Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. június 3.
Trianontól Schengenig – az igazság és a megbékélés útján
A világnyelveken beszélő nagy nemzetek fiai, történelmi, irodalmi, művészeti és tudományos nagyságai közismertek – mi, magyarok is számon tartjuk és értékeljük őket. Nem így az ún. kis nemzetek nagy emberei. Külföldön járván nemegyszer már annak is örülhettünk, hogyha valaki a "magyar aranycsapat" nagy labdarúgójáról, Puskás Ferencről hallott…
Az Európai Unió nemzeteinek közössége, az őket összekapcsoló kölcsönös megismerés, tisztelet és szolidaritás szelleme, egymás, illetve közös értékeiknek a megbecsülése jó alapot és lehetőséget szolgáltak arra, hogy világhírre érdemes – de mégis kevéssé ismert – nagy magyarjainkat is megismertessük európai testvérnépeinkkel. Ezért jött létre ez a kiállítás, melynek címe: Hírneves magyarok – A trianoni múltból a schengeni jövőbe.
Ezen túlmenően viszont – akarva-akaratlanul – egy gyászos évfordulót is idéz a kiállítás. Olvassuk csak a nagy magyar neveket: Bolyai János matematikus, Liszt Ferenc zeneszerző, Munkácsy Mihály festőművész, Ady Endre költő, Bartók Béla, a magyar zene másik géniusza, Márai Sándor, a XX. század nagy regényírója – hogy csak néhányat említsünk a legjavából. Rögtön ezután pedig vessünk egy pillantást Kelet-Közép-Európa térképére: hol is születtek ezek a kiváló nagyságok? Szülőhelyüket hiába keresnénk Magyarországon. Kolozsvár / Cluj-Napoca – Románia, Doborján / Raiding – Ausztria, Munkács / Munkacevo – Ukrajna, Érmindszent / Eriu-Mecensiu és Nagyszentmiklós / Sânnicolau Mare – Románia, valamint Kassa / Kosice – Szlovákia, és a sort a délszláv államokkal folytathatnánk – íme ők valamennyien "külföldön" születtek...
A világhírű magyar nevek rendhagyó "térképével" egyben a II. világháborút lezáró békekötések, a Magyarországot darabjaira szakító trianoni békediktátum 90. évfordulójára is emlékeztetni szeretnénk, mely az ország 2/3 részét, lakosságának pedig több mint a felét a szomszédos országok fennhatósága alá juttatta, megkérdezésük nélkül magyarok millióit taszítva kisebbségi elnyomatásba, a másodrangú állampolgárság és a mesterséges asszimiláció állapotába.
Távol áll tőlünk a revizionizmusnak még csak a gondolata is. A szomszédos népeket sem akarjuk sérteni, hiszen velük együtt tartozunk vagy éppen igyekszünk a közös Európába. Kilenc évtizeddel a magyar történelem egyik legnagyobb katasztrófája után viszont – úgy érezzük – tartozunk azzal, hogy a sokáig elhallgatott vagy letagadott történelmi valósággal szembenézzünk, és – amint nagy költőnk, József Attila írta – "a múltat bevalljuk" és "rendezzük végre közös dolgainkat".
Tavaly a kommunista múlt szörnyűségeivel nézett szembe az Európai Parlament. Az ateista-kommunista diktatúra idején Trianon és a kisebbségi elnyomás tabunak számított. Félnünk és hallgatnunk kellett – még a magyarságuk miatt üldözött és meggyilkolt halottainkat sem temethettük el méltóképpen. A nacionál-kommunista rezsimek meghamisították a történelmet, s az emberi gyászhoz való alapvető emberi jogunktól is megfosztottak.
A szabad és egyesült Európában, ahol éppen az Európai Történelem Háza közös tervének a megvalósításán fáradozunk, úgy ítélem, itt az ideje, hogy nyíltan kimondjuk az igazságot, és Antigoné módjára, akár a posztkommunista kreoni hatalommal is szembeszállva, végtisztességet tegyünk Polüneikésznek – testvéreinknek, akik a szovjet "malenkij robotban", Tito partizánjainak vérengzéseiben vagy a Maniu-gárdisták kegyetlenkedéseiben tízezrével hullottak el gyászolatlanul, vagy a csehszlovákiai deportálásoknak és Ceausescu homogenizációs politikájának váltak áldozataivá. Mi, magyarok készek vagyunk a saját történelmi vétkeinket is beismerni, ugyanis tisztán látjuk, hogy a lágerek és a gulágok tömegsírjaival, az egymás ellen elkövetett bűnök tehertételével egyetlen nép sem lehet jó lelkiismerettel az egyesült Európa tagja.
"A múlt rendezése" és a megbékélés viszont a valóság beismerésével és az igazság kimondásával kezdődik. És minden nép és nemzet – nemcsak a többség, hanem a kisebbségek – emberi és kollektív jogainak az elismerésével folytatódik. – Az örmény holokauszt jóvátétele nélkül Törökország sem válhat az unió teljes értékű tagjává!
Mi nem revansizmust – hanem békét és testvéri együttműködést szeretnénk Európában. Olyanképpen, ahogyan Bartók Béla megfogalmazta: "Az én igazi vezéreszmém … a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és viszály ellenére… ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás…" Nos, ebből a "tiszta forrásból" erednek Márai Sándor szavai is, aki ekképpen vall Európáról: "A jövő Európáját gazdasági vonatkozásokban nem lehet másképp látni, mint vámhatárok nélküli, közös, óriási termelő- és elosztóterületet, ahol az európai szellem kicsinyes helyi érdekek akadálya és gátlása nélkül végre kifejtheti igazi képességeit."
Tőkés László erdélyi EP- képviselő
Népújság (Marosvásárhely)

Kettős
A napokban a Magyar Köztársaság parlamentje által megszavazott kettős állampolgársági törvényt vehemensen támadja a Szlovák Köztársaság vezetősége és a "hagyományosan" nemzetféltő összes szervezete, követelve Magyarországtól a visszavonását, minthogy nem volt előzetes konzultáció az ügyben a szomszédos országokkal.
Ha nem volna egy rendkívül komoly dologról szó, akkor még derülhetnénk is egy jót, a humoristák bizonyára úgyis megteszik majd. Hiszen azok a szlovákiai vezetők követelőznek, akik nem is olyan régen kabaréba vagy inkább tragikomédiába illő nyelvtörvényt fogadtak el, teljesen elutasítva minden, akár magyar, akár nemzetközi szervezet figyelmeztetését, tiltakozását. És persze saját, magyar anyanyelvű állampolgárainak véleményét és többszöri felszólalását is mereven elutasították. A törvény immár hatályba lépett, és bizonyos, elszigetelt esetekben feljelentések is érkeztek, kivizsgálások is folyamatban vannak. A nyilvánosságra került ügyek komolyságát valóban nehéz mosoly nélkül fogadni egy európai civilizációban felnőtt embernek, de éppen ettől rendkívül tragikus azoknak a szlovákiai magyaroknak a helyzete, akik a megalázó, köznapokon is bármikor előfordulható groteszk eseményeket megélni kénytelenek. A szlovákiai magyarok most már azzal kell szembenézzenek, hogy amennyiben saját elhatározásukból kérni "merészelik" a magyar állampolgárságot, akkor megfoszthatják őket hazájuk szlovák állampolgárságától!
Mindannyian tudjuk, hogy választási kampány zajlik Szlovákiában, azt pedig nekünk, román állampolgároknak most különösen jól eszünkbe kell vésnünk, hogy választási kampányban szinte bármilyen hazug ígéretet be lehet vetni, ennek "termését" az elmúlt hónapokban valamennyien a bőrünkön éreztük. Ugyanakkor azt is el kell ismernünk, hogy azért nemzetiségi jogaink biztosítása tekintetében mégiscsak léptünk előre az elmúlt években, hiszen még arra is alkalom nyílhat, hogy az anyanyelvi oktatásban nyelvi korlátozások nélkül ismerhetjük meg hazánk földrajzát és történelmét is. Éppen a történelem kapcsán jut eszembe, hogy a Magyar Köztársaság felelős és illetékes vezetői elmagyarázhatnák szlovák megfelelőiknek, a második világháborúban győztes nagyhatalmaknak és a nemzetközi közvéleménynek, hogy Magyarország annak ellenére sem kérte népszavazás kiírását egyes területek hovatartozásáról, hogy a Párizsi Béke (1947. február 10.), amely a huszadik század második felére meghatározta a jogszerű európai határokat, az elmúlt húsz évben számtalan változáson esett át. Megszűnt Jugoszlávia, Csehszlovákia, felbomlott a Szovjetunió, márpedig Magyarország olyan békeszerződést cikkelyezett be 1947. június 12- én (a hatályba lépés dátuma 1947. szeptember 15.), amelyben nem szerepel Szerbia, Szlovákia vagy Ukrajna.
Szlovákia viszonylatában még azt is hozzá lehetne (kellene) tenni, hogy 1993. január elsejétől történt megalakulása előtt vajon "konzultált-e" szomszédaival, kérte-e beleegyezésüket a határvonalat illetően, folytatott-e diplomáciai tárgyalásokat erről a változásról? Felmerült-e, hogy a Trianoni Béke előírásaihoz képest a Párizsi Béke megváltoztatta az 1938. január elsejéig (tehát többek között a két Bécsi Diktátum előttig) érvényben levő magyar-csehszlovák határt olyan értelemben, hogy Horvátjárfalu, Oroszvár és Dunacsun községeket Magyarország "átengedte" Csehszlovákiának. Akkor anno nem illett volna-e erről egyeztetni, megerősíteni vagy visszavonni ezt az "átadást"?
Nem lévén sem történész, sem diplomata, nincs tudomásom arról, hogy ilyen témájú tárgyalások folytak-e az érintett államok között vagy sem. Bizonyára azért a közismerten jobboldali Antall-kormány nem hagyhatta szó nélkül ezeket a tényeket, de feltételezhetően nem azért, mert határrevíziót szeretett volna elérni, csupán a miheztartás végett. Ha nem tette, most a magyar diplomáciára hárul ennek a figyelemfelkeltésnek a nyilvánosságra hozatala.
Szeretném viszont nagyon határozottan elmondani: semmilyen formában nem értenék egyet semmilyen határkiigazítással, hiszen egyetlen emberi életet sem szabadna a XXI. században azért feláldozni, hogy az egykori, egyértelműen igazságtalanul, nagyhatalmi önkénnyel és kishatalmi ármánnyal kijelölt államhatárokat ide-oda tologassák. Még akkor sem, ha nem egy települést valóságosan is kettészeltek a nagy szabásban közreműködő győztesek. Különösen érthetetlen Szlovákia szenvedélyes ragaszkodása olyan területekhez, amelyeken a határ szomszédságában évtizedek óta magukat magyarnak valló emberek döntő többsége él, megőrizve nemzeti identitását minden erőszak ellenére, vállalva annak minden kockázatát, és közben anyagi-szellemi értelemben egyaránt, állampolgári kötelezettségeinek teljesítésével folyamatosan gazdagítja...Szlovákiát. Kiemelten, csupa nagybetűkkel írnám le ismét: a Magyar Köztársaságtól elvárható, hogy közjogi, legmagasabb szinten ezúttal is kijelentse, nem óhajtja, nem kéri és nem is fogja kérni sem népszavazással, sem más módon a jelenleg érvényes államhatárok megváltoztatását! Az Európai Unió teljes jogú tagságát élvező országként ezt immár nem is tehetné, mint ahogy a többi tagállam sem teszi. Azt viszont határozottan követelnie kell, hogy magyar mivoltában megmaradni szándékozó egyetlen embert se érhessen hátrányos megkülönböztetés egyetlen uniós tagállamban sem!
Véleményem szerint a június negyedikére a magyar Országgyűlésben tervezett emléknap jó alkalom arra, hogy a nemzetközi közvélemény végre olyan tényekről is tudomást szerezhessen, amelyek számunkra ugyan ismertek és fájdalmasak, de egyértelműen bizonyíthatják, hogy képesek vagyunk szembenézni saját történelmi hibáinkkal is anélkül, hogy más nemzetek érzékenységét sértenénk. Őszintén szorítok azért, hogy az emléknap tárgyilagos légkörben, megfelelő méltósággal kerüljön lebonyolításra, nem engedve teret az önsajnálkozó, vádaskodó hevületnek.
Az elmúlt napok eseményei szerintem bebizonyították: magyarnak (vagy bármi másnak) lenni egyéni döntés következménye, nem érdem, de semmiképpen nem "bűn". Rendkívül pozitív fejleményként kell elismerni, hogy a román hatóságok korrekt magatartást tanúsítottak a csíksomlyói búcsúra és a pünkösdi megemlékezésekre érkezett, hatalmas tömeggel, mint ahogy ezúttal a zarándokok is az eseményhez illő módon tisztelték meg a több százados hagyományt. Ennek szellemében szeretném látni- tapasztalni, hogy valóban sikerül végre feldolgoznunk társadalmi méretekben is Trianont. És persze Párizst is, hiszen immár 63 éve ez számít jogszerűnek!
Virág György

Nagyobb odafigyelést várnak a csángók – interjú Solomon Adriánnal
Elvárnám, hogy az RMDSZ jobban odafigyeljen a csángóság problémáira – nyilatkozta a Krónikának adott interjúban Solomon Adrián a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke.
– A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által indított oktatási programban részt vevő pedagógusok szomorúan állapították meg, hogy míg az anyanyelv tanítása területén előrelépés történt az utóbbi két évtizedben, más területen a csángóság megrekedt a ’89 előtti szinten.
– Sajnos ez így igaz. Az oktatáson kívül semmilyen más területen nem tudtuk megtenni még az első, kezdő lépést sem, amit a többi követhetne. Gondolok elsősorban a civil társadalom kialakítására, a gazdasági élet fellendítésére, a kulturális naptár kialakítására, az ifjúságnak vagy az időseknek szánt programok beindítására. Nem igaz, hogy imitt-amott nem voltak próbálkozások, de mindaz, amit tettünk, édeskevésnek bizonyult ahhoz, hogy felrázzuk a moldvai csángóságot. Jómagam is próbáltam pályázati lehetőségeket ismertetni a magukat magyarnak valló cégvezetőkkel, de mivel minden az önrész előteremtésénél kezdődik, kisvállalkozóink eleve kudarcra vannak ítélve. Pedig valamerre már el kellene indulnunk, a nyelvoktatással még nem oldjuk meg az identitáskérdést. Ehhez viszont nemcsak pénzre, emberi anyagra is szükség van. A moldvai magyarságnak még sok Hegyeli Attilára lenne szüksége ahhoz, hogy az oktatás mellett egyéb programokat is be tudjon indítani.
– Húsz év alatt a jól működő oktatási program révén a csángóság nem termelte ki azt az értelmiségi réteget, amely képes lenne a közösség gazdasági, társadalmi vagy művelődési életét megszervezni?
– Lehet, hogy kitermelte. De saját tapasztalatból állítom, hogy a közülünk kikerült értelmiségieknek rendkívül keserves a visszaútja. Azoknak, akik Erdélyben vagy Magyarországon tanulnak, és évekig csak vendégként érkeznek a Csángóföldre, szinte lehetetlen újra beilleszkedniük. Nem is tudjuk őket megfogni, ösztönözni arra, hogy térjenek haza. Talán egy pénzalap megteremtése, egy ösztöndíjrendszer létrehozása lenne a megoldás arra, hogy visszacsalogassuk azokat, akik innen indultak világot látni és tanulni. Ezen jómagam is sokat vívódtam.
– Ehhez újabb támogatókra lenne szükség. Ilyen ínséges időkben kitől remélhetnek erre is pénzt, miközben az oktatási program kiteljesedésére sem jut?
– Azzal tisztában vagyunk, hogy konkrét támogatást senkitől sem várhatunk. Állandóan figyeljük a pályázati lehetőségeket, ám ilyen célra még egyetlen kiírást sem találtunk. Pedig legalább az indulást, a pályakezdést kellene valahogy ösztönözni, majd bizonyos feltételekhez, elvárásokhoz kötni a támogatás nyújtását.
– Ha már a támogatásról van szó: a moldvai csángóság érzi-e, hogy magyar politikusok képviselik a parlamentben és a kormányban?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kapunk semmilyen segítséget képviselőinktől. De nagyobb odafigyelést várnánk el az RMDSZ politikusai részéről. Például olyat, amilyenben választások előtt szoktak részesíteni. Az idők során többször is megfogalmazódott bennem, hogy egyes vezetőink valóban csak négyévente vállalnak fel minket.
– A szövetség csúcsvezetőihez hűséges moldvai magyarok közül sem juttatott vezetői tisztségbe senkit az RMDSZ?
– Nincs tudomásom arról, hogy Bákó vagy Neamţ megyében magyar ember bekerült volna valamelyik állami intézmény vezetőségébe. Arról sem tudok, hogy a térségben az RMDSZ valamiféle politikai alkuba kezdett volna kormányzási partnerével.
– Melyik intézményben kellene a leginkább a magyar szakember?
– Kétségkívül a Bákó megyei tanfelügyelőségen. Ebben már évek óta kérjük az RMDSZ segítségét, hisz Bákó az ország egyetlen megyéje, ahol annak dacára, hogy magyar nyelvű oktatás is folyik, egyetlen magyar pedagógus sincs a tanfelügyelők sorában.
– A tanfelügyelőség ajtaja még mindig nehezen nyílik a csángó szervezet képviselői előtt?
– Összehasonlítva a jó pár évvel ezelőtti helyzettel, most már könnyen nyílnak. Sőt fogalmazhatnék úgy is: megvannak a bejárt és bevált ösvényeink. Most inkább a vidéki iskolaigazgatók kényének-kedvének vagyunk kiszolgáltatva. Amikor megtagadta a magyarórák bevezetését vagy megszégyenítette a gyerekeket és fenyegette a szülőket, bizonyítottan törvényt szegett a gajdári meg a lujzikalagori tanintézmény vezetője is, ami fölött azonban a tanfelügyelőségen szemet hunytak. Igaz, a helyszínre kiszálló volt magyar államtitkár asszony sem tudta jobb belátásra bírni a két iskolaigazgatót. Akkor mit várjunk a tanfelügyelőségtől?
– Egyházi területen érzékel némi előrelépést?
– Egyelőre előrelépésnek látszó mozdulatot tapasztaltam. Azonban attól tartok, hogy ez a nyitás, ami valóban érzékelhető, csak időhúzás.
– Miféle nyitásra gondol? Hiszen a jászvásári püspök még mindig elzárkózik a magyar nyelvű misézés gondolatától.
– Nem is annyira a mise nyelvéről van itt szó. Mert azért valljuk be őszintén: valószínűleg nagyon kevesen tudnának átállni a magyar nyelvű misékre, hiszen már alig akad olyan idősebb csángó, aki ismerné a liturgiát. Viszont a halottas házaknál nem szabadna megtiltani a magyar siratót vagy a szenténekek énekelését, mint ahogyan Pusztinán a mai napig is teszi a helyi lelkész. Ez egy olyan falu, ahol szinte mindenki magyarul beszél. Akkor meg miért kell, papi parancsra, románul siratni a halottat?
– Még mindig vannak elrománosodott papjaik, akik az ördög nyelvének nevezik szüleik, nagyszüleik anyanyelvét?
– Ez már elcsépelt szöveg, újabban nem szokták mondani. Jelenleg inkább azzal próbálják teletömni a csángók fejét, hogy az a nyelv, amit népcsoportunk beszél, nem egy igazi, élő nyelv. El kell felejteni, hisz ezzel nem lehet érvényesülni – ezt mondogatják egyes papjaink.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2010. június 4.
A Kis-MÁÉRT nyilatkozata a trianoni diktátum 90. évfordulóján
Európa kulturális fővárosában - Pécsett, 2010. június 3-án, a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmával, emlékülést tartott a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma, amelyen kinyilvánították:
"A trianoni ,,békeszerződést" s annak következményeit mi, a Magyarország határain túlra került magyar közösségek legitim képviselői kilencven év után is a háború győztesei által ránk kényszerített, igazságtalan, ugyanakkor történelmi ténynek tekintjük. A nemzeti önrendelkezés általánosan elfogadott (wilsoni) elveit mindenki érvényesíthette, csak a magyarok nem élhettek azokkal. Büszkeséggel valljuk, hogy a magyar közösségeket az elmúlt 90 év és annak sorscsapásai a magyar nemzethez vaIó tartozásban, magyarságtudatában nem törték meg. Szülőföldünkön, az egyetemes magyar nemzet részeként, egyenrangú polgárként akarunk élni."
A nyilatkozatot az alábbi szervezetek képviselői látták el kézjegyükkel: Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében Márton Árpád parlament képviselő, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Jakab Sándor, a Magyar Koalíció Pártjának elnökhelyettese, Berényi József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Kovács Miklós, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Ágoston András, a Nyugat-európai Magyar országos Szervezetek Szövetségének elnöke, Deák Ernő.
Felvidék

Versenyképes a román-magyar jogászképzés
A 2010–2011-es tanévtől, több éves előkészület után a Sapientia EMTE kolozsvári kara román-magyar kétnyelvű jogászképzést indít Kolozsváron.
Hogy miért éppen Kolozsváron? Ennek történelmi okai is vannak. Erdély első jogászképzése itt működött, a Báthory István fejedelem által 1581-ben alapított Jezsuita Kollégiumban. Később, 1774-ben Mária Terézia is alapított jogi képzést, de az első folytonos és modern egyetemi keretek között folyó jogászképzés végül 1872-ben indult el – Pest után magyar nyelvterületen másodikként – a Ferenc József Tudományegyetemen. Az 1919-es impériumváltás eredményeként a magyar jogászképzés megszűnt Kolozsváron. 1940-ben, Kolozsvár visszacsatolásának következtében újraindul, majd 1945 után a Bolyai Egyetem keretein belül végül egészen 1959-ig létezett. Újabb előrelépésre csak közel 40 év után került sor, 1997-től a felvételin magyar helyeket biztosítanak a Babeş-Bolyai Tudományegyetem jogi karán, de az oktatás nyelve – néhány tárgy kivételével – továbbra is a román maradt.
A történelmi érvek mellett az alapvető ok természetesen a város akadémiai jellege és vonzereje. Minőségi jogászképzést csak olyan környezetben lehet szervezni, ahol ennek megvan a hagyománya, ahol rendelkezésre áll a tanári gárda és a kellő hallgatói érdeklődés is.
Őszintén el kell ismerni, hogy Romániában a jogászképzés területén jelentős problémák vannak. A jogi képzést nyújtó állami és magánegyetemek száma túl nagy. Kolozsváron eddig is három egyetem nyújtott nappali jogászképzést. A kilencvenes évek második feléig a képlet egyszerű volt: az egyetemeket jó állami és rossz magánegyetemekre osztotta fel a közvélekedés. A helyzet ma annyival lett bonyolultabb, hogy az állami egyetemek száma is megsokszorozódott, és az állami egyetemek jelentős része leértékelődött, illetve néhány magánegyetemnek sikerült – legalábbis romániai szinten – minőségi képzést nyújtó oktatói állományt kialakítania. A nyugat-európai jogászképzés színvonalától azonban még messze állunk.
Elviekben a sok jogi kar léte versenyhez vezet, amely ösztönzőleg hat a képzés minőségére. A gyakorlat azonban teljesen más képet mutat. Várady Tibor, a Central European University jogászprofesszora rendkívül pontosan ismerte fel, hogy a magánegyetemeket, de Romániában az állami egyetemek jelentős részét is, a verseny nem a minőség, hanem a könnyű diplomaszerzés irányába sodorta. Az egyetemek úgy versengenek (a fizetőképes) hallgatókért, hogy egyre könnyebb vizsgákat és államvizsgákat szerveznek. Az egyetemek részéről ez túlélési technika. Ha valamelyik egyetem szigorítaná, pontosabban normalizálná a vizsgáztatási rendszerét, elveszítené a hallgatóit.
Ilyen körülmények között, a Sapientia kolozsvári karán ősztől induló jogászképzés esetében feltehetjük a kérdést: létjogosult-e ez a képzés? Szükséges-e ez a képzés? A kérdésre elutasító és támogató válasz is adható. Mitől függ ez a válasz? Attól, hogy milyen lesz – nyelvében, koncepciójában, tartalmában és minőségében – ez a szak.
Megpróbálom összefoglalni, az említett négy kritérium mentén, hogy miképpen szándékozunk hasznos és sikeres kolozsvári Sapientiás jogászképzést kialakítani.
A nyelv szempontjából a tiszta magyar nyelvű jogászképzés nem versenyképes. A jogi pályán a román szaknyelv olyan szintű – írott és beszélt – ismerete szükséges, amelyet teljesen magyar nyelvű képzéssel, bármennyire is egészítse ki ezt terminológiai jellegű oktatás, nem lehet elsajátítani. A teljesen román nyelvű képzés viszont szükségtelen: állami- és magánegyetemek sokasága kínálja ezt a képzést. Tehát ami újszerű lehet: a rendkívül pontosan megtervezett kétnyelvű, magyar–román képzés. Az EMTE-n indított képzés ezt a kétnyelvűséget tűzte ki célként és vállalta fel. Egyes tárgyak román, mások magyar nyelven lesznek hallgathatóak, mindkét esetben a másik szaknyelvi támogatással.
Koncepciójában az összes romániai jogi karon folyó képzés rendkívül elavult. Elvont és elméleti, konkrét és gyakorlati helyett. A bekövesedett tantárgystruktúra igen fontos diszciplínákat mellőz vagy félreszorít, a hangsúlyok rosszul vannak elhelyezve. Átadott ismeretek és piaci igények között jelentős a különbség. Fel sem merül a jogi pályához szükséges készségek átadása, vagy akár a jogászi etikára történő nevelés. Ha az EMTE-n a jogászképzés ezeket a problémákat kezelni tudja, és a piaci igényeket is figyelembe veszi, akkor ez a szak megállja a helyét a piacon. Oktató és hallgató között szoros szakmai kapcsolatot kell kialakítani. A tantárgyak számát a szükséges minimális szinten kell tartani. A jó képzés titka nem a tantárgyak nagy száma és a hallgatók túlterhelése, hanem az oktatás intenzitása.
Tartalmában szintén elavult a romániai jogászképzés. Több tantárgyat át kellene alakítani. A romániai jogi karokon nem történt meg a közösségi/európai jog megfelelő színvonalú beépítése az egyes tantárgyakba, annak ellenére, hogy ezt szinte valamennyi tárgy oktatása szükségessé teszi. A koncepcionális és tartalmi újítást a nyugat európai példák segítségével meg kell oldani.
A jogi oktatás minőségének tekintetében sem lesz könnyű a feladat. Az egyik feltétel az, hogy az EMTE ne tömegképzést tűzzön ki célul, korlátozza a felvett hallgatók számát. Minőségi kritérium a színvonalas oktatói állomány is. A magas színvonalú tanári kar összeállítása is lehetséges. Egyrészt a román kollegákra is lehet alapozni, másrészt a romániai magyar jogászok közül egyre többen rendelkeznek már doktori fokozattal, mások a fokozatszerzés utolsó fázisaiban vannak. A vendégtanárok bevonása is több tantárgy esetében lehetséges.
A fenti feltételeket teljesítő, és az ősztől itt, Kolozsváron induló román–magyar jogászképzés jelentősen el fog térni attól, amelyet jelenleg az állami- és magánegyetemek kínálnak. Ez jelenti versenyképességének titkát.
Szabadság (Kolozsvár)

Pert veszített a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület a román szervezetekkel szemben
Feloszlathatják a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet, miután a helyi bíróság helyt adott a Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Călimanilor alapítványok keresetének.
magyar szervezet alapító tagjai kifejtették: élni fognak a fellebbezési lehetőségekkel, ha szükséges, az európai emberi jogi fórumokhoz fordulnak. Eközben a rendőrség szervezettbűnözés-ellenes osztálya is vizsgálatot indított a magyar egyesület alapítói ellen, kilencet közülük péntekre idéztek be kihallgatásra a Hargita megyei rendőrségre.
Önszerveződés: a vörös posztó
Mint arról beszámoltunk, a Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Călimanilor alapítványok Ilie Şandru nyugdíjas történelemtanár, egykori pártaktivista kezdeményezésére április 19-i beadványukban a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület tevékenységének a beszüntetését kérték. Folyamodványukban egyebek között azt állították, hogy az egyesület alkotmányellenes tevékenységet folytat, amellyel Románia területi integritását és függetlenségét veszélyezteti. Állításukat az egyesület alapszabályzatába foglalt autonómiatörekvések támogatásával indokolták, illetve azzal, hogy szerintük dr. Urmánczy Nándor 1918 után Horthy Miklós kormányának tagja volt, sőt idéztek is egy 1935-ös parlamenti felszólalásából, amely szerintük a románság ellen irányult. Mindezt hiába cáfolta előbb Czirják Károly, az egyesület elnöke, majd Kincses Előd, az alperes ügyvédje, a maroshévízi bíró nem vette figyelembe.
Az Urmánczy-egyesület alapítói szerkesztőségünkbe eljuttatott nyilatkozatukban kifejtik: a 2009. június 10-én bejegyzett szervezet alapszabályzatában a székelység önszerveződésének és önkormányzásának támogatása az ugyanazon a bíróságon, 670/326-os számmal iktatott kérelmükben is benne volt, akkor mégsem élt senki a fellebbezési lehetőséggel. Mellesleg Czirják szerint Şandrut mindig zavarta a magyar egyesület léte, ezt a különböző újságokban megjelent cikkei is bizonyítják.
„Számítottunk rá, mégis meglep a bíróság határozata, ugyanis Kincses Előd ügyvéd beszéde után Şandru visszavonta az Urmánczy személyére vonatkozó kifogásait, kijelentve: nem kéri az egyesület feloszlatását, csak az önrendelkezés szót vegyük ki a statútumból” – magyarázta a Krónika kérdésére Czirják.
Ortodox templomot is építtetett
Mint kiderült, báró Urmánczy Nándor 1902–1918 között volt az akkori magyar országgyűlés képviselője. A zömében románok lakta szászrégeni térség képviselőjeként tevékenykedett, az ő nevéhez fűződik többek között a Déda–Gyergyószentmiklós-vasútvonal kiépítése, a maroshévízi ortodox templom, az állami iskola és a bíróság székhelyének felépítése. Mindezek ellenére a maroshévízi bíróság a június elsejei, 545/326-os számú ítéletében kimondta a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület feloszlatását. Ugyanezen a napon az egyesület közgyűlésén az alapító tagok írásban is rögzítették azon döntésüket miszerint: az egyesület „a feltételezések és légből kapott vádak alapján hozott, politikailag befolyásolt ítéletet nem fogadja el, kitart a statútum eredeti tartalma mellett, és igazát az igazságszolgáltatás hazai és ha szükséges, európai fellebbviteli fórumain keresi.”
„Mondvacsinált koncepciós perről van szó, rendőrségi kihallgatásokkal fűszerezve” – jelentette ki a Krónikának Ambrus Árpád alapító tag, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke, nehezményezve, hogy épp június 4-ére, a trianoni békediktátum 90 éves évfordulójára hívatta be nyolc társával együtt a rendőrség szervezettbűnözés-ellenes osztálya kihallgatásra Csíkszeredába.
Jánossy Alíz

Pesszimisták a székelyek
Elhúzódó gazdasági válságra számítanak a Hargita és Kovászna megyei vállalkozók, mivel forgalmuk csaknem 11 százalékkal csökkent 2009-ben az előző évhez képest, ugyanakkor elégedetlenek a székelyföldi munkaerő nyelvtudásával és számítógépes ismereteivel – derült ki többek között a Kvantum Research közvélemény- és piackutató cég csütörtökön Kolozsváron bemutatott felméréséből.
A kutatást az Iskola Alapítvány a Szülőföld Alap Iroda és az Oktatási és Szakképzési Kollégium Munkaerő-piaci kereslet Hargita és Kovászna megyében elnevezésű projektjének keretében Barna Gergő, Kiss Tamás és Kozák Gyula szociológusok irányításával végezte el a piackutató cég. A felmérés során 119, legalább öt alkalmazottat foglalkoztató – Hargita és Kovászna megyei – cégtulajdonost kérdeztek meg május 3. és 12. között. Statisztikai adatok szerint a két székely megyében 2008-ban 13 319 cég működött, ami az országosan aktív cégek mindössze 2,4 százalékát teszi ki. A legtöbb cég – 36 százalék – kereskedelemmel foglalkozik, a vállalatok 19 százaléka a feldolgozóiparban fejti ki tevékenységét, 14 százalékuk ingatlanügyletekkel foglalkozik, míg egytizedük az építőiparban igyekszik boldogulni. „A foglalkoztatottságot tekintve az tapasztalható, hogy Hargita és Kovászna megyében továbbra is az országos átlag fölötti a munkanélküliség, viszont a gazdasági válságnak tulajdonítható visszaesés épp ennek következtében kisebb arányú volt, mint az országos átlag, illetve jóval alacsonyabb, mint Erdély más magyarlakta régióinak átlaga” – olvasható a tanulmányban. A megkérdezett cégvezetők túlnyomó többsége állítja, a megterhelő adórendszer, a könyvelési szabályok gyakori változása és a kereslet csökkenése a legfőbb gondjuk. Érdekesség, hogy a különböző lehetséges problémák közül a korrupciót a székelyföldi cégvezetők az utolsó helyre sorolták. Ugyanakkor úgy vélik: a turizmus fejlesztése lehet a térség gazdasági fellendülésének a kulcsa, emellett infrastrukturális fejlesztésektől, a vállalkozók támogatásától és a külföldi befektetésektől várnak javulást. Kiss Előd-Gergely

„A szomszédos népekkel együtt kell feldolgozni a trianoni traumát”
Kilencven éve írták alá az első világháborút lezáró magyar békeszerződést
Ma kilencven éve annak, hogy 1920. június 4-én az I. világháború győztes hatalmai aláírták Magyarország képviselőivel a háborút lezáró magyar békeszerződést a versailles-i Nagy Trianon kastélyban. Ez kimondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát, lakosságát 7,6 millióra csökkentették. A szerződés az etnikai helyzetet sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada az új határokon túlra került. A Trianonban aláírt döntés sokkolta a magyar társadalmat, amit azóta sem tudott igazán feldogozni. Ebben a tekintetben pozitív jelzés, hogy a magyar Országgyűlés a napokban a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Összeállításunkban arra kerestük a választ, hogyan kellene kilencven év távlatából Trianonhoz viszonyulni, és értelmezni az egykori történéseket.
Hunyadi Attila Gábor történész, a BBTE egyetemi adjunktusa: A trianoni békeszerződés államközi szintű elemzését Ablonczy Balázs (2005), Ádám Magda, Bárdi Nándor (2008), Ormos Mária (1983), Raffay Ernő (1987), Romsics Ignác (2005), Szarka László (2008), Zeidler Miklós (2003) levéltári forrásokon alapuló tanulmányai tartalmazzák. A román történetírásban Lucian Leuştean két könyve (2002, 2003) a legújabb és legalaposabb, tárgyilagos munka e kérdésben. Amit viszont gyakran mellőzünk, elfelejtünk a Trianon-kérdés tárgyalásakor, az a nemzetközi kisebbségvédelem kérdésének vizsgálata, melynek kodifikációját már a versaillesi békerendszerben megtalálhatjuk.
A szerződésekbe foglalt kisebbségvédelmi jogszabályok nemzetközi hatályával és garanciáival Eiler Ferenc Kisebbségvédelem és revízió (2007), valamint a Salat Levente által szerkesztett tanulmánykötet (2008) foglalkozik. Románia nevében Constantin Coandă tábornok írta alá Párizsban, 1919. december 9-én az Ausztriával kötött békeszerződést kiegészítő Kisebbségvédelmi szerződést. A szerződés első részének, a romániai állampolgárok születési, nemzetiségi, nyelvi, faji és vallási különbségre való tekintet nélküli egyenjogúságát előíró 7 paragrafusát (2-8.§.) alaptörvényként ismerte el a román fél. A kisebbségvédelmi szerződés első fejezetének további paragrafusai (9-12.§) egyéb jogokat biztosítottak az „etnikai, vallási, nyelvi kisebbségekhez tartozó román alattvalóknak (értsd állampolgároknak)” – nyelvhasználat, vallásgyakorlás, saját és költségvetési forrásból fenntartható intézmények, iskolák alapításának jogát – a 12 §. pedig az említett jogszabályokat nemzetközi érdekeltségű kötelezettségekké nyilvánította és a Népszövetség garanciája alá helyezte. A kötelezettség megszabások viszont nem voltak elég kategorikusak és végrehajtásukat nem kötötték határidőhöz, amit a kormányok ki is használtak: a jogszabályok gyakorlatba ültetését elhalasztották vagy egyenesen elszabotálták, a Népszövetség garanciaeljárása pedig erélytelennek bizonyult végig a két világháború közötti időszakban.
Miközben tehát, amint arra az említett történészek rámutattak az államközi viszonyokat mint az I. világháború előtt, mind a két világháború közötti időszakban az erőpolitika határozta meg, Magyarország pedig 1918 előtt nem rendelkezett nemzeti önállósággal a külügy, hadügy és pénzügy terén, 1918–1920 után pedig elszigetelődött az utódállamok („Kisantant”) gyűrűjében, a kisebbségi közösségeknek Erdélyben, Felvidéken meg kellett tanulniuk állami támogatás nélkül, önszerveződő módon működni, továbbélni az utódállamok kedvezőtlenebb feltételei közepette.
2010-ben, 90 évvel a szerződés aláíratása után, számomra történészként ez az üzenete a „Trianon” utáni időszak magyar kisebbségtörténetének: az önsegélyezés és önszerveződés olyan alapértékek, amelyek bármely kisebbségi közösséget képesek voltak összetartani és megtartani. A történetírásnak pedig az államközi viszonyok és egyetemes-globális elemzési szinteken túl a társadalmi-állami-közösségi szinten is vizsgálnia kell a kormányok/államok kisebbségpolitikáját, anyaországok nemzetpolitikáit, ezek kölcsönhatásait és ideológiai mozgatórugóit, és nem utolsósorban – mint pl. a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című könyv is – a nemzeti közösség intézményeinek, családjainak, csoportjainak politikai, jogi, gazdasági, kulturális, szociális aspektusait, minőségét, életét.
Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Országos Levéltár aligazgatója: A történészek akár kitűntetve is érezhetik magukat, hogy június 4. körül a média rájuk szegezi a tekintetet, interjúkat készítenek velük, vagy éppenséggel eleget kell tenniük a több oldaláról érkező megkeresésnek. Erdélyben aligha találunk olyan civil szervezetet, pártot, amely ne készülne valamilyen rendezvénnyel, ahol a történészek újra kitüntetett szerepet kapnak. De vajon mivel magyarázható a történészekbe vetett magas fokú bizalom, vajon mitől olyan hitelesek az erdélyi magyar ember szemében? Tőluk „az igazat, a szín tiszta igazat” hallhatják, netalán csak ők azok, akik felfedhetik a titkokat, megnevezhetik a bűnösöket, szenvedőkre és elnyomókra osztva népeket, nemzeteket? Közben szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy a levéltárak kutató termei néha konganak az ürességtől, és azt is el kell ismernünk, hogy az elmúlt húsz évben kevés olyan tanulmány született, amely az erdélyi imperiumváltást dolgozta volna fel. Vagyis a feladat adott: fel kell dolgozni a levéltárakban meglévő iratokat, mert ma már hamis az az állítás, hogy zárva vannak előttünk a levéltárak. A szónoklás közepette mi, történészek ne felejtsük el, hogy a kutatótermekben van a helyünk, mert ez a mi hivatásunk.
Mihai Alexandrescu történész, a BBTE Történelem és Filozófia Kar, Jelenkortörténeti Tanszék tanársegéde: Trianon egy olyan időszakban érkezett, amikor Kelet-Közép Európa két nagyhatalom között széttagolódott és fokozatosan újraértelmeződött. A jelenség legfőbb problémája a kontextus volt, amelyben és ahogyan jelentkezett. 1919 és 1920 között a nagyhatalmak erőviszonyai átalakultak, így elkerülhetetlenné vált, hogy a békekonferencia elosztó feltételei az egyik fél számára elégedetlenségként és sebként jelentkezzen. Úgy gondolom, hogy ma azonban nem a múlt felől kell jelenünket értelmeznünk és egy kilencven éves eseményt frusztrációként megéljünk, hanem sokkal inkább jelenünkből kell szemlélnünk múltunkat. Csak az elmúlt húsz évben a térség többet közeledett egymáshoz, mint kilencven év alatt bármikor. Gondoljunk csak a NATO és az Európai Uniós tagságunkra. Közép-Európának van annyi közös erőforrása és kulturális öröksége, hogy esetleg múltját a ma lehetőségeiben lássa más szemmel, frusztrációk és szindrómák nélkül.
Neményi Ágnes szociológus, a BBTE szociológiai tanszékének docense: Sok idő telt el azóta, de az akkori politikai események hatásai mind a mai napig érezhetők. Véleményem szerint mi, magyarok még mindig nem vagyunk egyenlő polgárai a román társadalomnak, továbbra is másodrangúnak érezzük magunkat, ami nyilván a következő nemzedékekre is kihat valamilyen módon. A kérdés tehát, sajnos, nem oldódott meg, viszont új helyzet állt elő, hiszen az európai integráció más irányba mozdította el azt. A korábbiaktól eltérően Európában már nem annyira az etnikai hovatartozás számít: rengeteg uniós programra van lehetőség, amelyek megvalósítását/megvalósulását nem akadályozhatja meg a román hatalom. Természetesen nem szabad elfeledkezni arról, hogy mi történt kilencven évvel ezelőtt: az eseményről meg kell emlékezni, fel kell említeni az akkor történteket, ebben pedig a médiának hatalmas szerepe van. Ugyanakkor a véleményformáló személyeknek minél gyakrabban kell elmondaniuk álláspontjaikat a nagyközönség előtt, hogy ezáltal pozitív elmozdulás valósuljon meg. Azok a struktúrák, amelyek az elmúlt években képződtek és újraképződnek, valójában nem tűntek el teljesen, ezért nem lehet könnyen elsiklani a kérdés fölött.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök: A trianoni békeszerződés egy olyan történelmi esemény, amelynek szomorú következményei tagadhatatlan tények. A tragikus utóhatásokat viszont pozitív módon kell feldolgozni, és felmérni azt, hogy napjainkban milyen körülmények között, és hogyan erősíthető a nemzeti szolidaritás érzése. Mindenképpen helytálló ezekkel a kérdésekkel szembenézni, és egyértelműen pozitív jelzésnek minősíthető, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, a békeszerződés aláírásának napját. Továbbá, a kettős állampolgárság egyéni megszerzését lehetővé tevő törvény nem csak egy szimbolikus gesztus, hiszen politikai, gazdasági és egyéb következményei is vannak.
Különösen fontos, hogy traumánkat azokkal a szomszédos népekkel együtt dolgozzuk fel, akikkel közös történelmünk folyamán a legnagyobb érdekkonfliktusaink voltak. Buta és primitív hisztéria a szlovákiai ellenreakció, hiszen náluk is vannak kettős állampolgársággal rendelkező polgárok. Ilyen értelemben Románia reakciója egészen pozitívnak tekinthető. Előrelépni csak úgy lehet, ha erről a témáról nyíltan, őszintén beszélgethetünk ezekkel a közösségekkel. Ha a nemzeti összetartozás nem valósulhatott meg a dicsőséges monarchia idején, talán pontosan a történelem fintora révén valósulhat meg napjainkban. Mindemellett, a gyakorlatban is alkalmazni kellene a határok feletti, kulturális és nyelvi újraegyesítés gondolatát. Ami a legfontosabb: az anyaországbeli és a határon túli magyarokat képviselő felelős politikusoknak a történelmi tanulságok függvényében kellene kormányozniuk és döntéseket hozniuk.
Az Európai Unió nem fogja visszaállítani a történelmi Magyarországot – de a közös európai hazában gyógyírt lehet találni a nemzeti identitás megőrzésének kérdésére. Nem mindegy az sem, hogy az ember a történelmet hívő emberként dolgozza-e fel, vagy sem. Hiszem azt, hogy Istennek meghatározott célja van minden népcsoporttal és nemzettel. Az elmúlt évtizedekben az elszakadt részeken a mesterségesen fejlesztett felejtés, az amnézia gyakorlata volt jellemző. Fontos, hogy minden generáció élje meg a saját Trianonját, azaz gyermekeinket tanítsuk meg arra, hogy miről szól történelmünk.
Papp Annamária, Zay Éva, Ferencz Zsolt, T. Szabó Csaba

Trianon-konferencia
– A trianoni békeszerződés mellett a közép-európai egységtörekvésekről és a nacionalizmusról is beszéltek az előadók szerdán a magyar, francia, osztrák, román és szlovák történészek részvételével tartott budapesti konferencia első napján.
Az 1920 utáni Kárpát-medencei államkoncepciókról szóló rendezvényen Francois Laquieze, a budapesti francia nagykövetség tanácsosa kifejtette: tudja, hogy a trianoni békeszerződés 90 év elteltével is fájdalmas a magyarok számára. Hozzátette, minél szélesebb körben kell megvitatni minden történelmi eseményt, így az igazságtalannak ítélteket is, mert ez segíthet a konfliktusok feloldásában.
Ormos Mária történész az első világháborút követő integrációs törekvésekről és elhalásukról beszélt, felidézve, hogy ekkor jelent meg újra a közgondolkodásban az egységes Közép- Európa. A térségben élő nemzetek céljai azonban összeegyeztethetetlennek bizonyultak, a nagyhatalmak – Németország és Oroszország – befolyását erősíteni szándékozó elképzelések pedig ellenállást váltottak ki.
Emlékeztetett, hogy 1918-ban Berlin az Ausztriával és Magyarországgal kötendő vámszövetséget, valamint közös hadsereg felállítását fontolgatta. Németország azonban elveszítette a háborút, "és miután a két nagy rivális elvérzett, Közép-Európa senki földje lett, kiürült" – folytatta.
A történész arra is kitért, hogy – miközben az átalakulásnak nagy vesztesei is voltak – több kis nemzet lehetőséget kapott az államszervezésre. Az etnikai ellentétek azonban nem szűntek meg.
A békeszerződés után Magyarország szinte minden szomszédjával szembekerült, s a politikai élet összes szereplője a trianoni békeszerződés revíziójára törekedett – fejtette ki Ormos Mária, hangsúlyozva, hogy a baloldali és liberális politikusok az etnikai alapú, míg a kormány az optimális – vagyis az elérhető legszélesebb – revíziót szorgalmazta, a szélsőjobb pedig a "mindent vissza" követelésével élt.
Az eltérő elképzelések és a gazdasági válság hatására azonban az egységtörekvések elhaltak. A végső csapást az adta meg, hogy Németország új vezetője, Adolf Hitler csupán nyersanyag- és élelmiszerszállítóként tekintett Közép-Európára, valamint "fel-vonulási területet" látott a régióban. A föderatív tervek így csak az újabb világháborút követően kerültek ismét elő – mutatott rá Ormos Mária.
Horst Haselsteiner, az MTA tiszteletbeli tagja, a Bécsi Egyetem oktatója előadásában azt mondta: az első világháborút lezáró békeszerződések megkötésekor gyakran nem a józanság, a méltányosság, hanem a revansvágy, a "jaj a legyőzöttöknek" szemlélet érvényesült. Azonban, mint mondta, a francia, a brit, az olasz és a legtöbb közép- európai nemzet más megoldást nem fogadott volna el. Ezért a történész a trianoni békeszerződést a győztesek elkerülhetetlen tévedésének nevezte.
Dusan Kovac, a Szlovák Tudományos Akadémia tagja kifejtette, hogy a soknemzetiségű Magyar Királyság nemzetállammá alakításának XIX. századi terve konfliktust okozott a többségi nemzet és a kisebbségek között. Mint mondta, ez hozzájárult ahhoz, hogy a szlovákok a magyarok helyett egyre inkább a csehekkel kerestek együttműködést.
A Koncepciók államról és nemzetről a Kárpát-medencében Trianon óta című kétnapos konferenciát a Budapesti Francia Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szervezte, a Budapesti Szlovák Intézet részvételével.
MTI

Markó: Megmarad a kormány
Tagadhatatlan, hogy sok elégedetlenség felgyülemlett a pártokban, látszik ez a partnereinknél is, de ennek ellenére nem hiszem, hogy a bizalmatlansági indítvány sikeres lesz. Szerintem megmarad ez a kormány – jelentette ki tegnap Bukarestben Markó Béla szövetségi elnök.
Amikor arról kérdeztük a miniszterelnök-helyettest, hogy az ellenzéki indítvány szavazásakor az RMDSZ milyen álláspontot fog majd képviselni, a politikus elmondta, bár ebben a pillanatban egyáltalán nem boldog, hogy a szövetség ebben a kormányban van, ahogyan amiatt sem, hogy rákényszerültek a megszorító intézkedésekre, úgy látja, ha most hátat fordítanának a kormánynak, az egész társadalomnak rosszabb lenne.
Markó fontosnak tartotta megemlíteni, hogy hosszú viták után elérték azt, hogy a megszorító intézkedések határidősek legyenek, a megvonások december 31-ével lezárulnak. „Eközben természetesen az egész jövő évi költségvetést újra kell gondolni, az egész román közigazgatást át kell alakítani, és mi ezt nagyon határozottan akarjuk is” – szögezte le az RMDSZ elnöke.
Mint ismeretes, a kormány hétfőn vállal felelősséget a bér- és nyugdíjcsökkentéseket jogerőre emelő törvények ügyében. Az ellenzék bejelentése szerint kedden két bizalmatlansági indítványt nyújtanak be.
Megalázó lenne kivonulni
Arra a felvetésre, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítványának megszavazásakor nem vonulnak-e ki az ülésteremből azt biztosítandó, hogy a kormánypárti honatyák „nem szavaznak félre”, Markó elmondta, szerinte megalázó lenne ilyen cselekedethez folyamodni. „A szavazás titkos, de abból indulunk ki, hogy kölcsönösen meg kell bíznunk egymásban. Az RMDSZ részéről garantálni tudom, hogy tartjuk adott szavunkat” – fejtette ki az Agerpres hírügynökségnek Markó.
Sajátjaitól fél a PD-L
A szövetségi elnöknek szegzett kérdés előzménye, hogy Roberta Anastase, a képviselőház demokrata-liberális elnöke azt javasolta párttársainak, hogy „ne vegyenek részt ebben a bohózatban. Számításba jöhető „taktikai lépésként” felvetette annak a lehetőségét is, hogy a PD-L-s honatyák tartózkodjanak a bizalmatlansági indítványról való szavazáskor.
Radu Berceanu szállításügyi miniszter elutasította Anastase ötletét, szerinte a tartózkodás a felelősség elhárítását jelenti, ami nem korrekt a szavazókkal szemben. A szóváltás hátterében az húzódik meg, hogy egyre több PD-L-s honatya foglal nyíltan állást a kormány által tervezett bér- és nyugdíjcsökkentések ellen.
Szerdán Iulian Bădescu szenátor épp emiatt hagyta ott a kormánypártot a szociáldemokraták javára. Ugyanakkor megelőlegezte, több – immár volt – párttársa hozzá hasonlóan ellenzi a megszorító intézkedéseket, és megszavazza a bizalmatlansági indítványokat.
Fleischer Hilda
Új Magyar Szó (Bukarest)

„Ne féljetek, nem megyünk haza!” – Hová jutottunk Trianon óta?
A magyar megosztottság és egymásra találás 90 esztendeje
A trianoni diktátum legfontosabb következménye, hogy a történelmi Magyarország megszűnte, az ország kétharmadának elcsatolása következtében létrejönnek azok a kényszerközösségek, melyekre ma azt mondjuk, „külhoni magyarok” – fogalmaz Bárdi Nándor történész. Az ő segítségével próbáltuk áttekinteni a békediktátum óta eltelt időszakot mind a határon túli magyarság, mind az anyaország szemszögéből.
Trianon értelmezése, szemlélete már a létrejöttének pillanatától eltér határon túli és magyarországi nézőpontból: Brassóból vizsgálva ezt a helyzetet más a történtek értelmezése, mintha Budapestről állapítjuk meg, mi történt – szögezi le Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Kisebbségben Magyarországról nézve Trianon alapvetően az ország területi vesztesége, míg kisebbségi szempontból a közösség létrejötte kapcsolódik ehhez az eseményhez – folytatja a kutató, aki Kolozsváron is rendszeresen tanít. – Ezek ugyanis egy politikai döntés, nem pedig valamilyen társadalomtörténeti folyamat során létrejött közösségek. E kényszerközösségek mint sorsközösségek 90 év alatt vállalt, regionális közösségekké váltak, s ez a magyar nemzetfelfogást is meghatározza.
A külhoni magyar látószög némiképp eltér a hazaitól. A kisebbségi magyar közösségeket az anyanyelv és a kultúra szervezi, így sokkal „nemzetesítettebb” közösségek, a nemzeti kultúrának fontosabb szerepe van, mint Magyarországon.
Míg a magyarországi népesség jelentős részének az ország a haza, s az állampolgársághoz köti ezt a fogalmat (bár folyamatosan nő azok száma, akik a határon túli magyarokat is a nemzet részének tartják), s a haza és az ország fogalma az anyaországban összekapcsolódik, a határon túliak a szülőföldből, a „kis tájból” indulnak ki, ehhez kötődik a magyar kultúra. Ez a virtuálishaza-felfogás a magyar médiatér használatán keresztül lesz valóságossá, integrálódik Magyarországhoz. Külön kérdés az, hogy a külhoni magyar világok termelte kultúra, ismeretek mennyire épülnek be ebbe a közös médiatérbe.
Bárdi rámutat: a 2004. decemberi népszavazás azért volt nagy hatással a külhoni magyar közvéleményre, mert az a hazafelfogásból elvárt emancipáció, hogy ők a létező magyar kultúra részesei, és az anyaországban sem idegenek, elutasításra talált. Legalábbis így élhették meg a szomszédországi magyarok.
Az adófizető és az áldozat konfliktusa
Az egyenlőtlen helyzetből adódnak a magyar–magyar konfliktusok. Vannak, akik magyar állampolgársággal bírnak, Magyarországon élnek, magyar kulturális állami intézményrendszert használhatnak, s van egy 2 millió 400 ezres csoport, melynek tagjai kisebbségi léthelyzetben maguknak teremtik meg ezt az intézményrendszert, s nem rendelkeznek azzal a kulturális esélyegyenlőséggel, mint a magyarországiak.
Előáll az adófizető és az áldozat konfliktusa: Magyarországról jön a támogatás, a hazai intézmények próbálnak élni a kompetenciával, hogy ők döntenek ezekről a helyzetekről. Vita alakul ki, hogy az adott közösség nem tudja-e jobban eldönteni a támogatás sorsát.
Ki a „magyarabb magyar”?
Némi kompenzálás is előfordul: amikor a határon túliak próbálják nemzetesítettségben, hitelességben, kulturális örökséghez való viszonyukban felülmúlni a magyarországiakat. Ennek egyik jellemző kifejezése a „tápos” – azaz művi, mesterkélt, nyámnyila – kritikus megnevezés, ahogy Kárpátalján vagy Erdélyben nevezik az anyaországi magyarokat.
A Balázs Ferenc Intézet korábbi kutatásai szerint, hogy miképpen látják a határon túliak az anyaországi magyarokat, két fontos sztereotípia alakult ki. Az egyik, hogy a magyarországiak „gőgösek, ridegek, számítóak”. A másik egyfajta mintakövetést jelez, eszerint a hazaiak civilizáltak, kulturáltak. A felvidékiek a legelfogadóbbak, a kárpátaljaiak a legelutasítóbbak Magyarországgal kapcsolatban, míg az erdélyieknél és a vajdaságiaknál fele-fele arányban oszlik meg a fent megadott két nagyobb megítéléstípus.
A revíziós politika
Korszakonként markánsan különböző az érem másik oldala, hogy miképpen reagál a megcsonkított, a magyar államiságot jogfolytonosságában továbbvivő ország a békediktátumra és következményeire – derül ki a kutató válaszaiból.
A két világháború között egyértelmű volt a revíziós jövőkép: ez egyrészt külpolitikai stratégia volt, másrészt az egész Horthy-korszak legfontosabb legitimációs ideológiája. Eszerint mindent, a társadalmi programokat, a belső ellentéteket, az ország gazdaságpolitikáját a revízió érdekeinek kellett alárendelni. A revízió célját végig nem tisztázták: lebegtették, hogy a történelmi Magyarország visszaállítása vagy az etnikai határok szerinti új határvonalak meghúzása a cél. A legfontosabb kérdés az volt, amit Jancsó Benedek fogalmazott meg: ha el is vesztette a magyarság területi integritását, kulturális integritását meg kell tartania annak érdekében, hogy egy későbbi békeszerződés során érvelni lehessen a magyar demográfiai, gazdasági pozíciókkal. A korabeli magyar külpolitika egyik alapelve pedig az volt, hogy a szomszédsági kapcsolatok csak akkor rendezhetők, ha a kisebbségi kérdésben is van előrelépés.
Más helyzetet teremtett az 1938–1944-es időszak, a visszacsatolások korszaka. Maradtak magyar kisebbségek a vissza nem tért területeken, s Magyarországra is nagy számban kerültek más nációbeli népcsoportok. Szlovákia vonatkozásában a reciprocitás elve működött: a magyar kisebbségeknek adott intézményi jogokért cserébe a szlovákiai magyarok is hasonló elbírálásban részesültek.
Ez Romániával kapcsolatban nem igazán működött, ott sokkal inkább túszhelyzet alakult ki a két közösség között. Észak-Erdélybe egymillió román került vissza, Dél-Erdélyben pedig ott maradt mintegy 100-150 ezer magyar. A visszacsatolt területeken mindenütt a magyarországi közigazgatást vezették be, de Észak-Erdélyben továbbra is fenntartották a kisebbségi korszakban létrehozott regionális és a nemzeti alapon szervezett intézményeket – ilyen volt az EME, az EMKE, az EGE vagy a szövetkezeti központok. Az erdélyi elit egyfajta mintaterületnek tartotta a régiót.
Létrehozták az Erdélyi Pártot, próbálták nem beengedni a magyar pártokat, s az észak-erdélyi románsággal szemben igyekeztek egységes tömbként megjelenni. A nemzetiségi kérdés megoldása tekintetében alapvetően nem nemzetiségi autonómiában gondolkodtak, mint 1940 előtt, hanem az 1868-as nemzetiségi törvény továbbfejlesztésében, tehát a nyelvi jogokban és az egyházi autonómiában, például magyarok vezette, román nyelvű helyi közigazgatásban és oktatásban. Ezzel együtt Dél-Erdély megszerzéséről sem mondtak le. A háború utáni rendezéssel kapcsolatban pedig mind román, mind magyar részről készültek lakosságcseretervek. Ez akkoriban a kérdés egyik rendezési módjának tűnt.
Eszköztelenül A következő, 1944–1948 közötti időszakban a magyar kormányzat eszköztelen volt ezekben a kérdésekben. Még csak kisebbségvédelmi garanciákat sem tudott elérni a béketárgyalásokon. Az, hogy nem telepítettek ki nagyobb magyar tömböket a felvidékieken kívül, többek között annak köszönhető, hogy Magyarországon ez komoly belpolitikai gondokat jelenthetett volna. Másrészt Romániában a szovjetek egyik legfontosabb ütőkártyája volt, hogy lebegtették Észak-Erdély hovatartozását. Így sikerült elérniük, hogy 1945-ben Petru Groza vezetésével baloldali kormányt nevezzenek ki, amely 1948-ra fölszalámizta a polgári erőket. Egy ideig még küldözgetett az anyaország pénzt a kolozsvári egyetem fenntartására, a kisgazdapárt is próbálta a szövetkezeti mozgalmat segíteni Erdélyben. Ezek azonban már nem tudták befolyásolni a folyamatokat.
Az internacionalista zsákutca
Az ötvenes évektől a hatvanas évek közepéig tartott az automatizmus kora. A magyar kormányzat úgy gondolkodott, hogy egy adott ország belügye a nemzetiségi kérdés. Arra számítottak, hogy a szocializmus automatikusan meg fogja oldani ezeket a problémákat az osztályharc lezárultával. Csakhogy leereszkedett a vasfüggöny nemcsak nyugatra, de a környező szocialista országok felé is. A nyilvánosságra nem kerülő pártvezetői tárgyalásokon állandóan napirenden volt a kérdés, elsősorban Románia esetében. A kommunista párt vezetésében ebben az időszakban egyébként felülreprezentáltak, Rákosit is beleértve, a határon túlról származó politikusok.
A hatvanas évek közepétől kezdődő, Kádár által fémjelzett korszakban a keleti blokkban jellemző, hogy elfogy a szocialista országok legitimációs tartaléka Sztálin halála és a XX. kongresszus után. Szinte minden országban megjelenik a nemzeti érdek, a nemzeti függetlenség fokozott hangoztatása mint politikai legitimációs ideológia. Ezalól két ország kivétel. Egyrészt az NDK, ahol a függetlenség kérdéséhez az NSZK árnyékában elég nehéz lett volna hozzányúlni, másrészt Magyarország, ahol 1963-ig ültek az ’56-osok, illetve Kádár rendszerének ideológiája más típusú nemzeti érdeket hordozott magában. Kádáréknak egyfajta plebejus nemzetfogalma volt: a nemzeti érdekek helyett az életszínvonal biztosítására került a hangsúly.
Románia a Varsói Szerződés esetében ellenállt a tömbben való politizálásnak, a KGST vonatkozásában pedig annak a nemzetközi munkamegosztásnak, amely mezőgazdasági és nyersanyagtermelő szerepben konzerválhatná. Ebből adódott, hogy amikor a Szovjetunió és Románia kapcsolataiban fölmerült a hatvanas évek második felétől Besszarábia kérdése, Magyarországon bátrabban fogalmaztak a határon túli magyarok ügyében. S ezek a problémák 1968 után Csehszlovákiában, a hetvenes évek első felétől Romániában egyre súlyosabbakká váltak. Magyarországon pedig a párt és az elitcsoportok alkurendszerében nyomásgyakorló csoportosulások alakultak ki, így például aktivizálódott az Írószövetség, a népi írók sora.
A határon túli magyarok kérdésével 1966–1968-tól rendszeresen foglalkozott az MSZMP KB agitációs és propagandabizottsága. Különböző jelentések készültek a szomszédos szocialista országokkal működő kulturális kapcsolatokról, az ott élő magyarok helyzetéről, intézményi viszonyairól. 1976-ban MSZMP politikai bizottsági határozat születik, amely a lenini nemzetiségpolitikai normák szerint értékeli az egyes országok magyarságpolitikáját. Úgy ítélik meg, hogy Kárpátalján a legjobb a helyzet, ezenkívül Jugoszláviában jó a helyzet. (Itt fogadták el egyedül a Magyarországról kezdeményezett „kettős kötődés” és a nemzetiségek „híd” szerepére vonatkozó retorikát.) Csehszlovákiát az oktatási kérdések és a történeti viták miatt problematikusnak tartották. Romániában pedig kifejezetten úgy értékelték, hogy ott eltérnek a marxista–leninista nemzetiségpolitika normáitól.
A kulturális nemzetfogalom
Különböző próbálkozások történtek a romániai kapcsolatok rendezésére, de 1977-ben a nagyváradi találkozó nyomán kiderült, hogy ez a magas szintű találkozókra építő politika sem működik. Nyílt konfliktussá vált a Románia és Magyarország közti viszony, mikor a nyolcvanas évek elején nyilvánvalóvá vált a romániai gazdasági válság. A társadalmi homogenizációra épülő romániai politika külső-belső ellenségként konstruálta a magyarságot és Magyarországot. Magyarország óhatatlanul belekerült ebbe a konfliktusba, hiszen a nyolcvanas évek közepén tömegessé vált a romániai magyarok áttelepülése és a tiltott határátlépés. A 80-as években Szűrös Mátyás, Tabajdi Csaba, Szokai Imre, Őszi István vezetésével megjelent egy olyan, az MSZMP KB külügyi apparátusában dolgozó csoport – Moszkvából visszatért diplomaták –, akik a magyar kisebbségi kérdés nemzetközi felvetése irányába, a kulturális nemzetfogalom felé mozdultak el. A határon túli magyarokkal való kapcsolattartást pedig a magyar külpolitika egyik legfontosabb feladatának tartották.
A dologban közrejátszott, hogy míg a népi írók, akik szintén kiemelt fontosságúnak látták e kérdést, kulturális, demográfiai problémának látták a határon túli magyarok ügyét, addig a harmadik, a határon túliakkal foglalkozó csoport, a demokratikus ellenzék elsősorban emberi jogi kérdésként kezelte, s egyik legfontosabb témájává vált a magyarországi szegénység mellett a határon túliak ügye.
Magyarságpolitika A Kádár-rendszer bukásával, 1988–1989-ben bekövetkezett a magyarságpolitika intézményesülésének időszaka. A Németh-kormány alatt létrejött a Nemzetiségi Kollégium, majd az Antall-kormányzat időszakában megalakult a Határon Túli Magyarok Hivatala. Ez a hivatal különböző felügyeleti szervek mellett 2006-ig működött, amikor létrehozták a Miniszterelnöki Hivatalon belül a kisebbségi és nemzetpolitikai szakállamtitkárságot.
Az 1990 utáni időszakban az alapvető jövőkép a társnemzeti státus megszerzése volt a határon túli magyarok számára. Erről viszont a 90-es évek közepére kiderült, hogy nem működik, sem az európai nyomásgyakorlás, sem a szomszédos országokkal való megegyezés nem hozza létre a különböző szintű magyar nemzeti autonómiaintézményeket. Egy másik kísérlet volt a kisebbségi magyar pártok részvétele az adott országok kormányzati politikájában a kilencvenes évek közepétől. Ez nagyon sok eredménnyel járt, de sehol sem jutott el külön kisebbségi törvény létrehozásáig. Ellenben a volt Jugoszlávia utódállamaiban felülről létrehozták a kisebbségi magyar nemzeti tanácsokat.
Mikor 1996 környékén kiderült, hogy Magyarországnak egyfajta geopolitikai előnye van a térségben, és valamiféle megoldást kell találni a schengeni határ-ellenőrzési rendszer bevezetése utáni kapcsolattartási problémákra, akkor jelenik meg a státustörvény elképzelése. Ez a koncepció azt célozta meg, hogy a határon túli magyarok jogilag és egyénileg is megragadhatóvá váljanak. A státustörvénnyel járó kedvezményeket úgy képzelték el, mint egy olyan katasztert, amely révén pontosan lehet tudni a kedvezményezettek körét, a kedvezményeket pedig tovább lehet fejleszteni.
Ennek a kedvezménytörvénynek a zsákutcájaként jelent meg, a működésképtelenségét jelezve, a kettős állampolgárság igénye – összegzi a jelenleg kialakult helyzetet Bárdi.
Ürügy a kisebbségek problémáinak felvetése
A 90-es évek elejétől kezdve a határon túli magyarok kérdése bizonyos értelemben virtualizálódott, mintegy ürügyként jelenik meg – jelzi kérdéseinkre a kutató. Már az MDF szétszakadásakor a kirobbanó Csurka–Antall-konfliktus látszólagos ürügye az ukrán–magyar alapszerződés volt. Gyurcsány Ferenc számára a népszavazás lehetőség volt arra, hogy megmutassa, Orbán Viktor legyőzhető. 1996-ban Orbán a jobboldal egységét, az MDF, a kisgazdapárt és a Fidesz koherenciáját az alapszerződés vitájában tudta megteremteni, amikor történeti távlatba emelte, hogy vajon az alapszerződés megoldja-e a kisebbségek problémáit és Trianon kérdését.
A magyar politikában, s ez akár a jelenlegi, a határon túliak állampolgárságának elnyerését könnyítő és kiterjesztő jogszabályra is vonatkozik, általában valamilyen más politikai folyamatnak van alárendelve, valamilyen pártpolitikai érdekharc áll a magyar kisebbségek adott ügyének, problémájának a felvetése mögött – summázza a kérdés aktuálpolitikai jelentéseit Bárdi Nándor.
Udvardy Zoltán
MNO.hu

2010. június 5.
Megemlékezés Marosvásárhelyen
Mintegy félszáz fiatal vett részt tegnap délután a marosvásárhelyi református temetőben a két világháború áldozatainak emlékművénél a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és az Erdélyi Magyar Ifjak marosvásárhelyi szervezete által a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Fontos a múlt alapján építkezni, a jelenben kell tenni a jövő ügyéért. A megemlékezés időutazás, ilyenkor emlékszik a múlt dolgaira – mondotta az egybegyűlteknek Szigeti Szenner Szilárd. Gondolatait Osváth Attila, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja egészítette ki, hangsúlyozva, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy 90 évvel ezelőtt történt velünk egy rettenetes tragédia: elszakadt magyartól a magyar, mert hazánkat hétfelé tépték! Beszélnünk kell róla, meg kell emlékeznünk róla. Tisztázott múlt nélkül nem építhetünk stabil jövőt, mert megfosztjuk magunkat azoktól a tapasztalatoktól, következtetésektől, amelyek segítenek bennünket a meghozandó fontos döntésekben. Meg kell emlékeznünk Trianonról azért is, mert a közös megemlékezések közös dolgainkról az együvé tartozás érzését és a nemzeti öntudatot erősítik. Trianon szétszakította a nemzetet, de a trianoni megemlékezések összefogják, erősítik! Elvárásunk az anyaország részéről, az igazság föltárása, tudatosítása és hirdetése, a magyar nemzettudat és történelmi tudat megszilárdítása" – mondotta Osváth Attila. A percekig tartó harangszó alatt némán emlékező fiatalokhoz Ádám Valérián szólt, majd Bodnár Tünde szavalata zárta a rendezvényt.
(antalfi)

2010. június 5; folyt. június 8.
Túlléphető, mint a boszorkányüldözés
Egyetemi hallgatók véleménye a trianoni békeszerződésről
A magyarságra mért súlyos csapásnak tartják a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók a trianoni békeszerződést, de a múltba nézés helyett a tények elfogadását és az élhető jövő építését előbbre valónak tekintik. Lapunk több Kolozsváron tanuló másod- és harmadéves egyetemi hallgatónak tette fel a kérdést: mit jelent számára Trianon. A válaszokból készült az alábbi összeállításunk.
László (székelyföldi):Többnemzetiségű államot képtelenség egyben tartani Európában, különösen, ha a vezető etnikum intézményesen elnyomja, vagy tudomást sem vesz a számos és népes kisebbségről. Pofon, gyomorba rúgás volt ez a magyarságnak. A térképen ceruzával játszadozó, határt húzó kezek, bármennyire is azt állították, nem tisztán etnikai szempontok szerint húzták a határokat. Trianon elsősorban nem a területeket követelő államok, netán a nagyhatalmak bűne, inkább a magyar külpolitika legszégyenletesebb és legmaradandóbb kudarca. Számomra felfoghatatlan, hogyan mondhattak le küldötteink különösebb ellenállás nélkül tisztán magyarlakta területekről, amikor a feldarabolás elsősorban a népesség etnikai hovatartozása alapján történt. El kellene feledni, besöpörni a szőnyeg alá? Lehetetlen. A revízió szóval haboztatni a szánkat? Badarság. Legyen elég annyi, hogy nagyon fáj.
Csaba (mezőségi):Trianon legfőképpen a megosztást, az anyaországtól való elszakadást jelenti. De a fájdalmas területi elszakadás pozitívumként is felfogható. Trianon után mindenki attól félt, hogy a megcsonkított Magyarországon kívül eső terültetekről eltűnnek a magyarok. Ez a félelem adott erőt a határon túli magyarok számára a fönnmaradáshoz a viszontagságos körülmények között, s ahhoz, hogy a magyar kultúrát és a magyar nyelvet jobban megőrizték, mint az anyaországiak. Ha nincs Trianon, a történelmi Nagy-Magyarországhoz tartozó területeken, így Erdélyben is, sokkal nagyobb lett volna az asszimiláció, és meglehet, hogy Trianon nélkül a magyar nyelv lenne a hivatalos Erdélyben, de azt sokkal kevesebben beszélnék, mint manapság.
Tünde (közép-erdélyi):Trianon erőszakkal való elszakítást jelent az anyaországtól. Általa megpróbálták szétszaggatni a nemzetet, és idegenek kezére adták a szülőföldünket. Ha ez nem következett volna be, teljesen másképp fejlődött volna Erdély és az itt élők viszonya. Valószínűleg nem lenne meg az a nemzeti öntudat, ami ma itt egyes helyeken még mindig él.
Szilárd (székelyföldi):Trianonról komplex kép él bennem. Nem szeretem a Nagy-Magyarországos matricákat, a csak piros-fehér-zöld színekben látó embereket, s végképp nem tudok azokkal egyetérteni, akik a Trianon előtti „dicső” állapotot sírják vissza. Az első világháború előtti Magyarországról közel sem mondható el, hogy az „a magyar nemzet országa” lett volna. A soknemzetiségű Magyarországnak közel fele nem is volt magyar anyanyelvű. Mégis elismerem a birodalom létjogosultságát, mert akkor nem a nemzeti összetartozás volt az első, ami egybefogta az országokat. A Trianon-búsulók inkább nacionalista alapokon állnak. Én azonban nem találnám igazságosnak, ha most visszaállítanák a Trianon előtti állapotot. Ugyanakkor igazságtalannak tartom az ország feldarabolásának módját. Tudom, hogy a nagyhatalmak „büntetni” akarták Magyarországot, viszont Európára nézve ezt okosabban is tehették volna. A különböző etnikumok akkor is nagy tömböket alkottak, ezek határmezsgyéire kellett volna jobban odafigyelniük. Azzal, hogy az etnikai tömbökből nagyon pontatlanul lehasítottak, nehéz helyzetbe hozták nemcsak a későbbi Magyarországot és a kisebbségi létsorsba kerülteket, de sokszor magukat a befogadó államokat is, amelyek szintén nem tudtak mit kezdeni az új helyzetükkel. Ma már nem látom „visszacsinálhatónak” Trianont. A régiók Európája talán hozhat az eddiginél jobb megoldást.
Imre (sóvidéki):Trianont akkora csapásnak érzem, amelynek a súlyát az is könnyen megértheti, aki nem magyar. Átgondolatlan, felelőtlen politikai döntésnek tartom, amely Közép-Kelet-Európát mindenestől felforgatta. Magyarként érzékenyen érint, mert 90 év távlatából is úgy érzem, hogy személyesen is sokat vesztettem általa, de a legnagyobb átka a demográfiai torzulás volt. Igen, „kisebbség” volt a magyar már akkor is a saját Nagy-Magyarországában, de ezt nem így kellett volna megoldani. A kedvezményezettek is szembesülnek vele, hogy mit jelent nagyarányú kisebbséggel együtt élni. S nem valószínű, hogy örülnének, ha az országukat feldarabolnák. Trianon a 20. század Mohácsát jelenti szerintem: hatalmas csapás, századok kellenek, amíg magunkhoz térünk. Csak lesz-e akkor valaki, aki még magához térhet? Tulajdonképpen a kezünkbe nyomtak egy kötelet és szabadon engedtek egy végtelen erdőben: élj meg valahogy!
Boglárka (székelyföldi):Trianon jelentése számomra az évek során sokat változott. Először a családomban hallottam róla, még kisgyermekként. Akkor valami múltban történt nagy tragédiaként élt a fejemben. Úgy értettem, Trianon az oka, annak, hogy románul kell tanulni, és annak is, hogy „szegénységben” élünk, miközben Magyarország valamilyen tejben-vajban fürdő elérhetetlen ígéretföldje volt. Amikor tanultam is Trianonról, és jártam már Magyarországon, nem volt ennyire szélsőséges bennem a viszonyulás a témához. Ma már, ha ezt a szót hallom, eszembe jut a régi Magyarország-térkép, amit a régi filmhíradókban lehetett látni, ahogy széthullik darabjaira. Ugyanakkor a valahová tartozni problematikája kikerülhetetlenül él bennem. Ott van az emberben, már-már genetikailag kódolva a keserűség. Van azonban jó oldala is Trianonnak: szerencsésnek tartom magam, hogy erdélyiként egy kulturálisan sokkal ingergazdagabb környezetben nőhettem fel, és székelyként – magyarságom mellett – van egy plusz identitásom, ami attól értékesebb, hogy küzdenünk kell a megőrzéséért.
Gábor (közép-erdélyi):Trianon számomra csak történelem. Mivel multikulturális környezetben éltem, nem érzem olyan súlyosnak Trianont, mint ahogy azt mások esetében látom-hallom. Tudomásul veszem azt, hogy ez egy tragédia a magyar nemzet számára, azonban nem élem meg tragédiaként.
Noémi (közép-erdélyi):Számomra Trianon ugyanúgy a történelem sötét, de feldolgozható, túlléphető pillanata, mint például a boszorkányüldözés. Készen kapott és megváltoztathatatlan örökségemnek tekintem, és fontosnak tartom, hogy minden magyar – de román, osztrák, szlovák stb. – iskolás idejekorán megtudja és megjegyezze, mi történt Trianonban 1918-ban, és milyen hatással van ez az ő életére. De túlzásnak tartom a békeszerződés nemzeti tragédiaként történő besorolását, ugyanúgy, ahogy értelmetlennek tartom puszta megfogalmazását is annak, hogy Trianont vissza kellene vagy lehetne fordítani. Amikor a Föld bármelyik pontja néhány órás repülőúttal elérhető, vagy amikor egy alkalmazott akár több földrésszel arrébb bejegyzett cégnek is dolgozhat, azon morfondírozni, ha a történelem másképp alakul, ma esetleg egy országhatárral odébb élhetnénk, számomra egyszerűen idejét múltnak tűnik.
Tímea (északkelet-erdélyi):Trianon, mai szemekkel nézve is Magyarországnak, saját hazánknak a feldarabolása. Azt is el lehetne mondani, hogy az országnak a mohácsi vész után ez volt a legnagyobb érvágása. Mindenképp igazságtalan megoldás volt, mert nem vették számba az emberek véleményét. A nagyhatalmak döntötték el, hogy mi legyen, mi jó a népnek vagy mi nem. Emiatt rengeteg magyart kiszorítottak az anyaországból. Ma, olyan országok, mint például Románia, Szlovákia, Szerbia olyan területekkel büszkélkednek, amik nem is az övék, de ugyanakkor félnek is attól, hogy netán Magyarország visszakövetelje azokat.
Zsuzsa (székelyföldi):Mivel beleszülettem a Trianon utáni állapotba, nehéz elképzelnem milyen is lenne az életem, ha meg sem történt volna. Magyarságom miatt természetesen negatívan és szomorúan tekintek Trianonra. Egy olyan „csapásra”, amely megváltoztatta Erdély arculatát, jövőjét. Röviden, számomra Trianon egy szakadást, törést jelent. Elszakadást az anyaországtól, a teljes jogú magyar identitástól és talán egy élhetőbb jövőtől is. De lehetőséget is jelenthet, amelyet ha megtanulunk, a hasznunkra fordítani, akár jó dolgok is kisülhetnek belőle. Mert Trianon által egy nyelvvel és egy kultúrával lettem gazdagabb, tudom mit jelent az, ha valakit származása miatt néznek le. Meg tanultam jobban küzdeni, s igyekezni annak érdekében, hogy bebizonyítsam: igenis képes vagyok rá. Úgy érzem, tágabb a látóköröm, és nyitottabb a világ fele. Fontosnak tartom, hogy a jelenünket a javunkra fordítva igyekezzünk jobb jövőt felépíteni, és ennek egyetlen megoldása az, ha elfogadjuk a múltban történteket, mivel változtatni úgysem tudunk rajta, és a jövőbe tekintünk, nem pedig hátra.
Zsolt (székelyföldi): Számtalanszor elgondoltam már, hogy milyen lehetett anno „a magyarvilág”, s magam előtt láttam már többször is egy jelenkori magyar világot. Egy olyan időt, amikor magyarul szólhatunk az üzletekben a kiszolgálólányokhoz, ügyeink elintézésekor bátran használjuk az anyanyelvünket stb.. Amikor nem mi vagyunk a kisebbség, nem minket próbálnak felőrölni, hanem a mi kultúránkhoz igazodnak a társaságunkban élő népek. Trianon hallatán mindig felébredek ebből az álmomból, egyszóval ezt jelenti nekem Trianon, a realitást.
Noémi (partiumi): Számomra Trianon azt jelenti, hogy az anyaország helyett egy másik országban élünk. Ez nem feltétlenül csak negatívumokat hordoz magában, így egy nyelvvel többet tudunk, két ország történelmében vagyunk érintettek, és két nemzet szokásait ismerjük közelről. Ráadásul Nagyváradon nem érzékelhető olyan magyarellenesség, mint azokon a helyeken, ahol a magyar lakosság nagyon kis százalékban él. Negatívum persze több van, hiszen így kisebbségben élünk, tűrnünk kell az esetleges magyarellenes megnyilvánulásokat és az arra irányuló kísérleteket, hogy asszimilálják az erdélyi magyarokat. A legfőbb hátrány, úgy gondolom, mégis az, hogy egy nemzet ketté lett szakítva. Vagyunk mi, erdélyi magyarok – és a magyarországi magyarok. Legalábbis így véli az utóbb említettek nagy része. Lásd a 2004-es népszavazást, amikor megtagadták, hogy a kisebbségben élő magyarok megkaphassák a magyar állampolgárságot is. Így a románok szemében hazátlanok vagyunk, magyarországi társaink szemében pedig románok. Most, hogy megkapjuk a magyar állampolgárságot, főleg az idősebb nemzedék és a kommunizmusra még élénken emlékezők fogják ezt igényelni, a fiatalabb korosztálynak már nem biztos, hogy olyan nagy jelentőséggel bír.
(folytatjuk)

Anna (közép-erdélyi):Hogy nemzeti tragédia-e Trianon? Bizonyára. De kilencven évvel a történtek után már nem tudom a súlyát igazán átérezni. Itt születtem, ilyen körülmények között ismertem meg Erdélyt és Magyarországot. Történelmi tényként fájó érzés Nagy-Magyarország térképét darabokban látni, ennek ellenére nem tudok úgy gondolni rá, mint ami valamikor újra egy nagy egész lesz. A területi elcsatolások következményeként nemzeti kisebbségben születtem, román többségű környezetben élek, és ez sokat segített abban, hogy másokat toleráljak, tudjam, milyen fontos az, hogy anyanyelvemen tanulhatok. Azzal, hogy egymás mellett élünk, és mi vagyunk kisebbségben, ránk erőszakolták a román történelem, a román nyelv tanulását. Eleinte talán én is lázadtam, de most már úgy gondolom, hogy egy nyelvvel többet tudok, a dolgokra való rálátásom is fejlődött, és sokkal érzékenyebb vagyok más kisebbségek nehézségeire is. Ezek mellett pedig kihívásnak érzem azt, hogy a kisebbségre ható nyomások ellenére is ápoljam és tovább adjam a magyar nyelvet, a magyar szokásokat. Mindezeket úgy, hogy azt is megtanítsam: a másik kultúrát is tiszteletben kell tartani, meg kell ismerni, és el kell fogadni.
Anita (székelyföldi): Trianon következményeit a mai napig magunkon viseljük, örökre megváltoztatta a magyar nemzet képét. Viszont nem látom túl sok értelmét azoknak a vitáknak, amelyek egy 90 évvel ezelőtti döntés igazságtalanságán rágódnak. Ami volt, elmúlt, az időt sajnos nem tudjuk visszaforgatni. Ahelyett, hogy a múlt igazságtalanságain búslakodunk, inkább a jelenre kellene összpontosítani. Persze, ez nem jelenti azt, hogy felejtsük el. Ismernünk kell a történelmet, hogy tanulhassunk belőle és emlékezzünk. Mert emlékeznünk kell arra, hogy valamikor egyazon ország lakói voltunk, és nem lenne szabad lenézni azokat, akik Trianon után egy másik országhoz kerültek. A múlton nem tudunk változtatni, de azon igen, hogy most hogyan élünk, hogyan gondolkodunk. Trianon mindenképpen szomorú esemény a magyar nemzet számára, ugyanakkor rengeteg körülötte a mítosz, nem is szeretnék nekikezdeni fejtegetni, hogy mi volt. Ennyi év távlatából nehéz megállapítani, hogy mi az igazság, ezért inkább a jelenünkre összpontosítsunk, mert azon még változtathatunk, és próbáljuk meg a legtöbbet kihozni belőle.
Eliza (dél-erdélyi):A vérem sem kezd pezsegni, és nem leszek ideges sem, ha a Trianon szót hallom. Tudom, hogy a magyarság megalázását jelentette, de nem érzem szükségét, hogy ezt folyamatosan hangoztassam. Meggyőződésem, hogy Erdély előnyösebb helyzetben lenne ma, ha nem csatolják Romániához – mondjuk gazdasági és építészeti örökségének megtartásának szempontjából. Magyarországnak ez volt a büntetése, hogy a háborúban a rossz oldalt választotta. Trianonra nagyon jól talál a híres dalszöveg: „The winner takes it all”. Ez nem azt jelenti, hogy tetszik, ami akkor történt, hanem azt, hogy ez mindig így volt: aki nyer, az nyer, és aki veszít, el kell hogy tűrje a veszteséget, és meg kell hogy békéljen vele. Én meg vagyok békélve a helyzettel, és nem tudom megérteni, hogy mások, sokan, képtelenek erre. Ugyanakkor felháborít, hogy sok ember Trianont kifogásnak és oknak tartja arra, hogy a románokat megszólja, utálja. És persze Trianon még mindig hatékony eszköz a politikai befolyás és népszerűség növelésére. Nekem mindig Sophia Coppola Marie Antoinette című filmje jut eszembe Trianon hallatán, mert abból tudtam meg, hogy a trianoni kastély volt egyike a sok ajándéknak, amit Antoinette férjétől kapott. És én nagyon szeretem ezt a filmet.
Henrietta (székelyföldi):Trianon sokaknak az, amire Juhász Gyula azt mondta: „Nem kell beszélni róla sohasem/De mindig, mindig gondoljunk reá”. Pedig Trianon az, amiről beszélni kell. Trianon miatt nekünk, magyaroknak nincs okunk lehajtott fővel járni – ez nem a mi szégyenünk! De azt hiszem, Európa szégyene a máig elodázott bocsánatkérés. Mégis Trianon az, amiért soha nem lehet bocsánatot kérni. Azért, hogy egy tollvonással 2 millió magyar jutott Romániának, 1 millió Csehszlovákiának, félmillió Jugoszláviának. Mint ahogy soha nem lehet megmagyarázni, hogy egyik napról a másikra miként lesz minden harmadik magyar idegen állam polgárává. Mint ahogy nem létezik felmentés egy ország gazdasági ütőerének elvágásáért, a közigazgatási és magántulajdon-határok önkényes, botrányos átrajzolásáért. Mert nincsen bocsánat arra, hogy egy ország testébe belevágva magyarok tömegét választották le örökre, visszafordíthatatlanul róla. Ez mind Trianon: egy aljas és ostoba béke, amely így kimondva is szörnyű. Ugyanakkor Trianon az az érzés, amiről a világon alig tudnak, amiből nem éreznek át semmit, amit lehetetlen megértetni bárkivel is. Trianon az, amikor én egy amerikainak, japánnak magyarázom, hogy magyar nemzetiségű román állampolgár vagyok. Vagy amikor Budapesten megkérdik, hogy én hol tanultam ilyen jól meg magyarul. És az is Trianon, amikor magyar igazolvány szükséges ahhoz, hogy magyarnak ismerjenek el. Trianon még ma is tart. Nem lezárult, nem túlléphető történelem. Az is lehet, hogy 90 év távlatából az igazán megmagyarázhatatlan tragédia nem az, ami akkor történt, hanem ami, azóta. Ha már a világ nem akar tudni róla, akkor szerintem nem árthat, ha mi tisztában vagyunk múltunkkal. Ne csak azt tudjuk, hogy volt egy március 15. és egy augusztus 20. Mert ha ezek történelmünk ünnepnapjai, és számon tartjuk őket, akkor június 4. egy keserves hétköznapja ennek a történelemnek, de attól még létezik. Ha igaz az, hogy a történelem megismétli önmagát, akkor Trianon tanulsága: jobb, ha a tragédiákat nem utólag siratjuk, hanem megelőzzük.
Zsolt (székelyföldi):Trianon, amikor ez a szó egy asztaltársaságnál elhangzik, engem mindig kiver a víz. Ezt az eseményt mindenki a saját javára próbálja fordítani, így a Jobbik, de ugyan úgy a Fidesz is. Hallottam, hogy június 4-ét emléknappá nyilvánították. Az ilyen populista húzások miatt megy el a kedvem attól, hogy az évfordulóra emlékezzem. Pedig emlékeznem, elgondolkoznom kellene azon, hogy milyen is lenne az életünk, ha akkor nem a nagyhatalmak döntik el a sorsunkat.
Attila (székelyföldi):Érdekes ez a Trianon-téma, mifelénk sok fiatal rocker hajtogatta, hogy vesszen Trianon, s ez több helyen is fel volt firkálva a falakra. Még ma is fel vannak háborodva az emberek, ha meghallják ezt a szót. Számomra nem annyira felháborító. Természetesen, nem értek vele egyet, de nem viselkedek szélsőséges nacionalista módra. Ami megtörtént, az megtörtént. Csak egy dolog piszkálja a csőröm: hogy a „négy nagy”, az olasz, az angol, az amerikai és a francia miért szabta meg a békefeltételeket anélkül, hogy a magyar érveket figyelembe vették volna? Apropó francia: egyik ismerősöm egyszer azt mondta, hogy magyar ember soha nem vesz francia autót. Gondolom, ezért mondta... Mindenesetre a Magyar Királyság megcsonkítása nem tett jót az embereknek, de ez már a múlté, lehet lenyugodni, beszüntetni a provokatív weblapokat. Ma már ott tartunk, hogy elfogadták a kettős állampolgárságot, mindenki mehet a dolgára, idáig is megtehették az unión belül. Legfeljebb nem fogják az embert lecigányozni, oláhozni – vagy hasonlók.
T. Sz. Z.

2010. június 6.
Tőkés: nem a revízió a megoldás, hanem a nemzeti összefogás
Trianon gyógyítása – ezzel a címmel szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megemlékezést Gyimesbükkön. A szentmise után a résztvevők az ezer éves határhoz, a kontumáci kápolnához vonultak. Méltatták azt is, hogy a magyar országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napjává tette a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóját.
– Végre nemzeti összetartozássá válhat a 90 éves fájdalom, sérelem, akkor ezt úgy gondoltam, hogy nyomatékot kell adnunk, és örülnünk kell neki – állapította meg Szabó K. Attila nyugalmazott tanár.
Tőkés László szerint itt az ideje a gyógyulásnak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt mondta: véget kell vetni annak, hogy másokban keressük a szenvedés, a kudarcok okát.
– Fordulat állott be a trianoni szemléletünkben, a poszt-trianoni szindróma véget ért. A 20. századdal hadd érjen véget Trianon és minden következménye, és kezdődjön egy új korszak. Ez a megbékélés korszaka, ahol nem a határok revíziója a járható út, hanem a nemzeti összefogás – mondta Tőkés László, aki egyúttal a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére is kérte az embereket.
Farkaslakán felavatták Erdély első Trianon-emlékművét. Az apostoli kettős keresztet és az elszakított nemzetrészeket ábrázoló kopjafákat Albert Mátyás, Farkaslaka polgármestere, Szász Jenő, az MPP elnöke és Kövér László a Fidesz országos választmányának elnöke leplezte le.
Csúcs Mária, Jakab Endre
Erdély.ma

Erdélyi magyar szervezetek a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére szólítanak
A magyarországi árvízkárosultak megsegítésére hívja fel a romániai magyar szervezeteket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Gondviselés Segélyszervezet.
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából kolozsvári keltezéssel kiadott - az MTI-hez is eljuttatott - dokumentumban a négy szervezet az emberi és tárgyi erőforrások mozgósítását szorgalmazza. "Hetek óta megrendüléssel követjük a magyarországi árvízi helyzetet, és együtt érzünk a vészhelyzetbe került embertársainkkal. Elevenen él bennünk a 2005. évi udvarhelyszéki árvíz borzalma, amelyet anyaországi nemzettársaink példátlan segélyezési hullámmal igyekeztek enyhíteni. Most rajtunk a sor, hogy lelkiismeretünkre hallgatva az árvízkárosult magyar testvéreink segítségére siessünk!" - olvasható a felhívásban.
Az első önkéntes csoportok részt vesznek a helyszíni árvízi védekezésben - írják a szervezetek, amelyek várják további erdélyi társadalmi szervezetek, intézmények és egyházak bekapcsolódását a segélyezési együttműködésbe. Ennek keretében pénzt gyűjtenek, továbbá hasznos természetbeni adományok (például épületanyag) felajánlását is várják.
A pénzadományokat a Gondviselés Segélyszervezet (Asociatia Gondviselés Segélyszervezet) számlájára várják, a számlavezető pénzintézet: Banca Transilvania Sucursala Cluj-Napoca; Swift-kód: BTRLRO22. Lejben a RO92BTRL01301205I2145400, forintban a RO83BTRL01312205I2145400, euróban a RO19BTRL01304205I2145400, dollárban pedig a RO03BTRL01302205I2145400 számlaszámra lehet utalni - áll a felhívásban.
Hasonló felhívást tett közzé az Erdélyi Református Egyházkerület Elnöksége is. "A Kárpát-medencei Református Egyházkerületek püspökeivel folytatott egyeztetés, helyzetfelmérés után azzal a kéréssel fordulunk az erdélyi magyar társadalomhoz, hogy közös összefogással siessünk az árvíz sújtotta területeken élők megsegítésére" - áll a felhívásban, amely szerint az Erdélyi Református Egyházkerület erre a célra saját keretéből gyorssegélyalapot különített el, amit a lehető legrövidebb időn belül eljuttat a Magyar Református Szeretetszolgálathoz.
Az erdélyi egyházkerület azzal a kéréssel fordul a segíteni szándékozókhoz, hogy pénzadományaikat a legközelebbi református parókiára vigyék be. Amennyiben ez megoldhatatlan, adományaikat a következő bankszámlaszámra utalhatják: EPARHIA REFORMATA DIN ARDEAL, RO66-RNCB-0106-0266-0457-0001 RON
Banca Comerciala Romana BCR. Suc. Jud. Cluj-Napoca, Cod fiscal: 13729410
Hírszerző.hu

2010. június 7.
Megoldás a kulturális autonómia?
Beszélni lehet, előre lépni már nehezebb
Vajon megoldás-e a kulturális autonómia? Az egyrészt bizonytalanságot sugalló, s talán ráerősítést váró címmel erre a kérdésre próbált választ keresni az a kisebbségi konferencia, amelyet a múlt hét végén szervezett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. A rendezvényen dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke és a házigazda Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket.
A nemzeti kisebbségek a korábbi évekhez képest kevesebben vettek részt a szemináriumon, amelyen Frunda György szenátor a kulturális autonómiáról mint a nemzeti identitás megtartásának eszközéről tartott előadást. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, A nemzeti kisebbségek kulturális autonómiája az európai kulturális sokféleség megőrzésének eszköze című eszmefuttatásában tovább szélesítette a témát, végül Varga Attila képviselő a kulturális autonómiáról mint az állam korszerűsítésének lehetséges eszközéről beszélt.
Románia nem rózsakert
Frunda György szerint az államnak, a szubszidiaritás elve alapján a kisebbségeknek kell delegálnia a jogot, hogy maguk döntsenek saját kulturális problémáikban. Elismerte, hogy a rendszerváltás óta történtek pozitív lépések ebbe az irányba az anyanyelvhasználatban, illetve a kétnyelvű feliratok ügyében vagy az anyanyelvű oktatás terén.
Egy állam annál gazdagabb, minél több nemzeti kisebbség él a területén, ilyen szempontból Románia "nem rózsakert, hanem virágos rét, amelyben 20 nemzeti kisebbség él, s ezek közül 19-nek képviselete van a parlamentben, jelentette ki a szenátor, hozzátéve, hogy "egyre jobban kezdjük magunkat érezni egymás mellett, hiszen lassan nem csupán a kisebbségek ismerik a többség kultúráját, hanem a többség is egyre negyobb érdeklődést tanúsít a kisebbségek kultúrája iránt. Itt az ideje, hogy megírjuk a román többség és a nemzeti kisebbségek valós történetét, le kell bontani azokat a sorompókat, amelyek elválasztanak, és hidakat kell építeni, amelyek összekötnek bennünket, jelentette ki Frunda.
A demokratizálódás leállt 2007. január 1-jén
Smaranda Enache szomorúan állapította meg, hogy a rendszerváltás után húsz évvel is erősen centralizált államban élünk, ma sem hajlandó egyetlen kormány vagy koalíció sem elismerni a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját. Erre esélyt sem lát mindaddig, amíg az alkotmány szelleme nem lesz európai, s amíg maga az állam nem lesz lojális saját kisebbségeivel szemben, nem csupán egyoldalú lojalitást vár el azoktól. Véleménye szerint a demokratizálódás folyamata 2007. január elsején leállt, s egy teljesen európaiatlan tárasadalmat építettek ki a kormányok, amelyeknek, sajnos, az RMDSZ is tagja volt és az ma is. Hangsúlyozta: Románia ma már jogi szempontból is Európa része, így bármely kisebbség elvesztése Európa számára is veszteség. Abszurdumnak nevezte, hogy ennyi évvel a diktatúra bukása után is lobbizni kell egy, a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját biztosító törvénytervezet elfogadásáért.
Szemantikai szempontból az új tanügyi törvényt "teljesen kompatibilisnek" nevezte a Ceausescu-féle törvénnyel, s kijelentette: ha például Belgiumban vezetnének be kulturális vagy nyelvi megszorításokat, maguk a szülők perelnék be az iskolákat jogcsorbítás címén.
Az egyén ne alattvaló legyen, hanem partner
Varga Attila szerint a kulturális autonómia megoldás, de nem egyedüli, mert nem azt jelenti, hogy ha ez megvan, le lehet mondani a területi autonómiáról. Arról beszélt, hogy szükség van az állam modernizálására, és az autonómia része lehet ennek. Az autonómia, mondta, elv, minőség, morális érték, s elvárásként mind az egyén, mind a közösség szintjén megjelenik, tehát mindkét szempontból fontos. Egyrészt tehát elvként, másrészt az államhatalom megszervezésének alapelveként kell megfogalmazzuk olyan értelemben, hogy az autonómia képességet jelent, azt, hogy egy közösség tud önállóan dönteni, ennek szükségét érzi, másfelől meg hatásköröket is jelent a különböző autonómia-intézmények szintjén.
Ha ez működik, korszerűsíti az államot, és hatékonyabbá teszi az állam működését. Nem az az állam erős, amely teljes körű döntési jogkörrel rendelkezik, hanem az, amely képes kölcsönös bizalmi légkört teremteni, lemondani bizonyos hatáskörök gyakorlásáról a közösségek javára. Ha ez megtörténik, új alapokra lehet helyezni egy államot.
Véleménye szerint most vagyunk talán a legtávolabb ettől a helyzettől. Arra kellene törekedni, hogy az egyén ne alattvaló, hanem partner legyen.
Moca Rudolf, a roma kisebbség képviselője, de az ukránok képviselője, illetve egy szucsávai magyar is arról beszélt, hogy komoly problémák vannak ebben az országban a kisebbségi jogok terén, és – utalva a népszámlálások adataira, amelyeket egyes vélemények szerint nem hivatalosnak, hanem inkább opcionálisnak kellene nevezni – kijelentették: sokan azért nem vallják be nemzetiségüket, mert "nem mutat jól" és esetleg hátrányukra válhat abban a közösségben, ahol élnek.
Általános véleményként fogalmazódott meg, hogy nem a kisebbségek problémája a kisebbségi kérdés, hanem a kormányoké, és bár sokat beszéltek ezekről a kérdésekről, nagyon nehezen lehet előrelépni a törvényhozásban, illetve a gyakorlatban.
Mózes Edith

Vámosok, ha találkoznak...
Magyarország, Szlovákia és Románia 20 településéről érkezett vendégek találkoztak a hét végén Vámosgálfalván. Bár sok száz kilométer választja el őket egymástól, mégis egy "családot" alkotnak, mivel mindenik a település nevében, ott a Vámos tag. Mára e kötelék baráti kapcsolattá nőtte ki magát, így évente találkozik "vámos a vámossal". Idén első ízben került sor a találkozóra Magyarország határain kívül.
Nem lehetett nem észrevenni szombaton Vámosgálfalván, hogy ünneplőbe öltözött a falu: a legkisebbektől a botjaikra támaszkodó idősekig mindenki kíváncsian várta a kapuban, hogy a magyarországi Vám- és Pénzügyőrség fúvószenekarának kíséretében felvonuljanak a főutcán a 20, Vámos nevű település képviselői Keszeg István vámosgálfalvi polgármesterrel és Balog Elemér alpolgármesterrel az élen, akik oroszlánrészt vállaltak a Vámos Települések IV. Nemzetközi Találkozójának a megszervezésében. A két elöljáró kitűzte maga elé ezt a célt és fáradságot nem ismerő munkájuknak, valamint egy közel 30 ezer eurós európai uniós pályázat révén meg is valósították. A magyarországi Vámos települések 2007-ben szövetséget hoztak létre (amelyhez egy évvel később Vámosgálfalva is csatlakozott) a lakók közötti kapcsolatok kialakítása, a települések hagyományainak egymással való megismertetése, valamint az önkormányzatok közötti kölcsönös segítségnyújtási lehetőségek kiaknázása végett. A szövetségnek jelenleg 3 román, 11 magyar és 6 szlovák tagja van.
"Szétszórtan is, de egymásra találunk"
A felvonulók végcélja a Szász Hordója étterem és panzió udvara volt, ahol kis sátrakban berendezett "kézművesműhelyekben" a hagyományos mesterségek csínját-bínját leshették el a vendégek, a korabeli ruhákba öltözött "íjászok" pedig csalogatták az arra járókat, próbálják ki, megy-e nekik a célba lövés.
A sátrak szomszédságában a Vám- és Pénzügyőrség Fúvószenekarának kíséretében a himnusz eléneklésével vette kezdetét a rendezvény hivatalos megnyitója. – "Szétszórtan is, de egymásra találunk" – egy álmatlan éjszakán jutott eszembe az esemény jelszava – hangzott el Keszeg István polgármester beszédében, aki a "Vámos család" tagjaihoz szólva örömmel nyugtázta: – Évente találkozunk, megéljük az összetartozás élményét és mindenhol, ahová megyünk, testvérként fogadnak – hangsúlyozta, majd átnyújtotta a vándorbotot Hám Lászlónak, a Vámos Települések Szövetsége elnökének, aki majd ama település polgármesterének juttatja, amely a jövő évi találkozónak fog otthont adni. Ezt követően a díszvendégek vették át a szót: Dorel Fronea, a Romániai Országos Vámhatóság igazgató-helyettese, dr. Nagy János altábornagy, a magyarországi Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka, Hám László, a Vámos Települések Szövetségének elnöke, Szabó Árpád, a Maros megyei Tanács alelnöke, valamint Bárczi Győző, Maros megye alispánja szólt elismerően a háromnapos rendezvényről.
Vámosok két keréken
A beszédek közepette berobogott az udvarra a magyarországi Vám- és Pénzügyőrség sportegyesületének, valamint a vámos települések képviselőiből álló 30 fős kerékpáros csapat. Ők szombat reggel 6 órakor indultak Vámosudvarhelyről és még aznap továbbtekertek Vámosláz felé.
20 vámos, 20 fenyőfa
– Őseinktől úgy tanultuk, hogy ha van rá lehetőséged, hagyjál valamit hátra – mondotta Keszeg István polgármester a vámosgálfalvi református templom kertjében, ahol a hét végi nemzetközi vámostalálkozó tiszteletére kopjafát állítottak és szenteltek fel református és ortodox istentisztelet közepette. A kopjafán ott áll felvésve a 20 vámos település neve, valamint a "Szétszórtan is, de egymásra találunk" jelszó. A kopjafa mellett fennmarad ugyanakkor az a 20 facsemete is, amelyet a vámos települések polgármesterei ültettek el a templomkertben.
Délután a kultúra kapott főszerepet: a Szász Hordója panzió udvarán felállított színpadon a vendégtelepülések művészei mellett fellépett a vámosgálfalvi Magvető Kórus, a Frisskarézó Néptánccsoport, a dicső- szentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes, a helyi Fogarasi Sámuel Általános Iskola óvodás csoportja pedig dalokkal tarkított játékos műsorral szórakoztatta a több mint 500 fős közönséget, miközben a finom bográcsgyulyást elfogyasztották.
Menyhárt Borbála

Feltarisznyáló a Sapientián
"Sapis" jó szokáshoz illően idén is három felvonásban köszöntek el egyetemüktől az EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának végzősei. A ballagók csütörtök délutáni szimbolikus stafétafutását – a tanintézet régi, központbeli otthona és az ötéves új épület közötti kilométerek "lekocogását" – péntek délután diplomaosztással egybekötött ünnepség követte a Kultúrpalotában, majd szombat délelőtt az egyetem előcsarnokában hagyományosan – de nem feltétlenül véglegesen – búcsúzott a koronkai dombtetőn megismert szellemi közösségtől a 165, alapképzésének végéhez ért diák. A Szózatot éneklő tömeghez elsőként dr. Székely Gyula, a Sapientia-EMTE marosvásárhelyi karának dékánja szólt az egyetem rektorának, dr. Dávid Lászlónak a diplomaosztás alkalmával elhangzott üzenetéből emelve ki néhány gondolatot, különös hangsúllyal azt, hogy a kilenc éve született Sapientia minden bizonnyal rövid időn belül megkapja a Felsőoktatás Minőségét Felügyelő Ügynökség részéről a végleges működési engedélyt és az új tanévben megindíthatja mesterképzőit. Ezt követően a tanszékvezetők adták át útravalóikat a diákoknak.
– Vegyétek le a reménytelenség és tehetetlenség ruháját és öltsétek fel a cselekvés és a szeretet díszruháját" – kérte dr. Horváth Zsófia a humán tanszék részéről, míg dr. Márton László a villamosmérnökin tanult fiatalokat intette arra, hogy "ebben a nagy indoeurópai tengerben" ne felejtsék el nyelvüket és gyakran mormoljanak magukban olyan szavakat, mint Isten, boldogság. Az útnak indulók üzenetét Sándor Eszter, kommunikáció szakot végzett diák tolmácsolta, majd Csatári Zsuzsa, a Hallgatói Önkormányzat elnöke osztotta meg évfolyambúcsúztató gondolatait az egybegyűltekkel. A továbbiakban a végzős diákok képviselői átadták az utánuk következőknek a szimbolikus búzakalászt, majd Baricz Lajos katolikus plébános, Szabó László református és Pál János unitárius tiszteletes áldását adta a ballagókra.
– Gyakran hallhatjuk azt, hogy a kutyának sem kellünk. A campus két négylábúja itt volt az előbb. Bizonyára elbúcsúzni jöttek – jegyezte meg kedves, meleghangú köszöntőjében Baricz Lajos, aki arra kérte a fiatalokat, vigyék a sokszínű világba a jóságot és a szeretetet. Utolsóként a tanári minőségében búcsúzó dr. Hollanda Dénes, a marosvásárhelyi Sapientia "örök dékánja" állt mikrofon elé.
– Sokszor kaptunk bírálatot, amiért túl nagyot álmodtunk, mikor ezt az épületet elterveztük, most azonban bebizonyosodott, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz – mondta dr. Hollanda az előcsarnokot zsúfolásig betöltő egybegyűltek üdvözlésekor.
– Büszke vagyok a diákjainkra, mert magukénak érzik ezt az egyetemet. Ilyent soha, egyetlen tanintézetben sem tapasztaltam – hangsúlyozta az egykori dékán, akinek szavait állva, percekig tartó tapssal köszönték meg az ünneplők. A ballagás utolsó, legemelkedettebb mozzanatában nemzeti imánkat, majd a székely himnuszt énekelte a tömeg, végül a kicsengetettek még egyszer bejárták értelmiségivé válásuk színtereit.
Nagy Székely Ildikó

A szentpáli Haller család 400 éve
A szentpáli Hallerek nemzetsége tovább él Erdélyben, Magyarországon, Argentínában. Nincs birtok, nincskincstárnoki cím, nincs főispánság, de megvan a család, és a család virágzik. Haller István, Károlyi Klára, Daniel Zsófia, Haller György vére tovább csörgedezik az új nemzedék ereiben. A család tovább él, de csak addig, ameddig parókás, díszmagyaros, lelógó bajuszú őseiket fel tudják idézni, és…hozzátenni saját életüket. Csakis az új nemzedékkel lesz teljes a családfa. (Idézet a könyv borítójáról)
Nemrég mutatták be a Deus Providebit Házban Harmath Ferenc Az emlékek megszólalnak című könyvét. Akkor már jelezte Harmath Ferenc, hogy nemsokára olvasható lesz az újabb kiadvány is.
Markó Enikő rendezvényei egyre népesebb közönséget vonzanak, teljes joggal. Harmath Ferenc Marosvásárhely egyik legrokonszenvesebb személyisége. Pedig nem tett rendkívülit, csak tisztességgel s becsülettel élt –, és sosem tagadta meg hazáját s nemzetét. Úgy lehet szeretni őt és őáltala grófnő feleségét, Ilonát, aki legnagyobb fájdalmunkra nem jöhet el az ilyen alkalmakra, hogy az ember csupa selymesen simogató szavakat mondana.
A bemutatón hallhattuk és láthattuk is a kötetbemutató mediátor László Márton levéltáros-történész vetítettképes előadásában a Haller család, sajátosan a szentpáli ág történetét.
A szerzők és kérdezők- hozzászólók szavaiból a szeretet és a megbecsülés sugárzott. A könyv, mint azt Kálmán Attila külön is hangsúlyozza, "azoknak íródott, akik kegyelettel közelítenek a történelem és az arisztokrácia története felé. "Munkálataiban számosan vettek részt, nevük ott az előszóban, megérdemelnék a felsorolást, lapterünk akadályozza. Május 29-től kopjafa emlékezteti a Kerelőszentpálra zarándoklókat, hogy négyszáz éve telepedett meg a faluban a Haller család. A nyárádszeredai Bíró János faragóművész munkája és immár a második könyv is figyelmeztet: az erdélyi arisztokrácia legértékesebb embereit úgy illik nagyjaink között tisztelni, mintha ma is közöttünk élnének-járkálnának. Nem voltak sem szentek, sem elérhetetlen főurak. Nagyjából úgy gondolkodtak, mint a hétköznapi emberek, csak egy kicsit jobban.
Harmath Ferenc–Kálmán Attila: A szentpáli Haller család 400 éve, 2010, kiadói jelzet nélkül, nyomtatta a Master Druck Kft. A kötet Gr. Haller Ilona és Harmath Ferenc támogatásával készült.)
Bölöni Domokos

„Közös a múltunk és a jövőnk is”
Az egység fontosságát hangsúlyozta Markó Béla a Felvidéken
– Bár a magyar nemzetet politikailag, jogilag szétszakította a történelem, a lelkünket, a szellemünket, magyar önazonosságunkat, együttlétünket sohasem tudták szétszakítani: mert közös bennünk a lélek, közös az érzelem, és ami ennél is fontosabb, közös a jövőnk is – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton, a szlovákiai Dunaszerdahelyen, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) választási kampányrendezvényén. Az RMDSZ elnöke Csáky Pálnak, az MKP elnökének meghívására látogatott a Felvidékre, ahol két nap alatt több, magyarok lakta településen, köztük Szencen, Galántán, Deákin és Gereden vett részt a mérvadó szlovákiai magyar szervezet választási rendezvényein. A látogatás keretében az RMDSZ elnöke Pozsonyban megbeszélést folytatott az MKP elnökségével. Az eseményeken jelen volt Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója is.
A szövetségi elnök szerint a kisebbségben élő magyar közösségek, így az erdélyi és felvidéki magyarok számára is alapvető fontosságú, hogy az őket képviselő érdekvédelmi szervezetek jelen legyenek a döntéshozatalban, a parlamentben, valamint a kormányban, mert csak így képesek befolyással lenni az adott ország politikájára.
"Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy mit jelent, ha nem tudunk befolyással lenni sorsunk alakulására. Az RMDSZ ott van a román kormányban, és többek között ennek köszönhető az is, hogy Romániában a kettős állampolgárság kérdése nem váltott ki feszültséget. Higgadtan, józanul fogadták ezt a magyarországi döntést, hiszen Románia tulajdonképpen hasonló módszert alkalmaz a moldáviai románokkal szemben. Azt gondolom, hogy Szlovákiában is van esély, lehetőség a két nép közötti együttműködésre, együttmunkálkodásra, de ehhez a közösségen belül szolidaritásra, egységre van szükség – szögezte le Markó Béla, aki hozzátette: Erdélyben is időről időre felmerül a megosztottság kérdése, az, hogy milyen jó lenne külön-külön vélemények szerint csoportosulni. "Nem lehet, ezt nekünk a történelem nem engedte meg. Hiába vitatkozunk azon, kinek van nagyobb igaza, ha megoszlunk, egyikünknek sem lesz igaza. Sokan vannak, akik arra várnak, hogy megoszoljunk, mert külön-külön sokkal könnyebb minket legyűrni, meggyengíteni. Nekünk egyetlen esélyük van: az egység, és ezt az egységet a Magyar Koalíció Pártja képviselni tudja – hangsúlyozta.
Az RMDSZ elnöke úgy vélte, többeknek akár nem tetszhet az, ha egy másik határon túli magyar közösség vezetőjeként beleszól a szlovákiai kampányba. "A válaszom egyértelmű: nem mások dolgába avatkozunk bele, hiszen ez a mi közös dolgunk. Ami itt, Szlovákiában a magyarokkal történik, az nekünk is fontos, és tudom nagyon jól, hogy a szlovákiai magyarok számára is fontos, hogy mi van Erdéllyel. Mi egyek vagyunk, egyek leszünk ezután is, és együtt kell alakítanunk a sorsunkat – mondta a rendezvényen Markó Béla.

Képviselők vagy pártkatonák?
Amint az várható volt, a kormány hajthatatlannak bizonyult, semmilyen módosítást nem fogadott el a megszorításokat tartalmazó törvénytervezetekhez. Szombaton még felröppent a hír, hogy a nyugdíjcsökkentésről csak-csak lemondanak, a remény azonban hamar szertefoszlott, estére már hivatalosan is bejelentették: marad minden a régiben, a jól ismert intézkedéseket tartalmazó dokumentumokért vállal ma felelősséget a kabinet a parlamentben.
Miután az államfő már korábban is ismertette álláspontját ez ügyben, gyakorlatilag a törvényhozó testület maradt a drasztikus lefaragások által érintett rétegek, a közalkalmazottak, a nyugdíjasok, a kismamák, a munkanélküliek egyetlen reményforrása. Az a parlament, amelynek megítélése olyannyira megromlott az elmúlt években, hogy az államfő például három évvel korábban — a menesztéséről szóló népszavazáskor, amikor szinte minden parlamenti párt szövetkezett ellene — egymagában aratott diadalt fölötte, és amelynek „felét” fölöslegesnek tartja a lakosság, mint az a legutóbbi, államfőválasztással egy időben tartott referendumkor kiderült, hiszen a választópolgárok elsöprő többsége egykamarás, legtöbb hármszáz fős testület mellett foglalt állást. Fontos, felelősségteljes feladat hárul tehát a honatyákra, a bizalmatlansági indítványról szóló szavazás egyben a demokrácia alapintézményének számító törvényhozásba vetett, válság idején különösen fontos bizalom újjáteremtésére kínál lehetőséget. Nem véletlen hát, hogy a hatalom berkeiben is egyre több képviselő és szenátor bírálja a tervezett kiadáscsökkentő intézkedéseket, és a bérek, illetve nyugdíjak csökkentése ellen emeli fel halkabban vagy erőteljesebben szavát. A törvényhozó testület egyik kiemelt szerepe ugyanis éppen az, hogy ellenőrzést gyakoroljon a kormány fölött, a honatyák az általuk képviselt polgárok érdekeit szem előtt tartva döntsenek, ne szűk pártvezetői körökben dőljön el milliók sorsa, amelyhez a szenátorok és képviselők bólogatójánosként asszisztálnak.
A bizalmatlansági indítványról szóló szavazás kimenetelét nehéz megjósolni, még ha látszólag kényelmes többséggel rendelkezik is a kormányoldal. Minden csak azon múlik, hűséges pártkatonákként vagy igazi képviselőkként viselkednek választottjaink. A tét nem csak a bérek és nyugdíjak mértéke, hanem a demokrácia intézményeinek további sorsa. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mindent feltesznek a megszorításokra
Ma délután vállal felelősséget a kormány a parlamentben a megszorító intézkedéseket tartalmazó két törvénytervezetért, amelyek egyebek között a bér- és a nyugdíjcsökkentést tartalmazzák. Traian Băsescu államfő és Emil Boc miniszterelnök fő feladata tegnap az volt, hogy összezárásra kényszerítse a legerősebb kormánypártot, amelynek honatyáit tegnap tanácskozásra hívták a Snagov-i Palotába.
A tegnap este, lapzártakor még zajló ülésen névtelenül nyilatkozó politikai források szerint az államfő azzal fenyegette meg a Demokrata Liberális Párt (PD-L) honatyáit, hogy amennyiben nem támogatják a kormány megszorító intézkedéseit, a PD-L-nek ellenzékbe kell vonulnia. Băsescu azért kényszerült az ellenzékbe kerülés rémével ijesztgetni az őt támogató politikai erő 179 honatyáját – akik valamennyien meghívottak voltak a tegnap esti találkozóra –, mert az elmúlt napokban egyre több demokrata párti politikus emelte fel szavát a kemény megszorítások ellen, amelyek még a Nemzetközi Valutaalap vezetőinek is túl szigorúaknak tűntek.
Emil Boc kormányfő délután négy órakor a költségvetés kiegyensúlyozása érdekében tervezett intézkedéseket tartalmazó jogszabály-tervezetet mutatja be a parlamentben, öt órától pedig a második tervezetet, amely a nyugdíjcsökkentést szabályozza. A kormánypárti és az ellenzéki törvényhozók pénteken este nyolc óráig nyújthattak be módosító javaslatokat, a kormánynak pedig ma délig kell megvizsgálnia, és döntenie, hogy elfogadja-e ezek egy részét vagy sem.
A képviselők és szenátorok összesen 43 módosító javaslatot terjesztettek a kormány elé, amelyek közül 25 a költségvetés egyensúlyának a megőrzésére irányuló tervezetre, 18 pedig a nyugdíjak szabályozásáról szóló törvényre vonatkozik. A demokrata párti képviselők és szenátorok például 15 módosítást javasoltak a 25 százalékos bércsökkentést is tartalmazó tervezethez, a liberálisok csak hatot, az RMDSZ pedig négyet. A nyugdíjak újraszámolását előíró tervezethez a liberálisok tizenkét, a demokraták négy módosító javaslatot terjesztettek be.
A módosító indítványok között például olyanok szerepelnek, hogy a tanárokra ne legyen érvényes a bércsökkentés. A kabinet ma délelőtt ismét ülésezik a módosító indítványok megvitatása végett, de kicsi a valószínűsége annak, hogy a kormány a megszorítások lényegi elemeit módosítja. Emil Boc miniszterelnök korábban leszögezte, hogy az intézkedéscsomag főbb pontjai nem képezhetik alku tárgyát, így a bér- és a nyugdíjcsökkentésről sem mondhatnak le.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyetlen módosító indítványt sem nyújtott be, ők korábban bejelentették, hogy bizalmatlansági indítványt terjesztenek a parlamentbe a kormány ellen, ami Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata elnöke szerint jövő kedden készül el. Ez azt jelenti, hogy a parlament várhatóan a jövő hét közepén szavaz a kormány valamint a megszorítási csomag sorsáról.
Az RMDSZ vezető politikusai ismét leszögezték a hétvégén, hogy a szövetség nem fogja megszavazni a bizalmatlansági indítványt. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke elmondta, hogy a magyar képviselők és szenátorok nem fognak olyan bizalmatlansági indítványt megszavazni, amely az RMDSZ-t is magában foglaló kormány ellen irányul. A múlt héten bukaresti sajtótájékoztatóján Markó Béla, az RMDSZ elnöke is ugyanezt az álláspontot hangoztatta.
– A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kész vállalni egyedül a kormányzás felelősségét – jelentette ki Crin Antonescu liberális pártelnök, aki ugyanakkor azt is elmondta, hogy legfőbb politikai célja nem az, hogy pártja kormányra kerüljön, vagy hogy ő legyen a miniszterelnök. – Nehéz időszak a mostani, de ha alkalmunk nyílik arra, hogy alkalmazzuk az általunk meghirdetett válságkezelő programot, akkor nem hátrálunk meg – mondta Antonescu. A politikus bírálta az RMDSZ-t amiatt, hogy vállalja a felelősséget a demokrata párttal együtt a megszorító intézkedéscsomagért. Antonescu értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az RMDSZ szótlanul tűri a PD-L-nek azt az álláspontját, miszerint a Tăriceanu-kormány felelős elsősorban a kialakult gazdasági helyzetért, miközben a magyar szervezet is tagja volt a liberális kormánynak. Antonescu megismételte, hogy a PNL továbbra sem támogatja, hogy a kisebbségek anyanyelvükön tanulják Románia történelmét és földrajzát.

Elkezdődött Trianon sebeinek gyógyítása
Kárpát-medence-szerte megemlékezéseket, emlékműavatásokat szerveztek a hétvégén a trianoni békediktátum aláírásának kilencvenedik évfordulóján. A rendezvényeket első ízben szervezték meg hivatalosan is a nemzet egységének jegyében, azt követően, hogy a magyar Országgyűlés az elmúlt héten a Magyar Összetartozás Napjává nyilvánította a szerződés aláírásának napját, június 4-ét.
Erdély-szerte megemlékeztek a hétvégén a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról. Tegnap mintegy ezer, Nagyváradról, Kolozsvárról és a Székelyföld különböző szegletéből érkezett személy válaszolt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására, és „zarándokolt” el Gyimesbükkbe. Az eseményen Tőkés László EP-képviselőn kívül jelen volt Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete is.
„A lelki határokat nem lehet felülírni”
A megemlékezés a katolikus templomban kezdődött, ahol Salamon József helyi plébános prédikációját hallgathatták végig a hívek és meghívottak. Az ünnepi szentmisét követően a résztvevők jelentős része a csíkszeredai huszárok vezetésével átvonult a tavaly felújított Kontumáci-kápolnához. Itt Deáky András nyugalmazott pedagógus, a határ „őrzője” ismertette a hely jellegzetességeit, beleértve a Rákóczi György építtette vár romjait, az egykori utolsó magyar vasúti őrházat, valamint a Mária Terézia támogatásával felépült kápolnát.
Füzes Oszkár felszólalásában a csíksomlyói búcsú példájából kiindulva, amikor „piros-fehér-zöld takaró borította dombokat”, rámutatott: az országhatárokat bármikor felülírhatja a nemzetközi jog, pontosabban a nemzetközi jogtalanság. A lelki határokat azonban az ellenfél nem tudja megváltoztatni, a nemzet határai ott húzódnak, ahol mi azokat meghúzzuk, mutatott rá. „Minden magyar gyereknek, anyának, férfinak és szónak megvan a maga helye ezeken a határokon belül, és én csak megköszönni tudom, hogy ez így van” – hangsúlyozta a nagykövet.
Tőkés László elsősorban lelkészként, egykori püspökként szólt a hallgatósághoz, hangsúlyozva: elérkezett az idő a trianoni korszak lezárására. Nincs már helye az önsajnálatnak, annak, hogy mindig másban keressük a kudarcok okát – figyelmeztette hallgatóságát az EP-képviselő. „Egy gyógyuló Magyarországból, gyógyító anyaország lesz lassanként” – mutatott rá Tőkés László, aki szerint ennek tudatában ideje felszámolnunk belső Trianonunkat.
A beszédeket a zágoni Mikes Kelemen vegyes kórus és a csíkszeredai Árvácska együttes előadásai tették színesebbé, a megemlékezés szeretetünnepséggel zárult.
Trianon-emlékművet avattak Farkaslakán
A trianoni szerződés aláírására emlékeztek tegnap a Székelyudvarhely melletti Farkaslakán is, ahol felavatták Erdély első Trianon-emlékművét. A Millenniumi emlékparkban tartott eseményen Albert Mátyás polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd leleplezték az Apostoli kettős kereszt nevű emlékművet. A Magyar Polgári Párt (MPP), a farkaslaki önkormányzat, valamint a Tamási Áron Kulturális Egyesület által szervezett ünnepségen jelen volt Kövér László fideszes országgyűlési képviselő is, aki beszédében a Trianon óta eltelt 90 év történéseit idézte fel.
„90 évvel ezelőtt a harangszó a darabokra tépett Magyarországon szólalt meg, ideje szembenézni a trianoni örökséggel, ideje észrevenni, hogy senki nem emel fel, és senki nem véd meg minket, ha mi nem becsüljük meg önmagunkat” – fejtette ki Kövér László, aki szerint a történelem nemcsak rombol, hanem időnként esélyt ad, így új reményekkel léphetünk tovább.
„Az emlékmű nemcsak a múlt, hanem a jövőbeli felemelkedés szimbóluma is” –mutatott rá az öt méter magas emlékmű avatóján Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kérdéssel fordult a hallgatósághoz: van-e küldetése annak az embernek, aki június 4-én, a magyar nemzet gyásznapján született.
„Az ember elvi és erkölcsi küldetését nem a születés dátuma határozza meg, azonban tennünk kell érte, hogy a mostani magyarországi változások mindenkinek új esélyt adjanak” – adta meg a választ a politikus. Az emlékművet – amely nemzeti összetartozásunkat szimbolizálja – a különböző egyházak képviselői áldották meg, a több mint kétórás rendezvényt a farkaslaki iskolások szereplése tette színesebbé, a rendezvény a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult.
Nagy Demeter István, Dénes Emese
Pályázat Trianonról Szatmárnémetiben
A trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából az RMDSZ szatmárnémeti szervezete pályázatot hirdet a helyi iskolák diákjai számára Egy a nemzet címmel – jelentette be Kereskényi Gábor elnök. A fiatalabb generáció körében nincs kibeszélve, feldolgozva a téma, mert sok helyen még mindig tabunak számít, mutatott rá. Kereskényi szerint sokszor a nyugati vendégek sincsenek tisztában azzal, hogy nem homogén a lakosság összetétele, hanem itt 40 százalékos magyar közösség él.
Tíz évvel ezelőtt az RMDSZ egy könyvet jelentetett meg. 2010-ben már nem a múlttal szeretnének foglalkozni, hanem előretekinteni, ezért írnak ki pályázatot diákok számára. Két kategóriában lehet nevezni, az elsőben 1-12. osztályos tanulók számára hirdetnek rajz- és plakátversenyt, a másodikban az 5–12-esek esszéit fogadják. A verseny fődíja kategóriaként 300 lej, a második és harmadik helyezett 200, illetve 100 lejt vihet haza. A pályázat leadási határideje június 18., a beérkezett anyagokból novemberben kiállítást szerveznek, illetve egy kiadványt is megjelentetnek.
Gozner Gertrud

A PNL vállalná a miniszterelnöki tisztséget…
Crin Antonescu PNL-elnök ma Galacon egy sajtótájékoztatóján azt mondta: kész arra, hogy vállalja a miniszterelnöki tisztséget, amennyiben az általa vezetett alakulat programját elfogadnák.
A liberálisok elnöke hozzáfűzte azonban: jelenleg nem ez a politikai célkitűzése. Leszögezte: amíg vannak alternatív intézkedések a Boc-kormány által javasolt megszorítások helyett, azokat alkalmazni kell.
„Mindig azt mondtuk a válság kezdete óta, hogy amíg azt állítjuk, hogy vannak alkalmazható intézkedések, készen állunk azok alkalmazására. Ez nem azt jelenti, hogy a Traian Băsescu kormányába szeretnénk belépni. Ha akartuk volna, megtehettük volna télen. Készen állunk arra, hogy kormányozzuk Romániát a PNL intézkedései szerint, és egyedül felvállalnánk ezt a programot, amely a nyugdíjak és bérek megmentését, a kiadások drasztikus csökkentését, kevesebb minisztériumból álló kormányt, kevesebb ügynökséget jelentene. Nem az a politikai célom, hogy kormányfő legyek. Ez nem azt jelenti, hogy a PNL minden áron kormányra lépne. De ha alkalmazni kell ezeket az intézkedéseket, nem hátrálunk meg. Ha a párt felkér erre a tisztségre, azt fogom mondani, hogy vállalom” –fejtette ki Antonescu.
A Szociáldemokrata Párt által beharangozott bizalmatlansági indítvány kapcsán leszögezte: a liberálisok megszavazzák azt – függetlenül a szövegtől. Sőt, Antonescu azt mondta: láthatóan szavaznak majd, és, aki nem vesz részt a vokson, azt kizárják a pártból.
Nyugati Jelen (Arad)

„Az RMDSZ képviselői nem szavazzák meg a bizalmatlansági indítványt”
Egyetlen RMDSZ-es képviselő sem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt – nyilatkozta szombaton Verespatakon Borbély László környezetvédelmi miniszter, hozzátéve: Románia számára legfontosabb, hogy hitelessége legyen.
„Nem tudom, hogy mi fog történni a bizalmatlansági indítvány szavazásakor, annyit tudok, hogy tavaly, sajnos, elmaradtak az intézkedések. Ahelyett, hogy fokozatosan születtek volna meg ezek a drasztikus és fájdalmas intézkedések, mostanra a körmünkre égett a gyertya, és az IMF leszögezte: nincs más választásotok, drasztikusan le kell csökkentenetek a költségeket” – nyilatkozta a tárcavezető, aki cáfolta annak a lehetőségét, hogy az RMDSZ képviselői a bizalmatlansági indítvány mellett szavaznának. Mint elmondta, az RMDSZ számos javaslatot tett a gazdasági fellendülés érdekében, ezek közül néhányat elfogadtak, a többiről a továbbiakban egyeztetnek a kormánykoalícióban. Hozzátette: az RMDSZ ragaszkodott ahhoz, hogy a nyugdíj minimál értéke 350 lej maradjon, ugyanakkor azt is követelte, hogy a megszorító intézkedések gyakorlatba ültetése december 31-ig valósuljon meg.
„Románia számára a legfontosabb, hogy hitelessége legyen. Ha valamiről döntött, akkor igyekezzen, hogy a következő hat hónapban bizonyítson erről”.
Borbély László szombaton részt vett Fehér megyében az Abrudel patak völgyének tisztítási folyamatában.
A kormány felelősséget vállal hétfőn 16 és 17 órától a parlamentben a megszorító intézkedéseket szabályzó törvénytervezetekért. Az első törvénytervezet az állami költségek csökkentésére, a második a nyugdíjak csökkentésére vonatkozik.
Mivel a kormány a két tervezetért külön vállal felelősséget, a Szociáldemokrata Párt (PSD) két bizalmatlansági indítványt nyújt be.

Néprajzi, iskola, és egyháztörténeti múzeum nyílt Kökényesden
A község gazdag kulturális értékeit bemutató múzeum anyagát Fazekas Lóránd, Kökényesd nyugalmazott tanára gyűjtötte össze a falubeliek segítségével. A gyűjtemény szemléletes képet nyújt a kökényesdi fiatalok, a településre látogatók számára a közösség múltjáról, gazdag kulturális értékeiről.
Vasárnap került sor Kökényesden a Néprajzi, iskola, és egyháztörténeti múzeumhivatalos megnyitójára, ahová meghívást kaptak a község volt tanárai, elszármazottai, egyházi képviselők, a Szatmár Megyei Múzeum képviselői, és a helyi lakosok mellett mindazok, akik hozzájárultak a múzeum létrehozásához, jelen volt Erdei D. István parlamenti képviselő is. Sabadus Mária, a múzeumot működtető Rokka Kulturális Egyesület nevében mondott köszönetet Fazekas Lóránd tanárúrnak, hiszen az ő kezdeményezésére jött létre a tárlat. Fazekas Lóránd 40 évig tanított biológiát és földrajzot Kökényesden. Az 1970-es években kezdte összegyűjteni a már csak a padlásokon őrzött, vagy a falubeliek mindennapi életében még mindig használt tárgyakat, amelyek arról mesélnek, „hogyan teremtették meg a helyi emberek a környezet adta lehetőségekből a mindennapi megélhetést”. A tanárúr diákjai, falubeliek segítségével „sok padlásjárás révén” hagyományos használati tárgyakat gyűjtött össze, amelyeket először a helyi kultúrotthonban állítottak ki, majd a polgármesteri hivatalba kerültek. Most a néprajzi gyűjtemény végre méltó helyet kapott a kökényesdi Római Katolikus Egyházközség által felajánlott épületben, melynek egyik termében néprajzi, a másikban egyház-, és iskolatörténeti kiállítás kapott állandó helyet.
A régi iskoláról
A múzeum iskolatörténeti részlege a megyében egyedülálló, a múlt század iskoláját mutatja be, létrehozásához hozzájárultak a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, Túrterebesről, a megye régi iskoláiból kapott tárgyak is. Ugyanabban a teremben látható a községet ábrázoló 1865-ös legrégibb térkép és egyéb történelmi emlékek is. „Jövőt építeni csak a múltra lehet”, kezdte beszédét Simon Levente polgármester, köszönetet mondva Fazekas Lóránd tanárúrnak, a község egyik díszpolgárának önzetlen munkájáért, amellyel hozzájárult ezen értékes tárlat létrehozásához, melynek segítségével a községbe látogató turisták megismerhetik a Túr menti település kultúráját, értékeit. Dr. Enyedi István muzeológus Szatmár megye egyik legkiválóbb néprajzkutatójának nevezte Fazekas Lórándot, aki tanári pályája alatt több értékes tanulmányt is írt a község kulturális, vallási szokásairól, kutatásai helyet kaptak a múzeum egyháztörténeti részlegén, ahol egy helyen tekinthetők meg a görög katolikus, római katolikus, református és zsidó vallási emlékek.
A hivatalos köszöntők elhangzása után Nt. Harangozó Sándor, kökényesdi görög katolikus címzetes esperes áldotta meg a község múltját bemutató múzeumot.
erdon.ro

Trianoni Emlékév
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2010-et Trianoni Emlékévnek nyilvánította.
Célként azt tűzték ki, hogy nemzetünk szétszakításának 90. évfordulóján – végre – vessünk véget az önmagában meddő önsajnálatnak, és az elkövetkezendőkben – Trianongyógyításaképpen – a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesülésének programadó eszménye hassa át cselekedeteinket.
A Nemzeti Összetartozás Napja
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a fenti gondolat jegyében 2010 június 4-én részt vett a Magyar Országgyűlés emlékülésén. A Trianon-emlékülés délután fél ötkor, a szerződés kilencven évvel ezelőtti aláírásának pontos időpontjában, a nemzeti zászló és a történelmi zászlók bevonulásával, harangzúgással, majd a Himnusszal vette kezdetét. Az ünnepségen részt vettek a diplomáciai testületek, a határon túli magyarok és a történelmi egyházak képviselői, Mádl Ferenc korábbi államfő és felesége, Antall József néhai miniszterelnök özvegye, Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Boross Péter és Medgyessy Péter korábbi kormányfők. Szili Katalin a szocialista frakció részéről egymagában vett részt az emlékülésén.
Sólyom László köztársasági elnök az emlékülésen úgy fogalmazott: ha Magyarország empátiával viseltet partnerei iránt, nyugodtan nézhetünk szemükbe, ragaszkodhatunk jogainkhoz, de a szomszéd népek magyarokkal kapcsolatos értékrendjének megváltozása nélkül nincs végleges megoldás. Az államfő szerint nélkülözhetetlen az anyaország segítsége a kisebbségi nemzetrészek számára, Magyarországnak is használnia kell a nemzetközi jog minden eszközét kisebbségeink védelmében. Az államfő hangsúlyozta: a nemzetpolitika csak akkor lehet hatékony, ha szakpolitikává válik. A köztársasági elnök kitért arra, hogy az emléknap akkor tölti be feladatát, ha valóban új korszakot nyit a nemzet egészéről való gondolkodásnak és cselekvésnek, és pozitív fordulatnak tartja, hogy a nemzeti összetartozásról szóló törvény nem a történelmi magyar államról szól, hanem a nemzet egységére helyezi a hangsúlyt.
Méltóképpen kell emlékezni a kilencven évvel ezelőtt történtekre és erőt kell meríteni a nemzet példamutató akaraterejéből – mondta Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke a Trianon-emlékülésen a parlamentben. Schmitt ünnepi beszédében kiemelte: nem revíziót, hanem békét és gyümölcsöt hozó együttműködést kínálunk szomszédainknak és Európának.
Az ünnepségen felolvasták a június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánító a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, amelyet a parlament hétfőn fogadott el.
Tőkés László EP-képviselő az emlékülés után a fővárosi Március 15. téren mondott ünnepi beszédet. Itt több száz ember részvételével tartott megemlékezést a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a trianoni szerződés aláírása 90. évfordulójának napján. Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke külön köszöntve a 90 évvel ezelőtt elcsatolt részekről érkezett több tucatnyi, népviseletbe öltözött magyart, beszédében úgy fogalmazott: Trianonra emlékezni nemzeti ügy, mert ez a történelmi tény mindenki szívébe markol, de amíg Európa nem dolgozza fel ezt a gyalázatos eseményt, addig nem teremtődhet meg a kontinensi béke sem.
Erdélyi képviselőnk üdvözölte, hogy a kommunizmus évtizedei után végre nyíltan lehet megemlékezni az akkori eseményekről. A református püspök ugyanakkor nehezményezte, hogy míg a holokauszt tagadását lehet büntetni hazánkban, addig Trianon, valamint a békediktátum következményeinek tagadását nem. Tőkés László szerint erre szükség van, a nemzettagadás miatti eljárást pedig azokkal a parlamenti képviselőkkel, akik nemmel szavaztak a kettős állampolgárság megadásáról szóló törvényre. Véget ért a Kun Béla-, Rákosi-, Kádár- és Gyurcsány-korszak, az elhallgatás, a hazaárulás korszaka – jelentette ki az EMNT elnöke. „Szembe kell néznünk a 20. század két csapásával, Trianonnal és a kommunizmussal, de ez nem elég, szakítani kell ezek átkos örökségével is. Be kell fejezni a 20. századot, új történelmet kell írnunk, ez a mai nap üzenete.” Tőkés szerint már nem lehetünk revizionisták, de a területért kollektív és egyéni jogokat, ezzel együtt pedig autonómiát követelünk. A református püspök figyelmeztetett: a felszín alatt tovább folyik a határon túli magyarság pusztulása.
A Nemzeti Összetartozás Napján Budakalászon felavatták a Kárpátok őre trianoni emlékművet. Az esemény díszvendégei Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, Tőkés László EP-képviselő, valamint Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fórum elnöke voltak. A Kárpátok őrét Budakalász város önkormányzata állította, a polgárok adakozásából a békediktátum 90. évfordulóján. A szobor a magyar népfelkelőt formázza, aki ezer éven át védte Magyarországot. Az eredeti alkotást Kolozsváron állították 1915-ben, ezt a bevonuló románok 1918-ban elpusztították. A most felavatott emlékművet Szcuka Attila tervei alapján Horváth-Béres János faszobrász készítette, a követ a budakalászi mészkőbánya ajándékozta.
Az estet a Theatrum Hungaricum művészei és a Kamp János Kapelle fúvószenekar lélekemelő műsorszámai színesítették. Tőkés László a budakalásziaknak Erdély és Partium üdvözletét tolmácsolta. A püspök kolozsvári születésűként megidézte az elszakított nemzetrészek szenvedéseit, ugyanakkor hangsúlyozta: véget kell végre vetni a „fájdalom és önsajnálat-retorikának”, a Nemzeti Összetartozás Napja Trianon gyógyítását jelenti. Ezzel együtt az elszakított területeken élő magyarságra fokozottan oda kell figyelni, hiszen – a látszat ellenére – a huszonnegyedik órában vagyunk, az elszórványosodás és az asszimiláció reális veszélyek – fogalmazott. Az elszakított nemzetrészek is szeretnének tevőleges módon hozzájárulni az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerének éltetéséhez, mondotta az EMNT elnöke. Az erős Anyaország és az elszakított nemzetrészek különböző formájú autonómiáinak rendszere az egyesülő Európában a 20. század trianoni és kommunista örökségének lezárását, és a 21. századi egységes magyar nemzet újjászületését eredményezi – zárta beszédét az erdélyi képviselő.
Nemzeti Zarándoklat
Június 5-én, szombaton Tőkés László a hagyományos Trianoni zarándoklaton vett részt Zebegényben. A trianoni gyász 90. évfordulójára a Trianon Társaság által szervezett nemzeti zarándoklaton tiszteletüket tették: Dr. Beer Miklós római katolikus püspök, Csuka Tamás református püspök, Lakner Pál evangélikus püspök, Balázsi László unitárius püspökhelyettes, Kapás László és Forgách Alajos római katolikus kanonokok, Szeverényi János és Smidelius Zoltán evangélikus lelkészek, a Templomos Lovagok, a Szent György Lovagrend, a Szent Korona Társaság, a Horthy Miklós Társaság, a Vitézi Rendek, a Történelmi Családok, a Magyar Tengerészek Egyesülete, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány, a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesület, a 832. Havas Boldogasszony Cserkészcsapat, az elszakított országrészek képviselői, valamint az emigráció képviselői.
A zarándoklat résztvevőit Pálmai Béla, a Nemzeti Emlékezés Harangja Alapítvány elnöke köszöntötte, az egyházi köszöntőt Kapás László, Zebegény plébánosa mondotta, a házigazdák részéről Sinkó Vilmosné, Zebegény polgármestere üdvözölte a résztvevőket, majd az elszakított nemzetrészek képviselői tolmácsolták az összetartozás üzenetét. Erdély és Partium életérzését és élni akarását Pálffy József lelkipásztor, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója fejtette ki – Kós Károly Kiáltó szó című röpiratát megidézve – a szépen kimunkált beszédében.
Tőkés László az ökumenikus istentisztelet után elmondott rövid beszédének elején az árvízkárosultak, illetve a most is gátakon lévők iránti szolidaritásra és együttérzésre kérte a jelenlévőket. A püspök kijelentette: az önsajnálat, a hibakeresés és az önviktimizálás ideje lejárt. „Fogjuk meg az eke szarvát”, fogalmazott képletesen a képviselő, a beszédek ideje lejárt. Trianon gyógyítása az igazság kimondásából is ered. Ezért vigyáznunk kell arra is, jelezte Tőkés László, hogy az „Erdély-romantika” ne fedje el valós problémáinkat. Nézzünk szembe őszintén múltunkkal, ugyanakkor vessünk véget a sérelmi politizálásnak.
Itt az ideje a gyógyulásnak
Trianon gyógyítása címmel szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megemlékezést Gyimesbükkön vasárnap, június 6-án. Jobb helyszínt keresve sem találhattak volna a szervezők, hiszen a többségében ma is magyarok lakta Gyimesbükk mindkét világégés alatt heves honvédő harcok tanúja volt, s mai napig kettősen szenvedi meg Trianon átkát: nemcsak az anyaországtól csatolták el, de az 1968-as megyésítéskor a zömében románok lakta Bákó megyéhez kapcsolták az addig Csík vármegyéhez tartozó települést.
Az EMNT központi rendezvénye szentmisével kezdődött, melyet Salamon József helyi plébános celebrált. A szentmise után a résztvevők az Ezeréves Határhoz, a kontumáci kápolnához vonultak. Itt, ahol a XVIII. századi kápolna mellett egy, Bethlen Gábor által a 17. században építtetett erődítmény romjai állnak, emlékparkot alakítottak ki, s az itt emelt színpadon Szilágyi Zsolt sepsiszentgyörgyi énekes hangja köszöntötte a résztvevőket, akiket a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület huszárai vezettek fel a helyszínre.
A huszárok sorfala előtt Deáky András, az „ezeréves határ őre” szólalt fel, aki több mint harminc esztendeje végez közösségépítő munkát Gyimesbükkön, és jórészt neki köszönhető, hogy az ezeréves határ tárgyi emlékei megmaradtak, és Gyimesbükk a turisták egyik kedvenc úticélja lett. Rövid köszöntő beszédében Deáky hangsúlyozta: „Jöhet ide bárki, ez mindig a mi földünk marad…” A zágoni Mikes Kelemen Vegyeskar „Magyar igazság” című összeállításának meghallgatása után Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete lépett a mikrofonhoz s az anyaország nevében arra kérte az itt lakókat, hogy „tartsanak ki sokáig, mindörökké.”
Tőkés László európai parlamenti képviselő új megközelítésben beszélt a trianoni traumáról. Itt az ideje a gyógyulásnak, véget kell vetni annak, hogy másokban keressük a szenvedés, a kudarcok okát – mondta az EMNT elnöke. „Fordulat állott be a trianoni szemléletünkben, a poszt-trianoni szindróma véget ért. Érjen véget a 20. századdal egyetemben Trianon és minden következménye, és kezdődjön egy új korszak. Ez a megbékélés korszaka, ahol nem a határok revíziója a járható út, hanem a nemzeti összefogás” – fogalmazott Tőkés László, aki az anyaországi politikai változásokról, annak erdélyi kihatásairól is szólt, hangsúlyozva: „A rendszerváltozás új fejezete kezdődött el, beérett ’89 decemberének gyümölcse”. Tőkés László figyelmeztette a jelenlevőket: „csak akkor vagyunk kisebbségben, ha kicsinynek érezzük magunkat”, és intő példaként említette Makfalva esetét, ahol a színmagyar falu magyar polgármestere levetette a székely zászlót a szintén magyar alpolgármesterrel…
Az EMNT elnöke kitért Gyimesbükk helyzetére is, nagy tapsot aratott kijelentése: a kormányon levő RMDSZ-nek „ezzel kell kezdenie, Gyimesbükköt visszahozni oda, ahova tartozik.”
Beszéde végén Tőkés László a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére is kérte az embereket. A rendezvény a régi székely himnusz eléneklésével zárult.

Mi volt – mi lesz?
Trianonról méltóképpen és méltóságban emlékezett meg a magyar nemzet, a környező országokból érkező egyes reagálások pedig azt bizonyítják ismételten, hogy a vesztes – ha a traumát kellően nem tudta is feldolgozni – tisztább lélekkel állhat a történelem színe előtt, mint a nyolcvan évvel ezelőtti döntés haszonélvezői.
Nemzeteknek is van, lehet jellemereje – és a magyar politikai és egyházi elit erről tett tanúbizonyságot, amikor mind a parlamenti emlékülés, mind az emlékmise a Szent István-bazilikában a megbékélés emelkedett üzenetét küldte a népnek és a világnak.
A történelmi megbékélésnél is nehezebb azonban megbékélni az aktuális magyarországi helyzettel. Amerikáig visszhangzó és európai nemzeti valutákat is megingató kétes nyilatkozatok nyomán mélyrepülésben a forint, ami akkor is gond, ha államcsőd éppen nem fenyeget. A győztes választások után a Fidesz erőteljesen nyomta meg a „nehéz örökség” önigazoló szólamát, ám kompetencia és valóságérzék hiányában szavazóinak túlbiztosított hűsége sem (lenne) elég a helyzet megmentésére.
Az Európai Néppárt segítségében reménykednék az Orbán-kormány, amely Romániában is az ismert hatékonysággal támogatja a Băsescu–Boc tragikomikus párost?! Egyelőre a mindinkább talpra álló USA-ból jön az elismerés, igaz, kissé másfelé irányozva: a világ első embere, Barack Obama levélben gratulált Bajnai Gordon volt kormányfőnek a magyarországi válság sikeres kezelése miatt, amely „példaértékű lehet hasonló gondokkal küszködő több állam számára”.
Példaértékű lehetett volna még Románia számára is, ha az elnöki párt nem áldoz fel mindent spiritusz rektora újraválasztásának oltárán, ő pedig nem ragaszkodik minden idők leginkompetensebb miniszterelnökéhez. Személy szerint őket terheli elsősorban a felelősség, és nekik kell politikailag fizetniük. (A magunk köreiben pedig nem ártana, ha azok a választók, akik Traian Băsescura szavaztak, és azok a politikusok, akik a most – még – létező kormányszövetséget erőltették, visszafogottabbak lennének.)
Ennek a hétnek az eseményei meghatározóak lehetnek nem csupán a megszorító intézkedések tekintetében, hanem főleg abból a szempontból, hogy az elnöki hatalomkoncentráció mennyire képes feszíteni a húrt. (Hogy ne fogalmazzunk másképp: mikor „ejtik” a titkosszolgálatok a politikailag kiöregedett „univerzális játékost”?)
Amúgy nem nehéz megjósolni, hogy már a közeli jövőben mire lehet számítani: szelídebb változatban adóemelésre, kormányátalakításra, de a szakszervezeti és egyéb tiltakozó aktivitás lanyhulására; keményebb változatban tovább tartó tömegelégedetlenségre, politikai megrázkódtatásokra, előre hozott választások kiírására és végül kormányváltásra.
Vagyis mindenre, csak rendeződésre és nyugalomra nem.
Ágoston Hugó

Vita az autonómiáról
Nemzeti kisebbségi konferenciát szervezett – immár tizenkettedik alkalommal – a marosvásárhelyi Bernády Alapítvány, melyen a kulturális autonómia kérdésköre került terítékre. A romániai magyarságot érintő problémák mellett szó esett a cigányok, szlovákok, bolgárok, oroszok, ukránok, németek, lipovánok, görögök, törökök kisebbségi ügyeiről is.
„Romániában ma nem jó nemzeti kisebbségnek lenni, mert ez irritálja a többséget” – fogalmazott élesen Vladimir Hapenciuc ukrán képviselő, aki arra figyelmeztetett, hogy ma már nincsenek ukrán tannyelvű osztályok, csupán olyanok, ahol az ukránt mint idegen nyelvet oktatják.
Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy a kulturális autonómia a nemzeti kisebbségek védelmét és biztonságát jelentené, és bár nem egyenlő a területi autonómiával, lehetőséget adna arra, hogy a közösség dönthessen a saját kérdéseiben. Varga Attila parlamenti képviselő az autonómiáról mint az állam korszerűsítésének lehetséges eszközéről beszélt.
Ellentmondásnak nevezte azt, hogy az állam elismeri a nemzeti kisebbségek létét, ugyanakkor ellenzi az autonómiát. Gabriel Andreescut idézve a képviselő kitért arra is, hogy két típusú autonómiáról beszélhetünk Romániában: az elfogadott, vagyis a közigazgatási, az egyházi és az egyetemi autonómiáról, illetve a tiltott: a kulturális, regionális és területi autonómiáról.
Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke úgy vélte, hogy a romániai nemzeti kisebbségek csak akkor fogják biztonságban érezni magukat, amikor megváltozik a többségi mentalitás és a románok nem ellenségként tekintenek a magyarokra, zsidókra, ukránokra, oroszokra. Enache szerint elfogadhatatlan, hogy egy magyar tannyelvű iskolában egyes tantárgyakat még mindig románul tanulnak a gyerekek, véleménye szerint ezért a szülőknek be kellene perelniük az iskolát.
A. E.

Saját miniszterei szabotálják Boc-ot
Találkozóra hívta vasárnap estére Traian Băsescu államfő a PDL parlamenti képviselőit tegnap este a Snagov palotába. A 19 órakor kezdődő, háromórás ülésen, amelynek témája a kormányzati felelősségvállalással benyújtott megszorító intézkedések voltak, 26 honatya hiányzott.
Sajtóértesülések szerint Traian Băsescu azt kérte a PDL-s politikusoktól, hogy támogassák fenntartások nélkül a Boc-kabinetet, mert az országnak nincs szüksége egy újabb politikai válságra. Sérelmezte, hogy egyes demokrata-liberális honatyák támogatásukról biztosítják ugyan a kormányt, de a sajtóban már mást mondanak.
Az államfő azt a vádat is megfogalmazta, hogy a kormány bizonyos tagjai szabotálják Emil Boc munkáját azzal, hogy nem tették meg a szükséges lépéseket a minisztériumok és a hozzájuk tartozó intézmények átszervezése kapcsán. (realitatea, newsin)
Transindex.ro