Megfosztották mandátumuktól a szentegyházi tanácsosokat
Bevált az RMDSZ helyi szervezete vezetőségének akcióterve Szentegyházán, ahol a választópolgárok akaratára és az önkormányzati választások eredményére fittyet hányva kitúrták a helyi képviselőtestületből a szövetség öt tanácsosát. A Hargita megyei városban az RMDSZ helyi szervezetének nemrég megválasztott új vezetősége bizalmatlansági indítványt kezdeményezett a szövetség listáján a közgyűlésbe jutott öt tanácsos ellen. A mandátumuktól megfosztott képviselők fontolgatják, hogy jogorvoslatért fordulnak.
A szentegyházi RMDSZ felkérte az udvarhelyszéki területi szervezetet, vonja meg a bizalmat a képviselőktől, lépését pedig a tulipános lista gyenge szereplésével, Burus Tibor RMDSZ-es polgármesterjelölt „csúfos vereségével” indokolta – sőt azt is felrótta a szövetség színeiben induló jelölteknek, hogy a függetlenként mandátumot szerzett Rus Sándor polgármester és Gáll Zakariás tanácsos „ellen tevékenykedtek”.
Noha az érintettek közül négyen hétfőn óvást nyújtottak be a széki vezetőséghez, a fellebbezést vélhetően érdemi kivizsgálás nélkül lesöpörték az asztalról. Ennek nyomán a hétezer lelkes város képviselőtestületének tegnapi alakuló ülésén nem igazolták a tanácsba bejutottak mandátumát, helyettük a listán utánuk következő RMDSZ-es jelöltek jutottak tisztséghez.
A választáson függetlenként indult, időközben viszont az RMDSZ-be visszatért Gáll Zakariás és Márton Gábor a tanácsülésen csatlakozott a tulipános frakcióhoz, amely így hét fősre bővült, az EMNP-nek négy, az MPP-nek három tagja van, így a független Máthé István a mérleg nyelve lett a grémiumban. Valószínűleg az ő szavazatán múlt, hogy az ülésen mégsem úgy alakult minden, ahogy az RMDSZ szerette volna, ugyanis nem András Attilát, a szövetség jelöltjét, hanem az MPP-s Molnár Tibort választották meg alpolgármesternek.
Molnár jelezte: nem biztos, hogy együtt tudnak működni Russzal. A mandátumától megfosztott Elekes István elmondta, az RMDSZ-listán utánuk következő jelöltek úgy jutottak tisztséghez, hogy a szövetség helyi és széki szervezete semmibe vette az alakulat alapszabályát, hiszen Gállék függetlenként a tulipános jelöltekkel versenyeztek. „A továbbiakban eldöntjük, távozunk-e abból a szervezetből, amely így megcsúfolja a demokráciát, vagy belülről próbálunk jogorvoslatért fordulni” – nyilatkozta a Krónikának Elekes, kifogásolva azt is, hogy a tegnapi tanácsülés kezdési időpontja után fél órával értesítették őket e-mailen, hogy megvonták tőlük a bizalmat, így nem igazolják a mandátumukat.
„Mi tényleg tenni akartunk a közösségért, de ha ennyire semmibe veszik a lakosság akaratát, akkor ez csak egyet jelent: nem számít minden magyar” – állapította meg a mandátumától ugyancsak megfosztott Tankó Csilla.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

A székelyudvarhelyi tanács tegnapi alakuló ülése előtt Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke bejelentette, lemond tanácsosi mandátumáról, mivel inkább az országos politikában szeretne tevékenykedni.
„Nem kívánok részt venni a helyi politikában. Azért is jutottam erre a következtetésre, mert lassan két hét eltelt a választások óta, mérlegeljük, hogy gyakorlatilag mi történt az egész Székelyföldön, és azt látom, hogy az Ungureanu-kabinet bukása nem jött jól az erdélyi magyar ellenzéknek, az RMDSZ-szel szemben álló ellenzéknek” – fejtette ki Szász Jenő, aki átadja tisztségét a listán következő Bálint Mária Magdolnának.
Lemondott tanácsosi mandátumáról Molnár Miklós is, aki másodikként szerepelt az MPP jelöltjeinek listáján. Molnár a Székelyhon portálnak azt nyilatkozta, az új tanács összetétele esélyt sem ad arra, hogy a polgári párt értékrendjét érdemben képviselni lehessen. „Elegem van a bábszínházból” – tette hozzá. Helyét Tamás Zoltán foglalhatja el.
Tegnap délben a városháza Szent István Termében beiktatták Székelyudvarhely újonnan megválasztott képviselőit, a tanácstagok mellett pedig a város polgármestereként újraválasztott Bunta Levente is letette esküjét. Az alakuló ülés második felében a 19 tagú, 11 RMDSZ-es, 5 MPP-s és 3 Erdélyi Magyar Néppártos (EMNP) tanácsosból álló testület az RMDSZ-es Benedek Árpád Csabát választotta meg alpolgármesternek tizenegy szavazattal.
„Köszönöm az RMDSZ-frakció bizalmát, hisz a szavazatok számából kitűnik, hogy ők voksoltak rám, és remélem, az elkövetkező hónapokban az EMNP-s és MPP-s tanácstagok megbizonyosodnak majd: bánhatják, hogy nem rám szavaztak” – fogalmazott Benedek. A polgári párt egyébként Mike Leventét javasolta a tisztségre, míg az EMNP nem kívánt jelöltet állítani
Szász Jenő lemondott tanácsosi tisztségéről
A székelyudvarhelyi tanács tegnapi alakuló ülése előtt Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke bejelentette, lemond tanácsosi mandátumáról, mivel inkább az országos politikában szeretne tevékenykedni.
„Nem kívánok részt venni a helyi politikában. Azért is jutottam erre a következtetésre, mert lassan két hét eltelt a választások óta, mérlegeljük, hogy gyakorlatilag mi történt az egész Székelyföldön, és azt látom, hogy az Ungureanu-kabinet bukása nem jött jól az erdélyi magyar ellenzéknek, az RMDSZ-szel szemben álló ellenzéknek” – fejtette ki Szász Jenő, aki átadja tisztségét a listán következő Bálint Mária Magdolnának.
Lemondott tanácsosi mandátumáról Molnár Miklós is, aki másodikként szerepelt az MPP jelöltjeinek listáján. Molnár a Székelyhon portálnak azt nyilatkozta, az új tanács összetétele esélyt sem ad arra, hogy a polgári párt értékrendjét érdemben képviselni lehessen. „Elegem van a bábszínházból” – tette hozzá. Helyét Tamás Zoltán foglalhatja el.
Tegnap délben a városháza Szent István Termében beiktatták Székelyudvarhely újonnan megválasztott képviselőit, a tanácstagok mellett pedig a város polgármestereként újraválasztott Bunta Levente is letette esküjét. Az alakuló ülés második felében a 19 tagú, 11 RMDSZ-es, 5 MPP-s és 3 erdélyi magyar néppártos (EMNP) tanácsosból álló testület az RMDSZ-es Benedek Árpád Csabát választotta meg alpolgármesternek tizenegy szavazattal.
„Köszönöm az RMDSZ-frakció bizalmát, hisz a szavazatok számából kitűnik, hogy ők voksoltak rám, és remélem, az elkövetkező hónapokban az EMNP-s és MPP-s tanácstagok megbizonyosodnak majd: bánhatják, hogy nem rám szavaztak” – fogalmazott Benedek. A polgári párt egyébként Mike Leventét javasolta a tisztségre, míg az EMNP nem kívánt jelöltet állítani. Krónika (Kolozsvár)

Nem oszlatják fel a Magyar Polgári Pártot
Nem kezdeményezte a bukaresti főügyészség a Magyar Polgári Párt (MPP) feloszlatását – tartalmazza a nyomozó hatóság által lapunk írásban feltett kérdéseire tegnap elküldött válaszlevél.
A Szász Jenő vezette alakulat esetleges megszüntethetőségének lehetőségét Kovács Péter RMDSZ-főtitkár vetette fel, hivatkozva a párttörvény előírásaira, miszerint egy párt törölhető a politikai alakulatok jegyzékéből, ha két egymást követő megmérettetésen nem szerez országos szinten legkevesebb 50 ezer szavazatot a megyei és helyi tanácsosi, valamint a szenátusi és parlamenti jelöltlistáján. Mint ismeretes, az MPP nem indult a 2008-as parlamenti választáson, míg az idei helyhatósági megmérettetésen 50 ezernél kevesebb szavazatot gyűjtött össze.
Lapunk az ügy kapcsán kért részletes tájékoztatást a román főügyészségtől, a törvény szerint ugyanis a nyomozó hatóság kezdeményezheti egy párt felszámolását a bukaresti törvényszéken. Az ügyészség csupán annyit közölt, hogy nem tett lépéseket az MPP megszüntetése érdekében, ama kérdésünkre azonban nem válaszolt, vonatkozik-e a jogszabályi rendelkezés az alakulatra olyan körülmények között is, hogy nem indított jelölteket a 2008-as parlamenti, majd a 2009-es európai parlamenti választáson.
Mint arról beszámoltunk, Szász Jenő MPP-elnök korábban úgy vélekedett, amennyiben az általa vezetett alakulatra alkalmazzák a törvénycikkelyt, többtucatnyi román pártot is fel kellene oszlatni; továbbá ha elindítanák a feloszlatásukra irányuló pert, biztosan az alkotmánybírósághoz fordulnának.
A pártelnök úgy tudja, az elmúlt 22 évben Romániában egyetlen politikai alakulat feloszlatását sem kezdeményezték, pedig tudomása szerint 38 olyan román párt létezik, amely nem teljesíti a törvényi feltételeket. Szász azt is megjegyezte, az MPP feloszlatásának a felvetése csupán Kovács Péter „vágyálmait tükrözi”. Úgy vélte, az RMDSZ főtitkára elszólta magát: ha ezek után a főügyész kezdeményezné az MPP feloszlatását, világos lenne, hogy az RMDSZ áll az intézkedés hátterében.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Néptánctábor pedagógusoknak Rétyen
Egyre nagyobb az igény arra, hogy minél képzettebbek legyenek az amatőr együttesek vezetői és azok a pedagógusok, akik óvodában, iskolában néptánchagyományainkkal szeretnék megismertetni a gyermekeket.
Ahol a szülők vállalják a költségeket, ott inkább szakembert hívnak meg, ahol ellenben kevesebb az anyagi lehetőség, ott a pedagógus igyekszik felkészülni a feladatra. Ezen a héten is erre nyílik lehetőségük óvónőknek, tanítóknak a rétyi oktatótáborban.
Páros táncokat az óvodában nem kell tanítani, ez a korosztály erre nem a legalkalmasabb, ellenben sokkal hitelesebben tanít az óvónő népi gyermekjátékokat, ha megismerkedik a néptáncokkal, népzenével, énekekkel, mert minél jobban elmélyül ezekben, annál hatékonyabban boldogul általában a hagyományok oktatásában – véli Németh Nóra táncoktató, a budapesti Hagyományok Házának munkatársa és Imreh Béla, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes egykori táncosa, jelenleg Budapesten tanuló néptánc szakelőadó, akiket tegnap a rétyi néptáncoktató táborban kérdeztünk a hazai néptáncpedagógia helyzetéről.
Módszertani elemeket is átadunk – mondják –, hogy mit miért teszünk, a bemelegítéstől a ritmusgyakorlatokon át a táncig. „Felhívjuk arra is a figyelmet – hangsúlyozzák –, hogy melyik gyermekjátékban találhatóak meg az adott ritmus-, illetve táncelemek, mivel érdemes kezdeni, majd folytatni a tanítást. A lényeg nem a táncanyag mennyiségi átadása, hanem inkább az, hogyan adjuk át a gyermekeknek. A mai világ nagyon ingergazdag, számítógépes játékkal órákat tud eltölteni egy gyermek, ezek a csoportos tevékenységek ellenben nem tudják annyira lekötni. Ezért a színpadi fellépés képes ilyen plusztöltetet adni. Óvodában ellenben bőven elég egy év végi bemutatófoglalkozás, a kedvenc játékaikat, mondókáikat mutatják be a gyermekek, akár úgy is, hogy az óvónő tart ilyen tevékenységet a szülők jelenlétében. Esetleg a végén tánccal fejezik be. Nem jó fölöslegesen szerepeltetni az óvodásokat, ebben a korban maradjon meg közösségi tevékenységként az ilyen jellegű foglalkozás, iskolában viszont a gyermekeknek nagyobb az igényük a megmutatkozásra, hogy érezzék munkájuk eredményét, befejezettségét, más jellegű a felkészülés, és a szülők is jobban elvárják, hogy lássák, mivel telt az idő.” A rétyi táborban egyetlen perc sem telik el fölöslegesen, a közel húsz pedagógus minden szabad időt kihasznál, hogy egymást kérdezze: te hogy csinálod, nálatok mi vált be? És közben nemezelnek, gyöngyöt fűznek, énekeket gyakorolnak, bepillantanak a drámapedagógiába, de egy percig sem felejtik: amit tanulnak, nem csak a maguk épülését szolgálja, mert leginkább arra kapnak „receptet”, hogy amit tudnak, miként kell átadniuk tanítványaiknak.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

12. Nagyváradi Várnapok
Íjászverseny, lovas bemutató, kézműves mesterek, koncertek: a 12. Nagyváradi Várnapok legfontosabb programjai.
Tartalmas kikapcsolódást ígér a július 6-8 között a nagyváradi vársáncban immár tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő Nagyváradi Várnapok. A rendezvénysorozat július 6-án, pénteken délben, a következő napon tíz órakor, vasárnap pedig kilenc órakor kezdődik az íjászversennyel. Az érdeklődők mindhárom napon találkozhatnak Bihar megyei kézműves mesterekkel. Szintén mindhárom napon lesz városnézés, azaz az érdeklődők a váradi építészetet jól ismerő szakemberrel végigjárják a város műemlékeit a Körös áruháztól elindulva a Fő utcán és a Szent László téren valamint a Nagyvásártéren át egészen a várig, ahol egy másik túravezető vezeti végig a várban a csoportokat. Ezeken a programokon kívül pénteken bemutatják Olimpia Muresan, a Körösvidéki Múzeum munkatársának a könyvét; szombaton és vasárnap a kora délutáni órákban középkori lovagi bemutatók, délután öt órai kezdettel pedig lovasbemutatók lesznek, este héttől pedig különböző színházi produkciókat tekinthetnek meg az érdeklődők. Mindhárom napon az esti órákban koncertek lesznek. Pénteken hét órai kezdettel fellép Norris, valamint a Sanctuar, a Reserve Nation és a Celelalte Cuvinte rockegyüttesek, szombaton népzenét és folkmuzsikát játszik majd este kilenc órai kezdettel a Bihorul Népi Zenekar és az Emeric Imre Band, előtte, nyolc órától a magyarországi Bordó Sárkány Régizene Rend zenekar és a tűzzsonglőrök szórakoztatják majd a nagyérdeműt. Július 8-án vasárnap este nyolc órától Alexandrina Chelut, az Ad-hoc és a Compact zenekarokat hallgathatják majd meg az érdeklődők. A Bordó Sárkány vasárnap is muzsikál majd 12-17 órák között.
Pap István. erdon.ro

Levizsgázott a kisérettségi
Liviu Pop megbízott tanügyminiszter elutasította azon szülők és diákok kérését, akik tegnap beadványban kérték a kisérettségin lezajlott román nyelv és irodalom vizsga javítókulcsának módosítását. A hétfői megmérettetés után a nyolcadikosok kezdeti lelkesedésükben azt mondták: nagyon könnyű feladatokat kaptak, és biztosan jó jegyeket fognak elérni.
Tegnap azonban az oktatási minisztériumhoz 15 ezer személy által aláírt petíciót nyújtottak be az egyik tétel többértelműsége miatt. Marina Rădulescu, a Nyelvtudományi Intézet kutatója az esetről azt nyilatkozta: a kisérettségizőknek kiadott tételek nem voltak alkalmasak az országos felmérésre, mivel a kérdéses feladatot többféleképpen lehetett értelmezni. „Valamennyi jól felkészült diák hibázott a javítókulcs szerint és ez elfogadhatatlan” – magyarázta a nyelvész, aki szerint az volna a megoldás ebben az esetben, hogy a kérdéses feladatot ne értékeljék.
Rădulescu kifejtette: azok a gyerekek, akik negyedikes szinten gondolkodtak, megoldásként a C (alanyi mellékmondat) választ jelölték meg, viszont azok a diákok, akik a tantárgyversenyek követelményrendszerének megfelelően válaszoltak a B (állítmányi mellékmondat) lehetőséget választották. Az országos felmérő ma délelőtt matematikavizsgával zárult. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kisebbségi jogsegélyszolgálat indul a külhoni magyarok jogvédelméért
Budapest, 2012. június 28., csütörtök (MTI) - Kisebbségi jogvédő intézet és alapítvány kezdi meg működését, amelynek célja, hogy a magyar nemzethez tartozók teljes körű jogvédelemben részesüljenek - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
E célra 50 millió forintot különítettek el - mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, aki megjegyezte: ennek az összegnek a többszöröse áll rendelkezésre, hiszen számos olyan szervezetet támogatnak a Bethlen Gábor Alapon keresztül, amely szintén foglalkozik a külhoni magyarok jogi segélyezésével, védelmével.
Semjén Zsolt úgy fogalmazott: az erőteljes nemzeti érdekérvényesítés ellenére vannak olyan magyar közösségek, amelyeket különböző hátrányok érnek a magyarságuk miatt. Ezért ahhoz, hogy a magyarság valóban gyarapodó közösség lehessen, fontos, hogy a teljes körű jogvédelmet is biztosítsák.
A miniszterelnök-helyettes kérdésre elmondta: az nem feltétele a segítségnyújtásnak, hogy az érintett uniós állampolgár legyen.
Kiemelte: elsőként a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel kötöttek együttműködési megállapodást. Hozzátette: a kisebbségi jogvédő alapítvány kuratóriumának tagjai között van Tertyánszkiné Vasadi Éva volt alkotmánybíró, aki a testület elnöke is, valamint Bándi Gyula és Szabó Marcell, a PPKE tanszékvezetője, Kardos Gábor, az ELTE tanszékvezetője, Szalayné Sándor Erzsébet, a Pécsi Tudományegyetem oktatója. A fenti alapítvány hozta létre az a kisebbségi jogvédő intézetet, amelyet Gyeney Laura vezet.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: fontos, hogy ha valakit bárhol a világban magyarsága miatt bántódás ér, ne érezze magát egyedül, ne érezze azt, hogy nincs, aki segítsen neki. "A magyar kormány ott áll mögötte, és kész segítséget nyújtani" - fogalmazott.
Jelezte: fontos partnereik a külhoni magyar civil szervezetek, és példaként említette a Somorjai Fórum Intézetet, valamint a délvidéki Concordia Minoritatis Hungaricae Polgári Egyesületet.
Kérdésre válaszul a gyakorlati működést érzékeltetve kifejtette: a jogvédő intézet a szomszédos országokban megkeres jogászokat, akiket megbíz a konkrét segítségnyújtással. Semjén Zsolt ehhez hozzátette: ha a jelzés megérkezik egy adott jogsérelemről, akkor a külügyi tárca bevonásával megnézik, milyen jellegű és milyen jogsegély volna megfelelő.
Gyeney Laura, az intézet vezetője elmondta: különösen fontosnak tartják, hogy a határon túli magyarok jogvédelmét tudományos eszközökkel is támogassák.
Mint kifejtette: a De Gasperi nevét viselő szellemi műhely a jövőben tudományos rendezvényeket, konferenciákat szervez, valamint tudományos kutatásokat, képzéseket finanszíroz, pályázatokat ír ki.
Az intézet nyitva áll mindazok előtt a magyarországi vagy határon túli joghallgatók, doktoranduszok, kezdő jogászok előtt, akik élethivatásuknak a magyarság jogvédelmét, így közvetett módon a demokrácia és az esélyegyenlőség védelmét tekintik. Anyagi támogatásban kívánják részesíteni a pályázati úton kiválasztott határon túli, a jogvédelemben kiemelkedő szerepet játszó szellemi műhelyeket, civil szervezeteket. Az intézet júliusban nyári egyetemet is szervez Kisebbségvédelem Európában mottóval.
Az érdeklődők további információkat a www.kji.hu honlapon találhatnak.
További kérdésre a kormányfő helyettese a felvidéki Selye János Egyetem esetlege főiskolává minősítéséről elmondta: a nemzeti érdek az, hogy konzultáljanak e kérdésben az intézmény vezetőségével, az ottani magyarság legitim képviselőivel. Jogsértést ugyanakkor nagyon nehéz kimutatni ebben a konkrét ügyben - jegyezte meg. Erdély.ma

Kivonultak az RMDSZ-es tanácsosok a Szatmárnémeti Helyi Tanácsának üléséről
Unalmasnak egyáltalán nem mondható Szatmárnémeti Helyi Tanácsának mai ülése, már az esemény elején érezhető volt a kisebb súrlódás a levegőben.
Az új polgármester, Coica Dorel elődjétől eltérően a tanácsosok között foglalt helyet, elmondása szerint azért, hogy ne fentről nézzen le a város vezetőire. A változások miatt az ülésrend is módosult, ezt Fógel László RMDSZ-es tanácsos félig humorizálva szóvá is tette mondván, hogy tanácsosként mindig ugyanazon a helyen ült, most pedig másutt kell helyet foglaljon.
Erre Coica válasza sem maradt el. A polgármester elmondása szerint a szavazás által a választók ültették el a magyar tanácsosokat helyükről.
Az új szerepkör a többségben lévő szociálliberális uniós tanácsosoknak láthatóan problémát okozott, feltehetőleg hozzánemértésük miatt még a törvény előírásait is igyekeztek volna figyelmen kívül hagyni. A különböző szakbizottságokban helyet kapó politikusok számának meghatározásakor az ülést vezető Pop Ioan kijelentette, a hatalommal együtt a döntés is az övék.
Kereskényi Gábor RMDSZ-es tanácsos ekkor figyelmeztette a politikai ellenfeleket a törvény betartására és elmagyarázta számukra, hogy ez az ő esetükben mit is jelent, hogyan kell leosztani pártonként a bizottságokba küldött tagok számát.
A későbbiekben tovább fokozódott a konfrontáció. Az RMDSZ a városrendezés és a közszolgáltatási szakbizottság elnöki tisztségét kérte, a szociálliberális uniósok azonban ehelyett két másik bizottság vezetését ajánlották fel.
Az RMDSZ-es tanácsosok ekkor úgy döntöttek, hogy tüntetőleg nem vesznek részt az ülés további részén. A teremben bent maradó Kereskényi Gábor elmondta, a korábbi években, amikor a magyarság többségben volt a döntéshozatalban az egyensúly elvére törekedtek, így például a 2004-2008-as ciklusban azért, hogy a románság is képviselve legyen a városvezetésben, mind a két alpolgármesteri címet átadták a szociáldemokrata pártnak. Hozzátette, ha a szociálliberálisok így gondolkodnak a városvezetésről, akkor ők ebben nem fognak részt venni, a döntéshozáshoz az ellenfelek egyébként is rendelkeznek a többségi létszámmal.
Coica a Szatmár Tv-nek reagálva Kereskényi kijelentésére elmondta, amennyiben a magyar tanácsosok nem hajlandóak jelenlétükkel képviselni a helyi magyarságot, majd ő képvisel minket is.
Kereskényi kérdésünkre elmondta, ez egy figyelmeztető intézkedés volt, mivel úgy látják, az unió arra törekszik, hogy kiszorítsa a városvezetés minden szintjéről a magyarságot. Ez szerinte mélységesen ellentmond azzal az egyensúly elvnek, amit az RMDSZ korábban gyakorolt, és a románság a többség diktatúráját igyekszik bevezetni Szatmárnémetiben.
A politikus reményét fejtette ki az iránt, hogy ezt a hozzáállást megváltoztatja majd a politikai ellenfél, azonban ha szükség lesz rá, továbbra is protestálni fognak, a vagyonkezelésre pedig különösen odafigyelnek majd, mivel ebben mindenképp figyelembe kell venniük az RMDSZ-es politikusok szavazatait.
www.szatmartv.ro
Erdély.ma

Díszpintyeket tart?
Ismét kezdődik az a cirkusz, amivel a régi-új polgármester mandátumát indítani szokta: nem oszt le feladatokat alpolgármestereinek. Ezt tette kezdetben Csegzi Sándorral (aki azóta "befutott"), majd Bárczi Győzővel, később Bakos Leventével, majd Marius Ichimmel. Várható volt a gesztus, amivel Dorin Florea ismét bebizonyította, hogy nem igazán érdekli, mit dolgozik a köz érdekében a képviselőtestület által megválasztott két alpolgármester munkaidőben, mire veszi fel majd a fizetését, mit vállalnak és miért vonhatók felelősségre.
A polgármester csakis két megbízható "emberével", az immár személyes tanácsadójaként tevékenykedő PD-L-s és RMDSZ-es volt alpolgármesterekkel óhajt dolgozni: Claudiu Maiorral és Csegzi Sándorral, akik a rossz nyelvek szerint még irodáiktól sem kell megváljanak. Bizonyára olyan jól teljesítettek az elmúlt sok évben, hogy az erőfeszítéseiket értékelő városvezető képtelen megválni tőlük. E szimpátia pedig kölcsönösnek látszik...
De mit tegyen az újonnan megválasztott Ionela Ciotlaus és Józsa Tibor? Mindketten felkészült szakemberek, akik valószínűleg nem azért vállalták el e tisztségeket, hogy ellébecoljanak négy évet, díszpintyeskedjenek holmi szalagvágásoknál, üres frázisokat mondogassanak és feltétel nélkül teljesítsék, amit "főnökük" megparancsol, ezért a semmittevésért pedig szép kis summát vegyenek fel. Forduljanak a közigazgatási bírósághoz? A sajtóhoz? A képviselőtestülethez?
Természetesen a feladatkörök leosztása sem jelenti egyértelműen azt, hogy valóságosan is megoszlik a hatalom, és komoly munka folyik a köz érdekében. Bárczi Győző esete jut eszembe, aki a későbbiekben ugyan papírforma szerint kapott nem túl fontos és aláírási joggal egyáltalán nem társuló hatásköröket, ám a polgármesteri hivatal igazgatócskái, hivatalnokai úgyis "átléptek fölötte", a hatalmat pedig csakis Florea gyakorolta.
Szomorú, hogy a városvezetés megragadt a hatalomfitogtatás, a szemfényvesztés, a megalkuvás és opportunizmus, a kisstílűség szintjén, szomorú, hogy van egy polgármester, aki úgy táncoltatja a tanácsot, ahogy éppen kedve tartja, és ehhez az RMDSZ városi választmányának elnöke polgármesteri- tanácsadói minőségében asszisztál, de a legelkeserítőbb az egészben az az egyre erősödő benyomásunk, hogy a törvényességet jó ideje sem betartani, sem betartatni nem lehet ebben a városban.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi? Magyar? Irodalom?
Csütörtöki kimenő
A minap egy neves magyar irodalomoktató panaszolta, hogy a tankönyvekből, valószínűleg a hazaiakból is, eltűnt az erdélyi (romániai) magyar irodalom fogalma, fogalomköre, a magyar irodalom egyik legerőteljesebb regionális szelete.
Ezt az irodalmat nem az írói szeszély, valamely kivonulási szecessziós tünet, elszakadás és feltűnési viszketegség hozta létre, hanem a történelem. A területosztogató nagyhatalmi önkény és túlélés kényszerűsége hívta életre. Útját keresve lelt rá a sajátos formákra és kifejezésmódokra, műfajokra. Meg tudott gyökerezni, meg tudott újulni időről időre, közönséget tudott maga köré szervezni, ízlés- és elvárásrendszert teremtett. Voltak művelői és hívei egyránt. Kiadókat hozott létre, folyóiratokat éltetett, generációkat nevelt ki, különböző ideológiák foglyaivá tette azokat az írókat, akiket csupán a regionális helyzetük azonossága kötött össze. Így volt jól. Így volt teljes.
A magyar irodalom (Budapest) többször is kísérletet tett az 1918 előtti állapotok helyreállítására, amely minden magyar író számára az ideális minimum lett volna, de a szétfejlődés történelmi tényét is tudomásul kellett vennie a magyar irodalom hagyományos centrumának. Ugyanis a periferéria nem akarta magát perifériaként érzékelni, s nem is viselkedett akként. Az írók, művészek, poéták létrehozták a maguk regionális központjait. Saját problémáival, gondjaival, ellentmondásokkal.
Aki az irodalmunk egységét hiszi és hirdeti, annak hinnie és félteni kell a regonalizmusokat. A többszínűséget. Amikor a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején Illyés Gyula és köre az erdélyi magyar irodalmat ("a szomszédos államok magyar irodalmát") a magyar irodalom integráns részének nyilvánította, mit sem törődve az óvatos külpolitikai centizésekkel, akkor ezzel hatalmas lökést adott a diktatúra szorításában élő romániai magyar irodalomnak is: azzal a többlettel gazdagította a művelőit, az irodalom kedvelőit, hogy figyelnek ránk, nem vagyunk teljesen ismeretlenek az olvasók és a kritika előtt. Amikor a magyarországi folyóiratok közölni kezdték az erdélyi írók műveit, úgy tekintettünk a megindult folyamatra, mint visszafogadásunk biztató bizonyítékaira. Ám akkor is, ott is születtek összefoglalók, elméleti-kritikai számvetések kifejezetten a romániai magyar irodalomról, amelynek sajátosságait elismerték, mi több, értékelték is az értők, féltők, biztató barátaink.
Sokan azt gondolják, hogy ma már csak azok a romániai magyar írók, akiktől nem közölnek Magyarországon (vagy akiket a kutya sem kér fel közlésre), akik nem tagjai valamelyik exkluzív irodalmi szekértábornak. Az is igaz, hogy a budapesti könyvvásárokon elsősorban a volt erdélyiek keresik irodalmunkat. Ám ez azt is jelenti, hogy van, volt, lesz létjogosultsága ennek a valóságábrázolásnak, gondolkodásmódnak, valamíg lészen magyar tollforgató Erdélyben.
Amint lehet és szabad amerikai, ausztrál vagy ír angol irodalomról beszélni, amint lehet belgiumi és svájci, kanadai francia irodalomról szólni, ugyanúgy el kell fogadni, hogy létezik, működik egy erdélyi (romániai) magyar irodalom is. Vannak saját alkotói, hagyományai, vonulatai, csoportosulásai, magányos fenyők és nemzedéki rajok. A romániai magyar irodalom a maga közel száz évével már saját értékrenddel és szempontrendszerrel fungál. Vannak hangsúlyok, amelyek máshová esnek, másként válnak kötődéssé. S ha a mondott értékek sora egybeesik a Nagy/Össz-Magyar Irodalom értékeivel, annál jobb az erdélyi (romániai) magyar irodalomnak.
Sebestyén Mihály. Népújság (Marosvásárhely)

Az unió kimondására készülnek az unitáriusok
Kolozsváron a Bel-Magyar utcai unitárius templom június 28-án ad otthont az egyházegyesítő zsinatnak. Az ünnepi eseményen hosszú évtizedek álma válik valóra, s az unió kimondásával az Erdélyi Unitárius Egyház újraegyesül a Magyarországi Unitárius Egyházzal. A 16. században alakult egyház négy és fél évszázados viszontagságos története új szakaszához érkezett. Az unitárius egyház, miként a többi protestáns felekezet, a reformáció eredménye, és az egyetlen olyan antitrinitárius irányzat, amely Közép-Kelet-Európában, pontosabban Erdélyben és Lengyelországban intézménnyé tudott szerveződni. A lengyel közösségek a 17. században a katolikus reformáció következményeként megsemmisültek, míg a Kárpát-medencében a magyar unitárius közösségek napjainkig fennmaradtak. (Az erdélyi és lengyelországi fejleményektől függetlenül a 18. század végén Nagy-Britanniában, a 19. század első évtizedeiben pedig Észak-Amerikában alakultak unitárius egyházközségek. A magyarok tengeren túli hittestvéreikkel 1821 után vették fel a kapcsolatot.)
A hagyomány a kolozsvári születésű Dávid Ferencet tartja az unitárius egyház alapítójának. Dávid Ferenc és munkatársai az 1568. évi tordai országgyűlést követően fejedelmi támogatással szervezték első unitárius közösségeiket. A János Zsigmond és az ország rendjei által is pártfogolt mozgalom nem csak Erdély magyarok lakta falvaiban és városaiban talált követőkre, hanem a Partiumban és Baranya megyében is (pl. Nagyvárad, Belényes, Simánd, Temesvár, Pécs stb.). Ezek az előretolt unitárius helyőrségek a 17. század végéig fennmaradtak. Dávid Ferenc püspöksége alatt 12 egyházkör (egyházmegye) működött, élükön egy-egy esperessel. János Zsigmond fejedelem halálát (1571) követően Dávid Ferencet az országgyűlés vallásújítás vádjával elítélte és Déva várába záratta, ahol 1579. november 7-én meghalt. Az unitárius szuperintendens mártíriuma után a felekezet meghasonlott. A Dávid Ferenc hitét követők kisebbségben maradt radikálisabb csoportja a Simándon működő Karádi Pált választotta püspöknek, a mérsékeltebbek pedig a Kolozsvárt székelő és a fejedelem támogatását is élvező Hunyadi Demetert. A hitelvi kérdésekben egyet nem értő közösség vezetői ádáz dogmatikai harcokat vívtak egymással. A szellemi csatározások során Blandrata György és Hunyadi Demeter eltávolították állásaikból a velük egyet nem értő papokat és elkezdték az unitárius egyház szervezeti és dogmatikai egységének megteremtését. Karádi Pál és Hunyadi Demeter halála után az ún. alföldi püspökséghez tartozó közösségek visszatértek a kolozsvári szuperintendens fennhatósága alá. Enyedi György püspök bölcsességének és türelmének köszönhetően nem szakadt frakciókra az unitárius közösség. Báthori Zsigmond uralkodása alatt az ellenzékinek számító unitárius elitet likvidálták (a kivégzéseknek nem vallási, hanem politikai okai voltak), és ezzel olyan csapást mértek az unitárius egyházra, amelyet a következő évszázadokban sem tudott kiheverni.
A református fejedelmek természetesen saját felekezetüknek kedveztek. A vegyes lakosságú városokban egyre befolyásosabbak lettek a reformátusok, így a Rákócziak alatt, az addig unitárius többségű Kolozsvár felekezeti összetétele is megváltozott. Az önálló erdélyi fejedelemség megszűnése a katolikus restaurációnak kedvezett. A 18. században az Erdélyen kívüli unitárius központokat teljesen felszámolták, ekkor szűntek meg pl. a Baranya megyei unitárius közösségek. A türelmi rendeletet követően (1781) szabadabb idők következtek. A felekezet összegyűjthette megmaradt erőit, hatalmas külső és belső építkezésbe kezdett. Új templomok és iskolák épültek, újra kiadhatták kátéikat és énekeskönyveiket, lassan felkészültek a reformkorra. Az 1848−49-es forradalom és szabadságharc, majd az ezt követő politikai elnyomás során az unitáriusok is túlélésre rendezkedtek be. A kiegyezés már Kriza Jánost találta a püspöki székben, és a tapasztalt egyházvezető mindent megtett azért, hogy az általa vezetett felekezet kikerüljön az elszigeteltségből. Nemcsak az angol és az amerikai unitárius közösségekkel vette fel a kapcsolatot, hanem arra is volt gondja, hogy az egyre sűrűbben Pestre rajzó unitáriusok egyházi életét megszervezze. A különféle minisztériumokban elhelyezkedő unitárius értelmiségiek Magyarország fővárosában kis szórványt alkottak, pap és templom nélkül. Az első nyilvános unitárius istentiszteletet Pesten 1869. június 13-án Ferencz József, a későbbi püspök tartotta. Két héttel később a Kolozsváron tartott főtanácsi ülésen határozatba foglalták: mivel Erdély egyesült Magyarországgal, az addig használt hivatalos Erdélyi Unitárius Egyház vagy Vallásközönség helyett a Magyar Unitárius Vallásközönség nevet használják. A magyar unitárius vallásközönség az angol és az amerikai hittestvérek segítségével 1881-ben Budapesten egyházközséget szervezett. 1889-ben a kolozsvári rendkívüli főtanácsi ülésen kimondták, hogy az unitárius egyház neve Magyarországi Unitárius Egyház.
1890-re Budapesten a Koháry utcában (ma Nagy Ignác) felépült az új templom, 1902-ben pedig megszervezték a Duna−Tisza menti egyházkört, amely a Királyhágón túli egyházközségeket tömörítette. A Magyarországi Unitárius Egyházat az első világháború végéig kilenc egyházkör alkotta, 1914-ben a Monarchia 81 401 alattvalója vallotta magát unitáriusnak. A trianoni békeszerződés Erdélyt Romániához csatolta, és ezzel új fejezet kezdődött az egyház történetében, hiszen az addig egységes Magyarországi Unitárius Egyház területileg két részre szakadt. A Románia új határai között maradt nagyobbik egyházrész az 1889 előtti állapotokhoz igazodva újból Magyar Unitárius Egyházként határozta meg önmagát. A püspöki székhely továbbra is Kolozsvár maradt, itt működött az egyik gimnázium és a Teológiai Akadémia. A Duna−Tisza menti egyházkör Józan Miklós budapesti esperes-lelkész vezetésével ideiglenesen létrehozta a Magyarországi Igazgató Tanácsot, és az esperest vikáriusi joggal ruházta fel. A világháborút követő impériumváltás következtében megnőtt a Magyarországra repatriált unitáriusok száma. Az 1920-ban tartott népszámlálás csak Budapesten 2828 unitáriust regisztrált. A megváltozott életkörülmények új feladatok elé állították az egyházvezetést. Az országhatárokon belül széleskörű belmissziói munka kezdődött. Újjászervezték az egyháztársadalmi egyleteket, gondoskodtak a hitoktatásról és a karitatív tevékenységeket is folytatták, ahogy lehetett… A budapesti lelkészi állást is átszervezték és Józan Miklós esperes mellett hamarosan fiatal erők gondoskodtak a misszióról. 1923-ban az amerikai és az angol unitáriusok anyagi támogatásával Budapest déli részében egy bérházat vásároltak. Ez lett az ún. Unitárius Missziói Ház, amelyben bentlakás és gyülekezeti terem működött. A Duna−Tisza menti egyházkörben a világháború előtt szervezett eklézsiák mellett (Hódmezővásárhely, Füzesgyarmat, Polgárdi stb.) újabb egyházközségek és szórványgyülekezetek alakultak (Debrecen, Kocsord, Pestszentlőrinc, Orosháza, Dévaványa, Mezőtúr, Szombathely, Miskloc stb.).
A háború alatt megszakadt külföldi kapcsolatok megújításáért és az erdélyi magyarság sérelmeinek orvoslásáért több angol−amerikai delegáció látogatott Romániába. Bukarestben az illetékes minisztériumokkal folytatott tárgyalás nem sok eredményt hozott, de 1924-től minden erdélyi unitárius egyházközséget egy-egy amerikai egyházközség fogadott testvéréül.
1940-ben a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz és ezzel ismét új helyzet állt elő. Hatvanöt egyházközség, harminchárom elemi-, két közép- és egy gazdasági iskola, illetve a Teológiai Akadémia visszakerült Magyarországhoz, de Dél-Erdélyben maradt 53 eklézsia és tíz elemi iskola. A Magyarországi Unitárius Egyház ezúttal Dél-Erdélyben foganatosított rendkívüli intézkedéseket. Tordán az esperes és a főgondnok vezetésével ideiglenesen megszervezték a rendkívüli Egyházi Képviselő Tanácsot. A világháborút lezáró békeszerződések Észak-Erdélyt Romániának ítélték és így visszaálltak az 1940 előtti állapotok. 1949-ben a „Román Népköztársaság-i Unitárius Egyház” új alaptörvényében, érthető politikai okokból, már meg sem említhették a Duna−Tisza menti egyházkört. A magyarországi unitáriusok területileg elszakíttattak az erdélyiektől, de szervezeti szempontból mégiscsak Kolozsvárhoz tartoztak. Az egyházkört esperesi, illetve püspöki helynöki minőségben Budapestről irányították, az elszakadást egyik fél sem mondta ki. Magyarországon az Állami Egyházügyi Hivatallal folytatott tárgyalások következtében 1968-ban megkezdődött a Duna−Tisza menti egyházkör felszámolása és önálló egyházzá szervezése, 1971-ben pedig Magyarországi Unitárius Egyház néven teljesen különálló egyházszervezetet hoztak létre és püspököt választottak. Az új Szervezeti Törvény nem csak azt mondta ki, hogy a magyarországi egyházrész önálló, hanem azt is, hogy a lelkészutánpótlást a Budapesti Unitárius Teológiai Intézet biztosítja. (A magyarországi unitárius lelkészek két kivétellel a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet unitárius karának végzettjei.) 1971-ben tehát megalakult a Magyarországi Unitárius Egyház, így az a paradox helyzet állt elő, hogy a Kárpát-medencében két, szervezetileg is különálló magyar unitárius egyház működött: a romániai mintegy 70 ezer egyháztagot és a magyarországi kb. 10 ezer lelket számlálva. A két egyház egyesítésének gondolata 1989 után sokakban felmerült, de csak az utóbbi évek fejleményei vezettek el az egyházegyesítés megvalósulásához. 2010. november 4-én született meg azon egyezmény, amely előkészítette az egyházrészek újraegyesülését. A zsinat feladata tehát azon túlmenően, hogy kimondja az egyházegyesítést az, hogy elfogadja a közös alaptörvényt, majd ezt követően a Főtanács ún. Szervezeti és Működési Szabályzatot alkot.
A Magyar Unitárius Egyház feladata az elkövetkező években is − a minden határon átívelő − Isten- és emberszolgálat, az evangélium hirdetése, a vallásoktatás, közösségeink szolgálata és keresztény unitárius hitben való megerősítése. A teljes körű egyházszervezeti egység helyreállításával reményeink szerint nem csak lélekszám-növekedést könyvelhetünk el, hanem lelkesedésünk és közös tenni akarásunk is megkétszereződik. Az új alaptörvény, a szervezeti és működési szabályzat keretül szolgál, azt tartalommal csak gyülekezeteink tudják megtölteni, éppen ezért szükségünk van Jézus tanításának szellemében a gyökeres belső megújulásra. Meg kell változnunk, és hinnünk kell az evangéliumban. Nagyon fontos, hogy a valláserkölcsi nevelést az eddigieknél jobban és hatékonyabban végezzük, sokkal erőteljesebb belmissziói munkát kell folytatnunk. Fontos teendőnk a szórványok gondozása és új egyházközségek alapítása. Támogatnunk kell a kis létszámú egyházközségeket. Jobban kell hogy gondozzuk műemlékeinket, könyvtárainkat, levéltárainkat. Létesítenünk kell végre egy egyházi múzeumot kallódó értékeink, műemlékeink megőrzéséért.
Törekvéseinkben „legyen velünk Istenünk az Úr, ahogyan őseinkkel volt. Ne hagyjon el bennünket, és ne vessen el magától! Hajlítsa magához szívünket, hogy mindig az ő útjain járjunk, és megtartsuk parancsolatit, rendelkezéseit és végzésit, amelyeket őseinknek parancsolt.” 1Kir 8,57−58.
Kovács Sándor teológiai tanár. Szabadság (Kolozsvár)

Laphalálok
Aki egész életét szerkesztőségek szűkebb vagy lazább kötelékében élte le, s pályafutásáról különféle szerkesztőségek nyújtanak bizonylatot, óhatatlanul átél személyesen is egy vagy több laphalált is. Én sem lehettem kivétel.
Aki egész életét szerkesztőségek szűkebb vagy lazább kötelékében élte le, s pályafutásáról különféle szerkesztőségek nyújtanak bizonylatot, óhatatlanul átél személyesen is egy vagy több laphalált is. Én sem lehettem kivétel.
Az első ilyen „halál”, amely testileg-lelkileg alaposan megrázott, 1989 decemberében következett be, amikor az addig „bombabiztosnak” tudott központi Előre egyik pillanatról a másikra megszűnt létezni. Méghozzá nem attól, mintha ellehetetlenült volna további megjelenése, hanem egyszerűen a rendszer omlott össze, amelyet kiszolgált, és amelynek mindennap megjelenő faliújságja volt. Ám a pillanat nemcsak rombolt, hanem egyben épített is: a fölöslegessé vált napilap kereteiből percek alatt megvethettük főnixmadarunk ágyát, s minden hatalmi beleszólást mellőzve új napilapot avattunk: a Romániai Magyar Szót.
Ami, mellesleg, pont úgy készült, mint „felejthetetlen emlékű” lapelődje, éppen csak az ideológiai iránytűzés és ellenőrzés maradt ki a játékból – legalábbis, nekünk akkor úgy tűnt –, cserében viszont kénytelen volt az ember beszállni egy mind gyorsabban pörgő mókuskerékbe, ami a mindenkori lapkészítés örömét és átkát jelenti.
A sors tizenöt esztendőt szabott ki az RMSZ-nek, ezalatt a lap mindenféle fizikai változásokon ment keresztül – az utolsó hét esztendőben már az interneten is olvasható volt, amitől nem vált ugyan világhálós lappá, csupán a naponta megjelenő papírújság dokumentumaként át lehetett tekinteni a benne foglalt információkat. Ennek tudható be, hogy amikor az új évezred hajnalán, egy terjesztői fizetésképtelenség következtében az újság kinyomtatása papírhiány miatt szünetelni volt kénytelen, pár napon át csakis az internetes változat jelezte, hogy az RMSZ nem halt meg, csupán hibernál. Annak idején a digitális tartalmak mifelénk még csak egy meglehetősen szűk réteghez jutottak el – az internethozzáférés korlátozottsága okán –, a pár napos leállást, internet ide vagy oda, a lap megérezte. Semmi nem ment már olyan simán, mint annak előtte. A „gyengélkedés”, a kiszámíthatóság megbicsaklása tovább rontotta az újság ázsióját, ami anyagiakban is egyre inkább megnyilvánult, míg 2005 júliusának végén utol nem érte a laphalál, amelyet immár nem egy rendszer pusztulása váltott ki, hanem a piac „végtelen szabadsága”.
A Bukarestben szerkesztett országos magyar napilapra való igény sokkal erőteljesebb érv és ütőkártya volt annál, hogy az RMSZ halála ne nyisson új utat a folytatáshoz. Igaz, nem másnap, nem is egy hét múlva, de ősszel már a kimúlt napilap romjait maga mögött tudva, elindult az Új Magyar Szó, jelentvén új fejezetet és egyúttal nemzedéket/szemléletet is a bukaresti magyar lapkészítésben. Az ÚMSZ hamarosan ismét internetre került, sőt internetes portált is indított, most pedig napok választják el attól, hogy belátható ideig elbúcsúzzon megszokott papírköntösétől. Ismét egy laphalál – és mi, újságírók még mindig élünk. Lapok pedig mindaddig nem halhatnak meg tartósan, amíg vannak, akik feltámasszák, tovább éltessék őket.
Az Új Magyar Szóra most kimondott internetes pályafutás vár. Ez pedig annyiban lehet majd sikeres és nagyközönséghez szóló, amennyiben a társadalmi közegben egyre nagyobb szerephez jut a digitális média.
De ennek az új lapnak a jövőjét nehéz megjósolni. Bukaresti magyar napilapra, meggyőződésem, továbbra is nagy szükség van. Hogy ezt a szükséget ki képes finanszírozni, az az ezutániakból fog kiderülni. Az interneten ugyanis még nagyobb harc dúl az információ elsőségéért, a kattintások szaporításáért. Az internetes sajtó másfajta üzlet – annak olvasásáért botorság pénzt kérni, mint a papírújság esetében. Az az internetes lap, amely csak előfizetésért, pénzért hagyja magát olvashatóvá tenni, előbb-utóbb becsukhatja a boltot. A világhálón annyian és annyiféle csomagolásban kínálják sokszor ugyanazt a hírt, egy-két szó eltéréssel, de legtöbbször ugyanazokkal a melléütésekkel és helyesírási hibákkal, hogy valami nagyon egyénit kell nyújtani ahhoz, hogy egy netes lap híveket toborozzon.
Próbáld meg, ÚMSZ!
Cseke Gábor. Új Magyar Szó (Bukarest)

Támadja a Székely Szigetet a háromszéki prefektus
Codrin Munteanu, Kovászna megye kormánymegbízottja megtiltaná a szélsőjobboldali rendezvények közpénzből történő finanszírozását. Példának a tegnap rajtoló, IV. Székely Szigetet hozta fel, aminek létrejöttét a kézdivásárhelyi önkormányzat is támogatta.
Mint sajtónyilatkozatában fogalmazott, a prefektusnak tudomása van arról, hogy a Székely Szigetnek otthont adó katrosai Gábor Áron Szabadidőközpontot bérmentve adta oda a céhes város önkormányzata a szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak. Szerinte a Székely Sziget szélsőséges, nacionalista rendezvény, többek között azért is, mert fellépett az általa „neonácinak” nevezett Kárpátia együttes is.
Szőcs Zoltán, a kézdivásárhelyi HVIM elnöke lapunknak elmondta: a prefektus téved, a szabadidőközpontot kibérelték. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy ezt a székely hagyományokat ápoló rendezvényt szélsőséges megmozdulásnak látja a kormánymegbízott. A Kárpátia kapcsán kifejtette, ötödik alkalommal koncertezik Kézdivásárhelyen, és leszögezte: az együttes nem neonáci dalokat ad elő. Nem aggódik a megvonandó önkormányzati támogatások miatt sem, mivel annyi támogató van a HVIM mögött, hogy a következő Székely Szigetet is megrendezhetik.
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Júliustól nem jelenik meg nyomtatásban az Új Magyar Szó
Anyagi nehézségei miatt felfüggesztette a nyomtatásban való megjelenését az Új Magyar Szó című napilap. A pénteken megjelent még nyomtatott számban a lap több vezető publicistája elköszönt az olvasóktól. A pénteki lapszámban közölt szűkszavú közlemény tudatja, hogy a Scripta Kiadó Rt. döntése értelmében az Új Magyar Szó romániai országos magyar napilap 2012. július 1-jétől szünetelteti nyomtatott változatának megjelentetését. A lapkiadó súlyos anyagi helyzete miatt kényszerült erre döntésre, amelyet ideiglenesnek tekint. A lap tartalma ezután az Új Magyar Szó internetes felületén, a maszol.ro portálon olvasható. A portál ezentúl napközben is folyamatosan frissül naprakész hírekkel, és a nyomtatott lapban megszokott rovatokkal, publicisztikákkal jelentkezik.
Ágoston Hugó, a lap vezető publicistája vezércikkében azt írta: a lap munkatársai abban a meggyőződésben dolgoztak, hogy szükség van a közösségnek elkötelezett és a közösség „legitim érdekképviseleti szervezetének, az RMDSZ-nek elkötelezett" orgánumra. Időközben azt tapasztalták, nincsen nehéz dolguk, hiszen – amint a választási eredmények sora is igazolja – a közösség „együtt élt" az RMDSZ-szel. „Örömmel olvasott ismertetést, elemzést, józan kritikát, akár elismerést is a munkájáról, vezetőiről, tagjairól, a kényszeres ellenzékiség, a gáncsoskodás, olykor a mocskolódás helyett" – fogalmazott visszatekintésében Ágoston Hugó.
A vezető publicista azt is elismerte, hogy a lap szembement a konzervatív hullámmal. Tudatosan kerülte az „olcsó nemzetieskedést", kímélet nélkül elítélte „az antidemokratikus tempókat, a populizmust, a konfliktuskereső, macsó politizálást, a gyűlöletbeszédet, a torz tudati megnyilvánulásokat – Romániában és Magyarországon."
A bukaresti székhelyű Új Magyar Szó 2005-ben jött létre az egykori kommunista pártlap, az Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódjaként. Négy évig Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában volt, ám 2009 májusában a nagyváradi újságírók által alapított Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy tulajdonrészét a Scripta Kiadó Rt.-ben.
A Krónika 2011 decemberében cikkezett arról, hogy a lap megbízott felelős szerkesztője a Távközlési és Informatikai Minisztérium fizetési listáján szerepel, és a lap több más alkalmazottja is állami munkaviszony alapján kapja a fizetését. Április 27-én azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a Bukaresti kormányhivatalokból elbocsátották az RMDSZ holdudvarába tartozó alkalmazottak többségét.
A nyomtatott romániai magyar napilapok piacán már csak a kritikus hangvételű Krónika rendelkezik országos terjesztéssel.
MTI. Erdély.ma

Basescu nem vesz részt az Európai Tanács ülésén
Traian Basescu államfő nem vesz részt az Európai Tanács brüsszeli ülésén, mert szerinte megakadályozták alkotmányos jogköre gyakorlásában. Ezt csütörtökön maga az államfő jelentette be. Románia képviseletében Victor Ponta miniszterelnök utazott Brüsszelbe, az Európai Unió állam- és kormányfőinek értekezletére, annak ellenére, hogy szerdán az Alkotmánybíróság az államfőnek adott igazat Basescu és Ponta vitájában. A taláros testület leszögezte: az államfő feladata képviselni az országot, dönthet viszont úgy, hogy átruházza ezt a feladatot a miniszterelnökre.
Basescu közölte: nem hatalmazta fel Pontát, hogy helyette képviselje Romániát Brüsszelben, de nem akarta az európai partnereket kínos helyzetbe hozni, és Romániát is meg akarta kímélni a presztízsveszteségtől.
Basescu szerint Románia legitim módon vesz részt a csúcstalálkozón, de a miniszterelnök jelenléte törvénytelen. Hozzátette: nyolcéves államfői munkája során először fordul elő vele, hogy megakadályozzák valamely alkotmányos feladata teljesítésében.
Újságírói kérdésre válaszolva Basescu elmagyarázta: a külügyminisztérium működteti azt a kommunikációs csatornát, amelyen keresztül Románia kapcsolatban áll az európai partnerekkel. A szokásjog szerint ezen a csatornán közlik a brüsszeli szervezőkkel a küldöttség összetételét. Az elnöki hivatal állítólag több ízben felkérte a külügyminisztériumot az általa összeállított névsor továbbítására, amelyen Traian Basescu neve szerepelt az első helyen. Ehelyett – a miniszterelnök utasítására – a külügyminisztérium arról tájékoztatta a szervezőket, hogy a delegációt Victor Ponta vezeti.
Az elnök szerint már csak azért is fontos lett volna jelenléte Brüsszelben, mert a csúcstalálkozó napirendjén az ország szuverenitását érintő kérdések szerepelnek. Basescu emlékeztetett arra, hogy uniós szinten ő az egyik szorgalmazója az integráció elmélyítésének és az "Európai Egyesült Államok" létrehozásának. Ilyen átfogó ügyeket érintő kérdésben nem ruházhatta át Pontára az ország képviseletét – állítja az államfő.
Az ország képviselete egyike azoknak a hatásköröknek, amelyeket az új szociálliberális kormánytöbbség megpróbál elvitatni a jobboldalhoz közel álló elnöktől. A személyes konfliktus mögött az intézményi hatáskörök "harca" is dúl, ugyanis az alkotmány nem ad egyértelmű választ arra, hogy az államfő, vagy a miniszterelnök gyakorolja-e valójában a végrehajtó hatalmat az országban. Népújság (Marosvásárhely)

Mikorra várható a valós névadás?
A Dr. Bernády György Iskolanévért Akciócsoport valamint a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) tagjai tegnap délelőtt a marosvásárhelyi G-pont kávéházban tartott sajtótájékoztatón számoltak be az eddig megtett útról, s adták át próbálkozásaik és kudarcaik írott dokumentumgyűjteményét a jelen levő újságíróknak. Ezekben arra keresik a választ, hogy kit terhel a felelősség azért a kudarcért, hogy 2-es számú általános iskolát nem sikerült dr. Bernády Györgyről elnevezni, akinek emléktáblája ott található az iskola bejáratánál. Továbbá azt szeretnék tudni, hogy mikorra várható a valós névadás megvalósulása.
Ha azok, akiken múlik, nem tartják lehetségesnek, őszintén meg kellene mondani, ha viszont megvalósíthatónak érzik, akkor felületes látszatintézkedések helyett cselekedni kellene – vélekednek a szülők. Eddig ugyanis bárhova fordultak, mindenki azt próbálta nekik elmagyarázni, hogy a marosvásárhelyi tanács 2011 decemberében sürgősségileg beterjesztett határozatát, amelyet egyhangúlag szavaztak meg a képviselők, miért nem lehet életbe léptetni.
Maria Cioban, a polgármesteri hivatal jogász végzettségű jegyzője, aki az ügy közigazgatáson belüli törvényes képviselője kellett volna legyen, a szülőknek kijelentette, a névadásról szóló határozat annyira gyenge, hogy azt meg sem lehet támadni a közigazgatási bíróságon. A jegyző véleménye szerint a névadás nem a városi tanács dolga, másrészt a határozat nem tartalmaz időpontokat, s a névadás elindítására vonatkozó megfogalmazás lefékezi az ügymenetet. Egyes tanácsosok szerint a jegyző maga alakította ilyen "gyengévé" az iskolanévadást tartalmazó határozatot, aki a polgármester utasítására a magyar közösséget érintő ügyekre vonatkozó határozatokban a határidőket és a megvalósítást garantáló jogi részeket mellőzi. Ezért jutottak hasonló sorsra a kétnyelvű iskolai homlokzati táblák s a kétnyelvű utcanévtáblák is. Ha ez köztudott, miért nézte el az alpolgármester és a tanácsosok? – tették fel a kérdést a szülők. Az akciócsoport tagjai azt nehezményezik, hogy az RMDSZ részéről nem jelöltek ki egy felelős személyt, aki pontosan követte volna az ügy menetét, annak ellenére, hogy erre vonatkozó kérésüket Csegzi Sándor volt alpolgármesternek is átadták.
A megvalósítást megnehezítette, hogy a határozatban az is szerepelt, hogy egy másik marosvásárhelyi iskolát Emil Dandea polgármesterről nevezzenek el, miközben már létezik egy ilyen nevű iskola Vásárhelyen. Ezt azonban nem a határozat meghozatalakor tették szóvá a tanácsosok. A városrendészeti osztály pedig erre hivatkozva utasította el a szükséges lépések megtételét, Horvat Camelia jogász, akit az akciócsoport tagjai többször felkerestek, csupán arról volt hajlandó tájékoztatni a szülőket, hogy miért nem lehet a névadást megvalósítani. Az Emil Dandeáról szóló anyag hiányára hivatkozott a megyei névadó bizottság is, amikor döntéshozatal nélkül küldték vissza az iratcsomót a polgármesteri hivatalnak.
Azzal, hogy sürgősségi eljárásként vitték az ügyet a tanács elé, jogi alapot biztosítottak a jövőbeli feljelentéseknek. Amivel élt is Cornel Briscaru volt polgármesterjelölt, aki a közigazgatási bíróságon támadta meg a határozatot.
Ezt városi tanácsosként Dumitru Matei főtanfelügyelő is megszavazta, s később újságírók jelenlétében ígérte meg a szülőknek, hogy őszire az iskola homlokzatán lesz a Bernády név. Az akciócsoport által beadott petícióra azonban, amely a névadást támogató több ezer aláírást tartalmazta, 30 nap helyett az intézmény jogászainak aláírásával négy hónap múlva adott értelmezhetetlenül zavaros választ, amelyben ráadásul Marosvásárhelyt összekeverték Dicsőszentmártonnal. A megígért helyesbítésben viszont, amelyet Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes nem írt alá, az áll, hogy a városi tanács 2012. januári ülésén az iskolahálózatot úgy szavazták meg, hogy abban a szóban forgó tanintézmény 2-es Számú Általános Iskolaként szerepelt, ezért a névadásra már csak a 2012-13-as tanévben kerülhet sor.
Dorin Florea polgármester pedig, aki állítólag támogatta az elnevezést, válaszra sem méltatta a szülőket.
A Hivatalos Közlöny 2012. februári számában az új közoktatási törvény alapján megjelent 6.564-es miniszteri rendelet szerint azokban a helységekben, ahol nemzeti kisebbségek élnek, ezek számarányának megfelelően az oktatási intézményeket a kisebbségek jeles személyiségeiről kell elnevezni, a kisebbségeket képviselő szervezet kérésére. A névadás a helyhatóság feladata, aminek meg kell előznie a tanfelügyelőségnek az iskolahálózat megszervezésére vonatkozó kérését.
Törvényes alap tehát van, ezért az új alpolgármesternek és azoknak, akik a város lakóinak a képviseletét felvállalták, sokkal határozottabban és az esetleges félrevezetésekre jobban odafigyelve kellene szerepet vállalniuk abban, hogy meg is valósuljon. Ez derült ki a Dr. Bernády György Iskolanévért Akciócsoport és a CEMO által összeállított anyagból, amely a "mikorra várható a valós névadás?" kérdésre keresi a választ.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Intézetek Éjszakája
Különlegesen tartalmas két napot és két éjszakát töltöttem meghívott székelyföldi meseíróként Bukarestben, az Intézetek Éjszakája alkalmával, amelyet a Magyar Kulturális Intézet rendezett 2012. június 22-én, és ahol, úgy gondolom, méltóképpen képviseltem székelyföldi szülővárosomat, Sepsiszentgyörgyöt.
A gyermekprogram nyitotta meg a rendezvénysorozatot, melyben felolvasták a Nyuszi legyőzi rettenetes félelmét című mesémet magyar, román és német nyelven, majd e köré építette fel játékos tevékenységét a Marosvásárhelyről meghívott óvó néni. Mivel a tevékenység központi célja a magyar nyelv népszerűsítése volt, a meseolvasást színes, szórakoztató játékok előzték meg, amelyek folyamán három nyelven szólaltak meg a gyermekek és a játék vezetői. A bemutatkozást olyan didaktikai játék követte, melynek keretében a mese szövegéből kiragadott szavakat mondott az óvó néni, miközben kézről kézre járt egy spárgagomolyag, és aki épp a kezében tartotta, annak ellentétes értelmű szóval kellett felelnie. A gomolyagról lebomlott szál gyermektől gyermekhez érve óriás hálót hozott létre, amelyet a három nyelven zajló játék végén a barátság hálójának neveztek el. Nyusziról szóló dalos-mozgásos játék következett, amelynek egyszerű szövegét lelkesen tanulták a román és német ajkú gyerekek is. Ezt követte a meseolvasás mindhárom nyelven, majd a három csoport tagjai elkezdték a festést, vágást, ragasztást, míg elkészült a mese általuk legkedveltebb jelenete. A kollázsokból albumot állítottak össze, amelyet a Magyar Kulturális Intézet megőriz a nap emlékére. A tevékenység végén felkértem két meghívott képzőművészt, készítsen ott helyben jutalom-könyvjelzőket, az ún. hálós technikával kidolgozott kis műalkotásokat a résztvevő gyermekek kapták meg emlékül. A hajnalig tartó Intézetek Éjszakájában egymást követték a rendezvények a Magyar Kulturális Intézet épületében és annak tágas udvarán, ahol zene, színház, divatbemutató, műhelytevékenységek, filmek, táncház és sok más színes program várta az érdeklődő bukaresti vendégeket. Éjfélre elkészült a fenségesen finomra sikeredett, hagyományos gulyás is, melyet a vendégsereg lelkes nótázással hálált meg. Különleges éjszaka volt ez, amelyben egymásra találtak magyar, román, német ajkú emberek, akiket a nagy kánikula nem akadályozott meg abban, hogy pár órát egymás és a kultúra társaságában töltsenek.
M. SIMON KATALIN, Sepsiszentgyörgy. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Segítünk, amennyit kérnek tőlünk
Bukaresti interjú Mesterházy Attilával, a Magyar Szocialista Párt elnökével
Az európai szocialisták bukaresti találkozóján vett részt a héten Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, aki kihasználta az alkalmat, hogy találkozzon az RMDSZ vezetőivel: Kelemen Hunor szövetségi elnökkel és Markó Béla volt elnökkel. Az ÚMSZ pedig kihasználta az alkalmat, hogy interjút készítsen a magyarországi politikussal.
Kezdjük talán bukaresti látogatásának „járulékos hasznával”: az RMDSZ-szel való egyeztetésekkel. Mi volt ennek a megbeszélésnek a célja?
– A találkozó kapcsolaterősítés kezdeteként fogható fel. Megegyeztünk afelől, hogy szükség van a rendszeres információcserére, illetve arra, hogy olyan szakmai fórumokon, megbeszéléseken, ahol a határon túli magyarságot érintő fontos kérdések merülnek fel, szocialista politikusok is elmondhassák a véleményüket.
Milyen következtetések vonhatók le a beszélgetések után? – Ami nagyon fontos, hogy mi nem pártpolitikában gondolkodunk, amikor a határon túli magyarságról van szó, hanem nemzetpolitikában. Éppen ezért fő alapelvünk a be nem avatkozás, tehát mi annyi segítséget adunk, amennyit tőlünk kérnek, és semmiképpen nem kívánunk beavatkozni a határon túli magyarságot képviselő legitim szervezetek életébe. Éppen ezért elítéljük azt, amit a romániai helyhatósági kampányban tett a Fidesz, ami nagyon durva beavatkozás volt az erdélyi magyarság életébe és önrendelkezési jogába. Mint tudjuk, a magyar kormány kiválasztott két kispártot itt Erdélyben, és az RMDSZ-szel szemben kampányoltak. Ez a magyarországi politika szempontjából is nonszensz...
Nem sok sikerrel, tegyük hozzá...
– Nem sok sikerrel, hiszen a magyar emberek bölcsebbek voltak itt, tudták, hogy ki az, akinek van teljesítménye, ki az, akire számíthattak a múltban is, és akire számíthatnak a jövőben is. Így nem meglepő, hogy az RMDSZ-nek sikerült növelnie polgármestereinek, önkormányzati képviselőinek a számát. Az a két párt pedig, amelyet a Fidesz minden erejével támogatott, csúfos vereséget szenvedett. Ez is érdekes volt, hogy a magyar kormány nem tudta eldönteni, hogy akkor most melyik kispárt mellé álljon: az egyik fele Tőkés úrhoz húzott, a másik fele pedig Szász úrhoz...
A nagy energia- és főleg közpénzbefektetés sehol nem térült meg. Ezért ki fog felelni? – Nemrég volt egy politikai vitanap Magyarországon az Orbán-kormány első két évéről, amelyet én kezdeményeztem. Vitaindító előadásomban külön kitértem erre a kérdéskörre: hogy miért költenek közpénzeket arra, hogy a magyar kormánypárt kiterjessze politikai befolyását a határon túli magyar közösségekre? Mint ahogyan az is érdekes, hogy a Szerencsejáték Rt., tehát a magyar állam pénzéből vásárolják fel Erdélyben a magyar médiát, egy olyan alapítványon keresztül, amely jóformán még meg sem alakult. Ez nemcsak erkölcsileg, hanem jogilag is megkérdőjelezhető és azt mutatja, hogy a Fidesz politikája arról szól: minél jobban meg kell gyengíteni a határon túli magyarságot képviselő legitim szervezeteket, mert annál nagyobb lesz a függés a budapesti kormánytól, s akkor könnyebben lehet rájuk erőltetni a Fidesz akaratát.
A román–magyar államközi kapcsolatokat ön szerint mennyire befolyásolta negatívan az, ami a kampányban történt: Kövér László magyar házelnök provokatív gesztusai, a Nyirő-újratemetés körüli botrány- és hisztériakeltés?
– Nemcsak a román–magyar viszonyt terhelték meg ezek a dolgok, hanem a magyar–magyar viszonyt is, és láthattuk, hogy korábban Szlovákiával kapcsolatosan a Fidesz ugyanezt művelte. Ennek az eredménye az is, hogy nemrégiben, amikor Orbán Viktor – aki olyan sokat beszél a nemzetpolitikáról – Bukarestben járt, nem találkozott a román miniszterelnökkel, pedig lettek volna olyan témák, amelyekről érdemes lett volna beszélni: az erdélyi magyarság helyzetéről, a marosvásárhelyi orvosi egyetem kérdéséről, a választójogi törvényről...
Váltsunk témát: az elmúlt két év ellenzékiség, úgy tűnik, jót tett az MSZP-nek, hiszen nagyon mélyről jött fel oda, hogy a közvéleménykutatások szerint most már „egálban van” a Fidesszel... – Valóban, az elmúlt két év az újjászervezésről szólt: ma a szocialista párt vezetésének az átlagéletkora 38 év, tehát egy új politikusgeneráció vette át a párt vezetését, és egy új politikai tartalmat is képviselünk... Egy szakadáson is túl vannak...
– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy kilépés... Szakadás akkor lenne, ha nagy menynyiségű tagság távozott volna a pártból, ami nem áll a lábán, hiszen harminckétezer tagunkból kevesebb mint ötszázan mentek el a volt miniszterelnökkel, Gyurcsány Ferenccel. Támogatásunk pedig azóta nemhogy csökkent volna, hanem nőtt is. Én azt gondolom, hogy ez részükről jó döntés volt, így letisztultak a viszonyok: mi egy markáns, progresszív szociáldemokrata vonulatot képviselünk, ők pedig egy liberálisabb irányba indultak el. Azt hiszem: az emberek értékelik, hogy tanultunk a hibáinkból, és azokért a hibákért, amelyeket elkövettünk, bocsánatot is kértünk...
A határon túliakkal szembeni hibákért, mulasztásokért is megkövetik ezeket magyar közösségeket? – Feltétlenül, és ennek az első nagyon fontos mozzanata volt, amikor a szocialista frakció támogatta a kettős állampolgárságról szóló törvényt a parlamentben. Az MSZP-ben politikai prioritássá tettük a határon túli magyarok kérdéseit, nincs olyan beszédünk, amelyben ne említenénk ezt a fontos területet. Ezek apró gesztusok, de talán ebből kirajzolódik az a változás, amely végbement a szocialista párt politikájában, és ezt szeretnénk a következő két évben is erősíteni. Meg szeretnénk győzni a határon túli magyar közösségeket arról, hogy ez őszinte, elkötelezett politikai cselekvés. Ehhez azonban időre van szükség. Új Magyar Szó (Bukarest)

Bod Péter ma is üzen
Beszélgetés Gudor Kund Botond református lelkipásztorral, történész kutatóval
Beszélgetőtársunk korábban Magyarigenben dolgozott, jelenleg Gyulafehérváron teljesít szolgálatot. Mindkét közösségben a szórványban élők mentőövét, a kulturális emlékezést és életet törekedett és törekszik újraéleszteni–fenntartani. Nevével összekapcsolódik Bod Péter műve is, akinek idén 300. születési évfordulóját ünnepeljük: kutatja, népszerűsíti a felsőcsernátoni születésű tudós lelkész alkotását. Gudor Kund Botonddal tudományos és közösségi munkájáról az idei kolozsvári könyvhéten, magyarigeni témájú friss kötete bemutatója után beszélgettünk.
el és azzal a varázzsal, amelyre az előadások során figyeltem fel, de lényegében akkor kezdtem hangsúlyosabban foglalkozni vele, amikor Magyarigenbe kerültem, ahol minden épületrészletben jelen van az emléke, a parókiát ő építtette, sírja ott van a faluban. Együttvéve tehát, kolozsvári történészi érdeklődésem és az a szellemiség, amely Magyarigenben körülvett, tette hangsúlyossá számomra Bod Péter munkásságát, az a történelmi miliő pedig, amely a szórvány és közte van, megerősítette ezt. Megreszkírozom azt a kijelentést is, hogy Magyarigen lényegében azért fejlődhetett és maradhatott meg, mert ő ott dolgozott.
Próbáljuk megközelíteni konkrétabban azt, hogy milyen szellemiség tulajdonítható neki, és ez miért is ragadta meg az ön kíváncsiságát.
– Ez egy megfoghatatlan tényező, ezért kissé nehéz definiálnom. Azt mondhatnám, hogy az ember érzi valakinek a hatását abban a környezetben, ahol éppen tartózkodik, látja azt, hogy akik látogatóba jönnek, miatta érkeznek és róla beszélnek. Én azt akartam vizsgálni, hogy milyen volt az a társadalom, amelyik olyan sokat adott a 18. században, és amely, az építészeti emlékek nyomán is tetten érhetően, a régió súlypontjának számított. A társadalom részéről is éreztem egy elvárást, mind a tudományos közegből, mind a Magyarigenbe érkezőktől, hogy foglalkozzak vele.
Románul jelent meg könyve erről, Istoricul Bod Péter címmel. Várható-e magyar nyelvű változat? – Ezt a kérdést eléggé gyakran hallom. Prózai magyarázatot tudok rá adni: a doktorim megvédése ezen a nyelven történt, az anyag is nagyjából románul állt össze. De nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy a román társadalom rendkívül nagy elvárást fogalmazott meg vele kapcsolatosan, szerették volna tudni, hogy ki is ő. A könyvet használják már, a tanárok is biztattak annak idején, hogy ez elkészüljön – a magyar oldalról is ezt az érdeklődést várom…
Május elején szerveztek Bod Péter-konferenciát, akkor milyen eredményeket mutattak be? – Ez az év arról szól, hogy rengeteg ilyen jellegű találkozóra kerül sor, néha úgy érzem, hogy már túl sokra, máskor azt gondolom, hogy kevésre. Ez a konferencia azért kiemelkedő, mert üzenetértéke volt: szórvány és tömb kapcsolatát szorosra fűzte, beindított jövőbe tekintő folyamatokat, mint például egy Bod Péter-szobor állítása, magyarországi meghívottaink pedig ki szeretnék adni az elhangzottakból összeállított tanulmánykötetet. Nem pusztán szünetekkel tarkított okos előadások gyűjteménye volt ez a találkozó, hanem komoly esemény, amely az egész 18. századot átölelte, több megközelítésből.
Miért időszerű Bod Péter? Hiszen nem kapna ekkora szerepet, ha a ma számára irreleváns volna az üzenete... – Több szempontból az, nem szeretném felsorolni az összeset. Ehelyett inkább a mottókra hívom fel a figyelmet, amelyek köré egy-egy konferencia épül. Februári háromszéki találkozónkon a mottó az volt: „A tudomány hogy hasznos? Ha mással közlöd: ha titkolod, nem sokat ér”. Egy felsőcsernátoni előadáson hangzott el az a mondata, hogy „Méltatlan és haszontalan a rest ember a respublikában” – véleményem szerint a keresztény, elsősorban a görög-keleti naptárakra volna érdemes ráírni ezt a megjegyzését. Bod Péternek az utilitarizmustól az akadémiaalapításig, az alapos tudományos gyűjtőmunkájáig megannyi üzenete van.
Térjünk át az ön magyarigeni éveire. A 2002-es népszámlálás adatai szerint a faluban 13 magyar élt, ez egy igen kicsiny gyülekezet… – Igen, egy időben azt mondtam, hogy Erdélyben nincs még egy olyan hely, ahol a papi család nagyobb, mint a közösség. Ettől eltekintve nem szeretnék számháborút vívni, nem akarok például abba a tévedésbe esni, hogy egy nagyobb szám láttán rögtön minőséget sejtek. Bod Péter is egyedül dolgozott, mégis komoly munkát végzett, így van ezzel a kis magyarigeni közösség is. A településről írt monográfiám erről is szól: ha egy nemzeti tragédia történik, ez pedig erősen hat a demográfiai fejlődésre, akkor, a „mélypont” elérése után, milyen lehetőségek kínálkoznak...
A magyarigenieknek milyen pozitív, lelkesítő üzenetet tudott megfogalmazni?
– Azt hangsúlyoztam, hogy nekik lényegében egy örökségre kell vigyázniuk, ezt pedig semmiképp sem szabad magára hagyni és elárulni. De hogy egy kicsit mégis éljünk a statisztika-számmisztika trükkjeivel, elmondanám, hogy a közösségem néhány év alatt kétszáz százalékkal gyarapodott. Ez azt jelenti, hogy olyant mondtam és tettem, ami fejlesztette és odavonzotta az embereket, de nem hanyagolható a saját teljesítményem sem ebben a kérdésben (nevet). Példaképeket kell az emberek elé állítani, így Bod Péter kultuszát felelevenítettem, Magyarigenről pedig mindenhol úgy beszéltem, mint a világ közepéről.
Hogyan viszonyult a többségi társadalom a kisebbségi törekvésekhez? – Két dolgot kellett figyelembe vennem a magyarigeni közösség esetén. Egyrészt a kis, magyar társaság összetartását, másrészt a többséggel való kapcsolattartást. Ez nagy felelősséggel járt, normális, pozitív kapcsolatokat kellett kialakítani az emberekkel, ugyanakkor a két közösség kapcsolata miatt nem volt helye annak, hogy hangzatos szólamokkal és mellveregetve emlegessük etnikai hovatartozásunkat. Céltudatosnak kellett viszont lenni, a birtokok, épületek visszaszerzésétől a saját intézmények működtetéséig számos feladatot meghatároztunk, és mindvégig meg kellett tartani az etnikumok közti egyensúlyt.
Hogyan alakultak, illetve alakulnak a gyulafehérvári évek? – Ezek sem másabbak, mint a Magyarigenben eltöltött esztendők, az azonban különbség, hogy Gyulafehérvár ismert központ. Itt a katolikus egyházzal kell ápolnunk a jó viszonyt, hiszen az intézményeikben tanulnak óvodásaink, iskolásaink, de elmondhatjuk, hogy a magyarság jelentős része, négy-ötszáz ember a református egyház tagja. Érdekes közösség a gyulafehérvári, egy fiatalabb, házas nemzedék jelenléte erőteljesen érezhető a társadalmi, egyházi életben, a kisebbségi létre pedig felhozok egy példát: van olyan presbiterünk, aki vegyes házasságból származik, de református lett, és magyarul kezdett tanulni, ami mára meghozta a gyümölcsét. A jövőbe is tekintünk, leégett parókiát javítunk, imatermet és templomot, táborközpontot létesítünk. A megye számos településére kiterjed aktivitásunk, én magam alapítványi munkát is végzek, civil programokban veszek részt.
Hogyan látja, javult a kapcsolat tömb és szórvány között? – Egy jó barátom, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke mondta egyszer, hogy „mi csak rohanunk Pest felé, és látjuk az ablakon kinézve, hogy szórványban is élnek magyarok”. Persze, sokat javult a helyzet, és annak ellenére, hogy a Fehér megyei magyarság mintha lassabban élné bele magát ebbe a kapcsolatba, jelen vagyunk mi is benne.
Gudor Kund Botond (1971, Balázsfalva)
Református lelkipásztor, tanár, kutató. A nagyszebeni Egészségügyi Középiskola elvégzése (1990) után, 1991-től, felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet Református Teológiai Fakultásának Lelkészképző Karán folytatja, ahol 1995-ben diplomázik. Eközben, 1993-tól, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történettudományi Karának Történettudomány és Filozófia Tanszékén is tanul, ahol 1997-ben szerez történelemtanári diplomát. Budapesti és szegedi egyetemek cserediákja, 1999-ben magiszteri fokozatot, 2007-ben doktori címet szerez történettudományból. 2003– 2005 között teológiából magiszteri kurzuson vesz részt, Mth fokozatot szerez az Amszterdami Szabadegyetemen, a Nemzetközi Református Teológiai Intézet(IRTI) szervezésében, amelynek tagja. 1998 májusában szentelik lelkésszé, előbb a magyarigeni református egyház lelkipásztora (2011-ig), jelenleg Gyulafehérváron szolgál. 1997-től több oktatási intézmény munkatársa volt, 2009–2010-ben a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészkarának vendégtanára, 2007-től tudományos kutató a Gyulafehérvári Egyetem Iuliu Maniu Történelmi és Politológiai Kutatóközpontjában. 2000-től a gyulafehérvári művelődési, közoktatási és műemlékvédelmi célokat felvállaló Bod Péter Alapítvány elnöke. Számos tanulmánya és öt könyve jelent meg, közülük kiemelkedik az Istoricul Bod Péter (1712–1769) – Kolozsvár, 2008 és a Rediviva chartophylax Igeniensis. Az erdély-hegyaljai Magyarigen református közösségének története (Tatoma Kiadó, Barót – Kolozsvár, 2011).
Kustán Magyari Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

A csoda
A hírben, amely felröppentette, hogy az Új Magyar Szó nyomtatott változata megszűnik, a Magyar Távirata Iroda egyszerűen intézett el több mint fél évszázadot: az egykori kommunista pártlap, az Előre, annak rendszerváltozás utáni utóda, a Romániai Magyar Szó, majd követője, az ÚMSZ, az RMDSZ közeli magyar napilap július elsejétől nem jelenik meg többé. Úgy hangzott, mint valamiféle rutinszerű közhelyekből összefércelt gyászjelentés, amely fölött elsiklik a szem, amely nem okozhat különösebb megrázkódtatást, hiszen a már aggastyánnak mondható X.Y. a különböző korokban már éppen eleget élt ahhoz, hogy engedelmeskedjen a természet törvényeinek és végső nyugalomra hajtsa a fejét.
De vajon ilyen egyszerű ez? Vajon nem a romániai magyarság életének egy darabja porlik szét mindörökké egy több évtizedes napilap halálával? Vagy ezeket a szavakat éppen most, a sírba roskadásnál leírva, túlságosan szenvelgő és dagályos lennék, valamiféle olyan, könnyzacskókat kicsordító fickó, akinek a kézfogását egész életemben és minden szavammal szerettem volna elkerülni? Az Előre, az egykori kommunista pártlap. Szász János, Méliusz József, Halász Anna, Bodor Pál, Domokos Géza és mások írásai jutnak eszembe, akik világra szomjas egész nemzedékem számára bontottak legalább réseket azon a falon, amelyet olyan magasra szerettek volna rakni, hogy még a madár röpte se tűnjön öntörvényűnek, hanem irányítottnak és kiszámíthatónak.
Az utód, a Romániai Magyar Szó, amely a rendszerváltás utáni években Gyarmath János, Cseke Gábor és mások hihetetlenül nehéz, a nappal és éjszaka választóvonalait nem ismerő munkájával alakította át önmagát és próbált valódi tartalmat társítani mindazokhoz a fogalmakhoz, amelyeknek felszíni formáit már ugyanazon és szinte megkülönbözhetetlen alakzattá koptatták az előző évtizedek. Valamikor ekkor, a múlt század kilencvenes éveinek elején csapódtam én hozzájuk, és szinte el sem hiszem: immár két évtizede, hogy hetente közöltem legalább egy, olykor pedig két szöveget, publicisztikát, amint a szakmában mondani szokás, hogy milyen a Csíkszeredához tartozó Zsögödből a világ.
De vajon hogyan, milyen sikerrel? Ilyenkor szokták azt mondani, hogy rá kell bízni az olvasóra. De ilyenkor érdemes elmondani azt is, hogy milyen eszmerendszerre támaszkodott az a közíró, aki nem csupán végigkövette az eseményeket-jelenségeket, hanem a maga felelősségteljesnek vélt, a magyar nyelv gazdagságához és az emberi értelemhez mért szavaival meg is próbálta értelmezni és befolyásolni azokat.
Azt hiszem, amióta leütöttem a nyilvánosság számára a legelső betűket, mindvégig európai értékeket, európai gondolkodásmódot szerettem volna meghonosítani szűkebb és tágabb hazámban, mert valóban hittem abban, hogy ez közelebb hozza egymáshoz az embereket.
Mint ahogyan abban bíztam: az értelem szava képes úrrá lenni a butításon, az ámításon, a nagy szavakkal való öncélú dobálózáson. Mint ahogyan abban hittem: az önállóságot a romániai magyarság számára úgy kell kialakítanunk, hogy az nyitottsághoz, ne bezárkózáshoz, korszerű és másokkal mindig összemérhető jövőhöz, ne pedig réveteg múltba forduláshoz vezessen.
Mint ahogyan úgy véltem: olyan helyi társadalmakat kellene építenünk, amelyeket nem kiskirályok vezetnek, hanem a közösség képes demokratikus eszközökkel – köztük önálló médiával! – érvényesíteni akaratát, ez pedig nem csupán egy szűk kisebbség, hanem a többség élhetőbb életéhez vezet, és ilyképpen a szülőföldön való maradás a lét természetes állapota, nem pedig holmi délibábos nemzeti parancsszó. Négy évtizednyi újságírás és közéleti munka után, a nacionalizmusok újabb fellángolását, a politikai populizmusok egyre gazdagodó eszköztárát látva, egyre kevésbé bízom abban, hogy ez sikerült.
Mi teszi önt boldoggá? – kérdezett meg egyszer az egyik erdélyi hírportál szerkesztője, és akkor azt válaszoltam: számomra mindörökre csoda marad, hogy az íróasztalnál megfogalmazott gondolatok tíz, több száz vagy éppen több ezer kilométernyi távolságra a mások fejében visszhangzanak. Soha ne feledjük: az ÚMSZ-nek, véleményoldalainak, sok köze volt ehhez a csodához.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

Összeállításainkat lapelődünk, a Romániai Magyar Szó vezércikkeiből, vezető publicisztikai írásaiból, illetve utolsó számához érkezett lapunk, az Új Magyar Szó vezércikkeiből készítettük. Így írtunk mi – amíg lapjaink megjelenhettek.
Romániai Magyar Szó
• Új esztendő, új lap. Úristen, újra merjük kezdeni az életet? Újra lehet nagy lélegzetet venni, telefonon nyíltan beszélni, levelet írni, politizálni, érvelni, ellentmondani, meghallgatni az ellenfelet, újra lehet ellenzékinek lenni, gyakorolni a türelmet, a toleranciát vagy félreállni éppen, meggyőződésünk szerint... (Marosi Barna, 1989. december 31.) • Most zsibong a villamos. Mindenki beszél mindenkivel, ismeretlenek ismeretlenekkel. Mindenkinek pereg a nyelve, mindenki szapora szavú, sőt, szószátyár. Mindenki cseveg vagy csattog, kifejt vagy beolvas. Mindenkinek véleménye van. Miről beszél a halottaiból föltámadt utazóközönség? Ha lenne túlvilág és a nép legszeretettebb fia hallaná ezeket a hűségnyilatkozatokat... Egy asszony sír. Zokog. Egyetlen szót motyog maga elé. „Ellopták, ellopták...” Kérdik tőle, mit loptak el magától, jóasszony? De ő nem válaszol. Sír tovább. Én - tudom, mit loptak tőle a tolvajok. 25 esztendőt az életéből. (Szász János, 1990. január 16.)
• A matracokon csupán a lepedő van. Párna, pokróc sehol. A kaparásra várakozó nőkön viszontlátom azt a toldott-foldott, elnyűtt, gombok, pántlikák helyett madzaggal ellátott, télen-nyáron használatos, flanellanyagból készült szerelést, amelyet gyermekeim születésekor nekem is alkalmam volt hordani. De nemcsak a ruhák, hanem a műtétre használt felszerelés is régi... Az ágyakon hárman, négyen ülnek, kuporognak, mert lefeküdni lehetetlenség. Egyesek a. folyosókon sétálnak le-fel, mások a WC-helyiségben cigarettáznak, ahol vágni lehet á füstöt... A jelenlevők között egyetlen lány van. Legtöbbje két-három gyerekes fiatalasszony... Terherbeesésről, családi helyzetről folyik a nyomott hangulatú társalgás... Senki sem nevet. A férfiakat szidják: amióta szabad és olcsó a kaparás, nem vigyáznak úgy, mint eddig. (Guther M. Ilona, 1990. augusztus 19.) • Domokos Géza: - Igaztalanok lennénk, ha nem köszönnénk meg az RMSZ-nek azt, hogy bár független lap, kezdettől fogva támogatta az RMDSZ-t. Közölte a dokumentumait, segítette szándékait, a választások után képviselőit. Persze, sok mindenről írhatott volna, jobban, elmélyültebben, érdekesebben. De nem hiszem, hogy szakmai tanácsokat kell adnunk a szerkesztőknek. Fontos, hogy tőlünk minél több információt kapjanak, és éppen mert független lap, ennek a jegyében próbálja olykor alaposabban mérlegelni állásfoglalását ... (1991. január 4.) • A kolozsvári Nu kérdéseire válaszolva Tőkés László püspök elismerte: tulajdonképpen kissé többet beszél a kelleténél; s annyi megnyilatkozása van, hogy azt lehet hinni: propagandát folytat. De nem ő kezdeményezi ezeket, nem tehet róla, mert állandóan kérdésekkel bombázzák. „Ez az én sorsom, s nagyon sokszor bánt, mert kevesebbet kellene beszélnem és felkészültebben, megfontoltabban!” (Távirati stílusban, 1991. április 3.) • Aki Nagylakon át készül kilépni az országból, jó, ha fölszereli magát vízzel, szalonnával, pokróccal, no meg hordozható vécével vagy bilivel. A kocsisor ugyanis általában a városka közepéig nyúlik, a várakozási idő 8-12 óra. Újabban mindenki egyetlen sorba kell hogy beálljon, akár hétvégi bevásároló turista, akár átutazó külföldi, s az sem mérvadó, hogy kikapcsolódni, rokonlátogatásra vagy éppen temetésre igyekszik. Az út mindkét oldalát bokáig ellepő civilizációs hulladékban, tűző napsütésben békésen olvasó, kártyázó, sörözgető emberek láttán támadt egy ötletem: mi lenne, ha egy bátor magánvállalkozó nemzetközi pikniktábort nyitna a határszélen? (Péterszabó Ilona, 1991. augusztus 14.)
• Persze, Mihail Szergejevicsnek igaza van: nem babra megy a játék. Véres csatákat jósol és joggal retteg, hogy elszabadulhat a pokol. A Nyugat szorongása sem oktalan, hiszen a több részre hulló birodalomban oszlik a fegyver, a bizalmatlanság és a veszély is... Hogy mire ébredünk holnap, azt nem tudni, ám jó lenne remélni, hogy a most valóban „szabaddá lett népek” nemcsak saját érdekükben, hanem egy világ javára képesek lesznek felelősen, emberien sáfárkodni szabadságukkal. Hogy a világ megkönnyebbülve, s ne gyászolva búcsúzhasson a Szovjetuniótól. (Kiss Zsuzsa, 1991. december 11.)
• A Kovászna megyei román napilapban megjelent egy egyetlen kérdésből és rövid válaszból álló interjú Petre Roman pártelnökkel. Az újságírónak arra a kérésére, hogy üzenjen valamit a Kovászna megyei románoknak, a pártelnök azt felelte: „Hamarosan gondolkodni fogunk azon; hogy konkrét módon a segítségére siessünk Hargita és Kovászna megye románságának.” Erre mondja az erdélyi ember, hogy most már nem tudjuk, féljünk-e vagy megijedjünk. (B. Kovács András, 1992. április 2.) • Az eltelt kilenc év távlatából elsősorban az a jelentős, hogy ez a Szövetség létrejött, de ennél is fontosabb, hogy ma is él; sőt, országos és nemzetközi elismerésnek örvend... emlékidézésen túl mi magunk is feltehetjük a kérdést: mit köszönhetünk egyáltalán a kilenc éve létező Szövetségnek? Ment-e általa a világ elébb? Ha a konkrét eseményeket nézzük, akkor azt kell mondanunk: nem igazán. De ha a világot veszszük szemügyre, akkor legyünk őszinték: mégis, mégis… (Cseke Gábor, 1998. december 24.)
• Egyetlen népet sem dolgoztattak olyan kitartóan és kilátástalanul a rendszerváltás előtt itt, keleten (és sehol), mint a románt. És persze, az együttélő nemzetiségeket – ez most nem a politikai szólam sztereotípiája, ez a legvadabb valóság. Csatornaépítő nép ez, és közben számolatlan hordatták el a hegyeket, fúratták az alagutakat, vágattak völgyet. Tavakat szárítottak ki csak azért, hogy nagyjából ugyanazzal az értelmetlen célszerűséggel néhány kilométerrel arrébb megássák a tó új medrét. Ezzel csak azt mondom, jobb sorsot érdemelne a honpolgár Romániában, legalább olyat, ahogyan a többi él a körülöttünk levő elérhetetlen Európában. (Oláh István, 1999. január 14.)
• Mindeddig mondhatnám zokszó nélkül görgettük a lejtőn felfelé magunk előtt a követ. Volt, aki kidőlt, volt, aki azt mondta, hogy ennyiért minek, s volt olyan is, aki azt hitte, másfelé könnyebben boldogul. De mindig maradtunk annyian, hogy a lap elkészüljön, útnak induljon az olvasó felé. Hogy akik maradtak, miért maradtak? Biztosan nem a pénzért, de a dicsőségért sem. Mert abból jutott ki talán a legkevesebb. Változott a világ, s ha más területeken nem igazán, sajtóvidéken hamar kialakult a „piacgazdaság”, ami minden magánvállalkozásnak, tehát nekünk is azt jelentette, hogy van avagy nincs miből, de az adókat fizesd, a lakosság mindegyre csappanó jövedelmeit vedd figyelembe, ne kérj annyit, amibe a lap kerül, csak amennyit az olvasók valahogy ki tudnak szorítani... újságra is. Jöttek aztán az olyanszerű kihívások (igények?), hogy hagyjuk már a politikát, tekintsünk el a rossz hírektől, inkább adjunk valami színeset, valami izgalmas gyilkosságot, napi szenzációt. Nem így tettünk. Folytattuk úgy, ahogy a lelkiismeretünk diktálta. Olvasóink majd megítélik, hogy amit kaptak, tájékoztatás volt-e avagy propaganda... (Gyarmath János, 1999. március 12.)
• 1989 előtt egy „jobb” állami, azaz kisajátított lakást csak „bizonyos” emberek kaphattak meg. Ezek a bizonyos emberek pedig most mint becsületes, némely esetben „jó magyar” adófizető polgárként tetszelegnek. És talán el is hiszik nekik azok, akik nem ismerték őket azelőttről. Néha épp újságírók... És az olvasók még sajnálják is őket: szegény emberek! Most jön a csúnya külföldre távozott tulaj, aki amúgy is már jól megszedte magát külföldön, és még van képe visszakövetelni a tulajdonát! Szerencsétlen, becsületes embert pedig volna szíve az utcára tenni? Aki azóta már annyit költött a régi, düledező házra (1989 előtt többnyire állami pénzeket)? (Debreczeni Éva, 1999. július 21.)
• Ha tömören meg kéne fogalmaznom a Sabin Gherman által mondottak üzenetét, arra gondolhatnék, amit talán legfrappánsabban Molnár Gusztáv körültekintő vizsgálódása közvetít számunkra: nagy változások vannak készülőben, köztük a (nemzet)állam fogalmának kiüresedése, helyettesítődése. Velünk és általunk, miközben holnapunk nem lesz látványosabban más, mint tegnapunk. Felötlik előttem, hogy gimnazista koromban, egyik fizikaóra után felírtam füzetem hátlapjára, emlékeztetőül, az épp hallottakat: 1999. augusztus 11-én teljes napfogyatkozás. Beleborzongtam, hogy addig még tizenegynéhány év van, aztán ki is ment a fejemből, de ott volt a tudatomban. És íme, ez is lecsengett, mert ez a dolgok rendje. Valami ilyenszerű eszközre gondolok, ha nem tűnik ellentmondásosnak: aktív türelem. (Szonda Szabolcs, 1999. augusztus 15.)
• Bevallom: néha zavart mostanáig a „zöldek” agresszív hangoskodása, de rá kell jönnünk: nekik van igazuk. Addig kell a hatóságok képébe üvölteni, amíg nem késő. Amíg még nő a fűszál, a tölgy, a fenyő, és hal van a vizekben. Mert íme: ott, a Szamos és a Tisza egyes magyarországi szakaszain már nincs hal. Nincs semmi. Csak üres, kihalt víz, és gyűlölet azok iránt, akik miatt ez megtörtént. Persze ha eltekintünk a katasztrófa hatásától, akkor azt is mondhatjuk: jó, hogy bekövetkezett a szennyezés. Ez nem cinizmus, csak a dolgok reális értékelése. Hiszen mi más, ha nem egy természeti katasztrófa ébresztheti rá térségünk országait, népeit az egymásrautaltságra, az összetartozásra, arra a felismerésre, hogy egymás nélkül semmire sem mehetünk, és hogy egymásnak mennyit árthatunk. (Máthé Éva, 2000. február 11.)
• Az RMDSZ-nek nem szabad engednie, hogy belső életét megfertőzze az általa oly szokszor megbélyegzett ún. balkáni politizálási stílus. Az egyet ígérés és a mást csinálás. A ki- és beszámíthatatlanság. A csalás, a hazugság. Épp arról az értékéről mondana le, amit mások annyira irigyelnek. Amiért sokszor megfojtanák egy kanál vízben. Most sem különben. Választási évben vagyunk. Jogaink érdekében: el kell mennünk szavazni. Vitákon innen és túl. S el is fogunk menni. (Cseke Gábor, 2000. május 12.)
• Igen, a valóság lehangoló és szomorú mostanában mifelénk. De a bajokat nem orvosolhatjuk, ha állandóan ezeket ismételjük, mindenből csak a negatívumot emeljük ki... tessék már egy kicsit mosolyogni, egy piciny oka biztosan mindenkinek van rá. Még azoknak is, akik el akarják velünk hitetni, hogy a világ csak rossz. (Sike Lajos, 2000. augusztus 1.)
• Utakat az államfő látogatása előtt is javítottak. Most erre csak rövid szakaszon volt szükség. Igaz, jellemző módon erre is ott került sor, ahol a miniszterelnök és csapata járt. Csíkszeredában a Coşbuc utca régen feltört szakaszára most egyből jutott pénz. Nem rossz ez most sem, csak azt nem érteni, hogyan juthatott most és korábban egyáltalán? Ha nem lenne ez az egybeesés, dicsérném a megoldás ötletgazdáját. (Daczó Dénes, 2001. szeptember 20.)
olitikai vagy egy diplomáciai szakértő, egy szakújságíró, egy (esetleg magyar származású) szenátor vagy képviselő. Ne adj’ isten, maga az elnök. Azaz: valamelyik bunkó jenki. Aki szeret sommásan, leegyszerűsítve fogalmazni. Mint a vadnyugati filmjeikben: valaki vagy jó vagy rossz. Szép vagy csúf. Hófehér vagy éjfekete. Ha az árnyalatokat el is hanyagolják, általában nem tévednek nagyot... Alaptalan feltételezések, származást firtató sandaságok helyett inkább arra kellene összpontosítanunk szellemi és politikai energiáinkat, hogy legközelebb ne mondhassanak kedvezőtlent rólunk. (Siklósi Nándor, 2002. november 20.)
• A rendszerváltás óta tettük a magunkét, igyekeztünk tudásunk és tehetségünk szerint a legjobb lappal szolgálni, átfogóan tájékoztatni olvasóinkat. Közben nap mint nap harcot folytattunk az újabban már arab kézen levő fő lapterjesztővel, futottunk – bár nem ez lenne a feladatunk – a reklámokért, hirdetésekért. Éveken át sikerrel, még akkor is, amikor a hatalom szemében vörös posztó voltunk. Érdekes módon pontosan akkor fuccsolunk be, amikor érdekvédelmi szervezetünk kormányra került... Reméltük: az új helyzetben másképpen viszonyul majd a magyar nyelvű sajtóhoz, a Romániai Magyar Szóhoz. Erre ígéret is elhangzott, méghozzá a legmagasabb szinten… Azzal maradtunk, a romániai magyarság pedig egy lappal kevesebbel.

(Az utolsó számot veszik kezükbe! 2005. augusztus 1.) Új Magyar Szó (Bukarest) /vezércikk/
Búcsú az olvasótól
Ha ennyire volt ránk szükség, és a romániai magyar közösség ennyire tudott támogatni, akkor az ennyi. Ha az arra hivatottak ennyire értékelték a munkánk fontosságát, a szerepünket – akkor az szintén: ennyi. Mindenesetre könyöradományt nem kértünk. Abban a meggyőződésben dolgoztunk, hogy szükség van a munkánkra, hogy egy ilyen arculatú, a közösségnek elkötelezett újságírást becsületesen művelő orgánumra szükség van.
Azok az olvasók, akik az Új Magyar Szót megrendelhető vagy megvásárolható papírújság formájában olvasták, mától országos magyar napilap nélkül maradnak.
Nehéz ilyenkor bármit is mondani, magyarázni. Sajnáljuk nagyon, mert tudjuk, hogy sok (volt) az idős, „hagyományos” olvasónk, akinek a helyi újság mellett mi segítettünk tájékozódni, eligazodni ország-világ-közösségünk eseményeiben, életében, és ők – legalábbis nagy többségükben – interneten nem fogják tudni olvasni lapunkat. Lehettek, akik reggel a megszokás csendes bizonyosságával vették kézbe, lehettek, akiknek délutáni olvasmányuk volt. Lehettek, akik egyetértettek cikkeinkkel, mások, akik egyes írásokkal nem. De az országos magyar napilap mindenképpen része volt az életüknek, és ezt a részt most elveszítették.
Magunkat nem sajnáljuk. Ha ennyire volt ránk szükség, és a romániai magyar közösség ennyire tudott támogatni, akkor az ennyi. Ha az arra hivatottak ennyire értékelték a munkánk fontosságát, a szerepünket – akkor az szintén: ennyi.
Mindenesetre könyöradományt nem kértünk. Abban a meggyőződésben dolgoztunk, hogy szükség van a munkánkra, hogy egy ilyen arculatú, a közösségnek (és, igen, legitim érdekképviseleti szervezetének, az RMDSZ-nek) elkötelezett újságírást becsületesen művelő orgánumra szükség van. Amikor – természetesen a megfelelő koncepció- és stílusváltással – folytatva az időlegesen megszüntetett Romániai Magyar Szó munkáját, első számaink megjelentek, mi voltunk azok, akik a hangadó romániai magyar sajtó negativitástengerében az értékalapú, pozitív megközelítésmódot képviseltük. Lassan kiderült, hogy nincs is olyan nehéz dolgunk, hiszen – amint a sorozatos szavazások alkalmával is bebizonyosodott – közösségünk „együtt élt” az RMDSZ-szel, igényelte ezt a megközelítésmódot, örömmel olvasott ismertetést, elemzést, józan kritikát, akár elismerést is a munkájáról, vezetőiről, tagjairól, a kényszeres „ellenzékiség”, a gáncsoskodás, olykor a mocskolódás helyett. Most alkalmasint az derülhetett ki, hogy elképzelése szerint Szövetségünk saját médiaháttér nélkül, a felbillent egyensúlyú romániai magyar sajtópiac körülményei között is boldogul és túlél mind a közösségszolgálat, mind a politikai harc frontjain – kívánjuk, hogy sikerüljön! Nem pénzért tettük, a kis fizetésekből főleg fiatal, családos munkatársaink alig tudtak megélni. A lap arculatát, irányultságát meghatározó Vélemény rovatunk közírói két éve mind honorárium nélkül dolgoznak.
Mi tagadás, szembementünk a konzervatív hullámmal. Tudatosan kerültük az olcsó nemzetieskedést, kímélet nélkül elítéltük az antidemokratikus tempókat, a populizmust, a konfliktuskereső, macsó politizálást, a gyűlöletbeszédet, a torz tudati megnyilvánulásokat – Romániában és Magyarországon. Eszményképünk a pluralista demokrácia, a jogállamiság, vagyis a törvények, a türelmesség és az értékek tisztele.
Csakhogy mindezek most már önök számára nem egyebek, mint puszta szavak, kedves elhagyott olvasóink. Bocsássanak meg, ha tudnak.
Ágoston Hugó. Új Magyar Szó (Bukarest)

Erdélyhez mindenki ért Magyarországon
A napokban tért haza Erdélyből Budapestre Szilágyi Mátyás főkonzul, akinek lejárt négyéves megbízatása. A magyar diplomatával készült beszélgetésünk a román-magyar viszony erényeit és árnyoldalait boncolgatja.
– A kisebbségbe szorult külhoni magyarság, a többségi román nemzetállam és Magyarország bűvös háromszöget képez, amiben mi, erdélyi magyarok évtizedek óta keressük a helyünket. De mit jelent egy magyarországi számára az erdélyi lét? – Magyarországon minden harmadik embernek erdélyi rokona van, valamint ennél is több ismerőse, így az, ami Erdélyben fáj a magyaroknak, az rögtön sajog Budapesten is. Tulajdonképpen a rendszerváltás előtt is így volt, csak akkor egyféle búvópatakként érvényesült ez a hatás, annak ellenére, hogy – ismert történelmi-politikai okokból – a rendszer bűnös módon évtizedekig nem volt hajlandó tudatosan foglalkozni a kérdéssel. – Frissen végzett diplomataként a Ceauºescu-rendszer utolsó hónapjaiban került a magyar külügybe, a rendszerváltás után pedig a semmiből próbálták újjáépíteni a két ország közötti kapcsolatokat. Miben reménykedtek? – Mindenekelőtt a hatalmas eufóriában, amely 1989 végén Romániát és Magyarországot egyaránt hatalmába kerítette. Mindenki lelkesedett, és abban hitt, hogy egy csapásra megoldódnak a több évtizedes problémák. Nem így történt. A kezdeti lelkesedés hamar kihűlt, és néhány hét múlva olyan események következtek, amelyek a másik fél rendkívüli bizalmatlanságára világítottak rá. Kiderült, nem lehet gyors előrelépéseket elérni. Hosszú, befejezetlen, csonka diplomáciai jegyzőkönyvek és félbeszakított tárgyalások jellemezték a kilencvenes évek eleji román-magyar kapcsolatokat. A román fél bizalmatlansága miatt rendkívüli akadályokba ütközött a magyar nemzeti ünnepek megülése. – Emlékszik, mikor történt lényegi elmozdulás a román-magyar kapcsolatok terén? – Ha visszanézek erre az időszakra, azt kell mondanom, hogy a következő években hatalmas előrelépéseket értünk el. Már a kilencvenes évek második felére lényeges elmozdulások történtek: kialakult egy jól működő kapcsolatrendszer, megszületett a sokat kritizált alapszerződés – a maga hiányosságaival és erényeivel –, létrejöttek a kormányközi kisebbségi vegyes bizottságok, amelyek ma is működnek. Ez az időszak szinte pályakezdő koromra esett, amikor az ember sokkal rugalmasabb, nagyobb kedvvel dolgozik, és nem veszi észre, hogy mennyire nehéz, emberpróbáló éveket hagyott maga mögött. – Karrierdiplomataként az egymást követő magyar kormányok szolgálatában állt. Voltak-e törések és újrakezdések a román-magyar kapcsolatokban? – Húsz, huszonkét év egyértelmű tendenciát rajzol ki: a szövetségi rendszer jól körülhatárolható mozgásteret biztosít Magyarország számára, amin belül különböző külpolitikai, diplomáciai elveket lehet érvényesíteni, megítélésem szerint azonban nagy kitérések nem lehetségesek. Természetesen akadtak törések és bizalmi válságok, emellett viszont mindenik korszaknak megvoltak a maga erényei és kiemelkedő csúcspontjai. Antall József esetében fontos kiemelni a 15 millió magyarról való gondoskodás alkotmányos garanciáinak felvázolását. Ennek a korszaknak a hozománya a határon túli magyarság irányába történő erőteljes nyitás. 1997-ben, a Horn-kormány idején nyílt meg a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, és létrejött a kétoldalú alapszerződés. Az első Orbán-kormány idején a státus-, illetve kedvezménytörvénnyel minőségi ugrás történt: a határon túli magyarság jogérvényesítését az otthoni magyarok státusához próbálták igazítani, hogy a nemzetrészek között valamelyest szűküljön a szakadék. Figyelni kellett az Európai Unió diszkriminációellenes előírásaira, ezért az eredeti elképzelés csak részlegesen valósulhatott meg. A státustörvény nyújtotta kedvezményeket mind a mai napig sokan igénylik. – Mennyire volt sikeres a státustörvény? – Nemzetközi jogi vonatkozásban a magyar státustörvény európai szinten is jelentős eredmény. A státustörvénnyel Magyarország jogi-elméleti értelemben megalapozta azt az elgondolást, miszerint legális és jogos, ha a határain kívül élő történelmi nemzeti kisebbségeit figyelemmel követi az anyaország. A státustörvény által szavatolt gondoskodást a határon túli közösségekről elsőként Magyarország vezette be a világon. Volt már egy-két precedens, például a lengyel igazolvány, annak előírásai viszont jóval elmaradnak a magyar törvénykezés e téren történt sikerei mögött. Az Európa Tanács Velencei Bizottsága végül jóváhagyta és indokoltnak találta a magyar törvényt. – A magyar állampolgárság megadása a határon túli magyarság számára egy újabb sikertörténet, amely túlmutat minden eddigi gesztuson. Hogyan birkóznak meg a feladattal? – A döntést óriási várakozás övezte, ennek megfelelően a tevékenység hatalmas munkát igényel a magyar állam részéről. A leglátogatottabb – csíkszeredai, kolozsvári és szabadkai – konzulátusokon hatalmas munkaátszervezésre volt szükség. A tavalyi második félévhez képest idén még nagyobb az érdeklődés – számolnunk kell tehát azzal, hogy a folyamat több évig fog tartani. – A magyar diplomácia sikeresnek tartja a román-magyar kapcsolatokat, tény azonban, hogy fontos nemzetstratégiai kérdésekben nem történt előrelépés. Nem jött létre sem kulturális, sem területi autonómia, nincs önálló állami magyar egyetem – hogy csak a három legfontosabb magyar követelést említsem. Elérhetett volna többet a magyar diplomácia? – Arról beszélni a diplomáciában, hogy mi lett volna, ha, kissé történelmietlen. Mindig úgy tűnt, hogy vannak választási lehetőségeink, azonban mozgásterünk körülhatárolt volt. Nem szabad elfeledni, hogy a magyar-román kapcsolatrendszer kisebbségpolitikailag aszimmetrikus: nekünk egy másfél milliós magyar közösségünk van Erdélyben, míg Romániának egy 10-15 ezer fős kisebbsége Magyarországon. Amagyarországi román kisebbség iránti román érdeklődés a kétezres évek elejéig szinte elhanyagolható volt, mára azonban gyökeresen megváltozott ahelyzet. Diplomáciai síkon ez az aszimmetria nehézséget jelent, a diplomácia ugyanis a kölcsönösségre apellál. A magyar diplomácia egyik alapelve, hogy a kisebbségi jogokat nem lehet viszonossági alapon kezelni, mert az az adott kisebbség szerves hozzátartozója. Romániában hatalmas magyar kisebbség él sajátos jogkövetelésekkel, igényekkel, amit nemzeti közösségként kell kezelni. – Magyarországnak nem kell szégyenkeznie, hiszen a szolid kisebbségi önkormányzati rendszer bevezetésével széleskörű, személyi elvű, kulturális autonómiát biztosított a magyarországi románságnak is. Hol áll ettől a romániai joggyakorlat? – Magyarország kisebbségei számára kollektív jogokat ad, ezt a terminológiát azonban a romániai jogrend nem ismeri el. Ezekről a kérdésekről nagyon nehéz – vagy egyáltalán nem lehet a – román féllel tárgyalni. A kétoldalú vegyes bizottságokban inkább gyakorlati, pragmatikus kérdésekről esik szó. – Melyek azok a kérdések, amelyekre a vegyes bizottságokban megoldás született? – A bizottságoknak hatalmas problémaleltárral kell számolniuk. Vannak megoldott kérdések, vannak kezelés alatt levő problémák, illetve olyan tételek, amelyekre megoldást keresünk. Az elmúlt tíz év alatt számos kérdést sikerült rendezni. Gondolok itt a különböző intézménytámogatási kötelezettségekre: a kulturális intézmények, iskolák, a műemlék-felújítási programok támogatására – például a kormányközi sikerként elkönyvelt Mátyás-szoborcsoport restaurálása –, aminek kézzelfogható hozadéka van. A restitúció kérdése is a vegyes bizottságok asztalára került, itt egyelőre azonban sok a nyitott kérdés, a restitúciós folyamatok az utóbbi öt évben lelassultak. Szintén a vegyes bizottságokban foglalkozunk a kétnyelvű táblák ügyével, például a kolozsvárival vagy a Mátyás-szoborcsoport elé került Iorga-idézettel, amit a magyar fél törvénytelennek tekint. – Választási kampányok idején tapasztaljuk, hogy a kétoldalú kapcsolatokban minden összeomolhat, ha beindul a gyűlöletkampány... – A román-magyar viszonyt kétségkívül élénken befolyásolják a hangzatos megnyilvánulások. Ahogy mondani szokás, Magyarországon a focihoz, a politikához és Erdélyhez mindenki ért, így aztán ezekben a kérdésekben mindenki állást foglal. A román politikai elitben sok olyan személy van, aki szívesen kihasználja a témát, és választásokon rögtön előrántja a magyar kártyát. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem körüli hercehurca március 15-ei kirobbanása a 22 évvel ezelőtti márciusi eseményekre emlékeztetett egy olyan városban, ahol csak egy szikra kellett... A Nyirő-temetés már csak olaj volt a tűzre. Normális emberi környezetben magától értetődő, hogy egy nagy személyiséget saját szülőföldjén temessenek el. Az eredeti menetrend szerint a temetésre egyébként nem a választási kampányban került volna sor. – Mi lenne a román-magyar viszonyban az a lépcsőfok, amit mindenképpen meg kéne lépni? – El kell érni a magyar regionálisan hivatalos nyelvi státusát, ezt a törekvést a magyar kormány teljes mellszélességgel támogatja. Minden kérdésben tárgyalásos, parlamentáris módon kell előrelépni. Az új román kormánnyal is meg kell találni, ki kell alakítani a közlekedési csatornákat. – A Kolozsvári Magyar Főkonzulátus hatékonyan részt vesz a helyi kulturális életben, számos rendezvény szervezője. Személyes elkötelezettséget érez az ilyen tevékenységek iránt? – A kulturális rendezvények nem titkolt szándéka, hogy Kolozsváron létrehozzunk egy Magyar Kulturális Intézetet. Ennek nem csak az erdélyi magyarság, hanem a románság is haszonélvezője lenne. A zene, a képzőművészet, a szépirodalom és a történelmi művek egymás nyelveire történő fordítása csupán néhány példa arra, hogy a leendő kulturális intézet igen áldásos tevékenységet folytathatna. Amennyiben nem beszél, vagy nem olvas magyarul, az egyébként érdeklődő román értelmiség számára is elérhetetlen a magyar kulturális kincs. Ez az egyik akadálya annak, hogy a románok megértsék álláspontunkat, érzésvilágunkat.
Szilágyi Mátyás
Budapesten született, édesanyja szülei azonban lugosi (bánsági) eredetűek, a család 1945 után telepedett le Magyarországon. Két gyermek édesapja. Szilágyi Mátyás a magyar külügyminisztérium ösztöndíjasaként a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Diplomáciai Egyetemét végezte 1984-1989 között, itt románt és franciát tanult. 1989-ben tért haza Magyarországra, ahol a külügyminisztérium román referatúráján dolgozott Rudas Ernő későbbi bukaresti nagykövettel. Munkatársa volt többek között Rékás Domokosnak, aki a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus felszámolása után, 1988-ban tért haza Budapestre. 1991-1997 között a bukaresti magyar nagykövetség beosztott diplomatája, ezt követően a magyar külügyminisztérium délkelet-európai főosztályát vezette. 2002 és 2006 között a luxemburgi magyar nagykövetség első beosztottja, 2008-tól nevezték ki kolozsvári magyar főkonzulnak. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nem akar magyar szót hallani Lia Olguţa Vasilescu
Helybeli munkaerő támogatását sürgette Krajova frissen megválasztott polgármestere. Lia Olguţa Vasilescu három építőtelepet látogatott meg, majd közölte: szerinte legalább 80 százalékban krajovai munkaerőt kell alkalmazni, mert nem természetes, hogy magyar szót halljon a város építőtelepein, jelenti a Mediafax hírügynökség. A szociáldemokrata politikus szerint el kell érni azt, hogy a munkások 80%-a a helyi lakosság köréből kerüljön ki, mert nem normális az, hogy Krajován magyarul beszélnek.
Paprika Rádió. Erdély.ma

Megszűnt az Új Magyar Szó nyomtatott kiadása
Anyagi nehézségei miatt felfüggesztette a nyomtatásban való megjelenését az Új Magyar Szó című romániai magyar napilap. A pénteken megjelent még nyomtatott számban a lap több vezető publicistája elköszönt az olvasóktól.
A pénteki lapszámban közölt szűkszavú közlemény tudatja, hogy a Scripta Kiadó Rt. döntése értelmében az Új Magyar Szó romániai országos magyar napilap 2012. július 1-jétől szünetelteti nyomtatott változatának megjelentetését. A lapkiadó súlyos anyagi helyzete miatt kényszerült erre döntésre, amelyet ideiglenesnek tekint. A lap tartalma ezután az Új Magyar Szó internetes felületén, a maszol.ro portálon olvasható. A portál ezentúl napközben is folyamatosan frissül naprakész hírekkel, és a nyomtatott lapban megszokott rovatokkal, publicisztikákkal jelentkezik.
Ágoston Hugó, a lap vezető publicistája vezércikkében azt írta: a lap munkatársai abban a meggyőződésben dolgoztak, hogy szükség van a közösségnek elkötelezett és a közösség „legitim érdekképviseleti szervezetének, az RMDSZ-nek elkötelezett” orgánumra. Időközben azt tapasztalták, nincsen nehéz dolguk, hiszen – amint a választási eredmények sora is igazolja – a közösség „együtt élt” az RMDSZ-szel. „Örömmel olvasott ismertetést, elemzést, józan kritikát, akár elismerést is a munkájáról, vezetőiről, tagjairól, a kényszeres ellenzékiség, a gáncsoskodás, olykor a mocskolódás helyett” – fogalmazott visszatekintésében Ágoston Hugó.
A vezető publicista azt is elismerte, hogy a lap szembement a konzervatív hullámmal. Tudatosan kerülte az „olcsó nemzetieskedést”, kímélet nélkül elítélte „az antidemokratikus tempókat, a populizmust, a konfliktuskereső, macsó politizálást, a gyűlöletbeszédet, a torz tudati megnyilvánulásokat – Romániában és Magyarországon.”
A bukaresti székhelyű Új Magyar Szó 2005-ben jött létre az egykori kommunista pártlap, az Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódjaként.
Négy évig Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában volt, ám 2009 májusában a nagyváradi újságírók által alapított Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy tulajdonrészét a Scripta Kiadó Rt.-ben.
A Krónika 2011 decemberében cikkezett arról, hogy a lap megbízott felelős szerkesztője a Távközlési és Informatikai Minisztérium fizetési listáján szerepel, és a lap több más alkalmazottja is állami munkaviszony alapján kapja a fizetését. Április 27-én azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a Bukaresti kormányhivatalokból elbocsátották az RMDSZ holdudvarába tartozó alkalmazottak többségét.
Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó felelős szerkesztőjét egyébként márciusban Románia szaloniki főkonzuljává nevezték ki. Krónika (Kolozsvár)

Felavatták Móricz Zsigmond mellszobrát Börvelyen
Felavatták Móricz Zsigmond mellszobrát az író halálának 70. évfordulója alkalmából rendezett Móricz-emléknapok keretében június 29-én, pénteken Börvelyen.
A Szatmár megyei község általános iskolájának kertjében emelt, Bíró Lajos szobrászművész által készített műalkotást Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, valamint Markó Béla, volt RMDSZ- elnök leplezte le.
A Nagykároly közelében lévő települést 107 évvel ezelőtt egy szatmári gyűjtőútja során kereste fel az író; a községet ennek apropóján választotta az ünnepségsorozat helyszínéül a társzervező nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület.
A helyi református templomban tartott istentiszteletet követő ünnepségen Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület alelnöke Móricz Zsigmondra emlékezve felidézte: a 133 évvel ezelőtt, éppen ezen a napon született író 1903 és 1906 között, a Kisfaludy Társaság megbízásából szervezett népdalgyűjtő körútjai alkalmával az akkori Szatmár megye nagyon sok, magyarok által lakott településén megfordult.
A gyűjtőutakat megelőző és az azt követő dokumentálás eredményeként az 1908-ban, Borovszky Samu szerkesztésében megjelent monográfiájában terjedelmes tanulmányt írt Szatmár vármegye népe címmel. A falvakban tett látogatásait később szépírói munkásságában is kamatoztatta: műveiben nyomon követhetők a települések lakóival való megismerkedés élményei - fogalmazott beszédében az egyesület alelnöke, megemlítve, hogy börvelyi látogatásának emlékei a Pipacsok a tengeren című ifjúsági regényében olvashatóak. Börvelyen már a magyar irodalom második személyiségének állítanak szobrot - utalt a már korábban, szintén az iskola kertjében emelt Petőfi-emlékműre Muzsnay Árpád.
„Ez a ragyogó műalkotás kifejezi azt, aki Móricz Zsigmond volt és marad mindannyiunk számára: azt az egy tömbből faragott, kemény embert, aki íróként bármelyik pillanatában képes volt szembenézni a magyar valósággal és képes volt ennek a magyar valóságnak a kritikáját megfogalmazni” - mondta méltatásában Markó Béla. A politikus a szobrokra utalva rendkívüli dolognak nevezte, hogy az egyik oldalon Petőfi Sándor, a másikon pedig Móricz Zsigmond „vigyáz ennek a vidéknek a népére, ahogyan vigyázott eddig is”.
Az ünnepségen köszöntőt mondott Sróth Ödön, a nagykárolyi Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke, Mercs István, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület elnöke, valamint a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület képviseletében Fülöp István fideszes országgyűlési képviselő. A beszédek után az emlékezés koszorúit helyezték el a jelenlévők Móricz Zsigmond szobránál.
A börvelyi Móricz-emléknapok eseményei pénteken és szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeum Móricz-vándorkiállításával és tudományos emléküléssel, valamint a környék településein tett irodalmi kirándulásokkal folytatódnak. Krónika (Kolozsvár)

Hamarosan indul a 8. EMI- tábor!
Közel egy hónap múlva megnyitja kapuit Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválja, az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő EMI-tábor!
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) országos szervezet nyolcadik alkalommal szervezi meg nagyszabású nyári fesztiválját, mely idén új helyszínen jelentkezik: a Gyergyószentmiklóstól 12 kilométerre található Borzonton, a Dorka panzió területén várják augusztus 8-12. között a szórakozni vágyó fiatalokat és fiatal lelkületűeket. A megváltozott helyszín még jobb körülményeket jelent, melyek mind azt a célt szolgálják, hogy az öt nap során kicsik és nagyok, családok és baráti társaságok egyaránt jól érezzék magukat.
Akik számára nem ismert Borzont neve, azok sem kell sokat keresgéljenek a térképen, hiszen a település közvetlenül a Gyergyószentmiklós felé vezető főút mentén helyezkedik el, hasonlóan a Dorka panzióhoz. Akik vonattal kívánnak eljutni a 8. EMI- táborba, igénybe vehetik a gyergyószentmiklósi vonatállomástól a táborig közlekedő buszjáratokat, valamint az esti órákban, a koncertek előtt további járatok indulnak majd, hogy mindenki kényelmesen kiérhessen az esti koncertekre.
Alakul a programkínálat – idén is lesznek újdonságok!
Az előző évekhez hasonlóan, idén is tematikus sátrakkal találkozhatnak a táborozók. Sok egyéb mellett működni fog az Előadósátor, a Szórványért és népesedéssátor, a Kézművessátor, a Gyerek- és Művészsátor, de lesz Borház- és EMI-sátor is, valamint az idén először jelentkezik az Autonómiasátor, melyet a Székely Nemzeti Tanács működtet majd. További újdonságnak számít az Olimpiasátor, ahol az érdeklődők nyomon követhetik majd az ötkarikás játékok eseményeit.
A szervezők igyekeznek úgy kialakítani a programkínálatot, hogy egyaránt megtalálhatók legyenek a magyarságismereti előadások, a közéleti témák, valamint lehetőség nyíljon sorskérdéseink megvitatására is. Külön előadásban foglalkoznak majd a magyar Szent Koronával, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetével, Nyirő József munkásságával, a népszámlálás és a helyhatósági választás eredményeinek kiértékelésével, gazdasági helyzetünkkel és a kommunista múlt feltárásával, de szó lesz az autonómia helyzetéről a régióátszervezés tükrében, valamint a szórványstratégiáról és a csángók helyzetéről is. A meghívottak között szerepel – többek között – Hetesi Zsolt, Vincze Gábor, Takaró Mihály, Csath Magdolna, Balczó Zoltán, Vona Gábor, Berecz András, Rakonczay Gábor és még sokan mások. A 8. EMI-tábor mottója – a Mindszenty-évre való tekintettel – a legendás esztergomi érsektől, Magyarország utolsó hercegprímásától, bíborosától származik: "Higgyünk népünk fölemelkedésében." Mindszenty József életművével külön előadásban is kívánnak foglalkozni a szervezők.
A tábor zenei kínálatát úgy alakítják, hogy idén is mindenki megtalálhassa a számára kedvezőt. Egy gitárest keretében fellép a borzontiként híressé vált Baricz Gergő, de jelen lesz a Beatrice, az Ismerős Arcok, a Kárpátia, a Folk Error, Kalapács József, Rudán Joe, Varga Milós és a Knock Out, valamint a Transylmania, a Kormorán, a Szekler, a Road, az Ossia és a Damned is.
Jegyárak és kiadó szobák
A megváltozott helyszín és a továbbra is bővülő programkínálat nem vonja maga után a jegyárak drágulását, így a tavalyi évhez hasonlóan, 21 lejbe kerül a napijegy, míg 93 lejbe az egész hétre (öt napra) szóló belépő.
Az idén még olcsóbban juthat szálláshoz az, aki nem szeretne sátorozni az EMI-tábor öt napja alatt. A tábor környékén, illetve az EMI-tábor területén lévő kulcsos házakban és panziókban is lehet szállást igényelni, melyeknek ára 20 és 60 lej/fő/éjszaka között mozog. Ha bárki szállást szeretne foglalni, kérjük, fordulon Sebestyén Zita szállásfelelőshöz a 0744-676-385-ös telefonszámon vagy a sebestyenzita@yahoo.com e-mail címen. Bizonyára mindenki megtalálja az igényeinek leginkább megfelelő szálláshelyet, hiszen az egyszerű faházikóktól kezdve, egészen a háromcsillagos szállodákig terjed az a kínálat, melyből válogatni lehet! Fontos tudni, hogy a belépő megvásárlása tartalmazza a sátorozás lehetőségét, vagyis a sátorhelyért nem kell külön fizetni!
Családosok, figyelem!
Újdonság 2012-ben a családi jegy, mely megvásárlásával kedvezményesen vehetnek részt rendezvényünkön a magyar családok: két felnőtt és egy gyerek belépőjének megváltásával a további gyerekjegyek megvásárlásától eltekintenek a szervezők. A megváltozott helyszín még inkább alkalmassá teszi az EMI-tábort arra, hogy gyerekekkel is kilátogassanak az érdeklődők. A működő Gyereksátoron kívül a Dorka panzió területén található egy játszótér is, hintával és homokozóval felszerelve.
Várják az észrevételeket
Az idő előrehaladtával a szervezők egyre inkább véglegesítik a programkínálatot és a táborral kapcsolatos egyéb információkat is, melyeket megtalálhatnak a www.emitabor.hu/erdely internetes címen, gyakori frissítése miatt érdemes rendszeresen látogatni. Várják az érdeklődők észrevételeit és kérdéseit is a 8. EMI- tábor honlapjának vendégkönyvében vagy a lovassy.tamas@yahoo.com internetes címen.
Az elkövetkező időszakban a szervezők minden újdonságot megosztanak az érdeklődőkkel, akiknek nem maradt más dolga, mint feljegyezni az augusztus 8-12. közti időpontot, valamint Borzontot és a Dorka panziót mint a 8. EMI-tábor helyszínét, hiszen a visszaszámlálás elindult, és hamarosan kezdetét veszi Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválja! Népújság (Marosvásárhely)

Lapozó
Máskülönben nem szülte senki őket,/Máskülönben istenek, nem lakók,/Máskülönben más kromoszómaszámmal/Él életet sarkaikban a pók,/Máskülönben szagáról ismerik/A jöttmentet, s bár kedvesek vele,/A spaletták védművei mögül/Figyelik, hogy állását tartja-e. (Szálinger Balázs). A Picasso zenés-táncos mulató, a mozgalmas hétvégék e kikerülhetetlen állomáshelye előtt nyugtalan varjak csüngenek a korláton: bebocsátást nem nyert, koromszín jelmezű éjszakázók. "Ma mi van, Termannkám, hogy megy a tépéscsinálás? ", tudakolja egyikük. Ő félrelöki, majd elsurranva az álmos tekintetű kidobóemberek mellett, lebotorkál a frekventált pincelokál csorba lépcsőin. (Térey János). Nem voltam sínek közt. Csontjaim épek./Noha már volt a vonatnak vonzata./Lehet, azt vágtam, fancsali képet./És kiindultam onnét, valahová haza. (Czegő Zoltán). Akkoriban a vakondtúrásokat elegyengettük, a bogáncsot bicskával kivágtuk, Nancsi nénit megkértük, hogy a teheneit ne hajtsa át a pályán, bár nem értette, miről van szó, megígérte, és négy paszulykaróból megy egy-egy tetőlécből igazi kaput is állítottunk, ne kelljen állandóan veszekedni, hogy mellé ment-e a labda vagy fölé, hálót is akartunk szőni vagy fonni hozzá, de nem sikerült, a tákolmányt pedig elvitte valaki pár nap múlva, akkor is úgy gondolták már sokan, hogy amit nem őríznek fegyverrel, azt arra rendelte a Fennvaló, hogy a szegény ember ne haljon éhen. (Vida Gábor). A holdat kölykei kísérik,/foltos bundájú kicsi holdak,/mágneses mezőkön legel/a nyáj, az áramlat sós/illatot lehel, mámorba/ dermedve alszunk, mintha/bor keringne ereinkben (Filip Tamás). Összeszedtem mindazt, ami Nyirővel kapcsolatosan fellelhető volt a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban, illetve néhány magánkönyvtárban Kolozsváron meg Marosvásárhelyen. Ezek alapján született meg az a dolgozat, melyet most első ízben teszek közzé... (Máthé Éva). De nagyapám igazi kálváriája az volt, hogy a művészet iránti elkötelezettségében törték meg. Azt is meg merem kockáztatni, hogy számára eleinte nem volt olyan ellenszenves az új rendszer, nem érezte teljesen igazságtalannak mindazt, ami történt, úgy érezte, hogy a művészvilágba sok jót is hozott, sok olyan tehetséges ember előtt megnyílt a művészi vagy írói pálya, akik korábban elkallódtak volna. Aztán jött a pofon, hogy rá sem volt szükség, mindenét odaadta, mégis mészégetőként kellett a kenyerét megkeresse, és egyedül eltartsa a nagy családot. Ez már 1952-ben történt. Édesanyám akkor érettségizett, de származása miatt nem vették fel egyetemre, ami nagyon megviselte. (Oláh-Gál Elvira beszélgetése Vécsi Nagy Zoltánnal). Ki volt Pálfi Géza, miért volt szükség a négy megyében tevékenykedő erőszakszervezetek közötti összehangolt akciótervre ellene? Mennyi volt ebből a nem kevés költséget igénylő akcióból a Securitate önlegitimációját erősítő célzatos túlzás, mi volt a szerepe az említett állambiztonsági intézménynek a rendszer fenntartásában, a különböző társadalmi mezők kölcsönviszonyainak, vagy akár a személyközi viszonyoknak politikai szempontú befolyásolásában, alakításában? (Oláh Sándor). Székelyföld, 2012. június. Népújság (Marosvásárhely)

Victor Ponta plagizált doktori dolgozatában?!
Az Egyetemi Címeket, Okleveleket és Bizonyítványokat Igazoló Országos Tanács (CNATDCU) tegnapi ülésén hozott határozata értelmében Victor Ponta kormányfő plagizált a doktori dolgozatában, és a tanács azt javasolja az oktatási tárcának, hogy vonja vissza a doktori titulust.
A tanács ülésén a 21 tagból 13 vett részt, ők szavazták meg a döntést.
A döntést követően a CNATDCU elküldte az oktatási tárcának a Victor Ponta doktori titulusának visszavonását indítványozó javaslatot.
Marius Andruh, a CNATDCU vezetőtanácsának elnöke kijelentette, oldalanként ellenőrizték a 307 oldalas doktori dolgozatot, és megállapították, hogy 85 oldal a forrás megnevezése nélkül tartalmaz kimásolt szövegeket, és ezeket nagyon könnyű felfedezni. Ami a könyvészetet illeti, a dolgozat közel 40 oldala esetében nincs megjelölve a forrás.
Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter, aki csütörtökön kiadott egy rendeletet a CNATDCU átszervezésére, azt állítja, hogy a tanácsnak nem áll hatáskörében ilyen döntést hozni. Pop szerint a plagizálási ügyekkel az Országos Etikai Tanács foglalkozik, és ez az egyetlen szerv, amely dönteni tud a kormányfő esetében felmerült plagizálási vád kapcsán.
Mircea Miclea volt oktatási miniszter, a tanács tagja már a délelőtt folyamán úgy nyilatkozott, hogy a miniszterelnök plagizált, s véleményét a tanács több tagja is osztja. Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter a tanács ülésének helyszínére sietett, és ott kijelentette, hogy Miclea törvénytelenül járt el, amikor Ponta plágium-ügyéről nyilatkozott. Megerősítette csütörtökön hozott döntését, mely szerint a testületet feloszlatta. Mivel a tárcavezető feloszlatta a tanácsot, ennek a Ponta plagizálására vonatkozó döntése közjogi szempontból nem érvényes.
A Nature folyóirat szerint Victor Ponta kormányfőt plagizálással vádolják. A folyóirat szerint a Ponta által írt, a Nemzetközi Ítélőtábláról szóló doktori dolgozat több mint fele máshonnan másolt szövegekből áll.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

„Nem általában kell beszélni kisebbségi problémákról”
Beszélgetés Bárdi Nándor történésszel a kisebbségi retorika változásairól
„A magyar politikai osztály elvesztett két világháborút. Nem tudta az állampolgáraival fennálló »szerződését« megtartani. Ez a magyar állam történelmi felelősségérzetének kényszere.” – TRANSINDEX.RO
„Az igazi integrációnak nem pusztán szimbolikus, retorikavezérelt dolgokban, hanem konkrét cselekvésekben kellene megmutatkoznia. Nem általában kell beszélni kisebbségi problémákról, a romániai vagy szlovákiai magyar társadalomról, hanem konkrétan megnézve az ezeken belüli alrendszerek (oktatás, önkormányzat, nyilvánosság, egyházi élet, közművelődés) működését. Az az igazi integráció, ha ezekben történik meg a változás, a saját társadalomra való odafigyelés” – vélekedik Bárdi Nándor történész, aki június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a Bács-Kiskun megyei Baján tartott előadást a határon túli magyarság 1989 utáni struktúraváltásáról. A rendezvényen kolozsvári küldöttség is részt vett, így készülhetett el az alábbi beszélgetés.
– Minek köszönhető, hogy az új Fidesz kormány 2010-ben bevezette június 4-én a nemzeti összetartozás emléknapját?
– Magyarországon három nemzeti ünnepet tartunk nyilván: március 15., augusztus 20. és október 23. Ugyanakkor léteznek a törvényben rögzített emléknapok is. Ide tartozik a 2010-ben elfogadott nemzeti összetartozás napja. Ezenkívül azonban további öt emléknapunk van: az 1946-os köztársaság kihirdetésének évfordulója, a kommunizmus, a holokauszt áldozatairól való megemlékezés, a szovjet csapatok 1991-es kivonulásának ünnepe és az aradi vértanúk napja. Ezek nem munkaszüneti napok, de mindenhol megemlékeznek róluk, különösen a középiskolák szintjén. Továbbá van kilenc egyéb emléknapunk (ezek között szerepel április 5., a kassai kormányprogram napja, amelyet a szlovákiai magyarság gyásznapjának is tekintenek).
Az előző Fidesz kormány 2001-től vezette be a holokauszt-emléknapot, most pedig már tavasszal kezdeményezték az összetartozás napjának létrehozását. Ezek mindenképp a Kádár-korszak történelmi amnéziájával szembe mennek. Egy új emlékezet- és politikai identitásközösség létrehozását célozták meg. A trianoni emléknap bevezetésében meghatározó lehetett a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazási kampány végeredménye, amely lényegében egy pártpolitikai csata volt, és nem a külhoni magyarokról szólt. De alapvetően megrázta a magyarországi politikai közösséghiánnyal küszködő politikai osztályt is. Ezért a második Orbán-kormány magyarságpolitikai programja négy olyan projektre épül, amely elsősorban Magyarországnak szól. Bizonyos értelemben annak érdekében alakították ezt így, hogy ne kerülhessen sor még egy, a népszavazáshoz hasonló identitáspolitikai fiaskóra. Már a választási kampányukban megígérték az egyszerűsített honosítási eljárással a kettős állampolgárság, magyarországi lakóhely nélküli, könnyített megszerzését; a Magyarság Házának megteremtését a Budai Várban, amely ma a Szülőföld Alapot felváltó Bethlen Gábor Alap székháza; a Határtalanul program, a magyarországi középiskolások szomszédországi magyarlakta területekre való utaztatását; és végezetül az emléknapot.
– A Nemzeti Összetartozás Napja esetében felmerülhet a kérdés: jó-e, hogy épp a Trianon-emléknapra esik, vagy sem?
– Nem az én tisztem ezt eldönteni. De ez alkalom arra, hogy tisztázzuk a mindenkori viszonyunkat Trianonhoz, pontosabban a róla és következményeiről való beszédhez. Felfoghatjuk úgy, hogy a nemzeti közösséget lényegében egy trauma fogja össze, és ebben a hanyatlástörténeti sorsközösségben várjuk a terapeutákat. Vagy szembenézhetünk Trianonnal és következményeivel, és megpróbálhatunk túllépni ezen, detrianonizálni, határtalanítani, ugyanakkor Magyarországon emancipálni a külhoni magyarokat.
– A nemzetegyesítés programjára gondol?
– Itt többről, egy bonyolultabb kérdésről és nem pusztán politikai elvárás-retorikáról van szó. Az egységes magyar nemzet helyett talán azért jobb az egyetemes magyarság kifejezés, mert ebbe sokkal inkább belefér a többközpontúság, a különböző, kilencven éve kialakult sorsközösségek sajátosságainak elfogadása. Az egységesítésben van egy központ, egy normaelvárás, a határtalanítás ellenben azt is jelenti, hogy beemeljük a másik részt is a közös örökségbe. Például gondoljon arra, hogy Romániában és Szlovákiában a magyarországi jogosítványt hajtásinak nevezik. Nem felel meg a budapesti elvárásnak? Na és? Miért ne lehetne a hajtási a jogosítvány kifejezés szinonimája egy magyar értelmező szótárban? Ilyen egyszerű. Miért ne lehetne az etnokulturális közösségünk különböző tájegységeinek örökségét és a kisebbségi helyzetben magától értetődően változó populáris kultúrát elfogadni? Miért lehet fals az a kifejezés, önmegnevezésként Kolozsvárt, hogy határon túli magyar? Nemcsak azért, mert a kolozsvári magyarok adott helyzetben egyszerűen magyarnak tartják magukat, hanem mert a határon túli magyar kifejezés egyből Magyarországhoz képest határozza meg a kulturális azonosságot. A külhoni magyar kifejezés magában hordozza azt, hogy a Kárpát-medence (a volt történelmi Magyarország) a magyarországiak számára is egy olyan közös haza, amelyben a nem magyarok is otthon érezhetik magukat Budapesten vagy Battonyán, Pilisszentkereszten stb. éppúgy, mint a valamiképpen a magyar etnokulturális közösséghez tartozók.
De ez nem azt jelenti, hogy ettől még nem Budapest elsősorban a nemzeti azonosság újratermelésének infrastrukturális központja. Ez olyan felelősség, amelyet nem lehet magyarországi projektekkel és a külhoni magyar állampolgársággal letudni. Ezt érzékelte a politika is, és elindult az óvodaprogram, ösztöndíjprogramok, a Bethlen Gábor Alap külhoni irodahálózatának szervezése, a nyelvhasználati lehetőségek bővítését célzó civil akciók támogatása.
Most a harmadik emléknap programjait nézve a hivatalos nagy ünnepségeknél fontosabbak a testvértelepülési meghívások, egy-egy nem magyarországi rockegyüttes fellépése, főzőversenyek, az önkormányzati programokba, továbbképzésekre, táboroztatásokra való automatikus meghívások. Manapság már a bulvármédiában is állandóan jelen vannak a külhoni magyarokról szóló hírek, elég csak a tehetségkutató műsorokra gondolni, ahol feltűnnek a komoly otthoni szurkolótáborral rendelkező határon túli magyar versenyzők. (Egyben üzleti érdek is a megszólításuk.) Vagy említhetjük Reisz András meteorológust, aki pálócosan beszélt, és a felvidéki magyarok ezt a magukénak érezték. A vajdaságiak számára pedig egy idol Rúzsa Magdi karrierje. Az a természetes és normális, ha ezek nem külön, mint „külhoniak” jelennek meg, hanem természetes módon, a maguk szakmai értéke szerint. Biztos vagyok abban, hogy a Krétakör és a sepsiszentgyörgyi Osonó diákszínpad együttműködését nem az RMDSZ vagy a Fidesz szervezte meg. A csíkszeredai múzeum vagy a Kriza Társaság színvonalas működése egyben azt is jelenti, hogy a magyarországi szakmai mező részese. (S ez természetesen együtt jár a mezőnyön belüli játékszabályok elfogadásával, a verseny- és kooperációs viszonylatokkal.) Ezeknek az alrendszereknek a szakmai alapon történő együttműködése az igazán fontos – és nem a magyar–magyar, konfliktusos esetekben az „áldozat” és az „adófizető” viszonylat.
– Ha mindezeket átgondoljuk, gyakorlatilag arra a következtetésre juthatunk, hogy már eltűntek a határok.
– Pontosabban fogalmazva egyrészt a határátlépés akadályai szűntek meg, bár ez elsősorban Szlovákia, Ausztria, Szlovénia esetében teljes, Románia, Horvátország esetében majdnem az, míg Szerbia és Ukrajna vonatkozásában a schengeni határőrizet jelen van (pl. minden autóba bele kell nézni). A másik fontos – és nem is utolsó változás – egy közös magyar médiatér létrejötte. Ebben azonban a magyarországi médiafogyasztás a meghatározó, és ez azzal jár, hogy sokkal nagyobb gondot jelent a fiatalok számára a honországuk nyelvének elsajátítása, jóval tájékozottabbak a magyarországi politikai eseményekben, az eszmei ideológiai áramlatok is korlátozás nélkül hatnak. (Lásd a „judemerézést”, az „orkozást”, de még a „tápos” kifejezés is a magyarországi katonai szlengben gyökerezik.) Ugyanakkor Magyarországon ma már a Szózat helyett a Székely himnusz a második, a nemzeti összetartozást jelképező közösségi ének. Vagy lássuk be, hogy a mai médiában már nem az Alföld, hanem a Székelyföld jelenik meg nemzeti tájként. Miközben a régió az ország határán kívülre került.
De ettől nem szűntek meg a nemzetállami központok, a Magyarország és szomszédainak viszonyait meghatározó párhuzamos nemzetépítő törekvések, nem jött létre a nemzeti/állami hovatartozástól független esélyegyenlőség a társadalmi mobilitás terén, illetve a kulturális azonosságtudat újratermelődésében.
Itt vannak a kisebbségi léthelyzet adottságai. Nem pusztán arról van szó, hogy ki melyik nemzetállami központba fizet adót: a kisebbségi helyzet olyan adottságokat hoz magával, amelyeket egy homogén nemzetállamban élő ember nem él át. A Trianonról való beszéd Magyarországon a területcsonkítást, a revíziós kultuszt, a kisebbségi sérelmeket tematizálja. Ugyanez a külhoni magyar közegben a kilencven éve létrejött kényszerű sorsközösségek alapját jelenti. Az első világháború utáni más országokhoz került magyar családok számára Trianon a sorstörténetük meghatározó eseménye volt, generációkra meghatározta életlehetőségeiket. Ezeket a közösségeket az örökségesítés és a nemzetesítés (önszemléletükben a kulturális azonosság tudatosítása) szervezi. Kulturálisan és politikailag sokkal érzékenyebbek és kiszolgáltatottabbak, mint az ún. anyaországban élők.
A magyar politikai osztály elvesztett két világháborút. Nem tudta az állampolgáraival fennálló „szerződését” megtartani. Ez a magyar állam történelmi felelősségérzetének kényszere.
Egy másik fontos különbség a magyar–magyar összehasonlításban a hazához való viszony. Míg a magyarországi népesség döntő része számára az ország és a haza fogalma egybe esik, addig a kisebbségi magyar közösségekben a szülőföld és a magyar kultúra, az etnokulturális közösség tere jelenti a hazát, az otthonosságérzet lehetőségét. Többek között ezt fejezheti ki a „Magyar vagyok, nem turista” pólófelirat is.
A harmadik fontos határtermelő sajátosság az, hogy míg a magyarországiak számára a „magyarság” egy önmagától értetődő szerepe személyiségének, addig a nem nyelvországában élő, döntően kétnyelvű ember életében mindig jelen van egy másik nyelvnek és kultúrának a hatása. Számára a „magyar-szerep” ezért mindig kiemelt lesz. Mindig tudatában van egy „másik valóság”, egy másik szemlélet jelenlétének, míg a magyarországi (döntően budapesti) véleményformáló elit Kisvárdától Kaposvárig egy homogén elvárásrendben él. Miközben most épp a médiában nagy dolog székelyesen beszélni, addig szabolcsiasan azért ciki, pedig hasonló tájnyelvi jellegzetességekről van szó. Az újvidéki telepiekről nem is beszélve.
– Hol lehet ezekben a folyamatokban elhelyezni a kettős állampolgárság kérdését?
– Itt megint szét kell szálazni néhány dolgot. Nevezetesen a kettős állampolgárságról szóló vitákat, a kettős állampolgárság funkciójától és az intézményi vélt vagy valós következményektől, valamint a magyarországi lakóhely nélküli választójog kérdésétől. Nekem megint nem valamiféle normatív ítélet lehet a dolgom – szabadelvűként támogatom a szabad állampolgárság választást –, hanem az, hogy felhívjam a figyelmet a problémákra.
A kérdés utolsó elemével kezdve, gyakran szó van arról, hány és milyen nemzetközi példát tudunk felhozni a szavazati jog tekintetében. Ezeket áttekintve azonban azt látjuk, hogy a külhoniak választójoga körül azokban az országokban konszenzus volt. Ez Magyarországról nem mondható el. Még a Fidesz-szavazók többsége sem ért ezzel egyet. Én sem vagyok egy Grál lovag, de az MSZP választási kampánystratégiáiról sem hiszem, hogy ezt a kérdést feledésben hagynák.
A funkció tekintetében, túl az emancipatórikus (Magyarországon egyenrangúként való kezelés) törekvéseken, az amerikai vízumszerzésben, a könnyebb külföldi munkavállalásban segíthet, illetve azoknak, akiknek eddig 4-5 évig húzódott Magyarországon az áttelepülés utáni állampolgársági ügyintézésük, ami most lerövidült. A nagy kérdés az, hogy ezzel mennyiben tudta, tudhatta le a budapesti politikai osztály a külhoni magyarok kérdését? Milyen jelentőséget tulajdonítanak ennek az eszköznek a kisebbségi kérdés kezelési módszertanában? Mennyiben szólhat ez a Fidesz választói körének kibővítéséről?
Ha mindezt a romániai magyar önszemlélet felől nézzük – engedtessék meg ez nekem kívülállóként is –, az első kérdés, hogy mennyiben tud a magyar állam vagy az állampolgárság a romániai magyarok mindennapi gondjaiban segíteni? Jól tudjuk, hogy a kettős állampolgársággal bíró személyre is a tartózkodása szerint adott országa törvényei és jogvédelme vonatkozik. A nemzeti identitást újratermelő intézményi alrendszerek hatékony működése – amely szerintem kulcskérdés a kisebbségi közösségek szempontjából – független ettől. Ellenben nagy a veszélye annak, hogy a budapesti politikai elit a magyarországi identitáspolitikai válság kompenzációjaként éli meg a magyar–magyar „egységet”. Miközben a külhoni magyarok ugyanezt mint emancipációjukat üdvözlik. De jó tisztázni: eddig 250 ezer kérelem érkezett (70%-a Romániából, 18–20% Szerbiából), amely kb. 10%-os érdeklődést jelent a külhoni magyarok és a diaszpóra köréből.
Konkrétabb probléma a kettős állampolgárság és az autonómia kérdése. A román állam arra hivatkozhat, hogy egy olyan terület, ahol tömegesen élnek más államok polgárai is (Székelyföld), biztonságpolitikai okokból nem kaphat önrendelkezési jogosítványokat. Erre persze sokan mondhatják, hogy „bár már ott tartanánk”. Csakhogy ez a nemzetközi tematizálást tényleg blokkolja.
Harmadik megfontolás, és ezt érzem a legfontosabbnak, hogy nem csak a kettős állampolgárság miatt, de napjainkra háttérbe szorult a kilencvenes években nyíltan vállalt párhuzamos kisebbségi társadalom építése. Ennek csak egyik oka a magyarországi politika változása. Fontos a kisebbségi eliteken belüli generációváltás, de még fontosabb a szerepfelfogásuk átalakulása. A mai kisebbségi politikus forrásszerzéssel képes legitimálni magát a polgármesterek, intézményvezetők, illetve szélesebb körben a választói előtt. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az önkormányzati elitek regionális gazdasági érdekcsoportokat is képviselnek. Ez a helyzet országonként különböző válaszokat hozott elő. Szlovákiában egy erős szlovák-magyar gazdasági csoport Bugár Bélát mint brandet jelenítette meg a választói háttérének megteremtésére, az orbáni politikával kritikus, a szlovák társadalomba integrált magyar véleménycsoportok megnyerésére. S ezzel párhuzamosan egy szakpolitikai válaszokat kidolgozó civil-kerekasztal is létrejött, mint egy pártpolitikán kívüli együttműködési felület. Szerbiában a Demokrata Párt színeiben induló magyar kisvárosi politikusok, illetve a Nemzeti Tanács keretében dolgozók a szerbiai magyarságpolitikán belül próbálnak magyar érdekeket érvényesíteni. Romániában talán az a legfontosabb folyamat, hogy a magyar nemzeti mozgalmon belül a székelyföldi politikusok egy magyar dominanciájú régió létrehozását tűzték ki célul, és ehhez képest a partiumi és a Kolozs–Maros megyei magyar politika pozíciója jelentősen csökkent. A jövő kérdése, hogy ki lehet az az RMDSZ-politikus, aki ezt a hármas, a szórvánnyal együtt négyes tagoltságot integrálni tudja. Ráadásul az új választási rendszer miatt a nem magyar többségű választókörzetekben valamilyen stratégiára fel kell készíteni a magyarokat, ha a magyar kisebbségpolitikusok nem akarnak lemondani a magyar szavazói potenciálról. Ez gyökeresen új szervezési és retorikai feladatok elé állítja a szervezetet. A szlovákiaihoz hasonló, az adott regionális kisebbségi közösség stratégiáit integráló, megjelenítő fórum Romániában eddig nem jött létre.
– Ehhez képest mennyire létezik Magyarországon konszenzus a nemzetpolitikában?
– Amit a politikai szóhasználat nemzetpolitikának mond, azt inkább magyarságpolitikának mondanám. Hiszen a nemzet hosszú távú közösségi fejlesztése nem szűkíthető le a magyar–magyar viszonyra. Erre volt példa a 2004 decemberi kampány, amikor nemzeti ügyként jelent meg egy sor társadalompolitikai kérdés, és sokadik helyre helyeződött a külhoni magyarok ügye. A magyarságpolitika része lehet a nemzetközi kisebbségvédelem, a magyar–magyar kapcsolatok rendszere és a támogatáspolitika. Ha ezeket megvizsgáljuk, a mai magyar kormánynak nincs túl nagy mozgástere. Az MSZP a szomszédországi magyar közvélemény előtt a népszavazási kampányt nem tudja meg nem történtté tenni. A nagy kérdés valójában az, hogy a Fidesznek mi a magyarságpolitikai koncepciója? Van-e ebben konszenzus? Az igen/nem válasz helyett két szempontra kell felhívnom a figyelmet. Az egyik az, hogy lényegében a státustörvény megalkotása óta a kormányzati magyarságpolitika a mindenkori pártpolitikai tematizációnak rendelődött alá. Lényegében nincs egy olyan stratégiai, szakpolitikai normarend, amely korlátozhatná az ezzel a kérdéssel kapcsolatos hatalomtechnikai és kommunikációs játszmákat. A másik szempont a Fideszen belül magyarságpolitikával foglalkozó vezetők eltérő irányultságai. Németh Zsolt alapvetően a külügyi apparátusban épített ki komoly hálózatot, illetve a Pro Minoritate Alapítvány révén a szomszédországi kortárs magyar politikusi csoportokban, és természetes módon ezek érdekérvényesítését támogatja. Kövér László az egységes magyar politikai tér létrehozásában gondolkodik, ennek az elvárásnak a képviselete számára az elsődleges „nemzeti érdek”, az ehhez talált partnere mellett a végsőkig kitart. Hosszabb távon azonban a legfontosabbnak Gál András Levente és a Bethlen Gábor Alap támogatáspolitikai, irodahálózat-, intézményépítő tevékenységét gondolom. Ezek között, valamint a külhoni magyar politikusok és a magyar közigazgatás más területeivel lavíroz, koordinál és próbál építkezni Répás Zsuzsa.
– Milyenek a mostani romániai etnopolitika megváltoztatásának esélyei? Lehetséges az asszimiláció megállítása vagy lassítása?
– Söpörjünk a magunk portáján. Az identitáspolitikai válságból való kilábalásnak az első lépése, hogy megnézzük, mit tettünk rosszul az elmúlt 20 évben. Például Kolozsvárt miért nincs magyar egyetemi könyvtár és bentlakásos magyar szakkollégium? Nem az a lényeg, hogy „leleplezzük” az EME-t vagy személyeket ebben az ügyben, hanem hogy tanuljunk a történtekből, és korrigáljunk az elitképzésben is. Aztán második lépésként meg kellene nézzük, hogy valós keretek között, pontos fogalmakkal beszélünk-e a kérdésekről? Majd olyan szerkezetet kellene keresni, amely képes konszenzusteremtő stratégiákat megalkotni. Szerintem itt fontosak a kifejezések. Ezekről már beszéltünk.
Az igazi integrációnak nem pusztán szimbolikus, retorikavezérelt dolgokban, hanem konkrét cselekvésekben kellene megmutatkoznia. Lásd például a magyarországi iskolai kompetenciaméréseket, amelyek által mérhető az iskolai teljesítmény, a tanárok munkája. Semmi akadálya nem lenne annak, hogy ezek a mérések megjelenjenek a külhoni magyar középiskolák honlapjain is. Vagy egy másik megközelítés: a külhoni magyarok jelentős része olyan településen él, ahol ők vannak többségben. Ha pl. Erdélyben összegyűjtjük a legnagyobb magyar lakossággal rendelkező 150 települést, az a romániai magyarság közel 85 százalékát teszi ki. Meg kellene nézni, hogy ezen a 150 településen hogyan működnek a nyelvi rezsimek, pl. vannak-e magyar feliratok, ügyintézés stb. Ha ezek rendben vannak, akkor már tettünk egy lépést előre. Nem általában kell beszélni kisebbségi problémákról meg a romániai vagy szlovákiai magyar társadalomról, hanem konkrétan megnézve az ezeken belüli alrendszerek (oktatás, önkormányzat, nyilvánosság, egyházi élet, közművelődés) működését. Az az igazi integráció, ha ezekben történik meg a változás, a saját társadalomra való odafigyelés.
Társadalomtörténeti folyamatokkal szemben nincsenek csodaszerek. Tudatosítani kell, hogy a magyar többségű régiókban és településeken jóval lassúbb a népességfogyás, mint ahol kisebbségben él a magyarság. Ha ezekben sikeres beiskolázás, munkahelyteremtés folyik, van lehetőség a népességvonzásra. Ha úgy fogjuk fel az oktatási, kulturális intézményrendszert, mint piacot, akkor itt a nemzeti azonosság újratermelődése tekintetében tömbben vagy szórványban elsődleges kellene hogy legyen a minőségi szolgáltatások rendszere az óvodától kezdődően. Ebben kulcskérdés az oktatói, művelődésszervezői képzés. Ehhez rendelkezésre állnak a magyarországi programok. Az eddigi tapasztalatok szerint a szórványintézmények ott működnek jól, ahol a környezetnél hatékonyabb szolgáltatást és otthonosságot tudnak biztosítani. Innen pedig a társadalmi mobilitással párhuzamosan a dominánsan magyar környezet felé vezet a legtöbbek útja.
A kérdés kezelésében elengedhetetlen a többségi magyar doktrínák megváltoztatásának elősegítése. Vajon megtettünk ezért mindent? Van-e a romániai magyarságról, a magyar kultúráról, Magyarországról folyamatosan fejlesztett román nyelvű portál? Van-e Magyarországon román egyetemisták számára szélesebb ösztöndíj-lehetőség? Léteznek-e diákcsereprogramok? Látom az arcán a mosolyt: nem álmultikulti civilbárós pénzlenyúlós hókuszpókuszról beszélek. Lengyelország egy húsz éves intézményes programban képes volt a posztszovjet térségben változtatni „a lengyel” megítélésen.
Mindennek azonban egy sikeres Magyarország az előfeltétele, amelyre partnerként lehet nézni. S akkor talán a kisebbségi „veszteség” és „áldozat” beszédmódok helyett az önálló erdélyi magyar tematizációk lesznek meghatározók. Ez ott volt a népszámlálási kampány videófilmjeiben, vagy ott van a Kolozsvári Magyar Napok már többször megélt, tényleg közösnek érzett sikerében. „Újratervezés.” Nem kell a hozzám hasonló külsőkre hagyatkozni…
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)