"Júl. 6-án Újtasnádon felszentelték az újonnan elkészült római katolikus templomot. Tempfli József nagyváradi megyés püspök meghatottan köszöntötte a megjelenteket. A püspök hisz abban, hogy Újtasnád népe gyarapodni fog, és eljön az idő, amikor ez a település Tasnáddal összeépül, akkor pedig szükség lesz ilyen nagy templomra. A három évvel ezelőtt elkezdett építkezés több mint 4 milliárd lejbe került. Két németországi, illetve egy amerikai segélyszervezet segített. A templom építésénél sokan ingyen dolgoztak. /Boros Ernő: Templomszentelés Újtasnádon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 7./"

"Egy éven belül már a harmadik jelentős díjat nyeri tényfeltáró dokumentum-riportjaival Boros Ernő, a Szatmári Friss Újság munkatársa, aki Romániai Magyar Szóban Kinál György néven szokott írásaival jelentkezni. Ezúttal a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete keretében működő Erdély-történeti Alapítvány által hirdetett pályázat harmadik díját ítélték neki egy hosszabb írásáért, amely a szatmári svábok 1945 évi ukrajnai, úgynevezett jóvátételi munkára történt deportálásáról készült. Boros 42 település több száz lakosának visszaemlékezéseiből válogatott. /Boros Ernő írásainak újabb díja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./"

"Boros Ernő, a Romániai Magyar Szó munkatársa elnyerte a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete keretében működő Erdély-történeti Alapítvány III. díját. Erdély történetével és az erdélyi irodalomtörténettel foglalkozó dolgozatokra hirdetett pályázatot az Erdély- történeti Alapítvány. Boross Ernő munkája a szatmári svábok 1945 januárjában Ukrajnába, ún. jóvátételi munkára történt deportálásáról szól, 42 település lakosainak a vallomásai- visszaemlékezései. Boros Ernő előzőleg a Szatmári Friss Újságban, illetve a Romániai Magyar Szóban dokumentumriport-sorozat formájában foglalkozott ezzel a kérdéssel. Eleinte úgy gondolta, hogy az interjúk halmozása révén a kollektív történelmi tudat alakulásáról, kialakulásáról tud meg egyre többet. Menet közben rádöbbent arra, hogy ami erről a történelmi eseményről, a szatmári svábok deportálásáról az eddig készült írott források alapján a köztudatban él - legalább részben hamis. Amikor ezen a könyvön dolgozott, sokan ígértek anyagi támogatást a könyv megjelentetéséhez. Végül csak egy támogató maradt, de az kevés volt. A kéziratot beküldte a pályázatra. Az alapítvány titkára, dr. Takács Péter közölte, hogy kiadják Boros munkáját az Erdély-történeti Alapítvány Erdély-történeti Könyvek sorozatában. Boros nem lenne elégedett azzal, ha a leendő könyv csupán 300 példányban látna nyomdafestéket, és különböző szakintézmények könyvtáraiban elhelyezve inkább csak történészek, kutatók számára lenne elérhető. Érzelmi okokból azt akarja, hogy a könyvben ne csak a csanálosi Pista bácsi, hanem külön-külön a kaplonyi, nagymajtényi stb. Pista bácsik szenvedése is szerepeljen. Még akkor is, ha ez többszöri ismétlődést jelent. /Dr. Végh Balázs-Béla: "Összevonhatóak-e" a szenvedések? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./"

"Aug. 23-24-én folytatódott a Bekő Tamás polgármester által 22-én megnyitott Nagykárolyi Napok rendezvénysorozat. Sikert aratott 33 nyírbátori mazsorett tánca, a spanyol Druida Fandan-go alternatív színházat játszó csoport, a nagykárolyi művelődési ház tánccsoportja, a magyarországi táncosok, a nagykárolyi tanulók klubja és a többi együttes. Voltak kézműves-foglalkozás, majd két budapesti vendég, Birinyi József hangszerkészítő és Miskolczi Mariska népdalénekes produkciója következett. Több néptáncegyüttes szereplése után táncház is volt. A Kalazanci Szent József római katolikus templomban sor került Ruha István és Fátyol Rudolf hangversenyére, a múzeumban megnyílt Szűcs Róbert és Bócsi Krisztián Szatmár határok nélkül című fotókiállítása. /Boros Ernő: Nagykárolyi Napok - szombat, vasárnap. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 25./"

"Szabó Károly szenátor beszámolt a környező országokban élő magyar nemzetiségű parlamenti képviselők szept. 11-13. között Budapesten tartott csúcstalálkozójáról. Azért tartottak megbeszélést, mert a magyar közösségek, illetve az ezeket képviselő személyek felelőssége is, hogy ne jöjjön létre újabb vasfüggöny. A schengeni határ Keletre való költöztetése bizony következményekkel fog járni a Kárpát-medencében élő magyarság szempontjából. A Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában élő magyarság számára a teljes tagság előnyös helyzetet biztosít. Románia vonatkozásában nagyon fontos, és szintén előnyöket kínál a vízummentesség. Horvátország egyelőre szintén nem lesz EU-tag, de az állampolgárai ugyancsak vízummentességet élveznek, tehát éppen úgy szabadon mozoghatnak az EU-n belül, mint a román állampolgárok. Szerbia-Montenegró és Ukrajna viszont az Unión kívül reked. A csúcstalálkozón szó esett a kettős állampolgárságról is. Kovács László külügyminiszter tájékoztatást tartott. "A magam részéről úgy vettem észre, hogy az MSZP a kormánykoalíció vezető pártjaként elég felelősen kezeli ezt a kérdést, annál is inkább hiszen - nem akarják elveszíteni emiatt a következő választásokat. Ezen a téren nagyon gyors, látványos előrelépés mindenesetre nem várható. Magyarországnak be kell tartani bizonyos kötelezettségeket, amelyeket a csatlakozási tárgyalásokon vállalt és aláírt", nyilatkozta Szabó. Az RMDSZ támogatja a kettős állampolgárság intézményének a bevezetését, "ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy ez a mindenkori magyar kormány felelőssége, és nem lehet kívülről gyorsítani olyan nyomásokkal, amilyenek mostanában a sajtóban napvilágot láttak." /Boros Ernő: "A magyar közösségek felelőssége is, hogy ne jöjjön létre újabb vasfüggöny". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 17./"

"A magyarországi kisebbségi önkormányzatok alakulásának műhelytitkaiba avatott be Konczili Vendel, a mátészalkai Széchenyi István Általános Iskola igazgatója, egyben a mátészalkai Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, az Országos Német Kisebbségi Önkormányzat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselője. Elmondta, hogy az Országos Német Kisebbségi Önkormányzatnak 52 tagja van. A tavalyi népszámlálás alkalmával a megyében valamivel több mint ezer németet írtak össze. Konczili elismerte, hogy Magyarországon a kisebbségek körében teljes asszimiláció ment végbe. Elmondra azt is, mit jelent az etnobiznisz. Magyarországon hivatalosan 13 nemzeti kisebbséget tartanak nyilván. Ezek mindegyike alakíthat külön kisebbségi önkormányzatot. Mátészalkán 6 lengyel él, alakult lengyel kisebbségi önkormányzat. Nem kell bizonyítaniuk, hogy ők valóban lengyelek. A szabály szerint ugyanis az tekintendő lengyelnek (németnek, cigánynak stb.), aki annak vallja magát. Tehát ha egy cigány németnek vallja magát, annak fogadják el. A kisebbségi önkormányzat megalakulásához ezenkívül még a következő két feltételt kellett teljesíteniük: legalább öten jelöltették magukat lengyelként, és ezek mindegyike legalább 100 szavazatot kapott. Mi az etnobiznisz? Mátészalkai szinten például ha sikerül valamilyen kisebbségi önkormányzatot alakítani, annak a képviselője bekerül a helyi "nagy" önkormányzatba, amely testület tagjaként, tiszteletdíj gyanánt havi 100 ezer forintot kap. Emellett a megalakult kisebbségi önkormányzatnak minden évben leosztanak 600 ezer forintot az államkasszából, és nekik például Mátészalkán további 1 millió forintot a város. Ezt a pénzt el lehet költeni a német (lengyel stb.) kultúra ápolására, de arra is van lehetőség, hogy a kisebbségi önkormányzatnak leosztott pénzt tiszteletdíj gyanánt elosszák egymás között. És ugyanezt a legközelebbi választásokig, vagyis négy éven át minden évben megismételhetik... Summa summarum, az etnobiznisz lényege: öt szegény ember összeáll, azt mondják például, hogy ők szlovákok, és ezzel fejenként keresnek pár százezer forintot. A magyarországi románok esetében pedig még tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a magyarországi cigányság egy része is román ajkú... /Boros Ernő: Mi az etnobiznisz? = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 24./"

"Szatmár megyéből kb. 5000 német etnikumú román állampolgárt 1945 januárjában a volt Szovjetunióba deportáltak, ez már ismert történelmi eseménynek számít. Az ott elhunytak emlékére mostanáig az érintett szatmári települések szinte mindegyikében állítottak már emlékművet. Egészen más a helyzet egy másik tragikus deportálás áldozataival. Szatmár megyéből - akárcsak Észak-Erdély más részeiről - 1945 januárja előtt, 1944 novemberében is deportáltak embereket. Ezt a deportálást a román (és nem a szovjet!) közigazgatás képviselői hajtották végre. 1944 októberében Szatmár megye községeibe visszaérkezett azoknak a román csendőröknek a nagy része, akik 1940-ben, a bécsi döntés után hagyták el Észak-Erdélyt. Elsősorban ezek a csendőrök megyénkből több száz magyar, illetve sváb férfit gyűjtöttek össze Szatmár megyéből, és vittek a hírhedt földvári haláltáborba. Ezeknek a deportáltaknak a sorsa a történészek előtt is alig ismert. Az RMDSZ által 1995-ben megjelentetett Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról című kiadvány Szilágy és Szatmár vármegye című, nyúlfarknyi fejezete a következő mondattal kezdődik: "Észak-Erdély eddig nem említett megyéire szórványos adataink miatt nem térhetünk ki." Boros Ernő, az emlékező cikk írója sorra járta valamennyi olyan Szatmár megyei települést - Bere, Börvely, Csanálos, Csomaköz, Domahida, Érkőrös, Gencs, Kaplony, Kálmánd, Kismajtény, Lele, Nagymajtény, Krasznaszentmiklós, Mezőpetri, Mezőterem, Nagyszokond, Szaniszló, Tasnád, Túrterebes, Szatmárudvari -, ahonnan a román csendőrök embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből válogatott. A román csendőrök a katonaviselt férfiakat Csanálosra vitték. A Csanálosra érkezőkről kísérőiratot fogalmaztak, miszerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Ezt követően fegyveres kísérettel vitték őket Földvárra vagy Focsaniba. Útjuk során ennivalót legfeljebb csak jószívű civilektől kaptak. Ha egy fogoly valamilyen gyümölcsöt fedezett fel a közelben, és éhségében kilépett érte a sorból, azt lelőtték. A katonák azokra az asszonyokra is rálőttek, akik ennivalót hoztak, közülük, kettő meg is halt. A láger egy szögesdrót kerítéssel körülvett marhalegelőn volt. A román csendőrök az orosz tisztnek elmondták, hogy ezek partizánok. Az oroszok ugyanis a partizánokra haragudtak a legjobban. A magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Azért fogdosták össze őket, hogy Erdélyből kipucolják a magyarokat. Az egész földvári tábor is azért volt, hogy minél több magyar elpusztuljon. És Földváron nagyon sokan meghaltak. A táborban a földön aludtak, takarójuk sem volt. A székelyföldiekkel együtt eredetileg 32 ezer magyart gyűjtöttek össze, de 1945 januárjában a többieket elvitték Oroszországba, 8500-an maradtak Földváron, olyanok, akik munkára már nem voltak alkalmasak. A Földváron maradottaknak legalább a fele sohasem tért haza. Földváron éheztették, ütötték-verték, megalázták az embereket. /Boros Ernő: 1944 novembere: indulás Földvárra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./"

"Nagykárolyban még mindig a katolikusoké a legnépesebb vallási felekezet, a közeli települések lakosait is ideszámítva az egész szatmári egyházmegyének Nagykároly a legerősebb katolikus központja, a város valamennyi oktatási intézménye közül mégis a katolikus líceum diákjai tanulnak a legmostohább körülmények között." "Az állam szinte csak az ortodoxokat támogatja, ráadásul még a helyi tanács is az ortodoxoknak kedvez: földeket és egyebeket kapnak ingyenesen, miközben a katolikusok az annak idején jogtalanul elvett javaikat se kapják vissza." "Nagykárolyban öt iskolának alkalmas épületet vettek el a katolikusoktól, a katolikus gyerekeknek mégsincs hol tanulniuk". Mindezeket az elégedetlenek a szülők mondták a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpontról. A régi, nfelújításra szoruló épületbe a Iuliu Maniu Iskolaközpont épületén át lehet bejutni. A diákok létszámához képest az osztálytermekként használt helyiségek hihetetlenül kicsik: 25-28 négyzetméteres termekben 27-en tanulnak. Míg a város szinte minden más oktatási intézményébe bevezették már a gázt, itt változatlanul fával, csempekályhában fűtenek, és csak az osztálytermekben. Például a mosdóban télen a vezetékek befagyásának a veszélye miatt víz sincs. Visnyai Csaba, a katolikus líceum igazgatója tarthatatlannak ítéli a helyzetet. Jelenleg 8 líceumi (2-2 minden évfolyamon) és 2 szakmunkásképző osztályban összesen 244 tanulójuk van. Az államtól semmilyen támogatást nem kaptak. A padok, asztalok, minden a Caritastól vagy nyugati segélyből származik. /Boros Ernő: Nagykároly: Tarthatatlan helyzetben a katolikus líceum. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 12., folyt: nov. 13./"

"Tarthatatlan helyzetben a katolikus líceum címen a lap nemrég beszélgetést közölt Visnyai Csabával, a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpont igazgatójával. A cikkben foglaltakról Bekő Tamás, Nagykároly polgármestere kifejtette, hogy prioritásként kezelték az iskolák ügyét, ezen belül is az iskolák fűtési problémáinak a megoldását. Bevezették a gázt mind a tíz óvodába, nyolcban központi fűtést, kettőben konvektorokat szereltettek be. Megoldódott a 4-es Számú Általános Iskola saját kazánnal való fűtése. Az 1-es Számú Általános Iskola nemrég kapott külön kazánt, ugyanúgy az Elméleti Líceum és a 3-as Számú Általános Iskola is. Jelenleg Nagykárolyban az iskolák közül háromban nincs gázfűtés: a Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpontban és két másik iskolában. A katolikus iskola azért maradt a végére, mert arra gondoltak, az épület nem megfelelő, érdemes-e egyáltalán oda befektetni? Azonban nem találtunk más, megfelelőbb épületet. Most azonban elkészült a terv, reméli, hogy az év végéig vagy a vakációban már a kivitelezésre is sor kerülhet. Tehát másfél-két hónapon belül az iskola jelenlegi épületében beindulhat a gázfűtés. Bekő Tamás polgármester elismerte, az épület ilyen szintű oktatásra nem alkalmas, de nincs szabad épületük. /Boros Ernő: Nagykároly: A polgármester a katolikus líceumról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 18./"

"Szabó Károly Szatmár megyei RMDSZ-es szenátor, a szenátus védelmi, közbiztonsági és nemzetbiztonsági bizottságának a vele készült beszélgetésben kifejtette: a Medgyessy Péter miniszterelnök által bejelentett magyar nyelvű televíziót az RMDSZ régen szorgalmazza. Már a kormánypárttal megkötött tavalyi protokollumban szerepel az a kitétel, hogy növelni kell a magyar nyelvű regionális stúdiók sugárzási idejét, hogy majdan ezekből egyféle állandó jelleggel sugárzó országos adó jöhessen létre. A Duna Televíziótól, az MTV-től, de a román televízió regionális stúdióitól is független adásról van szó. Bár nem zárható ki, hogy idővel műsorkészítés és egyebek szempontjából történne beleolvadás. A stúdió vélhetően Marosvásárhelyen lesz.A jugoszláviai magyarok igénylik a kettős állampolgárságot. Szabó Károly szerint az etnikai alapon adható állampolgárság már idejét múlta, nem járható út. A szenátor szerint a kettős állampolgárság a kivándorlást segítené elő. - NATO-sugallatra haderőcsökkentés van folyamatban, de ezzel párhuzamosan növelik a csendőrség létszámát. Szabó ezt elfogadhatónak tartja, még érvel is mellette: a rendfenntartó erők esetében a jelenlegi keret feltöltetlen. /Boros Ernő: "Az Európai Unió nem ismer el etnikai alapú állampolgárságot". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 22."

"A nagykárolyi kórházhoz tartozó övezetben a magyar anyanyelvűek élnek többségben, ennek ellenére az utóbbi hónapokban a nagykárolyi kórházba helyezett hat orvos közül csak egy tud magyarul, és további 14-et várnak. Tavaly Nagykárolyban 12 667-en (54,46 százalék) vallották magukat magyarnak, és 9675-en (41,6 százalék) románnak. A környező falvak közül például Mezőfény 1883 lakosából 1816 (96,4 százalék) magyar anyanyelvű, Csanálos községben a számlálóbiztosok összesen 1520 lelket írtak össze, közülük 1036 (68 százalék) magyar, 340 (22,53 százalék) sváb, de a svábok nagy része is magyarul beszél jobban. Kálmándon, Kaplonyban, Mezőpetriben, Csomaközön, Gencsen, Berében nagyjából hasonló a helyzet, és Mezőteremen, Szaniszlón, Kis- és Nagymajtényban, Domahidán, Piskolton stb. is sok magyar anyanyelvű személy él. Kórházba leginkább idős személyek kerülnek, akik ezen a környéken igen rosszul beszélnek románul. Most az ápolónő a tolmács szerepét is betölti. Bekő Tamás, Nagykároly polgármestere minderről kifejtette: a Szatmár Megyei Egészségügyi Igazgatóság, illetve a helyi kórház vezetői ilyesmiről nem konzultálnak a tanács tagjaival. Az orvosok kihelyezéséről ő csak utólag értesült. /Boros Ernő: Ápolónők - tolmácsszerepben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./"

"Ungvári Barna András, Hídvég falu akkori református lelkésze 1998-ban határozta el egy sziklatömbemlékmű Földváron való felállítását. Ioan Cioaca földvári polgármester 1999 júliusában a sziklatömbnek a hajdani fogolytemető helyére való szállítását akadályozta meg, majd 2000 júliusában, amikor a mártíremlékművet mégis a helyszínre szállították és talapzatra állították, ugyancsak Cioaca ledönttette azt. Az 1944 novemberében Földvárra elhurcolt személyeket román csendőrök gyűjtötték össze, román katonák őrizték egy a lágerben. A Földváron történteket nem lehet a szovjetek nyakába varrni, be kellene ismerni, hogy mindenért, ami itt történt, az akkori román hatóságokat terheli a felelősség. 2001 augusztusában sikerült mégis emlékművet avatni Földváron. Boros Ernő 1997-2001-ben sorra járta a 20 Szatmár megyei települést, ahonnan a román csendőrök 1944 novemberében embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből közölt néhány emlékezést. A szaniszlói római katolikus templom Historia Domusából: A román hadsereg előrenyomulásával egyidejűleg román csendőrség jött a faluba. Felszólították a lakosságot, hogy aki 1940-től bármilyen formában katonai szolgálatot teljesített, katonai helyzetének tisztázása céljából jelentkezzen előbb a helybeli csendőrőrsön, majd vegyen magához három napra való élelmet, és menjen Csanálosra. A Csanálosra érkezőket ott egy csűrbe zárták, olyan - állítólag az akkori községi elöljárók által is aláírt - kísérőiratot fogalmaztak róluk, amely szerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Más szóval magyar partizánoknak lettek beállítva. Ezt követően többnapi fogva tartás után fegyveres kísérettel Zilahra lettek irányítva, és aki útközben megszökni nem tudott, a hírhedt Brassó melletti Földvárra vagy Focsani-ba jutott. Az 1944. szept. 12-én Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezményben Erdéllyel kapcsolatban az állt: "A szövetséges kormányok a bécsi döntésnek Erdélyre vonatkozó határozatát semmisnek tekintik, és egyetértenek azzal, hogy a békeszerződésben történő jóváhagyástól feltételezetten Erdély (vagy annak nagyobb része) adassék vissza Romániának." A román kormány mindenáron egész Erdélyt akarta, ezért elhatározták: nem maradnak tétlenül, a biztonság kedvéért lépéseket tesznek az ügy előmozdítása érdekében. Észak-Erdély hovatartozása az itt élő lakosság etnikai összetételén is múlhat, elhatározták, hogy sebtében, amennyire lehetséges, "javítanak" ezen az összetételen. A gyakorlati kivitelezésre a következő módszereket eszelték ki:a nem román lakosságnak a trianoni határon kívülre juttatása, illetve a már eltávozottak távolmaradásra bírása (Maniu-gárdisták garázdálkodása, németek, svábok Ukrajnába való deportálása stb.); leplezett formában történő etnikai tisztogatás.Földvár az utóbbi célt szolgálta. Ebben a Dél-Erdély területén létrehozott lágerben nem közvetlenül lelőtték, felakasztották stb., hanem olyan körülmények között tartották a foglyokat, hogy ilyen eszközök alkalmazása nélkül pusztuljanak el közülük minél többen. /Boros Ernő: "Mindennap eljött a halál". = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 2./"

"Benkő Levente a vele készült beszélgetésben elmondta, hogy nagypapája sokat mesélt neki a második világháborúról, a fogságról, ő pedig már tizenévesként mindezt feljegyezte. Benkő Levente 1991 júniusában lett a Háromszék erdővidéki tudósítója. Elvégezte a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumot. Első könyvében /Szárazajta, H-Press Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 1995/ a szárazajtai tragédiának állított emléket. 1944. szept. 26-án az úgynevezett Maniu-gárdák vérengzést hajtottak végre Szárazajtán, tíz magyart agyonlőttek, kettőt lefejeztek, fejszével, középkori stílusban. A második könyve 1998-ban jelent meg, Volt egyszer egy 56 címmel, az 1956-os erdélyi elítéltek kálváriájáról szólt. Következő könyvében a földvári fogolytáborba, továbbá Foksányban, Tîrgu Jiuban, Tighinában vagy Szibériába elhurcoltaknak állított emléket. Ez Fogolykönyv címmel jelent meg 1999-ben. Könyvritkaság, mivel a kiadója szó szerint belebukott, és a szerződött ezer példányból csak 250 darabot nyomott ki. Jó lenne újranyomni, hogy minél több emberhez eljusson. - Erdővidéken a szénbányászat a kilencvenes évek elején összeomlott, az alkalmazottak nagy részét elbocsátották. Összegyűjtöttem az erről szóló írásait, Hová mennek a bányászok? címmel. Ezek a szocioriportok hiányoznak a mai erdélyi magyar sajtóból. Ez a kis könyvecske egyfajta fényképet jelent az erdővidéki társadalom 90-es évekbeli állapotáról. Közben tovább gyűjtöttem az anyagot a földvári táborba hurcoltakról. Munkája Muszáj volt élni valahogy címmel jelent meg, amelyben 12 magyar ember mesél arról, hogy a második bécsi döntés után milyen volt az élet Észak- és Dél-Erdélyben, a háborús körülmények között. Hatodik kötete: Bűn volt a szó, olyan embernek a tragédiájáról szól, aki zseni volt, atomfizikától elkezdve a magas szintű matematikáig, folklórkutatástól találmányokig mindennel foglalkozott. Bezárták, ellehetetlenítették, halálba kergették. Ő volt Moyses Márton, aki Brassóban a Kommunista Párt székháza előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát. Benkő Levente adósságot törlesztett hetedik könyvével /Székely golgota/. Tartozott ezzel az előtte járóknak, akiknek nem adatott meg, hogy saját kezűleg papírra vessék a velük történteket. Ez a földvári fogolytáborról szóló kötet. Ezek az emberek huszonévesként a fronton harcoltak, majd hazamentek, tehát nem hadifoglyokról van szó, hanem otthonukból elhurcolt észak-erdélyi magyar civilekről. Boros Ernő, a Szatmári Friss Újság munkatársa szintén összegyűjtötte a Szatmár megyéből Földvárra hurcolt magyar férfiak és asszonyok visszaemlékezéseit. Az ő kötete Minden nap eljött a halál címmel 2002-ben jelent meg. Néhai kollégája, Daróczi Ferenc pedig Maros megyében gyűjtött össze sok visszaemlékezést. Egyszer ezt a három gyűjtést egy kötetben érdemes lenne kiadni, hogy érzékelhetővé váljon, mi is történt Észak-Erdélyben a magyarokkal. /Sándor Boglárka Ágnes: Ideje van a szólásnak - vallja Benkő Levente újságíró. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./"

"Új szívet adj... címmel CD-t és kazettát jelentetett meg a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség kórusa. 1995-ben, amikor Nagykárolyban a református egyház kertvárosi és belvárosi gyülekezetre oszlott, kórus is kettő lett. A kertvárosit, amely idén vette fel a Pro Ecclesia nevet, 1999 óta vezeti Kun Tibor kántor. Ennek az énekkarnak jelenleg 30 tagja van. Alkalomadtán kórustalálkozókon is szerepelnek. A most megjelent CD és kazetta elkészítésének két legfőbb ok, hogy Az énekkar nemrég ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját, aki vásárol a CD-ből, az a nagykárolyi új református templom és szeretetotthon építésének az ügyét támogatja. /Boros Ernő: Nagykároly: CD-t és kazettát jelentetett meg a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség kórusa. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 24./"

A Szatmári Friss Újság szóvá tette, hogy Nagykárolyban és a kórház övezetébe tartozó településeken a magyar anyanyelvűek élnek többségben, legutóbb a nagykárolyi kórházba került hat orvos közül csupán egy beszéli a magyar nyelvet. /Boros Ernő: Szabó Károly szenátor szerint. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 19./

Nagykárolyban a Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpontban pozitív változások történtek: két közfal eltávolítása révén négy megengedhetetlenül kis méretű osztályteremből két lényegesen tágasabbat nyertek; saját hőközpontot, fűtőtesteket szereltek be, a mosdót is beleértve beindult a gázfűtés. Nagykárolyban a római katolikus egyháztól annak idején öt épületet vettek el. Ezek közül a volt konviktust már visszakapta ugyan az egyház, de rossz állapotban, hogy le kellene bontani, az újjáépítése pedig sokba kerülne. Az Országos Restitúciós Bizottság január végén mind a négy szóban forgó nagykárolyi ingatlant visszaítélte a Szatmári Római Katolikus Püspökségnek. /Boros Ernő: Nagykároly: Rendeződni látszik a katolikus líceum ügye. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 6./

A Szent–Györgyi Albert Társaság tizennegyedik alkalommal adományozza a Szent–Györgyi Albert Emlékportrét azoknak a Szatmár megyében tevékenykedő személyeknek, akik a társaság megítélése szerint legtöbbet tettek az előző években Szatmár megye demokratikus kibontakozásáért, a megye magyar lakosságának önmagára–ismeréséért. Ebben az évben dr. Ábrám Lídiát és Boros Ernő újságírót jutalmazzák a Szent–Györgyi Albert Emlékportréval. Dr. Ábrám Lídiának történelmi–közművelődési tevékenységéért, népszolgálatáért kapja az elismerést. A Szatmár megyei magyarok, svábok második világháborút követő tragédiájának feltárása Boros Ernő történelmi jelentőségű munkája. Az Otthonom Szatmár megye helytörténeti sorozatban jelent meg Mindennap eljött a halál című dokumentumkötete. Az ünnepélyes átadás márc. 14–én lesz az Északi Színházban, a márc. 15–i díszelőadás keretében. /Dr. Kiss László és Csirák Csaba, a Szent–Györgyi Albert Társaság társelnökei: Szent–Györgyi Albert Emlékportré – 2004. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 5./

Szatmárnémetiben, az Északi Színházban Katona Tamás történész volt a 48–as ünnepi megemlékezés szónoka. Dr. Kiss László adta át a Szent–Györgyi Albert Társaság díjait, melyeket Ábrám Sámuelné dr. Sárközy Lídia és Boros Ernő vehettek át. Ezt követően a Harag György Társulat színészei Állj fel újból, néma város! címmel mutattak be verses–zenés ünnepi műsort. /T. L.: Megelevenedtek a márciusi ifjak. Ünnepség az Északi Színházban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 15./

Nagykárolyban márc. 15-én a Petőfi–szobornál a Kaffka Margit Művelődési Egyesület ünnepi műsorral egybekötött koszorúzást, Sróth Ödön, a Kaffka Margit Művelődési Egyesület elnöke és Vincze András történelemtanár méltatta az eseményt, Csőkör József a Petőfi–szobor 10 évvel ezelőtt történt felállításáról emlékezett meg. A koszorúzáson részt vett az RMDSZ, a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Szövetség képviselője is. Este a színházteremben a helyi RMDSZ–szervezet ünnepi műsort rendezett. /Boros Ernő: Nagykárolyban tegnap a hat vezér ismét pajzsra emelte Árpádot. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 16./

Az utóbbi években Szatmár megye svábok által lakott településein olyan könyvek jelennek meg, amelyek szerzője, Ernst Hauler minden, ezen a tájon a szatmári svábokat valaha ért vélt vagy valós sérelmet a magyarok nyakába varr. A Hauler úr által sorozatban erre a kaptafára gyártott "művek" legfrissebb példánya: A szatmári svábok árnyéka. "Passau 2003, Editura Bion Satu Mare, Szatmármegyében élt svábok emlékére, A szerző kiadása”. Kapható Szatmáron, Németországban a szerző címén, Passauban. A mostani recenzió szerzője, Boros Ernő régen felfigyelt Ernst Haulerre, a Szatmári Friss Újság 1997. nov. 7–i számában Ernst Hauler: a sváb Funar címmel art róla, melyre több német ajkú szatmári sváb is írásban reagált. Boros Ernő most saját cikkéből közölt részleteket, majd a visszhang–levelekből. 1997-ben megírta, hogy a sváb Funart Ernst Haulernek hívják. Hauler botcsinálta történész. A szatmári svábok egyike üdvözölte Boros Ernő írását: Végre akadt valaki, aki meg merte írni a valóságot. Haulerből csöpög a fajgyűlölet mérge. Hauler falujában, Nagymajtényban, alig beszéltek svábul. Hauler németül csak Nagykárolyban tanult meg. A sváb levélíró hozzátette: láttam Haulert a Hitlerjugend uniformisában... Hauler 1971–től kezdődően a Német Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának volt a Szatmár megyei elnöke. Egyébként Hauler Romániát útlevéllel hagyta el, nem pedig a zöldhatáron át. És ki kapott annak idején útlevelet? /Boros Ernő: Haulerül szólva. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 18./

Május elseje, az országnak az Európai Unióba való belépése alkalmából sok településen nagyszabású ünnepi rendezvényekre kerül sor Magyarországon. Az Orosházán megrendezendő ünnepségsorozatra egyebek között a romániai testvérváros, Nagykároly képviselőit is meghívták. A nagykárolyi küldöttség egy, a várost bemutató fotókiállítás anyagát, nagykárolyi szerzők (Benedek Zoltán, Boros Ernő, Nagy László, Sróth Ödön stb.) könyveit és egyéb reprezentatív tárgyakat is magukkal visznek, amelyeket ott kiállítanak. /(b): Nagykárolyt bemutató kiállítás Orosházán. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 26./

Miközben a bosnyák hozzátartozók 1 milliárd euró várományosai, a romániai haláltábor túlélői és az áldozatok hozzátartozói még mindig hiába várnak méltányos kárpótlásra. A hágai Nemzetközi Törvényszék néhány nappal ezelőtt népirtásnak minősítette az 1995–ös srebrenicai mészárlást, és ezzel legalább bizonyos értelemben a genocídium fogalmát is átértelmezte. Az 1944 végén sok ezer, Észak–Erdély különböző településeiről a földvári haláltáborba elhurcolt férfiak tragédiája is népirtás. Srebrenicát 1995 júliusában elfoglalta Radiszláv Krsztics tábornok serege, ami után néhány nap alatt a szerbek több mint 7000 muzulmán férfit végeztek ki. 1944. augusztus 23–án, amikor már nyilvánvaló volt, hogy Németország elveszti a háborút, Románia a leendő győztesek oldalára állt át. Ezzel ismét terítékre került Észak–Erdély hovatartozásának a kérdése. A román kormány egész Erdélyt akarta. Akkor úgy nézett ki, hogy Észak–Erdély legalább egy részének a hovatartozása az itt élő lakosság etnikai összetételén is múlhat, elhatározták, hogy amennyire lehetséges, "javítanak" ezen az összetételen. Elhatározták a nem román lakosságnak a trianoni határon kívülre juttatását, a leplezett formában történő etnikai tisztogatást. Földvár az utóbbi célt szolgálta. A lágerben olyan körülmények között tartották a foglyokat, hogy minél többen elpusztuljanak. A "földváriak" közül a szívósabbak végül négy hónapi raboskodás után, 1945 áprilisában borzalmasan leromlott állapotban ugyan, de élve hagyhatták el a haláltábort. Azonban a túlélőknek több mint fél évszázadig még beszélniük sem volt szabad arról, ami velük történt. A ’89–es fordulat után megszólalhattak ugyan, de Bukarestben nem akarták meghallani a panaszukat. 1999–ben végül Romániában megjelent egy kormányrendelet, amely az 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. közötti időszakban etnikai alapon üldözött személyeknek nyújtandó kárpótlásról intézkedik. A haláltábor Szatmár megyei túlélői közül már csak hatan–heten voltak életben, és nagyon kis összegű kárpótlást kaphattak volna. A Hivatalos Közlöny 2002. nov. 7–i számában az 1940. etnikai okokból üldözött személyeknek nyújtott jogokra vonatkozóan olyan módosítás jelent meg, aminek lényege az, hogy a jogosultak kategóriáját kiterjeszti az említett periódusban Észak–Erdélyből elmenekült, kiutasított vagy kitelepített személyekre is. Ez azt jelenti, hogy a Trianon után idetelepített román kolonisták kapnak kárpótlást. Ezeket a telepeseket a második bécsi döntés után, 1940 októberében a magyar hatóságok hazaküldték, majd a háború visszatértek újra. Miközben a közvetlenül Trianon után románosítási céllal betelepített kolonisták markát havonta szép summa üti, a földvári haláltábor túlélői, semmilyen kárpótlásban nem részesülnek. Most ismét módosították az etnikai alapon üldözött személyek jogairól szóló törvényt, Kerekes Károly képviselő javaslatára. A kedvezményezettek köre kiegészül a kilakoltatott személyekkel, valamint a kisebbségek ellen irányuló erőszak áldozataival. /Boros Ernő: Nem csak Srebrenicán, Földváron is genocídium történt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 29./

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság tavaly meghirdetett pályázatára, amely a 20. század örökségét, a Rákóczi- és a Bocskai-szabadságharc emlékezetét, illetve Jókai partiumi és bánsági jelenlétét volt hivatott megörökíteni, összesen harminchárom dolgozat érkezett. A felnőtt kategória első díját dr. Jósa Piroska és Fazekas Loránd (Szatmárnémeti) érdemelték ki. Különdíjban részesült Kovács Rozália (Érmihályfalva), Ábrám Sárközi Lídia (Szatmárnémeti) és Boros Ernő (Nagykároly). A diákkategória első díját Tőkés Máté kapta. /Történelmi emlékezetünk szolgálatában. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 11./

A Nagykároly és Vidéke című hetilapot Boros Ernő (alias Kinál György) szerkeszti. Az egyik írása nagyobb figyelmet érdemel. A Nagykároly és Vidéke júl. 23-a is hírt adott arról, hogy Tempfli József nagyváradi katolikus püspöknek Horgony és vitorla címmel nemrég interjúkötete jelent meg, amelyben a 73 éves főpap egyebek között a magyarságról, az egyházról és Trianonról fejti ki nézeteit Jezsó Ákos újságírónak. A könyv budapesti bemutatóján Tempfli József is szót kapott. „Mikor Budapest díszpolgárának tettek, azt mondták a magyar állampolgárságot is megkaphatom” – idézte fel a püspök. „Azt mondtam: köszönöm szépen, de nem kérem” – emlékezett vissza, s azzal indokolva döntését, hogy Magyarország és Románia között nincs megegyezés a kettős állampolgárságról. Ha megkapná a magyar állampolgárságot és olyasmit tenne, ami a román kormánynak nem tetszik, akkor megvonhatnák tőle a román állampolgárságot. Nem akarom, hogy joga legyen kiutasítani, mert én itt akarok dolgozni és itt akarok meghalni. Rossz példát is mutatnék másoknak, ha élnék ezzel a lépéssel”- mondta a püspök. /(sike): A Nagykároly és Vidékében olvastuk: Tempfli püspök visszautasította a kettős állampolgárságot! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./

Nagykárolyban, a Kalazanci Szent József templom mögötti felújított épületet felszentelték. A házban jelenleg két piarista nővér lakik, Kürti Bokor Judit és Vörös Tünde apácák. Kürti Bokor Judit az egyetem (matematika–fizika szak) befejezése után Óváriba került tanítani. Közben beiratkozott másoddiplomára (matematika szak), 1998-ban diplomázott. Feladatuk a gyermeknevelés Szegény, árva félárva, utcagyerekekkel szeretnének foglalkozni, erre a célra alakították ki bentlakást. Télire legkevesebb húsz gyereket szeretnének elhelyezni, de szükség esetén akár negyven rászorulót is befogadhatnak. /Boros Ernő: Több mint fél évszázad elteltével újra piaristák Nagykárolyban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 2./

Szept. 26–án lesz tíz éve annak, hogy meghalt Fényi István nagykárolyi költő–tanár. Az évforduló alkalmából volt tanítványai egész napos megemlékező ünnepségsorozatot rendeznek, amelynek keretében Fényi István (addigra megjelenő) második posztumusz verseskötetének is bemutatják. A megemlékezés szervezője dr. Végh Balázs–Béla, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémetiben működő magyar tanítóképző főiskolájának a tanulmányi igazgatója. Ő szerkesztette Fényi István hátrahagyott verseiből álló Üzenet odaátra című kötetet. A szöveg nyomdai előkészítését egy másik volt tanítvány, Szakács Lia, a nagykárolyi Infoserviz Kft. társtulajdonosa vállalta. A szülőfaluban, Kaplonyban is készülnek az évfordulóra, ahol majd Tapody Zsuzsa, a csíkszeredai Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense méltatja Fényi István költészetét. /Boros Ernő: Fényi István emléke tíz évvel a halála után is élénken él a Nagykároly környékiekben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 3./

Szept. 26-án, halálának 10. évfordulóján Fényi István–emléknapot tartottak Nagykárolyban és Kaplonyban. Nagykárolyban az emlékmise után a polgármesteri hivatal dísztermében Fényi István Üzenet odaátra című, most megjelent posztumusz verseskötetét mutatták be. Dr. Végh Balázs–Béla, az emléknap legfőbb szervezője elmondta: a kötet megjelenése nem csak egy–két ember érdeme. A valamikori tanítványsereg felsorakozott, hogy segítsen. A hátrahagyott versekből Németországból, Magyarországról, Nagykárolyból egyaránt érkeztek szövegek. Megkoszorúzták Fényi Istvánnak nagykárolyi sírját, ahol dr. Bura László irodalomtudós Fényi Istvánról, a katolikus költőről tartott előadást. A szülőfalu, Kaplony iskolaépületének a falán elhelyezett emléktáblán egy Fényi István idézet olvasható. Végül a nagykárolyi színházban Üzenet odaátra címmel irodalmi összeállítással adóztak a költő emlékének. /Boros Ernő: Tíz éve hunyt el Fényi István. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 27./

A telefonközpontban a tudakozónál ha valaki magyarul szólal meg, azonnal felszólítják: beszéljen románul. Amennyiben pedig az illető ennek nem tesz eleget, akkor tájékoztatás nélkül hagyják. A magyarok is fizetnek előfizetők díjat, ezért az eljárás eleve megkérdőjelezhető, állapította meg Boros Ernő, a lap munkatársa. A kért információ megadása kötelesség lenne. /Boros Ernő: „Vorbim si ungureste”. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./

Megemlékezést tartottak nov. 5-én a Brassótól 22 kilométerre lévő Földváron, az egykori haláltábor helyén álló emlékműnél. A földvári lágerbe elhurcoltakat nem közvetlenül lelőtték, felakasztották stb., hanem olyan körülmények között tartották, hogy közülük minél többen elpusztuljanak. /Boros Ernő: Megemlékezés Földváron. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./

Nov. 5-én Nagykárolyban bemutatták Károlyi Fülöp Béla Nagykárolyból Magyarországra, Orosházára települt író, nyugdíjas magyartanár Egy város illata című könyvét, majd megnyílt Lendvay Zoltán nagykárolyi festőművész kiállítása. Közel 15 évvel ezelőtt Károlyi Fülöp Béla kezdeményezte Nagykároly és Orosháza testvérvárossá válását. Ugyancsak ő Magyarországon korábban saját kiadót működtetett, amely több nagykárolyi tollforgató /köztük Kádár Ferenc, Benedek Zoltán, Sróth Ödön/ könyvét is kiadta. Az Egy város illata a szerzőnek a 14. könyve. Fülöp Béla testvériskolai kapcsolatot kezdeményezett a nagykárolyi Elméleti Líceum és az orosházi gimnázium között. Azóta az orosházi gyerekek rendszeresen járnak Nagykárolyba. /Boros Ernő: Bemutatták Fülöp Béla Egy város illata című könyvét. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 8./