Nagykárolyban ápr. 12-én bemutatták Kádár Ferenc költő és Vénig László fotóművész közös kötetét. /Boros Ernő: "Múzsák ölelkezése". Pénteken Nagykárolyban bemutatták Kádár Ferenc és Vénig László közös kötetét. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 15./

Boros Ernő, a Szatmári Friss Újság szerkesztője II., Fazekas Lóránd szatmárnémeti nyugdíjas pedagógus III. díjat nyert. A Varadinum, az itteni magyarság talán legnagyobb rendezvénysorozata a Szent László–ünneppel kezdődött. A nagyváradi bazilikában Paskai László bíboros, esztergom–budapesti érsek mutatta be a szentmisét. A szertartást követően felolvasták Orbán Viktor kormányfő üdvözlő levelét, amelyben azt hangsúlyozta, hogy a magyarországi magyarok sokszor merítettek erőt a határon túl élők hitéből, hűségéből, állhatatosságából. A folytatásban vasárnaptól péntekig egyebek között volt lovaggá avatás, népi mesterségek bemutatója, konferencia, kiállítás–megnyitó, történelmi vetélkedő, tanácskozás a kultúráról (a civil társadalom napja keretében), előadások, kerekasztal–megbeszélések, a Magyar Történelmi Társulat tagjainak előadásai, fotókiállítás, néptánctalálkozó, politikai fórum, szakmai konferencia a magyar–román kulturális közeledésről, előadás nagyváradi magyar és román szerzők műveiből, könyvbemutató, hangverseny. Máj. 4–én került sor A XX. század öröksége című, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság által a Festum Varadinum keretében meghirdetett pályázat díjkiosztó ünnepségére. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke elmondta: a szervezet eleinte történelmi előadásokat szervezett. Pályázatokat 1995–től kezdődően írnak ki. Például a Szent László élete és munkássága című elsőre 60 dolgozat érkezett. Az idei tematika olyan átfogó, hogy a pályázat címe 2003–ban is A XX. század öröksége lesz. A felnőtt kategória esetében nehéz volt a zsűri helyzete, mert több kitűnő dolgozatot kellett rangsorolniuk. /Kinál György: Szatmár megyei díjazottak a Festum Varadinum nevű ünnepségeken. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 7./

Máj. 23-án ülésezett Nagykároly tanácsa. Az ülésen megtört a jég: a piaci árusoknak az ülésen jelen lévő egyik képviselője magyar nyelven szólalt fel. A közigazgatási törvény vonatkozó cikkelye immár több, mint három hónapja szavatolja ezt a jogot. Szebb lett volna, ha nem kívülálló, hanem valamely tanácstag töri meg a jeget. /Boros Ernő: Nagykároly. Megtört a jég: magyar szó a tanácsülésen! = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 24./

A BEZ–HUMANITAS Ifjúsági Kulturális Egyesület szervezésében a nagykárolyi Gvadányi József Színkör tagjai az elmúlt napokban Kaplonyban, Mezőpetriben és Nagykárolyban, majd Börvelyben mutatták be a Barangolás Meseországban című mesejátékot. Kiss Zita, a darab rendezője beszámolt arról, hogy egyesületüket BEZ–HUMANITAS néven bejegyeztették, és Gvadányi József Színkörként újabban ennek a keretében tevékenykednek. Szeretnének beindítani egy gyermek–színjátszó csoportot is. /Boros Ernő: Nagykároly. Színjátszó csoportból színkör. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 4./

Máj. 9-én Nagykárolyban a kastélyban tartották Gnandt István 1952–ben Mezőfényen született, 1988 óta Németországban élő képzőművész egyéni tárlatának az ünnepélyes megnyitóját. A nagytermet szinte zsúfolásig megtöltők egy része a határokon túlról, elsősorban Németországból és Magyarországról érkezett erre az eseményre. Grafikái, akvarelljei sikert arattak. /Boros Ernő: Kiállítás–megnyitó a Károlyi–kastélyban. Gnandt István megmaradt nagykárolyi művésznek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 10./

A Nagykárolyban 1992–ben beindított Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontnak nincs önálló székhelye. A katolikus líceum a Iuliu Maniu iskolacsoport mellett lévő volt idősek otthona épületének a fél szárnyában működik. A rendelkezésre álló termek osztályteremnek nagyon kicsik: 25–27–29 diák tanul egy–egy 25 négyzetméteres teremben. Az iskolai évben két osztály (48 tanuló) végez. A 2002–2003-as iskolai évre a Szatmár megyei tanfelügyelőség két líceumi, (összesen 56 hely) és egy szakmai (30 hely) osztály beindítását hagyta jóvá. Visnyai Csaba, a katolikus líceum igazgatója beadványt intézett a helyi tanácshoz. Ebben javasolta a volt Május 9. klub épületében lévő szabad helyiségek átadását és a Doina utca 15. szám alatt lévő épület egy részének az átadását. /Boros Ernő: Nagykároly: Tanterem–gondok a katolikus líceumban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 29./

"Aránylag ismert történelmi tény a mintegy hetvenezer romániai német 1945-ben történt oroszországi deportálása, de kevesen tudnak nálunk arról, hogy románok már 1944 végén is hurcoltak el ártatlan embereket, németeket és magyarokat egyaránt. Mi lett a hírhedt földvári láger foglyainak sorsa? Kik voltak a "halál önkénteseiként" emlegetett Maniu-gárda tagjai? Mi történt Szárazajtán, Csíkszentdomokoson és Egeresen? Ezekre a kérdésekre válaszol Boros Ernő Mindennap eljött a halál című könyve, az Otthonom, Szatmár megye sorozat 15. kötete. A Szent-Györgyi Albert Társaság és az EMKE Szatmár Megyei Szervezetének gondozásában megjelent kiadvány a szatmárnémeti Europrint Kft. nyomdájában készült. /B. É.: Könyvismertető: "Mindennap eljött a halál". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 10./"

"Júl. 19-én Aradon felbontották a Simándi Böszörményi Zoltán jeligés riportpályázatra beérkezett munkákhoz mellékelt, a szerzők személyi adatait tartalmazó zárt borítékokat. A zsűri döntése szerint az első a Haza jeligéjű munka (szerző Andó András, Arad), a második Vasparipa (Mózes László, Sepsiszentgyörgy), a harmadik a Kisherceg (Szőke Mária, Nagyvárad) került. Különdíjat kapott kilenc pályázó: Anonymus (Balta János, Arad), Arany-háromszög (Salamon Márton László, Kolozsvár), Balthazár (Simon Judit, Nagyvárad), Czumbil (Boros Ernő, Szatmárnémeti), Emelt fővel (Szucher Ervin, Marosvásárhely), Hollandus (Bálint Ferenc, Zilah), Rekviem (Szabó Katalin, Csíkszereda), Mitács (Sarány István, Csíkszereda), Viskikő (Sike Lajos, Szatmárnémeti). Valamennyi díjazott gyakorló újságíró. A díjátadásra júl. 27-én Aradon, a Jelen házban kerül sor. /Borítékbontás a Simándi Böszörményi Zoltán riportversenyben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./ "

"Boros Ernő nagykárolyi publicista, a Szatmári Friss Újság szerkesztője "Mindennap eljött a halál" című dokumentumkötete harmadfélszáz oldalon át foglalkozik a második világháború után Észak-Erdélyben bekövetkezett magyar- és németellenes, politikai indíttatású atrocitásokkal, különös tekintettel a Szatmár megyéből a barcaföldvári román királyi fogolytáborba hurcolt ártatlan emberek százainak kálváriájára. A jobbára az oral history módszerével készült, alaposan dokumentált kötet az Otthonom Szatmár megye sorozat 15. köteteként jelent meg a szatmári Szent-Györgyi Albert Társaság és az EMKE kiadásában, s a korabeli feljegyzések, naplórészletek mellett a túlélők és utódok visszaemlékezéseit tartalmazza el egészen a Földváron két évvel ezelőtt felállított, majd leromboltatott emlékmű történetéig és a román történelemhamisítás máig ható jelenségeinek feltárásáig. /Felejthetetlen. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 6./"

"Boros Ernő Mindennap eljött a halál /Szent-Györgyi Albert Társaság és az EMKE kiadása, Szatmárnémeti, Otthonom, Szatmár megye sorozat 15. kötete/ című új könyvében a Brassó melletti Földváron létesített haláltáborról írt, ahova sok ezer magyart és több száz németet hurcoltak el a románok 1944 végén, 1945 elején. A könyvben több túlélő emlékezését közölte. A kötetben közölt dokumentumok egy része előzőleg megjelent a Szatmári Friss Újságban, másik része a Romániai Magyar Szóban. Boros Ernő etnikai tisztogatásról beszélt, amit a kötetben bebizonyított. A háború utáni békeszerződések határrendezése miatt volt szüksége a román hatalomnak arra, hogy Észak-Erdélyben, különösen a Partiumban a románság javára módosítsa a lakosság etnikai összetételét. A németeket, mint "háborús bűnös" nemzetet nyíltan lehetett internálni, a magyar lakossággal burkoltabb megoldásokat kellett keresni. A könyv idézte a román miniszterelnökség utasítását a vármegyék első tisztségviselőihez (Nat.I./197/450-VIII keltezéssel) a magyar lakosság kitelepítéséről. "Indok: szabotázs stb., fasiszta magatartás, rémhírterjesztés, izgatás, oroszokkal való összeférhetetlenség. Végrehajtás: minden kiutasítás a D1/ 6. utasítás szerint hajtandó végre, csupán a kiutasított személyekkel, szóbelileg közölhető, nyilvánosságra nem hozható, erről írásbeli végzés ki nem adható. Ingatlanok el nem adhatók, ingó dolgok túlsúlyban nem vihetők (hivatkozni a CFR nehéz helyzetére), mivel azokat román területen szerezték. Újságokban publikálandó a magyar nemzetiségiek soviniszta magatartása, amellyel lehetetlenné teszik az itt élő népek békés fejlődését és megélhetését". Boros a hozzáférhető dokumentumok alapján legkevesebb 40.000-re teszi a Földvárra hurcoltak számát. Közülük legalább ötezren meghaltak a táborban. De nem csak Földvár volt, hanem Hidvég, Lugos, Borosjenő, Temesvár, Belényes, Radna, Pitesti, Gyulafehérvár és még annyi más tábor. Egyetlen menekvés volt a haláltáborokból. Azok megmenekülhettek, akik írásba adták, hogy ezentúl románok lesznek. - Mintha az indokoltnál is félénkebbek lettünk volna a feltárásban, különösen abban, hogy a nagyobb, akár az EU nyilvánossága elé vigyük azokat, jegyezte meg a könyvet ismertető Sike Lajos. Ezt a könyvet le kellene fordítani románra is. Tananyagba kellene beépíteni a könyv mondanivalóját. Ismerje meg az ifjúság, miként bántak el nagyszüleikkel. /Sike Lajos: Tananyagba kívánkozik Boros Ernő Földvárról írt könyve! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./"

"Az 1998-99-es tanévben a tasnádi líceumban csupán két magyar tannyelvű osztály (egy tizedik és egy tizenkettedik) indult. A környékbeli falvak általános iskolái közül csak Szakácsiban, Magyarcsaholyban és Pelekesziben működött magyar tagozat, az itt végzettek között azonban egyetlen továbbtanulni akaró diák sem akadt. Az 1998-ban Tasnádon magyar tagozaton végzett harminc-valahány nyolcadikos egyharmada nem akart a helybeli líceumban továbbtanulni. Néhányan Szatmárnémetiben választottak iskolát. A 2002-2003-as tanévben a tasnádi líceumban ismét lesz magyar tagozatos kilencedik osztály, sőt lesz X., XI. és XII. osztály is. A legújabb tasnádi divat az, hogy a szülők Magyarországra küldik gyermekeiket tanulni. /Boros Ernő: Tasnádi líceum. Újra lesz magyar osztály minden évfolyamon. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 22./"

"Aug. 23-án elkezdődött a Nagykárolyi Napok rendezvénysorozat. Megjelentek Mátészalka és Nyírbátor képviselői, Gheorghe Ciocan, Szatmár megye prefektusa, Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Riedl Rudolf, a megye alprefektusa, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere és mások, így például a Ford cég képviselője. A Ford immár három éve a Nagykárolyi Napok fő szponzora. /Boros Ernő: Nagykárolyi Napok - hatodszor. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 24./"

"Aug. 31-én a Kárpát-medencei Petőfi-emlékhelyek ifjú küldötteinek immár harmadik találkozója keretében Nagykárolyban a Petőfi-szobor előtt került sor ünnepi műsorra és koszorúzásra. A helyi református IKE és a Camerata Cantorum kórus fellépése után Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alelnöke, a Szatmár megyei Petőfi-ünnepségek főszervezője elmondta: Az idei ünnepség aug. 30-án kezdődött. Szelestyehután azt az üveggyárat nézték meg, amelyet Petőfi annak idején ugyanolyannak látott, amilyen ma is. Utána Szamoskrassón álltak meg, a Bem emlékeket és a néprajzi múzeumot megtekintetni. Dávid Gyula és Kalla Zsuzsa vezetésével a Petőfi-emlékekről, a Petőfi-kutatásról, a Petőfi-kultuszról folyt kerekasztal-beszélgetés. Szatmárnémetiben megkoszorúzták a szatmári Petőfi-emléktáblát. Erdődön egyebek között Dávid Gyula és Pomogáts Béla mondott beszédet. Az idei találkozón dévaiak, kolozsváriak, désiek, magyardécseiek, szatmáriak, nagypeleskeiek, erdődiek, szatmárhegyiek, debreceniek, kazincbarcikaiak, budapestiek, bukarestiek, nagykárolyiak vettek részt. /Boros Ernő: Szatmár megyei Petőfi-ünnepségek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 2./"

"Több Szatmár megyei polgármester a magyar-jugoszláv Határmenti Együttműködések és Fejlesztések Konferencia résztvevőiként Horgoson, egy 89 százalékban magyarok által lakott jugoszláviai településen töltött három napot. Máncz Dezső, Kaplony polgármestere beszámolt arról, hogy vándorkonferenciáról van szó, amelyet Beke Pál, a Magyar Művelődési Minisztérium kulturális kuratóriumának a vezetője szervez, olyan, a Magyarországgal szomszédos 7 országban található határ menti magyarlakta településeken, amelyeknek az elöljárói készek bekapcsolódni az akcióba. A Trianon előtti Magyarországon ma nemzetiségiekként élők egyfajta tapasztalatcseréje ez. A Kanizsa-Horgos-Szabadka vasútvonalat még akkor építették, amikor Horgos Magyarországhoz tartozott, és Trianonban e miatt a vasútvonal miatt csatolták Horgost Jugoszláviához. A szerbek azt kérdezték: hogyan utazhatnak vonattal Kanizsáról Szabadkára, ha Horgos Magyarországhoz kerülne? Horgoson Máncz Dezsőnek elsőként az utcák, utak, általában a környezet rendezettsége, patyolattisztasága tűnt fel. Vajdaság kisebb területi-adminisztratív övezetekre van felosztva. Kb. akkorákra, amilyenek azelőtt a járások lehettek. Az ilyen területi-adminisztratív egységeket ott községeknek nevezik. Vajdaságban, a magyar határ mentén, Zenta, Kanizsa (Magyarkanizsa) illetve Szabadka központtal három ilyen magyar többségű község működik. Kanizsán van polgármesteri hivatal, míg az ide tartozó kisebb településeken fizetett polgármesterek helyett javadalmazás nélküli önkéntesek, úgynevezett közösségi elnökök dolgoznak, akiknek a munkáját néhány, amolyan tanácsosi szerepet betöltő, de szintén ingyenesen dolgozó személy segíti. A horgosiak problémái felől is Kanizsán döntenek. /Boros Ernő: Szatmár megyei polgármesterek Jugoszláviában. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 2./"

"Életének 76. évében elhunyt Benedek Zoltán /Mezőméhes, 1927. szept. 11. - Nagykároly, 2002. okt. 12./ tudománynépszerűsítő író, nyugalmazott nagykárolyi pedagógus. 1950-ben végezte el a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földrajz szakát, és Nagykárolyban a 2-es Számú Általános Iskola, majd 1953-ban az itteni középiskola földrajztanára lett. 1980-tól 1989-ig a mezőgazdasági líceumban tanított. Megjelent könyvei: A szőke Szamos földjén (1973); Az időjárás előrejelzése (1977); Vándorló kontinensek, vándorló tengerek (1977); A Szilágyságtól Új-Guineáig (1979); Az élet fejlődése a Földön (1980); A Föld élete (1980); Növény- és állatföldrajz (1988); Az ősember nyomában (1993); Nagykároly-Carei-Grosskarol (1994); Érmellék (1996); A nagykárolyi Károli Gáspár templom (1998); Nagykároly kultúrtörténete (2000); A nagykárolyi görög katolikus magyar templom (2001). Írásai, tanulmányai gyakran megjelentek a magyar és a román lapokban szakkiadványokban. Kutatási területe: volt Szatmár és Bihar megye földrajza, továbbá földrajztanítás módszertana. /Boros Ernő: Elhunyt Benedek Zoltán. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 14./"

"Tolnai Istvánt megválasztották a Nagykároly-kertváros református gyülekezet rendes lelkipásztorának, nov. 3-án sor került ünnepélyes lelkipásztori beiktatására is. Igét Tőkés László, a Királyhágómelléki Egyházkerület püspöke hirdetett. Az ünneplő gyülekezet átvonult arra a helyre, ahol négy évvel ezelőtt elhelyezték a Nagykároly-kertváros református gyülekezet leendő templomának márványalapkövét, amelynek felirata a következő: "A templom alapköve immár letétetett. Kelj fel, légy erős és fogj hozzá. Soli Deo gloria. Nagykároly 1998. március 22." Eddig anyagi okok miatt elmaradt az építés, most a püspökség támogatást nyújtott az induláshoz. Tolnai István tanácsos szerint az egyházkerület 1990 óta méltán nevezhető építő egyházkerületnek. /Boros Ernő: Lelkészbeiktatás és templomépítési ünnepség Nagykárolyban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 4./"

"Nov. 2-én megemlékezés keretében az 1944/45-ben a 2-es számú fogolytáborba hurcoltak és ott elhunytak emléke előtt Földváron. Bálint László brassói református lelkész emlékeztetett: a hírhedt haláltáborba hurcoltak elsöprő többsége észak-erdélyi magyar polgári személy volt, akikre a kollektív bűnösség pecsétjét sütötte rá az 1944 őszén berendezkedő új hatalom. "Nem szabad felednünk Szárazajtát, Földvárt, Lügetet, Foksányt, Tigyinát és a többi székelymagyar, múlt századi Golgotánkat" - fogalmazott a lelkipásztor. A koszorúzás után Hídvégre, a református parókiára mentek az emlékezők, ahol szeretetvendégség keretében könyv- és filmbemutató volt. Ungvári Barna András helybéli református lelkész ismertette Boros Ernő Mindennap eljött a halál című könyvét, amelyben a szerző a Szatmár megyéből Földvárra hurcolt magyar és sváb polgári személyek, illetve az elhunytak hozzátartozóinak visszaemlékezéseit közölte. Végezetül a gyülekezet megtekintette Somogyi Csaba, Bartók Emese és Benkő Levente közös alkotását, a Megbocsátás című filmet, amelyben székelyföldi túlélők és tanúk szólalnak meg. /(ajtai): Megtartó emlékezés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 4./ "

"Stephan Lang (Láng István) 1945-ben Kálmándon született. Politikai okok miatt bebörtönözték. 1974-ben Hollandiába emigrált, ahol holland nyelven közlő író lett. Erdélyi menyegző című könyve jelenleg folytatásokban olvasható a Szatmári Friss Újságban. "A kálmándi hollandus" előbb Szatmárnémetiben, majd Nagykárolyban a Pont Kiadónál nemrég magyar fordításban is megjelent, A vakondvadász című könyvének bemutatója alkalmából találkozott olvasóival. A vakondvadász regény, fikció. Egyik fejezete három egymás melletti (egy katolikus, egy református, és egy román) falu második bécsi döntés utáni történetéről szól. 1940-ben a református falu lakói hazakergetik a román falu Trianon után kolonistákként a vidékre érkezett lakóit, baltával főbe ütnek egy román özvegyasszonyt. Egy nagykárolyi barátja megjegyezte, valójában 1940-ben Lucaceniben csak egy idős néni halt meg szívroham következtében. A vakondvadász egy másik fejezetében a földvári haláltáborról írt. Erről a témáról Mindennap eljött a halál címmel nemrég Boros Ernő jelentetett meg nívós munkát, nagyon részletes dokumentumkönyvet. /Kinál György: Találkozók a "kálmándi hollandussal". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./ "

"Hogyan írnak újságcikket Tőkés Lászlóról valamely román lapban? Erre hozott példát Boros Ernő. Egy Szatmár megyei román lapnál dolgozó újságíró telefonon érdeklődött: itt járt Tőkés püspök, milyen ügyben jött? Lelkészbeiktatáson vett részt, majd megáldotta azt a helyet, ahol új református templom épül a városban. Miért kell református templomot építeni Nagykárolyban? Most nincs? De van, csak néhány évvel ezelőtt az itteni gyülekezet kettévált. Az új lelkész Tolnai István lesz. Az új templom a püspökségtől kapott pénzen épül. Ezután a román lapban megjelent, hogy a püspök új templom építtetésével igyekszik megosztani a nagykárolyi reformátusokat. /Boros Ernő: Egy újságcikk története. Hogyan írnak manapság újságcikket Tőkés Lászlóról valamely román lapban? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 12./"

"Ady Endre születésének 125. évfordulója alkalmából nov. 21-én Nagykárolyban, a színházteremben Ady-emlékestet tartottak. Láng Gusztáv irodalomtörténész, egyetemi tanár hangsúlyozta: Ady Nagykárolytól kapott egy nagyon fontos, egész költészetére kiható élményt, ajándékot, ösztönzést. Nagykároly és környéke alakította azt a nyelvet Károlyi Gáspárban, ami lehetővé tette, hogy végül lefordíthassa a teljes Bibliát. A Károlyi-Biblia Ady egyetlen olyan könyve volt, amelyet úgyszólván minden nap olvasott. "Ennek a könyvnek a nyelve, a nyelvi fordulatai, a veretes képisége Ady egész költészetében állandóan jelen van" - hangsúlyozta. Pomogáts Béla szerint Ady volt az a magyar nemzeti gondolkodónk, aki kijelölte a magyarság előtt álló utat. /Boros Ernő: Nagykárolyi emlékest. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 23./"

"Az egyik szatmárnémeti román lap szalagcímben hozta a hírt: a szatmári újságírók telefonjait lehallgatják! Erről kérdezte a lap munkatársa Szabó Károly szenátort, aki korábban a Román Információs Szolgálat /SRI/ tevékenységét felügyelő parlamenti bizottságnak volt, jelenleg pedig a szenátus védelmi, közbiztonsági és nemzetbiztonsági bizottságának a tagja. "Kizárni persze semmit sem lehet, de jelen esetben a sajtó fújta fel hatalmasra a kérdést." - állította. Szerinte elengedhetetlen, hogy a korrupció elleni harcban titkosszolgálati módszereket is be kell vetni. Azonban csak törvényes keretek között, tehát bírósági, illetve ügyészségi jóváhagyással. /Boros Ernő: Lehallgatják a szatmári újságírókat? = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 24./"

"1945 januárjában Szatmár megye 39 településéről közel 5000 személyt - férfiakat és nőket vegyesen - elhurcoltak a volt Szovjetunióba, "jóvátételi közmunkára". E szomorú esemény emlékére a történtek évfordulóján az 1990-es évek eleje óta évente megrendezik a volt szatmári deportáltak találkozóját. Az idei találkozót jan. 25-én Mezőfényen tartották. A temetőben megkoszorúzták a deportáltaknak állított emlékművet. A rendezvényen részt vett Karol König a Művelődési- és Kultuszminisztérium államtitkára, és a Német Demokrata Fórum több területi vezetője is. /(Boros Ernő): Deportált-találkozó Mezőfényen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./ "

"Márc. 15-én Nagykárolyban két színhelyen rendeztek ünnepséget. A város központjában álló Petőfi-szobornál a Kaffka Margit Művelődési Társaság szervezésében elhangzott többek között Sajó Sándor Magyarnak lenni című verse. Beszédet Sróth Ödön, a társaság elnöke és Vincze András történelem szakos tanár mondott. A színházban pedig Szabó Károly szenátor beszédét ünnepi műsor követte. /Boros Ernő: Nagykároly. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 17./ "

"Elindítottunk egy folyamatot, amelynek célja önálló magyar középiskola létrehozása városunkban" - jelentette be Szabó Károly szenátor a nagykárolyi RMDSZ nemrég megtartott tisztújító közgyűlésén. Bekő Tamás polgármester tájékoztatott: a kezdeti stádiumban vannak. A magyar líceum beindítását bele akarják foglaltatni a protokollumba. Nagykárolyban nincs önálló magyar tannyelvű általános iskola sem. /Boros Ernő: Magyar líceum Nagykárolyban? = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 7./"

"Ápr. 26-án a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékén sor került Végh Balázs Béla szatmárnémeti főiskolai tanár Kanonizáció a kisebbségi irodalomban című doktori értekezésének nyilvános megvédésére. Dr. Egyed Emese, a BBTE magyar irodalomtudományi tanszékének vezető professzora ismertette a doktorandus pályáját. Végh Balázs Béla /sz. Börvely, 1953. márc. 3./ a BBTE magyar-német szakának elvégzése után tanított. 1999 óta a BBTE szatmárnémeti Tanítóképző és Angol Nyelv főiskolájának a tanára, 2002 óta adjunktusa. Csokonai Vitéz Mihály válogatott versei és a Fél évszázad magyar költői (Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1998) c. kötetek társszerkesztője. Kutatási területe a kisebbségi irodalom. Legjelentősebb tanulmányai: Irodalmi és stilisztikai tanulmányok (társszerző, Bukarest, 1984), A nyelvi interferenciáról (Korunk, 1990), Kortársunk Csokonai (Látó, 1992), Romániai német irodalom, avagy német irodalom Romániában (Régió, 1993), A "Színek és évek" nyolcvan éve (Látó, 1994), A kisebbségi kérdés (Korunk, 1994), A kisebbségi irodalom ma (Bécsi Napló, 1995), Kollektív esztétika - szabadságesztétika (Korunk, 1995), Kánonalkotás a húszas évek kisebbségi irodalmában (Erdélyi Múzeum, 1998). Végh Balázs Béla doktori dolgozatát a bizottság további három tagja - dr. Cs. Gyimesi Éva professzor asszony, dr. Horváth Andor, a tanszék docense, és dr. Bertha Zoltán, a budapesti Károli Gáspár Református Tudományegyetem Kortárs Irodalomtudományi Tanszékének a docense - szakvéleményezett. A bizottság távol lévő ötödik tagjának, dr. Tapodi Zsuzsának, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai bölcsészettudományi kara docensének az írásban eljuttatott szakvéleményéből dr. Egyed Emese olvasott fel. /Boros Ernő: Végh Balázs Béla az irodalomtudomány doktora lett. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 30./"

"Nagyváradon a Varadinum keretében tartották máj. 17-én A XX. század emlékezete, öröksége című, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság által meghirdetett pályázat ünnepélyes díjkiosztó ünnepségét. Idén 9. alkalommal írtak ki helytörténeti témájú pályázatot, tavaly után immár másodszor A XX. század emlékezete, öröksége címmel. A pályázatra 22 felnőttek és 17 diákok által írt pályamű érkezett. Baracsi Béla Deportáltak, hadifoglyok című, egyébként nagyon jó munkáját azért nem díjazták, mert korábban már megjelent könyv alakban. Az első díjat megosztva kapta Pásztai Ottó (a két világháború közötti nagyváradi amatőr színjátszásról írt dolgozatáért) és dr. Jósa Piroska (Csernák Béla nagyváradi református lelkész életét és munkásságát ismertető dolgozatáért), a 2. díjat megosztva Boros Ernő (a falurombolásnak áldozatul esett Tasnád melletti Gánáspusztáról írt dolgozatáért) és Puskel Péter (a végvári iparmágnás Neumann család történetét feltáró dolgozatáért) nyerte el. A diákok közül az első díjat Tőkés Máté érdemelte ki a Fekete-Körös menti 1919-es és 44-es vérengzésekről írt dolgozatáért. A díjazott dolgozatok nyomdafestéket látnak a Partiumi Füzetek sorozatban, a nem díjazott, de jól sikerült pályamunkák egy része megjelenhet a Partiumi Közlöny című lapban. /Kinál György: Szatmár megyei díjazott a Festum Varadinum ünnepségeken. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 20./"

"Fosztó Zoltán börvelyi alpolgármester egyszerre három pályázatot nyújtott be az Illyés Közalapítvány három különböző - egyházi, művelődési, illetve önkormányzati - szaktestületéhez. Elmondta, hogy a református templom legkisebb harangja megrepedt, használhatatlanná vált. A pályázat révén ennek a harangnak a beolvasztására és újraöntésére kért támogatást. Szept. 7-én Börvelyben fel akarják avatni Petőfi Sándor bronz mellszobrát, amit Erdei István szatmári szobrászművész készít el. A pályázattal a szoborállításra és az avatási ünnepségre igényelt 200 ezer forintot. A harmadik pályázatban az Ecsedi-lápról szóló már megjelent könyv után a sorozat záró-kiadványának a megjelentetési költségeire kért szintén 200 ezer forintot. /Boros Ernő: Börvely. Harangöntés, szoborállítás, könyvkiadás. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 23./"

"Máj. 24-25-én Nagykárolyban Károlyi Gáspár Napokat tartottak. Bekő Tamás polgármester elmondta: 2000-ben a három önkormányzat úgy döntött, hogy 2001-től kezdődően évente megünnepelik Károlyi Gáspár emlékét. Tavalyelőtt Nagykároly volt a házigazda, tavaly Gönc, idén újra Nagykároly. A nagykárolyi kórusok, valamint Gönc város énekkarának a fellépése után Molnár János, gönci polgármester emlékeztetett, céljuk volt a Nagykárolyban született, Göncön szolgált Károlyi Gáspárnak ünneplése, akinek nevéhez fűződik a biblia Vizsolyban megjelent első teljes magyar nyelvű fordítása. Tőkés Lászlónak püspök kiemelte, megtiszteltetés számára, hogy itt lehet. Reméli, hogy a jövőben ez az alkalom, ez a rendezvénysorozat a legjelesebb nemzeti rendezvényeink sorába emelkedik. Másnap istentisztelet után Károli Gáspárról szóló előadás, majd a Collegium régizene-együttes, és a gönci énekkar fellépése következett. Végül Molnár János gönci, Bihi Miklós vizsolyi és Bekő Tamás nagykárolyi polgármester megkoszorúzta Károlyi Gáspárnak a nagykárolyi református templom kertjében álló szobrát. /Boros Ernő: Károlyi Gáspár Napok Nagykárolyban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 26./"

"A román kormány nemrég úgy döntött, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Mivel a román kormány erről a döntéséről közleményt is kiadott, az 1953-ban a holokauszttal kapcsolatos tények feltárására alakult jeruzsálemi Jad Vasem Intézet - Jean Ancel történész nemrég megjelent kétkötetes munkájára hivatkozva - szükségesnek tartotta rámutatni, hogy a román kormány döntésével szöges ellentétben a romániai területeken élő akkori 760 ezres zsidó népességből mintegy 420 ezren estek a holokauszt áldozatául, továbbá hogy a román hatóságok közvetlenül részt vettek a zsidók kiirtásában. Sőt: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Miután Izrael diplomáciai lépéseket is tett az ügyben, a román kormány és a hivatalos szervek visszavonulót fújtak, és magyarázzák a bizonyítványukat. Mint ismeretes, a nemrég Marosvásárhelyen felavatott holokauszt-emlékmű talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Romániában következetesen úgy igyekeznek beállítani a dolgot, mintha a zsidóüldözések kizárólag a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek volna. A román nacionalisták egyik kedvenc témája annak bizonygatása, hogy a mindenkivel toleráns románok a zsidókat sem bántották. Bezzeg a magyarok... A mindenkori román magatartás lényege így summázható: mindent letagadni, amit lehet. Magyarországon, épp ellenkezőleg, a háború után évtizedeken át bűntudatot igyekeztek sulykolni az emberekbe. Eredmény: a romániai, illetve a magyarországi köztudatban még jelenleg is az a homályos kép él, hogy Romániában a zsidókra nézve legveszélyesebb időszakot úgymond "meg lehetett úszni", a románok legalábbis kevesebb bűnt követtek el a zsidók ellen, mint a magyarok. Ezzel szemben a valóság az, ami a Jad Vasem Intézet közleményében áll: "Románia volt a nácik egyetlen szövetségese, amely saját tervvel rendelkezett a zsidó lakosság likvidálására, és amelynek hadserege tevékenyen részt vett gyilkolásukban". Más szóval Romániában nem volt szükség a nácik közbeavatkozására ahhoz, hogy a zsidók többségét legyilkolják. A nácikkal szövetséges románok, minden más országgal ellentétben, ezt itt "saját erőből" oldották meg. Ezzel szemben mi történt a Hitler utolsó csatlósának kikiáltott Magyarországon? Erről az egyik legnagyobb holokauszt-szakértőnek tekintett zsidó történész, Randolph L. Braham A magyarországi holokauszt című könyvében írta: "A történelmi Magyarország zsidó lakossága létszámában 1910-ben tetőzött. A csaknem 21 milliós népességen belül 911.227 főt számlált, ami 5 százaléknak felelt meg. Közülük 471.355 zsidó élt a trianoni Magyarországon. Az első világháború után a trianoni Magyarország zsidó lakossága fogyásnak indult. Lélekszáma 1920-ban 473.355, 1930-ban 444.567 fő. (6,2 után 5,9, illetve 5,1 százalék.) A százalékos csökkenés folytatódott: 1941-ben már csak 4,9 százaléknyi a lélekszám, azaz 400.981. 1946-ban, a holokauszt hatására 143.624 fő - 1,6 százalék. Budapest lakosságának 1920-ban a 23,2 százaléka zsidó, 1941-ben 184.453 fő, azaz 15,8 százalék. Az 1938-39-ben Csehszlovákiától visszacsatolt területeken 146.000 zsidó élt. (68.000 a Felvidéken, 78.000 Kárpátalján.) 1940-ben Romániától visszakerült Észak-Erdély, ahol 164.000 zsidó élt, a Bácskában 14.000. (...) 1938 májusában jelent meg az első, 1939 májusában a második zsidótörvény. Ennek ellenére Lengyelországból és Szlovákiából a kegyetlenül szigorú zsidóellenes intézkedések miatt tömegesen menekültek az érintettek Magyarországra. Évről évre növekedett azoknak a zsidóknak a száma, akik Magyarországon próbáltak menedéket találni. 1943 novemberében már körülbelül 15 ezerre rúgott a számuk. (...) A légkör a kiéleződő antiszemitizmus következtében ugyan romlott, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) és a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája (MIPI) azonban jórészt zaklatásmentesen végezhette a dolgát, a magyarországi hatóságok nem gátolták tevékenységüket, sőt kifejezetten jó néven vették, hogy a lakosság egy részének anyagi gondjait maguk a zsidók vették a vállukra. (...) A hatóságok nem zaklatták őket, s a magyarországi zsidóság majdnem normális légkörben élhette életét, mintegy tudomást sem véve arról, milyen szenvedéseket állnak ki hitsorsosaik a szomszéd országokban, ahol ekkor már teljes lendülettel folyt a végleges megoldás gyakorlatba ültetése. (...) A német megszállásig viszonylag normális kerékvágásban haladt a zsidó közösségek élete. A vallásos, egészségügyi, iskolaügyi és jóléti intézményhálózat nemcsak a honi zsidóságot szolgálta, de a Magyarországra menekültek ezreit is. De a magyar zsidóság vezetői elkövettek egy súlyos hibát. Bár tudatában voltak annak, milyen sorsot szánt a náci Németország a zsidóknak, nem készültek fel a katasztrófára. Okok? A magyarországi zsidó vezetés vakhittel bízott abban, hogy őket nem sepri el a holokauszt. (...) A zsidó vezetés gyakorlatilag a deportálások elkezdődéséig hitte, hogy a magyarországi zsidóság, az európai zsidóság nagyobb közösségeitől eltérően, fizikailag akkor is viszonylag sértetlenül kerül majd ki a háborúból, ha gazdaságilag tönkre is megy. Annak a reményüknek, hogy valamiképpen csak megússzák, tápot adott az a tény, hogy Magyarország a biztonság szigete volt a háború négy és fél esztendején át tomboló pusztítás óceánjának kellős közepén. A magyarországi zsidó vezetők előtt nem volt ismeretlen, hogyan bánnak a nácik a zsidókkal ott, ahol ők az urak. Ennek ellenére nem világosították fel a zsidó tömegeket és nem tettek egyetlen hathatós óvintézkedést sem, amivel Magyarország megszállása idején elháríthatták vagy legalább csökkenthették volna a katasztrófát. Mint minden épeszű ember, a magyarországi zsidók is egyszerűen elképzelhetetlennek tartották emberek millióinak futószalagon történő kiirtását, a világ szeme láttára, a 20. században. Sejtették, hogy a határokon túl iszonyatosan bánnak a zsidókkal, de azzal áltatták és biztatták magukat, hogy az a "civilizált" Magyarországon nem eshet meg. (...) Magyarország megszállása idején Eichmann virágkorát élte. Magyarországon volt Európa utolsó, viszonylag érintetlen zsidó közössége. A magyarországi program kivitelezésére kijelölt Sonderkommandóban Eichmann legközelebbi munkatársai kaptak helyet, akik sokéves tapasztalatokkal rendelkeztek a végleges megoldás programjának megvalósításában Európa különböző országaiban. 1944. március 19-én vasárnap reggel a németek megszállták Magyarországot. Veesenmayer és a birodalomban lévő felettesei jól tudták, hogy a német megszálló hatóságok csak akkor képesek megfelelően működni, ha a magyar államapparátus támogatását élvezik. Tudták, hogy a hadsereg, a csendőrség és a rendőrség lojalitásának biztosításán kívül az állam egyéb központi és helyi igazgatási és végrehajtó szervei lojalitását is biztosítaniuk kell. Mikor megalakult a Sztójay-kormány, a németek ragaszkodtak ahhoz, hogy mind a különböző minisztériumok irányításával megbízott államtitkárokat, mind a fontosabb osztályok és részlegek vezetőit németbarát elemekkel váltsák fel. A csendőrség volt a magyarországi zsidók összegyűjtésének és deportálásának fő eszköze. A gettóba záráshoz, összegyűjtéshez és deportáláshoz igénybe vett csendőrök közül sokan sváb származásúak és nácibarátok voltak. A magyarországi holokauszt legtöbb túlélője tanúsítja a csendőrök kegyetlen és barbár viselkedését e rettenetes időszakban. A németek előbb a központi kormányszervekben hajtottak végre tisztogatást, majd a helyi szervekben. (...) Május eleje, az erdélyi zsidók gettóba vitele. A német megszállást követően a honvédelmi minisztérium, amely az előző négy-öt évben a zsidók szenvedéseinek egyik legfőbb okozója volt, most hirtelen egyike lett azoknak a kormányhivataloknak, amelyek zsidó életek mentésével kezdtek el foglalkozni. Feltételezhető, hogy néhány vezető katonához és politikushoz hasonlóan jó néhány katonai parancsnok is rádöbbent, mit is takar valójában a gettósítás és deportálás, és úgy érezték, hogy a zsidók megmentése érdekében mindent meg kell tenniük, amit csak tudnak." Tehát - nem magyar, hanem részrehajlással a legkevésbé sem gyanúsítható zsidó történész szerint - a náci megszállásig Magyarországon a zsidóknak viszonylag jobb sorsuk volt, mint a környező országokban, pogromokra ezt követően sem került sor, a deportálásokat a nácik erőpozícióból kezdeményezték. Igaz, a zsidók összegyűjtését és külföldre irányítását a magyar hatóságok együttműködése tette lehetővé. Azonban Romániában német megszállás nélkül, illetve minden külső kényszer nélkül, "saját erőből" gyilkoltak le több mint 400 ezer zsidót... /Boros Ernő: A román és a magyar holokauszt-mítosz. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 1./"

"Jún. 28-án a Debreceni Egyetem néprajzi tanszékének kilenc első-, illetve másoddiplomás diákja érkezett Csanálosra. A határon kívüli magyaroknál kutatnak néphagyományt azzal a céllal, hogy amikor az európai uniós csatlakozással felbontják a jelenlegi közigazgatási megyerendszert, a határok ne képezhessék akadályát a közös régió kialakításának. Korábban Gömörben kutattak. Trianon után Gömör vármegyének 21 falva esett Magyarországra, a többi Szlovákia, illetve korábban Csehszlovákia területére. A térségben az általuk végzett, publikációkban közzétett sikeres kutatások nyomán másfél hónappal ezelőtt a két állam köztársasági elnökének Putnokon történt találkozóján megállapodás született arról, hogy az Európai Unióban ott közös régió lesz. Ugyanezzel a szándékkal jöttek most Szatmárba. A történelmi Szatmár megyéből lényegében kis csonka rész tartozik Magyarországhoz, a nagyobb rész Romániába esik, és ők azt szeretnék bizonyítani, hogy történelmileg, kulturálisan egységes régióról van szó. /Boros Ernő: Néprajzkutatók Csanáloson. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 1./"