Politikai, gazdasági, magyarság-kérdéseket vitattak meg Csicsóban
Regionális tábort tartottak Csíkcsicsóban március 1-5. között a Fidelitas közép-magyarországi alapszervezetei. Szombat délután nyilvános kerekasztal-beszélgetés szerepelt a programban Itthon otthon vagyunk – Erdély címmel.
Tusványos mintájára egy „kistusványost” igyekeznek elindítani Csicsóban, az első táborban mintegy 120 budapesti személy vett részt ifjúsági szervezetektől. „Csicsó testvértelepülésén, Zuglóban volt egy képviselő, a Fidelitas egyik alelnöke, ő átkerült a miniszterelnöki hivatal protokollosztályára, a kapcsolat megmaradt, és így merült fel, hogy a regionális tábornak a mi településünk legyen a házigazdája. Amennyiben minden tekintetben elégedettek leszünk az itt zajlottakkal, jövőben bővítenénk a tábort, és bevonjuk a környező településeket is” – magyarázta Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere. Hozzátette, a rendezvény ideje alatt politikai, gazdasági, magyarság-kérdéseket vitattak meg, és szó volt a Fidelitasnak a közéletben és a politikában való szerepvállalásáról is. A Fidelitas egy magyarországi politikai ifjúsági szervezet, amely a Fidesz ifjúsági társszervezeteként alakult 1996-ban.
A szombati kerekasztal-beszélgetésen részt vett Bíró Zsolt parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt elnöke, Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Tánczos Barna szenátor, akik az erdélyi közélet aktuális és meghatározó kérdéseiről, aktuálpolitikai témákról beszéltek a hallgatóságnak. Varró Zsolt, a Fidelitas Nemzetpolitikai Kabinetjének vezetője moderátorként elsőként a romániai korrupciós botrány körül kialakult helyzetről kérdezte beszélgetőtársait, arról, hogy mi a véleményük az eseményekről, a kormány ezzel kapcsolatos kommunikációjáról, illetve a határozat visszavonásáról.
Zakariás Zoltán rámutatott, a kormányrendelet kapcsán két tényező van: az egyik a mód, ahogyan ezt a kormány elfogadta és kommunikálta, a másik a tartalma.
Ráduly Róbert Kálmán szerint a történet nem ilyen egyszerű. „Romániában ma vannak választott vezetők, akiket az emberek választottak, de a hatalom az utóbbi években egyre inkább a mi kezünkből az arc nélküli szekusok kezébe került át, akik besúgóikon, beszervezett ügynökeiken keresztül manipulálnak. Ez a háború zajlik ma Romániában amerikai támogatással.” Hangsúlyozta Romániában sem társadalmi, sem parlamenti vita nem volt az éppen aktuális büntető törvénykönyvről. Kitért a magyar vezetők meghurcolására – köztük a saját ügyére – és úgy véli, „akik támogatják a Johannis-féle szekus világot, azok vagy balgák, vagy a rendszernek a tagjai.”
Ráduly gondolatához csatlakozott Korodi Attila is. „Jelen pillanatban a romániai döntéshozók szintjén a meccs arról szól, hogy a politikai képviselet hozzon-e döntést, vagy az a grémium, amelyik kevésbé látszik, a titkosszolgálathoz, az igazságszolgáltatási intézményrendszerhez kötődik. És ez a demokráciadeficit egyre súlyosabbá vált. Nagyon élesen megjelentek a leszámolási jellegű ügyek az intézményvezetőknél, de nem csak a magyar elöljárók esetében.” Hangsúlyozta, minden óra minden percében lehallgatják őket. Tánczos Barna szerint, ha az emberi jogok védelmére vezetjük vissza az egész ügyet, akkor már rég az utcára kellett volna vonuljon az egész ország.
Bíró Zsolt szintén a meghurcolt elöljárók helyzetéről, valamint a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium esetéről is beszélt. „A folyamatos lehallgatásoknak köszönhetően bárki bármikor elővehető, letartóztatható” – húzta alá.
Autonómiáról, törekvésekről
Milyen akadályokat gördít a nemzeti kisebbségi lét elé a román állam, az autonómiatörekvések hogyan csapódnak le az erdélyi magyarok mindennapjaiban, illetve vannak-e olyan áttörési pontok, ahol sikerült bizonyos eredményeket elérni? – tette fel a kérdést a beszélgetés második felében a moderátor.
Tánczos Barna rámutatott, a területi autonómia elérése két eszközzel lehetséges: az egyik a fegyveres, a másik a parlamenti megoldás, a romániai magyarság ez utóbbit választotta. „De egyesek vigyáznak, hogy ne legyen olyan konjunktúra, ahol ez megvalósulhatna.” Korodi szerint az elköteleződés maximális kell hogy legyen, mert autonómia nélkül hosszú távon nem tud fennmaradni az erdélyi magyarság.
Ráduly úgy véli, mai napig nem tudták felsorakoztatni a kritikus tömeget az ügy mögé. Sok az ellentmondás, és nincs egy kézzelfogható origója az ügynek. Bíró Zsolt hangsúlyozta, nem tartja szerencsésnek a helyzetet, hogy Székelyföld területi autonómiája tekintetében különböző tervezeteket, statútumokat versenyeztetnek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Mégis támogatja a minisztérium a Caritas otthoni beteggondozó programját
Újra támogatja a munkaügyi minisztérium a Gyulafehérvári Caritas szociális szolgáltatásainak finanszírozását: az új szerződés a teljes 2017-es évre szól, azonban az otthoni beteggondozó program esetében a tavaly decemberben kért összeg mindössze 75 százalékát biztosítják.
Február közepén írtunk arról, hogy márciustól ezerötszáz ápolásra szoruló személy otthoni gondozása kerül veszélybe, ugyanis a munkaügyi minisztérium februárra megvonta a szolgáltatás finanszírozását a Gyulafehérvári Caritastól. Akkor az illetékesek abban reménykedtek, hogy ettől a hónaptól ismét megkapják a támogatást, és folytatni tudják a tevékenységüket, azonban a helyzet nem hogy jobbra, hanem még rosszabbra fordult: múlt hét elején arról számoltunk be, hogy márciustól 1916 ápolásra szoruló személy gondozása került veszélybe, mivel a beteggondozó-program mellett az öregotthonok és a fogyatékkal élők nappali foglalkoztatására vonatkozó támogatás összege sem állt a szervezet rendelkezésére.
Péter György, a Caritas szociomedikális ágazatának vezetője akkori érdeklődésünkre elmondta, mivel február végén az összes szolgáltatás esetében lejárt a szerződés, és egyelőre nem jelent meg miniszteri rendelet az újabb támogatásról, március elsejétől egyik szociális szolgáltatásra sincs állami támogatásuk. „Ez 1916 személyt érint: ebből a csíki zónában 250 személyt gondozunk otthon, 20 fogyatékkal élőnek segítünk a csíkszeredai Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központban, és a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthonban is vannak csíkiak” – tájékoztatott Péter.
A hétvégén kedvező változás történt: Bedő Krisztina, a Caritas közkapcsolatokért felelős munkatársa elmondta, lesz állami támogatás a szociális szolgáltatásokra. Hozzátette, megkapták a minisztériumi rendeletet, amelyben az áll, hogy támogatják a szervezet tevékenységét márciustól decemberig, azonban a Caritas által tavaly decemberben kért összeg csupán 75 százalékát biztosítják számukra.
„A március 1-jén megjelent rendelkezés értelmében a januárban megkapott összeg 75 százalékával támogatja a munkaügyi minisztérium a Gyulafehérvári Caritas Otthoni Beteggondozó programját havonta. Az ágazat teljes éves költségvetésére nézve azonban a kiesés 29 százalékot jelent, hiszen a februári hónapra egyáltalán nem kapott állami támogatást a szervezet beteggondozással foglalkozó programja. A kiesett összegekre vonatkozóan a következőkben az önkormányzatokkal kíván tárgyalni a szervezet vezetősége, ennek függvényében alakul majd a szolgáltatásnyújtás folytatása. A csíkszeredai Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ, illetve a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon megkapta a támogatás teljes összegét” – magyarázta Bedő Krisztina.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Amikor a szovjet terror román besúgással társul – Gulág-tragédia Kolozsváron
Kevesen tudják, hogy a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélyben még pusztítóbb volt a szovjet terror, mint a trianoni országrészben, ott ugyanis a szovjetek vérengzését tetézték a Vörös Hadsereg mellé csapódott román katonák kegyetlenkedései. Bár nem süthető bélyeg a teljes erdélyi románságra, mégis tény: Kolozsvárról és környékéről közel hatezer magyar férfit hajtottak el a Gulág-Gupvi táborokba, a román katonaság és a magyar-vagyonra ácsingózó helyi románok segítségével, egyharmaduk sosem tért vissza. Ugyanakkor voltak magyarokat bujtató román családok is. A Gulág Emlékév zárónapján Kolozsváron több kutató és túlélő is megszólalt, a borzalmas történetet a témát régóta kutató Erdélyi Eszkimó Péter írta meg a PestiSrácok.hu olvasóinak.
A szovjet katonai vezetés jó előre gondolt a rommá tett Szovjetunió területeinek helyreállításra. Ehhez viszont rengeteg férfi munkaerőre és szakemberre volt szükségük, de az emberveszteségeik miatt erre nem állt rendelkezésre elegendő munkaerő. Ráadásul hadifoglyokból is kevesebbet ejtettek a tervezettnél, ezért találták ki a civilek számára a „málenkij robot” (kis munka) hazug intézményét, amelyet Kolozsvárt is alkalmaztak.
Nem elég, hogy 1944 őszén Tordánál a magyar hadsereg és német bajtársaik majdnem egy hónapig feltartották a román szövetségesekkel megerősített szovjet erőket, ezzel megakadályozva a Vörös Hadsereget abban, hogy betörjön a magyar fennhatóság alatt lévő Észak-Erdélybe, de ráadásul szervezetten voltak képesek visszavonulni. Ennek köszönhetően Rogyion Malinovszkij parancsnok alig volt képes hadifoglyokat ejteni, ezért döntött úgy, hogy a hiányt főleg a kolozsvári civilekkel pótolja. Sztálin dühödten sürgette Malinovszkijt, aki ebben a helyzetben még a Moszkva által megkövetelt hadifogoly kvóta töredékét sem tudta teljesíteni. Tehetetlenségük miatt kimondhatatlan feszült hangulat uralkodott a szovjet főparancsnokságon éppen úgy, mint a közkatonák körében. Malinovszkij pedig hazudni kényszerült a rettegett generalisszimusznak, amikor a hadifoglyok létszámáról tett jelentést.
A ROMÁN SZOMSZÉDOK ADTÁK A FÜLEST
– A többhetes lángoló tordai pokolnak azonban október 7-én vége szakadt és a szovjet-román erők elkezdhették féktelen szabadrablásukat, erőszakoskodásukat Tordán, Kolozsvárt és a környező falvakban, amely borzalmakat a békés lakosság málenkij robotra való elhajtásával tetéztek – fogalmaz Murádin János Kristóf erdélyi történész. – Október 12-15 között – teljesen törvénytelenül – hétszáz 17 és 55 év közötti magyar fiút és férfit ejtettek foglyul Tordán és környékén, illetve ötezret Kolozsvárt, majd hurcolták el onnan a szerencsétlen embereket a Szibériai lágerekbe. A sorozatos razziaszerű fogolyszedések során előbb az utcáról, vagy a munkahelyeikről, később a lakásaikból szedték össze a magyar áldozatokat. Gyakran a szovjet katonákat a román hatóságok, vagy éppen a román szomszédok irányították azokhoz magyarokhoz, akikkel szemben ellenérzéssel viseltettek.
– A Szentlélek utcában jártak először és szedték össze az embereket. Bejöttek utánunk az oroszok a házba. a pincéből hoztak ki apámmal (Kelemen Ferenc) és György Jakab Misivel, az egyik szomszédunkkal. Először a házak udvarára csalták ki az embereket, majd átvezettek egy műhelybe a Széchenyi tér közelében, ahol „átverifikáltak”, megnézték, milye volt az embernek és elvették tőle. Onnan egyenesen vittek a törvényszékre, a börtöncellába – mesélte a történészeknek Kelemen István, aki akkor 18 éves volt.
Nagyon fontos szempontként szerepelt, hogy az emberek összeterelése gyorsan, pontosan és a lehetőségekhez mérten ellenállás nélkül menjen végbe. Ezért az oroszul tudó foglyok kérdéseire a szovjet katonák általában nem mondták meg az igazat. Legtöbbször azt mondták, hogy „málenkij robotra”, vagyis kis munkára, a háborús károk eltakarítására kell a munkaerő. Mindezeknek dacára, az elfogottakkal úgy bántak, mint valami bűnözőkkel, vagy legalábbis hadifoglyokkal. A kolozsvári utcák zengtek a „davaj, davaj!” (gyerünk, gyerünk), „bisztro!” (gyorsan) és a „pasli!” (indulás) parancsszavaktól.
16 ÉVES GYERMEK VOLTAM…
– Az oroszok bevonulása után elszaladtam a műhelyünkbe, hogy megnézzem, nem törték-e fel a ruszkik? Nem volt feltörve. Indultam vissza, hogy vigyem meg a jó hírt, hogy a műhely sértetlen… Ahogy futottam visszafelé, a Széchenyi téren egy orosz katona meglátott, és rám kiáltott, hogy „davaj!”, „davaj!” – intve a géppisztolyával, hogy álljak be a sorba. Már vagy száz ember állhatott ott a sorban. Megijedtem. Nem akartam beállni, inkább futottam tovább. De az orosz figyelmeztetésül a lábam elé lőtt egy rövid sorozatot. Akkor láttam, hogy muszáj engedelmeskednem. Be kellett álljak a sorba. Még csak 16 éves gyermek voltam. Sírtam és vártam, hogy mi lesz – meséli Török Imre, aki túlélte a borzalmakat.
A szovjet járőröket román civilek és katonák segítették a magyarok összegyűjtésében. Aki nyíltan vállalta magyarságát és fizikailag is megfelelt a nehéz fizikai munkára, azt azonnal bevágták a sorba.
Vincze Sándor túlélő emígy emlékezik: – Jöttünk a város felé, s ahol most a Horeáék szobra áll, megpillantottuk a sorba terelt tömeget. Fegyveresek vették körül az egybeterelt civileket, Több volt a román katona, mint az orosz. Minket is bevágtak a testvéremmel együtt a sorba és faggatni kezdtek: „Ce esti roman sau ungur?” (Mi vagy, román, vagy magyar?). Mondtuk, hogy magyarok vagyunk. Na, akkor csak álljunk nyugodtan. Gyönyörű októberi nap volt, úgy is öltöztem kiskabátban, félcipőben. Azt mondták, hogy a felrobbantott hidakat kell felépítenünk – mondja könnyeivel küszködve Sándor, aki egyedül tért haza a három Vincze testvér közül.
A törvényszékre kísért civileket a két-négy személyes fogdákba lökdösték, néha egyszerre húszat-harmincat zsúfolva össze. – A cellában álltunk, mint a gyufaszálak a gyufásdobozban. Nem is tudtunk lefeküdni. Éjszaka két-három óra körül adtak egy kis paszulylevest. Jó meleg volt. Jól is esett, mert nagyion ki voltunk éhezve. Mivel kanalat nem adtak, a csajkából kellett meginnunk – sorolja a körülményeket Török Imre egykori rab. – Engem október 12-én kaptak el. Elkísértek a Honvéd utcai börtönbe és ott bezártak bennünket a cellákba. Amikor aztán hajnalban lezavartak sorba állni, ott láttam apámat, sok ismerőssel együtt. Édesapám Bitay József később Magnyitogorszkba került, és ott meghalt. Elhurcolásakor negyvenhárom éves volt – közli szomorúan Bitay László, aki 1944-ben szinte még gyermek volt.
NEM KELLETTEK SZEMTANÚK…
Hogy ne keltsenek feltűnést, ne legyenek szemtanúk, akik pánikot kelthettek volna a városban, hajnalban kiterelték, majd gyalogosan elindították a magyar férfiakat Torda felé, a vasút ugyanis járhatatlan volt, mert a visszavonuló németek megrongálták.
– Nagyon „dávájoztak” az oroszok – folytatja Török Imre. – Ijesztően sokan voltunk. Szuronyos oroszok járkáltak körülöttünk farkaskutyákkal. Valósággal elijesztettek bennünket még a szökés gondolatától is. Úgy meg voltunk félemlítve, hogy még félrenézni sem mertünk.
CSAK ÚGY ROPOGTAK A MAGYAR CSONTOK A MUNKAGÉPEK ALATT
Végül Tordán vasútra tették a magyarokat, persze marhavagonokba zsúfolva, ahol a padlóba vágott lyuk, vagy két konzervesdoboz szolgált latrinaként. A vonatok három napig mentek Foksányba, ahol megtörtént a férfiak ismételt átvizsgálása, majd innen az orosz földön használatos széles nyomtávú vasúton folytathatták halálútjukat a Szovjetunió valamelyik kényszermunkatáborába. Kölley Györgyöt például Karéliába szállították. Itt jegyezzük meg, hogy a flekktífuszban, vérhasban és egyéb betegségekben elhunytak holttesteit tömegsíírokba helyezték, majd a „felszabadulást” követően a tábor helyén munkáslakótelepet építettek. A szemtanúk szerint csakúgy ropogtak a magyar csontok a munkagépek alatt!
– Körülbelül 1900 embert összekötözött kézzel indítottak el marhavagonokban. Ez volt életem legborzalmasabb utazása.A hőmérő állandóan mínusz tíz fok körül mozgott, borzasztóan fáztunk és szinte teljesen védtelenek voltunk. Egy-egy vagonba száznyolcvan személyt tereltek be, és amikor megérkeztünk útcélunkhoz, általában száz-százharminc volt még életeben – meséli elszorult hangon Kölley.
Bien György a mérhetetlenül rossz ellátásra panaszkodott leginkább. – Az étkezés feketekenyérből és sós halból állt. Víz kevés volt, a szomjúság őrületig gyötört – mondta az idős túlélő. Gergely István is túlélte a lágert. A ma kilencvenes éveit taposó tősgyökeres kolozsvári öregúr meglepő részletességgel mesél negyvennégy őszéről. – Amikor esett az eső, a drótos ablakon kinyújtottuk a kanalunkat és az összegyűjtött pár csepp vizet a betegeknek adtuk. Legalább a kiszáradt ajkukat megnedvesítettük – mondja szomorúan.
“AZ ÉN CÉDULÁMAT EGY RENDES ROMÁN LÁNY TALÁLTA MEG”
Miközben utaztak, cédulákat dobtak ki, amelyekben családjainkat értesítettük arról, mi történik velünk. Érdekes módon ezek a papírfecnik legtöbbször célba is értek. – Az enyémet egy rendes román lány találta meg Medgyesen, ma is őrzöm – mosolyog Gergely.
Több sikeres szökésre is sor került. A bátrabbak sejtették, hogy nincs veszteni valójuk meglógtak őrzőiktől. – Az egyik vagonból sikeresen megszöktek a foglyok. Volt a közöttük vasutas, tudta, hogyan állítják össze a marhavagonokat és felszedték a padozatot, majd lefeküdtek a vonat alá és megvárták, míg elmegy felettük a szerelvény. Ez valahol Brassó környékén lehetett. Másnap reggel, amikor kinyitotta az őrség a vagont, hogy adjon nekik vizet, csak egy kis sovány borbélyt találtak ott, aki nem mert megszökni. Erre őt jól megverték az orosz őrök, hogy miért nem lógott meg ő is – meséli nekem a katonás kiállású férfiú, aki végül lerobbant munkaképtelenként tért haza két, munkatáborban letöltött szörnyű esztendőt követően.
Persze a holttesteket egyszerűen a sínek melletti árokba hajították, igaz, egy ideig nem jelentették őket, mert megkapták a fejadagjukat. Aki túlélte az embertelen utazást, azok is igen leromlott testi állapotban érkeztek meg a táborukba. – Amikor kiérkeztünk a Szovjetunió valamelyik munkatáborába, már ott volt egy csomó fogoly, akik a mi viszonyainkra azt mondták, hogy csak ne panaszkodjunk, most már pazar körülmények vannak a kezdetekhez képest – emlékezik Szőregi Béla egykori kolozsvári fogoly.
A lágerélet viszonylag jól ismert a nagyközönség előtt, elég, ha Alekszandr Szolzsenyicinre író munkásságára gondolunk. Mindennek a tetejébe a lágerekből szabadultak szenvedései Kolozsváron tovább folytatódtak, hiszen a hatóságok előtt ismertek voltak a „bűneik”, amelyek miatt alapvető egzisztenciális gondokkal néztek szembe, a környezetük előtt pedig kénytelenek voltak minderről hallgatni.
– A szovjet fogságot elszenvedő civilek kálváriája a kommunista Romániában tabu-téma volt, igaz kevesen is beszélhettek volna róla… Az elhurcolt ötezer magyar egyharmada, körülbelül ezerhatszáz-ezernyolcszáz fő elpusztult az úton, vagy a munkatáborban – teszi hozzá Murádin történész.
VOLTAK MAGYAROKAT BUJTATÓ ROMÁNOK IS
Murádin János Kristóf előadásában ugyanakkor kihangsúlyozta: ahogy a történelem általában, úgy a kolozsvári terror esete sem fekete-fehér. – Az erdélyi román lakosság egy része igenis segíteni próbált az elhurcoltatás előtt álló magyarokon. Volt több olyan eset is Kolozsváron, hogy a román szomszédok bújtatták saját lakásukban a magyar szomszédot egész családjával együtt, megmentve így a szovjet deportálástól. Általában ez olyan esetekben nyilvánult meg, amikor a magyar szomszéd korábban ő maga is segített román szomszédjának a magyar közhatalom négy éve alatt 1940 és 1944 között ügyes-bajos dolgaiban, hivatali ügyei intézésében, vagy kiállt mellette adott esetben, ha a magyar hatóságokkal valamilyen konfliktusa akadt – magyarázta el a történész.
AZ ERKÖLCSI KÁRPÓTLÁS IS ELMARADT
Az egyre nagyobb eredményekkel járó kutatások nehézségeire jellemző példa, hogy az ötezer férfi neve közül mindössze hétszázötvenét sikerült feltárni. És végül még egy fontos megjegyzés: sem a román, sem az orosz politikai vezetés még elvi szinten sem kárpótolta a túlélőket a szovjetunióbeli szenvedéseikért. Ráadásul sok felelős ember még ma is úgy gondolja, hogy a kolozsváriak kényszertáborokba való elszállítása, rabszolga munkára való kényszerítése jogos tett volt.
„Mindenki vegye elő a mobiltelefonját!” – a jövőben ezzel, vagyis nem a megszokott, ellenkező utasítással kezdheti óráját az a történelem tanár, aki letölteti Farkas György és Pásztor Péter ötletgazdák-fejlesztők új alkalmazását. Ez az applikáció akár a Kolozsvárra személyesen ellátogatót, akár a világ másik szegletében a fotelban ülőt vezeti végig a kincses város azon helyszínein, ahol 1944 őszén összegyűjtötték, tartották, kínozták azt az ötezer helyi magyar férfit, akiket innen a Szovjetunió lágereibe hurcoltak – jogtalanul. Minderről a GULÁG-év zárónapján esett szó február 25-én, amely rendezvényen két, e témát feldolgozó dokumentumfilm ősbemutatóját nézhettünk meg (Farkas György: „Székelyföldi terror és miért éppen Kolozsvár?”, Tóth Orsolya: „A szovjet fogság emlékeinek nyomában Kolozsváron”) valamint egy olyan kerekasztal-beszélgetésben vehettünk részt, amelyre eljöttek a borzalmak egyes megélői is.
Erdélyi Eszkimó Péter
pestisracok.hu

Rejtegetik Kolozsvár magyar építészeti örökségét
Átörökítés vagy kultúrharc az erdélyi városrehabilitálás? A válasz kiderült azon a kedd esti beszélgetésen, amelyre a Kolozsvár Társaság hívta meg korzózni Guttman Szabolcs építészt, műemlékvédőt, a Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókjának elnökét. Korzózni, ugyanis első felvonásként levetítették az M5 tévécsatorna Építészkorzó sorozatának Erdélyben, Guttmannal forgatott epizódját, amelyben az építész Csontos János riportert vezette körbe Nagyszeben, Medgyes és Kolozsvár belvárosában.
Míg megmászták a tornyokat, megbeszélték, hogyan és milyen kontextusban zajlott, illetve zajlik a három város központjának felújítása, amelynek tétje a közterek minősége, illetve az, hogy a középkor, újkor szász és magyar építészeti örökségét mennyire érzi magáénak a román többség. A város és lakóinak identitása kölcsönösen függ egymástól. Ha nem érzik magukénak az örökséget, nem lesznek érdekeltek a megőrzésében sem, ahogy láthattuk tavaly a kolozsvári városháza „tűzoltó beavatkozásán”. Ők is attól lesznek valódi kolozsváriak, hogy a rendezvények díszleteiként vagy felújítások tárgyaiként megismert, megszeretett épületek révén kapcsolatba kerülhetnek az építőik történeteivel, történelmével, és azok örököseinek is érzik majd magukat. (szabot)
foter.ro
Erdély.ma

A kormányfő munkacsapatának tagja lett Borbély László
A miniszterelnök munkacsapatának tagja lett Borbély László volt RMDSZ-es parlamenti képviselő. A tisztség államtanácsosi ranggal jár együtt. Sorin Grindeanu kormányfő erre vonatkozó döntése a Hivatalos Közlönyben is megjelent. Borbély László 2009 decembere és 2012 áprilisa között környezetvédelmi miniszter volt. A képviselőházban a külpolitikáért felelős bizottságot vezette.
agerpres.ro
Erdély.ma

Elvtelen harc az iskola ellen
Romániában, mint mindennek, a korrupció elleni harcnak is megvannak a torz nyúlványai, egyre-másra kiderül, hogy az ezt felvállalni hivatott ügyészséget más érdekek is mozgatják. Kiemelkedő példája ennek a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügye.
A római katolikus egyház 2004-ben kapta vissza az általa a XIX. század elején épített és kommunisták által államosított épületegyüttest. A reprezentatív ingatlanban az Unirea Líceum működött, mely 1989-ben még fele-fele arányban adott otthont román és magyar osztályoknak, aztán a következő két és fél évtizedben fokozatosan egyre románabb lett. A restitúciót a román nacionalista körök képtelenek voltak elfogadni, megkezdődött a pereskedés, ám 2008-ban a legfelsőbb bíróság jogerős határozatban a katolikus egyháznak ítélte az ingatlant. Az egyház bérbe adta a városnak, és újabb hat év után született meg az a szerződés, amely lehetővé tette, hogy a 2015–2016-os tanévtől „hazaköltözzön” a Bolyaiból a katolikus gimnázium, és az épület egy részében megkezdje önálló működését. A megegyezés értelmében további húsz évig szavatolták az Unirea Líceum helyben maradását is. Hiába kötött azonban szerződést az egyház a városvezetéssel, született megállapodás a pontos elosztásról a két iskola igazgatója között, a helyi román sajtóban folytatódott a magyarellenes hangulatkeltés, és még meg sem melegedhetett a katolikus gimnázium új helyén, 2016 őszén kiszállt a korrupcióellenes ügyészség, letartóztatta a megyei főtanfelügyelőt, iskolaigazgatót, most pedig a jövő tanévi beiratkozások küszöbén szülőket hallgat ki, félemlít meg. S hogy teljes legyen a háború, a tanfelügyelőség nem hagyta jóvá az induló előkészítő, ötödik és kilencedik osztályokat. Magyarán, minden módon igyekeznek ellehetetleníteni a katolikus gimnázium létét. Már ősszel komoly kérdéseket vetett fel, mi köze a korrupcióellenes ügyészségnek egy iskola működéséhez, még ha esetleg hiba esett is az engedélyeztetés során, miért nem adminisztratív kérdésként kezelik azt. Azonban, ami az elmúlt hetekben történt, az a legsötétebb időket idézi, és a Securitate módszereire emlékeztet: a kihallgatott szülőket felekezeti hovatartozásukról faggatták, megtiltották, hogy elmondják mindazt, ami kikérdezésük során történt, és megfenyegették: gyermekeiket is becitálják. Megfélemlítés magas fokon. Ma már nem akad főtanfelügyelő, aki alá mer írni egy tisztázó papírt, gond nélkül félresöprik a minisztérium helyzetet egyértelműsítő átiratait. A korrupcióellenes ügyészség az úr. Ilyen és ehhez hasonló egyértelmű túlkapások után nehéz hitelesnek tekinteni a Romániában legnagyobb elfogadottságnak és népszerűségnek örvendő intézményt. Egyértelmű, ott állnak hátterében azok, akik az egyébként oly szükségszerű korrupció elleni harcot politikai leszámolásra vagy éppen a magyarság megfélemlítésére használják. Futni hagynak behódolókat, megleckéztetnek „lázadókat”, és már azt sem tudni, ki az, akit okkal vizsgálnak. Amíg nem tisztítják meg magát a korrupcióellenes ügyészséget az ilyesfajta befolyásoktól, esély sincs a román társadalom korrupciómentesítésére.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld Budapesten
Székelyföld is jelen volt a hétvégén megrendezett legnagyobb magyarországi turisztikai seregszemlén. Az Utazás Kiállítás 2017 turisztikai rendezvényen Kovászna, Hargita és Maros megye turisztikai egyesületei népszerűsítették a térség idegenforgalmi ajánlatait – közölte közös közleményében a három megye önkormányzata.
Az idén 40. alkalommal megszervezett eseménynek helyet adó Hungexpo Budapesti Vásárközpontban a látogatók 23 ország 300 kiállítójának ajánlataiból válogathatnak. Az országos képviselet mellett fontos, hogy Magyarország piacvezető turisztikai kiállításán Székelyföldet idén új arculattal, közös standdal reklámozzuk – fogalmazott Jánó Szabolcs, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület igazgatója. „A külföldi turista azért utazik Székelyföldre, hogy olyan élményekben és programokban legyen része, amelyeket otthon nincs lehetősége megtapasztalni. Éppen ezért a magyarországi turisták főként a háromszéki mofetták és gyógykezelési lehetőségek felől érdeklődnek, elmondásuk szerint kirándulásuk során szívesen látogatnak el a háromszéki épített örökségekhez, kúriákhoz, kastélyokhoz” – tette hozzá. A budapesti Hungexpón Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás képviseli, amelynek alapító tagja Hargita Megye Tanácsa. A társulás munkatársai a megyét népszerűsítő brosúrákat és katalógusokat állítottak ki, illetve programcsomagokat és kedvezményeket kínálnak. A mostani kiállításra ötnapos húsvéti programcsomagot vittek, amely a hagyományos foglalkozásokat, mint például a tojásfestés, de a kikapcsolódást, így a wellnesst is magában foglalja. Ezenkívül sóvidéki programcsomagot is ajánlottak, de jelen voltak a Bringaexpón is, ahol a Gyilkos-tó fölötti via ferratát és a bicikliútvonalakat kínálják. Maros megye turisztikai stratégiájában kiemelt jelentőségű a megyébe látogató magyarországi turisták számának a növelése, éppen ezért tartja fontosnak a Maros megyei önkormányzat elnöke, Péter Ferenc, hogy a megye jelen legyen a budapesti kiállításon. „Jelenleg is igen nagyszámú magyarországi turista érkezik Maros megyébe, és többségük nemcsak a mi látnivalóinkra kíváncsi, hanem továbbutazik Hargita vagy Kovászna megyébe. Ez is azt mutatja, hogy a három megyének érdemes közös turisztikai fejlesztésekben gondolkodnia, illetve egy székelyföldi desztináció kidolgozásával erősíthetjük a közös brandet, és hatékonyabbá tehetjük a régió látnivalóinak és turisztikai programjainak a népszerűsítését” – emelte ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatják, ahogy Nagy-Kopeczky Kálmán megálmodta (Cimborák Bábszínház)
Pótolhatatlan a Nagy-Kopeczky Kálmán hiánya, 2015. december 3-án bekövetkezett halálával új korszak kezdődött a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház életében – magyarázza Péter Orsolya, a bábtársulat művészeti vezetője. Ő maga tudatosan próbálja tovább vinni, erősíteni azt a szemléletmódot, amelyet a bábszínházat létrehozó elődje markánsan képviselt, így nem mondtak le arról a törekvésükről sem, hogy független intézménnyé váljanak. A társulatuk bővült, előadásaik egyre népszerűbbek, legutóbbi, A három kismalac című bemutatójukat február végén tartották, a napokban pedig Debrecenben vendégszerepelnek.
Hivatalos megalapításától (1998) kezdődően a Cimborák Bábszínház a Tamási Áron Színház tagozataként működik, noha Nagy-Kopeczky Kálmán már elindult az önállósodáshoz vezető úton, „letette az alapkövet”. Támogató ígéreteket is kaptak a fenntartó városházától, Péter Orsolya szerint továbbra is van esélyük, csupán azt nem tudni, mikor történhet meg. Tavaly sikerült kibővíteni a társulatot, ma már öt bábszínész (Lukács Emőke, Nagy-Lázár József, Páll-Gecse Ákos, Szucher Ágnes, Vincze Tímea) és három színházi alkalmazott, illetve a művészeti vezető alkotja csapatukat, ez is lényeges változás 2015. végéhez képest, amikor a társulat mindössze három bábszínészből állt.
Nagy-Kopeczky Kálmán távozása után azzal szembesültek, új előadásokat kell létrehozniuk, ugyanis szinte minden korábbi darabban fontos szerepet játszott, Verstől versig hajt a csordás című, igen sikeres előadásukról le is kellett mondaniuk. Nehézségeiket az is fokozta, hogy ugyanabban az évben december elején tűzvédelmi okok miatt be kellett zárni a bábstúdiót, azóta „hontalanok és alkalmazkodók”, mindenhol játszanak, ahol éppen lehetőségük van, a nagyszínpadon, a Háromszék Táncstúdióban vagy a Kamarateremben. Készült egy terv a bábstúdió felújítására, ám a magas költségek miatt felmerült egy teljesen új bábszínház építésének lehetősége is, több vélemény szerint ez lenne a legjobb megoldás, mert Sepsiszentgyörgy megérdemel egy önálló bábszínházat.
Péter Orsolya „kapott feladatként” tekint művészeti vezetői munkájára, művelődésszervezőként szegődött a bábtársulathoz 2011-ben, azóta folyamatosan tanulja új színházi szakmáját. Jól ismerte Nagy-Kopeczky Kálmán elképzeléseit, s mint meséli, a néhai társulatvezető folyamatosan küzdött a bábszínházért, annak érdekeit mindennél előbb helyezte, túlhajszolta magát, és ma már úgy látja, beszélgetéseik alkalmával „hagyakozott”, mert tartott a haláltól. Nagy-Kopeczky Kálmán önálló műfajként tekintette a bábszínházat, mely kortól függetlenül a lélekre hat, mindig nagyon figyelt a gyermekekre, és markáns irányvonalat szabott, melynek lényege, hogy a nagyon gazdag magyar népmesei örökségre kell építeni – hangsúlyozza Péter Orsolya. Emellett folytatják a vidéki előadásokat is, mind a háromszéki falvakban, mind szórványvidéken. Tavaly ősszel a Székelyföld Napokon nyolc megyei faluban, illetve Brassó környékén léptek fel, igazi gyermeksereg követte előadásaikat.
2016-ban három új produkciót mutattak be, február végén Tasnádi István Cyber Cyrano című, kamaszoknak szánt „netdrámáját”, júniusban magyar népmese alapján készült, A rest legényről című bábjátékkal álltak színpadra, míg decemberben Nagy-Kopeczky Kálmán halálának első évfordulójára felújították korábbi, Benedek Elek meséje alapján készült darabjukat, A só című előadást. Legutóbbi bemutatójukat most február végén tartották, A három kismalac című hagyományos bábjátékukat szabadtéren, vásárokban is játszhatják majd. Két fesztiválra is készülnek, júniusban egy brassói nemzetközi báb- és marionettfesztiválra mennek, októberben pedig Nagyváradon várják őket a Fux Pál egykori bábtervezőnek, rendezőnek és grafikusnak emléket állító bábos találkozóra. Emellett magyarországi meghívásoknak is eleget tesznek, tegnap a debreceni Vojtina Bábszínházban léptek fel. De a Cimborák Bábszínház szívesen részt vállal minden gyermekeket érintő sepsiszentgyörgyi rendezvényen, újabban ők szervezik a Szent György Napok bábelőadásait is. Örülnek annak, hogy egyre több szabadelőadást tarthatnak, nemcsak délelőttönként fogadnak szervezett gyermekcsoportokat, hanem délutánonként egyre több család jön bábelőadásaikra, rendszeresen telt házzal játszanak, ez a sepsiszentgyörgyi közönséget dicséri, más erdélyi városokban ez kevésbé jellemző.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elfogadhatatlan a tanfelügyelőség eljárása
Mivel nem létezik egy végleges és visszavonhatatlan bírói ítélet, amely kimondja, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot törvénytelenül hozták létre, elfogadhatatlan a megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsának határozata, amit írásban is közölt az iskolával, és amelyben megtiltja, hogy a cikluskezdő előkészítő, ötödik és kilencedik osztályokba diákokat írjanak be. A tanfelügyelőség átirata a korrupcióellenes ügyészség által folytatott kivizsgálásra hivatkozik, ez azonban végleges bírói ítélet hiányában törvénysértő, mivel nem veszi figyelembe az ártatlanság vélelmét. Ezért az iskola és a szülők nevében Kincses Előd ügyvéd előzetes panaszt nyújtott be a tanfelügyelőségre és a prefektushoz. Ebben azt kéri a kormányhivatal vezetőjétől, hogy lépjen közbe a tanfelügyelőség által elkövetett hivatali hatalommal való visszaélés megszüntetése érdekében.
Kincses Előd a Római Katolikus Líceum képviseletében, a szülők egyetértésével beadvánnyal fordult a Magisztratúra Legfelsőbb Tanácsához is, hogy a szülők kihallgatása során a DNA ügyészei által elkövetett visszaélések kivizsgálását kérje, és a történtekről tájékoztatót küldött az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyészének, Laura Codruţa Kövesinek is. Kérte azt is, hogy rendeljék el a szülők tanúként való meghallgatásának betiltását is, ti. a nyomozati eljárás a líceum létrehozásának körülményeit vizsgálja, amiről a szülőknek nincs tudomása, mivel ők a már létező iskolával kerültek jogviszonyba.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)

Kertésznap Nyárádszeredában
Bár szerényebb a kínálat, továbbra is népszerű a vásár
Tizenötödik alkalommal tartották meg szombaton a hagyományos kertésznapot Nyárádszeredában. A környékbeli falvakból és a megyeszékhelyről is sokan látogattak el a vásárra, hogy beszerezzék a kertbe való facsemetéket, vetőmagokat, rózsatöveket, vagy éppen a nőnapi virágot.
Míg öt-hat évvel ezelőtt még zsúfolásig telt termelőkkel, kiállítókkal a nyárádszeredai művelődési ház előcsarnoka és az előtte lévő tér, a házilag termesztett gombától a mézig, a sajtkülönlegességekig, a szebbnél szebb tujákig, valamint a kisebb mezőgazdasági gépekig mindent meg lehetett itt találni a környékbeli, illetve a Székelyföld távolabbi részeiből érkező termelők asztalainál, az utóbbi években szerényebb a felhozatal, évről évre kevesebben hozzák el termékeiket. Ezt a visszajáró kiállítók is megerősítették.
Ennek ellenére a látogatók száma nem apad, szombaton már a délelőtti órákban nagyon sokan jöttek el vásárolni, a környező településekről érkező gazdák főként vetőmagokkal, facsemetékkel, rózsatövekkel a kezükben távoztak. Mivel az idényvirág-kínálat igen gazdag volt, a helybeli és környékbeli virágkertészek színpompás ciklámeneket, primulákat, jácintokat, tulipánokat, árvácskákat sorakoztattak fel, sokan kihasználták az alkalmat, és a közelgő nőnapra is bevásároltak. A kiállítók közül legtöbben virágot, facsemetéket és vetőmagokat kínáltak, de lehetett vásárolni finom nyárádmenti bort, pálinkát, hidegen préselt szörpöket, valamint mutatós szárazvirág-kompozíciókat is.
A kiállítók közül sokan a Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara nyárádszeredai kihelyezett tagozatának végzettjei. A marosvásárhelyi Makkai Tamás is itt szer-zett oklevelet, és az itt elsajátított ismereteket azóta is kiválóan kamatoztatja, bogyós gyümölcsöket termeszt és dolgoz fel. A szombati kertésznapon ízlésesen csomagolt szörpökkel, lekvárokkal várta vásárlóit. Mint mondta, Székelyhodoson gazdálkodik, ötven ár területen főként málnát, fekete ribizlit, szedret, epret termeszt, és fel is dolgozza. A hidegen préselt szörpöket, finom házi lekvárokat elsősorban piacokon, vásárokon kínálja, kialakult már egy állandó vásárlóköre, de tervezi, hogy a közeljövőben a biotermékeket kínáló boltokban is értékesíti. A termelő szerint nő a kereslet a bogyós gyümölcsökből előállított házi szörpök iránt, ugyanis ezeknek magas a vitamintartalma, és a vásárlók egyre inkább tudatosan választanak egészséges termékeket.
Nagyenyed mellől, Csombordról érkezett Zsigó István és felesége, akik rózsa-, egres-, málna-, ribizli- és szedertöveket forgalmaznak. Az áru mellé minden vásárlónak járt egy-két jó tanács is arról, hogyan kell elültetni, gondozni a kiválasztott tövet. A házaspár a kertésznap visszatérő vendége, mint mondták, a tavasz a csúcsszezon számukra, általában Marosvásárhelyen, Kolozs és Beszterce megyében piacokon árusítanak.
Tőlük nem messze dekoratív kis szekerek voltak kiállítva, mint kiderült, Nyárádmagyaróson készültek a munkák, amelyek igen jól mutatnak az udvaron, és virágtartóként is megállják a helyüket.
Sokan időztek el a nyárádszeredai Szeredai Zsuzsánna színpompás idényvirágokkal megpakolt ládái előtt. Nem csoda, hiszen igen gazdag volt a választék, és kedvező áron lehetett vásárolni tulipánt, cikláment, jácintot, primulát. A szomszédos asztalnál piros-fehér-zöld szalagos borokat lehetett kóstolni, és amennyiben az ízvilág elnyerte a látogató tetszését, meg is vásárolhatta. A borokat hűséges olvasóink, a marosvásárhelyi Kacsó házaspár készítette, jó házigazdaként kedvesen kínálgatták a látogatókat. Kacsó Zsigmond és felesége, Ibolya Marosvásárhelyen élnek, és Rigmányban termesztenek szőlőt negyven ár területen. Kacsó Ibolya alaposan kiveszi a részét az általában férfiak által űzött borászkodásból, néhány éve a nyárádszeredai kertészeti egyetemet is elvégezte, hogy elsajátítsa a szakszerű munkához szükséges elméleti tudást.
Szinte nem akadt látogató, aki ne állt volna meg a nyárádszeredai Szabó Botond asztalánál, ahol különféle szárazvirág-kompozíciók, húsvéti dekorációk sorakoztak. Az alig húszéves fiatalember kreatív munkái iránt egyre nagyobb a kereslet, felkérésre esküvőkre, különféle rendezvényekre is készít nagyobb tételben dekorációkat.
MENYHÁRT BORBÁLA
Népújság (Marosvásárhely)

A BBTE támogatja a Magyarságtörténeti Olimpiát
Az Oktatási Minisztérium jóváhagyásával 2017-ben először szervezik meg a Magyarságtörténeti Olimpiát, amelynek lebonyolítását anyagilag is támogatja a Minisztérium. Az olimpiát a Kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia karának Magyar Történeti Intézetével partnerségben szervezik meg.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete szakmai támogatásával biztosítja az olimpia szervezését, valamint arra kéri fel a történelemtanárokat, hogy hatodikos és hetedikes diákjaikat bátorítsák a versenyre való jelentkezésre.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia Karának Magyar Történeti Intézete
Rüsz-Fogarasi Enikő, dékánhelyettes
Nyugati Jelen (Arad)

Kollégiumi polcokra költöztek a kolozsváriak könyvadományai
Nagyenyed és Magyarlapád diákjaihoz jutott több tonna könyv
Akár a hűvösben melengető ajándék tavaszi napsütés pénteken reggel, éppen olyan hétágra szikrázósan nevetős örömmel húzták, tologatták, hurcolták, pakolták a könyvekkel teli dobozokat a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének munkatársai a Donát úti stúdióból. A leégett kommandói iskola könyvtárának pótlására hirdetett könyvgyűjtést a rádió – februárban aztán több ezer kötet gyűlt össze a Donát úton és a Szabadság szerkesztőségében. Sokan teljes könyvtárakat adtak át, sok háziolvasmány, szótár, meséskönyv, regény gyűlt, de értékes könyvritkaságokat is hoztak, mások a boltban vásárolt újdonatúj köteteket. A kommandói iskola könyvtára a sokfelé szervezett gyűjtéseknek köszönhetően mára olyan gazdag, hogy akár egy városi iskolának is dicsőségére válna, így a kolozsvári adományok nagyobb része – az adakozók vágya szerint – más gyerekekhez kerül. Száznál több doboz ment elsőként Nagyenyedre és Magyarlapádra.
Sajtósok, ha összetanakodnak
Rácz Éva rádiós szerkesztőt (a MÚRE elnökét) arról kérdeztem, hogyan jutott eszébe ez a könyvgyűjtősdi, s miért nem beszélte le magát róla azzal, hogy „ugyan, majd biztos valaki más gyűjteni fog, miért éppen nekem kellene”?
– Az ötlet akkor született, amikor megláttam a Bajai Könyvtár felhívását. S alatta a kérdést, hogy „Kolozsváron gyűjt valaki?” A kollégáknak, elsősorban Kristály Beának köszönhető, hogy nem beszéltem le magam. Mert első pillanatban azt mondtam, én beülök az autómba, s elviszem, ami összegyűl. Bea pedig azt mondta, ő kiáll a Főtérre két dobozzal. Persze, februárban. Aztán elgondolkodtam, hogy esetleg kellene engedély, ha nyilvános helyen gyűjtünk, mint kiderült, ez így is van. S közben tanakodtunk arról – már Ferencz Zsolttal hárman –, hogy jobb lenne zárt helyen gyűjteni. A következő „bűnös” Tibori Szabó Zoltán, aki azonnal igent mondott a kérésemre, hogy a Minerva házban kapjunk valahol menedéket a könyveknek. Azt hiszem, innen már nem volt menekvés. Aznap elkészült a felhívás, másnap a rádiószpot, aztán a mégjobb szpot, majd harmadnap az újabb változat, amibe már a Marosvásárhelyi Rádió is belekerült... S azon kaptuk magunkat, hogy 3 nap alatt 1200 kötetünk lett – mondja sajtós kollégám, aki pénteken reggel fél tízkor még a rádióban beszélt, és öt perc múlva velünk együtt dobozolt.
Egészen gyorsan kiderült, hogy a mikrobusz és a három személyautó korántsem lesz elég. Az ablakok szintjéig pakolt kisbusz már rogyadozott a súly alatt, és még legalább ugyanannyi doboz várakozott a lépcsőkön. És így lett „cégéres” a karavánunk: csatlakozott a rádió kék-fehér feliratával ellátott utánfutós autó. Igaz ugyan, hogy Enyed előtt már azon is kiütköztek az izzadságcseppek – szerencsére egyszerűen orvosolható – műszaki tünetei, de így már minden doboz eljuthatott oda, ahova szánták.
Nagyenyed: Megússzuk a matekórát!
Nagyenyeden már vártak: a Bethlen Gábor Kollégium 650 diákjából azonnal ott termett egy népes csapat, így mi, írott és rádiós, tévés sajtósok dobozcipelés helyett sorra faggathattuk a diákokat, az igazgatót, a könyvtárost. Aki még nem járt ott a nyár óta, és esetleg korábbi beszámolóinkat sem olvasta, azok kedvéért elmondom, hogy a nagyenyedi kollégium egy hatalmasan merész, többmillió eurós projekt keretében teljes felújításon esett át, minden egyes kőkockája, lépcsőfoka talán még az eredetinél is szebb finomsággal szépült meg, de még az udvarán minden egyes fűszál is újdonatúj. Az egész épület hangulata ma is ugyanolyan oxfordi, mint amilyennek a nyáron láttuk. A folyosók akkor még kopár falait a földszint egy részén a kollégium évszázadairól regélő egykori fekete-fehér fényképek borítják, letűnt korok és jövendőbeli generációk közötti kapocsként lakályossággá szelídítve a pazar épület komoly eleganciáját. Itt siettek libasorban az enyedi diákok a nagy doboz könyvekkel. Volt köztük, aki inkább afeletti örömében suhant súly alatt is centire a földtől, hogy megússza a matekórát (vagy inkább egy szekundát…?), de olyan is, aki nem bírta kivárni, míg minden doboz bekerül, és máris fellapozott egy kötetet.
A nagyenyedi kollégiumnak két könyvtára is van, a dokumentációs a levéltári, régebbi kiadványokat őrzi, a háziolvasmányok és ifjúsági irodalom az általános könyvtárban kölcsönözhető. 35 ezer könyv között mégis az utóbbiak vannak elnyűttebb állapotban, magyarán a kötelezőket már-már rongyosra olvasták, a jobb példányokra várakozni kell, és hát egy-egy osztály nagyjából egy időben olvasná ugyanazt a Jókait vagy Móriczot. Ide főleg ilyen könyveket válogattak a rádiósok az adományozottakból, de a mintegy 80 dobozba természetesen másféle kötetek is kerültek. Ercsey Etelka könyvtárosnak bőven lesz dolga a válogatással, kartotékolással, néha a diákok segítik. A könyvtárat egyébként nem csak a tanulók használhatják, főleg véndiákok, nyugdíjas pedagógusok szoktak visszajárni.
– Pár éve a könyvtár könyvadományokból gyarapodik, régóta nem volt pénzadomány, amit könyvvásárlásra fordíthatnánk. Legutóbb ezelőtt 4-5 évvel a tanfelügyelőségtől kaptunk e célra pénzt, abból háziolvasmányokat vettünk – mondja a könyvtáros, akitől azt is megtudjuk, hogy a kortárs irodalom ritka az adományokban. Rumini egy sincs például, Varró Dani sincs az enyedi könyvtárban –amely egyébként az ötvenes években alakult meg, mint kiderült, addig minden osztálynak saját külön könyvtára volt. Ercsey Etelka rengeteg rendezvényről mesél, amelyekkel a könyv, az olvasás felé próbálják csalogatni az ifjúságot: – Szeptemberben a népmese napjával kezdődnek rendezvényeink, október az iskolai könyvtárak hónapja, akkor különféle eseményeket szervezünk, amelyeknek valamilyen köze mindig van az olvasáshoz is, bekapcsolódtunk a felolvasómaratonba, tegnap Arany felolvasás volt a hetedikesekkel – sorolja, és megtudjuk, hogy könyvbazárt is szoktak szervezni, aki nagyon szeret olvasni és nincs lehetősége vásárolni, az ott juthat könyvekhez.
Közben kicsengetnek, diákokkal telik meg az udvar, a folyosók, készülnek a szombati Bethlen bálra, amely már sokéves újabbkori, és igen népszerű hagyománya a kollégiumnak: tulajdonképpen szalagavató, nagykorúsítás, a lányok menyasszonyi ruhában, a fiúk öltönyben társasági táncokkal mutatkoznak be. Indulunk Magyarlapádra.
Magyarlapád: Eddig könyvből volt hiány, most polcból
Az áthaladó közúti forgalom Nagyenyedet sem kíméli, itt még kerülőút sincs, mint például Kolozsváron. Pénteken két óra körül araszolgatunk a főúton, mígnem a vasútállomás irányába kanyarodunk, és innen már szabadon autózhatunk tíz kilométert a népzene szeretetéről, néptánctáboráról híres Magyarlapádig. A mintegy ezres lélekszámú református községben néhány éve jutottak a gyermeklétszám-apadás felismerésének arra a szintjére, amelynek eredményeképpen tavaly ősszel megnyitották a Magyarlapádi Szórványkollégiumot. Hét környékbeli faluból járnak ide a gyermekek, hétköznap húszan laknak a világos, macis ágyneműhuzatos (a rádiós kolléganőknek ez nagyon tetszett!) bentlakás külön fürdőszobás hálóiban, ebédlővel-konyhával felszerelt épületében. A lépcső mellett sötétzöld szekrény, a fapolcokon tiritarka házipapucsok sorakoznak gazdáik vasárnap esti visszatérésére várakozva. De ezt már mind később látjuk, előbb a papilak melletti gyülekezeti házba hordjuk a dobozokat, mintegy harmincat. Itt aztán igazán nagy szükség van rájuk, hiszen a könyvesszekrényeken legfeljebb három polcnyi kötet sorakozik, a bentlakásba csak néhány könyvet vittek át, ami pedig az iskolában van, azt a tanítók használják. Nos, a kolozsvári adományozóknak köszönhetően most már bizony azon kell törniük a fejüket, hogy újabb könyvespolcokat szerezzenek…
– Sohase képzeltük, hogy nem fog elférni a könyv. Az iskolának van könyvtára, ott a tanítónénik használják inkább, de azt szeretnénk, hogy a gyerekek kezébe, esténként is jusson könyv – magyarázza Sipos Margit, a szórványkollégium gondviselő tanára, ahogyan magát meghatározza, hiszen, mint mondja, igazgatni nem szereti az embereket, inkább a gondjukat viselné. A szórványkollégium délutáni iskolát is kínál a 0–6. osztályosoknak, akik délután háromtól ötig itt tanulnak. Sipos Margit szerint a lapádi iskolában összesen száznál több diák tanul, a közeli Magyarbecén is van 20-25 tanuló az elemiben. – Csökkent a létszám az előző évekhez képest, de most növekedési hullám következik, abból ítélve, hogy hány kismama sétál az utcán – állapítja meg nevető bizakodással, és kérdésemre elmondja, rajztanárra lenne szükségük és szakképzett pszichológusra, akihez a kollégiumi gyermekek a kérdéseikkel fordulhatnak. Visszakanyarodva a könyvekre…
– Vannak könyvszerető emberek a faluban. Nagyon szép dolognak látom, hogy azok, akik már ráérnek arra, hogy olvassanak, megtegyék. Én például a nagyanyámnak nem győztem hordani otthonról a szomszéd házba a könyveket, mert olyan gyorsan olvasta – mondja a gondviselő tanár, és következő mondatával ismét a szórványkollégiumnál tartunk: – Nagyon jó érzés nekünk is bejönni ide, valahogy úgy van, hogy már mindjárt jobban vágyunk ide, mint haza. Minden eseményt együtt ünnepelünk, szülinapokat, karácsonyt, a Mikulást együtt vártuk, otthon más, ott csak egy-két gyermek, de itt sokan vannak. Nagyon tudnak örvendeni mindennek, és mi tudunk örvendeni annak, amikor felénk szaladnak…
Reménykedjünk, hogy a kolozsvári adománykönyvekben is sok örömét leli majd magyarlapádi kollégista, nanók, apók, nyugdíjon innen és túl. A könyvosztogatásnak még koránt sincs vége: Kommandón kívül Zsobokra, majd Temesvárra is jut a dobozokból.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Fantomok és szárnyasok a Helikon Esten
Három verseskötettel ismerkedhettek meg a jelenlévők péntek délután a Gaudeamus könyvesboltban: a Helikon Estek rendezvényén Horváth Benji, Nagy Kata és Tolvaj Zoltán költőkkel László Noémi beszélgetett.
Miről ír a költő, szubjektíven önmagáról vagy sem, a meghívottak romantikus vagy klasszikus költőnek tartják magukat, ezekkel a kérdésekkel indította el a beszélgetést László Noémi.
Tolvaj Zoltán, akinek a Fantomiker című kötetét mutatták be, nagyon romantikus költőnek vallotta magát 20 évvel ezelőtt, ám ma már nem feltétlenül követi ezt az ideált. Ennek oka lehet az is, hogy a Telep Csoport a klasszikus irányvonalat követi, így a korszellem miatt szakított ő is a romantikus ideállal. Szerinte a romantikus költőkép kialakulása köszönhető a blogoszférának is, hisz a blogok számtalan költőt emeltek ki, és erre a felületre a radikális őszinteség a jellemző.
Horváth Benji, Az amnézia útja kötet szerzője, a két ideál között egyensúlyozik, és tudatosan figyel arra, hogy a kettő egyszerre tudjon érvényesülni, próbál kívülről, távolabbról szemlélődve írni, nemcsak belülről.
Nagy Kata az itt bemutatott, és a következő kötetében is el akar fordulni attól, hogy ennyit mutasson meg önmagából, erre utal a mostani kötetének a címe is, Inkognítóablak, amely sugallja, hogy meg akar mutatni valamit magából, de ugyanakkor el is akar takarni valamit. Hasonló kettősség jellemzi Tolvaj Zoltán kötetcímét is.
László Noémi a továbbiakban arra volt kíváncsi, hogy a kötetben szereplő versek közül hány jelent már meg folyóiratban, vagy bármilyen más online vagy offline felületen. Egyedül Nagy Kata publikálta a versei felét máshol, Horváth Benji és Tolvaj Zoltán csak néhányat. László Noémi szerint 15-20 éve még az volt a gyakorlat, hogy ha egy vers megjelent egy folyóiratban, akkor azt a költő kiengedte a kezéből. Mindhárom meghívott megegyezett abban, hogy ez ma már nem így van, sőt Horváth Benji kiemelte, ő bíztatja a fiatal költőket, akik a Helikonban publikálnak, hogy ne féljenek a közlés után is változtatni verseiken, ha úgy érzik szükségesnek.
A következő kérdéskör előtt László Noémi megkérte a meghívottakat, hogy olvassanak fel egy-egy verset a köteteikből, Tolvaj Zoltán Keserű fog című versét, Nagy Kata Tájékozodás bajban alkotását, míg Horváth Benji Kelenföld című költeményét olvasta fel.
Nagy Kata és Tolvaj Zoltán verseiben érződik Pilinszky János, József Attila vagy Nemes Nagy Ágnes hatása. Nagy Kata szerint annyira beleivódott Pilinszky és József Attila, hogy észre sem veszi, ha hozzájuk nyúl vissza. Tolvaj is hasonlóan elmélyült már Pilinszky vagy Nemes Nagy Ágnes költészetében, így szerinte neki már szabad rosszat mondania róluk, hisz annyira beleivódtak már és ismeri őket, hogy nem tud szent tehénként tekinteni rájuk, képes meglátni bennük a hibát, és ezeket a tökéletlenségeket szeretné megmutatni, persze nem kultuszromboló módon.
Egy újabb kör felolvasás után, László Noémi arra volt kíváncsi, milyen tudatállapotban írták a költők a kötetben szereplő verseket. Mint kiderült, Horváth Benji és Nagy Kata is józanon írta, ám nem egyeztek meg abban, pontosan mi a józan, és mi a tudatmódosult állapot. Horváth szerint nem is igazán lényeges az, hogy milyen állapotban volt, amikor írta a verset, az utómunka sokkal fontosabb. Horváth kijelentésére Tolvaj Zoltán kimondta az est végmondatát: „Egy verset nem lehet befejezni, csak abbahagyni.”
SARÁNY ORSOLYA
Szabadság (Kolozsvár)

Romániai magyar sérelmek az amerikai külügy jelentésében
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium államosítása, valamint a magyar anyanyelvhasználat korlátozása és a magyar jelképek elleni hatósági hadjárat is szerepel az amerikai külügyminisztérium éves emberi jogi jelentésében.
A kisebbségekkel szembeni diszkrimináció és a korrupció miatt is bírálja Romániát az Egyesült Államok külügyminisztériumának 2016-ra vonatkozó éves emberi jogi jelentése. A helyi idő szerint pénteken nyilvánosságra hozott jelentés kitér a romániai magyar közösséggel szembeni jogsérelmekre is, így megemlíti a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítását, amelyet a vonatkozó bírósági ítélet nyomán a román állam az Erdélyi Református Egyházkerülettől kobozott el. A jelentés külön kitér arra, hogy az egyházak és a nemzeti kisebbségek esetében a kommunizmus idején államosított tulajdonok visszaszolgáltatása aránytalanul lassú ütemben haladt. Megemlíti a dokumentum azt is, hogy tavaly februárban a Maros megyei táblabíróság megtagadta a Székelyföld népszerűsítését célzó szövetség bejegyzést.
A jelentés szerint a mintegy 1,2 milliós magyar közösség főleg az anyanyelvhasználat korlátozása miatt panaszkodott. Itt megemlíti az RMDSZ jelentését a kisebbségi nyelvek európai chartájának romániai alkalmazásáról, amely szerint a magyar közösségtől megtagadták a jogot, hogy a bíróságokon és a közigazgatásban az anyanyelvét használja, emellett számos települési önkormányzat megtagadta a kétnyelvű feliratok kihelyezését.
Ugyancsak megjegyzi a dokumentum, hogy a román kormány továbbra is megtagadja a magyar nyelvű állami egyetem létrehozását, és kitér arra is, hogy a magyar diákok rosszabbul teljesítenek a különböző vizsgákon, mivel nem idegen nyelvként tanítják számukra a románt. Megemlíti a dokumentum azt a februári, kolozsvári incidenst is, amikor egy kolozsvári orvos agresszívan szóvá tette, hogy egy balesetet szenvedett lány nem beszélt elég jól románul. Szintén szerepel a jelentésben a székely zászló és a székely jelképek elleni román hatósági hadjárat. A dokumentum ismét csak kitér arra, hogy néhány moldvai önkormányzat megtagadja a magyarórák tartását az ott élő csángó közösség tagjai számára.
A külügyi jelentés a romák helyzetére is kitér, azt állítva, hogy a roma közösséget folyamatos diszkrimináció sújtja, amiatt nem jutnak hozzá a megfelelő minőségű oktatáshoz, lakhatáshoz, orvosi ellátáshoz és munkahelyhez. A dokumentum a rossz börtönviszonyokról is említést tesz, emellett kitér arra, hogy még mindig nem szolgáltatták vissza a görög katolikus egyház javait, szerepel benne a nők elleni erőszak problémája, a homoszexuálisok elleni diszkrimináció, valamint a korrupció ügye is.
Nem hagyja ki a korrupció témáját sem: eszerint a román hatóságok folytatták ugyan a nagykorrupció elleni küzdelmet, és fontos közszereplő és üzletember ellen eljárás indult, ám a sikerek ellenére a korrupció továbbra is problémát okoz, a közszférában pedig továbbra is bevett gyakorlat a vesztegetés. A dokumentum felrója, hogy a parlamenti mentelmi jog miatt több volt miniszter ellen is meghiúsult a bűnvádi eljárás, és az összeférhetetlenség, illetve az etikátlan hivatali magatartás továbbra is burjánzik mindhárom hatalmi ágban. Megjegyzi: különösen a közbeszerzések terén tapasztalható a korrupció.
Kelemen: az RMDSZ tájékoztatta Washingtont
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton az amerikai jelentés kapcsán közzétett állásfoglalásában rámutatott: az RMDSZ azt reméli, hogy az Egyesült Államok lezárja az információgyűjtés folyamatát az erdélyi magyarságot ért jogtiprások ügyében és a politikai cselekvés szakaszába lép. Kelemen szerint az RMDSZ erőfeszítésének eredménye, hogy az Egyesült Államok immár jobban átlátja az erdélyi magyarság helyzetét.
Az RMDSZ elnöke méltányolta, hogy az amerikai külügyminisztérium idén is kitér az erdélyi magyar érdekképviselet által jelzett jogtiprásokra, ezek sorában pedig beszámol a magyar közösség elleni diszkriminációról, a közösségi szimbólumok és jelképek tiltásáról, a Mikó-ügyről, az elkobzott javak visszaszolgáltatásának helyzetéről, a Székelyföld-ellenességről, az anyanyelvhasználat korlátozásáról, a román nyelv anyanyelvként való oktatásának problémájáról.
„Azt reméljük, hogy ez a legutóbbi dokumentum (...) immár egy hosszú kezdet végét is jelöli, az információgyűjtés folyamatának lezárását. Ugyanakkor azt is jelzi, hogy Amerika részéről eljött a tettek, a politikai cselekvés ideje” – idézte a szövetség hírlevele az RMDSZ elnökét. Az állásfoglalásból kiderül: az RMDSZ továbbra is folyamatosan tájékoztatni fogja amerikai partnereit, azt remélve: elegendő, nevén nevezett visszaélés birtokában figyelmeztetik majd a román államot arra, hogy a kisebbségek kérdése koránt sincs megoldva. A napokban az RMDSZ a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében észlelt visszaélésekről is tájékoztatta az Amerikai Egyesült Államok nagykövetét.
„Úgy véljük, minél inkább szőnyeg alá söpri Románia a magyar közösség elleni visszaéléseket, minél inkább egy mintaország képét közvetíti a nagyvilág felé, annál inkább eltávolodunk attól a 27 éves álomtól, amelyért folyamatosan küzdöttünk, amely a többség és kisebbség párbeszédére, a kölcsönös tiszteletére épül" - olvasható Kelemen Hunor RMDSZ-elnök állásfoglalásában. Az amerikai külügyminisztérium Romániáról szóló emberi jogi jelentése évről évre felsorolja mire "panaszkodnak" az erdélyi magyarság képviselői, erről azonban az ország közvéleményének nagy része nem szerezhet tudomást, hiszen a dokumentumot ismertető román hírforrások alig vagy egyáltalán nem említik annak magyar vonatkozásait.
Csökkenő szólásszabadság
Az emberi jogi jelentés általános, nem egyes országokra vonatkozó része egyébként a szabadságjogok, köztük a szólásszabadság és a gyülekezési jog visszaszorulását állapította meg . A dokumentum nem tartalmaz általános összefoglalót, az azt ismertető videokonferencián azonban elhangzott: a minisztérium megállapítása szerint tovább szűkült a civil társadalom tere a világban. Állami és nem állami szereplők is lépéseket tettek a civil társadalom tevékenységének szűkítésére, a média- és az internet szabadságának korlátozására és az ellenzéki hangok elnyomására. Sok országban a kormányok nyílt és közvetlen eszközökkel, így például a politikai tevékenység korlátozásával, a politikai ellenzék betiltásával vagy korlátozásával, illetve körülményes közigazgatási eljárások előírásával csorbítják az alapvető szabadságjogokat - hangzott el a videokonferencián.
Magyarországról szólva a jelentés leszögezi, hogy az ország többpárti parlamentáris demokrácia. A legfontosabb emberi jogi problémának az országon áthaladni akaró migránsok és a menedékkérők kormányzati kezelését tartja. Megjegyzi, hogy egyes jelentések szerint az országba illegálisan belépő migránsokat és menedékkérőket bántalmazások érték a biztonsági szervek részéről, de a kormány nem indított független vizsgálatot ezekkel kapcsolatban.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Eltávolodás a Neumann-univerzumban
A digitális technológia térhódításával, azáltal, hogy a Gutenberg-galaxistól egyre inkább eltávolodunk a Neumann-univerzum felé, maga a költészet is megváltozik – mutattak rá a Helikon folyóirat legutóbbi estjének meghívottai.
A kincses városbeli Gaudeamus könyvesboltban László Noémi költő, a folyóirat versrovatának szerkesztője három fiatal szerző legújabb műveit, a kolozsvári Horváth Benji: Az amnézia útja; valamint a budapesti Nagy Kata: Inkognitóablak és a szintén budapesti Tolvaj Zoltán: Fantomiker című verseskötetét mutatta be pénteken a gyér közönségnek.
A József Attila Kör (JAK) és a Prae.hu gondozásában megjelent kötetek közös vonása, hogy a veszteségről, annak feldolgozásáról szólnak, néha a szerzők szerint is túl személyesen. László Noémi első, az Arany-év kapcsán felmerült kérdésére, hogy a mai kor költőjére a romantikus vagy a klasszikus költőideál jellemzőbb, a szerzők inkább a kettő közötti folytonos egyensúlyozásra mutattak rá. Bár a budapesti Telep Csoport példája alapján a magyarországi költészetre inkább az eltávolodás a jellemző, egyesek tudatosan is törekednek arra, hogy ne mutassák meg túlságosan magukat, de a költőknél mindig is megfigyelhető bipolaritás továbbra is jelen van – hangzott el.
Tolvaj Zoltán szerint, aki 9 év után publikált ismét, „nála ez a kettősség elég káros tud lenni”. Mint elmondta, a JAK szerkesztői több mint 500 oldalas kéziratból rakták össze az alig százoldalas kötetet. A kemény szerkesztői munka az egyéves szünet után újabb kötettel jelentkező Horváth Benji esetében is megmutatkozott. „Úgy küldtem el a kéziratot, hogy már utáltam kicsit” – vallotta be a kolozsvári költő, aki szerint nyolc év szerkesztett formában már sokkal szimpatikusabb anyaga található meg a kötetben.
„Három hónappal a megjelenés előtt szinte minden verset újradolgoztam” – tette hozzá, költőtársaival együtt elismerve, azáltal, hogy papír helyett számítógépen íródik, és legtöbbször online jelenik meg először, maga a vers, a versírás is átalakul, egyre nehezebben nyeri el végleges formáját, hiszen a szerzőnek lehetősége van folyamatosan alakítani rajta. A virtuális világ más módon is beférkőzik a költészetbe, Horváth Benji például az első magyarországi YouTube-sztártól, Szalacsi Sándortól származó idézettel ütötte fel kötete harmadik ciklusát.
A kötetek kapcsán a modern világ egyre meghatározóbb „kellékeinek” minősülő tudatmódosító szerek is szóba kerültek, és felmerült a kérdés, lehet-e ma egyáltalán józanul írni. Tolvaj Zoltán úgy vélte, a mai nagyvárosi ember rohanó világában egyre inkább alkohol vagy más tudatmódosító szer révén valósul meg „az idő megragadása, jön létre a tér”.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Hagyományos családmodell a színpadon
Hagyományos értékeket képviseltek a Homoród menti családos népdalvetélkedőn résztvevők, akik településük viseletében régi, eredeti dalokat énekeltek. A tizenkilencedik alkalommal megrendezett eseménynek a Hargita megyei Szentegyháza adott otthont a hétvégén.
Közös balladaénekléssel kezdődött szombaton a szentegyházi Gábor Áron Művelődési Házban a tizenkilencedik alkalommal megrendezett Homoród menti családos népdalvetélkedő. A versenyen a négy nemzedéket képviselő csoportok régi, településükre jellemző, eredeti népdalokat mutattak be, a bírák figyelembe vették a hiteles családi összképet – férj, feleség, gyerekek (minden korosztályból) –, illetve a népviseletet is. A megmérettetés fő célja, hogy a generációk hallják egymást énekelni, de az is lényeges, hogy a közösségek megtanulják különválasztani a nótát a népdaltól.
„A népdalvetélkedők hosszú ideje az iskolákba szorulnak, kizárólag gyerekek vesznek részt rajtuk. Ez a verseny azonban egészen másról szól, lehetőséget ad arra, hogy a Homoród menti népdalokat közösen felelevenítsük”– részletezte Haáz Sándor szervező, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetője. Hozzátette, a vetélkedő sajátossága, hogy generációkat „összekeverve” mutatkozzanak be a települések – ennek így olyan jellege lesz a színpadon, mint amilyen a családi tűzhelyé volt száz évvel ezelőtt.
A szervezők ezt a korszakot szeretnék feléleszteni a színpadon. Nyolc Homoród menti falu – Szentkeresztbánya, Homoródremete, Kápolnásfalu, Lövéte, Homoródalmás, Szentegyházasfalu, Homoródszentmárton, illetve Homoródszentpál – valamint három más vidék –, Békéscsaba, Pusztina és Madéfalva – csoportjai szálltak versenybe. A fellépés sorrendjét sorshúzás döntötte el, egy produkció legtöbb félórás lehetett. A legfiatalabb résztvevő másfél éves, a legidősebb a kilencvenhárom éves kápolnási Lőrincz Gábor volt.
A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is négy korcsoportban versenyeztek, így a 7–12, a 12–20, a 20–60 és a 60–100 év közöttiek mutathatták meg tudásukat a szakmai zsűrinek, amelyet Szalay Zoltán néprajzkutató, Györfi Erzsébet népdalénekes és Török Viola rendező alkotott. Minden versenyző egy általa választott és egy, a bírák által kért éneket adott elő. „Tavaly tizenketten jöttünk el, most pedig huszonhatan, ami nem kis dolog, figyelembe véve, hogy egyre nehezebb összegyűjteni a résztvevőket: mindenki elfoglalt, nehéz megfelelő időpontot találni a próbákhoz” – mesélte Sorbán Enikő népdalénekes, az almási csoport irányítója.
Dósa Ildikó
Krónika (Kolozsvár)

Egy Tisza-örökös Arany Jánosról
Az Arany János geszti éveiről fennmaradt szájhagyományoknak, a kommunizmus idején sulykolt híreszteléseknek sokszor ellentmondanak a dokumentumok – állapítja meg Tisza Kálmán, a vele azonos nevű néhai miniszterelnök Marosvásárhelyen élő dédunokája a Krónikának a költő születésnapjának bicentenáriuma alkalmából adott interjúban. Az 1949. március 2-ai kitelepítés és vagyonelkobzás elszenvedőiként kérdezőt és válaszolót sorstársi-baráti viszony köti össze, ezért a beszélgetésben a tegező forma használata.
– Az Arany János szülővárosához, Nagyszalontához közel fekvő Geszt a mai Magyarország területén található. A két Tisza, azaz a két miniszterelnök: Kálmán és István a geszti kastélyból indult útnak. A család egy része Trianon után Erdélyben maradt, édesapád családja is. Elöljáróban talán nem árt egy kis családtörténet, hisz Arany János emléke is indokolja ezt.
– A Tisza család a borosjenői és szegedi előnevet kapta és használta. Geszt a család történetében új szerzeményű birtoknak számít, ugyanis az egyik elődünk/ősünk 1760-ban költözött oda, miután királyi adományként megkapta a török dúlások idején odaveszett Borosjenő helyett. A szegedi előnevet és grófi rangot Tisza Lajos kapta a királytól 1883-ban Szeged városának újjáépítésében szerzett érdemeiért az 1879-es árvíz után, mely csaknem teljesen elsöpörte a várost. A királyi adományozás természetesen kiterjedt jog szerint a törvényes utódokra is. Dédapám – puritán gondolkodása folytán – nehezen egyezett bele az említett méltóságcím elfogadásába, végül halálos ágyán fekvő testvérének kérésére engedelmeskedett. Már öt éve miniszterelnök volt, és még egyetlen hazai rendjelnek sem volt tulajdonosa.
Érdekes például az a történet, amikor Károly román király Budapesten tett tisztelgő látogatása alkalmával román csillagrendet adományozott Tisza Kálmánnak, s erre a magyar király személye körüli miniszter, aki egyébként a Tisza-kabinet minisztere is, azonnal előterjesztést nyújtott be a királynak, hogy Tisza Kálmán miniszterelnöknek a Szent István-rend nagykeresztje adományoztassék (...). Az I. világháború után meghúzott országhatárok a Tiszák birtokait is átszelték. A Romániához csatolt birtokrészek központja Bihar megyében, Erdőgyarak községben, a Csegőd-pusztán a 19. század második felében épült kastély volt, és a miniszterelnök másodszülött fiának, az én nagyapámnak a tulajdonához tartozott. A háború után az akkori törvények értelmében nagyapám szabadon választhatott az anyaország és Erdély közt. Itt maradt. Csegődön nagyapám virágzó gazdaságot hagyott édesapámra (Györgyre), aki komoly szaktudással, modern agrotechnika alkalmazásával továbbfejlesztette azt. Fejlettségét az is bizonyította, hogy az 1945-ös földreform után is meghagyták mintagazdaságnak, ami elég ritka dolog volt akkortájt, mert a hírhedt 187-es számú törvényrendelet szerint a birtokokat 50 hektárra zsugorították.
Családunkat, szüleimet Csegődön érte az 1949-es kitelepítés, amikor minden ingó és ingatlan vagyont elkoboztak tőlünk, és kényszerlakhelyre hurcoltak bennünket Marosvásárhelyre. Majd sok-sok zaklatás, házkutatás után apámat koholt vádak alapján, a társadalmi rend elleni bujtogatás címén 14 évi kemény börtönre ítélte a kolozsvári hadbíróság. 1964-ben, ötévi raboskodás után szabadult a román politikai irányváltás következtében. Akkor engedték szabadon – amerikai nyomásra – a politikai foglyokat, rá egy évre jelentették ki hivatalosan, hogy vége az osztályharcnak. Gesztet nagyapám testvérbátyja, Tisza István (miniszterelnök) és örökösei bírták a II. világháború végéig.
– Kérlek, beszélj Arany János Geszten töltött éveiről. Hogyan került nevelőnek, házitanítónak a Tisza családhoz?
– A költő 1851-ben és 52-ben lakott Geszten, mely idő alatt már a magánéletbe visszavonult egykori bihari konzervatív politikus, Tisza Lajos (1798–1856) és Teleki Julianna grófnő legkisebb fiának, a költői hajlamú Domokosnak volt a nevelője, házitanítója. Ami most igen fontos: a szabadságharc elbukása után Arany Jánosnak is tartania kellett a megtorlásoktól forradalmi tevékenysége miatt. Szalonta környékén bujkált egy ideig, s a katonai őrjáratok ütemes lépéseit hallva a házaikba húzódott emberek azt suttogták: „Most mennek Aranyért”. De Kenyeres János szalontai szolgabírónak köszönhetően nem esett bántódása. Viszont anyagi gondokkal küzdött, állása bizonytalan volt, mert az akkori megyefőnök kifogásolta a rebellis munkatársat. Röviden: Arany János elfogadta a Tisza család meghívását, Gesztre költözött, és 1851. május 13-án állását elfoglalta. Tanítványa, Tisza Domokos akkor 14 éves volt.
A Tisza család története kötetben
Tisza Kálmán hitelt érdemlően megírta a borosjenői és szegedi nemesi előnevet viselő Tisza család történetét a kolozsvári Korunk folyóirat felkérésére, amelyben szó esik a költő geszti éveiről is (megjelent magánkiadásban is: A Tisza család krónikája, Marosvásárhely, 2003). A szerző írásának ezt a mottót választotta: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, / Ember lenni mindég, minden körülményben." (Arany János: Domokos napra, Geszt, 1851. augusztus 4.)
Arany János személyében a kis Domokos a kor legnagyobb hazai költőjét nyerte mesterül, akit őszintén meg is szeretett. Felügyelete alatt bővíthette világirodalmi olvasottságát, s tőle vehette irányát költői fejlődése. Korai halála ellenére az ifjú költőtanítvány kötetnyi, mintegy kétszáz verset hagyott ránk, melyhez egykori mestere, a magyar irodalom óriása írt előszót. Rövid életrajzát is Arany János állította össze. A nagy költő geszti éveiről fiától, Arany Lászlótól tudhatunk meg többet, ugyanis Laci elég sok időt töltött apjánál, amikor is szabad idejében Tisza Domokossal és a hozzájuk érkező unokatestvérekkel, a Bethlen fiúkkal játszott a kastély parkjában, a tó körül.
Akkor kapta Arany Laci a Marokvas becenevet, mert keménykötésű, fekete hajú kisfiú volt. Aranynak Gesztről való távozásával nem szűnt meg barátsága Tisza Domokossal, amit gyakori levélváltásuk bizonyít. Azokban hazai és világirodalmi kérdésekről is szó esik. A költő később, gimnáziumi tanár korában is ellátogatott Gesztre Tiszáékhoz, majd Domokos is felkereste Aranyékat Nagykőrösön több ízben, de találkoztak ők Pesten is.
Az Arany János geszti éveiről fennmaradt szájhagyományoknak sokszor ellentmondanak a dokumentumok. Például nevelői állása elfoglalásakor szállást a kastély első emeletén kapott. Az, hogy a költő a meleg nyári hónapokban szívesen időzött a kastély parkjában álló kies kerti lakásban, melynek zsuppos fedelére hatalmas bükk- és szilfák terjesztették árnyékukat – Arany szabad akaratából történt. 1971 óta Sáfrán György budapesti Arany-kutató és sok egymásba fonódó kéz munkája által az említett geszti házikóban Arany János Emlékmúzeum működik. A Tisza család Arany János emlékét mindig kegyelettel őrizte, műveit olvasta és alaposan ismerte. Tisza István miniszterelnöksége idején előadást is tartott Utazás Arany János körül címmel. Arany ízlésének nemességét, műveinek formai tökéletességét és nyelvének tiszta, bájos magyarságát Tisza István nemcsak csodálta, de baráti körökben gyakran magasztalta is.
– A bő negyedszázada kimúlt párt- és rendőrállam 50-es, 60-as éveiben hazug, rosszindulatú híresztelések kaptak szárnyra Arany János Geszten, a történelmi Tisza családnál töltött éveiről. A valóság feltárása is késztetett téged a költő geszti éveinek kutatására, tanulmányozására?
– A költő iránti tisztelet és a hézagtöltésre való igyekezet mellett motoszkált bennem egy kellemetlen, bántó gyermekkori megrázó élmény, amelyet felnőttkoromban kezdtem tisztázni magamban. Most sem panaszként mondom, csak kérdésedre válaszolok. Apám grófságáról és úgymond „kizsákmányoló” voltáról először az iskolában hallottam, Marosvásárhelyen elemistakoromban B. I. tanítónőtől. Az osztály nyilvánossága előtt történt felvilágosításokból semmit sem értettem sokáig, csak a kiközösítés keserűségét éreztem szégyenkezve. Utólag visszagondolva, valószínűleg a tanítónő a párttól kaphatta az utasításokat a földbirtokosság, az arisztokrácia befeketítésére. A korabeli sajtó is szorgoskodott ilyesmiben (Világosság, Kolozsvár; Brassói Népújság stb.).
Arról viszont meg vagyok győződve, hogy a tanítónő önszorgalomból a párttól eredő sugallatokra rátett még néhány lapáttal, és túlzásba vitte a dolgokat. Természetesen már rég megbocsátottam neki – de nem felejtettem el! Tőle hallottam órán osztálytársaim előtt, hogy a népnek volt egy nagy-nagy költője, nagyon szegény volt, és apáméknál szolgált (így!), kizsákmányolták, kalibában altatták, és sokat dolgoztatták... Sokáig még otthon sem mertem bevallani az iskolában történteket. Kár volt, rosszul tettem, ahogy az a későbbiekben bebizonyosodott. De a legfontosabb most mégis az, hogy a kerek évforduló és az emlékév alkalmából gondoljunk kegyelettel az áldott emlékű költőre, Arany Jánosra, a magyar nyelv kiváló művészére és védelmezőjére.
Komoróczy György
Krónika (Kolozsvár)

Kiss Stúdió Színház
Március 11-én, szombaton 18 órakor a Stúdió termében a Kiss Stúdió Színház bemutatja Magyar zsoltár című előadását, a nagy zeneszerző, Kodály Zoltán emlékezetére, halálának 50. évfordulóján, folytatva a nemrég elkezdett zenei esték sorozatot. Meghívott előadó: Lászlóffy Zsolt zeneszerző, zongoraművész, egyetemi tanár. Az előadás során részletek hangzanak el felvételről Kodály jelentősebb műveiből. Hangmester: Piski Norbert. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. A Stúdió terme a volt Nagysándor/Aurel Lazăr utca 16. szám alatt található, bejárat a Lorántffy Gimnázium udvaráról. A belépés díjtalan. Adományokat elfogadnak. Az előadás támogatója a Bethlen Gábor Alap.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bocskai-zarándoklat Nagyváradon
Immár tizenegyedik alkalommal ér el Nagyváradra a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Bocskai Munkabizottsága által szervezett Bocskai-zarándoklat.
A több mint tíz éves hagyománynak megfelelően a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) kerengőjében található Bocskai István emlékplakettet is megkoszorúzza az a Hajdú-Bihar megyei küldöttség, mely minden évben zarándoklatot szervez Bocskai István fejedelem életének fontos állomásaira. A magyarországi vendégeket vasárnap délelőtt fogadta és köszöntötte az egyetem dísztermében Pintér István, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke, dr. Flóra Gábor, a PKE rektorhelyettese tolmácsolta dr. Pálfi József rektor üdvözletét. Felszólalt a díszteremben Szólláth Tibor, a magyarországi delegáció vezetője, Hajdúnánás polgármestere. felidézte, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Bocskai Munkabizottsága 2007-ben helyezett el emléktáblát Bocskai István gyulafehérvári nyughelyén, és akkor azt gondolták, hogy ez ne egy egyszeri alkalom legyen, így alakult ki a Bocskai zarándoklat terve, amelynek lényege az, hogy felfűzzék egy zarándokútra azokat a helyszíneket, amelyeknek Bocskai életében fontos szerepet játszottak. Így nem maradhatott ki a zarándoklatból Nagyvárad sem, ahol Bocskai Isttváni várkapitány volt.
Hajdúkat letelepített
A múltra visszautalva Szólláth Tibor elmondta, hogy a 16. századi szétszabdalt Magyarországon egyvalamiben volt egyetértés a különböző politikai erők között, abban, hogy a hajdúkat, „ezt a vad népséget” ki kell irtani. Ebben a közegben és közhangulatban döntött Bocskai István úgy, hogy a hajdúkat letelepíti és szabadságjogokat biztosít számukra. A letelpített hajdúk pedig nem várfalakat, hanem templomokat és iskolákat építettek. Hozzátette, hogy a közel tízezres letelepített hajdúság és hozzátartozóik mára több mint százezres népességgé gyarapodott, aminek a mára nézve is fontos üzenete van: ma nem meghalni kell a magyarságért, hanem élni kell, és életet adni. A díszteremben szavalt Meleg Vilmos színművész, majd a megjelentek és a zarándokok levonultak a kerengőbe, ahol Meleg Vilmos újabb szavalata után megkoszorúzták a Bocskai emlékplakettet. Többek között koszorúztak öt hajdúváros – Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúböszörmény, Vámospércs és Hajdúnánás – képviselői is. Az esemény a Himnusz eléneklésével zárult.
Pap István
erdon.ro

A városházához fordul a minisztérium a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében
Az oktatási minisztérium felszólítja a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, hívjon össze újabb tanácsülést, amelyen fogadják el a katolikus gimnáziumot is magába foglaló iskolahálózati tervet. Ha ez megtörténik, akkor elkezdődhetnek a beiratkozások a tanintézménybe.
Minderről Király András tájékoztatta hétfőn a Maszolt. Az oktatási államtitkárt arra a levélre reagáltattuk, amelyben a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség sürgette a minisztérium fellépését a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében elkövetett jogsértésekkel szemben. Mint ismert, a Maros megyei tanfelügyelőség, a tanintézmény bizonytalan jogi helyzetére hivatkozva határozatban tiltotta meg a gimnázium cikluskezdő osztályaiba a beiratkozást.
Király András elmondta, a katolikus gimnázium helyzetét „ideig-óráig” megoldaná, ha a helyi önkormányzat elfogadja a katolikus gimnáziumot is magába foglaló iskolahálózati tervet. Közlése szerint hétfőn is egyeztettek a minisztériumban ebben az ügyben, és arra a következtetésre jutottak, hogy felszólítják a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, hívjanak össze egy újabb tanácsülést, amelynek napirendi pontjai között szerepeljen az iskolahálózat is.
Az államtitkár emlékeztetett, azért kell újabb határozatot hozni, mert az előzőt jogszerűtlennek nyilvánította Maros megye prefektusa. „Ez a határozat a minisztériumba is eljutott, és nem felelt meg a jogi követelményeknek, így érthető, hogy miért kifogásolta a prefektus” – jelentette ki Király András, aki megerősítette: a törvény értelmében nem az önkormányzatnak kellett volna elküldenie az iskolahálózat tervét a tanfelügyelőségre, hanem a polgármesteri hivatalnak.
Az államtitkár elmondta, ha megszületik a katolikus gimnáziumot is magába foglaló iskolahálózati javaslat, akkor a tanfelügyelőségen a sor, hogy engedélyezze a beiratkozásokat a tanintézménybe. Csakhogy ezzel szerinte továbbra sem oldódik meg megnyugtató módon a tanintézmény helyzete. „Vannak olyan ügyek, bírósági perek, eljárások, amelyekre mi nem látunk rá” – fogalmazott Király András.
Szünetelnek a beiratkozások
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
A DNA a múlt héten az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség e hét elején arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.
Antal Erika
maszol

Bírósági felügyelet alatt marad Horváth Anna
Elutasította Horváth Anna kolozsvári alpolgármester fellebbezését a hatósági felügyelet meghosszabbításáról a legfelső bíróság, így az intézkedés érvényben marad - derül ki a bíróság honlapján közzétett jogerős ítéletből. Horváth Annát ezidáig nem sikerült megszólaltatnunk. A Kolozs Megyei Ítélőtábla február 10-én meghosszabbította a Horváth Anna ellen kiadott bírósági felügyeletet, amely többek között a hivatalától való eltiltására is kiterjedt. Horváth megfellebbezte a döntést, ezt utasította most el a legfelső bíróság.
UPDATE: Horváth Anna megkeresésünkre nem kommentálta a fejleményeket.
(hírszerk.)
Transindex.ro

Az értékvesztés veszélye fenyegeti
A Székely Nemzeti Múzeum adott otthont annak a tudományos értekezletnek, melyen neves néprajzkutatók és fafaragók vették számba mindazt, amit nemzeti kultúránknak a székelykapukban formát öltő gyöngyszemeiről jelenleg tudni lehet. A szakmai előadásokkal fűszerezett tartalmas együttlét folyamán ugyanakkor értékes gondolatok is megfogalmazódtak a székelykapu-faragás és -állítás nemes hagyományának megőrzésére vonatkozóan.
A Budapestről, Bukarestből, Kolozsvárról, valamint Csík-, Udvarhely- és Háromszékről érkezett szakembereket, hagyományőrző egyesületek képviselőit, illetve a téma iránt érdeklődők népes táborát a rendezvény házigazdája, Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntötte.
A meghívottak közül elsőként pedig a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány képviselője, dr. Furu Árpád néprajzkutató emelkedett szóra, aki a népi építészet értékeit felleltározó székelyföldi programokat és bennük rejlő lehetőségeket ismertette a Bartók Termet megtöltő hallgatósággal.
Ezt követően dr. Szőcsné Gazda Enikő sepsiszentgyörgyi muzeológus, néprajzkutató osztotta meg az 1930–1950 időszak háromszéki kapufaragásra vonatkozó ismereteit a jelenlévőkkel. Ennek során kiderült, hogy Erdélyben a román sovinizmus felerősödésével együtt, az 1920-as évek végére a magyarság trianoni sokk után történő feleszmélése és öntudatra ébredése is elkezdődött. Ez többek között a hagyományok felelevenítésében, köztük a székelykapu-állításban is megnyilvánult. Az Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató 1940-es bécsi döntés okozta öröm hatására pedig az a szokás újabb virágkorát élte. Ez a fordulat mondhatni az utolsó pillanatokban történt, ugyanis az 1800-as évek végén főleg Háromszéken bekövetkezett polgárosodás, majd a már említett román elnyomás hatására a székelykapu-állítás már kihalófélben volt. Éppen ezért a létező állomány megmentésére több próbálkozás is történt. Így Kézdivásárhelyen fafaragó szakosztályokat indítottak, Vargyason és Bitán tanfolyamokat szerveztek, az iskolákba általánosan bevezetett kézimunka órákon pedig a diákok a hagyományos díszítő motívumokkal is megismerkedhettek megyeszerte. A kézdivásárhelyi Józsiás-kert bejáratánál felállított óriás székelykapu például ennek a fellendülésnek volt az eredménye.
A kommunizmus idején ismét korlátozták ezt a fajta tevékenységet, ezért a székelykapu-állítás a passzív nemzeti ellenállás egyik eszközévé vált. Ugyanakkor kerültek olyan elkötelezett vidéki tanítók, mint a háromszéki id. Haszmann Pál, akinek a felkészültségén túl a kellő bátorsága is megvolt ahhoz, hogy a népi hagyományok ápolását intézményi keretek közé helyezze. Neki köszönhető 1973-ban megnyílt az immár nevét viselő csernátoni falumúzeum, mely időközben a népi faragás egyik Kárpát-medencei bástyája lett. Tevékenységéről az alapító unokája, az intézmény vezetését jelenleg ellátó Dimény-Haszmann Orsolya számolt be a hallgatóságnak. A családi hagyományt átörökítő és kiszélesítő édesapja, Haszmann Pál Péter pedig a kezdeteket idézte fel a rá jellemző ízes, székely nyelvezettel.
Dr. Pozsony Ferenc zabolai születésű néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár, akadémikus, a Székelykapuk új terekben és kontextusokban címmel tartott előadása szintén értékes elemekkel bővítette a témára vonatkozó ismereteinket. Többek között értelmezte a kapu fogalmát is, mely szerint az egyéni, családi, privát, közösségi és nyilvános, vagy tiltott, szakrális és profán terek elválasztását, védelmét, valamint szabályozott átlépését valósítja meg. Végig vezetett a közösségi székelykapuk történetén is, melyeket romantikus kultúra- és társadalomszemléletet tükrözött, világi középületek és intézmények előtt emelték őket a regionális és nemzeti jelentések közvetítésének céljával. Állításuk fénykora 1916–1920 közé esett, és újabb felvirágzása a Székelyföld 1940-es felszabadulásával vette kezdetét, amikor ez a magyar honvédek bevonulásának tiszteletére történt minden érintett településen.
Azt már dr. Kinda István sepsiszentgyörgyi muzeológus, néprajzkutató hozta tudomásunkra, hogy a Székelyföld fölötti uralmat a II. világháború végével ismét megkaparintó bukaresti hatalom ezek túlnyomó részét megsemmisítette. A kommunizmus bukása után azonban egy-egy település bejáratát jelző falukapuként visszaállították és ismét a nemzeti és helyi öntudat hordozóivá, valamint kifejezőivé váltak. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a polgármesterek közötti, kapuügyben megnyilvánuló versengés negatív hatására is, mely következtében eme nemzeti kincseinket az értékvesztés veszélye fenyegeti. A hagyományos és kézzel faragott, székely mivoltunkat tükröző jelképrendszer hordozása helyett ugyanis a méretbeli mutatók váltak elsődlegessé.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jelen voltak, mégis halasztottak Rádulyék perében
A vádlottak és a tanúk is megjelentek hétfőn a Maros Megyei Törvényszéken Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán és alpolgármestere, Szőke Domokos perében, az önkormányzat újonnan kinevezett képviselője azonban halasztást kért.
A legutóbbi, január 27-ei tárgyaláson sem történt érdemi előrehaladás az ügyben. Arra az időpontra a tanúk meghallgatását ütemezték, de annak ellenére, hogy két tanú megjelent a bíróság előtt, kihallgatásuk elmaradt, mert a csíkszeredai önkormányzatnak nem volt hivatalos képviselője.
Márpedig az ügyet csak akkor lehetett folytatni, ha a tanács a bürokratikus procedúrát betartva nevesíti azt a személyt, aki a perben képviselje – korábban ugyanis a testület elfogadott egy határozatot, amelyben Füleki Zoltán alpolgármestert nevesítette jogi képviselőként, csakhogy ezt a döntést Hargita megye prefektusa megtámadta, mivel a szavazáskor nem teljesült a kétharmados kvórum feltétele. A csíkszeredai tanács ezt tudomásul vette, visszavonta a határozatot, és immáron kétharmados kvórummal újabb határozatot hozott, amelyben leszögezték, hogy nem élnek kártérítési igénnyel, viszont újfent nem jelölték meg jogi képviselőjüket. Ezt a mulasztást nemrég pótolták, és újabb helyi tanácsi határozatban az önkormányzat jegyzőjét nevezték ki a perben jogi képviselőnek.
A hétfői tárgyaláson a vádlottak és a tanúként beidézett személyek is megjelentek, a jegyző pedig halasztást kért, arra hivatkozva, hogy tanulmányoznia kell az ügyhöz kapcsolódó iratokat. A következő tárgyalást április 3-ra tűzték ki.
Egy éve tart a per
A szóban forgó ügyben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Rádulyt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőkét pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja. A per 2016. március 30-án kezdődött a Maros Megyei Törvényszéken, majd többszöri halasztás után tavaly november 21-én tartották az első érdemi tárgyalást, azóta pedig többször halasztottak.
A tisztségviselők ellen többek között az a vád, hogy jogosulatlanul használták országon belüli, de Hargita megyén kívüli kiszállásra a hivatali – tehát közpénzből fenntartott – gépkocsit, valamint hogy megkárosították a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökséget, amikor a Sapientia egyetemnek kiadott építkezési engedély kibocsátásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét.
A gépkocsiba nem tankoltak sem a kiszállás napján, sem a megyén kívül (azaz közpénzt nem költöttek saját célokra), az ortodox egyház pedig átiratban jelezte, hogy nem fogalmaznak meg igényt a városvezetőkkel szemben, tehát nincs sértett fél.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro,

Bevonják az adományba kapott székely zászlót
A brassói táblabíróság jogerős ítélete értelmében a Kovászna megyei önkormányzatnak el kell távolítania az adományként kapott székely zászlót az intézmény gyűlésterméből.
A bíróság a múlt héten hirdetett ítéletet, melyben helybenhagyta a Kovászna megyei törvényszék tavaly októberben hozott alapfokú döntését. A székely lobogót Kulcsár Terza József parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke adományozta a megyei tanácsnak tavaly februárban. A politikus a jogerős ítéletet kommentálva a Krónikának úgy fogalmazott, elképzelhetetlen egy európai uniós országban, hogy egy népcsoport nem használhatja szimbólumait és anyanyelvét.
„Szekusállamban élünk"
„Szekusállamban élünk, ahol a bíróság lábbal tiporja az emberi jogokat. A törvényeket önkényesen értelmezik, hiszen egyetlen jogszabály sem tiltja a székely zászló kitűzését” – mutatott rá Kulcsár Terza József. Emlékeztetett, miután a Kovászna megyei prefektus bírósághoz fordult a tavaly februárban a megyeházának adományozott zászló eltávolítása érdekében, novemberben – szintén a kezdeményezésére – az amerikai, német, izraeli, magyar és székely zászlót is kitűzték a gyűlésteremben az Európai Unió, Románia és Kovászna megye lobogója mellé. „Amennyiben a jogerős ítéletnek érvényt szereznek, egy székely zászló még mindig marad a gyűlésteremben” – jegyezte meg a sepsiszentgyörgyi politikus.
Az indoklásról
A Kovászna megyei törvényszék alapfokú határozata – amit most a brassói táblabíróság is megerősített – indoklásában arra hivatkozik, hogy a zászló kitűzése törvénytelen, mert a hatályos jogszabály értelmében csak Románia és az EU lobogója kaphat helyet a tanácsteremben. Sebastian Cucu háromszéki prefektus korábban azzal indokolta a jogi lépést, hogy több jogerős bírói ítélet is alátámasztja: jogszabályba ütközik egy hivatalosan el nem ismert lobogó kitűzése az ülésteremben vagy a közintézmények homlokzatán. Szerinte a zászló még csak nem is „az úgynevezett Székelyföld”, hanem Hargita megye hivatalos lobogója.
Kulcsár Terza József egyébként tavaly novemberben emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával bűnügyi feljelentést tett a prefektúra ellen. Ebben arra hivatkozik, hogy a prefektúra a romániai magyarság alapvető emberi jogait korlátozza. Kérdésünkre elmondta, a legfőbb ügyészség Brassóba utalta a feljelentését. „Egyértelmű, hogy nem akarnak ezzel foglalkozni. Abban bíznak, hogy feladom” – mondta a politikus, és leszögezte: ha kell, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az ügyben.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Milyen nyelven beszélnek a gyerekkel? – kétnyelvű családtagok mesélnek
Erdélyben a vegyes házasságban élő párok választani kénytelenek vallást, templomot, az óvoda és iskola tannyelvét. Ezek a döntések pedig befolyásolják gyerekük gondolkodását, szocializációját, későbbi párválasztását. Marosvásárhelyen élő vegyes házasságban élő párokkal beszélgettünk arról, milyen nyelven élik meg a mindennapokat, illetve hogyan viszonyulnak a kettős nemzettudathoz gyerekeik.
Maros megye etnikai összetételéből adódóan sok a vegyes házasság. A legutóbbi szociológiai felmérések azt mutatják, hogy a vegyes házasság itt is, de főként a szórványban, illetve Kolozs és Bihar megyében emelkedő tendenciát mutat.
Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok Erdélyi magyar népesedés a XXI. század első évtizedében című, 2011-es népszámlálási tanulmányából kiderül, hogy míg Maros megyében 1992-2001 között 11 százalékos volt a román párú vegyes házasságot kötők aránya, addig 2007-re 13,9 százalékos lett. Ennek kapcsán beszélgettünk olyan vegyes házasságban élő marosvásárhelyi magyar édesanyával, aki gyerekével és férjével egyaránt románul beszél, magyar édesanyával, aki magyarul beszél gyerekeivel, a román édesapa pedig románul, és olyan párt is megszólaltattunk, akik magyarul beszélnek egymással és gyerekeikkel is.
Ahol mindketten románul szólnak a gyerekhez
Libeg Márta és férje, Claudiu úgy döntöttek, hogy mindketten románul beszélnek a kislányukkal, Mayával, aki hamarosan óvodás korú lesz. „A nagyszülők magyarul beszélnek vele, és mivel a kislányunk több mint fél napot tölt velük, ezért úgy gondoltam, ha én is magyarul beszélnék vele, nem tudna románul, de így mindkét nyelven megtanult. Ha mi és a nagyszülei is vele vannak, fordít nekünk. Tudja, hogy velünk csak románul beszél, a nagyszülőkkel pedig magyarul, és soha nem téved. Fontosnak tartjuk, hogy ismerje mindkét nyelvet, mert Vásárhelyen mindkettőnek hasznát veheti” – mondta el a Vásárhelyi Hírlapnak Libeg Márta.
Úgy döntöttek, hogy román nyelvű óvodát és iskolát választanak gyereküknek, mert úgy vélik, magyarul beszélni megtanul a nagyszülőktől, akárcsak olvasni és írni, az édesanya is segít neki ebben. Szerintük könnyebb lesz a jövőben a gyereknek, ha román tannyelvű oktatást választanak neki. „Nincs is igazán különbség a két kultúra között, legalábbis itt, Marosvásárhelyen. Lehet, hogy több vegyes nyelvű rendezvény közelebb hozná egymáshoz a románokat és a magyarokat, de azért elég összetartók vagyunk” – véli az édesanya.
Ahol aranyszabály a kétnyelvűség
Curticăpean Rékáék másképp döntöttek: náluk aranyszabály volt az, hogy egyik szülő csak egy nyelven beszél a gyerekekhez, azaz a saját anyanyelvén. A marosvásárhelyi édesanya úgy gondolja, nem hiába hívjuk anyanyelvnek az anyanyelvet, tehát egyértelmű volt számukra, hogy mindkét nyelvet megtanulják a gyerekek. Nem gondolta, hogy ennyire könnyen összejön, de mint elmesélte lapunknak, a gyerekek természetes könnyedséggel váltanak egyik nyelvről a másikra. „Az aranyszabály, amihez ragaszkodunk, hogy a férjem és én is mindig az anyanyelvünkön szólunk hozzájuk. Ha románul szólnék a lányaimhoz, akkor nagyon csodálkoznának. A játszótéren egyszer egy magyar anyuka kérte a nagyobbik lányomat, Íriszt, hogy beszélgessen románul az ő lányával, hogy tanulja a nyelvet. A lányom nem tudta megtenni, azt mondta, ez neki nagyon furcsa, kényelmetlenül érzi magát” – mesélte az óvónőként dolgozó édesanya. Hozzátette, szerencsére nem kellett különösen megharcolnia azért, hogy magyar tagozatra írassák a most harmadikos lányukat, talán azért sem, mert férje, Ovidiu maga is vegyes családból származik.
„A román nyelvet a magyar osztályban is tanulják a gyerekek, de fordítva nincs így. Úgy éreztem, túl sokat veszítene már az óvodában, ha például lemaradna a magyar népi gyermekjátékokról. Ha középiskola előtt úgy dönt, hogy váltani akar, támogatjuk abban is. Sok osztálytársának nehéz a román nyelv, neki nem. Barátságkötések szempontjából is jó neki, hogy mindkét nyelven tud kommunikálni, eddig tehát csak előnye volt annak, hogy magyar osztályba írattuk. Úgy érzem, nincs arra mentség vagy kifogás, hogy a gyerek ne tanulja meg a saját anyanyelvét” – fejtette ki az édesanya. Bevallotta, mivel ő maga magyarul gondolkodik, és mindig kell fordítson, ha kommunikál férjével, meglepte, hogy lányai kicsi koruktól kezdve már gyorsan váltottak egyik nyelvről a másikra, tehát gyorsan kialakult a két nyelven való gondolkodásuk is. Szerinte csak hátránya származna a vegyes házasságban élő gyerekeknek abból, ha nem tanítanák meg őket a szülők mindkét nyelven gondolkodni, kommunikálni.
Ahol a magyar nyelv felé billent a mérleg
Arra is van példa Marosvásárhelyen, hogy egy román-magyar vegyes házasságban mindenki magyarul kommunikál egymással, így az sem meglepő, hogy a most öt-, illetve hároméves gyerekeik nem beszélnek románul. Libeg Zsuzsa (csak névrokona fenti interjúalanyunknak – a szerk megj.) és férje, Marius – aki maga is vegyes családban nőtt fel – még a gyerekek születése előtt eldöntötték, hogy úgy lesz a legjobb, ha apa románul, anya pedig magyarul beszél velük, de hamar rájöttek, hogy nem tudják ezt betartani, mivel ők maguk is magyarul kommunikálnak egymással – vallotta be lapunknak az újságíróként dolgozó édesanya.
„A nagyobbik fiam most kezd érdeklődőbb lenni a román nyelv iránt, szeretné megértetni magát, ezért apósomat is arra kértem, hogy ne beszéljen magyarul a gyerekekkel, hogy tanulják meg a nyelvet” – mondta Libeg Zsuzsa, aki arról is mesélt, miért keresztelték gyerekeiket ortodoxnak. „Férjem ortodox, és neki fontosabb szerepet játszik a vallás az életében, ő mélyebben éli meg, mint én. Tudtam, hogy nála a gyerekek vallásos nevelése jobb kezekben van, mint nálam. Azt szerettem volna, hogy magyar iskolába járjanak, mert csak így tudnak megtanulni írni, beszélni helyesen, a román nyelvet intézményes keretek között is megtanulják, a magyart másképp nem. Ezt férjemmel szépen megbeszéltük, és megegyeztünk ebben, anélkül, hogy azt éreztük volna, hogy nagy kompromisszumokat hozunk” – fogalmazott az édesanya.
Az etnikai asszimiláció elkerülhetetlen?
Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok népszámlálási tanulmánya szerint 2002-ben Romániában összességében a vegyes családok csupán 32,3 százalékában regisztrálták a gyermekeket magyar nemzetiségűként, Maros megyében a vegyes párok 35,6 százaléka jegyeztette magyarnak gyerekét. A magyar többségű székelyföldi megyékben az etnikai szocializáció kiegyenlítettebb, vagyis a gyermekek mintegy felét regisztrálták magyarként, illetve románként. Ezzel szemben Brassó, Szeben, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény megyében, ahol a magyarok aránya nem éri el a tíz százalékot, a gyermekeiket magyarként regisztráltató családok aránya 25 százalék alatt marad. A legutóbbi felmérések szerint Székelyföldön 4,3 százalék a vegyes házasságot kötők aránya, Dél-Erdélyben ez 44,2 százalék, a Bánságban pedig meghaladja az 50 százalékot is. Szociológiai szempontból ezek a számadatok akár az etnikai asszimiláció forrásaként is értelmezhetők.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro

Székelyek és székelyek
A Városháza feliratért mintegy másfélszázan tiltakoztak. Már akkor féltettem a szervezőket, amikor a mindig „névtelen”, és mindig elvtelen kritikusok kezdték kommentálni. A „kik ezek, mit akarnak?, nocsak még egy vezér!” vélemények hallatán sejtettem, hogy nem sokan vesznek részt.
A gyülekezéskor több volt a rendőr és csendőr, mint tüntető. Aztán mégiscsak felsorakoztak a Székelyek Világszövetségének piros-fekete zászlói mögé. Mert ugyebár vannak piros-fekete és aranysávos kék lobogós székelyek, vannak ilyen meg olyan magyar pártok, azt már nem is részletezem, hogy ezen belül hányan és hányfélék. A tüntetés szervezőinek jelszavai mindenki számára vállalhatók voltak, nyugodtan be lehetett mögéjük sorakozni: a bíráktól a kettős mércét, az ügyészektől az elöljárók meghurcolását, a román hatalom képviselőitől az éppen hatályos Alkotmány 6. cikkelyét kérték számon, jelesül azt, amely az identitáshoz való jogot szavatolja: „Az állam elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez”, majd a következő bekezdésben „A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek identitásának megtartását, fejlesztését és kifejezését célzó állami védőintézkedéseknek a többi román állampolgárhoz viszonyítva meg kell felelniük az egyenlőség és a megkülönböztetéstől való mentesség elveinek.”
A szervezőknek az is eszébe jutott, hogy a bírák ellen panaszt tegyenek, ha már nem hajlandók tudomásul venni sem a Román Akadémia égisze alatt kiadott román-magyar szótár, sem a nyelvészek véleményét arról a tényről, hogy bizonyos román kifejezéseknek pl. „primăria” mi lehet a magyar megfelelője. Szóval mind olyan követelések, amelyeket jogosan fogalmaznak meg, örülnünk kellene, hogy van valaki, aki megpróbálkozik igazunk kiharcolásával.
A szeredai polgárok mégis érdektelennek bizonyultak. Akik ott voltak valamiféle belső kényszernek engedtek. Volt, akik úgy vélekedett, már semmit nem lehet tenni, de azért ott van, mert bántja, hogy levétetik a magyar feliratot, volt, akinek a ’30-as éveket idézte, amikor éppen a mai Városházán ki volt írva mindenhol: Vorbiți românește! Ám a leghitelesebben az a polgártársunk fogalmazta meg részvételének imperatívuszát, hogy azért ment oda, mert „nyugodtan szeretne aludni”. És neki van igaza! Mert mi magyarok Erdélyben megtanulhattuk évtizedeken keresztül, hogy nemcsak a románokkal kell együtt élnünk, hanem magunkkal (lelkiismeretünkkel) is, ezért kell jó ügyek mellé állnunk, akkor is, ha nem a mi klikkünk szervezte.
Oláh-Gál Elvira
Székelyhon.ro

A helyi újságírók védelmében
Divatja van nálunk annak, hogy ekézzük a helyi újságírókat. Mi volnánk azok, akik nem vagyunk elég bátrak megírni az évtized helyi botrányait, mi lennénk azok, akikről mindent el lehet mondani, ha egy helyi potentátot nem úgy „készítünk” ki, ahogyan azt például a nyugati, magyarországi médiában olvasni lehet, netán látni az amerikai filmekben.
Az erdélyi, székelyföldi magyar újságíró az eddigi 27 év alatt kialakult sztereotípia szerint mind-mind be van kötve valamelyik párthoz vagy gazdasági érdekcsoporthoz, mindig megmondják neki, hogy mit írhat meg s mit nem, sőt gyakran hangzik el az is, hogy előszeretettel cenzúrázzák is őket, tehát nem csak az öncenzúra miatt nem írnak Pulitzer-díjra alkalmas leleplező cikkeket. Na persze…
Csakhogy teljesen természetes, ha egy újságíró saját világnézete, értékrendje szerint rendelkezik valamilyen ideológiai nézettel is, mint ahogy az is helyénvaló, ha a neki munkát adó médiumot kiadó/tulajdonló vállalkozó, munkaadó értékrendjét is képviselnie kell, különben nem dolgozna éppen ott. Az viszont egy másik kérdés, hogy mi is mondható el a helyi sajtót birtokló vállalkozókról, tulajdonosokról, megbízott ügyvezetőkről, akik gyakran nézik karaktergyárnak az általuk vezetett médiumot, mellesleg kőbunkó (politikai) kóklerek, netán fehérgalléros bűnözők. De ők diszponálnak, diszponáltak a helyi média tartalmi viszonyai fölött. És bizony többnyire nem szakmai, médiapaci szempontok érvényesülnek, hanem politikai vagy gazdasági érdekek, attól függően, hogy nevezett tulajdonosok, vállalkozók, kóklerek és fehérgallérosok napi érdeke mit kíván(t) meg. Ezt a rögvalóságot ugyan figyelmen kívül lehet hagyni akkor, amikor egy helyi újságíró alsójának a „tartalmát” vizsgáljuk, de ez „animáliára” (szándékos elírás!), ha úgy tetszik, kőbunkóságra vall.
És a székelyföldi helyi médiaviszonyokról elmesélek egy történetet annak illusztrálására, miről is beszélünk. Történik székely szent Udvarhelyen, hogy egy helyi médiamunkás cikket írt az évtized közvilágítási mutyijáról, amiben természetesen egy helyi oligarcha az érintett. Sajtóper született belőle, most is zajlik, csak az az apróság nem került eddig nyilvánosságra, hogy annak a lapnak az (immár egykori) ügyvezetője, ahol a cikk megjelent s ahol az újságíró is dolgozik, nos, az újságíró saját munkaadója fizette az újságírót perbe hívó oligarcha ügyvédjét, sőt ő maga üzleti kapcsolatban volt a saját alkalmazottját perelő vállalkozóval: éppen annak rádióját vásárolta meg. Egyéb kapcsolatokról most ne is beszéljünk.
Szóval, milyen agyament viszonyokra utal az, hogy saját újságírója ellen lép fel annak munkaadója ilyen-olyan mutyik, megállapodások miatt? Költői kérdés, de hiszi azt bárki is, hogy ez eddig nem volt gyakorlat? Hát az volt! A saját lapjaikban dolgozó médiamunkásokat úgy adták-vették, áldozták be- és fel a tulajdonosok vagy azok képviselői, mint a vásári majmokat. Az Udvarhelyi Híradónál és a kiadóhoz tartozó lapoknál ennek vége, de nem mindenki ilyen szerencsés…
Szőke László
Székelyhon.ro

Méltó helyet eleink örökségének (Székely kapuk régen és ma)
A régi székely kapukat meg kell menteni, az újakat a hagyományos szerkezet és mintakincs alapján kell megépíteni, az utóbbi másfél évtizedben elburjánzott falukapu-készítést pedig olyan irányba kell terelni, hogy azok ne a települések közötti versengés eszközei legyenek, hanem minél jobban jelképezzék az eredeti székely kapu sajátos helyi vonásait – fogalmaztak az előadók szombaton a székely kapukról szóló tudományos ülésszakon, amelyet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartottak. Az eseményen bemutatták Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amelyhez hasonlóan az elhangzott ismertetők is történetiségében követték a székelykapu-jelenséget.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében talán soha nem ült annyi fafaragó egyszerre, mint szombat délután, a neves előadók mellett ez is emelte az esemény rangját. Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőjében elmondta, 2009-ben indította Kovászna és Hargita megye önkormányzata a székelykapu-programot annak érdekében, hogy számba vegyék, milyen helyzetben vannak a régi kapuk, és kapufaragásra, a régi értékek felújítására ösztönözzenek. Megjegyezzük, a háromszéki székelykapu-állomány felújítása, megőrzése tekintetében eddig jóval kevesebb beavatkozás történt, mint amire szükség lenne, pedig felmérés, leltár már 1989 előtt is készült.
A szakmai előadások előtt Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja átadta Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatónak a Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában elvégzett kiemelkedő munkásságáért.
Védeni kaput és településképet
Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány (TTA) népi építészeti szakosztályának irányítója, az erdélyi népi építészet inventarizációs programjainak vezetője a bevezetőben elmondta, hogy a jelenkori számbavételezési projektek alapját a XIX. századi kutatások képezik, s bár helyzet- és állapotfelmérések 1989 előtt is születtek, a leltározás 1990 után újra fellendült. Kiemelte a TTA és a Szentendrei Néprajzi Múzeum közösen indított inventarizációs, valamint a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska és csapata kapuörökség-védelmet célzó programját, a Székely Nemzeti Múzeummal együtt elkészített falukép-védelmi stratégiát, de beszélt a Nyárád menti és csíki felmérésekről is.
A háromszéki kapufaragás történetébe vezetett be Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának irányítója. Elmondta, hogy az első világháború utáni öntudatra ébredés eredményeként székely ruhás felvonulásokat tartottak Háromszéken, de a későbbi, magyar megmozdulások elleni román fellépések miatt ez nem tartott sokáig, ami a kapufaragást is érintette. Háromszéken már a XVIII. század első felében készültek székely kapuk, a legrégebbi, jelenleg is álló az 1733-ban faragott dálnoki Veress-kapu, amelyet a zetelaki, Dávid Mózes faragta (1875-ben) kapuval együtt építettek be a Székely Nemzeti Múzeum utcai kerítésébe Kós Károly tervei alapján. Gazda Enikő beszélt a XIX. század végi és a századfordulón megnyílt szakiskolákról, a Kézdivásárhelyen, Vargyason, Bitán indított faragótanfolyamokról, a Kalot Népfőiskoláról, amelyek az iskolai kézimunkaórákkal együtt hozzájárultak a faragás és a népi díszítőművészet újabb térhódításához. A magyar honvédek 1940-es bevonulására díszkapukat készítettek a települések határába, parókiák bejáratát kezdték díszíteni székely kapuk, új minták, új ácsolási szokások jöttek be, és megváltozott a fafaragók státusza is, értelmiségiek is faragnak – mondta a szakember, gazdag képanyaggal illusztrálva előadását.
Vérlázító a pusztítás
Dimény-Haszmann Orsolya a székelykapu-állítás hagyományairól szólva elmondta: az 1960-as években Csernátonban nyolc Napóleon korabeli székely kapu állt, Dálnokon, Páván és egész Felső-Háromszéken voltak még akkor régi kapuk, amelyek azóta részben vagy egészben elpusztultak. Megemlékezett idős Haszmann Pál szerepéről a csernátoni népfőiskola indításában, elmondta, hogy az általa 1942-ben faragott székely kapu jelenleg a Bod Péter Népház előtt áll.
Akit egykor a népfőiskola szelleme megcsapott, az folytatta – hangsúlyozta Haszmann Pál, a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője. Elmondta: a két világháború között elnyomorították a székely népművészetet, a székelyek életét, műveltségét, „ami ott izzott, mint parázs a hamu alatt, és amint lehetett, újból feltámadt”. Huszonöt esztendő alatt majdnem lebontottuk Felső-Háromszék összes falvának épített örökségét, ami által átalakult, rossz irányba mozdult el a falukép – mondotta. Haszmann Pál szerint a székely épített örökség, a székely falukép pusztulása vérlázító, ellene tenni kötelességünk.
A székely kapuk egyik alapvető szerepe a tértagolás, elhatárolnak különböző helyeket, elválasztják a közösségi és a családi, továbbá a szakrális és a profán teret – hangsúlyozta Pozsony Ferenc a Székely kapuk új terekben és kontextusokban című előadásában. A kapuk visszatükrözik egy közösség értékrendjét, mentalitását és azt, hogy mennyire nyitott vagy zárt egy adott közösség. Beszélt arról, hogy a millenniumi évtizedben megjelent a székely kapu történelmi emlékhelyeken, országos kiállításon, így jutott el a budapesti Városligetben felépített millenniumi falu bejáratához is. Pozsony Ferenc kitért a változó életmód okozta károkra: a Székely Nemzeti Múzeum kerítésébe épített két történelmi székely kapuról azt mondta, azokat le kell másolni és védett helyre költöztetni, mert a kipufogógáz és a nagy gépjárműforgalom miatti rezgések ártanak a kapuknak.
Az előadó a székely kapu szimbolikájának különböző korszakait ismertette. 1896–1920 között a magyar nemzeti azonosságtudat kifejezője volt, a szecessziós törekvésekkel összhangban. 1940-ben épültek a díszkapuk, de ezek ideiglenesek voltak. 1968 és 1972 között, a román ideológiai lazítás idején a székely kapuk múzeumi reprezentációja figyelhető meg, 1972 és 1989 között elsősorban családi és szakrális térben jelenik meg, ekkor a passzív rezisztencia jelképe. 1990 után temetők, parókiák bejáratát díszítik, és megjelennek a társadalmi szimbolikával rendelkező monumentális kapuk is, megkezdődik a települések közötti versengés.
Ormótlan falukapuk
Pozsony végszavához kötődött Kinda István Falukapuk Háromszéken című előadása, amelyben a néprajzkutató a székely kapuk kezdeti funkciójától elvezet a jelenkori falukapukig. Utóbbiakról elmondta, a Római Birodalomban meghonosodott diadalív méretű kapukat Székelyföldön az 1940-es magyar bevonuláskor kezdték építeni, ezek mintájára és gyakran ezek helyére állítják 2003-tól a hatalmas falukapukat. Gelencén kezdték faragni az elsőt, mégis a zabolait állították fel hamarabb, majd az ötletet követte Papolc, Szörcse, Torja, Haraly, Kommandó, Lemhény, Szentkatolna, Imecsfalva, Márkosfalva, Futásfalva, Kézdiszentlélek, Dálnok, és így sorolhatnánk. Aztán következett a versengés, hogy melyik a legnagyobb, a legszebb. Végül az előadó ecsetelte a valóságot a falukapuk többségéről: a közösséget vezetők státusszimbóluma, politikai és gazdasági erőfitogtatás, kifogásolható a nyersanyag, szerkezetük nem tükrözi a hagyományos kapuk arányait és szerkezetét (pl. „négylábú” székely kapu – két kiskapu), megjelenik a gépi faragás, zábékra szerelt faragott lapok, kevert motívumkincs, a díszítés túlzsúfoltsága, a holdkaréj nem a növekvő, hanem a fogyó holdat jeleníti meg – „ez már nem székely kapu, inkább székelyek által faragott díszkapu”. Kinda István beszélt a testvértelepüléseknek ajándékozott székely kapukról, a fura, hagyománytalan avatókról, a falukapuk utóéletéről, ami leginkább arról szól, hogy a hatalmas építmény lábazata elgörbül, a nyers fa gombásodik, olykor balesetet okoz egy-egy leomló szerkezet. Mindezekért Kinda István úgy véli, nagyobb megfontoltságra van szükség a falukapuk és a faragott térplasztikai alkotások állítása terén. Világörökségi védelmet kérnek
Tavaly a szakértői kormány megváltoztatta a Románia által benyújtott várományosi listát, szabotálta, hogy a csíksomlyói búcsú az UNESCO szellemi örökségi listájára kerüljön, és rövid határidőre megnyílt a lehetőség újabb jelölésre – ismertette a székelykapu-jelölés első lépéseit Hegedüs Csilla volt kulturális államtitkár, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Elmondta, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai nagyon gyorsan előkészítették a dokumentációt, és ha az országos műemléki bizottság megszavazza, ha a kulturális miniszter egyetért, akkor a székely kapu a várományosi listára kerülhet – ez ellenben csak egy szándéknyilatkozat, utána össze kell számolni a kapukat, amelyek a szakemberek által felállított feltételrendszernek megfelelnek.
Hegedüs Csilla szerint, ha a székely kapu felkerül a várólistára, úgy fogjuk érezni, hogy végre méltó helyen van mindaz, amit az őseink teremtettek, és mi magunk is jobban odafigyelünk értékeire, amikor például falukapukat tervezünk, meggondoljuk, hogy azok szakmailag hitelesek legyenek. Azt is jelenti majd, hogy az önkormányzatok tudják támogatni mindazokat, akik eredeti helyükön akarják megőrizni és szakszerűen felújítani a székely kapukat. Emellett azzal, hogy megismerjük saját értékeinket, a közelebbről és távolabbról érkező turistáknak is lehetőséget tudunk teremteni erre – mondotta az örökségvédelmi szakember. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont művelődésszervezője méltatta a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska székelykapu-mentő tevékenységét, Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsának munkatársa pedig bemutatta a Hargita megyei székelykapu-programot, amely révén korábban hetvenkét kaput újítottak fel a megyei önkormányzat támogatásával, 2013-tól pedig újabb huszonegyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozásával. Az ülésszak végén Gazda Enikő bemutatta Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amely a székely kapuk felfedezésétől a jelenkori helyzetig fogja át a székely kapuk világát, beleértve a Kárpát-medencében és a nagyvilágban felállított kapuk történetét. A bemutató után a szerző (akinek édesapja volt az első szakképzett néprajzos muzeológusa a Székely Nemzeti Múzeumnak) dedikált.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megalakul a magyarságügyi albizottság
A magyar nyelv és szimbólumok használatával foglalkozó albizottságot hoz létre a képviselőház emberi jogokért, felekezetekért és a nemzeti kisebbségek ügyeiért felelős bizottsága. A testület arról tájékoztatta a házbizottságot, hogy a megalakítandó albizottság feladata lesz keretet biztosítani az etnikai diszkrimináció megakadályozásának, valamint megoldani a magyar nyelv és a kisebbségek szimbólumainak használata során felmerülő problémákat.
A testület összetétele a következő lesz: Kulcsár-Terza József elnök, Benkő Erika alelnök, Daniel Vasile és Petre-Florin Manole tagok. Amint arról lapunkban beszámoltunk, a testület létrehozását az elnökjelölt Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő javasolta. A honatya február 23-án Benkő Erikával közösen jelentette be, hogy a képviselőház emberi jogi, egyházi és nemzeti kisebbségügyi bizottsága ellenszavazat nélkül, egyhangúlag hagyta jóvá a kezdeményezést. Kulcsár-Terza az albizottság kiemelt feladataként a magyarság jogaival kapcsolatos gondok feltárását, illetve a magyar–román párbeszéd államközi szinten történő előmozdítását jelölte meg. Hozzátette: a magyarságot ért diszkriminációs esetekkel, oktatási, anyanyelvhasználati, szimbólumokkal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozna, de akár az autonómiaigényről is szeretnének civilizált keretben beszélgetni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Díjazott diákokon spórolnak
Ötvenhárom magyar matematika szakos tanár beadvánnyal fordult Király András oktatási államtitkárhoz, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy a korábbi hatvan helyett idén csak huszonhét erdélyi diák részvételét támogatja a szaktárca a Kárpát-medencei Magyar Matematikaversenyen.
A magyar középiskolák matematika versenyeinek országos bizottsága tagjai kifogásolják, hogy a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárság önkényesen módosította februárban a versenyszabályt, holott a szóban forgó vetélkedő helyi szakaszait múlt év novemberében, a megyei döntőket decemberben tartották. Az országos keret létszámának drasztikus csökkentése érinti azokat a háromszéki diákokat is, akiket a februárban Nagyváradon tartott országos döntőn a minisztériumon kívüli versenybizottság díjazott. A versenyen a szaktárca huszonhét díjából tízet háromszéki diákok hoztak el. A versenyszabályzat szerint Kovászna megyének tizenöt hely jutott volna, de a tavalyi kitűnő eredmények okán huszonegyen vehettek részt a döntőn, és mint utólag kiderült, a legjobbakon spórol a minisztérium.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)