Ballagási ünnepség
Óvó– és tanítóképző szakon, távoktatáson 25–en végeztek
Szatmár megye — A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológiai és Neveléstudományi Kar Óvoda– és Iskolapedagógiai Szak Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozatának távoktatáson végzett 25 hallgatója a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házban június 10–én tartotta ballagási ünnepségét. Elsőként Végh Balázs Béla igazgató üdvözölte a végzősöket és a megjelenteket, majd közel másfél órás ünnepi programmal következett. A program természetesen az alma matertől búcsúzók dalával, a Gaudeamus–szal kezdődött, majd a II. évfolyamon tanuló diáktársak búcsúműsorral kedveskedtek végzős társaiknak. A ballagáson alkalomhoz illő bohózat, ének, vers, paródia, tánc is szerepelt, az ünnepség keretében a szatmárnémeti 10–es Számú Általános Iskola Fekete gyöngyszemek és Lady Girls mazsorett csapata is fellépett. A műsor végén Stark Gabriella, pedagógia szakos tanár, évfolyamvezető röviden felelevenítette a három éves tanulmányi idő fontosabb történéseit, megköszönve mindenkinek a szép tanulmányi eredményeket, azt, hogy a nehezebb napokon is kitartottak, majdszerencsét kívánt mindannyiuknak. A ballagási ceremónia zárásaként a jó tanulmányi eredményeket elért hallgatók átvehették az elismerésként járó oklevelet.
erdon.ro

Értelmiségképzésünk állapotáról – a tehetségváró Temesváron
Temesköz (ma Bánság, Bánát) magyarsága, egy rövid ideig – a kiegyezéstől az I. világháborúig – tartó számbeli gyarapodást követően, napjainkra aggasztóan megfogyatkozott.
A még Ceauşescu által bevezetett adminisztratív beosztás szerint ezen a területen két teljes megye, Temes (Temesvár székhellyel) és Krassó-Szörény (Resicabánya székhellyel), valamint az ó-romániai Mehedinţi megyéhez csatolt Kazán-szoros, Vaskapu vidéke található. Utóbbiak: Karánsebes, Herkulesfürdő, Orsova városaiban magyar ajkú csak elvétve, mutatóban akad. Temes megyében azonban az utolsó, 2002-es népszámlálás adatai szerint még 51.412 magyar élt, azaz 6,78 százaléka a 677.744-es összélekszámnak.
Temesvár 317.651 fős lakosságából ugyanakkor 25.131 magyart említenek, vagyis 7,91 százalékot. Itt a magyarság tíz év alatt, az előző népszámlálás óta, körülbelül hatezerrel csökkent, az 1992-es adat még 31.788 fővel (9,51 százalékkal) számolt. Ennek egyik következményeként a 2004-es helyhatósági választások után megszakadt a magyarság addigi három-négy fős jelenléte a megyei önkormányzatban, bár 2008-ban, a városi önkormányzatba sikerült egy képviselőt bejuttatni.
A többi Temes megyei város, amelyekben ezer fő felett él(t) magyar: Lugos (Teller Ede szüleinek városa) 4.262 (9,56 százalék), Zsombolya 1.649 (14,84 százalék), Nagyszentmiklós (Bartók Béla szülővárosa) 1.224 (9,46 százalék), Detta 1.143 (17,80 százalék).
Oktatás magyarul
Magyar nyelvű középiskola, ami előfeltétele a magyar értelmiségiképzésnek, egyedül Temesváron található: a római katolikus Szt. Gellért egy osztállyal, valamint a világi Bartók Béla Gimnázium évfolyamonként két-három párhuzamos osztállyal. Ezek állandó létszámhiánnyal küzdenek, a magyar szülők egy része nem érzi elégé motiváltnak magát ahhoz, hogy gyereküket magyar iskolába írassa.
Idéntől a Szt. Gellért Gimnázium meghirdette a beiratkozást magyar tannyelvű elemi I. osztályba. Ez a tanintézet a római katolikus egyháznak néhány éve visszaszolgáltatott nagy múltú Piarista Gimnázium épületében működik. Kérdés, hogy lesz-e jelentkező. Az új tanügyi törvény a szórvány számára kedvezőtlen rendelkezései miatt két kerületi, általános iskolai magyar tagozatot a Bartók Béla Gimnáziumba vontak össze. Temesvár magyarsága igen elszórtan lakik a városban, így még jobban megnehezült a megnövekedett távolságok miatt főleg a kisebbek magyar iskolába járatása.
A tehetséggondozás intézménye jelen van a Bartók Béla Gimnázium tevékenységében: regisztrálták a tehetségpont-hálózatba, ahol pályázatokat nyert, gyakorlati természettudományos tábort indított, Játszóházat tart fenn. Indul az idei Tálentum e-tanulásos verseny, illetve az idei tábor szervezése is folyamatban van. A középiskolai osztályokban tehetségicsoportok beindításával próbálkoznak; különböző területeken azonos érdeklődésű, bár különböző életkorú és különböző típusú osztályokban tanuló gyerekek bevonásával.
A szórvány körülményeinek megfelelően a cél nem néhány rendkívüli adottságokkal rendelkező tanuló szerepeltetése, hanem a jó képességű középréteg minél magasabb színvonalra történő felemelése.
Értelmiséggé válás
A vázolt helyzetből emelkedhet ki a régió magyarsága az értelmiségivé válás felé. Értelmiségiekről, mint a köztudat által többé-kevésbé elfogadott réteghez tartozókról a továbbiakban, vagyis a felsőfokú diplomásokról beszélek, bár valójában nem minden ilyen személy érdemli meg ezt a besorolást.
Diplomát Temesváron négy nagy állami egyetemen lehet szerezni: a tudomány-, a műszaki-, az orvosi- és a mezőgazdasági egyetemen, valamint két-három magánegyetemen. Temesközben, illetve a peremén található még a resicabányai-, a petrozsényi, az aradi, a vajdahunyadi egyetem, valamint a lugosi magánegyetem, az itt diplomázottak egy része a temesvári értelmiséget gyarapítja.
Az egyetemi hallgatók nagyobb hányada nem temesvári illetőségű, és ez igaz a magyar hallgatókra is. A négy temesvári állami egyetemen körülbelül 40 ezren tanulnak, ebből – a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) becslése szerint – körülbelül 500-600 magyar anyanyelvű, azaz 1,25-1,5 százaléka a hallgatóknak.
A Műszaki Egyetem
A továbbiakban a műszaki egyetemre szorítkozom, onnan sikerült adatokat szereznem. Magyarország második műszaki egyetemének megnyitását már az 1877-ben megalapított Temes-vidéki Magyar Mérnök- és Építészegylet a kétnyelvű közlönyében szorgalmazta, megszerezve a városvezetés támogatását is. Kérvényezés, elemzések, jóváhagyások sora után, alig 1917. november 23-án került sor a városvezetés és Apponyi Albert oktatási miniszter találkozására. Sajnos impériumváltás következik. A román értelmiségiek egyetem-alapítási közbenjárása már hamarabb hozza a sikert, és Ferdinánd király jóváhagyja Románia második műszaki egyetemének beindítását Temesváron, 1920. november 15-től.
Ilyenformán az akkori magyar időhúzás miatt az egyetem kezdettől fogva román nyelvűként működött, lehetetlenné téve a magyarság számára a kolozsvári Ferencz József, későbbi Bolyai Tudományegyetem mintájára megfogalmazható visszaállítási igényeket.
Jelenleg a műszaki egyetem kilenc karán a 13.380 egyetemi hallgatót 764 oktató – ezekből körülbelül 150 a professzor – tanítja csak nappali, látogatásos tagozaton (ezen belül, a Villamosmérnöki és Villamosenergetika Karon: 885 hallgató, 42 oktató). A magyar középiskolát végzettek kérhetik, hogy magyarul felvételizzenek, de ezzel elenyészően kevesen élnek – abból a téves meggondolásból kiindulva, hogy így kisebb a bejutási valószínűségük. Felsőfokú vagy doktori képzés, sajnos magyar nyelven nincs! Pillanatnyilag több mint 800 doktorandus van.
Mi a helyzet magyar részvétel szempontjából? Mivel a nyilvántartásokban semmiféle nemzetiségi lebontás nem létezik, a „telefonkönyv”-módszert alkalmazva (azaz sorra véve a tanszékek személyzetének listáját és kiválasztva a magyar hangzású nevűeket, azokon kívül, akikről tudtam, hogy a nevük ellenére nem tartják magyarnak magukat), 37 oktatót (4,8 százalék), ezen belül 12 professzort (8 százalék) és még három látogatásos doktoranduszt azonosítottam.
Mivel az oktatók temesvári lakosok, arányaikat össze lehet hasonlítani a temesvári lakosságnál említettekével (7,91 százalék). Bár a professzorok aránya csak kevéssel különbözik ettől, az összes oktatóé annál inkább, a doktoranduszokról, vagyis a jövő kutató generációjáról, nem is beszélve! Figyelembe véve a műszaki egyetemen tanuló, ismét a TMD becslése szerinti 100-150 fős (0,74-1,12 százaléknyi) alacsony hallgatói számot, magyar értelmiségképzés szempontjából a helyzet nem megnyugtató.
Egyébként a műszaki egyetem nem zárkózik el az egyéni kezdeményezésű hivatalos magyarországi kapcsolatoktól. Doktoranduszi képzésre a Gödöllői Egyetemmel, partnerségre a Veszprémi, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi-, a Debreceni Egyetemmel, az Óbudai Egyetemmel, a Szegedi Akadémiai Bizottsággal, valamint Ceepus, Socrates/Erasmus, Erasmus-Proguc programokban való részvétellel. A felsoroltakban alkalmanként egy oktató és két hallgató vett átlagban részt, ami viszont nem sok. Az egyetem vezetősége ez idáig okvetetlenkedés nélkül jóváhagyta a tudományos diákkonferenciák (TDK) lebonyolításához szükséges előadótermeket, menzát, kollégiumi szállást, fizetség ellenében.
Önszerveződés – támogatás
Mit tesz ez az arányaiban kicsiny oktatói-hallgatói csoport önszerveződés szempontjából, hogy elősegítse a magyar értelmiségképzést, identitástudatunk megtartását?
Az 1990-ben megalakult Temesvári Magyar Diákszövetségnek jelenleg a Temesváron tanuló magyar hallgatók egyharmada a tagja, azaz mintegy 200 fő. Rendszeresen küld Magyarországra nyári egyetemi vagy diplomamunkához szükséges részképzésre hallgatókat. Szervezi, idén tizenharmadik éve, a magyar műszakis TDK-t Kárpát-medencei részvétellel.
Másik ilyen irányú tevékenységet is lebonyolító szervezet, a magyar egyetemi oktatók és tudományos kutatók Techné Egyesülete (2000). Célja egymás megismerése, részvétel magyar nyelvű szakmai rendezvényeken, együttműködés a magyar egyetemi hallgatókkal, a magyar nyelvű szakmai képzés, oktatás, könyvkiadás támogatása.
A szórvány fogalma olyan részfogalmakra is kiterjeszthető, mint a magyar kisebbség egyetemi oktatása. Temesvár magyar egyetemi hallgatóinak száma, a város egyetemi hallgatóihoz képest csekély. Magyar nyelvű oktatásuk kívánatos lenne, de nyilvánvalóan nem lehet ugyanúgy megvalósítani, mint a Sapientia vagy a Partium Egyetem esetében, egyrészt a szükséges anyagiak, másrészt az itteni, magyarul tudó egyetemi oktatók kis létszáma miatt, akikből nem telne egy egyetemi kar, de még egy szak lefedésére sem. Ilyen tények a Sapientia vagy a Partium Egyetem esetében is fennálltak, de ott talán (?) volt egy potenciális hallgatói jelentkezés.
Hogy magyar nyelvhasználatunk ne rekedjen meg konyhanyelvi szinten, egyik lehetséges módja a szórvány magyar egyetemi oktatásnak az volna, hogy fakultatív magyar nyelvű előadásokat tartanának az ezt elvállaló oktatók, amelyek tematikája szabadon tárgyalná egyrészt az újdonságokat, érdekes megvalósításokat, másrészt használná a magyar szaknyelvet. (Terminológia nevű képzés.)
Ez a gondolat Kolozsváron is felmerült, ott az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) vállalta teljes apparátusával, megpályázta a magyarországi támogatást, és abból juttatott a temesvári előadóknak is, a kolozsvári előadásokra. A Techné szervezésében Temesváron is hivatalosan beindultak az illetékesek jóváhagyásával 2000-ben az előadások és így elmondható, hogy ha csak a műszaki egyetemen is, Temesváron magyarul hangzottak el egyetemi előadások!
2001-ben a Techné Egyesület támogatást pályázott meg az Apáczai Alapítványnál a Terminológia-előadások folytatásához. Ennek legfontosabb részét az előadások korszerű megtartásához szükséges fóliák, írásvetítő, számítógép, számítógépes vetítő beszerzésére fordították volna. Mert az emberi munkavállalás mellett fontos a szükséges felszerelés megléte is! Sajnos a pályázatot elutasították, a Terminológia-előadások pedig beindulásuk után egy évvel megszakadtak.
Jelentős a temesvári székhelyű Szórvány Alapítvány (1990) tevékenysége. Egyrészt évente többször szervez tudományos jellegű összejöveteleket mind helyi, mind Erdély más részeiből és határain túli meghívottakkal, másrészt gondozza a 2000 óta megjelent Romániai Magyar Évkönyveket, tág és élő fórumot biztosítva a szórványkérdésekkel kapcsolatos, főleg a társadalom- és politikatudományok terén végzett kutatómunkának, nemcsak a szakembereknek, hanem az egyetemi hallgatóknak is. Égisze alatt működik a tudományegyetem megfelelő karain, néhány magyar hallgatót tömörítő tudományos műhely.
Szükséges hangsúlyozni, hogy a temesvári magyar értelmiség jelentős része – több mint a fele – máshol született, egyetemi tanulmányai érdekében jött ide, és itt maradt. Tehát az egyetem kulcsfontosságú a temesközi magyar jövő vonatkozásában.
Talán megfordulhatna a jövendő magyar értelmiség szórványban omladozó identitástudatának leépülési folyamata. Még van, akire építeni, és felhasználva a Temesváron működő egyetemek meglétét, volna esélye a megerősödésre a temesközi magyar értelmiség képzésének, de hogy önerőből – azt nem tartom lehetségesnek. A motiváció megteremtéséhez feltétlenül segít a magyar állampolgárság kiterjesztése az anyaországon kívüli magyarokra is. De létfontosságú a székelyföldi származású egyetemi hallgatók tömeges jelenléte. Ne feledjük, ha a szórvány gyengül, a tömb is veszít, és vele mindannyian!
Temesváron várjuk a tehetséges, tanulni vágyó magyar fiatalokat. Egyetemei még ma is a tudományosság fellegvárának számítanak.
Delesega Gyula
Új Magyar Szó (Bukarest)

Zászlódíszbe öltözve fogadta a Székely gyorsot Nagyvárad
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében ma délelőtt a nagyváradi vasútállomás zászlódíszbe öltözött. És nem is akármilyen zászlók voltak, hanem a számunkra kedves magyar lobogók. Megbecsülni sem tudom hányan vártuk a magyar címerrel ékesített tűzpiros Nohab mozdonyt és a vonaton utazó magyar testvéreinket, csak az biztos, hogy nagyon sokan voltunk. Rengeteg virág, magyar lobogók, magyar zene és ének. Az állomáson elég különös látvány lehettünk. Hát még, amikor nagyváradi zenész barátainkkal elkezdtük az Ott, ahol zúg az a négy folyó című éneket. Teli torokból énekelni ezt fényes délben a nagyváradi vasútállomáson, nem mindennapi élmény.
A vonat fél órát késett. Ez alatt a tömeg magyar énekekkel harsogta a péntek déli nagyváradi zsibongásba, hogy ebben a városban van magyar élet, bármilyen is legyen jelenleg a lobogó a polgármesteri hivatalon.
Végre megérkezett a vonat. Kedvünket az sem vette el, hogy a román vasutas testvérek egy kék, koszos, olajos, poros vonatot fogtak a Nohab mozdony elé. Hatalmas üdvrivalgás, taps, könnyes szemek fogadták a vonattal érkezőket. Elmondani, leírni nem lehet, milyen látvány és érzés volt, amikor nyolcvanéves néni csókolta, simogatta meg a gyönyörűen hímzett magyar lobogót, amikor a vonatból integetők és a peronon állók szólni sem tudtak könnyeiktől.
És a vonat meg is állt. Most először, hiszen tavaly, tavalyelőtt átrobogott az állomáson a vonat. A tömeg egy nagy közös érzés és egy gondolat volt: összetartozunk, itthon vagyunk, otthon vagyunk!
Többszáz torokból zúgott a Vesszen Trianon! és a Ria-Ria-Hungária! biztatás. A virágokat, a magyar nemzetiszín szalaggal ékesített friss kalácsot átadtuk a vonaton érkezőknek, akik között nem volt olyan férfi és nő, aki ne zokogott volna.
Elképesztő volt az érzések hullámzása, a fényképek, filmek, amik a helyszínen készültek, talán valamit visszaadhatnak ebből, de csak az tudja milyen érzés volt magyarnak lenni Nagyváradon, aki részt vett benne.
És itt rögtön le kell szögezni. Bár rendkívül fontos a vallási töltet, ami a Csíksomlyóra igyekvő zarándokokat, a pünkösdi ünnepet körüllengi, de a nagyváradi állomáson előbb mindenki magyar volt és csak azután pünkösdi zarándok. Mindenki nemzetét, Kárpát-medencei magyar hazáját, honfitársait köszöntötte az állomáson!
A székely és a magyar himnuszt már tényleg nem lehetett könnyek nélkül végigharsogni. Végül a vonat, néhány perc várakozás után, a jelen lévők tapsától és jókívánságaitól kísérve elindult az erdélyi zarándoklatra.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete nevében megköszöntük a jelenlévőknek, hogy eljöttek, majd mindenki elindult, nemzeti érzésekkel feltöltekezve, hétköznapi munkáját folytatni.
Nagyváradon ma délben mindenki megtapasztalhatta azt, amit az EMNT jelmondatául tűzött ki:
Magyarnak lenni jó!
Nagy József Barna az EMNT megyei ügyvezető elnöke 
Erdély.ma

Elfogadhatatlan a régióátszervezés (Kilépéssel fenyegetőzik az RMDSZ)
Elfogadhatatlannak tartja az RMDSZ háromszéki területi szervezete a Demokrata Liberális Párt által előterjesztett, Románia közigazgatási felosztására vonatkozó javaslatot. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kormányból való kilépés lehetőségét is felvetette, ha koalíciós partnereik ragaszkodnak a nyolc megyéről szóló elképzelésükhöz. 
Az RMDSZ háromszéki területi szervezetének állásfoglalása szerint elfogadhatatlan a nyolc megyéről szóló javaslat. Szükséges ugyan a közigazgatási reform, de azt tárgyalásoknak, széles körű társadalmi konzultációnak kell megelőznie. Emlékeztetnek: az RMDSZ által a parlament elé terjesztett törvény a régiók történelmi, kulturális, szociális és gazdasági sajátosságait figyelembe véve javasolja az átszervezést. A DLP tervét azért tartják elfogadhatatlannak, mert az gyakorlatilag a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék beolvasztását jelentené. Az egyetlen elfogadható változatnak azt tartják, hogy Dél-Tirolhoz hasonlóan Székelyföld különleges státussal rendelkező régiót alkosson, és különálló entitás legyen a Szilágyság és a Partium is. Nemzetpolitikai kérdésről lévén szó, felkérnek minden székelyföldi politikai és civil szervezetet, csatlakozzék az állásfoglaláshoz, és a következő időszakban egységesen lépjenek fel.
Elutasítja a nyolc megamegye ötletét az RMDSZ országos vezetősége is. Kelemen Hunor elnök a háromszéki önkormányzati vezetőkkel tartott ojtozi találkozóján leszögezte: visszautasítják a demokrata-liberálisok azon szándékát, hogy a kisebbségi törvényhez csatolt áruként hozzáteszik a közigazgatási felosztás tervezetét. “Ezt a közigazgatási reformot az RMDSZ nem tudja felvállalni, ha a koalíciós partnereink ehhez ragaszkodnak, akkor nekünk újra kell gondolnunk a közös kormányzás jövőjét. Mi csak olyan felosztást látunk elképzelhetőnek, amelyben Kovászna, Hargita és Maros megye, valamint a Partium és a Szilágyság megyéi egységet alkotnak” – fogalmazott a szövetségi elnök.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

RMDSZ-esek ellenőrzik az EMNP aláíróit
Az RMDSZ tisztségviselői vizsgálták át az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési dokumentumait, aláírási íveit. A Háromszékhez eljutott dokumentumokból kitetszik, a pártbejegyzést megóvó magánszemély, Adrian Drăghici közjegyzőnél hatalmazta fel Novák Leventét, Kelemen Hunor művelődési miniszter és RMDSZ-elnök miniszteri tanácsadóját és Budai Richárdot, a szövetség bukaresti szervezetének elnökét a dokumentumok tanulmányozására. A hivatalos meghatalmazásban az is szerepel, hogy nemcsak tanulmányozni, de fénymásolni is joguk van a bukaresti törvényszéknél iktatott 2011/3/32654-es iratcsomót, és átvizsgálhatják a támogató aláírásokat is.
A két érintett nem tagadta, hogy járt a törvényszéken, és megvizsgálta az EMNP bejegyzési iratcsomóját. Novák Levente elmondta, azért kérte ügyvédkollégája, Adrian Drăghici felhatalmazását, mert testvérét Nyárádszeredában megvezették, azt hitte, más dokumentumot ír alá, amikor kézjegyét adta az új párt bejegyzéséhez. “A testvéremet a barátja kérte, írja alá az ívet, azt hitte, így azt támogatja, hogy az illető megőrizheti állását a Demokrácia Központban. Félrevezették, és ő jóhiszeműen aláírta. Ezt akartam ellenőrizni, és valóban ott volt a kézjegye” – mondta el Novák Levente. Kétszer is bent járt két-három héttel ezelőtt, de tagadta, hogy másolatot készítettek volna az ívekről. Novák Levente megkerülte a választ arra a kérdésre, hogyan került kapcsolatba Drăghici-csel, ki kit keresett meg. Budai Richárd, az RMDSZ bukaresti elnöke elmondta, őt a kíváncsiság vezette Drăghici-hez, gyakran járt a bukaresti magyarok közé templomba, a Petőfi-házba, iskolába, de aláírásgyűjtésről nem hallott, ezért akarta látni, kik támogatták az új pártot. Megkereste ügyvédkollégáját, és meghatalmazást kért tőle – mondta el a Háromszék érdeklődésére –, kétszer is bement a törvényszékre, főleg a bukaresti aláírásokat tanulmányozta, és azt állapította meg, hogy alig akad magyar a támogatók között, no meg véleménye szerint a kézjegyek is eléggé egyezőek. Fénymásolatot a párt alapszabályzatáról, programjáról készített, az aláírásokról nem, de azt nem is tehette, mert a törvény nem engedi – mondotta. “Meg is feddtek fentről, hogy miért kellett nekem odamennem, de felnőtt ember vagyok, és szabad akaratom van. Kíváncsi voltam, ezért néztem meg a dokumentumokat, és ez szerintem természetes” – magyarázta, igaz, nem akarta pontosítani, milyen “fentről” és ki feddte meg. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke – aki megbízottként irányítja az új párt bejegyzését – megdöbbenéssel értesült arról, hogy “a jelek szerint az RMDSZ-nek mégis köze van az EMNP elleni óvásokhoz”. “Szerettük volna elhinni, amit Kelemen Hunor, Borbély László és Kovács Péter nyilatkozott, hogy nincs közük ehhez” – mondta el Toró megkeresésünkre. Kiemelte, elemzik a helyzetet, látni kívánják a dokumentumokat, és azt követően állást foglalnak az ügyben. Az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését június 16-án tárgyalja érdemben a bukaresti törvényszék. Hárman, két párt és Adrian Drăghici magánszemélyként nyújtott be óvást, akkor mutathatják be bizonyítékaikat. A jogi személyként be nem jegyzett Demokratikus Szolidaritás az Esélyegyenlőség és Egy Jobb Társadalomért Pártja az Európa Tanács alapjogi chartájának előírásait kérte számon az EMNP-től. A Néppárt (Partidul Popular) azt kéri, hogy az új magyar párt nevében ne szerepeljen a Nép (Popular) szó. Múlt héten már felröppent a hír, hogy RMDSZ-esek próbálják aláírásuk visszavonására biztatni a párt támogatóit, ám a szövetség legfelsőbb vezetői akkor tagadták a vádakat, elhangzott, nem állt módjukban hozzáférni az aláírási ívekhez.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hadjárat a Szent Kamill Szociális Otthon ellen?
Egy évtizede végzi feladatát az intézmény, az őt ért vádak ellenére
Botrányt keltő cikket közölt a Szent Kamill Szociális Otthonról május 29-én a Gazeta de Cluj hetilap, amelyben egy korábbi alkalmazott, Varga Ernő embertelen tettekről számol be: az intézet vezetője, vitéz Tokay Rozália Anna kisemmizi a beutaltakat, és „aki oda bekerül, élve nehezen jut ki” – állítja. Megkerestük az otthon igazgatóját – aki alapítója és elnöke a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulatának –, ugyanakkor megszólaltattuk Varga Ernőt is, és sikerült korábbi alkalmazottakkal, beutaltakkal is felvennünk a kapcsolatot. A vélemények eltérőek: akik hosszú időt töltöttek el a Szent Kamillban, vagy jelenleg is az otthonban élnek/dolgoznak, azok általában jó véleménnyel szolgáltak, de akik rövid ideig tartózkodtak az intézetben, azok keserű emlékeket őrizgetnek. Sokan inkább nem nyilatkoznak, mások úgy érzik, túljártak az eszükön. Sokan tisztelik az intézményvezetőt, mások fondorlatossággal vádolják.
Vitéz Tokay Rozália Anna teljes mértékben cáfolja a hetilapban közölteket, és felháborítónak tartja a román kiadvány hozzáállását: „Határozottan kijelenthetem, hogy egy betű sem igaz, a teljes cikk hazugságon alapul. Azt hittem – bármilyen rosszindulatú lapról is legyen szó – lehetetlen ilyen hangvételű cikk közlése az intézmény felkeresése vagy az én megkérdezésem nélkül.”
A hetilap újságírója, Sabin Ripan – aki a sajtókiadvány honlapja szerint elsősorban bírósági ügyekkel foglalkozik – kizárólag Varga Ernő terapeuta szavaira hivatkozik, aki annak idején a mobilizálás (tolószékek tologatása, betegek és terhek emelése), esetenként etetés feladatkörét látta el. Öt évvel ezelőtt, 2006-ban mindössze néhány hónapig dolgozott az intézetben, és mindamellett, hogy – Tokay Rozália szerint – nem szakember (és így nem juthatott a közölt információk birtokába), az igazgató véleménye alapján nem is beszámítható: „Úgy tűnt, hogy értelmileg zavaros, sérült ember, akit anyagi javakért könnyedén felhasználhattak arra, hogy valótlan információkat szerezzenek tőle. Neki fogalma sem lehetett arról, hogy az anyagiak hogyan gyűlnek össze.”
Sajtótájékoztató süket fülekkel, egészségügyi ellenőrzéssel
Tokay Rozália elmondta, hogy ezen az eseten nem lehetett átlépni, mert nemcsak őt rágalmazták, hanem az ott dolgozókat, sőt az egyházat is. Saját és az általa vezetett intézmény nevében ezért bírósági pert készít elő, és a vádakat a tervek szerint ezen a héten be is nyújtja.
A jogi útra terelés előtt azonban sajtótájékoztatót tartott, amelyet az elmúlt péntekre hirdetett meg. Az eseményen a román sajtó egyáltalán nem képviseltette magát, a román újságírókkal ellentétben azonban egészségügyi ellenőrök „tisztelték meg” látogatásukkal az intézményt: „Reggel 9 óra után néhány perccel ellenőrök jelentek meg, akik ellenünk benyújtott súlyos panaszok miatt jöttek. Nem árulták el, ki vagy kik nyújtották be a panaszt” – nyilatkozta lapunknak Tokayné. „Működésünk tíz éve alatt sosem adtunk pénzbírságolásra való okot. Minden, az újságban megjelent problémát kivizsgáltak, és azonnal nagy baj lett volna, ha az újságcikkben megfogalmazottakkal találkoznak.”
Csupán apróságokba kötöttek bele a létesítmény irányítója szerint, mint például a román nyelvű kiírások hiányára. Ez azonban magyar intézmény – hangsúlyozta Tokayné –, amely a beutaltakat és az alkalmazottakat segíti. „Ha diszkriminálnánk a román időseket, akkor már régen kiabált volna a világ! De ez nem így van! Legelsősorban keresztényi emberként viszonyulunk egymáshoz.” A Szent Kamill-otthon azért jött létre, hogy a környékbeli idős emberek életét könnyítse, méltó körülményeket biztosítson életük alkonyára, ahol azt a nyelvet és azt a vallást gyakorolhatja mindenki, amelyet az Úr elrendelt számára. Kevés a román beutalt, de hozzá is felmehet a görög katolikus vagy az ortodox pap, és végtisztességet vehet tőle – részletezte Tokayné.
Az öregotthonban nagy hangsúlyt fektetnek a vallásosságra. Katolikus tanokat hirdetnek, de – mint már említettük – nem zárnak ki más felekezetűeket. „Az emberek az otthoni lakásukban nem akarnak kibékülni azzal a gondolattal, hogy most már lassan-lassan készülni kell az örök hazába. Mi – erőszak nélkül – próbáljuk tudtukra adni, hogy nem kell félniük a haláltól. Felkészítjük őket.”
Az iratcsomó összeállítása folyamatban van, hamarosan benyújtják, és elindítják a rágalmazási pert a Gazeta de Cluj, Sabin Ripan újságíró, illetve a forrás, Varga Ernő ellen.
Tokay Rozália a reformátusok pártfogására is számít: „Elvárnám, hogy a reformátusok is – akik vasárnaponként istentiszteletet tartanak a bentlakók és a környékbeliek számára – tiltakozzanak két szóban, mert ennyit megérdemelnénk. Sok protestáns él az intézetben.”
„Isten nem az erszények után szeret”
A Szent Kamill Szociális Otthon több mint 30 dolgozót foglalkoztat. Köztük találunk portást, konyhai és mosodai személyzetet, karbantartót, takarítót, ápolót, egészségügyi asszisztenst, orvost, szociális munkást, gyógytornászt, irodást. Szociális otthonként és panzióként egyaránt szolgál: 50 beteg és ugyanennyi vendég befogadására alkalmas az intézet.
Pillanatnyilag 46 beteget szolgálnak ki, de további négyet hamarosan átszállítanak a kórházból, így mondhatni „teltház” van. „Idén alacsonyabb volt a vendégek szállásigénylésének aránya, ez pedig csökkentette az anyagi bevételeinket” – jelezte az elnök.
Az intézmény kevés támogatást kap: többnyire a beutaltak és a vendégek hozzájárulásaiból, illetve adományokból tartja el magát. A városi tanács támogatása hasznos, de háromhavi gázszámlára sem elegendő. Amit lehet, értékesítenek: így például az adományokból származó ruházati cikkeket monostori használtruha-boltban árusítják.
Tokay Rozália elmondja, hogy az intézmény vezetése mellett fafaragó művész. Az alkotásai értékesítéséből származó bevételből indította el a mozgássérültek szervezetét, majd ugyanebből a forrásból létesítette a Szent Kamill-otthont. A Szent Kamill felépítésébe nem kevés pénzt fektetett – mondja –, mert a külföldi segítség többsége természetben jött: elsősorban ágyneműk, edények, bútorok, nem pedig anyagiak képezték az osztrákok támogatását.
„Mindenki kap egy blúzt, ad egy lejt érte. Sok egy lejből lesz valami. A tenger sem lenne, ha nem lenne a sok vízcsepp” – vallja az intézmény vezetője, aki a betegek hozzájárulását az esetekhez mérten számítja. Megkérdeztük, mennyit kell fizetnie egy ápoltnak az ellátásért havonta. „Isten nem az erszények után szeret! Senki sem tudhatja, hogy ki mennyivel jött be, és ment el” – nyilatkozta Tokayné. „Ebből a gondolatból kiindulva a csúszópénz alkalmazása szigorúan tilos: aki ezt megszegi, annak távoznia kell – mind a beutaltnak, mind az ápolónak.”
Magas ugyanakkor a kiadások aránya – mutatott rá Tokayné: a beutaltak minőségi ellátásban részesülnek, naponta ötször étkeznek, és fokozottan figyelniük kell rájuk. Az alkalmazottak fizetése mellett az intézmény az államnak is mintegy 15 ezer lejt adózik havonta, illetékek és járulékok formájában. „Európa fejlettebb országaiban a szociális otthonok alkalmazottait felvállalja az állam, nem kell százalékot fizetni utánuk” – ecsetelte az alapító.
A vendéglátás sem jelent állandó bevételt, mert a vendégek adakozó szándékától függ, hogy mennyit hagynak ott: „Ha valakinek nincs pénze, előfordul, hogy nem ad semmit, ha 10 lejt ad, akkor annyinak is örvendek” – mondta Tokayné. Ugyanakkor a vendégfogadás ösztönzi, mi több, kötelezi az intézményt arra, hogy tisztaságot, rendet tartson. Tokay Rozália szánalmasnak tartja ilyen tekintetben, hogy bárki is Auschwitz-nak nevezi a Szent Kamillt.
Tokay Rozália úgy véli, a rágalmazás ellen vall az is, hogy olyan közismert személyek szavaztak bizalmat az intézménynek, mint az RMDSZ korábbi elnöke, Markó Béla – akinek az anyósa mintegy három évet töltött az otthonban –, vagy a neves operaénekes, Lya Hubic. Mindketten 2006-ban hunytak el, vagyis abban az évben, amikor Varga Ernő ott dolgozott.
Az „Auschwitz-ügy” nem az első hadjárat
A Szent Kamill szociális otthont már annak építése óta támadások érik – közölte Tokayné. „Próbálkoztak a személyzet bántalmazásával is: az alkalmazottak csak kísérőkkel jöttek dolgozni. Akkor az volt a »kampány, hogy megverik őket, ha itt dolgoznak. Ez a fenyegetés egy idő után nem működött, most jött az Auschwitz-módszer.”
Az egy évtizede tartó vádak ellenére Tokayné folytatta a munkáját, túllépett a rágalmazásokon, a legutóbbi azonban példátlan cselekedet. Érthetetlennek tartja, hogy Varga Ernő miért várt öt évet a kitálalással, mindamellett nyilvánvalónak tartja, hogy az újság évek óta készül a „merényletre”.
A Gazeta de Clujhonlapján (www.gazetadecluj.ro) közzétettek egy videófelvételt, amely ágyba rácsozott idős hölgyet ábrázol, amint görcsösen, magatehetetlenül vergődik. Ezt a felvételt körülbelül 2009-ben készítette az egyik akkori önkéntes, akit a hangjáról ismert fel Tokay Rozália. „Megdöbbentem, mert hihetetlennek tűnt, hogy visszaélt valaki egy beutalt beteg nyomorúságával. Sürgősen magamhoz hívtam a tettest, hogy írásban nyilatkozzon. Minden szó nélkül azonnal meg is tette, de ezt a nyilatkozatot még nem hozhatjuk nyilvánosságra” – válaszolta kérdésünkre az intézmény vezetője, jelezve, hogy az illető viccnek szánta a felvételt, azóta pedig bánja a tettét. „Lehetséges, hogy annak az önkéntesnek kellett egy lej, az újságíró pedig adhatott neki” – nyilatkozta Tokayné. A felvételen szereplő, 2002-ben beutalt hölgy pszichikailag teljesen leépült. Súlyos pszichikai betegségben szenvedett, agresszíven viselkedett, ezért óvintézkedések alkalmazására volt szükség, amelyek nem nevezhetők kínzásnak. A hölgyet azóta lábra állították, ma már lábán jár és él. A múlt pénteki sajtóértekezlet alkalmával kollégánknak be is mutatták az ápoltat.
Tokay Rozália úgy véli, nem Varga Ernő személyes bosszúja áll az eset hátterében. „Ha haraggal megy el egy alkalmazottunk, azt nem felejtjük el, mert bizonyára nyomós oka van. De én nem emlékszem, hogy fennállt volna ez a probléma” – világított rá a vezető. „Akik ilyen rövid ideig tevékenykednek nálunk, általában alkalmatlanok a munka elvégzésére. Ilyenkor megkérem az illetőt, hogy adja be a felmondási kérvényét, és én aláírom, minthogy büntetettként távozzon. Mindenki állást keres, megígérnek akármit, fogadkoznak, de lehetséges, hogy nem tudnak elvégezni egyes feladatokat, teszem azt, megmosni egy feneket, satöbbi” – tette hozzá.
Ugyanakkor Tokayné szerint az újság célja a Szent Erzsébet leányanyaotthon építkezési munkálatainak szabotálása.
A Szent Erzsébet a célpont
A Szent Erzsébet leányanyaotthon ötlete már régen megfogant, az alapkövét 2007 novemberében tették le a Szent Kamill szomszédságában. Több szervezet támogatása mellett a kivitelezés Fejérdi (született Marcián) Rozália jóvoltából történhetett, az idős hölgy ugyanis az intézetre hagyta a Trefort utcai családi házát, és úgy rendelkezett, hogy a nemzet épülésére és a gyermeknevelés javítására használják fel azt.
A leányanyaotthon megvalósíthatóságát segítette elő a szóban forgó ingatlan, de nem felelt meg a létesítmény kialakításához. Ezért Tokay Rozália értékesítette, és az árából létesítheti a Szent Erzsébetet, amely emléktáblán hirdeti majd a jótevő, Fejérdi Rozália nevét.
Az intézet egyik szárnyában idősek kapnak helyet, a másik szárnyában pedig gyermekek, akiket az abortusz elől mentenek meg, és emberséges gyermekkort biztosítanak számukra. „Felneveljük 6–7 éves korig, majd az egyház bentlakásai továbbnevelik a gyermekeket. Lehet, hogy időközben a lányanya meggondolja magát, és visszajön, felneveli majd ő a gyerekét” – nyilatkozta Tokayné, hozzátéve, hogy a fő cél a két korosztály összehangolása. A városrendészeti bizottság azzal a feltétellel hagyta jóvá a városrendészeti tervet, hogy a gyermekek játszótere az idősek sétálójától megfelelő távolságra legyen.
A Szent Erzsébet leányanyaotthon összköltségvetését 800–900 ezer euróra becsüli az igazgató, de nem kerül ennyibe, mert több jótékonysági szervezet segítségében bízik, amelyek hozzájárulásával csökkennek a költségek. Az alagsor már elkészült, a tervek szerint őszre pirosban áll majd az ingatlan.
Életek és távozások
A Szent Kamill 2001 októberében nyitotta meg kapuit. Mindmáig 364 beutaltat tartanak számon. Köztük vannak olyanok, akik csupán nappali gondozásra szorulnak (és a hozzátartozók éjszakára hazaszállítják), szép számban vannak, akik rehabilitációs kezelésre jelentkeztek, ugyanakkor nem kevés azok száma sem, akik végső stádiumban kerültek be, és csupán emberséges távozásra vágytak, amelyet esetenként nem kaphattak volna meg magányosan, négy fal között.
A szűk tíz év alatt emberi körülmények között 170 személy hunyt el az intézetben – közölte az igazgató. Emellett 105 személyt rehabilitáltak, állítottak talpra. „Volt, akinek 2 hónapot jósolt az egészségügy, itt pedig 5 évet élt. És nem egy eset volt, hogy rehabilitáció után az illető élt otthon 3–4 évet, majd visszajött, mert innen akart eltávozni” – mutatott rá Tokayné.
Ingat(hatat)lan-kérdés
A vádak alapján Tokay Rozália hasznot húzott a betegek kiszolgáltatottságából, ezeket a vádakat azonban határozottan visszautasítja az intézmény vezetője. „Ha valaki ezt állítja, akkor azt be kell bizonyítania, és nem tudom, hogyan fogja megtenni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulatára íratott ingatlanok csakis adományokból származnak.
Egyes beutaltak – akiknek nincs hozzátartozójuk, örökösük – a gondozás, ápolás fejében felajánlják a házukat az intézetnek. „Ezeket az ajánlatokat csakis akkor fogadom el, ha az ember jó szívvel adja” – mondta Tokayné. Ilyen módon jutott hozzá (a már említett Szent Erzsébet leányanyaotthon anyagi fedezetét képező ingatlan mellett) három lakáshoz: egy ma is az otthonban élő néni – aki a fiával együtt költözött az otthonba, de a fia két év után rákbetegségben elhunyt – 30 négyzetméteres lakásáról, és két másik néni 25, illetve 20 négyzetméteres garzonlakásáról van szó. A „három kicsi lyukat” szolgálati lakásként használják a Szent Kamill egyes nehéz anyagi és szociális körülmények között élő alkalmazottai.
A monostori használtruha-boltnak otthont adó lakrészt Tokay Rozália abból a pénzből vásárolta, amelyet nyugat-európai országokban értékesített műalkotásaiból teremtett elő. Az üzlet – bár Tokayné saját pénzéből valósult meg – a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulatának tulajdonát képezi, és nem a testvéréé, amint az a Gazeta de Cluj hasábjain megjelent. „A testvérem mindössze alkalmazott autóvezető, aki kiszállít vagy beszállít” – nyilatkozta az igazgató.
Varga Ernő tarthatatlan állapotokról beszél
Lapunknak sikerült felvennie a kapcsolatot Varga Ernővel, aki „kitálalt” a Gazeta de Clujnak. A „hadjárat” kezdeményezőjét 2006-ban munkaszerződéssel alkalmazta Tokay Rozália, munkakörébe a mobilizálás és betegápolás tartozott, de sok egyéb feladatot is elvégzett. Teljes szívből, önzetlenül végezte a munkáját – vallja. Szándékában állt már korábban is a média tudtára adni, hogy mit tapasztalt a Szent Kamillban, de korábban süket fülekre talált.
Varga jelenleg bioterápiával foglalkozik, és nemsokára befejezi az asszisztensképzőt. A természetgyógyászat Indiában kifejlesztett ágazatában, az ajurvédában mélyült el, és már több bénultat állított lábra – számolt be lapunknak.
A férfi valamennyi vádját fenntartja, amelyeket a Gazeta de Clujban megnevezett, és magabiztosan vállalja a nevét, mert nem függ Tokay Rozáliától, korábbi munkaadója nem árthat neki – mondja.
„Az ott dolgozók egyrésze képzetlen. A betegnek a mozdítását tanulni kell, akárhogyan nem lehet végezni ezt a munkát. 14 fajta pelenka van a világon, ezeknek a használatát is mind ismerni kell. Abban a kivégző táborban ez a szakértelem nem volt meg” – közölte Varga, hozzátéve, hogy az ellátás is nevetséges. „A vendégek olyan ételt kapnak, amilyent az idősek még fényképen sem láthatnak! Ezzel szemben a bentlakókat két kekszért vagy egy fél Eugeniáért felköltöttük, és azt kapták ebéd és vacsora között. Ennyit.”
A betegek kezelése csak egy kanál a fekete levesből Varga szerint: zsugorisággal vádolja az intézmény vezetőjét. „Aki oda bekerül, az mindenét otthagyja, legtöbb esetben az életét is” – állítja Varga Ernő. Továbbá azt is megtapasztalta, hogy a hozzátartozók küldeményének csak töredéke jut el a beteghez.
A takarítónőket túlhajszolják – véli a terapeuta –, ennek köszönhető a makulátlan rend. Ezzel együtt a tisztaságért felelős személyzetet alulfizetik, és ő maga is (2006-ban) mindössze négymillió lej körüli fizetést kapott.
Varga Ernő kész nyilatkozni bárkinek, nem titkolt célja Tokay Rozália leállítása. Számos személy igazolhatja a véleményét, és bízik benne, hogy „szimpatizánsai” kitartanak mellette. Ma is napirenden van a Szent Kamillal, mert tartja a kapcsolatot a személyzettel. Öt év után azért „keményített be”, mert úgy értesült, hogy ugyanaz történik az otthon falai között, amit öt évvel ezelőtt megtapasztalt. Varga Ernő szerint azért vált meg tőle Tokay Rozália, mert nem tetszett az igazgatónak, hogy beosztottja sok mindent látott, sok mindenről tudott.
Inkább hallgatnak…
Korábban a Szent Kamillban dolgozók, vagy ott ápoltak közül többről is tudomást szereztünk, az esetek többségében azonban sötétben tapogatóztunk: nem akarnak a Szent Kamill-otthonról nyilatkozni. „Nem szeretnék belekeveredni” – üzente az intézmény egyik korábbi alkalmazottja, aki jelenleg egy másik, hasonló intézetben dolgozik.
Sikerült szóba elegyednünk M. I.-vel, de az idős hölgy is tartózkodni kívánt. „Jó oldalai is vannak a Szent Kamillnak, de én nem tudok jót mondani róla, ezért inkább nem mondok semmit” – közölte lapunkkal.
Pozitívan nyilatkozott ugyanakkor S. E., az intézet egyik legrégebbi beutaltja. E. néni is cáfolja a Gazeta de Cluj-ban írottakat, és szinte szóról szóra elismételte kedden azt, amit a múlt pénteki sajtótájékoztatón kollégánknak már valaki elmesélt: „Az emberek – ápoltak és gondozók – is különbözőek, néha előfordulhat, hogy a kedvességre, szeretetre oly szomjúhozó időst érzékenyen érinti, ha gondozója magánügyeiből kifolyólag rosszabb kedvű, mint jellemzően. De mindez csak az emberi természet és az életkörülmények másságával magyarázható.” E. néni nem tudja, hogy melyik beteg mennyit fizet a gondozásért, és nem is érdekli őt, mert mint mondja, nem tartozik rá. Ugyanakkor helyesli, hogy a hozzátartozók csak indokolt esetben találkozhatnak az ápoltakkal a szobákban: „Jó, hogy nem járogatnak a szobákban. Annyi bacilus van, és öregként hamar elkaphatjuk” – válaszolta kérdésünkre E. néni.
Jó véleménnyel számolt be G. B. is, aki 2004. és 2007. között dolgozott az intézetben, fordítóként. „A külföldi kapcsolattartással foglalkoztam, német fordítóként” – mondta. Külön irodája volt, a betegekkel ritkán találkozott, a személyzetet sem ismerte túlságosan, és Tokay Rozáliával a mai napig jó kapcsolatot ápol. Nem tanúsíthat egyetlen bentlakókkal való visszaélést sem.
A román hetilap honlapján számos hozzászólás érkezett a cikkhez. Vannak kételkedők, szörnyülködők, támogatók és ellenzők egyaránt. Varga Ernőt igazolja egy személy Anna felhasználónév alatt, aki állítja, hogy ugyancsak dolgozott a Szent Kamillban. A terapeuta egyik hozzászólásában sajnálatát fejezi ki, amiért azok, akik ott dolgoztak, nem segítenek nyilvánossá tenni az otthonban uralkodó átveréseket.
Kinek végrendelkezett Marczián Rozália?
A leszármazottakkal nem rendelkező Ibi nénit (Marczián, szül. Fejérdi Rozália) 1996-ban ismerte meg az egyik család, majd 1999-ben O. E. családja, akik akkor irodahelyiséget béreltek tőle. Az érintettek rendszeresen, naponta találkoztak, sokat beszélgettek, megismerték egymás gondolkodásmódját, értékrendjét. O. E. mesélt Ibi néninek a terveiről, miszerint szeretne egy családokat segítő alapítványt létrehozni, kiderült, hogy Ibi néni is hasonló terveket dédelget, ám ennél több akkor nem történt.
– 2003 januárjában Ibi néni elesett, combnyaktöréssel kórházba utalták, ott a két család felváltva látogatta. Rendezni akarta dolgait, közjegyzőt kért a kórházba az alapítvány létrehozásáért, ám mi úgy láttuk jobbnak, hogy előbb felépüljön. Ekkor derült ki, hogy Ibi néni két kolozsvári belvárosi háza közül az egyiket szeretné annak adományozni, aki élete végéig elgondozza, a másikat pedig oly módon kívánná a magyar közösség javára fordítani, hogy szegény sorsú magyar gyermekek oktatását ösztöndíjjal támogassa. Az utóbbi célra szánta Trefort (Victor Babeş) utcai ingatlanát, ahol több üzlethelyiség is üzemelt, az ezekből származó jövedelem biztosíthatta volna a gyermekek ösztöndíját. A kórházból somkeréki rokonok vitték magukhoz, akik tisztában voltak Ibi néni szándékaival. Nagyon ragaszkodott az otthonához, mintegy hat hét után hazakívánkozott, márciusban hazajött, akkor felváltva aludtunk nála. Közben februárban kérvényeztük az alapítvány nevét (Napos oldal), március 17-én meg is kaptuk. Március 18-án közjegyző előtt megszületett a végrendelet, amelyben Ibi néni az alapítvány céljaira rendeli Trefort utcai házát, ugyanakkor felhatalmazást is adott az alapítvány létrehozására. Közben a nénivel folyamatosan egyeztetve szövegeztük az alapszabályzatot, amelynek bejegyzése érdekében ügyvédi szerződéskötésre került sor március 25-én. Ibi néninek ekkor ajánlották a Szent Kamill otthont. Beköltözése után két héttel az egyik házát adásvételi szerződéssel átírják, majd további két hét után adományozási okirat születik a másik házról, mindkettő a Tokay Rozália által képviselt Magyar Mozgássérültek Társulatának javára – mondta el O. E., akit rövidesen eltiltanak a további látogatásoktól azzal az indoklással, hogy nincs jó hatással a nénire, a másik család még látogathatja. Ibi néni úgy tudja, hogy az otthonnal eltartási szerződést kötött, június elején azonban rájön, hogy mindkét házát elveszítette, és ügyvédet kéret. A gyámhatósághoz intézett kérésében Ibi néni gondnokot nevez ki O. E. férjének személyében, az adásvételi szerződés és adománylevél érvénytelenítésére, e kérést június 10-én jóváhagyják, ám nem sikerül a néni kívánságát teljesíteni, ugyanis kiderül, hogy közjegyzői hiba csúszott a végrendeletbe.
– Láttam, hogy jogilag nincs mit tenni, teljesen elzártak Ibi nénitől, legközelebb a temetésére mehettem el. Tokay Rozália ugyan jogilag lehet, hogy támadhatatlanul járt el, ám emberileg és erkölcsileg minősíthetetlenül. Fejérdi-ösztöndíjat szeretett volna Ibi néni, ez volt neki és az Amerikában élő bátyjának a kívánsága. Ez nem valósult meg, ám örömünkre közös tervünkből a családsegítő rész, más módon, igen. A legembertelenebbnek és gyalázatosnak azt tartom, hogy a sírhelyére vonatkozó óhaját sem vették figyelembe: Ibi néni azt szerette volna, hogy a Házsongárdi temetőben található két sírhelye közül a bejárathoz közelebbibe helyezzék, de nem így történt – mondja O. E.
Kerekes Edit, Kovács Hont Imre, Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár)

Szemet szúró a magyar plakát Kolozsváron
Pénzbírsággal sújtotta a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal azt a reklámcéget, amely az RMDSZ-szel kötött szerződést a szövetség által lebonyolított Erdélyi Konzultáció nevű országos kampány óriáspannókon való népszerűsítése érdekében. Kolozsváron két ilyen, a konzultációt népszerűsítő óriáspannót helyeztek el. A polgármesteri hivatal szóvivője, Oana Buzatu azt nyilatkozta: a pannó törvénytelen helyen volt kiállítva, majd egy törvényre hivatkozott, miszerint tilos csak idegen nyelvű feliratos pannókat elhelyezni. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerkesztőségünkbe eljuttatott tiltakozó közleményében kifejti: „a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal újabb magyarellenes megnyilvánulásának lehetünk tanúi. A hivatal jogi kiskapukat keresve, képzelt vádak megfogalmazása által, a magyar nyelvű hirdetések eltávolítására törekedik”.
– A kolozsvári polgármester attól fél, hogy az RMDSZ közvetlen kapcsolatot tart fenn a magyar családokkal, a magyar közösség tagjaival! Veszélyt lát abban, hogy ezáltal megerősödik nemzeti közösségünk, folyamatos párbeszéd alakul ki a magyar családok és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség között! Meg akarja akadályozni, hogy az erdélyi, romániai magyar emberek sajátos gondjai, elvárásai, céljai a politika napirendjén szerepeljenek! Gáncsoskodik, amikor az RMDSZ választott tisztségviselői, munkatársai, önkéntesei 250 000 magyar emberrel kívánnak közvetlen párbeszédet folytatni! Mit tett a polgármesteri hivatal, illetve a város polgármestere a Mátyás-szobor elé bizonyítottan törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla eltávolítása érdekében? Ebben az esetben miért huny szemet az egyértelmű törvénytelenség fölött? A város határában elhelyezett számtalan, kizárólag angol nyelvű hirdetés miért nem szúrja a hivatalosságok szemét? Ezekért miért nem aggódik senki? Végezetül a legnagyobb tisztelettel felkérjük a polgármester urat, hogy ne pufogtassa üres szlogenként a multikulturalitás fogalmát, hiszen egyértelmű, hogy nehezen tud beilleszkedni egy többkultúrájú közösségbe – áll Kovács Péter közleményében, aki lapunknak az ügy kapcsán azt is elmondta: az RMDSZ a pannók elhelyezése érdekében szerződést kötött az Amprenta Advertising reklámügynökséggel, amely jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik e téren. „Nem tehetünk egyebet, minthogy tiltakozzunk, hiszen a 148/2000-es romániai reklámtörvény nem tartalmaz semmilyen megszorítást a reklámanyagok nyelvére vonatkozólag” – összegzett Kovács Péter.
Román vagyok, de nem zavar a magyar szöveg
Az Amprenta Advertising reklámcég képviselője megkeresésünkre elmondta: igaz, hogy a pannót törvénytelenül állították fel, de ezért vállalják a felelősséget. – A városban elhelyezett reklámpannók 90 százaléka törvénytelenül van ott, ahol van. A polgármesteri hivatal ugyanis annak és ott ad engedélyt reklámpannó elhelyezésére, ahol és akinek akar. Az említett pénzbírságról szóló értesítést még nem kaptuk kézhez, de ahogy ez megtörténik, tanácskozunk a cég ügyvédjével. Cégünk elhelyezett már a város területén kizárólag angol és német nyelvű pannókat is, de ezért soha nem volt semmi gond. Kíváncsi vagyok, milyen törvény alapján mondja a városháza azt, hogy törvénytelen a nem román nyelvű pannó elhelyezése? Én román nemzetiségű vagyok, de akkor sem értem: a városvezetést miért zavarja ez a magyar nyelvű pannó? – nyilatkozta a reklámcég egyik vezető beosztású munkatársa, aki szerint az is elképzelhető, hogy beperelik a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalt.
A városháza a magyarokat is képviseli?
Tiltakozásának adott hangot a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) kolozsvári szervezete is. „Piros lapot küldünk a mai nap folyamán Sorin Apostu polgármesternek, ugyanis a tegnap a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal szóvivője, Oana Buzatu azt nyilatkozta, hogy megbüntetik az RMDSZ-t, illetve az RMDSZ megbízásából óriásplakátokat elhelyező céget, mivel magyar nyelvű plakátokat helyezett ki Kolozsvárt, annak ellenére, hogy a Polgármesteri Hivatal nem ad engedélyt, csak „idegen” nyelvű szövegeket tartalmazó plakátokra. Biztos vannak, akik emlékeznek, hogy Gheorghe Funar egykori polgármesternek is 1992-ben az első intézkedései között volt megbüntetni az Apáczai Csere János Líceumot és a belvárosi Római Katolikus Plébániát, amelyek magyarul is kiírták az intézmény megnevezését. Az utóbbi hetek történései, illetve a Polgármesteri Hivatal tevékenysége súlyosan sértik a kolozsvári magyar közösséget, amely továbbra is megdöbbenéssel figyeli, hogy az a város, amely 2020-ban az Európai Kulturális Főváros címre pályázik, néhány hét alatt feltámasztotta a funári idők légkörét és hangulatát. Három hete eltüntették a város határain az „Üdvözöljük Kolozsvárt!” feliratot is tartalmazó táblákat; újra kihelyezték – Sorin Apostu előbb hallgatólagos, majd nyílt támogatásával – a Iorga-idézetet a Mátyás szoborcsoportnál; a Városnapok alatt a nemrég felújított Mátyás király szoborcsoportot a városi rendőrök szeme láttára használták folyamatosan kilátóként, játszótérként a polgárok; a magyar énekesek fellépésének programját pedig az utolsó pillanatban megváltoztatva ékelték be az U szurkolótábor ünnepségét is a Főtérre. Ez azért nem vezetett nagyobb problémához, mivel az egészet elmosta az eső. Felhívjuk a kolozsvári Polgármesteri Hivatal figyelmét, hogy ez az intézmény nem csak a 79%-os román közösségnek a képviselete, hanem az itt élő magyar közösségé is, amely igen is használja a magyar nyelvet, plakátokon, üzletekben, utcán és otthon is. Erről a jogárról pedig nem fog lemondani! Egyben elvárja a Polgármesteri Hivataltól, hogy ne tekintse a magyar nyelvet idegen nyelvnek, illetve tetteiben és nyilatkozataiban vegye figyelembe, hogy a város több nemzetiségű és több kultúrájú település. Ezen felül felszólítjuk Sorin Apostut, hogy mihamarabb tegyen meg minden lépést a helyzet rendezésére, és a választási év előtt ne gerjesszen mesterséges etnikai súrlódásokat politikai célból a kincses városban! – olvasható a KIFOR sajtóosztálya által kibocsátott közleményben.
(N.-H.D.) 
Szabadság (Kolozsvár)

Poszler György nyolcvanéves
A köztiszteletnek örvendő irodalomtörténészt, a Kolozsvárt 1931. június 12-én született, az egykori piarista gimnáziumban tanult Poszler György akadémikust a budapesti Illyés Archívumban köszöntötték tisztelői, barátai. A „Kolozsvár könyvekkel köszönti a nyolcvanéves Poszler Györgyöt” cím alatt szervezett rendezvény kezdeményezője a Kolozsvár Társaság és a Korunk Baráti Társaság volt. A budapesti könyvhét keretében, június 4-én megtartott találkozónak a házigazdája, az Archívum vezetője, Pomogáts Béla köszöntötte az ünnepeltet, majd Kántor Lajos és Demény Péter beszélt Poszler György munkásságáról. A továbbiakban élete meghatározó, kolozsvári gyermekkori emlékeit elevenítette fel az ünnepelt, azután került sor a könyvek átadására, köztük a Cseh Gusztáv tizenegy „főemberi” rézkarcát és kilenc „öregdiáki” szöveget tartalmazó díszes kis kötet, a Kolozsvári köszöntő ismertetésére.
Mikes, Szerb Antal, Kosztolányi
Mindjárt fél évszázada lesz, hogy magamban azt kérdeztem: ki az a Poszler György? Egyáltalán: fiatal ő is, vagy öregebb nálam? (Merthogy ki Szerb Antal, azt azért már tudtam.) Be kell vallanom, némi felháborodottság bújt meg (csendes) kérdésemben, ugyanis már évek óta esedékes volt az akadémiai kiadású Irodalomtörténet füzetekben az eredetileg államvizsga-dolgozatnak készült tanulmány, a Százéves harc „Az ember tragédiájá”-értmegjelenése (végül az 53-as számú lett) – és most valaki megint elém kerül, Szerb Antal pályakezdésével(51.füzet). A korábbi sorozatszerkesztő, a Madách-ügyekben igencsak otthonos Horváth Károly biztató üzeneteit, leveleit megkapva, sőt előtte egyszer még (az akadémikus Moravcsik Gyula, apám Eötvös Collegium-beli barátja közvetítését követően) Szauder Józseffel is beszélve (igaz, csak telefonon), tudtam már Bodnár György pozitív véleményéről. Akkor most mi van? Kiss Ferencnek a Babits, Juhász és Kosztolányi ifjúkori barátságáról szóló könyve „előzését”természetesnek vettem, és nyilván nem lehetett kifogásom Komlós Aladár előbbre sorolása ellen sem. De ki az a Poszler?
Az elmúlt évtizedek alatt bőven megkaptam a választ. Nem tagadom, hogy ebbe a személyes ismeretség jócskán besegített. Van annak jó pár (közel húsz?) éve, hogy Kolozsvár főterén, teljesen véletlenül, találkoztunk, és azóta eléggé sűrűn adódtak az újabb alkalmak, Korunk-ügyekben, a Kolozsvár Társaságnál, Kalotaszentkirályon (a malomban, Csiki Lacival együtt), Budapesten, (az öt éven át élt) Magyar Irodalmi Díj zsűrijében, a Kosztolányi Dezső tér 5. ötödik emeletén, Poszler György dolgozószobájában, egy pohár whisky mellett, vagy az Illyés Archívumban és a Bem-moziban (akkor még Kántor Laci birodalmában), nem utolsósorban az Akadémián (Szabédi-könyvem vitáján ő volt a hivatalos bíráló). Csupa szép emlék, némelyiket fénykép is őrzi, például a 2002-es Szabédi Napok végén nálunk itthon, a Mikes Kelemen 15-ben, a szecessziós kályha előtt készült felvétel több mint gondosan őrzendő családi érték, már csak azért is, mert megismételhetetlen: Domokos Mátyás is rajta van, a hölgyek, Poszler Gyuri, Pomogáts Béla és a két Gálfalvi meg szerénységem mellett. (A kapuban, mármint a „családregény-vázlatban” sikerült reprodukálni.) A Korunk kulcsának átadása Poszler Györgynek pedig szintén egyszeri, budai alkalom volt, 2009-ben (László fiam fényképein megőrizve – Csiki Laci már csak mint a portréfilm kérdezője lehetett ott az ünneplők között).
A történet közös mozzanatai – anélkül, hogy tudtunk volna róla – jóval korábbiak. A kezdet, mint mindennek a kezdete ugye a mi Kolozsvárunkon, a Farkas utca. Az utolsó erdélyi fejedelmek, a két Apafi 1942-es újratemetése idején én ugyan még nem töltöttem be ötödik évemet, de a 9. számú ház földszintjéről, az állami gimnázium igazgatói lakásának ablakából végig-ámultam az ágyútalpas, díszegyenruhás ceremóniát, pontosabban a vonulást, ugyanúgy, mint a már nagyobb refes Benkő Samu és a nála kisebb piarista diák Poszler György, akik az utca alsó, illetve felső részén kint állhattak a járdán. Valamivel később nekem a belvárosi református elemihez, majd a Református Kollégiumhoz (és utódjához) kötődött az életem, ám feleségem, aztán a fiaink abban az épületben tanultak (a nővérem pedig igazgatta éveken át az utód-iskolát), ahol Poszler elkezdte tanulmányait – még aligha számítva arra, hogy a nevelő skóla büszkeségeinek sorát, a Mikes Kelementől Kuncz Aladárig és most már tovább gyarapodó sort fogja gazdagítani.
Nagyot ugrom az időben, néhány, a Korunkhoz kapcsolódó mozzanat fölelevenítésével. Az ugye már természetesként adódott, hogy az ezredfordulóra megjelentetett Kolozsvár-könyvünkbe (Kulcsok Kolozsvárhoz) szöveget kérjünk Poszler Györgytől. Ő a Házsongárdi bolyongásokat ajánlotta fel az antológia számára. És ugyanígy kértük, vártuk részvételét a Balázs Imre Józseffel közösen szerkesztett, reprezentatív kötetté nőtt ankétunkon, amely a 20. század legszebb magyar verseire kérdezett rá. Tízes listáján, a tíz remekmű megnevezésének, a hozzá fűzött magyarázatnak „Nevelődési regény”– „dalban elbeszélve”címet adta, három Babits-, két Nemes Nagy Ágnes-, egy-egy Ady-, Illyés Gyula-, Füst Milán-, Kosztolányi- és Dsida-verset nevezve meg. A magát itt naiv olvasónak mondó Poszler György – a magyar és a világirodalom különböző korszakaiban kitűnően tájékozódó akadémikus – hűséges maradt tehát az életre szóló Babits-élményéhez, ugyanakkor a „tízekben” eltalálta ankétunk nagy nyertesét, Kosztolányi Dezsőt s a Hajnali részegséget. Minthogy pedig szeret „együtt ragyogó páros csillagokat” komponálni a históriában, a Hajnali részegségpárversét keresi és találja meg Dsida Jenő Hálóing nélkülcímű versében. Idézek Poszler értelmezéséből: „Két végtelen éjszaka, két mérhetetlen magány a titokzatos ég alatt. De Budán, a Logodi utcában megnyílnak az ég boldog titkai. De Kolozsváron, a Fürdő utcában zárva maradnak az ég boldogtalan titkai.” Hát ez Poszler György, az irodalomtörténész, a „naiv”, a hihetetlenül érzékeny, és ha kell, líraian fogalmazó versértelmező.
Aki ugyanilyen érzékenységgel olvas prózát. Maradjunk Kosztolányinál – ha már a Kosztolányi Dezső térre indítjuk a kerek születésnapra szánt múltidézést. A méretre is hatalmas, legalább két évszázadba bevilágító, 2008-as kiadású gyűjteményes kötetben (Az eltévedt lovas nyomában) találom A homo ludens hősiességét. A Kosztolányi arcképéhez megtalált öt vonás (Lázadás, Játék, Ellenkultúra, Veszély, Action gratuite) az életmű egészére kiterjed, de elsősorban az Esti Kornélra meg a regényekre koncentrál, nem hagyva figyelmen kívül persze A szegény kisgyermek panaszait. Az ív hihetetlenül átfogó, de csöppet sem hivalkodó, noha felbukkan benne Hamlet és Don Quijote, Schiller és Huizinga, Baudelaire, Zarathusztra kötéltáncosa, A legyek ura(Golding) – meg Szerb Antal, az Utas és holdvilággal. (Még egy Babitsot bíráló mondatot is megenged magának.) És a legjellemzőbb Poszler-mondat, ami egy Kosztolányi-értelmezésben egyébként természetes, tömörségével azonban tanítható: „Megvan irodalmi családfája, de letörölhetetlen róla a Szabadkáról és a Nagykörútról származó couleur locale.”
Azt gondolom, ugyanígy letörölhetetlen az esztétikában, filozófiában egyként elmélyedő irodalomtörténész Poszler Györgyről a Farkas utca és a Kosztolányi Dezső tér helyi színe. Illő tehát, hogy a kolozsvári öregdiákok, ki ahogy teheti – igazán régiek képben (Cseh Gusztáv rézkarcairól), maiak kis csapata szóban – köszöntsék a szülővárosához mikeskelemeni hűséggel ragaszkodó nyolcvanéves tudóst. A kolozsvári öregdiákot.
KÁNTOR LAJOS 
Szabadság (Kolozsvár)

Gyimesi Éva: A cenzúra a legjobb stiliszta
A pannon magyar értelmiségnek
„Aki az ideológiai normákhoz nem tud alkalmazkodni, az fogalmazzon úgy, hogy ne vevődjék észre, mert már Goethe megmondta: a cenzúra a legjobb stiliszta.” Kitűnő kollégám és barátom, Láng Gusztáv bírálta így az egyetemi jegyzetemet 1983-ban, egy olyan tanszéki értekezlet keretében, amelyről minden bizonnyal egy másik kéztől származó, menetrendszerű beszámoló is ment az ilyen „ideológiai” ügyekben illetékes „szervekhez”. Ha nekem nem is, de kollégámnak éppenséggel akkor nagyon vigyáznia kellett, hogy megfelel-e az elvárásoknak, mert másképpen nem kap kivándorlási útlevelet. Elhangzott mástól is ilyen irányú kritika, az viszont már kielégítette az állítólag Goethétől származó szentencia imperatívuszát, mert az elméletekben jártas másik férfiú idevágó mondatában az öncenzúra ügyesen működött, valahogy így: „A szóban forgó irodalomelméleti jegyzetben a sajátos szellem fénye időnként nem a legmegfelelőbb helyeken villan fel.” Csodák csodája, minden óvatoskodó változtatás nélkül jelent meg aztán nyomtatásban a kézirat Teremtett világ címmel a Kriterionnál, valószínűleg azért, mert a közvetlen szerkesztőt (Szilágyi N. Sándor kollégát) kivéve a szolgálatos fülek közül senki nem értette, cenzorunk pedig meg se parittyázta az ontológiai, ismeretelméleti, esztétikai és nyelvfilozófiai hátteret, ami a marxista esztétikákkal szemben „villant fel” a könyvben, eléggé következetesen. Elnézést, hogy ezzel a személyes emlékkel hozakodom elő, de még sorolhatnám azokat a filozófiai és elméleti tárgyú könyveket, amelyek akkoriban szintén átcsúsztak a szigorú réseken: Tamás Gáspár Miklós, Egyed Péter, Molnár Gusztáv, Ágoston Vilmos, Szilágyi N. Sándor tanulmányaira gondolok legfőképpen, a Bretter-iskola markáns csoportjára. Számba véve, milyen kompromisszumokra kényszerítettek egykor a publikálási körülmények, a nyilvánosság folytonos állami kontrollja, és újraolvasva különböző műfajú szövegeinket, úgy gondolom, minden múltbeli gondolatunkat és kifejezésünket nyugodtan vállalhatjuk. Most nem beszélek olyan nyilvánvaló veszteségekről, amelyekben többünknek része volt, mint például a letiltottság állapota, mondjuk, 1986-ban, vagy egy-egy kézirat kiadásának időbeli eltolódása, ami nem más, mint a kéziratok évekig tartó veszteglése a fiókokban, esetenként a Securitate általi elkobzása is a házkutatások törvénytelen aktusai során, mert nem siránkozni, hanem bátorítani akarok.
Közben nálunk igazi kunszt lett úgy megírni a mondanivalót, hogy a folyóiratokban, heti- és napilapokban kötelező, zsarnokunkhoz intézett dicshimnuszok túloldalán lehessen valami olvasnivaló is azok számára, akik nem a címlapon megjelenő ideológiai szószra voltak kíváncsiak. Az ilyesmikért felelős szerkesztőkkel olykor alkuk is köttettek, hogy például Láng Gusztáv távozása után, nagy sikerű sorozata, a Kiskatedra megszűntével, az ő műfajához hasonló, legszűkebben szakmaira redukált, önkorlátozó stílusú rovat jelenjék meg Bölcsészkedjünk címmel. És mindezt az ember nem úgy művelte már, hogy közben a Reményik Sándor képviselte „Ahogy lehet” rezignációját éreztük és éreztettük folytonosan az olvasókkal is, hanem olykor a cirkuszi mutatványos mosolyával, amint hajlékonyan átbújik azon a bizonyos karikán. Nem tartom becstelen dolognak, hogy rendszeresen publikáltunk egy olyan rezsimben, amikor jogos lett volna minden tiltakozás, de az a sztrájk, amit a fogalmazni és publikálni képes erdélyi értelmiség vezetett volna be, ha nyíltan ellenáll, az erdélyi magyar nyelvhasználat és irodalmi vagy tudományos értékteremtés mindennapi kis tetteinek teljes feladását jelentette volna, a szellemi táplálék megvonását azoktól, akik mégis csak megtanulhattak anyanyelvükön olvasni.
Nos, ha úgy tetszik, a beszédmód, a stílus, a szellemi színvonal kérdése ez az egész. Nem néztem utána, hol is állította volt a szellemóriás német író ezt a ragyogó jellemzését a hatalom egyik eszközének, legtöbbször eléggé iskolázatlan lakájának, vagyis a cenzúrának, sokkal jobban bízom egykori kollégám, Láng Gusztáv memóriájában, mert ez a gondolat megér... Egy meditációt, testvéreim.
(Az írást nem sokkal halála előtt küldte szerkesztőségünkbe Gyimesi Éva.)
Élet és Irodalom,

Grecsó Krisztián: Hungarian Shakespeare
(Adjátok vissza a hegyeimet!, M1)
Rékasi Károlynak van hordozható dévédélejátszója és felvétele önmagáról. Ezt nézi Koltay Gábor új dokumentumfilmjében, tükörben tükröződő tükör. Rékasi faragott tölgyasztalnál ül, és fürkészve, kíváncsian nézi Rékasit, közelebb húzza a monitort, mert valamit nem ért. Totálban megy tovább a régi felvétel, néhány éves ihletett szavalat, Adjátok vissza a hegyeimet! Kisvártatva kiderül: ezzel a 2004-es gödöllői versmondással kezdődött Rékasi kanosszája. A játék túlmutatott önmagán, az alanyi narrátor elmondja, némelyek meghatódtak, mások meg nem hatódtak meg. A hatás meglepte a művészt, ezért egy szellemi és valódi utazásra indult Erdélybe, hogy összerakja a kirakót, és történészek, irodalmárok segítségével, temetőt, hegyet járva megértse, ki volt Wass Albert. Most lajstromba vehetném a fikcióba oltott dokumentumfilm epizódjait, a párhuzamosan futó szálakat, a kis Wasstól az öreg Wassig. Vagy attól a pillanattól, hogy Rékasi átautózik a határon, odáig, hogy fürdőnadrágban áll a patak közepén, és ellenfényben az arcára csurgatja a hűs vizet. Gyáva dolog lenne, a probléma elodázása.
Mert ez a film alapos munka, ha szabad ilyet mondani, állatorvosi ló. Minden gyötrelmes oktalanság, szorongás, fájdalom és harag megvan benne, ami megüli a magyar lelket. És mint ilyen, komolyságot követel, mert kordokumentum, forrásanyag, afféle, bocsánat a párhuzamért, Szabad-ötletek jegyzéke. Kétségbeejtően szomorú, depressziós és hosszú. Így emlékezik a magyar szellem: végletes kegyetlenséggel, egyoldalúan, ködös gyűlölettel; legyen szó egy közösség mítoszairól vagy egy család személyes történeteiről. Izzadságszagú igyekezettel dolgozik az átemlékező gép, nincs a magyar lélekben kíváncsiság, de legfőképpen önvizsgálat és megbocsátás nincs benne. Nem tudjuk megérteni az emberi esendőséget, a gyarlóságot, nem akarunk okulni belőle. Wass ebben a filmben kikezdhetetlen háborús hős, páratlan közéleti szellem, írói és emberi nagyság - szent idol. És mint kifogástalan keresztény karakter, tökéletes, nincs emberi gyöngéje, soha nem tört meg, nem hibázott, nem imádta és habzsolta a nőket, nem volt szónokias és hirtelen haragú vagy nehéz természetű őrült, aki még az első, őt a haláláig imádó feleségét is úgy hagyta el, hogy összemosta Európa és az asszony vélt bűnét. Azt írta neki, „ti [mármint Európa és a nő] löktetek ki magatok közül”. Ha Koltay szereti a hősét, miért nem próbálja megérteni, elfogadni? Ha nagyra tartja munkásságát, nem kell valamiféle szentséggel hitelesítenie, mert a műveket nem kezdi ki, ha írójuk megtört. Még az sem, hogy öngyilkos lett. De hiába, a kör itt már ördögi: a vallásos demagógia nem ismer kegyelmet, rendre megalázza az emberi elkeseredettséget, meg sem próbál okokat keresni, vagy ami a dolga lenne: megbocsátani.
Wass itt nem volt antiszemita, csak antikommunista, és bár szerinte szinte minden kommunista zsidó volt, azért a film megengedő: akadtak kivételek. Édes istenem. Valakit hazátlanná, senkivé tett egy politikai rendszer, és kétségbeesett gyűlölete mindent és mindenkit sújtott. Talán meg lehetne próbálni a kort és az embert nem külön kezelni. De megint nincs vágy a megértésre. Wass nem zsidózott, bizonyítják tételesen az értő szakemberek, aztán szépen adagolva hozzáteszik, hogy a nemzetközi összeesküvés miatt nehéz ezt a bélyeget lemosni. Tiszta beszéd, értettük. De mi történt volna, ha azt mondja a film, hogy ez a komor és kizsigerelt ember hibázott, de próbáljuk meg megérteni, mi motiválta, mit látott, mi fájt neki! Végre megkísérelhetnénk bocsánatot kérni, megkövetni egymást és magunkat. Hiszen hibázni soha sem tanulság nélkül való: megismerünk belőle egy világot, egy korszakot.
„I'am the hungarian Shakespeare”, mondja magáról Wass a háborús menekülés közben az őt igazoltató amerikai katonáknak. Még nem tud angolul, így vágja ki magát. Koltay és az őt támogató irodalomtörténészi kar, sokan vannak, nem sorolom föl, kétségbeejtően komolyan veszi a viszonylatot. Karakterformálás, tájfestés, Nobel-díj-jelölés, még a románokról is olyan szépen, ahogyan azok magukról soha. Ízlésen nem illik vitatkozni, én akárhol kezdtem bele, mindig dagálytól és giccstől puffadt, önmaga paródiájává váló szöveghelyeket találtam, de talán nem volt szerencsém. És különben is, a lektűrsablonokkal dolgozó váteszi romantika is lehet valakinek kedvére való. De ami a képalkotást illeti, tanácstalan vagyok. Nem úgy volt, hogy Arany János a magyar nyelv? Idollá tehető egy dilettáns, akitől Koltay sem nagyon talál olyan mondatot, melyben ne lenne képzavar? Azon a pályán játszhat, melyen Kányádi Sándor vagy Szilágyi István? Sárbogárdi Jolán zsenijét idéző allegóriái vannak, nem hiszem el, hogy ezt ne látnák az értő olvasók. Nem érzik annak a felelősségét, hogyha Wass Albertet pajzsra emelik, akkor kigúnyolják, megalázzák a fentiek életművét?
Mégis, a leggyötrőbb az volt ebben a bő másfél órában, hogy megpróbáltam megérteni, mit akar a rendező. Biztosan nem rosszat. De mit szeretne, mit érezzen egy gimnazista, ha megnézi ezt a filmet? Fájdalmat, depressziót, tehetetlenséget, gyűlöletet? Ha nem azt, akkor mit? Mit szeretne üzenni a film, minek a példázata a wassi életpálya és -mű? Mit tegyen az érző szívű magyar néző: foglalja vissza Erdélyt? Vagy tudjon róla, hogy a rezervátumlakó mai magyarok csak a hűség letéteményesei, azért vannak ott, hogy székely harisnyában sirassák a régi udvarházat, és gyűlöljék a többségi nemzetet? Mi meg majd néha meglátogatjuk őket, és olyankor adunk cukorkát. Jó magyarok, hát még mindig magukra lehet hagyni a határon túli testvéreinket? Még mindig van nekünk egy fölösleges századunk, amit önsajnálattól bénán el lehet tékozolni?
Élet és Irodalom

Spányi Antal: felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért
Félmillió magyar zarándok érkezett az idén a Csíksomlyói búcsúba. A szabadtéri szentmisén Spányi Antal székesfehérvári püspök a hit melletti kiállásra, áldozatvállalásra és erkölcsi megújulásra buzdította a búcsú résztvevőit. Úgy fogalmazott: felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért.
A püspök beszédében kitért az új magyar alkotmányra. Elmondta: a magyar nép nem kíván beleszólni más nép életébe, de a magyar nép is tudja, mit akar, és ő sem szorul arra, hogy mások kényszerítsék rá vágyaikat, akaratukat, akár félelmeiket.
„Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat” – mondta Spányi Antal.
Rámutatott: az utódoknak törekedniük kell arra, hogy méltók legyenek az olyan nagy elődökhöz, mint például Szent István, Szent Imre és Szent László, és akárcsak ez utóbbiaknak, a mai embereknek is szembe kell szállniuk azzal, ami tűnhet modernnek, lehet hangzatosan csábító, de végül ártalmas, és nem az épülésükre, hanem romlásukra szolgál.
Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az emberek emeljék fel tekintetüket a világból Jézusra és Máriára, hiszen csak azok igazán boldogok, akik tudnak még felfele nézni, és tudják, hol keressék életükre, gondjaikra a megoldást.
A püspök arra buzdította a résztvevőket, hogy ápolják a családi kötelékeket, örömmel fogadják a gyermeket, és óvják az életet a fogantatástól a természetes halálig. Hozzátette: fel kell ismerni, és el kell fogadni, hogy felelősek vagyunk sorsunkért, jelenünkért, jövőnkért. „Nincs idő a sajnálkozásnak, tehetetlenségnek, a panaszkodásnak, hiszen lehetőségek nyíltak előttünk, amelyekkel élni kötelességünk” – jelentette ki.
A ma lehetősége, az összefogás ereje képes új irányba állítani a magyarság sorsát, és megteremtheti annak lehetőségét, hogy a következő nemzedékeknek úgy adjuk át azt az örökséget, amit kaptunk, hogy ők többre jussanak. De ehhez el kell vetni az önzést – mondta a püspök -, és vállalni kell a felelős gondolkodásból fakadó áldozatot.
Spányi Antal hangsúlyozta: a felemelkedés feltétele az erkölcsi megújulás, ennek útját kell járniuk kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A szertartáson félmillió zarándok vett részt, akik a Kárpát-medencéből és a világ számos pontjáról érkeztek. A prédikáció közben az idén is eleredt az eső, de a résztvevők a helyükön maradtak, példásan hallgatták végig a szentmisét.
MTI 
Erdély.ma

444. Csíksomlyói búcsú
A hit mellett való kiállásra, az áldozatvállalásra és az erkölcsi megújulásra buzdította a csíksomlyói búcsú résztvevőit Spányi Antal székesfehérvári püspök a pünkösdszombati szentmise prédikációjában.
A Csíksomlyó mellett lévő Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben zajló szertartás keretében a szónok kifejtette, hogy felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért. A püspök beszédében kitért az új magyar alkotmányra. Elmondta: a magyar nép nem kíván beleszólni más nép életébe, de a magyar nép is tudja, mit akar, és ő sem szorul arra, hogy mások kényszerítsék rá vágyaikat, akaratukat, akár félelmeiket. “Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat” – mondta a püspök. Rámutatott: az utódoknak törekedniük kell arra, hogy méltók legyenek az olyan nagy elődökhöz, mint például Szent István, Szent Imre és Szent László, és akárcsak ez utóbbiaknak, a mai embereknek is szembe kell szállniuk azzal, ami tűnhet modernnek, lehet hangzatosan csábító, de végül ártalmas, és nem az épülésükre, hanem romlásukra szolgál. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az emberek emeljék fel tekintetüket a világból Jézusra és Máriára, hiszen csak azok igazán boldogok, akik tudnak még felfele nézni, és tudják, hol keressék életükre, gondjaikra a megoldást. A püspök arra buzdította a résztvevőket, hogy ápolják a családi kötelékeket, örömmel fogadják a gyermeket, és óvják az életet fogantatástól a természetes halálig. Hozzátette: fel kell ismerni, és el kell fogadni, hogy felelősek vagyunk sorsunkért, jelenünkért, jövőnkért. “Nincs idő a sajnálkozásnak, tehetetlenségnek, a panaszkodásnak, hiszen lehetőségek nyíltak előttünk, amelyekkel élni kötelességünk” – mondta a szónok. Rámutatott: a ma lehetősége, az összefogás ereje képes új irányba állítani a magyarság sorsát, és megteremtheti annak lehetőségét, hogy a következő nemzedékeknek úgy adjuk át azt az örökséget, amit kaptunk, hogy ők többre jussanak. De ehhez el kell vetni az önzést – mondta a püspök -, és vállalni kell a felelős gondolkodásból fakadó áldozatot. Spányi szerint a felemelkedés feltétele az erkölcsi megújulás, ennek útját kell járniuk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A szertartáson több százezer zarándok vett részt, akik a Kárpát-medencéből és a világ számos pontjáról érkeztek. Az idén is eleredt az eső a szertartás közben, de a zarándokok így is végighallgatták a szentmisét.
erdon.ro

Hőssé, vértanúvá, Isten bajnokává lett
A Hám János Római Katolikus Iskolaközpont dísztermében tartották a Scheffler Jánosról szóló, könyv- és filmbemutatóval egybekötött szimpóziumot.
Nm. Ft. Schönberger Jenő szatmári- és Nm. Ft. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, Ft. Johann Dirschl temesvári általános helynök, Nt. Kovács Sándor szatmári református esperes, a szatmári egyházmegye papsága, megyei és városi elöljárók, valamint a hívek jelenlétében tartották szombaton délelőtt tizenegy órától a Scheffler János vértanú püspökről szóló szimpóziumot. A rendezvény két most elkészült könyv, valamint egy, a püspökről szóló film bemutatására is lehetőséget adott.
A szimpózium kezdéseként Schönberger Jenő püspök köszöntötte az egybegyűlteket és emlékezett nagy elődjére. Mint elmondta, kimondhatatlan nagy öröm és büszkeség, hogy olyan valakire emlékezhetünk, akit a világegyház méltónak talált arra, hogy a boldogok sorába iktassa és példaképként állítsa a huszonegyedik század keresztényei elé. „Isten Szolgája Dr. Scheffler János, Szatmár vértanú püspöke és Nagyvárad apostoli kormányzója rendkívül nehéz időben volt egyházmegyénk rendkívüli adottságokkal megáldott püspöke. Nagy tehetség, hatalmas munkabírás, következetesség, szilárd jellem, imádságos hit, és az Isten iránti feltétlen hűség, bizalom és engedelmesség jellemezte. (…) Háború, deportálás, ínség, üldözés volt a mindennapi gondja, pedig többre lett volna hivatott. De ő éppen ezek között tudott a legnagyobbá lenni: hőssé, vértanúvá, Isten bajnokává.”
A rendezvényen Dr. Bura László tartott előadást Scheffler János életéről, mártíromságáról. Ebben, a vértanúság tudatos vállalását emelte ki: „A szabadságától hitéért, a hitéhez való hűségéért fosztották meg. Tudatosan vállalta a kényszerlakhelyen, majd a börtönben elszenvedett fizikai és lelki szenvedéseket. A börtön embertelen körülményei között bekövetkezett halálát az egyház vérontás nélkül elszenvedett vértanúságnak tekintette. (…) János püspök nem alkudozott, álláspontját világosan, tömören közölte: ‚Szívesen feláldozom az életem is, de a hitemet nem adom.’ Kényszerlakhelyre internálták, eltiltották az emberekkel való minden kapcsolattól, majd letartóztatták, s a politikai rendőrség hónapokon keresztül vallatta, szövögetve a zsarolását, megtörését célzó koncepciós pert. Párt- és állami vezetők próbálták meggyőzni, azonnali kiszabadulását ígérték, ha elvállalja a gyulafehérvári püspöki hivatalt és olyan egyházat vezet, amilyet a hatalom kíván.
Türelemmel, alázatos fejhajtással fogadta és viselte el a szenvedéseket. Isten pedig elfogadta áldozatát, megkapta cserében a legnagyobb adományt, az egészen elégő áldozattá válás, a vértanúság adományát.”
Az előadást követően Ft. Ilyés Csaba ugocsai esperes mutatta be a két újonnan megjelent könyvet, így a Dr. Bura László által írt „Boldog Scheffler János” című könyvet és a püspök utazásainak élményeit rögzítő „Szatmártól Chicagóig – Barangolásaim a szatmári svábok őshazájában” című útirajzot.
Visszaemlékezett az eddig megjelent, Scheffler János által írt és róla szóló könyvekre, majd az újak jelentőségét tárgyalta. Mint mondta, a „Boldog Scheffler János” című könyv folytatja a 2004-ben megjelent könyv gondolatszerkesztését, többször idéz a leendő boldog soraiból, külön kiemeli, hogy Scheffler János folytonosan Isten akaratának megismerését kereste életében. „A könyv rámutat: vértanúságát tudatosan vállalta, hogy életáldozata a hithez és a Szentszékhez kitartó hűségre és bátorságra ösztönözze a híveket és a papságot. Reméljük, hogy a könyv eléri célját, minél ismertebbé teszi Scheffer püspök életét, lelkiségét és tanítását.”
A „Szatmártól Chicagóig – Barangolásaim a szatmári svábok őshazájában” című, Scheffler János által írt útirajzzal kapcsolatban kiemelte, ez két különböző írásnak egy kötetben való megjelentetése. „Scheffler püspök úr a nemzetközi eukarisztikus kongresszus rendszeres résztvevője volt, így jelen volt Chicagoban, Bécsben, Chartagoban, Dublinban, Budapesten. A most megjelent könyv amerikai útjának a beszámolója, illetve a sváb őshazában tett látogatásának az emlékeit örökíti meg. Ezen utak csaknem száz évvel ezelőtt voltak, 1926-ban és 1927-ben, a kiadványnak mégis van időszerűsége, hiszen az olvasó megtapasztalja boldogemlékű püspökünk írói képességét, közvetlenségét és hitéletét.”
Ilyés Csaba kiemelte, a most megjelent könyvek is rámutatnak, hogy vannak a mi korunknak, városunknak és egyházmegyénknek is szentjei, mártírjai. „Hiszen nem csak Scheffler püspök egykori nagyságát mutatják be, hanem a vele kapcsolatban levő paptársai, sőt hívei helytállását, emberi nagyságukat. A püspök nagysága nem csupán a meghurcoltatások bátor vállalásában mutatkozik meg, hanem a tőle származó írásokból sokszor sugárzó közvetlenségéből is.”
 A könyvek bemutatása után vetítették le a Püspökség megrendelésére 2011-ben forgatott „Estote perfecti, Estote perfectores” című filmet. A Lakatos Attila, Balla Tünde, Villányi Zoltán és Kirsch Norbert által készített kétórás dokumentumfilm Scheffler János életének bemutatásán túl lelkigyakorlataiból, leveleiből is idéz. Alakjának megjelentetése mellett feltárja a püspök gondolatait, szándékát, hogy papjait és híveit a tökéletesség – Isten keresésére vezesse.
Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök a filmbemutató után szólt újra a jelenlevőkhöz, amikor a közelgő Pünkösd aktualitásában tekintett Scheffler püspökre: „Pünkösd a Szentlélek Úristen kiáradása, ami annak a csodának a megtörténését eredményezte, hogy Krisztus már nem olyan formában van köztünk, mint annak idején életében. Isten a Lelke által tesz alkalmassá embereket, a hozzá hasonlóvá válásra, valamint annak bizonyítására, hogy Jézus köztünk él. Így vált Scheffler püspök is Jézushoz hasonlóvá.”
erdon.ro

Gyimesbükk 2011 – Ünnep az ezeréves határon
Nagy hatalma van az Istennek, hogy megmentette nekünk ezt az őrházat – így fogalmazott egy helybéli idős férfi három évvel ezelőtt, a gyimesbükki kis bakterház megmentését ünneplő, csodaként emlegetett esemény után. Június 12-én, Pünkösd vasárnap bebizonyosodott, hogy a csoda azóta is tart, és a jó Isten hatalma minden nap megmutatkozik a gyimesbükkiek tenni akarásában, a terveik, álmaik megvalósítását segítő határtalan összefogásban. Zarándokhely lett az ezeréves határként emlegetett Gyimesbükk, és különösen Pünkösd idején érkeznek sokan a történelmi Erdély legkeletibb településére. Pünkösd vasárnapján nagy ünnep volt Gyimesbükkön, ezrek zarándokoltak el a hajdani román-magyar határ mellett álló Rákóczy-vár romjaihoz, a kontumáci kápolnához, és az egykori Magyar Királyi Államvasutak nemzeti összefogással felújított őrházához. A Budapestről és Sopronból a csíksomlyói búcsúra érkezett különvonatok a déli órákban futottak be a gyimesbükki állomásra, a zarándokokat csángó népviseletbe öltözött helybéliek várták zenével, énekkel, friss pogácsával. Hosszú idő, egészen pontosan 64 éven át tartó szünet után, három évvel ezelőtt gördült be újra magyar címeres mozdony a gyimesbükki állomásra. Azóta minden Pünkösdkor mozdonykürttől hangos a Gyimes- völgye, idén a Székely Gyors után egy másik, szintén magyarországi zarándokokat szállító szerelvény, a Csíksomlyó Expressz is befutott az állomásra, a két vonat összesen 1500 zarándokkal érkezett az ezer éves határhoz. A vendégeket Deáky András nyugalmazott iskolaigazgató, vállalkozó és Görbe Vilmos polgármester köszöntötte. A házigazdák arra kérték a zarándokokat, hogy vegyenek részt a település történelmi jelképeinek helyszínein szervezett ünnepi programokon. A kontumáci kápolna mellett felállított színpadon 11 órakor kezdődött a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium és a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola zenés-táncos előadása Antal Tibor karvezető és Sára Ferenc néptánc oktató irányításával. A gyimesbükki iskola igazgatónője elmondta, hogy jól halad az intézmény tetőszerkezetének felújítása. A tavaly leégett iskolarész újjáépítésében oroszlánrészt vállat a Budakeszi Kultúra Alapítvány is. Korábban az alapítvány kuratórium tagjai és támogatói segítették a kontumáci kápolna és a néhai Magyar Királyi Államvasutak 30-as számú őrházának felújítását, idén pedig a Tatros folyón átívelő, szegecselt fémszerkezetű híd rendbetételét támogatták.
A déli harangszót követően szabadtéri szentmise kezdődött a kontumáci kápolnánál, amelyet Salamon József atya, gyimesbükki plébános celebrált.
A gyimesi szorosra tekintő kápolna előtti romok között egy kereszt és több fekete gránittábla őrzi a háborúk és forradalmak gyimesbükki áldozatainak emlékét. Vasárnap itt helyezett el koszorút és mondott beszédet Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere. Hende Csaba a közösség erejének fontosságáról beszélve kiemelte: megragadta őt a Böjte atya nevéhez fűződő Szent István-tervben rejlő lehetőségek, és arra kért mindenkit, hogy támogassák ezt a kezdeményezést, vegyenek részt minden olyan közösségi munkában, amely a környezet, az öreg porták, parkok megőrzésére irányulnak. Kiemelte: a magyarság jövőjét nem a múltjából, hanem a jelenéből kell építeni.
A katonai emlékhelynél tartott beszédek után felavatták a Tatros folyón átívelő, a 20. század elején épült, mára gyimesbükki és magyarországi összefogással felújított hidat. A megszépült átkelőt a község előjárói adták át további szolgálatra. Időközben vonatkürtök hangja töltötte be a gyimesi-szorost, az őrházhoz befutott mindkét zarándokvonat, a magyar címeres Székely Gyors és a Liszt Ferenc emlékév tiszteletére, a zeneszerző portréjával díszített Csíksomlyó Express mozdonya is. A zarándokok a Székely Himnusszal, Antal Tibor zenetanár pedig csángó dalokkal köszöntötte a díszes mozdonyokat. A világ számos pontjáról érkezett zarándokok közül többen is így foglalták össze élményeiket: történelemből életre szóló leckét, közösségi összefogásból erőt, hitéhez pedig további kitartást kaphat mindenki, aki valaha is Gyimsbükkbe zarándokol.
A gyimesbükki ünnepségről két órás összeállítást készített a Duna Tv székelyföldi stúdiója, amely június 18-án, 10 óra 40 perctől kerül a képernyőre.
Erdély.ma

Hende Csaba: A nemzet közös örökség, közös jelen, közös jövendő!
A magyarság jövőjét nem a múltja dönti el, hanem az, hogy itt és most mit teszünk meg egymásért” – hangsúlyozta dr. Hende Csaba az 1000 éves határnál, a kontumáci hősi emlékműnél megtartott ünnepségen. A honvédelmi miniszter a Pünkösdi zarándokúton vett részt Erdélyben.
Hende Csaba honvédelmi minisztert Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet és Sándor Mátyás alezredes, bukaresti magyar katonai attasé fogadta a határon. A tárcavezető szombat este érkezett Csíksomlyóra, ahol másnap részt vett a pünkösdi szentmisén. Ezt követően ellátogatott a Fodor házba, ahol a Magyar Művészetért Árpád-díját adta át Gergely István plébánosnak, a Csibész Alapítvány vezetőjének. A szervezet célja, hogy befogadja az árva fiatalokat, keresztény nevelésben részesítse őket, segítse a társadalomba való beilleszkedésüket.
A honvédelmi miniszter Pünkösd vasárnap az 1000 éves határnál, a kontumáci hősi emlékműnél megtartott ünnepségen mondott beszédet. Az ünnepség végén Hende Csaba koszorút helyezett el az emlékmű bronz domborműves falánál, majd a résztvevőkkel együtt az őrházhoz látogatott el.
A honvedelem.hu a gyimesbükki eseményeket követően telefonos interjút készített Hende Csabával. A miniszter elmondta: az erdélyi magyarság nagy szeretettel fogadta a csíksomlyói búcsúra érkezett magyarokat, köztük a kormánytagokat is.
„Ma már világos, hogy a csíksomlyói búcsú nemcsak hatalmas vallási esemény, hanem a magyarság lelki újraegyesítésének kiemelkedő színtere is” – fogalmazott a tárcavezető. Kiemelte, hogy a csíksomlyói búcsú másnapján, a zarándokok többsége az I. és II. világháborúban elesett több ezer magyar katona gyimesbükki emlékhelyén is megjelent, szentmise és koszorúzás keretében fejet hajtva a hősök emléke előtt.
„Végtelen megtiszteltetés volt számomra, hogy sok évtized után, az első magyar politikusként mondhattam beszédet az emlékhelyen” – fogalmazott a honvédelmi miniszter. Hozzátette: „az esemény előkészítése és lebonyolítása jól példázza a kitűnő magyar-román kapcsolatokat, hiszen a román fél rendkívüli együttműködésről tett tanúbizonyságot.”
Hende Csaba erdélyi programja során a Magyar Művészetért Árpád-díját adta át Gergely Istvánnak, a Csibész Alapítvány vezetőjének. A honvedelem.hu kérdésére elmondta: a kuratórium nagyra értékeli Gergely atya árva magyar gyerekekért folytatott tevékenységét, amely hosszú távon jelentősen hozzájárul a nemzet egységének megteremtéséhez.
A honvédelmi miniszter Gyimesbükkön, a kontumáci hősi emlékműnél megtartott ünnepségen mondott beszédének rövidített változatát itt tekintheti meg.
honvedelem.hu 
Erdély.ma

Az ellopott Csíksomlyó
Haknizó politikusok, statisztává visszaminősített helyiek, szereptévesztők és kullancskampányolók. Székelyföld, a térség, amit kivetkőztettek önmagából.
Megyenapok, városnapok, Gyere haza program, székelyföldi panorámakép, ilyen-olyan adatbázisok, székelykapu-rehabilitáció, kolbásztöltés, emlékkönyv, népi termékek vására – vég nélkül sorolhatnám azokat a programokat, amelyeknek a célja a térségi öntudat, az egységes székelyföldi közösségi kép kialakítása.
Vannak jópofa, és vannak elviselhetetlenül giccses kezdeményezések,
de el kell ismerni: komoly energiákat mozgósítanak a helyi és a megyei önkormányzatok a fent jelzett cél elérése érdekében.
Tegyük zárójelbe azt a kérdést (de ne felejtsük el), hogy van-e értelme az 'egységes Székelyföld' ideológiának. (Lehet, hogy Maros megyének inkább Kolozs megyére kellene összpontosítania, mint Hargita megyére, mert hogy gazdasági, infrastrukturális szempontból ezt diktálja az elemi logika. Ugyanígy Sepsiszentgyörgy esélye és végzete Brassó, nem pedig Csíkszereda.) Fogadjuk el, hogy egy nagyon is heterogén övezet önmagát egységben képzeli el, és Székelyföldként határozza meg.
Ennek az egységnek az egyik és elengedhetetlen feltétele, hogy legyen kulturális, közösségi előzménye, hagyománya. A „hagyományteremtés” ugyanis nem annyiból áll, hogy idén ökröt sütünk, jövőre is ökröt sütünk, és akkor már elmondhatjuk, hogy „immár hagyományosan ökröt sütünk”. Ha nincs praktikus haszna a közösségi gyakorlatnak, ha a szimbolikus jelentéseknek nincs konkrét tartalma, akkor nincs az a költségvetési pénz, amivel életben lehet tartani a „hagyományt”. Ha az ember nem éhes, akkor még a nyárson sütött ökör sem csúszik.
A csíksomlyói búcsú intézménye a tökéletes bizonyíték arra, hogy valamiféle térségi összefogás hosszú ideje működik. Biztos, hogy ennek a térségi összefogásnak a határai nem esnek egybe a mai ideológiák által elképzelt Székelyfölddel, de az is biztos, hogy az egyik legjobban kitalált és felépített „brand”, ami valaha működött errefelé.
Olyan egyázi, társadalmi intézmény, amelyet ma már a térség visszavonhatatlanul elveszített. Tudatosítsuk, hogyan történt ez, és hogyan kerülhetőek el a hasonló veszteségek.
Az első és legnagyobb bűn, amit a csíksomlyói tradíció ellen elkövettek, az az, hogy kivették a kisközösségek kezéből. Mindaddig, amíg a búcsújárás személyes és közösségi felelősség volt, amíg megvolt ennek a lokális intimitása, addig mindenki a magáénak érezte, és igyekezett érvényes tartalommal feltölteni.
Nem a tévéből tudta meg, hogy ez számára miért fontos, és nem azért ment el, hogy a tévében lássa önmagát mint búcsújárót. Tanulság: hiába a nagy térségi ideológia, ha az nem helyben fogan és szökik szárba, akkor nem lesz életképes.
A második hiba az volt, hogy miután a kisközösségek kiszorultak a saját hagyományaikból, statisztává váltak, elfeledkeztek saját céljaikról, mondanivalójukról, egymáshoz való viszonyukról, egy új ideológiát is rájuk kényszerítettek.
Csíksomlyó akkor vesztette el erejét,
tartalmát, amikor valaki – Csíksomlyótól távol – kitalálta, hogy ez az esemény a nemzeti összetartozás jelképe. Korszerű fogalommal úgy mondhatnánk: globalizálták – de legalábbis a nagy magyar kulturális, sajtó- és turisztikai piacra vitték – az eseményt.
Miért baj ez? Végülis egyre többen jönnek, egyre nagyobb a bevétel, egyre „összetartóbb a nemzet”. Azért baj, mert mindezek a pozitívumok látszatok. Csíksomlyón most nem a helyi szellemiség, nem a régiós identitás működik.
Fanchise rendszerben lezajlik egy vándorcirkusz,
aminek vajmi kevés köze van ahhoz a helyhez és időhöz, ahol tulajdonképpen történik. Ha kellőképpen a térség sajátja lenne ez a búcsú, akkor egész évre kisugárzó esemény lenne. A főeseménynek egyre több leágazása lehetne, fejleszthetőnek bizonyulna.
Most azonban mi történik? Egy évben egy hétvége erejéig elözönlik a tájat messziről jött emberek, majd messzire mennek, és lehetőleg vissza sem néznek. A helyiek egyetlen haszna, hogy három napon át eladhatják portékáikat és szálláshelyeiket. Tökéletes szimbóluma ez annak, hogy miért tiszavirágéletű a Székelyföld-fejlesztés.
Idegen ideológiákat, kulturális vagy politikai mintákat nem érdemes átvenni, mert az soha nem lesz a helyiek sajátja. És ha igen, akkor többé már nem mondhatják helyinek önmagukat. Nagyon esemény-idegen fogalmakba sűrítve: a fenti struktúrában másé a copyright, és másé a haszon is.
Mégis kinek a hagyományait éljük és gyakoroljuk? A „nagy Székelyföld” sem jön létre, ha a térségi kapcsolatok faluról falura, sőt kapuról kapura nem erősödnek. A lokális viszonyokat jól jellemzi a harmadik hiba: nem tisztázottak a közösségi szerepek, közösségi felelősségek.
Ez a „buli” a katolikus egyáz bulija.
(Reméljük, ezt legalább a katolikus egyház tudja. De amíg a püspök az egyházi eseményen a szekuláris állam alkotmányáról tart beszédet, addig kételkednünk kell.) Ezt tiszteletben kéne tartani. A katolikus egyház minden évben ki is ad egy közleményt, amelyben kéri a búcsúra látogatókat, hogy tartsák tiszteletben az esemény vallási jellegét, de erre a kérésre az éppen aktuális (magyarországi) hatalom – most éppen a keresztény-demokraták – nagy ívben tesznek.
Túl csábító, hogy annyi ezer ember előtt villogtathatják a politikusok és politikai aktivisták nemzeti elkötelezettségüket. A helyi önkormányzatok vezetői között sincs elég karakán és erős ember, aki azt mondaná a csíksomlyói búcsúsnak álcázott politikai busójáróknak, hogy most az egyszer maradjanak észrevétlenek, és ne akarják lefölözni a nem nekik szóló nyilvánosságot.
Pedig ha a gyors lejáratú politikai szövetségek és behódolások hasznát nézzük, akkor jól belátható: ezek a kullancs-kampányok nem fordíthatóak tartós közösségépítésre. A KDNP-hakniból nem lesz egységes székelyföldi identitás.
Ha azonban a helyi politikai erők, egyházak, civil szervezetek helyben meg tudnának egyezni a hosszú távú együttműködésről, a közös érdekképviseletről, ha tiszteletben tartanák egymás kompetenciáját, és támogatnák is azokat, ha mindenki tisztában lenne azzal, hol a helye, és mi a szerepe: akkor a közösségépítés több lábra állna – és így jobban is haladna.
Parászka Boróka
Manna.ro

Toró: az RMDSZ kérjen bocsánatot az EMNP támogatóitól!
Az ország új területi felosztásáról, az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséről, valamint a Házsongárdi temetőben elkövetett sírgyalázásokról fejtette ki álláspontját június 14-i sajtótájékoztatóján az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor, valamint közép-erdélyi régióelnöke, Gergely Balázs.
A közigazgatási átszervezés alapos előkészítést kíván
Az új közigazgatási felosztás kapcsán Toró T. Tibor elmondta: „Románia mindig sokszínű, és egymástól eltérő sajátosságokkal bíró régiókból állt, mint például a Bánság, a Partium, Máramaros, Közép-Erdély, a Székelyföld, Moldva, Havasalföld, Dobrudzsa vagy Olténia. Sokévi homogenizációs törekvések ellenére a regionális identitástudat él, tehát az új közigazgatási felosztás csakis a természetes régiók szerint képzelhető el. Az 1968-ban kialakított mai megyerendszer mesterséges képződmény, nem lehet az akkori mintát követve több mai megyét összerakosgatni. Még szerencse, hogy a kormánynak nincs ereje elképzelését keresztülvinni”.
Toró T. Tibor hozzátette: a területi átszervezést csak több lépésben lehet megtenni. Mindenekelőtt hatástanulmányokat kell készíteni, ezek nyomán nem csak a gazdasági, hanem a kulturális, történelmi, földrajzi és a nemzetiségi szempontokat is figyelembe véve kell megtervezni az új megyehatárokat, amelyeket minden érdekelt bevonásával közvitára kell bocsátani, majd népszavazással kell azokat megerősíteni.
„A parlament csak ezeket a lépéseket követően készítheti el az új közigazgatási felosztásról szóló törvénytervezetet, amelyben a magyarlakta térségek sajátos jogállását is szeretnénk látni” – szögezte le Toró T. Tibor, aki a spanyolországi, olaszországi és franciaországi regionális sokszínűséget tartja figyelemre méltónak.
Az RMDSZ kérjen bocsánatot az EMNP támogatóitól
Az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzése kapcsán Toró T. Tibor elmondta: elegendő bizonyíték van arra, hogy az RMDSZ áll az EMNP jogi bejegyzése elé gördített akadályok egyike mögött. „Bár az RMDSZ csúcsvezetése, Kelemen Hunor elnök, Borbély László politikai alelnök és Kovács Péter főtitkár mindannyian tagadták, hogy az RMDSZ-nek köze lenne az EMNP bejegyzésének akadályozásához, ma már egyértelmű, hogy a pártbejegyzést megóvó Adrian Drăghici bukaresti lakos az RMDSZ bukaresti elnökétől, Budai Richárdtól, valamint Kelemen Hunor szövetségi elnök és művelődésügyi miniszter tanácsadójától, Novák Leventétől kapta ehhez az állítólagos bizonyítékokat. Nehezen hihető, hogy a beosztottak a főnökök tudta, vagy rábólintása nélkül léptek volna” – magyarázta Toró T. Tibor.
A sajtótájékoztatón kiosztották Adrian Drăghici óvását, az általa Budai Richárd és Novák Levente nevére kiállított felhatalmazást a Bukaresti Törvényszékhez benyújtott pártbejegyzési iratok és támogató aláírások tanulmányozására és lefényképezésére, valamint utóbbiaknak a törvényszék elnökéhez benyújtott, erre irányuló kérvényét.
„Ez az eset a hazug ember és a sánta kutya esete. Kelemen Hunornak és kollégáinak egy lehetősége van kimászni abból a hazugságból, illetve csőből, amelybe saját embereik húzták bele: a következő június 16-i tárgyaláson vonassák vissza az EMNP bejegyzése elleni óvást, az EMNP bejegyzését támogató 30 000 embertől kérjenek bocsánatot, és vegyék tudomásul, hogy az EMNP létezik. Ha pedig van egy kis eszük, lépjenek velünk szövetségre, mert az összefogás például éppen olyan kérdésben szükséges, mint az ország új közigazgatási felosztása” – foglalta össze Toró T. Tibor.
Az EMNT ügyvezető elnöke jelezte: még május 10-én levelet írt Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, arra kérve őt, hogy hívják össze az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot, és érdemben tárgyaljanak az erdélyi magyarság nemzeti kataszterének összeállításáról, a belső választások megszervezéséről, valamint azokról a kérdésekről, amelyeket nem szabad pártpolitikai csatározások tárgyává tenni. Bár bő egy hónap telt el azóta, semmilyen válasz nem érkezett, ezért is kerül most ezúton a nyilvánosság elé. Az ajánlat a tárgyalások elkezdésére még mindig áll, az egyeztetésre váró kérdések sora pedig azóta folyamatosan bővül.
Nemzetközi szintre emelni a Házsongárd ügyét
Házsongárd nem csak kolozsvári, hanem nemzeti ügy. Ezt Gergely Balázs fogalmazta meg annak kapcsán, hogy a kolozsvári hatóságok semmit sem tesznek a sorozatos sírgyalázások megállításáért, valamint a vétkesek felelősségre vonásáért. Elmondta: pünkösdkor az Iktári Bánffy család sírkertjében elhelyezett két, 19. századi tumbát, valamint Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök sírkövét öntötték le fáradt olajjal ismeretlen tettesek.
„A Házsongárd Alapítvány munkatársait a temető alkalmazottai és vezetői folyamatosan zaklatják, s ha a Mátyás-szoborra elhelyezett Iorga-tábla, valamint a város bejáratainál eltávolított ötnyelvű feliratok ügyét is beleszámítjuk, elmondhatjuk, hogy Kolozsvár mára valóban egyfajta Kis-Szlovákia” – mondta Gergely Balázs.
Hozzátette: „Halottaink nem tudják megvédeni magukat, nekünk kell megvédenünk őket. Minden eszközből kifogytunk, éppen ezért a héten az egyházak és civil szervezetek vezetőivel fogjuk megbeszélni, milyen konkrét lépéseket tegyünk, nem zárva ki az utcára vonulást sem”.
Gergely Balázs bejelentette: „a kolozsvári törvénysértéseket és magyarellenes bűntetteket” a nemzetközi sajtó és a nemzetközi politika szintjére kell emelni, éppen ezért nemzetközi sajtóértekezletet, valamint az Európai Parlament néhány képviselőjének meghívásával „városnézést” terveznek. Kolozsvár, 2011. június 14.
az EMNT sajtóirodája
Erdély.ma

Felelősek vagyunk népünk és kultúránk sorsáért
Felelősek vagyunk népünk és kultúránk sorsáért, nekünk nem mindegy, hogy kihal-e a magyarság, és a kultúránk értékei megmaradnak-e – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Karizmák ünnepe a család évében elnevezésű pünkösdhétfői rendezvényen tartott pódiumbeszélgetésen a fővárosi Máriaremetén.
”Tudatosan kell azon fáradoznunk, hogy túléljen a magyar közösség, és nyíltszívű, egészséges, a történelmi realitásnak megfelelő nemzeti tudattal rendelkezzék.” A keresztény és katolikus magyarság életérzése az, hogy “mi a magyarságunkban értékesek vagyunk, és merhetünk szeretni mindenki mást is” – fogalmazott a bíboros.
Erdő Péter hangsúlyozta: meg kell becsülni a közösségi értékeket, tisztelni kell a többi népet is, valamint vallalni kell kiegyensúlyozottan identitásunkat. Rámutatott: a globalizáció keretei között egy kis ország “próbálhat megoldásokat keresni anyagi, emberi problémákra, de a nemzetközi pénzügyi összefüggések ennél jóval erősebbek”. Minél nagyobb a kísértés, annál kevesebben tudnak erkölcsileg szilárdnak megmaradni – jegyezte meg. Kifejtette: a mai világban azt sugallja minden, hogy az élet legfőbb értéke a pillanatnyi jó közérzet. Ha valaki így tekinti a saját életét, akkor nem számít számára családjának vagy nemzetének múltja, jelentéktelenebbé válik számára a jövő, és a felelősségérzete is csökken – húzta alá. A keresztények azonban nem a pillanatnyi jó közérzetet tartják a legnagyobb örömnek, hanem azt, hogy ha értelmesen élnek, ha megfelel az életük annak az isteni bölcsességnek és szeretetnek, amelyik a világot megalkotta, mert Istennek a mi saját, személyes életünk számára is tervei vannak – fogalmazott.
Pünkösd kapcsán a bíboros beszélt arról is, hogy a Szentlélek minden nyelven szólni akar, az új kommunikációs eszközökkel is. A család válságának hívott jelenséget a kulturális, antropológiai válság részének nevezte, mert az emberek sokszor rettegnek a jövőtől, amikor a pillanatnyi jó közérzetet keresik; ezért nem mernek házasságot kötni, mert “hátha anyagi nehézségeik lesznek, nem mernek gyermeket vállalni, mert hátha gond lesz azzal a gyerekkel”. Ha azonban “sosem vállalunk semmit, az élet akkor is eltelik, csak éppen azok az értékek fognak hiányozni belőle, amelyek miatt Isten nekünk ajándékozta a saját életünket”. A család nem puszta társadalmi kreatúra, “hanem a teremtett valóságnak a része, a teremtő Isten szándéka fejeződik ki benne” – fogalmazott.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hit melletti kiállásra, áldozatvállalásra és erkölcsi megújulásra buzdítottak Csíksomlyón
A hit mellett való kiállásra, az áldozatvállalásra és az erkölcsi megújulásra buzdította a csíksomlyói búcsú résztvevőit Spányi Antal székesfehérvári püspök a pünkösdszombati szentmise prédikációjában. A Csíksomlyó melletti Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, a magyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepére a Kárpát-medencéből és a világ számos pontjáról érkeztek zarándokok. Az idén is eleredt az eső a szertartás közben, de így is több százezren hallgatták végig a szentmisét.
Csíksomlyó mellett lévő Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben zajló szertartás keretében a szónok kifejtette, hogy felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért.
A püspök beszédében kitért az új magyar alkotmányra. Elmondta: a magyar nép nem kíván beleszólni más nép életébe, de a magyar nép is tudja, mit akar, és ő sem szorul arra, hogy mások kényszerítsék rá vágyaikat, akaratukat, akár félelmeiket.
”Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat” - mondta a püspök.
Rámutatott: az utódoknak törekedniük kell arra, hogy méltók legyenek az olyan nagy elődökhöz, mint például Szent István, Szent Imre és Szent László, és akárcsak ez utóbbiaknak, a mai embereknek is szembe kell szállniuk azzal, ami tűnhet modernnek, lehet hangzatosan csábító, de végül ártalmas, és nem az épülésükre, hanem romlásukra szolgál.
Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az emberek emeljék fel tekintetüket a világból Jézusra és Máriára, hiszen csak azok igazán boldogok, akik tudnak még felfele nézni, és tudják, hol keressék életükre, gondjaikra a megoldást. 
A püspök arra buzdította a résztvevőket, hogy ápolják a családi kötelékeket, örömmel fogadják a gyermeket, és óvják az életet fogantatástól a természetes halálig. Hozzátette: fel kell ismerni, és el kell fogadni, hogy felelősek vagyunk sorsunkért, jelenünkért, jövőnkért. “Nincs idő a sajnálkozásnak, tehetetlenségnek, a panaszkodásnak, hiszen lehetőségek nyíltak előttünk, amelyekkel élni kötelességünk” - mondta a szónok.
Rámutatott: a ma lehetősége, az összefogás ereje képes új irányba állítani a magyarság sorsát, és megteremtheti annak lehetőségét, hogy a következő nemzedékeknek úgy adjuk át azt az örökséget, amit kaptunk, hogy ők többre jussanak. De ehhez el kell vetni az önzést - mondta a püspök -, és vállalni kell a felelős gondolkodásból fakadó áldozatot.
Spányi szerint a felemelkedés feltétele az erkölcsi megújulás, ennek útját kell járniuk kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Az első zarándokcsoportok már a péntek esti órákban megérkeztek Csíksomlyóra, de az emberek zöme szombaton reggel érkezett a búcsúhelyre.
A zarándokok zöme végigvonult a csíksomlyói ferences templomhoz vezető Szék útján, amelynek szélén az idén is lacikonyhák várták a megéhezőket, de különböző kézműves termékeket is árusítottak.
Az idén az erdélyi “keresztaljákhoz”, azaz búcsús közösségekhez csatlakozott egy-egy magyarországi csoport is, akik együtt mentek fel a két hegy közötti nyeregbe. Az oda vezető úton végig összefüggő embertömeg volt látható. A város központjában a forgalom le volt zárva, így a zarándokok akadálymentesen közelítették meg a búcsú helyét.
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés tiltakozik az EMNP-t támogató aláírások RMDSZ-es ellenőrzése ellen
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tiltakozik az ellen, hogy az RMDSZ „egy kétes hátterű és ellenséges érzületű román magánszemély gyanús közreműködését veszi igénybe” ahhoz, hogy ellenőrizze a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) dossziéját és a támogató aláírásokat.
Mint hétfői közleményében írja, Tőkés László, az EMNT elnöke „megdöbbenéssel” értesült arról, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését a bukaresti bíróságon megtámadó Adrian Drăghici román ügyvéd közjegyző előtt hatalmazta fel Budai Richárdot, a bukaresti RMDSZ-szervezet elnökét, valamint Novák Leventét, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tanácsadóját arra, hogy az EMNP bejegyzési iratcsomóját tanulmányozzák és lefénymásolják.
Tőkés emlékeztet: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke több ízben is leszögezte, hogy a szövetség a bíróságon nem akadályozza az EMNP bejegyzését, amit Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, valamint Kovács Péter főtitkár is ismételten megerősített.
„Ezt szem előtt tartva, méltán fejezzük ki tiltakozásunkat aziránt, hogy az RMDSZ-párt egy kétes hátterű és ellenséges érzületű román magánszemély gyanús közreműködését veszi igénybe a vele szövetségben álló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kezdeményezett új párt bejegyzésével szembeni mesterkedésében annak céljából, hogy pénzt, fáradtságot – s talán minisztériumi apparátust – sem kímélve ellenőrizzék az EMNP dossziéját, ezen belül is a támogató aláírásokat” – olvasható a közleményben.
Tőkés szerint ezek után az is nehezen hihető, hogy „az RMDSZ-es vezetésű Pénzügyőrség – hosszú heteken át – »a feketemunka elleni küzdelem« jegyében ellenőrizte az erdélyi demokrácia-központok könyvelését, és hogy nem megrendelésre »szivárogtatták ki« – egyébként törvénytelenül – egy központi román napilapnak (Evenimentul Zilei) az így begyűjtött pénzügyi adatainkat”.
Az EMNT elnöke ennek alapján úgy látja: „az RMDSZ alias UDMR – ha önös érdeke úgy diktálja – sokkal közelebb áll többségi »partnereihez«, mint az erdélyi magyar közösségből való, saját Testvéreihez…”
Tőkés László szerint ez a politikai magatartás „a demokrácia megcsúfolását” jelenti. „Bő húsz esztendővel a rendszerváltozás kezdete után senkinek sincs joga ahhoz, hogy egy ilyen gesztussal semmibe vegye mindazokat a demokratikus eszméket, amelyekért harcoltunk 1989-ben, és amelyekben 1990 óta minden romániai állampolgár hitt, és amelyekre alapozva erdélyi magyarságunk békés úton igyekszik kivívni önrendelkezését” – írja Tőkés, majd felteszi a kérdést: „milyen alapon kérhetnénk számon demokratikus jogainkat a többségi románság politikusaitól, hogyha – ezzel szemben – mi magunk sem tartjuk tiszteletben azokat?!”.
Az EMNT-elnök felszólítja az RMDSZ vezetőit, hogy „az ilyen típusú akcióknak” vessenek véget.
„Erdélyi magyarságunknak nem attól lesz erős érdekképviselete, hogyha tűzzel-vassal fellépnek minden más magyar politikai képződmény ellenében, hanem attól, ha a szűkkeblű pártpolitikát félretéve és az önös érdekeink fölé emelkedve valamennyien egy irányba húzzuk a szekeret – vagyis hogyha minden politikai szereplő részvételével sikerül megteremtenünk az érdemi összefogást” – fogalmaz közleményében Tőkés László.
Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ magyar nyelvű reklámpannói miatt bírságol a kolozsvári hivatal
Piros lapot mutattak Sorin Apostu kolozsvári polgármesternek egy flashmobon, amelyet a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) szervezett szombaton a román színház előtt. Szombaton este épp az Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) gálaestje zajlott a kolozsvári Román Nemzeti Színházban, amikor a szemközti Bocskai téren több tucatnyi kolozsvári magyar fiatal jelent meg, akik sípszóra piros lapokat és tiltakozó táblákat a magasba tartva tiltakoztak az utóbbi hetek magyarellenes megnyilvánulásai ellen.
Facebook-on szervezett megmozdulás kezdeményezőinek az volt a célja, hogy a megmozdulással felhívják a kolozsvári polgármesteri hivatal és a városlakók figyelmét, hogy a magyar nem tekinthető idegen nyelvnek, és hogy a városháza „sem tetteiben, sem nyilatkozataiban ne hagyja figyelmen kívül a város kulturális és etnikai sokszínűségét”
Magyarellenes cselekedetek
A flashmobon résztvevők többek között az ellen tiltakoztak, hogy a kincses város bejárataitól három hete eltávolították az RMDSZ-frakció által kihelyezett „Üdvözöljük Kolozsváron!” feliratú ötnyelvű táblákat. Azt is sérelmezték, hogy a polgármesteri hivatal újra elhelyezte a Mátyás-szoborcsoport talapzatánál a Iorga-idézetet tartalmazó táblát a polgármester „eleinte hallgatólagos, majd nyílt támogatásával”, valamint hogy a városnapok alatt a nemrég felújított emlékművet a városi rendőrök szeme láttára kilátóként, játszótérként használta a lakosság, illetve a magyar énekesek fellépésének programját az utolsó pillanatban megváltoztatva beékelték az U-szurkolótábor ünnepségét is. Hasonlóképpen az ellen is tiltakoztak, hogy a városháza az RMDSZ megbüntetését tervezi, mivel a szövetség magyar nyelvű reklámpannókat helyezett ki. A rendezvény után a rendőrség két tüntetőt igazolt és bekísért az őrsre. A Kifor közleményében elítéli „a régi időkre emlékeztető megfélemlítést”. Sorin Apostu polgármester egyébként nem vett részt a TIFF-gálán.
Szemet szúrt a reklámpannó
A fiatalok az ellen is szót emeltek, hogy a polgármesteri hivatal megbírságolta az Amprenta Advertising reklámcéget, mivel az kizárólag magyar nyelvű reklámpannót helyezett el a városban, az RMDSZ erdélyi konzultációját népszerűsítő óriásplakátja két helyen is látható. A szövetség közleményben tiltakozott a polgármesteri hivatal akciója ellen kifejtve: újabb magyarellenes megnyilvánulásnak lehetünk tanúi. „Mit tett a polgármesteri hivatal, illetve a város polgármestere a Mátyás-szobor elé bizonyítottan törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla eltávolítása érdekében? Miért huny szemet az egyértelmű törvénytelenség fölött? A város határában elhelyezett számtalan, kizárólag angol nyelvű hirdetés miért nem szúrja a hivatalosságok szemét? Ezekért miért nem aggódik senki?” – teszi fel a kérdést közleményében Kovács Péter főtitkár, arra kérve Sorin Apostut, „ne pufogtassa üres szlogenként a multikulturalitás fogalmát, hiszen egyértelmű, hogy nehezen tud beilleszkedni egy többkultúrájú közösségbe”.
Az Amprenta Advertising reklámcég képviselője a Szabadság napilapnak úgy nyilatkozott, a cég számos, kizárólag angol és német nyelvű óriásplakátot helyezett el a város területén, de ez soha nem jelentett problémát. „Kíváncsi vagyok, milyen törvény alapján mondja a városháza azt, hogy törvénytelen a nem román nyelvű pannó elhelyezése? Én román nemzetiségű vagyok, de akkor sem értem: a városvezetést miért zavarja ez a magyar nyelvű pannó?” – mondta a lapnak a cég neve elhallgatását kérő, vezető beosztású munkatársa.
A napokban egyébként olyan plakátok jelentek meg Kolozsvár utcáin, amelyeken Sorin Apostu Gheorghe Funar hírhedt exelöljáróval látható, a kép alatt pedig a Kluj Kapitală Kulturală (Kolozsvár Kulturális Főváros) felirat olvasható. Az akciót senki nem vállalta magára. (Mátyás-szobor: hiábavaló tiltakozás. Nem érkezett hivatalos válasz a Mátyás-szobor elé elhelyezett Iorga-tábla elleni tiltakozásokra, ideértve a magyar állam tiltakozását is – nyilatkozta a Krónikának Szőcs Géza, Magyarország kulturális államtitkára, aki a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválra érkezett a kincses városba. „Nagyon sok eszközünk nincs. Fölmerült ugyan – bár szerintem ez nagyon buta gondolat –, hogy Magyarország kérje vissza azt a mintegy 400 ezer eurós összeget, amellyel részt vett a szobor restaurálásában. Ezt én elfogadhatatlannak tartom, hiszen az ország egy nagyon jelentős műtárgy megmentésére szánta ezt az összeget, és arra is használták fel. Nem követelhetjük vissza a pénzt, még akkor sem, ha méltatlan az, ami a szobor körül történik, újrakezdik azt a nagyon régi történetet, amelynek már számos epizódját élhettük meg” – fejtette ki lapunknak Szőcs Géza. Mint ismeretes, korábban Horea Uioreanu liberális párti parlamenti képviselő javasolta, hogy a kolozsvári önkormányzat fizesse vissza a magyar államnak a Fadrusz-alkotás restaurálására fordított összeget, hiszen így a magyar hivatalosságoknak „nem lenne okuk a helyi vezetés zaklatására”.
V. L.)
Krónika (Kolozsvár)

Szőcs: nem kaptunk ígéretet a Iorga-idézetes tábla ügyének rendezésére
Magyarország nem kapott választ a román hatóságoktól arra vonatkozóan, hogy eltávolítják a Mátyás király szoborcsoport elé kihelyezett, Nicolae Iorga idézetet tartalmazó táblát – jelentette ki a hétvégén Kolozsváron Szőcs Géza magyar kulturális államtitkár.
Szőcs a Mediafaxhírügynökség kérdésére válaszolva elmondta: szerinte a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal saját maga fog arra a belátásra jutni, hogy ennek a táblának nincs mit keresnie a szobor esztétikai terében, ha nem akar „feledésbe és névtelenségbe süllyedni”, akárcsak a Gheorghe Funar irányította egykori városvezetés. Mindeddig Magyarország nem kapott olyan választ a román hatóságoktól, amely a konfliktusossá váló helyzet rendezésére irányuló ígéretet tartalmazott volna – tette hozzá az államtitkár.
Az államtitkár felidézte, hogy az évek során voltak még konfliktusok a Mátyás király szoborcsoport kapcsán, de azok az „agresszív” erők, amelyek feszültséget akartak gerjeszteni, végül eltűntek.
– Ki emlékszik még Gheorghe Funarra? Úgy gondolom, hogy ha a jelenlegi városvezetés nem akar feledésbe és névtelenségbe süllyedni, hanem művészetért és a kultúráért való tetteiért akar emlékezetes maradni, akkor ő maga fog arra a belátásra jutni, hogy annak a táblának nincs mit ott keresnie. A táblát ki lehet állítani másutt, könyvekben lehet elemezni, de semmiképpen sem szabad egy művészeti alkotás esztétikai terében elhelyezni – mondta Szőcs Géza. Az államtitkár ismét megerősítette, hogy Magyarország nem fogja visszakérni a restaurálás költségeire folyósított 400 ezer eurót.
Szabadság (Kolozsvár)

SOS, magyar kormány!
A kettős állampolgárság törvényének és a Nemzeti Összetartozás Napjának érvényre juttatásával napjaink magyar kormánya a jelképek nyelvén is letette a garast a határon túli nemzetrészek megőrzése mellett. Viszont a veszélyek egy közösségre gyakran nem kívülről, hanem annak belső érdekellentétjeiből, hatalomvágyból, személyes karrierizmusból adódnak. És az ilyen esetek orvoslása még több megértést, körültekintést igényel a történelem szeszélye folytán távolba szakadt „nevelőszülő” részéről.
Pünkösd ünnepe kiemelt alkalom az egymásra figyelésre. Ezért kell most fokozott mértékben összpontosítani a sebekre vagy a sebezhető pontokra, amelyek akár végzetesekké is válhatnak, ha nem kezelnek idejében. A romániai magyarság esetében ma már (szinte) három önálló politikai pártról beszélhetünk. Mindenki jól tudja (leginkább maguk a közvetlenül érintettek), hogy a jövő évi önkormányzati és parlamenti választások vakvágányra vezethetnek bennünket, ha nem történik valamilyen – legyen bár törékeny és ideiglenes látszat – összefogás a három zászlóvivő között. Mivel úgy tűnik, valójában egyikük sem hajlandó engedni a maga „igazából”, és átadni helyét a másiknak, egyetlen megoldás mutatkozik a láthatáron. Ez pedig a magyar kormány bölcsességétől, pedagógiai adottságától függ. Aki, ha valóban az itteni magyarság érdekeit és megmaradását kívánja támogatni, a kezében levő anyagi eszközökkel, ha úgy tetszik az „árukapcsolás” taktikájával, képes lehet megfelelően időzítve csepegtetni, és a kollektív helytállásnak alárendelt tennivalókat osztani ki a három romániai politikai szervezetnek: oly módon, hogy ezzel ne rendelje feltétel nélküli uralma alá a pártokat (ami nagyfokú önkontrollt is feltételez), azonban egyfajta munkamegosztással valamennyien ugyanazt a közös célt kényszerüljenek szolgálni.
A sakkjátékban, ha valakinek csak a királya, és mondjuk a vezére meg egy gyalogja marad a táblán, azzal már elérhet győzelmet, rosszabb esetben döntetlent is kicsikarhat. Csupán gyarlóság kérdése, hogy a három párt közül ki melyik szerepet vállalja magára ebben a meglehetősen bonyolult és nehezen kiszámítható, ingoványos terepű romániai politikai csatározásban. De bármilyen gyarlóság legyűrhető, főleg, ha az mindenki érdeke. Ezért elvárható az anyaországtól a valós segítség talpon maradásunkban
Ördögh I. Béla
Szabadság (Kolozsvár)

Értékeket képviselni, a hitről tanúságot tenni
Mária által Jézushoz – volt a pünkösdi búcsú jelszava. Idén is százezrek igyekeztek ezt az utat
bejárni, megtalálni a somlyói Szűzanya révén Jézus Krisztust.
Spányi Antal, az ünnepi szentmise szónoka arra figyelmeztetett: felelősek vagyunk sorsunkért,
jelenünkért, jövőnkért.
Pontos adatok nincsenek, de idén is zarándokok százezrei vonultak a csíksomlyói Szűzanya elé, hogy erőt és bátorítást merítsenek a kegyhely és a búcsú szelleméből.
A zarándokok egy része a múlt hét folyamán már megérkezett Csíksomlyóra és a környező településekre, pénteken a távolról, gyalogosan indult keresztalják többsége is célhoz ért. Kellett is a péntek este és az éjszaka, hogy ázott ruháikat megszárítsák, maguk is kipihenjék az egész napos, esőben való gyaloglás fáradalmait. Szombaton délelőtt fegyelemben, áhítatban vonultak a keresztalják a két Somlyó közötti nyeregben levő Hármashalomoltárhoz.
Imával, énekkel vonult a kordon is a papsággal, a kisbazilikajelvénnyel és a labarummal, ahogy eleink ránk hagyományozták. Az ünnepi szentmise elején Orbán Szabolcs OFM, a Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke köszöntötte a zarándokokat. „A zarándoklat lényege, hogy leküzdjük azokat az akadályokat, amelyek távol tartanak Istentől – mondta –, és Mária által eljussunk Jézushoz.” Jakubinyi György érsek hangsúlyozta, ahogy a gyermek számára édesanyja szíve jelenti az otthont, úgy Mária gyermekeiként mindannyian hazajöttünk.
Spányi Antal székesfehérvári püspök, az ünnepi szónok figyelmeztetett: van mit megköszönnünk, és van miért könyörögnünk.
„Fájdalommal, aggodalommal, szorongással látjuk, hogyan vesznek el, relativizálódnak öröknek hitt erkölcsi értékeink” – mondta a szónok. Ugyanakkor őseink hitét állította példának: ők Istennél találták meg a megtartó erőt. Márton Áron, Mindszenty bíboros, Prohászka Ottokár hitét és kitartását idézte fel, kifejtve: felelősséget kell vállalni egymásért, a nemzetért, a hitért és az egyházért. Spányi Antal az új magyar alkotmányról szólva hangsúlyozta: a magyar nép nem kíván beleszólni más népek életébe, de tudja, mit akar, és nem szorul arra, hogy más népek kényszerítsék rá akaratukat. „Így alkottuk meg a magyar alkotmányt, amelyben ki mertük mondani a házasság Istentől rendelt törvényét és az élet védelmét. Nem szabad félnünk, megijednünk, mert tiszta a szándékunk, nemes és jó az akarat” – fogalmazott a szónok. A családvédelem és a gyermekvállalás fontosságáról szólva hangsúlyozta: „Ápolni kell a családi kötelékeket, örömmel kell fogadni a gyermeket, védeni kell az életet a fogantatástól a természetes halálig. (…) Adja az Úr, hogy növekedjen a gyermekeket örömmel vállaló, szeretetben felnövekvő családok száma.” A mindannyiunkra váró feladatokat pedig így foglalta össze: „Értékeket kell képviselni és érte kiállni, a hitről tanúságot tenni, a családot szeretni, a tiszta örömet megélni és megbecsülni, nagyvonalúan gondolkodni, erősnek lenni és eszmékhez igazodni, hivatásnak élni, elfogadni Isten hívását, összefogni, egyé lenni.”
Az időjárás idén sem kímélte a búcsús szentmise résztvevőit, majd a hazafelé igyekvőket: a lezúduló eső több ízben is alaposan eláztatta a zarándokokat. Több résztvevő következtetése szerint csak reménykedni lehet abban, hogy egyre többen vannak azok, akik hitüket megélni jönnek el Mária lábához, nem pedig magyarságukat, politikai meggyőződésüket fitogtatni, vagy egyenesen politikai tőkét kovácsolni a zarándoklatból.
Ünneplők az ezeréves határnál
Az előző évekhez viszonyítva kétszer többen, azaz mintegy húszezren vettek részt Gyimesbükkön vasárnap a pünkösdi istentiszteleten az ezeréves határt jelző őrház mellett. Vasárnap a kontumáci kápolnában tartott istentisztelet után a zarándokok leereszkedtek a dombról és átvonultak az osztrák–magyar monarchia idejéről fennmaradt 30-as őrházhoz, amely 1918-ig a Romániával való keleti határt jelezte. Az őrház előtt néhány éve felavatott magyar hősök emlékművénél, az öt fakeresztnél, amelyek a trianoni diktátummal a Magyarországtól elszakított történelmi részeket jelképezik, virágokat helyeztek el a jelenlévők, köztük a magyarországi hatóságok képviselői: Hende Csaba honvédelmi miniszter, Lezsák Sándor és Latorcai János, a Magyar Országgyűlés alelnökei. A magyar honvédelmi miniszter beszédet tartott Gyimesbükk polgármesterével, Gîrdea Vilmossal együtt, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszokat.
Ezt követően a zarándokok átvonultak a síneken, és az őrház mellett várták a Magyarország által 1930-ban megvásárolt, Svédországban gyártott Nogab 017-es mozdony húzta székely gőzöst. Délután a két különvonat, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz elhagyta a gyimesbükki állomást a Magyarországról érkezett 1600 zarándokkal.
Takács Éva
Hargita Népe (Csíkszereda)

Hamisított román aláírások az EMNP listáin?
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) támogatólistájának mintegy nyolcszáz bukaresti aláírója között mindössze két magyar név található – árulta el lapunknak Budai Richárd. A bukaresti RMDSZ-szervezet elnökét annak kapcsán kérdeztük, hogy Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, a bejegyzés előtt álló párt szellemi vezére tegnap közleményben sérelmezte, hogy az EMNP bejegyzését a bukaresti bíróságon megtámadó Adrian Drăghici ügyvéd közjegyző előtt hatalmazta fel Budayt és Novák Levente művelődési miniszteri tanácsadót az EMNP bejegyzési iratcsomójának tanulmányozására.
„Bebizonyosodni látszik, hogy az RMDSZ alias UDMR – ha önös érdeke úgy diktálja – sokkal közelebb áll többségi partnereihez, mint az erdélyi magyar közösségből való, saját Testvéreihez” – fogalmaz Tőkés. Az RMDSZ ellenpártját szervezgető politikus „a nemzeti szolidaritás hiányát” kéri számon az RMDSZ-en, és felszólítja, hogy „tegye félre a szűkkeblű pártpolitikát”, tegye lehetővé „az érdemi összefogás” megteremtését.
Budai Richárd az ÚMSZ-nek Tőkés vádjai kapcsán kifejtette: őt a magyarság legitim érdekképviseletének területi vezetőjeként a szerveződő magyar ellenpárt bukaresti támogatottsága érdekelte csupán. „Az aláíráslisták alapján megállapítható, hogy több mint nyolcezer bukaresti magyarból mindössze ketten írták alá a Tőkés-párt támogatólistáit, ha ők egyáltalán magyarok, mert ez sem biztos. A mintegy nyolcszáz román nevű személy aláírása pedig gyanúsan egyforma” – tette hozzá Budai.
S. M. L.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Romániai munkaerő Európában
Mintha csak Traian Băsescu államfő tanácsát követnék – miszerint a külföldi munkavállalás egyaránt üdvös az ország és a munkavállaló számára – orvosok, egészségügyi káderek, tanárok, mérnökök, szakmunkások, pincérek, szakácsok tömegesen keresnek munkát a határokon túl.
A kizárólag az anyagi megvonásokra, bérkorlátozásokra, munkaerő-csökkentésre alapozott romániai „válságkezelés” miatt az országban jelentősen megnőtt az érdeklődés a külföldi munkalehetőségek iránt. Elsősorban a nyugat-európai államok, ezen belül pedig legfőképpen Németország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Görögország – az ottani válság ellenére! – és Belgium iránt érdeklődnek a legtöbben.
Nyugati „állásparadicsom”
A trend határozottan növekvő: civil társadalmi szervezetek adatainak megfelelően csupán május folyamán 62 ezer személy keresett magának állást a határokon túl. A brit Daily Express közlésének megfelelően az utóbbi időben 15 200 román állampolgár helyezkedett el a foglalkoztatást ajánló több mint 7000 szigetországi munkaadónál. Közülük több mint ezren egészségügyi dolgozók.
Az Országos Munkaerő-ügynökség hivatalos adatai szerint tavaly mintegy félmillió román állampolgár vállalt munkát külföldön. Közülük 130 ezren az ügynökségen keresztül, a többiek pedig magánügynökségek útján találtak állást. Az idei esztendő első negyedében az Országos Munkaerő-ügynökség már több mint 52 ezer román állampolgárt juttatott külföldi kenyérkeresethez, de rengetegen érdeklődnek munkalehetőségek iránt a Bestjobs.ro, az Ejobs.ro és a Tjobs.ro internetes oldalakon is. Utóbbira például közel 600 ezer kérés futott be tavaly.
A megnövekedett érdeklődést a hazai gazdasági helyzet folyamatos romlása mellett az is magyarázza, hogy a külföldi cégek egy idő óta egyre több állást kínálnak. A meghirdetett munkahelyek száma az idei év májusában 27 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban.
Hazai munkaerő-piaci szakértők szerint a szakképzett munkaerő könnyebben helyezkedik el nyugaton, mint a szakképzetlen. Utóbbi számára ugyanis nagy konkurenciát jelentenek az ázsiai – kínai, Fülöp-szigeteki – bevándorlók, akik a romániaiaknál is olcsóbban vállalják fel a munkát, és sokkal többet is dolgoznak náluk. Szinte problémamentesen találnak viszont állást maguknak egészségügyi, oktatási, idegenforgalmi, építkezési szakemberek, főleg, ha legalább elfogadhatóan beszélik a befogadó ország nyelvét is.
„Égig érő” bérek
A bérek természetesen jóval magasabbak a hazai fizetéseknél – igaz, többet is kell teljesíteni a pénzért. Munkaerő-foglalkoztatási ügynökségek szakértőinek elmondása szerint a szakképzetlen munkás havi bére 600-700 euróról indul. Jobb esetben akár az 1000 eurót is elérheti. Az összegtől függetlenül azonban rendszerint a munkaadó fedezi az alkalmazott elszállásolási és étkeztetési költségeit is, ami nem csekély mértékben megnöveli a juttatás reálértékét.
Az építkezési szakmunkás – ács, hegesztő, asztalos – havi 3–4 ezer eurót kereshet. Emellett biztosított számára a szállás, az alkalmazó fizeti az egészségügyi hozzájárulást, és általában havi 100 euró „étkeztetési pótlékkal” toldja meg a bért.
A hivatásos gépkocsivezető havi fizetése Norvégiában például 2700-3200 euró között mozog, ehhez még egészségbiztosítás és ingyenes szállás járul.
A szakképzett személyzet bére egyébként havi 2000 eurónál kezdődik – ennyit kínálnak általában például az orvosi asszisztensnek. Svájcban azonban még ennél is jobban megfizetik, 2700-3300 eurónak megfelelő keresethez juthat. A szakorvos ennél összehasonlíthatatlanul többet keres, akár 7-8 ezer eurós állást is találhat magának.
A külföldi állásközvetítéssel foglalkozó egyik legnagyobb romániai cég, a Thera Group vezérigazgatója, Cristian Tudorache egy román lapnak adott nyilatkozata értelmében a kereset szempontjából az orvosokat is felülmúlják a kőolajipari szakemberek. Ők legkevesebb 3-4 ezer eurót vihetnek haza havonta, de bérük elérheti a 10 ezer eurót is. A cég egyébként önmaga több mint 20 ezer érdeklődőt juttatott álláshoz tavaly, idén 30 ezer elhelyezésre számít.
A tanári bér nyugati viszonylatban is az alacsonyabbak közé tartozik. Spanyolországban körülbelül 2000 eurót kínálnak például az angol-spanyol szakos középiskolai oktatónak.
Államfői buzdítás
A külföldi munkavállalást pozitív jelenségnek tartja, és nyíltan támogatja Traian Băsescu. Az államfő tavaly nyáron egy tévéinterjújában a román nemzet legdinamikusabb részének tekintette a határon túl állást vállalókat. Szerinte esetükben olyan személyekről van szó, akik felismerték: az állam jelenleg nem sokat tehet értük, ezért saját kezükbe vették sorsukat, és családjukkal külföldre indultak munkát keresni.
A spanyolok és az olaszok ezzel szemben a nehezebb munkák felvállalása helyett inkább a munkanélküliséget választják. A románok viszont a jobb kereset kedvéért elfogadják ezt a lehetőséget „én pedig köszönetet mondok a külföldön dolgozó románok kategóriájának” – jelentette ki az államfő, ellenzéki körökben nem kis felháborodást keltve a hazai munkaerő ilyeténképpeni „eltanácsolása” miatt.
Később Sebastian Lăzăroiu, akkori államelnöki tanácsos minderre még ráduplázott, hozzátéve: a külföldön dolgozó románok „beruházást jelentenek” Románia számára. Nem kizárt, hogy – legalábbis részben – ennek az állításának köszönheti, hogy nemrégiben a munkaügyi tárca élére került.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)

Magánsajtó közpénzekből
Az Orbán-kormány egy alapítvány mögé bújva épít politikai hátországot és sajtóbirodalmat Erdélyben – közölte a hét végén Karácsony Gergely és Dorosz Dávid, az LMP két politikusa.
A párt frakcióvezető-helyettese, valamint az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tagja szerint az Udvarhelyi Híradó Kft. napilapjait felvásárló „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány minden valószínűség szerint törvénytelenül kapott 250 millió adóforintot a Szerencsejáték Zrt.-től, hogy azt a határon túli magyar sajtótevékenység ápolására és megsegítésére fordítsa.
„A Fidesz ezzel azt a megosztó politikát exportálja Erdélybe, amit az elmúlt húsz évben Magyarország alaposan megszenvedett. Ez ahhoz vezethet, hogy a magyarság parlamenti képviselete és több száz polgármesteri, helyi képviselő-testületi hely is veszélybe kerülhet” – írta közleményében a két politikus. Kitérnek arra is, hogy a „Fidesz ráadásul egy olyan alapítványon keresztül vásárolja fel az erdélyi lapokat”, amely bejegyzése szerint csak egy nappal azután alakult, hogy megkapta a Szerencsejáték Zrt.-től a 250 millió forintos adományt a „határon túli magyar sajtótevékenység ápolására és megsegítésére”.
A közleményhez mellékelték a Szerencsejáték Zrt. adománylevelét is. A párt birtokába került dokumentum szerint a Szerencsejáték Zrt. tavaly december 10-én, egy nappal a Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért Alapítvány hivatalos bejegyzése előtt már döntött a 250 millió forintos támogatásáról. A támogatás összegét a hivatalos indoklás szerint az alapítvány tevékenységi körében megfogalmazott cél érdekében, a határon túli magyar nyelvű sajtótevékenység ápolására és megsegítésére használhatják fel.
A bíróság honlapján szereplő alapítványi névjegyzék adatai szerint a Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért Alapítvány bejegyzése 2010. december 11-én emelkedett jogerőre. A Korda Éva Judit képviseletével működő szervezet a határon kívüli magyar nyelvű sajtótevékenység támogatására jött létre. A Budapesten működő alapítvány az Üllői út 102. szám alá van bejegyezve, ahová a Magyar Nemzet című napilap, a ClassFM és a Lánchíd Rádió is.
Mint ismert, az Udvarhelyi Híradó Kft. vezető székelyföldi médiavállalkozás, az Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap, a Gyergyói Hírlap című napilapok, illetve a Székelyhon.ro hírportál kiadója. A cég ügyvezető igazgatója kérdésünkre korában elmondta: az akvizíciónak egyetlen célja van, megerősíteni az Udvarhelyi Híradó Kft. vezető piaci pozícióját. Székely Róbert elismerte, a magyarországi alapítvány egyik „alapembere” Liszkay Gábor, a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa, a Magyar Nemzet című budapesti napilap igazgató-főszerkesztője.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Nem enged az RMDSZ (Régiósítási háború Bukarestben)
Csatát veszített tegnap a Demokrata Liberális Párt: a koalíciós ülésen nem sikerült megállapodniuk az RMDSZ vezetőivel az ország közigazgatási átszervezéséről, a szövetség ugyanis határozottan elutasította a nyolc fejlesztési régió mamutmegyévé alakítását.
Ha a DLP ragaszkodik ehhez, elveszíti a parlamenti többséget – szögezte le tegnap Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Édler András háromszéki képviselő pedig kijelentette, az ellenzék bizalmatlansági indítványát, ezzel pedig a kormány megbuktatását is inkább kész támogatni. A vélemények a DLP-n belül is megoszlanak, többek szerint hiba volt bejelenteni, hogy a kabinet felelősséget kíván vállalni egy ilyen jogszabályért, mert ha erre sor kerül, a kormány megbukhat. Egyesek szerint a nyolc megamegye ötlete nem is a Demokrata Liberális Párttól, hanem Traian Băsescu államfőtől származik, és nincs kidolgozott tervezet. Most azonban megkezdték a tárgyalásokat a kormányban, és a következő napokban koalíciós szinten próbálják közelíteni az elképzeléseket. Emil Boc kormányfő és a DLP vezetői – köztük az átszervezéssel pénteken előállt Ioan Oltean pártfőtitkár – nem nyilatkoztak a hétfői koalíciós ülés után, tegnap azonban Sever Voinescu szóvivő kijelentette: a koalíciós pártok javában tárgyalnak, hogy konszenzusra jussanak az ország területi-közigazgatási átszervezése ügyében. Szerinte nem alakult ki zárlat a koalícióban. A törvény elfogadásának módja másodlagos – válaszolta a felelősségvállalásra vonatkozó kérdésre. “Végül kialakul a koalíció közös álláspontja” – fűzte hozzá. “Nem tudjuk elfogadni azt a változatot, hogy a nyolc fejlesztési régiót átalakítsák nyolc mamutmegyévé. Az RMDSZ egyetlen területi vagy megyei szervezete sem támogatja ezt a változatot. Számunkra a kiindulópont a tizenhat fejlesztési régióról szóló tervezetünk. Úgy véljük, nincs elég érv a nyolc mamutmegye létrehozására” – fejtette ki Kelemen Hunor tegnap a szövetség álláspontját. Szerinte ilyen átszervezés esetén előbb politikai döntésre van szükség, és azt követően lehet figyelembe venni a technikai vonatkozásokat, a dekoncentrált intézményeket, hivatalokat, azokat a hatásköröket, amelyek megyei szintűek. Ha pedig a DLP ragaszkodik a régióátszervezési projekthez, elveszíti a parlamenti többséget. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor meglepőnek tartja, hogy a magyar kormány egyelőre nem reagált a fejleményekre, mert “az olyan kérdésekben, amelyek a romániai magyar közösség jövőjét érintik, reagálni szoktak”.
A kisebbségi törvény nem váltópénz
Nem voltak és nem is lesznek olyan tárgyalások, amelyek szerint az RMDSZ támogatná a DLP régióátszervezési tervezetét a kisebbségi törvény elfogadásáért cserében – nyilatkozta tegnap Kelemen Hunor. “A koalíciós tárgyalások nyomán megállapodtunk abban, hogy a kisebbségi törvényt kedden és szerdán vitatják meg a képviselőház emberi jogi bizottságában, és csütörtökre el kell készülnie a törvényről szóló jelentésnek. Ha késik, akkor megbeszéljük, mit teszünk, hogyan megyünk tovább” – magyarázta az RMDSZ elnöke, aki szerint a DLP kérte, hogy “még egyszer, utoljára nézzék át a kollégáink által a múlt héten a parlamentben megtárgyalt változat végső formáját”. “Csütörtökön még tárgyalunk erről, de ezek nem kapcsolódnak egymáshoz, a kisebbségi törvény nem váltópénz a régióátszervezésre” – hangsúlyozta Kelemen, aki egy hete azt mondta, hogy kérni fogja a kormány felelősségvállalását a kisebbségi törvény esetében, ha egy héten belül nem lesz meg a bizottsági jelentés. Sever Voinescu, a DLP szóvivője nem hinné, hogy gondok adódnának a kisebbségi törvény elfogadásában. “Várjuk a jelentést, és támogatjuk a törvényt abban a formában, amely a bizottság elé került” – nyilatkozta tegnap a párt állandó bürójának ülése után.
Átszervezésre szükség van
A régiók átszervezésére szükség van, de a vonatkozó törvényt nem felelősségvállalás révén kellene elfogadni – véli Vasile Blaga DLP-s szenátor, aki szerint a párt tegnapi frakcióülésén Emil Boc bemutatta az átszervezési tervet, de “a kezdeményezés a koalíción belüli tárgyalások fázisában van egyelőre”. A megyék számáról még nem született döntés. “Nekünk van egy álláspontunk, az RMDSZ-nek más a véleménye, a Románia Haladásáért Országos Szövetség és a nemzeti kisebbségek még nem alakították ki álláspontjukat. Még nem dőlt el semmi. Mintegy két héten belül alakulhatna ki a koalíció álláspontja, majd tárgyalások következnek, hiszen az államfő is konzultációra hívta a pártokat” – mondotta, és emlékeztetett: a régióátszervezés szerepelt a 2009-es kormányprogramban is, amelyet a Szociáldemokrata Párttal közösen dolgoztak ki, majd a jelenlegi kormányprogramban is. “Megoldást kell találnunk, azaz 800 000 és hárommillió lakosú régiókra van szükség, hogy közvetlenül a kormány beiktatása nélkül hívhassunk le pénzeket Brüsszelből” – összegzett.
Mi a gond a Székelyfölddel?
Személy szerint semmi kifogásom nincs az ellen, hogy az új megyékben bizonyos régiókat megkülönböztessünk, és semmilyen kifogásom nincs a Székelyföld elnevezés ellen – nyilatkozta tegnap Gheorghe Scripcaru brassói polgármester, aki szerint a majdani, Brassó központú közigazgatási egységen belül lehet Barcaság, Hátszeg stb. mellett önálló jogi személyiséggel nem bíró, de saját kultúrával és hagyományokkal rendelkező tájegység. Ezzel a magyarok büszkeségét is kielégítenénk – mondotta Scripcaru a DLP ülésén. Ötletét Emil Boc kormányfő nem fogadta lelkesen. Elég engedményt tettünk – válaszolta röviden. A pártnak az új régiók neveit is meg kell találniuk, eddig a nem történelmi egységek szerint szervezett vidékeken ugyanis élénk viták várhatóak. A Gândul úgy tudja, hogy a DLP júliusban rendkívüli ülésszakon szeretné elfogadtatni az új közigazgatási törvényt.
Az ellenzék tervei
A szociálliberális ellenzéki pártszövetség minden megyében népszámlálást kíván kezdeményezni a jelenlegi területi közigazgatási egységek felszámolásáról – jelentette be Victor Ponta SZDP-elnök az alkotmányra hivatkozva. Crin Antonescu liberális pártelnök azt reméli, hogy a DLP nem tesz túl sok engedményt az RMDSZ-nek. “És csak remélni lehet, hogy Băsescu úr és az övéi nem adják koncesszióba az RMDSZ-nek Románia egy darabkáját” – mondta. Az ellenzék átszervezési tervezetétben is nyolc megamegye szerepel, élükön a kormány által kinevezett prefektusokkal, ők azonban 2016-tól látják ezt megvalósíthatónak, hiszen alkotmánymódosításra is szükség lesz.
Aradon bizottság alakult
Három Arad megyei szervezet, az Aradi Kezdeményezés, a Helyi Polgári Tanács és a Szerbek Egyesülete tegnap bizottságot hozott létre Arad megye megmentéséért, és megpróbál minél több civil szervezetet és pártot a maga oldalára állítani. A DLP közigazgatási átszervezési tervezete szerint ugyanis Arad megyét felszámolnák, az új megye székhelye pedig Temesvár lenne. A bizottság közleményben szögezi le, hogy “Traian Băsescu államfő egyoldalú javaslata – amelyet utóbb a DLP is átvett – súlyosan érinti az állampolgárok pénztárcáját és a romániai demokráciát”. Ilyen összevonási tervezetre csak a sztálinista korszakban volt precedens – írják. A bizottság a következő időszakban konzultációt kezdeményez a lakosság körében, tiltakozó megmozdulásokat, tüntetéseket szervez, petíciókat és leveleket küld az Európai Unió intézményeinek. Megyei referendumot is kezdeményeznek a kérdésről. A bizottság a DLP vezetőinek csatlakozására is számít.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csángó művelődési központot Bákóba (Beszélgetés Hegyeli Attilával, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási programjának felelősével)
Szülő- és iskolavárosában, Sepsiszentgyörgyön járt és előadást tartott nemrég a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének ügyvezető elnöke, Hegyeli Attila. A magyar nyelvtanítás meghonosítása az utóbbi tíz évben az addig mostoha, a hivatalosságok részéről kimondottan rideg és tiltó moldvai környezetben olyan sikertörténet, mely párját ritkítja nemcsak a csángóság történetében, hanem úgyszólván az egész magyar kisebbségpolitikában. Kiemelendő továbbá az az általános támogatás és együttérzés is, melyben a kísérlet részesült az egész magyar közvélemény és civil társadalom részéről. A program még az elején tart, s bár eddigi eredményei sem elhanyagolhatóak, Hegyeli Attila a kilátásokra, a kiaknázandó lehetőségekre fektetné a hangsúlyt. Annak, akit a csángók kevésbé foglalkoztatnak, e népcsoporttal való szembesülés nem mindennapi alkalom a kisebbségi létkérdések átfogóbb átgondolására.
Első nyelv, anyanyelv, családi nyelv
– A moldvai magyarság helyzetét idealizálni ma sincs semmi okunk. Ami az erdélyi látogatót is – pedig ő látott már egyet s mást e tekintetben – rögtön mellbeveri, az a nyelvállapot és -használat néhány rendkívüli fonáksága. Ahol az egymás közt csángóul beszélő szülők újszülöttjükhöz románul szólnak, és a gyerek e nyelvet tulajdonképpeni anyanyelve előtt sajátítja el, ott a beolvadás nagyon előrehaladott folyamatait kényszerítette ki már az élet, a többségi társadalomnak és az állami szerveknek az évtizedek óta tartó nyomása. Nyelvi asszimilációra Erdélyben is találunk ilyen példát a vegyes házasságokban például, de a Szeret mentén a homogén csángó családban jelenik meg e számunkra természetellenes mentalitás. A mai 30–40 éves szülői nemzedékkel következett-e be a fordulat, és lesz-e nyelvi “visszatérés” a fiatalabbak számára? – A moldvai csángók asszimilációja akkor kezdődött, amikor őseik kivándoroltak Erdélyből. Vannak olyan római katolikus települések, ahol már az öregek sem emlékeznek, hogy ott valaha beszéltek magyarul, de ha elolvassuk az utazók feljegyzéseit, akkor megtudhatjuk, hogy az 1700-as években ott még magyar volt a közösség nyelve. A mai napig nem tudjuk, mikor és miért indult el sok helyen a nyelvváltás. Szabófalván például a hatvan évnél fiatalabbak már nem beszélik nyelvünket, az annál idősebbek még igen. Tehát ott hatvan évvel ezelőtt történhetett meg, hogy a gyerekhez románul kezdtek szólni a szülők. Egyes falvakban sokkal korábban, másutt a kilencvenes években, mint Magyarfaluban vagy Külsőrekecsinben. E falvakban nagyon jó a nyelvállapot, mert bár a gyerekek első nyelve a román, de a családé még a magyar, és mindenki megtanulja azt.
Madárnyelv, limbă păsărească
– Egy fellazulás, a nálunk természetesnek tekintett környezeti rendnek egyfajta megbomlása mégis tapasztalható. – Megtanulja, de sem a család, sem intézmény, senki nem várja már el tőle, hogy magyarul is megszólaljon. Hogy miért van ez így, miért tűnik el a dajkanyelv, miért szól a szülő másként kicsinyéhez? Hát azért, mert amikor ő gyerek volt, és óvodába járt, neki abból csupa kellemetlensége származott, hogy nem tudott rendesen románul. Hasonlóképpen, mikor iskolába küldték. Csúfolták, megverték az iskolában, a pap pedig a szószékről arra buzdított: felejtsétek el ezt a madárnyelvet, sőt, az ördögét. Integrálódjatok, modernizálódjatok. Azt sugározza minden intézmény, hogy e nyelv mindannak a szinonimája, ami ósdi, elmaradott és szegény, a román pedig modernitást, gazdagságot és haladást jelent, a továbbtanulást. Miután száz éve ezt sulykolják belé, és mi, magyarok nem vagyunk jelen, hogy az ellenkezőjét bizonyítsuk, vagy ha igen, akkor is csak igen kis erőkkel, ilyen körülmények közt teljesen természetes, hogy a közösség hoz egy olyan íratlan döntést: véget akar vetni e szenvedésnek, a megaláztatásnak, aminek ki van téve. És asszimilálódni akar. Ezt persze úgy fogalmazza meg inkább, hogy gyermekének jövőt akar, Bákóba küldeni dolgozni, tanulni, s hogy ott ne csúfolják.
A gyökerek kihajtanak
Hegyeli Attila itt érdekes fordulattal úgy folytatja: tudni való, hogy asszimilálódni nem lehet. – A múlt héten jártam egy román érzelmű plébánosnál, aki elmondta, ő olyan faluból származik, ahol gyermekkorában már csak két öreg ember beszélt magyarul. Ők pedig magyarul szidták őket, amikor csiszonkáztak télen a kapujuk előtt, és jeget vertek ott, mert emiatt nem tudtak templomba menni. És meséli, hogy noha ilyen faluban nőtt fel, a szomszéd román települések fiataljai őket bozgorozták, ungurozták – bár egy vak hangot sem tudtak magyarul, és mindig is románnak tartották magukat. Kedves atya, mondtam neki, ebből egyetlen tanulság vonható le, hogy asszimiláció nincs, és sokkal jobb gerincesen felvállalni, amik vagyunk. Ne hagyjuk fiataljainkat származástudat és gyökerek nélkül. Nos, én úgy látom, hogy bár ezeket a gyökereket elvágták, most, az asszimiláció végén egyszer csak elkezdenek kisarjadni. Ezt látjuk az íreknél, a skótoknál és másoknál. Még egy példa. Egy üzletember keresett fel, aki sokáig nem értette, miként van az, hogy a nagyanyja nem tudott egyáltalában románul. Nos, egy jól menő, diplomázott, szép családdal megáldott ember, pénzzel, mindennel. Érezte, valami nem tiszta számára. Hozzám fordult, s én elláttam könyvekkel. Elolvasta, és azt mondta nekem: “Köszönöm, tanár úr, mert ez hiányzott. Mert vállalkozói klubokban, találkozókon mindenütt azzal húztak, miért vagyok katolikus, és én olyan hülyén éreztem magam. Most már összeállt a kép.” Nos, visszatérve, úgy vélem, amíg nincs, mit enni, amíg a napi betevő is gond, addig ne várjuk el senkitől, hogy a nemzeti identitás és összetartozás jegyében szembeszálljon az egész román intézményhálózattal és saját egyházával is.
Pótolni a hiányzó értelmiséget
– Az írek és a skótok angolul beszélnek, de saját nemzeti öntudatra ébredtek. Gondolja, visszafordítható a beolvadás, lesz csángó népközösségi öntudat, esetleg többnyelvű csángó közösségi szolidaritás? Persze a katolikus összetartozás talaján. Sepsiszentgyörgyi előadásában említette, hogy a 60 000-es magyarcsángó közösség még endogámiában él, de ez vallási endogámia. – A házasodásban mellékes a nyelv és a kultúra, a vallásnak van fontossága. Nem azt nézi a család, hogy a menyecske tud-e magyarul, hanem azt, katolikus-e, még Külsőrekecsinben is, ahol mindenki magyarul beszél az utcán. Jó feleség akkor lesz, ha katolikus – magyarul majd megtanul. Hogy kérdésére válaszoljak: meg vagyok győződve, az igazságot nem lehet tagadni a végtelenségig. Történelmi tény, hogy a moldvai csángók nagyobb részének a székelységben keresendők a gyökerei, s ezt előbb-utóbb ők is meg fogják tudni. Számtalan példa van arra, hogy a Romanban felnőtt bukaresti egyetemista, akinek fogalma sem volt a magyar eredetről, egyszer csak az interneten ránk talál, és megkeres bennünket, rájőve, hogy átverték őket, mert ők nem a dákok és rómaiak leszármazottjai. No, de ezt nem kellene kivárni, elébe kellene menni. Amíg még létezik a nyelv és a kultúra, nekünk elégséges csapatokat kellene kiküldeni ahhoz, hogy az fenn is maradhasson. Hogy ne a nyelvemlékek alapján kelljen feléleszteniük azt, mint teszik ma a skótok és az írek a kelta nyelvvel.
Csángók Háza
– Milyen kifutása lesz az oktatási programnak? Azt mondotta, 2200 gyerekhez sikerült eddig eljutniuk, és további 8–9 ezret kellene még bevonni a magyar oktatásába. Az ősszel kétségbeesett sajtónyilatkozatait olvasva – annyi nyelvtanár tért haza, hogy gondjuk támadt az utánpótlással –, úgy tűnt, nincs elég pedagógus. Hány évet maradnak kinn átlagosan, és hányan vannak összesen, hányra lenne még szükség? Lesz-e saját csángómagyar értelmiség?
– Nem könnyű terep a tanárok számára, ez kétségtelen. Átlagosan két évet maradnak kint, de van, aki nyolc éve ott tanít, és most már egyre többen moldvai csángók közülük, egyesek tanítványaink voltak. Összesen hatvanan vagyunk, a létszám harmada csángó. Hogy lesz-e saját értelmiségük, az attól függ, mennyi energiát tudunk befektetni. Fontos, hogy ne akarjuk learatni azt a búzát, amit ma reggel vetettünk. Az oktatás nem rögtönítélő bíróság. Türelem – tornaterem. De mindenképpen attól függ, hány tanítónő és tanár végzi a munkát. Az eredmények egyenesen arányosak a tanárok számával. Úgy gondolom, a megkezdett úton kell továbbmenni, de meg kell többszörözni a létszámokat, hogy elérhessük a többi gyereket is. Borzasztó oktatásszervezőként azt nézni, hogy Gorzafalván nincs esélye a gyereknek, bár tud még magyarul valamelyest, de nincs tanítónő hozzá. Különben az oktatás elemitől a nyolcadikig folyik, a tanulók fele V–VIII. osztályos. Az ügyesebb diákokat Csíkszeredába küldjük, ahol saját kollégiumunk van, jelenleg 62 gyerekkel. Van továbbá kilenc egyetemi ösztöndíjasunk Kolozsváron, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában, közgazdásztól tanítójelöltig mindenféle. Ezek hazatérése nyilván attól függ, tudunk-e olyan vonzó pályát nyújtani számukra, hogy megérje nekik hazatérni, s hogy csángó közéletet, kultúréletet hozzanak létre.
– Hát ő Budapesten kiválóan megél abból, hogy csángó. – Erről nem nyilatkozom. De arról tudok, hogy Buenos Airesben van magyar kulturális központ, Bákóban pedig nincs. Bákót a legnagyobb csángó falunak szoktuk hívni, 200 000-es nagyváros, a régió központja. Ott meg kellene jeleníteni a csángó kultúrát, legalább 30 000 csángó él ott. Nem tudjuk, hányan tudnak magyarul – ehhez külön intézmény kellene, kollégium, iskola. Nemrég tanácskozáson tekintettük át tízéves tevékenységünket, született egy közép- és hosszú távú közösségfejlesztési terv. Ez megtekinthető a csango.ro honlapon. Mit kellene tennünk oktatásban, gazdaságban, kulturális, ifjúsági és szociális vonatkozásban, vallási ügyekben, hogy megszülessen az otthoni csángó értelmiség, éljen száz év múlva is magyar szó e falvakban, és kellő presztízzsel rendelkezzék.
B. Kovács András
Tíz év Moldvában – Csángó oktatási program 2000-2010
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kivonult a városi tanácsülésről az RMDSZ frakciója
A liberálisok szerint nagyobb Iorga-tábla kellett volna a Mátyás-szoborhoz
Botránnyal kezdődött a kolozsvári városi tanács tegnapi ülése, az RMDSZ képviselői ugyanis – a szövetség megyei tanácsosaihoz hasonlóan – az első napirendi pont elhangzása előtt kivonultak az ülésteremből. A helyhatóság magyar érdekképviseleti közössége a Iorga-idézetet tartalmazó tábla, a városszéléről eltüntetett többnyelvű üdvözlő tábla, a Házsongárdi műemlék-rongálás, a városvezetőség utóbbi hetekben tanúsított magyarellenes hozzáállása miatt döntött úgy, hogy nem vesz részt a tanácsülésen. A tiltakozás e formáját megelőzően a sérelmeket Csoma Botond tanácsos közölte a polgármesterrel és a többi tanácsossal, miközben Irsay Miklós tanácsos átadott több mint 13 ezer aláírást, amelyek a műemlékek többnyelvű feliratozását kérik. A magyar képviselők kivonulása után a szociáldemokrata és a nemzeti liberális párt „hozta a formáját”, és az etnikumközi konfliktusokért a magyar képviselőkre kent mindent.
A himnuszt követően, de még mielőtt a tanácsosok rátértek volna az első napirendi pontra, Csoma Botond RMDSZ-es képviselő szót kért, és vázolta a Sorin Apostu polgármester magyarság ellen tanúsított cselekedeteit. A sérelmek felsorolása alatt Irsay Miklós átadta a polgármesternek azt a 13 515 aláírást tartalmazó iratcsomót, amely többnyelvű információs táblák kifüggesztését kéri a műemlék-épületekre, továbbá román, magyar és német nyelvű helységnévtáblák elhelyezését követeli. A határozattervezetnek szánt előterjesztést magyarok és románok egyaránt támogatták aláírásukkal.
„Kollektív döntésről van szó – nyilatkozta a kivonulást követően László Attila alpolgármester. – Ebben a pillanatban a magyar közösség minden egyes tagjától elvárjuk, és igény van arra, hogy szolidárisak legyünk egymással. Döntsük el végre azt, hogy mi elfogadható és mi nem ilyen esetekben”. Az alpolgármester szerint, amennyiben az megszűntetné a további nézeteltéréseket, az is elfogadható kompromisszum lenne, ha mindkét táblát eltávolítanák a szobortól. „Ma azzal kezdtük a napot, hogy a házsongárdi-esettel foglalkoztunk. Lassan minden napra jut már valami. Ebből legyen már elég!” – nyilatkozta végül László Attila.
Legyen nagyobb a Iorga-tábla!
Az RMDSZ-es tanácsosok kivonulása után a nemzeti liberálisok (PNL) és a szociáldemokraták (PSD) élesen bírálták a magyar tanácsosok hozzáállását.
Steluţa Cătăniciu szabadelvű önkormányzati képviselő gratulált Apostunak a Iorga-tábla kihelyezéséért, és büszkén vállalta, hogy egyike volt a tábla támogatóinak. Az etnikumközi nézeteltérésekért az RMDSZ tanácsosait tette felelőssé. Hozzá hasonlóan, bár kissé „finomabban” vélekedett párttársa, Manuel Chira is, aki hangoztatta, hogy az etnikumközi feszültségeket nem a románok vagy a magyarok generálják, hanem a politikusok. A PNL részéről a legradikálisabb Teo Peter volt, aki szerint a Iorga-idézetet tartalmazó táblának a jelenleginél is nagyobbnak kellene lennie. A PSD zászlóvivője Claudia Anastase volt, aki felállva fejezte ki helyeslő véleményét a tábla ottlétét illetően, továbbá felelőtlennek minősítette az RMDSZ képviselőit, amiért a napirendi pontokra fittyet hányva elhagyták a termet. „Ezek a megnyilvánulások nem tehetnek kárt a román nemzeti öntudatban. Felszólítom a románságot, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy Kolozsváron minél több helyen hirdessük a román gyökereket.”
A demokrata-liberálisok részéről senki sem szólalt fel.
Egyre erősebben inog a koalíciós viszony
Az RMDSZ tanácsosainak kivonulása után Csoma Botond a funari politika európaibb módszerekkel történő folytatásának vélte az eseteket. „Amennyiben nem tartják be a törvényt, tovább kell gondolnunk az együttműködést a demokrata liberális párttal, mert semmibe vesznek minket, nem tekintenek reális partnernek. Ilyen körülmények között meg kell gondolnunk, érdemes-e folytatni a koalíciós viszonyt” – nyilatkozott Csoma.
„Annak idején a város kitáblázása pontosan a Mátyás-szoborral kezdődött” – hívta fel a figyelmet Molnos Lajos, megjegyezve, hogy a PD-L-vel való koalíciót mind városi, mind pedig megyei szinten felülvizsgálják. A Iorga-tábla üggyel kapcsolatos két feljelentés eredményére még várni kell, továbbá – Molnos szavaival élve – a magyar kormány is továbbléphetne a nyilatkozatok szintjéről. „A szobor érdekében nem egyszer mentünk már ki a térre, és nincs kizárva, hogy erre újra sor kerül” – tette hozzá a tanácsos.
A koalíció képviselőházi szinten is inog. Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke – aki egyben a párt képviselőházi frakciójának vezetője is – az eset kapcsán lapunknak elmondta: „Amennyiben folytatódik a magyarellenes hangulat Kolozsváron, megtörténhet, hogy Kötő József, Máté András és Pálffy Zoltán nem szavaz a Demokrata-Liberális Párt vagy a kormány által előterjesztett tervezetekre.”
„A magyar nyelv nem idegen nyelv”
A jelenlévők az Erdélyi konzultációt hirdető magyar nyelvű reklámtábla kapcsánis megkérdezték az alpolgármestert. „Magánterületen, magánszerződés alapján kitettek egy táblát. A polgármesteri hivatalnak nincs jogköre a tábla tartalmát jóváhagyni vagy sem, mert a reklámcég és a megrendelők közötti szerződés rendelkezik a tartalom felől” – nyilatkozta László Attila, hozzátéve, hogy a városban több „idegen” nyelvű táblával is találkozhatunk. „Úgy látszik senkit nem zavar, ha angol, német, vagy bármely más nyelven reklámoznak, de amikor a magyar közösségnek célzottan információt átadó tábláról van szó, az valakinek a csőrét nagyon csípi.”
A tanácsülésen a Kolozs megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) is képviseltette magát. Részükről ifj. Deák Ferenc nyilatkozott a sajtónak, aki kijelentette, hogy addig adják Apostunak a „piros lapot”, amíg a polgármester ki nem lép az illegalitásokból. „A magyar nem idegen nyelv, hanem egy romániai állampolgári kisebbség nyelve” – fűzte hozzá ifj. Deák a reklámtábla kapcsán.
(kovács) 
Szabadság (Kolozsvár)