Alkotmánybírák a státustörvényről
Május végén tárgyalja az alkotmánybíróság az államfő kifogásait, melyeket a honatyákat érintő, 2006/96-os törvényt módosító tervezet kapcsán juttatott el a testülethez. Traian Băsescu április végén az alkotmánybíróságon támadta meg a parlamenti képviselők és szenátorok státusára vonatkozó törvénytervezetet.
A dokumentumot azért nem látta el kézjegyével, mert úgy véli, a nemrég módosított változat sérti a hatalmi ágak szétválasztásának alkotmányos elvét, és azt a szakaszt, amely előírja az igazságszolgáltatás egységes, pártatlan és mindenkire egyformán érvényes mivoltát. Az államfő kifogásolta a törvényhozók mentelmi jogát: szerinte az alkotmány szavatolja a mandátum gyakorlásának szabadságát, arra pedig nincs szükség, hogy a bűnvádi felelősség alól is felmentse a képviselőket vagy szenátorokat.
A státustörvény erre nézve homályosan fogalmaz, többféle értelmezésre ad lehetőséget, és ennek következményei lehetnek az igazságszolgáltatás függetlenségére nézve: adott esetben a képviselőház vagy a szenátus is dönthet valamely bűnvádi eljárás megalapozottságáról a bíróságok helyett.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepi találkozó Segesváron
A segesvári Gaudeamus Alapítvány ebben az évben ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját, és ebből az alkalomból rendezvénysorozatot szervez.
Az első rendezvényre április 27-én került sor, amikor megtartották a Gaudeamus Alapítvány Baráti Társasága megalakulásának 10. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi találkozót. A tagok több mint 75%-a jelen volt, külföldről is számosan eljöttek.
A jubileumi találkozót a Mircea Eliade Főgimnázium két diáklányának szavalatával indították, miután Farkas Miklós nyugalmazott tanár, a segesvári Gaudeamus Alapítvány igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, akik a támogatott diákokkal együtt több mint százan voltak jelen.
Tóth Tivadar tanár, a gimnázium magyar tagozatának igazgatója érdekes és részletes vetített képes előadást tartott a gimnázium és a Gaudeamus Szórványközpont életéről és tevékenységéről. Büszkén jelentették, hogy az elmúlt évben is 52 művelődési rendezvény volt a Gaudeamus Házban, színházi előadások, hangversenyek, pódiumműsorok, könyvbemutatók, diákversenyek és egyebek.
A GABT tagjainak adományai lehetővé tették az idén is, hogy egyrészt a növekvő energiaárak ellenére sikerült biztosítani a kollégium működését, másrészt pedig 57 rászoruló és jól tanuló gyereket támogathattak ösztöndíjakkal.
A továbbiakban a Kikerics néptáncegyüttes "veterán" tagjai (XII. osztályosok és egyetemi hallgatók) nagy sikerű mezőségi táncokat mutattak be. Ezt megelőzően Farkas Miklós elmondta, hogyan alakult meg ezelőtt húsz évvel az együttes, majd László Imola tanárnő, a Kikerics Kulturális Egyesület ügyintézője részletesen beszámolt az utóbbi évek kimagasló eredményeiről.
Ezután sor került a füzetek kiosztására, amelyek a jubileumi alkalomra új köntösben jelentek meg Sz.. Kovács Géza tanár, képzőművész és Ambrus Oszkár informatikus jóvoltából.
A kis füzetben tájékoztató található az alapítvány legfontosabb megvalósításairól, tartalmazza a GABT tagjainak névsorát (nyolc intézmény és hatvannyolc magánszemély, akiknek nagy többsége az iskola diákja volt). Veress Zsombor gyógyszerész, az alapítvány igazgatóhelyettese felolvasta a tagok névsorát. A füzetek kiosztását megszakította a Kikerics néptáncegyüttes fergeteges cigánytánca, amely óriási sikert aratott, s amelyet a közönség szűnni nem akaró tapsa jutalmazott.
Miután befejeződött a füzetek átadása, a GABT tagjai között idén is kisorsolták Sz. Kovács Géza képzőművész értékes festményét. A szerencsés nyertes Buzogány Erzsébet és Márton Károly volt.
Ezután kegyelettel emlékeztek a GABT elhunyt tagjaira: gróf Bethlen Miklós, Bokor Anikó, Csaszkóczy Emil, Dósa László és Jakab Elek volt tagokra. Paizs József református lelkész-gyakornok felolvasott egy igét, majd áldását adta a jelenlevőkre. Lőrincz Éva és Birtalan Levente kuratóriumi tagok elhelyezték az udvaron található kopjafánál az emlékezés koszorúját.
A sikeres ünnepi találkozót baráti ebéd követte.
Sz. Fazakas Mihály
Népújság (Marosvásárhely)

A Goma-dosszié
Nobel-díjra javasolta Paul Goma román írót a moldáviai írószövetség, ami után Románia (mostoha) testvér-országának hatóságai megadták a moldáv állampolgárságot is a Párizsban élő román írónak, aki, hírek szerint a nyár folyamán visszatér szülőföldjére, Besszarábiába.
E hírben nem az a kérdés, hogy a második világháború utáni román irodalom e kétségtelenül egyik legkiemelkedőbb alakja, akit sokan a román Szolzsenyicinként emlegetnek, valóban felemelkedett-e a világirodalmi élet legmagasabb csúcsaira – amit kétségbe lehet vonni, latin álmodozásnak is lehet nevezni.
Hanem az, hogy a Romániából annak idején kiutasított, Franciaországban politikai menekültként élő román disszidens, antikommunista és emberjogi harcos visszakapta-e már román állampolgárságát, s hogy miért nem Romániába tér vissza a hazájából elűzött román író, miért kellemetlen, nem kívánatos értelmiség ma is, több mint huszonkét évvel a rendszerváltás után Bukarestben?
Az Írószövetség nagy késéssel, tavaly visszaadta neki ugyan tagsági jogát, a Băsescu-féle kommunizmus bűneit kivizsgáló bizottságba viszont hiába hívták meg, nyolc nap elég volt ahhoz, hogy kidobják onnan.
Vajon nem dől-e meg előbb-utóbb az a tétel, mely szerint Romániának nem voltak kiemelkedő disszidensei, nem csak azért hangsúlyozzák-e ezt, hogy Ceauşescu egykori udvari költői, a ma is fénypompában fürdőző vadimtudorok, s azok, akik a rendszerváltás utáni második és harmadik gárda kiszolgálóivá váltak, tovább élvezhessék privilégiumaikat?
Gomáról a fiatalok többsége nem is hallott, iskolában nem tanítják műveit, de a történelemórákon sem tesznek említést róla.
Nagyszebenben, X-es diák korában hurcolta meg először a Securitate, 1956 novemberében, miután az orosz csapatok rátörtek a magyar forradalomra, Goma visszaadta IMSZ-tagsági könyvecskéjét, ami után ismét verőlegények keze közé került.
A fő botrány azonban azután tört ki, miután regényét egy nyugatnémet kiadó adta ki, s miután a Szabad Európa felolvasta rendszerellenes nyílt levelét, s az is kiderült 1977-ben, hogy nyílt levelében a csehszlovák Charta 77 aláíróinak a következőket írta:
„Ti, akárcsak a lengyelek, a keletnémetek, a magyarok, a bulgárok, orosz megszállás alatt éltek; mi románok, román megszállás alatt élünk, ami végső soron még fájdalmasabb, még hatékonyabb, mint az idegen megszállás…
Mindenütt a kard uralkodik: nálatok az orosz, nálunk a romázn kard. Itt az ideje, hogy egyiket is, másikat is visszadugják a hüvelyébe.”
Ezután már a jilavai és szamosújvári börtön, majd a baragáni kényszerlakhely következett, de az írónak akkor már olyan nagy nemzetközi hírneve volt, hogy az Amnesty International is közbelépett érte, börtönbe már nem merték vetni, hát kiutasították az országból.
Párizsban is folytatta antikommunista és emberjogi harcát, ám közben a hazátlan, megkeseredett író egyre jobban belecsúszott az amerikaellenesség, antiszemitizmus és szélsőnacionalizmus lejtőjébe, ami után kétszeresen is kétséges, hogy a Nobel-bizottság egyáltalán szóba áll-e a moldáv írókkal, s hogy a kisinyovi hatóságoknak egyáltalán kell-e egy ilyen kellemetlen ember, akit különben az írók a moldáviai kommunizmus bűneit tanulmányozó intézet létrehozásával szeretnének megbízni.
Kilin Sándor
Nyugati Jelen (Arad)

Elkezdik az amerikai rakétapajzs kiépítését
Az eredeti terveknek megfelelően idén megkezdődik az európai rakétavédelmi rendszer romániai bázisának kiépítése az Olt megyei Deveselun, az ide telepítendő SM-3-as elfogó rakétákat pedig 2015-ig állítják hadrendbe – mondta Frank Rose, az Egyesült Államok külügyminisztériumának védelmi politikáért felelős helyettes államtitkára, akivel kedden közölt interjút a Gândul című lap.
A rakétapajzs romániai főtárgyalója kifejtette, hogy Románia ideális helyen fekszik ahhoz, hogy védelmet biztosítson Dél-Európának egy esetleges iráni közepes hatótávolságú rakétatámadásával szemben. A növekvő észak-koreai fenyegetés miatt Washington letett arról, hogy a rakétapajzs kiépítésének negyedik szakaszában nagy hatótávolságú rakéták elfogására alkalmas korszerűsített SM-3-as rakétákat telepítsen Európába, de ez a döntés nem érinti az első három szakasz megvalósulását – magyarázta az amerikai illetékes. Hozzátette: Deveselun idén megkezdik a munkálatokat, az ehhez szükséges több százmillió dollárt pedig az Egyesült Államok Kongresszusa biztosította.
Rámutatott: Iránnak sok rövid- és közép-hatótávolságú rakétája van, Észak-Korea viszont interkontinentális rakétát is kifejlesztett. Ezért döntött úgy az Egyesült Államok, hogy 14 nagy hatótávolságú rakétaelfogót telepít Alaszkába és egy második radart Japánba, ugyanakkor letesz a nagy hatótávolságú elfogók európai telepítéséről.
Kérdésre válaszolva Rose elismerte, igaza van Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettesnek, amikor azt mondta, hogy az amerikai rakétapajzs nem képes elfogni az orosz ballisztikus rakétákat. Az amerikai illetékes szerint ezzel együtt Moszkvának vannak olyan aggályai, miszerint a rakétavédelmi rendszer csökkentheti az orosz hadászati nukleáris erők elrettentő képességét. „Mi együttműködünk a rakétavédelem terén Oroszországgal, és nem fogadhatjuk el a védelmi képességeink korlátozását, mert biztosak kell lennünk abban, hogy a rendszer képes gyorsan reagálni a változó fenyegetésekre” – mondta Frank Rose.
Az európai rakétavédelmi rendszer első szakaszát tavaly nyilvánította harcképesnek a NATO: ez egy Törökországban működő csúcstechnológiás radarrendszert, az SM-3-as elfogókkal felszerelt, a Földközi-tengeren állomásozó amerikai fregattokat foglalja magában. A második szakaszban (2015-ig) Romániában, a harmadikban (2018-ig) Lengyelországban állítanak hadrendbe SM-3-as elfogó rakétákat – emlékeztetett a lap.
Szabadság (Kolozsvár)

Új tagokat választott a Magyar Tudományos Akadémia
Külső tag lett Kántor Lajos és Salat-Zakariás Levente
A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének (május 6–8.) második napján bemutatta újonnan választott rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait. Az Alapszabály szerint az választható taggá, aki az MTA doktora címmel vagy azzal egyenértékűnek minősített tudományos fokozattal rendelkezik, és „aki tudományát elismerten és különösen magas színvonalon, alkotó módon műveli”.
Az akadémikusválasztást megelőző eljárásban az MTA 141 doktorára érkezett ajánlás, a jelölési szakaszban 40 fő kapta mega tudományos osztályokon a minimálisan szükséges ötvenszázalékos többséget, végül az Akadémikusok Gyűlése 26 főt választott levelező taggá.
A 26 levelező tag mellett 31 rendes, 18 külső és 20 tiszteleti taggal bővült az akadémikusok létszáma. Az akadémiai alapszabály szerint rendes taggá az a magyar állampolgárságú levelező tag választható meg, aki levelező tagságának elnyerése óta jelentős tudományos eredményeket ért el. A magát magyarnak valló, de életvitelszerűen külföldön élő, tudományát elismerten és különösen magas színvonalon, alkotó módon művelő, a magyar tudományos élettel pedig szoros kapcsolatot tartó kutatók közül kerültek ki az Akadémikusok Gyűlésének döntése alapján a külső tagok, míg tiszteleti taggá azok a külföldi, illetve külföldön élő nem magyar állampolgárságú tudósok választhatók, akik szaktudományukat nemzetközileg kiemelkedő színvonalon művelik, és akik a magyar tudomány különleges megbecsülésére tarthatnak számot.
A Magyar Tudományos Akadémiának a 2013. évi tagválasztását követően 303 rendes, 61 levelező, 193 külső, illetve 235 tiszteleti tagja van.
A Külső tagok közé választották Kántor Lajos irodalomtörténészt, kritikust, a Korunk volt főszerkesztőjét (Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya) és Salat-Zakariás Levente politológust,egyetemi tanárt, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának dékánhelyettesét (IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya).
A 184. ünnepi közgyűlésen átadták a Magyar Tudományos Akadémia 2013. évi elismeréseit. A kitüntetettek a díjakat Pálinkás Józseftől, az MTA elnökétől vehették át.
A jelentős tudományos munkásságú külhoni magyar tudósok, kutatók jutalmazására szolgáló Arany János-életműdíjat a Magyar Tudományos Akadémia 2013-ban Weszely Tibornak, a matematikai tudomány doktorának, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanárának ítélte oda a magyar matematikatörténet kutatásában, különösképpen a Bolyai-kutatásban elért forrásértékű eredményeiért, geometriai kutatásaiért, valamint több mint fél évszázados kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért.
Az Akadémiai Aranyérmet Damjanovich Sándor Széchenyi-díjas biofizikus, az MTA rendes tagja vehette át. Kiosztották továbbá az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat és a Wahrmann Mór-érmet.
Szabadság (Kolozsvár)

Jánosi Andrea: „Könyvillusztrátorként több lábon állok”
PÉLDAKÉP(P)
Példakép(p) című rovatunkban hezitáló diákoknak, egyetemistáknak szeretnénk segítséget nyújtani a pályaorientációban, terveik megvalósításában. Egy szakmát két személyiség segítségével mutatunk be: a pályakezdő és az elismert szaktekintély szemszögéből. Igyekszünk rövid, személyes benyomásokkal teli portrékat közölni, amelyek másoknak is tanulságul, esetleg biztatásul szolgálhatnak a továbblépéshez. Reméljük, hogy a jövőben sok hasznos információt tudunk adni Nektek.
Kérdéseiteket, javaslataitokat a campus.szabadsag@yahoo.com email címre várjuk.
Elsőként Jánosi Andrea grafikussal és Korodi Vass Lóránt harmadéves egyetemistával beszélgettünk. Andrea 2005 óta a BBTE Kolozsvári Egyetemi Könyvkiadó grafikusa, számos könyvet illusztrált már, övé a nagysikerű Mátyás, Mátyás című animációs film rajzi része, és a Filmtett portál arculatát is ő tervezi. Lóránt a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem hallgatója, az idei KMDSZ Diáknapok arculatát, de a Perspektíva imázsát is ő álmodta meg.
– Mikor döntöttél úgy, hogy könyvillusztrátorként szeretnél dolgozni?
– Nem döntés kérdése volt. A Marosvásárhelyi Művészeti Líceumba jártam, itt választottam először grafika szakirányt, és itt nyertem betekintést először abba, hogy miről szól az alkalmazott grafika, mit tudhat együtt a betű és a kép. Egyetemre is grafika szakra felvételiztem, de nem vettek fel, így művészetpedagógiát végeztem. Abban az időszakban viszont olyan tanáraink voltak, akik amúgy a grafika tanszéken is tanítottak. Gyakorlatilag ugyanazzal foglalkoztunk, mint a grafikán, még ha nem is olyan intenzíven. Az egyetem kísérleti szakasz volt számomra, ahol kipróbáltam mindent az absztrakt olajfestménytől a litográfiáig, de akkor még csak annyi körvonalazódott bennem, hogy az absztrakt nem az én világom. Sokkal inkább érdekelt a karikatúra és a képregény. A diplomamunkám is egy saját forgatókönyv alapján készült képregény volt.
– Ha nem az egyetem vezetett a mostani munkádhoz, akkor mi tett téged illusztrátorrá?
– Mindenkinek egyéni pályafutása van ezen a szakterületen. Az egyetem alatt nagyon sok dologra rácsodálkozol, mindent kipróbálsz, végül valami biztosan lesz, amiben magabiztosan mozogsz, legyen szó az erőteljes színhasználatról vagy a rajzolás könnyedségéről. Én a színekkel félénkebb voltam, de rajzban nem nagyon ismertem lehetetlent, valószínűleg ennyi elég volt ahhoz, hogy az első felkérést elfogadjam. Kisebb dolgok megrajzolását már az egyetem ideje alatt elvállaltam, de az első komolyabb megrendelést sokkal később kaptam. Közben elvégeztem még egy egyetemet, aminek kevés köze volt a konkrét szakmámhoz, de ekkor nőttem fel, és itt alakultak ki olyan kapcsolataim, amelyek alkotómunkához juttattak. Személyes tapasztalatom tehát az, hogy kapcsolatok révén jut el az ember az első megrendelésig, de ahhoz, hogy egy megrendelést elfogadhass, szükséged van alapismeretekre. Aztán ha majd a munkád tetszik a megrendelőnek, újabb megrendelést kapsz, egyik hozza a másikat. Az egyetem nem tanítja meg annak mikéntjét, hogy hogyan kell munkához jutni – ezt ne várja senki.
– Sokan azt mondják, az egyetemen tanultakat nem minden esetben sikerül hasznosítani az illető szakterületen. Rád ez mennyire vonatkozik?
– Az én esetemben ez kevésbé igaz, mert a munkám az alkotásról szól. Ha valóban a szakmádban dolgozol, nagyon is felhasználható az, amit az egyetemen tanultál. Nagyon sok grafikus dolgozik egyetemről kikerülve szerkesztői/tervezői munkakörben alkalmazottként, munkaidőhöz és mások elvárásaihoz igazodva, feladva a világmegváltó ötleteit. A lakbért havonta ki kell fizetni, szórakozni is kell valamiből, és csak nagyon kevés művésznek adatik meg, hogy szabadon készített grafikáinak, festményeinek eladásából éljen.
– Mit jelent számodra grafikusnak/illusztrátornak lenni?
– Nagyon szeretem a munkám, és örvendek minden felkérésnek, de kemény harcaim vannak az idővel, mert mindez elméletileg a „másodállásom”, gyakorlatilag a szabadidőm. Főállásban grafikusa vagyok egy könyvkiadónak, ami egy szerény, de stabil megélhetést biztosít ugyan, de az a munkakör teljesen másról szól, azaz itt illusztrációs feladataim nincsenek. Több lábon állok, és azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül a szakmámbeliek körében.
– Mi az, amit abszolút pozitívnak látsz a szakmádban?
– Képzőművészként dolgozni azt jelenti, hogy szabad a képzeleted. Léteznek ugyan határidők, esetenként szabályok, felelős döntések, ugyanakkor szabadon alkothatsz.
– A szakmád árnyoldalai…?
– Itthon nem lehet ebből még meggazdagodni. Nagyon kevés művész privilégiuma az anyagi jólét. Eleve nehéz egy fogyasztói társadalomban festményeket/könyveket eladni, mikor annak van keletje, ami azonnal hat, majd kidobható. Nagyon szép, felszabadító és lélekemelő foglalatosság, de vagyonteremtésre nem alkalmas, vagy legalábbis csak nagyon ritka esetben, ha a szerencse is úgy akarja. Ez nem divatszakma.
– Mit tanácsolnál a most szakmát kereső diákoknak pályaválasztás kapcsán?
– Nehéz ajánlani ezt a szakmát, mert már kisgyerekkorban megmutatkozik az, hogy valaki tehetséges-e, de legkésőbb középiskolás korig szinte mindig eldől, hogy valaki alkalmas-e erre a pályára. Aki ezen a pályán indult és tanult, annak csakis kitartást tudok javasolni, és a hitet abban, hogy amit választott, az nem hasztalan.
KRISTÁLY BEÁTA
Szabadság (Kolozsvár)

Internetes topik: Miért gyűlölik a románok a magyarokat?
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács figyelmébe ajánlotta Marius Pieleanu szociológus a sofpedia.com fórumoldalán tavaly indított „Miért gyűlölik a románok a magyarokat?” című beszélgetőtopikot.
A szakember a dc.news.ro-nak elmondta, ez az internetes fórum magyarellenes hangulatkeltésre alkalmas, mert a megválaszolandó kérdés abból az alapvetésből indul ki, hogy a románok gyűlölik a magyarokat. „A szociológiai mérések nem igazolják, hogy a többségi nemzet zsigeri ellenszenvet táplálna a magyarok iránt” – mondta Pieleanu.
A topik címébe foglalt kérdésre eddig közel nyolcvan válasz érkezett. Ezekből szemelgettünk:
„Mert ellopták tőlünk az erdélyi kopót. Ha ezt nem tették volna, most három kutyafajtánk volna.”
„Irigységből gyűlöljük a magyarokat, mert civilizáltabbak nálunk.”
„Azokat gyűlölöm, akik egy szót sem tudnak románul. Azokat gyűlölöm, akik autonómiát akarnak. A többiekkel semmi bajom.”
„Kilencven előtt a szülei ellátogattak az egyik magyarlakta romániai vidékre, és ott azt mondták nekik, hogy hamarosan csak útlevéllel utazhatnak oda. Azt hiszem, a gyűlölet kölcsönös. Ők autonómiát akarnak, azt szeretnék, hogy csak magyarul beszéljenek.”
„Én nem gyűlölöm őket, azt gyűlölöm csak, hogy Romániában élnek. Menjenek az övéikhez. Mi nem mentünk el az országukba etnikai pártot alapítani.”
„Mi szükség van a kétnyelvű feliratokra? Miért kell magyarul beszélni ebben az országban, ha Romániában élünk? Az nem baj, hogy Romániában magyarok élnek, az a gond, hogy megpróbálnak elkülönülni tőlünk, románoktól.”
„Próbáljanak csak valamit is kérni románul Hargita vagy Kovászna megye valamelyik kisebb boltjában, nem tudom a válasz. Ha utcán kérsz tanácsot valakitől, ugyanezt ezt a választ kapod.”
Maszol.ro

Ezerötszáz magyar diák foglalta el Kolozsvár Főterét
Valóságos szín- és hangorkánnal, parádés kabalafigurákkal és fantáziadús csapatnevekkel startolt Kolozsvár Főterén a KMDSZ Diáknapok. A diákokat Soós Anna rektorhelyettes, a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának vezetője köszöntötte, kiemelve, hogy a rendezvény üzenete: jó dolog Kolozsváron magyar egyetemistának lenni. A Főtér széleiről bámészkodók arckifejezése is ezt súgta: de jó volna köztetek lenni…
Aki nem volt tisztában a szabályzattal, eléggé furcsálló arccal nézte, milyen titkos parancsszóra keringőznek, ülnek a földre, forognak a saját tengelyük körül vagy üdvözlik hangos ovációval Mátyás királyt a magyar diákok százai. Az utasítások ugyanis a Paprika rádión hangzottak el, és a fiatalok telefonon, fülhallgatók segítségével vették a vezényszavakat. -
A 48, egyenként 27-35 fős csapat felvonul a városon, majd délután 16.30-tól a Törökvágásban mutatkozik be. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség által huszadik alkalommal megszervezett rendezvénysorozat számos és változatos vetélkedőből, koncertekből és bulikból áll, a részletes program itt tanulmányozható.
Soós Anna, a BBTE magyar tagozatvezetőjének beszéde:
Kedves Diákok! Mikor a szervezők meghívtak a mai megnyitóra, először nem igazán tudtam, mi keresnivalóm lehet nekem tanárként, intézményvezetőként egy diákrendezvényen. Hiszen Önök azért vannak most itt, hogy kicsit kiengedjék a gőzt az előadások, szemináriumok, laborok, parciálisok forgatagából szabadulva. Rájöttem, hogy Önök itt legalább ugyanannyira egyetemisták, mint a tantermekben. Hiszen azért jöttek Kolozsvárra, legalábbis remélem, hogy választott szakmájuk alapjait elsajátítsák, felkészüljenek arra, hogy a jövőben jó szakemberré válhassanak saját tudományterületükön. A jó szakembernek azonban mindenekelőtt vonzó embernek kell lennie, hogy szaktudását is vonzóvá tudja tenni mások számára. Vonzó ember pedig nem lehet csak az, aki tud felszabadultan nevetni, játszani s akin látszik, hogy élvezi az életet. Ezért gondolom azt, hogy egyetemi formálódásuknak szerves részei az ilyen jellegű programok is, ahol gyakorolhatják az előbb felsorolt erényeket, ahol olyan emlékeket szereznek, melyeket jó lesz 20-30 év múlva is felidézni, amelyek akár hosszú távon is megvédik Önöket a ránk sajnos oly jellemző pesszimizmustól, besavanyodástól, elkeseredéstől. Gratulálok a KMDSZ-nek a 20. Diáknapok rendezvényhez. Vegyenek részt jó kedvvel és tiszta szívvel a rendezvényeken, erősítsék a mélyülő érzést: Jó magyar diáknak lenni Kolozsváron! Jó szórakozást kívánok mindannyiuknak!
A Diáknapokkal egyidőben a Válts Kolozsvárra, Európa Ifjúsági Fővárosára akció is megkezdődött.
„A 20. KMDSZ Diáknapok, vagyis a legtöbb magyar diákot összefogó rendezvény első napjának alkalmával, útnak indul a Youth@Kolozsvár 2015 )Európa Ifjúsági FőváProgram magyar nyelvű közösségi oldala, a Válts Kolozsvárra, Európa Ifjúsági Fővárosára. (facebook.com/valtskolozsvarra)
Az ifjúsági főváros előkészítése és megvalósítása során fontosnak tartjuk a többnyelvű kommunikációt és a széleskörű információközlést, ezáltal európai szellemiséget teremtve ennek a címnek. Ezért az elkövetkező időszakban tájékoztatást, tudatosítást több nyelven is biztosítunk, közöttük magyar, nyelven is a Switch to Cluj általános kampány keretében.
A Válts Kolozsvárra! indítókampányként a városban tanuló magyar diákokat célozza meg. „Miért szereted Kolozsvárt?” címmel fotókkal ellátott vélemények kerülnek fel a már említett Facebook oldalra. Ezáltal felhasználóbaráttá és emberközelivé válik a projekt valamint a közösségi oldalon létrehozott felületet.
"Mindenkit szeretettel várunk a https://www.facebook.com/valtskolozsvarra oldalon. Váltsunk közösen Kolozsvárra, Európa Ifjúsági Fővárosára” – olvasható a kezdeményezők felhívásában.
Maszol.ro

Varga Attilát egyszerűen kihagyták az alkotmányozó fórum munkájából
Bár megalakulásától az alkotmányozó fórum tagja, Varga Attila nem vehetett aktívan részt az alkotmány módosításának megvitatásával megbízott civil-szakmai testület munkájában. „Egyszerűen nem hívtak meg a rendezvényeikre, nem tájékoztattak arról, hogy mikor és üléseznek. Ezt furcsának találom” – nyilatkozta maszol.ro-nak szerda este a volt parlamenti képviselő.
Az alkotmányjogász tájékoztatása szerint eddig egyetlen konferencián vett részt április közepén, ám erre a rendezvényre sem a Cristian Pîrvulescu politológus vezette alkotmányozó fórum hívta meg, hanem a főszervező, egy alapítvány. „Akkor hozzá is szóltam a vitához. Találkoztam Pîrvulescuval, beszélgettünk is, és abban váltunk el, hogy lesz majd Kolozsváron egy újabb rendezvény, amelyre meghívnak. Azóta sem kaptam értesítést, pedig az elérhetőségem megvolt” – mondta Varga Attila.
Elárulta: nem látja át az alkotmányozó fórum működését, nagyon sok esetlegességet tapasztal a testület munkájában. „Nem azt mondom, hogy nem dolgoznak semmit, de vagy tudatosan, vagy hanyagságból, egyeseket kihagynak a tevékenységükből” – jelentette ki. Ezt azért furcsállja, mert a testületben civil szervezeteknek és akadémiai köröknek kellene megszólalniuk, és munkájából éppen a civil szférára jellemző nyitottság hiányzik.
Varga úgy tudja, hogy az alkotmányozó fórum már elkészített egy átfogó javaslatcsomagot, amelyet majd a parlamentnek továbbítanak, és az a gyanúja, hogy a testület „erősen szelektál” az indítványok között. „Nyilván, akadnak meredek javaslatok is, például a halálbüntetés visszaállítása, ezek természetesen kimaradnak a csomagból. Viszont úgy érzékelem, hogy komolyabb indítványokat is mellőz az összesítésből ez a fórum” – fogalmazott a volt képviselő, akit nem politikusként, hanem alkotmányjogászként delegált az RMDSZ a testületbe.
Varga Attilától megtudtuk, április 15-én már átküldte az alkotmány módosítására vonatkozó javaslatcsomagját Cristian Pîrvulescunak. „Ezt nem az RMDSZ, hanem a magam nevében küldtem, de nyilván elképzeléseim nyolcvan-kilencven százaléka megegyezik a szövetség javaslataival” – magyarázta.
Szerettük volna megtudni Cristian Pîrvulescu álláspontját is, ám a politológust egyelőre nem tudtuk elérni.
Maszol.ro

Máért szórvány bizottság - Javaslatok a magyar szórvány napjának megünneplésére
Minden régiónak lesz saját rendezvénye, és lesz központi, anyaországi rendezvény is a november 15-én tartandó Kárpát-medencei magyar szórvány napján - többek között erről is szó volt a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága szerdai budapesti ülésén. A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a konkrét programok kidolgozása a következő hónapok feladata lesz.
A közlemény szerint az ülésen Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár és Bodó Barna szakbizottsági elnök összegzése után a Bethlen Gábor Alap (BGA) és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet képviselői tartottak beszámolót a 2012-2013. évi támogatásokról, illetve a kiemelt nemzetpolitikai programokról.
A BGA képviseletében Mihály Erzsébet támogatásfinanszírozásai igazgató beszámolt a 2012. évi pályázatok tapasztalatairól valamint a 2013 első negyedévéről, a pályázatok beérkezése után felismerhető tendenciákról. Az igazgató kiemelte: a BGA által nyújtható támogatások keretösszege és a külhoni pályázók aktivitása is számottevően emelkedett, idén mintegy 30 százalékkal több pályázat érkezett, mint 2012-ben.
Az ülés második részében a bizottság külhoni tagjai beszámoltak az általuk képviselt régiók szórványt érintő aktuális kérdéseiről, problémáiról. Az egyes régiók képviselői javaslatokat fogalmaztak meg az idén először megünneplendő magyar szórvány napjáról, amelyet a bizottság legutóbbi ülésén született döntés alapján november 15-én, Bethlen Gábor születésnapján tartanak
MTI

Ponta: jogokat a kisebbségeknek is, de marad a nemzetállam
Victor Ponta kormányfő kijelentette, azt szeretné, ha az új alkotmány biztosítaná a jogokat a kisebbségek számára is, nem csupán a nemzeti többség számára, azonban nem érintené Románia egységes nemzetállam jellegét.
„Úgy vélem, sokkal pragmatikusabb megfogalmazást kell találnunk – és amikor azt mondom, találnunk, úgy értem, hogy minden érdekelt fél együtt – a kisebbségek jogainak biztosítására. Az utóbbi huszonhárom évben tartja magát a standard diskurzus az állam egységes, nem egységes voltáról... Nem hiszem, hogy ez a megoldás, úgy vélem, meg kell találnunk azokat a pragmatikus, rugalmas, európai, modern megfogalmazásokat, amelyek minden egyes kisebbség jogait garantálnák, és itt most nemcsak a nemzeti kisebbségekre gondolok, hanem mindarra, amit a kisebbség jelent a 21. század európai és demokratikus megfogalmazásában” – mondta Ponta az alkotmányozó bizottság által szervezett vitafórumon. A kormányfő azt is bejelentette, az alkotmánymódosítás tervezetének véglegesítése előtt megvárják a Velencei Bizottság álláspontját, és csak ezt követően bocsátják azt szavazás alá a képviselőházban, majd a referendumon.
„A román társadalom egyik régi hibája, hogy nem bízik a belső bírókban, és akkor külső bírókat hozunk mind a fociban, mind a politikában. Ezért kormányfőként azt a politikai döntést hoztam meg, hogy miként az 2003-ban is történt, álláspontot, elemzést kértem a Velencei Bizottságtól arra a szövegre, amelyet az alkotmánybizottság ki fog dolgozni. Mi több, azt is vállaltam Antonescu úrral együtt, hogy a Velencei Bizottság álláspontja majdnem kötelező jellegű legyen számunkra” – jelentette ki Ponta. Hozzátette, a Velencei Bizottság álláspontja biztosíték lesz arra, hogy a módosítások mindegyike megfelel az európai standardoknak, és ezek nem jelentenek visszaélést a kisebbségekkel szemben.
A kormányfő leszögezte, az alkotmány hiányos előírásai és hézagai oda vezettek az utóbbi időben, hogy a politikai konfliktusok miatt az alkotmánybíróság „hozzátegyen az alkotmányhoz”, „a rossz dolog ebben pedig az, hogy néha épp a fordítottját tette hozzá, mint egy évvel korábban”.
A vitafórumon Ponta szóba hozta a tulajdonjogok kérdését is, amelyet szintén módosítanának. Egy nappal korábban már felvetette azt az ötletet, hogy el kellene kobozni azoknak a járművét, akik súlyos vétséget követnek el a közlekedésben. Ponta hozzáfűzte, a „szent tulajdonjog” nem akadályozhatja meg az ország infrastrukturális fejlődését. Rámutatott: javítani kell azon a jelenlegi helyzeten, hogy nem építjük egyenesen az autópályákat, hogy bizonyos területeket kikerüljünk. A kormányfő szerint ugyanakkor úgy kell módosítani a tulajdonjogot biztosító törvényt, hogy a hatóságok által elkobzott javakat értékesíteni lehessen még a bírósági eljárás vége előtt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Agymosás felsőfokon, avagy elvtársi nemzetkép
Érdekes társadalomtudományi munkára derített fényt a budapesti sajtó. Az egyik internetes hírportál ismertette az 1974-ben Magyarországon készített felmérés eredményeit, amit a rendszer – a tipikus kommunista titkolózás jegyében – bizalmasan kezelt, nem hozták nyilvánosságra, csupán a legfeljebb állami vezetők szerezhettek tudomást eredményeiről.
Nos, a nemzeti témájú, közel 40 évvel ezelőtti felmérés meghökkentő eredményeket hozott, legalábbis a határon túli magyarság számára, vagy az 1956 előtti és 1989 utáni nemzeti szemléletnek.
Jóllehet a megkérdezettek 91%-a büszke volt magyarságára, 1974-ben a magyarországi lakosság 61% nem hallott Trianonról! Az elcsatolt területek és a határon túli magyarság tabutéma volt az anyaországot szovjet fegyverek révén 45 évig bitorló banda számára, a magyar lakosság agyát is annak megfelelően igyekezett átmosni. Annak tudata főleg a családi kapcsolatok révén maradt fenn, nyilvános szinten a nyolcvanas évek végéig Magyarországon szinte szó sem esett rólunk, vagy a felvidéki, délvidéki, kárpátaljai nemzettársakról.
Nemzettársak? Hiszen az 1974-ben megkérdezett magyarországiak 63%-a úgy vélte – elvtársi lendülettel –, hogy a határon túli magyarság nem része a nemzetnek. Sőt, 93%-nak a Magyarországról a kommunista szörny elől Nyugatra disszidált magyarok sem a nemzet részei!
A legjelentősebb ünnepeknek sorrendben április 4-ét, a szovjet megszállás napját (akkori hivatalos és kötelező szóhasználattal: felszabadulás), november 7-ét (az 1917-es orosz szocialista forradalom) és május elsejét nevezték meg. A valóban fontos nemzeti jellegű napok (március 15., október 6.) csak ezek után következtek, augusztus 20-át pedig újkenyérrel vagy a – kommunista – alkotmánnyal azonosították, s csak kivételesen Szent Istvánnal. Vagy legalábbis az akkor „politikailag korrekt” választ adták a kérdezőknek.
Agymosás felsőfokon, vagy ügyeskedés? Vagy mindkettő ötvözete? Bármely totalitárius rendszerben a lakosság igyekszik a hatalomnak tetsző válaszokat adni, nem saját meggyőződését hangoztatni, főleg, ha az szögesen ellentétes az éppen hivatalos ideológiával és komoly személyes hátrányokkal járhat. Az agymosás mértékét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a rendszerváltás után az anyaországiak rendszeresen lerománozták, leszlovákozták, szerbezték stb. a határon túli magyarokat, jelentős lelki traumákat okozva utóbbiaknak. A rendszerváltás után huzamosabb ideig Magyarországon élő határon túli magyarok számára lehangoló volt az anyaországiaknál széles körben tapasztalt nemzettelenség – mint e sorok írója számára is, aki 5 évet élt Budapesten felsőfokú tanulmányai idején. 2004. december 5. is alighanem arra a kommunista agymosásra vezethető vissza, amely mindent megtett a nemzeti érzelem kiirtására a magyarországiakból.
1956-ban a nemzet jegyében fogott össze munkás és értelmiségi, budapesti és vidéki, idős és fiatal a kommunista rémuralom ellen. Kádár idejében a nemzeti érzelem már nem jelentett értéket. A nemzeti érzés tömeges kiirtása olyan mértéket öltött, hogy a 70-es években budapesti értelmiségi körökben felháborodást keltett, amikor időnként olyan kérdésekkel is találkoztak fiatalok részéről, hogy „milyen nyelvet beszélnek a székelyek?”
1989 óta gyökeresen változott a helyzet Magyarországon, 1956, Trianon, s a határon túli magyarság komoly szerephez jutott a közéletben és politikában. Ez a mai fiataloknál jól látszik, elkötelezettebbek a nemzet iránt, mint szüleik, nagyszüleik. Kádár árvái viszont aligha válhatnak öntudatos magyarokká időskorukra, a szociális/anyagi ügyek iránti érzékenységük és a nemzeti kérdésekkel szembeni idegenkedésük szinte valamennyi 1990 utáni választásnál nyilvánvaló volt.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Elmarad az Ormós Zsigmond szoboravató!
A Temesvári Magyar Nőszövetség közleménye szerint módosul a XVIII. Bánsági Magyar Napok május 10-i programja. ORMÓS ZSIGMOND (1813–1894, Temes megye hajdani főispánja, műgyűjtő, író, tudós, a Bánát Múzeum megalapítója) köztéri szobrának, Szakáts Béla szobrászművész alkotásának május 10-re tervezett leleplezése a Személyiségek Sétányán elmarad.
A nagy Mecénás (aki egész műgyűjteményét a városra hagyta) születésének 200-ik évfordulója tiszteletére és alkalmából kezdeményezett szoborállítást több magyar civilszervezet nevében még novemberben kérvényezte a TMNSZ a Polgármesteri Hivataltól. A Szakáts Béla temesvári szobrászművész által agyagból elkészített mellszobor a művész műtermében hónapok óta várja a Helyi Önkormányzat határozatát a felállításhoz.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

KSH: 10,4 millióan vallották magukat magyar nemzetiségűnek a Kárpát-medencei népszámlálásokon
A Kárpát-medencében a 2011. évi népszámlálások alkalmával a teljes lakosság száma hozzávetőleg 25 millió 700 ezer volt, és mintegy 10 millió 400 ezren (40,5 százalék) vallották magukat magyar nemzetiségűnek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézete csütörtökön az MTI-vel.
Kifejtették: 2011-ben Magyarországon és a legtöbb szomszédos országban népszámlálást tartottak. Legkorábban, 2011 áprilisában Horvátországban volt népszámlálás, Szlovákiában májusban, Magyarországon, Romániában és Szerbiában pedig októberben. Ukrajnában és Szlovéniában nem tartottak népszámlálást - közölték.
A KSH kiemelte: Magyarországon 9.937.628 embert írtak össze 2011-ben, és közülük 8.314.029-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek kizárólagosan vagy más nemzetiség mellett. Ez 83,7 százalékos arányt jelent. Tíz évvel ezelőtt még 9.416.045-en, az akkori népesség 92,3 százaléka állította magáról ugyanezt.
Romániában a lakosság lélekszáma valamivel meghaladja a 19 milliót, és ebből mintegy hat és fél millió a tágan vett Erdély lakossága - írták. Az erdélyi területeken a lakosság szűk háromnegyede (74,38 százaléka) vallotta magát románnak, és majdnem egyötöde (18,91 százaléka) magyarnak. A magyar nemzetiségűek száma Erdélyben 1 millió 225 ezer volt, míg Románia egyéb részein 13 ezer.
Megjegyezték: az előző romániai népszámlálás óta eltelt időben a magukat magyar nemzetiségűeknek vallók száma mintegy kétszázezerrel csökkent. Ez a csökkenés kivétel nélkül minden erdélyi megyében megfigyelhető. A terület 16 megyéjéből ötben - Arad, Krassó-Szörény, Hunyad, Szeben és Temes megyékben - a csökkenés mértéke elérte vagy meghaladta a 25 százalékot. Ezeken a szórványterületeken "a magyar közösség teljes felszámolódása reális közelségbe került" - fogalmaztak.
Hangsúlyozták: Szlovákiában a lakosság lélekszáma 5 millió 397 ezer, ebből magyar nemzetiségűnek vallották magukat 459 ezren (8,5 százalék), szlováknak pedig 4 millió 353 ezren (80,7 százalék). Az ország nyolc kerületéből kettő - Nagyszombat és Nyitra - esetében 20–25 százalék a magyar nemzetiségűek aránya, míg három másik kerületben (Kassa, Besztercebánya, Pozsony) szórványban, de nem elhanyagolható számban élnek magyarok. Az előző, 2001-es népszámlálás óta az ország lakossága kissé, 0,3 százalékkal nőtt, de mind a magyarok, mind a szlovákok száma és aránya visszaesett.
A szerbiai népszámlálás eredményei szerint a Vajdaság lakosságszáma már jócskán kétmillió alá süllyedt, és itt 251 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek - közölték. Szerbia Vajdaságon kívüli területein alig néhány ezren mondták magukat magyar nemzetiségűnek, így e csoport aránya 13 százalék a Vajdaságon belül és 3,5 százalék egész Szerbiában. Nincs olyan körzet, ahol a magyar nemzetiségűek abszolút többséget alkotnak, de kettőben - Észak-Bácskában és Észak-Bánátban - 41 és 47 százalékos arányukkal relatív többségben vannak.
Az Ukrajna nemzetiségi összetételére vonatkozó adatok a 2001-es népszámlálásból származnak, ekkor Kárpátalja megye 1 millió 255 ezer lakosából mintegy 152 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek - emlékeztetett a KSH. Becslések szerint jelenleg mintegy 141 ezer lélekszámú lehet Kárpátalján a magyar nemzetiségűek csoportja, a megyében összesen 1.249.000-en élnek a hivatalos 2011-es nyilvántartás szerint.
Úgy fogalmaztak, Horvátországban a 2011-es eredmények szerint 14.048-an (2001-ben 16.595-en) mondták magukat magyar nemzetiségűnek, és közülük csak 8.249-en éltek a Drávaszöget is tartalmazó Eszék-Baranya megyében, a többiek szétszórtan Horvátország egyéb területein. Eszék-Baranya megyében egyébként összesen 305 ezren élnek, a magukat magyarak vallók aránya kevesebb mint 3 százalék.
Kitértek arra is, hogy Ausztriában a népszámlálás eredményei csak a születési helyre és az állampolgárságra vonatkoznak, így kizárólag a bevándorlók számának megbecsülésére jók. Burgenland esetében részben becslésekre hagyatkoztak, kiindulási értéknek a magyar nyelvet beszélők 2001-es létszámát vették. Mivel "a Magyarországról az elmúlt években meginduló tömeges kivándorlási hullám" egyik célországa Ausztria, és Burgenland esetében is jelentős bevándorlás volt megfigyelhető, úgy becsülik, hogy itt a magyar nemzetiségű lakosság száma mintegy 10 ezerre nőhetett az elmúlt évtizedben.
Szlovéniában nem tartottak hagyományos népszámlálást, a KSH becslésében a magyar nemzetiségűek létszámát 4.000-re tették.
Összességében megállapították, hogy a tíz évvel ezelőtti népszámlálások eredményeihez viszonyítva a Kárpát-medence lakosságszáma csökkent, és a csökkenés nagysága meghaladta az 1 millió 100 ezret. A régióban kivétel nélkül csökkent a magyaron kívüli jelentősebb államalkotó nemzetek tagjaiként összeírtak létszáma is.
Fontos tendencia az is, hogy az ezredfordulót követő évtizedben a magukat magyar nemzetiségűként megjelölők csökkenésének üteme felgyorsult, a korábbi bő egymilliós csökkenést mintegy egymillió négyszázezres követte, aminek oka szerintük jelentős részben a nemzetiségükről nem nyilatkozók számának növekedése.
MTI

KEREKASZTAL Marosvásárhely – a város, amely felszámolja önmagát?
Miért hiszterizált a marosvásárhelyi magyar közélet? Kiss Tamás, Novák Csaba Zoltán és Székely István a történet hátteréről.
Valami miatt a dolgok nehezen mennek Marosvásárhelyen. Legyen szó polgármester-jelölt állításról, magyar kultúra napról vagy civil protesztről, ugyanaz a magyar-magyar feszültség jelenik meg, más-más formában. Valamiféle általános szociális diszkomfortérzet a jellemző. Az aktorok folyamatos kényszert éreznek arra, hogy legitimálják, túllegitimálják önmagukat. Miért is? A Jakabffy Elemér Alapítvány, az Erdély FM és a Transindex közös kerekasztal-beszélgetésén ennek jártunk utána.
I. A magyar többségi tudat meghasonulása
Novák Zoltán: A hisztéria kifejezés nagyon találó. Ha a napi sajtót fellapozzuk, látjuk, hogy nem telik el nap, hogy a magyar-román adok-kapok csörtéket az utóbbi időkben ne írják felül ilyen hisztérikus megnyilvánulások, és ezek nagyon sok területen zajlanak.
Marosvásárhely mindig is az erdélyi nagyvárosok árnyékában volt. Az 50-es évek hoztak egy változást, ami saját küldetéssel látta el. Ez a Magyar Autonóm Tartomány fővárosi státusa. Történik ez egy olyan kontextusban, amikor a párt hivatalos magyarságpolitikája gyakorlatilag a Székelyföldre szorult.
Az ebben szocializálódott politikai elit ezt a küldetést továbbvitte, ezzel magyarázható az, hogy 1990 márciusában milyen módszerekkel próbálta visszahozni az elveszett intézményeket.
1968-tól megváltozik a politikai helyzet, és más lesz a színtér. A Magyar Autonóm Tartomány, ahogy Stefano Bottoni is fogalmazott, egyféle üvegházként védte a várost és a régiót, 1968 után ez az üvegház megszűnik mint óvó tényező, és elkezdődik az a folyamat, ami sokkal drasztikusabban megy végbe, mint más erdélyi városokban. Ha demográfiailag csak később, de politikailag a marosvásárhelyi magyarság már a 80-as években kisebbségben volt. Ez a magyar elit elveszti pozícióinak többségét.
1990-ben történik egy intézményi restaurációs kísérlet, ez a magyar elit megpróbálja a még többségben lévő magyarokkal visszahozni a korábbi állapotokat, és innen kezdődik a mélyrepülés. Egy győztes csata után egy vesztes háborúról beszélhetünk. Ami történt, egy csonka intézményes restauráció, de ez nem volt elég ahhoz, hogy erre jövőképet lehessen építeni. A probléma kulcsa az, hogy a fekete március és a kilencvenes évek demográfiai fogyása után a helyi elitnek nem sikerült egy, a helyi magyar társadalmat egészében összefogó és megszólító jövőképet megfogalmaznia.
Kiss Tamás: A 60-as évektől, de még inkább a megyésítéstől számítva indul Székelyföld fogalmának egyféle szűkülése. Azzal, hogy Marosvásárhely elvesztette az Autonóm Tartomány központjának a státusát és egy román többségűvé váló megyének a központja lett, elkezdődött egy olyan folyamat, ami afelé mutat, hogy a város kezd leszakadni a székelyföldi magyar tömbből. Másrészt 1968-tól olyan demográfiai folyamatok indultak be, amelyek átrajzolták a város képét. 1989 után Marosvásárhely egy román többségű várossá vált. Viszont, ha az utóbbi 10 év demográfiai történéseit nézzük, ezek korántsem drámaiak. A jelenlegi 45%-os magyar arány (a kilencvenes években tapasztalt brutális arányvesztéshez képest) egy pozitív csalódás.
A magyar politikai elit Marosvásárhelyen (ahhoz képest, hogy ez ma is egy 45 százalékban magyarlakta város) intézményesen nagyon alulteljesít. Például a marosvásárhelyi népszámlálási bizottságnak annak idején nem volt magyar tagja. E miatt azt gondoltuk, hogy ennek az alulteljesítésnek sokkal drasztikusabb következményei lesznek az adatok szintjén is. Florea számára ugyanis láthatóan tétet jelentettek a város etnikai arányai. A magyarok aránya azért nem csökkent nagyobb mértékben, mert megindult egy szuburbanizációs folyamat, amiben elsősorban a románok vettek részt. A jómódú, középosztálybeli románok kiköltöztek a peremfalvakba. Másrészt a városból való más irányú elvándorlás is nagyobb volt a románok esetében.
Székely István: Maros megyében már két olyan generációról beszélhetünk, amely román többségű megyében nő fel, érezvén a saját bőrén ennek a mindennapokat is befolyásoló közpolitikáit. Marosvásárhely esetében a lokális többség kisebbségé válása az elmúlt két évtizedben valósult meg, szerintem ez képezi a várossal kapcsolatos trauma alapját. Kérdés, hogy az a generáció, amelynek életét ez a folyamat határozza meg, tud-e egyáltalán erre egy racionális választ adni.
Többféle válasz fogalmazódott meg a politikai közélet részéről ezzel kapcsolatban. Az egyik válasz az egykori polgármesteré, Fodor Imréé. Ez egyféle politikai radikalizálódás, aminek egyik exponense a Székely Nemzeti Tanács. Az elveszett főváros képzetére építve, világosan látva, hogy Maros megye politikailag levált a Székelyföldről, mégis megpróbál egy össz-Székelyföldet építeni, méghozzá egy kisebbségi létből.
A másik modell, amiről nem beszélünk, mert nem látszik, az a 89 utáni gyorsított ütemű individualizáció irányából fogalmazódik meg. Arról van szó, hogy a mindennapok problémáiból egyre kisebb számú jelentkezik az etnikai közösség határain belül, és a válaszok sem ezen belül keresendőek. Látszik egy társadalmi réteg, amely nem találja politikai képviseletét sem az “itt apáink vére folyt” programban, sem az “együtt-împreună” programban, ami végülis a modernizálódó nagyvárosok, így Kolozsvár problémája is. Lehet, hogy újra kell fogalmaznunk a nemzettudatot a modernizáció és az individualizáció feltételei közepette.
2. A magyarok belső aszimmetriái
Kiss Tamás: A 70-es években és még a 80-as években is egyértelmű volt, hogy szimbolikusan is és akár társadalmilag is a magyarok voltak felül. A középosztály javát a magyarok alkották. 89 után nem pusztán az történt, hogy egy román többségű várossá vált Marosvásárhely, hanem a románok és magyarok közti szimbolikus viszony is megfordult. Statisztikai adatok szintjén is kimutatható, hogy a románok például iskolázottabbak, vagy jobb a jövedelmi helyzetük. Ezt a pszichózist az arányvesztés mellett a szimbolikus lefokozódás okozza.
Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy a magyarok elvándorlása 89 előtt és után is szelektív volt. Leginkább a jól képzett és magasabb státusú magyarok mentek el. Ez a státuskülönbség amúgy mindenben megfigyelhető, a munkanélküliek, a szegények között is több a magyar annak ellenére, hogy Marosvásárhely egy prosperáló sávjában van Erdélynek.
Novák Zoltán: Ha a civil szervezeteket nézzük, nem számszerűségükben, hanem a hatékonyságukkal van a gond, ebben mindenképpen előnyben vannak a románok.
Székely István: Amikor Kolozsvár gyengítéséért az orvosit és színit elviszik Marosvásárhelyre (pusztán épülethiány miatt nem ment oda a tanárképző is), akkor olyan városba kerül ez a két csúcsegyetem, amelyben az értelmiségi lét feltételei kevésbé voltak adottak, mint mondjuk Nagyváradon vagy Kolozsváron. A 70-es és 80-as években Marosvásárhelyen az értelmiségi elit szempontjából szinte monokultúra volt. Voltak az orvosprofesszorok, a színészek, képzőművészek, egy-két intézményvezető, de nem beszélhetünk az értelmiségiek szempontjából többszólamú, teljes értelmiségi struktúrájú nagyvárosról. Másrészt Marosvásárhely a 70-es évek második felétől saját magát számolja fel. Az elit nagyon nagy mértékben távozik, és ennek egy leszivárgó hatása is volt.
Ide tartozik, hogy amíg a “Fodor Imre habitus” főleg a szimbolikus tartalmakra és a kétnyelvűségre koncentrált, és annak a radikalizálódó közösségnek akart megfelelni, amely szerint nem elég autentikus a magyarság képviselete, addig a várost szépen szétprivatizálják, ami ahhoz vezet, hogy a középosztály szempontjából a román etnikumhoz tartozók elég jó pozíciókat foglaltak el.
Kiss Tamás: Amit Székely István monokulturálisnak, én egy rossz értelemben vett rendiességnek neveznék. Ez helyenként már nem reális tartalmakkal feltöltött, szimulált társadalmi különbségeket jelent. A marosvásárhelyi elit integrációképtelenségének ez az egyik magyarázata. Az, hogy bizonyos rétegek nem találják az érdekképviseletüket, ennek a rendi pökhendiségnek tudható be, ami szerintem normális ember számára elég nehezen viselhető el.
Novák Zoltán: Látom, hogyan építkezik Hargita és Kovászna megyében jól, rosszul egyféle helyi, székely tudat. Marosvásárhelyen nem találjuk, nem mutattuk meg azokat a fogódzókat, amelyekre hosszútávon egy közösséget lehet építeni. Úgy tapasztalom, hogy a marosvásárhelyi magyar közösség egy rendkívül heterogén közösség, nem egy Udvarhelyszékből Udvarhelyre, Csíkszékből Csíkba települő közösség, hanem a mezőségi és belső erdélyi identitású ugyanúgy megtalálható, mint a székelyföldi. Ezt tetőzi a számbeli kisebbségbe kerülés ténye, és ebből a görcsös spirálból képtelen szabadulni a város magyar közössége.
3. A politikailag gazdátlan város
Székely István: 1989 után a politikai eliten belül Marosvásárhelynek és Maros megyének végig kitüntetett szerepe van. Hargita eleve három külön részként szerveződött meg, így Maros lett a legnagyobb erdélyi magyar megye. Másrészt a 90-es évek első felében a marosvásárhelyi történések igen mély nyomot hagytak a politikai elitben. A pogrom okát abban lehetett megtalálni, hogy két többségi tudattal rendelkező közösség van, a román, amelynek van egy országos többségi tudata és a magyar, amely egy lokális többségi tudattal él. A magyar vezetőségnek volt egy meghatározó része, akiknek egyes számú prioritása az volt, hogy a hasonló eseményeket próbálják elkerülni, és a mindennapi élet szintjén jelenlévő interetnikus problémákra valamiféle strukturális válaszokat próbáljanak adni.
Emiatt el lehet mondani, hogy az országos RMDSZ-t egy olyan interetnikus környezetben szocializálódott elit határozta meg, amely legfontosabb célkitűzése a mindennapok szintjén jelentkező etnikumközi feszültségek feloldása. Ez az igazi oka annak, hogy ez az elit nem igazán érti a Székelyföldet, és nem igazán van válasza arra, amikor a problémák nem lokálisan interetnikusak, hanem Székelyföld-Bukarest vonatkozásában jelennek meg, elsősorban közjogi kérdésekben.
A kilencvenes évek hat meghatározó magyar politikusából három, Markó, Borbély és Frunda marosvásárhelyi. Mindhárman valamilyen országos politikai pályát választanak maguknak, de egyik sem köthető Marosvásárhelyhez. Frunda bekerül az Európa Tanács küldöttségébe, és olyan külpolitikusként határozza meg magát, aki történetesen Marosvásárhelyen lakik. Markó 1993-tól az RMDSZ szövetségi elnöke, és mint ilyen, számára Marosvásárhely ugyan fontos terep, de máshol is sok dolga akad. Borbély 1997 januárjától a kormányzati pozícióvállalásban látja saját jövőjét, és az elsőszámú erdélyi kormányzati befektetőként jelenik meg. Ezek nem a marosvásárhelyi problémákra fókuszáló politikai habitusok.
Az utolsó olyan politikus, aki egyes számú politikai prioritásként határozta meg a marosvásárhelyi társadalomépítést, Zonda Attila volt, aki Marosvásárhelyre költözött, teljesen alulról szervezte meg az RMDSZ-t, ezzel egyféle modellt is nyújtott, ami az értelmiség megkerülésének is a modellje. Zonda 1997 tavaszán elhunyt, azóta több elnöke is volt a helyi RMDSZ-nek, de valahogy a várost senki nem érezte elsődleges prioritásnak.
Külön történet a Kelemen Atilláé, ő megyei elnökként is úgy érzi, hogy elsősorban a vidék elnöke, mint ezt már többször is elmondta. Ebből következik, hogy a városnak politikai értelemben legalább 15 éve nincs gazdája.
A kilencvenes évek végétől volt Markónak egy intézményalapítási sorozata: Marosvásárhelyen jön létre az Erdély FM, ott lesz az Erdély TV, ez az az időszak, amikor felfut a körzeti közszolgálati rádió, megalakul a román televízió marosvásárhelyi stúdiója, és nem utolsósorban ennek kapcsán erősödött meg a Sapentia. Azonban ezeknek a marosvásárhelyi politikai vonalvezetésre minimális hatásuk volt.
Kiss Tamás: Marosvásárhely (paradox módon) megsínylette, hogy az RMDSZ felső vezetése innen került ki. Részben ennek tudható be, hogy nincsen olyan elit, amely a helyi problémákat kezelni tudná. A nem Marosvásárhelyt prioritizáló, de mégis jelen lévő elit egyszerűen blokkolta és blokkolja ezeket a pozíciókat. Nem hagyja, hogy karizmatikus, a helyi problémákkal, helyi társadalomszervezéssel valamit kezdeni tudó vagy akaró társaság fel tudjon nőni. Amíg ez a dolog nem változik, nem várható áttörés. Elég felemásnak láttam például, amikor a választások után teljes mértékben a helyi szervezetnek tolták át a politikai sikertelenség okát.
Ami az értelmiségi szerepmodelleket illeti, ehhez köthető az a fajta radikalizálódás is, ami Fodor Imre kapcsán látható. Elég nyilvánvaló azonban, hogy ez egy kifutó értelmiségi modell. Marosvásáhelyen lakossági mérések is bizonyítják, hogy az itt élő magyarokban még ott van a vágy/nosztalgia, hogy Marosvásárhely a székely régió központja legyen, hogy oda tartozzon. De a fiatal generáció számára elég egyértelmű az, hogy nem igazán lehet Székelyföldet szervezni Marosvásárhelyről. Így jelenleg inkább a Székelyföld, az ottani lehetőségek árnyékában van Marosvásárhely, nem Nagyvárad és Kolozsvár árnyékában, ahogy volt az 1930-as, vagy akár az 1950-es években.
4. Revans-értelmiségiek?
Székely István: Az egyik modell a székelyföldi, magyar többségi. Ugyanígy világos modell az erős számbeli kisebbségi helyzet, ami a szórványban van. Itt a magyar közösség a nyelvi jogokat és a saját nemzeti identitásának megélését tűzheti ki, elsősorban egy általános emberi jogi megközelítésben. Van a harmadik alternatíva, ami legtisztábban Szatmár és Bihar, illetve Szatmárnémeti és Nagyvárad esete, ahol egy jól teljesítő magyar népesség van, ami alapját képezi a szintén jól teljesítő politikai felépítménynek.
Marosvásárhelynek, annak ellenére, hogy magyar lakosságának jelentős többsége egyféle lokális többség mentalitásával él, ami nemzeti radikalizálódást eredményez, és célként egy székelyföldi alternatívát fogalmaz meg, mégis világos, hogy ez nem járható út. Inkább egyféle érdekbeszámításos pozíció működne, mint Nagyvárad és Szatmárnémeti esetében. Azért nem hozom példának Kolozsvárt, mert ez ott sem működik, szintén azért, mert a helyi politika alulteljesít. Novák Zoltán: Hatalmas űr tátong Marosvásárhelyen. Azt érzékelem, hogy a politikai osztály egy része is ráébredt arra, hogy embereket kell beemelni a civil szférából. Tíz éves ottlétem alatt azt tapasztaltam, hogy megjelent egy új generáció a városban, amelynek tagjai más szocializációs háttérrel rendelkeznek, Marosvásárhelyt választották ilyen vagy olyan okokból kifolyólag, és ezzel a generációval talán lehetne valamit kezdeni, ki lehetne lépni a klikkesedés bűvköréből.
Kiss Tamás: Kérdés, hogy a magyar elit tud-e versenyképes lenni. Kérdés, hogy Florea hogyan tudja integrálni a város lakosságát, és milyen magyar csoportokat tud vonzani ez a Florea projekt. Közvéleménykutatások alapján elmondható, hogy Florea kapcsán megjelenik a modernizáció, a sikeresség toposza, az, hogy a klikkesedett, rendies magyar Vásárhelyhez képest egy pezsgőbb valamit tud felmutatni. Ez a Florea féle Vásárhely ráadásul a magyarok fele nem, vagy nem egyértelműen kirekesztő. Egyfajta jólfésült román nacionalizmus. Mert azt természetesen hozzá kell tenni, hogy a Florea-projekt fő hajtóereje mégiscsak a román nacionalizmus. Ez a „jólfésült” nacionalizmus az egyik kulcsa az ő integrációs képességének. Egyrészt képes arra, hogy a román közösséget immár tizenöt éve összefogja, másrészt egyes magyar csoportok, elsősorban az alsó rétegek számára vonzó is tud lenni. A magyar politikai elit (amely az utóbbi évtizedben nagyon kevés jelét mutatta a politikai innováció képességének) egyelőre nem találta meg ennek a dolognak az ellenszerét.
Transindex.ro

K Ö Z L E M É N Y
A Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) megszervezett Áldozócsütörtöki Csendes Nap, valamint a hagyományosan ezen a napon tartott Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia (PTDK) alkalmából, 2013. május 9-én Nagyváradra látogatott Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Az Egységes Kárpát-medencei magyar kulturális és oktatási tér című díszelőadását megelőzően Tőkés Lászlóval, az egyetem elnökével, európai parlamenti képviselővel, továbbá a két erdélyi magyar tannyelvű egyetem rektorával, János-Szatmári Szabolccsal (PKE) és Dávid Lászlóval (Sapientia–EMTE) folytatott zártkörű tárgyalást az erdélyi felsőoktatás helyzetéről.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) Székházának Dísztermét megtöltő egyetemi oktatók és tudományos kutatómunkát végző fiatalok közösségében Tőkés László elnök, a KRE korábbi püspöke mondott igei köszöntőt. „Mert a mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk.” – idézte Pál apostol a Filippibeliekhez írott levelét (3,20) Tőkés László, aki visszaemlékezett arra, hogy harminc évvel ezelőtt teológiai hallgatóként ezen igeszakaszra épített prédikációja miatt hurcolta meg a Szekuritáté. Felelevenítette: Ceauşescu Romániájában hontalannak érezte magát az erdélyi magyarság, de az akkori hatalom nem tűrte ennek szóvá tételét. Ma már olyan korban élünk, amikor a „földhözkötött jobbágy”, vagy a „gúzsba kötött rabszolga” állapotából szeretnénk immár európai polgárokként a felemelkedés útjára lépni – tette hozzá az EP-képviselő. „Mindannyiunknak egyfajta felzárkóztatásra és »mennybemenekülésre« van szükségünk, követvén Krisztus Urunknak útját, hogy aztán vele együtt jöjjünk vissza a földre. Hadd reméljük azt, hogy ez a magasba menekült haza valamikor szerencsésen, itt Erdélyben is földre érhet és talpra állhat. Ez a reménység buzdít bennünket akkor, amikor a jövőnkre gondolunk, amikor egyetemeinket imádságainkba foglaljuk, és akkor is ezt a reményt tápláljuk, amikor Magyarország kinyújtja felénk a kezét, és mi európai és magyar polgárokként feléjük nyújtjuk a kezünket” – fogalmazott Tőkés László, aki ugyanakkor megköszönte a hatalmon lévő magyar kormány hathatós támogatását, mely nélkül egyetemeink fejlesztése nem valósulhatna meg.
Balog Zoltán előadásában rámutatott: „a szellemi érték még mindig jó valuta Európában”. A Kárpát-medencei magyar felsőoktatás kérdésében a versenyképes tudás mellett fontos a kulturális identitás megteremtése és a középosztály felzárkóztatása is – vélekedett a miniszter, aki szerint minden európai ország érdeke, hogy jól képzett fiataljaik tanulmányaik elvégzése után ne vándoroljanak el, vagy a külföldön szerzett tapasztalatok után térjenek haza szülőföldjükre. Ennek megvalósulásához a mindenkori politikumnak egy olyan gazdasági erőt kell képeznie, hogy a fiataloknak megérje itthon maradni és tudásuknak megfelelően munkát vállalni – tette hozzá Balog Zoltán, aki beismerte: "néha messze el kell menni ahhoz, hogy rájöjjünk, milyen kincsünk van otthon".
A rendezvényen házigazdaként felszólaló János-Szatmári Szabolcs rektor, valamint Dávid László, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora az erdélyi magyar felsőoktatás jövőjéről szólva egyet értettek abban, hogy a két testvérintézmény csak együtt lehet sikeres.
Nagyvárad, 2013. május 9.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

Az egyetemek közötti átjárhatóság szükségességéről beszélt Nagyváradon Balog Zoltán
A Kárpát-medencei magyarság természetes vérkeringése részének nevezte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nagyváradi előadásában, hogy a fiatalok más országok egyetemein is tanuljanak, aztán hazatérjenek.
Balog Zoltán a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Áldozócsütörtöki Csendes Napja, valamint a 16. Partiumi Diákköri Konferencia zárórendezvényén tartott előadást Egységes Kárpát-medencei magyar kulturális és oktatási tér címmel csütörtök este.
Úgy vélte, a menni vagy maradni kérdésben az lenne a természetes, ha mindenki menne, de aztán hazatérne. Megjegyezte, a külföldön tanuló magyarok többsége vissza szeretne térni a hazájába. A politikának az a feladata, hogy perspektívát teremtsen számukra. "Magyarnak lenni büszke dolog, tegyünk azért, hogy ez meg is érje" - jelentette ki Balog Zoltán. Hozzátette, néha "messze el kell menni, hogy rájöjjünk, milyen kincsünk van otthon".
Úgy vélte, az egyetemi oktatásnak a versenyképes tudás mellett a középosztályi életmódot is át kell adnia, és a nemzeti identitás megerősödését is szolgálnia kell.
A versenyképességet azért tartja fontosnak, mert - mint fogalmazott - "a versenyképes egyetemi diploma versenyképes országot is jelent". A középosztály újratermelésének követelményét azzal magyarázta, hogy az erős középosztály tudja a legjobban fölzárkóztatni a leszakadó rétegeket. Hozzátette, az egyetemek identitásépítő funkciójára Magyarországon is nagy szükség van.
A miniszter azt is megemlítette, hogy a magyarországi felsőoktatásban az intézmények gazdasági és szakmai irányításának szétválasztása "lesz a következő mérkőzés".
Balog Zoltán úgy vélte, az erdélyi magyar felsőoktatási intézményeket egyfajta "megmaradási ösztön" hozta létre, hiszen, ahol nincs felsőoktatás, a középiskolai oktatás is elsorvad. Hangsúlyozta viszont, hogy Erdélyben sem mindegy, hogy milyen felkészültségű diplomások kerülnek ki a magyar egyetemek padjaiból.
Balog Zoltán az előadás után újságíróknak elmondta: a nap folyamán egyebek között arról tárgyalt a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorával, hogy milyen jogi és pénzügyi feltételei vannak annak, hogy magyarországi diákok is megismerjék a határon túli magyar felsőoktatási intézmények kínálatát.
Gazda Árpád MTI

Kárpát-medencei magyar iskolatalálkozó kezdődött el Kárpátalján
Öt külhoni és egy magyarországi iskola diákjainak részvételével kezdődött el csütörtökön a kárpátaljai Aklihegyen a Kárpát-medencei Magyar Iskolák XIV. Találkozója.
A háromnapos rendezvényen egy-egy erdélyi, felvidéki, vajdasági, horvátországi, anyaországi és kárpátaljai iskola tanulói gazdag programsorozat keretében ismerkednek egymás életével és Kárpátalja történelmi nevezetességeivel.
A Nagyszőlőshöz közeli Aklihegy iskolájában megtartott nyitóünnepségen Mocsáry Dezső piliscsabai tanár, a Kárpát-medencei magyar iskolatalálkozók kezdeményezője és szervezője hangsúlyozta, hogy az évente más-más országban tartott találkozók célja az, hogy közelebb hozza egymáshoz a különböző államok területén élő fiatalokat, tudatosítva bennük az egy nemzethez való tartozásukat. "Megpróbálnak szétválasztani bennünket, de - mint ezek a találkozók is bizonyítják - nem lehet, mert mi együtt vagyunk magyarok" - tette hozzá.
A határokon átívelő iskolatalálkozók elindításáról Mocsáry Dezső az MTI-nek elmondta: "mivel tarthatatlannak véltem, hogy erdélyi testvéreinket románoknak, a kárpátaljai és a felvidéki magyarokat ukránoknak és szlovákoknak nevezték a nemzettársak, megpróbáltam ezen a magam szerény eszközeivel és lehetőségeivel változtatni". Kifejtette: az ilyen többnapos találkozókon részt vevő diákok családoknál vannak elszállásolva, így közvetlenül tapasztalhatják, hogy a környező országokban is ugyanolyan magyarok élnek, mint ők.
Az aklihegyi találkozó résztvevőit levélben köszöntötte Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke, aki írásában a többi között kiemelte: "az otthon nekünk - több országra szétszabdalt magyaroknak - a Kárpát-medence, amely megtépázott nemzetünk megmaradásának és életképes jövendőjének is záloga. A Kárpát-medencei Magyar Iskolák Találkozójának megszervezésével Önök egy olyan programot működtetnek, amely kiállta az idő próbáját, hiszen az emberi, a közösségi kapcsolatokra építve, hat régió iskoláit összefogva, immár 14. esztendeje azon dolgoznak, hogy eltüntessék a szocialista-kommunista uralmak által a nemzet testén és lelkén ejtett sebeket."
"Aki egyszer részt vesz egy ilyen találkozón, biztos vagyok benne, hogy annak nem szerb és nem ukrán vagy román lesz a határon túlról jött magyar, egy újabb kiránduláson pedig már otthon fogja érezni magát Etéden, Kupuszinán, Laskón, Komáromban, itt Aklihegyen vagy akár Piliscsabán" - áll a levélben. A házelnök egyben reményét fejezte ki, hogy az aklihegyi találkozóhoz kapcsolódó konferencia - melynek témája, lévén az idei esztendő a kisiskolák éve, a Kárpát-medencei kisiskolák aggasztó helyzete, a tanulói létszám csökkenése - segíteni fogja a magyar kormányt nemzetstratégiájának a megvalósításában.
Varga Béla MTI

Hová tűnt több mint egymillió magyar?
Erdély 19 százaléka magyar, Szlovákiában pedig jobban fogynak a szlovákok nemzettársainknál. Kárpát-medencei magyarságszám hazánkból és a szomszédos országokból.
A Kárpát-medencében a 2011. évi népszámlálások alkalmával a teljes lakosság száma hozzávetőleg 25,7 millió volt, és mintegy 10,4 millióan (40,5 százalék) vallották magukat magyar nemzetiségűnek – közölte a KSH Népességtudományi Kutatóintézete csütörtökön. Kifejtették: 2011-ben Magyarországon és a legtöbb szomszédos országban népszámlálást tartottak. Legkorábban, 2011 áprilisában Horvátországban volt népszámlálás, Szlovákiában májusban, Magyarországon, Romániában és Szerbiában pedig októberben. Ukrajnában és Szlovéniában nem tartottak népszámlálást – közölték.
A KSH kiemelte: Magyarországon 9 937 628 embert írtak össze 2011-ben, közülük 8 314 029-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek kizárólagosan vagy más nemzetiség mellett. Ez 83,7 százalékos arányt jelent. Tíz évvel ezelőtt még 9 416 045-en, a népesség 92,3 százaléka állította ezt magáról.
Kárpát-medence kisebbségi magyarjainak nagyja
Romániában a lakosság lélekszáma valamivel meghaladja a 19 milliót, és ebből mintegy hat és fél millió a tágan vett Erdély lakossága – írták. Az erdélyi területeken a lakosság szűk háromnegyede (74,38 százaléka) vallotta magát románnak, és majdnem egyötöde (18,91 százaléka) magyarnak. A magyar nemzetiségűek száma Erdélyben 1,225 millió volt, Románia egyéb részein 13 ezer. Megjegyezték: az előző romániai népszámlálás óta eltelt időben a magukat magyar nemzetiségűeknek vallók száma mintegy kétszázezerrel csökkent. Ez a csökkenés kivétel nélkül minden erdélyi megyében megfigyelhető. A terület 16 megyéjéből ötben – Arad, Krassó-Szörény, Hunyad, Szeben és Temes megyékben – a csökkenés mértéke elérte vagy meghaladta a 25 százalékot. Ezeken a szórványterületeken „a magyar közösség teljes felszámolódása reális közelségbe került” – fogalmaztak.
Szlovákiában a lakosság lélekszáma 5,397 millió, ebből 459 ezren (8,5 százalék) vallották magukat magyar nemzetiségűnek, szlováknak pedig 4,353 millióan (80,7 százalék). Az ország nyolc kerületéből kettő – Nagyszombati és Nyitrai – esetében 20-25 százalék a magyar nemzetiségűek aránya, míg három másik kerületben (Kassai, Besztercebányai, Pozsonyi) szórványban, de nem elhanyagolható számban élnek magyarok. Az előző, 2001-es népszámlálás óta az ország lakossága kissé, 0,3 százalékkal nőtt, de mind a magyarok, mind a szlovákok száma és aránya visszaesett.
Szerbia, Ukrajna, Horvátország, Ausztria
A szerbiai népszámlálás eredményei szerint a Vajdaság lakosságszáma már jócskán kétmillió alá süllyedt, és itt 251 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek – közölték. Szerbia Vajdaságon kívüli területein alig néhány ezren mondták magukat magyar nemzetiségűnek, a csoport aránya 13 százalék a Vajdaságon belül és 3,5 százalék Szerbiában. Nincs olyan körzet, ahol a magyar nemzetiségűek abszolút többséget alkotnak, de kettőben – Észak-Bácskában és Észak-Bánátban – 41 és 47 százalékos arányukkal relatív többségben vannak.
A hivatal úgy fogalmazott, hogy Horvátországban a 2011-es eredmények szerint 14 048-an (2001-ben még 16 595-en) mondták magukat magyar nemzetiségűnek, és közülük csak 8249-en éltek a Drávaszöget is tartalmazó Eszék-Baranya megyében, a többiek szétszórtan Horvátország egyéb területein. Eszék-Baranya megyében egyébként összesen 305 ezren élnek, a magukat magyarak vallók aránya kevesebb mint 3 százalék.
Az Ukrajna nemzetiségi összetételére vonatkozó adatok a 2001-es népszámlálásból származnak, ekkor Kárpátalja megye 1,255 millió lakosából mintegy 152 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek – emlékeztetett a KSH. Becslések szerint jelenleg mintegy 141 ezer lélekszámú lehet Kárpátalján a magyar nemzetiségűek csoportja, a megyében összesen 1,249 millióan élnek a hivatalos 2011-es nyilvántartás szerint.
A KSH kitért arra is, hogy Ausztriában a népszámlálás eredményei csak a születési helyre és az állampolgárságra vonatkoznak, így kizárólag a bevándorlók számának megbecsülésére jók. Burgenland esetében részben becslésekre hagyatkoztak, kiindulási értéknek a magyar nyelvet beszélők 2001-es létszámát vették. Mivel a Magyarországról az elmúlt években meginduló tömeges kivándorlási hullám egyik célországa Ausztria, és Burgenland esetében is jelentős bevándorlás volt megfigyelhető, úgy becsülik, hogy itt a magyar nemzetiségű lakosság száma mintegy 10 ezerre nőhetett az elmúlt évtizedben. Szlovéniában nem tartottak hagyományos népszámlálást, a statisztikai hivatal becslésében a magyar nemzetiségűek létszámát 4000-re tették.
Összesítés Összességében megállapították, hogy a tíz évvel ezelőtti népszámlálások eredményeihez viszonyítva a Kárpát-medence lakosságszáma csökkent, és a csökkenés nagysága meghaladta az 1,1 milliót. A régióban kivétel nélkül csökkent a magyaron kívüli jelentősebb államalkotó nemzetek tagjaiként összeírtak létszáma is.
Fontos tendencia, hogy az ezredfordulót követő évtizedben a magukat magyar nemzetiségűként megjelölők csökkenésének üteme felgyorsult, a korábbi bő egymilliós csökkenést mintegy egymillió-négyszázezres követte, aminek oka a KSH szerint jelentős részben a nemzetiségükről nem nyilatkozók számának növekedése.
MTI
Erdély.ma

Európa tanácsi ajánlás meghamisításáért perel a SZNT
Az alperes távollétére hivatkozva elhalasztotta tegnap a bukaresti táblabíróság a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) óvásának tárgyalását abban az ügyben, amelyet egy európa tanácsi dokumentum meghamisítása miatt indított Izsák Balázs, az SZNT elnöke – közölte Kincses Előd, a civil szervezet jogi képviselője.
Izsák Balázs tavaly októberben tett büntetőjogi feljelentést Dragoş Iliescu, a parlament törvényhozási tanácsának vezetője ellen, azt állítva, hogy a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló konzultatív testület a dokumentum eredeti értelmét elferdítve hivatkozott az Európa Tanács (ET) 1201/1993-as ajánlására, amikor a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvényjavaslatot véleményezte. Az SZNT elnöke szerint a törvényhozási tanács – elutasító álláspontja alátámasztásául – úgy idézte az ET ajánlását, hogy abból a kisebbségek kollektív jogainak tagadását lehessen érteni, holott az idézett rendelkezés ennek éppen az ellenkezőjét tartalmazza.
A tanács véleményezése alapján tavaly szeptember 25-én a parlament felsőháza érdemi vita nélkül elutasította a székelyföldi területi autonómia statútumának törvényjavaslatát.
Az ügyészség nem emelt vádat Iliescu ellen. Az ügyészségi döntés ellen beterjesztett óvás tárgyalását tegnap már másodszor halasztotta el a táblabíróság, arra hivatkozva, hogy a törvényhozási tanács véleményezése csak konzultatív, a törvénytervezetekről a parlament dönt.
Izsák Balázs korábban úgy nyilatkozott: nem feltétlenül a törvényhozási tanács elnökének megbüntetése a célja. „Azt szeretném elérni, hogy végre vessenek véget annak a két évtizedes romániai gyakorlatnak, hogy a kisebbségvédelemre vonatkozó nemzetközi rendelkezéseket önkényesen, rosszhiszeműen, beszűkítő módon értelmezik. Vessenek véget annak, hogy amikor nem találnak nemzetközi hivatkozásokat saját politikájuk alátámasztására, ezeket a dokumentumokat meg is hamisítják” – mondta az SZNT elnöke.
MTI
Erdély.ma

Tőkés: Románia politikai és közéletében újból eluralkodott a magyarellenes gyűlöletkeltés
2013. április 4-én Tőkés László EP-képviselő levélben hívta fel Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogi biztosának figyelmét arra, hogy Románia politikai és közéletében újból eluralkodott a magyarellenes gyűlöletkeltés, a megfélemlítés és az etnikai uszítás szelleme.
„Victor Ponta miniszterelnök balliberális kormányának hatalomra jutása nyomán az erdélyi magyar közösség ismét a harcias román nacionalizmus céltáblájává vált” – fogalmazott erdélyi képviselőnk. „A kormánypárti politikusok magyarellenes retorikája az erdélyi magyar nemzeti közösséget naponta megalázza, a román média pedig buzgalmasan erősíti fel a félelemkeltő kisebbségellenes kirohanásokat. A hatóságok ismét adminisztratív intézkedéseknek álcázott jogtiprásokkal – pénzbírságok, házkutatások, bírósági döntések, stb. – zaklatják a kisebbségi magyarság tagjait és intézményeit. Az európai viszonylatban szokatlanul agresszív, a fajgyűlölet határát súroló, soviniszta megnyilvánulások gyakran fajulnak a tettlegességig, a romániai magyarellenesség – a maga nemében – csak a valamikori antiszemitizmushoz hasonlítható. Napjaink Romániájában magyar zászlót égetnek, magyar politikusok kapnak halálos fenyegetéseket, demonstrálók követelik, hogy a magyarok tűnjenek el az országból, magyarokat bántalmaznak nemzeti hovatartozásuk miatt” – áll a levélben.
Az erdélyi képviselő kihangsúlyozta, hogy a mesterségesen szított magyarellenesség nemcsak Románia alkotmányával áll ellentétben, de az Európai Unió alapértékeit is megcsúfolja. Ugyanakkor arra hívta fel az Európai Bizottság alelnökének figyelmét, hogy az Unió politikája – az Európai Unió Alapjogi Chartájának kötelező érvényű kisebbségvédelmi rendelkezései – és egy adott tagország – Románia – kisebbségellenes politikai gyakorlata között nem tátonghat ilyen mély szakadék.
Viviane Reding alapjogi biztos 2013. április 25-én jegyzett válaszlevelében arról biztosítja erdélyi képviselőnket, hogy az Európai Bizottság határozottan visszautasítja a faji megkülönböztetésen és idegengyűlöleten alapuló szélsőséges megnyilvánulásokat, mivel azok szöges ellentétben állnak az Unió alapértékeivel és alapelveivel, ezenképpen pedig az emberi és a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának kötelezettségével.
„Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikkelye tiltja az etnikai és nyelvi alapon, vagy a nemzeti kisebbséghez tartozás alapján való hátrányos megkülönböztetést, és a megkülönböztetés tilalmára vonatkozó ezen alapjogot az Európai Bizottság elkötelezetten betartatja a tagállamokkal az uniós jog végrehajtása rendjén. Az Alapjogi Charta 51. cikkelye ugyanakkor kimondja, hogy hivatkozási alapként a Charta csak akkor kérhető jogilag számon, hogyha egy adott jogsértés az uniós irányelvek tagországi végrehajtására, azok belső jogrendbe való átültetésére vonatkozik; ezért aztán nincs mód arra, hogy minden állítólagosan előforduló jogsérelem esetében eljárjunk – zárul a főbiztos válasza.
Az EB alelnökének a tényleges romániai helyzetet, illetve a Tőkés László által előadott konkrét panaszokat megkerülő válasza vonatkozásában igencsak sokatmondó Gál Kinga EP-képviselő idevágó kritikája. A fideszes képviselő asszony nemrégen Viviane Reding azon kijelentését idézte, mely szerint: a Bizottság Magyarországgal kapcsolatos vizsgálódásai során a jogállamiság olyan garanciáiról sem szabad megfeledkezni, mint például a kisebbségekhez tartozó személyek tiszteletben tartása. „Furcsának találom – mondta erre Gál Kinga –, hogy amikor más tagállamok konkrét, dokumentált, kisebbségeket érintő jogsértései kapcsán fordulok a Bizottsághoz, számon kérve az alapvető értékek érvényesülését – évek óta ugyanazt az elutasító, semmitmondó választ kapom: a kisebbségek védelme nemzeti hatáskörbe tartozik, nincs rá más uniós kompetencia” (kiemelések tőlünk – Szerk.).
Az idézett bírálat arra a kettős mércére világít rá, melyet Magyarország és más tagállamok viszonylatában alkalmaz az Európai Bizottság.
Joggal vetődik fel tehát a kérdés: Szlovákia vagy Románia durva jogsértéseket elszenvedő kisebbségi magyarsága nem ér annyit, és nem érdemli meg ugyanazt az elbírálást, mint kis-Magyarország Reding asszony által – is – buzgón védelmezett kisebbségei?
Erdély.ma

Balog Zoltán: a szellemi érték még mindig jó valuta Európában
A Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) megszervezett Áldozócsütörtöki Csendes Nap, valamint a hagyományosan ezen a napon tartott Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia (PTDK) alkalmából, 2013. május 9-én Nagyváradra látogatott Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Az Egységes Kárpát-medencei magyar kulturális és oktatási tér című díszelőadását megelőzően Tőkés Lászlóval, az egyetem elnökével, európai parlamenti képviselővel, továbbá a két erdélyi magyar tannyelvű egyetem rektorával, János-Szatmári Szabolccsal (PKE) és Dávid Lászlóval (Sapientia–EMTE) folytatott zártkörű tárgyalást az erdélyi felsőoktatás helyzetéről.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) Székházának Dísztermét megtöltő egyetemi oktatók és tudományos kutatómunkát végző fiatalok közösségében Tőkés László elnök, a KRE korábbi püspöke mondott igei köszöntőt. „Mert a mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk.” – idézte Pál apostol a Filippibeliekhez írott levelét (3,20) Tőkés László, aki visszaemlékezett arra, hogy harminc évvel ezelőtt teológiai hallgatóként ezen igeszakaszra épített prédikációja miatt hurcolta meg a Szekuritáté. Felelevenítette: Ceauşescu Romániájában hontalannak érezte magát az erdélyi magyarság, de az akkori hatalom nem tűrte ennek szóvá tételét. Ma már olyan korban élünk, amikor a „földhözkötött jobbágy”, vagy a „gúzsba kötött rabszolga” állapotából szeretnénk immár európai polgárokként a felemelkedés útjára lépni – tette hozzá az EP-képviselő.
„Mindannyiunknak egyfajta felzárkóztatásra és »mennybemenekülésre« van szükségünk, követvén Krisztus Urunknak útját, hogy aztán vele együtt jöjjünk vissza a földre. Hadd reméljük azt, hogy ez a magasba menekült haza valamikor szerencsésen, itt Erdélyben is földre érhet és talpra állhat. Ez a reménység buzdít bennünket akkor, amikor a jövőnkre gondolunk, amikor egyetemeinket imádságainkba foglaljuk, és akkor is ezt a reményt tápláljuk, amikor Magyarország kinyújtja felénk a kezét, és mi európai és magyar polgárokként feléjük nyújtjuk a kezünket” – fogalmazott Tőkés László, aki ugyanakkor megköszönte a hatalmon lévő magyar kormány hathatós támogatását, mely nélkül egyetemeink fejlesztése nem valósulhatna meg.
Balog Zoltán előadásában rámutatott: „a szellemi érték még mindig jó valuta Európában”. A Kárpát-medencei magyar felsőoktatás kérdésében a versenyképes tudás mellett fontos a kulturális identitás megteremtése és a középosztály felzárkóztatása is – vélekedett a miniszter, aki szerint minden európai ország érdeke, hogy jól képzett fiataljaik tanulmányaik elvégzése után ne vándoroljanak el, vagy a külföldön szerzett tapasztalatok után térjenek haza szülőföldjükre. Ennek megvalósulásához a mindenkori politikumnak egy olyan gazdasági erőt kell képeznie, hogy a fiataloknak megérje itthon maradni és tudásuknak megfelelően munkát vállalni – tette hozzá Balog Zoltán, aki beismerte: „néha messze el kell menni ahhoz, hogy rájöjjünk, milyen kincsünk van otthon".
A rendezvényen házigazdaként felszólaló János-Szatmári Szabolcs rektor, valamint Dávid László, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora az erdélyi magyar felsőoktatás jövőjéről szólva egyet értettek abban, hogy a két testvérintézmény csak együtt lehet sikeres.
Erdély.ma

Sepsiszentgyörgyi konferencia: az autonómia európai gyakorlat
Az Európai Unió 27 tagországa közül 11-ben rendelkeznek a kisebbségi közösségek területi vagy kulturális autonómiával, így nem mondható, hogy az autonómia az európai szabványokat vagy gyakorlatot meghaladó követelés – mutatott rá Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke pénteken az Európai autonómiák a gyakorlatban című ötnapos képzéssorozat zárórendezvényén.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa a közéleti anyanyelvhasználat korlátozásának megszüntetését szorgalmazta. Hozzátette: ennek érdekében az alkotmánymódosítás során az RMDSZ azt kezdeményezi, hogy nyilvánítsák regionális hivatalos nyelvvé a magyart Romániában.
A román hírügynökségek a konferenciáról közölt beszámolóikban azt emelték ki, hogy Tamás Sándor magyar nyelvű személyi okmányokat kért. A politikus rámutatott: a romániai születési bizonyítványokon (anyakönyvi kivonatokon) a román mellett angolul és franciául is szerepelnek az információk, de magyarul nem, pedig léteznek olyan hatályos rendelkezések, amelyek lehetővé teszik a magyar nyelv használatát a közigazgatásban.
A magyar többségű Kovászna megye önkormányzati vezetője egy gyógyszeres dobozzal illusztrálta azt, hogy Székelyföldön az egészségügyben is megoldatlan az anyanyelvhasználat: a gyógyszer termékismertetőjét kizárólag román nyelvre fordították le.
Sepsiszentgyörgyön dél-tiroli, finnországi, felvidéki, törökországi és hazai résztvevők értekeztek az ötnapos tanfolyamon az önrendelkezési formákról. A rendezvényt az Európa különböző országaiból érkezett, illetve a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézetet képviselő fiatal kutatók továbbképzésére szánták.
MTI
Erdély.ma

A Magyar Szórvány Napja november 15-én
Idén először egész Kárpát-medencében
Budapesten ülésezett május 8-án, szerdán a Magyar Állandó Értekezlet Szórvány szakbizottsága, Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a bizottság elnökének összehívására.
Napirenden szerepelt a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. tájékoztatója a 2012-es év tevékenységéről és a 2013-as év prioritásairól, a szórványban levő iskolaközpontok helyzete és ezek támogatása, valamint a Kárpát-medencei magyar szervezetek tájékoztatói.
Az RMDSZ képviseletében Winkler Gyula EP-képviselő ismertette a Szövetség szórványprogramjának 2013-as prioritásait. „Az elmúlt két esztendőben az RMDSZ áttért az úgynevezett harmadik generációs szórványprogramokra. 1990 után a szórványközösségek szervezésén volt a hangsúly, az azt következő évtizedben zajlott az intézményépítés, most pedig igazodva az új évezredhez, a magyar közösségi hálózatok létrehozását helyezzük előtérbe és szórványprogramjainkat is ennek szellemében alakítjuk” – fogalmazta meg az elmúlt több mint két évtized szórványpolitikájának különböző fázisait Winkler Gyula. A létező szórványközpontok, az oktatási intézmények és szórványkollégiumok, valamint a szórványban működő magyar házak továbbra is fenntartásra, fejlesztésre, bővítésre szorulnak, mindezeket a tevékenységeket – a pozitív diszkrimináció elvét alkalmazva – megfelelő finanszírozásban kell részesíteni, ugyanakkor szükség van a közösségi hálózatok kialakítására is, amelyek a helyenként létező tapasztalatot, a már kialakult jó gyakorlatot el tudják juttatni a legapróbb szórványközösséghez is, tette hozzá az RMDSZ európai parlamenti képviselője. Szintén a hálózati megközelítést tükrözi a Székelyföld-szórvány partnerség folyamatos bővülése, amely egyre több tartalmat kap, ugyanakkor folyamatban vannak azok a kutatások, amelyek eredményeire építhetjük majd a nagyvárosi szórványokat megszólító programjainkat – mondta Winkler Gyula. Szerinte a hálózatépítésnek jó példája az Örökségünk Őrei erdélyi hálózatának megalakulása, amelyre két héttel ezelőtt Marosillyén, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szülőházában került sor a 2013-as Bethlen Emlékév égisze alatt. Kiemelten fontos az Erdélyben működő 15 szórványkollégium, prioritás a Szamosújváron működő Mezőségi Téka Szórványkollégium megvalósítása – tette hozzá az EP-képviselő.
A Szórvány szakbizottság napirendjén szerepelt a Kárpát-medencei Magyar Szórvány Napjának megszervezése november 15-én, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése napján. Répás Zsuzsanna bizottsági elnök méltatta a Szórvány szakbizottság döntését, amelynek köszönhetően idén először szervezik meg a Magyar Szórvány Napját az egész Kárpát-medencében. A kezdeményezésben az anyaország is kiveszi a részét, a szakbizottság javaslatára magyarországi rendezvények is lesznek november 15-én. Winkler Gyula ismertette az RMDSZ által kezdeményezett Magyar Szórvány Napjának történetét. Erdélyben idén harmadik alkalommal szervezik meg, helyi kezdeményezésre építve, ebben az évben Nagyenyed ad otthont a Magyar Szórvány Napja központi rendezvényének. Tavaly Brassóban volt a központi rendezvény, de Déván és Medgyesen is szerveztek ez alkalomból eseményt, 2011-ben pedig Déván és Marosillyén szervezte meg az RMDSZ a Magyar Szórvány Napját.
Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés: kettős mércét alkalmaz az EB
Kettős mércét alkalmaz a kisebbségvédelemben az Európai Bizottság (EB) Tőkés László EP-képviselő szerint, aki közleményében számolt be Viviane Reding alapjogi biztossal folytatott levélváltásáról. Tőkés László 2013. április 4-én levélben hívta fel Viviane Reding figyelmét arra, hogy a román közéletben „újból eluralkodott a magyarellenes gyűlöletkeltés”. Az EP-képviselő szerint Victor Ponta miniszterelnök balliberális kormányának hatalomra jutása nyomán az erdélyi magyar közösség ismét a harcias román nacionalizmus céltáblájává vált, a hatóságok adminisztratív intézkedéseknek álcázott jogtiprásokkal zaklatják a kisebbségi magyarság tagjait és intézményeit.
A biztos április 25-én kelt válaszlevelében elismerte: az unió Alapjogi Chartája tiltja az etnikai és nyelvi alapon való hátrányos megkülönböztetést, de hivatkozási alapként csak akkor kérhető jogilag számon, ha egy adott jogsértés az uniós irányelvek tagországi végrehajtására, azok belső jogrendbe való átültetésére vonatkozik, így „nincs mód arra, hogy minden, állítólagosan előforduló jogsérelem esetében eljárjunk” – idézte Reding levelét az erdélyi EP-képviselő sajtóirodája.
Tőkés László szerint a válasz „arra a kettős mércére világít rá, amelyet Magyarország és más tagállamok viszonylatában alkalmaz az Európai Bizottság”. „Joggal vetődik fel tehát a kérdés: Szlovákia vagy Románia durva jogsértéseket elszenvedő kisebbségi magyarsága nem ér annyit, és nem érdemli meg ugyanazt az elbírálást, mint Kis-Magyarország Reding asszony által – is – buzgón védelmezett kisebbségei?” – zárul Tőkés László EP-képviselő közleménye.
Szabadság (Kolozsvár)

In memoriam Feszt László
„Az egyetlen újdonság, hogy dolgozom. Főiskoláskorom óta egyfolytában ezt teszem. A szú sem tudja abbahagyni, amíg fa van, s ameddig át nem ért a másik oldalra, hát én is így vagyok ezzel” – hangoztatta látogatásaim alkalmával.
Mert Feszt László számára ez volt a legfontosabb: hogy dolgozhasson. Pontosan, szépen. Munkáival az óvodai fűtőnek, az egyetemi tanárnak és a műkritikusnak – az ő szavai ezek – egyaránt örömöt akart szerezni. Sikerült is.
Nem szándékozott átmenni a másik oldalra, a sors azonban másképp döntött.
Újabb Feszt-plasztika már nem születik.
Az életmű a maga teljességében, összetettségében, de egységében is – hiszen 1966-68-tól, a kisebb felfogásbeli változásokat leszámítva, munkásságában színvonal tekintetében semmiféle hullámzás nem tapasztalható – lezárult.
Egy másik életmű, a művészpedagógusé, a diákjait önzetlenül és a legalaposabban felkészítő egyetemi tanáré viszont folytatódik tanítványaiban, olyan neves művészekben, mint Aranyossy György, Árkossy István, ifj. Feszt László, Ioan Horváth-Bugnariu, Hervai Katalin, Kazinczy Gábor, Nagy Géza, Ioachim Nica, Ovidiu Petca, Călin Stegerean, Szilágyi Zoltán, Újvárossy László vagy immár többszörös áttétellel a tanítványok tanítványaiban, hiszen többen a famulusok közül – Baász Imre, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Mátyás József – sincsenek már az élők sorában.
Feszt László lankadatlan következetességgel teremtette meg, alakította ki egyedi és fölöttébb sajátos formanyelvét. Egyenesen fölfelé ívelő pályáján megfontoltan, biztos léptekkel haladt előre. Sohasem akarta „a lépcsőket hármasával venni”. A klasszikus olasz rézmetszettől a kor legkorszerűbb technikai újításaiig szinte mindent kipróbált és kipróbáltatott tanítványaival is. Elmélyüléssel vegyes élvezettel játszott a legkülönfélébb technikákkal, anyagokkal, s párosította azokat született és kiművelt rajztudásával, a természet, a mikro- és makrovilág iránti lankadatlan érdeklődésével. Művészi képzelőerejének, különleges manualitásának és technikai tudásának eredményeként létrejött kompozíciói mértani szigorán egy-egy figyelemfelkeltő, könnyed formai elem, vagy a felhasznált anyagok sajátos struktúrája, színvilága enyhít. Alakítja ki azt a pontos rendezőelv szerinti szerkesztési eljárást, amelynek egyik alkotóeleme – bármilyen furcsán hangzik is – a spontaneitás, a szándékosan beszámított esetlegesség. Feszt László plasztikái ugyanis minden precizitásuk ellenére sem annyira spekulatív, mint inkább érzelmi fogantatású, a művész rendkívül sokoldalú érdeklődéséről árulkodó, lírai hangvételű munkák.
Diákkorában kedvenc tantárgya a természetrajz, a síkmértan és a történelem volt, s mindez témaválasztásában köszön vissza. A harmadkori fosszíliáktól a ma is élő parányi gerincesek csontvázáig, a növényvilág apró csodáitól a csigajárás ezüstösen fénylő nyomáig, a magyar őstörténet emblematikus jeleitől, az egyiptomi hieroglifáknak tűnő jelsorokig, sámándobok és görög vázák, ékszerek motívumkincseiig, a rozsdás dárdaéltől a népi kerámiák és szőttesek letisztult formavilágáig, vagy éppenséggel egy gyökértelenül szárba szökkenő petrezselyemlevélig, az élni akarás szimbólumáig, szinte mindent megtalálunk plasztikáin.
A művészi absztrakció különböző lépcsőfokait megjárt, nem ritkán mértani alakzatokig redukált kompozíciói valósággal tüntetnek dekorativitásukkal. S a művész bátran vállalta, hogy a mindenkori szép jegyében alkot, hiszen képzőművészeti jártasságuktól függetlenül minden nézőnek örömöt akart szerezni alkotásaival.
Olyan, világviszonylatban is a legkorszerűbb művészi formanyelven kinyilatkoztatott ars poetica ez, amit csak a kiváltságosok, az igazán nagy művészek engedhettek meg maguknak. Feszt László közéjük tartozott.
Emlékét kegyelettel őrzi az újjáalakult Barabás Miklós Céh, amelynek alapító tagja, a Romániai Képzőművészek Szövetsége, a Képzőművészeti Egyetem – 1976-tól 1985-ig rektora, 1988-ig tanszékvezető tanára, 1990-es nyugdíjba vonulás után konzulens professzora –, a személyéhez elválaszthatatlanul kapcsolódó kolozsvári grafikai iskola képviselőinek, tanítványainak népes tábora szerte a nagyvilágban valamint megannyi barátja, tisztelője.
Németh Júlia
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Kilencven esztendő a megszentelő szeretet szolgálatában
Kicsoda az öt országban, több mint 170 tagot számláló Szociális Testvérek Társasága?
90 év nem nagy kor a történelemben, de jelentős időszak a Szociális Missziótársulat gyökeréből 1923-ban kihajtott Szociális Testvérek Társasága (SZTT) – Societas Sororum Socialium (SSS) számára. Erre a magyar alapítású intézményre méltán lehet büszke a magyar katolicizmus – és nem csak. A jubileum kapcsán beszélgettünk Farmati Anna SSS kerületi elöljáróval, „civilben” magyar–francia szakos tanárral, aki jelenleg a bölcsészettudomány doktoraként a BBTE Bölcsészkarának adjunktusa, valamint a Vasárnap katolikus hetilap és a Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat szerkesztője. 1995 óta tagja a társaságnak, 2011 augusztusában választották meg kerületi elöljárónak.
– Kérem, beszéljen a kezdetekről, az alapítás körülményeiről! Mi tette ezt időszerűvé 90 esztendeje?
– Annyi női szerzetesrend van a világon, hogy – a vicc szerint – még maga a jó Isten sem tudja, pontosan hány... Miért volt szükség tehát egy újabbra? Nyilván azért, mert új, sajátos feladatok mutatkoztak, sajátos karizmára volt szükség. És azt hiszem, emellett az is fontos, hogy a magyar társadalom és egyház ínségeit a magyar katolikus úri kisasszonyok és polgárlányok tudták akkor érzékenyebben észrevenni, nem az idegenek. Közülük sokan hivatást éreztek arra, hogy a Szentléleknek való teljes önátadásban, tehát szerzetesi életformában, de nem kolostorban, hanem modern keretek között válaszolhassanak a 20. század eleji társadalmi és spirituális kihívásokra. Említette a Szociális Missziótársulatot. Valójában valahol itt vannak a gyökereink, az időszerűségre legelőször az ő alapítójuk, Farkas Edit érzett rá. Az első szociális enciklikák megjelenése után (Rerum novarum 1891-ben) pár évvel a helyi egyházakban is felébredt a szociális felelősségvállalás vágya. Az akkori társadalmi viszonyok hatására indult el az a kezdetben inkább csak nőmozgalminak és szociálisnak nevezhető lelkiség és munka, amelyből aztán kinőtt a Szociális Missziótársulat (1908), majd ebből az SZTT. Olyan gazdátlan munkaterületekre figyeltek fel, mint a nagyvárosi dolgozó nők helyzete, a vidéki leányifjúság több rendbéli műveltséghiánya, az igazságtalan törvényhozás, a kallódó fiatalok (főleg munkásnők). Ezeken a munkaterületeken viszont nem lehetett hagyományos, klauzúrás apácákként dolgozni. Szervezeti formájukkal, öltözetükkel, lelkiségükkel, hitbeli és szakmai tájékozottságukkal, világ- és egyházszemléletükkel megelőlegezték a II. Vatikáni Zsinat sok irányelvét. Teljesen új szemlélet volt például, hogy nem az addig ismert palliatív módszereket látták célravezetőnek, mint pl. a szegénygondozás, hanem a megelőzést. A megelőző munkára nyilván fel kellett készülni. A szociális testvérek indították el ennek érdekében a szociális munkás képzést.
– Ha jól tudom, az alapító, Slachta Margit elismert közéleti személyiségnek számított, többek között a női szociális mozgalom vezéregyénisége is volt…
– Valóban, Slachta Margit volt a magyar képviselőház első női tagja (1920–1922, majd 1945–1948 között), ugyanakkor „az egyetlen férfi a parlamentben” – ahogy képviselőtársai egy-egy határozott beszéde nyomán nevezték. 1918-ban, még missziós nővérként szervezte meg és vezette a Keresztény Női Tábort, amelynek sokáig az élén állt. A nők választójogáért, a keresztény szellemű tanügyi törvényért küzdött – egyáltalán próbálta bevinni „a női szempontot” és a keresztény szemléletmódot a törvényhozásba, a szervezetépítésbe, a társadalmi életbe.
– Milyen tevékenységet fejtettek ki a szociális testvérek Erdélyben?
– Az erdélyi missziós nővérek 1923-ban testületileg csatlakoztak az SZTT-hez. Ikrich Auguszta testvér az alapítója ennek a kerületnek. Ekkor még Temesváron működtek, de pár év leforgása alatt Nagyváradon, Kolozsváron, a Székelyföld több helységében dolgoztak a legkülönbözőbb területeken: népnevelő tanfolyamokat tartottak (ebben a népi hímzéstől az egészségügyi tudnivalókig minden benne volt), nők számára lapot szerkesztettek (A Nap), hitoktattak, napközi otthonokat és szülőotthonokat vezettek, de liturgikus kurzusokat is szerveztek. Mindezt természetesen munkatársakkal végezték, és nem saját intézményekben, hanem ott, ahol szükséges volt. Megszervezték az Ezer székely leány napját, valamint a bukaresti cselédmunkára vállalkozó székely leányok lelki és kulturális gondozását. Az 1948-as államhatósági feloszlatás után nem folytathatták ezt a nyilvános tevékenységet. Sokan börtönbe kerültek hitük és egyházért való kiállásuk miatt. Az élet viszont nem állt meg: éppen a közösség korszerű jellegének köszönhetően a testvérek képesek voltak „föld alatt”, titokban, teljesen jeltelenül, teljesen „profán” munkahelyeken is egész szívvel élni a hivatásukat. Néhányan plébánián vagy a gyulafehérvári püspökségen dolgoztak.
– Hogyan történt az újraindulás 1990 után a megújuló romániai társadalom keretében?
– Örömmel, mondhatni eufóriával, de nyilván nehézségekkel küszködve is. Pozitívum volt, hogy a többi renddel ellentétben itt volt utánpótlás, mert Ikrich Auguszta az illegalitásban is, a börtön lehetőségével is számolva vállalta az új tagok titokban való felvételét. Tehát nem kellett ún. középgeneráció nélkül indulni. Az ingatlanjainkat azonban máig nem kaptuk vissza. Fontos ugyan az anyagi alap, ugyanolyan fontos azonban a struktúra, a kor követelményeihez igazodó szellemiség. A társadalom időközben megváltozott, volt közben egy II. Vatikáni Zsinat is – fel kellett ismerni az új igényeket, a karizma új, a jelenre szabott színeit –, és ez bizony egy hosszabb folyamat volt, hiszen az illegalitásban a tagok minden erőfeszítés ellenére nem láthatták élőben a valódi „működést”, a képzésük sem terjedhetett ki mindenre. Csíkszeredában, majd Kolozsváron fokozatosan mégis elindult az együtt lakó közösségek élete is. Azok a testvérek, akik a diktatúra idején kényszerből puszta létfenntartó munkát vállalhattak, próbáltak olyan szolgálatot keresni, amelyben közvetlenebb módon megélhették a karizmát.
– Mit jelent földrajzilag a kerület, melynek elöljárója, és miben áll szolgálatuk ma?
– Ma az előbb is említett két városban van nagyobb közösségünk. De van egy testvérünk Désen, ahol jelentős kültagcsoport is van, Iaşi-ban egy csángó testvérünk, aki plébánián dolgozik, egy idős testvérünk Marosvásárhelyen – ez még a szétszóratás öröksége. Ma a társaság egésze kicsit másban ismeri fel önmagát, mint a feloszlatás előtti években, hiszen a társadalom azóta megváltozott. Márpedig nevünkben a szociális elsősorban társadalmiságot, az egyház társadalmi tanítása szellemében történő munkát jelent. A legtöbb szolgálatot, amit a testvérek régen végeztek, átvette az állam, vagy más humanitárius és egyházi szervezetek. Nekünk ez nem jelent nehézséget, hiszen nem a mi intézményeink voltak (szabályzatunk értelmében nem is lehetnek intézményeink). Most inkább azt látjuk feladatunknak, hogy ehhez hozzáadjuk a lelkiséget, ott, ahol lehet, ahol ezt igénylik. Ma is nyitottak vagyunk egyházi és világi intézmények felé egyaránt. Itt Erdélyben van közöttünk tanár, hitoktató, pszichológus, szociális munkás, irodalomtörténész, de dolgozik testvér az evangelizációban, a kórházpasztorációban, a katolikus egyetemista ifjúsággal, egyházi mozgalmakban, kültagjaink közül pedig sokan az idősgondozásból veszik ki a részüket. Olyan szakmákban dolgozunk, amelyeknek valamilyen köze van az ember boldogulásához, szellemi-lelki jólétéhez, az értékmentéshez – legyenek ezek evangéliumi-erkölcsi, kulturális vagy nemzeti értékek. Igyekszünk a saját plébániánk és egyházmegyénk életébe is bekapcsolódni. Szívesen tartunk lelkinapokat, lelkiségi vagy szakmai előadásokat, műhelyeket. Fontosnak tartjuk a szakszerűséget, de ehhez sajátos hivatásunknál fogva mindig diszkréten „bónuszként csatoljuk” a megszentelő szeretetet, a Szentlélek jelenlétének lehetőségét – és ami a legfontosabb: nem csak küzdünk az ügyekért, a ránk bízott emberekért, hanem imádkozunk is. Ez az, amit más szakember talán nem tesz meg... Szent Benedek lelkiségét követjük: ő mondja, hogy a zsolozsma (zsoltározás) opus Dei – tehát szolgálat, Istennek a szolgálata, de a dicséret mellett vállaljuk a közbenjárást is – a nagyvilág és kis környezetünk problémáiért.
– Ad valamilyen különlegességet az, hogy a hármas évfordulóra éppen a Hit Évében kerül sor?
– Számunkra ez az év jubileumi év is, ami azt jelenti, hogy nem csak az alapítás napján, május 12-én ünnepelünk, hanem egész évben. Ez az emlékezés, a megújulás, a karizmánkban való elmélyülés ideje is. Ez mindenképpen kapcsolatban van a hittel... Alapítónk éppen a szlovákiai zsidók menekítésének ügyében járt Rómában és várakozott a pápára, amikor várakozás közben megírta a saját és a Társaság Credóját – ennek vezérfonala természetesen megegyezik a hivataloséval. De ott vannak a hittikok mellett/helyett a mi sajátos misztériumaink. A Hit Éve arra ösztönöz minket, hogy hitünket minden szinten megújítsuk.
Slachta Margit: Credo (részlet)
„HISZEK TEREMTŐ ATYÁNKBAN: Aki az embert társul veszi a teremtésben, Aki őt részelteti a szülői méltóságban, Aki vele osztozik a birtoklásban, Aki neki részt enged a hatalomban, Aki őt felemeli a jognak hordozására, Aki őt képesíti törvényhozásra, Aki hatalmat ád bíráskodásra, Aki őt bevonja kormányzására, Aki őt felkeni uralkodásra, De mindenben kötelezi számadásra.
VALLOM, HOGY:
embernek ember, szervezet, állam nem birtokosa, ember, embernek, szervezetnek, államnak nem tulajdona, Isten ellen nincs érvényes törvényhozás, Az Ő szent akaratával szemben bűn a jogfosztás, Ember nem engedheti meg, amit Isten nem akar, földi hatalom meg nem tilthatja, amit Isten megenged, nem parancsolhatja, amit Isten tilalom alá vetett! Hiszek Teremtő Atyánkban, Mindenek Urában!”
Emlékező-hálaadó jubileumi ünnepség hétvégén Kolozsváron
Salkaházi Sára SSS testvér, vértanú boldoggá avatása 2006. szeptember 17-én volt Budapesten, amelyen több tízezer hívő és véráldozatát tisztelője vett részt. 1944. december 27-én nyilasok hurcolták el hatodmagával a Szociális Testvérek Társasága Bokréta utcai otthonából. A vád a szociális munka, a zsidórejtegetés és -mentés. Még aznap a Duna-parton agyonlőtték az elhurcoltakkal együtt, testüket a Dunába dobták. Amint Ft. Jakubinyi György érsek A szentek nyomában Erdélyben című könyvében hangsúlyozza: Boldog Sára testvér az első magyar polgári boldog, sőt maga is dolgozó nő volt.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Tízmillióra apadt a magyarság a Kárpát-medencében
Kárpát-medencében a 2011. évi népszámlálások alkalmával a teljes lakosság száma hozzávetőleg 25 millió 700 ezer volt, és mintegy 10 millió 400 ezren (40,5 százalék) vallották magukat magyar nemzetiségűnek - közölte csütörtökön a budapesti Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézete.
Mint ismeretes, 2011-ben Magyarországon és a legtöbb vele szomszédos országban népszámlálást tartottak. Legkorábban, 2011 áprilisában Horvátországban volt népszámlálás, Szlovákiában májusban, Magyarországon, Romániában és Szerbiában pedig októberben; Ukrajnában és Szlovéniában nem tartottak népszámlálást. A KSH kiemelte: Magyarországon 9 937 628 embert írtak össze 2011-ben, és közülük 8 314 029-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek kizárólagosan vagy más nemzetiség mellett. Ez 83,7 százalékos arányt jelent. Romániában a lakosság lélekszáma valamivel meghaladja a 19 milliót, és ebből mintegy hat és fél millió a tágan vett Erdély lakossága - írták. Az erdélyi területeken a lakosság szűk háromnegyede (74,38 százaléka) vallotta magát románnak, és majdnem egyötöde (18,91 százaléka) magyarnak. A magyar nemzetiségűek száma Erdélyben 1 millió 225 ezer volt, míg Románia egyéb részein 13 ezer. Az előző, 2002-es romániai népszámlálás óta eltelt időben a magukat magyar nemzetiségűeknek vallók száma mintegy kétszázezerrel csökkent. Ez a csökkenés kivétel nélkül minden erdélyi megyében megfigyelhető. A terület 16 megyéjéből ötben - Arad, Krassó-Szörény, Hunyad, Szeben és Temes megyékben - a csökkenés mértéke elérte vagy meghaladta a 25 százalékot. "Ezeken a szórványterületeken a magyar közösség teljes felszámolódása reális közelségbe került" - fogalmaz a kutatóintézet közleménye.
Szlovákiában a lakosság lélekszáma 5 millió 397 ezer, ebből magyar nemzetiségűnek vallották magukat 459 ezren (8,5 százalék), szlováknak pedig 4 millió 353 ezren (80,7 százalék). A szerbiai népszámlálás eredményei szerint a Vajdaság lakosságszáma már jócskán kétmillió alá süllyedt, és itt 251 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Szerbia Vajdaságon kívüli területein alig néhány ezren mondták magukat magyar nemzetiségűnek, így e csoport aránya 13 százalék a Vajdaságon belül és 3,5 százalék egész Szerbiában. Az Ukrajna nemzetiségi összetételére vonatkozó adatok a 2001-es népszámlálásból származnak, ekkor Kárpátalja megye 1 millió 255 ezer lakosából mintegy 152 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Becslések szerint jelenleg mintegy 141 ezer lélekszámú lehet Kárpátalján a magyar nemzetiségűek csoportja. Horvátországban a 2011-es eredmények szerint 14 048-an (2001-ben 16.595-en) mondták magukat magyar nemzetiségűnek, és közülük csak 8 249-en éltek a Drávaszöget is tartalmazó Eszék-Baranya megyében, a többiek szétszórtan Horvátország egyéb területein. Ausztriában a népszámlálás eredményei csak a születési helyre és az állampolgárságra vonatkoznak, így kizárólag a bevándorlók számának megbecsülésére jók. Burgenland esetében részben becslésekre hagyatkoztak, kiindulási értéknek a magyar nyelvet beszélők 2001-es létszámát vették. "Mivel a Magyarországról az elmúlt években meginduló tömeges kivándorlási hullám egyik célországa Ausztria, és Burgenland esetében is jelentős bevándorlás volt megfigyelhető, úgy becsüljük, hogy itt a magyar nemzetiségű lakosság száma mintegy 10 ezerre nőhetett az elmúlt évtizedben" - állapította meg a KSH. Szlovéniában a hivatal becslése szerint a magyar nemzetiségűek létszáma 4000-re tehető.
A budapesti hivatal összességében megállapította, hogy a tíz évvel ezelőtti népszámlálások eredményeihez viszonyítva a Kárpát-medence lakosságszáma csökkent, és a csökkenés nagysága meghaladta az 1 millió 100 ezret. "Fontos tendencia, hogy az ezredfordulót követő évtizedben a magukat magyar nemzetiségűként megjelölők csökkenésének üteme felgyorsult, a korábbi bő egymilliós csökkenést mintegy egymillió négyszázezres követte, aminek oka jelentős részben a nemzetiségükről nem nyilatkozók számának növekedése" - szerepel a jelentésben.
Krónika (Kolozsvár)

Állítólagos magyarellenesség? (Az EB kettős mércéje)
Tőkés László EP-képviselő levelére, melyben arra hívta fel Viviane Reding figyelmét, hogy Romániában ismét eluralkodott a magyarellenesség, az EB alapjogi biztosa azt a választ adta: „nincs mód arra, hogy minden, állítólagosan előforduló jogsérelem esetében eljárjunk”. Tőkés László szerint ez is azt bizonyítja, az EB kettős mércét alkalmaz a kisebbségvédelemben – állapítja meg az EP-képviselő közleményében.
Az EP-képviselő április 4-én írt levelében arra hívta fel Viviane Reding figyelmét, hogy Victor Ponta kormányának hatalomra jutása óta a román közéletben „újból eluralkodott a magyarellenes gyűlöletkeltés”, az erdélyi magyar közösség ismét a harcias román nacionalizmus céltáblájává vált, a hatóságok adminisztratív intézkedéseknek álcázott jogtiprásokkal zaklatják a kisebbségi magyarság tagjait és intézményeit. „Az európai viszonylatban szokatlanul agresszív, a fajgyűlölet határát súroló, soviniszta megnyilvánulások gyakran fajulnak a tettlegességig, a romániai magyarellenesség – a maga nemében – csak a valamikori antiszemitizmushoz hasonlítható. Napjaink Romániájában magyar zászlót égetnek, magyar politikusok kapnak halálos fenyegetéseket, demonstrálók követelik, hogy a magyarok tűnjenek el az országból, magyarokat bántalmaznak nemzeti hovatartozásuk miatt” – áll a levélben. Tőkés hangsúlyozta, a mesterségesen szított magyarellenesség nemcsak Románia alkotmányával áll ellentétben, de az Európai Unió alapértékeit is megcsúfolja.
Viviane Reding április 25-én kelt válaszlevelében elismerte, hogy az unió Alapjogi Chartája tiltja az etnikai és nyelvi alapon való hátrányos megkülönböztetést, de hivatkozási alapként csak akkor kérhető jogilag számon, ha egy adott jogsértés az uniós irányelvek tagországi végrehajtására, azok belső jogrendbe való átültetésére vonatkozik, így „nincs mód arra, hogy minden, állítólagosan előforduló jogsérelem esetében eljárjunk” – idézte Reding levelét az EP-képviselő sajtóirodája.
Az EB alelnökének a tényleges romániai helyzetet, illetve a Tőkés László által előadott konkrét panaszokat megkerülő válaszához adalékként a közlemény idézi Gál Kinga Fideszes EP-képviselő minapi felszólalását az EB Magyarországgal kapcsolatos vizsgálódásaira: „Furcsának találom – mondta Gál Kinga –, hogy amikor más tagállamok konkrét, dokumentált, kisebbségeket érintő jogsértései kapcsán fordulok a bizottsághoz, számon kérve az alapvető értékek érvényesülését – évek óta ugyanazt az elutasító, semmitmondó választ kapom: a kisebbségek védelme nemzeti hatáskörbe tartozik, nincs rá más uniós kompetencia.” Tőkés László szerint az idézett bírálat arra a kettős mércére világít rá, amelyet Magyarország és más tagállamok viszonylatában alkalmaz az Európai Bizottság, ezért „joggal vetődik fel tehát a kérdés: Szlovákia vagy Románia durva jogsértéseket elszenvedő kisebbségi magyarsága nem ér annyit, és nem érdemli meg ugyanazt az elbírálást, mint Kis-Magyarország Reding asszony által – is – buzgón védelmezett kisebbségei?” – zárul Tőkés László EP-képviselő közleménye.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több mint 440 ezren adtak be eddig honosítási kérelmet
Május közepéig több mint 440 ezer külhoni magyar adta be az egyszerűsített honosítás iránti kérelmét, közülük 360 ezren már letették az állampolgársági esküt - közölte Wetzel Tamás miniszteri biztos pénteken Nyíregyházán sajtótájékoztatón.
Elmondta, hogy őszre valószínűleg elérik a félmilliós kérelemszámot is. A növekvő érdeklődést jól jelzi, hogy az idén eddig 35 százalékkal többen nyújtották be a kérelmet, mint 2012 hasonló időszakában.
Wetzel Tamás úgy fogalmazott, a magyarsághoz való tartozás nagy jelentőséggel bír, az erről szóló törvény koncepciója az volt, hogy mindenki a saját szülőföldjén lehet magyar állampolgár. Ezt a számok is alátámasztják, hiszen például csak Székelyföldön több mint 100 ezren kérték a magyar állampolgárságot - jegyezte meg, hozzátéve, volt olyan idős férfi, aki 104 évesen kérte a magyar állampolgárságot, ő így harmadjára lesz magyar állampolgár.
A miniszteri biztos az egyszerűsített honosítási eljárást a magyar közösségek összetartozása szempontjából nagy jelentőségűnek nevezte. Nemzetpolitikai és közigazgatási szempontból igazi sikertörténet ez a kezdeményezés, amelyre az államigazgatás és az egész magyar nemzet egyaránt büszke lehet - mondta.
Vinnai Győző (Fidesz-KDNP) megyei kormánymegbízott a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: 2011. március 15. óta a megyei kormányablakba 10 327 honosítási kérelem érkezett, amely az összes magyarországi kormányablakba érkezett igénylés harmada.
A járások tekintetében a mátészalkai van a megyei lista élén, ennél is beszédesebb adat azonban, hogy az országos igénylések 46 százalékát a tizenhárom szabolcs-szatmár-beregi járásban adták be a kérelmezők - mondta a kormánymegbízott.
MTI