„Szeresd ezt a fölrdet, Erdélyt, és képes legyél érte áldozatot hozni”. Beszélgetés Kovács Kuruc János zilahi helytörténész-tanárral
Kovács Kuruc János helytörténész a Szilágysággal szomszédos tájegység, Kalotaszeg szülöttje. Körösfőhöz kapcsolódik gazdag helytörténészi munkássága, helyismerete szilágyságivá nemesítette. Családtagjaival együtt ragaszkodik választott hazájához, amit a Szilágyságban végzett munkássága, az elismerések hitelesítenek. Felsoroljuk – a teljesség igénye nélkül – azokat a munkákat, elismeréseket, amelyeket zilahi éveiben szerzett. 1990-től a Szilágy megyei Tanfelügyelőség szakmai irányítója kisebbségi és egyetemes történelemből, a Szilágy megyei történelemtanárok Konzultatív Tanácsának tagja. Szakmai, társadalmi, kulturális és politikai tevékenységéért számos kitüntetést, oklevelet és emlékérmet kapott: Szilágysági Magyarok (Báthory István Alapítvány – 2002); Vasvári Pál-díj (Körösfő – 2003); Életműdíj (Pro Zilah – 2006); Diplomă de Excelență (Történelmi és Művészeti Múzeum, Zilah – 2006); EMKE-díj (2008); Körösfő díszpolgára (2010).
Tagja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének; a Romániai Történelemtanárok Társaságának; a Pro Körösfő Baráti Társaságnak; a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületnek; a Zilahi Református Kollégium Baráti Társaságának; a Báthory István Alapítványnak; a Tövishát Kulturális Társaságnak; a Pro Zilah Egyesületnek és a Katz Pál alapította Holocaust Társaságnak; az 1990-ben újraindított Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, melynek keretében 2003-tól az EME Zilah és Vidéke fiókszervezet megalapítója és alelnöke lett. Alapító tagja a 2002 januárjában beindított Hepehupa művelődési folyóiratnak. Szakmai és közérdekű cikkeket és tanulmányokat közöl folyamatosan a Művelődés, a Hepehupa, a Limes, a Caiete Silvane, a Gazeta de Duminică, a Școala Noastră, a Romániai Magyar Szó, a Szabadság, a Kalotaszeg, a Szilágysági Szó, a Kraszna, a Szilágyság, a Sarmasági Hírmondó, a Szilágysági Vidéki Napló, az Árkád folyóiratokban, valamint a Nemzetiségi Fesztivál Füzetekben (1991–2000).
Fejér Lászlóval és Kovács Sándorral együtt kiadta Fazakas Ferenc: Életemet elmesélem című könyvét (Kriterion, 1998); A grundtól az olimpiáig helytörténeti füzetet (Zilah, 2001), több kollégával közösen Körösfő képes monográfiáját (2001). Egyik legjelentősebb alkotása a Szilágysági magyarok című monográfia munkaközösségének megszervezése (Kriterion, 1999), amelynek második kötete kiadóra vár.
– Mindenekelőtt arra kérlek, mutatkozzál be néhány mondatban olvasóinknak: mikor és hol születtél, hol jártál iskolába, milyen intelmekkel tarisznyáltak fel szüleid, amikor útnak indítottak, hogy keresd és megtaláld helyedet a világban?
– Kezdhetném hagyományosan: a kalotaszegi Körösfőn születtem 1951. március 13-án, kézműves-háziiparos családban. Négyen voltunk testvérek, közülünk sajnos az egyik kishúgom orvosi műhiba miatt nyolcvanegy napos korában tüdőgyulladásban meghalt. A négygyermekes család megszokott volt körösfői viszonylatban akkor, az egykézés nem volt jellemző még Felszegen, mint a nádasmenti falvakban. Édesanyámék családjához képest viszont visszalépés volt, mivel ők a Nagy Péntekek famíliájából nyolcan érték meg a felnőtt kort.
A második világháború utáni Körösfőn elég nehéz világba születtem és nevelkedtem. Sok család siratta elhunyt vagy eltűnt szeretteit. Emlékszem, hogy dédnagyanyám haláláig (1966) nem nyugodott bele, hogy az első világégésben férjét elvesztette. Férje, Mihály János Cika a galíciai front első csatájának első áldozatai közt halt hősi halált Halics mellett 1914. szeptember 31-én, nagyon fiatalon, és három árvát hagyott maga után. Dédapámról még csak annyit, hogy tehetséges fafaragó volt, és részt vett abban a csapatban, amely Bartók Bélának készítette a híres kalotaszegi hímes bútorát.
A második világégés sem kegyelmezett családunknak, két nagybátyám pusztult el, amihez hozzáadható a falunk létét megrendítő esemény, amikor 1944. október 11-én, a front átvonulása után a szomszédos hegyi lakosok (főleg a hitványabb bedecsiek vezetésével) irgalmatlanul kirabolták Körösfőt. Állatok, szekerek, élelem, ruha, kályha és lábbeli nélkül hagyták a háborútól amúgy is sokat szenvedett, férfiak nélkül maradt, védtelen, kétségbeesett asszonyokat. A 15 éves édesanyámnak Bungar Iosif rángatta le erőszakkal egyetlen pár csizmáját, mezítláb indítván neki a télnek. Kuruc Pisti bátyánkat, a Hangya Szövetkezet raktárosát félholtra verték és két napig vallatták a hideg vizes hordóban eldugott kincseket keresve rajta. Hasonló dolgok történtek a környező magyar falvakban is. Feleségem nagyapjának mondta egyik román szomszédja: magyarok vagytok, szenvedjetek, örüljetek, ha a gúnyátok megmarad rajtatok. Aztán végig kellett néznie, amint román szolgája szekérre felrak minden értékes holmit és élelmet, majd indulás előtt köszönetképpen ostorával végigvágott egykori kenyéradója hátán.
Falunkat a teljes pusztulástól az orosz hadsereg egyik tisztje mentette meg, az első világháborút megjárt oroszul még tudó öregek könyörgésére. Elképzelhető, milyen lehetett a Völgyön szekéren közeledő rablóbanda meglepetése, mikor gépfegyvertűz fogadta őket a Kuruc oldalról. Erről tanúskodik a református egyház első Családkönyve: „Ezt a családkönyvet megmentettem az elpusztulástól 1944. október 12-én, amikor megszállták az oroszok Körösfőt. (Péntek Márton Piszkiri presbiter)”.
A nehéz világ tovább hitványodott, mert szovjet mintára megkezdték a közös gazdaságok szervezését, először társulásokba, majd termelőszövetkezetekbe való csalogatással, végül a legdurvább erőszakkal. A túléléshez, a mindennapi előteremtéséhez a gyenge lábakon tipegő háziipar nyújtott megoldást, ami hatalmas áldozatot követelt a vállalkozó szellemű emberektől. Édesanyámat idős koráig sosem láttam éjfél előtt ágyba térni, aztán korán, a tehéncsorda kihajtása előtt már a műhelyben görnyedve, az eszterga előtt vagy az asztalnál fűzögetve találta a hajnal. Így sikerült lábra állniuk, házat építeniük, minket iskolába járatniuk, hiszen esküvőjükön nagyapám egy rendes pár csizmát sem biztosított kisebbik fiának. Korán, már ötödikes tanuló koromban, fejlett fizikumomnak köszönhetően, rendesen tudtam esztergálni (a vésőt fogni), annyira megszerettem, hogy vakációimat egyetemista és tanár koromban is édesapám 2001-ben bekövetkezett haláláig mindig otthon, a műhelyben esztergálva töltöttem.
– Milyen hangulata volt gyermekkorodban szülőfaludnak, mi változott azóta? Mit jelentett Kalotaszegen körösfői magyar gyermeknek, fiatalnak lenni? Volt részed ezért hátrányos megkülönböztetésben, az iskolában, egyetemen vagy később a katonaságnál, bárhol?
– Körösfő lakosságának száma sosem haladta meg a másfél ezret (mára már ezren alig élnek a faluban), gyerekáldás azért bőven volt, hiszen pajtásaimmal harmincan szorongtunk a régi, egykori felekezeti iskola egyik osztályában. Az új, emeletes iskolában az 1952-ben születettek végeztek legelőször. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy 2010-ben Antal István ifjú igazgató meghívására részt vehettünk az iskola Kós Károly névre való keresztelésének ünnepén, s újra találkozhattunk kedves tanító néninkkel s még élő tanárainkkal: Szabó T. E. Attilával, Mártonné Tőrös Ilonkával és Mihályné Tóth Annával, Fekete Károllyal és Fekete Ernővel. Aránylag jó magaviseletű gyereknek számítottam, azért én is belekóstoltam párszor a körmös, a tenyeres, vagy a kukoricaszemen való térdepelés, a nádpálca és a nadrágszíj élményeibe. Alig vártuk a hétvégét, amikor sorjában kipróbáltuk az egyetlen, a háborúból maradt Eska típusú biciklit (10 banit fizettünk egy fordulóért). Vasárnap délutánonként darabjaira rúgtuk a rongylabdákat. A villany bevezetéséig mozikaraván járt filmeket vetíteni a kultúrház falára. Visszaemlékszem az 1954-es foci világbajnokságra is, amikor apró gyerekként lábatlankodtam a nagybátyám, Cika Gyuri telepes rádióját hallgató és a magyar válogatottnak – Puskásnak, Kocsisnak, Grosicsnak – szurkoló falubeliek között. Ugyanúgy emlékszem az 1956-os eseményekre, s most is látom a megdöbbent arcokat, a kétségbeesést a megtorlások és a véres események hallatán.
A román nyelv elsajátítása számomra könnyűnek tűnt, mivel sok román könyvet olvastam, és néha beszélgethettem az egyik nagynéném román férjével. Főleg a téli vakációban, az ünnepek idején, disznóvágáskor tartózkodtak huzamosabb ideig otthon. A téli esték különösen vidáman teltek nekem és a románul szintén folyékonyan beszélő unokaöcsémnek, amikor a tolmács szerepét játszottuk a románul vajmi keveset beszélő nagyanyám és a magyarul ugyanannyit értő Nelu sógor (Bota Ioan) között. Őszintén elmondhatom, hogy származásom, nevem miatt nyíltan sosem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést. Az általános iskolában a romántanárnő nagyon kedvelt, amiért olyan sokat olvastam és szépen beszéltem. A katonaságnál és az egyetemen sem éreztem megkülönböztetést. Sőt a nevem miatt nagy becsületem volt Ioan Piersic őrnagynál, a híres színész, Florin Piersic nagybátyjánál. Akkoriban nagyon megbíztak katonáéknál a magyar bakákban. Az egyetemen sok román jó barátom volt, akikkel végig egy szobában laktunk. Sokat hülyültünk s autonómiákat osztottunk Erdély egyes részeinek (attól függően, honnan származtunk), engem elfogadtak és megválasztottak ezelőtt 36 évvel az önálló Erdély gubernátorának. Egyformán befogadóak voltunk és vallottuk: a lényeg az, hogy eléggé szeresd ezt a szülőföldet, amit Erdélynek hívnak és képes legyél érte áldozatot hozni, küzdeni; megelégedjél azzal a kevéssel, amit nyújthat, amely azonban nagyon édes és kedves lehet. Mert tudod, hogy a tied, és azt senki tőled el nem veheti. Nekem érthetetlen az a magatartás, hogy még most is bizonyos szülők nem anyanyelven taníttatják gyereküket, mondván, hogy jobban tudnak majd érvényesülni az életben. Ez hamis állítás volt mindig. Ennek ellenkezőjét tanítottam diákjaimnak. Ebben nevelkedtek gyermekeim is, akik itthon maradtak, megtalálták helyüket és számításukat. Azt szeretném, ha unokáim is ugyanúgy éreznének, élnének, gondolkodnának és cselekednének.
– Kik befolyásolták fejlődésedet? Kihez szerettél volna hasonlítani? Miért lettél történész, kik voltak kedvenc tanítóid, mestereid? Mit tudtál megtanulni a családban, szülőfaludban és mit tehettél hozzá a kolozsvári egyetemen?
– Szülőfalum vonzása még most is erőteljes, hiszen ott nyugszanak őseim, ott élnek rokonaim, ismerőseim és kedves barátaim. Divat volt régebben a kalákában történő segítségnyújtás komolyabb munkálatoknál (például házépítésnél), de kalákában folyt a kukoricahántás is, ahol a kukoricacsövekről leszedett panusában kedvünkre hempereghettünk, birkózhattunk és bajszokat aggathattunk egymásnak. A visítozó lányoknak alaposan teletömtük alsóneműiket puha panusával.
Téli estéken a férfiak összeültek beszélgetni, pipázgatni, italozni. Fahordás és friss vízhozatal ellenében minket, gyerekeket is beengedtek. A kályha melletti sarokba kucorodtunk, és tátott szájjal hallgattuk egy évszázad eseményeit, a két világháború történéseit, szemtanúk által egyes szám első személyben elmesélve. Harcolni láttuk őket a szerb fronton, Galíciában az oroszokkal, Isonzónál az olaszokkal, vagy dideregve, vacogva, vonszolva magukat a Don-kanyarnál, éhezni az orosz lágerekben. A disznótor az egyik legszebb élménynek számított Mikulás napja környékén. Mi, gyermekek már napokkal előtte izgultunk és készültünk egy kis tüzelődésre, hiszen abban az időben még szalmával perzselték a göndörszőrű mangalicát.
A tanulás, a könyv szeretete hagyomány volt családunkban, rongyosra olvastuk a faluban létező könyveket, az érdekesebbek fejezetre bontva jártak kézről kézre. Abban a szegény világban anyám testvérei közül Laci, Miki, Anna Kolozsvárt tanultak, Kati néném egy hegyközszentmiklósi időszakot követően nyugdíjazásáig volt tanítónő a faluban. Keresztapám, az utolsó Mihály János Cika a bánffyhunyadi kereskedelmi szövetkezet elnöke volt. Unokatestvérem, Mihály Éva Cika pedig gyerekorvosként tevékenykedett. Azt, hogy én is jól tanultam, szüleimnek, tanáraimnak és jó kollégáimnak köszönhetem. Hogy tanár lettem, osztályfőnököm, Makfalvi Erzsike példamutatásának eredménye. A középiskolában végig párhuzamosan szerettem a történelmet és a földrajzot, de a biológiatanárom, Vasas Samu egyénisége hatott rám különösen, akitől megtanultam az egyenes tartást, a népi hagyományok tiszteletét és becsülését. Vele tanultuk meg és barangoltuk végig nagy sikerrel Szentimrei Jenő: Csáki bíró lánya című népszínművével egész Romániát. Játszottunk a kolozsvári és a szentgyörgyi színházban is, valamint Kalotaszeg és Székelyföld számtalan településén, Körösfőtől Csíkszentsimonig, sőt Bukarestben és Budapesten is. Én a vőlegény szerepét játszottam, Árvadi csizmadia fiát, aki menyasszonyát halálra táncoltatta.
Vasas Samutól kaptam az első megbízatást a Kalotaszeg folyóirat új sorozatának beindítása után, ahol ő volt a mindenes szerkesztő, hogy írjam meg folytatásos cikkekben a magyarok történetét. Egyetemi éveim alatt Jakó Zsigmond professzor volt számomra az alaposság és a komolyság mintaképe, Kovács József a szakmai megbízhatóság megtestesítője, míg Imreh István szakmai igényességre nevelt, államvizsga dolgozatom türelmes irányításával is. A szülőfalumból származó Péntek János nyelvészprofesszor mai napig fő támaszom és tanácsadóm, 2001-ben közösen szerkesztettük Körösfő kismonográfiáját. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraindítása óta Egyed Ákos akadémikust tekintem tanítómesteremnek és második apámnak.
Az egyetem elvégzése után Zilahon tanítottam különböző iskolákban, főleg románul. Az 1989-es váltás után bekapcsolódtam a Szilágyság szellemi és politikai életébe. Az első napokban megjelent Szilágysági Szóban, majd a Szilágyságban közérdekű cikkekkel jelentkeztem, majd Joikits Attilával magyarságtörténelem leckéket közöltünk sorozatban tanároknak és diákoknak. 1994 és 1995 között a Bemutatjuk falvainkat sorozatban megírtam Kalotaszeg Szilágy megyéhez szakadt alszegi falvainak rövid történetét (Magyarzsombor, Nagypetri, Kispetri, Középlak, Váralmás, Bábony, Farnas, Zsobok, Sztána és Ketesd). Ez felbátorított egy szilágysági monográfia megszerkesztéséhez, kezdetben Major Miklós szilágynagyfalusi kollégámmal és Sipos László bogdándi iskolaigazgatóval, majd egyre bővülő szerzőgárdával. Ebből született meg 1999-ben a Szilágysági magyarok első kötete, amely kétezer példányban kelt el, és lendületet adott a második és harmadik kötet megírásához és szerkesztéséhez.
– Mikor nősültél? Milyen körülmények között kezdted el helytörténészi munkásságodat, hogyan született meg a Szilágysági magyarok nagy sikerű kötet, és mikor olvashatjuk a folytatást, a képes krónikát? Hogyan működik az EME Zilah és Vidéke fiókszervezete?
– Feleségem, Erzsébet, nyárszói születésű, már bánffyhunyadi középiskolás korunk óta udvaroltam neki, együtt ingáztunk. Az esküvőnk első éves egyetemista koromban történt a nyárszói református templomban. Két szép gyerekkel áldott meg az Isten. Egyetem után, 1977-ben Zilahra költöztünk. A zilahi 2-es számú Általános Iskolába kerültem, Vártelekre, ahol románul kellett tanítani. Kiderült, hogy nem is volt olyan rossz választás, Erdély bejáratánál, a Meszesi kapunál tanítani, az ókori Porolissum szomszédságában. Sok jó és tehetséges tanulóm származott Mojgrádról, akikkel tavaszonként (hisz akkor még szántották a mojgrádi tetőn a római vár területét) sok értékes római leletet gyűjtöttünk az iskola múzeumi sarkába, amiket a fordulat előtt egy évvel át kellett hogy adjak a Zilahi Múzeumnak. Azokban a sötét években, amelyeknek fiatalságunk leggyönyörűbb éveinek kellett volna lenniük, nem bízhattál majdnem senkiben, még véleményt is veszélyes volt cserélni. Csak otthon éreztük magunkat biztonságban, szüleinkkel, nagyszüleinkkel és gyerekkori pajtásainkkal mertünk őszintén tárgyalni. Számomra igen nehéz volt az alkalmazkodás, még diákjaimmal is politikai vicceket mondtunk, aminek meg is lett később az eredménye. Megízlelhettem ellenben, milyen gyógyító ereje van az Istenhez való őszinte imádkozásnak és a benne való hitnek. Jó az, ha az ember mindig egyenesben van Istenével. Az 1989. évi decemberi események Zilahon, a város főutcáján találtak. A Szabad Európa rádióból és a magyar tévéből értesültünk a beindult eseményekről. 1990-től a zilahi Simion Bãrnuțiu és az Avram Iancu iskolákba kértem áthelyezésemet, ahol tanárként tevékenykedek most, 2011-ben is, annyi kitérővel, hogy 1995 és 1997, majd 1999 és 2003 között kinevezett aligazgatója voltam a Fenyves negyedi iskolának. Örömünkre a fizika–kémiatanár feleségem is ott tanított, majd 1994-től Ildikó lányom is ott kapta első tanítónői állását. Szép életünk van a Szilágyságban, mégis Mikes Kelemennel mondhatom: úgy szeretem Szilágyságot, hogy el nem feledhetem Kalotaszeget. Ha otthon, szülőfalumban maradtam volna, anyagilag biztosan jobban állnék, szaporán esztergálnék ma is édesapám műhelyében, ott a Kuruc oldal alatt, de valószínűleg egyetlen elképzelésemet, gondolatomat sem fektettem volna papírra.
Azt is elmondhatom, hogy ha újra kezdhetném, ismét pedagógus lennék. Terveimet, elgondolásaimat mindig is szerettem halogatás nélkül gyakorlatba ültetni. Így valósult meg például a Vasvári Pál emlékére emelt kopjafa Körösfőn (1995), az emléktábla Nagymonban Márton Gyula nyelvészprofesszor házán (1996), a Zilah 525 év emléktábla (1998), az Ady Endre halálának 80. esztendejére szervezett közös ünnepségek Kalotaszegen és Szilágyságban: Nyárszón, Zilahon és Diósadon (1999), a Petőfi emlékoszlop Bánffyhunyadon (1999), az 1848-as obeliszk Zilahon (1999), a Sipos László emléktábla Bogdándon (2001), a Wesselényi szobor Zsibón (2004).
Úgy érzem, bőven válaszoltam kérdéseidre, sok időbe telt a közel hat évtizednyi emlékeimet felidézni, de jólesett és utólagosan elégtételt érzek ezért. Saját kezdeményezésre talán sosem fogalmaztam volna így meg élményeimet, pályafutásom és eddigi munkásságom egyes részeit. Köszönöm, hogy rám is gondoltál, és úgy érzed: a Szilágyság-kutatásnak van múltja, jelene és jövője, mert van egy Kurucjancsija.
– Igen, van a Szilágyságnak egy Kurucjancsija, akit a Kalotaszeg egy kis részével Körösfőtől kaptunk ajándékba. Szerintem sok hasonló, népünk önazonosságát kutató, ápolásában elkötelezett, az együtt élő nemzetiségek barátságát hirdető értelmiségire lenne szükség ma és nem csak a Szilágyságban, hanem máshol is.
Gáspár Attila?
Művelődés (Kolozsvár)

Bezárt a Corvina könyvesbolt
Mától bezárják Sepsiszentgyörgy legnagyobb könyvesboltját, az üzletet eddig működtető csíkszeredai Corvina Könyvesház szerint az itteni forgalom nem volt elegendő a fenntartáshoz. A háromszéki megyeközpontban a néhány lakónegyedi, többnyire tucatkönyvet kínáló bolt mellett egyetlen minőségi kiadványokat forgalmazó szaküzlet marad, a kicsi és zsúfolt Diákbolt.
A megyeszékhelyi Csíki utca sarkán évtizedek óta könyvesboltba, antikváriumba lehetett belépni, mostanra ez megváltozott. Tegnap, tegnapelőtt már leltároztak, összecsomagolták a megmaradt, több ezer címből álló könyvkészletet, és eltűntek a kiadványok a kirakatokból is. Ferencz Kornélia, a csíkszeredai Corvina Könyvesház ügyvezetője, társtulajdonosa lapunk érdeklődésére úgy fogalmazott, a kilencvenes évek elejétől magánvállalkozásként működtetett üzlet forgalma nem volt elegendő a fenntartáshoz. Az elmúlt három évben visszaesett az eladás, csíki és udvarhelyi boltjaikban többet adnak el, mint itt, de szempont volt a távolság is. "Már nagyon rég be kellett volna zárni, de vártuk, hátha lesz fellendülés" – magyarázta a számukra is nehéz döntést. Ma már a gyermekek sem nagyon látják szüleiket olvasni, nem járunk előttük jó példával, s időközben a könyvesboltok szerepe is megváltozott, ma már rendezvényeken, könyvbemutatókon jobban el lehet adni a köteteket, főként azokat, amelyek körül "hírverés van" – vélekedett. Nem is az a kérdés, ki mikor vásárolt utoljára könyvet, hanem mikor olvasott utoljára könyvet? – tette hozzá. A könyvesboltba betérni szándékozókat ajtóra ragasztott felirat tájékoztatja a július elsejei kapuzárásról. "Köszönjük, hogy velünk tartottak!" – olvashatja, aki netán éppen egy lexikont vásárolt volna. Bent már teljesen üresek a polcok, a könyvek dobozban. Az elárusítónők egyike 1986 óta dolgozik itt, ő most csak annyit tud mondani, nagyon összetört lelkileg. Társa kissé beszédesebb: előbb pihen egy keveset, aztán új munkahely után néz, de nem szeretné, ha bentről fénykép készülne az üres boltról, van egy cédéje fotókkal a még működő üzletről, különben is, ez a helyzet számára olyan, mintha szíve több millió darabra szakadna szét.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Késleltetik a Sapientia-egyetem akkreditálását
Mélységesen csalódott a politikumban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Dávid László, aki szerint a politikusok egy része fékezi, másik része pedig nem segíti a felsőoktatási intézmény amúgy is elnyúlt akkreditációs folyamatát.
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) tízéves fennállása óta a 2010/2011-es tanév bizonyult a legrosszabbnak és a legnehezebbnek – állítja Dávid László rektor. Az EMTE vezetője a Krónikának úgy nyilatkozott, mélységesen csalódott a politikumban, melynek egy része véleménye szerint szándékosan fékezi, másik része pedig nem segíti a felsőfokú oktatási intézmény amúgy is elnyúlt akkreditációs folyamatát. Mint mondta, a késés várhatóan két-három évvel veti vissza a rangsorolási folyamatról lemaradó egyetemet. „Számos alkalommal kértem, valósággal könyörögtem, hogy hagyják a dolgokat haladni a maguk természetes útján. Mi, szakemberek végezzük a dolgunkat, végezzék a politikusok is a maguk teendőjét. Elvégre ez az egyetem mindannyiunk ügye. A Sapientia soha nem állt ide vagy oda, és nem sértette senkinek az érdekeit” – fakadt ki Dávid, hozzátéve, hogy eddig valóban hitte, a romániai magyarságnak azért van szüksége parlamenti és kormányképviseletre, hogy az ott ténykedő politikusok segítsék a közösség ügyeit.
Dávid László rektor mindezt annak kapcsán mondta el, hogy az egyetemet felmérő Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) egy éve átadta az intézményről szóló jelentését az oktatásügyi minisztériumnak, és azóta még csak a kormány elé sem került az akkreditációs törvénytervezet, amit utólag a parlamentnek is el kell fogadnia. Kérdésünkre, hogy véleménye szerint miért akadt el a Sapientia EMTE akkreditációs folyamata, Dávid László annyit mondott, hogy erre ő is szeretne választ találni.
Még a román kollégák is csodálkoznak
„Kihallgatáson voltunk Daniel Funeriu tanügyminiszternél, aki – akárcsak a felmérést végző román és külföldi szakemberek – arról biztosított, hogy az egyetemünkkel kapcsolatosan mindent a lehető legnagyobb rendben találtak. Ügyünk az oktatási tárcától két más minisztériumba, a munkaügyi, valamint az igazságügyi tárcához került, hisz innen is szükségeltetik egy-egy formális jóváhagyás. Ez még mindig várat magára. Csodálkoznak is a román egyetemek vezetői, hogy minket még mindig nem akkreditáltak, holott más intézmények esetében, az ARACIS jelentése után a folyamat nem tartott többet négy hónapnál” – avatott be a részletekbe a Sapientia rektora.
Ezzel szemben Király András, az Oktatásügyi Minisztérium államtitkára arra kívánta emlékeztetni Dávidot, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem esetében is négy évre volt szükség. Az RMDSZ-es politikus azonban arról nem tett említést, hogy a nagyváradi székhelyű egyetem is hátrányosan megkülönböztetett tanintézménynek számított. „A tanügyminisztérium nem húzta az időt, tőlünk időben tovább haladt a Sapientia dossziéja. Remélem, hogy a nyár folyamán, legkésőbb az ősz elején a kormány asztalára, majd a parlament elé kerül” – fejtette ki az államtitkár. Ugyanerre tett ígéretet Markó Béla helyettes kormányfő is.
Benőtte a gyom az alapköveket
A késés több szempontból is negatívan érinti az egyetemet. Egyrészt nem hirdethet mesterképzést, másrészt nem vehet részt a jelenleg zajló rangsorolási folyamatban. Ez azt jelenti, hogy mint utólag akkreditált felsőfokú tanintézmény a legalsó szinten kell majd kezdenie. Dávid László szerint ez újabb két-három éves csúszást eredményezhet. Az akkreditáció hiányának nem utolsósorban anyagi vonzata is van. Mivel az egyetem az idén sem szervezhetett az államvizsgát, végzős diákjainak Bukarestbe, Temesvárra, Kolozsvárra és Iaşiba kellett utazniuk. A Sapientia EMTE vezetősége úgy döntött, hogy valamennyi végzős hallgatójának biztosítja a mintegy ezerlejes költségét. „Érzem, hogy nem haladunk előre, hanem lecsúsztunk” – fogalmazta meg az Erdélyi Magyar Tudományegyetem jelenlegi helyzetét a rektor. A többletkiadás a beruházásokra is kihatott. Hiába tették le még a múlt év folyamán a marosvásárhelyi kollégium, illetve a kolozsvári campus alapkövét, egyik központban sem sikerült hozzálátni az építkezéshez. A marosvásárhelyi campus esetében tovább csúszhat a beruházás elkezdése, a kincses városban viszont már tudni lehet melyik az a cég, amely hamarosan elkezdheti az építkezést. (Hamarosan építkezhet a PKE. A látvány- és épületterve is készen van már a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) jövendő új székházának – mondta el a Krónikának János-Szatmári Szabolcs rektor. A tervek több évvel ezelőtt készültek, azóta az igények is megváltoztak, így néhány módosítás történt az eredeti elképzelésekhez képest – tudtuk meg. Ahhoz, hogy elindulhasson az építkezés, a terveket a közigazgatási minisztériumnak is jóvá kell még hagynia. Ősz folyamán elkezdődhet az engedélyeztetés, és a rektor reményei szerint még az idén legalább az épület alapját elkezdhetik építeni. Az építkezést a magyar kormány finanszírozza, nagyjából 2,4 millió euró értékben. A leendő új székház alapkövét egyébként már 2005-ben letették, de aztán a támogatások annyira elapadtak, hogy – mint Tőkés László elnök legutóbbi sajtótájékoztatóján fogalmazott – csak a túlélésre volt elegendő a pénz. A PKE másik két épületének szomszédságában fekvő füves telek, ahol a székház épül majd, jelenleg üresen áll.
N.O.)
Krónika (Kolozsvár)

Közel 26 ezer néző tekintette meg a Csíki Játékszín előadásait az elmúlt évadban
A szorongató gazdasági helyzet ellenére a Csíki Játékszín tartotta azt a munkatempót és azt a színvonalat, amelyet az elmúlt évek során kialakított – szögezte le a Krónika kérdésére Parászka Miklós, a csíkszeredai színház igazgatója. Amint mondta, a csíkszeredai társulat idei repertoárja az elmúlt évadok sorában is kiemelkedően gazdag volt abban az értelemben, hogy nagyon izgalmas színműveket tudtak színpadra állítani.
Jevgenyij Svarc A sárkány című műve, A csókos asszony, Tasnádi István Finito című darabja, a Budaházi Attila dramaturg által színpadra írt Mint a sót című mesejáték, illetve Martin McDonagh az évad végén bemutatott Vaknyugat című darabja mind elnyerték a nézők tetszését. Ez utóbbi produkció a következő évad nyitó darabja lesz, amelyet már szeptembertől műsorra tűz a Csíki Játékszín. Repertoárjukban megmaradt a megszokott változatos műfaji szerkezet, vagyis jelen van mind az aktuális művésszínház, mind a szórakoztató, a gyerek-, vagy a kamaraszínház. „Ez az a műfaji sokarcúság, ami vonzza a közönséget, amitől vonzó a műsorpolitikánk” – jelentette ki Parászka.
A 2010–2011-es évadban is mintegy 150 előadást játszott a társulat, ami megfelel az előző évek teljesítményének. Parászka Miklós azonban elárulta, változott a bérletesek és a jegyvásárlók aránya az utóbbiak javára. „Örvendetes ez a tény, hiszen azt mutatja, hogy sokan jönnek oly módon színházba, hogy megválogatják, mit néznek meg” – mutatott rá az igazgató. Parászka azonban szeretné, ha a bérletesek újra visszatérnének, hiszen amint fogalmazott, ők jelentik a törzsközönséget, a garanciát arra, hogy a színház kulturális programja, a műsorterv megvalósulhat az évad során. Az elmúlt évadban közel 26 ezer néző látta a társulat előadásait, a bérletesek száma megközelíti a hatezret.
A kisvárdai fesztivállal kapcsolatosan Parászka a Finito című előadásukkal szerzett közönségdíjat emelte ki. „A közönségdíj összesíti a közönségzsűri, valamint a szakemberekből álló zsűri véleményét, ezért ez különösen fontos számunkra” – fejtette ki az igazgató. A szórakoztató programban a Csókos asszony című előadásukkal léptek színpadra Kisvárdán a népes közönség előtt. „Egymás után két nap mutattuk be az előadásokat, ez a kétnapos jelenlét külön ünnepe volt a fesztiválnak azon belül, hogy maga a fesztivál is ünnep” – méltatta az eseményt Parászka. A Finito című darabot először látta a szerző, Tasnádi István a csíki társulat előadásában, mint kiderült, lelkesen gratulált a művészeknek a produkcióért, sőt utólag levélben is megtette. „A szerző azt mondta, a mi előadásunk hozzátett a darabhoz, megemelte azt, tehát lelkesen támogatja a gondolatot, hogy a továbbiakban más fesztiválok is megismerjék” – mesélte Parászka hozzátéve, a szakmai vita során egy neves színikritikus kijelentette: a Csíki Játékszín Finitója jobb és színvonalasabb, mint a Budapesten most is műsoron lévő Finito előadás.
A kisvárdai fesztivállal kapcsolatosan Parászka Miklós elmondta, véleménye szerint kevesebb anyagi forrás állt a szervezők rendelkezésére, mint előző években, és egyre erősebben megfogalmazódik a kérdés, hogy merre tart ez a színházi fesztivál. Mint mondta, a találkozás iránti igényt nem tudja teljesen kielégíteni Kisvárda, hiszen a társulatok mennek, fellépnek és eljönnek, de valahol mégis megvan a fontossága, hiszen továbbra is a megmérettetés helye, és a szakma egyéb képviselőivel való találkozás kivételes lehetősége. „Az én véleményem az, hogy ezek a fesztiválok akkor fognak jó irányba tartani, ha tematikus tartalommal töltődnek fel, ha rá tudnak épülni egy gondolatra, egy törekvésre” – jelentette ki az igazgató.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)

A magyar nyelvű oktatásért harcol továbbra is a KMEI
Szabó Á. Töhötöm váltja Veres Valért az igazgatói tisztségben
A magyar nyelvű oktatás megerősítését és versenyképességének növelését, a tehetséggondozást és a külföldi szervezetekkel való kapcsolatok mélyítését az elkövetkező időszakra nézve is céljai között fogalmazza meg a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI), a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának szakmai háttérintézménye. Az erdélyi tehetséggondozásnak a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Tanács rendszerébe való illesztése érdekében tavaly többoldalú együttműködési megállapodást aláíró intézet a napokban megújította megállapodását a BBTE magyar tagozatával is, amelynek eredményeként – több más mellett – a vendégtanári programok megszervezésére és a magyar nyelvű jegyzetkiadásra fókuszálnak. Tegnap délben Veres Valér leköszönő igazgató az elmúlt egy év megvalósításairól tájékoztatta a sajtó képviselőit, ugyanakkor Szabó Árpád Töhötöm néprajzkutató, a KMEI újonnan megválasztott igazgatója is bemutatkozott.
– Jelen pillanatban nem tudok gyökeres változásokat ígérni, mindenekelőtt mélyebben meg kell ismerkednem ezzel a munkával. Reménykedem ugyanakkor abban, hogy Veres Valér segíteni fog, hiszen mindig is nyilvánvaló volt az ő szakmai hozzáértése, konszenzusteremtő képessége, szakmaisága pedig hozzájárult ahhoz, hogy az intézet sikereket érjen el – hangsúlyozta Szabó Árpád Töhötöm, a BBTE oktatója, akit – miután Veres Valér június 21-én benyújtotta lemondását, – az intézet igazgatótanácsa, az alapszabály értelmében egyhangúlag, egy tartózkodással választott meg igazgatónak. A néprajzkutató szerint lényeges elgondolkodni a KMEI jelenlegi struktúráján: működtethető-e az jelenlegi formájában az elkövetkező időszakban is, a székház és a partnerintézményi hálózat vonatkozásában egyaránt.
Szabó Á. Töhötöm iskoláit szülőfalujában, Siménfalván, majd Székelyudvarhelyen végezte, 1999-ben szerzett magyar–néprajz szakos diplomát a BBTE-n, majd doktori dolgozatát 2008-ban, a Debreceni Egyetemen védte meg. Vezetői tapasztalatokat a Kriza János Néprajzi Társaság alelnökeként és programigazgatójaként, valamint a KMEI aligazgatójaként, egyes programjainak felelőseként szerzett az elmúlt időszakban.
Mint kiderült, az új igazgató, és egyúttal az intézet jövőbeli tervei között szerepel a magyar nyelvű oktatás megerősítése, versenyképességének növelése minden lehetséges eszközzel, közösen a BBTE magyar tagozatával, valamint tagszervezeteikkel és partnerintézményeikkel. Ezen belül lehetőség szerint évente meg kívánják hirdetni a konferenciarészvételek támogatását: ezt elsősorban az hívta életre, hogy a hazai lehetőségek mellett a 2000–2500 lejre duzzadó részvételt sokan (főként a pályakezdők) nem engedhetik meg maguknak.
Emellett még szorosabb kapcsolatokat és együttműködést építenének ki a hazai és a magyarországi intézményekkel (a BBTE magyar tagozata mellett a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel, az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel, a Bolyai Társasággal, a Stúdium Alapítvánnyal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel stb.). A KMEI és az egyetem magyar tagozatának nemzetközi megítélését is erősíteni kívánják, ugyanakkor a tehetséggondozásra is hangsúlyt fektetnének: együttműködési programok keretében, a szakkollégiumokon keresztül tehetségpontokat alakítanának ki, hogy aztán ezeket tehetséghálózatba kapcsolják be. Segítenék továbbá az egyetemi oktatás szerkezetének átalakulása miatt nehéz helyzetbe került alapszakokat, és nem titkolt céljuk – amely már jó ideje foglalkoztatja a KMEI vezetőségét –, hogy a KMDSZ-szel együttműködve szakkollégiumi központot hozzanak létre.
– Sikerült jelentős mértékben felfuttatni a szervezetet, a visszajelzések azt mutatják, hogy az oktatók nagy többsége pozitívan vélekedik a KMEI-vel kapcsolatban – magyarázta Veres Valér leköszönő igazgató, hozzátéve: az a tény, hogy a magyar tagozaton meglehetősen jól mentek a dolgok az elmúlt években, a KMEI tevékenységének is köszönhető, kezdve a támogatási rendszer kialakításától a szakmai tevékenységeken át el egészen az önállósodás segítéséig. A leglátványosabb eredménynek a 24 szakkollégiumot magában foglaló programot említette, amelynek eleinte alig 2–3 előzménye volt Kolozsváron. Amint az elmúlt egy év megvalósításait számbavevő beszámolóból kiderült, a program keretében 258 szakkollégistát támogattak, akik közül 96 személy ösztöndíjban részesült. A támogatás keretében 125 konferencia- és 34 versenyrészvételt tartanak nyilván, az idei egri Országos Tudományos Diákkörü Konferenciáról (OTDK) pedig két első és öt harmadik díjat kaptak.
Eseményekben és megvalósításokban gazdag az évi tevékenységek listája: a BBTE-n 22 magiszteri képzést támogattak, a vendégtanári program keretében 82 külföldi személy költségeinek fedezéséhez járultak hozzá (teljes egészében a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával), a jegyzetkiadás támogatási programon belül egyetemi jegyzetek megjelenését támogatták, a magyar nyelvű felnőttképző programban főleg a tanártovábbképzés terén segítettek, ugyanakkor, bár szerény mértékben, de a tagszervezetek működési költségeinek fedezéséhez is hozzájárultak.
A BBTE magyar tagozatával megújított együttműködési megállapodás pontjai között szerepel a vendégtanári programok további közös megszervezése, a magyar nyelvű akkreditált tanártovábbképzés és felnőttképzés megszervezése a közoktatásban dolgozók számára, a magyar nyelvű szakkollégiumok és mesteri programok működésének és programjainak biztosítása, a jegyzetkiadás, az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia és más tudományos konferenciák stb. megszervezése.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Húsz éve történt a kelet-európai rendszerváltozás
A Varsói Szerződés megszűnése
Húsz éve, 1991. július 1-jén Prágában a Varsói Szerződés tagállamainak delegációi megállapodtak a kelet-európai volt szocialista országok közös katonai-politikai szervezetének megszüntetésében.
A Varsói Szerződés Szervezete létrehozásának közvetlen előzménye volt, hogy az NSZK-t 1955. májusában felvették az 1949-ben megalakult NATO-ba, s szerepet játszott benne az is, hogy az osztrák semlegességet kimondó államszerződés ugyancsak 1955. májusi aláírásával megszűnt a szovjet csapatok romániai és magyarországi állomásozásának jogi alapja.
A bevezetőből és 11 cikkelyből álló szerződést 1955. május 14-én írta alá Varsóban nyolc, magát szocialista orientációjúnak nyilvánító ország (Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió). Az eredetileg 20 évre szóló barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést 1975-ben tíz, majd 1985-ben újabb húsz évvel meghosszabbították. A katonai szövetség keretében egyesített fegyveres erőket hoztak létre, a közös parancsnokság alá helyezett haderők parancsnoksága élén szovjet tiszt állt. A magas szintű tanácskozásokra, a szerződés végrehajtásával kapcsolatban felvetődő kérdések megvizsgálására a „nyolcak” Politikai Tanácskozó Bizottságot (magyar szóhasználatban testületet) állítottak fel, és működött egy állandó honvédelmi miniszteri és külügyminiszteri bizottság is. Magyarország az 1956-os forradalom idején bejelentette kilépését a moszkvai székhelyű szervezetből, de ez a szovjet intervenció miatt meghiúsult. Albánia 1968-ban kilépett, de már korábban, 1962-ben felfüggesztette tagságát, Románia pedig 1964-től csak bizonyos korlátozásokkal vett részt a VSZ tevékenységében. A két német állam 1990. októberi egyesülésével még a szövetség formális felbomlása előtt megszűnt az NDK tagsága is.
A szerződő felek vállalták, hogy az ENSZ Alapokmányának megfelelően nemzetközi kapcsolataikban „tartózkodnak az erővel való fenyegetéstől vagy annak alkalmazásától, és nemzetközi vitáikat békés eszközökkel oldják meg”. Ugyanakkor leszögezték, hogy ha valamely állam vagy államcsoport Európában fegyveres támadást intéz a szerződés valamely részese vagy részesei ellen, akkor az egyéni és kollektív önvédelem jogának érvényesítéseként egyenként és közösen, minden szükséges eszközzel, a fegyveres erő alkalmazását is beleértve azonnali segítséget nyújtanak a megtámadott államnak vagy államoknak. Összességében a szerződés inkább volt „a szocialista tábor” Szovjetunióhoz való lojalitását biztosító politikai eszköz, mint a kelet-nyugati katonai konfrontáció eleme. Fennállásának három és fél évtizede alatt a szervezet két fegyveres akciót hajtott végre, mindkét alkalommal a tagállamokon belül: 1956-ban szovjet csapatok verték le a magyar forradalmat, 1968-ban pedig a tagállamok (Romániát kivéve) együttesen katonai intervenciót hajtottak végre Csehszlovákiában.
A Varsói Szerződés sorsát a szocialista világrendszer megrendülése pecsételte meg. A Szovjetunió belső politikai-gazdasági helyzetét a peresztrojkával megreformáló Mihail Gorbacsov a külpolitikában is fordulatot kezdeményezett: az Egyesült Államokkal a közép-hatótávolságú rakéták csökkentéséről kötött szerződés keretében hozzájárult a szovjet rakétáknak az NDK és Csehszlovákia területéről történő kivonásához. Megkezdte a kivonulást Afganisztánból, majd 1988. december 17-én azt is bejelentette, hogy a szovjet fegyveres erők létszámának csökkentése keretében egyoldalú lépésként 50 ezer katonát és 5 ezer harckocsit vonnak ki az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről, egyidejűleg pedig csökkentik a Szovjetunió európai területein lévő haderőket és azok fegyverzetét.
 A VSZ 1988-ban még tárgyalásokat kezdett a NATO-val az európai hagyományos fegyverzetek csökkentéséről (CFE), az 1990 novemberében aláírt szerződés a korlátozás körét földrajzilag kiterjesztette az Atlanti-óceánig és az Urálig. 1989 júliusában a szervezet bukaresti csúcsértekezlete azonban már elismerte a tagállamoknak azt a jogát, hogy saját politikát valósíthatnak meg – ezzel az 1968-as csehszlovákiai beavatkozás ideológiai alapját képező Brezsnyev-doktrínát átadták a múltnak. 1990 elején Csehszlovákia és Magyarország gyors és viszonylag zökkenőmentes tárgyalásokon egyezett meg a Szovjetunióval, hogy 1991 közepére mindkét országból kivonják az ott kormányközi megállapodások alapján állomásozó szovjet haderőket. Ezek az egyezmények beleillettek a NATO és a Varsói Szerződés 1990. februári megállapodásába, miszerint a közép-európai övezetben sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió nem állomásoztathat 195 ezernél több katonát.
A VSZ megszüntetésében Csehszlovákia és Magyarország járt az élen. A Szovjetunió végül 1991. február 12-én bejelentette: április 1-jéig a tagállamok közös megegyezéssel felszámolják a Varsói Szerződés katonai szervezetét, s Moszkva kezdeményezi, hogy a VSZ-tagországok kapcsolatait a jövőben kétoldalú alapokon fejlesszék. A Szovjetunió azt is javasolta, hogy a VSZ-el együtt a NATO katonai szervezete is szűnjön meg, amit az atlanti szövetség – arra hivatkozva, hogy senkit sem fenyeget – figyelmen kívül hagyott.
 A Varsói Szerződés katonai struktúrájának felszámolásáról szóló határozatot 1991. február 25-én írták alá a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének budapesti, soron kívüli ülésén a külügy- és védelmi miniszterek. A VSZ „békés önfelszámolási” folyamata 1991. július 1-jén, a tagállamok prágai csúcstalálkozóján ért véget: a Politikai Tanácskozó Testület utolsó ülése a tömböt hivatalosan is megszűntnek nyilvánította. A delegációk többségét államfők vezették, a szovjet küldöttség élén azonban Mihail Gorbacsov államfő helyett Gennagyij Janajev alelnök állt, az okmányt magyar részről Antall József miniszterelnök látta el kézjegyével. Nyolc évvel később, 1999. március 12-én a Varsói Szerződés egykori tagállamai közül Csehország, Magyarország és Lengyelország a NATO tagja lett, példájukat 2004 márciusában más kelet-európai volt szocialista országok (Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Szlovénia) is követték.
(MTI/Háttér) Szabadság (Kolozsvár)

Dúl az újabb címerháború
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A döntés szerint a 2010-ben szintén kormányhatározattal megerősített címerleírásból ki kell venni a „Székelyföld” megnevezést. A heraldikai magyarázatban ez olvasható: „a címeren látható ezüsthatárkő Székelyföld (Ţinutul Secuiesc) és a Barcaság (Brassó vidékének hagyományos neve) határát jelképezi”.
A tavalyi rendelet megjelenése után a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor azt nyilatkozta: a kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a román hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését. A címerleírás ellen a székelyföldi román civil szervezetek is tiltakoztak, az érdekvédők nemcsak a Székelyföld megnevezést sérelmezték, hanem a határ-fogalmat is vitatták. Úgy vélték, határ csak két különálló állam között húzódhat, márpedig Illyefalva Románia részét képezi, és nincs a közelében államhatár.
A kérdést egy évvel a tavalyi kormányhatározat után június 16-án Olguţa Vasilescu szociáldemokrata képviselő vetette fel újra. Szerinte a 2010 április 21-én kelt, 402-es számú, Emil Boc kormányfő által aláírt és Vasile Blaga akkori belügyminiszter által ellenjegyzett dokumentum jogszerűtlen feltételeket rögzít.
„Mindeddig úgy tudtuk, hogy Brüsszelben nem lehet székelyföldi képviseletet nyitni, mert ilyen adminisztratív egység egyetlen romániai hivatalos okiratban sem szerepel. És íme, a hátsó ajtót maga a román kormány nyitja ki a székelyföldi törekvéseknek, amikor az illyefalvi címermeghatározást engedélyezi” – vélekedett Olguţa Vasilescu.
A PSD-s képviselő emlékeztetett: a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma a brassói táblabíróságon támadta meg a Barcaság és Székelyföld határát kijelölő címerleírást, az illetékes jogi fórum pedig helyt adott a keresetnek. A kormány fellebbezett a döntés ellen, Olguţa Vasilescu szerint azért, hogy „mindenki számára világos legyen: ki az, aki elismeri Székelyföldet”.
„Hogy a macska rúgja meg!” – reagált lapunk megkeresésére Fodor Imre illyefalvi polgármester, aki tőlünk tudta meg, mit tartalmaz az ominózus kormányhatározat. „Nekem az a fontos: hogy Illyefalvának legyen címere, amit a jogszabályoknak megfelelően tudunk használni” – nyilatkozta az elöljáró, aki hozzátette: az elmúlt években kompromisszumkészséggel kezelte az ügyet.
„Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy gondot jelent a Barcaság és a Székelyföld megnevezés, indítványoztuk, hogy a címerleírásban a fentieket cseréljék ki Brassó és Kovászna megyére” – mesélte Fodor, aki úgy tudja, végül is kommunikációs hiba miatt, véletlenül került bele a tavalyi kormányhatározat által legitimált verzióba a Székelyföld megnevezés.
„Illyefalván a románság aránya 15 százalék, a helyi románokat pedig nem érdekli az, amiből most aktuálpolitikai kérdést csinálnak, és én magam is nagyon sokat dolgozom azért, hogy itt ne legyen etnikai konfliktus” – hangsúlyozta az elöljáró.
Paradoxonok
A tavalyi kormányhatározatot hatályon kívül helyező döntés azért is meglepő, mert a címerügyben jelenleg is folyik a per. „Meglepődve vettük tudomásul a tavaly, hogy a román civil fórum által benyújtott kereset ellen, illetve a brassói bíróság döntése ellen maga a belügyminisztérium fellebbezett. Rengeteget kínlódtunk azért, hogy a román civilek, a román kormány mellett valaki már minket is, engem, kis falusi szutyok polgármestert is kérdezzen meg” – foglalta össze a történteket Fodor Imre.
Mint elmondta, a fellebbezésről jövő év februárjában dönt az illetékes hatóság. „Most politikai nyomásra a kormány önmagának mond ellent egy olyan ügyben, amelyben egyébként pereskedik” – összegezte a paradoxont az elöljáró.
Szekeres Attila István heraldikus, az illyefalvi címer készítője az ÚMSZ-nek elmondta: indokolatlan politikai vita folyik a címer körül, amelynek minden eleme történelmileg hiteles, és ha a kormány ezt nem ismeri el, történelemhamisítást követ el. „Felháborító, hogy összekötik ezt a címert a brüsszeli székelyföldi iroda ügyével” – tette hozzá a szakértő.
Nagy-Románia és horogkereszt
Bár Illyefalván az önkormányzat gondot fordít arra, hogy az országos vita ne gyűrűzzön be a vegyes lakosságú településre, Kovászna megyében érezhetően nőtt az etnikai feszültség az utóbbi időszakban. Amint arról lapunk korábban beszámolt, a Nagy-Románia Párt sepsiszentgyörgyi tagszervezetének irodájára ismeretlen tettesek néhány napja a „Székelyföld nem Románia!” feliratot festették, ugyanitt felbukkant a horogkeresztes jelkép is.
A felirat másodszor jelenik meg az irodának helyt adó tömbház falán, tavaly ősszel pedig a román zászlót lopták el a székház homlokzatáról. A Nagy-Románia Párt aktivistái a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjait vádolják, akik viszont tagadják, hogy részük lenne a provokációban. Az etnikumközi feszültség növekedését bizonyítja a youtube videómegosztó portálon nemrégiben megjelent felhívás is.
A román szélsőséges szervezetek nevében született videóüzenet sepsiszentgyörgyi „nemzetgyűlésre” hívja „az ország területi egységéért elkötelezett románokat”. Az üzenet szerint a kormány által meghirdetett közigazgatási reform miatt „ismét veszélyben van Románia egysége”. A videóban több civil szervezet logója is feltűnik, többek közt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma vagy a Noua Dreaptă szélsőjobboldali alakulat is szervezőként jelenik meg. Mindkét szervezet cáfolta, hogy köze lenne a kezdeményezéshez, az akció végül elmaradt.
Parászka Boróka. Új Magyar Szó (Bukarest)

Önbecsülésünk címere
Mit kezdjen egy szokványos módon normális gondolkodású ember azzal, hogy egy szenátor a címerek fölötti éberkedést tartja "honanyai" tevékenysége egyik legfontosabb elemének? Persze, túltesszük magunkat rajta, némi felsőbbrendűséget magunkra erőltetve azt mondjuk, bocsásd meg neki, Urunk, nem tudja, mit cselekszik. Aki azonban kicsit is üldözöttnek érezi magát ebben a meg-megújuló kiszorítósdiban, aligha rázza le úgy magáról az újabb inzultust, mint kutya a vizet.
Az illyefalvi címerátminősítés ugyanis legalább két roppant zavaró dologról szól. Az első a hatalom lényegében alig, eszközeiben talán valamelyest változó, de állandóan jelen lévő kontrollja. Annak üzenete, hogy figyelünk ám, mindenütt jelen vagyunk, még ott is, ahol az "î" betű az istennek sem akar másként megszólalni, mint "ü". Senkit se tévesszenek ám meg az apró politikai engedmények, még ezek közé sem fér Székelyföld fogalmának hivatalos iratokban való megjelenítése, sátáni precedens lenne, amelyre az elkövetkezőkben hivatkozni lehet. Ám ha a kormánnyal, az akadémia heraldikai bizottságával – egyáltalán a világgal – szembeszálló román hatalom képviselőjének érdekszövetségeseivel való együttléthez hozzá is kellett szoknunk, akaratlan segítőikkel továbbra is nehéz felvenni a harcot. Az illyefalvi tanács "kompromisszumkészségét" – a címermagyarázat történelemhamisító módosítását – például azzal magyarázza a polgármester, hogy elég, ha a helybeliek tudják, milyen történelmi jelentőséggel bír az inkriminált határkő, amúgy jobb a békesség, okos ember nem dacol a prefektussal. A korábbi kormánybiztos nemzetféltő buzgalmának ismeretében is elfogadhatatlan ez az indoklás, hiszen diplomáciának álcázott szükségtelen megalkuvásról, értékeink lebecsüléséről árulkodik, a "merjünk észrevétlenek lenni" mentalitásáról. Az "autonómiatudatról", amely létezik ugyan, csak nehogy valaki észrevegye. A köldöknéző kisszerűség néhány bizonyítékát már a régióátszervezés közelmúltbeli áldübörgésekor is tapasztalhattuk. Ha másra nem, arra jó volt az egész, hogy ébredjünk: nem csak a többség számára hangzik "kínaiul" ez az egész önrendelkezősdi, hanem jó néhányan közülünk sem értik, akarják érteni. Az önképzés kulcsszavaként kezdetnek hadd ajánljunk egy közérthetőbbet: önmegbecsülés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az autonómia intézményei
A romániai magyar gyűjtőkönyvtár és az erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény lehetne az autonómia irányába lépő Székelyföld első saját intézménye – fejtette ki Székely István, az RMDSZ főtitkárságának társadalomszervezéssel megbízott főtitkárhelyettese.
Székely István őszig, az immár tartalommal is megtöltendő Kulturális Autonómia Tanács (KAT) megalakulásáig Erdélyt járja, a szakemberekkel, civil szervezetekkel egyeztet a két intézmény megalakításának mikéntjéről, majd ezt a politikusok elé terjeszti, hogy a szükséges adminisztratív döntéseket meghozhassák – ismertette az RMDSZ sepsiszentgyörgyi székházában tartott sajtóbeszélgetésen. Székely István elmondta, az RMDSZ egyik legnagyobb gondjának azt tartja, hiányzik a 90-es évek elejére jellemző együttgondolkodás a civil szférával, ezt szeretnék most újraéleszteni. A KAT szerepe éppen a politikum és civil szféra együttműködésének intézményesítése, a magyar gyűjtőkönyvtár és a képzőművészeti közgyűjtemény létrehozását már olyképp tervezik, hogy azt ne a politikusok alapítsák, hanem szakemberek mondják el, milyen legyen felépítése, berendezése. Kitétként két alapkövetelmény fogalmazódott meg: olyan régióba telepítsék ezeket az intézményeket, ahol hosszú távon biztosított a magyar vezetés, és rendelkeznek a romániai pénzösszegek fogadására alkalmas struktúrával. Ilyen megközelítésben Hargita és Kovászna megye alkalmas, hogy otthont adjon az egyébként erdélyi hálózatban elképzelt gyűjtőkönyvtárnak és a képzőművészeti közgyűjteménynek. Utóbbinak nagy valószínűséggel éppen a Székely Nemzeti Múzeum biztosíthatja a működési keretet, hiszen a megyei tanács által tavaly a múzeum szomszédságában megvásárolt telken új épület is létesíthető. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az RMDSZ célja a stabilitás
Markó Béla szerint a jelenlegi megyék túl kicsik, hogy fejlesztési stratégiát valósítsanak meg, a nyolc javasolt megye azonban túl nagy lenne az eredményes közigazgatáshoz. "A reflektorok fénye a kérdés etnikai oldalára vetült, miszerint az RMDSZ attól tart, hogy így elveszítjük a döntéshozást bizonyos térségekben, ami igaz.
Mindenki védeni próbálja a döntéshozási hatalmát. Ezek a felvetések természetesek egy etnikai közösség számára, szeretnénk, ha befolyásunk lenne, és bizonyos helyzetekben döntési lehetőségünk. De nem ez a legfontosabb szempont Románia számára. Egész egyszerűen elemzésre van szükség, mert a nyolc megye túl nagy" – nyilatkozta a miniszterelnök-helyettes egy tegnapi zilahi sajtótájékoztatón.
Markó azt mondta, az RMDSZ érdeke és célja a jelenlegi koalíció stabilitásának fenntartása, a szövetség szeretné megőrizni a jelenlegi koalíciót a kitűzött időpontig, azaz a jövő évi választásokig. "Ter­mészetesen ez csak közös érdekek esetében lehetséges, ha minden partnerünk hasonlóan gondolkodik, és ők is meg akarják őrizni ezt a koalíciót. Mi így viszonyulunk a koalíció kérdéséhez, szeretnénk folytatni a választásokig, egyrészt szeretnénk végigvinni mandátumunkat, másrészt a stabilitás elsődleges ebben a pillanatban a romániai politikai életben" – mondta az RMDSZ volt elnöke. A kérdésre, hogy 2012-ig a koalícióban maradva az RMDSZ nem kockáztatja-e, hogy nem lesz tagja a következő kormánynak, Markó azt válaszolta: "A belépés egy koalícióba vagy kormányba sok feltételtől, kritériumtól függ. Ha ezek teljesülnek, akkor tagjai lehetünk egy eljövendő kormánynak, ha nem, nem. Ne­künk eb­ben a pillanatban nem a következő kormányon kell gondolkodnunk. Ahhoz, hogy egy koalíció, kormány tagja légy, be kell jutnod a parlamentbe, a közvélemény-kutatások szerint jelenleg megvan a szükséges öt-hat százalékos támogatottságunk." Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A nyolc javasolt megye túl nagy
Markó Béla, miniszterelnök-helyettes pénteken Zilahon azt nyilatkozta, hogy ki kell gondolni egy közigazgatási átszervezést Romániának, mert a jelenlegi megyék túl kicsik, hogy fejlesztési stratégiát valósítsanak meg, a nyolc javasolt megye azonban túl nagy lenne az eredményes közigazgatáshoz.
„Az RMDSZ véleménye szerint is gondolkodnunk kell a közigazgatási átszervezésen. A jelenlegi megyék túl kicsik, hogy stratégiát érvényesítsenek, emiatt még nem kötelező a felszámolásuk, de megoldást kell keresni. Amit javasoltak, a nyolc nagy megyével, elfogadhatatlan volt. Mi azt mondtuk, komoly elemzésekre, tanulmányokra van szükség, mert a javasolt megyék túl nagyok, a terület hatékony közigazgatása szempontjából. Ha a jelenlegi megyék, vagy közülük egyesek túl kicsik, hogy végigvigyék elképzeléseiket, akkor a nyolc javasolt túl nagy”, nyilatkozta egy sajtótájékoztatón Markó Béla.
Az idézett forrás szerint, azt mondták, az RMDSZ azért találta elfogadhatatlannak a nyolc megyés változatot, mert így elveszítheti befolyását bizonyos térségbe, „ami igaz”.
„A reflektorok fénye a kérdés etnikai oldalára vetült, miszerint mi attól tartottunk, hogy így elveszítjük a döntéshozást bizonyos térségekben, ami igaz- és természetes, hogy védeni próbálod döntéshozási hatalmadat. Ezek a felvetések természetesek egy etnikai közösség számára, szeretnénk ha befolyásunk lenne és bizonyos helyzetekben döntési lehetőségünk. De nem ez a legfontosabb szempont Románia számára. Egész egyszerűen elemzésre van szükség, mert a nyolc megye túl nagy”, nyilatkozta Markó Béla, miniszterelnök-helyettes.
Kiemelte, szükség van a területi közigazgatási átszervezésről folyó vitákra, hogy megtalálják a közös megoldást és elkerüljék az olyan megoldást, „amely nem volt eléggé előkészítve, megemésztve”.
A hétfői koalíciós ülésen az RMDSZ elutasította a PDL területi átszervezési javaslatait, ezért úgy döntöttek, hogy halasztják a kezdeményezés megvalósítását, nyilatkozta a Mediafax tudósítójának az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
Roberta Anastase, a PDL első alelnöke hétfőn azt nyilatkozta, hogy a koalíció képviselőinek egy bizottsága őszig elemzi a regionalizáció kérdését és ezzel párhuzamosan a kormány folytatja a decentralizációt.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)

A magyar autonómiatörekvések konkretizálását sürgeti Csűry István püspök 
A magyar autonómiatörekvések konkretizálását sürgeti Csűry István, a Generális Konvent múlt heti ülésének helyet adó Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. A házigazdával a romániai népszámlálásról, a közigazgatási reform tervezetéről és az egyházkerület fenntartásában működtetendő kórházról beszélgettünk.
– Miért pont Temesvárra hívták össze a Generális Konvent ülését? 
- Igaz, hogy a magyar reformátusok jobban ismerik a tömbmagyarságot – Szatmárnémetit, Nagyváradot –, de éppen ezért egy olyan várost szerettünk volna most megmutatni, ahol a szórványlét mind a magyarság, mind a reformátusság szempontjából szinte kézzel fogható. A másik szempont az volt, hogy Temesvár és a Bánság a nemzetiségek együttélésének és együttműködésének szép példáit hordozza. Itt a német, a román és a magyar nyelv egykor szépen megfért egymás mellett, ezért érdemes elgondolkodni azon, mit tanulhatunk a régiektől. Meggyőződésem szerint a város virágzásának ma is alapvető feltétele az itt élő németek, románok és magyarok egymás iránti kölcsönös megbecsülése.
– Az idei romániai népszámlálásra hogy készül az egyházkerületük? 
- Arra kértük a gyülekezeteinket, hogy vegyék nagyon komolyan a népszámlálást, és felhívást intéztünk a híveinkhez, hogy vállalják felekezeti és nemzeti hovatartozásukat. Nem mindegy, hogy hány magyart fognak összeszámolni: a román közigazgatás mindig a számokból indul ki, amikor a kisebbségi jogokról van szó, de a felekezetek támogatását is e számokra hivatkozva határozza meg az illetékes minisztérium. A magyarság szempontjából sikeres népszámlálás érdekében ezért június 17-i közgyűlésünk felszólította az összes erdélyi magyar pártot az együttműködésre. Kértük továbbá, és szigorúan számon is fogjuk kérni, hogy olyan becsületes számlálóbiztosokat állítsanak munkába, akik nem ceruzával fognak hamis adatokat beírni, hanem akár még egymást is ellenőrizni fogják a tisztaság érdekében.
– Milyen tendenciákra számítanak a népszámlálási adatok alapján? 
- A románság nyilvánvalóan mindent megtesz majd annak érdekében, hogy bizonyítsa túlnyomó többségét. A hatóságok manipulatív szándékára utal az is, hogy a kérdőíven háromféleképpen jelenik meg a magyarság: csángók, székelyek, magyarok. Ugyanakkor meg kell jegyezni: hárommillióra is becsülik a Nyugat-Európában élő románok számát. Ez azt jelenti, hogy a románok nagy számú elvándorlása miatt a magyarok aránya akár még kedvezően is alakulhat a népszámlálási adatok tükrében. - Negatívan érintené ugyanakkor a magyarságot a romániai megyerendszer tervezett átalakítása.
- Ez egyelőre csak a politika szintjén megfogalmazott felvetés. Szerintem nem eszik ilyen forrón a kását, és a román fél is be fogja látni, hogy nem sok realitása van ennek a tervezetnek. Azonban ha már európai uniós megfontolásokból ilyen jellegű kérdésekről beszélünk, szóljunk inkább az autonómiáról, sőt ne csak szóljunk, hanem végre tegyünk is érte! Ideje lenne végre a pártjainknak a politikai lózungok szintjéről a tettek mezejére lépni! Szükség lenne egy olyan autonómiatervezetre, amiben konkrétumok vannak, amit le lehet tenni a román parlament asztalára, amiről lehet vitatkozni, és amiért ki lehet állni.
– Hogy áll a nagyváradi kórház alapításának ügye? 
- A város önkormányzata támogatja az elképzeléseinket, várjuk, hogy pozitív döntést hozzon egy tizenhétezer négyzetméteres telek átadásáról. A telekkönyvvel a birtokunkban kezdhetünk majd hozzá a tervezéshez.
– Egy kórház építése és működtetése óriási feladat. Nem túl nagy falat ez egy egyházkerületnek? Ráadásul az egyházi vagyon visszaszármaztatásával is folyamatosan gondok vannak, miért támogatnák a román hatóságok egy új református intézmény létrehozását? 
- Valóban bátor vállalkozásnak tűnik a kórházindítás, azonban nagyon rossz állapotban van a román egészségügy, ezért az állam felkarolja azokat, akik tenni akarnak az ellátás javításának érdekében. Az egészségügyi minisztérium, melynek nem mellesleg egy presbiterünk, Cseke Attila a vezetője, mindent meg fog tenni azért, hogy megmozgassa az európai uniós és a román állami forrásokat. Számítunk a testvéregyházi kapcsolatainkra és a magyar kormány segítségére is. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy évente legkevesebb négyezer erdélyi magyart kezeltetünk Magyarországon. Ha közülük legalább háromezret itthon tudunk tartani, az az anyaországnak óriási megtakarítást jelent. Ami pedig az egyházi kárpótlást illeti: ha a múltunkat igazoló, szimbolikus értékű épületeinket nem is akarják visszaadni, az ellen nincs kifogásuk román hatóságoknak, ha a jövőnek építünk, és ha a beruházásaink a románságnak is hozhatnak valamit.
reformatus.hu/Harangszó
Erdély.ma

Tömeges bukás az érettségin
Minden eddiginél gyengébb eredményt értek el a háromszéki diákok, a tegnapi előzetes kihirdetés szerint az érettségizők 55 százaléka megbukott a vizsgákon. Az átjutási átlag tíz százalékponttal kisebb az országosnál, az iskolák teljesítménye közötti különbség is hatalmas, a sikerességi arány 0,99–91,59 százalék között mozog.
A vizsgákon megjelent 1978 érettségizőből 876-on érték el a hatos általánost, a legnagyobb átjutási arányt (91,59 százalék) a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban jegyezték. Második a sorban a Székely Mikó Kollégium (89,91), a harmadik a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium (88,62). Még egyetlen iskolában, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Szakközépiskolában volt 80 százalék fölötti a siker (81,55), és csak két iskola (a bodzafordulói Mircea Eliade és a kézdivásárhelyi Református Kollégium) diákjai jutottak át 70–80 százalék közötti arányban. A megyeközponti Gámán János- és a Puskás Tivadar-iskolát egy-egy sikeres érettségizővel jegyzik, a Constantin Brăncuşi-iskolában kilencvenhétből ketten mentek át. Idén a legnagyobb meglepetést a Bod Péter Tanítóképző okozta csupán 58,18 százalékos átjutási arányával, de a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium sem érte el a 60 százalékot. Nem csak a bukottak száma nagy, alacsony jegyekből is csúcsot döntöttek az idei érettségizők, a megyében csupán hatvanhaton érték el a kilences általánost. A fellebbezéseket ma délig (12 óráig) lehet benyújtani, lapzártáig még nem derült ki, itthon vagy más megyében javítják újra a megóvott dolgozatokat. A végleges eredményeket pénteken függesztik ki.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több száz, népviseletbe öltözött fiatal az Ezer Székely Leány Napján
Több száz, székely ruhás leány és legény vett részt szombaton a székely viselet, a tánc, a dal és imádság ünnepén a csíksomlyói nyeregben. A 80 éves Ezer Székely Leány Napja színes programmal várta az érdeklődőket már Csíkszeredában, ahol délelőtt ünnepi beszédekkel és közös tánccal vette kezdetét a rendezvény.
A szervezésben idén a csíkszeredai polgármesteri hivatal, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány, illetve a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mellett részt vett Hargita és Kovászna megye önkormányzata is.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki kétszáz, népviseletbe öltözött Kovászna megyei fiatallal érkezett az eseményre, ünnepi beszédében azt mondta, jövőnk záloga jelenünk, olyan lesz a jövőnk is, ahogyan ma élünk, ahogy ki tudunk állni értékeink mellett. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök emlékeztetett: hitében erős, erkölcseiben tiszta és hagyományaihoz hűségesen ragaszkodó ifjúságért szálltak síkra nyolcvan évvel ezelőtt a szervezők – Domokos Pál Péter, a csángók történetének kutatója és a ferences atyák – olyan értékekért, amelyek örök érvényűek, amelyek meghatároznak bennünket, s amelyek ismerete és tiszteletben tartása nélkül elvesztünk. Az ünnepi beszédeket követően közös táncra került sor a főtéren, majd a csíksomlyói kegytemplomban ünnepi szentmisével folytatódott a program.
A Kis- és Nagysomlyó közötti nyeregben, a Hármashalom-oltárnál délután egy órakor vette kezdetét a rendezvény. Boros Károly esperes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány elnöke Isten áldását kérte a rendezvényre, majd Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere hangsúlyozta, mennyire fontos volt ez az ünnep a 80 évvel ezelőtt élt székelyeknek, illetve mennyire fontos, hogy ma is felvegyük és megmutassuk népviseletünket. A beszédek után a hagyományőrző néptáncegyüttesek fellépése következett – ez idő alatt zajlott a viseletmustra, amely során egy négytagú zsűri, Kallós Zoltán néprajzkutatóval az élén, megvizsgálta a jelentkező lányok népviseletét, majd díjazták aszerint, hogy mennyire régi és eredeti a ruha, illetve hogy áll a székely leányon. A Hármashalom-oltáron fellépett Berecz András ének- és mesemondó is, megnevettetve a néhány ezres közönséget. Este a Hargita együttes Hegyen innen, hegyen túl című előadásával ért véget a rendezvény. A szervezők elmondása szerint mintegy 2000, székely ruhás leány és legény vonult át a házigazda Csíkszentlélek által készített aranykapu alatt. Idén a falu összlakosságához képest legtöbben Csíkszentmihályról érkeztek, így ők nyerték el a székelyudvarhelyi Sándor Attila faszobrász által készített esketőszékeket és a megtiszteltetést, hogy jövőre ők lehetnek az Ezer Székely Leány Napja rendezvény házigazdái.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)

Összefogta a magyarságot a Házsongárdi temető ügye
Internetes nyilatkozat az erdélyi panteon megmentéséért
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régiójának szervezete a történelmi magyar egyházakkal és a civil szervezetekkel közösen szombaton délután 4 órakor ökumenikus istentiszteletet és rövid sétát szervezett a Házsongárdi temetőben, hogy a résztvevők ily módon is kifejezésre juttassák tiltakozásukat az erdélyi panteonban folyamatossá vált sírgyalázások ellen. Úgy tűnt: a Házsongárdi temető ügye képes összehozni a kolozsvári magyarságot és a helyi politikai élet képviselőit. A Bánffy-család kriptájának udvarán Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke két facsemetét ültetett el azok helyett, amelyeket nemrég ismeretlen személyek gyökerestől téptek ki. A temető bejáratához visszatérve a történelmi magyar egyházak vezetői ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd magyarul és románul is felolvasták a temető védelmében írt nyilatkozatot.
A többszáz résztvevőt még a szombat délutáni esős idő sem riasztotta el attól, hogy megjelenjen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által a Házsongárdi temető védelmében szervezett ökumenikus istentiszteleten, illetve házsongárdi sétán. A menet először a Bánffy-család kriptáját kereste fel, ahol Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke és Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke közösen ültetett el két facsemetét azok helyébe, amelyeket néhány héttel ezelőtt gyökerestől téptek ki ismeretlen személyek. Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója hangsúlyozta: a pünkösdkor észlelt sírgyalázás esetében – amikor felfedezték azt, hogy ismeretlen személyek két XIX. századi tumbát és Nagy Gyula egykori református püspök síremlékét leöntötték fáradt olajjal – nem lehet idegenkezűségről beszélni. Ezzel valószínűleg azt akarta sugallni, hogy a temetőhöz közeli, esetleg ott dolgozó személyek lehettek a tettesek. „Mindannyiuknak köszönöm az erkölcsi támogatást, amelyben részesítenek. Öröm továbbá látni, hogy a Házsongárdi temető ügye összehozza a magyarság politikai szereplőit is” – mondta a Házsongárd Alapítvány elnöke, majd a faültetés után a menet végigment a temető jobb oldali ösvényén, egészen Brassai Sámuel sírjáig, ahol megfordult, és leereszkedett a másik, bal oldali úton.
A rendőrség vigyázzon a sírokra akkor is, amikor nem vagyunk itt
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszédében kifejtette: „Elődeinkre tisztességgel, kegyelettel és szeretettel tartozunk megemlékezni”, majd elítélte a temetőbeli sírgyalázásokat, rongálásokat. „Az Erdélyi Református Egyházkerület már többször jelezte a hatóságoknak a temetőbeli áldatlan állapotokat. Ha most, összejövetelünkkor rendőri kíséretet kaptunk, akkor arra kérjük az önkormányzatot: a rendőrség vigyázzon a sírokra akkor is, amikor nem vagyunk itt. Halottainkra emlékezve felháborít az igazságtalanság, a rosszindulat, a sírok tönkretétele, illetve meggyalázása” – összegzett a református püspök.
Adorjáni Dezső Zoltán, az Erdélyi Evangélikus-lutheránus Egyház püspöke a bibliai Kain és Ábel történetéből indult ki. „Kain testvérgyilkossága azóta is ismétlődik, ám ez a történet már nincs megírva a Bibliában. Feltehetjük azt a kérdést: Ábelnek most már a földben sincs helye? A szeretet adjon erőt nekünk ahhoz, hogy a minket gyűlölőkhöz is szeretettel forduljunk, és hogy a gonoszt jóval győzzük le. Forduljunk tehát Istenhez, hogy segítsen megfékezni a kaini indulatokat” – mondta az evangélikus püspök, majd beszédét románul is tolmácsolta.
Kovács Sándor római katolikus főesperes beszédében arra összpontosított: az idegenbe szakadt ember a szülői ház, a templom és a temető miatt vágyódhat haza. „Minden településhez hozzátartozik a temető, a test végső nyughelye. Az élők és a holtak világa itt kapcsolódik össze. Ameddig gondozzuk sírjainkat, addig elhalt szeretteink közöttünk vannak. A temető nyugalmát és békéjét ne háborgassák sem a garázda személyek, sem a politika, sem a gyűlölet” – mondta a főesperes.
Rüsz-Fogarasi Tibor unitárius esperes a 27. zsoltár soraiból indult ki. „Nem a félelmet, hanem a féltést érezzük. Féltjük azt, amit őseink végtelen munkával hagytak ránk. Féltjük ezt a temetőkertet, ahol ők nyugszanak. Ha elfoglalják sírjainkat, mi magunk halunk meg végérvényesen” – tette hozzá az Erdélyi Unitárius Egyház képviselője, majd a bölcsesség és a szeretet erejét hívta segítségül.
Bogdán Zsolt színművész magyarul és románul felolvasta a szervezők által összeállított nyilatkozatot. Az esemény a Himnusz eléneklésével zárult.
Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke az újságíróknak végül elmondta: „A szervezők nevében örülök annak, hogy ennyi ember eljött az esős idő ellenére; annak, hogy értékadó módon emlékeztünk, illetve felhívtuk a figyelmet, hogy a temetőrongálások ideje lejárt. Több román értelmiségi is csatlakozott felhívásunkhoz. A most felolvasott nyilatkozatot hamarosan a világhálón is közzétesszük, majd eljuttatjuk az önkormányzathoz és a szaktárcához”.
Gergelyné Tőkés Erzsébet a sajtónak elmondta: a Házsongárd Alapítvány több mint tízéves működése során ez az első, szándékos rongálás következtében történt sírgyalázás. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az ekkora tömeget megmozgató rendezvény nem marad visszhangtalanul az illetékes hatóságok körében.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Hazai és Külföldi Tudósítások – a 205 évvel ezelőtt megjelent újság
Kultsár István (1760–1828), az újságíró, egyben lapalapító, művészetpártoló
205 évvel ezelőtt, 1806. július 2-án indította útjára Kultsár István magyar nyelvű újságját, a Hazai Tudósításokat, amelynek címe két év múlva Hazai és Külföldi Tudósításokra módosult. A Pesten hetente kétszer – szerdán és szombaton – megjelenő lap hír- és információanyaga a korszak kimeríthetetlen tárháza.
Két hazára terjedő levelezőinek köszönhetően hitelesen, a korszak postajárataihoz alkalmazkodva, gyorsan tudósított a mindennapi élet fontos eseményeiről. Tudósításaikból, munkatársainak írásaiból Kultsár haláláig szerkesztette és írta újságját. A helyitől az általánosig kalandozott, térben és időben is nagy távolságokat ívelt át. Itt jelentette meg pályázati felhívásait, közölt recenziókat a természet- és társadalomtudományok, a művészetek körében megjelent újdonságokról. Maga a műfaj is lapjában formálódott. Első szerkesztőként fizetett honoráriumot a közölt versekért. A hazában úttörőként magyarul közreadott sajtótermék nem egy nyelvjárást használt, hanem teret adott az ország különböző tájegységei nyelvi kultúrájának. A Tudósításokat Trattner Mátyás pesti nyomdájában állították elő negyedrét formában, kéthasábos szedéssel. Az évek során fokozatosan növekedett újsága iránt az érdeklődés, ez az 1820-es évek elején 800 eladott példányt jelentett, a szerkesztő azonban élete végéig kevesellte előfizetői számát. 1810-ben engedélyt kapott a Majna melletti Frankfurtban megjelenő Neuwieder Zeitung közleményeinek kiadására, amelyeket munkatársa, Szemere Pál fordításában „Toldalék”-ként ragasztott főlapjához. Három év múlva Gazdaságbéli Gyűjtemény címmel a házi- és mezei gazdaság témaköreiről szólt, különös tekintettel Festetics György gróf keszthelyi Georgikonjával kapcsolatos eseményekre.
A lapalapító
Jó nevű csizmadiamester nyolcadik gyermekeként 1760. szeptember 16-án Komáromban született. Tanulmányait a helyi jezsuita gimnáziumban kezdte. Az iskolát, a rend feloszlatását követően, 1776-tól a bencések vettek át. Ez időben Baróti Szabó Dávid is tanárai közé tartozott. Középiskolai tanulmányai után a bencés rend kötelékébe lépett. Tihanyban filozófiát tanult, ezután Pannonhalmán képezte magát, majd a pozsonyi szeminárium hallgatója lett. A rend feloszlatását követően a tanári pályát választotta hivatásául. Egy tanévet szülővárosában, majd 1789-től hét éven át Szombathelyen oktatott. 1794-ben itt jelentette meg Mikes Kelemen Törökországi leveleit, amellyel a Rákóczi-kultusz egyik elindítójává vált. 1796-tól három évig Esztergomban folytatta pedagógiai tevékenységét. Kitűnő latinos volt, beszélt németül, franciául, olvasott olaszul, görögül és szlovákul is. Diákjai mindenütt szerették könnyen érthető, szabadon előadott és világos magyarázataiért. Nem fogadta el a bemagolt feleleteket, viszont a latin mellett örömmel vette a magyarul adott válaszokat is. 1799-ben a hivatalos oktatási formát a magántanárival cserélte fel; Péteri Takáts Józseftől vette át Festetics György gróf László fiának nevelését. A hatéves együttlét jelentős ismeretségeket, kapcsolatokat hozott Kultsárnak, aki felkészültségével, tanítási módszerével, jellemével egyaránt kivívta munkaadója elismerését. Az ifjú grófot kísérve, annak külföldi utazásai során az ő látóköre is szélesedett, egyre tájékozottabb, műveltebb ember lett, aki megszerzett tudását már nem egyetlen fiatal vagy egy osztály hallgatói, hanem sokkal szélesebb kör szolgálatába kívánta állítani.
 „Dicső nemzet! Néked szenteltem ezen áldozatot, melyet ma tészek le a haza oltárára. Nem olyan nagy ugyan, mint méltóságod kívánná, de nem kisebb, mint az idő engedte. A jó szándéknak is akadályt vethet a hatalom. Ámbár csekély is igyekezetem, legalább azt a szennyet eltörlötte nemzeti nevünkről, hogy a magyarnak még újságja sincs a maga hazájában. Pedig mely hasznos az újság egy nemzetnek! Azáltal érti meg távullévő embertársainak állapotjokat, és maga sorsát képzelvén bennük örömre vagy szánakodásra gerjed. Azáltal tudja meg a polgári társaságoknak változásaikat, és örvendez hazájának boldogságán. Azáltal ismeri meg az emberi találmányokat, fáradságos igyekezeteket, és önnön könnyebbítésére gerjed. Azáltal az egészséget oltalmazni, a gazdaságot jobbítani, a kereskedést jól intézni tanulja. Azáltal a jó hazafiakat ismerni, és az országban lévő dolgokat nem késő és homályos hírekből, hanem meghatározott értelmes tudósításokból meríteni megszokja; azáltal nyelvét, mely minden nemzetnek fő dísze gyarapítja és csinosítja.”
Ezzel az 1805 Szilveszter napján írt programmal indította útjára lapját, amely az engedélynek megfelelően 1808 júliusától közölhetett hivatalosan is külföldi híreket, de ezek elszórtan már korábban is jelentkeztek.
Lapjának fejlécét egy epigramma, esetleg egy korábbi dátumhoz kapcsolódó jeles esemény felidézése követi. Magyar- és Erdélyország rovatcím alatt fő helyen az uralkodóházzal kapcsolatos aktuális események szerepelnek, majd az iker-főváros; Pest és Buda hírei jönnek. Ezután sorakoznak vidéki levelezőitől/tudósítóitól érkezett beszámolók. 1826. február elsején örömmel értesíti olvasóit az elveszettnek vélt Kőrösi Csoma Sándor felbukkanásáról: „Tudva vagyon a haza előtt, hogy tudós Körösi Sándor erdélyi fi azon nagy nyomozásra szánta el magát, hogy Ázsiában magyaroknak eredeti lakhelyét felkeresse. (…) midőn a reménységnek majd minden sugara elenyészett, most ismét váratlanul (…) az a jelentés érkezett Konstantinápolyba, hogy őt a Himalája hegyen találta. Ezen tudósítás a konstantinápolyi követség által Bécsbe, s onnan a (…) Helytartótanácshoz Budára megküldetett, mely azt a nagyméltóságú erdélyi kormányszékkel közölte. Ennélfogva reménységünk lehet, hogy érdemes hazánkfiát még valahára láthatjuk.”
Az egyes települések különböző hivatalaiban történt személyi változásokról, jelentős közéleti eseményeiről, szokatlan időjárási jelenségeiről tudósított néha meglepő gyorsasággal. Az 1818. június közepei pesti rendhagyó hideg is lapjába kívánkozott: „Addig beszélnek az északi sarknál lett változásokról, a jeges tenger megtöréséről és a jégszigeteknek délfelé úszkálásáról, hogy valóban nálunk is több ízben oly hűvös idők voltak, melyekben mind az asztronómusoknak jövendöléseik, mind a régi gazdák tapasztalásaik megcsalatkoznak. Annyira, hogy már ama híres Orbán napja sem lehet regulánk. Ugyanis a héten (…) Pest körül oly dér volt, hogy a babnak, krumplinak és szőlőnek leveleit is a hideg megcsípte.”
A hazai hírek után a külföldi események sorjáznak. „Tudományos dolgok”-ban új könyvekről közölt ismertetéseket. Az újságot hirdetésekkel zárta. A kezdetben folyamatosan szedett szöveg hamar kéthasábos tördelést kapott, így szellősebbé, áttekinthetővé vált. Tanításkor alkalmazott tiszta gondolkodását, közérthető stílusát lapjaiba is átmentette. Újsága helyesírásában, nyelvhasználatában egységességre törekedett, amelyet egy-egy tudós szerzője nem fogadott örömmel, de Kultsár kitartott elgondolása mellett. Szóhasználatában kerüli a nyelvújítási túlzásokat, de nem maradi.
A színigazgató
„Kolozsvár 16 esztendőktől fogva (…) oly sebes lépéseket teszen a pallérozódásban, hogyha mind ilyen lépcsőkön hág, félszázad alatt igen virágzó állapotra jut.”
Másfél hónappal a lap indulását követően, 1806. augusztus 16-án egy Kolozsvárról érkezett közleményből: „Kolozsvár 16 esztendőktől fogva (…) oly sebes lépéseket teszen a pallérozódásban, hogyha mind ilyen lépcsőkön hág, félszázad alatt igen virágzó állapotra jut. Azóta népessége 15 ezerről 20 ezerre szaporodott, sáros utcái kövekkel kirakattak, az utcákon lévő sok gémes- és kerekes kutak szivárványos kutakká változtak. Mindenfelől minden esztendőben új és csinos nagy házak épülnek, már új utcák is támadtak, a mesteremberek megszaporodtak. Több rendbeli fabrikák állíttattak fel, egy policiai tisztség formaruhás katonaság díszesíti a várost. A magyar játszó társaságoknak is már oskolájává vált. Szülte s nevelte most nemrégiben azt a társaságot, mely Ernyi úrnak vezérlése alatt szárnyára bocsáttatott kifelé Magyarországra. De ami a pallérozódást legkellemetesebbé teszi; az a sokrendbéli lakosoknak atyafiságos megegyezése. Kár hogy ezen városnak fekvése a kereskedésnek nem kedvezhet.”
A Kolozsvárról ideérkezett színészek otthonra találtak Pesten. Előbb a Hacker-szálában, egy magánház nagytermében játszottak a mai Károly körúton. 1812-ben a jelenlegi Vörösmarty téren megnyílt a díszes német színház. A városi tanács jóvoltából a magyar társulat ingyen birtokba vehette a német színészektől elhagyott pesti városfal déli körbástyáját a mostani Régi posta utca 4. számú ház helyén. Nehezen bírták azonban a versenyt az újonnan épült német színház csillogásával, a korszak gazdasági mélyrepülésével. A látogatók elpártoltak, a színészek eladósodtak, a vármegye a társaság feloszlatását fontolgatta. E válsághelyzetben vállalta fel Kultsár – 1813 szeptemberében – a színház igazgatását. Először is rendbe hozatta a rozzant Rondellát. Ez idő alatt társulatát Székesfehérvárra küldte, ahol pártfogásra és lelkes közönségre találtak. A megkopott öltözeteket jutalomjátékok bevételéből frissítették. E játékfajtát is Kultsár honosította meg hazánkban. Igazgatósága eredményes és sikeres, de tiszavirág-életű lett. Pest város Szépítő Bizottmánya – a kor építési hatósága – városrendezési szempontokra hivatkozva 1814. június 10-én eladta, majd lebontatta a Rondellát, így a magyar színészek játszóhely nélkül maradtak a fővárosban. Kultsár ekkor telket vásárolt szerkesztősége mellett a mai Kossuth Lajos utca – Szép utca sarkán, amelyet Pest vármegye az év júniusi közgyűlésén felajánlott színházépítésre. Kitűnő retorikai rendben sorakoztatja érveit. Schillerre támaszkodva a színházat a legfőbb nyelvmegtartó intézménynek, kitűnő ízlésformálónak és erkölcsnemesítő közegnek tartotta. Érvei között példaként szerepelt a Kolozsvári Színház építése. Még ez évben közzéteszi „Hazafiui javallását” a Magyar Nemzeti Teátrum létrehozásáról.
HIDVÉGI VIOLETTA. Szabadság (Kolozsvár)

Szabó K. István: az én ars poeticam az emberi színházban leledzik
Nemrégiben sok huzavona után megalakult a Nagyváradi Magyar Színház. Az immár az új intézmény keretében működő Szigligeti Színtársulat frissen kinevezett művészeti igazgatóját, Szabó K. Istvánt ismerhetik meg az alábbi interjúban.
– Mutassa be röviden eddigi pályáját.
– 2000-ben államvizsgáztam a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rendező szakán, de már az államvizsgám előtt, 1999-ben meghívtak a székelyudvarhelyi színház alapításához. 2005-ig voltam az udvarhelyi színház főrendezője, 2000-től művészeti irányitója, majd aszínház újraalapitását követően, kinevezett igazgatója. 2005-ben távoztam Székelyudvarhelyről, akkor meghívtak a temesvári Csiky Gergely színházhoz. Két évre szerződtem le oda főrendezőnek. Időközben rendeztem különféle szinházakban: Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Bukarestben, Brăilan, Ploieştiben, Nagyszebenben, továbbá Németországban és Magyarországon is. A temesvári két év után Bukarestbe kerültem, ahol egy független színház, az ARCA vezetőjeként tevékenykedtem. A függetlenszínház nálunk még csak kuriózum szintjén számon tartott kulturális jelenség, finanszirozására, terveink kivitelezésésre vajmi kevés forrást találtunk. Egy idő után feladtam, állandó kétségek között nehéz az alkotói munkára koncentrálni. Ebben az időszakban ismertem meg Piatra Neamţ-i szinház későbbi vezetőjét, egy közös munka kapcsán a bukaresti Odeonban, aki mindjárt kinevezése után felkért egy hosszabb távú együttműködésre, és azóta, 2009-től főállásban e teátrumban dolgoztam.
– Honnan ered kapcsolata a váradi színtársulattal?
– A múlt évadban Parti Nagy Lajos Mauzóleum című darabját rendeztem itt, akkor kerültem munkakapcsolatba a nagyváradi színház közösségével. Kellemes, és, azt hiszem, mindannyiunk számára pozitív előjelű együttműködés volt. Míg itt voltam, az is megfogalmazódott a kollégák által, hogy nem vállalnám-e a színház művészeti irányitását. Tudvalevő, hogy Dimény Levente csak átmeneti időszakra látta el a vezetői feladatokat, és keresték azt az embert, aki hosszútávon eredményes munkát tud majd végezni.
– Hogyan fogadta, és miért fogadta el a felkérést?
– Megtisztelő felkérés volt, jól esett a bizalom. Ennek ellenére eleinte mégis vaciláltam, szabad voltam, és úgy éreztem, ez a feladat korlátol szabadságomban. Ugyanakkor nagyszerű kihívásnak érzem az ujjáépítést, a reformok embere vagyok. Az utóbbi periódusban többnyire román és német színházakban tevékenykedtem, és valamitől egyre égetőbbé vált számomra a hazatérés, a magyar szinházba, még akkor is, ha a nagyváradi színház messze nem az ideális színházi kirakat, dehát, rajtunk múlik, hogy azzá váljon.
– Mi a véleménye a nagyváradi színház körül az utóbbi időben zajlott adminisztratív és politikai zűrzavarról?
– A nagyváradi színház esete a mi eredeti jogrendszerünk, demokráciánk, és nem utolsó sorban, moralitásunk sérülékenységről beszél. Túl van itt politizálva minden, s miközben az önrendelkezés ideáját szajkózzuk nap mint nap, megfeledkezünk a valódi autonómia nagyszerűségéről: a gondolat szabadságáról, az értékteremtés funkcionalitásáról. Az a baj, hogy mindenki mindenhez ért, és a dilettantizmus remekül megfér a zürzavarral, világosan jelezve egy valódi értékrend hiányát.
– Ön szerint is könnyebb a magyar színháznak a román társulattól különválva dolgoznia?
– Természetesen. Azáltal, hogy tisztázódnak a jogi viszonyok, hogy tudjuk, mire tervezünk, és milyen alapokra épitünk, mindenki számára kezelhetőbbé, átláthatóbbá válik a rendszer. Pluszlehetőséget látok abban is, hogy az új struktúra nagyobb teret biztosít az együttműködésnek. A Nagyvárad néptáncegyüttesnek is fontos lehet, hogy a színházban játszhat, az eddigiekhez képest jóval igényesebb technikai kivitelezésű előadásokat létrehozva, de a Lilliput társulatnak is ujabb kibontakozási lehetőség ez.
– Melyek azok a konkrét tervek, amelyeket meg szeretne valósítani a társulattal a közelebbi és távolabbi jövőben?
– A nagyváradi intézmény repertoárszínház, és ez arra kötelez, hogy műfaji sokszínűségben gondolkodjunk, ezért a klasszikus színházi formáktól a kortárs játékokig minden megtalálható lesz terveinkben. Emellett fontosnak tartom kiegésziteni repertoárunkat más társulatok előadásaival is, olyanokkal, melyek szakmai szempontból értékesek, de akár hiánycikként a szélesebb közönségréteg igényét hivatott magas szinvonalon kielégiteni. Programokban gondolkodom, mert ezek hosszú távon is hatékonyak, átláthatók, kezelhetők. Az új évad tervezete hangsúlyozottan szól a fiatalabb generációhoz. Tanulmányozva a mutatókat, azt tapasztalom, hogy a színház elhanyagolta a kommunikációt azzal a réteggel, mely leginkább nyitott a szemléletváltásra, a párbeszédre. Gondolok itt a diákokra, egyetemistákra. Ennek érdekében, egy iskolaszinházi programot kezdeményezünk, mely októbertől aktív műhelyeket nyit több iskolában is, hogy együtt játszva, igazi alkotótársi viszonyban fedezzük fel a szinház lehetőségeit, nagyszerűségét. Januárban, a magyar kultúra napján, e program első évadjának összegező előadását is megtekinthetik az érdeklődők.
– Mennyire fogja tekintetbe venni a jelenleg színházba járó váradi közönségnek az igényeit?
– Többen is felhivták már a figyelmemet arra, hogy Nagyváradon csak bizonyos típusú darabokat érdemes bemutatni, azok lehetőleg legyenek közismertek, ne akarjanak különösebb művészi, kisérleti szférában elkeveredni, mert az egyenértékű a bukással. Én senkit sem szeretnék megsérteni, de ez a koncepció mélyen lenézi a közönség valós igényeit. A színház nem az olcsó mulattatás szinhelye, és nekünk, színházi alkotóknak folyamatos feladatunk szembenézni a korral, melyben élünk, bőrébe bújni, kifordítani, erényeit és visszáságait felfedni és azt megosztani közönségünkkel, amely legalább annyira művelt és értelmes, mint amennyire mi műveltnek és értelmesnek tartjuk magunkat. Nekem az a dolgom, hogy minőségi ajánlatot tegyek le az asztalra, és ebben az ajánlatban mindenki találhasson magának szeretnivalót, mert az is egyértelmű, hogy egyszerre mindenkinek ugyanaz a dolog nem tetszhet. Egy szemérmetlen, felületes világban élünk,és a színház, mint sokszor, zavaros időkben, az értelmet, az egészséges kritikai magatartást kell szorgalmazza, különben elvesztünk, beleolvadunk a közönybe.
– Mennyi időt vehet igénybe, míg a nagyváradi magyar színház eljuthat a legjobb romániai magyar színházak szintjére?
– Első lépés a szemléletváltás. A szemléletváltás vonatkozik a színházban dolgozókra, és a közönségre is. Egy színház attól sikeres, hogy a közönség és a színház közötti szimbiózis egy idő után önjáróvá válik, és el tudunk beszélgetni egymással a művészet nyelvén. Nehéz meghatározni ennek az átalakulási folyamatnak az idejét. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a nagyváradi színházban az elmúlt években is születtek minőségi produktumok, de valahogy ez balesetszerűen történt, nem állandósult. Nagyképüségre és felületességre vallana, ha most azt mondanám, hogy ezentúl itt minden gyökeresen megváltozik, és mi majd megmutatjuk az igazi színházat. A cél a fontos, és bizom abban, hogy kellő alázattal, és körültekintő, következetes munkával ezt meg lehet valósítani.
– Milyen munkamódszereket talált itt, amelyeket meg akar változtatni?
– Az első dolog a munkafegyelem. Aztán az alkotás örömének felfedezése. Anélkül nem lehet jó előadásokat létrehozni. Az a tapasztalatom, hogy az elmúlt időszak egy halom frusztrációt halmozott fel, megtört a motiváció, nagy volt a széthúzás, mindenki mást akart, valószinűleg azért, mert nem volt egy erős gondolat, mely összefogja az ambíciókat. Szeretném azt hinni, hogy a jövőben rendszerezettebben fogunk dolgozni.
– A jelenlegi színészgárdával el lehet-e érni oda, ahol most például a Kolozsvári Magyar Színház áll?
– A kolozsvári színház sem egyik pillanatról a másikra jutott el oda, ahova jutott. Természetesen, mi még nem hasonlítgathatjuk magunkat a kolozsvári színházhoz, és egyébként sem kolozsvári színháznak kell lennünk. Nekünk nagyon jó nagyváradiszínházzá kell válnunk. Meggyőződésem, hogy lesznek surlódások, lemorzsolódások, és jönnek majd új művészek is, mert próbálom úgy újjáépíteni a társulatot, hogy évről évre egyre többet tudjunk megvalósítani abból, amit eltervezünk.
– Ha jól tudom, a jövő évadtól két fiatal színészt is felvesznek a társulathoz.
– Igen. Pitz Melinda színészkolléganőt Magyarországól ismerem. Kecskeméten kezdte, majd Szekszárdon folytatta pályafutását. Örültem, amikor jelentkezett, hogy szívesen jönne Nagyváradra. A másik fiatal kollégánk a nagyváradi Hunyadi István, aki frissen végzett a kolozsvári színművészeti egyetemen, és nagyon jók voltak a refenciái.
 – Mit lehet tudni a következő évadról?
– A következő évad már elő van készítve. Majd egy szervezett sajtótájékoztató keretében ezt részletesen be is mutatjuk. Addig, előljáróban csak annyit, hogy öt bemutatónk lesz, és az évadot, a nagyszinpadon, Szigligeti örökzöldjével, a Liliomfival nyitjuk. Ezt megelőzően, én készítek egy előadást, David Greig kortárs skót szerző Európa című drámáját dolgozom fel, és nem szokványosan. Az előadás helyszínéül ugyanis egy állomás szolgál majd, pontosabban a félixfürdői vasútállomás, ahová egy szinházi utazásra hívjuk meg nézőinket. Igy csöppenünk bele egy történetbe, úgynevezett szinházi happening-be, melynek témája rendkívül aktuális, és mindanyiunkat érint. A távozás és maradás dilemmáját boncolgatjuk, európaiságunkat, túlélési lehetőségeinket. Ez nem a bérletes produkciók közé tartozik, és többször is játszuk majd, míg az időjárás engedi, kb.októberig, majd jövő márciustól újra az évad végéig.
– Végezetül mondjon néjhány szót művészi, rendezői ars poeticajaról.
– Nem tekintem magam egyetlenegy irányzat megrögzött hívének sem. Az én ars poeticam az emberi színházban leleledzik, a magunk kutatásában. És hiszem azt, hogy a művészet nem lehet öncélú, hiszek a közösségi élmény erejében, és erre a szinház talán a legalkalmasabb alkotói megnyilvánulási forma. Az emberi színházat vallom egy elembertelenedett világban, mely számadatként, elszemélytelenedett masszaként kezel bennünket. Statisztikai valósággá vedlettünk, s rajtunk múlik, meddig vagyunk hajlandóak türni a kisérletet. Az én színházam ezzel a rendszerrel ellenkezik.
Pap István. erdon.ro

Félnek tőlünk
Ágoston Hugó
A múlt hét meghatározó élménye, hogy kiderült: félnek tőlünk. Félnek tőlünk romániai magyaroktól, félnek tőlünk mint országtól, Romániától és Magyarországtól. Ijesztő példák vagyunk, persze eltérő közegekben és más-más módon.
A romániai magyaroktól Traian Băsescu fél, mert „zsarolnak” és „etnikai érdekből megakadályozzák a többség kedvező fejlődését”. Vagyis a félelmetes, renitens magyarok nem akarnak békésen, szótlanul felszívódni a nagy román civilizációban. Inkább zsarolnak – mellesleg azzal érvelve, ami a kormányprogram része. Az államelnököt azonban nagyon komolyan kell venni. Finom lelkével ő ugyanis nem csak a zsarolásra, de a történelmi sérelmekre is rém érzékeny.
Lám, a fasiszta Antonescuhoz hasonlóan átvezényelte volna a Pruton a románokat, ezzel szemben a Trianonért kesergő magyaroknak kuss. Van valami monumentális abban, ahogy ez az idült bajkeverő tőlünk „fél”, miközben a múltból és a jelenből mindenkit kioszt: az exkirályt, az oroszokat, az ellenzéket, a parlamentet, az igazságszolgáltatást... Akár önfeledten, akár tudatosan teszi, joggal kelt aggodalmat. Akik fasisztoid kijelentéseit – esetleg alkoholos – elszólásnak vélik, gondoljanak arra, hogy az ortodox hívők és a fiatalok körében milyen nagy megbecsülése van a vasgárdista múltnak, daloknak, jelképeknek...
Ezzel szemben a magyar miniszterelnök, aki szintén jócskán táplálkozik a múlt kétes értékeiből és szelleméből, a demokrácia és a jogállamiság lebontását, az önkényt kormánypolitika szintjére emelte. Nem hiába tekint most rá lélegzetvisszafojtva a demokratikus világ: az ENSZ, az Európai Parlament, az EBESZ, a Nemzetközi Valutaalap, a Velencei Bizottság, a Freedom House.... Hogy is mondta a nagy eszménykép, a minap Budapesten is megszobort volt republikánus amerikai elnök, Ronald Reagan?
“Vezess, kövess, vagy állj félre az útból!” És vajon mit szólt volna annak láttán, amit kormányzás címén most Orbánék folytatnak, a magyar származású volt amerikai demokrata szenátor, Tom Lantos? Amiért Európa most Magyarországtól fél, azt a lengyel Adam Michnik a vezető osztrák sajtóorgánumban, a Die Pressében nemrég úgy fejezte ki: “Ijesztő példa arra, hogyan lehet EU-tagállamokban teljesen demokratikus úton olyan állammodellt megvalósítani, amit én kvázi diktatúrának neveznék.”
Traian Băsescu semmit sem von vissza. Szánandó, mert erőtlen, tragikomikus esete egy szenvedélybeteg játékosnak, függetlenül attól, hogy még rengeteg bajt csinálhat és sok szenvedést okozhat. De „üresben” őrjöng”, a politikai vége már egyáltalán nincs messze.
Orbán Viktor pedig teljes lendületben van, ezt a hétvégi pártkongresszus is megmutatta. A kétharmados többség birtokában az ország tényleges és jelképes átszínezése és átnevezése, felforgatása és átalakítása olyan gyorsan és örvényesen folyik, hogy rövidesen rá sem lehet majd ismerni. Aggódni azokért, tartani azoktól szoktak, akiknek józan belátására nincs már esély? Ki tudja megállítani őket? Lehet, hogy gyorsabban kiderül, mint gondolnák! Új Magyar Szó (Bukarest)

A vezér neve: Orbán
Újraválasztották a Fidesz elnökét, Orbán Viktort tegnap, a párt XXIV., tisztújító kongresszusán. Továbbra is alelnök Kósa Lajos, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán és Varga Mihály is. Mind az öten ellenjelölt nélkül indultak.
A tanácskozáson elmondott beszédében Orbán Viktor kijelentette: a Fidesz megtanulta, hogy nem ideológiákért, hanem Magyarországért kell kiállnia, így kiállt az országért „a nemzetközi és a hazai baloldallal szemben” is. „Kiálltunk az emberekért, amikor bank- és válságadót vezettünk be a megszorítások helyett; amikor csendben és békében elköszöntünk az IMF-től” – jelentette ki.
„Kiálltunk és továbbra is kiállunk azért, hogy Magyarországon is legyen következménye a szavaknak és a tetteknek, ezért ragaszkodunk az elszámoltatáshoz” – mondta Orbán Viktor, nyilvánvalóan a Szilvásy-ügyre utalva. Szavai szerint készen állnak arra, hogy megvívják a Fidesz történelmének legnagyobb küzdelmét a múlt hibáival és azokkal, akik ma is védelmezik e hibákat. Vannak, akik jól jártak, miközben az emberek elveszítették munkájuk gyümölcsét; vannak, akik degeszre keresték magukat azon, hogy az országot a feje búbjáig eladósították – sorolta, és hozzátette, hogy vannak, akik a jövő útjáról a „görög útra” akarják terelni Magyarországot.
A pártelnök-miniszterelnök szerint a kormány le fogja győzni az adósságot, ennek érdekében visszahív a munka világába mindenkit, aki munkaképes, és segély helyett munkát fog adni nekik. Kifejtette, hogy kormánya felszámolja a kiváltságokat, az indokolatlan előnyöket, és megteremti az érdem szerinti boldogulás lehetőségét. Ehhez kérte a küldöttek támogatását, és hangsúlyozta: továbbra is az emberek megkérdezésével fognak kormányozni.
A kongresszuson jelen volt, de nem szólalt fel Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Ugyanakkor szót kapott a szlovákiai magyarság képviseletében Berényi József. „Aki nem vállalja fel a magyarság megmaradásának igényét, az nem igazán demokrata” – hangoztatta a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, aki szerint a magyar kormány értékmentő politikát folytat, és őszinte a részéről az együttműködési igény.
Úgy fogalmazott: nagy öröm és boldogság volt számukra látni a választási eredményeket, tudták, új korszak kezdődött Magyarországon és a Kárpát-medencében. Számukra azonban a Felvidéken ez már nem így volt, helyet kapott egyfajta álpolitizálás, és mára nyelvhasználati jogaik rosszabbak, mint korábban voltak – vont mérleget.
Berényi József üdvözölte az alaptörvény elfogadását; mint mondta, Magyarországon elérték, hogy a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezők. „Mi nagyon messze vagyunk ettől” – tette hozzá. Azokról a vádakról, hogy kapcsolatuk a Fidesszel vazallusi lenne, azt mondta, aki ezt állítja, vagy hazudik, vagy szándékosan félretájékoztat, vagy magából indul ki. Megjegyezte: Szlovákiában kettős állampolgár lehet bárki, csak néhány felvidéki magyar nem, kettős mércét alkalmaznak, amit elfogadni nem lehet. Új Magyar Szó (Bukarest)

Leváltani kényszerülnek a könyvtárigazgatót (Pert nyert a prefektúra)
Végleges és visszavonhatatlan ítéletben érvénytelenítette a brassói ítélőtábla a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói székére 2008-ban kiírt versenyvizsgát.
A döntés a hét végén született, vasárnap hajnalban e-mailben küldte szét a hírt a Spanyolországban élő Dan Tănasă. Hivatalos értesítés még nem érkezett.
2008 végén Dan Tănasă az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, kifogásolva, hogy a sepsiszentgyörgyi könyvtár igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgánál feltételként szabták meg a magyar nyelv ismeretét. A diszkriminációs ügyekkel foglalkozó testület 2008. december 16-án határozatban fogalmazta meg: hátrányos megkülönböztetés történt, korlátozták valamely román állampolgár jogát ahhoz, hogy egy közintézményben munkát vállaljon. Tamás Sándor megyeitanács-elnök bíróságon támadta meg a testület döntését, érvelése szerint ugyanis jogos elvárás a megyei könyvtár igazgatójával szemben, hogy beszéljen magyarul, hiszen Háromszék lakosságának háromnegyede magyar. A választások után, 2009 elején Codrin Munteanut nevezték ki Kovászna megye prefektusának, Dan Tănasă áprilisban hívta fel a figyelmét az általa diszkriminatívnak ítélt könyvtárigazgatói versenyvizsgára. Az új kormánymegbízott a Kovászna megyei törvényszéken kérte a vizsga és összes következményének érvénytelenítését. A megyei törvényszék elutasította a prefektúra kérését, de a brassói ítélőtábla elfogadta a kormányhivatal fellebbezését, és július elsején, pénteken meghozta az ítéletet: érvénytelenítette a versenyvizsgát. Dan Tanasă szerint a megyei önkormányzat kénytelen lesz felbontani Szonda Szabolcs könyvtárigazgató szerződését, és új versenyvizsgát kell kiírni. Tănasă azt is tudni véli, hogy Szondának vissza kell fizetnie az elmúlt majd három évben "jogtalanul" kapott bérét. György Ervin prefektus (aki "örökölte" a pert) elmondta: még nem kaptak értesítést a bírósági döntésről, furcsállta azonban, hogy a Spanyolországban élő Tănasănak hamarabb tudomására jutott az ítélet, mint a felperes intézménynek. Nem ismeri a bírói indoklást, így nem nyilatkozhat, de nem tartja elképzelhetőnek, hogy Szonda fizetését visszakérjék, hiszen megdolgozott azért a pénzért, a törvény védi őt – mondotta. Szonda Szabolcs sem akart nyilatkozni, hivatalos értesítést még ő sem kapott, így nincs, amit kommentálnia. Elismerte, rosszul érinti, ha felbontják szerződését, hosszú távú terveket készített, elindított egy munkát, melyet kár lenne megszakítani – vélte. A megyei tanács vezetői közül tegnap senkit nem sikerült utolérnünk.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Habsburg Ottó
Habsburg Ottót, az utolsó magyar király és osztrák császár legidősebb fiát tegnapra virradóra kilencvennyolc éves korában érte a halál németországi otthonában, a Starnbergi-tó partján fekvő Pöckingben.
Hét gyermeke, huszonkét unokája és két dédunokája gyászolja. Felesége, Regina tavaly halt meg. A politikus a bajor Keresztényszociális Unió képviselőjeként 1979-től húsz éven át volt tagja az Európai Parlamentnek. A Páneurópai Uniónak 31 éven át volt elnöke és haláláig a szervezet tiszteletbeli elnöke. Habsburg Ottó földi maradványait július 16-án a bécsi Kapucinusok Templomában, a szívurnát szűk családi körben Pannonhalmán helyezik örök nyugalomra. A szívurna hagyomány a Habsburg családban. Habsburg Ottó kérése volt, hogy szívurnája Pannonhalmán legyen, mert Pannonhalma igen közel állt a szívéhez, miután bencés diákként ott tanult és érettségizett magyar nyelven. A főherceg lelki üdvéért július 17-én a budapesti Szent István-bazilikában tartanak szentmisét. Habsburg Ottó a XX. század egyik jelentős tanúja, attól függetlenül, hogy ki mit gondol a politikáról, politikai nézeteiről és a Habsburgokról – mondta Ablonczy Balázs történész, hozzátéve, hogy Habsburg Ottó szemben állt mindenféle totalitárius ideológiával, a nemzetiszocializmussal és a kommunizmussal. A hetvenes és a nyolcvanas években a Páneurópai Unió elnökeként példaszerűen dolgozott Európa újraegyesítésén. A fővédnökségével megtartott Páneurópai Piknik pedig előszele volt a berlini fal lebontásának. Később sem szólt bele közvetlenül a magyarországi politikába, miközben kiállt Magyarország uniós csatlakozása mellett – fűzte hozzá. A történész Habsburg Ottó fiatal koráról szólva megemlítette, hogy trónörökösnek nevelték, miközben az I. világháború után a Habsburgok egykori országai nem igazán akartak tudomást venni róla. Édesapja, IV. Károly, az utolsó magyar király 1922-ben bekövetkezett halála után a magyar legitimisták ,,Ottó királyként" beszéltek róla. A húszas, harmincas években magyar bencés szerzetes nevelője is volt, akitől magyarul is tanult. Ablonczy Balázs elmondta, hogy a Habsburg Ottó által jól ismert Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök a II. világháború utáni Európáról gondolkodva foglalkozott annak lehetőségével, hogy Habsburg Ottó jogara alatt Duna menti föderációt hozzanak létre Bajorország, Ausztria és Magyarország részvételével. Lelkében lehet, hogy foglalkoztatta a trón, nem tudhatjuk, de a nyilvánosság előtt decensen, úriemberként képviselte, hogy lemondott róla – mondta a történész, aki szerint nehéz bárkihez is társítani vagy hasonlítani Habsburg Ottót a magyar történelem alakjai közül. Kiemelkedő műveltségű értelmiségiként a nemes konzervativizmus képviselője volt – fogalmazott a történész. A magyar kormány megrendüléssel értesült Habsburg Ottó haláláról. A magyar ügyért, a magyar emberekért való elkötelezett kiállása méltán tette hazánkban egyöntetűen elismert és népszerű személyiséggé – idézték fel alakját közleményben, hozzátéve: a Habsburg-dinasztia leszármazottjára, majd annak fejére, a világszerte elismert politikusra és íróra, mint az európai és egyetemes értékek szószólójára és megtestesítőjére, a kontinensünk egyesítéséért indított mozgalom meghatározó személyiségére, egyben hazánk elkötelezett és aktív támogatójára emlékezünk. Habsburg Ottó életútjában az osztrák és az európai történelem nagy fordulópontjai tükröződtek – áll Werner Faymann osztrák kancellár részvétnyilvánító közleményében. A kormányfő kiemelte, hogy Habsburg Ottó határozott ellensége volt a nemzetiszocializmusnak és a fasizmusnak, s a II. világháború után elszántan fellépett békés és egyesült Európáért és a vasfüggöny lebontásáért. Egy nagy európai hagyott el bennünket, aki eseménydús életében fontos ösztönzést adott az európai integrációs folyamatnak, és az Európai Parlament képviselőjeként, illetve rangidőseként rátette kézjegyét az európai sikertörténetre – fogalmazott José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke úgy fogalmazott, hogy egy európai óriás hunyt el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hunyad megye – Hunyad Megyei Hírmondó
Közéleti havilap, 2011. június, 133. szám
Május hónap és június elején rendezték meg a II. Hunyad Megyei Magyar Napokat. Ezt foglalja össze több oldalon Csatlós Erzsébet, a lap főszerkesztője. A rendezvény népszerűnek bizonyult a magyarság körében, a programok nem csak városokra, hanem kisebb magyarlakta településekre is kiterjedtek. Volt szórványkonferencia, kézimunka kiállítás, kopjafaavatás és reneszánsz zene a vajdahunyadi Várban. Déván emlékszobát avattak a néhány éve elhunyt Zsók Béla bukovinai származású néprajzkutató, író emlékére. Több kirándulást is szerveztek, amelyek keretében az érdeklődök a megye műemlék templomait, udvarházait tekintették meg. A Zsíl-völgyében is voltak előadások, szabadtéri rendezvények. Végül, utolsó nap Déván a Vár alatt a szabadtéri rendezvények befejezéseként a népszerű Bikini együttes koncertezett.
Tanév végi évzáró gondolatokat közöl Kun Kriza Ilona óvónő, aki megpróbál mindent, hogy a végzős gyermekeket magyar iskolába írassák. Ugyancsak a nevezett szerző az utolsó oldalon a két magyar csoport végzőseinek képét közli, Elindulnak szeptemberben című cikkével. Deák Levente jogtanácsos a földtörvények útvesztőjéről ad magyarázatot, a főszerkesztő pedig a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport IV. osztályának állampolgári leckéjét mutatja be azon alkalommal, hogy a prefektusi hivatalban Dézsi Attila prefektus fogadta a gyermekeket és mutatta be az Intézményt.
Egyházi hírekkel is szolgál a lap. Kun Árpád nyugalmazott lelkipásztor a májusban Petrozsényban megtartott Hunyadi Református Egyházmegye évi közgyűléséről számol be, egy másik cikkében pedig az alpestesi konfirmációt örökíti meg. Dulinszky Izabella fényképes beszámolót közöl a Déván tartott első áldozókról. Deák Piroska tanárnő meghívottként járt a Kolozs megyei Kackón, ahol Berde Sándor egykori református lelkészre és annak leányaira, Berde Mária íróra és Berde Amál festőművészre emlékeztek. Ugyancsak ezen az oldalon Doboly Beatrix tanárnő a június közepén Budakalászon megtartott Kárpát-medencei civil fórumról számol be. Tomesc Katalin a szászvárosi múzeumok éjszakájáról ír, Pop Erzsébet tanárnő a lupényi anyák napi ünnepségről számol be, Csatlós Erzsébet pedig arról cikkez, hogy június 4-én dévai diákok és tanárok Pusztaszerre kirándultak. Az utolsó oldalon Kun Árpád a Bemutatjuk templomainkat sorozatban a vulkáni római katolikus templomról közöl ismertetőt. A lapot a Communitas Alapítvány támogatja.
Kun Árpád. Szabadság (Kolozsvár)

Csehi Árpád év végére új táblákat ígér, magyar szöveg most csak a hátoldalon
Magyar, angol és német nyelvű felirat is megjelent a Szatmár megyei műemlékek mellett a múlt hét során kihelyezett turisztikai ismertető táblákon, igaz, ezek a pannók hátoldalán kaptak helyet, így sok esetben igen nehezen olvashatók. Van, ahol csak a forgalmas úttestről lehet látni rendesen a feliratokat (például a szatmárnémeti Vécsey-ház esetében), máshol pedig a „Fűre lépni tilos!” jelzést kell megszegniük a kíváncsiaknak ahhoz, hogy a zöldövezet felé néző szöveget el tudják olvasni.
Amint arról beszámoltunk, a Szatmár Megyei Tanács egy körülbelül egymillió lejes költségvetésű pályázat támogatásának felhasználásával igyekszik reklámozni a térség idegenforgalmi érdekeltségű látnivalóit, melynek keretében szórólapokat, ismeretterjesztő füzeteket, turistakalauzt és egy, az érdekességeket feltüntető térképet adtak ki. Mindemellett nagyméretű, a műemlékeket bemutató táblákat is kihelyeztek az épületek elé, illetve ezek szomszédságába, azonban első nekifutásra kizárólag román nyelvű pannók kerültek ki a zömében magyar vonatkozású ingatlanok reklámozása céljából. A szatmárnémeti székesegyház előtt levő táblán például – sokak megbotránkozására – csakis Sfîntu Ladislau, illetve Sfîntu Ştefan néven szerepelt a két magyar király, akiknek szobrai a kegyhely bejárata mellett helyezkednek el.
Lapértesülések szerint a református Láncos templom lelkésze nem engedte a pannót felállítani a templomkertben, mivel azon nem volt magyar nyelvű szöveg, ezért picit távolabb, a köztéren levő zöldövezeten tudták csak elhelyezni. Csehi Árpád megyei tanácselnök – amikor csütörtökön a Krónika a magyar nyelvű felirat hiányáról faggatta – úgy nyilatkozott, még a nyár folyamán elhelyeznek magyar feliratokat is az épületek mellett. Az elnök szerint azonban a sajtó méltatlankodása nyomán rögtön intézkedtek, bár ez a megoldás – azaz hogy a hátoldalra került fel a szöveg – szerinte sem a legmegfelelőbb. Csehi hangsúlyozta, a megyei önkormányzat által előterjesztett pályázatban nem szerepelt a többnyelvű felirat, a projekt határideje viszont lejárt, ezért kénytelenek voltak ebben a formában átvenni a munkát. Ígéretet tett ugyanakkor arra, hogy az év végéig lecserélik a táblákat, és oly módon tüntetik fel a többnyelvű feliratot, hogy az valóban jól látszódjék, azaz a szöveg egy oldalon kapjon helyet, és olvasható legyen a járdáról is. Krónika (Kolozsvár)

Érettségi: döbbenet utáni vádak
Több ezren óvták meg tegnap a vasárnap közzétett érettségi vizsgaeredményeket, miután a diákok közel fele elbukott a megmérettetésen. Bukarestben kilencezer, Maros megyében több mint kétezer panaszt nyújtottak be a maturandusok, Kolozsváron az érettségizők háromnegyede, Arad megyében az egyharmaduk bízik a felülbírálásban.
Több ezren óvták meg tegnap a vasárnap közzétett érettségi vizsgaeredményeket, miután a diákok közel fele elbukott a megmérettetésen. Bukarestben kilencezer, Maros megyében több mint kétezer panaszt nyújtottak be a maturandusok, Kolozsváron az érettségizők háromnegyede, Arad megyében az egyharmaduk bízik a felülbírálásban.
Mi történhetett?
Az óvások elbírálása közben a politikusok, a tanügyi szakemberek, de a diákok és a szülők is keresik az okát a siralmas eredményeknek. Daniel Funeriu oktatási miniszter a történtek tanulságait tegnap úgy összegezte: „legalább így mindenki felmérheti, milyen értéke van az érettségi oklevélnek”. Egyben közölte, hogy kitüntetik azt a 65 diákot, aki maximális eredményt ért el az idei megmérettetésen.
Gheorghe Isvoreanu, a Spiru Haret közoktatási szakszervezet elnöke úgy fogalmazott: a jelenlegi oktatási reform csak azok fejében áll össze, akik a végrehajtását szorgalmazzák, de biztos, hogy „a reformerek nem ismerik belülről a tanügyi rendszert”. Isvoreanu a szülők magatartását is bírálta, mert úgy véli, csak addig fordítottak figyelmet az előmenetelre, amíg az érettségi érdemjegyei alapján történt az egyetemi felvételi.
A Szülők Országos Egyesülete közölte: az oktatási miniszternek be kellene nyújtania a lemondását, mert a tanügyi rendszer működését tükrözik az érettségi eredmények. „A tananyag nem egységes, az elvárások nem átláthatóak, és az oktatási tárca maga hitelteleníti a pedagógusokat, ilyen körülmények között pedig nem folyik más, mint a diákok megfélemlítése” – olvasható a szülői egyesület közleményében.
A magyarok jobbak
Bár még a végleges eredményeket nem összesítették, az egyértelműnek tűnik, hogy az erdélyi magyar diákok teljesítménye 20 százalékkal meghaladja a román diákokét. Kevesebb köztük a sikertelenül vizsgázó és magasabbak az érettségi átlagaik: nemcsak magyarból, de történelemből, a reál tantárgyakból is jobban teljesítettek a magyar végzősök.
„Nekünk nincs vesztegetni- valónk, 200 ezer érettségizőből 7800 volt magyar maturandus, meg kell becsülnünk őket” – nyilatkozta lapunknak Király András. Az oktatási tárca államtitkára elismerte, a katasztrofálisnak mondott országos végeredmény a hazai oktatás állapotát tükrözi. „Éppen ez ellen a helyzet ellen akar cselekedni a minisztérium. Nagyon alapos reformra, új alaptantervre és készségalapú oktatásra van szükség” – összegezte a tennivalókat az államtitkár.
Szerinte „sehol a világon” nem működik már olyan jellegű oktatás, mint amilyen jelenleg is folyik a hazai iskolákban. „Nem azt kell nézni, hogy ki miben hibázott. Az oktatás közügy, nemcsak most, az érettségi eredményhirdetés idején. Jobban oda kell figyelnie a szülőnek is, a tantestületnek is arra, hogyan haladnak a fiatalok” – vélekedett az államtitkár.
Király András a kisebbségi oktatás hagyományaiban látja a viszonylagos magyar siker kulcsát. A kétszintű érettségi bevezetésével kapcsolatban úgy vélekedett: korai a magyarországi minta bevezetése.
Illés Ildikó Maros megyei helyettes főtanfelügyelő az eredményhirdetés napján nyilatkozta lapunknak: más jellegű felmérésre lenne szükség az elméleti, és más a szakközépiskolákban. „Addig amíg bizonyos intézményekben senki sem megy át, addig nem lehet ezt az utat járni” – hangsúlyozta a felvetésre adott válaszában Király András. Hozzátette, a későbbiekben fontolóra lehet venni ennek az új típusú vizsgarendszernek a bevezetését.
Életfa egyesület: mindenki felelős
A romániai magyar szülők nem osztják az Szülők Országos Egyesületének véleményét. A kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület munkatársa, Osváth Enikő iskolapszichológus szerint „gond van minden oldalon”, mert a diákok nem tanulnak meg tanulni sem az iskolában, sem otthon.
„Nem tudok általános érvénnyel nyilatkozni, de én a kolozsvári Apáczaiban úgy láttam, a tanárok nagyon sokat dolgoznak, és sokszor egyedül maradnak az erőfeszítéseikkel. Elviselhetetlen az egész rendszer, ebben a formában abszurdum az egész tanügy, nem vihető így tovább” – hangsúlyozta Osváth Enikő.
Szerinte nem csak a szülők érdektelensége, de a tanárok kiszolgáltatottsága is hozzájárul a sikertelenséghez. „Nem lehet úgy oktatni, hogy a tanárok teljes egzisztenciális kiszolgáltatottságban vannak, és az iskolákba is beszivárog, hogy nem a társadalom megbecsült tagjai” – tette hozzá az Életfa Családsegítő Egyesület munkatársa. Új Magyar Szó (Bukarest)

Politikai üldözés a Marosvásárhelyi Rádiónál?
Összeférhetetlenséget állapított meg Demeter András, a Román Rádió elnök-vezérigazgatója Biró Zsolt, a Marosvásárhelyi Rádióban végzett szerkesztői munkája, valamint a Székely Nemzeti Tanácsban betöltött tisztsége között.
Az elmúlt hetekben a Marosvásárhelyi Rádió háromszor kérette az újságírót az Igazgatótanács elé, ahol alkotmányellenes tevékenységgel vádolták. „Ezen alkalmakkor többszörösen kihangsúlyoztam, hogy az SZNT mindössze egy civil szervezet, aktívan nem politizál, jelölteket nem állít, nyolc évi tevékenykedése során semmiféle bírósági ítélet nem született ellene. Értelmezünk különböző dolgokat, de nem pártpolitikát folytatunk. Én úgy gondolom, hogy sem erkölcsileg, sem jogilag nem állja meg a helyét az, amit velem szemben a rádió vezetői megfogalmaztak” – nyilatkozta a sajtónak Biró Zsolt, akitől azt is megtudtuk, hogy amióta a Marosszéki Székely Tanács elnöke, az objektív tájékoztatás érdekében, az erről szóló hírek készítéséről is lemondott. Kihangsúlyozta, hogy Borbély Melinda, a Román Rádió kisebbségi adásainak felelős főszerkesztője egyszer sem jelent meg a meghallgatásokon, pedig ő az egyetlen olyan személy, aki objektíven értékelhetné munkáját. – Sérelmezem, hogy Borbély Melinda nem vett részt a megbeszéléseken, hiszen mint közvetlen főnököm, valamint a magyar adásokért felelős főszerkesztő, egyedül ő tudná értékelni a munkámat. Ugyanakkor az ő feladata, hogy képtelen vádak esetében megvédje kollégáit – fogalmazott Biró, aki annak érdekében, hogy hatékonyan tudja végezni munkáját az SZNT belül, előre meghatározatlan ideig, felfüggesztette rádiós tevékenységét. „Minekután kilátásba helyeztem, hogy augusztus 1-től kezdődően fizetés nélküli szabadságra megyek és az erre irányuló kérvényem is leadtam, július 14-re beidéztek a bukaresti Román Rádiótársasághoz.” A több mint egy évtizede a Marosvásárhelyi Rádiónál dolgozó újságírót azzal vádolják, hogy a rádión keresztül alkotmányellenes autonómiatörekvéseinek adott hangot.
– Úgy tűnik, nem elégednek meg azzal, hogy egy ideig eltávolodom a mikrofon elől. A beidézés számomra azt sejteti, hogy ezt az ügyet végérvényesen le akarják zárni, azaz arra számíthatok, hogy szabadságomat követően nem lesz hova visszatérjek. Tiltakozást fogalmaztam meg az eljárás ellen, melyben beszámolok az ellenmondásokról, Borbély Melinda szerepéről, akitől elvártam volna, hogy visszalépésem után, hasonlóan cselekedjen – összegzett Biró Zsolt. Fodor Tekla. Erdély.ma

Biró Zsolt, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjének nyílt levele feletteseihez
Nyílt levél Demeter András, a Román Rádió elnök-vezérigazgatója és Borbély Melinda, a Román Rádió kisebbségi adásaiért felelős főszerkesztője figyelmébe
Az újságíró nem lehet magánember, állítják egyesek és ekként nem mondhat véleményt semmiről, mert a politikai elkötelezettség vádja alá kerül. Vagyis a sajtószabadság talaján születik a véleményszabadság korlátozása.
Múlt héten harmadik alkalommal kérettek be a Marosvásárhelyi Rádió Igazgatótanácsa elé, amiért szerepet vállalok a Székely Nemzeti Tanács tevékenységében. Mindannyiszor a régi idők szellemét idézve, azzal kezdődött a meghallgatás, hogy felhívták figyelmemet: alkotmányellenes az SZNT tevékenysége, hiszen a Székelyföld autonómiájáért küzd, az autonómiát szorgalmazó törvénytervezetet dolgozott ki, ezt a statútumot szeretné elfogadtatni. Persze egyértelmű, hogy mindez a tárgyalási „taktika” megfélemlítési részeként értelmezhető csupán, de akkor is félelmetes, hogy magukat értelmiséginek tartó személyek képesek ilyen állításokat fenntartani.
Miután sokadszorra is közlöm velük, hogy ez a szervezet csakis a jog és a törvényes út betartásával küzd az autonómiáért, hogy maga a statútum is erről szól, hiszen a törvényhozás számára készült, mintegy törvénytervezetként, kissé visszavesznek a támadó hangnemből és az összeférhetetlenséget kezdik firtatni. Mindenki tudja, egy olyan szervezetről van szó, amely hivatalosan nem létezik, és amennyiben létezik is de facto, mozgalmiasan tevékenykedő valami. Nem pártszerű, nem állít jelölteket választásokon, nincsenek fizetett tisztségviselői. Az összeférhetetlenséget pedig ilyen paraméterek kapcsán szokás felhozni. Éppen ezekre a kritériumokra hivatkozik a Rádiótársaság jogi osztálya által idézett kollektív munkaszerződés 20. paragrafus is, igaz egy homályos félmondattal megtoldva, mely szerint az újságírónak nem lehet politikai véleménye.
Ezek szerint, ha az alkotmányellenes tevékenység abszurd vádjával illetnek, nem állhatok ki, és nem mondhatom, hogy egyetértek az Alkotmánnyal, mert az nyilvános politikai állásfoglalásnak minősül. Azt a tényt, hogy az újságírónak magánemberként véleménye legyen nem tiltja semmilyen törvény, sőt azt sem, hogy erről ne próbáljon más magánemberek meggyőzni, – mert tisztán jogi síkon ennyi történik. Jogilag nincsen szervezet sem, aminek tagja vagyok, következésképpen értelmezhetetlen az elvárás is, hogy le kell mondanom, avagy választanom kellene a két tisztségem között. Tehát amennyiben folytatódik a „boszorkányüldözés” azt csakis jogi úton tudjuk tisztázni, akár Strassburgig is elmenve.
Levelemet tájékoztatóak szánom, miután Demeter András elnök úr az ügy kivizsgálását kérte, Borbély Melinda főszerkesztő asszony pedig, az említett meghallgatások egyikén sem vett részt, bár közvetlen felettesemként elsősorban ő értékelhetné érdemben szerkesztőségi munkámat.
Marosvásárhely, 2011. június 27.
Biró Zsolt István
újságíró, rádiós szerkesztő. Erdély.ma

Mátyás-szoborcsoport táblaügy: a rendőrséghez fordul a kulturális tárca 
Mivel nem közeledett egymáshoz a kolozsvári polgármesteri hivatal és a kulturális minisztérium álláspontja a Mátyás-szoborcsoport elé helyezett, magyarokat sértő tábla ügyében, a szaktárca a rendőrségen akar feljelentést tenni – írta szerda számában a Krónika.
A kolozsvári önkormányzat május 23-án olyan táblát helyezett el a Mátyás-szoborcsoport talapzata elé, amelyen Nicolae Iorga román történész e sorai olvashatók: „A csatákban győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult". Ez kiváltotta az erdélyi magyar politikai és civil szervezetek felháborodását és a magyar diplomácia megdöbbenését. Kelemen Hunor kulturális miniszter május végén hivatalos levélben szólította fel a kolozsvári polgármesteri hivatalt és Sorin Apostu polgármestert, hogy azonnal távolítsa el a frissen elhelyezett táblát a Mátyás-szoborcsoport elől, az elöljáró azonban akkor nem reagált érdemben a felszólításra. A szaktárca most a Kolozs megyei prefektúrát (a kormánynak a törvényesség betartására hivatott megyei képviseletét) kérte levélben a törvényesség helyreállítására, és a napokban rendőrségi feljelentést is tesz – tudta meg a lap a kulturális minisztérium sajtóirodájától. 
Debreczeni Hajnal, Kelemen Hunor sajtótanácsosa a Krónikának elmondta: Sorin Apostu időközben válaszolt a miniszteri felszólításra, de válaszlevelében továbbra is állítja: a Iorga-idézetet tartalmazó táblát már a szoborcsoport restaurálási terve is tartalmazza, ezért szerinte nincs abban semmi kivetnivaló. A polgármester annak ellenére ragaszkodik eredeti álláspontjához, hogy a kulturális tárca elküldte neki azt a dokumentációt, amelyből egyértelműen kiderül: csupán a műalkotás megnevezését tartalmazó négynyelvű táblára bólintott rá az Országos Műemlékvédelmi Bizottság és a kolozsvári önkormányzat, a Iorga-idézet nem szerepel a restaurálási dokumentációban.
A minisztérium hivatalos álláspontja szerint az ezt tartalmazó tábla továbbra is törvénytelenül áll Kolozsvár főterén. A sajtótanácsos szerint a minisztérium a napokban a rendőrségen is feljelentést tesz. László Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő alpolgármester a lapnak jelezte: valószínűleg polgári per lesz a Iorga-idézetet tartalmazó tábla ügyéből. Május végén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) büntetőjogi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a kolozsvári ügyészségen, mert hivatalos engedély nélkül helyezték el a táblát a szoborcsoport előtt. A rendőrség hivatalból megkezdte a nyomozást, de eredményekről még nem számolt be. „Semmilyen választ nem kaptunk az ügyészségtől, a napokban személyesen bemegyek érdeklődni, mert azt feltételezzük, hogy el akarják altatni az ügyet" – mondta a lapnak Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi regionális elnöke.
Először 1932-ben került fel a szoborra az említett idézet, amelyet 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz kerülése után eltávolítottak, majd Gheorghe Funar nacionalista kolozsvári polgármester helyeztette el ismét a táblát a szobor talapzatára 1992-ben. 
A szoborcsoportot magyar-román közös finanszírozással nemrég felújították, e munkálatok során eltávolították azt a táblát. Az utóbb elhelyezett tábla nem azonos ugyan a Funar-félével, de ugyanazt a Iorga-idézetet tartalmazza.
MTI
Erdély.ma

Újabb provokáció
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató 2008-as versenyvizsgájának peres úton való felfüggesztetése, mondhatnám, pimasz, szemtelen, pitiáner provokáció, heccelődés a magyarság ellen, de nem mondom, próbálom egy szóba sűríteni azt, ami történik: gyalázat.
Azt kétségbe vonni, hogy egy magyar múltú, sok évszázados magyar kulturális hagyományokra épülő, a betűvetéshez kapcsolható szellemi értékteremtésben európai mércével mérhető térségben ne lenne alapvető és meghatározó követelmény, hogy a könyvtárigazgató ismerje a magyar nyelvet – ez egyszerűen abszurdum.
A könyvtárigazgatói felmentés tanulságai viszont figyelemre méltóak. Először is a történetet próbáljuk meg tipizálni, és soroljuk be a manapság egyre gyakrabban előforduló provokációsorba. Ez a történet is az illyefalvi címer jóváhagyásának felfüggesztéséhez hasonlatos. Ott a fő "argumentum" az, hogy nincs Székelyföld, és Barcaság sincs, a címer heraldikai jelképeinek indoklása folytán a felterjesztők ugyanis ezekről a tájegységekről beszéltek. És ezt vissza is vonták, másodszor Brassó és Kovászna megye határáról értekeztek. Jellemző, hogy az "ítélethozatalnál" ezt figyelemre se méltatták, mert a kezdeményezőknek eltökélt szándéka volt a székely magyarság provokatív megalázása.
Szonda Szabolcs versenyvizsgájának érvénytelenítése is ide rúg ki: az anyanyelv ismerete nem szükséges, nem feltétel egy hangsúlyozottan magyar jellegű intézmény esetében sem. A téma a maga kisszerűségével a sepsiszentgyörgyi utcanévharcokhoz és megyehatártáblák körüli nemtelen viadalokhoz hasonlatos. Történik mindez olyan körülmények között, mikor a magas politikában – legalábbis magyar részről – erőfeszítéseket tesznek, hogy a két ország, a két nép és nemzet között a kapcsolatok normalizálódjanak, az európaiság felé mozduljanak el.
Az ügy kapcsán megfogalmazható tanulság viszont számunkra rendkívül fontos: előrejelzi, hogy milyen célt követ, milyen következményekkel járna Háromszék Brassóhoz való esetleges társítása a régiósítás során. Székelyföld autonómiájának megteremtése tehát egyszerűen nemzeti lét és nemlét kérdése. Vagy bolondok leszünk, s elveszünk egy szálig, vagy a mi hitünk autonómiává válik – mondhatjuk költőt parafrazálva.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összefognak a kárpát-medencei civil szervezetek
A Kárpát-medencei Civil Hálót is létrehozó fórum alakult Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) néven kedden Budapesten. A mostani egyeztetést a Civil Összefogás Fórum és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége kezdeményezte és hívta össze.
A magyar civil szervezetek hosszú évek ót vártak arra a pillanatra, hogy elkezdődjön az intenzív együttműködés az anyaországi és a külhoni civil tömörülések között – mondta Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium civil és egyházi ügyekért felelős államtitkára a tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón. Mint hozzátette: mindenképpen szükség van olyan fórumra, amelyen el tud indulni egy közös gondolkodás, együttműködés. A kormány a maga eszközeivel ezt igyekszik majd segíteni – mutatott rá.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár hangsúlyozta: az új nemzetpolitika elsősorban új szemléletet jelent, ezzel az új szemlélettel kíván a kormányzat az anyaországi és a külhoni civilek felé nyitni. „Nekünk a civilek a legfontosabb segítőtársaink” – fogalmazott, hozzátéve: más lehetőségeik vannak, más megközelítési módokat tudnak alkalmazni. Véleménye szerint a civilek azokon a területeken tudnak nemzetpolitikai szempontból is eredményeket elérni, amelyek „a kormányzat számára nem nyitottak”. A kormánynak az a legfontosabb feladata, hogy olyan jó együttműködést alakítson ki a civilekkel, hogy egymástól függetlenül, de egymásról tudva és segítve legyenek képesek előrehaladni – tette hozzá Répás Zsuzsanna.
Latorcai Csaba, a nemzetiségi és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár azzal indokolta a kezdeményezés felkarolását, hogy a határon innen és túl is keresik a kapcsolatot egymással a civilek, ám ezek a kezdeményezések sokszor nem érnek célt. Szerinte ennek az lehet az oka, hogy nem rendelkeznek a szervezetek azokkal az alapvető információkkal, amelyek alapján a partnerség megkezdhető. Ezért hívták meg a Kárpát-medencéből azokat a jelentősebb szervezeteket, amelyek motorjai lehetnek ezen kezdeményezések felkarolásának - fogalmazott a helyettes államtitkár.
Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke szerint a civileknek ki kell lépniük a hagyományos értelmező, értékelő szerepből és alanyi jogon be kell lépniük a közigazgatási rendszerekbe.
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója és szóvivője szerint téves az a felfogás, hogy a civilek feladata az ellenzékiség lenne.
A tanácskozás közös nyilatkozat elfogadásával zárult kedden délután, a dokumentumot csaknem harminc magyarországi és határon túli civil szervezet képviselője írta alá. A CET egy olyan fórumot biztosít a Kárpát-medencei civil szervezetek számára, amelyen a szervezetek egyeztethetik tevékenységük irányát, megoszthatják egymással a „jó gyakorlatokat”, tapasztalatot cserélhetnek, hogy nemzetépítő és közjót célzó munkájuk minél hatékonyabbá válhasson - olvasható a dokumentumban.
A kezdeményezés célja megteremteni a folyamatos konzultáció lehetőségét az anyaországi és a külhoni civil társadalom között. A CET ennek érdekében hamarosan havilapot jelentet meg, amelynek internetes változata is lesz. Krónika (Kolozsvár)

Táborozó – VI. Keresztyén Honismereti Szórványtábor
A szamosújvári Téka Alapítvány jóvoltából előző évekhez hasonlóan idén is együtt táborozhatott 74 iskolás gyermek a feketelaki táborközpontban, június 20. és 25. között.
Részt vett Feketelak, Melegföldvár, Magyarpalatka lelkipásztorával és vallásórás gyermekeivel, de egy-egy kisbusznyi gyermek érkezett a zsoboki és élesdi gyermekotthonból is. Régi barátok találkozhattak, új barátságok születtek. Együtt tanultunk, énekeltünk, versenyeztünk, játékokban és vetélkedőkben mutatta meg mindenki ügyességét, rátermettségét. Előző évekhez hasonlóan ezúttal is a KOEN Alapítvány vakációs bibliaheti programja képezte a délelőtti foglalkozások alapját, a délutánok pedig különféle meglepetéseket tartogattak a gyermekek számára. Kedden a Sétáló Bábszínház mutatta be a Kolbászorrú király című darabját, majd Hajós János történelmi bemutatót tartott: nemcsak kürtöt, íjat, ostort láthattak és próbálhattak ki a gyermekek, hanem hallhatták Lehel kürtje legendáját, a honfoglaló, majd letelepedett magyarok szokásairól, életéről is sokat tudhattak meg. Szerdán a Téka Alapítvány kézműves foglalkozást tartott, a gyermekek nagy örömére: agyagoztak, fontak, fűztek, nemezeltek, kollázst készítettek. Csütörtökön Juhos Attila palatkai magyar néptáncot oktatott az érdeklődőknek. Pénteken izgalmas kiránduláson vettek részt a gyermekek, a Cegei tóban még fürdeni is tudtak, pedig az előrejelzések szerint vihar és eső kellett volna hogy legyen. Szombaton ismétlő vetélkedőkkel összegeztük a héten tanultakat.
Tavalyhoz hasonlóan ismét azt hallhattuk elutazás előtt, hogy ez volt az eddigi legjobb tábor: ez a legnagyobb köszönet és öröm számunkra. Köszönetet kell mondanunk elsősorban a Téka Alapítványnak a táborhelyért, a kisbuszért, az anyagi támogatásért. A Communitas Alapítványt is köszönet illeti, a szervező egyházközségekhez hasonlóan anyagi támogatással járult hozzá a tábor megtartásához. Külön köszönet a kisegítőknek (tanítónő, gyógypedagógus, óvónő és ifisek), valamint annak a sok feketelaki gyülekezeti tagnak, akik még kényelmesebbé és kellemesebbé tették táborozásunkat.
Örülünk, hogy az egyre szegényebb világban még mindig jut egy kis pénz a közösségmegtartó, jövőt építő gyermektáborokra, és szívből kívánjuk, hogy jövő esztendőben is találkozhassunk, sőt új táborozókkal növekedjen közösségünk!
Szabó István János magyarpalatkai református lelkipásztor. Szabadság (Kolozsvár)