették, sokan itt ülnek önök között, az előtérben állnak, avagy épp máshol a terepet készítik elő. Köszönjük nekik, és köszönjük a vállalkozóknak, akik nélkül a Forgatag nem jöhetett volna létre, a sajtó képviselőinek, akiknek szolidaritását igencsak éreztük, és a sok-sok marosvásárhelyi magyar embernek, polgárnak, akik megkerestek minket, és jelezték: szeretnének segíteni. Olyan összetartó erőt érzek, amilyen rég nem volt Marosvásárhelyen.
– Össze tudtunk zárni, amikor kritikussá vált a pillanat, és nem hagytuk, hogy megosszanak minket! – tette hozzá Soós Zoltán. – A Forgatag nagy lehetőség a helyi közösség számára, olyan eseménysorozat, amelyen minden olyan politikai alakulat és civil szervezet, amely úgy érzi, a város az elsődleges célja, megtalálja a helyét. A szervezési folyamatok közepette megtanultunk bízni egymásban, és megtanultunk tisztelni egymást. És az a megtiszteltetés ért, hogy a város magyarsága összezárt körülöttünk. Nem adtunk fel semmit, és nem kötöttünk olyan kompromisszumot, amit később megbántunk volna. A Maros-partot is ez okból választottuk.
Az ezúttal trióként fellépő Tiberius vonósnégyes játéka után dr. Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözletét tolmácsolta, és kifejtette: Marosvásárhely polgárai teljes életet akarnak élni itt, a szülőföldjükön. – Kiváló gondolat volt a Forgatag megszervezése!
Vetési Orsolya, a Maros Művészegyüttes énekese népdalokat adott elő, ezt követően Peti András alpolgármester, a Forgatag önkormányzati felelőse szólt a teljes telt házas közönséghez. – A marosvásárhelyi magyarság gyakran választásoknak van kitéve, így történt most is. De kezünkbe kell vennünk a sorsunkat, hiszen jogunkban áll megválasztani egy rendezvény programját és helyszínét Marosvásárhelyen! A magyar kultúra gazdagsága megkérdőjelezhetetlen. Fontosnak tartjuk, hogy ezt megmutassuk mindenkinek. Ez a Forgatag rólunk, marosvásárhelyi magyarokról szól: a kultúránkról, a hagyományainkról, az irodalmunkról, gasztronómiánkról, néptáncainkról. Érezzük jól magunkat és bízzunk a jövőben! Süssön fel a nap Marosvásárhely felett, és mi leljünk mindörökké otthonra benne! – mondta Peti András, majd a kilenc helyszínen 161 rendezvényt kínáló Forgatag nyitógálájának második részeként a Maros Művészegyüttes mutatta be a Szót a táncnak, legények… című, nagy sikernek örvendő előadását.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
2013. augusztus 30.
Tulajdonosváltás a Tulipán könyv- és borüzletben
Egész napos programmal várják az érdeklődőket
Schmak András fiatal vállalkozó – mielőtt a feleségével, Annamáriával megvásárolták volna a Tulipán Kft.-t – a Kling Consulting cég tulajdonosaként nyomdászati termékek, illetve reklámanyagok előállításával foglalkozott több mint 10 évig.
Ugyanakkor borlovagként több mint 6 éve foglalkozik borral, az amatőrnél magasabb szinten. Bálint Zoltánnal, a Tulipán Kft. volt tulajdonosával a közelmúltban arra a következtetésre jutottak, hogy kizárólag könyveladásból nem lehet fenntartani az üzletet. Számításaik szerint borozó könyvesboltként fenntarthatóvá válhat, vagyis a bor- és az olvasói kultúra kölcsönösen támogathatná egymást a fenntarthatóság érdekében. Átalakítva, országos szinten egyedülálló intézményt hoztak létre, amihez adott volt a helyiség, illetve a maga és eleinte a társa, Bálint Zoltán bor-szeretete, -ismerete. Az átalakítást főként az a hiányérzet sarkallta, hogy Aradon nem volt egy olyan hely, ahol egy borszerető ember dohányfüst, zajongás nélkül, kulturált környezetben elfogyaszthat egy pohár bort. Eközben a polcról leveheti bármelyik könyvet, beleolvashat, megvásárolhatja. Ugyanitt megtalálhatja a helybeli napilapot, más hetilapokat, amelyeket nyugodtan elolvashat. Az sem mindegy, hogy nem szükséges egy egész palack bort megvásárolnia, meginnia, egyetlen pohárral is kiszolgálják. Mindenképp egy családiasan laza helyet kívánt létrehozni, ahol a betérő nemdohányzó egy könyv vagy folyóirat, illetve egy pohár bor mellett eleresztheti magát, kikapcsolódhat egyedül vagy magyar baráti társaságával. Havi rendszerességgel tartanak borkóstolókat, a héten könyvbemutatót szerveznek, másnap egy felvidéki kerékpáros tart élménybeszámolót az utóbbi két évben lekarikázott 5000 kilométeres út érdekes történeteiről.
Elsősorban magyarországi, valamint helybeli, ménesi borokat forgalmaznak, mintegy 60 fajtában lehet válogatni. A kínálatot szeretnék 150 borfajta fölé felvinni, olyanokat, amelyek minőségben megállják a helyüket, de árban is hozzáférhetők. Manapság egy deci bor ára 3 lejnél kezdődik. Ezen kívül egy fiatal pálinkafőzdéből világbajnokságot nyert pálinkafajtákat is beszereztek. Cseresznye-, meggy-, málna-, birsalma, körte-, szilva-, illetve szőlőpálinkát lehet két- vagy négycentes adagokban kóstolni.
Természetesen a könyvárusítás sem szorul háttérbe, a következő napokban 400 könyvet várnak, míg az antikváriumban bevezetik a Ha tízet vesz, egy lej darabja kedvezményes vásárt. Tehát a használt könyvek forgalmát is megpróbálják fellendíteni. Ezen kívül minden fajta, aradi jellegű dísz- vagy használati tárgyat is forgalmaznak. Poháralátétek Arad felirattal, a belvárosi katolikus templom fényképével; csupron az aradi színház épülete stb. Mindkét profilnak megfelelő órarendet alakítottak ki, ezért hétfőtől péntekig 10–22, míg szombaton és vasárnap 12–22 óra között tartanak nyitva, várják a minőségi borra, pálinkára, illetve olvasásra szomjas érdeklődőket vagy az aradi emlékekkel távozni kívánó turistákat.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2013. augusztus 30.
A Neptun-gate – mi történt 20 évvel ezelőtt?
A múlt század utolsó évtizedének elején-közepén a romániai magyar politikai közélet egyik legnagyobb port kavart botránya a Neptun-ügy néven elhíresült paktum, amely a mai napig meghatározza az RMDSZ irányvonalát, alapjaiban befolyásolja a romániai magyar politikát – mondta Borbély Zsolt Attila politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezetének elnöke, aki a Neptun-ügy 20. évfordulójára az eset történéseivel kapcsolatos szöveggyűjteményt adott ki. A Neptun-gate című könyvet szerdán este mutatták be a Tulipán Könyvesboltban.
A kötet szerzőjével Irházi János újságíró beszélgetett a zsúfolásig megtelt helyiségben.
Borbély Zsolt Attila a könyv keletkezésének körülményeiről, szükségességéről, valamint a Neptun botrányról beszélt a könyvbemutatóra összegyűlteknek.
1993. júliusában az RMDSZ három vezető politikusa, Frunda György, Tokay György és Borbély László a román tengerparti Neptun üdülőhelyen (a szervezet felhatalmazása nélkül?) tárgyalt és megegyezett az akkori román hatalommal, hogy mit és miről, erre azóta sem derült fény – hangzott el az eseményen.
A 177 oldalas kötetben megtalálható a neptunfürdői tárgyalás zárónyilatkozata, Markó Béla állásfoglalása, valamint a három érintett nyilatkozata, és számos RMDSZ-es és nem RMDSZ-es közéleti szereplő álláspontja, nyilatkozata is.
„A sokat emlegetett Neptun-ügy éppen arról szólt, miképpen lehet egy történelmi helyzet által felkínált lehetőséget módszeresen, tudatosan elpuskázni, sőt, visszájára fordítani” – olvasható a szerző előszavában.
A könyvben 1993. április–november közötti időszakban keletkezett újságcikkekben, közleményekben boncolgatják, találgatják, hogy mi történhetett Neptunfürdőn 1993. július 15–17-én.
„(…) a brassói kongresszus határozatai értelmében egész szövetségünket valamilyen formában elkötelezni, az RMDSZ nevében tárgyalni csak a szövetségi elnök mandátumával lehet. Neptunon az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezésében létrejött találkozón az RMDSZ-politikusoknak ilyen megbízásuk nem volt, és amint erről ők maguk a sajtóban is nyilatkoztak, magánszemélyként voltak jelen, akárcsak a kormány, az elnöki hivatal tisztségviselői, illetve a német kisebbség képviselője is” – így nyilatkozott Markó Béla akkori szövetségi elnök az 1993. augusztus 3-án megjelent RMDSZ közleményben. A nyilatkozat teljes szövege A Neptun-gate című szöveggyűjteményben olvasható.
A három érintett – Frunda György szenátor, Tokay György és Borbély László képviselők – is „megszólal” a kötetben, a nyilatkozat a marosvásárhelyi Szabadság című lap augusztus 6-i számában jelent meg.
„A megbeszélések nem voltak titkosak. Minden egyes megbeszélés alkalmával a résztvevők sajtónyilatkozatot adtak ki, melyet mind a hazai (magyar és román), mind a külföldi sajtónak eljuttattunk, ugyanakkor ezekről a megbeszélésekről beszámoltunk az RMDSZ vezetőségének. A megbeszéléseken mint kisebbségi politikusok vettünk részt, elfogadva a PER személyre szóló meghívását” – áll többek között az érintettek tájékoztatásában (idézet a könyvből).
A könyvbemutató után elhangzottak vélemények, kérdések, még az autonómia-ügy is felmerült.
Aki jelen volt az eseményen, minden bizonnyal egy összefogó képet kapott a Neptun-botrányról, melynek hivatalos dokumentumait A Neptun-gate című kötetben olvashatjuk.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),
2013. augusztus 30.
Ünnepelnek a szórványban – Fekete-Körös-völgyi magyar napok
Szeptember 6–8. között, jövő hétvégén szervezik meg első ízben a Fekete-Körös-völgyi magyar napokat. Mindhárom napon más-más településen, más-más programokkal várják az érdeklődőket, nemcsak a Belényesi-medence szórványvidékéről, hanem bárhonnan Bihar megyéből.
Jelenleg dolgoznak azon az újságon, amelyet jövő héten ötezer példányban juttatnak majd el a környéken élőkhöz, ez a lelkipásztorok köszöntését és a részletes programot is tartalmazza majd, mondta Borsi Lóránt Imre, a Bihar megyei RMDSZ társadalomszervezési ügyvezető alelnöke, aki Grim András szórványügyi alelnök társaságában beszélt a rendezvényről.
Szeptember 6-án, pénteken Belényesújlakon tartanak hagyományőrző napot, ott néptánccsoportok fellépését láthatják és táncház is lesz, valamint megtartják a Bihar megyei magyar iskolaigazgatók találkozóját. Szeptember 7-én, szombaton Köröstárkányban családi nap lesz különféle vetélkedőkkel, többféle zenei stílus képviselői koncerteznek, illetve sztárvendégeket is várnak. Ott a Bihar megyei magyar polgármesterek találkozóját tartják majd. Szeptember 8-án, vasárnap istentisztelet, ökumenikus kórustalálkozó, este pedig színházi előadás lesz, ismertette nagyvonalakban a várható programot Borsi Lóránt. Belényesújlakon az iskolától a futballpályáig vonulnak majd, a rendezvényeket a pályán tartják, Tárkányban a közbirtokosság területén szintén van egy focipálya, ott várják az érdeklődőket, Belényesben pedig a református templom lesz az egyházi rendezvények helyszíne, az előadásé pedig a katonai kultúrotthon. A társadalomszervezési alelnök hozzátette: jó volt látni, hogy megmozdult a magyar közösség, a polgármesteri hivatalok ajánlottak fellépőket. A megyét járva látja, hogy szórványban milyen nehéz megőrizni a magyar identitást, tette hozzá. „Legyen ez egy közös ünnep a Bihar megyei magyarság számára” – mondta Borsi Lóránt. A szervezőmunkában egyébként a helyi RMDSZ-szervezetek mellett a Köröstárkányi Kulturális Egyesület, a Belényesújlaki Timóteus Keresztény Egyesület és a Belényesi FIVIVA Egyesület vállalt részt.
Harmadik alkalommal rendezték meg a nyári szórványprogramot, a Fekete-Körös-völgyi magyar napok ennek lezárása lesz, mondta Grim András. Jövő héten ül össze a szórványügyi szakbizottság, ekkor döntik el, ki kapja idén a Zsiskú János-szórványdíjat. Ezt olyan személyek vagy közösségek kapják, akik hozzájárultak a szórvány megmaradáshoz, tavaly a Tenkei Művelődési és Honismereti kör, 2011-ben pedig a Magyarkakucsi Református Egyházközség kapta meg a plakettet.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2013. augusztus 30.
Tőkés: őket minősíti, ha visszavonják a kitüntetésemet
Bevallása szerint nem foglalkoztatja túlságosan Tőkés Lászlót, hogy a kormánypártok visszavonnák az 1989-ben vállalt szerepéért adományozott Románia Csillaga Érdemrendet. Erről az európai parlamenti képviselő a Népszabadságnak adott interjúban beszélt.
„Az állampolgárságomat nem féltem, a románok jó politikusok, és ilyen otrombaságot nem követnének el. Lehet, hogy a kitüntetést visszavonják, ám ez az ő dolguk, őket minősíti. Mi a nyolcvanas években nem a majdani kitüntetések reményében szálltunk szembe a diktatúrával” – jelentette ki.
A román-magyar viszonyról elmondta: csak akkor javulhatna, ha a romániai kisebbségpolitikában is rendszerváltozás áll be. „Romániának szakítania kellene Erdély elrománosítási politikájával” – fogalmazott. Szerinte ehhez Bukarestnek Szembe kellene nézni a nacionalista, soviniszta, homogenizációs politikával.
Kérdésre válaszolva Tőkés elismerte: nem létezhet erdélyi magyar politika Bukarest nélkül. „Bukarest, Budapest és Brüsszel megfelelő egyensúlyi viszonyban egyaránt fontosak számunkra, de ne Bukarest felől nézzük a világot, hanem Erdély felől nézzük Bukarestet, Budapestet és Brüsszelt” – mondta.
Az EP-képviselő nagyon jónak nevezte az RMDSZ regionalizáció terén folytatott politikáját. „Az autonómiával kapcsolatos politikájuk is javult. Úgyhogy én azt gondolom, hogy az RMDSZ-nek jól jön ez az ellenzéki állapot, kihozza belőle a lehető legjobbat, és ezen a ponton volna lehetőség a találkozásra, az együttműködésre” – mondta a közelgő európai parlamenti választások kapcsán.
Maszol.ro
2013. augusztus 30.
Kárpát-medencei gazdasági kapcsolatok
A Kárpát Régió Üzleti Hálózat és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében „Határon átnyúló gazdasági kapcsolatok” címmel konferenciát szervezett. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen megtartott rendezvényen a moderátor szerepét Mátis Jenő töltötte be.
A meghívottak: Radetzky Jenő a KRÜH Zrt. vezérigazgatója, Kott Zoltán BKIK elnökségi tag. Gérnyi Gábor, az Eximbank és Export- hitelbiztosító Zrt. vezető szakértője. Lázár Bálint a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. befektetési igazgatója.
Radetzky Jenő „Kárpát- medencei gazdasági kapcsolatok” címmel tartott előadásában kiemelte, Kárpát- medencei gazdaságban, kell gondolkodni. A magyar gazdaság fejlődése nem képzelhető el a szomszédos országokkal való együttműködés nélkül. Hivatkozott Magyarország miniszterelnökének arra a megfogalmazására, miszerint Európa jövője nem képzelhető el a Kelet- Közép Európai gazdaság fejlődése nélkül. A regionális politika fele való nyitást, valamint a kelet felé való nyitást is fontosnak tartotta. Számadatokkal bizonyította, Magyarország kereskedelmével termelte ki az energia import fedezetét. Rövid időszakban a belső fogyasztás bővítésére nem számíthatnak. Magyarországnak a belső megtakarításra kell építenie, valamint a külső hitel csökkentésére. A határokon átfogó nemzeti összefogással erős regionális gazdaság hozható létre.
Kott Zoltán „Kamarák szerepe a kétoldalú gazdasági kapcsolatokban” címmel tartott előadásában visszaemlékezett azokra az időkre, amikor megvalósult az ország EU -s csatlakozása, nem volt elég tőke. 2010-ben magalakult a Duna Menti Kamarák Szövetsége. Az egyes kamarák nem csak saját országuk érdekeit képviselik, hanem a Duna Szövetséget is. Ennek következtében képesek európai projekteket kidolgozni.
Lázár Bálint előadásában elmondta, a Corvinus állami tulajdonú befektetési társaság, amely a Kárpát Régióban fektet be. Beszélt arról, milyen változásokon ment keresztül a Corvinus Nemzetközi Befektetési Társaság tevékenysége. A 2011-es kormányrendelet értelmében ismét a határon túli befektetésekkel foglalkozik és a leányvállalatok létrehozását valósítja meg. Olyan forrásokat nyújt a magyar cégeknek, amelyeket a kereskedelmi bankoktól nem kapnak meg. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidék fele irányulnak a befektetések. Mindazon ágak fele, melyeket az EU nem tilt. Olyan kockázatokat vállal fel, melyet kereskedelmi bank nem vállalna fel.
Gérnyi Gábor „Az Eximbank finanszírozási lehetőségeiről” címmel tartott előadásában szemléletesen, reális adatok alapján mutatta be a magyar export tevékenység bővülését a 2007-2012-es időszakban. Beszélt az Eximbank szerepvállalásáról, eredményeiről és lehetőségeiről valamint a magyar export megújulásáról.
A rendezvény a 4. Kolozsvári Magyar Napok keretében zajlott le.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2013. augusztus 30.
Minősíthetetlen minősítés
Tisztelt főszerkesztő úr! Ezúton utasítom vissza Bayer Zsolt főmunkatársnak a Magyar Hírlap 2013. augusztus 13-i Álláspont rovatában, az Erő a motorban című írásában megjelent következő megfogalmazásait:
1. „A kettő közötti kontinuitást legfeljebb a már minden segget megjárt Toró T. Tibor személye jelentheti – de nem jelenti.”
Ezen minősíthetetlen minősítésért elégtételt kérek.
2. „Tusnádon, Tőkés szerencsétlen nyilatkozatát leszámítva – az erdélyi magyarok kérjenek védhatalmi státust Magyarországtól, Jézusom!”
Nyilatkozatom egyáltalán nem „szerencsétlen”, hanem tudatos és helytálló volt. Erre nézve szíves figyelmébe ajánlom a vonatkozó megszólalásaimat és mellékelt nyilatkozatomat.
Igen nagy kár, hogy nevezett nagyrabecsült újságíró ilyen elfogult rosszindulattal viszonyul kettőnk személyéhez, az én esetemben pedig ahelyett, hogy megvédene, még tesz egy lapáttal a reám zúduló vadromán támadásokra – és közben Jézus nevét „hiába felveszi”…
Tisztelettel küldöm testvéri üdvözletem:
Tőkés László, az EMNT elnöke
Magyar Hírlap
2013. augusztus 30.
Válasz Bayer Zsoltnak
Az indulat indulatot szül, a rágalom ingerültséget, az igazságtalanság jogos felháborodást. Ennek dacára igyekszem mindezeket félretenni, és a tények hideg fényében hozzászólni Bayer Zsolt Erő a motorban című írásához. Egyrészt azért, mert Bayer Zsoltot – ellentétben jobbikos barátaimmal – alapvetően lényeglátó és szókimondó közírónak tartom, akkor is, ha a Jobbik irányában súlyosan elfogult, s ha a Fidesz vonatkozásában viszont kevéssé jellemzi a kritikai attitűd.
Jómagam az anyaországi politikai térben a politikai senki földjén érzem magam, s kifejezetten lehangol a két nemzeti párt közötti totális háború. Erdélyben más a helyzet, itt úgy vélem, hogy Tőkés László személyisége és évtizedes egyenes vonalú politikai pályája garancia arra, hogy azok a szervezetek, amelyeket ő hitelesít – tételesen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt – minden támogatást megérdemelnek szavazatban és munkában egyaránt.
Bayer Zsolt említett írásának lényegével – amely a román politika, és azon belül a román elnök cinizmusával foglalkozik – aligha vitatkozhat magyar érzésű ember. Kár, hogy nem hagyott ki belőle néhány felesleges, bántó kitételt.
Szerinte Vona „hülyeségeket” beszélt Borzonton, de amit idéz tőle, minden, csak nem hülyeség. Az a gondolat, miszerint nem mondunk le arról, hogy egyszer minden magyar egy hazában éljen, olyan kitétel, amely elválasztja a magyar érzésű embereket az idegenszívűektől. Azoktól, akikkel épp Bayer Zsolt foglalkozik igen gyakran a legkeresetlenebb, ezért a legmegérdemeltebb, legmegfelelőbb stílusban. Az sem kifogásolható, hogy értékelveink vállalását akkor sem mellőzhetjük, ha ez konfliktusokkal jár akár belpolitikai, akár külpolitikai síkon. A „konfliktus” háborús konfliktusként való értelmezése a román sajtó műve volt, ez sem róható fel Vonának, aki egyébként a konfliktusfelvállalást Tőkés Lászlónak a védőhatalmi státusra vonatkozó, a román sajtó által ismét csak szándékosan félreértett kijelentése kapcsán emlegette.
S elérkeztünk a második problematikus mondathoz. Bayer Zsolt „szerencsétlennek” nevezi Tőkés Lászlónak a magyar védőhatalmi státussal kapcsolatos kijelentését. Hogy miért, nem tudni. Annyi biztos, hogy nem az utólagos román reakció fényében kell egy magyar politikus kijelentéseit megítélni, azok ugyanis merőben taktikai jellegűek. Ha kell, szemrebbenés nélkül képes az egész román sajtó hallgatni olyankor, amikor bőven lenne ürügye szólni (politikai feljelentéssel érne fel, ha leírnám, hogy ki és mikor kérte Erdélyben magyarként az „elszakadást Romániától” egy olyan rendezvényen, amelyről a román sajtó is bőven tudósított – de tény, hogy ilyen is történt), és képes a semmiből ügyet kreálni. Tőkés Lászlóról mondták egy alkalommal, hogy ő az az ember, akinek soha nincs jelen időben igaza, hanem mindig csak „igaza volt”. Ami persze azt jelenti, hogy jelen idejű kijelentései kiállták eddig az idő próbáját, legyen szó a hallgatás falának ledöntéséről, a finom eszközökkel folytatott magyarellenes etnikai tisztogatásról, az autonómia nemzetpolitikai imperatívuszáról, az RMDSZ komprádor-politikájáról, és a sor még hosszan folytatható. Így állunk a védőhatalmi státussal is, amelyet egyébként csakis kétoldalú szerződésben lehetne szabályozni, erre kínált jó alkalmat a magyar–román alapszerződés, amit viszont Horn Gyula és Ion Iliescu elvtársi szellemben, a magyar érdekeket figyelmen kívül hagyva kötött meg 1996 szeptemberében. (Az RMDSZ radikálisnak mondott nemzeti-konzervatív, autonómista szárnya már ekkor követelte egyébként a magyar védőhatalmi státust. Mindhiába.)
A végére hagytam a legigazságtalanabb és legbántóbb kitételt. Bayer Zsolt szerint Tusványos és az EMI tábor között a „kontinuitást legfeljebb a már minden segget megjárt Toró T. Tibor személye jelentheti”. A Fennvaló nem mindenkinek adja meg, hogy családi szocializációból és az életút szerencsés alakulásából kifolyólag felnőttkori önmagára eszmélésétől akár életének végéig ugyanazon eszmék mozgassák, ugyanazon értékelvek vezéreljék. Toró T. Tibor e szerencsések egyike – hadd ne mondjam, kivel ellentétben. Neki nincsenek anyagi botrányai, ma is ugyanabban a tömbházlakásban él, mint a rendszerváltás idején, politikai pályáján pedig nincs semmiféle törés. Addig maradt az RMDSZ-ben, amíg a leghalványabb remény látszott arra, hogy a szervezet jó irányba terelhető belülről. Amikor ez lehetetlenné vált, az RMDSZ-en kívülről képviselte ugyanazokat az eszméket és célokat. Politikai szövetségesei mindig ugyanazok voltak, kezdve Szilágyi Zsolttal és befejezve Tőkés Lászlóval, leszámítva néhány, az RMDSZ-ben maradt hűtlen barátot, akikben a legutóbbi választáson erősebb volt az RMDSZ iránti párthűség, mint a közös értékek és a célokhoz való kötődés. Nem egyszerűen hamis tehát Bayer félmondata Toróról, hanem a valóság éppenséggel az állítás fordítottja. Toró ráadásul soha senkinek nem volt a Sancho Panzája (hogy így mérsékeljem Bayer közönséges kiszólását), hanem előbb a MISZSZ, majd az ebből létrejött Reform Tömörülés „szuverén” politikáját a magyar érdekekhez, és nem másokhoz igazító elnöke volt, annak feloszlását követően az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot vezette hasonló szellemben ügyvezető elnökként, amíg meg nem választották az Erdélyi Magyar Néppárt elnökévé. Toró T. Tibor az önzetlen, ügyszolgáló, belülről mozgatott, programorientált politikus mintapéldája.
Végül hadd zárjam soraimat azon reményem kifejezésével, hogy nincs messze az az idő, amikor nem kell energiát fordítani az ehhez hasonló felesleges, sőt kifejezetten káros, táboron belüli támadások kivédésére, hanem a közös ellenfelek ellenében, és a közös célok megvalósításának szolgálatában használhatjuk fel időnket és alkotóerőnket. Akkor biztos több erő lesz a motorban is…
Borbély Zsolt Attila közíró
Magyar Hírlap
2013. augusztus 31.
Tőkés László: le kell dönteni a hazugság falát
Tőkés László EP–képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke exkluzív interjút adott az erdon.ro hírportálnak. – Az utóbbi időben többek között románellenesnek, nacionalistának, revizionistának, szekusnak nevezték, mi a véleménye minderről, hogy éli meg a folyamatos támadásokat? – Ilyenkor a közel-keleti helyzetre gondolok. Még elképzelni is borzasztó, hogy miben élnek például a palesztinok, vagy az izraeliek. Folyamatos lövészárok-állapot jellemzi az életüket, és ilyenkor fogjuk fel, hogy mit jelent az a stabilitás, amelynek a veszélyeztetésével vádolt meg engem Traian Basescu elnök úr egészen értelmetlenül és váratlanul. Verbális szinten egy hasonló dolgot élek át immár közel huszonnégy esztendeje, nem is számolva a Ceausescu korabeli időket. Ezt az állapotot nem lehet megszokni. Az ember természetes állapota a béke, ráadásul én békés embernek ismerem magam, de a látszat néha talán mást mond. Sőt, rám akarják varrni, hogy én békétlen ember vagyok, viszont egy síkon helyezkedik el a béke és a stabilitás, és más síkon az igazság és a jogosság. Még a Szentírás is azt mondja, hogy igazság nélkül nincs békesség. Nem lehet úgy túllépni egy poszttrianoni és egy kommunista időszakon, mintha nem történt volna semmi. Ez az ellentét generálja ezt az állapotot. Azok románellenesek, akiknek az országából hárommillióan kivándoroltak, mint ahogy ezt mondta Antal Árpád Sepsziszentgyörgy polgármestere. Azok a szélsőséges román nacionalisták, akik a nép nevével az ajkukon tönkreteszik Romániát és semmivé változtatják azt a szabadságot, amit Temesváron kezdtünk el kivívni, és csődbe juttatják az országot. Temesváron nem azért álltak a románok mellém, mert én románellenes lettem volna, vagy 2007-ben nem azért szavaztak rám a románok az európai parlamenti választáson, mert románellenes lettem volna, sőt, épp ellenkezőleg, én éles különbséget teszek a román politikusok és a román nép között. A román nép a magyar nemzettel együtt a béke, a stabilitás fő támasza lehetne, ha a politikusok nem gerjesztenék fel mindig ezt az elvakító gyűlölködést, amelynek a zavarosában aztán ők halásznak.
– Mi a véleménye Victor Ponta azon kijelentéséről, hogy Tőkés és az ő pártja Basescu politikai kreatúrái, melynek célja az, hogy az RMDSZ-t próbálja zsarolni?
– Egy olyanfajta Basescu ellenesség alakult ki Romániában, mint amilyen az Orbán Viktor ellenesség Magyarországon, de ezzel távolról sem akarok a két politikai vezető személyiség közé egyenlőség jelet tenni. Aki ütni akar Basescun, az engem is rossz hírbe akar keverni Basescu úrral. Vagy nemrégen Vona Gáborral akartak összemosni, noha nem is voltam ott abban a táborban, és semmi közöm a Jobbikos politikához, noha hálás vagyok nekik, hogy megvédtek. A KDNP is védelmemre kelt, melynek dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az elnöke. Még Frunda György is megvédett, noha ő jobban tenné, hogyha Victor Ponta tanácsadójaként a miniszterelnöknek mondaná meg, hogy te Victor, azért ezt az ügyet nem így kellene kezelni. Általában célzatosan eltúlozzák az én Basescu elnökhöz fűződő kapcsolatomat. Soha nem voltam vele egy társaságban, a protokolláris, hivatalosság szintjén túlmenően soha semmiről nem tudtam vele egyeztetni, mert a magamfajta nemzeti politikusokkal nem áll szóba a román hatalom. Általában a számára kedvező magatartású kiválasztott magyar politikusokkal tárgyal, lásd a neptuni tárgyalókat: Borbélyt, Tokajit, Frundát. Most például Ponta állandóan azt hangoztatja, hogy az RMDSZ egyetlen legitim képviselője a magyarságnak. Ennek fejében megtömi őket pénzzel, pedig az a pénz a magyar közösségnek járó pénz, az egész magyarságot illeti, nem csak az RMDSZ-t. Ennek ellenére szinte kitenyészti a maga számára a magyar partnereit és ezáltal esélytelenné teszik a többi magyar szervezetet, pártot, vagy politikai nemzeti irányzatot. Úgyhogy ilyen értelemben semmi közöm Basescu úrhoz, legfeljebb azt mondhatjuk róla, hogy ő volt az a politikus jónéhány éven át, aki a magyarok, a székelyek barátjának pózában tetszelgett, és megtörni látszott azt a fanyelven beszélő magyarellenes politikai attitűdöt, amely végeredményben kezdettől fogva jellemzi a többségi politikai osztályt a kisebbséghez való viszonyulásában.
– Szóval az Önnel szembeni vádaskodások óta nem is beszélt Basescu elnökkel? – Sajnos nem hajlandó fogadni. Többször indítványoztuk a találkozást. Adott pillanatban, ha neki kedvező a magyar kapcsolat, akkor ezt felhasználja, lásd például a megválasztását, vagy kétszeri megmentését a magyar szavaztok által. Mondanom sem kell, hogy ezekben a kisebbik rosszat választottuk, mint ahogy amikor Iliescu és Vadim Tudor volt az államelnök-jelölt, akkor nyilvánvaló volt, hogy Iliescura szavaztunk. Basescu elnök úr esetében ma is fenntartom, hogy abban a helyzetben jobb jelölt volt, mint a posztkommunista Nastase vagy Geoana. A politika mindig az adott helyzetben érvényesül; a mai helyzetben egy szóval sem mondanánk, hogy a székelyek álljanak Basescu mellé. De ma is feltevődik a kérdés: mondjon nekem valaki jobbat Traian Basescu államelnök helyett. Crin Antonescut szeressük? Nehéz helyzetben van a magyarság.
„Célpontnak használnak”
– Mi a véleménye a Románia Csillaga elnevezésű kitüntetésének a visszavonására vonatkozó javaslatról?
Nem gondolt arra, hogy visszaadja?
– De igen, vívódtam ebben az ügyben, mert emberi méltóságomban sértettek meg. Ugyanakkor a magyarságot sértették meg, hiszen olyan érdemekért kaptam ezt a kitüntetést 2009-ben, az 1989-es temesvári felkelés huszadik évfordulóján, amely érdemek méltán jellemzik a temesvári gyülekezetet, a magyar közösséget, és úgy érzem, ezáltal nem csak engem, hanem őket is arcul csapták, és miközben engem bűnbaknak választottak ki, ugyanakkor egy általános magyarellenességet indukáltak. Sajnos megint előhúzták a magyar kártyát, tehát méltósággal akár vissza is lehetett volna adni ezt a kitüntetést. Ennek ellene szól viszont az az elgondolás, hogy ez a kitüntetés megalapozott volt. Miért könnyítsem meg azoknak a dolgát, akik a magyarokat bántják, akik a véleménynyilvánítás szabadságától akarnak megfosztani, és miért sértsem meg azokat a románokat, akik elismerik Temesvár meghatározó szerepét a 89-es eseményekben, és nem értenek egyet sem Crin Antonescuval, sem Victor Pontával, sem Traian Basescuval? Ez a kitüntetés összekapcsol bennünket, románokat és magyarokat. Ceausescu idejében csak gyászmagyarok kaphattak kitüntetést, ebben a felemás demokráciában viszont hinnünk kell abban, hogy hit által van a szabadulás. Hinnünk kell abban, hogy Románia is megszabadul nemcsak a Ceasescu rendszertől, hanem a kommunizmus visszahúzó örökségétől is, és hogyha valóban visszavonnák a kitüntetést, akkor ezzel nyilvánvalóvá válna, hogy, íme, ez a kétharmados többségű román kormányzat a kommunista visszarendeződés útján halad, mert nem tud szembenézni a múlttal, és nem tudja helyére tenni a dolgokat: azt, hogy mit jelentett Temesvár a román nemzet életében. Akkor nyilvánvalóvá válik a világ előtt, hogy mire értékeli a kormány Temesvárt. Ez esetben őt minősítené a visszavonás ténye, nem pedig engem, akit célpontnak használnak, aki már-már aggódom emiatt az ellenséges román közegben, és ha így folytatódik, kénytelen leszek védelmet kérni, mert ilyen tömény uszítás nyomán a lehető legrosszabbra is számíthat az ember egy balkáni típusú országban.
– Említette, hogy a Jobbik és a KDNP kiállt ön mellett, de sokan furcsálják azt, hogy a Fidesz, illetve a magyar kormány részéről ez nem történt meg. Sőt, amikor Havasi Bertalant, a miniszterelnök szóvivőjét megkérdezték az Ön kijelentéséről, akkor azt mondta, ezt nyugodtan kérdezzék meg Tőkés Lászlótól.
Miként értékeli a történteket?
–Érteni vélem a magyar külpolitikát és a miniszterelnöki hivatal magatartását. Úgy is felfoghatjuk ezt a Tőkés–ellenes és magyarellenes támadássorozatot, mint provokációt. Ez egy előre megírt forgatókönyv szerinti zajló diverzió részét jelenti. Megérzésem szerint még el sem mondtam volt a tusnádfürdői beszédemet, és már eldöntötték egy bukaresti hivatalban, hogy bele kell kötni a beszédembe, és ki kell választani azt a mondatot, amire rá lehet rajtolni. Így provokálta Basescu elnök úr Orbán Viktor miniszterelnök urat, ráadásul éppen őt, akivel a Néppártban közismerten joviális és elvi alapokon álló viszonyt táplálnak, és Orbán Viktor maga is kiállt a másik néppárti politikus megmentése érdekében. A miniszterelnöki hivatal nem ül fel ennek a provokációnak, és csak egyetérthetek abban, hogy nem szabad hagyni, hogy kiéleződjék a román-magyar viszony, és abban is egyetértek, amit a Digi tv-ben mondott Orbán Viktor, hogy valójában jobbak a román-magyar viszonyok, mint ami egyes politikusok megnyilatkozásaiból kitűnik. Maga Orbán Viktor miniszterelnök úr azt is mondta, hogy teljes mellszélességgel a határon túli, az erdélyi magyarok mögött áll.
Nem szabad beletörődni a hazugságba
– Ilyen politikai kontextusban, ilyen magyarellenes hisztériakeltés közepette hogyan látja kivitelezhetőnek az autonómiát, vagy a magyarság számára fontos nemzetpolitikai kérdéseket? Hogyan látja, miként lehet elfogadtatni a román társadalommal az erdélyi magyarok autonómiáját? – Emlékszik, 1989-ben a hallgatás falát kellett ledönteni. Ma már egyre világosabb, hogy most rendre a hazugság falába ütközünk. Például rólam azt mondják, hogy románellenes vagyok. Pedig én egyebet nem tettem az Európai Parlamentben, hogy a határon túli románok hivatalának a megalapítását és a szerb ügy vállalását megelőzően is egyvégtében a Timok-völgyi vlahok mellett álltam ki, a jogaikért szólaltam fel, de hasonlóképpen a bukovinai románok mellett, vagy a moldáviai románok mellett foglaltam állást az erdélyi magyarokkal együtt. Vagy olyan hazugságokat terjesztenek, hogy én azt akarom, hogy Erdély magyar protektorátus legyen. Én ilyet nem mondtam. Egy államelnöknek illene megvizsgálni, hogy mi hangzott el Tusnádfürdőn, azért van annyi jól fizetett tanácsadója. Ugyanígy Crin Antonescunak vagy Victor Pontának is. Vagy azt a hazugságot, beállítást hangoztatni, hogy én a Bécsi Diktátumhoz hasonlóan szólaltam meg, és ezt elpufogtatja az ország első embere velem szemben. Vagy, hogy még egy példát mondjak, megint azzal vádoltak meg, hogy el akarom Erdélyt szakítani Romániától, és veszélyeztetem Románia területi épségét és szuverenitását. Ezekből a szakállas hazugságokból, propaganda fogásokból nem fogyunk ki. Kell ennél világosabb bizonyíték, hogy egy posztkommunista, posztceausiszta, posztszekurista társadalomban vagyunk kénytelenek védekezni akkor is, amikor a legbékésebb, és legkonstruktívabb kisebbségi közössége vagyunk egész Európának? Ezt mondta Valentin Stan a jeles történész is, aki lépésről lépésre cáfolta Vaida-Voevod, vagy Maniu szavaival, vagy a Gyulafehérvári határozatokkal a Versailles-i békeszerződéssel, vagy az 1919-es kisebbségvédelmi szerződés szavaival és idézeteivel, hogy mindezek hazugságok, és hogy a magyarokat megilletik a jogok. Nem hogy Székelyföld nem létezik, ahogy Ponta mondta, hanem benne foglaltatik a korabeli dokumentumokban, hogy Romániának kötelessége a szász és a székely közösségeknek autonómiát biztosítani. A hazugságnak ezzel a rengetegével nem bírunk, és az a baj, hogy aki megszokja a hazugságot, az már jól érzi benne magát. Ezt hiányolom a mai politikai diskurzusból, hogy már az úgynevezett jó magyar politikusaink is hajlanak arra, hogy vagy ténylegesen, vagy elhallgatással elfogadják ezt a hazugságot, és beletörődjenek ebbe a hazugságba. Le kell dönteni a hazugság falát, és ha valami, akkor ez nagyon hatékony, hiszen aki nem nem hisz az igazságban, az nem hisz az Istenben, mert a magyar igazság is annyit ér, amennyi a mi isteni igazságunk. Nyilvánvalóan kontraproduktív, ha sokan nem hisznek benne, mert aki hisz benne, az egyedül marad. Sőt, a fejére ütnek a társai is, hogy ne mondjad, mert ebből csak kellemetlenség származik. A konfliktuskerülő politizálásnak ez a hátulütője, a hogy a végén már akkor is hallgatunk, amikor S.O.S.-jelzéseket kellene a világba kiáltanunk. Mert könnyű belátni, ez az út hova vezet, hogyha Várad a nyolcvan százalékos aránytól eljutott a huszonhárom százalékos arányig, és huszonnégy év alatt a negyven százaléktól eljutottunk a huszonhárom százalékarányig, és még a korfa is romlott, elöregedett Várad. Akkor ez az út Kassára vezet, aztán hirdethetünk Nagyszebenben szászok nélkül Európa Kulturális Fővárosát, Kolozsváron a magyarok nélkül Európa Kulturális Fővárosát, ottmaradunk díszpintynek, díszmagyarnak, akiket mutogatnak, mint valami muzeális nemzeti értékeket, és közben már az autonómiát is megadnák, csak éppen már nem lesz kinek.
Magyar–román kerekasztal
– Böjte Csaba augusztus 20-i üzenetében meghirdette a párbeszéd és a kiegyezés évét a romániai magyar politikai szervezetek között. Lát-e halvány esélyt arra, hogy legalább a sarkalatos pontokban ez a megállapodás, kiegyezés megtörténjen a romániai magyarság politikai, érdekvédelmi képviseletei között? – Böjte Csaba atya egy egyszemélyes intézmény, és ami az ő ereje, az a mi magyar társadalmunk gyengesége is, tudniillik az, hogy nem a történelmi magyar egyházak teljes intézményi spektruma fog össze egy ilyen hatalmas horderejű vállalkozás ügyében, mint amit Böjte atya megvalósít. A politikai nézetei néha viszont meglepnek, mert kétségtelen, hogy aki elfogadja az RMDSZ Ezüstfenyő Díját, ugyanakkor nem jön el a néppárti rendezvényeinkre, az már politikailag válogat. A kiegyezésnek rossz íze van a magyar történelemben, mert, minden jó oldalával együtt lényegében a Trianont előkészítő elvtelen kiegyezés következményeként jött létre a 1867-es kiegyezés. Kossuth Lajos látnoki éleslátással megjósolta Nagy-Magyarország végét ezen kiegyezés miatt. Nos, egyezzünk meg abban, hogy Gyurcsány és Orbán között nincs kiegyezés. Mint ahogy mi sem tudunk itt megegyezni Váradon azzal az etnobiznisszel, amelyiknek képviselői egyházi segédlettel – itt Fodor József atyára gondolok – nem csak a Szent László Napok szabadalmát és jelképeit lopják el, hanem annak előtte bűnszövetkezetben elkövetett cselekmény keretében eltulajdonították a Széchenyi Terv keretében elnyert Ady központot, és most egy kétes értékű lebujként használják. Szent tévedésnek tartom Böjte atyának a felhívását ebben a megszorító értelemben. Tág értelemben viszont én most is azt mondom, amit huszonhárom évvel ezelőtt mondtam: a román-magyar kerekasztalt meg kell szervezni, abban reprezentatív módon vegyenek részt mind a román, mind a magyar politikai polgári és egyházi képviseletek, és egy olyanfajta megegyezést dolgozzunk ki, amelyet magáénak vall nem csak egy baloldalra elhajló, az egyeduralmi, totalitárius elveken nyugvó RMDSZ, hanem az egész magyarság képviselete. Ez a román-magyar megbékélés volna. Traian Basescu azt mondta 2010-ben Tusnádfürdőn, hogy a román-magyar viszonyok konszolidációja és a román-magyar megbékélés a két alappillérét jelenti a régió stabilitásának. Egy ilyen megállapodásra van szükség, de ez nem kiegyezés, hanem egy kőkemény politikai alkupozícióban elért eredmény. Ami pedig a magyarokat illeti, addig ne egyezkedjenek Bukaresttel magyar testvéreink, amíg velünk nem egyeznek meg. Hamarabb áll szóba a Markó Béla szürke eminenciási vezetésével a Kelemen Hunor által elnökölt RMDSZ Victor Pontával, mint a saját testvéreivel. Most is azt vetik a szememre, hogy nem ugyanazt a sípot fújtam Brüsszelben, mint ők. Hát amikor koalíciót között az EMNT és az RMDSZ a 2009-es EP választási listának az összeállításakor, és meghívtak az első helyre, akkor nem a behódolásról szólt az egyezség, hanem arról, hogy egyenrangú felekként képviseljük az erdélyi magyarságot. Ráadásul az az ízetlen torzítás is naponként elhangzik, hogy engem felvettek a listára. Nehogy a szekeret fogjuk a lovak elé! Hiszen ők kértek fel, ők hívtak meg azért, mert látták, hogy ha én nem szállok fel a listára, akkor nem biztos, hogy bejut a magyarság az Európai Parlamentbe. Ez célszerű volt az egész magyarságnak. Én ma is azt mondom, a magyarságban kell gondolkozni. Abban a pillanatban elfogadom az RMDSZ-t, amikor a Kolozsvári Magyar Napokhoz fogható módon össze tud fogni. Szinte példázatosnak tartom, hogy az unokaöcsém(Gergely Balázs–szerk megj,) , a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, az RMDSZ-nek egyik megyei alelnökét vette feleségül, és együtt dolgoznak a város javán. Lám, Marosvásárhelyen a magyarokat próbálják kijátszani egymás ellen, és valami elképesztő módszerekhez folyamodnak. Hát nem kötelező volna az RMDSZ-nek nem csak leereszkedni, vagy néha vállon veregetni, hanem összefogniuk annak a helyzetnek az orvoslásáét, amelynek elromlásáért óriási felelősséget visel? Ott volt Marosvásárhelyen a magyar RMDSZ-es négyesfogat: Frunda, Borbély, Markó Béla és Kelemen Attila, és mi lett a Fekete Március Marosvásárhelyéből, Erdély újkori fővárosából? Csúszik lefelé, és nem is kell oda Funar. A kolozsvári példa messze mutató, és azt tanítja hitünk is, hogy addig ne menj az oltárhoz Isten elé a te könyörgéseddel, amíg meg nem békélsz a te felebarátoddal. Készek kell lennünk a szót értésre, de nem feltétel nélkül, nem engedékenységből, nem gyávaságból, nem opportunizmusból, hanem jól megfontolt közérdekből, Isten akaratát és a nép javát tartva szem előtt.
Mi használ az erdélyi magyaroknak?
– Az ön számára melyik a legközelebb álló lehetőség az EP-választások tekintetében: az RMDSZ lists, vagy egy külön listán indulás? Esetleg más választás?
– Én megkerülném azt a kérdést olyan értelemben, hogy nézzük meg, mi történik Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Váradon. Marosvásárhelyen a román soviniszta, nacionalizmus próbálja megfúrni a teljes értékű magyar élet magyar napokban való megnyilatkozását. Váradon egy RMDSZ-es orvtámadás próbálja félrevezetni a közvéleményt és ellehetetleníteni a hatalmas sikerrel végződő Szent László Napokat. Én attól félek, hogy a bukaresti hatalom román és magyar kollaboránsai lehetetlenné teszik a magyarok összefogását, és mi itt függelékállapotra vagyunk kényszerítve, kiszolgáltatott állapotba kerülünk, mert nem az történik, amit a magyarok határoznak el, hanem amit manipulálnak hátulról, és ami érdekében áll egyes percember politikusoknak. Egyszer s mindenkorra fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi használ az erdélyi magyaroknak? Amikor a kommunista típusú föltétlen összefogást hirdetik, akkor nem tudok egyetérteni azzal, hogy hol Medgyessi jár Váradon, hol Gyurcsányt hívják meg Váradra, hol Bajnai jön ide, hol Mesterházyval köti meg az Erdélyi Riport a szerződést, és még könyvkiadót is létrehoznak, és Gurmai Zita hozza létre az RMDSZ nőszervezetét itt. Ilyenfajta egységre nincs szükség, viszont a nemzetünk érdekeiben egyesülő összefogásra szükség van. Van két-három lehetőség az EP-képviselethez. Próbáljunk meg eltávolodni Bukaresttől, a posztkommunista politikai befolyásoltságtól, és tegyük fel a kérdést: mi használ ennek a magyarságnak? Ennek én kész vagyok alávetni magam, sőt, akár visszavonulni is, hogyha a nemzeti érdek úgy kívánja, de kész vagyok folytatni ezt a tevékenységet, hogyha a pártérdekek fölé emelkedő nemzeti érdekeink ezt megkövetelik.
Rais W. István
erdon.ro
Erdély.ma
2013. augusztus 31.
Tízdolláros történelem
Az alábbi történet, melyet egyfajta korjelenségként vagy éppen okulásként megosztunk olvasóinkkal, ott kezdődött, hogy három évvel ezelőtt a Reggeli Újságban megjelent egy cikk, melyben arról írtunk, hogyan tették rendbe a volt Olaszi temetőben levő Gerliczy kápolnát és sikerült beszélnünk is az egykor híres, váradi nemesi család legidősebb, még élő tagjával, a jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban lakó Gerliczy György báróval. A Gerliczyieknek ma is akad némi nosztalgikus kötődésük Nagyváradhoz, az idősebb nagyváradi magyarok között bizonyára sokan akadnak, akik még Gerliczy utcaként ismerik a nagyállomástól nem messze levő egyik utcácskát. A régi magyar nemesi családról elnevezett kisutca ma Pescăruşului néven van feltüntetve a hivatalos utcanévjegyzékben. Az egykori Olaszi temető szélén pedig egy nemrég felújított kicsi kápolna található, a Gerliczy-kápolna.
A kommunista érában ez a kápolna, akárcsak az egész sírkert, ebek harmincadjára jutott. Pár esztendővel ezelőtt – a váradi római katolikus püspökséggel együttműködve – a Gerliczyek ma külföldön élő leszármazottai segítették a kápolna rendbetételét. Ezekről tudósítottunk hátrom éve egy riportunkban, s a cikk felkeltette a külföldön élő, ám váradi kötődéssel rendelkező olvasóink figyelmét is.
Pár héttel ezelőtt egyik régi olvasónk, a váradi Vígh József keresett meg bennünket, hogy van egy innen elszármazott hölgy, aki jelenleg Németországban él, és fel szeretné venni a kapcsolatot az egykori magyar nemesi család tagjaival. A hölgy, B. Éva és férje ugyanis olyan értékes, régi, 1815-től datált dokumentumok birtokában vannak, amelyek az egykori Gerliczy kúria számadásait, birtokviszonyait tartalmazzák, ugyanis mint kiderült, Éva asszony apósa a báró egykori könyvelője volt még a világháború kitörése előtt. S mivel a B. család olvasta a cikket, hogy az egykori nemesi família Amerikában van, úgy vélték, apósuk emlékére és tiszteletére visszajuttatják az értékes dokumentumokat a bárónak és családjának.
Szerkesztőségünk segítségével a B. család fel is vette az amerikai leszármazottakkal a kapcsolatot, és lelkesen mindent megpróbáltak, hogy az egykori okmányokat visszajutassák. Mint Vígh úrtól megtudtuk, el is küldték a majdnem kétszáz éves dokumentumokat Amerikába. Azonban a modern idők szele megérinthette az egykori kékvérűeket is. A feladók teljes közömbösséget és egy sértőnek is vehető válaszlevelet kaptak, amiből kiderült, az egykori váradi báró családját ma már nem érdeklik a régmúlt dolgok, és a sok értékes dokumentum „viszonzásaként” nem egy emberséges köszönőlevelet, hanem 10 (tíz) amerikai dollárt küldtek, úgymond postaköltségként azoknak az embereknek, akik azt hitték, nemes gesztust gyakorolnak magyar nemesekkel.
Akármelyik régiségkereskedő komoly pénzeket adott volna az okmányokért, de B.-ék úgy gondolták, nem nyerészkedni kell az ilyen okmányokkal, hiszen ezeknek az eszmei értékük is nagy, már amennyiben van, aki ezt megbecsülje. Mint kiderült a ma 86 éves bárónak ez (ki tudja miért) nem volt fontos, és leszármazottainak sem értek többet tíz dollárnál a múlt ezen előkerült bizonyítékai.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2013. augusztus 31.
Monográfia a Fehér megyei Asszonynépéről
Molnár József Károly nyugalmazott református lelkipásztor Asszonynépe – Egy királynői birtok virágzása és hanyatlása című könyvét mutatták be a Fehér megyei Magyarlapádon a múlt hét végén.
Molnár József Károly a körülbelül 150 lakosú Asszonynépe település melletti Magyarlapádon született 1925-ben, és 1981-től nyugdíjba vonulásáig, azaz 1995-ig szülőfalujában szolgált református lelkipásztorként. "Anyagi érdekeltség nélkül írom e könyveket, írom, mert szeretem. Mindig érdekelt a mi népünk és az egyházi múltunk megismerése, hogy értékeinket megőrizve a jövő nemzedéknek tovább adhassuk" – mondta a szerző. A most bemutatott kötet az ötödik monográfia Molnár József Károly tollából. A szerző lelkipásztori és családi életéről, a közösség sorsáról, a magyar történelemről és a Asszonynépe történelméről is ír: arról, hogyan lett a település királyi birtok, hogy virágzott s hogyan veszett el. Asszonynépén ugyanis jelenleg egyetlen magyar nemzetiségű ember él.
Gudor Kund Botond, az egyházmegye esperese és gyulafehérvári lelkész felhívta a figyelmet, hogy ez a könyv felkiáltójel, amely arra figyelmeztet, hogy addig él a népünk, amíg a harang szól, igét hirdetnek a templomokban és segítik a közösséget a családok. A szavak szíven találták az egyetlen Asszonynépén élő magyart, Solymosi Ferencet.
Derzsi Ákos parlamenti képviselő és a kötet kiadójának igazgatója hangsúlyozta, hogy a monográfia az erdélyi magyar nemzeti ügy egészét sűríti össze, s intő példa a fiatal generáció számára. Szilágyi Erzsébet, a magyarlapádi iskola volt igazgatónője úgy fogalmazott, a kötet Asszonynépe és a környék monográfiájaként számos feljegyzést, részletes bemutatást, fényképet tartalmaz Magyarlapádról is. Asszonynépe a lapádi egyház szórványa, a nyugalmazott lelkész 1981–1995 között beszolgáló lelkipásztora volt.
Krónika (Kolozsvár)
2013. szeptember 1.
Betekintés a Márton Áron-kutatások jelenébe
Az ünnepi szentmisét követően pénteken hat kutató tartalmas előadását hallgathatták meg Csíkszentdomokoson a Márton Áronnal kapcsolatos kutatások iránt érdeklődők.
Második alkalommal szerveztek Márton Áron tiszteletére konferenciát és megemlékezést Csíkszentdomokoson augusztus 30-án. A pénteki ünnepi program 10 órakor szentmisével kezdődött, amelyet Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök mutatott be a helyi templomban. Ezt követően 12 órától benépesedett a községháza díszterme, ahol hat, Márton Áronról szóló előadást hallgathattak meg az érdeklődők.
A kutatási eredmények bemutatása előtt a zsúfolásig megtelt díszteremben a jelenlevők közösen imádkoztak, majd Ferencz Alajos domokosi polgármester köszöntötte a jelenlevőket. Kiemelte, „Márton Áron püspök tanítása, példája ma is időszerű, talán jobban is, mint máskor. Így minél többet sikerül megismerni abból, amit ő tanított, mondott, annál inkább sikerül nekünk – akik felelősséggel tartozunk másokért is – a helyes úton maradnunk, hogy makacs kitartással ragaszkodjunk hitünkhöz, nemzetiségünkhöz. Mindezt annak érdekében, hogy jövőt tudjunk biztosítani a következő generáció számára.”
Lázár Csilla a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és Egyesület nevében kifejtette, remélik, hogy a Márton Áron életpéldájába és tanításába való betekintés után lelkiekben és szellemiekben is megerősödve távoznak a résztvevők a konferenciáról. Hangsúlyozta, a konferenciasorozatot azzal a céllal indították útjára tavaly, hogy a szélesebb közönség is tájékozódhasson a Márton Áronnal kapcsolatos történeti kutatások eredményeiről. Emellett szerették volna a kutatókat is ösztönözni, hogy a 20. századi vizsgálódásaikat összpontosítsák Márton Áronra. Lázár röviden bemutatta a tavalyi konferencia anyagából összeállított kötetet is.
Az előadások sorát Czikó László búzásbesenyői plébános nyitotta meg, aki Márton Áron bérmaútjairól beszélt. A plébános korábban erről a témáról írta szakdolgozatát, erre az alkalomra kutatási eredményeit összesítette és friss információkkal egészítette ki. Az érdeklődők megtudhatták, hogy a püspök hogyan munkálkodott fogsága előtt, alatt, valamint azt is, hogy azt követően hogyan folytatta pasztorális tevékenységét. Az előadásba aktívan bekapcsolódtak a hallgatók, közösen derítették ki a fényképeken szereplő helyszíneket, megosztották a püspökkel kapcsolatos élményeiket.
Mihály János történész arról beszélt, hogy az udvarhelyszéki Domus Historiákban – a plébániák fontosabb eseményeit megörökítő könyvek – történészi és helytörténeti munkája során milyen, Márton Áronra vonatkozó adatokat talált. Kiemelte, hogy a levéltárak, könyvtárak mellett fontos információforrás lehet az egyházközségek levéltára is, mivel az egyháztörténeti Domus Historiák hitelesen mutatják be az egyházmegyék történetét, sok esetben értelmezve, elemezve azt. Ezekbe a forrásokba engedett betekintést az általa felolvasott idézetek által.
Mitikus emlékek Márton Áron életrajzához címmel Balázs Lajos néprajzkutató tartott előadást. Csíkszentdomokos népi kultúrájának szakavatott kutatója több évtizedes gyűjtőmunkájáról számolt be. Bemutatta, milyennek ismerte meg a faluban őrzött Márton Áron-képet, milyen legendák és emlékek élnek Csíkszentdomokoson a püspökről.
Az ebédszünetet követően Hegedűs Enikő művészettörténész arról beszélt, milyen viszonyban volt Márton Áron a kortárs művészekkel. Bemutatta, hogy a gyulafehérvári Márton Áron Múzeumban – a püspöki egykori dolgozószobájában – fellehető könyvek, művészeti alkotások hogyan árulkodnak a Márton Áront övező tiszteletről.
Gál Hunor diakónus tagja annak a teológusokból álló csapatnak, amely digitalizálta a Gyulafehérvári Érseki és Káptalani levéltárban található, Márton Áron püspököt ábrázoló fényképeket. Az érdeklődők a digitalizálás folyamatáról hallhattak, ugyanakkor kevésbé ismert fényképeket is megtekinthettek.
Az utolsó előadást Ferencz Kornélia, a Mária Rádió csíksomlyói stúdiójának önkéntese tartotta, aki számos beszélgetést rögzített Márton Áron püspökről. A rádióban is elhangzott beszélgetésekben olyan papok, világi személyek szólalnak meg, akik közeli munkatársai, tanítványai voltak a püspöknek.
Az előadásokat követően az érdeklődők megtekinthették a Márton Áron Múzeumot.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2013. szeptember 1.
Kapumentők ünnepeltek Ülkében
Százkilenc éves, nemrégiben felújított székely kaput avattak fel Ülkében. Az ünnepség az e hétvégi V. Ülkei Falunapok rendezvénysorozat legrangosabb programja volt, az átadáson a felújítási munkálatokat végző Kőlik Alapítvány képviselői is jelen voltak.
A falu legrégebbi háza előtt álló, százkilenc éves kapu felújítása érdekében összefogtak a települések: a mostani tulajdonos, az Ülkéért Alapítvány a máréfalvi Kőlik Alapítvány és az Europa Nostra-díjas Kovács Piroska segítségével valósította meg a néhai gazda, Szász Antal vágyát, a megrongálódott kapu régi pompájának visszaállítását. A közös munka azonban várhatóan folytatódik, ugyanis a felújítók az eddigi megvalósítások számbavétele után a közösség figyelmét a további tennivalók felé irányították.
Az avatóünnepségen a szervezők több ízben is megköszönték a Kőlik Alapítvány, valamint az oroszhegyi és a Hargita megyei önkormányzat segítségét. Bálint Elemér Imre, Oroszhegy község polgármestere beszédében kiemelte, a több mint százéves székely kapu a székelység múltjának jelképe. A kapu elválasztja a magánélet terét a köztértől, kinyílva azonban össze is köti az egyén életét a közösségével. A köztér szimbolizálhatja a nemzetet, a porta a kis, zártabb közösségeket, ilyenformán pedig a kapu a falusi közösségnek a nemzethez, a nagy egészhez való tartozását jelképezheti – emelte ki a polgármester, hangsúlyozva egyúttal a kis települések összefogásának nélkülözhetetlenségét.
Birtalan József, a kapumentő programot támogató megyei önkormányzat alelnöke megköszönte Kovács Piroskának és a Kőlik Alapítványnak az értékek, az örökség megőrzése érdekében tett erőfeszítéseit, s felkérte a helyi közösség tagjait, hogy alakítsanak ki partnerkapcsolatokat annak érdekében, hogy a székelyek kapui mindig nyitva állhassanak a jó szándékú emberek előtt. A kapumentő munkájáért Europa Nostra-díjjal kitüntetett Kovács Piroska rámutatott: a díszes kapu nem csupán egy építmény, hiszen a székelység szimbólumává nőtte ki magát. „Mostanra sikerült a világ elé tárnunk, hogy a székely kapu számunkra több mint tárgy. Az ülkeiek ezzel a kezdeményezéssel bebizonyították, hogy ragaszkodnak hagyományaikhoz, székelységükhöz” – jelentette ki, hozzátéve, reméli, hogy a következő falunapra a régi ház is az alapítvány tulajdonába kerül, s tájházat avathatnak az ünnepen. Ezt követően felolvasott egy kötelezvényt, amelyet aláírva az Ülkéért Alapítvány, valamint a helyi és megyei önkormányzat képviselői a megmentett érték megbecsülésére, megőrzésére, felelősségteljes karbantartására kötelezték magukat.
Az ünnepi hangulat akkor hágott tetőfokára, amikor Oláh József helyi plébános felajánlotta a közösségnek a felújított, évszázados kapu Székelyszenttamáson található „nagy testvérét”, a kántorlak előtt álló, 1896-ban készült építményt. Mint elmondta, a 117 éves székely kaput az ülkei András Domokos állíttatta, ennek szerinte a frissen rendbe tett, a helyi Márton Áron által készíttetett kapu közelében lenne a helye, hogy „a két testvér találkozzon”. Kovács Piroska azonnal igent mondott az öreg építmény felújítására, erre az összegyűlt hallgatóság üdvrivalgásban tört ki. A plébános áldását követően a felújítási program támogatóit megajándékozták – a kapuállítás hagyományaihoz híven pálinkával –, majd a vidám koccintás után szinte kizárólag a jövőre vonatkozó tervekről, a további szükséges tennivalókról beszélgettek a részvevők.
Mint Kovács Piroska elmondta, a megrongálódott, évszázados kapu statikai helyreállítását tavaly sikerült befejezniük, továbbá kicserélték a tetőzetet, ez év tavaszára maradt a festés. „Vannak azonban még tennivalók. Amikor megvalósul a faluközösség azon álma, hogy a ház is köztulajdonba kerül, további munkálatokat végzünk” – adta tudtunkra.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2013. szeptember 1.
Nemet mondunk a ciánra! – Tőkés és Szilágyi tiltakozó nyilatkozata
A Victor Ponta által vezetett román kormány olyan törvénykezdeményezést fogadott el, amely gyakorlatilag zöld utat biztosít a verespataki, cianidos technológiával történő aranybányászatnak. Bár a kampányban éppen ennek ellenkezőjét – vagyis a bányaterv leállítását – ígérték, a kormányfő és elvtársai ismét tanújelét adták pénzéhségüknek, s újból bebizonyították: kétharmados felhatalmazásuk voltaképpen semmire sem elegendő, hiszen úgy táncolnak, amint a nyereségvágy vezérelte külföldi pénzemberek fújják nekik.
Vezető román újságírók állítják: Románia legújabb kori történelmének egyik legnagyobb korrupciós botránya közeledik a végkifejlet felé. Az árát – mint az elmúlt bő két évtizedben mindig – ismét mi, Románia adófizető állampolgárai fizetjük meg: bagóért elherdálják altalajkincseinket, eltüntetik kulturális örökségünket, és tönkreteszik a környezetünket. Mi, erdélyiek pedig maradunk a nehézfémekkel, illetve ciánnal szennyezett több száz hektáros zagytározóval.
Ugyanakkor arra is felhívjuk a figyelmet, hogy a verespataki bányaterv nem csupán Románia, hanem az egész kontinens környezeti biztonságát is veszélyezteti. A tíz évvel ezelőtt történt tiszai ciánszennyezés már megmutatta, milyen katasztrofális következményekkel bírhat egy gátszakadás...
Döntésével a román kormány Európával is szembefordul. Ebben a vonatkozásban az Európai Parlament 2010 májusában elsöprő többséggel meghozott határozatára emlékeztetünk, amelyben a cián bányaipari felhasználásának betiltását indítványozta az unió országaiban.
A főleg közösségi oldalakon szerveződő tiltakozó megmozdulások hatására a plagizáló Victor Ponta, valamint koalíciós partnere, Crin Antonescu, kibújnak a felelősség alól, és – amint az ideillő román mondás tartja – átdobják a döglött a más udvarába, hiszen az eddig bólogatójánosokként tevékenykedő honatyák lelkiismeretére bízzák a törvény elfogadását.
A román állampolgárok által törvényhozói hatalommal felruházott választott tisztségviselők jelentik számunkra az utolsó esélyt. Felszólítunk minden jóérzésű, a pártutasításokon és önös érdekeken túlmenő szempontokat is mérlegelni képes képviselőt, illetve szenátort: mondjanak nemet a ciánra, mondjanak nemet országunk kirablására!
Európai polgárokként jogunk van a tiszta környezethez. Adófizető állampolgárokként elvárjuk, hogy országunk választott képviselői elsősorban a választópolgárok érdekeit tartsák szem előtt, és ne a külföldi pénzemberek kegyeit keressék. Erdélyiekként tiltakozunk az ellen, hogy Bukarest Erdélyt pusztán természeti kincsekben gazdag gyarmatnak tekinti, amely szinte korlátlan mértékben kizsákmányolható, és nem Európa olyan történelmi régiójának, amely Románia és egyben Közép-Európa Svájca lehetne.
Nemet mondunk a ciánra. Nemet mondunk Erdély kifosztására. Nemet mondunk a korrupcióra. Nemet mondunk a környezetrombolásra.
A jelenünket csődbe vitték – ne hagyjuk, hogy ellopják a jövőnket!
Nagyvárad, 2013. szeptember 1.
Tőkés László
EP-képviselő és az EMNT elnöke
Szilágyi Zsolt
az EMNP alelnöke
Erdély.ma
2013. szeptember 1.
Kelemen: a marosludasi közösség erejét, hitét, és elszántságát bizonyítja Petőfi Sándor szobra
Az elmúlt évtizedben nem volt köztéri rendezvény Marosludason, az itt élő magyar közösség számára ezért különösen fontos volt 2013. szeptember 1-je, amikor a város egyik terén felavatták Petőfi Sándor mellszobrát. Az eseményen részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borbély László politikai alelnök, Kerekes Károly parlamenti képviselő, Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének elnöke, a Szövetség helyi önkormányzati vezetői, valamint nagyszámú érdeklődő, helyi lakos.
„A választásaink mindig meghatározzák cselekedeteinket, az, hogy kit és hogyan ünneplünk, nagyon sokat elmond rólunk. A magyar irodalom jeles alkotói közül nagyon sok személyiségnek lehet és kell szobrot állítani, ám Petőfi Sándor személye egy nagyon fontos és jelképes választás” – kezdte ünneplő beszédét az RMDSZ elnöke.
Elmondta, a Petőfi kultusz nagyon erős Erdélyben, amelynek a 21. században kiemelt jelentősége van.
„Petőfi Sándor a nemzet költője, a szabadság költője, aki forradalmasította a magyar költészetet, és forradalmárként a penna mellett kardot is ragadott a zsarnokság ellen. Ám az ő személyisége ennél sokkal több, ma, a 21. században. Petőfi évtizedek óta a magyar nemzet lelkiismerete. És aki a nemzet lelkiismeretére hallgat, az jó úton jár. A marosludasi magyar közösség választása, döntése a Petőfi mellszobor mellett egy olyan értékválasztás, amely jelzi, ennek a közösségnek fontos a szabadság szeretete, mélyen él itt a szabadság iránti vágy. Nekünk ma ugyan nem karddal, de nap mint nap csatát kell vívnunk. Harcolunk anyanyelvi jogainkért, oktatásunkért, identitásunkért, szimbólumainkért. Mindezt erős talapzaton állva tesszük, így építjük Erdélyben a magyar jövőt mindenhol, ahol az elmúlt ezer esztendőben nyomainkat őrzi szülőföldünk. Petőfi egy olyan választás, amely a ludasi magyar közösség erejét, hitét, és elszántságát bizonyítja!” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kelemen Hunor.
A Szövetség elnöke külön gratulált az RMDSZ helyi alpolgármesterének, tanácsosainak és vezetőinek, hogy megvalósították a közösség vágyát, elhelyezték az első, magyar személyiséget ábrázoló köztéri szobrot Marosludason.
„Petőfi Sándor szellemiséget, lelkiséget ad a közösségnek. Az a sok száz Petőfi szobor, amely a magyar nyelvterületen van felállítva, mind ezt jelképezi. Ezért van helye itt, Marosludason is” – hangsúlyozta felszólalásában Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros Megyei Szervezetének elnöke, aki külön köszönetét fejezte ki Simon Attila helyi szobrásznak a Petőfi mellszobor elkészítéséért.
Erdély.ma
2013. szeptember 1.
Dr. Jakab Sámuel: a csúcson szűnt meg a kertészképzés Nyárádszeredában
„Racionális döntés volt a nyárádszeredai kertészképzés megszüntetése, mert a húsz kilométerre levő Sapientia EMTE is el tudja majd látni a feladatát, másrészt az érdeklődés, a hallgatók száma is nagyot csökkent. Az anyagi gondokkal küszködő intézmény további működtetése lezüllesztette volna az egyetem nívóját, hírnevét. Bevallom: hiányozni fog a tanári közösség és a diákjaim, akiknek emlékezetében Samu bácsiként maradok meg” – állítja Dr. Jakab Sámuel, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertésztudományi kar nyárádszeredai tagozatának, a kezdetektől, húsz éve feladatát ellátó dékánja. Mint ismeretes, nem indul új évfolyam a 2013-2014-es tanévben, mert a húsz éve működő intézmény nem nyert el újabb támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumától, viszont a másod-, harmad és negyedévesek kimenő rendszerben befejezhetik tanulmányaikat.
Nem új keletű a probléma
A dékán elmondta, hogy már tavaly novemberétől a levegőben van a képzés megszüntetésének lehetősége, és ő ezt akkor tudomásul is vette. „Amikor a Sapientia EMTE-n elindult a kertészmérnöki szak, már akkor felmerült a nyárádszeredai tagozat megszüntetésének lehetősége. Akkor én voltam az, aki síkra szállt ez ellen, azzal is érvelve, hogy a koronkai intézmény nem integrálhatja a mi képzésünket, hiszen az nem akkreditált. A tavalyi akkreditációt követően nem volt már az „adu ász” a kezünkben, így a már 2002-ben felvetődött probléma újra aktuális lett. Nyilván voltak olyan oktatók, akik nem akarták elfogadni a tényeket, így idén tiltakozó aláírásgyűjtésbe fogtak, és erre buzdították a diákokat is, de már akkor tudattam velük, hogy ez falra hányt borsó, a nyárádszeredai képzés meg fog szűnni” – mondta el Jakab Sámuel.
A fenntartó indokai
Megtudtuk azt is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában határozat született arról, hogy megszűnik a nyárádszeredai képzés további finanszírozása, és a tagozatot a Sapientiának kell majd integrálnia. A minisztérium a jövő tanévre csak negyven határon túli hallgató támogatását vállalja, ezt pedig sem Beregszász sem Nyárádszereda nem kaphatja meg, hanem a hiánypótló zentai főiskolára utalják majd az összeget. Többek között a hivatalos indoklás tartalmazta azt is, hogy mivel a Sapientián működik akkreditált kertészmérnöki szak, és ez húsz kilométerre van Nyárádszeredától, nem áll módjukban támogatni az utóbbit.
A meglévő három évfolyam befejezi tanulmányait
„Jelenleg összesen ötven-hatvan diákunk – másod-, harmad- és negyedévesek – van még a főiskolán, és a tanulmányaik befejezésére megvan a szükséges anyagi keret” – biztosította a dékán. Azt is hozzátette, hogy a tanárokat sem érte veszteség, mert a legtöbb oktató a Sapientián is tanít, sőt, egyeseknek már túlterhelést jelentett a Nyárádszeredába való ingázás. Emellett a magyarországi óraadókra is lehet számítani az elkövetkezendő három iskolai évben.
Csökkenő érdeklődés, gyengébb képességű diákok
„Ki kell mondani azt, hogy a főiskola iránti érdeklődés évről évre csökkent. Míg húsz évvel ezelőtt, az egyetem indulásakor százan is jelentkeztek a meghirdetett helyekre, tavaly már a negyven tandíjmentes helyet sem töltötték be. Aki el kívánta végezni ezt a képzést, az húsz év alatt megtehette” – állítja Jakab Sámuel. Azt is hozzáfűzte, hogy bár a nyárádszeredai tagozat célcsoportja sosem a frissen érettségizett fiatalok voltak, az utóbbi időben ezek száma megnőtt, és sajnos belőlük is a gyengébb képességűek jelentkeztek, amely gyerekek jó példái voltak középiskolai oktatás iszonyatosan gyenge színvonalának. Elmondása szerint ezen diákok nagy része az első téli vizsgaidőszakban elbukott, 2-3 hallgatónál több a frissen érettségizettek közül nem jutott el az államvizsgáig. „Sok fiatal azt gondolta, hogy ezen az egyetemen nem kell tanulni, és emiatt választották a mi tanintézményünket. Úgy vélték, majd Nyárádszeredában ellébecolnak, ők pedig sorra elhasaltak, mert nem számítottak arra, hogy komolyan kell tanulni, még többet, mint a nappali képzésen, mert jobbára magára, saját kíváncsiságára van utalva a diák. Kijelenthetem: ha az idén indulna is évfolyam, harmincnál többen biztosan nem jelentkeznének, és ennyi diákért anyagilag sem éri meg működtetni egy tanintézményt” – állítja Jakab Sámuel.
Képes lesz-e a Sapientia integrálni a nyárádszeredai képzést?
Köztudott, hogy Sapientián nappali kertészmérnöki képzés folyik, Nyárádszeredában pedig levelező, azaz különbözik a két intézmény célcsoportja. Amíg a koronkai kampusz a frissen érettségizőknek biztosít felsőfokú oktatást, a nyárádszeredai főiskolára leginkább az idősebb generáció jelentkezett, akik tudatosan akarták elsajátítani ezt a szakmát, emellett saját vállalkozásuk van, illetve dolgoznak, így idejükbe nem fér bele a nappali képzés. Adott a kérdés, hogy a Sapientia kertészmérnöki szakja tudja-e majd helyettesíteni a nyárádszeredai képzést. „Úgy vélem, hogy egyelőre a Sapientia nem tudja teljesen átvenni a képzésünk szerepét, de idővel sikerül ez. Természetesen a mikor még a jövő titka” – mondta el a dékán.
Racionális a döntés, de hiányozni fognak a diákjaim
„Bár a kezdetektől jelen vagyok az intézmény életében, húsz éve töltöm be főállásban a dékáni tisztséget, és mindig is „magyar ügyként” tekintettem erre a képzésre, mégis azt mondom: racionális lépés volt a tagozat megszűntetése. Már régebben megfordult az én fejemben is az intézmény felfüggesztésének ötlete, mert leáldozásának első jeleit mutatta. Megcsappant az érdeklődés, a diák-alapanyag is gyenge lett, az anyagi források is elapadtak az utóbbi években. Emellett pedig nem korrekt az, hogy húsz kilométeres körzeten belül két nagyon hasonló képzés működjön magyarországi támogatással. Természetesen hiányozni fog az összeszokott tanári közösség, a diákjaim, akiknek Samu bácsiként maradok meg emlékezetében, de talán 82 évesen – a megmaradt három évfolyam befejezésekor ennyi idős leszek – ideje lenne nekem is igazi nyugdíjasként tölteni mindennapjaim. Pál Piroska
Központ
Erdély.ma
2013. szeptember 1.
Páratlanul tragikus helyzetben – A magyar irodalom a nemzet megtartója
Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész és Czegő Zoltán költő, író, újságíró voltak Magyarország Kulturális Központjának első meghívottjai a nyári szünet után. A több mint 100 kötetet író, és még egy annyit szerkesztő anyaországi irodalomtudós ezúttal az Erdélyben született magyar irodalmat bemutató könyveiről beszélt, majd Czegő legújabb történelmi regényéről fejtette ki véleményét a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termét megtöltő érdeklődők előtt.
A házigazda szerepét betöltő Lakatos Mihály bevezető mondataiból kiderült, bár az erdélyi magyar irodalom története megírásának gondolatával már rég foglalkoznak a Tündérkert irodalomtörténészei, a nagy mű a mai napig nem született meg. Ennek oka talán az előttük falként tornyosuló nagy dilemmában rejlik: lehet-e, szabad-e egyáltalán erdélyi magyar irodalomról beszélni, vagy csak egységes magyar irodalom létezik?
Pomogáts szerint csak egy magyar nemzeti irodalom létezik, melynek az erdélyi egy sajátos része. Éppen ezért adta a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó felkérésére megírt és gondozásában megjelenő művének a Magyar irodalom Erdélyben címet. E hatalmas és egy ember erejét messze meghaladó munkának eddig három kötete, az 1918–1944-es, 1945–1968-as, valamint az 1969–1989-es időszakokat felölelők kerültek a piacra. Jövő esztendőben remélhetőleg megjelenik az utolsó és egyben legkényesebb, az 1989-es változás után alkotó, zömében még élő szerzőket bemutató 4. kötet is.
Az est folyamán azt is megtudhattuk, hogy az írószövetség egykori elnöke az irodalomban nem kedveli a tolvajnyelvet. „Az irodalom közérthető kell legyen, hiszen közkincs, és a magyar nemzet legfontosabb megtartója, valamint szolgálója. A határok ugyanis változnak, a politikusok és a kormányok pedig jönnek-mennek, ezért csak a magyar irodalom az, ami nekünk megadja a nemzeti lét keretét és nemzeti identitásunkat. Ha ez nem lett volna, és nem lenne olyan nagy és értékes, mint amilyen, akkor Trianon után Magyarország elsüllyedt volna a történelemben” – vallja.
Czegő Zoltán Néma lovak című történelmi regényének értékeit a budapesti irodalomtörténész a következő négy pontban foglalta össze: a kiválasztott történelmi korszak és annak hitelessége, tragikus, éppen ezért mozgósító erejű történelemfilozófiája, a szerkezet arányos felépítése, valamint ízes nyelvezete. Művének megírásáról maga a szerző így vélekedik: „Meggyőződésem, hogy soha nem volt ilyen tragikus helyzetben Erdély és az erdélyi magyarság, mint az utóbbi majdnem évszázadban, Trianon után. Az, ami velünk 1920-tól eddig történt, és most a számadatokra utalok, az szinte a ravatalunk. Ezért választottam azt a kort, hogy mutassam meg, hová vezet a széthúzás, az egyet nem értés akkor, mikor 3+2 ellenség tapos, öl, gyilkol és rabol.”
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2013. szeptember 1.
Bárdi Nándor nemzetstratégiáról, külhoni magyarságról, „táposokról”
A Vásárhelyi Forgatag keretében szervezett Szóforgatag meghívottja volt Bárdi Nándor, az Etnikai és Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, aki Álságos állítások a magyar etnopolitikában címmel tartott előadást szombat este a Kultúrpalota kistermében.
A történész a magyarországi politikumnak a határokon túli magyarsághoz való viszonyulását, a magyar kormányok és az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai magyar közösségek, érdekképviseletek, politikusok közötti kapcsolatokat járta körül, kitért a szóhasználatra, felhívta a figyelmet a fogalmak közötti különbségekre, javasolt nyelvezetre. „A magyar politikai élet hiszterizált, az emberek elveszítették a realitásérzéküket” – fogalmazott az előadó, aki elmondta, nem a problémáról önmagáról beszélnek, hanem valamihez kapcsolják azt. Például óriási a félreértés a kettős állampolgársággal kapcsolatban, másként értelmezik, értékelik azt a külhoni magyarok és másként az anyaországiak.
Míg 1989 után a legtöbben úgy gondolták, hogy szakpolitikusok jönnek és megoldják – többek közt – a határon túli magyarok problémáit is, ehelyett retorikák zárják csapdába a politikai nyilatkozatokat – fogalmazott Bárdi, aki alkotmányos patriotizmusról, a szimbólumoknak olyanfajta használatáról beszélt, mint például kopjafa a Dél-Dunántúlon, vagy Székely Himnusz a Szózat helyett. „Nem jöttek létre a stratégiai programok, nem alakultak ki szakmai generációk, általában olyan emberek kerülnek be a kormányzati politikába, akik minden kormányváltáskor elölről kezdik, ismereteik hiányosak, nem szakképzelt, jól felkészült szakemberek” – jelentette ki.
Bárdi Nándor arra is kitért, hogy a külhoni magyarsággal kapcsolatos akciók ürüggyé váltak, az ezzel kapcsolatos retorikáknak a magyar belpolitikában nincs következménye, ezért bármit lehet mondani, nyilatkozni a határon túli magyar közösségek előtt, mert az következmény nélkül marad. Érdekes megvilágítása a 2004. december 5-i népszavazásnak az, hogy nem a külhoni magyarokról szólt, sokkal inkább belpolitikai ügy volt, amit a külhoni magyarok hiszterizálása követett. Akkor jelent meg például a „tápos” kifejezés, amivel a magyarországi magyarokat illették a külhoni magyarok – emlékeztetett. A „22 millió román” emlegetése is egy olyan politikai húzás volt szerinte az akkori szocialista kormány részéről, amellyel Orbán elveszítette a választásokat.
A történész érdekesnek tartja, hogy míg a nyugati vagy akár más kelet-európai, volt szocialista államokban nem tapasztalható ekkora ellentét, Magyarországon az antinacionalista beszéd teremtette meg a baloldali kohéziót, míg a nemzeti retorika a jobboldalit.
A kettős állampolgársággal kapcsolatosan Bárdi kifejtette: azt a veszélyt hordozza, hogy az erdélyiek tömegesen fognak Magyarországra telepedni munkavállalás céljából. „Mert könnyebb ma erdélyi, jól képzett szakembereket vonzani a különböző vállalkozásokhoz munkaerőnek, mint a cigányságot képezni és integrálni” – fejtette ki a történész, aki szerint nem csupán Csíkszeredából vagy más székelyföldi településekről mennek majd tömegesen, de Nagybányáról és Szatmárról is, amely az ottani magyar közösségek megfogyatkozását vonja maga után.
Az előadásban felvetődött az a kérdés, hogy miért nincs román nyelvű honlapja a Székelyföldnek, miért nem működnek a falusi kultúrházak, miért nincs közművelődési élet vidéken, vagy miért nem történt meg húsz év óta a minőségi oktatás áttörése, mit jelent a haza fogalma a magyarországi és mit az erdélyi magyaroknak.
Bárdi „az áldozat és az adófizető találkozásáról” is beszélt, amikor az állandó áldozat szerepben élő külhoni magyar a magyarországi magyartól várja a támogatást. A javasolt kifejezések közül kiemelte, hogy az egységes magyarság helyett az egyetemes magyarság használata lenne a pontosabb, a határon túli helyett pedig a külhoni magyarok, a nemzetpolitikát szerencsésebb volna nemzetstratégiával helyettesíteni.
Maszol.ro
2013. szeptember 2.
A magyar kormány az európai szabályok betartását várja el Verespatak-ügyben
A magyar kormány elvárja a vonatkozó európai szabályok betartását, valamint a tervezett verespataki aranybányászat által veszélyeztetett környezeti és kulturális értékek tiszteletben tartását – tájékoztatta a Külügyminisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium közös közleményében hétfőn az MTI-t.
Kiemelték: e környezeti és kulturális értékek a közös közép-európai örökség szerves részei.
A közleményben felidézték: Magyarország aggodalommal értesült, hogy augusztus 27-én a román kormány törvénytervezetet fogadott el Verespatak térségében megvalósítandó arany- és ezüstérc-kitermeléssel kapcsolatos intézkedésekről.
A ciántechnológiára épülő aranybányászat jelentős környezeti kockázatokat hordoz, veszélyezteti a vizek tisztaságát, a biológiai sokféleséget, ahogyan azt Románia és Magyarország polgárai is tapasztalhatták a 2000-ben bekövetkezett nagybányai katasztrófa alkalmával – emlékeztettek.
Hangsúlyozták: a magyar kormány ezért minden lehetséges fórumon kifejezte, hogy elfogadhatatlannak tartja a cianidos technológia alkalmazását. 2010 májusában Áder János köztársasági elnök európai parlamenti képviselőként tett javaslata nyomán az EP határozatban kérte az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a ciános aranybányászati technológiában rejlő veszélyeket, és tiltsa be alkalmazását az Európai Unió területén – közölték. Ezt követően Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök személyesen szorgalmazta az unió környezetvédelmi biztosánál a cianidos technológia uniós betiltását.
A verespataki aranybánya engedélyezési eljárásban Magyarország kezdettől fogva az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló nemzetközi egyezmény alkalmazását kérte Romániától – írták. Kifejtették: az egyezmény lehetőséget nyújtott arra, hogy Magyarország lehetséges hatásviselő országként részt vehessen az engedélyezési eljárásban.
Az eljárásban a magyar hatóságok elutasították a román fél által elkészíttetett környezeti hatástanulmányt annak túlzottan általános jellege, helytelen alapfeltevései, téves végkövetkeztetései és súlyos hiányosságai miatt – áll a közleményben.
A kanadai többségi tulajdonban lévő Rosia Montana Gold Corporation 15 éve vár hatósági engedélyre, hogy Verespatakon megnyithassa Európa legnagyobb ciántechnológiás, külszíni aranybányáját, ahol 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar kitermelni. Múlt kedden a bukaresti kormány törvénytervezetet fogadott el a beruházóval kötendő új megállapodásról, amely növelné az állam részesedését a majdani haszonból, és nemzeti jelentőségű közhasznú projektnek nyilvánítaná a verespataki beruházást.
MTI
Erdély.ma
2013. szeptember 2.
Brassai: minden eszközt bevetünk azért, hogy jövőre a főtéren legyen a Forgatag
Feljelenti Marosvásárhely polgármesterét az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke, amiért a városvezető akadályozta az első marosvásárhelyi magyar napok megszervezését. A Vásárhelyi Forgatagot az eredeti tervek szerint Marosvásárhely főterén tartották volna, de a román fellépők és programok hiányában a polgármesteri hivatal nem engedélyezte a tér használatát. A Vásárhelyi Forgatag a városvezetés ellenállása dacára is népszerű volt. A kulturális programok kivételével a szabadtéri rendezvények, és a koncertek a közigazgatásilag a szomszédos településhez, Marosszentgyörgyhöz tartozó Maros-partra szorultak. A kezdeményezés célja az volt, hogy a Kolozsvári Magyar Napok mintájára az utóbbi időben identitását vesztett Marosvásárhelyen is felhívják a figyelmet a magyar kulturális értékekre. Augusztus 28-át is azért választották kezdési időpontnak, mert 531 évvel ezelőtt ezen a napon nyert vásári jogot a város Mátyás királytól.
Brassai Zsombor úgy vélekedik, hogy Dorin Florea polgármester nem érti a marosvásárhelyiek nyelvét. „Mint kiderült Marosvásárhely az elmúlt 23 évben felnőtt, másként gondolkodik, nem lehet félrevezetni szegregációs riogatásokkal. Ezt nem értette Dorin Florea. Szerintem a régi retorikával próbálkozott és ez most ezúttal csődöt mondott. Marosvásárhely magyarsága egészen másképp állt a kérdéshez, sőt Marosvásárhely románsága sem hangolódott rá arra a retorikára, amit a polgármester meglendített.”
A helyi társadalom rájött, hogy a képmutató, porhintő politikai retorika mögött mi a valóság, Marosvásárhely rájött arra, hogy a nagy barátkozás tulajdonképpen egy látszat, mert a vásárhelyi magyarokat másodrendű állampolgárként kezeli. Ez a nyelvi jogaink csorbításában, rendezvényeink ostromában is megmutatkozik tette hozzá Brassai.
Az RMDSZ helyi politikájában irányváltás történik, ugyanis a polgármester nem tartotta be a szavát, így egyértelműen nem tudnak tovább, együtt dolgozni vele.
Brassai Zsombor RMDSZ megyei elnök szerint „a magyar napok kiszabadították a szellemet a palackból, és ezt most már nem lehet többet visszagyömöszölni. Teljesen egyértelművé vált, hogy Marosvásárhelyt nem veszítettük el. Igaz, hogy egy frontváros, és ebben a minőségében óriási a jelentősége, hiszen ha itt hátrányunkra dől el a jogainkért vívott harcunk, akkor ennek kihatásai vannak morálisan, pszichológiailag egész Erdélyre. Az igaz, hogy frontváros, de nem veszítettük el” – fogalmazta meg ismételten Brassai.
„Jövőben megismételjük, megtartjuk a második rendezvényt, ezúttal a főtéren. Szavatolom, hogy minden politikai eszközünket, teljes arzenálunkat bevetjük annak érdekében, hogy jogot érvényesítsünk magunknak Marosvásárhelyen” – szögezte le az elnök.
Duna TV
Erdély.ma
2013. szeptember 2.
Urmánczy Nándor szellemiségében ünnepelt Maroshévíz magyarsága
A maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület szervezésében hatodszor ünnepelték meg a város nagy szülöttjének emléknapját. A rendezvény kibővült, idén második alkalommal került sor a hévízi Székely-Magyar Napok eseményeire. Ünnepélyes, kulturális és szórakoztató rendezvénye volt ez a maroshévízi magyarságnak.
Urmánczy Nándorról, tevékenységéről nemcsak a szülővárosa, Maroshévíz magyarsága tud keveset, hanem Magyarországon is kevesen ismerik ezt a nevet. Urmánczy Nándor 1918-ban megalapította a Székely Nemzeti Tanácsot, az ő kezdeményezésére született a Nemzeti Hiszekegy, az ő indítványozására indult el az Országzászló mozgalom.
Nevét igyekezett kitörölni a köztudatból a második világháború utáni rendszer, s ma is kevesen tudják, ki volt ő. Emlékének, örökségének továbbvitelére jött létre 2008-ban Maroshévízen a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület.
Az egyesület a hétvégén immár hatodik alkalommal szervezte meg a Dr. Urmánczy Nándor Emléknapot, amely most másodszor maroshévízi Székely-Magyar Napokká bővült.
Amint Czirják Károly, az egyesület elnöke és a rendezvénysorozat főszervezője elmondta, az esemény kezd a maroshévízi magyarság igazi ünnepévé válni. Minden akadályoztatás ellenére több száz résztvevőt sikerült megmozgatni, ugyanakkor szélesebb körben is növekszik ismertsége, Erdély és Magyarország számos településéről érkeztek vendégek.
A Székely-Magyar Napok keretében Maroshévízen számos kulturális rendezvényre, megemlékezésre, sport- és szórakoztató eseményre sor került, emellett más településeket is érintett az ötnapos rendezvény, Marosvécstől Gyergyószentmiklósig.
A leghangsúlyosabb eseményekre szombaton, a Dr. Urmánczy Nándor emléknapon került sor.
Veress László: a díj kötelességet is jelent
A hévízi róma-katolikus templomban bemutatott ünnepi szentmise és kulturális műsor után néma főhajtásra és koszorúzásra került sor Urmánczy Nándor szobránál és sírjánál, majd a Kemény János Gimnázium dísztermében Czirják Károly ötödik alkalommal adta át az Urmánczy-díjat. Amint elmondta, a ezt olyan személyiségeknek adják át évente, akik az összmagyarságért, illetve Urmánczy Nándor tetteinek, hagyatékának megismertetéséért, továbbéltetéséért tevékenykednek. Korábban megkapta a díjat Gortvay István, azaz Urmánczy Nándor unokája, Izsák Balázs SZNT-elnök, Nagy Zsolt történész-kutató, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Idén Veress László vehette át a kitüntetést.
A méltatásban elhangzott: Veress László Maroshévíz szülöttje, jelenleg az Országház elnöki kabinetjének vezetője, sokat tett és tesz szülővárosa magyarságáért, az Urmánczy-emlék megmaradásáért, nagy szerepe van abban, hogy a városban Urmánczy Nándor-szobor áll.
A díj átvétele után Veress László elmondta, a megtiszteltetés ugyanakkor kötelességet is ró rá, amelynek igyekszik legjobb tudása szerint megfelelni.
„Ez a díj kötelez arra, hogy Maroshévíz magyar üzenetét, Urmánczy Nándor üzenetét lehetőségeim szerint hordozzam, hirdessem. (…) Urmánczy Nándor egy olyan folyamatot változtatott meg, amely már az ő kora óta is hosszú időn át jellemző volt, vagyis hogy minden nemzedék rosszabb állapotban adta át utódainak nemzetet, az országot, mint ahogy elődeitől kapta. Zsugorodott az ország, apadt a nemzet, és fogyott a lélek is. Minden nemzedék megpróbálta a balsorsot megtörni, jobbá tenni az örökséget, amit kapott. Urmánczy Nándor megélte a nagy veszteséget, és megérte azt, hogy nemzedéke jobb állapotban adta át a magyar világot. Ma nehézségeink, aggodalmaink ellenére ismét egy olyan időszakot élünk Budapesttől Maroshévízig, amikor ismét megkísérlünk egy jobb állapotban lévő világot átadni, mint amit kaptunk, noha az az idők járása nem biztos, hogy kedvező erre. A lélektani állapot ugyanaz, mint Urmánczyék esetében, vagyis hogy a magyar nemzet addig él, amíg hiszünk benne. Míg gyermekeinket vállaljuk világra segíteni, megtanítani csodálatos anyanyelvünkre, és hiszünk a magyar világban, addig az létezni fog. Ha hiszünk ebben, akkor ennek a magyar nemzetnek lesz egy olyan állama, amely oltalmazni tudja a nemzetet, és a magyar emberek szülőföldjükön, a Kárpát-medence bármelyik sarkában otthon érezhetik magukat.”
Székely katonáknak állítottak kopjafát
A díjátadást követően történelmi előadásokat hallgathatott meg a közönség, majd a Nemes Székely Gyalogregiment gyergyói zászlóaljának emlékére állíttatott kopjafát Gyergyószentmiklóson a magyarországi Jancsó Alapítvány.
Az Urmánczy Nándor Emléknap keretében sorra került eseményen Mezei János polgármester elmondta, ez egy újabb fontos pillanat Gyergyószentmiklós számára, ugyanis a temetőben felállított kopjafa emlékeztetni fogja az embereket azokra a gyergyói katonákra, akik annak idején életüket is odaadták a hazáért.
Ezt követően Garda Dezső történész tartott előadást a székely regiment történetéről és tetteiről. Elmondta, a székely katonák szinte mindenhol ott voltak, ahol a történelem csatatereken formálódott. „A Habsburg Birodalom jelentősebb háborúiban részt vettek. Gondolok itt elsősorban a bajor örökösödési háborúban való részvételükre, a török-orosz-osztrák háborúban való részvételre, hisz ezekben a harcokban a Habsburg Birodalom haderejét a székelyek adták. Szinte mindegyik csatában ott találjuk őket, és olyan nagy véráldozatot vállaltak a Habsburg-seregekben, mint senki más. Mindezek mellett a gyergyói katonák az 1848-as magyar szabadságharchoz is rendkívül ragaszkodtak” – fejtette ki.
Garda Dezső kiselőadását követően Bíró Sándor református lelkész kérte Isten áldását az elesett katonákra, valamint a jelenlévőkre. Elmondta, lesz olyan, aki többször fog megállni a kopjafánál, és lesz olyan is, aki kevesebbszer, azonban ez semmit nem vesz el a hősök tetteinek jelentőségéből. Az esemény a magyar, illetve a székely himnusz közös eléneklésével zárult.
Nem ijedtek meg a hévízi magyarok
A Székely-Magyar Napoknak mind az ünnepélyesebb, mind a szórakoztató vagy kulturális eseményei a hévízi magyarok nagyszámú részvételével zajlottak. A jelek szerint nem ijesztette meg őket a polgármesteri hivatal tiltása. Mint ismeretes, arra hivatkozva, hogy augusztus 31-e a román nyelv ünnepnapja, Dumitru Olariu alpolgármester felszólította az eseménysorozat szervezőit, hogy más időpontra tegyenek át egy, arra a napra tervezett koncertet.
Az Urmánczy Nándor Emléknap és a Székely-Magyar Napok szervezői, valamint az ezen részt vevő hévíziek megmutatták, ha a városban magyarként többszörösen nehezebb is a sorsuk, mint Székelyföld más településein élőknek, nem adják fel, kiállnak magyarságukért, ünnepeikért.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2013. szeptember 2.
Vásárhelyiek világtalálkozója
"Marosvásárhelynek lelke van"
Leginkább a gálaműsor vonzotta azokat, akik eljöttek a marosvásárhelyiek első világtalálkozójára, amelyet méltó helyen – a Forgatag keretében –, a Kultúrpalotában tartottak meg. A rendezvény 9 órakor kezdődött az ún. élő könyvtárral, ahol – igen találóan – a szervezők a Tükörteremben lehetőséget teremtettek arra, hogy azok, akik távolról jöttek, betekintést nyerjenek a város életébe. Majd következett a gálaműsor és Életutak többszólamúsága cím alatt az elszármazottak beszámoltak arról, hogyan sikerült marosvásárhelyiekként megállniuk a helyüket a nagyvilágban.
Igazán kellemes fogadtatásban volt részük azoknak, akik szombaton délelőtt beléptek a Kultúrpalota előcsarnokába, ahol népviseletbe öltözött fiatalok egy szál szegfűvel fogadták az érkezőt és a regisztrációhoz irányították, ahol a nyilvántartásba vétel után mindenkinek kalligrafikus írással szignált emléklapot adtak. Aki korábban érkezett, azt a Tükörteremben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete képviseletében több újságíró, televízió- és rádiószerkesztő fogadta. Egy másik asztalnál Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE jelenlegi és dr. Hollanda Dénes, a korábbi rektor várta. Sebestyén Spielmann Mihály kis előadást tartott a városról, míg Németh-Jakab Imola és Szabadi Ernő Loránd a fiatalok jelenjéről, jövőjéről provokálta volna beszélgetésre az érdeklődőket, Cseh Gábor pedig a sportélet iránt érdeklődőket fogadta.
Közben egy kis incidens is történt. Míg a szervezők korábban meghívták dr. Csegzi Sándor volt alpolgármestert, hogy az élő könyvtárban a jövőtervezésről beszéljen, a rendezvény előtt két nappal a főszervezők (Soós Zoltán és Portik Vilmos) úgy döntöttek, nem adnak lehetőséget a polgármester tanácsosának az előadása megtartására. Soós Zoltán elmondta, ha a polgármesteri hivatal a rendezvény partnere maradt volna, nem lett volna ellenvetésük. Mivel azonban a városvezetés ellenrendezvényt szervezett, a hivatal képviselője kompromittálta volna a rendezvényt előadásával. Mi több, Soós Zoltán szerint a konfliktus alatt Csegzi Sándor nem tett semmit azért, hogy a polgármestert jobb belátásra bírja a Forgataggal kapcsolatban. Ugyanakkor nem zárkóztak el attól, hogy Csegzi Sándor "egyszerű" városlakóként jelen legyen a rendezvényen. Csegzi Sándor rögtönzött sajtótájékoztatót hívott össze, ahol többek között elmondta, hogy meglepetésként érte ez a döntés, hiszen a rendezvény szervezésekor mind Soós Zoltán, mind Portik Vilmos jelen volt, akik akkor beleegyeztek abba, hogy megtartsa az előadást, ezért is érte meglepetésszerűen a letiltás. A világtalálkozóra egy bemutató anyagot is előkészített.
A Sebestyén Aba színművész által rendezett gálaműsorra zsúfolásig megtelt a Kultúrpalota nagyterme, és annak ellenére, hogy igen hosszúra sikerült a produkció, a közönség mindvégig kitartott és vastapssal jutalmazta a fellépőket.
Kirsch Attila főszervező az előadást megelőző ünnepi beszédében – amelyet rendhagyó módon jeltolmács is kísért – elmondta, a világtalálkozóval a határokon átívelő nemzettudatot szeretnék erősíteni azokban is, akik itthon maradtak, azokban is, akik elmentek, de lelkükben marosvásárhelyiek maradtak. Kirsch Attila felsorolta mindazt, amire a város büszke lehet: a Teleki Tékára, a Magyar Tudományos Akadémia ősére, a Magyar Nyelvművelők Társaságára, amely szintén e városban jött létre. Megemlítette Bodor Péter székely ezermester, a két Bolyai munkásságát s nem utolsósorban a városépítő dr. Bernády Györgyöt. – A közelmúlt és a jelen alkotói azok, akik ezt a szellemiséget továbbviszik, a város hírnevét öregbítik. A múltra alapozva építjük a jövőt, s ez minket kötelez. Ma is e városban mindennap meg kell küzdenünk magyarságunkért, a megmaradásunkért, ezért szükségünk van arra, hogy erős, egységes nemzet legyünk, s nekünk – a világtalálkozó szervezőinek is – kötelességünk az összetartozást erősíteni, ezért teremtettünk lehetőséget a találkozásra, az egymásra találásra. S ezt kell nekünk évente megismételnünk – mondta többek között Kirsch Attila, majd szép gesztusként egy gyertyát gyújtottak meg a színpadon, és egy perc néma csenddel emlékeztek mindazokra a marosvásárhelyiekre, akik eltávoztak az élők sorából.
A Nagy István színművész által ezúttal is profi módon vezetett műsorban felléptek: Kilyén Ilka lányával, Ritziu Ilka Krisztinával virágénekeket adott elő. Molnár Tünde csodálatosan szólaltatta meg a Kultúrpalota nagytermének orgonáját, Boros Emese, Trózner Kincső, Szabó Levente közismert operettslágereket adott elő Ávéd Éva zongorakíséretében, megzenésített versekkel minikoncertezett a Kővirág együttes, az Öves együttes és Kásler Magda csángó népdalokkal állt a közönség elé, Szabadi Nóra, Ördög Miklós Levente, Sebestyén Aba, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészei musicalrészleteket adtak elő, Vizi Imre két nemzetközi sláger mellett az első – az alkalomhoz igazított – magyar nyelvű szerzeményét is előadta.
Közben Kovács Levente – a műsor összeállításánál bábáskodó rendező – rövid előadásában többek között arról beszélt, hogy milyen színházi múltja van Marosvásárhelynek, majd a jelennel kapcsolatosan megjegyezte: jelenleg öt színházi helyszín is van, és örvendetes, hogy a hivatásos társulatok mellett (ide értve a Maros Művészegyüttest, a Művészeti Egyetemet is) számos színjátszó csoport, civil szervezet is létezik, amelyek színvonalas produkciókat mutatnak be. S példaként említette a Művészkuckó legutóbbi előadásában a Valahol Európában musicalben igen nagy sikerrel szereplő párost is, Nemes Tibort és Vajda Borókát, akik – amint Kovács Levente mondta – a szakmában a jövő letéteményesei lehetnek.
Az előadás díszmeghívottja Keresztes Ildikó volt, aki, bár közel 30 éve nem él Marosvásárhelyen, innen indult el életpályáján és mindig is marosvásárhelyi maradt. A közismert előadóművész hangulatos koncertje zárta a több mint háromórás műsort, amelynek végén a Himnusz is elhangzott.
Ezt követően az Életutak többszólamúsága címen korábban meghirdetett élménybeszámolók következtek. A szervezők lehetőséget adtak bárkinek arra, hogy előzetes bejelentkezés után 3 – 5 perc alatt mondja el a városhoz fűződő élményeit. Öten iratkoztak fel, akikkel a színpadon Sebestyén Mihály és Kirsch Attila beszélgetett. A hosszúra sikeredett gálaműsor miatt alig 50-en voltak kíváncsiak az életutakra.
A marosvásárhelyiek első világtalálkozója programjának részeként délután a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében Sebestyén Aba színművész előadta Kocsis István A tér című monodrámáját.
Vasárnap délelőtt a főtéri Keresztelő Szent János-plébániatemplomban ökumenikus imát tartottak Marosvásárhelyért, amelyen részt vett dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is, és a találkozó szellemiségében az összetartás gondolatát foglalták bele a hálaadó istentiszteletekbe a Vártemplomban, a Bolyai téri unitárius templomban és a Régi Kórház utcai evangélikus templomban is.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2013. szeptember 2.
Jól sikerült marosvécsi találkozó
Magyarországiak, marosvásárhelyiek, marosvécsiek, a helikoni írók leszármazottjai találkoztak és emlékeztek a hét végén Marosvécsen
Nagy Miklós Kund alelnök köszöntő szavaiban utalt a Helikon – Kemény János Alapítvány jó évtizedes útjára. A Helikon – Kemény János Alapítványt ugyan tizenhárom esztendeje alapították, s 2001-ben indult el a marosvécsi találkozók sorozata, ám az egykori helikonisták leszármazottjai most találkoztak tizedszer. Idő(járás), tér és hozzáállás segítette a kétnapos rendezvényt, amelyen kétszáznál is többen megfordultak.
Pénteken a marosvécsi kultúrotthon volt a találkozó helyszíne, ahol A Griff, a Dámvad és a Varjú című film elevenítette fel az Erdélyi Helikon három meghatározó alakjának emlékét: gróf Bánffy Miklós, báró Kemény János és Kós Károly élettörténete mögött egy küzdelmes és szép erdélyi történelem jelent meg, néha a maga groteszk élethelyzeteivel. Pomogáts Béla irodalomtörténész kedves visszaemlékezésében hangzott el egy korrajzszerű történet. A hetvenes években a budapesti televízió egyik arcképcsarnok sorozatában szerettek volna Kós Károlyról is filmet készíteni. A Kolozsvárra érkező filmes csoport politikai vezetője az erdélyi irodalom jó ismerőjéhez fordulva megkérdezte:
– Mondja, Pomogáts elvtárs, ez a Kós elvtárs jó elvtárs? – Mire a következő válasz érkezett:
– Kós a legjobb elvtárs! – És így elkészülhetett a róla szóló film.
Szombaton délelőtt – hagyományosan – a marosvécsi kastély kertjének több évszázados tölgyfái alatt, a helikoni asztal és Kemény János sírja között folytatódott a találkozó. Pomogáts Béla tartott emlékezetes előadást a száz éve született Jékely Zoltánról. "Jékely olyan világról énekelt, amely részben már a történelem mélyébe hullt" – emlékezett az előadó az egykori Nagyenyed világára, és a hallgatóságban felvillant a marosszentimrei templom fájdalmának hangzatos verse, amely azóta is az erdélyi magyar szórványvilág himnuszaként él bennünk Jékely Zoltán csodálatos költeményén keresztül. A száz éve született költőt dr. Nagy Attila, Marosvásárhelyen élő költő, orvos úgy mutatta be, mint akinek rendkívüli emberi tartása volt.
Színvonalas, gazdag program jellemezte a Helikon – Kemény János Alapítvány ez évi marosvécsi találkozóját, amelynek az előbbiekhez viszonyítva volt egy újdonsága is: négy fiatal képzőművész Marosvéccsen készült alkotásaival gazdagította a rendezvényt. A kétnapos rendezvényen költők és hivatásos színészek, irodalmárok és marosvécsi iskolások elevenítették fel az Erdélyi Helikon egykori világát. Kemény János, Berde Mária, Kovács László, Járosi Andor, Szentimrei Jenő, Vita Zsigmond egyenes vagy oldalági leszármazottjai találkoztak és emlékeztek együtt a szép nyárvégi napsütésben. És mi, a helikoni írók, költők mai olvasói, a találkozók résztvevői a marosvécsi Kemény-kastély tölgyfái alatt minden évben felfedezzük, milyen gazdag az erdélyi magyar irodalom, s rádöbbenünk, mennyire él még az Erdélyi Helikon szelleme és emléke tájainkon. Ezért is fontosak ezek a találkozók.
Ötvös József
Népújság (Marosvásárhely)
2013. szeptember 2.
Tájháziak, egymástól tanulva
Ahol nincs, ott szeretnének
Bevallom, azt reméltem titokban, a tájházak tornyai, nemzetközire sikeredett találkozóján, hogy megtudom, Arad megyében hol, merre vannak olyan gyűjtemények, amelyek a helység régi, hagyományos háztartási tárgyait, viseletét, munkaeszközeit, a vidéki élet mindennapi tartozékait, a fellelhető dokumentumokat, fényképeket stb. hordaná egy helyre.
Mégpedig azért, hogy nemcsak a ma emberének, de a későbbi koroknak is megőrződjenek, s majdan unokáink is fogalmat alkothassanak arról, hogyan is éltek nagyapáik, dédapáik. Mert, mint a találkozó egyik résztvevője megfogalmazta: egy régi tárgy, eszköz, amit jó sorsa még megmentett a pusztulástól, a padláson lom – összegyűjtve azonban érték.
Akik szombaton délután a tornyai – magánkézen lévő, anyagát magánszorgalomból összegyűjtött – tájházban a Pro Pir Kult egyesület hívására eljöttek, valamennyien tudatában vannak, hogy mit jelentenek – sokkal inkább eszmeileg, mint anyagilag – a múltról valló tárgyak, eszközök, dokumentumok. Tóth Piroska és Suttyák András hosszú éveken át kutattak – és kutatnak még ma is – régi portákon, „mozgósították” az idősebb embereket, ismerősöket, rokonokat egy-egy szerszám, öltözet, dokumentum beszerzése érdekében. Házuk nagy része múzeumhoz hasonlít, a szépen gondozott udvaron, egy színben, esőtől, naptól védve régi tárgyak, szerszámok sokasága, hagyományos kemencében sütik a finom pogácsát, hogy megkínálhassák a betérőt, náddal fedték az ólat (amelyben nincs disznó) – szóval modern ugyan, de nagyon hagyományosan néz ki a porta, ahol szombaton a közelebbről-távolabbról jövő „hobbis’ vendégeket fogadták. Mert – amint felszólalásaikból egyértelműen következtetni lehetett – mindannyian megszállottak egy kicsit, hiszen értékes, és energiát, időt igénylő munkájukat távolról sem anyagi haszonszerzés reményében végzik. Nos, azt nem sikerült megtudnom, hogyan is állunk „tájház dolgában” Arad megyében – a megyei múzeum munkatársa se tudja, és nincs olyan szerv, amelyik legalább számon tartaná őket –, de azt igen, hogy már akadnak olyanok, akik a jó példán felbuzdulva maguk is szeretnének hasonlót létrehozni.
Eljöttek a találkozóra a pusztaottlakaiak és battonyaiak (Magyarország), a székesútiak, kisiratosiak, nagyiratosiak, pécskaiak, s eljött a megyei múzeum munkatársa is. És Tóth Piroska, a háziasszony üdvözlő szavai után – amelyben megemlékezett a pécskai tanácsról, a rendezvény támogatójáról és hangsúlyozta, hogy az ittlévők tanulni szeretnének egymástól – sorra szólaltak fel a megjelentek, ki-ki a maga gyűjteményét ismertetve és tapasztalatát mondva el. Ám előbb még fellépett a kisiratosi Rónaság citerazenekar (mondhatni kamaraegyüttese nyolc zenésszel és négy énekessel), merthogy sietnie kellett az esti, otthoni gazdatalálkozóra. Az idő szorítása sem gátolta meg azonban őket abban, hogy a citeramuzsikához nagyon is illő környezetben ne adjanak egy nagyszerű koncertet a zenekar mestere, a csorvási Juhász Kálmán vezetésével. Újból megállapíthattuk: nem véletlenül nyert tavaly a Rónasági Magyarországon országos díjat…
De lássuk, miről is beszéltek magyarul vagy románul (a fordítást a műsorvezető Péterszabó J. Ilona biztosította) a jelenlévők.
Bölöni György megyei tanácsos, aki kezdetektől fogva ismeri a tornyai tájházat, úgy értékelte: létrehozásához (itt ugyanúgy, mint másutt) bátorság, eltökéltség kell. De sokan segítenek a jó ügy érdekében, s a vendégkönyv bejegyzései igazolják, milyen nagyra értékelik az eredményt. Ez a gyűjtemény, hangsúlyozta, igazolása annak is, hogy voltunk és vagyunk.
Almási Vince kisiratosi polgármester (hogy is hiányozhatna egy ilyen „kiszállásról?) büszkén mondta: a faluban mintegy negyvenen citeráznak, százan néptáncolnak. Száz éve minden második házban volt citera, de zenekar csak most, 4-5 éve alakult. Kisiratoson van tájház is – a falu egykori lakosa (akit „pipás Kása” néven ismert mindenki) szép gyűjteményt hozott össze, amit azonban jobb lenne a közösség kezére bízni. Jó lenne, mondta a polgármester, ha egymást meglátogatnánk, biztosan sokat tanulhatnánk egymástól.
Gabriel Hălmăgean muzeológus, az Arad Megyei Múzeum munkatársa a szakember szemével értékelte a tájházakat, gyűjteményeket, hangsúlyozva: nagyon dicséretesek, mert egy közösség jellemző tárgyait, a múlt még meglévő emlékeit segítenek megőrizni. Elmondta azt is, hogy mi a különbség egy (minden emléket összegyűjtő) tájház és az értékeket adott szemlélet mentén kiállító múzeum között. Kifejezte meggyőződését, hogy mindenütt kellene tájház, hisz minden közösségnek megvannak a néha csak rá jellemző jellegzetességei, szokásai, hősei.
Karancsiné Bocsor Éva (Pusztaottlaka) ismertette falujának történetét és felemlítette: 2005-ben román egyesületet alapítottak, amelynek célja a román kultúra megőrzése és ápolása. Pusztaottlakán a fogyó románság számára már csak az egyház létezik, a tájházat is, ami a tárgyi kultúra emlékeit gyűjtötte össze, a parókia három termében rendezték be. A 82 tagú kulturális egyesület, amely számos pályázatot is nyert (két éve, például, 39 millió forintot kaptak az ortodox templom felújítására) egyébként évente megrendezi a pusztaottlakai románok napját, október 5-én pedig mesemondó versenyt tartanak román gyermekeknek. Karancsiné, aki szép kétnyelvű, Nagyszüleink öröksége Pusztaottlakán c. prospektust is bemutatott, valamint színes fotókon ízelítőt nyújtott gyűjteményükből, javasolta: alakítsanak egy határon átnyúló szövetséget a tájházak üzemeltetői, bevonva olyanokat is, akik Tornyára nem tudtak eljönni.
Sfăt Alin, a Pécskai Művelődési Ház igazgatója azzal kezdte mondandóját, hogy „Piroska asszony provokálta Pécskát” – mármint a tájházzal. Elmondta: a kultúrház mellett folyamatban van egy ház megvásárlása, ahol a pécskaiak is amolyan tájházat szeretnének berendezni, a bivalyfarmon pedig, Mezőhegyessel együttműködve, egy „elevált” múzeumot. Vélemény szerint a Megyei Kulturális Központnak fel kellene karolnia a tájházak ügyét.
Ana-Dana Cheşa székesúti könyvtárosnő elmondta: a kultúrházban rendeztek be két termet, az egyikben egy paraszti gazdaság tárgyai találhatók, a másik székesúti parasztszoba, minden tartozékával. A gyermekek, akik a könyvtárba járnak, szívesen látogatják a tájházat, és meglétét a helybeliek is értékelik.
A találkozón jelen volt Papp Attila nagyiratosi polgármester sajnálta, hogy nekik nem nagyon van mivel dicsekedni, de azt mondta: csodálatos, amit látott, és elhozza majd az iskolás gyerekeket is ide. „Tanulni jöttem, és tényleg tanultam. Például azt, hogy a polgármesteri hivatal segítsége mellett kell egy lelkes ember, egy lelkes csoport, aki, amely ezt az ügyet felkarolja. Az első dolgom lesz, hogy Nagyiratoson találjak egy ilyen embert. Engelhardt Márta már összegyűjtött tárgyakat, de azok halála után visszakerültek a volt tulajdonosokhoz. Nagyiratoson megalakítottuk az Asszonykórust, támogatjuk a sportot, de amit itt láttam, az ambicionált – mondta a polgármester.
Érdekes volt a Peregi Vendégházat képviselő battonyai küldött felszólalása. A Battonyától 10, Aradtól 36 kilométerre lévő, Mezőhegyeshez is közeli panzió egy volt majorban lévő egykori iskolában kapott helyet, amelynek egyik termében iskolatörténeti kiállítás működik – a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek tantermét idézve. Tőle hallottuk, hogy Magyarországon, a határ közelében két Pereg nevű major-központ is van (Arad megyében, mint ismeretes, van Kis- és Nagypereg), amelyek azonban mára jobbára elnéptelenedtek.
Nem hiába gyűltek össze a találkozóra hasonló érdeklődésű emberek, nagyon jó, családias hangulatú összejövetelen vehetett részt, aki ott volt Tornyán. A tájház-összejöveteleket kezdetnek tekinthetjük, nagyon reméljük, hogy lesz folytatása.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2013. szeptember 2.
Emlékkereszt a magyar világnak
Katrosában, az egykori erődrendszer északi részén, a laktanya századpontjának helyén leplezték le szombaton a keresztet, amellyel a 24. Székely Határvadász Zászlóalj elesettjeinek állítottak emléket.
A megemlékezést a Székely Nemzeti Tanács szervezte, a több szimbólumot tartalmazó fakeresztet Szabó Ottó faragta. Az ünnepségen András Zoltán kászonaltízi polgármester hangsúlyozta, a ma emberének feladata is az, amiért egykor a katonák életüket adták: a székely nemzet megtartása.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: "Hetvenhárom évvel ezelőtt kezdődött itt el Székelyföldön egy új világ, a kis magyar világ, 1940. augusztus 30-án hozták meg a 2. bécsi döntést, és másnap kezdték el újraszervezni Székelyföldön az életüket az emberek. Szeptember 5. és 13. között pedig egyenként tért vissza Magyarországhoz a Székelyföld szinte minden települése.(...) Ma már olyan utakat kell keresnünk, mely illeszkedik az Európai Unió 28 országából 11 országban gyakorolt területi és kulturális autonómia valamelyik formájához. Ki kell azt mondani, hogy mi itt Székelyföldön azt akarjuk, ami az Európai Unió többi országában sok népcsoportnak jár: területi autonómiát."
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kifejtette, nemcsak a múltra, hanem a jelenre is gondolunk, hiszen ma fegyverek nélkül, de ugyanazzal az elszántsággal kell küzdeni, hadrendbe állni, mint egykor tették a katonák. Kérte a jelenlevőket, vegyenek részt az október 27-én sorra kerülő nagy menetelésen.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)