Szabadon mozgó romák
„Nem áll rendelkezésünkre olyan törvényi keret, amellyel megakadályozható azoknak a román állampolgároknak a szabad mozgása, akik ellen nem született az ország elhagyását tiltó bírósági ítélet. Nincs olyan adminisztratív eljárási lehetőség sem, amivel megsérthető a román állampolgároknak az a joga, hogy az EU-ban szabadon utazzanak” – mondta a hétvégén Valentin Mocanu munkaügyi államtitkár, aki ezzel elismerte, nem tudják megakadályozni a Franciaországból kiutasított romák visszatérését Nyugat-Európába.
Hozzátette: hajlandók tárgyalni olyan közép- és hosszú távú döntésekről, amelyek megszüntetik az ország elhagyására ösztönző gazdasági okokat.
A Párizsból hazatérő Mocanu rámutatott: azt is elmagyarázták a franciáknak, hogy a román állampolgárok nemcsak gazdasági okokból hagyják el hazájukat, hanem azért is, mert évtizedeken keresztül nem volt lehetőségük külföldre utazni, most viszont rendelkeznek ezzel a szabadságjoggal. Cáfolta, hogy a román állampolgárokat kiutasították volna a francia hatóságok.
Mint mondta, minden azt mutatja, hogy a Romániába visszatért személyek önként vállalták a hazautazást, de Románia azonnal közbelép állampolgárai védelmében, ha arra utaló jeleket látnak, hogy a francia hatóságok mégsem tartották tiszteletben az európai törvényeket.
Bírálta Nicolas Sarkozy francia elnököt a romániai romák hazatelepítése miatt, az osztrák kormányt pedig tiltakozásra szólította fel Rudolf Sarközi ausztriai roma vezető egy tegnap megjelent interjúban. Sarközi, az Ausztriai Roma Népcsoporttanács elnöke a Die Presse című osztrák lapnak nyilatkozva nehezményezte, hogy egy osztrák miniszter sem foglalt állást a romák tömeges hazaküldésének ügyében.
A magyar felmenőkkel bíró, Dél-Burgenlandból származó roma vezető az elmúlt hetekben a francia sajtó érdeklődését is felkeltette azzal, hogy az ausztriai cigányokról szóló könyvét elküldte névrokonának, a francia elnöknek, és bírálta a francia eljárást. A nevük hasonlósága alapján, a közte és a francia politikus közötti rokonságról megindult találgatásokat elhárította, ugyanakkor érthetőeknek is nevezte.
„Engem is Sarközinek hívnak, és őt is, még ha máshogy írjuk is a nevünket” – fogalmazott. Hozzátette: a név eredete egyértelmű, jellegzetes roma név, még ha időközben házasságok útján nem romáknak is átadták.
Rómában is sürgetik a nomád táborok felszámolását
Fel kell gyorsítani az illegális cigánytáborok felszámolását, ahol ilyen balesetek történhetnek – hangsúlyozta a hétvégén Róma főpolgármestere, miután sajtójelentések szerint az olasz fővárosban bennégett egy kunyhóban egy hároméves kisfiú. A tüzet feltehetően gondatlanság okozta. Az áldozatok Romániából érkeztek.
Gianni Alemandro, a főváros jobboldali polgármestere kijelentette: „a kisgyerek borzalmas halála szörnyű tragédia”, és azt bizonyítja, hogy fel kell gyorsítani minden illegális tábor felszámolását. A hivatalos adatok szerint Rómában hétezer roma lakik sebtében összerakott kunyhókban, de humanitárius szervezetek ennek a kétszeresére teszik a számukat. Új Magyar Szó (Bukarest)

Hetvenéves a bécsi döntés
A bécsi döntések Magyarország két világháború közötti revíziós politikájának eredményeként született politikai megállapodások; ezek nyomán melyek révén az ország visszakapta a trianoni béke értelmében elvesztett területeinek többségi magyar lakosságú területeit. A második világháborút lezáró béketárgyalások során a győztes hatalmak ezeket semmisnek nyilvánították.
Magyarország az első világháború után nem törődött bele az 1920. június 4-én aláírt trianoni béke rendelkezéseibe, ezért a két világháború között folytatott magyar külpolitika legfőbb célkitűzése az elszakított magyarlakta területek visszaszerzése volt.
A revíziós célok megvalósítását egyrészt az tette lehetővé, hogy a hitleri Németország elkezdte a versailles-i békeszerződés felülvizsgálatát, Franciaország és Nagy-Britannia pedig feladta kelet-európai ambícióit.
Etnikai revízió
Mindkét bécsi döntést Németország és Olaszország képviselői hozták a bécsi Belvedere palotában. A békeidőben született első bécsi döntést az európai nagyhatalmak ekkor még nemzetközi jogi érvényűnek ismerték el, csak a II. világháború folyamán változtatták meg álláspontjukat.
Berlinben 1938. augusztus 20–26. között zajlottak az egyeztetések. A müncheni egyezmény záradékába olasz javaslatra bevették, hogy Csehszlovákiának Lengyelországgal és Magyarországgal fennálló területi vitáit is rendeznie kell. 1938. október 9–13. között került sor a magyar–csehszlovák tárgyalásokra Komáromban.
Kölcsönös megállapodás híján a két ország október 29-én kérte a müncheni egyezményt aláíró nagyhatalmak döntőbíráskodását. Mivel Nagy-Britannia és Franciaország érdektelenségre hivatkozva kivonta magát a döntéshozatalból, a döntőbírók Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszterek lettek.
Az 1938. november 2-án született I. bécsi döntés lényegében az etnikai revíziót valósította meg. Magyarország, az I. világháborút lezáró trianoni béke által elvett területeiből 11 927 négyzetkilométert kapott vissza, az akkor már autonóm Szlovákia és Kárpátalja déli részét. Az 1941-es magyar népszámlálás szerint az itt élő 1 millió 62 ezer lakos 84 százaléka volt magyar és 10 százaléka szlovák. 85 391 szlovák került át a magyar oldalra és 67 ezer magyar maradt a szlovák oldalon, de a Szlovákiánál maradt 89 ezer zsidó többsége is magyar anyanyelvűnek vallotta magát.
Miután 1939. március 14-én a Tiso vezette Szlovákia önállóvá vált, és másnap Hitler bevonult Prágába, létrehozva a Cseh-Morva Protektorátust, Magyarország megszállta Kárpátalja fennmaradó, saját önállóságát március 14-15-én kikiáltó részét is.
Megvalósult célok
Miután a romániai Szörényváron 1940. augusztus 16–24. között folytatott román–magyar tárgyalások nem vezettek eredményre, a tengelyhatalmak mindenképp el akarták kerülni a fegyveres konfliktus kirobbanását. A német és az olasz kormány a magyar és román kormányok képviselőit Bécsbe rendelte, és területi vitájukat döntőbíráskodás révén rendezte. A második bécsi döntés 1940. augusztus 30-án született, a román kormány a döntőbíráskodást elfogadta.
A második bécsi döntéssel Magyarország 43 492 négyzetkilométernyi területet kapott vissza, benne a Székelyfölddel. Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint a visszacsatolt Észak-Erdélyben 1 344 000 magyar, 1 069 000 román és 47 000 német lakos élt. A Romániának meghagyott Dél-Erdélyben 400 ezer magyar maradt.
A Jugoszlávia elleni német támadás után, 1941. áprilisában, a magyar csapatok, német hozzájárulással, megszállták a Muraközt, a Muravidéket, a baranyai háromszöget és Bácskát. A visszafoglalt délvidéki terület nagysága 11 475 négyzetkilométert tett ki, 1 030 000 lakosából 401 ezer – 39 százalék – vallotta magát magyarnak. Így a magyar revizionizmus céljai lényegében teljesültek, és ha Csonka-Magyarország nem is lett akkora, mint Trianon előtt, de magába foglalta a magyar etnikumúak többségét.
A győztes mindent vitt
A maguk korában a bécsi döntéseket a magyar közvélemény jelentős része a trianoni békeszerződés igazságos felülvizsgálatának tekintette. A II. világháború utáni békeszerződésekben a győztes hatalmak a két bécsi döntésben foglaltakat azonban nem ismerték el. A térséget akkor katonailag ellenőrzése alatt tartó Szovjetunió érdekeinek a trianoni határok visszaállítása jobban megfelelt, ezért Magyarországgal szemben a béketárgyalásokon a hozzá etnikailag és kulturálisan közelebb álló országoknak kedvezett.
Az 1947-es párizsi békeszerződés visszaállította az 1937-es határokat, de három Pozsonnyal szemben lévő falu, Oroszvár, Horvátjárfalu és Dunacsún, a „pozsonyi hídfő” átkerült Csehszlovákiához, hivatalosan azért, hogy Pozsony további fejlődéséhez, elég terület legyen a Duna déli oldalán. A II. világháborút lezáró szerződésekhez nem társultak kisebbségvédelmi jegyzékek. Csehszlovákiában a magyar ajkú lakosságot a kollektív bűnösség elve alapján kezelték.
A párizsi békeszerződés óta a bécsi döntések többé nemzetközi politikai kérdésként nem merültek fel és azokra egyetlen magyar kormányzat sem hivatkozott.
B. T. Új Magyar Szó (Bukarest)

A trianoni traumát ellensúlyozó döntés
1945, főleg a háború utáni kommunista hatalomátvétel után az észak-erdélyi magyarságba iskolákban, tanfolyamokon, szabadlábon vagy a börtönvilágban évtizedeken át sulykolták ,,a bécsi döntés” negatív élményét, mint a Horthy-fasizmus szörnyű rémtettét a történelmileg is egységes és oszthatatlan román állam ellen.
És ezt nem csak a románsággal művelték, hanem a magyar kollaboránsok seregeit is próbálták több-kevesebb sikerrel ,,az ügy” mellé állítani. Többek számára kényszerpálya volt ez, a túlélés, a megmaradás eszköze, de voltak, akik lihegve túlteljesítettek, és voltak, akik el is nyerték ennek jutalmát, amely iskoláztatásban, társadalmi előrehaladásban jelentkezett.
A képmutatás magasiskolája volt ez, amely sok mindenben ma is érezteti hatását. A magyarellenes nacionálkommunista propaganda eszköze volt a Horthy-fasizmus megbélyegzése, amely lappangva már a kommunista hatalomátvétel előtt is jelen volt. Visszaemlékszem a háborús évek olyan mondókáira, hogy ,,árpacipó, facipő, ezt hozott a szebb jövő”.
A román történetírás és a köztudat a múltban és ma is másképp ítélte meg a bécsi döntést, mint a magyar közösségek. A magyar történetírást azért nem említem, mert ezt a Rákosi- és a Kádár-korszakban is nemzeti tudatépítést feladva, internacionalista szellemben írták át, hamisították meg. Ez a mai magyar társadalom egyik legsúlyosabb öröksége, szöges ellentétben az összes szomszédállam ideológiai kizárólagosságával. Sőt, a magyar balliberális ellenzék még ma is izzadja ezt a mérget. Elegendő, ha a napjainkban zajló, a magyar médiák átszervezésével vagy az oktatás átalakításával kapcsolatos, főleg az internet névtelensége mögé bújó vitákat olvassuk.
Ez a fél évszázadosnál korosabb eszmeáramlat kevésbé fertőzte meg az elszakított nemzetrészek magyarságát. Még él ugyanis egy egyre vékonyodó idősebb réteg, akiknek személyes élményük a ,,magyarok bejövetele”, ,,a kicsi magyar világ” gazdasági életet pendítő időszaka, akikkel a moszkovita beágyazottságú vagy a román, szlovák, szerb maszlagot nem lehet megetetni. És ez a gondolkodásmód az unokákra is átöröklődik.
Az 1940-es, második bécsi döntés az észak-erdélyi magyarság körében Trianon-traumát oldó időszaka maradandó lelki és tudati nyomokat hagyott. A négy év alatti gazdasági előrelépés, a civilizációs igények, a nemzeti identitás erősödése, az észak-erdélyi infrastruktúra kiépülése, a magyar kultúra térnyerése olyan evidencia, amely nélkül ma nem olyanok lennénk, amilyenek vagyunk.
A jelenlegi európai politikai konstellációban ezek azok az értékek, amelyekre a nemzeti összetartozás érzése épülhet és teret nyerhet.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kétszáz diák sorsa bizonytalan Háromszéken
Legalább tizenöt háromszéki induló kilencedik osztályban nincs meg a húszas tanulólétszám, mely a fejkvótaalapú finanszírozás szerint szükséges ahhoz, hogy a tanárok megkapják teljes fizetésüket. A nyolcadikosok augusztus végi pótvizsgája után megtartják a felvételi harmadik szakaszát, azt ellenben egyelőre nem lehet tudni, mi lesz azokkal a tanulókkal, akiket a sok hiányzás miatt nem tudtak lezárni.
Kilencvenketten megbuktak egy, illetve két tárgyból, ők nem ismételnek osztályt, ellenben át kell menniük a pótvizsgán, száztizenegyen pedig olyan sokat hiányoztak nyolcadik osztályban, hogy nem volt meg az elegendő jegyük a lezáráshoz. Valamennyiük helyzete tisztázatlan. Az első két felvételi szakasz után tíznél több betöltetlen hely maradt nyolc magyar és hét román tannyelvű osztályban, ami azt jelenti, hogy ezekben nincs meg a minimális húszas létszám sem, ami elegendő lenne, hogy a tanárok megkapják teljes fizetésüket.
Mint ismeretes, a fejkvótaalapú finanszírozás szerint középiskolában legkevesebb húsz diákkal számolnak a teljes béralap biztosításához, de nem csak emiatt szorgalmazza a tanfelügyelőség, hogy az iskolák töltsenek be minden üres helyet, hanem azért is, hogy ne maradjanak ki a diákok nyolc osztály után az iskolából. Keresztély Irma főtanfelügyelő elmondta, házról házra mennek azokhoz a tanulókhoz, akiket nem zártak le, és behívják az iskolába ismeret-ellenőrző dolgozat megírására, hogy kiszámíthassák az általánosukat, és részt vehessenek a szeptember eleji számítógépes elosztáson.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A második bécsi döntést 70 éve hozták meg
(MTI) – Hetven éve, 1940. augusztus 30-án hirdették ki a második bécsi döntést, amely Észak-Erdélyt visszaadta Magyarországnak.
Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, a magyar népesség egyharmadát. A magyar politika fő célja ezután a területi revízió lett, amelyhez a fasiszta Olaszországnál és a nemzetiszocialista Németországnál keresett támogatást. 1938-ban az első bécsi döntés visszaadta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, majd 1939 márciusában, Csehszlovákia megszűnése után a magyar hadsereg Kárpátaljára vonult be.
Amikor a Szovjetunió 1940 júniusának végén kierőszakolta Romániától Besszarábia és Észak-Bukovina átadását, a Teleki-kormány részleges mozgósítást rendelt el és csapatokat vezényelt a román határra. Német nyomásra augusztusban magyar-román tárgyalások kezdődtek, ezek kudarca után kiéleződött a két ország viszonya. A németek azonban nyugalmat akartak a térségben, már csak a Szovjetunió ellen tervezett háború miatt is. Így az augusztus végén egyeztetésre Bécsbe rendelt magyar és román delegáció azzal szembesült, hogy a német és olasz vezetés által meghozott döntés meghallgatására érkeztek.
Az augusztus 30-án a Belvedere-palotában Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter által kihirdetett második bécsi döntés Észak- Erdélyt Magyarországnak ítélte, ugyanakkor szavatolta a megmaradt román területek integritását. Az átcsatolt terület 43 591 négyzetkilométer volt, a 2.185.456 lakos 51,4 százaléka volt magyar. Visszakerült Szatmárnémeti, Nagyvárad, Kolozsvár, Nagykároly és Marosvásárhely, továbbá Máramaros és a Székelyföld. A bonyolult etnikai viszonyok, a magyar és román többségű területek keveredése, a Székelyföldnek a trianoni magyar határoktól való nagy távolsága miatt egymilliónál több román lakos is Magyarországhoz került, ugyanakkor mintegy 400 ezer magyar Romániában rekedt.
A magyar hadsereg 1940. szeptember 5-én lépte át a határt, az egyetlen halálos áldozatokat követelő fegyveres incidensre 9-én Ördögkútnál került sor. A parlamentbe 48 erdélyi magyar képviselő került be, 3 hely jutott a németségnek, az egymillió románnak fenntartott 12 mandátum betöltetlen maradt.
A területgyarapodásért az ország komoly árat fizetett. Növelni kellett a Németországba irányuló nyersanyag- és élelmiszerszállításokat, radikális lépések történtek a „zsidókérdésben”, a hazai német kisebbség egyetlen törvényes szervezetének a náci befolyás alatt álló Volksbundot ismerték el, az ország csatlakozott a tengelyhatalmi szerződésekhez, folytatódott a versenyfutás a náci Németország kegyeiért. Az „ország-gyarapítás” utolsó állomása 1941 áprilisában a Délvidék megszállása volt, ekkorra Magyarország Trianonban megállapított területe közel kétszeresére nőtt, a lakosság négymillió fővel gyarapodott, s a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része a határok között élt.
A második világháborús vereség után az 1947. február 10-i párizsi béke visszaállította Magyarország 1938 előtti határait, semmisnek mondta ki az első és a második bécsi döntést, sőt a Szigetközben három falut át kellett engedni Csehszlovákiának. Népújság (Marosvásárhely)

Második bécsi döntés és a magyar bűnök (Hetven éve)
Bárki bármit mondhat, az 1938 és 1941 közötti években Magyarország területi gyarapodása igazságos jellegűnek tekinthető, mind történelmi, mind etnikai szempontból. Ennek keretében megegyezéses alapon került sor arra a második bécsi döntésre is, amely az 1920-as trianoni diktátum által Romániához csatolt magyar területek 42 százalékát Magyarországnak ítélte.
A visszakerült terület Erdély szegényebb, de magyar többségű régiója volt, míg az altalajkincsekben és iparban gazdagabb Dél-Erdély Románia fennhatósága alatt maradt, mivel az a régió román többségű volt. A bécsi döntés egyértelműen tekintettel volt az etnikai összetételre, bár itt-ott, a határvonalon lehetett volna még magyar településeket — így például Kalotaszeg déli részét—Magyarországhoz kapcsolni. Mivel az új határ útvonalakat és vasútvonalakat is átvágott, így például Székelyföld és Kolozsvár között, ráfért volna némi módosítás, azonban erre nem volt lehetőség, mert e határvonalat egy német—olasz döntőbíróság húzta, és elfogadására, tiszteletben tartására mindkét ország kormánya kötelezettséget vállalt. E határrendezéssel kapcsolatban elfogadható Róna Andrásnak, Teleki Pál közeli munkatársának véleménye: ,,A döntés Erdély nemzetiségi, népsűrűségi, néprajzi, gazdasági és történelmi viszonyainak ismeretében, a »felező igazság« elvére épült.”
A döntés jellege
Ha az első világháborút lezáró békediktátum alkalmával az önrendelkezés szellemében jártak volna el, akkor bizonyára nem került volna sor a területi revíziókra. Ha valóban igazságos lett volna a trianoni diktátum (1920), akkor engedélyezte volna a népszavazást az elcsatolásra ítélt területeken. A trianoni igazságtalanságra a legjobb példa Székelyföld helyzete, amelynek népét nem kérdezték meg, hogy az önrendelkezési jog alapján akar-e román uralom alá kerülni. A több mint félmilliós székelymagyar népet, amelynek számaránya a történelmi Székelyföldön jóval nyolcvan százalék fölött volt, megillette volna a független államalapítás joga. Ha elfogultság nélkül mérlegeljük e kérdést, akkor azt is mondhatjuk, hogy ez számukra indokoltabb lett volna, mint az enyhe román többségű (53,8 százalékarányú) Erdélynek Romániához való csatolása.
Ha a nagyhatalmak a történelmi igazságosság szellemét követik, és arra (is) gondolnak, hogy az igazságtalan békediktátum újabb háború forrása lehet, az utódállamokat széles körű autonómiák biztosítására kellett volna kötelezniük az uralmuk alá hajtott népcsoportok egyenjogúságának garantálása végett. A területi önkormányzatok létrehozására lett volna lehetőség Erdélyben, mert itt is találunk túlnyomóan román és túlnyomóan magyar többségű régiókat. A románok lakta Alsó-Fehér, Fogaras és Hunyad megyéből román, a székely megyékből magyar autonóm tartományt lehetett volna szervezni, míg a vegyesen lakott területeken vegyes nyelvű közigazgatási régiókat. Románia azonban a becsületes nemzetiségpolitika helyett az erőszakos beolvasztás, románosítás politikáját alkalmazta, kikényszerítve a magyar kormányzatok területi revízió melletti elkötelezettségét.
Az első bécsi döntés alkalmával, 1938-ban visszakerült Magyarországhoz a 87 százalékban magyarlakta felvidéki határsáv, majd 1939-ben a többségében ruszin- és magyarlakta Kárpátalja, 1941 tavaszán Délvidék magyar többségű területei, a Duna-Tisza köze. Észak-Erdély magyar többségű területei, köztük Székelyföld, a történelmi Magyarország egyik legmagyarabb régiója a második bécsi döntés után, 1940. augusztus 30-án egyesült Magyarországgal. Mindezek ismeretében megállapíthatjuk, hogy 1938 és 1941 között Magyarország nem idegen területeket szállt meg, hanem saját ezeréves nemzeti területeiből kapott vissza magyar többségű régiókat, és ez enyhítette Trianon igazságtalanságát. E területek visszakövetelése jogos és igazságos jellegű volt.
Horthy Miklós
Nem szabad elítélni Magyarország politikai vezetését, valamint a hat nyelvet kitűnően beszélő Nagybányai Horthy Miklós kormányzót, amiért az igazságtalan trianoni békediktátum semmissé nyilvánítását, felülvizsgálatát követelte. Ennek lényege az volt, hogy békés úton állítsák helyre a történelmi magyar állam területi egységét, és ha ez nem lehetséges, akkor szerezzék vissza a túlnyomórészt magyarlakta területeket.
Horthy Miklós kormányzót a magyar többségű területek felszabadításáért illik még ma is lefasisztázni és ,,lovas tengerésznek” csúfolni. A kommunista csőcseléknek és az utódállamok politikai elitjének a kormányzót lejárató propagandája annyira sikeresnek tekinthető, hogy Szent István napján e sorok írója azzal szembesült, Horthy nevének hallatán még Székelyföldön is elhalkul a magyar emberek beszéde. Érdekes, hogy ez egy kirándulás szervezése idején történt, és szó sem volt politikáról, csak egy megjegyzésről, arról, hogy a Horthy-időben készült el a Sepsiszentgyörgyöt Erdővidékkel összekötő (Középajtán átvezető) megyei út, mivel az 1940-es új határ elvágta az Előpatak irányába haladó, Észak-Erdéllyel összekapcsoló útvonalat.
Megdöbbentő, hogy az átlag magyar ember alig hallott arról, Horthy az Osztrák―Magyar Monarchia győztes tengernagya volt. Kevesen tudják azt is, hogy Ferenc József osztrák császár és magyar király szárnysegédje, olyan régi vágású, konzervatív politikus volt, aki talpig becsületes úriemberként szolgálta hazáját és népét. Horthy kormányzó az 1918-as összeomlás utáni káoszban talán az egyetlen olyan magyar politikus és katona, aki meg tudta teremteni azokat a feltételeket, amelyek révén az erőforrásaitól és területének 71,5 százalékától megfosztott Csonka-Magyarország újjászervezhette gazdasági, társadalmi és kulturális életét. Tér hiányában csak egyetlen példát említek, éspedig azt, hogy a háború után néhány évvel a magyar pengő Kelet-Európa legstabilabb pénzévé vált.
Mivel vádolható Horthy Miklós, hogy nevének hallatára még ma is sokan megremegnek? Már említettem, a legfőbb bűne a magyar többségű régiók visszaszerzése volt, ezért illik a tudatlanságban nevelt magyar embereknek szidalmazni őt. A magyar területek visszaszerzését sokan azért tartják hibának, mert ezzel magyarázzák Magyarország háborúba sodródását, a zsidóság egy részének a kiirtását, a háborús magyar veszteségeket, a nemzetiségek elnyomását. Nos, az alábbiakban mindezekre igyekszünk választ adni.
Holokauszt
Amíg a magyar társadalom közgondolkodásában a holokauszt közismert, addig a román társadalom alig vesz tudomást róla, mivel a román népben nem alakították ki ,,a bűnös nemzet” érzését. Magyarországon a holokauszt kérdését legtöbbször az európai összefüggés-rendszerből kirángatva ismertették, azt sugallták, hogy a magyar népet nagyobb felelősség terheli, mint másokat. A magyar médiában ritkán mondták el, hogy a zsidóság kiirtása majdnem egész Európában kiterjedt. A magyar zsidóság szenvedésének ecsetelésekor nem hangsúlyozták kellőképp, hogy deportálásukra 1944. március 19-e után került sor, amikor a náci Németország megszállta Magyarországot, és azt a németek által ellenőrzött bábkormány vezette. Még mindig vannak olyanok, akik a zsidóság sorsáért Horthyt hibáztatják.
Amíg ,,a magyar bűnöket”, a zsidóság tekintélyes részének deportálását a magyarság fejére olvassák, addig Romániában a népesség jelentékeny része még ma is úgy tudja, hogy Ion Antonescu marsall, a román állam háború alatti diktátora nemzeti hős és a zsidók megmentője volt. Mindezt akkor, amikor a zsidók mészárlása Romániában, és nem Németországban kezdődött. Romániában a szuverén román állam hadserege senkitől nem kényszerítve, Antonescu marsall parancsára mészárolta le az észak-bukovinai és transznisztriai zsidók többségét, majd a szovjet hadi sikerek hatására megszervezték kitelepítésüket. Annak ellenére, hogy az 1946 és 1948 között Bukarestben megjelent, Matatias Carp által írt dokumentumkiadvány dátumhoz, településhez kötötten tárgyalja a román holokausztot, a román nép nem szembesült a történelmi tényekkel, mert e kiadványok már a megjelenés után hozzáférhetetlenné váltak. ,,Példányait megsemmisítették, a kommunista rezsim korifeusai még attól sem riadtak vissza ― írja Takács Ferenc ―, hogy ügynökeikkel ellopassák a könyvet a világ nagy könyvtáraiból.” Ennek ismeretében érthető, hogy a háborús bűnös Antonescu tiszteletére az 1990-es években miért avattak szobrokat, miért neveztek el utcákat, tereket, intézményeket.
Az utóbbi évtizedben ― nemzetközi nyomásra ― némileg változott a helyzet, a román politikai vezetés arra kényszerült, hogy mérsékelje az egyre erősödő Antonescu-kultuszt, és elfogadja a román holokauszt tényét. Románia végül 2003-ban kénytelen volt vizsgálóbizottságot felállítani a holokauszt körülményeinek feltárására. A Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezetésével működő bizottság megállapította, hogy a háború alatt az akkori Románia területén 270 000 román és ukrán zsidó vesztette életét. Bár Bukarestben holokausztemlékművet is felállítottak 2009 októberében, mégis úgy tűnik, még mindig átszövi a közgondolkodást az, hogy a magyarok gyilkolták halomra a zsidókat, míg a románok megmentették őket.
E sorok írója is reméli, hogy soha többet nem fog megismétlődni népek, népcsoportok kiirtása, bántalmazása csak azért, mert más a kultúrájuk, vallásuk és nyelvük. A történelmi múltat el kell fogadni úgy, ahogy volt, és tudni kell: nincsen bűnös nemzet, de van bűnös állampolitika, és voltak bűnös személyek is. Horthy, akit a németek szintén deportáltak, sokáig védelmet biztosított a magyarországi zsidóságnak, és tulajdonképp nevéhez a zsidók százezreinek a megmentése fűződik.
(folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az eddigi legváltozatosabb évad
Október elsején indul az új színházi évad. A bérletek és jegyek ára változatlan, a műsorterv viszont jobb már nem is lehetne – nyilatkozta Keresztes Attila, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója. Az új évadban ugyanis elmondása szerint megpróbálnak olyan repertoárt kialalkítani, melyben minden közönségréteg megtalálhatja a neki tetszőt, változatos és az előadások szempontjából az eddigi legszínesebb választékban lesz része a közönségnek. A művészeti igazgató nagy reményeket fűz az új évadhoz, azonban arról is beszél, hogy a megszorítások a szatmári színházat sem kerülték el. Bár elbocsátásokra nem került sor, így is kevesen vannak, hiszen elmondása szerint egy működőképes erdélyi társulatnak 90 alkalmazottja van, míg a szatmári 50-nel dolgozik. Ezen kívül a kormány által előírt 25%-os bércsökkentéssel sok alkalmazottnak a minimálbér szintjére csökkent a fizetése. Emellett a költségek 20%-kal való csökkentésének következtében már ellehetlenedik a helyzet, és nehéz lesz minden szempontból eleget tenni az elvárásoknak. Félő, eljön az az idő, hogy egy-két előadás alatt feleslegessé válik a ruhatár. A tavalyi évadban, amikor még nem kellett ilyen megszorításokkal számolni, volt olyan, hogy egy-egy próba alkalmával a színészek nagykabátban próbáltak, hiszen az épület fűtésrendszere magával az épülettel egyidős és rendkívül veszteséges. Ezen okokból kifolyólag nem lepődne meg, ha többen is új munka után néznének – nyilatkozta Keresztes. A szomorú kilátások ellenére színes és változatos előadásokkal próbálnak színvonalas produkciókat bemutatni a színházkedvelő közönségnek. Az idei évad előadásai között rengeteg zenés darab, híres musicalek, drámák, szórakoztató vígjátékok, érdekes stúdióelőadások, újdonságnak számító felolvasószínház is szerepel. A múlt évad végén tervezett új évadhoz képest változás, hogy Koltai Róbert Sose halunk meg című darabja helyett Dés László–Geszti Péter–Békés Pál: A dzsungel könyve című darab kerül műsorra majd Szilágyi Regina rendezésében, mely csecsemőktől 99 éves korig minden elvárást és kultúrigényt kielégít - tudtuk meg Keresztes Attilától. Ezenkívül a híres broadway-i musical, a Chicago és a La bete (A bohóc) című darab is szerepel a programban. Idén a bábelőadásokkal együtt tizenegy bemutatóra kerül sor, ennél nem lehet kevesebbet előadni, ha minden korosztálynak és kultúrigénynek meg akarnak felelni. Keresztes Attila kijelentette: „Színházba járni ma luxus. Van olyan város, ahol nincs és nem is hiányzik. Fel kell ismerni, hogy a színház fontos intézmény, és egy olyan városban, mint Szatmárnémeti, mely magas színvonalú teátrummal és filharmóniával is rendelkezik, ez komoly kulturális felelősséget igényel mind a nézők, mind a művészek részéről.“ A próbákat már elkezdték, keményen folyik a munka, hiszen az első bemutató, Carlo Goldoni Chioggiai csetepatéja Keresztes Attila rendezésében mindössze egy hónap múlva a nagyérdemű elé kerül. György Brigitta. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Visszavonuló honvédek nyomában
Hazai és magyarországi, idősebb és fiatalabb, gyakran túrázó és amatőr kiránduló – színes társaság gyűlt össze tegnap reggel a hidegségi Csángó Panziónál, hogy végigjárja azt az emlékutat, amelyet a második világháborúban a Gyimesi-szorost védő honvédek tiszteletére alakítottak ki.
„A szikra szerepe volt az enyém, ám ahhoz, hogy ebből a szikrából ekkora tűz legyen, már kellettek a lelkes kollégák” – mondta a tegnapi emléktúrát megelőző rövid ünnepségen dr. Papp István, a Kelet-magyarországi Speciális Mentők Egyesületének alelnöke. Mint kiderült, valóban ő volt a szikra, az ötletgazda, hiszen ő volt az, aki a tavaly pünkösdi gyimesi tartózkodása idején megvásárolt Sebő Ödön A halálra ítélt zászlóalj című könyvét forgatva, rábukkant a visszavonuló honvédek útvonalát ábrázoló térképre, kitalálta, hogy ezt az útvonalat jelöljék ki, alakítsanak ki ott egy emlékutat, amely, azon túl, hogy emléket állít valamennyi itt visszavonult honvédnek, turisztikai szempontból sem utolsó, hiszen a Hidegségtől Csíkszenttamásig, illetve Csíkszentdomokosig a Gyimesek és Felcsík gyönyörű tájait tárja a túrázók elé.
„Ez az emlékút egy híd Csángóföld és Székelyföld között, de jelképesen összeköti az egész magyarságot, hogy itt ezer év múlva is magyar szóra magyar szó feleljen” – mondta dr. Papp István.
Az ötlethez társult a Hargita Megyei Mentőszolgálat mellett működő ProAmb Egyesület, a csíki hegyimentők, és összefogásuk eredményeként tegnap már felavathatták az emlékutat.
Az avató túrára eljött Illésfalvi Péter magyarországi hadtörténész, aki előadásában részletesen ismertette a jelenlévőkkel az éppen ma 70 éve meghozott második bécsi döntéstől kezdődően a határvédő honvédek 1944 szeptemberében bekövetkezett visszavonulásáig a fontosabb történelmi eseményeket.
„1944. szeptember 10–14. között, valamelyik napnak az esti óráiban kezdték meg a visszavonulást a Kovács-pataka – Kondra-kereszt – Csíkszenttamás – Csíkszentdomokos útvonalon az elcsigázott, esetenként sebesült katonák. Csak találgatni tudjuk, szívükben milyen érzéssel vonultak vissza, de azt biztosan tudták, hogy ez a terület nagyon hosszú időre elveszett” – fogalmazott a hadtörténész, aki szerint nekünk „az a kötelességünk, hogy ezekre a katonákra emlékezzünk, és figyelmeztessük a mai nemzedékeket, hogy amit nem mi szereztünk meg, arról nincs jogunk lemondani.”
Az emlékútavatónak színfoltja volt a csíktaplocai 86 éves Orbán Ferenc, aki maga is ott, a Gyimesi-völgyben védte a magyar határt, és bajtársaival együtt a ma már emlékúttá avatott útvonalon menekült ki az orosz csapatok gyűrűjéből.
Forró-Erős Gyöngyi
Hargita Népe (Csíkszereda)

Erdélyi fotográfiai múzeum létesülhet
Régi katonai fotográfiák Csíkmenaságról címmel nyílt kiállítás a csíkszeredai megyeháza galériájában csütörtökön a Magyar Fotográfia Napja alkalmából, Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ és az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület szervezésében.
Régi katonai fotók
A kiállítás anyagát nagyított és eredeti, katonai fényképek képezik. Az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület gyűjteményéből először láthatók eddig még ki nem állított magyar és egyetemes fotótörténeti ritkaságok: Orbán Balázs, Veress Ferenc, Szathmári Pap Károly, Balogh Rudolf, Országh Antal, Erdélyi Mór, valamint Eugene Cuvelier, Nadar, Giacomo Caneva, Bonfils, Roger Fenton fotográfiái. Károly Veronka, a csíkmenasági Művelődési Ház igazgatója korabeli leveleket olvasott fel, amelyet a frontról vagy hadifogságból írtak a távol levő katonák. Molnár Attila, az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület elnöke elmondta, hat éve indult a kezdeményezés, hogy megszülethessen ez a kiállítás. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kifejtette, a megyei önkormányzat nem véletlenül karolta fel a kiállítás megszervezését, hisz közös végső cél az erdélyi fotográfiai múzeum létrejötte. „Talán a leendő múzeum becses darabjaiból láthatunk itt néhányat: eddig még soha ki nem állított ritkaságokat” – mondta a tanácselnök. A tárlat szeptember 15-ig tekinthető meg.
Fiatalítana a fotóklub
A Magyar Fotográfia Napján szervezett piknikkel egybekötött kiállítást a középkori várerőd udvarán a marosvásárhelyi Fotóklub vasárnap. A rendezvény ötletgazdája, Török Gáspár fotóművész elmondta: a fő cél az, hogy azokat a fiatalokat, akik kiállításon még nem merik bemutatni fotóikat, megnyerjék a rendezvénynek. „Ide nyugodtan elhozhatták a képeket, hiszen itt oldott a hangulat” – mondta el Török. A tavalyi első piknik óta gyarapodott a fotóklubtagok száma, több fiatal is csatlakozott az egyesülethez. A Fotóklub jelenlegi elnöke, Incze István kifejtette, idén több érdekes kiáltással lepték meg a vásárhelyi érdeklődőket, a Várgalériában kéthetente cserélődnek a tárlatanyagok. Mint mondta, a vásárhelyi fotósok hamarosan Brazíliában állítják ki fotográfiáikat. Török Gáspár azt is kifejtette, hogy november 2-án, a FIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség) 60 éves születésnapján meghívásos kiállítást szerveznek Marosvásárhelyen a Romániában élő összes olyan fotóművésszel, akiket kitüntetett a FIAP. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) 2003-ban kezdeményezte a fotográfia napjának megünneplését; választásuk azért esett augusztus 29-re, mert 1840-ben Vállas Antal matematikus, fizikus és földrajztudós ezen a napon mutatta be a Magyar Tudós Társaság ülésén a fényképezés, a dagerrotípia készítésének módját. Krónika (Kolozsvár)

Kardvillogástól a tudományos felfedezésig – interjú Uray Zoltánnal
Uray Zoltán, Kolozsváron, született a biológia tudományok területén rendkívül értékes tevékenységet fejtett ki.
Német elemi iskola után (1938- 1942) beíratják a nagyhírű Református Gimnáziumba. (1942-1950) Elvégzi a Bolyai Tudományegyetem Biológia karát.(1950-1955) Majd 1970-ben Prof. Dr. Pora Eugen akadémikusnál a Biológia Tudományok Cím megvédése.1971- 1972 Az UICCC (Rákellenes Világszövetség) ösztöndíjasa. Karolinska Egyetem, Sugárbiológia, Stockholm, Svédország. Hűséges természetére jellemző egész életében két munkahelye volt a Megyei Kórház, Nukleáris Orvos gyógyászati Laboratóriumban 1955- 1969 biológusként dolgozik, majd az Onkológiai Intézet, Izotóp laboratóriumában főmunkatársként megy nyugdíjba 1997-ben.
Hat tudományos társaság tagja. A teljesség igénye nélkül a Román Tudományos Akadémia kolozsvári fiókintézetének 27 éven keresztül titkára. Az Erdélyi Múzeum Egyesület választmányi tagja. A Magyar Tudományos Akadémia, Biológiai Tudományok Osztálya külső tagja. Mint vendégkutató többször is megfordult Magyarországon, Budapesten a Sugárbiológiai Intézetben, Szegedi orvosi Egyetem Izotop laboratóriumában. De járt Svédországban, Karolinszkai Egyetemen és Németországban a Freiburgi Egyetemen.
Romániában, román nyelven megjelent hét onkológiai és két sugárbiológiai témájú szakkönyve. Külföldön szaklapokban, német, angol, francia és magyar nyelven 32 dolgozat főmunkatársa és munkatársa. Romániában, román, angol, német és magyar nyelvű szaklapokban 131 dolgozat főmunkatársa és munkatársa. Jelenleg is szorgalmasan dolgozik célja egy magyar nyelvű sugárbiológiai kézikönyv megírása és megjelentetése „A sugárbiológia Kézikönyve” címmel.
Szakmai elismerések sem maradtak el Arany János Díj (MTA 2005. Mikó Imre Díj (EME 2006) Mikó Imre emlékérem (EME2009)
Mikor felkerestem, cikket írt a Korunknak. Mert úgy érzi, mivel nagyon érdekes kort él át, bőven van, miről írjon, nem csak a tudomány területéről, hanem arról az érdekes korról, melyet sikerült megélnie. Szemtanúja volt a nácizmus kialakulásának, majd a második világháború borzalmainak, melyet követett egy majdnem 50 éves szocializmusnak nevezett korszak, ami számukra nagyon keservesen kezdődött, mert államosították édesapja gyönyörű villáját, asztalos műhelyét. Kidobták a lakásukból az utcára, kerültek. Ebbe a veszteségbe édesapja bele rokkant és bele is halt. Ami ezen a nehéz sok megaláztatással járó helyzeten átsegítette az a sport volt. Már 15 éves korában el kezdett sportolni. Vívott. 17 éves korában bekerült a román ifjúsági válogatottba. 18 éves korában országos bajnok lett. 19 éves korában bekerült a nagy válogatottba. Tehát azt a nyomorult helyzetet, mibe bekerült édesanyjával a vívásnak köszönhető sikerek elfelejtették vele. A vívás olyan anyagi helyzetet biztosított, hogy anyagilag nem kellett nyomorognia. Állítja szerencséje volt az életben. Ozorai volt a mestere. Aki csodálatos ember volt fegyelemre, tisztességre, becsületre tanította növendékeit. Tőle tanulta meg: pontosság – udvariasság. Amikor Uray Zoltán megnyerte a kupát, mert első lett az országban örömmel dicsekedett el a mesterének, aki annyit mondott: rendben van, vetkezz le. Tovább kell keményen dolgozni. Csak a komoly munka hozhat eredményeket.
Ez a fiatal Zoltánba megmaradt. De nem marad a sport területén, mert pályaválasztás tekintetéből a maga nemében egy páratlanul szép és érdekes szakmát választott, amely hozzájárul az emberiség szenvedéseinek könnyítéséhez és bizonyos esetekben gyógyításához.
Biológus lett. Közben, mint vívó megjárta a Helszinki olimpiát majd az azt követő világbajnokságot. Elvégezte a vívó mesteri kurzust, de ez a pálya nem elégítette ki őt. A biológia világa, számára izgalmasabbnak, érdekesebbnek bizonyult. A laboratóriumok csendjében a tudomány világának változatosságában sok örömöt kapott. Szántai János Magyarországon végzett biológus egyébként vívó társa, bevitte a kórház laboratóriumába. Ez meghatározó volt számára. Budapesten tanult metodikával, tudással és hozzáállással, példamutató lett a fiatal Zoltánnak.
Dr. Holán Tibor volt vívó, radiológus, egyetemi tanárt megalapította Kolozsváron Románia második Nukleáris Orvosgyógyászati Laboratóriumát. Szántai János itt kollegája lett. A csapat, mely összeállt nem mindennapi volt. Nem csak a felkészültségben, de gondolkodásban is közel álltak egymáshoz, és itt bizonyosodott be, mekkora szerencse az egy ember életében, ha munkatárasai munkahelyén nem csak kollegák, de emberek is tudnak maradni.
A kutatás világánál izgalmasabb világ számára nem létezik. Az intézet egy olyan területen dogozott, melyet addig Romániában csak Bukarestben kultiváltak. Kolozsvár egyetemi város, és az orvostudomány tisztában van azzal, hogy a betegségek megoldásában a biológia, vezető szerepet kap. Nem egy egyetemi tanár fordult kéréssel hozzájuk, kísérletezéseik alkalmából. Jöttek a fiziológiások a fiziopatológusok, a sebészek, belgyógyászok. Tevékenységük az egész orvosi karral kapcsolatos volt. Minden szakmában lehetett izotópokkal valamit tenni. Ami új utat nyitott, újdonságot hozott. Pállfy professzortól tanult meg állatokkal bánni, állatokat operálni. Mikor 10 év Holán iskola után felkerült az Onkológiára ott elcsodálkoztak, hogy tud az állatokkal, egerekkel, patkányokkal bánni. Nagyon sokat jelent, bekerülni egy olyan miliőbe, ahol mindenki jó szakember. Lehet tanulni egymástól. Abban az időben az onkológia kórház Románia egyik legmodernebb intézete volt. Egy kitűnő gárdával. Chiricuta professzor az intézetben katonai fegyelmet tartott, mióta ő meghalt ez az intézmény csak lefele halad. Nagyon jó emberanyaga van, de megjelentek a csoportok, akik vagy x vagy y felé húznak. Egy hatszáz emberes intézetet vezetni nem könnyű.
Mindennek dacára maga az onkológiai intézet hihetetlen lehetőségeket biztosított. Vetekedett egy budapesti vagy párizsi intézettel. Ott volt a Nukleáris Orvos gyógyászati Laboratórium. Izotópokkal logikus hogy Uray dolgozott. Ott volt a rádió terápia, a két kobalt ágyú. A röntgen készülékek. Volt egy hatalmas állatház. Amint mondja: „Hiába vannak ragyogó ötleteid, ha nincsen egered és nincs, mivel besugarazd őket. Nekem óriási szerencsém volt. Az ember élte attól függ, kikkel kerülsz kapcsolatba. Mint fiatal kezdő első dolgozatom Ioan Baciu professzorral, aki később az egyetem rektor lett. Akkor ő volt a fiziopatológia főnöke.
Tehát a dolgozat sorrend Ioan Baciu, Hollán Tibor, Szántai István és Uray Zoltán. Ennél jobb kezdést elképzelni sem lehet, a mi viszonyaink között. Státusszimbólumot jelentett, hogy a doktori dolgoztomban két fejezet radioizotópokkal foglalkozott. Az abban az időben olyan volt, mint ha ma molekuláris biológiai módszerekkel megcsinálsz valamit. A tudományban is mindig vannak ilyen top módok.
A tudomány hatalmas léptekkel halad a maga utján. De ehhez egy olyan infrastruktúra kell, mely lehetővé, tegye az emberek kísérletező kedvének megtartását, fejlesztést és főleg finanszírozását. A tudományban is vannak divat jelenségek és létezik a csillogás is, ami ebben az esetben nagyon sokat jelent. Ezért sokan még karrierjük csillogtatása érdekében elkövetnek tudományos turpisságokat. Egyébként, amint elmondta most írt egy cikket, melynek címe: Gondolatok a tudományos kutatás néhány etikai kérdéséről (Csalások, hamisítások, plagiarizmus és elfogultság a tudományos kutatásokban) Nem csak a saját tapasztalatait használta fel, hanem összeszedett jó dosszárnyi adatot. Melyekből kiderül milyen hihetetlen csalások, szélhámosságok vannak a tudományban. Miért? Azért, mert ma már a tudomány 99 százalékban anyagi, társadalmi előnyöket jelent. Karriert jelent. Ezekért az emberek hajlandók kicsit javítani az eredményeiken.
Ezért a tudományos életben, amit nem tudsz reprodukálni, nem ér semmit. Ma már minden valamit is érő felfedezés fenn van a világhálón, ez nem mindig volt így. Ez azt jelenti, hogy azon szakmai területen, melyen dolgozol otthon, kell lenni. Ennek és a szerencsémnek köszönhetem, hogy a világon először én hoztam ki antidepresszív anyagoknak sugárvédő hatását.
-A ’89-es események után a Romániában élő magyar származású kutatók mennyire tudtak élni a lehetőségekkel?
– Azok, akinek ki voltak már építve a magyarországi kutatóhelyekkel a kapcsolatok, azoknak felajánlották. Mint például nekem is felajánlották minden hónapban egy- egy kutatót fogadnak. Nálam az intézményben a kollegáim nálam iratkoztak fel a budapesti és szegedi kutató laboratóriumokban való tevékenységre. Én a listát összeállítottam és elküldtem ez, és ez ezzel foglalkozik, mikor tudjátok őket fogadni? Ez olajozottan működött három-négy évig, majd lelassult. Igazgató cserék lettek és ez valahogy átment az egész egy olyan rendszerbe, hogy mindenki saját maga rendezi ez irányú dolgait. Mindenki magkapta a maga kis kapcsolatait jobbra, balra. A legjobb embereim elhagyták az országot és ma már komoly pozíciókat, töltenek be külföldi tudományos intézetekben.
- Az Erdélyi Múzeum-Egyesület újra alakulása a Te véleményed szerint mit jelentett?
- Nagyon sokat jelentett, meg kell nézni az előző éveket. Ekkor megjelent 110 dolgozat. Ebből a 110 dolgozatból kettő volt magyarul írva. Ami a Vásárhelyen megjelenő Orvosi Hírmondóban jelentek meg. A többi mind románul jelent meg. A jobb dolgozatok megjelentek angolul, németül és franciául. Tehát magyar tudományos élet jóformán nem volt.
Ezt lendítette fel az újonnan megalakult EME. Volt egy bizonyos tudománynépszerűsítés, amit zárt körben műveltek, népi egyetem címmel. Ehhez a régi nagyok nagyon komolyan álltak hozzá. Minden hónapban volt egy magyar előadás és a nép is bejött ezekre az előadásokra. A nagy öregek kihaltak, az után pótlás nem viszonyult annyira, legyen egy magyar nyelvű, szellemiséget képviselő iskola. Ez csendesen elsorvadt. Az is igaz, ma már Kolozsváron vannak olyan napok mikor négy-öt kulturális jellegű előadások, vannak. A diákság nem jár ilyen jelegű előadásokra ők mindent, megkapnak az egyetemeken és az Interneten. A tudományos előadásoknak keményen befütyült az Internet.
A tudományos életben az információ áramoltatás hihetetlenül fontos. Tudjam, mi történik szakterületemben. De a szakterületem is tudja eredményeim. Kolozsváron van két egyetem a Babeş– Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia- EMTE ahol magyarnyelven is, lehet tanulni, és diplomát szerezni. Ennek meglesznek az eredményei.
– Te hogy lépnél annak érdekében, hogy az a kumulált tudás, ami Erdélyben felhalmozódott valamilyen formában az, a világban élő ifjúsághoz eljusson?
Végző soron az egyetemi alkalmazottaknak a feladata lenne ez. De ehhez komoly anyagi támogatás kell. A civil egyesületek, szervezetek szintén sokat tehetnének ezen a területen. Ebben a vonatkozásban az ifjúság részéről is kellene, legyen egy bizonyos fokú nyitottság. De ez már neveléstől is függ. Rajtunk és rajtuk áll minden.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

Orbán támadóbb külpolitikát ígér
Orbán Viktor szerint az eddiginél bátrabb, kezdeményezőbb külpolitikára van szükség. A magyar kormányfő erről tegnap a külképviselet-vezetői értekezleten beszélt Budapesten. Úgy fogalmazott: 2010 különleges év a magyaroknak, mert Európában is ritkának számító nemzeti egységet hoztak létre, az emberek visszaszerezték az önrendelkezés képességét.
A miniszterelnök szerint a diplomaták számára e politikai változás jelentősége elsősorban az, hogy Magyarország visszanyerte hangját. „Egy olyan radikális erőviszony-változás történt Magyarországon, amely az önök számára megteremti (...) az újrakezdés lehetőségét” – mondta a misszióvezetőknek.
A kormányfő hangsúlyozta, napjainkban olyan új világrend alakul, amelyben bizonyos képességek felértékelődnek, ezért mindenekelőtt gyorsaságot, reagálóképességet és intelligenciát vár a diplomatáktól. Mint mondta, a válság valójában , ezért a kabinet célja nem a válságkezelés, felfogásuk szerint ugyanis a krízis végén a világ nem olyan lesz, mint előtte volt.
A külpolitikáról szólva hangsúlyozta, a szuverenitás gondolata mindig meghatározó elem volt, de a külpolitikai önrendelkezésnek „elértük a maximumát”. Ezért a külpolitikának nem a külső önrendelkezés növelése a célja, hanem új együttműködési hálózatok kialakítása.
Arra is kitért, hogy a politikai szélsőségesség, a kirekesztés és az antiszemitizmus megengedhetetlen, a kormány minden ilyen jelenséget „azonnal kritika alá vesz, megtámad, visszaszorít és megsemmisít” – jelentette ki. Úgy fogalmazott: „Az eddiginél sokkal bátrabb, támadóbb jellegű, kezdeményezőbb külpolitikára van szükség”.
Répás Zsuzsanna: új korszak a nemzetpolitikában
A kormányváltással új korszak kezdődött a nemzetpolitikában – mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár a külképviselet-vezetői értekezleten. A szomszédos országokban élő magyarok kedvezményes honosításáról szólva kijelentette: a törvénymódosítás célja az volt, hogy a külhoni magyarok többé ne legyenek idegenek Magyarországon.
A politikus hangsúlyozta: mindez nagy feladatot ró a külképviseletekre, mert a honosítási kérelmek az első körben oda érkeznek. Répás Zsuzsanna előadásában a nemzetpolitika egyik legfontosabb törekvésének azt nevezte, hogy „lehessen magyarként teljes életet élni a Kárpát-medencében”. Mint mondta, e célt leginkább az autonómia szolgálhatja.
MTI. Új Magyar Szó (Bukarest)

Földvári Golgota (Boros Ernő: "Hogy a magyar pusztuljon")
„A földvári temetőben
Sok magyar sír van egyvégtében
Minden sírra fel van írva:
»A szenvedés vitt a sírba«."
E sorokkal kezdődik "a foglyok ajkáról leírt" s a közemlékezet által megőrzött Sirató, amely az 1944 októbere és 1945 márciusa között az ottani internálótáborban ítélet nélkül megsemmisülésre ítéltetett Szatmár megyei magyarok és svábok golgotás szenvedését örökítette meg, tizenöt versszakban. Mi is történt Földváron, abban a gyűlölet szülte táborban, amely több száz, a román csendőrség által elhurcolt székely és partiumi magyar számára a dantei pokol kínjait jelentette? Az igazság feltárásának és a hivatalos elhallgatás ködének oszlatása erkölcsi kényszerétől/parancsától indíttatva kezdett oknyomozó munkába Boros Ernő nagykárolyi újságíró. Legújabb könyvével * az ott szenvedett, valamint az ott elhunyt szatmáriak százainak kíván lerombolhatatlan, ércnél is maradandóbb emléket állítani.
Az erdélyi valóságirodalomban ismert utakon jár. Az előtte járók közül Gazda József köteteire hivatkozhatunk, amelyek a közelmúlt és a jelen népélet igen fontos eseményeire, jelenségeire hívják fel az olvasó figyelmét. Szólhatunk továbbá Beke György csodálatos "barangoló-könyveiről", különösen azok magyarországi újrakiadásairól, amelyek a történelem sodrába beágyazottan, műfajteremtő erővel tárták fel az erdélyi magyarság életét.
Ezen az ösvényen jár Boros Ernő is. Az említettektől abban tér el, hogy koncentráltabban, egy-egy témára kiterjedően ássa be magát választott témája rengetegébe. Előző munkája - "Volt minekünk jó éltünk, van most nekünk jaj" (2005) - a szatmári svábok 1945 januárjában történt deportálásának állít emléket. A most megjelent könyvében a "málenkij robot"-ra a Szovjetunióba hurcoltak szenvedéstörténetét megelőző gaztettre irányítja a figyelmet. A korabeli dokumentumokra és a túlélők, valamint a már elhunytak közeli hozzátartozói - a megszólalás félelmének görcséből még évtizedek távolából is nehezen szabaduló - tanúságtételére épülő kötet lapjairól a köztudatban és a személyes beszélgetések szintjén egyaránt tabutémának számító földvári internálótábor borzalmas világa tárul fel. A kötet írója annál is tovább lép. Az okok és okozatok összefüggésének bemutatásával a történelmi háttér földerítésével keresi a választ a mindmáig megválaszolatlan - morálisan és jogilag egyaránt indokolhatatlan, megválaszolhatatlan - kérdésre: miért?... Miért a mérhetetlen szenvedés, miért a sok éves hallgatás, miért a kegyelet megtagadása, miért a kárpótlás elmaradása, bár egy bocsánatkérés erejéig is?
Megválaszolatlan? Boros Ernő könyve a választ keresi. Előbb a túlélők megszólaltatásával. A kevesekével, akik a XX. század utolsó éveiben még éltek. A huszonnegyedik órában kopogtat be hozzájuk, kérdezi, faggatja őket, tükröt állítva a ki-kihagyó emlékezetnek, fölszaggatva az átélt borzalmak okozta, évtizedek múltán is sajgó sebeket. A valamikori internáltak, családtagjaik szavaiból az erdélyi magyarság szenvedései freskójának egy eddig homályban maradt szegmentuma körvonalazódik: a halálra szánt százak és ezrek földvári kálváriája. "...e könyv híján mindaz, ami a romániai Szatmár megyéből 1944 novemberében a dél-erdélyi Brassó-Földvárra elhurcolt emberekkel megesett, olyan lenne, mintha meg se történt volna."
A miért-re adandó válasz keresésekor nem hagyhatta ki a történelem mostoha széljárását sem: a Trianonban a magyarság sorsa fölött kimondott kíméletlen és kegyetlen ítéletet, a darabokra szaggattatást; az utódállamok összehangolt támadását a kisebbségbe sodort magyar nemzettestek ellen. Az elűzetés, a határ menti régiók nemzetiségi összetételének - betelepítés útján történő - megváltoztatása felülírta a wilsoni önrendelkezési elveket, esélyt sem adva annak alkalmazására.
Szatmár megye Romániába eső részein, a trianoni határon tucatnyi falu létrehozásával tették meg az első lépéseket a vidék elrománosítása felé. A nagykárolyi járás főszolgabírója, dr. Ioan Gherman 1937-ben megjelent könyvében így szól erről: "...a határövezet románokkal való intenzívebb betelepítésének a román államnak nem csak nagy gazdasági, de nemzeti érdekei is fűződnek.". Nyolcvan év múltán már bebizonyosodott, hogy mit is takart/jelentett ez a nem titkolt szándék: azért kellett máshonnan románokat idetelepíteni, hogy megváltoztassák a lakosság etnikai összetételét, ezáltal elősegítve a térség mielőbbi mesterséges elrománosítását.
A második világháborúból való kiugrás hónapjaiban, az etnikai szempontok szerint meghúzandó határoktól való félelmükben, a békekötést megelőzően újabb biztosítékokat kívántak szerezni a trianoni határok visszaállítása, megerősítése érdekében. Ennek egyik bevált módszere a megfélemlítés. Az Erdélyt elözönlő szovjet és román csapatok nyomában ott vonultak a hírhedt Maniu-gárdisták - a halál önkéntesei -, kiknek kegyetlenségeiről a szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi vérengzések tanúskodnak. A seregeket követően telepítették vissza a román adminisztrációt, az 1940 előtt Észak-Erdélyben szolgáló csendőröket, hivatalnokokat, kiknek minden tettét a bosszú vezérelte. A bosszúé, amelynek a bukaresti román lapok adták meg a hangot: "...a magyarok most meg fognak fizetni a Kárpátok és a Tisza között élő testvéreink ellen ezer év alatt elkövetett kegyetlenségeikért." (Desrobirea, 1944. szeptember 23.) "Regnálásuk"-at a visszavonuló magyar seregekből szülőföldjükön leszakadt, civillé vált férfi lakosság internálásával kezdték. Százával, ezrével sorakoztatták őket s vitték "partizánokként" - többek közt - a földvári koncentrációs táborba. Az oda begyűjtött 32 000 férfi három negyedét tovább indították szovjet munkatáborokba, mintegy nyolcezernek viszont Földvár jelentette a poklok poklát, a szenvedés leírhatatlan fájdalmát, a halált. Ez lett az osztályrésze a Szatmár megyéből elhurcoltaknak is. A borzalmak áradatát a szovjet katonai parancsnokság szakította meg: 1944 novemberében Észak-Erdélyből kiparancsolta a román adminisztrációt, minden tartozékával együtt.
A szerző a visszaemlékezők szavaiból rekonstruálja a Földváron uralkodó állapotokat: a tábor "egy szögesdrót kerítéssel körülvett marhalegelőn volt (...) minket a domboldalba ásott, náddal fedett bunkerekben helyeztek el (...) ugyancsak földből kialakított ágyakon feküdtünk, és nagyon fáztunk (...) mindenki állandóan szörnyen éhes volt..." Életrontó hely volt, ahol egyre több volt a temetés. A megszólalók emlékezései, a táborból írott, s a hozzátartozók által megőrzött levelek megannyi örökmécsként emlékeztetnek a Földvárra hurcolt börvelyi, csanálosi, mezőpetri, csomaközi, berei, domahidai, gencsi, kaplonyi, kálmándi, szilágylelei, krasznaszentmiklósi, kismajtényi, nagymajtényi, nagyszokondi, szaniszlói, tasnádi, túrterebesi, szatmárudvari férfiak által átélt borzalmakra, az otthon maradt családok megkeserített életére. Szemléltetésképpen idézzük a kaplonyi Hevele Pál 1945. február 10-én kelt levelét. "Szeretett kedves jó feleségem, soraim friss és jó egészségben találjanak, három kis árvánkkal együtt. Én, drágám, nagyon el vagyok gyengülve, már 7 hete állandóan megy a hasam mint a víz, közben 2-3 nap az erőltetés kínoz. Gondold meg szívem, itt a koszt káposzta teljesen zsírtalan, egy olyan darab lóhús hozzá, ami 2 éves Tónika fiunk szájába belefér, apró, fagyos krumpli hajastól, mosatlanul, mint a moslék. Míg evvel félbe nem hagytak, minden nap 8-10 halott volt, most javítottak egy kicsit, és a krumplit meg kell hámozni. Két napja megkaptam a csomagot, amit küldtek, de két almán kívül még egyebet nem kóstoltam belőle, nem tudok enni. Gondold meg drágám, olyan lázas a belsőm, ha vizet látok, reszketek, annyira kívánom, de itt olyan rossz a víz, hogy ha valaki meg akar halni, hát csak lakjon jól belőle, hamar a sírba kerül. (...) Valikám, kislányom, írod, hogy kisöcséd, Palika jól tanul, örvendek neki, vigyázzatok egymásra, fogadjatok szót és imádkozzatok sokat, hogy a Szűzanya és a jó Isten segítsen haza hozzátok. Nagyon szeretlek benneteket, de most már abbahagyom az írást, mert a görcs húzza a kezem..." Hevele Pál két hét múlva maga is a halottak közé került, ott nyugszik a névtelen sírok egyikében.
A román kormány ennél is tovább kívánt lépni. Bizonyíték erre az a Román Miniszterelnökség által Nat. I./197//450-VIII. jelzéssel kibocsátott dokumentum, amely arra utasítja a végrehajtó szerveket, hogy "...a jelenleg román közigazgatás alatt élő összes magyar nemzetiségieket utasítsa ki. Indok: fasiszta magatartás, rémhírterjesztés, izgatás, oroszokkal való összeférhetetlenség, szabotázs stb. (...) Újságokban publikálandó a magyar nemzetiségiek soviniszta magatartása, amellyel lehetetlenné teszik az itt élő népek békés fejlődését és megélhetését."
Boros Ernő megszólaltatottjai arról sem feledkeznek meg, hogy a borzalmak idején is akadtak emberséges megnyilvánulások. A mezőfényi, bogdándi és a szilágyszegi román csendőrőrmester figyelmeztető üzenetének köszönhetően számosan elkerülték a Földvárra hurcoltatást, a szenvedést, a halált. Szólnak a Nagykárolytól Gyulafehérvárig gyalog menetelőket megszánó lakosságról, az éhezőknek általuk nyújtott, erőt adó falatokról. A kötetben fejezetnyi szöveg állít emléket a táborral szomszédos Hídvég református lelkészének, Lőrincz Árpádnak, szól a község csodálatos asszonyai által a foglyoknak és az őket látogató családtagoknak nyújtott segítségről. Rendkívül súlyos veszteség, hogy a lelkész által az elhunytakról, a sírok helyéről, az Oroszországba tovább hurcoltakról vezetett füzetei később megsemmisültek, velük az erdélyi magyarság szenvedéstörténete földvári fejezetének pótolhatatlan kordokumentumai enyésztek el.
A Brassóban megjelenő Népi Egység című lap 1945. február 11-i számában fölveti a kérdést: "Meddig tart még az emberirtás a földvári táborban?" Pár napra rá közli a lap Kurkó Gyárfásnak, a Magyar Népi Szövetség elnökének a kormánynak címzett nyílt táviratát, melyben többek közt az alábbiak olvashatók: "Az e táborban uralkodó állapotok a fasiszta haláltáborokra emlékeztetnek, nagyobb mértékben, mint a hírhedt munkatáborok." A Szatmár megyei internáltak számára 1945 március elején jött el a szabadulás órája. A szöges dróttal övezett táborból a túlélők kiszabadulhattak, de az ott átélt borzalmakról évtizedekig hallgatniuk kellett.
Joggal gondolhatnánk arra, hogy a 89-es fordulatot követően eljött az ideje annak, hogy a hallgatás zsilipjei kinyíljanak, hogy a földvári, többnyire jeltelen sírokban nyugvóknak emléket állítsanak, hogy az ott sínylődők, illetve utódaik kárpótlást nyerjenek. Ennek kettős aspektusa van: a történtek reális föltárása, az őszinte szembenézés a román és a magyar nép közti megbékélést szolgálná; az érintett személyek és utódaik számára lelki megnyugvást hozna, kibeszélésével megszabadulnának attól a súlyos lelki tehertől, amelyet évtizedek óta hordoznak, Földváron, jórészt ismeretlen, jelöletlen sírba nyugvó hozzátartozóiknak megadhatnák az őket megillető végtisztességet. Ehelyett mi történik? Az 1987-ben emelt obeliszket a kilencvenes években ledöntik. Ugyane sorsra jut a hídvégiek által emelt szikla-emlékmű, melyet Földvár polgármestere traktorral rántat le talapzatáról. Az elszenvedett hónapokért őket megillető kárpótlást azon a címen tagadják meg tőlük, hogy ők "csak vizsgálati fogságban voltak". E kötet íróját névtelen levélben fenyegetik. Tényfeltáró munkáját a nacionalizmus, a sovinizmus és a magyar revizionizmus megnyilvánulásaként aposztrofálják. "Nem leszel elfelejtve és nem lesz elengedve a büntetésed."
A kötet dokumentumértékét növeli a Szatmár megyei "földváriak" helységenként összeállított névsora, közte az ott elhunytak neve. A helységnévtár, valamint a falulexikon segíti az olvasót, hogy megismerje azt a vidéket, amelyről a könyv lapjain oly sok szó esik. Az utolsó lapokon közölt fotóanyag növeli a kötet olvasásakor bennünk felhalmozódó fájdalmat és együttérzést.
A győzők táborához szegődöttek és a kisebbségi lét sorsában osztozók "igazsága" közt mind a mai napig mély, áthidalhatatlan szakadék tátong. "...a múltat be kell vallani" - olvashatjuk József Attila gyönyörű szép versében. E nélkül nincs, nem lehet tovább lépni, megérni azt a kort, megoldani azt a feladatot, melyet költőnk a Duna mentén élő népek elé cselekvési programként álmodott: "A harcot, amelyet őseink vívtak, / békévé oldja az emlékezés / s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk nem is kevés."
* Boros Ernő: "Hogy a magyar pusztuljon" (1944 vége - 1945 eleje: Szatmár megyeiek a földvári haláltáborban). Második bővített és javított kiadás. Szemtanú könyvek, Státus Kiadó, Csíkszereda, 2009. Hitel

Bem József szobrának avatása
Amikor Szatmár megye magyarsága megemlékezett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójáról, emléket állított Bem Józsefnek is, a szabadságharc legendás hírű tábornokának. Bem József 1848 decemberében érkezett Szatmárnémetibe, innen indult az erdélyi hadszíntérre, hogy átvegye a hadsereg feletti parancsnokságot. Nagybányára vezető útjában megszállt Szamoskrassó községben, ahol vendégül látta őt és kíséretét Darvay Ferenc földbirtokos. 1998-ban Bem szálláshelyét, a Darvay-kúriát, a Szatmárnémeti RMDSZ, annak művelődési csoportja, a Szent István Kör, a Szamoskrassói Református Gyülekezet, élén Nt. Sipos Miklós lelkipásztorral, szatmári esperessel és Kolcs Község Polgármesteri Hivatala háromnyelvű (román, magyar, lengyel) emléktáblával jelölte meg. Ennek kapcsán Bem tábornok pályafutását bemutató emlékszoba került berendezésre, amelyet a tábornok szülővárosának, a lengyelországi Tarnównak a múzeuma is támogatott. Bem József halálának 160. évfordulója alkalmából Kolcs Község Polgármesteri Hivatala, Szamoskrassó és Szatmárnémeti református gyülekezete, valamint a Szent István Kör 2010. szeptember 4-5-én megemlékező történelmi előadást szervez, és szobrot kíván avatni a két nemzet közös hősének.
Illesse köszönet az adományozó magánszemélyeket és szervezeteket, köztük Bozsó Károlyt, a Bocons Kft. tulajdonosát, aki áldozatos munkájával hozzájárult a szobor alapzatának elkészítéséhez és környezetének kialakításához.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak az ünnepségre. Szőcs Péter, szatmárnémeti tanácsos, a Szent István Kör elnöke. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Thália templomait is sújtja a válság
Szerényebb költségvetéssel kezdik az új évadot a magyar színházak, a társulatvezetők azonban bizakodnak, igyekeznek a maximumot kihozni a csökkentett költségvetésből. „Abból főzünk, amink van” – fogalmazott Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója a társulat tegnapi évadnyitó ülésén, utalva a nehéz anyagi helyzetre. Korábban a közalkalmazottak számát csökkentő kormányrendelet miatt félő volt, hogy a temesvári teátrum is leépítésekre kényszerül, azonban végül Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter közbenjárására a rendeletet úgy módosították, hogy az nem vonatkozik a kőszínházak alkalmazottaira.
Katona Mihály, az intézmény sajtóreferense szerint azonban a 25 százalékos költségcsökkentést nem lehetett elkerülni, így a színház dolgozóinak bérét is csökkentették, új bemutatókra is kevesebb pénz jut, de igyekeznek színvonalas évadot összehozni. Egyelőre csak az évad első felének terve végleges: újévig három bemutatót tart a társulat, szeptember 5-én Vass Richárd mutatja be Fafej című egyszemélyes, felnőtteknek szóló bábelőadását, amelyet Gálovits Zoltánnal közösen írt és rendezett, októberben Spiró György Prah című művét, decemberben pedig Shakespeare Ahogy tetszik című komédiáját viszik színre. Az évad egyébként már augusztus 23-án elkezdődött a többéves hagyománynyal rendelkező mozgásművészeti workshoppal, amelyet Döbrei Dénes táncos-koreográfus vezetett. „Mivel szórványszínházat működtetünk, nem tehetjük meg, hogy csak bizonyos réteget szólítsunk meg. Igyekszünk minél változatosabbá tenni repertoárunkat, hogy a változatos igényeknek megfelelhessünk, így a gyerekektől az idősekig minden generációnak és elvárásnak próbálunk megfelelni. Bábtagozatunk is van, minden évben igyekszünk gyerekelőadást is színpadra állítani, tragédiát, vígjátékot, zenés darabokat egyaránt megtekinthetnek nézőink” – mondta lapunknak Katona Mihály, hozzátéve, hogy a jegyek és bérletek ára nem változik.
Művészszínház egyeztetési gondokkal
Az Aradi Kamaraszínház 2010/2011-es évadjában három új bemutató szerepel. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal közösen vitték színre Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiáját, amelynek romániai premierjét augusztus 17-én tartották Aradon. Az előadás mindkét színház repertoárjába bekerül. Az évad másik új produkcióját, Jean Genet Cselédek című darabját a magyarországi Zsámbéki Színházi Bázissal együttműködve augusztus 18-án mutatták be Zsámbékon. A produkcióban Váta Loránd, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, Harsányi Attila, az Aradi Kamaraszínház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Hetek Csoportja művésze, valamint a színész-koreográfus András Lóránt szerepel. A harmadik bemutató egy táncelőadás lesz, amelyet András Lóránt rendez. „András Lóránt egyébként egy tánccsoportot szeretne létrehozni a színházunkon belül, ehhez ő fogja kiválasztani a megfelelő embereket” – mondta lapunknak Tapasztó Ernő társulatvezető. Mint közölte, a kormány által elrendelt leépítések őket eleve nem veszélyeztették, hiszen nincsenek munkakönyves alkalmazottaik, csupán egy-egy szerepre szerződtetnek színészeket más társulatoktól. „Van 3-4 alapember, akikkel rendszeresen dolgozunk, még legalább ugyanennyi kellene, hogy gond nélkül működhessen az intézmény, hiszen ebben a helyzetben egyeztetési gondok adódhatnak, a színészek az őket alkalmazó színházak programjától függően tudnak csak együttműködni velünk” – mondta Tapasztó. A társulatvezető szerint az állami támogatás csökkentése nem jelent nagy veszélyt rájuk nézve, hiszen pályázati forrásokból pótolni tudják a hiányt. „Színházunk még csak hároméves, még fejlődünk, de aki megnézi a repertoárunkat, az láthatja, hogy egy kis művészszínházat szeretnénk itt létrehozni és fenntartani. Természetesen nem feledkezünk meg azokról sem, akik a könnyedebb műfajokat kedvelik, így minden évben vendégszerepelnek nálunk más társulatok olyan előadásokkal, amelyeket már bejárattak, és nagy érdeklődésre tartanak számot” – magyarázta a társulatvezető. Kérdésünkre Tapasztó Ernő elmondta: frissen végzett színészeket egyelőre nem alkalmaztak, a fő céljuk olyan állandó társulat kialakítása, amelyre már bátran támaszkodhatnak, ennek tagjait pedig egyelőre a már elismert színészek között keresik. „Amint megerősödik az intézményünk, és lehetőségünk lesz állandó munkatársak alkalmazására, a fiatal színészeket is bevonunk, számukra azonban egyetlen szerepre kötött szerződés nem jelent stabil megélhetést” – fejtette ki Tapasztó. A társulatvezető elmondta: az Aradi Kamaraszínház szervezi az 5. Interetnikai Színházi Fesztivált.
Befejeződhet a felújítás Nagyváradon
Mesemusicallel kezdődik a Nagyváradi Állami Színház 2010/2011-es évadja – mondta el lapunknak Dimény Levente társulatvezető. A Háború a csillagért – Áni Máni, avagy Vazamotor visszavág című zenés darabot Bella István költő és Mészöly Gábor dramaturg írta, a zenét Rossa László szerezte. A premierre szeptember 25-én kerül sor, rendhagyó helyszínen, a Fekete Sas-palotában működő Szabadság moziban – a tervek szerint az évad folyamán többször is játszik majd itt a társulat, hiszen a színházépület a felújítás miatt még mindig nem használható. Október végén mutatják be azt a színművet, amelyet már az elmúlt évad végére terveztek: Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című darabja valószínűleg a filharmónia koncerttermében kerül bemutatásra. A hagyományokhoz híven idén is lesz szilveszteri produkció, majd a társulatvezető reményei szerint februártól végre a műemlékszínházban tarthatja az előadásokat a társulat. Márciusban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátékát tekinthetik meg a váradi bérletesek: a Csíksomlyói passiót adják elő. Lesz ezeken kívül kortárs magyar színmű is: Tasnádi Zoltán Közellenség című darabját Tasnádi Csaba rendezi Váradon. Id. Kovács Levente a rendezője a Closer című amerikai film forgatókönyve alapján színpadra állított Közelről című darabnak, amely szintén bemutatásra kerül az idén. Október 15-én lesz 110. éves a színházépület, és bár a felújítás még ekkor is zajlani fog, a társulat mindenképpen megünnepli a jeles napot. Dimény Levente, aki második évadját kezdi társulatvezetőként a Szigligetinél, elmondta, a társulat továbbhalad a kijelölt úton, de ugyanilyen fontosnak tartja azt is, hogy a repertoár minél szélesebb réteget szólítson meg. Megjegyezte: a tervek szépek, de a színház anyagi keretei igen szűkösek.
Keresztes Attila, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti vezetője lapunk kérdésére elmondta, a kormány megszorító intézkedései csaknem ellehetetlenítik a partiumi teátrum működését. „Mivel a kormány megvonta a bérek 25 százalékát, olyan munkatársunk is van, aki 500 lejt visz haza havonta” – mondta a rendező-igazgató. Keresztes szerint nem tudni, hogyan tudják majd fenntartani az intézményt, hiszen a tavalyi költségvetésük is szűkösen volt elegendő, idén pedig 20 százalékkal kevesebből kell gazdálkodniuk. „Lesz majd olyan téli nap, amikor csak pár órát fűtünk, a színészeknek viszont nem kötelező 17 fok alatti hőmérsékleten dolgozniuk, így megvan az esélye annak, hogy a fűtetlen teremben a próbákat nem vállalják” – magyarázta a társulatvezető. A partiumi teátrum magyar társulata a tavalyi 10 helyett 11 bemutatót tervez. „Bérletrendszerben összesen 16 darabot játszunk majd, mert a 11 bemutató mellett három régebbi darabot újítunk fel, illetve a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bérletcserében elhozza A csoda című darabot, mi pedig cserébe az ottani bérleteseknek játsszuk majd a Három nővér és a Leánder és Lenszirom című előadásunkat” – tette hozzá Keresztes. A 2010/2011-es színházi évadban többek között 2 bábelőadás, 2 nagyszínpadi mesejáték, 2 Broadway-darab (köztük egy musical), és egy olasz vígjáték is szerepel az idei repertoárban. Emellett a tervek szerint több stúdió-előadást is bemutatnak, felolvasó színházat is rendeznek, illetve a bérletesek a Kolozsvárott nagy sikerrel játszott Kövekkel a zsebébent is láthatják, amelyet a múlt héten a Félsziget Fesztiválon is nagy népszerűségnek örvendett. Keresztes elárulta, az ősz folyamán több budapesti teátrum közreműködésével „Keresztes-miniévadot” láthat a magyar főváros közönsége, amelynek során a művész 2 szatmári, egy lengyelországi és várhatóan egy magyarországi rendezését tűzik műsorra. A Harag György Társulat szeptember elsejétől teljesen megújult internetes honlappal jelentkezik, amely a www.harag.eu címen érhető el. Krónika (Kolozsvár)

Második bécsi döntés és a magyar bűnök (Hetven éve) — folytatás tegnapi lapszámunkból
Utolsó csatlós
A bűnösség lajstromában szerepel még az is, hogy a Horthy vezette Magyarország Németország utolsó csatlósa volt, de azt gyakran elfelejtik elmondani, hogy Magyarországot már 1944. március 19-én megszállták a német csapatok, és olyan kényszerpályán mozgott, amely nem tette lehetővé a semlegesség megőrzését.
Ha ez valamilyen csoda folytán megvalósul, akkor sem részesült volna jobb elbánásban. Gondoljon mindenki Lengyelország és Csehország sorsára. Őket még a háború előtt, illetve kezdetén megszállta Németország, de mindkét állam ugyanúgy a szovjet kommunizmus prédája lett, mint azok az országok, amelyek német csatlósok voltak. Nem képzelhető el az, hogy ha Magyarország nem lép be német oldalon a Szovjetunió elleni háborúba, elkerülhette volna a korai német megszállást. Ez esetben mi maradt volna Magyarországból és a magyar zsidóságból?
Sokan nem tudják azt sem, hogy Magyarország még a háború elején a németek elől menekülő lengyelek százezres tömegét is befogadta, sokáig biztonságot nyújtott a zsidóknak is. A háború idején, egészen 1944 tavaszáig a zsidó világszervezet vezetői a legnagyobb veszélyt a magyar zsidóságra nézve abban látták, ha Magyarország szembefordul a németekkel. Akkor az volt a véleményük, hogy Magyarország menedéke a zsidóságnak. Idézem Földi Pál hadtörténészt, aki a zsidókra vonatkoztatva ezt írta: ,,a német megszállás pillanatáig a magyar állam nem szolgáltatta őket ki a hitleri gyilkos őrületnek”. Természetesen nem tagadhatóak azok a zsidótörvények, amelyek korlátozták a zsidóság ,,személyes szabadságát, sértették emberi méltóságát, (de) a hivatalos Magyarország nem tört a (zsidóság) vesztére”.
Nos, a propaganda és a kommunista agymosás hatása alatt állók bizonyára nem nagyon nézegették a korabeli Európa térképét, mert ha azt bárki áttanulmányozza, és ismeri az adott kor politikai, katonai helyzetét, egyértelmű, hogy Magyarország nem vállalhatott honvédő háborút Németországgal szemben. E nagyhatalom néhány hónap alatt szállta meg Európát, köztük Franciaországot is. Itt megemlíthetjük azt is, amit sokan szeretnek elfelejteni, hogy Magyarország német érdekszférába kerülését valójában azok a nagyhatalmak idézték elő, melyek 1920-ban szétverték az egész Kárpát-medencére kiterjedő magyar államot. Elvárni az egykori területeinek 28,5 százalékára szűkített Magyarországtól, hogy szembeszálljon Németországgal, még gondolatban is komolytalanság.
Sokan azt is elfelejtik, hogy Magyarország a német csatlósok közül a legkésőbb, kényszer hatására lépett a be a Szovjetunió elleni háborúba. A leggyakrabban azt lehet hallani ironikus éllel, hogy Magyarország hadat üzent Amerikának. Azt is ritkán mondják, hogy nagyobb részben, amikor Horthy kormányozta az országot, a magyarság viszonylag ímmel-ámmal, aránylag kis létszámú haderővel vett részt a háborúban. Természetesen nem nagyon szeretik elmondani azt sem, hogy a szuverenitását vesztő ország vezetése továbbra is igyekezett mérsékelni a frontra küldött magyar katonaság számát, és sikerrel akadályozták meg a budapesti zsidóság deportálását is. De még kevesebben tudják, hogy Magyarország már 1943-ban megkezdte a tárgyalásokat a háborúból való kiugrásra.
Mivel a Horthy-kormányzat nem szolgálta lelkesedéssel a náci Németországot, német támogatással Magyarországon is kialakult egy fasiszta ideológiával kacérkodó szűk csoport, amelyet a Horthy-ellenes Szálasi Ferenc vezetett. A Horthy-korszakban Szálasi hosszú ideig börtönben volt, de a háború utolsó szakaszában szabadlábra került. Amikor 1944. október 15-én Horthy Miklós kormányzó bejelentette Magyarország kilépését a német oldalon folytatott háborúból, a németek letartóztatták, családjával együtt kényszerlakhelyre szállították, és a hatalmat Szálasi vette át. Magyarország ekkor vált hadszíntérré, és így alakult ki az a furcsa helyzet, hogy a magyarság legutolsó csatlósként megbélyegezve, a legnagyobb veszteséget elszenvedő országok között végzi azt a háborút, amelybe akarata ellenére sodródott. Azonban azokat a huszonéves fiatal magyar embereket, katonákat, akik az utolsó leheletükig harcoltak hazájuk védelmében, lefasisztázni aljasság, Horthyt szintén! Horthy Miklós kormányzó és Magyarország helyzetét a legjobban Bakay Szilárd vértanú tábornok hadi jelentése illusztrálja: ,,Hátam mögött a német, előttem az orosz, fejem fölött az angolszászok. Parancsot kérek.”
Nemzetiségi elnyomás
Az ún. horthysta uralom bűneként szokták felróni a háború alatti nemzetiségi elnyomást is. Nos, hogyan állunk ezzel? Elmondható, hogy ez állampolitikai szinten nem érvényesült. Erdélyt véve alapul megállapítható, hogy amíg a román uralom alatt maradt Dél-Erdélyben élő 500―700 ezer magyar népesség férfinépe munkatáborokba került, a magyar oktatás, a sajtó és a kultúra elsorvadt, addig a magyar fennhatóságú Észak-Erdélyben állampolitikai szinten a nemzetiségekkel való együttműködésre törekedtek. Így például súlyos börtönbüntetést róttak ki azokra, akik az országban élő kisebbségekre lealacsonyító jellegű szavakat használtak. A magyar rendőrnek, ha románlakta településbe kapta a kihelyezését, ismernie kellett a helyi lakosság nyelvét. A magyar középiskolákban, mint például a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, a magyar diáktól megkövetelték a román nyelv tanulását, miközben akadtak olyan román települések, ahol az államnyelv, a magyar oktatása csak formális. Mindezeket képtelenség elhinni a mai Romániában, pedig nem a háború időszakában élünk. Képzeljük el, hogy ma, amikor Székelyföld nyolcszáz éves megnevezése hivatalos okmányban dührohamot vált ki, amikor Sepsiszentgyörgyön az új telepes román szomszédainknak természetes az, hogy az őslakos magyar románul köszön, magyar nyelvű viszonozás nélkül. Gondoljuk el, milyen képtelenül hangzik, hogy egy magyar többségű régióban a román iskolában a magyar nyelvet tantárgykény oktassák, az meg egészen megmosolyogtató, derűt keltő elképzelésnek látszik, hogy a román pénzt magyarul is feliratozzák. Mindez akkor, amikor Svájcban a 0,5 százalékarányt képviselő rétorománoknak ez természetes, vagy a magyar pénzek Horthy idején hatnyelvűek voltak. Az meg végképp nonszensz, hogy a román rendőr a magyar településeken magyarul tudjon.
A ,,kismagyar idő” (1940―1944) alatt az Erdélyi Magyar Párt a románokkal való együttműködés szorosabbá tételét szorgalmazta, felismerve, hogy a román és a magyar nép érdekei közösek azon a földön, ahol évszázadok során együtt éltek. Szorgalmazták a háborúból való kilépést is.
Párizsi békediktátum (1947. február 10.)
A párizsi békeszerződés a trianoninál is igazságtalanabb volt, mert most nem egy soknemzetiségű államot, hanem többségében magyarok által lakott ország területeit adták át olyan országoknak, amelyeknek a legfőbb célkitűzésük a magyartalanítás, az ún. homogén nemzetállamok létrehozása volt.
Az 1947-es párizsi békediktátum, hasonlóan az 1920-as trianonihoz, a magyarokat jobban büntette, mint más népeket. Ismét figyelmen kívül hagyták az önrendelkezés elvét, a történelmi igazságosságot. Az 1938 és 1941 között többnyire békés eszközökkel visszaszerzett magyar népességű területek révén létrejött, nemzeti államnak tekinthető Magyarország határait nem ismerték el.
A történelem furcsa fintora, hogy ismét olyan államok nyerték el a nagyhatalmak szimpátiáját, támogatását, melyek a háború idején nagyobb bűnöket követtek el, mint Magyarország. A fasiszta szlovák államnak adták a majdnem teljesen magyarlakta Felvidék határ menti régióját, a ruszin—magyar autonóm területet, Kárpátalját Ukrajnához csatolták. Délvidéket, annak ellenére, hogy Tito marsall teljes magyar falvak lakosságát mészároltatta le, mintegy 40―50 ezer magyart öltek meg, Jugoszláviához csatolták. A magyar többségű, a háború végén alig 37 százalékarányban románok által (is) lakott Észak-Erdélyt, bár a Maniu-gárdák vérengzései miatt a román adminisztrációt 1944 őszén a szovjet hadvezetés kitiltotta, Romániának adták. Ennek átadása is érdekes. Semmi köze nem volt az etnikai arányokhoz, a történelmi igazságossághoz. Észak-Erdély Romániának adását Sztálin arra használta fel, hogy ennek fejében kierőszakolja a román vezetéstől két kommunista miniszter befogadását a román kormányba. Románia olyan ország volt, amely 1941 júniusától 1944. augusztus 23-ig óriási létszámú hadsereggel harcolt a németek oldalán, miközben hadserege, senki által nem kényszerítve, a zsidók százezreit gyilkolta le nemre és korra való tekintet nélkül.
Hogyan is állunk ,,a magyar bűnökkel”, amiért Magyarországot meg kellett büntetni? Ha Trianon az önrendelkezés megsértése, diktátum és igazságtalan jellegű volt, akkor az 1947-es párizsi béke, amely túlnyomórészt magyarlakta területeket osztott szét, minek minősül?
A második bécsi döntés hetvenedik évfordulóján megállapíthatjuk, hogy a magyarkérdés nemzetközi szintű becsületes megoldására utoljára 1940 táján került sor, és ezért nekünk, az utódállamokban élő másodrangú állampolgároknak nem kell szégyenkeznünk! Kijelenthetjük azt is, hogy a békediktátumok által szétosztogatott magyarlakta régiók megtartása fejében elvárjuk a nagyhatalmaktól: utólag arra kötelezzék a történelmi magyar területek birtokába jutott államokat, hogy az őslakos magyarság számára, létszámuknak megfelelően területi, kulturális és helyi autonómiákat biztosítsanak. E sorok írója meggyőződéssel állítja, hogy ennek megadásával a történelmi múlt megpróbáltatásait ,,békévé oldja az emlékezet”.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Paradoxonok színházi évadja
A válság ellenére minden idők legjobb évadjára készül a kolozsvári magyar társulat
Annak ellenére, hogy a hazai színházakat drasztikusan érintő gazdasági válság idén sem enyhül, a Kolozsvári Állami Magyar Színház minden eddiginél változatosabb évadot ígér a kincses város színházkedvelő közönségének.
„Mindennek ellenére”
„A 2010–2011-es színházi évad a szabadságban eltöltött huszadik évad lesz. Ugyanakkor sajnos ebben az évadban csúcsosodik ki Romániában a már sokat emlegetett gazdasági – és morális – válság. Ennek ellenére, paradox módon, társulatunk reményeink szerint minden eddiginél gazdagabb, változatosabb és színvonalasabb színházi évadját fogja ebben az évben megvalósítani” – fogalmazott Tompa Gábor rendező a Kolozsvári Állami Magyar Színház tegnapi évadnyitó sajtótájékoztatóján.
Idén is több bemutatót, klasszikus és kortárs darabok felolvasói estjeit, komolyzenei és dzsessz-esteket, valamint színvonalas formabontó színházi kísérleteket követhet figyelemmel a kolozsvári nagyérdemű közönség, amint azt a színházigazgató bejelentette
Teljes gőzzel folynak a próbák
A nyári fesztiválok idejének lejártával a kolozsvári társulat gőzerővel készül a következő évadra. Mint megtudtuk, három előadás próbái már javában folynak. Az előttünk álló évad első bemutatójára szeptember 22-én kerül sor, amikor a társulat William Shakespeare Szeget szeggel című drámáját fogja bemutatni Mértéket mértékkel címen, Matthias Langhoff rendezésében.
Ezután, október 5-én kerül sor Visky András Alkoholisták című darabjának stúdióelőadására, Tompa Gábor rendezésében. Az évad minden bizonnyal legérdekesebb színházi kísérletének a három fiatal színirendező, Gianina Cărbunariu, Andrea Vălean és Radu Apostol közös rendezésében létrejövő, a Verespatak címet viselő színházi projekt bizonyul.
„Ez a projekt azért is roppant érdekes számunkra, színházi emberek számára is, mivel alkotói, társulatunk színészeivel közösen, a nyáron kimentek Verespatakra, és tanulmányokat végeztek, interjúkat készítettek az ott élő emberekkel. Ezekből az anyagokból áll össze a színházi projekt anyaga, amelyet stúdióelőadás formájában, várhatóan idén novemberben tekinthet meg a nagyérdemű” – tájékoztatott tegnap Tompa Gábor színházigazgató.
Formabontó előadások
Mint kiderült, az idei évad több, a megszokottól eltérő produkciót is tartogat. Az idei évadban markánsan jelen lesz majd a színházi élet „off” kategóriája is: több olyan előadás, színházi est is bemutatásra kerül majd, amelyek szövegeit elsősorban a társulat színművészei javasolták, és ők is viszik majd színre.
„Úgy gondolom, ezek az előadások roppant fontosak – innovatív szerepüknél fogva – a társulat életében. Ilyen előadás lesz a Tiramisu – Megöltem az anyámat, amelyet Dimény Áron és Albert Csilla hozott létre és ők is játsszák majd 2011 januárjában” – részletezte a sajtótájékoztatón Visky András művészeti aligazgató.
Újra jelentkezik az Interferenciák
Az idei évad egyik legfontosabb színházi eseménye a 2010. december 1-je és 13-a közt második alkalommal megrendezendő Interferenciák színházi fesztivál lesz. Mint azt a szervezők elmondták, idén ez a név nem csupán kultúrák vagy korosztályok, hanem terek interferenciáját is jelenti, ugyanis a fesztivál teljes időtartama alatt Kolozsvár több helyszínén is zajlanak az előadások, így a Tranzit Házban, az Ecsetgyárban, a Nemzeti Színházban és a tervek szerint a Bánffy-palota udvarán felállított sátorban is. Ezzel a szervezők a színház népszerűsítését is szeretnék előmozdítani.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Konszolidálni kell a sajtót
Interjú Lukács Lászlóval, a Chronos médiaügynökség tulajdonosával
„Nem lehet magyar sajtópiacot Erdélyben csak támogatásokból fenntartani. A helyi vállalkozók, vállalkozói szövetségek is helyet kell kapjanak az új médiaműködtetési rendszerben” – vélekedik Lukács László. A székelyudvarhelyi Chronos Consulting médiaügynökség tulajdonosával, a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatójával a Székelyföldi Régió Magazinban megjelent interjút kivonatosan közöljük.
Hogyan került kapcsolatba a médiával?
Még 1991-ben, a rendszerváltást követően kapcsolatba kerültem az írott sajtóval. Az Erdélyi Napló akkori tulajdonos-főszerkesztője (...) munkát ajánlott, így kerültem a kiadó marketingosztályára. Az egy más világ volt, az újságok zöme több tízezres példányszámban jelent meg, ami főleg annak volt tulajdonítható, hogy akkoriban nagy volt az eufória, a sajtóéhség, mivel a Ceauşescu-időkben kiéheztették a magyar olvasókat. (...) Sajtódömping volt a piacon.
És akkor jöttek a változások.
Az erdélyi magyar sajtópiacon a változások több időszakát is megkülönböztethetjük. Az első a már említett rendszerváltás utáni időszakban volt, (...), a második változás annak a következtetésnek adott helyet, hogy tényleg csak azok maradhatnak meg a piacon, akik profi rendszereket alakítanak ki mind szakmai, mind kiadói szinten. (...)
Ebben az időszakban kitermelődött egy új generáció az újságírás területén. (...) Természetes folyamat volt a szakmai váltás mellett a kiadók irányításának is a szemléletváltása, megjelent egy fiatal, tettre kész generáció.
Ön 2002 és 2006 között volt a Krónika Kiadó vezérigazgatója, de már 1999, a napilap indulása óta tagja volt a menedzsmentnek. Milyen új színt, új rendszert hozott a Krónika?
A Krónika Kiadó koncepciója egy olyan erdélyi napilap megteremtése volt, amely segítségével összeköthetjük a különböző régiók információit. (...) Az értékesítési rendszert mi magunk építettük fel, és rövid idő elteltével összesen 240 településen rendelkeztünk saját lapkihordóval, akikhez saját logisztikai rendszer segítségével szállítottuk ki a lapot. (...)
A talán legnépszerűbb szolgáltatás a magyarországi magazinok behozatala volt, és a Krónikáról ekkor kezdett kialakulni az a kép, hogy nem csupán egy újság, nemcsak egy kiadó, hanem intézmény. (...) Abban az időszakban ez volt talán újszerű: az intézményesen felépített és irányított kiadó, ahol az értékesítés folyamatosan összedolgozott az újságírókkal, ahol (...) olyan szemléletet sikerült kialakítani a több mint 400 emberben, aki a kiadónál dolgozott, hogy csak jó munkával lehet sikert elérni.
Az erdélyi magyar sajtópiac 2005 környékén tisztult le... (2005. októberében jelent meg a Romániai Magyar Szó és az Előre utódlapja, az Új Magyar Szó is – szerk. megj.)
– (...) Ekkor, 2005-2006 táján jött el az a pillanat, amikor el lehetett már mondani, hogy minőségibb sajtópiacunk lett, letisztultak a viszonyok, felépültek a rendszerek, de ezzel együtt egyfajta „példányszámstop” is beköszöntött. Példányszámot növelni nagyrészt már csak egy másik piaci szereplő kárára lehetett és lehet ma is növelni. (...) Kialakult egy versenyhelyzet, ami ma is tart. (...)
Egyértelműen lehet azt is látni, hogy előretört a piacon az internet, és így születtek meg az újságok elektronikus változatai is, amelyek megint újszerűséget, változást eredményeztek a piacon.
Segíti vagy inkább hátráltatja a saját honlap az újságok eladhatóságát?
Ez is egy nagyon érdekes kérdés: készítsél-e írott sajtóterméknek honlapot vagy sem? Ha készítsz, megnézik a lapot az interneten, és nem lehet igazából felmérni, hogy meg fogják-e vásárolni a nyomtatott terméket... ez nagy dilemma.
Megmondom őszintén, nem vagyok annak a híve, hogy egy újságnak legyen honlapja. Erre más technikákat kell kitalálni, valami hírportálszerű megoldást. Több sajtótermék esetében is lehet látni, hogy olyan típusú internetes felületeket hoztak létre, amelyek más tartalmakat közölnek, mint az újság. Ez lehet több, vagy akár kevesebb tartalom is. Nos, ennek így már van értelme. (...)
Hogyan lehet a nyomtatott lapok példányszámának csökkenését megállítani?
Túl sok sajtótermék van jelenleg a piacon, főleg így, hogy előretört az internet. (...) Szerintem különböző összevonásokban lehetne gondolkodni a média területén, valamilyen együttműködésben. (...) A hirdetési piacon a meglévő kampánypénzeket koncentráltabban lehetne elhelyezni. (...)
Sok kicsi sok helyre elszórva nem megy sokra. Ezért látom megoldásnak a sajtópiac konszolidációját. Hogy ezt milyen formában és milyen struktúrák szerint, azt ki kell dolgozni. (...)
A vállalkozói szövetségek is helyet kell kapjanak ebben az új rendszerben, mert így jobban magáénak érezné a vállalkozó is a kiadványokat. (...) Mindenképpen be kell vonnunk a helyi vállalkozói erőket, mert nem lehet magyar médiapiacot Erdélyben csak támogatásokból fenntartani, kell a helyi erők hirdetési hozzájárulása is.
Z. Nagy István. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kulturális (pár)bajok – Beszélgetés Szőcs Gézával
Versírásról, bizalomról és bizalmatlanságról, politikáról, pornó- és giccsadóról, a Julianus-, és a Márai-programról, az NKA sorsáról, vidék és Budapest viszonyáról, és a jövőről alkotott képéről beszélgettünk Szőcs Gézával a Tokaji Írótáborból Budapest felé autózva.
Írsz-e még verset mostanában, vagy már csak népdalokat – ahogy ezt a városi legenda tartja Budapesten? – Nem írtam mostanában verset, de ez nincs feltétlenül kapcsolatban a mintegy három hónapja tartó megbízásommal, aminek a lényege, hogy a kulturális intézményrendszer ügyes-bajos dolgaival foglalkozom. Volt már rá példa az életemben, hogy nagyon stresszes, leterhelt hónapokban is tudtam verset írni, de arra is, hogy hosszabb nyaralás, pihenés nem hozta meg az inspirációt. Ihlet kérdése minden. Ha az emberben épségben megőrződik a lírai-én, akkor bármikor megszólalhat.
Az utóbbi időben több, veled készített interjút is közöltek, illetve a megbízatásod elején a Nagyításban jelent meg egy összeállítás. Én két beszélgetésre utalnék most: a szinte hírhedtté lett Indexes megjelenésre, illetve legutóbb a Magyar Narancsban olvasható interjúra. Két dolog volt bennük közös: hogy nem ismerték a Nagyítás-beli összeállítást, illetve a támadó hangnemük. Te miben látod az okát?
A bizalmatlanság, a barátságtalan hang, az ellenségesség a mai helyzetben Magyarországon szinte természetes. A társadalmat, ideértve az írástudói réteget is, törésvonalak osztják meg, de legalább egy nagy törésvonal, amelyet fontosnak tartok megszüntetni, áthidalni. Ilyen körülmények között nem is képzelhető el, hogy a művészvilágnak legalább egy része ne legyen ellenséges azzal a kormányzattal szemben, amelyet nem az ő preferált pártjai alkotnak.
A te esetedben ez konkrétan mit jelent?
Esetemben összetalálkoznak a Fidesszel, mint párttal, és a Fidesz-kormánnyal mint közép-jobb vagy polgári párttal szembeni előítéletek, sértettségek, ellenérzések. Azután jelen vannak a velem, mint magánszeméllyel szembeni ellenséges érzületek. Ez utóbbiak részben politikai hátterűek, hiszen azok, akik a – nevezzük így – politikai-szellemi ellentáborba tartoznak, eleve gyanakodva figyelik, amit csinálok, mondok, gondolok; de nem felelne meg az igazságnak, ha azt mondanám, hogy csakis ilyen ideológiai-politikai szekértábor-reflexek működnek velem szemben. „Alanyi jogon” is sok ellenséget szereztem az életben, és ezek olykor összeadódnak, mint például most. Ettől úgy tűnhet, mintha nagyon komoly erők állnának szemben akár velem, akár az általam megvalósított kultúrpolitikával szemben. Számottevő ellenállást nem érzékeltem, bár erről természetesen mást is olvashatunk egy-két lapban vagy internetes fórumon. De nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy a munkámat akadályozná egy megkerülhetetlen, agresszívan fellépő erő. Talán egyetlen dolog van, amelyet magamban is átgondolva meghátráltam, legalábbis elnapoltam a kérdését. Konkrétan a pornóadó és a giccsadó megvalósítását. Nemrég épp’ az Origón válaszoltam arra a kérdésre, hogyan látom ezeket a dolgokat három hónap elteltével. A pornónál, ugye, ismerjük a klasszikus meghatározást, miszerint nem határozható meg szabatosan, hogy mi a pornó. A giccsről meg nem csikarható ki általános konszenzus…
Csak a tisztánlátás kedvéért: itt arról az elképzelésről van szó, hogy adózni kellene a pornó és a giccs után. – Amikor ezt felvetettem, nem tudtam, hogy ilyen erős és mély beágyazottságú Magyarországon a pornóipari lobbi. Azóta szembesülnöm kellett vele, hogy a pornóiparban igenis nagyhatalomnak számítunk. Ami a giccset illeti, rá kellett jönnöm, hogy a magyar társadalomban mély és komoly igény van a giccs iránt, amitől nem lehet megfosztani egyik napról a másikra. Ha így van, tudomásul veszem, és anélkül, hogy okafogyottnak tekinteném a kezdeményezést, inkább úgy tekintem, mint aminek még nem jött el az ideje.
A másik nagy port kavart kezdeményezésed a Julianus-program.
– Itt nem akarok meghátrálni, bár igen kemény és ostoba ellenérvek születtek. Egész odáig merészkedtek, hogy meggyanúsítottak: hogy fajelméleti megfontolásokból tartom a programot helyesnek, meg különbséget akarok tenni magyar és magyar között. Ezek a vádak képtelenségek. Azt gondolom, a történelemtudomány lényegéhez tartozik, hogy primer ismeretekhez jusson a megelőző korokkal kapcsolatban. Az én hitvallásom változatlan az emberben munkáló kíváncsiságról, érdeklődésről, tudásról. Ha úgy tetszik, hiszek az ész-vallásban, és ebben a dologban egy tapodtat sem kívánok meghátrálni. Örülök annak, hogy olyan országban lehetek kormánytisztviselő, ahol következmények nélkül elhangozhat, hogy „az államtitkár úr ostoba és veszélyes játékot játszik”. De ha én tiszteletben tartom mindenki véleményét, azt várom el, hogy mások is így tegyenek. Mindenekelőtt pedig várjuk meg a kutatási eredményeket.
– Összefoglalnád röviden, mi a Julianus-program célja?
– Hogy tiszta vizet öntsünk abba a pohárba, amelybe a magyarság származásával kapcsolatos legkülönösebb elméletek kerültek az elmúlt évszázadok során, különösen felgyorsult tempóban az elmúlt évtizedekben. A dolog természetéből fakadóan ezek az elméletek egyrészt spekulatívak vagy bizonyíthatatlanok, másfelől alkalmasak arra, hogy az önképünkkel kapcsolatos alapokat aláássák. Úgy gondoltam, hogy a mai magyar népességet alkotó komponensek megnevezése, azonosítása semmiképpen nem ellentétes a tudomány, a közerkölcs lényegével. Az egyik válasz, ellenérv ezzel kapcsolatban úgy hangozhat, hogy ez egy rendkívül kevert népesség. Senki nem állítja azonban, hogy létezik egy úgymond érintetlen, senkivel nem keveredett magyar népesség. Azt meg főleg nem, hogy ha mégis van egy ilyen, akkor azt igazibb vagy mélyebb magyarnak kell tekinteni. Elég csak Petőfire gondolni. A magyarságnak hallatlan asszimiláló ereje van. A legnagyobb bűnt a magyarság ellen mindig azok követték el, akik megpróbálták osztályozni, illetve kiszorítani a magyarság kebeléből azokat, akik úgymond idegenek, jöttmentek, máshova valók. Erre ma is szigorúan oda kell figyelni. De mindennek tudomásul vétele, szem előtt tartása nem jelentheti azt, hogy ne volna szabad kíváncsinak lenni arra, hogy a mai magyar népességnek mennyi a finnugor, a szláv, a germán, a türk vagy iráni eleme. Olyan tudományos programot kell elindítani, amely minden olyan népességet, amely a magyarsággal evidens kapcsolatban állt, feltérképez. – A Könyvhéten sokan fehér szalagot viseltek a Márai-program elhalálozása miatt. Várható-e a folytatása, vagy valami hasonló program?
– Mint a Parlament Kulturális Bizottsága előtt bejelentettem: szeptember elsejére feldolgozzuk és összegezzük a Márai-programmal kapcsolatos szakmai javaslatokat, kialakítva a Márai-program egy átdolgozott változatát, amely összhangban áll a kultúrpolitikai elképzelések egészével. Ez nem jelent drámai felfordulást, a program célkitűzéseinek lecserélését, hanem inkább hangsúlykorrekciókat. – Meg lehet akadályozni, hogy a program ne nagy könyvkiadók lobbija legyen? – Jobban oda kellene figyelnünk a kortárs magyar írók érdekeire. Ez egy szellemi tápláléklánc, amelynek egyik végén ott áll a szerző, aztán a könyvkiadó, a kereskedő, a könyvtár és az olvasó következik. Azt lehet megakadályozni, hogy a nagy pénzeket a nagy cápák nyeljék el. A cél, hogy a támogatás haszonélvezői ne a közvetítők, hanem a szerzők és az olvasók legyenek. Ezt persze lehet vitatni, mondván: a kereskedő megteremti az érdekegység megvalósulásának feltételeit. De a fordítottja is igaz: a kereskedőnek sem érdeke, hogy az írók kivérezzenek. – Sokakat megrémített a hír, hogy 2 milliárdot zároltak az NKA pénzéből, mondják, a szervezet működésképtelen lesz, kivonják a pénzt a kultúrából. – Akik most jajveszékelnek, nem fognak ekkora hangerővel ünnepelni, amikor kiderül, hogy még sincs igazuk. Lehet, hogy egy-két film nem fog megszületni, vagy bizonyos produkciókra, célokra kevesebb pénz fog jutni. Ha ez így lesz, akkor ezért nem a mostani kormányzat a felelős, hanem azok a kormányzatok, akik az elmúlt években az országot ebbe a helyzetbe juttatták. Részben túlzottnak, részben igazságtalannak érzem ezt a mutogatást annak kapcsán, hogy egy új kormány, amely épphogy csak szembesült a katasztrofális pénzügyi helyzettel, meghoz olyan intézkedéseket, amelyeknek nyilvánvaló célja: a működőképességet biztosítani. Ha ezekből a megszorításokból a kulturális területnek is ki kell venni a részét, érthető, hogy berzenkedést szül. Mi is úgy gondoljuk, hogy ez így nem mehet tovább, bízunk a gazdaság erejében, amely majd elő tudja teremteni a forrásokat. Az elosztás persze rögtön felveti a disztribúció alapelveinek kérdését, illetve hogy ezeket kik és hogyan valósítják meg. A művészvilágban nyilvánvalóan él az autonómia igénye, a művészek maguk tudják, hogy a pénz hogyan használható fel a legértelmesebben. Csakhogy a művészvilág sem egységes, más-más megfontolások ütköznek benne. Például a filmes támogatások esetében láttuk, hogy a legdemokratikusabban választott filmes testületre bízva az elosztást, mégis sok művész érezte úgy, hogy kiszorították. Kiszorult vagy bele sem került abba a körbe, ahol helye lett volna. Remekművek sem születtek olyan számban, ami várható lett volna a támogatások értékét tekintve, és el is tűnt jó néhány milliárd. Ez csak illusztráció ahhoz a dilemmához, hogy a művészekre kell bízni az elosztást, vagy az adminisztrátorokra. Ez utóbbi ellen is számos argumentum hozható fel. A kormányzati cél, hogy több pénz jusson a magyar művészeknek. A zárolás szó eleve azt jelenti, hogy a pénzt nem vonták el, nem költötték el egyébre, csak éppen hozzáférhetetlenné tették. De annak a pénznek előbb utóbb ugyanott meg kell jelennie. – Két fiatal költővel készítettem idefelé jövet interjút. Mindketten arról a már-már közhelyes problémáról beszéltek, hogy értelmiségiként, művészként szinte csak Budapesten lehet bármit is tenni, lehetőségekhez jutni, de írásból még ott sem lehet megélni. A vidék–Budapest ellentétre van-e olyan terv, ami ezt a helyzetet egy kicsit árnyalná? – Budapest relatív súlyának növekedése folyamatosan súlyosbodó probléma, amely előrevetíti egy Budapest-ország utópia képét. Ez ellen decentralizálással lehet védekezni. Jelentős kulturális központokat kell létrehozni, ezek lehetnek nagyvárosok, például Debrecen, vagy kisebbek, mint mondjuk Kecskemét, vagy fürdővárosok, mint például Balatonfüred – azokat említem, amelyek már viszonylagos sikertörténetekké lettek az elmúlt években. A nagy egyetemi központokban a kulturális kínálatot kell színesebbé tenni. Lecserélődött lassan egy modell, amely a művelődési házak Magyarországát jelentette. A népművelők helyett ma kulturális menedzserek ténykednek, és a művelődési házak kulturális eseményeinek (amelyek sokszor esküvők vagy szüreti bálok voltak) modelljét felváltotta egy másik, amely fesztiválokban jeleníti meg az egyes régiók művészeti potenciálját. Ha jól szétnézünk az országban, alig van olyan területe Magyarországnak, amelyhez valamilyen többé-kevésbé sikeres fesztivál ne kapcsolódna. Egyeseknek ez már sok is, azt vallják, hogy a fesztiválok országa lettünk, ennyi jó fesztivált képtelenség rendezni, de ha lehetne, az sem lenne jó, mert az ember nem tud mindenhová eljutni. Ez jellegzetesen fővárosi szemlélet. A Miskolci Operafesztivált vagy a Kaposvári Zenei Fesztivált, vagy a veszprémit, a szombathelyit nem feltétlenül úgy kell tervezni, hogy a fővárosból mindenki mindenhová el tudjon jutni. Sokkal inkább arról van szó, hogy Budapesttől független kulturális centrumok jönnek létre, amelyek egyfajta értékcserét is megvalósítanak: új stílus, szemléletmód, hangnem, teljesítmény jelenik meg. A kulturális energiákat hordozó szellemi csatornarendszer révén ez eljut mindenhová, az egész Kárpát-medencébe. Vagyis nem félek attól, hogy Budapest túldagadása miatt eljutnánk addig, hogy Pécs, Debrecen, Győr, Kolozsvár vagy Kassa kiürülnének és érdektelenné válnának. Gondoljunk csak a Győri Balettre: egy táncosnak legalább akkora rang, mint az Állami Operaház tagja lenni. Nem félek a „túl sok fesztivál, túl sok folyóirat, túl sok egyetem” rémképektől. – És mit gondolsz a múltról? Hogyan látod: jogos-e a bűnök felszínre kerülése, érdemes-e a múlttal szembesülni, vagy az egészet felejtsük el, lépjünk tovább? Nemrég kérdeztük Sára Sándort többek között a Biszku Béla-filmről is. Sára amellett érvelt, hogy a filmet be kellett mutatni, sőt Biszkut el is kellett volna számoltatni.
– A közelmúlt mindig a legkritikusabb a történészek és a köztudat számára is. A rendszerváltás idején nagytakarításról beszélt az ország, aztán az érdeklődés alábbhagyott, miután olyan emberekről derült ki, hogy együttműködtek az államhatalom antidemokratikus szerveivel, akikről senki nem feltételezte volna, még a legjobb barátaik sem. Így a közvélemény egy kicsit meg is csömörlött, a múlt tisztázásának jogi eszközrendszere is nagyon komótos, körülményes lett. A bürokrácia és az érdektelenség kölcsönösen gerjesztették egymást. Ez a kontextus magyarázza, hogy a film alkotói jogállamban aggályosnak számító módon készítették el a filmjüket. Jelzem, ha be akartak volna tartani minden jogszabályilag meghatározott és kötelezővé tett lépést, ez a film nem született volna meg. Itt most a jogi alapú szemlélet és egy önismeretet szolgálni kívánó akció közötti konfliktus eredményének egy egész társadalom örülhet, még akkor is, ha a jogkövető érzékenység sérült. Hasonló dolog mindig elő fog fordulni ott, ahol a szabályozás, a bürokrácia lemarad a valós igényekkel szemben. Ez esetben lemaradt. A tanulság nem az, hogy nincs többé a magánéletnek szentsége és bele lehet tiporni bárki személyiségébe. Ott nem fognak ilyen dolgok történni, ahol jól működik a társadalom önismeretét, önreflexióját szolgáló eszközrendszer. Ha valamivel baj van, akkor ezzel. Ezen kell javítani, nem arról huhogni, hogy mi lesz majd ebből. Ezek a jogvédő hangok megkerülik a kérdést, hogy hány millió ember sorsába avatkozott bele a legbrutálisabban az a hatalom, aminek a működéséről szerezhettünk ismeretet egyik meghatározó figurájának személyiségébe belepillantva.
– A kérdés költői, bizonyos értelemben: lehetséges-e adómentessé tenni az költők számára a versek publikálását? – Ha ez csak a kulturális minisztériumtól függene, akkor nyilvánvalóan igen lenne a válaszom, de a kérdés alapvetően pénzügyi. Romániában például jóval kedvezőbbek a művészek adózási viszonyai. De nem lehet kiemelni és átvenni egy másik adórendszer egyetlen elemét, legfeljebb példaként hivatkozni rá.
– Milyennek szeretnéd látni a magyar kulturális életet négy év múlva? – Amelyben új Ady Endrék, Bartók Bélák, Csontváryk, Kosztolányi Dezsők, Krúdy Gyulák, Weöres Sándorok tudják kibontakoztatni tehetségüket, fantasztikus remekművek sorozatával gazdagítva a magyar és egyben európai kultúrát. Mindezt abban az egységes szellemi térben képzelem el, amely a Kárpát-medencét jelenti, benne erdélyi, felvidéki és minden utódállam-beli magyar művésszel, Kiskolozsvártól nagy-Kolozsvárig. Nem tudom, tudsz-e róla, de Dél-Burgenlandban a Németújvári járásban van egy nagyon pici falu, mai nevén Glasing, amely hajdanában a Kis-Kolozsvár nevet viselte. Ha én ezt tudtam volna, amikor emigrálnom kellett Kolozsvárról Nyugatra, akkor biztosan ezt a helyet választottam volna. Már csak azért is, hogy ha bárki feltette volna azt a kérdést, hová való vagyok, mondhassam azt, hogy kolozsvári. Weiner Sennyey Tibor. Erdély.ma

Keresztszülők a moldvai csángó magyarokért
Több száz éves lemaradás behozásában kell segédkeznie annak, aki szimbolikus keresztszülője egy moldvai csángó magyar kisgyermeknek. A Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesület szoros együttműködésben dolgozik ennek érdekében a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségével és a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvánnyal. A program az idén tízéves, és ma már elmondható róla, hogy a történelmi Magyarország határain kívül rekedt csángóság felé még soha ennyien és ilyen nagy szeretettel nem nyújtottak kezet.
– Mi az anyanyelved?
– Román.
– Hogyan beszél veled édesanyád?
– Románul.
– Van kis testvéred?
– Van!
– És őt milyen nyelven csucsujgatja édesanyád?
– Magyarul.
(Tanár-diák párbeszéd egy moldvai magyarórán.)
Rendes keresztanya biztosan mindenre pontosan emlékszik, de engem annyira megérintett a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesület munkája, hogy az első keresztszülő-találkozót orrfújással és könnytörölgetéssel töltöttem ahelyett, hogy rendesen odafigyeltem volna. Véletlenül keveredtünk oda, valahol olvastuk, hogy karácsonyi ajándékot várnak a csángóföldi magyar oktatásban részt vevő gyerekeknek. Voltam már Moldvában, megpróbáltam elképzelni, milyen vaspántos kapu mögé viszi az angyal a csomagot, vajon értik-e majd azt, amit beleírtunk. A gyerekeim megtöltöttek egy-egy dobozt olyasmivel, aminek ők is örülnének, ezeket a csomagokat vittük el a találkozóra. Fiatal székely tanárnő mesélt az elmúlt évekről – ünnepekről és hétköznapokról, amelyeket az isten háta mögött egy lépéssel, a messzi Moldvában töltött. Olyan volt, mint egy szülői értekezlet: a keresztszülők, akiknek a „gyerekeit” ő tanította, kérdezgették, ő meg mesélt a derékig érő hóban megtett utakról, a megtalált, kiveszettnek hitt szófordulatokról, az együtt töltött adventi napokról és a sikeresen kisilabizált magyarországi olvasókönyvekről.
Közben – nemcsak jelképesen, szó szerint is – egy percre sem engedte el a vele lévő gyerekeket, hol a kezét fogta valamelyiknek, hol a derekát karolta át, amikor leült, az ölébe vett valakit. A gyerekek persze tekergették a fejüket, mert sokan most találkoztak először keresztszüleikkel, akikről csak azt tudták, nekik köszönhetik, hogy magyarórára járhatnak, és ők küldik az ajándékokat a messzi Magyarországról. Aztán az egyesület egyik székelyföldi megbízottja mondta el, hogy mire lenne szükségük a csíkszeredai bentlakásban élő csángó gyermekeknek – matracra, edényre, társasjátékra –, mindezt hol és mikor lehet leadni. Hányan járnak magyar líceumba, hogy telt a félév, kik kerültek ki Budapestre egyetemre. Egy perc alatt világos lett: ha ezek a fiatalok nem kerülnek be az idén tizedik éve folyó moldvai magyar oktatási programba, most mélyszegénységben élő román földművesek vagy spanyol eperföldeken robotoló rabszolgák volnának, így meg – aki alkalmas erre – magyar értelmiségi is lehet belőlük! Nyisztor Tinka személyében nemrég az első csángó doktort is felavatták, a lehetőségek mindenki számára nyitottak. Azonnal jelentkeztünk, hogy mi is szeretnénk támogatni évi negyvenezer forinttal és szeretettel meg odafigyeléssel két, korban a mi gyerekeinkhez illő csángó fiatalt. Néhány hét múlva megérkezett az első levél: „Kedves Család! In vagyak Andras 9 éves, a testivéremet hiviak Julian nekem van egy kutyamat, hiviak Pufü es a tehenemet hiviak Virana. A tanar nininél jarum a magyar urara 3 esztendeje Szerátetvel: Andras, Frumosza.”
Andrást valójában Emilnek hívják, csak ezt a nevet nem találta elég magyarosnak. Ő a mi csángó keresztfiunk immár két éve, Máthé Krisztina és Neagu Adrián tanítványa, aki megengedte, hogy a leveleiből idézzek ebben az írásban. Mikor a Balaton-felvidéki Nyirádon (ahol a falu közössége minden évben vendégül lát frumószai gyerekeket) először találkoztunk személyesen az alacsony, hirtelenszőke kisfiúval, még annyit tett hozzá a bemutatkozáshoz: erős vagyok, de rövid! Van egy keresztlányunk is, Barnat Mária Magdaléna, aki pontosan olyan szép, mint a neve. A történelem viharai elől Moldvába menekült székely őseit idézi hosszú lenszínű haja, valószínűtlenül fehér bőre, kék szeme, amellyel elüt a kerek arcú, erős járomcsontú, mandulaszemű, piros-barna arcú, honfoglalás kori arcvonásokat viselő csángó többségtől. Tizennégy éves, kitűnő tanuló, szavalóverseny győztese, finom jelenség, aki képes elpirulni és a legkisebb kedvességtől zavarba jönni. „Köszönöm szépen a csumagat – írta két évvel ezelőtt. – Eceres nem kaptam ilyen szép pixeket [tollakat] a kis testvírem es sokat jácódat velik. Hogy tatótik [tartották] a Husvitet? Nálunk imánd eltot [immár eltelt], de szép volt. A gyerekek, hogy viszik az iskolával? Kendik, hogy vannak?”
Mostanában már e-mailt váltunk, és a levelek stílusa egyre inkább közelít a tankönyvek magyar nyelvéhez. Ám a beszélgetés még mindig nehéz, mert a gyerekek hihetetlen zavarban vannak amiatt, hogy a nagymamájuktól tanult magyart évszázadok választják el attól a nyelvtől, amelyet mi beszélünk. A néprajzban ismert jelenség, hogy bizonyos tudás egy-egy nemzedék kiiktatásával öröklődik tovább: a szülők dolgoznak, ezért az unokák nagyszüleiktől öröklik meg a közösség szellemi kincsét – Magdaléna esetében például a magyarnyelv-tudást. Hiába a felkészítő tábor a tanároknak, és hiába áll rendelkezésükre a nem hivatalos szórványtanterv, amelyet a magyarnyelv-vesztés szempontjából sok tekintetben hasonló körülmények között dolgozó máramarosi tanárok dolgoztak ki, és bocsátották moldvai kollégáik rendelkezésére, mégis nagyon nehéz a Csángóföldön magyart tanítani. A frumószai román nyelvjárásban például az e-t j-nek ejtik, vagyis Emil helyett azt mondják, Jemil, így hónapokba telik, amíg meg lehet értetni a magyarban a jég és az ég közti különbséget. Máthé Krisztina sepsiszentgyörgyi magyartanárnő a Mozaik Tankönyvkiadótól kapott tankönyveket, amelyek nagy szolgálatot tesznek, csak éppen nehezen értik a gyerekek a szövegét. Amikor előkerült a János vitéz, mindenki megkönnyebbült, mert Petőfi végre az ő nyelvükön szólt hozzájuk. Első alkalommal Magda és Emil csak igennel és nemmel válaszolt kérdéseinkre, de legutóbbi találkozásunkkor Magda folyékonyan elmesélte, hogy az édesapja hol tart a gyógyulásban. Magda édesapja favágó, pontosan úgy, mint a mesében. Csakhogy mint az egyszeri szegény embernek, Magda édesapjának sincs biztosítása, és most, hogy a nehéz munkában tönkrement a gerince, a család minden pénze ráment a műtétre.
– Most le kell ülnünk, és beszélnünk egymással! – mondta Máthé Krisztina hét évvel ezelőtt vőlegényének, Neagu Adriánnak, aki abban a percben biztos volt benne, hogy vége, lapátra tették. De Kriszta nem szakítani akart, hanem elmenni az isten háta mögé, és még egy lépéssel azon is túl, Moldvába magyart tanítani csángó magyar gyermekeknek. Amikor ezt elmondta a fotóművész fiúnak, rajta volt a sor, hogy azt higgye, elérkezett a szakítás pillanata. De Adrián nem csupán igent mondott, hanem egyenesen ezt: „De jó, tartunk nekik fotószakkört!” Felkészítő táborozás után – amely egyben alkalmassági vizsga is volt –, szeptemberben Bákó megyében, Frumószán találták magukat. A falu románosan használt nevének jelentése Szépfalu, a legenda szerint Stefan cel Mare fejedelem kedveséről kapta a nevét, a 4700 fős lakosság hatvan százaléka katolikus. A fiatal pár viszonylag jó állapotú parasztházat kapott szolgálati lakásnak, és nekiálltak kialakítani benne egy szobácskát, amelyben megkezdhetik az iskolán kívüli magyarnyelv-oktatást. Így lettek Emil és Magda tanítói.
E nagyobbacska szobából alakult ki a magyar ház, ahová ma már 130-140 gyerek jár tanulni. A legnagyobb nehézséget az első időben az jelentette Krisztináéknak, hogy bár millió elintéznivalójuk volt, egyikük sem beszélt igazán jól románul, márpedig az élet akkoriban még csak a többség nyelvén zajlott errefelé. Amikor megismerkedtünk, az udvarias kérdésre, „miben segíthetünk?”, Krisztina azonnal rávágta, van úgy, hogy egyszerre hetven gyerek is megfordul a magyar házban, és nagy szükségük volna elsősegélydobozra. Családunk törte a fejét, mi minden nyavalya fordulhat elő arrafelé, s jó érzés arra gondolni, hogy olyan baj nem történhet magyarórán, amelyet abból a dobozból ne lehetne megoldani.
A történelmi Magyarország határaitól keletre fekvő Csángóföldön az oktatás szervezése döbbenetesen későn, a XIX–XX. század fordulóján kezdődött, román nyelven. Magyar nyelvű oktatás csak az ötvenes években volt, falvanként változó ideig és változó formában, csakis az elemi osztályokra korlátozva – igaz, Bákóban magyar tannyelvű tanítóképző is működött néhány évig. A Magyar Népi Szövetség kezdeményezésére felülről megszervezett oktatást szintén felülről, rendeletileg szüntették meg az 1956-os események után. A kommunizmus későbbi éveiben szó sem lehetett a csángók magyar nyelven történő oktatásáról.
Tíz évvel ezelőtt, amikor a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) elindította a csángó oktatási programot Moldvában, sehol sem volt magyar nyelven zajló rendszeres, szervezett foglalkozás a gyerekekkel. A nyári táboroztatás, az erdélyi és magyarországi iskolákba való kiutaztatás, illetve a néhány településen lelkes emberek vezetésével zajló rendszertelen „oktatási” tevékenységek nyilván nem hozhattak jelentős előrelépést a rohamos asszimiláció megfékezésében.
A következő mondatok az MCSMSZ honlapján a sajnos szócskával kezdődnek, pedig minden lélek megmentése hatalmas siker: „a mintegy 9000 moldvai csángó gyerek közül, kik még valamennyire beszélik, értik őseik nyelvét, alig 1500-at tanítunk pillanatnyilag, és mindössze 75 gyerek számára biztosítjuk a magyar nyelven való továbbtanulás lehetőségét. Oktatási programunk az elmúlt tíz évben beindított egy olyan folyamatot, amely révén a csángók magyar nyelvi oktatása megkezdődött, ez azonban nem nevezhető áttörésnek sem a számadatok, sem az elért eredmények szempontjából.”
Adrián és Krisztina kétféle küldetést teljesít Frumószán. Krisztinának az általános iskolai oktatás tanrendje szerint kell magyarórát tartania azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei ezt írásban kérik. Bár a frumószai iskola több tanárának szent meggyőződése, hogy magyar nyelv, mint olyan, egyáltalán nem is létezik, az itteni szülők többnyire mégis szívesen kérik a magyaroktatást, ám a néprajzáról híres Lujzikalagorban még mindig nem sikerült áttörést elérni e téren. Ez a magyaróra pont olyan értékű, mint a többi: a gyerekek jegyet kapnak, Krisztina pedig fizetést a minisztériumtól. A magyartanítás másik formája – az óvodai foglalkozásokon kívül – a már említett szolgálati lakás hátsó frontjából kialakított tanteremben zajlik. Ide az a gyerek jöhet, aki nemcsak magyarul akar tanulni, hanem fotózni, az olvasott magyar szöveget lerajzolni és kézműveskedni, hagyományos bútorfestést vagy éppen informatikát tanulni. És együtt lenni hasonló társaival.
Döbbenetes a csángó gyerekek kötelességtudata az anyaországból nézve. Éveken keresztül reggel hétkor is tartottak magyarórát, mégis mindig mindenki megjelent, azok is, akik hét kilométert gyalogoltak az iskoláig. Mikor Krisztinának sikerült úgy intéznie az órarendjét, hogy kilencre jöjjenek azok, akiknek délután van iskolai tanítás, a gyerekek nagyon megörültek: „Legalább elmehetünk a hetes misére!”
Moldvában fontosabb a vallás, mint a nemzetiség. Manapság körülbelül kétszázötvenezerre tehető a görögkeleti tengerben élő római katolikus lakosság száma. Bár a román történészek és egyházi személyek minden erejükkel tagadják, valójában nincs igazi érv, amely megkérdőjelezné a moldvai katolikusság magyar eredetét. A moldvai csángók korántsem alkotnak egységes népcsoportot, falvaik földrajzilag is elszórtan találhatók a román települések között, s sokszor nem is hallottak a távolabbi katolikus csángó községekről. Ami mégis összeköti őket, az elsősorban a vallás, illetve az egyre szűkülő, sorvadó, eltűnő nyelv és hagyományos kultúra. Még az elkószáló, elcsellengő jelentésű csángó megnevezést sem tartják a magukénak, hiszen ezt az ezeréves határokon belül élő magyarság, elsősorban a székelység ragasztotta rájuk, ők önmagukat inkább katolikusnak hívják. Ez elégséges volt a saját meghatározásukra, hiszen megkülönböztette őket az ortodox románságtól, s természetes is volt nekik, hiszen a középkori identitástudatot tükrözi. Számukra a nyelvcsere sem identitásvesztő tragédia, pusztán praktikus, a mindennapi életet megkönnyítő folyamat.
A moldvai magyarság legősibb csoportjait vélhetően a honfoglalás idején hagyták hátra a magyar törzsek határőrzőnek, majd az Árpád-házi királyok erősítésként erdélyi és felső-tiszai magyarokat telepítettek melléjük a XII–XIII. században. A következő évszázadokban üldözött husziták és a szegénység elől menekülők gyarapították a számukat. A legjelentősebb kirajzás az 1764-es madéfalvi veszedelemhez köthető, ekkor nagyszámú székely lakosság telepedett le Moldvában, ma e családok leszármazottai alkotják a moldvai magyarság nyolcvan százalékát. Így tehát a csángóság kimaradt sok mindenből, ami meghatározza a mai magyarság önképét. Mivel papjaik nem beszéltek magyarul, többé-kevésbé magából az írásbeliségből is kimaradtak, akárcsak a reformációból, a nyelvújításból, a reformkor ébredéséből. Nekik nem volt sem március 15-éjük, sem Erzsébet királynéjuk, őket még a trianoni diktátum sem érintette. Magyarnak lenni sokuknak valami nagyon mély, a tudatos és a tudattalan határán billegő archaizmus: mikor még és mikor már nincs szerepjátszás, amikor az élet nagy misztériumai tárulnak fel. Magyarul ringatják a pici babát, magyarul nyugtatják az idős embert, magyarul váltanak fontos szót a szülők: máskor románul beszélnek. Így kell, így könnyebb a világ felé. Tudomásul kell venni azt is, hogy a moldvai nyelvjárás – amely még a vonat szót vagy a hangtani hasonulást sem ismeri, és az irodalmi magyart beszélő számára első hallásra érthetetlen – nagyon nehezen alkalmazható a modern világ dolgainak megnevezésére. Óhatatlanul a rendelkezésükre álló román szókincsből kellett szavakat átvenniük, némi magyar hangrenddel megbolondítva. Nyelvjárási szempontból a beszélt magyar nyelv falvanként viszonylag jelentős eltérést mutat, tehát nem beszélhetünk egységes csángó nyelvjárásról. A 22 moldvai faluban, ahol jelenleg magyartanítás folyik, a tanárok többsége rövid ideig marad, van, aki csak egy évig. Ritka, hogy képes legyen valaki a világtól elzártan, sokszor áram és víz nélküli házban, napi internettől, tévétől elszigetelve hosszú éveket eltölteni. Krisztinának és Adriánnak a télen megszületik az első gyermeke, lassan ők is készülődnek vissza Erdélybe. Így tehát a tanároknak nincs idejük megtanulni a csángó nyelvjárást. Ezért bármilyen nagy dolog is a gyermekeket visszavezetni a magyar beszédhez, amit megtanulnak, az nem őseik nyelve lesz, hanem a modern magyar. Krisztina székely létére a kolozsvári egyetemen kicsiszolt irodalmi magyart beszél, emiatt sokszor lelkiismeret-furdalása is van. Észrevette, hogy a gyerekek köszönömöt mondanak az addig megszokott „isten fizesse!” helyett. Amikor először futott be hozzá egy kisfiú, hogy „könyörgök szépen, adjon egy kanna vizet!”, Kriszta azt hitte, ég a ház. Aztán rájött, hogy csak egy pohár vizet kért tőle. Igyekszik használni ezt a régies formát, mert amit ő mond, azt használják a gyerekek is. Lassan eltűnik majd a hasonulás nélküli nyelvhasználat, az s sz-nek ejtése, a kicsinyítések és a régies szavak.
Nemrég Magda elújságolta, hogy már tudja olvasni a magyar könyveket. Mikor teszünk jobbat: ha csak mélyenszántó hazafias könyveket küldünk, vagy akkor, ha neki való szerelmes regényeket? Ha Csíkszeredában akar tovább tanulni, akkor szüksége lesz mindkettőre.
A Moldvában élők számára – nemzetiségüktől függetlenül – felfoghatatlanul felgyorsult az idő: a néhány éve még önfenntartó falucskák felnőtt lakosságának nagyobb része ma szerte a nagyvilágban, főként Olasz- és Spanyolországban dolgozik. A nyugaton keresett pénzből épült hatalmas házak vakolatlan falai között pedig nagymamára, szomszédra, a Jóisten irgalmasságára hagyott funkcionális árvák, akiknek kapaszkodniuk kellene valakibe vagy valamibe. Van olyan tizennégy éves kislány, akit kivettek az iskolából, mert öt kis testvérét kell nevelnie, egyik szülője sincs itthon. Emilt azért nem láthattuk az idén, mert a szülei nem jöttek haza aláírni útlevélkérelmét. Magyarórára vonzó járni, mert „menő”, van ott számítógép meg ajándék Pestről. De ez még nem lenne elég ahhoz, hogy sokan délelőtt meg délután is végigüljék a tanórát, csak mert az anyjuk helyett Kriszta és Adrián törődik velük. A józan ész azt diktálná, hogy magyar helyett olaszt és spanyolt tanuljanak, de a moldvai gyerekeket a szívük viszi a magyarórára. Ha ez a nyelv anyjuk helyett is anyjuk, szó szerint anyanyelvük lesz, a csángóság nem vész el.
Farkas Adrienne, mno.hu
Erdély.ma

Gyergyószárhegyi Írótábor
Hargita Megye Tanácsa és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ hetedik alkalommal rendezi meg írótáborát Gyergyószárhegyen. A résztvevők most is sort kerítenek arra, hogy a magyar irodalom utóbbi két évének jelenségeivel, témáival, fontosabb könyveivel, kitűnt alkotóival, de vitáival is foglalkozzanak, jeles meghívottak előadásai alapján.
És természetesen mindarról is szót váltsanak, ami az erdélyi írókat foglalkoztatja alkotásban, kiadásban, érdekvédelemben. Meghívott bemutatkozó műhely ez alkalommal az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, Murányi Tóni és zenekara, mely szeptember 3-án, pénteken délután 6 órakor mutatkozik be a Gyergyószentmiklósi Városi Művelődési Központ színészklubjában. Az írótalálkozó tematikus beszélgetése Zene és költészet körül forog, amelyet klasszikus dalest koronáz meg Könczei Árpád, Cseminczky Miklós, Kővári Eszter Sára és Balog Zsolt előadásában. Első ízben ítélik oda a fiatal irodalmároknak szóló, Hargita Megye Tanácsa által felajánlott Csiki László-díjat. A dalest és a díj ünnepélyes átadása szeptember 4-én, szombaton 18 órakor lesz a Lázár-kastély Lovagtermében. (-) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Martonyi: azonosak a két ország érdekei
Az Európai Unió jövendőbeli döntéseit illetően Románia és Magyarország érdekei szinte minden kérdésben azonosak – jelentette ki szerdán Bukarestben Martonyi János magyar külügyminiszter. Martonyi a román diplomáciai külképviseletek vezetőinek éves konferenciáján tartott előadást a magyar külpolitika fő irányairól.
Mint fogalmazott, ezt a meghívást a két ország közötti stratégiai partnerség és barátság alapján épülő, egyre szorosabb kapcsolat kifejeződésének tekinti. E meghívásnak különleges időszerűséget ad, hogy az európai integráció most nagyon fontos fejlemények előtt áll, és hogy a jövő év első felében a soros uniós elnöki tisztséget Magyarország tölti be – mondta. Emlékeztetett arra is, hogy épül egy szélesebb, regionális szintű együttműködés, amelyet „tágabb”, illetve „új” Közép-Európának neveznek, és amelynek mindkét ország nagyon fontos szereplője.
A magyar külügyminiszter előadásában és az azt követő sajtónyilatkozatában egyaránt jelezte: Románia és Magyarország erősíteni akarja a kohéziós politikát, bővíteni az ezt elősegítő forrásokat, meg akarja őrizni, valamint erősíteni kívánja a közös agrárpolitikát, és minden eszközzel egy közös energiapolitika kialakítására törekszik. A két ország érdekelt abban is, hogy az Európai Külügyi Szolgálatban az új tagállamok is megfelelő képviseletet kapjanak – tette hozzá.
Magyarország soros uniós elnöksége idején Romániának és Bulgáriának a schengeni övezet teljes jogú tagjává kell válnia, márciusban meg kell szűnnie a határellenőrzésnek – jelentette ki Martonyi János. Hangsúlyozta: a magyar elnökség alatt el kell majd fogadni a mindkét ország számára különlegesen fontos Duna-stratégiát. Ugyancsak a magyar elnökség idején kell lezárni a Horvátországgal folyó csatlakozási tárgyalásokat, ezáltal bizonyítva a többi nyugat-balkáni országnak, hogy igenis van lehetőség a csatlakozásra – mondta a magyar diplomácia vezetője.
Teodor Baconschi román külügyminiszter ugyancsak hangsúlyozta a két ország közös érdekeltségét az európai integrációs folyamatban, különösen a Duna-stratégia és a közös energiapolitika terén. Martonyi János tegnap este Traian Basescu államfővel is találkozott a Cotroceni-palotában, illetve tárgyalóasztalhoz ült Markó Béla RMDSZ elnökkel is. Ez utóbbival megvitatták a két országot érintő időszerű politikai kérdéseket, különös tekintettel arra, hogy hamarosan Magyarország veszi át az Európai Unió soros elnökségét. A két kormányzati tisztségviselő ugyanakkor áttekintette az ősszel megrendezendő román-magyar együttes kormányülés előkészítését célzó teendőket, valamint a kisebbségek romániai helyzetét is. Szabadság (Kolozsvár)

Szlovák megoldás a kettős állampolgárság "problémájára"
(MTI) – A szlovák külügyminiszter szerint Pozsony megtalálta a megoldást a magyarországi kettős állampolgárság "problémájára".
"Már néhány hete intenzív párbeszédet folytatok Daniel Lipsic belügyminiszterrel. Úgy érzem, megtaláltuk a végleges megoldást. Egyelőre nem beszélek róla, nehogy rosszat cselekedjek" – jelentette ki Mikulás Dzurinda abban az interjúban, amelyet kedden hozott nyilvánosságra a pozsonyi SITA hírügynökség.
A miniszter hozzátette, hogy elképzelése megvalósításához meg kell nyernie az egész kormánykoalíció támogatását.
"Eléggé valószínű, hogy már rövid időn belül sikerül megegyeznünk és változtatunk a szlovák oldal válaszlépésén. Fontosnak tartom, hogy ne büntessük az itt élő szlovák állampolgárokat, illetve azokat a régóta Csehországban, Kanadában, Ausztráliában élő szlovákokat, akik legitim módon kérnek kettős állampolgárságot. Népiesen szólva úgy mondanám, hogy mindenki söpörjön a saját portája előtt" – jelentette ki Dzurinda. Hozzátette, hogy csak ezt követően akarna lépni Magyarország irányában.
"Nem normális, ha tömegesen adják meg a kettős állampolgárságot, ha anélkül ítélik oda, hogy tartós kapcsolat lenne az egyén és az állam között, amelynek állampolgárságáért az illető folyamodik. Milyen az a kettős állampolgárság, ha 50 éve Szlovákiában élő emberek, akik nem akarnak elmenni innen, magyar állampolgárságot kapnak? Miféle rendszer ez?" – tette fel a kérdést a szlovák diplomácia vezetője.
Úgy vélte, a magyarokéhoz hasonló rossz lépést már más állam is tett, például Románia a moldáv állampolgárok esetében. Feltette azt a kérdést: "miként nézne ki az Európai Unió (EU), ha a spanyolok kettős állampolgárságot biztosítanának a mexikóiaknak vagy a kubaiaknak?"
Dzurinda leszögezte, hogy a kettős állampolgárság ügye nem szlovák–magyar kétoldalú ügy. Szerinte osztrák partnere, Michael Spindelegger külügyminiszter is egyetértett vele legutóbbi találkozójuk alkalmával abban, hogy "ez európai" téma. "Szándé-komban áll a témát európai szinten is felvetni" – zárta fejtegetését a külügyminiszter. Népújság (Marosvásárhely)

Szabó Béla: Teljesítettük küldetésünket
Hazahívta a magyar külügyi tárca a csíkszeredai főkonzult, Szabó Bélát, aki hétfőn este fogadáson búcsúzott el a Hargita megyei önkormányzat elöljáróitól. A diplomata 2006-ban érkezett Csíkszeredába, amikor a megyeszékhelyen megnyitotta kapuit a Magyar Köztársaság külképviselete. Szabó Béla egyébként először 1987 és 1992 között teljesített szolgálatot Romániában, akkor Magyarország bukaresti nagykövetségén dolgozott, majd 1996–2001 között az akkori magyar nagykövet helyetteseként teljesített szolgálatot. Később a Határon Túli Magyarok Hivatalának alelnöke, majd megbízott elnöke 2006-ig. A Krónika többek közt a konzulátus tevékenységének eddigi eredményeiről, valamint a Székelyföldön szerzett tapasztalatairól kérdezte a diplomatát.
Több mint négy és fél éve teljesít szolgálatot Csíkszeredában. Menynyire töltötte be küldetését az új konzulátus?
– A négy év nyolc hónap nem egyforma körülmények között telt el és minden időszaknak megvoltak a kihívásai. Az viszont egyértelműen kijelenthető, hogy erre a konzulátusra szükség volt és teljesítette, teljesíti azt a küldetést, amiért a magyar állam létrehozta. Sok embernek segítettünk a munkavállalási vízum megszerzésében, nem kellett kilométereket utazniuk. Ugyanakkor segítettünk a bajbajutott magyar állampolgároknak is, akik itt tartózkodnak, s közben lejárt az útlevelük, illetve támogatást nyújtottunk a különféle intézményekkel való kapcsolatfelvételben. Az sem utolsó szempont, hogy a konzulátus épületében szavazni lehetett a nemrég lezajlott országgyűlési választások alkalmával.
Milyen folyamatban lévő programok vannak, amelyeket majd folytatnia kell az utódjának?
A legfontosabb a magyar Országgyűlés által augusztus 20-án elfogadott állampolgársági törvénymódosítás alkalmazására való felkészülés. Ez komoly munka lesz, amire a felkészülést már elkezdte Magyarország, valószínűleg növelni kell a konzulátuson dolgozók létszámát is, hiszen fokozott igénybevételre lehet számítani.
Becsléseik szerint mennyien fogják első körben igényelni a magyar állampolgárságot?
Véleményem szerint országos viszonylatban legalább háromszázezren, a csíkszeredai konzulátuson hozzávetőleg százezren fogják kérni a magyar állampolgárságot. A magyar állam mindent megtesz annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen az ügyintézés, ám ettől függetlenül már most kérem az emberek türelmét és megértését: időre lesz szükség ekkora tömeg kiszolgálásához.
Lehet-e már tudni, ki lesz az utódja?
Ezt soha nem lehet előre tudni, távozásom után egy-két hónapnak el kell telnie, míg eldöntik, ki legyen az utódom. De addig is a konzuli teendőket Balogh György konzul fogja ellátni.
Milyen élményekkel búcsúzik a Székelyföldtől?
Elmondhatom, hogy az elmúlt négy és fél év élményekben gazdag időszak volt. Jóleső érzés volt érezni az emberek szeretetét. Az utóbbi napokban, mióta híre ment, hogy hazamegyek, ismeretlen emberek állítanak meg Csíkszereda utcáin, hogy elköszönjenek tőlem. Ez a sugárzó szeretet pedig akkora érték, amiért érdemes lesz ide még visszatérni magánemberként is.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)

Dióhéjban a Szövétnekről
Két centenáriumról is olvashatunk a Szövétnek legfrissebb, augusztusi számában: a százéves aradi közíró, filozófus, a mai aradiaknak a történelemhez élő kapcsot jelentő Kövér Gábor születésnapi köszöntőjén kívül (az ünnepeltnek egyik idei írása is megtalálható a folyóiratban) a vele egyidős aradi vashíd történetéről is ír Ujj János felelős szerkesztő.
A városvédő és -féltő írások mellett a nyár idei aradi – vagy Aradhoz kötődő – irodalmi terméseit is csokorba gyűjti az aradi kulturális szemle: egyebek mellett Böszörményi Zoltán Halálos bűn című novelláskötetéről, Puskel Péter Aradi sikertörténetek című helytörténeti könyvéről, Pávai Gyula kölcseys színdarabgyűjteményéről (Színről színre)és Sarusi Mihály Végig a Corvinkán című önéletrajzi művéről is olvashatunk recenziót, értékelést, méltatást. Kiemelnénk Csanádi János nyelvművelő dolgozatát és a békebeli magyar sajtó társasági rovatát idéző Puskel-cikket (Aradi nemesi családok és „fekete bárányaik”).
Az irodalmi-történelmi kuriózumok (Dinyés László: Aradi felségsértési per és Pávai Gyula: Egy kétnyelvű aradi írónő a századelőn) is azt bizonyítják, hogy a Szövétnek szerkesztői nem ismerik az uborkaszezont. Az Arad megyei paptanárokról szóló sorozatban dr. Gerinczy Pál prépostprelátust és Hutás Pongrác Zoltánt mutatja be Pásztai Ottó, Berecz Gábor és Sztoi Demeter pedig Fazekasvarsánd történelmi pecsétjének vadászati elemeit járja körül.
Dióhéjban ennyit a Szövétnekről, mindemellett számos tartalmas írást olvashatnak a helytörténet, az irodalom, a közművelődés iránt érdeklődők.
Pataky Lehel Zsolt. Nyugati Jelen (Arad)

Árnyaltabban az egymásra találás nemzetpolitikáról
A Sapientia-EMTE Rektorátusának dísztermében tartották meg a Kolozsvári Napok egyik legfontosabb megbeszélését Az egymásra találás nemzetpolitikája címmel.
Részt vevők Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Moderátor Székely István
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a 2010. áprilisi választások után Magyarországon korszakváltás következett be. Ennek érdekében fontos volt elfogadni két olyan törvényt, mely egyértelműen kifejezi azt, hogy a nemzetpolitikánk megváltozott. A könnyített honosításról szóló törvény, és nemzeti hovatartozásról szóló törvényt. A trianoni sebek gyógyítása a célja mindkettőnek. Az új tartalomhoz új formát is kellett találni.
Az elmúlt 8 évben tudatosan építették le a nemzet politika intézmény rendszerét. Felszámolták a Határon Túli Magyarok Hivatalát, a közalapítványi rendszert, Magyar – Magyar párbeszéd fórumát mind a mai napig nem hívták össze.
2004 novembere óta Gyurcsány Ferenc ellenszegült az állampolgárságról szóló vitában. Ezért újra kell építeni mindent. A nemzetpolitikával foglalkozó kormányhivatal egy eldugott kis főosztály volt a miniszteri hivatalon belül.
Az új rendszerben államtitkárság lett. Sokan kérdezik, miért nem állítottuk vissza a Határon Túli Magyarok Hivatalát? Az új rendszerben magasabb szintre emeltük a nemzetpolitikát. Gyakorlatilag ugyan olyan súllyal van jelen az új rendszerben, mint bármely más terület.
Újra alakítják a támogatási politikát is. Szeretnék látni honnan, milyen forrásból mentek át a pénzek, kikhez és hova kerültek. Most folyik ezeknek az átvilágítása. Célunk a világos áttekinthetőség. A nemzetpolitika olyan, hogy nem lehet kis területre építeni. Az élet minden területét át kell fognunk, és a Kárpát- Medencére ki kell terjesztenünk-hangsúlyozta Répás Zsuzsanna. Megerősítik a területi képviseleteket, és az ősz folyamán kiépítik az új támogatási rendszert, ami kihat a Kárpát- Medencei magyarságra is. Létrehoztuk a Nemzet Politikai Tárcaközi Bizottságot. Összesen három Tárcaközi Bizottság lesz a kormányban: Felzárkóztatási Roma Bizottság, az Európai Integrációval összefüggő Tárcaközi Bizottság. A Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság.
A Magyar-Magyar párbeszéd, együttműködés, a Kárpát medencei magyar képviselők fóruma nagyon jelentős. A közel jövőben össze hívjuk a Magyar Állandó Értekezletet, valamint a Kárpát- Medencei Magyar Képviselők Fórumát. Mind két fórum azt fogja szolgálni, hogy az egész Kárpát-medencei magyarság képviselői össze tudjanak ülni, megbeszélni a magyar ügyeket. Ne Budapesten találja ki valaki, mit is akarnának a külhoni magyarok.
Toró T. Tibor a bálványosi gondolkodás egyik elindítója.
2010-ben a II. Orbán kormány az összmagyar nemzeti integrációs programot hirdette meg, mely több szinten valósul meg.
A közjogi szint, mely az állampolgárság megadását jelenti könnyített formában. Az EMNT kész lesz a törvény végrehajtására. Nekünk külhoni magyar közösségeket befogadó állammal jó lenne tisztázni a viszonyt az állampolgárság kérdésében. Aki akarja, az a magyar állampolgárságot is megkapja. Ami természetes dolog lesz, annak mindenféle következményével együtt. A Kárpát medencében nincsenek rendezve a közjogi viszonyok, ami a magyarság életét érinti. Politikai szinten azokkal az államokkal, melyek területein magyarok is laknak, a magyar kormány részéről lépni kell. Erre jó lehetőség nyílik a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság munkája által. Kulturális, gazdasági, civil és egyházi integrációra szükség van. A külhoni magyarok különböző szervezeteinek munkásságát még jobban össze kellene hangolni. Ebben Orbán Viktor tekintélye nagy erőt jelentene. A politikai integráció szükséges. A kisebbségi kulturális intézmények megfelelő támogatása eredményt kell, hozzon. Ez szép feladat volna, és ehhez van megfelelő potencia is. Ezt bizonyítja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tevékenysége.
Székely István kiemelte, hogy létezik önkormányzati szint is. Hiszen a mindennapi élet problémái az önkormányzat szintjén oldódnak meg. Sokat tettek, az utóbbi két évtizedben, hogy az országok közötti Vasfüggöny leomoljon. A nemzet egymásra találásában az önkormányzatoknak fontos szerepük van.
Dr. Páva Zsolt Pécs polgármestere az önkormányzat szempontjából elemezte az egymásra találás politikáját. Pécsen él a legtöbb nemzetiség. Pécs és Kolozsvár között jó a civil szervezetek kapcsolata. Mint kulturális főváros programjában kiemelt szerepet kapott az, hogyan tudják a régió kapcsolatait erősíteni, a kulturális sokszínűséget bemutatni. Véleménye szerint az önkormányzat ne csak lokálisan, hanem igyekezzen a határon túli közösségekre is gondolni. Ebben fontos szerepet kap Pécs városának a geopolitikai helyzete. Melyhez közel van a Trianoni horvát határ és lakóinak egy része, nem csak horvát, de a határ túlsó felén sok a magyar is.
Kolozsvárral testvérvárosi kapcsolat köti össze. A nemzetiségi kapcsolatokat közösen kell megközelíteni. Itt dominálhat a kulturális és gazdasági kapcsolatok erősítése. Szakmai értekezleten a fiatalok tudjanak egymással értekezni, kapcsolatokat kiépíteni. A kultúrát és gazdasági életet a határon túli magyarsághoz is el kell juttatni. Ezek a gondolatok nagyon jó fogadtatásban részesültek pozitív értékei miatt. Amikor arról beszélünk, hogy nemzet politika és határon túli magyarság a közjogi és politikai megoldásokon túl érvényesül, felvetődik az, milyen lehetőségeink vannak, hogy az azonosság tudatot megfelelő módon tudjuk erősíteni. Ebben a vonatkozásban fontosnak tartom, hogy az önkormányzatok ne csak lokálisan gondolkozzanak, hanem nézzenek a határon túlra is. És igyekezzenek olyan szolgáltatást nyújtani, mely befogadó kézséget tartalmaz. Nagyon fontos a közlekedés biztonságának megerősítése. Azok, akik beülnek az autójukba, könnyen eljussanak Magyarországon, olyan helyekre, melyeken őket érdeklő események történnek. Az autópályák ebben a gondolatsorban fontos szerephez jutnak. Van még egy nagyon fontos lehetőség, melynek most még csak az elején járunk, de perspektívája sokkal nagyobb, mint amennyit most egyesek kihasználnak. Ez nem más, mint az Európai gazdasági tér és együttműködésnek a kihasználása. Ez olyan lehetőség, amely nem rég nyílott meg. Néhány helyen már megalapították Európában. Lényege olyan jogi személyiséggel bíró, kimondottan gazdaságfejlesztő társulatot, céget hoznak létre, amelyek határ menti régió kiépülését szolgálja. Nagy előnye, ha két EU- s ország ezt kiépíti, lehet csatlakoznia a harmadik országnak is.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kárpát- medencei magyar összefogás politikáját helyezte egy tágabb nemzetközi környezetbe. Melyhez segítséget adott a Kettős állampolgársági törvény hatályba lépésének bejelentése.
Nemzetpolitikai jövőképünkben különösen fontos az, hogy világos legyen, mit akarunk elérni. Ennek a jövőképnek a funkciója az, hogy alapvetően világossá tegye azt, mit szeretnénk csinálni, és világossá tegye, mit nem szeretnénk tenni. Amikor nemzetpolitikáról beszélünk, akkor általában nagyon sokszor félreértés, adódik. Megfogalmazódnak gyanakvások. Mi van e mögött? Mit akarunk mi végső soron ezekkel a magyar napokkal? Megfogalmazódnak olyan szkeptikus vélemények is, hogy igazán veszett fejsze nyele. Ez már csak egy lecsengő történet. De gyakorlatilag itt más, sok esélye a magyar jövőnek nincs.
Egy nemzeti jövőkép megfogalmazása nagyon fontos. Ezáltal tudunk egyrészt bizalmat kelteni. Illetőleg gyanakvást oszlatni, a környezetünkben. De meg tudjuk erősíteni a reményt, az illúziót, a cselekvési vágyat fiainkban, akik ebben a nemzetpolitikában próbálják leélni életüket, megvalósítani önmagukat.
Három dimenziója van ennek a jövőképnek. Egy adott nemzeti kisebbségnek nyilvánvaló viszonyulnia kell az anyaországhoz. Az anyaországhoz való viszonyulás az erdélyi magyarság számára nem lehet más, mint az egyenrangúság követelménye, megfogalmazása az anyaország irányába. Akkor, amikor másodrangú állampolgárároknak érezték magukat az elmúlt években, akkor most nem fölösleges hangsúlyozni, az egyenrangúságot az anyaországgal.
Ez az egyenrangúság nem merülhet ki a kettős állampolgárságban. A kettős állampolgárság az egyenrangúságnak kiemelkedő összetevője. Az egyenrangúság nyilvánvalóan többet jelent. Azt jelenti, hogy egyenrangúak az egyes nemzetrészek, és nemzeti együttműködés rendszere kiterjed a határon túli magyar nemzetrészekre is. Nem lehet olyan magyar tárca, olyan magyar közintézmény, amely ne összmagyar dimenziókban működne.
Létrejött a Tárcaközi Bizottság, amely megpróbálja az egyes tárcáknak a nemzetpolitikai feladatait összehangolni. A magyarországi kapcsolat mellett nyilvánvaló második összetevője az, hogy milyen jövőképet fogalmazunk meg, az állampolgárság szerinti állam viszonylatában. Nem annyira az egyenrangúsági, mint az egyenjogúságnak a fogalmát kellene középpontba állítani. Az egyenjogúság megteremtésére dolgozta ki, az elmúlt években, a külhoni magyarság az autonómia koncepcióját. Az autonómia az egyenjogúság megteremtésének az intézménye.
Az autonómiának számos formája létezik. De egy közösség nem lehet egyenjogú az autonómia biztosítása nélkül. Az autonómia egy gyűjtőfogalom, de világos közjogi tartalma van. Ahol sikerült megteremteni a sikeres együttélésnek a feltételeit a nyugati demokráciának, az az autonómia segítségével történt. Vannak eredményei az autonómiai küzdelemnek. A Vajdaságban létrejött a kulturális autonómia intézménye. Megtörtént júniusban a választás után, az első autonóm testületnek a felállítása. Létrejött Szerbiában a Magyar Nemzeti Tanács. A választáson a vajdasági magyarság hetven százaléka a Magyar Összefogás listáján választott. A Vajdaságban további pozitív küzdelmekre lehet számítani. Ezt a küzdelmet más helyeken is követni fogják. Nem csak kulturális, hanem területi autonómia is létrejöhet.
A jövőképnek a harmadik fontos dimenziója nem pusztán az anyaország, nem pusztán az állampolgárság szerinti államviszony határozza meg egy kisebbségi közösség helyzetét, hanem az is, hogy benne vagyunk az Európai Unióban. Az EU számunkra több mint egy gazdasági közösség. Kinek lenne fontosabb az EU, mint éppen a kisebbségben élő magyar közösségeknek. Egyfajta egzisztenciális európaiság jellemzi a magyar nemzetpolitikának az európai dimenzióját, az európai elkötelezettségét. Számos európai kisebbségi közösség látványosan demonstrálta az elmúlt években, hogy nehéz erre az Európai Unió lovára tenni. Kérdezzük meg a Dél tiroliakat, a katalánokat, vagy bármelyik jelentős sikeres európai kisebbségi közösséget.
Ami a közép- európai vonatkozásokat illeti, van egy pár geopolitikai kihívás ma, ami az Európai Unió globális pozíciójából származik. Fakad abból, hogy a közvetlen környezetében, milyen kapcsolatot akar kiépíteni különösen az orosz, illetve a balkáni szférákra való tekintettel.
Nagyon fontos, hogy létre tudjuk hozni azt, amit az elmúlt 20 esztendőben magyar külpolitika nem tudott megteremteni. Egyensúlyba tudjuk hozni a szomszédság politikai szempontokat a nemzet politikai szempontokkal. Hol itt, hol ott billegett, borult fel az elmúlt években ez a fajta törekvés. Talán, most úgy tűnik a kettő egyensúlyba hozható. Lehet egy gyakorlatias együttműködést kialakítani, és lehet erőteljesen képviselni a nemzetpolitikai érdekeinket.
Az a fontos, hogy ez a közép-európai intézkedés változó geometriájú, együttműködési formákból fog felépülni. Nem utolsó sorban Visegrádi együttműködés. Formálódik egy egészen újszerű Magyar- Román kooperáció. Van egy déli kitekintés. Nyugati dimenzió. Duna stratégia. Jelentős infrastrukturális megvalósítás lesz Közép Európában. Ezáltal a monarchikus fejlődési dimenzió megvalósulhat. Jelentős közlekedési infrastruktúrát kell kiépíteni. Közép Európában legyen egy gyorsvasút hálózat. Arra is ügyelni kell, hogy Közép- Európában a hagyományos vasúti hálózat feljavuljon. Jelentős szerepe van a közlekedésnek is. De jelentős szerepe van a vízi közlekedésnek is. Az infrastruktúra létrehozásában különös jelentősége van az energia infrastruktúrájának. Hamarosan átadásra kerülhet a magyar- román gázvezeték. Tárgyalunk a Nabuco-ról, az együttműködés lehetőségéről. Ezek azt jelzik, valami történik ezen a területen is.
Kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy a Magyar- Román határ menti kapcsolatok átláthatóvá váljanak.
A magyar külpolitikának van egy egzisztenciális európai jellege, ami nem igényel különösebb magyarázatot. Hiszen a mi XX. századi nyomorúságunkra azt gondoljuk, hogy az európai integráció nagyon fontos válaszokat hordoz. Felhívja a figyelmet arra, hogy 2011. január 1. az Európai Unió elnökségét Magyarország fogja adni. Ha sikerül Magyarországnak jó eredménnyel levezényelnie féléven keresztül az EU elnökséget, akkor Magyarország ezzel az Európai Uniónak valóban egyenrangú és méltó tagjává válhat. Ha sikeresen menedzseltük az EU elnökséget, akkor Magyarország az elkövetkező években fölkerülhet úgy az Európai Unió térképére, hogy az, nagymértékben megnövelheti a magyar nemzeti érdekvédelmi képességet.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

Elbocsátások a tanügyben
Szeptember elsejétől huszonnyolc és fél állás szűnt meg a háromszéki tanügyben, az elbocsátottak egyharmada pedagógus, a többi kisegítő, illetve adminisztratív személyzet. Ugyanakkor megszűnt az egyik főtanfelügyelő-helyettesi állás, Keresztély Irma főtanfelügyelő mellett az újonnan kinevezett Maria Băila fogja irányítani a hivatalt.
A megyei tanfelügyelőségnek három és fél állást kellett felszámolnia, az öt városban működő tanulóklubok tizenhat alkalmazottjuktól váltak meg, a sportiskolánál hat, a Pedagógusok Házánál négy és fél állás szűnt meg. Az oktatási minisztérium a számokat közölte a megyékkel, az elbocsátottak nevesítése ellenben az érintett intézményekre hárult.
Keresztély Irma főtanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta, ahol lehetett, ott az ideiglenesen alkalmazott, illetve a meghatározott időre szerződtetett munkavállalókat bocsátották el, de két címzetes testnevelő tanár állása is megszűnt a sportiskolánál, számukra máshol kínálnak fel katedrát. Olyan leépített személy is akadt, akinek a megszűnt takarítói állás helyett óvodában ajánlottak fel dada posztot, de nem fogadta el.
Bár az érintetteknek megadják a lehetőséget, hogy szeptemberben még dolgozzanak napi négy órát, a többi időt fordítsák álláskeresésre, és kifizetik a le nem töltött szabadságot, a szakszervezetek elutasítják az eljárást, mert az elbocsátottakat későn értesítették, így nem tudtak a nyáron versenyvizsgázni, illetve a megüresedett állásokra jelentkezni, ezzel megvonták tőlük azt a lehetőséget, hogy el tudjanak helyezkedni a tanügyben. Nagy Gábor, a szabad szakszervezet háromszéki elnöke szerint többek között tapasztalt könyvelők kerülnek utcára, míg az év közben nyugdíjazás miatt üresen maradt könyvelői állásokat a rendszerbe kívülről jövő alkalmazottak foglalták el, valamint az óvodákban, iskolákban alig maradt takarítószemélyzet, és karbantartó is nagyon kevés.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Végrehajtották a kormányátalakítást
A Demokrata-Liberális Párt (PD-L) vezető testületének tegnapi ülésén a kormányátalakítás volt a fő napirendi pont. Az már a délutáni órákban kiderült, hogy Sebastian Vlădescu pénzügyi, Mihail Dumitru mezőgazdasági, Mihai Şeitan munkaügyi és Gabriel Sandu távközlési miniszternek távozniuk kell tisztségükből. Később Adriean Videanu gazdasági miniszter maga kérte hogy távozhasson a kormányból. Videanu azzal indokolta kérését, hogy több ideje legyen a PD-L-vel foglalkozni. Végül Radu Berceanu szállításügyi miniszter is a távozó tárcavezetők közé került. A Boc által megnevezett miniszter-jelöltek a következők: Ion Ariton (gazdaság), Anca Boagiu (szállításügy), Valeriu Tabără (mezőgazdaság), Valerian Vreme (távközlés), Gheorghe Ialomiţean (pénzügy), Ioan Botiş (munkaügy).
Emil Boc a reggeli órákban Traian Băsescu államfővel találkozott, majd a párt székhelyén a demokrata-liberális párti vezetőkkel folytatott újabb megbeszéléseket. Ezt követően a Victoria-palotában külön tárgyalt Radu Berceanu közlekedési, Mihail Dumitru mezőgazdasági, Sebastain Vlădescu pénzügyi és Mihai Şeitan munkaügyi miniszterekkel. Ezek után ült össze délután 4 órakor a parlament épületében a PD-L vezető testülete, ahol az előzetes bejelentések szerint véglegesen döntenek a kormányátalakításról.
A demokrata-liberális párti politikusok szerdán este határoztak arról, hogy lemondjon-e az egész kabinet, vagy inkább a jelenlegi kormány átalakítását választják. A Gândul című országos napilap szerint csak haton – Elena Udrea, Sever Voinescu, Raluca Turcan, Sulfina Barbu, Zamfir Iorgus és Vasile Gherasim – szavaztak a Boc-kabinet teljes menesztése mellett.
Kiszivárgott hírek szerint a miniszterelnök és az államfő között nem volt teljes egyetértés a végrehajtó testület átszervezését illetően. Emil Boc a Primăverii negyedi rezidenciáján kereste fel csütörtökön reggel az államfőt, hogy tudomására hozza a feketelistán lévő miniszterek – Sebastian Vlădescu, Mihai Şeitan, Mihail Dumitru és Gabriel Sandu – nevét tartalmazó jegyzéket, amelyen állítólag egyetlen „nagyágyú” – mint például Vasile Blaga, Adriean Videanu és Radu Berceanu – sem szerepelt.
A Hotnews úgy tudja: az államfő a teljes kormányátalakítást tartotta volna a legjobb megoldásnak, egyedül Vasile Blagát és Elena Udreát nem menesztette volna tisztségéből. Hírforrások szerint a miniszterelnök bízik abban, hogy a posztjukon maradó tárcavezetők képesek lesznek lehívni az uniós pénzeket. Traian Băsescu a beszélgetés során állítólag kijelentette: ezek után „leveszi kezét a pártról”, és kollégái azt tehetnek, amit akarnak.
Ami az RMDSZ-es miniszterek lecserélését illeti, Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerdán közölte: a kormányfő nem kérte az RMDSZ-es miniszterek leváltását, akik egy belső elemzés szerint jól teljesítettek.
„Mi is kielemeztük az RMDSZ-es miniszterek tevékenységét. Az a véleményünk, hogy minisztereink hathatós tevékenységet fejtettek ki, és jól teljesítettek” – mondta Markó Béla, hozzáfűzve: a koalíciós pártoknak saját minisztereik tevékenységét kell kiértékelniük. Szabadság (Kolozsvár)

Leépítések a székelyföldi színházakban
Ha a székelyudvarhelyi önkormányzat megszavazza a tervezett leépítéseket, a Tomcsa Sándor Színház 32 alkalmazottjából 11-et kénytelen lesz elbocsátani, így azonban Nagy Pál, a teátrum igazgatója szerint hosszú távon lehetetlenné válna a munka. A Csíki Játékszín négy, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház pedig két alkalmazottól vált meg, a költségvetés 20 százalékos lefaragása pedig minden székelyföldi színházban gondot okoz, a legtöbb intézmény pályázati forrásokból pótolná a hiányt.
„Fizetésmegvonás, leépítések, a költségvetés 20 százalékos csökkentése. Amúgy is szűkös volt a keret, ezt nehezen fogjuk átvészelni” – öszszegezte a Krónikának Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója. A helyi önkormányzat még nem döntött a leépítésekről, ezért fennáll a veszély, hogy zárolják a polgármesteri hivatal számláit, amelynek következtében a színház alkalmazottai is fizetés nélkül maradhatnak. Felmérve a lehetőségeket az igazgató azt is elmondta, hogy ha a leépítéseket megszavazzák a mai rendkívüli tanácsülésen, akkor hosszú távon nem tudják majd működtetni a társulatot. „Megkérdeztem a polgármestertől, hogy ha valóban leépítések lesznek, akkor legalább a jövő évtől számíthatunk-e arra, hogy visszakapjuk ezeket az állásokat, ő pozitívan viszonyult ehhez a dologhoz, de ez attól függ, hogy sikerül-e kilábalnia az országnak a válságból. Nem vagyok derűlátó” – mondta Nagy Pál. Ha végül leépítések nem is lesznek, akkor viszont zárolják az önkormányzat számláit és ez maga után vonja, hogy szeptemberben nem lesznek fizetések. Az igazgató viszont már most biztosítja a színház dolgozóit, hogy személyesen fog gondoskodni arról, hogy ebben a hónapban is mindenki megkapja havi juttatását, amit elmondása szerint nem lesz nehéz összegyűjteni, hiszen így is kevesen dolgoznak a színháznál és alacsonyak a bérek. Jelenleg 32 alkalmazottja van a színháznak, a mai döntéstől függően elképzelhető, hogy közülük 11 embernek felmondanak.
Minden nehézség ellenére, a beütemezett tervek szerint már elkezdődtek a próbák – tudtuk meg Szarvas Zsuzsanna közönségszervezőtől. Az idei évadban összesen 5 nagyszínpadi produkciót láthat a közönség, elsőként Frank Wedekind A tavasz ébredése című gyerekelőadást tűzték műsorukra Szabó K. István rendezésében. Ugyancsak a nagyszínpadon láthatják Kiss Csaba De mi lett a nővel? című darabját Tóth Árpád rendezésében, de a programban szerepel Pozsgai Zsolttól a Liselotte és a május Tapasztó Ernő rendezésében. A hagyományos szilveszteri műsort Csurulya Csongor művészeti vezető rendezi, idén Breffort és Monnott Irma, te édes! című zenés vígjátékára esett a választás. Az idei évad újdonságai között szerepel, hogy a stúdió-előadásokon kívül egyéni előadások is lesznek, és minden nehézség ellenére megpróbálják tartani tavalyi áraikat, csupán a bemutatóbérletek ára emelkedik.
Leépítések Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson
„A Csíki Játékszín 65 állásából 49 volt eddig betöltve, de így is meg kellett válnunk 4 alkalmazottól, miután a közalkalmazottak számát csökkentő kormányrendelet miatt csak 45 embert alkalmazhatunk. Emellett csökkentek a fizetések, és a produkciók költségéből is lefaragtak 20 százalékot, így számunkra most ezeknek a megszorításoknak a kezelése a tét” – mondta lapunknak Parászka Miklós, a csíkszeredai intézmény igazgatója. Hozzátette: 20 százalékos áremelésre kényszerültek, de bíznak a nézők szolidaritásában, és abban, hogy a jegyárak emelése ellenére is nőni fog a nézőszámuk az utóbbi évekhez hasonlóan. A Magyar Dráma Napján, a Színház Világnapján és a Magyar Költészet Napján egyébként alkalmi produkciókat mutat be a színház, ezekre a belépés ingyenes lesz. „Az évadban bemutatandó darabok között szatirikus alkotásokat találunk, olyanokat, amelyek napjaink problémáit is felvetik, gyakorlatilag így reagálunk a válság okozta gondokra” – mondta Parászka. Először Shakespeare Macbeth című tragédiáját mutatja be az intézmény, majd Jevgenyij Svarc A sárkány című művének Parti Nagy Lajos átírta változatát, de gyerekelőadást is láthat a közönség: Budaházi Attila Mint sót az ételben című művét vitték színre a kicsiknek. Az intézmény vezetője elmondta, fontos szempont számukra, hogy minél szélesebb réteget szólítsanak meg produkcióikkal, így a kísérleti színháztól a klasszikusokig és a populárisabb műfajokig minden megtalálható a repertoárban, így például idén operettet is színre visznek: Zerkovitz Béla és Szilágyi László Csókos asszony című művét, és Tasnádi István kortárs drámaíró Magyar zombiját is láthatja a közönség. Az igazgató elmondta: a válság ellenére is színvonalas évadra számíthatnak a csíkszeredaiak.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház szintén kénytelen volt megszüntetni három állását, ezek közül az egyik egy betöltetlen színészi állás volt, két alkalmazottat pedig elbocsátottak. Béres László, a színház igazgatója elmondta: lefaragták a költségvetésüket, ráadásul márciustól a színház megkapta a művelődési központ épületét, amelyben a társulat játszik, így a rossz állapotban lévő épület felújításáról is nekik kell gondoskodniuk. „A gondok ellenére azonban színvonalas évadot kívánunk tervezni, hiszen ez lesz a Figura 20. éve, 1990 októberétől működik hivatásos színházként. Ennek megünneplésére olyan alkotókat hívtunk meg rendezőként, akik korábban dolgoztak a Figuránál” – mondta az igazgató. Így Barabás Olga rendezi Goldoni A hazug című művét, Török Zoltán pedig a Figurának írt darabot Nagy nyavalya címmel, ezt Béres rendezi. A két nagyszínpadi előadás mellett a nézők két kísérleti előadásra és egy gyerekelőadásra is számíthatnak. „2005 óta a műsorpolitikánkat egyfajta kettősség jellemzi, hiszen számunkra hagyomány a kísérletezés, igyekszünk megújítani a színházi nyelvet, így évente két mozgás- vagy táncszínházi előadást viszünk színre, ugyanakkor a hagyományos színházat kedvelőkre is gondolunk, nekik minden évben rendezünk két előadást a nagyszínpadon. Gyermekelőadást évente rendezünk, így mi vagyunk az egyetlen erdélyi magyar résztvevői a Bukarestben évente megrendezett Nemzetközi Gyerekszínházi Fesztiválnak, ahonnan már különdíjat is hazahoztunk” – mondta az igazgató. Idén októberben egyébként a Figura harmadik alkalommal szervezi meg a dance.movement.theater elnevezésű nemzetközi táncszínházi fesztivált, amelyre romániai és magyarországi társulatok mellett török, francia és szerb előadásokat is meghívtak. A színház jubileumára való tekintettel a fesztivál három helyett négynapos lesz, esténként pedig koncertek is lesznek, olyan zenészeket hívnak meg, akik már írtak zenét figurás produkcióhoz, így például Lajkó Félixet.
Tamási-darabbal kezdenek Kézdivásárhelyen
Tamási Áron Tündöklő Jeromos című darabja lesz a Kézdivásárhelyi Városi Színház idei évadjának első bemutatója, tudtuk meg Csapó Györgytől, a társulat vezetőjétől. Csapó a Krónikának elmondta, a kézdivásárhelyi színház következő évadjának költségvetése 750 ezer lej. Ennek az összegnek egyharmadát a színházat működtető Vigadó Kulturális Alapítvány állja, az alapítványt a helyi önkormányzat hozta létre. A költségvetés kétharmadát magyarországi és uniós pályázati pénzek teszik ki, illetve a helyi üzletemberek is támogatják a színházat. Mivel a színháznak nincs állandó társulata, a leépítések sem fenyegették, sepsiszentgyörgyi és marosvásárhelyi vendégszínészeket hívnak meg egy-egy előadás erejéig. Csapó György ugyanakkor elmondta, a színházi bérletek ára nem emelkedik. Erdély legfiatalabb színháza a most kezdődő évadban összesen négy nagyszínpadi előadást, két stúdió-előadást és egy szilveszteri kabarét tűz műsorra. December harmadikán mutatják be Sütő András Advent a Hargitán című művét. December 31-én a szilveszteri kabarét mutatják be, amelyet Brassótól Gyergyóig összesen 26 településen játszanak el a továbbiakban. Az évad utolsó bemutatója egy musical lesz, de egyelőre nem lehet tudni, melyik darabot adják elő. Csapó György elmondta, ez attól függ, mennyi pénze marad tavaszra a színháznak. Ha jól jön ki a lépés, akkor az Adamis Anna és Presser Gábor örökzöldje, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról kerül műsorra, ha kevesebb pénzük marad, Horvát Péter Ciao Banbino című művét adják elő.
Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója későbbre ígért válaszokat, a színház alkalmazottai jelenleg is kényszerszabadságon vannak, a város másik színháza, az M Studio vezetője, Uray Péter pedig elmondta: az önkormányzat csak pénteken dönt arról, hogy mekkora lesz a színház költségvetése, így csak azután tudnak végleges évadtervet kidolgozni. Krónika (Kolozsvár)

Az elmúlt két év magyar irodalmát szemlézik
Hatodik alkalommal szervezik meg pénteken és szombaton a Szárhegyi Írótábort. Fekete Vince költő, a csíkszeredai Székelyföld című kulturális folyóirat szerkesztője, az írótábor egyik szervezője a Krónikának elmondta: mint minden alkalommal, az idei táborban is a legutóbbi találkozó óta eltelt két év fontosabb irodalmi történéseiről, témáiról, fontosabb könyveiről, alkotóiról és vitáiról lesz szó, de az erdélyi írók problémáiról, az érdekvédelemről és könyvkiadásról is szó esik a két nap alatt.
Idén négy előadót hívtak meg: a magyarországi Podmaniczky Szilárd író, költő, Füzi László, a Forrás szépirodalmi folyóirat főszerkesztője, Elek Tibor, a békéscsabai Bárka irodalmi folyóirat főszerkesztője és Selyem Zsuzsa író, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára adnak elő. Péntek este az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy szerzőinek költői estjére kerül sor, felolvas Farkas Wellmann Endre, Muszka Sándor, Lövétei Lázár László, Király Zoltán és Fekete Vince, a nap befejezéseként pedig fellép Murányi Tóni és zenekara.
A kétévente megszervezett tábor második napján tematikus beszélgetésre kerül sor Zene és költészet címmel, Balla Zsófia költő, Demeter Szilárd író, Lövétei Lázár László költő, író és mások részvételével, a beszélgetést Egyed Péter költő, író, kolozsvári egyetemi tanár moderálja. Ezt követően első alkalommal kerül kiosztásra a Csiki László-díj. „2008-ban éppen az előző Szárhegyi Írótáborban voltunk, amikor Csiki László meghalt. Ekkor döntöttük el, hogy alapítani kéne egy díjat a tiszteletére” – mesélte Fekete Vince. A Sepsiszentgyörgyön született költőről, íróról elnevezett díjat ezentúl a tervek szerint minden évben kiosztják az írótáborban, olyan fiatal, 35 év alatti alkotó kaphatja meg, akinek az előző tábor óta kötete jelent meg. A Szárhegyi Írótábor dalesttel ér véget szombaton.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Jószomszédságra, de magyar összefogásra is szükség van
(MTI) – A román-magyar együttműködésről, a két ország közös érdekeiről és a magyarság összefogásának fontosságáról tanácskozott Bukarestben Martonyi János magyar külügyminiszter Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével.
Martonyi János a bukaresti magyar nagykövetségen tanácskozott az európai parlamenti képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével. Tőkés a találkozó után újságírók előtt emlékeztetett a Magyarországon végbement változásokra, kifejezve reményét, hogy a magyar nemzetpolitikában és szomszédságpolitikában is folytatódnak a változások.
Ugyancsak emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban több magas rangú magyar politikus tett látogatást Romániában, és a közeljövőben további magas szintű látogatásokra kerül sor. Minden téren folytatódik a román-magyar közeledés – fogalmazott Tőkés, nagyra értékelve azt, hogy az Európai Néppárt jeles kormányzati tagpártjainak képviselői széles körű román-magyar együttműködés kialakítására törekednek.
Az EP alelnöke kifejezte reményét, hogy a román- magyar szomszédságpolitika és együttműködés nem előzi meg a magyar összefogás politikáját. Martonyi Jánossal egyetértettek abban, hogy miközben a szomszédságpolitika terén fontos előrelépés történik, arra is törekedni kell, hogy "mi magyarok is egymásra találjunk". Megengedhetetlennek tartották, hogy a stratégiai célok kérdésében a magyarság "többfelé húzza a szekeret" – tette hozzá.
Tőkés László hangsúlyozta: az összefogást megkívánja az Európai Unión belüli helyzetünk, egész kelet-közép-európai politikánk. Ez a fajta összefogás a magyar nemzeti érdek szempontjából elengedhetetlen – fűzte hozzá Tőkés László. Népújság (Marosvásárhely)